Az ember lelki születése

Összeállította: Dr. Daubner Béla

A bemutatásra kerülő fejlődés-elméletet Mahler és munkatársai dolgozták ki gyerekeken és anyjukon végzett sokéves megfigyelések alapján. A kutatócsoport 38 gyerek és azok anyja közötti kölcsönhatásokat vizsgálta az élet első három évében. A kísérlet az anya-gyerek pároknak lehetőség szerint természetes helyzetben való megfigyelésével történt. A kísérlet helyszíne egy szabadban lévő játszótérnek felelt meg, amelyben az anyák és gyermekük egymás felé fordulhatnak, de egymástól elválasztva is tölthetik az időt.

Az alapos vizsgálatok az individuális (egyéniséggé válás) folyamatot két előkészítő fázisra és négy alfázisra osztották fel. A két előkészítő fázis az 1. autizmus és a 2.szimbiózis. A négy alfázis: 1. A testséma differenciálódása és fejlődése. 2. A leválás gyakorlása. 3. Újra közeledés. 4. Az individualitás konszolidálódása és az emocionális tárgyállandóság.

Normális autisztikus fázis /0-1 hónap/. Monád. A csecsemő a méhen belüli, megszületés előtti állapothoz hasonlóan él. Teljes védelmet élvez a külső

ingerektől és a külvilág behatásaitól. Szükséglet feszültségek mint az éhség, áttörik az alvási vagy alváshoz hasonló fázisokat, de igényeinek kielégítése után a csecsemő ismét alvásba merül. A szükségletekből származó feszültség /éhség/ illetve ezek kielégítésének következtében kialakuló kellemes érzés /jólakotság/ kialakítja a jó és rossz, örömtelen és örömteli érzések differenciált megélését. Az újszülött még nem észleli, hogy szükséglet kielégítése egy másik személy /anya/ által történik hanem feltételezhetően azt saját mindenhatóságának tudja be. Az anyai gondoskodás és az ezzel együtt járó testfelszínen kialakuló érzések következtében az érdeklődés /libidó/ a test belsejéből a test felszínére tevődik át. A csecsemő elkezdi homályosan észlelni, hogy a szükséglet kielégítése /anyai gondoskodás/ kívülről jön.

Szimbiotikus szakasz /2-4 hónap/Az anyai gondoskodás homályos észlelése által a csecsemő autisztikus burka repedezni kezd, de a csecsemőnek az anyjához való viszonya szimbiotikus: az Én még nem tud elkülönülni a nem Én-től. A csecsemő számára ő és az anyja egy közös, mindenható rendszert alkotnak a külvilággal szemben. Az anyával való első tapasztalatok a világról való első tapasztalatok is és ezek határozzák meg a későbbi emberi kapcsolatokat.

A további fejlődést az individuáció és leválás egymás mellett zajló, egymást kiegészítő folyamat. Leváláson a csecsemőnek a szimbiotikus összeolvadásból, az

egységélményből való felbukkanását értjük. Az individuáció a saját individuális /egyéni/ személyiségjegyek felvételét jelenti.

1.Alfázis: A testséma differenciálódása és fejlődése

A csecsemő ebben a fázisban kezd különbséget tenni anyja és önmaga között. A nem-specifikus szociális mosolyból az anya felé irányuló, annak szóló speciális mosoly lesz. Ébredés után tekintete figyelmesebbé válik. A hatodik hónapos kor környékén a csecsemő vizsgálni kezdi az anya arcát és testét tapintással és látásával, amivel segíti az Én és a nem Én közti különbségtevést. A hetedik - nyolcadik hónapos kortól kezdi a csecsemő az anya intenzív összehasonlító letapogatását, megkezdődik az ismertnek az ismeretlennel való összehasonlítása.

A differenciálódási folyamat következtében az idegenekkel szemben egy szorongási reakció alakul ki, amit 8 hónapos szorongásként neveznek. Az anya kifürkészésének fázisa után minden gyerek figyelme más emberek felé fordul. Olyan gyerekeknél, akik optimális szimbiotikus fázison estek át, anyáik a szimbiotikus fázist nagy konfliktusok nélkül élvezték és a csecsemők telítődtek , de nem túltelítődtek az anyával való egységélménnyel, kíváncsiság és rácsodálkozás uralkodik a külvilág és más emberek irányába. . Azoknál a gyerekeknél akik az anyjukkal való szimbiotikus kapcsolatban nem tudták megszerezni az ősbizalmat, az idegenektől való szorongás különböző

erősségű formái jöhetnek létre. Ilyen esetekben az anya vagy ambivalenciát /bizonytalanságot/ vagy parazitaságot mutatott ami a gyereket nyomasztotta és a kívánt differenciálódás részben elmaradt.

2.Alfázis: a leválás gyakorlása

Korai gyakorló fázis:A gyerek elkezd csúszni-mászni és felegyenesedni. A mozgásos fejlődés révén a gyerek erősebben fordulhat a környezete felé és eltávolodhat az anyától, miközben az anya marad a gyerek számára a fix pont vagy a háttérbázis, ahová visszatér érzelmi feltankolás céljából. Most történik a külvilág és a saját testmegismerése. Azok az anyák, akik a legszorongóbbak voltak, mivel nem tudták enyhíteni a szimbiotikus és differenciálódási fázis alatt a gyerekük kellemetlen szorongó érzéseit, most nagyon megkönnyebbültek, amint a gyerekük kevésbé sérülékeny, törékeny és így valamelyest független lett. Ezek az anyák a szoros testi kontaktust nem élvezték zavartalan örömmel, de most egy kicsit nagyobb távolságból örülni tudtak egymásnak. A gyerekek ellazultak, és ez megkönnyítette számukra, hogy anyjuknál kellemes érzést és biztonságot találjanak.

Ezzel szemben az olyan anyák gyerekei, akik nagyon jól érezték magukat a szimbiotikus fázisban, de nehézségeik voltak az aktív differenciálódási folyamat alatt a gyerekkel való kapcsolat kialakításában, azok nem találtak örömet az eltávolodási képességükben és a

testi közelséget igényelték gyerekükkel, mintegy visszatérve a szimbiotikus fázishoz és ezzel akadályozva gyerekük szükségszerű leválását. Minél jobban tud az anya és a gyerek a távolságon át kontaktust tartani, annál könnyebben és messzebb tud a gyerek az anyjától a biztonságos érzetet fenntartva távolodni.

Tulajdonképpeni gyakorlási fázis:A felegyenesedett előrehaladással kezdődik, és kezdetét veszi a „külvilággal való szerelmi viszony”, a narcizmus (önszeretet, minden értem van, minden engem szolgál) a tetőpontján van. A felegyenesedve járás által megváltozik a látószög. A gyereket szinte elkábítják a lehetőségei. A járás kezdetével a gyerek nagy előrelépés tesz individualitása biztonságának tekintetében, mintha ezzel bizonyíthatná, hogy már a világba bocsátható független emberi lény. Ez a fejlődés az anyáknál ambivalens (bizonytalan) érzéseket vált ki, mint a büszkeség, szorongás, remény, reménytelenség, aggódás stb.

Ebben a fázisban a gyerekeknek hosszabb időszakban emelkedett a hangulatuk, meglehetősen érzéketlenek az elesésekkel szemben. Csak ha tudatossá válik számukra az anya távolléte, akkor mutatnak hangulat esést, ami az anyával való újra egyesüléskor véget ér. Mahler feltételezése szerint az anya hiánya miatt kialakult hangulatesés során a gyerek az anyját próbálja elképzelni, mintegy fantáziájával megalkotni énjében,

létrehozva énjében az anyai segéd Ént, hogy biztonságát visszaszerezze.

3.Alfázis: újraközeledés

Kb. a 2. életév felénél az érzelmi és mozgásos differenciálódás megszerzése mellett a kisgyerek az anyjától való elváláskor ismét meg növekedett szorongást mutat, amit az előbbi fázisban látszólag elfelejtett. Most megszerezte a gyerek az identitás első formáját, de ehhez le kellett válnia az anyjától, amit a nárcisztikus túláradásban nem élt meg fájdalmasan. a gyerekben fellép az anyától való tényleges leválás tudata és ezzel együtt az anya iránti igény. Mahler az újraközeledési fázisban 3 stádiumot különít el, mégpedig az újraközeledés megkezdését, az újraközeledési krízist és ennek a krízisnek individuális megoldását.

A gyerek egyrészt meg akarja védeni az újonnan szerzett autonómiáját, másrészt el akarja érni az anyával az újra egyesülés, egyé válás élményét. Az újraközeledési vágy a gyereknek abban a fájdalmas tapasztalatában gyökerezik, hogy ő egy viszonylag kiszolgáltatott kis elkülönült individuum és a világ nem olyan mint amilyennek a narcisztikus öntúlbecsülés időszakában tűnt. A gyereknek le kell mondani nagyzásos fantáziáiról és az anya és apa fantáziált mindenhatóságáról. Az erre adott reakció megnőtt aktivitás és nyughatatlanság, ami a bánat elhárítását szolgálja. Az anyától való elkülönülés megélése által az

anya elvesztésének félelme helyett az anya szeretetének elvesztése lép. Kibővül a gyerek világa, az apát, aki ugyan nem áll kiül a szimbiotikus egységen, de nincs abba integrálva, bevonja.

A gyerek felfedezi az anatómiai különbségeket, kapcsolatokat teremt pót-tárgyakkal (takaró, játék stb.) amiket állandóan magával hurcol, amelyek a biztonságot szimbolizálják (anya pótlékok) számára. Kapcsolatot teremt más gyerekekkel. Létrejön a „nem”, a célirányos bosszúság és agresszivitás, a 18. hónap körül megszaporodnak a konfliktusok, amelyek egyrészt a gyereknek a mindenhatóság és grandiozitás iránti igényéből, másrészt az anyára való rászorultságból és tőle való függéséből erednek - ez az újraközeledés krízise. A gyerek hajlik a gyors hangulatingadozásokra, az elégedetlenségre és határozatlanságra.

Az újraközeledés krízise kevésbé kifejezett olyan gyerekeknél, akik bizalmas viszonyban vannak az anyjukkal. Ebben az időben a krízis legyőzéséhez szükséges az anya optimális rendelkezésre állása, valamint az, hogy elfogadja az ambivalenciát, amit kisgyermeke viselkedése vált ki benne. Szükséges az is, hogy az anya kész legyen a gyereke elengedésére, örömmel támogassa annak távolodását, de mindig nagy szeretettel fogadja a visszatérő, anyai szeretetre vágyó, tankoló gyereket, aki megnyugodva újra fojtatja a távolodást.

A 21. hónap körül csökkennek az újraközeledési harcok, a gyerek megtalálja az anyához való optimális távolságot. Ezt Mahler a következő individuációs lépésekre vezeti vissza: a nyelv fejlődése, a gyerek képes dolgokat megnevezni és igényeit kifejezni. A belsővé tevési (internalizálás) folyamat, ami a jó, gondoskodó anya- és apa képekkel való identifikációs (azonosulás a szeretett személlyel) jegyekből valamint a szabályok és előírások (Felettes-én kezdemények) elfogadásából vezethetők le. Megjelenik az a nagyon fontos működés a gyereknél, hogy vágyakat és fantáziákat játék révén kifejezésre tud juttatni. Mahler megfigyelései alapján a lány gyerekek sokkal tovább maradnak az anyjukkal szoros és ambivalens kapcsolatban, miközben a fiuk inkább arra törekszenek, hogy az anya-gyerek kötésből amennyire csak lehet kiváljanak.

4.Alfázis: az individualitás és a tárgyállandóság megszilárdítása.

A 4. alfázisnak, amely a 20/22. hónaptól a 30. ill. 36 hónapig terjed, egy maghatározott individualitás és bizonyos mértékű tárgyállandóság elnyerése a tartalma. Az emocionális tárgyállandóság elnyerése egy állandó, pozitívan megszáll belső anyakép fokozatos internalizálásától (belsővé tevés) függ. Ennek feltétele

egyrészt az „anya” tér-időbeni identitásának a kognitív ismerete és a szeretett személyek jó és rossz oldalainak együttes megélése. A csecsemő a hasítás révén (korai tudattalan én védő mechanizmus) a jót és a rosszat hasítja, az anyát csak vagy jónak vagy csak rossznak éli meg. Ez az állapot átmeneti fejlődési fokozat amely zavartalan fejlődés esetén a fentebb ismertetett 4. alfázisban leírtaknak megfelelően átalakul. ( bizonyos súlyos pszichiátriai korképekben megmaradhat a személyiség érés megszakadhat és a felnőtt beteg csak jónak vagy csak rossznak képes megélni az embereket)

Ha a tárgyállandóság bizonyos mértéket elért, az anya távolléte esetén helyettesíthető a belső képével és a gyerek óvoda éretté válik. A beszéd készség fejlődésével a gyerek szerep és fantázia játékokba kezd, és nagy igényt mutat az autonómiára és a függetlenségre. Megnövekedett érdeklődést mutat más gyerekek és felnőttek felé, az időérzéke fejlődik. Ezen kívül tipikusnak tűnik egy visszatérő, mértéktartó negatívizmus (szembeállás a környezettel), amely fontos az identitás érzésének a kifejlődéséhez.

A személyiség érés során a különböző fázisokban való elakadások súlyos személyiség torzulásokat ill. betegségeket okozhatnak. A szimbiotikus fázis zavara a pszichotikus zavarok alapját képezheti, a közeledés-távolodás időszakának zavara a borderline (határeseti) korképeket és súlyos pszichoszomatikus betegségeket valamint súlyos narcisztikus betegségeket okozhatnak. A 3. életév előtti okokra visszavezethető személyiség

elakadásokat, torzulásokat alapzavaroknak is hívjuk, amik hiány tünetekkel járnak. Ezen betegségek kezelése nagy hozzáértést és több éves pszichoterápiás kezelést jelentenek.