magyar jog - mokk.hu · kÖzlemÉny a szerkesztőbizottság kéri a szerzőktől a kéziratokon a...

PFEFFER ZSOLT: A joggal való visszaélés tilalma az adójogban

193. oldal

BUDAHÁZI ÁRPÁD: A bizonyítási kísérlet büntető eljárásjogi

és kriminalisztikai aspektusai

202. oldal

LÁRIS LILIÁNA – HARMATI JUDIT – KISS ÁRPÁD LAJOS:

Az adóbírság és a büntetőjogi szankció kapcsolata

210. oldal

DEÁK ZOLTÁN: A vis absoluta és vis compulsiva fogalmainak(félre?)értelmezése a magyar büntetőjogban

219. oldal

BERECZKI ISTVÁN: A közigazgatási közvetítés elméleti kérdései

228. oldal

FÁZSI LÁSZLÓ: Egy tartalmatlan tradíció –

a terheltek rendűségének feltüntetése

238. oldal

HORGOS LÍVIA: A büntetőeljárási gyanú fogalmának

új felfogása egy jogeset tükrében

244. oldal

Magyar Jog

A M A G Y A R J O G Á S Z E G Y L E T F O LY Ó I R A T A

Főszerkesztő TÓTH MIHÁLY

Szerkesztő

SÁRINÉ SIMKÓ ÁGNES

4 Hatvanötödik évfolyam

2018. április193–256. oldal

TA N U LM Á N YOK

SZEM L E

SÁRKÖZY TAMÁS:Van-e a magyar politikai fejlődésnek logikája? – Csizmadia Ervin könyvéről

255. oldal

KÖZLEMÉNY

A Szerkesztőbizottság kéri a szerzőktől a kéziratokon a név, a foglalkozás (beosztás) lakcím, telefonszám (vonalas vagy mobil) és az e-mail cím feltüntetését. Kéri továbbá a szerzőket, hogy a kéziratokhoz csatoljanak egy rövid, 15 sort meg nem haladó tartalmi kivonatot, amely tartalmaz-za a kézirat címének angol fordítását is. A kivonat csatolása

a közlés elengedhetetlen feltétele. A kéziratok a szerkesztőség címére (Magyar Jogász Egylet 1054 Budapest, Szemere u. 8.) nyomtatásban egy példány-ban küldendők be, de ezenkívül kérjük a kéziratoknak elektronikus formában a következő címre való megküldé-sét is: [email protected]. A közölni kívánt kéziratok terjedelme nem haladhatja meg tanulmány esetén az 1,5, recenzió esetén a 0,5 ívet. A kézirat készítésekor a lábjegyzeteket lapalji lábjegyzetként

kérjük beszerkeszteni. Másodközlésre kéziratot nem fogadunk el, és a bármely okból el nem fogadott kéziratok megőrzéséért nem válla-lunk felelősséget. A Szerkesztőbizottság a kéziratok kisebb, nem tartalmi, hanem formai jellegű kijavítására, stilizálá-sára fenntartja a jogot.

Magyar Jog – a Magyar Jogász Egylet folyóirata

Elnök: Bánáti János • A szerkesztőbizottság tagjai: Kiszely Katalin, Kukorelli István, Mészár Róza, Réti László, Sárközy Tamás, Szécsényi-Nagy Kristóf, Varga Zs. András, Wellmann György • Kiadja a HVG-ORAC Lap- és Könyv-kiadó Kft. 1037 Budapest, Montevideo utca 14. • Telefon: 340-2304,340-2305 • E-mail: [email protected] • Internet: hvgorac.hu • Felelős kiadó:Frank Ádám, a kft. ügyvezetője • Felelős szerkesztő: Gábor Zsolt • Műsza-ki szerkesztő: Bors Kriszta • Tördelő: Balás Zsuzsa • Korrektor: P. Berka Antónia Mária • Nyomás: Multiszolg Bt.A szerkesztőség címe: Magyar Jogász Egylet 1054 Budapest, Szemere u. 8. fszt. 1. • Telefon: 311-4880, 311-4013 • Fax: 301-0785 • E-mail: [email protected] • Internet: jogaszegylet.hu • Előfizetésben terjeszti: a Ma-gyar Posta Zrt. Hírlap Üzletága, 1089 Budapest, Orczy tér 1., valamint a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Előfizethető valamennyi postán, kézbesítőknél, e-mailen: [email protected], faxon: 303-3440, to-vábbá a HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.-nél, 1037 Budapest, Monte-video utca 14. • Telefon: 340-2304 • Fax: 349-7600 • További információ: 06-80/444-444Előfizetési díj 2018. évre: 22 800 Ft, 1/2 évre 11 400 Ft, egyes szám ára: 1900 Ft. Megjelenik havonta.HU ISSN 0025–0147

STUDIES

CONTENTS

A lapban korábban megjelent cikkeket elektronikusan megtalálja a Jogkódexen. www.jogkodex.hu

E SZÁM SZERZŐI:

BERECZKI ISTVÁNPhD hallgató, bírósági titkár

BUDAHÁZI ÁRPÁDPhD, adjunktus, NKE

DEÁK ZOLTÁNügyész, Kecskeméti Járási és Nyomozó Főügyészség

FÁZSI LÁSZLÓPhD, tanácselnök, Nyíregyházi Törvényszék

HARMATI JUDITalügyész,

Debreceni Járási Főügyészség

HORGOS LÍVIAtanársegéd, NKE RTK BTI

KISS ÁRPÁD LAJOSbíró,

Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság

LÁRIS LILIÁNAügyész,

Marcali Járási Ügyészség

PFEFFER ZSOLTadjunktus, PTE ÁJK

SÁRKÖZY TAMÁSegyetemi tanár, BMGE

ZSOLT PFEFFER: Prohibition of the abuse of rights in tax law 193

ÁRPÁD BUDAHÁZI: Criminal procedural law and criminalistics aspects 202

JUDIT HARMATI, LILIÁNA LÁRIS and ÁRPÁD LAJOS KISS: Relationship between tax fines and criminal penalties 210

ZOLTÁN DEÁK: (Mis)interpretation of the concepts of vis absoluta and vis compulsiva in Hungarian criminal law 219

ISTVÁN BERECZKI: Theoretical questions of administrative mediation 228

LÁSZLÓ FÁZSI: A contentless tradition – stating the order of the accused 238

LÍVIA HORGOS: New approach to the concept of suspicion in criminal proceedings in the light of a legal case 244

TAMÁS SÁRKÖZY: Does the political development of Hungary have a logic? ‒ About Ervin Csizmadia’s book 255

REVIEW

TANULMÁNYOK

Magyar Jog

A M A G Y A R J O G Á S Z E G Y L E T F O LY Ó I R A T A

Főszerkesztő TÓTH MIHÁLY

Szerkesztő

SÁRINÉ SIMKÓ ÁGNES

PFEFFER ZSOLT

A joggal való visszaélés tilalma az adójogban

Bevezető gondolatok

A pénzügyi jog folyamatos reformok tárgyát képezi. Az elmúlt közel tíz évben az anyagi adójogi jogszabályokon kívül alig említhető a pénzügyi jognak olyan része, amely esetében a jogalkotó eltekintett volna az adott területre vonatkozó jogi szabályozás teljes újrakodifikálásától: az államháztartási jog, a közbeszerzések joga, a bankjog, egyes közbevételi formák újraszabályozása (új vámtör-vény, jövedéki adóról szóló törvény elfogadása) valósult meg.

A jogalkotó döntése nyomán az adózás rendjére vonat-kozó szabályokat is felülvizsgálták a közigazgatási és más eljárásjogok kodifikációjával kapcsolatban, és egy teljesen új struktúrára épülő jogi szabályozás megalkotása lett az eredmény, új kihívások elé állítva az adózókat, az adóha-tóságokat, valamint a bíróságokat. Az új szabályozás há-rom pilléren nyugszik: az Országgyűlés 2017 novembe-rében elfogadta, majd kihirdetésre került az új adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.), az adóigaz-gatási rendtartásról szóló 2017. évi CLI. törvény (Air.), valamint az adóhatóság által foganatosítandó végrehaj-tási eljárásokról szóló 2017. évi CLIII. törvény. A törvényi szabályozáshoz kapcsolódnak számos területen a külön-böző végrehajtási rendeletek. Az újraszabályozás nyomán hatályát veszítette – egyebek mellett – az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (régi Art.).

A jogi reformok folyamatossága okán nehéz feladat olyan tárgykörök elemzése, vizsgálata, amelyek hosszabb

időn át változatlan elméleti és gyakorlati tartalommal írhatóak le. Julius von Kirchmann 1848-ban, a „Die Werthlosigkeit der Jurisprudenz als Wissenschaft” című munkájában a folyamatos változások miatt egyenesen a jogtudomány értékét, tudományjellegét kérdőjelezte meg, hiszen a jogalkotó néhány módosító szava nyomán egész könyvtárak mehetnek a zúzdába.1 Éppen ezért jelentik az alapelvi rendelkezések a jogrendszer stabil alapköveit; ezeket a törvényi módosítások általában csak kis mérték-ben érintik, a rájuk épülő joggyakorlat huzamosabb ide-ig változatlan tartalommal iránymutató, a konkrét jog-viták elbírálásában segítik az eligazodást, azon sarokpon-tokat jelölik ki, amelyek között a felmerülő jogkérdések megnyugtató módon megválaszolhatóak.

Egy-egy átfogó törvény rendszerint rendelkezik alap-elvi rendelkezésekkel. Az alapelvek útmutatásként (irány-tűként) szolgálnak mind a jogalkotás, mind pedig a jog-alkalmazás számára, alapvető jogalkotói és jogalkalmazói szemléletmódot határoznak meg. „A jogi alapelvek nem voluntarisztikusan kialakított tételek, hanem objektíve meghatározott és tudományosan feltárt, az adott jogtípus vagy jogrendszer alapvető, lényeges vonásait jellemző elvi

tételek. […] Mint a pozitív jogból kikövetkeztetett általá-nosítások a tételes jog egyes intézményeiből és rendelke-zéseiből erednek.”2

A tanulmány célkitűzése, hogy az Art. egyik alapelvét, a joggal való visszaélés tilalmát, illetve a rendeltetésszerű joggyakorlást részletesen megvizsgálja, bemutassa ezen

1 „Drei berichtigende Worte des Gesetzgebers und ganze Biblio-theken werden zu Makulatur.” Kirchmann, Julius Hermann von:

Die Wertlosigkeit der Jurisprudenz als Wissenschaft (Verlag BSA, Dornbirn, 2003, utánnyomás), 21. o.

2 Szűcs István: Az államigazgatási hatósági eljárás főbb elméleti kérdé-

sei (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1976), 145. o.

Magyar Jog194 2018. 4. szám

alapelv főbb elméleti és gyakorlati kérdéseit. Igen gazdag elméleti alap és törvénykezési tapasztalat áll rendelkezés-re e feladat teljesítéséhez, a széles körű vizsgálódások keretei biztosítottak ennek megfelelően.

A joggal való visszaélés tilalmának alapvető

elvi kérdései

Az első feladat az alapvető elvi (elméleti) kérdések vizs-gálata. Az Art. által nevesített első alapelv címe: „A ren-deltetésszerű (célhoz kötött) joggyakorlás követelménye (joggal való visszaélés tilalma.” E cím alatt pedig a követ-kező rendelkezést fogalmazza meg: „Az adójogviszonyok-ban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyakorolni. Az adótörvények, önkormányzati rendeletek alkalmazásában nem minősül rendeltetésszerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet, amelynek célja az adótör-vényben, önkormányzati rendeletben foglalt rendelkezé-sek megkerülése.” Erre épül egy további alapvető rendel-kezés arra az esetre, ha az adózó részéről megvalósult a visszaélés, illetve a rendeltetésellenes joggyakorlás: ilyen-kor az adóhatóság „az adót az összes körülményre, külö-nösen a rendeltetésszerű joggyakorlás esetén irányadó adófizetési kötelezettségre figyelemmel – ha az adó alap-ja így nem állapítható meg, becsléssel – állapítja meg.”

Az Art.-hez kapcsolódó indokolás megfogalmazása szerint „A rendeltetésszerű joggyakorlás elve az adójogi normák társadalmi rendeltetésétől való adójogi eltérést tiltja. Rendeltetésellenes joggyakorlásnak minősül adó-jogi szempontból, amikor a szerződés vagy más jogügylet létrehozásának célja nem a piacon elérhető gazdasági előny, hanem kizárólag vagy döntően a kölcsönös vagy egyoldalú adómegtakarítás és közvetve az államháztartás

valamely alrendszerének okozott kár.”3

A joggal való visszaélés tilalmával, illetve a rendelte-tésszerű joggyakorlás követelményével kapcsolatban a polgári jogi meghatározásból célszerű kiindulni Sárándi Imre

„Visszaélés a joggal” című munkája alapján. Sárándi Imre meghatározása szerint a joggal való visszaélés végered-ményben jogellenes magatartás, e jogellenesség pedig abban áll, hogy az ilyen magatartás a joggyakorlásra vo-natkozó általános szabályokba ütközik. A kiindulópont mindig valamely jogszabály által biztosított alanyi jog. A jogosnak látszó joggyakorlás a jog rendeltetéséről szóló és a joggyakorlásra vonatkozó általános szabályba ütkö-zik: a joggyakorló túllépi a joggyakorlás általános elveit, magatartása rendeltetésellenes lesz, jogellenességbe fordul át. Viszont nem minden a jog társadalmi rendeltetését teljesen be nem töltő joggyakorlás minősül joggal való visszaélésnek, csak az olyan a jog és a joggyakorlás társadal-

mi rendeltetésével szembenálló károkozó vagy a kár közvetlen

veszélyét eredményező „joggyakorlás”, amely ellen jogi szank-

3 Az Art. javaslati állapotának 1–4. §-ához fűződő miniszteri in-dokolás; ld. még a Legfelsőbb Bíróság Kfv.I.35.529/2006/9. szá-mú ítéletét.

ciókkal kívánatos fellépni. A joggyakorlás joggal való visz-szaéléssé minősítése független a joggyakorló jó- vagy rosszhiszeműségétől, független attól, hogy szándékában volt-e kárt okozni vagy sem, terheli-e gondatlanság vagy sem, érdekében állt-e a joggyakorlás vagy saját érdek nél-kül cselekedett.4 A joggal való visszaélés és a rendeltetés-szerű joggyakorlás kapcsolódnak egymáshoz, de nem azonos tartalmú fogalmak, hiszen minden joggal való visszaélés ellentétes a jog társadalmi rendeltetésével, de nem minden nem rendeltetésszerű joggyakorlás joggal való visszaélés. „A jog társadalmi rendeltetésével egybe nem hangolt joggyakorlást nem minden esetben lehet és kell joggal való visszaélésnek minősíteni, következéskép-pen nem lehet minden ilyen magatartással szemben a joggal való visszaélés megakadályozására alkalmas szank-ciókat sorompóba állítani, hanem csak a kárt okozó, vagy

a kár közvetlen veszélyét eredményező, a társadalmi rendelte-

téssel súlyosan ellentétes joggyakorlás minősülhet joggal való

visszaélésnek és csak az ilyen magatartást tanúsító személyt

lehet sújtani a jogellenes magatartások meggátlására készen-

létben lévő szankciókkal. A jog társadalmi rendeltetésének nem mindenben megfelelő joggyakorlás ezek szerint nem feltétlenül joggal való visszaélés, nem feltétlenül azonos a két fogalom.”5

A joggal való visszaélés tilalmával szemben az abszolút

jogok megközelítése állítható. E koncepció azt jelenti, hogy a jog védelmezi azokat a magatartásokat is, amelyek meg-felelnek ugyan valamely jogszabályi rendelkezésnek, vi-szont csak a céljuk alapján kifogásolhatóak. Az angol jogban ezt a következőképpen fogalmazta meg meglehe-tősen határozottan Lord Macnaghten a Mayor of Bradford

v. Pickles (1895) ügyben. Az alapul fekvő tényállásban Mr. Pickles szándékos elvezetéssel megfosztotta a települési polgártársait a víztől; megállapították, hogy mindez talán megdöbbentett volna egy morális filozófust, viszont nincs olyan törvény Angliában, amely megakadályozhatná az embereket abban, hogy olyan „modortalanok, önzőek és kapzsik legyenek, amilyenek emberek egyáltalán lehet-nek.” Ez a „dura lex sed lex” („kemény jogszabály, de jog-szabály”) elv érvényesülését jelenti.6 A magyar polgári jog természetesen elismeri a joggal való visszaélés tilalmát; az angolszász jogtól ez azonban alapvetően idegen,7 elté-rő alapállásból közelít e kérdéshez.

A polgári jogi alapok áttekintését követően az adójogi joggyakorlat vizsgálandó. A Kúria megállapítása szerint „Az Art. szabályozása általánosságban határozza meg a rendeltetésellenes joggyakorlást, pontos elhatárolást, hogy az milyen magatartással valósul meg és mely körülmények fennállása esetén állapítható meg, nem ad. A jogalkalma-

4 Sárándi Imre: Visszaélés a joggal (Akadémiai Kiadó, Budapest, 1965), 206–208. o.

5 Sárándi Imre: i. m. 190–193. o.

6 Gutteridge, H. C.: Abuse of Righst. Cambridge Law Journal, Vol. 5, Issue 1 (1933), 22. o.

7 Crabb, John H.: The French Concept of Abuse of Rights. Inter-American Law Review (1964), 1. o.

TANULMÁNYOK1952018. 4. szám

zóra bízza a konkrét eset releváns tényállási elemeinek értékelése alapján annak meghatározását. […] Az Európai Unió Bírósága már több esetben kifejtette, hogy a közös-ségi jogi szabályozás alkalmazását nem lehet oly módon kiterjeszteni, hogy az vonatkozzon a gazdasági szereplők visszaélésszerű magatartására is, vagyis azon ügyletekre, amelyeket nem a rendes kereskedelmi ügyletek keretében hajtanak végre, hanem kizárólag abból a célból, hogy csa-lárd módon részesüljenek a közösségi jog által biztosított előnyökből.”8

Jellemzően az általános forgalmi adóval kapcsolatban szokott felmerülni ezen alapelv érvényesülése: ha a gaz-dasági szereplők az adólevonási jog (a visszaigénylés) cél-jából fiktív számlákra, nem valós gazdasági eseményekre hivatkoznak, akkor az adóhatóságnak meg kell tagadnia e jog érvényesítését; az Európai Unió Bíróságának jog-gyakorlata is következetes e kérdésben.9 A társasági adó terén is komoly jelentősége van a vizsgált alapelvnek.

Megjegyzendő azonban, hogy a rendeltetésszerű jog-gyakorlás követelményével összhangban áll az, ha az adó-zók a jogszabályokat úgy értelmezik, hogy abból előnyük származik, de ez az értelmezés a jogszabály rendeltetésé-vel nem lehet ellentétes. A Kúria egyik ítéletében a kö-vetkezőképpen fogalmazta meg mindezt: „Utal a felül-vizsgálati bíróság arra a töretlen bírói gyakorlatra, mely szerint önmagában nem jogellenes, ha az adózók a jog-szabályokat úgy értelmezik, melyből adóelőnyük szárma-zik, ugyanakkor ez az értelmezés nem lehet ellentétes a jogszabály rendeltetésével. Jelen esetben a felperes általi adójogi minősítés eltér az ügylet valós céljának adekvát adójogi minősítéstől (Kfv.II.29.125/1999/4. szám).”10 Ugyanakkor az is fontos elvárás, hogy „A konkrét nor-maértelmezésnek mindig visszavezethetőnek kell lennie az alapelvi rendelkezésekre, ezekkel összhangban kell állnia. Nem lehet ezért helyálló egy olyan jogértelmezés, és

jogalkalmazás, amely eredményeként a nem jogkövető azonos,

vagy kedvezőbb helyzetbe kerül, mint a jogkövető (3/2013. számú KMJE határozat).”11

A joggal való visszaélés egyik következménye lehet a becslés alkalmazása, hiszen ilyen esetben az adóhatóság az adót az összes körülményre, különösen a rendeltetéssze-rű joggyakorlás esetén irányadó adófizetési kötelezett-ségre figyelemmel – ha az adó alapja így nem állapítható meg, becsléssel – állapítja meg. E kérdésnek az ún. vagyo-nosodási (vagyongyarapodási) vizsgálatoknál komoly jelentősége lehet.

Kitekintő jelleggel megemlíthető, hogy a joggal való visszaélés tilalma más pénzügyi jogi jogterületeken – így például a közbeszerzések esetében – is megjelenik mint alapelv. Az összehasonlítás alkalmas eszköz annak bemu-tatására, hogy más típusú jogvitákban hogyan is működ-het ez az alapelv. A közbeszerzésekről szóló 2015. évi

8 A Kúria Kfv.I.35.275/2012/5. számú ítélete.9 Ld. pl. a Kúria Kfv.V.35.562/2012/7. számú ítéletét.10 A Kúria Kfv.I.35.173/2011/5. számú ítélete.11 A Kúria Kfv.V.35.116/2014/10. számú ítélete.

CXLIII. törvény (Kbt.) 2. § (3) bekezdése általános jelleg-gel rögzíti, hogy „A joggal való visszaélés tilos.” (Meg-jegyzendő, hogy az előző közbeszerzési törvény, a 2011. évi CVIII. törvény még a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét definiálta.)

A közbeszerzési jogban ennek megfelelően a joggal való visszaélés tilalma számos esetben felmerül a Közbe-szerzési Döntőbizottság (KDB) gyakorlatában. Egy eset-ben a következőket fogalmazták meg: „A joggal való visszaélés deklarálása a Kbt. szabályozásában irányelvi alap nélküli, az a polgári jogi szabályozásból került át. A polgári jogi szabályozással ellentétben azonban a Kbt. kógens szabályokat tartalmaz, melyek alkalmazása köte-lező. A joggal való visszaélés közbeszerzési jogi megálla-píthatóságának feltétele a visszaélésszerű joggyakorlás. A jogalkotó nem definiálta, hogy egy kötelezően alkalma-zandó norma esetén a joglátszat mire vonatkozik, azon-ban a Döntőbizottság álláspontja szerint a joggal való vissza-

élés abban az esetben állapítható meg, ha a tételes jogi norma

alkalmazását annak célja teszi jogsértővé. Tekintettel arra, hogy a joggal való visszaélés megállapíthatóságának min-denképp feltétele a tételes norma betartása, így minden esetben más alapelvi sérelemhez köthető ezen jogsértés megállapíthatósága.”12 És hogy mindez hogyan érvénye-sülhet például a gyakorlatban? Az iratbetekintés példája említhető ebben a körben: „a kérelmezőnek az iratbete-kintési kérelmében az összes általa feltételezett jogsértés szempontjából releváns dokumentumot meg kell jelölnie és nem kerülheti meg az ajánlat teljes körű átvizsgálásá-ra vonatkozó tilalmat azzal, hogy újabb és újabb feltéte-lezett jogsértést jelöl meg az iratbetekintés során szerzett információk alapján. A kérelmezőt semmi nem akadá-lyozta abban, hogy az első iratbetekintési kérelmében a nyertes ajánlattevő alkalmasságát igazoló dokumentu-mokat is megjelölje a kapacitást biztosító szervezetre is kiterjedően.”13 Ebben az esetben a jogorvoslati kérelmet előterjesztő kérelmező többször tekintett be a nyertes ajánlatba, azonban ezzel lényegében megkerülte Kbt. azon tilalmát, amely szerint nincs lehetőség iratbetekintés kö-rében az ajánlat teljes körű átvizsgálására, az csak a szűk körben, kifejezetten megjelölt ajánlati tartalmakra nézve lehetséges. A magatartás tehát ugyan megfelelt a törvény betűjének, azonban a célját már megkerülte, tehát jogel-lenes módon járt el a kérelmező.

Az alapelv konkrét érvényesülése és a tételes

jogi szabályok kapcsolata

Az alapelvek körében vizsgálni kell az alapelvek és a tételes

jog kapcsolatát, azaz arra a kérdésre is választ kell adni,

12 A Közbeszerzési Döntőbizottság D.561/17/2017. számú határo-zata (a döntéshozatal időpontja: 2017. december 15.)

13 A Közbeszerzési Döntőbizottság D.579/10/2017. számú határo-zata (a döntéshozatal időpontja: 2017. november 8.)


hogy egy-egy alapelv önmagában megalapozhat-e egy elmarasztaló döntést vagy sem.

A Kúria álláspontja szerint megfelelő tételes jogi sza-bályok megléte esetén – többlettényállási elem hiányában – nem alapozható önmagában egy alapelvi rendelkezésre elmarasztaló határozat: „Az alapelvek az egyes adóne-mekre irányadó törvényekben realizálódnak. Ezekben az esetekben csak az vizsgálható, hogy a konkrét jogszabályi hely sérelmet szenvedett-e, amennyiben nem, nem lehet megkerülni a tételes jogot, és közvetlenül az alapelvre alapozni adókülönbözetet. Kapcsolatuk ennyiben nem tekinthető a klasszikus általános és különös viszonyának. A Kúria korábbiakban is ennek megfelelően döntött.” Ezek alapján megfogalmazták, hogy „A rendeltetésszerű joggyakorlás elvének alkalmazására azokban az esetekben kerülhet sor, ahol az adott jogügylet létrehozásának egyet-len racionális indoka az adóelőny elérése. Azonban az Áfa.

tv. szabályozási struktúrájából következően a nem rendeltetés-

szerű joggyakorlásra való hivatkozás önmagában ekkor sem

elégséges az adóhatósági határozat jogszerűségének megalapo-

zásához, többlet tényállási elem hiányában csupán a [régi] Art.

2. § (1) bekezdésére áfa adónemben nem alapítható elmaraszta-

ló döntés.”14 (Ebben az ügyben az adóhatóság a szokásos piaci ár alkalmazását elvetette, ehelyett hívta fel a ren-deltetésszerű joggyakorlás alapelvi intézményét, pedig a rendelkezésre álló, tételes jogi szabályt kellett volna alapul vennie, alkalmaznia).

A joggal való visszaélés tilalma

(a rendeltetésszerű joggyakorlás kérdése)

a joggyakorlatban

AZ ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa. tv.) szabályozza Magyarországon a hozzá-adottérték-adóként működő áfát. E jogszabály az ún. áfa-irányelv (2006/112/EK irányelv) átültetésén alapul; az áfa az uniós jog által szabályozott terület, hiszen ez az adónem alapvetően érinti a belső piac működését, tekintettel arra, hogy a hozzáadottérték-adóra vonatkozó szabályok (így különösen az adó alapja, mértéke, a különböző mentes-ségek) alapvetően befolyásolják a tagállamok közötti ke-reskedelmet, annak versenyfeltételeit.

Az áfa esetében az egyik kulcskérdés az adólevonási jog. Az áfa összfázisú adó, vagyis a termelési-értékesítési lán-colat valamennyi eleménél megjelenik, ezért szabályozni kell az adó alapjának meghatározása körében azt, hogy miképpen érvényesíthető az a jellemző, hogy ténylegese-sen csak a hozzáadott értéket adóztassák. Az adólevoná-si jog biztosítja az adóalanyok számára, hogy az irányuk-ba előzetesen felszámított áfával csökkentsék az adott

14 A Kúria Kfv.I.35.002/2015/7. számú ítélete. Ld. még pl. a Kfv.I.35.678/2014/5. számú és a Kfv.I.35.762/2014/4. számú ítéleteket.

időszakra vonatkozó, az általuk felszámított adó összegét, és az adóalapot így állapítsák meg (ha az adott bevallási időszakban az előzetesen felszámított adó összege meg-haladja a felszámított adó összegét, akkor kerülhet az adóalany visszaigénylő pozícióba, feltéve, hogy a göngyö-lítésre megállapított szabályokat is megtartja).

Az adólevonási jog egyik alapvető feltétele, hogy ren-delkezésre álljon a jogszabályi követelményeknek meg-felelő bizonylat (számla): mind a formai, mind pedig a tartalmi követelményeket teljesítenie kell ezen okiratok-nak ahhoz, hogy az adólevonási jog gyakorlásánál jogsze-rűen lehessen rájuk hivatkozni. Ezen túlmenően azonban van egy további fontos követelmény: nevezetesen hiába kifogástalan formai és tartalmi szempontból a számla, ha egyszer nem valós (fiktív) gazdasági eseményt dokumen-tálnak vele vagy nem a tényleges értékről állították azt ki. Ilyen esetben az adózó visszaél az adólevonási jogával, hiszen azért szerez ilyen számlát, hogy az adó alapját jog-ellenes módon csökkentse (megvalósul a számlavásárlás, számlagyár működtetése stb.)

Ha tehát a gazdasági szereplők az adólevonási jog (a visszaigénylés) céljából fiktív számlákra, nem valós gaz-dasági eseményekre hivatkoznak, akkor az adóhatóságnak meg kell tagadnia e jog érvényesítését.15 Egy esetben a következőket állapította meg a bíróság: „Így jogszerűen járt el az adóhatóság, amikor vizsgálta a felek között lét-rejött gazdasági események sorát és nem kizárólag a Zrt. és az [adózó] között létrejött gazdasági eseményt tette a vizsgálat tárgyává, hanem a Zrt. és a gépjárműveket átadó Kft. közötti kapcsolatot is. Ezen gazdasági események részletes elemzésével kellett eldönteni, hogy a társaságok olyan magatartást tanúsítottak-e, amely ellentétes a jogok rendeltetésszerű gyakorlásával. Az Áfa. tv. alapját képező a közös hozzáadottértékadó-rendszerről a Tanács 2006/112/EK irányelve értelmezése kapcsán az Európai Unió Bírósága már több esetben kifejtette, hogy a közös-

ségi jogi szabályozás alkalmazását nem lehet oly módon kiter-

jeszteni, hogy az vonatkozzon a gazdasági szereplők vissza-

élésszerű magatartására is, vagyis azon ügyletekre, amelyeket

nem a rendes kereskedelmi ügyletek keretében hajtanak végre,

hanem kizárólag abból a célból, hogy csalárd módon részesül-

jenek a közösségi jog által biztosított előnyökből. Az Európai Unió Bírósága a C-255/02. Halifax-ügyben kimunkálta a visszaélésszerű magatartás megállapításához szükséges feltételeket, mikor előírta, hogy azt kell vizsgálni, hogy: ’a Hatodik Irányelv és az azt átültető nemzeti jogszabályok vonatkozó rendelkezéseiben előírt feltételek formális fennállása ellenére az érintett ügyletek eredménye olyan adóelőny megszerzése legyen, amely ellentétes a fenti rendelkezések célkitűzéseivel, az objektív körülmények összességéből ki kell tűnnie, hogy a szóban forgó ügyletek elsődleges célja valamely adóelőny megszerzése.’ Kifeje-zetten a nemzeti bíróság feladatává tette annak értékelé-sét, hogy a szerződéses formától függetlenül az általa vizsgált ismérvek egységet képező ügylet fennállására

15 Ld. pl. a Kúria Kfv.V.35.562/2012/7. számú ítéletét.


utalnak-e. A fentiek alapján rögzíthető, hogy az adóha-tóság helyesen járt el, amikor vizsgálta, hogy a felek által kötött ügyletek egységet képeznek-e, vagy ezek tisztán mesterségesen létrehozottak. A gazdasági szereplők kö-zötti jogi, gazdasági és/vagy személyes kapcsolatok azok amelyek jellegüknél fogva jelzik az adóelőny megszerzé-sére irányuló alapvető célt annak ellenére, hogy egyébként esetleg fennállnak más gazdasági célok is.”16

A TÁRSASÁGI ADÓ

A társasági adó alapjának meghatározásakor is kiinduló-pont a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (Tao.tv.) 1. § (2) bekezdésének azon előírása, amely szerint „Az adókötelezettséget, az adót befolyásoló, annak csökkenését eredményező szabály, adóelőny (adómentesség, adókedvezmény) annyiban al-kalmazható, illetőleg érvényesíthető, amennyiben az an-nak alapjául szolgáló jogügylet, más hasonló cselekmény tartalma megvalósítja a szabály, az adóelőny célját.” A Tao.tv. ezen alapelve szoros kapcsolatban áll a joggal való visszaélés tilalmával, illetve a rendeltetésszerű joggya-korlás követelményével, hiszen az adózók jogügyleteit, amelyekkel az adójuk mértékét befolyásolhatják, meg le-het (kell) vizsgálni abból a szempontból, hogy mi a céljuk, mesterséges ügyletek-e, vagy sem, és azt, hogy az adóte-her-csökkentési tervben érintett gazdasági szereplők kö-zötti milyen jogi, gazdasági vagy személyes kapcsolatok mutathatók ki. A bíróság megfogalmazta – az Art. alap-elvére való hivatkozással –, hogy „A társasági adó fizeté-sének kötelezettsége az [adózót], mint adóalanyt terheli, így a szóban forgó ügylet elsődleges céljának meghatáro-zása is csak az [adózóra] – és a vele szerződő félre – néz-ve történhet meg, a konszern, mint csoport érdekei (cseh és horvát leányvállalatok társasági tőkéjének emelése) nem írják felül a konkrét adóalany(ok) jogait és kötele-zettségeit. Az [adózó] adófizetési kötelezettségének vizs-gálata során nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy az ügylet, melynek rendeltetése eleve nem az [adózó], hanem a külföldi vállalatok finanszírozása volt, az [adó-zóra] nézve mesterséges jellegű, a 2006. évi társasági adóalapját 263 002 000 forinttal csökkentette, miközben kamat felárként csak 16 150 000 forint bevételre tett szert. Az [adózó] által megvalósított ügylet döntően a Tao. tv. által biztosított adóelőny elérését célozta.”17

Egy másik esetben a következőket fogalmazta meg a Kúria: „A bírói gyakorlat a [régi] Art. 2. § (1) bekezdését összefüggésbe hozza és együtt alkalmazza a Tao.tv. 1. § (2) bekezdésének előírásával. (Kfv.V.35.168/2010/7.) […] Az adóhatóság rámutatott, az [adózó] a gépeket abból a célból vásárolta meg, hogy az azonos tulajdonosi körrel rendelkező bt-nek bérbe adja. A kis- és középvállalkozá-sok beruházási kedvezményét csak az [adózó] tudta el-számolni, a bérlő bt. veszteséges gazdálkodása miatt nem.

16 A Kúria Kfv.I.35.275/2012/5. számú ítélete.17 A Kúria Kfv.VI.35.575/2012/8. számú ítélete.

[…] a Legfelsőbb Bíróság kiemeli, hogy az [adózó] a meg-vásárolt gépeket a vele azonos tulajdonosi körrel rendel-kező vállalkozásnak adta bérbe, más vállalkozás felé bér-beadási tevékenységet nem végzett, a beszerzett gépek a bérlő bt. tevékenységi körébe illeszkednek. A bérlő bt. veszteséges volt, ezért beruházási adókedvezmény igény-bevételére nem lett volna lehetősége. A fentiekre tekin-tettel a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy az [adózó] a régi Art. 2. § (1) bekezdésének, a Tao.tv. 1. § (2) bekezdésének előírására figyelemmel adózás előtti eredmé-

nyét nem csökkenthette jogszerűen az általa megvásárolt, bér-

be adott gépekkel, mert a vásárlás, illetve bérbe adás nem az

adóelőny célját valósította meg.”18

Az említett példák igazolják, hogy minden esetben körültekintően kell vizsgálni az adózói magatartásokat; az adózók nem hivatkozhatnak alappal az adó alapjának csökkentése körében olyan ügyletekre, amelyek csak és kizárólag az adóelőny realizálására irányulnak a jogsza-bály megkerülésével.

A BECSLÉS

Az Art. 5. §-a értelmében az adóhatóság az adót az összes körülményre, különösen a rendeltetésszerű joggyakorlás esetén irányadó adófizetési kötelezettségre figyelemmel – ha az adó alapja így nem állapítható meg, becsléssel – állapítja meg akkor, ha például fennáll a joggal való visz-szaélés esete (a jogokat nem rendeltetésszerűen gyakorol-ták). „A becslés bizonyítási módszer, amellyel az adóhatóság

valószínűsíti az adózó valós adóalapját. A becslés esetén az

adóhatóság köteles bizonyítani a becslés alkalmazását, a becs-

lésnél felhasznált adatok helytállóságát (a becslés alapjául szol-

gáló adatokat, tényeket, körülményeket), valamint a becslés

során alkalmazott módszert, az adózó pedig hitelt érdemlő

adatokkal köteles bizonyítani a becsléssel megállapított adó-

alaptól való eltérést. Az ismertetett rendelkezésekből az következik, amennyiben az adózó jövedelemszerzésre vonatkozó bizonyítása sikertelen, vagy elmarad, az az eljárás során a hátrányára esik.”19

Érdemes megemlíteni egy példát a becslés jogintézmé-

nyének alkalmazására is: becslés alkalmazására kerülhet sor például akkor, ha az adóhatóság arra a következtetés-re jut, hogy az adózónak az életvitele és a jövedelme között rendkívüli ellentmondás tapasztalható. Ebben a körben említendőek meg az ún. vagyonosodási (vagyongyarapo-dási) vizsgálatok, amelyek akkor indulhatnak, ha a beval-lott jövedelemből nem lenne biztosítható az adózó által folytatott életvitel („az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege”). Egy ilyen vizsgálat akkor folytatható

18 A Kúria Kfv.I.35.283/2011/9. számú ítélete.19 A Fővárosi Bíróság 13.K.32.041/2009/12. számú ítélete; ld. még

a Legfelsőbb Bíróság Kfv.V.35.200/2010/4. számú ítéletét. A hitelt érdemlő adat tekintetében ld. még a Kúria Kfv.V.35.372/ 2009/7. számú ítéletét.


le, ha bizonyos bűncselekmény gyanúja áll fenn. Ilyen esetben az adózó feladata, hogy hitelt érdemlően bizo-nyítsa azt, hogy a feltárt kiadásokhoz szükséges fedezet adózott, jogszerű forrásból állt a rendelkezésére: „Az adó-zó nem csak állítani, hanem igazolni is köteles az állítá-sait. Ennek a követelménynek az a bizonyíték felel meg, amely a bizonyítandó tény igazolására alkalmas és hitelt érdemlő, vagyis ellenőrizhető, egyértelműen azonosítha-tó, valóságtartalma kellően alátámasztott, tartalmánál, jellegénél fogva, vagy más adatokkal való egybevetés alapján alkalmas az igazolni kívánt konkrét tény alátá-masztására.”20 Megemlíthető még ebben a körben az a megállapítás is, amely szerint „Az a szerződés, amely mö-gött akár egyetlen bizonytalansági tényező, kétségbe vonható elem is van, az nem lehet hitelt érdemlő. Ez vo-natkozik a láncszerződésekre is. Az adóhatóságnak jogá-ban áll a fedezetül bejelentett pénz forrásáig visszanyúl-va vizsgálódni. A végponton lévő tisztázatlanság is meg-kérdőjelezheti a jogügylet valódi megtörténtét.”21

A valódisági klauzula és a rendeltetésszerű

joggyakorlás

A valódisági klauzula azt jelenti, hogy a szerződéseket nem az elnevezésük, hanem a tartalmuk alapján kell meg-ítélni. Az Alkotmánybíróság (AB) megállapítása szerint „Az a szabály, hogy a szerződéseket – általában a jognyilatko-zatokat – valóságos tartalmuk szerint kell megítélni, olyan általános jogelv, amelynek az Artv.-ben történt külön kimondása nélkül is érvényesülnie kell. […] A kifogásolt törvényi rendelkezés eszerint egy, a jognyilatkozatok ér-telmezésére vonatkozó olyan általános szabály, amelyre az adóhatóság az adózás rendjéről szóló törvény külön felhatalmazása nélkül is hivatkozhatna, s amelynek al-kotmányos relevanciája ezért sincs. Külön törvényi ki-mondásának legfeljebb annyi jelentősége van, hogy meg-felelően orientálhatja a gyakorlatot.”22

A Kúria megállapítása szerint ez az alapelv a rendelte-tésszerű joggyakorlás követelményéhez kapcsolódik, hi-szen „A Kúria egységes gyakorlata értelmében az adójog-viszonyokban a jogokat rendeltetésszerűen kell gyako-rolni, a szerződést és ügyletet valódi tartalmuk szerint kell minősíteni.”23

Egy másik döntésben a következőképpen fogalmazott: „Az adótörvények alkalmazásában nem minősül rendeltetés-

szerű joggyakorlásnak az olyan szerződés vagy más jogügylet,

amelynek célja az adótörvényben foglalt rendelkezések meg-

kerülése. Az adózás rendjének egyidejűleg két követel-

20 A Fővárosi Bíróság 13.K.32.041/2009/12. számú ítélete; ld. még a Legfelsőbb Bíróság Kfv.V.35.200/2010/4. számú ítéletét. A hitelt érdemlő adat tekintetében ld. még a Kúria Kfv.V.35.372/ 2009/7. számú ítéletét.

21 A Kúria Kfv.I.35.325/2011/4. számú ítélete.22 Az Alkotmánybíróság 724/B/1994. számú határozata.23 A Kúria Kfv.I.35.180/2016/13. számú ítélete.

ményt kell kielégítenie: a törvényességet és az adóztatás eredményességét. A szerződési szabadság elve alapján a pol-

gári jogviszonyok többségében a felek szerződéses kapcsolata-

ikat és más ügyleteiket saját elhatározásuknak megfelelően

alakíthatják. Szükséges azonban olyan eszközöket biztosítani

az adóhatóság részére, amellyel feltárhatja az adórövidítést.” Azt is megfogalmazták, hogy „[az adóhatóság] adójogi minősítésének a felek polgári jogi viszonyára azonban természetesen nincs kihatása. Ez a vizsgálódás lehetősé-ge abból fakad, hogy a felek polgári jogi viszonyának ki-hatása van az egyik fél és az adóhatóság között fennálló közjogi jogviszonyra. A szerződő felek polgárjogi jogvi-szonyának ugyanis lehet közjogi kihatása, például adófi-zetés, és a szerződés, ügylet, más hasonló cselekmény valódi tartalma alapján állapítható meg az adózó kötele-zettsége vagy jogosultsága (EBH 2002.702.).”24 Az alapelv „azt a tartalmat hordozza, hogy a felek által megjelölt szerző-

désfajtától eltérő, vagy azzal nem egyező valódi szerződéstar-

talom, illetve a ténylegesen végbement gazdasági eseményeknek

megfelelő adekvát adókötelezettség megállapítható legyen,

függetlenül attól, hogy a felek szándéka egyébként közvetlenül

adókikerülésre irányult-e vagy sem. A közigazgatási eljárás-nak és pernek nem tárgya a felek szerződéskötést moti-váló szándékainak, gazdasági érdekeinek és egyéb meg-fontolásainak feltárása, a szerződések Ptk. szerinti minő-sítése, mivel ez nem hat ki az adóalany azon konkrét adókötelezettségének megállapítására, ami a valóságban is végbement tényleges gazdasági eseményen és annak adójogi konzekvenciáin alapul.”25

Önmagában ezen alapelvnek komoly jelentősége lehet például a foglalkoztatásra irányuló szerződések megfelelő jogi megítélésekor vagy a helyi iparűzési adó alapjának csökkentésekor, hiszen ilyen esetben is alapvető kérdés, hogy a felek megfelelően sorolták-e be a magánjogi elne-vezés (a vonatkozó szabályok) hatálya alá a jogviszonyukat.

A polgári jog és más jogszabályok is nevesítenek kü-lönböző szerződéstípusokat, így például a Polgári Tör-vénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) tartalmaz-za a hagyományos szerződéstípusokat (adásvétel, vállal-kozás, megbízás, fuvar stb.) vagy a Munka Törvényköny-véről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) szabályozza a mun-kaszerződést. Fontos, hogy a szerződő felek a szerződé-sekre vonatkozó szabályok szerint határozzák meg a szerződéseik elnevezését, azokat következetesen alkal-mazzák (a szerződési szabadság az elnevezés teljesen kö-tetlen megválasztására nem terjed ki),26 mert a későbbi-ekben egy ellenőrzés eredményeképpen komoly adójogi jogkövetkezményeket állapíthatnak meg a terhükre.

24 A Kúria Kfv.V.35.186/2009/7. számú ítélete.25 A Kúria Kfv.V.35.426/2008/9. számú ítélete.26 „Tény, hogy a szerződési szabadság nem terjed ki egy szerződés

megnevezésére, a felek csak a szerződés tartalmát állapíthatják meg szabadon, amennyiben azonban a tartalommal a szerződés elnevezése nem adekvát, akkor az Art. […] alapján a szerződést annak tartalma alapján kell értékelni.” (A Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 9.K.30 512/2008/10. számú ítélete.)


A polgári jogi és az adójogi kérdések összekapcsolód-hatnak, azonban fontos a kettő (a két jogviszony) meg-felelő elhatárolása: „A polgári jog a mellérendelt és egyen-jogú felek vagyoni viszonyait szabályozza. A polgári jog alapjogszabálya a Polgári Törvénykönyv. Az adójogvi-szony ettől teljesen más típusú jogviszony, a magánsze-mély, mint adózó és az állam képviseletében eljáró adó-hatóság közötti közjogi jogviszony. Erre a jogviszonyra nem a polgári jog, és nem a Ptk., hanem az adótörvények az irányadók. Ugyanakkor a vagyoni viszonyok nem csak a polgári jognak, hanem az adójognak is a tárgyai lehet-nek. Egy szerződés megkötése, teljesítése a felek között a polgári jogi szabályozás tárgya – a szerződésből szár-mazó bevétel, jövedelem, mint adóalap pedig az adójogi szabályozás tárgya. Tehát az eltérő jogviszonyokon alapul a

polgári jogi jogszabályok és az adójogszabályok megkülön-

böztetése.”27 A Kúria megállapítása szerint a valódiság alapelve „azt

a tartalmat hordozza, hogy a felek által megjelölt szerződés-

fajtától eltérő, vagy azzal nem egyező valódi szerződéstartalom,

illetve a ténylegesen végbement gazdasági eseményeknek meg-

felelő adekvát adókötelezettség megállapítható legyen, függet-

lenül attól, hogy a felek szándéka egyébként közvetlenül adó-

kikerülésre irányult-e vagy sem. A közigazgatási eljárásnak és pernek nem tárgya a felek szerződéskötést motiváló szándékainak, gazdasági érdekeinek és egyéb megfonto-lásainak feltárása, a szerződések Ptk. szerinti minősítése, mivel ez nem hat ki az adóalany azon konkrét adóköte-lezettségének megállapítására, ami a valóságban is vég-bement tényleges gazdasági eseményen és annak adójogi konzekvenciáin alapul.”28

Klasszikus példaként említhető az iparűzési adó kérdé-se, amikor ezen alapelv alkalmazása felmerül. A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (Htv.) az állandó jel-leggel végzett vállalkozási tevékenység esetében az adó alapját – a nettó árbevételt – csak meghatározott tételekkel (költségelemekkel) engedi csökkenteni, az adózó vala-mennyi költségelemet általános jelleggel nem jogosult az adó alapjából levonni. Az egyik ilyen lehetséges, érvénye-síthető tétel az alvállalkozói szerződések ellenértéke, de csak a Ptk. szerinti vállalkozási szerződések értéke vehe-tő figyelembe ebben a körben. Ha tehát az adóalany és a vele szerződő fél valójában nem vállalkozási szerződést kötött, hanem például megbízási szerződést (mert nem eredménykötelemre, hanem magatartáskötelemre vonat-kozott a szerződés), vagy felhasználási szerződést (mert szerzői oltalom alá eső tevékenység nyomán létrejött mű-vek felett szerzi meg a rendelkezési jogosultságot), akkor hiába nevezték el a felek azt vállalkozási szerződésnek, az adóhatóság a jogkövetkezményeket a megfelelő magán-

27 Szabó Tibor: Vagyonos enciklopédia. Adózás és adóellenőrzés a privát

szférában. (Adónet.hu Zrt., Budapest, 2014), 29–30. o. Ld. pl. a Kúria Kfv.V.35.401/2008/9. számú ítéletét.

28 A Kúria Kfv.V.35.426/2008/9. számú ítélete.

jogi minősítés alapján fogja megállapítani (anélkül, hogy a felek polgári jogi viszonyába beavatkozna).29

AZ ÜZLETHELYISÉG LEZÁRÁSÁNAK MINT SZANKCIÓNAK A KIJÁTSZÁSA

Az üzlethelyiség lezárását bizonyos súlyosabb jogsértések esetén alkalmazhatja jogkövetkezményként az adóható-ság, mégpedig mérlegelési jogkörben. Ha az adóhatóság e szankció mellett dönt, akkor – az első alkalommal tör-ténő elrendeléskor – tizenkét nyitvatartási napra lezár-hatja az adóköteles tevékenység célját szolgáló helyiséget. Ilyen esetben az adóhatóság megfosztja az adózót attól, hogy bevételszerző tevékenységre használja az adott he-lyiséget az említett meghatározott időtartamra.

Az üzlethelyiség lezárásának szankciója és a vállalkozás

szabadságának elve közötti összefüggések rövid bemuta-tására is célszerű kitérni figyelemmel arra, hogy az üz-lethelyiség lezárásának meghiúsítása rosszhiszemű, visz-szaélésszerű adózói magatartás is alapulhat. Ennek meg-felelően az alapvető kérdés az, hogy kijátszható-e ez a szankció például a vállalkozás megszüntetésével és egy új vállalkozás alapításával, székhelyváltoztatással, üzlethe-lyiség átengedésével stb. Egy bírósági ítélet megfogalmaz-ta, hogy „A Legfelsőbb Bíróság egyetértett [az adózóval] abban, hogy a vállalkozás szabadsága egyben jelenti a vállalkozás megszüntetésének lehetőségét is. Az adózó tehát, ha indokoltan megszünteti a vállalkozását, nem kötelezhető, hogy azt elhalassza a szankcióként előírt üz-letbezárás foganatosításának bevárásáig. Ugyanakkor az

adóhatóság […] vizsgálhatja, hogy valós akaraton alapult-e a

vállalkozás megszüntetése, vagy pedig ennek célja egyedül a

szankció kijátszása volt. […] A Legfelsőbb Bíróság nem vi-tatja el az [adózó] azon jogát, hogy saját választása alap - ján vállalkozása megszüntetéséről döntsön. Ugyanakkor – mi vel vállalkozásával kapcsolatban üzlete lezárásának elrendelésére került sor – rosszhiszemű magatartásnak kell

minősíteni, hogy az üzletzárás foganatosítása előtt az adóha-

tóságot nem tájékoztatta a való helyzetről, a vállalkozása meg-

szüntetéséről és az üzlet átengedéséről.”30 Hasonló esetet vizsgált a Kúria egy másik ítéletében

is, és abban azt állapította meg, hogy az adózó kizáróla-gos, valódi célja az általa is tudottan és jogszerűen előír-ható, illetve előírt jogkövetkezmény alkalmazásának meghiúsítása volt: „Az ismertetett törvényi rendelkezé-sekre figyelemmel az elsőfokú bíróság helytállóan muta-tott rá arra, hogy az üzletlezárás foganatosításának meg-hiúsítása esetén a mulasztási bírság kiszabására jogalapot ad bármilyen olyan magatartás, amely eredményeként vagy következményeként az üzlet nem zárható le. A per-ben nem vitatott tényállás szerint pedig az [adózó] a mű-ködési engedélyét leadta, a helyiség üzemeltetését meg-szüntette, székhelyét áthelyezte, ami egyértelműen az üzletlezárás meghiúsításának minősül, hiszen annak

29 Ld. pl. a Kúria Kfv.V.35.260/2011/11. számú ítéletét.30 A Kúria Kfv.I.35.291/2010/7. számú ítélete.


foganatosítását teszi lehetetlenné, kizárttá. […] Visszaélés-

szerű, rosszhiszemű magatartásra jogot alapítani nem lehet, ezért elfogadhatatlan az [adózó] azon érvelése, mely sze-rint azért nem valósította meg a törvényi tényállást, mi-vel ’már nem rendelkezett üzlettel, így annak lezárását sem tudta meghiúsítani’. Téves az az [adózói] álláspont is, amely kizárólag a már jogerős ítélettel elbírált első fokú végrehajtható határozat kézbesítéséhez igazodóan tartja alkalmazhatónak az üzletbezárás meghiúsításával kap-csolatos törvényi tényállást és szankciót. A szankció cél-jával, és a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményével ellentétes, tehát az Art. szabályainak meg nem felelő jog-értelmezéshez vezetne az, ha a jogalkalmazó jogszerű, és rendeltetésszerű magatartásnak minősítené a nyugtaadá-si kötelezettséget elmulasztó adózó olyan cselekményeit, amelyek a törvénybe foglalt rendelkezések megkerülésé-re szolgálnak, és kizárólagos, valódi céljuk az adózó által is tudottan és jogszerűen előírható, illetve előírt jogkö-vetkezmény alkalmazásának meghiúsítása.”31

Ugyanilyen megközelítés alapján ítélte meg a bíróság a következő esetet is: „Az üzletzárás kitűzött időpontját megelőzően [az adózó] teljes bizonyossággal tisztában volt azzal, hogy a bezárás meg fog hiúsulni, ugyanis az előre tervezett időpontban már nem a szankcióval sújtott cég fogja üzemeltetni az üzlethelyiséget. Helyesen állapí-totta meg az adóhatóság, hogy az [adózó] nem tett eleget együttműködési kötelezettségének, és ennek nyilvánva-ló célja az üzletzárás intézkedésének meghiúsítása volt. Az ügyben minden releváns körülmény, a cselekmények és azok időpontja ezt támasztják alá. Az előszerződés lé-tének elhallgatása, az új cégalapítás és az új bérleti szer-ződés megkötésének időpontja, illetőleg az üzleti tranz-akcióban résztvevő felek személye, az üzletben gyakorolt tevékenységi kör lényegében mind azt igazolja, hogy az új

cégalapítás a szankció elhárítását célozta.”32

E jogkövetkezmény időtartama ismételt jogsértés ese-tén harminc, majd további esetekben hatvan nap is lehet; e hosszú időtartamok arra ösztönözhetik az adózókat, hogy valamilyen „megoldást” találjanak a szankció elke-rülésére. Ilyenkor merülhet fel, hogy az adózó él a vállal-kozás szabadsága által garantált jogosítványokkal: a vál-lalkozást megszüntetni, újat alapít, és a lezárt helyiség használati jogát átengedi az új vállalkozásnak. Ilyen eset-ben lényegében nem történik más, mint a joggal való visszaélés: az Alaptörvény által is biztosított vállalkozás szabadságát visszaélésszerűen alkalmazza az adózó ilyen-kor, jogait nem rendeltetésszerűen gyakorolja, hiszen a magatartása megfelel a törvény betűjének – joga van a vállalkozását megszüntetni, azt újragondolni –, azonban ennek a kifejezett célja a törvény kijátszása, a jogkövet-kezmény megkerülése. Ilyen esetben tehát a jognak fel kell lépnie, és e törekvéseket meg kell hiúsítania, illetve szankcionálnia kell.

31 A Kúria Kfv.35.127/2008/6. számú ítélete.32 A Kúria Kfv.I.35.655/2011/3. számú ítélete.

Összegző gondolatok

A joggal való visszaélés tilalma, illetve a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye egy rendkívül fontos alapelv a jogrendszerekben: a különböző magatartások fokmé-rőjeként használható a legkülönfélébb jogterületeken.33 Az alapelv lényege, hogy nem kívánja a jogalkotó jogsze-rűnek elfogadni az olyan jogügyleteket, cselekvéseket, amelyek ugyan megfelelnek szó szerint valamely jogsza-bályi rendelkezésnek, azonban a célnak már nem, és az alany magatartása nem irányul másra, minthogy megke-rülje a jogszabály célját, vagy hogy másokat alaptalanul hátrányosabb helyzetbe hozzon, az alanyi jogaival visz-szaélve másokat zaklasson. A joggal való visszaélés tilal-ma tehát rendkívül lényeges abból a szempontból, hogy a jog képes legyen betölteni a funkcióját, megóvja mind a társadalom tagjait, mind pedig az államot (annak szer-veit) a visszaélésszerű cselekményektől, károkozó maga-tartásoktól.

Arra is van azonban lehetősége egy jogrendszernek, hogy valóban szigorúan ragaszkodjon a szabályai betar-tásához, és a „dura lex sed lex” elvből kiindulva nem kíván-ja a magatartások mögöttes tartalmát vizsgálni. Ilyen megközelítés legfeljebb és esetleg csak a polgári jogban képzelhető el (de ez sem támogatható), például az adójog-ban vagy a közbeszerzési jogban nehéz feladat lenne amel-lett érvelni, hogy a jog fogadjon el olyan döntéseket jog-szerűnek, amelyeknek a célja kifejezetten az adó(fizetési) kötelezettség(ek) megkerülése, vagy a közbeszerzési (a hatékony közpénz-felhasználási) szabályok kijátszása.

Az adózásban a joggal való visszaélés tilalma, illetve a rendeltetésszerű joggyakorlás követelménye számos as-pektusból vizsgálható, ezek közül a következők említhe-tőek meg:

‒ Önmagában ezen alapelv általában nem áll meg, ebből adódóan valamilyen másik alapelvhez kapcso-lódik vagy valamely tételes jogi szabályban is megje-lenik. Ebből adódóan meg kell találni azokat a sza-bályokat, célokat, amelyekkel bizonyítható (igazol-ható), hogy az adózó visszaélt valamely jogával, il-letve hogy a jogait nem rendeltetésszerűen gyako-rolta.

33 Például a gyülekezési jogban, a fiktív rendezvények kapcsán is szerepet játszhat: „A rendőrség határozata ellen benyújtott bí-rósági felülvizsgálat során az eljáró bíróságnak ugyanígy vizs-gálnia kell azt, hogy a korábbi bejelentés (közterület-használa-ti megállapodás) célja valóban rendezvény tartása-e, vagy arra ’készletező’ jelleggel, azért került sor, hogy az adott helyszínen,

adott időpontban mások ne tudjanak a gyülekezési jogukkal élni. […] Ha felmerül a gyanúja annak, hogy a korábbi bejelentés (közte-rület-használati megállapodás) ’készletező’ jelleggel, a rendez-vény megtartásának valódi szándéka nélkül történt (pl. ugyan-azon szervezet ugyanarra az időpontra számos helyszínre ren-dezvényt jelentett be, vagy már többször előfordult, hogy az általa bejelentett rendezvényt nem tartotta meg), joggal vethe-tő fel, hogy a valódi cél mások gyülekezési jogának a korlátozá-sa volt.” 3/2013. (II. 14.) AB határozat, [98]–[99]


‒ A valódisági klauzula szoros kapcsolatban áll a vizs-gált alapelvvel: a szerződési szabadság nem terjedhet ki arra, hogy a felek kifejezetten valamilyen adózá-si előny érdekében a jogviszonyuk tényleges tartal-mától eltérő szerződéstípust válasszanak. A valódi-sági klauzula alkalmazása arra jogosítja fel az adó-hatóságot, hogy a jogviszony tényleges tartalma alapján állapítsa meg az adott jogügylet adójogi következményeit, sajátosságait, ugyanakkor arra nem biztosít lehetőséget, hogy a felek polgári jogi jogviszonyába is beavatkozzon, egy esetleges pol-gári jogi érvénytelenség kérdésében állást foglaljon.

‒ Ha az adózók fel vannak hatalmazva arra, hogy a jogszabályokat úgy értelmezzék, ahogy nekik az a leg-kedvezőbb, akkor kérdésként merül fel, hogy hol húzódik az a határ, amelyet átlépve az adott maga-tartás már nem fogadható el, és már jogellenes lesz. Értelemszerűen minden eset egyedi, és minden esetben megalapozottan kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy mi volt az adott jogügylet tényleges célja: valamely jogszabályi előny realizálása vagy már a jogszabály megkerülése, az adóbevételek meg-rövidítése, az adóhatóság kijátszása.

‒ Egyébként jogszerű magatartások azáltal válnak jogszerűtlenné, hogy azok egy meghatározott jog-

szabály, jogkövetkezmény megkerülésére irányulnak. Példaként említhető az az eset, amikor az adózó a vállalkozás szabadságára hivatkozva próbálja meg úgy meghiúsítani az üzlethelyiség lezárásának szankcióját, hogy a vállalkozását megszüntetni, újat alapít, illetve az érintett helyiség használati jogát átengedi másnak. Ilyen rosszhiszemű magatartás esetében megvalósul a joggal való visszaélés, a jo-gokat – a vállalkozás megszüntetésének, új vállal-kozás alapításának jogát – pedig nem rendeltetés-szerűen gyakorolják.

‒ Vannak olyan adójogi helyzetek is, amikor eljárási

szempontból jelenik meg a joggal való visszaélés kér-dése: egy esetben az adózó alkotmányjogi panasz keretében azt sérelmezte, hogy a felülvizsgálatot (a rendkívüli perorvoslatot) végző Kúria nem tartott az ügyében tárgyalást. Az Alkotmánybíróság azon-ban a határozatában megállapította, hogy az adózó maga sem kérte a tárgyalás tartását, és a követke-zőket fogalmazta meg: „Ha az Alkotmánybíróság jelen ügyben alaptörvény-ellenességet állapítana

meg, azzal maga biztosítana lehetőséget a törvényi szintű eljárási jogosítványok visszaélésszerű gya-korlására, mivel akkor is alapjogi védelmet nyújta-na a felülvizsgálati eljárás résztvevőjének (felpere-sének vagy alperesének), ha az tudatosan nem kéri tárgyalás tartását, noha erre joga van, és kérése esetén azt a Kúria nem tagadhatja meg.”34 (Ez már inkább általános eljárási kérdés egyébként, mivel azonban adójogi határozatra vonatkozott, ezért cél-szerű volt megemlíteni ezt az aspektust is az össze-gező gondolatok körében.)

A tanulmányban a fenti bekezdésekben említett szem-pontok szerint került bemutatásra a joggal való visszaélés tilalma, amely felsorolás természetesen nem taxatív, hi-szen rendkívül sokfélék lehetnek a visszaélésszerű adózói magatartások, és a jognak biztosítania kell az ezekkel szembeni hatékony fellépés eszközét. Összegezve ennek megfelelően megállapítható, hogy a joggal való visszaélés tilalma rendkívül fontos eleme az adójognak is: megaka-dályozza azt, hogy önmagukban jogszerű magatartások-kal megbontsák azt az egyensúlyt, amelyet egyébként a jognak fenn kell tartania.

Ahogyan arról a bevezető gondolatok körében szó volt, a jog – különösen a pénzügyi jog – folyamatosan változik, azonban a hosszú évek alatt kikristályosodott alapelvek stabil építőkövei a jogrendszernek, és állandó iránytűként, jogi eszközként működhetnek.

34 3064/2016. (IV. 11.) AB határozat. Ld. e döntéshez kapcsolódó-an Sulyok Tamás párhuzamos indokolását: „Álláspontom szerint a többségi határozat indokolásának nem a ’felróhatóság’ illetve a ’ joggal való visszaélés tilalma’ önálló alkotmányjogi tartalom-mal nem rendelkező, a magánjogi dogmatikában kimunkált jogfogalmainak analóg alkalmazásával kellett volna a valódi panasz elutasítását indokolni. […] közömbös az is, hogy a Kúria miért nem tartott a vizsgált ügyben tárgyalást: jelentősége an-nak van, hogy a panaszos azzal, hogy nem kérte a tárgyalás megtartását, maga idézte elő annak elmaradását, az általa állított alapjogi sérelem kialakulásában közrehatott, és az nem kizáró-lag a Kúria önálló eljárási cselekményére (jogalkalmazására) vezethető vissza.” Ld. még e döntés által hivatkozott, az Embe-ri Jogok Európai Bíróságának a Pákozdi kontra Magyarország-ügyben (Pákozdi v. Hungary, no. 51269/07) hozott ítéletét.


BUDAHÁZI ÁRPÁD1

A bizonyítási kísérlet büntető eljárásjogi és kriminalisztikai aspektusai2

A bizonyítási kísérlet ma már hellyel és szereppel rendel-kezik a büntetőeljárásban, a nyomozási és a bírósági sza-kaszban egyaránt alkalmazzák. Bár a törvényi lehetőség megvan az igénybevételére, az ügyek csak kis része igény-li az eljárási cselekményt. Amikor viszont alkalmazható és alkalmazzák is, nemcsak a nyomozás segítését várják tőle, hanem a bizonyítékot is, amelyre a bíróság támasz-kodhat az ítélet meghozatalakor. A bizonyítási kísérlet megítélése nem egységes: vannak akik úgy vélik, szük-ségtelen az önállósága, mások pedig a rosszul végrehajtott bizonyítási kísérletek következményeire hívják fel a fi-gyelmet. Támogatói azzal érvelnek, hogy számos ügyben nyújt segítséget a bizonyítási kísérlet, amelynek előnyei közé tartozik, hogy ismételhető, és arra is lehetőség van, hogy a múltban történt bűncselekmény körülményeit ne az eredeti szereplőkkel, hanem ún. dublőrök igénybevé-telével rekonstruálják.3 Jelen tanulmány célja annak vizs-gálata, hogy milyen kriminalisztikai lehetőségeket rejt magában a bizonyítási kísérlet, és ehhez hogyan járul hozzá a jogi környezet.

1. A bizonyítási kísérlet jogi környezetének

változásai

Az első források, amelyek arra utalnak, hogy helye és szerepe van a bizonyítási kísérletnek a magyar büntető-ügyekben, a XIX. századból származnak.4 Akkoriban még nem nevezték azonban bizonyítási kísérletnek azt a te-vékenységet, amelynek keretében a bíró arról győződhe-tett meg, hogy „az egészséges szemmel bíró ember észre-veheti a ’némi távolságban’ s a ’t. mutatkozó tárgyakat, hogy az egészséges fül hallhatja bizonyos távolságban a’

1 Budaházi Árpád dr., r. őrnagy, PhD, adjunktus, NKE Rendé-szettudományi Kar, Bűnügyi Tudományok Intézete, Büntető-eljárásjogi Tanszék.

Árpád Budaházi dr., PhD, police major, senior lecturer, National University of Public Service Faculty of Law Enforcement, Ins-titute of Criminal Sciences, Department of Criminal Pro cedure Law orcid.org/0000-0003-0092-3860

2 A mű a KÖFOP-2.1.2-VEKOP-15-2016-00001 azonosítószámú, „A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés” elneve-zésű kiemelt projekt keretében működtetett Egyed István Poszt-doktori Program keretében, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felkérésére készült.

3 Fenyvesi Csaba: A bizonyítási kísérlet és a hit. In: Iustum Aequum Salutare, 2017/1. sz., 102.

4 Budaházi Árpád: A bizonyítási kísérlet és történeti előzményei. In: Magyar Rendészet, 2017. 4. sz. (Megjelenés alatt.)

bizonyos erővel ejtett hangokat”.5 Az érzékelési képesség bírói ellenőrzésének egyik módszere lehetett a bizonyí-tási kísérlet, melynek során azt vizsgálták, hogy „lehet-séges volt-e a bűntett elkövetése a sértett vagy a gyanú-sított által megjelölt módon”6, vagy választ kívántak adni arra, hogy a tanú a helyszín adott körülményei között tényleg láthatta-e az általa megjelölt személyt vagy tár-gyat.7 A bizonyítási kísérlet egészen az I. Be.8 hatályba lépéséig nem volt önálló eljárási cselekmény, mindvégig a szemle során, a szemlére vonatkozó szabályok alkalma-zásával kerülhetett sor az igénybevételére, és ez így volt a XIX. században, majd az I. Bp.9 és a II. Bp.10 idején is.

1.1. NYOMOZÁSI KÍSÉRLET AZ I. BE.-BEN

A bizonyítási kísérlet jogi környezete az I. Be.-vel válto-zott meg jelentősen, a tvr. ugyanis elsőként nevesítette és szabályozta önállóan az eljárási cselekményt. Nem vélet-len, hogy a tvr. a nyomozásra vonatkozó szakaszoknál, a szemlét követően tett említést róla, hiszen a szemlével való rokonsága az önállósítás ellenére továbbra is közeli. Elnevezése utal az eljárási szakaszra, amelyben igénybe vehető, a nyomozási kísérlet nevet kapta. Az I. Be. 143. § (1) bekezdése alapján „A nyomozó hatóság az ügy eldön-téséhez szükséges adatok ellenőrzésére és pontosabb meg-határozására nyomozási kísérletet végezhet. Ennek során a nyomozó hatóság szükség esetén méréseket végez, to-vábbá fényképfelvételeket, helyszínrajzokat és vázlatokat stb. készít.” A tvr. által megfogalmazottak bár normaszö-vegként eltérnek a hatályos Be.-ben11 és az új Be. kódex-ben12 is szabályozott bizonyítási kísérlettől, azonban az eljárási cselekmény lényegét helyesen fogalmazza meg a tvr., amikor is utal arra, hogy adatokat ellenőriznek vele, hogy a bizonyítandó tényről helyesek-e a rendelkezésre álló adatok, illetve a tvr. alapján arra is alkalmas a nyo-mozási kísérlet, hogy vele az adatokat pontosabban meg-határozzák. Az adatok származhatnak például vallomás-ból, viszont kérdéses, hogy ténylegesen minden úgy tör-tént-e, ahogy azt a terhelt vagy tanú előadta. Emellett arra is alkalmas lehet a nyomozási kísérlet, hogy segítségével kiegészítsék a hiányosan előadott vallomásrészeket. A nyomozó hatóság a nyomozási kísérlet megtartásával választ kaphat például olyan kérdésekre, hogy lehetséges

5 Szalay László: A beismerésről, a tanúvallomásról és az esküdtszékről (1841). In: Révész T. Mihály (szerk.): Büntető eljárásjogtudományi szemelvénygyűjtemény I. 1819–1867. Budapest, Tankönyvkiadó, 1990. 101.

6 Szokolay István: Büntetőjogtan a codificatio és tudomány legújabb elvei

szerint, különösen bíráink és ügyvédeink számára. Pest, 1845. 369.7

Katona Géza: Bizonyítási eszközök a XVIII–XIX. században. A kri-

minalisztika magyarországi előzményei. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1977. 253.

8 1962. évi 8. törvényerejű rendelet a büntetőeljárásról9 1896. évi XXXIII. törvénycikk a bűnvádi perrendtartásról10 1951. évi III. törvény a büntető perrendtartásról 11 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról12 2017. évi XC. törvény a büntetőeljárásról


volt-e, és ha igen, hogyan tudott az elkövető segítség nél-kül kimászni a veremből.

Az I. Be. utal arra is, hogy a nyomozási kísérlet során a nyomozó hatóság szükség esetén méréseket végez, to-vábbá fényképfelvételeket, helyszínrajzokat és vázlatokat stb. készít. Ez ma is jellemzője a bizonyítási kísérletnek, pontosan dokumentálni kell az eljárási cselekményt, úgy, hogy követhető legyen, mi hogy történt az eljárási cse-lekményen. A megfelelő dokumentálás garanciájaként a tvr. két hatósági tanút rendel a nyomozási kísérlet elvég-zéséhez [I. Be. 143. § (2) bek.]. A két hatósági tanú jelen-létének előírása egyrészt azt sugallja, hogy jogalkotói szándék lehetett, hogy a nyomozási kísérlet eredményéből minél nagyobb bizonyító erejű bizonyíték származzon. A hatósági tanúk a jegyzőkönyv aláírásával igazolták, hogy minden úgy történt, ahogy az a jegyzőkönyvben szerepelt, és semmi olyan nem történt, ami nem volt ben-ne a jegyzőkönyvben. Szintén az okok között lehetett a bizalmatlanság is, amely akár jellemezhette is volna a nyomozási kísérletet, hiszen egy nem pontosan, vagy nem valósághűen dokumentált nyomozási kísérlet helytelen következtetéseket is okozhatott volna, amely adott eset-ben téves irányba is vihette volna a büntetőeljárást. Ebben az időszakban a szakirodalom jellemzően inkább a nyo-mozási kísérlet előnyeivel foglalkozott (volt azonban olyan vélemény is, amely megkérdőjelezte a nyomozási kísérlet önállósításának létjogosultságát), a bizonytalan-ságra nem történt utalás, ami persze nem jelenti azt, hogy a bizonyítási kísérlet ne hordozott volna magában hiba-lehetőségeket. Elég csak arra gondolni, hogy nem ugyan-olyan időjárási körülmények között folytatták le az eljá-rási cselekményt, mint amely a bűncselekmény elköveté-si körülményeit jellemezte, nem volt lehetőség például arra a nyári hónapokban, hogy havazás közben végezzék el a nyomozási kísérletet, ennek ellenére végrehajtották az eljárási cselekményt. A két hatósági tanú közreműkö-désének megkövetelése azt is jelentette, hogy a tvr. nem tartotta elegendőnek a nyomozó hatóság által történő pontos és széles körű dokumentálást (a jegyzőkönyv mel-lett általában fényképfelvétel is készült a nyomozási kí-sérletről), hanem újabb garanciát követelt, a hatósági tanúk alkalmazását. Az I. Be. által előírt két hatósági tanú alkalmazását a régi Be.13 is átvette, a hatályos Be. viszont nem írja elő fő szabályként, hogy kötelező lenne hatósági tanút alkalmazni az eljárási cselekményen, csak akkor, ha ezt a gyanúsított vagy a védője indítványozza, továbbá ha az eljárási cselekménnyel érintett személy írni-olvasni nem tud, vagy nem töltötte be a tizennegyedik életévét. Ezekben az esetekben is elegendő egy hatósági tanú igény-bevétele. Az új Be. kódex a hatósági tanú intézményét elveti, helyette a kép- és hangfelvétel vehető igénybe. Úgy fogalmaz a bizonyítási cselekmények tekintetében, hogy a szemléről, a bizonyítási kísérletről és a felismerésre be-mutatásról – lehetőség szerint – kép- és hangfelvételt kell készíteni. [új Be. 213. § (4) bek.] Ez a rendelkezés részben eltér a hatályos Be. szabályozásától, amely szerint „a szem-

13 1973. évi I. törvény a büntetőeljárásról

le, a bizonyítási kísérlet és a felismerésre bemutatás lefo-lyását rendszerint kép- vagy hangfelvevővel vagy egyéb berendezéssel rögzíteni kell. A rögzített kép- vagy hang-felvételt az iratokhoz kell csatolni; az az eredeti célon kívül más célra nem használható fel.” [Be. 123. § (5) bek.] Az új Be. értelmében csak akkor kötelező a hang- és kép-felvétel készítése, ha az eljárási cselekményben érintett a tizennegyedik életévét nem töltötte be [új Be. 88. § (1) bek. d) pont].

Az I. Be. a jelenléti joggal is foglalkozik. A tvr. alapján a nyomozási kísérleten szükség esetén részt vehet a ter-helt, a sértett, a tanú, és szakértő is alkalmazható [I. Be. 143. § (2) bek.]. Az I. Be. szabályozásából úgy tűnik, hogy fő szabályként a hatóság tagjai vannak jelen a nyomozási kísérleten, a terhelt, a sértett és a tanú csak akkor, ha a személyes jelenlétük szükséges az eljárási cselekmény megtartásához. Az ok abban kereshető, hogy az eljárási cselekmény nem feltétlenül igényli a terhelt, a sértett vagy a tanú személyes részvételét, hanem dublőr is alkalmaz-ható (pl. bizonyos idő alatt el lehet-e jutni gyalog A pont-ból B pontba), viszont a tvr. arra is figyelemmel van, hogy vannak olyan ügyek, amikor nem mellőzhető a személyes jelenlét (pl. szükség van arra, hogy megvizsgálják, hogy a tanú valóban hallotta-e a veszekedés során elhangzott mondatokat). A szakértő igénybevétele szintén ügyfüggő, vannak esetek, amikor nem indokolt szakértő alkalma-zása (pl. bemászhatott-e a gyanúsított a vallomásában megjelölt módon a ház ablakán), és arra is van példa, ami-kor viszont elengedhetetlen a szakértői közreműködés (pl. emberölési kísérletnél azt kell megállapítani, hogy a sértett sérülései keletkezhettek-e úgy, ahogy a gyanúsí-tott, illetve a sértett előadta a vallomásában). Az I. Be. 143. § (3) bekezdése alapján a nyomozási kísérletről rész-letes jegyzőkönyvet kell készíteni, hogy minden egyes körülményt nyomon lehessen követni.

Az I. Be. 61. §-a felsorolta a bizonyítékokat, amelyek között nem szerepelt a nyomozási kísérlet: „Bizonyítékok különösen: a tanúvallomások, a szakértői vélemények, a tárgyi bizonyítékok, az okiratok, a szemle és a terhelt val-lomása.” Király Tibor éppen a nyomozási kísérlettel példá-lódzik, amikor arról ír, hogy „különösen” szó utalhat olyan eszközökre mint pl. a nyomozási kísérlet, amely bár benne van a tvr.-ben, viszont a 61. §-ban nem szerepel.14 Király Tibor is jelzi viszont, hogy pontatlanság történt, amikor bizonyítási eszközök helyett bizonyítékokat sorol fel a tvr.15 A pontatlanságot a II. Be. küszöböli majd ki, a II. Bp.-hez hasonlóan újra a bizonyítás eszközeiként tekint rájuk.

Az I. Be. által szabályozott nyomozási kísérletet legfőbb ügyészi utasítás részletezte, amely tartalmilag azonos a régi, a hatályos és az új Be. kódex bizonyítási kísérlet fo-galmával: „Ha a nyomozás teljesítése során az ügy eldön-tése szempontjából lényeges ténykörülmény, esemény, jelenség megállapítása, illetve ellenőrzése annak érdeké-ben szükséges, hogy ezek a körülmények, események,

14 Király Tibor: A bírói megismerés határai a büntetőeljárásban. In: Jogtudományi Közlöny, 1969/11. sz. 559.

15 Király: i. m. 559.


jelenségek valamely meghatározott módon, helyen, idő-ben, illetőleg körülmények között létrejöhettek-e, nyo-mozási kísérletnek [Be. 143. § (1) bekezdés] van helye. A nyomozási kísérletet a nyomozó hatóság lehetőleg olyan adottságok és körülmények között foganatosítsa, amelyek között a kérdéses események, jelenségek keletkezhettek.” (7/1964. Legf. Ü. sz. ut. 28. pont.)16

Hasonlóan napjaink gyakorlatához, a nyomozási kí-sérletre is rendszerint hivatali helyiségen kívül került sor17, azt vizsgálták például akkor is, hogy adott helyről és távolságból a pisztoly lövése hallható volt-e, az autó reflektorfénye látható volt-e.18 Szintén nagy jelentősége volt, hogy alkalmas az ügyben szereplő személyek vallo-másainak, különösen a tanú egyes tényállításainak az ellenőrzésére.19 Ebben az időszakban is alapvető követel-mény volt, hogy a résztvevők és környezetük emberi méltóságát, becsületét ne sértse, és életüket, egészségüket ne veszélyeztesse.20 Már akkoriban is ügyeltek arra, hogy ne az elkövetés során használt késsel ismételjék meg a késszúrásokat, hanem pl. papírkéssel, vagy ne gázoljanak el egy újabb gyalogost, miközben azt figyelik, az autós láthatta-e az úttestre kilépő gyalogost.

Szintén garancia volt, hogy a terhelttel szemben – ha a nyomozási kísérletben való részvételét megtagadta – nem lehetett kényszerintézkedést alkalmazni.21 Ugyan-úgy, ahogy vallomástételre sem volt kényszerítve a terhelt, a nyomozási kísérleten sem kellett aktívan részt vennie. A másik oldala az I. Be.-ben nem nevesített önvádra kö-telezés tilalma érvényesülésének, hogy annak ténye, hogy a terhelt megtagadta az aktív részvételt, nem minősült terhelő bizonyítéknak, más kérdés, hogy a nem vállalás kelthette azt a gondolatot a hatóságban, hogy ha nem a gyanúsított követte volna el a kérdéses bűncselekményt, vállalta volna a nyomozási kísérletet.

Már az I. Be. idejében felmerült annak kérdése, hogy helyesen nevezte-e a tvr. kísérletnek a nyomozási kísér-letet. Balog János jól mutat rá a problémára, miszerint a kísérlet a jogban nem valósítható meg, a bűncselekmény a valóságban nem reprodukálható.22 A reprodukálás va-lóban nem lehetséges, de annyiban mégis kísérletnek te-kinthető, hogy megfigyelésen alapul a nyomozási kísérlet, és méréseket is végeznek általában az eljárási cselekmény során. Többször is el lehet végezni, és minél többször ugyanarra az eredményre jutnak, annál nagyobb a bizo-nyító ereje. Ügye válogatja, hogy mikor merül fel az is-métlés igénye, de az tény, hogy pl. a felismerésre bemu-

16 Bolgár György – Kárpáti László – Traytler Endre: A bűnügyi védő

munkája. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1965. 69.17

Gödöny József (1968): Bizonyítás a nyomozásban. Budapest, Köz-gazdasági és Jogi Könyvkiadó, 1968. 53.

18 Bolgár–Kárpát –Traytler: i. m. 69.

19 Barna Péter Megjegyzések a tanúbizonyítás körében, a büntetőeljá-

rásban. (Nagy Lajos: Tanúbizonyítás a büntetőperben c. művéhez). In: Jogtudományi Közlöny, 1967/6. sz. 397.

20 Bolgár–Kárpát –Traytler: i. m. 69.

21 Bolgár–Kárpáti–Traytler: i. m. 69.

22 Balog János: A modell valóságbizonyítási szerepe a büntetőeljárásban. Jogtudományi Közlöny, 1966/8–9. sz. 448.

tatással ellentétben, a megismételhetőség jellemzi. A kí-sérleti jelleget szolgálja az a követelmény is, hogy a nyo-mozási kísérletet lehetőleg az eredeti történés helyén, időpontjában, napszakban, időjárási és megvilágítási viszonyok között kell megtartani.”23 Az viszont tény, hogy a nyomozási kísérlet a laboratóriumi vizsgálatok egzakt-ságát rendszerint nem éri el24, ennek ellenére azért kö-vetkeztetéseket lehet levonni belőle a múltbéli történés-sel kapcsolatban.

Voltak, akik indokolatlannak vélték a nyomozási kísér-let önállósítását. Az indok leginkább az volt, hogy a nyo-mozási kísérlet céljában és eredményében a szemle egy speciális fajtájának tekinthető.25 Nem volt alap nélküli a felvetés, mivel évtizedeken keresztül a szemle keretében elvégezhető volt a bizonyítási kísérlet, anélkül lehetett el-érni a bizonyítási kísérlet céljait, hogy önálló szabályokra lett volna szükség alkalmazásához. Látni kell azonban azt is, hogy az önállóság ugyanúgy indokolt, mint például a szembesítés különválasztása a kihallgatástól, mivel a nyo-mozási kísérlet (vagy nevezzük bizonyítási kísérletnek) más azért, mint a szemle. Jól mutatja a különbséget az a példa, miszerint amikor nem sürgős szemlére van szükség, mert tartós vagy időszakonként ismétlődő eseményről, gazdasági folyamat vagy közlekedési viszonyok feltérképe-zéséről, ellenőrzéséről van szó, akkor rendszerint már nem helyszíni szemlének, hanem bizonyítási kísérletnek lesz helye.26 Míg ugyanis a szemlére az a jellemző, hogy általá-ban a büntetőügy kezdetén, elején kerül rá sor és egyszeri alkalommal, addig a bizonyítási kísérlet akár később is tartható, és ismétlésre is lehetőség van.

A szakirodalom ismerte a bírósági kísérletet is, amelyet viszont nem nevesített az I. Be.27 Nagy Lajos monográfi-ájában utal a bírósági kísérletre, amely ugyanúgy része volt ekkor a gyakorlatnak, mint a nevesített nyomozási kísérlet: „A tanúkihallgatás során a bírósági kísérletnek az a gyakorlati jelentősége, hogy a vallomásban foglalt egyes adatokat, illetőleg a jelenség megtörténtét vagy az-zal összefüggésben a tanú észlelésének lehetőségeit és körülményeit – azonos feltételek megteremtése, illetőleg a cselekménynek a bíróság előtt történt lejátszása mel - lett – konkrét tények alapján ellenőrizze a bíróság.”28


24 Kertész Imre: A tárgyi bizonyíték prioritásának problémája. In: Jog-tudományi Közlöny, 1971/10. sz. 451.


26 Tremmel Flórán – Fenyvesi Csaba – Herke Csongor: Kriminalisztika

Tankönyv és Atlasz. Budapest–Pécs, Dialóg Campus Kiadó, 2005. 302.

27 Budaházi Árpád: Bizonyítási kísérlet a büntetőeljárás szolgálatában. In: Gaál Gyula – Hautzinger Zoltán szerk.: Tanulmányok a „Biztonsági kockázatok – rendészeti válaszok” című tudományos konferenciáról. Pécs, Pécsi Határőr Tudományos Közlemények XV. 2014. 189.

28 Nagy Lajos: Tanúbizonyítás a büntetőperben. Budapest, Közgazda-sági és Jogi Könyvkiadó, 1966. 363.


1.2. BIZONYÍTÁSI KÍSÉRLET A RÉGI BE.-BEN

Az I. Be.-ben nevesített nyomozási kísérlet, és a gyakor-lat részét képező bírósági kísérlet a régi Be.-ben ötvöző-dött, az elnevezése pedig a ma is használatos bizonyítási kísérlet lett. Szintén a régi Be. újítása volt, hogy a bizo-nyítás eszközei között nevesítette a bizonyítási kísérletet: „A bizonyítás eszközei különösen a tanúvallomás, a szak-vélemény, a tárgyi bizonyítási eszköz, az okirat, a szemle, a bizonyítási kísérlet, a felismerésre bemutatás és a terhelt vallomása.” [régi Be. 61. § (1) bek.] Azzal, hogy a bizonyí-tási kísérlet nevesített bizonyítási eszköz lett, a jogalkotó kifejezte, hogy jelentőséggel rendelkezik a bizonyításban, amellett hogy orientálja a nyomozást, eredményére még a bíróság is támaszkodhat. Bizonyítékot vártak a bizo-nyítási kísérlettől, amely egyrészt a vallomást erősítette meg vagy gyengítette azzal, hogy megállapították, való-ban úgy történt a bűncselekmény elkövetése, ahogy azt tanú vagy terhelt közölte vallomásában, vagy éppen a bizonyítási kísérlet mutatott rá, hogy a tanú vagy a terhelt nem őszintén tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A régi Be. 85. § (1) bekezdése alapján „Bizonyítási kí-sérletet a hatóság akkor rendel el, ha azt kell megállapí-tani vagy ellenőrizni, hogy valamely esemény vagy jelen-ség meghatározott helyen, időben, módon, illetőleg kö-rülmények között megtörténhetett-e.” Ez a megfogalma-zás szinte azonos a hatályos Be. szóhasználatával. A régi Be. még arról is rendelkezett, hogy a bizonyítási kísérle-tet lehetőleg ugyanolyan körülmények között kell lefoly-tatni, mint ahogyan a vizsgált esemény vagy jelenség megtörtént, illetőleg megtörténhetett, és feltételéül szab-ta az eljárási cselekmény megtartásának, hogy ne sértse az emberi méltóságot, és senki egészségét ne veszélyez-tesse. [régi Be. 85. § (2)–(3) bek.] Az I. Be.-hez hasonlóan a régi Be. is kötelező tette két hatósági tanú alkalmazását a bizonyítási kísérletnél [régi Be. 135. § (1) bek.], továbbá lehetővé tette a nyomozó hatóságnak, hogy vétségi eljá-rásban (fő szabály szerint a nyomozás során a vétségi el-járás szabályait kellett alkalmazni az olyan bűntett miatt folytatott eljárásban, amelyre a törvény háromévi szabad-ságvesztésnél nem súlyosabb büntetést rendelt) jegyző-könyv helyett jelentést készítsen az eljárási cselekményről. [régi Be. 150. § (1) bek.] A törvényi rendelkezés az Alkot-mánybíróság próbáját is kiállta, mivel az 1646/B/1991. AB határozat szerint nem alkotmányellenes, ha lehetőség nyílik jegyzőkönyv helyett jelentés készítésére. Így a bi-zonyítási kísérlet esetén is lehetőség volt arra, hogy vét-ségi eljárásban jegyzőkönyv helyett jelentés készüljön róla. Arra is rámutat az AB határozat, hogy a bírósági eljárásban sem kizárt a bizonyítási kísérlet alkalmazása, vagyis ha kétségek merülnének fel a bíróságban, törvényi lehetősége van elrendelni és megtartani a bizonyítási kí-sérletet. A bíróság előtt történő ismétlés indokolt lehet, ha nem volt megfelelően végrehajtva az eljárási cselek-mény a nyomozás során, vagy a dokumentálásnak vannak hiányosságai, nem kellő részletességgel rögzítették pél-dául a bizonyítási kísérlet lefolytatásának körülményeit.

A bizonyítási kísérlet bírósági elrendelésére és tartá-sára a régi Be. kifejezett rendelkezést tartalmazott, a 204. §

alapján „a szemlét és a bizonyítási kísérletet szükség ese-tén helyszíni tárgyaláson kell megtartani. Ha ez nehéz-ségbe ütközik, a bíróság a 206. § (2) bekezdése szerint jár el.” A régi Be. tehát lehetővé tette, hogy bírósági tárgya-láson kerüljön sor bizonyítási kísérletre, amelyet a tár-gyalóteremben és azon kívül is el lehetett végezni, hely-színi tárgyalás keretében. Utóbbi esetben a bíróság hiva-tásos bíró tagját küldte ki, vagy – szükség esetén – más bíróságot keresett meg.

1.3. BIZONYÍTÁSI KÍSÉRLET A HATÁLYOS BE.-BEN

A Be. nem változtatott a bizonyítási kísérlet korábbi tör-vényi megfogalmazásán. A Be. 121. § (1) bekezdése alap-ján „A bíróság, illetőleg az ügyész bizonyítási kísérletet rendel el és tart, ha azt kell megállapítani vagy ellenőriz-ni, hogy valamely esemény vagy jelenség meghatározott helyen, időben, módon, illetőleg körülmények között megtörténhetett-e.” Bár a bíróságot is nevesíti a törvény mint lehetséges elrendelőt, azonban inkább a nyomozó hatósági elrendelés a jellemző. A törvény megtartotta a régi Be. további rendelkezését is: „A bizonyítási kísérletet lehetőleg ugyanolyan körülmények között kell lefolytat-ni mint ahogyan a vizsgált esemény vagy jelenség meg-történt, illetőleg megtörténhetett.” [Be. 121. § (2) bek.] Változás viszont a korábbiakhoz képest, hogy a bizonyí-tási kísérlet kikerült a bizonyítási eszközök közül, hogy a bizonyítási eljárások csoportját alkossa a szemlével, a helyszíni kihallgatással, a felismerésre bemutatással, a szembesítéssel és a szakértők párhuzamos meghallgatá-sával együtt. A bizonyítási eljárásoktól bizonyítási esz-közök beszerzése várható, amelyekből a bíróság bizonyí-tékot nyerhet. A bizonyítási kísérlet esetében a bizonyí-tási eszközt az eljárási cselekményről készített jegyző-könyv vagy jelentés, esetleg a kép-, hang- vagy videofel-vétel jelenti, amely okirati bizonyítékként vehető figye-lembe a bírósági eljárásban.29

A nyomozás részletszabályait tartalmazó NYOR30 a bizonyítási kísérlettel is foglalkozik. A NYOR 40. §-a alapján az eljárási cselekményen részt vevő gyanúsítottat, sértettet, illetve tanút figyelmeztetni kell jogaira és kö-telezettségeire. A figyelmeztetés el tud hangozni, hiszen a bizonyítási kísérleten a nyomozó hatóság tagja is jelen van, így joga és egyben kötelessége a figyelmeztetés meg-tétele. A bizonyítási kísérlet velejárója a kihallgatás, a NYOR 41. § (1) bekezdése alapján „a bizonyítási kísérlet előtt a gyanúsított, a sértett, illetve a tanú kihallgatása során ki kell térni a bizonyítási kísérlet lefolytatása szem-pontjából lényeges és felderítendő kérdésekre, és össze-

29 Budaházi Árpád: Bizonyítási kísérlet a felderítésben és a bizonyítás-

ban. In: Gaál Gyula – Hautzinger Zoltán (szerk.): Modernkori veszélyek rendészeti aspektusai. Pécs, Pécsi Határőr Tudomá-nyos Közlemények XVI. 2015. 130.

30 23/2003. (VI. 24.) BM–IM együttes rendelet a belügyminiszter irányítása alá tartozó nyomozó hatóságok nyomozásának rész-letes szabályairól és a nyomozási cselekmények jegyzőkönyv helyett más módon való rögzítésének szabályairól.


gezni kell az e nyomozási cselekménnyel összefüggő té-nyeket és körülményeket.” Ebből az is következhetne, hogy kihallgatás nélkül nem kerülhet sor bizonyítási kísérletre, viszont a valóság ennél árnyaltabb, mivel nem feltétlenül van szükség például a gyanúsítottra vagy a vallomására ahhoz, hogy egy dublőr el tudja játszani a szerepét. A NYOR azt is tartalmazza, hogy milyen kö-rülményekre kell kitérni a kihallgatás során: „A bizonyí-tási kísérlet előtt a gyanúsítottat, a sértettet, illetve a tanút kellő részletességgel ki kell hallgatni arról, hogy a kérdé-ses eseményt vagy jelenséget

a) mikor, milyen időpontban,b) milyen látási és időjárási, környezeti és forgalmi vi-

szonyok között,c) milyen távolságról és milyen helyzetből,d) kivel vagy kikkel együtt észlelte.” [NYOR 41. § (2)

bek.]Ezekre az adatokra szüksége van ahhoz a nyomozó

hatóságnak, hogy megfelelően tervezze meg, készítse elő az eljárási cselekményt. Az e körülményekre is kiterjedő első kihallgatásnak meg kell előznie a bizonyítási kísér-letet, hogy jusson idő a felkészülésre, azonban arra is le-hetőség nyílik, hogy a bizonyítási kísérlet helyszínén újra kihallgassák a gyanúsítottat, a sértettet vagy a tanút, hogy ugyanazt mondja-e mint a korábbi alkalommal. Általában arra is megkérik az alanyt, hogy mutassa meg, mi hol és hogyan történt, ami a mozdulatsorok mellett az alany beszéltetését is jelenti. Az elhangzottakat jegyzőkönyv, illetve gyakran videofelvétel is rögzíti, éppen ezért van szükség például a gyanúsított esetében, hogy hallja a Mi-randa-figyelmeztetéseket. A gyanúsított speciális hely-zetben van a bizonyítási kísérletnél, mivel az általa elkö-vetett bűncselekmény helyszíni bemutatásával saját maga ellen szolgáltathat – vagy erősíthet meg – bizonyítékot. Erre tekintettel a terheltet e bizonyítási eljárás esetén is megilleti az önvádra kötelezés tilalma.”31

A NYOR arra is kitér, hogy indokolt esetben a bizo-nyítási kísérletet megelőző kihallgatás során tisztázni kell a gyanúsított, a sértett, illetve a tanú látó-, halló- és egyéb észlelő képességét, állapotát, illetőleg az ezekben bekö-vetkezett esetleges változásokat is. [NYOR 41. § (3) bek.] Erre azért van szükség, hogy egyrészt felmérje a nyomo-zó hatóság, hogy van-e egyáltalán értelme a bizonyítási kísérlet megszervezésének. Szintén fontos az észlelő ké-pességben bekövetkező változás tisztázása, mert akár hallás- vagy látásromlás is bekövetkezhetett a bűncselek-mény észlelését követően. Ennek esélye annál nagyobb, minél távolabb van az eljárási cselekmény a bűncselek-mény elkövetésétől.

A NYOR rendelkezik a több személy egy időben való közreműködési lehetőségéről, valamint a dublőr alkal-mazásáról is: „az eljárás meghatározott résztvevője helyett kívülálló személy közreműködése is igénybe vehető.” [NYOR 41. § (4) bek.] A jegyzőkönyvnek kellően részle-tesnek kell lennie, hogy az ügyész és bíróság is nyomon

31 Herke Csongor – Hautzinger Zoltán: Büntető eljárásjogi alapkérdések. Pécs, AndAnn Kft. 56.

követhesse az eljárási cselekmény minden fontos körül-ményét és mozzanatát. Ha a bizonyítás szempontjából jelentősége van, tartalmaznia kell például a megvilágítá-si, az időjárási, a környezeti és a forgalmi viszonyokat is, illetve az ügy szempontjából lényeges egyéb körülmények leírását, továbbá a bizonyítási kísérlet részletes leírását és eredményét. [NYOR 43. § (1) bek.]

1.4. BIZONYÍTÁSI KÍSÉRLET AZ ÚJ BE. KÓDEXBEN

Hasonlóan a hatályos Be.-hez, az új Be. kódex is nevesíti és szabályozza a bizonyítási kísérletet: „bizonyítási cse-lekmény különösen a szemle, a helyszíni kihallgatás, a bizonyítási kísérlet, a felismerésre bemutatás, a szembe-sítés és a műszeres vallomásellenőrzés.” (új Be. 206. §) Újítása a törvénynek, hogy a bizonyítási eljárások helyett bizonyítási cselekményekről rendelkezik, amivel meg-szűnik a sokak által vitatott bizonyítási eljárások csoport-elnevezés. Másrészt az is változás a korábbiakhoz képest, hogy a műszeres vallomásellenőrzés32 is a bizonyítási cselekmények közé került, a szakértők párhuzamos meg-hallgatása viszont annak ellenére, hogy a hatályos Be.-ben nevesített bizonyítási eljárás, nem vált bizonyítási cselek-ménnyé az új Be. kódexben, hanem a szakvéleményt sza-bályozó szakaszok között kapott helyet. Ha a szakértők véleménye eltér, az eltérést a szakértők egymás jelenlété-ben való meghallgatásával lehet tisztázni [új Be. 197. § (3) bek.]. A bizonyítási cselekmények köre nem zárt, a tör-vény a „különösen” szóval jelzi, hogy nem nevesített más eljárási cselekményekből is keletkezhetnek felhasználha-tó bizonyítási eszközök. A törvény miniszteri indokolása a szolgálati kutya igénybevételével történő szagazonosí-tást hozza fel példaként, amely az új Be. kódex garanciá-lis rendelkezéseivel összeegyeztethető eljárási cselekmény, de nincs nevesítve.

A bizonyítási kísérletre vonatkozó új Be.-beli szabá-lyozás csupán abban különbözik a hatályos Be. rendelke-zéseitől, hogy a bíróság és az ügyész mellett a nyomozó hatóságot is nevesíti, amely elrendelheti és tarthatja a bizonyítási kísérletet {„a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság bizonyítási kísérletet rendel el és tart” [új Be. 209. § (1) bek.]}. A hatályos Be. 123. § (3) bekezdé-se alapján a nyomozó hatóság akkor rendelheti el, és tart-hatja bizonyítási kísérletet, „ha az ügyész másképp nem rendelkezik”. A „másképp nem rendelkezik” szóhasználat arra enged következtetni – amit a gyakorlat is alátá-maszt –, hogy a hatályos törvény alapján is a főszabály, hogy a nyomozó hatóság elrendelheti és tarthatja is a bi-zonyítási kísérletet, csak akkor nem, ha az ügyész rendel-kezik arról, hogy ne történjen bizonyítási kísérlet, és arra is van példa, hogy az ügyész utasítja a nyomozó hatóságot a bizonyítási kísérlet elrendelésére.

Az új Be. kódex a nyomozást felderítési szakaszra és vizsgálatra bontja, továbbá a büntetőeljárás részévé teszi az előkésztő eljárást, amelyre a nyomozást megelőzően ke-

32 Árpád Budaházi: Polygraph Examinations. Blessing or Curse.

Saarbrücken, Lambert Academic Publishing (LAP), 2015. 1–118.


rül sor. Az előkészítő eljárás során az alkalmazott módsze-rekkel, eszközökkel nem tényeket kíván a hatóság/szerv igazolni, hanem a tények lehetséges forrásait kívánja meg-vizsgálni.33 Ha a gyanú megállapíthatóvá válik, a nyomozást elrendelik, amely a felderítési szakasszal veszi kezdetét. A felderítés során az ügyészség törvényességi felügyeletet gyakorol, jelenléti joga van például a bizonyítási kísérleten, vagy ahhoz is joga van, hogy utasítsa a nyomozó hatóságot a bizonyítási kísérlet elrendelésére. A felderítés a gyanúsí-tott kihallgatásáig tart, vagyis ezen nyomozási szakasz elsődleges célja az elkövető azonosítása. A felderítés első-sorban adatgyűjtésre irányul majd, olyan adatokra, amelyek megszerzése elegendő ahhoz, hogy a gyanúsítás közölhe-tővé váljon, illetve a gyanúsítotti kihallgatás megtörtén-hessen. Ebbe a törekvésbe nehezen illeszthető bele a bizo-nyítási kísérlet, amely szervező munkát és az előkészítés általában hosszabb időt igényel. Az új kódex miniszteri indokolása is utal azonban arra, hogy lehetnek kivételesen tipikus esetek, amelyekben indokolt lehet a bizonyítékszer-zés is, és ez igaz a bizonyítási kísérletre is, amikor megerő-síteni vagy cáfolni kívánják a bizonyítási cselekménnyel a tanú állításait, vagy ellenőrizni, hogy helyállóak-e a ható-sági feltételezések, illetve újabb verziókat felállítani a bi-zonyítási kísérlet eredményének ismeretében. A bizonyí-tási kísérlet ugyanis rekonstruálás révén erősít meg, vagy zár ki valamilyen felvetést.34 Ha már van gyanúsítottja az ügynek, és a nyomozás a vizsgálati szakaszba kerül (vagy-is a kezdeti egyszerű gyanú elkövetőre specifikálódik és bizonyítékokkal támasztják alá35), akkor szintén alkalmaz-ható vallomásellenőrzés céljából a bizonyítási kísérlet, mind a gyanúsított, mind a tanú állításai ellenőrizhetőek vele, és ugyanez jellemzi a bírósági szakaszt is, első- és másodfokú bírósági tárgyalás keretében is elvégezhető a bizonyítási kísérlet.

2. A bizonyítási kísérlet alkalmazhatósága

a büntetőeljárásban

A bizonyítási kísérlet jogi környezete a XIX. századtól adott, kezdetben a szemle szabályait kellett alkalmazni az eljárási cselekmény elrendelésekor, illetve tartásakor, majd az I. Be.-vel megjelent az önálló szabályozás is. A bizonyítási kísérlet igénybevételének célja a bő másfél évszázad alatt alig változott, elég csak a XIX. században alkalmazott láthatósági, hallhatósági kísérletekre gon-dolni, amelyeket napjainkban is gyakran elvégeznek, és

33 Nyeste Péter: A bűnüldözési célú titkos információgyűjtés története,

rendszerspecifikus sajátosságai, szektorális elvei, PhD-értekezés. Budapest, NKE Hadtudományi Doktori Iskola, 2016. 264.

34 Tóth Mihály (1999): Vázlatok és szemelvények a büntető eljárásjog

tanulmányozásához I. Egyetemi jegyzet. Budapest, PPKE JÁK, 1999. 151.

35 Vári Vince: Hatékonyság a nyomozásban. In: Schaub Anita – Sza-bó István (szerk.): III. Interdiszciplináris Doktorandusz Konfe-rencia. Pécs, Pécsi Tudományegyetem Doktorandusz Önkor-mányzat, 2014.

ugyanígy jellemzője az eljárási cselekménynek, hogy min-dig is alkalmazták vallomásellenőrzésre.

2.1. A BIZONYÍTÁSI KÍSÉRLET ÉS A VALLOMÁSELLENŐRZÉS

A bizonyítási kísérlet mind a nyomozás, mind a bírósági eljárás során alkalmas lehet vallomásellenőrzésre.36 Azt várják tőle, hogy a bizonyítási kísérlet eredménye alátá-massza a hatósági feltételezést, hogy a terhelt vagy a tanú nem mond igazat, vagy éppen a bizonyítási kísérlet ered-ménye mutassa azt, hogy a vallomástevő őszinte volt. Joggal számíthat arra is a hatóság, hogy a tanú miután szembesül azzal, hogy „megbukott” a bizonyítási kísérle-ten, majd elmondja, hogy valójában mit tud a bűncselek-mény elkövetéséről, illetve beismerő vallomást tesz, ha ő volt az elkövető. A kezdetektől alkalmazták vallomásel-lenőrzési céllal a bizonyítási kísérletet, így volt ez az I. Bp. idejében is, amikor a szemle keretében vették igénybe annak tisztázására, hogy a tanúvallomások hitelt érdem-lőek voltak-e. A sértett ugyanis azt mondta el vallomá-sában, hogy „öltözés közben az idegen valamivel hirtelen tarkón ütötte, amitől eszméletét elvesztette, úgy, hogy a továbbiakról nem is tud semmit. A helyszínen megjelent rendőri bizottság megállapította, hogy B. Istvánt a saját fonott nadrágövével akasztották fel az ablakkilincsre. A kérdéses öv ugyanabban az állapotban, ahogyan azt nya-káról leoldták, az asztalon feküdt. Egy helyen erősen be-gyűrt rész mutatta az övön, hogy ott volt hurokra kötve. A bizottság vezetője azonnal meg is kötötte a hurkot, majd a sértettet az ablak elé állította, nyakára illesztve az övet. Kiderült, hogy az öv szára még olyan hosszú maradt, hogy az áldozat lábai kényelmesen elérték a padlót.”37 A bizo-nyítási kísérlettel cáfolni lehetett a sértett édesanyja és a tanúk vallomását, akik úgy adták elő, hogy a sértett lábai a levegőben lógtak, illetve rángatóztak. „Ebből megálla-pítható volt, hogy B. István az egész fantasztikus törté-netet csupán kieszelte azért, hogy a német követség előtt kémek áldozatának tüntethesse fel magát, mert ilyen módon remélhette, hogy önfeláldozó szolgálatáért meg-felelő jutalomban fog részesülni.”38 Közlekedési bűncse-lekményes ügyekben is gyakran alkalmazzák, azt tisztáz-zák például, hogy a baleset megtörténhetett-e úgy, ahogy a tanú, illetve a terhelt elmondta vallomásában. Szintén vallomásellenőrzést szolgált egy rongálási ügyben a bi-zonyítási kísérlet, amikor azt vizsgálták, hogy a szomszéd valóban megmérgezte-e a másik szomszéd növényeit azért, hogy rálásson a várra az erkélyről. Ezt tagadta, azonban a helyszínen megállapították, hogy kizárólag azok a fák száradtak ki, amelyek takarták a kilátást az erkélyről.

36 Árpád Budaházi: Personal and Material Evidences in Criminal

Procedure, with Particular Attention to Road Traffic Crashes. In: Studia Universitatis Babes-Bolyai, Iurisprudentia, 2017/2.

37 Gyakorlati nyomozástan. Budapest, Magyar Államrendőrség Or-szágos Szaktanulmányi Felügyelője, 1947. 140.

38 Gyakorlati nyomozástan i. m. 140–141.


A bizonyítási kísérlet a bírósági eljárásban ugyanúgy alkalmazható, mint nyomozás során, alkalmas arra, hogy „a vallomásban foglalt egyes adatokat, illetőleg a jelenség megtörténtét vagy azzal összefüggésben a tanú észlelésének lehetőségeit és körülményeit – azonos feltételek megterem-tése, illetőleg a cselekménynek a bíróság előtt történt leját-szása mellett – konkrét tények alapján ellenőrizze a bíró-ság.”39 Még a régi Be. időszakában fogalmazta meg a Leg-felsőbb Bíróság, hogy a bírósági eljárásban nem feltétlenül lehet megteremteni azokat a körülményeket, amelyek azonosak, vagy a lehető legnagyobb mértékben hasonlóak a vizsgált esemény idején fennállt körülményekhez. „A je-len esetben a cselekményben szerepelt gépjárművek nem állnak rendelkezésre, s az elkövetéskori helyszín sajátossá-gainak is jelentőségük lehet. A cselekményben szerepel gépjárművekhez hasonlóknak a felkutatása, ezeknek, és az elkövetéskori sajátos körülményeknek a bizonyítási kísér-lethez való biztosítása bírói hatáskörben nem oldható meg”– mutatott rá a Legfelsőbb Bíróság, amely emiatt nem helytelenítette, hogy a megyei bíróság az ügyben pótnyo-mozást rendelt el. [Legf. Bír. Bf.III.2.453/2001] A Szegedi Ítélőtábla is arra hivatkozott a bizonyítási kísérlet eredmé-nyének a bizonyítékok köréből való kirekesztése kapcsán, hogy lehetőleg ugyanolyan körülmények között kell lefoly-tatni, mint ahogyan a vizsgált esemény vagy jelenség meg-történt, illetőleg megtörténhetett. [Szegedi Ítélőtábla Bf.III.107/2014/4.] A bizonyítási kísérletnél az „ugyanolyan körülmények” megteremtése még a nyomozási szakaszban sem biztosítható maradéktalanul, ami nem szabad, hogy problémát okozzon az eljárási cselekmény végrehajtása kapcsán, hiszen a relevancia kell, hogy iránymutató le-gyen.40 Ha például egy kerékpárost gázolt el az autós, a ke-rékpáros láthatóságára irányuló bizonyítási kísérletnél irreleváns, hogy az eljárási cselekmény során használt ke-rékpár egy zöld férfi mountain bike vagy egy kék női trekking kerékpár.

2.2. ÉRZÉKELHETŐSÉGI KÍSÉRLETEK

Ebbe a körbe a jelenségek észlelhetőségének, láthatósá-gának, hallhatóságának, a szagok és ízek érzékelhetősé-gének és megkülönböztethetőségének megállapítására irányuló kísérletek tartoznak. Ezek rendszerint helyszín-hez kötöttek, vagyis ott kell megtartani, ahol a kérdéses cselekmény, jelenség vagy esemény történt. Kérdőíves empirikus kutatásom41 (185 nyomozó és 135 vizsgáló töl-tötte ki a kérdőívet) is megerősítette azt az általam is ta-pasztalt gyakorlatot, hogy tipikusak a láthatóság céljából elrendelt bizonyítási kísérletek. Olyan kérdések tisztázá-sa végett tartják ilyenkor a bizonyítási kísérletet, hogy a tanú valóban látta-e a az elkövető arcát, vagy egy közle-

39 Nagy: i. m. 363.

40 Girhiny Kornél: The relevancy of questioning on the scene in case of

exhibits. In: Studia Universitatis Babes-Bolyai, Iurisprudentia, 2017/2., 1–7.

41 Budaházi Árpád: A bizonyítási kísérlet egy empirikus kutatás tükré-

ben. In: Magyar Rendészet, 2017/5. sz.

kedési balesetnél, elsőbbség meg nem adásánál volt-e ta-karó hatás (pl. reklámtábla), ami miatt a gyanúsított nem láthatta a védett útvonalon közlekedő kerékpárost. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán is folytattak ilyen kísérletet a Kriminalisztikai In-tézet oktatói, ahol az derült ki, hogy a férfiak vizuális észlelése, míg a nők auditív érzékelése volt jobb.42 Szintén láthatósági kísérletet tartottak egy ügyben, amikor köz-világítással nem rendelkező lakott területen kívül közle-kedő kerékpárost elütötte a gyanúsított. A kerékpáros nem volt kivilágítva, és fényvisszaverő ruházatot sem használt. Bizonyítási kísérlettel győződtek meg arról, hogy a gyanúsított láthatta-e a kerékpárost.

2.3. IDŐTARTAM MEGÁLLAPÍTÁS BIZONYÍTÁSI KÍSÉRLETTEL

Bizonyos műveletekhez, eseményrészletek vagy történések lefolyásához szükséges időtartam megállapítása is történ-het kísérleti úton. Itt elsősorban arra kell gondolni, hogy például bizonyos távolság megtételéhez mennyi idő szük-séges.43 Az időtartam megállapításra is jellemző, hogy min-dig is részét képezte a bizonyítási kísérletes céloknak, már az 1900-as évek elején is szemléltető példaként szolgált annak vizsgálata a szemle keretében, hogy „lóháton, sebe-sen vágtatva, egyik hely milyen messze van a másiktól.” 44

Időtartam megállapítását szolgálta a Pécsi Ítélőtábla előtt lévő ügy is, amelyben a bizonyítási kísérlet keretében a másodfokú bíróság a vádlott részvételével és közremű-ködésével bejárta azt az útvonalat, amelyet a vádlott val-lomásában megjelölt. A bizonyítási kísérlet eredménye-ként a másodfokú bíróság megállapította, hogy a vádlott által megjelölt útvonal – az általa megjelölt feltételek mellett – nem teljesíthető 49 perc alatt, ahhoz legalább 59–60 percre van szükség. A másodfokú eljárásban le-folytatott bizonyítási kísérlet tehát nem igazolta a vádlott alibijét, „ugyanakkor alapjaiban megkérdőjelezte a vádlott vallomásának valóságtartalmát, szavahihetősége meg-dőlt.” Az ítélőtábla szerint „a bizonyítási kísérlet minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy a vádlott az objektív bizonyítékok által igazoltan rendelkezésére álló időtartam alatt nem járhatta be gépkocsival azt az útvonalat, amelyet vallomásában állított”. [Pécsi Ítélőtábla Bf.I.7/2014/5.]

42 Angyal Miklós – Bezsenyi Tamás – Bói László – Farkasné Halász

Henrietta – Girhiny Kornél – Nyitrai Endre – Tirts Tibor: Tisztjelölt

hallgatók a kriminalisztikai megismerés startkövénél (egy szimulált

baleset tanulságai). In: Magyar Rendészet 2017. 2. sz. 5–20.43

Bócz Endre – Finszter Géza: Kriminalisztika joghallgatóknak. Bu-dapest, Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, 2008. 175.

44 Balogh Jenő – Edvi Illés Károly – Vargha Ferenc: A Bünvádi perrend-

tartás magyarázata. Második kötet. Budapest, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, 1909. 107.


2.4. VALAMELY MŰVELET VÉGREHAJTÁSI LEHETŐSÉGÉNEK TISZTÁZÁSÁT SZOLGÁLÓ KÍSÉRLET

A bizonyítási kísérlet jellemzője, hogy az eljárási cselek-mény során a hatóság érzékileg ismeri meg magát a bizo-nyító tényt – a látványt vagy az események egymásután-ját, a művi úton előidézett történést.45 Művelet végrehaj-tási lehetőségének tisztázását szolgálja például, ha azt vizsgálják, hogy adott eszközzel milyen módon okozható sérülés.46 A sértettnek okozott sérülés keletkezhetett-e úgy, ahogy a sértett, illetve a tanúk azt elmondták.

Az egyik ügyben a sértett azt állította, hogy a gyanú-sított miután sérelmére súlyos testi sértést követett el, a menekülése közben a nyerges vontatóját ráhúzta, miköz-ben ő a földről feltápászkodott, és ezzel neki további sé-rülést okozott. A bizonyítási kísérlet során azt vizsgálták, hogy a szűk helyen kanyarodhatott-e úgy a nyerges von-tató, hogy a sértetthez hozzáérjen, illetve láthatta-e a gyanúsított a gépjármű vezetőülésénél, hogy éppen hol van a sértett. Szintén a végrehajthatóságot vizsgálták bi-zonyítási kísérlettel, amikor azt ellenőrizték, hogy adott ágynemű huzatban adott mennyiségű cigarettás doboz elférhetett-e abban az esetben, ha azt nem rendezetten tették bele, hanem beleszórták.

2.5. BIZONYOS ESEMÉNY VAGY ANNAK MEGHATÁROZOTT RÉSZE MIKÉNT MEHETETT VÉGBE

Ebbe a körbe tartoznak az olyan kísérletek, amelyek azt igye-keznek tisztázni, hogy az esemény egyes mozzanatai milyen sorrendben követhették egymást, melyik elem milyen elvál-tozásokat idézhetett elő stb.47 A Budapest Környéki Tör-vényszék emberölési ügyében a nyomozás során tartott bi-zonyítási kísérlet alkalmával a gyanúsított úgy nyilatkozott, hogy „a férje két kézzel fogta meg a borosüveget, ült, és hú-zogatta, majd felállt, mindketten húzták a palackot, végül ki tudta tépni a kezéből, és kiment. A sértett a huzavona közben szúródott meg, de nem szándékosan szúrta meg, nem is vet-te rögtön észre, hogy megszúrta. Ismét úgy nyilatkozott, hogy ő abszolút nem sérült meg.” Aztán több ellentétes val-lomás is következett a terhelttől, majd egy újabb bizonyítási kísérlet alkalmával úgy nyilatkozott, hogy „minden egyes másodpercre nem emlékszik biztosan, de úgy emlékszik, hogy először a kést emelte fel, majd utána a flakont, de ezt 100%-ra megmondani nem tudja.” A bíróság arra a megál-lapításra jutott, hogy „a nyomozó hatóság a Be. 120. § és 121. §-aiban írt rendelkezéseket teljeskörűen betartotta, az így nyert adatok aggálytalansága felől a megyei bíróságnak kétsége nem merült fel”. [Budapest Környéki Törvényszék B.104/2007/20]

45 Bócz Endre: Büntetőeljárási jogunk kalandjai – sikerek, zátonyok és

vargabetűk. Budapest, Magyar Hivatalos Közlönykiadó, 2006. 133.

46 Bócz–Finszter: i. m. 174.


2.6. EGYÉNI TULAJDONSÁGOK, KÉPESSÉGEK MEGISMERÉSE

A bizonyítási kísérlet alkalmas lehet az események sze-replői bizonyos egyéni tulajdonságainak (erejének, ügyes-ségének, jártasságainak), képességeinek (pl. adaptációs képességének, látó- és halló érzékelésének, egyéni inger-küszöbének stb.) megismerésére.48 Az egyik ügyben azt vizsgálta a nyomozó hatóság, hogy lopásnál befért-e a gyanúsított azon az ablakon, amelyen ő azt állította, és úgy tulajdonította-e el a házból az értékeket, ahogy ezt vallomásában elmondta. Ugyanilyen típusú példa lehet, hogy a bűncselekmény elkövetéséhez eszközül használt zsákba mennyi kukorica fért bele, és azt a gyanúsított el tudta-e vinni magával a helyszínről. Az egyéni tulajdon-ságokból indult ki az a bizonyítási kísérlet is, amikor azt vizsgálták, hogy egy zárt telefonfülkében a fejbelőtt sér-tett sérelmére hányan követhették el a bűncselekményt, vagyis az elkövetőn kívül más is befért-e a sértetten kívül a telefonfülkébe.

Záró gondolatok

A bizonyítási kísérlet jogi környezete a régi Be. óta szinte változatlan, és úgy tűnik, hogy ez fogja jellemezni a jövőt is, jelenleg semmi sem indokolja a jogszabály változtatást. A bizonyítási kísérletet, ha törvényi rendelkezéseket be-tartva hajtják végre, és a szakma szabályainak is megfelel az eljárási cselekmény elvégzése, nagy eséllyel eredményé-re bizonyítékként támaszkodik a bíróság, amely vallomás-ellenőrzés céljából maga is elrendelheti a bizonyítási kísér-letet. A nyomozás során a bizonyítási kísérlet szintén al-kalmas vallomásellenőrzésre, amellett, hogy alátámaszt, vagy éppen cáfol egy hatósági feltételezést, vagy eredménye újabb verziók állításához segítheti a hatóságot. A bizonyí-tási kísérletet csak ritkán rendelik el, ami köszönhető egy-részt annak, hogy a szervezése sok esetben hosszú időt és többletmunkát igényel, másrészt az is problémaként merül fel, hogy a hatóság képes-e az adott eseményhez, cselek-ményhez, jelenséghez hasonlót teremteni. Előfordul, hogy nem, és az is az okok között szerepelhet, hogy bizonyítási kísérlet nélkül is el lehet végezni a vallomásellenőrzést. A bizonyítási kísérlet nemcsak a nyomozásban, hanem az elsőfokú- és másodfokú bírósági eljárásban is helyet és sze-repet kaphat, amit a tanulmányban ismertetett jogesetek is alátámasztanak. Úgy gondolom, hogy szükség van a ne-vesített, önálló bizonyítási kísérletre, hiszen negatív vagy pozitív eredménye egyaránt jelentőséggel rendelkezik a büntetőeljárás szempontjából, viszont ügyelnie kell a ha-tóságnak arra is, hogy felismerje a hibát, ha a bizonyítási kísérlet során bekövetkezett, mert a hiba rossz irányba is viheti az eljárást.



LÁRIS LILIÁNA – HARMATI JUDIT – KISS ÁRPÁD LAJOS1

Az adóbírság és a büntetőjogi szankció kapcsolata

I. A probléma felvezetése

A probléma gyökere abban áll, hogy a kétszeres elítélés tilalmába ütközik-e az az eset, amikor valakivel szemben egy adóigazgatási eljárásban már adóbírságot vetettek ki, de egyúttal büntetőeljárás is indul vele szemben.

Számos büntetőjogi szakember azonnali válasza a kér-désre: természetesen nem, mert az adóbírság közigazga-tási szankció, míg a büntetőjog egy teljesen más jogterü-let. De vajon a válasz valóban ennyire egyértelmű? Jelen tanulmányt azért készítettük el, mert a látszólagos egy-értelműség számos jogalkalmazási problémát takar.

A ne bis in idem, azaz a kétszeres értékelés tilalmának elvét minden jogállami rendszerben ismerik és alkalmaz-zák, nemcsak a büntetőeljárásokban, hanem más jogágak-ban is alapelvvé vált. Emellett az Európai Unióban a bel-ső piacon kiépült gazdasági kapcsolatok és a határokon átnyúló bűnözés nemzetközi vonatkozású ügyekben is felvetette a ne bis in idem elv alkalmazásának kérdését.

A témánk, az adóbírság és a büntetőeljárás viszonya látszólag kizárólag egy tagállamon belül, a saját nemzeti szabályozás szintjén jelenthet problémát. Ténylegesen azonban két szempontból is Európai Uniós vonatkozással bír.

Egyrészt, az Európai Unió Alapjogi Chartája alkalma-zásának kötelezettsége tisztán belföldi ügyekben is fel-merül, másrészt a belső piacra figyelemmel mára gyakran előfordul, hogy az egyik tagállamban adóigazgatási eljárás indult és ezzel párhuzamosan kezdődik egy másik tagál-lamban ugyanazon adó megfizetésének hiánya vagy va-lótlan adatokon alapuló kifizetés miatt adócsalás kapcsán büntetőeljárás.

Tanulmányunkban röviden ismertetjük a ne bis in idem

elv hazai és európai szintű szabályozását, valamint az Európai Unió Bíróságának jogértelmezési gyakorlatát. Bemutatjuk, hogy mindezek fényében hogyan kell meg-ítélni az adóügyekben kiszabott bírságokat, és hogy a gyakorlatban ez milyen problémákat vet, illetőleg vethet fel. Rávilágítunk, hogy a kétszeres értékelés tilalmának oly egyértelmű alapelve miért is nem olyan egyértelmű, amikor azt alkalmazni kell. A felvetődő kérdésekre meg-oldást is kínálunk, de kiderül, hogy a kérdéskör sokkal összetettebb, mint ahogy az első ránézésre tűnik.

1 Harmati Judit: alügyész, Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség, Láris Liliána: ügyész, Marcali Járási Ügyészség, Kiss Árpád Lajos:

bíró, európai jogi szaktanácsadó, Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság – a cikk a szerzők magánvéleményét tük-rözi, az abban foglaltak nem tekinthetők az igazságügyi szervek hivatalos álláspontjának.

II. Nemzetközi érintettség, alkalmazandó

szabályok

A ne bis in idem elv legfontosabb nemzetközi forrásai az Európai Unió Alapjogi Chartája (a továbbiakban: Charta), az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a továbbiakban: Egyezmény) és a Schengeni Végrehajtási Egyezmény (a továbbiakban: SVE).

A Charta alkalmazásának kötelezettsége kapcsán ab-ból kell kiindulni, hogy az Európai Unió költségvetése bevételi oldalának2 egyik összetevője a hozzáadott-érték-adó (a továbbiakban: héa) alapú saját forrás, amely alapján minden tagállamra azonosan vonatkozó egységes kulcs alapján történik a tagállamok befizetése3. Az Európai Bí-róság az Åkerberg Fransson-ítéletben

4 kimondta, hogy ami-kor egy tagállami bíróság olyan büntetőeljárást folytat, amelyben a héá-val kapcsolatban felmerült adóbírságról és adócsalásról kell dönteni, akkor egyben az Unió saját bevételi forrását érintő kérdésben jár el, ily módon uniós jogot is alkalmaz.

Amikor pedig egy tagállam az Unió jogát hajtja végre – tehát héá-val kapcsolatosan akár közigazgatási, akár bün-tetőjogi területen jár el –, úgy a Charta 51. cikke értelmében tiszteletben kell tartania a Chartában foglalt jogokat és betartani az abban foglalt elveket, valamint előmozdítani azok alkalmazását. Ez a kötelezettség akkor is terheli a tagállami szerveket, ha pusztán a tagállamon belül meg-valósult bűncselekménnyel kapcsolatban járnak el.

A Chartát eredetileg 2000. december 7-én fogadták el Nizzában, de csak a Lisszaboni Szerződés hatályba lépé-sével vált kötelezővé, mára ugyanolyan jogi kötőerővel bír, mint az alapító szerződések5. Az Európai Unióról szóló Szerződés (EUSz.) 6. cikke kimondja, hogy a Char-tában foglalt jogok, szabadságok és elvek értelmezése során figyelemmel kell lenni a Chartához fűzött magya-rázatokra is.

A Charta 50. cikke rendelkezik a kétszeres eljárás alá vonás és a kétszeres büntetés tilalmáról, eszerint: „Senki

sem vonható büntetőeljárás alá és nem büntethető olyan bűn-

cselekményért, amely miatt az Unióban a törvénynek megfe-

lelően már jogerősen felmentették vagy elítélték.”A Charta az egységesség elvének kimondásaként to-

vábbá rögzíti, hogy ha az „olyan jogokat tartalmaz, ami megfelel az emberi jogok és alapvető szabadságok védel-méről szóló európai egyezményben biztosított jogoknak,

2 Az Európai Unió költségvetésének főbb bevételi forrásai: 1. tradicionális saját források (vámok, mezőgazdasági vámok, cukorilletékek, 2. Hozzáadott érték alapú saját forrás (fent is-mertetve) 3. GNI (bruttó nemzeti jövedelem) alapú forrás – lásd bővebben: http://www.europarl.europa.eu/atyourservice/hu/displayFtu.html?ftuId=FTU_1.5.1.htm.

3 Ennek jelenlegi mértéke 0,3% – lásd: http://www.consilium.europa.eu/hu/policies/eu-revenue-own-resources/2014-2020/.

4 A Bíróság 2013. február 26-i Åkerberg Fransson-ítélete (C-617/10. ECLI:EU:C:2013:105).

5 EUSz. 6. cikk (1) bekezdés.


akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szerepelnek.”6

Az Egyezményhez az Unió maga nem csatlakozott,7 annak azonban az egyes tagállamok részesei. Ha egy tag-állami hatóság a témánkat érintő ügyben jár el, úgy tehát az Egyezményt is alkalmaznia kell. Ennek 7. Kiegészítő Jegyzőkönyve (amit Strasbourgban, 1984. november 22-én fogadtak el), a 4. cikkben kimondja a kétszeres eljárás alá vonás vagy büntetés tilalmát.8

Eszerint: „Ha valakit egy állam büntető törvényének és büntető eljárási törvényének megfelelően egy bűncse-

lekmény kapcsán már jogerősen felmentettek vagy elítéltek, e személlyel szemben ugyanennek az államnak az igazság-szolgáltatási szervei ugyan e bűncselekmény miatt nem foly-tathatnak büntetőeljárást, és vele szemben abban büntetést nem szabhatnak ki.”

Az SVE-t a schengeni vívmányok9 részeként az Amsz-terdami Szerződés10 az Európai Unió elsődleges joganya-gába emelte.

A ne bis in idem elvét az SVE 54. cikke mondja ki, né-mileg másképp fogalmazva: „Az ellen a személy ellen, akinek a cselekményét a Szerződő Felek egyikében jog-erősen elbírálták, ugyanazon cselekmény alapján nem lehet egy másik Szerződő Fél területén büntetőeljárást indítani, amennyiben elítélés esetén a büntetést már vég-rehajtották, végrehajtása folyamatban van, vagy az ítélet meghozatalának helye szerinti Szerződő Fél jogszabálya-inak értelmében azt többé nem lehet végrehajtani.”11

6 Charta 52. cikk (3) bekezdés.7 Jóllehet az EUSz. 6. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy „az Unió

csatlakozik az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményhez”, a Bíróság 2014. december 18-án kelt 2/13. sz. véleménye alapján – mivel az Uniónak az Egyez-ményhez történő csatlakozására irányuló megállapodás nem egyeztethető össze az EUSz. 6. cikkével és az Egyezmény jegy-zőkönyvével – arra mégsem került sor.

8 Az Egyezmény Hetedik Kiegészítő Jegyzőkönyvét az Európai Unió tagállamai közül három nem ratifikálta (Németország, Hollandia, Egyesült Királyság) – forrás: https://www.coe.int/en/web/conventions/full-list/-/conventions/treaty/117/signatures?p_auth=l1bHRmFY.

9 Ezalatt értendő az 1985. június 14-i Franciaország, Németország és a Benelux államok között a közös határaikon való ellenőrzés fokozatos megszüntetéséről szóló Schengeni Megállapodás és az ugyanezen tagállamok között 1990. június 19-én született Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény (SVE).

10 Az Amszterdami Szerződést 1997. október 2-án írták alá, majd 1999. május 1-jén lépett hatályba.

11 Az egyezményhez fenntartás volt fűzhető és az 55. cikk meg-határozta, hogy a részes fél mely esetekben tarthatta fenn ma-gának, hogy a másik részes államtól függetlenül eljárást indít. De az 55. cikk (4) bekezdés szerint a fenntartás érvényét vesz-tette, ha az érintett fél a másik felet büntetőeljárás lefolytatásá-ra kérte fel, illetve az érintett személy kiadatásához hozzájárult. Az 58. cikk lehetővé teszi a ne bis in idem elvével kapcsolatban átfogóbb nemzeti rendelkezések alkalmazását.

A fenti jogforrásokban fellelhető ellentmondásokat az Európai Unió Bírósága a gyakorlatában megvalósított jogfejlesztő értelmezése során oldotta fel. Mindemellett a ne bis in idem uniós jogi elvének értelmezésekor az Em-beri Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) ítélkezési gyakorlata is irányadó, az egységesség elve alap-ján.12

III. Az irányadó magyar szabályozás

A hazai jogban a ne bis in idem elvét az Alaptörvény, mint a jogrendszerünk csúcsán álló norma rögzíti, a Szabadság és felelősség cím XXVIII. cikk (6) bekezdésében.

Eszerint: „A jogorvoslat törvényben meghatározott rendkívüli esetei kivételével senki nem vonható bünte-tőeljárás alá, és nem ítélhető el olyan bűncselekményért, amely miatt Magyarországon vagy – nemzetközi szerző-dés, illetve az Európai Unió jogi aktusa által meghatáro-zott körben – más államban törvénynek megfelelően már jogerősen felmentették vagy elítélték.”

Az Alaptörvényen kívül az egyes jogágak törvényei is tartalmaznak rá rendelkezést. A témánk szempontjából fontos jogszabály, a Be. 6. § (3) bekezdés d) pontja kimond-ja, hogy „Büntetőeljárást nem lehet indítani, a már meg-indult büntetőeljárást meg kell szüntetni, vagy felmentő ítéletet kell hozni, ha a terhelt cselekményét már jogerő-sen elbírálták. A Be. szerint nem kizáró ok a rendkívüli jogorvoslat (felülvizsgálat, perújítás, jogorvoslat a törvé-nyesség érdekében), a különleges eljárás, a kártalanítás és visszatérítés, valamint a fegyelmi és polgári jogi kártérí-tési felelősség.

IV. Ne bis in idem tartalmának bemutatása

A ne bis in idem elv alkalmazásának feltétele az alábbi há-rom kritérium egyidejű fennállása:

1. Ugyanazon cselekmény2. Jogerős elbírálás és végrehajtás13

3. Büntetőjogi jellegű szankció

12 Az egységesség elvének jogalapja az EUSz. 6. cikk (1) bekezdé-sének harmadik albekezdése („A Chartában foglalt jogokat, szabadságokat és elveket a Charta VII. címében foglalt, az ér-telmezést és alkalmazást szabályozó általános rendelkezéseknek megfelelően kell értelmezni, kellően figyelembe véve a Char-tában említett azon magyarázatokat, amelyek meghatározzák az egyes rendelkezések eredetét.”) és a Charta 52. cikk (3) be-kezdésének első mondata („Amennyiben e Charta olyan jogokat tartalmaz, amelyek megfelelnek az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai egyezményben biztosított jogoknak, akkor e jogok tartalmát és terjedelmét azonosnak kell tekinteni azokéval, amelyek az említett egyezményben szere-pelnek.”).

13 A végrehajtási feltétel kizárólag az SVE-ben szerepel, de az Eu-rópai Unió Bírósága figyelembe vette joggyakorlata során, ezért ehhez igazodóan folytattuk vizsgálódásunkat.


1. AZ UGYANAZON CSELEKMÉNY JELENTÉSE

Ítélkezése során az Európai Unió Bírósága (a továbbiak-ban: EUB) eddig a ne bis in idem elvét döntően az SVE 54. cikkében foglalt megfogalmazása alapján értelmezte. Ezen jogforrás az ugyanazon cselekmény fogalmát használja szemben a Chartában és az Egyezményben használt ugyanazon bűncselekmény megnevezéssel.

Az ugyanazon cselekmény fogalmával kapcsolatban az EUB kimondta, hogy a fogalmat egységesen kell értelmezni, ez-által azt az uniós jog önálló fogalmának szintjére emelte.14 Kimondta, hogy az ugyanazon cselekmény megítélésénél a történeti tényállásnak van jelentősége, az eltérő nemzeti sza-bályozásban a védett jogi tárgy és a jogi minősítés figyelmen kívül marad. Ha a történeti tényállás egymáshoz időben, térben és tárgyuk szerint elválaszthatatlanul kötődő cselek-mények együttese, akkor fennáll a cselekmények azonossá-ga. Ezen szempontot a járulékos bűncselekmények megíté-lésénél is alkalmazni kell.15 Az elkövető szándékának azo-nossága azonban a többi feltétel hiánya esetén nem alapozza meg a cselekmény azonosságát.16

Az EUB több alkalommal is hangsúlyozta, hogy ezen megítélés végérvényes mérlegelése a hatáskörrel rendel-kező hatóságok feladata. Nekik kell tehát meghatározni, hogy az elbírálandó történeti tényállás egymáshoz időben, térben és tárgyuk szerint elválaszthatatlanul kötődő cse-lekmények együttesének minősül-e.17

2. A JOGERŐS ELBÍRÁLÁS ÉS VÉGREHAJTÁS MEGÍTÉLÉSE

A jogerős elbírálás kapcsán az EUB kimondta, hogy nem-csak a bíróságok által hozott jogerős ügydöntő határozat minősül jogerős elbírálásnak, hanem a tagállamban ho-zott minden olyan, a cselekményt érdemben kivizsgáló és a bizonyítékokat értékelő döntés, így akár ügyészségi eljárást megszüntető határozat is, amely ezt követően a nemzeti szabályok szerint véglegesen megakadályozza a büntetőjogi felelősségre vonhatóságot, és ezzel akadálya ugyanabban az államban ugyanazon cselekmény miatt újabb büntetőeljárás lefolytatásának. Ide tartozik a jogerős felmentő ítélet, az elévülés miatti megszüntetés, vagy a terhelt távollétében hozott marasztaló ítélet is.18 A ne bis

in idem elv alkalmazása nem akadályozza az újabb bizo-nyítékok feltárása alapján a büntetőeljárás megindítását.19

14 A Bíróság 2016. június 29-i Kossowski ítélete (C-486/14, ECLI:EU:C:2016:483).

15 A Bíróság 2006. március 9-i Van Esbroeck ítélete (C-436/04, ECLI:EU:C:2006:165).

16 A Bíróság 2007. július 18-i Kraaijenbrink ítélete (C-367/05, ECLI:EU:C:2007:444).

17 Van Esbroeck ítélet 38. pont.18 A Bíróság 2003. február 11-i Gözutok és Brügge egyesített

ügyekben hozott ítélete (C-187/01. és C-385/01. egyesített ügyek, ECLI:EU:C:2003:87) és a 2008. december 22-i Turanský ítélete (C-491/07, ECLI:EU:C:2008:768).

19 A Bíróság 2014. június 5-i M. ítélete (C-398/12, ECLI:EU: C:2014:1057).

Nem minősül azonban jogerős elbírálásnak az olyan ügyé-szi megszüntető határozat, amelyre az ügy érdemi vizs-gálata nélkül került sor.20 Emellett a kétszeres értékelés tilalmát nem alapozza meg az olyan határozat, amely az előzetes fogvatartás (rendőrségi őrizet, előzetes letartóz-tatás) beszámításáról rendelkezik.21

A Charta és az Egyezmény szabályozásához képest az SVE a büntetés végrehajtását, annak folyamatát vagy a végrehajthatatlanságot is feltételként határozza meg a ne

bis in idem elvének érvényesítése során. Az EUB e tekin-tetben is pontosította a feltétel alkalmazási körét. A fel-függesztett szabadságvesztés büntetést a próbaidő alatt úgy kell tekinteni, hogy annak végrehajtása folyamatban van.22

A végrehajtás folyamatosságával vagy befejezettségé-vel, illetve végrehajthatatlanságával kapcsolatban az EUB kimondta, hogy ezen, az SVE-ben foglalt többlet feltétel annak elkerülésére szolgál, hogy az elkövető büntetlenül maradjon, ha valamilyen oknál fogva abban az államban, ahol jogerősen elítélték, a kiszabott büntetést nem haj-tották végre.23

3. A BÜNTETŐJOGI JELLEG VIZSGÁLATA

A gazdasági élet fellendülése és az integráció fejlődése felvetette annak kérdését, hogy hogyan kell megítélni, ha ugyanazon tényállás alapján valamely tagállam hatósága közigazgatási szankciót alkalmazott, és hogy ilyen ese-tekben akár másik, akár ugyanazon tagállamban indít-ható-e büntetőeljárás, illetve szabható-e ki büntetés. Az EUB legújabb ítéleteiben kiterjesztette a ne bis in idem elv alkalmazását olyan esetekre is, amikor büntetőjogi és közigazgatási jogi jellegű szankció találkozik.24 A szank-ciók büntetőjogi jellegének megítélésénél az EJEB ítélke-zési gyakorlatát is figyelembe vette az EUB, az egységes-ség elve alapján.

Az EUB a Bonda-ítéletben25 vette át az EJEB gyakorlatát

és a későbbiekben ismertetett Engel-teszt során azt vizs-gálta, hogy az alapügyben kiszabott mezőgazdasági tá-mogatással kapcsolatos szankciót követően indítható-e büntetőeljárás – azaz, hogy a mezőgazdasági támogatás-sal kapcsolatban alkalmazott szankció büntetőjogi jelle-gű-e. Az EUB kimondta, hogy az ügyben szereplő szank-ció büntetőjogi jellege nem állapítható meg, mivel a szankció célja nem a megtorlásra, hanem az uniós alapok védelmére szolgál azáltal, hogy a pontatlan nyilatkozatot tevő felet ideiglenesen kizárja a támogatásból, de ez a

20 Lásd Kossowski ítélet.21 A Bíróság 2007. július 18-i Kretzinger ítélete (C-288/05, ECLI:

EU:C:2007:441).22 Uo.23 Uo. és a Bíróság 2014. május 27-i Spasic ítélete (C-129/14,

ECLI:EU:C:2014:586).24 Lásd a Bíróság 2012. június 5-i Bonda ítélete (C-489/10, ECLI:

EU:C:2012:319) és Åkerberg Fransson ítélete.25 Vö. 24. lábjegyzet .


joghátrány is csak abban az esetben érvényesül, ha a fél egyáltalán pályázatot nyújt be.

26

V. Az adóbírság büntetőjogi jellegének

megítélése

1. A MEGÍTÉLÉS SZEMPONTJAINAK ALAPJA: AZ ENGEL-KRITÉRIUMOK

Az EJEB a már említett Engel-ügyben27 három kritérium

alapján vizsgálta a szankciók büntetőjogi jellegét: 1. a nemzeti jog büntetőjogi besorolása, mint kiindu-

lási alap, 2. a szankció célja és címzetti köre 3. az előírt büntetés jellege és súlya.

Az EJEB a második és harmadik kritériumot vagyla-gosan alkalmazza, de ha azok elkülönített vizsgálata nem vezetett eredményre, úgy az együttes vizsgálatuk indo-kolt.

Az EJEB az Engel-kritériumok alapján az utóbbi évek-ben több ítéletében kimondta a ne bis in idem elvének megsértését olyan kettős eljárásokban, amikor adócsalás miatt adóbírság alkalmazása mellett büntetőeljárás is in-dult ugyanazon személy ellen ugyanazon szabályszegés miatt, vagy csempészetért közigazgatási bírságot szabtak ki ugyanazon tényekre alapozva, mint amelyek alapján korábban büntetőeljárásban jogerős döntés született.28

Az EUB az Åkerberg Fransson-ítéletben kifejezetten azzal foglalkozott, hogy a Charta 50. cikkében szabá-lyozott ne bis in idem elvét akként kell-e értelmezni, hogy az kizárja-e, hogy valamely vádlott ellen adócsalás miatt büntetőeljárást indítsanak, ha ugyanazon téves adatköz-lési tényállás miatt vele szemben már adóbírságot szab-tak ki.

Az EUB szerint a Charta 50. cikke nem zárja ki, hogy valamely tagállam a héá-val összefüggő bevallási kötele-zettségek teljesítésének elmulasztásában megnyilvánuló ugyanazon tényállásra adójogi és büntetőjogi szankciók kombinációját alkalmazza. A héá-ból származó bevételek teljes körű beszedésének biztosítása, ezáltal pedig az Unió pénzügyi érdekeinek védelme céljából a tagállamok sza-badon választhatják meg az alkalmazandó szankciókat, amelyeknek azonban hatékonynak, arányosnak és visz-szatartó erejűnek kell lenniük. Ölthetik közigazgatási szankció vagy büntetőjogi szankció formáját, illetve a kettő kombinációja is lehetséges.

A Charta 50. cikke csak akkor zárja ki, hogy ugyan-

26 Uo. ítélet 40. pont.27 1976. június 8-i Engel és társai kontra Hollandia ügy, megerő-

sítette 2009. február 10-i Zolotoukhine kontra Oroszország ügyben – http://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-91222.

28 Grande Stevens and Others v. Italy ügy – 18640/10, 2014. már-cius 4-i ítélet, Lucky Dev v. Sweden ügy – 7356/10 2014. no-vember 27-i ítélet, Kapetanios and Others v. Greece ügy – 3453/12, 42941/12 és 9028/13, 2015. április 30-i ítélet.

azon tényállás alapján ugyanazon személlyel szemben büntetőeljárást indítsanak, ha az adóbírság büntető jelle-gű, és jogerőssé vált. Az EUB az adóbírság büntető jelle-gének mérlegelése szempontjából átveszi a Bonda-ítéletben már hivatkozott, és az EJEB által kidolgozott Engel-kritériumokat. Ezzel összhangba került a két bíró-ság értelmezési gyakorlata. Az EUB mindazonáltal hoz-záfűzi, hogy az alkalmazott adóbírság büntető jellegének vizsgálata minden esetben a nemzeti bíróság feladata.

Az EJEB korábbi ítélkezése során29 az EJEE 6. cikke30 kapcsán mondta ki a tagállamokban kiszabott 20, illetve 40%-os adóbírság büntetőjogi jellegét. Később már a 7. Kiegészítő Jegyzőkönyv 4. cikke értelmében is alkalmaz-ta ugyanezen megállapításait,31 melyeket a 30% és 60% mértékű adóbírság vonatkozásában is megismételt.32

Az EUB jogfejlesztő értelmezése nyomán született meg az EJEB új megközelítést tükröző ítélete,33 amely éppen az adóügyi és büntetőeljárások párhuzamosságának meg-engedhetőségével foglalkozik. Ebben az EJEB a közigaz-gatási szankciók büntetőjogi jellegének vizsgálata során kiemelte, hogy az Engel-kritériumok vizsgálatán túlme-nően számos egyéb szempontot is szem előtt kell tartani. Ilyen például, hogy a különböző eljárásoknak milyen ki-

egészítő jellegű célja van, nem csupán in abstracto, hanem in concreto. Ezen ítélet értelmében meghatározott további poszt-Engel szempont, hogy a kettős eljárások előrelátha-

tó következmények voltak-e az adott elkövetés során (idem). Újabb vizsgálati szempont, hogy az eljárások lefolytatása során az eljáró szervek megtettek-e minden lehetséges lépést

a kettős elbírálás elkerülése érdekében. Az ítélet továbbá, mindenekfelett rögzíti, hogy az elsőként jogerőre emel-kedett, kiszabott szankciót a másik eljárásban a jogkövet-kezmények alkalmazásakor figyelembe vették-e, azaz hogy a szankciók arányosak-e és az érintettre nézve nem jelen-tenek-e indokolatlan többlet-terhet.

Ezen újabb szempontok mérlegelése is szükséges tehát annak megítéléséhez, hogy a közigazgatási és büntetőjo-gi eljárások kettőssége nem ütközik-e az Egyezményben és a Chartában foglalt ne bis in idem elvével.34 Az EJEB ezen ítéletében a korábbi joggyakorlatához képest lénye-gesen enyhített a kétszeres értékelés tilalmának alkalma-zási körén, jelentős mozgásteret adva az Egyezmény részes államainak a kétszeres értékelés tilalma alóli kimentésre.

29 Janosevic v. Sweden ügy 34619/97, 2001. november 1-jei ítélet, Västberga v. Sweden ügy – 36985/97, 2002. július 23-i ítélet.

30 Tisztességes tárgyaláshoz való jog.31 Manasson v. Sweden ügy – 41265/98, 2003. április 8-i ítélet,

Rosenquist v. Sweden ügy – 60619/00, 2002. szeptember 14-i ítélet, Synnelius and Edsbergs Taxi AB v. Sweden ügy – 44298/02, 2008. június 17-i ítélet, Carlberg v. Sweden ügy – 9631/04, 2009. január 27-i ítélet, Lucky Dev ügy.

32 A and B v. Norway ügy – 24130/11 és 29758/11, 2016. november 15-i ítélet.

33 A and B v. Norway ügy.34 Uo.


2. AZ ADÓBÍRSÁG MAGYAR SZABÁLYOZÁSA ÉS BÜNTETŐJOGI MEGÍTÉLÉSE

Az adóbírság kiszabásának feltételeit a hazai jogban az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) XXIX. fejezete tartalmazza. Az Art. 215. § (1) bekezdése szerint „adóhiány esetén adóbírságot kell fizetni.” Adóbírságot állapít meg az adóhatóság akkor is, ha az adózó jogosu-latlanul nyújtotta be támogatási, adó-visszaigénylési, adó-visszatérítési kérelmét, vagy igénylésre, támogatásra, visszatérítésre vonatkozó bevallását.

Az alábbiakban összevetjük a magyar eljárásban alkal-mazott adóbírságot az Engel-kritériumokkal és azok men-tén az EUB és EJEB által az ítélkezés során kimunkált főbb szempontokkal annak megállapítása érdekében, hogy az adóbírság büntető jellegű szankciónak tekinthető-e.

1. A nemzeti jog besorolása: az adóbírságot nem bün-tetőeljárásban, hanem közigazgatási jogban, adóigazga-tási eljárásban vetik ki, így ebből a szempontból nem büntetőjogi jellegű szankció.

2. A szankció célja és címzetti köre – e körben a kö-vetkező szempontokat kell összességükben értékelni:

a) Mindenkire vonatkozik-e? – Nem minden termé-szetes és jogi személynek keletkezik adófizetési kö-telezettsége, mert léteznek mentességek, és kivéte-lek, így adóalanyok ugyan, de mégsem címzettjei a szankciónak adóbevallás benyújtásának hiányában sem, mert nem keletkezik adóhiány. Ugyanakkor megállapítható, hogy az adóbírság minden adózóra vonatkozik, akinek esetében adóhiányt, azaz az adózó terhére adókülönbözetet állapít meg az adó-hatóság, vagy jogosulatlanul folyamodott kifizeté-sért, akár szándékosan, akár gondatlanul járt el. Ez a büntetőjogi jelleg felé mutat.

b) A szankció célja a megtorlás vagy a megelőzés? – Az adóbírság a törvény „Jogkövetkezmények” című fe-jezetében található. Adóhiány esetén főszabály sze-rint nincs mérlegelési lehetőség, az adóhatóság kö-teles adóbírságot kiszabni. Ez az automatizmus a megtorlás jellegre utal, egyúttal azt hivatott szol-gálni, hogy másokat visszatartson a hasonló sza-bálytalanságoktól. Az adóbírság mértéke főszabály szerint a megállapított adóhiány 50%-a, de ha az adóhiány a bevétel eltitkolásával, hamis bizonylatok, könyvek, nyilvántartások előállításával, felhaszná-lásával, illetve a bizonylatok, könyvek, nyilvántar-tások meghamisításával, megsemmisítésével függ össze, úgy mértéke 200% – ez a szabályozás szintén az adóbírság megtorló jellegére utal és a büntetőjo-gi jellege mellett szól.

Az EJEB fent ismertetett ítélkezési gyakorlatából arra lehet következtetni, hogy az EJEB önmagában a bírság mértéke alapján megállapíthatónak tartja a szankció büntetőjogi jellegét.

c) Milyen jogi tárgy védelmét szolgálja a jogsértés szankcionálása? Az adózás rendjéről szóló törvény célja az adózás rendjének, az eljárás törvényességé-

nek és eredményességének biztosítása35. Adóbírság esetén a jogsértés szankcionálása egyértelműen az adózás rendjének biztosítását szolgálja, vagyis azt hivatott elősegíteni, hogy az adó megfelelő módon és mértékben befizetésre kerüljön. Az EUB értel-mezésében36 a magyar szabályozás szerinti adóbír-ság olyan jellegű, hogy arra ösztönzi az adóalanyo-kat, hogy a lehető leggyorsabban rendezzék az adó-fizetési elmaradásokat, és így járul hozzá az adó megfelelő behajtása célkitűzésének eléréséhez. A Btk. 396. §-ban szabályozott költségvetési csalás jogi

tárgya az államháztartás (költségvetés) fiskális be-vételeinek biztosításához és a költségvetés prudens működéséhez fűződő érdek. Márpedig az adóbevé-telek biztosítása ennek központi magvát jelentik. Álláspontunk szerint a két norma védett jogi tárgya legalább részben átfedi egymást, ami szintén az adó-bírság büntetőjogi jellege felé mutat.

3. A szankció jellege és súlya:

a) Az adóbírság pénzügyi jellegű szankció, szabadság-vesztésre átváltoztatásnak nincs helye, azonban mivel kifizetetlen tartozásnak tekintendő, végre-hajtási eljárás indítható, amelynek eredménytelen-sége végső soron például jogi személy esetében kényszertörléshez vagy felszámoláshoz is vezethet, akárcsak a büntetőeljárásban alkalmazható legsú-lyosabb szankció esetén jogi személlyel szemben.

b) Az adóbírság meg nem fizetése esetén bűnügyi nyil-vántartásba vételre nem kerül sor. Az adóhiányt és az adóbírságot meg nem fizetésük esetén végrehaj-tás során azonos sorrendben kell kielégíteni,37 így az adóbírság meg nem fizetése kihatással jár az adó-hiány megfizetésére is38. Ezzel szemben a büntető-

35 Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (régi Art.) 1. § (1) bekezdése ekképpen határozta meg a törvény célját, míg a hatályos Art. nem tartalmaz erről deklarációt. Bár az Art.-nak nincs az Országgyűlés által hivatalosan elfogadott indokolása, a jogszabály célkitűzései nem változtak. A Kormány 2016. áp-rilis 4-i ülésén tárgyalt és elfogadott Art. koncepciójában fog-laltak szerint ugyanis az újraszabályozás célja annak tükrözése, hogy az állam az adóhatóságon keresztül ügyfélközpontú szol-gáltatást nyújt, segíti az adózókat adókötelezettségeik teljesíté-sében, ugyanakkor ezt oly módon teszi, hogy a költségvetés bevételi érdekei nem sérülnek, minden kötelezett a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően vegye ki részét a köztehervise-lésből.

36 A Bíróság 2017. április 26-i Farkas ítélete (C-564/15. ECLI:EU: C:2017:302) 62. pont.

37 Vö.: a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény 165–166. §.

38 Az Art. rendelkezései szerint adótartozás: az esedékességkor meg nem fizetett adó és a jogosulatlanul igénybe vett költség-vetési támogatás (7. § 6. pont), adóhiány: az adózó terhére meg-állapított adókülönbözet, adott esetben a fennálló túlfizetéssel csökkentett összege [217. § (1) bekezdés], köztartozás: az állam-háztartás alrendszereinek költségvetése terhére jogosulatlanul igénybe vett vagy rendeltetésétől eltérően felhasznált támogatás és járulékai, amelyek megfizetését az arra hatáskörrel rendel-


eljárás során csupán az adótartozás (és nem az adó-bírság) megfizetése eredményezi a büntethetőség megszűnését39. Az adóhatóság minden évben elké-szít és közzétesz egy listát a legnagyobb adótartozást felhalmozott adózókról – ilyen értelemben tehát mégis van egyfajta nyilvántartás, de ennek célja in-kább a lakosság tájékoztatása a problémás cégekről, személyekről, egyfajta morális szankció.

c) A Kúria joggyakorlata40 egyértelmű abban a tekin-tetben, hogy az adóbírság az adóhiány represszív jellegű szankciója, az a fizetendő adóhiányra és a reparatív jellegű késedelmi pótlékra halmozódó, visszatartó célzatú jogkövetkezmény.

Ezen, harmadik szempont mérlegelésénél nem azonos az álláspontunk. Egyik oldalról, a végrehajtás természe-te és azonnali kikényszerítése (adók módjára történő végrehajtás, kényszertörlés) az adóbírság büntetőjogi jel-legét erősíti. Másik oldalról viszont épp ellenkezőleg, mert átváltoztatásnak nincs helye, csak pénzügyi formá-ban hajtható be, és előfordulhat, hogy az végrehajtás alá vonható vagyon hiányában meghiúsul.

Az adóbírság büntetőjogi természetének megítélése során álláspontunk szerint nem hagyható figyelmen kívül, hogy annak mértéke csupán kivételes méltánylást érdemlő esetben mérsékelhető vagy engedhető el és ekkor is igazolni kell, hogy az adóbírsággal sújtott fél az adott helyzetben a tőle elvárható körültekintéssel járt el – az elvárható gondosság polgári jogi kategória ugyan, azonban a rendkívül szűk ki-mentési lehetőség a büntetőjogi jelleget erősíti.

A címzetti kör tekintetében ugyanakkor kiemelendő, hogy az adóbírságot az adózó terhére állapítják meg. Adó-zó pedig nem minden esetben magánszemély, az adóbír-ságot tipikusan gazdasági társaságokra vetik ki.

Minden körülményt egybevetve és kellő súllyal mér-legelve, álláspontunk szerint az adóbírság – bár több as-pektusból is büntetőjogi jellegű – összességében értékel-ve azonban mégsem tekinthető büntető természetűnek, ily módon az adóügyi eljárásban történő alkalmazása nem zárja ki a büntetőeljárás megindítását.

VI. Jogalkalmazási problémák és megoldási

javaslatok

1. AZ ARÁNYOSSÁG ELVE

Álláspontunk szerint az arányosság nemzetközileg is el-ismert elvének megfelelően, egy adóügyi bírsággal sújtott

kező szerv elrendeli, és azt a kötelezett az előírt határidőig nem teljesíti és amelyre az állami adó- és vámhatóság a támogatás visszafizetéséről rendelkező szerv megkeresésére a költségve-tési támogatás visszatartási jogát e tartozások tekintetében is gyakorolja (7. § 34. pont).

39 Lásd részletesen a VI/2. pontban.40 Kúria Kfv.I.35.232/2015/4. és különösen a Kfv.I.35.748/2015/5.

ítéletei.

ügyben a büntetőjogi szankció alkalmazásánál, a büntetés kiszabása körében tekintettel kellene lenni a már kisza-bott adóbírságra is.41 Amint azt a Bonda-ítélet kapcsán a főtanácsnoki indítvány is kifejtette42 a ne bis in idem elv alkalmazásának mellőzése nem járhat azzal a következ-ménnyel, hogy az érintettre a nemzeti büntetőjogi szank-ció aránytalan terhet róna. Az indítványban kifejtettek szerint az arányosság elvéből következik, hogy a bünte-tőjogi szankció mértékének meghatározása során figye-lemmel kell lenni a közigazgatási szankcióra.

Az EUB az előzetes döntéshozatali eljárásban hozott Farkas ítéletben43 kifejezetten az arányosság szempont-jából vizsgálta az adóhatóság által kiszabott adóbírságot. Az ügy lényege szerint egy adótartozással terhelt cégtől Fakas T. elektronikus árverés útján mobilhangárt vásá-rolt. Az értékesítő az egyenes adózásra vonatkozó szabá-lyok szerint állított ki számlát fordított adózás alkalma-zása helyett, és a számla tartalmazta az ügyletet terhelő héá-t. Farkas T. az árverési vételárat és a héá-t is kiegyen-lítette, az értékesítő az adót befizette a magyar adóható-ságnak. Amikor Farkas T. visszaigényelte az általa meg-fizetett héá-t, az adóhatóság megállapította az adózási szabályok megsértését, valamint Farkas T. terhére a té-vesen megfizetett adónak megfelelő összegű adókülön-bözetet, ezért őt adóbírsággal sújtotta és visszaigénylési kérelmét elutasította. Az EUB kimondta, hogy uniós szintű, harmonizált szabályok hiányában a szankciók megválasztása a tagállamok autonómiájába tartozik, azonban ennek során tiszteletben kell tartaniuk az uniós jog általános elveit, köztük az arányosság elvét. A szank-ciók célja az adó megfelelő behajtása és az adócsalás elke-rülése, amelyekkel szemben követelmény, hogy nem lép-hetik túl a cél eléréséhez szükséges mértéket. Az arányos-ság megítélése a nemzeti bíróság feladata, amely során figyelembe kell venni különösen a jogsértés jellegét és súlyát, valamint a szankció mértéke meghatározásának módját. Döntésében az EUB arra jutott, hogy a jogsértés adminisztratív jellegű, adóbevétel-kiesést nem eredmé-nyezett, továbbá adócsalásra utaló körülmény sem merült fel, ezért az adóhatóság által kiszabott bírság aránytalan-nak tűnik.

Ez az eseti döntés is mutatja, hogy már az adóhatóság-nak is figyelembe kell vennie az arányosság követelmé-nyét, amelynek fokozottan érvényesülnie kell az utólagos büntetőeljárások büntetéskiszabásában.

41 Az SVE alapján felmerülhet, hogy az arányosság elvének alkal-mazásához nem elegendő a büntetőeljárásban a büntetés kisza-bása során a korábbi közigazgatási szankció puszta kiszabása, azonban álláspontunk szerint, mivel a ne bis in idem elve nem alkalmazható és az adóbírságot adók módjára végrehajtják, nem szükséges a közigazgatási szankció végrehajtásának megtörténte.

42 Juliane Kokott főtanácsnok indítványa 78. pont – ECLI:EU: C:2011:845.

43 Vö. 36. lábjegyzet.


2. ADÓBÍRSÁG UTÁN BÜNTETŐJOGI ENYHÍTÉS

A büntetőeljárásban a korábban kiszabott adóbírságra, annak mértékére a büntetés kiszabása során indokolt fi-gyelemmel lenni. Ebben a körben kiemelendő a Legfőbb Ügyészség 2007-es állásfoglalása44, amely szerint különb-séget kell tenni adótartozás és adóbírság fogalmai között, ugyanis az adótartozás fogalmába az adóbírság nem tar-tozik bele, márpedig csak az adótartozás kiegyenlítése eredményezi a büntethetőség megszűnését. A Btk. jelen-leg hatályos 396. §-ában meghatározott költségvetési csa-lás a vagyoni hátránynak a vádirat benyújtásáig történő megfizetése esetére már csak a büntetés korlátlan enyhí-tését teszi lehetővé.

Tanulmányunk elkészítése során kitekintő kutatást végeztünk a német joggyakorlatról.45 Németországban sajátos módon az adóbírság kapcsán a kétszeres értékelés tilalmának problémája fel sem merül. Az adóhatóságon belül két osztály működik: a közigazgatási és a büntető-jogi. A közigazgatási osztály kezdi meg a vizsgálatot, és feladata az adóhátralék megállapítása és a visszafizetésre kötelezés. Ha bűncselekmény gyanúja felmerül, más eljá-rási szabályokra térnek át, és szabadon mérlegelhetik, hogy folytatják az eljárást vagy átadják a büntetőjogi osz-tálynak. A közigazgatási eljárásban nincs lehetőség bírság kiszabására. Ha az ügy átkerül a büntetőjogi osztályra, annak feladata a tényállás megállapítása, ahonnan az ügy átkerül az ügyészhez, aki pénzbüntetést szabhat ki, amely-lyel szemben a bíróságtól lehet kérni tárgyalás tartását.

A német jogban nincs lehetőség jogi személyek bün-tetőjogi felelősségre vonására, kizárólag természetes sze-mélyek, mégpedig a cégvezetők felelnek.

Az adóbírság megelőző közigazgatási eljárásban tör-ténő kiszabása, vagy a kiszabás mellőzése esetében figye-lemmel kell lenni arra, hogy az Art. 219. §-a az adóhatóság számára lehetőséget biztosít annak mérséklésére, vagy mellőzésére. A Kúria gyakorlatából következően az ezen körben jelentőséggel bíró körülmények felderítése és ér-tékelése az adóhatóság kötelezettsége, ezen körülmények továbbá – erre irányuló kereseti kérelem esetében – köz-igazgatási perben is vizsgálhatók46.

Ebből következően az adóbírság mérséklése során már értékelt körülmények a büntetőeljárásban ismételten a terhelt javára sem értékelhetők.

44 KF.4657/2007/8. sz., kelt 2007. szeptember 19.45 Lásd: Abgabenordnung In der Fassung der Bekanntmachung

vom 01.10.2002 (BGBl. I S. 3866, ber. 2003 S. 61) zuletzt geändert durch Gesetz vom 18.07.2017 (BGBl. I S. 2745) m.W.v. 29.07.2017 – https://dejure.org/gesetze/AO és Strafgesetzbuch In der Fassung der Bekanntmachung vom 13.11.1998 (BGBl. I S. 3322) zuletzt geändert durch Gesetz vom 30.10.2017 (BGBl. I S. 3618) m.W.v. 09.11.2017 – https://dejure.org/gesetze/StGB.

46 Kúria Kfv.I.35.232/2015/4. és Kfv.I.35.748/2015/5. ítéletei.

3. VAGYONELKOBZÁS ALKALMAZÁSA

A büntetőjogi felelősségre vonás keretében a jogtalanul elvont vagy felhasznált költségvetési források kapcsán a Legfelsőbb Bíróság Bkv. 95. számú véleménye47 kimond-ja, hogy vagyonelkobzást kell alkalmazni. Azonban a két-szeres elvonás tilalmára tekintettel akkor, ha a jogtalanul megszerzett pénzeszközök visszafizetésére az annak kapcsán eljárni jogosult hatóság az elkövetőt vagy azt a gazdálkodó szervezetet, amelyik azzal gazdagodott, már kötelezte, nincs helye vagyonelkobzás alkalmazásának.

Amennyiben a kötelezés mértéke nem éri el a bíróság által megállapított bevételkiesés, jogosulatlanul igénybe vett kedvezmény, illetve a jóváhagyott céltól eltérő fel-használás mértékét, az intézkedést – az egyéb feltételek fennállása esetén – a fennmaradó részre kell alkalmazni.

4. A MULASZTÁSI BÍRSÁG MEGÍTÉLÉSE

A mulasztási bírság, az adóbírsággal ellentétben, az Art. rendszerében nem az adóhiány keletkezéséhez tapadó szankció. Az Art. 220. § (1) bekezdése szerint a kiszabá-sára csak a jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában van lehetőség, így adóhiány esetén a speciális rendelkezés folytán nem ezen szankció, hanem a már tárgyalt adóbír-ság alkalmazandó.

A költségvetési csalás tényállási eleme a vagyoni hát-rány bekövetkezése. A Btk. 462. § (3) bekezdésében foglalt értelmező rendelkezések alapján a bűncselekmény meg-állapíthatóságához az szükséges, hogy a költségvetési csalással okozott vagyoni hátrány a százezer forintot meghaladja.48 Ebből következik, hogy költségvetési csalás esetében a mulasztási bírság nem merülhet fel.

Más a helyzet, amikor a mulasztási bírság gazdálkodás rendjét sértő bűncselekménnyel találkozik. Különösen ez az eset fordulhat elő például a beszámoló készítési, letétbehelyezési kötelezettség megsértése esetén, ameny-nyiben az a számvitel rendjének megsértése tényállását is kimeríti.49 Ebben az esetben a mulasztási bírság az adó-bírsághoz hasonló jellegű, represszív szankció és a két-szeres értékelés tilalma körébe vonandó.50 Különös jelen-tőséget ad ennek az Art. 2018. január 1. napjával hatályba lépett hiánypótlási felhívás kötelező alkalmazására vo-natkozó 221. §-ban foglalt szabályozása.

47 www.kuria-birosag.hu.48 A Btk. 462. § (4) bekezdés e) pontja értelmében az ugyanazon

személy elkövető által, egy éven belül elkövetett és együttesen elbírált vámszabálysértés esetén a vagyoni hátrány összegét érték-egybefoglalás útján kell meghatározni, és a bűncselekményi értékhatár elérését is így kell megállapítani.

49 Vö: Art. 227. §, Btk. 403. §.50 Ennek részletes kifejtése külön értekezés tárgya lehet.


5. A KÉSEDELMI PÓTLÉK MEGÍTÉLÉSE

Felvetődhet emellett az adóeljárásban az Art. 206–210. §-ai alapján kiszabott késedelmi pótlék büntetőjogi jellegének megítélése is. A fenti jogszabályhely kimondja, az adó késedelmes megfizetése esetén az esedékesség nap-jától késedelmi pótlékot kell fizetni. Ennek mértékét szin-tén a törvény határozza meg a késedelem napjai és a jegy-banki alapkamat összefüggésében. Bár a késedelmi pótlék mértéke nem követi a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:155. § rendelkezéseit, azonban az főszabály szerint a pénzhasználat ellenértékének tekint-hető.51

Ha a késedelmi pótlékkal kapcsolatosan végigfuttatjuk az Engel-tesztet, feltűnhet annak általános címzetti köre, reparatív jellege, valamint mérlegelés nélküli alkalmazá-si köre, azonban a szankció természete és mibenléte ál-láspontunk szerint nem teszi lehetővé a büntetőjogi jelleg megállapítását.

Ettől eltérő következtetésre lehet jutni az Art. 208. § (2) bekezdés a) pontjának és (3) bekezdésének összeveté-se alapján. Az adózó terhére történő adókülönbözet meg-állapítása esetén (mint adóhiány után) a jogszabály nem teszi lehetővé a nettó pótlékszámítás alkalmazását, azaz azt, hogy az adóhiány után felszámított késedelmi pótlék alapját csökkentse az ugyanazon adóhatóságnál nyilván-tartott, az esedékesség időpontjában más adóval kapcso-latban fennálló túlfizetés összege. Ez a szabály ugyanis arra vezethet, hogy az előírt adóhiánnyal szemben álló, de vissza nem igényelt túlfizetés esetében az adózói kö-vetelés az adókülönbözet összegében elszámolásra kerül-hessen és így a tényleges adózó általi pénzhasználat el-lenértéke kerülhessen megfizetésre. Ilyen esetekben tehát a Kúria korábbiakban hivatkozott,52 és a régi Art. rendel-kezésein alapuló értelmezése meghaladottá vált.

Ez utóbbi esetben az adott ügy egyedi tényállása men-tén, a késedelmi pótlék felszámítása represszív jellegűvé válhat, amely indokolttá teheti a kiszabás ténye és körül-ményei figyelembevételét a büntetőeljárásban.

6. JOGHATÓSÁGI ÖSSZEÜTKÖZÉS ESETÉN KÖVETENDŐ ELJÁRÁS

A teljesség kedvéért világítunk rá, hogy előfordulhat olyan elkövetési magatartás, amely során több tagállam érintett, tipikusan a héa-körhinta jellegű ügyekben. Ha egy ilyen ügyben a nemzeti hatóságok adóbírságot szab-nak ki, azt követően egy másik államban történő bünte-tőjogi felelősségre vonhatóság kérdésében az EUB kö-vetkezetes iránymutatása alapján a második ügyben el-járó állami szervnek (hatóságnak vagy bíróságnak) kell állást foglalnia. Ennek során azt kell vizsgálnia, hogy az adott elbírált cselekmény rendelkezik-e mindazon kri-tériumokkal, amelyek megalapozzák a ne bis in idem el-

51 Kúria Kfv.I.35.748/2015/5. ítélet.52 Lásd: V. 3. c) pont.

vének alkalmazását, és ekként a saját eljárásának akadá-lyát képezhetik-e.

7. JOGI SZEMÉLYEK BÜNTETŐJOGI FELELŐSSÉGE

Ami az adóbírság címzetti körét érinti, ki kell térnünk a jogi személyekre is, mivel az adóbírságot adózókkal szem-ben vetik ki, akik között nemcsak természetes személyek vannak, hanem az esetek többségében gazdasági társasá-gok is. Büntetőjogi felelőssége azonban csak természetes személynek lehet. Ennek ellenére a jogi személyekkel szemben kiszabható intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény kimondja, hogy bizonyos szankciók alkalmazha-tóak jogi személyekkel szemben is.

A törvényben meghatározott joghátrányokat csak já-rulékos jelleggel lehet kiszabni, azaz csak akkor, ha van olyan természetes személy, akinek büntetőjogi felelőssé-gét megállapítják. Ezért hangsúlyozni kell, hogy a magyar jogban nem a jogi személyek büntetőjogi felelősségéről van szó, hanem jogi személyek büntetőeljárásban megál-lapított felelősségéről.53

Magyarországon a jogi személyekkel szemben három szankció szabható ki: pénzbírság, tevékenység korlátozá-sa és kényszertörlés.

A gyakorlatban legtöbbször az adóigazgatási eljárás lefolytatása megelőzi a büntetőeljárást, amelyben adóbír-ság kiszabására kerül sor, tipikusan jogi személlyel szem-ben. A jogalkalmazásban az jelenti a problémát, hogy az adóbírságot követően más szankciót lehet-e alkalmazni ugyanazon jogi vagy akár természetes személlyel szemben ugyanazon tényállás alapján.

A 2001. évi CIV. törvényhez fűzött miniszteri indo-kolás szerint a jogi személyekkel szemben alkalmazható pénzbírság büntető jellegű, de a vagyonelkobzás nem, mert a Btk. szerint54 kötelező azzal a jogi személlyel szem-ben alkalmazni, amelyik a vagyonnal gazdagodott, ezért a két jogintézmény, a pénzbírság és a vagyonelkobzás együttesen is alkalmazható.

Mi ezzel szemben más álláspontra helyezkedünk. Két-ségtelen tény, hogy a szankciók együttes alkalmazása a jövőbeli jogsértések megelőzését szolgálja, azonban azok halmozódása nem egyeztethető össze az arányosság és a kettős eljárás tilalmának alapelveivel – még látszólag el-térő, de ténylegesen összekapcsolódó alanyi kör esetén sem –, abban az esetben, ha az adóhátralék (akár közigaz-gatási, akár büntetőeljárásban történő) kiegyenlítését követően ugyanazon tényállás alapján természetes vagy jogi személlyel szemben azonos jellegű szankciókat szab-nak ki.

53 Vö.: Dr. Fantoly Zsanett: A jogi személyek büntetőjogi felelőssége (HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2008.) 293–295. o.

54 Btk. 74. § (2) bekezdés.


VII. Összefoglalás

A ne bis in idem elvének az EJEB és az EUB által értel-mezett és továbbfejlesztett tartalma szerint a közigazga-tási eljárásban kiszabott adóbírság bizonyos feltételek esetén, azonos tények alapján kizárja a büntetőjogi fele-lősség megállapítását. A mára egyre szélesebb körben vizsgálandó Engel-kritériumok alapján a nemzeti ható-ságnak kell elemeznie és mérlegelnie, hogy a kiszabott adóbírság büntetőjogi jellegű szankciónak tekinthető-e, és igenlő válasz esetén alkalmaznia kell a ne bis in idem

elvét.A ne bis in idem elvének olyan dimenziója is van, amely

a szabad mozgás jogát hivatott biztosítani az integráció területén, ami összefügg az uniós polgárság intézményé-vel és a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülé-sén alapuló térség kiépítésével.

Amint arra az EUB több ítéletében is rávilágított, a kétszeres értékelés tilalmának elve szükségképpen felté-telezi a tagállamok kölcsönös bizalmának meglétét egy-más büntető igazságszolgáltatási rendszerei iránt.55 Így az elv alkalmazása már rákényszeríti a tagállamokat, hogy akkor is elfogadják a másik államban hozott, tovább nem támadható döntést, ha a saját joguk szerint más végered-ményre jutottak volna. Vagyis a ne bis in idem elv már eleve a kölcsönös elismerésre és a bizalomra épül.

A kölcsönös elismerés elvének egyre nagyobb körben történő alkalmazása elindította a tagállamok büntetőel-járási jogai és garanciái közötti harmonizációs folyamatot. Ezért a jogtudósok újabban egy ötödik alapvető szabadság megjelenését vetették fel56, ami nem más, mint a bünte-tőeljárási alapjogok.57 A ne bis in idem elv nem véletlenül szerepel valamennyi jogállam alaptörvényében valami-lyen formában. A kettős eljárás tilalma a büntetőhatalom talán legfontosabb korlátja, nemcsak egy tagállamon be-lül, hanem a szabad átjárhatóságot biztosító Európai Uni-óban is.

VIII. Konklúzió

Az általunk vizsgált kérdés az volt, hogy kizárja-e az adó-bírság a büntetőjogi szankciót.

55 Gözutok és Brügge ítélet 33. pont.56 Manifesto on European Criminal Policy – http://www.zis-

online.com/dat/ausgabe/2009_12_ger.pdf.57 Ezek, illetve elhelyezésük tagállamonként más és más, ezért

még közös európai büntetőeljárási magról nem beszélhetünk.

A válaszunk: nem, vagy igen. Magyarországon belül nem zárja ki, azonban az elv érvényesítése érdekében a tipikusan az adóigazgatási eljárást követően lefolytatott büntetőeljárás és a szankció kiszabása során indokolt fi-gyelemmel lenni a korábbi adminisztratív eljárásban al-kalmazott joghátrányokra is. Ezen szempontokat a bün-tetés kiszabása körében lehet és kell értékelni, mely kö-rülmény rögzítése az ügydöntő határozatban sem marad-hat el.

Más tagállam érintettsége esetén a másodjára – azaz egy állam jogerős határozatát követően – eljáró másik állam hatóságának, bíróságának kell eldöntenie a kérdést, az ismertetett kritériumok vizsgálata alapján.

Más oldalról megvilágítva, amennyiben Magyarország a másodjára eljáró tagállam, azaz egy másik tagállamban már született közigazgatási döntés ugyanazon tényállás alapján, akkor Magyarországnak kell a kiszélesített En-gel-kritériumok alkalmazásával eldönteni, hogy a koráb-bi döntés büntetőjogi jellegűnek tekinthető-e. Amennyi-ben igen, úgy Magyarországnak is alkalmaznia kell a ne

bis in idem elvet. Fontos kiemelni, hogy e szempontokat nem csupán az

adóbírság, hanem egyéb közigazgatási szankció és bün-tetőeljárás találkozása kapcsán is szem előtt kell tartani – így különösen a jövedéki bírság, mezőgazdasági támo-gatással kapcsolatos visszaélés, továbbá versenyjogi sza-bálytalanság miatti szankció esetén.

A témát körbejárva, még több kérdés merült fel ben-nünk, mint a kutatásunk előtt: milyen döntés szülessen, ha például először a közigazgatási bíróság állapítja meg, hogy nincs adóhiány, és ezért nem kell adóbírságot ki-szabni. Megállapíthatja-e ezután a büntetőbíróság, hogy mégis van adóhiány és megvalósult adócsalás? Mennyiben van kötve a büntetőbíróság a közigazgatási bíróság dön-téséhez, vagy fordítva? Hogyan működjenek együtt a tagállamok a ne bis in idem elvének alkalmazásában? Mi történik, ha nem jutnak egyezségre? Segítségükre lehet-e valamely nemzetközi szervezet, akár az Eurojust? Köte-lező erejű lehetne-e e szervek javaslata?

Reméljük, ezekre a kérdésekre a jövőbeli nemzeti és európai igazságszolgáltatás válaszokkal szolgál majd. Bí-zunk benne, hogy a büntetőjogi törvénykezés egysége-sebbé válik és a tagállamok a kölcsönös elismerés jegyében hatékonyan alkalmazzák majd a bíróságok több évtizedes munkájával kidolgozott elveket és megtalálják a kölcsönös bizalmat egymás iránt.


DEÁK ZOLTÁN

A vis absoluta és vis compulsiva fogalmainak (félre?)értelmezése a magyar büntetőjogbanA vis absoluta és a vis compulsiva fogalmai a büntetőjog központi jelentőségű kategóriáihoz, az erőszakhoz és a fenyegetéshez tapadnak. Megkülönböztetésüknek jelen-tősége van a büntetőjog általános részében, a Btk. 19. §-ában büntethetőséget kizáró okként szabályozott kényszer és fenyegetés egyes típusainak elhatárolása kap-csán,1 azonban a fogalompár valódi gyakorlati relevanci-ával bíró jelentőséget a Btk. Különös Részében, elsősorban a rablás és a zsarolás elhatárolása kapcsán nyert, így e körben találkozhatunk a vis absoluta és a vis compulsiva fogalmait leggazdagabban kibontó bírói gyakorlattal is.

Írásomban bemutatom, hogy a jelenkori judikatúra és a jogirodalom milyen tartalommal határozza meg, illet-ve milyen jelentőséget tulajdonít a vis absoluta és a vis compulsiva fogalmainak, majd e jogértelmezés dogmati-kai helyességét vizsgálom meg.

1. A vis absoluta és a vis compulsiva a bírói

gyakorlatban

A Legfelsőbb Bíróság (LB) a BH 1983.393. számú eseti döntésében a vis absolutának plasztikus, későbbi dönté-seiben is hivatkozási pontként szolgáló meghatározását adta. Az ítélet alapjául szolgáló történeti tényállás lénye-ge szerint a három terhelt a késő esti órákban megjelent az idős életkorú, egyedül élő sértett házánál, ahová egy nyitott ablakon keresztül bejutottak és a sértettől pénzt követeltek. A sértett kezdetben nem volt hajlandó pénzt adni a terhelteknek, akik felszólították őt, hogy az ágyá-ba feküdjön vissza, majd átkutatták a szobáját. A terheltek ismételten a sértett pénzét kérték, aki a terheltek megje-lenésétől és magatartásától megrémülve végül közölte értékeinek hollétét.

A megyei bíróság a terheltek cselekményét zsarolásként értékelte, majd e minősítést a Legfelsőbb Bíróság rablás-ra változtatta. Az LB érvelése szerint „míg a zsarolási fenyegetés nem nyűgözi le teljesen a sértett akaratelhatá-rozását, vagyis nem zárja ki a választási lehetőségét az ellenállás vagy az elkövető által kívánt eredmény között, addig a rablás elkövetője az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel megtöri a kényszerhelyzetben levő sértett akaratát. Ezért annak eldöntésénél, hogy az elkövető cselekménye rablást vagy zsarolást valósít-e meg, elsősorban az vizsgálandó, hogy a fenyegetés az élet vagy

1 E témáról részletesen lásd Deák Zoltán: A kényszer és a fenyegetés

mint büntethetőségi akadályok dogmatikai természetéről. Magyar Jog 2016/2. 100–109.

testi épség ellen közvetlenül és a dolog azonnali elvéte-lére irányuló volt-e. (…) A sértett azért tárta fel támadói előtt értékeinek hollétét, mert az adott helyzetben életé-nek, illetőleg testi épségének megmentését csupán ilyen áron látta lehetségesnek. A vádlottak fenyegető fellépése

nem adott lehetőséget a sértettnek, hogy a két hátrány közül

melyiket válassza, az ugyanis olyan mérvű és jellegű volt, mely

az akaratát teljesen megbénította (kiemelés a szerző).” Az akaratot megtörő (rablási) erőszak, illetve fenyegetés is-mérve tehát, hogy olyan fokú kényszert idéz elő, mely nem

enged választást a sértettnek a tanúsítandó magatartást illetően. Vagyis a sértettnek nincs más lehetősége, mint tűrni dolga elvételét, illetve a dolgot átadni.2

A vis absoluta ezen értelmezésével összhangban fej-tette ki a Legfelsőbb Bíróság az erőszak, illetve fenyege-tés vis compulsiva hatásának lényegét a BH 2001.356. számon publikált határozatában. A történeti tényállás szerint I. és II. r terheltek magukat román személyeknek feltüntetve levelet írtak a sértettnek, melyben megfenye-gették, ha nem fizet 300–400 ezer forintot, akkor házát, autóját és nyaralóját milliós károkat okozva elcsúfítják. Felszólították, hogy ne szóljon senkinek a levélről s vár-ja meg, míg újra jelentkeznek. A sértett megijedt és a rendőrségtől segítséget kért. Az elsőfokú bíróság zsarolás bűntette kísérletét megállapító ítéletének felülvizsgálata során az LB megállapította, hogy a zsarolási erőszaknak nem kell elérnie a rablási erőszak akaratbénító fokát. A zsaroláshoz elegendő olyan erőszak vagy fenyegetés is, mely csupán hajlítja a sértett akaratát. Az akarathajlítás pedig a cselekvési szabadság kisebb-nagyobb mértékű befolyásolását jelenti, amikor a sértettnek még lehetősé-ge van arra, hogy „az erőszak vagy fenyegetés erejét, ko-molyságát összevesse az őt fenyegető hátránnyal, amely lehet vagyoni jellegű, de érinthet akár egzisztenciát, be-csületet, családi együttélést is.”

A judikatúra a (rablási) erőszak és fenyegetés vis absoluta hatását relatív jellegű fogalomnak tekinti. A Leg-felsőbb Bíróság az ez irányú bírói gyakorlatot sommázó elvi határozatában kifejtette, hogy „a rablás és a zsarolás megállapításánál, illetőleg elhatárolásánál az elkövetési körülményeket minden esetben a maguk egészében kell vizsgálni. Körültekintően kell értékelni a megfenyegetett személy pszichikai, fizikai adottságait, életkorát és az el-követés külső tényezőit is, hogy eldönthető legyen, a kér-déses esetben akaratot bénító, illetőleg akaratot hajlító terhelti magatartásról volt-e szó. Azt pedig, hogy a fenye-getés összhatásában milyen erejű volt, elsősorban a sértett helyzetéből a reá gyakorolt hatásból kiindulva kell vizs-gálni.”3 E felfogásnak megfelelően akaratot bénító és így rablást megvalósító erőszaknak, illetve fenyegetésnek

2 Ugyanezen tartalmi meghatározását adja a vis absolutának a rablás vonatkozásában a bíróság a BH 1985.303., BH 1990.370., BH 1995.557. és BH 1999.152. számon közzétett eseti döntések-ben, a Pécsi Ítélőtábla a Bf.II.288/2010/7. számú, illetve az LB a Bfv.III.1.006/2010/5. számú határozatában.

3 EBH 2007.1591.


tekintette a bíróság például, amikor a két vádlott az éj-szakai órákban vonaton utazó 17 éves sértettől – miután annak barátját bántalmazták – veréssel fenyegetve vette el pénzét;4 amikor az erős testalkatú, 19 éves vádlott este 8 óra tájban társaival betért a diákkollégiumba, ott a 14 éves sértettől a kezében tartott 100 forintot kérte, amikor pedig a sértett nem engedelmeskedett, a vádlott az egyik kezével húzni kezdte a pénzt, a másik kezét pedig ökölbe szorítva felemelte a következő szavak kíséretében: „Tudok én brutális is lenni”! A sértett ettől megijedt, sírva fakadt, és elengedte a pénzt.5

Az elsőfokú bíróság zsarolást megállapító ítéletével szemben rablásnak minősítette a megyei bíróság azoknak a vándorköszörűs foglalkozású terhelteknek a cselekmé-nyét, akik az idős, egyedül élő, mozgáskorlátozott sértet-től – agresszíven fellépve – köszörülni való munkát kér-tek, majd a munka végeztével újabb munkát követeltek. A sértett tiltakozása ellenére a terheltek a konyhaszek-rényből késeket és bárdot vettek ki, melyeket kiélesítettek, majd ezért a sértett nyugdíját is meghaladó összegű mun-kadíjat követeltek, miközben a kiélezett késekkel és bárd-dal a sértett előtt hadonásztak. A megfélemlített sértett ebben a helyzetben átadta a követelt pénzt, illetve tűrte annak elvételét.6 Az elsőfokú bíróság lopásnak, a másod-fokú bíróság rablásnak, végül a Legfelsőbb Bíróság zsaro-

lásnak minősítette annak a két terheltnek a cselekményét, akik a délutáni órákban egy városi csónakázó tó mellett szipóztak, amikor figyelmesek lettek a két fiatalkorú sér-tettre és harmadik, fiatalkorú társukra, akik petárdáztak. A terheltek a náluk gyengébb fizikumú sértettekhez fu-tottak és odakiáltottak nekik, hogy álljanak meg. A két fiatalkorú sértett megállt, harmadik társuk elszaladt. A terheltek petárdákat követeltek a fk. sértettektől, majd egyikük az egyik, másikuk a másik, távozni akaró sértet-tet fogta meg pulóverénél illetve kabátjánál fogva és visz-szatartották őket. A terheltek ismét petárdát követeltek és megfenyegették a fk. sértetteket, ha nem adnak petár-dát, akkor „balhé lesz”. A sértettek a megismételt „balhé lesz” fenyegetés hatására átadták a náluk lévő petárdákat, illetve tűrték azok elvételét. A Legfelsőbb Bíróság úgy ítélte meg, hogy ebben az esetben az, hogy a terheltek a ruházatuknál fogva visszatartották a sértetteket, majd a „balhé lesz” kifejezéssel megfenyegették őket, nem érté-kelhető lenyűgöző erejű, akaratot megtörő hatású személy elleni erőszakként, illetve testi épség elleni közvetlen fenyegetésként.7

A bírói gyakorlat amellett, hogy a vis absolutát tehát relativizálja, azaz megítélésénél az egyedi eset körülmé-nyeit és a megtámadott személyes viszonyait, egyéni adottságait veszi alapul, alapvetően mégis objektív mércét alkalmaz annak meghatározásakor, hogy az adott esetben használt erőszak vagy fenyegetés elérte-e az akaratot

4 BH 1984.181.5 BH 1985.303.6 BH 1990.294.7 BH 2006.182.

megtörő, lenyűgöző hatást. E kérdés jelentősége kettős lehet:

– megállapítható-e olyan esetben is az alkalmazott erőszak vagy fenyegetés vis absoluta hatása és így a rablás kísérletének megvalósulása, amikor a dologelvétel azért nem valósul meg, mert az elkövető a megtámadott aka-ratát ténylegesen nem töri meg;

– feltétlenül vis absoluta hatású-e az az erőszak vagy fenyegetés, amelynek hatására a sértett tűri dolga elvéte-lét illetve azt átadja a támadónak.

A legutóbb idézett jogesetben például a legfőbb bírói fórum annak ellenére nem értékelte lenyűgöző hatásúnak az I. és II. r. terhelt által alkalmazott erőszakot, illetve fenyegetést, hogy azok effektíve elérték céljukat és hatá-sukra a sértettek átadták a náluk lévő petárdákat, illetve tűrték azok elvételét.

Abban az esetben, amikor az elkövető arcát elfedve, valódinak tűnő játékpisztollyal fenyegetve követelte az IBUSZ Iroda alkalmazottaitól a bevételt, akik azonban nem ijedtek meg és a követelést nem teljesítették, az el-követőt a másodfokon eljáró megyei bíróság bűncselekmény

hiányában felmentette a fegyveres rablás kísérletének vádja alól arra hivatkozással, hogy a fenyegetés ugyan az élet vagy testi épség ellen irányult és közvetlen volt, azon-ban a sértetti oldalon az akaratbénító hatást nem érte el. A felülvizsgálat keretében eljáró Legfelsőbb Bíróság e jogértelmezéssel szemben elvi éllel állapította meg, hogy az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetésnek olyannak kell lennie, mely „az adott körülmények között – így az elkövetés helyét, időpontját, az elkövető és a meg-fenyegetett közötti erőviszonyokat, valamint más egyéb tényezőket is figyelembe véve – objektíve alkalmas (kieme-lés a szerző) arra, hogy a sértett akaratát megtörje, meg-bénítsa. Alkalmasságról van tehát szó, amely a lenyűgö-ző hatás, mint eredmény beálltát nem kívánja meg (…) Ebből következően az élet vagy testi épség ellen irányu-ló közvetlen fenyegetés akarat megtörésére való objektí-ve alkalmas voltát önmagában nem zárja ki az, ha a bűn-cselekmény passzív alanya (…) az elkövetővel szemben ellenállást tanúsít.” A Legfelsőbb Bíróság szerint az ezzel ellentétes álláspont azt eredményezné, hogy amikor a sértett az erőszakkal vagy kvalifikált fenyegetéssel ered-ményesen száll szembe, az elkövető terhére a rablás bűn-tettének kísérlete soha sem lenne megállapítható.8

A (rablási) erőszak és fenyegetés bírói jogértelmezése a Btk. hatálybalépését követően sem változott. Az ítélke-zési gyakorlatot a Kúria elvi határozatában a következő-képpen összegezte: „A rablási erőszaknak lenyűgöző ere-jűnek, akaratot bénítónak, olyannak kell lennie, amely alkalmas a sértett akaratának a megtörésére. Az ilyen fokú erőszak nem teszi lehetővé, hogy a megtámadott az el-lenállás és az engedelmesség között válasszon. Arra kény-szerül, hogy a dolog elvételét tűrje (…) A rablási erőszakot a mai joggyakorlat is a vis absoluta fogalma alá vonja, amelynek az a lényege, hogy az erőszak a sértett ellenál-

8 EBH 2004.1110.


lását (kiemelések a szerző) megtöri vagy kizárja. Az elkö-vető olyan erőszakot alkalmaz, amely ellen a sértett nem képes védekezni.”9

A Kúria azt is több döntésében kifejezésre juttatta, hogy a vis absolutát relatív jellegű, egyszersmind objek-tíve megítélendő fogalomnak tekinti. A már idézett elvi határozatban kifejtettek szerint a rablás bűntettének meg-állapíthatóságához megkívánt erőszak nem abszolút, ha-nem relatív természetű, mert mindig a terhelt és a sértett viszonylatában kell vizsgálni és eldönteni, hogy a konkrét esetben alkalmazott erőszak kizárhatta-e a sértett ellen-állását vagy sem.10

A vis absoluta relatív felfogásának jegyében rablásként értékelte a Kúria annak a két terheltnek a cselekményét, akik az esti órákban a távolsági buszon leültek a sértett mellé és felszólították, hogy adjon 500 forintot. A sértett ennek eleget tett, majd ezt követően közölték vele, hogy adjon még pénzt, mert „vér fog folyni”. A fenyegetés ha-tására a sértett további 1000 forintot átadott. A Kúria indokolása szerint a rablás tényállásszerűségéhez szük-séges, a sértett ellenállásának megtörésére alkalmas erő-szak vagy fenyegetés megállapíthatóságát a terhelt és a sértett viszonylatában, az elkövetés konkrét körülménye-inek figyelembevételével kell vizsgálni, a jelen ügy körül-ményei között pedig – így arra tekintettel, hogy a cselek-ményre az esti órákban került sor, a terhelteken kívül más nem volt jelen, így a sértett segítségre sem számíthatott – a „vér fog folyni” fenyegetés akaratmegtörő hatású volt.11

Rablást látott megvalósulni a Kúria abban az esetben is, amikor a terhelt az áruházban 3 rúd szalámit rejtett el a ruházatában, majd fizetés nélkül távozott. A bejáratnál két biztonsági őr felszólította, hogy a ruházatából pakol-jon ki, a terhelt azonban ennek nem tett eleget, a bizton-sági őröket lökdösve kifelé indult, leszúrással fenyegette meg őket, majd közölte, hogy a családja a parkolóban van, nagyon megbánják, ha nem engedik el. Végül a terhelt – mivel a biztonsági őrök a családtagok közbeavatkozá-sától tartva felhagytak a követésével – elmenekült. A Kúria ez esetben is megerősített álláspontja szerint a rab-lási erőszaknak, illetve fenyegetésnek „akaratot megtö-rőnek kell lennie, olyannak, amely alkalmas arra, hogy a megtámadottat a dolog elvételének tűrésére vagy átadá-sára késztesse. A törvény (…) az adott körülmények között

objektíve megítélhető alkalmasságot tekinti kritériumnak (ki-emelés a szerző), így azt, hogy az erőszak vagy fenyegetés intenzitása elegendő-e a rablás megállapításához, nem a sértett magatartásától teszi függővé. Következésképpen a rablás, illetve annak kísérlete felrovását önmagában nem zárja ki, ha a sértett – testi épségének, életének koc-káztatásával – megkísérli (esetleg sikerrel) értékei eltu-lajdonításának megakadályozását.”12

9 EBH 2013.B.19.10 EBH 2013.B.19.11 BH 2015.149.12 BH 2015.153.

Látható, hogy a bíróság e két utóbbi jogesetben sem abból kiindulva értékelte az elkövető(k) által alkalmazott erőszakot, illetve fenyegetést akaratot megtörő hatású-nak, hogy azok célt értek és hatásukra a sértett átadta a tőle követelt pénzt, illetve a biztonsági őr sértettek tűrték az áruházból lopott szalámik elvitelét. A sértettek erő-szak, illetve fenyegetés hatására tanúsított magatartásá-nak, tehát annak, hogy a dolgot átadták, illetve tűrték elvételét vagy esetleg ellenálltak, a vis absoluta megálla-píthatósága szempontjából a Kúria és a Legfelsőbb Bíró-ság különösebb jelentőséget nem is tulajdonít(ott) és azt, hogy az adott esetben alkalmazott erőszak vagy fenyege-tés lenyűgöző, akaratot megtörő hatású volt-e, konzek-vensen egy objektív mérce, az alkalmasság kritériuma alapján ítéli meg. A Kúria jogértelmezése szerint ugyan-is akkor „vis absoluta kihatású a kényszer, ha hatóképes, azaz alkalmas a sértett fizikai ellenállásának a kiiktatásá-ra, melynek hatására az általános társadalmi közfelfogás (kiemelések a szerző) szerint a sértettől nem várható el, hogy fizikai ellenállást tanúsítson.”13

A bírói gyakorlat tehát az erőszak és fenyegetés aka-ratot megtörő hatását alapvetően a sértett szubjektumá-tól elválasztva ítéli meg, így vis absoluta hatásúnak mi-nősíthet olyan jellegű erőszakot vagy fenyegetést is, ami adott esetben ténylegesen nem nyűgözi le a sértett aka-ratát,14 illetve annak ellenére, hogy a sértett aláveti magát a támadó akaratának és értékeit átadja vagy tűri azok elvételét, a bíróságnak az alkalmazott erőszakot vagy fe-nyegetést nem kell feltétlenül vis absolutáként értékel-nie.15 Az értékelés középpontjában ugyanis nem az erő-szaknak vagy fenyegetésnek a sértettre ténylegesen gya-korolt hatása, hanem az arra való alkalmassága, a ható-képessége áll. Az alkalmasság kritériuma persze nem vegytiszta objektív mérce, azt a judikatúra annyiban korlátok közé szorítja, hogy megítélésénél in concreto minden esetben figyelembe veszi a megtámadott egyéni-ségét és személyes tulajdonságait is (például testi erejét, pszichés állapotát, életkorát, nemét stb.), majd ezeket ösz-szevetve a támadó személyes viszonyaival és a támadást kísérő körülményekkel (támadó és a támadás ereje, táma-dók száma, hely, időpont, segítségkérés lehetősége stb.) dönti el, hogy az erőszak vagy fenyegetés olyan volt-e, mely az általános társadalmi közfelfogás alapján alkalmas a sértett akaratának megtörésére.

13 BH 2014.267.14 A már idézett EBH 2004.1110., illetve BH 2015.153. számú ese-

ti döntések mellett a Kúria Bfv.I.1591/2012/5. számú határoza-tában is deklarálja, hogy „nem változtat a rablási erőszak (vis absoluta) meglétének megítélésén, ha a sértett által kifejtett (a jogos védelem keretei közé illeszkedő) ellenállás a cselekmény befejezését meghiúsítja. Ilyenkor a rablás kísérletét meg kell állapítani (...)”

15 Lásd BH 2006.182., illetve a Legfelsőbb Bíróság Bfv.III.1.006/ 2010/5. számú határozata.


2. A vis absoluta és a vis compulsiva

a jogirodalomban

A jelenkori bírói gyakorlatnak a vis absoluta és a vis compulsiva lényegéről alkotott felfogása egyértelműen Angyal Pál korabeli álláspontján alapul.16

Angyal is a rab-lás és a zsarolás elhatárolása kapcsán fejtette ki legbőveb-ben a vis absolutára és vis compulsivára vonatkozó né-zetet. Angyal a vis absoluta lényegét abban látta, hogy az megtöri az akaratot, nem enged választást az ellenállás és a behódolás között, míg a vis compulsiva az akaratot csupán hajlítja, befolyásolja, az ellenállás és az engedel-messég közötti választási lehetőséget nem számolja fel. Nézete szerint mind a vis absoluta, mind a vis compulsiva forrása lehet az erőszak és a fenyegetés is, és elsősorban a vis absoluta és a vis compulsiva jelenti a választóvona-lat a rablás és a zsarolás között.17

Angyal felfogása az 1945 utáni jogirodalomban lénye-gében kritika nélkül elfogadást nyert. A Kádár Miklós – Losonczy István – Schultheisz Emil által írott, 1956-ban megjelent különös részi egyetemi jegyzetben is a rablás és a zsarolás elhatárolása az erőszakban vagy fenyegetés-ben megnyilvánuló kényszer foka alapján történik. Ká-

dárék szerint a zsaroláshoz megkívánt erőszak vagy fe-nyegetés enyhébb, a sértettre kevésbé veszélyes, mint a rablásnál. A zsarolási erőszak nem nyűgözi le teljesen a sértett akaratát, hanem választási szabadságot enged neki ellenállás és teljesítés között,18 ezzel szemben a rablási erőszaknak alkalmasnak kell lennie a sértett ellenállásá-nak megtörésére vagy a sértett akaratelhatározásának teljes lenyűgözésére. Ilyen erőszak például a megkötözés, földre teperés, ütlegelés, kínzás, leütés.19

Az 1961. évi Btk. Nagykommentárjában a Patkós Lajos – Arányi Miklós szerzőpáros is egyértelműen Angyal né-zetét átvéve fejti ki, hogy a rablás megvalósulásához a sértett akaraterejét, ellenálló képességét megtörő, válasz-tást nem engedő kényszer, azaz vis absoluta szükséges, melyet az erőszak mellett az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés is létrehozhat. Ezzel szemben a zsa-roláshoz elegendő a sértett akaratát hajlító, annak cselek-vési szabadságát csak kisebb-nagyobb mértékben befo-lyásoló kényszer (erőszak vagy fenyegetés), a vis compulsiva alkalmazása.20

16 Az ítélkezési gyakorlat olyannyira Angyal felfogása mentén ori-entálódik, hogy a Kúria rablást érintő EBH 2013. B.19. számú elvi határozatában, illetve Bfv.II.1818/2014/5. számú végzésében – forrásmegjelöléssel – hosszasan idézi Angyal rablási erőszak-ra vonatkozó megállapításait és deklarálja, hogy azokat ma is követendőnek tartja.

17 Angyal Pál: A magyar büntetőjog kézikönyve 11. A rablás és zsarolás. Athenaeum Irodalmi és Nyomdai R.-T. Budapest, 1934. 26., 30–31., 81. és 83.

18 Kádár Miklós – Losonczy István – Schultheisz Emil: Büntetőjog. (Kü-

lönös rész) II. kötet. Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalat. Budapest, 1956. 101–102.

19 Kádár–Losonczy–Schultheisz: i. m. 92.

20 Patkós Lajos – Arányi Miklós: A társadalmi tulajdon és a szemé-

A vis absoluta és vis compulsiva megítélése a jogiro-dalomban – és ezzel összefüggésben a rablás és a zsarolás elhatárolásának egyik meghatározó szempontja – nem változott az 1978. évi Btk. (korábbi Btk.) időszakában, majd a Btk. hatálybalépését követően sem.21 A szegedi büntetőjogi iskolát képviselő Fonyó Antal, majd Kereszty

Béla is a rablási erőszakot és fenyegetést is vis absolutaként, azaz lenyűgöző erejű és akaratot bénító külerőként írja le, amely nem engedi meg az ellenállás és az alkalmazko-dó engedelmesség közötti választás lehetőségét. Ezzel szemben a zsarolást megvalósíthatja a vis compulsiva is, mely az akaratot nem megtöri, csupán hajlítja, nem bénít, csupán korlátoz.22

A budapesti jogi karokon használatos tankönyvek sze-rint is a rablás esetén az erőszaknak és a fenyegetésnek lenyűgöző erejűnek, akaratot bénítónak kell lennie. Az ilyen fokú erőszak és fenyegetés nem teszi lehetővé, hogy a megtámadott az ellenállás és az engedelmesség között választhasson. A zsarolási erőszak ezzel szemben enyhébb fokú, nem szükségképpen lenyűgöző, akaratmegtörő fi-zikai ráhatás.23

A legújabb kommentárirodalom szerzőinek többsége is Angyal felfogását követi, amikor a rablási erőszakot és fe-nyegetést lenyűgöző erejű, akaratot megtörő, az ellenállás és az engedelmesség között választást nem engedő fizikai illetve pszichikai ráhatásként írja le, s az erőszak, illetve fenyegetés ezen fokát tekinti a rablás és a zsarolás elhatá-rolása egyik alapjának is, amennyiben a zsarolást már az akaratot hajlító, tehát nem bénító, hanem korlátozó erő-szakkal vagy fenyegetéssel megvalósulhatónak tartja.24

lyek javai elleni bűntettek. In: Halász Sándor (szerk.): A bünte-tő törvénykönyv kommentárja. Második kötet. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1968. 1515. és 1520.

21 A rablás és a zsarolás jogi szabályozása is lényegében állandó, legalábbis ami az elkövetési magatartásokat illeti. A rablás cél-cselekménye a Csemegi-kódex óta a dologelvétel, míg eszköz-cselekménye a korábbi Btk.-ban [321. § (1) bek.] és a Btk.-ban is [365. § (1) bek.] az erőszak és az élet vagy testi épség elleni köz-vetlen fenyegetés, míg a zsarolás alapesete megvalósulásához mindkét törvény erőszakkal vagy fenyegetéssel kényszerítést kíván meg [korábbi Btk. 323. § (1) bek., Btk. 367. § (1) bek.].

22 Fonyó Antal: A vagyon elleni egyes bűncselekmények. In: Fonyó Antal (szerk.): Magyar büntetőjog – különös rész. BM Könyv-kiadó. Budapest, 1981. 527–528. és 533–534.; Kereszty Béla: A

vagyon elleni bűncselekmények. In: Nagy Ferenc (szerk.): A magyar büntetőjog különös része. Korona Kiadó. Budapest, 1999. 763. és 770.

23 Sinku Pál: A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények. In: Belovics

Ervin – Molnár Gábor Miklós – Sinku Pál: Büntetőjog II. Különös rész.

A 2012. évi C. törvény alapján. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó. Budapest, 2012. 577. és 586.; Kis Norbert – Hollán Miklós: A ma-

gyar büntetőjog tankönyve II. Magyar Közlöny Lap- és Könyvki-adó. Budapest, 2008. 736–737. és 746.

24 Vaskuti András: A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények. In: Polt Péter (főszerk.): Új Btk. kommentár. 7. kötet. Nemzeti Közszol-gálati és Tankönyvkiadó. Budapest, 2013. 14–15. és 35.; Akácz

József: A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények. In: Kónya István (szerk.): Magyar Büntetőjog. Kommentár a gyakorlat számára.


E jogértelmezés igazolásra talál a korábbi Btk. és a Btk. miniszteri indokolásában is. A korábbi Btk. miniszteri indokolása szerint a rablás tényállásában szereplő erőszak valamely személyre közvetlenül ható olyan fizikai erő kifejtése, amely az ellenállást megtöri, a dolog elvételének megakadályozását kizárja, míg a közvetlenül az élet vagy testi épség ellen irányuló fenyegetés, mint pszichikai rá-hatás éppen olyan lenyűgöző hatást vált ki, mint az erő-szak.25 A Btk. miniszteri indokolása pedig lényegében ugyanígy rögzíti, hogy rablás esetén az erőszaknak és a fenyegetésnek lenyűgözőnek, akaratot megtörőnek kell lennie, és deklarálja azt is, hogy zsarolás esetén elegendő, ha az erőszak az akaratot hajlítja, korlátozza.26

A jogirodalmi kánontól bizonyos szempontból eltérő nézetet képvisel Erdősy Emil és Szomora Zsolt. Erdősy a kü-lönös részi erőszak és fenyegetés esetén nem tulajdonít jelentőséget azok kényszerítettre gyakorolt hatásának, csu-pán megnyilvánulási formájuknak. Álláspontja szerint a Különös Rész egyes tényállásaiban értékelt erőszak, illetve fenyegetés a büntetőjogi felelősség tárgyi feltétele, a bűn-cselekményt megvalósító magatartás elkövetési módja, amelynek megállapíthatósága szempontjából nem szubjek-tív mozzanatoknak, hanem objektív tényeknek van jelen-tősége. Ez azt jelenti, hogy különös részi vonatkozásban csak azt kell vizsgálni, hogy az elkövető fizikai vagy pszi-chikai ráhatás formájában törekedett-e a sértett viselkedé-sének alakítására, és hogy ez a ráhatás alkalmas volt-e arra, hogy a sértettet a megfelelő magatartásra indíthassa.27 Erdősy szerint annak, hogy az erőszak, illetve fenyegetés akaratot megtörő vagy akaratot hajlító erővel érvényesül-e, csak az általános részi kényszer és fenyegetés esetén van jelentősége, míg a különös részi erőszak és fenyegetés meg-állapíthatósága szempontjából a támadás objektív jellege a lényeges. E felfogása alapján fejti ki a rablás és zsarolás el-határolása körében, hogy a két bűncselekmény között olyasfajta megkülönböztetés egyáltalán nem tehető, hogy rablás esetében az erőszaknak akaratot bénítónak kell len-nie, míg a zsarolást az akaratot hajlító erőszak is megvaló-síthatja. Szerinte a zsarolás abban különbözik a rablástól, hogy a zsarolás esetén a kényszerítést nem azonnal, hanem későbbi időpontban követi a dolog átadása vagy elvételének meg nem akadályozása.28

Erdősy azonban nem következetes álláspontjában. A rablási fenyegetés elemzése kapcsán ugyanis kifejti, abban az esetben, ha a rablási fenyegetés nem a dolog bir-

II. kötet. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó. Budapest, 2014. 1355–1356. és 1366.

25 Indokolás a Büntető Törvénykönyv javaslatához. Magyar Köz-löny 1978. évi 92. szám, 1244.

26 A 2012. évi C. törvény indokolása a Büntető Törvénykönyvről. Részletes indokokolás a 365. §-hoz. Részletes indokolás a 367. §-hoz.

27 Erdősy Emil: Az állam elleni bűncselekmények. In: Erdősy Emil – Földvári József – Tóth Mihály: Magyar büntetőjog – Különös rész. Osiris Kiadó. Budapest, 2004. 28.

28 Erdősy Emil: A vagyon elleni bűncselekmények. In: Erdősy–Földvá-

ri–Tóth: i. m. 542.

tokosa, hanem más személy ellen irányul, tényállássze-rűségének az a feltétele, hogy „a megfenyegetett más személy jelen legyen és érzelmileg olyan szoros kapcso-latban álljon vele a dolog birtokosa, hogy a kilátásba he-lyezett hátrány elkerülése végett hajlandónak mutatkozik a célcselekmény eltűrésére vagy megvalósítására. (Ebben az esetben elismerjük a vis absoluta lehetőségét).”29 A rab-lási, tehát különös részi fenyegetés értelmezésébe ez eset-ben mégis bevonja a fenyegetés sértettre gyakorolt hatá-sát, sőt még azt is elismeri, hogy a rablási fenyegetés bi-zonyos esetben vis absolutaként is hathat.30

Szomora az erőszak és a fenyegetés kényszerítettre gya-korolt hatása kapcsán Knut Amelung néhai drezdai pro-fesszor felfogását követi.31 Eszerint abszolút és relatív jellegű kényszer között tesz különbséget. Az abszolút kényszer a kényszerített (passzív alany) akaratát megtörő kényszer, a vis absoluta, mely csakis erőszakkal valósulhat meg, míg a relatív jellegű kényszer, a vis compulsiva a kényszerített (passzív alany) akaratát a kényszerítő aka-rata irányába csupán hajlító kényszer, melynek két for-mája az erőszak és a fenyegetés.32 Az akaratot törő kény-szer, a vis absoluta testi determinációt jelent, amiből szükségszerűen következik, hogy a fenyegetés (ideértve az élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést is) csak kompulzív, tehát akaratot hajlító hatású lehet.33

3. Kritikai megjegyzések és saját álláspont

3.1. Ahhoz, hogy a vis abslota és vis compulsiva fogalmai kapcsán uralkodó felfogás általam vélt hiányosságaira rámutathassak, térjünk vissza a BH 1983.393. számon közzétett – a korábbiakban már idézett – eseti döntésre, amikor is az LB szerint a három terhelt, akik az éjjeli órákban behatoltak az idős, egyedül élő asszony lakásába, a lakást átkutatták, majd a rémült sértettől pénzének át-adását követelték, rablást követtek el. A határozat indo-kolásában az LB leszögezte, hogy a „vádlottak fenyegető

fellépése nem adott lehetőséget a sértettnek, hogy a két hátrány

közül (életének, testi épségének sérelme vagy a pénzének átadása – megjegyzés a szerző) melyiket válassza, az ugyan-

is olyan mérvű és jellegű volt, mely az akaratát teljesen meg-

bénította (kiemelés a szerző).” Ha ez a megállapítás helyes lenne, a vádlottak fenyegető fellépésében valóban a vis

29 Erdősy: i. m. (28. lj.) 532.

30 Erdősy felfogását a pécsi büntetőjogi iskola legújabb különös részi tankönyvében lényegében továbbra is fenntartja. Lásd Balogh Ágnes: A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények. In: Tóth

Mihály – Nagy Zoltán (szerk.): Magyar büntetőjog – Különös rész. Osiris Kiadó. Budapest, 2014. 414.

31 Amelung felfogását ismerteti Szomora Zsolt: A nemi bűncselekmé-

nyek alapkérdései. Rejtjel Kiadó. Budapest, 2009. 132–133.; to-vábbá Deák: i. m. 103–104.

32 Szomora Zsolt: Megjegyzések az új Büntető Törvénykönyv nemi bűn-

cselekményekről szóló XIX. Fejezetéhez. Magyar Jog 2013/11. 653.33

Szomora Zsolt: Az erőszakos nemi bűncselekmények kényszerítési

eleméről. Büntetőjogi Kodifikáció 2008/2. 29.


absoluta sajátosságai lennének felismerhetőek, amennyi-ben az a sértett akaratát megtörte, nem engedett válasz-tást a tanúsítandó magatartást illetően. Azonban a fenti állítás cáfolata nem várt helyről érkezik, maga az LB mond ellent ugyanis saját magának. Citált határozatának indo-kolásában, közvetlenül az inkriminált megállapítást rög-zítő mondatot megelőzően a következőt olvashatjuk: „A

sértett azért tárta fel támadói előtt értékeinek hollétét, mert az

adott helyzetben életének, illetőleg testi épségének megmentését

csupán ilyen áron látta lehetségesnek (kiemelés a szerző).” Az világos, hogy a két mondat két ellentétes állítást tartal-maz, melyek közül az egyik szükségszerűen kioltja a má-sikat. A sértettnek vagy volt lehetősége választani az előtte álló alternatívák közül és a számára kevésbé rossz mellett döntve felfedte értékei hollétét azért, hogy ezen az áron mentse életét, testi épségét, vagy nem választhatott, a vádlottak az akaratát ténylegesen megbénították, ebben az esetben viszont értékei rejtekhelyét nem tudatos cse-lekvés nyomán közölte.

E szituáció pszichológiai szempontú modellezése né-zetem szerint egyértelműen a sértett tudatos cselekvését támasztja alá. A sértett nyilvánvalóan észlelte, hogy mi-lyen élethelyzetbe került (az elsődleges és másodlagos értékelés során felmérte a fenyegető tényezőket és az azokkal szemben rendelkezésre álló forrásokat). Ez ben-ne – a visszatérő veszélyes helyzetek következtében az evolúció során kialakult alapérzelmet, – félelmet váltott ki. A fenyegetettségtől való félelem pedig minden ember-ben összetett fiziológiai reakciót, stresszválaszt (például a pulzusszám növekedése, izzadás) és motivált viselkedést egyaránt kivált, melyeknek célja a szervezet integritásá-nak megőrzése, a veszéllyel való megküzdés. A szervezet stresszválasza élettani szabályozás, míg a motivált visel-kedés akarati cselekvés.34 A sértett motivált viselkedése ebben a szituációban értékei rejtekhelyének feltárása volt. Ez tudatos döntés volt a részéről, melyet a félelem mint motívum aktivált. Reálisan volt más választási lehetősé-ge is, a legkézenfekvőbb cselekvési alternatíva a hallgatás lett volna, félre is vezethette volna a vádlottakat azzal, hogy nem tart otthon értékeket stb., azonban a vádlottak követelésével szembeni minden alternatíva választása magában hordozta volna a fenyegetés tartalmának eset-leges megvalósítását. A sértett a fenyegetettséggel szem-ben saját erőforrásainak a függvényében reagált és elke-rülő, menekülő magatartást választott azzal, hogy a vád-lottak követelését teljesítette.

Egy lényegileg ezzel megegyező helyzetet Csemegi Ká-

roly is hasonlóképpen értékelt: „(...) a rabló a töltött pisz-tolynak a megtámadott melle elleni szegezésével követe-li, hogy ez adja át a zsebében levő pénzt, és a megtámadott ezt csakugyan megteszi. Ez esetben a megtámadott nem viselte magát szenvedőleg, s kétségtelen, hogy ő is nyil-

34 Ehhez lásd Oláh Attila: Pszichológiai alapismeretek. Bölcsész Kon-zorcium. Budapest, 2006. 321–322., 328. és 335.; Juhász Márta

– Takács Ildikó (szerk.): Pszichológia. BME GTK – Typotex. Bu-dapest, 2006. 102–103.

vánított akaratot, habár csakis annyiban, a mennyiben a kényszer befolyása alatt állott, a két rosz közt választva, a csekélyebb rosszat akarta (...)”35

Vargha Ferenc a zsarolási fenyegetést elemezve állapí-totta meg, hogy a fenyegetés „az akarat szabadságára hat, ezt támadja meg.” A fenyegető célja, hogy leigázza, hogy a „saját energiájának alárendelje” a megfenyegetett aka-ratát. Ezt a célt pedig azáltal törekszik elérni, hogy a meg-fenyegetettre bajt jelentő esemény bekövetkezését való-színűsíti, s ezzel egy alternatíva elé állítja őt: vagy ellen-áll a támadásnak, ekkor azonban kiteszi magát annak a veszélynek, hogy a fenyegető a fenyegetés tartalmát meg-valósítja; vagy a megfélemlítésnek engedve alárendeli magát a fenyegető akaratának és ahhoz képest „cselekszik, tűr vagy elhagy valamit”.36 A fenyegetést Heller Erik is a

motivációt befolyásoló tényezőként írta le, mely „annak a kifejezésre juttatása valakivel szemben, hogy az illető-nek valamely hátrányt kell elszenvednie abban az esetben, ha akaratát nem veti alá azénak, akitől a kifejezésre jut-tatás származik.”37 Földvári József szerint aki fenyegetés hatására cselekszik (tesz, nem tesz vagy eltűr), az mindig tudatosan, saját belső elhatározása alapján cselekszik, ezt a magatartását aktiváló akaratelhatározást azonban a fe-nyegetés motiváló erejének hatására hozza meg.38 Azt a helyzetet, melybe a sértett a fenyegetés révén kerül, Arndt Sinn osnabrücki professzor is döntési kényszerhelyzetként jellemzi, amelyben a sértettnek arról kell döntenie, hogy megőrzi-e a döntéshozatali szabadságának integritását, vagy a fenyegetésben rejlő rossz elhárítása érdekében, annak bekövetkezésétől való félelmében saját érdekeit kényszerűen feladja. Sinn szerint a megfenyegetett a jogi értékek mérlegelésére kényszerül.39 Ez megegyezik Amelung felfogásával is, aki a fenyegetést a relatív kény-szer egyik formájaként határozza meg, melynek – az ab-szolút kényszerrel szembeni – sajátossága, hogy az egyént az értékei közötti választás elé állítja, s ezáltal befolyásol-ja a cselekvését. A fenyegető egy értékrelációt hasznosít és arra spekulál, hogy a megfenyegetett a számára cseké-lyebb értéket (rablás esetén valamely ingó dolgot) felál-dozza annak érdekében, hogy a számára magasabb értéket (életét, testi épségét) megőrizze.40

E tartalmilag egyező meghatározások megítélésem szerint egészen pontosan ragadják meg a fenyegetés mint kényszerítő eszköz lényegét. Bár Vargha megállapításait

35 1878. évi V. törvénycikk indokolása a magyar büntetőtörvény-könyv a büntettekről és vétségekről. A 338. §-hoz. [Forrás: Complex DVD Jogtár Corpus Juris Hungarici.]

36 Vargha Ferenc: Adalék a zsarolás fogalmához. Büntető Jog Tára XXVI. kötet, 1893. 232.

37 Heller Erik: A magyar büntetőjog általános tanai. Grill Károly Könyvkiadóvállalata. Budapest, 1945. 170–171.

38 Földvári József: Magyar büntetőjog – Általános rész. Tankönyvkiadó. Budapest, 1984. 146.

39 Sinn, Arndt: Die Nötigung im System des heutigen Strafrechts. Nomos Verlagsgesellschaft. Baden-Baden, 2000. 263.

40 Amelung, Knut: Über die Freiheit und Freiwilligkeit auf der Opferseite

der Strafnorm. Goltdammer’s Archiv für Strafrecht 1999. 196.


a zsarolási fenyegetés kapcsán teszi, azok érvénye a rab-lási fenyegetésre és egyáltalán minden olyan fenyegetés-re vonatkoztatható, melyet a kényszerítés eszközeként alkalmaznak. A rablási fenyegetés azáltal, hogy az élet vagy testi épség közvetlen veszélyét helyezi kilátásba, intenzitásban meghaladhatja az egyszerű fenyegetést, hatásosabban kelthet félelmet és ezáltal nyilvánvalóan eredményesebb is lehet, de élettani és pszichológiai ha-tásmechanizmusában nem különbözik attól.41

A fenyegető nem azáltal kényszerít, hogy kiiktatja a sértett akaratelhatározását, hogy megfosztja őt döntési lehetőségétől, a választástól a kényszerhelyzetben tanú-sítandó magatartást illetően, bár kétségtelen, hogy a dön-tési alternatívákat igyekszik a minimálisra szorítani (en-gedelmesség vagy a fenyegetés tartalmának elszenvedése). A fenyegető pszichikailag befolyásol, motivál, az általa kívánt sértetti reakció eléréséhez (rablásnál a dolog elvé-telének tűrése vagy annak átadása) felhasználja a sértett akaratelhatározását, nem pedig negligálja azt. Mindezek alapján megítélésem szerint megállapítható, hogy a rab-lási fenyegetés annak ellenére, hogy az élet vagy testi ép-ség elleni közvetlen fenyegetésként jelenik meg, pszicho-lógiai értelemben nem rendelkezik olyan hatással, melyet Angyal nyomán a jelenkori bírói gyakorlat és recens jog-irodalom a vis absolutának tulajdonít.

3.2. A továbbiakban vizsgáljuk meg azt is, vajon az erő-szak relációjában helytálló-e Angyalnak a vis absolutáról alkotott felfogása. Az erőszaknak – szemben a fenyegetés-sel – valóban elképzelhető olyan életbeli megnyilvánulási formája, mely kizárja az erőszak elszenvedőjének az erő-szakot alkalmazóval szembeni ellenállás és az engedelmes-ség közötti választási lehetőségét. Abban az esetben példá-ul, ha az elkövető hátulról leüti a sértettet, eleve kizárja annak a lehetőségét, hogy a sértett válasszon ellenállás vagy a dologelvétel tűrése között. Ugyanez a helyzet, ha a sér-tettet lefogják és kloroformmal elkábítják vagy kábító ha-tású anyagot fecskendeznek a karjába. A sértett ezekben az esetekben lényegében öntudatlan állapotba kerül, az elkö-vető lehetetlenné teszi számára az akaratképzést.

Nem az öntudatlanság, hanem a támadás váratlansága, gyorsasága és intenzitása tette lehetetlenné a sértett szá-mára az akaratképzést és így természetesen kiiktatta a választás lehetőségét is akkor, amikor a terhelt hátulról meglökte a sértettet, majd az egyensúlyából kibillenő sér-tett vállára akasztott táska szíját megragadta és azt elsza-kítva a táskát megszerezte,42 vagy amikor a terhelt a sér-tett fülbevalóját váratlanul kitépte annak füléből.43

41 Mind az élet elleni, mind a más tartalmú fenyegetés azáltal vált ki félelmet a megfenyegetettben, hogy az az elsődleges és má-sodlagos értékelési folyamatot (a stresszor jelentétének észlelé-se, természetének, mennyiségének értékelése, az elérhető for-rások számbavétele) elvégezve azt tényleges fenyegetettségként érzékeli. Juhász–Takács: i. m. 103.

42 Kúria Bfv.II.1818/2014/5. számú határozata.43 EBH 2013. B. 19.

Ha az elkövető valamilyen vegyi sokkoló eszközzel (pl. gázfegyver, gázspray, paprikaspray) támad a sértettre, az azzal kiváltott kémiai-fiziológiai reakció, a látás, légzés blokkolása nem zárja ki ugyan a sértett akaratelhatározását, azonban időlegesen megfosztja az akarat megvalósításá-nak, a cselekvésnek a lehetőségétől, ezért lényegében az ilyen típusú erőszak is a választást nem engedő erőszak fogalma alá szubszumálható.

Az erőszak felsorolt esetekben megnyilvánuló egyes alakjainak közös ismérve, hogy a sértettet passzív hely-zetbe kényszerítik, melyben az a cselekvésre képtelen, a dolgának elvételét kénytelen tétlenül tűrni. A német jog-irodalom az erőszaknak kizárólag ezen, a cselekvési le-hetőségtől megfosztó formáit érti a vis absoluta fogalma alatt azzal, hogy vis absoluta hatású erőszaknak tekinti például a sértett bezárását vagy elkábítását akkor is, ha az nem erőszakkal, de annak érdekében történt, hogy az ellenállása előre kizárható legyen. A német jogirodalom és joggyakorlat szerint ugyanis az elkövető ilyenkor is olyan fizikai (testi) kényszerhatást hoz létre, mely a sértett számára legyőzhetetlen akadályt képez.44 Azt persze rög-zítsük, hogy a magyar büntetőtörvénytől eltérően az StGB nem nevesíti a rablás személy elleni erőszaktól elkülönült elkövetési magatartásaként az öntudatlan vagy védeke-zésre képtelen állapotba helyezést, s ez is oka lehet a ki-terjesztő értelmezésnek.45

A vis compulsiva fogalma alá a német jogirodalom és praxis az erőszaknak a fentiektől eltérő azon megnyilvá-nulási formáit vonja, melyek nem fosztják meg a sértettet a fizikai cselekvési lehetőségeitől, hanem a döntéshoza-talra, az akaratelhatározására gyakorolnak befolyást.46 A vis compulsiva eseteiben tehát a sértettnek megvan az akaratelhatározási lehetősége a kényszerhelyzetben ta-núsítandó magatartást, az ellenállást vagy engedelmes-séget illetően és a cselekvési lehetőségétől sincs megfoszt-va, az elkövető az erőszakkal csupán motiválja, befolyá-solja a sértettet az akaratelhatározásban. A vis compulsiva jellegű erőszakot hatásmechanizmusa a fenyegetéssel hozza szoros összefüggésbe, mert amíg a vis absoluta közvetlenül kényszerítő testi hatás formájában nyilvánul meg,47 addig a vis compulsiva és a fenyegetés a sértett

44 Krey, Volker – Hellmann, Uwe: Strafrecht Besonderer Teil. Band 2. Vermögensdelikte. 15. Aufl. W.Kohlhammer. Stuttgart, 2008. 110.; Schönke, Adolf – Schröder, Horst: Strafgesetzbuch. Kommentar. 27. Aufl. C.H.Beck. München, 2006. 2100.

45 A rablás fogalma a magyar és a német büntetőtörvényben egyéb-ként lényegében azonos. Az StGB 249. §-a szerint rablást követ el, aki idegen ingó dolgot személy elleni erőszakkal vagy az élet, testi épség közvetlen veszélyével fenyegetve mástól azért vesz el, hogy azt saját maga vagy harmadik személy számára jogta-lanul eltulajdonítsa.

46 Krey–Hellmann: i. m. 110–111.; Küper, Wilfried: Strafrecht Besonderer

Teil – Definitionen und Erläuterungen. 7. Aufl. C. F. Müller. Heidel-berg, München, Landsberg, Berlin, 2008. 422.; Tröndle, Herbert –

Fischer, Thomas: Strafgesetzbuch und Nebengesetze. 53. Aufl. C. H. Beck. München, 2006. 1493.

47 Tröndle–Fischer: i. m. 1492.


akaratelhatározására gyakorol befolyást, a sértett azonban a cselekvését maga irányítja akkor is, ha a nyomásnak engedve, kikényszerített akaratelhatározása alapján az elkövető által kívánt magatartást tanúsítja.

Vis absoluta esetén a testi (fizikai) kényszerhatás le-győzhetetlen akadályt hoz létre, míg vis compulsivaként hat a testi kényszer, ha az áldozat döntéshozatali szabad-ságát nem ellenállhatatlanul, de jelentékenyen befolyá-solja. Vis absoluta például az áldozat lekötözése, elkábí-tása, bezárása, míg a vis compulsiva tipikus esete az ál-dozat ütlegeléssel, veréssel kényszerítése.48

3.3. A vis absoluta és vis compulsiva hatású erőszak kö-zötti, Angyaltól eredő különbségtétel, melynek alapja az erőszaknak a sértett választási és így akaratelhatározási képességére gyakorolt hatása, elméletileg tehát megalapo-zott, hiszen az erőszak egyes megnyilvánulási formái között ontológiai értelemben is létezik az a különbség, melynek elméleti leképeződése a jogirodalomban és a bírói gyakor-latban a vis absoluta és vis compulsiva jellegű erőszak meg-különböztetése. E jogértelmezés a sértettre gyakorolt hatás alapulvételével lényegében megfelelő fogalmi keretben határozza meg az erőszak két típusának lényeges ismerte-tőjegyét, hiszen az erőszak vagy megfosztja a sértettet a választási lehetőségtől a tanúsítandó magatartást illetően, vagy „csupán” befolyást gyakorol az akaratelhatározására. E felfogás következetes érvényesítése esetén azonban az uralkodó hazai jogértelmezés által a rabláshoz megkívánt vis absoluta hatású erőszakként az erőszaknak kizárólag azok a megjelenési formái jöhetnének számításba, melyek vagy eleve kizárják a sértett akaratképzését (pl. leütés, el-kábítás, fülbevaló kitépése a fülből), vagy megakadályozzák az akaratelhatározás megvalósítását (pl. vegyi sokkoló esz-köz). Csak az ilyen jellegű erőszak zárja ugyanis ki a vá-lasztás lehetőségét az ellenállás és az engedelmesség között. Nem minősülhetne azonban rablási erőszaknak a német felfogásban vis compulsivának tekintett, a választástól meg nem fosztó, csupán azt motiváló, befolyásoló erőszak. Pél-dával illusztrálva:

– a terheltek egy elhagyatott helyre csalták a sértettet azzal a céllal, hogy a pénzét elveszik. Itt a terheltek egyi-ke bántalmazta a sértettet, fejbe vágta, megrugdosta, mire a sértett a pénztárcáját átadta azzal a kéréssel, hogy a ter-helt ne bántalmazza tovább;49

– a terhelt alkalmi ismeretséget kötött a sértettel a kocsmában. A már erősen ittas sértettnek felajánlotta, hogy hazakíséri. Otthonához érve a sértett bement a la-kásába, melynek ajtaját nem zárta be. A terhelt a sértett után ment és pénzt követelt tőle, majd ököllel arcon ütöt-te. A sértett elővette a petróleum lámpába rejtett pénzét és átadta a terheltnek. Ezt követően a terhelt a sértett udvaron parkoló autójának indítókulcsát követelte, és két alkalommal, nagy erővel ismét arcon ütötte a sértettet.

48 Krey–Hellmann: i. m. 110–111.

49 BH 1976.95.

A sértett félelmében átadta az indítókulcsot is a terhelt-nek.50

Aligha vitatná bárki is, hogy mindkét esetben rablás történt, s az eljáró bíróságok is – az első ügyben az LB – rablásban állapították meg a terheltek büntetőjogi felelős-ségét. E cselekményeket rablásnak minősíteni azonban csak

a bírói gyakorlat és a jogirodalom által elfogadott vis absoluta

fogalom ellenében lehet, ugyanis a két eset egyikében sem került sor olyan erőszak alkalmazására, mely kizárta volna a sértett választási lehetőségét az ellenállás és engedelmes-ség között. Az erőszak motiváló hatására ugyan, de mind-két sértett maga döntött az értékei átadása mellett úgy, hogy minimum két választási alternatívája biztosan volt: átadja az értékeit vagy nem adja át. A „vagy nem adja át” alterna-tívája pedig további döntési lehetőségeket kínál, úgy, mint passzivitást (a sértett nem tesz semmit), segítségkérést, menekülést, az elkövető megtévesztését (nem tart magánál vagy otthon értékeket) vagy éppen fizikai ellenállás tanú-sítását. A sértett választási lehetősége lényegében a rablás minden olyan esetében fennáll, amikor az erőszak hatásá-ra nem csupán tétlenül elszenvedi dolgának elvételét, ha-nem a dologról – például annak átadásával vagy rejtekhe-lye feltárásával – maga rendelkezik.

3.4. A bírói gyakorlat – az elméleti álláspontok által is megerősítetten – megítélésem szerint hibába esik, amikor a vis absoluta fogalmába vonja a ténylegesen vis compulsiva jellegű erőszakot is, hiszen ezzel negligálja az egész fogalmi felépítmény értelmét. Ebben a felfogásban a vis absoluta lényegében az erőszak súlyosabbnak tekin-tett megnyilvánulási formáinak heterogén halmazává válik, szemben a vis compulsivával, mely az erőszak eny-hébb alakzatait öleli fel. Annak a meghatározása azonban, hogy hol húzódik az a határ, mi az a fokmérő, ami alapján egy adott esetben alkalmazott erőszak már olyan súlyos mértékűnek tekinthető, hogy az vis absolutának minősül, megítélésem szerint bizonytalan és viszonylagos. E bizony-talanságot pedig csak tovább fokozza a vis absoluta bírói gyakorlatban általánosan érvényesülő relatív értelmezé-se, ami alapján egy objektíve kisebb mértékű erőszak is bevonható a vis absoluta fogalmába. Summa summárum: a hazai judikatúra által alkalmazott koncepcióban a vá-lasztást kizáró és a választást engedő erőszak elhatárolá-sa elszakad az erőszak alapvetően objektíve megítélhető, ontológiai értelemben kifejtett hatásától és lényegében a bíró szubjektumához igazodik, aki az elég súlyosnak ítélt erőszakról minden további nélkül megállapíthatja, hogy az lenyűgöző erejű volt, mely a sértettnek nem hagyott választási lehetőséget. Ez pedig nyilvánvalóan a jogbiz-tonság ellenében hat.

E jogértelmezési kánonnal szemben véleményem sze-rint a vis absolutával és a vis compulsivával az erőszak mértékét és súlyosságát nem, kizárólag azt a hatást lehet egzaktan leírni, ahogyan az erőszak mint kényszererő ér-vényesül. A vis absoluta közvetlen testi determinációt ered-

50 Kecskeméti Járásbíróság B.95/2012/27. számú határozata.


ményez, azaz a cselekvési lehetőséget kizáró abszolút fizi-

kai kényszerként érvényesül akkor is, ha kizárja a sértett akaratképződését (pl. a sértett leütése, vagy a támadás gyorsasága és intenzitása miatt), és abban az esetben is, ha megakadályozza, hogy a sértett az akaratelhatározásának megfelelő magatartást tanúsítson (pl. vegyi sokkoló eszköz alkalmazása). A vis compulsiva jellegű erőszak ellenben, bár testileg érezhető befolyást gyakorol a sértettre, s eny-nyiben a fizikai kényszer kategóriájába is besorolható, a fenyegetéshez hasonlóan ténylegesen akarati kényszerként érvényesül, hiszen a testi befolyásgyakorlással nem foszt-ja meg a sértettet a cselekvési lehetőségektől, a sértett magatartását saját akaratelhatározása és nem a kénysze-rítő abszolút módon ható fizikai ráhatása irányítja.51

A vis absoluta megjelölésére használt „akaratot törő” jelző ezért valójában megtévesztő, az ugyanis nézetem szerint nem a vis absoluta, sokkal inkább a vis compulsiva lényegét fejezi ki. A vis absoluta ugyanis tipikusan kizár-ja, lehetetlenné teszi az akarati tevékenységet, illetőleg a testi determináció előidézésével az elkövető nem legyőzi, nem megtöri a sértett ellentétes akaratelhatározását, ha-nem negligálja azt. Abban az esetben például, amikor az erős testlakatú elkövető a nála gyengébb fizikumú sér-tettet közepes erővel, tenyérélével megütötte, majd közö-sülés végett megemelte, hátralökte, a földről felhúzta és a falhoz szorította, szorosan átölelte és a sértett tiltako-zása ellenére, a sértett általi ütlegelések közepette nemi szervével a sértett hüvelyébe hatolt, nem törte meg a sér-tett nemi cselekmény végzésére irányuló ellentétes akaratelhatározását, az abszolút fizikai kényszer létreho-zásával csupán annak realizálását zárta ki.52 Ezzel szem-ben a sértett akarati tevékenységére befolyást gyakorló vis compulsiva végső soron, eredményessége esetén va-lóban megtöri a sértett akaratelhatározását, hiszen a sér-tett az ellene intézett erőszak hatására saját akaratelhatá-rozását alárendeli az elkövetőnek. A vis absoluta a sértett akaratával összefüggésben ezért az „akaratot törő” helyett pontosabban írható le az „akaratot kiiktató” vagy az „aka-ratsemlegesítő” jelzővel.53

A vis absoluta és vis compulsiva e koncepciója alapján megítélésem szerint az is kijelenthető, hogy az erőszak két formája büntetőjogi értelemben egyenértékűnek te-kinthető, azaz büntetéssel fenyegetettségük között – ha-sonlóan a német felfogáshoz – nincs szükség differenci-álásra. Mint kényszerítő eszköz, nyilvánvalóan a vis

51 Ezen az elvi alapon különbözteti meg Földvári is az általános részi, általa magatartást kizáró oknak tekintett kényszertől az akaratot hajlító kényszert. Az akaratot hajlító kényszer tipikus példájának tekinti, ha valakit addig ütlegelnek, míg nem haj-landó a kíván magatartás tanúsítására. Ebben az esetben a sér-tett magatartását bár kikényszerített, de saját akaratelhatározása irányítja. Földvári: i. m. 147.

52 A BH 2013.295. számú határozat alapjául szolgáló történeti tényállás.

53 Az akaratsemlegesítő jelzőt Németh Imre használja a büntet-hetőséget kizáró kényszer hatásának megjelölésére a 2015-ben publikált disszertációjában. Németh Imre: A sértett beleegyezése a

büntetőjogban. Universitas – Győr Nonprofit Kft. Győr, 2015. 52.

absoluta a biztosabb és a hatásosabb, mivel az – a cselek-vési lehetőségek megvonása által – feltétlen kényszert idéz elő, ez azonban nem jelenti egyben azt is, hogy a vis absoluta lenne a súlyosabb megjelenési formájú, brutáli-sabb eszköz.54 Az, ha valakit leütnek vagy hátulról elta-szítanak, nem brutálisabb például annál, mintha valakit addig ütnek, míg az a kívánt magatartást nem tanúsítja.

4. Rövid konklúzió

A fenyegetés a kényszerített személyre kizárólag akarati kényszerként hathat, ezért a fenyegetés csak a vis compulsiva egyik formája lehet. Intenzitás, súlyosság, brutalitás tekintetében természetesen lehet és nyilvánva-lóan van is különbség az egyes esetekben alkalmazott fenyegetések között, e különbségek azonban nem emelik ki még a legbrutálisabb fenyegetést sem a vis compulsiva köréből. A rablási és a zsarolási fenyegetés elhatárolása során nem azt kell tehát kutatni, hogy a fenyegetés a sér-tett akaratelhatározására (ellenállására) milyen mértékű kényszerhatást gyakorolt. Ha a fenyegetés [Btk. 459. § (1) bek. 7.] az élet vagy a testi épség ellen irányul és közvet-len is egyben, minden további szempont vizsgálata feles-leges, a törvény egyértelmű nyelvtani értelmezése alapján ugyanis tényállásszerűen megvalósul a rabláshoz (vagy például a szexuális erőszakhoz is) a jogalkotó által meg-kívánt fenyegetés.55 E megállapítás természetesen irány-adó mindazon esetekben is, amikor az élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetés befolyásoló ereje is kevésnek bizonyul a sértett ellentétes akaratelhatározásával (ellen-állásával) szemben, a fenyegetés fogalmának ugyanis nem része sem az, hogy a sértett akaratát megtörő hatással kell érvényesülnie, sem az, hogy arra legalábbis objektíve al-kalmasnak kell lennie.

A rablás és a zsarolás elhatárolása körében a vis absoluta és vis compulsiva hatású erőszak megkülönböz-tetésének – azaz az erőszak érvényesülési formájának, kényszerhatásának – sincs valódi jelentősége, hiszen a rablás éppúgy elkövethető vis compulsiva jellegű, tehát akarati kényszerként érvényesülő erőszakkal (például ütlegeléssel), mint a zsarolás. Éppen ezért a két bűncse-lekmény egymástól elhatárolása a bírói gyakorlatban ér-tékesített vis absoluta – vis compulsiva tézisekkel meg-ítélésem szerint valójában nem írható le.56

54 Vö. Jäger, Christian: Examens-Repetitorium Strafrecht Besonderer

Teil. C. F. Müller. Heidelberg, 2009. 234.55 Feltéve persze, hogy az élet vagy testi épség elleni közvetlen

fenyegetés egyben alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen. A fenyegetés e fogalmi eleme azonban a vis absoluta és a vis compulsiva megkülönböztetése szempont-jából nem releváns.

56 A rablás és zsarolás elhatárolásához, illetve a vis absoluta és vis compulsiva ehelyütt kifejtett koncepciója alapján levonható további következtetésekhez lásd Deák Zoltán: A kényszer, az erő-

szak és a fenyegetés fogalma és jelentősége a magyar büntetőjogban. Doktori (PhD) értekezés. Szeged, 2017. 120–141. (www.dokto-ri.bibl.u-szeged.hu/4066/)


BERECZKI ISTVÁN

A közigazgatási közvetítés elméleti kérdéseiközvetítés – közigazgatás – atipikus-elmélet

A közvetítői eljárás, más néven mediációs eljárás célja, hogy a feleknek lehetőséget biztosítson arra, hogy a jog-szabályok merev alkalmazása helyett egy közös és kölcsö-nösen előnyös megoldást találjanak konfliktusuk rende-zésére. A közvetítői eljárás fogalma hazánkban törvényi szinten került szabályozásra, illetve megfogalmazásra a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvényben. E törvény szerint a közvetítés egy olyan sajátos permeg-előző vagy bírósági, illetve hatósági eljárás befejezését elősegítő, egyeztető, konfliktuskezelő, vitarendező eljá-rás, amelynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján a vitában nem érintett, harmadik személy (a továbbiakban: közvetítő) bevonása mellett a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó írásbeli megállapodás létrehozása.1

A közigazgatási perekben végzett közvetítés (a továb-biakban: közigazgatási közvetítés) a konfliktusok rende-zésének szisztematikus és strukturált formája, mely során egy professzionális közvetítő a konfliktus feloldását szé-les körben, így eljárásilag és pszichológiailag egyaránt támogatja azzal a céllal, hogy a problémára mindenki számára megfelelő, de legalább elfogadható megoldás szülessen.2 A fenti fogalommeghatározások alapján első olvasatra úgy tűnhet, hogy nincs jelentős különbség a két közvetítői eljárás között, azonban ez korántsem igaz. A közigazgatási közvetítés fogalmával kapcsolatban érde-mes megjegyezni, hogy azt a közigazgatási perrendtar-tásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) nem ismeri. Mindazonáltal jelen tanulmány a közigazgatási perekben zajló közvetítést nem egyszerűen közvetítésnek fogja nevezni, hanem bevezeti a közigazgatási közvetítés fogalmát, ezzel is erősítve a tanulmány egyik fő koncep-cióját, miszerint a közigazgatási perekben zajló közvetítés korántsem tekinthető azonosnak más közvetítői eljárá-sokkal.

Az előzőekben definiált közvetítői eljárások sok szem-pontból különböznek egymástól. Egy olyan közvetítői eljárás, mely a vitában érintett két fél és egy közvetítő részvételével eljárási szempontból szabadon zajlik, aligha tekinthető azonosnak egy olyan közvetítői eljárással, mint a sok szempontból kötött közigazgatási közvetítés. A köz-vetítői eljárásról szóló törvény által definiált közvetítői eljárást, mely eredendően a polgári jog körében felmerült

1 A közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV törvény 2. §2

Flucher, Thomas – Kochendörfer, Bernd – Minckwitz, Ursula –

Viering, Markus: Mediation im Bauwesen. Ernst & Sohn, Berlin, 2003, 98.

jogviták feloldására hivatott, a tanulmány a továbbiakban hagyományos közvetítésnek nevezi.

Jelen írás bemutatja, hogy milyen megfontolások ve-zettek a közigazgatási közvetítés megjelenéséhez, és fel-tárja az intézmény uniós és hazai előzményeit is. Ezt kö-vetően sorra veszi a közigazgatási közvetítés jellemzőit abból a célból, hogy bemutassa: milyen eltérő követelmé-nyek és eljárásrend tartozik a közigazgatási közvetítéshez a hagyományos közvetítéshez képest.

1. A közigazgatási közvetítés megjelenése

1.1. A KÖZIGAZGATÁSI KÖZVETÍTÉS KÖRÜLI BIZONYTALANSÁGRÓL

Annak lehetőségét hazánkban, hogy a közigazgatási perek keretében közigazgatási közvetítői eljárásra kerüljön sor, egészen idáig kifejezetten elutasították. Ez az elutasító szemléletmód azonban meghaladottá vált a Kp. elfoga-dásával.3 Vitán felül áll azonban az is, hogy a közigazga-tási közvetítés alkalmazhatósága a közigazgatási perrend-tartásban és egyáltalán a közigazgatási jog területén nem tekinthető olyan „evidensnek”, mint ahogyan a polgári és kereskedelmi ügyek vonatkozásában vélekednek arról. Az új törvény elébe megy az intézmény alkalmazhatósá-ga kapcsán kialakulandó vitáknak, és beemeli a közigaz-gatási közvetítés, méghozzá annak bíróság által végzett változatát a közigazgatási perrendtartás világába. A tör-vény szövege szerint, ha a felek és az érdekeltek hozzájá-rulnak, a bíróság (közigazgatási) közvetítést rendel el. A közigazgatási közvetítésre vonatkozóan egyfajta fogalom-meghatározást is tartalmaz a törvény: a közvetítés során a felek és érdekeltek bírósági közreműködéssel folytatott egyeztetés útján kísérlik meg a jogvita rendezését.4 A tör-vény szövegéből nem tűnik ki olyan rendelkezés, ami korlátozná a közigazgatási közvetítés alkalmazhatóságát, így az elméletileg alkalmazható a jogvita tárgyától füg-getlenül valamennyi közigazgatási jog körében felmerült jogvita rendezésére. A gyakorlatra hárul azon ügycso-portok „felderítése”, melyekben valóban van létjogosult-sága az intézmény alkalmazásának. Elmondható mind-azonáltal, hogy sem a jogirodalom, sem az új törvény vonatkozó részének szűkszavú indokolása nem szolgál támpontul a gyakorlat számára.5 Igaz, nem tekinthető minden előzmény nélkülinek a közvetítés intézménye a közigazgatási jog területén felmerült jogviták rendezése kapcsán. Ezen előzményektől sem várható el azonban, hogy támpontul szolgáljanak a bíróságok számára a köz-igazgatási közvetítés alkalmazása, illetve egyáltalán az alkalmazhatósága vonatkozásban.

3 http://hirlevel.egov.hu/2017/02/25/ismet-elfogadta-az-orszaggyules-a-kozigazgatasi-perrendtartasi-torvenyt/ (2017. 03.07.)

4 Kp. 69. § (1) bekezdés.5 T/12234. számú törvényjavaslat a közigazgatási perrendtartásról.


A közigazgatási közvetítés alkalmazhatósága kérdésé-ben érdemes megvizsgálni más országok gyakorlatát. A nemzetközi tapasztalatok alapján az a kép látszik kiraj-zolódni, hogy nem minden közigazgatási jogvita alkalmas arra, hogy közigazgatási közvetítői eljárás lefolytatására kerüljön benne sor. Egy Németországban, Angliában és Franciaországban végzett, a közigazgatási közvetítés al-kalmazhatóságát vizsgáló kutatás során figyelemreméltó megállapítás született. Azok az esetek tűnnek a legalkal-masabbnak arra, hogy közigazgatási közvetítői eljárás lefolytatására kerüljön bennük sor, ahol a lehető legkeve-sebb jogi probléma merül fel. Ez vélhetőleg annak a kö-vetkezménye, hogy a hatóságokra szigorú jogszabályi követelmények vonatkoznak, amiktől java részt nem térhetnek el. Ennek megfelelően a hatóságok jogi kérdé-sekben viszonylag szűk körben egyezkedhetnek, azonban egyéb problémák kapcsán némi mozgástér biztosított lehet számukra is.6

1.2. A KÖZIGAZGATÁSI KÖZVETÍTÉS ELMÉLETI MEGALAPOZOTTSÁGÁRÓL

A közigazgatási közvetítés intézményének beemelése a közigazgatási perrendtartás rendszerébe sokak számára váratlannak és talán szükségtelennek, értelmetlennek tűnik. Jelen fejezetben a tanulmány megkísérli felsora-koztatni azokat a tendenciákat és okokat, melyek az in-tézmény megjelenését alátámasztják.

Az elmúlt időszak az állam és az állampolgárok kap-csolatának újraértelmezését, modernizációját hozta el. A megváltozott kapcsolatrendszer jegyében az állampolgá-rok együttműködnek az állammal, amely pedig viszon-zásképpen a jó kormányzás modelljét követi. A jó kor-mányzás modelljének központi eleme a közjó érdekében tenni képes, a különböző társadalmi érdekek és igények között választani tudó, valamint a preferált érdekeket és igényeket érvényesítő és védő állam. A jó kormányzás modellje magában foglalja még az igényt egy olyan állam iránt, amely felelősséggel tevékenykedik, hatékonyan mű-ködik, a versenyképesség feltételeit megteremti, és együtt-működik az állampolgáraival.7 A jó kormányzás elvének megfelelően az állam felismeri, hogy hogyan tudná saját rendszerét hatékonyabbá és együttműködőbbé tenni, és ennek megfelelően meghozza a szükséges intézkedéseket, intézményi újításokat. Ide tartozik az a tendencia is, hogy egyre inkább felértékelődik a jogállamiság elve és a pol-gárok egyenjogúsága, mely értendő akár az állammal, illetve a hatóságokkal szembeni relációban is.8 A közigaz-gatási közvetítés egy olyan lehetőséget kínál a közigaz-

6 Boyron, Sophie: Mediation in administrative law: The identifi cation

of conflicting paradigms. European public law 2007/13, 283.7 http://www.szuveren.hu/jog/a-jo-allam-programja (2017.

03.15.)8

Ortloff, Karsten-Michael: Mediation außerhalb und innerhalb des Verwaltungsprozesses. Neue Zeitschrift für Verwaltungsrecht, 2004/4, 390.

gatási jogviták feloldására, ami a bírósági eljáráshoz ké-pest gyorsabb, olcsóbb, kevésbé rémisztő és valóban te-kintettel van a felek érdekeire. Ezenfelül a közigazgatási közvetítés alkalmazásával nőhet a közigazgatási jogviták lezárásaképpen születő megoldások igazságossága, és erő-södhet a résztvevőkben az az érzés, hogy az eljárásnak alanyai, nem pedig tárgyai.9 Álláspontom szerint megfo-galmazható egy absztrakt kötelezettség is a közigazgatá-si közvetítés intézményének a közigazgatási perek vilá-gába való bevezetése vonatkozásában, mely kötelezettség a jó kormányzás modelljéhez kötődik. Magyarország Alaptörvényének XXVI. cikke és általában a szellemisé-ge alapján ugyanis az állam igyekszik új megoldások al-kalmazásával növelni saját hatékonyságát. Mindezek tükrében lényegében az államnak alkotmányos kötele-zettsége volt legalább a közigazgatási közvetítés hazai jogrendszerbe illeszthetőségének vizsgálata, aminek ele-get is tett, illetve túlteljesített. A közigazgatási közvetítés tehát jól illeszkedik az intézményi újításokra nyitott, ha-tékonyságra és együttműködésre törekvő jó kormányzás koncepciójába.

Az előző gondolatmenethez kapcsolódva, azt, hogy milyen irányba alakulnak a jogszabályok, milyen új jog-intézmények jelennek meg, nagyban befolyásolják az ak-tuális jogpolitikai törekvések. A napjainkban zajló köz-igazgatási és közigazgatási jogi reformok egyik fő célki-tűzése az, hogy a közigazgatás szervezetét, illetve rend-szerét hatékonnyá és költségtakarékossá tegyék.10 A költséghatékonyság körében kiemelendő, hogy a közve-títés alkalmazása a közigazgatási jogviták feloldása során nem csak a peres felek számára jelent lehetőséget egy, a bírósági pereknél olcsóbb eljárásra, hanem a bíróságok oldalán is jelentkeznek költségmegtakarítások.11 Ebben a körben figyelemreméltó, hogy az Igazságszolgáltatás Ha-tékonyságáért Küzdő Európai Bizottság elemzése szerint minél gazdagabb egy ország, annál többe kerül az igaz-ságszolgáltatási rendszerének fenntartása.12 Ez alapján úgy tűnik, hogy a bírósági rendszer működési költségei-nek optimalizálása egy igen komoly kihívás. Az államnak e hatalmas költségterhén sokat lehetne könnyíteni azzal, hogy az állampolgárokat érdekelté tennék az eljárás során való aktív és segítő részvételben. Erre álláspontom szerint úgy van lehetőség, ha az állam egy olyan méltányos, elő-nyös eljárási módot helyez kilátásba, mint a közigazgatá-si közvetítés.

A jó kormányzás és a hatékony állam elvéhez szorosan kapcsolódik a decentralizáció követelménye. Ennek alap-ján az államnak „ki kell vonulnia” a lehető legtöbb terü-

9 Harter, J. Philip: Dispute resolution and administrative law: The

history, needs, and future of a complex relationship. Villanova Law Review, 1983/84, 1393.

10 Boyron: i. m. 267.

11 Boyron: i. m. 267.

12 http://www.coe.int/t/dghl/cooperation/cepej/evaluation/2016/publication/2016_1%20-%20CEPEJ%20Study%2023%20-%20Overview%20-%20EN%20web.pdf (2017.03.16.)


letről, és olyan új együttműködési formákat kell megal-kotnia, melyek lehetővé teszik azt, hogy az állampolgárok maguk rendezzék konfliktusaikat. A közigazgatási köz-vetítés során lehetőség nyílik arra, hogy a felek részt ve-gyenek a közigazgatási döntések meghozatalában. Ez pedig megfelel annak az egyre erősödő igénynek, misze-rint az állampolgárok részt kívánnak venni az őket érin-tő közigazgatási döntések meghozatalában.13 Ha a feleknek lehetősége nyílik arra, hogy az őket érintő döntések meg-hozatalában ténylegesen részt vegyenek, az nagyban nö-veli a döntés elfogadottságát. Ha pedig egy döntés elfogadottsági szintje magas, akkor jó eséllyel tanúsítanak jogkövető magatartást azok, akikre vonatkozóan a döntés rendelkezést tartalmaz. Megemlítendő ebben a körben, hogy a közvetítés eredményeképpen az állampolgároknak lehetőség nyílik arra, hogy ne csak formálisan, hanem ténylegesen is megismerjék a hatóság döntése mögött meghúzódó indokokat.14 Az indokok megfelelő mélységű ismerete tovább növeli a döntés elfogadottságát, és így összességében egy minőségibb döntés meghozatalára nyílik lehetőség.15 Mindezek alapján nem túlzás azt állí-tani, hogy a közigazgatási közvetítői eljárás elősegíti a későbbi jogkövető magatartást.16

A közigazgatási jog területén felmerülő viták rende-zésére szolgáló hatósági és bírósági eljárásra egyaránt jellemző, hogy az „eljárás alá vont” személy érdekei gyak-ran háttérbe szorulnak, és egy jogszabályok által szigo-rúan orientált eljárás kerül lefolytatásra. Megítélésem szerint elmondható, hogy a hatósági eljárások során sztenderdizált döntések születnek, mivel a vonatkozó jogszabályok erőteljesen behatárolják a hatóság mérlege-lési jogkörének terjedelmét. Ezen a sztenderdizáción segít változtatni a közigazgatási közvetítői eljárás azzal, hogy olyan megoldás kimunkálására törekszik, melyet elfogad-hatónak talál mindkét fél. Egy ilyen megoldás kidolgozá-sa pedig hozzájárul az állampolgárok későbbi jogkövető magatartásához és így a további eljárások megelőzésé-hez.17 Ezt támasztja alá az a körülmény is, hogy a közigaz-gatási közvetítői eljárás során olyan megoldás kerülhet kidolgozásra, ami méltányos, átlátható és igazságos.18

A közigazgatási közvetítés – és általában a közvetítés – megjelenésének, illetve mind erőteljesebb térnyerésének indokai között szerepel az igazságszolgáltatás globális válsága is. Az emberek bizalma jelentősen csökkent a bí-róságok vitamegoldó képességében. Nem arról van szó,

13 Boyron: i. m. 267.

14 Boyron: i. m. 281.

15 Vučetić, Dejan: Is mediation viable in administrative matters? Facta Universitatis – law and politics, 2016/4, 495.

16 Boyron: i. m. 267.

17 Litvins, Gatis: Alternative methods of judical protection and dispute

resolution in administrative law. In: Alternatives to litigation between administrative authorities and private parties: con-ciliation, mediation and arbitration. Council of Europe Publis-hing, Strasbourg, 2000, 371.

18 Haft, Fritjo – Schlieffen Katharina Gräfin: Handbuch Mediation. Verlag C. H. Beck, München, 2002, 215.

hogy nincs szükség igazságszolgáltatásra, hanem arról, hogy sokan úgy vélik, hogy saját maguk hatékonyabban tudnák rendezni konfliktusukat, amennyiben meglenne ennek a megfelelő „fóruma”. Az emberek bizalomveszté-séhez kapcsolódik az a nézőpont is, miszerint a bírák ki-választása a lehető legkevésbé demokratikus módon tör-ténik.19 Az elméletnek megfelelően ez a kinevezési eljárás nem kielégítő az állampolgárok számára, akik ezért nem viseltetnek feltétlen bizalommal a bíróságok és eljárásuk iránt és ezért nyitottak más eljárások irányába.20 Ennek a tendenciának is megfelelni látszik a közigazgatási köz-vetítői eljárás megjelenése a közigazgatási perrendtartás rendszerében.

A bírósági perek elhúzódása semmilyen jogterületen, illetve ügyszakban nem kívánatos. Az eljárásjogi törvé-nyek számos garanciális rendelkezést tartalmaznak annak érdekében, hogy a perek észszerű időn belüli befejezése biztosított legyen. A közigazgatási jog területén felmerü-lő viták feloldása elsősorban nem a bíróságok, hanem a közigazgatási hatóságok feladata, mely hatóságok eljárását jelenleg a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (to-vábbiakban: Ket.) szabályozza. A közigazgatási hatósá-gokra eljárásuk során különösen szigorú ügyintézési ha-táridők vonatkoznak, ezzel biztosítva az állampolgárok alkotmányos jogát az észszerű határidőn belül való ügy-intézéshez.21 A közigazgatási jogviták gyakran érintik az állampolgárok alapvető jogait, ezért a Ket. már régóta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hatósági eljárások ne húzódjanak el. Ez a „szellemiség” hatást kell, hogy gya-koroljon a közigazgatási perrendtartásra is. Ez azért bír jelentőséggel, hogy a bírósági jogalkalmazás ne kerüljön ellentétbe a közigazgatási jogviták elbírálása kapcsán ki-alakult olyan elvi szintű garanciákkal, mint az idő és költséghatékonyság.22 A közigazgatási közvetítés állás-pontom szerint egy, a bírósági eljáráshoz képest gyorsabb vitarendezésre nyújt lehetőséget. Ebben a körben érdemes foglalkozni annak az esetnek a megítélésével is, mikor egy sikertelen közigazgatási közvetítés következtében nő a bírósági eljárás időtartama. Ilyen esetben ugyanis fel-merülhet a kérdés, hogy mennyiben egyeztethető össze a bírósági per közigazgatási közvetítés következményen-kénti esetleges elhúzódása az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkében foglalt tisztességes tárgya-láshoz való joggal, azon belül is az észszerű idő kiemel-kedően fontos követelményével. Ezt a problémát a legha-tékonyabban úgy lehet áthidalni, ha az egyezményben részes államok szabályozás útján maximalizálják a köz-vetítői eljárás időtartamát.23 Ennek a követelménynek a

19 Welsh, Nancy: The place of court-connected mediation in a democratic

justice system. Cardozo journal of conflict resolution, 2004/5, 128.

20 Harter: i. m. 1395.

21 Magyarország Alaptörvénye XXIV. cikk.22

Litvins: i. m. 372.23

Vandenhende, Lise – Warnez, Brecht – Veny, Ludo: The way to


Kp. eleget is tesz, mivel a törvény 69. § két hónapban ma-ximalizálja a közigazgatási közvetítés időtartamát.24 Egy közigazgatási közvetítői eljárás eredményeképpen szüle-tő esetleges megállapodás előnyei megfelelően kompen-zálják azt a hátrányt, amivel a per esetleges, két hónapos elhúzódása járhat. Mindezek mellett álláspontom szerint a közigazgatási közvetítői eljárások tartama várhatóan nem éri el a közigazgatási perek tartamát.

Érdemes azzal a kérdéssel is foglalkozni, hogy a köz-igazgatási közvetítés intézménye miként illeszkedik a Kp. rendszerébe. A Kp. következő szakaszai alapján megala-pozottan állítható, hogy a közigazgatási közvetítés jól illeszkedik a törvény rendelkezései közé. A 2. § (1) bekez-dése a bíróság kötelességévé teszi, hogy erre irányuló kérelem esetén hatékony jogvédelmet biztosítson.25 Ugyanezen szakasz (2) bekezdése szerint a bíróság a köz-igazgatási jogvitát tisztességes, koncentrált és költségta-karékos eljárásban bírálja el.26 Az említett rendelkezések a bíróság kötelességévé teszik a felsorolt alapelvek betar-tását, illetve betartatását. A 3. § pedig a felek számára ír elő olyan kötelezettségeket, mint a jóhiszemű eljárás vagy az eljárást elősegítő pervitel.27 Ezek az alapelvi szintű rendelkezések mind megalapozzák a közigazgatási köz-vetítés létjogosultságát az új törvény rendelkezései között.

Jelen fejezet igyekezett rámutatni arra, hogy a közigaz-gatási közvetítés megjelenése valójában nem tekinthető sem váratlannak, sem indokolatlannak. Az, hogy az in-tézmény beváltja-e a hozzá fűzött reményeket, a gyakor-lati alkalmazás során fog kiderülni.

1.3. A KÖZIGAZGATÁSI KÖZVETÍTÉS EURÓPAI UNIÓS ÉS MAGYARORSZÁGI ELŐZMÉNYEIRŐL

Mielőtt jelen tanulmány annak a kérdésnek a megvála-szolására tesz kísérletet, hogy léteznek-e a közigazgatási közvetítés vonatkozásában európai uniós, illetve hazai előzmények, szükséges kiemelni, hogy ebben a körben csupán közvetett előzményekről, sokkal inkább hatások-ról beszélhetünk. Mint látni fogjuk, az előző állítás még inkább igaz a hazai előzmények kapcsán. Arra a körül-ményre is fontos utalni, hogy ezek az előzmények nem feltétlenül csupán a közigazgatási közvetítés közigazga-tási perekben való megjelenésére vonatkoznak, hanem az intézmény közigazgatási hatósági eljárásban való el-terjedésére is. Mindazonáltal a közigazgatási közvetítés megjelenésének fontos előzménye a közvetítés megjele-nése a hatósági eljárásban. Azzal ugyanis, hogy a közve-títés teret nyert a közigazgatási hatósági eljárás rendsze-rében, bebizonyosodott, hogy létjogosultsággal bír a közigazgatási jog területén felmerült konfliktusok ren-

mediation in belgian administrative procedural law. Netherlands administrative law library, 2016/2, 3.

24 Kp. 69. § (2) bekezdés.25 Kp. 2. § (1) bekezdés.26 Kp. 2. § (2) bekezdés.27 Kp. 3. §.

dezése során. Ennek tükrében pedig talán nem is tűnik olyan váratlan lépésnek a közigazgatási közvetítés meg-jelenése a közigazgatási perek világában, hiszen az intéz-mény alkalmazhatósága a közigazgatási jogviták területén már igazolásra került.

1.3.1. A közigazgatási közvetítés európai uniós előzményeiről

Amikor a közigazgatási közvetítés uniós előzményeit vizsgáljuk, rá kell világítani arra a körülményre, hogy nem létezik különálló uniós szintű közigazgatási eljárás-jogi kódex.28 Megjegyezendő, hogy a nemzeti eljárásjogi szabályok megalkotása tipikusan egy olyan területnek tekinthető, ahol hagyományosan az Unió nem rendelke-zik hatáskörrel.29 Megállapítható azonban, hogy az Eu-rópai Unió működéséről szóló szerződésének (további-akban: EUMSZ) 298. cikke egy olyan felhatalmazást tartalmaz, ami feljogosítja az Unió intézményeit, hogy szabályozzák ezt a területet is. A hivatkozott cikknek megfelelően az Európai Unió Tanácsa (továbbiakban: Ta-nács) és az Európai Parlament – a rendes jogalkotási eljá-rás szabályainak megfelelően – jogosultak meghozni azokat az intézkedéseket, melyek egy nyitott, hatékony és független európai igazgatás kialakításához szüksége-sek. Ennek a rendelkezésnek a célja többek között annak biztosítása, hogy az Unió jogalkotási tevékenysége egy olyan irányba haladjon, ami megfelel az Európai Unió Alapjogi Chartájának 41. cikkében foglalt megfelelő ügy-intézéshez való jog követelményének, mely rendelkezés tartalmát tekintve a „jó közigazgatás” modelljének meg-valósulását jelenti.30 Annak ellenére, hogy kétségtelen a kapcsolat a „jó közigazgatás” modelljének megfelelő eljá-rás és a közigazgatási közvetítés között, ennek konkrét kimondására uniós szinten mindezidáig még nem került sor.31 Az EUMSZ 298. cikkének felhatalmazása alapján az Európai Parlament Európai Közigazgatási Jogi Mun-kacsoportja egy jelentést dolgozott ki.32 A jelentés egyik javaslata, hogy az uniós intézmények vizsgálják meg az alternatív vitarendezési módozatok eljárásukba illeszt-hetőségét.

Fontos lépés a közigazgatási közvetítés szempontjából az Európa Tanács R(2001) 9. számú ajánlása a közigazga-tási hatóságok és az ügyfelek közötti viták esetén a bíró-

28 Vučetić: i. m. 496.

29 Graaf, Kars – Marseille, Bert – Tolsma Hanna: Mediation in

administrative proceeding: a comparative perspective. Alternative

dispute resolution in European administrative law. Springer Verlag Berlin, Heidelberg, 2014, 593.

30 Az Európai Unió Alapjogi Chartája. HL C 326/391, 26/10/2012, 395–406.

31 Graaf–Marseille–Tolsma: i. m. 592.

32 Working Document State of Play and Future Prospects for EU Administrative Law. Letöltve: http://www.europarl.europa.e u /me e td o c s/2 0 0 9_ 2 014/d o c u me nt s/ju r i /d v/ju r i _wdadministrativelaw_/juri_wdadministrativelaw_en.pdf (2017. 03. 18.)


sági eljárás alternatíváiként alkalmazható eljárásokról. Az ajánlás szövege alapján, annak megalkotása mögött elsősorban az állt, hogy a bíróságokra nehezedő ügyteher és az eljárások hossza kétségessé teszi a tagállami bírósá-gok képességét, hogy megfeleljenek az észszerű időn be-lül való eljárás követelményének. Ezen követelmény meg-sértése pedig – mint ahogy arról korábban már volt szó – az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikkében foglalt tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét jelenti, hiszen e jog egyik fontos kritériuma az észszerű időn be-lül való elbírálás követelménye. Az ajánlás utal továbbá arra is, hogy a bírósági eljárás nem minden esetben a leg-megfelelőbb a közigazgatási jog területén felmerült konf-liktusok rendezésre. Az ajánlás szerint az alternatív vi-tarendezési eljárások alkalmazása közelebb hozná a bíró-ságokat és az állampolgárokat egymáshoz, ami remekül illeszkedik a jó kormányzás koncepciójába. A 2. i. pontja kifejezetten akként szól, hogy az alternatív vitarendezé-si metódusokat a tagállamok egyaránt bevezethetik egyes ügycsoportok tekintetében, illetve általános jelleggel. Ennek a rendelkezésnek az lehet az értelme, hogy a köz-igazgatási közvetítés alkalmazása nem evidens minden közigazgatási jog tárgykörébe tartozó vita feloldása kap-csán. Így az ajánlás feltehető szándéka az, hogy lehetősé-get biztosítson a „vonakodó” tagállamok számára, hogy a jogvita tárgyától függően emeljék be a közigazgatási köz-vetítést a közigazgatási perrendtartásuk rendszerébe.33

Fontos megállapításokat találunk az Igazságszolgálta-tás Hatékonyságáért Küzdő Európai Bizottság (2007) 15. számú ajánlásában, mely a Tanács közigazgatási ügyekben alkalmazható alternatív konfliktusrendezést érintő aján-lásainak hatékonyabb alkalmazására vonatkozik. Az aján-lás 1.1 pontja igen komoly elvárásokat támaszt a tagálla-mokkal szemben. Ennek alapján a közigazgatási közve-títés meghonosítása érdekében a tagállamoknak szüksé-ges alaposan felülvizsgálni az intézmény alkalmazható-ságát saját nemzeti jogukban. Amennyiben az intézmény alkalmazhatósága megköveteli, a tagállamoknak javasolt a megfelelő intézkedéseket megtenni a jogalkotás szintjén is. Ebben a körben az ajánlás egészen odáig megy, hogy meghatározott, a tagállamok által megfelelőnek talált ügycsoportok tekintetében a kötelező közigazgatási köz-vetítés bevezetését is indokoltnak tartja. A tagállami bí-róságoknak is fontos szerep jut, hiszen az ő feladatuk, hogy az egyes konkrét ügyekben, amennyiben alkalmaz-hatónak találják a közigazgatási közvetítést, javasolják annak használatát a felek számára. Az ajánlás 1.7 pontja foglalkozik a közigazgatási közvetítők képzési rendsze-rével. A tagállami rendszerek, illetve szabályok harmo-nizációját tekintve jelentős előrelépés lenne, amennyiben a közigazgatási közvetítők hasonló képzést kapnának. Ilyen közös sztenderdek lefektetésére azonban még a pol-

33 Az Európa Tanács R(2001) 9. számú ajánlása a közigazgatási hatóságok és az ügyfelek közötti viták esetén, a bírósági eljárás alternatíváiként alkalmazható eljárásokról. Letöltve: https://rm.coe.int/16805e2b59 (2017. 08. 06.)

gári és kereskedelmi ügyek kapcsán sem került sor köte-lező jelleggel. Fontos része az ajánlásnak az érzékenyítés is, mely egyaránt vonatkozik a bíróságokra, hatóságokra, ügyvédekre és az ügyfelekre. Ebben a körben az ajánlás javasolja szemináriumok és konferenciák szervezését, továbbá a média felhasználását.34

A következő lépést az Európai Parlament és a Tanács 2008/52/EK irányelve jelenti, a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól.35 Ugyan az irányelv a határokon átnyúló polgári és keres-kedelmi ügyekre vonatkozik, azonban hatása megfigyel-hető a közigazgatási jog területén felmerülő vitarendezés során is. Németország például akként ültette át az irány-elvet nemzeti jogába, hogy az ne csak a határokon átnyú-ló ügyek kapcsán legyen alkalmazható, és garanciális rendelkezései érvényesüljenek a közigazgatási közvetítés vonatkozásában is.36

Kétségtelen, hogy a fentebb ismertetett irányelvet le-számítva – ami nem is vonatkozik kifejezetten a közigaz-gatási közvetítésre – az Unió szintjén született jogforrá-sok nem bírnak kötelező erővel. Ennek ellenére nyilván-való, hogy az Unió a közigazgatási közvetítést alkalmas-nak tartja az előző fejezetben ismertetett célok megvaló-sítására, és megtette az első lépéseket az intézmény tag-állami jogokban való meghonosítása érdekében.

1.3.2. A közigazgatási közvetítés magyarországi előzményeiről

Jelen fejezet továbbiakban arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon fellelhetők-e a hazai közigazgatási jogalkal-mazásban olyan intézmények, melyek az állam és az ál-lampolgárok együttműködését hivatottak szolgálni, il-letve melyek a közigazgatási közvetítés előzményeként értékelhetők. A közigazgatási közvetítés megjelenése ugyanis megítélésem szerint az állam és az állampolgárok átalakuló, az együttműködést előtérbe helyező kapcso-latrendszerének egyik eredménye. Az évszázadokon ke-resztül megszokott közigazgatási hatósági jogalkalmazá-si logika lényegi meghatározó eleme az volt, hogy az el-járó hatóság a hatáskörébe tartozó ügyekben egyoldalú jogi aktusokkal alakította a különböző életviszonyokat, kisebb részben egyoldalú jogi aktusokkal döntötte el az ellenérdekű felek közötti jogvitákat.37 Minden olyan in-tézmény, illetve törekvés, ami ettől eltér, az állam és az állampolgárok megváltozott kapcsolatrendszerének jele,

34 Igazságszolgáltatás Hatékonyságáért Küzdő Európai Bizottság (2007) 15 számú ajánlása. Letöltve: https://wcd.coe.int/ViewDoc.jsp?p=&id=1223907&Site=&direct=true (2017.08.06.)

35 Az Európai Parlament és a Tanács 2008/52/EK irányelve (2008. május 21.) a polgári és kereskedelmi ügyekben végzett közvetítés egyes szempontjairól. HL L 136/3, 24/055/2008, 3–9.

36 Graaf–Marseille–Tolsma: i. m. 594.

37 Kilényi Géza (szerk.): A közigazgatási jog nagy kézikönyve. Wolters Kluwer, Budapest, 2008, 498.


ami egyben a közigazgatási közvetítés előzményeként is értékelhető.

A Ket. rendszerében már nem ismeretlen a hatóság – tágabban értelmezve az állam – és az ügyfél, mint az eljárás résztvevői közötti együttműködés. Ennek a Ket.-ben három formája ismeretes: a hatósági közvetítés, az egyezség jóváhagyása és a hatósági szerződés.

A Ket. a 41. §-ban meglehetősen tömören szabályozza a hatósági közvetítés intézményét. A részletes szabályokat a hatósági közvetítőkről szóló 185/2009. (IX. 10.) kor-mányrendelet tartalmazza. A Ket. alapján a hatóság jo-gosult hatósági közvetítőt igénybe venni szabad belátás szerint, melynek egyetlen feltétele valamilyen vita meg-léte a hatóság és az ügyfél, vagy az ellenérdekű ügyfelek között. A Ket. kommentárja segít eligazodni abban a kérdésben, hogy miket tekint a jogalkotó a legtipikusabb alkalmazási területeknek. Ennek megfelelően az építés-ügyön túl a bányaigazgatás, a kisajátítás és a birtokvéde-lem, de bármilyen ügytípusban lehetőség van a közvetítő kirendelésre, ha a vita feloldása érdekében ezt a hatóság célravezetőnek találja.38 Figyelemre méltó, hogy a tör-vényhez fűzött kommentár szövege a mediáció szót is használja, egyértelművé téve azt, hogy a hatósági közve-títés is egy közvetítői eljárás.39 A Ket. rendelkezései között megtaláljuk a közvetítő feladatait és az azok teljesítését biztosító rendelkezéseket, mint például az iratbetekintés jogot. A fentebb hivatkozott kormányrendelet szabályai közül annak 7. §-a érdemel kiemelt figyelmet, mely ren-delkezés értelmében a közigazgatási hatóság hivatalból is dönthet a közvetítő igénybevételéről.40 Ez a rendelkezés lehetőséget teremt a hatóság számára, hogy kötelező jel-leggel utalja az ügyet közvetítői eljárásra. Az, hogy a Ket. már tartalmaz rendelkezéseket egy olyan közvetítői eljá-rásról, amely a közigazgatási jog területén felmerült viták rendezésére szolgál, megalapozza a közvetítés intézmé-nyének létjogosultságát a közigazgatási perrendtartásban. Az a körülmény pedig, hogy a Ket. nem korlátozza a ha-tósági közvetítés alkalmazhatóságát, arra enged következ-tetni, hogy elvileg a közigazgatási közvetítés is alkalmazást nyerhet a közigazgatási jogvita tárgyától függetlenül.

A Ket. 75. §-ában szabályozott egyezség intézménye is kétségtelenül a hatóság és az ügyfél együttműködésének egyik formája, mely túlmutat a fentebb említett hatósági jogalkalmazás meghaladott gondolkodásmódján.

A harmadik intézmény a Ket. szabályrendszerében, ami tered enged a hatóság és az ügyfél közötti együttmű-ködésének, a hatósági szerződés intézménye. A hatósági szerződés egy rendkívül speciális, kétarcú jogintézmény, amely egyszerre hordoz magán polgári jogi és közigazga-tási jogi sajátosságokat. Az intézmény kiemelkedő jelen-tőséggel bír, hiszen áttöri a közigazgatási hatósági jogal-

38 Kilényi Géza (szerk.): Közigazgatási eljárási törvény kommentárja. Complex kiadó, Budapest, 2006, 144.

39 Kilényi (2006): i. m. 143.

40 A hatósági közvetítőkről szóló 185/2009. (IX. 10.) kormányren-delet 7. §

kalmazás során meglévő alá-fölérendeltségi viszonyt, ezzel teret engedve egy másfajta szemléletmódnak.41 A hatósági szerződés közigazgatási jogban való megjelené-sével meghonosodik a hatósági eljárás során a melléren-deltségi, együttműködési, partneri típusú viszonyokon alapuló hatósági tevékenység.42 A hatósági szerződés alapvetően szerződéses viszonyt hoz létre a hatóság és az ügyfél között, így nem lehet figyelmen kívül hagyni a kötelmi jog szabályait, azonban rendszertanilag mégsem sorolható a polgári jogi szerződések közé. Ugyan a ható-sági szerződés is a felek egybehangzó, joghatás kiváltásá-ra irányuló akarat-kijelentésével jön létre, azonban annak célja valamilyen közérdekű feladat megvalósításának juttatására irányul. Ennek érdekében közjogi jogviszonyt, közigazgatási szerződést hoz létre. A hatósági szerződés kizárólag a Ket. hatálya alá tartózó hatósági ügyben köt-hető az ügyfél és a hatóság között, amikor a hatóság a határozathozatal helyett célravezetőbbnek tartja a szer-ződéskötést. A Ket. 76. § (1) bekezdése azonban ezen túl-menően a hatósági szerződés alkalmazását külön jogsza-bályi felhatalmazáshoz köti, vagyis szükséges, hogy a különös eljárási szabályok intézményesítsék a hatósági szerződést. Az ágazati szabályok között nagyjából három jellemző szabályozási megoldás figyelhető meg, amely az egymással kapcsolatban álló vagy hasonló ágazatokban vissza-visszatér, meghatározva három lehetséges funkci-ót a jogintézménynek: jogvédelmi, támogatási, engedé-lyezési. A Ket.-hez fűzött kommentár alapján a hatósági szerződés hatékony helyettesítője lehet egy kötelező, tiltó vagy szankcionáló hatósági határozatnak.43 Ehhez képest minden más funkció eltéríti a szabályozást a Ket.-től. Az engedélyezés és a támogatásnyújtás hatósági szerződéses rendezésénél hasonló problémák merülnek fel, hiszen mindkét esetben jogosító határozatot helyettesít a ható-sági szerződés, így az ügyfél szerződésszegésére alkotott 77. § (2) bekezdés szabályai közül a végrehajtás elrende-lése nem, csak a módosítás vagy az eljárás megindítása alkalmazható.44 Ennek alapján tehát a hatósági szerződés nem alkalmazható minden esetben. Ha a hatóság nem teljesíti a szerződéses kötelezettségeit, az ügyfél bírósági úton szerezhet érvényt jogainak. Ezt aligha tekinthetjük a polgári jogi fogalmak szerint kiegyensúlyozott, egymás mellé rendelt, egyenjogú személyek viszonyának, de úgy tűnik, hogy ez nem is minden szerződés esetében elvárás, hanem csak a polgári jogi szerződéseknél vetődik fel ilyen követelmény.45 A hatósági szerződés szabályainak vizs-gálata során sok érdekes kérdés merülhet fel a közigaz-gatási közvetítés vonatkozásában. A hatósági szerződés nem nyerhet alkalmazást minden hatósági ügyben, mely

41 Kilényi (2008): i. m. 498.

42 Patyi András (szerk.): Közigazgatási hatósági eljárásjog. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, 2009, 301.

43 Kilényi (2006): i. m. 222.

44 Kilényi (2006): i. m. 223.

45 Kisfaludi András: A polgári jogi szerződés tárgya. Polgári jogi kodifikáció, 2008/3., 14.


körülményről arra lehet következtetni, hogy a hatóság és az ügyfél közötti „egyezkedés” mégsem széles körű. Más-részről az intézmény elemzése kapcsán felmerülhet a kérdés, hogy a közigazgatási közvetítés során születő megállapodásnak milyen lesz a jogi természete. Álláspon-tom szerint a közigazgatási közvetítés során születő meg-állapodás sem tisztán polgári jogi természetű lesz, hanem az szükségszerűen hordoz majd magán közigazgatási szerződésekre jellemző jegyeket is.

Rendkívül figyelemre méltó, hogy az általános köz-igazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény, mely törvény a Ket. „jogutódja” és 2018. január első napjától hatályos, nem tartalmaz rendelkezést a hatósági közve-títés intézményére vonatkozólag. Mindez a nemzetközi tendenciákkal ellentétesnek látszik, annak ellenére is, hogy megjelenik a közigazgatási közvetítés intézménye.

2. A közigazgatási közvetítés mint atipikus

közvetítői eljárás

A közigazgatási közvetítés a hagyományos közvetítéstől sok szempontból eltérő, atipikus jellemzőkkel rendelke-ző közvetítői eljárás. A közigazgatási közvetítés sikeres

alkalmazásának elengedhetetlen feltétele ezen eltérések felismerése, és az azoknak megfelelő eljárásrend kiala-kítása. A következőkben a tanulmány a közigazgatási közvetítés azon jellemzőit veszi sorra, melyek alapján megtörténhet az elhatárolás a hagyományos közvetői eljárástól.

2.1. A KÖZIGAZGATÁSI KÖZVETÍTÉS JELLEMZŐI

Az, hogy a közigazgatás területén zajló közvetítésnek el-térő vonásai vannak, legfőképpen annak köszönhető, hogy az alapjául szolgáló konfliktusok jelentősen eltérnek a hagyományos közvetítés tárgyául szolgáló konfliktu-soktól. A Kp. 4. § (1) bekezdése értelmében a közigazga-tási jogvita tárgya a közigazgatási szerv közigazgatási jog által szabályozott, az azzal érintett jogalany jogi helyze-tének megváltoztatására irányuló vagy azt eredményező cselekményének, vagy a cselekmény elmulasztásának jogszerűsége. Ebből a törvényi fogalom meghatározásból is látszik, hogy a közigazgatási konfliktusok sajátos jel-lemzőkkel bírnak. Ennek a kérdéskörnek az áttekintésé-re hivatott az alábbi táblázat.

1. Táblázat: Hagyományos konfliktusok – közigazgatási konfliktusok elhatárolása46

Vizsgálati szempont Hagyományos konfliktusok Közigazgatási konfliktusok

Konfliktus jellege

egyszerű megítélésű: kevés figyelembe ve-endő tényező és átlátható kapcsolatrend-szer a felek között

nehéz megítélésű: sok figyelembe veendő tényező és bonyolult kapcsolatrendszer a résztevők között

Érdekek egyéni, szubjektív érdekek

egyéni érdekek mellett gyakran az eljárás-ban részt nem vevő harmadik személyek érdekei, illetve közérdek

Érintettek száma általában kettő gyakran nagy számúHatalmi viszonyok szimmetrikus aszimmetrikus

Alkalmazandó jog polgári jogközigazgatási jog, de gyakran komplex jogi helyzetek, több jogág érintettségével

Eljárás tartalmilag és eljárásilag átlátható eljárásilag komplexebb, kötöttebb Megoldás „nyertes–nyertes” „nyertes–vesztes” is lehet

46

A közigazgatási közvetítés atipikus voltának talán leg-fontosabb oka az eljárásban résztvevő hatóságok speciá-lis helyzetéből adódik.47 A polgári jogi viták feloldására szolgáló hagyományos közvetítői eljárásban hatóságok aligha vesznek részt. A közigazgatási közvetítés során ugyan félként szerepelhetnek a hatóságok, de más szabá-

46 Opperman, Bettine–Langer, Kerstin: Umweltmediation in Theorie

und Anwendung. Akademie für Technikfolgenabschätzung in Baden-Württemberg, Stuttgart, 2000, 13–14.

47 Vučetić: i. m., 500.

lyok vonatkoznak rájuk. Ebben a körben több körülmény-re szükséges utalni. Elsőként megemlítendő, hogy a ha-tóságok tevékenységére vonatkozó jogszabályi környezet alapvetően kógens természetű, az eltérés nem vagy csak szűk körben lehetséges. Ez a körülmény megnehezíti a közigazgatási közvetítés lefolytatását, mivel behatárolja az eljárásban részt vevő hatóságok lehetőségeit. Ezt az akadályt azonban úgy tűnik, hogy elhárítja az igény a közvetítés e területen való alkalmazására. A már említett jó kormányzás modellje ugyanis egy „szolgáltató” köz-igazgatást követel meg, ami teret enged a közigazgatási jogviták feloldása körében az állampolgárokkal való


együttműködésnek. Az említett jogszabályi kötöttségeken felül olyan további elvárásoknak is meg kell felelniük a hatóságoknak, mint az egyenlő bánásmód vagy az ará-nyosság követelményei.48 Fontos az is, hogy a közigazga-tási közvetítésben részt vevő hatóságok nem járulhatnak hozzá olyan egyezségek megkötéséhez, amelyek nincse-nek összhangban más szervek és hátóságok érdekeivel. A közigazgatási hatóságoknak eljárásuk során figyelem-mel kell lenniük továbbá a hátrányos megkülönböztetés tilalmára. Ennek megfelelően hatáskörüket nem gyako-rolhatják a közigazgatási közvetítői eljárás során sem a törvényi követelménytől eltérő módon.49 Nem biztosít-hatnak összehasonlítható helyzetben lévőknek eltérő jogosultságokat, és nem állapíthatnak meg eltérő kötele-zettségeket. Ezek a körülmények jelentősen nehezítik a közigazgatási közvetítés lefolytatását, illetve a hagyomá-nyos közvetítéstől eltérő eljárásrendet kötnek hozzá.

A hagyományos közvetítői eljárás egyik fontos jellem-zője a felek egyenlősége. Az egyenlőség kapcsán kérdés-ként merül fel, hogy a közigazgatási jogviszony két végén álló és jellemzően egyenlőtlen helyzetben lévő hatóság és fél helyzete ideálisan alakul-e a közigazgatási közvetítői eljárás során. Ebben a körben arra kell gondolni, hogy a bírósági eljárás és annak hosszú idő alatt kialakult garan-ciái többek között arra hivatottak, hogy a hatóság hatás-körét ne visszaélésszerűen, hanem a törvényeknek meg-felelően gyakorolja.50 Az igazságszolgáltatás tehát tényle-ges kontrollt gyakorol a közigazgatás felett, mely kontroll elenyészhet a közigazgatási közvetítői eljárás lefolytatása során. Pedig éppen ez a bírói kontroll hivatott és képes biztosítani azt, hogy egy közigazgatási per során a ható-ság és az állampolgár, mint peres felek helyzete egyenlő legyen. Kérdés, hogy egy közigazgatási közvetítői eljárás során biztosítható-e ez az egyenlőség, vagy a megbeszé-lés során kialakuló kötetlen egyezkedés és légkör ered-ményeképpen a hatóság képviselője erősebb, tekintélyel-vű nyomást tud gyakorolni. Erre a problémára megoldás lehet, hogy az egyensúlyi helyzet felborulása esetén a közvetítő megszünteti az eljárást.51

A következőkben a közvetítő személyéről, illetve a rá vonatkozó szükséges többlet követelményekről lesz szó. A közigazgatási közvetítés során a felek helyzete koránt-sem azonos, és ez nem csak a fenti megközelítésből szem-lélődve igaz.52 Az alapul fekvő közigazgatási eljárásokban résztvevő, főként magánszemélyek pozíciója általában szervezeti, anyagi és humán erőforrási oldalról megkö-zelítve sem tekinthető kielégítőnek a közigazgatási ható-ságok helyzetéhez képest. Amennyiben „konzervatív”

48 http://www.umweltwissenschaften.de/fileadmin/PDF/M11_KE1_Mediation_im_oeffentlichen_Bereich_Teil_1.pdf (2016. 11. 02.)


50 Boyron: i. m. 286.

51 Litvins: i. m. 379.

52 ht tp://w w w.v iv is .de/phocadow nload/2011_ is/2011_IS_273_284_Hehn.pdf (2016. 11. 19.).

módon szemléljük ezt a jogviszonyt, ami aszimmetrikus és hierarchizált, azt lehet mondani, hogy (közigazgatási) közvetítésre nem feltétlenül alkalmas. A közvetítőknek ezért ezekben az eljárásokban olyan légkört kell terem-teniük, ami biztosítja azt, hogy a felek nyissanak egymás irányába, hiszen a fentiekben leírt egyenlőtlenség bizal-matlanságot eredményezhet. Fontos, hogy a közvetítő biztosítsa a feleket arról, hogy az érdekeik megfelelő súly-lyal esnek latba. Figyelni kell azonban arra is, hogy az eljárás során ők nem döntőbírók, akik saját megoldásokat és döntési javaslatokat terjeszthetnének a felek elé. Akár a hagyományos közvetítői eljárásról van szó, akár a köz-igazgatási közvetítésről, a közvetítő személyével kapcso-latosan alapvető követelmény, hogy az ne rendelkezzen döntési jogosultsággal. Míg azonban a hagyományos közvetítői eljárás során e kritérium szinte magától érte-tődően teljesül, hiszen nincsen alapul fekvő és párhuza-mosan folyó eljárás, addig a közigazgatási közvetítés során ez korántsem olyan egyértelmű.53 A közigazgatási közve-títés során csak olyan közvetítő járhat el, aki az alapul fekvő eljárásban nem rendelkezik döntési jogosultsággal.

A konfliktus lényegének feltáráshoz a közvetítőnek gyakran széles körű ismeretekkel kell rendelkeznie. Az adott vita tárgyától függően ilyen ismeret lehet például a műszaki, gazdasági vagy társadalmi ismeret. Azon terü-letekre, ahol a közigazgatási közvetítés alkalmazásra ke-rülhet, jellemző, hogy a politika és a közszféra eljárási rendje és érdekei is érvényesülnek. A közvetítőnek ezért szükséges ezeket az eljárásokat és érdekeket is ismernie. A közvetítő személyével összefüggő további követelmény, hogy alaposan ismernie kell a közigazgatási jog szabálya-it.54 Míg a hagyományos közvetítői eljárás során gyakran olyan személyek járnak el közvetítőként, akik nem ren-delkeznek jogi végzettséggel, ugyanez a közigazgatási közvetítés terén nehezen képzelhető el. A közvetítés so-rán születő megállapodással szemben – mind a hagyomá-nyos, mind a közigazgatási közvetítés során – a legfonto-sabb követelmény az, hogy az megfeleljen a jogszabályok-nak. De nem mindegy, hogy a jogszabályok, amiknek meg kell felelni, alapvetően diszpozitív vagy kógens termé-szetűek-e. Míg ugyanis a hagyományos közvetítés alap-jául inkább a diszpozitívabb természetű polgári jog szol-gál, addig a közigazgatási közvetítés során születő meg-állapodást lényegesen jobban behatárolja a közigazgatási anyagi jog kógens természetű normarendszere. Ennek megfelelően az egész eljárást egy másfajta szellemiség kell, hogy áthassa, így a közvetítő személyét is. A közvetítőnek olyan megoldás felé kell ugyanis orientálnia a feleket, ami a jogszabályi követelményeknek megfelel és ehhez alapos közigazgatási jogi ismeretekkel kell rendelkeznie. Kiemel-kedően fontos szerep jut a közigazgatási perek során köz-vetítőnek a megállapodás megszövegezésében is, annak

53 Ortloff: i. m. 387.



érdekében, hogy annak szövege megfeleljen a közigazga-tási jog komplex szabályrendszerének.55

A hagyományos közvetítés egyik fontos alapvetése, hogy a születő megállapodással minden résztvevő fél elé-gedett legyen, és nyertesnek érezze magát („nyertes–nyer-tes” helyzet). Ennek a követelménynek a közigazgatási közvetítés nem minden esetben tud megfelelni az érin-tettek esetleges nagy számára tekintettel. Ebben a körben két körülményre kell gondolni. Egyrészről a közigazga-tási jogvitákban gyakran nagy számú érintett vesz részt, és emiatt nehézkes mindenki számára kielégítő megoldást találni. Nem lenne azonban helyes összességében siker-telennek értékelni egy olyan közigazgatási közvetítői el-járást, ahol a példának okáért ötven résztvevőből negyven nyertesnek érzi magát. Különösen igaz az előző állítás abban az esetben, ha egy per során született döntés ered-ményével arányaiban kevesebben lennének elégedettek. Másrészről problémát jelenthet az érintettek körének meghatározása és az eljárásba történő bevonása. Ebben a körben megemlítendő, hogy sok közigazgatási eljárás érinti olyan harmadik személyek helyzetét, akik közvet-lenül nem vesznek részt abban.56 Az is könnyen előfor-dulhat továbbá, hogy nem minden érintett kíván részt venni egy közigazgatási közvetítői eljárásban. Mindezek tükrében előfordulhat, hogy egyes érintettek érdekei kép-viselet nélkül maradnak, és a születő megállapodás nem lesz kedvező rájuk nézve („nyertes–vesztes” helyzet).

A hagyományos közvetítői eljárás egyik alapvető el-vének tekinthető a tikosság, ami a felek közötti kimerítő, mindenre kiterjedő és őszinte egyezetést hivatott bizto-sítani. A titkosság elve ebben a körben a közvetítői eljá-rások átláthatóságának hiányát, illetve korlátozott voltát jelenti az abban részt nem vevő harmadik személyek vo-natkozásában. A felek a hagyományos közvetítői eljárás során biztosítva vannak afelől, hogy amit mondanak, a közvetítői eljárás során nem kerül később felhasználásra, és a megállapodásuk nem lesz precedens jellegű. Ezek a körülmények azonban nem tűnnek összeegyeztethetőnek a közigazgatási jog rendszerével és elveivel.57 A bírósági eljárás ugyanis nem csupán a közigazgatási hatóságok felelősségre vonhatóságát teszi lehetővé, hanem azt is, hogy a közérdek érvényesülése biztosított legyen. A köz-vetítői eljárás titkossága ahhoz vezethet, hogy az eljárás során a közérdek mintegy „privatizálódik”.

Általánosságban elmondható, hogy a közvetítői eljárás során nincs akadálya annak, hogy a felek jogi képviselő segítségét vegyék igénybe. A közigazgatási közvetítés so-rán a német gyakorlat elemezésével megfigyelhető, hogy a közvetítés e változatánál sokkal gyakoribb a jogi kép-viselet.58 Ennek legkézenfekvőbb magyarázata az, hogy a felek felismerik a fentebb részletezett problémakört,



57 Boyron: i. m. 286.


miszerint a megfelelő közigazgatási jogi ismeretek hiányá-ban nem folytatható le sikeresen az eljárás.

A következőkben arról lesz szó, hogy milyen típusú közvetítői eljárás szükségeltetik az eljárás sikeres lefoly-tatása érdekében. Ehhez azonban szükséges áttekinteni azt, hogy a közvetítés milyen típusai ismertek. A közve-títésnek kétféle jól megkülönböztethető fő típusa létezik: a segítő (faciliatív) és a kiértékelő (evaluatív) közvetítés. A segítő formát minimalistának is szokás tekinteni, mi-vel próbálja előmozdítani a felek megegyezését, de csak annyiban, hogy segítsen a feleknek tárgyalni, kommuni-kálni egymással annak érdekében, hogy valamilyen egyet-értésre jussanak.59 A tartalomra vonatkozóan azonban semmiféle tanácsot nem ad. A kiértékelő forma sokkal beavatkozóbb, mivel a feleknek kiértékelést is nyújt a kérdés kezelését illetően. Amennyiben a felek megkérik, a közvetítő részletesen elemzi a konfliktust, sőt akár vé-leményt mondhat a per kimenetelére vonatkozóan. Ha a felek kiértékelő közvetítőt választanak, aki többnyire jogi végzettségű, azzal elfogadják annak szakértelmét, tehát a közvetítő ebben az esetben szakértőként is jelen van. A két fő típus mellett beszélhetünk még a transzformatív típusról.60 Ennél a formánál a hangsúly nem konkrétan a megegyezésen, hanem inkább a kapcsolat javításán, a konfliktus során felgyülemlett indulatok csökkentésén van. A hagyományos közvetítés során egyértelműen a segítő típus érvényesül, és a közvetítő szerepe az eljárás-ban annak megfelelően alakul. A közigazgatási közvetítés során azonban szükséges meríteni a kiértékelő forma módszereiből is mindamellett, hogy ebben az esetben is érvényesülni kell bizonyos körben a segítő formának is. Ez azonban a Magyarországon uralkodó, a közvetítői el-járásra általánosságban vonatkozó szemléletmód miatt korántsem olyan egyszerű kérdés. Hazánkban ugyanis a kiértékelő módszert túlságosan beavatkozó szemléletűnek ítélik meg, és összeegyeztethetetlenek tartják a közvetítés szellemiségével. Ezen az állásponton azonban a közigaz-gatási közvetítés során felül kell emelkedni, és engedni kell, hogy a közvetítő éljen a kiértékelő közvetítés eszkö-zeivel. Ennek magyarázata pedig abban rejlik, hogy a közigazgatási jog rendszere nem enged akkora mozgás-teret a felek számára, így megfelelő orientálásuk nélkü-lözhetetlen az eljárás sikerességéhez.

2.2. AZ ELJÁRÁS SZAKASZAI

A közigazgatási közvetítői eljárás alapjait tekintve – a hosszas előkészítő szakaszt ide nem értve – hasonlóan zajlik, mint a hagyományos közvetítés. Az előzetes meg-beszéléseket, konfliktus analíziseket, valamint a közve-títői eljárás szerkezetének és szabályainak lefektetését követően a főeljárás következik. A főeljárás során egy kerekasztal beszélgetés történik, ahol a különböző érde-

59 Eörsi Mátyás – Ábrahám Zita: Pereskedni rossz! Mediáció: a szelíd

konfliktuskezelés, Minerva Kiadó, Budapest, 2003, 34.60

Eörsi–Ábrahám: i. m. 34.


keket képviselők vesznek részt. Attól függően, hogy mennyire bonyolult ügyről van szó, illetve, hogy meny-nyire kell speciális szakértelem az ügy megítéléséhez, esetlegesen munkacsoportok szerveződnek, melyek a vita egy meghatározott speciális szegmensére dolgoznak ki megoldást. Ha az emberek nagyobb csoportját érinti a kérdés, akkor sor kerülhet nyilvános ülések megrende-zésére, ezzel növelve a születő döntés legitimációját.61

3. Összegzés

A kérdés, hogy a közigazgatási perekben a közvetítő el-járás alkalmazható-e, „megválaszolásra” került a Kp. megalkotásával. Az elmúlt évtized szemléletváltása az állam szerepe kapcsán, továbbá az Uniós törekvéseknek való megfelelés szándéka megfelelő talajt biztosított a közigazgatási közvetítés megjelenéséhez. Az alkalmaz-

61 https://www.mediationaktuell.de/news/mediation-im-oeffentlichen-bereich

hatóság kérdésének kimunkálása azonban úgy néz ki, hogy a bíróságok feladata lesz, hiszen a jogalkotó adós maradt az új törvény vonatkozó részének részletes indo-kolásával.

A közigazgatási közvetítői eljárás lefolytatása különö-sen előnyös lehet azokban az esetekben, amikor érdek-alapú egyeztetés válik szükségessé, amire a bírósági eljá-rás során korlátozottan nyílik csak lehetőség. A közvetí-tői eljárás megoldás lehet tehát a kötött bírósági eljáráshoz képest.62 Kétségtelenül sok előnye lehet egy sikeres köz-igazgatási közvetítői eljárásnak, azonban a sikeres alkal-mazás elengedhetetlen feltétele a közigazgatási közvetítés atipikus vonásainak felismerése, és az annak megfelelő eljárás. Fontos azonban az is, hogy a közvetítés legfonto-sabb értékei is érvényesülni tudjanak, hogy továbbra is közvetítői eljárásról tudjunk beszélni.63

62 Boyron: i. m. 283.

63 Deason, E. Ellen: Procedural Rules for complementary system of

litigation and mediation – worldwide. Notre Dame law review, 2005/80, 555.

Büntetőjog II. – Különös RészHatodik, hatályosított kiadás

Szerzők: Belovics ervin, Molnár gábor Miklós, sinku Pál

SzerkeSztő: Belovics ervin

Lektor: Vókó györgy

A 2012. évi C. törvény, tehát a Büntető törvénykönyv elfogadását követően immár hatodik alkalommal jelenik meg a különös rész tényállásait átfogóan elemző szakkönyv. A 2018 júliusában hatályba lépő új Büntetőeljárási törvény mellett 2018 januárjában is számos olyan új eljárási és anyagi jogi törvény lépett hatályba, melyek háttérjogszabályként érintik a különös rész egyes tényállásait. Az aktualizált kiadás mindezen jogsza-bályok 2018. július 1-től hatályos állapotára épül.

A tényállások bemutatása továbbra is a megszokott módon történik. A szerzők nem csupán az egyes bűncselekmények dogmatikai elemzésének és joggyakorlatának a bemutatására törekszenek, ha-nem ismertetik azok szabályozásának történeti előzményeit, a hatályos rendelkezések alkotmányos alapjait, a kapcsolódó joggyakorlat meghatározó döntéseit és megjelölik az idetartozó jogirodalom jelentősebb eredményeit is.

A változatlan szerzői csapatból ketten a Legfőbb Ügyészség vezető munkatársai (egyikük tanszékve-zető egyetemi tanár), a harmadik szerző a kúria büntetőbírája, a kötet lektora pedig professor eme-ritus, az országos kriminológiai Intézet igazgatója. Valamennyien a büntetőjog tudományának jeles képviselői, akik több évtizede folytatnak oktatói tevékenységet a hazai jogi karokon.

Büntetőjog I. – Általános Rész és II. – Különös Rész együttesen: 20 000 Ft

ész tényállásait átfogóan Ára: 12 000 Ft

HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., 1037 Budapest, Montevideo utca 14. FAx: (36-1) 349-7600 TeLeFOn: (36-1) 340-2304 • [email protected] www.hvgorac.hu

WEB

ES VÁSÁRLÁS–5%

Megjelent!


FÁZSI LÁSZLÓ

Egy tartalmatlan tradíció – a terheltek rendűségének feltüntetése1

„Az opportunizmus szó […] egyértelműen negatív

jelentésű minálunk, színtisztán megalkuvást jelent,

ami valóban csúnya dolog. Angolul az opportunist

szó is egészen más: ott egyértelműen pozitív fogalom.

Azt jelenti, hogy valaki képes meglátni a lehetőséget,

alkalmat (opportunity) és tud vele élni.”2

A magyar királyi Curia „ő Felsége a király nevében” 1877-ben az egyik ügyében a következő ítéletet hozta: „A kir. ítélő tábla ítélete a felhívott első bírósági indokainál fogva helybenhagyatik.”3 A mai szemmel nézve lenyűgöző tömör-ségű ítélet meghozatala óta persze gyökeresen megváltozott a honi ítélkezési gyakorlatunk – egyetlen kivételtől elte-kintve. Ezt a kivételt pedig a vádlottak római számokkal jelölt sorszámozásának gyakorlata jelenti, amelynek erede-te Bócz Endre személyes közlése szerint „a történelem ködé-be vész”. Ez persze még egyáltalán nem lenne baj, ha a ha-gyomány értelme egyébként felismerhető lenne. Erről azonban a XXI. században is rutinszerűen követett gyakor-lat kapcsán már csak azért sem beszélhetünk, mert ennek – ugyancsak Bócz Endre személyes véleményét idézve – „logikája sincsen”. A továbbiakban ennek az álláspontnak a valóságtartalmát igyekszem igazolni, annak előrebocsátá-sa mellett, hogy valaha e tekintetben is európai színvonalú ítéletszerkesztési gyakorlatot folytattak a magyar bírók.

1. A jogtörténeti gyökerek

Annyi bizonyosan megállapítható, hogy a kir. törvény-székek és a kir. járásbíróságok használatára szolgáló irat-minták tárgyában kiadott 9900/1913. I. M. számú igaz-ságügy-miniszteri rendelettel bevezetett és az 1–2. §-aiban foglaltakból következően kötelezően alkalmazandó irat-minták között már találunk olyan mintákat, amelyek szerint több vádlott elítélése esetén az egyes vádlottakat római számokkal is jelölni kellett.

A 145. számú minta szerint ugyanis a törvényszéki ítélet rendelkező része több vádlott elítélése esetén a kö-vetkezőképpen nézett ki.

„I. … Nagy Pál … vádlott, 27 … éves … ref. vallású, … dunavecsei … születésű, … budapesti … lakos, … magyar állampolgár, … nőtlen, vagyontalan, írni-olvasni tudó,

1 A dolgozat elkészítéséhez nyújtott segítségéért köszönettel tar-tozom egykori opponensemnek: dr. Bócz Endre kandidátus, ny. á. fővárosi főügyész, ny. á. docens úrnak.

2 Mérő László: Mit gondol a golyó? Tericum Kiadó, 2012, 21.

3 4275/1877. számú ítélet. (A polgári ügyben hozott ítélet egyéb-ként megfelelt az igazságügy-miniszter által 1869-ben kiadott iratmintatár XXIX. számú mintájának.)

m. kir. 1. sz. honvédgyalogezredbeli tartalékos, kocsis, aki 1914. december 5. napjától 10. napjáig előzetes letar-tóztatásban volt … bűnös […]II. … Pintér József … vádlott, … 23 éves, … r. kath. … vallású, … nagykátai … születésű, … budapesti … lakos, … magyar … állampolgár, nőtlen, vagyontalan, írni-ol-vasni tudó, katonai szolgálatot nem teljesített kőműves-segéd bűnös […]”4

Ugyanígy nézett ki a járásbíróságok számára készített 214. számú minta is.5

A történelmi hagyományok jelentőségét az e téren még nagymértékben érvényesülő nemzeti szuverenitásra te-kintettel természetesen a büntető jogalkotás és jogalkal-mazás során sem lehet lebecsülni6, de ezek figyelembe-vételekor az időközbeni változásokat és Magyarország Alaptörvényének 28. cikkét a jogszabályi előírás hiánya ellenére sem hagyhatjuk figyelmen kívül, amelynek a szem előtt tartása a következőkből kitűnően a „rendűség” kérdésében való állásfoglalásunk kialakításakor is indo-koltnak tűnik, miután a továbbiakból láthatóan a XIX. századi elődeink az észszerűség – ma már alkotmányban is rögzített – követelményét komolyabban vették, mint a XXI. századi magyar jogalkalmazók.

2. A hagyomány továbbélése

A hivatkozott miniszteri rendelet hatályon kívül helyezé-se óta azonban ismereteim szerint Magyarországon soha semmilyen jogszabály nem írta elő a bíróságoknak a vád-lottak római számokkal történő sorszámozását, ezért leg-feljebb az iratboríték értesítő részének sorszámozása7 kelt-het ezzel ellentétes csalfa képzetet a bírókban az ügyészség által alkalmazott töretlen vádirat-szerkesztési gyakorlat helyességének elfogadása mellett. Ezzel kapcsolatban ér-demes megjegyezni azt is, hogy a vádelőkészítéssel, a nyo-mozás törvényessége feletti felügyelettel és a vádemeléssel kapcsolatos ügyészi feladatokról szóló 11/2003. (ÜK. 7.) LÜ számú utasítás 70. § (1) bekezdésének a) pontja szerint a vádirat első része megjelöli a terhelttel szemben alkalma-zott személyi szabadságot elvonó vagy korlátozó kényszer-intézkedéseket és az azokra vonatkozó időpontokat, a vád-lottnak a Be. 117. §-ának (1) bekezdésében felsorolt szemé-

4 Iratminták a kir. törvényszékek és a kir. járásbiróságok számá-ra I. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 2013, 166–167.

5 Uo. 278.6 Ld. pl. Fázsi László: A pótmagánvád a magyar büntető eljárásjogban

és a gyakorlatban. Debreceni Egyetem Marton Géza Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola – Patrocinium Kiadó, Budapest, 2013, 80–81. vagy Csomós Tamás: Védői szemmel, HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2017, 185.

7 A bíróságok egységes iratkezelési szabályzatáról szóló 17/2014. (XII. 23.) OBH utasítás 83. §-ának (1) bekezdése szerint: „Az iroda az iratborítékot a […] rendszeresített nyomtatvány ada-tainak megfelelően tölti ki.” [Lényegében ugyanígy rendelkezett a bírósági ügyvitel szabályairól szóló 123/1973. (IK 1974. 1.) IM számú utasítás 53. §-ának (1) bekezdése is.]


lyi adatait, továbbá azokat a személyes adatokat és körül-ményeket, amelyek az ügy megítélése szempontjából jelen-tősek. A vádlottak „hányadrendűségének” kérdése pedig aligha tekinthető ilyennek. Ennek ellenére az ítéletszer-kesztési gyakorlatunk e tekintetben az elmúlt zivataros évszázad alatt jottányi sem változott, sőt ezt mindenki természetesnek tekintette és tekinti ma is. Ezt tükrözik a határozatszerkesztés módszertani kérdéseivel is foglalko-zó kiadványok, amelyekben időrendi sorrendben haladva a következő megállapításokkal találkozhatunk.

Bagi Dénes álláspontja: „A többvádlottas ügyekben a ter-helteket nevük szerint, nem pedig a vádirat sorrendjének megfelelő római számokkal kell megjelölni, illetve ha használjuk is ezeket a római számokat, a terhelt nevét is mindig fel kell tüntetni. (Pl. Kovács Péter I. r. vádlott.)8

A későbbiekben azonban már Bagi Dénes is kategoriku-sabb álláspontot foglalt el, amely szerint: „A többvádlottas ügyekben a vádlottakat nevük szerint és a vádirat sor-rendjének megfelelő római számokkal kell megjelölni.”9

Arányi Miklós szerint „az ítéleti indokolás egészére érvé-nyes feltétlen tilalom: több vádlottas ügyekben az egyes vádlottakat nem szabad kizárólag a vádirati sorrendben használt római számjegyekkel jelölni; a vádlottakat min-dig – ha a körülményekhez képest megengedhető rövid-séggel is (pl. csak a családi nevével) – meg kell nevezni.”10

Cserey Emil arra hívta fel a figyelmet, hogy „a tényállás-ban a vádlottakat, de a többi személyeket is mindig teljes nevükkel kell megjelölni és nem különféle számozások-kal (I–II. r. vádlott).”11

Kovács István álláspontja szerint pedig: „Több vádlott el-len folyó büntetőügyben meg kell jelölni, hogy az egyes vádlottak – a vádirat szerinti sorrendet alapul véve – I. rendű, II. rendű stb. vádlottként szerepelnek az ügyben.”12

Ficsór Gabriella ennél is kategorikusabban fogalmaz, hi-szen szerinte: „Többvádlottas ügyben a vádlottakat min-den esetben a nevük és a rendűségük megjelölésével kell megnevezni. Sem az egyik, sem a másik nem maradhat el, mert elírás történhet, s érthetetlenné, követhetetlen-né válik az egész ítélet.”13

Az idézett álláspontok tükrében tehát mintegy negy-ven év alatt a jogfejlődésünk a római számok alkalmazá-sának lehetőségétől eljutott azok kötelező használatának

8 Jászai Dezső (szerk.): A büntetőeljárás kommentárja. Második kötet. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1967, 1096.

9 László Jenő (szerk.): A büntetőeljárás magyarázata. Második kötet. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1982, 660.

10 Arányi Miklós: A büntető határozatok szerkesztésének elvi kérdései

és gyakorlati módszerei. Igazságügyi Minisztérium, Budapest, 1974, 43.

11 Cserey Emil: A vagyon elleni bűncselekményekről, Igazságügyi Mi-nisztérium, Budapest, 1985, 176.

12 Kovács István: Határozatszerkesztés a büntetőeljárásban (Elvi és mód-

szertani kérdések), OITH Magyar Bíróképző Akadémia, Budapest, 2006, 34.

13 Ficsór Gabriella: Határozat-szerkesztés. Kézirat 12–13. Forrás: Deb-receni Ítélőtábla honlapja.

elvárásáig. A hányadrendűség szerintük kötelező megje-lölésének jogszabályi alapját és indokát azonban Bagi Dé-

nes, Kovács István és Ficsór Gabriella sem jelölte meg, ami egy jogi szakírótól nyilván elvárható lenne. Ugyanakkor persze azt is megállapíthatjuk, hogy a kifogásolt mulasz-tás törvényszerű, hiszen a proponált megoldás alkalma-zására sem előírást14, sem észszerű érvet nem találhatunk, miközben a római számok használata meglehetősen sok zavart okoz a gyakorlatban.

3. A gyakorlati problémák

A Budapesti fővárosi bíróság ugyanis nem véletlenül volt kénytelen rámutatni már 1960-ban arra, hogy „a bírói ha-tározat indokolásában a vádlottak névszerint megjelölen-dők.” Ennek indoka a következő volt.

„Észlelte a másodfokú bíróság, hogy az elsőbírósági ítélet indokolásában a vádlottakat nem nevük szerint, hanem a vádiratban levő felsorolásnak megfelelően I. rendű, illetőleg II. rendű vádlottnak jelölte meg.Nem egyszer rámutatott már a másodfokú bíróság, hogy az ítélet indokolásában a vádlottakat névszerint kell meg-nevezni, mert a számmal való megjelölés tévedésre adhat okot és maga az elsőfokú bíróság is felcserélheti a vád-lottakat. Ez történt az adott esetben is. Az ítélet fogal-mazványának 3. oldalán az első bekezdésben a vádlottak védekezésével foglalkozott az elsőfokú bíróság és elvé-tésből K. D. vádlott védekezésére úgy utalt, mintha azt D. I. vádlott tette volna meg. Ugyanez áll a másik vádlott tekintetében is. Az adott esetben ez az elvétés azonban könnyen észlelhető a szóbanforgó bekezdés szövegéből következően.Iránymutatásként felhívja a másodfokú bíróság az első-fokú bíróság figyelmét arra, hogy a jövőben az ítélet in-dokolásában a vádlottakat névszerint nevezze meg.”15

Ehhez képest azonban ma már ott tartunk, hogy ese-tenként nem csak az indokolásban, hanem az ítélet ren-delkező részében is elmarad a vádlottak név szerinti megnevezése Az egyik járásbírósági ítéletben például a következő rendelkezéseket olvashatjuk.

„…vádlottak b ű n ö s ö k :

1-1 rendbeli társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűn-

tettében (Büntető Törvénykönyv 342.§ /1/ bekezdés c./ pont).A bíróság ezért IV.r.-től CXCV.r.-ig vádlottakat személyenként

megrovásban részesíti.

[…]Kötelezi - VIII-IX-XII-XIII-XV-XVI-XVII.r. vádlottat egyetemle-

14 Az országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak a büntetőeljárás során használt egyes iratok nyomtatványként történő rendsze-rezéséről szóló 2003. évi 5. számú szabályzata ilyen mintát nem tartalmaz. (Ld. Bírósági Közlöny 2003/6. )

15 Budapesti fővárosi bíróság Bf.XXIII.2634/1960. Forrás: Bíró-sági Határozatok 1961/2928.


gesen 192.896,-(egyszáz-kilencvenkettőezer-nyolcszáz-kilencvenhat) forint, […]- V-XI-XIV-LXXXVII.r. vádlottat egyetemlegesen 165.000,-(egyszáz-hatvanötezer) forint, […] -VIII.r.-XIX.r.-XX.r.-XXI.r.-XXIII.r.-XXV.r.-XXVII.r.-XXVIII.r.-XXX.r.-XXXI.r.-XXXII.r.-XXXIII.r.-XXXV.r.-XXXVI.r.-XXXVII.r.-XXXVIII.r.-XXXIX.r.-XCIII.r.-XCIV.r.-XCV.r.-XCVI.r.-XCVII.r.-XCVIII.r.-XCI X.r.-C .r.-CI .r.-CII .r.-CIII .r.-CIV.r.-CV.r.-CXXVIII.r.-CXXIX.r.-CXXX.r.-CXXXI.r.-CXXXII.r.-CXXXIII.r.-CXXXIV.r.-CXXXV.r.-CXXXVI.r.-CX X XVII.r.-CX X XVIII.r.-CX X XIX.r.-CXL.r.-CX LI.r.-CX LII.r.-CX LII.r.-CX LV.r.-CX LVI.r.-CXLVII.r.-CXLVIII.r.-CXLIX.r.-CL.r.-CLI.r.-CLII.r.-CLIII.r.-CLIV.r.-CLV.r.-CLVI.r.-CLVII.r.-CLVIII.r.-CLIX.r.-CLX.r.-CLXI.r.-CLXII.r.-CLXIII.r.-CLXIV.r.-CLV.r.-CLVI.r.-CLXVII.r.-CLXVIII.r.-CLXIX.r.-CLXXXII.r.-CLXXXIII.r.-CLXXXIV.r.-CLXXXV.r.-C L X X X V I . r.- C L X X X V I I . r.- C L X X X V I I I . r.-CLXXXIX.r.-CXC.r.-CXCI.r.-CXCII.r.-CXCIII.r.-CXCIV.r.-CXCV.r.vádlottat egyetemlegesen 247.367,- (kettőszáz-negyvenhét-ezer-háromszáz-hatvanhét) forint […]-XL.r.-XLI.r.-XLII.r.-XLIII.r.-XLIV.r.-XLV.r.-XLVI.r.-XLVII.r.-XLVIII.r.-XLIX.r.-L.r.-LI.r.-LII.r.-LIII.r.-LIV.r.-LV.r.-LVI.r.-LVII.r.-LVIII.r.-LIX.r.-LX.r.-LXI.r.-LXII.r.-LXIII.r.-LXIV.r.-LXV.r.-LXVI.r.-LXVII.r.-LXVIII.r.-LXIX.r.-LXX.r.-LXXI.r.-LXXII.r.-LXXIII.r.-LXXIV.r.-LXXV.r.-LXXVI.r.-LXXVII.r.-LXXVIII.r.-LXXIX.r.-L X X X .r.-L X X X I I . r.-L X X X I I I . r.-L X X X I V.r.-LXXXV.r.-LXXXVI.r.-LXXXVII.r.-LXXXVIII.r.-LXXXIX.r.-XC.r.-XCI.r.-XCII.r.-CVI.r.-CVII.r.-CVIII.r.-CIX.r.-CX.r.-CXI.r.-CXII.r.-CXIII.r.-CXIV.r.-CXV.r.-CXVI.r.-CXVII.r.-CXVIII.r.-CIX.r.-CXX.r.-CXXI.r.-CXXII.r.-CXXIII.r.-CXXIV.r.-CXXV.r.-CXXVI.r.-CXXVII.r.-CLXXI.r.-CLXII.r.-CLXIII.r.-CLX XIV.r.-CLX XV.r.-CLX XVI.r.-CLX XVII.r.-CLXXVIII.r.-CLXXIX.r.-CLXXX.r.-CLXXXI.r.vádlottat egyetemlegesen 220.656,-(kettőszáz-húszezer-hat-száz-ötvenhat) forint […]forint bűnügyi költség megfizetésére a Nyíregyházi Tör-vényszék Gazdasági Hivatala felhívása alapján, az abban foglaltak szerint, míg a további 849.906,-(Nyolcszáznegy-venkilencezer-kilencszázhat) forint bűnügyi költséget az állam viseli.”16

Az idézett rendelkezések fényében – különösen a bün-tetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény tükrében17 – köny-nyen belátható, hogy aligha beszélhetünk az emberi mél-tóság büntetőeljárásban is kötelező tiszteletben tartásáról a vádlottaknak a nevük helyett egy tetszőlegesen megvá-lasztott sorszámmal történő megjelölése esetén. Az ilyen módon való stigmatizálás rossz emlékű történelmi előz-ményeiről már nem is szólva.

16 Kisvárdai Járásbíróság B.557/2015/48. számú ítélete 30–31.17 Ld. 2. § (1) bekezdés.

4. A logika hiánya

Ezeken a szükségképpen felmerülő problémákon kívül azt is megállapíthatjuk, hogy ráadásul a konkrét jogsza-

bályi előírás hiányában évtizedek óta követett gyakorla-tunknak az ügyviteli feladatok ellátásának megkönnyí-tésén kívül az égvilágon semmi értelme sincs a követke-zők miatt.

Az előbbiekből következően a vádlottak név szerinti megjelölése az ítélet rendelkező részében és az indokolá-sában sem mellőzhető, amire tekintettel a „rendűségük” nevük minden egyes előfordulása esetén történő feltün-tetése teljesen felesleges, mert ez ugyan számottevően növelheti az ítéletünk terjedelmét – hiszen például egy 195 vádlott ellen lefolytatott büntetőügyben hozott 106 oldalas elsőfokú ítélet esetében ez 15 703 karaktert, vagy-is átlagos leütés számmal számolva mintegy 6 és fél oldalt18 jelentett19 –, amivel azonban annak megalapozottságát éppoly kevéssé javíthatjuk, mint az áttekinthetőségét és az ellenőrizhetőségét. Sőt nyugodtan kijelenthető, hogy egy hosszabb terjedelmű ítélet római számok tömegével történő teletűzdelése inkább rontja, mint javítja annak közérthetőségét, annál is inkább, mert az alapvetően ad-ditív rendszerű, de csak a „szubsztrakció-elvének”20 fi-gyelembevételével leírható római számok képzése21 és kézség szintű értelmezése esetenként még a jogászok számára is nehézséget okoz.

Ehhez képest nekünk arra kell törekednünk, hogy az ítéleteink egy középfokú iskolai végzettséggel rendelkező ember számára is megérthetőek legyenek, mert ha erre nem vagyunk képesek, akkor nem sokat ér a „tudomá-nyunk”. Másrészt azt se tévesszük szem elől, hogy ma a gyakorlatban „az ügyész törvényes feladata helyett felol-vassa (a kelleténél esetleg jóval terjedelmesebb) vádira-tot.”22 Ennélfogva például egy 29 vádlott ellen indult ügy-ben keletkezett 1700 oldalas vádirat23 szószerinti felolva-

18 Ez az ítéletnek a mintegy 220 érintett részére történő kiadása esetén kb. 123 oldalt, vagyis legalább 60 irodai papír felhaszná-lását és a kinyomtatással járó költség felesleges felmerülését eredményezhette volna a hirdetményi kézbesítés hiányában.

19 Hol van már az a kívánalom, hogy: „Az igazságügyi hatóságok és intézetek a papíros fogyasztás körül a lehető legnagyobb ta-karékossággal járjanak el. Szigorúan alkalmazkodniuk kell ah-hoz a szabályhoz, hogy intézkedéseik szövegezésénél tárgyias rövidségre törekedjenek.” (Igazságügyi kezelők kézikönyve, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1915, 60.

20 Révai Nagy Lexikona XVII. kötet, Révai Testvérek Irodalmi Részvénytársaság, Budapest, 1925, 337.

21 Pl. a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvény a Magyar Közlönyben és a Jogtárban is 1991. évi XLIX. számú, míg az Alkotmánybíróság határozataiban (800/B/1993. és 593/B/1998. AB határozatok) 1991. évi IL. számú törvényként szerepel, noha ismert szabály, hogy az I csak az V és a X előtt állhat.

22 Bócz Endre: A vádiratszerkesztésről. Magyar Jog 2015/1, 17.

23 Ld. http://www.delmagyar.hu/szeged_hirek/akkorat_csal-tak_hogy_1700_oldalas_lett_a_vadirat/2520998/


sásának időigényét is jelentősen megnövelheti a vádlottak „hányadrendűségének” állandó jellegű ismertetése.

Ráadásul abban is egyetérthetünk Hegyvári Lajos24 egy-

kori osztályvezető ügyész nem publikált konstruktív ál-láspontjával, hogy a „rendűségre” azért nem kell utalni, „mert az illető minőségileg nem első-, vagy másodrendű, hanem csak egy felsorolásban foglal el sorszámmal meg-határozott pozíciót.”25 A gyakorlatból vett példával élve ezt illusztrálják a következők.

„[…] I. r. vádlott […] bűnös 1 rendbeli az 1978. évi IV. tv. 297. § (1) bekezdésébe ütköző tartozás fedezetének elvo-nása bűntettében (II/1 vádpont). Ezért a bíróság 200 (kettőszáz) napi tétel pénzfőbüntetésre ítéli.”[…]IX. r. vádlott […] bűnös1 rendbeli az 1978- évi IV. tv. 290. § (3) bekezdésébe üt-köző de a (4) bekezdése szerint büntetendő hitelező ki-elégítésének meghiúsításával elkövetett csődbűntettben (I. vádpont)1 rendbeli az 1978. évi IV. tv. 290. § (3) bekezdésébe üt-köző hitelezők kielégítésének meghiúsításával elkövetett csődbűntettben (V. vádpont)3 rendbeli az 1978. évi IV. tv. 297. § (1) bekezdésébe üt-köző tartozás fedezet elvonása bűntettében (II/I., II/2., V/3. vádpontok) amelyek közül 1 rendbelit (V/3. vádpont) felbújtóként követett el1 rendbeli az 1978. évi IV. tv. 318. § (1) bekezdésébe üt-köző – és figyelemmel a (2) bekezdés c.) pontjára – a (4) bekezdés b.) pontja szerint minősülő csalás bűntettében (III/1. vádpont)1 rendbeli az 1978. évi IV. tv. 318. § (1) bekezdésébe üt-köző – és figyelemmel a (2) bekezdés c.) pontjára – az (5) bekezdés b.) pontja szerint büntetendő csalás bűntettében (III/1. vádpont)12 rendbeli az 1978. évi IV. tv. 318. § (1) bekezdésébe üt-köző, de figyelemmel a (2) bekezdés c.) pontjára a (6) bekezdés b.) pont szerint minősülő üzletszerűen elköve-tett csalás bűntettében, amelyből 1 rendbeli (III/2. vád-pont) kísérleti szakban maradt1 rendbeli az 1978. évi IV. tv. 249. § (2) bekezdésébe üt-köző zártörés vétségében, mint felbújtó.Ezért a bíróság – halmazati büntetésül – 3 (három) év 6 (hat) hónap börtönbüntetésre, 4 (négy) év közügyektől eltiltás mellékbüntetésre és 4 (négy) [év] gazdasági tár-saságban betöltött vezető tisztségviselői foglalkozástól eltiltás mellékbüntetésre ítéli.”[…]26

A töredékesen idézett rendelkező részből kitűnően a „főbűnös” nyilvánvalóan nem az I. rendű, hanem a IX. rendű vádlott volt, amely pozícióját a vádirat szerinti sor-

rendűsége egyáltalán nem tükrözte. Ez is igazolja, misze-

24 Dr. Hegyvári Lajos 1962 szeptemberétől 1963 januárjáig a Fő-városi Főügyészség Nyomozó Osztályának vezetője, majd a főügyész büntető szakági helyettese volt.

25 Bócz Endre személyes közlése.26 Nyíregyházi Járásbíróság B.1484/2005/133. számú ítélete.

rint „a vádlottak »sorrendűsége« csupán azt jelzi, hogy az ügyész miként »rangsorolja« őket a vádirat megszer-kesztésekor, vagyis az adott vádlott hányadikként szere-pel a vádiratban.”27 Ennek kézenfekvő magyarázata Bócz

Endre szerint az, hogy: „Ezt a kérdést rendszerint eldönti a nyomozó hatóság azzal, hogy az egyes gyanúsítottak »anyagát« milyen sorrendben helyezi el az iratkötegben; ez lesz ugyanis a meghatározó.”28

A vádlottak „rendűségének” meghatározása tehát sem-miképpen nem értelmezhető minőségjelzőként, s ameny-nyiben ez az állítás igaz, úgy az sem lehet kétséges, hogy a vádlottak „hányadrendűségének” megjelölése semmi-lyen jelentőséggel nem bír, vagyis az ítélkezésben történő használatát bízvást az öncélú jogászkodás kategóriájába sorolhatjuk, amire semmi szükség nincs. A „rendű” mel-léknév ugyanis nyelvtanilag olyan értékelést jelent, amely-nek az értelmetlen évszázados hagyományokat követő vádirat- és ítéletszerkesztési gyakorlatban semmilyen jelentősége nincs.29 Jelen esetben egyszerűen egyfajta sorrendről van szó, sorrend főnév nyelvtani értelmét te-kintve pedig a sort alkotó személyek egymás melletti vagy utáni sorrendjét jelent.30

Az önjáróvá vált gyakorlat továbbélésén azonban már csak azért sem csodálkozhatunk, mert a kúriai Joggyakor-

lat-elemző Csoport „A »határozatszerkesztés« tárgykörben 2014. évben végzett elemzés megállapításairól” szóló ösz-szefoglaló véleményének mellékletét képező mintahatá-rozatok is azt tükrözik, hogy a vádlottak római számok-kal történő megjelölését a legfelsőbb bírói fórumunk is szükségesnek tartja.

Pl.: „A garázdáság bűntette miatt H. R. és társa ellen fo-lyamatban volt büntetőügyben a Sz. Megyei Főügyészség által → T. I. II. rendű terhelt javára benyújtott felülvizs-gálati indítványt elbírálva a V. Járásbíróság (……) számú ítéletét e terhelt vonatkozásában annyiban változtatja meg, hogy a kényszergyógykezelésének elrendelését mel-lőzi.Egyebekben a megtámadott határozatot a II. rendű ter-helt tekintetében hatályban fenntartja.[…]

I n d o k o l á s[…]

27 Fázsi László – Stál József: Észrevételek a büntető ítéletek szerkesztésé-

nek kultúrája körében. Büntetőjogi Szemle 2012/2, 6.28

Bócz Endre: Kriminalisztika a tárgyalóteremben. Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, Budapest, 2008, 75. Az idézett állítás helyt-állósága pl. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapi-tányság Gazdaságvédelmi Osztálya 15000/279-174/2014. bü. számú iratainak és a Kisvárdai Járási Ügyészség B.2821/2013/60. számú vádiratának egybevetésével is igazolható.

29 Juhász József – Szőke István – O. Nagy Gábor –Kovalovszky Miklós

(szerk.): Magyar értelmező kéziszótár. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1985, 1160.

30 Uo. 1217.


[5] H. R. I. rendű és T. I. II. rendű terheltek korábban nem ismerték egymást. […]”31

Ennek indoka a kúriai álláspont szerint a következő.

„Az egyes vádlottak rendűségét mindig római számokkal (s nem arab számokkal) és a teljes nevük után jelöljük. Az ugyanis nem a vádlott emberi minőségét (pl. III. ren-dű Nagy Pál), hanem csak a perbeli sorrendjét jelzi. […] Kétségtelen, hogy a rendűség használatát a Be. nem írja elő, az eljárási törvény »a vádlottra« (egy személyre) vo-natkozóan tartalmaz szabályokat, a rendűség jelölését gyakorlati okok tették és teszik szükségessé.”32

A „rendűség” jelölését megkerülhetetlenné tevő „gya-

korlati okok” mibenlétére azonban az idézett összefoglaló sem tér ki, aminek az elmaradása nyilvánvalóan hiány-érzetet kelthet az ítélkezést hivatásának tekintő és mun-káját ennek megfelelő szakmai igényességgel végző bíró-ban azáltal, hogy nem kap iránymutatást az általa ész-szerűtlennek tűnő határozatszerkesztési gyakorlat fenn-tartását javasló kúriai álláspont indokairól.

Az észszerűbb határozatszerkesztés irányába történő elmozdulást pedig még tovább nehezíti az a körülmény, hogy még az oktatás és a szakvizsgára való felkészülés segítését célzó legújabb irat mintatárunkban is több olyan mintahatározatot találunk, amelyek a joghallgatókban és az ifjú jogászokban is azt a képzetet kelthetik, mintha a vádlottak „rendűsége” olyan epitheton ornans lenne, amely-nek következetes feltüntetése nélkülözhetetlen formai kelléke a vádiratoknak vagy a bírósági határozatoknak.

Pl.: „Az elsőfokú bíróság a rendelkező részben megjelölt ítéletben K. J. I. r. és B. Z. II. r. vádlottakat bűnösnek mondta ki nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal el-követett lopás vétségének kísérletében.”33

Az idézett mintahatározattal kapcsolatban azonban az „r.” rövidítés34 használata sem hagyható megjegyzés nél-kül, hiszen ez semmi esetre sem sorolható az olyan álta-lánosan használt valódi rövidítések közé, amelynek je-lentésével egy átlagos műveltségű embernek feltétlenül tisztában kellene lennie, márpedig a vádiratok és a bíró-sági határozatok nem csak jogászok számára készülnek, ezért a poentírozott rövidítés használata legalábbis ud-variatlanság a szolgáltató jellegét egyre inkább hangsú-lyozni kívánó bíróság részéről.

Ezért érdemes megjegyezni, hogy szerencsére az egyéb-ként ugyancsak hagyománytisztelő jogászképzésben hasz-nálatos olyan oktatási segédlettel is találkozhatunk, amely legalább a jogászi igénytelenséget jelző rövidítés haszná-latára nem buzdítja a joghallgatókat. Ezt tükrözi a követ-kező idézet.

31 Az 1. számú mintahatározat „B” változatának részletei.32 6. számú Melléklet „Az elsőfokú büntető ügydöntő határozatok

szerkesztésének elvei és gyakorlata” (szerkesztési segédlet) 49.33

Elekné Nemes Klára – Hadler Ferenc: Büntető eljárásjogi iratmintatár. KJK-KERSZÖV, Budapest, 2002, 326. Ld. továbbá ugyanott a VI. 5. – VI. 10. számú iratmintákat: 329–345.

34 Ez egyébként a rendfokozat megjelölése előtt a rendőrök által is általánosan alkalmazott rövidítés.

„Több vádlott ellen folyó büntetőügyben meg kell je-

lölni, hogy az egyes vádlottak – a vádirat szerinti sor-rendet alapul véve – I. rendű, II. rendű stb. vádlottként szerepelnek az ügyben.”35

5. Az alternatív megoldás

Mindemellett az is megállapítható azonban, hogy a több száz vádlott ellen folyó ügyekben a vádlottak közötti el-igazodást ügyviteli szempontból jelentősen megkönnyít-heti a vádlottak olyan módon való sorszámozása, amely nem a minőségüket, hanem a vádirat szerinti sorrendi-ségüket fejezi ki. Ennek a célnak viszont tökéletesen meg-felel a vádlottak arab számokkal való sorszámozása a német joggyakorlatnak megfelelően, amely nem követe-li meg, de a jogirodalomban is javasolt módszernek meg-felelően általában alkalmazza a vádlottak sorszámmal való ellátását.

40 Ls 330 Js 6351/12AK 44/01Tartomány címere…. Bíróság ….A Nép nevében(!)ÍtéletBüntetőügyben1. a … foglalkozású … Josef … (név), aki született: 19… (idő és hely), lakik: …, családi állapotú, … nemzetiségű ellen,20… napja óta ebben (másik) büntetőügyben vizsgálati fogságban a … büntetés végrehajtási intézetben,védője: dr. … , címe …és2. a … foglalkozású … stb. […]”36

Ez a megoldás a hét-nyolc betűvel leírható rendűségnél jóval egyszerűbbé és mindenki számára egyértelműen értelmezhetővé tenné a vádlottak sorszámozásának sze-repét az ítélkezésben, amelynek alkalmazása a magyar judikatúrában sem lenne példa nélküli, hiszen az előbbi-ekben hivatkozott Hegyvári Lajos ezt már az 1960-as évek-ben bevezette, aminek a jelentőségét az észszerűségére tekintettel aligha csökkenti az a körülmény, hogy a jogá-szi konzervativizmus ebben az esetben is felülírta a prag-matikus gondolkodás követelményét.

Minderre figyelemmel a tárgyalt jogtechnikai jellegű probléma megoldása terén folytatott jelenlegi gyakorlatunk észszerűsítésének igénye esetén ebben az esetben is irány-mutató jelentőségű lehet számunkra a német ítéletszer-kesztési gyakorlat, amely egyébként a vádlottak sorszám

35 Határozatszerkesztés a büntetőeljárásban – a büntetőbíróság határozatai. Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Állam-tudományi Kar, Budapest, 2015, 43. ppt. Forrás: https://jak.ppke.hu/uploads/.../NCSHatszerk.%20a%20büntelj.%20EA.%20-2015..ppt

36 Stál József: Az elsőfokú ítélet szerkesztése a német büntetőeljárás jog-

ban. Magyar Jog 2017/5, 291. Más hasonló példaként ld. Amst-gericht Magdeburg 14 Ds 181 Js 17116/08 (171/09) számú ítélet. Forrás: Internet.


szerinti megjelölését csak a rendelkező részben alkalmaz-za, mert az indokolásban csupán név szerint szerepelnek.

Az optimális megoldást tehát az jelenthetné, ha a vád-lottak a vádiratban és az ennek alapján kiállításra kerülő bírósági iratboríték értesítő részében is arab számmal jel-zett sorszámmal szerepelnének, az ítéletben pedig, de legalábbis annak indokolásában mellőznénk a vádlottak sorszámozását az azonos nevű vádlottak kivételével. Erre kiváló például szolgálhat a Nyíregyházi Királyi Törvény-szék 2844. 1883. Bf. számú ítélete.

1. Svarcz Salamon, harmincnyolc éves, izraelita vallású, nős, gyermekes, vagyontalan, tiszaeszlári sakter, írni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. évi május 22-től vizsgálati fogságban;2. Bukszbaum Ábrahám, huszonhét éves, izraelita val-lású, nős, gyermekes, vagyontalan, ibrányi tanító, írni-olvasni tud, büntetve nem volt, 1882. évi május 25-től vizsgálati fogságban;3. Braun Lipót, huszonnyolc éves, izraelita vallású, nős, gyermekes, vagyontalan, udvari sakter, írni-olvasni nem tud, büntetve nem volt, 1882. évi június 5-től vizsgálati fogságban;[…]15. Klein Ignác, harminckét éves, izr. vallású, nős, gyer-mektelen, vagyontalan, napszámos, írni-olvasni tud, büntetve nem volt, szabadlábon levő tiszaeszlári lakos a büntetőtörvénykönyv 374. §-ban meghatározott s a 376. § szerint büntetendő, bűnpártolás vétségének vádja alól felmentetnek, a letartóztatottak szabadon bocsátása el-rendeltetik, a felmerült eljárási költségek az állam által viseltetnek.”37

Az elsőfokú ítélet töredékesen idézett rendelkező ré-szének részletes indokolás során viszont a vádlottak sor-számozásával egyszer sem találkozhatunk, mint ahogy a Budapesti Királyi Ítélőtábla „mint másodbíróság”, és a Királyi Kúria harmadfokú ítéletében38 sem, ami azt tük-rözi, hogy az európai színvonalú ítéletszerkesztési gyakorlat gyökereit a magyar jogtörténetben is megtalálhatjuk, amire figyelemmel sem tekinthetjük eretnek elgondolás-nak a német jogászok számára még ma is megfelelő ész-szerű gyakorlatot.

Másrészt bíróként a Kozma Sándor által 1872. január 1-jén kiadott 145. rendelet ügyészeknek szánt azon intel-mét is szem előtt tarthatnánk, amely szerint az ügyész a „feljelentések gomolyában óvatosan keresendi a szálak végét, … s a meglelt ösvényen továbbhaladást a törvény által hivatott bírósági közegnek engedi át.”39 Következés-képpen az ügyész által meglelt ösvényen való továbbha-ladás során nem feltétlenül kellene az ügyészek által nem-egyszer ötletszerűen alkalmazott jelölési megoldást kö-vetni, amennyiben az ügyészi szervezet továbbra is ra-gaszkodik a római számok használatához.

37 Eötvös Károly: A nagy per mely ezer éve folyik, s még nincs vége. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1968, Második kötet, 347–348.

38 Uo. 349–392.39 In: Nánási László: A magyar királyi ügyészség története 1871–1945.

Legfőbb Ügyészség, Budapest, 2011, 51.

Ehhez képest Bócz Endre közlése szerint „az 1960-as és ’70-es években számos vádiratot készítettem úgy, hogy a vádlottaknak csak a nevei voltak felsorolva, minden szá-mozás nélkül. Ezeket hivatali elöljáróim – beleértve ma-gát Götz János fővárosi főügyészt is – változatlanul kiad-mányozták, de az ítéletekben már római számokkal sze-repeltek a vádlottak”. Ebből is látszik, hogy a sajátos ha-tározatszerkesztési gyakorlatunkat illetően aligha taka-rózhatunk az ugyancsak hagyományokon alapulónak látszó ügyészi gyakorlattal.

6. Utóirat

Mindezzel együtt természetesen tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy a vádlottak „rendűségének” problé-mája nem tartozik büntetőítélkezésünk legégetőbb kér-dései közé. Másrészről viszont azt is tapasztalhatjuk, hogy az ügyészség eleink bölcsességének40 figyelmen kívül hagyásával változatlanul generálja az olyan monstre ügye-ket41, amelyeknek áttekinthetősége és ügyviteli kezelhe-tősége megkívánja a több tíz, esetenként több száz vádlott sorszámozását. A jelenleg alkalmazott módszer prakti-cizmusán azonban talán érdemes lehet elgondolkodni, amelynek eredményeként lényegesen egyszerűsödhetne a vádlottak szokásjogi alapon működő sorszámozásának jelenlegi gyakorlata is, s végre szakíthatnánk „ezzel a be-gyepesedett nézettel”42 is, amelynek oka – Székely Ákos szellemes idézetének43 parafrázisával ellentétben – még csak írva sem vagyon, ami egyszersmind azt is igazolja, hogy: „A szokás saját normaköre korlátait önmagától túl-lépni nem képes.”44

40 A Magyar Jogi Lexikonban olvasható intelem szerint „a kellő mértéken túlmenő egyesítés szerfölött megnehezíti az ügynek egységes áttekintését, tehát annak elbírálását is [különösen az esküdtek részéről], ezenfelül súlyosabbá teszi a vádlottnak és a védelemnek helyzetét: elhúzza a vizsgálati fogságot, hosszab-bítja az eljárás lefolytatását stb. Ennélfogva a gyakorlati szükség követelményeit az indítványozó kir. ügyészségnek és az egye-sítést elrendelő bíróságnak helyes tapintata és megfelelő gya-korlati érzéke fogja csak az adott esetben kielégíthetni.” Márkus Dezső (szerk.): Magyar Jogi Lexikon III, Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Budapest, 1900, 117. A probléma részletes kifejtését ld. Fázsi László: Téves döntések és vétkes mulasztások az elhúzódó eljárások tükrében. Büntetőjogi Szem-le 2014/2, 9–28.

41 Ennek ellenpéldáját jelenti a Nyíregyházi Városi Bíróság 178 vádlottal szemben hozott B.1335/2005/1068. számú ítélete, amely egy eredetileg 47 vádlott ellen indult ügyben születetett, amihez a bíróság még további 22 ügyet egyesített.

42 A Bócz Endrétől származó idézet a vádiratok terjedelmével kap-csolatos egykori főügyész-helyettesi elvárást minősítette. (Bócz

Endre: Négy évtized az ügyészségen. Pallas, Budapest, 284.)43 Ld. Székely Ákos: Az összbüntetés helyéről – helytelenségéről. In:

Varga Zoltán (szerk.): A jogegység szolgálatában, Kónya István ünnepi kötet. HVG-ORAC Kiadó, Budapest, 2014, 192.

44 Tamás András: Bíró és társadalom. Közgazdasági és Jogi Könyv-kiadó, Budapest, 1977, 327.


HORGOS LÍVIA

A büntetőeljárási gyanú fogalmának új felfogása egy jogeset tükrében

Tanulmányozva a büntetőeljárás megindításához szük-séges gyanúval kapcsolatos 1998. évi XIX. törvény (a to-vábbiakban: Be.) szabályozása és a 2018. július 1-jén ha-tályba lépő 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: új Be.) rendelkezései közötti eltérést, sajátos kérdéskör felveté-sére ad alapot a gyanú hiánya illetve a gyanú fokozatainak differenciálása. Erre tekintettel jelen tanulmányban kí-sérletet teszek a két normaszöveg, a jogtudomány képvi-selőinek álláspontjainak megvizsgálására, és egy jogeset kapcsán rávilágítani a gyanú hiánya, illetve a gyanú fo-kozatai megállapításának esetleg problémás értelmezésre vezető lényegére a büntetőeljárás eljárás megindítása és a nyomozási szakasz során.

A Be. a büntetőeljárás megindításának követelménye-ként a bűncselekmény gyanúját – az egyszerű gyanút – határozza meg. Az új Be. bevezette a nyomozást megelő-ző előkészítő eljárási szakaszt, mellyel a büntetőeljárás megindítása lehetővé válik az egyszerű gyanú szintjét el nem érő adatok, információk alapján is. Vagyis az új Be. eljárás e szakaszában megelégszik az ún. „sanda”1 gyanú-val, valójában a gyanú hiányával. E hiány felvethet és fel is vet aggályokat. Mi fogja ugyanis meghatározni azt, hogy milyen „szempontok” alapján dönt majd a nyomozó hatóság előkészítő eljárás megindításáról. Biztosítva van-e „sanda” gyanú esetén a jogállami követelményeknek megfelelő garanciákkal körbebástyázott módon a bünte-tőeljárás megindítása és lefolytatása. Fennállhat-e a ve-szélye annak, hogy az állam büntetőigényének érvénye-sítése sérelmet szenved, mert az nem a jogállami követel-ményeknek megfelelő büntetőeljárásban realizálódik. A szóban forgó jogeseten keresztül az is vizsgálat tárgya, hogy az új Be. preambulumában rögzített tisztességes eljárás joga, a funkciómegosztás elve, valamint az Alkot-mánybíróság több határozatában a jogállamiság alapvető ismérveként rögzített jogbiztonság maradéktalanul ér-vényesülhet-e a bűnüldözési célú titkos információgyűj-tés szabályainak büntetőeljárásba történő bevezetésével.

A gyanú fokozatainak értelmezése

a jogtudományban

A büntetőeljárásra vonatkozó törvényi rendelkezések sem korábban, de jelenleg sem határozzák meg, hogy a gyanú fogalmát. Ugyanakkor rendelkeznek annak fokozatairól, úgyszintén definíciót nem adva. Az előbbiekkel összefüg-

1 A „sanda” jelző a „gyanú” kialakulásának jellemzőjeként egyre gyakrabban használt kifejezésként jelenik meg e téma kapcsán a jogi szakirodalomban, illetve a tudományos konferenciákon.

gésben – kivéve a Bűnvádi Perrendtartásról szóló 1896: XXXIII. tc.-t (a továbbiakban: Bp.) – a vádemelés feltéte-leire sem hivatkoznak. Az említett fogalmak tartalmára a büntetőeljárási törvények rendelkezéseiből és a jogtu-domány képviselőinek értelmezésén alapuló álláspontok alapján lehet következtetéseket levonni. A Bp. miniszte-ri indokolása szerint a gyanú és fokozatainak a tárgykörét nem lehet igazán megfogalmazni. Az egyetlen garancia csak az eljáró hatóságok felelőssége.

Elméleti megközelítésben: „a gyanú a büntetőeljárás-ban alapvetően logikai valószínűség, azaz lényegében objektív jellegű kategória, mint a kiindulási adatok és levont valószínűségi következtetés közötti logikai reláció, amely mindenki számára egyforma és ellenőrizhető.”2 A gyanú annyiban szubjektív természetű, hogy azt valaki felismeri, amit gondolatba foglal, így a nyomozó hatóság mérlegeléstől függ, hogy mi fogad el gyanút megalapozó tényként, melynek természetesen korlátai vannak hiszen a lehetetlen nem lehet lehetséges vagy fordítva.3

Király Tibor szerint a gyanúnak tényekkel való meg-alapozása a leglényegesebb, mert azt nem lehet csak szub-jektív valószínűségként felfogni,4 azonban nem szükséges, hogy a feltárt tények adatok a bizonyosság erejével has-sanak.5 „A büntetőítélet akkor bizonyosan igaz, ha ténybe-lileg és logikailag kellően megalapozott, és ha szentesí-tette az ítélőbíróság meggyőződése, vagyis szubjektív bizonyossága.”6

Lényeges kritérium a gyanú hiányának és a gyanú fennállásának elhatárolásánál az adat, az információ, a tény fogalmának meghatározása. Ezek mennyisége és minősége lényeges hatással van arra, hogy hatóság szerint a – hivatalból, illetőleg feljelentés, bejelentés útján – tu-domására jutott emberi magatartás valószínűleg bűncse-lekmény-e. Rudas György meghatározása szerint: „adat-nak tekinthető minden olyan tény, amely – közvetve, vagy érdekében használhatónak látszik.”7 Lakatos János úgy fogalmaz, hogy: „Az adat a tényre vonatkozó ismeret, míg az információ a nyomozásban az adat hírtartalmát jelenti.”8 Tremmel Flórián szerint a tények objektív, múltbeli és on-tológiai (léttani) jelenségek, amelyeket fel kell deríteni, meg

2 Király Tibor: Büntető ítélet a jog határán. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1972. 234. o.



5 Király Tibor: A büntetőeljárási jog. Osiris Kiadó, Budapest, 2000. 309. o.

6 Király Tibor: Büntető ítélet a jog határán. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest,1972. 278. o.

7 Beck – Demeter – Déri – Fekete – Földes – Garamvölgyi – Illár – Ka-

tona – Lassó – Láng – Lázár – Lippovitz– Molnár József – Molnár

Rezső – Bajnár – Rudas – Vincze – Viski: Kriminalisztika, Általános

rész, kiadta: BM Tanulmányi és Módszertani Osztálya, Bp. 1961. 15., 18. o.

8 Lakatos János: Bevezetés a kriminalisztikába. Rejtjel Kiadó, Buda-pest, 2004. 63., 66. o.


kell állapítani, mert pontosan a létükhöz vagy a hiányuk-hoz fűződnek büntetőjogi következmények.9 Cséka Ervin nézete szerint, azért: „hogy a tények megismerésének fo-lyamata előbbre haladhasson, a nyomozónak a kiinduló (alap-) feltevésen kívül, rendszerint további feltevésekre vagy az addigiak továbbfejlesztésére van szüksége ahhoz, hogy a bűncselekményről alkotott tudati képe mind telje-sebb legyen. Ehhez pedig úgy jut el, hogy további tényada-tok után kutat; e kutatómunkájának irányát a korábbi, helyesnek bizonyult feltevések, illetve az azokból folyó tapasztalati és logikai következtetések adják”10

A „sanda” gyanú csak sejtés. Hiányos adatokkal bíró információ, mely esetén tények nem valószínűsítik a bűn-cselekmény elkövetését, a valószínűség szintje sem álla-pítható meg. A „sanda” gyanú nem éri el még az egyszerű gyanú szintjét sem, ez utóbbi kategórián belül a bűncse-lekmény elkövetésére vonatkozó feltételezést sem. Kö-vetkezéskép gyanúról semmilyen formában nem lehet beszélni. Csak a gyanú hiánya észlelhető, tekintettel arra hogy csak a gyanú esélye, lehetősége áll fenn. A lehetőség kevesebb, mint a valószínűség. Ezért ebben körben nincs mód a gyanú fokozatainak és irányának a vizsgálatára sem.

A gyanú fokozatainak és irányának megállapításához pedig közvetlenül kapcsolódnak a megfelelő mennyiségű és minőségű bizonyítékok, vagyis a bizonyítási eszközök és a nyomozás során lefolytatott bizonyítási cselekmények eredményei. Ezek alapozhatnák meg a vádemelést, az ál-lam büntető igényének érvényesítését garantáló – a gya-nú felsőfokát is felváltó bizonyosság szintjét elérő – bű-nösséget kimondó ítéletet.

Tremmel Flórián a bizonyíték fogalmának lényegét az alábbi megfogalmazásban foglalta össze: „A bizonyítékok a büntetőeljárásban olyan adatok, amelyek a büntetőjo-gilag releváns tényekre vonatkoznak, valamint amelyeket a törvény által megengedett forrásból szereznek be s ép-pen ezért összességükben és összefüggéseikben felhasz-nálhatóak, alkalmasak a büntetőjogilag releváns tényál-lásnak az ügydöntő hatóság általi megállapítására.”11

A gyanú elsősorban bűncselekményre (in rem), má-sodsorban meghatározott személyre (in personam) irá-nyulhat. Ezen irányultságában egyidejűleg realizálódhat-nak a gyanú fokozatai is. A büntetőjog közjogi jellegének – a 19. század eleji – kialakulását megelőző e korszakban Vuchetich Mátyás egyetemi tanár 1819-ben publikált művében már szól a gyanú oszthatóságáról és a irányult-ságáról azzal, hogy megkülönbözteti a bűncselekmény és az elkövető személyének megállapítását eredményező utat. Nézete szerint elsődleges annak megállapítása, hogy

9 Tremmel Flórián: Bizonyítékok a büntetőeljárásban. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs 2012. 74. o.

10 Cséka Ervin (1967): A bizonyítással összefüggő néhány kérdés a büntető-

eljárásban. Jogtudományi Közlöny, 1967. 22. évf. 2. sz. 114. o.11

Fenyvesi Csaba – Herke Csongor – Tremmel Flórián: Új magyar

büntetőeljárás. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2008. 223. o.

vajon a cselekmény, amelyet bűncselekménynek monda-nak, tényleg megtörtént-e és milyen módón hajtották végre, valamint ki a cselekménynek az elkövetője és hogy vele szemben a büntetőeljárás megindítható-e. Egyidejű-leg utal rá, hogy a büntetőeljárás megindításához való-színű okból fennálló gyanú szükséges.12

A büntetőeljárási törvények alapján megkülönböztet-hetők a gyanú szintjei, úgymint: egyszerű gyanú, alapos és megalapozott gyanú, nyomatékos gyanú.

A Bp. zsebkönyvének szerzői Edvi Illés Károly és Var-gha Ferencz a Bp. 1. §-ához fűzött magyarázattal is meg-próbálta a gyanú fokozatait meghatározni. E szerint: „A nyomatékos gyanús több mint az egyszerű gyanú, keve-sebb mint a jogi bizonyosság. A nyomozás megindításához egyszerű gyanú is elég: az elítéléshez jogi bizonyosság kell. Nyomatékos gyanúra akkor van szükség, ha valaki ellen a bírói eljárást elrendelik.”13 A Bp. miniszteri indokolása utalt arra, hogy a gyanú akkor nevezhető nyomatékosnak, ha alapos, azaz kellő alappal rendelkezik.

Király Tibor szerint az egyszerű gyanú racionális ter-mészetű, amely a valószínűség valamilyen fokával ren-delkezik.14 Finszter Géza megfogalmazásában: „az egy-szerű gyanú nem lehet kizárólag szubjektív vélekedés vagy megérzés, hanem az a valóság tényein alapuló való-színűségi következtetés.”15 Tremmel Flórián szerint: „az egyszerű gyanú a rendelkezésre álló adatokon alapuló kisebb (50%-nál alacsonyabb) valószínűségi következtetés a bűncselekmény létére vagy az elkövető kilétére, az ala-pos gyanú már viszonylag határozott és többé-kevésbé ellenőrizhető adatokon alapuló nagyobb (50%-nál maga-sabb) valószínűségi következtetés a gyanú fokozatai kö-zötti különbségtételnek alapvető jelentősége abban áll, hogy a Be. az egyszerű gyanúhoz kevés, az alapos gyanú-hoz sok eljárási joghatást fűz, ugyanakkor azonban sem az egyszerű, sem az alapos gyanúhoz nem kapcsolódhat anyagi joghatás, mert ehhez mindig bizonyosság, illetve bizonyítottság szükséges.”16 Fenyvesi Csaba így ír: az ala-pos gyanú és a megalapozott gyanú a valószínűség 50%-nál magasabb fokú és nem feltételük a bizonyítékok ren-delkezésre állása, valójában tartalmilag megegyeznek egymással.17 Farkas Ákos szerint: „az egyszerű és a meg-alapozott gyanú közös sajátossága, hogy a közölt tények,

12 Vuchetich Mátyás: A magyar büntetőjog rendszere, II. Könyv, Gya-

korlati büntetőjog, A magyar jogtudomány klasszikusai sorozat,

Magyar hivatalos Közlönykiadó, Budapest, 2007. (A monográ-fiát latin nyelvről magyar nyelvre fordította: Király Tibor aka-démikus) 70. o.

13 Edvi Illés Károly – Vargha Ferenc: A bűnvádi Perrendtartás Zsebköny-

ve. Budapest, Grill Károly, I. 1900. 3–4. o.14

Király Tibor: A büntetőeljárási jog. Osiris Kiadó, Budapest, 2008. 344. o.

15 Finszter Géza: Az alapos gyanú kriminalisztikai fogalma. Belügyi Szemle, 1980. 9. sz. 19. o.

16 Tremmel Flórián: Gyanú és büntető eljárás. In: Ádám Antal (szerk.): Jubileumi tanulmányok 40. Janus Pannonius Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, Pécs, 1985. 319. o.

17 Herke Csongor – Fenyvesi Csaba – Tremmel Flórián: A büntető


adatok mindkét esetben a Btk. Különös Részében meg-határozott valamely bűncselekmény elkövetésére utalnak. A közöttük lévő különbség a valószínűség fokában rej-lik.”18 Tóth Mihály úgy véli, hogy: „a megalapozott gyanú akkor állapítható meg, ha a bűncselekmény és a konkrét személy között olyan, törvényesen rögzített bizonyíté-kokkal alátámasztott összefüggés mutatható ki, amely nagy fokban valószínűsíti, hogy a bűncselekményt e sze-mély követte el. A megalapozott gyanú megállapítása tehát lényegét tekintve a hatóság mérlegelési tevékenysé-gén alapul.”19

Bócz Endre kifejti, hogy: »A nyomozás elvégzése és a vádemelés során meglévő alapos gyanút „az alapos gyanú felsőfokának” nevezi […].«20 Fenyvesi Csaba megfogal-mazásában a vádemeléshez már feltétlenül bizonyítékok-kal megerősített gyanú, azaz a régi bevált perjogi kifeje-zéssel élve „nyomatékos” gyanú szükséges, ez pedig a bírósági eljárás megindításának a feltétele.21

A nyomatékos gyanúnak a vádemelést követő, a bíró-sági tárgyalást megelőző megállapítása kapcsán Angyal Pál szavait idézve: a bizonyítékoknak nem érdemi mér-legeléséről, hanem alaki értékeléséről van szó. Lényege tehát, hogy elegendőek-e az alapos (mai szóhasználatot értve megalapozott) gyanú megerősítésre.22

Király Tibor szerint: „[…] bűnösséget megállapító íté-letben a bírónak a bizonyosság fokáig kell eljutnia. Ideá-lis követelmény, hogy az ügyész a vádemelés esetén a vádlott bűnösségét illetően szintén eljusson a bizonyos-ságig. A jog azonban az ügyésztől nem ezt igényli, hanem azt, hogy megalapozott gyanú alapján emeljen vádat. Ez objektív kritérium és az ügyésznek a vádemelésben erről kell a bizonyítási eszközök felsorakoztatásával számot adnia. […] Ebben elfér a kételynek bizonyos foka, de majd a tárgyalás lesz az ügyészi meggyőződés hitelességének a kontrollja.”23

Az eddig ismertettet tudományos nézőpontok össze-vetése során kialakult álláspontom szerint a nyomatékos gyanú voltaképpen bizonyítékokkal megerősített meg-alapozott gyanú, mely kevesebb, mint a jogi bizonyosság, de a valószínűség magasabb fokát jelenti, következéskép-pen több mint az alapos, illetve a megalapozott gyanú.

eljárásjog elmélete. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2012. 226. o.

18 Farkas Ákos – Róth Erika: A büntetőeljárás. Complex Kiadó jogi és Üzleti Tartalomszolgáltató Kft., Budapest, 2007. 213. o.

19 Belovics Ervin – Tóth Mihály: Büntető eljárásjog, Harmadik aktuali-zált kiadás, Az új 2017. évi büntetőeljárási törvény tankönyve, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2017. 260. o.

20 Bócz Endre: Az alapos gyanú a büntetőeljárásban, Jogtudományi Közlöny, 1962. 11. szám, 581. o.

21 Fenyvesi Csaba – Herke Csongor – Tremmel Flórián: Új magyar

büntetőeljárás, Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2008. 382. o.

22 Angyal Pál: Magyar büntetetőeljárásjog tankönyve, Athenaeum irodalmi és nyomdai R.-T kiadása Budapest, 1917. II. 59. o.

23 Király Tibor: Büntető-eljárási jog. Osiris Kiadó, Budapest, 2008. 391. o.

A nyomatékos gyanú egyrészt nem állapítható meg, ha a bizonyítékok beszerzése súlyosan jogellenesen történt a nyomozás, illetve a vádelőkészítés során, másrészt a bi-zonyítékok egyáltalán nem, vagy nem megfelelő mérték-ben állnak rendelkezésre.24

Belovics Ervin rámutat arra, hogy „[…] a vádnak bi-zonyítékokon kell alapulnia, a bizonyítékok beszerzésének pedig törvényesnek kell lennie.”25 Az eljáró bíróság a tár-gyalás során akkor állapíthatja meg a vádlott bűnösségét, ha elegendő bizonyíték áll rendelkezésre, a jogellenesen beszerzett bizonyítékot ki kell zárni a bizonyítékok kö-réből. A beszerzett bizonyítékok jogellenességének kü-lönböző fokozatai vannak, ahogy Tremmel Flórián kifej-ti: 1. Pertechnikai jellegű, formális előírások, részletren-delkezések megszegése, 2. Egyes eljárásjogi kellékek, biztosítékok elhagyása, 3. A tartalommal is összefüggő hiányosságok vagy nem szabályos lépések, 4. A Be.-ben kifejezetten vagy burkoltan megfogalmazott bizonyítási tilalmak megszegése, 5. A bizonyítékok szerzése az alkot-mányba vagy Btk.-ba ütköző módon történt.26 Az első három jogellenes fokozatot a bírói gyakorlat nem zárja ki a bizonyítékok köréből, mivel kijavítással, kiegészítéssel, az eljárási cselekmények szabályszerű megismétlésével ez korrigálható.27 Egyértelmű, hogy a negyedik és ötödik jogellenes fokozat már a bizonyítékok kizárásának a sor-sára jut.

Amennyiben a bizonyítékok egyáltalán nem, vagy nem megfelelő mértékben állnak rendelkezésre, – a Bp. szó-használatával élve – a bizonyítékok elégtelenségéről van szó. Ebben az esetben a bizonyítékok nem elegendőek arra, hogy a bűnösségre nézve alapos, illetve megalapo-zott gyanúnál magasabb szintű, a bűnösségre vonatkozó valószínűség magasabb fokát elérő nyomatékos gyanút keltsenek.

A gyanú fokozatainak helye, szerepe és a súlya

a büntetőeljárásban

Finkey Ferenc korának kimagasló jogtudósa magyar bün-tető eljárásjogi tankönyve rögzíti, hogy különbséget kell tenni a bűnvádi eljárás megindításának feltételei tekinte-tében a bűnvádi, azaz helyesen büntetőeljárás és a bűnte-tő bírói eljárás között.28 Bp. 1. §- a e elhatárolás alapján a

24 Gergi-Horgos Lívia: Gondolatok a nyomatékos gyanú hiányának ha-

tásáról – a ius puniendi relativizálódása tükrében – a törvényes köz-

vádra, – PhD-Tanulmányok 13., Pécsi Tudományegyetem Ál-lam- és Jogtudományi Kara Doktori Iskolája, Pécs, 2014. 167. o.

25 Belovics Ervin: A vád törvényessége, (Pázmány Péter Katolikus Egyetem Habilitációs Füzetei. Tudományos tevékenységet áttekintő összefoglalás. Budapest, 2012. 28. o.

26 Tremmel Flórián: Bizonyítékok a büntetőeljárásban. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2012. 155–156. o.

27 Tremmel Flórián: Bizonyítékok a büntetőeljárásban. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2012. 157. o.

28 Finkey Ferencz: A magyar büntetőeljárás tankönyve. Politzer Zsig-mond és fia kiadása, Budapest, 1903. 191. o.


bírósági eljárás megindításának feltételeit egyértelműen rögziti, mely nélkül az eljárás vagy egyáltalán meg sem indítható vagy nem nevezhető bírói eljárásnak.29 A bíró-sági eljárás megindításának egyik feltétele a nyomatékos gyanú volt, melynek alapján a királyi ügyész vádat emelt, ha bűncselekmény nyomatékos gyanúja volt megállapít-ható, és azzal szemben emelt vádat, akit bűncselekmény nyomatékos gyanúja terhelt.

Angyal Pál megállapítja: „A büntetőbírói eljárásnak ... négy előfeltétele van . . .; ezek: 1. A bűncselekmény nyo-matékos gyanúja (ez több mint a nyomozáshoz elégséges egyszerű gyanú, de kevesebb, mint az elítéléshez megkí-vánható jogi bizonyosság) […]”30

A Bp. a bűnvádi eljárás megindításának feltételeit ugyanakkor kifejezetten nem írta elő, de Finkey a bírói eljárás analógiájára ilyennek tekinti, a bűncselekmény gyanúját, a törvényes hatóságot és az eljárás törvényessé-gét.31 Az ún. büntetőeljárás általában megindul már a nyomozással, melynek előkészítő jelentősége volt és a célja a vádlónak a vád emelése, vagy nem emelése kérdés-ben való tájékoztatása az adatok kipuhatolásával és meg-állapításával,32 valójában ez nem más mint nyomatékos gyanút megállapító bizonyítékok összegyűjtése.33 A nyo-mozás megindításához tehát a bűncselekmény minimális, azaz egyszerű gyanúja elegendő volt.

A büntető perrendtartásról szóló 1951. évi III. törvény (a továbbiakban: II. Bp.) már az alapvető elvek között – a személyi szabadság biztosításánál – meghatározta, hogy büntetőeljárást csak bűncselekmény alapos gyanúja ese-tén, és csak az ellen lehet indítani, aki bűncselekmény alapos gyanúja alatt áll. A miniszteri indokolás szerint: „Alapos a gyanú akkor, ha számos, vagy bár egyetlen, de nyomatékos körülményből bűncselekmény létére, avagy létező bűncselekménynek egy bizonyos személy által való elkövetésére kellőképpen lehet következtetni. A 2. § – mint említettük – nemcsak azt kívánja meg, hogy az alapos gyanú egy bűncselekmény létére irányuljon, hanem egyenesen azt is, hogy annak egy bizonyos személy által való elkövetésére hívja fel a figyelmet.”34

A II. Bp.-t módosító 1954. évi V. tv. a nyomozás során garanciális okból bevezette a terheltté nyilvánítás intéz-ményét. Ezt figyelembe véve meghatározott személy ter-heltként való bevonásáról akkor határozott a nyomozó-

29 „Bp. 1. § Bünvádi ügyben birói eljárás csak a törvény értelmében, vád alapján és csak az ellen inditható, a kit büntett, vétség vagy kihágás nyomatékos gyanuja terhel.”

30 Angyal Pál: A magyar büntető eljárásjog tankönyve. Budapest, Athe-naeum, 1915. I. köt. 300–301. o.

31 Finkey Ferencz: A magyar büntető eljárás tankönyve, Politzer Zsig-mond és fia kiadása, Budapest, 1903. 191–192. o.

32 Bp. 83. §33

Balogh Jenő – Edvi Illés Károly – Vargha Ferencz: A bűnvádi perrend-

tartás magyarázata, Grill Károly cs. és kir. udvari könyvkeres-kedése, Budapest, 1898. I. 215. o.

34 A büntető perrendtartás Kommentárja. Dr. Molnár László és munkaközössége. Budapest, 1957. Közgazdasági és Jogi Kiadó, 20., 23. o.

hatóság, ha elegendő adattal rendelkezett annak megál-lapításához, hogy ki követte el a bűncselekményt. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy a büntetőeljárás során nyomozás és a bírósági eljárás egységes folyamat, azonos jelentősé-gű szakaszai a büntetőeljárásnak.

Az 1962. évi 8. sz. tvr. (a továbbiakban: I. Be.) már használta a bűncselekményre vonatkozó egyszerű és ala-pos gyanú fogalmait. Az ún. gyanúsítotti eljárással, azaz a gyanúsításhoz, a gyanú közléséhez, gyanúsított kihall-gatásához elég volt az egyszerű gyanú és lehetőség volt az 72 órás őrizetbe vételre. Ezt követően – többek között a nyomozás során feltárt adatokra, közvetlen bizonyíté-kokra, esetleges beismerő vallomásra – megállapítható volt az alapos gyanú és ekkor történt meg határozattal a terheltté nyilvánítás.

1973. évi I. tv. (a továbbiakban: II. Be.) változtatva – a II. Bp.-hez hasonlóan – az alapos gyanú fogalmát két vo-natkozásban használja. A bűncselekményre irányuló és a személyre irányuló alapos gyanút határozta meg a bün-tetőeljárás megindításának általános feltételeként.

A Be. a büntetőeljárás megindítására vonatkozó kritériu-mot az alapvető rendelkezései között a hivatalból való eljárás és büntetőeljárás akadályai alapelvekkel együtt szabályozza. A Be. a büntetőeljárás és a nyomozás meg-indításának általános követelményekként csak a bűncse-lekmény gyanúját, azaz az egyszerű gyanút kívánja meg, azzal hogy a meghatározott személy gyanúsítotti kihall-gatásához a megalapozott gyanú szükséges.35

„Gyanú és megalapozott gyanú közötti törvényi kü-lönbségtétel értelemszerűen azt is jelenti, hogy büntető-eljárás megindításához elegendő önmagában a bűncse-lekmény gyanúja. A Be. 164. § (1) bekezdése szerint a büntetőeljárás – ha a Be. eltérően nem rendelkezik – nyo-mozással kezdődik, s a (2) bekezdés szerint a nyomozás egyik feladata az elkövető személyének felderítése.” 36

A Be. és az új Be. sem szabályozza a nyomatékos gya-nút, mint a Bp., ami a bírósági eljárás megindításának feltételeként határozta meg a gyanúnak ezt fokozatát. Úgy vélem ez az álláspont hibás, tekintettel arra, hogy szükség lenne a nyomatékos gyanú törvényi előírására. Utalva Király Tibor szavaira: az ügyésznek a vádemelés esetén a vádlott bűnössége tekintetében el kellene jutnia a bizo-nyosság szintjéig, azonban ennek semmilyen törvényi garanciája nincs a gyanú magasabb fokozatának követel-ményével. Egyetértek Tremmel Flórián korábbi, a Be.-vel kapcsolatos kritikájával, – és ez most már az új Be.-re is vonatkoztatható –, hogy a Be. nem tesz különbséget a

35 Be. „6. § (1) A bíróságnak, az ügyésznek és a nyomozó hatóság-nak kötelessége, hogy az e törvényben megállapított feltételek esetén a büntetőeljárást megindítsa, illetőleg az eljárást lefoly-tassa.

(2) Büntetőeljárás csak bűncselekmény gyanúja alapján, és csak az ellen indítható, akit bűncselekmény megalapozott gyanúja terhel.”

36 17/2012. számú büntető elvi határozata


vádemeléshez illetve az előzetes letartóztatás – letartóz-tatás – indítványozásához szükséges gyanú között.37

Az új Be. az alapvető rendelkezései immáron csak ki-zárólag a büntetőeljárásra vonatkozó, a kodifikációval kitűzött „eszményi” büntetőeljárás lényegét megragadó alapelveket definiálja, így a hivatalból való eljárásra vo-natkozó rendelkezés továbbra is itt megtalálható. Az új Be. a jogirodalomban már fellelhető, – egységesnek azon-ban nem mondható nézetet – úgy rendelkezik, hogy a közvádra üldözendő bűncselekmények miatt a hivatalból való eljárás kötelezettsége a nyomozó hatóságra és az ügyészségre vonatkozik.38 Továbbá azt is elrendeli, hogy a bíróság – a törvényben rögzített kivételekkel – főszabály szerint hivatalból nem, csak az arra jogosultak kezdemé-nyezése, azaz indítvány alapján járhat el.39

Ezzel szemben az új Be. a hivatalból való eljárás alap-elvénél nem konkretizálja egységesen a büntetőeljárás megindításának feltételeként a bűncselekményre vonat-kozó (egyszerű) gyanút és a meghatározott személy vo-natkozásában a megalapozott gyanút. Csupán általánosan utal arra, hogy az ügyésznek és a nyomozó hatóságnak kötelessége, hogy az e törvényben megállapított feltételek esetén a büntetőeljárást megindítsa, illetőleg az eljárást lefolytassa. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az új Be. nem rögzíti feltételként a büntetőeljárás megindításához a bűncselekmény gyanúját, de ezt nem a büntetőeljárás megindításának egységes követelményeként határozza meg, ellentétben a Be.-vel.

Ennek oka, hogy az új Be. – mint a bevezetőben utal-tam rá – fakultatív eljárásként bevezette bűnüldözési célú titkos információgyűjtés szabályainak büntetőeljárásba

37 Tremmel Flórián: A gyanú differenciált felmerülésének értékelése a

büntetőeljárás jogban. Békés Imre Ünnepi Kötet, ELTE ÁJK, 2000. 403. o.

38 Erdei Árpád szerint a hivatalból való eljárás, amelynek a része legalitás és officialitás csak az ügyész irányában hatályosul. Az ügyész a közvádlói szerepe alapján kiemelt feladata a bíróság előtt az állam büntetőigényének érvényesítése. Ennek során a legalitás (mint kötelezettség) és az officialitás (mint általános felhatalmazás) elvei ezt biztosítják számára. A nyomozás során az ügyész olyan jogosítványokkal rendelkezik, mellyel a nyo-mozást alakíthatja, függetlenül attól, hogy a nyomozó hatóság-ra is meghatározó e két elv. A bíróság a saját feladatait nem tudja ellátni vád nélkül. Álláspontja szerint a bíróságra nem terjed ki e két elv, mivel a bíróság feladata csak a bűnelkövető megbüntetése. Erdei Árpád: A célszerűség rejtélye, avagy opportu-

nitás a büntetőeljárásban. In: Györgyi Kálmán ünnepi kötet, KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft. 2004. 171. o. Ezzel ellen-tétben Cséka Ervin nézete szerint az officialitás elve minden eljáró hatóságra vonatkozik. Cséka Ervin – Fantoly Zsanett –

Kovács Judit – Lőrinczy György – Vida Mihály: A büntetőeljárási jog

alapvonásai 1. Szeged, 2004. 66–67. o.39 Új Be. „4. § (1) Az ügyészség és a nyomozó hatóság a tudomásá-

ra jutott közvádra üldözendő bűncselekmény miatt hivatalból megindítja a büntetőeljárást. (2) A bíróság – ha e törvény elté-rően nem rendelkezik – indítványra jár el.”

(2) A bíróság – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – indít-ványra jár el.”

történő integrációjával a nyomozási szakaszt megelőző új eljárási szakaszt, az előkészítő eljárást.40

Az új Be. a nyomozási szakaszt további két alszakasz-ra osztotta, a felderítésre és a vizsgálatra. Az előkészítő eljárás, a nyomozáson belüli felderítés és a vizsgálat el-különítésének az alapja éppen a gyanúhoz kapcsolódik. Az előkészítő eljárás megindítására jellemező a gyanú hiánya, azaz a „sanda” gyanú. A felderítés megindításához a bűncselekményre vonatkozó egyszerű gyanú kell és a vizsgálat megkezdéséhez azonban a már a meghatározott személyre vonatkozó, (személyre irányuló) megalapozott gyanú szükséges.

Az előkészítő eljárás fakultatív eljárás, nem mindig kerül sor rá. Amennyiben a felderítés megindulásához szükséges, bűncselekményre vonatkozó egyszerű gyanú a feljelentésből, a bejelentésből vagy a hatóság hivatalból való tudomás szerzéséből már egyértelműen megállapít-ható, akkor előkészítő eljárás nem indítható.

A Be. nem tesz különbséget a szűkebb értelemben vett nyomozás (felderítés) és a vizsgálat között, a nyomozási szakaszt egységesnek tekinti, (azonban a gyakorlatban e szakaszok elkülönülnek egymástól).

Az előkészítő eljárás rendelkezései szerint a büntető-eljárás megindítására az egyszerű gyanú szintjét el nem érő „sanda” gyanú esetén pusztán adatok, információk alapján is lehetőség lesz. Vagyis elegendő egy sejtés az ügyészségnek, vagy az előkészítő eljárást folytató szerv-nek,41 hogy az előkészítő eljárást megindíthassa. Az elő-készítő eljárásnak éppen az célja, hogy megállapítsa, hogy a bűncselekmény gyanúja fenn áll-e, vagy nem.42

Az előkészítő eljárás során leplezett eszközök43 alkal-mazhatóak, emellett adatgyűjtést is folyhat. Ennek alap-ján egyértelmű, hogy még nincs gyanú, ennek csak a le-

40 Új Be. „339. § (1) A büntetőeljárás az e Részben meghatározott feltételek esetén előkészítő eljárással kezdődik.”

41 Új Be. „339. § (2) Előkészítő eljárást a büntetőeljárás lefolytatá-sára hatáskörrel rendelkező ügyészség vagy nyomozó hatóság folytathat.

(3) A rendőrségről szóló törvény alapján a hatáskörébe tartozó cselekmény miatt a rendőrség belső bűnmegelőzési és bűnfel-derítési feladatokat ellátó szerve, valamint a rendőrség terro-rizmust elhárító szerve is folytathat előkészítő eljárást.”

42 Új Be. „340. § (1) Az előkészítő eljárás célja annak megállapítá-sa, hogy a bűncselekmény gyanúja fennáll-e.” Új Be. „340. § (2) Előkészítő eljárás akkor folytatható, ha a rendelkezésre álló adatok a bűncselekmény gyanújának megállapítására nem ele-gendőek és megalapozottan feltehető, hogy az előkészítő eljárás lefolytatása alapján el lehet dönteni, hogy a bűncselekmény gyanúja fennáll-e.”

43 Új Be. „341. § Az előkészítő eljárás során az előkészítő eljárást folytató szerv a bűncselekmény gyanújának megállapítása cél-jából

a) a 215. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott leplezett eszközt, b) rejtett figyelést, c) a 216–218. §-ban meghatározott leplezett eszközt, d) a 221. § a) pontja alapján álvásárlást, e) a 222–225. § alapján fedett nyomozót, valamint, f ) bírói engedélyhez kötött leplezett eszközt alkalmazhat.”


hetősége áll fenn. Az előkészítő eljárás viszont megindít-ható, így a leplezett eszközök alkalmazása törvényes el-járási keretet nyer. A leplezett eszközök alkalmazásával, ahogy erre Fenyvesi Csaba utal: „az alakszerű eljárási cselekmények, perendszerű bizonyítékok nélkül a gyanú az ún. ’operatív adatok’ révén megerősödhet”44, de – ál-láspontom szerint – létre is jöhet. A leplezett eszközök alkalmazására a nyomozás során, valamint meghatározott esetben a tárgyalási szakaszban is lehetőséget biztosít az új Be.

Szükséges megemlítenem, hogy hazánkban a „leplezett eszközök jogi szabályozására nincsenek jogállami hagyo-mányai. 1990-ig e téren csak belügyminiszteri utasítás és napiparancs létezett. […] A jogfejlődés kereteit ezt köve-tően az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) dön-tései és az Alkotmánybíróság átfogó, 2/2007. (I. 27.) AB-határozata szabta meg.”45 Fentiekre a 2003-ban hatályba lépett Be. megalkotásakor is voltak kísérletek ezek azon-ban csak fél sikerrel jártak.46 Egyetértek azzal az alapve-tő jogállami követelménnyel, hogy az állam büntető igé-nyének érvényesítéséhez szükséges titkos, leplezett esz-közökre vonatkozó szabályoknak a büntetőeljárásról szóló törvényben van helye.

A jelenleg (az új Be. hatályba lépése előtt) még jogsza-bályilag külön van választva a nyomozás elrendelés előt-ti bűnüldözési célból folytatott tikos információgyűjtés valamint a nyomozás elrendelése utáni bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzés. Ezzel a bizonyítékok felhasz-nálhatóságát nem egységesen értelmezhető szabályrend-szerhez kötve. Az új Be. a korábbinál áttekinthetőbb, következetesebb szabályozást alakított ki. A titkos infor-mációgyűjtés és a titkos adatszerzés jelenlegi különálló szabályozásának megszüntetése mellett, az új Be. egysé-gesen leplezett eszközöknek hívja az érintettek tudta nélkül, pontos garanciális feltételek mellett alkalmazott bizonyítékok szerzésére irányuló eljárásokat. Szoros ér-

44 Fenyvesi Csaba – Herke Csongor – Tremmel Flórián, Új magyar bün-

tetőeljárás, Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 2008. 382. o.45

Kadlót Erzsébet: Aknamezők az új Be.-ben. A hatékony védelemhez

való jog újragondolása. Ügyvédek lapja, LVI. évfolyam 6. szám, 2017. november–december, 28. o.

46 A Be. megalkotásakor két koncepció állt egymással szemben. A kisebbségben lévők javaslata arra irányult, hogy a bűnüldö-zési célú titkos információgyűjtést is át kell helyezni a Be.-be, szoros ügyészi felügyelettel, rendelkezési joggal és bírói kont-rollal. Ekkor még a bűnmegelőzési célú felderítés, – amit a nem-zetvédelmi szolgálat folytatott –, valamint terror elhárítású felderítés nem vált el a bűnüldözéstől, ennek garanciái alkal-mazhatóak lettek volna titkos információgyűjtésnél is. Ez nem került elfogadásra.

Másik javaslatot fogadták el, mely szerint megmaradt a titkos információgyűjtés Be. kívül, és a Be.-be a nyomozás elrendelé-se utáni bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzést szabályai kerültek be. Forrás: Felderítés és vizsgálat, avagy a nyomozás vál-

tozó szerepe az új Büntetőeljárási kódex tükrében c. kerekasztal beszélgetés, MRTT Bűnügyi Tagozat, Finszter Géza előadása, 2017. 11. 15-én, Budapest, NKE,

telemben vett bűnüldözési céllal (a felderítés és bizonyítás érdekében) a büntetőeljárási törvény keretein kívüli titkos információgyűjtésre csak kivételesen, a nemzetbiztonsá-gi tevékenységen belül kerülhet sor. A nem bűnüldözési céllal (pl. bűnmegelőzési céllal) folytatott titkos tevékeny-ség eredménye is kapcsolódhat megindítandó vagy már megindult büntetőeljáráshoz. Így további feltételekkel, az ilyen módon beszerzett információk is alapjai lehetnek büntetőeljárásnak, illetve felhasználhatók a már folya-matban lévő büntetőeljárásban is.47

A jogalkotó az új Be. indokolásánál a következőket írja: „Az előkészítő eljárás tehát csak akkor folytatható, ha a rendelkezésre álló adatok bűncselekmény gyanújának megállapítására nem elegendőek és megalapozottan fel-tételezhető, hogy az előkészítő eljárás lefolytatása alapján el lehet dönteni, hogy a bűncselekmény gyanúja fennáll-e.” Az ügyészség vagy az előkészítő eljárást folytató szerv azonban megszünteti az előkészítő eljárást, ha úgy látja, hogy a bűncselekmény gyanúja továbbra sem áll fenn, az előkészítő eljárás folytatásától nem várható eredmény, illetve az előkészítő eljárás határideje lejárt. [új Be. 346. § (1) bek.] Amennyiben pedig az előkészítő eljárás eredmé-nyeként megállapítható a bűncselekmény gyanúja, úgy az előkészítő eljárást a nyomozás elrendelése fejezi be. [új Be. 339. § (4) bek. b) pontja] Az előkészítő eljárást folyta-tó szervek az eljárást az ügyészség tájékoztatásával végzik, ez garanciát biztosít a törvényes eljárás lefolytatására.

Az új Be. rendelkezései szerint az előkészítő eljárást követő nyomozás megindításának a feltétele a bűncselek-mény (egyszerű) gyanúja. Mivel az új Be. a nyomozási szakban megkülönbözteti a felderítést és a vizsgálatot, az egyszerű gyanú a felderítési szakasz megindításának is feltétele.48

A nyomozás – ennek első szakaszával (a bizonyítási eszközök felkutatása és biztosítása érdekében) – a felde-rítéssel kezdődik feljelentés alapján is, vagy a feljelentés kiegészítését követően, ha fennáll a bűncselekmény gya-núja és az elkövető kiléte még nem ismert, az elkövető kilétének és a személyre szóló megalapozott gyanú meg-állapítása végett.

A felderítés során a nyomozó hatóság arra törekszik, hogy minél előbb gyanúsítottja legyen a büntetőügynek.

47 Belovics Ervin – Tóth Mihály: Büntető eljárásjog, Harmadik aktuali-zált kiadás, Az új 2017. évi büntetőeljárási törvény tankönyve, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2017. 180. o.

48 Új Be. 348. § (1) A büntetőeljárás – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – nyomozással kezdődik.

(2) A nyomozás felderítésből és vizsgálatból áll. (3) A felderítés során a megalapozott gyanú megállapításához

szükséges mértékben fel kell deríteni a bűncselekményt és az elkövető személyét, valamint fel kell kutatni és biztosítani kell a bizonyítási eszközöket.

(4) A vizsgálat során – szükség esetén bizonyítási eszköz be-szerzése és megvizsgálása útján – az ügyészség dönt a gyanúsí-tottal szemben folyamatban lévő nyomozás befejezésének kér-désében.


Amikor ismertté válik az elkövető személye, a személy-re szóló megalapozott gyanú közlésével a felderítést a vizs-gálat váltja fel. A vizsgálat célja a gyanúsított büntetőjogi felelősségre vonásának előkészítése. Ennek során megál-lapítják a vádemeléséhez szükséges történeti tényállást, beszerzik, összegyűjtik és vizsgálják – a még szükséges eljárási cselekményekkel biztosítva – a bizonyítási eszkö-zöket, a bűncselekmény elkövetése és a gyanúsított bünte-tőjogi felelőssége szempontjából releváns bizonyítékokat.

Egyértelműen megállapítható azonban, hogy az új Be. rendelkezései előtti törvényekben – bár a gyanú fokozata-inak követelményében volt eltérés – a gyanú következete-sen a büntetőeljárás és a nyomozás megindításának mini-mális feltétele volt. A büntetőeljárás megindítása elképzel-hetetlen gyanú nélkül. Az új Be. vonatkozó szabályai az eljáró hatóságokra nagyobb terhet rónak, mert a felelőssé-gük rájuk hárul, annak a kérdésnek az eldöntésében, hogy az előkészítő eljárás meginduljon-e, avagy az eljárás lefoly-tatása nem szükséges. A garancia, azaz az „egyetlen ments-vár” Finszter Géza szerint a rendőri szakértelem,49 hiszen a gyanú lehetőségének a felismerése ezt igényli.

Az Alkotmánybíróság 14/2002. (III. 20.) határozatában kifejtette, hogy „[…] állami büntető igény érvényesítése az ügyész alkotmányos kötelezettsége és ennek a szakmai, hivatásbeli mulasztásból eredő elenyészése kockázatát is az ügyész viseli. A kockázat csökkentéséhez fűződő érdek semmiképp nem lehet erősebb, mint a tisztességes eljá-ráshoz való jog érvényesítése. Ez utóbbinak viszont alap-vető feltétele az eljárásbeli funkciók tiszta elkülönítése […]” Az Alkotmánybíróság arra is rámutatott, hogy „A tisztességes eljárás követelményének alapfeltétele a vádlói és az igazságszolgáltatási funkciók szétválasztása”. Az Alkotmánybíróság korábban, már a 9/1992. (I. 30.) hatá-rozatában kifejtette, hogy a jogállamiság alapvető ismér-ve a jogbiztonság, amely nemcsak „[…] az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmé-nyek működésének kiszámíthatóságát is”.

A jogeset50

K. I. (büntetlen előéletű) mérnök orvos feleségével és 3 kiskorú gyermekével élt Budapest környékén lévő tele-pülésen (továbbiakban: lakcímén) egy családi házban. 2013. június végén K. I. a feleségével úgy döntött, hogy új sütőt vásárolnak a konyhába. A K. I. boltban megren-delt egy sütőt, ahol készpénzes fizetést választott kiszál-lítással. Ezt követően hazafelé menet a budaörsi TESCO áruháznál lévő Banknál az ATM-ből felvett készpénzt. Részletezve: 9 db 20 000 forintos, továbbá 1 db 1000 fo-

49 Felderítés és vizsgálat, avagy a nyomozás változó szerepe az új Bün-

tetőeljárási kódex tükrében c. kerekasztal beszélgetés, MRTT Bűnügyi Tagozat, Finszter Géza előadása Budapest, NKE 2017. 11. 15.

50 A tényállás még bővebb terjedelemben való ismertetése tár-gyunk szempontjából nem bír jelentőséggel.

rintos, 1 db 5000 forintos és 4 db 1000 forintos bank-jegyet. 9 db 20 000 forintos bankjegyet, azaz összesen 180 000 Ft-ot elrakott otthon egy fiókba, majd szombaton a fiókból elővéve, e bankjegyekkel fizetett a szállítóknak. 2013. június 29-én a megrendelt árut ketten szállították ki, K. I. az alacsonyabbik férfinak adta át a pénzt, aki azt négybe hajtotta, majd az első zsebébe rakta. A pénz át-adásánál még jelen volt K. I. felesége is, a másik szállító azonban már nem.

K. G. az egyik szállító 2013. július 1-jén hétfőn 7:00 órakor a munkáltatója telephelyén a 2013. június 29-én szombaton kiszállított áruk számára kifizetett ellenérté-két be akarta fizetni a munkáltatója pénztárba. A pénz-táros jelezte – a pénz számoló gép ellenőrzése alapján –, hogy K. G. által átadott 733 700 Ft-ból 170 000 Ft hamis pénz. (7 db 10 000 Ft-os bankjegy, valamint 1 db 20 000 Ft-os, illetve további 8 db bankjegy száma is azonos volt.)

A nyomozási szakasz

K. G. 2013. július 1. napján feljelentést tett ismeretlen tettes ellen pénzhamisítás bűntette miatt. Még ezen a napon a nyomozó hatóság a feljelentés alapján feljegyzés-sel elrendelte a nyomozást,51 sértettként K. G. lett jelölve.

A nyomozó hatóság K. G.-t 2013. július 1. napján a ta-núként kihallgatta. Jegyzőkönyvezett tanúvallomásában az alábbiakat adta elő. A munkáltatójánál dolgozik gépko-csi vezetőként és áru kiszállító munkakörben. Feladata, hogy a megrendelt árukat – egy listán melyen szerepel a fizetendő összeg, valamint a szállítási cím – átveszi, majd azokat kiszállítja. A 2013. június 29-i, szombati kiszállítás-ból származó bevételt 2014. július 1-jén (hétfőn) akarta leadni a cég telephelyén. A pénz átszámolásakor derült ki, hogy az általa átadott 733 700 forintból 170 000 forint ha-mis pénz. A nyomozó hatóság a bankjegyeket lefoglalta. A tanú továbbá azt nyilatkozta, hogy a szállítólevél alapján csak egy cím van, ahol ekkora összegben fizettek. Az álta-la megnevezett címen a pénz átadásakor semmi gyanúsat nem észlelt, azt átvette, megszámolta és a zsebébe tette.

Ezt követően a nyomozó hatóság 2013. július 3. napján szakértőként, határozattal a Magyar Nemzeti Bank Emissziós Főosztály Bankjegy Laboratórium vezetője által kijelölt szakértőt rendelt ki. A nyomozó hatóság a szakértői vélemény határidejeként 2013. augusztus 3. napját határozta meg. A Magyar Nemzeti Bank Nemzeti Készpénzszakértői Központ bankszakértője 2013. július 23. keltezésű szakértői véleményében megállapította, hogy a vizsgált bankjegyek nem valódi bankjegyek. Azok tintasugaras nyomtatóeszközön készített, értéket nem képviselő hamisítványok.

A nyomozó hatóság 2013. augusztus 23. napján ház-kutatás tartott K. I. lakásán. Ennek során lefoglaltak egy HP Photosmart C4780 típusú nyomtatót, valamint a hoz-

51 BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Készen-léti Osztály 01040/2367/2013. sz. bü.


zá tartozó hálózati kábelt. Ugyan ezen napon a nyomozó hatóság előállította K. I.-t és tanúként kihallgatta, aki a jogeset rá vonatkozóan leírt tényállását adta elő.

Ezt követően 2013. október 24. napon a BSZKI Fizikai-Kémiai Szakértői Osztálya vezetője által kijelölt igazság-ügyi vegyészszakértő került kirendelésre annak vizsgá-lata érdekében, hogy a lefoglalt hamis bankjegyeket a K. I. otthonában lefoglalt nyomtatóval nyomtatták-e. A nyomozó hatóság a szakértői vélemény határidejeként 2013. december 17. napját határozta meg, melyet 2014. február 17. napjáig meghosszabbított. A 2014. januári keltezésű szakértői vélemény megállapította, hogy a ha-mis bankjegyeket a lefoglalt nyomtatóban lévő színes festékanyagokkal megegyező minőségű színes festék-anyagokat tartalmazó nyomtató eszközzel készítették.

A nyomozó hatóság 2014. február 05. napján K. I.-t meggyanúsította, közölte vele, hogy megalapozottan gya-núsítható az 1978. évi IV. tv. Btk. 304. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző és az (1) bekezdés c) pontja szerint mi-nősülő hamis vagy meghamisított pénz forgalomba ho-zatalával elkövetett pénzhamisítás bűntettének elköve-tésével. A megalapozott gyanú közlése ellen K. I. panaszt jelentett be.

Ezt követően a nyomozó hatóság a gyanúsítotti kihall-gatását foganatosította, mely során K. I. gyanúsított tény-feltáró – a tanúvallomásával megegyező – vallomást tett és tagadta a bűncselekmény elkövetését. Előadta továbbá, hogy a lefoglalt nyomtatóba mindig eredeti patront vá-sárol, amely tudomása szerint 5-6 nyomtatóhoz jó. A nyomtatót a gyerekek iskolai feladataihoz, valamint a felesége munkavégzésre használja. Ezzel a patronnal 10–20 oldalt nyomtattak. A nyomozó hatóság átadta a kirendelt igazságügyi vegyészszakértő szakvéleményét K. I.-nek.

A gyanúsított kihallgatáskor védője csatlakozott vé-dence megalapozott gyanú közlése elleni panaszához. Ezt azzal indokolta, hogy az ügyben nem állapítható meg megalapozott gyanú. A szakértői vélemény csupán azt állapította meg, hogy a lefoglalt festékkazettában lévő festék kémiai összetétele megegyezik a bankjegyeken lé-vőkkel, és nem azt, hogy a lefoglalt festékkazettában lévő festékkel hozták létre a hamis címleteket.

A védő továbbá bizonyítási indítványokat is előterjesz-tett a gyanúsítotti kihallgatáskor. Indítványozta a gyanú-sított feleségének tanúkénti kihallgatását, figyelemmel arra, hogy a felesége jelen volt a pénz átadásánál. Indít-ványozta továbbá a Bank megkeresését, hogy nyilatkoz-zon azzal kapcsolatban, az ATM milyen címletekben adta ki a gyanúsított számára a bankjegyeket. A nyomozó ha-tóság keresse meg árut kiszállító személy munkáltatóját, hogy a szállító az aznapi bevételével milyen címletekkel számolt el, illetve az aznapi tételek milyen összegeket képviseltek (a védő és a gyanúsított nem tudta az árut kiszállító személy nevét és tanúvallomását sem ismerte). Ezenkívül a védő jelezte, hogy az igazságügyi vegyész-szakértő által készített szakértő véleménye vonatkozásá-ban észrevételét és kérdéseit írásban a nyomozó hatóság-nak benyújtva fogja előterjeszteni. Ezt követően a K. I. a

gyanúsításkor kötelező eljárást elvégezték, és a bűncse-lekmény súlya miatt DNS mintát is vettek.

A továbbiakban igazságügyi vegyészszakértő által ké-szített szakértő véleménye vonatkozásában a védő 2014. február 14. napján beadványában az alábbi kérdéseket terjesztett elő:

– A lefoglalt hamisgyanús bankjegyeket kizárólag a lefoglalt HP Photosmart C4780 típusú nyomtatóval, a benne lévő eredeti HP Black Print Cartridge 300 XL és eredeti HP Tri-Colour 300 XL típusú festékpatronokkal készíthették-e, vagy készíthették más ugyanilyen festék-anyagokat tartalmazó nyomtatóval is?

– Tudomása szerint létezhet-e a vizsgált festékpatro-nokkal megegyező színű és minőségű más festékpatron, amely az alkalmazott vizsgálati módszerekkel nem kü-lönböztethető meg a lefoglalt festékpatronok jellemzőitől?

– A kereskedelmi forgalomban kapható HP Black Print Cartridge 300 XL és HP Tri-Colour 300 XL festékpatron megkülönböztethető-e a lefoglalt HP Black Print Cartridge 300 XL és HP TriColour 300 XL festékpatro-noktól?

A védő indítványnak megfelelően a nyomozó hatóság 2014. február 27. napon tanúként hallgatta ki a gyanúsí-tott feleségét, aki megerősítette férje vallomásait.

2014. március 4. napján a büntetőügy áttételre került illetékesség hiánya miatt egy másik nyomozó hatósághoz, mert ekkor állapította meg az eljáró nyomozó hatóság, hogy K. I. gyanúsított lakhelyén történt a bűncselekmény elkövetése.52

K. I. gyanúsított védője 2014. március 14. beadványá-ban további bizonyítási indítványokat terjesztett elő, melyben az alábbiakat indítványozta:

1. K. I. gyanúsított vallomásának a poligráf vizsgála-tának elvégzését, mely álláspontja szerint alkalmas annak igazolására, hogy a gyanúsított vallomásaiban igazat ál-lított.

2. K. G. tanú vallomásának poligráf vizsgálatának el-végzését.

3. Továbbá K. G. tanú és K. I. gyanúsított szembesíté-sét, tekintettel arra, hogy vallomásaikban ellentét áll fenn arra vonatkozólag, hogy a gyanúsított milyen címletekben fizetett.

A poligráf vizsgálatának elvégzésére vonatkozó indít-ványról a nyomozó hatóság érthetetlenül „hallgatott”, erről – a rendelkezésre álló iratok tanúsága szerint – sem-milyen döntést nem hozott. A poligráfos vizsgálat K. I. gyanúsított esetén megerősíthette volna, hogy nem kö-vetett el pénzhamisítást, vagy éppen azt támasztotta vol-na alá, hogy valóban ő az elkövetője a bűncselekmény-nek.53 K. G. tanú esetében pedig azt a célt szolgálhatta volna, hogy megbizonyosodjon arról a nyomozó hatóság,

52 BRFK IV. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály 01040/ 236-50/2013. bü. sz. határozata.

53 Árpád Budaházi: Conditions and Requirements of Polygraph Exami-

nation. EUROPEAN POLYGRAPH, Vol. 6, N. 3., 2012, pp. 161–162.


volt-e arról tudomása a tanúnak, hogy nem K. I.-től kap-ta a hamis pénzt, és azt is lehetett volna vizsgálni, hogy K. I. esetleg nem maga állította-e elő a hamis pénzt, vagy hogy nem többen vettek-e részt a bűncselekmény elkö-vetésében.54

A gyanúsítás elleni panaszt a Járási Ügyészség 2014. március 17. keltezésű határozattal55 elutasította. Indoko-lása szerint, hogy a gyanúsítás közlésekor rendelkezésre álló adatok – a tanúvallomás és az okirati bizonyítékok – alapján K. I. megalapozottan volt gyanúsítható 1 rendbe-li pénzhamisítás bűntettével.

A védő a nyomozás megszüntető határozat kézbesíté-sével és az iratok áttanulmányozásakor szerzett tudomást, hogy az indítványai vonatkozásban a nyomozó hatóság milyen megkereséseket eszközölt, és azoknak milyen eredménye volt. E szerint:

– A Bank válaszából kiderült, hogy gyanúsított bank-számlájáról 2013. június 28-án 199 000 forintot vettek fel ATM-ből. Ez a gyanúsított vallomását támasztotta alá.

– A Be. által nem ismert módon, telefon útján megke-resésre került igazságügyi vegyészszakértő, hogy ponto-sítása szakvéleményét. Nevezett elmondta, hogy nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy a vizsgált hamis bankjegyeket a vizsgált tintapatronnal nyomtatták. A tintapatron tömegterméknek számít, a festékanyag összetételéből kétséget kizáró megállapítást nem lehet tenni. A nyomozó hatóság a szakvélemény pontosítását jelentésbe foglalta.

– A Be. által nem ismert módon telefon útján megke-resésre került az igazságügyi okmány szakértő – akit a nyomozó hatóság korábban ki sem rendelt, és – aki kér-désre azt a tájékoztatást adta, hogy az egyes nyomtatókat egyedileg nem lehet beazonosítani. Azt sem lehet kétsé-get kizáróan megállapítani, hogy a lefoglalt hamis bank-jegyeket a lefoglalt nyomtatóval nyomtatták-e. A nyo-mozó hatóság az igazságügyi okmányszakértő tájékoz-tatását jelentésbe foglalta azzal, hogy kirendelése nem indokolt.

– A festékpatront gyártó H.-P. Kft. válasza alapján megállapítást nyert, hogy a vizsgált HP Black Print Cartridge 300 XL, valamint HP Tri-Color 300 XL keres-kedelmi forgalomban kapható tintapatronok festékanyag összetétele egységes. Az egyes tintapatronokban találha-tó festékanyagot nem lehet megkülönböztetni.

A döntésekhez fűzött indokolások

és a védői panasz

A lefolytatott nyomozás alapján az ügyész a nyomozást a Be. 190. § (1) bekezdés c) pontja alapján határozattal meg-

54 Árpád Budaházi: Polygraph Examinations. Blessing or Curse. LAP LAMBERT Academic Publishing, Saarbrücken, 2015. p. 48.

55 Budakörnyéki Járási Ügyészség Gazdasági Bűnügyek Csoport-ja G. 956/2014/I-II. sz. határozata.

szüntette.56 Álláspontja szerint a nyomozás adatai alapján nem állapítható meg, hogy a bűncselekményt a gyanúsí-tott követte el. Indokolásában arra hivatkozott, hogy a Be. 4. § (2) bekezdése alapján a kétséget kizáróan nem bizonyított tény nem értékelhető a terhelt terhére. A nyo-mozás során beszerzett igazságügyi szakértői vélemények és az egyéb személyi, tárgyi és okirati bizonyítékok alap-ján nem lehet kétséget kizáróan megállapítani, hogy a vizsgált hamis bankjegyeket K. I. gyanúsított a lefoglalt többfunkciós készülékkel készítette. A nyomtatóban lévő tintapatron tömegterméknek számít, a festékanyag ösz-szetételéből nem lehet megállapítani, hogy a hamis bank-jegyeket a lefoglalt tintapatronnal nyomtatták.

Ezt követően a védő panaszt terjesztett elő nyomozást megszüntető határozata jogszabályi megjelölése miatt, mivel álláspontja szerint az ügyész a nyomozás megszün-tetésének Be.-ben megjelölt fordulatát helytelenül jelölte meg. Álláspontja szerint a nyomozás eredményeként két-séget kizáróan megállapítható, hogy a bűncselekményt nem a gyanúsított követte el, így a helyes fordulat Be. 190. § (1) bekezdés c) pontjának I. fordulata.

Panaszának indokolásában arra hivatkozott, hogy ezt támasztja alá a gyanúsított, és felesége vallomása, a ki-rendelt igazságügyi vegyészszakértő által készített szak-értő véleménye, a Bank, és a gyanúsított 2013. június 28-ai pénzfelvételére és címletekre vonatkozó nyilatkozata, és Hewlett-Packard Magyarország Kft. válasza. Kétséget kizáróan megállapítható, hogy a bűncselekményt nem a gyanúsított követette el, hanem valaki más, aki lehet a nyomozó hatóság által ismert vagy ismeretlen személy.

Az ún. telefonon megkért pontosító szakértői véle-ményt a gyanúsítottal és a védővel nem közölték, külö-nösen tekintettel arra, hogy az összes magyarországi ilyen típusú nyomtatóra ezt nyilatkozta volna a kirendelt szak-értő. Továbbá a védő sérelmezte a nyomozó hatóság a védői indítványok részleges teljesítésről csak a megszün-tető határozatból értesült, és a poligráf vizsgálatának el-végzésére vonatkozó indítványról a nyomozó hatóság „hallgatott”, erre semmilyen döntést nem hozott.

A felettes ügyész57 a panaszt nem tartotta alaposnak és a Be. 195. § (4) bekezdése alapján elutasította. Állás-pontja szerint a nyomozó hatóság eleget tett ügyfelderí-tési kötelezettségének, és a nyomozás során a tényállás felderítése, illetve az esetleges büntetőjogi felelősség tisz-tázása céljából beszerezte a szükséges adatokat. A járási ügyészség pedig okszerűen értékelte a rendelkezésre álló bizonyítékokat, amikor úgy foglalt állást, hogy adott ügy-ben a nyomozás megszüntetésének van helye. Helyesen jelölte meg a megszüntetés jogcímét is, hiszen a rendel-kezésre álló adatok alapján nem sikerült teljes bizonyos-sággal megállapítani, hogy ki követte el a bűncselekményt, ebből következően a gyanúsítotti cselekvőség sem vált kizárhatóvá. K. I. – nyomozás során beszerzett bizonyí-

56 Budakörnyéki Járási Ügyészség Gazdasági Bűnügyek Csoport-ja G. 956/2014/3-I. sz. határozata.

57 Pest Megyei Főügyészség G. 2313/2014/1-1. sz. határozta.


tékokkal is alátámasztott – azon védekezéséből, miszerint adott összegű pénzt vett fel egy adott pénzautomatából adott napon, nem vonható le egyértelmű következtetés arra, hogy ezen pénzt adta tovább a megvásárolni kívánt termék ellenértékeként. A gyanúsított feleségének tanú-vallomása e tekintetben alátámasztotta ugyan a gyanúsí-tott vallomását, de hozzátartozói kötelékükre figyelem-mel a tanú nem tekintethető érdektelennek.

Az elvégzett nyomozás kritikája

A fent hivatkozott büntetőügyben a büntetőeljárás, a nyomozás megindítása jogszerű volt. A bűncselekmény elkövetésére az egyszerű gyanú megállapítása megalapo-zott volt. A gyanú e szintje fennállt, így nincs szó „sanda” gyanúról, vagyis a gyanú lehetőségéről. A nyomozó ha-tóság jól járt el és helyesen alkalmazta a Be. vonatkozó rendelkezéseit. Megjegyzem, hogy egyébként az új Be. szerinti előkészítő eljárás megindítására sem lett volna meg a törvényi alap.

A nyomozó hatóság eljárása azonban erősen kifogá-solható a meghatározott személyre szóló megalapozott gyanú megállapítása miatt. Álláspontom szerint a meg-gyanúsítottra nézve még a személyre irányuló egyszerű gyanú sem állt fenn. A nyomozó hatóság ezt nem ismer-te fel, ezért az ügyésznek kellett volna észlelnie, hogy K. I.- vel szemben nem állapítható meg a megalapozott gya-nú, vagyis meggyanúsítása törvénysértő.

A gyanúsítás ellen bejelentett panaszban hivatkozás történt arra, hogy – a rendelkezésre álló adatok alapján – a gyanú nem érte el a hipotézis azon fokát, amely meg-alapozta volna K. I. gyanúsítottkénti bevonását az eljá-rásba. Az ügyész a gyanúsítás elleni panaszt elutasította. Határozatában nem adott indokolást. Annyit közölt csu-pán, hogy a panaszt alaptalannak tekinti, de hogy ezt mire alapozza azt nem jelölte meg.

Az igazságügyi vegyészszakértő véleménye nem ala-pozta meg a gyanú fokozatának az erősödését, nem volt kimutatható – bizonyítékokkal alátámasztva – a valószí-nűség nagyobb foka. Az eljáró hatóságok a meghatározott személyre irányuló, megalapozott gyanú fokozatának megállapításánál tévesen mérlegeltek és ennek következ-tében megalapozatlan és törvénysértő döntést hoztak.

A Be. által nem szabályozott módon, az igazságügyi vegyészszakértő telefon útján pontosította a szakvélemé-nyét, melyet a nyomozó hatóság jelentésbe foglalt. Ezt az igazságügyi vegyészszakértő szakvéleményének előter-jesztése után három hónap múlva tette meg, de így is csak a védő indítványra. Ha a nyomozó hatóság hivatalból, szakszerűen, a Be. előírásainak megfelelően teszi fel a kérdéseit szakértő kirendelő határozatban, mindez elke-rülhető lett volna

A gyanúsítás előtt a nyomozó hatóság hivatalból nem rendelte el a poligráf vizsgálatot a gyanú helyes fokoza-tának megállapítása végett. Ezt utóbb a védő indítványra sem tette meg.

K. I. 2013. augusztus 23-án történt tanúkénti meghall-

gatása és 2014. január hónap között – az igazságügyi ve-gyészszakértő szakvéleményének előterjesztése közötti időszakban – a nyomozó hatóság érdemi nyomozást nem végzett. Az ügyész a nyomozás törvényességi felügyelet körében ezt nem észlelte, így nem is tette kifogás tárgyá-vá. Tekintettel arra, hogy a ezen időszakban az ügyész háromszor is meghosszabbította a nyomozás határidejét, „hallgatása” érthetetlen és észszerűen nem magyarázható.

Az ügyész nem indítványozta a Be.-ben szabályozott bírói engedélyhez kötött titkos adatszerzést. A bűncse-lekményre vonatkozó egyszerű gyanú megállapításakor ugyanis szükség lett volna – az elkövető kilétének, a tar-tózkodási helyének megállapítása, elfogása, valamint bi-zonyítási eszköz felderítése érdekében – operatív mód-szerek alkalmazására. A Be.-ben szabályozott konjunktív feltételek fennálltak, így helye lett volna a titkos adatszer-zés elrendelésének.

A nyomozás hibás lefolytatása következtében az állam büntető igénye nem realizálódott, a bűncselekmény elkö-vetése jogkövetkezmények nélkül maradt.

Álláspontom szerint a jogesetből az a következtetés is levonható, hogy a nyomozó hatóság és az ügyész tevé-kenységének (helytelen értékelésnek, mérlegelésnek, a gyanú fokozata megállapításának) törvénysértő volta miatt úgy gyanúsítottak meg egy állampolgárt, hogy a megalapozott gyanú nem állt fenn.

Leszögezhetjük, hogy gyanúsítottként részt venni a büntetőeljárásban „még akkor is súlyos hátrány, ha az ártatlanság vélelmet szilárd garanciák biztosítják.” A ta-pasztalat azt mutatja hogy a vélelem a jog világában mást jelent, mint a mindennapi életben. A gyanúsítás híre ön-magában is számos nehézség és hátrány forrása lehet. Egy alaptanul megindított és huzamosabb ideig tartó bünte-tőeljárás gyakorlatilag alig orvosolható, vagy akár orvo-solhatatlan sérelmet is okozhat.58

Következtetés

Álláspontom szerint azzal, hogy a jogalkotó az új Be.-ben az előkészítő eljárás bevezetésével tulajdonképpen az ed-dig is alkalmazott bűnüldözési célú titkos információ-gyűjtés szabályait nyílttá tette, ezzel megszüntette e vo-natkozásban a titkosságot, újabb lépést tett a jogállamiság alapvető ismérve, a jogbiztonság tágabb és biztosabb ér-vényesülése felé. Az új Be. előkészítő eljárás megindítá-sához feltételként nem került meghatározásra a gyanú. Ennek a joggyakorlatban lehetnek buktatói is. Úgy vélem, hogy a joggyakorlat karöltve a jogtudománnyal kialakít-ja majd a helyes követelményeket. Végig gondolva: eddig is volt bűnüldözési célú titkos információgyűjtés a nyo-mozás elrendelése előtt. A jogalkotó eddig sem határozta

58 Szigeti Péter: Hatalommegosztás – igazságszolgáltatás – ügyészség. A

tudós ügyész, Tanulmányok Bócz Endre 80. születésnapjára, (Hi-vatkozás Bócz Endre megfogalmazására) HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2017. 191. o.


meg a gyanú semmilyen fokozatát a titkos eszközök igény-bevételéhez.

A gyanú lehetőségének, a gyanú egyes fokozatai érté-kelésének a bizonyosság felé haladása során a büntetőel-járás minden szakaszában biztositani kell a jogállami követelmények teljesülését. Az Alkotmánybíróság több határozatában a jogállamiság alapvető ismérveként rög-zített jogbiztonság követelményére tekintettel elvárásként fogalmazta meg azt, hogy amit az új Be. preambulumában is rögzített, nevezetesen: tisztességesen és a funkciómeg-osztás elvét érvényesítve történjen meg a büntetőeljárás. E megállapítás a büntetőeljárás során alkalmazott leple-zett eszközök alkalmazására is vonatkozik. Álláspontom szerint a gyanú fokozatainak differenciálása az eljáró ha-tóságok részére egységesen mérlegelési szabadságot biz-tosít. Az új Be. az eljáró hatóságok mérlegelési jogkörét kiterjesztette azzal, hogy a gyanú lehetőségének – tulaj-donképpen a gyanú hiányának – megállapítását, ahogy korábban a gyanú fokozatainak megállapítását is az eljá-ró hatóságok mérlegelésén alapuló döntésére bízta.

Az új szabályozással, az előkészítő eljárásnak, a „sanda” gyanúnak a bevezetése nem annyira aggályos. A gyanú lehetőségének és a gyanú fokozatainak megállapítására vonatkozó problémakört egységesen kell kezelni és ki-dolgozni. E körben eddig sem alkotott rendelkezéseket a jogalkotó. Az új Be.-ben is a „törvényi szabályozásával adós maradt a jogalkotó.”59 Azt azonban az eljáró hatósá-gok döntéseinek indokolásánál követelményéket kell ki-alakítani, hogy a nyomozás során a sablonos indokolás elkerülhető legyen. Valójában a jogalkotó a Bp. indoko-lásában megfogalmazott gondolatot közvetíti. Vagyis e kérdéseket részletesen nem lehet megfogalmazni és sza-bályozni és nincs más biztosíték, mint az eljáró hatóság felelőssége. Azonban a felelősség kérdése az ismertetett jogeset tükrében elgondolkoztató. A büntetőeljárás során elkövetett hibás hatósági értelmezések, következetések, hibák és mulasztások alapvető állampolgári jogokat sért-hetnek. Hack Péter szerint: Magyarországon hiányzik az ügyészi felelősség intézménye (bár kétségtelenül számos ügyészi döntésnél szemben van bírói kontroll), ellentétben

59 Vári Vince: A nyomozás szerepének változása az új Be. kódexben. Kézirat.

az európai államokkal, melyek többségében létezik e in-tézmény. (Például az Egyesült Királyságban téves jogér-telmezés, jelentős bizonyíték nem megfelelő értékelése, téves következtetés … esetén a bíróság az ügyészséget döntésének ismételt felülvizsgálatára utasíthatja.)60 Vajon hogyan jelenik meg e felelősség az új Be. vagy más törvény rendelkezéseiben, bár ezzel adósak maradtak a korábbi törvények rendelkezései is. A válasz azonban már túlmu-tat e tanulmány tárgykörén.

Szabó András szavait idézve „A jogállamisághoz szo-rosan tapadó jogbiztonság azt várja el a törvényhozótól, hogy a jog egésze, egységes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, és előre láthatók legyenek. […] A jogállamiság elvéből fakadnak nemcsak a büntető anyagi jog garanciái, hanem az eljárásjogi garanciák. Tör-vényes büntetőjogi felelősségre vonási eljárás garantálja, csak a jogállami igazságos büntető hatalom gyakorlását. Az eljárási mulasztás és eredménytelenség kockázata az államot terheli.”61

Az előkészítő eljárásban a „sanda” gyanúnál, a nyomo-zás a felderítési szakaszánál az egyszerű gyanú kapcsán, valamint a nyomozás vizsgálati szakaszánál a megalapo-zott gyanú vonatkozásában követelmény, hogy a jogal-kalmazó, (nyomozó hatóság és ügyészség) megfelelően értékelje a „sanda” gyanút, a gyanú fokozatait, az addig beszerzett bizonyítékokat, így talán érvényesülhetnek Szabó András fent idézett gondolatai.

Degré Miklósra hivatkozással: remélhetőleg így elke-rülhető lesz és nagyobb biztonsággal megvalósulhat, hogy a „polgárok nyomatékos gyanú nélkül meghurcoltassanak, és a vádlottak padjára kerüljenek. Minél inkább meg van közelítve a cél: annál tökéletesebb a szabályozás.”62

60 Hack Péter: Az ügyészség „felelőssége”. A tudós ügyész, Tanulmányok

Bócz Endre 80. születésnapjára, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2017. 97–98. o.

61 Szabó András: A jogállami forradalom és a büntetőjog alkotmányos

legitimitása. In: Németh Zsolt (szerk.): Tiszteletkötet Sárkány István 65. születésnapjára. Rendőrtiszti Főiskola, Budapest, 2010. 116–117. o.

62 Degré Miklós: A vád alá helyezési eljárásról. Büntetőjogi dolgozatok

Balog Jenő születése évfordulójának ünnepére, Wessely és Horváth Könyvnyomdája, Pécs, 1914. 77. o.

SZEMLE

RECENZIÓ

SÁRKÖZY TAMÁS

Van-e a magyar politikai fejlődésnek logikája?Csizmadia Ervin könyvéről

A Gondolat Kiadónál 2017-ben megjelent könyvének al-címében Csizmadia Ervin azt a kérdést teszi fel, hogy összehasonlítható-e a jelen a múlttal, és amennyiben igen, úgy hogyan? A kérdésre a szerző történelemtudományi, illetve politikatörténeti fejtegetései végén igennel vála-szol, módszere pedig alapvetően a külső (nemzetközi) és belső (magyar) összehasonlítás.

A jogtudomány számos területe szoros kapcsolatban van az egyik legfiatalabb társadalomtudománnyal, a po-litikatudománnyal. A jogalkotás ugyanis a közhatalom birtokába jutott politika megvalósításának egyik elsőd-leges eszköze, ugyanakkor a civilizált modern államban, az ún. jogállamban a jog a politika érvényesítésének kor-látja is (ún. joguralom). Most nemsokára a 100. születés-napjára emlékezünk Kulcsár Kálmánnak, aki a jogszoci-ológiából kiindulva az MTA Politikatudományi Intézet igazgatójaként – hasonlóan, mint amit korábban a szoci-ológiai Intézetben – sokat tett, hogy a puszta politikai elemzésből, az ún. politológiából politikatudomány, va-lódi társadalomtudomány legyen. Ez a fejlődés ugyanis pozitívan hat a jogtudományra is. Az utóbbi időben a politikatudomány egyre jelentősebb erősödésének va-gyunk tanúi, kezdve talán Körösényi András politikai, illetve kormányzati rendszerekre vonatkozó munkáival, folytatva Szabó Márton politikai diskurzust tárgyaló ha-talmas monográfiájával és most Csizmadia Ervinnek az eddigi politikatudományi „jelenelemzést” kiegészítő igen jelentős eszmetörténeti könyvével.

A politika ugyanis alapvetően a jelenre, legfeljebb a közeljövőre, az adott választási ciklusra irányul – a poli-tikai elemzés így szinte szükségképp jelencentrikus. Ezt kívánja kiegészíteni Csizmadia Ervin történeti személet-móddal, amely kimutatja a magyar politika ciklikus fej-lődését–visszafejlődését, és/vagy hiányos logikáját. Sokan ugyanis úgy gondolják, hogy a magyar politikai alakulá-sának nincs logikája, az szinte teljesen rendhagyó („zsákutas magyar fejlődés”). Csizmadia munkája viszont azt kívánja igazolni, hogy ez a fejlődésmenet történelmi távlatból nézve voltaképp „normális”, a közép-kelet-eu-rópai adottságoknak megfelelő, nem eredendően irraci-onális, hanem a politika racionális és irracionális eleme-inek komplex egysége. Alapmegállapítása, hogy a jelen-

legi magyar kormányzást a történelmi fejlődés elemzése nélkül nem lehet megérteni: „Az orbánizmus a magyar politikai fejlődés logikájából fakadó következmény” (364. o.). Csizmadia Nietzsche nyomán azt kívánja bizo-nyítani, hogy „a van nem egyéb, mint a szüntelen volt”, a történelem bizonyos mértékben meghatározza a jelent, szükség van tehát a politikatudományban is valamifajta új historizmusra. Ugyanakkor ez a jelenlegi ún. illiberális magyar kormányzás a nyugati liberalizmusnak, a nyuga-ti jóléti államnak válságából is következik, bizonyos mér-tékben az utóbbi időben kialakult nemzetközi tendenci-ákhoz illeszkedik.

Az eszmetörténettel kezdve Csizmadia könyve számos olyan művet mutat be, melyek a magyar társadalomtudo-mányban szinte ismeretlenek – például Prohászka Lajost, Leopold Lajost, Bernát Istvánt vagy Kun Istvánt és Mak-kai Jánost. De aligha tudják sokan, hogy a híres író Babits Mihály is elemezte a szerinte „lomha” magyar politikai fejlődést. Jogászi körökben is érdekes lehet Eötvös József, Concha Győző, Apponyi Albert, Szekfű Gyula vagy Bibó István e tárgyú munkáinak ismertetése. Csizmadia átte-kinti a magyar politikai pártok reformkori megalakulását, valamint az 1867-es kiegyezéskori pártszerkezetet. Ennek alapján megállapítja, hogy a domináns pártszerkezet Ma-gyarországon már 1875 után létrejött, majd az I. világhá-ború után elvezetett Bethlen István irányított demokrá-ciájához. Csizmadia e történeti áttekintés során kimutat-ja, hogy a magyar politika nyugatosságának korlátai már a 19. század utolsó harmadában is megnyilvánultak és a 20. század első felében jelentősen megerősödtek. A ma-gyar politikafejlődés már akkor sem volt a nyugati libe-rális demokrácia eszme tekintetében „mintakövető”, nagymértékben megértő volt a tekintélyuralmi kormány-zással szemben. És ezt követte a II. világháború után Ma-gyarországnak a Szovjetunió befolyási övezetébe kerülé-se, a szocialista egypártrendszer, a magántulajdon és a polgári autonómia kivételre szorulása, valamint a cent-ralizált, totális szocialista államigazgatási pártállamiság kialakulása és 40 éven át való érvényesülése Közép-Ke-let-Európában.

És akkor elérkeztünk az 1990-es rendszerváltozásig, amely alapvetően világpolitikai és világgazdasági folya-matok eredménye volt, amelyek erodálták, felbomlasz-tották az egész világon az ún. szocialista rendszert. Ma-gyarországon – és ebben nálunk a Kádár-rendszer soft diktatúrája és gulyáskommunizmusa jelentősen közreha-tott – nem alulról forradalmi úton ment végbe a rend-szerváltozás, hanem nemzetközi kontroll mellett történő, evolutív átállást lehetővé tevő elitmegállapodással. (Jog-állami, ellenőrzött, bársonyos forradalom – vagy talán inkább átállás, tranzit.)


1990 körül a magyar értelmiségi közvélemény, de az ún. tranzitológia nemzetközi irodalma is abból indult ki, hogy a közép-kelet-európai volt szocialista országokban egyenes út vezet a nyugati típusú demokratizálódáshoz, az angol–amerikai típusú szabadságeszme megvalósulá-sához, a többpárti parlamenti jogállamhoz Csizmadia szerint itt egyértelműen mintakövetésről volt szó és nem valami új rendszer kialakításáról. Ráadásul az volt a több-ségi elméleti vélekedés, hogy igen gyorsan fogunk eljutni a nyugati típusú konszolidált demokráciához, lényegében az évezredfordulóra és egyben már az Európai Unió tag-jai is leszünk, mely lehetővé teszi az egészséges piacgaz-daságot és a jóléti államot. Ez azonban – számos nemzet-közi és belső okból – nem következett be, gazdaságilag nem sikerült felzárkózni. A Fidesz viszont – kezdeti libe-rális korszaka után – felhagyott a mintakövetéssel és ön-álló nemzeti minta formálásába kezdett. Szemben Fukuyama-val úgy foglalta állást, hogy a nyugati liberális jóléti állam nem a történelem vége, a nyugati típusú kor-mányzás súlyos válságba került, az európai centrum pedig egyre jobban át fog tolódni Közép-Kelet-Európába Nyu-

gatról. A globalizációval szemben a pedig nemzetállami szuverenitást kell előtérbe helyezni. 2010-ben a nyugati-as mintakövető állami ún. governance modell látványo-san megbukott és a Fidesz–KDNP kétharmados parla-menti többséget szerzett. Ennek alapján az Orbán-kor-mány elittranszformációt hajtott végre egy új típusú politikai mintaformálás jegyében, amelynek lényege az osztott kormányzás helyett az egycentrumú kormányzás, a centrális politikai erőtér. És ez a pont, ahol a jelenlegi magyar kormányzás folytonosságot mutat a történetileg kialakult kompországi korábbi magyar kormányzással, azaz az 1990–2010 közötti kitérő után modernizáltan, de visszatért a magyar történelmi politikai fejlődéstörténet főútjára, egy sajátos hibrid rendszerhez domináns párt-struktúrával, prezidenciálódással. Ezt fejezi ki az ún. illiberális állami koncepció, mely 2014-től egyre jobban megvalósul.

Csizmadia fejtegetései közül számos nyilván vitatható. Ugyanakkor a magas szellemi színvonalon, óriási irodal-mat feldolgozó monográfia igen hasznos, elgondolkodta-tó olvasmány a magyar közjog művelői számára is.


WEB

ES VÁSÁRLÁS–5%

Kormányzástanadalékok a viszonylag jó kormányzáshoz

szerző: sárközy tamás

„Az államtanból, a közjogból és a politikatudományból nőtt ki a polgári államokban az elmúlt fél évszázadban a kormányzástan (governológia), mint interdiszciplináris alkalmazott társadalomtu-domány, némileg másként az Amerikai egyesült Államokban és másként a kontinentális európában, részben Franciaországban, részben Németországban. ez a diszciplína az 1990-es évek vé-gétől megjelent a magyar társadalomtudományokban is és lassan megindult – főleg speciális kurzusokon – a kormányzástan oktatá-sa is, a magyar egyetemeken.

ez a kormányzástan tárgyát és jellegét bemutatni kívánó munka elsősorban a közgazdasági és közigazgatási mesterképzés alátámasztását kívánja szolgálni, de talán képes lehet a kormányzás problémái iránt érdeklődő szélesebb közönség igényeit is kielégíteni. A könyvben tehát keveredik a tankönyvi és a monografikus jelleg.”

részlet a könyv előszavából

ára: 5000 Ft

Új büntetőeljárásAz új be. b/5-ös méretben

A népszerű jogszabálygyűjtemény-sorozatot a jövőben a Novissima Kiadó és a HVG-ORAC Kiadó közösen jelentetik meg. Az új büntetőeljárási törvényt (a 2017. évi XC. törvényt) tartalmazza a sorozatnak ez a kötete. Kis mérete és felhasználó-barát tördelése alkalmassá teszi, hogy a jogászok a mindennapi munkájuk során forgassák és magukkal vigyék a tárgyalótermekbe is.

A szerkesztés lezárása: 2018. január 8.

GDPr – áltAlános ADAtvéDelmi renDelet és A kAPcsolóDó jAvAslAtokA népszerű jogszabálygyűjtemény-sorozatot a jövőben a Novissima Kiadó és a HVG-ORAC Kiadó közösen jelentetik meg. A GDPR-t, valamint a kapcso-lódó jogi környezetet tartalmazza a sorozatnak ez a kötete:

• Az európai Parlament és a tanács (eU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (Általános Adatvédelmi Ren-delet, GDPR)

• Az Európai Parlament és a Tanács rendelete (javaslat) Az elektronikus hírközlés során a magánélet tiszteletben tartásáról és a személyes adatok védelméről, valamint a 2002/58/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (elektronikus hírközlési adatvédelmi rendelet)

• 2011. évi CXII. törvény Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (Infotv.)

• Előterjesztés Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXXII. törvény (Infotv.) jogharmonizációs célú módosításáról

A gyűjteményt 2018. március 26-án zártuk le. Az Elektronikus hírközlési adatvédelmi rendeletből és az Infotv. módosításáról szóló törvényből ekkor még elfogadott, kihirdetett szöveg nem állt rendelkezésünkre, így az ekkor ismert javaslatokat használtuk a 2018. május 25-én hatályos állapot megállapításához. A jogszabályok végleges szövege ettől eltérhet. Az Infotv. az előterjesztés által bevezetendő módosításokat is tartalmazza.

A szerkesztés lezárása:2018. március 26.

ára: 1900 Ft

ára: 2590 Ft


WEB

ES VÁSÁRLÁS–5%

A jogszabálygyűjtemény-sorozat néhány új kötete

A kommentár már megjelent.

Az új kódex a büntetőeljárás számos jogintézménye vonatkozásában lényeges, több esetben koncepcionális újdonságokat vezet be.

A 2017. évi büntetőeljárási törvény magyarázatára vállalkoztak a kodifikáció indulásakor meg-határozó szerepet betöltő Kodifikációs Bizottság elnöke és tagjai: Bánáti János büntetőügyvéd, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, Belovics Ervin, a legfőbb ügyész büntetőjogi helyettese, tanszékvezető egyetemi tanár, Erdei Árpád professor emeritus, Farkas Ákos intézetigazgató egyetemi tanár, valamint Kónya István büntetőbíró, a Kúria elnökhelyettese. A szerzői csapat további tagja Belegi József, a Kúria nyugalmazott tanácselnöke.

A kommentár gyakorlati útmutatást nyújt a jövőbeni szabályozásról a tárgyalótermekben megforduló, valamennyi jogászi hivatásrend tagjai számára.

A polgári perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja I-III.

Az I. és a II. kötetek, amelyek szakaszonként haladva ismertetik az új Pp. szabályait, már megjelentek. A III. kötet, ami a Pp.-n kívüli magyar, nemzetközi és uniós normákat dolgozza fel, májusban jelenik meg.

Szerkesztő: Varga István tanszékvezető egyetemi tanár (ELTE ÁJK Polgári Eljárásjogi Tanszék), ügyvéd, a Polgári Perjogi Kodifikációs Főbizottság tudományos titkára

„Jó szívvel és teljes szakmai meggyőződésemmel ajánlom a polgári perjog területén tevékenykedő kollégáknak és minden, minőségi törvénymagyarázattal dolgozni kívánó jogásznak a HVG-ORAC Kiadó háromkötetes Pp.-kommentárját. Az új Pp. megalkotásának előkészítésében meghatározó szerepet vállalt személyekből álló szerzői kör – személyes tapasztalataim alapján – a legmagasabb szakmai minőséget garantálja.”

Prof. em. Dr. Németh János, a Polgári Perjogi Kodifikációs Főbizottság elnöke,

az Alkotmánybíróság volt elnöke

A büntetőeljárási törvény magyarázata

www.hvgorac.hu (06 1) 340 2304 [email protected]

új Pp. és új Be.kommentárok

magyar jog - mokk.hu · kÖzlemÉny a szerkesztőbizottság kéri a szerzőktől a kéziratokon a...

Documents