magazin - · pdf fileról. ezek között szerepelt például a...

8
A TARTALOMBÓL: A TÁPCS A- TORNA FEL- ÉPÍTÉSE ÉS MŰKÖDÉSE 3. GYÓGYSZER VAGY GYÓGYNÖ- VÉNY? 4. A KIFÁR A- DÁS - SZINDRÓMA 5. HOGYAN ÉTKEZZÜNK EGÉSZSÉ- GESEN? 6. REPÜLŐNAP 8. MAGAZIN A JAKABSZÁLLÁSI HÍRLEVÉL különszáma VI. évfolyam, 7. szám 2008. nyár 200,- Ft Kiemelkedő eredmény a magasépítésben Az ókori bölcsek úgy tartották, hogy a példaértékű cselekedetek jobbá tehetik a világ sorsát. Én azt hiszem, manapság ez a világ- szemlélet már kiveszni látszik. Abban azonban biztos vagyok, hogy azok a körülöttünk lévő em- berek, akik valamiben jelesked- nek, elég kitartóak, ambíciózusak, valamivel képesek kitűnni, példaként szolgálhatnak mindnyájunk számára. Középiskolás koromban mindig nagy tisztelettel voltam azok iránt, akik országos tanulmányi verse- nyeken előkelő helyezéseket értek el, mert tudtam, hogy ez bi- zony nem könnyű feladat, nagy tudást, felkészültséget igényel. Az idei Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen - mely a szak- középiskolások megmérettetése – egy nagyszerű jakabszállási eredmény is született. Gillich Róberttel beszélgettem a verseny buktatóiról és szépségeiről. Balogh Erika interjúja folytatódik a második oldalon. Akikre büszkék lehetünk 2008. január és február hónapokban nyolc alkalommal tudhattuk meg, hogyan lenne érdemes élni a mindennapi éltünket, Csorbáné Sipos Szabó Mária és se- gítői által szervezett előadásokon. Szerkesztőségünk Szabó Emese írásai alap- ján átnyújtja az ott elhangzottak rövidített és szerkesztett változatát. Bízunk benne, hogy jövőre is élvezhetjük a neves emberek előadásait . Gillich Róbert Egészsége. Önön múlik!

Upload: doankien

Post on 23-Feb-2018

214 views

Category:

Documents


1 download

TRANSCRIPT

A T A R T A L O M B Ó L :

A T Á P C S A -

T O R N A F E L -

É P Í T É S E É S

M Ű K Ö D É S E

3 .

G Y Ó G Y S Z E R

V A G Y

G Y Ó G Y N Ö -

V É N Y ?

4 .

A K I F Á R A -

D Á S -

S Z I N D R Ó M A 5 .

H O G Y A N

É T K E Z Z Ü N K

E G É S Z S É -

G E S E N ?

6 .

R E P Ü L Ő N A P 8 .

MAGAZIN A JAKABSZÁLLÁSI HÍRLEVÉL különszáma

VI. évfolyam, 7. szám 2008. nyár 200,- Ft

Kiemelkedő eredmény

a magasépítésben

Az ókori bölcsek úgy tartották,

hogy a példaértékű cselekedetek

jobbá tehetik a világ sorsát. Én

azt hiszem, manapság ez a világ-

szemlélet már kiveszni látszik.

Abban azonban biztos vagyok,

hogy azok a körülöttünk lévő em-

berek, akik valamiben jelesked-

n e k , e l é g k i t a r t ó a k ,

ambíciózusak, valamivel képesek

kitűnni, példaként szolgálhatnak

mindnyájunk számára. Középiskolás koromban mindig nagy

tisztelettel voltam azok iránt, akik országos tanulmányi verse-

nyeken előkelő helyezéseket értek el, mert tudtam, hogy ez bi-

zony nem könnyű feladat, nagy tudást, felkészültséget igényel.

Az idei Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen - mely a szak-

középiskolások megmérettetése – egy nagyszerű jakabszállási

eredmény is született. Gillich Róberttel beszélgettem a verseny

buktatóiról és szépségeiről.

Balogh Erika interjúja folytatódik a második oldalon.

Akikre büszkék lehetünk

2008. január és február hónapokban nyolc alkalommal tudhattuk meg, hogyan

lenne érdemes élni a mindennapi éltünket, Csorbáné Sipos Szabó Mária és se-

gítői által szervezett előadásokon. Szerkesztőségünk Szabó Emese írásai alap-

ján átnyújtja az ott elhangzottak rövidített és szerkesztett változatát. Bízunk

benne, hogy jövőre is élvezhetjük a neves emberek előadásait .

Gillich Róbert

Egészsége. Önön múlik!

Folytatás az első oldalról

- Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen 7. he-

lyezést értél el mint magasépítő technikus. A kecske-

méti Gáspár András Szakközépiskola tanulójaként

indultál. Mi motivált abban, hogy részt vegyél ezen a

megmérettetésen?

- Szerettem volna bizonyítani magamnak és tanára-

imnak. Továbbá kíváncsi voltam arra is, hogy az isko-

lában megszerzett tudást mennyire tudom kamatoz-

tatni. Mindenképpen jó helyen szerettem volna vé-

gezni, hiszen ez egy kihívás is volt számomra és sze-

retem a kihívásokat.

- Mikor volt ez a verseny és hol?

- Április 9-én, 10-én, 11-én Miskolcon rendezték meg

a Kós Károly Építőipari Szakközépiskolában.

- Milyen feladatokat kellett teljesíteni?

- A verseny elméleti és gyakorlati részből állt. Külön-

böző tantárgyakból kellett számot adni a tudásunk-

ról. Ezek között szerepelt például a földméréstan,

statika, magasépítéstan, épületszerkezetek, építés-

szervezés.

- A hetedik helyezés tehát egy összevont eredmény

az elméleti és a gyakorlati feladatokból. Gyakorlatból

mit kellett elvégezni?

- A gyakorlati rész burkolásból, különböző anyag- és

laborvizsgálatokból, földmérésből és magasságmeg-

határozásból állt.

- Gondolom, komoly szakmai zsűri értékelte a mun-

kákat? Kikből állt a bizottság, hány tagú volt?

- Öt tagú volt, a zsűri elnöke a Budapesti Műszaki

Egyetem professzora volt, a helyi iskola igazgatója,

igazgatóhelyettese és miskolci építészek, szakembe-

rek voltak a bírálók.

- Úgy tudom, hogy ezeken a középiskolai megméret-

tetéseken az első tíz helyezett komoly elismerésben

részesül. Érettségi tárgyakat is ki lehet vele váltani.

Te már túl vagy az érettségin és most egy kétéves

technikusi képzésen vettél részt. Ez esetben ez a

kiváló eredmény milyen engedménnyel járt?

- Mentesültem a technikusi, szakmai vizsga alól. Ez

nem kis terhet vett le a vállamról.

- Ezenkívül mi volt a jutalmad még?

- A versenyen kaptam különböző ajándékokat, aján-

dékcsomagokat, néhány tárgyat. Kecskemét váro-

sától egy emlékkönyvet és emléklapot, amit a város-

házán vehettem át. Az iskola pedig szintén egy em-

léklapot adott.

- Mennyi időt vett igénybe a felkészülés, és kik segí-

tettek neked ebben?

- Február óta volt a selejtező az iskolában, erre egye-

dül készültem. Miután bekerültem a döntőbe, taná-

rok segítettek. Az iskolában és itthon is sokat gyako-

roltam.

- Van olyan személy, akinek sokat köszönhetsz, hogy

elérted ezt az eredményt?

- Igen, az osztályfőnököm és a statika tanárom. Ők

foglalkoztak velem a legtöbbet.

- Te hogy gondolod, ez a jó helyezés segíthet esetleg

az elhelyezkedésben, előny a munkakeresésnél?

- Mindenképpen előny, természetesen segítene az

elhelyezkedésben, de én egyelőre nem kívánok eb-

ben a szakmában dolgozni. Most más lehetőség

adódott számomra.

- Mi lenne az?

- Külföldön dolgozom. Később pedig szeretnék még

tanulni, azt pontosan nem tudom, hogy mit, de nem

elégszem meg ennyivel. A nyelvtudásomon is jó len-

ne kicsit csiszolni, ezért is jött nagyon jól ez a külföl-

di munka. Talán a nyelvvizsgával is megpróbálko-

zom majd.

- Ezenkívül mik a terveid a nyárra?

- Otthon segítek és szeretnék minél többet pihenni.

- Azt mondtad, hogy most nem akarsz a szakmában

dolgozni, mert jobb lehetőséget kaptál. Később

azonban gondolom magasépítőként szeretnél tevé-

kenykedni. Ezt a versenyt is komolyan vetted, remé-

lem meghozza a gyümölcsét. Annyit beszéltünk már

róla, de kérlek áruld el, hogy mit csinál konkrétan

egy magasépítő?

- Természetesen később majd szeretnék a szak-

mámban elhelyezkedni. Egy magasépítő építkezé-

sek előkészítését végzi. Idomterveket, méretkimuta-

tásokat csinál, valamint felméri az anyagszükségle-

teket. Az építés lebonyolításában is részt vesz, ösz-

szefogja és szervezi a munkákat.

Szívből gratulálok az elért eredményedhez! Azt hi-

szem, hogy kitartásod, szorgalmad mindenképpen

példaértékű lehet hasonló korú társaidnak.

Balogh Erika

2. oldal I N T E R J Ú

Dr. Csupor Dezső 2008. január 22-ei előadása alapján

Évről évre új gyógy-

szerek jelennek meg a

piacon, de mégsem

vagyunk elégedettek.

Nem is lehetünk, hi-

szen a daganatos és

cukorbetegségre a mai

napig nincs gyógymód.

1970-től elindult az

úgynevezett Zöldhul-

lám, és egyre nagyobb

mennyiségben használ-

juk a gyógyításban a növényi szereket. Nálunk ez 1990-

ben kezdődött el. Bizony a súlyos betegségek nagy kihí-

vások elé állítják a tudományt, így a gyógynövényeket

hívják segítségül.

Melyik a jobb?

Gyógyszer vagy gyógynövény?

Szintetikus vagy természetes?

Betegség megelőzésére a megfelelő gyógynövény a legal-

kalmasabb jelenlegi tudásunk szerint.

Mi az, ami bizonyított és bízhatunk benne?

Gyógyszer és a gyógytermék, hiszen mindkettő hatását

kutatásokkal mérték fel. Fontos: az étrend-kiegészítők

nem alkalmasak gyógyászatra és gyógyításra!

Engedély nélküli termékekkel önmagunkon ne kísérlete-

zünk! Megéri ez nekünk? A döntés felelőssége és meg-

alapozottsága a miénk.

Ön kiben bízna? Gyógyszerész vagy a reklám? Ha autón-

kat javítjuk akkor sem a henteshez fordulunk, hanem az

autószerelőhöz.

Élelmiszerként fogyasztott gyógynövény a legnagyobb

jelentőségű szervezetünk számára. Bár ez lassabban hat

mint a gyógyszer, de ha eltökéltek vagyunk akkor szán-

juk rá az időt.

Tanácsok:

Az antioxidánsokat, amelyek a sejtek építéséért is

felelősek, a gyümölcsökben találjuk meg. Továbbá

ezekben a rostokon túl sok-sok hasznos vitamin is

van.

Ha az antioxidánsokat 2-4 tablettával és 236-472 Ft

-ért pótoljuk, rosszabbul járunk, hiszen ennyi pén-

zért több almát veszünk és ehetünk meg, nem be-

szélve a többi hatékony összetevőiről is.

Ne fogyasszunk zsírt: az állati zsírok és margari-

nok elősegítik az érelmeszesedést.

A növényi vagy a halolaj kedvező hatású szerveze-

tünkre: már napi 50 g extra szűz olívaolaj, mely

sütve és főzve is megtartja eredeti gyulladáscsök-

kentő hatását.

Fokhagyma: bár főzve és sütve csökken a hatása,

de így is több mint a semmi. Javasolják, hogy bát-

ran fogyasszuk a koleszterinszint csökkentésére és

megelőzés céljából. Továbbá vérnyomáscsökkentő

hatása is van.

Vörösbor: napi 2 dl előnyös a daganatos betegsé-

gek ellen és az érrendszerre. 30 éve vizsgálják a

vörösbort, és kiderült, hogy értágító és érelmesze-

sedés csökkentő. Ha nem iszunk alkoholt, akkor a

kékszőlőlé is hasonló hatással rendelkezik.

Cukorbetegség esetén a diabétesz teákat csak ki-

egészítésre vagy megelőzésre használjuk és kizáró-

lag az orvos tudtával, folyamatos vércukorszint

mérés közepette.

A szellemi képesség romlását az agy keringésének

nem megfelelő volta okozza. Növényi orvossága a

páfrányfenyő (ginko biloba).

Nincs olyan gyógynövény, amely gyógyítaná a rákot,

de vannak olyan növényi eredetű gyógyszerek, ame-

lyek segíthetik a felépülést.

A rák megelőzése:

Rosttartalmú növények, teljes kiőrlésű gabona

(hajdina magas rosttartalom, vas),

Gyümölcsök antioxidáns, daganatok kialakulásá-

nak az esélyét is csökkenti,

Olívaolaj, növényi olajok,

Mérsékelt vörösbor vagy kékszőlő fogyasztás,

Zöld tea napi hat csésze,

Életminőség megtartása, fizikai állapot javítása

nagyon lényeges.

Az a beteg, aki annyira hisz egy készítmény gyógyító

erejében, és eközben nem vesz magához ennivalót, nem

jól teszi! Csak a készítménytől nem javul a szervezet, sőt

gyenge szervezettel nem tudja felvenni a harcot. Éljen jól,

egyen olyat, amitől (pl.:ehinácia növény) erősödik a szer-

vezete és az immunrendszere. Az aloe vera gél hatása

csak hámsérülések és ekcéma gyógyításában és kizárólag

külsőleg használva bizonyított.

Fontos tanács:

Keresse a dobozokon, vagy a csomagoláson az OGYI-

számot vagy az OÉTI számot a táplálék-kiegészítők ese-

tében.

3. oldal G Y Ó G Y S Z E R V A G Y G Y Ó G Y N Ö V É N Y ?

4. oldal A T Á P C S A T O R N A F E L É P Í T É S E É S M Ű K Ö D É S E

Tóth Gábor előadása alapján, 2008. január 15.

Emésztőrendszerünk egy nagyon jól felépített rendszer, és

ha odafigyelünk rá, akkor tökéletesen működik. Nem le-

het elégszer hangsúlyozni, hogy a megelőzés milyen fon-

tos! A magyar ember általában akkor ijed meg, amikor

már túl van az első infarktuson.

Az emésztőrendszer tagjai:

máj (termeli az epét, ami hozzákeveredik a táplálékhoz), gyo-

mor, vékonybél, vastagbél.

Az emésztéskor a különböző táplálékok különböző helyeken

emésztődnek. Emésztőrendszerünk körülbelül 8 méter hosz-

szú, és különböző szakaszai vannak. Centruma a hasnyálmi-

rigy, ez az egyik legfontosabb szerv, pedig keveset beszélünk

róla.

Ha lehet, inkább sokszor együnk kevesebbet, és mindig ala-

posan rágjuk meg az ételt. Az egyszerre bevitt nagyon sok

étel megterheli az emésztőrendszert (például három fogásos

ebéd). Fontos, hogy a sokszor evés nem egyenlő a nassolás-

sal! A hangsúly a rendszerességen és a mértékletességen van.

Figyeljünk oda arra, hogy mit eszünk. A gyomrot nem érdek-

li, hogy milyen íze van az ételnek. Az érdekli, hogy mi van

benne.

Néhány jó tanács, amelynek megfogadásával máris tettünk

az egészségünkért:

- Teljes kiőrlésű gabonából készült kenyeret együnk. Lehet

rozskenyér vagy tönkölykenyér is, a hangsúly azon van, hogy

legyen benne teljes kiőrlésű liszt. A fehér kenyér a táplálko-

zásban nagyon erős B vitamin hiányt idéz elő. Az idegrend-

szerre és az immunrendszerre sincs jó hatással a fehér kenyér

és a fehér lisztből készült zsemle és kifli.

- Ne együnk margarint. Sokszor reklámozzák úgy, hogy a

margarin jó, mert nincs benne koleszterin. A margarin valójá-

ban az egészséges növényi olaj telített zsírsavvá alakítása, így

káros a keringésre még akkor is, ha nincs benne koleszterin.

A legújabb kutatások kimutatták, hogy a koleszterin önmagá-

ban nem rossz, önmagában nem okoz érkárosodást. A tojás

például a legjobban akkor tud hasznosulni a szervezetben, ha

zsír nélkül készítem el.

- Jótékony hatású például zsír helyett a lenmagolaj, vagy az

olívaolaj.

- Nagyon egészséges a tofu, amely olyan fehérjét tartalmaz,

mint a pulykamell. Érdemes odafigyelni arra, hogy elég fe-

hérjét fogyasszunk, az idősebb embereknél ez kiemelten fon-

tos. Az olcsó felvágottakban szinte alig van fehérje. Jobb, ha

inkább húst sütünk, és azt esszük felvágott helyett.

- Fontos, hogy mit mivel párosítunk. Ha zsiradékot és fehérjét

eszünk egyszerre (pl. rántott hús sült krumplival), akkor a

gyomorban a fehérje és a zsira-

dék keveredik. A táplálékot az

enzimek bontják, de a gyomor-

ban nincs zsírbontó enzim, hi-

szen a gyomorban fehérjebon-

tás van. A gyomor termeli a

savat, de a zsír miatt nem tud

hozzájutni a fehérjéhez. Mi a

tanulság? Ne együnk sok zsira-

dékot, főleg ne fehérjével együtt.

- Az éhgyomorra fogyasztott forró, fűszeres leves növeli a

fekély esélyét. A nagyon erős, fűszeres ételek, az ecetes erős

savanyúságok pici kis hegeket okoznak a gyomorban. Csak

idő kérdése, hogy mikor lesz belőlük fekély.

- Ha fűszerezünk, akkor ne fűszerkeveréket használjunk, ami-

ben ízfokozó adalékanyagok vannak, hanem fűszert.

- Fogyasszunk lecitint (dió, mandula). Evés után néhány szem

olajos mag elrágása segíti az emésztést. Ráadásul az epekő

képződés veszélye is csökken.

- Az étkezés előtti harminc percben legyen jó a kedélyállapot,

egyáltalán nem mindegy, milyen hangulatban ülünk le enni!

Ha munka után otthon csak arról beszélünk, hogy mi volt

rossz a mai napban, akkor újraéljük a stresszt. Arról beszél-

jünk elsősorban, ami jó volt.

- Jó zene mellett és nyugodt gondolatokkal étkezzünk, így a

szervezetünkben boldogsághormonok termelődnek.

- Este már csak keveset étkezzünk.

- Joghurtok közül a probiotikust fogyasszuk inkább, kefirből

is van ilyen fajta. A probiotikum tényleg eljut a véráramba,

míg az élőflóra nem bírja a gyomorsavat, és nem jut el a bél-

be.

- A szőlőmagolajnak nagyon jó hatása van a bélre. Mivel

nagyon tömény, kúraszerűen javasoljuk.

- A magyar lakosság majd egyharmada érzékeny a tejre, így

ha lehet, akkor a gyerekeknek is a tehéntej helyett inkább

rizstejet, szójatejet vagy gabonatejet adjunk. Ma már sok élel-

miszerben adalékanyagként benne van a tejcukor, amire szin-

tén sokan érzékenyek. Érdemes megnézni az élelmiszereknél

az összetevőket, és ha van benne tejcukor, és érzékenyek va-

gyunk rá, akkor ne fogyasszuk. Azoknál az embereknél, akik

tejcukor érzékenyek, és mégis fogyasztanak tejtermékeket,

tizenötször-húszszor nagyobb az esély a vastagbélrákra.

- Az élvezeti cikkek (kávé, kóla) károsak, akárcsak a sok al-

kohol.

Rendszeres, kiegyensúlyozott táplálkozással és helyes élet-

móddal jelentős mértékben tehetünk azért, hogy egészsé-

gesen és megfelelő színvonalon tudjuk élni az életünket.

Jó, ha odafigyelünk arra, hogy a táplálkozás nem az étel

elfogyasztásával fejeződik be, hanem akkor kezdődik.

E G É S Z S É G E . Ö N Ö N M Ú L I K ! 5. oldal H O G Y A N É T K E Z Z Ü N K E G É S Z S É G E S E N

Táplálkozási tanácsok

Wolfgang Köbel előadása alapján, 2008. február 12.

Táplálkozásunk a következő elemeket tartalmazza:

szénhidrát, fehérje, zsír, víz, mikrotáplálékok (vitaminok,

nyomelemek)

A komplex szénhidrátok

Ideális idegsejt táplálékok (gabonák és B vitamin komp-

lex). Rosttartalmuk segíti az emésztést. Csökkentik a bél

megbetegedését és az attól függő betegségeket: székre-

kedés, bélrák, aranyér, visszér.

Komplex szénhidrátok:

teljes őrlésű kenyér, barnarizs, árpagyöngy, hüvelyesek,

barna tészta félék: durumbúza vagy teljes kiőrlésű tészta,

burgonya, gyümölcsök

Egyszerű szénhidrátok

Hirtelen megemelik a vércukorszintet. Fogyasztásukat

mellőzzük (kristálycukor, fehér kenyér). Felborítják az ás-

ványi egyensúlyt (savasítanak). Gátolhatják az immun-

rendszert. Növelhetik a koleszterinszintet. Növelhetik a

vérnyomást

Zsírok

Inkább kevesebbet és jó minőségűt fogyasszunk. Jó minő-

ségű zsírsavakra szüksége van a szervezetnek. A

zsíroldékony vitaminok oldószerei a zsírok: ilyenek A, D, E

és K vitamin

Hidegen sajtolt, telítetlen zsiradékot fogyasszunk (olíva

olaj, lenmag olaj)

A zsír esszenciális zsírsavakat biztosít a sejthártya és a

prosztaglandinok felépítéséhez.

Ahol lehet, olajos magvakkal helyettesítsük a sajtolt olajat.

Fehérjék

A fehérje az élet alkotóeleme. Fehérje = protein

(molekulák). A protein görög szó, jelentése: ’első’

Elsődleges fehérje a növényi fehérje, másodlagos pedig az

állati fehérje.

A szervezet a növényi fehérjét könnyen emészti. A növényi

fehérje gátolja az érelmeszesedést, csökkenti a koleszte-

rinszintet.

A fehérje mellett vitaminok és ásványi anyagok is vannak

a növényi fehérjében.

Növényi fehérje forrásai:

hüvelyesek, babfélék, lencse, szója, teljes őrlésű gabona-

félék, tönkölybúza, zab, árpa, köles, hajdina, amarant,

olajos magvak

A növényi fehérjével való táplálkozás megadja a szervezet-

nek a fehérje szükségletét.

Víz

Mennyi folyadékot igyunk naponta? Általánosságban el-

mondható, hogy minimum napi 1,5 liter vizet igyunk.

Nagyon egészséges, ha a vízbe néha bio almaecetet ön-

tünk, mert gyorsítja az anyagcserét, segít a fogyásban,

lúgosítja a szervezetet, és kíméli az ízületeket.

Aki 70-80 %-ban nyers ételt fogyaszt, az a zöldségekből és

a gyümölcsből is nyer folyadékot, annak kevesebb víz is

elég a szervezetének.

Számos ajánlott étrend létezik. Amit az egyik ajánl, azt a

másik tiltja. A hétköznapi ember betartja egy ideig, majd

visszatér az eredeti étrendjéhez.

Már az ókori görögök is foglalkoztak a táplálkozással,

megfigyelték, hogy melyik élelmiszernek milyen hatása

van a szervezetre. Napjainkban a vércsoport diétától

kezdve a testkontrollig rengeteg féle ajánlott étrend van.

Létezik egy amerikai irányzat, melynek a neve MyPyramid

(’saját piramis’), és amely szerint mindegyik ételcsoportra

szükségünk van, csak nem mindegy, hogy melyikből

mennyit fogyasztunk.

Hogyan lehet ennek a piramisnak a mintájára egy ideális

étrendet összeállítani? Wolfgang javaslata:

Gabonák: a piramis alján helyezkednek el, ezekből kell a

legtöbb. A napi ajánlott mennyiség 9 csésze (1 csésze = 1

szelet kenyér). Törekedjünk a 100 %-os teljes kiőrlésű

gabona fogyasztására.

Zöldségek: ajánlott napi mennyiség 3,5 csésze. Minél

több nyers zöldséget fogyasztunk, annál jobb. Fontos az

is, hogy milyen zöldségeket eszünk. Hetente legyen leg-

alább:

3 csésze sötétzöld zöldség (borsó, zöldbab, brokkoli),

2,5 csésze narancs színű zöldség (pl. sárgarépa, tök),

3,5 csésze babok és lencsék,

7 csésze keményítőt tartalmazó zöldség,

8,5 csésze egyéb zöldség.

Gyümölcsök: naponta 2 csésze. A gyümölcsöt is nyersen

együk lehetőleg, és gyümölcsléből ne igyunk túl sokat.

Tejpótlók: 3 csésze naponta (rizstej, gabonatej)

Hüvelyesek, magok: 2-4 csésze naponta. Ezekből hetente

legyen legalább:

7-8 csésze főtt lencse, babok,

3,5 csésze tofu,

4 csésze szójatej,

10 csésze dió vagy olajos mag.

Só: napi 5 gr maximum (átlagosan a magyar ember 20 gr.

sót fogyaszt naponta, ennek többségét kész ételben, ke-

nyérben)

Cukor: napi 55 gr maximum (úgy is meghatározhatjuk,

hogy a napi étrendben a kalória maximum 10 %-a lehet

cukor).

Zsír: napi 40-55 gr maximum (az energia-bevitel 15-20 %-

a lehet)

Fontos, hogy megtaláljuk a személyes egyensúlyt a bevitt

kalória és a rendszeres mozgás között. Ehhez az ajánlott

étrendhez tartozik heti 3-5 alkalommal mozgás (30-60

perc).

6. oldal A K I F Á R A D Á S - S Z I N D R Ó M A

Wolfgang Kőbel 2008. február 5-ei előadása alapján

A felnőtt lakosság 12-13 százaléka szenved a kifára-

dási szindrómától, de egyre több gimnazista gyere-

ket is érint. Egy olyan fáradtságról van szó, amelyet

nem tudunk kipihenni.

A kifáradási szindróma tünetei:

édesség utáni vágy,

alacsony vércukorszint,

alacsony vérnyomás,

ingerlékenység és depresszió.

Másodlagos tünetek lehetnek:

emésztési problémák,

fertőzések (állandó megfázások stb.)

A kiégettség állapotában az ember hajlamos a világot és

a többi embert rossznak látni.

Alapjában a stressz a túlélésben nagyon fontos, gondol-

junk csak az állatokra: a zebra meglát egy oroszlánt, a

stressz hatására a szervezetében egy általános energiari-

adó kezdődik, ami felkészíti a menekülésre. A zebra

elfut, és amikor már biztonságban érzi magát, akkor

megnyugszik, békésen legelészik és iszik, kipiheni a

stresszt.

A mi életünkben stresszt okoznak a határidők, a csek-

kek, a munkánk, és ez mind olyan, ami elől nem tudunk

elfutni. Ez az állandó és be nem fejezett stressz nagyon

ártalmas, a stresszhormonok ugyanis pusztítják a test

szöveteit, és ha nem változik semmi, a test előbb-utóbb

megbetegszik. Stresszhelyzetben a vércukorszintünk

megemelkedik, a test a fizikai megterhelésre készül, a

küzdésre vagy a menekülésre. Ha nem vezetjük le a

stresszt, akkor a szervezetünk egy idő után a sok vér-

cukrot ki akarja csapni a vérből, ennek pedig a leggyor-

sabb módja, ha a fehérzsírba csapja egyből, ami a belek

között található. Ennek következménye az elhízás.

A stressz okozza:

A magas vérnyomást, a hízást, a fertőzéseket, a vércu-

kor-problémákat és a nemi hormonok termelése is fel-

borul.

Hogyan lehet kezelni?

Elsősorban zárjuk el a stressz forrását.

- Ez a legfontosabb lépés.

- Oldjuk meg a stresszt okozó problémákat, amelyek

felmerülnek a családban, a házasságban, egy kapcsolat-

ban, vagy az anyagiak terén.

- Mindig kérdezzük meg magunktól: mennyi a mi ré-

szünk a stresszből?

- Kezeljük ki a rejtett fertőzéseket! A szervezetemnek

egyformán rossz, ha egy állandó fogfájás, arcüreggyul-

ladás, gerincfájdalom miatt vagyok lehangolt, vagy pe-

dig egy veszekedés miatt.

- A szervezet számára stresszt jelent egy műtét vagy egy

antibiotikum kezelés is.

Az alvás nagyon fontos.

- Este alvás előtt már ne együnk.

- 10 óra körül már csak olyan tevékenységet végezzünk,

ami nyugtat.

- Sötétedés után a szervezet pihenésre áll át.

- Este inkább olvassunk, vagy kellemes zenét hallgas-

sunk a tévé és a rádió helyett. A szervezet úgy tudja

kipihenni a kimerültséget, ha lelassulhat.

- A hálószobában ne legyen tévé és számítógép.

A táplálkozás

- Legyen változatos.

- Az már jó, ha két héten belül nem ismétlődnek a re-

ceptek.

- A kifáradás orvoslására nagyon hasznos a B komplex

vitamin, A, C, E vitaminok, mangán, magnézium, cink,

szelén, króm és egyéb nyomelemek.

- Jó minőségű, természetes állapotban lévő ételeket fo-

gyasszunk, és ha lehet, kevesebb tejterméket és húst

együnk.

Toxikus anyagok

- Ezek is okozhatnak fáradtságot.

- Az alábbi területeken vannak toxinok: fogászati anya-

gok, mosószerek, kozmetika, gyógyszerek.

- Nagyon sok szintetikus anyag élelmiszer adalékként

jelenik meg, szintén sok szintetikus anyag található pél-

dául a rovarirtó szerekben, ezért egyáltalán nem mind-

egy, hogy mit eszünk. A növényi étrend segít ezeknek a

szereknek a semlegesítésében.

Serkentők

- Ezek használata is lehet oka a mellékvese kifáradásá-

nak (és így nem tud elég hormont termelni).

- Ilyen stimulánsok: hangos zene, fényhatások, kávé,

csokoládé, extrém sportok, cukor, alkohol,

amphetaminok és más szintetikus gyógyszerek, de ide

tartoznak a kábítószerek is.

Programok

- Nagyon fontos, hogy az otthon ülés és tévézés helyett

keressük a társaságot, szervezzünk közös programokat,

kirándulásokat, túrákat. Már egy séta is sokat számít!

Hozzáállás

- Milyen a hozzáállásunk az élethez? Szomorúan vagy

vidáman lépünk ki az ajtón reggel? Ezek mind meghatá-

rozzák az egész napi hangulatunkat.

- A hibáztatás és a harag egyaránt megterhelik a szerve-

zetet.

- Tapasztalatok mutatják, hogy azok az emberek, akik

aktív lelki életet élnek, és elsajátították a megbocsátást,

könnyebben veszik az akadályokat az életben.

- Mindenki megtalálhatja a neki leginkább megfelelő

vallási irányzatot, vagy megtapasztalhatja a meditáció

és az ima nyugtató hatását.

7. oldal E G É S Z S É G E . Ö N Ö N M Ú L I K !

Tóth Gábor 2008. február 19-i előadása alapján

Manapság sokkal több külső és belső károsító faktor

létezik, de ezek egy része kiiktatható, más részük

pedig ellensúlyozható. A betegségek közel 90 %-ának

a helytelen életvezetés az oka.

A személyes felelősség fontossága óriási, hiszen mi

magunk rendelkezünk életvitelünkkel. A jobb életvitel

önmagában még nem tesz jobb emberré, de hozzáse-

gíthet ahhoz.

Az életmód megújulása fokról fokra történik. A változ-

tatás megvalósítása egyénre szabott sebességgel

zajlik.

Lépések a gondolattól az „új életig”:

gondolat,

cselekedet,

jó szokások,

egészségjavulás,

szemléletváltozás,

személyiségváltozás.

Belloc-Breslow féle 7 egészségtényező a várható élet-

hosszra vonatkozóan:

7 – 8 óra alvás naponta,

nincs nassolás (étkezések között semmit se

együnk),

rendszeresen reggelizzünk,

vigyázzunk a testsúlyunkra,

mozogjunk rendszeresen,

csak kevés alkoholt igyunk, vagy egyáltalán ne

igyunk,

ne dohányozzunk.

Az életmód változás kudarcba fulladhat, ha nem ké-

szültünk fel rá fejben, ha nem győződtünk meg elég-

gé a szükségességéről, vagy a teljes változtatás he-

lyett csak részleges változtatást tűzünk ki célul.

Fontos, hogy mindig törekedjünk az egyensúlyra,

mert a fokozatosság hiánya, az egy időben túl sok

tényező megváltoztatása szintén kudarchoz vezethet.

A táplálkozásban az alábbi fokozatokat javasoljuk:

Kitisztítjuk a bélrendszert (a léböjt kiválóan

alkalmas erre).

Helyreállítjuk a bélflórát.

Megerősítjük a bélrendszer izomzatát rostban

gazdag ételekkel, bővítjük a nyers ételek skálá-

ját.

Elhagyjuk a sertéshúst.

Elhagyjuk az állati zsírt, csökkentjük a táplálko-

zásban az összes zsiradékot.

Javasolt a reggeli 7 órakor, ebéd 13 órakor. Délután

és este már ne együnk, inkább igyunk. Fél napos böj-

tölésnek is fantasztikus tisztító hatása van. A bősé-

ges reggeli elfogyasztására időt szánunk, és meg-

szüntetjük a kapkodó étkezést. Hetente 5- 10 dl zöld-

séglevet elfogyasztunk.

Rostban gazdag ételeket eszünk (saláták, gyümöl-

csök, gabonafélék, aszalványok, olajos magvak)

Csökkentjük a hozzáadott cukrot és mézzel, fruktóz-

zal, aszalványokkal pótoljuk.

Növeljük a folyadékbevitelt.

További módosítások:

Csokoládét nem fogyasztunk.

Gabonák skáláját kiterjesztjük: zab, köles, haj-

dina, rozs, árpa, kukorica, tönköly.

Minden főétkezéshez fogyasztunk nyers élelmi-

szert is.

Húsmentes napokat iktatunk be a táplálkozás-

ba.

Hagymaféléket, fokhagymát, tormát is fogyasz-

tunk.

Olajos magvakat rendszeresen használunk a

főzéshez (lenmagolaj, olívaolaj).

Mindenképpen javasolt a rendszeres mozgás, a

stresszmentes életmód, a pihentető alvás és a mér-

tékletesség megvalósulása az élet minden területén.

8. oldal R E P Ü L Ő N A P

Felelős kiadó: Jakabszállási Lokálpatrióták Egyesülete Felelős szerkesztő: az egyesület elnöke

Szerkeszti: a szerkesztőbizottság Cím: 6078 Jakabszállás, Petőfi S. u. 4/a

Az ügyeletes szerkesztő telefonszáma:

76/382-682, 20/939-2398 E-mail: [email protected]

www.jakabszallas.net

Készült az egyesület saját informatikai rendszerével. Nyomda: Nyomtató

Nyomdaipari Kkt. Tiszakécske Nyomdavezető: Tóth Géza

2008. augusztus 16-án és 17-én Kecskemét is-

mét várta a repülőbarátokat, a repülés

iránt érdeklődőket hazánk és egyben Európa

egyik legnagyobb légibemutatójára.

Az idei év különleges alkalom volt, mert ezen a

rendezvényen ünnepeltük a Magyar Honvédség

megalakulásának 160., a Magyar Légierő fennál-

lásának pedig a 70. évfordulóját. E nevezetes

események apropójából az ünnepelt, azaz a Ma-

gyar Honvédség és azon belül a Légierő is nagy

erőkkel készülődött, hogy együtt ünnepeljen a

hazai és külföldi vendégekkel.

A jubileumi Nemzetközi Repülőnap és Haditechni-

kai Bemutatón megcsodálhattuk a magyar felség-

jelű repülőeszközöket. Az MH 59. Szentgyörgyi

Dezső Repülőbázisra érkezők először a betonon

kiállított gépeket tekinthették meg. Itt voltak a

múlt legendás és a jelenkor modern repülőgépei

is.

A kecskeméti MH Légijármű Javítóüzem munka-

társai már több hónapja dolgoztak azon, hogy a

nevezetes, ma már nyugdíjba vonult gépeket tel-

jes fényükben tekinthessük meg. Hosszú sorban

álltak egymás mellett a szolgálatból kivont heli-

kopterek és vadászgépek. Ismét látni lehetett a

MiG-15, MiG-17, MiG-21, MiG-23 típusú vadász-

gépeket, a Szu-22 típusú vadászbombázót, Mi-1,

Mi-2, Mi-4 és Ka-26 típusú helikoptereket.

A történelmi repülőkiállítás egyik érdekessége

volt a négyüléses Messerschmitt Bf-108 típusú

repülőgép magyar festéssel.

Képgaléria a www.jakabszallas.net/galeria20008

honlapon!

A fotókat Tóth Andrea, Takács Csaba, Mészáros

Máté és Szabó György Róbert készítette.

Ámulatba ejtő produkciót adott elő az olasz légierő világ-

szerte ismert és kedvelt bemutató-köteléke, a legendás

Frecce Tricolori (azaz „Háromszínű Nyilak”).

Továbbá megcsodálhattuk a levegőben és a földön tíz mé-

teres távolságból a Pápán állomásozó C17-est. Ez ma a

világ második legnagyobb szállítógépe.

Előzetes a szeptemberi számból

Interjú Bukovszki Sándornéval

Falunapról tudósítunk

90 éveseket köszöntöttünk

Új könyvtár, új nyitva tartás

Hírös Hét Fesztiválon jártunk

Újraélesztő készülék