• II • II • V II • II « II • I I •

súlyt a szerkezetek fontos pontjainak. Ahol két, egymástól funkcióban eltérő tagozat kapcsolata jelentős munkát végez: ott mu-tasson rá feltűnő és különleges formáival a díszítő szobrász. Az oszlop, mint tartó elem és a gerenda, mint tartott elem valahol szerves és közös munkára ér össze. Ily pon-tokon helyes, ha a díszítő szobrász a maga munkájával aláhúzza, szemlélhetővé teszi ezt a döntő jelentőségű funkciót. Az építész síkokat von s áttöri, mélyíti azokat. A díszítő szob-rásznak új alkalom a sík meddő monotóniáját feloldani reliefekkel, a mélyítéseket kitölteni heterogén formanyelvével. Az építész falakat emel s rájuk rakja nyűgjeiként párkányait. A díszítő szobrász e nyűgjei fölé a befejezettség jeleit állíthatja ronde bosse formájában. Az épí-tész áttöri falait kapuval, ablakkal : a díszítő szobrásznak feladatul juthat ez áttörések leg-fontosabbjait körülövezni művével, hogy az új keret kiemelje a bejáró fontosságát. A kerek szobrászattól (ronde bosse) el egészen a dom-borműig minden alakítási módot felhasználhat arra, de csakis arra, hogy kollégiálisan együtt-munkálva az építésszel, az épített mű friss és új hangsúlyokat kapjon. A szobrász itt egyik interpretátora lehet az építésznek: elszavalja az architektónikus hangsúlyokat a vakoknak, akik az írást nem látják.

A díszítő szobrászat körülbelül ily feladatok körül fáradozik s mai felfogásunk szerint körül-belül ilyes a szerepe. Ezt persze jól is, rosszul is lehet betölteni. A jó példaként mellékelve közölt képeket egy kiváló mesterünknek, Teles Edének műhelyéből szereztük be. Bennük a ronde bossetól a kötött és zárt plakettig és domborműig különféle fajtájú jeles szobormű-vek láthatók.

ABORUS VILÁG

A MAGYAR BÉKEVÁZÁK. Difficile est satiram non seribere... Figyelmes olva-

sóink bizonyára emlékeznek arra a pályázati felhívásra, mely 1913 tavaszán e lapok ha-sábjain jelent meg s egy monumentális ma-jolikavázának tervezetére szólt. Ezt a pá-lyázatot az O. M. Iparművészeti Társulat a m. kir. miniszterelnökség megbízásából hir-dette, mely ezen az úton akarta beszerezni annak a négy nagyszabású vázának a ter-vezetét, melyeket a magyar állam ajándék-képpen ajánlott fel a hágai békepalotának. Ez a hatalmas épület, mely ma kővé dermedt szatíraként mered elénk — mint ismeretes —, az orosz cár kezdésére épült s költségeihez és felszereléséhez hozzájárult minden kultúr-

nemzet. Az olaszok márványmunkákat, az angolok üvegképeket, az osztrákok bronz világítótesteket, a franciák gobelineket adtak, Magyarországot a Sikorski-Zsolnay Mik-lósnak pályanyertes terve nyomán a pécsi Zsolnay-gyárban a napokban elkészült négy nagy majolikaváza képviselné, — ha ipar-művészetünk e jeles művei egyáltalában oda-jutnának valamikor, ahová őket még a béke idejében szánták. A világ legnagyobb ember-irtójának, az orosz cárnak alkotása, a hágai békepalota ugyanis a világrészeket megren-gető, milliók életét oltó, borzalmas háború közepette legalább is teljesen célját tévesz-tett, haszontalan és fölösleges épületnek mi-nősíthető. Ezért ma már talán nem is helyén-való és alig okolható meg, ha kormányunk annak díszítésére áldozna. Magyarországon van elég olyan középület, mely méltó helyet biztosítana a Zsolnay-gyár e remekeinek. Tehát most már ne indítsuk útnak a békevázá-kat, hanem helyezzük el őket a majdan meg-kötendő diadalmas békekötésünk emlékére erre alkalmas közművelődési hazai épületekbe!

VIRÁG ADOMÁN Y OK A H Ő S Ö K N E K .

Szebb, beszédesebb ajándékot nem igen adhat a gyengéd figyelmesség a hazatérő hősnek, mint egy csomó virágot. Sem az élőnek, sem a holtnak. A virágadományban a legszimbolikusabb nyelv beszél, az, amely ezredévek óta lappang a népek pszichéjében. Ezt a megkapó gondolatot pompásan alkal-mazza a mostani idők kívánalmaira a Deutsche Kunst und Dekoration legutóbbi számában Lange Willy, a dahlemi királyi kertészeti szak-iskola igazgatója. Gyönyörű virágbokréta- és koszorúfényképekkel igazolja azokat a gon-dolatokat, melyeket cikkében kifejt. A virág-adomány mindig áldozati ajándék, — ebből indul ki fejtegetésében. Az áldozás utolsó visszhangjai a virágok : az ember-, állat- és értékáldozatok soraiban utolsó emlék a virág-áldozás. A gonoszt száműzni, a jót elővará-

Helbing : Vignetta.

Helbing: Vignette.

J 485 Magyar Iparművészet. 5

zsolni, — minden virágáldozat ezt célozza. Senkisem tudatosan gyakorolja, mégis el-vitathatatlanul megvan ez a lappangó gondo-lat a virágkötésben, mikor vele ajándékozni akarunk. Az áldozatnak elsősorban „tisztá"-nak kell lennie. (Szüzek, ártatlan gyermekek, a nyájak és növények* zsengéi, rügyek, bim-bók.) így kell a virágnak is már a kötés módjával is tisztaságot, üde frisseséget ki-fejeznie, valamit, ami mindig az emberi kéz munkáját s annak közvetetlenségét juttassa érvényre. Valódi legyen az áldozat, mert mindig a szellem és az érzék hanyatlásának időszakai voltak azok, amikor az emberek, állatok s értéktárgyak helyett ezek hami-sítványait áldozták fel. A virágkötésnél ez a valódiság csak úgy juthat kifejezésre, ha messze száműzzük tőle mindazt, ami a művirágok álromantikájából származott át az élővirágok friss poézisébe. Valódi, tiszta, nemes az a virágcsokor, mely min-den látszatot, minden hazug díszt s min-den mesterséges kötőanyagot kerül. Meg-győző példák bizonyítják be, milyen ízléses virágkötéseket lehet kevés, de természetes eszközzel létrehozni. Néhány rózsát egypár babérgallyal fog össze és az egészet egy keskeny szalaggal fűzi egybe, melynek csokra végei lehullanak. Egy kis, fűzfavesszőből font parasztkosárba (35 fillérbe kerül darabja) fehér- és lilaszínű leukója van beletömve. Egy vékony üvegpohárban három hamvas rózsa remeg. Mindez egyszerű, természetes, a kosár, a szalag, semmi drót, semmi eről-ködés, minden olyan naiv és kedves, mint a kéz, mely hajdan az oltárra rakta legbecse-sebb áldozatait. A virágok e természetes, kényszerűség nélküli összefűzése már maga is kifejezi a „dróttal" ellentétben a szabad-ság, az élet formáját, azt, amit a természet-nek sugalmaznia kell. Viszont a dróttól szár-mazik minden rossz a virágköíésben : azok a fantasztikus alakula-tok is, amelyeknek leg-ízléstelenebb változatai csak az elrejtett kötő-anyag folytán lehetsé-gesek. Nemcsak a virá-goknak, de a kötés módjainak is megvan az ő allegorikus nyel-vük, gondolatokat lehet így jelképezni, amelyek például a m o s t a n i időkben ilyenformán

ölthetnek testet. A hazatérő győztes hős-nek átnyújtott koszorú „nyitott". A szalag, mely jelképesen összeköti, kifelé szabadon lóg le, vidáman lengve. Egy ilyen koszorú, melyet két, hosszában összehajló ágból kötünk, megengedi a „továbbnövés"-t. A ba-bér a győzelmet és dicsőséget fejezi ki. Egy elesett hősnek szánt koszorú — jelké-pesen — zárt. Galyakat beleilleszteni többé nem lehet, a köralak a lezártságot fejezi ki. Ezért a szalag végei a koszorúba lógnak bele, mintegy erősíteni a lezártság gondolatát. A vonal pszichológiája adja itt meg a nyelv kifeje-zőképességéf s a babér mellett a tölgy- vagy cserfalevél mennyire zengő hírmondója hősök odaadásának, hűségének, hazaszeretetének ! Egy rózsacsokor, melynek virágai és babér-galyai fölé fekete gyászfátyol van húzva, mint valami széles écharpe, lent csokorba kötve — vájjon ez nem fejezi-e ki a gyászt? Nem mondja-e ki a szeretetet és a dicsőséget avval a puszta ténnyel, hogy rózsákat s babérgalyat válogattunk ki? A virágkötés így egy külön formanyelvet fejleszthet ki, amelynek bizonyára nehéz volna megírni a grammatikáját. Lange sem ezt akarja. Egész eddigi tevékenységével azt szolgálta — s e gondolatot Németország virágkertészei már mind elsajátították tőle —, hogy a szem kultúráját természetes, ne mes-terkélt eszközökkel növelje s mint a modern tájkertészet a színek s a formák üdítő hatá-saival igyekezik esztétikai gyönyöröket ki-váltani. A virágkötésben — Lange egész fel-fogása ezt tanítja — épp úgy impulzusokra, ötletekre és az anyagokból meg a célból adódó feladatok felismerésére van szükség, mint a díszítő művészetek minden egyéb területén. Sohasem lesz lehetséges tehát holt, vérsze-

gény mesterségbeli for-télyokkal hatni itt, ami-kor az egyéni ízlés ezer változattal tudja a legnüanszirozottabb h a t á s o k a t felkelteni. Ezért hihető, hogy né-hány jó példa látása, egypár ízléses virág-csokor a finomabb lai-kust többre fogja in-spirálni, mint esetleg az érzéketlen hivatásos virágárúsnőt. S talán már a diadaloknak s gyászoknak e mostani napjai is siettetni fog-ják a tiszta esztétikus t ö r e k v é s e k kiválasz-tódását ezen a vona-lon is. Helbing F e r e n c : F. Helbing: Projekt

Éremtervezef. einer Medaille.

HADITECHNIKA É S IPARMŰVÉSZET.

Bármily távolesőnek látszik is ez a két fogalom egymástól, a haditechnika mégsem nélkülözi egészen azokat a megszépítő eleme-ket, melyekre a legridegebb gépeknek is, úgy-látszik, szükségük volt és van. Azt a becéző szeretetet, melyet a fegyverforgató ember a maga kézifegyvereire minden időkben pazarolt, a haditechnika új és új eszközei számára is fenntartotta. Az első parittyáktól, amelyekbe kővel vésteornamenseit, a gyöngyházveretű ka-rabélyokon át eljutott a díszítő kedvlelés az ágyúkig s a modern haditechnika egyéb szer-számáig. Az ágyúk díszítésének divatja egyéb-ként egészen a tizenhatodik századig, Miksa német császár koráig nyúlt vissza. Ez időben jutottak arra a gondolatra, hogy az acél ágyúcsövek helyett, melyek megrepedés után használhatatlanokká váltak, a rugalmasabb és mindenkor beolvasztható bronz ágyúcsöveket vegyék használatba. A császár különös nagy szeretettel fordul az ágyúöntők tevékenysége felé s maga is szorgalmas látogatója Löffler, Hilliger, Herold mesterek műhelyeinek, akik Albergeti olasz ágyúöntővel együtt olyan névre tettek akkor szert, mint ma például Krupp. Az ágyúknak becéző néven való szólítása — mint ma a „szorgalmas Bertá"-é — már akkor el-kezdődött. Volt egy „lusta Grete" nevű ágyú, mellyel a Hohenzollernek bevonultak a világ-történelembe. Hausen Keresztély 1586-ban egy hatméteres kígyóalakú ágyúcsövet csinált, melyet „Vadembernek" neveztek, mert a torká-ból, mint valami hatalmas vademberfejből, on-totta a tüzet. Egy félkígyó nagyságú ágyúcső szelíden „Szép galamb"-nak nevezte magát, mert a cső száján egy nyitott kalitka volt mintázva, amelyből úgy repült ki a golyó, mint egy boldog, szép galamb. Beham H. S. akkori rajzoló sok ágyú-cső számára tervezett delfineket, sárkányokat stb., amelyeket gyakran verses feliratokkal kí-sértek. De nem ke-vesebb dísszel övezik ezidőtájt a franciák is ágyúikat, akiknek or-namensei a legszebb maroquinkönyvkötések díszeit veszik át. I. Fri-gyes Vilmos porosz királlyal egyszerre csak vége szakadt az ágyú-romantikának. Józan-ság a formában, név-telenség, a verses fel- „ "

nelbine- Ferenc * iratok kerülése csak- Éremtervezet.

hamar általánossá lesz s legfeljebb még egy-egy hangzatos felirat: „Pro gloria et patria", vagy „Égalité, liberté" marad meg a rideg ágyúcsöveken. De senkisem mondhatja azért, hogy a modern ágyúk híjával vannak a szépségnek. Aki megnézi például a 42-es mozsarak gyönyörű modelljeit, egyszerre tisz-tában van vele, hogy ezeknek egészen saját-ságos technikai szépségük van. A precizitás, az energia, az anyag nemessége olyan vona-lakkal jut ezeken kifejezésre, hogy itt bátran mondhatni : a konstruktív kifejezőképesség legtetejével van dolgunk. Ugyanez vonatkozik a modern csatahajókra is. Csak aki tudja, mekkora gonddal fárad a nagy páncélosok ter-vezője, hogy a helyes tömegelosztást, a moz-gás könnyűségét és biztonságát, a víz színén való lebegést, a páncéltornyok ritmusát kife-jezésre juttassa, az tudja e lineáris szépségek összhangját igazán élvezni. Egy modern csata-hajó, csakúgy mint a pályaudvar vascsarnoka, vagy a lebegő híd, a technika célszerűségi stílusának Iegszabatosabb kifejezője. Szűk-szavú, biztos, energikus szépségei vannak. Még szemléltetőbbek e szépségek a nagy Zeppelin-hajókon, melyeknek nemcsak techni-kai és formaszépségén mutatkozik meg a mai „mérnök-esztétika", de belső berendezésükön is. Egy-egy Parsefal-rendszerű léggömb ka-binja olyan eleganciával van berendezve, mint egy vasúti szalonkocsi. Nagy, széles tükör-ablakok, pompásan kárpitozott ülőbútorok, csapószerkezetű asztalok, tágas korridorok könnyítik meg a bennük dolgozó tisztek mun-káját. A német iparművészetnek itt is alkalma volt bebizonyítani, hogy mennyi ízléssel és célszerűségi érzékkel szolgálja a német impe-rializmus hatalmas gondolatát.

HÁBORÚS ÍZLÉS-TELENSÉGEK. A

háborúban nemcsak a közigazgatás bűnei bo-szulják meg magukat, hanem a köznevelés mulasztásai is. Sehol sem tűnik ez fel annyira, mintha az ember egy kis futószemlét tart a háború kapcsán felme-rült — grafikai termékek felett. A nagy erőkifej-tésekhez és a hatalmas tömegérzésekhez sem-miképpen sem méltó az a kicsinyes, ötletsze-gény s gyakran bántóan ordináré tónus, mely az utca háborús hevü-F. Helbing: Projekt

einer Medaille.

5*

• V II •

Helbing F. : Leselkedő kuruc.

F . Helbing : Spähender Kurutze.

• M •

• H • il • H

• H • H • H •

lcteibe beleszól. A fővárosi kirakatokban itt-ott karrikatúrákkal találkozunk, melyek Petár királynak a magyar bakákkal való párbeszé-deit illusztrálják olyan kaszárnyastílusban, mintha a mi katonáink ocsmány mozdulatokkal s nem vitézségükkel hódítanák meg Szerbiát. Kihez szólnak ezek a rajzok? A legalacso-nyabb tömegízlést, a legkevésbbé szimpatikus szenvedélyeket szolgálják anélkül, hogy a harci kedvet — mely a legtermészetesebb forrásból fakad — fokozhatnák. Ha nem is ilyen rikítóak, de az ízléstől szintén igen messze esnek azok a plakátok is, melyek a hirdetőoszlopokat lepték el s amelyek háborús krónikák és füzetek Nick Carter-szerű illusztrá-cióit vetítik egy percre a néző szemei elé. Öldöklés, robbanó gránát, bekötött fej, ágyán szenvedő katona éppen elég van ezeken a képeken, melyek rajzolói igen messze járhat-tak a csatatértől, de még messzebb azoktól a helyektől, ahol rajzolni tanítanak. Meg kell vallanunk, hogy nemcsak ez alkalmi hadsereg-szállítókat, hanem régi, jónevű iparművészein-ket sem tudta igazi nagy művészi lendületre inspirálni a háború.

Plakátjaink legnagyobb része, ha nem ízlés-telen, lapos és erőtlen. S ez annál sajnála-tosabb, mert éppen ilyen időkben lép fel nagyobb pretenzióval a plakátnak az a sze-repe, hogy az utca hangulatát, szívedobogá-sát fokozza. Nem is szólva arról, hogy — mint az máris történik — a múzeumok s a történeti dokumentumok gyűjtői az utca s a tömeg fel-

latos a vészeink

fogásának e tükörképeit mint be-cses kútforrásokat gyűjtik s éppen efajta művészi termékeknek kell majd a nagy idők lélekhullámzá-sát jelképezniök. Az í z l é s t e l e n és szellemtelen grafikai termékek sorába tartoznak azok a térképek is, melyek a különböző országok mos-tani szerepét gúnyolják sokkal több igyekezettel, mint eredménnyel. S h a elgondoljuk, hogy ezekre is, akár az ízléstelen jelvényekre, kicsik és na-gyok, szegények és gazdagok paza-rolják filléreiket s gyűjtenek belőlük talán évszázadokra szóló erek-lyéket, nem örülhetünk túlságosan annak, hogy a hazafias buzgalom válogatás nélkül szedi a háborús cikkeket. A hirtelen támadt „mű-kiadó"-társaságok bizonyosan nem nagy lelkiismeretfurdalást éreznek, hogy melyik rajzolóhoz fordul-janak csataképekért, de hogy a nagyobb s disztingváltabb ízlésű grafikai cégek semmi ilyesmire nem gondolnak, az éppen olyan sajná-

közönség ízlése, mint grafikus mű-munkanélkülisége szempontjából.

H • H •

UVESZETI OKTATÁS

V rÁROSI I P A R M Ű V É S Z E T I I S K O L A B E R L I N B E N . Hogy a nagy háború

ellenére is minő céltudatossággal folytatja Berlin a maga munkáját, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy e napokban nyilt ott meg az új városi iparművészeti iskola, melyet a berlini községfanács létesített. Az iskola alap-gondolata teljesen elüt a többi német ipar-művészeti iskoláétól, mert a technikai tanítás minden eddiginél jobban fog benne uralkodni. Ide ugyanis nem rajzolni tudó, vagy tervezést tanulni kívánó fiatalembereket fognak felvenni, hanem egyenesen a műhelyből kikerült iparos-tanoncokat, akik a maguk technikai tudását ízléses irányban akarják továbbfejleszteni. Hiába hangoztatják ugyanis az elméletek írói, hogy a kézművesség szép örömeit kell vissza-állítani és hogy a tanult és ügyes kézművestől kell várnunk az iparművészet megnemese-dését, — mégis az a helyzet ma, hogy a társadalomban a „művész" cím jobban hang-zik a „mesterember" szürkeségénél. S ez elő-ítélet csak akkor volna eloszlatható, hogyha annyi kitűnő mesterember volna, amennyi újra vissza tudná állítani e régi széphangzású

488