magyarország a balkán és a mediterráneum vonzásában

Pap Norbert

Magyarország a Balkán és a Mediterráneum vonzásábanMagyarország dél-európai kapcsolatainak politikai- és gazdaságföldrajzi értékelése

Pap Norbert

Magyarország a Balkán és a Mediterráneum vonzásában

Magyarország dél-európai kapcsolatainak politikai- és gazdaságföldrajzi értékelése

Publikon KiadóPécs, 2010

A kötet kiadására az OTKA T 49291 számú, (2004) „A magyar-olaszkapcsolatok területi aspektusai” című kutatási projekt keretében került sor

A kéziratot lektorálta:Dr. Dövényi Zoltán

Technikai szerkesztés: IDResearch Kft./Publikon Kiadó

Borítóterv:Glied Viktor

A borítón lévő illusztráció az Aquileia-i dóm altemplomában látható, hátrafelé nyilazó, kalandozó magyar lovast ábrázolja.

Ábrák: Balassa Bettina, Mérei András, Kovács Gábor

Kiadó:IDResearch Kft./Publikon Kiadó

Nyomdai munkálatok:Bornus 2009 Kft.

ISBN: 978-615-5001-06-2

tartalomjegyzékElőszó 7Köszönetnyilvánítások 91. Bevezetés 112. Néhány gondolat a földrajzi térről és az emberi társadalomról –radikális változások 17A földrajzi tér sajátosságai 17A tradicionális térkategória-rendszerek kérdőjelei 20A politika és a földrajzi tér 243. A Balkán, Dél-Európa és a Mediterráneum területi kategóriáinakérték- és strukturális tartalma 29Térképző faktorok, nevezéktani problémák a topográfiai Dél-Európában 29

Dél-Európa, Mediterráneum, Balkán … 29Délkelet-Európa (a Balkán) az Európa probléma keretében 34Európa külső és belső határai, törésvonalai 36Az „európaiság” és a „balkániság” ismérvei 39

Dél-Európa történeti-földrajzi változásai 434. A dél-európai államok és Kis-Ázsia gazdaság- és politikai földrajzi sajátosságai 55Az államiság a mediterrán térségben 55Az Ibériai-félsziget és államai 62Az Appennini-félsziget és államai 70A Balkán-félsziget és államai 75Kis-Ázsia/Törökország 121A mediterrán szigetállamok 134A dél-európai államok politikai földrajzi tipológiája 1395. A Dél-Európa kutatás a magyar földrajzban 141Dél-Európa szemlélete a magyar földrajzi gondolkodásban 141Az olasz-magyar viszonylat a magyar geográfiában 1456. Magyarország külkapcsolatainak politikai- és gazdaságföldrajzi jellege 151A helyünk Európában és a Földön 151Magyarország külkapcsolatainak politikai földrajzi problematikája 156Dél-európa megjelenése a geopolitika néhány klasszikus elméletében –birodalmi percepciók 165A tengerektől mért parttávolság kérdése 175Dél-Európa a magyar külpolitikai gondolkodásban 182Az államterület egyes egységeinek (város, megye, régió, kistérség)külkapcsolati szerepe 1867. A magyar gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatok a dél-európai térséggel 191Politikai és kulturális kapcsolatok napjainkban 192

Intézményi és politikai kapcsolatok 192Kulturális és civil kapcsolatok 194

A legjelentősebb gazdasági partner-államokkal létesített kapcsolatok 197

Más dél-európai államokkal létesített gazdasági kapcsolatok jellege 210Kapcsolati rendszerünk súlyponti államai 2178. A magyar-olasz viszony és a délnyugati korridor sajátosságai 223Itália társadalom-, gazdaság- és politikai földrajzi értékelése 223

Az itáliai félsziget földrajzi képe 223Centrifugális és centripetális erők Itáliában 224

Területi-gazdasági differenciák 225Államterület erősen polarizált, kettős „core area”-val 226A határok 226Nemzeti kisebbségek 227Az olasz nemzeti egység kérdése 227Szecesszionista mozgalmak és napjaink politikai rendszere 228

A nagytérségi hely problémái 229A magyar-itáliai/olasz kapcsolatok változó jellege és szemlélete 232Eltérő földrajzi szemlélet a magyar és az olasz geográfiában 237

A magyar és olasz középiskolai földrajz tankönyvek térszemlélet-különbsége 237A mental map-es vizsgálatok a magyarok olaszország képéről 240

A kapcsolatban résztvevő területek (utak, közlekedési pályák, közvetítő városok, a korridor) 241

Kapcsolati területek, földrajzi dimenziók – a Dunántúl szerepe 241Magyar szárazföldi kijárat a tengerre 242A Dél-Dunántúl mint potenciális közvetítő terület adottságaiés gateway funkciója 248

Napjaink és a közelmúlt reálkapcsolatainak sajátos mintázata 251A magyar-olasz kapcsolatok napjainkban 252A magyar megyei jogú városok itáliai kapcsolatai 256A Dél-Dunántúl olasz gazdasági kapcsolatai 257

A magyar-olasz kapcsolatok területi inténzitása 2609. Pécs, a délnyugati kapcsolati irány lehetséges kapuvárosa 263Pécs a magyar megyei jogú városok körében 263A dél-dunántúli régió és Pécs 266Magyarország és Dél-Európa – Pécs szerepe 268A város intézményesült külkapcsolati rendszere 270Az országhatáron túli, települési és térségbeli kapcsolati rendszer 272Pécs potenciális külkapcsolati helye 27410. A főbb következtetések 277Felhasznált irodalom és a hivatkozások 281Mellékletek 301A szerzőnek a könyv témakörében írt publikációi 309A szerző szakmai pályafutása 315Jegyzék 317

7

előszó

Mi az én földrajzom?

Nos, biztosan nem az, amelyik halálra untatott bennünket az általános, vagy középiskolai földrajzórán. Nem is az, ami végtelen hosszan írja le, szedi számba, hogy mi, hol és mennyi. Úgy vélem, ha az efféle földrajznak egykor volt is valami haszna, ma már biztosan nincs. A 12 éves lányom az őt érdeklő helyeket, az arra vonatkozó információkat percek alatt varázsolja elő a számítógépén. Megkeresi a Wikipedián, utánajár a forráshivatkozásoknak és szemügyre veszi a Google Earth-ön, képeket keres róla és megnézi mit írtak róla az arra járók. Észreveszi, hogy a dolgok nem csak úgy vannak, hanem olvasataikon keresztül léteznek.

Régebben örültünk, ha valamiről volt bármiféle adatunk, akkor is, ha tudtuk, az nem okvetlenül hiteles. Ma az a fő probléma, hogy túl sokféle adat létezik. Melyik a helyes? Erről döntést csak akkor tudunk hozni, ha tudjuk, hogy hogyan született és milyen érdekek szerint történt a felvétele. Ehhez a hely és a kultúra sokkal alapvetőbb és az eddigiektől eltérő ismerete szükséges. Nem elegendő az egyetem egyik kényelmes irodájában ücsörögni és a könyvtárból kihozatott nem-zeti statisztikákat böngészgetni.

A leíró, regionális földrajznak végleg bealkonyult. Olyan paradigmaváltást élünk meg, amely újraírja szakmánk szabályait, eszközeinket és feladatainkat is. Nem a könyveinkből, cikkeinkből ismerik meg a felnövekvő generációk a Föl-det, maguk fedezhetik fel azt, amennyiben persze érdekli egyáltalán még őket. Ennek ugyanakkor számtalan veszélye lehet, hiszen tele van a világ manipuláci-óval, könnyű eltévedni benne. Térképre, tájékozódási jelekre, kritikus gondolko-dásra nagyobb szükség van, mint valaha. Így aztán hála Istennek, van még fel-adatunk is.

Az én földrajzom ilyen próbál lenni. Egy kritikus, oknyomozó földrajz. Igyek-szik eligazítani a manipulációk közepette, iránytűt adni, rámutatni a fontosra és a kevésbé jelentősre, olyan, ami kritikus a múlttal, fürkészi a jövőt. Segít végiggon-dolni a helyünket és személyes, közösségi, nemzeti érdekeinket.

Pap Norbert

9

köszönetnyilvánításokNagyon sok intézménynek és magánszemélynek szeretném kifejezni hálámat a kapott támogatásért. A Janus Pannonius Tudományegyetemnek, illetve 2000-től jogutódjának a Pécsi Tudományegyetemnek az intézményi háttérért, hogy egye-temi oktatóként biztosították megélhetésemet és munkám egyes feltételeit. A Külügyminisztériumnak és a Magyar Honvédségnek intézményesen, az ott dol-gozó diplomatáknak és tiszteknek pedig személyesen is, itthon és külszolgálatban a tanácsokért, a háttéranyagokért, a tartalmas beszélgetésekért.

Köszönet az OTKA-nak, hogy két kapcsolódó kutatási projektemet is támo-gatta. Fontos szerepet játszott, hogy Békésy- és Bolyai-ösztöndíjas lehettem, ezen kutatási periódusok eredményei pedig alapul szolgálhattak a jelen kötetben sze-replő megállapításokhoz. Ösztöndíjas tartózkodásaimat, tanulmányútjaimat és konferenciarészvételeimet számos pályázat, többek között a Magyar Ösztöndíj Bizottság, a Tempus, a Regionális Operatív Program és a Humánerőforrásfejlesztési Operatív Program is támogatta.

Hóvári János barátomnak, aki a kezdetektől ösztönözte, segítette kutatásai-mat és akivel ha nem is mindenben értettünk egyet, de vitáink nélkül bizonyosan kevesebb lett volna ez a könyv.

Köszönet munkahelyi feletteseimnek, Tóth Józsefnek és Dövényi Zoltánnak, a PTE Földrajzi Intézetének két, egymást követő igazgatójának támogatásukért és biztatásukért, időnként pedig türelmükért. Tanszékvezetőmnek és egyik leg-régebbi tanáromnak, Hajdú Zoltánnak, aki segített megalapozni a politikai föld-rajzi látásmódomat.

Hálás vagyok kollégáimnak a Politikai Földrajzi és Területfejlesztési Tan-széken, László Máriának, Kitanics Máténak, M. Császár Zsuzsának, Reményi Péternek, Végh Andornak, akik mindvégig támogatták munkámat, szakértői tár-saságot nyújtottak a kutatási térségbe tett közös utazásaink alatt, és tanácsok-kal is segítettek, időnként pedig átvettek feladatokat tőlem, hogy a kutatásra kon-centrálhassak. Köszönet asszisztenseimnek, Sonkoly Borinak, Bátori Gizellának és György-Dávid Anitának kedvességükért, türelmükért és professzionalizmusu-kért, továbbá Kovács Gábornak és Balassa Bettina térképésznek, akik a térképek végleges formába öntésében segítettek.

Ugyancsak köszönet illeti tanítványaimat: Kurilla Annamáriát, aki a szöveg igen alapos, kritikus javításában és észrevételeivel segített, Mérei Andrást, aki az ábraanyag színvonalas megjelenítésében működött közre, továbbá Vati Tamást a Törökországot érintő egyes adatok tisztázásáért.

Köszönet opponenseimnek, elsősorban Frisnyák Sándornak és Fischer Ferenc-nek a szöveg részletekbe menő bírálatáért, támogatásukért és elismerésükért.

magyarország a balkán és a mediterráneum vonzásában

10

Hála az értékes észrevételékért és pályám korai szakaszán a támogatásért Harsányi Ivánnak, Golobics Pálnak és Kőszegfalvi Györgynek. Köszönet mind-azoknak, akiket itt nem neveztem meg, de szintén segítettek, végtelenül hálás vagyok nekik is.

A szeretetteljes családi légkörért, ami munkám alapvető feltétele volt, a fele-ségemnek, Mariannának, és gyermekeimnek, Lucának és Kristófnak szeretnék köszönetet mondani. Nélkülük egészen biztosan nem készült volna el ez a könyv.

11

1. bevezetés

A vizsgálat keretei, módszertana és előzményei

Az utóbbi két-három évtizedben, a megélénkülő utazási kedv nyomán a Föld-közi-tenger partjaira évente magyarok százezrei jutnak el, és társadalmi méretű tapasztalat, illetve tudás alakult ki erről a tagolt és sokszínű világról. Hasonlósá-gokat, különbözőségeket tudnak megállapítani, ugyanakkor nem könnyű rendet tenni a fejekben a „Balkán”, a „Mediterráneum”, és a „Dél-Európa” fogalom föld-rajzi (de nem csupán földrajzi) kategóriái között.

Az egységesülő Európa struktúráiba integrálódva, új térközösségeket fedez-hetünk fel, és esetenként nehezen fogadjuk el, hogy a „Nyugat”, vagy „Európa” bennünket magyarokat sok tekintetben a kontinens egy déli, illetve délkeleti kosa-rába tett. Ha elemzés alá vesszük az Isztambultól a Roca-fokig terjedő térséget, meglepő következtetésekre juthatunk helyünk, szerepünk és lehetőségeink terén.

A fentiekből kiindulva a jelen könyv alapjául szolgáló kutatás célja Magyaror-szág dél-európai térséggel kialakított kapcsolatainak feltárása és azok bemutatása volt. Elsősorban a reál- és intézményi szférát illető dimenziókat vizsgáltuk, kül-gazdasági, kulturális és politikai szinten egyaránt. Mennyire kiegyensúlyozot-tak, esetleg asszimmetrikusak ezek? Melyek a térséggel kialakított viszonyrend-szer súlyponti állami, illetve szubnacionális területi egységei, a közvetítő, illetve kapcsolati területei? Mely országkör az, amellyel a kapcsolatok valós súlyuk alatt kezeltek? Csupán néhány a legfontosabb kérdések közül.

Igyekeztünk ezen vizsgálatokat a statisztikai adatok elemzésén túl a térség-gel foglalkozó szakemberekkel (külkereskedők, diplomaták, katonák stb.) lefoly-tatott számtalan beszélgetés révén pontosítani. Áttekintést adtunk arról is, hogy a magyar földrajzi gondolkodásban és nem csak a szaktudományos irodalom-ban, hogyan és milyen súllyal jelent meg a dél-európai térség. A mi magyar föld-rajzi szemléletünk mennyiben különbözik, esetleg hasonlít a dél-európai társa-dalmakéhoz? A hipotézisünk az volt, hogy nem összehasonlíthatóak. A fő kér-dés az volt, hogy mennyire tekinthető kulcskérdésnek a szárazföldi, vagy a ten-geri szemlélet (és részben a légi) érvényesülésének kérdése? Éppen ezért a törté-nelmi magyar tengeri kijárat, mely szűk nyaktaggal kapcsolta 1918-ig az államte-rületet az Adria térségéhez, kiemelt figyelmet kapott vizsgálatunkban. Nem csu-pán történetiségében, hanem napjaink reálfolyamataiban is.

A térségi kapcsolatokat illetően a nagytérségi dimenziókból szűkítettük le a vizsgálatokat. Kiindulási alapként a kontinensközi, nagytérségi kapcsolatokat vettük figyelembe, és ebben a dimenzióban kerestük a kapcsolatok kereteit, az azokra ható fő folyamatokat, földrajzi tényezőket. Különös figyelmet szántunk a


12

kapcsolati területek jellegének, milyenségének megállapítására, főleg a magyar szempontból kiemelkedő jelentőségű itáliai és balkáni térség vonatkozásában.

A hasznosítható tapasztalatok néha meglepő helyekről származnak. A kiala-kuló új világ új szereplői Magyarországon számosabban vannak, mint korábban és nem csupán szűk kormányzati környezetben léteznek. Önkormányzatok, vál-lalkozások, civil szervezetek, és a nemzetközi dimenziókban aktív magánsze-mélyek hálózatai is tényezőkké váltak a rendszerváltozás óta eltelt időszakban. Figyelembevételük nélkül aligha nyerhetünk valós képet nemzetközi kapcsola-tainkról, mozgásterünkről. Ezek a szereplők sajátos érdekletségűek és a nem-zetközi mozgásukat nem a hagyományos dipomácia, hanem saját intézményeik hagyományai, megoldási módjai révén érthetjük meg.

Így vissza kellett nyúlnunk a településfejlesztési, területfejlesztési gondolat-körhöz. Az elmúlt években általunk folytatott kutatások jelentős részben ezek komplex problematikájához kötődtek. Ennek során a kialakuló magyar regioná-lis struktúrákat, a régióközpontok feladatait, vizsgáltuk, főként a Dél-Dunán-túlon különös tekintettel a megyék, a kistérségek, városok szerepére. Eközben mindig fontos viszonyítási pontot képeztek számunkra a nemzetközi dimenziók, akár a határmenti együttműködéseket, akár a városok, kistérségek államhatáron átnyúló kapcsolati rendszereit illeti. Az érdeklődésünk gyújtópontjában főként a globalizáció viszonyaihoz történő alkalmazkodás, a nemzetközi struktúrák kere-tei között folyó verseny állt.

A kezdetektől hipotézisként kezeltük a térségi kapcsolatok körében az olasz-magyar reláció kiemelkedő súlyát. Ezzel a kérdéssel a dolgozatban is kiemelten foglalkoztunk. Vizsgáltuk a kapcsolatok mineműségét, a sajátos földrajzi mintá-zatot, a területi koncentráció jelenségeit, valamint a közvetítő területek sajátossá-gait is. A már hosszabb ideje kutatott Dél-Dunántúl esetében, a kapcsolati terü-let jellegből fakadó jelenségeket és azok súlyát törekedtünk megállapítani. Ezen belül Pécs szerepét az egész délnyugati kapcsolati irányban vizsgáltuk. Igyekez-tünk a lehetőségek adta kereteken belül többféle módszerrel eredményre jutni.

Idő- és térbeli lehatárolás

A kutatás keretében igyekeztünk feltárni az érintkezési pontokat, a meghatározó folyamatokat. Megközelítésünk geográfiai és nem kultúrtörténeti. Nem eseteket kerestünk, hanem a térbeli folyamatokat elemeztük, a földrajzi mintázatokat igye-keztük megrajzolni, mellette pedig a térben kapcsolódó társadalmak (elsősorban a kitüntetett figyelmet kapott olasz és a magyar) eltérő térélményét, percepcióját is összevetettük. Szükséges volt időbeli kereteket is szabni. A legszűkebben vett vizsgálat a gazdasági folyamatokat illetően mintegy 20 évet fogott át, 1986-tól 2005-ig terjedően. Így a magyar rendszerváltozás, valamint az euro-atlanti integ-

13

bevezetés

rációs folyamat időszakában tudtunk képet kapni, illetve adni a változásokról. A politikai, kulturális kapcsolatrendszer elemzése természetesen jóval jelentősebb időtávú áttekintést kívánt.

A könyv megállapításaiban egy hosszabb időszak, mintegy másfél évtized kisebb-nagyobb vizsgálatainak eredményei tükröződnek. Ezek alap és alkalma-zott kutatások voltak, hazaiak és nemzetköziek, továbbá a tanácsadói tapasztala-tok lenyomatai1.1 Az alábbi könyv születésének körülményeiben szerepet játszottak a térséget illető utazási tapaszta-

latok, külföldön folytatott tanulmányok és kutatóutak, forrásfeldolgozás, primer, empirikus kutatás, szekunder források értékelése és statisztikai elemzés egyaránt.

Ösztöndíjas tanulmányok Itáliában, az Egyesült Királyságban és Görögországban, kutatómunka Máltán, Rómában és a Balkán több országában adtak személyes tapasztalatot a vizsgálathoz. Tanul-mányutak sorát vezethettük Szerbiába, Bulgáriába, Bosznia-Hercegovinába, Albániába, Monteneg-róba, Horvátországba, Szlovéniába és Itáliába, ahol egyetemi hallgatók kisebb-nagyobb csoport-jainak mutathattuk meg a térséget és helyünket annak rendszereiben. Egyetemi kollégákkal közös tanulmányutakon vettünk részt Egyiptomban, Törökországban, Cipruson, Tunéziában, több esetben Olaszországban, továbbá Spanyolországban.

A könyv létrejötte során több kiterjedt felmérésre is támaszkodhattunk. Ilyenek voltak az OTKA által finanszírozott két vizsgálat, és a Regionális Operatív Programból finanszírozott kutatásunk, mely a jelen dolgozat legközvetlenebb alapjául szolgált. Ez utóbbiból jött létre a „Balatontól az Adriáig” kötet (Pap N. szerk. 2006: Balatontól az Adriáig. Lomart, Pécs, 349 p.). Ebben fogalmaztunk meg szá-mos olyan hipotézist, melyek igazolása során alakultak ki jelen könyv keretei.

A két OTKA kutatás keretében elsősorban a szükséges szekunder források összegyűjtése és a nem-zetközi tudományos kapcsolatok kiépítése valósult meg. A vizsgálatok módszertani alapjait, illetve a területi lehatárolás kérdéseit „A mediterrán térség integrációjának földrajzi kérdései” című kutatás során állapítottuk meg. A statisztikai adatgyűjtést és feldolgozást mintegy felerészben „A magyar-olasz kapcsolatok területi aspektusai” című vizsgálat keretében végeztük el.

A két OTKA kutatás eredményeit könyvben jelenítettük meg. A mediterrán térségbeli kutatási eredményeket az első vizsgálat végén magyarul, (Pap N. 2001: Törésvonalak Dél-Európában. PTE KMBTK, 181 p.) a másik után olasz nyelven, (Pap, N. 2008: L’Ungheria ed il Mediterraneo. Imedias Editore, 206 p.) adtuk közre.

A kutatás részben szekunder források feldolgozása, korábbi felmérések másodelemzése és statiszti-kai elemzés módszerével zajlott, továbbá interjúk sorát készítettük és a terepbejárásokon gyűjtöttünk tapasztalatokat.

Jelen vizsgálatok módszertani megalapozásánál alapvető jelentősége volt a fentebb jelzett kötet-ben, 2001-ben publikált modellnek, mely az államföldrajzi vizsgálatok szempontrendszerét szolgál-tatta. Az 1999-ben megvédett PhD-disszertációm legfőbb elméleti tudományos eredménye volt ez a modell-fejlesztés (az ún. Hartshorne-modell aktualizálása, fejlesztése). A ROP-kutatás a délnyu-gati korridor bejárását és egy széleskörű empirikus vizsgálat lefolytatását is lehetővé tette. Az inter-júk és a kérdőíves felmérés önkormányzati és vállalati kört fogott át a magyar-olasz kapcsolatok, a magyar-horvát határmenti kooperáció, a magyar-montenegrói, a magyar-bosznia-hercegovinai és magyar-szerb vonatkozásban.

2001 óta a Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja munkatársaival együtt kis országmonográfiák sorát készítettük el, melyek a Balkán Füzetek periodika keretében jelentek meg. Ezek a vizsgálatok helyszíni bejárásokat követően, a gyűjtött források, tapasztalatok, helyszíni inter-júk feldolgozásával készültek el.

A szerb-magyar kapcsolatok vonatkozásában 2007 végén kezdődött egy vizsgálat a Miniszterelnöki Hivatal megbízásából, mely a könyv végső formába öntése során részben hozzájárult a szerb vonat-kozások egyes részleteinek kidolgozásához.


14

1. ábra: Az államföldrajzi Dél-Európa

Szerkesztette: PaP N.

A vizsgálati térség lehatárolása – mint általában az ilyen kutatásoknál – kényes. A Dél-Európa fogalom összetett és ellentmondásos voltát a könyvben igyekeztünk körüljárni és ezzel is egy a jelen célok szempontjából elfogadható lehatárolást elérni (1. ábra). A három dél-európai félsziget és a szigetvilág kevéssé vitathatóan tartozik ebbe a körbe, de a kontinentális törzsterülethez széles nyak-kal kapcsolódó Balkán-félsziget már kérdéseket vet fel. Főként két állam oko-zott problémát, Románia és Szlovénia. Az elsőt nem, a másodikat viszont bekap-csoltuk a vizsgálati körbe, holott mindkettőnél voltak jelentős, közismert ellenér-vek. Románia Magyarország számára nem tölt be dél-európai szerepet, bár kötő-dései Dél-Európa (a Balkán és a Pontus vidék) felé jelentősek. Szlovénia szá-munkra ebben a déli kapcsolatrendszerben elsőrendű közvetítő terület, bár hár-mas osztatúságán belül a mediterrán jellegű a legkisebb.

A dél-dunántúli vizsgálatok több ütemben, hosszabb időszakon keresztül zajlottak. A régió komplex felmérését 1998-2000 között végeztük el első ízben a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács megbízásából, majd 2006 során ezt részlegesen megismételtük.

Ezen túl Tolna megye vonatkozásában végeztünk kiterjedt vizsgálatokat 2003-2004-ben. Ekkor 520 fős reprezentatív mintán vizsgáltuk a lakosság, a teljes sokaságon a 108 önkormányzat, és nagyszámú (150-et meghaladó) mintán a vállalkozások sokirányú tevékenységét, attitűdjeit terület- és telepü-lésfejlesztési szempontból. Az eredmények két kötetben jelentek meg (Pap N. szerk. 2005: Terü-let- és településfejlesztés Tolna megyében. Babits Kiadó, Szekszárd, 427 p. továbbá Pap, N. ed. 2007: Tolna – a rural area in Central Europe. Regional and local development in Tolna County, Hungary, LOMART Publisher, 164 p.). A vizsgálatok e dél-dunántúli rurális térséget nemzetközi dimenzióban helyezték el. Ezentúl pedig számos alkalmazott kutatás során végzett szakértői tevékenység segített megalapozni a kötet mondanivalóját.

15

bevezetés

Törökország területének mindössze 3%-a fekszik Európában, de mint egy fon-tos eurázsiai középhatalmat megkerülhetetlennek találtuk egy sor probléma vizs-gálatában. Nem értelmezhető nélküle a Balkán kapcsolati- és közvetítői terü-let jellege, továbbá a ciprusi probléma és a balkáni konfliktusok megértése sem volna lehetséges.

Franciaország kezelése jelentett még egy további problémát. Európában cent-rális jellegű elhelyezkedése, illetve hármas klímaterületi, kulturális és geopoliti-kai osztatúsága miatt minden európai nagytérségi vizsgálatban figyelembe kell venni. Ugyanakkor az állam súlyponti területei nem a mediterrán térségben fek-szenek, így szerepeltetése a kapcsolatrendszerben súlyosan torzította volna az eredményeket. Hatását a történeti földrajzi és a geopolitikai elemzésben figye-lembe vettük, de az ország-kapcsolatok vonatkozásában már nem szerepeltet-tük. Ugyanakkor elismerjük, hogy az államterülethez tartozó Korzika-probléma viszont megkerülhetetlenül dél-európai kérdés.

Bár döntően csak Dél-Európára irányult kutatási vállalásunk, a mediterrán térség a három kontinens (Európa, Ázsia és Afrika) szerves összekapcsolódásá-nak is kerete. Így, ugyan erősen elhatároltuk a kutatási területet, de egyetlen pil-lanatra sem felejthettük el azt az összefüggésrendszert, amiben az csupán a rész szerepét tölti be.

Módszertani szempontból szükségesnek láttuk a dél-európai államok összes-ségén belül bizonyos csoportok, típusok megállapítását is. A típusokat történeti, fejlődési, genetikus elv alapján különítettük el, az államterület kialakulása és jel-lege, fejlődésének meghatározó sajátságai szerint.

17

2. néhány gondolat a földrajzi térről és az emberi társadalomról – radikális változások

A földrajzi tér sajátosságai

A dilemma abban áll, hogy megélhető-e az objektív földrajzi tér, vagy csak többé-kevésbé szubjektív térélményekről beszélhetünk? Többféle nézet ütközik aszerint, hogy milyen intellektuális szerkezetben értelmezhetjük a teret. Az aláb-biakban ezeket a megközelítéseket tekintjük át.

A tér, amelyben élünk, hihetetlenül változatos, helyről-helyre jelentős különb-ségeket mutat. Az ember, hogy értelme révén uralhassa, a természeti és a tár-sadalmi sajátosságok figyelembevételével kijelöl térdarabokat, melyekkel azután valamilyen viszonyulást alakít ki. A tér e szegmentjeit, egységeit – intellektuális kreációkat – sokféle értelemben használt különböző elnevezésekkel (a latin ere-detű region kifejezéssel) illeti, és használja.

A nemzetközi földrajzi irodalomban a régió kifejezéshez kötnek bizonyos att-ribútumokat, melyeknek meglététől teszik függővé tudományos kategóriaként való használhatóságát. A földfelszínhez kapcsolódó közös tulajdonságaikat az alábbiakban foglalhatjuk össze:• a földfelszínen helyezkednek el,• térbeli kiterjedésük van, melyet valamely természeti, gazdasági, vagy kulturá-

lis tényező határoz meg,• határokkal rendelkeznek, melyeket ott húzhatunk meg, ameddig a tulajdonság

terjed, vagy ameddig az domináns,• hierarchikus rend szerint szerveződnek, melyre az alábbiakban néhány példát

bemutatunk,• a térbeli egységek lehetnek formálisak és/vagy funkcionálisak:

• a formálisak egy, vagy legfeljebb néhány természeti és kulturális tulajdon-ság kombinációja által meghatározott uniformitás alapján kijelölhető terü-letek (pl. nyelvterület),

• a funkcionálisak ezzel szemben interakciók és kapcsolatok által meghatá-rozott térbeli rendszerek (pl. komplex vonzáskörzet).

A földrajzi gondolkodás történetében a természeti, gazdasági, politikai, köz-igazgatási stb. tér törvényszerűségeinek kutatását alapvetően három nagy föld-rajzi gondolatrendszer keretében végezték, a törvényszerűségeket ezek keretében fogalmazták meg. Ez a három irányzat:• a tájelmélet,• a gazdasági körzetesítés elmélete,• a központi helyek elmélete.


18

Mindhárom elméletnek (elméletrendszernek) voltak, és jelenleg is vannak kép-viselői. Ezek a világ különböző országaiban és különböző időszakokban jelentős elméleti és gyakorlati hatást fejtettek ki. Kiindulási alapja, a fontosnak, kiemelke-dőnek tartott hatótényezői, a rendezőelvei az elméleteknek eltérőek, ugyanakkor időről időre megjelennek olyan törekvések, melyek a gondolatrendszerek ered-ményeinek, vagy legalább vizsgálati szempontjainak integrálását tűzik ki célul.

Az időben elsőként létrejött földrajzi gondolatrendszer a tájelmélet, vagy táj-földrajz volt. A 18. században a földrajz főleg az államokat sokoldalúan, történeti, néprajzi, gazdasági, természeti szempontból bemutató munkákban, az ún. állam-ismék formájában jelent meg. A vizsgálódás térbeli kerete az országok határa, illetve az államokon belül a közigazgatási határok voltak. Ekkor léptek fel javas-lataikkal a tájelmélet első képviselői, miszerint a földrajzi kutatás és leírás kere-téül ne a változékony politikai, hanem a természetes terek, a „tájak” szolgálja-nak. A gondolatrendszerben kiemelkedő jelentőséget kaptak a természetes hatá-rok: magas hegyek, széles folyók, tenger stb. Természetes területi egységekként a kisebb-nagyobb folyók vízgyűjtő területe kínálkozott.

Az eredetileg természetföldrajzi kategória az idők során egyre újabb tartal-makkal gazdagodott. Az elmélet hívei a természeti környezet és a településháló-zat, gazdasági tevékenység, közigazgatási térbeosztással kapcsolatos összefüg-géseket, problémákat is ezen keretekben próbálták magyarázni. „A táj fogalma átfogó, totális rendszerező kategóriává válik, amelyben minden jelenséget értel-mezni kell, és értelmezni lehet. A sajátos struktúrák elemzésére kialakul a termé-szeti táj, a gazdasági táj, a kultúrtáj, a közlekedési táj, a politikai táj fogalma ...” – írta Hajdú Zoltán (Hajdú Z. 2001).

Az újabb földrajzi gondolatrendszerek térhódításával a tájat – így például ideológiai megfontolásokból a marxista gazdaságföldrajzban – természetföld-rajzi kategóriává minősítették. Az ideológiai szigor enyhülésével újból a tájal-kotók közé sorolták az antropogén tényezőket is. Napjaink magyar geográfusai közül Marosi Sándor 1981-ben így fogalmazta meg tájdefinícióját: „A táj, ... a tér-nek olyan ... többé-kevésbé elhatárolódó egysége, amely a természeti és – egyre inkább – az antropogén folyamatok és törvényszerűségek kölcsönhatására egyéni sajátosságokkal rendelkezik.” (Marosi s. 1981) Ugyanakkor hangsúlyozta a ter-mészeti tényezők alapvető, meghatározó jelentőségét.

A tájelmélet kiemelkedő teoretikusai a nemzetközi geográfiai irodalomból: Alexander von Humboldt, Vidal de la Blache, a magyarok közül: Teleki Pál, Cholnoky Jenő és Prinz Gyula. Az elmélet a politikai dimenziókban kiemelten kezeli az ún. tájállamot (ld. a történelmi Magyarország).

A gazdasági körzetelmélet (rajonelmélet) téziseit a késő 19. század során Fran-ciaországban dolgozták ki, majd később a Szovjetunióban, illetve a volt szocia-lista államokban élő geográfusok – a marxista gazdaságföldrajz keretében – fej-

néhány gondolat a földrajzi térről és az emberi társadalomról – radikális változások

19

lesztették tovább. A gondolatrendszer rendező elve a társadalom gazdasági akti-vitása, szem előtt tartva a területi munkamegosztás sajátosságait. Az irányzat hívei úgy tartják, hogy a gazdaság alapvető hatást gyakorol a társadalom területi szerkezetére. A rajonelmélet térkategóriái elsősorban a gazdasági aktivitás által generált kapcsolatrendszert, térszerkezetet tükrözik, feltételezve, hogy az idő-ben viszonylag stabil. Ezeket a körzeteket a társadalomszervezés alapjaivá kíván-ták tenni. Ennek napjainkban is megmutatkozó hatása érződik a területfejlesztési régiók (ld. makrokörzetek) kialakítása kapcsán.

A rajonírozás összefüggött azzal az igénnyel is, hogy a gazdaság területi folyamatait az állam szerette volna befolyásolni, szabályozni. Így például az első világháború után, Franciaországban, Clemental kereskedelmi miniszter egy korszerű közigazgatási területrendszer kereteinek kialakítását kezdeményezte („Clemental-régiók”). A tervezési munkálatokat Hauser, H. francia geográfus végezte el. Elképzelése szerint 18 régió határolható le Franciaországon belül. A területi egységeket természeti alapon határozta meg2, amelyek eltérő gazda-sági sajátosságokkal rendelkeznek, és így mint gazdasági körzetek határozhatók meg. Ajánlása szerint erre a rendszerre felépíthető a francia állam regionális köz-igazgatási beosztása (Hauser, H. 1924).

A gazdasági körzetesítés, vagy rajonírozás a szovjet földrajzban, a regionális tervezésben, területszervezésben futott be nagy karriert. A második világháború után a szocialista táborban ez a földrajzi gondolatrendszer terjedt el, így nálunk Magyarországon is.

A központi helyek elmélete alapvetően a településhálózat rendszerét, a telepü-lések közötti hierarchikus viszonyt, a települések funkcionális tartalmát stb. vizs-gálja. Az elmélet képviselői úgy vélik, a központi szerepű települések körül kiala-kult ún. komplex vonzáskörzetek adják a társadalmi-gazdasági tér alapvető kate-góriáit egy olyan rendszerben, melyet a települések hierarchiaszintje határoz meg.

A központi helyek elmélete legjelentősebb teoretikusai német gazdaságföld-rajzosok, Walter Christaller és August Lösch voltak. Christaller az elméletét az 1930-as évek elején, dél-németországi empirikus tapasztalatok alapján írta le. A kereskedelmi szolgáltatásokat hét kategóriába sorolta, melyek közül az alacsonyabb kategóriákba tartozók a térben sűrűbb, míg a magasabb kategóriákba tartozók rit-kábban, kevesebb településen találhatók meg. A magasabb kategóriájú szolgálta-tásokkal jellemezhető központi helyek tartalmaznak alacsonyabb rendű funkció-kat is. Így bizonyos hierarchia alakul ki a települések között, melyek hinterlandjuk (komplex vonzáskörzetükkel) együtt a tér alapvető kategóriáját képezik.

Christaller modelljének három variációja szerint van a piaci elv, mely minima-lizálja a központok számát, a közlekedési elv, amely minimalizálja az utak hosz-szát, és a közigazgatási elv, melyben a háttérterületek hierarchikusan helyezked-nek el (CHristaller, W. 1966).2 Erősen jelentkezett a tájföldrajz hatása.


20

Mindhárom irányzat jelentős hatást gyakorolt a közelmúltbeli és a kortárs magyar társadalomföldrajzra.

A tradicionális térkategória-rendszerek kérdőjelei

A magyar földrajzi gondolkodásban is az európai és világtrendeknek megfele-lően megjelentek a fenti térelméleteknek az interpretációi. Napjaink használatba vett, magyarországi térkategória-rendszereiben tisztábban, vagy kevertebben, de a fenti elméletek jelennek meg. Krajkó Gyula, Tóth József, Nemes Nagy József vagy éppen Süli-Zakar István nevével jegyzett egyetemi műhelyek publikációiban az államszocialista időszak indusztriális társadalomképének földrajzi keretei, majd a válság, illetve az átmenet korának sajátos földrajzi mintázatai köszönnek vissza.

Az alábbi táblázatban összefoglalóan mutatjuk be az elmúlt időszak bonyolult térkategória-rendszerét, illetve szemléletét. A három korábban bemutatott elmé-let mellett a tradicionalitásnak is szerepet tulajdonítunk a térszemlélet formálásá-ban (sőt kiemelkedőnek tekintjük a hatását).

1. táblázat: A különböző szerveződési elvű térrendszerek szerepe, jelentősége a térszervezésben és a nemzetközi kapcsolatokban

Gazdasági körzetekMakrokörzetMezokörzetAlkörzetMikrokörzet

A gazdasági kapcsolatok felértékelődnek a nemzetközi kapcsolatokban: geopolitika mel-lett, részben helyett geoökonómia.

Központi helyekOrszágos vonzáskörzetRegionális vonzáskörzetKisvárosi vonzáskörzetTelepülés

A nemzetközi kapcsolatokban a városi (metropol) hálózat, az irányító és közvetítő városok szerepe nő meg. A hagyományos köz-ponti helyek funkcióköre rendkívül gyorsan változik, a szintek szerepe, súlya megváltozik.

TájelméletNagytájKözéptájKistáj

Fokozottan jelenik meg a térségi identitásban, szempont az infrastruktúra rendszerek kialakí-tásában, a természet- és környezetvédelmi akti-vitás alakításában, a turizmus szervezésében.

Tradicionális terekOrszágosNagytérségi (megyei)Kistérségi (járási)TelepülésiLakókörzeti (kerületi, városrészi)Háztartási

A társadalomszervezés, partnerség, érdekar-tikuláció, a közigazgatás szervezésének fon-tos szempontrendszere. A tradicionális térkö-zösségek szerepe az utóbbi években megnőtt, ui. kapaszkodót képez az identitás megtalálá-sában.



21

A földrajzi tér komplex, bonyolult, nagyszámú elemből tevődik össze. Az ele-mek szerves és érzékeny kapcsolatban állnak egymással. A történelem során filo-zófusok, geográfusok többféle megközelítésben és gondolatrendszerben próbál-ták leírni és magyarázni a benne végbemenő folyamatokat. Ezen térmodellek mindegyike megragadta és kiemelte e végtelenül bonyolult rendszernek valami-lyen sajátosságát /sajátosságait.

Vélhetően nem lehet olyan modellt, elméletet megalkotni, amelyből minden jelenség megmagyarázható, de ezek megértéséhez az elméletek összevetése hoz-zásegíthet. Úgy véljük, a nagy empirikus tapasztalat az, ami egy reális földrajzi tér percepciójához hozzásegít.

A jelen vizsgálat szempontjából fontos következtetés, hogy vannak elvek és módszerek, melyekkel az egyes térségek közötti kapcsolatok értelmezhe-tők. Ezek a földrajzi tér különböző elemei között feltételeznek kapcsolatokat. A nagytérségi kapcsolatrendszerek értelmezésében különösen a településhálózat hierarchizálását a központi helyek elmélete szerint végző elgondolásoknak van relevanciája. Ugyanakkor a természeti tényezők hatását, különösen a folyók futá-sát, vízgyűjtőjük elhelyezkedését kitüntetetten figyelembevevő tájelmélet is ad fontos szempontokat az ilyen vizsgálatokhoz.

Figyelembe kell vegyük, hogy a földrajzi viszonyokra ható szabályszerűségek időben is átalakulnak, ahogy a társadalom a környezetéhez viszonyul, azt hasz-nálja. Megváltoznak a települések (pl. a központi helyek) funkciói, a közösségi térhasználat módja, a gazdálkodás jellege, az emberi kapcsolattartás módja és a földrajzi gondolkodást korlátozó-manipuláló kulturális/ideológiai közeg is. Nyil-ván ezek miatt időről-időre újra kell írni, illetve értékelni az elméleteket.

A posztmodern világ földrajzi mintázatának határozott, kiérlelt képe egy-előre hiányzik a kortárs magyar földrajzi gondolkodásból, bár történtek kísérle-tek egyes dimenziókban annak meghatározására.

Az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején annak kimondása Magyaror-szágon, hogy a társadalom területi, illetve települési értékelését nem lehet csak a gazdaság viszonyaiból levezetni, továbbá használjuk a gazdaságföldrajz helyett a társadalomföldrajz terminust, tükrözte a puhuló diktatúra viszonyait, de a nagy gazdasági paradigmaváltást is a világban, az indusztriális korszak végét. Az ekkor Tóth József által közölt tetraéder-modell, mely bevonja a településről és a térről való gondolkodásba a gazdaság mellett a társadalmi szférát is, ennek a lenyomata (tótH J. 1981) és a vulgármarxista gazdaságföldrajz végét jelzi. Ma viszont már hétköznapinak számít, hogy politikai, etnikai, vallási, kulturális stb. témákkal foglalkozunk kutatásainkban.

A posztmodern világ kapcsolatrendszerében a települések, megyék, „régiók” sajátos nemzetközi szerepet tölthetnek be. Az eredetileg az állami, központi forrá-


22

sok újraelosztásáért folytatott gyilkos verseny helyét átveszik a hálózatos együtt-működési formák, amelyeknek a célja, hogy a nemzetközi működőtőke, a „turiz-mus” és az európai integrációs forrásokért vívott versenyben érjenek el sikere-ket. Éppen ezért az idővel jelentőségét vesztett témák mintapéldája a magyar megye-régió vita.3

A központi helyek elméletét sok tekintetben újra kell írni, ugyanis az infokommunikációs technológiák (ICT) a korábban kialakított személyforgalmi, kommunikációs, szállítási, igazgatási, kulturális-szórakozási, adás-vételi szoká-sokat alapjaiban változtatják meg. Gondoljunk az eredeti christaller-i elmélet 3 elvére (piaci, közlekedési és adminisztratív) és gondoljuk végig, hogyan alakítja ezeket át rendkívül gyors tempóban a technológiai fejlődés/változás. Az interne-tes felületekre rohamosan kerül át a levelezés, a bankolás, a biztosítás, a tartós fogyasztási cikkek kereskedelme, a könyvkereskedelem, a távgyógyítás, a turiz-mus és az utazászervezés, továbbá még számtalan terület, amelyeket eddig a von-záskörzeti vizsgálatoknál megfigyelhettünk, mérhettünk a piaci kapcsolatoknál. Az e-közigazgatás révén kialakultak a keretei a minimális helyváltoztatással járó közigazgatásnak is. Az előbbiekből kifolyólag a fenti folyamatok átértékelik a személyforgalmi igényeket és azok kielégítési módját is. A miniatürizálás, az erő-forrásokkal, főleg az energiával való takarékoskodás követelménye, a népesség-fogyás és elöregedés révén csökkenő kereslet az anyagi javak iránt, továbbá a szállítási rendszerek átalakulása, a teherforgalom térstrukturáló jelentőségét is erősen csökkentette.

Jószerivel nincs érintetlen terület és azzal sem nyugtathatjuk magunkat, hogy ez egy olyan lassú átalakulás, amely mellett az eddigi ideáink jó ideig használha-tóak maradnak még. Nem így van. Minden olyan eddigi prognózis, amely a fej-lődés tempójára vonatkozott megbukott, részben mert az átalakulás sokkal gyor-sabb és eredményeiben/kudarcaiban váratlanabb lett, mint azt vártuk. Választó-vonalhoz értünk, újra kell gondolnunk a földrajzi környezet jelentőségét a modern társadalom számára!

A fenti folyamatok nem azt jelentik, hogy eljutottunk volna a földrajz meg-szűnéséhez. Mindössze arról van szó, hogy a területiség új dimenziói váltak fon-tossá és másfajta, egy időben létező, sok tekintetben ellentmondásos modellekkel 3 Az 1990-es években zajló magyar megye-régió vita elvesztette korábbi jelentőségét, a megyék nem

rendelkeznek olyan súllyal-hatalommal, amely irritálná a társadalom kisebb, vagy nagyobb részét. Identitásmeghatározó szerepük többé-kevésbé megmaradt, de a kialakított regionális struktúráknak sem az a baja, hogy az Alkotmányban nem jelenhettek meg, hanem az, hogy a közbizalom még ala-csonyabb szintű irányukban, mint amilyen valaha is volt a megyékkel kapcsolatban. A közigazgatási középszint válsága nem elsősorban a törvényi legitimáció miatt súlyos, hanem azért is, mert a vidéki népességfogyást (valamint az élhetőség hanyatlását) nem tudja kezelni, a korrupciós jelenségek a szű-kebb, vidéki elitcsoportokban még nyilvánvalóbbak, mint az országos szinten és a központi (budapesti) nyomulásnak még kevésbé tudnak ellenállni, mint a megyék egykoron, erejük teljében képesek voltak.


23

tudjuk a jelen földrajzi mintázatait leírni. Az egyik póluson globális hálózatok, a nagytérségeket összekötő komplex korridorokra felfűződő településrendszerek, a másik póluson pedig a szoros területellenőrzési rendszerek léteznek egymás mel-lett, melyek a modern technológia és az annak működtetését feltételező bizalom és biztonság hiányával jellemezhetőek. Mindezt nehéz, vagy egyenesen lehetet-len leírni a hagyományos modellekkel. Így valószínűleg egy olyan megközelítésre van szükség, amely a teret akként kezeli, hogy abban a földrajzi posszibilizmus változatos formái léteznek egymás mellett.

Korunk modern társadalma egyfajta hibridje a modern és a tradicionális for-máknak. Ez a változatos életformákra széttagolódott társadalom nem konflik-tusmentesen, de egymás mellett élő, egymásra ható csoportokra bomlott, ame-lyeket változatos térhasználat és térszemlélet jellemez. A közösség, a család és/vagy egyén napi, heti, szezonális és éves rutinjai más és más térbeli pályákon zaj-lanak, esetenként nagyon különböző mintázatokat eredményezve. Ezek a moz-gások újraértékeltek helyeket, gazdasági és kulturális tér-rendszereket. A térbeli kapcsolatrendszer egyrészt a korábbihoz képest sokkal sűrűbbé vált, és jelentős részben személytelenné. Abban az értelemben biztosan, hogy az ICT lecsökkenti a személyes találkozások igényét. A munkavégzés konkrét földrajzi helye nagy-mértékben függetlenedett a kötöttségektől.

Ezzel egyidőben, a szabadidő növekedésével viszont megjelent a lehetősége a nagyobb térbeli mobilitásnak is. Ez utóbbi pedig nem csak több mozgást jelent, hanem nagyobb távolságokat is, mivel a költségtávolság, és az utazási időigény roppant módon lecsökkent.

Ez utóbbi jelenségkör egyenesen felveti, hogy azt a mozgásformatömeget, amelyet jobb híján turizmusnak nevezünk, kezelhetjük-e még együtt, egy foga-lomkörben. Korunkban ennek ugyanis olyan változatos formái alakultak ki, hogy soktekintetben szétfeszítik hagyományos fogalomrendszerünket. A lakhely meg-változtatására irányuló törekvések is korunkban egy új népvándorlást eredmé-nyeztek.

Ez a nagy jövés-menés viszont felvetette a kérdést, hogy az államok, de a közösségek is hogyan ellenőrizzék ezeket a folyamatokat? Hogyan védjék meg magukat annak hátrányos jelenségeitől? A közvetlen lakóterület, a gazdasági telephelyek, a település és végül az államterület ellenőrzése korunk egyik legin-kább vitatott, ellentmondásos kérdésköre. A területellenőrzésnek változatos mód-szerei, eszközei és intézményei alakultak ki, privát, közösségi és állami formá-ban. A térhez való viszony láthatólag fontos politikai kérdés lett, melyre választ találni sürgető feladatokat ad számunkra.


24

A politika és a földrajzi tér

A politikának a területiséghez való viszonya mindenkoron kényes volt. Az egyén-nek, vagy a társadalomnak a földrajzi térrel kapcsolatban folyamatosan vannak meg-megújuló, közben pedig átalakuló igényei. Ezen igények időnként konflik-tusokat eredményeznek. Éppen ezért a politikai szféra befolyást kíván gyakorolni a tér értelmezésére, de a földrajzi tér értelmezőire is. A propaganda segítségével manipulálja azt, illetve a problémák súlyát igyekszik megváltoztatni. A kérdés kifejtése egy önálló dolgozatot kívánna, itt a teljesség igénye nélkül felsorolunk néhány érintkezési pontot.

Az államterület: az állam nem létezhet területiség nélkül. Ez azt jelenti, hogy a(z) (állam)hatalom megszerveződése nem képzelhető el területi megszervező-dés nélkül. Az alapvető állami funkciók, mint a védelem (határvédelem, mély-ségben tagolt védelem), az állami területi igazgatás (helyhatóság, középszintek problémája), a regionálisan differenciált fejlődést korrigáló folyamatok (regioná-lis politika, vagy területfejlesztés), a főváros-kérdés stb. mindegyike meghatáro-zóan a (politikai) földrajzi valóságtól el nem vonatkoztatható tényezők. Az újon-nan jelentkező politikai mozgalmak tagjai ugyan a virtuális térben találnak egy-másra, fórumokon, blogokon keresztül, de a választási rendszerekben a „röghöz kötött”, településeken, választókörökben bejegyzett választópolgárok becserké-szése, meggyőzése a tradicionális települési rendszerek keretében történik. Az állam közösségeinek „közös történelmi emlékezete” is erősen helyhez, telepü-léshez, földrajzi objektumokhoz kötött, a posztmodern világban szimbolikus módon, főként a médián keresztül jelenik meg.

A védelmi funkció: Az államok létrejöttének egyik legalapvetőbb oka, egyben a legelső funkciója volt az államterületen élők megvédése a külső erőszaktól (és egyben a belső rend fenntartása). Ha van olyan attribútuma az államnak, amely nem vonatkoztatható el a területiségtől, akkor az ez. Az államterületet a hatá-roknál több-kevesebb szigorral ellenőrzik, érvényesítik az állam előírásait, az engedély nélküli behatolást pedig mindenképpen megpróbálják megakadályozni. A nemzetközi konfliktusok nem csekély hányada határvita. Az államok közötti integrációs törekvéseknek is hagyományosan ez az egyik legérzékenyebb pontja. A dél-európai térségben a területi vitáknak szinte minden formája előfordul, aho-gyan a politikai földrajzi áttekintő részben olvashatjuk.

A „régió”: Az egyik legalapvetőbb probléma, hogy a társadalom az életét a legkü-lönfélébb tevékenységekre milyen területi keretben szervezze meg? Miféle föld-rajzi absztrakciók alkalmasak erre, esetleg tevékenységenként egymást is erősítő keretben? A probléma rendkívül összetett, számos szempont megjelenik, közöt-


25

tük legjelentősebb a térhatékonyságé. A társadalmi, politikai, gazdasági érdekek különböző területi megoldásokat preferálnak. Úgy tűnik, a „régió” fogalom kel-lően rugalmas bármiféle megoldáshoz. Ez nem utolsósorban kommunikációs/technológiai és kulturális kérdés. Ezek a jelenségek viszont általában nem nél-külözhetik a földrajzi tartalmat, identitást, helyhez kötöttséget. Az ibériai-, és az appennini-félszigeten a regionális struktúrák, a Balkánon ezzel szemben az álla-mosodás kínál (a helyi többség szerint legalábbis) megoldást.

A földrajzi felhalmozódás: A településrendszer (az egyes települések) kialaku-lása – és itt nem csak azok fizikai valóságára gondolunk – évszázadok, eseten-ként évezredek építkezése. Ez a felhalmozódási folyamat a természeti tényezők kedvező voltán, a felhalmozott anyagi javak mennyiségén és jellegén, a helyi közösség kollektív tapasztalatain és közös kultúráján alapul. A hosszabb időtá-von át, kontinuus módon zajló akkumuláció olyan eredményekhez vezethet, mint pl. az észak-itáliai, vagy katalóniai térség gazdasági-kulturális virágzása. A dicső múlt ellenére viszont az évezredes felhalmozódás struktúrateremtő folyamata-inak hiánya olyan ellentmondásokhoz vezethez, mint amit pl. Athénban, vagy egyes dél-itáliai városoknál figyelhetünk meg.

A földrajzi orientáció: A térközösség problémája minden település, népközös-ség és állami közösség számára alapvető kérdés. A hová tartozunk kérdése, a „mi” és „ők” alapdilemmája minden politikus számára alapvető igazodási pont. A közbeszédben ez úgy jelenik meg, mint földrajzi név-vita, mint a stratégia-alko-tás alapproblémája, a külkapcsolatok alakításának sajátos földrajzi alapkérdése. Vizsgálati térségünkben ez felveti a „mediterrán”, az „európai”,, az „eurázsiai”, a „pán-iszlám”, a „pán-arab”, a „maghrebi”, a „frankofón”, az „ibero-amerikai”, a „luzitán” stb. térközösségek problémáját.

A média szerepe a földrajzi valóság megjelenítésében: Az emberi tevékenység szinte minden aspektusa a földrajzi, fizikai térben zajlik. Jelentősége éppen ezért olyan fontos. A földrajzi valóság szinte végtelenül bonyolult, sokszor ellentmon-dásos és problematikus. A média – még a legőszintébb, legtisztességesebb szán-dékok mellett is – sajátosságaiból adódóan válogat, kiemel és elhagy elemeket, egyszerűsít. Minthogy napjaink embere csak korlátosan tud személyes tapasztala-tokból tájékozódni, ezzel szemben nagymértékben hagyatkozik a médiára, külö-nösen pedig az elektronikus médiára (televízió, internet) nagymértékben ki van téve a médiamunkások esetleges hozzá nem értésének, vagy a szándékos manipu-lációnak. Itt fogható meg leginkább a geográfia, mint szakma és tudomány fele-lőssége.


26

A klímaváltozás kérdése: Hogyan befolyásolja a politikai erőviszonyokat ez az összetett és vitatott változás, a GDP mekkora hányadát igényelje a megelő-zés, mibe kerül és ki finanszírozza a válságkezelés invesztícióit, és vajon az a jóléti társadalom, amely évtizedekig megélhette a növekedést és a gazdagodást, hogyan tudja majd kezelni ezt? A kampány, amely a világ energiában szegény, de technológiában fejlett társadalmainak, gazdag államainak kedvező módon poli-tikai kérdéssé és a vallási meggyőződés szintjévé emelte a „globális felmelege-dést” , a geográfia számára a meghasonulás dilemmáját veti fel. A klíma az egész világon változik, minthogy mindig is ez volt a jellemzője. A földtörténet során a jelenlegihez képest sokkal szélsőségesebb körülmények is kialakultak, minden-féle emberi közreműködés nélkül. Az, hogy a jelenlegi változásokban az ember része mekkora, több, mint kérdéses? Mindenesetre a vizsgálati térség országaiban főként mint vízkérdés, vagy a környezeti degradáció kérdéseként jelenik meg. A klíma-menekültek megjelenésével a belső társadalmi kohéziójuk megbomol-hat, az instabilitásuk tovább nő, így a klímaváltozás és hatásai tanulmányozása a politikai földrajz számára megkerülhetetlen.

A kulturális partikularitás: A nemzetállami politikai rendszerekre jellemző homogenizálási törekvésekkel szemben áll az a földrajzi dimenziókban jellemző etnikai, vallási sokszínűség, ami világunkat évezredek óta jellemzi és egyben az alapjául is szolgál a politikai törésvonalaknak, amelyek politikai rendszereinket meghatározzák. A kései nemzetté válási folyamatok, melyek a térségben ma is zajlanak, a kulturális partikularitások problémáját egy izgalmas kérdéssé teszik (bosnyák, macedón, etnikai muzulmán, vlach-aromun stb).

Tömeges helyváltoztatás, migráció: a nemzetközi közösségnek időről-időre szembe kell néznie a tömeges migráció kiváltotta kihívásokkal. Kialakult egy modern „népvándorlás”. A sűrűn lakott, rosszabb élhetőségű, és egyben kevéssé biztonságos területekről hullámokban indulnak el egyének, családok, vagy egész népközösségek a jobb és biztonságos élet reményében. Ez a mediterrán térség-ben fokozott problémát jelenthet, ugyanis mind tranzitterületként, mind pedig célországokként fontos szerepet játszanak az eurázsiai-afrikai Világszigeten.

A politikai tájkép: A vizuális köztéri szimbólumok, zászlók, uniformisok, a tele-pülések szimbolikus képe stb. mindig is a hatalom megjelenésének, propagálá-sának lehetőségét kínálta, egyben eszköz is volt a szuverenitás megjelenítésére, megerősítésére az adott terület felett (Békési L, 2004). Az ICT eszközök felerő-sítik a szimbólumok erejét és nagy távolságokra eljuttatják, megjelenítik azokat. A kulturális különbségek bemutatása, a konfliktusok megjelenítése felértékeli a feliratok, szimbolikus építmények, a köztéri szobrok és az emlékművek szerepét.


27

Az internet új lehetőséget nyújtott a virtuális térben az erőteljes szimbólumok politikai célzatú, vizuális megjelenítésére.

A közelmúlt balkáni háborúi során lezajlott, kulturális emlékeket érintő bar-bár rombolás, az „urbicídium” jelenségköre ráirányította a figyelmet a szimbó-lumok politikai földrajzi jelenségére, akár a háborús helyreállítás során történő dzsámi/minaret kontra ortodox vagy katolikus templomok tömeges helyreállí-tása, vagy házgyári technológiával zajló megépítése. A napszimbólum, illetve a név- és zászlóvita Macedónia és Görögország között, a békésebb, demokratikus berendezkedésű államokban a graffiti, a burka, vagy a hidzsáb4 viseletének eltű-rése, vagy éppen tilalma, a közintézményekben elhelyezett keresztek eltávolítása/eltűrése körüli, vagy mecsetépítési viták a szekularizációra és a vallásbékére eddig büszke, toleráns európaiság elgondolkodtató új jelenségei.

A politika szférájának viszonya a földrajzi valósághoz és magához a geográ-fiához is rendkívül ambivalens. A „politika” a földrajzi nihilizmus és a földrajzi posszibilizmus két szemléleti szélsősége között fogalmazódik meg. Korunk nyu-gatias közvéleménye alapvetően a földrajzi nihilizmust éli meg. Ennek megfele-lően a politika is ilyen szemléletben kommunikál a társadalommal, ugyanakkor hosszabb időtávban a hatalom képviselői kénytelenek tudomásul venni a korláto-kat, akár ha a lokális, regionális vagy globális környezet állapota, akár a földrajzi tér sajátságos viszonyai, mintázata igényel alkalmazkodást. Ennek nem mond ellent az sem, hogy a politikai eliteknek a perspektívája többnyire csak az adott választási ciklusig terjed, az alkalmazkodás ciklusokon átívelő problémája, meg-oldatlansága egyre erőteljesebb feszültségekkel jár a politikai eliteken belül, vagy éppen az irányítani kívánt társadalom felé. Részben ebből a feszültségből, ellent-mondásokból is fakadnak a politikai rendszer időszakonkénti válságai, a képvise-leti demokrácia folyamatos, lassú, roppant sajnálatos ellehetetlenülése.

4 Jellegzetes muszlim női viseletek.

29

3. a balkán, dél-európa és a mediterráneum földrajzi kategóriáinak érték- és strukturális tartalmaMagyarország számára történelme során Dél-Európa, azon belül pedig a három félsziget közül a Balkán megkerülhetetlen viszonyítási pont volt, és úgy tűnik marad is. Erről a magyar történészek közül Makkai László írt igen világosan és napjainkban egyre többször idézett módon:

„Egy évezred óta a Balkán és Nyugat-Európa között Magyarország a zsilip és a kapu szerepét játszotta. Volt idő, mikor a magyar nagyhatalom szárnyai alatt találták meg politikai életlehetőségeiket a Balkán kis államai, de nem volt idő, mikor Magyarország ne lett volna tényező életükben. Történelmünk első félezer éve alatt többször látszott úgy, hogy a Balkánból Magyarország lesz, a második félezer év során viszont az események úgy hozták, hogy a Balkán nyomult bele mélyen Magyarország testébe” (Makkai l. 1942).

Napjainkban az európai integrációs folyamat keretében szövődnek szálak a térség államai és Magyarország között. Hogy ez az európai szövedék elég erős lesz-e (mármint Európa vonatkozásában) az nem elsősorban Magyarországon, és a térség kisebb államain fog múlni, de a területi keretben történő együttélés minőségét bizonyosan meg fogják határozni az elmúlt évszázadok felhalmozott tapasztalatai, a kulturális, politikai és gazdasági kooperáció történetileg kialakult mechanizmusai. A globalizáció folyamatai, a növekvő interdependencia miatt egyszersmind célszerű ezen térkapcsolatokat nagytérségi szemléletben értékelni, elemezni, gondolkodásunkat pedig ennek alapján rendezni.

Térképző faktorok, nevezéktani problémák a topográfiai Dél-Európában

Mediterráneum, Dél-Európa, Balkán ...

A német geográfia hatására – Európa középső térségeinek percepciójával – ala-kult ki és terjedt el az a térfelosztási rendszer, mely égtájak szerint, illetve a klíma sajátosságainak megfelelően egy fagyosabb Észak-Európa, az óceáni hatást mutató, nedves Nyugat-Európa, a mediterrán Dél-Európa, a száraz kontinentális Kelet-Európa, és a köztük fennmaradó területen pedig Közép-Európát tekinti a kontinens alapvető részeinek. Ez az egyszerű rendszer, azáltal, hogy milyen jelen-tős szerepet tulajdonítottak elődeink a klíma társadalomformáló, életmód megha-tározó hatásának a 19. század végéig, a 20. század elejéig, alkalmasnak tűnt az európai társadalmak csoportosítására, térközösségeik meghatározására. A fenti nagytérségek osztásával további különbségeket, (érték)tartalmakat és sajátossá-gokat igyekeztek meghatározni, sokszor átfedő módon.


30

A topográfiai Dél-Európa, akár a többi terület, sajátos értéktartalmat hordoz, ezért lehatárolása is problematikus. A különböző Európa-felosztások más-más országcsoportot, területet sorolnak ebbe a kategóriába.

Nincs olyan állam – talán Olaszországot kivéve –, amelyet valamely felosz-tás ne hagyott volna ki Dél-Európa keretéből. Különösen problematikus a két mediterrán szigetország helyzete, elsősorban Ciprusé, melyet a legtöbb földrajzi munka nem sorol még Európához sem. Mindez utal arra a nagy földrajzi dilem-mára, hogy vajon a Földközi-tenger térmegosztó, térelválasztó vagy térségfor-máló tényező-e? (siegfried, a. 1947) A három kontinensre kiterjedő nagytérség viszonya Dél-Európával, alapvető szempontja kell legyen minden a térséggel fog-lalkozó kutatónak.

A Mediterráneum mint térkategória magában foglalja a Földközi-tengert és peremtengereit közrefogó térségeket Európában, Ázsiában és Afrikában. Egyér-telműen kulturális földrajzi kategória, akkor is, ha természeti, politikai és gaz-dasági dimenziói is vannak. Sokféle meghatározása ismert, vannak szerzők, akik mint „olajfa övezetet”, mások, mint a Földközi-tengeren keresztül futó utak együt-tesét, vagy éppen, mint a lapos, terrakotta cseréptetős házak építészeti „régióját” emlegették (Braudel, f. 1996; etienne, V. 1987). Manapság, amikor a mezőgaz-dasági termelés jelentősége kisebb az életünkben, és a mediterrán térség elvesz-tette azt a kiemelt szerepét a globális közlekedési rendszerekben, amit hajdan élvezett, és a vidám, piros tetős házak turisztikai látványossággá váltak, ame-lyek helyett az igénytelen betonépületek adják a térség meghatározó építészeti élményét, lassan minden korábbi meghatározás elveszíti jelentőségét. De mégis, legyünk akár Fiuméban, Athénban, Marseilles-ben, Barcelonában vagy Alexand-riában, átélhetjük a mediterrán érzést, az életmód, a konyha, a személyes viszony-latok egyfajta egységét, ezek segíthetnek megélni és megérteni azt a valamit, ami furcsa módon, a sokféleség és az ellentmondások ellenére is, a Mediterráneum.

A harmadik vizsgálandó kategória ebben a sorban a Balkán, mely földrajzi szempontból evidens módon illeszkedik a sorba, de kulturális és politikai refle-xeink ugyanilyen evidens módon hagynák ki, mint valami taszító helyet a vonzó mediterrán világból. A három dél-európai félsziget közül a legkeletebbit ugyan-úgy körbeölelik a tengerek, mint a másik kettőt, a klíma sajátosságai hasonló módon a mediterrán és a kontinentális klímaterületet jelentik, mint a másik kettő esetében. Erőteljes kapcsolatai észak és dél felé is hasonlóak, számunkra (magya-roknak) pedig elsősorban ez jelentette és jelenti ma is leginkább a mediterrán világ megtapasztalható változatát.

A Földközi-tenger térségét az első jelentős, az egyetemes kulturális fejlődés egyik alapzatát megteremtő és ismertségre szert tett balkáni nép, az ókori görö-gök még „belső tenger” néven különböztették meg az Atlanti-óceántól. Meden-

31

a balkán, dél-európa és a mediterráneum földrajzi kategóriáinak érték- és strukturális tartalma

céjét Oikumené néven az ismert és lakott világgal azonosították. Az i. sz. 5. szá-zadtól kezdték a „földek közötti tenger” (mediterrán tenger) néven emlegetni, de a mediterrán elnevezés a 19. század elejéig melléknévként, jelzőként szerepelt. Ekkor vált tulajdonnévvé (Mediterráneum), megkülönböztetendő a más kontinen-sen fellelendő „földközi-tengerektől”, mintegy kifejezve az európai világhegemó-niát (laCoste, Y. 1993).

A fontosabb nevezéktani jellegzetességek, melyeket a különböző nemzeti földrajzi irodalmak tartalmaznak, sajátos nemzeti, birodalmi percepciókat jele-nítenek meg. A különböző nemzeti percepciók szerint a Földközi-tenger térsége: Mediterráneum néven egységet képez, különösen az olasz és a francia megköze-lítésben, viszont kevéssé létezik az angolszász irodalomban, illetve más terüle-tet értenek alatta (Dél-Portugáliát, Dél-Spanyolországot, Dél-Itáliát: lásd, mint mediterrán kultúrterület). Főbb részei, melyek egymást gyakran átmetsző tér-kategóriák: Kelet-és Nyugat-Mediterráneum, Maghreb és Mashrek, Middle East és Moyen Orient, Ibéria, Itália, Balkán, Adriaticum, …, különböző értékeket és különböző érdekeket jelenítenek meg. Még az egységes kategóriákhoz is külön-böző területi és egyben értéktartalmak kapcsolódnak. Így például a Middle East területi kategóriára számos elképzelés található az angolszász irodalmakban. Minimálisan Törökországtól Jemenig, Izraeltől Iránig terjedő terület, maximáli-san kiterjedhet Marokkótól az indiai Kasmírig, Kelet-Trákiától Szomáliáig.

Melyek tehát azok a térképző faktorok, melyek az említett nevezéktani sajátos-ságok mögött állnak, és hogyan fejtik ki hatásukat egymást erősítve, vagy éppen gyengítve, lerontva, kijelölve határokat, strukturálva a teret?

Európa nagy déli félszigetei, valamint szigetei sajátos szerepet foglalnak el a kontinens területei között. A Mediterráneum keretében, annak a civilizációs mag-területnek képezték részét, ahol az európai kultúra alapvető civilizációs vívmá-nyai – a görög bölcselet és művészet, a római jog és államszervezet, a keresztény vallás és életforma – létrejöttek.

Ha kiegészítjük a negyedikkel, a jóval kisebb lélekszámú, kisebb területen koncentrált, a mai politikai földrajzi problémák némelyikében mégis kulcsszere-pet játszó zsidósággal, a kép teljessé válik. A legdirektebb módon ez a civilizációs „szomszédság” a Balkán-félszigeten mutatkozik meg.

A súlyponti területek Kis-Ázsia, Palesztína, Egyiptom, a Balkán- és az Appen-nin-félsziget voltak. A Mackinder-i Világsziget központjában, három kontinens és három civilizáció érintkezési pontjánál mindenkoron (még ha változó intenzi-tással is) élénk gazdasági, kulturális, politikai kapcsolat jellemezte a különböző európai, észak-afrikai és nyugat-ázsiai népközösségek közötti viszonyt. Az idő-ről időre megszülető államalakulatok, birodalmak általában több kontinens terü-letére is kiterjesztették fennhatóságukat a Földközi-tenger medencéjében, kul-


32

turális sajátosságaikat elterjesztve. A különböző térképző faktorok nem igazod-tak a kontinentális határokhoz, kuszává téve a terület térszövetét. Vallási, etni-kai anomáliákat hoztak létre, lehetséges alapjául az együttműködésnek és a poli-tikai konfliktusoknak.

A leginkább szembetűnő és valóban jelentős térképző faktor a vallás. Az egyik legjelentősebb Mediterráneum-kutató, a francia Fernand Braudel a Földközi-ten-ger körül elterülő vidék lényegét három nagy vallás, három nagy civilizáció egy-más mellett élésének a helyszíneként látja (Braudel, F. 1996).

„A Mediterráneum, ... három kulturális közösség, három életerős civilizáció, három a fogát mindig megmutatni kész szörny, három meghatározhatatlan sorsú személyiség, amely örök időktől, de legalábbis századok és századok óta a helyszínen van. Ez a három civilizáció: a Nyugat, az iszlám világ, és az orto-dox kultúrkör.” (Fernand Braudel)

Dél-Európa eszerint a latinitást jelenti, mely a nyugati keresztény világot kap-csolja a térséghez, valamint a keleti kereszténységet, melynek kapcsolatrend-szere éppen a Balkánon az Orosz Birodalmat vonja be a térségbe. Az iszlám Nyu-gat-Ázsiában és Afrikában meghatározó, de a Balkánon is jelen van. Évszáza-dos múltú muszlim kisebbség itt található egyedül Európában, ráadásul államal-kotó népként (bosnyák, török és albán). A Dél-Észak migráció keretében egyre nagyobb jelentőségre tesz szert az iszlám a középső és nyugati mediterrán térség-ben is, ahol lassanként már államonként a második legnépesebb vallási közösség-ként van jelen. Izrael a zsidó diaszpórát, főleg pedig a népes és befolyásos ameri-kai zsidóságot kapcsolja a térséghez.

Az etnikai kép még ennél is bonyolultabb. Dél-Európában többségében indo-európai népek élnek, itt a baszkok és a máltaiak képeznek jelentős kivételt. Velük szemben a déli parton a különféle arab nyelvjárásokat beszélik. A legfőbb kivé-telek a modern héber (ivrit) és a berber nyelvek. Keleten a legjelentősebb a török népesség, mely azonban nem homogén módon tölti ki a teret. Több más nyel-vet is beszélnek még Kis-Ázsiában, mint a kurdot és az örményt, a Balkánon ellenben jelentős török kisebbség él Bulgáriában, Macedóniában, továbbá több-ségként Kelet-Trákiában. A napjainkban intenzívebbé váló kontinensközi és intrakontinentális migráció hatására a főleg városi terekben az etnikai fellazulás-nak vagyunk részesei, tanúi.

A politikai berendezkedésben is elválik Észak és Dél. Európában parlamen-táris demokráciák vannak, délen a tekintélyelvű rendszerek valamilyen válfaja alakult ki. A kivétel délen Izrael Állam. A különféle, demokratizációt erősítő (a demokrácia exportja!) törekvések ellenére a különbség fennmaradni látszik.

A Mediterráneum egységét hirdető, elsősorban francia geográfusok és törté-nészek (Braudel, F. 1996; siegfrid a, 1947) érveiket elsősorban a klíma azonos-

33


ságából vezetik le. Ez az alapja az egykor tényleg hasonló, ma már kevésbé egysé-ges mediterrán mezőgazdálkodásnak, a hasonló termelvényeknek, mint a szőlő, a citrusok, az olíva. Ez utóbbiról nevezték – mint fentebb már említettem – „olajfa övezetnek” is a térséget.

A mezőgazdaságon túl a gazdaság egyéb területein is sokféle hasonlóságot hoznak fel érvként az egység mellett. Ilyen például a kereskedelemre való nagy-mértékű ráutaltság, a természeti erőforrásokban való szűkösség, az ipar kézmű-ves vagy kisüzemi jellege. Ezek egykor az egész medencére jellemzőek voltak, de manapság már jelentős kivételekre mutathatunk rá. Hosszú történelme folya-mán a kereskedelmi tranzitfunkció mindig kiemelkedő fontosságú volt, ezt min-denképpen régióspecifikusnak ismerhetjük el.

További egyesítő tényező még a települések hasonló megjelenése, hasonló sze-repköre. Ennek a hagyományos építőanyagok használata idején, az egyforma kli-matikus adottságok, és az építési ismeretek térségbeli cseréje révén volt alapja, de az indusztrializáció újfajta, és nemcsak a térségre specifikus homogenizációt teremtett. Felmerült még ezen túl egy önálló, ún. mediterrán rassz feltételezése is (siegfrid, A. 1947).

Úgy tűnik, a jelentős elválasztó sajátosságok mellett nagyon komoly egymás-rautaltság is jellemzi a térséget. A Földközi-tenger mérete miatt, a közlekedési módok fejlődése okán ma már nem elválasztó, hanem inkább összekapcsoló jel-legű. Sok jel mutat arra, hogy a dél-európai térség kapcsolatrendszere milyen erős a déli part irányában. A térség társadalmai, gazdaságai és államai legin-kább problémáikban hasonlók. Hasonló vagy azonos kihívásoknak kell megfelel-niük, ami mindenképpen érdekközösséget teremthet számukra, akár a szegénysé-get, akár a migrációt, vagy a közös biztonságot kell kezelniük.

A Mediterráneum politikai egységet képezett a Római Birodalom keretében egy hosszabb időszakon keresztül. A birodalom felbomlását követően meg-meg-újuló erőfeszítések történtek egysége visszaállítására, hol az oszmán hatalom, hol a spanyolok küzdöttek érte. Időről időre Itáliából indult ki törekvés (Velence kereskedelmi birodalma, vagy az olasz egyesítés és kolonializmus időszaka) a térség egy jelentős részének összekovácsolására. Napjainkban az euro-mediterrán partnerség keretében szövődnek mind erősebb integrációs szálak a tengermelléki területek és Európa unióban tömörült részei között. Fontos ugyanakkor hangsú-lyozni, hogy napjainkban a térség alapvetően az európai magterület felé gravi-tál, ami indokolja a térség európai kötődésének átgondolását. A térképző faktorok közül a politikai földrajz szempontjából a legfontosabb, az egész világon egyre növekvő interdependencia ellenére, máig az állami szuverenitás marad. Dél-Euró-pában 19 ilyen politikai képződmény van jelenleg (2007), de nincs okunk feltéte-lezni, hogy ez tartósan így is marad. Az országok államtestét jelenleg is a centri-


34

fugális és centripetális erők bonyolult játéka tartja többé- kevésbé egyensúlyban. Néhány államban azonban a centrifugális erők jelentős növekedését figyelhetjük meg, és vannak jelei, akár már a közeljövőben bekövetkező új államosodásnak is.

Délkelet-Európa (a Balkán) az Európa probléma keretében

Az elmúlt két évtizedben Európa egységesülésével, illetve abban nagy késedel-met szenvedő, esetleg az ebből a folyamatból hosszabb időre kimaradó, délke-let-európai térség államainak sajátosságai, mássága felveti a térség Európához való kapcsolódásának jellegét is.

Az európaiság koronként változó tartalmú fogalom. Éppen ezért a mindenkori releváns európai tér is változó határok között jelenik meg, az európaiság változó elterjedésének megfelelően. Az általános európai karaktervonásokhoz adódott partikuláris sajátosságok, melyek a regionális különbségtételt indokolják ugyan-csak történeti kategóriák. Kialakulnak és elhalnak, de létpályájukon is állandóan változik jelentőségük. Jellegadóból színezőelemmé, sajátos helyi ízből struktúra-teremtővé alakulhatnak.

Az Európa-fogalom eredete az ókor egyik jelentős hajós és kereskedő népé-hez, a föníciaiakig nyúlik vissza. A nyelvükben található ereb, napnyugat kifeje-zést vették át a görögök, és használták az Égei-tengertől nyugatra és északra elte-rülő területekre, gyakorlatilag az általuk lakott földre, paradox módon az európai minőségében számtalanszor megkérdőjeleződött Balkán-félszigetre.

A fogalom, mint az (ugyancsak föníciai eredetű - aszu, napkelet) Ázsia territo-riális tartalmú fogalom ellentétpárjaként született. Hogy mikortól kaptak valami-féle politikai, térközösség-vállalási tartalmat nehéz lenne bizonyítani, de gyanít-juk, hogy a kezdetektől. Az Ázsiához való viszonyulás az egész Európa-kérdés-kör legtartósabb eleme és Délkelet-Európa, vagy más néven a Balkán értelmezé-sének is kulcspontja.

Strabon – az ókori regionális földrajz legnagyobb római kori mestere – az i. sz. 1. században írt munkájában, a „Geographikában” az ismert világot három kontinensre osztotta: Ázsiára, Lybiára és Európára. Ekkorra már a térkategóriák különböző struktúrákat, társadalmi modelleket fejeztek ki, és a „földrajztudo-mányba” bevonult az ún. Európa-probléma.

Mi tehát Európa, és mi legyen a tartalma? Egységben célszerű elképzelnünk, vagy inkább tartózkodjunk a politikai homogenizálódástól?

Az európai értékeket évszázadokon át az iszlám, leginkább az oszmánok fenyegették, összefogásra késztetve a keresztény hatalmakat. Európát nem utol-sósorban ezzel a nagyrészt ázsiai, részben viszont „délkelet-európai” hódító hata-lommal szemben fogalmazták meg.

35


Közben hatalmas szélsőségek között írták körül Európa eszméjét az általános filozófiai gondolkodás keretében. A spektrum az Európa egységét egy uralkodó uralma alatt elképzelő és kívánó Dante-től az európai egységet „erkölcsi lehetet-lenségnek” tekintő Montesquieu-ig terjed. Utóbbi vezeti be azt a politikai föld-rajzi közhelyet, hogy míg Ázsia a birodalmak tere, addig Európa megosztott tér (Montesquieu, C. 1943). Legfőképpen azonban érveket sorol fel arra, hogy Euró-pát miért nem lehet, vagy miért nem célszerű egyesíteni egy államban (pl. a nagy távolságok, az információáramlás nehézkessége, klimatikus, morfológiai adott-ságok stb.).

A földrajztudományban Alexander von Humboldt fogalmazta meg, hogy Európa nem más, mint Ázsia nagy nyugati félszigete, ezzel a 19. században a világ túlnyomó részét kolonizáló kontinens tértartalma relativizálódott. Ezzel az Ázsiához kapcsolódó viszony, főleg a különbözőség, illetve a kapcsolódás kér-dése újra reflektorfénybe került. A kapcsolati területek részben felértékelődtek, részben a közvetítő szerep révén magukra vonták a tudományos kíváncsiságot.

Oswald Spengler az 1910-es években írta meg „A Nyugat alkonya” című monumentális történetfilozófiai munkáját (spengler, o. 1995), melynek első kiadása 1918-ban jelent meg. Az első világháború lezárultával egyidőben az olva-sók kezébe kerülő könyv arról beszélt, hogy az egész földgolyóra kiterjedő nyu-gat-európai kultúra hanyatlásnak indult. Az érvelésnek komoly nyomatékot adott, hogy a világháborút egy Európán kívüli hatalom, az Amerikai Egyesült Álla-mok beavatkozása döntötte el. A háború alatt, illetve azt követően felerősödő antikolonialista harc az Európán kívüli kontinensek szerepének felértékelődé-sét hozta. Az Európáról, Délkelet-Európáról, illetve annak tértartalmáról alkotott képét az alábbi idézet világítja meg.

„… A földrajz megjelöl egy földrészt, Európát, mire a történész rögvest köte-lességének érzi, hogy ő is meghúzzon egy ennek megfelelő ideális határt, ami Európát elválasztja Ázsiától. Az „európai” mint történelmi típus nem léte-zik. A görögök esetében ostobaság „európai antikvitásról” beszélni – Homé-rosz, Hérakleitosz, Püthagorasz tehát „ázsiaiak” voltak? –, valamint arról a „küldetésükről”, hogy Ázsiát és Európát kulturális szempontból közelebb hoz-zák egymáshoz. Ezek puszta szavak, melyek a térkép felületes értelmezésé-ből erednek, és minden valóságalapot nélkülöznek. Egyedül az „Európa” szó, valamint az ennek hatására kialakult gondolati képződmény volt az, ami tör-téneti tudatunkban Oroszországot a Nyugattal, semmivel sem igazolható egy-séggé kapcsolta össze. Ez esetben – a mi könyvön nevelkedett kultúránkban – nagy horderejű gyakorlati következményekhez vezetett egy merő absztrak-ció. Ezek a könyvbarátok ugyanis – Nagy Péter figuráján keresztül – évszá-zadokra meghamisították egy primitív néptömeg történelmi útját, jóllehet az


36

orosz ösztön – egy olyan ellenséges érzülettel, amely Tolsztojban, Akszakovban és Dosztojevszkijben testesült meg– nagyon helyesen és mélyen határolja el „Oroszország Anyácskát” „Európától”. „Kelet” és „Nyugat” valódi törté-nelmi tartalmat hordozó fogalmak, Európa ezzel szemben üresen kongó meg-nevezés. Valamennyi nagy alkotás, amit az antikvitás létrehozott, a Róma és Ciprus, Bizánc és Alexandria közötti kontinentális határ tagadása révén jött létre. Mindaz, amit európai kultúrának nevezünk, a Visztula, az Adriai-tenger és a Guadalquivir közé eső területen keletkezett. S ha feltételezzük is azt, hogy Periklész idejében Görögország „Európában volt”, ma már nem ott talál-ható.” (Spengler, O. 1995)

Az éles fogalmazást az első világháború idejének pesszimisztikus időszaka indokolja, ugyanakkor a Spengler által felvetettek lényege ma is relevánsnak tűnik.

A Balkán-félsziget, a topográfiai Délkelet-Európa alapvető politikai földrajzi dilemmája az Ázsiához való kötődéssel, illetve azzal kapcsolatban ragadható meg. A „sötét Európa” eszméje, az ázsiai hatások feltartóztatásával kapcsolatos küldetés, máskor pedig a közvetítő szerep az, ami történelme során végigkísérte a térséget. Ezért alapvetőek azon funkciói, melyek az itt keresztülhaladó utak-kal, a térségen áthaladó migráció kezelésével, a nagyhatalmi játszmákkal a délke-let-európai ütőkártyákért folytak és úgy tűnik, folynak tovább.

Európa külső és belső határai, törésvonalai

Az oly nehezen definiálható, de mégis körvonalazódó „európaiság”-hoz (azok a mély közös alapok, melyek az európai teret meghatározzák) a releváns téren belül számos regionális sajátosság, helyi íz, „coleur locale” kapcsolódik.

A természeti tényezők közül az éghajlat tartja magát a legtartósabban, mint régióképző. Ez az eredeti alapja a hagyományos öt régiós felosztásnak is (Dél-Európa, Nyugat-Európa, Észak-Európa, Közép-Európa és Kelet-Európa). Később persze sok egyéb tartalommal is gazdagodtak ezek a téregységek, de alapjuk a mediterrán, óceáni, boreális, mérsékelt és száraz kontinentális éghajlat jelen-léte volt. A morfológiai sajátságok kevésbé voltak meghatározóak. Igen jelentős hatása volt a La Manche (illetve English Channel), így a Brit-szigetek kialaku-lásának. Az elzártság kétségkívül hozzájárult a britek izolációs tudatának („mi és a kontinens”) kifejlődéséhez. A viszonylagos elzártság hasonlóképpen lehetett egyik alapja regionális identitás kialakulásának a skandináv területeken (Észak/Norden), ugyanígy Dél-Európában az ibériai (hispán) és az itáliai térközösségnek.

37


2. táblázat: Dél-Európa államainak néhány alapadata (2008)

Terület km2 Népesség Etnikai összetételAlbánia 28.748 3,6 millió fő albán 95%

görög 3%Andorra 468 70 ezer fő katalán 43 %

andorrai 33portugál 11francia 7

Bosznia-Hercegovina 51.129 4,2 millió fő bosnyák 48szerb 37horvát 14

Bulgária 110.994 7,9 millió fő bolgár 84török 10

Ciprus (Észak-Ciprus-sal együtt)

9.251 0,8 millió fő görög 85% török 12

Görögország 131.957 11 millió fő görög 95 %Horvátország 56.538 4,4 millió fő horvát 89

szerb 51244 - Koszovó 10.908 cc. 2 millió fő 94% albán

2-3% szerbMacedónia FYROM 25.713 2 millió fő macedón 67 %

albán 23%török 4 %

Málta 316 0,4 millió fő máltai 95%Monaco 1,95 32 ezer fő francia 47% monegasque 16%

olasz16%egyéb21%

Montenegro 13.813 651 ezer fő crnagorac 43%szerb32%muszlim 8%albán 5%egyéb 12%

Olaszország 301.302 57,4 millió fő olasz 94 %albán, szlovén, görög

Portugália 92.389 10,4 millió fő portugál 98%San Marino 61 30 ezer fő san marinói 80%

olasz 20 %Spanyolország 504.782 42,7 millió fő spanyol 72%

katalán 16%galíciai 8%baszk 2%

Szerbia 88.360 10.574 e fő szerb 85%muszlim 3%magyar 3 %vlah 1 %cigány


38

Szlovénia 20.253 2,0 millió fő szlovén 88%horvát 3%szerb 3%bosnyák 2%

Törökország 780.580 71,158 millió fő török 80%kurd, egyéb 20%

Vatikán Állam 0,4 cc. 900 fő olasz, svájci stb.

Európai Unió 4.324.782 486.642. 000 fő 23 hivatalos nyelvSzerkesztette: PaP N. Források: Enciclopedia della Geografia, nemzeti statisztikák,

CIA Worldfactbook

A Balkán-félszigeten a nyitottság és a jelentős népmozgalmak nem kedveztek az ilyen területi identitás kialakulásának. A kapcsolati terület jelleg miatt, mint azt az előző fejezetben kifejtettük, a Balkán fogalma nem jelentett vonzó, megél-hető térközösségi keretet.

A népsűrűség figyelembevételével kirajzolható 200-300 fő/km2 népsűrűségű magot (Dél-Anglia, Németalföld, Észak-Franciaország, Szajna-völgy, Rajna-völgy, Pó-völgye) egy mind ritkásabb (70-140 fő/km2) zóna veszi körül. Ennek arányában változnak azok az előnyök, melyeket fentebb már vázoltunk.

Ugyancsak ettől a sűrű magtó1 távolodva a településhálózat arányos volta meg-változik, torzul. Az urbanizáció szintje mind a városodás, mind a várasiasodás szempontjából csökken. Mindazonáltal nem alakultak ki olyan eltérések, melyek rövid távon érzékelhetőek lennének, de hozzájárulnak a regionális másságok kialakulásához, különösen a gazdaság eltérő kibontakozási esélyei miatt.

Az indoeurópai tengerben több kisebb nyelvi zárvánnyal számolhatunk. Ilyenek a baszkok az Ibériai-félszigeten, török szórványok a Balkánon és finn-ugor népek, a magyarok a Kárpát-medencében, a finnek északon, néhány kisebb nép az Orosz Föderáció, valamint a balti államok területén. Igazán jelentős törésvonal a három indoeurópai nyelvcsaládot választja el, a latint, a germánt és a szlávot. Elsősorban olyan módon fejti ki hatását, hogy a nyelv kérdése beágyazódik valamilyen ideoló-giába. Ilyen ideologikus mozgalmak voltak a pánszlávizmus, a pángermán mozgal-mak és a latin nyelvet beszélő népek sorsközösségét hangsúlyozó mozgalmak. Mind-ezek még a 19. században jöttek létre, és meg-, megújulva fejtettek ki hatást az euró-pai politikára, általában egy-egy jelentősebb hatalom érdekeinek szolgálatában.

Jóval jelentősebb hatást tulajdonítanak a kereszténységet megosztó nagy törésvonalaknak. A 11. és a 16. században bekövetkezett két nagy (egyház)sza-kadás hatására három nagy, vallási alapon elkülöníthető kulturális terület ala-kult ki, amelyek hatásukat bizonyos mértékig a társadalom erőteljes szekularizá-lódása ellenére is megőrizték. A hosszabb ideje elkülönülten fejlődött nyugati- és keleti kereszténységet tartják hagyományosan az Európát megosztó fő tényezők-

39


nek. Olyasmikben vélik a különbség okait felfedezni, mint a hatalommegosztás eltérő hagyományai (egyház és társadalom, egyház és állam viszonya), a társada-lom önszerveződésének gyenge hagyománya, az innovációknak való ellenállás, a nagy európai szellemi mozgalmakból (Cluny-reform, reneszánsz, reformáció, fel-világosodás) való kimaradás, vagy éppen a részvétel. A különbséget sokan olyan jelentősnek érzik, hogy Európa keleti határát ennek mentén húzzák meg.

A nyugati kereszténységet megosztó törésvonal jóval később alakult ki és jóval kevésbé osztotta meg az európai területeket. A 16. században még véres vallás-háborúkat vívtak a katolikus és protestáns hatalmak, de az augsburgi vallásbéke (1555), majd a harmincéves háború után a lassan kialakuló államközpontú rend-szerben a vallási megfontolások helyét az „államérdek” mindenekfelettisége vette át. A reneszánsz és a felvilágosodás nemcsak a protestáns, hanem a katolikus területeken is végigsöpört. Valójában a reformáció kiváltotta ellenreakció a kato-likus egyházat is alapjaiban változtatta meg.

A 20. század végére, a modern társadalmaknak a vallástól való tömeges elfor-dulása ellenére a felekezeti hovatartozás jelentősége, mint az egyik legfontosabb identitásképző tényező, megmaradt. „... A hit és a vallásgyakorlás megrendülése dacára a vallási azonosságtudat fennmaradása a jelenlegi időszak egyik legmeg-döbbentőbb szociológiai és antropológiai jelensége” (todd, e. 1993 p.8.).

A politika szférájában, az egyes államokban élő társadalmakra jellemző poli-tikai kultúra és politikai berendezkedés különbségei szintén kijelöltek határokat. A demokratikus berendezkedésű és a tekintélyelvű, autoriter rendszerek elterje-dése szintén kijelöl egy Európát, melynek határai jól kitapinthatóak déli és keleti irányban. A Kelet-Nyugat szembenállás időszakában a határ keleten megegyezett a „vasfüggönnyel”. Annak szétszakítását követően pedig áthelyeződni látszott a volt Szovjetunió határaira, némi anomáliával a Balti-tenger térségében, illetve Délkelet-Európa/a Balkán kirekesztésével Európából. A Kelet-Balkán integrálá-sával oldódni látszik Délkelet-Európa kirekesztettsége, illetve a probléma a Nyu-gat-Balkán térségére szűkült le.

Az „európaiság” és a „balkániság” ismérvei

Érdemes végiggondolnunk a földrajzi elhatárolás kérdéskörében az Európához tartozás és a szinte minden tekintetben az ellentétpárjának tekintett Balkánhoz tartozásnak a minőségi tartamát, illetve különbségeit.

Annak a sajátos feltételrendszernek, aminek „európaiság” a neve, meghatáro-zására sokan tettek már kísérletet. Mégis, konszenzus a kérdésben ez idáig nem alakult ki. Sejtésünk szerint nem is fog mindaddig, amíg az európainak neve-zett térségben jelentőséggel fog bírni az Európához tartozás, vagy az azon kívül maradás.


40

A vizsgálati keretként alkalmazott feltételrendszer – melyben elvileg minden eddig született meghatározás elemei elhelyezhetők – figyelembe vesz természeti, népsűrűségi-urbanisztikai, nyelvi-etnikai, történeti-kulturális, gazdasági, poli-tikai, biológiai-genetikai, pszichológiai és antropológiai érveket egyaránt. Szá-munkra különösen azért fontos ennek a kérdésnek a tisztázása, mert a számbavett tényezők elterjedése kijelöli azt (vagy azokat) a törésvonalakat, melyek Európát más területektől elválasztják, illetve Délkelet-Európát, a Balkánt mint térkategó-riát értelmezni segítenek.

Az európaiság komplex fogalmához, főleg a témához kapcsolódó korai kon-cepciók alapvetőnek gondolták néhány természeti tényező, elsősorban a klima-tikus adottságok hozzájárulását. Összefoglalóan ezt a körülményt az éghajlat viszonylagos enyheségében jelölhetjük meg.

Kozma Ferenc eredeti megállapítása szerint „... A különböző klimatikus viszo-nyok között élő népek abban az időben, amikor még a mainál nagyságrendek-kel nagyobb volt társadalmi létük természet-függősége, nem egyenlő feltételek között ‚startoltak’ és – egyéb, őket ért hatásokkal egyetemben – ennek édes, vagy keserű levét mindmáig isszák - vagy legalábbis még ma is érvényesül bizonyos mértékig e starthelyzet-különbözőség hatása” (koZMa f. 1992). Ez a pozitív ano-mália, ami az európai népek számára előnyként jelentkezik, a mediterrán, az óce-áni, és a nedves kontinentális éghajlati területeken élő embercsoportokra vonat-kozik. A természeti tényezők közül felbukkan még a domborzat általi tagoltság és az ásványkincsekben való gazdagság is, mint hatótényező. Az Európához kap-csolódó táj sztereotípiája a megművelt kultúrtájé. Szelíd dombság, tágas síkságok képe jelenik meg, a művelésbe fogott természetben az évszázados településeket jó utak kötik össze, a települések képét az évszázados templomok körül csoporto-suló polgárházak határozzák meg, megjelenésük gondozott.

Az európaiság fontos ismérveként jelentkezik a viszonylag kis területen élő nagy embertömeg (magas népsűrűség), a sajátos településstruktúra, azaz a nagyváros-középváros-kisváros-városiasodó falu, arányosan kialakuló hálózata. A sűrű népesség (ld. munkaerő, piac, tehetség-kiválasztás számára alkalmas tömeg, innovációkészség, az információ-áramlás felgyorsulásának lehetősége), amely a Brit-szigeteken, Észak-Franciaországban, Németalföldön és a Ruhr-vidé-ken már a középkor, ezredforduló utáni időszakában kialakult, ideális körülmé-nyeket biztosított a gazdasági-kulturális fejlődés beindulásának. A népesség a fentebb vázolt településhálózatban él gyakorlatilag a „Fekete halál” (1347-54) óta. Ezt a „magot” veszi körbe egy egyre csökkenő népsűrűségű terület, és a telepü-léshálózat torzuló arányai kezdenek jellemzővé válni. A kelet-európai, majd az ázsiai térségekben a településhálózat, illetve egyes elemeinek képe nagymérték-ben megváltozik.

41


A nyelvi-etnikai faktort szinte minden koncepció említi, annyira alapvetőnek, karakterisztikusnak tekinti. A Brit-szigetektől Vlagyivosztokig terjedő, kelet felé keskenyedő zónában a népesség – néhány zárványtól eltekintve – valamilyen indoeurópai nyelvet beszél. Több szerző, pl. Jordan (jordan, t. g. 1973) az euró-paiság egyik legalapvetőbb kritériumának tartja.

Közhelyként hangoztatott és talán a leggyakoribb érv az egységes európai kul-túra emlegetése az Európa meghatározásokban. „Európa nem pusztán és nem is elsősorban földrajzi fogalom:... A valóságban Európa a történetileg kiala-kult emberi kultúrák egyike”. Ennek alapjául a keresztény kultúrkört tekinti „... Európa történeti kultúrájának volt egy alapvető közös motívuma: a keresztény-ség ...” (kosárY D. 1997), bár hangsúlyozza annak későbbi fokozatos megosztott-ságát és a schizmák sorát tekinti kiindulópontnak az európai sokféleség kiala-kulásában. Ez a forrása annak, amit a „problémáknak az a kritikai újragondo-lása, a megújulási képesség, az újat keresés”-nek nevez Kosáry, és az európaiság egyik különlegességét adja. Az ellenpont, a viszonyítási dimenzió itt is természe-tes módon Ázsia.

„Európa sohasem volt annyira egységes, nem élte meg oly mélyen és sokolda-lúan a közösséget, mint a virágzó középkor századaiban, a kereszténység jegyé-ben, a közös hit, a közös latin kultúra, az egész nyugati kereszténységet behálózó közös egyházi intézmények révén” (katus l. 1997).

Az az Európa, amit ebben az időszakban a Respublica Christiana-val, vagy a Christianitas fogalmakkal azonosítottak a kortárs írástudók, már kétségtele-nül nem létezik. Akkor sem, ha a középkori katedrálisok és a falusi plébániák ma is behálózzák ezt az egykori területet. A vallási tényezők ma is hatnak per-sze, de a korszellem megváltozott, más súllyal szerepelnek, mint korábban az európaiság feltételrendszerében. Fernandez-Armesto, kortárs angol történész pédául kétségbevonja az európai kultúra egységét, több kultúrát feltételez arra hivatkozva, hogy annyira nagyok az etnikai, nyelvi, nemzeti, vallási különbsé-gek. Mások kétségbevonják a vallási hagyományoknak a meghatározó szerepét a kultúra alakításában, illetve mélyebben keresik Európa kulturális meghatározott-ságát (orMos M. 1997; koZMa f. 1992).

Érdekes és mélyebb kulturális rétegeket hangsúlyoz Kozma Ferenc. Az egysé-ges európai kultúra több alapvető vonását sorolja fel. Szerinte „a természetisme-reti kiindulási racionalizmus”, „az individualizmus”, és egy „sajátos prioritási rend-szer”, amelyben a hangsúlyos az egyénnek elsőbbsége a közösséggel, a materiális javaknak a szellemiekkel, a gyorsan megvalósítható céloknak a nagyobb kivárást igénylő célokkal, az internális élvezetnek az externálissal szemben azok a ténye-zők, amelyek az európai kultúrát minden más kultúrától alapvetően megkülönböz-tetik. Az összehasonlításban implicite az Ázsiához való hozzámérés húzódik meg.


42

Egy másik tényező, melyet számításba szoktak venni, a gazdaság. Az euró-pai gazdaság embrionális állapotban, mint „az agrárvidékkel körülvett közép-kori város” jelenik meg. Ezeknek a városoknak az elterjedése, illetve sűrűsödése az európaiság kétségtelen ismérveként szolgált. Ennek társadalmi-gazdasági tar-talma, az általa kínált környezet biztosította azt a fejlődést, amely egyedülállóan nagy hatékonyságot biztosított ezeknek a gazdaságoknak. Éppen ez a hatékony-ság az, ami kiemelte hosszú időn keresztül a környező, más úton fejlődő, alacso-nyabb hatékonyságú gazdaságok közül. Még ma is, amikor három világgazdasági erőcentrum mérkőzik az elsőségért, az európai teljesítmény tiszteletreméltó. Nap-jainkban talán ez a legerőteljesebb, domináns tényező.

Az antropológiai-biológiai vizsgálatok során arra a kérdésre keresték a választ, melyek az európai ember biológiai sajátosságai5? Jordan egyik európai ismérve a kaukázusi rasszhoz való tartozás (Jordan, T. G. 1973.). Ahogy a kereszténységgel és az indoeurópai nyelvekkel kapcsolatban is megállapítható, messze a konvenci-onálisan Európához sorolt területeken túl is jellemző ez a vonás, miután a migrá-ció és a kolonializmus a rasszok területi elterjedését alapvetően megváltoztatta.

Európa nevével szorosabban összefonódott, az európai hagyományokból leve-zethető politikai rendszer a demokrácia. Ilyen módon a demokratikus berendez-kedésű államok közössége lehetne az európaiság letéteményese, és a tekintélyelvű rendszerek, diktatúrák jelölnék ki határait. Itt a demokrácia kritériumainak meg-határozása jelenti az egyik problémát, választani kell a demokrácia szubsztantív és procedurális felfogása között. Bizonyos mérhetőséget a demokrácia intézmé-nyeinek elterjedtsége biztosíthat. A probléma aktualitását korunk „kis-Európája”, az Európai Unió bővítésének dilemmái adják.

Láthatólag az „európai minőség” feltételrendszerében időről-időre más és más elem, vagy elemek kerülnek/kerülhetnek domináns pozícióba, míg más elemek kisebb hangsúllyal kerülnek említésre, esetleg tűnnek el az érvrendszerből, alap-vetően a korszellemnek megfelelően. Ugyanakkor Ázsia képe többnyire viszonyí-tási pontként húzódik meg a megfontolások mögött.

A Balkán és a „balkániság” minőségét ebben a kontextusban érdemes értel-mezni. A természeti tájban a megművelt európai kultúrtájjal szemben a vad, ter-mészeti állapot, a pásztorkodásra használt hegyvidék képe jelenik meg uralkodó sztereotípiaként. A települések képe az elterjedt vélekedés szerint keleties és gon-dozatlan (akkor is, ha számos ellenpéldát tudnánk felsorolni, ugyanis a közvéle-kedés nem a tapasztalatból, hanem a sztereotípiákból ítél).

5 Extrém megközelítésként értékelhetjük, hogy a vércsoportok gyakoriságát vizsgálva megállapítható, hogy milyen magas az ’A’-vércsoportba tartozók aránya és alacsony az Rh pozitivitásé, Ázsiával összevetve (CZeiZel E. 1984). Ezek a tendenciaszerű jellegzetességek azonban kevéssé alkalmasak térségi lehatárolásra.

43


A balkáni társadalmak – a közkeletű vélekedés szerint – kulturális jellegükben keletiesek. Ez a leginkább meghatározó kép, amiben az „európaiak” megragadják a különbséget. Alapja a vallási sokszínűség, a nagy létszámú századok óta jelen-lévő iszlám csoportok és az oszmán időszakból megmaradt számos szokás. A tár-sadalom szövete valóban sok tekintetben különbözik, például a nemzeti közös-ségben gondolkodás, nem utolsósorban a Közép-, vagy a különösen Nyugat-Euró-pához képest később bekövetkezett nemzetté válási folyamat miatt más jellegű, illetve sokkal intenzívebben megélt. Az individualizáció kevésbé jellemzi a tér-ség társadalmait. A háborús erőszak másféle cementet képez ezen társadalmak-ban, mint a nyugatiasokban.

A politikai berendezkedést a tekintélyelv határozza meg, a konfliktusok elin-tézési módja az európai közvélekedés szerint az erőszak. A demokratikus beren-dezkedés több esetben valóban az európai modell paródiája.

Az európaiság sok tekintetben összeforrott a gazdagság, a jómód jeleivel, ami-vel szemben a balkáni társadalmak a szegénység, illetve a szélsőséges jövedelmi és vagyoni helyzet képét mutatják.

Láthatjuk, hogy a balkániság ismérveit szinte minden tekintetben az Európá-hoz tartozással ellentétben fogalmazták, illetve fogalmazzák meg. A „balkáni-ság” nem létezhet az „európaiság” nélkül. Az „európaiság” viszont nem értelmez-hető az Európa és Ázsia közötti különbségtétel nélkül. A Balkán kultúrföldrajzi területi kategóriáját alapvetően az Ázsia és Európa közötti kapcsolati terület jel-leg határozza meg.

Dél-Európa történeti-földrajzi változásai

A kontinens legfiatalabb, magashegységekkel, az általuk körülvett medencékkel, keskenyebb-szélesebb tengerparti síkságokkal jellemezhető térsége Dél-Európa. A térség erősen tengeri jellegű, szigetek, félszigetek képezik a felszínt, a tengertől a mediterrán szárazföld egyetlen pontja sincs túl messze. A mediterrán klíma az uralkodó, hosszú, száraz, meleg nyárral, enyhe téllel és őszi csapadékmaximum-mal jellemezhető. Mellette egyes helyeken a magashegységi és a tengerparti hegy-láncok mögötti medencékben a kontinentális klíma hatása is megtapasztalható.

Három nagy, hegységekről elnevezett félsziget – a Balkán, az Appennini és a Pireneusi – közvetíti Afrika és Ázsia hatásait Európa törzsterülete felé. A három kontinenst elválasztó tenger az emberi történelem hajnalán sem állított leküzdhe-tetlen akadályt a hajósok elé, sőt, az emberi civilizáció egyik bölcsőjének szere-pét játszotta.

A természeti környezet változatossága bizonyosan hozzájárult a térség kul-turális gazdagságához. A halban gazdag tengerek, a terra rossa, illetve a folyó-völgyekben a termékeny öntéstalajok élelmezési biztonságot adtak, a hegyol-


44

dalakat borító erdők a hajóépítés alapanyagát adták. Ezekből sajnos mára csak kevés maradt, a föníciai, görög, római, vagy éppen a velencei gályák építésére, tüzifának, vagy éppen a városok építéséhez (l. a velencei építkezések elképesztő faigényét) termelték ki ezeket.

A fiatal, eurázsiai hegyláncok és a földtörténeti ókor variszcida röghegysé-gei által biztosított könnyen kitermelhető ásványi nyersanyagok változatossága az anyagi kultúra (építészet, kézművesség, ékszer, szerszám és fegyverkészí-tés) fejlődéséhez nyújtott segítséget. Gondoljunk csak itt a görög (pentelikoni, hymettosi), illetve római (carrarai) márványbányákra, a ciprusi rézre, az attikai (lauriumi) ezüstbányákra, a noricumi, hispániai vasbányákra.

A mediterrán medence környezete, az elmúlt évezredek során a természeti kör-nyezet átalakulása (a fokozódó kiszáradás) és az emberi beavatkozás súlyos követ-kezményei miatt erősen leromlott állapotban van. A degradált talajok, helyenként a túlöntözés, a természetes növénytakaró kiirtása után maradt macchiák, vagy csupasz karrmezők, a tömegturizmus és az ipari tevékenység miatt elszennyező-dött tengerpartok, a nem a motorizációra tervezett városok élhetőségének rom-lása, a mind nagyobb gondokat okozó vízhiány megannyi környezeti probléma, melyekkel a helyi társadalmaknak szembe kell néznie.

Európa első államait a kontinens nagy déli félszigetein, szigetein élő szerve-zett társadalmak hozták létre. A kialakult birodalmak térbeli keretei nem korlá-tozódtak egyetlen kontinensre, egyidőben gyakran terjedtek ki európai, afrikai és ázsiai területekre is. A gazdasági, kulturális és politikai tevékenység kerete a Földközi-tenger medencéje volt. A mindenütt jelenlévő tenger, az erős parttagolt-ság, a sok sziget, félsziget, a szárazföldi közlekedést igen megnehezítő terepadott-ságok (hegységek, mocsarak) a kezdetektől nélkülözhetetlenné tették erős tengeri hatalom kiépítését minden, a medencében meghatározó szerepet játszani kívánó állam számára. A térségben a gazdasági élet – a halászat, a kereskedelem, és a kalózkodás – alapja egyaránt a hajózás volt, ahogyan a biztonságot és a területi terjeszkedést is az ütőképes hadiflotta kiépítése tette lehetővé. Egy kortárs geopo-litikai gondolkodó szerint „a Mediterráneum a kikötőkön és városokon áthaladó utak együttese” (etienne, V. 1987). A tenger az a legfontosabb földrajzi tényező, mely alapvető befolyást gyakorolt, és bár csökkenő mértékben, de gyakorol nap-jainkban is a térség politikumára.

A források az egyik első ismert dél-európai hatalommal, a Krétán és az Égei szigeteken létrejött Minószi Birodalommal kapcsolatban tájékoztatnak annak thalasszokráciájáról (tengeri uralom). Az állam és a kultúra hanyatlását valószínű-leg a Thíra vulkán kitörése (i. e. 1450 körül) és ezáltal flottája pusztulása váltotta ki.

A görögség, közös kultúrája és azonosságtudata ellenére – részben földrajzi tényezők hatására – kis kiterjedésű államokra osztott térben (polisz) élt az i.e. 8.

45


századtól. Az ún. gyarmatosítás során számos telepet létesítettek a Földközi- és a Fekete-tenger partvidékén. A telepek létrehozása és a kapcsolattartás az anyaál-lamok és a gyarmatok között komoly hajópark létrehozását és fenntartását köve-telte meg. A közös külső ellenség ellen, valamint a belső rivalizálások miatt létre-hozott szövetségek olyan tengeri erő felett rendelkeztek, amelynek révén biztosít-hatták a görög primátust az i.e. 6.–4. század között a mediterrán területeken. Az uralom tengeri alapjai fennmaradtak a nagyobb területi egységeket létrehozó hel-lenisztikus birodalmakban is.

A föníciaiak építették ki az első olyan tengeri birodalmat, mely a mediterrán térséget, igaz déli súlyponttal, de egyesítette. Róma ezt véres háborúkban részben szétzúzza, részben erre telepedett rá.

Az Appennini-félszigeten felemelkedett latin állam megerősödésével a keleti, görög területekről a medence középpontjába helyeződött át a hatalmi súlypont. Ez akkor történhetett meg, amikor Róma jelentős tengeri haderőt állított fel és győ-zelmesen fejezte be a pun háborúkat. Az i.e. 1.–i.sz. 4. század között elsőként és mindmáig egyetlenként megvalósította a medence politikai egységét. A birodal-mat összetartó erők, a közigazgatás, az úthálózat, a településrendszer, a közvetítő nyelv és a római jog mellett a távoli területek közötti kapcsolattartást a római flotta tette lehetővé. A birodalom gazdasági egységét is a tengeri hajózás biztosította.

A birodalom kettéosztásával (i. sz. 395) újból a keleti, görög területek emel-kedtek a térségbeli hatalmi piramis csúcsára. A Bizánci Birodalom, miközben őrizte római örökségét, jelentős változásokon ment át, mind az államirányítás, mind a katonai és társadalmi szerkezet tekintetében. Képtelen volt azonban a kései népvándorlásnak ellenállni. A Balkán-félszigeten az avarok, a szlávok és a bolgár-törökök, Anatóliában a szeldzsukok szorongatták. Területe fokozatosan szorult vissza Bizáncra. A császárság, a számos ígéret ellenére sem kapott kellő nyugati támogatást, hogy fennmaradhasson. A bizánci flotta egészen 1453-ig az egyik legfontosabb államfenntartó tényező volt. Konstantinápoly bevételét is csak egy erős török hajóhad felállítása tette lehetővé.

A népvándorlás során erőteljes államosodási folyamat indult meg Dél-Európa nyugati felében. A tér etnikailag és vallásilag erősen osztottá vált. Az állami kere-tek nem tudtak konszolidálódni, központjukat, határaikat, kiterjedésüket tekintve folyamatosan alakultak át. Az államok közötti hatalmi pozíciórend folyamatosan változott.

A medence egyesítésére – a népvándorlás csillapodásával – két kísérlet is tör-tént. Az i. sz. 6. században Bizánc megerősödésével a Római Birodalom újbóli, ezúttal görög központú létrehozása céljából indultak hadjáratok Itáliába és Észak-Afrikába. A források elégtelensége nem tette lehetővé a sikert, bár a birodalom, mint a térség egyik meghatározó hatalma fennmaradt.


46

A másik kísérlet, az arab hódítás a 7-8. században a „déli part” egyesítését, ugyanakkor a korábbi gazdasági és kulturális egység megszűnését eredményezte. A muszlim kalózok jó időre megszerezhették a tenger feletti ellenőrzést, a kulcs-fontosságú pontok – Gibraltári-szoros, Málta, Szicília stb. – birtoklása révén. Jelentős dél-európai területeket is ellenőrzésük alá vonhattak az Ibériai-félszige-ten és a szigeteken. Az európai államok évszázados harcot indítottak ellenük az elfoglalt területek visszafoglalására (reconquista, keresztes hadjáratok).

Szintén a Római Birodalom örököseként, de szerényebb területi ambíciókkal lépett fel a Frank Birodalom. A frank uralkodók kísérletet tettek arra, hogy Itáli-ában és a Pireneusokon túl is elismertessék fennhatóságukat, de ez csupán részle-gesen és időlegesen sikerült. A birodalom súlypontja távol esett Dél-Európától, a szárazföldi összeköttetés tartós fenntartása, az államterület együtt tartása pedig megoldhatatlannak bizonyult. A birodalom hamarosan fel is bomlott (843).

Az ezredforduló körül egy kis létszámú északi nép – a normannok – rövid időre nagyhatalmi szerepet játszhattak a mediterrán térségben, annak köszönhe-tően, hogy jelentős tengeri haderőt tudtak kiállítani. Hatásuk néhány területen (elsősorban Szicílián) jelentős volt, de kis létszámuk miatt gyorsan beolvadtak az általuk uralt népességbe.

Az ezredforduló után – a communa-k létrejöttével, elterjedésével – néhány kereskedő városállam, parti királyság épített ki hosszabb-rövidebb időre tengeri birodalmakat. A genovai és a velencei köztársaságok a 11. századtól a keletiben, a katalánok a 14. században a nyugati medencében építették ki egymással rivali-zálva kereskedelmi állomások, telepek hálózatát.

A 16. században két új hatalom emelkedett fel és kísérelte meg a medence feletti uralom megszerzését. Az egyesítést nyugatról a reconquistát befejező Spa-nyolország, keletről az Oszmán Birodalom kísérelte meg. Az 1571-es lepantói csata a török reményeket, az 1540-es algíri a spanyol, az 1578-as arzilai vereség pedig a portugál reményeket foszlatta szét a mediterrán térség feletti hegemónia megszerzésére. A nyugati medencét a spanyolok ellenőrizhették, a keletit, bele-értve a teljes Balkánt is, az oszmánok birtokolhatták.

A portugál állam a 15. században, az államterület egyesítését követően nagy, tengerentúli gyarmatbirodalom kiépítésébe kezdett. Spanyolország a Habsburg-dinasztia házassági politikájának és különböző háborúk révén csak lazán kap-csolódó, de nagy kiterjedésű, európai és tengerentúli területeket egyesítő biroda-lom központja lett. V. Károly uralkodása idején reális közelségbe jutott Európa nagyobbik részének egy állami keretbe foglalása. A jelentős katonai sikerek és potenciál ellenére azonban a vállalkozást gazdasági elégtelenségek és a stratégiai túlterjeszkedés körülményei hamarosan illuzórikussá tették.

47


Abban az időben, amikor a dél-európai térség kulturális, gazdasági és katonai értelemben is csúcspontra jutott, hatalmas változás következett be. A mediterrán térség elvesztette európai primátusát, amelyet a politika, a gazdaság és a kultúra területén előtte élvezett, a hatalmi centrum áthelyeződött az atlanti partvidékre.A változást nem a portugálok által feltárt új hajózási útvonalak okozták. A 16. szá-zadban a kereskedelem és a pénzügyi forgalom központja még Genova maradt, amely azonban az Atlantikum felé fordult. A velencei kereskedelem jelentősége sem csökkent, a régi levantei útvonalon ugyanannyi áru áramlott, mint addig. A portugálok nem akadályozták a levantei forgalmat.

A genovaiak tevékeny részt vállaltak a változásokban. Fokozatosan kivon-ták pénzüket a kelet-mediterrán térségből és a portugálok, valamint a spanyo-lok atlanti vállalkozásai elsőrendű finanszírozóivá váltak. Összeházasodva a por-tugál és spanyol arisztokráciával itáliai jellegük lassan megszűnt. A centrumtér-ség áthelyeződése csak a 17. század elején vált érzékelhetővé. A holland terjesz-kedéssel a keleti kereskedelem csatornái bedugultak, a mediterrán térség elvesz-tette hagyományos tranzitfunkcióját. A Földközi-tenger félig zárt tóvá alakult, a tengerre alapozott gazdaságok, főként Velence hanyatlani kezdtek.

Az új helyzetről az északi (holland és brit) hajóknak a Földközi-tengeren való megjelenése ad jelet. A létfontosságú hajózás, kereskedelem ellenőrzése ide-gen kezekbe ment át. A 17. század húszas éveiben megindult a régió egészének periferizálódása. A britek azonban támaszpontokat építettek ki a térség stratégi-ailag legfontosabb pontjain. Gibraltárt 1704-ben, Menorcát 1708-ban (1756-ig), Máltát 1800-ban, Ciprust 1878-ban, Egyiptomot (Port Szuez) 1882-ben vonták ellenőrzésük alá. A támaszpontok jelentősége eredetileg a medence ellenőrzése, később, legalábbis Málta megszerzését, főleg pedig a Szuezi-csatorna megnyitá-sát követően az Indiába vezető út biztosítása volt.

A térség államai közül Portugália, 60 év spanyol uralom után, 1640-ben angol segítséggel visszanyerte függetlenségét, de London befolyása alá került. Spanyol-ország ugyan a 18. században reformok révén kis mértékben javítani tudott álla-potán, de az eredményeket a napóleoni háborúk pusztításai semmissé tették. Itá-lia megosztottsága fennmaradt, a kis olasz államok francia, spanyol vagy osztrák befolyás alatt álltak. A görög területek továbbra is török fennhatóság alatt marad-tak. A térség államai, illetve területei kivétel nélkül kapcsolataikat a régión kívüli nagyhatalmak által megszabott keretek között alakították, ahogyan sok esetben belső politikájukat is.

A napóleoni háborúk idején megvalósult Európa részleges egysége, köztük az Ibériai-félszigeté és Itáliáé is. A dél-európai brit pozíciók azonban a kiépí-tett támaszponthálózatnak és a flottafölénynek köszönhetően nem rendültek meg. A Brit Birodalom elleni két nagy támadási kísérlet éppen ebben a térség-


48

ben Abukirnál (1789) és Trafalgarnál (1805) szenvedett kudarcot, így Napóleon a kontinentális zárlatot a szárazföldi utak révén gondolta biztosítani. Ez különösen a Balkán-félszigeten hozott gazdasági pezsgést és biztosított egy évtizedre kon-junktúrát néhány balkáni városnak (Thesszaloniki, Szkopje, Zágráb, Ljubljana).

A bécsi kongresszuson helyreállították a status quo ante bellum-ot, ha kisebb változtatásokkal is. A kontinens konzervatív hatalmai a népszerű forradalmi esz-mék ellen hozták létre a Szent Szövetséget, mely azonban nem tudott tartósan fennmaradni. Éppen a dél-európai térség országaiban alakultak ki legkorábban azok a szervezetek, mozgalmak, melyek a térség politikai földrajzi képét viszony-lag rövid idő alatt alapvetően alakították át.

Portugália és Spanyolország, a nagy birodalmi központok, a 19. század 10-es és 20-as éveiben hatalmas, tengerentúli területeket vesztettek el Dél-Ameriká-ban. Megindult a gyarmatbirodalom leépülése, mely több szakaszban történt. Spanyolországban az 1898-as katasztrofális kimenetelű spanyol-amerikai háború jelentette az utolsó nagy, tengerentúli területek elvesztését. Marokkó felosztása-kor (1912) azonban, – mintegy kárpótlásként – kisebb területeket kapott.

A francia eszmék és az orosz támogatás hatására 1821-ben felszabadító háború indult a független görög állam megteremtéséért. A szabadságharc jelentős kül-földi (angol, francia, orosz) támogatással, térségen kívüli nagyhatalmi érdekek tetszésével zajlott és juthatott sikerre. Ezzel Bizánc bukása óta első ízben alakult meg a hellenizmus történelmi terében görög állam. Hasonlóképpen külső, francia támogatással jöhetett létre az egységes olasz állam is, a Risorgimento (az olasz nemzeti ébredés) sikere révén (1861).

A 19. század utolsó harmadában a Török Birodalom agóniája következtében jöhettek létre a független balkáni államok: először nagy ambíciókkal a bolgároké és a szerbeké, később pedig a 20. század elején az albánoké. Mind a három balkáni nép esetében megfogalmazódtak „birodalmi”, vagy nagyállami elképzelések is.

A görög és az olasz állam több szakaszban – a nagyhatalmi politika függvé-nyében – építhette fel államterületét. Az olasz Risorgimento és a görög „Nagy Eszme”6 egyaránt a területi terjeszkedésnek volt az ideológiája, és ez utóbb a kör-nyező államokkal való permanens feszültség forrása lett. A görögök elsősorban a legnagyobb görög lakta területeket birtokló törökökkel, míg az olaszok Dalmá-ciáért és Trentino-ért az osztrák-magyar állammal, Nizza és Savoya miatt a fran-ciákkal, Líbia miatt az oszmánokkal voltak feszült viszonyban. A gyarmati ter-jeszkedés során Tunisz területén ütköztek az olasz és francia érdekek, ugyanak-kor a görög lakta Dodekanészosz szigeteknek az oszmánoktól való megszerzé-sével (1912) az olasz birodalomépítési törekvés beleütközött a görög államterület

6 Minden, valaha görög lakta terület egy államba tömörítésének ideológiája (P.N.).

49


továbbépítésének szándékába. A brit pozíciók kínos tiszteletben tartása az egész korszakon át mind az olasz, mind pedig a görög külpolitikát jellemezte.

Az ellenkező előjelű folyamatok a térség négy meghatározó államában hasonló reakciókat váltottak ki. Spanyolországban és Portugáliában a birodalomközponti jelleg fokozatos elvesztése, a gyarmatokra való támaszkodás szűkülő lehetősé-gei a modernizáció, az európai struktúrákba való beilleszkedés szükségességét vetették fel. A felépülő államterületű nemzetállamok, Görögország és Olaszor-szág az egységes nemzetállam megteremtésének programját összekapcsolták a liberális jogállam intézményeinek kialakításával, a centrumtérségek gazdasági, kulturális és politikai mintáinak átvételével. Eközben, a Szuezi-csatorna megnyi-tásával 1869-ben a Mediterráneumban a hajózás és a kereskedelem új felvirágzás-nak indult, a 17. században elvesztett tranzitfunkció visszanyerésével. Minden-nek nem kis része volt a dél-európai gazdaságok viszonylagos sikereiben.

Ugyanakkor csak kevéssé létezett a modernizáció társadalmi alapja, az erős polgárság. Néhány terület kiemelkedett a térségben, mint a katalán vagy az északolasz polgárosult terület. Hatalmas területi-fejlettségi különbségek jellemez-ték mind a négy országot. Mindegyiküknek megvolt a maga „mezzogiorno”-ja, észak Portugáliában, dél-, és nyugat Spanyolországban, a görög Épeiroszban. A modernizációs programok sehol sem vezettek teljes sikerre.

Az első világháború által kimerített és kivéreztetett dél-európai társadalmak-ban teret nyerhettek a birodalmi örökség megőrzését hirdető, vagy azt éppen hogy elvető, nacionalista, bezárkózást hirdető, európaizálás-ellenes autoriter vagy tota-litárius erők, és az 1920-as években autoriter rezsimek rendezkedtek be min-denütt a térségben. Portugáliában a „luzitán integralizmus”, Spanyolországban a „Hispanidad” eszméje, Olaszországban az „Új Római Birodalom”, Görögországban a „Harmadik Görög Kultúra”, a délszláv államban a „jugoszlavizmus” álarcát öltött nagy-szerb törekvések , Törökországban a kemalizmus lépett a korábbi reform-kon-zervativizmus és a korábbi liberalizmus helyére. Ezek a megfogalmazódott törté-neti hivatástudatok egy korábbi, esetleg nem is létezett állapot „helyreállítását” tűz-ték ki célul, esetenként egymást kizáró, egymásba ütköző térbeli keretben.

A második világháborúban, a birodalmi álmokat dédelgető Ducénak, a Föld-közi-tengeren meghatározó pozíciókat őrző britek és franciák ellenében, csak Hit-ler lehetett a szövetségese. Jugoszlávia felbomlott, Albánia az olasz imperializmus martaléka lett, Görögország a szövetségesek mellé állt, Bulgária pedig a tengelyha-talmakhoz csatlakozott. Törökország viszont kívül tudott maradni a világháborún.

Az olasz törekvéseknek, hogy uralják a Földközi-tengert, nem volt sok alapja: hiányzott ehhez a kellő anyagi és emberi erőforrás, az ipari és a katonai fejlett-ség. Így az olasz fasizmus csak német segítséggel tudta pozícióit tartani. Miután azonban az Afrikakorps El-Alamein-nél vereséget szenvedett, nyilvánvalóvá vált,


50

hogy az olasz ábrándoknak nincs többé valóságalapja. A Duce politikáját illetően az olasz társadalom is megoszlott. 1943-ban a polgári erők félig sikeres puccsot hajtottak végre, s megkezdődött a demokratikus és atlantista olasz demokratikus rendszer megteremtése. Az amerikai és brit fegyverek árnyékában létrejött új olasz állam máról holnapra a győztesek oldalán találta magát, s eszköz volt ahhoz, hogy az olasz társadalmat és gazdaságot új alapokra helyezze. Ennek egyik alapkérdése volt, hogy Róma új vezetői szakítsanak Mussolini imperialisztikus céljaival.

Az ellenállásban kialakult demokratikus népmozgalom Olaszországot egye-düliként emelte ki már a háború végére a dél-európai diktatúrák közül. A Mars-hall-segély és a hosszantartó gazdasági fellendülés révén végrehajthatta azt, ami a korábbi nekilendülésekben nem sikerült. A perifériából eljutott a centrumba, végrehajtotta a felzárkózást, legalábbis az északi területeken.

Az ibériai államok, különösen Portugália – geopolitikai megfontolásokat érvé-nyesítve – nem csatlakoztak hadviselőként a tengelyhatalmakhoz. Stratégiai jelen-tőségük miatt – a bipoláris világ kialakulásával – viszonylag gyorsan integrálód-hattak a nyugati katonai rendszerbe. Az angol kapcsolatot mindvégig ápoló Portu-gáliában ez maradéktalanul, Spanyolországban részlegesen, közvetítőkkel történt.

A balkáni államok közül Bulgária és Albánia a keleti tömbhöz „csatlakozott”. Az önállóságát maga erejéből kivívó Jugoszlávia köztes pozíciót foglalt el a Kelet-Nyugat szembenállás időszakában, de társadalmi berendezkedésében a keleti blokkhoz állt közelebb, nem jelentéktelen különbségekkel. Tito okult ugyanis a két világháború közötti időszak hibáiból. Megakadályozta, hogy az újjászervezett Jugoszlávia kizárólag a nagyszerb politikai törekvések kerete legyen. Az általa képviselt jugoszlavizmus, különösen miután szakított a sztalinizmussal, a szerb-ség primátusával járt, de elfogadható ideológiává vált az együtt élő népeknek is.

A többi három „nyugati” dél-európai országban, az 1960-as években továbbra is bezárkózó, autoriter rendszerek maradtak (Portugália, Görögország, Spanyol-ország). Európai integrálódásukat nem csak a demokratikus berendezkedésű európai államokkal non-konform voltuk, hanem a gyarmataikhoz való kötődé-sük is nehezítette.

Olaszország a párizsi békeszerződésben (1947) lemondott minden korábbi gyarmatáról és függő területéről és így Görögország megszerezhette a Dode-kanészosz-szigeteket. Spanyolország és Portugália esetében ez a lépés nem tör-tént meg, a dekolonizáció később ment végbe. Spanyolország vonatkozásában Marokkóban 1956-ban, Egyenlítői Guineában 1968-ban, a Spanyol Szaharában 1975-ben, Portugáliában az 1974-es „szegfűk forradalmával” került sor a gyar-mati rendszer felszámolására.

Görögország esetében a második világháborút követően polgárháború tört ki a jobb- és baloldali ellenállócsoportok között, amelybe külső hatalmak is beleavat-

51


koztak. A háborúnak úgy lett vége, hogy az Amerikai Egyesült Államok határo-zottan a jobboldal mellé állt. A baloldali csoportok így külső, illetve belső emig-rációba vonultak. A nemzeti kiegyezés elmaradása később igencsak megbosz-szulta magát, és a mai napig alapja a politikai élet megosztottságának. Részben ebből eredt a diktatúra újjászületése is (1967–74 – a „fekete ezredesek” uralma), melynek csak az 1974-es sikertelen ciprusi puccs-kísérlet7 nyomán lett vége.

A dél-európai államok a nemzetközi politikai életben nagy stratégiai jelen-tőséggel bírnak. A kialakult bipoláris világrend, a K-NY közötti permanens feszültség, mint külső tényező döntő szerepet játszott ezen országoknak az euró-pai struktúrákba való beillesztésében. Portugália már a háború alatt támaszpon-tokat engedett át az USA-nak a stratégiai szempontból nagyon fontos Azori-szi-geteken. A NATO-nak alapító tagja volt. Olaszországnak a Földközi-tenger cent-rumában elfoglalt központi helyzete, a szocialista országok közelsége, jelentős demográfiai, gazdasági súlya adott stratégiai szerepet, így az atlanti együttműkö-désben szintén alapító tag lett. Spanyolország az USA-val kötött katonai egyez-ményeken keresztül kapcsolódott a nyugati szövetségi rendszerhez. Ennek kere-tében támaszpontokat adott át a félsziget főbb pontjain.

Görögország helyzete volt a legkülönösebb. Jelentőségét annak köszönhette, hogy a fekete-tengeri kijárók ellenőrzésének kulcsfontosságú hátországa. Az 1944-es ún. százalékos alku garantálta nyugati orientációját, de a jugoszlávok által is támogatott baloldali partizánok veszélyeztették biztonságát, társadalmi békéjét. A britek kimerülésével az amerikaiak vették át a kormányzat védelmét és a támogató szerepét. Északi szomszédai valamennyien kommunista berendezkedésű országok voltak, így az egész hidegháború időszakában nagy nyomás nehezedett rá. Török-országgal egy időben, 1952-ben vették fel az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetébe.

A balkáni országok közül Jugoszlávia – miután Tito szakított Sztálinnal – éppen a fent vázoltak miatt jelentős nyugati segítségben részesült, mint a bal-káni térségben a szovjet befolyást ellensúlyozni képes állam. Az el nem kötelezet-tek mozgalmában játszott szerepéért pedig komoly nemzetközi elismerés övezte. A másik két fennmaradó állam – Albánia és Bulgária – a keleti blokk legvo-nalasabb, legelmaradottabb és leginkább átideologizált politikai berendezkedésű rendszerei közé tartoztak.

A Gibraltár-Szuez vonalon fekvő szigetek közül a brit kézen lévő szigetek – Málta (1964) és Ciprus (1960) – elnyerték függetlenségüket. A rajtuk – Máltán 1979-ig, Cipruson máig – megtalálható katonai támaszpontokon keresztül az észak-atlanti szövetségi rendszer számára továbbra is megőrizték jelentőségüket.7 Az ún. enozisz mozgalom (egyesítés) a „Nagy Eszme” leszármazottjának tekinthető, a zömmel görög

nyelvű Ciprusnak az „anyaországhoz” csatolása volt a célja. A diktatúra nagy kudarca volt a sikerte-len puccs, melynek kirobbantásában görögországi tisztek jelentős szerepet játszottak (P.N.).... (sic!) (Fábián, Gy. 2009: 28. p.)


52

A diktatúrák bukásával8, bő fél évszázad után a három leszakadt helyzetű dél-európai ország újból a modernizáció és az európai centrumhoz való felzárkózás útjára léphetett, és csatlakozhatott az európai integráció szervezeteihez, elsősor-ban az Európai Közösségekhez. Erre Görögország esetében 1981-ben, Spanyolor-szág és Portugália esetében 1986-ban kerülhetett sor.

Egy következő hullámban a balkáni államok európai struktúrákhoz való kap-csolódása is megkezdődhetett. A szovjet blokk összeomlása nyomán mély társa-dalmi, politikai és gazdasági válság tört ki a Balkánon. A nagyfokú társadalmi elégedetlenség, mely szinte minden országban megfigyelhető volt, a térségbeli modernizációs folyamat megkésettsége, részleges sikerei, vagy sikertelenségének a következménye volt. A hidegháború időszakában a nemzetek közötti, vagy a nemzetiségi elégedetlenséget sokáig sikeresen folytották el. A globális szemben-állás megszűnésével a feszültségek egyes helyeken a háborús konfliktusig növe-kedtek, és ez államosodási folyamatot indított be a jugoszláv szintetikus állam maradványain. Az 1990-es években a szerbek megélték a maguk Trianonját. Be kellett látniuk, hogy a 19. századi „nagyszerb” középhatalmi törekvések illúziók, és nemcsak Jugoszlávia felbomlásával lettek politikai és gazdasági vesztesek, hanem a szerbek egyharmada is a szomszédos államokba került.

Jugoszlávia felbomlásával a szlovénoknak, horvátoknak, bosnyákoknak és a macedónoknak lehetőségük adódott, hogy nemzeti önállóságukat kivívják. Sajá-tos módon kapcsolódott össze ez a demográfiai offenzívában lévő albánság politi-kai, egyben területi igényeivel, önállósodási törekvéseivel Nyugat-Macedóniában és Koszovóban. A térség 19. századihoz hasonlítható „balkanizálódása” (kisállami struktúra erőszakos cselekmények sorával történő kialakítása) azzal járt, hogy alig van olyan határszakasz a térségben, mely ne volna feszültségekkel terhes.

Részben ebből is következik, hogy a térség államai – már csak létrejöttük körül-ményei miatt is erőteljes nemzetközi tájékozódásba kezdtek, mellyel új nemzet-közi választóvonalakat építettek ki a térségben. A többség a nyugati struktúrákba (NATO, EU) igyekszik illeszkedni és ebben a keretben próbál boldogulni. Orosz-ország befolyása a térségben – különösen Szerbiában – jelentős. Megjelentek azon-ban más erővonalak is. A muszlim lakosságú területeken élők erősödő kapcsola-tokat alakítottak ki részben a nyugati orientációjú Törökországgal, de másrészt az iszlamizmus talaján álló államokkal is. Szerbia orosz orientációja, támogatottsága még nyitva hagyta a kérdést, hogy hol találja meg helyét a nemzetközi közösségben. A további államosodás lehetősége is fennáll, hiszen egy nemzetközi protektorátus

8 Portugáliában a szegfűk forradalmával 1974-ben, Spanyolországban a demokratikus átmenet során 1976-77-ben, Görögországban a sikertelen ciprusi puccskísérletet követően, 1974-ben szűnt meg a diktatúra (P.N.).

53


is van a térségben (BiH), illetve Ciprus északi részén is egy török gyámság alatt álló protektorátus létezik (Észak-Ciprusi Török Köztársaság).

Andorra, San Marino és Monaco olyan kis államok, melyek a spanyol, fran-cia és az olasz politikai rendszer mezsgyéjén állnak. Ciprus és Málta számára az EU csatlakozás új távlatokat nyitott. A Vatikán (és a Szuverén Máltai Lovagrend) olyan történelmi rekvizítumok, melyek inkább csak a spirituális szférákat befo-lyásolják.

A térség jelenkori, de a múltból örökölt legfőbb problémája a „mediterrán túlsó parttal” való együttműködés kérdése. A déli országokból hatalmas mig-rációs nyomás nehezedik a „mediterrán Rio Grande” északi partjára (king, r. 1996). A Mediterráneum politikai, gazdasági egyesítésének programja a 21. szá-zad végén az európai integráció keretében folyik. A számos uniós tagállami stá-tusz, az euro-mediterrán partnerség és Dél-Európa kétségtelen civilizációs emel-kedése ellenére sem felejthetjük el azonban a mély törésvonalakat. Az Észak-Dél ellentét, az iszlám és a nyugati civilizáció közötti fel-fellángoló konfliktusok, véres háborúk a Balkánon, a népirtás, a terrorizmus a térségben azt mutatják, hogy az elmúlt másfél évezred alatt a mélyben az ellentétek inkább mélyültek, mint oldódtak és kérdéses az integrálhatóság mélysége és időtállósága.

55

4. a dél-európai államok és kis-ázsia gazdaság- és politikai földrajzi sajátosságai

Az államiság a mediterrán térségben

Az állam olyan földfelszíni képződmény, amelynek (geográfiai értelemben) három alapvető sajátossága a territorialitás, az állampolgári keretekben megszer-vezett társadalom jelenléte és az ún szuverén, nemzetközileg is elismert főhata-lom, kormányzat léte. A társadalomtudományok sora vizsgálja különböző aspek-tusait. A politikai földrajz mint territoriális jelenséggel foglalkozik vele. Széles szempontrendszer szerint vizsgálja, értékeli kiterjedését, elhatárolását, a népes-ség területi, települési megoszlását, a hatalom területi koncentrációját, a válasz-tási, gazdasági aktivitást stb. és ezek területi, települési összefüggéseit. Nagyobb időtávban vizsgálva a területi kategóriákat felsejlenek bizonyos szabályszerűsé-gek, modellek. Az államrendszer ugyanakkor nem állandó, rövidebb-hosszabb időszak alatt jelentős változásokon mehet keresztül.

A Mediterráneum térségének államstruktúrája egyike a világ legrégebben fejlődő államcsoportjának. Nagyobb időtávban vizsgálva sajátosan alakult Dél-Európa három félszigetén, a földközi-tengeri szigeteken, Kis-Ázsiában és a szem-ben elhelyezkedő afrikai, közel-keleti partokon az ezzel sok tekintetben össze-kapcsolódó posztkoloniális államrendszer.

A három félsziget esetében az integráció-dezintegráció sajátos modelljeit figyelhetjük meg. Az Appennini-félszigeten a kisállami struktúra a 19. század-ban megszűnt és egységes állam, majd egységes identitás alakult ki, erősödött meg a 20. század folyamán. A belső integráció sikerét a dél-európai térség (kérdő-jelei ellenére) legsikeresebb modernizációs folyamata mutatja. A dezintegrált Itá-liából lett egységes Olaszország ma a G8 tagja, az EU negyedik legnagyobb gaz-dasága, a mediterrán térség – Franciaországot nem számítva – legerősebb állama.

Az Ibériai-félszigeten szintén integrációs folyamatok zajlottak le, egy olyan tér-ségben, melynek középkori kulturális, etnikai viszonyai sok tekintetben a 19. szá-zadi Balkánt idézték. Ennek ellenére Spanyolország a 15. századra a félsziget leg-nagyobb részét mégis egyesíteni tudta. Portugália hosszabb távon önálló maradt. A gyarmatbirodalom kialakítása, majd erőszakos felszámolása évszázadokig tartó belső hanyatlást, konfliktust és orientációs zavart eredményezett mindkét ország-ban. A 20. században viszont a belső társadalmi integráció erősödése már sikere-ket is eredményezett. A területi autonómiák rendszere, a regionális önkormányzati-ság keretei lehetővé tették a sikeres kooperációhoz szükséges belső konszenzust, de legalábbis a kompromisszumok rendszerének létrejöttét. Az erősödés külső felté- teleit az európai szervezetekbe való belépés lehetősége teremtette meg. A spanyol-


56

országi integráció sikere az 1990-es évek gazdasági expanziójában mutatkozott meg. Mind Spanyolország, mind pedig Portugália sikeresen tudott az egykori gyar-matbirodalmaik által kínált gazdasági lehetőségekre támaszkodni.

A Balkán-félsziget sorsa másként alakult. A másik két félsziget esetében a földrajzi környezet, illetve a társadalom kulturális mintázata feltehetőleg jobban kedvezett az egységesítő törekvéseknek, továbbá bizonyosan szerepet játszott a földrajzi lezártság is. Az Ibériai-félszigetet a Pireneusok, az Appennini-félszige-tet az Alpok vonulatai zárják le. Rajtuk keresztül az Afrika felé vezető útvonalak kevésbé határozzák meg lakosaik életét, mint a Balkán esetében az ázsiai kapcso-latok. A Balkán földrajzi szerkezete bonyolultabb, az egységesítő törekvéseknek kevéssé kedvez. Kulturális mintázata a három félsziget közül a legbonyolultabb. Nem csupán az etnikai és kulturális, hanem a vallási és életformabeli különbsé-gek is jelentősebbek. Stratégiai szerepe a fontos útvonalak (a Duna-völgy, a Via Egnetia, a Belgrád-Thesszaloniki út, a Boszporusz-Dardanellák tengeri út stb.) miatt sokkal jelentősebb. A félsziget ellenőrzése a „külsők” számára sokkal fon-tosabb volt, mint a két másik esetben, ezért az integrációs törekvések többnyire kívülről jelentkeztek. A rómaiak (akik első ízben egyesítették a teljes félszigetet), a bizánciak és az oszmánok voltak a meghatározó szereplők az integrációs folya-matokban. Időről-időre felmerült a belső egyesítés igénye is (bolgárok, horvátok és szerbek), de ezek a törekvések sikertelenek maradtak. A nagyhatalmak érde-kei a félsziget integrációja ellen hatottak, így jött létre a máig fennmaradt, mindig újraképződő, elaprózott államstruktúra (balkanizálódás).

Kis-Ázsia esetében a területi integráció az utóbbi félezer esztendőben meg-valósult. Kemál Atatürk ezt az integrációt a török nacionalizmus égisze alatt – éppen a nem török jellegű területek elvesztése árán – végigvitte. Az új nem-zetállami rendszer sikeresen váltotta fel az oszmán millet rendszert. A 20. szá-zad elején az örmény kérdés (még az oszmán idők végén), később pedig a kur-dok önállósági vágya intézett kihívást a kemalista politikának, de érdemben nem jelentett fenyegetést számára. Az első világháborút az oszmánok elvesztették, de a kemalista politika a török nacionalizmusra támaszkodva az egyetlen sikeres korrekciót tudta végrehajtani a versailles-i békerendszer keretében. A 20. szá-zadban egy napjainkig tartó sikeres (bár nem kérdőjelek nélküli) modernizációs folyamatot figyelhetünk meg Törökországban.

A jelentős szigetek (Ciprus, Rodosz, Málta, Szicília, Korzika, Szardínia) közül mindegyik hordoz rövidebb-hosszabb időtartamra visszatekintő állami önállósá-got. Önálló szereplőként jelentőségük csekély, de stratégiai értékük folyamato-san fennmaradt. A térségbeli nagyhatalmi vetélkedésnek folyamatosan célpontjai voltak, maradtak. Történelmük, politikai berendezkedésük alapvetően követő jel-legű. Szicília, Korzika és Szardínia esetében gyengébb-erősebb szeparatista, füg-

57

a dél-európai államok és kis-ázsia gazdaság- és politikai földrajzi sajátosságai

getlenségpárti erőkkel számolhatunk ma is. Ciprust a görög-török ellentét – az államterületet illetően is – megosztja (és nem csak 1974 óta).

A „túlsó parton” az afrikai, nyugat-ázsiai területeken a 20. század második felé-ben kialakult államstruktúrák a volt gyarmatbirodalmakhoz, egykori mandátumte-rületekhez igazodtak. Izraelt és Libanont kivéve ezek a területek az iszlám világá-hoz tartoznak. Nem nemzetállami keretek, hanem sajátos, egymással is szemben-álló politikai struktúrák jöttek létre, politikai- és gazdaságföldrajzi tekintetben is az egykori gyarmati kapcsolatrendszer él tovább (head-link városok, kulturális függő-ség, gazdasági függőség, nyersanyag-export nagy súlya stb.).

A mediterrán térség sokezer éves fejlődés révén érte el a mai állapotát és ez a páratlanul nagy időtávlat alkalmassá tette a térséget, hogy olyan vizsgálatok tere-pévé válhasson, amelyek tárgya a térség államterületi rendje. Az elmúlt évek-ben folytatott kutatásainknak az egyik iránya az volt, hogy értelmezzük az ún. Hartshorne-modellt, hogy mennyiben alkalmas napjaink államai politikai földrajzi struktúráinak értelmezésére. Ezt a vizsgálat nem a teljes állami körben, hanem Dél-Európa államainak körében történt. A vizsgálatok eredményeként még egy korábbi periódusban átalakítottuk a modellt, olyan szempontokat integrálva, melyek alkal-massá teszik azt jelenkori elemzéseink kiindulópontjává tenni (pap n. 2001).

Richard Hartshorne, amerikai geográfus a második világháborút megelőzően kezdte el kidolgozni politikai földrajzi világképét, majd az azt követő évtizedekben továbbfejlesztette azt (HartsHorne, R. 1954). Látásmódját, illetve a nevével fémjel-zett modellt a két világégés, és a dekolonizáció folyamatának körülményei határoz-ták meg. Napjainkra megváltoztak, módosultak az állami terekre hatást gyakorló tényezők. A dekolonizáció korának viszonyai között született modellje az állam-terekre ható centrifugális és centripetális erőkről részben idejétmúlttá vált. Éppen ezért egy korábbi könyvünkben (pap n, 2001) a modellt igyekeztünk újragondolni, a világ időközben alaposan megváltozott viszonyai figyelembe vételével.

A modell alapvető struktúráját ma is érvényesnek gondoljuk, viszont a korábbi-akhoz képest több új tényezőt kellett figyelembe vennünk a centripetális és centri-fugális erők között, míg mások jelentőségüket vesztették. Az elmúlt évtizedekben megnőtt a gazdasági tényezők súlya a kérdés kontextusában. A modell kidolgo-zásakor a nemzetgazdaságok határozták meg a világgazdasági teret, egy alapve-tően az indusztrializáció által meghatározott modellben. Napjainkban teret nyer-tek a szupranacionális tendenciák és alulról pedig megerősödtek a lokalitások, a helyi közösségek és a régiók, a gazdaság pedig felismerhetetlenül változott meg.

A társadalmi-gazdasági modell is megváltozott, különösen az utóbbi két évti-zedben. A korábbi indusztrializációs alapok, tényezők leértékelődtek, és helyü-ket átvették az egyre fejlettebb tudásra épülő, innováció alapú gazdaság ténye-zői, legalábbis a világ fejlett, ún. centrum-térségeiben. Az átalakulás nem ment


58

végbe geopolitikai átrendeződés nélkül. Egyes államok, közösségek, települések sikeresebben, mások szerényebb eredményekkel tudták az adaptációt végrehaj-tani. Bizonyos térségek (a harmadik világból, elzárkózó politikai, illetve társa-dalmi rendszerek) vélhetően akár hosszabb időre is kimaradhatnak ebből a moder-nizációs hullámból, és jelentőségük csökkenhet. Az elmúlt két évtized alatt elkez-dődött egy globális átrendeződési folyamat, melynek eredményeként az erősor-rend a világ egyes térségei között jelentősen alakul át. Az USA primátusát egy-előre nem érintve, de Kína, India, Brazília, Németország a nagyobbak, Lengyelor-szág, Spanyolország, Dél-Afrika, Törökország, Irán stb. a közepes méretű államok közül újrapozícionálták geopolitikai helyüket. Az átalakulás az állami-társadalmi berendezkedés számos elemét is érinti, ezek között az államok belső struktúrá-ját, funkcióit is. Az állami berendezkedés hol szelídebb reformok, hol drasztiku-sabb beavatkozások, valóságos társadalmi kataklizmák között megy végbe, de az új kihívások mindenütt felvetik az új formákban való megszerveződés kényszerét.

A vizsgálati kör államai egy olyan térségben helyezkednek el, amely három kontinens, világvallások, civilizációk találkozási pontja. Sok erőteljes törésvonal tagolja a teret. Részben államok között, többnyire azonban az államterekben fej-tik ki hatásukat. A globalizációs folyamatok megerősödésével ezek szerepe nő. Az államtereken belüli hatásuk a modell keretében vizsgálható. Az államközi viszonyban sokrétűen jelentkeznek a geopolitikai konfliktusok esetleg a kooperá-ciók, melyek az integrációs együttműködések alakulását befolyásolhatják.

A három kontinens – Európa, Ázsia, Afrika – találkozásánál fekvő térség min-denkoron a nagyhatalmi rivalizálások terepe volt. Hosszú ideig az európai regi-onális piac, majd a világgazdaság egyik centrumtérsége maradt. Innen indult a világ kolonializálását eredményező folyamat is9. Az európai Mediterráneum államai részben gyarmatosították a Földközi-tengertől délre és keletre fekvő nagymúltú államokat, egyes államrészeket. A térség a világ három nagy vallásá-nak, civilizációjának ütközőpontja. Az itt átvezető tengeri útvonalak ellenőrzésé-ért napjainkig tart a vetélkedés. A globalizáció korának alapvető politikai, állam-közi konfliktusainak meghatározó ütközési övezete lett.

Megállapíthatjuk, hogy egy évezredek óta szinte permanensen forrongó, átala-kuló térségről van szó, melynek államosodása máig nem fejeződött be. Jól tanul-mányozhatók itt a legkülönfélébb genezisű államok, új államosodás, határprob-lémák, etnikai alapú területi autonómia törekvések, regionalizáció, szeparatista törekvések, föderális átalakulásra törekvés, dekolonialista harc, magterület áthe-lyeződés, és még más problemák is.9 Genova és Velence középkori, tengeri birodalma mintául szolgált a portugál, részben a spanyol gyar-

matosítóknak is. Ahogy ma mondanánk: a genovaiak tőkével, humán erőforrásokkal és know-how-val be is szálltak az ibériai felderítő-hódító vállalkozásokba, a patrícius családok pedig összeházasodtak a spanyol-portugál arisztokráciával.

59


2. ábra: Az államterületre ható erők Dél-Európában az ezredforduló időszakában

Szerkesztette: PaP N. 2001: Törésvonalak Dél-Európában. PTE TTK KMBTK, p. 158.

Az állami bürokrácia, illetve a nemzetállamhoz, vagy éppen a korábbi bipolá-ris világrend követelményeihez szocializálódott szűk politikai osztály elvesztette korábbi képességeit a folyamatok kizárólagos irányításában. Számos új szereplő jelent meg a politikai küzdelmekben, erősödött meg: alapvetően alakultak át az erőviszonyok. Nem tudjuk és nem is akarjuk azonban ezen folyamatokat globális kiterjedésben vizsgálni, csupán a vizsgálati területként szolgáló országcsoportban tekintjük át ezt az átalakulást.

A nemzeti, vallási kisebbségek, a helyi identitások megbonthatják az állami egységet, vagy átalakíthatják azt, amint azt az elmúlt években Olaszországban, Törökországban, a volt Jugoszláviában, vagy éppen Cipruson láthattuk. A sze-cesszionista törekvések felerősödhetnek, ha jelentős területi fejlettségi különbsé-gek alakulnak ki az államon belül. Mindez azt hozta magával, hogy Európában az állami és a „közösségi” regionális politika az állam egységét megőrző ténye-zővé vált. Európában a „közösségi” intézmények működőképessége és az akti-vitás fenntartása megköveteli az államstruktúra bizonyos mértékű stabilitását. Ehhez meglehetős erőforrások és államközi együttműködés kapcsolódik. Ennek oka és következménye a demokrácia terjedése, a helyi közösségek megerősödése, a helyi, térségi kulturális autonómiák kiteljesedése. Az új infokommunikációs formák és eszközök a közösségszervezés új lehetőségeit eredményezték.

Az állami magterületek jelentősége nem csökkent, sőt talán még plasztiku-sabban jelentek meg a térségben, mint bármikor. Nagymértékben épültek be a


60

„metropol” városok globális irányító hálózatába. A perifériákon a tájékoztatás pluralizálódása, az állami, illetve az elitekhez kötődő tájékoztatási monopólium megtörésével (internet és mobiltelefónia) a kisebb társadalmi csoportok szerve-ződése, identitásépítése jutott erőforrásokhoz. Az államterületen belüli jelentősé-gük ezáltal megerősödött, befolyásuk, érdekérvényesítő képességük javult. Erre utalt többek között az 1990-es évek olasz válsága (Tangentopoli/Padania), vagy az elmúlt két évtizedben felerősödött államosodási folyamat /ld. a Palesztin Nem-zeti Hatóság kvázi állama (2005), Eritrea (1993), Montenegró (2006), Koszovó (2008) stb függetlenségének/ problémája.

A határterületekkel kapcsolatos viták ma is napirenden vannak az államok közötti kapcsolatokban. Az integrációs tendenciák egyszerre jelentik a „belsővé vált” területek közötti határok átlégiesedését, ugyanakkor a külső határok felke-ményedését is. Az EU-n kívüli térségekben a határok elválasztó szerepe, sokszor éppen katonai és/vagy politikai konfliktusok miatt felerősödött.

Az Európai Unió a határtérségek fejlesztésével, eurorégiós szerveződések támogatásával igyekszik csökkenteni a határ menti feszültségeket. Erre lehet-nek példák a dél-tiroli, vagy az isztriai térségben kialakult eurorégiók, illetve a Balkán új állami határai mentén alakult és támogatott kezdeményezések, az INTERREG programok térségbeli aktivitása, de ezt támogatja az EU szomszéd-ságpolitikája is a dél- és kelet-mediterrán térségben.

Mindezek a kérdések, viták ráirányítják a figyelmet kontinensünk kulturá-lis tartalmára és fogalomrendszerére. Európa és az „európaiság” történelmileg változó tartalmú fogalmak. Az egyes faktorok súlya az európaiságon belül idő-ről-időre változik. A térképző faktorok különböző területi egységeket, „formá-lis régiókat” jelölnek ki. Ezeknek a formális régióknak a határai képezik Európa törésvonalait, melyek helyenként többé-kevésbé megegyeznek az államhatárok-kal, az esetek többségében azonban államterületeket metszenek.

A nemzetközi geopolitikai szakirodalom néhány faktornak kiemelkedő jelen-tőséget tulajdonít. Az 1990-es évek egyik legnagyobb port felvert elképze-lése Huntington-nak a civilizációs határok szerepéről vallott elképzelése volt (Huntington, s. p. 2002). Az ideát megjelenése idején erősen vitatták, egyesek élesen elítélték. Részben önbeteljesítő jóslatként, részben pedig mert több alapja van, mint azt manapság a legtöbben el mernék ismerni, úgy tűnik sokak számára, hogy a világ geopolitikai történései egyes területeken mintha egy huntingtoni for-gatókönyvet követnének10. A konfliktusok részletgazdag és pontos elemzése álta-lában bonyolult és speciális okok, hatások eredőjeként mutatja be azt, ami végül 10 A huntingtoni idea sok tekintetben leegyszerűsítő, de nem alaptalan. Magyarországon – ahogyan más

országokban is – sokan vitatják. Vélekedésünk szerint sok a félreértés a Huntington által leírtakkal kapcsolatban, ami az egyik alapja az ellenérzéseknek (általában olyanok vitatják, akik nem is olvas-sák). A másik, és szerintünk fő ok, az az általában ki nem fejezett fenntartás, ami modelljének a val-

61


történik. Ezek között a kulturális-vallási jellegű okok gyakran szerepelnek más tényezők társaságában.

Napjainkban ugyanilyen nagy jelentőséget tulajdonítanak az ún. demokratikus euro-atlanti világban a demokráciákat és a nem demokráciákat elválasztó határ-nak is. Ez a határ sok szakaszon átfedést mutat az ún. Észak-Dél vonallal, vagy éppen a huntingtoni civilizációkat egymástól elválasztó határokkal. A demokrá-cia terjesztésének (ld. demokrácia-export) nevében az utóbbi években több hábo-rút is vívtak amerikai vezetéssel az euro-atlanti államok. Rövid távon a kudarcok képével szembesülhetett a világ közvéleménye (Szomália, Irak, Afganisztán). Az iszlám hívei pedig ezek kapcsán sűrűn emlegetik az egykori, őseik ellen vívott keresztes hadjáratokat. Ez nem más, mint a huntingtoni modell más fogalmakkal történt megfogalmazása az iszlám versus nyugati világ vonatkozásában.

A formális régiók önmagukban nem jelölhetik ki Európa területét és határait, minthogy az egy funkcionális és formális régió is egyben. Úgy tűnik számunkra, a területi egységek közti interakciók intenzitása mérvadó annak kijelölésében. Az interakciókat viszont nagymértékben befolyásolják a kulturális, nyelvi, faji, val-lási, gazdasági és még más tényezők is.

A vizsgálatra kiválasztott államok egy olyan térségben helyezkednek el, amely három kontinens, világvallások, civilizációk találkozási pontja. Sok erőteljes törésvonal tagolja a teret. Részben államok között, többnyire azonban az államte-rekben is kifejtik hatásukat. A globalizációs folyamatok megerősödésével szere-pük nő. Az államtereken belüli hatásuk a fentebb tagolt modell keretében vizsgál-ható. Az államközi viszonyban is sokrétűen jelentkeznek, részben az integrációs együttműködések alakulását (integrációs bővítés a szigetek és a Balkán vonatko-zásában), illetve az államközi viszonyt befolyásolják (euro-mediterrán partner-ség, a nyugat-ázsiai és az afrikai területek vonatkozásában).

Korunkban az államok feletti struktúrák folyamatos térnyerése figyelhető meg, elsősorban a kis és közepes méretű nemzetállamok rovására. A nagy és erős államok, államszövetségek viszont az új rendben is alapvető szerepet játszanak. A kétségtelen visszaszorulás ellenére az állami szint, mint az állampolgári lét egyik kerete, a politikai tér fontos szerveződési formájaként továbbra is létezik.

Indokoltnak tűnik tehát, hogy a térség országainak belső államföldrajzi struk-túráit röviden áttekintsük. A továbiakban 19 államot, illetve három függő terü-letet vizsgáltunk. Öt földrajzi keretben vettünk górcső alá: a három dél-európai félsziget, a mediterrán szigetállamok és az eurázsiai Törökország azok, melyeket egy-egy elkülönülő területi egységként tárgyalunk.

lásokhoz való erős kötődési miatt alakult ki a vallásfóbiától szenvedő nyugatias és a posztkommu-nista értelmiségben egyaránt.


62

Az Ibériai-félsziget és államai

Az Ibériai-félsziget a legnyugatibb a három dél-európai félsziget közül. Kiterje-dése 581.000 km2. Alakja ötszögletű, a nyaktól nyugatra szélesedő, északi és nyu-gati partját az Atlanti-óceán, keletit a Földközi-tenger mossa. Mediterrán, óceáni kontinentális és magashegységi éghajlati területek egyaránt előfordulnak rajta. Európának hagyományosan az egyik legelkülönültebb félszigete, sokáig úgy tar-tották, a Pireneusok túloldalán egy másik világ kezdődik.

A félsziget középső részét a 600-800 méter magas, a földtörténeti ókorból származó Meseta kiemelt, de lepusztult felszínű tönkje foglalja el. A fennsíkot a Kasztíliai választóhegység kettéosztja, a különböző arculatú Ó- és Új-Kasztí-liára. A kontinentális éghajlatú Mesetát délről a Sierra Morena, keletről az Ibé-riai-hegység, északról pedig a Kantábriai-hegység fogja közre, délen a Beatikai Kordillerák, északon pedig a Pireneusok jóval fiatalabb képződményei. Ennek megfelelően egészen más a megjelenésük. A külső erők még kevesebb munkát fejthettek ki rajtuk, magasabbak és merészebb, csipkés formakincs jellemzi őket.

A korábbi és újabb hegységek között besüllyedt területeken a folyók feltöltő munkája révén két medenceség alakult ki, délen az Andalúziai-medence, északon pedig az Aragóniai-medence. További síkságok a tengerpartok mentén jöttek létre.

A félsziget nevét ibér őslakóiról kapta. A pun (föníciai), a görög kolóniák, és a kultúrájuk sok elemét átvett ibér városok később maradéktalanul beolvadtak a rómaiak által kialakított településstruktúrába. Bár hódítók jó néhányszor érkeztek még ide, de a rómaiakhoz hasonló jelentőségű nem akadt, bár a nyugati gótoknak meghatározó szerepük volt a kora középkori államok megszervezésében. A 711-ben a Gibraltáron keresztül érkező arabok a félsziget déli részének kultúráján hagytak maradandó nyomot. A félsziget mai népei a reconquista harcai során alakultak ki, alakult ki identitásuk. A spanyol és a portugál állam az első gyarmatosító hatal-mak voltak, köszönhetően területük kivételesen alkalmas földrajzi fekvésének. A 17. századtól kezdődően megindult a két birodalom hosszú hanyatlása. A portugál gyarmatbirodalom utolsó területei már csak a 20. század végén váltak függetlenné.

A félszigeten három állam – az Andorrai Köztársaság, a Portugál Köztársaság, és a Spanyol Királyság – továbbá egy függő helyzetű területi entitás (Gibraltár brit gyarmati terület) terül el. Az államhatárok nagy stabilitást mutattak a múlt-ban, Európa legállandóbb határai közé tartoznak.

Andorra, a festői törpeállam a Pireneusok déli oldalán terül el. Az Andorrai Her-cegségről – erről a francia-spanyol társhercegségről – i.sz. 839-ből származik az első hiteles írásos emlék. A helyi legenda szerint Nagy Károly hozta létre. Állam-formája 1278-ban alakult ki. A lakosság zöme katalán, a többiek a francia és a spanyol nyelvet beszélik. A lakónépességnek csak kis hányada andorrai állam-

63


polgár, a kedvező gazdasági körülmények miatt sok a betelepülő. Fennmaradá-sát semlegességének és ügyes egyensúly-politikájának köszönhette. A minden-kori francia államfő és a spanyol Seo de Urgel-i püspök, mint államfők együtt, képviselőik útján gyakorolják a hatalmat. A lakosság megélhetésében a turizmus kiemelt szerepet játszik. Napjainkban a status quo és helyi, illetve regionális gaz-dasági érdekek adják létértelmét.

Portugáliát úgy is szokták emlegetni, mint „Európa párkányát”. A kontinens leg-nyugatibb, az Ibériai-félsziget peremén elterülő államára találó ez az elnevezés.

Területe kompakt, mindössze két szigetcsoport – a Madeira és az Azori-szige-tek – okoz igazgatási problémát (két autonóm régió). Az ország törzsterülete sajá-tos térszerkezetet mutat, a népesség, a gazdasági aktivitás és a települések a ten-gerpart irányába sűrűsödnek. Kimondottan tengeri ország, a belső, szárazföldi spanyol területekkel a kapcsolatok csak az integrációs folyamat előrehaladtával, az utóbbi néhány évtizedben erősödtek meg.

Az ország természeti adottságai jelentősen befolyásolják jelenlegi gazda-sági életét. Mediterrán klímáját kedvezően befolyásolja az Atlanti-óceán hatása, magasabb csapadékátlagot eredményezve. A többi mediterrán országnál maga-sabb az erdősültsége, területének egyharmadát borítják erdők. Az erdőkre tele-pült gazdaság fontos szerepet játszik a portugál gazdaság karakterének kialakí-tásában is. Például a paratölgyesekből kikerülő parafa termelése a világtermelés mintegy fele. Ezenkívül mediterrán fenyvesek és eukaliptusz adja az erdőgazdál-kodás főbb alapjait. Az olajfaligetek kitűnő minőségű olívát (olajbogyót) adnak, szőlőtermesztése pedig világhírű borok (portói, madeira) alapjául szolgál.

A mezőgazdasági termelés természeti alapjai kedvezőek, ugyanakkor eredmé-nyei szerények. A fentebb már említett klimatikus hatás optimális a mezőgazdál-kodás számára. A tengerpartot széles síkság szegélyezi, a Mezeta lealacsonyodó peremhegységei pedig nagyrészt lankás dombvidékké szelídülnek területén.

A bányászat különféle ritka érceket termel ki nem túl nagy mennyiségben, ezek közül a wolfram és az uránérc emelkedik ki jelentőségében. Csekély meny-nyiségű antracitot bányásznak, a szénhidrogéneket ellenben úgy importálják. A Mezeta felől érkező folyók energiáját vízierőművek sora hasznosítja.

Az önállóságát 1143-ban elnyert állam történelme összeforrott az Atlanti-óce-ánnal. A reconqiusta harcait követően a figyelem rövidesen a tenger, illetve a ten-geren túli térségek irányába fordult. A 15. század elejétől kezdve hatalmas gyar-matbirodalmat hozott létre, melynek utolsó megmaradt eleme az 1999-ben visz-szaadott kínai Makaó volt. Szárazföldi határai 1267 óta változatlanok. Meghatá-rozó formálója volt történelmének az 1926 és 1974 közötti konzervatív diktatúra.

Az ország geopolitikai fekvésének és második világháborús semlegességének köszönhetően a nyugati politikai rendszerbe be tudott illeszkedni. Ugyanakkor


64

gyarmati jelenlétének fenntartása kimerítette anyagi forrásait és végül a „szeg-fűk forradalma” néven emlegetett demokratizációs célú katonai puccs gyarmatai feladását és a szovjet katonai beavatkozás fenyegetésének elhárítását követően az európai integrációs struktúrákba való illeszkedését eredményezték.

A köztársasági államformát az 1910-es polgári forradalomban nyerte el. Jelen-legi alkotmányát 1976-ban fogadták el, berendezkedése parlamentáris demokrá-cia. A törvényhozás 250 tagú, mely mandátumok döntően négy jelentősebb párt között oszlanak meg. A közigazgatás a 18 (szárazföldi) kerületre és 2 autonóm tengeri körzetre támaszkodik (Asores és Madeira). A köztársaságnak van elnöke, de a hatalom súlypontja a miniszterelnök.

Az ország hagyományos, kiemelten fontos partnere az Egyesült Királyság. Ez a viszony a legutóbbi időkig megőrizte jelentőségét. A spanyol-portugál viszony-rendszert sajátos kettősség jellemzi. A szárazföldi határok páratlan stabilitást mutatnak. Egy rövid időszakot leszámítva (1580-1640), amikor a portugál korona a spanyol uralkodóra szállt, a két ibériai állam elkülönülten, és viszonylag béké-sen élt egymás mellett. Az utóbbi évszázadokban az ország területe a napóleoni háborúk idején élt meg külföldi megszállást (1801-1811). A portugál érdeklődés a 20. század végéig a tengerentúl irányába mutatott. Az egykori gyarmatbirodalom tagjaival napjainkig megőrizte kapcsolatait. A nyelvi-kulturális kötődés hatása napjainkban is erősen megjelenik a brazil, angolai, mozambiki, kelet-timori, makaói kapcsolatrendszerében. 1996-ban hozták létre a Portugál Nyelvet Beszélő Államok Közösségét (CPLP).

Az állam az euro-atlanti kapcsolatrendszer keretei között él. Salazar (a kor-szak névadó diktátora) ügyes külpolitikát folytatott a második világháború alatt, és kisebb módosításokkal át tudta menteni önkényuralmi rendszerét. A NATO-nak alapító tagja volt, és a hidegháború évei alatt az atlantizmus szilárd bástyája maradt. Az 1974-es forradalom idején radikális baloldali csoportok felvetették – sikertelenül – a szocializmusba való átmenet perspektíváját, de végül a rendszer átalakítása a nyugat-európai minták alapján zajlott le.

Az EGK-hoz csatlakozás 1986-ban szimbolizálta az európai kapcsolatrendszer újraértékelődését. Az 1960-as évektől kezdődött meg az a folyamat, hogy portu-gálok tömegesen jelentek meg vendégmunkásként az európai munkaerőpiacon. Franciaországban, Luxemburgban stb. százezres tömegben érkeztek.

Az EGK-hoz (utóbb az Európai Unióhoz) való csatlakozás átalakította a portu-gál-spanyol kapcsolatrendszert, és a csatlakozás révén megnyíló fejlesztési forrá-sok a modernizációban nagy lépések megtételét tette lehetővé.

A portugál társadalom antropológiai, nyelvi és vallási szempontból is meg-lehetősen kompakt. A társadalom portugál nyelvet beszél és római katolikus. A kisebbségek aránya 3-4%, ők jórészt afrikai bevándorlók, illetve a volt portugál

65


gyarmatokról származnak. Sajátos csoportot alkotnak az 1970-es évektől kezdő-dően az anyaországba visszavándorolt telepesek, köztük külön is számon tartják a brazilokat.

Az elmúlt egy évszázad alatt a népességszám megduplázódott. A lakosság magas természetes szaporodása csak az utóbbi időben csökkent le. Népesedésé-nek a jellemző mutatói összességében kedvezőtlenek, ami rámutat a kései moder-nizáció problémáira. A népsűrűség magas, és az adott gazdasági szinten az orszá-got túlnépesedettnek tekinthetjük. A népességfelesleget hagyományosan a kiván-dorlás vezeti le. A városi lakosság aránya meghaladja a 66%-ot.

A jelentős városok a tengerparton helyezkednek el. Fejlődésük fő alapja sokáig a kikötői funkció volt. Az ország legnagyobb városa, a főváros Lisszabon, mely a Tejo torkolatában épült fel (2.661 e). Más nagyvárosok még Porto, Setubal, Coimbra, Braga és a madeirai Funchal.

Az országot jellemző aszimmetria – miszerint a népesség és a gazdasági akti-vitás a tengerpartra koncentrálódik, azon belül is elsősorban az északi terüle-tekre – történelmi és földrajzi okokkal függ össze.

Különösen nagy a népsűrűség az óceáni klíma alá eső északi területeken, ahol a lakosság szórt településeken és falvakban él. Ez az ország magterülete, innen indult el az arabok elleni felszabadító harc. A térség erőforrásainak – kitűnő mezőgazdasági adottságok – leértékelődésével megindult a kivándorlás, koráb-ban a gyarmatokra, főleg Brazíliába, újabban Franciaországba, Luxemburgba.

A déli területeken évszázadokig fennmaradt a mór uralom és örökségeként más települési és gazdasági szerkezet alakult ki, mint északon. Északon a jó mezőgazdasági adottságok nagyobb lélekszámú népesség eltartását tették lehe-tővé. Az uralkodó birtokméret kicsi maradt, és a szabadparaszti gazdaságok a szórt településstruktúrának kedveztek. Ezzel szemben délen az aszályos klíma és a reconquista után kialakult latifundiális birtokstruktúra csak gyérebb népes-ség kialakulását tette lehetővé. Északról dél felé haladva a tanyás településtípust előbb a falvas, majd az óriásfalvas váltja fel.

A tenger szerepe meghatározó a portugál nép életében. A halászat, az árufor-galom, az utóbbi évtizedekben pedig a turizmus döntően a tengerpartokon jelent-kezett. Az ipar fejlődésére is a tengerparti városokban alakultak ki a legjobb tele-pítési feltételek.

A belső szárazföldi területeken rurális települések alakultak ki, melyek fejlő-désükben sok esetben megrekedtek és népességük – ha nem távozik külföldre – az országon belül Lisszabon, illetve Porto agglomerációjába települ át.

A portugál gazdaság az EU régi, 15-ös csoportjában számos mutató tekinteté-ben az utolsók között kullogott.


66

A portugál állam regionális értékelése egyrészt az említett észak-déli tagolt-ság (észak-, közép- és dél-, valamint a szigetek), valamint a történelmi tartomá-nyok (Algarve, Alentejo, Estremadura, Beira, Tras os Montes, Entre Minho e Douro) keretében vizsgálható.

Határai ritka tartósságot mutatnak, a középkor óta változatlanok. A spanyo-lokkal folytatott viszonyra hagyományosan a verseny jellemző. A történelem folyamán a spanyolok általi bekebelezéstől való félelem időről időre megjelent. Perszonálunió formájában 1580 és 1640 között élt spanyol uralom alatt. 1807-ben az országot egy spanyol-francia alku keretében felosztották. Az európai integrá-ciós folyamat eredményeként a korábban a spanyol gazdasággal csak nagyon kis mértékben összekapcsolódott portugál gazdaság rohamosan spanyol befolyás alá kerül. Két kisebb súlyú területi vita is fennáll a két állam között11.

A portugál állam felelősséget vállal egykori gyarmataiért. Macau 1999-ben került vissza kínai fennhatóság alá (Wank, r. – laMas, n. 1999). Vitát folytat Indonéziával Kelet-Timor kérdése kapcsán. Kelet-Timor szuverenitása, a kelet-timori keresztények emberi jogi helyzete és a Portugáliában élő timori diaszpóra egyes tagjainak kérdése hosszabb ideje feszültséget képez a két ország viszonyá-ban. Kelet-Timor ugyanis nem mostanában szabadult fel a portugál koloniális fennhatóság alól, hiszen már 1975-ben elnyerte függetlenségét (igaz, mindössze 9 napra). A portugál gyarmati státusz megszűnte után viszont indonéz megszál-lás következett. A függetlenség helyreállításáért vívott küzdelmükhöz a keresz-tény kelet-timoriak szilárd támogatást kaptak Portugáliától (pl. a menekültek egy része menedékre és támogatásra lelt az ibériai országban). Az 1999–2002 közötti időszakban vált nemzetközi beavatkozással újból függetlenné, de az indo-nézek által támogatott milíciák, fegyveres csoportok napjainkban is folyamatosan fenyegetik a társadalmi, politikai stabilitást a szigeten (2007-ben pl. egy puccskí-sérlet hiúsult meg).

Spanyolország a legnagyobb kiterjedésű a három ibériai állam közül. Ásvá-nyi nyersanyagokban igen gazdag. Vasérc, szén, higany, különféle színesfémek, kálisó igen nagy volumenben fordulnak elő, és hosszabb ideje vonzzák a hódító-kat a területre, illetve a spanyol iparosodásnak is sokáig elsőrendű alapját adták.

11 Olivensa/Olivença egy etnikai jellegét tekintve portugál település, mely a 19. század elején került spa-nyol kézre és bár komolyabb konfliktus nem alakult ki, de a portugál fél napirenden tartja a település hovatartozásának ügyét. Az utóbbi időben a portugál közvéleményt egyre inkább foglalkoztatja ez a kérdés. Egy másik vitatott területi vita a portugálok által felügyelt, de lakatlan Salvage-szigetekkel kapcsolatos, amelyek a Kanári-szigetektől délre helyezkednek el. A spanyol fél (1881-óta) vitatja a portugál fennhatóságot és incidensek történtek. Spanyol halászok kerültek összeütközésbe a portugál hatóságokkal illegális behatolásért és halászatért, továbbá a spanyol légierő gépei többször, demonst-ratívan berepültek a zónába.

67


Területére elmondható, hogy a népek keresztútja. A sokszoros rátelepedés elle-nére a lakosság őrzi az ibériai eredet-, és ezzel együtt a kiválasztottság tudatot.

Az Ibériai-félszigetet a Pireneusok lánca elszigeteli Európa többi részétől. Déli irányban a keskeny Gibraltári-szoros inkább összeköti Afrikával, mint elvá-lasztja. Az afrikai hatás erőteljes nyomokat hagyott az ország történelmén, de mai életének szinte minden területén is.

A félsziget alapvető dilemmája az egyidejű egység és a megosztottság. Az egyesítő törekvések hagyományosan a belső, kasztíliai területekről indultak ki, míg ezzel szemben a partvidéken élő népek történelmük során igyekeztek önálló államokat kialakítani. A portugáloknak ez sikerült is. A baszkok, katalánok ilyen törekvései ellenben nem jártak tartós sikerrel. Alapvetően földrajzi tényezők hatására jelentős különbségek vannak a száraz, szegény és elzárkózó belső terü-letek (Mezeta, hegyvidék), valamint a gazdag, termékeny, a külvilág felé nyitott, kikötőkkel tagolt partvidék között (Vilar, p. 1984).

A spanyol állam a reconquista mozgalom nyomán az ibériai félsziget két akkori legnagyobb állama, Kasztília és Aragónia egyesülésével jött létre 1469-ben. Napjaink politikai berendezkedése a Francisco Franco tábornok diktátor halálát követő demokratizáció során alakult ki. Mai berendezkedését az 1978-as alkotmány rendezi. Államformája alkotmányos monarchia, melyben a törvény-hozó hatalmat a két kamarás parlament gyakorolja. Az uralkodó az államfő és a hadsereg főparancsnoka. A végrehajtó hatalom a választásokon többséget kapott párt által jelölt kormányfő kezében van, akinek munkáját a kabinet segíti.

Az ország a 20. században, a diktatúra idején elszigetelődött. A demokrati-kus átmenetnek köszönhetően külső kapcsolatrendszere fejlődésnek indult, és 1982-re a NATO, 1986-ra az Európai Gazdasági Közösség tagjává vált. Külpoli-tikai problémát elsősorban déli, afrikai szomszédsága jelent számára. Az Afriká-ból érkező a migrációs nyomás társadalmi-gazdasági feszültségeket és biztonság-politikai bizonytalanságot okoz.

A spanyolok mellett a katalán, a gallego és a baszk kisebbség jelentős ará-nyú. A baszk és a katalán népesség körében a mind szélesebb körű autonómiá-nak a támogatottsága magas, de a függetlenségnek is vannak hívei. A cigányság nagymértékben asszimilálódott12. A bevándorlás miatt az észak-afrikai népes-ség, illetve a kelet-közép-európai vendégmunkások aránya növekvő. Egy 2007-es becslés szerint az országban élő külföldiek száma 4,5 millió, valójában azonban ennél is nagyobb lehet13. 12 A cigányságnak több csoportja is él az országban, számuk meghaladja a 700 ezer főt.13 A kormányzati források szerint 2007-ben 4,5 millió migráns élt Spanyolországban. Független szak-

értők szerint azonban ez a szám 4,8 millió is lehet. A létszámuk 10 év alatt megtízszereződött! Az ezzel járó szociális feszültség igen nagy. (Poblacion extranjera por sexo, pais de nacionalidad y edad. Instituto Nacional de Estad’stica. Retrieved 2008-08-13.)


68

A spanyol államon belüli centrifugális és centripetális erőket valamiképpen egyensúlyban tartani szándékozó politikai törekvések időről időre hol a közpon-tosítás, hol a decentralizáció eszközéhez nyúltak az elmúlt évszázadok folyamán. Az 1978-as alkotmány – annak beismeréseként, hogy nem sikerült létrehozni a kasztíliai dominanciájú egységes spanyol nemzetállamot – széleskörű autonómiát (17 comunidades autonómas) adott az állam keretei között, a Spanyolországban élő népeknek. Így próbálták kifogni – nem is sikertelenül – a szelet a szeparatista szervezetek vitorlájából.

A területi igazgatás ügye azonban ma is politikailag kényes a katalán, baszk, gallego kisebbségi kérdés miatt. Napjainkban az autonóm régió alkotja a regio-nális önkormányzati rendszer alapját, melyet 1983-ra alakítottak ki. Az autonó-miák kialakítása a szeparatista tendenciák ellen egy megfelelő lépés volt, kérdés viszont, hogy hosszabb távon ezt a kisebbségek nem fogják-e a mind nagyobb önállóság, esetleg végül az önállóság feltételeinek megteremtésére felhasználni. A gazdaságilag leginkább prospreáló katalán területek esetében ez egy nem való-színűtlen folyamat.

3. ábra: A katalán települési tér14


14 A katalán szállásterület négy államra terjed ki. Hozzávetőlegesen 70 ezer négyzetkilométer területen mintegy 13,5 millió katalán él egy tömbben.

69


Az ország évtizedek óta célterülete a maghrebi térségből kiinduló migráci-ónak. Többnyire az agrárterületekre érkeztek, mint bér- és idénymunkások. Az 1990-es években jelentős változások történtek, az észak-afrikaiak mellett megje-lentek a romániai (köztük magyar) munkavállalók, akiknek még az óvatos becs-lések szerint is több százezres a létszáma.

Az eredetileg túlfűtötten katolikus spanyolság napjainkra rohamosan szekula-rizálódik. Ugyan a nem római katolikus keresztények mellett elhanyagolható az egyéb vallások és felekezetek aránya (muszlimok 1,2%), de a vallását nem gya-korlók, illetve ateisták aránya 32%-os.

Az ország városhálózatának központja Madrid, a főváros (3.228 e). A várost 1561-ben alapította II. Fülöp, mint az egységes spanyol állam szimbólumát. Jelen-tős város még a belső területeken Valladolid és Zaragoza. A jobb települési adott-ságokat kínáló tengerparti sávban sokkal több jelentős központ alakult ki, mint Barcellona, Valencia, Malaga, Cadiz, Sevilla, Oviedo, Santander, Bilbao, San Sebastian. Az ország belsejének mezőgazdasági jellegű területein falusias telepü-lések jöttek létre. A tengerparti sáv minden tekintetben urbánusabb jellegű. Nap-jainkban a városi lakosság aránya eléri a 80%-ot.

A migráció hagyományos formája a belső rurális térségek felől a tengerparti sáv, illetve a belső területek néhány nagyvárosa irányába mutat. A külföldi mun-kavállalás az Európai Unió országaiba, illetve az emigrációnak Latin-Amerikába is hagyományossá vált formái vannak. Az utóbbi években megjelent egy vissza-áramlás is, olyan országokból, mint Argentina, vagy Equador.

Az ország öröklött gazdasági bajait csak részben tudta orvosolni. Egészében jelentős mértékű modernizációt hajtott végre, melyben az infrastruktúra fejlesz-tése, jelentős gépgyártó ipar létrehozása és a tengerparti sáv idegenforgalmának fejlesztése játszott fontos szerepet. A regionális különbségek a tengerparti sáv egyes szegmentjei, illetve a belső területek között állnak fenn.

A fővárosnak, Madridnak az ország mértani középpontjában való kijelölése térracionális megfontolásokról, ugyanakkor egységesítő törekvésekről is árulko-dik. A város pénzügyi, kereskedelmi és ipari központtá fejlesztése, az országon belül a vasúthálózat sugaras jellege a főváros pozícióit erősítette. Külső határai Európán belül a legtartósabbak közé tartoznak, akár a spanyol-francia, akár a spanyol-portugál határt tekintjük15 (pounds, n.j.g. 1998) Területi vitákat folytat Marokkóval, Portugáliával és az Egyesült Királysággal. A brit gyarmat Gibraltár 6,5 km2 -én nem egészen 29.000 fő él, többségében spanyol anyanyelvűek. A sajá-tos közös történelmi élményanyag miatt erős azonosságtudat alakult ki bennük, ami azzal jár, hogy Gibraltárt sajátjuknak, és nem spanyolnak tekintik. Az afrikai partvidéken Ceuta és Melilla városai, valamint három sziget (Islas Chafarinas, 15 Leszámítva a Portugáliát feldolgozó fejezetben említett Olivensa/Olivença települést Estremadurában.


70

Penon de Alhucemas, Penon de Vélez de la Gomera) hovatartozása miatt Mad-rid vitát folytat Marokkóval, melyeket az észak-afrikai ország magának követel.

Spanyolországhoz tartozik még a Kanári-szigetek csoportja is, Afrika part-jai mentén, mintegy 1.000 kilométerre Cádiztól. Elzártsága és sajátos történelme miatt erős közösségi tudat alakult ki a helyi lakosságban. Az 1960-as években önállósodási törekvések jelentkeztek a magukat a guache őslakók leszármazot-tainak és így a spanyolokat gyarmatosítóknak tekintő, valójában spanyol nyelvű, főként Andalúziából származó szigetlakók között (nagYVáradi l. – pap n. 2004).

Gibraltár sziklája (6 km2) 1704 óta brit birtok, melyre Spanyolország igényt tart (Vilar, p. 1984). A sziklának eredetileg a nagy stratégiai jelentősége adta értékét, napjainkban ez már inkább gazdasági, illetve a helyi lakosság igényli a különállást. A nyugati-Mediterráneumnak ez az egyik rendezetlen területi prob-lémája.

Az Appennini-félsziget és államai

A mediterrán térség központi helyzetű, legnépesebb, változatos felszínű félszi-gete az Appennini-félsziget. A félszigeten három állam terül el: a csekély kiterje-désű Vatikán Állam, a San Marino Köztársaság, valamint az Olasz Köztársaság.A kapcsolódó szigetekkel (Szicília, Szardína és más kisebb szigetek) és a kon-tinenshez kapcsolódó Pó-alfölddel együtt földrajzi kiterjedése valamivel megha-ladja a 300 ezer km2-t. A félsziget Itália néven az ókor óta földrajzi egységet képez. Szerkezeti alapját az Eurázsiai hegységrendszer részét képező, több mint 1500 kilométer hosszú Appenninek adják. Északon az Alpok vonulatai zárják le. A tér-ségben három tektonikus lemez találkozik, így a szicíliai és campaniai térség geo-lógiai szempontból meglehetően nyugtalan. Számos – köztük igen pusztító – föld-rengést jegyeztek fel a történelem során. Négy aktív vulkán található a térségben.

A hegyvonulatok között több, folyók által feltöltött medenceség, parti félmedence fekszik. A Pó és mellékfolyói hozták létre a Pó-alföldet. Az Arno, a Tevere (ókori nevén a Tiberis) szintén létrehoztak kisebb medencéket, melye-ket a folyók hordaléka töltött fel. A medencékben a szántóföldi kultúráknak (főbb gabonafélék a búza, a kukorica, az árpa, és a zab), a dombvidékeken a klasszi-kus mediterrán termelvényeknek (olíva, szőlő) a művelése évezredek óta zajlik. Az ország területének mintegy 2/5-e művelhető a mezőgazdaság számára. A talaj kimerülése miatt jelentős meliorizációs munkálatokat kellett végezni. Az alacso-nyabb hegy- és dombvidékeken a fakitermelés és a külterjes állattenyésztés hatá-sára a környezet jelentősen degradálódott.

A Pó-alföld kontinentális klímája mellett a félsziget legnagyobb része a medi-terrán klímaterülethez tartozik. Ez alól a magasabb hegységek tetőrégiói kivéte-

71


lek, melyek a hegyvidéki klíma befolyása alatt állnak. A növényzet jellege a ten-gerszint feletti magassággal változik.

Az Alpok (1300 km hosszan) jelentős akadályt képez Európa törzsterületei irányában, de számos hágó évezredek óta utakat nyit, melyeken keresztül állandó kereskedelmi útvonalak jöttek létre a Baltikum és Németalföld irányába.

A terület történelme (duggan, C. 1998) az európai fejlődés szempontjából is kiemelkedő jelentőségű. Az antik civilizációs magterület részeként hatása kisu-gárzott egész Európára, illetve hatást gyakorolt az egész mediterrán térségre, beleértve az iszlám világot is. A Római Birodalom központi területe volt egészen az i.sz. 4. század végéig. Nyelve, kultúrája (a latinitás és hatása) napjainkig meg-határozza a Rajna-Duna vonaltól délre elterülő térségek életét.

A római idők kulturális egységesülési terminusát a népvándorlás időszaka zárta le és forgatta fel az itt élők életét. Ezen időszaktól kezdve alapproblémája Itáliának az egység vagy megosztottság. A különböző germán, észak-afrikai és arab stb. néptöredékeket kulturálisan a többségi népesség sikeresen magába olvasztotta és kultúrájának az alapvonásait is megőrizte. A relatív politikai egy-ség azonban csak a 19. században jött létre az ún. Risorgimento (felemelkedés, v. feltámadás) során.

A politikailag sikeres nemzetegyesítés az első világháború időszakában lezá-rult. A még olasz nyelvet beszélő területek (Korzika, egyes isztriai és dalmát városok stb.) tartósan kívül maradtak az új állami kereteken. Az olasz államot korlátozott gazdasági, katonai és politikai ereje az európai hatalmak második vonalába engedte csak. A periférikus jellegű déli, részben középső területek fel-zárkóztatására, modernizációjára több kísérletet is tettek, melyek a 2. világhá-ború utániak jelentős eredményeket hoztak. Az északi, később pedig az északke-leti és középső területek mutatóikat tekintve felzárkóztak Európa magterületéhez. Gazdasági és politikai stabilitása, demokratikus berendezkedése megerősödött. A NATO-nak és az Európai Gazdasági Közösségnek (ma Európai Unió) alapító tagja lett. Napjainkra, mint a világ egyik legfejlettebb gazdasági hatalma és az előbbi szövetségi rendszerek tagja igen nagy befolyásra tett szert (king, r. 1992). Kapcsolatrendszere a mediterrán térségben igen nagy jelentőségű.

A déli területeken (Mezzogiorno) a tengerparti sáv, illetve egyes nagyvárosok tekintetében jelentős fejlődés zajlott le, de az államterület duális megosztottsága nem szűnt meg. A megosztottság történelmi örökség, amelyet rövid távon aligha hagyhat maga mögött.

Az államterület legértékesebb része a termékeny Pó-alföld. Területe kitűnő hely-zeti energiával bír, hiszen két tengerre nyílik kijárata, északon hágók nyílnak Nyu-gat- és Közép-Európára, keleten útvonalak kötik össze Kelet-Közép- és Kelet-Euró-pával. Ez az olasz állam magterülete, innen kiindulva valósult meg Itália egyesí-


72

tése, és máig itt, a Milánó-Torinó-Genova háromszögben van az ország gazdasági központja. Az ország középső és északkeleti része az 1980-as években erőteljes fel-zárkózást hajtott végre. A déli területek és a szigetek, az ún. Mezzogiorno, néhány lokális siker kivételével az erőteljes állami és európai uniós segítségnyújtás ellenére sem tudta mérsékelni lemaradását (HorVátH gY. 1993; pap n. 2001).

Az olasz állami berendezkedés az Olasz Királyság megalapítását (1861) köve-tően az alkotmányos monarchia, az 1946-os népszavazás óta pedig a köztársasági államforma. A parlament kétkamarás berendezkedésű (képviselőház: 630 hely, szenátus: 326 hely). Az államfő a politikai stabilitásban fontos szerepet játszó köztársasági elnök, személyét a parlament választja. Ugyanakkor az államhata-lom csúcsán nem ő, hanem a miniszterelnök áll.

Az államtestben erőteljes centrifugális és centripetális erők működnek. Rövi-den összefoglalva a főbb centrifugálisakat: a félsziget népei történelmileg rövid ideje élnek egyazon államkeretben. A Risorgimento időszakában csak az állam-terület egysége jött létre, nem pedig a nemzeté. Jelentősek a nyelvi, kulturális különbségek, a „core area” erősen polarizált elhelyezkedése, a római központ és a magterület eltérő minősége éles politikai harcokat gerjeszt, nagyon jelentősek az Észak-Dél közötti gazdasági-fejlettségi különbségek.

A főbb centripetálisak: a világos, csak kevés helyen vitatott természeti hatá-rok, az infrastruktúra-hálózatok és a gazdaság mikroszövetének az egész ország területét egységbe kapcsoló hatása (jelentős gazdasági érdekek), az olaszok több-ségét átható állameszme megléte, az olasz középhatalmi ambíciók és az európai integrációs folyamat kohéziós hatása. A felvázolt erők eredője a regionális vs. föderális irányú átalakulás irányába mutat (pap N. 1997; 2001).

A közigazgatási berendezkedés régiókat/regione/ (20), megyéket/provincia/ (107), kiemelt szerepű városokat és communa-kat ismer. A főváros a közel 2800 éves Róma. Elsősorban fontos vallási, kulturális és adminisztratív központ. A környező Lazio tartomány ókori eredetű magterület. Az egységes Itália megte-remtésével – a nagyszámú nemzeti szimbólum miatt, valamint térracionális meg-fontolásokból – először Torinóból Firenzébe (1861), majd Firenzéből Rómába (1870) került át a fővárosi funkció. Róma napjainkban 2,6 milliós (2007).

Más jelentős városok még Milánó, az ország gazdasági központja, Firenze, Velence (Venezia), Nápoly (Napoli), Palermo, Torinó, Genova, Trieszt. Az önkor-mányzatok (communa) száma 8102. Húsz tartománya közül öt (Trentino-Alto Adige, Friuli-Venezia Giulia, Valle d’Aosta, Szardínia és Szicília) autonóm stá-tuszú, mely többletjogokat és -forrásokat jelent. Politikai törésvonalak ideológiai és területi alapon jelennek meg a pártstruktúrában. Erőteljesebb a bal-jobb meg-osztottság, szocialista, kommunista, zöld erők állnak szemben a keresztényde-mokrata és a nacionalista erőkkel. Utóbbiak mellett a Pó-vidék regionális érde-

73


keit képviselő jobboldali Északi Liga is felsorakozik. Ugyanakkor a politikai erők különböző térségekben erősek, így a pártpolitikának nem jelentéktelenek a terü-leti aspektusai sem. A pártok helyét Olaszországban egyre inkább a változó tar-talmú és összetételű pártszövetségek veszik át.

Népessége kulturálisan és nyelvileg viszonylag egységes. Az elismert kisebb-ségek (német nyelvű tiroliak, valdosztán franciák, szlovének, ladinok, az évszá-zadok óta Itáliában élő albán és görög közösségek délen stb.) mellett azonban meg-jelennek az erős területi identitással és különállással bíró népcsoportok is, mint a szicíliaiak és a szárdok. Több (antropológiai, nyelvjárási, kulturális, életmód és életszínvonalbeli) tekintetben is határozott különbség mutatkozik az északi és a déli területeken élők között. Az olasz nemzeti egységtudat azonban áthatja az ország népességét, mint azt az 1990-es években lezajlott, szétszakadással fenye-gető válság megoldása mutatta (pap n. 2001).

A lakosság több mint 90%-ban katolikus, ugyanakkor növekvő mértékben sze-kularizált. A népszaporulat alacsony, az idősek aránya a társadalomban növekvő. A lakosság kétharmada városokban él. A migrácó az országon belül erőteljes, a hegyvidékről az alföldekre és a tengerpartokra, vidékről a városokba, délről pedig északra irányul. Az elmúlt mintegy két évszázadban jelentős nemzetközi migráció is lezajlott. Főként a Mezzogiorno vidékéről, de egész Itáliából is ván-doroltak ki jelentős tömegek a két Amerikába, Ausztráliába, illetve Európa nyu-gati és középső területeire.

Az olasz gazdaság minden összehasonlításban a legfejlettebbek közé tartozik a világon. A mezőgazdaság a GDP 2%-át állítja elő és a munkaerő 9%-át foglal-koztatja. A termőterület negyede öntözésre szorul.

A hegyvidékekre a legeltetés és az erdőgazdálkodás jellemző. A legelők nem túl jó minőségűek, az állattenyésztés elsősorban az északi takarmánytermesztő területeken fejlett (szarvasmarha, juh, sertés, kecske, baromfi). Az erdők a meg-előző évszázadok kíméletlen kitermelését igencsak megsínylették. Pótlásukra az elmúlt évtizedekben jelentős telepítések történtek. Az állattenyésztés a tej- és hústermelésen kívül a hagyományos és magas színvonalú bőripar számára teremt alapanyagbázist. A fakitermelés a szintén nagyon jelentős és magas minőségű bútorgyártásnak ad alapanyagot.

Az ország egykoron az energiatermelésben élenjárt. Például a világ első nagy-üzemi geotermikus erőművét 1904-ben alapították a Firenze közelében található Larderellóban. Ugyancsak élenjárt a vízi energia előállításban is, mely terüle-ten már az 1950-es évtizedre kimerítette a lehetőségeit. Azóta a hőerőművekben növelik az energia-előállító kapacitást. A hazai készletek földgázból jelentősek, mellette kőolajból és szénből csak kis mennyiséget bányásznak. A növekvő szük-ségletek miatt mind nagyobb mértékben támaszkodik észak-afrikai (Líbia, Algé-


74

ria) importra. A bányászat főként különböző építő kőzeteket, ásványokat termel ki, mint márvány, habkő, bentonit, gipsz stb.

Az ipar (a GDP 29%-a) a termékek széles körét állítja elő. Járművek, fegy-verek, szerszámgépek, vegyipari termékek, elektromos háztartási eszközök, divatholmik, textíliák, kiegészítők, cipő és bőráru stb. szerepelnek a kiviteli cik-kek között, melyeknek fő felvevő piacai az USA, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia.

A szolgáltatások a GDP 69%-át termelik meg. Különösen kiemelt a szerepe a turizmusnak. Tengerpartjai, hegyei, sí-üdülő helyei, Róma mint a katolikus világ központja, kulturális öröksége, az olasz konyha és az életmód az egész világból vonzanak látogatókat. A fogadó infrastruktúra rendkívül fejlett. A világ 25 leg-fontosabb turista desztinációjának listáján 2004-ben az ötödik helyet foglalta el (WTO 2007).

Az ország regionális tagolt. A hagyományos ipari háromszög (Triangolo: Genova, Milánó, Torino) mellé az 1980-as években egy sor mutatójuk tekinteté-ben felzárkóztak az észak-keleti és középső területek is (Friuli-Venezia-Giulia, Veneto, Emilia-Romagna, Toscana). A déli területek (Mezzogiorno: Lazio két déli megyéje, a déli régiók és a két nagy sziget) az utóbbi fél évszázad hatal-mas invesztíciója ellenére nem volt képes felzárkózni, igaz, hogy a leszakadásuk viszont megállt (HorVátH gY. 1993).

Határai túlnyomó többségét a tenger és magas hegygerincek jelölték ki. A határok közül az ÉK-i és az ÉNy-i mutatott az elmúlt alig 140 évben bizonyta-lanságot. A Risorgimento befejezésének programjával a határokon túl élő olasz ajkú népességet háború útján próbálták integrálni Olaszországba. A határállandó-sági térképeken felfigyelhetünk egy tartós politikai határra az állam testében, ez a Nápolyi Királyság északi határa volt évszázadokig. Sajátos utóélete volt azzal, hogy pontosan egybeesett a ma már megszüntetett Dél Fejlesztési Alap működési körének északi határával (pounds, n.j.g. 1998).

San Marino Köztársaság. A köztársaságot a hagyomány szerint 301-ben alapítot-ták. Európa egyik legrégibb állama Közép-Olaszországban található. A Monte Titano hegyen és közvetlen környékén a földművesek és pásztorok állama hosz-szú időn keresztül meg tudta őrizni önállóságát kivételes stratégiai fekvése, erő-dítményei és ügyes diplomáciájának köszönhetően. Önmagukat a világ legrégebbi, folyamatosan létező köztársaságának tartják. Első alkotmányuk 1263-ból szárma-zik. A Risorgimento idején emigránsok (pl. Garibaldi) menedékhelye. Az olasz monarchiához nem kívánt csatlakozni, így az 1862-es védelmi szerződés biztosí-totta különállását. Megszállás alatt csak rövid ideig állt, 1944-ben. Lakói olaszok és „san marinóiak”. Nyelvük az olasz Emilia-Romagna-ban beszélt dialektusa.

75


San Marino a világ ötödik legkisebb állama. Napjainkban jövedelme főleg a turizmusból és a bélyegkiadásból ered. Mellette a mezőgazdaság és a kézműipar is fejlett. Az egyszerű gazdasági szerkezet nem jelent egyben szegénységet, az egy főre jutó GDP meghaladja a 27 ezer USD-t (pap n. 2001).

Vatikán Állam. A Róma történelmi belvárosában elkülönült teokratikus állam a világon a legkisebb. Az 1929-es lateráni szerződéssel jött létre, az évezredes múltra visszatekintő Pápai Állam utódja. A katolikus egyház tekintélye, befo-lyása, a vatikáni pénzügyi, kulturális, oktatási és tudományos intézmények az állam méretét meghazudtoló jelentőséget adnak a Róma belvárosában meghú-zódó kis teokráciának. Az Itália egyesítéséért vívott küzdelmek idején alternatí-vaként egy pápai vezetésű föderális államtípus kínálkozott, mely egyes elképze-lések szerint jobban megfelelt volna a hosszú ideig külön állami keretek között fejlődött olasz területek állami berendezkedésére (kiss a. 1975). Erről az elkép-zelésről az 1848-as forradalmi időszakban kiderült működésképtelensége, a pápa-ság pedig az olasz egység ellen fellépő retrográd erőként jelent meg. A Vatikán ma „diplomáciai nagyhatalom”, amely azonban inkább csak a spirituális szférá-ban fejti ki tevékenységét16.

A Balkán-félsziget és államai

A Balkán-félsziget átmenete északi irányba fokozatos, nincs világos természet-földrajzi határa. Talán a leginkább bevett lehatárolása folyókhoz kötődik, a Duna, a Száva és a Kulpa vagy az Isonzo adta elválasztás az, ami ma a leginkább elfo-gadott (pap n. – reMénYi p. 2007; konkolY s. 2006). Dél-Európa ezen harmadik félszigetének a lehatárolása a legproblematikusabb mind közül. Nincs olyan vilá-gos, hegység általi lehatárolása, mint a másik két félsziget esetében a Pireneusok, vagy az Alpok. Keleti irányban a Fekete-tenger, délen az Égei- és a Földközi-ten-ger, nyugaton a Ion-tenger és az Adria határolja. Egyesek még a létét is tagadják (helyette Görög-félsziget a déli területeken, Dunai-Európa az északin). A PTE-n működő balkanisztikai kutatócsoportunk vizsgálta a lehatárolás kérdését és az alábbi térképen szemléltettük annak eredményét (konkolY S. 2006).

16 Itt szükséges megemlíteni a Szuverén Máltai Lovagrendet is, mely afféle kvázi-állam, a nemzetközi jog alanya és bizonyos területiséggel is bír. Jelentősége főként spirituális.


76

4. ábra: A Balkán-félsziget lehatárolási koncepciói

Forrás: KonKoly S. 2006 alapjánIn: PaP N. szerk.: Balatontól az Adriáig. Lomart, Pécs p. 81. ábrájának felhasználásával

A határvonalak vastagsága a földrajzi határok „tudományos népszerűségét” mutatja.

A lehatárolási koncepciók sorrendje északról déli irányban:

A koncepciók sorrendje É-D irányban A lehatároló neve1. Duna – Dráva vonal Györffy I., Strömpl G. 2. Trieszt – Odessza vonal3. Duna – Száva – Trieszti-öböl Lóczy L., Cholnoky J. 4. Duna – Száva – Isonzó J. Cvijić5. Duna – Száva – Ljubljana – Goricia vonal G. Ricchieri6. a 46-os szélességi kör által határolt félsziget H. Renier7. Száva – Kulpa – Trieszti-öböl Mendöl T., Lóczy L.

77


8. Duna-delta – Isztriai-félsziget vonal Kogutowitz K. 9. Déli-Kárpátok vonulata Lóczy L., Cholnoky J., Mendöl T., Szabó P. Z.10. Duna – Száva vonal György A., Havass R. 11. a Duna vonala Tóth Z., Hézser A. 12. a Dinaridák gerincei Hézser A., Morgenstern H., A. Zeune13. Duna – Száva – Una vonal Tóth Z. 14. a Balkán-hegység vonulata A. Zeune, Morgenstern H.

15. Balkán-hegység – Sar Planina – Rigómező – Dinaridák Morgenstren H.

16. Szaloniki-öböl – Fekete-Drin völgye Cholnoky J.17. Szaloniki-öböl – Vlorei-öböl Mendöl T.

A félsziget névadója az erdős hegyet jelentő, keletnyugati futású Balkán-hegy-ség. Ezen túl még a Rodope, a Dinári-hegység, a Pindosz, illetve az északon a fél-szigetet részben lezáró Kárpátok adják a meghatározó vonulatait. Utazási nehéz-ségeket jelentettek, de áthatolhatatlan akadályt sohasem képeztek. A félszigeten nem alakult ki olyan központi medenceség, vagy fennsík, mely a településhálóza-tot, a népesség letelepedését úgy befolyásolta volna, hogy kedvezzen, egy a fél-szigetet átfogó egységes állam kialakulásának. A kis fél-medencék, medencék, folyóvölgyek, zárt hegyvidékek egy töredezett államstruktúra kialakulását segí-tették elő. A főbb utak (elsősorban a kiemelt szerepű Duna-völgy) DK-ÉNY irá-nyúak, a hegyeken való átkelés nem okoz és nem okozott nagyobb problémákat. A haránt irányúak alárendelten, kiegészítően jelentek meg. A térség rendszerint felvonulási terepül kínálkozott a térségbeli nagyhatalmak számára.

Meghatározó folyója a Duna, melynek vízgyűjtője kiterjed a félsziget nagy részére. További jelentős folyói, mint a Marica, Sztruma, Vardar/Axios, Száva, Kulpa, Timok, Drina, Neretva, Drin, sem hasznosíthatóságuk, sem pedig elvá-lasztó szerepük révén nem érnek fel a Dunával, szerepük lokális - regionális. Ugyanakkor igen nagy a szimbolikus jelentőségük a helyi társadalmak identitá-sában, vagy határ-, illetve határjelölő folyóként.

Klímája kontinentális, a déli és nyugati tengerpartokon mediterrán, vagy leg-alábbis mediterrán hatás alatt álló. Hatása leginkább az életmódban érhető tetten, nagyobb területi kiterjedtségben, mint a klímaterület. A belső területek medencéi kontinentálisak, a magasabb hegyvidékek a hegyvidéki övezetesség képét mutatják. A Balkán imázsában, képében a hegyvidék, illetve az erdőségek a meghatározók.

Természeti erőforrásokban gazdag a térség. A sokrétű felszínalakzat, a geoló-giai sokszínűség, az élőhelyek változatossága egy komplex, sokoldalú gazdasági tevékenységnek teremtette meg a bázisát. Szénhidrogének, kőszén, vasérc, külön-böző színesfém-ércek, építőkő bányászata zajlik. A változatos, termékeny talajok, a kedvező klíma sokrétű mezőgazdaságot eredményeztek (pap n. – VégH a, 2007; Mendöl t. 1948). Történelme nagyobb részében ugyanakkor a természet inkább a


78

mostoha oldalát mutatta az itt élőknek. Az erőforrások kiaknázása döntően a 20. századi modernizációs időszak következménye.

A településrendszer gerincét adó városhálózat szerkezetét nagymértékben a természeti tényezők, főleg a folyók és a hegyvonulatok futása határozta meg. Mellette, főként az elmúlt bő egy évszázadban a politikai széttöredezettség is nagyot formált rajta. A fővárosok mint primate-city-k dominanciája vált jellem-zővé (reMénYi P, 2009).

5. ábra: A Balkán 50.000 főnél népesebb települései

Forrás: nemzeti statisztikai hivatalok, Görögország esetében: Eurostat, Koszovó esetében: Thomas Brinkhoff www.citypopulation.de honlapja. Reményi P. 2009. p. 90.

A modern idők terméke egy új területi kategória, a Nyugat-Balkán. Ami korábban a Balkánt, tehát a kisállami nyomorúságot, erőszakot és elmaradottsá-got jelentette, azt mára ez a fogalom örökölte meg.

A Balkán keleti fele a társadalmi-gazdasági modernizációban (önmagához képest legalábbis) jelentőseket lépett előre az elmúlt 20 évben. A rendszerválto-zások időszakában itt is sor került erőszakos cselekményekre (romániai forrada-lom, bulgáriai török exodus, szófiai zendülés), de ez csak egy relatíve rövid ideig

79


tartott, a továbbiakban békésen alakult története. Az euro-atlanti integráció felada-tait, követelményeit többé-kevésbé mind Románia, mind pedig Bulgária teljesítette.

Jugoszlávia szétesésével az utódállamok sorsa szétvált. Szlovénia a 10 napos háborút követően gyors fejlődésnek indult és a térség legsikeresebb, stabil álla-mává vált. A maradék jugoszláv területek és Albánia ugyanakor hosszú időre káoszba és erőszakba süllyedt. Ezt a területet kezdték a nyugati diplomaták, poli-tikusok és biztonsági szakértők Nyugat-Balkánnak hívni (HóVári J. 2009). Az elemzésünkben magunk is kitüntetett módon foglalkozunk ezzel az állami körrel.

Görögország

Görögország a félsziget déli végződésénél elhelyezkedő és a legnagyobb (az ókorra visszanyúló) politikai hagyományokra visszatekintő állama. Természeti képét a tenger és a hegyvidék határozza meg. Mintegy 2000 sziget, továbbá a nagyon tagolt kontinentális tengerpart biztosítja, hogy az országban nem lehet a tengertől túlságosan távolra kerülni. A felszín ¾-e hegyvidék, a síkságok a ten-gerpartokhoz, illetve a hegyek közti medencékhez kötődnek.

A népessége 95%-a görög, csekély számban törökök és szlávok, illetve az albán határ mentén albánok élnek még. Társadalma sok tekintetben archaikus. A fővá-ros Athén, melynek agglomerációja a teljes lakosság 40%-át tömöríti és jelentő-ségben minden más várost elhalványít. Más fontos települések még Thesszaloniki és Iraklion. A lakosság mintegy 60%-a él városokban. Egy érdekes kérdés a görög diaszpóráé. Szerte a világon 14-16 millió görög él, akiknek az anyaországhoz fűződő kapcsolata általában elég erős.

Görögország esetében egy felépülő típusú államterületről van szó (pap n. 2001). Szembetűnő, hogy milyen erős centripetális erők fogják össze az országot. Népessége –nem kis részben a 20. századi etnikai tisztogatások, lakosságcserék nyomán –szinte homogén, a görög népesség aránya 96%, a görögkeleti vallásúak aránya 97%. A fenyegetettség tudata és a minden irányban történetileg terhes szomszéd-sági viszony egyike az összetartó erőknek. Athén a nemzeti szimbólumok rendkí-vül nagy hányadát tömöríti. Pireusz, az ország legnagyobb kikötője jól egészíti ki a főváros funkcióit, hiszen az állam területének jelentős részét szigetek alkotják. A közigazgatási rendszer rendkívül centralizált, ami tovább erősíti a nagy demo-gráfiai és gazdasági súlyú főváros helyzetét. A decentralizáció, a régiók kialakítása az utóbbi években indult meg, elsősorban külső, európai uniós hatásra.

A fellépő centrifugális erők közül a területi-fejlettségi különbségeket és a poli-tikai ideológiák mentén hasadozott, polgárháborús hagyományokkal terhelt poli-tikai kultúrát tekintjük kiemelkedő jelentőségűnek. Egyes szakírók megállapítása szerint erősödik az országban a nacionalizmus (préVélakis, g. 2007).


80

Határai az elmúlt 180 évben folyamatosan változtak az állam területének növe-kedésével. Hagyományosan vannak határ-, illetve területi vitái szomszédaival. Elsősorban Törökországgal és Macedónia FYROM-al vált feszültté a viszonya, csak részben területi kérdések miatt. Nem gondmentes a kapcsolata Bulgáriá-val és Albániával sem. Az elszigeteltség és a konfliktusos történelmi élmény-anyag terméke a fenyegetettség-érzés. Az ország a NATO-átlag több mint két-szeresét költi védelmi kiadásokra. Helyzete stratégiai szempontból nagyon érté-kes. A NATO-val, illetve az EU-val való szárazföldi összeköttetése, különösen az energiaellátása nem problémamentes (pap n. 1999a).

Kényes geopolitikai helyzetben van. Földrajzilag hosszú ideig elszigetelt volt az EU törzsterületétől. Ez a bolgár, román csatlakozással részben oldódott. Szomszédaival történeti (török), névhasználati (Makedónia), kisebbségi (albánok, bolgárok), vagy gazdasági kérdések miatt feszült a viszonya. A ciprusi megosz-tottság problémája a külpolitika konstans témája. A belpolitikában is éles szem-benállás jellemzi – az egyébként demokratikus – közéletet.

A görög gazdaság az Európai Unióban az egyik legutolsónak számít. A hagyo-mányos mezőgazdasági tevékenységet olyan szolgáltatások válttották fel, mint a turizmus, a hajózás, szállítmányozás, és a feldolgozóipari tevékenység. Regioná-lis feszültség a főváros és vidék, az északi perifériák (Épeirosz), az elszigetelt szi-getek viszonylatában jelentkezik (atanasZiu, H. 1982; pap n. 2001).

Bulgária

Bulgária a Balkán-félsziget keleti részén, a Fekete-tenger partján terül el. Termé-szeti tagoltsága hármas osztatú. Északon a Duna-menti síkság fekszik, középen, keletnyugati irányban a Balkán-hegység17 (melyet a helyiek Sztara Planinának /Öreg-hegyek/ neveznek) hármas vonulata terül el. A 18. században tévesen úgy gondolták, hogy olyan módon zárja le a félszigetet, amiképpen a Pireneusok az Ibériai-félszigetet, vagy az Alpok az Appennini-félszigetet. Ezért nevezték el a hegységről az egész félszigetet. Délen a Rila-Rodope masszívum vadregényes vidéke húzódik. A déli masszívum és a Balkán között húzódik a Trákiai-alföld (dineV, l. – MiseV, k. 1981). Agro-ökológiai adottságai jók, a mezőgazdasági szektora jelentős, többek között különleges (a globalizáció viszonyai között parti-kulárisnak tekinthető ezért is értékes) termelvényekkel. Jelentős szerepe van nap-jainkban is az élelmiszer-önellátásnak. Az állam alakja és mérete a 20. század ele-jén lejátszódott balkáni háborúk eredményeként változatosan alakult, a 3. táblázat összefoglalja a változásokat.

17 A balkan török kifejezés, mely erdős hegyet jelent (PN).

81


6. ábra: Görögország területnagyobbodásai és a lakosság növekedése

Forrás: PReveleKis, G. 2007: A Balkán. p. 132.


82

3. táblázat: Bulgária területnyereségei és veszteségei a 20. században

I-II. balkán háború neuilly-béke 1919 revízió a 2. vh alatt párizsi-béke 1947

Dél-Dobrudzsa elveszíti és Romániá-hoz kerül nem érinti

1940-ben a craiovai szerződéssel vissza-kapja

megtart-hatja

Pirini-Macedónia területnyereség - - -Macedónia - - 1941-ben megszerzi elveszíti

Nyugat-Trákia területnyereség elveszíti és Görögor-szághoz kerül 1941-ben visszaszerzi elveszíti

„nyugati határvidék18” - elveszíti és az SzHSz-királysághoz kerül 1941-ben visszaszerzi elveszíti

Pirot és Niš (mai Szerbia) - - 1941-ben megszerzi elveszíti

Szerkesztette: PaP n.

7. ábra: A Neuilly-i béke területi következményei18


Sorsa a magyar történelmi és politikai földrajzi eseményekkel távoli párhuzamot mutat. Az államszocialista időszakban Szófia a geopolitikai helyzetéből adódó elő-18 Az un. nyugati határvidék a következő városokat és környéküket jelenti: Strumica, Bosilegrad,

Caribrod (Dimitrovgrad).

83


nyöket a Szovjetuniónak való legmesszebbmenőkig való megfelelés révén gondolta maximálni. Ebből fakadóan riasztó politikai ortodoxia alakult ki. A zsivkovi-modell a szovjet szatellitrendszer egyik legkevésbé élhető társadalmi viszonyait, berendez-kedését eredményezte. Az 1980-as években a politikai intolerancia a törökség ellen irányult (erőszakos bolgárosítás, represszió, kivándorlás).

A népesség többségét a déli (vagy ant-) szlávok közé tartozó bolgárok alkot-ják. Az állam megalapítását 681-re teszik a történeti források (Aszparuh vagy Iszperih volt az első uralkodójuk). Az egykori névadó bolgár-törökök, akik az elitben maradéktalanul feloldódtak, ma már csak a keleties nosztalgiáknak képe-zik alapját. Ugyanakkor ma is jelentős arányt képviselnek az oszmán időszak-ból ide került törökök (kb. 800 ezer fő). Politikai súlyuk hasonló, mint a romániai magyarok pártjáé (RMDSZ), időről-időre a mérleg nyelvének szerepét játszák a kormányzásban. A szomszédos és nyomasztó népességi, katonai és gazdasági fölényben lévő Törökország pedig még különös súlyt, hátteret is biztosít szá-mukra. Az ország déli, hegyvidéki részén (Rodope) a bolgár nyelvű, muszlim vallású pomákok19 élnek.

További két számottevő kisebbség még a Pirinben élő macedónok20 továbbá a cigányok21. A cigány kisebbség helyzete részben a magyarországihoz hason-lítható, a szélsőjobboldali erők „érdeklődésének” előterében állnak. Egyébként a társadalmi intolerancia döntően ellenük irányul. A macedónok helyzete magyar szempontból távolról az erdélyi székelyekkel rokonítható. A többségi bolgár állás-pont szerint csak egy területi identitás alapján különülnek el a bolgárságtól, nyel-vük a bolgárnak egy dialektusa. Ennek megfelelően Szófia a macedón állami-ságot az elsők között (Ankarával együtt) ismerte el, de a macedón nép és nyelv különállását napjainkig vitatja.

A helyi politikai életben az erőszakcselekmények megszokottnak számítanak. A demográfiai erózió a természetes fogyás és az ideiglenes, vagy végleges emig-ráció miatt drámai mértékű az országban (a természetes fogyás -1,1%-os!). Nap-jainkra ez lett az egyik legjelentősebb problémája az államnak. A népességszám 7,2 millióra csökkent napjainkra (2009-es becslés), aminek az alacsony fertilitás mellett a másik oka a jelentős kivándorlás. A politikai berendezkedése konflik-tusos, ugyanakkor – a délkelet-európai környezethez képest –, viszonylag stabil-nak mondható (ilCHeV, i. 2005; fol, a. 2001). Az államigazgatás területi alapja a 28 oblasti (kb. megye).

19 A pomákok összlétszáma meghaladja a félmilliót (Bulgáriában, Törökországban, Görögországban és bolgár álláspont szerint Macedóniában és Albániában is élnek). Egységes identitásuk nem alakult ki. Bulgáriában mintegy 300 ezres közösségük él. A Macedóniában és Albániában élők önmagukat goránnak, vagy torbesnek nevezik, a helyi többségi társadalom muszlim macedónoknak tekinti őket.

20 A szakértői becslések szerint 200 ezer főről van szó, bár a 2001-es népszámlálási adat csupán 5000.21 A 2001-es népszámlálási adat szerint létszámuk 370 ezer fő.


84

A gazdaság szerkezete a fejlett államok jellegzetességeihez közelít (az ipar mintegy 20%-os, a mezőgazdaság mintegy 15 %-os arányt képvisel, a szolgál-tatások 65%-ot termelnek meg.) A szürke és a fekete gazdaság részaránya közel 40%-os. A privatizáció és zöldmezős beruházások révén a magángazdaság nap-jainkban uralkodóvá vált. Az EU-csatlakozás 2007-ben megtörtént. A jövedel-mek ugyanakkor alacsonyak, a munkanélküliség 20% körüli. Az országon belüli regionális differenciák nagyok, a tengerpart és néhány nagyváros környéke dina-mikusan, ugyanakkor ellentmondásosan fejlődik. Az általunk lehatárolt balkáni térségben itt található az egyetlen, jelentős kultúrdiplomáciai aktivitást mutató magyar kulturális intézet (Szófia). A magyarok megítélése pozitív, a gazdasági kapcsolatok, különösen a turizmus, fejlődnek. A közös EU- és NATO- tagság révén a politikai kapcsolatok is közeledést mutatnak. A nagymértékű korrupció és a magyar külpolitika megelőző évekbeli koncepciótlansága akadályozza a sta-bil kapcsolatok kialakítását.

Albánia

Európa legelmaradottabb, de szemmel láthatóan feltörekvő állama. Többszörösen duális jellegű ország. A nyugati, partvidéki, alföldies, mediterrán jellegű Alacsony-Albánia és a keleti, hegyvidéki, kontinentális Magas-Albánia nem csupán morfoló-giai, de életforma tekintetében is különbözik egymástól (MYftiu, g. 2001).

Az ország északi, fejletlenebb vidékét az albán geg klánok (általában örök ellen-zékiként), míg a fejlettebb, gazdagabb déli területeket az albán toszkok lakják. A kisebbségi csoportok közül a vlachok/aromunok említésre méltóak. A vallási identitásukat megvallók zömmel muszlimok (cc. 65-70%), kisebb részben ortodo-xok (cc. 25-35%), a római katolikusok (cc. 10%) északon élnek. Albániában mint a világ első hivatalosan ateista országában a vallástalanok jelentős arányt képvi-selnek (Becslések szerint a lakosságnak csak a 25-40%-a gyakorolja a vallását).A szkipetárok magukat a sasok fiainak22 nevezik, társadalmuk sok archaikus ele-met őriz23. A kérdés magyarországi kutatói között meg szükségesnek látjuk meg-említeni Réti György (réti gY, 2000) és Schütz István (sCHütZ i, 2002) nevét.

22 Az albánok országukat Shqipëria, azaz a „a sasok földje” elnevezéssel a 16. századtól illetik. A meg-nevezés, valószínűleg az ókori görögből származik. Ptolemaiosz, ókori szerző megemlékezik egy Albani nevű illír törzsről, de az itt élőket más elnevezéssel is illették történelmük során (arnaut, arberesh stb.)

23 Az albánok eredete meglehetősen vitatott. Bizonyos, hogy a Balkán-félsziget korai lakosai között kell keresnünk őseiket, illír, dák, illetve trák eredet is felmerülhet. A görög, római, szláv stb. egymásra telepedés erős nyomot hagyhatott a mai albán szállásterületen élők kultúráján, nyelvén és szokásain.

85


8. ábra: Az albán szállásterület kiterjedése Montenegróban, Koszovóban és Macedóniában

Forrás: Pándi L. 1997, p. 491. és/vagy Réti Gy. 2000, p. 64.

Szállásterületük kiterjed országhatáron túli területekre is, számuk mindössze-sen meghaladhatja a hat milliót. Albánián, Koszovón és Macedónián kívül kisebb nagyobb csoportjaik élnek a szomszédos államokban, helyenként politikai kérdé-seket is felvetve24. Az albán-görög viszonylatot megterheli egy – politikai föld-rajzi szempontból is – izgalmas kisebbségi kérdés, a csámoké25. Az albán diasz-póra létszámáról szélsőséges becslések láttak napvilágot. Az albánok szerint a világban szétszórva hozzávetőlegesen ugyanakkora számban élnek, mint a nem-zeti szállásterületen (mindösszesen 13-15 millió albánról beszélnek). Szakértők ezt vitatják (általában 8 millió főben szokták meghatározni a létszámukat). Nehéz igazságot tenni, ugyanis csak Törökországban 2,5 millióra, az USA-ban 1,5 milli-óra, Németországban 0,5 millióra teszik az albán eredetű lakosságot, amely nap-jainkra jelentős mértékben asszimilálódott. 24 Az arberesek (albánul: arbëreshë) az oszmán hódítás elől Dél-Itáliába menekült albánok. Nyelvük

egy archaikus dialektusa az albánnak. Számuk napjainkban mintegy 300 ezer fő. Egy másik toszk-albán csoport a Görögországban élő arvanik, vagy greco-albánok, asszimilációjuk előrehaladt. Mon-tenegróban Ulcinj környékén és a határ mentén, Dél-Szerbiában Presevo és Bujanovac opcinában él geg-albán lakosság. Egy kis csoportjuk Horvátországban él századok óta, akik mellé modern migránsok is érkeztek.

25 Csámoknak (chamok-nak) az Albánia és Görögország határterületén (Csamuria/Chamaria) élőket nevezzük, akiket a vallásuk szerint hol görögnek (ortodoxok), hol albánnak tekintenek (muszlimok). Számukat a szakértői becslések néhány százezerre teszik. Nyelvük a toszk egyik dialektusa. Enyhén szólva vitatott a közösség helyzete. A nemzetközi színtéren a fő támogatójuk Törökország.


86

Szükséges megemlíteni azt a különleges szerepet, amit Törökország töltött be az albánság életében. Az oszmán időkben számos albán jelentős karriert futott be a szultán udvarában. A szállásterület különböző részein a 20. században lezajlott üldözések26 elől csoportjaik gyakran Törökországban találtak menedéket, így az albánok száma ott is jelentős.

A legjelentősebb politikai földrajzi kérdése az albánságnak, hogy a nagy, föld-rajzilag és politikailag tagolt szállásterületét milyen politikai keretekben szer-vezze meg. A történeti hagyományok csak kevés útmutatást adnak ehhez, hiszen az albán államiság igen fiatal. A korábban négy oszmanli vilajetre kiterjedő népesség 1912-ben kikiáltott állama csak egy viszonylag szűk területre terjedt ki. Nagy-Albánia kialakításának ambíciója időről-időre újrafogalmazódik az albán nacionalisták fejében27.

A főváros Tirana (cc. 400 ezer). Elhelyezkedése térracionális, a fővárosi funk-ciók kiépültek, a város az „enveri” idők óta sokat fejlődött. Az urbánus népesség aránya az országban alacsony, mindössze 43% (2001). A nyugati parti városok, különösen Durrës, Albánia külvilági kapuja és a keleti irányú Via Egnetia kiin-dulópontja. A szárazföldi határai mentén sem az infrastruktúra állapota, sem pedig a szomszédsági viszonyok nem kedveznek az intenzív kapcsolatoknak. A Durrës–Kukës–Morinë főút kiépítése gazdaság- és nemzetstratégiai jelentő-ségű, a koszovói albán területek tengeri kijáratának minimális biztosításában. A tengeren keresztül kompjáratok biztosítják a kapcsolatot Olaszország és a mediterrán világ felé.

Geopolitikai jelentősége eredetileg az otrantói szoroshoz kötődött, egyéb-ként alacsony intenzitású volt a nemzetközi érdeklődés iránta. A 20. század sors-fordulói, a nagyhatalmi befolyás, a szomszédsági viszonyok változásai gyakori igazodásra késztették az albánokat. Az állam létrejötténél még főleg az Oszt-rák-Magyar Monarchia bábáskodott, később változó módon, de erőteljes hatást gyakorolt rá Olaszország.

26 Koszovóból több hullámban (pl. a szerb fennhatóság alá kerülést követően) kb 150 ezer geg-albánt, észak-Epiruszból 1944-45-ban muszlim csám-albánokat űztek el. Utóbbiak képviselői erőfeszítése-ket tesznek, hogy a kérdésre felhívják a nemzetközi közvélemény figyelmét.

27 Az 1870-es években szerveződött meg az albán nacionalista mozgalom. Az 1878-as San Stefanoi béke rendelkezett az albán területek felosztásáról is. Ez ellen szerveződött meg a prizreni liga és fel-kelés robbant ki egy az Oszmán Birodalom keretein belüli autonómia kialakítására. Végül annyit értek el, hogy az eredetileg tervezettnél kisebb területet csatoltak Görögországhoz és Montenegró-hoz. A pejai-liga 1895-ben szervezett felkelést a nemzeti mozgalom érdekében. A tengelyhatalmak által megszállt és kollaboráló Albánia 1941-ben érte el legnagyobb kiterjedését, ez volt a történelem legnagyobb albán állami képződménye.

87


9. ábra: Nagy-Albánia 1941-ben

Forrás: Pándi L. 1997: Köztes-Európa 1773-1993, p. 491. év/vagyRéti Gy. 2000: Albánia sorsfordulói. Aula, p. 64.

Volt időszak, amikor a jugoszláv kommunista mozgalom, a szovjet, majd a kínai szövetség jelentett orientációs pontot számára. Napjainkban a NATO tag-jává vált (2009). A népesség intenzív növekedése és migránsként való kibocsátása miatt Európa meglehetősen atipikus területének számít. Egyes szomszédai fenye-getésként élik meg az albánság demográfiai súlyának növekedését. Az elmúlt két évtizedben a szállásterületen több háborús konfliktus is kialakult, melynek részt-vevői között az egyik oldalon albánok álltak28.

28 Koszovóban egy új albán állam jött létre a szerb-albán összecsapásokat követő nemzetközi beavat-kozás (1999) eredményeképpen 2008-ban. Nyugat-Macedóniában az Ohridi Egyezménnyel zárul-tak az erőszakos cselekmények az albán paramilitáris csoportok és a macedón fegyveres erők között 2001-ben. Dél-Szerbiában Bujanovac és Preševo térségében 1999-2001 között került sor összecsapá-sokra.


88

A gazdaság állapota rossz, ugyanakkor javuló. A szürke- és feketegazdaság aránya becsléseink szerint mintegy 60%-os. Többféle ásványkinccsel rendelkezik (kőolaj, földgáz, króm, vasérc, rézérc stb.) A magyar gazdaság érdekképviselete nem hatékony Albániában, illetve az albánok lakta szállásterületen. Az évi egy-két ezer látogató Magyarországról, az elenyésző volumenű gazdasági kapcsola-tok messze elmaradnak attól a lehetőségtől, ami a magyarság pozitív megítélésé-ben rejlik Délkelet-Európa ezen sikerre ítélt népe által (CásZár Zs. – pap n. 2007).

10. ábra: Középkori államalakulatok és etnikai, politikai centrum-periféria viszonyok kivetítve az egykori (1945–1991) Jugoszlávia területeire

Forrás: Rogić V. 1995

A volt Jugoszlávia

A Balkán-félsziget nagy része politikai integrálásának modernkori kísérlete fűző-dik az 1. világháborút követően kialakult délszláv államalakulathoz. Többször megújuló formában hosszú ideig sikeresen kezelte a belső feszültségeket és nézett szembe a nemzetközi kihívásokkal is. Az Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban, majd a két Jugoszláviában is, a szerb politikai-katonai primátus mindvégig fenn-maradt, de a társnemzetek is értek el bizonyos vívmányokat, ami modernizáci-ójuk, kulturális fejlődésük szempontjából eredménynek minősíthető. Az egyes közösségek más és más módon és periódusokban, de pozitívan élhették meg a jugoszláv korszakot.

89


A délszláv népek nemzeti identitása kívülről zavarbaejtően bonyolult, de a világos határok megrajzolása a népcsoportok között még belül is vitatott29. Ezt a bonyolult etnikai komplexumot, mely partikularitásai megőrzésének a földraj-zilag erősen tagolt, hegyvidéki térség kedvezett, nehéz precízen leírni. A helyi identitásoknak, az egyes népközösségek különállásának egykori állami alakula-tok formálták ki az alapjait. A romanizált lakosságra történt kora középkori szláv rátelepedés mellett az itáliai, a magyar királysági és az oszmán külső hatások is sokat formáltak a képen. Az egyes csoportok etnogenezisében kiegészítőleg fon-tos szerepet játszhattak a vlachok (kitaniCs M, 2009).

A magyar geográfusok közül többen is foglalkoztak a kérdéssel (Mendöl t, 1948; koCsis k 1993). A kérdés nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő eredmé-nyeit Végh Andor és Reményi Péter fogalmazták meg, akik a kontakt-zóna elmé-let és a posztjugoszláv városhálózat politikai földrajzi vizsgálatának keretében hiteles képet rajzoltak a nemzetek kialakulásának térségbeli modelljeiről (VégH a, 2008; reMénYi P, 2009).

4. táblázat: A vallási és nyelvi jellegzetességek kapcsolata a nemzeti önmeghatározásban

Szerb Horvát Bosnyák

Vallás Görög ortodox (pravoszláv)

Római katolikus, Görög katolikus

Iszlám (Crkva Bosanska)

Nyelv 1 - Dialektus Što-dialektus, torlákŠto-dialektus, Ča-dialektus, Kaj-dialektus

Što-dialektus

Nyelv 2 - A „jat” reflexió, nyelvjárás e- ző, ije- ző e-ző, ije- ző, i- ző ije-ző (i-ző)

Szerkesztette: Végh A. 2008. doktori disszertáció

A délszláv népek integrációja a betelepülésüktől kezdődően egy izgalmas kér-dés. Az Adria és a Fekete-tenger közötti térségben élő népközösségek nyelve (leg-alábbis a közvetlenül egymás mellett élő szomszédok között) nem mutatott nagyon jelentős eltérést. A nagy törésvonalak nem is nyelvi határokhoz, hanem a vallási különbözőségekhez kötődtek. A nemzeti kibontakozást az is akadályozta, hogy az oszmán, vallási közösségekre alapozott millet-rendszer a nyugati társadalma-kétól eltérő viszonyokat teremtett. A délszláv integrációs törekvések részben hor-vát súlyponttal, az illír mozgalom30 keretében, illetve a Karadžić és Garašanin nevével fémjelzett (nagy)szerb törekvések keretében kerültek végiggondolásra a 19. század első felében. 29 A szerbek és montenegróiak (crnagoracok) önmeghatározása, vagy kettőssége a leginkább tipikus

ilyen kérdés. A bosnyákoknak, macedónoknak az elmúlt bő egy évszázadban alakult ki sajátos nem-zeti identitása.

30 Ljudevit Gaj (1809-1872) horvát politikus, nyelvész, író, az illírizmus legfőbb képviselője, szellemi vezetője. A mozgalom a jugoszlavizmust, a horvát, szerb és szlovén egység előmozdítását képviselte.


90

Egy sajátos politikai földrajzi képződményként jött létre a „Határőrvidék” (Krajinák). Ez a Habsburgok birodalmát a szultánétól elválasztó, bécsi katonai igaz-gatás alatt álló területsáv volt. Az ide telepített, magukat később részben szerbnek, részben pedig horvátnak valló határőrök nagy helyi autonómiával bíró militáns kul-túrájú közösségei a 19. század végén a szerbek által kezdeményezett délszláv egy-ségtörekvések, a 20. században pedig a nagyszerb törekvések támogatói lettek. Az 1990-es évek elején, Jugoszlávia felbomlásával ezek a szerb közösségek szálláste-rületükön miniállamok létrehozását kezdeményezték (13. ábra).

A 19. század második felében az Osztrák-Magyar Monarchiában (OMM) a trialisták az államberendezkedés átalakítását javasolták a szlávoknak a német és a magyar népcsoportok melletti egyenjogúsításával. Az uralkodó elitek ellenál-lásán ez megbukott, így az OMM nem válhatott a szláv, vagy délszláv integráció keretévé, ugyanakkor mégis fontos kiindulópontot jelentett, hiszen helyet, tanu-lási lehetőséget nyújtott a déli szláv népek értelmiségének, szellemi központjaik itt alakulhattak ki, továbbá modernizációs mintákat is kínált számukra.

Az integrációs törekvéseknek így az erősödő Szerbia vált a centrumává. A két szerb család, az Obrenović, majd a Karadjordjević dinasztián keresztül a monarchi-kus, személyességen keresztül megvalósuló integrációs kapcsolat a déli szláv népek között területi egységet teremtett. A két világháború közötti, ún. első Jugoszlávia szerb-horvát-szlovén kooperációját a szerb érdekek és hatalmi túlsúly egy nyersebb változata jellemezte. A 2. világháború előtti és alatti évek bebizonyították, hogy ezen a módon nem lehet a délszlávok közös államát fenntartani, a belső feszültsé-geket kezelni. A hosszú ideig működő, valós autonómiákon álló jugoszláv modellt Josip Broz Tito alakította ki31. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a belső tényezők mellett a külsők legalább olyan alapvető szerepet játszottak a sikerességében.

A déli szláv kommunista pártok, ellenálló csoportok a 2. világháborúban a megszállás alóli felszabadulást döntően saját katonai erőből, de nem jelentéktelen külső támogatással, maguk érték el. A hatalom legitimációjának ez évtizedeken át az alapja volt, és megalapozta Európa egyik legerősebb hadseregének is a belső tartását és külső tekintélyét.

31 Az autonómiák rendszere hosszabb idő alatt jött létre, de kifejlett változata csak 1974-ben született meg, az új, jugoszláv alkotmánnyal. Ennek keretében hat, széles jogkörrel bíró tagköztársaság (Szer-bia, Montenegró, Macedónia, Horvátország, Szlovénia és Bosznia-Hercegovina) továbbá Szerbián belül két autonóm tartomány (Vajdaság és Koszovó) képezte a rendszer területi kereteit. Az ekkor kialakított intézményrendszer aztán fontos szerepet játszott az önálló nemzeti fejlődében, a sajátos kulturális arculat kialakításában és a később kialakított független államok intézményeinek a megte-remtésében.

91


11.ábra: A szerb és horvát etnikai centrum-periféria viszonyok a második világháborút követően


A hidegháborús szembenállásnak a délszláv állam egyértelműen nyertese volt. A tömbön kívüliséggel, illetve az el nem kötelezett államok mozgalmában játszott vezető szerepével pedig nemzetközi tekintélyre is szert tett. A Nyugattól kapott kedvezmények nyomán korábban példátlan jólétet élt meg a társadalom, ami az egyébként represszív rendszert legitimálta, de ami erősen Tito személyéhez és politikájához kapcsolódott. A politikus 1980-as halálával jelentkeztek a rendszer részben lefojtott feszültségei és a külső feltételek romlásával párhuzamosan kiéle-ződtek a tagköztársaságok közötti ellentétek is. Az 1980-as évek második felében megszaporodtak a jelei a nyílt (szerb) centralizációs törekvésnek, ezzel szemben pedig megjelentek a többi népcsoport dezintegrációs törekvései is.

A 2. ábra keretében ismertetett modellnek a mintapéldája, ahogyan a délszláv föderatív állam alkotó elemeire hullott. Az etnikai alapú gyűlölködés, a vallási (civilizációs) ellentétek, a területi-fejlettségi különbségekből adódó gazdasági egoizmus, a bizonytalan belső határok, az egyes állami magterületek elitcsoport-jai közötti érdekellentétek együtt képezték a dezintegráció hatóerőit. A szétforgá-csolódási folyamatot ugyanakkor külső tényezők tették realizálhatóvá. A nemzet-közi rendszer átalakulása, a geopolitikai egyensúly megbillenése, és a jugoszláv belső viszonyok nem kellő mélységű nemzetközi ismerete adták a tágabb keretét az eseményeknek.

A hazai és nemzetközi szakirodalomban jelentős viták folytak és folynak ma is arról, hogy mennyiben volt szükségszerű Jugoszlávia szétesése. A mindennapok kis politikai baklövései, az intolerancia ellen felszólalók hangjának gyengesége, a nagyhatalmak közömbössége nyomán mozgásteret nyert szélsőséges csoportok vezetésbe kerülése olyan, kijavíthatónak tűnő „hibákként” jelentek meg, ame-


92

lyek időben történt kijavítása elkerülhetővé tehette volna a véres háborúkat. Ezzel szemben úgy véljük, hogy a dezintegráció már jóval korábban megkezdődött, mint az 1990-es évek eleje, és bár lefolyására több forgatókönyv is elképzelhető volt, de Jugoszlávia egybentartására nem volt esély, már az 1980-as években sem. A dezintegráció a kultúra, a gazdaság és a népesedésverseny területén már évti-zedekkel korábban megindult.

Az aszimmetrikus gazdasági fejlődés, az egyes térségek eltérő fertilitása, a belső és külső migráció, a nacionalizmus erősödése megnövelte az államban a centrifugális erőket. (A 11. ábra bemutatja a 2. világháborút követően alakult horvát és szerb centrum-periféria viszonylatokat a volt Jugoszlávia területén.) A szerb politikai-katonai elit különös ellentmondásként helyzete megerősítését, a szerb dominancia kétségek nélküli kifejezését kívánta, egy amúgy is kényes és borulékony egyensúlyi helyzetben. Elsősorban a külső feltételek megváltozása miatt, de az örökölt politikai kultúrából fakadóan is a dezintegráció elkerülhetet-lenül következett be.

Szerbia

Két nagy táji egységre tagolódik. Az északi pannon, alföldi térségre, melynek legnagyobb része a Vajdaság területére esik valamint a déli hegyvidéki és meden-ceségekből álló területre, mely már a Balkán-félsziget része. Az oszmánok elleni szabadságharc főleg ezen utóbbi területhez kötődik. Nyugaton a Dinári-hegység-ből, keleten a Kárpát-Balkán vonulatból és a köztük elterülő trák-makedón masz-szívumból, illetve az al-dunai medencéből tevődik össze.

Az ország fővárosa a Budapesthez hasonlóan nagy súlyú Belgrád (1700). Más fontos városok még Novi Sad (Újvidék), Smederevo (Szendrő), Kragujevac, Niš, Subotica (Szabadka), Zrenjanin (Nagybecskerek), Novi Pazar.

A természeti, társadalmi és politikai szempontból is nagy jelentőségű Morava-Vardar tengely (Belgrád-Niš-Szkopje-Thesszaloniki vonal) átjárást biztosít a hegyvidéken át Észak-Dél-i irányban. A történelmi országrészek az északi, fejlett mezőgazdaságú, multikulturális Vajdaság, a függetlenségi harcokban fontos sze-repet játszó Šumadija, a muszlim jellegű Szandzsák, továbbá a de facto elszakadt, és a nemzetközi közösség által részben önállónak is elismert, de a szerbek által el nem fogadott önállóságú Koszovó (és Metohija). Az állam landlocked jellegű, a terület hosszú időn át meglehetősen elzártan fejlődött, kontinentális arculatú.

Az államban jelenleg a többségi szerbség mellett albánok, „muszlimok”, magyarok, cigányok, vlachok és horvátok is élnek. A felekezetek közül meghatá-rozó a görögkeleti (szerbek), a horvátok és a magyarok egy része római katolikus, az albánok és a cigányok nagyrészt az iszlámot követik, amiként a szandzsáki muzulmánok is, a magyarok másik része pedig protestáns.

93


A szerb nemzetfejlődés rendkívül összetett folyamata a Balkán-félszigeten élő többi néphez hasonlóan vitatott. A szerb nemzeti identitás megértése alapvető fontos-ságú a szerbeknek az államterületükhöz való viszonyának értelmezésében, továbbá jelentős a szerepe a szomszédos népekhez fűződő kapcsolatai alakulásában is.

A szerbségnek a szállásterülete a hetedik században történt „honfoglalásu-kat” követően a Duna-Száva vonaltól délre, a Drinától keletre terülhetett el. Az állami térszervező erővel rendelkező politikai központjuk a mai Koszovó és Szan-dzsák területén alakult ki (Raška). Mellette egy másodlagos magterület az Adria menti hegyek között, a mai Montenegróban jött létre (Duklja, Zeta) (10.ábra). A délszláv népek közötti határozottabb elkülönülés döntő momentuma a szakér-tők többségi véleménye szerint az volt, hogy a szerbek (és a mai montenegróiak ősei) a keresztség felvétele során az ortodoxia mellett döntöttek, szemben a szlo-vénekkel és horvátokkal. Saját egyházukat32 a 13. században hozták létre.

12. ábra: Stevan Moljević Nagy Szerbia-tervezete

Forrás: Belgrádi Hadtörténeti Intézet – Ellenséges egységek levéltára, 4/1-1. szám, 144. doboz) Közli: Majláth R. 2006: Nagyszerb törekvések a csetnik mozgalom keretei között.

In: PaP N. szerk: Balatontól az Adriáig. Lomart, Pécs, p. 116.

32 Szent Száva (1175-1235) nemanjida szerb herceg (Rastko), a szerb ortodox egyház első érseke volt. Fia-tal korában szerzetesnek állt és az Athos hegy (Chalkidiki) kolostoraiba vonult vissza. Az anarchiába süllyedt Szerbiába csak 1208-ban tért vissza, ahol a dél-szerbiai Studenica kolostorban állította fel szék-helyét. A szerb területeket kivonta az Ohridi Érsekség fennhatósága alól és I. Manuel bizánci uralkodó engedélyével létrehozta a Szerb Ortodox Egyházat (szerb autokefál egyház), melynek első érseke lett.


94

A szerbek történelmi emlékezetében fontos szerepet játszik I. Dusánnak a 14. századi állama. Az oszmán hódítás ugyan hosszú időre felszámolja államiságu-kat, de a pec-i (ipeki) patriarchátus formájában közösségük területi-önigazga-tási jellegét megőrizte. Így az ezen területekhez kapcsolódó történeti jogaikon keresztül fennmaradt a szerb államiság (a történeti Nagy-Szerbia) ideája (juHásZ j, 2003). A 19. századi felszabadító harcok idején a dusan-i birodalom aztán moti-váló erővel is bírt és napjainkig a szerb nacionalisták egyik hivatkozási alapja a területi igényeknek.

A másik hivatkozott elv kultúrnemzeti jellegű. Nagyjából elmondható, hogy a szerbek a délszlávoknak azon csoportja, mely a štokav dialektust beszéli és orto-dox tradíciójú. Ebből a körből a részbeni kivételt a montenegróiak jelentik, akik az utóbbi időben indultak el a külön nemzetté válás útján. Az eredetileg regio-nális identitásukban ugyanakkor a szerb tradíció is megtalálható, mint „a legne-mesebb, legtisztább kultúrájú” csoportja a szerb nemzetnek. A vallási és nyelvi alapú nemzetkép ekképpen alakult ki.

A szerb nemzeti ügy kérdését a szomszéd népekhez hasonlatosan a 19. szá-zadban vetették fel. Az 1830-as években az Oszmán Birodalom keretei között autonómiát kapott, Belgrád környéki fejedelemség lett a szeb államiság képvise-lője. A kis állam tehetséges belügyminisztere, Ilija Garašanin33 által írt neveze-tes Načertanje34 (Tervezet) című dolgozata az első nemzeti programjuk (1844). E szerint a jelentős regionális széttagoltságban élő szerbséget egy egységes Szerbi-ában szükséges egyesíteni.

A politikai program megvalósításához két kérdést kellett tisztázni. Az első, hogy kik azok a szerbek, a másik, hogy mi legyen azokkal, akik nem szerbek, de együtt élnek velük? Az első kérdést jórészt Vuk Stefanović Karadžić szerb nyelvész válaszolta meg, amikor meghatározta a szerb irodalmi nyelv standarjait. Meglátása szerint a štokav nyelvjárást beszélők mind szerbek, ezért a štokavot beszélő muzulmánokat, illetve horvátokat ő mint iszlamizált, illetve katolizált szerbeket tekintette.

33 Ilija Garašanin (1812-1874) szerb államférfi, az oszmán fennhatóság alatti Garaši-ban született, az iskoláit Magyarországon végezte. Jelentős politikai karriert futott be, különböző kormányzati szerep-körökben.

34 A Načertanje írása idején a szerb szállásterület az Oszmán és a Habsburg Birodalom között oszlott meg. A dokumentum sorra veszi a részben, vagy egészben szerbek lakta területeket. Ezek ó-Szerbián túl a következők: Koszovó és Metohija, Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Vajdaság, valamint Magyarország, Bulgária és Románia egyes részei. Garašanin javaslatai arra irányultak, hogy a felsorolt területeken szerb-barát propagandát kell folytatni annak érdekében, hogy az Oszmán Birodalom várható összeomlása idejére a szerb nemzeti érdekek érvényesítésének körülményei ked-vezőek legyenek. A dolgozat nagy hatással volt a korabeli szerb elitre, és a korra jellemző, hogy tit-kosan kezelték egészen 1897-ben történt publikálásáig.

95


Mivel a szerbség meghatározása így meglehetősen képlékeny, a nagyszerb nacionalisták szerint ez a felfogás megengedi, illetve sugallja a más népek beol-vasztását a szerb nemzetbe. Mindez együtt a „harcos nép” mítoszával, mely iden-titásuk fontos eleme, megalapozta a szomszédos népekkel és kisebbségekkel szembeni ellenséges attitűdöt (Ahol csak egy szerb is él, az Szerbia!).

13. ábra: A SAO Krajinák 1992-95 között

Forrás: végh A. 2008

A nagyszerb eszmék a politikai törekvések fő áramába tartoztak az elmúlt két évszázadban. Az első világháborút megelőző időszakban a szerbek az oszmánok elleni harcokban (balkán háborúk) kiterjesztették uralmukat déli irányba, a Szan-dzsák, Koszovó és Metohija, Macedónia területére. A világháborút, melynek kirob-bantásában a nagyszerb nacionalisták aktívan közreműködtek35, a nyertesek között fejezték be. A Szlovén-Horvát-Szerb államkezdeménnyel 1918-ban egyesülve, vezetésükkel jött létre a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, a későbbi Jugoszlávia.

A második világháborúban a rojalista szerb nacionalisták, a csetnikek voltak a Nagy-Szerbia gondolat hordozói. Egyik ideológusuk egy Banja Luka-i jogász volt, Stevan Moljević, aki a „Homogén Szerbia” című munkájában írja elő egy új 35 Mint közismert, az 1. világháború kirobbanásának kiváltó oka, vagy inkább ürügye a trialista koncep-

ciót képviselő Ferenc Ferdinánd Habsburg főherceg és feleségének a meggyilkolása volt Szarajevóban. A merényletet Gavrilo Princip, a Fekete Kéz nevű nagyszerb nacionalista szervezet tagja követte el.


96

állam kereteit, melynek kiterjedését a fenti térképen láthatjuk (12. ábra). A Tito halála utáni időszakban a szerb (és a többi délszláv nép) nacionalizmusa megerő-södött. A Szerb Tudományos Akadémia (SANU) 1986-os Memoranduma nagy súlyt adott a nagyszerb törekvéseknek, az 1990-es évek háborúiban (1991-1999) pedig kísérletet is tettek annak realizálásra.

14. ábra: Szerbia etnikai képének változásai 1981-2002

Forrás: végh A. 2008.

A szerbek napjainkban saját „trianonjukat” élik meg, nagyszámú szerb-ség került a határokon kívülre, a szomszéd államokkal nem egy esetben rossz, vagy semleges, de a nemzetközi közösséggel is feszült a viszonyuk. Jugoszlávia szétesése az 1990-es évek elején jelentette az első traumát. A Krajinák 1995-re, Koszovó és Metohija az évtized végén, a koszovói válsággal elveszett, de facto a tartomány nemzetközi igazgatás alá került. 2008-ban az albánok kikiáltották a terület függetlenségét (bár a nemzetközi elismertsége korlátos). 2006-ban Mon-tenegró népszavazás útján szakadt el. A Vajdaságban etnikai feszültségek és a tartományi gazdasági érdekek okoznak komoly politikai vitákat. A Szandzsák muszlim lakosságával és a Preševo-völgyi albánokkal szintén ellenségeskedéssel terhes a viszony36.

36 A helyzetre jellemző, hogy 2006-ban a szerbiai választásokat követően a magyar, és a szandzsáki muszlim képviselők közös frakciót alakítottak, melyet a presevói albánok képviselője is támogatott.

97


Szerbia jövője a fentiek alapján meglehetősen bizonytalan. Mindenesetre jelen-tős lépéseket tettek az európai integráció útján, de a fentebb említett belső prob-lematika, a határon kívüli szerbség sorsának rendezetlensége (Republika Srpska, koszovói szerbek, montenegrói szerbek), valamint az orosz gazdasági és titkos-szolgálati befolyás növekedése a különböző szerb területken komoly bizonytalan-sági tényezőt jelentenek.

Az agrárius hagyományú gazdaság az elmúlt évtizedekben jelentős fejlesz-téseken ment keresztül. Ipari létesítményei főként az ó-szerbiai érclelőhelyekre települtek. Jugoszlávia széthullásával, a fejlettebb gazdaságú tagköztársaságok-tól való elszakítottság miatt, az elmúlt másfél évtized háborúi, nemzetközi konf-liktusai okán a gazdaság állapota nem valami jó (ZeMniCZkY n. 2007).

A globalizáció viszonyai között egy különös, de értékessé válható öröksége a jugoszláv időknek, hogy Belgrád az el nem kötelezettek mozgalmának egyik vezetője volt. Ebből a harmadik világ vezető hatalmaival és más felemelkedő országgal folytatott kapcsolatrendszerből Szerbia még sok előnyre tehet szert.

A szerb-magyar kapcsolatok igen nagymúltúak és nem mentesek az ellent-mondásoktól. A két nép kapcsolatai az első századokban Bizánc ellenes egymás-rautaltsággal, erőteljes magyar expanzióval, majd az oszmán hódítás elleni össze-fogással voltak jellemezhetőek. A 15. századtól kezdődően menekültként, több hullámban, százezres nagyságrendben jelentek meg szerbek a történelmi magyar állam déli határvidékén. Elsősorban a Délvidék területén, majd a Duna mentén felfelé haladva települtek meg. Ortodox hitük miatt az asszimiláció csak kevéssé érintette őket, ellenben nemzeti ébredésükben Magyarország fontos szerepet ját-szott. Kiemelkedő intellektuális központjuk Pest-Buda, majd a 19. század közepé-től Novi Sad/Újvidék lett (kitaniCs M – reMénYi p, 2009) .

A trianoni diktátummal a helyzet megfordult. Míg korábban jelentős szerb kisebbség élt Magyarországon, eztán jelentős magyar kisebbség került az SZHSZ Királyság területére. A szerb kisebbség létszáma drasztikusan lecsökkent, sokan éltek optálási jogukkal, kiköltöztek a délszláv államba. Napjainkban a 290 ezres, a Tisza mellett, egy tömbben élő vajdasági magyarság mellett 3000 főre tehető a magyarországi szerbség létszáma. Három fő területen élnek, Budapesten és az aggloemrációban, a Dél-Dunántúlon, továbbá kis számban Csongrád megyében (kitaniCs M. – pap n. – reMénYi p, 2009).

A pozitív elemek mellett negatívakkal is számolnunk kell. A Rákóczi-szabad-ságharc rácdúlásai, 1848-49-fegyveres harcai, az 1. világháború, a trianoni-béke-szerződés következményei, a 2. világháború időszaka, valamint az 1990-es évek horvát-szerb háborúja idején tanúsított magyar állásfoglalás mély nyomokat hagytak mind a szerb, mind a magyar kollektív emlékezetben. Ezek feldolgozása fontos feladat mindkét nép esetében.


98

A két ország között több együttműködési alap kínálkozik, mint elsőre gondol-nánk:• Mindkét szomszédos ország kontinentális fekvésű és fontos stratégiai helyet

foglal el. Magyarország észak-déli és kelet-nyugati irányban fontos közlekedési csomópont és ebben Szerbia déli irányban fontos kiegészítő szerepet játszik. Szerbia helyzete a Balkánon hasonló, mint Magyarországé Közép-Európában.

• Az európai integrációra készülő Szerbia számára Magyarország megkerülhe-tetlen kapu, ráadásul sok ezzel kapcsolatos, átadható tapasztalat potenciális forrása, a magyar gazdaság számára pedig a szerb piac kínál terjeszkedési lehetőségeket.

• Mindkét ország hatalmas terület- és népességveszteséget élt meg a 20. század során. Egymás helyzetének átélése révén akár egymás támaszai is lehetnek a nemzetközi porondon, a határon túli kisebbségi nemzettársaik érdekében foly-tatott közös erőfeszítésekben.

• Az energiaellátási bitonytalanságok miatt a jelentős földgáztároló kapacitással rendelkező Magyarország felértékelődött Szerbia számára.

Bár a két nép és ország viszonyában jelenleg többnek tűnhet a kockázat, mint a lehetőség, nem egyértelmű, hogy ennek így is kell maradnia. Ha képesek len-nénk túltenni magunkat a sérelmeken és odafigyelnénk egymás érzékeny pontja-ira (ilyennek tekinthető a vajdasági magyarság helyzetének javítása is!) kölcsönö-sen és jelentősen növelhetnénk nemzetközi lehetőségeinket.

Bosznia-Hercegovina

Bosznia-Hercegovina37 (BiH) egy bonyolult, összetett földrajzi, államszerkezeti és etnikai kompozíciójú állam a Balkán nyugati részén (Nagy R. – Ljubič, D. – HajDú Z. – pap n. – VégH a. – reMénYi p. 2005). Az Adriai-tengerhez vékony kis korri-dorral kapcsolódik Neum városkánál, keresztülszelve a keskeny horvát államterü-letet, azonban ez inkább csak szimbolikus jelentőségű. A tengeri kijárat Horvátor-37 A Bosznia név feltehetőleg Boszóna alakban Bíborbanszületett Konstantin művében jelent meg első

ismert formájában. A terület benépesedése, etnikai, kulturális jellege erősen vitatott. Mind a szerb, mind a horvát nacionalisták igényt tartanak rá. A legújabb kutatások szerint (VégH A, 2008) a szerb-horvát kontaktzóna húzódhatott ezen a területen hosszabb ideig és a sajátos, összetett hatások révén ala-kult ki a muzulmán bosnyák nép. A jelenlegi állam előzménye, a középkori bosnyák állam fénykora a 14. században volt. A katolikus és ortodox civilizációs határvonalon egy sajátos különállással jellemez-hető bosnyák egyház (a crkva bosanska) alakult ki, melyről korábban számos spekuláció látott napvi-lágot, az iráni eredetű dualista eretnekség helyi megjelenésének feltételezték (patarenus, illetve bogu-mil teória). Sokáig úgy vélték, hogy az itt élők az erőszakos keresztényre térés elleni alternatívaként vették fel az oszmán hódítást követően az iszlámot. Manapság úgy tűnik, hogy a crkva bosanska egy geopolitikai megfontolásokból született, regionálisan különálló keresztény egyház volt, melynek köve-tői viszonylag gyorsan integrálódtak a katolicizmusba. Az iszlám hitre való tömeges áttérésnek az okai nagyobbrészt gazdasági és szociális természetűek lehettek és nem teológiaiak.

99


szágon át, a Neretva-völgyön keresztül valósul meg, Ploče horvát kikötővárosnál. Az elmúlt évek szállítási statisztikái szerint jelentősége azonban csupán helyi, az ország tengerentúli szállításai 90%-át – gazdaságossági, logisztikai megfontolások-ból – Rijeka és Koper kikötőin keresztül hajózzák be (ERDősi F. 2006).

15. ábra. Etnikai szállásterületek Bosznia-Hercegovinában, 1991és 2003-ban

Szerkesztette: végh A. 2008. doktori disszertáció

Az állam két történelmi területi egységből áll, a délnyugati (főként horvátok, illetve muszlimok, kis számban szerbek által lakott) Hercegovinából és a keleti és északi (főként szerb és bosnyák) Boszniából. A muzulmán lakosság nemzettu-data meglehetősen későn alakult ki. A 19. században mind a szerbek (Garašanin, Karadžić), mind pedig a horvátok (Starčević) integrációs elképzeléseiben megje-lent a terület. Az OMM okkupációs időszaka alatt a jelentős intézményfejlesztés, a nyugatias műveltség révén kialakultak az önálló nemzetté válás alapstruktúrái. A bosnyák különállás azonban csak a 20. században dőlt el, amikor a szerb-hor-vát rivalizációban megosztott muzulmánok elfordultak mind a két felkínált meg-oldástól38 (sokCseVits D, 1999). A titói Jugoszláviában bekövetkezett belső integ-rációjuk és megszületett az igény körükben az önálló államiságra.

38 Területük a királyi Jugoszlávia felosztása során a Független Horvát Állam keretébe került és sokan az usztasákat támogatták közülük, de voltak akik a titó-i partizánok közé álltak be. A szerb király-párti csetnik felkelők szörnyű mészárlásokat hajtottak végre a muzulmánok között. A háború végén, az usztasák elleni megtorlás idején több tízezer muzulmánt, az értelmiségük jelentős részét is lemé-szárolták a partizán osztagok. Ezek az események mind a szerb, mind a horvát nemzetbe történő integrációjuk elől végleg lezárta az utat. A tito-i Jugoszláviában Bosznia-Hercegovina önálló tagköz-


100

Az 1995-ös daytoni megálapodás alapján az államberendezkedés az etnikai elvet követi, a Szerb Köztársaság (Republika Srpska, RS) opstinái és a Bosnyák-Horvát Föderáció kantonális rendszere egy bonyolult államigazgatási rendszer-ben adják ki Bosznia-Hercegovinát. Az állam nemzetközi gyámság alatt áll a köz-elmúlt polgárháborúja (1992-95) óta.

Az állam és egyben a Bosnyák-Horvát Föderáció fővárosa Szarajevó (cc. 500 e), melynek egy keleti városrésze (Istok Szarajevo) szerb fennhatóság alatt áll. Más fontos városai a hercegovinai horvátok központja, Mostar, a krajinai szerb-ségé az RS fővárosa Banja Luka, illetve a periférikus helyzetű muszlim köz-pontok, az északkeleti Tuzla és az északnyugati muszlim etnikai enklávé köz-pont Bihać. A Drina melletti szerb területek központja Pale. Egy különleges hely-zetben lévő település Brčko, mely egész Bosznia-Hercegovina legérzékenyebb, stratégiailag legfontosabb pontja, a poszavinai korridor kulcsa. Alkotmányosan külön entitásként különül el. A muzulmán lakosság tradicionálisan a városokba tömörült, ami a háború nyomán még tovább erősödött. A szerbség többségében hagyományosan vidékies szállásterületen élt.

5. táblázat: Bosznia és Hercegovina nemzetiségi összetétele és népsűrűsége a XX. századi népszámlálások alapján

A népszámlálás éve1910* 1921* 1931* 1948 1953 1961 1971 1981 1991

Muzulmán 606.306 587.316 718.079 788.403 - 842.248 1.4824.30 1.630.033 1.902.956Horvát 395.021 417.645 547.949 614.123 654.915 711.665 772.491 758.140 760.852Szerb 817.206 817.224 1.028.139 1.136.116 1.264.270 1.406.057 1.393.148 1.320.738 1.366.104

Jugoszláv - - - - 891250 275.883 43.796 32.6316 24.2682Összlakosság 1.898.044 1.890.440 2.323.555 2.565.277 2.847.459 3.277.948 3.746.111 4.12.4256 4.377.033Népsűrűség

fő/km2 37,1 36,9 45,1 50,1 55,6 64,0 73,2 80,6 85,5

*-A vallási hovatartozás alapján (muzulmán-iszlám hitet valló, szerb-pravoszláv, horvát-katolikus)Forrás: Federalni statistički zavod, szerk. Végh A. 2004

Az ország karakteresen hegyvidéki jellegű, a Dinári-hegység láncai, fennsík-jai és poljéi uralják. Sík terület csak a Poszavina alföldjén és a Neretva völgyé-ben található.

A négyszáz éves török uralom alatt jelentős gazdasági hátrányokat halmo-zott fel. A jugoszláv tagköztársaságok közül a legelmaradottabbak közé tartozott. Ásványkincsei feldolgozására feldolgozóipar települt, a fémfeldolgozás, a hadi-ipar központjává vált, amiből napjainkra nem sok maradt. Jelenleg az állam és a gazdaság fenntartásában a nemzetközi közösség jelentős részt vállal.

társaság lett és az iszlámot követő délszlávok több évtizedes emancipációs utat jártak be az önálló nemzetként elismerésért. A második Jugoszlávia felbomlásával 1992-95 között elsősorban a szerbek, de kisebb mértékben a horvátok is véres háborút indítottak ellenük. Végül az USA fellépése vetett véget a háborúnak, kialakítva a jelenlegi intézményi kereteket.

101


A háborús pusztítás nagy emberi és anyagi veszteségeket okozott. Az enti-táshatárok mentén az aknamezők, a muszlim lakosságú városok újjáépítése okoz jelentős feladatokat, melyet nagyrészt a nemzetközi közösség finanszíroz.

Az államberendezkedés mai formája az 1995-ös daytoni megállapodás alapján jött létre. A nemzetközi közösség erőfeszítéseinek köszönhetően intézményi szin-ten létrejöttek azok a struktúrák, amelyek a működés minimális igényeit ezidáig egy segélygazdaság keretei között kielégítették. Ugyanakkor az elmúlt két évti-zedben a településhálózat etnikai diverzitása jelentősen csökkent, a vegyes lakos-ságú területek aránya kisebb lett, az etnikai homogenizáció mindhárom közös-ségben nőtt (reMénYi p. 2009). Az államközösség keretében a szegénység elől menekülő, gazdasági szempontból hátrányban lévő szerbek, továbbá a legkisebb létszámú közösséget képező horvátok rovására úgy tűnik, a muzulmán-bosnyá-kok teret nyernek a magasabb fertilitásuk és a belső vándormozgalmak révén.

Az intolerancia, a szembenállás érdemben alig csökkent. A nacionalista erők, a vallási szélsőségesek befolyása talán még nőtt is az elmúlt években. A bosz-niai szerbek Szerbiához való csatlakozása, vagy még inkább az önálló Republika Srpska (RS) létrehozása a Koszovó elismerésével kapcsolatos nemzetközi hely-zetben reálisnak tűnő opcióként merülhet fel a szerb vezetés körében. A gazda-ság nem volt képes fenntartható pályára állni, a nemzetközi támogatások felhasz-nálása roppant alacsony hatásfokú. A helyzet, amivel szembe kell néznie a nem-zetközi közösségnek, hogy nincs meg az a minimális konszenzus sem a három fél között, ami az állam egybentartását lehetővé tenné. A boszniai nemzeti közössé-gek nem kívánnak egy állami keretben élni, enélkül pedig nem működhet állam. A jelenlegi alkotmányozási válság mögött is a BiH működésképtelensége mutat-kozik meg egyre nyilvánvalóbban.

A jelenlegi helyzetnek milyen alternatívái merülhetnek fel? 1. Az egyik opció BiH kettéválása az RS kiválásával. Ezzel az egyik alapvető

antagonizmusa a térségnek megoldódhatna. Az opciónak a szerbek körében lenne támogatottsága és a muzulmánok számára is járhatna bizonyos nyere-séggel. A megoldás egyértelmű vesztesei a horvátok lennének. Ugyanakkor továbbra is kérdéses, hogy hogyan lehetne működőképessé tenni az immár két külön államot? Az RS két, egymással csak nagyon bizonytalan kapcsolat-ban álló területi egységből állna, bizonytalan gazdasági/finanszírozási háttér-rel és az államterületet összekötő, működő infrastrukturális rendszer nélkül. A Brcko-i Körzet sorsa ebben az esetben teljesen bizonytalanná válna. A muzul-mán és a horvát területekkel kialakítandó államközi határ kijelölése, annak elvei szintén alapvető vitákat váltanának ki. A Bosnyák-Horvát Föderációban pedig a horvát területek szándékai, törekvései jelentik a legnagyobb kérdője-


102

let. A békés szétválás ebben az esetben is beláthatatlan, önálló léte egy horvát Hercegovinának aligha elképzelhető, a Horvátországhoz csatlakozásuk pedig megint csak egy beláthatatlan következményű precedenst képezne.

2. Egy másik opció a nemzetközi protektorátus fenntartása egy új rendszer kiala-kításával. Mivel a jelenlegi keretek fenntartásának az alternatívája minden fél-nek csak a függetlenség, vagy az elszakadás lehet, ezért csak a külön állami önállóság felé tett lépések legitimálhatnának egy ilyen új rendszert. Ebben az esetben a jelenlegi egy rendszer helyett, kettő, három, vagy négy külön admi-nisztrációval rendelkező protektorátus alakulhatna ki, bizonyos koordináció-val. Így egy hosszabb átmeneti időszak után az előző verzió szerinti végered-mény következhetne be, de kontrolláltabb körülmények között. Amennyiben a környező államok (Szerbia, Montenegro és Horvátország) csatlakoznának az Európai Unióhoz és/vagy a NATO-hoz (ez utóbbi Szerbia esetében még hosszabb ideig nem elképzelhető), kellő fékek és garanciák állnának rendel-kezésre az átalakulás mederben tartására. Az elképzelés leggyengébb pontja, hogy az Európai Unió meghatározó hatalmai és az Amerikai Egyesült Álla-mok alapvetően másként látják a boszniai helyzetet és kérdéses, hogy kiala-kulhat-e a szükséges konszenzus?

3. A jelenlegi rendszer hosszabb ideig való fenntartása, a legkisebb rossz elvével. Ebben az esetben a jelenlegi intézményrendszernek kellene finom átalakítá-sokkal a nemzeti közösségek kompetenciáját erősíteni, hogy érdekeltek marad-janak a rendszer egésze fenntartásában. Ugyanakkor a jelenlegi népesedési, települési, kulturális folyamatok és gazdasági helyzet az államközösségen belül a muzulmánok térnyerését eredményezné, ami folyamatos, egyre inten-zívebb konfliktusokat eredményezne a közösségek között. Az állam muzul-mán/iszlám jellegének erősödésével a nemzetközi közösség is egyre kisebb lelkesedéssel támogatná annak fenntartását, pedig jelenleg ez a kialakult rend-szer fennmaradásának alapja. Végül így is visszakerülünk az egybentartani vagy külön úton járni alapdilemmájához.

Magyarország boszniai megítélése kedvező. A bosnyák nemzettéválás 19. szá-zadban megindult folyamatának bábái között magyar politikusokat is találunk, mint pl. Kállay Benjamin, osztrák-magyar közös pénzügyminiszter, hosszabb ideig a térség kormányzója. A BiH északi sávjában a magyar történelmi emléke-zet olyan fontos, középkori helyei találhatóak, mint Jajce, Tuzla (a magyar nevén Sói Bánság központja) vagy Bihać.

Magyarországnak rövid- és középtávú érdeke és célja a térségbeli stabili-tás fenntartása és a szükséges átalakulás békés keretek között tartása. Aktívan résztvettünk a boszniai rendezésben politikai és katonai tekintetben is. Logiszti-kai szempontból a taszári bázis és a magyar légtér biztosítása fontos szerepet ját-

103


szottak a nemzetközi katonai erőfeszítések sikerében (pap n. 2005). Az EUFOR Althea missziója keretében manapság egy magyar század (145 fő) van jelen a butmiri támaszponton.

Gazdasági érdekeink a térségben való magyar jelenlét erősítését igényelnék. Egy jelentős, közös horvát-magyar regionális érdek lenne az V/C. korridor kialakítása a bosznia-hercegovinai területeken keresztül. A horvát és magyar autópályaszakaszok egy rövid szakasz híján kiépültek 2010 tavaszára. Bosznia-Hercegovina területén egy kisebb szakasz épült csak ki, de a gazdag arab olajállamok forrásokat helyeztek kilátásba annak továbbépítésére. A Dél-Dunántúl és Kelet-Szlavónia jövőjét ille-tően kiemelkedő fontossága van ezen közlekedési rendszer kiépítésének (és a tér-ségbeli biztonság szempontjából alapvető a stratégiai jelentősége is). A két térség a horvát és a magyar államnak a legszegényebb, felzárkóztatásra szoruló és nagyon hasonló arculatú és pályát befutott térsége. Sikerességük, felzárkóztatásuk mindkét állam számára fontos, és a jólét a konfliktusos múlt feldolgozásához is hozzájárul-hatna. A magyar és a horvát kormány közös fellépéssel lobbizik az EU Bizottságá-nál az V/C korridor befejezése érdekében.

Egy további magyar szempontja lehet a bosznia-hercegovinai rendezésnek, hogy minden olyan megoldás, ami működőképes, területi autonómiákon alapuló rendszereket eredményezhet, fontos viszonyítási pontot, precedenst és modellt képezhetne a kárpát-medencei, határon túli magyarság megmaradását illetően.

Horvátország

Magyarországnak napjainkban a horvát állammal az egyik legszorosabb és gya-korlatilag problémamentes a kapcsolata, nem utolsósorban a hosszú közös törté-nelem miatt is. A több mint 800 éves közös államiság történetének voltak nega-tív történései is a két nép viszonyára (pl. 1848), de a közös sors, és a mindkét nép által elismert hősök (Zrínyi, Jurisics) révén többségében vannak a pozitívak.

Horvátország a Balkán-félsziget északnyugati szegletében helyezkedik el. Jel-lege szerint kapcsolati terület, mely a közép-európai és a délkelet-európai térsé-get köti össze. Részlegesen, vagy egészében a Balkán minden lehatárolási kon-cepciójában szerepel. A Dráva, a Száva, a Kulpa, mint határfolyók érintik terüle-tét. Keleti határán a Duna folyik. Történeti fejlődése bonyolult és összetett39.39 A horvát letelepedésről kevés biztosat lehet tudni. Bíborbanszületett Konstantin „szklavín” népei

között minden bizonnyal ott voltak a mai horvátok ősei is. A jelenlegi többségi vélemény szerint a 7. század elején érkeztek a Dinári-hegység környékére. A szállásterületük kiterjedése az eltelt századok alatt többször is jelentősen változott. Két politikai központjuk alakult ki, melynek örökségeként ma is két hagyományos geopolitikai térségre oszlik a horvát tér, Tengermelléki és Pannon Horvátországra (egyesek szerint egy harmadik ilyen terület Bosznia volt!). A kettő közül a mediterrán volt az elsőd-leges központ. A nyugati rítusú kereszténység felvételével, az első horvát király, Tomiszláv 925-ben történt megkoronázásával, a két állam egyesítésével létrejött a mai Horvátország őse. Az állam hatá-rai pontosan nem ismertek, de egyes vélemények szerint északon a Dráváig, keleten a Drináig terjed-


104

A horvát területek egy államba integrálásának eszméje a 19. században szüle-tett meg, ahogyan a szerbeké is. Az illírizmus kudarcát követően jött létre Ante Starčević40 és Eugen Kvaternik nagyhorvát koncepciója. Eszerint a szűkebb Hor-vátországon túli Dalmácia, Szlavónia, és Bosznia is a reménybeli horvát állam-nak természetes része. A jogpárti eszméket az SzHSz Királyságba a Parasztpárt vitte tovább. A 2. világháború során az usztasák Független Horvát Állama, a starcevic-i Nagy-Horvátországot területi szempontból jórészt megvalósította. A horvát nemzeti mozgalom ezt a korszakot rendkívül ellentmondásosan élte meg. A horvátok – Jugoszlávia felbomlásával – napjainkban élik meg államiságuk újjá-születését. Ugyanakkor ebben az államtérben Bosznia-Hercegovina területei nem vesznek részt.

Éppen ezért Horvátország alakja konkáv. Két nagy részre oszlik, egy tenger-parti, dalmáciai és egy Dráva-Száva közi, szlavóniai (másképpen pannon-) sávra. A tengerparti zónát magas, korábban csak nehezen járható hegyláncok választják el a belső területektől (Kapela, Velebit, Dinara). Egyes regionalizálási elképzelé-sekben ez az ország harmadik térsége, a Hegyvidéki Horvátország.

Ma már a vasúti összeköttetés mellett autópályák biztosítják az áthaladást. A partvonal előtt a szigetek idegenforgalmi adottságot, de egyben regionális fejlesz-tési problémát is felvetnek a közlekedési kapcsolat biztosítása, a felszín degradá-ciója, a vízhiány és a népesség elöregedése következtében.

Az ország ásványkincsekkel csak szerény mértékben rendelkezik. Kisebb szénhidrogén- lelőhelyeket tártak fel a Dráva-Száva közén, a Dinaridákban pedig bauxitot. Ennek megfelelően ipari aktivitása a magasabb hozzáadott értéket előál-lító feldolgozóipar felé fordult. Az ország jelentős agro-ökológiai potenciállal ren-delkezik Szlavóniában. A tengerparti mediterrán klíma sajátosan színezi a mező-gazdaságot.

Területe több, különböző irányú tranzitforgalomnak ad helyet. Nyugat-keleti irányban egy fontos európai folyosó húzódik keresztül rajta, mely az észak-olasz és dél-német területeket köti össze a szerb és bolgár területeken keresztül Török-országgal (európai végpontja Isztambul) és az égei térséggel (európai végpontja Thesszaloniki). A Duna ugyanerre a tranzit szerepre erősít rá. Az igen inten-zív tengerparti autópálya-építkezések jelentősége ma még főként regionális, de előrehaladtával a Nyugat-Balkán ma még relatíve elzárt térségei kerülhetnek fel-tárásra a szárazföldön (Montenegró és Albánia). Ennek szerepe stratégiai.

hetett. Egy rövid virágzás után 1091-től a magyar királyok fennhatósága alá került. Az egy vitatott kérdés, hogy fegyveres hódítás, vagy szerződéses megállapodás (Pacta Conventa) volt-e a további együttélés alapja (ráadásul egymást nem is zárja kis feltétlenül a két lehetőség).

40 Ante Starčević (1823-1896) horvát politikus és publicista. Politikai gondolkodása az illír mozgalom-mal indult, később a nagyhorvát elképzelések szószólója lett.

105


A horvátoké a második legjelentősebb tagköztársasága, Zágráb pedig a máso-dik legjelentősebb városa volt az egykori Jugoszláviának. A köztársaság a föde-ráció fejlettebb, nyugati területeihez tartozott. Két meghatározó térszerkezeti vonala alakult ki. Az egyik egy keletnyugati tengely, mely Ljubljanát és Belgrádot kötötte össze Zágrábon keresztül. Ennek, az ideológiai szempontból is kiemel-ten kezelt térségnek (Testvériség-Egység/ Bratstvo-jedinstvo autópálya) a fejlesz-tése nagy figyelmet és erőforrásokat kapott. Az infrastruktúra fejlesztése, a tőke-koncentráció és az előrehaladott urbanizáció révén gazdasági jelentősége is nagy volt. A másik térszerkezeti vonal, melyet a tagköztársaság fejlesztései mellett magánbefektetések is erősítettek, az adriai idegenforgalomhoz kötődik, és Dal-mácia területén húzódik.

16. ábra: A horvátországi szerbek területi elhelyezkedése 1991-ben


A tagköztársaság a jugoszláv belső munkamegosztásban a fejlettebb partner szerepét töltötte be, elsősorban a Zágráb környéki ipari kapacitásra támaszkodva. Ez hozzájárult a szintetikus állam szétrobbanásához vezető feszültségek növekedé-séhez. Szomszédaihoz való viszonya ellentmondásosan alakult (sZilágYi I. 2003).

Az ország konkáv alakjából és a hercegovinai horvátság települési területéből adódóan a Bosznia-Hercegovinával való kooperáció jelentősége már a jugoszláv


106

időszakban is nagy volt, az állam periférikus területei csak a bosnyák területeken keresztül voltak jól elérhetőek.

A közeli, közép-európai országok számára (pl. Magyarország, Szlovákia) hagyományosan tengeri kijáratot nyújt, valamint az Adria kőolajvezetéken keresz-tül hozzájárulhat az energiabiztonsághoz, nyáron pedig a tengerpartra igyekvő turisták áthaladását és fogadását biztosítja (pap n. 2006b).

6. táblázat. Horvátország jelentősebb etnikai csoportjainak százalékos megoszlása népszámlálásonként

193141 1948 1953 1961 1971 1981 1991Horvátok 72,32 79,20 79,55 80,29 79,38 75,08 78,10Szerbek 18,45 14,47 15,02 15,02 14,16 11,55 12,16Muzulmánok 0,11 0,03 0,41 0,07 0,42 0,52 0,91Jugoszlávok - - - 0,37 1,90 8,24 2,22Összes déli-szláv 93,70 94,98 95,75 95,86 95,39 94,19Egyéb 6,30 5,02 4,25 4,14 4,61 5,81

Forrás: Végh A. 2006. doktori disszertáció41

A függetlenségi háború 1991 nyarától 1995 végéig zajlott, és horvát sikerrel zárult. A horvát állam függetlenné vált, nemzetközi elismerést kapott és a területi integritását is sikerült biztosítania (bár Kelet-Szlavónia csak 1998-ben tért vissza a horvát állami szuverenitás alá). A jelentős károkat a különböző források elté-rően becsülik (22 - 29 Mrd USD) (pap n. 2006b).

A háború tétje Horvátország területi integritásának biztosítása volt. A mel-lékelt térképeken látható (16. és 17. ábra), hogy az egykori határőrvidéki terüle-teken (elsősorban Knin térsége) a szerb településterület nagyrészt felszámolásra került. Lakói elmenekültek, ellenben a kelet-szlavóniai szerbség viszont megma-radt. Az országban véghezvitt közigazgatási reform a megye (županija) vissza-állításával a maradék szerbség relatív súlyát az újraformált keretek között még tovább apasztotta. A szerbek, mint elsőszámú ellenség képe megmaradt, bár a helyzet sokat javult. Az ország európai integrációs törekvései is abba az irányba hatottak, hogy a szomszédsági kapcsolatokat rendezni kell.

Az 1990-es évek horvát geopolitikai gondolkodásának megértéséhez Petar Vučić gondolatai adhatnak alapot (Vučić, P. 1995). A sok szempontból szélsőséges gondolkodásúnak tekinthető szerző a horvát geopolitikai teret hármas osztatúnak látja. A dalmát elsődleges és a pannon másodlagos horvát tereken túl a bosz-niai mag jelentőségét látja kiemelkedőnek. Véleménye szerint a középkori horvát királyok hibát követtek el, hogy hatalmi központjukat nem a jól védhető boszniai hegyvidékre telepítették, ezáltal kitették ezt a perifériát a szerb terjeszkedésnek. 41 Az 1931-es adatok becsült és számolt adatok, mivel területileg Horvátország akkor nem létezett ezek-

ben a határaiban, statisztikailag ezért csak becsült és számolt értékekről beszélhetünk.

107


Ezért van, hogy a terület ma már csak 17%-ban horvát etnikai jellegű. Horvátor-szág katonai szempontból igen előnytelen (konkáv) alakú, ezért is látta fontosnak egy boszniai háborúban errefelé kiterjeszteni a területét. Ugyanakkor az elfoglalt területek lakóinak békés asszimilálását problémásnak látta. A terület elfoglalá-sát potenciálisan a horvát regionális hatalom megteremtése szempontjából kulcs-fontosságúnak tekintette. A közelgő háborút (1995) illető horvát megfontolások-ról és a krajinai szerbekkel kapcsolatos attitűdről ad képet a könyve. Szilágyi véleménye szerint a krajinai etnikai tisztogatás állami politikájának tudományos érvei kerültek ebben a könyvben megfogalmazásra (sZilágYi I. 1998).

A volt jugoszláv belső határok államhatárrá vállása ugyanakkor több kérdést is felvetett. Ilyenek a következő fejezetben tárgyalt, a szlovén-horvát határkijelölési és a pirani-öböl kijáratának, a bosznia-hercegovinai határ számos szakaszának, a szerb-horvát dunai határ két, a szerb fegyveres erők által megszállt szigetének kér-dései. Dél-Horvátország exklávévá válása miatt a horvátok úgy döntöttek, hogy a neumi korridor kikerülésére megépítik a pelješaci hidat. A Prevlaka-félsziget révén a nagy stratégiai értékű kotori-öböl ellenőrzésének kérdése nemzetközi közvetítéssel csak 2002-ben zárult le. Hosszabb távon még egy igen komoly terü-leti vita tárgya lehet Hercegovina, illetve az ott élő horvátok ügye.

Az olasz-horvát viszonylatot több területi kérdés is megterheli. A 2. világhá-borút követően mintegy 250 ezer olasz, illetve istriano volt kénytelen elhagyni otthonát és jellemzően a határ közeli olasz térségekbe átköltözni. Tulajdoni kér-dések tekintetében is a két állam álláspontja különböző. Az Adria halászati hasz-nosítása kérdésében sem értenek a felek mindenben egyet.

A horvát-magyar kapcsolatok ezzel szemben harmonikusak, sőt kiválóak. A közös határ két oldalának a szegénysége az együttműködés fejlesztésének komoly korlátja (pap n. 2008). A közúti kapcsolatok minőségének látványos fej-lesztései 2008-10-ben ezen a téren ugyanakkor reményteliek.

A horvát gazdaság állapota ellentmondásos. Súlyos szerkezeti problémák jel-lemzik, a gazdasági növekedés nagyobbik részét a költségvetésből finanszírozott infrastruktúrafejlesztések, és csak kisebb mértékben a magánszektor teljesítmé-nye adja.

A szerkezeti válság oka, hogy nem alakult ki (a külföldi befektetések elmara-dásával) a szocialista ipart váltó modern nagyvállalati rendszer. A 10 ezer körü-lire tehető ipari cég döntően hazai tulajdonú és nem képes még a hazai igények ésszerű ellátására sem, az exportképes kapacitás pedig csekély. A nehézipari üze-mek (pl. hajógyárak) nagy veszteségeket termelnek. A mezőgazdaság korszerűt-len, a birtokstruktúra elaprózott. A szociális feszültségek a válságot szenvedő ágazatokban jelentősek, a munkanélküliség magas (hivatalosan 18%, a valóság-ban magasabb, 20-30% közötti).


108

17. ábra: A szerbek számának és arányának megváltozása a háborús cselekmények hatására, 2001-es állapot


Az ipar erősen Zágrábba (1200 e) és környékére koncentrálódik. A város mint vásárváros és kulturális központ vált jelentőssé. Az egykori Jugoszláviá-ban a második legnépesebb város volt Belgrád után, ipari jelentőségét tekintve azonban felülmúlta azt. Elsősorban a munkaerőre, illetve az urbánus környezet nyújtotta előnyökre települtek üzemei. Ágazatai: gyógyszervegyészet, konfekció-ipar, fémfeldolgozás, elektrotechnika, konzervgyártás stb. A közeli városok közül Varazdin (Varasd) textiliparával, Sisak (Sziszek) a kőolaj-finomítással és a pet-rolkémiával jellemezhető.

A távolabbi vidéki városok közül a Száva menti Slavonski Brodban mozdony és vagongyár működik. A tengerparti kikötővárosok közül Rijeka (Fiume) a legna-gyobb, jelentős kikötői iparral, hajóépítő és javító üzemekkel. Kőolajkikötője a Krk szigeten kapott helyet. Innen indul Magyarország és Szlovákia felé az 1979-ben elkészült Adria-kőolajvezeték. A város jóléte, népesedési súlya és gateway funk-ciója miatt stratégiai jelentőségű. Tengeri kikötőként, logisztikai központként ver-senyben áll a kicsi de fontos szlovén kikötővel (Koper) és az északolasz kikötőkkel.

A part második legjelentősebb kikötője Split (Spalato). A városban cement-gyár, vegyi üzemek, halkonzervgyár és hajóépítő műhely működik. Politikai jelentősége, mint a jobboldali erők egyik fő bázisaként van.

109


A regionális problématérségek a háború sújtotta eredetileg agrárius Szlavónia, Középső-Dalmácia és a szigetek. Zágráb környéke, Isztria és a Kvarner környéke a legfejlettebb területek.

Külgazdasági kapcsolataiból (turizmus, külföldi közvetlen befektetés (FDI) és kül-kereskedelem) kiderül, hogy a tranzit funkció (északnyugat-délkeleti és harántirányú is) és mint tengeri kijárat is ma ugyanúgy jelen van életében, mint korábban.

Az ország legjelentősebb „természeti erőforrása”, a turizmusnak kedvező klíma és az egyik legszebb, legtisztább európai tengerpart. Az ország gazdasá-gában a turizmus szerepe kiemelkedő. A nyolc nemzeti park és a tíz természet-védelmi terület őrzi a természeti örökség javát. A tengerparthoz közel, a száraz-földön találhatók a Plitvicei-tavak, a Krka Nemzeti Park, az Észak-Velebiti Nem-zeti Park, a Paklenicai Nemzeti Park, a Risnjak Nemzeti Park. A tengeren találha-tóak a Kornati-szigetek, a Brijuni-szigetek és a Mljet-sziget, melyek szintén meg-kapták a legmagasabb szintű védettséget. A volt Jugoszlávia mediterrán jellegű tengerpartjának Horvátország örökölte meg 90%- át (a szárazföldi partszakasz: 1778 km, a szigetek összes partvonala: 4058 km, a szigetek száma: 1185, ebből lakott: 66). Ez a kiemelkedő értéket képező idegenforgalmi vonzerő, az ország gazdasági fejlődésének, a gazdagodásnak legfőbb alapja. Az autópálya építések-kel az egész tengerparti sávot pár éven belül sikerül bekapcsolni a turisztikai vér-keringésbe. A szigorú építési szabályokkal, környezetvédelmi beruházásokkal, melyek prioritást kaptak az európai szervezetektől is, a természeti és a kulturális örökség védelme, megőrzése is biztosított. A turizmus a „béke iparága”. A térség-ben lezajlott fegyveres konfliktusok igen sebezhetővé teszik gazdaságát.

A külföldi közvetlen tőkebefektetések 1993 és 2005 között 11,2 milliárd USD-t tettek ki. A turizmus bevételei növekvők (2004-ben 9,1 Mrd USD). A külkeres-kedelmi deficit ugyanakkor növekvő mértékű (2004-ben 8,6 Mrd USD). Az el-adósodás 34,1 Mrd USD (2005). Az infláció alacsony, 3,3%, a munkanélküliség 18% (2005). A körbetartozások, a behajthatatlan követelések magas aránya sújtja a vállalati szférát.

Az országba érkezett FDI (11,2 Mrd) zöme a bankszektorba (24%), illetve a szolgáltatásokba áramlott. Ugyanakkor 9%-át a gyógyszeriparba, 7%-át a kőolaj-iparba fektették. A nagybefektetők közül a Siemens, az Ericson, a MOL és a Deutsche Telekom ipari jellegű.

A pénzügyi és biztosítási szektorban is végbement a piacgazdasági fordulat és külföldi tulajdonba került a szektor jó része (a 10 legnagyobb bankból 9 került kül-földi befektető kezébe). A főbb befektetők között találjuk a Banca Commerciale Italiana-t, a Bayerische Landesbankot, vagy a magyar OTP-t. A kereskedelmet ille-tően a nagy áruházláncok is megjelentek már az országban. Ugyanakkor a kis- és középvállalkozásokat riasztja a nagymértékű bürokrácia és a kiterjedt korrupció.


110

A szolgáltatások más területei közül a vasúti-, közúti tranzit és a tengeri kikö-tői szolgáltatások rejtenek reális kitörési lehetőséget, versenyelőnyöket. A kitűnő geopolitikai helyzetét kihasználva a közép-európai tranzitforgalomnak elsődle-ges közvetítőjévé válhat az ország (ERDősi F. 2006). A horvát állam tudatosan építi ki nemzeti érdekei szerint a kapcsolódó feltételrendszert.

A nemzetközi kereskedelem mutatóit értékelve kijelenthetjük, hogy a horvát gazdaság nagymértékben integrálódott az EU-ba, napjainkra csatlakozás-érettnek tekinthető. A kiemelt külkereskedelmi partnerek részben a volt jugoszláv tagköz-társaságok (Szlovénia és Bosznia-Hercegovina), másrészt a közeli fejlett szomszé-dok (Olaszország, Németország és Ausztria) (pap n. 2006b). A Magyarországal kialakított kapcsolatok kérdését a következő nagyobb fejezetben tárgyaljuk.

Szlovénia

Szlovénia a térségben kivételes helyzetű és szerepű, újonnan létrejött „mintaország”. Az államterület négyes tagoltságú. A szűkös kiterjedésű, de att-raktív mediterrán Tengermellék, az alpesi jellegű észak (Júliai-Alpok, Pohorje) a balkáni jellegű déli országrész (a karsztos fennsíkokkal és poljékkal tagolt Dinári-hegység része), valamint egy pannon, kontinentális területből áll (Muravi-dék). Lakossága kicsi, de meglehetősen kompakt. A szlovének aránya 83%, hor-vát, szerb, bosnyák, olasz, vlach és magyar kisebbséggel (a 2002-es cenzus sze-rint). A főváros Ljubljana (270 e). További jelentős városok még Maribor, Celje, Nova Gorica, Novo Mesto és Koper. Stratégiai jelentőségű térségben fekszik, fontos útvonalak haladnak át rajta. A szlovének napjainkban élik meg államisá-guk születését. A jugoszláv korszak a 20. században a Balkánhoz, életformája, belső struktúrái Közép-Európához és az alpesi népekhez kötik, a térközössége így problematikus (sZilágYi, I. 2003).

A horvát-szlovén kapcsolatok határvitával terheltek. A szlovén és a horvát államiság kialakulásával az egykori jugoszláv tagköztársaságok közötti államha-tár kialakítása több problémát is felvetett. A piráni-öbölben a territoriális vizek-ről kötött horvát-szlovén megállapodás ratifikálása okoz hosszabb ideje feszült-séget a két ország viszonyában42. Ugyanakkor a szárazföldi határ végleges kije-lölése a Dragonja-folyó völgyében, vagy a Mura folyó meanderei miatt is prob-lematikus43. Több helyen is vannak vitatott területek. A horvátok nem ratifikál-

42 2001 júliusában Janez Drnovšek szlovén és Ivica Račan horvát kormányfők aláírták a később róluk elnevezett egyezményt, amely a két állam határait jelölte ki. Ezt a szlovén parlament ratifikálta, a hor-vát viszont nem. A pirani öblöt illetően megállapodtak a vízfelület felosztásáról és a szlovén félnek egy tengeri korridort határoztak meg, melyen kijuthat a nemzetközi vizekre.

43 Bužini,Mlini, Škodelini, Škrile tanyákról van szó, melyek a Dragonja-folyótól délre fekszenek, és amelyeket 1954 óta Horvátország igazgat. A Trdvina vhr a Žumberak térségében szintén vitatott, ui. ott a szlovén hadsereg tart megszállva néhány barakkot horvát területen.

111


ták a szlovéneknek kedvező megállapodást, míg a szlovének akadályozták a hor-vát EU-csatlakozási tárgyalásokat. Végül a holtpontról az mozdította ki az ügyet, hogy a nemzetközi közösség nyomására a felek 2009 novemberében kinyilvání-tották, elfogadják a nemzetközi döntőbíróság határozatát.

A fentieknél azonban fontosabb, hogy a szlovének a jugoszláv időszak tapasz-talataira támaszkodva az utódállamokban az egyik legnagyobb befektető lett és újraszervezte gazdasági kapcsolatait.

Az olasz és az osztrák viszonylatot történeti, etnikai problémák terhelik. A tör-ténelmi szlovén szállásterület44 kiterjedt Karintia, Stájerország és Friuli-Venezia Giulia egyes területeire is. Az ausztriai szlovén települések névtáblája (a telepü-lésnevek kettős névhasználata Karintiában) szálka az osztrák nacionalisták sze-mében. A feszültség részben arra is visszavezethető, hogy a 2. világháború ide-jén Ausztriában fegyveres ellenállás csak a szlovén területeken volt, illetve, hogy a szlovéniai németek nagy részét elűzték otthonából, a nácikkal kollaborálókat pedig bírósági tárgyalás nélkül kivégezték (cc. 10-15 ezer főt). A szlovéniai német kisebbségnek a léte is vitatott.

Az Olaszországgal való kapcsolatot beárnyékolja, hogy az a 20. században két alkalommal is fegyveres agressziót követett el szlovén területek ellen (1918, 1940). A 2. világháborút a győztesek oldalán befejező Szlovénia, a függetlenség kivívása másnapján szembesült az olasz revizionista megnyilvánulásokkal45. A nehéz tárgyalások eredményeként az Isztriáról elűzött olaszok kárpótlása ügyé-ben hátrányos helyzetbe került, ugyanakkor a kisebbségvédelmi szabályozás terén mindkét fél tett engedményeket.

A Magyarországgal kialakított kapcsolat kiegyensúlyozott, a magyar kisebb-ség parlamenti képviselete biztosított. A magyarországi szlovének (vendek) a 13 elismert kisebbség egyike. A szlovénokra mindamellett jellemző, hogy a közvé-lemény érzékenyen reagál pl. a Nagy-Magyarország térképekre és szívesen emle-getik fel keleti eredetünket (sZilágYi I. 2003)46.

44 A Karantánia hercegséget, melyet az első szlovén állami alakulatnak tekintenek a VII. században alapították, majd önálló hercegségként 828-tól a Német-Római Birodalom részévé vált. A Habsburg fennhatóság 1335-ben következett el. A 19. század közepétől Klagenfurtban és környékén kulturális intézmények, majd kétnyelvű iskolák alakultak és ezzel megjelentek a nemzetiségi konfliktusok is. Az 1945-ös alkotmány, majd az 1955-ös Alapszerződés is garantálta a nemzetiségi, nyelvhasználati jogokat, de azokat kezdetektől támadták az osztrák nemzeti-hazafias szervezetek.

45 Az olasz Alleanza Nazionale-t vezető Fini, G. Isztriára vonatkozó revizionista kijelentéseket tett, ami súlyosan sértette a szlovén érzékenységet és különösen nagy aggodalmat keltett, hogy 1994-ben kormány-zati tényező is lett.

46 A második világháború idején a magyar és a jugoszláv fél is gyűjtőtáborban helyezte el a Muravidék-ről összegyűjtött, számára biztonsági kockázatot jelentő csoportokat. Jelentősebb megtorlás nem volt, a halottak száma – összehasonlítva más jugoszláv területekkel – csekély volt (MoHos M, 2008). Így sem a szlovén, sem pedig a magyar oldalon nem alakult ki komolyabb ellenérzés a másik féllel szem-ben.


112

18. ábra: A pirani öböl és a horvát-szlovén területi vita

Szerkesztette: PaP N., 2009-es állapot

Az ország 2004 óta az Európai Unió tagja. Gazdasága erős és stabil. Mezőgaz-dasága alpesi és kontinentális jellegű. Ipara fejlett, a tranzitforgalom és a turiz-mus jelentős bevételeket generálnak. A GDP-termelésében a mezőgazdaság 3%, az ipar 37%, a tercier szektor 60% részt vállal. 2007-ben a térségből új tagállam-ként elsőként, egyébként Görögországot és Montenegrót követően harmadikként csatlakozott az Euro-övezethez.

Az ország fontos nemzetközi tranzitterület Magyarország számára. Az olasz területek felé közvetítő térségként jelenik meg, a koper-i kikötő fontos logiszti-kai központ (ERDősi F. 2006).

FYROM Macedónia

Macedónia (volt jugoszláv köztársaság) a Balkán egyik kis landlocked állama, mely a Vardar- folyó (görögül Axios) völgyében alakult ki Jugoszlávia felbom-lása során (1992). A macedón etnogenezis, illetve a nemzeti identitás kialaku-lása meglehetősen későn zajlott le. A nemzettudat csak a 19. század végén alakult

113


ki, és a 20. században, a második Jugoszlávia időszakában szilárdult meg és eny-hén szólva ma is vitatott47. Minden szomszédos néppel konfliktusos történelmet élt meg. A jelenlegi államterület a történeti Macedóniához képest egy szűkebb, az un. vardari-Macedónia. Meghatározó nemzetpolitikai, geopolitikai kérdése az államnak, hogy a többségi macedónság a nyugat-macedóniai albánokkal hogyan képes egy állami keretben élni. Egy olyan néppel, amelynek termékenysége jóval meghaladja az övét és a határon kívülről jelentős népesség utánpótlást is kap, a nyelve, vallása és kultúrája pedig nagyon különbözik. A macedónok külső/belső népesedési utánpótlási lehetőségei sokkal korlátozottabbak, ami sok macedónban felveti a nemzethalál közelgő rémét.

A többségi macedónok (1200 e) mellett a már említett nagy létszámú albán kisebbség (4-500 e), valamint egyenként több tízezres török, szerb és cigány népesség is él a területen. A helyzetet bonyolítja a koszovói albán menekültek jelenléte (HárY sZ. 2007). Felekezeti megoszlásban a macedón többség és a szerb kisebbség görögkeleti, az albánok, törökök, torbesek (macedón muszlimok) és a cigányok az iszlámot követik. Politikailag jelentős szerepet visznek az egyébként csak kis létszámú evangelizációs (főleg baptista, metodista) csoportok.

19. ábra: Az albán etnikum aránya Macedónia općináiban a 2002-es népszámlálás szerint

Forrás: Državen zavod za statistika Skopje 2002. Szerkesztette: végh A. Közli: Pap N. - Végh A 2009: A macedóniai ... p. 142

47 A mai macedónok származása nem teljesen világos. A macedón többségi vélemény szerint az ókori macedón nép leszármazottai, akik feltehetőleg nyelvcserét hajtottak végre. Erre az eredetre utalnak a név mellett az állami szimbólumok (zászló, címer) is.


114

A bolgárok a macedón nyelv és nép különállását vitatják. A történelmi Mace-dónia részben mai bolgár területekre is kiterjedt, ez az un. pirini-Macedónia. Görögország a névhasználata elé nehézségeket gördített. Vitatja a macedón név használatának jogosságát egy szláv nyelvet beszélő népesség által, azt ugyanis a görög történelem és kultúra elidegeníthetetlen részének tekinti. Ráadásul égei-Macedónia napjainkban egy Macedónia nevű görög tartomány. A görögországi szlávok helyzetének kérdése feszültségeket hordoz a két nép és állam viszonyá-ban. Ezért alakult a nemzetközi elnevezése sajátosan, görög nyomásra, mint „volt jugoszláv köztársaság” (FYROM). Thesszaloniki görög kikötőjéhez ma is erős szálakkal kapcsolódik, ez a természetes tengeri kijárata a világra.

A szerb-macedón viszony napjainkban a legkiegyensúlyozottabb. A határ kijelölése békésen és a nemzetközi normáknak megfelelően zajlott. A Koszovó elleni szerb agresszió (más olvasat szerint rendteremtési kísérlet) által kiváltott menekülthullám a FYROM stabilitását alapjaiban rázta meg, ugyanakkor a vál-ságban való konstruktív együttműködése a nemzetközi közösség részéről pozi-tív megítélésű volt. Az albánsággal, különösen pedig a koszovói (Nagy-Koszovó/Nagy-Albánia) vélt/valós agresszió elleni azonos érdekeltség, a szerb szempontok iránti fokozott érzékenységben jelenik meg a macedón közvéleményben. A szerb kisebbség aránya Macedóniában csekély.

A macedónok a koszovói és albániai szomszédságra is gyanakvással tekinte-nek. Macedón felfogás szerint a 2001-es albán fegyveres felkelésben résztvevő gerillák hovatartozása, az utánpótlásuknak a koszovói határon kersztüli bizto-sítása felvetheti, hogy esetleg nem egy koszovói agresszió játszódott-e le? Az államhatár kijelölése sem volt feszültségektől mentes.

Az államterület nagyrészt hegyvidék, a nyugati határ mentén tektonikus ere-detű tavakkal (Ohridi-, Preszpa-, Dojrani-tó). Két fontos folyója a Vardar és a Fekete-Drin. Klímája kontinentális, a Vardar völgyében, a déli területeken medi-terrán hatás érvényesül. Az ország fővárosa Skopje (az egykori Üszküb (600 e)). Más jelentős városai még Tetovo, Bitola (az oszmán időkben neve Monasztir volt), Kruševo, Ohrid, Kumanovo. A népesség 60%-a városokban él (BogoeV, k. 2002).

Az ország gazdasági állapota nem túl kedvező, teljesítménye szerény. Ipara az érces nyersanyagok, a délen termelt dohány feldolgozására települt, napjainkban a privatizáció révén különböző külföldi tőkés csoportok kezében van. A turizmusnak jók az alapadottságai, de a politikai bizonytalanság jelentős akadályt képez a fejlődés-ben. A macedónok képzettsége a volt Jugoszláviában átlag feletti volt, ez a gazdaság fejlődési lehetőségeit illetően reményteli. A területi diszparitás a főváros és a vidék, a hegyvidékek és a szűkös síkságok, a macedón és az albán terület között áll fenn. A magyarokról alkotott kép az országban kedvező, Magyarország a makedón távközlés privatizációja révén jelentős befektető (pap n. – reMénYi p. – VégH a. 2008).

115


A függetlenség elnyerése óta több belső és külső konfliktust is megélt az ország. A kényes belső egyensúlyt az albánok és a macedónok között az autonó-miák kényes – az ohridi keretegyezményben rögzített (2001) – egyensúlya bizto-sítja. Ennek területi következményeit mutatja be a 20. ábra (VégH a, 2006).

7. táblázat: A macedóniai albánság történeti-migrációs rétegei (Jovanovski szerint)

Történeti migrációs és egyéb, az albán etnikumot alkotó csoportok

Becsült arányuk a jelenlegi népességben, százalékban kifejezve

„Őslakosok” – Iszlamizált macedónok, romák stb 20 %

1780 – 1800 közötti bevándoroltak 24%1801 – 1840 közötti bevándoroltak 40%1841 – 1912 közötti bevándoroltak 8%

1912 után bevándoroltak 8%ÖSSZESEN 100%

Forrás: Трифуновски, 1988., Јовановски, 2002.

20. ábra: Az albánok aránya és elhelyezkedése az új, valamint a régi közigazgatási, općinai beosztás szerint (1-új közigazgatási határ, 2-régi közigazgatási határ)

Forrás: Državen zavod za statistika Skopje 2002. Szerkesztette: végh A.Közli: Reményi P. - Végh A 2006: Az ezredforduló ... pp. 195-211.

Montenegró

Crna Gora (a „fekete hegyek országa”) a Balkán 2006-ban függetlenné vált – bár a függetlenség jelentős hagyományaival48 rendelkező – kis méretű állama. A hegyi

48 Montenegro állami önállósága a hetedik században alapított Duklja-ra tekint vissza. A kevés és vita-tott forrásanyag miatt nem teljesen világos, hogy szerbek, horvátok és/vagy a hódítók elől a zárt hegyvidékre menekült őslakos néptöredékek (illírek?) adták-e népi jellegét ennek az államnak. Egy


116

ország jelentős turisztikai erőforrásokkal rendelkezik. Tengerpartja, belső hegy-vidékének vad szépsége, a Skodrai-tó, műemlékekben gazdag városai Európa egyik leggyorsabban fejlődő turizmusának alapját képezik. A térségben megszo-kott fegyveres konfliktusok ugyanakkor igen sebezhetővé teszik gazdaságát.

Az etnikai kompozíció bonyolult. A többségi crnagoracok mellett szerbek, muzulmán bosnyákok (a montenegrói Szandzsákban), az albánok pedig Ulcinj környékén élnek. A kényes egyensúly megtalálása a különböző csoportok között a montenegrói politika nagy kihívása.

A montenegróiak a posztjugoszláv háborúkban a szerbek mellett álltak és a dél-horvátországi harcokban (főként Dubrovnik környékén) részt is vettek. Emi-att a horvátokkal a viszony nem alakult felhőtlenül és a Kotori-öböl49 bejáratát ellenőrző Prevlaka-félsziget ellenőrzése miatt kialakult vita csak 2002-ben zárult le, amikor a térség a szerb-montenegrói államszövetség keretében volt.

A lakosság háromnegyedét kitevő szerbek és az etnikai montenegróiak közös-ségét az 1990-es évek végétől kezdődően a függetlenség kérdése erőteljesen meg-osztotta. A lakosság közel negyedét kitevő albánok és muzulmánok a monteneg-rói különállás legerőteljesebb szorgalmazói voltak, ugyanis érdekeiket a szuverén Montenegróban jobban érvérvényesíthetőnek látták. Végül a 2006. május 21-én tartott referendumon a több, mint 55%-os többség a szerbia-montenegrói állam-szövetségből való kilépés mellett döntött.

8. táblázat: A montenegrói lakosság etnikai összetétele (2004)

montenegrói szerb bosnyák etnikaimuzulmán albán horvát egyéb Teljes

létszám/fő 267,669 198,414 48,184 36,479 24,163 6,811 43,779 620.145arány/% 43,2 32 7,8 5 3, 1,2 7,5 100

Szerkesztette: PaP N. a kormányzati honlap adatai alapján

A főváros Podgorica (az egykori Titograd) (160 e) mellett a kiváló kikötő és festői fekvésű Kotor, a felhagyott ipari központ Nikšić, az albánok központjának

biztos, később egyértelmű szláv jelleget kapott, a kereszténység ortodox rítusát követte és a szerb politikai alakulatokkal épített ki szoros kapcsolatokat. Később az egyik helyi folyó elnevezése alap-ján a Zeta nevet kapta. Az Adria menti velencei befolyás erősödése nyomán kezdték el a 14-15. szá-zadtól, a veneziano dialektus szerint Montenegro-nak („fekete hegység”) nevezni. 1499-ben került oszmáni befolyás alá, mint az utolsó független balkáni monarchia. Később egyedülálló autonómiát közdöttek ki maguknak a hegyi klánok. A terület valóságos vezetője a montenegrói ortodox metropo-lita, a „vladika” teokratikus jellegű uralmat alakított ki. Montenegro királyi háza a Petrović-Njegoš dinasztia lett. 1922-ben az SzHSz Királyság része lett, majd egy 2006. május 21-én tartott referendum nyomán újra elnyerte a függetlenséget.

49 A Kotori-öböl az Adria történetileg legfontosabb, stratégiailag legértékesebb kikötőjének ad helyet. Stratégiai szerepén kívül kultúrtörténeti jelentősége is kiemelkedő. Települései megjelenésében az itáliai hatás a jellemző, 1420 és 1797 között az „Albania venata”, azaz a velencei ellenőrzés alatt álló terület része volt.

117


számító Ulcinj, a stratégiailag fontos Bar, az idegenforgalom fontos központját képező Budva, Hercegnovi és a régi főváros Cetinje a településhálózat fontos ele-mei. A tengerparti út mellett kiemelt a Belgrád-Bar vasútvonal jelentősége, mely óriási költségekkel, össz-jugoszláv célokért épült. Ez az összeköttetés Szerbia, illetve Balgrád számára sokáig a legbiztosabb tengeri kijáratot jelentette.

A főként a turizmusra alapozott gazdaság stabil, fizetőeszközként az eurót használják. Az állam kis mérete miatt a politikai élet nagyon „személyes”, a vér-ségi, üzleti kapcsolatoknak nagy a szerepe. Magyarország Montenegróban fontos befektető, a tengerpartja pedig potenciálisan nagy vonzerőt gyakorolhat a magyar turistákra (nagY aBonYi Cs. 2006).

21. ábra: Montenegró etnikai összetétele a 2004-es népszámlálás alapján

Forrás : Zavod za statistiku Crne Gore, szerk: Végh A. 2008.

Koszovó/ 1244 – Kosovo

A legújabb balkáni kisállam a NATO szerbek elleni légiháborúja nyomán szü-letett, a függetlenség kikiáltására 2008. február 17-én került sor, melyet számos


118

állam elismert, számos pedig nem50. A szerbek a volt oszmanli vilajetben csak 1912 óta gyakorolnak fennhatóságot, de történelmi jogaikra (1300 éves törté-nelmi jelenlét51) és az ENSZ BT 1244-es határozatára hivatkozva igénylik a terü-let feletti szuverenitásuk helyreállítását52.

A helyzet nem egyszerű, ugyanis az elmúlt századokban geg-albán törzsek vándoroltak be a területre, folyamatosan növelve népesedési részarányukat. Az ortodox szerbek és a döntően muszlim albánok között a viszony nem alakult béké-sen. A 20. században folyamatosan konfliktusban álltak egymással a felek. A föl-dek államosítása, az albánok elüldözése, az etnikai tisztogatás közvetlenül a bir-tokbavételt követően megkezdődött. Az 1941-44 közötti német megszállás alatt megjelent a lehetősége a szerbekkel szembeni megtorlásnak is53. A szerb hatalom-átvételt követően, 1945-ben már egy albán felkelést kellett fegyverrel leverni. Az 1946-os jugoszláv alkotmány Koszovó és Metohija néven, mint autonóm régiót definiálta a térséget. A represszió folytatódott, ami miatt az 1970-es évek köze-péig mintegy 200 ezer fő (magát töröknek vallva) vándorolt ki Törökországba. Az 1974-es alkotmány valódi autonómiát nyújtott az itt élőknek, ami az albán kultúra és identitás felvirágzását hozta magával a területen. Tito 1980-as halálával a hely-zet fokozatosan romlani kezdett, ami a szerb parlament 1989. március 28-i dön-tésével az autonómia felfüggesztésével csúcsosodott ki. Az elkövetkező 10 évben olyan események következtek be, amelyek a terület elszakadását visszafordítha-tatlanná tették54. 1999-ben a szerb-albán harcoknak a NATO beavatkozása vetett véget. A területen az ENSZ égisze alatt álló protektorátus jött létre, erős ameri-kai befolyással.

A tartomány önrendelkezésének kérdése az elmúlt 10 évben számos fórumot járt meg. Nem könnyítette meg a helyzetet az sem, hogy bár a területen élők több, mint 90%-a albán, de a terület északi részén Kosovska Mitrovica körzetében szerb többség él, akik a koszovói függetlenséget elutasítják. A koszovói határok

50 A világ országai közül 63 ismerte el eddig (2009 végéig) a Koszovói Köztársaságot, döntően az USA szövetségesei. A egyoldalú függetlenséget elutasító államok száma 41. Jelemzően ázsiai, afrikai és latin-amerikai országokról van szó (pl. Oroszország, Kína, India, Indonézia, Brazília, Egyiptom stb.) Az ENSZ tagjainak fele még nem foglalt állást a kérdésben. Láthatólag enyhén szólva megosztja a nemzetközi közvéleményt a kérdés. A nemzetközi jogi vita mögött a precedens-teremtés és annak várható következményeitől való félelem áll.

51 A szerb fél egy 814-ből származó angol térképre hivatkozik.52 Ezt fejezi ki az 1244 – Kosovo megnevezés, mely utal a terület rendezetlen státuszára.53 A csúcspontja az 1944. július 28-i Veliko faluban végrehajtott mészárlás volt, ahol 380 szerb (köztük

120 gyerek) vesztette életét.54 1990. július 2-án kikiáltották a függetlenséget, és kialakult egy albán „árnyékállam”. 1996-ban lét-

rejött az UCK és fegyveres küzdelmet kezdtek a tartomány felszabadításáért. Ennek az időszaknak is lélektanilag kiemelkedő pontja egy mészárlás volt, amikor is Racak faluban 45 albánt öltek meg (albán „Srebrenica”). Az akciót a Goran Radosavljevic „Guri” vezette szerb különleges rendőri ala-kulat követte el.

119


mentén az albánok lakta térségekben (Preševo és Bujanovac opčina dél-Szerbiá-ban és területek Nyugat-Macedóniában) szintén instabil politikai helyzet, konf-liktusok alakultak ki, bázist, hátországot nyújtva egyik a másiknak.

22. ábra: A koszovói etnikai kép átalakulása 1981-2004

Forrás: végh A, 2008

Az ország egy viszonylag kis területen jött létre, viszont jelentős létszámú népességgel, magas népsűrűséggel. Bár a föld gazdag ásványkincsekben55, az újonnan létrejött kis állam riasztóan szegény. Az eredetileg a német márkát fize-tőeszközéül választó ország annak megszűnésével az euróra tért át. A mitrovicai körzetben a szerb dínárt is használják. A munkanélküliség mintegy 50%-os, a lakosság 1/3-a kevesebb, mint napi 2 euró jövedelemből tartja fenn magát. Jelen-leg egy segélygazdaság keretei között él a társadalom.

Az állam fenntarthatóságának számos, a területiséget is illető kérdőjele van. Hagyományos gazdasági kapcsolatrendszere egy észak-déli tengelyre épült. A landlocked állam északi és déli szomszédaival való viszonya viszont kényes. Szer-bia nem ismeri el. Macedóniában a helyi albán függetlenedési törekvések és az albán fegyveres csoportok hátországának tekintik. Albániával való közlekedési kapcsolata a Durres-Kukes-Prizren-Pristina útvonalon bonyolítható, aminek stra-

55 A világ 5. legnagyobb lignitkészletével rendelkezik.


120

tégiai jelentősége nagy, de az áteresztőképessége egyelőre még kicsi. Elméletileg alternatív kijáratot Montenegro kínálhat, de a feltételek ott lényegesen rosszabbak.

A határkérdés alapvető jelentőségű Koszovó számára (tekintve méreteit, gya-korlatilag minden része határmentinek tekinthető). Határai közül ugyanakkor az egykori jugoszláviaiak vitatottak56. A rajtuk keresztül zajló forgalom jelen-tősége a kosovar társadalom életére nem túlbecsülhető. Ennek jelentős része illegális csempészforgalom. Koszovó az illegális áruk egyik legnagyobb délke-let-európai elosztóhelye. Az albán embercsempészek folyamatosan szállítanak kisebb-nagyobb csoportokat is az Európai Unióba. Kérdéses, hogy a koszovói állam milyen mértékben tartja ellenőrzése alatt azt a területet, ahol a szervezett bűnözés ilyen jelentős állásokat alakított ki magának.

A mitrovicai körzet kérdésének rendezése szerződéses alapon, a dél-szerbiai albán opstinák fejében, területcserével egy elképzelhető megoldások között, bár a szerb fél ez ellen jelenleg határozottan tiltakozik. Előnye lenne, hogy az Ibar folyó mentén kialakulhatna egy megegyezéses szerb-kosovár határszakasz. Most ez csupán egy távoli lehetőségnek tűnik, a nemzetközi közösség számára az új állam területi integritásának megtartása fontosabb, a szerb társadalom pedig nem fogadná el, hogy újabb területet hasítsanak le a maradék államterületből. Helyi értékelők szerint a szomszédos Macedóniában a koszovói szerb területek elcsato-lása magával hozhatja a nyugat-macedóniai albán területek elszakadását is. Így ez jelenleg egy mindenkinek elfogadhatatlan opció.

A koszovói szerb enklávék biztosítása szintén egy időről-időre kiújuló súlyos, terület-ellenőrzési probléma, amely megoldása hosszabb időt igényel. A szerb tör-ténelmi emlékek védelme azok érzékeny politikai, identitásbeli tartalma miatt szintén egy fontos kérdés57. A szerbek mellett más kisebbségek is élnek az új állam területén. Szükséges megemlíteni közöttük a romákat, a törököket és a goránokat58.

Magyarország a kezdetektől részt vállalt a koszovói rendezésben. Biztosította légterét a szerbiai bombázásokhoz, elismerte az államot és Pristinában magyar katonai alakulatot állomásoztat a KFOR (Kosovo Force) keretében59. A szerbiai magyar kisebbség sorsa miatt érzékeny kérdés a koszovói magyar politika. A szerbiai magyarok politikai képviselői időnként együttműködnek a szerbiai albá-56 A macedon-koszovói határon a Kodra Fura nevű stratégiai magaslat és Debelde falu egyes területei-

nek kérdése nemzetközi vitához vezetett, mely napjainkra oldódott meg (HárY sZ. 2009).57 Itt elsősorban Peč-ről van szó, amely napjainkban a szerb patriarchátus székhelye, és amely a legfon-

tosabb szerb spirituális központ.58 A három felsorolt kisebbségi csoport mindegyike jellemzően muszlim vallású, így az állam muszlim-

albán jellegét erősítik. A goránok egy macedón nyelvet beszélő iszlamizált közösség, akiknek a falvai a koszovói, macedón, albán hármashatár körzetében fekszenek. Létszámuk 20-30 ezer lehet a három országban.

59 350-400 főt

121


nok és a szandzsáki muzulmánok képviselőivel. Az egyébként jelentéktelen lét-számú magyarországi szerbség nyilatkozatot tett, miszerint nem ismeri el az új államot. A koszovói bűnözői csoportok meglehetősen aktívak Magyarországon, tranzitterületnek használják, elsősorban embercsempészettel kapcsolatos ese-tekre derül fény.

9. táblázat: A Nyugat-Balkán államai, főbb adatai és a legfontosabb biztonsági kockázatok

Terület (km2)

Lakosság (fő)

Népsűrűség (fő/km2)

Többségi népesség és aránya (%) GDP/fő Főbb biztonsági

kockázatok

Horvátország (2001) 56 594 4 437 460 78,4 Horvát (89,5) 7724

USD

Szerb kisebbség visz-szatérése, boszniai horvátokhoz fűződő speciális viszony

Bosznia- Hercegovina (2003)

51 209 3 832 301 74,8 Bosnyák (48) 1915 EURO

Gyenge túlbürokra-tizált állam, szepara-tista törekvések, etni-kai-vallási megosz-tottság

Ebből: FBiH 26 352 2 323 339 88,1 Bosnyák (72,9) 2068

EURO

Horvát-bosnyák ellentét, effektív államterület, gyenge gazdaság

RS 24 857 1 463 465 58,8 Szerb (88) 1594 EURO

Önállóan életképte-len, de a centralizált BiH-t elutasítja

Montenegró (2003) 13 812 620 145 44,9 Montenegrói (43,16) 2244,5

EURO

Albán és muszlim lakosság, életképes-ség kérdése, monte-negróiak csak relatív többsége

Szerbia (2002) 77 474 7 498 001 96,7 Szerb (82,8)

2642,8 EURO (2004)

Koszovo „elvesztése”, többi kisebbség hely-zete, politikai radika-lizálódás

Koszovó (1991) 10 877 1 956 000 175 Albán (88), 2003-as

becslés: 94-95

1265 EURO (2004)

Függetlenedés, szerb kisebbség, határok

Albánia (2003) 28 748 3 111 163 108,2 Albán (97) 1800

USD

Gyenge állam, effek-tív államtér, szerve-zett bűnözés, határon túli albánok

Forrás: PaP N. – ReméNyi P. 2007: Security issues of West-Balkan. – Regio, 2007 English Edition, pp. 27-58. alapján

Kis-Ázsia/Törökország

A Török Köztársaság földrajzilag kompakt állam, túlnyomóan Ázsiának a Mediterráneumba nyúló félszigetén, Kis-Ázsiában terül el. Az állam területé-nek csupán kis része, mintegy háromnegyed dunántúlnyi terület helyezkedik el a


122

Boszporuszon túli Kelet-Trákiában. Az európai és az ázsiai területek által körül-zárt, a Fekete-tengerre és az Égei-tengerre egyaránt kijárattal rendelkező Már-vány-tenger (Marmara Denizi) igazi török mare nostrum. Ez Törökország leg-értékesebb területe. A török állam kompaktságát erősíti, hogy Anatólia60 északi és déli karéján hegységek futnak végig, melyek keleten az Örmény magasföld-ben találkoznak. Kis-Ázsia és a fekete-tengeri szorosok ismert története messze a török népek feltűnése előtt kezdődött. A „termékeny félholdtól” északra fekvő terület ismert története a legősibbek közé tartozik. Olyan ősi civilizációk alakul-tak itt ki, mint a hettitáké, és virágoztak, mint a kisázsiai görögségé /ld. Milétosz/. A világirodalom egyik legnagyobb hatású műve, az Iliász már egy olyan geopo-litikai probléma kapcsán születik meg, mint a márvány- és fekete-tengeri keres-kedelmet és hajóforgalmat ellenőrző kisázsiai Trója/Ilion görög seregek általi ost-roma, majd elfoglalása. Ezzel a Boszporusz-Dardanellák problematikája bekerült a mindenkori – nemcsak irodalmi – közgondolkodásba.

Az Oszmán Birodalom (a jelenlegi török állam közvetlen elődje) megalapítá-sára 1299-ben került sor és hivatalosan létezett 1923-ig. Összevetve a megelőző török államalakulatokkal, sokkal tovább, több mint 600 évig maradt fenn. Jelen-tősége azt követően nőtt meg, hogy 1326-ban az oszmánok hosszú ostrom után bevették és fővárosukká tették Burszát. Ettől kezdve rohamosan gyarapodik az állam területe. Az expanzió a történelmi távlatból nézve majdnem megszakítás nélkül folytatódott 1566-ig, Szulejmán haláláig, és még ezután is folyt, de kisebb intenzitással, 1683-ig, Bécs török ostromáig. Az anyagi forrásokat a nagy mező-gazdasági népesség és a keleti kereskedelem ellenőrzése biztosította.

Az Oszmán Birodalom az első világháborúban vereséget szenvedett, nagy mértékben legyengült, és az antant hatalmak szándékai szerint jelentős részben a gyarmatok sorsára jutott volna. A háború alatt kötött titkos megállapodások értelmében a szorosok vidéke és Isztambul az oroszok61, Anatólia déli és nyugati darabjai az olaszok és a franciák, Szmirna/Izmir valamint Trákia a görögök, az arab lakta területek zömmel a britek, kisebb részben a franciák kezére jutottak volna. Keleten az örmények önálló államot, a kurdok esetleg autonómiát kaphat-tak volna. A szultáni kormányzat által aláírt sevrés-i békediktátum (1920) még további megszorításokat is tartalmazott. Ezek közül itt csak a birodalom egyes kisebbségeinek nyújtott kiváltságokat, autonómiákat emelnénk ki.

A Musztafa Kemal vezette kibontakozó török nemzeti mozgalom megakadá-lyozta a békediktátum végrehajtását. Az 1923-as lausanne-i szeződés biztosította 60 Anatólia fogalma némileg eltér a török és a nemzetközi földrajzi névhasználatban. A törökök a teljes

ázsiai országrész elnevezésére használják, míg az európai térszemléletben ez szűkebb terület, a két hegységkaréj és a köztes terület tartozik csupán ide.

61 A bolsevikok a volt cári igényekről lemondtak, igaz a polgárháborúval és külföldi intervencióval szembenézve nem is volt különösebb lehetőségük egy esetleges követelés érvényesítésére.

123


a török nemzetiségű területek integritását. Mindenféle idegen katonai ellenőr-zés lehetőségétől valamint az örmény állam és a kurd autonómia lehetőségétől is megszabadultak. Két fontos ponton nem sikerült kedvező eredményt elérni: a demilitarizált tengerszorosok egy nemzetközi bizottság felügyeletére lettek bízva, és nem kaphatták meg az olajban gazdag Moszult, melyet utóbb a Nép-szövetség Iraknak ítélt62. A tengerszorosokat az 1936-os montreaux-i egyezmény adta vissza Törökországnak.

Kemal a háború után nekilátott Törökország átalakításának, az iszlám leg-tekintélyesebb államából egy világi nemzetállammá tette. A háborút követően, 1923-ban kikiáltották a Török Köztársaságot. Azon az úton haladt, mint reformer elődjei, Törökországot kívánta modernizálni. Atatürk programját hat elvben fog-lalta össze, melyek a következők: a köztársasági eszme, a nemzethez való tarto-zás eszméje, a népiség, az etatizmus, mint az állam kiemelt szerepe, szekularizá-ció és a reformpolitika.

A nyugatosodás, reformmozgalom révén Törökország valóban hatalmas vál-tozáson ment keresztül, de a vállalkozás nehézségét, és a hatalmas ellenható erő-ket is mutatja, hogy a hadsereg, Atatürk örökségének legfőbb őre milyen alapvető szerepet játszik még ma is az ország politikai életében. Katonai puccsok sora, 1960-ban, 1971-ben, 1980-ban biztosította, hogy az atatürki modell lényegileg ne változzon.

Az ország erőforrásait tekintve nem beszélhetünk semmilyen különleges adottságról, melynek birtoklása kiemelkedő előnyökhöz juttathatná. Az egyetlen erőforrás, melynek bővében van – és minthogy déli szomszédai szűkében van-nak, így profitálhat belőle – az édesvíz, melyet öntözésre használhat, és belőle szomszédainak is juttathat.

Az állam határainak legnagyobb része tengerpart. A szárazföldiek esetében hosszabb ideig tartó határállandóságról nem beszélhetünk. Így azok legitimitása nem különösebben erős. A terület viszonylagos etnikai kompaktsága biztosíték lehet nyugaton. Keleten, illetve délkeleten a kurd népesség jelenléte és a polgár-háborús helyzet miatt a határ „légiesebb”. Az átjárhatóság kelet és délkelet felé csökken. A legnagyobb jelentősége egy ma már nem létezőnek van, megszűnt a több évszázados orosz-török határ, mely a legkiemelkedőbb konfliktus felületét képezte Törökországnak.

A mai főváros, Ankara kiválasztása programszerűen történt. A korábbi biro-dalmi központból, a kozmopolita Isztambulból a fővárosi funkció áthelyezése a színtiszta török lakosságú, amúgy pedig a török történelem kezdeti időszakában jelentős szerepet játszó településre egyrészt biztonsági megfontolásokat tükrözött,

62 Teleki Pál, az egyik legjelentősebb magyar politikai földrajzos, 1924-25-ben a döntéselőkészítő nép-szövetségi bizottságban dolgozott.


124

hiszen a szorosokat az antant hajói és csapatai ellenőrizték. Másrészt viszont ott maradt a függetlenségi háború győzelmes megvívása után is, ami már térracionális megfontolásokat és a nemzetállam építésének programját is kifejezte.

Az állam magterülete Bursa, Ankara és egy észak-anatóliai kis falu, Szögüt körül terül el. Ugyanakkor az ország első városa, gazdasági életének központja továbbra is Isztambul maradt. Demográfiai, kereskedelmi, közlekedésföldrajzi potenciálja vitathatatlan ma is. Az ország népessége 71 millió fő, a természetes szaporodás 2% körüli. Közlekedési rendszerében a tengerszorosokon keresztül lebonyolított forgalomhoz képest minden más elenyésző. A keletre és délre vezető vasútvonalak forgalma csekély.

Az ország térszerkezete nyugatra billenő. A törökök az ország délkeleti részét úgy tekintik, mint a maguk „mezzogiorno”-ját. Ez a száraz, erőforrásokat nél-külöző terület hasonlóképpen mint olasz rokona, bocsátja ki magából az elván-dorlókat, elsősorban az itt többségben élő kurdok falvaiból. A nyugati területek nagyvárosaiban több (becslések szerint 2–3) millió kurd él már. Ugyancsak jelen-tős, félmilliót meghaladó az ebből az etnikai közösségből csak Németországban dolgozók száma. Ezentúl további kurd népesség él vendégmunkásként számos más európai államban is. A török kormány programot dolgozott ki a délkeleti országrész fejlesztésére, de a polgárháborús politikai helyzet akadályozza a sike-res megvalósítást.

A legjelentősebb török belpolitikai problémák közé tartozik a kurd nacionaliz-mus, szeparatizmus jelensége. Ez a tény mindenképpen indokolja a török állam etnikai térképének, illetve az etnikai konfliktusok problémacsoportjának bemu-tatását Törökországban.

A köztársaság lakosai több nagyobb, és egy sor kisebb lélekszámú etnikai cso-porthoz tartoznak. A többség az oszmán török nyelvet beszéli, török identitással bír, és a 11. században érkezett jelenlegi lakhelyére. A kurdok települései a dél-keleti hegyvidéken fekszenek az írott történelem kezdetétől, az iszlámot a 7. szá-zadban vették fel. Délen arabok élnek, főleg Hatay térségében. A laz-oknak, egy a grúzokkal rokon népnek, az északkeleti hegyvidéken található a szállásterületük. Az iszlámot a 15. századtól vették fel. Ezenkívül jelentős népcsoportok élnek még itt, melyek más területekről vándoroltak be, pl. a Kaukázus térségéből az orosz expanzió elől menekülve, illetve a Balkán muzulmán közösségeiből. A fenti laza áttekintést kiegészítve, az alábbi táblázat ad képet Törökország jelentősebb etni-kai csoportjairól.

125


10. táblázat: Jelentősebb etnikai csoportok Törökországban

megnevezés vallás nyelv létszám

1 török szunnita, alevita oszmán török *28.289.680ma kb. 45 millió

2 bulgáriai beván-dorlók szunnita, alevita, kr. pomak, bolgár *101.328

3 bulgáriai beván-dorlók szunnita, alevita oszmán török ***300.000

4más regisztrált balkáni beván-

dorlókszunnita, alevita török, bosnyák, horvát, görög,

szerb, román, albán **891.000

5 kurdok szunnita, siíta, jezidita kurmandzsi, dimili ***12.000.000

6 örmények keresztény örmény *90.0007 görögök görög ortodox görög *130.0008 arab szunnita, keresztény arab *750.000

9 laz szunnita laz *85.000***250.000

10 krími tatár szunnita különböző török nyelvjárások, krími tatár **272.500

11 cserkeszek szunnita cserkesz, abház **1.100.000

12 zsidó zsidó ladinó, francia, héber, német, török, krími török ** 25.000

* népszámlálási adat ** más hivatalos adat, felmérés *** átvett becslésAndrews P.A. (1989): Ethnic Groups in the Republic of Turkey63.... alapján szerkesztette PaP N.

A kurd kérdés nem kezelhető csupán a török állam keretei között. A kurdoknak saját államuk egyetlen kivételtől64 eltekintve soha nem volt. A kurdok által lakott, Kurdisztánnak nevezett terület több mai állam területére terjed ki. Törökország-ban 12 millióan, Irakban 3,5 millióan, Iránban 3-4 millióan, Szíriában 0,5 mil-lióan, míg Azerbajdzsánban és Örményországban 0,1 millióan élnek65. Társadal-muknak sok archaikus vonása van, síiták és szunniták egyaránt vannak köztük. Bár nyelvi tagozódásuk erősen vitatott, legalább négy fő nyelvet (egyesek szerint nyelvjárást) beszélnek66. Kényszerűen választott hazájuknak megfelelően három-féle írásmódot használnak, a volt Szovjetunió területén élők a cirill betűket, a 63 Az utolsó hivatalos népszámlálás, mely az anyanyelvre rákérdezett 1965-ben volt Törökországban.

A népszámlálási adatok így csak tájékoztató jellegűek a mai etnikai helyzetet illetően, egy jóval nagyobb népességű Törökországban.

64 Az ún. Mahabadi Köztársaságot 1946-ban hozták létre Irán nyugati részén szovjet támogatással, de alig néhány hónap után a bevonuló iráni csapatok felszámolták (P.N.).

65 Az adatok, megbízható népszámlálási adatok híján mind becsültek, közli A. Mango (Mango, A. 1994).66 Törökországban a többségi kurmandzsit (badinanit) melyet északon és a kisebbségi dimilit (zazát)

melyet inkább délen használnak. A kurmandzsit beszélők főleg szunniták, míg a dimilit beszélők többnyire síiták. Törökországon kívül beszélik még a suranit, főleg Irakban, és részben Iránban, vala-mint a guranit (hawranit) melyet az Iránban élők egy része beszél.


126

törökországiak latin betűs írásmódot, míg az Irakban és Szíriában élők arab írás-jelekkel írnak. Így nemzeti (kulturális) egységről beszélni esetükben nem lehet.

Turgut Özal török köztársasági elnök egy beszédében (1992) 12 millió törökor-szági kurdról beszélt. Ez az akkor 63 milliós Törökországban közel 20%-os rész-arányt jelentett. Eredendően az ország délkeleti hegyvidékén többségben élő népes-ségről van szó. A terület szegénysége miatt jelentős az elvándorlás, a migránsok a nyugati és északi területek nagyvárosaiba, valamint külföldre mennek.

A török közigazgatási rendszer, szakítva az oszmán kor hagyományaival, a francia közigazgatási modellt vette át. Ez a központosító jellegű rendszer jól meg-felelt a nemzetépítés igényeinek.

Az állam viszonylag nagy területe, etnikailag tagolt tere felvetheti annak regionalizációját. A kurd kérdés megoldására született egy olyan elképzelés is (mar-ginális jelleggel, tipikusan nyugati gondolkodást tükrözve), hogy a központosított török nemzetállamot felválthatná egy török-kurd államszövetség, föderális formá-ban. Egy ilyen eshetőség az állam szerkezetét, területi igazgatási rendjét alapjai-ban formálná át. Ennek azonban esélye sincs, hiszen teljesen ellentétes az atatürki hagyománnyal, amelyen a mai napig a török állam áll. A jelenleg hatályos alkot-mány (1982) 66. cikkelye ki is mondja, „a török állam oszthatatlan”. Egy ilyen for-gatókönyv teljesülése továbbá magával hozhatná a közel-keleti államrend felborulá-sát is, hiszen a szomszéd államok kurdjai számára vonzerőt jelenthetne csatlakozni hozzá. A kurdoknak adott engedmény a többi kisebb lélekszámú népközösséget is arra sarkallhatná, hogy hasonló jogokat vívjanak ki. A föderális átalakulás ugyan-akkor kedvezően befolyásolhatná Ciprus föderális átalakulásának kérdését is.

A török választási rendszer arányos jellegű. A magas parlamenti küszöb miatt azonban (10%) a 2007-es választások után csak három párt jutott be. A kormányt adó AKP (Igazság és Fejlődés Pártja), az atatürkista Köztársasági Néppárt (CHP), és a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP).

A török útkeresés problémája

A globális geopolitikai gondolkodás tizenkilencedik századi kezdeteitől fogva a mai Törökország területe folyamatosan jelen van a különböző klasszikusok, mint Mahan, Mackinder, Spykman, Cohen írásaiban. Ami a geopolitikai gyakorlatot illeti, a „keleti kérdés”, vagy másképpen „Európa beteg emberének” sorsa már a 18. századtól fontos kérdése az európai politikának, a 19. századtól pedig egyik alapvető problémává vált.

A. T. Mahan Oroszország „féken-tartására” a stratégiai víziutak ellenőrzését javasolta, (brit-amerikai közös flotta álljon fel, támaszpontok hálózata létesül-jön az eurázsiai partvidéken és a tengerszorosok – köztük a Boszporusz, Darda-nellák – kerüljenek szoros ellenőrzés alá). A koncepció alapja a tengeri hatalom elsőbbségébe vetett hit volt.

127


A tengerszorosok kérdését ettől kezdve a globális geopolitikai gondolkodás nem mellőzhette, akár az Inner Cresent (Mackinder), akár a Rimland (Spykman) koncepcióját nézzük: ezekben megjelenik Törökország hovatartozásának, szu-verenitásának és területi integritásának kérdése. A Cohen által megalkotott Shatter Belt koncepcióban az egyik legjelentősebb ütközőzóna kitüntetett része-ként fogalmazódott meg. A kor német és orosz gondolkodói is foglalkoztak e kér-déssel, és a külpolitikai gyakorlatban is folyamatosan napirenden volt. Többek között a sévres-i (1920) és a lausanne-i (1923) békemegállapodásoknak, vagy a montreux-i (1936) egyezménynek is alapvető problémája, így ez Törökország geo-politikai, geostratégiai viszonyrendszerének legfontosabb, nagyfokú állandóságot mutató elemét jelenti. Az állam regionális geopolitikai helyzetében ugyanakkor nagyfokú átalakulás ment végbe a köztársaság kikiáltása óta.

A döntő elemet, mely máig meghatározza Törökország geopolitikáját, a követ-kezőben látjuk. Törökország külkapcsolati térszerveződésére napjainkig hatást gyakorol az oszmán birodalmi örökség és geostratégiai helyzete. Ugyanakkor, a modern török nemzetállam kialakulásával ennek a területi entitásnak radiká-lisan megváltozott a „raison d’ Etat”-ja, létértelme, de társadalmi méretű kon-szenzussal kialakított küldetése is. A történelmi örökség és az évszázados hagyo-mányok – különösen az iszlámhoz való viszony – állandó feszültségben vannak ezzel az új, és úgy tűnik mára már mély gyökereket vert stílussal, formával, vala-mint az időközben megszületett új tartalommal, értékrenddel.

A sikeres függetlenségi háború megteremtette a Mustafa Kemal által kívána-tosnak, de legalábbis elfogadhatónak tartott államterületi kereteket. Mindössze az olajban gazdag Moszul környéki területeket nem volt képes megtartani, azo-kat brit csapatok szállták meg, majd a Népszövetség döntése értelmében az iraki királyság részét képezték. A török állam – már Atatürk halála (1938. november 10.) után néhány hónappal – 1939-ben megszerezte a vegyes arab-török lakosságú francia mandátumterületet Alexendretta városát és környékét, mely napjainkra Törökország Hatay tartománya lett.

Az államterület viszonylagos kompaktsága és a nemzetállam építésének kon-cepciója indokolatlanná, feleslegessé, sőt nemkívánatossá tett mindenféle terü-leti expanziót, hiszen az ily módon bekebelezhető területek mindenképpen jelen-tős nem török népességnek az államba kerülését eredményezték volna. Az állam-építés nehézségei, a reformok sorozata egyébként is lekötötték az erőforrásokat és a figyelmet.

A hagyományos fenyegetettség Oroszország felől ebben az időszakban nem jelentkezett. Oroszországgal a függetlenségi háború alatt kialakított jó viszony67 kitartott egészen 1939-ig. A szovjetállam építése egyébként ugyanúgy lekötötte az 67 A rövid életű örmény államot együttes erővel számolták fel, ugyanis mindkét állam területi integri-

tását veszélyeztette (P.N.).


128

energiákat Oroszországban, mint a nemzetállam építése Törökországban, illetve a szovjet külpolitikai aktivitás másfele, elsősorban Közép- és Nyugat-Európára összpontosított.

A nyugati minták, törvények, normák átvétele ellenére Törökországot ebben az időszakban nagymértékű izolacionizmus jellemezte. A gazdaságot az állami irányítás, az importpótló beruházások, a részleges autarchiára törekvés szakította el a világgazdaság más részeitől. Ami a Balkán török szórványait, illetve muszlim népeit illeti, akárcsak Közép-Ázsia török nyelvű népei, kívülmaradtak a török külpolitika látókörén. Atatürk veszélyes gondolatnak tartott minden pán-turáni vagy pán-iszlám törekvést a modernizálódó, szekularizált török nemzetállam szá-mára. Ugyanakkor a szorosabb nyugati szövetségben való részvételt sem tartotta fontosnak. Lépései a status quo fenntartására irányultak. Minthogy a status quo-t ebben az időszakban a nácizmus és a fasizmus fenyegette, ezekkel szemben kötött szerződéseket balkáni, és keleti muszlim szomszédaival, amelyek azonban csak igen korlátozott kötelezettség vállalásokat68 tartalmaztak.

Atatürk halála után, Ismet Inönü elnöksége alatt jelentős fordulat követke-zett be a török külpolitikában. Sztálin 1939-ben jelentette be Szovjetunió régi-új (orosz-szovjet) igényét a török tengerszorosok feletti ellenőrzésre. A Molotov-Ribbentrop paktum rendkívül komoly fenyegetést jelentett Törökország számára is. Ennek hatására kötöttek a britekkel és a franciákkal szövetséget.

Inönü 1944-ig távoltartotta országát a háborútól, megtartva annak semleges státuszát. Csak a háború vége felé, 1945 februárjában lépett be a háborúba, s így a második világháború győztes hatalmai közé kerülhettek. A részvétel mindvégig formális maradt. Ez azonban elegendő volt ahhoz, hogy Törökország az Egyesült Nemzetek Szervezete alapító tagjává válhasson.

A szövetséges hatalmak erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy a török államot Németország ellenében beléptessék a háborúba. A törökök azonban tud-ták, hogy a fő fenyegetést számukra a Szovjetunió jelenti. Azt is sejtették, hogy a háborús szövetség az angolszászok és a Szovjetunió között nem tarthat ki sokáig a jelentős érdekellentétek miatt, és államuk a szovjet fenyegetés elleni gátként szolgálhat (Mango, a. 1994).

Ez a pillanat 1947 márciusában jött el, amikor Görögország és Törökország védelmében meghirdetésre került a Truman-doktrína. Ettől kezdődően Ankara Washington stratégiai partnere. Törökország részesedett a Marshall-segély-ből, katonai kontingenst küldött a koreai háborúba és 1952-ben, Görögországgal együtt, belépett a NATO-ba.

A NATO szövetségi rendszerébe való belépésével és a különböző európai integ-rációs szervezetekkel való kapcsolatfelvétellel Törökország elindult az Európához 68 A délkelet-európai viszonylatban a Balkán Paktum rendezte a helyzetet (P.N.).

129


kötődő integráció útján. A kapott gazdasági és katonai segítség révén a térségben regionális középhatalmi pozícióba jutott. A NATO-ban, az Egyesült Államok után Törökország rendelkezik a második legnagyobb szárazföldi hadsereggel.

A hidegháború vége, a Szovjetunió széthullása, Moszkva hatalmi erőterének szét-töredezése, s egy új világpolitikai rendszer kialakulása Törökországtól új geopoliti-kai viszonyrendszer kialakítását követelte meg. Alapvetően átalakult az őt körülvevő politico-territoriális rendszer. A régi szövetségesi rendszer újraértékelésre került. A Kelet-Nyugat szembenállás évtizedes struktúrája, a szovjet fenyegetés véget ért, helyettük lokális konfliktusok sora lángolt fel a török határok közelében.

1991-ben Törökországot illetően forradalmi geopolitikai változás követke-zett be. Három évszázados orosz, majd szovjet törökellenes területi aspiráció-kat követően megszűnt az orosz-török közös határ. A régi frontvonal mentén új területi entitások jöttek létre a szovjet-orosz visszavonulással, hatalmi és terü-leti fragmentáció következett be. A Fekete-tenger térségében Ukrajna és Grú-zia, Ankara fontos partnerei lettek. Azerbajdzsán számára Ankara a politikai és a gazdasági viszonyokat illetően orientációs pont. Törökország és Örményország között szinte frontvonal húzódik. Az orosz-török megbékélés még várat magára. A Kaszpi-tó olajának világpiacra juttatásában Törökországra jelentős szerep hárul. Ugyanakkor a tengerszorosok ellenőrzése miatt Oroszország sem kerülheti meg Ankarát. Az elmúlt évtizedben Törökország, annak ellenére, hogy területén nincs számottevő olajbányászat, a nemzetközi energetikai rendszerek egyik meg-határozó országa lett. Bevonása nélkül a fekete-tengeri, a kaukázusi és a kaszpi térségben aligha lehet energiabiztonságról beszélni69.

Törökország balkáni ország földrajzi, történeti és kulturális értelemben egy-aránt. Az oszmán hódítás a balkáni, délkelet európai térség talán legfontosabb térképző faktora volt. Igy Törökország a Balkánon mindig fontos viszonyítási pont marad. Az elmúlt évtizedekben azonban külgazdasági, szövetségesi kap-csolatai átalakulásával a térség jelentősége további értelmet is nyert. A Balkán Törökország számára is stratégiai kapcsolat Nyugat-Európa felé, amellyel külke-reskedelmének több mint felét bonyolítja, és ahol mintegy 3 millió török él, akik rendszeresen meglátogatják családjukat, pénzt utalnak haza és az innováció talán legfontosabb hordozói.

Ezért a Balkán sorsa, az ott kialakuló új államrendszer és hatalmi egyensúly természete nem közömbös Törökország számára.

69 Közép-Ázsiában új köztársaságok alakultak, Kazahsztán, Türkmenisztán, Kirgizisztán, Üzbegisztán és Tadzsikisztán. A kazahok, a türkmének, a kirgizek és az üzbégek a függetlenség első éveiben még segítséget kaptak Ankarától. Néhány év alatt azonban kiderült, hogy a poszt-szovjet viszonyok merő-ben mások, mint a törökországiak. Egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy Ankara csupán egy orientá-ciós pont – Moszkva, Washington, és Peking mellett – a közép-ázsiaiak külkapcsolati rendszerében. Ez is stratégiai jelentőségű, de korántsem annyira, mint egyes török politikusok 1991-93 között remélték.


130

Bosznia-Hercegovina kiválásával, illetve a kirobbant polgárháború nyomán a török álláspont megváltozott. A status quo védelmével kapcsolatos politikát felvál-totta egy új, hármas cél: a vérontás megállítása, Bosznia-Hercegovina függetlensé-gének és területi integritásának védelme, valamint hogy a háború további eszkalá-cióját megakadályozza. Ankara a boszniai muzulmánok egyik legjelentősebb támo-gatójává vált. Törökország újrafogalmazta kapcsolatait más balkáni államokkal is. Bulgáriával két egyezményt is aláírtak, hogy rendezzék a bulgáriai muszlim kisebb-ség miatt megromlott kapcsolatait. Macedóniát elsőként ismerték el és támogatták Görögország ellenében. Albániának segítséget nyújtottak a konszolidációban.

A háború elején alakult informális szerb-görög antantot, mint egy erős muszlim/török ellenes szövetséget tekintette, mely alapvető módon sértette érdekeit. A görö-gök – akik kellemetlennek tartották, hogy egy új muszlim állam alakul, mintegy a hátukban – a kezdetekben a szerbek legfőbb támogatójának szerepét játszották a nemzetközi porondon. A közös ortodox hit erős összekötő kapcsot játszott a bosz-niai szerb és a görög vezetők között. A kialakulónak tűnő görög-szerb hegemónia a Balkánon a legrosszabb verziót kínálta a lehetőségek közül.

Ciprus 1571 és 1878 között török hódoltsági terület volt. Ebben az időszakban sok török települt meg a szigeten, sőt, tudatos telepítés is folyt. Az Oszmán Biro-dalom 1878-ban, hogy honorálja Anglia segítségét Oroszország ellenében, átadta a Brit Birodalomnak, így az 1960-ig brit felségterületté vált. A jelenleg fennálló helyzet – tudniillik a sziget megosztottsága – egy 1974-ben bekövetkezett, a cip-rusi demokratikus államot a diktatórikus berendezkedésű Görögországhoz csa-tolni szándékozó államcsíny és az azt követő török invázió következménye.

A sziget északi 37%-án létrejött egy csak Törökország által elismert államala-kulat, az Észak-Ciprusi Török Köztársaság (1983). A nemzetközi közösség sokáig egyként utasította el a jelenlegi állapot fenntartását, netán a területnek a Török Köztársaságba való beolvasztását, de a 2004-es egyesítési kísérlet kudarca után a helyzet legalábbis bonyolultabbá vált70. Az észak-ciprusi helyzetet a könyv cip-russal foglalkozó fejezetében tárgyaljuk.

A Balkánon és Cipruson lejátszódó események közvetve és közvetlenül is nagymértékben befolyásolják egy régóta kívánatosnak tartott lehetőség, az ország európai uniós integrációjának megvalósulását. A mediterrán térség EU-tagságra leghosszabb ideje aspiráló állama Törökország. A társulási egyezményt 1963-ban írta alá a két fél, míg a teljes jogú tagságra való jelentkezés 1987-ben történt meg. A hosszú várakozásra a felek által követett gazdaságpolitikákban meglévő mar-káns különbségek és politikai események egyaránt közrejátszottak. 70 A sziget két részének egyesítésére Kofi Annan ENSZ-főtitkár kezdeményezésére népszavazást tar-

tottak, melyet az északi, török részen a többség támogatott, de a déli, görög oldalon elutasították. Így csak a déli területek kerültek be az Európai Unióba. A kompromisszumképtelenség miatt a nemzet-közi közösség előbb-utóbb kénytelen lesz rendezni a terület státuszát.

131


Európa ebben az időszakban is komoly részt vállalt a török gazdasági problé-mák megoldásában. A törökök a maguk módján „beléptek” az EK/EU-ba, “csat-lakoztak” Európához, méghozzá tömegesen, amit mutatnak a különböző euró-pai országokban élő török kisebbségi csoportok. A jelentős számú, és Törökor-szágba már visszatérni nem szándékozó muszlim népesség megjelenése az euró-pai városok etnikai gettóiban ma már geopolitikai realitássá vált. A szélsőséges szervezetek térnyerése körükben, pl. Szürke Farkasok, valamint az ugyancsak jelenlévő kurd kisebbséggel folytatott összetűzések biztonságpolitikai kocká-zattá tették jelenlétüket. Mára az is tény, hogy az Európai Unió területén működő iszlám szervezeteknek legalább a fele a törökökhöz köthető, s körükben sajátos iszlamista reneszánsz vette kezdetét. Ezek a csoportok jelentős támogatói a 2002 óta Ankarában hatalmon lévő Igazság és Felemelkedés Pártjának (AKP).

11. táblázat: Török népesség néhány európai országban, becslés (2007)

Országok Népességszám (fő)Németország 2.700.000

Hollandia 200.000Franciaország 500.000

Belgium 250.000Dánia 60.000

Ausztria 400.000Svájc 100.000

Egyesült Királyság 500.000Svédország 70.000

Forrás:Pap N. - Vati T. 2009. (különböző források, becslések alapján)

12. táblázat: Török kisebbségek a balkáni országokban (2007)

Ország neve Kisebbség száma (fő)Macedonia 80.000

Koszovó 20.000Bulgária 800.000

Szerk.: PaP n-vati t. 2009. (különböző becslések és források alapján)

A török csatlakozás kérdése az Európai Unióhoz jelentős hullámokat vetett. Négy szempontot (stratégiai, gazdasági, kulturális és politikai) szükséges vizs-gálnunk. Ezek közül csak egynek a mérlege pozitív, a stratégiaié (fentebb már vázoltuk jellegét és indokait), a többié negatív. Gazdasági téren Törökország vár-hatólag még jó ideig nem éri el az EU-s standardokat. Politikai téren a fentebb vázolt rossz viszony mellett (az EU-tag Görögországgal, Ciprussal) beszélnünk kell belpolitikai gondokról is, melyek közül a két legsúlyosabb a török hatósá-goknak az emberi jogokat sorozatosan és brutálisan sértő magatartása (a fennálló


132

helyzet többször késztette már állásfoglalásra az Európa Parlamentet), valamint az ugyancsak már vázolt kurd probléma.

Az ún. kulturális probléma tulajdonképpen egy eufemizmus, itt arról van szó, hogy Törökország egy 99%-ban iszlám ország, amelyben ráadásul az utóbbi idő-ben az egyik legjelentősebb politikai párttá a magát iszlám demokratának nevező Igazság és Felemelkedés Pártja vált. A 2002. és a 2007. évi választásokat is jelen-tős fölénnyel nyerték meg.

Mindezek figyelembevételével Törökország a megváltozott világpolitikai hely-zet mellett nem számíthat gyors EU csatlakozásra. Szekuláris és nyugatias társa-dalmi, valamint politikai berendezkedése ellenére alternatív kapcsolati rendsze-rét kell erősítenie, melyre az átstrukturálódó közép-ázsiai, kaukázusi, fekete-ten-geri és balkáni területeken van lehetősége.

Törökországot érdekei szorítják a posztszovjet térség államaival létesített mind szorosabb együttműködésre. Ezek az államok természeti kincsekben rendkívül gazdagok. Az oszmán időszak öröksége nem terheli kapcsolataikat, amit egyéb szomszédairól nem mondhatunk el. Ugyanakkor alternatívát képezhetnek a Nyu-gattal, a nyugati kapcsolatrendszerrel szemben, csökkentve az elszigeteltséget.

Egy másik, részben hasonló indokú kezdeményezés a Fekete-tengeri Gazda-sági Együttműködés (Black Sea Economic Cooperation). A szervezet török kezde-ményezésre 1992-ben alakult. Részt vett benne Albánia, Azerbajdzsán, Bulgária, Görögország, Grúzia, Moldova, Oroszország, Örményország, Románia, Törökor-szág és Ukrajna. Az együttműködés eredményeképpen a korábban állami irányí-tású (tervgazdasági berendezkedésű) államok a piacgazdasági intézményekről és mechanizmusokról szerezhetnek tapasztalatokat. Törökország központi elhelyez-kedése, relatív fejlettsége révén profitálhat az együttműködésből.

Törökországnak arab szomszédaival való viszonyát meghatározza a több évszázados oszmán uralom alatt kialakult gyanakvás és bizalmatlanság. Az isz-lám összekötő szálait Atatürk szándékosan vágta el, amikor 1924-ben megszűn-tette a kalifátust, az egész iszlám/arab világ tiltakozása ellenére. A törökök a NATO-ba való belépésükkel szembekerültek az anti-imperialista érzelmű arab közvéleménnyel is. A Közel-Kelet arab államai többségükben szimpatizáltak a Szovjetunióval, vagy legalábbis elfogadták gazdasági és katonai segítségét. Ankara Izrael Állam elismerésével szintén szembekerült az arab világgal. Erre vezethető többek között vissza pl. az is, hogy miért nem kapott támogatást ciprusi akciójához az arab államoktól.

A hidegháború végetértével az oslo-i békefolyamat előrehaladtával az 1990-es években Törökországnak felül kellett vizsgálnia arab politikáját. A gazdag arab országokkal létesített, és létesíthető gazdasági kapcsolatok igen perspektiviku-sak. A helyi biztonsági problémák kezelésében is egyre inkább magukra lesznek

133


utalva a helyi államok. A török társadalom jelentős hányadát kitevő iszlámisták ugyanakkor szívesen látnák a muszlim államokkal való kapcsolatok erősítését.

A két öbölháború nyomán Irakban kialakult helyzet Törökország területi integritását illetően kedvezőtlenül alakult. Észak-Irakban az ottani autonómia egy kurd állam alapjait teremtette meg. Ennek vonzó hatása Törökország keleti részein már érezhető. Úgy tűnik, Törökországnak hosszabb távon be kell rendel-keznie a kurd kérdés előnytelen feltételek melletti kezelésére is.

23. ábra: Törökország helye a geopolitikai erőtérben

Szerkesztette: PaP n. 2001. Törésvonalak Dél-Európában. p. 137.

A török-iráni viszonyt évszázadok óta beárnyékolja, hogy a két nép és a két állam az iszlámnak eltérő ágához tartozik. Iránban uralkodó a síizmus, míg Törökországban túlnyomóan szunniták élnek, akik ezen belül az egyénnek kiter-jedt szabadságot adó hanefita iszlám értelmezését követik. Az első világháborút követően mindkét országban nyugatias reformfolyamat indult el. Reza Pahlavi számos vonatkozásban atatürkista reformokat hajtott végre, a monarchia lehető-ségeihez igazítottan. A második világháborút követően mind Ankara, mind Tehe-rán az Egyesült Államok stratégiai szövetségese lett.


134

Mediterrán szigetállamok

Ciprus

Ciprus a keleti Mediterráneumban éppolyan kiemelkedő stratégiai jelentő-ségű, mint Málta a Földközi-tenger középső részében (pap n. 1998). Kiterjedése nagyobb, felszíne változatosabb. Az északi Kyreneiai-hegység és a déli Tródosz között a termékeny Messzáriai-alföld húzódik, ez adja természetföldrajzi tagolt-ságát. Vegetációja gazdagabb, mediterrán klímája szárazabb, mint Máltáé.

Cipruson jelenleg – meglehet ideiglenes jelleggel – két állam szervezete van jelen. A természeti erőforrások bővebben állnak rendelkezésre, mint a másik szi-getországban, de a gazdaság szerkezete hasonló. A turizmus itt is jelentős szere-pet játszik. Mellette a görög ciprusi pénzügyi szolgáltató szektor regionális jelen-tőségű. A sziget két fele közti gazdasági-fejlettségi különbség jelentős, a gazda-sági teljesítmény a török északon negyede a déli görögének.

A sziget gazdasága hagyományosan a természeti erőforrásokhoz kötődik. Mezőgazdasága zöldséget, citrusféléket, burgonyát termel. A nevével szorosan összefonódott rézkészletet napjainkra nagyrészt kimerítették. Ugyanakkor van-nak még műre való króm, vas és gipsz készletei is.

Népessége, hasonlóan Máltáéhoz, kevert. A többszöri uralomváltás következ-tében különböző területekről érkeztek népcsoportok a szigetre, de Máltával ellen-tétben az etnikai-nyelvi összeolvadás nem ment végbe (pap n. 2000).

Történelmi pályája hasonló Máltáéhoz. Általában a mindenkoron a térségben domináns hatalom vonta uralma alá. A népesség az ókor óta görög nyelvű, később a keleti ortodox kereszténységhez tartozott. Hosszú ideig állt oszmán uralom alatt (1571–1878). Ennek következménye, hogy a szigetre török népesség települt át. Az etnikai-vallási megosztottság az elmúlt évszázadokat erőteljesen meghatározta (georgiades, C. p. 1996).

A Ciprusi Köztársaság a britek ellen folytatott gerillaháborút követően jött létre, elsősorban, mint a görög ciprióták állama. A brit uralom alatt (1878 és 1960 között) is és azt követően is, a két közösség szembenállása folyamatosan fennállt. Mindkét fél komoly sérelmeket halmozott fel, amelyek aztán a hathatós görögor-szági támogatás hatására végül a sziget kettészakításához vezettek. 1974 nyarán a sziget északi felét török invázió érte, azóta a két közösséget az ENSZ által fel-ügyelt demarkációs vonal választja el. A török fél 1983-ban kikiáltotta a függet-len (de Törökországon kívül senki más által el nem ismert) Észak-ciprusi Török Köztársaságot. A sziget görögök lakta, déli részén két brit támaszpont is fennma-radt (Akrotiri és Dekeleia), mutatva, hogy a sziget geostratégiai jelentősége ma sem csökkent a térségben.

135


24. ábra: A megosztott Ciprus


A lakosság zöme görögkeleti keresztény, a görög nyelvet beszéli, de sajátos ciprióta identitással bír. A török kisebbség (a török invázió előtt 18%) muszlim val-lású. A háború jelentős exodust váltott ki, a törökök északra, a görög ciprióták délre menekültek. Mára a két állam etnikailag „tisztának” mondható. Az északi terüle-teken egyebek mellett a berendezkedés szándékának tartósságára utal az is, hogy a görög településnévváltozatokat ma már71kizárólagosan török formában használják.

A két államot sajátos határ, demarkációs vonal választja el. Ez az ún. Attila-vonal, „zöld vonal”, vagy ENSZ-pufferzóna. Ennek kiterjedése (szélessége) pár métertől néhány kilométerig terjed, és ENSZ-csapatok, (köztük magyarok) fel-ügyelik. Sajátos politikai földrajzi jelenség egy török hídfő (enklávé) a görög ciprióta területbe ágyazódva (Kokkina/Erenköy72).

Már az 1960-as, 1970-es években felmerült az akkor még egységes állam kantonizálásának terve (egy másik „mediterrán Svájc” koncepció). A szakítást követően több megoldási verziót is kidolgoztak. A kisebbségben lévő törökök, 71 Két település maradt vegyes lakosságú a pufferzóna térségében, Pyla és Potamia. A sziget északi

részén három ilyen található: Sipahi/Agia Trias, Dipkarpaz/Rizokarpaso, Korucam/Kormatikis. Elmondható, hogy mind délen, mind pedig északon csupán 1000-1000 főnyi török, illetve görög kisebbség maradt. Terepbejárásunk alatt Pyla-t jártuk be. A tulajdonképpen ENSZ-igazgatás alatt álló településen a viszonyok békések maradtak és a sziget két része közötti csempészforgalom legfon-tosabb központjává vált az elmúlt évtizedekben (pap n. 2000, tátrai p 2009).

72 1963 decemberére a ciprióta török lakosság a görög paramilitáris erők által végrehajtott etnikai tiszto-gatások elől mintegy tucatnyi enklávéba húzódott vissza. Ezek egyike volt Kokkina/Erenköy, amely-nek különös értéke volt, hogy tengeren keresztüli összeköttetést biztosított Kis-ázsia felé. A telepü-lés súlyos ostromot élt meg. Az 1974-es török inváziót követően török fennhatóság alá került. Évente megemlékezéseket tartanak a településen, így jelentősége ma leginkább szimbolikus.


136

hogy egyenjogúságukat biztosítsák, konföderális elképzelésekkel léptek fel, mely nagyfokú önállóságot és a török fegyveres erőknek a szigeten tartását jelentené. Ezt a görög ciprióták nem fogadják el, és a föderális berendezkedés olyan válfaját javasolják, mely a központi kormányzatnak juttatná a ténylegesen legfontosabb hatásköröket. A nemzetközi közösség több kísérletet is tett már az újraegyesítésre (legutóbb 2004-ben), eddig sikertelenül.

A sziget regionális tagoltságát alapvetően az etnikai elv határozza meg. A görög ciprióták a sziget déli kétharmadán, a török közösség a fennmaradó északi terü-leten él. Rajtuk kívül kis létszámban örmények, maronita keresztények, és nagy-számú külföldi (görögök, törökök, britek, oroszok, kelet-közép-európaiak, külön-böző menekült csoportok) is lakik a szigeten. A sziget teljes lakosságszáma így jóval meghaladhatja az egy milliót (13. táblázat). Az északi területen a kb. 120.000 fős török ciprióta mellett ezt meghaladó számú, kb. 140.000 főnyi anatóliai telepes is él73. A két török nyelvű közösség között a viszony messze nem ideális.

Meglehetősen nehéz összehasonlítást lehetővé tevő adatokra szert tenni. A mellékelt táblázat szerint néhány kifejező mutatót tekintve, jelentős különbség áll fenn a két entitás között a görög ciprióták javára (14. táblázat). Az elmúlt évtized-ben azonban a török terület is látványos fejlődésnek indult, a GDP megtriplázódott. A török állam évente 400 millió USD segélyt utal át a török ciprióta kormánynak.

13. táblázat: A népesség etnikai összetétele Cipruson 1881-2006 között

év összes lakos

ortodox/görög

muzulmán/török egyéb külföldi ortodox/

görög %muzulmán/

török %egyéb

%külföldi

%1881 186173 137631 45458 3084 - 73,9 24,4 1,7 -1891 209286 158585 47926 2775 - 75,8 22,9 1,3 -1901 237022 182739 51309 2974 - 77,1 21,6 1,3 -1911 274108 214480 56428 3200 - 78,2 20,6 1,2 -1921 310715 244887 61339 4489 - 78,8 19,7 1,4 -1931 347959 276572 64245 7142 - 79,5 18,5 2,1 -1946 450114 361199 80548 8367 - 80,2 17,9 1,9 -1960 573566 441656 104942 26968 - 77,0 18,3 4,7 -2001CK 703529 618455 361 5278 79435 87,9 0,1 0,8 11,32006ÉCTK 265100 322 176619 1090 87069 0,1 66,6 0,4 32,82006* 1043800 670000 255000 118800 - 64,2 24,4 11,4 -2006** 1043800 652000 177000 10000 204800 62,5 17,0 1,0 19,6

CK – Ciprusi Köztársaság, ÉCTK- Észak-Ciprusi Török Köztársaság,

*=becslés (a görög és török lakosságban benne foglaltatik a nem ciprióta görög/török népesség is)

**=becslés (a déli, vagy északi állampolgársággal rendelkezők etnikai megoszlása), 1960-ig vallás, utána nemzetiség szerint, a 2006-od becslésnél a görög közösség a mintegy 9 ezer főnyi maroniták, örmények és latinok nélkül, Források: CeNsus of PoPulatioN RePoRt 2006, tRNC GeNeRal 2006,

Szerkesztette: tátRai P, 2009

73 Az adatok rendkívül ellentmondásosak. Az adatok szórása 110 és 160 ezer közötti.

137


14. táblázat: A két ciprusi terület néhány jellemző adata (2008)

GDP/fő munkanélküliségi ráta mezőgazdaságban dolgozók aránya

Ciprusi Köztársaság 21.300 3,9% 8,5%Észak-ciprusi Török Köztársaság 11.700 9,4% 14,5%

Szerkesztette: PaP N. 2009, a CIA Worldfactbook adatai alapján.

Málta

A Máltai szigetcsoport három lakott szigetből (Málta, Gozo, Comino) és négy lakatlan szirtből áll. Mészkőből álló tömegüket agyagos fedőkőzetek variálják. Felszíni vízfolyás nincs a szigeteken, ahol a vízellátás napjainkban is komoly probléma. Kutak fúrása mellett tengervíz-sótalanító művekre épül az édesvízellá-tás. Klímája tipikus mediterrán. Felszíne igen kopár, növényzete gyér (aZZopardi, a. 1995).

A középső Mediterráneum kiemelkedő stratégiai fekvésű helyeként minden-koron felkeltette a térségbeli hatalmak érdeklődését. A hatalmi egyensúly válto-zásával egymás után következtek be az uralomváltások. A etnikai mintázat ennek megfelelően változott, föníciai, arab, itáliai, ibériai, brit-szigeteki stb. népesség települt egymásra és alakította ki a máltaiak mai karakterét. Az ország lényegé-ben kétnyelvű. A máltai (mely egy sémi nyelveknek erős olasz hatást mutató vál-tozata) mellett az angol is elterjedt (pl. ez az oktatás nyelve), de sokan értik és beszélik az olaszt is. A helyiek 98%-a katolikus. Népessége napjainkban mint-egy 400 ezer. Jelentős létszámú a máltai diaszpóra is. A lakosság fele La Vallet-tában, a fővárosban él.

Málta területénél és népességszámánál fogva szinte jelentéktelennek tűnik, de stratégiai értéke nagy. A rendelkezésére álló természeti erőforrások – lakható tér, művelhető föld, öntöző- és ivóvíz, ásványkincsek – szűkösek. A szigetek termé-ketlensége, a jelentős élelmiszerimport szükséglet ellenére Európa legmagasabb népsűrűségével (1130 fő/km2) dicsekedhet. Nagyon komoly gondot jelent a gazda-ság számára a vízhez való hozzájutás. A természet adta lehetőségek közül a ked-vező klíma, a meleg tenger az, amellyel élni tud.

Málta a 16. század közepétől a Rodoszról ide menekült Máltai Lovagrend füg-getlen állama volt. A napóleoni háborúktól kezdve brit gyarmat, 1964-ben vált függetlenné, de megmaradt a Brit Nemzetközösség tagjának. 1979 óta állami-lag deklarált a semlegessége, melyet a nagyhatalmakkal kötött szerződésekkel ismertetett el. Szorosabb gazdasági (főleg pénzügyi) kapcsolatot alakított ki a maghrebi térség államaival.

A szigetek gazdasága hagyományosan a kikötői funkcióktól függött évszázad-okig. A hajójavítás, hajóépítés, halászat, a kikötői iparok adták a gazdasági tevé-


138

kenység alapját. Ez napjainkra megváltozott, a turizmus képezi a gazdaság gerin-cét. A látogatók főként Olaszországból és Nagy-Britanniából érkeznek (A turisták megközelítőleg fele még mindig a Brit-szigetekről érkezik).

A mezőgazdasági művelés a felszín 2/5-ét érinti. Kis parcellákon gazdálkod-nak, zöldséget, citrusféléket, burgonyát termelnek, de ez még az önellátásra sem elég (valójában az összes élelmiszernek kb. 20%-át termelik csak meg). A mező-gazdaság mindössze a GDP 3%-át állítja elő.

A westminster modell szerint bonyolított választásokon a Nemzeti Párt és a Máltai Munkapárt vetélkedik a hatalomért. Az ország a függetlenség elnyeré-sét követően a munkapárti Dom Mintoff neve által fémjelzett időszakban az el nem kötelezettek mozgalmában játszott említésre méltó szerepet. A Munkapárt Málta semlegességét és tömbön kívüliségét, amíg a Nemzeti Párt (PN) a nyu-gatias orientációt és az EU csatlakozást szorgalmazta. A lakosság jelentős része ezért ellenezte/ellenzi az EU- és főleg a NATO-csatlakozást. Ez fogalmazódott meg a „mediterrán Svájc” koncepcióban74 (pap n. 2001).

A gazdasági, kulturális és politikai élet központja a fő szigeten, Máltán, ott is a fővárosban, Vallettában és a körülötte elterülő agglomerációban van. A máltai állam – kihasználva központi helyzetét, sokirányú kapcsolatrendszerét – méreteit meghazudtoló jelentőségű diplomáciai aktivitást fejt ki.

Mutatóit tekintve a világ fejlett térségeihez tartozik. Magas jövedelem, terme-lékenység, fejlett oktatási és egészségügyi rendszer jellemzi. 2004-ben – Magyar-országgal együtt – csatlakozott az Európai Unióhoz.

Ebben a sorban szükséges megemlíteni a francia szuverenitás alatt álló, de autonóm berendezkedésű Korzikát. A sziget kulturálisan itáliai jellegű, és a 18. századot megelőzően, amikor francia fennhatóság alá került, különböző, itáliai súlypontú politikai alakulatok részeként létezett. A helyi társadalom jelentős részben ellenállt az asszimilációs törekvéseknek. Egy az erőszakot is politikai eszközként elfogadó kisebbség támogatja a sziget Franciaországtól való elszaka-dást célzó szeparatista törekvéseket.

Nem sziget, de itt említjük meg a nemzetközi jog szerint szuverenitása alap-ján Franciaországtól elkülönülő Monaco-i Hercegséget. A reliktum állam a Grimaldiak dinasztiájának uralma, irányítása alatt vészelte át az elmúlt százado-kat. Fennmaradása regionális gazdasági érdekeknek köszönhető.

74 Ennek lényege, hogy egy erős pénzügyi, szolgáltató szektor kifejlesztésével regionális szerepkört lás-sanak el a térségben, nem utolsósorban kitűnő maghrebi, észak-afrikai kapcsolataikra építve (PN).

139


A dél-európai államok politikai földrajzi tipológiája

A dél-európai területek államstruktúrája folyamatosan alakult át, esetenként rövid történelmi időszakokon belül akár többször is. Ezt a határállandósági térké-pek jól mutatják. A jelen vizsgálat a rendszerváltozás utáni magyar kapcsolatokat tárja ugyan csak fel a térséggel, de történeti környezetbe ágyazottan. Fontosnak tartjuk röviden összegezni a térségbeli államosodás alaptendenciáit is.

A három félsziget hasonlóságokat és különbségeket is mutat ebben a tekintet-ben. A Pireneusoktól délre elterülő térség etnikai és kulturális tekintetben épp-oly változatos, mint a másik kettő. A 16. századtól kezdődően azonban végbe-ment egy politikai integráció, melynek eredményeként Spanyolország egyesítette a terület legnagyobb részét és csupán Portugália és a kisállam Andorra, mint tör-ténelmi reliktumállam maradt kívül a politikai integráción (továbbá a csekély kiterjedésű, stratégiailag fontos, függő terület Gibraltár).

Az Alpoktól délre elterülő Appennini-félsziget a 19–20. században tudott poli-tikailag integrálódni egy kulturálisan és gazdaságilag nagyon tarka térségben. Vatikán és San Marino különállása az integrálódást nem kérdőjelezi meg. Kiala-kult egy egységes itáliai identitás, mely alapján végbemehetett Dél-Európa legsi-keresebb modernizációja.

Ezzel szemben a Balkán-félszigeten ez a politikai integráció elmaradt, ami-képpen az egységes balkáni identitás sem alakult ki. Több kísérlet is volt az egye-sítésre, de sikert végül egyik sem hozott. Az eltérő pályának jelentős földrajzi, gazdasági és kulturális okai vannak.

A szigetállamok esetében a mindenkori, a térséget illető uralmi helyzet volt és maradt a meghatározó. Követő jellegű politikai berendezkedésük mellett a térség-beli hatalmi egyensúly alapján álló szuverenitásuk a jellemzőjük.

Az újabb államosodásnak a lehetősége továbbra is fennáll (Republika Srpska, Hercegovina, Szandzsák stb). A vizsgálatba vont állami, illetve politikai külön-állással bíró területi egységek földrajzi elemzése kapcsán öt tipológiai csoportot tudtunk elkülöníteni. Hangsúlyoznunk szükséges, hogy az alábbi táblázatban egy „pillanatfelvételt” mutatunk be. Az elemzés a vizsgálati időszak állami struktú-rájára vonatkozik.

A tipológiánk öt kategóriát tartalmaz, melyen belül jelentősen különböző entitá-sok találhatók. Az első egység a reliktum államok köre. Európában ezekből a „mara-dék” államokból hat található, a táblázatban található négyen kívül Lichtenstein és Luxemburg sorolható ide. Valamennyi középkori előzményekre tekint vissza. Ügyesen manőverező vezetőik biztosították fennmaradásukat. Napjainkban erős regionális, helyi gazdasági érdekek, vagy kulturális partikularitás a létük alapja.


140

15. táblázat. A dél-európai államok csoportjai genezisük szerint

reliktum államok

dekolonizált államok

felépülő nemzetállamok

stratégiai túlterjeszke-désen átesett államok

protektorátusok, átmeneti helyzetű

területek

Andorra Ciprus Görögország Portugália Bosznia- Hercegovina

San Marino Málta Olaszország Spanyolország 1244 - Koszovó

Vatikán Horvátország Törökország Ciprusi Török Köztársaság

Monaco Szlovénia Szerbia GibraltárFYROM

MacedóniaAlbánia

MontenegróBulgária


A térség koloniális hagyományait idézik a szigetállamok. Ezek a fix helyzetű „anyahajók” követő történelmű területek, melyek a térség mindenkori domináns hatalmának a befolyása alatt álltak. A gyakori uralomváltás tükröződik kultúrá-jukon is. Az egykori gyarmattartóval kialakított kapcsolat ma is jelentős szere-pet játszik életükben.

A legnépesebb csoport a nemzetállami struktúráikat építők köre. Méretben és jellegben is nagyon különböző esetekről van itt szó, de ami a közös bennük, az a nemzetállami-területi struktúrák kialakításának hasonló folyamata. Sajátos módon ez a leginkább „európai”, főáramnak tekinthető trend, út, melyen a konti-nens legtöbb állami entitása haladt. Némileg ellentmondásos helyzet, hogy a Bal-kánon a 20. században folyt ez a folyamat, amelynek eseményei miatt lett annyira „sötét” és „nem európaias” a térség megítélése.

A nemzeti szállásterület határain messze túlterjeszkedő mai nemzetállamok-ból képződött csoport a negyedik. Ezek a stratégiai túlterjeszkedés talán elkerül-hetetlen aktusát elkövető, erőszakos hódítók csoportja, melyeknek meg kellett élniük a „birodalmi” struktúráik széthullását. Nemzetközi kapcsolataik, szom-szédságpolitikájuk, belső társadalmi, politikai törésvonalaik alakulásában ennek a múltnak számottevő szerepe van ma is.

Az utolsó csoport – szükségszerűen – nagyon különböző esetekből áll. Ami mégis kapcsolatot teremt közöttük, az az átmenetiség és az instabilitás. Ezek azok a politico-territoriális képződmények, melyek a térség államait, különösen pedig a szomszédaikat a leginkább foglalkoztatják, és a politikai földrajzi struktúrák átalakulásának ígéretét hordozzák.

141

5. a dél-európa kutatás a magyar földrajzban

Dél-Európa a magyar földrajzi gondolkodásban

Európa képünk részben a német földrajzi szemlélet szerint, sokszor annak elle-nében alakult (Hajdú Z. 2007). E szerint az égtáji (Észak, Dél, Kelet, Nyu-gat, Közép), illetve osztott égtáji (Északnyugat, Északkelet, Délkelet, Délnyu-gat) felosztás vált uralkodóvá. Ez a nómenklatúra részben legalábbis megfelelt Európa-percepciónknak, hiszen Európa egy középső fekvésű medenceségéből (Kárpát-medence) ez a megélhető földrajzi rendszer. Ugyanakkor a magyar szál-lásterületnek a nómenklatúrába történt besorolása folyamatosan újratermelődő (nem csak geográfiai) problémává alakult, és napjainkra sem ért nyugvópontra.

Hunfalvy János (1820–1888), az első hivatásos magyar geográfus és az első magyar földrajzi tanszék alapítója (C. Ritter magyar követője) a német földrajzi szemléletet vette át, és Magyarországot úgy határozta meg, miszerint Európa délkeleti részén fekszik (HunfalVY j. 1884). Ettől kezdve hosszú időn keresztül Magyarország dél-európai jellegét az evidencia szintjén kezelték. A Közép-Európa földrajzi kategóriával – mivel annak tartalma erősen összefüggött a német poli-tikai törekvésekkel (Mitteleuropa) – a magyar elitcsoportok, azon belül pedig a geográfusok, hosszú időn át nem tudtak azonosulni. Magyarország részben más, nagy (Dél-, illetve Kelet-Európa), részben pedig különböző, osztódó kategóriák-ban kereste a helyét (Kelet-Közép Európa, Közép-Kelet Európa, Dunai Európa stb.) a folyamatos újrafogalmazás tényéből kiderülő módon ezidáig sikertelenül, vagy legalábbis lezáratlanul. A „kategória-váltás” rendszerint összefüggött az állami keretek, illetve szövetségesi kapcsolatrendszerünk változásaival, eseten-ként annak ellensúlyozási szándékával.

Ebből következően, a magyar földrajzi figyelem Dél-Európa iránt időszakon-ként igen aktív volt. Ez az érdeklődés periódusonként más és más témákhoz kötő-dött, és nem terjedt ki az egész területre egyenletes intenzitással.

Dél-Európa, természeti földrajzi kategóriaként kezelve egyet jelent az ún. fia-tal Európával. Ez a tér a Pireneusoktól, az Alpoktól és a Kárpátoktól (az Eur-ázsiai-hegységrendszertől) délre elterülő térség. Más megközelítésben jelenti viszont a három déli félszigetet (az Ibériai-, az Appennini- és a Balkán-félszige-tet) továbbá szigeteket a Földközi-tengeren.

Az Ibériai- és az Appennini-félsziget földrajzi értelmezése nem okoz különö-sebb gondokat. A Balkán-félszigeté, vagy más, a geológiától kölcsönzött meg-nevezéssel a Kárpát-Balkán térségé ellenben igen. Ezzel a térközösséggel való együttélés igen problematikus, de Magyarország számára ugyanakkor mindig is az elsődleges viszonyítási teret jelentette. A különböző korszakokban az együtt-élés és a kívülmaradás is számos problémát vetett fel.


142

A magyar földrajztudomány számára a Földközi-tenger, a három félsziget és a szigetek megjelentek a publikációs tematikában, de igen eltérő mélységben, jellegben és minőségben. Részint, mint a hajózás, a kikötők, vagy a közlekedés tágabb problémája, részint pedig az utazási irodalomban, illetve az államismék, később pedig egyes térségek komplex bemutatása keretében kerültek tárgyalásra.

Az elmúlt évtizedekben az ibériai térség periférikusan, és főként az összefog-laló művek keretében került bemutatásra (Marosi s. – sárfalVi B. 1968) (proBáld f. 2002). Az első jelentős geográfus szerző Kőrösi (Kulhanek) Albin (1860–1936) piarista tanár, földrajzi szakíró, „Spanyolország magyar kultúrkövete”, az első magyar hispanológus volt. Számos spanyol és latin-amerikai tudományos társa-ság választotta tagjává, saját korában igen nagy tekintélynek örvendett. Földrajzi munkásságában a marokkói kérdéssel és a 20. század első felének Spanyolor-szágával foglalkozott. Mint aktív közéleti embernek, a spanyol nyelvű országok tudományos köreivel ápolt szoros kapcsolatai is nagy jelentőségűek. Elsősorban személye és publikációs tevékenységén kívüli munkássága révén járult hozzá a magyar-ibériai kapcsolatok fejlődéséhez (fodor f. 2006).

A Franco-diktatúra kialakulásával, Magyarországon pedig a kommunista hatalomátvétellel a kapcsolatok hosszú időre beszűkültek, illetve a publikálás nemkívánatossá vált. A tudományos igényű kutatás elsősorban a társtudomá-nyokban, főként a történelem és a politikatudomány keretében zajlott, széles, de a magyar-ibériai kapcsolatokat is érintő tematikában (Anderle Ádám, Harsányi Iván, Szilágyi István, J. Nagy László és mások munkássága). Szélesebb átte-kintést ad erről a spektrumról a 2000-ben Pécsett, Harsányi Iván 70. születés-napja alkalmából kiadott kötet, melynek címe beszédes: Dél-Európa vonzásában (fisCHer f. – Majoros i. – VonYó j. 2000).

Az Appennini-félszigetet érintő tudományos publikálás – mint azt számunkra kiemelkedő jelentősége miatt részleteiben a következő fejezetben kiemelt módon bemutatjuk – elsősorban a „fiumeiek”, azok az olaszul értő és beszélő geográfusok munkájában kerültek előtérbe, bemutatásra, akik a magyar tengeri kijárat, Fiume fejlesztése, az Adria kutatása, a magyar „impérializmus” (mint a korszak pozitív töltésű fogalma) érdekében tevékenykedtek a 19. században, illetve a 20. század első harmadában. A kiépült római tudományos intézmények (Accademia d’ Ungheria, Fraknói Intézet) elsősorban a bölcsészeti témájú kutatásokat támogatták. Ennek hatására jelentős publikációs „termés” keletkezett. A társtudományok terén, főként pedig a történelemtudomány vonatkozásában jelentős tudományos produktum szü-letett. Olasz témában, illetve a magyar-itáliai kapcsolatokat többen is kutatták75.

75 Jászay Magda, Ormos Mária, Csorba László, Teke Zsuzsa, Fried Ilona, Józsa Judit nevét említeném meg itt.

143

a dél-európa kutatás a magyar földrajzban

A hidegháború idején az olasz tematikájú kutatás, publikálás nemkívánatossá vált, megfogyatkozott a tapasztalat és a nyelvtudás is a geográfus társadalomban. Az olasz kérdéskört összefoglaló munkákban főként angol, francia, de elsősorban német forrásmunkák kompilálásával mutatták be. Érdemben a rendszerváltozás után indult el pozitív irányú változás (pap n. 1998; MiCHalkó g. 1998).

A mai szigetállamok – Málta, Ciprus – igen szerény mértékben jelentek csak meg a magyar tudományosság érdeklődésében. A kettő közül Ciprus a megosz-tottság okán és a konfliktus rendezésének lehetőségei miatt került előtérbe. A magyar-ciprusi párhuzamok több publikációt is kiérleltek a területiség tematiká-jában, részint a geográfia, részint a társtudományok köréből (BiBó i. 1986) (pap n. 2000). Málta az utazási irodalomban jelent meg először (ERőDi b. 1895), majd Magyarország és Málta közös európai uniós csatlakozási folyamata indukált kuta-tási igényt és publikációs lehetőséget (pap n. 1997, 1998b, 1999, 2002b).

A magyar földrajz számára a dél-európai térségből kiemelkedő jelentőségű a Balkán-félsziget, mivel a Kárpát-Balkán térségben a magyarság több mint ezer éve más népekkel részben térközösségben, részben pedig szomszédságban él. A magyar földrajz, illetve a magyar tudományosság is a Balkán kutatása kapcsán érte el nemzetközi hírű, jelentőségű első eredményeit. A magyar Balkán-kuta-tás történetét Hajdú Zoltán munkásságából ismerhetjük meg a maga mélységében (Hajdú Z. 2003, 2007). A térség kutatásában a kezdetektől több tudományág kép-viselői (történész, etnográfus, nyelvész stb.) vettek részt, de a geográfusok kiemelt szerepet játszottak feltárásában. Ebben annak is szerepe lehetett, hogy a 19. szá-zadban (amikor a kutatások megindultak), a geográfia fő feladatának az ismeret-len, „vad”, egzotikus vidékek megismerését, megismertetését tartották. Ezen kri-tériumoknak a Balkán igen jól megfelelt, ezért is nagyobb lehetett az érdeklődés iránta, mint a többi (ún. civilizált) dél-európai térség iránt (16. táblázat).

Magyar, illetve magyarországi kutatók egész sora foglalkozott balkáni temati-kájú kutatásokkal. Számuk nagyságrendekkel meghaladta a többi dél-európai tér-ség kutatóiét.

A megjelent publikációk a geográfiai, történeti, néprajzi érdeklődés széles spektrumát fogják át. Az utazási irodalom, a természeti földrajzi vizsgálatok, komplex területi bemutatás, településföldrajzi, népesedési kérdésekkel foglal-kozó, geopolitikai stb. tematikák széles köre jellemzi őket. Ez az első, igen termé-keny időszak a második világháború végére hanyatlásba fordult, az 1948-as kom-munista hatalomátvétellel pedig lezárult.


144

16. táblázat: A magyar Balkán-kutatás főbb szereplői 1948-ig

Név Időszak Kapcsolódás a témáhozKánitz Fülöp Félix 1829-1904 Földrajzi, térképészeti, kultúrtörténeti és néprajzi kutatáso-

kat folytatott – ráirányította a magyar gazdasági, katonai és politikai elit figyelmét a Balkánra

Kállay Benjámin 1839-1903 Történész, gyakorló politikus, Szerbia és Bosznia-Hercego-vina vonatkozásában kutatott, politikai munkássága, mint a Bosznia-Hercegovinát kormányzó közös pénzügyminiszter a kapcsolati dimenzió egyik legfontosabb, kiemelkedő ala-kítója volt.

Thallóczy Lajos 1856-1916 Történész, Bosznia, Horvátország és Szerbia történelmének kutatója, 1915-16-ban a megszállt Szerbia kormányzója volt.

Nopcsa Ferenc 1877-1933 Geológus, néprajzos, geográfus, az albánok által lakott terü-let kiemelkedő kutatója, a „Balkán Kolombusza”.

Havass Rezső 1852-1927 „Az imperialisztikus magyar politikai földrajz” képviselőjeA magyar Dalmácia politika formálásának igényével fellépő geográfus közíró.

Mendöl Tibor 1905-1966 A Balkán földrajza könyv írója. 1948 – egyetemi oktató, kutató.


A Balkán-félszigettel, mint egésszel való foglalkozás a politikai törésvona-lak miatt ellehetetlenült. Görögország a nyugati blokkba integrálódott és belé-pett a NATO-ba. Jugoszlávia köztes helyzetet igyekezett elfoglalni az egész kor-szakban – anyagi értelemben igen sokat profitálva ebből. Albánia többször is patrónust váltott (jugoszláv, kínai, szovjet) majd mindjobban befelé fordult, zárt országgá vált. Bulgária a szovjet igényeknek való mind teljesebb megfelelés stra-tégiáját választotta, így próbálta maximalizálni a helyzetéből adódó előnyöket. Az eredmény gazdasági hanyatlás, politikai orthodoxia lett. A vázolt folyamatok azt jelentették, hogy Magyarországnak ezek a kapcsolatok mind kevésbé voltak vállalhatóak, vagy belső, vagy külső okokból. A tudományos kutatásra a geográ-fia területén még leginkább Bulgária vonatkozásában nyílt lehetőség elsősorban Dudás Gyula munkásságában (dudás gY. 1968).

A rendszerváltozás idején, illetve után, több műhelyben és több diszciplíná-ban is megindultak a kutatások. A magyar egyetemi hálózat egyes egységei a Bal-kán témát beemelték kutatási profiljukba. Az első lépést Pécsett tették meg, ahol 1988-ban, a Soros Alapítvány támogatásával, Hóvári János vezetésével jött létre Balkanisztikai Szeminárium és lendületet kaphattak a balkanisztikai kutatások is. Sajnálatos módon a JPTE BTK akkori vezetése 1993-ban feleslegesnek látta az oktatási-kutatási irány további folytatását, így néhány évre megszűnt a kuta-tás intézményi kerete, bár több oktató-kutató egyéni munkájában folytatta a meg-kezdetteket.

145


Ezen sorok írója a fenti intézmény hallgatójaként tanult ebben az időszakban, és szerepet kaphatott az intézményi keretek újjászervezésben. Ez a JPTE/Pécsi Tudo-mányegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, amelynek ala-pítását az egyetem akkori rektora 1999-ben kezdeményezte. A központban több-szintű multidiszciplináris képzés, doktoriskolai aktivitás, folyóirat- és könyvkiadás zajlik. A Központ konferenciái a balkanológiai tudományos vita centrumává váltak Magyarországon. A kutatóhely profilja elsősorban politikai földrajzi.

Szükséges megemlítenünk még a Budapesten létrejött Balkán Tanulmányok Központját, mely konferenciasorozatával, internetes megjelenésével és kiadói tevékenységével megjelenési lehetőséget biztosított a magyarországi Balkán kuta-tók számára. A központ működésébe több geográfus is bekapcsolódott.

Az olasz-magyar viszonylat a magyar geográfiában

Feltételezésünk volt kezdettől fogva, hogy Itália a magyar-dél-európai kapcso-latokban kitüntetett szerepet játszik. A magyar földrajzi gondolkodásban azon-ban meglehetősen mostohán szerepel. Nincs olyan magyar geográfus, nem csak a jelentősek, de a kisebb életművet maguk után hagyók közül sem, akinek mun-kásságában Olaszország megismerése, illetve megismertetése jelentősebb szere-pet kapott volna.

Érezhető némi ellentmondás abban, hogy Itália, különösen Bologna és Róma milyen jelentős szerepet játszott a hungarus értelmiség nevelésében, képzésében, ugyanakkor a földrajzi gondolkodásunkban a félszigetnek csak periferikus jelen-tőség jutott. Ez egy olyan kérdés, amelyet érdemes volna tovább kutatni. Feltéte-lezésünk szerint a főleg jogi, teológiai képzésben részt vett magyarországi diákok figyelme kevésbé kapcsolódott az inkább reáltudománynak tekintett, és akkori-ban a főleg az ismeretlen és az egzotikumok iránt érdeklődő geográfia irányába. Itália ismert volt és inkább történelmi sajátosságaival, művészeti eredményeivel nyűgözte le a látogatókat. Mégis, a kapcsolat intenzitásához mérten nagyon sze-gényesnek érezzük akár csak az „utazási” irodalombeli reprezentációját is.

A magyar földrajzi gondolkodásban a honismereti jellegű (a Kárpát-meden-cével, vagy annak részeivel foglalkozó) munkák mellett, a távolabbi területekről szóló tanulmányok döntően a „Kelet” kérdésköréhez kapcsolódnak. Ezt számos tényező indokolta. A magyarság, mint az ázsiai pusztákról való egyik utolsó nagy kiáramlás nyomán Európába kerülő nép máig tartóan érdeklődik identitáskeresé-sében az „őshaza” problémája és a keleti rokonság kérdései iránt. Az utazástör-ténet, a földrajzi szempontokat is figyelembe vevő proto-geográfusok figyelme a közép-ázsiai térség irányába koncentrálódott. A 19. században a nemzeti ébre-dés időszakában újból intenzívebbé váltak az ilyen irányú kutatások, utazások (Kőrösi Csoma Sándor, Lóczy Lajos, Cholnoky Jenő, Almássy László, Stein Aurel,


146

Prinz Gyula stb.). A 20. század végén, 21. század elején még mindig vannak olyan kutatóink, akiknek az érdeklődése ehhez a témakörhöz kapcsolódik (pl. a pécsi Bárdi László, aki a Selyemút kutatója, vagy Wilhelm Zoltán India kutató) (Bárdi L. 2003; WilHelM Z. 2004).

A keresztény Európa sokáig keleti határvidékeként, majd pedig a nyugati kereszténységnek az oszmánokkal szembeni védőbástyájaként a kelettel kapcso-latos kommunikáció mindig is stratégiai jelentőségű volt. Éppen ezért is kapott ez a térség kitüntetett figyelmet. A középkori magyar állam elsődlegesen a Bal-kán-félsziget irányába fejtett ki hódító, birodalmi politikát, illetve később ebbe az irányba folytatott az oszmán hatalommal védekező harcokat. A török hódoltság időszakában a Balkán mintegy benyomult a Kárpát-medencébe, a kialakult struk-túrák, kapcsolatrendszerek, etnikai örökség napjainkig hidat képez ezen sajátos világ felé. A 19. században, a hanyatló Török Birodalom térvesztése időszakában az osztrák-magyar uralkodó körök terjeszkedési lehetőséget láttak a félszigeten. Ez a geográfusok érdeklődésében is megnyilvánult. A Balkán iránti kiemelkedő magyar geográfiai érdeklődés főként ezekkel magyarázható. Úgy tűnik, ez a fajta „divat” még sokáig nem fog változni.

Itália az útirajzírók és az államisme műfaját gyakorlók tematikájában bukkant fel a magyar geográfia történetében. A 19. század második fele az első világhá-borúig egy felívelő szakasza a magyar földrajztudománynak, melynek során az Adria, Fiume és Dalmácia témákhoz kapcsolódva itáliai témák is megjelentek a földrajzi jellegű írások körében.

Az első, jelentősebb ismertségre szert tett munka a 19. századból való, egy főúri hölgy, Wesselényi Polixénia számol be „olaszhoni és schweitzi” utazásairól, mely eredetileg 1842-ben jelent meg. Kiemelkedő irodalmi értéke miatt a mű kor-társ kiadásban is megjelent (WesselénYi p. 2006).

Ebbe a sorba tartozik még a Zala megyei Császár Ferenc is (1807–1858), aki életének egy részét Fiume-ben töltötte. Útirajzai a magyar tengerpart, a Kvarner-öböl szigeteihez kötődnek. 1844-ben jelent meg az „Utazás Olaszországban” című munkája (CsásZár f. 1844).

Erődi Béla (1846–1936) kiemelkedő nyelvtehetség volt (majd kéttucatnyi, főleg keleti nyelvet beszélt, az európai nyelvek közül többek között olaszul is), akit elsősorban a Kelet világa izgatott és sokat utazott a Balkánon és a Közel-Keleten. Ő is, akárcsak Császár, Fiume-ben töltötte élete egy részét, majd 1888-ban hosszú tanulmányutat tett Olaszországban. A Magyar Földrajzi Társaságnak egyik alapí-tója, 1893-tól elnöke lett. 1895-ben jelent meg „Utazásom Szicília és Málta szige-tén” című útirajza (ERőDi b. 1895).

Az államisme írók közül Lassu Istvánt emelhetjük ki (1797–1852). A szorgal-mas, de nem túl eredeti gondolkodású hivatalnok-író az európai és közel-keleti

147


államok sorának készítette el bemutatását. Ezek sorában készült el 1830-ban „Az olasz statusoknak statistikai, geographiai és historiai leírása”című munkája (lassu i. 1830).

A 19. század második felében a megélénkülő érdeklődés a tenger, a közleke-dési forradalom és Fiume (egészében pedig Dél-Európa és a dél-európai kapcsola-tok) iránt egész sor különböző hátterű gondolkodót tolt a földrajzi megismerés felé.

Egy másik fiumei, Fest Aladár (1855–1943) volt az, aki történelmi és földrajzi tanulmányai mellett az olasz nyelv és irodalom iránt is érdeklődött. Tanulmányait részben Itáliában végezte (Pisa, Róma). Kedvelt városa volt Fiume, ahová a kor szokása szerint tanárnak nevezték ki. Földrajzi munkái a magyar mellett zöm-mel olaszul és németül is megjelentek. Főként Fiume, illetve a város szerepköre állt írásainak középpontjában, a Földrajzi Társaság tagjaként az olasz levelezést intézte, esetenként a Földrajzi Közlemények olasz fordításait készítette.

Gonda Béla (1851–1933) 1910-ben megalapította a Magyar Adria Egyesüle-tet és elindította annak lapját „A Tenger”-t. A rövid életű magyar tengerkutatás megalapítása az ő nevéhez kötődik. Írásai, munkássága a vízi közlekedés, főként pedig a magyar tengerpart és Fiume kérdésköréhez kapcsolódnak. Érintőlegesen foglalkozott Itáliával is.

Havass Rezső (1852–1927) „a magyar imperialisztikus politikai földrajz” kép-viselője volt. A Magyar Földrajzi Társaságnak hosszú ideig alelnöke, főként, mint a balkáni magyar terjeszkedés és a „dalmát kérdés” szószólója vált ismertté. Írásai Fiume, a tenger, a kikötők és a nemzetközi-kapcsolatok témaköre köré szerveződtek.

Leidenfrost Gyula (1885–1967) szinte az egyetlen tengerkutatónk. Gonda Bélá-val közösen alapította meg a Magyar Adria Egyesületet, majd annak titkára lett. Kövesligethy Radóval együtt részt vett az 1913-14-es Magyar Adria Expedíción. A háború után lelkes szervezője volt az egyesület munkájának és bekapcsolódott a tengerészeti képzésbe is. Leidenfrost 1926-ban a nápolyi Stagione Zoologica kuta-tóintézetben dolgozott. Írásai a tengerkutatáshoz, főként az Adriához kapcsolódtak.

Kövesligethy Radó (1862–1934), az észak-olasz Veronában született, munkás-ságában több ponton kapcsolódott Itáliához. Jól beszélte a nyelvet, és tudományos értekezéseket is írt olaszul. Alapvetően elméleti érdeklődése a földrengésekhez, a szeizmológiához kapcsolódott. Az itáliai szeizmikusan aktív terület, mint vizs-gálati térség is érdekelte. Nagy nemzetközi ismertségre tett szert, mint korának talán legnagyobb szeizmológusa. A római egyetemen is megfordult előadóként.

Littke Aurél (1872–1945) jó hírű magyar geográfus volt, aki Lóczy Lajos és Kogutowicz Károly munkatársaként dolgozott hosszú ideig. Egyik jelentősebb-nek tekintett tanulmánya olasz témájú, az 1917-ben született „Lombardia és a velencei síkság”.


148

A talán legjelentősebb és legismertebb magyar geográfus, a két alkalommal a miniszterelnöki posztot is betöltő gróf Teleki Pál (1879–1941) volt. Rendkívül széleskörű politikai- és gazdaságföldrajzi munkásság jellemezte. Kutatóintéze-tet alapított, egyetemi tanszéket vezetett, a Magyar Földrajzi Társaságban több vezető posztot is betöltött. Több nyelven írt és adott elő, az angol, német és fran-cia nyelvű publikációk mellett olaszul is jelentek meg írásai. Ilyen volt 1929-ben a „La Geografia del’ Ungheria”, vagy 1934-ben a „L’Ungheria e la revisione dei trattati di pace”, 1940-ben az „Ungheria ed Europa” (teleki P. 1940). Munkás-ságában az idegen nyelvű publikálás igénye részben propagandisztikus igényből származott.

Érdekes kivétel a sorban Lanfranconi Grazioso Enea (1850–1895) lombardiai származású térképész, vízimérnök. Alapvetően folyószabályozásokkal foglalko-zott, dúsgazdag patrónusa volt a magyar geográfiának. A Magyar Földrajzi Társa-ság alapító tagjai közé tartozott. Nem munkássága, hanem személye jelentett kap-csolatot a két ország tudományossága között.

A második világháború után két évtizedig Magyarországon a magyar tudomá-nyosság és különösen a geográfia csak erős korlátok közé szorítva működhetett. A korábbi publikációs tematika gyakorlatilag eltűnt. Nem csupán Olaszország, hanem még a köztes Jugoszlávia is ideológiai ellenségként jelent meg. Az olasz témákkal foglalkozás nem volt a földrajzosoknak vonzó, főleg a történészek, művészettörténészek, nyelvészek terepe maradt Magyarországon (Rákosi von-zódása az olasz kultúrához sajátos „politikai hátteret” nyújtott az italianisztika gyakorlásához.)

Csak az 1960-as évek végétől jelentek meg kisebb-nagyobb írások, de főként összefoglaló földrajzi művek keretében szerepelt Olaszország, jellemzően a leg-frissebb információk főleg német nyelvű munkák kompilációjaként (Marosi s. –sárfalVi B. 1968). A korábban a témával foglalkozó, olaszul is beszélő „fiu-mei” generáció eltűnt, a nyelvi korlátok is akadályként emelkedtek a kapcsolatok és a kutatás elé. A Ki kicsoda a magyar geográfiában? című munka (tótH j. –tróCsánYi a. 2001) szakmai ismertetése szerint olasz nyelvismeretről a mintegy 250 szereplő közül (túlnyomóan a fiatal generációból) mindössze 14 vallott. Az új, 2009-es kiadás szerint (annak ellenére, hogy a szerepeltetett kör jelentősen megnőtt) ez a szám nem változott. Ezek is általában a több nyelvet beszélők, akik a harmadik, vagy negyedik helyen említik. Ha a geográfus vezetői kört nézzük, az arány még sokkal rosszabb, az első vonalbeli geográfusok közül az ezredfor-dulón senki nem beszélte a nyelvet. Az olaszok idegennyelv-ismerete közismerten (a magyarhoz hasonlóan) rossz, tehát a felek harmadik, közvetítőnyelv segítségé-vel kommunikálnak. A kutatást, illetve a felsőoktatási együttműködést ez súlyo-san hátráltatta.

149


Az itáliai-magyar viszony kutatásában a magyar geográfusok egy etnikai, államterületi, közlekedési és kulturális jelentőségű kapcsolódási pont, Fiume és a magyar tengerpart problémája témakörében alkottak jelentőset. Ennek a „corpus separatum”-nak a szerepe a magyarországi modernizációban, a világpiachoz, a világtengerekre való kijutásban kiemelkedő. A vesztes világháború után Fiume elcsatolásra került, majd azt követően a kapcsolódó tematika is elhalt. Ezen idő-szaktól kezdve olasz tudományos témák csak sporádikusan jelentek meg, majd a fiumei generáció eltűnésével jórészt kivesztek.

A jelen kutatás történetileg érdekes kontextusban jöhetett létre. A bipoláris világrend megszűnésével az évtizedeken át a kutatás elé tornyosuló akadályok eltűntek. Európa végletes kettéosztottsága megszűntével a korábbi politikai ellen-tétek elenyésztek. A magyarok felfedezték először a turizmusban, majd a külgaz-dasági területek teljes skáláján is az egyes dél-európai, azon belül pedig különö-sen az olasz területeket. Az ország euroatlanti integrációjával a trianoni következ-mények néhány súlyosabbika semlegesítődött. A határok légiesedése a történelmi tengeri kijárat, a délnyugati korridor területeinek felértékelődését jelenti/jelent-heti. A dél-európai kapcsolatrendszerünk súlya előbb az észak-atlanti szövet-ségbe való bekapcsolódásunkkal, majd pedig az EU-integrációnkkal határozot-tan növekedésnek indult. Olyan rendszerekhez csatlakoztunk, melynek politikai súlypontja déli (mediterrán) irányú, ezzel a déli orientáció új jelleget és nagyobb súlyt kapott.

151

6. magyarország külkapcsolatainak politikai- és gazdaságföldrajzi háttere

A helyünk Európában és a Földön

A mai, globalizált társadalom és gazdaság helyzetét és kapcsolatrendszerét, uralmi, befolyási viszonyait nagymértékben a kolonializáció, majd a dekolonializáció folyamatai alapozták meg, amiben a magyarság és Magyarország érdemben nem vett részt, így ezekről tapasztalatai sincsenek. A globalizációt és napjaink globá-lis politikai játszmáit így csak egy szűk, közép-európai, kontinentális szemlélet-ből tudjuk értelmezni, ami igen jelentős hátrányt jelent változó külpolitikánk for-málása és a gazdasági versenyképességünk megteremtése számára.

Az ebben a könyvben alkalmazott megközelítésünk egy tradicionálisan kon-tinentális országban legalábbis szokatlan, ugyanis geopolitikai vizsgálódásunk a tengeri hatalom jelentőségéből indul ki, és annak szerepét vizsgálja Magyaror-szág politikai földrajzi helyzetében.

A földrajzi környezet és az elhelyezkedés az államok nemzetközi kapcsola-tait nagymértékben befolyásolják, és a tartósságuk miatt a legfontosabb ténye-zők közé tartoznak. Így például, hogy a Föld felszínének 71%-át az óceánok és tengerek borítják, de a magyar politikai gondolkodásban csak igen kevéssé jele-nik meg ez a tény és következményeit is igencsak ritkán gondoljuk végig orszá-gunkra vonatkozóan.

Ha meg szeretnénk érteni a tenger jelentőségét, főként az angolszász politikai földrajz klasszikusait kell olvasnunk. Az amerikai Mahan 1890-ben, a brit biro-dalmi tapasztalatok alapján publikálta alapvető művét a tengeri hatalom termé-szetéről („A tengeri hatalom hatása a történelem menetére 1660–1783”) (MaHan, A.T. 1890). Azon túl, hogy a mű a maga korában széles körben ismertté vált és nagy hatást gyakorolt a kortársakra, a jelentőségét annak köszönheti, hogy azt a sok évszázados gyakorlatot, tapasztalatot, ami a hajózás, a tengeri hadviselés, a brit koloniális törekvések terén az angolszász világban felhalmozódott, kon-centráltan tudta megjeleníteni. Az elvei és ajánlásai fontos szerepet játszhattak abban, ahogyan sor került a számunkra tragikus következményű 1. világháború-ban a német vezetésű központi hatalmak blokád alá vonására és végül megtöré-sére. Elveiben hasonlóan ismétlődött meg ez a 2. világháborúban is, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a kontinentális Szovjetunió hathatósan műkö-dött közre a tengelyhatalmak legyőzésében.

A brit Mackinder vezette be azt a geopolitikai világmodellt, amely aztán nagy karriert futott be, többszörös átalakulással egészen napjainkig (MaCkinder, 1904). Az eredeti elképzelés látható a 24. ábrán. A Yale Egyetem professzora,


152

Spykman az 1944-es „Béke földrajzában” a feltartóztatás politikájának elméle-tét fogalmazta meg (spYkMan, 1944). Az amerikai biztonság és a globális hatalmi egyensúly fenntartása szempontjából – Mackinderrel összhangban – alapvető-nek tartotta az eurázsiai hatalmi viszonyok befolyásolását. Ő az, aki a geopoliti-kai gondolkodásban a tengeri hatalom mellett felveti a légi hatalom strukturális jelentőségét is.

A mackinderi vízió nyomán kialakított modelljében a Heartland és az Offshore Islands and Continents közötti zónában helyezkedik el a Rimland, melynek köz-ponti szerepet tulajdonított elgondolásaiban. Ennek a zónának nagy demográfiai súlya, értékes erőforrásai, dinamikusan fejlődő gazdag területei vannak, melyek igen komoly tétet jelentenek a nemzetközi játszmákban. Ez egyben egy ütköző zóna is, ami befelé és kifelé egyaránt védekezésre kényszerül, továbbá a tengeri (külső) és a kontinentális (belső) hatalmak ütközésének is terepe. A zóna főbb térségei a tengeri-Európa, Kis-Ázsia, a Közel-Kelet, India, Hátsó-India és az Ázsia partjai menti szigetvilág. Spykman éppen ebben a térségben látta és láttatta az eurázsiai hatalom és egyben a világuralom kulcsát. Brzezinski „A nagy sakk-tábla” című művében az instabilitás íveként köszön vissza a fogalom (BrZeZinski, Z, 1999). A 20. század második felének főbb konfliktusait mutató térkép alapján úgy gondoljuk egyetérthetünk ezzel az értékeléssel (27. ábra).

25. ábra: Mackinder 1904-es világmodellje

Forrás: Mackinder, H.J. 1904: The Geographical Pivot of History. - Geogr. J. 23. p. 421-37

153

magyarország külkapcsolatainak politikai- és gazdaság-földrajzi háttere

26. ábra: Spykman 1944-es világmodellje

Forrás: sPyKman, N. J. (1944). The Geography of Peace (H. R. Nicholl, Ed.).New York: Harcourt, Brace and Company

Jómagunk kutatásainkban az elődök által felvetettekkel a maritim és konti-nentális Európa közötti átmeneti zónával kapcsolatban kezdtünk el foglalkozni. Ebben a térségben a körbekerítettség problémájával szembenéző államok sora vizsgálható. A tenger politikai földrajzi szerepének egy izgalmas lakmuszpapírja a szárazföldbe zártság kérdése: pl. Magyarország és más landlocked államok-nak a helyzete. A világon Dél-Amerikában, Afrikában, Ázsia belső térségeiben és Európában fordulnak még elő tengerparttal nem rendelkező, illetve a tengeri kijárat elégtelenségével jellemezhető térségek. Jelenleg 44 landlocked állam van a Földön (azon belül 15 Európában) és további számos olyan, amely csak nagyon szűk szakaszokon rendelkezik tengerparttal.

A tengeri határ kialakítása, a tengeri képességek fejlesztése azért képez tétet az államközi kapcsolatokban, mivel a tengerparti térségeket általában gazdagabb-nak tekintik, mint a belsőket, ugyanis a tenger erőforrásai (a halászat, a nemzet-közi tengeri kereskedelembe és szállításba való akadálytalan bekapcsolódás, a tengerpartokhoz kötődő turizmus, a kontinentális selfterületek szénhidrogén kin-cse stb.) csábítóak. Az előbbi tényezők miatt általában népesebbek is a világ ezen részei, továbbá ( főleg nemzetközi feszültségek, konfliktusok idején) a politikai, katonai, ellátási mozgástér páratlan szabadságát adják.


154

27. ábra: Konfliktus-zónák a 2.világháború után

Forrás: CoheN, s.B. (1992) Middle East Geopolitical Transformation:The Disappearance of a Shatterbelt. Journal of Geography, 91(1), pp. 2-10. alapján

28. ábra: A landlocked államok elhelyezkedése a Földön


Ha végignézzük a köztes-európai államokat, a helyzet éppolyan érzékeny, akárcsak a harmadik világban. A második világháború első lövései a lengyelek-nek tengeri kijáratot biztosító, de a Németországot kettészakító danzigi korri-dornál dördültek el. Ugyanakkor ez csak a legismertebb példa! Nyugatról kelet felé haladva Európában egyre nő a tengerektől mért távolság és a töredezett köz-tes-európai államtérben szükségszerűen nő a landlocked, továbbá a tengeri kor-látozottságokkal bíró államoknak a száma. Még 1999-ben vetettük fel egy tanul-mányunkban, hogy egy sajátos, körbeölelt, köztes-európai zóna rajzolódik ki,

155


Petsamo és Alexandropulos között, mely a kontinentális és a tengeri hatalom közötti átmeneti zónaként határozható meg (pap n, 1999). A térségben találhatók tengeri kijáratok, illetve ezekhez kötődő konfliktustérségek. Ezek közül a pirani öbölhöz kapcsolódó egy még ma is megoldatlan problémát jelöl. A FYROM ten-gerentúli kereskedelmét és áruszállítását a szaloniki kikötő lezárásával blokkoló görög akció, a Koszovó ellátását rendkívüli módon megnehezítő szerb álláspont, a Neumot kikerülő peljesaci híd és autópálya-építés, továbbá a különböző szénhid-rogén-vezetéktervek alternatív csapásai mutatják a kérdés különös súlyát ma is.

Fontos kérdés még a köztes-európai államok önképe, belső viszonyrendszere is. Ezen államok csoportja messze nem homogén, számos, egyedi jellegzetes-séggel bíró országból áll, és ezek gazdasági, etnikai, vallási-kulturális, méret- és erőbeli különbségeiket felfokozottan élik meg. A helyi partikularitások szerepét az elitek, de a tömegek is nagyobbnak, a közös kényszerpályákat általában kisebb-nek érzékelik a valóságosnál. A „nagyállami” eszmék területigénye többszöröse a rendelkezésre álló területnek. A határviták, villongások, a szomszédsági szem-benállások, a bekerítési igények és az ezzel részben összefüggő történelmi barát-ságok nagy mértékben határozták és határozzák meg a térségen belüli viszonyok és cselekvések indítékait. Ugyanakkor a belső erőknél mindig nagyobb hatásúak voltak a külsők, a nagyhatalmi befolyásolás erői. A belső viták eldöntése, eset-leg provokálása, vagy éppen a térségen belüli erőviszonyok átalakulása nem volt mentes a nagyhatalmi befolyástól. Az oszmán török, a velencei, a német, az oszt-rák, az orosz, a modernebb időkben pedig a francia, a szovjet, a brit és az ame-rikai játszott ilyen szerepet. Milyen szempontok, érdekeltség alapján történt ez?

A fenti rövid eszmefuttatásból kiderülhetett, hogy a nagyhatalmi cselekvés mozgatórugói, eszközei erősen kötődtek a tengeri (és később a légi) hatalomhoz, vagy az azzal való szembeszálláshoz. Ezért érdemes alaposabban átgondolnunk a térségnek (és benne Magyarországnak) a tengerhez, illetve a tengeri hatalomhoz kapcsolódó összetett viszonyát.

Az első kérdés tehát az, hogy hol a helyünk a világban? Amíg a világot megha-tározó küzdelmek a 40. és a 60. szélességi kör közötti kelet-nyugati tengely men-tén zajlottak Európában (a London-Párizs-Berlin-Bécs-Budapest-Moszkva közötti földrajzi térben), önmeghatározásunkhoz kielégítő volt a valamilyen középső-euró-pai, a kelet-nyugati osztatúságot követő kontinentális területi fogalom (Közép-, Kelet-Közép, Közép-Kelet Európa …). Ez nagyjából az 1. világháborúig releváns volt, de az USA beszállása a világpolitikába megváltoztatta a helyzetet. Ugyan az Államok izolacionizmusba fordulása miatt ez nem vált nyilvánvalóvá és látszólag az elkövetkező 20 évben fennmaradt a megelőző időszak rendje.

A második világégés, és az azt követő szovjetellenes ’containtment’ (feltartóz-tatási) politika már egy gyökeresen új helyzetet teremtett. Európa nagyon gyorsan


156

elvesztette korábbi hub (fordítókorong) helyzetét. Ma pedig már nem lehet a régi eszmék és a korábban megszokott gyakorlat alapján értékelni helyünk és helyze-tünk. Az ezzel való szembenézés sok tekintetben elmaradt az amerikai vezetésű atlanti tömb (és itt már szándékosan írunk atlantit és nem nyugatit) hideghábo-rús győzelmét követően. A szovjet tömb széthullása után hiába próbálunk visz-szatérni – legalábbis a földrajzi gondolkodásban – a korábbi időszakban szüle-tett ideákhoz, fogalmakhoz, azokkal nem lehet leírni a kialakult új helyzetet. A atlanti szövetség tengeri és légi hatalma a rendszerváltozások időszakában kiter-jesztette befolyását az egykor geopolitikai jellegében is kontinentális olyan tér-ségekre, mint a Szovjetuniótól nyugatra elterülő, volt szocialista országok tömb-jére, amelyek egyike Magyarország. Az Észak-Atlanti Szerződés Szervezetének a hidegháborút követően jelentősen megváltozott nem csupán a feladatrendszere, de a területi szerkezete, továbbá a biztonságpolitikai fenyegetettségének földrajzi orientációja is. Sajnálatos módon az Európai Unió, bár gazdasági óriás, bizton-ságpolitikai értelemben csupán törpe. Ezt az egyébként közismert tényt a balkáni válsággócok kezelésének tapasztalatai is igazolták. Az Európai Unió és a NATO régi és új tagállamai közötti összhangban finom változások jelentkeztek. Fel- és leértékelődések sora játszódott le. Ugyanakor a legfontosabb geopolitikai viszo-nyítási pontja a tágabb térségnek ma már Washington.

Az USA vezette szövetség fő gondjai jelenleg nem a NATO, illetve az EU orosz határain vannak, hanem délen, a Casablancától Iszlamabadig, illetve a Mogadishutól Szarajevóig terjedő térségben. Az új, obama-i, amerikai külpoli-tika pedig láthatóan hajlamos egy mégoly fontos kérdésben is engedményeket tenni Oroszországnak, mint a rakétapajzsé76. Az európai bővítés legfontosabb kérdésköre is Törökországhoz kapcsolódik, nem pedig mondjuk Ukrajnához77. Az új földrajzi orientációhoz alkalmazkodni nem egyszerű. A szovjet és a német kap-csolatokhoz szocializálódott magyar értelmiségnek a déli, balkáni és mediterrán térség leginkább csak nyaralási helyszín, vagy egzotikum, az USA, vagy az isz-lám világ pedig túl messze van.

Magyarország külkapcsolatainak politikai földrajzi problematikája

A tengereknek, a világóceánnak a magyar helykereső megfontolásokban ritkán akad szerep. Egykori dicsőségünkre emlékezünk, amikor erős túlzással a vala-mikor három tenger mosta magyar birodalmunkat emlegetjük, vagy némileg rea-lisztikusabban azt az időt, amikor Fiume a magyarság világra nyíló kapuja volt. A 76 Az orosz igények is megváltoztak közben, az energiaszállítás ui. nem csak lehetőség a befolyásra és

a bevételre, hanem kényszer is az eladásra, az állam és a gazdaság működtetésének kényszere. Így az orosz energia-fegyver igencsak kétélű eszköz.

77 Az Európai Unió déli, török bővítését is leginkább kívülről, éspedig az USA részéről szorgalmazzák, éppen ezért nem lehet azt egy vállrándítással elintézni.

157


magyar történelem első századaiban a magyar királyok külpolitikájának a Föld-közi-tengerbe nyúló Balkánnal és Itáliával összefüggő célokkal kapcsolatban volt víziója78. Ezen túl azonban ismeretlen világ húzódott. Nem jelentkezett ugyanis olyan kihívás a térségből, amelyre válaszolnia kellett volna. A tengereknek a rela-tív helyünk meghatározásában volt és van ma is szerepe.

A magyar értelmiségen belül időről időre fellángol a vita az európaiság, illetve a magyarság európai helye kapcsán. Magyarország földrajzi helyzetét a tengerek-től való távolsággal határozhatjuk meg legegyszerűbben. Európában Budapest a kontinens legészakabbi pontjától, a Nordkap-tól 2400, a legnyugatabbitól, a Roca foktól 2500, az Uraltól mintegy 2700, a kontinens legdélebbi pontjától, a Téneron-foktól 1300 km távolságra van. A fentiekből túl sok minden nem következik, de látható, hogy Európa középső fekvésű területének déli részén helyezkedik el.

A vita nem is erről szól, hanem egyrészt a magyar partikularitás, másrészt a „hely” kérdése körül zajlik. A partikularitás-vita az etnogenezishez kapcsolódik, ti. a keleti eredetű honfoglaló magyarság – mely már vándorlásai idején is nagyon különböző etnikai csoportokat olvasztott magába – a honfoglalást követően szá-mos, mai szóval migránst fogadott be („csatlakozott” keleti népek és nyugati „ven-dégnépek”) és fejlődött ki a mai antropológiai és kulturális népközösség. A honfog-lalást megelőző időszakból megőrizte finnugor nyelvét, népi kultúráját, és az erre rakódó sztyeppei török hatásokat. Ezzel szigetszerű helyzetbe került a környező indoeurópai ( főleg szláv) tengerben, látványosan jelenítve meg különbözőségét.

A „hely” kérdése röviden a térközösségé, tehát, hogy Magyarország az euró-pai népek között melyekkel éljen együttműködésben, illetve, hogy milyen szere-pet töltsön be, alapvetően a Kelet-Nyugat relációjában (ld. a Nyugat védőbástyája, Kompország, a legnyugatibb Kelet, a legkeletibb Nyugat stb.). A térközösség kér-dését nehézzé teszik a térségbeli államokkal kialakított viszonyt megterhelő tör-ténelmi sérelmek és érdekellentétek. A szomszéd államokkal a viszonyt folya-matosan megterhelik az ott élő, magyar kisebbségekkel kapcsolatos konfliktu-sok (ld. a magyarok elleni támadások, kárpótlási ügyek, magyarigazolvány, ket-tős állampolgárság, nyelvhasználati viták, benes-i dekrétumok ügye stb.). A len-gyel viszonylat szinte páratlanul áll ezek között: konfliktusmentességével és a két népet összekötő ún. történelmi barátsággal. Ugyanakkor az államközi viszony-ban megjelentek az érdekellentétek is az Uniós forrásokból való részesedés, gaz-dasági előnyök szerzése terén a közép-európai országcsoporton belül.

Magyarország „közel-külföldje” az egykori Magyar Királyságnak a mai magyar államhatáron kívüli területei. Egyrészt a közelség, másrészt az egy évezred alatt kialakult településrendszer hálózata, a közlekedési pályák futása, a magyar „történelmi emlékezet” helyei kiemelt fontosságúvá teszik ezt szá-78 Speciális kivétel a II. Endre vezette V. keresztes hadjárat volt (1217-18).


158

munkra. Ráadásul ezeken a területeken, a Kárpát-medencén belül, a Magyar Köztársaság határain kívül két és fél millió magyar nemzetiségű, külföldi állam-polgár lakik, akik a Magyar Királyságból kiszakított államszerkezetekben élnek.

A magyarság már az 1920-as párizsi béketárgyalások idején sem töltötte ki ezt a teret, mint közismert, a magyarsággal többé-kevésbé összekeveredve más népek is éltek ezen a területen. Az akkori etnikai viszonyokat a Teleki Pál által készí-tett „carte rouge” mutatta be, amely a magyar szállásterületet piros színnel jelezte (29. ábra). A magyar érvelés a történeti jogokra hivatkozva (az egykori Magyar Királyság teljes területére) kilátástalan volt. Az etnikai érvekre pedig a delegáció késve kezdett el hivatkozni. Gyakorlatilag kialakult az az államterület, mely a 2. világháborút követő, területileg minimális, de következményeiben jelentős kor-rekciót követően79 nyerte el mai formáját.

Ezt követően a határon túl rekedt magyarok sorsa miatt, részben pedig a tér-közösség, az összekapcsolódó, vagy ütköző érdekek okán a szomszéd államok-kal kialakított viszony mindig is bonyolult és ellentmondásos volt, nem mentes a konfliktusoktól. Az államszocialista kor idejében jellemzően a problémák neg-ligálása, a „nacionalizmus” megfékezése volt a jellemző attitűd. Nem csak nyu-gat felé, de a „baráti szocialista országok” felé is meglehetősen nehézkes volt az átjárás. Az 1968-as csehszlovákiai bevonulás, az 1980-as évek romániai falurom-bolási programja idején tanúsított magyar állami, társadalmi magatartásban (ha ellentmondásos formában is) megjelentek nemzeti szempontok. Az 1989-es romá-niai forradalmat megelőző időszakban felrémlett még egy magát végveszélyben érző ceausescu-i rezsim által kirobbantott román-magyar háború réme is.

A kapcsolat dimenzióiban megjelentek nemzeti-kulturális, gazdasági, terü-letfejlesztési, közlekedésfejlesztési, vízgazdálkodási, biztonságpolitikai, migrá-ciós és még más elemek is a rendszerváltozást követően. Az államközi, nagy-politikai kapcsolatok mellett érzékelhetően megjelentek új szereplők is, a hatá-ron átnyúló, település-, illetve területközi kapcsolatok, a civil kezdeményezések és az üzleti kapcsolatok terén is. A kooperáció – konfrontáció dimenzióban meg-jelentek új témák is. Az euro-régiós, illetve CBC-programok nem kis részben „magyar-magyar” együttműködésekként alakultak. Ezek a programok segítettek az évtizedekre elvágott magyar közösségek újraintegrálódási folyamataiban.

A rendszerváltozást követően végzett etnikai-földrajzi vizsgálatok nyomán kirajzolódott egy a „carte rouge”-hoz képest megsoványodott kárpát-medencei magyar szállásterület (koCsis k, 1998) képe. A trianoni traumát napjainkig nem tudta feldolgozni a magyarság, amely a magyar térről, államideáról való gondol-kodásban meg is jelenik. A

79 A pozsonyi hídfő, az az három falu (Dunacsún, Horvátjárfalu, Oroszvár) Csehszlovákiához csatolása tette lehetővé a Bős-Gabcikovo-i vízlépcső Magyarországot kiszolgáltatott helyzetbe hozó megépítését.

159


határon túli magyarság létszáma csökkenő, az egykori szállástér egyes részei (úgy tűnik) felhagyásra kerültek.

Nincs egyetlen olyan számottevő politikai szervezet, vagy erő ma Magyar-országon, mely az egykori Magyar Királyság területi kereteinek helyreállítását kívánná, vagy egy ilyen törekvés bármilyen realitásával számolna. Ezzel szem-ben az abszurd területi igényt jelző Nagy-Magyarország matricák, térképek (30. ábra) végtelen sokaságával találkozhat a külföldi, sokszor szomszédos államból való szemlélő. A trianoni kis-Magyarország, a „carte rouge” és a Nagy-Magyar-ország térképek között megjelenő érzelmi feszültség a magyar társadalmat átható, megosztó egyik legnagyobb politikai földrajzi bizonytalanság, illetve a nemzeti geopolitikai koncepciótlanság ékes bizonyítéka.

29. ábra: A „carte rouge”

Forrás: teleKi P, 1920.


160

30. ábra: Nagy-Magyarország autómatrica

Illusztráció

17. táblázat: Magyar etnikai szempontból értelmezhető területi egységek a Kárpát-medencében (2001)

Név Terület (km2)

Államterület a Kár-pát-medencén belül

(%)

Népesség-szám (millió)

Magyarok száma (ezer) / aránya (%)

Magyarország 93 030 100 10,000 9500 95Szlovákia/Felvidék 49 035 100 5,379 573 10,7Partium és Erdély 100 293 Románia 42% 7,222 1416 19,6Vajdaság 21 506 Szerbia 24,3% 2,031 290 14,3Pannon-Horvátország/ Délvidék 31 800 Horvátország 56% 3,010 16,5 0,005

Őrvidék 3965 Ausztria 4,7% 0,277 6,6 2,4Muravidék 948 Szlovénia 4,7% 0,082 5,4 6,6összesen 313.330 - 29,255 11.958,5 40,8

Szerkesztette: PaP N. 2006 Forrás: KoCsis K. - BottliK Zs. - tátRai P. 2006 alapján

A szomszédsági kapcsolatok új dimenziója egy modern problémához kapcso-lódik. Ez a 21. század egyik globális problémájához, a vízkészletek felértékelődé-séhez kapcsolódik. A medencejellegből következően rendszeresek a szomszédsági politika ágendáján a folyóvizek problémái. Az ország területére a más államokból befolyó vizek számos konfliktust, illetve érdekellentétet generálnak. Több súlyos eset az elmúlt néhány évben rámutatott a környezetbiztonság fokozódó jelentősé-gére. Ilyenek voltak az elmúlt években a tiszai ciánszennyezés problémája (román viszonylatban), a tiszai árvizek (ukrán relációban), a dunai (Bős-Nagymaros szlo-vák viszonylatban) és a drávai (Gyurgyevác horvát relációban) vízlépcsők, illetve erőművek építésének problematikája, valamint a Rába szennyezés ügye (osztrák viszonylatban). A sokasodó esetek előrejelzik a 21. század új típusú nemzetközi konfliktusait a medencében. Ugyanakkor nem csak a víz kérdése, hanem a nem-zetközi migrációé is egyre jelentősebb feszültségekkel fenyeget.

161


31. ábra: A magyar etnikai és történeti szempontból értelmezhető térségek a Kárpát-medencében és a történelmi Magyar Királyság területén – népszerű megközelítés

Forrás: http://www.magyarorszag-szep.hu/terkep.jpg

A magyarság szempontjából talán a legjelentősebb döntés az elmúlt ezeregy-száz évben az volt, hogy I. (Szent) István idején felvette a kereszténységet és csat-lakozott annak nyugati intézményi és spirituális változatához. Ez biztosította a középkorban a magyarság fennmaradását, különállását és európai integrálódá-sát. A vallás és az egyház kérdése szinte minden történelmi időszakban központi szerepet játszott a politikai küzdelmekben. Ezért, vagy éppen ennek ellenére egy Európában sajátos – konfliktusoktól sem mentes – vallási pluralizmus alakult ki a Kárpát-medencében. A kontinens vázlatos vallási térképére nézve megálla-píthatjuk, hogy szállásterületünk Európa dél-nyugati római katolikus, északnyu-gati protestáns és keleti ortodox vallási zónái találkozási terében helyezkedik el. Ugyanakkor napjainkban – nem csak Magyarországon, de egész Európában – a világiasodás, a keresztény hagyományokhoz fűződő ambivalens, sokszor ellen-séges, elutasító viszony a jellemző. A magyar társadalom hagyományos vallási, civilizációs közössége, összetartó ereje is meggyengülni látszik.

Ezzel párhuzamosan zajlik egy másik – jelentős nemzetközi dimenziókat is érintő – folyamat, a magyar népességfogyásé. Az ország népessége az 1980-as években elért 10,7 millióról, az azóta intenzívebbé váló bevándorlás ellenére


162

napjainkra 10 millióra esett vissza. A belső migráció egyes rurális térségeket elnéptelenedéssel, elöregedéssel, vagy szociális bombává válással fenyeget. A váro-sainkban viszont az eddigieket még civilizációs feszültségek is megterhelhetik. A fogyó, elöregedő népesség pótlása a határon túlról, nemzetközi migránsok befogadásával elkerülhetetlennek látszik. Ez viszont új problémákat fog felvetni az elkövetkező években, évtizedekben.

Számos forgatókönyv látott napvilágot a kérdésben, Hablicsek László előrejel-zései (Hablicsek L, mellett az Európai Unió statisztikai hivatala is foglalkozott a kérdéssel. Ha az extrém feltételezéseket figyelmen kívül hagyjuk, a 2050-re készí-tett szcenáriók 8 és 9 millió közötti népességszámot valószínűsítenek Magyar-országon. Ugyanakkor nincs olyan szcenárió, amely ne számolna több százezer főnyi külföldről érkezett migránssal is. Ezek részben a határon túli területekről, de számottevő arányban a Balkánról, illetve a keleti-mediterrán térségből is vár-hatóak80. A köztük fennálló arányokról súlyos viták vannak, de minden előrejel-zés számol a Kárpát-medencén kívülről érkezett, kultúrájában erőteljesen külön-böző csoportok megjelenésével.

A magas népességnövekedéssel jellemezhető potenciális kibocsátó területek vallási-kulturális jegyei alapján valószínűsíthető, hogy ezek az új országlakosok jelentős arányban az iszlám valamilyen formáját fogják követni. A fiatalos, ferti-lis, zárt közösségben élő beköltözők társadalmi, politikai integrálása egyike lesz a leginkább feszítő problémáknak. Az erre való felkészülést mielőbb meg kell kez-deni. A nyugat-európai államok társadalmi integrációs problémái mutatják a kér-dés valóságos súlyát. Ez a kilátás mindennél élesebben mutat rá a balkáni, a medi-terrán, illetve a közel-keleti térséggel kialakított viszonyrendszerünk jelentősé-gére, nemzetközi kapcsolatainkra.

Magyarország hosszabb ideje különböző (keleti, vagy nyugati) blokkokban, szövetségi rendszerekben él, amiben az ország földrajzi adottságai is közrejátsza-nak. Az európai politikai térkép felületes tanulmányozása kapcsán is szembeötlő az ország „landlocked” jellege. Európa belső területei, kelet felé haladva egyre nagyobb távolságba kerülnek a világtengerektől. Így az elmúlt évek államosodási folyamata révén létrejött államokkal együtt ebben a térségben ma tucatnyi „landlocked” államot találunk. Ezek zöme Kelet-Közép-Európában, más szem-pont szerint az ún. Köztes-Európában található, illetve ebben a zónában találhat-80 A rendszerváltozást követő első évtizedben meghatározóan a Délvidékről és Romániából érkeztek a

bevándorlók. Manapság ez változóban van. Az eddigi kibocsátó területekről Magyarországra inkább az idősebbek költöznek át, ami nem oldja meg gondjainkat. A fiatalok egyre inkább Nyugat-Európába mennek, Franciaországba, Spanyolországba, Németországba és Olaszországba. Az áttelepültek közül pedig jónéhányan a visszaköltözés mellett döntöttek. Magyarország, mint élhető és gazdasági pers-pektívát nyújtó hely elveszteni látszik vonzerejét. Ha viszont a felvidéki, romániai, délvidéki magyar-ság bevándorlása mégis fennmaradna, a határon túli közösségeik belső megroppanása okozna később óriási károkat. Így nem mondhatjuk, hogy van optimális megoldás ezekre a gondokra.

163


juk a tengeri kijárat (politikai földrajzi korridor) problémák egész sorát is (pap n. 1999). Történelmük során háborúk sorát vívták a térségben a tengerre való sza-bad kijutásért. Ezek sorában a történelmi magyar állam is kialakította és fenntar-totta tengeri kijáratát, mintegy 800 éven át. Ennek a munkának egyik központi témája éppen a tengeri kijárat és az Adriára vezető korridor kérdése. Ennek rész-letes kifejtését a könyv itáliai-magyar kapcsolatokat elemző részében tettük meg.

Az ország a köztes-európai „szürke zónaból” kiszakadt posztkommunista állam, ami annyit jelent, hogy az 1989-es Gorbacsov-Bush egyezség nyomán a többi, Szovjetunión kívüli európai szocialista állammal együtt átalakíthatta poli-tikai és társadalmi-gazdasági berendezkedését, majd egy átmeneti időszak után csatlakozhatott a nyugati blokk szervezeteihez (NATO, EU). Az ún. rendszervál-tozás vér nélkül, de nem problémamentesen zajlott le.

A társadalom egy része szemében napjainkig sem zárult le, a régi struktúrák sokak szemében ma is, részben fennmaradtak. Az előző rendszerben keletkezett sérelmeket ma sem torolták meg, illetve nem bocsátották meg azokat az áldozatok (ez az ún. igazságtétel problémája). A politikai küzdelmeknek ez ma is az egyik meghatározó témája, indoka és indítéka.

Az Európában hagyományos kelet-nyugati szembenállásban az ország szövet-ségi elkötelezettsége világos, határozottan atlantista (EU, NATO). Ez nem jelenti azt, hogy ne jelennének meg időnként az amerikai, vagy brit kezdeményezésekkel szemben akár össztársadalmi ellenérzések.81 Ugyanakkor vannak posztkommu-nista magyar gazdasági és politikai érdekcsoportok is, amelyek az orosz orientá-cióban érdekeltek. Ez az elmúlt években energiapolitika, energiabiztonság vonat-kozásában plasztikusan jelenik meg.

A magyar haderő részt vett mind a Balkánon, mind a Közel-Kelet több „forró” pontján kisebb katonai alakulatok küldésével a békefenntartás folyamataiban (Bosznia, Koszovó, Irak, Afganisztán). Stratégiai jelentőségű támaszpontot nyúj-tott az amerikai haderőnek a balkáni konfliktusok idején (Taszár).

Magyarország méretének megítélése a keleti blokk összeomlását követően sajátos változáson ment keresztül. Bár egyetlen négyzetcentimétert sem válto-zott területe, a környező szintetikus államok széthullásával (Csehszlovákia, Jugo-szlávia, Szovjetunió), kis államból a térség egyik közepes méretű államává emel-kedett. A térségbeli, helyenként háborús, polgárháborús eseményekig sodródó államokhoz képest a nyugalom és kiszámíthatóság szigete volt. Tagjává vált a

81 Magyarországon sem az euroszkepticizmus, sem pedig az EU-fória nem uralkodó, sokkal inkább a közömbösség az, ami jellemző. Ugyanez vonatkozik az ország NATO-tagságára is. A nemzetközi, államközi viták, konfliktusok kapcsán az elitek állásfoglalása többnyire ideológiai, belpolitikai meg-fontolások által motivált. Ritkán fogalmazódik meg a társadalom széles rétegeit átható vélemény. Ilyen kivételes alkalom volt példának okáért az USA iraki politikáját elítélő, cc. 90%-os elutasítás, amely azonban a kormányzatot nem gátolta meg a Washington melletti kiállásban.


164

NATO-nak, az EU-nak, és a multinacionális társaságok egyik térségbeli, kedvelt központja lett. A piacgazdaság építésében mintegy évtizednyire éltanulóvá vált, mígnem jelen évtized utolsó 6-7 év során gazdasági és politikai válságba süllyedt, amely sokat ártott nemzetközi megítélésének is.

Magyarország mai méreténél fogva túl kicsi ahhoz, hogy önálló tényező legyen a geopolitikai játszmákban és csak ritkán alakult ki olyan szituáció, amikor a nemzetközi figyelem gyújtópontjába került. Ilyen volt az 1956-os felkelés és sza-badságharc, amelyben elszigetelten, a szélesebb geopolitikai helyzetet meg nem értve küzdöttünk, vagy az 1989-es határnyitás, ami a kelet-közép-európai rend-szerváltozásokhoz vezetett, de mindkét esetben a tömb-logika érvényesült. Nem alakulhattak másképpen a folyamatok, mint amit a geopolitikai egyensúly állása a tágabb térségnek megszabott. Napjainkban az energiabiztonság, gázvezetékek, elosztórendszerek, tárolókapacitások problémái tűnnek olyannak, amelyek felve-tik az alakítás-alkalmazkodás dilemmáját. Az orosz-olasz Déli Áramlat, illetve a Közép-Ázsiától Közép-Európába tervezett Nabucco gázvezetékek közötti ver-seny idejét éljük. Vélhetően ebben az esetben is valamilyen tömb-logika fog érvé-nyesülni, a geopolitikai egyensúlyok figyelembe vételével, de számunkra most sem mellékes, hogy milyen kimenetellel.

A Magyarországot érintő biztonságpolitikai kihívások sora a Balkánhoz, illetve a Közel- és Közép-Kelethez kapcsolódik. Ezek területi mintázata dön-tően a Rimlandhez kötődik, és súlypontja tőlünk délre található. Magyarország a NATO déli szárnyához kapcsolódik biztonságpolitikai tekintetben. Az elmúlt két évtizedben diplomáciai aktivitásunkat pedig jelentős részben a Nyugat-Bal-kán problémáinak kezelése kötötte le. A szövetségesi elvárások jelentős, mint-egy 1000 fős kontingens külföldön tartását teszik szükségessé. Ezek az alakula-tok a Balkánon, a Közel- és a Közép-Keleten látnak el szolgálatot, továbbá pedig rövidesen Északkelet-Afrika válsággócaiban fognak majd megjelenni. Ez utóbbi helyszínen a kínai olajcégek terjeszkedése képez feszültséget, az iszlám funda-mentalizmus pedig táptalajt kínál terrorszervezeteknek, továbbá az Európát is elérő menekülthullámok kialakulását kell megelőzni. Az EU tagjaként számos olyan kérdésben kell kialakítanunk állaspontot, amelyben korábban nem.

Mindinkább részt kell vennünk a mediterrán politikában. Aktivitásunk az Európai Unió tagállamai által létrehozott Anna Lindh Alapítványban, a mediter-rán medence ellentétes oldalain partneri hálózatok kialakítását eredményezheti, illetve finanszírozhatja a non-profit szektorban. Az EMUNI-ban82 való részvéte-lünk a mediterrán egyetemi hálózatba való bekapcsolódásunk lehetőségét kínálja. Dél-Európa láthatólag felértékelődött számunkra.

82 Euro-Mediterranean University, Szlovénia, Piran-Portoroz

165


Hipotézisünk szerint nem homogén módon az egész térség, de egyes államok és azok egyes területei gyorsan növekvő jelentőségre tettek szert külkapcsolati, külgazdasági rendszerünkben. Az államföldrajzi Dél-Európa önálló államai és függő területei eltérő intenzitással váltak fontossá számunkra.

A folyamatok az FDI, a kereskedelem, a turizmus terén, a településközi és a kulturális kapcsolatok vonatkozásában érzekeltetik ezen államok kiemelkedő súlyát. Magyarország az elmúlt két évtizedben déli irányba „csúszott”, kapcso-latrendszerének balkáni és mediterrán dimenziói felértékelődtek. Egyebek mel-lett új kapcsolati dimenziók, kapcsolattartó területek jöttek létre. Ami a kétoldalú kapcsolatokat illeti, egy fontos megállapítás azok aszimmetrikus volta. Ennek részben az lehet az oka, hogy tértudatunkat bizonyos sztereotípiák uralják, nem pedig a reálfolyamatok formálják. Ugyanakkor a kooperáció alapjául szolgáló kapcsolattartó területek meglehetősen koncentráltak. Magyarországon – ebben a tekintetben nyilvánvaló módon – a fővárosi agglomeráció és tágabb térsége ját-szik főszerepet. Ugyan a területi fejlődéssel kapcsolatos kormányzati dokumen-tumok meghatároztak feladatokat egyes vidéki nagyvárosainknak is, de a köz-vetítő, kapcsolati funkciók nem fejlődtek ki. Esetünkben Szegedről és az álta-lunk részletesebben vizsgált Pécsről van szó. A partnerállamokban ezzel szem-ben más, nem csak fővárosi területek is fontosak lehetnek. Ezek meghatározása a magyar külkapcsolati stratégia kialakítása szempontjából egy immanens érdek. A változás nem járt tudatosulással, a reálfolyamatokat nem követte tudatos épít-kezés az intézményi szférában, és a külkapcsolatok alakításában is sokféle fogya-tékossággal találkozhatunk. A földrajztudománynak a geopolitikai kapcsolat-rendszer dimenzióinak feltárásában lehet szerepe, ahogyan a tudatosításában is. A 19. században Hunfalvy János, az első magyar egyetemi földrajzi tanszék veze-tője még dél-európainak látta helyzetünket. Másfél évszázad elteltével úgy tűnik számunkra, hogy visszatértünk ugyanahhoz a földrajzi orientációs ponthoz.

Dél-Európa megjelenése a geopolitika néhány klasszikus elméletében –birodalmi percepciók

A klasszikus geopolitikát már sok kritika érte és több ízben temették is, de újra és újra feltámadt. Úgy véljük, hogy ezen elméletek fontos szerepet töltöttek be a maguk idejében és még ma is azzal, hogy kialakulhatott egy sajátos, geopoliti-kai nyelvezet, ami továbbél és hat, orientálja gondolkodásunkat. A helyi társadal-mak környezetfüggősége az elmúlt két ávszázadban több ízben is jelentősen átala-kult. A technológiai fejlődés, a kultúra, az identitást formáló tényezők, az oktatás sajátosságai többször is radikálisan megváltoztak. Ezek a folyamatok magukkal hozták a geopolitikai elméletek újragondolását is, de a földrajzi környezet átala-kuló, fontos szerepét meg nem kérdőjelezik. A mai geopolitikai gondolkodásban


166

tovább élnek az elődök által kialakított fogalmak, a társadalmi méretekben kifej-lődött térérzékelés, a közösségi tér élménye. Az alábbiakban megvizsgáljuk, hogy hogyan látták a jelen könyv által vizsgált dél-európai, illetve mediterrán térséget.

Globális, birodalmi percepciót fedezhetünk fel a brit és az amerikai geopoli-tikai, globálstratégiai megközelítésben. Ezeket a hatalmakat, kisebb szövetsége-seikkel együtt a geopolitikai szakirodalom hagyományosan mint „tengeri hata-lom” határozta meg. Ezekre az államokra döntően az ipari társadalomtól és a kereskedelemtől, hajózástól való gazdasági függés volt a jellemző a 19. század végén. Jelentős tengeri haderő kiépítését engedte meg a kifejlesztett ipari, gazda-sági kapacitás, ugyanakkor érdekeik védelme azt ki is kényszerítette. Az angol-szász geopolitikusok ezeknek a realitásoknak az ismeretében gondolkoztak a tágabb térről.

A 17. századtól a 20. század közepéig egy északi hatalom, a Brit Birodalom építette ki – egy nagyon tudatos geopolitikai gyakorlattal – állásait a Földközi-tenger térségében. Az angol flotta 1704. augusztus 25-én kerítette hatalmába Gib-raltár szikláját. A tenger legfontosabb kijárata, a kereskedelem ellenőrzésének kulcsa, egy a térségben idegen hatalom kezébe került. Ezzel megkezdődött a brit pozíciók fokozatos kiépítése keleti irányba, 1708 Menorca, 1800 Málta, 1878 Cip-rus, 1882 Egyiptom, és ezzel a másik, megnyíló kulcsfontosságú kijáratot is meg-szerezték és meg is tartották egészen a 20. század közepéig.

Az amerikaiak első földközi-tengeri „élményei” az ún. kalózkérdéshez kötőd-tek. Az észak-afrikai „kalózköztársaságok” rendszeres sápot fizettettek a térség-ben hajózó kereskedőkkel, így az amerikaiakkal is. Ennek jelentős történeti iro-dalma van, és a térség amerikai megítélésére (negatív módon) jelentős befolyást gyakorolt. A geopolitika egyik atyjának tekintett amerikai, Alfred Thayer Mahan amerikai tengerésztiszt, a maritimista irányzat képviselője, a múlt század végén, a stratégiai vízi utak ellenőrzését (a brit 18. századi történelem tapasztalatai alap-ján) a nagyhatalmiság alapjának tartotta. Brit-amerikai közös flotta, támasz-ponthálózat az eurázsiai peremvidéken, a tengeri kijáratok ellenőrzése (köztük a Boszporusz-Dardanelláké) Oroszország fékentartására szerepeltek ajánlásai között. Álláspontját a tengeri hatalom elsőbbségébe vetett hite és a történelmi tapasztalat befolyásolta (MaHan, a.t. 1891).

A századfordulón bekövetkezett közlekedési forradalom hatása alatt a brit Halford J. Mackinder a szárazföldi és a tengeri hatalom természetét elemezte. Megfogalmazta a Heartland koncepciót (eredetileg még Pivot Area). Ezt az ún. szívterületet Eurázsia hegyek övezte elzárt térségére helyezte, ahonnan meg-meg-újuló (migrációs) nyomás érte a parti övezet államait, és amelyről úgy vélekedett, a vasút és az ipari forradalom révén fölénybe került a tengeri hatalommal szem-ben. Történelmi példák sorával bizonyította, hogy a „szívterület” és a parti övezet

167


államai (Inner Crescent) közti harcból rendszerint a „szívterület” kerül ki győz-tesen. Fő következtetése, hogy minden eszközzel meg kell akadályozni Oroszor-szág és Németország összefogását, a szívterület egyesítését. Ebben a rendszerben Délkelet-Európának egy alárendelt, de fontos szerep jutott.

A 20. század talán legnagyobb személyes hatást gyakorló geopolitikusa, globálstratégája Nicholas John Spykman volt, a Yale egyetem geográfusprofesz-szora. Elődei, Mahan és Mackinder nyomán indult el, de sok szempontból bírálta is őket. Az Inner Crescent helyett adekváltabbnak érezte a Rimland („Szegély-övezet”) kifejezést, és annak alapvető szerepet szánt elgondolásaiban. Úgy vélte, ennek birtoklása a világ feletti hegemónia kulcsa.

„Aki ellenőrzi a Rimlandot, uralja Eurázsiát,Aki uralja Eurázsiát, ellenőrzi a világ sorsát.”(J. N. Spykman, 1944)

A tengeri kijáratok, folyóvölgyek fontosságát hangsúlyozta. A második világ-háborút követő időben létrehozott szövetségi rendszer és az eurázsiai peremvi-déken kiépült támaszponthálózat sikeres volt a Szovjetunió feltartóztatásában, visszaszorításában majd legyőzésében. Ezek Spykman elképzelései helyességét igazolták. Rendszerében a Mediterráneum fontos szerepet játszott. A realizálódó „feltartóztatás” stratégiájának első alkalmazására éppen a Balkán-félszigeten, a görög polgárháborúba való amerikai bekapcsolódással kezdődött el.

A második világháború után szovjet katonai túlsúly alakult ki, mellyel a hagyományos angol „balance of power” politika nem tudott mit kezdeni. Az ame-rikai hidegháborús stratégia szakított is ezzel. A Truman-doktrína (1947) meg-hirdetésével, és a földközi-tengeri brit pozícióknak (Görögország és Törökország) az amerikai érdekszférába emelése révén új korszak kezdődött. Ezzel új fejezet nyílt egyebek mellett a geopolitikában is. A „tengeri hatalom” az atlantizmus for-májában, egyetlen állam, az Amerikai Egyesült Államok túlhatalmának jegyé-ben tovább létezett, mely a NATO katonai szervezetébe tömörítette a vele hasonló érték- és érdekközösséget vállaló államokat.

Összefoglalóan megállapíthatjuk, hogy az angolszász geopolitikai percepcióra a tengeri és szárazföldi hatalom közti globális harc, a hatalmi egyensúly kialakí-tásának kérdése, a közlekedési feltételek figyelembe vétele, a hagyományos fegy-verekkel való elérhetőség, és az eurázsiai peremvidék, ezen belül Délkelet-Európa fontosságának hangsúlyozása volt jellemző.

Oroszországot és Németországot, valamint bizonyos megközelítésben Fran-ciaországot is, a geopolitikai szakirodalom összefoglalóan „szárazföldi hatalom-nak” tartja. Ezek az államok hatalmas emberi és anyagi erőforrásokkal rendel-keznek. Ez óriási embertömeget, természeti erőforrásokat (érceket, energiahordo-


168

zókat, termőföldet) és erre épülő ipari kapacitást, élelmiszertermelő bázist jelent. A tengerektől a tengeri hatalom ellenőrzése és a természeti akadályok (hegy-láncok) miatt el vannak vágva. Ugyanakkor viszont elérhetetlenek is a „tengeri hatalom” számára. Modernizációs törekvéseik, gazdasági expanziójuk a hajózás és a kereskedelem fejlesztését igényli. Globális háborús konfliktus idején általá-ban igyekeznek átvágni a tengeri hatalmak gyűrűjét, ezért igyekeznek mélyten-geri flottát kiépíteni, melegtengeri kikötőkre szert tenni. Ebből következően a geográfiai adottságok alapvető jelentőségűek a konfliktus-zónák kialakulásában.

A szárazföldi hatalmak számára az egyik legfontosabb, neuralgikus pont a vizsgált térségben a fekete-tengeri kijáratok ellenőrzésének kérdése volt. A ten-geri hatalmak a mediterrán hegemónia révén ellenőrizhették Oroszország vagy a Szovjetunió legfontosabb melegtengeri kijáratát a világtengerekre. Az orosz (utóbb szovjet) percepcióból ugyanis a bezártság érzése és kérdése a döntő.

Az orosz állami törekvés – útvonal biztosítása a meleg tengerekre – Nagy Péter koráig vezethető vissza. A hatalmas területre kiterjedő Orosz Birodalom határai-nak 2/3 része tenger, de ezek nem hajózhatók szabadon, hosszabb-rövidebb időre befagynak, és a világgazdasági centrumtérségektől távol fekszenek, de a gazda-ságilag jelentős orosz területek is periférikusan helyezkednek el. Ugyanakkor a modernizáció, a világgazdaságba való bekapcsolódás kényszere egyre sürgetőbb erővel jelentkezett. Ehhez egész évben használható útvonalra volt szűkség. A két szóbajövő kijárat a Baltikumon és a Fekete-tengeren vezetett keresztül. Az első az év egy részében részlegesen befagy, másrészt jól ellenőrizhető a szűk szorosok-ban, a Kattegat és a Skagerrak vizein. Szükség volt tehát egy másik, biztonságos kijáratra is. Churchill így jellemezte Oroszország helyzetét:

„Oroszország ... olyan, mint egy óriás, aki nem tud lélegezni a két orrlyukán: a Balti-tenger és a Fekete-tenger szűk kijáratain.” (ChurCill, W. 1945)

A Fekete-tenger északi térségének az orosz uralom alá rendelése a 18. szá-zadban kezdődött, amikor az orosz uralkodók kiterjesztették fennhatóságukat a Fekete-tenger melletti területekre (Zaporozsje 1774, Krími Kánság 1783-92 stb.). A 19. század során az Orosz Birodalom folyamatosan harcokat vívott a Török Birodalommal, a keresztény értékek védelme, illetve a balkáni népek szabad-ságküzdelmének támogatása címén. Ennek nyomán folyamatosan nyert teret, a partvidék mind nagyobb részét tartotta uralma alatt. Orosz-török háború zajlott 1828-29-ben, 1853-56-ban, 1877-78-ban. A török haderő – a krími háború kivé-telével – rendre alulmaradt a harcokban. A szorosokat azonban, melyeknek nagy stratégiai értéket tulajdonítottak a britek, a franciák, de utóbb a németek is, külső támogatással képesek voltak megtartani. Az angolszászok ugyanis a 19. század folyamán mindig is tartottak attól, hogy az oroszok, kijutva a Földközi-tengerre, a

169


létfontosságú útvonalat – Gibraltár és Szuez között – elvághatják. A szorosoknak orosz kézbe kerülése a 19. században egyesült Németországnak sem volt érdeke.

„A Dardanellák kérdésének hatalmas jelentősége van, amikor arról van szó, hogy eldöntsük, vajon Oroszország a Dardanellákat tetszése szerint zárhatja vagy nyithatja... Keleten a legfontosabb német érdek az, hogy a vízi utak és a tengerszorosok, továbbá a Duna a Fekete-tengertől fölfelé ugyanúgy szabad maradjon, mint eddig....” (BiSmarCk,O. 1878)

Németország sok tekintetben hasonló helyzetben volt mint Oroszország. Szá-razföldi hatalomként tengeri kijáratait az angol flotta ellenőrizhette. A század-fordulóra mind agresszívabbá váló vilmosi külpolitika ennek az angol ellenőrző szerepnek megtörését célozta meg. Ennek két terepe volt: az angol-német flotta-építési verseny, és az ún. Berlin-Bagdad vasút megépítése. A balkáni térségben ennek a rivalizálásnak messzemenő következményei lettek.

A Berlin-Bagdad vasút megépítésével a németek alternatív útvonalat kívántak létrehozni szárazföldön, összekötve az Atlanti- és az Indiai-óceánt, mint ahogy a britek a Gibraltár-Szuez-Aden útvonalon, tengeren keresztül ezt már kialakítot-ták.

Melyek voltak a célok, amelyek a német politikai elitet vezették? Három cél fogalmazódott meg Hans von Kiesling német vezérkari tiszt szerint, aki az ese-mények aktív részese volt. Megközelíteni Indiát, ily módon viszonylag gyorsan német hadosztályokat lehet juttatni a Shatt-el-Arab térségébe. Hasznosítani lehet a vasút menti területek erőforrásait (olaj és termőföld). A háború során felme-rült (1916), hogy egy esetleges török-perzsa-afgán szövetség létrejötte esetén ezen keresztül logisztikai támogatást nyújtsanak ennek, a britekkel és Oroszország-gal harcoló katonai erőknek. A vasút haszna végül abban mutatkozott meg, hogy Törökország az ezen keresztül nyújtott logisztikai támogatás révén a brit előre-nyomulást 1918 tavaszáig képes volt feltartóztatni.

A vesztett háború utáni német percepciót Karl Haushoffer, német tüzértiszt, geográfus, a náci „vezérkar” tanácsadója jelenítette meg. Nagy, Észak-Dél kiter-jedésű, ún. pánrégiók kialakítását javasolta. Ezek közül (témánk szempontjából), a Németország központú Eurafrika érdemel figyelmet, hiszen az Európát és Afri-kát összekötő (és egyben szétválasztó) kapocs és híd a mediterrán térség. A máso-dik világháború idején voltak is bizonyos törekvések, amelyek ebbe az irányba mutattak /ld. Afrikakorps/.

A Szovjetuniónak az intervenciót követő éveket saját területi-gazdasági rend-szerének újjászervezésével kellett töltenie. Így a tengerszorosok kérdése egészen a második világháború előestéjéig nem merült fel újra. A tengelyhatalmakhoz való csatlakozást puhatolódzó tárgyalások során (1939) került ismét előtérbe.


170

„...a következő néhány hónapon belül a Szovjetunió biztonságát a tenger-szorosokban egy a Szovjetunió és a földrajzilag a Szovjetunió fekete-tengeri határainak biztonsági övezetén belül elhelyezkedő Bulgária közötti kölcsönös segítségnyújtási szerződés garantálja majd, és egy támaszpont létrehozása hosszúlejáratú haszonbérleti szerződés révén a szovjet szárazföldi és hadi-tengerészeti erők számára a Boszporusz és Dardanellák lőtávolságán belül...” (Sztálin, J.V. 1939-ben)

A tárgyalások nem jártak sikerrel, Hitler ekkor már a Szovjetunió elleni táma-dást készítette elő. A Szovjetunió a szövetséges hatalmak oldalán kapcsolódott be a háborúba. Később, amikor világossá vált, hogy a háborút az atlanti-szovjet szö-vetség nyeri meg, a háború utáni rendezés kérdései kerültek napirendre. Teherán-ban (1943) Sztálin felvetette a tengerszorosok ügyét is.

„Sztálin szóba hozta, hogy Oroszországnak melegvizű kikötőkre van szük-sége. Kijelentettem, hogy ennek nincs akadálya. A Dardanellák sorsa és a sevres-i béke felülvizsgálata felől is érdeklődött. Erre azt mondtam, hogy sze-retném, ha Törökország is bekapcsolódna a háborúba, ezért a pillanat nem alkalmas rá, hogy ezt a kérdést felvessük.” (ChurChill, W. 1943-ban)

A Szovjetunió az antifasiszta, a gyarmati felszabadító mozgalmak, a balol-dali erők támogatásával szövetségesekre tett szert a földközi-tengeri térségben: a spanyol köztársaságiak támogatása az 1930-as években, a görög kommunistáké a második világháború után.

A 2. világháború végére, a jaltai megállapodás értelmében a „szárazföldi hata-lom” – elsősorban biztonsági megfontolásokból –, az idetartozó államoknak szé-les körét befolyása alatt tudta tartani. A döntő jelentőségű változás a korábbiak-hoz képest, hogy míg korábban két jelentős állam, Oroszország és Németország megosztva uralta a térséget, most azt Moszkva ellenőrizte. A NATO-val szem-ben egy olyan koalíció (Varsói Szerződés) állt szemben, amely Németország egy részét, és korábbi „csatlósait” is tömörítette. Az ezzel kapcsolatos aggodalmakat a már említett brit geopolitikai klasszikus, H. J. Mackinder is megfogalmazta. Az 1. világháború eseményeinek figyelembevételével írta le híressé vált megállapítá-sát, melyben Kelet-Európának kiemelkedő jelentőséget tulajdonít.

„Aki ellenőrzi Kelet-Európát, uralja a Heartlandot, aki uralja a Heartlandot az uralja a Világszigetet, aki uralja a Világszigetet uralja a Világot.”(maCkinder, h.J. 1919)

171


Láthatóan a szárazföldi hatalmak, Németország és Oroszország, az egész tár-gyalt időszak alatt kiemelkedő jelentőséget tulajdonítottak a világtengerekre való kijutásnak. A Földközi-tenger medencéjében ez a Boszporusz és a Dardanellák ellenőrzésének kérdésében jelentkezett. Ennek a két fő indítéka a világgazdaságba való szabad bekapcsolódás igénye és a tengeri hatalom gazdasági alapját adó gyar-mati kereskedelem megtörése volt. Fontos hangsúlyozni, hogy ezen hatalmak szem-lélete globális volt. Számukra a számos frontvonalnak csak az egyike húzódott ebben a térségben. Voltak azonban kisebb hatalmak, a térség helyi államai is, ame-lyek a Balkánnal kapcsolatban sajátos célokat fogalmaztak meg.

A „tengeri hatalom” és a „szárazföldi hatalom” közti átmeneti zónában (Rimland) számos állam helyezkedik el, melyek hol az egyik, hol a másik hatalmi központhoz kapcsolódnak. A nagy szövetségi rendszerek kialakulásakor is hol az egyik, hol a másik oldalra kerültek. Önálló, a nagyhatalmaktól független, auto-nóm (geo-) politizálásra komoly esélyük nem volt, bár voltak ilyen kísérletek (pl. éppen a két világháború közötti Olaszországban). Az általunk vizsgált térség is ilyen átmeneti helyzetű volt. Az idetartozó államoknak igazodniuk kellett a világ-politika nagy pólusaihoz, ugyanakkor a saját geopolitikai prioritásaiknak is igye-keztek a létező korlátok mellett érvényt szerezni. A domináns hatalmat, Nagy Britanniát ezen államok részéről több alkalommal is érte kihívás a medencében, első ízben a 18. század végén (Napóleon). Később a balkáni, mediterrán államok a mindenkori sajgó birodalmi nosztalgiák ellenére a különböző szövetségi rend-szerekben foglaltak helyet.

Az Oszmán Birodalom hosszú agóniája a térségbeli geopolitikai játszmák leg-érzékenyebb és legnagyobb figyelmet keltő tényezője volt. Háborúk hosszú sorával fokozatosan veszítette el birtokait a Fekete-tenger környékén, a Balkánon, Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. A birodalom, „Európa beteg emberének” haldok-lása – a „keleti kérdés” – hosszú ideig tartott, a domináns hatalmak nem enged-ték meg riválisaiknak, hogy egyszerre túl nagy darabokat tépjenek ki a testéből. A birodalom első számú védelmezője az 1880-as évekig Anglia volt. Az 1840-es londoni egyezményekkel Törökországban erős angol befolyás érvényesült. A leg-jelentősebb geopolitikai kérdés a tengerszorosok már ismertetett ügye volt. Emi-att Törökországot többször meg kellett védeni az orosz támadástól. Ezt a segítsé-get eleinte Anglia, utóbb pedig Németország nyújtotta. Az 1. világháborút Német-ország oldalán befejező oszmán törökök minden Anatólián kívüli birtokukat elve-szítették, de még az anyaországban is súlyos feltételeket voltak kénytelenek elvi-selni (Isztambul antant ellenőrzés alatt, görög térnyerés Ioniában stb.). A Musztafa Kemal pasa (Atatürk) vezette nemzeti erők háborúban érték el a lausanni-i béke-diktátum eltörlését, és egy Törökországnak kedvezőbb szerződés (a sévres béke) aláírását. Így az egyetlen vesztes hatalom volt, mely tárgyalhatott a békefeltételek-


172

ről. A háborút követően egy az iszlám világban páratlan modernizációs folyamatot hajtottak végre, melynek révén Törökország egy részben európai típusú fejlődés útjára lépett. A Török Birodalomra, majd később a török államra ebben a hosszú korszakban a pozíciók és a területek mind teljesebb megtartására törekvés a jel-lemző a különböző területszerző hatalmakkal szemben. Az atatürki állam külpo-litikai orientációjára egyfajta egyensúlykeresés, valójában sajátos izolacionizmus volt a jellemző. Erre az orosz/szovjet állam átmeneti meggyengülése és befelé for-dulása teremtett lehetőséget. A tengerszorosok kérdését a törökök és a nyugati hatalmak számára megnyugtatóan az 1936-os montreaux-i szerződés rendezte, de azok geostratégiai jelentősége továbbra sem csökkent.

A Földközi-tenger olasz részről úgy jelent meg mint „mare nostrum”, az olasz expanzionizmus és kolonializmus földrajzi kerete a két világháború között. Az egységként kezelt régió szemlélet az olasz nemzeti percepció természetes követ-kezményének tekinthető.

„Kevés könyv, kivéve az olaszokat, tárgyalja a mediterrán politikát. Ennek okát akkor értettem meg, amikor magam is írtam róla egyet. A téma hatalmas, nehéz körülírni és nehéz uralni, mert hosszú éveken át a Mediterráneum csak esz-köz volt, anélkül, hogy valaha is cél lett volna - kivéve Olaszország számára. ... A politikában egy átjáró, egy szószék, ahonnan az ember hallathatja hang-ját, a bosszúállás mezeje. Mindig egy útvonal volt, amely vezet valahová, vagy egy kötél, amely ha meghúzzák, a másik végén feltárul India, Vlagyivosztok, a Közép-Duna vagy Moszul. Nem lehet írni róla anélkül, hogy ne tárgyalnánk a birodalmi, a muzulmán s az európai politikát....” (mOnrOe, e. 1939-ben).

Az olasz geopolitikai aktivitásnak igen kemény korlátai voltak. Az olasz állam igen későn jött létre, részei nem tudtak szervesülni. Erőteljes centrifugális erők érvényesültek és érvényesülnek ma is az államterületen (pap n. 2001). A két világháború közötti időszakban igen ambiciózus, de teljesen irreális geopolitikai programmal léptek fel, melynek az olasz gazdasági kapacitások végessége és az olasz katonai erő gyengesége szabott korlátot (kennedY, p. 1989).

A többi térségbeli állam gyenge volt, így számukra az alkalmazkodás lehe-tősége maradt. Ezekben, az államokban az eliteknek a köznéptől való távolsága nagy volt és az is maradt. A külföldi kapcsolatrendszerüket tehetségesen felhasz-náló politikusok erőskezű hatalmat tudtak kiépíteni és esetenként gyors sikert tudtak elérni. Ezek azonban legtöbbször gyorsan el is enyésztek a következő vezetői garnitúra impotenciája, vagy a nemzetközi viszonyok fordulatai követ-keztében. A külpolitika az elitek játszótere maradt, a szélesebb néptömegek nem értették meg jelentőségét, helyi konfliktusaik ezért gyakran szolgáltak nagyha-talmi játszmákban.

173


Az első, az oszmán uralmat lerázó nép a görög volt (1823). Külső támogatók segítségével, szisztematikusan építették fel nemzetállamukat. Az újabb és újabb területszerzésekhez etnikai homogenizációs lépések párosultak. A külvilághoz való kapcsolatukat az erős török ellenségkép, valamint az olasz, angol és német törekvések közötti lavírozás jellemezte. A többi térségbeli nép, a bolgárok, a szer-bek és az albánok is létrehozták államukat, melyek hasonló modell szerint működ-tek. Mindegyik mögött külső hatalmak álltak, alkalmanként váltva is egymást. A helyi politikai kultúrába mélyen beivódott a külső elvárásoknak való megfele-lés. Az időnként megfogalmazott belső egységtörekvések (különböző föderációs, konföderációs elképzelések) rendre elbuktak.

Míg a 2. világháború előtt a „szárazföldi hatalom” és a „tengeri hatalom” alig volt több puszta absztrakciónál, és a felsorolt területeken különböző, időnként egymással is ellenséges államok helyezkedtek el, addig 1945-öt követően a hely-zet gyökeresen megváltozott. A „szárazföldi hatalom” a szovjet blokk formájá-ban testesült meg, a „tengeri hatalom” államait pedig a NATO szervezete fogta össze. Ekkor, néhány „történelmi pillanatra” a geopolitika mint abszolút reali-tás villant fel. A kor vezető amerikai geopolitikusa, a már említett N. J. Spykman javaslata – a „Rimland” biztosítása különböző szövetségi rendszerekkel (Bagdadi Paktum majd CENTO, SEATO stb.), amerikai támaszpont hálózattal – rövidesen valóra vált.

A bipoláris világrend kialakulásának kezdetét két, geopolitikai szemléletű teó-ria, doktrína meghirdetésével jelölhetjük ki. Szovjet részről a Zsdanov fémjelezte „két tábor” elmélet, amerikai részről a Truman-doktrína 1947-es megszületése mutatja az új világpolitikai időszak kezdetét.

Az általunk vizsgált térség az egyik fő színtere volt a hidegháborúnak. A Truman-doktrína meghirdetése konkrétan a Délkelet-Európa (Görögország, Törökország) eddigi angol érdekszférába eső területeinek a jövőben amerikai biz-tosítását mondta ki. Az esemény jól kifejezte egyúttal a hagyományos európai hatalmak súlytalanságát is.

A Földközi-tenger térsége ebben az időszakban végig az egyik konfliktus-zónája volt a két, egymással szembenálló szövetségi rendszernek. A gyarmati rendszer széthullása során a különböző felszabadító mozgalmak, reform és forra-dalmi- csoportok, szervezetek az államépítés, gazdaságfejlesztés feladatait, mint alternatív lehetőséget a szovjet blokkhoz való csatlakozás útján látták lehetséges-nek megoldani. Ilyenek voltak Algéria, Líbia, Egyiptom és Szíria, melyek a máso-dik világháború utáni történelmük egy-egy időszakában a keleti tömbtől igye-keztek beszerezni hitelt, működő tőkét, korszerű fegyvereket, modern technoló-giát valamint ott kívántak biztosítani felvevő piacot általában gyenge minőségű, kevéssé kurrens áruiknak.


174

Az államok másik csoportja nyugati orientációt követett, vagy éppen vala-melyik szövetségi rendszer tagjává vált (NATO, Bagdadi Paktum). Franciaor-szág, Törökország és Olaszország a NATO alapító tagja volt. A többi dél-euró-pai országban diktatúrákat találhatunk, melyek ugyan nyugati orientációt követ-tek, de a demokratikus államok klubjában szalonképtelenek voltak. Nehézségek-kel küszködött Görögország is, mely először egy véres polgárháborút szenvedett el, később pedig egy szélsőjobboldali katonai diktatúrát („ fekete ezredesek”).

Mivel az egyiptomi forradalmi kormány jelentős támogatást nyújtott (a pán-arab szolidaritás talaján) az algériai függetlenségi mozgalomnak, Franciaország is érdekeltté lett egy a korábbi status quo-t helyreállító katonai akcióban. Így a szuezi térséget angol-francia és mellettük izraeli csapatok támadták meg 1956-ban. Amint az jól ismert, a határozott szovjet és amerikai fellépés hatására meg kellett hátrálniuk, az elfoglalt területeket kénytelenek voltak kiüríteni.

Ami valójában történt, az a két szuperhatalomnak a megegyezése, a korábban a térségben elsőrendű hatalmi központoknak (Nagy-Britanniának és Franciaor-szágnak) a rovására. A helyzeten legtöbbet az Amerikai Egyesült Államok nyert. A térségben a meghatározó katonai erővé a VI. amerikai flotta vált. Bizonyította ezt hamarosan a libanoni „béketeremtés” is (1958). Az amerikai katonai túlsúly napjainkig megmaradt, ezt szolgálja a számos térségbeli támaszpont is.

A hidegháború, illetve a bipoláris világ végetértével új helyzet alakult ki. Az USA katonai túlhatalma egyértelmű volt, de a hidegháború egyik legfonto-sabb tanulsága éppen abban állt, hogy a modern tömegpusztító fegyvereket nem lehet bevetni. A nemzetközi kapcsolatokban a katonai képességek csak egy ele-mét képezték a rendnek. A gazdasági képességek, a kulturális tényezők, a köz-vélemény formálása, a demográfiai jellemzők, a migrációs folyamatok szintén nagyon jelentőssé váltak. A világról meglehetősen hamar kiderült, hogy nem egy-pólusú, még ha az USA primátusát nem is vonta kétségbe senki sem. Új hatalmak emelkedtek fel, mint Kína, Brazília, India, Irán, megerősödni látszott Európa és egy anarchikus időszak után újra visszatért a világpolitika színpadára Oroszor-szág. Új szuverének is megjelentek a globális folyamatok befolyásolásának igé-nyével, NGO-k, mint a Greenpeace, a szervezett bűnözés (főleg a drogkartellek) és olyan terrorszervezetek, mint az Al-Kaida. Közös jellemzőjük a hálózati jelleg.

A geopolitikai gondolkodásban egymással versengő elméletek jelentek meg, amelyek megpróbálták leírni az új rendszert. Fukuyama egy békés világot vizio-nált és a „történelem végét”, a liberális világdemokrácia kialakulását (fukuYaMa, F 1994). Huntington az 1990-es évek elejének konfliktusai alapján az új világ-rendben alapvetőnek a vallási alapon meghatározott „civilizációk háborúját” látta (Huntington, s. p. 2002). A hidegháború időszakának tekintélyei, mint Kissinger és Brzezinski is előálltak elképzeléseikkel. Kissinger az amerikai érdekek szem-

175


pontjából értékelte (kissinger, H, 2002) a kialakult új egyensúlyok rendszerét. Brzezinski pedig „A nagy sakktábla” című művében a klasszikus geopolitika ter-minusai szerint fogalmazta meg a szerinte kialakult helyzetet (BrZeZinski, Z. 1999). A jellemzően amerikai gondolkodók mellett persze a kisebb népek fiai is megpró-bálták értékelni – a saját közösségük szempontjából – az új helyzetet, gyakran az előbb felsorolt szakírók elképzeléseit követve, vagy azokkal vitatkozva.

A tengerektől mért parttávolság kérdése

A klasszikus geopolitika egyik legfontosabb szempontja az egyes térségek ten-geri, avagy szárazföldi jellegének értékelése. Magyar és közép-európai szemmel nézve ez egy különösen érzékeny kérdés, melyre ebben a dolgozatban külön is szükséges kitérnünk.

Dél-Európa erős tengeri meghatározottsága a felületes szemlélőnek is rög-tön szembetűnő, nem igényel aprólékos bizonyítást. Felmerül viszont a kérdés, hogy a tenger, illetve a tengeri kijárat a Magyarországot is magában foglaló köz-tes-európai térségben milyen szerepet játszik? A földrajzi tényezők közül hagyo-mányosan ez az egyik leghangsúlyosabb, amikor egy terület mineműségét érté-kelni akarjuk. A „landlocked” Magyarország számára a legközelebbi tengerpart éppen a dél-európai térség irányában fekszik, a Földközi-tenger egyik peremten-gere mentén. Az alábbi elemzés azt kutatja, a dél-közép-európai államok, és köz-tük Magyarország külpolitikai törekvéseiben megjelent/megjelenik-e a tengerhez való kijutás, mint szempont?

Európa félsziget jellegéből adódóan nyugatról kelet felé haladva egyre nő az eurázsiai kontinens belső területeinek tengertől, különösen pedig az ún. meleg tengerektől való távolsága. Ennek nyomán megkülönböztethetünk egy „tengeri” és egy „szárazföldi” Európát. Sőt, egyesek Európát alapvetően tengeri jellegű-nek tartva, határát a Finn-öböl és az Azovi-tenger közötti vonalon húzzák meg.

Európa nagyobb részének, vagy egészének tengeri jellegét, vagy meghatá-rozottságát igen meggyőzően bizonyítja számos tényező. Ilyenek többek között a klíma sajátosságai, melyek kialakításában az óceán, a tengerek meghatározó szerepet játszanak, az 1000 km2-re jutó tengerpart magas aránya (4km/1000km2, szemben Ázsia 1,7km/1000 km2-ével), a Föld európai hajós népek által való „felfe-dezése” és kolonializálása.

Az egész világon 44, Európában 15 államnak nincsen tengerpartja, a tengerre való kijutásuk csak egy másik állam (vagy államok) területén keresztül lehetséges.


176

18. táblázat: Az európai landlocked államok néhány alapadata (2008)

Terület km2 Népesség (ezer fő) GDP/fő (USD)1 Andorra 468 72 42.5002 Ausztria 83.870 8.316 40.4003 Belorusszia 207.600 9.690 11.8004 Csehország 78.866 10.474 25.900

5 FYROM Macedónia 25.333 2.114 9.100

6 Magyarország 93.030 10.016 19.8007 Liechtenstein 160 32 118.0008 Luxemburg 2.586 476 81.2009 1244 - Koszovó 10.887 cc. 2 millió 2.30010 Moldova 33.843 4.324 2.50011 San Marino 61 30 41.90012 Szerbia 77.747 7.334 10.81013 Szlovákia 48.845 5.411 22.00014 Svájc 41.290 7.725 42.00015 Vatikán 0,4 cc. 900 n.a.

Szerk: PaP N. 2009 Forrás: CIA Worldfactbook

A tengertől elzárt, ún. landlocked államok számbeli eloszlása nyugatról keletre növekvő tendenciát mutat. Sajátos képet mutat a területi eloszlásuk, ami a külön-böző tengerekhez mért távolságukat illeti. Megállapíthatjuk, hogy a 15 állam közül 11 (Andorra, San Marino, Vatikán, Svájc, Ausztria, Lichtenstein, Magyar-ország, Szlovákia, Csehország, Szerbia, Macedónia és Koszovó) a mediterrán térséghez, egy (Luxemburg) az Atlanti-óceánhoz, kettő (Belorusszia és Csehor-szág) a Balti-tengerhez fekszik közelebb. Az említett, tengerparttal nem rendel-kező országok csoportja csak kevés közös vonást mutat. Azt azonban szükséges kiemelnünk, hogy ezek viszonylag kis területű, alacsony népességszámú álla-mok. Együttesen is csak nagyon kicsi részét képezik Európának. A lakosságszá-muk 9%-a, területük 6%-a a kontinensének. Vannak közöttük szélsőségesen gaz-dag (Svájc), és igen szegény országok (pl. Koszovó).

Korábban a landlocked országokat jellemzően, mint ütközőállamokat tartot-ták számon, mi azonban eredetük szerint három csoportra osztottuk őket. Az első csoportba a középkori eredetű törpeállamok, vagy „maradékállamok” tartoznak (Andorra, Lichtenstein, San Marino, Vatikán). Ezek közül tényleges ütközőállami múltat csak Andorra esetében fedezhetünk fel.

A második csoportba azok az államok tartoznak, melyeket a hagyományos politikai földrajz ütközőállamoknak tekint (Svájc, Ausztria, Luxemburg és Magyarország mellett korábban ide tartozott Csehszlovákia is). Ezek között talál-ható a déli latin és az északi germán Európát egymástól elválasztó övezetben

177


Svájc, az európai államrendszer egyik legstabilabb eleme. Ugyancsak ebben az övezetben található Luxemburg és Ausztria is, melyeknél ez a jelleg kevésbé erő-teljes. Magyarország a jelenlegi, „trianoni” formájában más folyamatok eredmé-nyeként került ebbe a csoportba.

A harmadik csoportba az 1990-es évek államosodási hullámával létrejött köztes-európai államok sorolhatók, melyek létrejöttében szintén közrejátszot-tak nagyhatalmi törekvések (Csehország, Szlovákia, Szerbia, Macedónia). Ezek azonban elsősorban etnikai logika alapján létrehozott államok. Kialakulásukban belső folyamatok játszottak főszerepet, melyek aztán nagyhatalmi elismerést kap-tak. A megindult bomlást az 1989-es szovjet-amerikai, Máltán tartott csúcstalál-kozó generálta, amelynek nyomán a kelet-közép európai „rendszerváltozások” bekövetkezhettek. A koszovói folyamatok ugyanebbe az irányba mutattak és újabb, etnikai alapon létrehozott landlocked állam született. Napjainkban Bosz-nia-Hercegovina szerbjei kívánják a koszovói utat járni, aminek járhatósága egy-előre még nem igazán látszik.

A tengerre való kijutásnak az idők során több útja-módja is kialakult. A közép-kor folyamán a tengerbe vezető, hajózható folyók használatát a természeti jog által biztosítottnak vélték. (Azokon vámokat és illetékeket szedtek, így a vízi utak fenntartása fontos állami feladat is volt.) Ez valójában igen korlátozott lehetőség volt. A tengerre való kijutást az újkorban szerződésekkel igyekeztek biztosítani.

Európa belvízi közlekedési rendszerét két folyó határozza meg: a Rajna és a Duna. A Rajnai Navigációs Központi Bizottságot – az egyik legrégibb európai mul-tilaterális szervezetet – az 1815. évi bécsi kongresszus záróegyezménye hozta létre. Feladata a szabad hajózás biztosításával összefüggő kérdések megoldása. Tagjai eredetileg a parti államok egy része volt, Belgium és az Egyesült Királyság (mint győztesek) az első világháború után csatlakoztak a szervezethez. Eredetileg a hajó-zás egyáltalán nem volt szabad, és csak több lépcsőben, különböző szerződésekkel tudták azt biztosítani. Ilyen volt például az 1831. évi mainzi törvény, mely a folyó mentén fekvő államok számára biztosította a szabad hajózást, vagy az 1868. évi Mannheimi Egyezmény, mely kimondta, hogy mind a Rajna-menti, mind pedig a nem Rajna-menti államok hajói szabadon használhatják a folyót. Egyes kiváltságo-kat azonban (pl. cabotage) mai napig sem engedélyeztek teljes körűen.

A dunai szabad hajózás helyzete hasonlóképpen alakult. Ausztria és Oroszor-szág 1840-ben, az ún. Duna-hajózási szerződésben állapodott meg a hajózás szabad-ságáról. Ugyancsak ezt tartalmazta az 1854-es angol-francia és osztrák-török szer-ződés is, majd 1856-ban, a Párizsban összeült nagyhatalmak a Dunát nemzetközi folyammá nyilvánították. Különböző szervezeteket hoztak létre. A Dunán, a szabad hajózás elvétől függetlenül, mindig a nagyhatalmak erőviszonyai függvényében ala-kult a közlekedés. A háborús veszteseket rendszerint kiszorították a folyóval foglal-kozó bizottságokból, illetve a hátrányukra hoztak rendelkezéseket. (gaZdag f. 1992)


178

A tengeri közlekedéssel problémaként szembenéző államok legbiztosabb megol-dásnak tengerparti területek elfoglalását tekinthették, szárazföldi kijárat nyitásával. Történelmi szempontból legjelentősebb ilyen törekvés az orosz államé volt, mely szabad, meleg tengeri kijárat biztosítását tűzte ki célul. Az orosz állam a 18. száza-dig landlocked volt. Nagy Péterrel kezdődött a törekvés saját kikötők kiépítésére a Balti-tenger, majd a Fekete-tenger partján, de nem teljesen kielégítő eredménnyel.

Oroszországon túl még további államokat is találhatunk a Balti- és Fekete-ten-ger térségében, melyeknek tengeri kijárata egy zárt, ellenőrizhető és ellenőrzött tengerre nyílik. A Világtengerre való kijutásuk lehetőségét a történelmi tapaszta-latok szerint korlátozottnak kell tekintenünk. Ezen államok közé tartozik pl. Bul-gária, Finnország is, melyeknek törekvését helyzetük javítására – történelmüket vizsgálva – nyomon követhetjük.

A korridorokkal kapcsolatos viták, törekvések virágkora a 20. század első fele volt. Ekkor, a sok tekintetben végletesen dezintegrált Európa államait kemény, nehezen átjárható határok, magas vámfalak, autarchiára való törekvés jellemezte. A nemzetek gyanakvóan tekintettek egymásra, a közelmúlt sérelmei (háborús cselekmények) még túlságosan frissek voltak.

Az új század első háborúit Európában a Balkánon vívták. Ennek során Bulgá-ria tengeri kijáratot nyitott az Égei-tengerre (1913), melyet azonban csak 1919-ig birtokolt. Ekkor az görög kézre került. Nyugat-Trákiát, melyet bolgárok csak kis arányban laktak, gyakorlatilag törökök, pomákok és görögök népesítettek be, az égei kijárat megnyitása motiválta és nem elsősorban az etnikai kérdés. Jellemző módon, a második világháború idején, 1940-ben újra elfoglalta és a háború végéig birtokolta a területet.

A finn állam helyzete hasonlatos a bolgáréhoz. A független finn állam meg-alakulásakor hosszú balti tengerparttal, és egy igen keskeny, a Barents-tengerre néző kijárattal (korridorral) rendelkezett. Ez utóbbi Petsamo (ma Pecsenga) kikö-tőváros környéke volt, az ún. Petsamo-terület. A rendkívül gyéren lakott északi területek jelentőségét nem valamiféle etnikai körülmény adta, hanem az, hogy egy egész évben hajózható tengerre nézett. Az észak-atlanti áramlás ezt a partsza-kaszt egész éven át jégmentessé teszi ma is. Ezzel szemben a baltikumi finn ten-gerpartok többsége minden évben hónapokra befagy. Biztonságpolitikai szem-pontból is kedvező volt egy ilyen „nyílttengeri” kikötő, hiszen a Balti-tenger „lég-mentesen” lezárható. Jelentősége a gyakorlatban csak kicsi lehetett, hiszen háttér-területe gazdasági szempontból nem volt túl jelentős, inkább potenciális jelentő-séggel bírt. A kijáratot biztosító területet még a finn-orosz „téli háború” idején is megtartották, és csak a második világháborút követő 1947-es párizsi békeszerző-désben volt kénytelen Finnország, Oroszország javára lemondani róla.

Az első világháborút, a történelem első nagy „anyagháborúját”, a tengerektől, így az utánpótlás lehetőségétől elzárt központi hatalmak elvesztették. Az Ameri-

179


kai Egyesült Államok döntő szerepe a háború megnyerésében vitathatatlan volt. A győztes amerikaiak megfogalmazták elképzeléseiket a háború lezárására és az azt követő rendezésre. Ezek tükröződtek Wodrow Wilson elnök 14 pontjá-ban. A pontok közül a 13. foglalkozott egy új lengyel állam létrehozásával (Len-gyelországot a 18. század folyamán háromszor felosztották). Az új állam élet-képességének biztosítására egy korridor létesítését irányozta elő, ez volt az ún. danzigi korridor. Ferdinand Foch francia marsall, a győztes antant haderő főpa-rancsnoka szerint a következő háború magvait vetették el a létesítésével, és való-ban, danzignál dördültek el a második világháború első lövései.

Csehszlovákia, amelyet szintén a békekonferencia hozott létre, szintén felve-tette igényét tengeri kijáratra. A kijárat délnyugati irányban, a mai Burgenland és Magyarország nyugati területein vezetett volna az SZHSZ Királyságig. Sajá-tos módon nem vezetett volna a tengerig, de biztosította volna Csehszlovákia szá-mára a vasúti összeköttetést az adriai kikötőkkel, és egyben teljessé tette volna a kisantant gyűrűjét Magyarország körül. A békekonferencia 1919. márciusában elvetette a tervet, mert a korridor teljesen elszigetelte volna Ausztriát, és a Német-országgal való egyesülésre késztette volna, melyet az antanthatalmak minden-áron el kívántak kerülni (roMsiCs i. 1992; ádáM M. 1989).

A 19. század végén írta Mahan, hogy a nagyhatalmiság elképzelhetetlen a ten-geren való megjelenés, jelentős kereskedelmi és haditengerészeti flotta birtoklása nélkül (MaHan, 1885). Az Osztrák-Magyar Monarchia nagyhatalom volt egészen az első világháború végéig, amikor széthullott, több darabra tört. Utódállamai, Ausztria és Magyarország, a nagyhatalmiság megszűntével elvesztették tengeri kijáratukat is, az a győztes antant hatalmakhoz tartozó államokhoz került.

A jelenlegi helyzet alapjai a nagyterületű, soknemzetiségű birodalmaknak az első világháborút követő felbomlásával alakultak ki. A második világháborút követő rendezés alapjaiban megőrizte a korábbi struktúrát. Az 1989-et követő „új államosodási” hullám tovább szaporította a tengerhez való kijutással, mint prob-lémával szembenéző államok körét. Köztes-Európa landlocked államainak ten-gerre jutási problémáira már az első világháború után megoldást kellett találni, éppen az államok ezen csoportja hátrányainak, illetve az esetleg a továbbiakban fellépő feszültségek csökkentése érdekében.

Barcelonában, 1921-ben 32 állam részvételével tartottak konferenciát, és írtak alá konvenciót a tranzitforgalom szabadságáról. 1958-ban, az ENSZ keretében rendezték a tengerre való szabad kijutás kérdését. 1964-ben az újonnan létre-jött, tengerparttal nem rendelkező afrikai államok helyzetét rendezte nemzetközi egyezmény. A Nyugat-Európában kibontakozó integráció az ún. négy szabadság révén biztosította tagjai számára, hogy ez a probléma ne merülhessen fel állam-közi konfliktus formájában.


180

32. ábra. Landlocked államok és korridor problémák Európában

Szerkesztette: PaP N. 2009, a PaP N. 1999: Korridorok Köztes-Európában. -Földrajzi Közlemények p. 180-190. alapján aktualizálva

Az 1990-es évek államosodási hullámával Köztes-Európában újra jelentőséget kapott a korridorok biztosítása a tengerhez, elsősorban a mediterrán és a fekete-tengeri térségben. Sajátos helyzetben van a kelet-európai új államok egyike,

181


Moldova. Ez az állam két úton kapcsolódhatna a Fekete-tengerhez. Vagy terület-cserével juthat tengerparthoz, vagy a Dunán keresztüli hajózó utat építhetne ki, melyen át tengeri hajókat is tudna fogadni, egy a Prut-on kiépítendő kikötőben. A Balkánon, ahol Jugoszlávia területén erőszakos cselekmények közepette, háború révén jöttek létre új államok, a landlocked állapot bekerült az államközi viszony tematikájába. Macedónia görög blokádja jelezte, milyen előnyei vannak a saját tengeri kijáratnak.

Ez magyarázhatja a jugoszláv utódállamok törekvéseit saját kikötő biztosí-tására, kiépítésére, mögöttes közlekedési vonalak kialakítására. Szlovéniának Kopernél, Bosznia-Hercegovinának Neumnál van sovány érintkezési pontja a tengerrel. A pirani öböl vízterületének nemzetközi jogi minősítése Horvátország és Szlovénia között államközi feszültséghez vezetett, a felek között a nemzetközi döntőbíróság fog igazságot szolgáltatni. A horvátok az állam szárazföldi területét kettévágó neumi korridor megkerülésére kénytelenek a szigeteken új utat, hidat kialakítani. A tiszavirág életű szerb Krajinai Köztársaság szintén törekedett ten-geri kijárat biztosítására. Szerbia tengeri kijárata 2006-ban veszett el Montenegró kiválásával az államszövetségből, így „szárazföldbe zárt” állammá vált. Koszovó 2008-ban landlocked-ként alakult. A jelenleg működő segélygazdaság megszün-tetése, átalakítása, az önfenntartó gazdaság igényei súlyosan vetik fel a szállítás, közlekedés kérdését. A nyersanyagkincsekben gazdag terület adottságaira épít-kező politika aligha képzelhető el légihídon és szűk áteresztőképességű, jelentős részben ellenséges területeken keresztül.

Láthatólag a tengerekhez való kapcsolódás kérdése az új államok politikai napirendjén változatos formában jelenik meg.

Általában két pont közötti átjárás lehetőségét fogalmazzák meg a korridor kifejezéssel. A tágan értelmezett kommunikáció megvalósulásának technikai, valamint nemzetközi jogi keretei és korlátai vannak. Az egy állam szuvereni-tása alá tartozó területeken ezek a keretek és korlátok jóval „puhábbak”. A fej-lesztés lehetőségei tágabbak, a szabályozás egyszerűbb, a technikai, finanszíro-zási akadályok könnyebben leküzdhetők, a nemzetközi viszonyoktól való függés kisebb. Így különbséget kell tennünk a kettő, vagy több ország területét átszelő és az egy valamely államot a nemzetközi vízi utakkal összekötő komplex közle-kedési folyosók között.

A korridorokat, mint a hajózható világtengerekre, nemzetközi belvízi utakra való kijutás eszközeit, a nemzetközi viszonyok által szűkre szabott állami mozgás-tér kitágítását szolgáló földrajzi jelenségeket határozhatjuk meg. Kialakításuk hátterében rendszerint az állam földrajzi kereteinek optimalizálási szándéka áll. A korridorok általában kevéssé tartós elemei a politikai földrajzi rendszernek, bár a kialakításukra való törekvés igen tartós lehet.


182

A köztes-európai térség tengeri kijárataihoz kapcsolódó vita döntően annak déli felén, a Földközi-tenger és a tengerek irányában fogalmazódik meg igény-ként. Ezen belül a Magyarországhoz legközelebbi Adria keleti partjain sűrűsöd-nek legfeltűnőbben ezek az igények, illetve problémák. Történetileg Magyaror-szág is a térségben hosszabb időn át tengeri kijárattal rendelkezett. Ezzel a jelen könyvnek az itáliai-magyar kapcsolatokat elemző fejezetében foglalkozunk.

Dél-Európa a magyar külpolitikai gondolkodásban

A magyar külpolitikai gondolkodás az elmúlt évszázadokban sokszor átrendező-dött a nagyhatalmi kihívásoknak és befolyásnak, részben pedig a belső érdekek-nek megfelelően. A külkapcsolatok alakításában 1920 és 2004 két, sajátosan össze-kapcsolódó dátum. A trianoni döntés a létrejött önálló magyar államot szűk keretek közé, sokáig ellenséges államok gyűrűjébe szorította. A második világháború után a szovjet blokkba kényszerült, ami a keleti kapcsolatok megelőzően példa nélküli mértékű felértékelését jelentette. A 2004-es EU-csatlakozás, a rendszerváltozással megindult folyamatok révén ezt a korszakot lezárta, és sok tekintetben Magyaror-szág külkapcsolati mozgástere az 1920 előttihez hasonlóan alakult.

A politikai gondolkodás fő iránya 1989-90-ben a Nyugat lett, mintegy ellen-csapásaként a megelőző keleti orientációnak, és ez egyet jelentett az euro-atlanti integrációs rendszerbe való bekapcsolódással. Az általánosan vett nyugati ori-entáción kívül azonban a politikai elitek egyik csoportja sem dolgozott ki külö-nösebb stratégiát a külpolitika, külgazdaság, és a tág értelemben vett külkap-csolatok alakítására. A közép-európai viszonyrendszert a Visegrádi Együttmű-ködés létrehozásával többé-kevésbé újraszervezte. Ugyanakkor a déli kapcso-latrendszerrel, melynek történelme és jelene beszédes bizonyíték jelentőségére, érdemben nem tudott semmit sem kezdeni. Kapcsolatok effektíve, mint azt az alábbi fejezetekben elemezzük, vannak, de hiányzik mögülük a vízió és a straté-gia. A hivatalos kapcsolatokat a hagyományok és ad hoc célok egyaránt alakítják. A magyar külpolitikai struktúra a történelmi léptékben vett korábbitól eltérően az államszocialista időszakban megszokott követő taktikát gyakorolja. Ezáltal a hatásokat elszenvedjük, illetve igyekszünk azokat elkerülni, nem pedig az ese-ményeket résztvevő módon alakítjuk. Ennek a felfogásnak a hatásai begyűrűznek regionális politikánkba is.

A magyar történelem első századaiban a magyar királyok külpolitikájának volt víziója a Balkánnal és az itáliai területekkel összefüggő célokkal kapcsolat-ban. Ezen túl azonban ismeretlen világ húzódott. A Habsburgoknak, illetve az Osztrák-Magyar Monarchia elitjének volt elképzelése a mediterrán világról, és voltak ezzel kapcsolatos politikai céljaik is, a magyarságnak ezzel szemben soha. Nem volt ugyanis olyan kihívás a térségből, melyre válaszolnia kellett volna.

183


2004-ben új helyzet alakult ki, mivel csatlakoztunk ahhoz az Európai Unió-hoz, amelynek legfontosabb kapcsolati területe a Földközi-tenger körül húzódik. Az unióban egyetlen állam sem teheti meg (anyagi és erkölcsi) veszteségek nél-kül, hogy ne legyen politikája a mediterrán térséggel kapcsolatban. Az elmúlt években a kihívásokat és a lehetőségeket illetően a mediterrán térség (azon belül Dél-Európa, de a medence déli és keleti partjai is) felértékelődött83. Kérdés, hogy mennyire érti ezt a magyar gazdasági és politikai elit, és mennyiben felel meg a tudományos kutatás és az oktatás az ezen helyzetből fakadó feladatoknak. Úgy tűnik igen kevéssé, még ha ez alapvető stratégiai érdeke is.

Melyek a főbb viszonyítási pontok, amelyek alapján érdekeinket definiálhat-juk? A mediterrán medence a periferizálódás évszázadai után, az elmúlt évtize-dekben újból felértékelődött. A stratégiai tengeri útvonalak a kelet-nyugat szem-benállás idején új értelmet nyertek. Az atlanti hatalmak a szovjetektől veszélyez-tetett Európa támogatására a szigeteken és a déli partokon erős állásokat építet-tek ki (pap n. 2001).

Észak-Afrikában hatalmas szénhidrogén telepek vannak, ráadásul a Mediterráneum a szénhidrogének elosztásának egyik legfontosabb helyszíne. Az észak-afrikai (algériai, líbiai) politikai konfliktusok, a közel-keleti válság (Palesztína, Libanon stb.) érintik a globális energiabiztonságot, ezért szinte min-den valamirevaló hatalom (elsősorban az USA) figyelmét és erejét is a térségbe koncentrálja. A térség jelentősége a jövőben még tovább nőhet.

Egy másik kérdés a mediterrán „Rio Grandén” átáramló migrációé. Az Európa jóléti rendszerei és munkalehetőségei, a jobb élet reménye milliókat késztet útrakelni. Ez már eddig is súlyos konfliktusok sorát eredményezte. Ez az EU figyelmét okkal vonja a térségre. Az euro-mediterrán partnerség prog-ramja, melyet hatalmas forrásokkal finanszíroznak, a jelenségeket, illetve hatása-ikat kívánja csillapítani.

83 A ritkásan lakott és biztonságpolitikai szempontból jóval kevésbé frekventált helyen elterülő északi országok ugyan kiterjesztették az 1995-ös csatlakozás idején az EU északi dimenzióit, de a jóval sűrűb-ben lakott, népességi és részben gazdasági szempontból is sokkal dinamikusabb, továbbá számos biz-tonsági kockázattal, vagy jelentőséggel bíró déli területek, mind a NATO, mind pedig az EU számára folyamatosan felértékelődnek. Összehasonlításul: az 1995-ben csatlakozott három állam (Ausztria, Finnország és Svédország) együttesen 22 millió fő lakosságú, az északiak ezen belül pedig mindössze-sen 14 millióan vannak. A 2004-es keleti bővítés 10 tagállammal (azon belül a posztszocialista tömb 8 országával) valóban nagy jelentőségű. Ez több mint 72 millió főt jelent, és az EU keleti dimenziói-nak valódi kiterjesztését. A két mediterrán szigetállam két, stratégiai szempontból kiemelkedő helyen elhelyezkedő tényező. Közülük a megosztott Ciprus déli felének integrálásával az EU-ba korporálódott egy biztonságpolitikai konfliktus is. A 2007-es balkáni bővítés esetében Románia 22, Bulgária 7 mil-liós lakosságával és katonai támaszpontok biztosításával egyre nagyobb súlyt kapott a biztonságpoliti-kai együttműködésben is a Közel-Kelet vonatkozásában. A csatlakozásukkal megerősödött a legitimi-tása a Nyugat-Balkán területi kategóriának, amely a 2007-es csatlakozással mint egy hatalmas, proble-matikus enklávé vonzza magára az európai politika figyelmét.


184

Az Európai Unió és a NATO régi és új tagjai közötti összhangban az utóbbi években finom változások jelentkeztek. Németország84 súlya gazdasági nehézsé-gei ellenére kétségtelenül megnőtt, de önálló szerepet nem, vagy csak erős kor-látok között játszik. Olaszországé a mély belső politikai megosztottság és a ver-senyképesség romlása miatt csökkent. Az új tagországok közül geopolitikai hely-zete miatt felértékelődött Lengyelország, a régebbiek közül a gazdaságilag egy nagyon prosperáló periódusra visszatekintő és Európában a 4. legnagyobb gazda-ság helyére feltörő Spanyolország játszik egyre fontosabb szerepet. Az Egyesült Királyság pedig, bár az Öböl-válság idején tanúsított feltétlen Amerika-barátság-gal a kontinenstől távolodni látszott, de megőrizte súlyát.

Az utóbbi pár évben a francia politika a Mediterrán Unió tervével és az isz-lám országok felé az együttműködési perspektíva nyújtásával újból aktívabb sze-repet játszik. A politikai iszlám a déli mediterrán térség számos országában elő-retör, sokak szerint fenyegetést jelentve a nyugati civilizáció államaira, társadal-maira, támadva életformáját és megmutatva sérülékenységét, pl. az energiaellá-tás területén.

A több mint 70 milliós, NATO-tag Törökország, mely jelentős katonai hata-lommá, népességi és gazdasági szempontból is megkerülhetetlenné vált, az euró-pai, a közel-keleti, a kaukázusi, a balkáni és a mediterrán politikában egyre han-gosabban kopogtat Európa ajtaján. A palesztin területekhez kötődő, világpolitikai jelentőségű, sok évtizedes konfliktusban szintén egyre jelentősebb szerepet visz, ahogy az utóbbi időszakban Izraeltől távolodni, az iszlám világ közvéleményéhez pedig közeledni látszik.

Az EU- és NATO-tag Magyarország osztozik a felelősségben, ami a mediter-rán térség biztonsági, politikai és gazdasági viszonyait illeti. Éppúgy finanszí-

84 Időről-időre elhangzanak feltételezések arról, hogy Németország geopolitikai szerepe Európa sorsá-nak alakításában milyen jelentős is lesz, és vajon ránk nézve ennek mik lesznek a következményei. Ha szerepét az európai geopolitikai súlypont alakításában meg akarjuk érteni, érdemes megvizsgálni mit írnak erről maguk a németek. Heinz Brill (sz. 1940), aki korábban aktív katona volt és az egyik legte-kintélyesebb geopolitikai szakíró ma Németországban „A ma geopolitikája” című dolgozatában fogal-mazta meg az egyesítést követő kihívásokat (Brill, H 2006). Megvizsgálta mind a reális (vagy más-képpen konszenzusképes), illetve az extrém, de történeti előzményekkel bíró lehetőségeket is. A vég-következtetése a következő: Németország nem játszhat önálló geopolitikai szerepet Európában és pláne nem a világpolitikában, mert ez minden, Európában mozgástérrel rendelkező hatalom számára sokkal veszélyesebb, mint részvétele bármely szövetség, vagy blokk részeként. Ez az 1945-ben levont és mind-máig érvényes tanulság. A németek ráadásul sem kulturálisan, pszichológiailag, vagy katonailag, sem pedig gazdaságilag nem is képesek egy ilyen szerep eljátszására. Az 1990-es döntés a német egyesítés kérdéséről geopolitikai szempontból minden szereplő számára nyilvánvaló volt. Nem lehetséges megen-gedni a semleges státuszt, és az egyesítés egyben a NATO-ba való integrálódást is jelenti (a keleti terü-letek számára). Ez azt jelenti, hogy Németország az euro-atlanti szövetség részeként mozog, szempont-jai euro-atlanti szempontok. A legfontosabb viszonyítási pont számára Washington. Az USA vezette szövetség fő gondjai jelenleg nem a NATO, illetve az EU orosz határain vannak, hanem délen, a Casab-lancától Iszlamabadig, illetve Mogadishutól Szarajevóig terjedő térségben.

185


rozója az EU mediterrán politikájának, mint az unió észak-afrikai nemzetközi segélyezési és fejlesztési törekvéseinek. Mindebből a magyar hányad csak akkor szerezhető vissza, ha a térséget illetően kellő tudással és kapcsolati rendszerrel bírunk, és van dél-európa és mediterrán politikánk.

A Balkán-félszigettel kialakított kapcsolataink a leginkább szervesek. A Magyar Köztársaság mai határaitól a Magyar Királyság egykori határáig (Orsováig) húzódik az a hatalmas tér, amelynek bonyolult térszövete politikai, gazdasági és társadalmi törekvéseink lenyomatait hordozza és számunkra a leg-fontosabb viszonyítási teret jelenti a déli térségben. Ez volt, és feltehetőleg ez marad számunkra a mozgástérnek kínálkozó legfontosabb zóna. Ez az a filter, mely megszűrte, megszűri a balkáni hatásokat, illetve az ellenkező irányban közvetített hatásokat Magyarország és a közép-európai térség felől. A jövőben a magyarság itt tehet szert tapasztalatokra a tágabb térséget illetően. Ez a terület ezért kitüntetett figyelmet érdemel a magyar külpolitikában.85

A Duna, mint közlekedési, innovációs és szimbolikus folyosó, nem csak Európa középső, német kultúrájú területeivel köt össze bennünket, hanem déli irányban is meghatározó jelentőségű volt évszázadokon át. A Fekete-tengerig, a Balkán északi peremén futó folyó a magyar külpolitikai gondolkodásba elsősorban Széchenyi Ist-ván munkássága révén került be. A hajózhatóság biztosításáért egykor nagy áldoza-tokat hoztunk és sokáig prioritás is maradt a gondolkodásunkban. A hajózás jelen-tősége ma már nem ugyanaz, mint egykoron. Az Európai Unió számára, a 2004-es és a 2007-es csatlakozások nyomán a Duna felértékelődött. A klímaváltozás hatá-sai, a környezeti veszélyforrások, a növekvő édesvíz-igény ugyancsak ráirányítják a figyelmet a folyóra és vízrendszerére. A fentebb felsoroltak alapján sürgető szük-ség lenne egy strukturált magyar balkáni politikára.

Itáliával – kapcsolatainkat ezen könyv keretében részleteiben is elemezzük – az egykor intenzív kapcsolatrendszer lassan helyreáll és visszanyeri jelentősé-gét. A tengerekhez vezető út dél-nyugati irányban Zágrábon át Fiuméba, Ptujon és Ljubljanán át Velencébe (Koperbe és Triesztbe is) vezet. Történetileg, politi-kailag és gazdaságilag is meghatározó jelentőségű volt évszázadokon át (Pap N. 2006) és vélhetően az marad a jövőben is. Ugyanakkor a fejlett intézményi, kultu-rális és gazdasági kapcsolati dimenziók ellenére nincs igazán magyar itáliai poli-tika. Inkább csak a hagyományok és a felmerülő kérdésekre adott ad hoc vála-szok jellemzik azt.

A délnyugati kapcsolati irány az Adria partjain kívül ma jórészt az észak-itá-liai területeket jelenti, de a nagy európai infrastruktúra-rendszereken keresztül

85 Ezt célozta volna az ezredforduló elején a magyar főkonzulátusok Temesvártól Alsólendváig húzódó hálózata, amelyből azonban csupán Szabadka és Eszék valósult meg. Ez utóbbi azonban 2006-ban bezárásra került (P.N.).


186

az irány kapcsolati tere számunkra kitágul. Az ibériai térség nem csupán önma-gában jelentős potenciál, hanem a koloniális időszakból maradt viszonyrendszer az ibero-amerikai térséget, és részben a Maghrebet is bekapcsolja ebbe a térbe. A spanyol gazdaság az elmúlt évtizedben hatalmas offenzívát hajtott végre, és a fel-halmozott tőkét részben nálunk kívánja befektetni. A spanyol dimenzió a jövőben minden tekintetben erősödni fog, miközben ezekre a hatásokra nincs semmiféle koncepciónk. A portugálok egyrészt szintén jelentős koloniális gyökerű globális beágyazottsággal bírnak, mely az unióban méretükhöz képest felértékeli őket, de számunkra főként a portugál modell szolgálhat tanulságokkal. A hasonló méretű, fejlettségű, és sok tekintetben hasonló utat járó portugál gazdaságnak az európai és globális kihívásokra adott válaszai sikere, vagy éppen kudarca elgondolkod-tató. Az ibériai térséggel kapcsolatos sajátos politika, kapcsolati stratégia fájdal-masan hiányzik a magyar külpolitikai gondolkodásból.

A Magyar Kormány – felismerve a helyzetet, hogy a sikeres NATO és EU csatlakozás után új külpolitikai irányvonal kidolgozására van szükség – straté-giát dolgozott ki egy új külpolitikai irányvonalra. A dokumentum elkészült, de részint a külpolitikát illető nemzeti minimum hiánya, a szociálliberális kormány-erők külpolitikai koncepciótlansága, a belpolitikai hidegháború és a nemzetközi helyzetet alapvetően átformáló új történések (részleges orientáció-váltás az Egye-sült Államokban, a nemzetközi pénzügyi válság, az állandósulni látszó energia-ellátási válság) miatt erőtlenre és jellegtelenre sikeredett. A magyar külpolitika a harmadik évezred első évtizedében csak kullog az események után és az elmúlt időszak számos fiaskója nyomán a pillanatnyi tűzoltással van elfoglalva, nem pedig új perspektíva kialakításával.

Az államterület egyes egységeinek (város, megye, régió, kistérség) külkapcsolati szerepe

Globalizálódó világunkba már nem az állam központi szerveinek és egy relatíve szűk gazdasági, politikai és kulturális elitnek a monopóliuma a külkapcsolatok alakítása. Mindenki részt vesz valamilyen formában a globális gazdasági és kul-turális rendszerben, ha nem aktívan, alakítóként, úgy passzív elszenvedőként.

A megelőző időszakban sem volt híján a magyar vidék a nemzetközi jelentő-ségnek, ha ennek dimenziói kisebbek voltak is a maiaknál. Egyes nagyvárosaink mindig is rendelkeztek bizonyos határon átnyúló, közvetítő szereppel. Manap-ság az ezen a téren megjelenő lehetőségek és fenyegetések megsokszorozódtak. Az Európai Unióba integrálódásunkkal kinyitottunk olyan kapukat is, amelye-ken keresztül a bennünket érő hatásokat csak nagy tudatossággal tudjuk befolyá-solni. Ebben megvan a szerepe szinte minden szereplőnek a magyar településhá-lózatban.

187


33. ábra: Regionális fejlesztési pólusok és tengelyek

Forrás: OTK 2005. VÁTI

A 33. ábrán látható az Országos Területfejlesztési Koncepció keretében a magyar városhálózatnak szánt belső és külső kapcsolati szerep. Ahhoz hogy ezt a szerepet be tudják tölteni, szükséges, külkapcsolati stratégiájukat megfogalmazni és a végrehajtáshoz szükséges képességeket kifejleszteni. Ennek eredményei ma még csupán részben látszanak. A városhálózaton belül a fővárosnak kiemelt, a regionális központoknak (a pólusvárosoknak) jelentős, valamint még a megyei jogú városok fennmaradó körének még esetleg számottevő lehet a szerepe.

A pólusprogram öt pólusvárost és egy „póluspárt” nevesít, melyeket az alábbi táblázatban mutatunk be. Az egyes pólusvárosok, hogy deklarált céljaikat meg-valósítsák egy erős nemzetközi mezőnyben vesznek részt. Ez felveti a határozott nemzetközi kapcsolat-alakítási képességen túl, az érdekérvényesítési és marke-ting tevékenység kifejlesztését is. Ennek egyelőre kevés nyoma látszik.


188

19. táblázat: Az egyes pólusvárosok és fejlesztési irányaik

Város A fejlesztési politika iránya és a nemzetközi dimenziók

DebrecenEgészségügy, gyógyszeripar és agrárinnovációjó K+F alapok, kialakult ipari háttér, erős globális piaci verseny, reális célok

GyőrAutopolis – autóipari innovációs-termelési klaszter kialakítása, fejlesztésealapvető K+F alapok, kitűnő ipari háttér, európai külkapcsolati dimenziók, ígé-retes célok

MiskolcTechnopolisz – high-tech ipari megoldásokjó K+F alapok, alapvető ipari háttér, kemény versenyben közepes kilátások

PécsAz életminőség pólusa – egészségipar, környezetipar, kulturálisegyenetlen K+F alapok, ipari háttér hiánya, gyenge nemzetközi versenyképesség

SzegedBiopolisz – egészségipar, ipari környezetvédelem, agrár-biotechnológiajó K+F alapok, alapvető ipari háttér, közepes nemzetközi versenyképesség

Székesfehérvár - Veszprém

Technopolisz – mechatronika, informatika, elektronika, logisztikaalapvető K+F alapok, jelentős ipari háttér, ígéretes célkitűzések

Szerkesztette: PaP N. Forrás: OTK 2005 és az egyes pólusprogramok, a pécsi EKF program Integrált Városfejlesztési Stratégia városhálózati verseny fejezete

A magyar decenralizált külkapcsolat-alakítás alanyai közül szóba jöhetnek a városokon kívül a megyék, a régiók és esetleg a kistérségek. Az alkotmányo-san végig nem vitt/nem vihetett közigazgatási reform ebben az esetben is súlyo-san terheli a rendszert. A megyék rendelkeznek bizonyos hagyományokkal és képességekkel a külkapcsolatok alakításában. Ez főleg a határon átívelő kapcso-latok tekintetében fogható meg. Az Alpok-Adria Együttműködés, a Kárpátok Eurorégió, az osztrák-magyar CBC kapcsolatok stb. keretében a megyei admi-nisztrációk megtanultak egy sor nemzetközi funkciót gyakorolni. Ugyanakkor a regionális kereteknek elsősorban a dekoncentrált szervek révén történő alakítása és számos funkció- és forrásvesztés a fejlesztési tevékenység terén legyengítette őket, és kiüresítette a lehetséges együttműködési kereteket.

A régiók alkotmányos rendezésének hiánya, a gyenge legitimációjuk és a szűk funkciókör, továbbá a lehetséges mozgástér nem megfelelő ismerete a nemzet-közi szereplés lehetőségeit korlátozza. A nemzetközi együttműködésekben így a regionális testületek nem térségi érdekeket képviselnek, hanem térségi szakmai, pénzügyi érdekeket. Kapcsolataikban a területfejlesztési szempontok, azon belül is a forrásszerzés lehetőségének biztosítása áll. A szerveződő kapcsolatrendszer egy szűk, támogatási rendszerekben gondolkodni tudó intézményi háló csupán. Ebben zajlik az érdemi munka és kommunikáció, az egyéb elemek pedig így nem tudnak szervesülni. Ez a szűk mezsgye így nem alkalmas mély külkapcsolati stratégiai célok elérésére.

189


A kistérségek, mint az önkormányzati integráció keretei, részben hasonló legi-timációs gondokkal küzdenek. Mivel döntően a rurális, falusias, tanyás térségek területi szövedékeként jelentkeznek, ezért céljaik között nem kimondott prioritás a nemzetközi dimenziók fejlesztése. A határ menti fekvésű kistérségek esete rész-ben más, számukra a nemzetközi dimenzió nem távoli, elméleti kérdés, hanem napi valóság. Ugyanakkor a jövőképükbe ez csak korlátozottan épült be. A „Nem mondunk le senkiről” kormányzati program keretében, 2008-2009 során a leghát-rányosabb helyzetű 33 kistérség (80%-ban határmenti területekről van szó) fel-zárkóztatására kialakított program keretében, mindössze egyetlen olyan projekt került finanszírozásra, amely a határmentiségre különös figyelmet fordított a sok százból (kurilla a. – orosZ é. – pap n., 2009). Így a nemzetközi dimenziók nem válhatnak a helyi fejlesztések motorjává és a magyar érdekérvényesítés is gyenge marad a szomszéd országokban.

A kistérségek különböző típusba sorolhatók (pap N. 2004). Ezen típusok között vannak olyanok, amelyek jövőjüket valamilyen mértékben a globális gazdaság-hoz való szerves kapcsolódásban látják. Ezek esetében a nemzetközi stratégia és képességek potenciálisan fontosak lehetnek. Jelenleg inkább csak ritka kivételt képeznek az ilyen törekvések a magyar kistérségi rendszerben, Budapest közvet-len közelségében találhatunk ilyeneket.

191

7. a magyar gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatok a dél-európai térséggelA magyarság Dél-Európával kapcsolatos képét számos tényező befolyásolja, így az oktatás, a mediterrán térségbe irányuló tömegturizmus, vagy éppen a hatal-mas fejlődésen keresztülment elektronikus média. Az iskolai földrajzoktatá-sunk Dél-Európa képe meglehetősen egyoldalú. A térség kutatásában megmutat-kozó hiányosságok, elmaradások miatt meglehetősen sematikus, anakronisztikus és mintegy távoli az a kép, amit az iskolai földrajztankönyvek közvetítenek. Az indusztriális korszakból itt maradt szemléletben íródott tananyag a térség mező-gazdaságának és iparának, a szolgáltató szektor sajátosságainak érzékeltetésével próbálja bemutatni, sok közhelyszerű elemmel a térség ún. „mediterrán” és „bal-káni” államait. Ez a kép aztán sűrűn ütközik a magyarok tömeges mediterrán turizmusának napi tapasztalataival is.

34. ábra: Magyar állampolgárok beutazásai Dél-Európában (1996-2000)


Napjaink magyar „mental map”-es földrajzi vizsgálatai ugyan különböző célok mentén fogalmazódtak meg, de foglalkoznak a térséggel is. Ilyenképpen vissza-csatoláshoz juthatunk arról, hogy mi az, amit a magyar társadalom tud erről a térségről, illetve milyen képzeteket kapcsolnak hozzá, esetleg egyes részeihez. Az egyetemisták Európa-képét vizsgáló szegedi szerzőpáros (BajMóCZY p. – Csí-kos j. 1997) és a magyarok olaszországi turisztikai választásait kutató Michalkó Gábor (MiCHalkó g. 1998) egyaránt érinti a magyarság Dél-Európa-képét. A leg-frissebb, és nagy mintán (1200 kiküldött, közel 1000 feldolgozott kérdőív a 14-16


192

éves korosztályokban) végzett, reprezentatív felmérést folytató Lakotár Katalin dolgozata mértékadó módon ad képet a kérdésről (lakotár k. 2007).

A célcsoport által leginkább ismert, látogatott európai országok listavezető cso-portjában Olaszország, Görögország, Horvátország és Szerbia is megjelent az ered-ményekben. A tömegessé váló nemzetközi turizmus hatását mutatja, hogy a leg-vonzóbb utazási célponttá váltak Magyarországon a dél-európai országok. A kér-désre, miszerint hová utazna kirándulási, üdülési céllal, a tízes listán a következő-ket jelölték meg, (1) Olaszország, (3) Spanyolország, (5) Görögország, (7) Horvátor-szág, (8) Portugália, tehát a tíz legnépszerűbb kirándulási célpontból öt dél-európai.

A hosszabb tartózkodási céllal (dolgozni, tanulni) megjelölni kért országok tízes listáján (3) Olaszország, (5) Spanyolország, (7) Görögország, (10) Horvátor-szág jelent meg. Tehát még mindig négy dél-európai a fentebbi sorból, ha helyezé-seikben visszacsúszást tapasztalunk is (1) Nagy-Britannia, (2) Franciaország, (4) Németország, (6) Ausztria, (8) Hollandia, vagy éppen (9) Svédországgal szemben. Az indoklásnál a négy dél-európai abból a szempontból is egy csoportot képe-zett, hogy az indokoknál a „turisztikai” jellegű érvek erősek voltak. Érdekesek voltak ebben a vizsgálatban az elutasított (a semmiképpen nem választott) orszá-gok is, hiszen ebben a körben is megjelentek a térséget reprezentáló államok, egy-értelműen „balkáni” képzettel öszekapcsolva (Szerbia, Albánia és Bulgária). Az indoklás szerint ezek elmaradott, alacsonyabb életszínvonalú térségek, melyeket hosszabb tartózkodásra semmiképpen sem választanák a célcsoport tagjai.

A vizsgálatok (lakotár k. 2007, CsásZár Zs. 2006, seBen g. 2006, MiCHalkó g. 1998 ) arra mutatnak, hogy a térségről, mint egészről nem alakult ki képe a magyar társadalomnak. A térségben kialakított „mediterrán” és „balkáni” cso-portok között nagyon nagy távolságot lát a magyar társadalom, a képet a szélső-ségek uralják. Mindezt annak ellenére, hogy az elmúlt másfél évtized gazdasági, biztonságpolitikai és politikai térszerveződése a Kelet-Nyugat szembenállást a térségben megszüntették, illetve a politikai törésvonalak a korábbiakhoz képest más módon és új szereplőkkel formálódtak újjá. A kutatásnak, az ismeretterjesz-tésnek, az oktatásnak és a tájékoztatásnak hitelesebb képet kellene közvetítenie Dél-Európa valós viszonyairól és a magyar kapcsolatok jellegéről.

Politikai és kulturális kapcsolatok napjainkban

Intézményi és politikai kapcsolatok

Az 19. táblázat alapján a dél-európai államok három csoportját különíthetjük el a kapcsolatok intenzitásának figyelembevételével.

Az első csoportba azon államok kerültek, amelyekkel az intézményi kapcso-lat, illetve jelenlét gyakorlatilag nemleges. Ide tartozik Andorra, San Marino és Málta. A két szárazföldi mikroállam esetében részben a távolság, részben a cse-

193

a magyar gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatok a dél-európai térséggel

kély érdekközösség magyarázza azt, hogy az intézményes kapcsolatok nem fej-lődtek képviseletek létesítéséig. Azonban a szintén EU-tagország, ráadásul nagy stratégiai és geopolitikai jelentőségű Málta esetén nehezen értelmezhető a helyi képviseletek hiánya (csupán egy tiszteletbeli konzul működik a szigeteken).

Az intenzív és szoros, sokoldalú kapcsolatok elsősorban az olasz, spanyol, horvát, bolgár és török állammal állnak fenn. Ezen belül Olaszországgal, Spa-nyolországgal közös NATO-és EU-tagság köt össze bennünket. A másodsorban szintén ide sorolható bolgárok is NATO- és EU-tagok, a törökök NATO-szövet-ségeseink, a horvátok és a szerbek pedig a szomszédsági kapcsolat, valamint a magyar kisebbségek jelenléte mellett új gazdasági potenciált is jelentenek, mivel a balkáni régió nem EU államaival együtt Horvátország már tagja, Szerbia pedig hónapokon belül tagjává válik a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megálla-podásnak (CEFTA). A megállapodás a magyar cégek számára lehetőséget nyújt mindkét országon keresztül egy egységes szabadkereskedelmi régióba történő belépésre, emellett további piaci expanziót jelenthet az a tény, hogy Szerbia, mint a Szerbia-Montenegró Államközösség jogutódja, megújíthatja szabadkereske-delmi megállapodását Oroszországgal. A csoport majd egészét jellemzi a jelentős gazdasági potenciál, és ez felveti a gazdasági érdekérvényesítés igényét is.

A harmadik csoportba tartozó ciprusi, szlovén, boszniai, albán, crna gorac, macedón és az egyházi állammal egyenként nagyon változó tartalmú és jellegű kapcsolat alakult ki, melyek annyiban közösek, hogy a formális diplomáciai kap-csolat fenntartását az együttműködés biztosítására a felek igénylik.

20. táblázat: Az magyar kulturális és gazdasági jelenlét intézményrendszere Dél-Európában (2007)

Sp Prt It M C Sl Cr86 Srb BiH Skip B Gr Cg Mac V A T SMnagykövetség X X X - X X X X X X X X X X X - X -főkonzulátus X - X - - - X X - - - - - - - - X -tiszteletbeli konzulátus

5 1 11 1 1 - 2 - - - 1 5 - - - - 4 -

gazdasági intézmény*

X - X - - - X X - - X X - - - - X -

kulturális intézmény**

- - X - - - - - - - X - - - - - - -

* A gazdasági intézményrendszer a Külgazdasági Irodákat jelenti.** a magyar kulturális intézetek száma a világban 18.

Forrás:a MK Külügyminisztériuma, a Balassi Intézet és az ITDH hivatalos weboldalai alapján szerkesztette PaP N. 2007.

Sp: Spanyolország, Prt: Portugália, It: Olaszország, M: Málta, C: Ciprus, Sl: Szlovénia, Cr: Horvátország, Srb: Szerbia, BiH: Bosznia-Hercegovina, Skip: Albánia, B: Bulgária, Gr: Görögország, Cg: Montenegró, Mac: Macedónia, V: Vatikán, A: Andorra, SM: San Marino, T: Törökország,86 Az Eszéki Főkonzulátus jelenleg szünetelteti működését (P.N.).


194

21. táblázat: A dél-európai kulturális és gazdasági jelenlét intézményrendszere Magyarországon (2007)

Sp Prt It M C Sl Cr Srb BiH Skip B Gr Cg Mac V A SM Tnagykövetség X X X - X X X X X X X X X X X - - Xfőkonzulátus - - - - X X - - - - - - - - - -Tiszteletbeli konzulátus

- - 2 - - - 1 - - - - - - - - - - 3

Gazdasági intézmény

X - X - X - - - - - X X - - - - - X

Kulturális intézmény

X - X - - - - - - - X - - - - - - -

Forrás:a MK Külügyminisztériuma hivatalos honlapja alapján szerkesztette Pap N. 2007.

Sp: Spanyolország, Prt: Portugália, It: Olaszország, M: Málta, C: Ciprus, Sl: Szlovénia, Cr: Horvátország, Srb: Szerbia, BiH: Bosznia-Hercegovina, Skip: Albánia, B: Bulgária, Gr: Görögország, Cg: Montenegró, Mac: Macedónia, V: Vatikán, A: Andorra, SM: San Marino, T: Törökország,

A vizsgált dél-európai államok magyarországi intézményi jelenléte bizonyos párhuzamot mutat a magyar intézményrendszerrel. Olaszország, Spanyolország, Bulgária, Törökország és Horvátország azon államok, amelyek jelentősebb intéz-ményrendszert alakítottak ki. Súlyosabb aszimmetriát Spanyolország esetében állapítottunk meg. A kapcsolati intenzitás másik végpontján Málta, Andorra és San Marino áll. A többi ország esetében a kölcsönösség, és a másik fél hasonló jellegű értékelése érzékelhető.

Kulturális és civil kapcsolatok

A rendkívül népszerű és kiválónak tekintett Google, internetes keresőprogram-mal tájékozódó céllal – óvakodva attól, hogy túlzott következtetéseket vonjunk le az eredményekből – megvizsgáltuk, hogy milyen különbségeket lehet regisztrálni az egyes államoknak a magyarságra irányuló figyelmét illetően. Az internetes jelenlét tekintetében rendkívül vegyes, tulajdonképpen csak nagyon korlátozot-tan összehasonlítható tartalmakkal számolhatunk. Éppen ezért a három vizsgált kategóriában csak a sorrendiség az említésszámban az, amit figyelembe vehet-tem. Az eredményeket az alábbi táblázat tartalmazza. Az élbolyba azon államok kerültek, amelyekkel a kapcsolat (főként turisztikai tekintetben) relatíve inten-zív. Olaszország minden tekintetben fölényesen vezet. Spanyolország, Horvátor-szág, Görögország, Törökország, Ciprus és Bulgária a főként turisztikai kínálatuk és ismertségük miatt vannak relatíve magasan reprezentálva. A sor végén azok a távolabbi elhelyezkedésű kis államok állnak, amelyekkel a magyarság kapcsola-tai sem a múltban nem voltak jelentősek, sem napjainkban nem alakult ki társa-dalmi méretű kapcsolat.

195


22. táblázat: A dél-európai internetes tartalmak jelenléte ún. magyar honlapokon - sorrend

It Cr Sp Gr Sl T B Prt C Cg Srb M BiH V Skip SM A Macaz állam neve 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18a főváros neve 1 12 2 3 7 9 6 5 11 13 4 16 8 - 10 - 15 14az államalkotó nép nevéből képzett mel-léknév

1 5 2 4 9 3 6 8 13 15 7 11 10 - 12 17 16 14

összesített rangsor index

1 6,3 2,3 3,6 7 6 6,3 7 11 12,6 7,3 13 10,3 14 12,3 16,5 16 15,3

Forrás: www.google.hu keresőprogrammal gyűjtve, szerkesztette Pap N. (2007. július 29.)


35. ábra: A dél-európai internetes tartalmak jelenléte ún. magyar honlapokon - sorrend

Forrás: PaP N. 2007


196

23. táblázat: Önkormányzati kapcsolatok a legjelentősebb magyar városok külkapcsolati rendszere szerint

magyar régió magyar Megyei Jogú Városok és a főváros (a testvérvárosok számával)

a vizsgált országcsoporthoz tartozó testvérvárosok

Dél-AlföldT:18.339km2N:1,372 M fő

Békéscsaba (9)Hódmezővásárhely (9)Kecskemét (12)Szeged (19)

Nagybecskerek (Srb)Zenta (Srb)Rodostó (It)Parma (It), Pula (Cr), Sza-badka (Srb)

Dél-DunántúlT: 14.169 km2L:0,977 M fő

Pécs (12)

Kaposvár (10)Szekszárd (8)

Terracina (It), Eszék (Cr), Szliven (B), Kütahya (T), Schio (It), Ravenna (It), Óbecse (Srb)

Észak-AlföldT:17.729 km2L:1,547 M fő

Debrecen (12)Szolnok (7)Nyíregyháza (8)

Cattolica (It), Sumen (B), Setubal (Prt), Forli (It)nincs

Észak-MagyarországT:13.429 km2L:1,271 M fő

Miskolc (7)Eger (10)Salgótarján (8)

nincsSarzana (It), Pamukkale (T)Vigarano Mainarda (It)

Közép-DunántúlT:11.117 km2L:1,1 M fő

Tatabánya,(6)Székesfehérvár (10)

Dunaújváros (3)Veszprém (8)

nincsCento (It), Blageovgrad (B), Zadar (Cr)Elbasan (Skip)nincs

Közép-MagyarországT:6919 km2L:2,86 M fő

Budapest (10)

Érd (3)

Szarejevo (BiH), Lisszabon (Prt), Zágráb (Cr)nincs

Nyugat-DunántúlT: 11.183 km2L:1,0 M fő

Győr (7)Sopron (8)Zalaegerszeg (13)

Nagykanizsa (7)Szombathely (12)

nincs Bolzano (It)Gorizia (It), Dobrics (B), Lendva (Sl), Varasd (Cr), Zenica (BiH)Csáktornya (Cr), Kazanlak (B)Ferrara (It), Lecco (It), Maribor (Sl)

Forrás: a városok hivatalos weboldalai alapján szerkesztette Pap N. 2007. (2007 augusztus 11-12)


A legjelentősebb magyar városok külkapcsolatainak (218 szerződött kapcso-lat) 17%-a kötődik a három dél-európai félszigethez. Ezen belül is megfigyelhe-tünk bizonyos koncentrációt, illetve asszimetriákat. A 38 dél-európai kapcsolat-ból 13 olasz (34%), hat horvátországi (15%), öt bolgár (13%), négy szerbiai (11 %),

197


három török (8%), kettő-kettő pedig szlovéniai, bosnyák és portugál várossal köt-tetett, és csupán egyetlen egy albán.

Az arányok hozzávetőlegesen két tényezővel magyarázhatók. A horvátországi, szerbiai és szlovéniai szerződött kapcsolatok jórészt a történelmi Magyarország-hoz egykor kapcsolódó városokkal köttettek. A másik csoportba olyan települé-sek tartoznak, amelyeket olyan népek laknak, akikkel a magyarság ún. történelmi barátságot ápol (olasz, török, bolgár). Elgondolkodtatóak a hiányok is, elsősorban Spanyolország és Görögország az, amelyekkel feltűnően nincsenek kapcsolatai a jelentős magyar városoknak.

24. táblázat: A közoktatásban leggyakrabban tanított nyelvek ismerete Magyarországon (%)

nyelv 1980 1990 2001német 3,50 4,36 9,874angol 1,01 2,21 9,785orosz 1,22 1,51 1,907francia n.a. 0,51 1,136olasz n.a. 0,15 0,601spanyol n.a. 0,08 0,237latin n.a. 0,04 0,195

Forrás: Népszámlálás 1990, 2001 Szerk: tRóCsáNyi a. 2001.

Az országcsoporton belüli fontosabb állami nyelveknek és a civilizációs kép-zéseknek van bázisa a magyar felsőoktatásban. Az olasz, a spanyol, a portugál, a bolgár, és a török nyelvnek tanszékei vannak az ország egyetemein. A szomszé-dos állam nyelvei közül néhányat a kisebbségi oktatás, azon belül a felsőoktatás (szerb, horvát, szlovén) keretében is művelnek.

A kisebbségi nyelveknek a közoktatásban is megvannak az intézményeik. Ezen túl csak az olasz és a spanyol nyelvnek van jelentős középiskolai háttere, és megmutatkozik abban is, hogy a térségből a két jelentős, nem kisebbségi bázisú nyelv az olasz és a spanyol. Ez a nyelv- és civilizációs ismeret kijelöli a társadalmi méretű kapcsolatépítés lehetséges útjait is.

A legjelentősebb gazdasági partner-államokkal létesített kapcsolatok

A kiválasztott 20 éves időszakban nem mindig állt a rendelkezésünkre adatsor a külgazdasági kapcsolatok teljes spektrumáról. Továbbá az államosodási folyamat miatt a szereplők is változtak, osztódtak az eltelt időszakban.


198

36. ábra: A Páneurópai/Transzeurópai korridorok Délkelet-Európában

Jelmagyarázat: 1 – szárazföldi korridorok, 2 – kiemelkedő fontosságú transzbalkáni, 3 – dunai vízi út, 4 – nem korridor autópályák, 5 – M9, mint az „új selyemút” része

Forrás: eRdősi nyomán, 2006 p. 15.

37. ábra: A magyarországi export dél-európai célterületei (1986-2005)


199


A magyar külkereskedelem a dél-európai állami körrel a vizsgálati időszak 20 évében folyamatos fejlődést mutatott. Az 1980-as évek vége, az 1990-es évek eleje kisebb visszaesést, megtorpanást hozott, de összességében a növekedés volt a jellemző. Az export inkább volt kiegyenlítettebb, mint az import. A magyaror-szági kereslet csökkenése a múlt évtized elején a behozatalunkat erősebben visz-szavetette. A grafikonok tanúsága szerint kiemelkedik néhány állam szerepe és jelentősége a térségből (Olaszország, Spanyolország, Törökország és Horvátor-szág). A legjelentősebb dél-európai partnerünk – nem csak gazdasági tekintet-ben – Olaszország, melyről a 8. fejezet ad átfogó, részletekbe menő képet, ezért ezzel a relációval a jelen fejezetben részletesebben nem foglalkozunk.

38. ábra: A magyarországi import nagysága Dél-Európában (1986-2003)


A magyar turizmus a térség államaiba a az olcsó tömegturizmus infrastruk-túrájához kötődően, a fürdésre alkalmas partszakaszokra irányult a vizsgált idő-szakban. A fő fogadó területek Horvátország, Olaszország, Spanyolország és a periódus vége felé az újra felfedezett Bulgária tengerpartjai voltak. Kiegészítőleg megjelentek a térség egyes nagy- és közepes méretű városaiban is (Isztambul, Athén, Róma, Barcelona, Marseilles, Firenze, Velence stb). A magyar kiutazások tendenciájukban növekedők, kisebb megtorpanásokkal, visszaesésekkel.


200

39. ábra: Magyar rezidensek külföldi befektetéseinek éves változása (2001-2005)


40. ábra: Nem rezidensek tőkebefektetéseinek évenkénti változása (2001-2005)


A Magyarországra a térség országaiból érkező utazások volumene ezzel szem-ben csökkenő tendenciát mutat. Ebben több tényező is szerepet játszhatott. Ha a jelentős határforgalmat lebonyolító szomszédos államokat leszámítjuk, a dél-európaiak döntően Budapestre és környékére látogatnak. Így a magyar helyzet egyben Budapest vonzásának a kérdése is87. Bécs és Prága is dinamikusabban tudott fejlődni és a nemzetközi turisztikai versenyben a Közép-Európa brand-et jobban tudta képviselni. A városnak sem a turiszikai infrastruktúrája, sem az image-a nem alakult kedvezően. A rendszerváltozáskor élvezett kitüntetett figye-lem is a múlté, új attrakciókra lenne szükség.87 Ez azzal függhet össze, hogy a magyar főváros a közép-európai városversenyben az elmúlt években

úgy tűnik, rosszul szerepelt.

201


Az FDI-ról nem állt rendelkezésre olyan adatsor, mely a vizsgálati időszakra akár tendenciájában, akár regionalitásában értékelhetővé tette volna számunkra a folyamatokat. A fentebbi két diagram meglehetősen hektikusnak mutatja a direkt tőkebefektetések eloszlását, ugyanakkor a főbb szereplők felsejlenek az adatok-ból. Olaszország, Spanyolország és Törökország, tehát a dél-európai térség leg-nagyobb, legnépesebb, legerősebb államaiból fektetnek be leginkább a térségben a vizsgálati időszakban. Mivel a befektetések kevés számú közepes, illetve nagy projekthez kötődnek a tendencia nem értékelhető. A befektetések jellegéről az egyes államokat illető ismertetésekben olvashatunk.

A potenciális kapcsolati területen, a Dél-Dunántúlon folytatott innovációval kapcsolatos kutatásaink keretében (pap n. – sitánYi l, 2008) kíváncsiak voltunk arra is, hogy vajon azok a vállalkozások, amelyek a régió gazdasági fejlődése szempontjából a legtöbb fantáziát hordozzák, milyen nemzetközi üzleti kapcso-latrendszert tartanak fenn. Az alábbi ábra 17 vizsgált vállalkozás (nagyobbrészt kkv-k és néhány nagyobb cég) államokhoz kötött kapcsolatai spektrumát mutatja be súlyozás nélkül. A vizsgálatnak a nemzetközi dimenziók csak egy alárendelt, mellékes vonala volt főként a versenyképességüket, a vállalkozáson belüli inno-vációs mechanizmusokat, az innovációs miliő elemeit, feltételeit vizsgáltuk.

41. ábra: A felmérésbe bevont dél-dunántúli gazdasági társaságok külgazdasági kapcsolatrendszere 2007-ben, főbb irányok


A Dél-Dunántúlon a gazdasági szféra kevéssé integrálódott a globális, vagy az európai gazdaságba, döntően a helyi, illetve az országos igényeket elégítik ki a szereplők. Kevés a jelentős vállalat, és döntően ezek sem a versenynek jobban


202

kitett szférában működnek. A régióba az országba érkezett FDI alig 2%-a érkezett csak. A gazdasági fejlődésnek a belső erőforrások mozgósítása, az innovációkra építő vállalkozásösztönzés segíthet. Mivel a belső piac nagyon szűk, ezért a hipo-tézisünk szerint a külpiacokon való megjelenésnek döntő szerepe lehet.

Láthatólag egy széles országkörről van szó, amelyben viszont a térraciona-litásnak bizonyos elemeit felfedezhetjük. Csak európai partnerekkel alakítot-tak ki kapcsolatokat, mégpedig a kontinensen belüli fejlettségi lejtőnek megfe-lelően elsősorban a centrum, illetve a fejlettebb térségekkel. Ebben a viszony-latban a kapcsolatrendszer fenntarthatósága a költséghatékonyság szempontjából kedvező, ugyanakkor aszimmetrikus jellegű. A kulturális, nyelvismereti ténye-zőknek jelentős szerepe volt a kapcsolatépítésben (német nyelvismeret, magyar-országi kisebbségi nyelvek ismerete). A jelen gondolatkörben tárgyalt államok néhány jelentősebbje megjelent a vizsgált üzleti, partneri körben is (Olaszország, Spanyolország, Horvátország).

A vizsgálat eredménye szerint a magyar vállalkozásösztönzési és/vagy az innovációs politika nem foglalkozik súlyának megfelelően a regionalitás, a nagy-térségi kapcsolatrendszerek és a térhatékonyság kérdésével (pap n. – sitánYi l., 2008). Az ezzel kapcsolatos megnyilvánulások formálisak, nem hatékonyak.

42. ábra: Magyar állampolgárok látogatásai Dél-Európában (2000-2004)


203


43. ábra: Dél-európai rezidensek látogatásai Magyarországon (1996-2003)


44. ábra: A horvát-magyar határ menti együttműködésben résztvevő térségek

Szerkesztette: hajdú Z.


204

Horvátország

Horvátországnak Magyarországgal közösen jelentős, 355 kilométer hosszú határ-szakasza van, ugyanakkor a horvát-magyar kapcsolatok egy eddig kevéssé sike-res dimenziója a határon átnyúló kooperációnak (CBC). Az eddigi tapasztala-tok alapján elmondható, hogy csekély volumenű fejlesztéseket hajtottak végre, a súlyos szociális-gazdasági problémákhoz képest periférikus szakterületeken (Bali l, 2009). A 25. táblázatban szereplő témák jellemzőek a fejlesztési gondol-kodásra. A a Drávához, a turizmushoz, a kisebbségi kultúrához kapcsolódnak. A komolyabb sikerek egyelőre váratnak magukra.

A gazdasági együttműködésnek nem kedvez, hogy mindkét országnak olyan, kevéssé fejlett területei fekszenek a határzónában, melyek szociális és gazda-sági problémáik megoldásában maguk is folyamatosan támogatásra szorulnak. A kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében így nem ezek a területek, hanem mind-két állam központi, fővárosi, illetve más fejlett térségeik játszanak szerepet. Az államszocialista időszakban hosszú ideig a háborús készülődés, majd az 1990-es években a szerb-horvát háború jelentett súlyos hendikeppet. Az európai integrá-ciós, a határon átnyúló kapcsolatok (CBC) fejlesztésére szánt forrásokból csak nagyon kevés jutott a térségbe. Az IPA88 keretében a 2007-13 közötti időszakban először jut számottevő támogatás a térségnek. Ugyanakkor az M7-es és az M6-os kiépítése Magyarországon, a Slavonica autópálya Horvátországban (Eszék/Osijek-Dakovo) a határtérség legsúlyosabb problémáján, az elszigeteltségen sokat oldhat. A 2009-es horvát-magyar közös kormányülésen aláírták az Ivándárda-Baranyavár (Branjin Vrh) közötti autópályakapcsolat létrehozását célzó megálla-podást a 2013 utáni időszakra. A térségben két euroregionális együttműködés is keretet nyújthat a kooperációra. A Duna-Dráva-Száva magyar, horvát és boszniai, a Muránia horvát, magyar és szlovén területeket fog össze.

A gazdasági kooperáció fő földrajzi térségei jelenleg a tengerparton és a fővá-ros körzetében vannak. A magyar befektetők 2009 végéig mintegy 2,1 milliárd euró tőkét fektettek be Horvátországban. Ezzel Magyarország Ausztria, Német-ország és az USA után a 4. helyet foglalta el a befektetők sorában. A néhány nagy mellett, melyekről áttekintést ad a 25. táblázat, sok kis befektető is megjelent a tengerparton, ingatlanvásárlással. Ennek „eredményei” ellentmondásosak, de mindenesetre a horvát-magyar kapcsolatok társadalmi méretűvé válását szélese-dését elősegítik. A horvátok befektetései Magyarországon messze elmaradnak a fenti értékektől. A 104 millió eurós magyarországi horvát befektetésekkel Hor-vátország befektetéseinek listáján a 6. helyet foglaljuk el.

88 Instrument for Pre-Accession Assistance, a Phare-t és a CARDS-ot 2007-13 között felváltó európai uniós pénzügyi eszköz a csatlakozni kívánó államoknak.

205


25. táblázat: A legjelentősebb magyar befektetések Horvátországban

Év Befektető Értéke Jellege1996 Zalakerámia n.a. Megvásárolta az INKER szaniteráru gyárat2002 Dalmácia

Holyday KFT.n.a. A tribunji yachtkikötő 32 éves koncessziójának megvá-

sárlása.2003 Dalmácia

Holyday KFT.

n.a. Megvásárolja a Primošten szállodakomplexumot és kikötőtA Kremik kikötőA Hvar szigeti Jelsa Hotelt a Hotel Ploče-t

2003 MOL 505 millió USD Az INA 25%-os részvénypakettje/olajipar2004 Dunapack 23 millió euró 140 főt foglalkoztató hullámpapírgyártó üzem a fővárosban2005 OTP 263 millió euró A 7. legjelentősebb horvát bank részvényeinek 95,6%-át

vette meg /OTP Banka Hrvatska d.d./2008 MOL 700 millió euró További 30%-os tulajdonszerzés az INA-ban/olajipar

Szerkesztette: PaP N. 2009

A magyar-horvát kereskedelmi relációban évente több, mint 1100 magyar cég vesz részt, viszi ki áruját, illetve ellenkező irányban 400 importál. A külkereske-delmi forgalom növekedése rendkívül dinamikus, láthatólag 2000 és 2004 között több mint két és félszeresére nőtt. Az ipari termékek vonatkozásában mindkét irányban vámmentes a forgalom. Az EU-csatlakozás óta azonban a mezőgazda-sági és élelmiszeripari termékek esetében aszimmetria áll fenn, a horvátok vámot vetnek ki a magyar termékekre, míg a horvát termékeket vámmentesen vagyunk kénytelenek fogadni. Mindezzel együtt is a forgalom jelentős magyar aktívum-mal jár, ami segít csökkenteni a magyar külkereskedelem hiányát.

26. táblázat: A magyar-horvát külkereskedelem áruszerkezete (M EUR)

Megnevezés KIVITEL BEHOZATAL EGYENLEG2007 2008 2007 2008 2007 2008

Összesen 1 026,3 1 155,0 323,0 269,6 703,3 885,4Élelmiszer, ital, dohány 99,9 137,3 45,3 78,5 54,5 58,8Nyersanyagok 15,9 16,7 8,0 10,3 7,9 6,4Energiahordozók 301,1 284,9 156,0 63,4 145,2 221,5Feldolgozott termékek 285,4 331,1 82,1 91,1 203,3 240,0Gépek, gépi berendezések 324,0 385,1 31,6 26,2 292,4 358,9

Forrás: KSH, 2009.

A magyar export szerkezetében a gépek, berendezések, energiahordozók, fel-dolgozott termékek jelentősége kiemelkedő és növekvő, az élelmiszerek szerepe jelentős, bár csökkenő, a nyersanyagoké kicsi és csökkenő.

A magyar importban az energiahordozók, gépek és berendezések, feldolgozott termékek aránya jelentősebb, az élelmiszer, ital és nyersanyag jelentősége kisebb és csökkenő.


206

A magyarok turisztikai aktivitásában a horvát tengerpart kiemelkedő szere-pet játszik. Ez a legközelebbi, jól elérhető tengerpart, melyhez történeti-kulturális ragaszkodás, a jugoszláv időszakból a megszokás, a tisztaság, a környezeti érté-kek és a sokoldalú turisztikai aktivitás lehetősége kötődik. A magyarok számára ez hosszú távon is a legfontosabb turisztikai célterületté teszi. Az elmúlt években dinamikusan emelkedett az érkezések száma, és napjainkban mintegy félmillió honfitársunk fordul meg ezen a tengerparton. A magyar befektetések mutatják a turisztikai érdeklődés strukturális jelentőségét (pap n. 2006; lásZló M. – gás-pár a. 2006).

27. táblázat: Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszédsági Program 2004-es nyertes pályázatai a horvát-magyar relációban

Kedvezményezett Projekt címeRégiófókusz Vállalko-zás-, Humánerőforrás- és Környezefejlesztési Kht.

A határ menti területeken tevékenykedő ökológiai parasztgaz-daságok és támogató szervezetek együttműködési rendszerének kialakítása és erősítése, a versenyképességük fokozása a hazai és nemzetközi piacon való közös fellépés érdekében

Zalai Borút Egyesület Borászok piaci esélynövelése a határmenténZala Megyei Fejlesztési Kht. Pályázattal a pályázatokért – Felkészülés a 2007-2013-as progra-

mozási időszakra a Strukturális Alapok hatékony kihasználása érdekében

Zala Megyei Fejlesztési Kht. Határon átnyúló befektetés-ösztönzési program hálózati struktú-rát megalapozó pilot projekt megvalósításával

Pannon Egyetem A mediterrán területekről származó fás szárú dísznövények ter-mesztési lehetőségeinek a vizsgálata a határ menti területen, aján-lások kidolgozása a klímaváltozás következtében szükségszerű fajtaváltoztatásra és az eredmények felhasználása az oktatásban

Zala Megyei Vállalkozásfej-lesztési Alapítvány

A muravidéki és a Zala megyei üzleti övezetek szolgáltatóháló-zatnak fejlesztése

Nagyatád Város Önkor-mányzata

Üzleti parkok közötti határon átnyúló együttműködési modell fejlesztése

Zala Szőlő és Borkultúrájá-ért Egyesület

Horvát-magyar borvidék fejlesztése képzés és közös marketing tevékenységek által

Baranya Megyei Munkaügyi Központ

Képzéssel a minőségi (pannon) falusi turizmusért

Hálózat az Integrációért Alapítvány

„MEDIATOR C” – Határon átnyúló partnerség a hátrányos hely-zetűek társadalmi felzárkóztatásáért és a munkaerő-piaci esély-egyenlőségéért

Zala Megyei Cigányok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete

InnoMur@Projektfejlesztő Hálózat

207


Pécsi Egyházmegyei Ható-ság

Digital History-Elektronikus történelmi és kulturális tartalom-fejlesztés

Dél-dunántúli Környezet-védelmi és Vízügyi Igazga-tóság

A Víz Keretirányelv végrehajtásának egyeztetése horvát-magyar viszonylatban, kiemelten a határon átnyúló vízgyűjtőkre vonat-kozóan

Pécsi Tudományegyetem A Dráva, mint határfolyó menti területek biodiverzitásának fenn-tartását biztosító természetvédelmi kapcsolatok kiépítése, a monitorozási tapasztalatok átadása az Európai Ökológiai Hálózat fejlesztése érdekében

Somogy Megyei Katasztró-favédelmi Igazgatóság

Dráva menti komplex katasztrófavédelmi információs rendszer

Alsó-Duna-völgyi Környe-zetvédelmi és Vízügyi Igaz-gatóság

Kerékpárút tervezése Felsőszentmárton-Tótújfalu között a Dráva bal parti töltésén

Bóly Város Önkormányzat Kerékpárral a borutakonMagyar Közút Kht. Az 5708. számú összekötő út korszerűsítése Beremend-

országhatár közöttForrás: Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszédsági Program.

2. Pályázati Felhívás – 4012-312/2005 Támogatott Projektek, Szerkesztette: Bali L, 2009

45. ábra: A horvát-magyar határmenti együttműködési terület kapcsolati elemei

Jelkulcs: 1= elsőrendű kapcsolati szerepű központ, 2= másodrendű kapcsolati szerepkörű központ, 3= harmadrendű kapcsolati szerepű központ, 4= meghatározó kapcsolati tengely.

Szerkesztette: Bali L. 2009


208

Spanyolország

Spanyolország az elmúlt évek dinamikus növekedése révén az Európai Unió ötö-dik, a világ nyolcadik gazdasági hatalmává vált. A kereskedelmi kapcsolatok az elmúlt években dinamikusan nőttek, napjainkra Magyarország az újonnan csatla-kozott kelet-közép-európai és délkelet-európai térségben (megelőzve Lengyelor-szágot) a legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált Spanyolországnak. A keres-kedelemben a magasan fejlett ipari termékek dominálnak, elektronika és infor-matika, autóipari árucikkek, illetve az utóbbi időszakban növekedésnek indult a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek forgalma is.

A spanyol működőtőke jelenléte szerény, 2006-ban 900 millió euró értékben, mintegy 70, spanyol tőkével alapított cég volt jelen. A legjelentősebbeket a 28. táb-lázat mutatja be. A várakozások szerint a jövőben ez az érdeklődés növekedni fog, egyrészt mert az uniós csatlakozásunk erősítette a bizalmat a térség iránt, más-részt a spanyol tőke hagyományos befektetési területének számító Latin-Ameri-kában a gazdasági és politikai bizonytalanság riasztóan hat.

28. táblázat: A legjelentősebb magyarországi, spanyol tőkével működő vállalatok

Cégnév TevékenységekBanco de Santander pénzügyekCampesa elektronikus mérlegekCasa Buades fürdőszobai termékekCastello & Gomez sütöde, reklámElectronica de Precision elektronikaESMAR-GESTAMP S.A. fémmegmunkálás, autóipari beszállítóJamones Segovia S.A. húsiparMax Plastic műanyagiparPiensos Baucels y Jamones Segovia húsiparPlasticos Mondragon műanyagiparSantandreu logisztikaTradelda bőriparUnion Fenosa tanácsadásVega Sicilia borVOPI4 S.A. építőiparZara kiskereskedelem

Forrás: ITDH 2006.

A mindkét irányú turizmus jelentős. A spanyol állampolgárok beutazá-sai Magyarországra minden vizsgált évben jelentősen meghaladják a magyarok beutazásait Spanyolországba.

209


Törökország

A török-magyar kapcsolatokban mindkét oldalról erős érdekeltség figyelhető meg. A főként török oldalról megélt történelmi barátság, a dinamikusan fejlődő gazda-sági kapcsolatok, bizonyos geopolitikai összekapcsoltság hatalmas lehetőségek-kel kecsegtet. Kérdés, hogy hogyan alakul a török EU-tagság? Jelentős lehetőség kínálkozik még a kapcsolatok alakításában a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa közös rendezésében, amikor Pécs és Isztambul (a németországi Essen-nel együtt) lesznek társfővárosok.

A kereskedelem terén mindkét irányban gyors növekedést regisztrálnak a sta-tisztikák. A magyar kivitel 2004-ben 505 millió USD, a behozatal 305 M USD értékben realizálódott. Az árucsere tartalma jórészt iparcikk, háztartásigép és textiláru. A török gazdaság expanziója tükröződik a számokban is, a GDP értéke dinamikusan nő, miközben az infláció üteme lassul.

Az FDI terén a török érdeklődés a jellemző, a mintegy 250-300 magyarországi török befektető a vegyiparban, textiliparban, gépkocsi alkatrészgyártásban, épí-tőiparban, banki és a szolgáltatási szektorban jelent meg, a befektetések összér-téke 2004-ig elérte az 50 millió dol1árt. Az alábbi táblázat bemutatja a legjelen-tősebb magyarországi török invesztíciókat (29. táblázat). A magyar befektetések száma és értéke Törökországban annak ellenére minimális, hogy megnőtt a hazai érdeklődés a viszonossági alapon számunkra korlátozás nélkül vásárolható török ingatlanok iránt.

29. táblázat: A legjelentősebb magyarországi, török tőkével működő vállalkozások

Cégnév TevékenységekBaykan Otogaz Ltd autó – gázüzem – konvektorok gyártásaIhlas Holding üzletközpont Bp. ÚjpalotánAunde Teknik A.S. autóbusz ülések gyártásaPolilas A.S. gumitömítések gyártásaHaytek Konfeksion felsőruházat gyártásaBayramlar Holding porfestékgyártás (Peremarton)Egeseramik csempe és szaniteráru értékesítésPulver A.S. porfestéküzemUnip Ltd logisztikai központ (Oroszlány)Ikarus Egyedi Gépgyár autóbuszgyártásVolksbank pénzügyi szolgáltatásCelebi Holding ferihegyi repülőtéri kiszolgálás

Forrás: ITDH, 2006

A látogatóstatisztika alapján nagy volumenű török határátlépő érkezett Magyarországra a vizsgált időszakban. Ez nem klasszikus turizmusról, hanem arról a tényről árulkodik, hogy a Németországban dolgozó törökök hazánkon


210

keresztül látogatnak haza. Az adatokban tükröződő változások elsősorban az útvonalválasztást befolyásoló politikai eseményekkel (háborús viszonyok) függe-nek össze. A magyarok törökországi utazásai – a vizsgált időszakban – dinamikus növekedést mutatnak. Ez a hagyományosan vonzó isztambuli desztináció mel-lett a törökországi fürdőhelyek (főként Antalya) növekvő népszerűségét mutatja.

Más dél-európai államokkal létesített gazdasági kapcsolatok jellege

Koszovó/ 1244 – Kosovo

A magyar gazdasági jelenlét dimenziói Koszovóban elhanyagolhatóak. Jóval nagyobb jelentősége van a politikai kapcsolatoknak. Magyarország a világ orszá-gai közül harmincadikként ismerte el az állam függetlenségét, nagykövetséget tart fenn Pristinában és egy békefenntartó katonai alakulatot állomásoztat ott (350-400 főt). A koszovói illegális migránsok Magyarország déli határai mentén rendszeresen megjelennek. Így összességében a koszovói szerepvállalásunk költ-ségei nem jelentéktelenek, melyet annak nemzetközi reputációja ellentételezhet.

Albánia

Az Albániával kialakított kereskedelmi kapcsolatok a térségen belül volumenben a legcsekélyebbek közé tartoznak, elsősorban a magyar export jellemzi (a keres-kedelmi egyenleg 2004-ben 17 M EUR, de a magyar aktívum nagyon jelentős arányú (16 M EUR). Egészében a magyar gazdasági jelenlét messze a lehetőségek alatt van, ami csak nehezen értelmezhető. Az albán-magyar viszonyban az albán oldali pozitív megítéléséből következhetne egy erőteljesebb kapcsolat, de a sta-tisztikák csak nagyon alacsony intenzitású viszonyrendszerről árulkodnak. Vél-hetően a sematikus és torz magyarországi Albánia-kép, a nyelvi-kulturális távol-ság, és az, hogy Albánia az államszocialista időszakban is erősen elzárt volt (nem alakulhattak ki erős személyes kapcsolatok, melyek a helyi piacon való boldogu-láshoz szükségesek), amelyek felelősek a kiaknázatlanul maradt lehetőségekért.

A magyar turisták száma csekély, a helyszíni tapasztalataink alapján főként a Görögországból (Korfuból Saranda-ba) és Montenegróból rövid időre átkirándulók adják ezeknek is a zömét. A vizsgált időszakban a látogatóstatisz-tika folyamatos, enyhe emelkedést mutat, de csupán kétezres értéket ér el. Az albánok látogatásai Magyarországra számszerűen magasabb értékeket mutatnak (de nem nagyságrenddel), trendjében csökkenőek, az évről évre bekövetkező vál-tozások hektikusak (CsásZár Zs. – pap n. 2007).

211


Bosznia-Hercegovina

A formálisan föderális berendezkedésű állam, mely nemzetközi gyámság alatt él, sok tekintetben magán viseli az átmenetiség és a bizonytalan jövőkép jellem-zőit. A politikai bizonytalanság hosszú időn át óvatosságra késztette a külföldi tőkét. A kereskedelem hatalmas passzívummal jellemezhető. Az ország költség-vetésének adatai az ország politikai-gazdasági rendszere miatt nem adnak lénye-ges eligazítást. Külön költségvetéssel rendelkezik Bosznia-Hercegovina (köz-ponti) kormánya, a Bosnyák-Horvát Föderáció és a Republika Srpska kormánya, valamint Brcko Körzet kormánya (közgyűlése), amelyek korábban sohasem álltak össze egy konszolidált országos költségvetésben. Általánosan jellemző volt, hogy mindegyik illetékes kormány saját budget-ének ésszerűsítésére és csökkentésére törekedett, ami rendszerint nem valósult meg.

A – lényegében továbbra is teljesen nemzetközi irányítás alatt álló – bankrend-szer továbbra is jól teljesít, amit elsősorban az osztrák bankintézmények további jelentős térhódítása jellemez.

A külföldi beruházások a 2004. évben 383 millió EUR-t tettek ki, a 2003. évnek több mint kétszeresét. A magyar-bosnyák kétoldalú tőkebefektetések ala-csony szinten mozognak, a legjelentősebb befektetést a MOL hajtota végre, ami-kor megvásárolta az Energopetrol 67%-át. Egy másik nagybefektető a Magyar Alumínium Holding (MAL) egy bauxitbányában (Jajce) vásárolt részesedést. Ezen túl említésre méltó néhány kisebb energetikai területen végzett beruházás is helyi erőművekben, hőközpontokban.

A magyar nemzetközi fejlesztési (NEFE) programban BiH az egyik kiemelt célterület, eddig 21 projekt megvalósítására vállaltak a felek kötelezettséget. Egy valósult meg, 5,8 millió euró értékben.

A turizmus adottságai több tekintetben kitűnőek, az infrastruktúra és a turisz-tikai termékek ellenben fejletlenek. A magyarok elsősorban a tengerpartra igye-kezve haladnak át a térségen, és főként Szarajevó és Mostar meglátogatására szo-rítkoznak. A magyar gazdasági kapcsolatokban a kereskedelem a hangsúlyos, mely jelentős aktívummal jár Magyarország javára (pap n. 2005; luBiC, d. 2005).

Magyar szempontból kiemelt jelentősége lehet az V/C korridor bosznia-herce-govinai szakasza kialakításának. Ez a mintegy 350 km hosszú, a becslések sze-rint 3,5 milliárd euróba kerülő beruházás az országterület lakosságának és jelen-legi gazdasági aktivitásának több, mint 50%-át fűzné fel. A befejezése egyelőre nem beláthatató. A magyar és a horvát kormány közösen lobbizik az EU támoga-tásáért a befejezése érdekében.


212

Bulgária

A magyar-bolgár kapcsolatokban a történelmi jóviszony, a mindkét oldalon kiépült intézményrendszer, a közös EU- és NATO-tagság jelentős lehetőségek-kel kecsegtet. Bulgária gazdasági növekedés előtt áll, ugyanakkor súlyos prob-lémákat is kezelnie kell. Különösen a drámai népességfogyás az, ami drasztikus hatású az ország életére. Magyarország számára a kapcsolódás nagy tudatosságot igénylő feladat. A sajátos balkáni viszonyokhoz való alkalmazkodás és a magyar érdekeltség jó pozícionálása révén fejleszthetjük kapcsolatainkat.

A kétoldalú kereskedelem fejlődik, a magyar import 2003-hoz képest 2004-ben 51,1%-al, az export 72,4%-al nőtt. Mivel ilyen nagy mértékű növekedés egyik évben sem volt tapasztalható, prognosztizálható, hogy a két ország között a jövő-ben további jelentős fejlődés várható. A magyar export favorit termékei a gyógy-szerek, konzerv kukorica, TV-készülékek, kenő- és egyéb olajok, PVC, számítás-technikai gépek és alkatrészek, mérőkészülékek. A bolgár kivitelnél a pékáru és cukrászsütemények, ruházat, élelmiszer, gépalkatrészek, vegyipari termékek sze-repeltek kiemelten.

A magyar vállalkozások már megjelentek az országban. A befektetések összege évről-évre jelentősen nő, az OTP csoport a 2003. évben 100%-os tulaj-doni hányaddal megvásárolta a bolgár DSK Bankot. 2004-ben a bank 3 éves futamidőre, mintegy 140 millió EUR hitelfelvételhez jutott nemzetközi pénzin-tézetektől, ezzel is növelve beruházása értékét, melyből bevezették az E-bank-ing szolgáltatást, valamint külön ügyfélszolgálatot létesítettek a kiemelt partne-reik részére. A Rodina plovdivi gyárába 2004-ben a Dunapack Rt. 1,5 millió EUR beruházást hajtott végre a termelő berendezések korszerűsítésének területén.

A turizmus területén Bulgária jól ismert a magyarok, főleg az idősebb kor-osztály körében. Az államszocialista időszakban a bolgár tengerpart népszerű desztináció volt, amit alacsony színvonalú tömegturizmus jellemzett. Az 1990-es években drasztikus visszaesés következett be, majd a követező évtizedben, össze-függésben a jelentős bolgár idegenforgalmi fejlesztésekkel, újra felfedezték. Az értékek látványos növekedést mutatnak.

Ciprus

A megosztott sziget két fele közül a déli, görög résszel alakultak ki intenzív kap-csolatok. A ciprusi cégek magyarországi jelenléte, minthogy Ciprus egy off-shore pénzügyi központ, nem feltétlenül (és a tapasztalatok szerint általában nem is) jelent effektív ciprusi jelenlétet. Ugyanakkor bizonyos pénzügyi manőverekben ezek a vállalkozások időnként – kevéssé átlátható módon és tartalommal – fon-tos szerepet játszanak. A magyarok turisztikai érdeklődése Afrodité szigete iránt növekvő a vizsgált időszakban. A Magyarországon tanult ciprióta diákok (és

213


magyar házastársaik) fontos szerepet játszanak a kétoldalú kapcsolatokban (pap n. 1997). A görög és török országrészt elválasztó ENSZ-pufferzóna ellenőrzésé-ben magyar katonák is részt vesznek89. Az etnikai konfliktus hosszú távú, békés rendezése érdekünk, a kialakítandó megoldás modellként a határon túli magyarok helyzetének rendezésében is szerepet játszhat, mintát képezhet.

Görögország

Magyarország – EU-csatlakozásával – felértékelődött Görögország számára. Szimbolikusnak is tekinthető, hogy a magyar csatlakozási aktusra a görög EU-elnökség idején, Athénban került sor.

A magyar kivitel 262,1 millió eurót, a behozatal 60,9 millió eurót tett ki 2004-ben (KSH-adatok szerint). Ez 67, illetve 2 % növekedést mutat 2003-hoz képest. A tavalyi évet rekord értékű, 201,2 millió eurós magyar kereskedelmi aktívum jellemezte. Az áruszerkezetet tekintve exportunkban a gépek, gépi berendezések, élelmiszerek túlsúlya, importunkban a feldolgozott termékek és élelmiszerek túl-súlya a meghatározó. A kereskedelmi kapcsolatokat 3-400, köztük kis- és köze-pes méretű vállalkozások bonyolítják le.

A görög-magyar gazdasági kapcsolatokon belül jelentős a turisztikai szektor. Évről-évre nagy számban érkeznek magyarok a görög tengerpartra és a szige-tekre, nem véletlen, hogy a magyar vállalkozók görögországi befektetési törekvé-sei is a szállodaiparra összpontosultak (évente cc. 200 ezer fő magyar állampolgár érkezik Görögországba). A görögök Magyarországra utazásai elmaradnak ettől, mindössze 60-70 ezer főre tehető az érkezések száma.

A működőtőke áramlása hosszú ideig mindkét irányba csekély mértékű volt, a görög tőke Magyarországra „áramlása” 2004-ig mindössze 4,8 millió eurót jelentetett. Az utóbbi időben megnőtt a befektetések volumene, a legjelentőseb-bek a Coca-Cola Hellenic Bottling Co. amely átvette az amerikai cég márkáinak magyarországi gyártását, illetve a Zeritis csoport befektetései, a piszkei és a szent-endrei papírgyárak megvétele, valamint a Plias folyékonyszappan-gyártó üzeme.

A tapasztalataink szerint, az 1940-es évek végén a görög polgárháború nyo-mán Magyarországra menekültek (családtagokkal együtt mintegy 15.000 fő) leszármazottai (a második és a harmadik generáció) játszanak aktív szerepet a gazdasági kapcsolatok fejlesztésében. A testvértelepülési kapcsolatok részben ezekhez a személyes kapcsolatokhoz kötődnek: Beloiannisz–Ajosz Dimitriosz, Budaörs–Pirgosz Iliász, Fehérgyarmat–Szkidra, Pécs–Joánina között.

89 A magyarok az UNFICYP keretében 1993 óta látnak el békefenntartói szolgálatot az ENSZ-pufferzó-nában, közösen a szlovákokkal. A mandátumuk 2016-ig tart. Magyarország egy századdal vesz részt a feladat ellátásában. A kontingens létszáma 84 fő.


214

Málta

Málta mediterrán szigetország jellegéből fakadóan turisztikai kínálatával van jelen Magyarországon. A közepes árfekvésű, jó minőségű turisztikai kínálatával az ország (számokban egyelőre csekély) növekvő részesedést tudhat magáénak a magyar idegenforgami piacból. A magyarok viszonylag későn, az 1990-es évek-ben fedezték fel a szigetet. A szigetre jellemző gazdasági tevékenységek rész-ben erősen helyhez kötöttek (kikötői szolgáltatások), illetve a máltai kapcsolatok hagyományosan az Egyesült Királysággal és Olaszországgal erőteljesek. Így az egyéb külgazdasági kapcsolatok nem számottevőek. Máltai – és máltai off-shore cégeken keresztül más külföldi – befektetők kisebb összegekkel vannak jelen a magyarországi tőkepiacokon. A közös EU-tagság révén a kapcsolatok várhatóan erősödnek. A máltai állampolgárok látogatásainak száma – a méretbeli különb-ségek miatt nem meglepő módon – jelentősen elmarad a magyarokétól. (pap n. 1998, 2001)

Macedónia FYROM

A macedón-magyar viszony, és annak minden szegmense a politikai stabilitás függvényében fog a jövőben fejlődni. A magyar-macedón kereskedelmi kapcsola-tok volumene nem túl nagy és jelentős magyar aktívummal jellemezhető.

Ugyanakkor Magyarország mégis fontos szerepet játszik az országban, hiszen 2000-ben a Magyar Telekom vállalat nyerte el a makadón távközlési vállalat priva-tizációs tenderét. A kis országban jó lehetőségek vannak a gazdasági térnyerésre. A távközlési privatizáció ráirányíthatta volna a figyelmet a helyi lehetőségekre. A politikai kapcsolatok problémamentesek, a magyarok megítélése jó, ami különö-sen abból a szempontból értékelendő, hogy a macedónok egyetlen szomszédjuk-kal sem ápolnak felhőtlen viszonyt. Sajnálatos, hogy a MAKTEL privatizáció óta elmúlt majd 10 év alatt nem került sor újabb jelentős magyar befektetésre.

A magyar turizmus nem jelentős és elsősorban a Görögországba tartó átutazók köréből kerülnek ki a látogatók (pap n. – VégH a. – reMénYi p. 2006). A fejlő-dés lehetőségei jók, elsősorban Ohrid környéke lehet vonzó a magyarok számára.

Montenegró

A kis, 2006-ban formális függetlenséget nyert balkáni állammal kialakított gaz-dasági kapcsolatokról számszerűsített mutatók nem igazán állnak rendelke-zésre, a számadatok még a szerb-montenegrói államszövetségre vonatkoznak. A magyar kapcsolatok erőteljesen fejlődnek, Magyarország a telekommunikáció-ban, a bankszektorban és az ingatlanfejlesztés területén tett szert jelentős piacra.

A statisztikák szerint 2006-ban a legnagyobb befektető országgá vált. Jelen van a magyar cégek közül az OTP, a Magyar Telekom, a TriGránit és a Danubius Hotel.

215


A legjelentősebb befektetés a T-Com-hoz kötődik, mintegy 110 millió euró vételár és 30 millió eurós fejlesztés révén. Az OTP megvásárolta a CKB bankot (105 millió eurós vételár és 25 milliós feljavítási kölcsönnel). A magyarok szállo-davásárlásokkal is jelen vannak az országban. Erőteljes magyar vállalati érdeklő-dés tapasztalható a Bar-i kikötőhöz kapcsolódó szolgáltatások iránt is. A Magyar Alumínium Rt. egy bauxitbánya koncesszió iránt komolyan érdeklődik.

Az ország főként a turizmusból él, ezen a területen számottevőek a fejlődési lehetőségek. A magyar turisták száma nem jelentős, de növekvő (nagY aBonYi Cs. 2006). A magyarok az Adria partja mentén, Horvátországból, a Belgrád-Bar vasútvonalon, illetve repülőgépen érkeznek az országba.

Portugália

A portugál-magyar gazdasági kapcsolatokat jelentősen befolyásolja (kedvezőt-lenül) a földrajzi távolság, a portugál gazdaságnak már hosszabb ideje tartó gyengélkedése, valamint az a tényező, hogy a portugálok gazdasági érdeklő-dése hagyományosan inkább Nyugat-Európára, Brazíliára, a volt afrikai gyarma-tokra, továbbá a földközi-tengeri arab országokra irányul. Ezzel együtt is a por-tugál gazdasági jelenlét nagyobb mértékű, mint fordítottan, összesen 14 portu-gál-magyar vegyes vállalat működik Magyarországon. A befektetett tőke értéke 120-140 millió euró lehet becslések szerint, ezzel a „régi” EU15 országcsoportban az utolsó helyen áll.

Érdemi magyar befektetés az ibériai országban nincs, néhány kisebb ven- déglátóipari, idegenforgalmi és kereskedelmi érdekeltségről van csupán a hivatalos szerveknek tudomása.

A kereskedelem terén a magyar exportot szolid mértékű növekedés és kereske-delmi aktívum jellemzi. A főbb árucikkek gépek, különféle felszerelések, feldol-gozott termékek, mind a két irányban. Az újonnan csatlakozott államok köréből Lengyelország után Magyarország a második legnagyobb kereskedelmi partner.

Portugália mint turisztikai desztináció az utóbbi időszakban került fel a magya-rok utazási térképére. Az utóbbi egy évtizedben dinamikus fejlődéssel megdup-lázódott a kiutazások száma. A portugál érkezések száma ugyanezen időszakban szinten maradt, a nagyságrendje hasonló, mint a magyaré.

Szerbia

A hagyományosan erős észak-déli kapcsolatrendszer és közlekedési pályák ma is alapjai a gazdasági kooperációnak. A kétoldalú gazdasági kapcsolatok jelentős ütemű fejlődést mutatnak. Jelentős a külkereskedelem bővülése, mind az export, mind az import nő. A magyar külkereskedelmi aktívum jelentős és növekvő mér-tékű. Magyarország az árucserében a fejlettebb partner szerepét játssza, zöm-


216

mel gépipari termékeket exportál, nyersanyagokat és félkésztermékeket importál. A szerbiai magyarság jelentős gazdasági szerepet játszik a kétoldalú kapcsolatok-ban. Ennek tudható be, hogy mintegy 400 kis- és közepes méretű, magyar tőkével működő vállalkozás működik a Vajdaságban. Ezeken keresztül realizálódik a két-oldalú kereskedelmi kapcsolatok 30-40%-a. A kereskedelmi többletünk 2008-ben 795 millió euró volt.

46. ábra. A Vajdaság etnikai szerkezete, 2002

Forrás: Vladimir Varjacic

A befektetések terén jelentős változás következett be. Magyarország 2006-ban még a 6. helyen állt Szerbiában (SzNB), 2009-re a 9-10. helyre szorultunk visz-sza, ugyanis erős versenytársak jelentek meg a nyíló szerbiai tőkepiacokon. A főbb magyar befektetők: az OTP Bank, a MOL Nyrt., a Betonút Szolgáltató és Építő Zrt., a Fornetti, a ContiTech Rubber Industrial és a Masterplast Group Zrt. Az OTP jelenleg a szerbiai bankpiacon 3%-os részesedést mondhat a magáénak. A MOL benzinkutak létesítésével terjeszkedik.

Az intézményi kapcsolatok sokoldalúak és fejlettek. A testvértelepülési kap-csolatok a magyar-magyar együttműködés fontos fórumai (46. ábra). A tér-ség részt vesz a három országra kiterjedő Duna-Körös-Maros-Tisza (DKMT) Eurorégiós együttműködésben.

Magyarország Szerbiát kiemelten kezeli a magyar nemzetközi fejlesztési prog-ram (NEFE) keretében, ami erősítheti a gazdasági kooperációt is (juHásZ J. 2009)

217


A turistaforgalom a két ország között arányaiban nem jelentős. A szerb-magyar határ menti együttműködés lehetőségei jók, a reálszférában – nem mindig a statiszti-kában is látható módon – már most is jelentősek a gazdasági eredmények (kitaniCs M. – pap n. – reMénYi p, 2009; reMénYi p, 2009; kitaniCs M – reMénYi P, 2009).

Szlovénia

A szlovén-magyar gazdasági kapcsolatok az államok méretének és jellegének megfelelőek. Az adatok szerint az elmúlt években a külkereskedelemben folya-matosan jelentős magyar aktívum képződik.

A legjelentősebb magyar befektető Szlovéniában a Magyar Alumínium-ipari Rt. (Silkem timföldgyár) és a magyar nemzeti olajtársaság, a MOL Rt. A TriGránit ingatlanfejlesztő vállalat 2005-ben elnyerte az új ljubljanai városköz-pont kivitelezésének fővállalkozására kiírt 250 millió eurós tendert, ami a máso-dik legnagyobb külföldi beruházás Szlovénia történetében. A 2006-os év végén a Magyarországon befektetett szlovén tőkebefektetések értéke mintegy 18 millió euró, míg a magyar befektetések értéke Szlovéniában 25 millió euró.

Magyarországon a legjelentősebb szlovén beruházó a Gorenje, illetve kiemel-kedő beruházás még a 40 millió eurós költséggel létesített Li-Premix állati takar-mánygyár Zalaegerszegen.

A gazdasági együttműködés szempontjából kedvező körülmény, hogy 2004-től felállt a Szlovén-Magyar Határmenti Regionális Térségfejlesztési Tanács, mely a helyi, regionális gazdasági kapcsolatok fejlesztésének bázisa. A határ menti térségben élő szlovén és magyar kisebbség a kapcsolatok fejlesztésében fontos szerepet játszik.

Szlovénia megítélése a magyar turisták szemében kedvező, hegyvidékei (külö-nösen a téli időszakban) és a rövid tengerpartja növekvő számban vonz látogató-kat. Kedvező körülmény, hogy a szlovén-magyar politikai kapcsolatok probléma-mentesek, a kultúra vonatkozásában kedvezőek a hasonló történelmi tapasztala-tok, az egykori Monarchia szellemisége mindkét nemzeti közösséget átfogja.

Kapcsolati rendszerünk súlyponti államai

Magyarország számára Dél-Európa napjainkban nem képez külpolitikai, vagy külgazdasági prioritást. Ellenben a vizsgált országcsoporttal a reálkapcsolatok minden területén fejlődést mutatnak a vizsgálataink, így a térség, nem utolsósor-ban a közös EU- és NATO-tagság kötelékei miatt, felértékelődőben van Magyar-ország számára. A térségbeli államokkal kapcsolatban évről-évre jelentős keres-kedelmi aktívum képződik, a térséggel kapcsolatos kereskedelem volumene nő.

A magyar működőtőke kihelyezésben a térség, különösen pedig a Balkán-fél-sziget országai kitüntetett figyelmet élveznek. Néhány magyar vállalkozás (MOL, OTP, TriGránit, Betonút, Magyar Telekom stb.) jelentős szerepet játszik a nyu-


218

gat-balkáni privatizációs folyamatokban. Az Adria partjai mentén (Horvátország-ban és Montenegróban) magyar vállalkozások sora szerzett pozíciókat a turiz-mus-vendéglátás területén. A Magyarországra irányuló FDI terén az olaszok, a spanyolok és a törökök aktívak, de még a térségen belül listavezető olaszok is csu-pán a 8-9. helyet foglalják el egész Magyarország viszonylatában.

A turizmus területén is érzékelhető a növekedés. A magyarok térségbeli érdek-lődése jellemzően Horvátországhoz, Olaszországhoz, Bulgáriához és Görögor-szághoz kötődik. A többi országban is nő a magyar látogatók száma, de arányai-ban elmarad a fent felsoroltakhoz képest.

A nagyon különböző méretű és jellegű csoportból csak néhány olyan állam azonosítható, amelyek esetében a kapcsolatok volumene és intenzitása számot-tevő, illetve a jövőben méginkább meghatározó lesz a számunkra.

Magyarország összes dél-európai kapcsolatainak a meghatározó hányada Olaszországhoz kötődik. A történelmi jóviszony, a fejlett intézményrendszer, a relatíve nagyszámú, nyelvet beszélő közvetítő, a térség legjelentősebb gazdasági potenciálja kiemelt partnerré teszi számunkra Itáliát. Nagyok a fejlődés lehető-ségei, ami számos feladatot állít Magyarország elé. Az aszimmetriából adódóan a kapcsolatok fejlődésében a magyar érdekeltség az erősebb. Hosszabb távon az olasz kapcsolatok, bár várhatóan megőrzik elsőségüket, arányukban csökkenni fognak, és a spanyol, török, bolgár stb. politikai, gazdasági, kulturális kapcsola-tok erősödhetnek meg.

A magyar-spanyol kapcsolatokban jelentős fejlődési lehetőség van. A világ 8. gazdaságát létrehozó és a spanyol nyelvű világ felé Európának kaput nyitó, növekvő politikai súlyú országgal erősen aszimmetrikusak a magyar társadalom kapcsolatai. Az állami szinten a formálison, az alapvetőn túl, csak a turizmushoz kapcsolódóan jelenik meg. A spanyol intézményi jelenlét Magyarországon ará-nyaiban túlmutat a kapcsolatok jelenlegi szintjén. A gazdaságban egy intenzív növekedés tapasztalható, mind az FDI, mind a kereskedelem és a turizmus terén. A társadalmi, civil, önkormányzati kapcsolatok terén érződik leginkább a jövő-beli fejlődést korlátozó szűk keresztmetszet.

A horvát-magyar reláció – bár a fejlődés korlátai (már csak a méretek okán is) láthatóak – nagyon fejlett az országcsoporton belül. A problémamentes politi-kai kapcsolatok, a széleskörű kereskedelmi, befektetési és turisztikai kapcsolatok fontos, stabil és állandó partnerré teszik Horvátországot. A várható horvát EU- és NATO-tagság révén az intézményi kapcsolatok még tovább erősödhetnek.

A török viszonylatban, a jövőt illetően sok ugyan a kérdőjel (EU-tagság), de a török-magyar kapcsolatok jól megalapozottak, és minden területen dinamikusan fejlődnek. A törökök számára a magyar kapcsolatok geopolitikai és történelmi okok miatt is fontosak. Az eurázsiai ország hatalmas demográfiai és gazdasági

219


potenciállal rendelkezik, egy olyan térség határán, mely jelentős demográfiai eró-zión, strukturális átalakuláson megy keresztül az elkövetkező évtizedekben.

Az együttműködés dimenziói közül jelentősek a földrajziak és a kulturálisak is. A földrajzilag erősen tagolt mediterrán térségben a „távolság” kérdése több aspektusból is jelentőséggel bír. Nem csupán a földfelszíni távolsággal kell szá-molnunk, hanem mentálissal és finanszírozásival is. A nagy közlekedési rendsze-rek még nem képeznek összefüggő egészet, jelentősek a fehér foltok, a belső peri-fériák. A tenger szerepe az országok életében meghatározó, nagymértékben for-dulnak felé ezen társadalmak.

A nyelvi-kulturális faktor szerepe is jelentős. Ilyen a magyar kisebbség sze-repe Szerbiában, Horvátországban és Szlovéniában, a közvetítő szerepet játszó magyarországi horvát, szerb, görög, bolgár kisebbségé. A magyarság iránt egy-fajta „történelmi barátságot” éreznek a törökök, bolgárok, és részben az olaszok is. Az oktatási rendszerünk (földrajz, történelem, nyelvek) felelőssége kiemel-kedő szerepet játszik a kapcsolatok jövőbeli alakulásában.

A globalizációs folyamatokhoz alkalmazkodás a déleurópai térség egésze szá-mára feladatokat ad, részben ahhoz hasonlókat, mint amilyeneket Magyarország elé is állít. Az egész vizsgált térség periférikus helyzetű és jellegű, a modernizá-ció és a biztonság kihívásai sok tekintetben megegyeznek a magyarországéival. A globalizációs folyamatokból elsődlegesen a hátrányokat tapasztalhatják meg a déli államok, főként a fokozódó migrációt, illetve az új típusú terrorizmust.

47. ábra: Kapcsolati rendszerünk súlyponti államai Dél-Európában

1=a legintenzívebb kapcsolatokkal jellemzhető államok, 2= közepes intenzitású kapcsolatokkal jellemezhető államok, 3=csekély, vagy érdemi kapcsolatokat nélkülöző államok.



220

Szer

kesz

tette

: Pap

n.

48. á

bra:

Kap

csol

atai

nk sú

lypo

nti t

erül

etei

és v

áros

ai D

él-E

uróp

ában

221


1.Estoril (a Horthy-emigráció), 2. Taormina (Csontváry), 3. Nápoly (Endre nápolyi királysága), 4. Róma (Santo Stefano), 5. Torino (Kossuth, a turini remete), 6. Padova (egyetemi város), 7. Istria-i félsziget (üdülőhely - Abbázia), 8. Fiume (corpus separatum, magyar kikötő) 9. Trau/Trogir (IV. Béla - 1242) 10. Zára/Zadar (a magyar Dalmácia központja), 11. Ragusa/Dubrovnik (1590-1771 - a Szent Jobb), 12. Alsólendva/ Lendava (a Muravidék központja), 13. Bihac (középkori magyar végvár), 14. Jajce (középkori magyar végvár), 15. Eszék (a Baranya-háromszög és a horvátországi magyarság központja), 16.Szabadka/Subotica (a legjelentősebb vajdasági magyar város), 17. Újvidék/Novi Sad (a Vajdaság központja), 18. Nándorfehérvár/Beograd (1456), 19. Rigómező/Kosovo Polje (Hunyadi – 1448-as, második rigómezei csata), 20. Vidin (a Kossuth-emigráció egyik állomáshelye), 21. Nikápoly/Nikopol (1396-os nikápolyi csata), 22. Várna (1444-es várnai csata), 23. Rodostó/Tekirdag (a Rákóczi-emigráció helyszíne) 24. Isztambul (a Héttorony), 25.Vajdaság (a délvidéki magyarság legfontosabb lakóterülete), 26. Marsala (a Garibaldi-felkelés magyar résztvevői emléke), 27. Korinthoszi-csatorna (Türr István), 28. Sumen (a Kossuth-emigráció állomáshelye), 29. Kütahya (a Kossuth-emigráció állomáshelye), 30. Korfu (Erzsébet királyné villája), 31. Vaskapu (Széchenyi, Szapáry, a szabályozás),

Magyarország egy kis-közepes méretű állam, korlátozott gazdasági lehetőségek-kel. Figyelembe kell tehát venni a földrajzi térszervezés racionalitásában rejlő lehetőségeket is. A bilaterális, illetve multilaterális kapcsolatokat szubnacionális szinten, a közvetítő, „kapcsolati szerepű városok” és a „kapcsolati területek” szintjén is érdemes megvizsgálni.

A magyar-dél-európai kapcsolatokat a földrajzi koncentráció alapján nézve kitűnik néhány fontos kapcsolati tengely, város, hely és terület, melyeket a 48. ábrán mutatunk be. A tengelyek hagyományos és történeti jelentőségű, de récens útvonalakhoz kapcsolódnak. Ezeket ma a TEN korridorok közül az V-ös, a IV-es és a X-essel azonosíthatjuk, leágazásokkal Rómáig, Split-ig és Thesszaloniki-ig.

A térség összes fővárosa közvetítő szerepkörű, már csak az intézményes kap-csolatok szervezésének igénye és kötelezettsége miatt is. Ezen túl fontos gazda-sági, kulturális, vagy éppen biztonságpolitikai szerepű városok sorát azonosít-hatjuk, melyek részben magyarországi városok testvérvárosai. Gyakran formáli-sak ezek a testvérvárosi kapcsolatok, ezért csak a valós gazdasági kapcsolati sze-reppel bírókat vettük figyelembe (ugyanakkor érdemes számon tartani a formá-lisakat is, ezeket könnyebb megtölteni tartalommal, mint a semmiből felépíteni egyet).

Azokat a tereket, ahol a kapcsolati települések sűrű szövedéke alakult ki, kap-csolati területként ábrázoltuk a térképen. Ilyenek a vizsgálati térségben a Vaj-daság magyarlakta települések révén szürke foltként. A Muravidéken, a Bara-nya-háromszögben és a Dráva-mentén kisebb intenzitással jelenik meg, s ezért szürke pöttyözéssel jelöltük. A legjelentősebb ilyen kapcsolati terület Itáliában alakult ki, itt a testvértelepülési, az intenzív gazdasági kapcsolatok, a turizmus és a térség legjelentősebb magyar migrációs célterülete90 képez koncentrációt.

90 A nem túl megbízható statisztikák szerint is több, mint 10 ezer honfitársunk dolgozik ebben a térségben.

A magyar turisták koncentrálódása a térség egyes területein megkerülhetet-len kérdés (már csak a konzuli feladatok miatt is). A tengerparti üdülés kevésbé, a kulturális jobban, az üzleti és a rokonlátogatás keretében megvalósuló turizmus leginkább jelent valós társadalmi kapcsolatot. Valószínű, hogy tudatos magyar kulturális politikával erősíthető lenne ezekben a terekben a közvetítő, kapcsolati hatás, de ezt egyelőre nem látjuk bizonyítottnak.

Egy nagyon speciális eset még a szubnacionális külkapcsolati térszervezésben a „magyar történelmi emlékezet helyei”. Ez egy meglehetősen szubjektív kategó-ria. A jelen sorok írója által meghatározott, és a térképen ábrázolt 32 igen külön-böző „hely” nem az egyedül lehetséges összeállítás és biztos, hogy a lista nem tel-jes91. A jelentőségük abban állhat, hogy az információs társadalom korszakában egy nemzeti közösség kisebb-nagyobb csoportjában közösen meglévő tudás bár-mikor üzleti, vagy politikai valósággá válhat, a társadalmi méretű összekapcsoló-dás lehetőségévé. Éppen ezért a külkapcsolati tervezésben ezekkel számolni kell!

91 A válogatás alapja a középiskolai történelem- és földrajzoktatás tananyagában megjelenő magyar vonatkozású helyek, valamint a bédekkerek információi voltak.

223

8. a magyar-olasz viszony és a dél-nyugati korridor sajátosságai

Itália társadalom-, gazdaság- és politikai földrajzi értékelése

Az itáliai félsziget földrajzi képe

A hegyeken túl elterülő vidék, mely kincseivel, kultúrájának ragyogásával őse-inket a kezdetektől vonzotta, Itália. Az Alpok karéjától délre elterülő, sűrűn lakott, urbánus térség Magyarország számára mindig is a fejlettebb partner szere-pét játszotta. Tanulságokat, modernizációs mintát, kézzelfogható anyagi előnyö-ket kínált. Napjainkban az olasz Észak, továbbá a viszonylag későn felzárkózó Északkelet és Közép, Európa legfejlettebb térségei közé tartozik, részét képezi a centrumtérségnek (ld. „blue banan”, vagy „európai ötszög”). Kapcsolódásunk, kapcsolatunk jelentősége ezzel a főként „padániai” (Pó-vidéki) területtel ma épp-olyan fontos, mint a magyar tengeri kijárat kérdése volt egykoron.

Az alábbiakban áttekintjük ennek a földrajzi, állami, gazdasági, kulturális ala-kulatnak a főbb jellemzőit. A mediterrán térség központi helyzetű, legnépesebb, változatos felszínű félszigete az Appennini-félsziget. Itt fekszik a Mediterráneum legjelentősebb, legnépesebb állama, az Olasz Köztársaság, mely az ókor óta Itá-lia néven földrajzi egységet képez92. Szerkezeti alapját az Eurázsiai-hegységrend-szerhez tartozó, több mint 1500 kilométer hosszú Appenninek adják. Északon az Alpok vonulatai zárják le a félszigetet. A kontinentális területek mellett nagyobb szigetek, mint Szicília és Szardínia, továbbá kisebb szigetekből (mintegy 60) álló szigetcsoportok képezik Olaszország területét (Arcipelago Toscano, Arcipelago Campano, Isole Eolie, Isole Egadi, Isole Pelagie és az Isole Tremiti).

E helyen három tektonikus lemez találkozik, így a szicíliai és campaniai térség geológiai szempontból meglehetősen nyugtalan. Számos – köztük igen pusztító – földrengést jegyeztek fel a történelem során (Az utóbbi évszázadban a következők voltak jelentősek: Messina 1908-ban cunamival, Avezzano 1915, Bologna 1929, Abruzzo 1932, Belice 1968, Friuli 1976, Basilicata és Irpina 1980, Santa Lucia 1990, Umbria és Marche 1997, San Giuliano di Puglia 2002). Olyan aktív vulká-nok is fellelhetők itt, amelyek a közvetlen környezetükre veszélyt jelenthetnek.

Az olasz geográfiában, térszemléletben több nagytérségi beosztás is elterjedt. Az ISTAT (az olasz állami statisztikai hivatal beosztása) szerint öt nagytérsé-get határol le, ezek az Észak-Kelet (Trentino, Alto-Adige, Veneto, Friuli-Venezia

92 A félsziget eredetileg különböző neveket viselt. A görögök hívták fekvése alapján Esperiának (a „nap-lemente földjének”), vagy éppen Enotriának (a „borok földjének”), kiváló szőlészeti-borászati adott-ságai alapján. A terület gyarmatosítása a déli területeken zajlott. Az ott, Kalábriában élő vitulánokról elnevezett területről (Vitelia) - egy idő után a v-t elhagyva – nevezték el az egész félszigetet Itáliának.


224

Giulia, Emilia-Romagna) az Észak-Nyugat (Piemonte, Valle d’ Aosta, Lombar-dia, Liguria), a Közép (Toscana, Marche, Umbria, Lazio), a Dél (Abruzzo, Molise, Campania, Puglia, Basilicata, Calabria) és a szigetek (Szardínia, Szicília).

Az iskolai oktatásban elterjedt, részben szükségszerűen egyszerűsítő nómen-klatúra szerint a gazdasági szempontok szerint három, karakteresen különböző „régiót” (nem összekeverendő, az ugyancsak így nevezett szubnacionális igazga-tási-önigazgatási térkategóriával, melyekből 20 van, ld. regione) határoznak meg, ezek az Észak, a Közép és a Dél. Az északi nagyrégió (8 regione, melyek közül a legdélebbi Emilia-Romagna), magasan fejlett és termelékeny iparral, szolgál-tató szektorral és mezőgazdasággal rendelkezik. A gazdaság gerincét a nagyvál-lalatok adják, a foglalkoztatásban szerepük meghatározó. A Közép (6 regione, a legdélebbi Molise) esetében a kis- és középvállalkozások a meghatározóak, jelen-tős még a szerepe a mezőgazdaságnak is, és itt a legelterjedtebb és fejlettebb a kézműipar. A Dél (melyhez a szigetvilág is kapcsolódik, összesen 6 regione) tér-ségében a foglalkoztatás fő terepe a mezőgazdaság és a tercier szektor (atlante geografiCo, 2001).

Az 1990-es évek szecesszionista hangulatában publikálásra kerültek terveze-tek, elképzelések az ország felosztásáról egy északi „Padánia”, egy közép-olasz „Etruria” és a Dél-Olasz Köztársaság” között. Végül az olasz állam egyben maradt, azon áron, hogy belpolitikai kompromisszumként a regionalizálási folya-mat, referendumok sorával erőteljesen előrehaladt. A válság ugyanakkor rámuta-tott az országban meglévő határozott törésvonalakra (pap n. 1998, 2001).

A terület történelme az európai társadalmi, politikai és részben a gazdasági fej-lődés szempontjából is kiemelkedő jelentőségű. Az antik civilizációs magterület részeként hatása kisugárzott egész Európára, illetve hatást gyakorolt az egész medi-terrán térségre, beleértve az iszlám világot is. A Római Birodalom központi területe volt egészen az i.sz. 4. század végéig. Nyelve, kultúrája (a latinitás és hatása) napja-inkig meghatározza a Rajna-Duna vonaltól délre elterülő térségek életét.

Centrifugális és centripetális erők Itáliában

Az olasz államtérben ható centrifugális és centripetális erőket vizsgálva szem-beszökő területi különbségeket, egyenetlenségeket figyelhetünk meg. Kirívóan nagyok a gazdasági, fejlettségi differenciák. Az ország településhálózata is mutat bizonyos bipolaritást. Jelentős számban élnek Olaszországban nemzeti kisebbsé-gek. Közülük némelyik egységes etnikai tömbben él, etnikai alapú területi auto-nómiában, mások nagy számban, de erősen szétszórtan találhatók. Maga az olasz népesség is szignifikáns nyelvi, kulturális tagoltságot mutat. A területi differen-ciák e halmazát azonban ellensúlyozni látszik az autonómiák, a területi önkor-mányzatok rendszere, a fejlett infrastruktúra-hálózat, a területi munkamegosz-

225

a magyar-olasz viszony és a délnyugati korridor sajátosságai

tás és a kooperációs kapcsolatok szövedéke, valamint az ezek fenntartásához kap-csolódó gazdasági és politikai érdekek. Mindezeken túl világos, természeti hatá-rok övezik az országot, melyek megváltoztatását az északi szecesszionista politi-kai erők sokáig szorgalmazták. Az olasz regionális hatalmi szerep, és az európai integrációs tendenciák ezzel szemben éppen az egység fenntartását kívánták meg.

Területi-gazdasági differenciák

Az északi területeken, a korábbi századokban magas fejlettségű városi kultúra alakult ki, fejlett iparral, bankrendszerrel, szolgáltatásokkal, oktatási és műve-lődési intézményekkel. A terület közelsége az európai szívterülethez a kereske-delmi útvonalként használt hágók előterében fekvő városokra gyakorolt nagyon kedvező hatást. A 19. század végén Giolitti modernizációs kísérlete az északi területeken hatott, itt épültek meg pl. az Alpok előterében a kor legmagasabb technológiai szintjén álló vízierőművek. A Piemonte-Lombardia-Liguria térség-ben indult fejlődésnek az ipar, pl. az autógyártás, a kikötői iparok, ugyanakkor itt indult meg a mezőgazdaság korszerűsítése is, a Pó-alföldön.

Jórészt a Marshall-segélynek köszönhetően a negyvenes évek végére az olasz gazdaság talpra állt. Az 1950-es évek végének nagy „nekirugaszkodásával” ezek az északnyugati körzetek a félperifériából a centrumba jutottak. Az ún. olasz gaz-dasági csoda a legtágabban értelmezve 1951-71 között zajlott le, bár ezen belül is volt egy nagyon látványos szakasz az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején, amely kitűnt az intenzitásával.

Ez az átalakulás elsősorban a Triangolo területén hatott. A Genova-Milánó-Torino háromszögben, messze az országhatáron túl sugárzó ipari (és ezzel együtt pénzügyi, kulturális stb.) kapacitás halmozódott fel. Így az ország adminisztra-tív és szakrális központja, Róma mellett kialakult egy másik növekedési pólus, egy nem kevésbé jelentős gazdasági-pénzügyi központ, Milánó is. Ezek egymás-tól mintegy 500 km távolságban helyezkednek el.

A déli területek elmaradottságának számos oka van. Ilyenek a kedvezőtlen természetföldrajzi adottságok, mint a szélsőséges hőmérsékleti és csapadék-viszonyok, alacsony termőképességű, köves, terra rossa talajok, és az, hogy a Mezzogiorno területének 85%-át hegy- és dombvidék borítja. A kedvezőtlen körülmények ellenére a mezőgazdaság az aktív népesség magas arányát foglal-koztatja. Fennmaradt a latifundiális üzemi forma is. A modern ipar és szolgáltató gazdaság pontszerűen, elszigetelten fejlődött csupán. A társadalomban sok archa-ikus vonás maradt fenn. Az állami fejlesztéspolitika elsősorban egy pénzügyi alapon keresztül fejtette ki működését (Cassa per il Mezzogiorno, 1951-1987). A sikerek meglehetősen mérsékeltek maradtak. Az Észak-Dél különbség napjain-kig, meghatározó módon fennáll.


226

Az 1980-as években egy újabb „take off „ ezúttal az északkeleti és a középső régiók területén okozott jelentős növekedést, s ezúttal a kisvállalkozások szférájá-ban produkált nagy exportsikereket. Ezzel újabb területi minőségi különbség ala-kult ki, amelyet a szakirodalomban Harmadik Olaszországként emlegetnek (Hor-VátH gY. 1993).

Államterület erősen polarizált, kettős „core area “-val

Az itáliai-félsziget két magterülettel rendelkezik. Ősi, centrális elhelyezkedésű core area-ja Latium, Róma központtal. Ennek alapja Róma hagyományos politi-kai, kulturális szerepe Itáliában, valamint az ókorban játszott államépítő szerepe, az ehhez kötődő hagyomány. A jelenlegi olasz állam magterülete ezzel szem-ben a központi területtől jelentős távolságban, a Pó-alföld területén található. A Risorgimento mozgalma ugyanis, éppen Rómával szemben, a piemonti terület-ről (Genova-Torino, utóbb még Milánó) kiindulva tudott győzelemre jutni. Itt ala-kult ki az a gazdasági, kulturális és katonai erő, amely lehetővé tette, nemcsak az egység kivívását, de az állam hatékony megszervezését is. Az olasz államot első évtizedeiben erőteljesen meggyengítő ellentét (a római kérdés) tulajdonképpen a két core area közti rivalizálást jelentette. Az 1990-es évtized válságát vizsgálva ugyancsak felismerhető ez az ellentmondás.

Az olasz városhálózat nagy múltra tekint vissza és talán emiatt is igen egyen-letes. A városhierarchia csúcsán két város áll, a három millió lakosú Róma és a másfél millió lakosú Milánó. A városhálózat arányos képet mutat, ugyanakkor Milánó agglomerációja kétszer akkora, mint Rómáé.

A határok

Olaszország a határok szempontjából szerencsés helyzetben van. Határait majd-nem mindenütt a természet jelölte ki: a tengerpart és Európa legmagasabb hegy-vidéke alkotja. A határokkal kapcsolatos korábbi viták és konfliktusok az északi, tenger menti területekre irányultak. Itt nincs vitathatatlan, világos határvonal, ezeknek a területeknek a stratégiai jelentősége is nagy (Nizza, Trieszt és Fiume).

Az olasz állam eddigi történetében a főbb vitatott határszakaszok: az olasz-osztrák határ dél-tiroli szakasza (Trentino-Alto-Adige térségében), Isztria tér-sége, az olasz-szlovén határ (Gorizia térsége), Savoya és Nizza környéke, vala-mint a tengeri határok tekintetében a dalmát szigetek egy része.

Területi követelések napjainkban nincsenek a külpolitikai ágendán, ugyanak-kor a tengeri határokra jelentős migrációs nyomás nehezedik (a Balkán, illetve a Földközi-tenger déli térségéből). A fundamentalista iszlám terrorizmus a határ-őrizet (beleértve a repülőterek) újraértékelését veti fel.

227


Nemzeti kisebbségek

Az 58 milliós Itáliában a honos nemzeti kisebbségek a népességnek mintegy 5-6%-át adják. Az 1998-as nyelvtörvény 12 kisebbség nyelvét részesítette védelemben (szárd, német, friulán, albán, katalán, ladin, francia, provanszál, okcitán, görög, szlovén, horvát) A legjelentősebb kisebbség az 1,3 milliós szárd, politikailag leg-aktívabb a dél-tiroli német (osztrák) kisebbség, amely mintegy 300 ezer főt szám-lál Alto-Adige tartományban. Az északnyugati, határ menti területeken élnek a pro-vanszálok és okcitánok, Valle d’Aosta francia ajkú, (összesen kb. 200-250 ezer fő). Ugyancsak északon, a határ mentén élnek a ladinok és friulánok (kb. 550 ezer), illetve Friuli-Venezia Giuliában a szlovén kisebbség (kb. 80 ezer). A horvátok Molise-ben (3000) települtek meg évszázadokkal ezelőtt. A félsziget déli részén, illetve Szicíliában, kisebb foltokban albánok (kb. 300-350 ezer) és görögök (kb. 20-30 ezer) is élnek (Puglia), korábbi telepesek leszármazottai. Szardínia északnyu-gati részén, Alghera városának környékén él a mintegy 15-20 ezer katalán.

A modern idők jelensége az külföldi állampolgárságú lakosok tömeges megje-lenése az országban. Napjainkban mintegy 3,9 millió külföldi rezidenst tartanak Olaszországban nyilván, ehhez még jelentős létszámú illegálisan ott tartózkodót is hozzá kell számolnunk. Többségük Afrikából, főleg a Maghreb országokból, Egyiptomból, Etiópiából, Szomáliából, Nyugat-Afrikából érkezett. Az 1990-es években Albániából és a volt Jugoszlávia területéről, legújabban Ukrajnából is sokan jöttek. A Romániából érkezett részben cigány nemzetiségű migránsokkal több összeütközésre is sor került. A magyarok száma nem nagy, 8-10 ezer főre becsüli létszámukat az ISTAT.

A vendégmunkások, illetve a gazdasági menekültek a nagyvárosokban, a kikötővárosokban (halászok, hajósok, kikötői munkásak), illetve a Dél mezőgaz-dasági területein töltenek több-kevesebb időt (szezonmunkások), vagy éppen ott telepedtek meg. A migránsok száma nagyon gyorsan nő. Évente több százezer (akár félmillió) fővel is gyarapszik létszámuk. Az illegálisan az országban tartóz-kodókról nincs biztos adat, számuk meghaladhatja az egymillió főt is.

Az olasz nemzeti egység kérdése

A kisebbségi kérdésnek van egy másik, kevésbé nyilvánvaló problémaköre. Az olasz népesség kevésbé homogén, mint más, hosszabb idő óta egy nemzeti keret-ben élő nép. Mind nyelvileg, mind kultúrájában erősen megosztott, aminek csak egyik oka a viszonylag rövid idejű történelmi együttélés.

A területi differenciák is jelentősek. Az egyes nyelvjárások nagymértékben különböznek egymástól. Legnagyobb különbségek a szigeteken tapasztalhatók. A Szicíliában és a félsziget déli részén beszélt nyelvjárások esetében is mind a kiejtést, mind a szókincset illetően jelentős eltérést tapasztalhatunk az északi és


228

a középső területekkel összehasonlítva. Mindezekhez erős regionális identitás kötődik, ami a politikai küzdelmekben is szerepet kapott. Ezeket a különbsége-ket már az államrendszerben is elismerték, amikor a két nagy sziget és a három szárazföldi, – jelentős részben nemzeti kisebbségek által lakott – regione autonó-miát kapott. Az olasz irodalmi nyelv elterjesztésében a közép-európaihoz hasonló módon az oktatás, a televízió és a hadsereg játszotta a legnagyobb szerepet. Az 1998-as nyelvtörvény a dialektusok védelmét nem biztosította. Az 1990-es évek politikai felfordulása rámutatott a regionális tudatok politikai jelentőségére.

A nemzeti egység kérdésének egy másik aspektusa az Itálián túl élő olasz-ság kapcsolódása az anyaországhoz. Becslések szerint mintegy 50 millió olasz, illetve olasz felmenőkkel rendelkező él a világ különböző részein, mint emigráns, vagy vendégmunkás, a legtöbb már második, harmadik generációs áttelepülő. Legtöbben az Egyesült Államokban, Argentínában, Ausztráliában, illetve Nyu-gat-Európa több országában. Az anyaországi, családi kapcsolataik általában erő-sek. Jelentős részük nyelvi, kulturális szigetekben, szegregáltan él.

Szecesszionista mozgalmak és napjaink politikai rendszere

A nemzeti kisebbségek a peremterületeken hoztak létre kisebb, időszakosan sze-cesszionista programot is vállaló szervezeteket. Ezek a szervezetek nem jelentet-tek/jelentenek komolyabb fenyegetést az olasz állam területi egységére. Szerve-zeti rendszerük, tevékenységük viszont az 1980-as években mintát adott a szer-veződő autonomista ligáknak.

Legjelentősebbek a német nyelvű népességet képviselő (Sudtiroler Volkspartei) és a francia (Union Valdotaine) szervezetek voltak, de létrehozták szervezeteiket a szárdok, és a Trieszt környékén élő szlovénok is (Vallauri, P. 1994). Létre-jött néhány kisebb, nem etnikai alapon szerveződött autonomista szervezet, pl. a Moviment Communita (Triesztben) is.

A ligák a mind nagyobb függetlenség jelszavát tűzték zászlajukra, a római bürokráciával szemben. Az elkülönülés alapja az eltérő sajátos út, identitás, amely mögött több évszázados eltérő gazdasági és kulturális fejlődés áll. A Lega Nord jelentős politikai szerepre és meglehetős népszerűségre tett szert az 1990-es években. Nagy sikereket ért el a helyhatósági választásokon, bekerült a római par-lamentbe, és a Silvio Berlusconi vezette kormányokban koalíciós partnerként vett részt. A retorikája az utóbbi években sokat szelídült, súlya is lecsökkent azzal párhuzamosan, ahogyan az államrendszerben a regionális elemek megerősödtek.

Úgy tűnt, hogy Olaszország lakosságának több mint 80%-a magáévá tette az egységes olasz állam ideáját, ami az állam egységének a legfőbb garanciája. A lokalitások azonban jelentősebb szerepet, nagyobb teret követelnek maguknak a kialakuló új olasz államstruktúrában.

229


Napjainkban, a magyarországihoz hasonló módon, erőteljesebb a bal-jobb megosztottság, szocialista, kommunista, zöld erők állnak szemben a keresztény-demokrata és a nacionalista erőkkel. Utóbbiak mellett a Pó-vidék regionális érde-keit képviselő jobboldali Északi Liga is felsorakozik. Ugyanakkor a politikai erők különböző térségekben erősek, így a pártpolitikának nem jelentéktelenek a terü-leti aspektusai sem. A pártok helyét Olaszországban egyre inkább a változó tar-talmú és összetételű pártszövetségek veszik át.

A nagytérségi hely problémái

A 19. század során, sok tekintetben ellentmondásos körülmények között létrejött, hosszú időn át végletesen megosztott Itália nemzetközi szereplését napjainkig jel-lemzi az a törekvés, hogy a világ meghatározó hatalmai között a helyét megta-lálja. Ez a törekvés máig eredménytelen maradt. Ennek sokféle oka van, de a föld-rajzi összefüggései sem jelentéktelenek.

Méret: Európában Németországtól némileg elmaradva, Franciaországgal, és az Egyesült Királysággal hozzávetőleg azonos területi és demográfiai súly-lyal jött létre. A nagyhatalmi egyenrangúság igénye és az erre irányuló politika (a gyarmatbirodalommal rendelkező európai versenytársakhoz való méricskélés) gyarmatszerzési kalandokba, birodalomépítési törekvésekre kényszerítette Itá-liát. A Risorgimento „befejezése” az északi határterületek mentén hódító (Iszt-ria, Fiume, Dalmácia, Nizza környéke) területnövelő törekvésekbe, a demográfiai nyomás és a nagyhatalmi attitűd afrikai (Etiópia, Szomália, Líbia stb.) gyarmat-szerzési kalandokba sodorta.

Gazdasági potenciál: Az Európai Közösség alapító tagjaként, majd az északi területek sikeres modernizációját követően a G8-as csoportba került. Gazdasági mutatóit tekintve az 1980-as évek végén egy időre az Egyesült Királyságot is maga mögé utasította. Az 1990-es évekre a lendület kifulladt, a gazdasági sike-rek alapját képező olasz vállalatok nem tudták fenntartani piaci versenyképessé-güket, a nemzetgazdasági mutatók romlottak. Az olasz gazdaság az 1990-es évek gazdasági paradigma-váltását nem tudta jól kezelni.

Demográfia: Az olaszok (illetve olasz identitásukat valamiképpen őrzők) száma meghaladhatja a százmilliót is világszerte. Ezek kb. 40%-a a nemzeti szállásterüle-ten kívül él, általában nem elszigetelten, hanem közösségekbe szerveződve, családi kötelékeik pedig sok esetben a fél világon átívelve képeznek hálózatot. Ez a tényező az olasz nemzeti közösségnek jelentős előnyöket biztosít. Különösen az Amerikai Egyesült Államokban élő olaszok képeznek nagyon erős lobbi-erőt.

Kulturális súly: Napjaink nemzetközi politikájában a kulturális erő növekvő jelentőségű. Az itáliai kulturális örökség és kulturális produktum valós súlyát a világban nehéz megbecsülni. Néhány számszerűsíthető mutató segíthetne (az


230

UNESCO Világörökség listáján szereplő itáliai helyszínek, az aukciókon forgó itáliai mesterek műveinek aránya, az itáliai kulturális turizmus vagy a kulturális gazdaság részaránya a világpiacon stb.), de különösebb számítások nélkül is vilá-gos, hogy ez a kulturális reprezentativitás az olaszok területi, demográfiai, gaz-dasági és ezzel összefüggésben a politikai súlyát is jelentősen meghaladja. A vilá-gon működő mintegy 90 állami kulturális intézet az olasz nemzeti reprezentati-vitás erős bástyája.

49. ábra: Olaszország a geopolitikai erőtérben

Szerkesztette: Pap N. 2001. Törésvonalak Dél-Európában. p. 81.

231


Stratégiai fekvés: A Földközi-tenger medencéje az elmúlt évezredekben több-ször is szerepet, jelentőséget váltott, egészében pedig geopolitikai jelentősége csökkenő tendenciát mutat. Rövidebb periódusokban ezzel ellentétes tendenciák is megfigyelhetők, ilyenkor a térség központi fekvésű és legjelentősebb hatalma, Itália is felértékelődik. Mint a geopolitikai fejezetben ezt részleteiben is kifejtet-tük, időszakonként az Észak-Dél (fejlett-fejlődő), máskor pedig a Nyugat-Kelet (tengeri-kontinentális, atlanti-eurázsiai, demokratikus-kommunista stb.) hatalmi játszmákban kerül előtérbe a térség. A nyugat-balkáni konfliktusokban való olasz részvétel, a migrációs nyomás (l. mediterrán Rio Grande), az iszlámista terroriz-mus veszélye, az energiabiztonsági problémakör stb. keretében Itália mint egy fontos támaszpont, vagy mint egy fontos mellékhadszíntér vesz részt, (különö-sebb lelkesedés nélkül) a folyamatokban.

Olaszország nemzetközi tekintélye az utóbbi időszakban megtépázódott, ese-tenként kifejezetten szerencsétlen akciói miatt jelentősen megkopott, a belpoliti-kai vitáik szerint sok esetben személyes, illetve vezetési hibák miatt. Fontosabb-nak tűnik azonban a világos és következetes külpolitikai stratégia, és a belső kül-politikai konszenzus hiánya. Az erős belső politikai megosztottság, valamint az a körülmény, hogy a belső aszimmetriák kezelése ma is óriási erőfeszítéseket kíván, magyarázza azt, hogy Itália a nemzetközi küzdőtéren lehetőségei alatt teljesít.

A magyar-olasz relációt ebben a tágabb keretben szükséges értelmeznünk. Sem Olaszország, sem Magyarország számára a másik állammal kialakított kap-csolat nem képez prioritást. Annak ellenére, hogy mindkét fél tagja az Európai Uniónak és a NATO-nak, továbbá nincsenek a kétoldalú viszonyt megterhelő konfliktusok, sőt, a két nép viszonya kimondottan kedvező, egymás értékelése pedig pozitív, a kapcsolatoknak nincs olyan dimenziója, mely jelentős ütemű fej-lődésről tanúskodna. Mérsékelt sikerek csupán a gazdasági területen figyelhetők meg csupán, messze a lehetőségek alatt. Jelentős aszimmetria áll fenn a két állam viszonylatában. A magyar érdekeltség érzékelhetően nagyobb, ez azonban nem mutatkozik meg az aktivitásban. A két állam közös kül- és biztonságpolitikai pri-oritásai a Balkánhoz kapcsolódnak, ugyanakkor az alakuló magyar EU-s szerep-vállalásból adódóan a magyar mediterrán politika alakításában is szükséges az álláspontok tisztázása.

A 2007-es évben elkészült magyar Európai Külkapcsolati Stratégia tisztázza a magyar diplomácia előtt álló feladatokat, helyenként igen konkrétan, államon-ként, térségenként megfogalmazott célokkal. Olaszországot – az EU egyik leg-jelentősebb tagállamát – ebben a dokumentumban, a helyzetet jellemző módon, egyáltalán nem jegyzik.

A stratégia létrehozása kapcsán elkészült és bemutatott háttértanulmányok-ban, elemzésekben parciális formában jelenik meg, nem mint partner, hanem a


232

nemkívánatos tendenciák példaterületeként (pl. a migrációs politika és az ener-giapolitika révén). A magyar szubregionális kapcsolatok lehetséges alakítása kap-csán, ebben a dimenzióban az északolasz régiók megjelennek az osztrák, bajor, szlovén, horvát, szlovák stb. térségek mellett.

A magyar-itáliai/olasz kapcsolatok változó jellege és szemlélete

A magyar-olasz kapcsolatok a földrajzi gondolkodásban is sok tekintetben, és meglehetősen mély nyomokat hagytak. Az Isonzó/Soca völgyén át, az i. sz. 898 őszén a velencei síkra leereszkedő keleties viseletű lovascsapat Pannónia földjé-ről érkezett, a Dráva, a Száva és a Muraköz felől nyomult dél felé. Az útvonalat az elmúlt évszázadokban különféle, Itáliába benyomuló hódítók (hunok, avarok stb.) használták, eredetileg pedig még a rómaiak építették ki, és nevezték el Via Postumia-nak. Ettől kezdve viszont évszázadokra az ő nevüket fogja hordozni, mint a „magyarok útja”, másképpen a „Strada Ungarorum” (jásZaY M. 1990).

A 898 és 954 közötti időszakban az átvonulásokkal együtt 33 Itáliát érintő hadjáratról készült feljegyzés. Ezek sorában a félsziget déli részébe is eljutottak a kalandozó magyarok, általában mint valamely helyi hatalmasság szövetsége-sei. Így a térségről alapos ismeretekre tettek szert, jelentős mennyiségű „ismere-tet közvetítő anyagot” (zsákmányt), továbbá hadifogolyként, rabszolgaként itáli-aiak sokaságát szállították újonnan szerzett hazájukba. A korabeli itáliai kultú-ráról átfogó ismeretekkel rendelkeztek és az „európai integrációjukban” ezekre támaszkodni tudtak.

Az olasz földrajzi névanyagban fennmaradtak ennek az időszaknak az emlé-kei. Lóngara (Vicenza mellett), Ongarina (Verona mellett) és Vogarisca (Gorizia mellett) egyaránt a magyarokról kapta nevét. Még évszázadokig használták a „magyar gázló”, „magyar kikötő”, „magyar part”, „magyarok tábora” stb. kifeje-zéseket Észak-Itália egyes vidékein, Bologna és Mantova egy-egy külvárosát még a 13. században is Ungariának hívták (jásZaY M. 1990).

A kultúrtörténeti emlékek sora is tovább őrizte a magyar kalandozások egy-értelműen negatív nyomát. Így például az olasz nyelvű irodalom egyik legko-rábbi, ekkor keletkezett verses emléke, a modenai városi őrség dala tartalmazta a híressé, hírhedtté vált könyörgést, „A magyarok nyilaitól ments meg (Uram) min-ket!”. A Strada Ungarorum végén, a Borostyánút kezdetén, az Aquileia-i román stílusú katedrális altemplomában található a bizonytalan eredetű, de valószínű-leg kalandozó magyar harcost ábrázoló kép. A későbbiekben ez a negatív imázs, a kapcsolatok megváltozott jellegének megfelelően változott.

A magyarság számára Itália tehát a honfoglalás kora óta viszonyítási pont a külgazdasági kapcsolatok terén. A kárpát-medencei megtelepedés dunántúli sza-kasza is a már említett itáliai felderítő hadjárathoz kapcsolódott.

233


Az alapvető jelentőségű középkori szarvasmarha-kereskedelem megszervezé-sében a bizánci és a délnémet piac mellett a harmadikként jelent meg Észak-Itá-lia. Később a kereszténység felvételével (melynek emblematikus személyisége a velencei származású Gellért/Gherardo püspök volt) és a Rómához csatlakozással az ipar- és luxuscikkek kereskedelme is fellendült, melyben Velence játszotta a fő szerepet.

A magyar kora középkor folyamán (a 15. századig) folyamatos vetélkedés jel-lemezte a magyar-velencei kapcsolatokat, amelynek tétje a dalmáciai városok feletti uralom, azok adója, valamint a politikai és gazdasági jelentőségű tengeri kijárat kérdése volt.

Szükséges megemlíteni, hogy a vetélkedés mögött tágabb, stratégiai törekvé-sekből fakadó ellentét is meghúzódott. A korszak uralkodó magyar külpolitikai/geopolitikai törekvése a balkáni térnyerés volt. Ezt az időről időre területi követ-kezményekben is megnyilvánuló folyamatot jól kifejezték, és az igényt fenntar-tották a magyar királyok ún. igénycímei. Velence – mint a korszak egyik nagyha-talma – erőteljes balkáni politikát fogalmazott meg, ezen a területen a két hata-lom riválisa volt egymásnak.

A korszak másik külpolitikai törekvése az északnyugati térség felől megjelenő hódítók elleni feltartó-, illetve védekezőpolitika volt századokon át. A kortársak és az utókor nem tud elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy az eszményi útvonalat jelentő Duna-völgye milyen szerepet játszott ezekben a folyamatokban. A magyar külpolitikai törekvéseknek, illetve a Magyarországot érintő nemzetközi törekvé-seknek a földrajzi értelemben vett fő tengelye az északnyugat-délkeleti irány. E mellett más irányok alárendelt szerepet játszottak.

Így a vázolt fő vonulat mellett a más irányú, keleti, északi és déli, a Kárpá-tokon túli területekkel esetlegesen alakult a kapcsolat (Bár ezen belül a tatárjá-rás katasztrofális következményű volt). Főként az Anjou-uralkodók idején erőtel-jes itáliai érdeklődés is jellemezte a magyar államot. Fellendült a kulturális csere, a katonai, tanulási és szakrális célokból utazók forgalma is. Végül a Balkán felől megjelenő oszmán hódítás írja felül ezt a modellt.

A magyar-velencei háborúk Velence győzelmével zárultak le Zsigmond ural-kodása (1387–1437) idején. A feleket aztán összefogásra készteti a török előre-nyomulás. Az ország mintegy harmada török uralom alá került és maradt mint-egy másfél évszázadra. A maradék is két részre szakadt, az ún. királyi Magyar-országra, melyet a magyarság által – véleményem szerint – mindig is idegennek tekintett Habsburgok uraltak, és a török függőségbe került Erdélyi Fejedelmeségre.

Erdély gyakorlatilag geopolitikai pufferzónába került és fenntartotta a korlá-tozott magyar államiságot. Külpolitikai érdeklődésében – protestáns uralkodó-inak és elitjének orientációját követve – az északi és nyugati kapcsolati terület


234

értékelődött fel (a szomszédsági politikán túl!), nem pedig a katolikus Itália. Az ún. Királyi Magyarország Habsburg-uralom alatt az örökös tartományok segítsé-gével tartotta fel a török hódítókat. A védekező, majd a felszabadító harcokban fél Európa segítségére szükség volt, és a szükséges erőforrásokat csak Közép- és Nyugat-Európából tudták mozgósítani. Itt meghatározó kapcsolatok a katolikus, németajkú területekkel alakultak ki.

A korábban egyre nagyobb súlyt kapott itáliai kapcsolat jelentősége vissza-esett. Külpolitikai jelentőségét részben elveszítette, de a kulturális és gazdasági szerepe megmaradt, ha annak intenzitása csökkent is.

Az ellenreformáció időszakában nagy szerepet játszott a kapcsolat alakulásá-ban a bolognai egyetemhez kapcsolódó Collegium Ungaro-Illiricum. Az intéz-mény 228 évig működött, hozzávetőlegesen fele horvát, fele magyar diákság-gal, majd a felvilágosodott abszolutista II. József (1780–1790) számolta fel. A római Collegium Hungaricum-Germanicum szerepe is hasonló volt. Az ezekben az intézményekben tanult, állami és egyházi tisztségeket betöltő művelt ember-fők az itáliai kulturális hatások elsőrendű közvetítőivé váltak Magyarországon és kapcsolt részein.

A felvilágosodás új korszakot képezett a magyar-itáliai kapcsolatokban is. A magyar költő Batsányi János szállóigévé vált sorai „vigyázó szemeiteket Párisra vessétek”, új, a korábbiakat felülíró eszmei viszonyítási pontot képezett.

A 18. században a Habsburgok birodalmába integrálódott magyar területek újraformalizálták gazdasági és kulturális kapcsolataikat Itáliával. Ez a kapcso-lat a modernizáció előrehaladásával egyre intenzívebb lett, és a 19. században újabb csúcspont következett be. A nemzeti szabadságküzdelmek93 kulturálisan és politikai értelemben hozták közelebb a két népet, a közlekedési infrastruk-túra fejlesztése (főként a vasút, illetve a tengerhajózás fejlődése) pedig gazdasági értelemben képezett erős kapcsolatokat. A szakaszt az első világháború (mely-ben ellenségként állt egymással szemben a magyar és az olasz állam), és a törté-nelmi Magyarországot megcsonkító trianoni békediktátum zárta le. A két állam a korábbi „szomszédi” helyzetből „messze került” egymástól. A Fiume térségé-ben némi túlzással etnikailag is összeérő, de államterületi szempontból ténysze-rűen kapcsolódó két országot egymástól a háború utáni rendezés több száz kilo-méter távolságra tolta el.

A két világháború közötti időszakban az újra szuverénné vált magyar állam számára – a köztes-európai pufferzónából és az ellenséges szomszédállamok gyűrűjéből – 1927-től az olasz gazdasági, politikai és kulturális kapcsolat jelen-tett valamiféle kiutat, mozgástere behatároltságából következően. A magyar-olasz viszonyban ez az időszak a legintenzívebb szakasz. Végül az újabb világégésbe 93 Kossuth, Türr István, a Magyar Légió stb.

235


együtt sodródtak bele, melyből vesztesen kerültek ki, de sorsuk eltérően alakult, a bipoláris világ ellentétes táboraiba integrálódtak. A sors fintoraként „egymás-nak kijelölt” ellenségként teltek el a következő évtizedek. Ezalatt mindkét állam véghezvitt egy modernizációs programot. Itáliában piacgazdasági struktúrák ala-kultak ki, és az 1980-as évekre a világ legfejlettebb államai közé zárkózott fel. Magyarország modernizációja kevésbé volt sikeres és legalább annyira ellent-mondásos, mint a háromszor akkora területű és hatszor akkora népességű és erő-sen tagolt Olaszországé.

Az államszocializmus második felében az Alpok-Adria-együttműködés kere-tében olyan kapcsolatok, kooperációk alakultak ki szubnacionális szinten, éppen a dunántúli megyék részvételével a két ország között, amelyek államközi viszony-latban, az uralkodó geopolitikai ellentmondások miatt, elképzelhetetlenek voltak. Az együttműködés hozzájárult az 1988-91 közötti orientációs és társadalmi-poli-tikai fordulathoz.

Az ún. rendszerváltozás időszaka nemcsak a poszt-szocialista térség részeként Magyarországnak, de a hidegháborús logika által kimerevített politikai struktú-rájú Olaszországnak is hatalmas megrázkódtatást okozott (a Tangentopoli bot-ránya, a „Tiszta kezek” mozgalom) (pap n. 1998, 2001). Az egységesülő euró-pai gazdasági térségben történtek kezdeményezések (főleg olasz részről) és a két térség elkezdett közeledni egymáshoz, szubregionális szerveződéseket kreálva (Pentagonale, Hexagonale, Közép-Európai Kezdeményezés).

Az eredmények a várakozásokhoz képest azonban jelentősen elmaradtak. Az egyébként fejlődő kapcsolatok kulturális, politikai és gazdasági okok miatt a lehe-tőségek alatt teljesítenek, mind Magyarországon, mind pedig Itálián belül jelentős területi diszparitásokkal.

Összegezve: a magyar-olasz külpolitikai reláció egy olyan ciklikusan változó kapcsolat, melyben az egymás felé fordulás, a kapcsolatok fejlesztése a fő külpo-litikai trendekhez képest az alternatíva keresését jelenti! A viszonyrendszerben a kulturális elemek szinte folyamatosan magas szinten reprezentáltak és a gazda-sági kapcsolatrendszer is változó súllyal, de intenzív volt (pap n. 2007).


236

30. táblázat: A magyar–itáliai területi kapcsolatok és a délnyugati-korridor történeti-földrajzi kronológiájának vázlata 1920-ig

Idő Esemény

Kr.u. 1. század

A Borostyánút bronzkori előzmények után – Aquileia és Vindobona/Arrabona között – szilárd útburkolatot kap. Számos ága közül az egyik abban a térségben halad át, amelyet tanulmányunkban vizsgálunk, a pannon térség nyugati határvidékén.

Kr. u. 1-4. század A Római Birodalom kiépíti a dunai limest és a hadiutak rendszerét.Kr. u. 7. század eleje Szláv (horvát) betelepülés az Adria menti térségbe.895-900 A magyarok elfoglalják a Kárpát-medence Dunától keletre eső részét.

899

A bajorok biztatására az Arnulf uralma alatt álló Pannónián át magyar sereg indul Lombardiába. Az év során a Lidón keresztül (eredménytele-nül) megközelítik Velencét. Legyőzik az itáliai király seregét. Arnulf az év végén meghal.

900

A hazatérő sereg elfoglalja Pannóniát, az év végére az egész Kár-pát-medence magyar uralom alá kerül. Ez évtől kezdődően rendszeressé válnak az itáliai hadi vállalkozások, magyar csapatok általában, mint szövetségesek vesznek részt a helyi háborúkban (951-ig).

966 Velence megszerzi a dalmát városokat.

1091

I. (Szent) László, Zvonimir (Trpmirovic) horvát király özvegye, (nővére, Ilona) hívására bevonul a tengermelléki Horvátországba, elfoglalja Tengerfehérvár kikötőjét, címei közé pedig felveszi új hódításai, Szlavó-nia (Horvátország) és Moesia (Bosznia?) nevét. Megalapítja – a kalocsai érsekség körébe sorolva - a zágrábi püspökséget.

1093-tól Megindulnak a keresztes hadjáratok, melyek ráirányítják a figyelmet a Magyar Királyság nemzetközi környezetére.

1102

I. (Könyves) Kálmánt Biográdban (Tengerfehérvár) horvát király-lyá koronázzák, ezzel jogi megalapozást nyer a több, mint 800 éves hor-vát-magyar együttélés. (Horvátország 1918-ig a magyar korona uralma alatt marad.)

1105 Kálmán elfoglalja a déli Tengermelléket (Zára, Trau és Spalato) vala-mint a dalmát szigeteket. Horvátország élére kormányzót (bán) állít.

1115-től Velence első hadjárata Dalmácia visszafoglalására.

1420

Hosszú I. (Luxemburgi) Zsigmonddal folytatott háborúskodás után Velence visszafoglalja Dalmáciát. Ebben az évben elfoglalja Trau és Sebenico városát is. Ezzel a magyar Tengermellék mindössze a Frangepánok néhány birtokára szűkül (Tersact, Buccari, Veglia).

15. század második fele

Mátyás uralma alatt, elsősorban házassága révén Beatrice d’Este-vel az itáliai kapcsolat újabb jelentőséget kap, de nem annyira a reálfolyama-tokban, mint inkább kulturális hatásában.

15.-17. század Az Oszmán Birodalom elleni védekezés időszaka. Erődök sora védi a tengerparti területet és a maradék Horvát- és Magyarországot.

16. század közepétől

A maradék Horvátország és Szlavónia területén létrehozzák az első ún. határőrvidéket. A török kiűzetését követően a déli határ teljes hosszában kialakítják rendszerét. Több ütemben, a kérdéses területen 1871 és 85 között fokozatosan szűnik meg a határőrvidéki rendszer.

237


1717 Fiume és Trieszt egyaránt szabad kikötővé válik, a Habsburg Birodalom keleti, tengeri kereskedelmének kijelölt hídfői.

1728-30Használatba kerül a Karszton átvezető műút, a Károly út, mely a garni-zonvárosnak épült Károlyvárost kötötte össze Fiumével, illetve a Triesz-tet Fiumével összekötő Karolina út.

1779Fiume Mária Terézia rendeletére „corpus separatum”. Állami szinten fogalmazódik meg a történelmi Magyarország tengeri kikötőjének fej-lesztési igénye.

1797 A Velencei Köztársaság önállósága megszűnik, előbb francia, majd az 1815-ös Bécsi Kongresszust követően osztrák kézre kerül.

1811 A Lujza-út létesítése Károlyváros és Fiume között, a túlságosan mere-dek Károly-út helyett.

1840-es évek „Tengerre magyar!” Kossuth és Széchenyi vitája a világpiachoz való kapcsolódás tárgyában.

1848-1868 Fiume Horvátországhoz tartozik, majd „ideiglenes megoldásként” visz-szakerül Magyarországhoz.

1857 Átadják a Bécs-Laibach-Trieszt vasútvonalat.

1870-től

Fiume megyét (a város és szűk környéke nélkül) Horvátországhoz csa-tolják. Fiume város hivatalos nyelve az olasz, a királyt képviselő kor-mányzó hatásköre tengerészeti kérdésekben kiterjedt a magyar-horvát tengerpartra is.

1873Befejeződik a Budapest-Zágráb-Ogulin-Fiume vasút építése. Ezzel a kikötő a Monarchia keleti felének (a Magyar Királyság) elsőrendű ten-geri kapujává válik.

1918.Horvátország, Szlovéniával együtt az SzHSz Királyság részévé válik. Fiume szabad város státuszt kap (1924-ig), majd Olaszországhoz csatol-ják.

1920. június 04.Az 1. világháborút Magyarország számára lezáró trianoni békediktá-tummal több száz kilóméterre kerül egymástól a magyar és az olasz állam.


Eltérő földrajzi szemlélet a magyar és az olasz geográfiában

A magyar és olasz középiskolai földrajz tankönyvek térszemlélet-különbsége

A viszonylag szűk körben forgatott szakkönyvek nem adnak képet arról, hogy a szélesebb társadalmi csoportoknak milyen a földrajzi gondolkodása, illetve milyen az egymásról alkotott képe. Ennek vizsgálatára egyfajta lehetőséget ad a társadalom többsége által igénybe vett és tartalmában is bizonyos állandóságot mutató középiskolai oktatás vizsgálata. Az alábbiakban összevetjük egy olasz és egy magyar középiskolai földrajzi tankönyv tartalmi elemzésén keresztül a két nép és állam egymásról alkotott képét.

Napjaink egyik általánosan használt magyar középiskolai földrajz tankönyve (proBáld f. 2002) Olaszországot az Európai Unió államai csoportjában mutatja be,


238

a Vatikánnal egy fejezetben. A 226 oldalas, az egész Földet regionális tagoltságban tárgyaló kötetben négy oldal terjedelemben foglalkozik Itáliával (ezen belül a Vati-kánt mintegy fél oldalban mutatja be). A szöveget egyetlen térkép egészíti ki, mely az Észak-Dél tagoltságot értelmezi a munkanélküliség és az egy főre jutó GDP alapján. Az ország bemutatásában a gazdasági szempontok a hangsúlyosak.

A főbb tartalmi elemek:• a természeti adottságok,• a gazdag és a szegény Itália kettőssége,• az iparosodott északi és az elmaradott mezőgazdasági jellegű déli területek,• néhány nagyváros gazdasági funkciókhoz kapcsolódó egy-két mondatos

bemutatása,• a Vatikán mint a világ legkisebb szuverén állama, műemlékegyüttes és a kato-

likus egyház központja,• a kiemelt összegzés Olaszország gazdaságföldrajzi alapvonásait foglalja össze.

Összességében megállapíthatjuk, hogy a tankönyv konzervatív szemléletben készült (indusztriális társadalmat mutat be ott, ahol már nincs olyan) és a regioná-lis gazdaságföldrajzi hagyományok szellemében íródott. Leginkább kifogásolható benne, hogy túl kevés figyelmet szentel a társadalom azon problémáira, melyek a gazdaságot nem érintik. Ugyanakkor el kell gondolkodnunk azon, hogy már 1993-ban megjelent Horváth Gyula szerkesztésében magyarul az olasz regionális viszo-nyokat korszerűen elemző és bemutató kötet, mely az államnak az 1980-as években kialakult hármas tagoltságát hangsúlyozza gazdasági alapon (HorVátH gY., 1993). Az Észak-Dél (kettős) tagoltság nagyjából az 1970-es évekig volt igaz.

Az olasz közföldrajzi gondolkodást szintén egy középiskolai tankönyvvel rep-rezentáljuk (atlante geografiCo, 2005). A kötet erőteljesen más szerkezetben és szemléletben készült. A 222 oldalas munka erősen didaktikus szemléletű, és a magyar tankönyvnél komplexebb jellegű. Nem csupán regionális áttekintést ad a Földről, hanem számos általános földrajzi jelenséget is értelmez. Az összehason-líthatóság korlátai igen erősek.

Ami összevethető a magyar tankönyvvel, az az európai tér eltérő szemlélete. Magyarországot az ún. dunai térség (la regione danubiana) középső részeként kezeli. Ebben a területi egységben a további országok: Csehország, Szlovákia, és Románia. (Magyarországon is létezik egy hasonló fogalom, melyhez némi histo-rikus íz tapad: Dunatáj). A megfogalmazott térség sajátja, hogy északról lezárja a Balkánt (la regione balcanica). Tőle északra a germán nagytérség (la regione germanica) helyezkedik el. Ebben egy keretben foglalt Németalföld, Dánia, Len-gyelország Németországgal. Ilyen módon a tankönyv a mediterrán térségtől, Itá-liától észak felé távolodva, írja le a zónákat.

239


A Magyarországot érintő leírás rövid, tényszerű, a négy országot illetően hoz-závetőlegesen egyforma terjedelmű, mintegy fél hasábos, a sztereotípiákat (csikós, Hortobágy, Budapest) erősítő fényképekkel és vázlatos térképi ábrával illusztrálva. A bemutatás a magyar földrajzi felfogás szerint némiképpen felületesnek tűnik, ugyanakkor konzekvens, összehasonlítva a többi ország bemutatásával.

A két könyv összehasonlításával megvilágosodik egy-két jelentős különb-ség. A magyar térszemlélet Európában elsősorban kelet-nyugati tagoltságú, az olasz pedig jellemzően észak-déli. A dunai tér ilyen kitüntetett szerepe magyar szempontból szokatlan. Ez leginkább a Habsburgok dunai birodalmát asszociálja, vagy még sokkal halványabban, annak alternatívájaként, a Kossuth által meg-fogalmazott Duna menti konföderációt. Azt, hogy napjainkban ez a fajta térkö-zösség nem élő, részben alátámasztja a regionális keretben feltüntetett államok közötti számos feszültség (különösen a magyar-szlovák viszonyban és a nem sok-kal jobb román-magyar relációban). A közelmúlt politikai feszültségeinél azon-ban valószínűleg jelentősebb szerepet játszanak kulturális, civilizációs különbsé-gek (nyelv: szláv, neolatin, finnugor, vallás: római katolikus, magyar református, evangélikus, görögkeleti stb., mentalitásbeli és fejlettségi különbségek, a politi-kai kultúra különbözőségei stb.). A szubregionális csoporttudat gyenge, mégis a magunk megkülönböztetése inkább egy kelet-nyugati tengely mentén történik (ld. visegrádi országok), semmint egy észak-délin (ld. viták a Délkelet-Európa területi kategória kapcsán). A Duna mint összekötő kapocs napjainkban a csekély hajóforgalom miatt kevéssé megélhető, a vízlépcső (ld. Bős-Nagymaros) viták miatt a megosztó jelleg ellenben erősebb.

A másik jelentős különbség a földrajzi szemlélet jellegében fogalmazható meg. A magyar földrajz-oktatási hagyomány nagy jelentőséget tulajdonít a gaz-daság szerepének és a társadalom egyéb jelenségeit ennek alárendelve értelmezi. Az olasz földrajzban a kultúrföldrajzi vonások és a természeti környezethez kap-csolódó érzékenység sokkal erősebbek. Tehát a magyar és az olasz olvasó szá-mára a földrajz nagyon különböző tartalmakat jelenít meg.

Hogy helyén kezelhessük a fenti megállapításokat, szükséges értelmeznünk a geográfia helyét az olasz és a magyar általános műveltség ideájában is. Tapaszta-latunk szerint jelentős különbség figyelhető meg a műveltségi prioritások terüle-tén. Ez a geográfia területén markánsan megjelenik. A művelt magyar emberfő ideájában egy legalábbis topográfiai tájékozottság a világban alapvető jelentő-ségű. Ezzel szemben Olaszországban a földrajzi tájékozódással kapcsolatos igény sokkal kisebb.


240

A mental map-es vizsgálatok a magyarok Olaszország-képéről

A befogadó, tanuló, olvasó, utazó közeg oldaláról vizsgálódnak a mental mapping geográfus kutatói (BajMóCZY p. – Csíkos j. 1997; MiCHalkó g. 1998; lakotár k. 2007).

Az egyik első releváns felmérést a Bajmóczy-Csíkos szerzőpáros végezte el 1994-95-ben. Ők 28 európai országot vizsgáltak egy 148-as, egyetemistákból álló csoporton (mintán). Kitűnt, hogy a Kelet-Nyugat különbség erőteljes a fejekben, a szomszéd államokkal kapcsolatos ellenérzések pedig jól kimutathatóak. Az ered-ményekből az is kitűnt, hogy az alap- és középfokú oktatás a célcsoport tagjai kognitív térképén erőteljes nyomokat eredményezett.

Nem véletlen, hogy éppen a turizmusföldrajzi kutatásokban jeleskedő Michalkó Gábor készíttetett mentális térképeket középiskolai korosztályok körében, hiszen Itália kitüntetett szerepet játszik a magyarok turisztikai célú utazásaiban. A felvé-tel 1997-ben folyt, érettségi előtt álló középiskolások körében, reprezentatív min-tán. A tanulmány arra keresi a választ, hogy milyen tényezők hatására döntenek a fiatalok utazási döntésükben. A pozitív beállítódás meghatározó, így azt kereste a kutató, hogy mi a célcsoport első gondolata Olaszországról, milyen nevezetes-ségeket ismernek, és hogy milyen a kognitív térképük a félszigetről.

Lakotár Katalin doktori értekezésében mintegy összefoglalja és aktualizálja a vonatkozó kutatásokat. A kutató a 14-16 éves korosztály kognitív térképeit vizs-gálta, elsősorban a Magyarországgal szomszédos államokról, kiegészítő jelleggel a távolabbi európai országokról is. A felvétel reprezentatívnak tekinthető, lefedi az egész ország területét, a feldolgozás regionális keretben (7 régió) 2004-2005 között zajlott, több mint 1200 kérdőív felhasználásával. Két kontrollcsoporttal dolgozott, egy 10-12 évesekből, és egy felnőttekből állóval. A kontrollcsoportok vizsgálata csupán csekély különbségeket mutatott ki. Némi óvatossággal az ered-mények kiterjeszthetők a magyar népesség egészére is.

Megállapítható, hogy Európában nincs „fehér folt” az utazási térképen. A cél-csoportból legtöbben Ausztriában jártak, ezt Horvátország, Olaszország, Szlová-kia, Németország követi. A regionális megoszlás szerint is Olaszország minden régióban az élbolyban található, de sehol sem az első helyen. Nem meglepő módon a kirándulási céllal tervezett utazásoknál Olaszország egy csoportban Franciaor-szággal, Nagy-Britanniával és Spanyolországgal a legvonzóbb országkörben fog-lal helyet. Megállapítást nyert, hogy a magasabb életszínvonal, a vonzó életstílus, másrészt a tengerhez kapcsolódó tényezők és a kiemelkedő kulturális jelentőségű objektumok állnak a megfontolások hátterében.

Az Olaszország képpel kapcsolatos meghatározó fogalmak sorrendben az alábbiak: tenger, nevezetességek, Róma, olasz ételek, Velence, kultúra, mediter-rán táj, vidám életstílus, pisai ferdetorony, Vatikán.

241


A hosszabb tartózkodás (tehát nem turisztikai céllal) céljából tervezett utazá-soknál mások a szempontok. Itt a jó fizetés, a jobb életkörülmények és a nyelvis-meret minden más szempontot felülírnak. A fiatal korosztályoknál a nyelvtanulás igénye igen erőteljes. A választott országcsoport elején Nagy-Britannia, Francia-ország, Olaszország, Németország, Spanyolország áll, de még olyan országok is szerepelnek alacsony említésszámmal, mint Ausztria, Görögország, Svájc, Hol-landia és Horvátország.

A regionális megoszlásban is mindenütt Nagy-Britannia áll az élen, ez rész-ben magyarázható azzal is, hogy egy 2003-as publikáció szerint (éger, 2003) Magyarországon a középiskolai tanulók fele ebben az időben első idegen nyelv-ként angolul, mintegy 40%-a németül tanult. Azonban szükséges megjegyezni, hogy az olasz a franciával együtt, mint második idegen nyelv stabil pozíciókat vívott ki az iskolai oktatásban. (A 2001. évi cenzus szerint, az olasz nyelvet beszé-lők száma Magyarországon mintegy 60 ezer fő.)

Érdekes az elutasított országok sora is. Ezek sorrendben Románia, Ukrajna, majd leszakadva Szerbia, Oroszország, Albánia és Bulgária. Érdekes elem, hogy Német-ország is többször megjelent a regionális elemzés során az elutasítottak között.

Mindösszesen megállapítható, hogy Olaszország megítélése pozitív a vizsgált célcsoport körében, azonban dominálnak a turizmussal, kulturális tartalmakkal kapcsolatos elemek, az olasz hétköznapok valóságról, a társadalom képéről, a gazdasági folyamatok lényegéről viszont vajmi kevés képe van a fiatal magyar korosztályoknak.

A kapcsolatban résztvevő területek (utak, közlekedési pályák, közvetítő városok, a tengerhez vezető korridor)

Kapcsolati területek, földrajzi dimenziók – a Dunántúl szerepe

A magyar állam történelmi magterületéről (a Visegrád, Veszprém, Fehérvár, Pest és Buda) az útvonal Itália felé a Balaton északi/déli partjai mentén a fontos drá-vai átkelőhely Ptujon (Petovium, Potoj) keresztül haladt az Adria partjáig. A szelíd dombsági jellegű pannon táj nem okozott nagyobb közlekedési nehézségeket. Csak a folyókon, patakokon való átkelés jelent itt-ott problémát. Nagyobb megterhelést csak a Dinári-hegység vonulatai jelentettek. Rómába tartó zarándokok, a Velencei Köztársasággal üzletet kötni akaró kereskedők, marhahajtók és katonák használták a nehézkesen járható utakat, melyekkel a Karszt kietlen, víztelen vonulatait kellett leküzdeniük. Végül leereszkedve a Kvarner (Kvarnerói-öböl) mediterrán partjaira kiértek egy másik, az előbbitől erősen különböző világba, amelynek mássága: szí-nei, ritmusa és ízei ma is a meglepetés erejével érik a magyar utazót.

Magyarország számára napjainkban a délnyugati irány/korridor két fő célte-rületet tár fel. Az egyik az olasz területeket jelenti és a domináns közúti közleke-


242

dés számára a Budapest-Nagykanizsa-(Zágráb)-Ljubljana-Trieszt vonalon érhető el legoptimálisabban. Ennek infrastrukturális alapja az épülő magyar M7, a hor-vát Csáktornya-Zágráb autópálya, továbbá a szlovén autópálya Sezana-ig. Az autópálya-lánc legnagyobb része ma már készen van. Vasúton a Venezia nemzet-közi gyorsvonat teremt közvetlen kapcsolatot Budapest és Velence-Róma között. A légi kapcsolat Budapest-Róma (Fiumicino/Ciampino) és Budapest-Milánó között intenzív.

A másik célterület az Adria keleti tengerpartja, melynek üdölőhelyeit, illetve kikötőit (Koper, Rijeka) a Budapest-Zágráb-Károlyváros-Rijeka/Split autópályák tárják fel. Légi úton számunkra a Dubrovnik körüli dél-dalmát térség érhető el. A kérdéskört részleteiben is Erdősi Ferenc kitűnő tanulmánya mutatja be (ERDősi f. 2006).

Magyar szárazföldi kijárat a tengerre

Napjaink Magyarországa több más közép-európai államhoz hasonlóan landlocked, azaz nincs tengerpartja. Ez nem volt mindig így, és történelmi nosztalgiáinkban időnként megjelenik a magyar tengerpart emléke, melynek relikviáival horvátor-szági nyaralások alkalmával találkozhatunk.

Az Adria környékén is vannak még olyan államok, amelyek belső területei rövid partszakasszal és földsávval kapcsolódnak, vagy kapcsolódtak a tengerhez (pap n. 2001). A történelmi időkben a következő korridorokat (tengeri kijáratokat) vehettük számba a tenger északi és a keleti partján (32. ábra):• az osztrák korridort, mely 1918-ig Trieszt és környékére futott ki (a Habsburg

uralkodók 1366-ban nyitottak szűk tengeri kijáratot Ausztriának, a 19. szá-zadban pedig a magyar fiumei vasúttal konkurálva építettek ki ide vasútvo-nalakat, ld. osztrák Déli Vasút);

• a szlovén korridort, mely Koper kikötőjére és 46 km partszakaszra terjed ki. Jelentősége Szlovénia függetlenné válásával (1991) nőtt meg, a tengeri kijárat biztosításáért pedig tengerjogi vitákba bonyolódott Horvátországgal;

• a Krajinai Szerb Köztársaság tengeri kijárata;• a bosnyák kijáratot, Neum kikötőváros környékét (stratégiai jelentősége van

Bosznia-Hercegovina, illetve ellenérdekelt szempontból Horvátország szá-mára);

• a jugoszláv korridort (Crna Gora), mely egyike volt a jugoszláv államszövetség tagköztársaságainak tengeri kijáratot nyújtott 2006-ig a ma már landlocked Szerbiának);

• végül a magyar korridort, melynek kialakulását, jellemzőit és utóéletét az alábbiakban részletesebben elemezzük

243


50. ábra: A történelmi magyar állam tengeri kijárata


Magyarország fekvése nem igazán kedvező, ami a világtengerekhez való kap-csolódás lehetőségeit illeti (prinZ gY. 1905) (sCHindler M. 1913). A magyar állam egy kontinentális medencében alakult ki, minden irányban magas, közlekedési akadályt jelentő hegységek veszik körül. Északra, keletre és délkeletre a Kárpá-tok koszorúját tucatnyi hágó szakítja meg. Nyugati határainkon az Alpok vonu-latai kezdődnek, délnyugati irányban a Karszt vonulatai zárják le a medencét. A hegyek falán északnyugati és délkeleti irányba csak a Duna völgye kínál átjá-rást. A Kárpát-medence vizeinek természetes lefolyása a Dunán keresztül a Fekete-tengerbe történik. Magyarország fő közlekedési tengelye hagyományosan és ma is (az államszocialista időszak negyven évétől eltekintve) a Duna vonalát veszi figyelembe, ÉNY-DK irányban. A vízi közlekedés vonalát követte és követi ma is a vasúti és közúti infrastruktúra. A Fekete-tenger azonban Európa egyik kevésbé fejlett területén fekszik, és így az oda való kijutás révén csak mérsékelt előnyökkel számolhatunk. Az útvonal jelentősége a másik irányú (a német ajkú területek) kapcsolat fenntartásában állt és áll ma is.

A magyar magterületről a történelmi útvonal Itália felé a Balaton északi/déli partjai mentén a fontos drávai átkelőhely Ptujon (Petovium, Potoj) keresztül


244

halad az Adria partjáig. A szelíd dombsági jellegű pannon táj a történelmi idők-ben nem okozott nagyobb közlekedési nehézségeket. Csak a folyókon, patakokon való átkelés jelent helyenként kisebb feladatot. Nagyobb megterhelést majd csak a Dinári-hegység vonulatai jelentenek. Komoly hátrány volt a Karszt-hegység 1500 méterre is felnyúló vonulata, melyen az átkelést korábban nem csak a jelen-tős emelkedés, a kiépített utak hiánya akadályozta, hanem az is, hogy tekintet-tel a hegységet felépítő mészkőre, mely minden vizet elnyel, nehéz volt ivóvízhez jutni, a megtelepedésnek így akadályai voltak. Hosszú ideig szinte teljesen lakat-lan volt. A Rómába tartó zarándokok, a Velencei Köztársasággal üzletet kötni akaró marhahajtók, kereskedők és katonák használták a nehézkesen használható utakat, melyekkel a Karszt kietlen, víztelen vonulatait kellett leküzdeniük.

A gépi közlekedés megjelenése előtt az állatok itatását, váltását nem lehetett kielégítően megoldani, ezért a Karszton keresztüli közlekedés csak csekély mér-tékű volt. A Kulpa folyó bevágódása kínálta még a viszonylag legkedvezőbb átke-lési lehetőséget a hegységen. A kapitalista piacgazdaság általános elterjedésével a 19. században a magyar állam jelentős erőfeszítéseket tett a magyar tengerpart-nak a belső medencével történő közlekedési összekapcsolása érdekében. Így épül-tek ki a Karszton keresztül a vasútvonalak, melyek az árutermelő magyar mező-gazdaság termékeit (elsősorban a gabonát) a kikötőkbe, elsősorban Fiuméba, majd az olcsó tengeri útvonalon keresztül a világpiacra juttatták.

A történelmi Magyarországnak 190 km hosszú tengerpartja volt, és ezt a rövid kis tengerpartot is – az államterületen belül – egy legkeskenyebb pontján 48 km széles földsávon keresztül lehetett megközelíteni. Ez a terület – a Horvát Király-ság részeként – egyike volt a magyar koronához legkorábban hozzácsatolt és leg-folyamatosabban birtokolt területeknek.

A magyar államalapítás idején, I. (Szent) István korában, a magyar korona alá nem tartozott tengerparti terület. Az említett kijárat 1091-ben, I. (Szent) László uralkodása idején nyílott meg, Horvátország elfoglalásával (horvát történészi véle-mények szerint önkéntes csatlakozással). Kálmán uralkodása alatt tovább folyt a László által megkezdett terjeszkedés, tengerparti városokat (Spalato, Tersact, Trau, Zara) és szigeteket (Arbe, Osero, Veglia) foglaltak el. A dalmátok a kereskedelem-ben ellenlábas velenceiek ellenében szívesebben vállalták a szabad kereskedelmet biztosító magyar fennhatóságot. Biogradban (Tenger-Fejérvár) állították fel az első magyar kormányzóságot, és egyben ez lett az első magyar tengeri kikötő is. Ugyan-akkor szükséges megállapítanunk, hogy nem valamiféle geopolitikai megfontolás, „magyar maritizmus” idézte elő a hódítást, hanem a kor jellegzetes dinasztikus politikája. A korridor formálisan már ekkor létrejött, funkcionálisan azonban csak a 18-19. században kezdett működni. Hosszú évszázadokig az erre folyó kereske-delem jelentősége elenyésző maradt. A természeti környezet említett sajátosságai megakadályozták forgalmas kereskedelmi útvonalak kiépülését.

245


Az Anjou uralkodók, elsősorban Nagy Lajos uralkodása alatt Velence több-ször is próbálkozott a tengerpart visszaszerzésével. Először a zárai békekötés-ben (1358) mondott le Dalmáciáról és ismerte el a dalmát városok adriai kereske-delmének szabadságát. Raguza ekkor került a magyar korona fennhatósága alá. A következő háborút a torinói béke (1381) zárta le, mely megerősítette a status quo ante-t. Végül a velenceiek Zsigmond uralkodása alatt 1432-ben szerezhet-ték meg 327 évi magyar fennhatóság után Dalmáciát. A korona uralma/ideje alatt csak a Frangepán-birtokok maradtak: Tersact, Buccari és néhány sziget.

A magyar tengerpart legfontosabb városa Fiume volt, horvát nevét a 13. század-ban kapta (Riekae). Eredetileg a pólai püspökség tulajdona volt, később ajándéko-zás révén a Duinoi grófok birtokába került. Hosszú időn át volt véres viszálykodás tárgya, hol a Frangepánok, hol a Duinoi grófok szerezték meg. Amikor 1366-ban a megerősödő Habsburgok Karintia és Krajna megszerzése után a tengerpart felé ter-jeszkedtek, megszerezték a várost Trieszttel együtt (így létrejött az osztrák tengeri kijárat, korridor létesítése). Ettől kezdve, az Adria feletti uralom kérdésébe Auszt-ria is beleszólt. Fiume a 15–17. században folyamatos háborúskodások színtere volt. Többször dúlta fel Velence, félnie kellett a töröktől, az uszkok tengeri rablóktól94, a spanyol örökösödési háború során pedig a franciák foglalták el.

Ez a viharos időszak a 18. században ért véget, miután Velence hanyatlani kez-dett a levantei kereskedelmi utak jelentőségének csökkenésével. A béke ugyan-akkor a fejlődést is lehetővé tette. A Habsburg uralkodók a birodalom kereske-delmének felfuttatását többek között a tengeri kikötők fejlesztésével igyekez-tek elérni. III. Károly megerősítette Trieszt és Fiume autonómiáját (1723), majd megépíttette az első karszti műutat, a Károly-utat. Mária Terézia folytatta apja politikáját. A tengermelléki területeket külön tartományba szervezte (Littorale Austriaticum), hogy optimálissá tegye a térségre vonatkozó állami gazdaságpo-litika kereteit. Összességében azonban inkább Triesztet preferálta politikájában. Fiának, Józsefnek a javaslatára Fiumét Magyarországhoz csatolta, és mint corpus separatum95-ot magyar kormányzó igazgatása alá helyezte (1776). Céljuk az volt, hogy Magyarország terményeinek utat és ezzel új piacokat nyissanak, gazdasági fellendülést érjenek el a birodalom e részében.

A reformkorban a közvélemény érdeklődése a tengerpart irányába megélén-kült. A kortársak a gazdasági, ipari fejlődés egyik kulcsát a tengeri közlekedés és Fiume, mint kiviteli kikötő fejlesztésében látták. Különösen jelentős volt Kos-suth Lajos hatása („Tengerre magyar!”). Tervek születtek a Fiuméba vezető vas-

94 A török elől, Boszniából az Adria partjára menekült irreguláris fegyveresek. Lényegében a hajdukok megfelelői voltak a tengerparton. Egyikük, Jurisics Miklós, Kőszeg hős védője a magyar nemzeti panteonba is bekerült (P.N.).

95 A magyar koronához csatolt különálló test.


246

utak kiépítésére. Kossuth és Széchenyi vitájából – milyen nyomvonalat válassza-nak – az utóbbi került ki győztesen. A tényleges munkát a szabadságharc és az azt követő abszolutizmus megakasztotta. Fiume horvát igazgatás alá került. Az 1868. évi kiegyezés nyomán, sokévi huzavona után végül csak 1881-ben rendező-dött a város közjogi helyzete.

A vasútvonalak kiépítésére a „Fiume vagy Constanza” dilemma keretében került sor. Vita folyt arról, hogy a magyar gabonát milyen útvonalon célszerűbb eljuttatni felvevőpiacára, Itáliába és Nyugat-Európába. A Triesztbe vezető oszt-rák pálya versenyétől félve egyes magyar gazdaságpolitikusok azt javasolták, a romániai Constanta kikötőjébe építsék ki a vaspályát. Az alföldi nagybirtokosok nyomására azonban, felmérve a körülményeket (sokkal hosszabb és így drágább vasúti szállítás, sokkal hosszabb tengeri szállítás, az orosz és a román gabona ver-senye) a fiumei kikötő mellett döntöttek. A Budapestet Fiuméval összekötő vasúti pálya utolsó szakasza végül 1882-ben, a Nagyvárad-Fiume pálya pedig 1909-ben épült meg. Az 1910-es években terveket készítettek mind a kikötő fejlesztésére, mind pedig a vasúti pálya javítására (sCHindler M. 1913). A magyar kikötők száma gyarapításának – Fiume igen korlátozott fejlesztési lehetőségeinek figye-lembevételével – is voltak szószólói (HaVass r. 1911). Fejleszthető magyar kikö-tők építésének Dalmáciában voltak meg bizonyos földrajzi, illetve közjogi alapjai, a fejlesztés alapja azonban itt is egy megfelelő vasúti pálya kiépítése lett volna.

A rövidesen kitört világháború megakadályozta a tervek megvalósítását, a békerendezés pedig végérvényessé tette a tengerpart elvesztését. Magyarország landlocked állam lett, az ellenséges kisantant államok gyűrűjében. Mivel azonban a délnyugati stratégiai irány jelentősége fennmaradt, a magyar külpolitika veze-tői Magyarország mozgásterének növelését az Olasz Királysággal való együtt-működésben látták. A kapcsolattartás útja azonban részben áttevődött az oszt-rák államterületre. Ezt mintegy szimbolizálta az olasz-osztrák-magyar együttmű-ködés (Róma-Bécs-Budapest tengely). A kapcsolatokat a továbbiakban nem föld-rajzi, gazdaságossági, hanem elsősorban politikai tényezők figyelembe vételével alakították. Ez igaz a két világháború közötti időszakra és a hidegháború idejére is.

A tudományos-technikai forradalom és a külgazdasági kapcsolatok jellegének átalakulásával jelentős változások következtek be a tengerhajózás sajátosságai-ban, jelentőségében is. Az áruk, személyek és információk hordozóinak köre kitá-gult, belső rangsoruk jelentősen megváltozott. Átrendeződtek a centrum-perifé-ria viszony erővonalai is. Mindezek hatására egyes kommunikációs irányok le, mások felértékelődtek. A kommunikációs tengelyek jellege, jelentősége megvál-tozott.

A jelenlegi Magyarországnak a szakirodalom (ERDősi F. 1996) nyolc kommu-nikációs tengelyét, csatornáját különbözteti meg. Ezek a következők:

247


a./ a nyugati „Budapest-Bécs”, b./ a délnyugati „Adria”-folyosó, c./ az északkeleti „Borsod-Galíciai”, d./ az északi „Tátra-Krakkó”, e./ a keleti „Kárpátalja-Podólia”, f/ a délkeleti „Pontus-Levante”, g./ a déli „Szuezi” és h./ a délnyugati „szlavón”

Ezek a tengelyek eltérő jelentőségűek és a sajátosságaik is igen jelentős különbségeket mutatnak. Számunkra, ebben az esetben legfontosabb a délnyu-gati „Adria”-tengely. Ennek helye, szerepe és jelentősége a többi kommunikációs főirány között kiemelkedő ma is. Nem vonható kétségbe a nyugati főirány első-sége, amelyen jelentős forgalom bonyolódik nagy fajlagos értékű darabárukból, de fő jelentőségét az adja, hogy ez az ország legjelentősebb innovációs folyosója (reCHnitZer j. 1993). Ezen keresztül áramlik be a fejlett technika és technológia, a know-how-k és licencek összesen körülbelül 70%-a (ERDősi F. 1996).

Az általunk vizsgált, délnyugati, nemzetközi „Adria”-folyosó sok szempont-ból hasonló jellegű, mint az előbb említett „nyugati korridor”. Ugyancsak fontos innovációs folyosó (reCHnitZer j. 1993), bár jóval kisebb kapacitású és forgalmú, mint a másik. Jóval kevesebb, kisebb innovációs potenciállal rendelkező ország-gal is köti össze Magyarországot (Horvátország, Olaszország, Szlovénia). Mégis innen érkezik az input innovációk körülbelül 15%-a, és az összes többi hat kom-munikációs irányból a maradék 15% (ERDősi F. 1996).

Magyarország ma kereskedelmét alapvetően az Európai Unió tagállamaival, illetve a szomszédos államokkal bonyolítja le. Ehhez a szükséges vasúti, köz-úti, belvízi hajó és a csővezetékes hálózat rendelkezésre áll. A tengeri szállí-tás igénye jelenleg elenyésző, távlatilag a közel-keleti kőolaj tengeri szállításá-nak igénye merülhet fel, éppen az általunk vizsgált kommunikációs csatornán át (Adria-vezeték). Magának az „Adria”-folyosónak a szerepe alapvetően a fej-lett olasz területekkel való kapcsolattartásban áll, amint korábban is egyik alap-vető funkciója volt.

Magyarország integrálódása az európai, köztük infrastrukturális hálózatokba, a négy szabadság megvalósulása az általunk vizsgált problémákat új megvilágí-tásba helyezte. A tengeri szállítás napjainkban az Unió harmadik országba irá-nyuló külkereskedelmének mintegy 80%-át bonyolítja le. Ugyanakkor az EU-n belüli forgalom harmadát is ilyen módon rendezik. A közösségi közlekedéspo-litika a tengeri szállításnak, mint energiatakarékos és környezetbarát szállítási módnak prioritást ad. Így a Transzeurópai Hálózat részét képező kikötőket és az


248

őket a szárazföld belsejéhez kapcsoló vasúti, közúti96 rendszereket fejlesztik és a jövőben is fejleszteni tervezik.

Magyarország közlekedés-fejlesztési koncepciójában a sajátos nemzeti érde-keket hangolják össze az összeurópai tervekkel. Különös jelentősége van a Transzeurópai Hálózat területünkön áthaladó elemeinek.

A szakirodalomban ennek az ún. „Adria”-folyosónak nyolc összetevőjét elkülönítjük el. Eredeti alapját képezik a vasútvonalak, melyekből kettő van, a Budapest-Nagykanizsa-Murakeresztúr-Trieszt (1) és a Budapest-Dombóvár-Gyéké- nyes-Zágráb/Ljubljana-Fiume-Velence (-Róma) (2) villamosított nemzetközi vasút-vonalak. Ezek közül az első Ro-La üzemelésre berendezett. A közúti közlekedés alapja a Budapest-Ljubljana autópálya, helyenként autóút (3). További részét képezik a Budapest-Velence nemzetközi autóbuszvonalak (4), a Budapest-Ljubljana-Milánó-Spanyolország/Észak-Afrika légifolyosó (5), és a Budapest-Ljubljana 10 szálas fényvezető kábel (6). A folyosó potenciálisan nagy jelentőségű energiaszállító is. A Krk-szigetről induló Adria kőolajvezeték (7), a jövőben nagyon fontos alterna-tívát fog nyújtani Magyarország olajjal való biztonságos ellátásában. Ugyancsak jelentős a Magyarországot Horvátországgal (Varasd) összekötő 120kV-os magasfe-szültségű távvezeték (8) (ERDősi F. 1996, 2006).

A Dél-Dunántúl mint potenciális közvetítő terület adottságai és délnyugati gateway funkciója

Az Adria és Itália felé a kapcsolati terület földrajzilag determináltan az ún. geo-gráfiai Dél-Dunántúl. A Balatontól délre a magyar országhatárig, illetve a Drá-váig elterülő térség – ezt kezeljük egy földrajzi Dél-Dunántúlként – nem egyezik meg minden tekintetben a statisztikai területi rendszerben, illetve a területfejlesz-tés számára kialakított, három megyéből álló régióval. Ennek a gateway funkció-kat potenciálisan hordozó területnek a kiterjedése nyugati irányban kiterjed Zala megye délkeleti részére, délre pedig átterjed a határon, az ún. Baranya-három-szögre, Eszékig. Térkapcsolatai erőteljesek a főváros körüli magyar magterület-tel, másodsorban a Dél-Alföld irányába. Hagyományos térszerkezeti szerepe köz-vetítő jellegű a Nyugat-Balkán és az adriai, itáliai térségek irányába. Ugyanak-kor sajátos ellentmondása a térségnek, a közvetítő szerep mellett jelenlévő, szin-tén hagyományosan fennálló izoláció.

Az úthálózat többszörösen átalakult az uralmi terek változásával (HóVári j. 2006). Hóvári János tanulmánya bemutatja a kialakult struktúrák változásának etnikai, társadalmi, kulturális tartalmát. Budapesttől kiindulva a Balaton partjai mentén haladva Nagykanizsa az utolsó közvetítő város délnyugati irányba. Innen Zágráb-Károlyváros-Fiume, illetve Ljubljana-Koper felé halad az út a tengerig, 96 Legkevésbé a közúti rendszereket, inkább a vasútiakat és a belvízi utakat érinti (P.N.).

249


vagy Trieszten keresztül az olasz területek felé. Egy másik, kisebb jelentőségű adriai kijárat az ugyancsak Budapesttől induló, de ezúttal a Duna mentén, Szek-szárdon át, Pécsen és Eszéken, mint közvetítő városokon áthaladó út, Szlavonszkij Brod, Szarajevó, Mostar, Metković, Ploĉe vonalon. A gateway funkciót vasútvo-nalak is támogatják, a közútitól kismértékben különböző, párhuzamos vonalakon.

A térszerkezeti vázát a tranzitutaktól nem független urbánus térségek alkot-ják. A Balaton déli partján kialakult egy policentrikus, a turizmussal és a rekre-ációs funkcióval összeforrott agglomeráció, a Kaposvár-Dombóvár urbanizációs tengely, az ipari alapokon naggyá nőtt, ma átalakuló funkciójú Pécs-Komló agg-lomeráció, a déli hídváros és sokoldalú funkciókkal rendelkező Eszék, a Duna mentén mezővárosokból fejlődött várossor (hídvárosi funkciókkal), délnyugaton pedig Nagykanizsa a hagyományos kereskedőváros, némi iparral. A köztes tér-ségekben keskenyebb-szélesebb átmeneti zónák által körülvéve belső perifériák alakultak ki. A dombsági területeken aprófalvak, zsáktelepülések, városhiányos térségek találhatók, esetenként ceremoniális városokkal. Jellemzően a megyeha-tárok mentén, a megyeszékhely városok közötti zónában találhatjuk ezeket, ami arra utal, hogy jellegük kialakulása nem független a közigazgatási térszervezés sajátosságaitól sem.

A déli államhatár mentén egy külső periféria is kialakult, az 1950-es évek Jugoszláviájával történt szembenállással összefüggő módon. Az utóbbi évtizedek délszláv háborús konfliktusai sem segítettek a határmenti térségen. A hosszú, relatív elzártság és az elmaradt beruházások hatására elnéptelenedő, demográfiai és foglalkoztatási válsággal jellemzett zóna ez, melyből csupán néhány határát-kelő emelkedik ki.

A régió területszervezési szempontból előnytelenül megosztott. Nagykanizsa és környéke – a délnyugati közvetítő funkcióban Itália felé fontos szerepe volt és potenciálisan most is lehetne – az osztrák határra felfejlődött Nyugat-dunántúli Régió része. A Baranya-háromszög 1921 óta az SzHSz Királyság (az első, majd a második Jugoszlávia), napjainkban Horvátország része. Az el- illetve leszaka-dás napjainkban nem elsősorban az államhatár léte, hanem a délszláv háborús konflikus mocsarába való süllyedésének következménye (keletre a Dunán át az ellenséges Szerbia helyezkedik el, területén a háborús pusztítások, aknamezők, menekültprobléma, gazdasági ellehetetlenülés jelentik a problémákat).

A térség magyarországi oldalán a megyei struktúrák erősek, örökösük elsősor-ban a történelmi megyeszékhely, ma megyei jogú városok (Pécs, Kaposvár, Szek-szárd, illetve nyugaton Zalaegerszeg). Népességi, gazdasági súlyuknál, vezetőik politikai erejénél fogva meghatározzák a térségi folyamatokat. A szintén megyei jogú város, Nagykanizsa a kisvárosok jelentőségével vesz csak részt a folyama-tok alakításában.


250

A városok és a megyék közötti, változó intenzitású rivalizálás és az ehhez képest kiegészítő kooperáció, a területi folyamatok meghatározó vonása. A metropol97 térségekhez való kapcsolódás mutatja a közvetítő szerepkörét a tér-ségnek. Nagykanizsa a két órás utazótávolság tekintetében inkább kapcsolód-hatna Zágrábhoz, mint Budapesthez, a többi nagyobb város inkább Budapest perimetropol régiójához tartozik. A metropolokhoz való hatékony kapcsolódást az infrastruktúra fejlesztésében fennálló jelentős lemaradás akadályozza.

Az EUSTAT előrejelzése szerint az elkövetkező 20 évben a régió lakossága kb. százezerrel, 850 ezerre csökken, de úgy, hogy több tízezer főnyi nemzet-közi migráns is érkezik ide. A térség folyamatosan veszít népességszámából (az elmúlt 10 évben kb. 50 ezer főt) és relatív (az országon belüli) demográfiai és ezzel együtt politikai súlya is csökken. A térségen belül zajló migráció is erőteljes. Növekvő intenzitású a belső perifériák népesedési eljelentéktelenedése, ugyan-akkor növekvő szociális és kulturális feszültségek jelentkeznek (pl. Ormánság). Ezzel összhangban felértékelődnek a rurális térségek központi helyei (az élhe-tőséget biztosító közszolgáltatások, a piacgazdasági szereplők és ezzel együtt a munkahelyek koncentrálódásával). A cigány népesség részaránya növekvő, népe-sedésének (juvenilis) jellemzői különböznek a többségi, illetve a más kisebbségi csoportoktól. Társadalmi integrációjuk számos kérdést vet fel, a szegregációs ten-denciák, ha nem is általánosak, de itt is jelen vannak (koVáCs V. 2006).

Az urbánus térségekben is változásokat mérhetünk. Kaposvár impozáns fejlő-désen ment keresztül az elmúlt bő egy évtizedben. Régióközponti ambíciói azon-ban nincsenek arányban az elért eredményekkel. Erőteljes a szuburbanizációs folyamat Pécsett, a város nyugat-kelet megosztottsága erősödik (sZeBénYi a. 2006). A funkcióváltás (bányászati-ipari központból korszerű szolgáltató-ipari központtá) részben spontán, részben tervezett folyamatok révén lezajlott. Ugyan-akkor az elvesztett ipari munkahelyeket és funkciókat az újak nem tudták tel-jes mértékben pótolni, ami a jelenlegi válságérzet és válsághelyzet fő oka. Az autópálya-építés, az új dunai híd Szekszárd számára új lehetőségeket teremtett, ugyanakkor nem indultak meg a városban azok a folyamatok, amelyek révén ezek a kedvező változások pozitív hatásukat kifejthetnék.

A térség Európa és a Világ térképére a következőkkel kerül fel (pap n. 2006, és 2007): • az Európai Uniónak a balkáni területek felé közvetítő határtérsége,• Közép-Európában a nukleáris ipar fellegvára (a paksi atomerőmű, melynek

2000 milliárd forintos fejlesztésben megvalósuló bővítési programja az évszá-zad üzlete lesz, a Bátaapáti és a Pécs melletti Boda nukleáris hulladéklerakói),

97 Metropol – a globális nagyvárosi hálózat része (itt Budapest és Zágráb), perimetropol városok – a metropol központtól maximum két órás utazó távolságra lévő, azzal szorosan összefonódott települé-sek (városok) (PN).

251


• a turizmusa szerkezetének, jellegének átalakulását megélő Balaton háttérte-rülete,

• Pécs Európa Kulturális Fővárosa 2010-ben,• a Pécsi Tudományegyetem Magyarország egyik legnagyobb egyeteme, számos

egyedülálló adottságokkal, de egyben jelentős problémákkal (CsásZár Zs, 2009)• egyes agráradottságok (pl. villányi, szekszárdi és balatoni borok),• érinti az V. európai korridor, az V/c korridor Pécsig terjedő szakasza már kész

van• a VII. európai korridor alapját képező Duna mentén helyezkedik el,• egyike a legjelentősebb szociális problémákkal küzdő régióknak.

Napjaink és a közelmúlt reálkapcsolatainak sajátos mintázata

31. táblázat: Olaszország és Magyarország összevetése néhány jellemző adattal

Magyarország Olaszország A kettő viszonya egymáshoz

Terület 93.030 km2 301.308 km2 3,23-as szorzóNépesség 10,030 millió (2006) 58,752 millió (2006) 5,8-es szorzóGDP (2006) 89,2 milliárd Euro 1.475,4 milliárd Euro 16,57-es szorzóIgazgatási beosztás

19 megye +főváros3175 önkormányzat

20 regione, 106 (2009-től 109) provincia8801 communa

Részben hasonló fel-építésűek, a méretbeli különbségek indokol-ják a kettő, illetve három szintet. A fő különbség az autonómiák jelenléte Itáliában.

Nyelvi meg-oszlás

A magyar nyelv szerepe a mindennapi nyelv-használatban 99%-os arányú és az asszimi-láció előrehaladásával növekvő. A migránsok döntően a szomszédos államok magyar lakta területeiről érkeznek, jelentős kivétel a kínai bevándorlás.

Az olasz nyelv szerepe meghatározó, de jelen-tős kisebbségi nyelvek-kel (szárdok, németek, friulánok stb.), és a kon-tinensközi migrán-sok növekvő szerepével kell számolni. Az olasz nyelv regonális változa-tossága (dialektusok) is jelentős.

Az államnyelv szerepe meghatározó, ugyan-akkor mind-két állam-ban – eltérő mértékben – számolni kell hosszabb távon a nyelvpolitika változtatásával.

Etnikai meg-oszlás

Nemzetállami jelleg, kis létszámú német, szlovák és horvát kisebbséggel. A roma népesség aránya növekvő, (cc. 0,5 millió).

Nemzetállami jelleg. Öt autonóm régió fejezi ki a kisebbségi helyzet jelentőségét. A migrá-ció (ezen belül az ille-gális migráció) kezelése folyamatosan problémá-kat szül.

Mindkettő nemzetállam.


252

Főbb belső poli-tikai törésvo-nalak, konflik-tusok

Főváros-vidékVallásos-nem vallásosA modernizáció vesz-tesei - nyertesei

Észak-délVallásos-nem vallásosKlasszikus „bal-jobb”Hagyományosan jelen van a belpolitikai extremizmus, terro-rizmusA szervezett bűnözés jelentős hatalmi pozí-ciókat szerzett (maffia, camorra, n’drangheta stb.) a déli területeken

Mindkét társada-lom az európai peri-fériák modernizációs útját járja, ezért rész-ben hasonlóak belső konfliktusaik is. A különbségeket részben az álla-mosodás eltérő folyamata, részben kul-turális partikulariz-mus okozza.

Politikai és gaz-dasági blokk

Az Európai Unió tagjaNATO-tag

Az Európai Unió tagjaNATO-tag

Egy biztonsági, politikai és gazdasági blokkba tartoznak.

Külső konflik-tusok

Alacsony intenzitású konfliktusok a ma-gyar kisebbség hely-zete miatt Szerbiával, Szlo-vákiával és Ro-mániávalKonfliktusok a szom-szédos országokkal kör-nyezetbiztonsági problé-mák miattA balkáni és a közel-keleti térség hábo-rús konfliktusaiban kato-nákkal vesz részt (Koszovó, Afganisztán és Irak)

A balkáni és a közel-keleti térség háborús konfliktusaiban kato-nákkal vesz részt Illegális migrációs cél-terület a harmadik világ és a Balkán irányábólEnergiabiztonsági prob-lémák

Külső konfliktusaik jelentős részben a közös NATO- és EU- tagság-ból, részben sajátos terü-leti elhelyezkedésükből fakad.


A magyar–olasz kapcsolatok napjainkban

A reláció spektruma széles. Kulturális, gazdasági, turisztikai, biztonságpoliti-kai területen egyaránt nagy hagyományúak és a közelség okán jelentős dimen-ziót érnek el. A kulturális kapcsolatok erős, régi, állami intézményi bázison (Budapesti Olasz Kultúrintézet, Római Magyar Akadémia), valamint önkor-mányzat-közi, egyetem-közi és személyes kapcsolatrendszer alapján alakultak ki. A kulturális cserében az olasz fél a zenével, operával, filmmel, irodalommal, kép-zőművészettel, a divattal és az olasz konyhával vesz részt. A magyar fél az olasz kulturális közéletben elsősorban az irodalommal van jelen. Az itáliai/olasz kultú-rának Magyarországon viszonylag magas a presztízse, főként a humán értelmiség egyes köreiben értékelik magasra.

253


A modern idegen nyelvek közül az angolt és a németet (34 ezren anyanyelv-ként) egy-egy milliós népesség ismeri, a sokáig államilag erősen támogatott oroszt, továbbá a hagyományosan tekintélyes franciát cc. 200-200 ezer, míg az olaszt, a hivatalosan nemzetiségi szlovákot és románt is nagy számban, egyenként az 50-100 ezer fős számban beszélik, értik (KSH, 2001). Összességében tehát az olasz nyelvismeret a magyarság körében, a hátrányok ellenére (nincs nemzetiségi bázisa, nem volt erős állami presszúra az oktatására és a globalizációs hatások sem erősítik helyzetét) kimondottan jó pozíciókkal rendelkezik.

32. táblázat: Az olasz kulturális és gazdasági jelenlét intézményrendszere Magyarországon

diplomácia Olasz Nagykövetség (Budapest)Tiszteletbeli olasz konzulátus (Szeged)Tiszteletbeli olasz konzulátus (Pécs)Szabolcs-Szatmár Megyei Megbízott Konzulátus

gazdasági intézmény MOKK v. CCIU (Budapest)Nemzeti Külkereskedelmi Intézet – BudapestNemzeti Turisztikai Hivatal – Budapest

kulturális intézmény Budapesti Olasz Kultúrintézet olasz lektorok és olasz tanszékek Magyarországon:

PTE BTK, ELTE BTK, SZTE BTK, Corvinus, BGF, Pázmány Péter, BME, Debreceni Egyetem, BGYF, BDTF

Szerkesztette: PaP N. 2007.

33. táblázat: A magyar kulturális és gazdasági jelenlét intézményrendszere Itáliában

diplomácia - Magyar Nagykövetség (Róma)- Szentszéki Nagykövetség (Róma)- konzulátusok: Róma, melynek a hatóköre Dél-Itália, San Marino és Málta, Milánó, melynek a hatóköre Észak-Itália- Tiszteletbeli konzulátusok:Bari, Bologna, Firenze, Genova, Nápoly, Palermo, Perugia, Torino, Trieste, Velence, Verona- TéT-attasé (Róma)

gazdasági intézmények - ITDH iroda (Róma)- Magyar Kereskedelmi és Turisztikai Képviselet (Milánó)

kulturális intézmény - Accademia d’ Ungheria (Róma)magyar lektorok olasz egyetemeken

- Firenze, Bologna, Róma, Nápoly


A kulturális kapcsolatok intézményrendszere erős területi koncentrációt mutat. Magyarországon ez Budapestet jelenti, Olaszországban pedig Rómát és Milánót, tehát leképezi a településhálózat sajátos struktúráját a két országban. A két intézményrendszer sajátos tükörképe egymásnak, hozzávetőlegesen ugyan-azok a funkciók intézményei jelennek meg.


254

A kereskedelem területén Olaszország Magyarországnak a kivitel területén a 2-3., a behozatal terén a 4. legnagyobb partnere. Ez az intenzív kapcsolat területi megoszlásban elsősorban az északi olasz régiókkal létesült, a déli régiókkal való kooperációnak nagyok a tartalékai. A magyar kapcsolat súlypontja a központi régió, elsősorban Budapest. A magyar export mintegy fele feldolgozott termék, több mint egyharmada pedig gépekből és szállítóeszközökből áll.

Magyarországon az olasz érdekeltségű vállalatok száma növekvő, a kézirat zárása idején mintegy 2700, a befektetések értéke mintegy 2,2 milliárd euró. Olasz-ország a 8-9. helyen áll a külföldi befektetők sorában. Jelenleg az olasz befektetések második korszakát éljük. A privatizációban érdekelt, az olcsó bérköltségre települt vállalatok, amelyek az 1990-es években voltak aktívak, ma már a délkelet-európai térség felé orientálódnak. Az új olasz befektetők a kedvező földrajzi pozíciót értéke-lik és a nyugatihoz képest még mindig versenyképesebb, magas színvonalú szaktu-dást keresik. Új szempont az EU-csatlakozásunk után megnyíló strukturális támo-gatásokhoz való hozzáférés lehetősége is. A jelentősebb magyarországi olasz befek-tetések közé tartoznak: az Italgas (szolgáltatás), Agip (szolgáltatás), Technocasa, Beghelli, Baglioni, RDM Fingen (ingatlanfejlesztők) Boscolo-csoport (szálloda-ipar), Gruppo Radici, Dunastyr (vegyipar), a Benetton (ruházat), Unicredit, CIB, Banco Popolare (bankszektor), Finmeccanica (gépgyártás), Iveco (buszgyártás), ENI (vegyipar és gázszolgáltatás), Generali (biztosítás), Pirelli (kábelgyártás), Zanussi (háztartási gépek), Ferrero (édességipar), valamint a Sole (tejipar). Ugyan-akkor az olasz vállalkozások zöme olyan kisvállalkozás, mely gyakorlatilag családi méretű. Ez a magyarországi jelenlétük sajátosságait is meghatározza. Erős a tevé-kenység szervezésében az informális jelleg.

Az EU csatlakozás óta a magyar vállalatok – a bürokratikus nehézségek csök-kenése miatt – aktívabbá váltak. Az olasz vállalkozások jelentős része kamarai szervezetbe tömörült (MOKK). Az ITDH98 irodát tart fenn Milánóban.

A turizmus területén az együttműködés virágzik. A magyar turisták elsősor-ban az északi olasz területeket látogatják (tengerparti üdülőhelyek, síterepek, tör-ténelmi városok). Az olaszok pedig főként Budapestet keresik fel hosszú hétvégék keretében. Az intézményi kapcsolatok (egyezmények, szakmai szervezeti együtt-működés) kiépültek. A Magyar Turizmus Zrt. 1996 óta hivatalos képviseletet tart fenn Milánóban.

Empirikus vizsgálataink alapján elmondható, hogy az itáliai vállalkozások ese-tében az az államközi szintű intézményrendszer, melyet Magyarország működtet, kevéssé hatékony. A kétségkívül nagy növekedési lehetőségeket csak egy helyi szinten erős, a kulturális, nyelvi, méretbeli sajátosságokat figyelembevevő, erő-sen személyfüggő, vállalkozás-ösztönző rendszer képes csak kihasználni.98 ITDH – Magyar állami kereskedelmi és befektetés-ösztönző szervezet.

255


34. táblázat: A MOKK vállalatai (287) telephelyei megoszlásának földrajzi jellege

Lokalitás Megoszlás (Arány, Db)Magyarországon bejegyzett összesen 227 (a MOKK 80%-a)Budapest 172 (a magyarországi tagok 75%-a)A funkcionális regionális központok (Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc, Győr)

7 (a magyarországi tagok 3%-a)

más MJV 12 (a magyarországi tagok 5%-a)egyéb települések Magyarországon 36 (a magyarországi tagok 16%-a)Olaszországban bejegyzett összesen 60 (a MOKK 20%-a)

Az öt legjelentősebben reprezentált régió Olaszországban:Lombardia 15 (az olasz székhelyű tagok 25 %-a)Veneto 10 (az olasz székhelyű tagok 17 %-a)Friuli-Venezia Giulia 9 (az olasz székhelyű tagok 15 %-a)Emilia-Romagna 7 (az olasz székhelyű tagok 12 %-a)Toscana 5 (az olasz székhelyű tagok 8 %-a)Összesen: 47 (az olasz székhelyű tagok 78%-a)

Az öt legnagyobb vállalkozásszámmal rendelkező város OlaszországbanMilano 7 (az olasz székhelyű tagok 12%-a)Lecco 3 (az olasz székhelyű tagok 5 %-a)Trieste 3 (az olasz székhelyű tagok 5 %-a)Pordenone 3 (az olasz székhelyű tagok 5 %-a)Padova 3 (az olasz székhelyű tagok 5 %-a)Összesen: 19 (az olasz székhelyű tagok 32 %-a)

Forrás: MOKK v. CCIU adatbázis alapján szerkesztette: PaP N. 2007

Az olasz-magyar gazdasági kapcsolatok területi sajátosságai kapcsán a Magyar-Olasz Kereskedelmi Kamara adatbázisát értékeltük. Az adatbázisban szereplő kamarai tagvállalatok nem adnak ugyan az olasz-magyar viszonyrend-szerről reprezentatív mintát, de számottevő sokaságot képeznek.

A főbb eredményeket a fenti táblázat tartalmazza. A tagvállalatok döntően olasz tulajdonúak, olasz képviselőkkel, ügyvezetőkkel, de 80%-ban magyaror-szági székhellyel.

A magyarországi székhely-település 75%-ban Budapest. Budapest valódi súlya valójában még nagyobb, mert az egyéb települések között több a főváros agglo-merációjában található. Ez egy rendkívüli koncentárció, amely mellett az egyéb települési kör jelentősége elvész. A 23 MJV összesen csupán a 8%-át reprezen-tálja ennek a tagvállalati körnek. Ezen belül a regionális központok sem mutatnak átlag feletti aktivitást. A településhálózat egészében megfigyelhető még (a buda-pesti vállalatokon kívüli körből) a belső városgyűrű és a köztes térségek relatíve jelentősebb súlya a külső városgyűrű és köztes térségeik ellenében.

Az olaszországi székhelyű települési körben egy más típusú koncentrá-ciót figyelhetünk meg. Az öt legjelentősebb, a táblázatban feltüntetett regione


256

észak- és közép-olaszországi. A nagy gazdasági súlyt képező Lombardia, Emilia-Romagna és Veneto mellett, az északkeleti, így a kapcsolatok alakítása szempont-jából térracionális Friuli-Venezia-Giulia képezi az élbolyt. A székhely-települések körében Milánó súlya a legnagyobb. A további négy, a táblázatban szereplő tele-pülés is a már említett régiókörből való (Lombardia, Veneto és Emilia-Romagna).

A magyar megyei jogú városok olasz kapcsolatai

A magyar városhálózatban kiemelt csoportot, az ún. megyei jogú városok képez-nek. Ez a városcsoport jelenik meg a nemzetközi-kapcsolati területen. Külkap-csolataikban az olasz települések súlyát az alábbi táblázat mutatja be. Sajátos következtetés, hogy kapcsolataikban – és a legjelentősebb magyar városok köré-ben – az Emilia-Romagna-i települések dominálnak. A 14 jelzett kapcsolat fele ennek a régiónak a településeivel köttetett. A további kapcsolatok is ugyanazon észak-olasz és középső fekvésű települési csoportban, illetve régióban jelentkez-nek (Friuli-Venezia-Giulia, Veneto, Lombardia, Trentino Alto-Adige), amelyben a gazdasági kapcsolatok.

35 táblázat: A jelentős magyar városok olasz testvérvárosi kapcsolatai, 2007

magyar régió magyar megyei jogú városok és Budapest

testvérvárosok száma és abból olasz olasz régió

Dél-AlföldT:18.339km2N:1,372 M fő

BékéscsabaHódmezővásárhely,Kecskemét,Szeged

(9) nincs(9) nincs(12) nincs(19) Parma

---Emilia-Romagna

Dél-DunántúlT: 14.169 km2L:0,977 M fő

Pécs, Kaposvár, Szekszárd

(12) Terracina(10) Schio(8) Ravenna

LazioVenetoEmilia Romagna

Észak-AlföldT:17.729 km2L:1,547 M fő

Debrecen,Szolnok, Nyíregyháza

(12) Cattolica(7) Forli(8) nincs

Emilia-RomagnaEmilia-Romagna-

Észak-MagyarországT:13.429 km2L:1,271 M fő

Miskolc,Eger, Salgótarján

(7) nincs(10) Sarzana(8) Vigarano Mainarda

-LiguriaEmilia-Romagna

Közép-DunántúlT:11.117 km2L:1,1 M fő

Tatabánya,Székesfehérvár,Dunaújváros,Veszprém

(6) nincs(10) Cento(3) nincs(8) nincs

-Emilia-Romagna--

Közép-MagyarországT:6919 km2L:2,86 M fő

BudapestÉrd (60.500)

(10) nincs(3) nincs

--

257


Nyugat-DunántúlT: 11.183 km2L:1,0 M fő

Győr, Sopron, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Szombathely

(7) nincs (8) Bolzano(13) Gorizia(7) nincs(12) Ferrara, ........Lecco

-Trentino-Alto-AdigeFriuli Venezia Giulia-Emilia-RomagnaLombardia

Szerkesztette: PaP N. 2007 a városok hivatalos honlapjai alapján

51. ábra: Az magyar-olasz testvérvárosi kapcsolatok, a magyar megyei jogú városok körében


A Dél-Dunántúl olasz gazdasági kapcsolatai

A kapcsolati területként felmerülő Dél-Dunántúlon is megvizsgáltuk a gazdasági aktivitás olasz vonatkozásait. A külföldi érdekeltségű magyarországi vállalkozá-sokról készített 2004. évi kimutatás szerint mindössze ezen vállalkozások 4,9%,-a, azaz 1253 vállalkozás működött a Dél-dunántúli Régióban (a három megyés sta-tisztikai régió). A Dél-dunántúli Régióban 149,8 milliárd HUF külföldi befektetést mért a magyar Központi Statisztikai Hivatal, ami az összes Magyarországon befek-tetett tőke 1,6%-a. Az adatokból látszik, hogy az egy befektetőre jutó invesztíció mérete kisebb a magyarországi átlagnál, gyakorlatilag a KKV szektorban kell a vál-lalkozásokat keresnünk (KSH STADAT internetes adatszolgáltatás, 2004).


258

A fenti adatszolgáltatás arra vonatkozóan nem tartalmaz információt, hogy hogyan alakul megyénként a külföldi befektetők összetétele a származási ország szerint, s a térség megyéiben működő olasz érdekeltségű vállalkozások számának megállapításához sajnálatos módon máshol sem áll rendelkezésünkre statisztikai adat, illetve egyéb nyilvántartás.

A kérdésre ellentmondásos utalást a Dél-dunántúli Régió Nemzetközi-kapcso-lati Stratégiája című dokumentumban találhatunk99. A Friuli-Venezia-Giulia tar-tománnyal kialakított kapcsolat merőben formális, gyakorlatilag üres.

A saját számításaink szerint elmondhatjuk, hogy a vizsgált 2005-2006-os években a Dél-dunántúli Régióban mindössze kb. 150 olasz érdekeltségű vállal-kozás tevékenykedett.

A régióban tevékenykedő olasz vállalkozók, illetve az olaszországi piacokon érdekelt magyar vállalkozók, vállalkozások számának és mibenlétének megis-meréséhez kézenfekvőnek tűnt az illetékes kereskedelmi kamarák – a Magyar-országi Olasz Kereskedelmi Kamara (CCIU), a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (PBKIK), a Zala megyei Kereskedelmi és Iparkamara (ZMKIK), a Somogy megyei Kereskedelmi és Iparkamara (SMKIK) és a Tolna megyei Keres-kedelmi és Iparkamara (TMKIK) – tagszervezeteinek számbavétele.

A Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara – amelynek küldetése a két ország, illetve vállalkozásai közötti üzleti, kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése – tagjai sorába (2006. novemberi állapot szerint) 287 vállalkozás tartozik a közvet-lenül a kamarától származó adatszolgáltatás szerint.

Megvizsgáltuk, hogy a Dél-dunántúli Régióból mely vállalkozások tagjai a kamarának. Ezen vállalkozásokat az alábbi táblázat mutatja be.

36. táblázat: Jelentősebb olasz vállalkozások a Dél-Dunántúlon a CCIU tagszervezetei közül

Vállalkozás megnevezése TevékenységekALTAN BETON HUNGARIA KFT., Pécs Építőanyagipari tevékenységek, műszaki terve-

zés, ingatlanfejlesztésCOST.E.L Hungaria KFT., Tolna Építőipar, könnyűszerkezetekDRAWA BT., Görgeteg Mezőgazdaság, szarvasmarha tenyésztésDUNAKER KFT., Barcs Faáru kereskedelem (export-import)KOMETA 99. KFT., Kaposvár Vágóhíd, húsfeldolgozás és kereskedelemLITTLE ITALY KFT., Siófok Turizmus fejlesztés

99 “Ugyancsak jelentős gazdasági kapcsolatrendszer fűzi a régiót Olaszországhoz, az összes külföldi érdekeltség 12%-ával. Gazdasági szempontból a régió számára az észak-olaszországi kapcsola-tok a legjelentősebbek. A régiós szereplők külügyi stratégiáiban azonban ez az irányvonal kisebb hangsúllyal jelenik meg, mint ahogy azt a gazdasági kapcsolatok száma indokolná. Kiemelendő a Friuli-Venezia-Giulia tartománnyal létrejött regionális szintű együttműködési megállapodás, amely azonban a gazdasági kapcsolatok áttekintésekor nem képviselt jelentős arányt.” (?) a Dél-Dunántúli Régió Nemzetközi-kapcsolati Stratégiája, p. 16. - www.deldunantul.com

259


PEGASO LINEA ITALIA KFT., Szekszárd Szék- és karosszék-gyártásSAVIO KFT., Kaposvár Nyílászáró gyártásSt. ANTONIO KFT., Kaposvár Sertéstenyésztés

Forrás: MOKK (CCIU) adatbázis 2007 alapján, Szerkesztette: PaP N.

Az ITDH a 2006. évben közzétette a legjelentősebb 36 olasz befektető listá-ját. Ezek között a Dél-Dunántúlon belül Somogyban két vállalkozás szerepelt, a KOMETA 99 KFT. (az egykori Kaposvári Húsipari Vállalat) és a SAVIO – alumí-nium nyílászárókat gyártó vállalkozás (Kaposvár).

Vas megye DNY-i csücskében, de még a földrajzi Dél-Dunántúlon, Szent-gotthárdon egy textilipari vállalkozás a Radici-csoporthoz kapcsolódik (Lurotex KFT.) Baranya és Tolna megyéből nem került rá a listára egyetlen szervezet sem.

A vizsgálatunk során megnéztük egy megyei kamarai szervezet, a Pécs-Bara-nyai Kereskedelmi és Iparkamara adatbázisát, melyből a következő információk kerültek elő.

A PBKIK Baranya megye 45.888 regisztrált gazdasági – egyéni és társas – vál-lalkozásából (2006. június 30-i adat. Forrás: KSH STADAT internetes adatszol-gáltatás) megközelítően 1500 tagot számlál, amit még mintának sem tekinthe-tünk, de a kamarai tagság talán az átlagosnál nagyobb gazdasági, tervezési tuda-tosságot takar, így nem érdektelen a vizsgálatnak ezen köre sem.

Az „Üzlet @ hálón” elnevezésű kamarai adatbázisból válogattuk le azokat a kamarai tagvállalkozásokat, amelyek a regisztráció alkalmával úgy nyilatkoz-tak, hogy vannak olasz, illetve olaszországi kötődéseik. Tekintettel arra, hogy az adatszolgáltatás önkéntes volt, közel sem tekinthetjük ezt – még a szűk kamarai csoportban sem – teljes körűnek.

A PBKIK listája 71 baranyai vállalkozást tartalmaz. Ez a viszonylag magas szám azzal magyarázható, hogy az önkéntes adatszolgáltatásnál nem kellett különbséget tenni az üzleti kapcsolat különböző fajtái és mélységei között. Így egy csoportba kerültek azok a vállalkozások, akik tulajdonosaik, befektetőik révén kötődnek Olaszországhoz azokkal a vállalkozásokkal, amelyek kereske-delmi kapcsolatban állnak az olaszországi piaccal.

Az eredmény részben jellemzi a térség gazdaságát, illetve a sajátos olasz gaz-dasági érdeklődést és érdekeltséget. A legnagyobb számban olasz kapcsolatokkal rendelkező vállalkozásokat az építőanyagipar, a ruházati kereskedelem, a vendég-látás, valamint az egyéb kis- és nagykereskedelem terén találunk.

A Dél-Dunántúl esetében láthatólag nem játszik nagy szerepet az olasz kap-csolat. Mind gazdasági, mind pedig kulturális területen csekély jelentőségű ele-meket azonosíthatunk, melyek legfeljebb helyi (települési) szinten értékelhetőek. A régió izoláltsága a meghatározó sajátosság. A földrajzi fekvés, a történelmi hagyományok, a fejlődő infrastrukturális kapcsolatok nem tudják ellensúlyozni


260

a közvetítő közeg hiányát, a nagy kulturális távolságot és az érdekeltség felisme-résének hiányát.

A magyar-olasz kapcsolatok területi inténzitása

Az itáliai/olasz-magyar kapcsolatok alakulása sajátos és kölcsönösen pozitív mér-legű. A kapcsolatok jellege napjainkban inkább kulturális, gazdasági és csak kor-látozottan politikai/biztonságpolitikai természetű. Nagyobb időtávban erősen hullámzó jellegű. Magyar részről általában a politikai, gazdasági mozgástér bőví-tése, az uralkodó külső befolyás csökkentése által motiváltak a kezdeményezések.

A kulturális kapcsolatok kitűnőek, széles spektrumúak és kölcsönösen pozi-tív megítélésűek. A kulturális intézményrendszer kiépült és relatíve jól működik, azonban inkább csak humán értelmiségi csoportokat érint. Jelentős a szerepe a középiskolai nyelvoktatásnak is, az olasz, mint második idegen nyelv népszerű. Erős területi koncentráció mutatkozik az intézmények terén mindkét országban, Budapest, Róma és Milánó szerepe kiemelkedő.

A gazdasági kapcsolatok intenzitásának növelése, a kihasználatlan lehetőségek érvényesítése jó esélyekkel bír, ehhez azonban az olasz kulturális sajátosságok, világnézet, vállalati-vállalkozási kultúra megértésére van szükség. A Magyaror-szágon kiépített befektetési és kereskedelem ösztönzési rendszer (mely a német, amerikai, japán, illetve általában a nyugat-európai térség főként nagyvállalati struktúráira szocializálódtak) nem tudja kezelni a földrajzilag közel fekvő, de sok kisvállalattal jellemzett olasz gazdasági érdeklődést.

A gazdasági kapcsolatokban Magyarországon a főváros és a központi régió szerepe a meghatározó, a vidéki térségek súlya nagyságrendekkel elmarad. A „vidéki” esettanulmányként szolgáló földrajzi Dél-Dunántúl esetében az általá-nos magyar hátrányokat tetézi a közlekedési, kulturális elszigeteltség, a köve-tendő stratégia hiánya is.

Olaszországban több vizsgálati mód is megerősíti, hogy nem véletlenszerűen alakultak a kapcsolatok, hanem jelentős területi koncentráció érzékelhető. Az északi, különösen az északkeleti és középső régiók érdekeltsége jelentős a kapcso-latok alakításában. Különösen Friuli-Venezia-Giulia, Veneto, Emilia-Romagna, és Lombardia adják a magyar kapcsolatok fejlesztésének hátterét.

261


52. ábra: A magyar-olasz kapcsolatok területi intenzitása


263

9. pécs, a délnyugati kapcsolati irány lehetséges kapuvárosaMagyarországnak az első világháborút követően kialakult határai között a föld-rajzi értelemben vett déli kapcsolatrendszer két irányító városa Szeged és Pécs. Mindkét várost illetően már korán felismerték lehetséges szerepüket és vizsgálták helyzetüket (sZaBó p. Z. 1942). Az alábbiakban – a könyv keretében – Pécs vizs-gálatát végeztük el.

A hipotézisünk az volt, hogy a város (mint központi szerepkörű település) ren-delkezik bizonyos adottságokkal, amelyek a déli közvetítő szerep betöltését lehe-tővé teszik. Ugyanakkor feltételeztük azt is, hogy a szerepkört illető képességek terén lehetnek hiányosságok, és kérdéses az is, hogy milyen mértékben tudato-sult a városi önkormányzatban a tennivalók köre. Fontosnak gondoltuk megvizs-gálni továbbá, hogy a városnak a régióban (Dél-dunántúli Régió) betöltött sze-repe, illetve a magyar városversenyben elért pozíciója mennyiben támogatja ezt a nemzetközi funkciót.

Pécs a magyar megyei jogú városok körében

Mi az, ami „külső környezetként” a magyar városvezetők szemében megjele-nik? A Magyarországon belül folyó, városok közötti verseny sokkal erőteljesebb érdeklődést vált ki a városvezetők köréből, mint a nemzetközi dimenzió. Ennek hagyománya a korábbi államszocialista rezsim elosztási elvű városfejlesztési rendszerére vezethető vissza. A forrásokat alapvetően az állami büdzséből nyer-ték a települések, illetve napjainkban is ez döntő maradt, mivel a redisztribúciós rendszerek – részben más konstrukcióban, – de fennmaradtak.

Az új idők szele, hogy az un. regionális funkciók jelentősége az elmúlt évek-ben megnőtt. A kérdés manapság az, hogy mennyire válik képessé egy város a mögöttes térség (esetünkben a régió) ügyeiben vezető településként, régióként megjelenni, az ebből származó előnyöket hasznosítani? A vezetés egyben persze feladatokat, ráadásul részben nemzetközi feladatokat is jelent.

Célszerű áttekinteni ezen sajátos verseny állását, hogy megállapítsuk, milyen mértékben vált képes Pécs a nemzetközi szerepnek feltételéül szolgáló régióköz-ponti pozíciót betölteni, illetve azt megszilárdítani?

A magyar városhálózat alapját adó megyei jogú városok körének településhá-lózati jelentőségét rendszeresen mérik. Ezen vizsgálatok (Csapó t. 2002; pap n. 2002) áttekintése révén kirajzolódik Pécs helyzete, erősségei és hiányosságai is, ami a városhálózati versenyben rejlő lehetőségeit és korlátait is meghatározzák.

A verseny, korunk regionalizációs, decentralizációs és dekoncentrációs folya-mataiban a mind erősebb és teljesebb regionális szerepkörért, a regionális funk-ciókért (ami itt azt jelenti, több megyére kiterjedő vonzás, szerep!) folyik a vizs-gálati körben.


264

Az ezredforduló környékén elvégzett, fentebb hivatkozott mérések mintegy 80 regionális funkciót azonosítottak. Az 1990-2000 közötti 10 éves időszakban jelentősen nőtt ezek száma (mintegy 24 új, regionális intézménytípus alakult). Különösen a gazdasági, szolgáltatási területen létrejött új funkciók azok, amelyek megváltoztatták a regionális funkciók térképét (pl. a hipermarketek).

53. ábra: Magyarország megyei jogú városai (MJV) a megyék és a régiók jelölésével

Szerkesztette: PaP N. 2008: L’Ungheria ed il Mediterraneo. Imedias, p.88.1. államhatár; 2. régió határa; 3. megyehatár; 4. megyei jogú város (MJV)

Az 1992-es, az 1995-ös, az 1998-as és a 2001-es vizsgálatok mindegyike az 1-5 fokozatú skálán a legmagasabb rendűbe sorolta Pécset, Debrecennel és Szegeddel együtt. Ezeket tekinthetjük teljes, fejlett, vagy egyértelmű regionális központnak. A második, hiányosnak tekintett szerepkörű Győr és Miskolc esetében is egybe-hangzóak a vizsgálatok, ezt követően a fennmaradó városi körben kisebb diffe-renciák már előfordulnak az egyes, időben egymást követő vizsgálatok során.

A Csapó-féle, legteljesebbnek tekinthető vizsgálat (Csapó t. 2002) az állami, dekoncentrált szervek, a gazdaság, az infrastruktúra, az oktatás, kultúra, és az egészségügyi és szociális területeken vizsgálta a regionális szerepköröket. Az összehasonlításban Pécs toronymagasan vezetett a MJV-k körében, az élen Deb-recen és Szeged követik. A szóródás rendkívülinek tekinthető, Hódmezővásár-hely 2 pontja és Pécs 101 pontja között foglalt helyet a fennmaradó városkör.

265

pécs, a délnyugati kapcsolati irány lehetséges kapuvárosa

Az 1990 és 2000 között létesített új regionális szerepkörök versenyében is Pécs végzett az első helyen (27 új regionális funkció), Szeged és Debrecen (23-23) fej-fej melletti versenyben követte.

A vizsgálat eredményeként kimondható, hogy a rendszerváltozás időszaka óta a megyei jogú városok hálózatában a regionális funkciók erőteljes koncentrációja ment végbe. Ennek a konvencionálisan régióközpontnak tekintett települési kör (Pécs, Szeged, Debrecen, Győr, Miskolc) a nyertese, amint azt Csapó Tamás meg-fogalmazta (Csapó t. 2002).

A fenti vizsgálatok másodelemzése révén megállapíthatjuk, hogy az elmúlt évtized Pécs számára sikertörténetnek tekinthető. Ha azonban jobban átgondol-juk, a helyzet meglehetősen ellentmondásos. A regionális funkciókban végbe-ment fejlődésének hatása nem az egész magyarországi városhálózat viszonya-ira terjed ki, hanem csupán a régióközponti szerepkörért folytatott városverseny eredményét befolyásolta döntően. A vizsgálat eredményeit nem célszerű abszolu-tizálni, mert bár a regionális funkciók sok tekintetben befolyásolják a települések életét, de az élhetőségnek csupán bizonyos területeit fedik le, így a város tágabb megítélését csak részben határozzák meg.

A város gazdaságának szerkezete, versenyképessége, nemzetközi integrált-sága, a foglalkoztatási lehetőségek, főként pedig annak bővülése, a helyi jöve-delmi viszonyok hosszú távon épp olyan erős (vagy még erősebb) hatást gyakorol-nak a város életére, mint a már felsorolt regionális funkciók (pap N. 2002, 2006).

Összességében elmondhatjuk, hogy a város regionális központi szerepe szak-mai szempontból megkérdőjelezhetetlen, de ami nem jelenti azt, hogy a régió második legnagyobb városa, Kaposvár részéről, politikusai befolyásából faka-dóan nem merült volna fel a rivalizálás igénye. Ugyanakkor az elmúlt évek során a politikai vita lassan nyugvópontra látszik érni.

A vizsgálataink szerint a felmérésekben tükröződő értékelés nem a város kitűnő teljesítményéből, mint inkább a környezet (a régió) és a régiós városállo-mány funkcionális és általános fejletlenségéből adódik. A magyarországi régiók közül ui. egyetlen egyet sem fejez ki, képvisel, jelenít meg olyan jelentős mérték-ben a régióközpont, mint a Pécs központú Dél-Dunántúlt.

Új dimenziót jelent az, hogy a város elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet, és ezáltal egy új (európai) városkörbe is bekerült. Ennek lehetséges következményei potenciálisan nagyon kedvezőek. Ugyanakkor ezek a növekedési potenciálok, csak egy aktív külkapcsolati politika révén realizálhatók.


266

37. táblázat: A magyar MJV-k sorrendjeA regionális szerepkörök (intézmények)

No száma szerint súlyozott pontszáma szerint1 Pécs 60 Pécs 1012 Debrecen 58 Debrecen 953 Szeged 56 Szeged 944 Miskolc 44 Miskolc 715 Győr 40 Győr 606 Szombathely 30 Veszprém 427 Veszprém 29 Szombathely 398 Kecskemét 24 Sopron 329 Szolnok 23 Székesfehérvár 3110 Székesfehérvár 21 Szolnok 3111 Kaposvár 20 Kaposvár 3012 Sopron 19 Kecskemét 2913 Nyíregyháza 16 Eger 2114 Zalaegerszeg 16 Zalaegerszeg 2115 Eger 15 Nyíregyháza 2016 Békéscsaba 14 Békéscsaba 1817 Szekszárd 6 Tatabánya 718 Tatabánya 6 Szekszárd 619 Nagykanizsa 4 Nagykanizsa 520 Dunaújváros 3 Salgótarján 521 Salgótarján 3 Dunaújváros 422 Hódmezővásárhely 2 Hódmezővásárhely 2

Forrás: Csapó T. 2002.

Az 1990-es években kutatásokat folytattunk abban a megközelítésben, hogy a régióközponti szerepet milyen feltételek mellett töltheti be egy város (pap n. 2001). Feltételeztünk egy ideális állapotot, amelyet akkor alapvetőnek gondol-tunk, és azt vizsgáltuk meg, hogy ez milyen mértékben van meg a magyarországi városhálózatban. Ez egy teljesen más megközelítés, mint a Csapó Tamás által végigvitt. A vizsgált városi jogú települési körben így olyanok is megjelentek, melyeknek mérete és jogi-igazgatási szerepe elmarad a MJV körtől, de mégis van olyan vonatkozásuk, amelyek alapján kiemelkednek a településhálózatból. Ilye-nek pl. Siófok, Keszthely vagy Esztergom. Az alábbiakban, a vizsgálatunk során ennek a 1998 és 2001 között folyó vizsgálatnak az eredményeit is felhasználtuk.

A dél-dunántúli régió és Pécs

Magyarország egésze szempontjából a dél-nyugati stratégiai irányban a kapcso-lati terület földrajzilag determináltan az ún. geográfiai Dél-Dunántúl. Történe-tileg konstans módon stratégiai útvonalak haladnak keresztül ezen a területen, amelyek meghatározzák a térszerkezeti alapvonásokat és Pécs helyzetét is.

267


54. ábra: A Dél-Dunántúl szerkezeti problémái

Szerkesztette: PaP N. 2006: A délnyugati korridor … In: Balatontól az Adriáig. Lomart, p. 15.

Pécs – amint az a mellékelt térkép alapján megfigyelhető – a meghatározó térszerkezeti vonalak közötti átmeneti zónában található. Népesedési, intézmé-nyi, kulturális és politikai súlyánál fogva régióközponti szerepe evidencia, de az elmúlt évtizedek fejlődését indukáló bányászati-energetikai szektor eltűnésével, átalakulásával szerepe több szempontból is megkérdőjeleződött.

A funkcióváltás (bányászati-ipari központból korszerű szolgáltató-ipari köz-ponttá) részben spontán, részben tervezett folyamatok révén zajlott le. Ugyan-akkor az elvesztett ipari munkahelyeket és funkciókat az újak nem tudták teljes mértékben pótolni, ami a jelenlegi válság és válságérzet talán legfőbb oka.

A város a régióban elsősorban államigazgatási, egészségügyi-szociális, keres-kedelmi és oktatási-kulturális funkciói révén jelenik meg. A kiépült kiskereske-delmi kapacitás igen jelentős és a földrajzi régió egésze számára meghatározó jelentőségű. Az oktatási funkciók döntően az egyetemhez kapcsolódnak, illetve a város néhány középiskolájához. A foglalkoztatásban betöltött regionális szerep-köre egy nagyságrenddel marad el a fenti funkcióktól.


268

A régió további urbánus térségeiben is változásokat mérhetünk. Kaposvár impozáns fejlődésen ment keresztül az elmúlt bő egy évtizedben. Jelentős beru-házások történtek a város infrastruktúrájába, a gazdasági szerepkört illetően az eredmények szerényebbek. Az autópálya-építés, az új dunai híd Szekszárd szá-mára teremtett új lehetőségeket. Ugyanakkor nem indultak meg a városban azok a folyamatok, amelyek révén ezek a kedvező változások, pozitív hatásukat kifejt-hetnék a gazdaságra, élhetőségre.

A regionális szerepkörért folytatott verseny a már ismertetett vizsgálat sze-rint (Csapó t. 2001) a régióban a következő eredményeket hozta. Pécs első helye az országos elsőség nyomán komolyan aligha vitatható. Kaposvár a MJV listán a középmezőnyben végzett, a 11. helyen, Szekszárd a 17. és a megyeszékhelyek közül csupán egy szerepel mögötte (Salgótarján). A földrajzi Dél-Dunántúlon fekvő, de a Nyugat-Dunántúlhoz integrált Nagykanizsa a ranglista 19. helyén áll (a zalai megyeszékhely Zalaegerszeg a 14.).

Az általunk 1998 és 2001 között folytatott vizsgálat eredményei (pap n. 2002) részben egybevágnak a fentiekkel, másrészt viszont a nemzetközi dimenziók vonatkozásában más települések is megjelentek a „térképünkön”. Ilyen Siófok, Mohács, és részben Szigetvár. Ezen települések olyan adottságokkal, funkciókkal rendelkeznek (Siófok a nemzetközi turizmus, Mohács a kikötői funkció, Sziget-vár pedig a kulturális öröksége révén), melyek a nemzetközi kapcsolatok alakítá-sának vonatkozásában tényezővé teszik őket (pap n. 2006, 2007, pap n. – fodor á. 2007).

Magyarország és Dél-Európa – Pécs szerepe

Ma egy olyan méretű és szerepkörű városnak, mint Pécs, a globalizációs folya-matok által erőteljesen átformált világban, szükséges végiggondolni nemzetközi dimenziókban betöltött helyét, szerepét. Különösen fontos megtalálni a kooperá-ciós kapcsolatok helyes területi léptékét, dimenzióit.

Esetünkben ráadásul egy vidéki városról van szó, amely olyan, egy erőteljesen a fővárosi agglomerációra koncentrálódott országban található, mint Magyaror-szág. Nem lehetséges a külkapcsolati rendszernek az elemzése során megkerülni az állami szintű és volumenű külkapcsolatok, külgazdasági kapcsolatok áttekin-tését.

Pécs esetében, földrajzi helyzete, hagyományos kapcsolati rendszere és az Országos Területfejlesztési Koncepció az ún. délnyugati stratégiai irány tekinte-tében határoznak meg érdekeltséget és feladatokat a város számára. Ez a térség a Boszporusztól az Európa legnyugatibb pontjának számító Roca-fokig terjed.

Az alábbiakban két vonatkozásban vizsgáljuk a város nemzetközi helyzetét. Pécs elnyerte az Európa Kulturális Fővárosa címet, amelyet 2010-ben viselhet. Ez

269


azt jelenti, hogy elismerték adottságait Európa legjelentősebb kulturális szerep-körű városai között. A mellékletben felsorolt ún. EKF városok elit klubjának tag-jaként lehetőséget kapott, hogy európai ismertségre tegyen szert.

A 2010-es évben az Essen-Pécs-Isztambul városok köre viseli a kitüntető címet. A kiválasztott városkör (az államok eleve meghatározottak voltak) roko-nítható az ún. Duna-térrel. Ez utal a Balkán, illetve az eurázsiai Törökország jelentőségére is. Szimbolikus üzenete világos, Pécs akkor tölthet be európai kül-detést, ha közvetítő szerepet játszhat „Európa” és az attól sok tekintetben külön-böző „Balkán” és Törökország között. Ezt fejezi ki az EKF mottója (Határtalan város) és a „Balkán kapuja” cím is. Nos ez az, amiből a program áttanulmányo-zása során semmit sem találunk.

38. táblázat: A korábbi EKF fővárosok az Eurostat alapján

Év Név Ország Lakosság (Ezer Fő) * Közig. Szint1985 Athén GR 3188/746 Főváros1986 Firenze IT 367 Régió1987 Amszterdam NL 1021/743 Főváros1988 Berlin DE 3395 Főváros1989 Párizs FR 9645/2154 Főváros1990 Glasgow SC 632 Legnagyobb1991 Dublin IR 506 Főváros1992 Madrid ES 3129 Főváros1993 Antwerpen BE 461 Megye1994 Lisszabon PO 565 Főváros1995 Luxembourg LU 76 Főváros1996 Koppenhága DK 1085 Főváros1997 Thesszaloniki GR 801/364 Régió1998 Stockholm SE 1212/782 Főváros1999 Weimar DE 65 Megye2000 Avignon FR 91 Megye2000 Bergen NO 218 Megye2000 Bologna IT 374 Régió2000 Brüsszel BE 145 Főváros2000 Helsinki FI 561 Főváros2000 Krakkó PL 757 Vajdaság2000 Reykjavik IC 116 Főváros2000 Prága CZ 1182 Főváros2000 Santiago ES 93 Régió2001 Porto PO 263 Régió2001 Rotterdam NL 992/589 megye2002 Brugges BE 117 Régió2002 Salamanca ES 353 megye2003 Graz AT 245 Régió


270

2004 Genova IT 620 Régió2004 Lille FR 225 régió2005 Cork IR 119 Régió2006 Patras GR 186 Régió2007 Luxembourg LU 76 Főváros2007 Nagyszeben RO 155 megye2008 Liverpool EN 478 5. legnagyobb2008 Stavanger NO 177 Megye2009 Linz AT 188 Régió2010 Pécs HU 157 Régió2010 Essen DE 585 megye2010 Isztambul TR 8803 Legnagyobb

* jelentős különbség esetén elöl az agglomeráció, utána a közigazgatási terület lakossága Forrás: Pap N. – Reményi P. (2007) alapján (szerk. Reményi Péter)

A Duna-Dráva-Száva eurorégió hatása mérsékelt (nem mérhető) a város, de akár csak a tágabb térség életében sem. Jelentősége az EU csatlakozás óta elvileg felér-tékelődött, hiszen Pécs, mint az együttműködés uniós tagállam irányító városa jobb pozícióba került, ugyanakkor kézzelfogható eredményeket, előnyöket – a vizsgálat alatt készült interjúk alapján – nem tudunk azonosítani. Ettől eltekintve is, a nem-zetközi kapcsolatok egy első köre kétségkívül ebben a dimenzióban fogható meg. Kérdéses azonban a kooperáció tematikája, metódusa és célrendszere.

A 2007-13-as időszakban a területfejlesztési célzatú, már korábban kialakí-tott európai uniós tervezési CADSES térséget egy északi és egy déli részre bon-tották. Magyarország mindkettőben résztvevő. A SEES (South East European Space) térség esetében azonban az irányító hatóság is Budapestre delegált. Ez Pécs számára a délkelet-európai térségben bizonyos előnyöket kínál. A Duna-Dráva-Száva együttműködés továbbfejlesztésével, továbbá az EKF-ben szerzett ismertség és kapcsolatrendszer, valamint a kialakítandó nemzetközi intézmény-rendszer és funkciók révén esélyt kaphat kulturális (és oktatási) közvetítő funk-ciók betöltésére a térség felé.

A város intézményesült külkapcsolati rendszere

Vizsgálatunk során Pécs városa intézményi kapcsolati hálóját a nemzetközi kap-csolatok egy széles körében tekintettük át. A kapcsolatokat három intézményi dimenzióban gondoltuk végig, (1. a megyei jogú város, 2. Pécs-Baranya megye központja, 3. a Dél-dunántúli Régió központja).

Az első körben Pécs MJV partneri kapcsolatait tekintettük át. Ezekről a 14. melléklet ad képet. A déldunántúli régió külkapcsolati stratégiája keretében az egyes szereplők ötfokozatú skálán értékelték kapcsolataik fontosságát, jelentő-ségét. A felmérés szerint a MJV 24 kapcsolatot adott meg, illetve értékelt. Ezek

271


közül hatot, a francia, észak-amerikai, izraeli és törököt – jellemzően a nagy föld-rajzi távolságra fekvőket – értékelték kevésbé „fontosnak”, míg többi 18-at, mint „nagyon fontosat” ítéltek meg. Ez utóbbiak közül nyolc ún. EKF-város.

A városok mérete és funkcionális megoszlása változatos, különösebb stratégiát nem tükröz. A legnagyobb város közel 10 milliós, és két főváros is található köztük, a többi változatos skálán mozog. Kérdéses a partnerkapcsolatok egy részének jövő-beli tartóssága, ilyen méretbeli és funkcionális differenciák esetében.

Földrajzi eloszlásban a legnagyobb csoportot a délkelet-európai térség adja (összesen 10 partneri kapcsolattal). Közép-Európához öt kapcsolat fűződik. Egy város jelzi még Észak-Európa (finn kapcsolat), míg három Nyugat-Európa (az angol, a holland, a francia kapcsolat) jelentőségét. Egy város van még Dél-Euró-pából (olasz kapcsolat), míg a többi Európán kívüli (kettő a Közel-Keletről, kettő pedig Észak-Amerikából).

Láthatólag érvényesül a térhatékonyság elve a partnerkapcsolatok földrajzi eloszlásában. A távolsággal fordítottan arányos a kapcsolatok fontosságának megítélése, illetve a távolsággal arányosan változik a kapcsolatok száma. A part-nerkapcsolatok szövete Délkelet-Európában a legsűrűbb, ez megfelel a délnyugati kapcsolati szerepfelfogásnak is.

A városhoz (mint Baranya megye természetes központjához) szorosan kapcso-lódnak a megye nemzetközi kapcsolatai, ha ezek intézményesen nem is a pécsi önkormányzathoz kötődnek. Ennek jelentősége kisebb.

A Baranya megye pécsi intézményi központjához kötődő partneri kapcsola-tok száma 19. Az ötfokozatú skálán minden fokozatban szerepelnek partnerek. A térhatékonyság elve itt is érvényesül, tehát a távolsággal arányosan csökken a partnerek száma. A földrajzi eloszlás elemzésével kiderül, hogy feltűnően hiá-nyoznak a stratégiai jelentőségű délkelet-európai kapcsolatok, illetve a kisszámú említések fontossági megítélése is igen alacsony. Kitüntetett figyelmet a fejlett, közép-és nyugat-európai térségek kaptak.

A Dél-dunántúli Régió esetében is releváns a központi hely szerep. Az intéz-ményrendszer kiforratlansága és relatíve rövid múltja miatt csak nagy óvatos-sággal lehet kezelni a sokágú kapcsolatokat, melyek alapvetően a regionális fej-lesztési ügynökség KHT-hoz kötődnek (DDRFÜ). A listán 44 partneri kapcso-lat található, de a szereplők státusa, a kapcsolatok jellege rendkívül heterogén. A potenciálisan nagy horderejű kapcsolatok mellett számos, egyelőre jelentékte-lennek tűnő, nem is intézményesült kapcsolat szerepel a felsorolásban. Egészében a térhatékonyság elvének érvényesülése ebben az esetben is látható. A kapcsola-tok döntően közép- és nyugat-európai partnerekkel alakultak ki, az ügynökségi szervezetnek, alapvetően az európai uniós pályázati pénzek elosztási rendszere által motivált orientációjának megfelelően.


272

A három intézményi kapcsolati kör egymással csak részben mutat orientációs azonosságot. A MJV kapcsolati rendszere részben megfelel a nagytérségi sze-repnek, azon túl nem érzékelhető a térhatékonyság elvén túl stratégiai megfonto-lás. A megyei és a régiós vezetés nem érvényesíti a külkapcsolatok alakításában a nagytérségi szerepből adódó feladatokat.

Az országhatáron túli, települési és térségbeli kapcsolati rendszer

Az EKF program 2010-ben a város és a térsége „kulturális gazdaságát” segíthet eladni egy tágabb piacon. Ebben a megközelítésben érdemes megvizsgálni, hogy melyek ezek a potenciális „piaci” térségek és milyen alapon képzelhető el kapcso-lat köztük és Pécs között. Hat területi dimenziót, sajátos minőségű kooperációs teret azonosítottunk, melyeket az alábbiakban bemutatunk.

„A rómaiak Magyarországon és a keresztény örökség” kooperációs földrajzi tér

A régió és Pécs egyik büszkesége az ókeresztény sírkamrákhoz kapcsolódó Világ-örökség helyszín (elsősorban a cella septichora). Imázsalakító jelentősége nagy, (tömeg)vonzása csekély. A potenciális együttműködő településkör Magyarorszá-gon túl a horvát, északolasz, osztrák terület lehet, melyek esetében a közös kul-turális örökség és a hasonló (katolikus) gyökerek, korábbi kapcsolatok okán a kooperáció alapjait biztosítotják. Ez az a térség, ahol a Mária-kultusz kegyhelyei nagyszámban fordulnak elő. A térség nagy átfedést mutat az EKF pályázatban szereplő, ún. déli kulturális övezet koncepció térségi- települési körével.

A dunai kooperációs tér

A dunai dimenzió ebben az esetben azt jelenti, hogy Pécs és térsége évszázadok óta kapcsolódik a Duna mente közlekedési, kulturális és innovációs folyosójá-hoz. Sajátos körülmény, hogy 2010-ben egy német város, Essen a társfőváros az EKF rendezésében. A dunai németek (ld. Drang nach Osten, Donauschwaben, Schwäbische Türkei) meghatározó szerepet töltöttek be a térség polgárosodá-sában, városiasodásában, a gazdaság fejlesztésében és az európai rendszerekbe való beilleszkedésében, összekötő szerepet betöltve a Balkán, Közép-Európa és az európai centrumtérség között. Ennek ma is kézzelfogható eredményei érzékel-hetőek például a német vegyes vállalatok jelenlétében a régióban. A gazdasági kapcsolatok fejlesztésének a délnémet és osztrák területek lehetnek az elsődle-ges – Kárpát-medencén kívüli – célterületei.

A nyugat-balkáni kooperációs tér

A Duna mentén nem csupán német telepesek migráltak, üzleteltek és hoztak létre maradandó kulturális értékeket, hanem délről északra is megjelentek telepesek

273


az oszmánok elől, a háborús fenyegetettség miatt menekülve, vagy éppen velük együtt. Ez adja a balkáni dimenzióhoz való kapcsolódást. Kulturális-társadalmi tartalmai többféleképpen (pl. kisebbségi kultúra) vannak jelen Magyarországon.

Erre épülve, mint határ menti együttműködés, eurorégiós szerveződés, keres-kedelmi és turisztikai kapcsolatrendszer, a dimenzió jelen van ma is. A horvát, bosnyák, montenegrói, bolgár, görög stb. kapcsolatok jelenleg is élnek, fejleszté-sükben jelentős tartalékok vannak. A város gazdaságának, mint célpiac, partneri környezet és (a kulturális gazdaság számára) mint tartalom/téma jelenthet vonat-kozási pontot. Ugyanakkor a lehetőséget nagyban megkérdőjelezi, hogy éppen ez az a tér/kulturális dimenzió, ami leginkább kikopott az EKF programból.

Török-iszlám kooperációs földrajzi tér

A 2010-es EKF projektben az EU-n kívüli társfőváros Isztambul. A város mérete (9 millió lakos, agglomerációval együtt 19 millió fő), gazdasági és kulturális poten-ciálja Magyarországét is felülmúlja. A török csatlakozási folyamat, a kelet-bal-káni csatlakozás (Románia, Bulgária), és a nyugat-balkáni térség (főleg muszlim társadalmi csoportokhoz kapcsolódó) biztonsági problematikája az Európai Uni-óban a figyelmet a török-iszlám dimenzióra irányítja. A Dél-dunántúli Régió a hódoltsági időkből török/iszlám anyagi (főleg építészeti) kulturális örökséggel bír. Ez lehetőséget kínál ezen dimenzió megjelenítésére a város kulturális gazda-ságában is. A csatlakozni kívánó, vagy a csatlakozási folyamat különböző stádiu-mában lévő országok egy alacsonyabb „integrációs lépcsőfokról” néznek egyelőre ránk. Egyes oktatási, kulturális szolgáltatások esetében a városnak kedvező lehe-tőségei vannak a Nyugat-Balkánnal való kooperáció terén.

A protestáns kooperációs tér

A Dél-dunántúli Régió sajátsága, hogy leszakadó térségei, belső perifériái közül több is református hagyományú, anyagi-szellemi kulturális öröksége a protestan-tizmushoz kötődik. Az Ormánság, a Zselic, a Sárköz református egyházközségei ma is léteznek. A Pécsre való beköltözéssel ma már a városban is jelentős protes-táns közösség alakult ki.

A népi építészet, a népi kultúra pregnánsan református jellegű a Dél-Dunántú-lon. A régió imázsában, kulturális arculatában ez az örökség messze felülmúlja a közösség jelenlegi számarányát.

A protestáns dimenzió úgy tud megmutatkozni, hogy a régió kulturális ipa-rának piacán megjelenik a Kárpát-medence főleg határon túli magyar lakossága (különösen fontos számunkra, hogy a hozzánk legközelebbi szlavóniai, vajda-sági magyarság, illetve a legnagyobb létszámú, határainkon túl, Romániában élő magyar kisebbség jelentős részben református hagyományú), továbbá a keleti országrész szintén jelentős részben református kötődésű.


274

Másodsorban a kulturális kapcsolat, az azonosulás lehetőségét kínálja a svájci, németalföldi és az északi protestáns közösségek számára, akik hagyományosan érdeklődést mutatnak Magyarország iránt és ezzel a kulturális ipar számára egy fizetőképes, fontos piaci szegmenst képeznek. A város és régiója számára az ebben a körben megnövekedett ismertség más piaci kapcsolatokat, befektetése-ket is indukálhat.

A borhoz kötődő kooperációs földrajzi tér

Európa három nagy déli félszigete közül az Ibériai- és az Appennini-félsziget a szőlő-bor termelésének fellegvárai. A klimatikus, illetve egyéb termelési adott-ságok, valamint a szakmai-kulturális örökség biztosítja a gazdaság e területének a virágzását. A Balkán-félsziget potenciálisan ugyanilyen jó adottságokkal bír, ugyanakkor számos tekintetben elmarad az előbb említett területektől. A város és a régió egyik jellegadó terméke a bor és a hozzá kapcsolódó, kulturális tar-talmú szolgáltatások. Részben a római időkhöz, részben pedig a török elől mene-külő déli szláv csoportokhoz kötődik a szőlőkultúra meghonosítása. Felvetődik az ebben a dimenzióban, a hasonló adottságú városokkal, térségekkel kialakítandó kapcsolat kérdése is.

Alaposabb szegmentációval meghatározhatók a legfontosabb célcsoportok, melyekhez kapcsolódóan a megfelelő eszközök alkalmazásával realizálhatók az előnyök.

Pécs potenciális külkapcsolati helye

Pécs városának a fejlesztési stratégiájában két főbb szempontot szükséges érté-kelnie. Az egyik földrajzi, a másik funkcionális. Földrajzi fekvése, a történelmi hagyományai és a nagytérségi, a nemzeti és uniós kapcsolati stratégia szerint kiosztott feladata alapján a Balkán és Dél-Európa felé kell kapcsolatait, képes-ségeit fejlesztenie, ahol egyes komparatív előnyeire támaszkodhat. A más térsé-gek irányában erős, jobb adottságokkal bíró versenytársakkal kell szembenéz-nie, ebben a relációban azonban nincsenek riválisai, a magyarországi regionális vezető szerepe érdemben nem vitatható.

A nagytérségi államközi, társadalomközi kapcsolatok elemzésével meghatá-rozhatóak bizonyos hiányosságok, űrök, melyeknek betöltésében a város szere-pet tölthet be. Ilyeneket a könyvben bemutatott elemzés szerint lehetséges volna meghatározni. Ennek több területi köre is azonosítható, az első ezek közül a déli szomszédságban definiálható.

A szerep, amelyet ebben esetleg betölthet, az mint a kulturális, oktatási terü-let egyik fejlesztési alközpontja a 2007-13 közötti időszak uniós területfejlesz-tési terében (ahol Magyarország irányító szerepet kapott), az egykori CADSES

275


déli területéből képezett South East European Space. A város a Budapestre tele-pített irányító hatóság mellett kulturális területen kaphat a profiljának megfelelő feladatokat.

Az EKF programnak a fenti célok teljesítésében kiemelkedő jelentősége lehet, de a vizsgálat időszakában még nem látható, hogy mi lesz ennek kifutása, és a város milyen mértékben lesz képes hasznosítani a kínálkozó lehetőségeket. A fej-lesztésekben megmutatkozó késedelem a megítélését jórészt már beárazta. A lét-rehozni tervezett új intézmények, beruházások potenciálisan nagy lehetőségeket hordoznak. Annyi azonban bizonyos, hogy nem a 2010-es esztendő és a felvezető évek eseményei, hanem a 2010 után is működő struktúrák döntik el hosszú távon a külkapcsolati helyét.

277

10. a főbb következtetésekElső tézis: Azonosítottunk egy olyan geográfus csoportot a 19. században és a 20. század első felében, melyek életpályájában alapvető szerepet játszott Fiume, illetve a hosszabb-rövidebb fiumei tartózkodás. Ez volt az a város, amely fekvé-sénél, helyzeténél, kulturális sajátosságai folytán lehetővé tette ezen geográfusok elmélyülését az itáliai, illetve a tágabb mediterrán problematikában. Őket nevez-tük el a „fiumeiek” csoportjának. A magyar társadalmi, gazdasági és politikai elitcsoportok földrajzi érdeklődését a geográfiát gyakorlók publikációs temati-kája megfelelően képezi le, annak lakmuszpapírjaként kezelhető. Írásaikban meg-jelentek mindazok a politikai, etnikai és gazdasági problémák, melyek a kor társa-dalmát foglalkoztatták. A dél-európai térséget illető magyar földrajzi gondolko-dás a távolsággal és a térségbeli érintettséggel nagyjából arányosan volt aktív. A Balkán-félsziget messze a legjelentősebb tudományos érdeklődést váltotta ki. Az ibériai érdeklődés elenyésző, ugyanakkor a jelen könyv készítése során kiemelt jelentőségű appennini témakör sajátos ellentmondásokat hordoz.

Második tézis: A dél-európai térségről szóló hozzáértés, szakértelem a 20. szá-zad második felében elsősorban és eleinte politikai okokból, később egyre inkább a növekvő nyelvi, kulturális távolság és a felkészültség hiánya okán hiányzott a geográfusok köréből is. A rendszerváltozást követő években, a megnyíló uta-zási, tanulási és kutatási lehetőségek nyomán kezdett formálódni egy újabb geo-gráfus csoport, melynek publikációs tematikájában a térség számos problémája ismét megjelent. A publikációs tematikában részben hagyományos, részben pedig új problémakörök tűntek fel. Ezek közül a tengeri kijárat és az itáliai-magyar kapcsolat valamint a magyar balkáni szerepvállalás kérdése tekinthető hagyo-mányosnak, míg a turizmus és az integrációs kérdéskör a legjelentősebbnek az új elemek körében.

Harmadik tézis: A tengeri kontra szárazföldi szemlélet jelentősége, illetve tuda-tosultsága a magyar földrajzi gondolkodásban csekély. A tengernek meghatározó szerepe volt és van ma is az interkontinentális mediterrán, de az európai tér-ség geopolitikai viszonyaiban is. Ennek a tudata megjelenik napjaink térszem-léletében, földrajzi gondolkodásában is, amint arra a magyar és az olasz közép-iskolai tankönyvek tartalmi elemzése rávilágít. A dél-európai térséggel kialakí-tott kapcsolatok vonatkozásában nem feledkezhetünk meg a helyi társadalmak tengeri szemléletének a mi szárazföldi szemléletünkkel való ütközéséről sem. A „fiumeiek” a két szemlélet különbségét értették, figyelmük fókuszában a tenger-hez való viszony állt. Annak érdekében, hogy érteni, értelmezni tudjuk a fel-


278

merülő problémákat és kooperálni tudjunk a mediterrán partnerekkel, a magyar földrajzi és közgondolkodásba újra kell integrálni a tengeri szemléletet.

Negyedik tézis: Dél-Európa vonatkozásában Magyarországnak, a vizsgálatok szerint térségileg változatos módon aszimmetrikus kapcsolatrendszere alakult ki. A jelentősége növekvő, amely azonban nem tudatosult sem a kormányzati, sem a civil, sem pedig az üzleti szférában. A társadalom széles köreiben a terüle-tet illetően a sztereotípiák az uralkodók. A rendszerváltozás időszakában a biz-tonságpolitikai megfontolások voltak a meghatározóak, ennek részben oka, rész-ben következménye volt a NATO csatlakozásunk. A következő évtizedben a gaz-dasági érdekeltség jelentősége nőtt meg, az EU-csatlakozással. Az állami intéz-ményrendszer egyelőre nem követte ezeket a változásokat.

Ötödik tézis: A magyar-dél-európai kapcsolatrendszerben a meghatározó part-neri kör: Olaszország (ennek részletesebb indoklása a hatodik tézishez kapcsoló-dóan olvasható), Spanyolország, Törökország, Horvátország és Bulgária. A vizs-gált állami körben (olasz, spanyol, horvát és török) az erőteljes budapesti koncent-ráció igazolható.

Hatodik tézis: A magyar külkapcsolati rendszerben az uralkodó Duna-menti fő külkapcsolati irány (északnyugat – délkeleti, geopolitikai térszerkezeti vonal) mellett egy délnyugati-északkeleti alárendelt geopolitikai erővonal is megjelenik, alapvetően az előbbi alternatívájaként, azt kiegészítő szereppel. A magyar-olasz/itáliai viszonyban a kapcsolatok intenzitása ismétlődően hol erősödik, hol pedig gyengül. Nagyobb időtávban erősen hullámzó intenzitású. Magyar részről általá-ban a politikai, gazdasági mozgástér bővítése, az uralkodó külső befolyás csök-kentése által motiváltak a kapcsolati kezdeményezések.

Hetedik tézis: A külkapcsolatok meghatározó földrajzi jellegzetessége, ame-lyet Olaszország vonatkozásában vizsgáltunk, hogy a gazdasági és a települési kapcsolatrendszer térben erősen koncentrált. Ez Magyarország vonatkozásá-ban a Közép-Magyarországi Régióhoz, döntően Budapesthez és agglomeráció-jához kapcsolódik, mintegy 80% körüli súllyal. A „vidéki” esettanulmányként szolgáló földrajzi Dél-Dunántúl esetében az általános magyar hátrányokat tetézi a közlekedési, kulturális elszigeteltség, a követendő stratégia hiánya is. Olasz-országban több vizsgálati mód is megerősíti, hogy nem véletlenszerűen alakul-tak a kapcsolatok, hanem jelentős területi koncentráció érzékelhető. A tömörü-lés kisebb mértékű, de a 20 itáliai régióból négyhez, Emilia-Romagna, Veneto, Friuli-Venezia-Giulia és Lombardia települési köréhez kapcsolódik túlnyomóan.

279

a főbb következtetések

Nyolcadik tézis: Az olasz-magyar kulturális kapcsolatok kitűnőek, széles spektru-múak és kölcsönösen pozitív megítélésűek. A kulturális intézményrendszer kiépült és relatíve jól működik, azonban inkább csak humán értelmiségi csoportokat érint. Jelentős a szerepe a középiskolai nyelvoktatásnak is, az olasz, mint második idegen nyelv népszerű. Erős területi koncentráció mutatkozik az intézmények terén mind-két országban, Budapest, Róma és Milánó szerepe kiemelkedő.

Kilencedik tézis: A kapcsolati területek vonatkozásában a földrajzi Dél-Dunán-túlt és a területfejlesztési Dél-dunántúli Régiót vizsgáltuk. Fajsúlyosan a délnyu-gati stratégiai irány az észak-olasz területekkel való kapcsolatot jelentheti, ezért a vizsgálatban is erre koncentráltunk. A kapcsolati jelleg számos vonatkozásban megfogalmazható (ld. közlekedési pályák, közvetítő városok, etnikai-kulturális kapcsolatok, intézményközi kapcsolatrendszer stb.). A régió önálló külgazdasági szerepe nagyon korlátozott és kevéssé tükrözi földrajzi fekvését. A helyi jelentő-ségen túlmutató méretű, erejű gazdasági szereplő kevés van a térségben. Az ún. nagyvállalati kör meghatározó hányada állami, illetve önkormányzati. A valóban piacgazdasági körülmények között működő vállalatok köre csekély. A fekvésből és a történelmi hagyományokból adódó kapcsolati szerep nem képezi ma a régió életének alapját, a különböző régiós dokumentumokban megfogalmazott, dekla-rált szerep nem jelenik meg a praxisban.

Tizedik tézis: A nagytérségi közvetítő szerep potenciálisan meghatározó városa Pécs, a régióközpont. A vizsgálataink arra mutatnak, hogy erős regionális intéz-ményi szerepe nem abszolút, hanem relatív fejlettségéből származik. E sze-rint a különböző vizsgálatok által kimutatott előkelő helyzete a magyarországi MJV-k körében a dél-dunántúli régió városhálózatának fejletlenségéből adódik. Egy magyarországi régióban sem játszik olyan meghatározó szerepet a régióköz-pont-város, mint esetünkben. Az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése ráirá-nyította a figyelmet a város nagytérségi szerepére. A jelenlegi külkapcsolati akti-vitás nem határozza meg a város életét, legfeljebb jelzésértékűnek tekinthető. A város adottságainak és korlátainak elemzése kapcsán az a felismerés kapott meg-erősítést, hogy Pécs nem mint gazdasági irányítóközpont, hanem kulturális-okta-tási profilját fejlesztve tölthet be egy korlátozott, de a város jövője szempontjá-ból mégis alapvető jelentőségű nemzetközi szerepet, az ún. dél-nyugati kapcso-lati irányban. Ez a kapcsolatrendszer a Nyugat-Balkán és Itália egyes térségeiben működhet hatékonyan. Ugyanakkor ez a lehetőség még inkább eltávolítja/eltávo-líthatja a saját régiójától, paradox módon elszigeteltté válik saját háttérterületétől, amely nem képes, vagy csak csekély mértékben ehhez a nemzetközi jellegű lehe-tőségkörhöz kapcsolódni.


280

Tizenegyedik tézis: A Balkán megítélésében egy földrajzi adottság, mégpedig „ázsiai jellege” meghatározó szerepet játszik. A „balkániság” is az „európaiság” kategóriájával, minőségével és attribútumaival szemben fogalmazódik meg és az „ázsiaiság”-ból vezethető le legtisztábban. A Balkán megítélésében döntő szere-pet játszik kapcsolati jellege. Az Ázsia irányában betöltött közvetítő területi jel-lege a megítélésében azt eredményezte, hogy mint a „legsötétebb Európa” jelent meg a középkor óta, illetve jelenik meg napjainkban is az európai közvélemény-ben. A vizsgálataink szerint a magyar társadalom többsége is osztja ezt a sztere-otip nézetet.

281

felhasznált irodalom, hivatkozások• áBraHáM B. (2007): A Balkán képe a 19-20. századi magyar geopolitikai és

tudományos gondolkodásban. - Regio. 18. 2. pp. 47-78.• ádáM M. 1977: Dunai Konföderáció vagy kisantant. - Történelmi Szemle, 3-4.

sz. pp. 440-487.• ádáM M. 1989: A kisantant és Európa 1920-1929. Akadémiai Kiadó, Buda-

pest,• agaNoVić, M. – joVaNoVić, Z. 1999: Bosnia and Herzegovina spatial structures

and regional policies. Vision Planet Project Interreg II.C International Adriatic Conference, Trieste

• andreWs, p. a 1989: Ethnic Groups in the Republic of Turkey. Dr. Ludwig Reichert Verlag, Wiesbaden, 657 p.

• atanasZiu, H. 1982: Az újkori Görögország története. Tankönyv Kiadó, Buda-pest

• aZZopardi, a. 1995: A new geography of the Maltese Islands. St. Aloysius’ College Pubblication, Malta, 344 p.

• Atlante Geografico, 2005, Giunti, Miláno, 222 p.• Atlante delle Guerre 1946-2004. Hoepli, Milano, 185 p.• BajMóCZY p. – Csíkos j. 1997: Európai országok népszerűsége egyetemi hall-

gatók körében. – Iskolakultúra, 7. 6-7., pp. 71-77.• BaláZs d – kriZsán l . kuBassek j. 1995: Távoli tájak magyar utazói. 1-5.

NTK, Budapest• Bali L: A horvát-magyar kapcsolatok néhány fontosabb aspektusa 1991-től

napjainkig. In. M. Császár Zs. szerk.: Balkán Füzetek Különszám II.- PTE KMBTK, Pécs, pp. 261-268.

• BalkánYi B. 1916: A dunai út fejlesztése és keleti gazdasági érdekeink. Buda-pest, A Magyar – Bosnyák és Keleti Gazdasági Központ kiadványa. Új soro-zat, No. 5.

• BanaC I. 1984: The National Question in Yugoslavia: Origins, History, Politics, Ithaca, N.Y.: Cornell University Press,

• Bárdi l. 2003: A Selyemút világa. Masszi Kiadó, Budapest, 190 p.• Bárdos-féltoronYi M. 2006: Bevezetés a geopolitikába. L’Harmattan, Buda-

pest, 254 p.• Bartlett, W. 2003: Croatia. Betwen Europe and the Balkans. Routledge, 176

p.• BelusZkY p. 1982: A komplex gazdasági körzet – Hit, Remény, vagy Való-

ság? - Területi Kutatások 5. pp. 3-24.


282

• BelusZkY p. szerk. 2005: Magyarország történeti földrajza. Dialóg Campus, Budapest-Pécs, 462 p.

• Berend t. i. szerk. 1986: Helyünk Európában, I-II. (Nézetek és koncepciók a 20. Századi Magyarországon.) Budapest, Magvető Könyvkiadó

• Békési L, 2004: A politika földrajza. Aula, pp.• BíBorBansZületett Konstantín 2003: A birodalom kormányzása, ford:

Moravcsik Gyula. Lectum kiadó, Szeged pp. 69–104.• BjeliC, D. I. - saViC, O. (ed.) (2002): Balkan as methaphor: between globalization

and fragmentation. MIT Press. London. 382 p. • BogoeV, k. 2002: The Republic of Macedonia. SIBIS, Skopje, 236 p. • Braudel, f. 1996: A Földközi-tenger. I. kötet, Akadémiai Kiadó - Osiris,

Budapest, pp. 387.• Braudel f. 1998: Il Mediterraneo. Bompiani Editore, Milano, 282 p.• Brill, H. 2006: A ma geopolitikája. In: Gazdag F. szerk: Geopolitika és biz-

tonság. Zrínyi Kiadó, pp. 35-60.• BrZeZinski, Z. (1999): A nagy sakktábla. Európa Kiadó, Budapest, 314 p.• Bulla B. - Mendöl t. 1947: A Kárpát-medence földrajza. Nevelők Könyv-

tára, 611 p.• Carter, F. W. - norris, H. T. (ed.) (1996): The changing shape of the Balkans.

University College London. London. 180 p. • Casari, M – pedrini, l. 1990: Geografia del Turismo. Hoepli, Milano, 353 p.• CHolnokY j. 1911: A tartós államalakulásokról - Magyar Figyelő, 1. pp. 71-76.• CHolnokY j. 1913: Modern földrajzi törekvések. - Magyar Figyelő, 3. pp. 345-

350.• CHolnokY j. 1914: Magyarország természetes déli határa. - Magyar Figyelő,

4. pp. 432-437. • CHolnokY j. 1917: A Magyar-medence kapcsolata a Balkánnal. - Turán, V. évf.

pp. 76-85.• CHristaller, W. 1966: Central places in Southern Germany. Prentice-Hall,

Inc. Englewood Cliffs, New Jersey, 230 p.• CoHen, s.B. (1992) Middle East Geopolitical Transformation: The

Disappearance of a Shatterbelt. Journal of Geography, 91(1), pp. 2-10.• CopeauX, e. 1993: La coscienza geopolitica turca attraverso le carte storiche.

- Limes, 1993, 4, pp. 249-259.• Csapó t. 2002: A magyar megyei jogú városok regionális funkcióiról. - Terü-

leti Statisztika, 42. évfolyam 3. szám, pp. 168-183.• CsásZár f. 1844: Utazás Olaszországban. Pest• CZeiZel e. 1984: A magyarság genetikai öröksége. In: Helyünk Európában II.,

Magvető Kiadó, Budapest,

283

felhasznált irodalom, hivatkozások

• Dél-Dunántúli Régió Nemzetközi-kapcsolati Stratégiája, Pécs, 2005• dineV, l. – MiseV, k. 1981: Bulgária földrajza.Gondolat, p. 350.• dujourdan, M.M. 1996: Európa és a tenger. Atlantisz Kiadó, Budapest, 290 p.• dudás gY. 1968: Bulgária. In: Marosi s. – sárfalVi B. 1968: Európa I.-II.

Gondolat, Budapest, p. 454-478.• duggan C. 1998: Breve storia d’Italia. Piemme, Roma, 253 p.• enYedi Gy. (1996): Regionális folyamatok Magyarországon az átmenet

időszakában. ELTE, Budapest• ERDősi F. 1995: Ágazati és regionális kommunikációföldrajz I-II. JPTE, Pécs• ERDősi F. 2006: A Balkán közlekedésének főbb földrajzi jellemzői. - Balkán

Füzetek No. 3. 124 p.• ERőDi b. 1895: Utazásom Szicília és Málta szigetén. Budapest• etienne, V. 1987: Geopolitique de Mediterrané. - La Pensée, 257. sz. pp. 15-27.• fáBián, Gy. 2009: „Koszovó effektus” a kisebbségi jogban. In: Kupa L. szerk:

Kisebbségi autonómia-törekvések Közép-Európában – a múltban és a jelen-ben. Bookmaster KFT, Pécs, pp. 28-42.

• feHér g. 1932: Kanitz Fülöp Félix, a ,,Balkán Kolombusa” élete és munkás-sága, 1829-1904. Budapest, Franklin ny. A Magyar Földrajzi Társaság Könyv-tára

• fisCHer F. 1996: A megosztott világ történelmi-politikai atlasza. JPTE-PSZMP, Pécs-Budapest,

• fisCHer f. - Majoros i. - VonYó j. sZerk. 2000: Dél-Európa vonzásában. University Press Pécs, 405 p.

• fodor f. 2006: A magyar földrajztudomány története. MTA FKI, Budapest, 820 p.

• fodor f. 1917/a: A Délvidék és a Balkán közlekedési kapcsolata. Temesvár, Hunyadi nyomda. A Temesvári Balkán Iroda Kiadványai, No. 1.

• Fodor F. 1917/b: Temesvár és Szeged földrajzi helyzete és balkáni hivatása. Temesvár, Hunyadi nyomda. A Temesvári Balkán Iroda Kiadványai, No. 4.

• Fodor F. 1937: A magyar-jugoszláv közeledés gazdaságföldrajzi alapjai. -- Katolikus Szemle, LI. évf., 3. sz., pp. 139--151.

• fol, a. 2001: The Bulgarians. Atlas. Tangra, Szofia, 278 p.• Fried I. 1975: A magyar balkanisztikai kutatások - hagyományok és problé-

mák. - Helikon, 2. sz. pp. 169—178.• fried i. 2004: Fiume. Magyarok nyomában külföldön. Budapest, Enciklopé-

dia, 199 p.• frisnYák s. 2003: Fiume jelentősége a történelmi Magyarország gazdasági

életében (1779-1918). In: frisnYák s. – tótH j. szerk.: A Dunántúl és a Kisal-


284

föld történeti földrajza. PTE TTK FI – BGYTF Földrajzi Tanszéke, Nyíregy-háza-Pécs, pp. 379-386.

• frisnYák s. szerk. 1996: A Kárpát-medence történeti földrajza. Nyíregyháza, 388 p.

• fuller, e. graHaM - lesser, ian o. 1993: Turkey’s New Geopolitics. From the Balkans to Western China. Westview Press/ A RAND Study, Boulder, San Francisco, Oxford, 197 p.

• fukuYaMa, Y.F. 1992: A történelem vége és az utolsó ember. Európa, Buda-pest,

• Gál I. szerk. 1942: Magyarország és a Balkán. (A magyar tudomány felada-tai Délkeleteurópában). A Magyar Külügy Társaság Balkán Bizottsága. Bal-kán Könyvtár No. 1.

• Gáldi I. – HadroViCs l. – kardos t. 1942: Magyar-olasz hatás a Balkánon. Budapest, Magyar Külügyi Társaság Balkán Bizottsága. Balkán Füzetek, No. 2.

• garde, P. 2007: A Balkán. Háttér Esszék, Háttér Kiadó, Budapest, pp. 143.• gaZdag f. 1992: Európai integrációs intézmények. KJK, Budapest• gaZdag, F. 2006: Geopolitika és biztonság. Zrínyi, Budapest, pp. 225.• georgiades, p. C. 1996: History of Cyprus. Publisher Demetrakis Christophoru,

Nicosia, 268 p.• GesZti L. 1944: A magyar állam déli határváltozásairól. In: TEMESY GY.

szerk. Földrajzi Zsebkönyv, Budapest, Magyar Földrajzi Társaság, pp. 87--94.• glatZ f. szerk. 2007: A Balkán és Magyarország váltás a külpolitikai gondol-

kodásban. MTA TTK Európa Intézet, Budapest, 430 p.• goldsMitH, a. jr. 1997: A Közel-Kelet rövid története. Maecenas, Budapest,

479 p.• goloBiCs, p. – pap, n. 1996: The Interaction of the Regional Cooperation and

the Spatial Structure. New Directions in Regional Development, Maribor, pp. 57-65.

• GratZ G. 1928: Európa balkanizálódása. - Magyar Szemle, május, pp. 1-6.• Gunda B. 1979: Ethnographica Carpatho-Balcanica. Budapest• gültekin, n. B. - MuMCu, a. 1996: Black Sea Economic Cooperation. In:

Mastny, Vojtech - Nation, R. Craig: Turkey Between East and West. New Challanges for a Rising Regional Power. Westview Press, Oxford, 198 p.

• gYapaY d. 2002: Olaszország. Az Európai Unió a változó világban 49. Press Publica, 128 p.

• GYörffY I. 1916: Magyarország régi balkáni birtokai. - Földrajzi Közlemé-nyek, XLIV. évf. 1. sz. pp. 19-37.

• Haggett, p. 2006: Geográfia – globális szintézis. Txpotex K., Budapest, 842 p.

285


• Hajdú Z. – illés i. – raffaY Z. 2007: Délkelet-Európa: államhatárok, határon átnyúló kapcsolatok, térstruktúrák. MTA RKK, Pécs, 161 p.

• Hajdú Z. – pap n. 2005: Potential possibilities of cross-border cooperations across the hungarian-croatian border after Hungary’s accession to the European Union. In: Koter M. – Sobczynski M. eds: The Role of borderlands in United Europe. Region and Regionalism, No. 7 vol. 1., pp. 117-124.

• Hajdú Z. 1996: A magyar államtér változásainak történeti és politikai föld-rajzi szemlélete a magyar földrajztudományban 1948-ig. Tér és Társadalom, 3-4 pp. 111-132.

• Hajdú, Z. – pap, n. – tótH, j. eds. 1999: Regional Issues of Contemporary Europe. Janus Pannonius University Faculty of Sciences Institute of Geography, Pécs, 141 p.

• Hajdú Z. 2006: Fiume (Rijeka) kérdéséről. In: Pap N. szerk: A Balatontól az Adriáig. Lomart Kiadó – PTE Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Köz-pontja, Pécs, pp.103-110.

• Hajdú Z. 2003: Az intézményes Balkán-kutatás kialakulásának és fejlődésé-nek problémái Magyarországon 1948-ig, különös tekintettel a földrajzi kutatá-sokra. - Balkán Füzetek No.1. 71.p.

• Hajdú Z. 2007: A Balkán kutatásának története napjainkig. in: Hajdú Z – illés i – raffaY Z. szerk.: Délkelet-Európa: államhatárok, határon átnyúló kapcso-latok, térstruktúrák. MTA RKK, Pécs, pp. 5-34.

• Hajdú Z. – pap n. – tótH j. sZerk. 2001: Az átalakuló Balkán politikai föld-rajzi kérdései. PTE TTK FI Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Köz-pontja, Pécs, 231 p.

• Hajdú Z. – illés i. – raffaY Z. (eds.): Southeast-Europe: State Borders, Cross-Border Relations, Spatial Structures. Pécs: Centre for Regional Studies, Hungarian Academy of Sciences, 2007. 160 p.

• HardY t. – pap n. 2006: Az államhatár megvonások hatása a Kárpát-medence és a Nyugat-Balkán városhálózatára - példák In: Pap N. szerk.: A Balatontól az Adriáig. Lomart Kiadó – PTE Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp. 241-252.

• HartsHorne, r. 1954: Political geography. In: Jones C. F. - Preston J. szerk.: American geography: inventory and prospect. New York, Syrecuse University Press, pp. 167-225.

• HárY sZ. – M. CsásZár Zs. 2008: Az albán kisebbség és oktatása Macedóni-ában. - Balkán Füzetek No. 6. A Balkán keresztútján: Macedónia a XXI. szá-zad elején. Pécs pp. 60–68.

• HárY sZ. 2009: A koszovói-macedón határvita kialakulása és rendezése - Bal-kán Füzetek 6. pp. 54-61.


286

• HárY Sz. 2009: Macedónia kül-, és biztonságpolitikája, magyar-macedón kapcsolatok. - In. M. Császár Zs. (szerk.) Balkán Füzetek Különszám I.- PTE KMBTK, Pécs, pp. 70-86.

• Hauser, H. 1924: Le probleme du regionalisme. Les Presses Universitaries de France, Paris, 176 p.

• HaVass r. 1911: A magyar-dalmát összekötő vasút jelentősége. In: Különle-nyomat a Földrajzi Közlemények XXXIX. II. füzetéből 21 p.

• HaVass R. 1889: Dalmácia visszacsatolása a Magyar Birodalomhoz. Budapest, Preszburg nyomda.

• HaVass R. 1902: Magyar impérializmus. Budapest, Separatum, Budapesti Hír-lap.

• HaVass r. 1906: Dalmácia. Budapest, Divald, Stephaneum nyomda.• HaVass R. 1911: Irodalmi munkái (Könyvek, tanulmányok, értekezések, cik-

kek, könyvismertetések, és egyéb művek, 1878-1911. Budapest, Műszaki nyomda

• HaVass R. 1912: Magyar gazdasági és hatalmi törekvések a tengeren. Buda-pest, Fritz nyomda.

• HaVass R. 1913: Magyarország és a Balkán. (Szerbia, Bulgária, Románia.) Gazdaságpolitikai tanulmány. Budapest, Fritz nyomda.

• Hearder, H. 1992: Olaszország rövid története. Maecenas, Budapest, 230 p.• HerCZeg e. – pap n. 2004: A szlovén-olasz határ menti együttműködés sajá-

tosságai. In: pap n. – VégH a. szerk.: IV. Magyar Politikai Földrajzi Kon-ferencia – A Kárpát medence politikai földrajza, konferenciakötet, Pécs, pp. 191-198

• HéZser A. 1916: A Balkán-félsziget közlekedő útjai. - Földrajzi Közlemények, XLIV. évf. 6. sz. pp. 594-606.

• HorVátH gY. szerk. 1993: Régiók és városok az olasz modernizációban. MTA RKK DTI, Pécs, pp. 384.

• HóVári j. 2006: Adriai és balkáni hatások a Balatontól a Dráváig. In: pap n. szerk.: A Balatontól az Adriáig. Lomart Kiadó – PTE Kelet-Mediterrán és Bal-kán Tanulmányok Központja, Pécs, pp. 43-58.

• HunfalVY J. 1863: A Magyar Birodalom természeti viszonyainak leírása I. Pest, Emich Gusztáv.

• HunfalVY J. 1884: Egyetemes földrajz, különös tekintettel a néprajzi viszo-nyokra. I. kötet. Dél-Európa. Budapest, Athenaeum.

• Huntington, s.p. 2002: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Európa Kiadó, Budapest, 646 p.

• iCg international Crisis group 2002: Report N 124. Putokazi za budućnost Kosova I. Rešavanje konačnog statusa Priština/Brisel 2002. mart.

287


• ilCHeV, i. 2005: The Rose of the Balkans. A short history of Bulgaria. Colibri, Sofia, 464 p.

• illés i. 2002: Közép- és Dél-Kelet Európa az ezredfordulón. Dialóg Campus Kiadó, Budapest–Pécs, 362 p.

• IMrédY K. 1943: Hazánk és a Balkán vasúti összeköttetése. Balkán-füzetek, No. 10. Budapest, Magyar Külügyi Társaság Balkán Bizottsága

• j. nagY l. 1996: A Mediterráneum a XX. században. JATEPress, Szeged, 152 p.

• j. nagY l. 1995: A Mediterráneum és az európai integráció. JATE, Szeged, 89 p.

• j. nagY l. 1994: Az arab országok története. JATEPress, Szeged, 118 p.• jásZaY M. 1990: Velence és Magyarország. Gondolat, Budapest, 413 p.• jelaViCs, B 1996: A Balkán története I-II. Osiris, Budapest• jordan, t.g. 1973:The European Culture Area. Harper and Row, New York,

367 p.• Јовановски, П. 2002: Миграциони движења на албанската популација во

Пепублика Македонија. In: Прилози Contributions XXXIII 1. Macedonian Academy of Sciences and Arts, Section of Social Sciences. Skopje. pp. 67–85.

• juHásZ j 1999: Volt egyszer egy Jugoszlávia – A délszláv állam története. Aula, Budapest

• juHásZ J. 2003: Defenzív nacionalizmus és pragmatizmus a posztmilosevicsi Szerbiában. In: kiss j. l. szerk. 2003: Nemzeti identitás és külpolitika Közép- és Kelet-Európában. TLA, Budapest, pp. 239-256.

• juHásZ j. 2009: A szerbiai politikai változások tendenciái - www.balkancenter.hu/pdf/juhasz_balkanmint01.pdf

• juHásZ V. 1933: Olaszország. Föld-Nép-Kultúra. Pantheon, 128 p.• KalMár G. 1932: Magyar hazánk és népei. (Magyarország leírása.) Budapest,

Szent István-Társulat.• KalMár G. é.n./1942 Magyar geopolitika. Budapest, Stádium• KanitZ, F. F. 1875--1879: Donau-Bulgarien und der Balkan. Historisch-

geographisch-ethnographische Reisestudien aus den Jahren 1860--1875. 1-3 köt. Leipzig, Fries.

• KanitZ, F. F. 1904--1914: Das Königreich Serbien und das Serbvolk von der Römerzeit bis zu Gegenwart. 1--3 kötet. Leipzig, Mayer

• katana, g. – igriC, g. 2005: New Constitution Poses Challenge to Serbs and Croats. – Balkan Insight No. 10. Balkan Investigative Reporting Network

• katus l. 1997: Respublica Christiana. Európai Közösség a Középkorban. - Rubicon, 5-6. pp. 15-18.


288

• kennedY p. 1989: Nagyhatalmak tündöklése és bukása. Akadémiai Kiadó, Budapest, 637 p.

• king, r. 1992: From Sick Man to Rich Man of Europe. - Geography, vol. 77 No.3. pp. 153-169.

• king, R.1996: Migration and Development in the Mediterranean Region. – Geography, Vol. 81, No. 1, pp. 3-14.

• kiss a. 1975: Olaszország története 1748-1968. Akadémiai Kiadó, Budapest, 268 p.

• kiss j. l. szerk. 2003: Globalizálódás és külpolitika. TLA, Budapest, 298 p.• kiss j. l. szerk. 2003: Nemzeti identitás és külpolitika Közép- és Kelet-Euró-

pában. TLA, Budapest, 395 p.• kissinger, H. 1996: Diplomácia. Panem-Grafo, Budapest, 957 p.• kissinger, H. 2002: Korszakváltás az amerikai külpolitikában? A 21. századi

Amerika diplomáciai kérdései. Panem-Grafo, Budapest, 236 p.• kitaniCs, M 2006: A Magyarországra irányuló horvát migráció a 15-18. szá-

zadban. In: Pap N. szerk: A Balatontól az Adriáig. Lomart, Pécs, pp. 59-74.• kitaniCs M 2009: Vlachok a balkáni olvasztótégelyben. M. Csázsár Zsuzsa

szerk.: Magyarország és a Balkán. - Balkán Füzetek, Különszám I., pp. 149-154.

• koBolka i. – pap n. szerk. 2009: A Nyugat-Balkán. MK KBH, Budapest, pp. 238.

• koCsis k. 1993: Az etnikai konfliktusok történeti-földrajzi háttere a volt Jugo-szlávia területén. TLA, Budapest, 78 p.

• koCsis k. - koCsis-Hodosi e. 1995: Hungarian minorites in the Carpathian Basin. Matthias Corvinus Publishing, Totonto-Buffalo, 213 p.

• koCsis k. – Bottlik Zs. – tátrai p. 2006: Etnikai térfolyamatok a Kárpát-medence határainkon túli régióiban, 1989-2002. MTA FKI, pp. 197.

• koCsis k. ed. 2007: South Eastern Europe in Maps. GRI-HAS 2nd, revised and expanded edition, Budapest, 136 p.

• kolutáCZ a. 2006: A népesség szociális és etnikai sajátosságai Tuzla kan-tonban (Bosznia-Hercegovina). In: Pap N. szerk.: A Balatontól az Adriáig. Lomart Kiadó – PTE Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp. 295-315.

• konkolY s. 2006: A Balkán határai kapcsán. In: Pap N. szerk.): A Balatontól az Adriáig. Lomart Kiadó – PTE Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp. 75-85.

• koVáCs Z. 1990: A határ menti területek központhálózatának átalakulása az első világháború utántól napjainkig. – Földrajzi Közlemények. 1–2. 3–16. o.

289


• koZMa f. 1992: Gondolatok Európáról és az európaiságról. - Gazdaság és Tár-sadalom, 1. pp. 5-70.

• krajkó gY. 1994: Gazdasági körzetek elméleti és módszertani kérdései. In: perCZel gY. - tótH j. szerk.: Magyarország térsadalmi-gazdasági földrajza. ELTE, Budapest, pp. 297-412.

• KunsZerY GY. 1940: Balkán-Európa. In: Berend t. i. szerk. 1986, I. köt. pp. 525-527.

• kurilla a – orosZ é – pap n, 2009: Háttal a határnak. Debrecen, Konferenciaelőadás, 2009.december 12, 8.p

• kuruC a. 1982: Tengerek földrajza. Műszaki Kiadó, Budapest, 479 p.• KürtHY S. 1947: Stabilizáció és közös tervgazdálkodás a délkeleteurópai álla-

mokban. - Közgazdasági Szemle, 5-12. sz. pp. 314-328.• laCoste Y. 1993: Dictionire de Geopolitique. Flammarion, Paris• lakotár k. 2007: A 14-16 éves tanulók hazánk szomszéd országairól alko-

tott kognitív térképeinek tartalmi elemei. PhD értekezés (kézirat), Pécs, 145 p.• lassu i. 1830: Az olasz statusoknak statistikai, geographiai és historiai leírása.

Pozsony,• lásZló M. – gáspár a. 2006): A horvát gazdaság állapota az állami gazda-

ságpolitika tükrében. – Balkán Füzetek No. 4. pp. 89-99.• littke a, 1917: Lombardia és a velencei síkság. Fritz ny., Budapest, • luBiC, d. 2004: What should and could be done to improve the economic

situation in Bosnia and Herzegovina. - Balkán Füzetek No. 2, pp. 57-62.• M. CsásZár Zs. (szerk.) Balkán Füzetek Különszám I-II.- PTE KMBTK, Pécs• M. CsásZár Zs. 2008: A magyar oktatás Balkán képe. In. Reményi P. –

Szebényi A. (ed.) V. Magyar Politikai Földrajzi Konferencia – A nagy terek politikai földrajza. PTE TTK KMBTK 2008. Pécs, pp. 418–425.

• M. CsásZár Zs. 2006: A magyar oktatás Balkán képe. in: In: pap N. szerk.: A Balatontól az Adriáig. Lomart Kiadó – PTE Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp. 189-201.

• M. CsásZár Zs. – pap n. 2007: expedíció a Balkánon I. Albánia - a sasok országa. – A Földrajz Tanítása. XiV/3. pp. 20-24.

• MaCkinder, H.J. 1904: The Geographical Pivot of History. - Geogr. J. 23. p. 421-37.

• MaCkinder, H.j. 1919: Democratic Ideals and Reality. New York, Holt,• MaCkinder, HJ. 1943. „The round world and the winning of the peace”, Foreign

Affairs, 21 (1943) 595-605.• MaHan, a. t. 1890: The Influence of Seapower upon History, 1660-1783.

www.gutenberg.org


290

• MajlátH r. 2006: Nagyszerb elképzelések a csetnik mozgalom keretei között. In: Pap N. szerk.): A Balatontól az Adriáig. Lomart Kiadó – PTE Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp. 111-122.

• Makkai l. 1942: A magyar Balkán kutatás szervezési kérdései. In: gál i. (szerk.): Magyarország és a Balkán. Budapest, pp. 71-78.

• Makkai L. 1942: A magyar Balkán-kutatás szervezési kérdési. In: gál i. szerk.) 1942. pp. 71--78.

• Mango, a. 1994: Turkey, the Challenge of a New Role. The Washingron Papers/163. PRAEGER, Westport, Connecticut, London, 144 p.

• MarkoViCH, S. G. - WeaVer, E. B. - paVloViC, V. 2006: Problems of identities in the Balkans. Anglo-Serbian Society, Belgrad, 182 p.

• Marosi s. – sárfalVi B. 1968: Európa I.-II. Gondolat, Budapest, 596 p.• MatVejeViC, p. 2006: A Földközi-tenger. Corvina, Budapest, 204 p.• MaZoWer, M. 2004: A Balkán. Európa, Budapest, pp. 233.• Melis, r. 1997: L’ Italia delle regioni. TCI, Milano,101 p.• Mendöl T. 1948: A Balkán földrajza. Budapest, Balkán Intézet, Balkán Köny-

vek. • MEsić, s. 2003: Jugoszlávia nincs többé. Budapest, 405 p.• MésZáros R. 2008: A kibertér és ami körülötte van. JATEPress Egyetemi

Kiadó, 168 p.• MEZő F. 2000: A politikai földrajz alapjai. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debre-

cen, 382 p.• MiCHalkó g. 1998: Mentális térképek a turizmus kutatásában. A magyar

középiskolások Olaszország képe. – Tér és Társadalom, 12. 1-2. pp. 111-125.• MoHos M. 2008: A Rábától a Muráig. A magyar-szlovén határtérség törté-

neti-földrajzi vizsgálata. Biblioteca Slavica Savariensis X. Szombathely, 141 p.• Monroe, e. 1939: Les Enjeux en Mediterranée. Armand Collin, Paris, (az elő-

szó)• Montesquieu, C. 1943: Európa egységéről. Phőnix Kiadás, Budapest,• Muir, r. 1989: Modern Political Geography. II. ed., MacMillan, London 275 p.• MYftiu, g. 2001: Albania. Guide of albanian history, and albanian cultural

heritage. SEDA, Tirana, 266 p.• n. róZsa e. szerk. 2005: Nemzeti identitás és külpolitika a Közel-Keleten és

Kelet-Ázsiában. TLA, Budapest, 347 p.• nagY aBonYi Cs. 2006: Magyar gazdasági törekvések Montenegróban Nagy

Abonyi Cs. In: pap n. szerk.: A Balatontól az Adriáig. Lomart Kiadó – PTE Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp. 181-188.

291


• nagY M. M. (2001): A Balkán problémája a magyar földrajzi szakirodalom-ban. In.: Hajdú Zoltán - Pap Norbert - Tóth József szerk: Az átalakuló Balkán politikai földrajzi kérdései. Pécs. pp. 18-32.

• Nagy R. – Ljubič, D. – HajDú Z. – PaP N. – VégH a. – REMéNyi P. 2004: Bosz-nia–Hercegovina a harmadik Balkán-háború után. – Balkán füzetek No. 2. PTE TTK FI K-MBTK, Pécs

• nagYVáradi l. - pap n. 2004: A Kanári - szigetek. In: pap n. szerk.: Az Atlantikum világa. Alexandra Kiadó, Pécs, pp. 153-167.

• neMes nagY j. 1997: Régió, regionalizmus. - Educatio, VI. 3 p. 409.• niederHauser E. 1972: Forrongó félsziget: a Balkán a XIX-XX. században.

Budapest, Kossuth Könyvkiadó, 274 p.• niederHauser E. 1975: Keletközép-Európa-kutatás és balkanisztika. - Heli-

kon, 2. sz. pp. 159 -161.• nopCsa F. 1907: A katolikus Észak-Albánia. Budapest, Klny a Földrajzi Köz-

leményekből.• nopCsa F. 1911: A legsötétebb Európa. (Vándorlások Albániában.) Budapest,

Utazások Könyvtára, No. 3.• noVák t. - sZeMlér T. 2007: Európa peremén: új tagok és szomszédok. - Kelet-

Európa Tanulmányok, 1. szám.• orMos M. - Majoros i. 1998: Európa a nemzetközi küzdőtéren. Osiris Kiadó,

Budapest, 500 p.• Országos Területfejlesztési Koncepció, 2005.• osMankoViC, j. 2001: Regional development of Bosnia-Herzegovina. In:

European Regional Development Issues in the New Millennium and their Impact on Economic Policy. 41th Congress of the European Regional Science Association. Zagreb

• pak, M. 1998: Urban System in Slovenia – The Recentmost Developmental Trends. – iaNoş, i. – PuMaiN, D. – RaciNE, j.b. eds. Integrated Urban Systems and Sustainability of Urban Life. Bucureşti, Editura Tehnică. pp. 227–233.

• pándi l. 1997: Köztes-Európa 1763-1993. Térképgyűjtemény. Osiris K., Buda-pest, 803 p.

• pap n. 1997: Őrhely a Földközi tengeren. In: Dolgozatok a Baranya Megyei Földrajzi Nap alkalmából.szerk. tróCsánYi a.: Közlemények a Janus Pan-nonius Tudományegyetem Általános Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszékéről, Pécs, pp. 20-26.

• pap n. 1998a: Centrifugális és centripetális erők az olasz államtérben. In: kukoVeCZ gY. szerk.: A Mediterráneum szerepe az európai történelemben és politikában, JATE BTK, Szeged, pp. 175-186.


292

• pap n. 1998b: Adalékok Málta földrajzához.- Földrajzi Értesítő, XLVII. 2. füzet pp. 287-292.

• pap n. 1998c: A régió fogalom politikai manipulációjának lehetőségei. In: Szu-verenitás –Európai Unió – Regionalizmus, Székesfehérvár pp. 114-121.

• pap n. - tótH j. szerk. 1999: Változó világ, átalakuló politikai földrajz. JPTE TTK Földrajzi Intézet, 318 p.

• pap n. 1999a: Korridorok Köztes-Európában – Földrajzi Közlemények CXXIII./XLVII./ 3-4. szám, pp. 180-190.

• pap n. 1999b: Málta társadalmi-gazdasági földrajza. In: tótH jóZsef – WilHelM Z. szerk.: Változó környezetünk. Tiszteletkötet Fodor István 60. Születésnap-jára. PTE TTK Földrajzi Intézet – MTA RKK DTI, Pécs, pp. 37-48.

• pap, n. – tótH, j. 1999: Theoretical problems of the Division into Regions in Hungary. In: pap, n. – sZásZ, i. – tótH, j. eds.: Geographic Issues of the Development of e Rising Region. Janus Pannonius University Faculty of Sciences Institute of Geography, Pécs, pp. 9-16.

• pap n. 2000: Kettészakított ország: Ciprus. In: loVásZ gY. – sZaBó g. szerk.: Területfejlesztés – regionális kutatások. PTE TTK Földrajzi Intézet, Pécs, 177-183.

• pap n. 2001: Törésvonalak Dél-Európában. PTE TTK Földrajzi Intézet Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, 183 p.

• pap n.-tótH j. 2001: Régió és rajonelméletek. In: tótH j. szerk.: Általános Tár-sadalomföldrajz II. Dialóg Campus Kiadó, Budapest - Pécs, pp. 289-304.

• pap n. 2002a: A szeparatizmus kérdésének földrajzi aspektusai Olaszország-ban. In: szerk. tésits r. - tótH j.) Dolgozatok a Pécsi földrajzi doktoriskolá-ból. Pécs, 165-189 p.

• pap n. 2002b: Málta. In: kardos j. – siMándi I. szerk.: Európai politikai rends-zerek. 1. kiadás, Osiris Kézikönyvek, Budapest, pp. 513-519.

• pap n. 2002c: Néhány gondolat a magyar városhálózat regionális funkciókat hordozó elemeiről. In: koVarsZki a.– lásZló M. – tótH j. szerk.: Múlt, jelen, jövő – A településügy térben és időben. PTE TTK Földrajzi Intézet, Pécs, pp. 283-293.

• pap, n. – tótH, j. – WilHelM, Z. 2003: Der Entstehungsprozesseiner Region im Donautal. 2000 Jahre entlang der Donau. Aus der gemeinsamen Vergangenheit in die gemeinsame EU-Zukunft. pp. 221 – 233.

• pap n. – VégH a. szerk.: IV. Magyar Politikai Földrajzi Konferencia – A Kár-pát medence politikai földrajza, PTE TTK FI KMBTK, Pécs, 261 p.

• HerCZeg e. – pap n. 2004: A szlovén-olasz határ menti együttműködés sajá-tosságai. In: pap n. – VégH a. szerk.: IV. Magyar Politikai Földrajzi Kon-

293


ferencia – A Kárpát medence politikai földrajza, konferenciakötet, Pécs, pp. 191-198.

• pap n. 2005: Bosznia-Hercegovina külgazdasága. - Balkán Füzetek No. 2. pp. 49-57.

• pap n. 2006a: A délnyugati korridor és jelentősége Magyarország életében. In: pap n. szerk.: A Balatontól az Adriáig. Lomart Kiadó – PTE TTK Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp. 9-32.

• pap n. 2006b: Horvátország gazdaságának jellemzői a XXI. század elején. - Balkán Füzetek No. 4. pp. 79-89.

• pap n. 2006c: Agricultural impact on the environment in the Balcan Peninsula. – George J. Halasi-Kun ed.): - Pollution and water Resources. Vol. XXXVI. Columbia University, New York, pp. 256-264.

• pap, n. – VégH, a. 2006: Agriculture. In: koCsis, k. ed.: South Eastern-Europe in maps. GRI - HAS, pp. 97-107.

• pap n. – fodor á. 2007: A mohácsi yachtkikötő: fejlesztési mintaprojekt. In: pap n. szerk.: Területfejlesztés a gyakorlatban. Lomart Kiadó, Pécs, pp. 45-56.

• pap n. 2007a: A kulturális ipar fejlesztésének alapjai a Dél-Dunántúlon In: pap n. szerk.: Területfejlesztés a gyakorlatban. Lomart Kiadó, Pécs, pp. 57-72.

• pap n. 2007b: L’Ungheria ed il Mediterraneo. Il carattere geografico dei rapporti fra l’Ungheria e gli stati del Europa meridionale. Imedias Editore, Pécs, 206 p.

• pap n. 2007c: A Balkán „kis” politikai földrajza – Balkán Füzetek No. 5. 126 p.

• pap n. 2007d: Az olasz-magyar gazdasági kapcsolatok néhány nézőpontja. – Mediterrán és Balkán Fórum, I. 1. szám pp. 2-9.

• pap n. 2007e: A Dél-Dunántúl helye, szerepe a magyar-itáliai kapcsolatok ala-kításában. - Limes 2007/3. pp. 99-113.

• pap n. 2007f: A magyar-dél-európai gazdasági, politikai és kulturális kapcso-latok területi mintázata az európai mediterrán térséggel. – Tér és Társadalom, pp. 133-156.

• pap n. 2007g: Néhány gondolat a politika és a földrajz viszonyáról Dél-Európa kapcsán. – Szakmai Szemle. A Katonai Biztonsági Hivatal Tudományos Taná-csának Kiadványa. 2007. 2. pp. 63-70.

• pap n. – reMénYi p. 2007: Security issues of West-Balkan. – Regio, 2007 Eng-lish Edition, pp. 27-58.

• pap n. – reMénYi p. - VégH a. 2009: Macedónia: országtanulmány. - Balkán Füzetek No. 6. pp. 20-41.


294

• pap n. – sitánYi l. 2007: Corridor between Balaton and Adria. In: Regionalno razvojna problematika Bosne i Hercegovine i Susjednih Zemalja u procesu priblizavanja evropskoj uniji. Universitet u Tuzlu, Tuzla

• pap n. – reMénYi p. – VégH a. 2008: Border changes in the Western Balkans and their effect on the settlement system at the end of the 20th century. In: lóCZY – tótH – tróCsánYi (eds): Progress in Geography in the European Capital of Culture 2010. Imedias, Pécs pp. 25-41.

• pap N. szerk. 2008: Kultúra – Területfejlesztés. Pécs – Európa Kulturális Fővá-rosa 2010-ben. GPN, Pécs, pp. 248.

• pap n. – Vati t. 2009: Egy eurázsiai geopolitikai pillér – Törökország poli-tikai földrajza. In: Tóth J. - Wilhelm Z. szerk: Keleti horizontunk. Publikon, Pécs, pp. 103-128.

• PaPic, Ž. 2006: Eleven theses on the future of Bosnia-Herzegovina. – Bosnia Report No. 49–50, The Bosnian Institute, London,

• pasqualini, M. g. 1997: Due casi particolari della politica estera italiana nel Mediterraneo nel periodo 1936-39: gli accordi di Montreux e la crisi di Alessandretta. In: Relazioni Internazionali. Scritti in onore di Giuseppe Vedovato, Vol. III. Firenze, pp. 231-237.

• perCZel gY. szerk. 1996: Magyarország társadalmi-gazdasági földrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 653 p.

• Poblacion extranjera por sexo, pais de nacionalidad y edad. Instituto Nacional de Estadistica. Retrieved 2008-08-13.

• póka f. 2008: a macedóniai etnikai közösségek együttélése. Az Ohridi Keretmegállapodás, mint kisebbségvédelmi modell. Tapasztalatok, értékelé-sek.- Balkán Füzetek No. 6. A Balkán keresztútján: Macedónia a XXI. század elején. Pécs pp. 80–85.

• poulton, H. (1991): The Balkans: minorities and states in conflict. Minority Rights Group, London, 244 p.

• pounds, n. j. g. 1997: Európa történeti földrajza. Osiris Kiadó, Budapest, 532 p.

• préVélakis, g. 2007: A Balkán. Kultúra és geopolitika. Imedias Kiadó, Kozármisleny, 220 p.

• prinZ gY. 1905: Magyarország fekvése a tengerhez. Hornyánszky Kiadó, Budapest, 23 p.

• prinZ gY. 1916: Harc a tengerért. A Magyar Adria Egyesület, Budapest, 59 p.• prinZ gY. 1942: Magyarország földrajza. Renaissance Kiadó, Budapest, 272 p.• proBáld f. 2002: Európa regionális földrajza. Nemzeti Tankönyvkiadó, Buda-

pest, 226 p.

295


• radisiCs E. szerk. 1946: A Dunatáj I. (Történelmi, gazdasági és földrajzi ada-tok a Dunatáj államainak életéből). Budapest, Gergely Rt. kiadása.

• ránki gY. 1981: Gazdaság és külpolitika. A nagyhatalmak harca a délkelet-európai gazdasági hegemóniáért (1919-1939). Budapest

• reMénYi p. – VégH a. 2006: Az ezredforduló határkérdései, határváltozásai a Nyugat-Balkánon. Földrajzi Értesítő, LV. évf. 1–2. sz. pp. 195–211.

• reMénYi p. szerk 2004: Az integrálódó Európa politikai földrajza. PTE TTK FI KMBTK, Pécs, 347 p.

• reMénYi p. – sZeBénYi a. szerk. 2008. A nagy terek politikai földrajza. PTE TTK FI KMBTK, Pécs, 518 p.

• reMénYi p. szerk. 2009: A Balkán keresztútján: Macedónia a XXI. század ele-jén. - Balkán Füzetek 6. 85 p.

• reMénYi P. 2009: A Nyugat-Balkán települési, regionális sajátosságai. In: Nyugat-Balkán. MK KBH, Budapest, pp. 65-116.

• reMénYi P, 2009: Etnikai homogenizáció a volt Jugoszláviában. In: M. Cs. Zsuzsa szerk.: Magyarország és a Balkán. - Balkán Füzetek különszám, I, pp. 122-129.

• reMénYi P. 2009: International institutional co-operations in the border areas of Hungary and Serbia. - Megatrend Review

• ress i 2000: Kállay Béni bosnyák nemzetteremtő kísérlete. Limes, 2000/2-3, pp. 277-286.

• ress i 2004: Kapcsolatok és keresztutak, horvátok, szerbek, bosnyákok a nem-zetállam vonzásában. L’Hartmatan, Budapest, p. 288.

• réti gY. 2000: Albánia sorsfordulói. Aula Kiadó, 419 p.• Rogic V 1977: The changing Urban Pattern in Yugoslavia. In: Carter, F.W.

ed. An historical Geography of the Balkans. Academic Press, London, pp. 409-436.

• Rogić V. 1995 • roMsiCs i. 1992: Szláv korridor, Burgenland, Lajtabánság: koncepciók Nyu-

gat-Magyarországról, 1917-1921. Régió, 3. évf., 1 sz.• rónai A. szerk. 1945: Közép Európa atlasz. Budapest--Balatonfüred, Állam-

tudományi Intézet,• rónai A. 1989: Térképezett történelem. Budapest, Magvető Könyvkiadó• sallai J. 1995: Magyarország történelmi határai a térképeken. Budapest,

Püski Kiadó• SANU Memorandum, 1986, Belgrade• sasVári Cs. 2006: A nyugat-magyarországi szláv korridor értékelése pánszláv

aspektusból. In: pap n. szerk.: A Balatontól az Adriáig. Lomart Kiadó – PTE Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp. 123-129.


296

• sCHindler M. 1913: Az Adria felé vezető útaink geográfiája. Pátria, Budapest, 58 p.

• sCHütZ i, 2002: Fehér foltok a Balkánon. Balassi Kiadó, Budapest• seBen g. 2006: A Balkán szociális reprezentációja. In: pap n. szerk.: A Bala-

tontól az Adriáig. Lomart Kiadó – PTE Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmá-nyok Központja, Pécs, pp. 211-221.

• sHaW, M. 2000: New wars of the city: Urbicide and genocide. http://www.martinshaw.org/city.htm

• siegfried A. 1947: A Földközi-tenger. Franklin ny., Budapest, 246 p.• sokCseVits d. – sZilágYi i. – sZilágYi k. 1994: Déli szomszédaink története.

Budapest, • sokCseVits d. 1999: A horvát Bosznia: mítosz, vagy egy kudarcba fulladt

nemzeti integrációs kísérlet? In: Európa külső és belső határai a XIX. és XX. században. Történelem doktori program. Kutatási Füzetek 6. pp. 173-182.

• sokCseVits d. 2006: A Horvát-Szlavón katonai határőrvidék problémája. In: Pap N. szerk.: A Balatontól az Adriáig. Lomart Kiadó – PTE Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp. 85-92.

• sokCseVits d. 2005: Magyar múlt horvát szemmel. Kapu Könyvek, Budapest, 261 p.

• spengler, o. 1995: A Nyugat alkonya I.-II. Európa Könyvkiadó, Budapest, p. 42.

• spYkMan, N. J. (1944). The geography of peace (H. R. Nicholl, Ed.). New York: Harcourt, Brace and Company

• stiBlar, f. 2007: The Balkan Conflict and its Solutions. MANET, Ljubljana, 444 p.

• stojCeV, V. 2004: Military history of Macedonia. Military Academy Skopje, Skopje, 777 p.

• süli Zakar i. 1997: Régiók a földrajzi térben. - Comitatus, VII. 3-4, pp. 7-16.• süli-Zakar i. 2002.szerk: Határok és határmentiség az átalakuló Közép-Euró-

pában . Nemzetközi tudományos konferencia. Kossuth Egyetemi Kiadó, Deb-recen, 387 p.

• sZaBó-koVáCs B. 2002: A Kistérségi együttműködések, társulások jellemzői a Dél-Dunántúli régióban, Comitatus, XV. évf. 11-12. szám, pp. 7-23

• sZaBó-koVáCs B. 2007: A környezeti változások hatása a társadalomra Magyarországon, In: PAP N. (szerk.): A területfejlesztés földrajzi alapjai. Lomart Kiadó, Pécs, pp. 69-88.

• sZaBó P. Z. 1942: Szeged és a Balkán. - Délvidéki Szemle, 1. évf., 8. sz., pp. 305--309.

297


• sZaBó P. Z. 1943: A Balkánfélsziget földrajzi erővonalai és Magyarország. In: teMesY gY. szerk. Földrajzi Zsebkönyv, Budapest, Magyar Földrajzi Társaság, pp. 142-150.

• sZaBó P. Z. 1945: Horvátország és mai részei a magyar történelemben. In: teMesY gY. szerk. Földrajzi Zsebkönyv. Budapest, Magyar Földrajzi Társa-ság, pp. 210--233.

• sZaBó Z. 1937: A Vaskapun túl. (Balkáni útikönyv.) Budapest, Stephaneum ny.• sZeBénYi a. 2006: Szuburbanizáció a pécsi agglomerációban. In: pap n.

szerk.: A Balatontól az Adriáig. Lomart Kiadó – PTE Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp. 253-264.

• sZilágYi I. 2003: Horvátország a Balkán és Közép-Európa határán. In: kiss j. l. szerk. 2003: Nemzeti identitás és külpolitika Közép- és Kelet-Európában. TLA, Budapest, pp. 211-237.

• sZilágYi I. 2003: Szlovén dilemmák a bezárkózás és a nyitottság között. In: kiss j. l. szerk. 2003: Nemzeti identitás és külpolitika Közép- és Kelet-Euró-pában. TLA, Budapest, pp. 323-343.

• sZilágYi I. 2009: Európa és a Mediterrán világ. Áron Kiadó, 223 p.• t. MéreY k. 2007: a Dél-Dunántúl földrajza katonaszemmel a 19. század ele-

jén. Lomart K, Budapest, pp. 252.• tánCZos L. 1948: A magyar nehézipar és a Balkán. Budapest, Balkán Intézet.

Balkán Könyvtár, No. 5.• tátrai P. 2009: A ciprusi belső határ. - Földrajzi Közlemények, 133.évf.3.sz,

pp. 299-312.• teleki P. – CHolnokY J. 1916: Memorandum a Magyar Földrajzi Társaság

Keleti Bizottságának felállítása tárgyában. - Földrajzi Közlemények, XLIV. évf., 2. sz., pp. 109–113.

• teleki P, 1920: „Carte rouge”/Vörös térkép.• teleki P. 1934: Európáról és Magyarországról. Athenaeum, Budapest, pp

30–50.• teleki P. – Csiki E. szerk. 1923-1940: A Magyar Tudományos Akadémia Bal-

kán-kutatásainak eredményei. I-III kötet. Budapest, MTA.• teleki p. 1940: Ungheria ed Europa. Federazione Italo-Ungherese, Budapest,

36 p. • tHallóCZY L. 1902: Bosznia mint történelmi színtér. - Földrajzi Közlemények,

XXX. évf., 5. sz., pp. 213-238.• tHiM J. 1942: Magyarság és a balkáni konföderációk. - Külügyi Szemle, 1. sz.

pp. 46-53.• todoroVa, M. (ed.) (2004): Balkan identities. Nation and memory. Hurst &

Company. London. 2004. 374 p.


298

• todoroV, V. 1995: A Balkan etnikai, vallasi problemai es Bulgaria helye. In: Regio Kisebbseg, politika, tarsadalom 6. evf. vol. 3.

• todd, e. 1993: A vallásgykorlás Európában. – HVG, 1. pp. 8-11.• tótH j. – tróCsánYi a. 2003: States and countries in the unifying Europe. In:

pak, M. ed.: Possibilities and opportunities of regional structures on the way to the European Union. Dela 19. Department of Geography, Faculty of Arts, University of Ljubljana. pp. 87–96.

• tótH j. – tróCsánYi a. 2001: Who is who in Hungarian Geography? PTE Föld-rajzi Intézete, Pécs, 205 p.

• Трифуновски, Јован Др. 1988: Албанско становништбо у Социјалистичкој Републици Македонији–Антропогеографска и етнографска истраживанја. Книжевне новине НИРО. Београд, pp. 27–178.

• tróCsánYi a. 2001: The linguistic pattern of the Hungarian population. Population Geography, Vol. 16. No. 1-2, June-December 1994, Chandigarh, India, pp. 1-10.

• Váli F. 1948: Magyar-török gazdasági kapcsolatok. Budapest, Magyar Balkán-Társaság. Balkán-könyvtár, No. 3.

• Vallauri, C. 1994: I partiti italiani da De Gasperi a Berlusconi. Gengemi Editore, Roma, 310 p.

• VáradY gY. 1971: Déli szomszédunk Jugoszlávia. Budapest, Kossuth Könyv-kiadó

• Varga L. 1948: Magyarország és a Balkán vasúti vonatkozású kapcsolatai. Budapest, Balkán Intézet, Balkán Könyvtár No. 4., Radó ny.

• VasZarY B. 1914: A Balkán félsziget államai. Veszprém, Fodor ny.• VégH a. 2006: A népesség etnikai összetétele a Drávától az Adriáig. In: Pap

N. szerk.: A Balatontól az Adriáig. Lomart Kiadó – PTE Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp. 285-294.

• VégH A, 2008: A horvát - szerb etnikai kontaktzóna történeti fejlődése. PhD-doktori disszertáció, Pécs, pp. 137.

• VégH A. 2009: A Nyugat-Balkán etnikai képe. In: A Nyugat-Balkán. MK KMBTK, Budapest, pp.

• Vidal de la BlaCHe, p. 1910: Regions francaises. La Revue du Paris, pp. 821-849.

• Vilar, p. 1984: Spanyolország története. Gondolat Kiadó, Budapest, 145 p.• Vita S. 1943: Balkáni kérdések. - Hitel, 5. sz. pp. 290—302.• Vučić, P. 1995: Politička sudbina Hrvatske. Geopolitičke i geostrateške

karakteristike Hrvatske (Horvátország politikai sorsa. Horvátország geopoli-tikai és geostratégiai jellemzői). Mladost, Zagreb, 448 o. (magyarul ismerteti Szilágyi Imre: Klió 1998/2)

299


• Wank, r. – laMas, n. 1999: History of Macau. Institut of Tourism Education, Macau, 196 p.

• WesselénYi P. 2006: Olaszhoni és schweitzi utazás 1842. Kriterion, Kolozs-vár, 371p.

• WilHelM Z 2002: A Duna-Dráva Nemzeti Park által érintett települések gaz-daságtörténeti vizsgálata, In: Iványi I, Lehmann A (szerk.): Duna-Dráva Nem-zeti Park. Mezőgazda Kiadó, Budapest, pp. 278-320.

• WilHelM Z. 2004: Dél-Ázsia – Kasmír. In: Csefkó Ferenc – Gyurok János szerk.: Varázslatos India. Gálos Könyvkiadó, Pécs, pp. 97-112.

• WinroW, M. g.. 1995: Turkey in Post-Soviet Central Asia. Former Soviet South Project. The Royal Institute of International Affairs, London, 53 p.

• ZeMniCZkY n. 2007: Országismertető - Szerbia. Kézirat. 16 p.

Internetes hivatkozások:

• www.istat.it • www.ksh.hu• www.itdh.hu• www.kulugyminiszterium.hu• www.mnb.hu• www.google.hu• Britannica Hungarica

301

mellékletek

1986

1987

1988

1989

1990

1991

Impo

rtE

xpor

tIm

port

Exp

ort

Impo

rtE

xpor

tIm

port

Exp

ort

Impo

rtE

xpor

tIm

port

Exp

ort

OR

SZÁ

G

Alb

ánia

513,

261

9,7

563,

653

8,8

500,

456

7,1

390,

063

0,0

397,

098

8,0

301,

219

08,0

Bos

znia

-Her

cego

vina

Bul

gári

a59

79,5

6614

,258

47,7

6576

,964

35,9

6314

,245

30,0

4167

,041

97,0

1822

,021

61,9

2210

,3

Cip

rus

203,

734

0,8

325,

844

6,7

170,

561

0,9

147,

092

7,0

327,

091

8,0

388,

215

05,9

Gör

ögor

szág

824,

018

28,1

1273

,224

52,1

808,

031

37,4

1141

,047

72,0

1720

,051

92,0

3124

,247

71,7

Hor

váto

rszá

g

Jugo

szlá

via

1166

0,7

1313

8,8

9649

,511

411,

813

783,

914

028,

918

222,

023

560,

012

260,

028

594,

011

129,

027

990,

6

Mac

edón

ia

Mál

ta2,

863

,95,

610

9,7

21,0

65,1

3,0

165,

01,

017

6,0

21,1

289,

8

Ola

szor

szág

1192

0,7

1343

1,9

1241

1,2

1624

4,8

1488

3,1

2124

2,3

1768

8,0

2670

7,0

2208

0,0

3543

5,0

6189

9,3

5782

7,5

Port

ugál

ia20

8,7

110,

337

6,3

149,

131

2,2

152,

240

2,0

142,

025

4,0

260,

023

6,8

306,

6

Span

yolo

rszá

g22

10,4

755,

317

26,5

1160

,017

98,6

1628

,920

83,0

2619

,026

35,0

3105

,049

75,5

1162

0,9

Szlo

véni

a

Tör

ökor

szág

950,

321

70,7

1235

,635

78,4

1493

,651

99,2

1724

,054

79,0

1345

,066

00,0

2708

,385

21,1

Forr

ás: K

SH, s

zerk

eszt

ette

Pap

N. 2

007

1. m

ellé

klet

: Mag

yar k

ülke

resk

edel

em a

dél

-eur

ópai

álla

mok

kal a

kel

eti b

lokk

öss

zeom

lása

idej

én (1

986-

1991

) (m

illió

HU

F)


302

2000

2001

2002

2003

2004

2005

Impo

rtE

xpor

tIm

port

Exp

ort

Impo

rtE

xpor

tIm

port

Exp

ort

Impo

rtE

xpor

tIm

port

Exp

ort

OR

SZÁ

G

Alb

ánia

19,0

2058

,087

,024

54,0

49,0

2157

,096

,026

83,0

52,0

3898

,026

8,0

6393

,0B

oszn

ia-H

erce

go-

vina

989,

050

464,

015

76,0

6075

4,0

2328

,060

128,

051

70,0

6388

7,0

1587

7,0

5497

4,0

2590

7,0

5771

5,0

Bul

gári

a98

52,0

2156

3,0

1213

8,0

3031

0,0

1179

9,0

3248

9,0

1558

6,0

3579

1,0

1847

4,0

5611

9,0

1875

4,0

8090

9,0

Cip

rus

883,

021

44,0

639,

062

00,0

744,

018

08,0

353,

032

40,0

2500

,052

52,0

2268

,010

795,

0

Gör

ögor

szág

1517

6,0

2681

6,0

1623

2,0

3362

0,0

1713

1,0

3400

5,0

1658

7,0

3978

3,0

1691

4,0

6510

1,0

1474

8,0

8524

3,0

Hor

váto

rszá

g17

117,

049

130,

017

177,

065

300,

019

895,

079

853,

017

407,

095

716,

027

198,

014

3194

,027

846,

017

8710

,0

Jugo

szlá

via

1470

8,0

5071

6,0

1589

3,0

5602

7,0

1713

6,0

5757

3,0

1676

2,0

7132

4,0

2191

0,0

1026

16,0

2688

3,0

1241

45,0

Mac

edón

ia57

9,0

1255

4,0

1199

,010

618,

044

8,0

1189

5,0

680,

011

189,

055

6,0

1471

6,0

419,

015

542,

0

Mál

ta46

74,0

493,

087

46,0

1704

,067

93,0

1036

,013

090,

010

32,0

1725

5,0

663,

033

693,

014

53,0

Ola

szor

szág

6808

08,0

4662

46,0

7608

69,0

5469

51,0

7319

20,0

5121

59,0

7555

77,0

5602

29,0

6841

48,0

6169

38,0

6403

69,0

6859

93,0

Port

ugál

ia35

338,

043

281,

033

289,

055

593,

030

069,

056

486,

031

571,

059

484,

020

596,

066

625,

025

129,

075

883,

0

Span

yolo

rszá

g16

2008

,014

7372

,017

7062

,018

0240

,017

6585

,021

0901

,020

5957

,026

3004

,017

4084

,031

3575

,018

2824

,040

0389

,0

Szlo

véni

a51

513,

078

817,

048

446,

088

567,

053

218,

078

124,

062

721,

079

261,

092

945,

011

2755

,072

087,

014

6254

,0

Tör

ökor

szág

3213

0,0

5506

0,0

5201

3,0

4198

1,0

6288

6,0

6746

1,0

8435

9,0

6508

7,0

7121

2,0

1027

29,0

8301

5,0

1846

79,0

2. m

ellé

klet

: A m

agya

r kül

kere

sked

elem

a d

él-e

uróp

ai á

llam

okka

l (20

00-2

005)

(mill

ió H

UF)

Forr

ás: K

SH, s

zerk

eszt

ette

: Pap

N. 2

007.

303

mellékletek

3. melléklet: Nem rezidensek tőkebefektetései Magyarországon (egyes dél-európai államokból, millió HUF)

ORSZÁG: 2001 2002 2003 2004 2005Albánia 0,0 -8,9 0,0 18,4 0,0Bulgária 13,4 42,6 82,5 813,1 585,8Ciprus 3605,5 12260,5 -25281,4 -2373,7 -24719,6Görögország 357,5 424,1 46,8 30,8 274,1Horvátország -21,9 -108,6 -546,8 939,4 -354,3Szerbia-Montenegró 741,3 1022,5 305,0 -5,4 -480,2Macedónia 0,0 0,0 -6,6 292,0 5,6Málta 360,0 141,0 -4198,4 834,0 -713,1Olaszország 16040,5 6762,5 10249,1 19234,5 46212,8Portugália -60,9 -193,1 -264,1 1436,1 1538,7Spanyolország 1097,5 4758,2 118961,6 -14498,1 17674,5Szlovénia 258,8 141,8 476,6 562,7 1447,6Törökország 2244,2 13,1 947,7 284,7 367,4

Forrás: MNB, szerkesztette: Pap N. 2007.

4. melléklet: Magyar rezidensek befektetései külföldön (millió HUF)

ORSZÁG: 2001 2002 2003 2004 2005Albánia 0,0 0,0 0,0 0,0 0,0Bulgária -16,1 3001,3 85319,4 11152,2 20249,3Ciprus -638,2 -684,4 16528,8 4877,6 5096,7Görögország -20,7 9,0 0,0 364,0 -150,9Horvátország 1771,9 447,7 113300,0 10934,7 99160,2Szerbia-Montenegró 40,2 72,6 1351,5 1941,7 40782,7Macedónia 78674,6 -25,2 9143,5 14789,9 5254,1Málta 10,1 13,8 -2,9 -21,9 1747,9Olaszország -138,0 246,1 130,8 370,2 601,2Portugália -49,4 0,0 6,9 36,6 8,9Spanyolország 492,6 479,5 396,8 39,0 -973,8Szlovénia 667,9 200,5 2583,0 786,0 373,9Törökország -30,6 140,8 9771,3 4011,6 6718,8

Forrás: MNB, szerkesztette: Pap N. 2007.


304

5. melléklet: Külföldiek Magyarországon a keleti blokk összeomlása idején (fő)

ORSZÁG 1986 1987 1988 1989 1990 1991Albánia 4571 5612 5258 5611 6682 6614Bosznia-HercegovinaBulgária 543733 575272 625273 677760 924431 503767CiprusGörögország 59790 89870 95773 102322 97713 207010HorvátországJugoszlávia 1710854 2227643 2022994 4416450 8123390 5175811MacedóniaMáltaOlaszország 107099 156672 191722 249876 392260 432783Portugália 3373 3478 3906 4657 7152 7239Spanyolország 18489 26382 29445 36944 56355 66166SzlovéniaTörökország 53353 62020 81089 108144 111820 914764

Forrás: KSH, szerkesztette: Pap N. 2007.

6. melléklet: Magyarok Dél-Európában a keleti blokk összeomlása idején* (fő)

ORSZÁG 1986 1987 1988 1989 1990 1991Albánia 689 668 n.a. n.a. n.a. n.a.Bosznia-HercegovinaBulgária 404710 387123 99671 n.a. n.a. n.a.CiprusGörögország 14673 19765 40199 n.a. n.a. n.a.HorvátországJugoszlávia 603882 517244 760394 n.a. n.a. n.a.MacedóniaMáltaOlaszország 69133 73041 88348 n.a. n.a. n.a.Portugália 1007 1195 n.a.Spanyolország 9877 11304 6958 n.a. n.a. n.a.SzlovéniaTörökország 47628 45367 83760 n.a. n.a. n.a.

Forrás: KSH, szerkesztette: Pap N. 2007. * a rendszerváltozás idején az utazás liberalizálása folytán megszűnt az a lehetőség, hogy állampolgáraink külföldi mozgását követhessük.

305

mellékletek

7. m

ellé

klet

: A d

él-e

uróp

ai in

tern

etes

tart

alm

ak je

lenl

éte

ún. m

agya

r hon

lapo

kon

(eze

r tal

álat

)

Forr

ás: w

ww.

goog

le.h

u (2

007.

júliu

s 29)

Spa-

nyol

or-

szág

Port

u-gá

liaO

lasz

-or

szág

Mál

taC

ipru

sSz

lové

-ni

aH

orvá

t-or

szág

Szer

bia

Bos

znia

-H

erce

-go

vina

Alb

ánia

Bul

gá-

ria

Gör

ög-

orsz

ágM

onte

-ne

gro

Mac

e-dó

nia

Vat

ikán

And

orra

San

Mar

ino

Tör

ök-

orsz

ág

az á

llam

nev

e2.

150

1.54

02.

400

993

1.23

01.

610

2.25

01.

150

740

628

1580

1810

1180

252

686

266

619

1600

a fő

váro

s ne

ve1.

110

546

1390

0,96

238

547

514

663

842

339

653

484

740

,424

,4-

2,65

422

az á

llam

alko

tó

nép

nevé

ből

képz

ett m

el-

lékn

év

2580

1240

2900

327

233

624

2170

1370

346

282

1530

2200

126

146

-11

,15,

6325

60


306

8. m

ellé

klet

: A d

él-e

uróp

ai o

rszá

gcso

port

ban

besz

élt f

onto

sabb

nye

lvek

ism

eret

e M

agya

rors

zágo

n, 2

001

(fő)

Forr

ás: k

ülön

böző

forr

ások

(KSH

nép

szám

lálá

s 200

1) a

lapj

án sz

erke

szte

tte P

ap N

. 200

7.

Sp: S

pany

olor

szág

, Prt

: Por

tugá

lia, I

t: O

lasz

orsz

ág, M

: Mál

ta, C

: Cip

rus,

Sl: S

zlov

énia

, Cr:

Hor

váto

rszá

g, S

rb: S

zerb

ia, B

iH: B

oszn

ia-H

erce

govi

na,

Skip

: Alb

ánia

, B: B

ulgá

ria, G

r: G

örög

orsz

ág, C

g: M

onte

negr

ó, M

ac: M

aced

ónia

, V: V

atik

án, A

: And

orra

, SM

: San

Mar

ino,

T: T

örök

orsz

ág

SpPr

tIt

MC

SlC

rSr

bB

iHSk

ipB

Gr

Cg

Mac

VA

SMT

álla

mny

elv

span

yol

port

u-gá

lol

asz

Ang

olgö

rög

szlo

vén

horv

átsz

erb

bos-

nyák

, ho

rvát

, sz

erb

albá

nbo

lgár

görö

gC

rna

gora

c

Mac

e-dó

nal

bán

latin

Fran

-ci

a,

kata

-lá

n

olas

zTö

rök

Jele

ntős

ki

sebb

ségi

nye

lv

Kat

a-lá

nba

szk

Szár

d,

ném

et,

fran

cia

törö

kho

rvát

sz

erb

szer

bA

lbán

mag

yar

törö

kSz

erb,

al

bán

Törö

ksz

erb

Ném

et,

olas

zku

rd

Mag

yaro

k ny

elvi

s-m

eret

eaz

álla

m n

yelv

én24

.713

1681

61.2

8499

9.64

15.

159

5.64

342

.549

25.4

83Ld

. a

sor m

ás

elem

ein.

a.35

135.

159

n.a.

528

19.9

0411

5.88

161

.284

2.12

3

Inté

zmén

yesí

tett

ny

elvi

, civ

iliz

áció

s ké

pzés

, tud

áskö

z-po

nt M

o-on

tans

zék

nyel

vi

képz

és

nyel

vi

képz

és

tans

zék

nyel

vi

képz

és

tans

zék

ango

l és

amer

ika-

nisz

tikai

ké

pzés

--

tans

zék

kise

bb-

ségi

ké

pzés

tans

zék

kise

bb-

ségi

ny

elvi

ké

pzés

l. m

int

előb

b-

tans

zék

nyel

vi

képz

és

--

-

tans

zék

nyel

vi

képz

és

fran

cia

nyel

vi

képz

és,

tan-

szék

tans

zék

nyel

vi

képz

és

tans

zék

turk

o-ló

gus

képz

és

307

mellékletek

9. melléklet: A magyar-olasz gazdasági kapcsolatok főbb adatai (2000-2005)2000 2001 2002 2003 2004 2005

magyar export** 466.000 547.000 512.000 560.000 617.000 686.000magyar import** 681.000 761.000 732.000 755.000 684.000 640.000magyar beutazók*Olaszországba

281 308 436 414 469 n.a

olasz beutazók*Magyarországra

401 419 418 466 n.a n.a

olasz FDI** Magyarországra n.a 16.040 6.762 10.249 19.234 46.212magyar FDI **Olaszországba

n.a -138 246 131 370 601

* ezer fő ** millió HUFForrás: KSH adatszolgáltatás alapján saját szerkesztés

309

a szerzőnek a könyv témakörében írt publikációi

Tudományos könyvek, monográfiák

idegen nyelven:

• pap n. 2008: L’Ungheria ed il Mediterraneo. Il carattere geografico dei rapporti fra l’Ungheria e gli stati dell’ Europa meridionale. Imedias Editore, Pécs, 206 p.

magyarul:

• pap n. – tótH j. 1997: Európa politikai földrajza. JPTE TTK Általános Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszék – University Press Pécs, Pécs, 254 p.

• pap n. 2001: Törésvonalak Dél-Európában. PTE TTK Földrajzi Intézet Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, 183 p.

• pap n. 2007: A Balkán „kis” politikai földrajza – Balkán Füzetek No. 5. 126 p.

Atlaszok, térképek:

• pap, n. – VégH, a. 2006: Agriculture. In: koCsis, k. ed.: South Eastern-Europe in maps. GRI - HAS, pp. 97–107.

Cikkek és könyvfejezetek idegen nyelven:

• pap n. 2003: Corridor problems in Europe. – Evropejszkij Dialog N.4. Kazajszkij Nacionalnij Universzitét imeni Al-Farabi, Centr Evropejszkoj Dokumentacii pp. 24–30.

• pap n. 2003: Political geography of Southern Europe. – Geografski vestnik 75 - 2, Ljubljana, pp. 101–109.

• Hajdú Z. – pap n. 2005: Potential possibilities of cross-border cooperations across the hungarian-croatian border after Hungary’s accession to the European Union. - Region and Regionalism, The Role of borderlands in United Europe.No. 7 vol. 1., pp. 117–124.

• pap n. – tótH j. – Csapó t. 2006: Some thoughts on the relation system between the university and the society. – Lehrstuhl Wirtschaftsgeographie und Regionalplanung, Baureuth, H. 243., pp.1–9.

• pap n. – VégH a. 2006: The institutional system and working experiences of Hungarian spatial development. - Interdisciplinary Management Research II. JJ. Strossmayer University of Osijek, Osijek pp. 47–71.

• pap n. 2006: Agricultural impact on the environment in the Balcan Peninsula. – g. j. Halasi-kun ed.: - Pollution and water Resources. Vol. XXXVI. Columbia University, New York, pp. 256–264.

• pap n. 2007: The development of cultural industry in the South-Transdanubian Region (Hungary). - Interdisciplinary Management Research III. JJ. Strossmayer University of Osijek, Osijek pp. 57–74.


310

• PaP N. – KőKuti t. 2008: The transformation of the Hungarian small regional system. – Interdisciplinary Management Research IV. JJ. Strossmayer University of Osijek, Osijek, pp. 34–49.

• pap n. 2008: Pécs - a gateway city? - Acta Beregsiensis VIII. évf. 2. kötet pp. 223–238.

• norBert pap – akiYo YaMaMoto 2009: The Tourism Politics and European Capital of Culture in 2010 Pécs - The Annual Report of Institute for Studies in Humanities and Cultures, Nagoya City University, Nagoya, Japan, 2009, pp.37–42. (japánul)

• pap n. – sZaBó-koVáCs B. 2009: The importance of micro-regional organisations/associations in Hungary. – Megatrend Review

• pap n. 2003: Geographic Aspects of Regional Development Policy. – Development and Finance 2003/3, pp. 81–87.

• pap n. – reMénYi p. 2007: Security issues of West-Balkan. – Regio, 2007/, pp. 27–58.• pap n. 2007: The Hungarian Regional Development System. - Közlemények a

PTE Illyés Gyula Főiskolai Karáról X. Representative ’30. pp. 189–198.• pap n. 2008: La base di geografia dello stato italiano – Modern Geográfia, www.

moderngeografia.hu • pap n. – tótH j. 2008: The role of religious and ethnic minorities in disintegration of

the state structure of West Balkan – Modern Geográfia, www.moderngeografia.hu • pap, n. 1999: Regional Issues of Southern Europe. In: Hajdú, Z.– pap, n.–tótH,

j. eds: Regional Issues of Contemporary Europe. Janus Pannonius University Faculty of Sciences Institute of Geography, Pécs, pp. 9–32.

• pap, n. 2007: The role of small regions. In: pap, n. ed.): Tolna – a rural area in Central –Europe. Local and regional development in Tolna County, Hungary. Lomart Publisher, Pécs, pp. 47–62.

• pap, n. 2007: The Hungarian, Regional Development System. In: pap, n. ed.: Tolna – a rural area in Central –Europe. Local and regional development in Tolna County, Hungary. Lomart Publisher, Pécs, pp. 9–24.

• pap, n. – VégH, a. 2008: Minderheit-Mehrheit-Mutternation-Verhältnisse im Westbalkan - Raum. In: kupa l./HaMMer e. Hrsg.: Ethno-Kulturelle Begegnungen in Mittel- und Osteuropa. Verlag Dr. Kovac, Hamburg, pp. 199–214.

• pap, n. – reMénYi p. – VégH a. 2008: Border changes in the Western Balkans and their effect on the settlement system at the end of the 20th century.. In: lóCZY d.- tótH j. –tróCsánYi a. eds.: Progress in Geography in the European Capital of Culture 2010. Imedias, pp. 25–43.

• pap n. 2009: The southern dimension in Hungarian foreign policy thinking. In: The Hungarian Cultural Diversity Research Group (ed.), Joint Research with the University of Pécs for the Preservation and Development of Cultural Diversity, Graduate School of Humanities and Social Sciences, Nagoya City University, Nagoya, Japan, 2009.

• Hajdú, Z. – pap, n. – pirisi, g. 2005: Handelszentren und Siedlungsstruktur im Komitat Tolna. In: Walter Zsilincsar Hsg., Neue Einzelhandelsstrukturen am Rande von Kleinstadten, Graz, pp. 99–108.

311


Fontosabb nemzetközi konferencia szereplések:

• goloBiCs, p. – pap, n. 1996: The Interaction of the Regional Cooperation and the Spatial Structure. New Directions in Regional Development, Maribor, pp. 57–65.

• n. pap – o. sZukk 1998: The theoretical questions of regions. In: auBert a.– MisZler M. ed.: Globalisation – Regionalisation/Regionalismus. Janus Pannonius Universitat Institut für Geography, Pécs, pp. 15–23.

• pap n. – VégH a. 2003: Uloga, Mjesto i mogucnosti mohacke male regije u jugozapadno-europskim odnosima madarske. In: Regionalno razvojna problema-tika Bosne i Hercegovine i Susjednih Zemalja u procesu priblizavanja evropskoj uniji. Universitet u Tuzlu, Tuzla, pp. 279–281.

• pap, n. – tótH, j. – WilHelM, Z. 2003: Der Entstehungsprozesseiner Region im Donautal. 2000 Jahre entlang der Donau. Aus der gemeinsamen Vergangenheit in die gemeinsame EU-Zukunft. pp. 221–233.

• pap, n. – CsásZár, Zs. 2005: Regional differences of human resources in Hungary before joining the European Union. In: Colocviul national de geografia populatiei si asezarilor umane, Ed XiV, 4-6 iunie 2004, pp. 70–74.

• Hardi, t. – pap, n. 2006: Effects of the state border transformations to the urban network in the Carpathian-basin and South-eastern-Europe. Trento, 8 p.

• pap, n. – CsásZár, Zs. – néMetH j. 2007: Citizen consciousness in the Talent Development Programme run by University of Pécs. In: Children’s Identity and Citizenship in the Visegrad Context, Presov, pp. 113–119.

• pap n. – reMénYi p. 2007: Pacification and realities in West-Balkan. Challenge Conference In co-operation with Hungarian Academy of Sciences, Institute for Ethnic and National Minorities Studies Budapest, 24-25 May, 2007

• pap n. – sitánYi l. 2007: Corridor between Balaton and Adria. In: Regionalno razvojna problematika Bosne i Hercegovine i Susjednih Zemalja u procesu priblizavanja evropskoj uniji. Universitet u Tuzlu, Tuzla, 10 p.

• pap n. – sitánYi l. 2007: Region on the Border of EU Chance for Improvement. - University of Primorska, 8 p.

Cikkek és könyvfejezetek magyarul:

• pap n. 1998: Centrifugális és centripetális erők az olasz államtérben. In: kukoVeCZ gY. szerk.: A Mediterráneum szerepe az európai történelemben és politikában, JATE BTK, Szeged, pp. 175–186.

• pap n. 1999: Korridor problémák Európában és a világban. In: pap n.–tótH j. szerk.: Első magyar politikai földrajzi konferencia – Változó világ, átalakuló poli-tikai földrajz., JPTE TTK Földrajzi Intézet, pp. 299–303.

• pap n. 1999: Málta társadalmi-gazdasági földrajza. In: tótH j.–WilHelM Z. szerk.: Változó környezetünk. Tiszteletkötet Fodor István 60. Születésnapjára. PTE TTK Földrajzi Intézet – MTA RKK DTI, Pécs, pp. 37–48.


312

• pap n. 2002: Néhány gondolat a magyar városhálózat regionális funkciókat hor-dozó elemeiről. In: koVarsZki a.–lásZló M.–tótH J. szerk.: Múlt, jelen, jövő – A településügy térben és időben. PTE TTK Földrajzi Intézet, Pécs, pp. 283–293.

• pap n. 2002: Korridorok a Balkánon. In: III. Magyar Politikai Földrajzi Konferen-cia In: reMénYi p. szerk.: Az átalakuló Európa politikai földrajza. PTE KMBTK, Pécs, pp. 46–49.

• HerCZeg e. – pap n. 2004: A szlovén-olasz határ menti együttműködés sajátos-ságai. In: pap n.–VégH a. szerk.: IV. Magyar Politikai Földrajzi Konferencia – A Kárpát medence politikai földrajza, konferenciakötet, Pécs, pp. 191–198.

• pap n. – reMénYi p. – VégH a. 2004: Brčkoi Körzet: Egy lehetséges út? II. Magyar Földrajzi Konferencia. SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék, Szeged. 15 p.

• pap n. – VégH a. 2004: A kisebbségi tényező vizsgálata és összehasonlítása a szlo-vén-magyar határ menti együttműködések rendszerében. In: kupa l.–gYurok j. szerk. Határ menti régiók és kisebbségek a 19-20. században, Pécs, pp. 142–153.

• pap n. 2002: A szeparatizmus kérdésének földrajzi aspektusai Olaszországban. In: tésits r.–tótH j. szerk. Dolgozatok a Pécsi földrajzi doktoriskolából. Pécs, pp. 165–189.

• pap n. 2002: Dél-Európa politikai földrajza. In: pap n.–tótH j. sZerk: Európa politikai földrajza, Alexandra Kiadó, Pécs, pp. 185–202.

• pap n. 2002: Európai korridorok. In: pap n.–tótH j. sZerk: Európa politikai föld-rajza, Alexandra Kiadó, Pécs pp. 144–162.

• pap n. 2000: Törökország politikai földrajza. In: fisCHer f. szerk.: Dél-Európa vonzásában. University Press Pécs, Pécs, pp. 209–225.

• pap n. 2000: Kettészakított ország: Ciprus. In: loVásZ gY.–sZaBó g. szerk.: Terület-fejlesztés – regionális kutatások. PTE TTK Földrajzi Intézet, Pécs, pp. 177–183.

• pap n. – tótH j. 2001: Régió és rajonelméletek. In: tótH j. szerk.: Általános Tár-sadalomföldrajz II. Dialóg Campus Kiadó, Budapest - Pécs, pp. 289–304.

• pap n. 2002: Málta. In: kardos j.–siMándi I. szerk.: Európai politikai rendszerek. 1. kiadás, Osiris Kézikönyvek, Budapest, pp. 513–519.

• pap n. 2004: Málta. In: kardos j.–siMándi I. szerk.: Európai politikai rendszerek. 2. javított, bővített kiadás, Osiris Kézikönyvek, Budapest, pp. 507–512.

• pap n. 2008: Málta. In: kardos j.–siMándi I. szerk.: Európai politikai rendszerek. 3. javított, bővített kiadás, Osiris Kézikönyvek, Budapest,

• pap n. 2006: A délnyugati korridor és jelentősége Magyarország életében. In: pap n. szerk.: A Balatontól az Adriáig. Lomart Kiadó – PTE TTK Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp. 9–32.

• pap n. – VégH a. 2006: Átalakuló mezőgazdaság a Balkánon. In: pap n. szerk.: A Balatontól az Adriáig. PTE TTK Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Köz-pontja, Pécs, pp. 171–180.

• pap n. – Hardi t. 2006: Az államhatár megvonások hatása a városhálózatra a Kárpát-medencében és a Nyugat-Balkánon - példák. In: pap n. szerk.: A Balaton-

313


tól az Adriáig. PTE TTK Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja, Pécs, pp. 241–252.

• pap n. 2007: A földrajzi tér és jellemzői. In: pap n. szerk.: A területfejlesztés föld-rajzi alapjai Magyarországon. Lomart Kiadó, Pécs, pp. 11–20.

• pap n. 2007: A területfejlesztés területi keretei Magyarországon. In: pap n. szerk.: A területfejlesztés földrajzi alapjai Magyarországon. Lomart Kiadó, Pécs, pp. 141–153

• Hardi t. – pap n. 2006: Az államosodás hatása a városhálózatra (Kárpát-medence és a Nyugat-Balkán). In: reMénYi p.–sZeBénYi A. szerk.: V. Magyar Politikai Föld-rajzi Konferencia – A nagy terek politikai földrajza. PTE TTK FI Politikai Föld-rajzi és Területfejlesztési Tanszék, Pécs, pp. 365–372.

• pap n. 2008: Magyarország kapcsolatrendszere a Balkán államaival. In: koBolka i. - pap n. szerk.: A Nyugat-Balkán biztonsági földrajza. MH KBH, Budapest, pp. 145-166.

• pap n. 2008: Magyarország helye a világban – a dél-európai kapcsolatok jelentő-sége. In: reMénYi p.–sZeBénYi a. szerk.: V. Magyar Politikai Földrajzi Konferen-cia – A nagy terek politikai földrajza. PTE TTK FI Politikai Földrajzi és Terület-fejlesztési Tanszék, Pécs, pp. 440–445.

• pap n. – tótH j. 2008: A vallási és etnikai kisebbségek jelentősége a Nyugat-Bal-kán államstruktúrájának dezintegrációjában. In: kupa l. szerk: Vallás és Etni-kum Közép-Európában. B@D Stúdió, Pécs, pp. 207–213.

• pap n. 2009: Gazdasági tevékenységek a Nyugat-Balkánon. In: koBolka i. -pap n. szerk.: A Nyugat-Balkán biztonsági földrajza. MH KBH, Budapest, pp. 167–190.

• pap n. – tótH j. 2008: A európai államhatárok típusai. In: A baranyai államhatár a XX. században. HM HIM, Budapest-Pécs, pp. 7–11.

• pap n. –VégH a. 2009: A kelet-macedóniai albánok autonómia törekvései és azok etnikai-földrajzi háttere. In: Kupa L. szerk: Kisebbségi autonómia-törekvések Közép-Európában – a múltban és a jelenben. Bookmaster, pp.139–147.

• Bali l – kitaniCs M – koVáCs-Bátori g – lásZló M – ludesCHer g. – M. CsásZár Zs – pap n. – reMénYi p. – sZeBénYi a. – VégH a. 2009: A Nyugat-Balkán térségé-nek belső tagoltsága és külső kapcsolatai, különös tekintettel Magyarország szere-pére. In: fáBián sZaBolCs á - koVáCs i p szerk.: Az édesvízi mészkövektől a siva-tagi kérgekig. Geografia Pannonica Nova 6., Publicon Kiadó, Pécs, pp. 119–136.

• pap n. – sitánYi l. 2009: Kistérségek, regionalizációs folyamatok Magyarorszá-gon. In: tótH – M. CsásZár – HasanoViC-kolutáCZ szerk: Társadalomföldrajzi kutatások makro-, mezo- és mikrotérségekben. Publikon Kiadó, Pécs, pp. 55–70.

• pap n. – Vati t. 2009: Egy eurázsiai geopolitikai pillér – Törökország politikai föld-rajza. In: tótH – WilHelM szerk: Keleti horizontunk. Keleti Kiskönyvtár 4. pp. 103–128.

• pap n. 1992: Ökológiai katasztrófa és történelem. – Történész II/1, Pécs, • pap n. 1995: Az olasz államtér és térstruktúra az I. Köztársaság idején. – Törté-

nész III/1, Pécs, pp. 147–156.• pap n. 1997: Őrhely a Földközi tengeren. Dolgozatok a Baranya Megyei Földrajzi

Nap alkalmából. Közlemények a Janus Pannonius Tudományegyetem Általános Társadalomföldrajzi és Urbanisztikai Tanszékéről, Pécs, pp. 20–26.


314

• pap n. 1998: Adalékok Málta földrajzához. Földrajzi Értesítő, XLVII. 2. füzet pp. 287–292.

• pap n. – tótH j. 1999: A regionális fejlődés elméleti kérdései a Kárpát-medencé-ben. In: Limes, 99/3-4, pp. 131–153.

• pap n. 1999: Korridorok Köztes-Európában – Földrajzi Közlemények CXXIII./XLVII./ 3-4. szám, pp. 180–190.

• pap n. 2003: Törökország geopolitikai értékelése. – Szakmai Szemle, Magyar Honvédség Katonai Biztonsági Hivatal Tudományos Tanácsának kiadványa 2003/1, pp. 122–137.

• pap n. 2003: A területfejlesztési politika földrajzi kérdései. – Fejlesztés és Finan-szírozás. 2003/3 pp. 81–86.

• pap n. 2004: A kistérségek helye, szerepe Magyarországon, a XXI. század első évtizedében. – Tér és Társadalom, 2004/4. pp. 24–41.

• pap n. 2004: Az effektív államterület problémája és jelentősége Magyarorszá-gon. – Szakmai Szemle. A Katonai Biztonsági Hivatal Tudományos Tanácsának Kiadványa. 2004/3. szám pp. 101–105.

• pap n. 2005: Bosznia-Hercegovina külgazdasága. – Balkán Füzetek No. 2., pp. 49–57.• pap n. – reMénYi p. – VégH a. 2005: A Brčkoi Körzet szerepe és jelentősége a

háború utáni Boszniában. – Szakmai Szemle, A Katonai Biztonsági Hivatal Tudo-mányos Tanácsának kiadványa. 2005/1., pp. 51–67.

• pap n. 2006: Horvátország gazdaságának jellemzői a XXI. század elején. – Bal-kán Füzetek No. 4., pp. 79–89.

• HerCZeg e. – pap n. 2006: A kistérségi tervek készítésének tapasztalatai. – Föld-rajzi Értesítő. LV. Évfolyam, 1-2 füzet, pp. 53–63.

• pap n. 2007): Az olasz-magyar gazdasági kapcsolatok néhány nézőpontja. – Mediterrán és Balkán Fórum, I. 1. szám, pp. 2–9.

• CsásZár Zs. – pap n. 2007: Expedíció a Balkánon I. Albánia - a sasok országa. – A Földrajz Tanítása. XIV/3., pp. 20–24.

• pap n. 2007: A Dunántúl szerepe a balkáni és itáliai kapcsolatok alakításában. –Limes 2007/3. pp. 99–113.

• pap n. 2007: A magyar-olasz kapcsolatok földrajzi dimenziói. – Földrajzi Értesítő, LV. évf 3-4. szám pp. 303–332.

• pap n. 2007: A magyar-dél-európai gazdasági, politikai és kulturális kapcsolatok területi mintázata az európai mediterrán térséggel. – Tér és Társadalom, 2007/4. sz. pp. 133–156.

• pap n. – reMénYi p. – VégH A. 2009: Macedónia – országtanulmány. – Balkán Füzetek No. 6, pp. 20–42.

• pap n. 2007: Néhány gondolat a politika és a földrajz viszonyáról Dél-Európa kap-csán. – Szakmai Szemle. A Katonai Biztonsági Hivatal Tudományos Tanácsának Kiadványa. 2008/1 pp. 63–70.

• pap n. 2008: A magyarság Mediterráneum képe. – Mediterrán és Balkán Fórum, 2008/1. pp. 1–8 .

315

a szerző szakmai pályafutásaPap Norbert 1969. június 3-án született a somogy megyei Tabon. Középiskolai tanulmányait részben Tatabányán, geológiai szakközépiskolában, részben pedig Sárbogárdon, gimnáziumban végezte. Felsőfokú tanulmányait a pécsi Janus Pan-nonius Tudományegyetemen, földrajz-történelem szakon fejezte be. Egyetemi évei alatt az urbanisztikai és a turizmus szakirányt is elvégezte. Külföldi tanul-mányokat Firenzében, az Universitá degli Studi di Firenze, “Cesare Alfieri” Poli-tikatudományi Karán folytatott. Diplomaszerzés után a PTE ÁJK-n posztgraduá-lis politológiai tanulmányokat folytatott.

1995-ben, a pécsi földrajzi doktoriskolában kezdte meg kutatói munkáját. Négy évvel később védte meg doktori disszertációját summa cum laude minősí-téssel. A doktori képzés évei alatt olaszországi (Róma) és angliai (Cheltenham) ösztöndíjas tartózkodás és egész sor külföldi tanulmányút révén tudta kutatá-sai nemzetközi dimenzióját megjeleníteni. Tudományos érdeklődésének gyújtó-pontjában az államnak, mint területi képződménynek alkalmazkodási folyama-tai állnak a modernizációs követelmények és a globalizáció hatásai között. Okta-tói-kutatói munkáját a politikai földrajz, valamint a terület- és településfejlesztés területén kezdte meg.

1998-tól a Janus Pannonius Tudományegyetemen, a Földrajzi Intézetben dol-gozik. 1999 végén az egyetem rektora felkérte a Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központjának igazgatói posztja betöltésére, mely feladatot napja-inkig ellátja. Megalapította a Balkán Tanulmányok és a Geopolitika Szakirányú Továbbképzési Szakokat.

2001-ben egyetemi adjunktusnak, 2004-ben pedig egyetemi docensnek neve-zik ki. 2005-től a Földrajzi Intézet igazgatóhelyettese, a Politikai Földrajzi és Területfejlesztési Tanszék vezetője.

Több tucat hallgatói diplomamunkát vezetett, illetve konzulensként segített. 2006-óta a Földtudományok Doktoriskolában a „Történeti-, politikai földrajzi és balkanisztikai” alprogramot vezeti, mintegy tucatnyi doktorandusz kutatá-sait segítette, segíti. Tanítványai közül eddig hárman szereztek doktori fokozatot. 2007 decemberében habilitált.

Számos kutatási, illetve fejlesztési programot vezetett az elmúlt években. Kiemelt feladatának tekinti a tehetséggondozást.

Kutatói munkáját mintegy másfélszáz publikáció, köztük hét megjelent könyv (egy idegen nyelvű), gyorsan gyarapodó hivatkozásjegyzékében pedig mintegy 230 tudományos citáció jelzi. Tagja a Magyar Földrajzi Társaságnak és elnöke az


316

MFT Tolnai osztályának. Az MTA PAB Balkán Munkabizottságának elnöke, az MTA Társadalomföldrajzi Bizottsága Politikai Földrajzi Albizottságnak titkára. Több könyvsorozat szerkesztőbizottsági tagja. Több hazai és külföldi tudomá-nyos folyóirat szerkesztőbizottságának tagja, illetve elnöke.

Számos díjat, ösztöndíjat, illetve elismerést kapott. Soros-ösztöndíjas, Békésy-ösztöndíjas, Bolyai-ösztöndíjas volt. Geopolitikai témájú dolgozatáért Gyimesi Sándor-díjat, az MTA PAB Fiatal Kutatói díjat, az MTA-tól pedig Szádeczky-Kardos Elemér-díjat kapott politikai földrajzi témájú publikációs tevékenységért, a Magyar Földrajzi Társaság Pro Geographia-díjjal ismerte el elsősorban a politi-kai földrajz területén kifejtett oktató, kutató és szervező tevékenységéért.

Az egyetemen kívül végzett széleskörű szakértői, tanácsadói munkája révén a pécsi geográfus egyetemi oktatást olyan gyakorlati tapasztalatokkal tudta gya-rapítani, melyek révén a hallgatók a területfejlesztésben végzett munkájukra való felkészülésben kaphatnak segítséget. Tanítványai közül számosan nem csak a tudományos-felsőoktatási szférában, de a magyar diplomáciában, nemzetbizton-ságban, továbbá a terület- és településfejlesztés intézményrendszerében is jelen vannak.

317

jegyzék

Ábrák

• 1. ábra: Az államföldrajzi Dél-Európa, p.14.• 2. ábra: Az államterületre ható erők Dél-Európában az ezredforduló időszaká-

ban, p.59.• 3. ábra: A katalán települési tér, p.68.• 4. ábra: A Balkán-félsziget lehatárolási koncepciói, p.76.• 5. ábra: A Balkán 50.000 főnél népesebb települései, p.78.• 6. ábra: Görögország területnagyobbodásai és a lakosság növekedése, p.81.• 7. ábra: A Neuilly-i béke területi következményei, p. 82.• 8. ábra: Az albán szállásterület kiterjedése Montenegróban, Koszovóban és Mace-

dóniában, p.85.• 9. ábra: Nagy-Albánia 1941-ben, p. 87. • 10. ábra: Középkori államalakulatok és etnikai, politikai centrum-periféria viszo-

nyok• kivetítve az egykori (1945–1991) Jugoszlávia területeire. p. 88.• 11.ábra: A szerb és horvát etnikai centrum-periféria viszonyok a második világ-

háborút követően, p.91.• 12. ábra: Stevan Moljević Nagy Szerbia-tervezete, p.93.• 13. ábra: A SAO Krajinák 1992-95 között, p.95.• 14. ábra: Szerbia etnikai képének változásai 1981-2002, p. 96.• 15. ábra. Etnikai szállásterületek Bosznia-Hercegovinában, 1991és 2003-ban,

p.99.• 16. ábra: A horvátországi szerbek területi elhelyezkedése 1991-ben, p.105. • 17. ábra: A szerbek számának és arányának megváltozása a háborús cselekmé-

nyek hatására, • 2001-es állapot, p.108.• 18. ábra: A pirani öböl és a horvát-szlovén területi vita, p.112.• 19. ábra: Az albán etnikum aránya Macedónia općináiban a 2002-es népszámlá-

lás szerint, p.113.• 20. ábra: Az albánok aránya és elhelyezkedése az új, valamint a régi közigazga-

tási, općinai beosztás szerint • (1-új közigazgatási határ, 2-régi közigazgatási határ), p.115.• 21. ábra: Montenegró etnikai összetétele a 2004-es népszámlálás alapján, p.117.• 22. ábra: A koszovói etnikai kép átalakulása 1981-2004, p.119.• 23. ábra: Törökország helye a geopolitikai erőtérben, p.133.• 24. ábra: A megosztott Ciprus, p.135.• 25. ábra: Mackinder 1904-es világmodellje, p.152. • 26. ábra: Spykman 1944-es világmodellje, p.153.


318

• 27. ábra: Konfliktus-zónák a 2. világháború után, p.154.• 28. ábra: A landlocked államok elhelyezkedése a Földön, p.154.• 29. ábra: A „carte rouge” , p.159.• 30. ábra: Nagy-Magyarország autómatrica, p.160.• 31. ábra: A magyar etnikai és történeti szempontból értelmezhető térségek a Kár-

pát-medencében és a történelmi • Magyar Királyság területén – népszerű megközelítés Illusztráció, p.161.• 32. ábra. Landlocked államok és korridor problémák Európában, p.180.• 33. ábra: Regionális fejlesztési pólusok és tengelyek, p.187.• 34. ábra: Magyar állampolgárok beutazásai Dél-Európában (1996-2000), p.191.• 35. ábra: A dél-európai internetes tartalmak jelenléte ún. magyar honlapokon –

sorrend, p.195.• 36. ábra: A Páneurópai/Transzeurópai korridorok Délkelet-Európában, p.198.• 37. ábra: A magyarországi export dél-európai célterületei (1986-2005), p.198.• 38. ábra: A magyarországi import nagysága Dél-Európában (1986-2003), p.199. • 39. ábra: Magyar rezidensek külföldi befektetéseinek éves változása (2001-2005),

p.200.• 40. ábra: Nem rezidensek tőkebefektetéseinek évenkénti változása (2001-2005),

p.200.• 41. ábra: A felmérésbe bevont dél-dunántúli gazdasági társaságok külgazdasági

kapcsolatrendszere 2007-ben, • főbb irányok, p.201.• 42. ábra: Magyar állampolgárok látogatásai Dél-Európában (2000-2004), p.202.• 43. ábra: Dél-európai rezidensek látogatásai Magyarországon (1996-2003), p.203.• 44. ábra: A horvát-magyar határ menti együttműködésben résztvevő térségek,

p.203.• 45. ábra: A horvát-magyar határmenti együttműködési terület kapcsolati elemei,

p.207. • 46. ábra. A Vajdaság etnikai szerkezete, 2002, p.216.• 47. ábra: Kapcsolati rendszerünk súlyponti államai Dél-Európában, p.219.• 48. ábra: Kapcsolataink súlyponti területei és városai Dél-Európában, p.220. • 49. ábra: Olaszország a geopolitikai erőtérben, p.230.• 50. ábra: A történelmi magyar állam tengeri kijárata, p.243.• 51. ábra: A magyar-olasz testvérvárosi kapcsolatok, a magyar megyei jogú városok

körében p.257. • 52. ábra: A magyar-olasz kapcsolatok területi intenzitása, p.261.• 53. ábra: Magyarország megyei jogú városai (MJV) a megyék és a régiók jelölé-

sével, p.264. • 54. ábra: A Dél-Dunántúl szerkezeti problémái, p.267.

319

jegyzék

Táblázatok

• 1. táblázat: A különböző szerveződési elvű térrendszerek szerepe, jelentősége a térszervezésben és a nemzetközi kapcsolatokban, p.20.

• 2. táblázat: Dél-Európa államainak néhány alapadata (2008), pp. 37-38.• 3. táblázat: Bulgária területnyereségei és veszteségei a 20. században, p. 82.• 4. táblázat: A vallási és nyelvi jellegzetességek kapcsolata a nemzeti önmeghatá-

rozásban, p.89.• 5. táblázat: Bosznia és Hercegovina nemzetiségi összetétele és népsűrűsége a XX.

századi népszámlálások alapján, p.100.• 6. táblázat. Horvátország jelentősebb etnikai csoportjainak százalékos megosz-

lása népszámlálásonként, p.106.• 7. táblázat: A macedóniai albánság történeti-migrációs rétegei (Jovanovski sze-

rint), p.115.• 8. táblázat: A montenegrói lakosság etnikai összetétele (2004), p.116.• 9. táblázat: A Nyugat-Balkán államai, főbb adatai és a legfontosabb biztonsági

kockázatok, p.121.• 10. táblázat: Jelentősebb etnikai csoportok Törökországban, p.125.• 11. táblázat: Török népesség néhány európai országban, becslés (2007), p.131.• 12. táblázat: Török kisebbségek a balkáni országokban (2007), p.131.• 13. táblázat: A népesség etnikai összetétele Cipruson 1881-2006 között, p.136.• 14. táblázat: A két ciprusi terület néhány jellemző adata (2008), p.137.• 15. táblázat. A dél-európai államok csoportjai genezisük szerint, p.140.• 16. táblázat: A magyar Balkán-kutatás főbb szereplői 1948-ig, p.144.• 17. táblázat: Magyar etnikai szempontból értelmezhető területi egységek a Kár-

pát-medencében (2001), p.160.• 18. táblázat: Az európai landlocked államok néhány alapadata (2008), p.176.• 19. táblázat: Az egyes pólusvárosok és fejlesztési irányaik, p.188.• 20. táblázat: Az magyar kulturális és gazdasági jelenlét intézményrendszere Dél-

Európában (2007), p.193.• 21. táblázat: A dél-európai kulturális és gazdasági jelenlét intézményrendszere

Magyarországon (2007), p.194.• 22. táblázat: A dél-európai internetes tartalmak jelenléte ún. magyar honlapo-

kon – sorrend, p.195.• 23. táblázat: Önkormányzati kapcsolatok a legjelentősebb magyar városok kül-

kapcsolati rendszere szerint, p.196.• 24. táblázat: A közoktatásban leggyakrabban tanított nyelvek ismerete Magyar-

országon (%), p.197.• 25. táblázat: A legjelentősebb magyar befektetések Horvátországban, p. 205.• 26. táblázat: A magyar-horvát külkereskedelem áruszerkezete (M EUR), p. 205.• 27. táblázat: Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszédsági Program 2004-

es nyertes pályázatai a horvát-magyar relációban, p.206.


320

• 28. táblázat: A legjelentősebb magyarországi, spanyol tőkével működő vállala-tok, p.208.

• 29. táblázat: A legjelentősebb magyarországi, török tőkével működő vállalkozá-sok, p.209.

• 30. táblázat: A magyar–itáliai területi kapcsolatok és a délnyugati-korridor törté-neti-földrajzi kronológiájának vázlata 1920-ig, pp. 236-237.

• 31. táblázat: Olaszország és Magyarország összevetése néhány jellemző adattal, pp. 251-252.

• 32. táblázat: Az olasz kulturális és gazdasági jelenlét intézményrendszere Magyar-országon, p. 253.

• 33. táblázat: A magyar kulturális és gazdasági jelenlét intézményrendszere Itáli-ában, p.253.

• 34. táblázat: A MOKK vállalatai (287) telephelyei megoszlásának földrajzi jel-lege, p.255.

• 35. táblázat: A jelentős magyar városok olasz testvérvárosi kapcsolatai, 2007, pp. 256-257.

• 36. táblázat: Jelentősebb olasz vállalkozások a Dél-Dunántúlon a CCIU tagszer-vezetei közül, pp. 258-259.

• 37. táblázat: A magyar MJV-k sorrendje, p.266.• 38. táblázat: A korábbi EKF fővárosok az Eurostat alapján, p. 269-270.

Mellékletek

• 1. melléklet: Magyar külkereskedelem a dél-európai államokkal a keleti blokk összeomlása idején (1986-1991) (millió HUF), p.301.

• 2. melléklet: A magyar külkereskedelem a dél-európai államokkal (2000-2005) (millió HUF), p.302.

• 3. melléklet: Nem rezidensek tőkebefektetései Magyarországon (egyes dél-euró-pai államokból, millió HUF), p. 303.

• 4. melléklet: Magyar rezidensek befektetései külföldön (millió HUF), p.303.• 5. melléklet: Külföldiek Magyarországon a keleti blokk összeomlása idején (fő),

p.304.• 6. melléklet: Magyarok Dél-Európában a keleti blokk összeomlása idején* (fő),

p.304.• 7. melléklet: A dél-európai internetes tartalmak jelenléte ún. magyar honlapokon

(ezer találat), p.305.• 8. melléklet: A dél-európai országcsoportban beszélt fontosabb nyelvek ismerete

Magyarországon, 2001 (fő), p. 306.• 9. melléklet: A magyar-olasz gazdasági kapcsolatok főbb adatai (2000-2005), p.

307.

magyarország a balkán és a mediterráneum vonzásában

Documents