magyar gerontolÓgia

66
MAGYAR GERONTOLÓGIA Szerkesztőbizottság: Főszerkesztő: Dr. Semsei Imre, MTA doktor Rovatvezetők: Szociális gerontológia: Prof. Iván László Kísérletes gerontológia: Prof. Székely Miklós Geriátria: Prof. Székács Béla Oktatás: Prof. Bakó Gyula Gerontopszichológia: Prof. Molnár Péter Életmód: Prof. Figler Mária Prevenció: Prof. Kiss István Társadalomgerontológia: Dr. Fábián Gergely Nemzetközi szerkesztők: Szerkesztőbizottság tagjai: Dr. Boga Bálint, Budapest, a szerkesztőbizottság elnöke Csernáthné Kárándi Erzsébet, Hajdúböszörmény Dr. Dobos László, Miskolc Dr. Halmos Béla, Eger Dr. Hazafi Klára, Pécs Dr. Jászberényi József, Budapest Dr. Németh Károly, Verőce Dr. Pék Győző, Debrecen Dr. Patyán László, Nyíregyháza Dr. Ruszwurm Andrea, Nagykanizsa Dr. Szalkai Iván, Miskolc Dr. Tóth István, Miskolc Dr. Vértes László, Budapest Dr. Zékány Zita, Gyula Dr. Zöllei Magdolna, Szeged Kiadó: Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Nyíregyháza Sóstói u. 2-4. Felelős kiadó: Dr. Semsei Imre, Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ Megjelenés: negyedévente On-line verzió: ISSN: 2062-3690 Technikai adatok: A 'MAGYAR GERONTOLÓGIA' tagja a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár saját fejlesztésű elektronikus folyóirat rendszerének. (http://magyargerontologia.lib.unideb.hu ) Nyomtatott verzió: ISSN: 2062-3682 Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó. 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Felelős Kiadó: Dr. Virágos Márta Felelős Kiadó: Karácsony Gyöngyi

Upload: others

Post on 16-Oct-2021

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: MAGYAR GERONTOLÓGIA

MAGYAR GERONTOLÓGIA

Szerkesztőbizottság: Főszerkesztő: Dr. Semsei Imre, MTA doktor Rovatvezetők: Szociális gerontológia: Prof. Iván László Kísérletes gerontológia: Prof. Székely Miklós

Geriátria: Prof. Székács Béla Oktatás: Prof. Bakó Gyula Gerontopszichológia: Prof. Molnár Péter Életmód: Prof. Figler Mária Prevenció: Prof. Kiss István Társadalomgerontológia: Dr. Fábián Gergely

Nemzetközi szerkesztők:

Szerkesztőbizottság tagjai: Dr. Boga Bálint, Budapest, a szerkesztőbizottság elnöke Csernáthné Kárándi Erzsébet, Hajdúböszörmény Dr. Dobos László, Miskolc Dr. Halmos Béla, Eger Dr. Hazafi Klára, Pécs Dr. Jászberényi József, Budapest Dr. Németh Károly, Verőce Dr. Pék Győző, Debrecen Dr. Patyán László, Nyíregyháza Dr. Ruszwurm Andrea, Nagykanizsa Dr. Szalkai Iván, Miskolc Dr. Tóth István, Miskolc Dr. Vértes László, Budapest Dr. Zékány Zita, Gyula Dr. Zöllei Magdolna, Szeged

Kiadó: Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Nyíregyháza Sóstói u. 2-4. Felelős kiadó: Dr. Semsei Imre, Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Gerontológiai

Tudományos Koordinációs Központ Megjelenés: negyedévente On-line verzió: ISSN: 2062-3690 Technikai adatok: A 'MAGYAR GERONTOLÓGIA' tagja a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár saját fejlesztésű elektronikus folyóirat rendszerének. (http://magyargerontologia.lib.unideb.hu) Nyomtatott verzió: ISSN: 2062-3682 Kiadó: Debreceni Egyetemi Kiadó. 4032 Debrecen, Egyetem tér 1. Felelős Kiadó: Dr. Virágos Márta Felelős Kiadó: Karácsony Gyöngyi

Page 2: MAGYAR GERONTOLÓGIA

ii

MAGYAR GERONTOLÓGIA 6. ÉVFOLYAM 21. SZÁM

Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682

On-line verzió: ISSN 2062-3690

TARTALOMJEGYZÉK

oldal

Szerkesztői levél (Dr. Semsei Imre) 1

Az idősoktatás/idősképzés mint önálló tudományterület

dr. Jászberényi József 2

Átértelmezett gondolatok a demográfiai krízisről, a következményekről és a

lehetséges stratégiákról

Dr. Kincses Gyula 9

Őszülő társadalmak: Aktív idősödés – nemzedékek közötti szolidaritás

dr. Semsei Imre 47

Megrendelés 60

Útmutató a közléshez 62

Angol tartalomjegyzék 64

Page 3: MAGYAR GERONTOLÓGIA

1

SZERKESZTŐI LEVÉL

Tisztelt Olvasóink!

A hatodik évfolyam első számát tartja a kezében a kedves olvasó. Ebben a számban 3

cikk kerül közlésre.

Az első cikkben az idősoktatás kérdéskörében értekezik dr. Jászberényi József, aki a

Zsigmond Király Főiskola Kommunikáció- és Művelődéstudományi Intézetének vezetője, s

már évtizedek óta foglalkozik ezzel a témával. Nevéhez fűződik több könyv is, mely az

idősoktatással foglalkozik, s az ő alapításával indult el az Idősek Akadémiája programsorozat,

mely a főváros több kerületében is már sikerrel működik. Szakavatottan, első kézből

értesülhetünk az idősoktatás bizonyos kérdéseiről és ezzel párhuzamosan a felmerülő

problémákról is. Úgy tűnik, mintha lassan felnőtt korába lépne a gerontagógia, a hazai idősek

legnagyobb örömére, hiszen ők profitálnak legtöbbet az idősoktatás kiszélesedéséből.

A következő cikk dr. Kincse Gyula tollából származik. Ez a cikk a társadalmi

elöregedés problémakörét boncolgatja. Ismerteti az elöregedés egyes ismérveit, azok

következményeit valamint megkísérel választ adni a kihívásra, a lehetséges stratégiák

ismertetésével. Egy új gondolkodást javasol, még mielőtt visszafordíthatatlan károkat

szenvedne el a társadalom. Úgy véli, hogy az egyik legfontosabb felvállalandó viselkedés az

önkorlátozás lenne.

A harmadik cikkben dr. Semsei Imre is hasonló kérdéskörrel foglalkozik, az „őszülő

társadalommal”. A demográfiai változások és annak következményei súlyosan kihatnak a

társadalomra, s megoldást igényelnek. Intézkedések hiányában a „taigetoszi megoldás” lép

automatikusan érvénybe. Lennének azonban más megoldási lehetőségek is, mint például az az

emberek egészségének visszaállítása illetve fenntartása. Ezzel egyes problémák

automatikusan megoldódnának, s nem csak a stratégiagyártás szintjén rekednénk meg a

társadalmi elöregedés gondjainak megoldásában.

Page 4: MAGYAR GERONTOLÓGIA

2

MAGYAR GERONTOLÓGIA 6. ÉVFOLYAM 21. SZÁM

Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682

On-line verzió: ISSN 2062-3690

AZ IDŐSOKTATÁS/IDŐSKÉPZÉS MINT ÖNÁLLÓ

TUDOMÁNYTERÜLET

Jászberényi József

Összefoglalás

Esszémben néhány fontos elemet kívántam kiemelni a hazánkban örvendetesen terjedő

gerontagógiai gyakorlatok problémái közül. A sokéves képzési gyakorlat felől szólva ma

ezek a gondok látszanak a legerősebbeknek. A jövő biztosan válaszolni fog arra, hogy ezen

problémák leküzdésével a magyar gerontagógia felnőttkorába lép-e, avagy megmarad,

pontosabban megreked egy végiggondolatlan szakmai gyakorlatokkal működő, exkluzív

szakmai területnek.

Summary

Gerontagogy/Elderly Education as an Independent Discipline

In frame of this article, my goal was to highlight a few important elements of the

gerontagogy practice, which is fortunately widely spreading. These thoughts seem to be the

strongest elements taking into consideration the many-year educational practice. The future,

after surmounting the problems, will give an answer to the question if the gerontagogy

develops into the adult phase or it remains, or more precisely it stalls as a professional field

with a character of immature vocational practice.

Page 5: MAGYAR GERONTOLÓGIA

3

Az utóbbi években Magyarországon az idősképzés/idősoktatás világa lassú, de

annál határozottabb változáson megy át. A magyarországi idősképzés – amennyire

ezen a területen alkalmazható a Bildung-folyamatok logikája és nyelve – kilépett a

„csecsemőkorból”, amikor egymástól független képzőhelyek, mindenféle komolyabb

gerontagógiai szakmai háttér nélkül alkalomszerű oktatást szerveztek, s egyre inkább

közelít a „gyermekkorhoz.” A gyermekkor kifejezés alatt elsősorban azt a korábbi

írásaimban franciának nevezett modellt értem, amelyben bár a szeniorok oktatásával a

társadalom több alrendszerében is foglalkoznak, a fő hangsúly egyre inkább a

felsőoktatáson van. A felsőoktatás céhe a maga szakmai alapjaival – egyfajta

gondoskodó szülőként – igyekszik biztosítani az idősképzés számára a megfelelő

gerontagógiai színvonalat. Ez az igyekezet azonban sajnálatos módin rengeteg

kívánnivalót hagy maga után, az alábbiakban olvasható esszém is az itt felmerülő

legfontosabb problémákra kívánja a figyelmet felhívni (itt jegyzem meg, hogy a

szöveg rövidített változata egy pécsi konferenciakötetben olvasható).

2009-től, a Zsigmond Király Főiskola Gerontoandragógiai Kutatóközpontjának

megszületésétől kezdődően egyre több hazai felsőoktatási intézmény szervez szenior

képzéseket, igazodván ahhoz a poszthumboldti egyetemfelfogáshoz, amelynek jegyében az

egyetem/főiskola egy szűk, tudásszolgáltató pozícióból elmozdul a regionális tudásterjesztő,

kompetenciafejlesztő, társadalmi felelősségvállaló szektor irányába. Ez a – nyugati

egyetemeken már a hetvenes években elkezdődő, nálunk pedig a rendszerváltás után induló –

folyamat, azonban nagyon sok veszélyt is rejt magában – a szeniorképzések tekintetében is.

Leginkább azt, hogy a felsőoktatási intézmények által szervezett képzések kimerülnek az

éppen valamiért aktuális kutatási szakterületek kissé népszerűsített formában történő

bemutatásában, és/vagy különféle projektpénzek gyors és végiggondolatlan felhasználásában,

és/vagy különféle celebek vagy sztárok érdeklődéskeltő felléptetéseiben. A szimpla

szabadegyetemi forma elsősorban azért probléma, mert ez a gondolkodás alapvetően nem

különbözik a tudományos ismeretterjesztő előadások logikájától, ez pedig nagyon távol van

az idősoktatás valódi céljaitól. A rövid ideig tartó képzésekkel pedig elsősorban az a gond,

hogy célszemélyei másra vágynak, mint amit kapnak a folytatás nélküli képzések során. A

celebek vagy sztárok felléptetésével elsősorban az a gond, hogy ez valójában minden esetben

egy közönségtalálkozó, amelynek nagyon kevés köze van a gerontagógiához, bár nyilvánvaló,

hogy figyelmet – ideig-óráig – lehet vele ébreszteni.

Page 6: MAGYAR GERONTOLÓGIA

4

Mi a valódi célja az idősoktatásnak/idősképzésnek?

Az idősoktatás (gerontagogy) – amelynek diszciplináját a hetvenes évek végétől a

szakirodalom már leválasztja az andragógiáról és a gerontológiai-geriátriai területekről (vö.

pl. Lessa vagy Bolton munkáival) – célrendszere a vele módszereiben és célcsoportjában

szoros érintkezésben lévő andragógiánál és a tőle távolabb elhelyezkedő pedagógiánál is

sokkal összetettebb. Ahogy már jeleztem, súlyos félreértés azt gondolni, hogy az idősképzés

elsősorban a hagyományos, poroszos pszeudo-dialogikus szituációkra épülő tudásátadásról

szól – ez a gondolat azonnal meg is feneklik azon, hogy ha idősképzési folyamatban felkérjük

hallgatóinkat vizsgára, s mindjárt kiderül, hogy a döntő többség nem szeretne ilyen

kommunikációs-pszichológiai szituációban részt venni. Az idősképzés e sorok írójának

véleménye szerint elsősorban a közösségteremtődésről szól, méghozzá olyan, elsősorban a

hallgatók által konstruálódó közösségteremtődésről, amelynek a tanár egyenrangú résztvevője

és egyben katalizátora – ezért nem beszélhetünk közösségteremtésről, hiszen azt mindig

valaki vagy valakik szándékkal teremti(k), itt pedig egy spontán kibontakozó folyamatról van

szó. A szenior hallgatók számára elsősorban a szellemi és/vagy fizikai izoláltságból való

kitörést jelenti tehát a képzéseken való részvétel, s ezzel együtt merül föl számos más, de

kevésbé fontos ok is. E sorok írója a ZSKF egyik intézetvezetőjeként immár hatodik féléve

szervezi az ország legnagyobb idősképzési rendszerét, amelyben 2013 őszén, az ötödik

szemeszterben immár 8 helyszínen több mint 1800 hallgató vett részt.1

A résztvevőkkel folytatott tudományos konzultációkból, szervezett, illetve spontán

beszélgetésekből világosan kiderül, hogy a közösségteremtődésen túl egyes, kisebb

szegmensekben felmerül a munkalehetőség megszerzésének gondolata, más, kisebb

szegmensekben a szimpla időtöltés vágya. E két szegmensnél jelentősebb az a kör, amelynek

tagjai korábban az időmérleg munka és család irányába tolódó jellege miatt nem tudtak kellő

ismereteket szerezni egy-egy területen, s ezeket a harmadik korban kívánják pótolni (ők

elsősorban az angol és az informatikai képzéseket látogatják, amelyek a legsikeresebbek a

ZSKF rendszerében). Szintén markánsan jelen van az agy és/vagy a test karbantartásának

szempontja – ez a második leggyakrabban előforduló érv akkor, amikor a motivációkra

kérdezünk. (Nem véletlen, hogy rendkívül népszerűek a memóriafejlesztő és a jobb

agyféltekére irányuló, pl. rajz tanfolyamok is. de ezzel együtt sokan látogatják az időstornát

is).

1 A helyszínek: ZSKF, Szentendre, Bálint-ház, Pestszentlőrinc, Kőbánya, Kispest, Zugló, Gyömrő.

Page 7: MAGYAR GERONTOLÓGIA

5

Akármely szegmensét nézzük azonban, a tanulók felől mindenhol a

közösségteremtődés igénye a domináns, méghozzá olyan tanulócsoportok létrehozása,

amelyek később, a profán életben is összetartanak, a széthullott vagy széthullóban lévő

családot, ha nem is pótolva, de egyes funkcióinak a hiányát enyhítve.

Ezzel összefüggésben nagyon fontos hangsúlyozni, hogy bár a pedagógiában és az

andragógiában is rendkívül fontos a karizmatikus, de egyben a tanítási folyamatról

demokratikusan és empatikusan gondolkodó tanár, ebben a korszegmensben – amelynek alsó

határát hazánkban, a diszkriminációs határokat figyelembe véve minden gond nélkül az 50

éves korban jelölhetjük ki – ennek különös jelentősége van. Az idősoktató tanárnak olyan

személyiségnek kell lennie, akit a szeniorok hitelesnek látnak, szakmailag és emberileg is

megfelelőnek. Amennyiben ez megvalósul, a tanulási folyamat példátlan sikerekkel járhat, s a

tanulásban spontán megteremtődő közösség akár hosszú éveken keresztül is fennállhat.

Amennyiben a szenior szegmens tagja az oktatási-képzési folyamatban ezen képességek

csekélyebb létét érzékelik, azonnal jelentkezik a lemorzsolódás jelensége.

A szavak pontos használata: öreg vagy idős, szenior vagy nyugdíjas?

A gerontagógiai folyamatot szervező és lebonyolító ágenseknek (adminisztrátoroknak,

képzési szervezőknek, vezetőknek, tanároknak) a gerontagógiai folyamat sikeressége

érdekében pontosan tisztában kell lenniük az 50+-os korosztállyal kapcsolatos

diszkriminációmentes nyelvhasználattal, amelynek legfontosabb része az, hogy

meghatározzuk, mely fogalmak használata, milyen körben nem tekinthető diszkriminatívnak,

és mely kifejezéseket érdemes kerülni.

A mai magyar köznyelvben az öreg már kifejezetten pejoratív kifejezésnek számít.

Annak ellenére is igaz ez, hogy az öreg szó szemantikai világa sokkal tágabb, mint a mai

nyelvhasználatban jellemző jelentés: gondoljunk csak arra a Boga Bálint által gyakran

emlegetett tényre, hogy az „öreg” hiba vagy az „öreglyuk” kifejezés nem tartalmaz

diszkriminatív jelentést. Ezzel szemben az idős kifejezés véleményem szerint még minden

gond nélkül alkalmazható, hiszen a szó jelentése pusztán arra vonatkozik, hogy valaki már

tapasztalt, azaz sok időt élt. Így a magyar nyelvhez jobban illeszkedő idősoktatás kifejezés

minden gond nélkül alkalmazhatónak látszik a gerontagógiai folyamat jelölésére, talán sokkal

inkább, mint a magyar nyelvtől kissé idegen, latinból és angolból érkezett „szenior” kifejezés.

Kétségtelen tény azonban, hogy a nyugati kontextusban a „szenior” és a „harmadik korú” a

leggyakrabban használt kifejezés ezekre a folyamatokra (utóbbi névvel működik a világ

Page 8: MAGYAR GERONTOLÓGIA

6

legnagyobb szeniorképző hálózata), így úgy gondolom, hogy ezek használata sem jelenthet

semmilyen diszkriminatív kommunikációs helyzetet.

Külön kell említeni a magyarban egyre terjedő „szépkorú” kifejezést (2014

februárjában egy egyszerű Google-kereséssel 147.000 előfordulást találtam). Ezzel

kapcsolatban nemcsak az a gond, amit Moldova György egyik könyvében oly találóan mond,

miszerint az idős korban sok szép azért nincsen, hanem a kifejezés rendkívüli modorossága,

és tartalmatlansága, amely helyett talán még a bölcskorú vagy érettkorú kifejezés is

adekvátabb volna.

A nyugdíjas kifejezés ott látszik találónak, ahol a hallgatók többsége ehhez a

korosztályhoz tartozik, így szimplán leíró jellege van. Marketing-szempontból azonban az

50+-os korosztály képzése számára nem célszerű a használata, hiszen a nyugdíj-kor alattiak

nem érzik magukénak.

Engedjétek hozzám a kisdedeket – mi megyünk a kisdedekhez…

A mai magyar idősoktatásban persze nem a nyelvi kifejezések a

legproblematikusabbak. Meghatározó tendencia például, hogy egy-egy képzőhelyen

meghirdetik a különféle előadásokat és kurzusokat, azaz az időseknek oda kell utazniuk, nem

egyszer rendkívüli fáradsággal és anyagi költségekkel – különösen érdekes az, amikor egy

képzési program a tél közepén kezdődik. Ez a gondolkodás egyértelműen annak a humboldti

egyetemszemléletnek a jegyeit viseli magán, amely az egyetemet egyfajta profán templomnak

fogja fel, amelynek szentélyében a hallgatók beavatásban részesülnek. Ezzel szemben a

posztmodern szenioroktatásban a képzők mennek a hallgatók lakhelye közelében lévő

helyszínekre, s a közös tanulás közösségteremtő élményét adják a szenioroknak. A már

hivatkozott ZSKF-es szeniorképzési rendszerben önkormányzatokkal együttműködve folyik a

lokális idősképzés, amelynek eredményei így sokkal tartósabbak lesznek, mint az életidegen

képzési szituációkban elhangzó, valódi feedback nélküli előadásoké.

Sajnálatos tény, hogy az utóbbi években, bár Magyarországon erősen megszaporodtak

az idősképzések – ami természetesen örvendetes – nagyon kevés szervező és tanár veszi a

fáradságot, hogy megismerje ennek a területnek a szakmai alapjait – akár csak annak erejéig,

hogy ellátogat az országban jelenleg egyetlen hivatalos, geronto-andragógiai szakirányú

végzettséget adó mesterképzésre, avagy megtekinti ennek a képzésnek bármelyik gyakorlatát.

Ezen ismeretek – amelyek természetesen számos más forrásból is megszerezhetőek! –

hiányában félő, hogy az idősképzés megreked a jó szándékú szervezők ad-hoc gyakorlatainál,

Page 9: MAGYAR GERONTOLÓGIA

7

illetve a felsőoktatási intézmények elsősorban andragógiai alapú módszereinél – az esszé

elején alkalmazott tropikával szólva: a szülő nem tud igazán gondoskodni gyermekéről, s az

elkanászodik. Nagy hiba lenne ez, hiszen jelenleg az 50 év felettiek száma Magyarországon

közel 3,8 millió, s többségükben felkelthető lenne a vágy az összetett gerontagógiai

folyamatokban való részvételre, azaz sok embert sok, valódi élménytől foszthatunk meg, ha

nem tájékozódunk kellőképpen.

Szintén komoly probléma a képzések árának kérdése: nyilvánvaló, hogy a

gerontagógia terjedésével, az oktatási piac magán-, vállalkozói szegmensei is bekapcsolódnak

majd a gerontagógia sokágú világába, így egyazon szolgáltatás sokféle áron lesz elérhető. Az

egészséges verseny pedig nagyon jó eredményeket szülhet. Az azonban jelenleg bizonyos,

hogy a fizetőképes kereslet szűk volta miatt ez a versenyhelyzet nem áll fenn, s nagyon jól

kell pozícionálni azt a céget, amely komoly bevételt szerezhet a szférából. Az egyetemi

szférából nézve azt is fontosnak látszik leszögezni, hogy a terület ne szolgáltatódjék ki a

profithajszoló logikának, így a legoptimálisabb az volna, ha minden magyar felsőoktatási

intézmény hirdetne szeniorképzéseket, saját CSR-tevékenysége keretében. Ezzel mind a

szakmai színvonal, mind az alacsony ár biztosított volna.

De mit is jelent az összetett/komplex gerontagógia?

Ahogy jeleztem, a gerontagógia messze nem azonos és nem azonosítható érdekes

plenáris előadások szervezésével, amelyeket voltaképpen bármely szabadegyetemi képzésben

meg lehet kapni. A gerontagógia ott kezdődik el, hogy a szeniorok igényeit felmérve, nekik

megfelelő előadásokat szervezünk, s abban folytatódik, ha ezek mellé kiscsoportos

foglalkozásokat is illesztünk – akár az előadásokról szólóan, akár más, az idősek által igényelt

témákban. Ez azonban még mindig csak egy kis része a komplex gerontagógiának. Nagyon

fontos az, hogy a folyamatban a hangsúly idővel részben vagy akár többségben, akár egészben

áttevődjön az idős tanulócsoportok teremtődésére, amelyek vezetői is a szeniorok

csoportjaiból emelkednek ki (erre szép példa lehet Szentendre, ahol 2014 tavaszától a

szeniorok egymást tanító csoportokat és saját innovációkat bemutató workshopokat

szerveznek – ebben a folyamatban a ZSKF elsősorban segítőként, katalizátorként működik

közre). Az egymást tanítás élménye egy olyan elengedhetetlen feltétel, amely nélkül a

gerontagógiai szisztéma szükségképpen csonka. Amennyiben ez megvalósul, vagy legalább

az erre vonatkozó gondolat megfogalmazódik, lehet továbblépni a társadalmi

felelősségvállalás felé. Ez elsősorban azt jelenti, hogy az idősszolgáltatás gazdag területein is

Page 10: MAGYAR GERONTOLÓGIA

8

érvényesül ez a képzésben már jól kialakult „empowerment”-gondolkodás. Azaz: az ágensek

nemcsak teoretikusan gondolkodnak, hanem a gyakorlatban is tevékenykednek azért, hogy pl.

a WHO és az OECD által már a kilencvenes évek végétől tudatosan hirdetett „active ageing”

szemlélet, amely minden további nélkül nevezhető filozófiának is, terjedjen, és minél

alaposabban beépüljön a társadalom szövetébe. A komplex idősszolgáltatás részeinek

ismertetése meghaladja ezen rövid esszé terjedelmi korlátait, így az érdeklődő olvasót a

szentendrei és/vagy a zuglói korközpont felkeresésére buzdíthatom, ahol a gyakorlatban is

találkozhatnak ezzel a rendszerrel.

A gerontagógiai folyamat egyszerisége – a jelenlét fontossága

Az idősképzés közösségteremtő folyamatai szükségképpen hozzák magukkal a

pillanatnyi, közös élmények megélését. Ahogyan egy, az andragógia körében folyó képzés

közvetíthető a legmodernebb digitális eszközökkel, és ezek bármilyen időpillanatban, az

eszközökkel letölthetően megadhatják a szükséges alapokat a sikeres vizsgához, addig a

gerontagógiai folyamatok rögzítése teljesen értelmetlen, hiszen az a klíma, amely egy sikeres

folyamatban létrejön, egyszeri és közvetíthetetlen a digitális eszközökkel. Sőt: a kamerák

vagy egyéb felvevőeszközök jelenléte általában erősen zavarja az időseket, s nem tudják

átélni a pillanat élményét, a felvétel eszközei egy újabb gátként épülnek rá a gerontagógiai

folyamat amúgy is komplex gátrendszerére.

dr. Jászberényi József

Zsigmond Király Főiskola, Kommunikáció- és Művelődéstudományi Intézet, Geronto-

edukációs Kutatóközpont, Budapest

[email protected]

Page 11: MAGYAR GERONTOLÓGIA

9

MAGYAR GERONTOLÓGIA 6. ÉVFOLYAM 21. SZÁM

Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682

On-line verzió: ISSN 2062-3690

ÁTÉRTELMEZETT GONDOLATOK A DEMOGRÁFIAI

KRÍZISRŐL, A KÖVETKEZMÉNYEKRŐL ÉS A LEHETSÉGES

STRATÉGIÁKRÓL

Dr. Kincses Gyula

Összefoglalás

A demográfiai trendek (elöregedés és lakosságszám csökkenés) fokozott kihívások elé

állítják Európát. A nagy kérdés, hogy a technológiai fejlődés indukálta gazdasági növekedés

kompenzálja-e a demográfiai – kulturális okok miatt bekövetkező deficitet, vagy a célok, a

„modell” korrigálására is szükség van egy értékrend-váltás kapcsán. A pozitív forgatókönyv

szerint a technológiai fejlődés kompenzálja a munkaképes korosztály demográfiai hiányát.

Ehhez a szubszidiaritás elvén szerveződő, esélyteremtő és felzárkóztató állam kialakítására

van szükség, amelynek fontos eleme az öngondoskodás. Ehhez az értékrend-váltáshoz, új

gondolkodáshoz nem könnyű eljutni, de reménykedjünk abban, hogy még a súlyos,

visszafordíthatatlan károsodások előtt sikerül. Ennek első lépcsője, hogy felismerjük, hogy a

XXI. század egyik legfontosabb értéke az önkorlátozás.

Summary

Demographic trends (aging of societies, decreasing population) cause a huge challenge

for Europe. The big question is whether the increasing economic growth induced by

technological development could compensate for the deficit due to demographic-cultural

reasons or we need to adjust our goals to the value change. According to a positive scenario

the technical advancement can compensate for the demographic decrease in the working age

population. In order to achieve this we need to form a new state which is organized according

to the principle of subsidiary and which has an important element: self management. It is not

easy to reach a value change or a new way of thinking but we have to trust that we reach such

a state before we suffer from heavy and irreversible damage. The first step in these changes is

that we have to recognize: the most important value of the 20th century is the self restriction.

Page 12: MAGYAR GERONTOLÓGIA

10

Mottó: „50 vagy 100 év múlva a közepesen jómódú

vietnámiak, laosziak, japánok vagy kínaiak úgy fognak

Európába járni turistáskodni, mint ahogy mi járunk ma

Egyiptomba, vagy Tunéziába. Szegény, kicsit koszos,

elmaradott országok, bizonytalan a közbiztonság és a

higiénia, de olcsó, ráadásul híres a történelmük, és milyen

gyönyörű romjaik vannak!1”

A demográfiai helyzet és az ebből származó determinációk

A demográfiával, nyugdíjrendszerrel foglalkozó szakemberek régóta tudják, régóta

állítják, hogy Magyarország – Európa legtöbb államához hasonlóan – demográfiai

katasztrófa felé sodródik. Ma már hozzá vagyunk szokva a hangzatos és erős állításokhoz,

és a politikai retorikák okozta torzulás a valóban erős állításokat is devalválja. Különösen

igaz ez egy olyan korban, amikor egyes politikai oldalak bizonyos fogalmakat

kisajátítanak, és ezeket a problémákat a „sorskérdés” szintjére küzdik fel. A demográfiai

katasztrófa kifejezés ugyanakkor nem retorikai fogás, hanem a valós, tudományos

bizonyítékokkal alátámasztott fenyegetések közé tartozik.

1. ábra.

1 Apokrif a XXI. század elejéről http://www.kincsesgyula.hu/dokumentumok/kerdeses_nem_valasz.pdf

Page 13: MAGYAR GERONTOLÓGIA

11

Népmozgalmi adatok 1950-2012ezer lakosra számítva

-5

0

5

10

15

20

25

1950

1955

1960

1965

1970

1975

1980

1990

2000

2010

2012

év

1000 lakosra jutó

élveszületés

1000 lakosra jutó halálozás

1000 lakosra jutó

természetes

szaporodás/fogyás (–)

Forrás: KSH Demográfiai Évkönyvek és KSH STADAT

A WHO HFA adatbázisából származó táblázat (2013. novemberi online letöltés)

világosan mutatja: az idősek (itt: 65 év felettiek) aránya dinamikusan nő, és bár más a

bázis, de ez a növekedés üteme kvázi azonos Európa fejlett és kevésbé fejlett államaiban,

pontosabban térségeiben.

Ez a kérdés egész Európa jövőjét meghatározza: a kultúránk, a szokásaink, de a

világban betöltött szerepünk kerül veszélybe a demográfia lehetséges – és előre tudhatóan

negatív – forgatókönyvei miatt. A probléma tehát nem magyar, hanem európai probléma,

de Magyarországot ez az átlagosnál súlyosabban érinti, és az általános európai trend

ráadásul tovább rontja a mi kilátásainkat is.

2. ábra.

Magyarországot – mint általában az európai országokat – a második világháború után

tartósan a lakosságszám növekedése jellemezte. Ez a tendencia – ellentétben számos

nyugat-európai és volt szocialista országgal – már a ’80-as évek elején megtört, és elindult

a népesség tartós és folyamatos fogyása. Alacsony a születések száma, és bár a ’90-es évek

közepén megállt a halálozások arányának növekedése, a halálozási arányszámok még így

is magas szinten stabilizálódtak. Az emelkedés valójában már a ’70-es évek elején megtört

(lásd termékenységi ráta alakulását az ábrán), de a születések abszolút számában a Ratkó

gyerekek reprodukciós korba lépése miatt csak a 80-as években manifesztálódott.

A népességszám csökkenésének az alapja tehát az alacsony születési szám.

Page 14: MAGYAR GERONTOLÓGIA

12

3. ábra.

A helyzet súlyos, mert a demográfiai folyamatok részben kódoltak, így tartós népes-

ségfogyás prognosztizálható. Az elmúlt évek tartósan alacsony születésszáma meghatározza a

közeljövő népességének korösszetételét: a 10 évvel ezelőtt meg nem születettek nem fognak 10

év múlva megjelenni a munkaerőpiacon, és főleg nem fognak tíz-húsz éven belül szülni. A

Ratkó gyerekek demográfiai bummja a közeljövőben fordul teljes egészében az eltartotti

korba, de a demográfia törvényszerűségei miatt ez a hullám az „utórezgéseiben” már

csillapodik és szétterül: a „Ratkó unokák” és „dédunokák” már nem jelentenek hasonlóan

markáns demográfiai csúcsot. A természetes népszaporulat ugyan csak a ’80-as évek elején

fordult negatívba Magyarországon, de a baj sokkal korábbi: a ’70-es években került aktív

reprodukciós korba a Ratkó generáció, akiknél a pozitív családtámogatási rendszerek

bevezetése – GYES, lakástámogatás – ellenére a népesség-fogyást megalapozó teljes

termékenységi arányszám2 már a ’70-es években is folyamatosan csökkenő volt, és lényegesen

alacsonyabb, mint a többi szocialista országé3. A ’80-as években a Ratkó gyermekek

kikerültek a jellemzően reproduktív korból, így tovább csökkent a termékenységi mutató, ami

a növekvő halálozási számokkal együtt már a népesség jelentős és tartós fogyását

eredményezte. A ’90-es évek (az évtized eleji optimista „meglódulás” után) durva csökkenést

2 A teljes termékenységi arányszám (TFR, Total Fertility Rate) a szülőképes korú (15-49 éves) nőkre számított hipotetikus gyermekszám. Ennyi gyermeket szülne egy nő az élete folyamán, ha az adott évi gyakoriság egész élete folyamán állandósulna. (http://hu.wikipedia.org/wiki/Teljes_term%C3%A9kenys%C3%A9gi_ar%C3%A1nysz%C3%A1m) 3 WHO HFA adatbázis alapján, 2011. januári adatai állapot szerint

Page 15: MAGYAR GERONTOLÓGIA

13

7 000

7 500

8 000

8 500

9 000

9 500

10 000

10 500

1995 2000 2010 2020 2030 2040 2050

év

ezer

A magyar népesség várható változása*1995-2050

Forrás: Népesedés és Népességpolitika -tanulmányok -:Hablicsek László-Tóth Pál Péter A

nemzetközi vándorlás szerepe a magyarországi népességszám megőrzésében 1999-2050 között

Közzétéve: Demográfia című folyóiratban 2000.-ben (43. évf. 1. sz. )*:alapváltozat

hoztak a termékenységi rátában, a 2000-es évek termékenységi rátája pedig Magyarországon

hullámzóan stagnáló, miközben úgy a régi, mint az új tagállamok átlaga emelkedő.

4. ábra.

Mielőtt bárki félreértene: a lakosságszám, illetve annak csökkenése nem számszaki

kérdés. Nálunk sokkal kisebb országok köszönik, jól vannak. Valós gondot nem a nominális

csökkenés, hanem a korösszetétel változása, az ún. eltartottsági ráta folyamatos és kódolt

növekedése okozza.

A Népesedés-tudományi Intézet előreszámításának „alapváltozatát” bemutató ábrán jól

látható a 65 év felettiek arányának várható növekedése, ami alapvetően a munkaképes

korosztály rovására fog végbemenni. A helyzet várhatóan ennél rosszabb lesz, mert az

alapváltozat a demográfiai premisszákból indul ki, de az életminőség, az egészségkultúra

általános fejlődése (pl. a dohányzással kapcsolatos társadalmi attitűd-váltás), és méginkább az

egészségtudományok várható fejlődése (pl. egy várható áttörés a rák-gyógyításában, illetve a

genomika eredményeinek alkalmazása) érdemben növelheti a megélhető átlagos életkort, és

ezzel az idősek arányát.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy az egyetlen kívánatos forgatókönyv (az idősek

számának növekedése mellett a gyermekek számának, arányának szükséges növekedése,

azaz a reprodukciós ráta normalizálódása) egy hosszabb (minimum 20 éves) átmeneti időben

tovább élezi a problémát, mert a javuló korfa átmenetileg tovább növeli az eltartottsági

arányt.

Page 16: MAGYAR GERONTOLÓGIA

14

5. ábra.

A demográfiai trendekben fontos a csecsemőhalálozás alakulása, hiszen a születéskor

várható átlagos élettartam 1920 és 1960 közötti lényleges növekedése (41 évről 66 évre!)

elsősorban a csecsemőhalandóság örvendetes javulásának köszönhető. Az ábrán látható, hogy

a felnőttkorban várható élettartamban nincs olyan komoly javulás. (Ugyanebben az időtávban

a 40 évesek életkilátása „csak” 7 évvel növekedett, a 60 éveseké pedig csak bő két évvel.)

A Csecsemő, és általában a gyermekkori halálozások – szerencsére – olyan alacsony

szintre csökkentek, hogy ennek további érdemi csökkentése már nem lehetséges, így ennek a

közép- és hosszú távú demográfiai trendekben már nincs szerepe.

A kormányzati politikák hatása

A helyzet folyamatosan romló, a megalapozott prognózisok elkeserítők, de az elmúlt 40

évben a kormányok (rendszertől és oldaltól függetlenül) mégsem tettek semmi érdemit, azaz a

kormányzati reakciók mégis hagyományosan gyengék, mert bár a kérdés párt-függetlenül

visszatérően fel - fel bukkan a retorikákban, de a kérdés súlyán való kezelése mégis elmaradt.

Az utolsó „igazán” komplex és érdemi (valójában máig példaértékű) program a ’70-es évek

elején született meg. Ez a folyamat is korábban, már a ’60-as évek közepén kezdődött: 1965-

ben érdemben megemelték a családi pótlékot, majd 1967-ben bevezették a gyermekgondozási

segélyt (GYES). A komplex népepedési program az 1040/1973. (II. 13.) MT számú

Az adott életkorban még várható átlagos élettartam alakulása Magyarországon

0

10

20

30

40

50

60

70

80

évesen

40 évesen

60 évesen

Page 17: MAGYAR GERONTOLÓGIA

15

határozatban lett meghirdetve4, melynek leglényegesebb eleme a gyermeknevelés anyagi és

infrastrukturális támogatása volt.

0

50

100

150

200

250

300

1891 1911 1920 1930 1938 1950 1960 1970 1980 1990 2000 2010

csecsemőhalálozás 1000 élveszülésre

A csecsemőhalandóság alakulása

6. ábra.

Emelkedett a GYES, az anyasági segély és a családi pótlék gyermekenkénti összege,

kibővítették a lakásépítkezéssel kapcsolatos kedvezmények körét, kezdeményezték a három-

és többgyermekes családok soron kívüli lakáshoz jutását. Fontos és új elem volt, hogy a

fiatalok a lakás-támogatásánál nemcsak a meglevő, de a vállalt gyerekekre is kaphattak

árkedvezményt/hitel-elengedést. A határozat része volt továbbá a csecsemőhalálozások

számának visszaszorítása, a szülés és a gyermeknevelés egészségügyi és intézményi

feltételeinek javítása. A határozat előkészítői úgy vélték, hogy a terhesség-megszakítások

emelkedő száma és a gyermekvállalási hajlandóság csökkenése között közvetlen összefüggés

van. Ezért a határozat az 1956 óta teljesen szabadon, feltételek nélkül elvégezhető művi

abortusz végrehajtását ismét erőteljesen korlátozta, és elvégzését csak rendkívüli esetekben

tette lehetővé. Ugyanakkor a határozat figyelmet fordított a korszerű családtervezésre, jó

minőségű fogamzásgátló szerek bevezetésére.

Hozzá kell tenni, hogy a fenti csomag politikailag is „ügyes” volt: a meghirdetésekor

kerültek aktív reprodukciós korba a Ratkó gyerekek, tehát a születésszám emelkedése

garantált volt. Ugyanakkor mindezt úgy is megítélhetjük, hogy egy demográfiai potenciált egy

komplex és koherens intézkedés-sorozat segített termőre fordítani.

4 http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/221.html

Page 18: MAGYAR GERONTOLÓGIA

16

A házasságok és válások számának alakulása 1000 lakosra

0

0,5

1

1,5

2

2,5

3

3,5

4

4,5

5

2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013

Házasságkötések

Válások

Az 1973-as csomag óta hasonló komplex és hatásos intézkedéscsomag nem született, de

ki kell emelnünk, hogy a jelenlegi kormány az előzőekhez képest érdemben másként

viszonyul a kérdéshez. Az új viszonyulás ugyan inkább verbalitásban, üzenetekben, civil

kezdeményezések támogatásában (Lásd: Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom)

mutatkozik, mint komoly hozzárendelt forrású programokban, de önmagában az „üzenet”, a

politika és a közbeszéd fősodrába való beemelés is fontos ezen a területen. (lásd pl. az ilyen

megszólalásokat: "Lehet, hogy jobban teljesít az az ország, ahol magasabb a temetések száma, mint

a keresztelőké, de nem teljesít jól"5 )

7. ábra.

Mindez ugyanakkor nem tudott érdemi áttörést hozni. Ezt igazolja, hogy a negatív

tendenciák tovább folytatódnak: az éves adatok 2013.-ig6 a születésszám enyhe, de – 2012-es

átmeneti javulástól eltekintve – folyamatos csökkenését mutatja, és bár csökken a

népességfogyás, de ezt a halálozási adatok javulása, és nem a születések számának

emelkedése okozza. Ugyanezt a képet mutatja a KSH legfrissebb gyorsjelentése

(Népmozgalom, 2014. január–február Közzététel: 2014. április 23. is7 Az előzetes adatok

szerint 2014 első két hónapjában 14069 gyermek született, 0,2 százalékkal kevesebb, mint egy

évvel korábban. A halálozások száma 21119 volt, ami 3,9 százalékos csökkenést jelent 2013.

január–februárhoz viszonyítva. A természetes fogyás 7050 fő volt, 829-cel kevesebb az egy

évvel azelőttinél.

5 http://hvg.hu/itthon/20131119_Orban_akkor_van_jovonk_ha_tobb_gyerek_szu 6 http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_wnt001b.html 7 http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/gyor/nep/nep21402.pdf

Page 19: MAGYAR GERONTOLÓGIA

17

A jelen politikai kurzus másik fő toposza a család intézményének erősítése. Itt kimutatható

egy szerény javulás, ami akár trendforduló kezdete is lehet: 2010-től kismértékben, de

folyamatosan nő a házasságkötések száma és csökken a válásoké.

Az idősödés hatásainak forgatókönyvei

Az idősödés (a lakosság korösszetételének változása) nem vitatott determináció, ezzel

visszatérően számos gazdasági-társadalompolitikai elemzés foglalkozik. 2014 áprilisában pl.

az Economist közölt egy nagy, összefoglaló tanulmányt Demography, growth and inequality

Age invaders8 címmel. A probléma tehát a közbeszéd fősodrába került, de ennek

következményeinek megítélésben már koránt sem egységesek a témával foglalkozók. Ennek

megfelelően két vélemény-csoport létezik. Az egyik a demográfiai torzulást az eltartottsági

ráta növekedése miatt a jelenlegi jóléti rendszereket szétzilálójának, katasztrófába sodrónak

tartja, a másik nézőpont a munka fogalmának illetve világának az átalakulása miatt az

idősöket fontos gazdasági tényezőnek, fogyasztást-fenntartó, munkahelyteremtő tömegnek

tartja.

A negatív forgatókönyv: a jóléti rendszerek fenntarthatatlansága, és ennek gazdasági -

társadalmi következményei. A helyzetértékelésben nincs érdemi vita atekintetben, hogy a

demográfiai folyamatok beavatkozás nélkül – azaz változatlan, a jelen helyzetből következő

trendek mellett – az alábbi alapproblémákat okozzák:

Folyamatosan csökken a lakosságszám;

A lakosságszám csökkenése mellett nő a gazdaságilag inaktív korúak aránya. Ez

alapvetően az időskorúak arányának növekedése miatt következik be;

Sérül a primer szociális védelmet adó intézmény, a család intézménye, szerepe,

folyamatosan nő a válások száma, csökken a házasságkötések száma, nő a házasságon kívül

született gyermekek aránya (ma már közel 40%!) és nő az egyszemélyes háztartások száma

és aránya.9

A fenti primer (demográfiai) problémák hatása ennél lényegesen szélesebb, mert a

demográfiai krízis társadalmi krízisbe, katasztrófába fordulhat. A demográfiai

változások először versenyképességi hátrányt, majd gazdasági fenntarthatósági nehézségeket

okozhatnak, és végül mindez teljes szociális–politikai katasztrófába torkollhat. A helyzet

8 http://www.economist.com/news/briefing/21601248-generation-old-people-about-change-global-economy-they-will-not-all-do-so

9 KSK demográfiai évkönyv és népszámlálási adatok az ESKI kigyűjtése alapján.

Page 20: MAGYAR GERONTOLÓGIA

18

tehát komoly, és a demográfiai krízis érdemi beavatkozás nélkül mély társadalmi válságot

okozhat:

• Fenntarthatósági és versenyképességi hátrányt okoz a munkaképes korú

lakosság számának abszolút csökkenése. A növekvő eltartottsági arány a járulék- és

adóterhek növelésének kényszerével a kedvező versenyképességi folyamatot akaszthatja meg:

– a növekvő eltartottsági ráta miatt kényszerűen nő a közterhek aránya, így a

munkaerő is drágul, és ez nem versenyképes a világ olyan országaival szemben, ahol nem

(vagy nem ilyen mértékben) rakódnak szociális terhek az élő-munkára,

– hiába teremtődik egymillió munkahely, ha nincs, aki betöltse, és a szélesedő

idős generáció nyugdíját, egészségügyi és szociális ellátásának fedezetét megtermelje.

• Fenntarthatósági és finanszírozási válságot okoz a jóléti rendszerekben az

idősek arányának növekedése (nemcsak a nyugdíjrendszer, hanem az egészségügy és az

ápolás problémái miatt is10

);

• A családszerkezeti változások miatt a hagyományos öngondoskodási

rendszerek is meggyengülnek, működésképtelenné válhatnak. (Az öngondoskodás nem

egyszerűsíthető pénzügyi-előtakarékossági kérdésekre, hiszen a primer szociális gondoskodás

alapvetően szolgáltatáscsereként családi vagy kisközösségi körben zajlik, kikapcsolva minden

szervezett transzfert.)

Mindezek a kódolt/garantáltan prognosztizálható folyamatok durva társadalmi

hatások veszélyét vetik fel.

1. Nő a társadalmi polarizáció.

Miután veszélybe kerül a javak technológiakövető és igazságos hozzáférésének

biztosíthatósága (magyarul: a jóléti állam és juttatásai) a demográfiai és ebből következő

gazdasági folyamatok miatt, nő a társadalmi polarizáció, a társadalom kettészakadása

nyertesekre és reménytelenül és újratermelődően vesztesekre, tehát megfordul a 20. század

pozitív tendenciája, ami (legalábbis a fehér ember világában):

• csökkentette a szociális-kulturális egyenlőtlenségeket,

• minimalizálta/érdemben és folyamatosan csökkentette a létminimum alatt élők

arányát (azaz csökkentette, marginalizálta a mélyszegénységet),

10 A nyugdíjrendszer feszültségei (csökkenő járulékfizetők, növekvő kifizetések az idősödés miatt) ismertek és jól kal-kulálhatók. A kiadás-növekedés itt folyamatos, de lassú és pontosan kalkulálható. Az egészségügyben ugyanezek a problémák ugyanúgy megvannak, de ennél lényegesen nagyobb (nagyságrenddel nagyobb!) költségnövekedést okoz a technológiai fejlődés. Ráadásul miután az idősek (jelenleg 65+) átlagos életkora is emelkedni fog, tovább fog növekedni ennek a csoportnak az egészségügyi szükséglete a tartósan – folyamatos – kezelésre szoruló betegségek számának növekedése miatt.

Page 21: MAGYAR GERONTOLÓGIA

19

• növelte a társadalmi mobilitást (ennek alapjául az oktatáshoz való széleskörű

hozzáférést tette),

• a saját jövedelmi helyzetétől függetlenül, mindenki számára egyformán igénybe

vehetően szakmailag korszerű, tisztességes egészségügyi ellátást biztosított.

Mindez múlttá válhat, mert nagy a kockázata annak, hogy a huszadik század végére

kialakult európai értékrend a régi gyakorlattal az ismert demográfiai és technológiai

trendek mellett nem tartható fent.

2. Komoly járulékos gazdasági kockázatokat hordoz

Az idősödés az aktív – inaktív lakosság arányeltolódásával, az újraelosztási ráta

növekedési kényszerével nagy eséllyel lassítja a gazdaságot. Ez egy kritikus pontot elérve egy

lefelé rohanó spirálba fordulhat. A 21. század jóléti társadalmának fogyasztása két típusra

bontható: alapszükségletek kielégítésére (táplálkozás, lakhatás, stb.) és a fogyasztási

szokások változásán alapuló, nem szükséglet, hanem igény alapú fogyasztásra (műköröm,

fitness, kutyakozmetika, „élmény-ipar” stb.). A technológiai fejlődés következtében egyre

kevesebb ember foglalkozik az alapszükségletek kielégítésével, és egyre többen dolgoznak a

rárakódó és generált igény kielégítéseken. Magyarországon a KSH szerint 2012-ben a

mezőgazdaság a GDP-hez 3,8 százalékkal járult hozzá, és 2011-ben a mezőgazdaság-,

erdőgazdálkodás-, halászat ágazatban az összes foglalkoztatottaknak csak a 5,2%-a

dolgozott11

. Ha Magyarország jobban ki akarja használni a magyar termőföld adottságait, és

növelni akarja a mezőgazdaság szerepét a GDP-ben, akkor azt a korszerű, nagyüzemi

technológiák terjesztésével teheti meg: a GDP arány növekedéséhez a foglalkoztatottság

csökkenése fog társulni.

Amennyiben – akár a gazdaság ciklikus válságai és buborékjai, akár a fent leírt

demográfiai folyamatok következményeként – egy komolyabb recesszió következik be,

elsődlegesen nem a szükséget-alapú fogyasztás épül le (enni, lakni, fűteni, rétegesen – de

nem divatosan – öltözködni, világítani muszáj), hanem a kulturális váltásból, mediatizált

fogyasztásgenerálásból megnövekedett, nem szükséget-alapú igények kerülnek hátrasorolásra.

Ha valakinek választani kell az evés és a legújabb műköröm között, akkor vélhetően a

szépségipar lesz az, ami a halasztható fogyasztások listájára kerül. De igaz ez minden

„élményfogyasztás” alapú területre is. Miután a munkavállalók egyre nagyobb hányada

dolgozik a generált (nem alap) szükségletek kielégítésén, egy súlyosabb recesszió brutális

munkanélküliséget okozhat, mert a jelenlegi technológiai körülmények között az

11 http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/mezoszerepe12.pdf

Page 22: MAGYAR GERONTOLÓGIA

20

alapszükségletek kielégítése csak a munkaképes lakosság kis hányadát képes

foglalkoztatni. Valós és növekvő foglalkoztatás-igényű szükséglet az ápolás, egészségügyi

ellátás, de súlyos recesszióban ezekre szintén nem jut elég közforrás, és ezen szükségletek

jellemzője, hogy a szükséglet hordozója főszabály szerint nem képes megfizetni ezeket a

szolgáltatásokat, hiszen az egészségügyi és ápolási szükséglet alapvetően fordítottan arányos

a jövedelemtermelő képességünkkel. Így – bár ezen a területen szükséglet oldalról kvázi

korlátlan a foglalkoztatási potenciál – a forrásoldal szűkülése miatt ezen a területen is

csökkenhet a foglalkoztatás.

3. Társadalmi feszültségeket, politikai instabilitást hoz.

A politikai instabilitás három okból is bekövetkezhet.

a) Szükségszerűen erősödő feszültség – és számos származtatott feszültség forrása –

a generációk egymás ellen feszülése. Az idősek érdekérvényesítése folyamatosan konfliktál

a gazdaságpolitikával és az aktív generáció érdekeivel: a gazdasági növekedés, a

versenyképesség a redisztribúciós ráta csökkentését kívánja, a szociális/jóléti rendszerek

működtetése pedig – és a következő választás megnyerése – ennek emelést követeli.

Az idősek – saját megközelítésükben jogosan – járulékfizetéssel megalapozott szerzett

jognak tekintik mindazt, aminek a reális gazdasági alapja kétségesen teremthető meg. Erős

érdekérvényesítő képességüket – „a matuzsálemek lázadása” – a rövid távú politikai érdek

tovább erősíti: a szavazati joggal rendelkező lakosság egyre nagyobb aránya tartozik ebbe a

csoportba. Ez a rövid távú érdek persze a valós problémák megoldása ellen hat, ami később

halmozottan éles konfliktusokat szül.

b) A generációk egymásnak feszülése mellett a másik konfliktus-pont a társadalmi

egyenlőtlenségek szükségszerű következményes növekedése12

. Az egyenlőtlenségek

növekedése korántsem etikai-esztétikai kérdés. A társadalmi igazságosság nem öncél, és valós

– robbanásveszélyes – konfliktussá akkor válik, amikor tömegek csúsznak

mélyszegénységbe – ennek minden következményével együtt – és az alsó harmad számára

a társadalmi mobilitás egyirányúvá válik: a lecsúszás valós veszély, a kiemelkedés

illúzió.

c) A hiányzó munkaképes középgeneráció pótlása elengedhetetlen a működő

gazdaságú államokban, és ez szükségszerűen munkaerőimportot, azaz bevándorlást okoz. Ez

lehet szervezett vagy spontán folyamat de – mint már látjuk – etnikai–kulturális

konfliktusok tömegét kódolja.

12 Az egyenlőtlenségek csökkentése forrást és a redisztribúciós ráta növelését igényli.

Page 23: MAGYAR GERONTOLÓGIA

21

A fentiek együtt súlyos társadalmi zavarokhoz vezethetnek. A szociális biztonság és az

egyenszilárdságú egészségügyi ellátás szétzilálódása – változatlan vagy növekvő migráció

mellett – súlyos járványügyi helyzeteket teremthet, és az éhséglázadás jellegű zavargások

sokasodása is reális veszély a közbiztonság meggyengülése mellett. Mindemezek etnikai

feszültségekhez vezetnek: a migrációs folyamatok enklávék kialakulását hozzák, amelyek

országon belülre importálják a vallási, etnikai konfliktusokat, melyek nacionalista

összecsapásoba torkollhatnak/torkollanak. Ezekre a kérdésekre – mint Európa-szerte látjuk –

rossz, diktatúrához és nacionalizmushoz vezető válaszok is születhetnek, ami a

demokráciadeficit növekedése mellett a helyi háborúk lehetőségét is erősíti13

. A 2014.-i

EP választások eredménye is ezt a tendenciát igazolja a szélsőjobb, az „euro szkeptikusok”

erősödésével egyes államokban.

A pozitív forgatókönyv: a silver economy gazdasági hatása egy megváltozott

munkaerő-piacú világban

Létezik egy teljesen másfajta, ezzel ellentétes forgatókönyv is. Mert igaz, hogy hiába

teremtődik egymillió munkahely, ha nincs aki betöltse, de a megváltozott gondolkodás abból

indul ki, hogy erre – ennyi munkáskézre – nincs is szükség. A technológia fejlődése (robot-

technika, automatizálás, távfelügyelet stb.) miatt a tárgyi – fizikai szükségletek (élelmiszer,

lakhatás, ruházat, energia, közlekedési eszközök, kommunikációs eszközök stb.)

előállításához, a „termeléshez” egyre kevesebb ember (élőmunka) kell, tehát az elemi

szükségletek kielégíthetősége nem az aktívak-inaktívak arányán múlik, mert a technológia

fejődés a korstruktúra megváltozása ellenére is megteremti ennek a lehetőségét. A fő kérés

így nem az lesz, hogy ki fog itt „termelni”, hanem a fogyasztás – ezen belül is a szolgáltatási

rendszerek fenntarthatósága – lesz a legfontosabb kérdés.

Ennek megfelelően az új gondolkodás alapja kettős:

1. Át kell alakítani a foglalkoztatottságról, munka világáról alkotott képünket, más

modellt, társadalomképet, munkamegosztás kell keresnünk.

2. Az „inaktívakra” nem mint teherre, eltartandókra kell néznünk, hanem mint a

szolgáltatási rendszerek legnagyobb fogyasztóira, vagyis munkahelyteremtőkre.

Ad 1.

13 Hajlamosak vagyunk elfejteni, hogy a jóléti rendszerek és a demokrácia felvirágzásának századában (XX.század) voltak a legnagyobb etnikai és ideológiai alapú népirtások, és nemcsak a II. világháború kapcsán. Európában, Budapesttől pár száz kilométerre a század utolsó évtizedében is nacionalizmusra alapozott tömeges népirtással járó helyi háborúk voltak, és a mostani ukrán helyzet is hajszálon függ, hogy eszkalálódik-e, vagy „csak” ennyi életet követel.

Page 24: MAGYAR GERONTOLÓGIA

22

8. ábra.

A foglalkoztatás, a munkahelyteremtés EU szinten központi kérdéssé vált. Az

EUROSTAT ábráján (forrás: Public Data explorer) látható, hogy az Uniós átlag 11% körül

mozog, de igen nagy a szórás az egyes tagállamok között. (Általában a déli és a szegényebb

országok esetében kiemelkedően magas a munkanélküliségi ráta.)

De a tendencia adott: a technológiai fejlődés a „termelésben” egyre kevesebb élőmunkát

fog igényelni, és a munkahelyek egyre nagyobb hányada a szolgáltatási szektorban keletkezik.

Mindebből következik, hogy nagyon vitatható az a modell, ami a teljes foglalkozatást

tekinti a gazdaság működésének és a szociális biztonság alapjának.

Teljes foglakoztatás már a Kádár rendszer vége felé is csak a kapun belüli

munkanélküliség tömegesedésével és a termelékenység jelentős romlásával volt fenntartható,

pedig akkor a szocialista országokat a technológiai leszakadás, azaz a relatíve magas

élőmunka-igény jellemezte. Azt is kimondhatjuk, hogy munkaerő-felszívó ereje a

szolgáltatási szektornak van, de a szolgáltatások „előállítása” nem kizárólag piaci módon

történik, illetve nem abban a modellben a leghatékonyabb. Kiemelten igaz ez egyes szociális

szolgáltatásokra, ami sok esetben sokkal hatékonyabb civil szervezetként, önkéntes

munkaként, illetve kisközösségi „szolgáltatás-csereként”. Az így dolgozó („szolgáltató”)

emberek hihetetlenül hasznos (és sok esetben költséghatékony) munkát végeznek, de ezek a

tevékenységek a hagyományos értelemben véve nem tekinthetők foglalkoztatásnak,

munkavégzésnek.

A munkanélküliségi ráta alakulása az EU tagállamokban

Page 25: MAGYAR GERONTOLÓGIA

23

A foglalkozatási ráta növelésének fontos eleme a közmunka. El kell ismerni a

közmunkának azt az előnylét is, hogy – a segéllyel ellentétben – programot, idő-struktúrát,

feladatot, közösségi élményt és érzést ad, ezzel egyrészt szocializál, másrészt segíti az

életszervezést, csökkenti a céltalanságot, feleslegesség-érzést, javíthatja az önbecsülést. Ez

igaz, de ez nem minden embernél, és nem minden munkánál: a kényszermunka jellegű –

értelmetlen, vagy meg nem értett célú – munka ugyanúgy demoralizál, mint a

munkanélküliség. Tehát a közmunka vélhetően egy fontos – sőt: globálisan felértékelődő –

eleme lesz a későbbiekben is a munkaerőpiacnak, de sohasem lesz képes a teljes

foglalkoztatottságot megoldani. Vagy ha mégis, akkor nagy társadalmi terhekkel és magas

költségszint mellett.

Tehát:

A teljes (kvázi-teljes)körű foglalkoztatás a technológia fejlődés miatt irreális

célképzet;

A munka fogalmának és a társadalom kapcsolatrendszerének megváltozása miatt

nem is célszerű az, ha az értékek (áruk és szolgáltatások) előállítása kizárólag a klasszikus

„foglalkoztatáson” alapuló munkavégzés keretei között zajlik.

Így nem meglepő, hogy az idősödés kihívásaira új válaszok is szülnek. Vannak

tanulmányok, amelyek a nyugdíjrendszer fenntarthatósága iránt aggódásokat tekintik

alaptalannak, illetve rossz kiindulásúnak. A Pénzügyi Szemlében megjelent összefoglaló

elemzés14

szerint egyszerűen rossz mutatók szerint számolunk. Két közgazdász kutató - John

MacInnes és Jeroen Spijker15

– úgy látja, hogy a nyugdíjrendszerek fenntarthatóságával

kapcsolatos aggodalmakat ma egy téves mutatószám okozza. Ez a mutató – Old-Age

Dependency Ratio, vagy OADR – a nyugdíjas korú lakosság és a munkaképes korú – 15 és 64

év közöttiek – lakosság arányát mutatja, vagyis tulajdonképpen egy társadalom elöregedését

méri. Ez a mutató szerintük mára elavult, és téves képet fest a legtöbb társadalomról. Nincs

benne a számításban ugyanis például az, ha egy nyugdíjas korú ember dolgozik, vagyis nem

szorul eltartásra, és azt sem kezeli, ha pl. egy munkaképes korú ember munkanélküli, esetleg

egy 20 éves tanul. Ez alapján a mutató alapján a legtöbb fejlett ország nyugdíjrendszere

teljességgel fenntarthatatlan lenne, holott ezek a rendszerek mégsem fenntarthatatlanok.

Szerintük sokkal jobban mutatja a valós képet egy másik, ma még kevéssé használt

mutatószám, az ún. Real Elderly Dependency Ratio, vagy REDR. Ez a mutató azt méri, hogy

14 http://penzugyiszemle.blog.hu/2014/01/06/nem_kell_panikolni_a_nyugdijak_miatt 15 http://www.project-syndicate.org/commentary/john-macinnes-and-jeroen-spijker-propose-a-new--more-accurate-measure-for-population-aging-s-economic-impact

Page 26: MAGYAR GERONTOLÓGIA

24

a 15 évnél rövidebb hátralévő várható élettartammal rendelkezők száma hogyan viszonyul a

társadalom - kortól függetlenül - dolgozó rétegéhez. Ez a mutató már figyelembe veszi az

időskori munkaképességet is és nem minősíti eltartottnak azokat, akik a nyugdíjas kor elérését

követően is dolgoznak. A kutatók hangsúlyozzák, hogy a társadalom elöregedése mellett egy

sor olyan változás következett be az elmúlt évtizedekben, ami kihatással van a

nyugdíjrendszerek fenntarthatóságára: a nők foglalkoztatásának bővülése, a bevándorlás, a

nyugdíjas korúak foglalkoztatásának emelkedése, az egészségügy fejlődése és időskori

életminőség javulása és a diplomások arányának növekedése, ami lehetővé teszi a nyugdíjas

munkavégzést. Kutatásuk szerint amíg az OADR mutatók emelkedtek az elmúlt évtizedekben

– ez mutatja a társadalom elöregedését -, addig az REDR mutatók - vagyis a nyugdíjrendszerekkel

szemben jelentkező valós eltartási igény - valójában stagnáltak, vagy csökkentek.

De az új gondolkodás keretei ennél lényegesen tágabbak. Németh Tibor pl. a Ligetben16

arról írt, hogy a megatrendek egyrészt kiegyenlítést hoznak a ma ugrás-szerűen fejlődő

„kelet” és a fehér ember kultúrája – demográfiai tendenciái stb. között, másrészt a gazdasági

fejlődés központúságot egy érték-központúság válthatja fel, ami átértékeli a fenntarthatóság

elvárásait. Ezért – szerinte – nincs ok aggodalomra azzal kapcsolatban, hogy mi lesz, ha

elöregszünk, és főleg, ha fogyunk.

De a gondolkodás itt nem áll meg. A kibontakozó új gondolat, a Feltétel Nélküli

Alapjövedelem (a későbbiekben FNA) abból indul ki, hogy irreális elvárás, hogy mindenki

munkajövedelemből, vagy abból származtatott jövedelemből (nyugdíj, feltételhez kötött

segélyek) éljen, és ráadásul ez nem is a célszerű, hasznos célképzet, nem racionális és

humánus társadalmi modell. Andor László az Európai Bizottság biztosa szerint17

„Az

alapjövedelem18

képes lehet a gazdaságot élénkíteni, általa az eddig reménytelennek tartott

településeken is megjelenhet a vásárlóerő, a jelenleginél nagyobb keresletet biztosítva a helyi

gazdaság szereplői számára. ….. A Bizottság ezen felül a kidolgozott alapjövedelem-

rendszerek alkalmazásának időnkénti kiértékelésével és a programok hatékonyságának

javítására vonatkozó ajánlásokkal segítheti a tagállamokat.” Nem elég köztudott, de az

alapjövedelemmel foglalkozó világszervezet, a Basic Income Earth Network (rövidítése:

BIEN) 2014 júniusában már a 15. világkongresszusát tarja Montreálban, „Re-democratizing

16 Németh Tibor: Alkony vagy hajnal? Liget, 2013/4 p: 5-16. 17 Lásd: „Jön a szociális minimum?” – Népszava, 2013. december 19. Lásd itt: http://nepszava.hu/cikk/1005953-jon-a-szocialis-minimum

18 Itt az „alapjövedelem” szó összefoglalóan, egyszerre jelenti a „garantált minimum jövedelem” és a „feltétel nélküli alapjövedelem” fogalmát. (Erről később.)

Page 27: MAGYAR GERONTOLÓGIA

25

the Economy” címmel.19

Az FNA terebélyesedő szakirodalmát itthon is nívósan referálták,20

és a civil mozgalmak jelszavai mellett – egyelőre elvont-általános formában - felvetődött már

kívánatos „szociálpolitikai” programként is.

Magyarországon az FNA-val kapcsolatban a legfontosabb esemény a 25-50-75 a LÉT:

ajánlat a magyar társadalomnak címmel 2014. január 11-én közzé tett ezzel kapcsolatos

megvalósíthatósági tanulmány,21 melyet a Bánfalvi István által vezetett „LÉT” független szakértő csoport

készített.

A tanulmány legnagyobb érdeme, hogy hiteles (írni - olvasni és összeadni tudó, a

költségvetést kívülről – belülről ismerő) emberek számolták ki, hogy a javaslat nem

vágyálom, nem utópia, hanem akár MOST is megvalósítható, reális ajánlat. A modell ugyan

hihetetlenül nagy pénzt – közel hatezer milliárd forintot – mozgat meg, de anélkül, hogy a

munkáltatók, munkavállalók rosszabbul járnának – sőt: némileg javul a helyzetük –, és

csupán 353,4 milliárd forint „új” pénzre lenne szükség. Azt pedig tudjuk, hogy a 350 milliárd

az a nagyságrend, ami politikai döntés, és nem közgazdasági determináció kérdése. A

szükséges pénz nagy része átcsoportosítás. (Azért csak ennyi friss pénz kell, mert az ellenzők

vélekedésével ellentétben a LÉT nem mindenkinek adott többletjövedelem, hanem valójában

egy „feltétel nélküli garantált minimáljövedelem”: a LÉT pénz felett keresőknek ennyivel

csökken a bruttó bére, és az ennél alacsonyabb összegű ellátások pedig megszűnnének.) Ez

így nem fantazmagória, hanem reális döntési alternatíva, hiszen ez kevesebb, mint amit

kibírtunk a gazdagokat támogató egykulcsos adó érdekében. A javaslat tehát reális, és ennyit

meg kellene, hogy érjen a társadalmi béke, a közbiztonság és a nyugodt jövő. A tanulmány

fontos érdeme, hogy nemcsak a létbiztonságról (az általános szociális alapbiztonság

megteremthetőségéről) szól, nemcsak annak a lehetőségét teremti meg, hogy realitássá váljon

az önkéntes munka tömeges terjedése, illetve a szolgáltatás-cserén alapuló megoldások

terjedése, hanem a források újraosztásával pont a deprivált területekre juttat forrást, ott teremt

fizetőképes keresletet, ezzel helyi piacot, munkahelyet.

Ez természetesen más perspektívát jelent az idősödésben is. Egyrészt az alapjövedelem

elhárítja az idősek alapmegélhetési fenyegetettségét, másrészt a munka világának átalakulása

19 A világkonferencia honlapját lásd itt: http://biencanada.ca/congress/.

20 Kiindulásul ajánljuk az Esély c. folyóirat 2010/5., tematikus számát, lásd itt:

http://www.esely.org/kiadvanyok/2010_5/00eloszo.pdf . Részletesebb szakirodalmat pedig az 1. sz. függelékben találsz.

21 http://www.255075.hu/#ajanlat-a-magyar-tarsadalomnak

Page 28: MAGYAR GERONTOLÓGIA

26

az önkéntesség térnyerése a kisközösségi kölcsönös segítésen alapuló szolgáltatások

elérhetőségét is jobban biztosítja, mint a szervezett/intézményi szociális gondoskodás.

Ad 2.

9. ábra.

Az új gondolkodás másik sarok-köve, hogy a jövőmunkahely teremtésének,

foglakozatásának a valós kérdése a „megrendelői”, a fogyasztói oldal állapota, igénye,

fizetőképessége. Mint láttuk, az anyagi javak előállítása egyre alacsonyabb foglalkoztatottság

mellett biztosítható. Ez megteremti az FNA jellegű megoldások gazdasági alapját, ahol a

munkahelyteremtők valójában a vásárlók, a fogyasztók. Kiemelt jelentőségű, hogy az utóbbi

pár évtizedben alapvetően megváltozott az idősek igénye és fogyasztása. Az idősek fo-

gyasztása tradicionálisan a létfenntartás környékére korlátozódott, és csak egy szűk,

gazdagabb réteg kísérelt meg teljesebb életet élni. Ez a helyzet az utóbbi évtizedekben alap-

vetően és tömegében változott meg. Egyrészt – itt most nem részletezendő technológiai és

demográfiai okokból – az egészségügyi ellátás és az ápolás jelentkezik drámai módon

megnövekedett igényként az időskorban, de a változáshoz kulturális okok is hozzájárulnak. A

divat- és szépségipar, a kozmetikai ipar, a turizmus is felfedezte a korosztályban rejlő

hatalmas piaci lehetőséget, és az idősek fogyasztási igényeit is a fiatalokéhoz,

középkorúakéhoz közelítette. A mai 60 évesek tehát teljes életet akarnak élni, sőt, halasztott

(kompenzáló) fogyasztásukat is realizálni akarják. Az idősödés tehát nem tekinthető

egyoldalúan gazdasági – társadalmi holt-tehernek. Kutatások sora bizonyítja az új típusú

Page 29: MAGYAR GERONTOLÓGIA

27

idősödés gazdaságélénkítő hatását. A silver economy22

(az idősgazdaság, az idősödés-ipar)

szerencsés esetben igen komoly gazdasági potenciállal rendelkező új terület: az idősek

növekvő fogyasztása új piacokat, gazdasági növekedést, foglalkoztatás-bővülést – ezzel

munkahelyteremtést –eredményez.

Az idős-gazdaság valóban új keresletet hoz a piacra, ami gazdaság-élénkítő, és ami még

fontosabb: ez a szükséglet alapvetően szolgáltatás-centrikus, azaz munkahelyteremtő, tehát

ennek a szektornak kiemelkedően nagy a foglakoztatási potenciálja. De a fenntarthatóság

szempontjából meg kell vizsgálnunk azt is, hogy ki és miből fedezi mindezt. A valós kérdés

tehát az, hogy a technológiai fejlődés és az újraelosztási rendszerek kulturális fejlődése

megteremti-e ennek a növekedési potenciálnak az alapját és a kihasználási lehetőségét.

A végkövetkeztetés

Látnunk kell, hogy a XX. században volt egy rövid, boldog időszak, amikor az

emberiség azt hitte, hogy eredményesek lesznek a baloldali, szakszervezeti mozgalmak és

utópiák, és eljő az idő, midőn „a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet”, azaz a

technológiai fejlődést mindenki számára feltétel nélkül követő jóléti állam nem illúzió,

hanem a gazdasági növekedés és a kulturális fejlődés következtében realitássá válik.

Hogy ez boldog, de átmeneti állapot volt, már a XX. század végére kiderült, és ezt legelőször

a nyugdíj és egészségügyi rendszerek finanszírozhatósági problémái tették nyilvánvalóvá.

Úgy tűnik, hogy szembesülnünk kell azzal, hogy beavatkozás/filozófia-/modellváltás

nélkül

a demográfiai folyamatok és a technológiai fejlődés eredője gazdasági értelemben

véve negatívba fordul, azaz a technológiai fejlődés nem kompenzálja a fejlett államokban

a szükségletek és igények (elvárások) növekedését,

a globalizáció előbb – utóbb az életminőség-elvárások globalizációját is jelenti,

ami fenntarthatatlanná teszi a jelenlegi munkamegosztást a világban,

az európai értelemben vett jólét globálisan nemcsak gazdasági, de ökológiai okok

miatt sem biztosítható a jelenlegi technológiák mellett.

A problémák adottak, de még az őszinte szembenézésig sem jutottunk el. A problémákat

a régi klisékkel a régi koordinátarendszerben kívánjuk megoldani, és ez lehetetlen. A

súlyosbodó problémákra adandó válasz ennek következtében nem lehet kizárólag gazdasági,

hanem mélyebb, általánosabb, „rendszer-szintű” választ kell keresnünk, és ez a

22 Bővebben: http://www.silvereconomy-europe.org/

Page 30: MAGYAR GERONTOLÓGIA

28

közgondolkodás, az értékrend és a társadalmi elvárások átalakulását igényli. Európában

szokás arra hivatkozni, hogy „már a régi görögök is”, és tényleg: Görögország megint „példát

mutat” Európának, csak most épp egy út járhatatlanságában. (És ezen már a gorog joghurt

receptje sem segít…)

A jóléti rendszerek jelen stratégiája tehát három sebből vérzik:

A jóléti rendszerek – a jelen keretek és demográfiai, technológiai trendek mellett –

a fent részletezett okok miatt már középtávon sem fenntárhatóak, és nemcsak finanszírozási,

hanem – egyes alrendszerekben – már humánerőforrás oldalról sem (lásd az általános orvos-

hiányt egész Európában);

A hangoztatott értékeink (igazságosság, esélyegyenlőség) az erőfeszítések és a

hatalmas költségek ellenére egyre inkább formalizálódnak és csak szólam szintjén működnek.

A gazdasági növekedés, életminőség javulás ellenére nő a szegregáció, folyamatosan nőnek a

szociális feszültségek. A jóléti deklarációk ellenére számos EU tagállamban egy olyan,

társadalmilag nem tolerálható állapot alakult ki, ahol tömegek élnek a létminimum alatt, és a

lakosság felső 10%-a többet költ a kutyájára, mint az alsó 20% a gyerekére;

A legfontosabb: a versenyképességre, a gazdasági növekedésre alapozott

stratégia– a földet, mint ökoszisztémát zárt rendszernek tekintve – nem lehet reális globális

stratégia, mert a globális növekedés – a mind a hét milliárd emberre kiterjedő igazságosság

mellett – természeti erőforrásokkal nehezen látható el, és a folyamat végtermékei ilyen

mértékben keletkezve már bizonyosan ökoszisztéma károsítók. Amennyiben az európai

értékrendet nem a föld teljes lakosságára kiterjedően tekintjük igaznak, az további politikai,

etnikai konfliktusokat szül.

Mindez – a munka világának, a termelés fogalmának változását is okként tekintve –

érdemi szemléleti váltást igényel.

A feladat

A demográfiai krízis megoldása, a kedvezőtlen trendek megfordítása tehát

Magyarország legfontosabb sorskérdése. A megoldás első és legfontosabb feltétele: a

problémát végre súlyának megfelelően kell kezelni. Ehhez először is le kell hántani a

rárakódott tartalmaktól, politikai vitáktól, és komolyan kell venni. Fel kell fogni, hogy enélkül

minden más erőfeszítés értelmezhetetlen. Jelen írás célja alapvetően – provokatív

állításokkal és felvetésekkel – a közfigyelemnek a problémára irányítása, a várható

Page 31: MAGYAR GERONTOLÓGIA

29

veszélyek felfestése. Az írás arra tesz kísérletet, hogy a problémát ne politikai szinten,

hanem technokrata módon, fenntarthatósági kérdésként kezelje. Részletes program

megfogalmazása – főleg egy nemzeti program „készítése” – nemcsak műfajilag nem lehet

sajátja e dolgozatnak, de eredményes sem lehetne, mert egy valós hatású programnak

társadalmi érés során konszenzus-technikákkal kell elkészülnie. Ezért e tanulmány csupán az

(új) kezelési irányok, csomópontok felvázolására vállalkozik.

A probléma-kezelés kétirányú:

egyrészt meg kell fordítani a demográfiai trendet, és fokozatosan, de a

fenntartható társadalmi működés feltételeit biztosító korfát kell kialakítani (kármegelőző

magatartás),

másrészt a tudatosult probléma hatásait tompítani kell, azaz fel kell készülni

mind egyéni, mind közösségi szinten a káros hatások kivédésére, tompítására (kármentő,

kárkezelő magatartás).

A problémakezelés fő komponensei

1. A közgondolkodás és az értékrend átalakítása

A demográfiai torzulás és az ebből fakadó problémák nem kezelhetők a közgondolkodás

átalakítása nélkül. Ez a feladat is három részből áll.

Az első: ezt a kérdést ki kell vonni a politikai csaták színteréből, és nem szabad a jobb–

bal rárakódott vitájaként kezelni.

Valóban Magyarország sorskérdésről van szó, de a problémát egyes jobboldalhoz köthető

körök – nem szakmai megközelítésben – túldramatizálják, és kisajátítják a nemzet jövőjéért

érzett aggódás jogát. Az elmúlt évek bizonyítják, hogy még az igazán jó szándékú, tisztelendő

ilyen fellépések (pl. Fekete Gyula) is eredménytelenek, és az ultraradikális megnyilvánulások

(pl. a Magyar Családtudományi Társaság fellépései) kifejezetten kontraproduktívak. Tehát a

demográfiai bomba hatástalanítása valóban „nemzeti sorskérdés”, de ennek megoldása nem

honfiúi/honleányi nemzetmentő kötelesség, hanem mindannyiunk (magyarok és európaiak)

közös érdeke. A problémát tehát nem nemzeti és főleg nem faji), hanem

fenntarthatósági/nemzetbiztonsági kérdésként kell kezelni, és lehetőleg nem érzelmi,

indulati, hanem technokrata módon, kerülve minden kirekesztést.

A második: ki kell mondani, hogy a demográfiai, technológiai és kulturális folyamatok

miatt a II. világháború után kialakult (vagy ígért/vágyott) jóléti rendszerek az örökölt

formában és örökölt szokásokkal nem tarthatók fenn.

Page 32: MAGYAR GERONTOLÓGIA

30

Ez egy fájdalmas felismerés, de összességében még mindig kisebb kockázatot jelent ennek

kimondása és tudatosítása, mint az a taktika, amelyik választásról választásra bagatellizálni

akarja a problémát, átmenetinek tekinti, és azt állítja, hogy „megszorítások” nélkül – tisztán

gazdasági növekedéssel – kezelni lehet a kérdést. Az alapfolyamatok mutatják, hogy ez nem

lehetséges. Ez sajnos rövid-közép távon a szerzett jogok felülvizsgálatát is követeli, ami

mindig politikai és társadalmi feszültségek forrása. A jobboldal számára ez kisebb

problémát jelent, a baloldal számára nehezebben fogadható el, hogy a jogbővítés, a status quo

megőrzése helyett az igazságosság, a szolidaritás érvényesítése a valós feladat a megváltozott

körülmények között.

A kiindulási pont tehát a helyzettel való szembenézés, a mindennapok szintjén is

végbemenő tudatosítás. Hogy ez a folyamat mennyire – és mennyire globálisan – hiányzik, elég

a 2010-es évek körül az Európán végigsöprő kormányválságokra utalni: a görög, az olasz és a

román kormány bukásának fő oka ez. A gazdasági válságok mag-problémája tudniillik nem a

bankok galádsága, a hitelbuborék, hanem a demográfiai trendek mellett az állami

költségvetéseket felborító jóléti rendszerek – és egyáltalán: egy megszokott, de eddig hitelből

finanszírozott életszínvonal – finanszírozhatatlansága.

10. ábra.

A társadalmak (az „emberek”) struccpolitikájának, a belátáshiánynak iskolapéldája a

2010. őszi francia események. A nyugdíjkorhatárnak a jelenlegi 60-ról fokozatosan 62-re

emelése – ráadásul 8 évre elhúzottan – hihetetlen társadalmi ellenállásba ütközött. Érdemes

egy pillantást vetni a mellékelt ábrára. A 60 éves nyugdíjkorhatárt Francois Mitterrand 1983-

Page 33: MAGYAR GERONTOLÓGIA

31

ban vezette be egyik első intézkedéseként, az akkori 65 éves korhatár leszállításával. Tette ezt

annak ellenére, hogy az előző tizenkét évben két és fél évvel nőtt a születéskor várható

élettartam. Ezt a baloldal azóta érinthetetlen szociális vívmánynak tekintette, és ehhez

mostanáig a jobboldal sem mert hozzányúlni. 2010-ben Nicolas Sarkozy úgy határozta el a 24

(azaz huszonnégy) éve változatlan korhatár kétéves emelését, hogy közben hat és fél évvel

nőtt a születéskor várható átlagos élettartam. Skandalum. És ne feledjük: a mai 62 évesek

már nem a sarokban, otthonkában kötögető kedves nénikék, hanem teljes életet élő hölgyek.

De ez – mint tudjuk – reggelente már nemcsak egyre több időbe kerül, hanem egyre drágább

is. Ráadásul a kozmetikai, a divat- és plasztikai ipar az utóbbi években rájött arra is, hogy

balgaság lenne lemondani a populáció feléről csak azért, mert férfi. Tehát a megnövekedett

élettartamhoz – és az ezzel együtt növekvő nyugdíjból fedezett évekhez – a kulturális váltás

miatt fokozott fogyasztási igény is társul. Ez jó, és ez lehet a gazdaság motorja is, de azzal az

illúzióval végképp le kell számolni, hogy mindez – kizárólag vagy meghatározó módon – az

állami újraelosztási rendszereken keresztül finanszírozható. Ezt a fokozott életminőség-

elvárást kell kielégíteni az ismertetett demográfiai körülmények és a romló gazdasági

feltételek mellett…

A harmadik: értékrend-váltás, a technológiai fejlődésen alapuló fejlődés helyett a

„humán fejlődésen” alapuló fejlődési pályára állás.

Nem elég a problémák beazonosítása, problémaként való elfogadása. Az adaptivitáshoz

az értékrend mélyebb átalakítására is szükség van. Fel kell ismerni, el kell fogadni, megélt

tudássá kell tenni, hogy a közjó – a bruttó felszabadított nemzeti endorfintömeg (BFNE) –

egy szociális létminimum felett alapvetően a közösség koherenciáján és a közösségi

szolgáltatások minőségén, ezek elérhetőségének teljeskörűségén, illetve a közbizalom

szintjén, valamint az élet kiszámíthatóságán múlik. Ennek természetesen előfeltétele a

gazdaság – a kor technológiai fejlettségéhez mért – megfelelő teljesítménye, de a tisztán

egyéni hasznokra maximalizált, technológiai és gazdasági növekedésre alapozott rendszerek

nem jelentenek előre-menekülést, mert ez közép- és hosszú távon szociális és ökológiai okok

miatt fenntarthatatlan. Versenyképességre optimalizált fejlődés a globalizált piacon csak a

szociális terhek lefaragásával lehetséges, ezért a gazdasági növekedésre optimalizált fejlődés

folyamatos feszültségek forrása a szociális biztonság gyengülése miatt.

Egy új egyensúlyban a közjó (BFNE) maximalizálásra kell optimalizálni, ami nem

jelent növekedés-ellenességet, de a gazdasági növekedés nem öncél, hanem a

közszolgáltatások és a szociális biztonság forrása. Azt is tisztán kell látni, hogy társadalmi

koherencia nélkül – értve ezt kisközösségi és nemzeti szinten is – nincs jövő. Ugyanakkor a

Page 34: MAGYAR GERONTOLÓGIA

32

társadalmi koherenciának a közös jövőkép mellett a szolidaritáson, az egyenlőtlenségek

csökkentésén, a közös biztonságon és a magas közbizalmon kell alapulnia, és nem

historizáláson vagy nacionalizmuson.

A dolog kulcsa az értékváltás, amely az egyéni érdekek mellé felzárkóztatja a

közösségi értékeket, a szolidaritást is. Mindez ugyanakkor – mint azt a létező szocializmus

kudarcánál láttuk – csak az egyének ösztönzésének, versenyen keresztüli motiváltságának

megőrzése mellett lehet tartósan működőképes: az osztogató-gondoskodó jóléti totális

állam helyett – amely hiába teremti meg az egyenlőséget, ha kiöli az egyének motiváltságát,

aktivitását, és szétveri a kisközösségeket – a szubszidiaritás elvén szerveződő, esélyteremtő

és felzárkóztató állam kialakítása lehet a reális cél.

Az általam csupán didaktikus, szimbolikus célból használt és BFNE-nek nevezett mutató,

ami a kizárólagos gazdasági növekedés helyett a közjóra való optimalizálást jelenti,

korántsem fikció és korántsem új gondolat. A buddhista filozófiára épülő Bhutánban Dzsigme

Keszar Namgjel Vangcsuk király már 1972-ben bevezette a Bruttó Nemzeti Boldogság

mutatót (bruttó nemzeti boldogság - Gross national happiness, GNH)23

.

Európában az OECD-ben az 1990-es évek elején kezdtek el foglalkozni a kérdéssel, és

kifejlesztették a Human Development Indexet24

. 2010 novemberében jelent meg az első

összefoglaló jelentés, aminek 2011-es frissítése – Human Development Report 2011 – az

alábbi három dimenziót méri:

Várható élettartam (a születéskor várható élettartam, mint a lakosság egészségének

és élettartamának indexe)

A tudás és az oktatás, (a felnőtt írástudók aránya – kétharmad súllyal – és a

kombinált alap- közép- és felsőfokú bruttó beiskolázási arány egyharmad súllyal).

Az életszínvonal, mint az egy főre jutó bruttó hazai termék természetes logaritmusa

vásárlóerő-paritáson számolva.

Ezek a mutatók nélkülözik a szubjektív elemeket („boldogság”), de olyan, az

esélyegyenlőség és életminőség szempontjából fontos mutatókat tartalmaznak, amelyek a

„közjó” alapjának tekinthetők. A történet ma már korántsem az utópistákról, vagy olyan

„elvarázsolt” államokról szól, mint Bhután. 2008 februárjában a francia köztársasági elnök,

Nicolas Sarkozy elégedetlenségét fejezte ki a gazdaságra és a társadalomra vonatkozó

statisztikai tájékoztatással, és felkérte Joseph Stiglitz-et, Amartya Sen-t és Jean-Paul Fitoussi-

t, hogy alakítsák meg a Gazdasági Teljesítmény és a Társadalmi Haladás Mérésével

23 http://www.grossnationalhappiness.com/

24 http://en.wikipedia.org/wiki/Human_Development_Index

Page 35: MAGYAR GERONTOLÓGIA

33

foglalkozó Bizottságot (CMEPSP). A Bizottság célja, hogy meghatározza a GDP-nek, mint a

gazdasági teljesítmény és a társadalmi haladás mutatójának a korlátait, beleértve a GDP

mérésével kapcsolatos problémákat; áttekintsék, hogy milyen további információkra lehet

szükség a társadalmi haladást jobban jellemző indikátorok kialakításához, értékeléseket

végezzenek az alternatív mérési módszerekről, és megvitassák, hogy milyen módon lehet

megfelelően ismertetni a statisztikai információkat. A jelentés kulcsfontosságú üzenete, hogy

a megfelelő értékelő rendszer kialakításához a gazdasági termelésről a lakosság jólétére kell

helyezni a hangsúlyt, és ezt a fenntarthatóság tükrében kell vizsgálni.25

A gondolat terjed, és az elképzelések szerint a „Boldogság-index” mérné a brit jóléti

rendszer teljesítményét is.26

A társadalmi modellváltás jó alapja lehet az FNA jellegű újraelosztási/szociális

biztonsági rendszerek kialakítása, általánossá válása.

2. A gyermekvállalási kedv növelése, a reprodukciós ráta emelése

Ha nem növekszik a születések száma, a reprodukciós ráta, akkor hiába a megértés, az

értékrend-váltás, közép- és hosszú távon sincs remény a demográfiai helyzet kezelésére.

Ezért ennek kell alárendelni számos intézkedést a gyermeknevelési támogatásoktól az

adórendszer átalakításán keresztül a nagy-családokat támogató lakásvásárlási, lakhatási

konstrukciókig. Politikai hovatartozástól függetlenül, mindkét oldal számára egyformán

kiemelt prioritássá kell tenni a közpolitikákban a gyermekvállalás, gyermeknevelés

támogatását. Az eszközök zömmel ismertek: gyermeknevelési támogatás, gyermekek utáni

adókedvezmény, a gyermeknevelés jogviszonyszerző tevékenységként való elismerése,

munkaidő-kedvezmény, gyermekjóléti/gyermekfelügyeleti intézmények, kisközösségek,

munkahelyek gyermekfelügyeleti munkájának támogatása, gyermekszámhoz kötött

lakástámogatási rendszer stb. Nagyobb társadalmi megértés mellett, aktívabban kell élni

ezekkel az eszközökkel.

Bizonyos közös alapelvek meghatározása elengedhetetlen. A támogatáspolitika nem

lehet kirekesztő, kizárólag vagy elsődlegesen egyes társadalmi csoportokat támogató. A

kérdést nem lehet elsődlegesen adókedvezménnyel kezelni27

. A különböző támogatástípusok

(alanyi támogatás a rászorultaknak és adókedvezmény, fogyasztási kedvezmény + közösségi

25 Report by the Commission on the Measurement of Economic Performance and Social Progress (Joseph E. STIGLITZ, Amartya SEN, Jean-Paul FITOUSSI) www.stiglitz-sen-fitoussi.fr (A Stiglitz jelentés néven ismert dokumentum)

26 http://kitekinto.hu/europa/2010/11/29/boldogsag-index_merne_a_brit_joleti_rendszer_teljesitmenyet/ 27 Ne feledjük: ha az alacsonyabb jövedelmű rétegek gyermekszülési hajlandósága régen is alacsony lett volna a kormányzati intézkedések miatt, valószínűleg nem születnek meg azoknak a szülei, akik ma a társadalmi mobilitást kizáró születésszám-növekedésen dolgoznak.

Page 36: MAGYAR GERONTOLÓGIA

34

szolgáltatások) olyan arányát kell megtalálni, amely nem konzerválja a mélyszegénységet az

alsóbb jövedelmi osztályokban a gyermekvállalás miatt, de ösztönöz az egyéni áldozatokra a

magasabb jövedelmi kategóriákban a bónuszok miatt.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy a gyermekvállalás nem elsősorban pénzkérdés.

Ennek leg-kézelfoghatóbb bizonyítéka, hogy a gyermekszám nem arányos a család egy főre

jutó jövedelmével, illetve a fordított arányosság áll közelebb az igazsághoz. Magyarországon

a gyermekes családok támogatása évtizedek óta sokkal nagyobb arányú és főleg hosszabb

ideig tartó, mint a hasonló országokban, ennek ellenére nálunk az egyik legalacsonyabb a

termékenységi ráta. A támogatási rendszerek kiterjesztése akkor eredményes, ha egy komplex

program részeként jelennek meg, amely a gyermekek családon belüli vagy intézményi

gondozási lehetőségektől a lakhatás feltételiek gyermekszámhoz és együtt élő idősek

számához között többlettámogatási elemeitől a közgondolkodás átalakításáig terjed. Ez utóbbi

kiemelten fontos, mert a személyes és a közösségi pozitív jövőképbe vetett hit erősségének,

a társadalmi közérzetnek stb. a tapasztalatok szerint meghatározó jelentősége van.

3. Az adaptív folyamatok támogatása, a globális és egyéni idősödés-management

támogatása

A biológia törvényszerűségei miatt a korfa normalizálása egylépcsőben, rövid távon

lehetetlen28

. Ezért a helyzet megoldásának a demográfiai tendenciák megfordítása mellett

egyenrangúan fontos része, hogy meg kell tanulnunk együtt élni az idősödés hatásaival. Ez

többszintű feladatot jelent: magának a társadalomnak fel kell készülnie, de az egyéneket is fel

kell készíteni.

Ennek szegmensei:

a köz- és magánfelelősség újraértelmezése,

a közellátási-elosztási rendszerek reformja,

az egyéni és kisközösségi stratégiák támogatása.

A probléma elfogadása egy kulturális és értékrend-váltást igényel, ami a köz- és

magánfelelősség újraértelmezésén alapul. Az „én rendesen fizettem az adókat és

járulékokat, az állam pedig tartson el” mentalitás érthető, de gazdasági-társadalmi fedezet

nélküli. És előbb-utóbb rá fogunk jönni, hogy e fedezethiány legfőbb oka a

„generációhiány”. (így 60 felé reális – de már nem eredményköteles – az önkritikus felvetés:

teccettünk volna több gyereket csinálni…) A reális jövőképben egy „új egyensúlyt” kell

28 Ha 3 anya 9 hónap alatt szült meg 4 gyereket, akkor hány anya tud megszülni 4 hónap alatt 12 gyereket?

Page 37: MAGYAR GERONTOLÓGIA

35

kialakítani, ami a szociális biztonságot állami juttatások helyett egy többszintű

rendszernek tételezi.

A többszintű rendszernek a két egyenrangúan fontos eleme:

az állami újraelosztás rendszerei (ellátórendszerek, állami, társadalombiztosítási

nyugdíj, központi szociálpolitika, családtámogatások, intézmény-fenntartási tevékenység) és

az öngondoskodás, mely

szervezett öngondoskodásra (pl. egészség és nyugdíjpénztárak, önkéntes

biztosítások)

és egyéni és kisközösségi – családi (nem piaci tranzakciókon alapuló) elemekre épít.

Az állami felelősség természetesen a későbbiekben sem úszható meg. Ez sajnos

alapvetően nem az ellátások szintentartásának kényszerét, hanem elsődlegesen „a nagy

ellátórendszerek” reformját jelenti: a megváltozott technológiai-gazdasági – demográfiai

környezethez kell igazítani ezeket a rendszereket. E dolgozat nem tárgyalhatja az egyes

szakpolitikai részleteket, csupán az általános alapelveket foglalja össze (az egészségügyben

pedig lennének részletes javaslataim…). A jóléti rendszerek tekintetében a két fő, tartós

alapelv: az igazságosság és a fenntarthatóság. Tisztán kell látni azt is, hogy a közforrások

csak akkor lehetnek hatékonyak, ha a magánforrásokat, erőfeszítéseket szinergista módon

mobilizálják, és a közforrások felhasználásánál az egyének költségérzékenységére is

építenek29

. Az egészségügyben például bizonyosan nőni fog az egyén felelősségére,

együttműködési kötelezettségére épített megoldások szerepe. Ez két dolgot jelent. Egyrészt,

hogy a közforrások egy részének igénybevétele a beteg együttműködéséhez kötött, – azaz a

szabálykövető, egészségfejlesztő magatartását támogatja a köz, és nem önmagában, feltétel

nélkül az állapotát –, de ez azt is jelenti, hogy a közforrások egy részét az együttműködés, az

egészségtudatosság támogatására (pl. compliance szolgáltatások) kell költeni, mert az

együttműködés nemcsak szándék, de képesség kérdése is.

Mindez elkerülhetetlenné teszi a nyugdíjrendszer átalakítását is. Egyrészt a

nyugdíjkorhatárt lépcsőzetesen hozzá kell igazítani a növekvő átlag-élettartamhoz, másrészt a

realitás az, hogy a társadalmi újraelosztás rendszerei (kötelező társadalombiztosítási nyugdíj,

állami „nyugdíj”) középtávon egy alapbiztonságot nyújtanak – akár az FNA részeként –, de a

technológia-követő életminőség-elvárások tartós forrása reálisan már az egyéni

előtakarékosság és az időskori munka. Vélhetően az időskorú kedvezmények kiterjedt

rendszere is szűkülni, szigorodni fog, illetve egy része rászorultság-alapúvá válik. A

29 Ez a „vizitdíj”, „tandíj”, „önrész” kifejezések kulturált, öncenzúrázó megkerülése.

Page 38: MAGYAR GERONTOLÓGIA

36

demográfiai kényszerpályák miatt várhatóan megerősödik a nyugdíjrendszer és a

gyermeknevelés összekötésének igénye. Ma is létező – sőt: kvázi hivatalos formát öltő – a

Népesedési Kerekasztal felvetése, amely a nyugdíjaknak a felnevelt gyermekek számához

igazítását (több gyermek = több nyugdíj) javasolta.30

Ez a javaslat a jelen generációk esetében

alkalmatlan: a gyermektelenek jobban rá vannak szorulva a pénzügyi transzferekre, és a

büntetésük nem fog pótlólagos gyermekszám-növekedést produkálni, de növeli a deprivációt,

a mélyszegénységbe süllyedtek számát. Az aktív életszakasz közterheinek a nevelt gyermekek

számához igazítása különböző módon – pl. a gyermekek után járó adókedvezmény a

gyermektelenségi adó helyett – ma is létező technika, és ez kiterjeszthető a családon belül

gondozott idősekre is. A kötelező előtakarékosság saját számlán vagy választható

kockázatközösséggel, szintén felvethető a későbbi „családpótló” biztonság érdekében.

Az államnak nehéz, de megúszhatatlan felelőssége van a szociális egyenlőtlenségek

csökkentése területén. Ezt nemcsak a szociális érzékenység udvariassága mondatja, hanem

annak a felismerése, hogy ez a társadalmi koherencia, és ebből fakadóan a társadalmi béke

előfeltétele. E dolgozat a demográfiai kérdések között elegánsan megkerüli a roma kérdést.

Ennek alapvető oka az, hogy a szerző vélekedése szerint ezt a kérdést alapvetően nem etnikai

kérdésként, hanem szegregációs, felzárkózatási kérdésként kell kezelni, aminek az alapja a

tömeges és enkláve szerűen működő mélyszegénység megakadályozása/felszámolása.

Azt is alapelvként kell leszögezni, hogy – miután a demográfiai folyamatok kódolják a

későbbi költségvetési pályát – kerülni kell minden olyan megoldást, amely halasztott

kiadást jelent, azaz a későbbi hiány terhére konszolidálja a jelent. A jövő még

kockázatosabb, ezért minden olyan lépés amely későbbre halasztja a fizetést, rontja a

gazdaság és a szociális biztonság esélyét (lásd még: a magánnyugdíj-pénztár vagy a diákhitel

kérdése, és az ún. PPP-, azaz Public-Private Partnership beruházások 2002, valamint 2010

előtti és utáni megítélése).

A technológiai fejlődés szerencsére nemcsak költségnövelő tényező, hanem

problémamegoldó is: az ápolás, az egészségügyi és szociális ellátás, illetve felügyelet

területén pl. az informatika, a telemedicina, a távfelügyeleti és a környezetükkel autonóm

módon együttműködő, életvitelt segítő (Ambient Assisted Living, AAL) rendszerek érdemben

– és elterjedésük esetén költségtakarékosan – tudnak életminőséget javítani, miközben

élőmunkát pótolnak.31

30 A javaslat szellemileg Botos Katalinhoz köthető. 31 Lásd pl. http://evitaplatform.hu, http://aal-europe.eu

Page 39: MAGYAR GERONTOLÓGIA

37

Mindez végülis a felelősségi irány kétirányúvá válását vetíti előre. Egyrészt – a gazdasági

– technológiai fejlődés függvényében – az FNA jellegű megoldásokkal ki kell terjeszteni az

alapvető szociális biztonságot, lehetővé téve ezzel az önkénességet, a kisközösségi -

kölcsönösségen alapuló munkacserét. Másrészt az állam felelősségvállalása nem lehet

technológia- és igénykövető, tehát el kell jöjjön a szubszidiaritás valós gyakorlattá válásának

időszaka, akár (fel- és) elismerik ezt a hatalmat aktuálisan gyakorlók, akár nem. Az állam

felelőssége – reálisan és megúszhatatlanul - a közszolgáltatások (mint olyan) működtetésén

túl az egyének szintjén ott kezdődik, ahol az ő öngondoskodási lehetőségük véget ért. A

reális közmegjegyzés, a fenntartható szociális rendszer alapvetően a szubszidiaritás alapelvén

állhat, a szolidaritási elv és gyakorlat megőrzése mellett.

Ezért az államok alapvető érdeke és feladata az öngondoskodási rendszerek

támogatása, ösztönzése. Ha a társadalmak lemondanak a legfontosabb erejükről, a tagjaik

öngondoskodási képességéről, akkor ez a potenciál az állami rendszereken keresztül csak

igen magas költséggel, nagy társadalmi teherrel és (főleg) tökéletlenül kompenzálható.

Az öngondoskodásnak az alábbi szintjei, elemei vannak:

szervezett előtakarékosság (önkéntes és forprofit szervezetek, pénztárak,

biztosítások, támogatott egyéni előtakarékosság).

egyéni előtakarékosság és vagyonfelhalmozás,

a kisközösségek, a család önellátó segítsége, mint elsődleges védvonal

(pénzügyi, és „szolgáltatási” értelemben egyaránt),

A szervezett öngondoskodás tehát fontos, de tisztán kell látnunk azt is, hogy az

öngondoskodás nem egyszerűsíthető előtakarékosságra, pénzügyi konstrukciókra, azaz

nem lehet pénzen megváltani a jövőt. Ezért az előtakarékosság mellett szükség van a

kisközösségek (elsődlegesen: családok) tevékenységalapú öngondoskodásának támogatására,

illetve szolgáltatáscserén alapuló csoportok megteremtésére, megerősítésére is. Felborult

demográfiai viszonyok mellett a probléma nem kezelhető, mert a tevékenységalapú

öngondoskodás adekvát terepe elsődlegesen a család32

, másodlagosan a karitász. A munka

fogalmának megváltozása az új gondolkodásban kiemelt jelentőséget ad ennek: a jövőben a

megközelítés alapja megváltozik: nem az a munka, amiért munkabért kapunk, hanem aminek

közösségi haszna van.

32 Kopp Mária közlése szerint a teljes finn népesség körében végzett vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy az élettársi kapcsolatban élők másfélszer, az egyedülállók két és félszer nagyobb valószínűséggel halnak meg 64 éves korukig, mint a házasok. Közlése szerint a magyar vizsgálatok eredményei is azt mutatják, hogy a házas férfiak háromszor nagyobb valószínűséggel érik meg a 69. életévüket, mint a magányosak. http://www.betegvagyok.hu/cikkek/a-magany-megbetegit

Page 40: MAGYAR GERONTOLÓGIA

38

A szubszidiaritás fogalmának köztudatba vezetése és alapelvként való elfogadtatása

mellett azonosan fontos a szolidaritás fogalmának rehabilitálása. Az elmúlt hatvan év a

közgondolkodásban a szolidaritást a kényszerszolidaritásra, az állami újraelosztási rendszerek

(társadalombiztosítás) szolidaritás elvű megszervezésére szimplifikálta, és elhitette velünk,

hogy a járulékfizetéssel letudtuk a szolidaritási kötelezettségünket33

. A szolidaritás nem ez,

nem törvény által ránk rótt kötelesség, hanem a kisközösségek nem szoros-elszámolásalapú

(hanem szükséglet-alapú) kölcsönös segítségnyújtása34

. A másik tévhit: a szolidaritás az elit

részéről nemcsak kötelesség, illetve jóérzés kérdése, hanem jól felfogott érdeke is a

társadalmi béke megőrizhetősége, a járványügyi helyzet stabilizálhatósága érdekében35

.

Az egyéni életstratégiákat ennek megfelelően, egyre inkább a leírtak tudatában kell

megtervezni. A közösséget (államot, társadalmat) csak végső „biztosítéknak” kell tekinteni,

és a szubszidiaritás elvén a kisközösségek szolidaritásán (is) a személyre-szabott

öngondoskodást kell előtérbe helyezni. Ezért az idősödésre való felkészülést (vö. egyéni

idősödés-management36

) már az iskolában el kell kezdeni, és a fiatal-középkor aktív részévé

kell tenni. Ennek lényeges eleme a mobilitás-kényszer és a változásnak, mint alap-

környezetnek a felismertetése. Ebben fontos eszköz az életfogytig tanulás evidenciaként

kezelése és az idősek képzése és átképzése.

4. A hiányzó munkaképes korosztály pótlása (a munkaképesség fogalmi átalakítása, a

munkában töltött évek kitolása, valamint aktív és tudatos, a nemzeti koherenciát nem felborító

migrációpolitika)

A demográfiai folyamatok – a biológiai törvényszerűségek miatt – csak hosszabb távon

tudják korrigálni az eltartottsági rátát a munkaképes korosztály arányának javításával. Az

ország fenntartható működéshez „addig is” szükség van a hiányzó munkaerő pótlására.

Ennek két lehetséges módja:

A munkaképesség fogalmi átalakítása, a foglakoztatás kibővítése.

A munkaerő pótlása.

A foglakoztatás kibővítése, a munkaképesség fogalmi átalakítása megkezdődött.

Magyarország etekintetben komoly tartalékokkal rendelkezik. Bár a nyugdíjkorhatár nem –

kirívóan – alacsony, igen magas a korhatár alatt nyugdíj jellegű ellátásban részesülők száma,

33 Ehhez időnként a kötelező szombati vietnami műszak társult, ami végképp távolította a szolidaritás valós fogalmát. 34 A szolidaritás intézményrendszere nem a bismarcki társadalombiztosítással jött létre: az archetípus a bányatárs-ládák rendszere, amely horizontális kockázatközösséget teremtett meg. Bismarck érdeme a szolidaritás társadalmi osztályok közötti kiterjesztése, azaz nemcsak bányász volt szolidáris a bányásszal, de a bányatulajdonos is kényszerszolidaritást vállalt a bányászokkal. 35 Bismarck epititon ornansa sem a „szociálisan hú de érzékeny”, vagy „jótét lélek”, hanem a „vaskancellár” volt. 36 Magyarországon Orsós Éva által meghonosított kifejezés.

Page 41: MAGYAR GERONTOLÓGIA

39

magas a rokkantak száma, nem megfelelő a megváltozott munkaképességűek foglakoztatási

lehetősége, viszont alacsony a nyugdíjas korúak (legális) munkavégzése.

2010 után az új kormány ezeken a területeken radikális, de a speciális élethelyzeteket

nem kezelő (fő irányaiban szükséges és ezért helyeselhető, de megoldásaiban elítélendő)

változásokba kezdett. Ezeket az elveket kell reális és humánus technikákkal életszerűvé tenni,

és emelni kell az igen alacsony foglalkoztatottsági rátát. Ehhez – akár a gyermekesek, akár az

megváltozott munkaképességűek és az idősek munkaerőpiacra vezetése érdekében – szükség

van a távmunka, a rugalmas munkaidő és a részmunkaidős megoldások kiterjesztésére.

Mindennek persze a feltétele a munkaerő-piaci kereslet, mert munkahelyek nélkül nem lehet

az embereket visszavezetni a munkaerőpiacra.

Már rövid távon az egyik legfontosabb társadalmi feladat a munkában töltött idő –

és ennek részeként – a nyugdíjkorhatár fokozatos emelése. Ennek persze előfeltétele a

munkahelyteremtés, amit az idősek növekvő fogyasztása is támogathat. Ugyanakkor a

kitolódó nyugdíjkorhatár egyre inkább egy új, háromsávos modellt támogat, amelyben egy

(a mai nyugdíjkorhatárhoz képest fokozatosan növekvő életkorig) „kötelező” a munkavégzés

(pontosabban nincs jogosultság öregségi ellátásra), és van egy sáv, ahol a munkavégzés és a

nyugdíj melletti munkavégzés mind adó, mind foglalkoztatási szempontból is összefolyik,

értelemszerűen (felbruttósítás után) adóztatva a nyugdíjakat. És van egy harmadik sáv, ahol a

meghatározó jövedelem forrása már a nyugdíj, illetve az öngondoskodási rendszerek. Ez a

harmadik sáv bizonyosan valahol 70 év felett lesz, de itt meg kell teremteni az egyéni döntés

és mérlegelés lehetőségét, hiszen lehet, hogy ez nem életkor, hanem állapot/képesség

függvénye.

Mindehhez fel kell adni azt a tradicionális szemléletet, amely az ember életét három nagy

(éles határvonallal elkülönített) szakaszra bontja: a tanulás évei, a munka évei, és a jól

megérdemelt pihenés szakasza. Ennek vége. Ezek a határok összemosódnak és átalakulnak.

Valahol 18 éves korunkig vélhetően később is „csak” tanulni fogunk, de utána a munka és a

tanulás összefolyik. Egyrészt a tanulás költségei miatt egyre többen fognak a tanulás közben

dolgozni, de ami a fontosabb: a változó környezethez való adaptálódás miatt általánossá válik

az életfogytig tartó tanulás. Az élet utolsó szakaszában ugyanígy össze fog folyni a

„munkával” és a „pihenéssel” töltött idő. Az életünk vége ehelyett aktív (munka + aktív

kikapcsolódás) és inaktív (ápolási/ellátási igény) szakaszra fog tagozódni, és az aktív szakban

a megélhetésünket (minőségi életünket) az előző életperiódus felhalmozása, a jogosult-

ságszerzéssel megalapozott jövedelempótló ellátások (ma ezt nyugdíjnak hívjuk) és a

csökkenő munkavégzés jövedelme együttesen biztosítja. Emellett (más kultúrában,

Page 42: MAGYAR GERONTOLÓGIA

40

körülmények között) meg fog erősödni a klasszikus modellhez való visszatérés: az időskor

tevékenysége („munkája”) a családgazdaságra koncentrál, és a család adja az időskorú

biztonság egyik pillérét.

A másik lehetőség a hiányzó munkaerő külső pótlása, a munkaerőimport.

Elvben ebben is két lehetőség van: a vendégmunkások és a migráció. A vendégmunkás

(elvben) az ideális megoldás: szorgosan dolgozik, nem követel, nem akar etnikai, vallási

jogokat, és ha öreg vagy beteg lesz, hazamegy, törődjön vele tovább az az ország, ahol nem

dolgozott, nem adózott. Ez a modell alapvetően a gazdag országokban működik,

Magyarország sajnos nem az. A migráció politikailag forró krumpli, de a probléma

megkerülése nem állítja meg a folyamatot37

. Ezért a migrációs folyamatokkal szembe kell

nézni, és lehetőség szerint úgy kanalizálni, hogy ez ne segítse enklávék és etnikai konfliktusok

kialakulását.

Ezért a közeljövőben elkerülhetetlen egy középtávú migrációs politika kialakítása. A

migrációpolitika megítélése, kialakítása más jellegű tudást igényel, így ez a tanulmány – a

terület fontosságának hangsúlyozása mellett – csupán annyit jegyez meg, hogy

a rövid távú demográfiai és munkaerő-egyensúly enélkül nem javítható,

a migrációs folyamatok spontán is végbemennek, így szerencsésebb, ha ezek nem

véletlenszerűen, hanem a nemzeti érdekeknek megfelelően, tudatosan tervezetten történnek,

a közép- és hosszú távú hatások miatt fontos a nemzeti koherencia szempontjainak

szem előtt tartása.

5. Medikális-biológiai eszközök: a termékenység elősegítésének kiemelt támogatása a

kutatásokban és az orvosi eljárásokban.

Az Orbán-kormány számos társadalompolitikai eszközzel (elsősorban az adórendszer

és a kommunikáció formálásával38

) törekszik a demográfiai folyamatok megfordítására. Ez

dicsérendő, de a kormány a pénzügyi, társadalmi, intézményi eszközök fontossága mellett

alulbecsüli a biomedikális eszközök, a reprodukciós medicina lehetőségeit.

A reprodukciós medicina az egészséges utódlással foglalkozó tudományterület. Célja

kettős:

37 A KSH 2011. január 26-i gyorsjelentése szerint a 2010. január–novemberi természetes fogyás 35 282 fő volt. A nemzetközi vándorlás becsült értékeinek pozitív egyenlege folytán az ország lakossága ténylegesen ennél kisebb mértékben, mintegy 20 000 fővel csökkent. Eszerint a migrációs egyenleg az időszakban 15.000-es pozitív egyenleget mutat, ami igen jelentős hatású, hiszen ez a születésszám 18%-ának felel meg. A 2011. decemberi gyorsjelentés keve-sebb, de még mindig közel 10 000-es pozitív migrációról beszél (33 290-es természetes fogyás és 24 000-es összes fogyás mellett). 38 http://haromkiralyfi.hu/

Page 43: MAGYAR GERONTOLÓGIA

41

a születendő gyermekek számának növelése (olyan párok, nők hozzásegítése a

gyermekvállaláshoz, akiknek erre előtte nem volt lehetősége),

a születendő gyermekek egészségének garantálása, azaz a károsodással született

gyermekek számának csökkentése.

A reprodukciós medicina jelentőségét az alábbi tények emelik ki:

a gyermekvállalás az utóbbi tíz évben egyre idősebb korra tolódott ki, emiatt

általában nő a meddő párok aránya, mert az életkor előre-haladtával csökken a

termékenység,

az anya életkorával nő a veszélyeztetett terhességek, a sérült gyermekek száma,

magas a koraszülések aránya.

A születési szám növeléséhez nem elég a gyermekvállalási kedv: képesség is kell

hozzá. Magyarországon alulbecsülik a meddőség szerepét a társadalmi reprodukcióban39

.

Ebben szerepet játszik, hogy a meddőség hagyományosan stigmatizáló társadalmi megítélése

miatt a meddőségek jelentős része ma rejtett meddőség. A szakemberek véleménye szerint az

az állítás tűnik mértékadónak, amely szerint a reprodukciós korban levő párok 20%-a

valamilyen termékenységi problémával küzd, a 35 és 45 év közötti párok esetében ez az arány

már 25% feletti. Elfogadva azt a feltételezést, hogy a meddőség a gyermeket vállalni

kívánókat és a gyermeket nem akarókat azonos arányban sújtja, a 95.000-es évi

születésszámot figyelembe véve a meddőség elvben évi 19.000 (azaz: tizenkilencezer)

gyermek meg nem születéséért „felelős”. Tudnunk kell, hogy a női meddőségek a korszerű

technológiák alkalmazásával közel 50%-ban kezelhetők, a férfi terméketlenség az esetek

80%-ban kezelhető. A korszerű kezelések adta lehetőségek azt jelentik, hogy a meddőség

miatt meg nem született évi 19.000 gyermekből ma már a reprodukciós medicina korszerű

eszközei képesek lennének évi 12-13.000 gyermek megszületését lehetővé tenni.40

Ma ez a lehetőség nincs megfelelően kihasználva. A mesterséges megtermékenyítés

(IVF - in vitro fertilizáció) és az egyéb meddőségi kezelések évente ma még csak 2000-2500-

gyermek születéséhez járulnak hozzá. Ezért – beleszámítva a terápia elutasításának

lehetőségét is – a területben rejlő elvi potenciál ismeretében óvatos becslések szerint is 6-

8000-rel lehetne évente növelni a születendő gyermekek számát. És az IVF nem az egyetlen

39 Ezzel a kérdéskörrel többek között a Ciris Budapest-tel együttműködve az Egészségügyi Szakértői Műhely foglalkozott kutatási szinten 40 http://www.eszm.hu/index.php?menu=12&almenu=472&tipus=cikkek&menuszint=1; és http://www.weborvos.hu/egeszsegpolitika/reprodukcios_medicina_nemzetstrategiai_jelentosege/167034/,

Page 44: MAGYAR GERONTOLÓGIA

42

(inkább csak a végső) eszköz a gyermektelen párok esetében. A cél nem a képesség lombikkal

való pótlása, hanem a helyreállítása, azaz a meddőség megelőzése és kezelése.

Ezért meg kell hirdetni az „Egészséges és Tudatos Utódlás Programját” amely

egyaránt szolgálja az utódlásra való felkészülést, a születések számának növelését és a

születendő gyermekek egészségi kockázatának csökkentését, ideértve a koraszülés

megelőzését is.

Összegzés

A demográfiai trendek (elöregedés és lakosságszám csökkenés) fokozott kihívások elé

állítják Európát. Az ismert forgatókönyvek ellentmondásosak: a kutatók/elemzők inkább

vészharang pártiak, de megjelentek azok a hangok is, amelyek egy megváltozott világban ezt

természetes megatrendnek, és nem katasztrófahelyzetnek tekintik. Abban azért a legtöbben

egyetértenek, hogy beavatkozás, személet/modellváltás nélkül valóban a negatív

forgatókönyvek diadalmaskodnak. Annak, hogy ez ne így legyen, előfeltétele a negatív

demográfiai trendek megfordítása. Ennek kell alárendelni minden egyéb közpolitikai célt,

intézkedést, mert különben nem csupán a hagyományos európai értékrend és modell, a XX.

század szociális vívmányai kerülnek veszélybe, de a társadalom alapműködése, a régió békéje

is veszélybe kerül.

A nagy kérdés, hogy a technológiai fejlődés indukálta gazdasági növekedés

kompenzálja-e a demográfiai – kulturális okok miatt bekövetkező deficitet, vagy a célok,

a „modell” korrigálására is szükség van egy értékrend-váltás kapcsán. Egyre

nyilvánvalóbb, hogy a demográfiai trendek megfordítása önmagában nem elég – márcsak

azért sem, mert a kedvező demográfiai trend kezdetben rontja, és nem javítja az eltartottsági

rátát – ezért szemlélet- és modellváltásra, a munka fogalmának és szerepének átértékelésére is

szükség van. A kérdés csupán a mérték és az ütem, és főleg: mekkora traumák veszteségek

árán következik be mindez.

Európa az elmúlt évtizedek legmélyebb és legátfogóbb válságát éli át, és óriási hiba ezt

pénzügyi válságként kezelni, a profithajhász bankok és szekértolóik, nemzetközi

összeesküvések nyakába varrni. A válság mögött ma a „szintentartó/bővített” túlfogyasztás

áll, ami állami szinten a jóléti rendszerek finanszírozhatatlanságában jelentkezik. Ez – a

válságokon keresztül, de anélkül is – durva szociális és politikai feszültségeket okoz, és

mindennek a legvégső oka az „ember-fedezet” hiánya, a demográfiai torzulás.

A pozitív forgatókönyv szerint a technológiai fejlődés kompenzálja a munkaképes

korosztály demográfiai hiányát. Ennek megvan a realitása, de ez a munka fogalmának, a

Page 45: MAGYAR GERONTOLÓGIA

43

munka világának az átalakítását igényli. Munkára elsősorban a szolgáltatási szektorban lesz

szükség, de a humán szférában (szociális gondoskodás, oktatás, személyreszabott

gondoskodás, információszolgáltatás stb.) fel fog értékelődni az önkéntesség, laikus /civil

segítés, piaci mechanizmusokat kikapcsoló szolgáltatáscsere. (Ezt hívták régen segítésnek,

odafigyelésnek, kalákának). Ezért nem reális annak a modellnek a kizárólagossága, amelyek a

megélhetés forrásául (szinte) kizárólag a munkajövedelem és azok származtatott jövedelmeit

(munkabér, nyugdíj, előzete4s foglalkoztatáshoz kötött segély/támogatás) tekinti.

Felértékelődnek a Feltétel Nélküli Alapjövedelem jellegű megoldások, amelyek

megalapozzák ezt a szemléleti váltást.

Ahhoz, hogy a helyzet középtávon normalizálódjon, és az addig eltelő idő is komoly

károsodások nélkül legyen túlélhető, a probléma tudatosodása után egy olyan komplex

programra van szükség, amelynek fő elemei a következők:

A gyermekvállalási kedv növelése, a reprodukciós ráta emelése;

Szemléletváltás: az adaptív folyamatok támogatása, a globális és egyéni idősödés-

management támogatása, ideértve a civil és laikus önsegítés támogatását is;

A hiányzó munkaképes korosztály pótlása (a munkaképesség fogalmi

átalakítása, a munkában töltött évek felső korhatárának jelentős kitolása, valamint aktív és

tudatos, a nemzeti koherenciát nem felborító migrációpolitika);

Medikális-biológiai eszközök: a termékenység elősegítésének kiemelt

támogatása a kutatásokban és az orvosi eljárásokban.

Mindennek előfeltétele, hogy a társadalom megértse, mi több, elfogadja, hogy:

– összhangba kell hozni a jóléti rendszerekkel kapcsolatos elvárásokat, és

– az ezért vállalt egyéni és közösségi áldozatokat.

A gazdasági fedezet nélküli elvárások és ígéretek nem hoznak sem társadalmi békét, sem

fejlődést. A jövőben ezért a gazdasági fejődés és a közösségi fejlődés (kisközösségek

működése, közszolgáltatások működése, hozzáférése) új egyensúlyát kell megtalálni.

Gazdasági növekedésteljesítmény nélkül nincs fenntarthatóság. Kis túlzással – és a

végeredmény szempontjából – mindegy, hogy milyen nyugdíjrendszer van egy országban –

állami vagy magán, járulék- vagy váromány-fedezetű –, a lényeg az, hogy a jövőnek van-e

gazdasági fedezete. Ha ez megvan, akkor működhet az állami gondoskodás, és lehet

hatékony az előtakarékosság is. Ha meg nincs gazdasági fedezet, nem működik a gazdaság,

akkor mindegy, hogy az állam képtelen teljesíteni a kötelezettségeit, vagy az előtakarékosság

váromány-fedezete füstölt el. A gazdaságfedezet csak előfeltétel, mert az igazi kérdés az

Page 46: MAGYAR GERONTOLÓGIA

44

idősödésből származó szociális – mentális - egészségügyi igények kielégíthetősége, aminek

megteremtéséhez új kereteket kell találni, mert a hagyományos állami újra-elosztási –

közszolgáltatási rendszerek – mint kizárólagos megoldások – egyre alkalmatlanabbá válnak.

Mára már az is nyilvánvaló, hogy a kizárólag gazdasági növekedésre optimalizált

társadalmi rezsim olyan közösségi károkat okoz a szociális rendszerek, a közszolgáltatások

leépítésével, ami kizárja a tényleges és tartós gazdasági növekedést.41

A demográfiai

folyamatok megfordítása – és a jóléti rendszerek adaptálása a kialakult helyzethez –

valóban sorskérdés. A fenntartható fejlődés ma már felértékelődő érték, de ez korántsem

környezeti kérdés, legalábbis Európában bizonyosan nem. Számunkra a demográfiai és

technológiai trendek mellett a jóléti rendszerek átalakításának kihívása a fenntarthatóság

igazi kérdése, amihez a fent leírt értékrend változásra van szükség. Ennek alapja a problémák

tudatosításán alapuló közmegegyezés, és ez teheti – ha nem is sikeressé, de – elfogadottá az

intézményrendszer szükségszerű átalakítását és a szerzett jogok felülvizsgálatát. Mindez

bizonyosan nem megy konfliktusok nélkül. De az értelmes kormányzás inkább vállalja a

társadalmi érés és megértés folyamata kapcsán rendszeresen jelentkező kisebb, de sorozatos

konfliktusokat, mint a megszorítások szükségességének tagadásából fakadó robbanásveszélyt.

Ehhez a szubszidiaritás elvén szerveződő, esélyteremtő és felzárkóztató állam

kialakítására van szükség, amelynek fontos eleme az öngondoskodás. Az öngondoskodás

ugyanakkor nem egyszerűsíthető pénzügyi előtakarékosságra, pénzügyi transzfer

mechanizmusokra: kisközösségekre, szolidaritásra és személyes közreműködésre van szükség

a fenntartható modellhez. A közösségi érzés, a nemzettudat erősítése fontos eleme a

jövőképnek, de az az állam, amelyikben a nemzet fogalma nem hasonló identitású

kisközösségekből, hanem kizárólag alattvalókból építkezik, bizonyosan sérülékeny. Az állam

szerepe és felelőssége vitathatatlan, és jelentős marad a jövőben is, de a korszerű államnak

jobban kell építenie a kisközösségek, a családok öngondoskodására, mert az állam saját

ellátórendszerein keresztül csak sokkal drágábban, rosszabb hatásfokkal tudja pótolni a

primer közösségek öngondoskodási, önellátási funkcióit.

Ehhez az értékrend-váltáshoz, új gondolkodáshoz nem könnyű eljutni, de reménykedjünk

abban, hogy még a súlyos, visszafordíthatatlan károsodások előtt sikerül. Ennek első lépcsője,

hogy felismerjük, hogy a XXI. század egyik legfontosabb értéke az önkorlátozás.

41 Lásd még Freund Tamás szép példabeszédét a vérszívó denevérekről, ahol az önzés génje szelekciós hátrány, az együttműködésé (a „szolidaritásé”) pedig szelekciós előny.

Page 47: MAGYAR GERONTOLÓGIA

45

IRODALOM

Bruck H, Dworschak B. (2006): Ageing and Work in Europe - Strategies at company level

and public policies in selected European countries. The „Demographic Change: Public

Relations and Marketing Strategy” project, Stuttgart.

Cseres-Gergely Zs. (2007): Active ageing strategies to strengthen social inclusion – a peer

review comment paper:

http://www.peer-review-social-inclusion.net/peer-reviews/2007/active-ageing-strategies-

to-strengthen-social-inclusion

Európa konzultációt kezdeményez az idősek önállóbb életvitelét szolgáló IKT-megoldásokról

http://einclusion.hu/2010-06-03/eurpa-konzultcit-kezdemnyez-az-idosek-nllbb-letvitelt-

szolgl-ikt-megoldsokrl/ (2010)

Fekete Gy. Véreim, magyar kannibálok! Vádirat a jövő megrablásáról.

http://nepesedes.hu/drupal/node/67

Hablicsek L. (2008): Current and future demographic developments. In: Gál R.I., Ichiro I,

Széman Zs. (2008, eds.): Assessing intergenerational equity: an interdisciplinary study of

aging and pension reform in Hungary. Akadémiai Kiadó, Budapest.

Hablicsek L, Tóth LP. (2000): Népesedés és Népességpolitika-tanulmányok: A nemzetközi

vándorlás szerepe a magyarországi népességszám megőrzésében 1999-2050 között.

Demográfia 43:

Hanák P, Kiss N, Kovácsházy T, Pataki B, Salamon M, Seres Cs, Tóth Cs, Varga J. (2011):

System Architecture for Home Health and Patient Activity Monitoring.

In: 5th European Conference of the International Federation for Medical and Biological

Engineering: IFMBE Proceedings Vol. 37. pp. 945-948. Springer Kiadó, Budapest.

(ISBN: 978-3-642-23507-8)

Kopp M. (Szerk. 2008): Magyar lelkiállapot 2008. Esélyerősítés és életminőség a mai magyar

társadalomban. Semmelweis Kiadó, Budapest.

Kopp M, Skrabski Á. (2006): A támogató család, mint a pozitív életminőség alapja. In: Kopp

M, Kovács M (szerk.): A Magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Semmelweis

Kiadó, Budapest. pp. 220-232.

Kopp M, Skrabski Á. (2006): Gyermekvállalás és életminőség. In: Kopp M, Kovács M

(szerk.): A Magyar népesség életminősége az ezredfordulón. Semmelweis Kiadó,

Budapest. pp. 253-262.

Page 48: MAGYAR GERONTOLÓGIA

46

Kopp M. (2007): A család boldogságunk alapja.

http://csaladhalo.hu/cikk/boldogsag/kopp-maria-csalad-boldogsagunk-alapja

Koskinen, S, Joutsenniemi K, Martelin T, Martikainen P. (2007): Mortality differences

according to living arrangements. Int. J. Epidemiology 36: 1255-1264

Holt-Lunstad J, Smith TB, Layton JB. (2010): Social relationships and mortality risk: a meta

analytic review. PLOS Medicine, 7,7,1-19, www.plosmedicine.org

Orbán G, Palotai D. (2006): Kihívások előtt a magyar nyugdíjrendszer. MNB tanulmányok

55.

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, Nyugdíjelemzési és Statisztikai Főosztály (2004):

Nyugdíjazási életkorok az 1997-2002 közötti öregségi- és öregségi jellegű

nyugdíjazásoknál, Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, Budapest.

KSH évkönyvek és időszakos kiadványok. (www.ksh.hu)

Németh Gy. (2010): Hogyan nézne ki az ideális nyugdíjrendszer

http://netpolgar.network.hu/blog/netpolgar_avagy_digitalis_irastudo_klub_hirei/hogyan-

nezne-ki-az-idealis-nyugdijrendszer-nemeth-gyorgy-irasa

Results of the second nationwide 2010 survey on gross national happiness

http://www.grossnationalhappiness.com/

Sandel MJ.(2012): Mi igazságos... és mi nem? Corvina Kiadó, Budapest.

Scharle Á. (2007): A tényekre alapuló szakpolitika működése egy foglalkoztatást ösztönző

program példáján. Munkaerő-piaci Tükör 2007. MTA KTI, Budapest.

Schirrmacher F. A Matuzsálem-összeesküvés. Scolar Kiadó, Budapest. (ISBN: 978-963-953-

485-8)

Simonovits A. (2007): Keresetbevallás, megtakarítás és öregségi nyugdíj: egy minimális

modellcsalád. MTA, Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest.

http://econ.core.hu/file/download//simonovits.pdf

Internetes hivatkozás:

A mezőgazdaság szerepe a nemzetgazdaságban, 2012. KSH (2013)

http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/pdf/mezoszerepe12.pdf

dr. Kincses Gyula

GyEMSZI, központi rendelkezési állomány

Page 49: MAGYAR GERONTOLÓGIA

47

MAGYAR GERONTOLÓGIA 6. ÉVFOLYAM 21. SZÁM

Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682

On-line verzió: ISSN 2062-3690

Őszülő társadalmak:

Aktív idősödés – nemzedékek közötti szolidaritás

dr. Semsei Imre

Összefoglalás

Magyarország - mint a többi európai ország - őszülő (elöregedő) társadalom, annak összes

ismérvével és következményeivel együtt. Egyre nagyobb számban vannak idős emberek az

országban, sőt arányuk is folyamatosan növekszik. A társadalom szerkezetének torzulása

következtében az aktív keresők és az eltartottak aránya is egyre romlik. Emellett egyre több

beteg idős ember van, s az idősek között növekszik a nők aránya. Mindezek következtében

egyre nagyobb társadalmi gondok és feszültségek keletkeznek a munkamegosztásban, a

társadalmi szerepvállalásban, de a nyugdíjak, az egészségügyi és szociális ellátások területén

is.

A fentiek megoldására az európai társadalmak megoldási stratégiákat és programokat

dolgoznak ki, mint például a Fehér Könyv vagy Magyarországon az Idősügyi Nemzeti

Stratégia. Az Európai Unió 2012-es éve az „Aktív idősödés – nemzedékek közötti

szolidaritás” mottójával szeretné elérni, hogy Európa 2020-ra „idősbarát Európává” váljon. A

tennivalók sürgetőek, a megoldások fényei viszont még mindig nem látszanak az alagút

végén. Pedig lennének megoldások. Erről szól ez a közlemény is.

Abstract

Graying Societies: Active Aging – Solidarity between Generations.

Hungary, among other European nations, is a graying (aging) society characterized by all the

symptoms and consequences of such societies. There are more and more aged people and

even the ratio of the elderly is constantly increasing. Because of the deformation of the

structure of the society the ratio between active and inactive people has been decreasing.

Page 50: MAGYAR GERONTOLÓGIA

48

Besides, there are more and more ill old people, not to mention that the ratio of women

increasing between the elderly. Therefore, we encounter more and more serious problems and

tensions in our societies regarding share of work, roles in the society, moreover, concerning

pensions, health and social care as well.

In order to solve these problems the European societies have been developing strategies and

programs e.g. the White Book or in Hungary the National Strategy of Aging Matters. The

European Year 2012 with the motto: ‘Active Ageing – Solidarity between Generations’ would

like to help reach an ‘age-friendly Europe’ by the year of 2020. The problems are pressing;

nevertheless, we can hardly see ‘the light at the end of the tunnel’. Nevertheless, solutions

exist. This article is about a couple of these solutions as well.

Key words: aging societies, active aging, solidarity between generations.

“A lejtőn lefelé menet legalább olyan munkás,

mint a felfelé kapaszkodás,

bár nem mindig olyan élvezetes”

SI

A világon sok minden öregszik, ahogyan az ember vagy például a gumi is, s időnként

akár egy társadalom is elöregedhet. Sokan ismerik az emberi öregedés jellemzőit, de kevesen

tudják, mi is az, mikor egy társadalom öregszik el. Jól tudjuk, hogy az ember, miután

megöregszik, öregkorában bizony nem mindig kellemes változásokkal szembesül. Ehhez

hasonlóan a társadalom elöregedése is negatív tendenciákat vetít elő. S ma már nem farkast

kiáltunk…

ŐSZÜLŐ TÁRSADALMAK

A társadalom elöregedéséről

Egy társadalom akkor fenntartható, ha szerkezete közelít egy ideális piramis

szerkezethez (1. ábra). Ekkor többen születnek, mint az előtte született gyermekek, akik

többen vannak, mint előttük a fiatalok, akik többen vannak, mint a felnőttek, akik többen

vannak, mint az idősek, akik szintén nagyobb számban találhatók az aggoknál (mellesleg a

férfiak száma mindig közel megegyező a nőkével, minden korosztályban). Így biztosítható a

társadalom folyamatos fejlődése, fenntarthatósága.

Page 51: MAGYAR GERONTOLÓGIA

49

1. ábra. Egy társadalom ideális szerkezete.

Mit látunk azonban az utóbbi néhány évtizedben Európa-szerte, köztük hazánkban is?

Egyre nagyobb számban vannak ezekben a társadalmakban idős emberek.

Az időszámítástól egészen a 19. századig az emberek átlagéletkora valahol 30-35 év körül

mozgott. Az elmúlt 200 évben azonban megduplázódott, ma már ez 75-85 év körül van az

európai országokban (köztük Magyarországon is). Nem csoda tehát, ha azt észleljük, hogy

nőtt az idős emberek száma, hiszen egyre tovább élnek az emberek, s így megérik az idős kort

is. Azonban nem csak számszerű növekedés tapasztalható, hanem aránybeli eltolódások is.

Nő az idős emberek aránya is egy társadalmon belül.

Nem volna tehát semmi probléma az idősek számának növekedésével, ha nem kísérné ezt a

társadalom szerkezetének torzulása, például a születések számának visszaesése miatt.

Azonban, mint ahogyan azt a 2. ábrán is látjuk, a kezdetben még ideális szerkezet a 19. század

végén (A) már torzul az 1930-as évekre (B).

A B C D

2. ábra. A társadalmi szerkezet változása az elmúlt évszázadban. A = XX. századelő; B =

1930; C = 1960; D = 1990.

Itt megfigyelhetjük az első világháború okozta „sebhelyet” (nyíl), míg a C ábránál már látjuk,

hogy a „Ratkó-korszak” kicsit visszafordította az előtte megjelent születás-szám visszaesést.

Page 52: MAGYAR GERONTOLÓGIA

50

A mai magyar társadalom helyzetét jól mutatja az utolsó (D) ábrarész, ahol is látjuk, hogy a

Ratkó-korszak után folyamatosan visszaesett a születésszám, s a mai magyar állapotok

távolról sem hasonlítanak az ideálishoz. Ez már egy elöregedő (sőt elöregedett) társadalom

szerkezetét mutatja.

Egyre kevesebb eltartóra egyre több eltartott jut.

Amint a 3. ábrán is látható, az idősek arányának emelkedésével párhuzamosan a fiatalok

arányának csökkenését észleljük. Így lesz egyre kevesebb azok száma, akik aktívak és

keresnek, s egyre nagyobb azok száma, akik már nem keresőképesek és „eltartásra”

szorulnak.

3. ábra. Aránybeli változások különböző korosztályoknál.

Egyre több beteg idős ember van.

S ha mindez nem volna elég, további gondok is adódnak – kicsit paradox módon pozitív

változások következményeként. Míg az elmúlt évszázad elején a legnagyobb számban az

emberek fertőző betegségben és tüdőgyulladásban haltak meg, addig ma a magyar lakosság

több mint fele szív és érrendszeri bajai miatt hal meg. A halandóság alapirányzatának ilyetén

megváltozásának a vonzata az, hogy míg a múlt évszázad elején a betegek vagy

meggyógyultak, vagy meghaltak, manapság a kardiovaszkuláris betegek akár évtizedekig is

élhetnek.

Az idős emberek döntő többsége a női nemhez tartozik.

Ha megfigyeljük a nemek közötti különbségeket, akkor azt látjuk, hogy a nők átlagéletkora

mintegy 10 évvel magasabb a férfiakénál. Ahogy haladunk előre a korban, egyre nagyobb

Page 53: MAGYAR GERONTOLÓGIA

51

arányban lesznek a hölgyek, s értelemszerűen a férfiaké csökken. Ez azt jelenti, hogy a

családok férfi tagja már nem él a nejével, de az egyedül még tovább él.

A következmények

Amint azt sejteni lehet, mindezen társadalmi változások következményekkel járnak.

De melyek is ezek?

Egyre nagyobb társadalmi feszültségek keletkeznek.

Sajnos, az elmúlt időszak „piramis - játék” típusú nyugdíjrendszere nem teszi

lehetővé, hogy a kevesebb kereső által termelt kevesebb bevételek finanszírozzák az egyre

növekvő számú eltartottat. Ideális szerkezetű társadalom esetén ez nem gond, hiszen egyre

többen lesznek a keresők, s a náluk kevesebb eltartottat minden gond nélkül el is tartják. A

megváltozott szerkezetben azonban csak akkor működne a rendszer, ha mindenki saját

nyugdíját megteremtette volna már meg előzőleg. S mint jól tudjuk, nem ez a helyzet. A

bevételek csökkenése nem tud lépést tartani a növekvő igényekkel. Így nem csoda, hogy

fokozatosan csökkennek a nyugdíjak (először csak a 13. havit kézbesítették a tárgyhóban…

majd már csökkentésről kellett dönteni). Ez eladdig vezet, hogy összeomlik a

nyugdíjrendszer. Kiváltképp, ha megjelenik a Ratkó-korszak nemzedéke, s tartja a kezét jól

megérdemelt nyugdíjáért.

Gondok jelentkeznek a nyugdíjellátásban.

Mivel egyre több a beteg idős ember, egyértelmű, hogy a betegellátás terén is gondok

jelentkeznek. Ha figyelembe veszünk olyan tényeket, miszerint az idősek gyógyszerigénye

10-szer nagyobb a felnőtt korosztályénál, s hogy kórházi ellátásuk gyakorisága meghaladja a

felnőttek 12-szeresét, akkor könnyen beláthatjuk, hogy a mai magyar egészségügy

tulajdonképpen idős-egészségügy. Nem csoda tehát, hogy omladozik az egykor jobb napokat

látott hazai egészségügy.

Gondok jelentkeznek az egészségügyi ellátásban.

A társadalom gondjainak növekedésével párhuzamosan (a rendszerváltás által még egy

lapáttal rátéve) az állam egyre jobban próbál kihúzódni „kötelezettségei” alól. Ez

megnyilvánul a szociális ellátások megnyirbálásában is. Noha nem több mint 2-4%-át látja el

az állam központilag az összes nyugdíjas korúnak, manapság már ez is túl nagy teher a

Page 54: MAGYAR GERONTOLÓGIA

52

társadalom számára, de folyamatosan csökken az egyéb szociális ellátásra rendelkezésre álló

lehetőség is. A szocializmus nyíltan deklarált ellátó funkciója egyre jobban a svéd modell

felől az amerikai felé tendál; azaz az állam helyett mindenkinek magának kellene

gondoskodnia önmagáról. Lehet „kicselezni” a kötelezettségvállalást (pl. az időskorú szülőket

ezentúl törvényileg köteles ellátni gyermeke), de ettől a gondok nem fognak megoldódni, csak

az állam rázza ki nyakából a terheket.

Gondok jelentkeznek a szociális ellátások terén.

Az Európai Unió - látván a kialakult helyzetet – megpróbál valamilyen formában

ellene hatni a tendenciáknak. A később részletezendő megoldási stratégiák közül az idősebb

nemzedék foglalkoztatását próbálja meg megnyújtani „ajánlások” révén. Ehhez tartozik az is,

hogy Magyarországnak folyamatosan emelnie kell az 50 év felettiek foglalkoztatási rátáját. A

már amúgy is eldurvult helyzetre (magas és emelkedő a munkanélküliség) még ilyen „okos”

intézkedések is rásegítenek. Az EU döntéshozóinak vajmi kevés fogalma van az Unió

heterogenitásáról; azaz arról, hogy igencsak más-más gondok foglalkoztatják az egyes

államokat, ha már csak a gyorsan haladók és a „kevésbé iszkoló” államokat is hasonlítjuk

össze, s ezzel párhuzamosan a megoldási stratégiák is eltérőek lehetnek. A fiatalok vs. idősek

foglalkoztatása kérdése kapcsán egyre jobban erősödnek az „ageizmus” hangjai, azaz:

Gondok jelentkeznek a munkamegosztás terén.

Néhány - de nem az összes - következményét megemlítettem fent a társadalmi

elöregedésből fakadó problémáknak. Emellett számos másikat is lehetne említeni, esetlegesen

kisebb horderővel. Azonban már a fent említettek megoldása is meglehetősen nehéz feladat

elé állítja az elöregedő társadalmakat (köztük a magyart is).

VAN-E MEGOLDÁS?

Ha az ember látja, hogy gond van, mindig megoldást keres annak elhárítására. Így van

ez az ember öregedésével, de a társadalom elöregedése kapcsán is. Igen sürgető (lenne) a

gondjaink megoldása, hiszen a társadalmi elöregedés nem most kezdődött (jó évtizedekkel

előbb), s tudjuk, minél hamarabb találunk megoldásokat, annál kevésbé szenvedjük meg a

következményeket. Amennyiben nem teszünk semmit a társadalom elöregedéséből fakadó

gondjaink orvoslására, sok más tényezőhöz hasonlóan (pl. háborúk, járványok, stb.) ez is

elvezethet a nemzetromlás, sőt -elfogyás víziójához. Ha ugyanis nem teszünk semmit,

Page 55: MAGYAR GERONTOLÓGIA

53

automatikusan a nulla (taigetoszi) megoldás lép életbe; azaz, a társadalom (s főleg az idősek)

magára marad(nak) „hadd hulljon a férgese” következményekkel. Ez ugyan meglehetősen

cinikus megoldás, de jól jellemzi a mai magyar valóságot.

Az Európai Unió többi országa már jóval ezelőtt realizálta az eseményeket.

Hathatósan nem tett ugyan ellene, de igen sok „stratégiát”, (fehér) könyvet (Fehér könyv,

2012; IH 1), programot (IH4) gyártott, szervezeteket hozott létre, hogyan kellene megoldani a

gondokat (emellett jobb anyagi lehetőségeik révén többet is tehettek a gondok orvoslására).

Mindezek azonban nem oldották meg teljes mértékben az államok gondjait, ahogy

Magyarországét sem, hiszen bár nálunk létezik egy Idősügyi Nemzeti Stratégia (INS, 2009),

van Idősügyi Tanács is és egyéb tervek és programok, de minden annyit ér, mint ami belőle

megvalósul. Anélkül, hogy tudományos igényességgel analizálnánk ezen programok és

szervezetek munkáját, teljes nyugalommal kijelenthetjük, hogy mindezek csak írott malasztok

maradtak, illetve a felállított szervezetek nem felelnek meg funkcióiknak. Nem csoda ez, ha

látjuk, hogy a terveknek nincs cselekvési programjuk, azaz a terveket nem követik tényleges

tettek. S akkor még azt sem említettük, hogy ezen „stratégiák” enyhén szólva sem teljesek,

illetve rosszul határozták meg a problémák és megoldások fontossági sorrendjét. S így

ilyenkor még a krónikus pénzhiányra sem lehetne hivatkozni…

Van-e tehát megoldás, s hogyan kellene hozzáfogni?

Mi is a legfontosabb ahhoz, hogy egy ember - vagy a belőlük szerveződött társadalom - el

tudja látni a funkcióit? Az elsődleges feltétel, hogy egészséges legyen. Erről sokszor

hajlamosak vagyunk megfeledkezni, természetes alapállapotnak vesszük. Mindez csak akkor

válik fontossá, ha baj van az egészséggel. S ez az, ami a mai idős korosztályt jellemzi, azaz

igen sokan szenvednek különböző (krónikus) betegségben (Székács és mtsai, 2011). Így sem

a társadalom számára nem lesznek hasznosak (pl. önkéntesség, saját családjuk segítése, stb.),

s saját jól megérdemelt nyugállományukat sem tudják (maradéktalanul) élvezni. Ha a

jelenséget azonosítottuk, könnyebb a megoldást megtalálni.

Az elsődleges megoldás tehát az emberek egészségének megőrzése, illetve betegségük

esetén egészségük visszaállítása.

Milyen megoldások vezethetnek ide?

Page 56: MAGYAR GERONTOLÓGIA

54

A kormányzati közgondolkodásban természetesen az egészségügy helyzetének javítása tűnik

megoldásnak (noha mind a mai napig nem realizálták, hogy az egészségügy az idősek

egészségügye). Pumpáljunk még több pénzt az egészségügybe - vagy rosszabb idők esetén

próbáljuk fenntartani az előbbi állapotokat. S látják, hogy ez nem megy. Nem, hogy az előtte

levő állapotokat nem tudják fenntartani, de fokozatosan romlik a szolgáltatás (még

ugyanannyi, vagy esetleg több pénz esetén is). Egyenes következménye ez annak, hogy egyre

több beteg idős ember van, akit el kell(ene) látni.

Ilyenkor – néha – felmerül, hogy a helyzet további romlását (vagy a későbbi javulását) a

megelőzéssel lehetne segíteni (Semsei, 2011; Székács és mtsai, 2011). Ezt ugyan – elvileg –

mindenki tudja, de a gyakorlatban nem valósul meg. Vannak ugyan szűrőprogramjaink (lásd

pl. a tüdőszűrést, mellyel vissza lehetett szorítani a TBC-t, melyről a múlt század eleji

Magyarország elhíresült; vagy a mellrákszűrést, mely révén az európai átlaghoz közelítünk az

esetleges más vonatkozásban meglévő néhány száz százalékos rosszabbi állapottól eltérően).

Nincsenek azonban szűrőprogramjaink, az időseket legjobban érintő szív- és érrendszeri

problémák szűrésére. Pedig ma Magyarországon ez a népbetegség, mint hajdan volt a TBC.

Egy jó prevenciós program sokat segíthetne a bajok orvoslásában. Hogy nem most hatna,

majd csak egy-két (néhány) évtized elteltével jelentkeznének az eredmények? Igen, a

prevenció sajátossága már csak esetenként ilyen. Nem lehet (sajnos) a néhány éves

kormányzati programokban „lobogtatni”, hogy milyen sikereket értek el ezen a területen.

Ezért tehát nem is csinálják… Pedig közgazdaságilag is bizonyított, hogy a prevenció még

olcsóbb is, mint a már jelentkező betegségek kezelése (és akkor még nem beszéltünk egyéb

járulékos hatásokról, mint a munkából való kiesés, stb.).

Kellene tehát egy jól működő program a szív és érrendszeri betegségek szűrésére,

prevenciójára.

S ha további „eretnekségeket” akarunk említeni, megjegyezhetnénk azt is, hogy még a

prevenciónál is lenne egy fontosabb megoldási lehetőség: s ez az ismeretek terjesztése

(Semsei, 2011). Néha egy két hozzáértő megemlíti, hogy ha a gerontológia eredményeit (Mi

is az? Ha a balneológia a bálnákról szól, akkor a gerontológia miről is? – kérdeznék az

„illetékesek”…) sikerülne a gyakorlatba átültetni, akkor (szinte instant módon) az

átlagéletkort akár 1-2 évtizeddel is meg lehetne hosszabbítani (ami természetesen együtt járna

egy jobb egészségi állapottal is). S ez még a prevenciónál is költséghatékonyabb lehetne.

A legfontosabb azonban a gerontológiával és egészségmegőrzéssel kapcsolatos információk

terjesztése lenne.

Page 57: MAGYAR GERONTOLÓGIA

55

Ha megnézzük tehát e rendelkezésünkre álló lehetőségeket, az egészség megőrzésére,

illetve visszaállítására, akkor (fontossági sorrendben) a következőket kapnánk:

1. Ismeretterjesztés, oktatás

2. Prevenció

3. Gyógyítás-ápolás

4. Rehabilitáció.

Mire gondolunk, mikor az ismeretek terjesztésének fontosságára gondolunk az egészség

megőrzésének, illetve visszaállításának kérdésében?

Anélkül, hogy teljesség igényével beszélnék erről (a nyilvánvaló terjedelmi korlátokra

tekintettel), néhány vonatkozását megemlíteném (Semsei, 2011).

Nézzük először is a gerontológiát (mely az emberi – testi, lelki – és társadalmi öregedés

folyamatát tanulmányozza). A mennyiben az öregedéssel kapcsolatos tények leírása

rendelkezésünkre áll, az esetleges megoldásokkal egyetemben, akkor nyilvánvaló ezen

ismeretek terjesztésének fontossága (Semsei, 2010; Zöllei és mtsai, 2011).

Még a gyermekek számára is fontos lenne (ami elsőre nem tűnik egyértelműnek),

hiszen ők azok, akik a legtöbbet tehetik egészségük megőrzéséért (nyilvánvalóan minden

korosztály tehet, de a korral előrehaladóan egyre szűkülnek a lehetőségek). S azt is meg kell

tanulniuk, hogy „ha szerencséjük lesz, ők is megöregednek” (lásd még pedagógia –

gyermeknevelés). Ha más eredménnyel nem is, de azzal járna, hogy az ageizmus (egyes

társadalmi rétegek, csoportok negatív attitűdjei és ezek megnyilvánulásai az idősekkel

szemben) mérséklődne, s a generációk közötti szolidaritás megvalósulna, már így is igen nagy

eredménynek tekinthetnénk a gyermekkori gerontológiai ismeretek terjesztését. S ha a

gyermek nem tesz egészségének fenntartásáért, felnőttként sem fog, s idősként pedig beteg

lesz.

A felnőttek ismereteinek gyarapítása (andragógia) is igen fontos, hiszen még mindig

vannak lehetőségeik egészségük megőrzésére, egyes folyamatok meggátlására (esetenként

visszafordítására) is (Jászberényi, 2011). Ehhez hozzátehetnénk az egész életen át tanulás

fontosságát (Life Long Learning), mely nem csak az ismeretszerzés fontosságában nyilvánul

meg (pl. a felnőttkori munkavégzés ismereteinek birtoklására a munka megtartásáért), de aki

egész életében tanul, szellemi funkcióit is könnyebben megőrzi. Kevesebb demens

(Alzheimeres) ember – kevesebb költség, több haszon. Meg kell még említeni azt is, hogy

míg a fiatalok esetében az állam gondoskodik róla, hogy beilleszkedjenek a társadalomba, a

Page 58: MAGYAR GERONTOLÓGIA

56

munkamegosztásba (lásd oktatás), addig a felnőttek kezét elengedi, mikor már nincs rá

szüksége („a mór megtette kötelességét – a mór mehet…”). Fontos lenne azonban felkészíteni

a nyugdíj előtti generációt, hogy mire számítson nyugdíjba vonulásakor, s a jelentkező

problémákra milyen megoldásokat találhat. Ezzel (is) igen nagymértékben lehetne a „leendő

idősek” egészségi és szociális helyzetén javítani.

Emellett a harmadik korosztály ismeretszerzése (gerontagógia) is pozitív hozadékú

(Jászberényi, 2011; Dobos és Szalkai, 2011). Még akkor is, ha egyes prevenciós formák (az

elsődleges és esetenként a másodlagos) már korlátozottabb hatásúak lehetnek, de ha az idős

ember csak azt tanulná meg, hogy függésének mértéként hogyan tudná a lehető legkisebbre

csökkenteni, már mindenki jól járna (pl. hogyan menedzselhetem magamat esetleges

betegségem esetén, hogy ne szoruljak, vagy minél kevésbé szoruljak másokra). Emellett

azonban a megelőzés még mindig igen nagy jelentőségű lehetne. Ha az idős ember például

azzal tisztában lenne, hogy egy adott kor felett tilos elesni, akkor kb. 15%-uk nem halna bele

egy banális csonttörésbe. S a példák szinte vég nélküliek. Az időskor egyéb ismeretszerzése is

jelentős, hiszen akár reguláris, vagy irreguláris képzés keretén belüli ismeretek elsajátítása is

része az idősek életminőségének fenntartásában, javításában (pl. ha az idős ember is megtanul

számítógépet használni).

S hogyan is állunk ma a gerontológia oktatásával és ismeretterjesztésével?

A helyzet bizony távolról sem mondható megoldottnak - magyarul: nagyon rosszul (Semsei,

2012). Sporadikusan és esetenként ad hoc jelleggel folyik ilyen oktatás a hazai

intézményekben (szinte egy kézen meg lehet számolni, hol). A legelőrehaladottabb (egyedüli

komplexitással) a gerontológia oktatása a Debreceni Egyetemen, annak Egészségügyi Karán:

Felsőfokú szakképzés (előkészületben)

BSc:

Szociális munka (nappali & levelező)

Egészségügyi képzés (n & l)

Gyógytornász (magyarul és angolul; Népegészségügyi Kar)

MSc:

Szociális munka (n & l)

Egészségügyi képzés (n & l)

Gerontológia MSc szak (előkészületben)

Page 59: MAGYAR GERONTOLÓGIA

57

Posztgraduális oktatás (PhD)

Általános Orvoskar – oktatás

Egészségügyi Kar – PhD fokozat

Posztgraduális képzés (Szakirányú továbbképzés)

Alkalmazott szociális gerontológia

Alkalmazott preventív gerontológia (előkészületben)

Nyilvánvaló (a szakemberek számára) a társadalmi elöregedés és az abból fakadó problémák

jelentősége, ugyanakkor egyetlen egyetem foglalkozik ilyen komplexitású gerontológiai

képzéssel (nem csoda ez, hiszen az Oktatási Államtitkárságnál nem találni egy embert, aki

nem hogy gerontológiai konferencián elő tudna adni a témában, de egyáltalán tudná, hogy mi

is az…).

S akkor még nem említettük az egyéb ismeretterjesztő formákat, melyekre szintén igen nagy

szükség lenne. A Harmadik Kor Egyeteme Miskolc (IH, 3), vagy a Nyugdíjasok Óbudai

Akadémiája (IH, 5) üdítő kivétel ezen a területen, hiszen alig találkozunk ilyen

ismeretterjesztési formákkal hazánkban. Csehországban például minden egyetemnek

regulárisan (és államilag támogatva) van Harmadik Kor Egyeteme szervezete.

S ha már más országoknál tartunk, az Európai Unió létrehozott egy szervezetet: AGE

Platform Europe (IH, 1; Magyar Gerontológia, 2012), mely segítséget nyújt az unió tagjainak

a társadalom elöregedéséből eredő problémáinak megoldásához, bár hatásköre csupán ajánló

és tanácsoló jellegű, DE esetenként hatása egészen az UNECE tagországok minisztereinek

deklarációjáig vezetett (IH,6). Az Európai Unió minisztériumai (Directorate General) közül

ma már több is foglalkozik valamilyen formában az unió tagállamainak elöregedéséből fakadó

problémák megoldásával, noha nincs egyedüli felelőse. Az EU-nak az a víziója, hogy az

„Aktív idősödés – nemzedékek közötti szolidaritás” zászlaja alatt (The EU Contribution,

2011) 2020-ra egy idősbarát Európát alakít ki. Ezzel párhuzamosan Magyarországnak is

rengeteg teendője lenne, a fent említett oktatási, egészségügyi vagy akár szociális területeken

is (Csernáthné, 2011).

A cikkben említett jelenségek csak részben írják le a társadalom elöregedéséből fakadó

gondokat, ahogyan a javasolt teendők is csak egy részét képezik a megoldásoknak. Nem

beszéltünk a társadalmi kapcsolatok torzulásairól sem (a munkamegosztás gondjai,

Page 60: MAGYAR GERONTOLÓGIA

58

nemzedékek közötti ellentétek, stb.) ahogyan nem történt említés számos más megoldási

lehetőségről (pl. születések számának emelése, nyugdíj korhatár emelése, idősek bevonása,

megtartása a munkában, stb.). Ezen munka célja az volt, hogy felhívja a figyelmet egy régóta

meglévő jelenségre, mely igen erősen befolyásolja társadalmunk helyzetének alakulását, s

ráirányítsa a figyelmet az egyes megoldási lehetőségekre.

IRODALOMJEGYZÉK

Dobos L, Szalkai I. (2011): Az egészséges és aktív öregedés gyakorlata az Idősügyi Nemzeti

Stratégiában. Magyar Gerontológia 12: 23-34.

Csernáthné KE. (2011): Az Idősügyi Nemzeti Stratégia szociális vonatkozásairól. Szociális

szolgáltatások és az ehhez kapcsolódó Stratégiai Terv. Magyar Gerontológia 12: 50-54.

Fehér könyv: A megfelelő, biztonságos és fenntartható európai nyugdíjak menetrendje (2012):

Európai Bizottság, Brüsszel, 2012.2.16.

Idősügyi Nemzeti Stratégia. Az Országgyűlés 81/2009. (X.2.) OGY határozata.

Jászberényi J. (2011): Geronto-edukáció. Az idősoktatás helyzete és perspektívái itthon és a

nagyvilágban. PrintX-Budavár Kiadó, Budapest. (ISBN 978-963-86545-2-6)

Magyar Gerontológia (2012) 4. évfolyam 14. szám (ISSN 2062-3690; 2062- 3682).

Semsei I. (2010): A gerontológia oktatása. Magyar Gerontológia 5: 4-15.

Semsei I. (2011): Hangsúlyok az Idősügyi Nemzeti Stratégia cselekvési programjában.

Magyar Gerontológia 12: 3-14.

Semsei I. (2012): A gerontológia oktatásának mai helyzete országunkban. Magyar

Gerontológia 16: 3-16.

Székács B, Kiss I, Regius O, Bakó Gy. (2011): Idősorvoslás hiánya az Idősügyi Nemzeti

Stratégiában. Magyar Gerontológia 12: 34-50.

The EU Contribution to Active Ageing and Solidarity between Generations (2012):

Luxembourg: Publications Office of the European Union. ISBN 978-92-79-25123-8,

doi:10.2767/67267.

Zöllei M, Bakó Gy, Semsei I. (2011): Oktatási kérdések az Idősügyi Nemzeti Stratégia

keretében. Magyar Gerontológia 12: 14-23.

Internetes hivatkozások:

1. AGE Platform Europe: http://www.age-platform.eu/en

Page 61: MAGYAR GERONTOLÓGIA

59

2. Fehér könyvek: http://europa.eu/documentation/official-docs/white-papers/index_hu.htm

3. Harmadik Kor Egyetem (Miskolc): http://www.harmadikkoregyeteme.hu/alapitvany.html

4. Lisszaboni Stratégia:

http://www.euvonal.hu/index.php?op=kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=1431

5. Nyugdíjasok Óbudai Akadémiája: http://www.zskf.hu/nyugdijasok

6. Vienna Ministerial Declaration:

http://www.ngocoa-ny.org/events/regional-conferences/unece-ministerial-conferenc.html

dr. Semsei Imre

Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar, Gerontológiai Tudományos Koordinációs Központ

[email protected]

Page 62: MAGYAR GERONTOLÓGIA

60

MAGYAR GERONTOLÓGIA 6. ÉVFOLYAM 21. SZÁM

Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682

On-line verzió: ISSN 2062-3690

MEGRENDELÉS

A Magyar Gerontológia folyóirat megrendelhető az alábbi címen:

Dr. Semsei Imre

Főszerkesztő

Magyar Gerontológia

Debreceni Egyetem, Egészségügyi Kar

4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4.

[email protected]

SUBSCRIPTION INFORMATION

The journal Hungarian Gerontology can be subscribed at the address below:

Imre Semsei PhD

Editor-in-Chief

Hungarian Gerontology

Faculty of Health

University Debrecen

22 Sostoi Str.

H-4400 Nyiregyhaza, Hungary

[email protected]

Page 63: MAGYAR GERONTOLÓGIA

61

MAGYAR GERONTOLÓGIA

Nyomtatott verzió: ISSN 2062-3682

On-line verzió: ISSN 2062-3690

A Magyar Gerontológia negyedévenként megjelenő folyóirat, a hazai biogerontológia,

geriátria és szociális gerontológia tudományos- és közélet első írásos fóruma; a Gerontológiai

Tudományos Koordinációs Központ, a Magyar Gerontológiai és Geriátriai Társaság, valamint

a Preventív Gerontológiai és Geriátriai Társaság, közös kiadványa. A folyóirat a

későbbiekben elektronikus formában is elérhető lesz a http://www.oregedes.hu weboldalról.

Céljaink:

- hazai gerontológiai fórumot nyújtani, és integrálni a hazai szociális, orvosi és kísérletes

gerontológia képviselőit

- különös hangsúlyt kívánunk helyezni a gerontológiai prevencióra

- a mind módszertanában, mind pedig eszköztárában inter- és multidiszciplináris

gerontológia kapcsolódó szakterületei eredményeinek ismertetése

- szakmai forrása kívánunk lenni a gerontológia graduális és posztgraduális képzésének

- kitekintési lehetőséget nyújtunk a nemzetközi gerontológiai eseményekre és

eredményekre

- fórumot kínálunk minden gerontológiával kapcsolatos hazai törekvésnek, legyen az

hivatalos (pl. szakmai kollégiumi, minisztériumi), vállalati vagy

magánkezdeményezés

Általános tudnivalók:

A Magyar Gerontológia lektorált folyóirat, melyben az alábbi típusú írásokat

közöljük:

1. Eredeti közlemény, a gerontológia minden területéről az alapkutatástól a mindennapok

gyakorlatáig

2. Összefoglaló tanulmány (elsősorban felkérésre vagy előzetes egyeztetéssel)

3. Közérdekű közlemények (hirdetmények, ismertetők, stb.)

4. Bemutatkozás (egyes intézmények megismertetése)

5. Külföldi folyóiratok, konferenciák közleményeinek ismertetése

6. Levelek a Szerkesztőségnek (észrevételek, problémák, megjegyzések)

7. Termékismertetés (elsősorban felkérésre vagy előzetes egyeztetéssel)

8. Társdiszciplínák eredményeiből

9. Olvasónapló

10. Történelmi visszatekintés (arcképcsarnok, tudománytörténet, stb.)

A lektorálás nyílt rendszerű, azaz a szerző(k)nek joga van ismerni a lektor(ok) személyét.

Page 64: MAGYAR GERONTOLÓGIA

62

ÚTMUTATÓ A KÖZLÉSHEZ

Formátum

A kéziratot A/4-es méretű fehér lapon, lehetőleg MS Word formátumban, 2-es

sorközzel, Times New Roman 12 betűtípussal és körben 2,5 cm-es margóval kérjük írni. A

tagolása (eredeti közlemények esetén):

Címoldal:

- a munka rövid, de minden lényegi elemet tartalmazó címe

- a szerzők teljes neve

- a szerzők munkahelyének megnevezése

- a levelező szerző teljes levelezési címe, telefon és faxszáma, e-mail címe

- rövid futócím (max. 40 leütés)

- kulcsszavak (max. 5)

Összefoglalás: maximum 100 szó, magyar és angol nyelven (angol címmel is)

Bevezetés: a közlendő téma rövid ismertetése, különös tekintettel a sokirányú érdeklődésű

olvasótáborra. Nem elég tehát a közlendőket szűk szakmai környezetben elhelyezni,

általános ki- és betekintést kell adnia. Nagy hangsúlyt helyezzenek a társterületekkel

való kapcsolatokra, átfedésekre.

Módszerek: a használt módszerek, eszközök leírása, betegcsoportok és egészséges csoportok,

kísérleti minták (állat, sejttenyészet) ismertetése röviden, de szakszerűen. Ha a törvény

megköveteli, az etikai bizottság hozzájárulását is kérjük jelezni.

Eredmények: a megfigyelések, kísérletek eredményeit áttekinthető formában, amennyiben

csak lehet, ábrával, táblázattal és képekkel illusztrálva, a fő eredményekre koncentrálva

kérjük leírni. A fejezet végén pontokba sorolva adják meg a végkövetkeztetéseket.

Megbeszélés: Az eredmények értékelését kérjük összekötni a hasonló témában eddig

ismertekkel is. A szűk tudományterület mellett, lehetőleg más területekkel való

kapcsolódását is tárgyalják meg. Jelezzék a lehetséges további irányokat és lépéseket is,

ugyanakkor kerüljék az alap nélküli spekulációkat.

Ábrajegyzék: A számozott ábrák és táblázatok (1. ábra…, I. Táblázat…) értelmezését kérjük

leírni (cím, leírás, jelmagyarázat) úgy, hogy a szöveges résszel egységet képezzen, a

kettő egymást ne ismételje.

Illusztrációk: Az ábrákat, képeket kérjük digitális formátumban megadni (a lehető legkisebb

memóriaterjedelemben, még a kép élvezhetőségének csorbulása nélkül: pl. jpeg

formátum), a táblázatokat MS Word, vagy MS Excel formátumban. Egy ábra (táblázat) -

egy lapon legyen.

Irodalom: a szövegben a szerzőt (szerzőket: XY és mtsai) és a közlés évszámát zárójelben

kérjük feltüntetni. Az irodalomjegyzéket alfabetikus sorrendben kérjük, a következő

formátumokat használván:

Tröster H, Metzger T, Semsei I, Schwemmle M, Bachmann MP. (1994): One gene, two

transcripts: Isolation of an alternative transcript encoding for the autoantigen La/SS-B

from a library of a patient with primary Sjögren’s syndrome. J Exp Med 180: 2059-

2067.

Semsei I. (2003): A hosszú élet génje. InterPress Magazin, június: 16-19.

Frolkisz VV. (1980): Az öregedés és az életkor. Gondolat Kiadó, Budapest (ISBN

963 280 903 3).

Kovács M. (Szerk.) (2003): Az időskori depresszió és szorongás. Springer Tudományos

Kiadó, Budapest (ISBN 963 547 837 2).

Richardson A, Semsei I. (1987): Effect of ageing on translation and transcription. In: Review

of Biological Research in Aging Vol. 3, pp. 467-483. Ed.: M. Rothstein. Alan R. Liss

Inc., New York (ISBN 0-444-82824-9).

Page 65: MAGYAR GERONTOLÓGIA

63

Semsei I. (2003): A génexpresszió vizsgálata az öregedés során és egyes autoimmun

szindrómákban. MTA doktora értekezés, Budapest.

Magyar Közlöny (1996): 64. sz. (VII. 26.) Népjóléti Minisztérium 20/1996.

Csak már elfogadott, vagy kiadott közleményeket idézzenek, s melyeket a szövegben is

említenek. Személyes közléseket a szövegben kérjük jelezni.

Elektronikus címek: a szövegben, zárójelben számozva (e-cím 1) idézzék, a pontos feltalálási

helyet pedig az Irodalomjegyzékben a cikkeket követően sorolják fel, pl.:

1. http://www.oregedes.hu

A többi közleménytípusnál a módszerek rész kivételével minden részt hasonlóan kérünk

kialakítani, esetenként az eredmények és megbeszélés részt össze lehet vonni. Mindemellett

kérjük, törekedjenek a tömör, tagolt, lényegre törő, pontos, logikus és áttekinthető közlésre.

Terjedelem:

Alapvetően nem szabunk terjedelem korlátokat, de kérjük a tömör, lényegre törő

közlést (kb. mintegy 10 gépelt oldal [összefoglalóknál 20] plusz ábrák, táblázatok, irodalom).

A terjengősséget és a felesleges ismétléseket (szöveg és ábra) kérjük kerülni. Az irodalmi

hivatkozások száma ne haladja meg eredeti közleményeknél a 25-öt, összefoglalóknál az 50-

et.

Helyesírás:

A lehető legnagyobb mértékben törekedjenek a magyar írásmód alkalmazására. Az

angol és latin szavak csak elkerülhetetlen mértékben legyenek jelen, azok magyar

megfelelőjét alkalmazzák. Az egységesség fenntartása érdekében fenntartjuk a jogot, hogy (a

szerzővel konzultálva) a megkívánttól eltérő írásmódot javítsa. Az elkerülhetetlen

rövidítéseket az első megjelenés helyén a rövidítendő szöveg után zárójelben kérjük megadni.

Kérjük, tartsák szem előtt, hogy - noha a szakterület ismerője számára egyértelmű és

kényelmes a sok rövidítés használata, másoknak ez korántsem az, sőt igen zavaró lehet.

Kéziratok beküldése:

A kéziratokat

2 példányban, kísérőlevéllel a főszerkesztő postacímére kérjük:

Dr. Semsei Imre

Debreceni Egyetem, OEC, Egészségügyi Kar

4400 Nyíregyháza, Sóstói u. 2-4,

vagy elektronikus formában a: [email protected] email címre.

A kézirat elfogadása után elektronikus adathordozón (floppy, CD), vagy a fenti e-mail címek

valamelyikére is kérjük a teljes anyagot (szöveg, ábrák, táblázatok, képek, stb.).

Page 66: MAGYAR GERONTOLÓGIA

64

HUNGARIAN GERONTOLOGY Volume 6. Number 21.

Printed version: ISSN 2062-3682

On-line version: ISSN 2062-3690

CONTENTS

pages

Editorial (Imre Semsei PhD) 1

Gerontagogy/Elderly Education as an Independent Discipline

Jozsef Jászberényi PhD 2

Átértelmezett gondolatok a demográfiai krízisről, a következményekről és a

lehetséges stratégiákról

Dr. Kincses Gyula 9

Őszülő társadalmak: Aktív idősödés – nemzedékek közötti szolidaritás

dr. Semsei Imre 47

Subscription 60

Instruction for Authors 64