MELISSA P.

Minden este 100-szor,kefével

A SZICÍLIAI LOLITA NAPLÓJA

FordítottaÉzsiás Zsófia

ATHENAEUM 2000 KIADÓ

1

A fordítás alapjául szolgáló műMelissa P: 100 colpi di spazzola príma

di andare a dormire.Fazi Editore, Rome (Italy)

Copyright © Fazi Editore srl, 2003

Hungarian translation © Ézsiás Zsófia, 2004Kiadta az Athenaeum 2000 Kiadó, az 1795-ben alapított

Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja

Felelős kiadó az Athenaeum 2000 Kiadó ügyvezetője1052 Budapest, Szervita tér 5.

Tel.: 235 5020Fax: 318 4107

E-mail: athenaeum@lira.huHonlap: www.athenaeum.hu

Szerkesztette: Huszti GergelyMűszaki vezető: Császár Andrásné

A könyvet Biró Mari tervezteNyomdai előkészítés: Rilart Stúdió

A könyvben szereplő verseketKirály Levente fordította

Készült a Szekszárdi Nyomdában,18,5 (A/5) ív terjedelemben, 2004-benFelelős vezető: Vadász József igazgató

ISBN 963 9471 69 0

2

2000.

3

Július 6. 15:25Kedves naplóm!Félhomályba merült szobámból írok, amelyet Gustav Klimt-nyomatok és Marleve Dietrich-poszterek díszítenek. Utóbbi büszke és vágyakozó pillantással tekint rám, miközben telefirkálom a fehér papírt, amelyen visszaverődnek a redőny nyílásain átszűrődő napsugarak.

A hőség száraz és perzselő. A másik szobából áthallatszik a tévé zaja, húgom vékonyka hangja, amint rázendít egy rajzfilm záróhangjára, kintről pedig a gondtalanságot jelentő üvöltés. Minden nyugodt és kellemes ebben a házban. Olyan, mintha vékony üvegbúra védene bennünket a világtól, de bennem nincs nyugalom. Mintha egy egér finoman rágcsálná a lelkemet és nagyon élvezné. Nem vagyok sem jól, sem rosszul, az a nyugtalanító, hogy "nem vagyok". De tudom, hogyan szedjem össze magamat: elég felemelni a tekintetemet és belepillantani a tükörbe, hogy a nyugalom és a béke szétáradjon bennem.

A tükör előtt csodálom magamat, s önkívületbe hoznak a lassanként kirajzolódó formáim, az egyre biztosabb alakot öltő izmaim, a pólók alatt egyre inkább dudorodó melleim, amelyek minden lépésnél enyhén hullámzanak. Kiskoromtól fogva hozzászoktam a női test látványához anyámnak köszönhetően, aki gyanútlanul mindig meztelenül járkált otthon. A női formák így nem jelentenek számomra újdonságot, de mint egy áthatolhatatlan erdő, a szőrzet Titkot rejt magában. Sokszor tükörképemet figyelve lassan becsúsztatom egy ujjamat, és a saját szemembe nézve csodálatot és szerelmet érzek. A testi gyönyör jóleső ingerléssel indul, és újfajta forró borzongással ér véget, amely mindössze néhány pillanatig tart. Utána csak a zavar marad. Alessandrával ellentétben önkielégítés alatt soha nem fantáziálok. Nemrég bevallotta, hogy ő is végez önkielégítést, s közben szeret arra gondolni, hogy egy férfi erőszakkal magáévá teszi. Ezen kicsit meglepődtem, mivel nekem elég csupán magamat néznem a felizguláshoz, s kérdésére, hogy én is csinálom-e, nemmel feleltem. Egyáltalán nem akarom szétrombolni a felépített, kis világomat, amelyben csak a testem és a tükör létezik. Igennel válaszolni a kérdésére ennek a világnak az elárulása lett volna.

Az egyetlen dolog, amitől jól érzem magam, az a kép, amelyet figyelek. Minden más hamis. Hamisak a barátságaim, amelyek véletlenül születtek és középszerűvé váltak. Hamisak a csókok, amelyeket félénken adtam egy-két iskolai srácnak: ahogy ajkam a szájukat érinti, erős undort érzek, és messzire menekülnék, mikor ügyetlen nyelvüket becsúsztatják. Hamis a ház, ahol élek, kevéssé illik a mostani lelkiállapotomhoz. Szeretném, ha hirtelen leesnének a képek a falról, ha az ablakból jeges hideg áradna be, ha kutyák vonyítanának a tücsökciripelés helyett.

Szerelmet akarok, naplóm. Akarom érezni, amint szívem jege elolvad, s elmerül a szenvedély, a szépség folyójában.

Július 8. 20:30.Kiáltozás az utcán. Nevetés tölti be a fullasztó nyári estét. Elképzelem a velem egykorú fiatalokat, mielőtt kilépnek otthonról: élénkek, felhevültek és szórakozni vágynak. A strandon töltik majd az éjszakát, gitárral kísért dalokat énekelgetnek. Valaki hátul félrevonul, ahol a sötétség mindent befed, és vég nélkül szavakat suttog. Másvalaki a titokzatos vízi világot őrző tengerben úszik másnap reggel, amelyet a nap sugarai már felmelegítettek. Ezek a fiatalok kézben tudják tartani az életüket. Rendben, én is lélegzem, biológiailag minden a helyén van bennem... De félek. Félek elmenni otthonról és ismeretlen pillantásokba botlani. Örök konfliktusban élek saját magammal: vannak napok, mikor mások társasága segít, és ennek égető szükségét is érzem. Máskor az egyetlen dolog, ami kielégít, a teljes magány. Akkor fásultan lekergetem a macskámat az ágyról, leheveredem, és gondolkozom... Esetleg CD-t hallgatok, szinte mindig klasszikus

4

zenét. Jól megvagyok a zene társaságában, nincs szükségem senkire.De ezek a kiáltások gyötörnek, tudom, hogy mások kiélvezik az éjszakát. Én pedig ebből a

szobából hallgatom az élet zajait, mindaddig, míg az álom el nem ringat.

Július 10. 10.30Tudod, mi jutott eszembe? Azt hiszem, rossz ötlet volt naplóírásba fogni... Ismerem magamat, pár nap múlva elhagyom valahol a kulcsot, vagy önként abbahagyom az írást, féltékenyen őrizve a gondolataimat. Az sem lehetetlen, hogy betegesen kíváncsi édesanyám vet egy-két pillantást e lapokra, s ezért elmegy a kedvem a meséléstől.

Nem tudom, jó-e, ha kiöntöm a lelkem, de legalább elfoglalom magam.

Július 13. reggel Naplóm! Boldog vagyok! Tegnap buliba mentem Alessandrával, aki magas sarkú cipőjében még szebbnek és törékenyebbnek tűnt, mozgása viszont - mint mindig - kissé esetlen volt. Először nem is akartam elmenni, egyrészt mert a bulik untatnak, másrészt a fullasztó hőségben semmihez sem volt erőm. De könyörgött, így végül beleegyeztem. A robogón énekelve érkeztünk a külvárosba, ahol az egyébként buján zöldellő dombokat a tikkasztó forróság kiszárította és tönkretette. Egész Nicolosi összegyűlt a téren, a langyos aszfalton felállított bódékban cukorkákat és szárított gyümölcsöt árultak. A kis házat végül egy kivilágítatlan utcában találtuk meg. Amint a kapu elé értünk, Alessandra hadonászni kezdett a kezével, mintha valakit üdvözölne, és azt kiáltotta: "Daniele! Daniele!"

A fiú lassú léptekkel jött felénk, és üdvözölte őt. Jóképűnek tűnt, noha a sötétben nem volt jól kivehető. Alessandra bemutatott minket egymásnak, s ő lagymatagon nyújtotta a kezét. Halkan suttogta a nevét, én mosolyogtam, mivel azt hittem, túl félénk. Ekkor észrevettem bámulatba ejtően fehér és ragyogó fogait, amelyek a sötétben megcsillantak. Megszorítottam a kezét, és hangosan mondtam: "Melissa vagyok". Biztosan nem látta az én fogaimat, hiszen azok nem ennyire fehérek, de csillogó szememet talán igen. Mikor bementünk a házba, megállapítottam, hogy valóban nagyon jóképű. Mögötte álltam, s izmait figyeltem, amelyek minden lépésnél kidomborodtak. Túl kevésnek éreztem az én százhatvan centimet mellette, és csúnyának találtam magamat.

Mikor helyet foglaltunk a fotelekben, velem szemben kortyolgatta a sörét, és mélyen a szemembe nézett. Abban a percben el akartam süllyedni szégyenemben a homlokomon levő pattanások és az övéhez képest túl világos arcbőröm miatt. Egyenes orra pont olyan volt, mint a görög szobroké, a kezén kidomborodó erek tekintélves erővel ruházták fel, hatalmas, sötétkék szeme gőgösen fürkészte az enyémet. Sok kérdést tett fel, végig megőrizve közömbösségét, ami nemhogy elbátortalanított volna, hanem magabiztossá tett.

Nem szeret táncolni, s én sem, így kettesben maradtunk, míg a többiek tomboltak, ittak és nevettek. Hosszú csend állt be, aminek véget akartam vetni. "Szép ez a ház, ugye?", mondtam, magabiztosságot tettetve.

Ő mindössze megrántotta a vállát, s én sem szóltam többet, nem kívántam tolakodó lenni.Aztán eljött az intim kérdések ideje is, mikor már mindenki a tánccal volt elfoglalva. Közelebb

húzta magát a fotelemhez, s mosolyogva nézett. Meglepett és elbűvölt. Mindenre felkészültem: egyedül voltunk a sötétben, igen kedvező közelségben. Akkor tette fel a kérdést: "Szűz vagy?"

Elvörösödtem, összeszorult a torkom, hasogatott a fejem.Félénken igent mondtam, s rögtön elfordítottam a tekintetemet, hogy kivédjem óriási

zavaromat. Ő az ajkát harapdálta, hogy nevetését visszatartsa, s mindössze köhintett egyet-kettőt. Kegyetlen szemrehányást tettem magamnak: "Idióta! Most aztán nem fog emberszámba venni!",

5

de hát mit mondhattam volna, az az igazság, hogy szűz vagyok. Soha senki nem érintett meg, saját magamat leszámítva. De a kíváncsiságom túl erős. Akárcsak a vágy, elsősorban a meztelen férfi test megismerésére, amire még soha nem nyílt alkalmam: ha a tévében ilyen jeleneteket adnak, apám elragadja a távirányítót, és másik csatornára kapcsol. Ezen a nyáron egy firenzei sráccal töltöttem egy éjszakát, aki itt nyaralt, de nem mertem a kezemet ugyanarra a helyre tenni, ahova ő tette.

Vágyom az olyan gyönyörre, amelyet valaki más okoz, hogy érezzem a bőrét az enyémen. S végül az is kiváltság, hogy a korombeli lányok közül, akiket ismerek, nekem lenne először szexuális kapcsolatom. Miért tette fel ezt a kérdést? Még sosem gondolkoztam azon, milyen lesz az első alkalom, és nem is fogok töprengeni, mert csak átélni akarom. Egy egész életre szóló emléket szeretnék, amely a nehéz percekben is erőt ad. Azt hiszem, Daniele lesz az, sok mindenből megéreztem.

Tegnap este telefonszámot cseréltünk, s éjjel, mialatt aludtam, ezt az üzenetet küldte: "Nagyon jól éreztem magam veled, helyes lány vagy. Szívesen viszontlátnálak. Gyere el hozzám holnap, úszhatunk egyet a medencében."

19:10 Zavart vagyok és határozatlan. Az első találkozás azzal, amit eddig nem ismertem, eléggé nyers volt ugyan, de nem teljesen visszataszító.

A nyaralója nagyon szép, zöldellő kert és temérdek színes virág veszi körül. A csillogó medencében vissza-tükröződött a napfény, a víz szinte hívogatott az úszásra, de én nem mehettem a menstruációm miatt. A szomorúfűz alatt ültem jeges teával a kezemben, egy bambuszasztalka előtt, s figyeltem a többieket, amint ugrálnak és játszanak a vízben. Ő időnként mosolyogva rám nézett, én vidáman viszonoztam mosolyát. Aztán észrevettem, hogy kimászik a medencéből és felém tart. Felsőtestén vízcseppek csillogtak, hajából mindenfelé rázta a vizet.

"Sajnálom, hogy te nem szórakozhatsz"- mondta, enyhén ironikus mosollyal az arcán."Nem gond, napozok egy kicsit"- feleltem.Szó nélkül megragadta a kezem, a másikkal pedig a poharat tette az asztalra."Hova megyünk?" - kérdeztem nevetve, de egy kicsit ijedten.Nem felelt, hanem egy lépcsősor tetején levő ajtóhoz vezetett, elővette a kulcsot a lábtörlő

alól, a zárba helyezte, álnokul csillogó szemmel figyelve engem."Hova viszel?" - ismételtem, s igyekeztem elrejteni a hangomban bujkáló félelmet.Ismét semmi válasz, csak halk, ziháló nevetés. Kinyitotta az ajtót, becipelt, és rögtön bezárta

mögöttem. A forró szobában, amelyet épphogy megvilágítottak a redőnyön átszűrődő napsugarak, az ajtóhoz szorított, és szenvedélyesen csókolni kezdett. Ajka eperízű volt, színe is a gyümölcsre hasonlított. Kezeit az ajtóra helyezte, erős izmai megfeszültek, amelyeket jól éreztem, miközben simogattam. Aztán kezébe fogta arcomat, levált a számról, s halkan kérdezte: "Szeretnéd?"

Ajkamat harapdálva nemet mondtam, mert hirtelen ezer megfoghatatlan félelem szállt meg. Akkor erővel - amit talán gyengédségnek szánt - lejjebb nyomta a fejemet, nyersen tárva elém az Ismeretlent. Most tehát előttem volt: férfiszagú, minden erezete olyan hatalmat birtokolt, hogy kötelességemnek éreztem a számlám kiegyenlítését. Erőszakosan behatolt a számba, elmosva az eper még érezhető ízét.

Aztán még egy meglepetés ért. Savanyú, sűrű, meleg folyadékot éreztem a számban. Erre hirtelen mozdulatot tettem, amely enyhe fájdalmat okozhatott neki, mert még erősebben lökött, fejemet erősen a kezében fogva. Levegő után kapkodott, s egy pillanatig éreztem, milyen forró a lehelete. Megittam a folyadékot, mert nem tudtam, mit kezdjek vele. A nyelőcsövem furcsa

6

hangot adott, amelyet szégyelltem. Még térdeltem, s mikor láttam, hogy leereszti kezét, azt hittem, a fejemet akarja felemelni, ezért elmosolyodtam. De csupán a fürdőnadrágját húzta fel, s hallottam az izzadt bőrén csattanó gumi hangját. Akkor egyedül felálltam, mélyen a szemébe néztem, s vártam tőle egy jó szót, ami megnyugtatna és boldoggá tenne.

"Kérsz valamit inni?" - kérdezte.A savanyú folyadék íze még a számban volt, ezért igennel válaszoltam. Kiment egy percre,

majd egy pohárral tért vissza. Még mindig az ajtóhoz támaszkodtam, s kíváncsian szemléltem a szobát. A selyemfüggönyt néztem, a szobrokat, az elegáns dívány felett elhelyezett könyveket és folyóiratokat. Hatalmas akvárium vetítette csillogó fényét a falra. Hangokat hallottam a konyhából, de nem volt bennem sem zavar, sem szégyen, csak furcsa elégedettség. Később tört rám a szégyen, miközben közömbös mozdulattal felém nyújtotta a poharat. "Tényleg így csinálják?" - kérdeztem.

"Persze" - felelte gúnyos mosollyal, amely látni engedte hófehér fogait.Rámosolyogtam, átöleltem, nyakába fúrtam a fejemet, miközben ő a kilincsre tette a kezét és

már nyitotta is az ajtót."Holnap találkozunk." - mondta, s egy számomra gyengédnek tűnő csókváltás után lementem

a többiekhez.Alessandra nevetve nézett rám, de a mosolyom abban a pillanatban, amint lehajtottam a

fejemet, eltűnt - szemem könnyekkel telt meg.

Július 29. Naplóm! Több, mint két hete járok Danielével, és már túlságosan kötődöm hozzá. Igaz ugyan, hogy viselkedése velem szemben elég nyers, szájából sosem hallok bókot vagy szép szavakat, csak közönyt, sértést, kihívó nevetést. De még ez is szenvedélyt szít bennem, amely által talán megszerezhetem őt. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan észreveszi. Az egyhangú, forró nyári délutánokon az ízére gondolok, az epres szájára, erős izmaira, amelyek úgy ficánkolnak, mint a halak. És szinte mindig önkielégítek, csodálatosan heves és fantáziadús orgazmusokat idézek elő. Hatalmas szenvedélyt érzek magamban, ami ki akar törni. Őrülten vágyom a szeretkezésre. Most azonnal elkezdeném, és napokig csinálnám, míg ki nem adná erejét a szenvedély. Előre tudom, hogy akkor sem lennék kielégült. Rövid idő elteltével ismét szétfeszítene a vágy, hogy aztán újra eltékozoljam, mindig ugyanabban az izgató körforgásban.

Augusztus 1.Azt mondta, nem vagyok képes a szenvedélyre. A szokásos gúnyolódó mosolyát villantotta

rám, és könnyes szemmel, válaszától megalázottan távoztam. Kerti függőágyban hevertünk, feje a lábamon, haját simogattam, és szempilláját figyeltem. Ujjamat ajkára helyeztem, amitől felébredt, és számonkérően nézett rám.

"Daniele, szeretkezni akarok" - mondtam egy szuszra, lángoló arccal.Erőteljesen nevetett, alig kapott levegőt."Ugyan már, kislány! Mit akarsz te csinálni? Még leszopni sem tudod!"Zavart és megalázott pillantást vetettem rá. A gondozott kert földje alá szerettem volna

süllyedni, hogy lábai az örökkévalóságig tapossanak rajtam. Elszaladtam, és dühösen visszakiáltottam: "Szemét!". Bevágtam a kaput, felpattantam a robogómra, kétségbeesetten és vérig sértve.

Naplóm, tényleg ennyire nehéz szerelemre találni? Azt hittem, nem elég meginnom a nedvét ahhoz, hogy elnyerjem gyengédségét. Azt hittem,

egészen át kell adnom magamat, s most, hogy kész lettem volna erre, így kerget el... Mit tehetek?

7

Arról szó sem lehet, hogy felfedjem szerelmemet. Bebizonyíthatom viszont, hogy képes vagyok arra, amit nem feltételez rólam. Konokságom miatt sikerülni fog.

December 3. 22:50Ma van a tizenötödik születésnapom. Hideg az idő, és reggel zuhogott az eső. Néhány rokon

jött meglátogatni, nem fogadtam őket túl lelkesen. Szüleim zavarban voltak, s miután mindenki elment, szemrehányást tettek.

Az a baj, hogy a szüleim csak azt látják, amit látni akarnak. Amikor pezseg bennem az élet, nyájasak és megértőek, résztvesznek az örömömben. Ha szomorú vagyok, félrehúzódnak, elkerülnek, mint egy pestisest. Édesanyám azt mondja, olyan vagyok, mint egy halott, temetői zenéket hallgatok, egyetlen szórakozásom bezárkózni a szobába és olvasni (ezt ugyan nem mondja, de látom a tekintetéből). Édesapám semmit nem tud arról, hogyan zajlanak a napjaim, és semmi kedvem elmesélni neki.

A szerelem hiányzik, simogatásra és őszinte pillantásra vágyom.A suliban is pokoli napom volt. Két elégtelent kaptam (nincs kedvem tanulni), és végig kellett

szenvednem egy latin dolgozatot. Daniele reggeltől estig ott van a fejemben, az álmaimba is beférkőzik. Senkinek nem mondhatom el, amit iránta érzek, tudom, hogy nem értenék meg.

Dolgozat közben a terem mély csendbe merült és sötét volt, mert kiment az áram. Hagytam, hogy Hannibál átkeljen az Alpokon, s hogy a libák harcra készen várják őt a Capitoliumon. Kinéztem az ablakon, a párás üvegen visszatükröződött halvány és elmosódott arcképem. Szerelem nélkül nem lehet élni, naplóm, nem érzem nőnek magam...

2001.

Január 25.Daniele ma tölti be tizenkilencedik életévét. Amint felébredtem, felkaptam a telefonomat, a billentyűzet pittyegő hangja visszhangzott a szobában. Boldog születésnapot kívántam neki sms-ben, nem tudom, megköszöni-e. Talán csak gúnyosan nevet rajta. Talán nem lesz többé tartózkodó, ha elolvassa az utolsó mondatot: "Szeretlek, és csak ez számít."

Március 4. 7.30Sok idő telt el, amióta utoljára írtam. Semmi nem változott, csak vonszoltam magam hónapról hónapra, vállamon cipelve az életképtelenség súlyát. Középszerűséget látok magam körül, és az otthonról való kimozdulásnak a gondolata is nyomaszt. Ugyan hova mennék? És kivel?

Daniele iránti érzelmeim megszokszorozódtak, és feszít a vágy, hogy az enyém legyen.Azóta nem találkoztunk, amióta sírva elmenekültem a kertjéből. Csak a tegnap esti telefonja

törte meg a hónapok egyhangúságát. Nagyon remélem, hogy nem vátozott meg, hogy minden tekintetben ugyanolyan, mint azon a reggelen, amikor végre találkoztam az Ismeretlennel.

A hangja hosszú, mély álomból ébresztett fel. Azt kérdezte, hogy vagyok, mit csináltam ezalatt az idő alatt, s nevetve rákérdezett, megnőttek-e a melleim. Igennel feleltem, noha ez egyáltalán nem igaz. Röviden elmeséltem a történteket, aztán megismételtem, amit azon a reggelen is mondtam neki: hogy szeretkezni akarok vele. Ezekben a hónapokban elemésztett a vágy, elkeseredésemben legalább ezer önkielégítést végeztem. Eluralkodott rajtam még az órákon is, s mikor senki nem nézett, testemet enyhén megfeszítettem, Titkomat a székhez szorítva.

Furcsa módon tegnap nem gúnyolt ki, sőt csendben végighallgatott, miközben kiöntöttem neki a szívemet. Azt mondta, nincs abban semmi különös, ha vannak vágyaim.

"Sőt, mivel ismerlek, segíthetek a megvalósításukban."

8

Mélyen sóhajtottam és megráztam a fejemet. "Nyolc hónap alatt egy kislány is megváltozhat, és megérthet sok mindent, amit azelőtt nem. Daniele, miért nem mondod inkább úgy, hogy ebben a percben nem áll más pina a rendelkezésedre, így hirtelen (végre, tettem hozzá gondolatban) én jutottam eszedbe?" - fakadtam ki.

"Őrült vagy! Hagyjuk, nem érdemes olyannal beszélni, mint te."Megrémültem, hogy ismét eltaszít magától, és visszakozni kezdtem. "Ne!" - kiáltottam

esdeklőn, "Jól van, rendben, ne haragudj.""Látom, tudsz te értelmesen is beszélni... Lenne egy ajánlatom számodra."Kíváncsian és gyerekesen biztattam, hogy beszéljen. Azt mondta, csak akkor szeretkezik

velem, ha nem lesz közöttünk semmi más szexuális kapcsolaton kívül. Ha kedvünk támad szexre, találkozunk, de egyébként nem. Arra gondoltam, egy hosszan tartó szexuális kapcsolatból is lehet szerelem, ha nem is az elején, talán majd megszokásból. Megalázkodtam az akarata előtt, csak azért, hogy a szeszélyeimet kielégítsem. Kis szeretője leszek, akit gond nélkül leválthat, mikor rám un. Első hallásra ez akár igazi megállapodásnak is tűnhet (legfeljebb a megpecsétlő bizonyíték, a szerződés hiányzik hozzá) egy ravasz srác és egy túl kíváncsi, vágyakozó lány között. Utóbbi lehajtott fejjel fogadta el az összes feltételt, még ha a szíve szakadt is bele.

Azért reménykedem. Az emlékét mindörökre szépnek, költőinek, fénylőnek akarom megőrizni.

15:18 Testem elgyötört és nehéz, hihetetlenül nehéz. Mintha valami hatalmas dolog zuhant volna rám és összetört volna. Nem a fizikai, hanem a belső fájdalomról beszélek. Fizikai fájdalmat még akkor sem éreztem, mikor én voltam felül.

Ma reggel elővettem a robogómat a garázsból, és elmentem Daniele belvárosi lakására. Korán volt, még a fél város aludt. Az utcák majdnem üresek voltak, néha egy-egy kamionsofőr hangosan rám dudált és bókot kiáltott felém. Mosolyogtam, mert úgy éreztem, mindenki látja rajtam a boldogságot, amely megszépít.

Mikor megérkeztem, rápillantottam az órámra és észrevettem, hogy korábban érkeztem. Ráültem a motorra, elővettem a mappámat és a görög tankönyvet, amelyből aznapra kellett felkészülnöm (ha a tanáraim tudnák, hogy azért lógtam, mert le akartam feküdni egy sráccal!). Ideges voltam, lapozgattam a könyvet anélkül, hogy egy szót is felfogtam volna belőle, szívem hevesen dobogott, még a vérem is felforrt. Leraktam a könyvet és megnéztem magam a visszapillantó tükörben. Azt hittem, rózsaszínű napszemüvegem és a fekete kendő a vállamon elkápráztatja majd őt. Mosolyogva harapdáltam az ajkam, és igen büszke voltam magamra. Már csak öt perc volt hátra kilencig, nem találtam vészesnek, ha előbb csengetek be. Megnyomtam a kapucsengőt, és rögtön észrevettem meztelen felsőtestét az ablak mögött. Felhúzta a redőnyt és gúnyos arccal, kemény hangon jelentette ki: "Még van öt perc, várj ott, pontban kilenckor szólok." Akkor bután nevettem, de így visszagondolva jelzésnek tűnt, amellyel tudatni akarta, ki dönti el a szabályokat, és kinek kell betartania őket.

Kilépett a teraszra és így szólt: "Bejöhetsz."A lépcsőházban macskahúgy és hervadt virág szaga érződött, valahol egy ajtó nyílt. Kettesével

szedtem a lépcsőfokokat, mert semmit nem akartam késleltetni. Nyitva volt az ajtó, beléptem, és halkan nevén szólítottam. A konyhából zajok hallatszottak, a szoba felé indultam, mikor megállított egy gyors, de édes csókkal, amely visszaidézte bennem az eper ízét.

"Oda menj, mindjárt jövök" - a jobboldali szobára mutatott. Hatalmas rendetlenséget találtam odabent, látszott, hogy csak pár perce ébredt fel. A falon amerikai autók rendszámtáblái, manga-rajzfilmek poszterei, fényképek a különböző utazásairól. Az éjjeliszekrényen egy kiskori képét

9

fedeztem fel, gyengéden megérinte-tem, de ő lefordította a fényképtartót. Azt mondta, ne nézzem meg. Megragadta a vállamat és maga felé fordított, figyelmesen szemügyre vett, majd felkiáltott: "Hogy a fenébe öltöztél fel?"

"Menj a francba, Daniele" -válaszoltam, ismét sebzetten.Csengett a telefon, kiment, hogy felvegye. Fojtott hangon beszélt és fuldoklott a nevetéstől.

Egyszerre azt hallom: "Várj, megnézem és elmondom."Bekukkantott az ajtón, rámnézett, majd visszatért a telefonhoz. "Az ágy mellett ácsorog

zsebretett kézzel. Most megyek és megkefélem, aztán mesélek. Szia."Mosolygó arccal jött vissza, amit ideges mosolygással viszonoztam. Nem szólt egy szót sem,

lehúzta a redőnyt, bezárta a szoba ajtaját, rámpillantott, majd letolta a nadrágját."Miért vagy még felöltözve? Vetkőzz le!" - mondta fintorral az arcán.Nevetett, mialatt vetkőztem, s mikor teljesen meztelen voltam, félrehajtott fejjel így szólt:

"Nem is olyan rossz. Szép kis pinával kötöttem megállapodást." Ezúttal nem mosolyogtam, ideges voltam, fehér karomat bámultam, amelyen megcsillantak a beszűrődő napsugarak. A nyakamon kezdett csókolni, majd egyre lejjebb haladt, a melleimhez és a Titokhoz ért, amely már megnedvesedett.

"Miért nem szőrteleníted?" - suttogta."Mert így jobban szeretem" - feleltem ugyanolyan halkan.Lehajtva fejemet észrevettem felizgulását, ezért rákérdeztem, hogyan akarja kezdeni."Hogy szeretnéd?" - kérdezett vissza habozás nélkül."Nem tudom, te mondd meg, én még sosem csináltam" - válaszoltam, árnyalatnyi szégyennel

a hangomban.Lefeküdtem a bevetetlen ágy hűvös lepedőjére, Daniele rám mászott, és egyenesen a

szemembe nézett. "Menj te fölülre.""Nem fog fájni, ha én vagyok felül?" - mondtam majdnem szemrehányóan."Nem számít."Akkor én kerültem felülre, s hagytam, hogy belém hatoljon. Enyhe fájdalmat éreztem, de

semmi vészeset. Nem dúlt fel annyira, amennyire számítottam rá, sőt.Nemi szerve égető érzést és undort váltott ki belőlem, de kötelességemnek tartottam, hogy úgy

maradjak.Ajkamról nem hangzott fel nyöszörgés, hanem erőltetett mosolyra feszítettem. Fájdalmam

kimutatása azoknak az érzelmeknek a kifejezése lett volna, amelyekről hallani sem akart. Használni akarja a testemet, de rám nem kíváncsi.

"Ugyan, kicsim, nem fog fájni" - mondta."Ne aggódj, nem félek. De nem mennél te felülre?" - kérdeztem halvány mosollyal. Sóhajtva

beleegyezett, és rám vetette magát."Érzel valamit?" - kérdezte, miközben lassan mozogni kezdett."Nem" - feleltem azt gondolva, hogy a fájdalomra érti."Mi az, hogy nem? Talán az óvszer miatt?" "Nem tudom, egyáltalán nem fáj."Undorral teli pillantást vetett rám: "A faszt vagy te szűz!"Nem válaszoltam azonnal, meglepetten néztem rá. "Hogyhogy nem? Bocs, de ezt hogy érted?""Kivel csináltad, mi?" - sietve felkelt az ágyról és felvette a szétszórt ruháit."Esküszöm, senkivel!" - kiáltottam. "Mára végeztünk."A többit nem kell elmesélnem, naplóm. Még sírni vagy üvölteni sem volt bátorságom, mikor

eljöttem. Végtelen szomorúság szorítja össze a szívemet és emészti fel apránként.

Március 6.

10

Ma ebéd közben anyám kérdő pillantásokat vetett rám, majd tekintélyt parancsoló hangon megkérdezte, ugyan min gondolkozom olyan sokat mostanában.

"Az iskolán" - sóhajtottam, - " elárasztanak dolgozatokkal."Apám szó nélkül csavarta villájára a spagettit, miközben a belföldi politika legfrissebb híreit

figyelte a tévében. Megtöröltem a szám a szalvétába, amely foltos lett a szósztól, és gyorsan távoztam a konyhából. Anyám egyfolytában szidott, hogy nem tisztelek senkit és semmit, hogy ő az én koromban felelősséget érzett, és inkább mosta a szalvétákat, nem hogy összepiszkolta volna őket.

"Igen, igen!" - kiáltottam a másik szobából. Bebújtam az ágyba, s a párnámat áztattam könnyeimmel. A mosópor illata összekeveredett a takonyéval, ami az orromból folyt. Tenyeremmel megtöröltem az arcomat. Azt az arcképet bámultam, amelyet egy brazil festő készített rólam Taorminában néhány éwel ezelőtt. Megállított séta közben, s azt mondta: "Olyan szép arcod van, engedd, hogy lerajzoljam. Ingyen teszem." Miközben ceruzájával telerajzolta a lapot, szeme ragyogott és mosolyogott a szája helyett is, amelyet összezárva tartott.

"Miért gondolja, hogy szép az arcom?" - kérdeztem, mialatt modellt ültem."Mert szépséget, tiszta ártatlanságot, lelkiséget fejez ki" - magyarázott nagy

kézmozdulatokkal.A takaró alatt az idős brazil szavaira gondoltam, s a tegnap reggelre, mikor mindazt

elveszítettem, amit a festő ritkának talált bennem. Ott veszítettem el, a hűvös ágynemű közt, valakinek olyannak a karjában, akinek nincs szíve. Nem ver többet, halott. Nekem legalább van szívem, napló, még ha ő nem is vesz róla tudomást. Még ha soha senki nem is fog róla tudomást venni. Mielőtt felfedném bárki előtt, a testemet adom majd az illetőnek, két okból: ha csókol, talán megérzi a düh és a keserűség ízét, s talán gyengéd lesz irányomban. S aztán annyira beleszeret majd a szenvedélyembe, hogy nem tudja többé nélkülözni. Csak azután fogom magam teljesen odaadni, azon nyomban, nehogy elvesszen bármi is abból, amire mindig vágytam. Karjaimba szorítom majd erősen, gondját viselem, mint egy érzékeny és ritka virágnak. Nem hagyom, hogy az első széllökés tönkretegye, esküszöm.

Április 9.Egyre melegebbek a napok, a tavasz ebben az évben átmenet nélkül robbant be. Egy nap arra ébredtem, hogy kinyíltak a virágok, langyos a levegő, a tenger pedig mélykék az ég visszatükröződésétől. Minden reggel, iskolába menet motorra pattanok, olyankor még metsző a hideg, de az égen ragyogó nap meleget ígér. A tengerből kilátszanak Polifémusz sziklái, amelyeket Odüsszeuszhoz hajított, miután az megvakította őt. Egészen a tengerfenékig leérnek. Ki tudja, mennyi ideje állnak ott, sem háború, sem földrengés, sem az Etna heves kitörése nem tudta őket elsüllyeszteni. Méltóságteljesen emelkednek ki a vízből, s nekem azt juttatják eszembe, mennyi kicsinyesség, mennyi középszerűség létezik a földön. Beszélünk, mozgunk, eszünk, elvégzünk mindent, amit egy emberi lény köteles elvégezni, de a szirtekkel ellentétben nem maradunk mindig egyhelyben. Tönkretesszük egymást, napló, a háborúk megölnek, a földrengések kimerítenek, a láva elnyel, a szerelem megcsal bennünket. Még csak halhatatlanok sem vagyunk, de ez talán előny, ugye?

Tegnap Polifémusz sziklái némán figyelték, míg Daniele hevesen vonaglott rajtam, nem törődve sem a hidegrázásommal, sem a távolba, a vízen tükröződő holdfényre figyelő pillantásommal. Mindent csendben csináltunk, mint mindig, ugyanazon a módon. Arca a vállam közé süllyedt, hűvös lélegzetét a nyakamon éreztem. Nyálából bőröm minden négyzetcentiméterére jutott, mintha egy lassú és lusta csiga nyúlós váladéka volna. Izzadt bőre többé nem aranylott, mint azon a nyári reggelen, mikor megcsókoltam, és a szája sem eperízű

11

már: semmilyen íze sincsen. Az elélvezés pillanatában gyönyörteli hörgést hallatott, amely egyre inkább hasonlít röfögésre. Levált a testemről, mellém heveredett, s olyan mélyeket sóhajtott, mint aki nehéz súlytól szabadult meg. Oldalamra fekve csodáltam a háta vonalát, emeltem volna a kezemet, hogy megsimogassam, de rögtön visszahúztam, félve a reakciójától. Sokáig figyeltem őt és a szirteket, aztán megpillantottam a holdat az ég közepén. Félig lehunyt szemmel csodáltam, hogy így jobban kivehessem kerek formáját és meghatározhatatlan színét.

Hirtelen megfordultam, mint aki felfogott egy előzőleg érthetetlen rejtélyt:"Nem szeretlek" - suttogtam halkan, szinte saját magamnak.Még csak végig sem gondoltam.Lassan felém fordult, kinyitotta szemét, s így szólt: "Mi a faszt mondtál?"Mozdulatlan arccal néztem, és hangosabban ismételtem:"Nem szeretlek."Összeráncolta a homlokát, két szemöldöke közelebb ért egymáshoz, majd felkiáltott:"Ki a fasz kérdezte tőled?"Csend állt be. Ismét hátat fordított nekem. A távolban kocsiajtó csukódása, egy szerelmespár

nevetgélése hallatszott. Daniele odanézett, s bosszúsan mondta:"Mi a faszt akarnak ezek...Míért nem mennek máshova kefélni és hagynak engem pihenni?""Talán nekik is joguk van ott kefélni, ahol akarnak, nem gondolod?" - átlátszó körömlakkomat

szemléltem figyelmesen."Na figyelj, kicsi...te ne mondd meg nekem, mit csináljanak vagy ne csináljanak mások. Én

döntök, mindig és mindenben, rólad is."Miközben beszélt, unottan hátat fordítottam neki, mire ő dühösen megrázta a vállamat, és

összeszorított fogakkal érthetetlen hangokat hallatott. Nem mozdultam, minden izmom megfeszült.

"Te nem bánhatsz így velem!" - üvöltötte - "Nem vehetsz semmibe...ha beszélek hozzád, figyelned kell rám és nem pedig forgolódnod, megértetted?"

Akkor hirtelen felé fordultam, megszorítottam a csuklóját, amely gyengének tűnt a kezemben. Megszántam, összeszorult a szívem.

"Órákig hallgatnálak, ha engednéd, ha egyáltalán beszélnél hozzám" - mondtam halkan.Teste elernyedt, szemét lesütötte.Sírásban tört ki, arcát eltakarta szégyenében, majd újból összegömbölyödött a fürdőlepedőn.

Térdét behajlította: így még inkább hasonlított egy védtelen, ártatlan kisfiúra.Megcsókoltam az arcát, gondosan összehajtottam a fürdőlepedőmet, magamhoz vettem a

dolgaimat, s elindultam a szerelmespár felé. Átkarolták egymást, mindketten a másik nyakán keresték egymás illatát. Egy percre megálltam, rájuk bámultam, s a hullámok lágy morajlása mellett meghallottam egy elsuttogott "szeretlek"-et.

Hazakísértek, és hálálkodva kértem elnézést a zavarásért. Azt felelték, örültek, hogy segíthettek.

Most, naplóm, hogy neked írok, bűntudatot érzek. Ott hagytam őt a vízparton, zokogva, szánalmas állapotban, és gyáván elmenekültem. De mindent érte tettem és magamért. Ő is gyakran hagyott engem sírni, és ahelyett, hogy magához ölelt volna, kigúnyolt és elküldött. Most túl fogja élni, hogy magára maradt. Én is túlélem.

Április 30.Boldog vagyok, boldog, boldog! Nem történt semmi, ami okot adna rá, s mégis az vagyok. Senki nem hív, senki nem keres, mégis minden porcikám sugárzik az örömtől, valószerűtlenül vidám vagyok. Elűztem a paranoiámat, nem várom többé szorongva a hívásait, és ő sem fekszik többé

12

rám, fütyülve a testemre és a lelkemre. Nem kell többé hazudnom anyámnak, amikor - ki tudja, honnan térve haza - megkérdezi, hol voltam. S én precízen válaszolgattam a faszságaimat: a városban sörözni, moziban, színházban. Elalvás előtt azon gondolkoztam, mit csináltam volna, ha tényleg azokon a helyeken vagyok. Egészen biztosan szórakoztam volna, embereket ismertem volna meg, az életem nem csak iskolából, otthonlétből és Danielével való szexből állt volna. Most erre a másik életre van szükségem, nem számít, mennyi időt kell ráfordítanom. Olyan fiút akarok, akit Melissa érdekel. A magány talán tönkretesz, de nem félemlít meg. A saját barátnőm vagyok, nem tudnám sem elárulni, sem elhagyni magamat. Talán kárt tenni magamban igen. Nem azért, mert örömömet lelem benne, hanem mert valamilyen büntetést kívánok. De hogyan lehetséges, hogy egyszerre szeressem és büntessem magamat? Ellentmondás, tudom, naplóm, tudom. Soha még ilyen közel nem volt egymáshoz bennem szeretet és gyűlölet.

Július 7. Éjjel 12.38Ma viszontláttam. Még egyszer, és remélem, utoljára, visszaélt az érzelmeimmel. Minden úgy kezdődött, mint mindig, és ugyanúgy is fejeződött be. Hülye vagyok, naplóm, nem kellett volna megengednem, hogy közeledjen hozzám.

Augusztus 5.Vége, örökre. Elégedetten mondhatom, hogy nekem viszont nincs végem, sőt, új életre keltem.

Szeptember 11.Talán Daniele is ugyanazt nézi a tévében, mint én.

Szeptember 28.Nemrég kezdődött a suli, s máris sztrájk, tüntetés, gyűlés van a levegőben. Látom az egyesületbeliek vörös képét, akik összeütközésbe kerülnek a tettek embereivel. Pár óra múlva kezdődik az év első gyűlése, amelynek témája a globalizáció lesz. Most a teremben vagyok, egy helyettes tanár által megtartott órán, mögöttem a lányosztálytársaim arról a vendégről beszélnek, aki a mai gyűlést tartja. Azt mondják, jóképű, angyalarca és éles esze van, nevetnek, mikor egyikük azt mondja, az angyalarc jobban érdekli őt, mint az éles ész. Ezek a lányok beszéltek ki engem néhány hónapja, híresztelvén, hogy szüzességemet annak adtam, aki nem is jár velem.

Egyikükben pedig megbíztam, mindent elmeséltem neki Danieléről, mire ő megölelt, s nyilván-való képmutatással rebegett egy "Annyira sajnálom"ot.

"Miért, nem feküdnél le egy ilyennel?" - kérdezi az, aki eddig beszélt."Akarata ellenére megerőszakolnám" - feleli nevetve a másik."És te, Melissa?" - kédezik tőlem. - "Mit tennél?" Feléjük fordultam, s azt válaszoltam, nem

ismerem az illetőt, és semmi kedvem bármit is csinálni. Nevetnek, s nevetésük egybeolvad a csengő fémes hangjával, amely az óra végét jelzi.

Október 1.Nem sokat törődtem a lebontott vámépületekkel és a leégett McDonald's-okkal, noha ezeket

vették jegyzőkönyvbe a gyűlés során. A hosszú íróasztal előtt középen ültem, két oldalamon az ellentábor vendégei. Az angyalarcú srác mellém került, illetlenül egy tollat rágcsált. S miközben a meggyőződéses jobboldaliak összeütközésbe kerültek a konok baloldaliakkal, én a fogai közé szorított golyóstollat néztem.

"Írd fel a nevemet a részvételi listára" - mondta a jegyzettömbje fölé hajolva."Mi a neved?" - kérdeztem tartózkodóan.

13

"Roberto" - ezúttal már rámnézett, meglepetten, hogy nem tudom.Felállt, hogy szót kapjon, beszéde erőteljes és magával ragadó volt. Figyeltem őt, fesztelen

mozdulatait, kezében tollal és mikrofonnal. A figyelmes közönség mosolygott ironikus tréfáin, amelyek mind telibe találtak. Biztos joghallgató, gondoltam, azért vannak szónoki képességei. Észrevettem, hogy néha rámnézett, s én ravaszul - ám természetes mozdulattal - kinyitottam blúzom felső gombját, felfedve nyakamat. Talán észrevette, mert gyakrabban fordult felém, kissé zavart, kíváncsi pillantásokat vetett rám, legalábbis így tűnt számomra. Beszéde végén leült, ismét szájába vette a tollat, s nem törődött a lelkes tapssal. Aztán hozzám fordult, éppen a jegyzőkönyvet írtam, s így szólt:

"Nem emlékszem a nevedre.""Még nem mondtam meg" - kedvem támadt játszogatni egy kicsit."Ja, tényleg!"Láttam, ismét jegyzetelni kezd, s mosolyogtam azon, hogy várja, mondjam meg a nevem."Nem akarod megmondani?" - figyelmesen fürkészte az arcom.Ártatlanul mosolyogtam. "Melissa.""Mmm...Az a neved, ami a méhkirálynőnek. Szereted a mézet?""Túl édes" - feleltem - "jobb szeretem a csípős ízeket. Megrázta a fejét, mosolygott, s

mindketten írásba merültünk. Egy idő után kiment dohányozni, láttam, amint egy másik - szintén nagyon jóképű - fiúnak magyaráz élénken, nevetve, s néha rám mosolygott, ajkához emelve a cigarettát. Messziről még karcsúbbnak, még nyúlánkabbnak tűnt, hajfürtjei puhák, illatosak, bronzszínűek voltak, s lágyan keretezték arcát. Csípőjével a lámpaoszlopnak dőlt, keze a nadrágzsebében, zöld kockás inge rendetlenül állt rajta, s kerek szemüvege tette teljessé az intellektuel külsőt. Barátját számtalanszor láttam már, amint a suli előtt szórólapokat oszt, mindig szivarral a szájában, függetlenül attól, ég-e.

A gyűlés végén az íróasztalon hagyott papírokat szedtem össze, amelyeket a jegyzőkönyvemhez kellett csatolnom. Roberto odajött hozzám, széles mosollyal üdvözölt, s megszorította a kezem.

"Viszlát, elvtársnő!"Nevetésben törtem ki, s bevallottam, ez az elnevezés nagyon tetszik."No mi lesz már? Mit csevegsz ott? A gyűlésnek vége, nem látod?" - mopdta az alelnök.Ma jó a kedvem: fontos ismeretséget kötöttem, amely remélem, nem ér itt véget. Tudod,

naplóm, nagyon kitartó vagyok, ha el akarok érni valamit. Most éppen a telefonszámát akarom, és meg is fogom szerezni. Utána pedig azt akarom, amit te már jól tudsz, beférkőzni a gondolataiba. Ezért viszont meg kell tennem valamit...

Október 10. 17. óraEsős és szomorú ez a mai nap, szürke az ég, a nap csupán sápadt és elmosódott folt. Reggel keveset esett, épphogy csepergett, most pedig a villámlás mindjárt az áramot vágja ki. De engem nem érdekel az idő, boldog vagyok!

A suli kapujánál a szokásos keselyűk próbálták árulni a könyveiket, illetve szórólapokkal elárasztani minket, még az eső sem zavarta el őket. Zöld esőkabátban, szivarral a szájában, örök mosollyal a száján Roberto barátja is osztogatta piros papírkán. Mikor felém tartott, hogy adjon egyet, bután néztem rá, nem tudtam, hogyan viselkedjem. Félénk "köszönömöt" rebegtem, s továbbmentem, azon töprengve, még egy ilyen alkalom nem adódik könnyen. Felírtam a telefonszámomat a szórólapra, visszafordultam, s odaadtam neki.

"Mit csinálsz, visszaadod, ahelyett, hogy kidobnád, mint a többiek?" - kérdezte mosolyogva."Nem, azt szeretném, hogy Robertónak add."

14

"De hát neki többszáz ilyen papírja van!" - kiáltott fel meglepetten."Az fogja őt érdekelni, amit a lap hátára írtam." - harapdáltam az ajkamat."Aha...értem..." - mondta még inkább meglepve, - "ne aggódj, később találkozom vele és

átadom neki." "Köszi szépen!" - csattanós puszit szerettem volna adni az arcára.Miközben elindultam, hallottam, hogy kiabál és szalad utánam."Egyébként Pinónak hívnak, örvendek. Téged, ugye, Melissának?" - hadarta kifulladva."Igen, Melissának. Látom, nem késlekedtél az üzenet elolvasásával.""Hát...mit vársz..." - felelte mosolyogva, - "a kíváncsiság az intelligencia velejárója. Te

kíváncsi vagy?" Behunytam a szememet, úgy feleltem: "Nagyon." "Na látod! Akkor intelligens vagy."

Magammal nagyon megelégedve búcsúztam el tőle, és az iskolával szemben levő tér felé vettem utamat. Ez a máskor népes találkozási pont most majdnem üres volt az eső miatt. Némi időbe telt hazaérni a motorral, csúcsforgalomban még ezzel sem lehet haladni. Pár perccel érkezésem után megszólalt a telefon.

"Halló." "Khm... Szia, Roberto vagyok.""Szia." "Tudod-e, hogy megleptél?""Szeretek merész lenni. Vállaltam a kockázatot, hogy esetleg nem hívsz fel, vagy zárt ajtóra

találok." "Jól tetted. Hamarosan magam is elkértem volna a számodat. Csak épp...tudod, a barátnőm ugyanabba a gímibe jár, mint te..."

"Aha, szóval barátnőd van." "Igen, de...nem számít."" ..nekem sem.""De mondd, hogyhogy kerestél?" "És te hogyhogy kerestél volna?" "Nos...Én kérdeztem

előbb!""Mert jobban meg akarlak ismerni, és több időt veled tölteni."Csend."Most te jössz.""Értem. A feltételt viszont már tudod: el vagyok kötelezve.""Nem hiszek a kötelezettségekben, s ha nem hiszünk bennük, megszűnik a súlyuk is."

"Találkozhatunk holnap reggel?""Nem, holnap nem, suliba megyek. Pénteken viszont sztrájk lesz. Hol?""Az egyetemi menza előtt, fél tizenegykor." "Ott leszek.""Szia, akkor pénteken látjuk egymást." "Szia, csók."

Október 14. 17.30Szokás szerint jóval előbb értem oda, az idő négy napja ugyanolyan elképesztően egyhangú.

A menzáról fokhagymaszag terjengett, s hallottam az edények csörömpölését, a szakácsnőket, amint kibeszélik kollégáikat. Néhány elhaladó diák megbámult, és kacsintott rám, úgy tettem, mintha nem látnám. Jobban odafigyeltem a szakácsnőkre és beszélgetésükre, mint a gondolataimra. Egy cseppet sem voltam ideges. Hagytam, hogy az események megtörténjenek velem, nem törődtem magammal.

Sárga autóján érkezett, túlságosan beburkolózva egy hatalmas sálba, amely fél arcát eltakarta, csak a szemüvegét hagyta szabadon.

"Hogy ne ismerjenek fel, tudod, hogy milyen...a barátnőm. Mellékutcákba térünk, talán több időbe fog telni, de legalább biztosra megyünk." - mondta, mikor beszálltam.

Az eső kopogását erősebbnek éreztem a kocsi ablakán, mintha be akarná törni. Nyaralójához tartottunk, amely az Etna lejtőjén volt. Száraz, barna ágak szakították meg a felhős ég egyhangúságát, egy madárraj nehezen repült keresztül a sűrű esőn, kétségbeesetten kutatva

15

melegebb hely után. Én is szerettem volna melegebb helyre menekülni. Viszont bennem semmi kétségbeesés nem volt: mintha egy új munkába kezdenék, amely egyáltalán nem izgató, sőt. Kötelességekkel teli és fárasztó.

"Nyisd ki a műszerfalat, ott kell lenniük a CD-knek."Kivettem egy párat, és Carlos Santanát választottam.Az iskoláról beszélgettünk, az egyeteméről, aztán kettőnkről."Nem szeretném, ha elítélnél.""Viccelsz? Azzal saját magamat is elítélném...végül is mindketten ugyanazt csináljuk. Sőt,

részemről még tisztességtelenebb a dolog, mert barátnőm van. De ő, tudod...""Nem teszi meg neked." - szakítottam félbe mosolyogva."Pontosan." - felelte ugyanolyan mosollyal. Befordult egy rossz útra, és megállt egy zöld kapu

előtt. Kiszállt, kinyitotta a kaput, s mikor visszajött, észrevettem a teljesen elázott pólójára nyomtatott Che Guevara-fejet.

"A francba! Még csak ősz van, és már ilyen szar az idő." - kiáltott fel, majd felém fordult:"Nem vagy egy kicsit se izgatott?"Felhúztam az állam, összeszorítottam a fogam, s megráztam a fejem."Nem, cseppet sem."Az ajtóig szaladva a táskámat tettem a fejemre, közben úgy nevettünk, mint két idióta.A ház teljes sötétségbe merült, s mikor beléptünk, jeges hideget éreztem. Nehezen mozogtam

a koromsötétben, míg ő ismerte az összes sarkot, így fesztelenül járkált.Hátulról közelített felém, megfordított, és nyelves csókott adott. Csókja nem hasonlított

Danieléhez, kissé gusztustalannak találtam. Nyála ajkamról a számba szivárgott.Udvariasan elhúzódtam, és úgy, hogy ne vegye észre, tenyeremmel megtöröltem a szám.Megragadta a kezemet, bevitt az ugyancsak sötét és hideg hálószobába."Nem lehetne villanyt gyújtani?" - kérdeztem, miközben a nyakamat csókolta."Nem, jobb szeretem így."Leültetett a hatalmas ágyra, letérdelt elém, s lehúzta a cipőmet. Nem voltam sem izgatott, sem

érzéketlen. Úgy éreztem, mindent csak azért teszek, hogy gyönyört szerezzek neki.Levetkőztetett, mint egy fürge kezű, közömbös eladónő a kirakatbeli próbababát, amelyet

aztán nem öltöztet vissza.Amikor meglátta a harisnyámat, meglepetten kérdezte:"Harisnyakötőt hordasz?" "Igen, mindig.""Mekkora ringyó vagy!" - kiáltotta.Megjegyzése zavarral és szégyenkezéssel töltött el, akárcsak viselkedésének teljes átfordulása

jólnevelt úrifiúból durva, közönséges férfivá. Mohó szeme égett a vágytól, keze blúzomban és bugyimban tapogatott.

"Szeretnéd, ha magamon hagynám?" - kérdeztem, hogy eleget tegyek akaratának."Persze, hagyd csak, így kurvásabb vagy." Elvörösödtem, ám lassanként forróság járta át a

testemet, s a valóságot egyre távolibbnak éreztem. A Szenvedély kezdett eluralkodni rajtam.Lemásztam az ágyról, éreztem talpam alatt a hihetetlenül hideg és sima padlót. Vártam, hogy

megragadjon, s azt tegyen velem, amit akar."Szopd le, szajha" - suttogta.Nem törődtem a szégyenérzettel, elűztem teljesen, s azt tettem, amit mondott. Pénisze nagy és

kemény lett a számban. Hónaljamnál fogva felhúzott az ágyra, maga fölé emelt, mint egy védtelen babát, s hosszú nemi szervével az enyémbe hatolt, amely még kevéssé volt nyitott, nedves.

"Azt akarom, hogy érezd a fájdalmat. Gyerünk, kiabálj, hadd halljam, hogy fájdalmat okozok

16

neked!" Fájni éppenséggel fájt, lángoltak körülöttem a falak, s kénytelen-kelletlen kitágultam.Kiáltoztam, miközben a sötét szoba forgott velem. Zavarom teljesen eltűnt, csak a vágy

maradt. "Ha kiabálok, elégedett lesz velem, hiszen azt kérte. Megteszek mindent, amit mond" - gondoltam.

Kiáltoztam és csak fájdalmat éreztem, cseppnyi gyönyört sem. Ő viszont elélvezett, hangja megváltozott, szavai obszcének és közönségesek voltak. Ellenem fordította őket, s erőszakosabban hatoltak belém, mint előzőleg a teste.

Aztán minden olyan lett, mint korábban volt. Felvette a szemüvegét az éjjeliszekrényről, papírzsebkendővel megfogta és kidobta az óvszert, nyugodtan felöltözködött. Megsimogatta a fejem, az autóban pedig Bin Ladenről és Bushról beszélgettünk, mintha mi sem történt volna...

Október 25.Roberto gyakran felhív, azt mondja, a hangom felvidítja és vágyat szít benne. Ez utóbbit halkan suttogja, nehogy meghallják, s kissé szégyelli is bevallani. Azt felelem, én is így vagyok vele, gyakran gondolok rá, miközben önkielégítést végzek. Ez nem igaz, naplóm.

Csak azért mondom, hogy a büszkeségét tápláljam, mire öntelten így válaszol: "Tudom, jó szerető vagyok. A nők odavannak értem."

Elbizakodott és ellenállhatatlan angyal. Egész nap magam előtt látom az arcát, de nem a szenvedélyes szeretőét, inkább a jólnevelt fiúét. Mikor átváltozik, mosolygok rajta, szerintem egyensúlyt tud tartani különböző személyiségei között. Velem ellentétben, aki mindig ugyanaz és ugyanolyan vagyok. Éppúgy ravasz, mint szenvedélyes.

December 1.Mondtam neki, hogy holnapután lesz a születésnapom, mire ő felkiáltott: "Hát akkor illendően meg kell ünnepelnünk!"

Mosolyogva mondtam:"Roby, épp tegnap elég kellemes ünneplést csaptunk. Nem vagy elégedett?""Nos... arról beszélek, hogy a születésnapod különleges lesz. Ismered Pinót, ugye?""Persze." "Tetszik neked?"Késlekedtem a felelettel, félve, hogy válaszom eltávolítja őt, ám végül az igazat mondtam:"Igen, nagyon.""Remek. Akkor holnapután érted jövök." "Rendben..." - különös lelkesedése felcsigázta a

kíváncsiságom. Rábízom magam.

December 3, hajnali 4.30Tizenhatodik szülinapom. Szeretnék itt megállni és nem menni tovább. Tizenhatéves koromra ura vagyok a tetteimnek, de a kiszámíthatatlan véletlen áldozata is.

Mikor kiléptem a kapun, észrevettem, hogy Roberto nincs egyedül. Láttam a szivart a sötétben, és mindent megértettem.

"Legalább a születésnapodon itthon maradhatnál" - mondta anyám, mielőtt elindultam, de végig sem hallgattam, válasz nélkül csuktam be az ajtót magam mögött.

Az elbizakodott angyal mosolyogva nézett rám, mikor beszálltam a kocsiba. Úgy tettem, mintha nem venném észre a hátul ülő Pinót.

"Nos? Nem mondasz semmit?" - kérdezte Roberto, fejével a hátsó ülés felé intve. Megfordultam, s megláttam az elernyedt Pinót, vörös szemét, kitágult pupilláit. Rámosolygtam.

"Szívtál?" Bólintott, s Roberto hozzátette: "Egy egész üveg pálinkát megivott hozzá.""Nagyszerű" - mondtam - "jól kiütötte magát."

17

A város fényei visszaverődtek az autó ablakán, a boltok még nyitva voltak, a tulajdonosok türelmetlenül várták a karácsonyt. A járdán párocskák, családok sétáltak, nem tudva, hogy az autóban ülök két férfivel, aki ki tudja, hova visz.

Áthaladtunk az Etna útján, a Dóm fehér fénnyel volt kivilágítva, s impozáns datolyapálmák vették körül. Ezalatt az út alatt régen egy folyó folyt, amelyet most láva-törmelék borít. Csendes, alig észrevehető. Az én gondolataim is csendesek, szelídek, tudatosan a védőpáncélom alá rejtem őket. De elárasztanak, marcangolnak.

Reggelente itt a közelben van a halpiac, a halászokból árad a tenger illata. Körmüket befeketítik a halak belsőségei. Vödörből vizet öntenek a még élő, ficánkoló állatok hideg és fényes testére. Éppen ott haladtunk el, bár éjszaka egészen más a hangulat. Mikor kiszálltam a kocsiból, a tenger illata helyett cigaretta és hasis szaga csapott meg, idős, lebarnult halászok helyett piercinges srácokat láttam. Az élet mindig és mindenképpen folytatódik.

Egy bűzlő, pirosba öltözött öregasszony haladt el mellettem, kezében sovány, félszemű macskát tartott. Siratóéneket énekelt.

A via Etnán sétáltam, Mennyi fényÉs mennyi ember,Farmeros fiatalok hulláma Zúg, minta tenger, Mutogaják magukat,És de szép Catania éjjel,A hold most gyöngyként beragyogja, A hegyeket égő vörösre festi,És lángot gyújt a szerelemmel.

Úgy járkált, mint egy szellem, lassan, kimeredt szemmel. Kíváncsian figyeltem, mialatt a srácokra vártam.

Az asszony megérintette a kabátom ujját, s rajtam furcsa borzongás futott végig. Egy pillanatig tekintetünk keresztezte egymást, s mindez annyira feszült és sokatmondó volt, hogy őrült félelem tört rám. Ferde, ám élénk és értelmes pillantása azt sugallta: "Ott benn a halál vár rád. Nem tudod többé egyberakni összetört szívedet, kislány, meg fogsz halni. Földet dobnak majd a sírod fölé, de egyetlen virágot sem, egyetlenegyet sem."

Libabőrös lettem, a boszorkány teljesen megbabonázott. De nem hallgattam rá, a két jóképű és veszélyes fiúra mosolyogtam, akik felém tartottak.

Pino nehezen tartotta magát, végig csendben volt, és mi sem beszéltünk annyit, amennyit máskor szoktunk.

Roberto nagy kulcscsomót vett elő a nadrágzsebéből, s egyet beillesztett a zárba. Az ajtó nyikorgott, neki kellett dőlnie, hogy kinyissa, aztán pedig zajosan csukódott be a hátunk mögött. Nem beszéltem, nem volt mit kérdeznem, hisz pontosan tudtam, mire készülünk. A lépcsőház régi volt és lepusztult, a falak olyan fenyegetően meredtek rám, mintha valaki gyilkosságra készülne. A repedésektől és a fehér fényektől átlátszóaknak tűntek a halványkék falak. Megálltunk egy ajtónál, zenét hallottam belülről.

"Van itt valaki?" - kérdeztem."Nem, elfelejtettük kikapcsolni a rádiót, mielőtt eljöttünk" - felelte Roberto.Pino rögtön eltűnt a mosdóban, az ajtót nyitva hagyta, így láttam őt hugyozni. Kezében fogta

nedves és ráncos nemi szervét. Roberto bement a szobába, hogy lehalkítsa a zenét, a folyosóról kíváncsian szemléltem a szobákat, melyeket jól lehetett látni.

Az elbizakodott angyal mosolyogva visszatért, megcsókolt, majd rámutatott egy szobára:

18

"Várj meg minket a vágyak cellájában, mindjárt jövünk.""Hihihihi" - nevettem, - "vágyak cellája... Furcsa elnevezés egy szobának, ahol kefélnek!"Beléptem a meglehetősen szűk szobába. A falon meztelen modellek fotói,

pornóújságkivágások, hentai-poszterek, kámaszutra-pozíciók rajzai. A mennyezeten az elmaradthatatlan vörös kendő, Che arcával.

"Hova kerültem...Mintha egy szexmúzeumban lennék. Vajon kié lehet?" - töprengtem.Roberto fekete kendővel a kezében jelent meg, bekötözte a szememet, majd maga felé

fordított, s nevetve kiáltott fel:"A szerencse istennőjének tűnsz."Hallottam a villanykapcsoló kattanását, aztán már semmit nem láttam.Lépéseket és suttogást hallottam, két kéz letolta a farmernadrágomat, lehúzta a magas nyakú

pólómat és a melltartómat. Csak a tanga, a harisnyatartó és a tűsarkú csizma maradt rajtam. Szinte láttam magam bekötött szemmel és meztelenül, piros számat, amely hamarosan megízleli valamelyiküket.

Hirtelen kettő helyett négy kezet éreztem. Könnyű volt megkülönböztetni őket, mert kettő a mellemet tapogatta, kettő a nemi szervemet érintette a tangabugyin keresztül, és a fenekemet simogatta. Nem éreztem Pino alkoholszagát, talán a fürdőszobában fogat mosott. Miközben a kezek egyre inkább hatalmukban tartottak, és kezdtem felizgulni, hátulról egy jeges tárgy, egy pohár érintését éreztem. A kezek ugyanott érintettek, de a poharat valaki egyre erősebben nyomta a bőrömhöz. Rémülten kiáltottam fel:

"Ki a fasz az?"Nevetgélés a háttérből, aztán egy ismeretlen hang: "A bárpincéred, szépségem. Ne félj, csak

hoztam neked egy italt."Ajkamhoz emelte a poharat, s lassan kortyolgattam a whiskyt. Lenyaltam a számat, s egy

másik száj szenvedélyesen megcsókolt, miközben a kezek simogattak és a bárpincér innom adott. Egy negyedik férfi csókolgatott.

"Milyen szép a segged... - mondta az ismeretlen hang, - "puha, fehér, feszes. Beleharaphatok?" Mosolyogtam a vicces kérésen, s azt feleltem: "Tedd azt, és ne kérdezd. Csak egy dolgot szeretnék tudni: hányan vagytok?"

"Nyugodj meg, kedves" - mondta egy hang a vállam mögül. Egy nyelv a hátam csigolyáit nyaldosta. A kép, amelyet magamról alkottam, most sokkal csábosabbnak tűnt: bekötözött szemmel, félmeztelenül, amint öt férfi nyalogat, simogat, testemet lángra gyújtja. A figyelem középpontja voltam, s azt csinálták velem, amit a vágyak cellájában csinálni szoktak. Egy hang sem hallatszott, csak a sóhajok.

S mikor egy ujj lassan benyúlt a Titkomba, hirtelen melegem lett, s öntudatom kezdett elhagyni. Átadtam magam a kezek érintésének, kíváncsiságom egyre nőtt, kik lehetnek és milyenek. És ha a gyönyört éppen egy ronda, nyálas férfitől kapom? Abban a percben még ez sem számított. Most már szégyellem magam, napló, de tudom, hogy nem segít utólag bánkódni.

"Jól van" - mondta végül Roberto - "hiányzik az utolsó láncszem.""Micsoda?" - kérdeztem."Ne aggódj. Leveheted a kendőt, most egy másik játék következik."Haboztam egy pillanatig, ám végül lassan lehúztam a fejemről, s láttam, hogy a szobában

ketten vagyunk Robertóval."Hova mentek?" - kérdeztem meglepetten. "A másik szobában várnak ránk.""Amit úgy hívnak, hogy... - mondtam nevetve. "Hmmm...dohányzó szoba. Füvezünk egyet."

Minden erőmmel el akartam menni, otthagyni őket. Ez a rövid szünet lehűtött, s elém tárult a nyers valóság. De nem tehettem, most már belementem a játékba, végig kellett csinálnom.

19

A sötét szobában, amelyet mindössze három földre helyezett gyertya világított meg, ismét feltűntek a profilok. Abból a kevésből, amit meg tudtam figyelni, a jelenlévő srácok nem voltak csúnyák, s ez megvigasztalt.

A szobában állt egy kerek asztal, körülötte székek. Az elbizakodott angyal leült."Te is szívsz?" - kérdezte Pino."Nem, köszönöm, sohasem.""Ugyan már...Mától te is fogsz." - mondta a bárpincér, akinek karcsú, formás alakja, sötét

bőre, vállig érő, hullámos haja volt."Sajnálom, hogy csalódást kell okoznom. Amikor azt mondom, hogy nem, akkor nem. Soha

nem szívtam, nem akarok most sem, és a jövőben sem. Feleslegesnek találom, ezért meghagyom nektek."

"De legalább egy szép látványt nem tagadsz meg tőlünk" - mondta Roberto, kezével az asztal lapjára koppantva, - "ülj ide."

Felültem az asztalra szétterpesztett lábakkal, a csizma tűsarkával megtámaszkodtam, nemi szervem jól látható volt mindenki számára. Roberto közelebb húzta a székét, s a gyertyával megvilágította fanszőrzetemet. Pillantása hol a kezében tartott, illatos fűre esett, hol az én Titkomra. Szemei ragyogtak.

"Önkielégíts" - parancsolta. Lassan behelyeztem az ujjamat a nyílásba, s ő átengedte magát a fű hatásának és a látványomnak.

Hátulról valaki megcsókolta a vállamat, átkarolt, magához szorított, és megpróbált belém hatolni. Védtelen voltam. Tekintetem üres, fénytelen, földre szegezett. Nem akartam odanézni.

"Nem, nem...Már megbeszéltük. Egyikünk sem fog beléhatolni ma este." - mondta Pino.A bárpincér átment a másik szobába a fekete kendőért. Ismét bekötözték a szememet, és egy

kéz letérdepeltetett."Most, Melissa, körbeadjuk a füves cigit" - hallottam Roberto hangját, - "és minden

alkalommal, mikor egyikünk a kezében tartja, csettint az ujjával, és megérinti a fejedet. Arra fordulsz, amerre mondjuk neked, leszopod, és elélvezteted. Ötször, Melissa, ötször. Aztán nem szólunk többet. Jó munkát."

Számba öt különböző férfi öt különböző íze került. Minden íz külön történet, minden sperma az én szégyenem. Azokban a percekben illuzió támadt bennem, hogy a gyönyör nem csak test, hanem szépség, öröm, szabadság is. Meztelenül térdelve öt férfi között úgy éreztem, más, ismeretlen világhoz tartozom. De mikor kiléptem a szobaajtón, már csak kimondhatatlan szégyent éreztem, és a szívem darabokra tört.

Később ledőltem az ágyra, a testem elerőtlenedett. A szűk szoba íróasztalán láttam a mobiltelefonom kijelzőjét, tudtam, hogy otthonról hívnak, már hajnali két óra volt. De közben valaki bejött, fölém feküdt és megkefélt. Egy másik követte, péniszét a számhoz tartotta. Mikor az egyik végzett, a másik rámürítette fehér folyadékát. És sorban a többiek. Sóhajtozás, kiáltások, dörmögés. Halk könnyek.

Elkenődött sminkkel; spermával telítve érkeztem haza. Anyám a díványon alva várt rám."Itt vagyok, hazajöttem."Túl álomittas volt ahhoz, hogy szemrehányást tegyen a késői óráért, intett a fejével, és bement

a hálószobába.A fürdőszoba tükrében megnéztem magam: nem láttam többé azt a lányt, aki megbűvölten

figyelte magát pár éwel ezelőtt. Szomorú szemek tekintettek vissza rám, amelyeket még szánalmasabbá tett az arcomra folyt szemfesték. A száj, amelyet többször is megerőszakoltak az éjszaka folyamán, elveszítette frissességét. Idegen sejtek árasztottak el és szennyeztek be.

Aztán százszor végighúztam a fésűt a hajamon, mint a királykisasszonyok, ahogy anyukám

20

mesélte mindig. Vaginám még most is, hogy neked írok az éjszaka kö-zepén, péniszektől bűzlik.

December 4. 12.45"Jól szórakoztál tegnap?" - kérdezte egy ásítással anyám ma reggel, miközben a kávéfőző fütyülve kezdte meg működését.

Megvontam a vállamat, azt feleltem, ugyanolyan este volt, mint a többi."Furcsa szaga volt a ruháidnak." - mondta azzal a pillantásával, amely mindenkiről mindent

tudni akar, főleg ha rólam van szó...Ijedten elfordultam, ajkamat harapdáltam: az jutott eszembe, talán a spermaszagot érezte

rajtam. "Milyen?" - igyekeztem nyugodtnak tettetni magam, kibámultam az ablakon, mintha a napot nézném.

"Füstszag...mit tudom én...marihuána" - mondta undorodó arccal.Megkönnyebbülten fordultam felé, s mosolyogva kiáltottam fel:"De hát tudod...a tegnapi bárban is többen füveztek. Csak nem kérhettem, hogy ne tegyék."Sötéten nézett rám:"Csak egyszer gyere haza úgy, hogy füveztél, és nem teszed ki többé a lábadat még az

iskolába sem!""Hm, rendben" - tréfálkoztam, -" akkor keresek magamnak egy megbízható dílert. Remek

ürügyet adtál, hogy ne kelljen többé a szar órákra bejárnom."...Mintha egyedül a hasis ártana meg. Több grammot elszívnék belőle, csak hogy ne kínozzon

ez az üresség érzet. Mintha a levegőben lebegnék, és azon csodálkoznék, mit tettem tegnap. Nem, az a lány nem én voltam. Az a lány hagyta, hogy idegen, mohó kezek érintsék, hogy öt férfi ürítse rá a spermáját, hogy lelkét, ahol még nem élt fájdalom, beszennyezzék. Az a lány nem szereti magát, én viszont igen. Ma este gondosan ismét százszor fésültem át a hajamat, amely újra fénylett, s ajkamon is újra felfedeztem a gyermeki lágyságot. Megcsókoltam magam a tükörben, beteljesítve a szerelmet, amely tegnap megtagadtatott tőlem.

December 20.Az ajándékok és hamis mosolyok időszaka, a lelkiismeret pillanatnyi megnyugtatása: pénzérmék repülnek az utcákon kolduló, kisgyermeket szorongató cigányok kezébe.

Nem szeretek ajándékot venni másnak, csakis magamnak, talán mert nincs senkim, akinek jó szívvel adnám. Ma Ernestóval mentem el vásárolni, akit az interneten ismertem meg. Rögtön szimpatikusnak találtam, telefonszámot cseréltünk, és barátokként kezdtünk el találkozgatni. Kissé eltérő a gondolkodása, megszállottja az egyetemnek és rejtélyes barátságainak.

Gyakran megyünk együtt vásárolni, fehérneműt is szégyenkezés nélkül választok a társaságában, sőt néha még ő is vesz.

"Az új barátnőmnek" - mondja mindig. De még egyet sem mutatott be.Az eladónőkkel nagyon jóban van, tegeződnek, s együtt nevetgélnek. A fogasok közt

nézelődök, keresem azokat a fehérneműket, amelyeket hordani fogok, amikor majd valaki szeret. Szekrényem legfelső fiókjában állnak összehajtogatva, érintetlenül. A második fiókban tartom azokat, amelyeket a Robertóval és haverjaival való randevúimon viselek. Körmeik által összefogdosott harisnyakötők, csipkebugyik néhol szakadozott pamutszálakkal, amelyeket epekedő kezek rántottak le rólam. Ők persze nem veszik észre, nekik csak az kell, hogy szajha legyek.

Eleinte mindig fehér csipkés fehérneműt vásároltam, összeillő darabokat."A fekete jobban állna neked" - mondta egyszer Ernesto, - "jobban illene az arcod és a bőröd

színéhez."

21

Megfogadtam a tanácsát, azóta mindig fekete csipkéset veszek.Érdeklődve nézegeti a színes tanfiákat: élénkrózsaszín, zöld, metálkék, s ha komoly akar lenni,

pirosat választ."Különösek a barátnőid, igaz?" Vihogva feleli:"Sosem annyira, mint te." - ez a válasz nagyon jól esik.Melltartókból szinte mindig push up-típusúakat választ, s nem a bugyihoz illőt, hanem a

legképtelenebb színeket párosítja össze.Aztán a harisnya: az én ízlésem a harisnyakötő, átlátszó, a szegélye csipkés, mindig fekete,

mert az kiemeli hófehér bőrömet. Ő neccharisnyákat vesz, amelyek nekem sosem tetszenek.Amikor különösen odavan egy lányért, Ernesto beleveti magát a hatalmas üzlet tömegébe, s

fényes, ezerszínű flitterekkel díszített ruhákat vesz, szédítő nyakkivágással és merész hasítékkal a szoknya oldalán.

"Mennyit kér egy óráért ez a csaj?" - tréfálkozom. Elkomorodik, és szó nélkül a pénztár felé veszi útját. Elszégyellem magam, s abbahagyom a hülyéskedést.

Ma, miközben a kivilágított üzletek és a fiatal, savanyú eladónők közt sétáltunk, eleredt az eső, eláztatta a kezünkben levő papírzacskókat.

"Menjünk egy árkád alá!" - kiáltotta, s megszorította a kezem."Ernesto!" - mondtam félig mulatva, félig rakoncátlanul. - "Az Etna útján nincsenek árkádok!"Bután nézett rám, megvonta a vállát, s így felelt: "Hát akkor menjünk hozzám!"Nem akartam, mert tudtam, hogy egyik lakótársa Maurizio, Roberto barátja. Nem volt kedvem

összefutni vele, sem felfedni Ernesto előtt titkos tevékenységemet.Háza néhányszáz méterre volt csupán. Kéz a kézben szaladtunk odáig. Jó volt úgy lenni

valakivel, hogy nem kellett az ágyra gondolnom, nem kellett a megállíthatatlan eseményektől tartanom. Egyszer szeretnék magam dönteni: hol és mikor szeretkezek, mennyi ideig és mennyire hevesen.

"Van valaki otthon?" - suttogtam, miközben felmentünk a lépcsőn, s hallottam a visszhangot."Nem" - felelte nehezen lélegezve, - "mindenki hazament szünidőre. Csak Gianmaria maradt

itt, de most ő is házon kívül van."Megnyugodva követtem, futó pillantást vetettem a falon függő tükörre.A lakás félig üres, látszik, hogy négy férfi lakja: bűz (igen, az elviselhetetlen spermaszag) és

rendetlenség uralkodik benne.Arrébbtoltuk a földön szanaszét heverő zacskókat, s levettük a csuromvizes kabátunkat."Ne adjam oda valamelyik pólómat, amíg a tied megszárad?""Jó, köszi."Beléptünk a könyvtár kinézetű szobájába, félve nyitotta ki a szekrényét, s mielőtt benézhettem

volna, megkért, hogy hozzam át a másik szobából a csomagokat. Mikor visszatértem, gyorsan becsukta a szekrényajtót. Nevetve felkiáltottam:

"Mit tartasz odabent? A halott barátnőidet?" Elmosolyodott."Majdnem." Ez a válasz felkeltette a kíváncsiságomat. További kérdések elkerülése végett

kitépte a csomagokat a kezemből, s így szólt:"No, mutasd, kislány! Mit vettél magadnak?" Kinyitotta az ázott zacskót, bedugta a fejét, mint

egy gyerek, aki a karácsonyi ajándékát szemléli. Ragyogott a szeme, s előhúzott egy fekete bugyit.

"Ohó. És mit csinálsz ezzel, mondd? Kinek veszed fel? Nem hinném, hogy az iskolába ebben jársz..." "Mindenkinek megvan a maga titka." - mondtam ironikusan, tudatában annak, hogy gyanút keltek benne.

Meglepetten nézett rám, kissé balra fordította a fejét, s halkan kérdezte:

22

"Azt mondod?...Halljuk, milyen titkod van?" Belefáradtam abba, hogy az egészet magamban tartsam, napló. Elmondtam neki. Arckifejezése nem változott, ugyanolyan döbbent maradt.

"Nem mondasz semmit?" - kérdeztem bosszúsan. "A te életedről van szó, kislány. Csak annyit tanácsolhatok, hogy lassan a testtel."

"Már késő" - feleltem színlelt belenyugvással. Hogy zavaromat enyhítsem, hangosan nevettem és vidáman mondtam:

"Nos, kedvesem, most a te titkodon a sor."Sápadt arca lángra gyúlt, szemét határozatlanul járatta körbe a szobán.Felkelt a kifakult virágmintájú díványról, s nagy léptekkel odament a szekrényhez. Erős

mozdulattal felrántotta az ajtaját, s rámutatott a felakasztott ruhákra: "Mind az enyém."Felismertem, azok a ruhák voltak, amelyeket együtt vettünk, árcédula nélkül, gyűrötten és

használtan. "Mit jelentsen ez, Ernesto?" - kérdeztem halkan. Mozdulatai lelassultak, izmai elernyedtek, szemét a földre szegezte.

"Magamnak veszem és hordom őket. Dolgozom bennük..."Én sem tettem semmilyen megjegyzést, nem jutott eszembe semmi. Aztán hirtelen

megrohantak a kérdőjelek: hogyhogy dolgozik bennük? Hol dolgozik? Miért?El kezdte mondani, meg sem várva, hogy feltegyem őket."Szeretek nőnek öltözni. Néhány éve kezdődött. Bezárkózom, beállítom a kamerát az asztalon,

és beöltözök. Jól érzem magam benne. Aztán megnézem magam a képernyőn és...nos...felizgulok... Néha megmutatom a felvételt valakinek, aki megkér rá." - erősen elvörösödött.

Teljes csend. Csak az eső hallatszott be, amely vékony, fémszerű kalitkarácsokkal vett körül minket.

"Eladod magad?" - kérdeztem köntörfalazás nélkül. Bólintott, majd kezébe temette az arcát."Meli, higyj nekem, csak szájjal csinálom, semmi mást. Néha fenékbe kérik tőlem, de

esküszöm, nem teszem meg soha...Valamiből fizetnem kell a tanulmányaimat, a szüleim nem engedhetik meg maguknak..." - szerette volna tovább mondani, más mentségeket előhalászni. Pedig úgyis tudom, hogy szereti csinálni.

"Nem hibáztatlak, Ernesto"- mondtam néhány perc elteltével, az ablakon csillogó esőcseppeket figyelve. "Látod...mindenki maga hozza a döntéseit, te mondtad az imént. Néha az eltévesztett utak is lehetnek helyesek, vagy fordítva. Az a fontos, hogy önmagunkat és a saját álmainkat kövessük, csak így döntünk helyesen. Ezért szeretném tudni, miért csinálod. . . tényleg." Képmutató voltam, tudom.

Gyengéden nézett rám, szeme tele kérdéssel: "És te miért csinálod?"Nem tudtam én sem. Zavartan azt válaszoltam:"Mert jó, amikor két személyiség eggyé válik, férfi és nő ugyanaz a test. Ez egy másik titok,

ami izgat. Nagyon is. Azonkívül...a dolgot mindketten élvezzük, senki nem kényszerít rá minket. Az élvezet sosem lehet elhibázott, nem?"

Láttam a nadrágján, hogy felizgult, noha igyekezett elrejteni."Megcsinálom." - mondta szárazon. A szekrényből ruhát és egy pólót vett elő. "Bocs,

elfelejtettem odaadni. Vedd fel.""De előbb le kell vetkőznöm." "Szégyellős vagy?""Ugyan már."Meztelenségem láttán még jobban felizgult. Felvettem a nagy pólót, amire az volt ráírva:

"Bye-bye Baby", s Marilyn kacsintó szeme figyelte barátom átöltözését, mint egy emelkedett, önkívületi rítust. Háttal volt nekem, csak a mozgását láttam, és az izmos fenekébe vágó tangát. Megfordult: rövid, fekete miniszoknya, necc harisnyakötő, magas csizma, aranyszínű póló, push

23

up-melltartó. Hát így mutatkozott előttem a barátom, akit eddig csak Levi's- és Lacoste-cuccokban láttam. Felizgultam, bár nem észrevehetően.

A vékony tanfiából kibújt a nemi szerve, megragadta és dörzsölni kezdte.Mintha előadást néznék, ledőltem a díványra, s figyelmesen néztem. Kedvem lett volna

önkielégíteni, vagy birtokba venni a testét. Megdöbbentett a szinte férfias hidegség, amellyel a maszturbációját szemléltem. Arca feldúlt volt, izzadtságcseppek gyöngyöztek a homlokán. A gyönyöröm behatolás, simogatások nélkül ment végbe, általam. Az övé erősen kilövellt, a hörgést csak akkor hagyta abba, mikor kinyitotta a szemét.

Lefeküdt mellém a díványra, átöleltük egymást és elaludtunk. Marilyn szeme az aranyszínű póló gyöngydíszéhez simult.

2002.

24

Január 3. Hajnali 2.30Ismét a múzeum-házban, ugyanazokkal a személyekkel. Ezúttal azt játszottuk, hogy én vagyok a föld, s ők a kukacok, akik a földet ássák. Öt kukac vájt barázdákat a testembe, amely porhanyóssá vált. Mikor hazaértem, nagymamám régi, sárga hálóingét vettem fel, a szekrényemben lógott. Éreztem a mosópor illatát, s egy letűnt korét, amely nem létezik többé, és amely összekeveredik bennem az értelmetlen jelennel. Kibontottam a hajam, szétterítettem a vállamon, a megnyugtató múlt ruhadarabja felett. Mosollyal.az ajkamon, ami hamarosan halk sírásba váltott át, lefeküdtem aludni.

Január 9.Ernesto otthonában nem volt túl sok titok. Bevallottam neki, elültette bennem a vágyat, hogy lássam két férfi egyesülését. Igen, akarom látni, amint két férfi kefél ugyanazzal az erőszakossággal, ahogy eddig engem keféltek meg.

Nem tudok leállni. Úgy rohanok lefelé a lejtőn, mint egy letört ág, amelyet a folyó sodrása magával ragad. Megtanulok másoknak nemet, magamnak igent mondani. Megtanulom felszabadítani énem legmélyét, amely vergődve kerül ki a világ hatása alól.

"Mindig megleped az embert, Melissa. Fantázia és képzeleterő kifogyhatatlan tárháza vagy." - mondta Ernesto álomból éppen felébredt, rekedt hangon.

"Esküszöm, Ernesto. Még fizetni is képes lennék érte." - még mindig átkarolva tartottam. "Nos?" - kérdeztem türelmetlenül, néhány percnyi csend után. "Mi van?"

"Te, aki ebben a körben mozogsz, nem ismersz senkit, aki megtenné?""Mit nyüzsögsz, ugyan már! Nem férsz a bőrödbe, és nem elégszel meg a saját, normális

ügyeiddel?""Először is nem szokásom a bőrömbe férni. Másodszor, mit értesz normális ügyeken?""Tizenhatéves lányok ügyeit, Meli. Lány fiúval, szerelem és szex kiegyensúlyozott mértékben,

amennyi szükséges belőle.""Nos, szerintem ez az igazi perverzitás!" - fakadtam ki hisztérikusan, - "az egyhangú élet:

szombat este a Teatro Massimo téren, vasárnap reggel a tengerparton, szex kizárólag hétvégén, bizalmas közlés a szülőkkel satöbbi satöbbi...Akkor már inkább egyedül maradok!" Csend.

"Én már csak ilyen vagyok, s nem akarok megváltozni senkiért. Hallod?"Nevetett, megsimogatta a fejemet."Kislány, megszerettelek, nem örülnék, ha valami rossz történne veled.""Rossz, ha nem tehetem azt, amit akarok. Én is megszerettelek téged."Két jogászhallgatóról mesélt, holnap ismerem meg őket. Felvesznek a Villa Bellimnél, a tó

előtt, amelyben mindig hattyúk úszkálnak. Majd felhívom anyukámat, hogy egész délután a színjátszókörben leszek.

Január 10. 15.45"Ti nők tiszta idióták vagytok! Két férfi kefélését nézni...ugyan már!" - mondta Germano a volánnál. Szeme nagy és fekete, arca szép vonású, fekete fürtök keretezték, amelyektől akár fiatal afrikainak is tűnhetett volna, ha bőre nem olyan fehér. Úgy ült a vezetőülésen, mint az erdő méltóságteljes királya, hosszú, keskeny ujjai a kormányon, törzsi jelekkel díszített acélgyűrűje elütött puha kezének fehérségétől.

Vékony és udvarias hangon szólalt meg hátulról a másik srác:"Ugyan hagyjad, hiszen még új... És még olyan kicsi. Nézd, milyen lágy arcocskája van.

Biztos, kislány, hogy ezt akarod?"Bólintottam. Ha jól értettem, mindketten tartoztak egy szívességgel Ernestónak, ezért fogadták

25

el a találkát. Mindenesetre Germanót idegesítette a helyzet, s ha tehette volna, otthagyott volna az elhagyatott út szélén, ahol éppen mentünk. Mégis ismeretlen lelkesedés csillogott a szemében, kényes és nehezen észrevehető változás ment végbe rajta. Végig csendben maradtunk az úton. Vidékre tartottunk, Gianmaria nyaralójába, az egyetlen helyre, ahol nem zavarhatott senki. A kőből épült házat olajfák és fenyők vették körül, távolabb ebben az évszakban terméketlen szőlőtövek. A szél erősen fújt, mikor Gianmaria kiszállt a hatalmas kaput kinyitni, falevelek tucatjai repültek be a kocsiba, a hajamra is. Metsző hideg volt, és vizes föld, rothadt falevelek szaga érződött. Szorosan fogtam a táskám, magas csizmámban egyenesen álldogáltam, a fagytól dermedten, jeges, elgémberedett orral és arccal. Elértük a bejárati ajtót, amelyen fába vésett nevek olvashatók, gyermekek nyári játékának örök emlékeként. Germano és Gianmaria neve is szerepelt... Most mennem kell, napló, bejött anyukám, hogy elvigyen a kórházba a nagynénémhez, akinek combnyaktörése van.

Január ll.Ma éjjel ezt álmodtam:

Leszállok a repülőgépről, Milánó ege haragos. A jeges szél összekuszálja friss frizurámat. A szürkés fényben arcom színtelennek, szemem üresnek tűnik, csak a pupillám csillog, amitől még különösebben nézek ki. Kezem hideg és fehér, mint egy halotté. Mikor a repülőtérre érek, megnézem magam az egyik üvegben: arcom sovány, hajam csúnya és borzas, szám összeszorítom. Furcsán, ok nélkül izgatott vagyok.

Aztán máshol látom magamat, ugyanezzel a külsővel. Már nem a repülőtér a helyszín, és nincsenek rajtam a megszokott ruhadarabjaim. Sötét és büdös cellában ülök, amelybe alig hatol be fény, így nem látszanak sem a ruháim, sem a körülményeim. Sírok és egyedül vagyok. Éjszaka van. A folyosó végén himbálózó, erős fényt pillantok meg. Semmi zaj. A fény egyre közeledik. Megijedek, mert nem hallom a léptek zaját. A felém tartó, magas és erős férfi óvatosan lépked.

Kezét a rácsra teszi, s én, miután letörlöm a könnyeimet, felállok és odamegyek. A fáklya fénye ördögi kinézetet ad az arcának, teste többi részét sötétség borítja. Szeme mohó, meghatározhatatlan színű, nagy száját félig nyitva tartja, látszanak hófehér fogai. Ujját ajkához emeli, jelezve, hogy maradjak csendben. Közelről jobban megnézem az arcát, s felfedezem, mennyire vonzó, jóképű és rejtélyes. Borzongás fut rajtam át, mikor ujjait számra helyezi, s körkörös mozgást végez velük gyengéden. Ajkam megnedvesedik, önkéntelenül odanyomom arcomat a rácshoz. Szeme felragyog, de megőrzi tökéletes nyugalmát, ujjai eltűnnek a számban. Aztán két kézzel letépi elnyűtt pólómat, felfedve kerek mellemet. Mellbimbóm megkeményedik a hidegtől, amely a kis ablakon beárad, s nedves ujjai érintésére még keményebbé válik. Ajkát ráhelyezi, előbb megszagolja, majd megcsókolja. Hátrahajtom a fejem a gyönyörtől, de felsőtestem mozdulatlanul adja át magát a kívánságainak. Rámnéz és mosolyog. Keres valamit a ruhájában, amelyről észreveszem, hogy templomi öltözék. Kulcsok csörögnek, vasajtó csukódik lassú nyikorgással. Bent van, mellettem. Lerántja az összes ruhámat, szabadon hagyva hasamat és lejjebb a forró pontomat. Lefektet a földre. Fejét két lábam közé helyezi és nyelve belémhatol. Már nem fázom...Érezni akarom őt és általa magamat. Magam felé húzom, s tunikájában tapogatok egyre türelmetlenebbül. Kezembe veszem szép, felálló nemi szervét, kiszabadítom a fekete palástból. Belémhatol, nedveink találkoznak, s úgy mozog bennem, mint kés a meleg vajban, de nem élvez el. Kiveszi péniszét, leül a sarokba. Hagyom őt, csak kicsit később húzódom oda hozzá. Akkor ismét elmerül bennem, tajtékzó tengeremben. Kevés, erős és hirtelen mozdulat is elég, hogy végtelen gyönyört érezzek. Egyszerre érjük el mindketten. Összeszedi magát és otthagy engem. Még hevesebb zokogásba kezdek, mint előtte.

Kinyitom a szememet, s újból a repülőtéren vagyok. Fürkészem az arcom.

26

Álom az álomban. Álom, amely a tegnap történtek visszhangja. Az a szem Germanóé volt. A kandalló tüze vetett rá fényt, ragyogott. Gianmaria fahasábbal és ágakkal lépett be, rádobta a tűzre. A szobában sokkal világosabb lett, s a kandalló barátságos hangulatot teremtett. Ismeretlen, megnyugtató melegség járt át. Amit láttam, nem váltott ki belőlem undort vagy szörnyülködést. Mintha szemem hozzászokott volna bizonyos jelenetekhez. A bőröm alatt lüktető szenvedély kitört, s ezt a két srácot sújtotta, akiket önkéntelenül a kezemben tartottam. A díványon feküdtek, egymásba olvadtak, szerelmesen nézték és simogatták egymást. Én a fotelből néztem őket. Minden nyögésük egy "szeretlek" volt. Minden mozdulatuk, amelyet feldúlt belsőmben fájdalmasnak éreztem, számukra ártatlan simogatás volt. Szerettem volna részt venni meg nem értett bensőséges viszonyukban, gyengéd szerelmi menedékükben, de nem határoztam el magam, csak néztem őket az alku szerint. Meztelen, fehér volt a testem és a gondolataim is. Germano elégedett pillantást vetett rám. Levált a másik testről, döbbenetemre letérdelt elém, s szétnyitotta a combomat. Egy jelzésre várt, majd belevetette magát a kielégítésembe. Aztán visszatalált a kíméletlen, kemény afrikai király szerepébe. Leült a helyemre, hajamnál fogva a pénisze felé irányított. Amikor a szemébe néztem, akkor fogtam fel, hogy szenvedélyünk, amely összecsapott és felolvadt, semmiben sem különbözik egymástól.

Végül ölelkezve aludtak el a díványon. Égő arccal, a kandalló tüzének fényében továbbra is őket szemléltem.

Január 24.A tél elszívja erőmet, minden értelemben. A napok egyformák és unalmasak, lassan elviselhetetlenek. Korán csörög az ébresztőóra, iskola, konfliktus a tanárokkal, hazamegyek, hihetetlenül későig írom a leckéket, megnézek valami hülyeséget a tévében, ha nem csukódik le a szemem, olvasok, aztán nyomás aludni. Nap mint nap ugyanaz. Csak az elbizakodott angyal egy-két váratlan telefonhívása töri meg ezt az egyhangúságot. Levetem a szorgalmas diáklány-ruháimat, és lehetőleg úgy öltözöm fel, mint egy nő, aki megőrjíti a férfiakat. Hálás vagyok, amiért kiszakítanak a szürkeségből, és másnak érezhetem magam.

Mikor otthon vagyok, internetezem. Kutatok, keresgélek. Olyat keresek, ami felizgat, s ugyanakkor undorít. Megaláztatásból származó izgalmat. A legfurcsább egyéneket, akik szadomazo fényképeket küldenek nekem, akik igazi kurvaként kezelnek, akik próbálnak megszabadulni valamitől. Dühtől, spermától, szorongástól, rettegéstől. Nem különbözöm én sem tőlük. Szemem betegesen csillog, szívem őrülten ver. Azt hiszem (talán becsapom magam), a hálózat útvesztőjében találhatok valakit, aki hajlandó szeretni. Mindegy, hogy ki az: férfi, nő, öreg, fiatal, házas, szingli, meleg, transzszexuális. Bárki.

Tegnap éjjel leszbioldalakra mentem. Nem undorodom tőle, hogy egy nővel csináljam. Inkább zavarba hoz az ötlet, félelmet kelt bennem. Néhányan kapcsolatba akartak lépni velem, de eddig leráztam őket, még a fotókat sem néztem meg.

Ma reggel egy húszéves lánytól érkezett e-mailem. Letiziának hívják, ő is cataniai. Keveset ír, mindössze a nevét, korát, telefonszámát.

Február 1. 19.30Az iskolában felajánlottak egy szerepet a színjátszáson. Végre valami szórakozásom is lesz ezekben a napokban. Egy hónap múlva kell fellépnem egy belvárosi színházban.

Február 5. 22.00Felhívtam a lányt. Éles a hangja, stílusa viszont vidám és könnyed, az enyémmel ellentétben, ami komoly és melankolikus. Hamarosan feloldódtam. Nem voltam kíváncsi az életére, csak testileg

27

akartam megismerni. Ezért megkérdeztem:"Bocs, Letizia, nincs véletlenül egy fényképed, amit elküldhetnél?"Hangosan nevetett, felkiáltott:"Hogyne volna! Kapcsold be a számítógépet, elküldöm most rögtön, így megmondhatod a

véleményedet.""Oké!" - feleltem elégedetten.Gyönyörű, hihetetlenül szép. Meztelen, érzéki, elbűvölő. Szeme kacsint."Tényleg te vagy?" - dadogtam. "Persze. Nem hiszed?""De, de... Gyönyörű vagy. . .' - mondtam döbbenten, a fénykép és saját lelkesedésem hatása

alatt. Nem a nők tetszenek, szóval...Nem fordulok meg az utcán egy szép nő után, nem hoznak tűzbe a női formák, soha nem gondoltam párkapcsolatra egy nővel. De Letizia arca angyali, ajka szép húsos. Hasa alatt kis sziget a kikötéshez. Érzéki, illatos, dús. Melle két édes dombocska, tetején nagy, rózsaszín csúccsal.

"És te?" - kérdezte, - "Tudsz nekem képet küldeni?""Igen, várj egy percet."Véletlenszerűen előhalásztam egyet a számítógép memóriájából."Bájos angyalkának tűnsz" - mondta Letizia. "Annak tűnök, valóban...De nem vagyok az."

"Melissa, szeretnék találkozni veled.""Én is.Miután letettük a telefont, küldött nekem egy sms-t: "Égő csókokkal borítanám a nyakadat,

miközben kezemmel fürkésznélek."Levettem a bugyimat, bebújtam a takaró alá, s véget vetettem az édes kínnak, amelyet Letizia

akaratlanul felkeltett bennem.

Február 7.Ma Ernestónál viszontláttam Gianmariát. Nagyon örült nekem, erősen magához szorított. Azt mondta, nekem köszönhetően megváltozott közte és Germano közt a viszony. Nem kérdeztem rá, milyen értelemben. Homályos számomra, miért viselkedett úgy Germano azon az estén. Egyértelműen én voltam az oka. De minek? És miért? Csak önmagamat adtam, napló.

Február 8. 13.18Még mindig kutatok, nem fejezem be, amíg meg nem találom, amit akarok. Valójában nem tudom, mit akarok. Keress, Melissa, ne add fel...

A chat-en a "perverz szex"-részleget próbáltam ki, "szajha" fedőnéwel. Keresgéltem a személyleírások között, beírtam néhány adatot, mi érdekelne az illetővel kapcsolatban. Egy srác rögtön jelentkezett, "vérontás" fedőnév alatt. Egyenes volt és lehengerlő, és pont ezt akartam.

"Hogyan szeretsz kefélni?" - kezdte a beszélgetést. "Vadul. Szeretem, ha úgy bánnak velem, mint egy tárggyal."

"Szeretnéd, ha én is úgy bánnék veled, mint egy tárggyal?""Nem szeretnék semmit. Tégy úgy, ahogy jónak látod.""Az én szajhám vagy, ugye tudod?""Nem vagyok senkié, még önmagamé sem." Részletezni kezdte, hogyan és hol hatolna belém,

mennyi ideig maradna bennem, hogyan élveztetne el. A szavak gördülékenyen peregtek. Gyomrom összeszorult, a csábító élet vágya lüktetett bennem, engednem kellett. A szirének éneke volt számomra az, amit írt, fájón, ám tudatosan adtam meg magam.

Miután közölte, hogy elélvezett, megkérdezte, hány éves vagyok."Tizenhat." - írtam.

28

Mosolygó arcocskák töltötték be a képernyőt, majd:"A mindenit! Gratulálok!" "Miért?""Máris ilyen szakértő vagy... "Igen.""Nem hiszem el.""Mit érdekel az téged...Úgysem fogunk találkozni, mindegy, hogy elhiszed-e. Nem is vagy

cataniai." "Hogy a fenébe ne?!"A francba...! Micsoda pech!"És mit akarsz tőlem?"- a válaszban biztos voltam. "Megkefélni.""Épp most tetted meg.""Nem igaziból." - mosolygó arcocska.Néhány másodpercig gondolkodtam, aztán begépeltem a telefonszámomat. Mikor elküldtem,

kétség tört rám, s mikor a válasza ("Köszi!") megjött, rádöbbentem, mekkora faszságot csináltam.Nem tudok róla semmi mást, mint hogy Fabriziónak hívják és harmincöt éves.Fél óra múlva találkozom vele a Corso Italfán.

21.00 Nagyon jól tudom, hogy az ördög néha álruhában jelenik meg, s csak akkor fedi fel magát, miután már meghódított. Csillogó, zöld szemekkel néz rád, nyájasan mosolyog, gyengéden megcsókolja a nyakad, aztán elnyel.

A férfi, akivel találkoztam, magas volt és elegáns, nem kifejezetten jóképű, erős testalkatú, haja ritkás, őszülő (vajon tényleg harmincöt éves?), szeme zöld, foga szürke.

Első benyomásom az volt, hogy vonzó, ám a gondolat, hogy ő a chat-es férfi, megrémisztett. A járdán sétáltunk, fénylő, elegáns kirakatok mellett haladtunk el. Magáról mesélt, a munkájáról, a feleségéről, akit soha nem szeretett, csak a születendő kislányuk miatt kellett elvennie. Szép hangja van, de az idétlen nevetése idegesít.

Séta közben átkarolta a derekamat. Mosolyt erőltettem az arcomra. Idegesített a nyomulása, nyugtalanított az, ami történőben volt közöttünk. Elmehettem volna haza, felülhettem volna a robogómra. Anyukám, amint almatortát gyúr, húgom, amint fennhangos olvas vagy a macskával játszik...Megízlelhetném a normalitást. Felvillanhatna a szemem egy iskolai jó jegyre, mosolyoghatnék félénken, ha bókot kapok. Mindez nem hoz lázba: üres, hiábavaló, értelmetlen.

Követtem őt a kocsijához, amely egy garázsba vitt minket. Nedves volt a mennyezet, dobozok és szerszámok foglalták el az amúgy is szűk helyet.

Fabrizio gyengéden hatolt belém. Rámfeküdt, de szerencsére nem éreztem a súlyát. Meg akart csókolni, de nem hagytam. Daniele óta senki nem csókolt meg, sóhajom forróságát megőrzöm tükörképemnek. Ajkam már így is túl sokszor került kapcsolatba az elbizakodott angyal ördögi barátainak epekedő szerveivel. Biztos vagyok benne, hogy ők sem a számat szerették.

Elfordítottam tehát a fejem, de nem éreztettem vele undoromat. Úgy tettem, mintha helyzetet szeretnék változtatni. Korábbi gyengédsége, amely engem annyira meglepett, állati, nyers erővé alakult át. Nyögdécselt, hangosan kiáltozta a nevemet, szorosan fogta a csípőmet.

"Itt vagyok" - mondtam, s az egész helyzet groteszknek tűnt. Nem értettem, miért ismétli a nevemet, ám nem akartam közömbösnek mutatkozni, ezért igyekeztem megnyugtatni: "Itt vagyok." Lecsillapodott, és feldúlt hangon kérte:

"Hagyd, hogy beléd élvezzek, kérlek!" "Nem, nem lehet."Hirtelen élvezett el, egyre hangosabban kiáltozva a nevem, amely végül gyenge visszhanggá,

majd hosszú sóhajjá változott. Aztán elégedetlenül mégegyszer fölém feküdt, ismét magamban éreztem. Nyelvével sietve és kíméletlenül nyalogatott. Nem éreztem gyönyört, miközben ő még mindig élvezett. Az egészet fölöslegesnek és távolinak találtam.

29

"Vastag, nedvdús, harapnivaló szád van. Miért nem szőrteleníted? Szebb lennél."Nem válaszoltam. Semmi köze hozzá, mit csinálok a számmal.Egy autó zaja ijesztett ránk, gyorsan felöltöztünk (alig vártam), kiléptünk a garázsból.

Megsimogatta az állam:"Legközelebb, kislány, majd kényelmesebben leszünk."Kiszálltam a párás ablakú autóból. Az utcán bárki észrevehette, hogy feldúlt és kócos vagyok,

az autót pedig egy őszülő hajú, csálé nyakkendőjű férfi vezeti.

Február 11.Az iskola nem megy valami jól. Talán én vagyok lusta és mihaszna, talán a tanárok túl unalmasak és szigorúak... Túlságosan idealista elképzeléseim lehetnek az iskoláról és általában a tanításról, mert a valóság teljesen kiábrándít. Utálom a matekot! Felbosszant. Az idióta tanár soha nem magyaráz el semmit, de úgy kezel, mint egy hülyét. A faliújságon nézegettem a magántanárok hirdetését, fel is hívtam őket. Csak az egyik ért rá, egy férfi, hangjából ítélve fiatal. Holnap találkozunk, hogy megbeszéljük a részleteket.

Letiziát nem bírom kiverni a fejemből, nem tudom, mi történt velem. Néha úgy érzem, bármire képes vagyok.

22.40 Fabrizio hívott, hosszan beszéltünk. Végül megkérdezte, tudok-e nyugalmas helyet a találkánknak. Mondtam, nem.

"Akkor itt az ideje, hogy meglepjelek valamivel."

Február 12.Fehér ingben és fekete boxeralsóban nyitott ajtót, vizes hajjal és szemüvegben. Ajkamba haraptam, és üdvözöltem. Mosolygott. "Foglalj helyet, Melissa", mondta a tanár. Ugyanazt éreztem, mint kiskoromban, amikor egy óra leforgása alatt fogyasztottam tejet, narancsot, csokit, kávét, epret. Odakiáltott valakinek, hogy átmegy a másik szobába. Kinyitotta az ajtót, és életemben először egy normális férfi hálószobájába léptem be. Semmi pornó-fénykép, semmi hülye trófea, semmi rendetlenség. A falon régi fotók, heavy metal-együttesek poszterei, impresszionista képek. Különleges és csábító illat tett mámorossá.

Nem kért elnézést a szokatlan öltözetéért, és én mulattam ezen. Azt mondta, üljek az ágyra, egy széket húzott oda magának. Zavarban voltam...a fenébe is! Aszott kis professzort vártam, kanárisárga, V-nyakú pulóverben, hasonló árnyalatú hajjal. Ehelyett egy lebarnult, illatos, elképesztően vonzó fiatalember mutatkozott be nekem. Még nem vettem le a kabátomat, ezért nevetve így szólt: "Ne aggódj, nem eszlek meg, ha leveszed!"

Én is nevettem, sajnálkozva a tényen, hogy nem ehet meg. Szemügyre vettem a cipőjét, szerencsére nem viselt fehér zoknit. Törékeny boka, barna és ápolt lábfej, amellyel koncentrikus köröket írt le, miközben megbeszéltük az óradíjat, óraszámot és a tananyagot.

"Nagyon az elejéről kell kezdenünk" - mondtam. "Ne aggódj, a kettes szorzótáblával fogom kezdeni" - kacsintott.

Az ágy szélén ültem keresztbe tett kézzel és lábbal."Milyen szépen tartod magad, ahogy ülsz." - szakított félbe, miközben a matektanárnőről

meséltem neki.Ajkamat harapdáltam és fújtattam, mintha azt mondanám: "ugyan már, miket beszél.""Ja, elfelejtettem. Valerio a nevem, sose hívj tanár úrnak, mert attól öregnek érzem magam"-

mondta témát váltva és ujjaival megfenyegetve.

30

Ennyi tréfálkozás után rajtam volt a sor. Megköszörültem a torkom és halkan mondtam:"És ha csakazértis tanár úrnak szeretnélek hívni?" Ezúttal ő harapott az ajkába, megrázta a

fejét: "Ugyan miért hívnál úgy?"Vállat rándítottam:"Mert így szebben hangzik, nem, tanár úr?" "Hívj, ahogy akarsz, csak ne nézz rám ilyen

szemekkel." - mondta láthatóan zavartan.Íme, a szokásos történet. Mit tegyek, nem tudok nem kihívó lenni azzal, aki tetszik. Minden

szavammal és hallgatásommal behálózom, ettől érzem jól magam. Mint egy játék.

Február 18. 20.35A konyhában már vacsoráznak. Egy percre muszáj írnom, mert tisztában akarok lenni azzal, mi történt. Ma volt az első órám Valerióval. Valamivel jobban megértem a dolgokat, talán szép válla, elegáns, keskeny keze teszi, amellyel ír. Nehézség nélkül sikerült megoldanom egy pár példát. Nagyon komoly és hivatalos volt, ez még vonzóbbá tette. Foglyul ejtett. Pillantása csodáló volt, ám igyekezett tartani a távolságot és elkerülni ravasz csapdáimat.

Szűk szoknya volt rajtam, arcátlanul el akartam csábítani. Mikor felálltam és az ajtó felé indultam, szorosan követett. Játszadozva váltogattam a gyors és lassú lépéseket, hogy hagyjam is közelíteni, meg nem is. Miközben a liftre vártam, éreztem leheletét a nyakamon, amint azt suttogta: "Kapcsold be holnap a telefonodat tizenegytől negyed tizenkettőig."

Február 19. 22.30Egy jó és egy rossz hír (mint általában):

Fabrizio vett egy kis lakást a belvárosban, ahol találkozhatunk családjaink gyanakvását elkerülve. Vidám hanggal kiáltotta a telefonban:

"Felállíttattam egy hatalmas képernyőt az ággyal szemben, így nézhetünk majd bizonyos filmecskéket, mit szólsz, kislány? Természetesen neked is lesz kulcsod hozzá. Csók a szépséges pofikádra. Szia!"

Ez volna a rossz hír. Nem hagyott időt, hogy feltárjam előtte kétségeimet, határozatlanságomat. Túl meggondolatlannak találom ezt az ötletét. Én egyszer szándékoztam lefeküdni vele, s aztán viszlát, nem szeretnék egy nős, családos férfi szeretője lenni. Nem akarom sem őt, sem a lakását, sem a hatalmas képernyőt a pornófilmekkel. Nem akarom, hogy úgy vásárolja meg a gondtalanságomat, mint a csúcstechnológiai termékeit. Daniele és az elbizakodott angyal miatt már eleget szenvedtem, s most, hogy végre kezdek újból magamra találni, jön ez a félrecsúszott nyakkendőjű óriás, aki szexuális kapcsolatot akar velem létesíteni. Ám a büntelés mindig ott lebeg a fejünk felett, a kard éle akkor csap le ránk, mikor legkevésbé várjuk. Rá is le fog csapni, sőt, én fogom majd a markolatát.

Most pedig a jó hír.A hívás pontosan érkezett, és pontosan fejeződött be. Meztelenül ültem szobám hideg

márványpadlóján. A telefont a kezemben tartottam, hangja és sóhajai érzékiek voltak. Elmesélte egy képzelgését. Az iskolában ültem egy óráján. Engedélyt kértem tőle, hogy kimenjek a mosdóba, s egy cédulát csúsztattam a kezébe "kövess!" felirattal. A mosdóban vártam őt, bejött, letépte rólam a blúzomat. Ujja hegyével vízcseppeket helyezett a mellkasomra, amelyek lassan gördültek le rajtam. Felemelte rakott szoknyámat, belémhatolt, miközben a falnak dőltem, és zsigereimben éreztem a gyönyörét. A vízcseppek még mindig a testemen peregtek, az ő bőrét is megnedvesítve. Összeszedtük magunkat, visszatértünk a terembe. Az első padból figyeltem a kréta érintkezését a táblával, úgy, ahogy percekkel azelőtt a testünk érintkezett egymással.

Telefonálás közben élveztünk el. Nemi szervem olyan duzzadt volt, mint még soha. A

31

Folyadék szivárgott a Titokból, ujjaim átitatódtak vele. Közel éreztem őt magamhoz, a helyzet ellenére, éreztem a forróságát, az illatát, az ízét. Negyed tizenkettőkor így szólt:"Jó éjt, Loly." "Jó éjt, tanár úr."

Február 20.Bizonyos napokon azon töprengek, hogy vajon nem lenne-e jobb megfulladni. A takaró alatt nyelem a könnyeimet, érzem sós ízüket a nyelvemen. Rendetlen ágyon ébredek fel, kócos hajjal, bőröm megbecstelenítve. A tükör előtt meztelenül szemlélem a testemet. Könnycsepp pereg le az arcomon, letörlöm. Hátrafogom a hajamat, grimaszolok, hogy vidámabbnak tűnjek és nevetni tudjak: nem megy. Sírni szeretnék, bűnhődni.

Kinyitom a szekrényem legfelső fiókját. Szemügyre veszek minden ruhadarabot, aztán gondosan kiválasztok egyet. Az ágyra teszem, a tükröt pedig úgy helyezem, hogy szemben legyen velem. Szemlélem a testemet. Feszes izmok, puha, sima bőr, fehér és szűzies, mint egy kislányé. Kislány is vagyok! Leülök az ágy szélére, felveszem a harisnyakötőt, spiccelek a lábfejemmel, bőrömön felcsúsztatom a vékony anyagot, míg a csipkeszegély a combomig nem ér. Aztán a fekete, masnis selyemtrikóm következik. Körbeöleli a felsőtestem, vékonyítja az amúgy is vékony derekamat, kiemeli a csípőmet, amely túlságosan kerek és kívánandó, ezért vetik rá magukat vadul a férfiak. Mellem még kicsi, kerek, kemény, fehér, egyetlen kéz átfoghatja és felmelegítheti. A selyemtrikó szűk, két mellem szorosan helyezkedik el egymás mellett. Még nem nézek tükörbe. Hiányzik a tűsarkú cipő, amelybe becsúsztatom vékony bokámat, és százhatvan centiméterem rögtön tízzel megugrik. A fürdőszobában kifestem puha számat piros rúzzsal, szempillámat spirállal, megfésülöm sima, hosszú hajamat, parfümöt spriccelek magamra. Visszamegyek a szobámba. Olyan személyt látok a tükörben, aki megremegteti testem-lelkem. Elbűvölten nézem magam, szemem ragyog, szinte könnyezik, különös fény sugárzik testemből, vállamra hulló hajamat simogatni támad kedvem. Hajamról a nyakamra csúsznak le az ujjaim, a finom bőrt simogatják, lassan átfogják a nyakívemet. Már érzem a gyönyör hívását. Kezem a mellkasomat érinti. A tükör előtt álló, nőnek öltözött kislány szeme vágyakozón ég (Mire vágyik? Szexre? Szerelemre? Valódi életre?). A kislány ura saját magának. Ujjai behatolnak nemi szerve szőrzetébe, hő és borzongás fut végig a lábujjától a fejéig, ezer érzés árasztja el.

"Az enyém vagy" - suttogom, és a vágy azonnali izgalmat vált ki belőlem.Ajkamba harapok hófehér fogammal, kócos hajamtól megizzad a hátam, apró cseppek

gyöngyöznek a testemen.Kifulladok, sóhajtozom... Behunyom a szemem, testem görcsben áll, gondolataim szabadon

szálldosnak. Térdem enged, lélegzetem eláll, nyelvemmel számat nyalogatom. Kinyitom a szemem: rámosolygok a kislányra. Odamegyek a tükörhöz, hosszan és gyengéden megcsókolom, leheletemtől bepárásodik az üveg.

Egyedül, elhagyatva érzem magam. Bolygó vagyok, amely körül ebben a pillanatban három különböző csillag kering: Letizia, Fabrizio és a tanár úr. Három csillag, amely gondolatban társam, ám a valóságban nem.

Február 21.Anyukámmal elvittük az állatorvoshoz a kiscicámat, mert asztmás. Halkan nyávogott, megrémült a kesztyűtől, amelyet az orvos a kezemre húzott. Simogattam a fejét, csillapító szavakkal próbáltam megnyugtatni.

A kocsiban anyukám megkérdezte, hogy megy a suli, és mi van a Fúkkal. Homályos válaszokat adtam. Mostanra már furcsa lenne nem hazudnom, törvényszerűvé vált számomra...

Megkértem, kísérjen el a matektanáromhoz, mert órám lesz.

32

"Jól van, így végre megismerhetem!" - mondta lelkesen.Nem válaszoltam, nem akartam, hogy gyanút fogjon. Különben biztos voltam benne, hogy

Valerio minden percben számít erre a találkozásra.Szerencsére ezúttal komolyabb öltözéket viselt, ám furcsa módon anyukám - mikor kikísértem

a lifthez - azt mondta:"Nem szimpatikus. Elkényeztetettnek tűnik." Nemtörődöm mozdulatot tettem, s azt feleltem,

úgyis csak matekórákat ad nekem, nem megyek hozzá feleségül. Idegesít anyukámnak az a rögeszméje, hogy valakinek az arcából ítéli meg a jellemét!

Valerio miután becsukta az ajtót, buzdított, hogy vegyem elő a füzetem. Egy szót sem beszéltünk a telefonhívásról, csak köbgyökről, kéttagú mennyiségről, négyszögekről... Szeméből semmit nem lehetett kiolvasni, kétségben hagyott engem. És ha csak azért hívott fel, hogy nevetségessé tegyen? És ha egyáltalán nem érdeklem, csak el akart élvezni a telefonban? Valamilyen jelre vártam, bármilyen utalásra, de semmi!

Miközben elém tette a füzetet, hirtelen mintha mindent megértett volna, rám nézett, s így szólt:

"Ne menj sehova szombat este. És ne vegyél magadra semmit, amíg nem hívlak."Döbbenten bámultam rá, nem mondtam semmit, igyekeztem közömbösséget tettetni.

Kinyitottam a füzetet. Apró betűsen, az x-ek és y-ok közé beékelve elém tűnt az írása:"Mint egy lángoló, földi paradicsomban az én Lolitám volt. Hubert tanár úr"Ismét nem szólaltam meg. Elköszöntünk egymástól, és emlékeztetett az időpontra. Ugyan ki

felejtené el?

Február 22.Egykor Letizia hívott, hogy nem szeretnék-e vele ebédelni. Igent mondtam, amúgy sem tudtam volna hazamenni, mert fél négykor kezdődött az előadás főpróbája. Szerettem volna látni őt, sokszor gondoltam rá elalvás előtt.

Élőben még szebb, élettelibb volt. Puha kezét figyeltem, miközben kitöltötte nekem a bort. Az enyém, mint egy majomé, száraz és kipirosodott a hideg miatt, amiből minden reggel kiveszem a részem a motoron.

Mindenről mesélt, egy óra leforgása alatt elmondta a húsz évét. Beszélt a családjáról, korán elhunyt édesanyjáról, Németországban élő apjáról, nővéréről, akit egyre ritkábban lát, mert férjnél van. Mesélt a tanárairól, az iskoláról, az egyetemről, a hobbijairól, a munkájáról. Szemöldökét néztem, és rám tört a vágy, hogy megcsókoljam. Milyen furcsa dolog a szemöldök! Letiziáé együtt mozog a szemével, s annyira szép, hogy vágyat ébreszt a megcsókolására... Hogy aztán csókod arcára, szájára hulljon...

Kívánom őt, tudom jól, napló. Kívánom forróságát, bőrét, kezét, nyálát, suttogó hangját. Szeretném megsimogatni a fejét, belehelni kis szigetét, egész testét kényeztetni. Mégis érthetőnek találom, hogy leblokkoltam, számomra ez új dolog. Nem tudhatom, ugyanúgy érez-e, mint én, sosem fogom megtudni. Megnedvesítette az ajkát, ironikusan nézett. Megadtam magam. Nem neki, hanem saját szeszélyeimnek.

"Akarsz szeretkezni, Melissa?" - kérdezte, mialatt a bort kortyoltam.Letettem a poharat az asztalra, fejemmel beleegyező mozdulatot tettem."De meg kell tanítanod..."Megtanítani, hogyan szeretkezzek egy nővel, vagy hogyan szeressek? Talán a két dolog egy és

ugyanaz. ..

Február 23. 5.45

33

Szombat éjjel, azaz inkább vasárnap reggel óta, attól a perctől fogva, hogy az ég kezdett kivilágosodni, boldog vagyok. Eufórikus az állapotom, és mégis béke, édes nyugalom áraszt el. Ma éjjel rájöttem, hogy olyan valakivel lefeküdni, aki tetszik, aki uralja az érzékeimet, szent dolog. A szex megszűnik pusztán szex lenni, átfordul szerelembe, mikor Valerio illatos bőrét, erős vállát, puha haját simogatom.

Egyáltalán nem izgultam, tudtam, mit teszek. Tudtam, hogy kiábrándítom a szüleimet. Egy félig ismeret-en, huszonhétéves, vonzó matektanár (aki lángra gyújtotta az érzékeimet) kocsijába szálltam be. Kint vártam rá, egy impozáns fenyőfa alatt. Megpillantottam zöld kocsiját, a nyakán körbetekert sálat, szemüvegének visszaverődését. Ellentétben azzal, amit pár nappal ezelőtt meghagyott, nem vártam meg, hogy felhívjon és megmondja, mit viseljek. Fehérneműmet az első fiókból választottam, s egy fekete ruhácskát vettem fel. Megnéztem magam a tükörben, elfintorodtam, úgy éreztem, valami nem stimmel. Szoknyám alól lehúztam a bugyit, elmosolyodtam, halkan suttogtam: "így tökéletes vagy", és csókot dobtam magamnak. Mikor kiléptem, éreztem a hideg szél érintését a meztelen nemi szervemen. A tanár úr csillogó és elbűvölt szemmel nézett rám, így szólt:

"Nem azt vetted fel, amit kértem tőled." Elfordítottam a tekintetemet."Jobb szeretek engedetlen lenni a tanárokkal szemben."Csattanós puszit nyomott az arcomra, majd elindultunk egy titkos hely felé.Ujjammal csavargattam a hajam, talán azt gondolta, feszült vagyok, pedig csak attól

szorongtam, hogy rögtön megkapom őt, minden előfeltétel nélkül. Nem tudom, miről beszélgettünk az út során, mert a fejemben egyetlen gondolat keringett: hogy az enyém legyen. A szemébe néztem, miközben vezetett, nagyon tetszik a szeme: hosszú, fekete szempillái, elbűvölő, izgató tekintete. Láttam, hogy lopott pillantásokat vet rám, de úgy tettem, mintha nem venném észre: ez is része a játéknak... Aztán megérkeztünk a Paradicsomba vagy a Pokolba, attól függ, honnan nézzük. Kisautójával szűk, elhagyatott utcákon mentünk, amelyeken néha lehetetlennek tűnt áthaladni. Elhagytunk egy lerombolt, borostyánnal és mohával benőtt templomot, Valerio így szólt:

"Nézd meg, van-e szökőkút a bal oldaladon, a mi helyünk a következő kereszteződésben lesz." Figyelmesen fürkésztem az utcát, remélve, hogy minél előbb észreveszem a szökőkutat ebben a sötét labirintusban.

"Ott van!" - kiáltottam túl hangosan.Egy rozsdás, zöld kapu előtt leállította a motort. A fényszóró megvilágította a kapura írt

szavakat, melyek közül kettőre rögtön ráugrott a szemem: Valerio és Melissa, egy hatalmas szívben. Döbbenten néztem rá. Elmosolyodott.

"EI sem hiszem...! Látod? Meg vagyunk írva a csillagokban." - suttogta halkan.Nem értettem, mit akar ezzel mondani, ám a "vagyunk" szó megnyugtatott. Úgy éreztem, két

egyenrangú félből álló párt alkotunk, nem úgy, mint a tükröm esetében...Megijesztett ez a paradicsom, mert sötét volt, meredek, járhatatlan, lévén hogy magassarkú

csizmát viseltem. Igyekeztem belékapaszkodni, érezni akartam a teste melegét. Többször megbotlottunk a sziklákban, a fallal körülvett utcácskák sötétek voltak. A legtisztábban a csillagos eget lehetett látni, és a holdat, amely játszadozva jött-ment, ahogyan mi is. Nem tudom, miért, de a hely hátborzongató érzést váltott ki belőlem: bután (bár talán jogosan) arra gondoltam, valahol a közelben sötét szertartás játszódik le, amelynek én vagyok a kiválasztott áldozata. Csuklyás férfiak kötöznek egy asztalhoz, gyertyák és fáklyák vesznek körül. Sorban megbecstelenítenek, majd az utolsó ledöf egy éles pengével. Megbíztam Valerióban, mégis a gondolatok öntudatlanul a mágikus pillanat hatására törtek rám. A kis utcák, amelyek félelmet keltettek bennem, egy tisztáshoz vezettek a tengeröbölben. Hallatszott a hullámok morajlása.

34

Hatalmas, fehér, sima sziklákat pillantottam meg, rögtön elképzeltem, mit lehetne rajtuk csinálni. Ismét és sokadszorra megbotlottunk. Magához húzott, arcunk egészen közel ért egymáshoz. Összeérintettük a szánkat csók nélkül, hallgatva egymás lélegzését, szagolva egymás illatát. Aztán egymás ajkába haraptunk, szinte felfaltuk egymást. Nyelvünk találkozott, az övé puha és meleg volt, pehelyként simogatott. Csókjaink izzottak, és megkérdezte, eljött-e a pillanat, mikor az övé leszek. Igen, feleltem, eljött. Leblokkolt, mikor meglátta, hogy nincs rajtam bugyi. Aztán éreztem, hogy ujjaival dörzsöli kitörni készülő vulkánomat. Azt mondta, meg szeretné ízlelni.

Leültem az egyik hatalmas sziklára, és nyelve úgy simogatott, mint egy anya keze az újszülött arcát: lassan, gyengéden. A gyönyör folyamatos volt, erős és ugyanakkor törékeny, teljesen feloldódtam benne.

Felállt, megcsókolt, édesnek éreztem nedveimet a száján. Többször is megérintettem nemi szervét, amely megkeményedett a farmerben. Kigombolta a nadrágját, és péniszét felém nyújtotta. Még sosem voltam körülmetélt férfival, nem tudtam, hogy a hímvessző makkja kívül van. Puha, sima csúcsként tűnt elém, lehetetlen volt nem közelítenem hozzá.

Felálltam, s fülébe súgtam: "Kefélj meg!"Ő is akarta. Miközben felkeltem térdelő helyzetemből, azt kérdezte, kistől tanultam meg így

nyalni, kígyózó nyelvemmel megőrjítem.Azt mondta, forduljak meg, fenekemet mutatva neki, amelyet először alaposan szemügyre

vett. Ezt furcsának találtam, ám figyelő tekintete felizgatott. A hideg, sima kőre támasztott kézzel vártam, hogy belém hatoljon. Azt akartam, hogy megmondja, milyen pozícióban kínáljam magam - egy szajhának sosem elég. Felnyögtem a gyönyörtől. Aztán kibontakoztam öleléséből, és esdeklően azt mondtam, pár percnyi várakozás egymás testének birtokbavételére csak fokozná a gyönyört.

"Menjünk a kocsiba, kényelmesebben leszünk" -mondtam.Ismét átkeltünk a sötét labirintuson, de ezúttal nem féltem. Ezer szellem járta át a testem,

amelyek fogócskáztak, egyszer szorongást, másszor kimondhatatlan eufóriát keltve bennem. Hagytam, hogy ő szálljon be elsőként a kocsiba, újból megfigyeltem a kapura írt neveket, mosolyogtam. Azonnal levetkőztem, azt akartam, hogy bőrünk és testünk minden sejtje érintkezzen egymással, új, felemelő érzést váltva ki belőlünk. Fölé ültem, heves lovagló mozdulatokba kezdtem, a lágy, ritmikus és a kemény, száraz lökéseket váltogatva. Nyalogattam, csókoltam, hallottam nyögését, megőrjített. Vele könnyű volt elvesztenem az öntudatom.

"Uraljuk egymást, ugyan hogyan vetné alá magát egyikünk a másiknak?" - kérdezte hirtelen."Uraljuk és keféljük egymást, felváltva fogunk elélvezni" - feleltem.Lendületesen szorítottam magamhoz, s varázslatos gyönyört éreztem, amelyet soha egy

férfitől sem kaptam, csak saját magamtól. Egész testemben görcsöt éreztem, nemi szervemben, lábamban, karomban, még az arcomon is. Egész testem ünnepelt. Levette a trikóját, éreztem sima, fehér mellemmel érintkezni forró, meztelen, szőrös mellkasát. Hozzádörgölődztem mellbimbómmal, mindkét kezemmel simogattam. Amikor leszálltam a testéről, így szólt:

"Érintsd meg egy ujjal!"Hímvesszője csepegett, ösztönösen a számba vettem, lenyeltem a legédesebb gecit, amelyet

valaha kóstoltam.Egy percre átölelt: az a perc végtelennek tűnt számomra, és úgy éreztem, mindenem megvan.

Gyengéden az ülésre tette a fejem, összekuporodtam, a hold fénye megvilágított.Csukva volt a szemem, de éreztem, hogy néz. Nem igazság, hogy a férfiak nem elégszenek

meg a test csókolásával, simogatásával, hanem tekintetüket rajtafelejtve fejükbe próbálják vésni örökre. Azon töprengtem, miért nézi mozdulatlan testemet. Számomra nem az a fontos, hogy nézzek, hanem hogy érezzek, s ezen az éjszakán éreztem őt.

35

Igyekeztem elfojtani a nevetést, amikor morogva kereste az öngyújtóját. Még mindig csukott szemmel, rekedt hangon mondtam neki, hogy láttam az ingéből kirepülni, mikor azt az első ülésre hajította. Lopott pillantást vetett rám, majd kinyitotta a kisablakot, eddig nem észlelt hideg áradt be.

Hosszú csend után, füstöt eregetve így szólt:"Soha nem csináltam ilyent."Tudtam, mire gondol. Tudtam, eljött a komoly beszéd ideje, amely veszélyezteti, vagy

ellenkezőleg, megerősíti bizonytalan, izgalmas kapcsolatunkat.Gyengéden a vállára helyeztem a kezem, számmal pedig ráhajoltam. Vártam egy kicsit, de

első perctől fogva tudtam, mit kell mondanom."Az, hogy soha nem csináltál ilyet, nem jelenti azt, hogy helytelen lenne.""De nem is helyes.""Mit számít nekünk, helyes-e vagy helytelen? Csak az a fontos, hogy jól érezzük magunkat

együtt, hogy teljesen átéljük..." - ajkamba haraptam. Tudtam, egy felnőtt férfi nem hallgat egy elbizakodott kislányra.

Ezzel szemben felém fordult, eldobta a cigarettát, és így szólt:"Ez őrjít meg benned: érett és intelligens vagy, ám határtalan szenvedély lakozik benned."Ő az, naplóm, aki felismerte. Mármint a szenvedélyemet. Mikor hazakísért, azt mondta, ne

találkozzunk többé tanár-diák minőségben, nem keveri össze a munkát a gyönyörrel. Helyeseltem, megcsókoltam az arcát, és kinyitottam a kaput. Megvárta, míg bementem.

Február 24.Ma nem mentem suliba, túl fáradt voltam. Mentségemre szól, hogy este lesz az előadás bemutatója.

Ebédidőben kaptam egy üzenetet Letiziától, azt írja, pontban kilenckor ott lesz, hogy megnézzen. Letizia... Tegnap teljesen megfeledkeztem róla. Ugyan hogyan lehetne a tökéletest a tökéletessel összekötni? Tegnap enyém volt Valerio, s ezzel megelégedtem; ma egyedül vagyok, s ezzel nem elégszem meg (többé nem vagyok elég önmagamnak?). Letiziát akarom.

Ui.: Az az idióta Fabrizio! Azt vette a fejébe, hogy a feleségével jön el megnézni engem. Szerencsére nem erőltette a dolgot, sikerült meggyőznöm, hogy otthon maradjon.

1.50 Ma este nem izgultam különösebben, sőt szinte közönyös voltam. Alig vártam, hogy vége legyen. A többiek idegességükben vagy örömükben ugrándoztak, én a függöny mögül figyeltem a közönséget, azt, hogy Letizia megérkezett-e már. Nem láttam. Aldo, a díszlettervező szólt, hogy kezdünk. Kihunytak a nézőtér fényei, kigyulladtak a színpadi lámpák. Úgy vetettem bele magam a játékba, mint egy íjből kilőtt nyíl. Pontosan úgy termettem a színpadon, ahogy a rendező mindig könyörgött, hogy tegyem, de eddig sosem sikerült. Eliza Doolittle mindenkit megdöbbentett, engem is. Kifejezéseimben és mozdulataimban újszerű természetesség nyilvánult meg, amely fellelkesített. A színpadról megpróbáltam kiszúrni Letiziát, de nem láttam. Megvártam az előadás végét, a tapsot, a búcsúzást, és az összehúzott függöny mögül ismét a közönséget tanulmányoztam. Szüleimet láttam, hangosan tapsoltak, aztán Alessandrát, akiről hónapok óta nem hallottam, szerencsére Fabriziónak nyoma sem volt.

Aztán végre megpillantottam. Arca sugárzott, vidámságot árasztott, őrjöngve tapsolt. Már csak ezért is tetszik nekem: közvetlen, életvidám, ha rá nézek, saját életörömöm sivárnak tűnik.

Aldo karomnál fogva rángatott, hangosan kiáltotta: "Remek voltál, kedvesem! Gyerünk, öltözz át gyorsan, menjünk ünnepelni a többiekkel!" - magánkívül volt, nevettem rajta. Azt feleltem,

36

nem mehetek, mert találkoznom kell valakivel. Ebben a percben futott be a mosolygó Letizia. Mikor észrevette Aldót, arckifejezése elsötétült. Aldóra néztem, s ugyanazt a komorságot láttam elfehéredett arcán. Hülyén fordultam hol egyikhez, hol másikhoz. "Mi van veletek?" - kérdeztem.

Keményen, szinte fenyegetőn nézték egymást. Végül Aldo törte meg a csendet:"Semmi, semmi, menjetek csak. Megmondom a többieknek, hogy nem tudtál eljönni. Szia

kedves" -, megcsókolta a homlokomat.Zavarodottan bámultam utána, Letiziához fordultam:"Megtudhatnám, mi történik? Ismeritek egymást?" Kissé megnyugodott, ám kerülte a

pillantásomat, tétovázott, arcát kezébe temette. Majd egyenesen a szemembe nézett, s így szólt:"Gondolom, tudod, hogy Aldo homoszexuális."Mindenki tudja a suliban, Aldo nem titkolja."Na és aztán?" - próbáltam ösztökélni, hogy folytassa. "Egyszer megismerkedtem azzal a

sráccal, akivel ő járt... Aldo akkor gyanítani kezdte" - szavai akadoztak."Mit kezdett gyanítani?" - kérdeztem kíváncsian, ám kissé már hisztérikusan.Nagy, csillogó szemével rám nézett:"Nem, nem mondhatom el, ne haragudj... nem tehetem. . . "Aztán elfordította a tekintetét, és így szólt: "Hogy nem csak leszbikus vagyok..."És én mi vagyok? Egy nő, azaz hogy még ahhoz is túl kicsi, csak nőnemű lény, aki szerelmet

és oltalmat keres egy nő karjaiban. De ez hazugság, naplóm, nem hagynám soha, hogy a párom hasonlítson rám, hogy egyforma legyen a nemünk. Ami Letiziában lángra gyújt, az a teste, testi valója, s mondjuk, a szellemi is. Tetszik nekem az egész lány, izgat, elbűvöl. Egy ideje sok képzelgésemnek lett a főszereplője. A szerelem, amelyet mindig kerestem, néha olyan távolinak, különösnek tűnik...

Március 1. 23.20Mikor ma elmentem otthonról, apám a díványon ült, és üres tekintete a tévéképernyőre meredt. Közönyösen megkérdezte, hova megyek. Feleslegesnek találtam váfaszolni, mivel bármit mondtam volna, arckifejezése változatlan maradt volna.

Ha azt mondtam volna: "Abba a lakásba megyek, amelyet egy nős férfi vett, hogy kefélhessünk", ugyanaz lett volna a reakciója, mint a normális válaszomra: "Alessandrához, tanulni".

Halkan csuktam be magam után az ajtót, hogy ne zavarjam tőlem távol álló, elvont gondolatait.

Fabrizio odaadta a kulcsot, mondván, várjam meg, mert munkából jön. Nem érdekelt, hogy jön-e vagy sem. Letettem a robogót, beléptem a sötét, kapualjba. A portásnő hangjára, aki azt kérdezte, kit keresek, összerezzentem.

"Az új lakó vagyok" - mondtam hangosan, tagolva a szavakat, mintha a portásnő süket lenne. Ő persze rögtön megcáfolta ezt: "Nem vagyok süket. Hányadik emeletre megy?"

"A másodikra, ahol Laudani úr vett lakást" - mondtam rövid gondolkozás után.Elmosolyodott: "Ja igen! Édesapja azt üzeni, zárja be kulcsra az ajtót maga után."...Édesapám? Ráhagytam, nem volt értelme elmagyarázni, hogy nem az, sőt zavarba jöttem

volna. Kinyitottam az ajtót, s abban a pillanatban, mikor a kulcs megfordult a zárban, rájöttem, mennyire értelmetlen, amit csinálok. Hülye vagyok, hogy belementem valamibe, amit nem is akartam.

Az a gyengeelméjű Fabrizio kijelentette, ez a délután különleges lesz, emlékezetes módon avatjuk fel a "szerelmi menedékünket". Utoljára, mikor valaki emlékezetes estét akart nekem szerezni, öt srác faszát szoptam le egy sötét, füves cigitől illatozó szobában. Remélem, ma más

37

lesz műsoron. Az előszoba kicsi volt és színtelen, csak a rózsaszín szőnyeg tette kicsit barátságosabbá. Látszott az összes szoba: háló, nappali, piciny konyha, kamra. A nappaliba mentem be a hálószoba helyett, nem akartam látni a gyalázatos képernyőt az ággyal szemben. A kamránál észrevettem három színes dobozt, villanyt gyújtottam, és szemügyre vettem őket. Egy cédula hevert előttük, hatalmas betűkkel: "Nyisd ki a dobozokat, és vegyél fel valamit, ami tetszik!". A kíváncsiság foglyul ejtett.

Kutattam a dobozokban, és be kellett látnom, hogy fantáziában nem szenved hiányt. Az elsőben fehér csipkés fehérnemű volt, fátyolszerű alsószoknya, érzéki, mégis szűzies bugyik, melltartók. A mellettük Ievő cédulán ez állt: "Egy kényeztetést igénylő kislánynak".

A másodikban rózsaszínű alsónemű hátul nyuszifarokkal, neccharisnya, szédítően magassarkú piros cipő, egy újabb cédula: "Egy lánynyuszinak, aki megadja magát a vadásznak".

Arra ment ki a játék, hogy kiderítsem a vágyait.A harmadik dobozt választottam. Fekete, fénylő, lastex-anyagú kezeslábas, hosszú, magas

bőrcsizma, lovaglópálca, fekete hímvessző, egy tubus vazelin, kozmetikumok és a cédula: "Egy úrnőnek, aki megbünteti a rabszolgáját". Ennél jobb büntetést nem tudtam volna kitalálni. Volt egy utóirat is: "Ha ezt akarod viselni, csak azután hívj, miután már viselted". Nem értettem, mire gondol, de a játék egyre érdekesebb lett. Akkor hívom vagy küldöm el, mikor akarom...

Elküldhettem volna a fenébe, megbánás vagy lelkiismeret-furdalás nélkül. Bosszantott, hogy vele játsszam ezt az izgató játékot, nem tartottam alkalmasnak rá. Bezzeg a tanár úrral fantasztikus lenne... De bele kellett mennem, már túl sokat tett, hogy velem kefélhessen: először a lakás, most ezek az ajándékok. Megszólalt a telefon: ő hívott, de nem vettem fel. Írtam egy üzenetet, hogy a harmadik dobozt választottam, és majd én hívom őt később.

Bementem a nappaliba, kinyitottam az erkélyajtót, hogy friss levegő áradjon be a zárt szobákba. Leheveredtem a meleg színekkel díszített szőnyegre: a friss levegő, a csend, a halódó nap szűrt fénye álomba ringattak. Behunytam a szemem, mélyeket lélegeztem. Úgy éreztem, lélegzetem úgy süllyed és emelkedik, mint a hullám, amely megtörik a sziklákon, majd visszahullik a határtalan tengerbe. Szenvedélyes álmot láttam. Nem volt felismerhető a férfi arca, bár álmomban tudtam jól, ki ő. Egymásba olvadtunk, mint kulcs a zárban, vagy mint az ásó, amely behatol a buja, virágzó földbe. Nemi szerve egy időre elfáradt, majd ismét felállt, és újrakezdte a bennem való mozgást. Akadozó hangom tudtára adta, mennyire élvezem a játékot. Vágyam elerőtlenítette őt, mintha friss, buborékos pezsgő lennék, amely biztosítja a szükséges mámort, hogy érzékeink a legmagasabb gyönyört elérjék.

Egyre inkább kimerült testem gyors mozgásától, amely néha lelassult, összezavarva időérzékét. Farizmommal lassan leváltam róla, hogy a nyíl ne jöjjön ki a vöröses sebből. Lolita-mosolyommal szemléltem őt. Levettem a selyemszalagot saját csuklómról, hogy az övét kötözzem meg vele. Csukott szeme kifejezte a vágyat, hogy erősen és erőszakosan tegyen magáévá, ám én várni akartam...még várni...

Fogtam a fekete csipkeszegélyes harisnyakötőmet, s bokáját két székhez kötöztem, amelyet az ágy széléhez húztam. Most ki volt terítve a gyönyör számára. Meztelen teste közepén állt a szerelem egyenes rúdja, amely nem késlekedett mégegyszer birtokba venni az én titkos rózsámat. Rámásztam, bőrömet hozzádörgöltem, éreztem mindkettőnkön a hullámokban ránktörő gyönyör borzongását. Kemény mellbimbóm szőrös felsőtestét simogatta, amely szurkálta sima bőrömet. Forró leheletünk találkozott.

Ujjhegyemet hozzáérintettem az ajkához, lágyan masszírozva, majd ujjaim becsúsztattam a szájába. Nyöszörgése egyértelművé tette, mennyire felizgult. Hozzáértem nedves rózsámhoz, megnedvesített ujjammal vörös péniszét izgattam, amely úgy remegett, mint a győztes csapat zászlaja a levegőben. Lovaglóütésben, fenekemet a tükör felé fordítva, amely visszatükröződött a

38

szemében, a fülébe súgtam: "Akarlak!"Jó volt látni, hogy a hatalmamban tartom meztelen, kiterült, feszült testét, amelyet fehér

lepedő vett körül. Az illatos kendővel, amelyben jöttem, bekötöttem a szemét.Sokáig hagytam így, hogy várakozzon. Túl sokáig. Megőrjített a vágy, hogy meglovagoljam

ezt a várakozásba bele nem fáradt, egyfolytában felálló rudat. De váratni akartam, mindig csak váratni. Végül felkeltem a konyhai székről, visszamentem a hálószobába, ahol megkötözötten várt rám. Meghallotta bársonyos, nesztelen lépteimet, hálásan felsóhajtott. Testemmel felfaltam őt.

Felébredtem. A ég sötétkéken, a hold, mint egy vékony köröm a világ tetején meredt rám. Még tartott az álom izgalma. Fogtam a telefonom, s felhívtam Fabriziót.

"Már azt hittem, nem jelentkezel" - mondta aggódó hangon."Kényelmesen elrendeztem a dolgaimat" - feleltem gonoszul.Meghagyta, hogy az ágyon várjam őt, negyedóra múlva jön. Levetkőztem, ruháimat szanaszét

hagytam a kamrában, és felvettem a szűk kezeslábast, amely viszkető bőrömhöz tapadt. A csizma combközépig ért. Nem értettem, miért rakott a dobozba lángvörös rúzst, műszempillát és élénk színű púdert is. Bementem a hálóba, hogy megnézzem magam a tükörben, és összerezzentem attól, amit láttam. Egy újabb átalakulásom, újabb megalázkodásom valaki titkos és tilos vágyai előtt, aki nem szeret. De ezúttal máshogy lesz, méltó elégtételt veszek: megalázom őt.

Késve érkezett, mentegetőzött, hogy a feleségének kellett kitalálnia valami hazugságot. Szegény feleség, gondoltam, de ma este érted is megbüntetem őt.

Az ágyon hevertem, figyelmesen szemléltem egy legyet, ami a mennyezetről lógó lámpához verdeste magát, idegesítő zajt keltve. Azon töprengtem, az emberek is ilyen görcsösen vergődnek a világban, éppúgy, mint ez az idétlen állat: zajosan, ziláltan, keringve a dolgok körül, amelyeket sosem ragadhatnak meg, összetévesztik vágyukat egy csapdával, és foglyok maradnak a kalitkában.

Fabrizio megállt az ajtóban, letette aktatáskáját, és csendben fürkészett. Szeme ékesszólóan beszélt, a nadrágján észlelhető felizgulás megerősített: lassan, de gonoszul kell kikészítenem.

Megszólalt: "A fejembe már erőszakkal behatoltál, most a testemet erőszakold meg, hogy húsomban is érezzelek!"

"Nem gondolod, hogy ettől kezdve eldőlt, ki az úr és ki a rabszolga? Én döntöm el, mit csinálok, te pedig fejet hajtasz. Gyere ide!" - kiáltottam, mint egy igazi úrnő.

Odasietett az ágyhoz. A lovaglóostort meg a hímvesszőt nézegetve felforrt a vérem, őrület lett úrrá rajtam. Kíváncsi voltam, milyen lesz az orgazmusa, és főleg a vérét akartam.

Meztelenül egy féregre hasonlított, kevés szőrzete volt, bőre puha és fényes, hasa nagy, puffadt, nemi szerve felállt. Az álmomban történt édes erőszakot nem érdemelte meg, aljas és kegyetlen büntetést szántam neki. Megparancsoltam, hogy feküdjön hasra a földön. Tekintetem hideg és gőgös volt, megfagyasztotta volna benne a vért, ha látja. Elfordította izzadt, elfehéredett arcát, én pedig csizmám sarkát erősen belevágtam a bőrébe. Bosszúm kínozta. Halkan nyöszörgött, talán sírt. Olyan zavarodott állapotban voltam, hogy a színeket és a hangokat sem tudtam megkülönböztetni magam körül.

"Kié vagy?" - kérdeztem jegesen. Elnyújtott hörgés, megtört hang: "A tiéd. Rabszolgád."Cipősarkam lecsúszott a gerincoszlopán, és az ülepébe fúródott."Ne, Melissa... Ne..." - teljesen kifulladt.Nem bírtam folytatni. Megkaparintottam a kellékeket, az ágyra tettem őket. Egy rúgással

hanyatt fordítottam, mellkasának ugyanazt a bánásmódot tartogattam, mint a hátának."Fordulj meg!" - parancsoltam újból. Lovaglóölésbe helyezkedtem el, és önkéntelenül

elkezdtem dörzsölni a testhez álló kezeslábasba szorított nemi szervemet. "Teljesen

39

megnedvesedett a puncid, hadd vegyem a számba..." - sóhajtotta."Nem!" - kiáltottam.Akadozó hangja azt ismételte, hogy folytassam a fájdalmat.Izgalmam fokozódott, elárasztott, nemi szervemen át távozott, rejtélyes önkívületbe ejtve.

Örültem, hogy uralkodok felette. Örültem őmiatta és magam miatt. Miatta, mert ezt akarta, ez volt az egyik legnagyobb vágya. Miattam, mert megerősítettem a személyiségemet, testemet, lelkemet, teljesen elszívva valaki erejét. Saját magamat ünnepeltem. Lovaglóostorommal megérintettem fenekét, majd ráütöttem. Éreztem, hogy összerezzen, teste megfeszül. Felettünk a légy a lámpának ütődött, előttem a függöny, amelyet a félig nyitott ablakból áradó szél himbált. Az utolsó ütés megkínzott hátára kivörösödött, kezembe vettem a műpéniszt. Nem tetszett. Bekentem a folyadékkal, ujjaimat átitatta a hamisság és természetellenesség. Teljesen más Gianmaria és Germano gyengéd egyesülése, ami egy eltérő, ám megnyugtató, igazi valósághoz tartozik. Ez a valóság viszont undorító, hamis, képmutató. Ő is képmutató az életével, a családjával, féreg, aki megalázkodik egy kislány előtt. Nehezen hatolt belé a tárgy, éreztem, hogy rezeg, mintha felhasította volna a zsigereit. Beléhatoltam, fejemben rítusszerű mondatokat ismételgettem.

Ezt a tudatlanságodért, ezt a gyáva önhittségedért, ezt a lányodért, aki soha nem tudja meg, milyen apja van, a feleségedért, aki éjszaka melletted fekszik, amiért nem értettél meg, amiért nem értékelted valódi énemet, szépségemet. Igazi szépség ez, amely mindnyájunkban megvan, csak benned nincs. Kemény, száraz, fájdalmat okozó mozdulatok. Nyöszörgött, kiáltozott, néha sírva fakadt. Nyílása széles, vértől piros volt.

"Ocsmány, elállt a lélegzeted?" - mondtam ördögi vigyorral.Hangosan felkiáltott, talán orgazmusa volt, és aztán könyörgött:"Elég már, kérlek!"Felálltam, szemem megtelt könnyel. Otthagytam az ágyon feldúlt, megkínzott állapotban.

Felöltöztem, nem szóltam hozzá, rá se néztem. Elköszöntem a portásnőtől és hazamentem.Otthon nem pillantottam tükörbe, és nem fésültem át százszor a hajamat: elváltozott arcom,

kócos hajam túlságosan elszomorított volna.

Március 4.Egész éjjel rémálmaim voltak, az egyiktől különösen kirázott a hideg.

Sötét, sivár erdőben futottam, megrontó alakok üldöztek. Előttem egy torony emelkedett, amelyet a nap világított meg. Pont, mint Dante, aki nem tudja elérni a dombot a három vadállattól. Az én akadályom azonban nem három vadállat volt, hanem egy elbizakodott angyal és az ő ördögei, egy kislányokkal telített hasú óriás, egy hermafrodita, akit szodomita fiatalok követtek. Mind tajtékoztak a dühtől, valamelyikük nehézkesen vonszolta magát a kiszáradt földön. Futottam, állandóan hátrafordultam, hogy nem értek-e még utol. Összefüggéstelen mondatokat üvöltöztek. Nem vettem észre, hogy valaki van előttem, felkiáltottam, kimeresztettem a szemem. Egy férfi nyájas arcát láttam, aki kézenfogva vezetett sötét, titkos átjárókon át a torony lábához. Rámutatott: "Menj fel a lépcsőn, ne fordulj soha hátra, a tetején állj meg, s ott megtalálod, amit az erdőben hiába kerestél."

"Hogyan hálálhatnám meg neked?" - kérdeztem könnyben úszva."Fuss, mielőtt még visszamegyek hozzájuk!" - kiáltotta erősen megrázva fejét."Te vagy a megmentőm! Nem kell már felmásznom a toronyba, megtaláltalak téged!" -

kiáltottam boldogan."Fuss!" - ismételte. Szeme elváltozott, mohó és vörös lett, szája habzott. Eltűnt. Összetört

szívvel álltam a torony lábánál.

40

Március 22.A családom elutazott egy hétre, holnap érkeznek haza. Napokig csak enyém volt a ház, akkor jöttem-mentem, mikor jónak láttam. Az elején el akartam valakit hívni, hogy töltse velem az éjszakát, Danielét, akivel pár napja beszéltem, vagy Robertót, esetleg Germanót vagy Letiziát, csak hogy társaságom legyen. De végül élveztem a magányt, egyedül maradtam a gondolataimmal, a jó és rossz emlékekkel, amelyek a legutóbbi időben történtek velem.

Tudom, naplóm, hogy magam ellen vétkeztem, nem tiszteltem a személyiségemet, amelyről mindig azt mondom, mennyire szeretem. Már nem vagyok biztos benne, hogy szeretem magamat. Ha így lenne, nem hagytam volna bármelyik férfinek, hogy megbecstelenítse a testem, különösebb cél vagy élvezet nélkül. Szomorú titkot tárok fel előtted, amit buta módon igyekeztem elrejteni, áltatva magam. Egyik este, hogy kikapcsolódjak, és kimozduljak otthoni magányomból, elmentem a szokásos bárba, ahol két korsó sör között megismertem egy pasast. Nem túl kedvesen vagy udvariasan szólított le. Részeg voltam, forgott velem a világ, hagytam magam. Hazavitt magához, és mikor bezárta az ajtót, őrült félelem tört rám, rögtön elmúlt a mámor. Kértem, hogy engedjen elmenni, de apró, eszelős szemmel azt parancsolta, vetkőzzek le. Megfélemlítve mindent megtettem, amit mondott. Kezemben a vibrátorral behatoltam a vaginámba, borzasztóan égette, és úgy éreztem, letépi a bőröm. Sírtam, miközben kicsi és puha péniszét a számba tette, a fejemet tartotta kezével, ezért nem kerülhettem el. Nem élvezett el, állkapcsom és fogaim azonban megfájdultak.

Rávetette magát az.ágyra, és azonnal elaludt. Ösztönösen rápillantottam az éjjeliszekrényre, mintha a pénzt keresném, amit egy ügyes kurva megérdemel. Bementem a fürdőszobába, megmostam az arcom, egyetlen pillanatra sem néztem tükörbe: azt a szörnyet láttam volna benne, amellyé mindnyájan tenni akarnak. Nem hagyhatom. Mocskos vagyok, csak a Szerelem, ha létezik egyáltalán, tisztíthat meg.

Március 28.Tegnap elmondtam Valeriónak a legutóbbi esetet. Vártam, hogy azt válaszolja: "Rögtön jövök", karjába vesz, elringat, és azt suttogja, hogy nem kellett volna félnem, mert ő mindig itt van nekem. Semmi ilyesmi. Durva szemrehányást tett, hogy milyen hülye vagyok. A francba, tényleg az vagyok! De bőven elég nekem, hogy én hibáztatom magam, nincs szükségem mások prédikálására, csak arra, hogy valaki átöleljen és gondoskodjon rólam. Ma beállított a suli elé, erre a meglepetésre egyáltalán nem számítottam. Motoron ült, haját fújta a szél, gyönyörű szemét napszemüveg fedte. Egy padon ücsörögtem néhány osztálytársammal, hajam kócos, arcom kivörösödött volt, kezemben a nehéz mappák. Mikor megpillantottam alattomos, elbűvölő mosolyát, tátva maradt a szám a döbbenettől. "Ne haragudjatok" mondtam gyorsan a többieknek, és odaszaladtam hozzá. Közvetlen, gyerekes módon ugrottam a nyakába, ami önmagáért beszélt. Azt mondta, hiányzott neki a mosolyom, az illatom, Lolita elvonási tünetei voltak.

"Mit néznek úgy a homogenizáltak?" - a téren ülő fiatalokra mutatott."Kik?" Elmagyarázta, így hívja az összes fiatalt, mert mind egyformák, mind ugyanahhoz a

hatalmas nyájhoz tartoznak."Elég furcsa kifejezéssel jelölsz minket... Egyébként a motorodat, a vonzerődet bámulják,

engem irigyelnek, amiért veled beszélek. Holnap majd megkérdezik, ki volt az a srác?""És megmondod majd?" - kérdezte, de sejthette a választ.Ez a magabiztosság idegesített, úgyhogy azt feleltem:"Talán igen, talán nem. Attól függ, ki kérdezi, hogy kérdezi."Figyeltem, ahogy nyelvével megnedvesíti ajkát, figyeltem hosszú, fekete szempilláit, amelyek

41

egy kisfiúéra emlékeztettek, orrát, mely az enyémnek tökéletes mása volt. Pénisze megkeményedett, mikor a füléhez hajoltam és azt súgtam:

"A tiéd akarok lenni, most, mindenki előtt."Rám nézett, idegesen mosolygott, mintha görcsösen féken tartaná izgalmát:"Loly, Loly... Meg akarsz őrjíteni?" Lassan bólintottam és elmosolyodtam. "Hadd érezzem az

illatodat, Lo."Odanyújtottam fehér nyakamat, teli tüdővel beszívta pézsma- és vaníliaillatomat."Lo, most el kell mennem."Nem tehette, ezúttal a végsőkig játszadoztam vele. "Tudod, milyen bugyi van ma rajtam?"Éppen beindítani készült a motort, de elködösödött tekintettel nézett rám, és igent válaszolt.

Kigomboltam két gombot a nadrágomon, észrevette, hogy nincs rajtam bugyi. Kérdőn nézett."Sokszor nem veszek fel, jobb szeretem így. Emlékszel, hogy akkor sem volt rajtam, mikor

először csináltuk?""Így meg fogsz őrjíteni."Egész közel értem az arcához, "Igen" - feleltem mélyen a szemébe nézve, - "pontosan ez a

szándékom." Hosszú percekig néztük egymást, ő néha megrázta a fejét és mosolygott. Ismét odahajoltam a füléhez:

"Erőszakolj meg ma este." "Nem, Lo, veszélyes.""Erőszakolj meg" - mondtam kajánul. "Hol, Mel?""Ahol először voltunk."

Március 29. 1.30Kiszálltam az autóból, becsaptam az ajtaját, őt benthagytam. Elindultam a sötét és szűk utcákon, ő várt egy kicsit, mielőtt utánam jött volna. Egyedül mentem a rossz kövezeten, hallottam a távolban a tenger zaját, aztán semmit. Néztem a csillagokat, amelyeknek alig érzékelhető hangját is hallani véltem. Aztán a kocsi motorja, fényszórói. Megőriztem nyugalmamat, azt akartam, hogy minden úgy történjen, ahogy elterveztem: ő a kínzó, én az áldozat. Megalázott, leigázott testem az áldozat, de az agyamat, és az övét is, én irányítom. Én akarom mindezt, én vagyok az úrnő. Ő csak tetteti, hogy úr, valójában a rabszolgám, szeszélyem és vágyam rabszolgája.

Közelebb jött a kocsival, lekapcsolta a fényszórót és a motort, kiszállt. Pár pillanatig azt hittem, ismét egyedül vagyok, mert nem hallottam semmit...

Lassú, nyugodt léptekkel érkezett, de légzése kapkodó és kifulladt volt. Hallottam, hogy mögém ért, ráfújt a nyakamra. Hirtelen félni kezdtem. Egyre hevesebben követett, majd megragadta a karomat, és a falhoz szorított.

"A formás popsijú kisasszonyok ne járkáljanak egyedül" - mondta más hangot megütve. Keze szorítása fájt, arcomat az érdes, mocskos fal felületéhez nyomta.

"Ne mozdulj" - parancsolta.Vártam a következő lépést, izgatott voltam, de ijedt is. Azon töprengtem, mit éreznék, ha az én

édes tanár uram helyett valóban egy ismeretlen erőszakolna meg. Aztán töröltem ezt a gondolatot, és minden más lelki terrort, amelyben részem volt már sokszor... Erőszakot akartam, mindig erőszakot, mindaddig, amíg nem bírom tovább. Hozzászoktam, talán már nem tudnék meglenni nélküle. Furcsállanám, ha egyszerre gyengédségben és kedves szavakban lenne részem. Az erőszak felőröl, megöl, bemocskol, belőlem táplálkozik. Én viszont túlélem, és belőle táplálkozom.

Nadrágzsebében kutatott, másik kezével fehér csuklómat szorította. Kendőt húzott elő, amellyel bekötözte szememet.

"Gyönyörű vagy így. Felemelem a szoknyádat, szép szajha, ne beszélj és ne kiálts."

42

Kezével bugyimba nyúlt, ujjai nemi szervemet simogatták. Aztán erősen a fenekemre ütött. Felnyögtem a fájdalomtól.

"Ne...Mondtam, hogy ne adj semmilyen hangot!" "Azt mondtad, hogy ne beszéljek és ne kiáltsak, én csak nyögtem" - suttogtam, tudatában annak, hogy meg fog büntetni érte.

Valóban, még erősebben a fenekemre ütött, és nem adtam ki semmilyen hangot magamból."Jól van, Loly, ügyes vagy."Lehajolt, kezével szorosan tartott, csókolni kezdte a fenekemet, amellyel eddig olyan durván

bánt. Mikor megnyalta, eluralkodott rajtam a vágy, hogy birtokba vegyen. Meggörbítettem a hátam, hogy érzékeltessem vele kívánásomat.

Egy újabb ütés érkezett válaszul. "Amikor én mondom" - parancsolta.Csak hangokat és kézmozdulatait észleltem, a látástól és a gyönyörtől meg lettem fosztva.Elengedte csuklómat, rámdőlt, megragadta mindkét mellemet. Úgy fájt, mintha tüzes

harapófogóval szorítanák."Lassan" - mondtam halkan."Nem, minden úgy lesz, ahogy én mondom." Még egy erős ütés. Csípőmig felhúzta a

szoknyát, így szólt:"Várni akartam vele, de nem bírom ki. Túlságosan kihívó vagy, így hát kedvedre teszek."Belémhatolt, telítődtem izgalmával és uralhatatlan szenvedélyével. Erős orgazmus remegtette

meg a testemet, nekidőltem a falnak, bőrömet karmolásztam. Ő még mindig fogott, jólesett éreznem forró leheletét a nyakamon.

Sokáig maradtunk így, azt szerettem volna, hogy sose legyen vége. A kocsihoz való visszatérés a nyers valósághoz való visszatérést is jelentette. Rájöttem, hogy lehetetlen elmenekülni ettől a valóságtól, hogy lelkünk egyesülése itt véget ér, a körülmények miatt sosem lehetünk teljesen egymáséi.

Visszafeleúton, mikor a Cataniát megbénító, éjszakai dugóban álltunk, rám nézett, elmosolyodott: "Szeretlek, Loly" - mondta, és megcsókolta a kezemet.

Loly, nem Melissa. Lolyt szereti, Melissáról még csak nem is hallott.

Április 4. Naplóm! Egy szállodai szobából írok, Spanyolországból. Barcelonában vagyunk osztálykiránduláson. Remekül érzem magam, noha a savanyú, korlátolt tanár ferdén néz rám, mikor kijelentem, hogy nem akarok múzeumba menni, mert elvesztegetett időnek tartom. Utálok azért megnézni egy helyet, hogy a történelmét megismerjem, jó, rendben, biztos az is nagyon fontos, de mit kezdjek vele? Barcelona vidám, életteli, noha rejtett melankóliát érzek benne. Gyönyörű, vonzó nőre hasonlít, akinek szomorú szeme mélyen az ember lelkébe lát. Rám hasonlít. Szeretnék éjszaka a bárokkal és mindenféle alakkal zsúfolt utcákon sétálni, de diszkókba kell járnom. Örülök, ha találok magamnak valakit, aki még magánál van. Nem szeretek táncolni sem, idegesít. Most éppen a feje tetején áll a szoba: ugrálnak az ágyon, sangriát vedelnek, hánynak a klotyóban... Megyek, Giorgio a karomnál fogva rángat.

Április 7.Utolsó előtti nap, nem akarok hazamenni. Itt otthon érzem magam, biztonságban, felszabadultnak. Noha más nyelvet beszélünk, az itteni emberek megértenek engem. Megnyugtató, hogy nem szól a telefon, és nem kell kifogásokat találnom Fabrizio meg Roberto számára. Megnyugtató késő éjszakáig beszélgetni Giorgióval, anélkül, hogy aztán ágyba kellene bújnom vele, és nekiadnom a testem.

Hol vagy, Narcissus, aki úgy szeretted magad, annyit mosolyogtál, annyit akartál adni és

43

kapni? Hol vannak az álmaid, reményeid, őrültségeid? Hol a tükörképed? Hol keresselek? Hogyan tartsalak meg?

Május 4.A suli kijáratánál Letizia várt rám. Hatalmas napszemüvegben jött, amely anyukáméra hasonlít a hetvenes évekbeli fotókon. Két másik, nyilván leszbikus lány volt vele.

Az egyiket Wendynek hívják, velem egyidős, de többnek tűnik. Floriana kicsit fiatalabb Letiziánál.

"Látni akartalak" - Letizia mélyen a szemembe nézett."Jól tetted, hogy eljöttél" - feleltem.Közben sokan kijöttek a suliból, leültek a téren. Kíváncsian bámultak ránk, kinevettek minket,

félrehúzták a szájukat. Szinte hallottam őket: "Láttad, kivel van? Mindig mondtam, hogy olyan fura...", és közben talán igazgatták copfocskájukat, amelyet anyuka font be nekik reggel.

Letizia észrevette zavaromat, ezért így szólt:"Épp az egyesületbe megyünk ebédelni. Nem jössz velünk?""Milyen egyesület?"" ..Homokosoké és leszbikusoké. Kulcsom van hozzá, egyedül leszünk."Beleegyeztem, felszálltam a robogómra, Letizia pedig mögém. Mellét hátamhoz nyomta,

átkarolta a derekamat, nyakamon éreztem leheletét. Rengeteget nevettünk, én állandóan dülöngéltem, mert nem szoktam hozzá egy másik személy súlyához. Ő nyelvet öltött az öregasszonyokra.

Különleges világ tárult fel a szemem előtt, mikor Letizia kinyitotta az ajtót. Egy lakás, amely az egész meleg társaság tulajdona. Mindennel fel volt szerelve: a polcon a könyvek mellett egy hatalmas doboz óvszer, az asztalon homokos- és divatlapok, orvosi és autós folyóiratok. Egy macska járkált a szobákban, minden lábhoz hozzádörgölőzött, megsimogattam, ahogy Morinóval, gyönyörű, imádott cicámmal teszem (aki most is íróasztalomon összegömbölyödve szendereg).

Éhesek voltunk, Letizia és Floriana le akartak ugrani pizzáért a sarki üzletbe. Mialatt készülődtek, Wendy vidám arccal és idétlen mosollyal nézett rám. Ugrándozva járkált, dilis koboldnak tűnt. Féltem egyedül maradni vele, így kimentem, Letizia után kiáltottam, hogy hadd menjek vele én. Rögtön megértette, miről van szó, és mosolyogva szólt Florianának, hogy menjen vissza. Keveset beszéltünk, miközben sültek a pizzák.

"A francba, jegesek az ujjaim" - mondtam. Nyájasan, ám ironikusan nézett rám: "Hmmm...remek információ, számításba fogom venni ."

Hazafele menet összefutottunk Letizia egy barátjával. Minden lágy volt rajta: arca, bőre, hangja. Jókedvre derültem ettől a végtelen bájtól. Feljött hozzánk, a díványon beszélgettünk, mialatt a többiek megterítették az asztalt. Azt mondta, alkalmazott egy bankban, noha merész nyakkendője éles ellentétben állt a hideg bankvilággal. Hangja szomorúnak tűnt, ám nem akartam meggondolatlanul rákérdezni, mi a baja. Úgy éreztem magam, mint ő. Aztán Gianfranco elment, mi négyen maradtunk az asztal körül, nevetgéltünk és fecsegtünk. Azaz csak én fecsegtem megállás nélkül, Letizia figyelmesen nézett. Tekintete elkalandozott, amikor azokról a fiúkról beszéltem, akikkel ágyba bújtam.

Később felálltam, kimentem a gondozott, ám nem megfelelően ápolt kertbe, ahol magas pálmák, furcsa, tüskés törzsű fák álltak, lombozatukon virágok nyíltak. Letizia utánam jött, átölelt, megcsókolta a nyakam. Ösztönösen megfordultam és megcsókoltam m-leg, puha száját. Most már értem, miért szeretik a férfiak annyira a nők csókját: a nők szája tiszta, ártatlan, míg azok a férfiak, akikkel nekem volt dolgom, mindig nyállal fröcskölték össze a számat. Letizia csókja más volt, bársonyos, friss, átható.

44

"A legszebb nő vagy, akinek valaha odaadtam magam" - mondta arcát arcomhoz szorítva."Te is" - válaszoltam, teljesen feleslegesen, hiszen még soha egy nőnek sem adtam oda

magam.Én irányítottam a játékot, testemet az övéhez dörzsöltem. Szorosan átkaroltam, éreztem illatát.

Bevitt a másik szobába, lehúzta a nadrágomat, és befejezte az édes kínzást, amelyet pár héttel ezelőtt kezdett el. Nyelve feloldott, de a gondolatba, hogy egy nő szájában élvezzek el, beleborzongtam. Míg előttem térdelt és nyalt, behunytam a szememet, kezem megfélemlített nyuszi módjára behajlítottam, és a láthatatlan férfire gondoltam, akivel kislányos képzelgéseimben szeretkeztem. A láthatatlan férfinek nincs arca, nincsenek színei, csak nyelve és nemi szerve, amely az én élvezetemet szolgálja. Orgazmusom erős volt, elakadt a lélegzetem. Szája megtelt nedveimmel, és mikor kinyitottam a szemem, láttam, amint kezével a bugyijában vonaglott a gyönyörtől.

Leheveredtünk az ágyra, és azt hiszem, elaludtam. A nap már lement, besötétedett, mikor kikísért, és így szóltam:

"Lety, talán jobb, ha nem találkozunk többet." Bólintott, kedvesen mosolygott:"Szerintem is."Utoljára megcsókoltuk egymást. Hazafele menet a motoron ülve úgy éreztem, ismét

kihasználtak - a saját rossz ösztöneim...

Május 18.Hallottam édesanyám meleg, megnyugtató hangját, amikor tegnap influenzával ágynak estem, ezt mesélte el:

"Egy nem kívánt, nehéz dolog nagy ajándékot rejthet magában. Tudod, Melissa, sokszor nem vesszük észre az élet ajándékait. Ez a történet egy főúri ifjúról szól, akit királynak választottak. Már koronázása előtt is népszerű volt, a boldog alattvalók számos ajándékot hoztak neki. Az ünnepség után az új király palotájában vacsorázott, mikor kopogtattak az ajtón. A szolgák kimentek, és egy rongyos, öreg koldust találtak, aki szerette volna látni az uralkodót. Megpróbálták eltéríteni, de nem lehetett. Akkor kijött a király, és az öreg dícséretek özönét zúdította rá, mennyire szép, mennyire örül mindenki, hogy ő lett az uralkodó. Egy dinnyét hozott neki ajándékba. A király utálta a dinnyét, de udvariasan elfogadta, megköszönte, és az öreg boldogan távozott. A király amint visszament a palotába, kidobatta a gyümölcsöt a kertbe.

A következő héten, ugyanabban az órában ismét kopogtak az ajtón. Ismét az öreg volt az, aki magasztalta a királyt, és újabb dinnyét ajándékozott neki. A király elfogadta, elköszönt, megint a kertbe dobta a dinnyét. A jelenet több héten keresztül megismétlődött, a király túl udvarias volt ahhoz, hogy visszautasítsa vagy leszólja az öreg nagylelkű ajándékát.

Egy este, mikor az öreg átnyújtotta a dinnyét, egy majom ugrott le a palota árkádjairól, és kiverte a kezéből. Ezer darabra tört szét, belsejéből gyémántok repültek ki. A király szorongva szaladt a kertbe: az dinnyék helyén ékszerhalom állt."

Megállítottam, és lelkesen kérdeztem: "Levonhatom én a tanulságot?""Persze" - mosolygott.Mélyet sóhajtottam, mint mikor az órai anyag elismétlésére készülök."Néha a kényelmetlen helyzetek, problémák alkalmat adnak arra, hogy növekedjünk. A

nehézségek mögött gyakran értékes ékszer ragyog. Ezért bölcs dolog kitartani a nehéz, kényelmetlen helyzetekben."

Ismét elmosolyodott, megsimogatta a hajam: "Felnőttél, kicsim. Királylány lett belőled."Sírni szerettem volna, de visszafogtam magam. Édesanyám nem tudja, hogy a király

gyémántja az én esetemben szeretni képtelen férfiak durva állatiassága volt.

45

Május 20.Ma a tanár úr ismét az iskola elé jött értem. Már vártam rá, egy levelet és egy bugyit adtam át

neki.Ez az alsónemű én vagyok. Remekül jellemez engem. Ki másé lehetne ilyen különös színekkel

és rajzokkal, két kilógó zsinórral, ha nem egy Lolitáé?De nem egyszerűen a tulajdonom, hanem én vagyok az, az én testem.Sokszor volt rajtam szeretkezéskor, talán veled nem, de nem számít...A két zsinór gátolja az

ösztöneimet, érzékeimet. Nyomot hagy a bőrömön, és az érzelmeimet is leblokkolja. . . Képzeld el félmeztelen testem, amelyen csak ez a bugyi van: ha kioldják az egyik csomót, lényemnek csak egy része szabadul fel, az Érzékiség. A Szerelmet megakadályozza a másik csomó. Így tehát az, aki az Érzéki-ség csomóját oldotta ki, csupán a nőt látja bennem, a szex-partnert, semmi mást. Csak félig vagyok az övé, és általában ezt akarom. Aztán ha valaki csak a Szerelmet szabadítja fel bennem, akkor is egyetlen, noha mély részemet kapja meg. Talán egyszer eljön a börtönőr, aki mind két kulcsot felkínálja neked. Szabadnak, elégedettnek érzed magad, sem tested, sem lelked nem kínoz már az igényeivel. Egy titokzatos kéz felszabadítja őket, amely tudja, hogyan simogasson, és már ennek a gondolatára is testedetlelkedet elönti a forróság.

Ismerkedj meg azzal a részemmel, amely Szerelem és Érzékiség közt helyezkedik el, a Lelkemmel, amely minden sejtemben és nedvemben jelen van.

Igazad volt, mikor azt mondtad, hogy kefélésre születtem. Látod, a Lelkemnek is szüksége van rá, hogy kívánják. Talán a kéz, amely felszabadította a szellemeimet, a tied, tanárom.

Azt merem mondani, hogy egyedül te voltál képes megragadni a Lelkemet. Ne tégy szemrehányást, tanár úr, ha elvetettem a sulykot, meg kell tennem, különben később bánnám, hogy elveszítettem valamit. Úgy csikorog bennem ez a gondolat, mit egy rosszul olajozott ajtó, fülsértő lármát csapva. Mikor a karjaidban tartasz, én és a bugyim megszabadulunk minden akadálytól, köteléktől. De a szellemek az idő falába ütköztek, amely számodra túl lassú, számomra túl gyors. Számok sorozata, amelyek el távolíthatnak minket egymástól. Remélem, matematikus intelligenciád segít megoldást találni a félelmetes egyenletre. S nem csak erről van szó. Te mindössze egyik részemet ismered, noha mindkettőt felszabadítottad Neked kell eldöntened, hogy hozol e fordulatot a kapcsolatunkba, elmélyíted e, kissé... 'lelkibbé` teszed e. Bízom benned.

Melissád

Május 23. 15.14Hol van Valerio? Miért hagyott csók nélkül?

Május 29. 2.30Sírok, napló, határtalan örömömben. Mindig is tudtam, hogy létezik öröm és boldogság. Valami, amit annyi ágyban, annyi férfinál, még egy nőnél is kerestem, aztán saját hibámból elvesztettem. Végül a legközönségesebb, legjellegtelenebb helyen akadtam rá. Nem is egy személy, hanem egy pillantás által. Giorgióval és a többiekkel elmentünk az új bárba, amely nemrég nyílt meg pont a házunk alatt, ötven méterre a tengertől. Arab szórakozóhely, hastáncosnők szolgálnak fel, vagy lejtenek táncot az asztalok között. Szőnyegek, párnák a földön, gyertyafény, tömjénillat. Zsúfolásig tele volt, várnunk kellett egy szabad asztalra. A lámpának dőltem, Fabrizio rosszul végződött hívásán töprengtem. Megmondtam neki, nem akarok tőle semmit, nem akarom többet látni. Sírva fakadt és fogadkozott, hogy mindent megad nekem, pontosan meghatározva ezt a mindent: pénzt, pénzt, pénzt.

46

"Ha csak ennyit tudsz adni egy embernek, ne is várj mást tőle. Azért köszönöm az ajánlatot." - kiáltottam fel ironikusan, lecsaptam a telefont, és többé nem vettem fel, mikor ő keresett. Nem is fogom, esküszöm. Utálom azt a férfit, mocskos féreg, többé nem adom oda magam.

Ezen gondolkoztam és Valerión, összeráncoltam a szemöldököm, a távolba meredtem. Aztán elhessegetve a bosszantó gondolatokat, kereszteztem egy lágy pillantást, amely ki tudja, mióta nyugodott rajtam. Néztük egymást, majd elkaptuk tekintetünket, ám nem tudtuk megállni, hogy ismét el ne merüljünk egymás szemében. Mély és őszinte volt ez a szem. Ezúttal nem találtam ki hamis képzelgéseket a fájdalmamról, büntetésemről, hanem valóban elhittem, hogy ez a rámtapadt szem jobban meg akar ismerni, szeretni akar engem. Keresztbetett lábbal ült, kezében cigaretta, húsos ajak, markáns orr, arab herceghez illő szem. Amit felkínált nekem, az enyém volt, csak az enyém. Senki másra nem nézett, csak rám, őszinteséggel és becsülettel, nem úgy, ahogy általában a férfiak szoktak megnézni. Fogalmam sincs, miért tört ki belőlem a nevetés, nem tudtam visszatartani. Boldogságom akkora volt, hogy nem fért bele egy mosolyba. Giorgio vidáman nézett rám, kérdezte, mi van velem. Intettem, hogy semmi vész, és átöleltem, hogy elrejtsem a hirtelen kitörésem okozta zavart. Mikor visszafordultam, láttam, hogy gyönyörű fehér fogait mutatva rám mosolyog. Akkor lenyugodtam, és azt mondtam magamnak: "Aztán kergesd el, Melissa! Mutasd meg neki, milyen ostoba hülye vagy...és főleg feküdj le vele rögtön, ne várasd meg!"

Közben egy lány ment oda hozzá, megsimogatta a haját; ő ránézett egy percre, aztán odébb húzódott, hogy jobban lásson engem.

Giorgio vonta el a figyelmemet:"Meli, menjünk máshova. Inni szeretnék már, nincs kedvem várni.""Ugyan már, Giorgio, várjunk még tíz percet... Meglátod, mindjárt lesz hely..." - feleltem,

mert nem akartam elválni attól a tekintettől."Mi ez a maradási hév? Csak nem valami hím?" Mosolyogtam, bólintottam.Felsóhajtott:"Hosszan kitárgyaltuk ezt a dolgot. Melissa, maradj nyugton egy kicsit, a szép élmények

maguktól fognak rád találni.""Ez most más... Na..." - úgy kérleltem, mint egy elkényeztetett kislány.Újból felsóhajtott, mondta, hogy megnézik a közeli bárokat, és ha ott lesz hely, nincs mese,

követnem kell őket."Oké!" - biztos voltam benne, hogy ebben az órában rohadtul nem találnak üres helyet.

Láttam, hogy átmennek a fagyizóba, ahol minden asztal felett japán napernyő pompázik. Visszadőltem a lámpához, igyekeztem nem őt nézni állandóan. Egyszerre észrevettem, hogy felállt, elvörösödtem, nem tudtam, mit tegyek, őrült zavarban voltam. Az utca felé fordultam, mintha várnék valakire, a kocsikat figyeltem, indiai selyemnadrágomat lobogtatta a könnyű tengeri szél.

Mély, meleg hangja vállam mögül érkezett: "Mire vársz?"Hirtelen egy régi mondóka jutott eszembe, amelyet az apukámtól kapott mesekönyvben

olvastam kiskoromban. Váratlanul és mesterkéletlenül ezzel a mondókával feleltem neki: "Várakozom, várakozom a sötét éjben, és kinyitom az ajtót, ha valaki kopogtat. Rossz sorsra jó szerencse következik, s eljön ő, aki ismeri a szerelem művészetét."

Csendben maradtunk, komoly kifejezéssel az arcunkon, aztán nevetésben törtünk ki. Felém nyújtotta puha kezét, és én gyengéden, ám határozottan megszorítottam.

"Claudio" - mondta mélyen a szemembe nézve. "Melissa" - nem tudom, hogyan bírtam kinyögni. "Mi volt az, amit az előbb mondtál?" "Micsoda...?...ja, az előbb! Mondóka egy meséből, hét éves korom óta tudom fejből."

47

Bólintott. Csend, pánikkeltő csend. Ügyefogyott barátom törte meg végül, aki futva jött felénk: "Lökött csaj, találtunk helyet, gyere, rád várunk!" "Mennem kell" - suttogtam.

"Kopogtathatok az ajtódon?" - súgta ő. Megdöbbentem ennyi merészségtől, amely nem elbizakodottság, hanem vágy volt, hogy ne itt végződjön mindez.

Szemem megnedvesedett, bólintottam."Gyakran találsz itt, éppen ott lakom" - a felettünk levő erkélyre mutattam."Akkor szerenádot fogok adni neked" - kacsintott tréfásan.Elbúcsúztunk, és nem fordultam vissza, noha szerettem volna, de féltem, hogy mindent

elrontok. Giorgio megkérdezte:"Ki volt ez?" Elmosolyodtam. "Ő, aki ismeri a szerelem művészetét." "Mi van?" - kiáltotta.Megcsipkedtem az arcát."Ne aggódj, hamar rá fogsz jönni."

Június 4. 18.20Semmi tréfa, naplóm! Tényleg szerenádot adott nekem! Az emberek kíváncsian néztek, én az erkélyen úgy nevettem, mint egy őrült. Egy kövérkés férfi elnyűtt gitáron játszott, ő pedig hamisan, ám ellenállhatatlanul énekelt. A dal is ellenállhatatlan volt, megtelt vele a szívem. Egy férfi története, aki nem tud aludni, mert állandóan imádottjára gondol. Dallamos, szívszorító melódia.

Sóhajtozva forgolódom,Szememre már nem jön álom. Szépségedtől meghatódom,Te vagy minden gondolatom.Nem tudok én aludni sem, Szívemben már béke nincsen. Hogy én elhagyjalak, kincsem, Az kell, hogy a halál intsen.

Szép gesztus volt, hagyományos, ha akarjuk, elcsépelt, ám gyengéd udvarlás.Mikor befejezte, mosolyogva lekiáltottam az erkélyről:"És most mit kell tenni? Ha jól tudom, lámpát kell gyújtanom, ha el akarom fogadni, ellenkező

esetben pedig leoltani."Nem válaszolt, de tudtam, mit kell tennem. A folyosón édesapámba ütköztem (majdnem

feldöntöttem!), aki kíváncsian kérdezte, ki énekelt. Nevetve feleltem, hogy én sem tudom.Leszaladtam a lépcsőn, úgy, ahogy voltam, rövidnadrágban és pólóban, kinyitottam a kaput, és

hirtelen megálltam. Eléfussak-e és átöleljem erősen, vagy vidáman mosolyogjak rá, és kézszorítással köszönjem meg neki? Amint ott álltam a kapuban, rájött, hogy sose megyek oda hozzá, ha nem ad valami jelet.

"Ijedt csibének tűnsz... Ne haragudj, ha túl rámenős voltam, de erősebb nálam..."Gyengéden átölelt, nem bírtam moccani, karom mozdulatlan maradt."Melissa... Meghívhatlak ma este vacsorázni?" Bólintottam, rámosolyogtam, megcsókoltam az

arcát, és visszamentem."Ki volt ez?" - kérdezte anyukám kíváncsian. Megvontam a vállam."Senki, anyu, senki."

Éjjel 12.45Magunkról beszéltünk, többet is mondtunk annál, amire számítottam. Húsz éves, modern

48

irodalmat tanul, arcának élénk, intelligens kifejezése hihetetlenül vonzóvá teszi. Figyelemmel hallgattam, szeretem, ahogy beszél. Csomót érzek a torkomban, a gyomromban. Hajladozom, mint egy virág szára, de nem vagyok összetört. Claudio szelíd, nyugodt, derűs. Azt mesélte, megismerte a szerelmet, de kicsúszott a keze közül.

Poharával játszadozva kérdezte: "És te? Mit mesélsz magadról?"Megnyíltam előtte. Rést nyitottam a fénynek, amely eloszlatta a lelkemet elárasztó, sűrű

ködöt. Meséltem egy keveset magamról, szerencsétlen kalandjaimról, de még csak nem is céloztam arra a vágyamra, hogy igazi érzelmekre leljek végre.

Figyelmes, komoly, szomorú tekintettel nézett rám. "Örülök, hogy elmondtad a múltadat. Megerősíti bennem azt a képet, amelyet rólad alkottam."

"Milyen kép?" - féltem, megvádol, hogy könnyelmű vagyok."Egy olyan lány, bocsánat, nő vagy, aki sokféle helyzetet megélt már, hogy végül olyan

legyen, amilyen, hogy ilyen mély pillantással tekintsen az emberre. Melissa, soha nem találkoztam hozzád hasonló nővel... Egyszerre érzek szeretetteljes gyengédséget és rejtélyes, ellenállhatatlan vonzalmat irántad." - hosszú szüneteket tartott beszédében, miközben engem nézett.

Elmosolyodtam. "Nem ismersz még eléggé ahhoz, hogy ezt mondd. Vagy csak egyfajta érzelmet táplálsz irányomban, vagy egyet sem."

"Igaz, de meg szeretnélek ismerni. .. Megengeded?" - kérdezte, miután figyelmesen meghallgatott.

"Hát persze hogy megengedem!" - megszorítottam az asztalon heverő kezét.Álomnak tűnt, napló, gyönyörű, soha véget nem érő álomnak.

1.20 Üzenet Valeriótól, hogy látni akar. Most ő is távolinak tűnik. Tudom, elég lenne utoljára szeretkeznem vele, hogy rájöjjek, mit akarok, ki is Melissa valójában: szörnyeteg, vagy szerelmet adni és kapni képes személy...

Június 10.De jó, vége a sulinak! Az eredményeim ezúttal elég kiábrándítóak, keveset tanultam, és a tanárok nem igyekeztek megértőek lenni. Mindenesetre felsőbb osztályba léphetek, úgyhogy nem tettek teljesen tönkre.

Ma délután találkoztam Valerióval az Epoca bárban. Száguldva érkeztem, azt hittem, most végre rájövök, mit is akarok. Hirtelen fékeztem, a gumiabroncsok csúsztak az aszfalton, mindenki odanézett. Valerio egyedül ült az asztalnál, nevetett és fejét csóválta heves mozdulataimra. Igyekeztem komoly külsőt ölteni, lassan közeledtem felé, riszálva magamat.

"Loly, nem vetted észre, hogy nézett rád mindenki, miközben idejöttél?" - kérdezte."Nem" - ráztam meg a fejem, - "Nem viszonzok minden pillantást."Egy rejtélyes, kissé mogorva férfi érkezett, aki Flavio néven mutatkozott be. Figyelmesen

fürkésztem. Észrevette kutató tekintetemet, Valerióhoz fordult:"A barátnőd szeme túl ravasz és túl szép a korához képest."Nem hagytam Valeriót válaszolni, én szólaltam meg:"Igazad van, Flavio. Hármasban leszünk, vagy mások is csatlakoznak?" - a lényegre törtem,

napló. Nem bírom a mellébeszélést, mosolygást, mikor nyilvánvaló a cél.Flavio zavartan nézett Valerióra, aki így szólt: "Szeszélyes, de érdemes azt tenned, amit

mond." "Nos, Melissa" - kezdte Flavio, - "Valerióval szeretnénk, ha részt vennél egy különleges estén. Mesélt rólad, a korod megdöbbentett, de megtudva, milyen vagy, megadtam magam.

49

Nagyon szeretnélek látni , miközben csinálod.""Mennyi idős vagy, Flavio?" - kérdeztem.Azt felelte, harmincöt. Többnek néztem, de elhittem neki."Mikor lenne az a különleges este?""Jövő szombaton, tízkor, egy tengerparti villában. Én jövök érted, Valerióval úgy

gondoltuk..." "Mármint ha igent mondok" - szakítottam félbe. "Persze, ha igent mondasz."Csend pár pillanatra."Valami különlegeset kell felvennem?""Elég, ha nem látszik nagyon a korod. Mindenki úgy tudja, tizennyolc vagy" - felelte Fabrizio.

"Mindenki? Hányan vannak?" - Valerióhoz fordultam."Mi sem tudjuk pontosan, körülbelül öt szerelmespár. Most még nem tudni, jön-e más is."Úgy döntöttem, elmegyek. Sajnálom Claudiót, de nem hiszem, hogy egy ilyen lány, mint én,

tudná szeretni és boldoggá tenni őt.

Június I5.Nem, nem én vagyok az a lány, aki boldoggá teszi. Nem érdemlem meg. Állandóan hív, vagy sms-t küld, én pedig nem válaszolok. Elhanyagolom, tudomást sem veszek róla. Rám fog unni, és máshol keresi majd a boldogságot. De miért érzek félelmet?

Június 17.Csendben, csak néha váltva egy-egy szót közeledtünk a megbeszélt találkahely felé. A villa a part másik oldalán állt, városon kívül, ahol sziklák helyett homok van. Elhagyatott helynek tűnt. Magas vaskapun léptünk be, és megszámoltam a kertben álló autókat: hatan voltak.

"Édesem, megérkeztünk" - Flavio megszólításai halálra idegesítenek... A fene se ismeri őt! Hogy merészel édesemnek, kicsimnek, kedvesemnek nevezni... vízbe fojtanám!

Egy vonzó, illatos, negyven körüli nő nyitott ajtót. Tetőtől talpig végigmért, és helyeslően pillantott Flavióra, aki mosolygott. Hosszú folyosón mentünk végig, amelynek falán furcsa képek lógtak. A szobába érve zavarba jöttem, mivel tucatnyi tekintet fordult felém. A többség férfi volt, előkelő és nyakkendős férfi. Néhányuknak maszk fedte az arcát. Nők jöttek oda hozzám, és kérdéseket tettek fel, amelyekre a Valerióval közösen kieszelt hazugságokkal feleltem. A tanár úr ezt súgta a fülembe:

"Alig várom, hogy elkezdjük...Nyalni akarlak, ke-félni, aztán nézni, ahogy másokkal csinálod."

Claudio mosolya jutott eszembe: ő soha nem akarna engem másvalakivel látni az ágyban.Flavio egy pohár whiskyt hozott nekem, ami a pár hónappal ezelőtti jelenetre emlékeztetett...

Félrehúzódtam a zongorához, hogy végiggondoljam, miként szakítottam Robertóval. Megfenyegettem, hogy mindent elmesélek a barátnőjének, ha nem hagy békén és továbbra is hívogat, és ha nem parancsol a barátaira, hogy hallgassanak rólam. Bevált, mert azóta nem hívott.

Egy harmincas férfi közeledett felém könnyű léptekkel, mintha repülne. Kerek szemüvege nagy, zöldeskék szemet takart, markáns, szép arca volt.

Figyelmesen füszkészett."Te vagy az a lány, akiről annyit beszéltek?" Kérdőn néztem rá."Attól függ, kire gondolsz... Mit beszéltek rólam?" "Nos...tudjuk, hogy nagyon fiatal vagy.

Személyes meggyőződésem, hogy a tizennyolcat sem töltötted még be, és nem azért, mert nem tűnsz annyinak. Megérzés... Azt is mondták, hogy sokszor vettél már részt ilyen estéken, ahol azonban csak férfiak voltak..."

Elvörösödtem, a végére akartam járni a dolognak:

50

"Ki mondta?""Ugyan, mit számít... Keringenek a pletykák... Szép kis malac vagy... - mosolygott.Igyekeztem megőrizni nyugalmamat, és belemenni a játékba, hogy ne rontsak el mindent."Nem szeretek tervezni. Azért csináltam, mert így hozta kedvem."Jól tudta, hogy hazudok."Ha léteznek tervek, kétféle van belőlük: precíz és következetes, vagy szeszélyes, rokokó-

stílusú..."- jegyezte meg."Akkor az enyém keverék" - mondtam elragadtatva válaszától.Valerio jött oda, arra kért, menjek utána a díványra. Biccentettem a férfinek, nem akartam

elköszönni, mert biztos voltam benne, hogy az éjszaka közepén egymásba fonódva találjuk magunkat.

A díványon fiatal férfi és két közönséges, erősen sminkelt, platinaszőke nő ült. Mi a hatalmas dívány közepén telepedtünk le, Valerio simogatni kezdte a mellemet a pólóm alatt, zavarba és szégyenbe hozva engem.

"Ugyan, Valerio, muszáj pont nekünk elkezdeni?" "Miért ne? Nem élvezed?" - fülcimpámat harapdálta.

"Nem hinném... Az arcára van írva, hogy kíván" -mondta elbizakodottan a férfi."Honnan veszed?" - kérdeztem kihívóan.Nem válaszolt, kezét szoknyám alá dugta, és erőszakosan csókolni kezdett. Hagytam magam,

ez a korlátolt erőszakosság újból a hatalmába kerített. Felemelkedtem kissé, hogy visszacsókoljam, Valerio kihasználta az alkalmat, és megsimogatta a fenekem. Először lágy, gyengéd, majd egyre forróbb és határozottabb mozdulatokkal. A körülöttem levő emberek nem léteztek többé, noha engem néztek, és arra vártak, hogy a két oldalamon levő férfiak egyike belémhatoljon. Míg a srác engem csókolt, az egyik nő átkarolta, és nyakszirtjét kezdte csókolgatni. Valerio hirtelen felemelte a szoknyám, mindenki megcsodálhatta fenekemet és ne-mi szervemet, amit ilyen nyíltan feltártak egy ismeretlen díványon, ismeretlen emberek közt. Meggörbítettem a hátam, teljesen átadtam magam neki, miközben a másik pasi a mellemet fogdosta erősen.

"Mmm, olyan az illatod, mint egy friss őszibarac-ké" - mondta egy újabb férfi, aki odajött hozzám, -"sima és lágy vagy, mint egy éppen lemosott, friss őszibarack."

A friss őszibarack megérik, először csak a színét és az ízét veszti el, aztán a héja is lejön. Végül elrothad, és a férgek szívják ki a nedvét.

Kimeresztettem a szemem, elvörösödött az arcom, hirtelen Valerio felé fordultam."Menjünk el, nem akarom."Épp abban a pillanatban történt, mikor a testem már elhagyta magát... Szegény Flavio, szegény

pasasok, szegény én. Mindenki kővé meredt, míg összeszedtem magam, és könnyekkel a szememben szaladtam végig a folyosón, a kijáratig. Az autó ablakai bepárásodtak a nedvesség miatt, amely a házat és engem is elárasztott.

Az úton egyetlen szót sem ejtettünk. Csak mikor a házunk elé érkeztünk, szólaltam meg:"Még semmit nem mondtál a levélről." Hosszúnak tűnő csend."Isten veled, Lolita."

Június 20. 4.50A kagylóra nyomtam ajkamat, és egy álomittas hangot hallottam a telefonban. "Át akarlak élni" - suttogtam halkan.

Június 24.

51

Éjszaka van, kedves naplóm, és a teraszról írok neked, miközben a tengert figyelem. Nyugodt és lágy, a Iangyos meleg lecsillapította a hullámokat, békés morajlásuk a távolból idehallatszik... A félhold szánakozón, elnézően figyel engem.

Tőle kérdezem, mit tegyek.Azt feleli, nehéz eltávolítani a szívre lerakódott kérget. A szívem... Nem emlékeztem rá, hogy

nekem is van. Talán soha nem is tudtam róla.Egy megható jelenet a moziban sosem hatott meg, egy felkavaró dal sosem kavart fel, a

szerelemben mindig csak félig hittem, azt gondolván, hogy úgysem lehet teljesen megismerni. Sosem voltam cinikus, nem. Egyszerűen senki nem tanította meg, hogyan törjön ki belőlem a szerelem, amelyet magamba zártam. Fel kellett kutatni, valahol bennem volt... És én pont a vágy birodalmában kerestem, ahonnan a szerelem száműzve van. Senki, de senki nem állított meg, nem mondta: "Nem, kislány, neked nem itt kell keresned."

Szívem jeges kalitkába volt zárva, veszélyes lett volna egyetlen, határozott ütéssel összetörni, mert a szívem is megsérülhetett volna.

De aztán jön a nap, nem a szicíliai, amely úgy éget, tüzet lövell, tűzvészt okoz, hanem egy lágy nap, amely gyengéden felolvasztja a jeget, megkímélve sivár lelkemet az áradattól.

Eleinte kötelességemnek tartottam, hogy megkérdezzem, mikor szeretkezzünk, ám ajkamba harapva letettem róla. Rájött, hogy valami nincs rendben, és megkérdezte:

"Mi az, Melissa?" - a nevemen szólít, számára Melissa vagyok, személy, és nem egy tárgyként kezelhető test.

Megráztam a fejem. "Nem, semmi."Megfogta a kezem, és a mellkasára tette. Mély lélegzetet vettem, és azt dadogtam:"...Azon töprengtem, mikor akarsz majd szeretkezni..."Hallgatott, és belehaltam a szégyenbe, arcom lángolt."Nem, Melissa, nem, kedvesem... Nem nekem kell eldöntenem, mikor szeretkezünk, együtt

fogjuk eldönteni, te és én." - mosolygott.Döbbenten néztem rá, zavarodott arckifejezésemből kiolvasta a kérést, hogy folytassa.

"Tudod...amikor két személy egyesül, az a lelki kötődésnek is a csúcspontja. Csak akkor érhető el, ha valóban szeretik egymást. Mintha egy örvény kerítené hatalmába a testüket, egyik sem marad többé ugyanaz, hanem a másikba fonódik a legbensőségesebb módon."

Még mindig csodálkozva kérdeztem, mit akar ezzel mondani."Szeretlek, Melissa" - válaszolta.Hogy lehet, hogy ez a férfi ilyen jól ismeri azt, amit eddig lehetetlennek véltem megtalálni?

Miért csak aljasságot, mocskot, erőszakot tartogatott számomra az élet? Ez a különleges ember kinyújthatja felém a kezét, és kiszabadíthat a szűk, bűzös lyukból, amelyben megfélemlítve összehúztam magam? Hold, szerinted megteheti?

Szívem kérge kemény. De talán a szív annyira erősen tud verni, hogy ezer darabra töri a páncélját.

Június 30.Úgy érzem, bokámat és csuklómat láthatatlan kötél szorítja. A levegőben lebegek, valaki lentről rángat, és pokoli hangon üvölt, másvalaki pedig felülről húz. Ugrálok és sírok, egyszer a felhőket érintem, másszor a férgeket. Mondogatom magamban a nevemet: Melissa, Melissa, Melissa. . . Mint egy varázsszót, amely megmenthet. Belekapaszkodom saját magamba.

Július 7.Átfestettem a szobám falát halványkékre. Az íróasztalom fölött már nincs kitéve az epekedő

52

pillantású Marlene Dietrich, hanem egy fénykép, amelyen a szél a hajamat fújja, miközben a kikötőben álló bárkákat figyelem. Claudio karolja át a derekamat, keze a fehér blúzomon, vállamat csókolja, és úgy tűnik, a bárkák helyett rajtunk gondolkozik. Mikor ez a fénykép készült, a fülembe súgta:

"Melissa. . . szeretlek."Arcomat az övéhez szorítottam, és mélyet sóhajtottam, ízlelgettem a pillanatot. Aztán

kezembe fogtam az arcát, és számomra eddig ismertelen gyengédséggel csókoltam meg."Én is szeretlek, Claudio..."Borzongás és forró láz futkosott a testemen, elengedtem magam a karjaiban. Egyre

szorosabban ölelt, és olyan szenvedéllyel csókolt, amely nem szexből, hanem szerelemből fakadt.Sokat sírtam, mint még soha senki előtt. "Segíts, szerelmem, kérlek...""Itt vagyok melletted, itt vagyok melletted" - úgy szorított magához, mint még soha egyetlen

férfi sem.

Július 13.A tengerparton aludtunk egymást átkarolva, egymást felmelegítve. Nemeslelkűsége és tisztelete irigységgel tölt el. Hogyan tudnám neki meghálálni mindezt a szépséget?

Július 24.Félelem. Mindig csak félelem.

Július 30.Megfutamodom, ő visszahoz. Olyan jó szorító kezét érezni magamon, anélkül, hogy fulladoznék tőle... Gyakran sírok, és ilyenkor mindig magához szorít, hajamat simogatja, én pedig mellkasába temetem arcomat. Nagy a kísértés, hogy visszasüllyedjek a mélységbe, hogy belépjek az alagútba, amelynek nincs vége... De karja megtart, bízom benne, talán még megmenthet. . .

Augusztus 12.A vágy erős benne, nem tudom nem észrevenni. Átölel, megkérdezi, kié vagyok.

"A tiéd" - felelem, - "egyedül a tiéd." Mélyen a szemembe néz."Kicsim, ne tedd többé tönkre magad. Túl sok fájdalmat okoznál nekem.""Soha nem okoznék neked fájdalmat!""Nem értem, hanem mindenekelőtt magadért nem szabad megtenned. Virág vagy, ne hagyd,

hogy letapossanak!"Gyengéden megcsókol, szerelemmel tölt el. Mosolygok, boldog vagyok. Így szól:"Most kell, hogy megcsókoljalak, ezzel a mosollyal az ajkadon, amelyet elrabolok, és a

sajátomra vések. Megőrülök érted, angyal vagy, hercegkisasszony... Az egész éjszakát arra akarom szánni, hogy szeresselek."

A fehér ágyon testünk egybefonódik, bőrünk egymáshoz tapad, együtt válunk erővé és gyengédséggé. Egymás szemébe nézünk, miközben lassan belémhatol, nem okozván fájdalmat, mert azt mondja, testemet szeretni és nem megerőszakolni kell. Karommal és lábammal átölelem, lélegzetünk összekeveredik, kezünk összekulcsolódik, gyönyörünk egyesül.

Elalszom a mellkasán, hosszú hajam az arcát éri, de ő szereti ezt, százszor is megcsókolja a fejemet.

"Ígérd meg...ígérd meg, hogy soha nem veszítjük el egymást." - suttogom.Csend. Megsimogatja a hátamat, ellenállhatatlan borzongás fut végig rajtam, ismét

belémhatol, miközben csípőmmel lágyan hozzátapadok.

53

"Két feltétele van, hogy ne veszítsük el egymást. Nem szabad rabnak érezned magad a szerelmünkben. Angyal vagy, akinek szabadon kell szárnyalnia. Ne engedd, hogy én váljak életed egyetlen céljává. Igazi nő leszel, sőt már most is az vagy."

Gyönyörtől ittas hangon kérdezem, mi a másik feltétel."Hogy ne csapd be magad, mert azzal mindkettőnknek fájdalmat okoznál. Szeretlek és akkor

is szeretni foglak, ha útjaink szétválnak."Gyönyörünk felolvad, és önkéntelenül magamhoz szorítom szerelmemet. Soha nem hagyom el

többé, soha.Kimerülten alszom el újból a mellkasán. Reggel ragyogó napsütésre ébredek. A párnán egy

cédula: "Gyönyörű teremtés, kívánom, hogy a legteljesebb, legtökéletesebb boldogságban legyed részed az életben. S hogy megoszthassam veled, amíg te is így akarod. Mert... tudnod kell: én mindig szeretni foglak, akkor is, mikor az utcán már nem is fogsz rám nézni. Reggeliért mentem, mindjárt jövök."

Félig nyitott szemmel figyelem a napot, a hangok puhán érnek el a fülemhez. A bárkák a tengeren töltött éjszaka után kikötnek a parton. Út az ismeretlenbe. Könny pereg le az arcomon. Elmosolyodok, mikor keze meztelen hátamat érinti, és nyakamat megcsókolja. Ránézek. Nézem őt, és mindent értek.

Véget ért az utam, sikerült elmenekülnöm az erdő szörnyeitől, az óriástól, a hermafroditától, a kísértő angyal és ördögeinek karmából. Megtaláltam az arab herceg kastélyát, aki puha bársonypárnán ülve várt rám. Levettette velem elnyűtt ruhámat, és hercegnőként öltöztetett fel. Hivatta a szolgálólányokat, akik megfésültek. Megcsókolta a homlokom, és azt mondta, figyel engem, miközben alszom. Aztán egy éjjel szeretkeztünk, és mikor hazamentem, hajam fénylett, sminkem érintetlen volt. Egy királylány, ahogy édesanyám mondta mindig, aki olyan szép, hogy még az angyalok is el akarják rabolni.

54