megmozdult az avasold.minap.hu/archiv/minap200721.pdf · a mozdul az avas rendez-vénysorozat...

8
A Mozdul az Avas rendez- vénysorozat immár tizenne- gyedik alkalommal szolgál sport-, szabadidõs és kulturális programokkal. A városrészben immár hagyományosan ez a legtöbb embert megmozgató program. Szerdán játékos vetélkedõkkel indult útjára a Mozdul az Avas, mely csütörtökön az óvodások aka- dályversenyével folytatódott. A ren- dezvénysorozatot a Széchenyi Ál- talános Iskola annak idején még csupán gyermekek számára indí- totta. Ma már a felnõttekre is és az egész Avasra kiterjednek a több- napos sport- és kulturális progra- mok. A reggel az ovisok szellõfu- tásával indult az Avastetõrõl. A cél a Leszih Úti Óvoda volt, ahol immár 14. éve adnak otthont a ve- télkedõknek. A délelõtt az aka- dályversennyel folytatódott, a sport- programokon ezúttal is részt vett a városrész valamennyi óvodája. – Ennek az egész rendezvény- nek az a legfontosabb mondani- valója, hogy tizenhárom éve tart, és nem laposodott el, tizenhárom éve a pedagógusok folyamatosan hozzák a gyerekeket – mondja Fodor Zoltán önkormányzati kép- viselõ. A Martin János Szakképzõ Iskolában szakmai bemutatóval és sportprogramokkal készültek a hagyományos rendezvénysoro- zatra, az Iránytû Szociális Szol- gálat idõsellátójában pedig ge- nerációs vetélkedõn vehettek részt az érdeklõdõk. Pénteken aka- dály-, kézilabda és családi sport- versenyeket rendeztek, a fõ prog- ramok szombaton vannak. Reggel kilenc órától este kilencig várják a szervezõk az avasi családokat többek között sportvetélkedõk- kel, fõzõversennyel, játszóházzal, kulturális programokkal, és nem marad el a már hagyományos tû- zijáték sem. IV. évfolyam 21. szám Térítésmentes 2007. május 26. 85 000 példány Megjelenik Miskolcon és B.-A.-Z. megyében MISKOLCI NAP Betonüzemet avatott a Hol- cim Hungária Zrt. Miskolcon. Az új beruházással munkahelye- ket teremtettek, és a cég a város infrastrukturális fejlesz- tésében is szerepet vállal, ugyanis 25 önkormányzati épület akadálymentesítésé- hez ingyen biztosítják majd a betont. A 25 fõt foglalkoztató új üzem Miskolcot és 50 kilométeres von- záskörzetét szolgálja ki. Összes- ségében 40 hasonló betonüze- met mûködtet a cég, amely nem- csak a városban, de a térségben is jó piacot lát. – Egy ilyen üzemnek a normál tevékenysége ötven-hatvanezer köbméter körül lenne, ettõl többet is tud, de ez a piaci igénytõl függ – mondja Richard Skene, a Holcim Hungária Zrt. elnök-igazgatója. Az új betonüzem a környezet- védelmi elõírásokat maximálisan figyelembevevõ, huszonegyedik századi csúcstechnológiát kép- visel. A cég sajátossága, hogy ahol a Holcim jelen van, ott bekap- csolódik a település életébe és nemcsak az önkormányzatokkal, de a civil szervezetekkel is kap- csolatot ápol. – A Holcim-díj például, ami a civil szervezeteknek egy nagyon komoly lehetõsége, ma már a cég nevéhez, illetve finanszírozásához fûzõdik, de ez a mostani fel- ajánlás is egy nagyon komoly gesztus, hogy huszonöt intéz- ményünkben hozzájárulnak be- tonnal az akadálymentesítéshez, mert ebben komoly elmaradása- ink vannak, amit pótolnunk kell – mondta el Káli Sándor, Miskolc polgármestere az avatás után. A Holcim megtelepedése része a Miskolc Északi Iparterület fejlõ- désének, amely a 26-os út csat- lakozásával közlekedési szem- pontból is jól elérhetõ területté válik a befektetõk számára. B. G. Ma rendezik meg a lab- darúgás elsõ vonalában a bajnoki idényzárót, amelyre jócskán maradt nyitott kérdés! Az egyik legfontosabb: me- lyik csapat kíséri el a régen kiesett váciakat a második osztályba? A DVTK együttese már hetek óta páholyból fi- gyeli az eseményeket, a sors azonban mégis úgy hozta, hogy a piros-fehérek dönt- hetnek a válságos helyzetben lévõ Gyõr sorsáról. A Budapest Honvéd elleni bajnoki mérkõzésen (1–1) Csank Jánosnak kétszer is kényszerbõl kellett cserélnie. Szalma Pál egy ütközés követ- keztében sérült meg a fején, Halgas Tibor pedig rúgást kapott a térdére. – Sokat javult az állapotom, de a halántékom egy tenyérnyi ré- szen még be van dagadva. A ko- ponyaröntgen szerencsére nem mutatott ki törést vagy elváltozást, kisebb agyrázkódásom volt. Két napot pihenéssel és jegeléssel töltöttem, de mielõbb szeretnék mozogni egy kicsit – nyilatkozta a klub honlapján a piros-fehérek hálóõre. Halgas Tibor sérülése viszont súlyosabbnak tûnt, az ultrahan- gos vizsgálat részleges szakadást mutatott ki a térdhajlító izomnál. A középpályásnak bevérzett a térde, és alaposan meg is duz- zadt. Az biztos, hogy Halgas szá- mára véget ért az idény, így Gyõrött nem számíthat rá Csank János vezetõedzõ. Az újabb vizsgálatok szerint a labdarúgó sérülése mûtétet igé- nyel, ugyanis elszakadt a ke- resztszalagja. Halgas a jövõ héten fekszik kés alá, az orvosok sze- rint két hónap múlva léphet pá- lyára. Az enyhítheti a szakveze- tés gondjait, hogy a Vasas ellen vállsérülést szenvedett, majd mû- téten is átesett Elek Norbert ked- den csatlakozott a társakhoz és részt vett az edzésen, csakúgy mint Szalma Pál, aki beváltotta ígéretét. A DVTK egyébként a héten a Bõcs KSC ellen játszott elõké- születi mérkõzést és Simon (2), valamint Foxi góljaival 3–0 arány- ban gyõzött. Érdekes lehet, mi- lyen összeállításban léptek pá- lyára a piros-fehérek! Íme: Dénes (Verpecz) – Menyhért (Bokros), Hegedûs, Rubint (Czövek), Farkas V. (Sadjo) – Vitelki (Katona), Foxi (Lindák), Sipeki (Kovács), Binder (Horváth) – Douva (Simon), Rebecsák (Kleiber). Csank János szerint jó kis meccs volt, mind- két csapat szezonvégi örömfocit játszott. Gyõrött a diósgyõriek felsza- badultan futballozhatnak és na- gyon könnyen kiejthetik az elsõ osztályból a zöld-fehér alakulatot. Amennyiben a Pécs nyer Vácott, a gyõriek erejébõl pedig nem futná gyõzelemre, a Rába-parti- ak búcsúznak a legjobbak me- zõnyétõl. A ma 18 órakor kezdõ- dõ találkozó sok érdekességet ígér! D. L. 1990 óta a miskolci repülõtér ad otthont a miskolci gyermeknap- nak. Játékok, sport- programok, koncertek és a már megszokott sé- tarepülés várja a csalá- dokat május utolsó hét- végéjén. Jó idõ esetén csaknem 15 ezer láto- gatóra számítanak a szervezõk. Szinte minden korosz- tályra gondoltak a szerve- zõk a gyermeknapi prog- ram összeállításánál, amely sok újdonsággal bõvül idén. Az egész napos sé- tarepülés is minden bi- zonnyal sokakat vonz majd. Újdonság lesz, hogy a bátrabbak ezúttal nem- csak motoros, hanem vitorlázó re- pülõgépeket is kipróbálhatnak. A gyermeknapra autóval érkezõket a repülõtér keleti végén õrzött par- koló várja, amelyet a szirmabe- senyõi útról lehet megközelíteni. A szervezõk felhívják a figyelmet arra is, hogy az autósok – biz- tonságuk érdekükben – ne hagy- ják jármûveiket a közeli útépítés miatt egyirányúsított Repülõtéri úton. Május 27-én, vasárnap gyer- meknap alkalmából a Miskolci Ál- latkert és Kultúrparkba a gyerme- kek számára (18 év alatt) a belépés ingyenes. Június 1-jén az állatkert zártkörû rendezvény miatt rövidített nyitva tartással – 16.00 óráig – várja látogatóit. Általános takarítást és hagyományteremtõ gyer- meknapot szerveznek Perecesen június elsõ hétvégéjén. Bazin Géza részönkormányzati elnök elmondta, június 1-jén (pénteken) az AVE Miskolc Kft. közremû- ködésével szerveznek átfogó lomtalanítást, másnap pedig egész napos gyermekprogram lesz a helyi futballpálya mellett nemrégiben át- adott játszótéren. Már reggel 9 órától elkez- dõdnek a sportvetélke- dõk, zenés mûsorok, de a délelõtt folyamán lehetõség nyílik arcfes- tésre, korongozásra, lo- vaglásra, kisállat-simogatásra, s karate-bemutatót is láthatnak az érdeklõdõk. Délben, a szabad- téri színpadon a Pécsi Sándor Guruló Színház mûvészeinek elõadásában tekinthetik meg a gyerekek a Micimackót, majd a sportversenyek legjobbjait jutal- mazzák. A programsorozat minden korosztályt megmozgat, csütörtökön az óvodások mellett a Martin János Szakképzô tanulói is sportoltak. MEGMOZDULT AZ AVAS Új üzem Miskolcon Betonnal segítik az akadálymentesítést A DVTK dönthet a Gyõr sorsáról ZÁRÓRA A RÁBA PARTJÁN A bátrabbak madártávlatból is megnézhetik a várost. AKÁR REPÜLHETNEK IS Gyermekprogramok gyermeknapon Kitisztítják a csöveket Csõtisztítási munkálatokba kezdtek a MIVÍZ Kft.-nél egy külsõ szakcég bevonásával. A miskol- ci ivóvíz-hálózatot egy magyar szabadalom segítségével men- tesítik a többnyire vasoxidos üle- déktõl. A tisztítás területenként mindössze pár órát vesz igény- be, a munkálatokat pedig igye- keznek úgy elvégezni, hogy minél kisebb zavart okozzanak a vízel- látásban. Erõsen vöröses színû víz ömlött az úttestre szerdán az Alkotmány utca sarkán lévõ tûzcsapból. Aggodalomra azonban nem volt ok, a víz ugyanis azért volt szennyezett, mert a csõvezetékben éppen egy tisztítószivacs haladt, maga elõtt tolva a lerakódott vasoxidot. Ez a tisztítási eljárás egy magyar feltaláló szabadalma, a lényege pedig az, hogy a vezetékbe egy, a csõétõl nagyobb átmérõjû szi- vacslövedéket helyeznek, ame- lyet a nagynyomású víz maga elõtt tol, az eszköz pedig végig- haladva a csõhálózaton, meg- tisztítja a lerakódástól annak falát. Az ivóvíz elszínezõdése csak a tisz- títási folyamat ideje alatt érzékel- hetõ, a folyadék az egészségre nem káros, a fogyasztással és a mosással azonban érdemes meg- várni a néhány órás eljárás végét. (Folytatás a 3. oldalon.) A diósgyôriek számára már nincs tétje a mérkôzésnek.

Upload: others

Post on 19-Oct-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: MEGMOZDULT AZ AVASold.minap.hu/archiv/minap200721.pdf · A Mozdul az Avas rendez-vénysorozat immár tizenne-gyedik alkalommal szolgál sport-, szabadidõs és kulturális programokkal

A Mozdul az Avas rendez-vénysorozat immár tizenne-gyedik alkalommal szolgálsport-, szabadidõs és kulturálisprogramokkal. A városrészbenimmár hagyományosan ez alegtöbb embert megmozgatóprogram.

Szerdán játékos vetélkedõkkelindult útjára a Mozdul az Avas, melycsütörtökön az óvodások aka-dályversenyével folytatódott. A ren-dezvénysorozatot a Széchenyi Ál-talános Iskola annak idején mégcsupán gyermekek számára indí-totta. Ma már a felnõttekre is és azegész Avasra kiterjednek a több-napos sport- és kulturális progra-

mok. A reggel az ovisok szellõfu-tásával indult az Avastetõrõl. A céla Leszih Úti Óvoda volt, aholimmár 14. éve adnak otthont a ve-télkedõknek. A délelõtt az aka-dályversennyel folytatódott, a sport-programokon ezúttal is részt vetta városrész valamennyi óvodája.

– Ennek az egész rendezvény-nek az a legfontosabb mondani-valója, hogy tizenhárom éve tart,és nem laposodott el, tizenhároméve a pedagógusok folyamatosanhozzák a gyerekeket – mondjaFodor Zoltán önkormányzati kép-

viselõ. A Martin János SzakképzõIskolában szakmai bemutatóval éssportprogramokkal készültek ahagyományos rendezvénysoro-zatra, az Iránytû Szociális Szol-gálat idõsellátójában pedig ge-nerációs vetélkedõn vehettek résztaz érdeklõdõk. Pénteken aka-dály-, kézilabda és családi sport-

versenyeket rendeztek, a fõ prog-ramok szombaton vannak. Reggelkilenc órától este kilencig várjáka szervezõk az avasi családokattöbbek között sportvetélkedõk-kel, fõzõversennyel, játszóházzal,kulturális programokkal, és nemmarad el a már hagyományos tû-zijáték sem.

IIVV.. éévvffoollyyaamm 2211.. sszzáámm �� TTéérrííttééssmmeenntteess �� 22000077.. mmáájjuuss 2266..

8855 000000 ppééllddáánnyy

Megjelenik Miskolcon és B.-A.-Z. megyében

MISKOLCI NAP

Betonüzemet avatott a Hol-cim Hungária Zrt. Miskolcon. Azúj beruházással munkahelye-ket teremtettek, és a cég aváros infrastrukturális fejlesz-tésében is szerepet vállal,ugyanis 25 önkormányzatiépület akadálymentesítésé-hez ingyen biztosítják majd abetont.

A 25 fõt foglalkoztató új üzemMiskolcot és 50 kilométeres von-záskörzetét szolgálja ki. Összes-ségében 40 hasonló betonüze-met mûködtet a cég, amely nem-csak a városban, de a térségbenis jó piacot lát.

– Egy ilyen üzemnek a normáltevékenysége ötven-hatvanezerköbméter körül lenne, ettõl többetis tud, de ez a piaci igénytõl függ– mondja Richard Skene, a HolcimHungária Zrt. elnök-igazgatója.

Az új betonüzem a környezet-védelmi elõírásokat maximálisanfigyelembevevõ, huszonegyedik

századi csúcstechnológiát kép-visel.

A cég sajátossága, hogy ahola Holcim jelen van, ott bekap-csolódik a település életébe ésnemcsak az önkormányzatokkal,de a civil szervezetekkel is kap-csolatot ápol.

– A Holcim-díj például, ami acivil szervezeteknek egy nagyonkomoly lehetõsége, ma már a cégnevéhez, illetve finanszírozásáhozfûzõdik, de ez a mostani fel-ajánlás is egy nagyon komolygesztus, hogy huszonöt intéz-ményünkben hozzájárulnak be-tonnal az akadálymentesítéshez,mert ebben komoly elmaradása-ink vannak, amit pótolnunk kell –mondta el Káli Sándor, Miskolcpolgármestere az avatás után.

A Holcim megtelepedése részea Miskolc Északi Iparterület fejlõ-désének, amely a 26-os út csat-lakozásával közlekedési szem-pontból is jól elérhetõ területtéválik a befektetõk számára.

B. G.

Ma rendezik meg a lab-darúgás elsõ vonalában abajnoki idényzárót, amelyrejócskán maradt nyitott kérdés!Az egyik legfontosabb: me-lyik csapat kíséri el a régenkiesett váciakat a másodikosztályba? A DVTK együttesemár hetek óta páholyból fi-gyeli az eseményeket, a sorsazonban mégis úgy hozta,hogy a piros-fehérek dönt-hetnek a válságos helyzetbenlévõ Gyõr sorsáról.

A Budapest Honvéd ellenibajnoki mérkõzésen (1–1)Csank Jánosnak kétszer iskényszerbõl kellett cserélnie.Szalma Pál egy ütközés követ-keztében sérült meg a fején,Halgas Tibor pedig rúgást kapotta térdére.

– Sokat javult az állapotom, dea halántékom egy tenyérnyi ré-szen még be van dagadva. A ko-ponyaröntgen szerencsére nemmutatott ki törést vagy elváltozást,kisebb agyrázkódásom volt. Kétnapot pihenéssel és jegelésseltöltöttem, de mielõbb szeretnék

mozogni egy kicsit – nyilatkoztaa klub honlapján a piros-fehérekhálóõre.

Halgas Tibor sérülése viszontsúlyosabbnak tûnt, az ultrahan-gos vizsgálat részleges szakadástmutatott ki a térdhajlító izomnál.A középpályásnak bevérzett atérde, és alaposan meg is duz-zadt. Az biztos, hogy Halgas szá-mára véget ért az idény, ígyGyõrött nem számíthat rá CsankJános vezetõedzõ.

Az újabb vizsgálatok szerint alabdarúgó sérülése mûtétet igé-nyel, ugyanis elszakadt a ke-resztszalagja. Halgas a jövõ hétenfekszik kés alá, az orvosok sze-rint két hónap múlva léphet pá-lyára. Az enyhítheti a szakveze-tés gondjait, hogy a Vasas ellenvállsérülést szenvedett, majd mû-téten is átesett Elek Norbert ked-den csatlakozott a társakhoz ésrészt vett az edzésen, csakúgymint Szalma Pál, aki beváltottaígéretét.

A DVTK egyébként a héten aBõcs KSC ellen játszott elõké-születi mérkõzést és Simon (2),valamint Foxi góljaival 3–0 arány-ban gyõzött. Érdekes lehet, mi-lyen összeállításban léptek pá-lyára a piros-fehérek! Íme: Dénes(Verpecz) – Menyhért (Bokros),Hegedûs, Rubint (Czövek), FarkasV. (Sadjo) – Vitelki (Katona), Foxi(Lindák), Sipeki (Kovács), Binder(Horváth) – Douva (Simon),Rebecsák (Kleiber). Csank Jánosszerint jó kis meccs volt, mind-két csapat szezonvégi örömfocitjátszott.

Gyõrött a diósgyõriek felsza-badultan futballozhatnak és na-gyon könnyen kiejthetik az elsõosztályból a zöld-fehér alakulatot.Amennyiben a Pécs nyer Vácott,a gyõriek erejébõl pedig nemfutná gyõzelemre, a Rába-parti-ak búcsúznak a legjobbak me-zõnyétõl. A ma 18 órakor kezdõ-dõ találkozó sok érdekességetígér! D. L.

1990 óta a miskolcirepülõtér ad otthont amiskolci gyermeknap-nak. Játékok, sport-programok, koncertekés a már megszokott sé-tarepülés várja a csalá-dokat május utolsó hét-végéjén. Jó idõ eseténcsaknem 15 ezer láto-gatóra számítanak aszervezõk.

Szinte minden korosz-tályra gondoltak a szerve-zõk a gyermeknapi prog-ram összeállításánál, amelysok újdonsággal bõvülidén. Az egész napos sé-tarepülés is minden bi-zonnyal sokakat vonzmajd. Újdonság lesz, hogya bátrabbak ezúttal nem-csak motoros, hanem vitorlázó re-pülõgépeket is kipróbálhatnak. Agyermeknapra autóval érkezõketa repülõtér keleti végén õrzött par-koló várja, amelyet a szirmabe-senyõi útról lehet megközelíteni.A szervezõk felhívják a figyelmetarra is, hogy az autósok – biz-tonságuk érdekükben – ne hagy-

ják jármûveiket a közeli útépítésmiatt egyirányúsított Repülõtériúton.

Május 27-én, vasárnap gyer-meknap alkalmából a Miskolci Ál-latkert és Kultúrparkba a gyerme-kek számára (18 év alatt) a belépésingyenes. Június 1-jén az állatkertzártkörû rendezvény miatt rövidített

nyitva tartással – 16.00óráig – várja látogatóit.

Általános takarítást éshagyományteremtõ gyer-meknapot szerveznekPerecesen június elsõhétvégéjén. Bazin Gézarészönkormányzatielnök elmondta, június1-jén (pénteken) az AVEMiskolc Kft. közremû-ködésével szerveznekátfogó lomtalanítást,másnap pedig egésznapos gyermekprogramlesz a helyi futballpályamellett nemrégiben át-adott játszótéren. Márreggel 9 órától elkez-dõdnek a sportvetélke-dõk, zenés mûsorok,de a délelõtt folyamánlehetõség nyílik arcfes-tésre, korongozásra, lo-

vaglásra, kisállat-simogatásra, skarate-bemutatót is láthatnak azérdeklõdõk. Délben, a szabad-téri színpadon a Pécsi SándorGuruló Színház mûvészeinekelõadásában tekinthetik meg agyerekek a Micimackót, majd asportversenyek legjobbjait jutal-mazzák.

A programsorozat minden korosztályt megmozgat, csütörtökön azóvodások mellett a Martin János Szakképzô tanulói is sportoltak.

MEGMOZDULT AZ AVAS

Új üzem Miskolcon

Betonnal segítikaz akadálymentesítést

A DVTK dönthet a Gyõr sorsáról

ZÁRÓRA A RÁBA PARTJÁN

A bátrabbak madártávlatból is megnézhetik avárost.

AKÁR REPÜLHETNEK IS

Gyermekprogramok gyermeknapon

Kitisztítják a csöveketCsõtisztítási munkálatokba

kezdtek a MIVÍZ Kft.-nél egy külsõszakcég bevonásával. A miskol-ci ivóvíz-hálózatot egy magyarszabadalom segítségével men-tesítik a többnyire vasoxidos üle-déktõl. A tisztítás területenkéntmindössze pár órát vesz igény-be, a munkálatokat pedig igye-keznek úgy elvégezni, hogy minélkisebb zavart okozzanak a vízel-látásban.

Erõsen vöröses színû víz ömlöttaz úttestre szerdán az Alkotmányutca sarkán lévõ tûzcsapból.Aggodalomra azonban nem volt ok,a víz ugyanis azért volt szennyezett,mert a csõvezetékben éppen egytisztítószivacs haladt, maga elõtttolva a lerakódott vasoxidot.

Ez a tisztítási eljárás egy magyarfeltaláló szabadalma, a lényegepedig az, hogy a vezetékbe egy,a csõétõl nagyobb átmérõjû szi-

vacslövedéket helyeznek, ame-lyet a nagynyomású víz magaelõtt tol, az eszköz pedig végig-haladva a csõhálózaton, meg-tisztítja a lerakódástól annak falát.Az ivóvíz elszínezõdése csak a tisz-títási folyamat ideje alatt érzékel-hetõ, a folyadék az egészségrenem káros, a fogyasztással és amosással azonban érdemes meg-várni a néhány órás eljárás végét.

(Folytatás a 3. oldalon.)

A diósgyôriekszámára márnincs tétje amérkôzésnek.

Page 2: MEGMOZDULT AZ AVASold.minap.hu/archiv/minap200721.pdf · A Mozdul az Avas rendez-vénysorozat immár tizenne-gyedik alkalommal szolgál sport-, szabadidõs és kulturális programokkal

Az elmúlt másfél évtizedbengyökeresen átalakult Magyar-ország helye és szerepe a nem-zetközi kapcsolatok rendszeré-ben, ezért új külkapcsolati stra-tégia formálódik, amelynekszakértõi elõkészítése a múlt évvégén kezdõdött.

Elkészült nyolc tematikus tanul-mány, amelyeket az ország vezetõfelsõoktatási intézményeiben vitatnakmeg. A Miskolci Egyetem is egyikhelyszíne volt a vitasorozatnak. A ta-nulmányok foglalkoznak a nemzet-közi biztonsággal, az európai integ-rációval, a világgazdasági folyama-tokkal, a kultúrával és tudománnyal.Vizsgálják a világ, Európa és köz-vetlen térségünk fejlõdésének leg-fontosabb kérdéseit, a külkapcsola-tainkban kiaknázható lehetõségeket,a kezelendõ kihívásokat és külpoli-tikánk jövõbeni mozgásterét.

– Azt gondoltuk, hogy megké-rünk kutatómûhelyeket, készítsenekalaptanulmányokat, összefoglaló

tanulmányokat – itt tartunk most –és ezeket az összefoglaló tanul-mányokat szeretnénk sok min-denkivel megvitatni. Eddig is voltakkonferenciák, konzultációk, de aztgondoltuk, hogy az egyetemekkel,egyetemi oktatókkal, hallgatókkalfontos lenne beszélni ezekrõl a kér-désekrõl, hiszen tudjuk, hogy a kül-politika, a külkapcsolatok ma már

nem csak a diplomácia privilégiu-ma – mondta el Göncz Kinga kül-ügyminiszter.

A tanulmányokról rendezett mû-helyviták alkalmat adnak a nézetekütköztetésére és közös szakmai vá-laszok keresésére. A MiskolciEgyetemen rendezett fórumonMagyarország szomszédsági kap-csolatainak jövõjérõl, a lehetõsé-gekrõl és feladatokról fejthették kivéleményüket nem csak a MiskolciEgyetem, hanem a nyíregyházi ésaz egri Eszterházy Károly fõiskolavezetõi és professzorai is.

– A Miskolci Egyetemnek nagyonjók a kapcsolatai a szomszédos or-

szágok egyetemeivel, diákcserék,oktatócserék zajlanak, rendszere-sen cserélünk tapasztalatokat, úgyvélem, hogy jó helye van egy ilyenvitafórumnak a Miskolci Egyetemen,nagy öröm számunkra, hogy a mi-niszter-asszony minket választott avita helyszínéül – jelentette ki PatkóGyula, a Miskolci Egyetem rektora.

A szakértõi gondolkodási folya-mat májusban stratégiai ajánlás el-készítésével zárul, amelyet aKonzultatív Tanács tagjai adnak áta miniszternek. A külügyminiszté-rium és a szaktárcák véleményét ismagában foglaló végleges straté-gia ez év nyarán készül el.

Új, mintaértékû formákkal gaz-dagítja a Miskolci Egyetem hagyo-mányosan jó ipari, gazdasági kap-csolatait – az innováció hatékony-ságának növelését célzó lehetõ-ségekrõl egyeztettek május 23-án,szerdán délután az egyetem és azintézmény mûszaki karainak, azÉszak-magyarországi Munkaadókés Gazdálkodók Szövetségénekvezetõi, dr. Patkó Gyula rektor ésdr. Barkóczi István elnök, valamintaz együttmûködésben részt vevõkis- és középvállalkozások, cégektulajdonosai, képviselõi. A témárólbõvebben jövõ heti lapszámunkbanírunk.

K. A.

IV. évfolyam 21. számKÖZÉLET2

Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarországlegnagyobb médiafigyelõje, az

»OBSERVER«BUDAPEST MÉDIAFIGYELÔ KFT.

1084 Budapest, VIII. ker. Auróra u. 11.

Tel.: 303-4738 • Fax: 303-4744 • http://www.observer.hu

Megjelenik Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 85 000 példányban, térítésmentes. Kiadó: Miskolci Kommunikációs Kht. Felelôs kiadó: KAROSI IMRE ügyvezetô.Felelôs szerkesztô: HORVÁTH IMRE. Fômunkatárs: Szepesi Sándor. Fotó: Kaderják Csilla, Juhász Ákos. Marketingigazgató HORVÁTH EDIT: 30/6634-425.

Terjeszti az Inform Média Kft. Terjesztéssel kapcsolatos információ munkanapokon 8–16 óráig: 46/503-501/100. Tördelés: MiKom Kht. Nyomda: Színeskép Kft. Miskolc.Szerkesztôség: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. Telefon: 46/503-506. Fax: 46/358-200. E-mail: [email protected]. Hirdetés: 46/503-509. ISSN 1785-6590

Ülésezett a részönkormányzat

Göncz Kinga és Patkó Gyula a vitafórumon.

Májusizsongás

Ismétalelnök

Környezetvédelmi jogsegély

Civilek a foglalkoztatásban

Mindenkit érhet jogeset

HÕSÖK NAPJA

Életreform-nap

Lakossági fóruma polgármesterrel

Külkapcsolati stratégia

A MISKOLCI EGYETEMEN VITÁZTAK

A Miskolci KommunikációsKht. grafikai mûhelyébe tipo-gráfust, grafikai szerkesztõt;a MiNap címû hetilaphoz szer-

kesztõt, újságírót, fotóst; mar-keting-csoportjához értékesí-tési munkatársakat keres.

Szakmai önéletrajz küldhetôaz [email protected] e-mail címre,vagy leadható a kht. titkárságán:Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. sz.alatt.

ÁLLÁS

A Komlóstetõi TelepülésrésziÖnkormányzat ülést tartott 2007.május 8-án. Az ülés sikerességétjelezte, hogy a tagokon kívül aKomlóstetõn élõk is képviseltet-ték magukat, közel 30 fõvel.

A részönkormányzat a ZámbóTiborné elnök által összeállítottmunkatervet elfogadta, amelyszerint ebben az évben még kétrészönkormányzati ülést fognaktartani. Az egyik a 2007. évi köz-munkaprogram részleteit fogjaismertetni, a másik az intéz-ményvezetõk számára fontoskérdéseket fogja tárgyalni egyfórum keretén belül.

A május 8-i ülés a Komlóstetõtérintõ városüzemeltetési felada-tokról, a 2007. június hónapra ter-vezett buszközlekedés menet-rendjének változásáról és a 2007.évi részönkormányzati alap fel-osztásáról szólt.

A részönkormányzat tagjaimegszavazták az éves költség-vetést, melynek legjelentõsebb té-tele a szülõk kezdeményezésé-re kialakításra kerülõ sószoba.

1. Sószoba kialakítása aKomlóstetõi Ált. Iskolában (500 000 Ft).

2. Idõsek napja rendezvény tá-mogatása (200 000 Ft).

3. Fekvõrendõr kihelyezése(200 000 Ft).

4. A 15 éves óvoda eszközfej-lesztésének támogatása (100 000Ft).

Összesen: 1 000 000 Ft.Az ülésre meghívott vendég-

ként érkezett Braun Csaba, azMVK Zrt. munkatársa, illetveSoltész Péter, a Miskolci Polgár-mesteri Hivatal Beruházási Osz-tályának dolgozója.

A komlóstetõiek rengeteg kér-déssel, javaslattal fordultak a kétszakemberhez.

Reméljük, hogy közösen sike-rül több problémára megoldásttalálni. A jelenlévõk ígéretet kap-tak arra is, hogy az MVK Zrt. meg-vizsgálja annak a lehetõségét,hogy a júniustól beinduló reu-matológiai szakrendelést az idõs,beteg emberek könnyebbenmegközelíthessék.

Társadalmi megújulás a fog-lalkoztatásban címmel tartottákmeg Miskolcon az I. civil munka-erõ-piaci konferenciát a MAB-székházban. Az elõadások köztszó volt arról, hogyan kezeliMiskolc város önkormányzata a

szociális kérdéseket a foglalkoz-tatás bõvítésével, az európai in-tegráció kihívásairól a foglalkoz-tatási civil szervezetek részére, debeszéltek a civil szerepvállalás-ról a foglalkoztatás bõvítésébenés a civilek lehetõségeirõl is.

Életreform-napot rendezett az„Érintés-Életreform” Egészség-nevelõ és Ismeretterjesztõ Alapít-vány a Miskolci Egyetemen. A napfolyamán Béky László és GyûrûsiJózsef természetgyógyászokadtak hasznos tanácsokat, egész-ség-tanácsadó tartott elõadást

arról, milyen gyógyszerek ésvegyszerek vannak a táplálé-kunkban, de elõadást tartott prof.Bagdy Emõke pszichológus ésPálmai Dezsõ, a Hellinger Intézetképviselõje is. A nap végén LaárAndrás elõadómûvész gyógyítódalokkal lépett a közönség elé.

Idén is megemlékeznek Mis-kolc háborúban elesett hõseirõl.Az ünnepség május 27-én, va-sárnap 9 órakor a Hõsök terén,Miskolc Elesett Hõseinek Em-lékmûvénél kezdõdik, majd egybõ háromnegyed órával késõbba Hõsök temetõjében folytatódik.

Itt a II. világháborús hõsök em-lékmûvénél, az I. világháborúshõsök emlékmûvénél, a 65-ösemlékmûnél, a Hadifoglyok kop-jafájánál, az ’56-os emlékmûnél,valamint a német és szovjet ka-tonák emlékmûvénél koszorúz-nak majd.

Tájékoztatjuk Tisztelt Olva-sóinkat, hogy „Mindenkit érhetjogeset” címmel folyamatosanmûködik ingyenes jogsegély-szolgálatunk. Amennyiben jogitermészetû problémájuk, kérdé-sük van, úgy kérjük, írják aztmeg, és küldjék el szerkesztõsé-günk címére: 3525 Miskolc, Kis-

Hunyad u. 9. A borítékra írják rá:„Mindenkit érhet jogeset”. Le-hetõségük van e-mailben is el-küldeni kérdésüket, ezt [email protected] címre várjuk. Jogiszakértõink, dr. StrassburgerGyula és dr. Tulipán Péter ügy-védek állnak szíves rendelkezé-sükre.

Miskolc Megyei Jogú VárosPolgármesteri Hivatala ezútonis értesíti a lakosságot, hogyKáli Sándor május 31-én (csü-törtökön) 17.00 órától lakossá-gi fórumot tart a Mis-kolctapolcai Általános Iskola

tornatermében (Miskolc, Gyõriu. 3.). Miskolc polgármesterea miskolctapolcai „FürdõkVölgye” beruházásról és a to-vábbi lehetõségekrõl tájékoz-tatja a téma iránt érdeklõdõ-ket.

Ingyenes környezetvédelmi jog-segélyszolgálattal várja az érdek-lõdõket a Zöld Kapcsolat Egyesület

május 30-án szerdán 16.00–18.00között Miskolcon a Kossuth u. 13.alatt, vagy a 46/382-095 számon.

Az Avas Nyugdíjas EgyesületMájusi zsongás címmel bált ren-dez a selyemréti Petõfi SándorKollégiumban május 26-án,(szombat) 16 órakor. Belépnicsak határtalan jókedvvel szabadés azt kötelezõ megõrizni a bálvégéig. Minden érdeklõdõt sze-retettel vár a rendezõség.

Ismét a miskolci Pelczné dr. GállIldikót választotta alelnökének aFidesz. A párt XXII. tisztújító kong-resszusán Budapesten a követ-kezõ két évre is bizalmat szavaz-tak Orbán Viktor elnöknek, a négyalelnök pedig Pelczné dr. GállIldikó mellett Varga Mihály, KósaLajos és Pokorni Zoltán lesz.

Kilencedik alkalommal ren-dezik meg a Zsongó LillafüredKulturális és Sportrendezvényt,ez utóbbiban húsz sportágmutatkozik be a várhatóannagyszámú érdeklõdõnekmájus 26–27-én.

Május 26. szombat, kulturá-lis programok (Alpesi büfé elõt-ti tér): 9.30 Bartók Béla Zene-mûvészeti Szakközép fúvós-együttese, 9.50 Majorettek be-mutatója, 10.05 megnyitó, 10.15Ködmön Táncegyüttes bemuta-tója, 11.00 Arabeszk akrobatikusbalett-bemutató, 12.00 RollingRabbits – Rock&Roll táncbemu-tató, 13.00 Avasi Gimnázium ae-robikcsapatának bemutatója,13.30 Totó – szellemi vetélkedõ,14.45 Bükkszentkereszti Néptánc-csoport bemutatója, 15.30 Miskol-ci Hastánc Club Egyesület be-mutatója, 16.00 eredményhirde-tések, 16.00 zene.

Sportversenyek: 9.00 úszó-verseny (Diósgyõri uszoda), 10.30asztalitenisz-versenyek (Régi-posta panzió), 10.30 sakkver-seny (Erzsébet-sétány), 10.30természetjárás, 11.00 darts ver-seny (Alpesi büfé melletti terü-let), 11.00 kispályás labdarúgás(Waldorf Iskola udvara), 11.30 bi-atlon bemutató (Függõkert), 13.00Miskolci Íjász Egylet íjászbemu-

tatója, 14.00 cselgáncsbemuta-tó (Alpesi büfé elõtti terület),15.00 gyaloglóverseny (rajt:Palotaszálló parkja).

Május 27., vasárnap, kultu-rális programok (Alpesi büféelõtti tér): 10.00 Fortuna DanceTime táncbemutató, 10.30 MISItornászainak bemutatója, 11.00Csodamalom Bábszínház elõ-adása, 12.00 Árpád úti óvodásokmûsora, Vadvirág Tánccsoport,12.15 Batsányi úti óvodások mû-sora, 12.30 Totó – szellemi ve-télkedõ, 13.30 4Dance Club tánc-bemutatója, 14.00 eredményhir-detések, 15.00 Sport Talk-Show,16.00 zene.

Sportversenyek: 10.00 országútikerékpár (rajt: Ómassai út), 10.00sakkverseny (Snell parti – Erzsé-bet-sétány), 10.00 kispályás lab-darúgás felnõtt (Waldorf Iskolaudvara), 10.00 asztalitenisz (Ré-giposta Panzió), 10.00 Vodafoneextrém kerékpáros fesztivál (Füg-gõkert), 10.30 tájfutás (Rajt: Füg-gõkert), 10.30 természetjárás, 11.00street-ball (Alpesi büfé mellettitér), 12.30 cselgáncs bemutató(Alpesi büfé elõtti terület), 13.00 fu-tóverseny 15. Bükki Hegyimaratonelõversenye, rajt: Palotaszálló park-ja, 14.00 M1 Fitness ökölvívó csa-patának bemutatója, 14.30 karatebemutató. A sportrendezvények-re nevezési díj nincs, nevezni ahelyszínen lehet!

LAGUNA ÚSZÓTANODA

Helyszín: DIÓSGYÔRI USZODA

Jelentkezés: (Ecsédi Zsuzsa)20/938-34-24, 20/360-63-67

kéthetes turnusokban, kiváló úszóoktatókkal– 4 éves kortól –

június 18-tól, július 2-tôl és július 16-tól

NYÁRI ÚSZÁSOKTATÁS

Egész hétvégés sport és kultúra

KILENCEDSZERZSONG LILLAFÜRED

Page 3: MEGMOZDULT AZ AVASold.minap.hu/archiv/minap200721.pdf · A Mozdul az Avas rendez-vénysorozat immár tizenne-gyedik alkalommal szolgál sport-, szabadidõs és kulturális programokkal

A vizitdíj februári beveze-tése óta jelentõsen csökkenta betegforgalom, és az or-vosok, illetve egészségügyiintézmények is pluszbevé-telhez jutottak. Mindennek amegítélése azonban a szak-emberek körében sem egy-öntetûen pozitív.

A B.-A.-Z. Megyei Kórházbanaz országban elsõként állítottáküzembe a vizidíj-automatákat –szám szerint nyolcat – hogymegkönnyítsék a betegek ad-minisztrációját az új rendszer-ben. Emellett az elsõ hetekbena kórház kijelölt munkatársai élõ-szóban is tájékoztatást adtak azautomatáknál, kinél áll fenn a vi-zitdíj-kötelezettség, s miként ve-hetõk igénybe az intézményszolgáltatásai az új rendszerben.

Dr. Nagy Gábor orvos-igazgatótájékoztatása szerint a kórházbangyakorlatilag zökkenõmentes voltaz átállás, semmiféle fennakadástnem okozott az ellátásban a vizit-díj bevezetése. Az intézmény va-lóban mindent megtett, hogy meg-könnyítse az ügyintézést, még ap-

rópénz-váltót is üzembe állítottak.A betegek persze nem örültek azújabb tehertételnek – a kimutatá-sok szerint a kórház forgalmamintegy húsz százalékkal esettvissza a vizitdíj bevezetése óta.

– Ez persze magyarázható úgy,hogy az orvosoknak így több ideje

jut egy-egy beteg-re – mondta dr.Nagy Gábor. –Megítélésem sze-rint azonban egy-általán nem jó, haegy ilyen beavat-kozás következté-ben felborul a be-tegforgalom, azorvos-beteg talál-kozás megszokott,kialakult ritmusa.Fennáll ugyanis alehetõsége, hogyígy a páciens majdcsak elkésve, be-tegségének máregy súlyosabb fá-zisában kerül orvoselé, és így gyógyí-tása is jóval nehe-zebb, költségesebblesz.

Dr. Nagy Gábor szerint a vizit-díjból származó bevétel – esetük-ben havonta 11-12 millió forint – iseltörpül ahhoz képest, hogy fi-nanszírozási kvótájukat havi 120millióval csökkentették az új rend-szerben.

– Összességében tehát nagyonkomoly veszteséget hoztak ne-künk a reform-intézkedések, amelymiatt óhatatlanul korlátozásokatkell bevezetnünk egyes ellátások-nál – mondta a B.-A.-Z. MegyeiKórház orvos-igazgatója, kihang-súlyozva, hogy a sürgõs mûtétekre,életmentõ beavatkozásokra ez ter-mészetesen nem vonatkozik, eze-ket akár OEP-finanszírozás nélkülis elvégzik.

Mint megtudtuk, az eddig elteltidõszakban huszonketten nem fi-zették ki a vizitdíjat az intézmény-ben. A szükséges ellátást a törvényszerint õk is megkapták, ilyenesetben azonban ennek teljesköltségét kiszámlázza a kórház abeteg részére – ami bizony jóvalborsosabb a 300 forintos vizitdíj-nál.

Mi változik?Július 1-jétõl egyes területeken

változnak a vizitdíjfizetés szabályai.Mentességet kapnak a honvédség,a rendõrség, a katasztrófavédelemés az Országos Mentõszolgálat kö-telékében dolgozók, amennyibenszolgálatteljesítés során szerzettsérüléseik következtében szorul-nak orvosi ellátásra, továbbá azok,akik legalább 30 alkalommal adtak

már vért. A tüdõszûrés szintén in-gyenes lesz, s nem kell vizitdíjat fi-zetniük azoknak a 18 év felettiek-nek, akik még tanulnak és vala-milyen ifjúsági egészségügyi szol-gáltatás keretében veszik igénybeaz ellátást. A krónikus betegek jú-lius 1-jétõl nem csak a rendelõbennem fizetnek, hanem a kórházbansem, ha alapbetegségük, példáula cukorbaj vagy a rák miatt kell be-feküdniük. Aki viszont beutaló nél-kül megy el az egyébként beuta-lót igénylõ szakrendelésre, az azeddigi 600 forint helyett ezer forintotfizet majd. Július elsejét követõenszülés elõtt álló nõknek az orvos-választásért nem kell külön díjat fi-zetniük akkor sem, ha nem annálaz orvosnál szülnek, aki éppen be-osztott. Sz. S.

Még a tapasztalt miskolcirendõröket is megdöbbentetteaz a kegyetlen brutalitás, amely-lyel nemrégiben, Tokaj mellettmeggyilkolták egy pénzszállítóautó egyik biztonsági õrét.

A rendõrség nagy erõkkel kezd-te meg a nyomozást, az ügy kétgyanúsítottja – köztük a másik biz-tonsági õr, aki maga is be volt avat-va a rablásba – már elõzetes letar-tóztatásban van. Két másik gyanú-sított, a 18 éves Somogyi Krisztiánés a 25 éves Hajdú Roland szö-késben van, ellenük nemzetközi el-fogatóparancsot adtak ki. Mint is-meretes, március 27-én, a korareggeli órákban jelentette egy me-zõõr, hogy Tokaj külterületén, avasúti sínek mellett a bozótban egypénzszállító autó áll, mellette pedigegy halott fekszik. Az autót akkormár a szabolcsi és a borsodi rend-õrök is keresték, mivel elõzõ napnem jelentkezett be a diszpécser-nél. Mint kiderült, a rablást négyentervelték ki – közéjük tartozott Sz.János, az egyik biztonsági õr is, akia jelzett idõben az autót vezette.

G. László családja máig nemtudta feldolgozni a történteket –édesanyja, aki négyéves korátólegyedül nevelte fiát, azóta semképes korábbi lakásukban élni,ahol minden Lacira emlékezteti.

Bár eddig egyetlen médiának semnyilatkozott, most lapunkkal kivételttett, ezzel is tiltakozva az erõszakellen. Mint mondja, egyszerûen fel-foghatatlan, hogy egy egészséges,21 éves fiatal ilyen kegyetlenül ésértelmetlenül pusztuljon el. Mintmegtudtuk, a fiút gyermekkorátólkezdve érdekelték a fegyverek, azegyenruha, szerzõdéses katonaiszolgálatot töltött. 2005-ben, egytanfolyam elvégzése után lett biz-tonsági õr, ami végsõ soron szin-tén közel állt az érdeklõdéséhez.

– Nem is volt semmi baj, körül-belül három hónapja kezdett meg-változni, nagyjából ekkoriban is-merte meg Sz. Jánost – emlékezika hölgy. Mint mondja, a csendes,udvarias fiú egyre feszültebb, ag-resszívebb lett, alig lehetett ráismerni.Aztán eljött az a bizonyos nap... aszolgálat miatt máskor is elõfordult,hogy Laci 10-12 órákat távol volt ott-honról, mikor azonban aludni semtért haza, édesanyja már rosszat sej-tett. Aztán hajnalban a nyomozókkeltették fel, akik elõször csak any-nyit mondtak neki, hogy a fiú eltûnt,a pénzszállítóval együtt. A hölgy azokogás határán idézi fel az ezt kö-vetõ tortúrát – mint mondja, a bul-várlapokból kellett megtudnia, mi-lyen kegyetlenül ölték meg a gyer-mekét, az újságok eszerint elõbbkaptak tájékoztatást, mint õ. Sema rendõrök, sem a boncolóorvosnem akarták engedni, hogy meg-nézze a holttestrõl készült felvéte-leket, s elõször zárt koporsós te-metést akartak elrendelni. A családhatározott követelésére végül el-álltak ettõl, s a temetés elõtt kap-tak egy kis idõt, hogy végsõ búcsútvegyenek.

– Rengetegen eljöttek, állítólagemberemlékezet óta nem voltakannyian abban a temetõben... Kicsitúgy éreztem, mintha az emberek atemetésen demonstrálni akartakvolna az értelmetlen erõszak ellen,ami egyre jobban elönti a világot...– mondja Laci édesanyja. Kér-désünkre – szembe tudna-e néznifia gyilkosaival – határozott igennekválaszol. Készül is erre, s bízikbenne, hogy elnyerik méltó bünte-tésüket. Fia egykori társának, Sz.Jánosnak börtönbõl írt, „bocsá-natkérõ” levelét felbontás nélkülküldte vissza – mint fogalmaz, el-nézést kérni akkor szokás, ha eset-leg véletlenül meglöknek, vagymegsértenek valakit, nem egy ke-gyetlen gyilkosság miatt.

– Nagyon nehéz, s most, hogyjön a nyár, talán még nehezebb...Laci tavaly Görögországban volt abarátaival, nézze, itt vannak a fotókis az útról... – mutatja a hölgy a ké-peket – ... s eszembe jut, hogy a fi-atalok most is mennek világgá, él-vezik az életet, az én fiamra pedignem süt a nap...

A baráti, ismerõsi, munkahelyi kör-nyezet mindent elkövet, hogy eny-hítse a család fájdalmát, a pénzál-lító cég gyorssegélyt ajánlott fel, ésfedezte a temetés teljes költségétis. Új fejlemény az ügyben, hogyegyes híradások szerint a pénz-szállító autóból nem néhány, hanemtöbb mint százhatvan millió tûnt el.Egyedné Novodomszky Éva rend-õrségi szóvivõ érdeklõdésünkre el-mondta: az üggyel kapcsolatban arendõrség utolsó hivatalos tájékoz-tatása Hajdú Roland és SomogyiKrisztián körözésérõl szól.

2007. május 26. KÖZÉLET 3

Vizitdíj: zökkenõmentes átállás

CSÖKKENT A BETEGFORGALOM,DE A FINANSZÍROZÁS IS

20 000 LE, 100 autó4000 m2-en a IV.Allianz Autóshown.Igazi szenzáció fo-gadja a most hétvé-gi IV. Allianz Autó-showra kilátogatókata Jégcsarnokban.

A legendás autócso-dák között áll egy Forma–1-es ver-senyautó replika (fotónkon), melya 2007-es Ferrari-istállóban ver-senyzõ Kimi Raikkönen autójáról ké-szült egy fanatikus rajongó kétke-zi munkája által. Az autó magyar-országi útja során elõször a miskolciAutóshown áll a nagyközönségelé, sõt még egy nagyszerû emlékgyanánt fotót is készíttethetnek a lá-togatók magukról vele.

Az autót Gál Imre, a Fidó MotorKft. ügyvezetõje építette, méghoz-zá két év alatt, és megszámlálha-tatlan munkaórában. A kérdésre,miért fogott hozzá, és miért pontezt az autót választotta, a válaszaegyszerû: mert fanatikus F–1-ra-jongó és szakmájából adódóan értaz autókhoz, véleménye szerintpedig az elsõ számú autó a Ferrari.Üvegszál, karbonszál, poliészter-gyanta, poliészter-gél anyagokból

kézi formázással, kenéssel készültaz autó, melynek a költségét nemis számolta össze, de mint mond-ja, jó pár havi fizetése ráment. Areplika eszmei értéke 15-20 millióforint.

– Ezek után nem meglepõ, hogyGál Imre igazi rajongója a szágul-dó cirkusznak, évtizedek óta egyet-len futamot sem hagyna ki. Adjamagát a kérdés, magának építene-e egy mûködõ autót?

– Valószínûleg ez lesz a következõprojekt, egy kanárisárga Maseratisportautót szeretnék építeni.

– Mihez kezd a már megépítettautóval? Eladja? Kiállítja máshol is?Jótékonysági árverés?

– Elõbb kiállítások, aztán ha ko-moly érdeklõdõ jelentkezik, fájószívvel, de megválnék tõle, hogy akövetkezõ építésbe befektessek.Végsõ esetben jöhet az árverés.

KITISZTÍTJÁK A CSÖVEKET(Folytatás az 1. oldalról.)

Vojtilla László, a MIVÍZ Kft.szolgáltatási igazgatója azt mond-ja, a tisztítás során igyekeznekminél kisebb zavart okozni az ivó-víz-ellátásban, így ahol csak lehet,szeretnék éjszaka elvégezni amunkálatokat. Vannak perszeolyan területek is, ahol munka- ésbalesetvédelmi szempontok miattcsak napközben tudják kitisztítania csõrendszert, a lakóknak azon-ban az ilyen területeken sem kellegész napos vízhiánnyal szá-molniuk, a tisztítás ugyanis a ve-

zetékek hosszától függõen leg-feljebb nyolc órát vehet igénybe.

A Martin-Kertvárosban hétfõnmár megkezdõdött a vízvezeté-kek lerakódás-mentesítése, VojtillaLászló szerint azonban a munkákpünkösd után indulnak majdmeg teljes gõzzel. Martin-Kert-város után a szirmaiak, azt kö-vetõen pedig a Katowice lakóte-lepen élõknek kell majd számí-taniuk arra, hogy néhány órán ke-resztül vasoxidos víz folyhat a csa-pokból.

petruskó

IV. ALLIANZ AUTÓSHOW

Kézzel épített autócsoda

Lászlót gyermekkorától fogvavonzotta az egyenruha, szer-zôdéses katonaként is szolgált.

Az automatákat lassan a betegek is megszokják. Több százan búcsúztatták a megölt biztonsági õrt

Demonstráció az erõszak ellen

Két négyzetméternyi vakolat om-lott le vasárnap a Mûvészetek Házaegyik folyosójának plafonjáról. Egykislány és édesapja könnyebbenmegsérült. Már vizsgálják, hogy miokozhatta a balesetet a hivatalosan2006 szeptemberében átadott épü-letben. Juhász Rita, a MûvészetekHáza vezetõje az eset után aztmondta, eddig még nem történtilyen esemény, azonnal jelezték azönkormányzatnak. Hétfõn reggelmegtartották a mûszaki bejárást, azépületet nem zárják be, de az ön-kormányzat átfogó vizsgálatot kez-deményezett az ügyben. Keddenel is indult a független szakértõi vizs-gálat, ez hivatott megállapítani,hogy kinek a felelõssége a vako-latpergés, az eredmény a jövõ hételejére várható.

LESZAKADTA VAKOLAT

Page 4: MEGMOZDULT AZ AVASold.minap.hu/archiv/minap200721.pdf · A Mozdul az Avas rendez-vénysorozat immár tizenne-gyedik alkalommal szolgál sport-, szabadidõs és kulturális programokkal

Sosem tudhatja az ember,hogy min tapos, mi van a lábaalatt, ezt az arany igazságotsenki sem ismeri jobban, mint arégészek. Éppen ezért egy be-ruházás hírét talán õk fogadjáka legnagyobb örömmel, mintpéldázza azt a Széchenyi-ne-gyed építése.

Parkolóház épül a belvárosban,a Széchenyi-negyed beruházáskeretében, a munkákat megelõzõrégészeti feltárás pedigigazi csemegének bi-zonyult a múzeum mun-katársai számára.Ahogy Szörényi Gábor,a Herman Ottó Múzeumrégésze fogalmaz, Mis-kolc belvárosa igazifehér folt, nem lehettudni, mit rejt a földmélye. Most viszontgõzerõvel folyik amunka, ottjártunkkor atûzõ nap sem szegtekedvét a csapatnak,akik ásóval, lapáttal tár-ják fel a területet. Itt aszázad elején kétszintesépületek álltak, melye-ket a második világhá-borúban bombatalálatért. A múzeum munka-társai elõször ezeknekaz épületeknek a falán ásták át ma-gukat, és alatta újkori leletekbe„szaladtak”. Ezek közül a legér-dekesebb egy négy méter mélykút, melyet mészkövekbõl, kötõ-anyag nélkül építettek. Emelletthasználati tárgyakra is bukkantakebbõl a korból, ám az igazi szen-záció ezután következett, hiszenegy a II–IV. századra datálható kvádtelepülés rajzolódott ki a föld alattkét-három méteres mélységben.Legalábbis egy része. SzörényiGábor szerint a területre nem vé-letlenül épült akkor település, a Peceés a Szinva patakokkal határolt részugyanis a belváros legmagasabbpontja. A kvád népcsoportok aHernád völgyébõl települtek át, ésvalószínûleg két évszázadot töl-töttek itt, – az egyébként a szar-maták és germánok által közrefo-gott határvidéknek számító ré-szen – mielõtt visszatértek.

A most feltárás alatt álló hétszáznégyzetméteres területen tároló-

vermeket találtak, amelyekben azélelmiszert tárolták, illetve kemen-cét, szemétvermeket és agyagkile-lõ helyet. A régészek azt feltétele-zik, hogy a lakóházakra a továbbifeltárásnál, a parkolóház mellettépülõ irodaház területén találnakmajd rá, bár az sem kizárt, hogy aházak nagyobb része a jelenlegiKazinczy utca területén állt. 1957-ben már volt két feltárás a belvá-rosban a Sötétkapu és az Erzsébettér területén, mindkét helyen talál-tak kvád településrészeket, Szörényi

Gábor viszont azt feltételezi, hogyazok egy másik településhez tar-toztak.

Bár a terület a megfelelõ doku-mentálás után eltûnik majd a par-kolóház alatt, azért nem marad üre-sen a múzeum sem, sok tárgyi leletis elõkerült, fõként kerámiatárgyak,amelyek restaurálhatók, rekonstru-álhatóak. A kerámiatárgyak egyrésze kvád készítésû asztali ésdísztárgyak, de római, – akkor lu-xuscikknek számító – díszkerámiákis elõkerültek, ez az úgynevezett terrasigillata, vagyis „pecsételt föld”, me-lyet már abban a korban is hamisí-tottak. Ezek viszont eredetiek, ami

azt bizonyítja, hogy akvádoknak volt keres-kedelmi kapcsolata a ró-maiakkal. Szintén érté-kes leletek a ruhatûk, azúgynevezett fibulák,melybõl két ép darab iselõkerült.

Az újkori, miskolcipolgári leletek közt isrengeteg a tárgyi, por-celán-, kõedények, sõt!Egy egész készletrevaló pipát is rejtett a föld.Szörényi Gábor sze-retné, ha a két kor lele-tei egy tárlat keretébenkerülhetnének majd ki-állításra a múzeumban,ám ez még évek kér-dése lehet. Addig isbárkit szívesen látnak aterületen, nyitott a mis-

kolciak elõtt a lehetõség, hogy be-pillantsanak a római császárkori fel-tárásba. H. I.

A nagysikerû Munkácsy-ki-állítás után újabb sikertárlatotterveznek a borsodi megye-székhelyen. Benczúr Gyulaés kortársai képeit a MiskolciGalériában mutatják be. AVárosi Mûvészeti Múzeum aHerman Ottó Múzeummalkaröltve rendezi a kiállítást,melyre június 12-tõl október14-ig várja az érdeklõdõket –az operafesztivál idején meg-hosszabbított nyitva tartással,naponta 23 óráig fogadják alátogatókat.

A Herman Ottó Múzeum és aMiskolci Galéria évek óta rend-szeresen együttmûködik – szer-zõdésbe foglalták, hogy a jövõ-ben közös kiállítások, szakmaiprogramok szervezésében és ki-adványok megjelentetése kapcsánis szorosabbra fûzik a szálakat.Ennek jó példája a Benczúr Gyulaés kortársai alkotásaiból rendezetttárlat, melyet a két intézmény kö-zösen valósít meg.

– Amikor ezt a Benczúr-kiállítástmegrendezzük, arra adunk példát,amit Sütõ András mondott, hogy „amúltba tekintés kegyelmi kérvénya jelenhez.” Hogy értékeinket pon-tosan helyén tudjuk kezelni, hogya jövõrõl pontos képünk legyen,vissza kell tekintenünk a múltba.Festészetünk fontos értéke mûvé-szettörténetünknek. S hogy aHerman Ottó Múzeum állandó ki-állítása mellett ilyen nagyszabásútárlatot láthat a közönség, az min-denképpen egy fontos kulmináci-ós pont lehet. Csatlakozunk ezzel

ahhoz a kezdeményezéshez, amelysok helyen az országban tetten ér-hetõ, hogy hozzuk ki értékeinket rak-tárainkból, hozzuk ki kincseinket! –magyarázza dr. Dobrik István mû-vészettörténész, a Miskolci GalériaVárosi Mûvészeti Múzeum igazga-tója, aki Kárpáti László mûvészet-történésszel, fõmuzeológussal, aHerman Ottó Múzeum osztályve-zetõjével együtt rendezi meg a tár-latot Bellák Gábor mûvészettörté-nész tervei alapján.

A tárlatra újabb biztonsági in-tézkedéseket vezetnek be, hogy amûkincsvédelem szigorú szabá-lyainak megfeleljen a két hatalmaskiállítóterem a Miskolci Galériában,ahová mintegy harminc Benczúr-képet és a kortársak alkotásaiközül is több mint egy tucatot so-rakoztatnak fel. Nemcsak a fest-mények képviselnek hatalmas ér-téket itt, hanem a koncepció sze-rint egy háromdimenziós kiállítás-ról van szó.

– A galéria és a múzeum kap-csolatrendszerét mozgósítva aMagyar Nemzeti Galéria, a kassaiKelet-Szlovákiai Múzeum és Galéria,a debreceni Déri Múzeum, a nyír-egyházi Jósa András Múzeum ésa miskolci intézmények anyagábólválogat a nagyszerû tárlatra, amelya terveink szerint egészen más lesz,mint egy szokványos képzõmûvé-szeti tárlat – magyarázza dr. VeresLászló megyei múzeumigazgató. –Szeretnénk a rendezést térben há-romdimenzióssá tenni – korabeli bú-torokkal, berendezési tárgyakkalkiegészíteni.

A „Benczúr Gyula és kortársai afestõi rendezés színpadán” a tárlatteljes címe, amely a kurátor BellákGábor mûvészettörténész ötletealapján az operafesztiválhoz is kap-csolódva született. A koncepciópedig arról hivatott meggyõzni aszemlélõdõt, hogy a festõk bármilytermészetes, életszerû hatást igye-keztek is elérni képeikkel, legtöbb-ször megrendezték a látványt, me-lyet vászonra vittek.

– Benczúr Gyula egy nagy ren-dezõ volt – az õ képei a festõi ren-dezésnek mesterpéldái és ezzel afajta tervezõképességével nem állegyedül. A XIX. századi festészet,az akadémiai festészet nagyon erõ-sen figyelt a kompozícióra éppúgy,mint arra, hogy a megjelenített képszínpadi és dramaturgiai értelem-ben is rendezett legyen. Így olyankortárs mûvészektõl válogattammég Benczúr mellett, akiknél a ren-dezés nagyon erõsen tetten érhe-tõ és jól értelmezhetõ. Egyrészt te-matikus, gazdag narratívájú fest-ményeket fogunk bemutatni olyanismert alkotóktól, mint Lotz Károly,Munkácsy Mihály, másrészt olyankevésbé ismert kismesterektõl, mintJendrasik Jenõ, Csikós Béla. Ezeka nevek a nagyközönség számá-ra nem sokat mondanak, de hameglátják a képeket, soha nem fog-ják elfelejteni – magyarázza BellákGábor.

Eredetileg szeptember 6-ig tar-tott volna a tárlat, ám a szakembe-rek már most kérték meghosz-szabbítani a mûkincsek kölcsönzésiidejét. -czikoraági-

Gy. Szabó Béla gépészmér-nökként próbált dolgozni a két vi-lágháború közti nehéz idõszak-ban, de a mûszaki rajz mellettugyanolyan fontos volt számáraa szabadkézi rajz is. Gyors váz-latai, karikatúrái és krétarajzaimiatt közkedvelt volt munkatársai

körében. Kós Károly építész-po-lihisztor hatására és tanácsára el-sajátította a fametszés techniká-jának csínját-bínját, és rajzaitegyre tudatosabban fekete-fehérfolthatással, erõteljes grafikák-ként készítette.

Gy. Szabó Béla – akit méltánnevezhetünk a magyar famet-szõmûvészet Dürerjének – sze-mélyes élményként élte meg amunkanélküliséget s bõrén érez-te a kizsákmányolást. Az elesettemberek iránti empátiával, átéltfogékonysággal és szakmai bra-vúrral készítette el fametszet-sorozatait, a Liber miserorumotés a Nyomorultak könyvét. Aperifériákon élõket, a szegény-séget mutatta be úgy, hogy:„Dosztojevszkij levegõje csapmeg bennünket a zord feketévelnyomott fehér lapokról” – méltattaDsida Jenõ költõ. A mûvészba-rát gratuláló kritikájával ellentét-ben két hatalmas könyvét a jobb-és baloldal is ijedelemmel vegyesirigységgel fogadta, mert társa-dalombírálatnak érezték. Gy.Szabó Béla célja pedig egyálta-lán nem politikai, hanem mûvé-szi indíttatásból fakadt: a siká-torokat, düledezõ kunyhókat, agörnyedt embereket, éhes öreg-asszonyt vagy macskát egyarántvisszaverõdõ-sugárzó napfény-ben ábrázolta. Drámai famet-szetei éppen ezért az életigenléskifejezõi! Megvetette az önpusz-tító, pesszimista gondolkozású-akat és kijelentette: példát kelle-ne vennünk a növényektõl, hiszenegy-egy fát akárhogy vissza-metszenek, megcsonkítanak,

minden tavasszal, tõbõl új vesz-szõt, új hajtást hoz. Az ellensé-ges hangú bírálatok mégis el-tántorították a további szociális té-máktól, így a tervezett Éjszakakönyvét már csak néhány rajz-vázlat õrzi. Sokszor évtizedekmunkája kell ahhoz, hogy kár-pótlást nyerjen egy-egy igazta-lanul megbántott ember. Ilyenkorszerencsés munkába merülni,hiszen a mûvészet jó sorsbanékesség, balsorsban menedék!Gy. Szabó Béla lírai énjébõl adó-dóan a természet felé fordult éserdõt, mezõt, fodrozódó vizeketmetszett fadúcaiba. A fény mû-vészének is nevezhetjük. GrófBánffy Miklós közbenjárásáraösztöndíjjal beutazhatta Olasz-ország tájait is. Utazásainak, fá-radhatatlan munkájának ered-ménye a Barangolókönyve, melya fametszetalbumok szokásos fe-kete-fehér nyomatai ellenére azaprólékos, árnyalt tónusaival szin-te a természet színességét adtavissza. Az Erdélyi SzépmívesCéh az ô illusztrációival jelentet-te meg Arany János balladáit;sok-sok illusztrációja közül ki-emelném Bágyi János: A tréfásfarkas c. székely népmeséjét.Ferenczy Júliával – akivel lírai-ságuk, szülõföld iránti szeretetükközös – többször vesznek résztközös kiállításon, ahol Gy. SzabóBéla sokszor enged pasztellrajz-vonzalmának, amiben éppoly ki-váló, mint a reneszánsz rajzi fi-nomsággal alkotó F. Júlia. Gy.Szabó Béla alkotásai mindig idõ-szerûek, bármely munkája alap-ján, de fõleg Dante DivinaComédiája vagy a Jelenésekkönyvének metszetlapjai révén,a sokszorosító grafika örökérvé-nyû mûvészének tarthatjuk õt.Murádin Jenõ róla szóló könyvétérdemes megkeresni.

A. H. Z.

IV. évfolyam 21. számKULTÚRA4

Mit rejt a föld?

KINCSES „SZIGET”A BELVÁROSBAN

BENCZÚR GYULA ÉS KORTÁRSAI KIÁLLÍTÁSA A MISKOLCI GALÉRIÁBAN

A festõi rendezés színpadán

A szervezôk adtak tájékoztatást a kiállítás érdekességeirôl.

Szörényi Gábor régész a feltárt tárolóvermeknél.Fenti képünkön a „pecsételt föld”, vagyis a terra si-gillata darabjai.

Sok olyan értékes embert kellene újból „beemelni” a köztu-datba, akiknek munkássága ma is maradandó és csodára kész-tetõ! Sorozatunkban egy-egy „elfelejtett” írót, költõt, képzõ-mûvészt mutatunk be, vagy érdekes, érdeklõdésre méltán szá-mot tartó könyvre szeretnénk olvasóink figyelmét ráirányítani.

Régészeti kincseink

Kamarakiállítás a Her-man Ottó Múzeum gyûj-teményébõl május 18 – jú-nius 17. között a HermanOttó Múzeum kiállításiépületében.

Gepida nõi ékszerek – az M3-asautópályán végzett ásatások egyikszenzációja volt a gazdag gepidanõi sír feltárása Mezõkövesd-Mocsolyás lelõhelyen. A sírban egyV. századi gepida nemesasszony,a hun „konjunktúra” egyik újgaz-dagjának hitvese feküdt, a kor jel-legzetes, méreteiben is hivalkodóékszereivel. A közel 20 cm hosszú,lemezes ezüstfibulák mellett ezüst-

gyûrûk, karperecek éscsatok (fotónkon) egészí-tették még ki a viseletét.

Bronztekercs Abaújde-vecserbõl – 2002 máju-sában a falutól nyugatra,

az Ortásföldek és az akácerdõmellett bukkantak a leletre. A bronz-tekercs egy 4 cm vastagságú,nyolcszögletû bronzrúdból lett ki-alakítva, teljes hossza 43 cm, súlyamintegy 12 kg. A bronztekercs –súlya okán – emberi viseleti da-rabnak nem tekinthetõ, egy isten-séget megjelenítõ szobor lábánképzelhetjük el a késõ bronzkorban,azaz a Kr. e. XIII–XII. században.

Miskolc hamarosan ismét azopera fõvárosa lesz. Június13–24. között rendezik meg a„Bartók + Párizs 2007” MiskolciNemzetközi Operafesztivált. Arendezvényen az évente meg-újuló Bartók-repertoár melletta francia zeneszerzõk mûveiszerepelnek majd. Ez alka-lomból a MiNap és a fesztiválszervezõi közös játékra invi-tálják a zenebarátokat. Vála-

szoljon helyesen kérdé-sünkre, és jegyet nyerhet.

Massenet: Manon címûoperáját nagy sikerrel játsz-szák világszerte. A XIX. szá-zadban nem volt ritkaság,hogy ugyanazt a témát töb-ben is feldolgozák.

Ki volt az a híres zene-szerzõ, aki szintén operát írta szép Manon Lescaut és azifjú Des Grieux lovag szerel-mi történetébõl?

A fesztivál közönsége a mû ba-lett-változatát láthatja a Bécsi Ál-lami Operaház Balettegyüttesénekelõadásában. A szerencsés nyer-tes a világhírû balettegyüttes elõ-adására mehet el június 14-én.

Játsszon jegyekért!�

A megfejtéseket május 30-ig kell beküldeni a MiskolciOperafesztivál Kht. címére (3525 Miskolc, Déryné u. 1.) vagy belehet dobni a színház jegyirodájában elhelyezett ládába.

Elõzõ heti játék nyertese:Szûcs Ferencné, 3535 Miskolc, Csipkés u. 16.

.................................................................................................................

...........................................................................................................

Múltidézõ

A FÉNY MÛVÉSZE

Page 5: MEGMOZDULT AZ AVASold.minap.hu/archiv/minap200721.pdf · A Mozdul az Avas rendez-vénysorozat immár tizenne-gyedik alkalommal szolgál sport-, szabadidõs és kulturális programokkal

Immár hetvennyolcadik al-kalommal rendezik meg az Ün-nepi Könyvhetet Miskolcon, aprogramoknak ezúttal is azErzsébet tér ad otthont, de akönyvtárak és a könyváruházakis várják ilyenkor az érdeklõ-dõket május 30. és június 2. kö-zött.

A Borsod-Abaúj-Zemplén me-gyei és miskolci megnyitó május30-án, szerdán 15 órától lesz az Er-zsébet téren. 11.00 órakor Lillafü-reden Supka Géza-emléktábla ko-szorúzása, 14.30 órakor tiszalúcimajorettek felvonulása a Cent-rumtól az Erzsébet térig. A prog-ramok az Erzsébet téren folyta-tódnak. Térzene: Adventi Fúvós-zenekar, 15 órakor ünnepélyesmegnyitó, Tuskán Imola MáraiSándor: Mennybõl az angyal címûversét, Virág Fausztin, FerenczesIstván: Beszéd a hazaindulóJulianus baráthoz címû mûveitadják elõ. Az Ifjúsági és Szabad-idõ Ház óvodás majorett csoport-jának mûsora, könyvheti totó ered-ményhirdetése, Regõs Zsolt és aFráter György Katolikus Gimná-zium diákjai megzenésített verse-ket adnak elõ. PódiumbeszélgetésMiskolc város kitüntetettjeivel –

Borkúti László, Filip Gabriella,Jakab Mária. Móka duó mûsora,Soltész Nagy Kálmán ÁltalánosIskola aerobic-mûsora.

Május 31-én, csütörtökön 10 óra-kor, a Zsolcai kapui óvodások mû-sorával kezdõdik a program, amitiskolák mûsora, néptánc, aerobikkövet. B. Kovács István gömöroló-gussal beszélget Czikora Ágnes, fia-tal írókat mutat be Fecske Csaba.Bemutatkozik a Célpont IrodalmiCsoport. 15 órakor Könyvheti totóeredményhirdetése. Néptánc, kéz-mûves foglalkozások.

Június 1., péntek: A Fazekas Ál-talános Iskola és barátai mûsora 18óráig. 10 órakor az Erkel Ferenc

Alapfokú Zeneoktatási Intézménymûsora. Népdalcsokor. Iskolák mû-sora, bemutatkozása, 15 órakorKönyvheti totó – eredményhirdetés.15.05 órakor Mogyorósi László köl-tõvel Antal István beszélget, majdtáncos és zenés produkciók 18óráig.

18–22 óráig Az Új Holnap és aSzoba Kiadó estje a Tér-KépEgyesület közremûködésével és aBíbor Kiadó támogatásával.

Június 2., szombat: 10 órakorCsodamalom Bábszínház: Varázs-latos tündérszirom, mesejáték. AzEgressy Béni Zeneiskola mûsora.Iskolák zenei és táncos produkcióiegész nap.

A Magyar Hõsök vasárnapján,május 29-én este fél 7-kor ünne-pi szentmisét tartanak a SzentAnna-templomban. Ünnepi be-szédet Kerényi Lajos piarista atya,budapesti plébános tart, majdmegkoszorúzzák a Tízes honvédszobrát.

*Balog Zoltán, az Országgyûlés

emberi jogi, kisebbségi, civil- ésvallásügyi bizottságának elnöketart elõadást kedden, 29-én 17 óra-kor a jezsuita gimnázium Fényi-termében. Az elõadás elõtt leve-títik Pesty László Megsebzettünnep címû filmjét.

A KÉSZ miskolci csoportja ren-dezésében május 31-én, csütör-tökön dr. Boda László teológusprofesszor tart elõadást aMindszenti plébánia Millenniumitermében 17 órától A torinói lepelés az evangelizáció címmel.

*A Mindszenti- és a Minorita-

templomban is 27-én, pünkösdvasárnap lesznek a bérmálások.A Mindszenten délelõtt 11 órakordr. Kovács Endre segédpüspök,a Minorban este 6-kor MándyZoltán, az egri bazilika plébáno-sa szolgáltatja ki a bérmálásszentségét. (g)

HARANG-HÍREK

2007. május 26. MÛSOR 5

A Miskolc TVheti mûsora

2007. május 28–2007. június 3.

MÁJUS 28., HÉTFÕ06.00 Az elõzõ esti adás ismétlése08.30 Képújság 17.00 Színházimagazin (Hálózat TV) 17.30 Kép-újság 17.55 Mûsorismertetés 18.00Krónika (ism.) 18.30 Pünkösdi ma-gazin 19.30 Iránytû, gazdasági ma-gazin 20.00 Csíksomlyó, kisfilm atavalyi csíksomlyói búcsúról (ism.)20.30 Hírháló (Hálózat TV) 21.00Ez a fiúk sorsa, amerikai film (Há-lózat TV) 23.00 Képújság.

MÁJUS 29., KEDD06.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 08.30 Képújság 17.00 Egész-ségmagazin (Hálózat TV) 17.25Mûsorismertetés 17.30 Egészség-ügyi magazin: A merevedési za-varok, a Hálózat TV és Miskolc TVközös mûsora 18.00 Miskolc Ma,hírmûsor 18.25 Magazinmûsor(élõ) 19.00 Miskolc Ma (ism.) 19.30Sportpercek, a Miskolc TV sport-mûsora 20.00 Miskolc Ma (ism.)20.25Gyõr – DVTK labdarúgó-mér-kõzés 23.00 Képújság.

MÁJUS 30., SZERDA06.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 08.30 Képújság 17.00 A siker re-ceptje – pályázatok a fejlõdésért(Hálózat TV) 17.30 Képújság 17.55Mûsorismertetés 18.00 MiskolcMa, hírmûsor 18.25 Magazinmûsor(élõ) 19.00 Miskolc Ma (ism.)19.25 Ablak Európára, uniós ma-gazin 20.00 Miskolc Ma (ism.)20.30 Hírháló (Hálózat TV) 21.00Bûnös szándék, amerikai film(Hálózat TV) 23.00 Képújság.

MÁJUS 31., CSÜTÖRTÖK06.00 Az elõzõ esti adás ismétlése08.30 Képújság 17.00 Zöld erõ –dokumentumfilm (Hálózat TV)17.30 Képújság 17.55 Mûsorismer-tetés 18.00 Miskolc Ma, hírmûsor18.25 Magazinmûsor (élõ) 19.00Miskolc Ma (ism.) 19.30 A két tölgy,kisfilm a lengyel–magyar kapcso-latokról (ism.) 20.00 Miskolc Ma(ism.) 20.30 Hírháló (Hálózat TV)21.00 Élõ robotok, amerikai film(Hálózat TV) 23.00 Képújság.

JÚNIUS 1., PÉNTEK06.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 08.30 Képújság 17.00 Businessmagazin (Hálózat TV) 17.30 Kép-újság 17.55 Mûsorismertetés 18.00Miskolc Ma, hírmûsor 18.25 Maga-zinmûsor (élõ) 19.00 Miskolc Ma(ism.) 19.30 Múzsa, kulturális ma-gazin 20.00 Miskolc Ma (ism.)20.30 Hírháló (Hálózat TV) 21.00Fekete-tengeri támadás, ameri-kai film (Hálózat TV) 23.00 Kép-újság.

JÚNIUS 2., SZOMBAT07.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 09.30 Képújság 17.00 Nagy me-zõgazdasági magazin (HálózatTV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsor-ismertetés 18.00 Miskolc Ma, hír-mûsor 18.25 Magazinmûsor, válo-gatás a hét témáiból 19.00 MiskolcMa (ism.) 19.25 Ablak Európára,uniós magazin (ism.) 20.00 MiskolcMa (ism.) 20.30 Hírháló (HálózatTV) 21.00 Házibuli Attilával és ven-dégeivel – showmûsor (Hálózat TV)22.00 Maksavízió (Hálózat TV)22.30 Bence-show (Hálózat TV)23.00 Képújság.

JÚNIUS 3., VASÁRNAP07.00 Az elõzõ esti adás ismétlé-se 09.30 Képújság 15.00 Gyõr –DVTK labdarúgó-mérkõzés (ism.)17.00 Al GP – A Nemzetek Világ-kupája formula autóverseny csehfutamának közvetítése (HálózatTV) 17.30 Képújság 17.55 Mûsor-ismertetés 18.00 Krónika, heti hír-összefoglaló magazin 18.30 Maga-zinmûsor, válogatás a hét témáiból19.00 Krónika (ism.) 19.30 Múzsa,kulturális magazin (ism.) 20.00Krónika (ism.) 20.30 Hírháló (Háló-zat TV) 21.00 A megbízás, ameri-kai film (Hálózat TV) 23.00 Kép-újság.

A mûsorváltoztatás jogát fenntart-juk!

1905-ben egy különleges for-májú, ötszögû telken épült fel amai formájában található két-emeletes bérház. A Széchenyi u.36. sz. épület utcai homlokzata23,7 méter, a Szinvára nyúló délihomlokfala pedig 36 m széles.

Keleti tûzfala 63 fokos, a nyuga-ti pedig 93 fokos szögben nyílik kia fõutcai front vonalából. A 840 m2-es telekbõl 666 méternyit épített bea tervezõ Korach Miksa, míg a szin-tén különleges formájú udvar 174 m2

nagyságú, megfelel annak az el-várásnak, mely szerint minden te-leknek csak 3/4-ed része építhetõbe.

1905-öt megelõzõen ezen a te-rületen több épület, s a mai utca-fronttól lényegesen beljebb egyföldszintes üzlet és lakóház állt. Atulajdonosok sajtóreklámjában ol-vasható, hogy „Pelikán és Gyukitsgõzerõre berendezett kalapgyá-rá”-t 1857-ben, tehát még a céhesvilágban alapították. A „miskolcikalap” már a XIX. század végénhelyi különlegességnek számított,s rövidesen országos hírnévre isszert tett. Egy 1890-ben megjelentsajtótermékben olvassuk, hogy „afõváros és vidék legelõkelõbb divat-és kalapkereskedõi finom áruikatinnen hozatják és sok dandy, a’ kivalódi angol kalapját fitogtatja, nemis sejti, hogy a nyúlszõrt, melybõl akalap készült, Miskolczon a Szinvapartján nyírták és dolgozták fel”. Agyárban 30-40 munkás dolgozott,s amikor 1892-ben áttértek a gõze-rõ-meghajtású gépi munkára, éven-te harmincezer darab keményka-lapot állítottak elõ, s szállították a kon-tinens számos országába.

Legendának tûnhet, hogy 1893-tól felkerülhetett a kalapra a virág-koszorúval övezett koronás ma-gyar címer, s a miskolci „gyár”

hamburgi ügynöksége Amerikábanés Ázsiában is piacot talált a „mis-kolci kalap”-nak. A nagy keresletmiatt az üzem kinõtte Miskolcot, márkevésnek bizonyult évi 50 000 darabelõállítása is. Ezért 1895-ben a ka-lapgyár áttette székhelyét a fõvá-rosba. 1904-ben a miskolci Ellenzékcímû napilap adta hírül, hogy a gyár-alapító özvegye, Pelikán AlajosnéBudapesten meghalt. Az üzlettársa gyáralapító veje, Gyukits Gyulavolt, akinek leánya, majd unokája„Fischer Béláné és Fia” cégnév alattaz államosításig megõrizte termé-kük jó hírnevét. A „Gyukits Kalap”céges levélpapír mindvégig meg-maradt, s megõrzõdött a miskolci„szaktárs”-nál, Jurácskó Bélánál.Az õ mûhelye valamennyi kelléké-vel, szerszámával az 1950-es évek-ben került be a Herman OttóMúzeum gyûjteményébe.

Ez a „belvárosi kalapgyár” és el-árusító üzlete tûnt el, amikor a tel-ket és építményeit megvásárolta aMezõcsátról betelepülõ RosenfeldPál. Azt követõen, hogy kétemele-tes bérháza tervét benyújtotta, aváros arra kötelezte, hogy a rende-zési tervnek megfelelõen a kitûzöttutcavonalra építkezzen. A szomszédépületet szintén kétemeletesre ter-

vezte Korach Miksa, s azt az elõzõévben vette használatba új tulaj-donosa. Tehát a tömb két eklekti-kus stílusú épületének ugyanazonépítész volt a tervezõje, de a telekadottságai miatt az egyik túl kes-kenyre, a másik túl méretesre sike-redett. A tervezõnek köszönhetõ,hogy a homlokzatok nem sejtetik amögöttük lévõ kusza telekhatárokat.Így igazán nem tûnik fel, hogy aSzéchenyi utcán ennek az épület-nek 9, a szomszédos 34. számúnak4 tengelye van, míg a Szinva felõlihomlokzaton ennek az épületnek 13tengelye, a másiknak 3 tengelye lett.Ennek az „eltolódásnak” a követ-kezményeit a 36. számú egyeme-letes lakóház tulajdonosa szen-vedte meg. A fõutcai 6 tengelymellé, hogy a két épület között nelegyen „zug”, ma is jól láthatómódon beépítettek még egyet, míga déli homlokzat háromtengelyeslett, s ezt sikerült átjárhatóvá tenni.

A mai építészeti tömbön belülmindhárom épületnek más az észa-ki és más a déli homlokzati kiala-kítása. Ez természetesen csak afényképek összehasonlításakorderül ki, a valóságban nem érzé-kelhetõ.

Dobrossy István

A megújuló belváros (53.)

A LEGENDÁS MISKOLCI KALAP

78. Ünnepi Könyvhét

A KÖNYVEKÉ A FÕSZEREP

Special Life–Magic Days

Tisztelt Olvasó! Ismeri Ön a miskolci önkormányzat kihelyezett ügy-félszolgálati irodáit? Hamarosan kiderül! Kilenc részes keresztrejtvény-játékunkban az irodák helyét rejtettük el. A megfejtéseket együtt, egylevelezõlapon legkésõbb június 7-e éjfélig juttassák el a MiskolciKommunikációs Kht. címére: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. A he-lyes megfejtést beküldõk között az Arany Könyvesbolt (Miskolc, AranyCorvin Üzletház, Arany János út. 11–13.) által felajánlott könyveket sor-solunk ki.

Ismeri Ön a kihelyezettügyfélszolgálati irodákat?

MOZIMÛSOR MISKOLCONKossuth mozi: május 31–június 6. között 16.30, 20.30 óra-kor Ópium – Egy elmebeteg nõ naplója, magyar játék-film, 18.30 órakor Napfény, angol sci-fi.

Hevesy filmklub: május 31–június 6. között, 17 órakor, Napfény, angolsci-fi, 19, 20 órakor Fõfõnök, vígjáték.

Mûvészetek Háza, Uránia terem: május 31–június 6. között, 15.30,17.45, 20 órakor A kiállhatatlan, norvég–izlandi játékfilm.

Mûvészetek Háza, Béke terem: május 31–június 6. között 16 óra-kor, Siker volt: Újra látható!: Kontroll, magyar thriller, 18 órakor Sikervolt: Újra látható!: New York bandái, akciófilm.

Minden kedves olvasónkat

szeretettel várunk a Líra könyvesbolt

pavilonjában, az Erzsébet téren.

Véget ért a Csontó Lajos ésGerhes Gábor munkáiból nyitotttárlat a Miskolci Galériában. Ahónap elején egy hétig dolgozotta két Munkácsy-díjas képzõmû-vész a Városi Mûvészeti Múzeum-ban, hogy a közönség szeme lát-tára megszülessenek alkotásaik.A tárlat alapja egy vizuális naplóvolt, melyet mindketten egymás-tól függetlenül hoztak létre, majdpárhuzamosan festettek meg. Öt-

leteiket egymásra építették lineá-risan összekapcsolódó történe-tekbõl, vázlatokból, emblemati-kus gondolatfoszlányokból, me-lyeket angol idézettöredékek tel-jesítenek ki. A Special Life–MagicDays címû tárlat pénteken zárultfinisszázzsal, ahol kerekasztal-beszélgetést szerveztek a mûvé-szekkel, bemutatták a kiállítás ka-talógusát és zárópartyt tartottaka Bront zenekarral.

Page 6: MEGMOZDULT AZ AVASold.minap.hu/archiv/minap200721.pdf · A Mozdul az Avas rendez-vénysorozat immár tizenne-gyedik alkalommal szolgál sport-, szabadidõs és kulturális programokkal

IV. évfolyam 21. számSPORT/HIRDETÉS6

CAR-TOUR International Kft.3530 Miskolc, Arany János u. 11–13. fszt. 5. (Arany Corvin Üzletház)

Tel.: 46/506-299 Fax: 46/506-300Honlap: www.cartouronline.hu E-mail: [email protected]

OIH (IKIM): 1753/1998

BALATON ÉSZAKI PART – CSOPAK07. 22–08. 21. között 6 nap/5 éj

29 990 Ft/fõ0–10 éves korig:

100% szálláskedvezmény!3* úszómedencés hotel, ellátás: büféreggeli

fp. vagy. all. inc. ellátás befizethetõ

BALATON DÉLI PART – ZAMÁRDI07. 22–08. 21. között 6 nap/5 éj

29 990 Ft/fõ0–10 éves korig

100%-os szállás kedvezmény!Nyugdíjasoknak 5% kedvezmény

3* hotel, ellátás: reggeli, vacsora befizethetõstrand, úszómedence, szauna,

étterem, internet

GÖRÖGORSZÁG – SANTORINI06. 30–07. 07. repülõ + szállás 79 900 Ft/fõ

reptéri illeték: 19 500 Ft/fõ + biztosítás

TÖRÖKORSZÁG – ALANYA06. 14–06. 24. 11 nap/10 éj

4* hotel + rep. + all. inc. 104 900 Ft/fõ+ jár. költség

SPANYOLORSZÁG – LA MANGA06. 17–06. 24. 4* hotel + rep. + fp.

157 900 Ft/fõ + jár. költség

OLASZORSZÁG, RIMINI és környéke06. 30–08. 04. között 8 napra

4–6 fõs apartman162 800 Ft/ap. – 215 800 Ft/ap.

NYARALNI JÓ, NYARALNI KELL!!!

E HETI AKCIÓ:FOGLALJA LE NYARALÁSÁT 06. 15-IG

A CAR-TOUR OLASZKATALÓGUSÁBÓL

5% kedvezményt adunk!

RENDELJEN OTTHONRÓL: [email protected]

A nyár slágerajánlata: BULGÁRIASZOZOPOL 16 600 Ft-tól/fõ/hét (+ üd.h.díj)

panziókban, apartmanokban

31 900 Ft-tól/fõ/hét (+üd.h.díj) szállodában

Napospart 23 300 Ft-tól/fõ/hét (+üd.h.díj)

szállodában reggelivel

Családi akció HorvátországbanRab sziget Hotel Eva 45 850 Ft-tól/felnõtt/hét (+üd.h.díj)

1. gyermek: ingyenes 2. gyermek: 50%

Utazási lehetõségekrõl érdeklõdjön irodánkban.

Utas Tours Utazási Iroda 3530 Miskolc, Rákóczi u. 1 (Sötétkapu)Tel.: 46/503-998, 411-080

RÓMAI KIRÁNDULÁS firenzei városnézéssel: 73 900 Ft/fõ2007. 10. 20–24. 5 nap/4 éj autóbusszal, félpanzióvalLEGJOBB FIRST MINUTE AJÁNLATAINK:Repülõvel: Rodosz, 06. 08., apartman. 29 900 Ft/fõ, hotel** fp. 59 900 Ft/fõKos 06. 11. apartman 39 900 Ft/fõ, Kréta 06. 02. apartman 49 900 Ft/fõIbiza 06. 27. apartman 84 900 Ft/fõ, Mallorca 06. 21. hotel*** 99 900 Ft/fõREPÜLÕTÉRI TRANSZFER lakástól a rep.térig 13 000 Ft/fõ oda-vissza,két 12 év alatti gyermeknek ingyenes

Szeretne világot látni?

ww

w.vilaglatoutazas.hu

HAJNAL HOTEL

JJJJúúúúnnnniiiiuuuussssbbbbaaaannnn iiiissss eeeellllõõõõsssszzzzeeeezzzzoooonnnniiii áááárrrraaaakkkkkkkkaaaallll aaaazzzz eeeeggggyyyyeeeeddddüüüülllláááállll llllóóóó

ggggyyyyóóóóggggyyyy---- ééééssss wwwweeeellll llllnnnneeeessssssssppppaaaarrrraaaaddddiiiiccccssssoooommmmbbbbaaaannnn,,,, BBBBüüüükkkkkkkkaaaallll jjjjáááánnnn

Betegségspecifikus masszázskezelések, wellness kezelések...

Mezõkövesd, Zsóry-fürdõ

Tel.: 49/505-190, fax: 49/505-199

www.hajnalpanzio.hu

�� gyógy-, kínai, thai, mézes masszázs, szauna, pezsgôfürdô

�� egyéni és csoportos gyógytorna, sókamra, konditerem

�� fiziko- és balneoterápia, infraszauna

�� iszappakolás, zárt parkoló

QUAD PÁLYA ÉS KÖLCSÖNZÔMezôkövesden, az Egri úton a Shell kúttal szemben

Nyitvamindennap10–18 óráig

Quadokbérelhetôk

50–500 ccm-ig

1,5 ha területen 1,3 km hosszú, 7 m széles pályahíddal és alagúttal,

valamint 1 elkülönített gyerekpálya

ITT A NYÁR...Utazási melléklet

Május 11-én szép idõben ésváltozatos programokkal ünne-pelték a miskolciak a VárosNapját. A megyeszékhely ve-zetése kitüntetésekkel jutalmaztaazokat, akik a különbözõ terü-leteken sokat tettek Miskolc fej-lõdéséért. Miskolc Város Sport-jáért díjat kapott Szlaboda István(képünkön) sportvezetõ, sport-történész, aki hatvanhárom esz-tendeje áll a sport szolgálatában.

Ha valaki esetleg nem ismerné:évtizedek óta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei AsztaliteniszSzövetség elnöke, s megalakulásaóta vezeti a Megyei SporttörténészTársaságot. Fiatalabb korában magais játszott, késõbb edzõsködött,szolgálatának igazi területe azonbana szervezés volt.

– Mire gondolt, amikor megkap-ta a Miskolci Nemzeti Színházbanmegtartott ünnepségre szóló meg-hívót?

– Átfutott a fejemen, hogy az ed-digi okleveleket, emléklapokat, ki-tüntetéseket a megyébõl, illetve azországos szövetségtõl kaptam.Számomra nagy örömöt jelentett,

hogy Miskolcon is észrevették az el-végzett munkát.

– A meghívón az szerepelt, hogysportvezetõ, sporttörténész. Önminek tartja magát?

– Olyan embernek, aki 8-10 éveskora óta rajong a sportért. Teljesenmindegy, mit kell a sport érdekébenelvégezni, mindenre hajlandó va-gyok. Imádom, lételemem, édes-apámtól örököltem a sport szere-tetét, igyekszek pontosan elegettenni a feladataimnak.

– Gyanítom, hogy ezt a pontos-ságot az eredeti munkahelyén szok-ta meg. Köztudott, hogy sok évenkeresztül dolgozott a NemzetiSzínház gazdasági osztályán!

– Szerintem a sport nevelt pre-cíz emberré. A színházban egyéb-ként úgy hívtak, hogy Precíz Teofil.Az idõm beosztásához elengedhe-tetlen volt a pontosság. Versenyzõi-met is erre neveltem.

– Ön edzõsködött is!– Huszonkilenc éven keresztül dol-

goztam. Sok változást átéltem: aBorsodi Volántól az Aköv Elõrén, aPostáson és a Törekvésen át egé-szen az Építõk Volánig két nem já-tékosaival foglalkoztam. Volt olyanidõszak, hogy tizenkét helyen tar-

tottunk edzést! Az elsõ perctõl kezd-ve párhuzamosan edzõsködtemés sportvezetõsködtem A városiszövetség titkárának 1945-ben vá-lasztottak meg elõször, azóta szám-talan versenyt rendeztem.

– Ön végigkísérte a sportág utób-bi fél évszázadát. Jelenleg milyen-nek ítéli meg a helyzetét?

– Nem lehet a mával összeha-

sonlítani a múltat, ugyanis a sport-ág is rengeteget változott. Ma nemlehet például szervezettségrõl be-szélni, s ez nagyon fáj. Csak néhányadat: 1954-ben ezer játékoskartontkezeltem, 30-40 szakosztályt kép-viseltek. Pillanatnyilag 126 igazolt já-tékost tartunk nyilván…

– Milyen meggondolásból hívtákéletre a Sporttörténész Társaságot?

– Cegléden megnéztük a Sport-múzeumot és a buszon heten any-nyira fellelkesedtünk, hogy döntöt-tünk. Sajnos, öten már eltávoztakközülünk. Mindez egyébként idõ-szaki feladatot jelent. Állandóanfoglalkozok például az asztaliteni-szezés történetével, de más sport-ágak múltjában is kutakodok. Amunkát több megjelent könyv jelzi,ezekben sok érdekesség lelhetõ fel.Most egyébként egy novellásköte-ten dolgozok, csak az a kérdés,hogy megjelentetéséhez találok-e ki-adót?

Szlaboda István augusztusbantölti be 82. életévét. Mi mást is kí-vánhatnánk neki, mint kifogástalanegészséget és azt, hogy szolgáljamég sokáig az egyetemes magyarsportot!

Doros László

Szõnyegen az utánpótlásAlig ért véget a felnõtt kötöttfogású országos birkózóbajnokság, Miskolc

máris egy újabb rangos eseménynek ad otthont. A Diósgyõri BirkózóClub Andrássy utcai csarnokában rendezik meg szombaton a MagyarKöztársaság utánpótlás- és veterán korosztályos egyéni szabadfogá-sú birkózóbajnokságát. Az eseményen természetesen jó eséllyel lép-nek szõnyegre a megye színeit képviselõ klubok, leginkább a diós-gyõriek, illetve a KVSE sportolói. A 10 órakor kezdõdõ erõpróbán a piros-fehér színek reprezentánsai közül utánpótlásban Aranyosi Zsolt (50 kg),Rögler Gábor (76 kg) és Kosik Tamás (100 kg) is jó eséllyel pályázhataz aranyéremre, míg Séllei Zsoltot (+100 kg) az elsõ hat közé várja aszakvezetés. A veterán kategóriában Boros Gyula, a Jászkai-testvé-rek, Imre és István, Lakatos Gyõzõ, valamint a vezetõedzõ RusznyákJózsef próbálja gyarapítani a pontok számát.

Minden bizonnyal benépesülpünkösd hétfõjén a Népkertbentalálható sporttelep, ugyanis ekkorrendezik meg az egyéni junior sa-lakmotoros Európa-bajnokság egyikelõdöntõjét. Vasárnap a kötelezõedzésen vesznek részt a sportolók,hétfõn 11 órától azonban már éles-ben megy minden. A résztvevõkszeme elõtt az a cél lebeg, hogy be-kerüljenek a sorozat zárását jelen-tõ döntõbe, amelyet augusztus 19-én a lengyelországi Czestochowá-ban bonyolítanak le. Addig perszemég akad teendõjük, elõször éppenMiskolcon. A kontinensviadal részt-vevõi között találni ismert és kevésbé

ismert salakosokat, az viszont biz-tosra vehetõ, hogy hatalmas csatalesz a továbbjutást jelentõ helyekért.Annyit már most lehet tudni, hogya lengyel színeket többek közöttMaciej Piaszczynski, Grzegorz Zen-goza és Borys Miturski képviseli.Kuriózumnak számít, hogy Miskol-con még soha nem álltak rajthozfrancia salakmotorosok, ezúttal vi-szont Jérémy Diraison és MaximeMazeau személyében két gall is sze-rencsét próbál a Népkertben. Lesz-nek még hollandok és németek, selképzelhetõ, hogy osztrákok és ola-szok is. A hazai színeket TabakaJózsef és Lõrincz Attila képviseli.

Hatvanhárom esztendõs szolgálat

ÖRÖKIFJÚ SPORTVEZETÕ

EB-ELÕDÖNTÕ A NÉPKERTBEN

Page 7: MEGMOZDULT AZ AVASold.minap.hu/archiv/minap200721.pdf · A Mozdul az Avas rendez-vénysorozat immár tizenne-gyedik alkalommal szolgál sport-, szabadidõs és kulturális programokkal

2007. május 26. HIRDETÉS 7

GONDOLAT-ÉBRESZTÉS

ELÔLEG BEFIZETÉS NÉLKÜL, HITELRE!

KÉRJEN ÁRAJÁNLATOT,TÁJÉKOZTATJUK

A LEHETÔSÉGRÔL

A négyszintes, tetõtér-beépítéses épületben 38db 1 szobás 25 és 35 m2 alapterületû, mozgás-korlátozottak elhelyezésére is alkalmas, amerikaitípusú lakások kerültek kialakításra.

Célunk, hogy az itt lakókbiztonságban, tartalmas éle-tet élhessenek, szabadide-jüket kulturált körülményekközött tölthessék.

A Nyugdíjasok Háza anyugdíjasok, illetõleg az öreg-ségi nyugdíjkorhatárt elérõ

személyek és házastársaikhatározatlan idejû elhelye-zésére szolgáló lakásokatfoglal magába. Az épület aBúza téri piac közelében he-lyezkedik el, megközelíthetõa 32-es számú autóbusszal.

Az épületegyüttes teljesegészében akadálymentesített. Az épületegyüt-

tes részét képezi a Szépko-rúak Háza, ahonnan házior-vosi szolgálat, illetve térítésellenében az egészségi álla-potnak megfelelõ étkezési le-hetõség igényelhetõ.

A lakások bérleti díja 470Ft/m2/hó.

A Nyugdíjasházba tör-ténõ elhelyezés feltétele töb-bek között a 30 000 Ft/m2

bekerülési költség, illetve a12 havi bérleti díjnak meg-felelõ óvadéki díj megfize-tése.

További információ az516-252-es telefonszámon, valamint személye-sen a MIK Zrt. Ügyfélszolgálati Irodájában Mis-kolcon, a Széchenyi u. 60. szám alatt kérhetõ,ahol bármely kérdésben szívesen állunk rendel-kezésére.

Várjuk mindazon öregségi nyugdíjkorhatártelérõ miskolci lakosok jelentkezését, akik önmagukellátására képesek és szívesen élnének egyszép, biztonságos környezetben, jó közösségben.

Tájékoztatjuk Miskolc város nyugdíjas lakosait, hogy az önkormányzat tulajdonában lévõ Miskolc, Eperjesi u. 5. szám alatti

Nyugdíjasházban még 8 darab lakás áll az igénylõk rendelkezésére.Felhívjuk tisztelt leendõ bérlõink fi-

gyelmét, hogy a helyi önkormányzati ren-delet értelmében a Nyugdíjasházba törté-nõ elhelyezéshez – a korábbi rendelkezéstõleltérõen – miskolci állandó helybenlakásszükséges.

APRÓHIRDETÉSIngatlanközvetítõ magas keresettel mun-katársakat keres nem ügynöki munká-ra. Tel.: 30/520-45-12, 30/640-15-80.Balatoni közvetlen vízparti nyaraló 4-6személyre kiadó a nyárra. Heti váltás.Földszintes, berendezett konyha, sza-lonnasütõ, stég, nagy, zárt udvar. Érd.:30/941-41-91.

ÓRIÁSI NYÁRI CIPÕVÁSÁRNemcsak a 20 éveseké a világ

Egyes termékek 1500–2000 Ft� Nõi alkalmi szandálok � Szandálcipõk � Utcai szandálok� Utcai papucsok

Bõr belsõrész széles, problémás, fájós lábakra

� Nõi gyógybetétes bõrszandálok

50% árengedménnyel! Magyar termék!

Ha fáj a lába, jöjjön el! Bütykös láb, széles láb, kalapácsujjnem akadály!Miskolc, Technika Háza, Mindszent tér

Május 30., szerda 9–13 óráig

Page 8: MEGMOZDULT AZ AVASold.minap.hu/archiv/minap200721.pdf · A Mozdul az Avas rendez-vénysorozat immár tizenne-gyedik alkalommal szolgál sport-, szabadidõs és kulturális programokkal

Kopjafák, virágok és mécse-sek jelzik azt a helyet a borsó-hegyi erdõben, ahová 2006 ja-nuárjában egy szlovák AN–24-es csapódott. A gép fedélzeténutazó 43 békefenntartó Koszo-vóból tért volna haza, de közü-lük csupán egy katona élte túla tragédiát. A szerencsétlenséghelyszínén az elhunytak csa-ládjai, a szlovák állam és had-sereg képviselõi emlékeztek vi-rágokkal és koszorúkkal az el-hunytakra.

A tavaly téli repülõszerencsét-lenség az elmúlt évek legsúlyo-sabb katonai tragédiája volt északiszomszédunk hadseregében, fáj-dalmukban azonban mi, magyarokis osztoztunk és osztozunk. Az el-veszett 42 élet mellett ennek aközös szomorúságnak állít emléketaz a szoborcsoport, amelyet szom-baton avattak fel Hejce községben.

Az átadóünnepségen ott volt abaleset egyetlen túlélõje, MartinFarkas is, aki egy mécsessel em-lékezett elvesztett bajtársaira. Az egyévvel ezelõtti katasztrófa egyetlentúlélõje munkatársunknak azt mond-ta, örül az emlékmûnek, amely le-hetõséget ad neki is és az elhuny-tak hozzátartozóinak is, hogy em-lékezzenek elhunyt barátaikra, baj-társaikra és rokonaikra, és nem cso-dálkozik azon sem, hogy ilyen sokaneljöttek az avatásra, mivel az el-hunytak kivétel nélkül nagyszerûemberek voltak.

A tavaly januári tragédia során amentéshez és a szerencsétlenségkivizsgálásához is határon átívelõösszefogásra volt szükség, amely-bõl a szlovák hatóságok mellett amagyar mentõk, tûzoltók és kato-nák is kivették részüket. Az együtt-mûködés a két ország között pedigSzekeres Imre honvédelmi minisz-ter szerint csak még erõsebb lett atragédia óta.

– A magyar és a szlovák béke-fenntartók együtt szolgálnak a világtöbb pontján, így többek közöttKoszovóban is. A tragédiában el-hunytak pedig akár a mi fiaink is le-

hettek volna. Megõrizzük emlékü-ket! – mondta a miniszter a tragé-dia helyszínén. Arról pedig, hogy ezvalóban így legyen, a baleset hely-színén felállított kopjafák mellett

most már egy emlékmû is gon-doskodik Hejce központjában. Azavatóünnepségen jelen volt Fran-tisek Kasicky, a Szlovák Köztársaságvédelmi minisztere is, aki beszé-dében háláját fejezte ki a magyarhatóságoknak és a hejceieknek isnemcsak az emlékmû felállításáért,hanem mindazért a segítségért is,amit a katasztrófa idején kaptak.

Az emlékmû és a borsó-hegyiemlékpark kiépítésében jelentõsrészt vállalt Hejce község és az it-teni közösség is. Az emlékparkkopjafáit például a településen élõTóth Imre fafaragó készítette többhónapos munkával, a hegyen fel-állított kõ-monolitot az önkormány-zat építette, a Béke téri emlékmûpedig szlovák adományokból ké-szült el. Utóbbi tövében szombatonaz elhunyt katonák hozzátartozói elis helyezhették az elsõ virágokat, ígyemlékezve a zuhanásra, amely 42életet követelt.

petruskó

E miskolciságban ekkor Diósgyõrneve izzott. Csepel, a Vörös Csepelvolt a példa, mert Ózdot aRimamurányi „kultusz” hagyományaszordínózta. Itt voltak nevezetesmunkástüntetések, mint az 1943-asbéketüntetés, vagy az országosport felvert 1946-os „miskolci ese-mények” is.

Az Avas-kultuszt mint „polgáricsökevényt” megvetették, s helyet-te inkább a május elsejei majáliso-kat és a nemzetközi munkásmoz-galom nagy ünnepeinek sereg-szemléit, felvonulásait kultiválták. Ezmár nem volt bezárkózó, mint a pol-gári miskolciság volt. Ellenkezõleg;kinyílt az országos, a nemzetközi(háborús) békemozgalom felé. Helyijellegét már nem csak a mûvésze-ti alkotások, (azok is, mert a tanácsés a gyár szerzõdésben foglalkoz-tatta a festõmûvészeket), sokkal in-kább a nemzetközi hírû ipari (gyári)termékek, a szárnyas DIMÁVAGcégjelzésû gyártmányok hirdették.A gyár és a bányák újsággal (Szénés Acél, Diósgyõri Munkás, ill.Borsodi Bányász, stb.) rendelkez-tek, ebben propagálták, közvetítet-ték (?) a gyár dolgozóinak életfor-máját. Ez az életforma (még) sze-gényes volt ugyan, csak a „harma-dik világháborúra készülõ” militánspropaganda virágozta kultikussá.Mert kultusz volt ez, de felülrõl ter-vezett, szinte parancsolt kultusz, az„alul lévõk” életmódjára nem hatott.Helyi jellege nem volt, éppen ez ellenvolt irányított. (Igaz, a polgári semvolt különb; az is csak a tehetõsekkörében hatott.)

De a diósgyõri szakmunkás(szaki) életmódja – különösen nap-jaink ipari munkanélküliségébenérezzük ezt! – etalon volt, mely egyévszázada, generációkon keresztülöröklõdött. Ahogy a perecesi bá-nyászkolónia lakosai, a gyáristák iskülön életet éltek; nappal dolgoztak,délután házikertet mûveltek vagy/éskultúrmunkában (dalkör, színját-szókör, zenekar, stb.) szerepeltek.

De ez így volt mindenütt, min-denkor. Az üzemek, gyárak érde-

keltek voltak abban, hogy jó szak-munkásaikat a gyár kötelékében le-kössék, letelepítsék (munkásarisz-tokrácia). Életmódjukat központilagirányították (konzum, gyári fürdõ, be-tegsegélyzõ, stb.), s ennek ellené-ben elvárták a szorgalmas munkátés a munkahelyhez való hûséget.Ezért öröklõdött a szakma és a mun-kahely, mely létbiztonságot terem-tett nagyapának (nyugdíj), apának(állás) és a fiúnak (iskola) egyaránt.De ez a „mítosz” nem volt helyhezkötött. Ez országosan, sõt, nem-zetközileg, világviszonylatban isstandard képlet volt.

(Folytatjuk.)Kárpáti Béla

IV. évfolyam 21. számKÖZÉLET8

Az 1.1-es HumánerõforrásOperatív Program végrehaj-tásának utolsó stádiumábaérkezett az Észak-magyaror-szági Regionális MunkaügyiKözpont Miskolci Kirendeltségés Szolgáltató Központ.

Több mint 4000 hátrányoshelyzetû embert vontak be aprogramba, akik sokirányú kép-zést kaptak azért, hogy sikeresenhelyezkedhessenek el a munka-erõpiacon. Ezernél többen azon-ban nem tudtak élni a lehetõ-séggel.

– Ezért úgy döntött a vezetésés a programmenedzsment, hogyegy utolsó nekifutásban a prog-ramban részt vevõ, és még nemelhelyezkedettek részére egykomplex támogató szolgáltatás-sal igyekszünk segítséget nyújtaniannak érdekében, hogy pozitív le-gyen a kimenete ennek a prog-ramnak – tájékoztatott Erõs Mária,az Észak-magyarországi Regioná-lis Munkaügyi Központ Miskolci

Kirendeltség és SzolgáltatóKözpont osztályvezetõje.

A program keretében nem-csak szakmát tanulhattak a részt-vevõk, hanem személyre sza-bott motivációs képzést is kap-tak azért, hogy magabiztosanlépjenek fel az álláskeresés során.

– Igyekszünk megteremteniaz esélyegyenlõséget azoknak ahátrányos helyzetû embereknek,akik a HEFOP segítsége nélkülnem tudnának visszakerülni amunkaerõpiacra, vagy nem tud-nának szakmát szerezni – mond-ja Spaláné Timkó Katalin, azÉszak-magyarországi RegionálisMunkaügyi Központ ESZA Pro-jektiroda esélyegyenlõségi biz-tosa.

Most a civil szervezetektõl to-vábbi segítséget kaphatnak azok,akiknek mindez ellenére nem si-került elhelyezkedni. M. B. L.

EURÓPAI UNIÓS HÍREK

Meghosszabbított program

Az Európai Uniórólbôvebben

honlapunkon olvashatnak:

www.eu.mikom.hu

A szuka kutyák tulajdonosai-ban óhatatlanul felmerül a kér-dés: „Mihez is kezdjek kutyám-mal tüzelés alatt?” Sok, fõleg ta-pasztalatlan gazdinak hatalmasproblémát okoz már (6–12 hó-napos korban) az elsõ tüzelés.

A kerti kutyákat bombabiztos ke-rítéssel körülvett kertben óvhatjukmeg az idegen kan kutyáktól, de atüzelést megérzõ kan és a tüzelõszuka is rendkívül találékony, így ké-szüljünk fel a meglepetésekre is.

A „szobakutyák” tulajdonosai-nak még nagyobb veszõdségetokozhatnak a kan kutyák, amikegy-egy séta alkalmával kísérik a tü-zelõ szukát. Szerencsére ezek ál-talában kisebb veszélyt jelenteneka gazdi testi épségére, de annál fe-nyegetõbbek a szuka ártatlanságáranézve. A legnagyobb problémát je-lentheti, mikor egy lakásban/kertbenszuka és kan kutya él együtt.Ilyenkor meglehetõsen bonyolultfeladat a kutyák elkülönítése.

Tehát ha szukánk tüzel, köves-sünk el mindent, hogy megakadá-lyozzuk a nem kívánt vemhesülést.Ne gondoljuk, hogy a kutyuskákcsak játszanak, vagy hogy „csaknem lesz belõle kiskutya”!

Érdemes belegondolni, hogymennyi munkával, odafigyeléssel ésanyagi ráfordítással jár egy alomnyikiskutya felnevelése (etetés, féreg-

telenítés, oltások, stb.). Nem be-szélve arról, hogy a 8 hetes kisku-tyáknak már gazdit kell keresni,ami még fajtatiszta kutyák esetébensem egyszerû feladat. A kiskutyákszületése elõtt mindig sok a jelent-kezõ, de rendszerint amikor el kel-lene vinni õket, hirtelen a legtöbb em-bernek pont úgy alakul a családi ál-lapota, anyagi, lakáskörülményei,hogy mégsem kell a kiskutya.

Azzal sem lehetünk megeléged-ve, ha hipp-hopp sikerül túladni azösszesen. Ha nem nézzük megeléggé, kire bízzuk, a megunt ku-tyus hamar az utcán vagy egymenhelyen találhatja magát. Ne

szaporítsuk to-vább a kóborkutyák számát!

Súlyos tév-hit, hogy a szukának testi vagy lelkiegészségéhez szüksége van arra,hogy kölykei legyenek. Ugyanolyanboldog és kiegyensúlyozott lesznélkülük is, ha gazdáival lehet,akik gondoskodnak róla. Egyszó-val, ha szeretnénk megkímélni ma-gunkat a kellemetlenségektõl, al-kalmazzuk a ma már rendelkezésreálló fogamzásgátlási módszerekegyikét!

Dr. Puskás Gá[email protected]

Tisztelt Olvasónk!Ha bármilyen panasza, ész-

revétele van lapunk terjeszté-se kapcsán, ezentúl hívhatja a46/503-501/100-as telefonszá-mot. Hívjon, és üzenetrögzí-tõnkön hagyjon üzenetet!

Levélrés címû rovatunk célja az Önök szolgálata! Ha prob-lémája, kérdése van, de nem tudja, kihez forduljon, írja megnekünk! Mi megkérdezzük, utánajárunk és megválaszoljuk,vagy megkeressük azt, aki megválaszolhatja! Önnek nemkell mást tennie, mint befáradni a Széchenyi utcai ügyfél-szolgálatunkra, ahol munkatársaink feljegyzik kérdését.

A Zsupán köz, Régiposta utca, valamint a Bazár sor kapualjai kö-zötti részek elhanyagoltságának megszüntetése mikor várható, vagyvárható-e egyáltalán, tekintettel arra, hogy 1-2 hónapon belül 40 csa-lád költözik be a szemközti oldalon újonnan épített társasházba?

Az adott területen folyamatosan zajlanak a rendezési munkálatok,amelyeket azonban számos tényezõ befolyásol, így egyelõre a be-fejezés pontos dátumát nem tudjuk elõre jelezni.

Veres Gábor, PR- és kommunikációs vezetõ, MIK Zrt.

Miskolcon a Szinva u. 25.-ben irreálisan magas lakbért kell fizetniolyan lakásokért, amelyek ipartelepen vannak és beosztásuk rend-kívül rossz. A lakásokat nem engedték megnézni vásárlás elõtt. Nincskonyhabútor, nincs tûzhely, gázár-támogatást sem lehet igénybe venni.Ezen a környéken van a türelmi zóna és egy szállítmányozással fog-lalkozó cég, így kamionindulásra kell ébredni hajnalban. Ilyen körül-mények között kell élni, és pesti árakon kell lakbért fizetni.

A Szinva u. 25. alatti lakóépület egy teljesen átépített korábbi mun-kásszálló, amelyen olyan jelentõs átalakításokat és felújítási mun-kákat végeztek, hogy akár új építésûnek is tekinthetõ. A bérleti díjataz átépítés és modernizálás költségeinek megfelelõen alakították ki.Megértjük az itt élõknek a kamiontelep és a türelmi zóna közelségemiatti problémáit, ezek azonban már akkor is ott voltak, amikor amajdani lakók benyújtották pályázataikat a lakásokra, így az emlí-tett létesítmények meglétének tudatában voltak akkor is. A gázártá-mogatás ügyében jelenleg is folynak a tárgyalások és most úgy tûnik,várható elmozdulás az ügyben.

Veres Gábor, PR- és kommunikációs vezetõ, MIK Zrt.

Levélrés

Kedvenceink

Mit kezdjünk a tüzelõ szukákkal?

Emlékmûvet avattak

EMLÉKEZÉS A BORSÓ-HEGY TÖVÉBEN

Miskolciságunk másik (utóbbi) korszaka (1945–1956) a mun-kások miskolcisága. Elõzményeit már a (szociáldemokrata)munkásmozgalom történetében, elsõsorban a vasgyári munká-sok, a kõmûvesek, nyomdászok és a perecesi bányászok bér-mozgalmaiban, majd háborúellenes tüntetéseiben találjuk. Ez márnem Avas-, hanem vasgyár-központú. A miskolci (Szilágyi ésDiskant, Herz és más) gépgyárak – lévén magántulajdonban –nemigen tûrték dolgozóik szakszervezeti, munkásmozgalmi te-vékenységét, egyhamar „lapátra kerültek” a lázadozók.

Miskolciságunk 2.

A GYÁRISTÁK FÉNYKORA