mert tanulni jÓ!mert tanulni jÓ! ii. évfolyam, 9....

6
Szeptember van. Az iskolák- ban elkezdődött a tanítás. Tanítás – tanulás, ez az a téma, amiről oly gyakran be- szélünk, ami teljesen érthető, hiszen sokakat érint, sorso- kat határoz meg. Még szólá- sainkban is feltűnik, így pél- dául: „jó pap holtig tanul”, „amit Jancsi megtanul, János sem felejti”. Napjaink tudás-alapú társa- dalmaiban a tanulás egész életünket áthatja. Olyan vi- lágban élünk, melyben köve- telmény az élethosszig tartó tanulás, mely által képesek vagyunk fejlődni, rugalmasan reagálni a társadalom és gazdaság kihívásaira. Tudá- sunkat sohasem tekinthetjük teljesnek, lezártnak, ezért készen kell állnunk az állan- dó megújulásra. Mennyi szép kép idéződik fel bennünk a „tanulás” szó kap- csán! Látjuk a kisgyermek mosolyát, amikor sikerül sor- ba raknia az építőkockákat, látjuk a fiatal büszkeségét, amikor átveszi diplomáját, látjuk a szülők elégedettsé- gét, amikor szép bizonyít- ványt tesz le az asztalra gyer- mekük és látjuk a nagymama örömét, aki – mivel a billen- A tartalomból A tartalomból A tartalomból A tartalomból BIHARTORDA BIHARTORDA BIHARTORDA BIHARTORDA 2 Ősszel gazdaképzés is indul Bihartordán uniós támogatásból ÁLLÁSPONT ÁLLÁSPONT ÁLLÁSPONT ÁLLÁSPONT 2 Önkéntesség és foglalkoztatás CIVILIZÁCIÓ CIVILIZÁCIÓ CIVILIZÁCIÓ CIVILIZÁCIÓ 3 A rehabilitációs foglalkoztatás pozitívumai SZIVÁRVÁNYHÁZ SZIVÁRVÁNYHÁZ SZIVÁRVÁNYHÁZ SZIVÁRVÁNYHÁZ 4 Szülősegítő klub a Szivárvány- házban SZIVÁRVÁNYHÁZ SZIVÁRVÁNYHÁZ SZIVÁRVÁNYHÁZ SZIVÁRVÁNYHÁZ 5 Együtt köszöntöttük a 800 éves Hajdúsámsont GALÉRIA GALÉRIA GALÉRIA GALÉRIA 6 A bihartordai egészségnap és családi nap pillanatképei MERT TANULNI JÓ! MERT TANULNI JÓ! MERT TANULNI JÓ! MERT TANULNI JÓ! 2013. SZEPTEMBER II. évfolyam, 9. szám tyűzetet csak érintik ízületes ujjai – könnyedén küld üze- netet unokájának a számító- gépen. Tanulni jó – általa képessé válunk szabadon gondolkod- ni, szuverén döntéseket hoz- ni, teljesebb életet élni! Huri Attiláné MEGJELENIK MEGJELENIK MEGJELENIK MEGJELENIK HAVONTA HAVONTA HAVONTA HAVONTA Keresse Keresse Keresse Keresse kiadványunkat kiadványunkat kiadványunkat kiadványunkat a terjesztési a terjesztési a terjesztési a terjesztési pontokon! pontokon! pontokon! pontokon! Elérhető az interneten a Elérhető az interneten a Elérhető az interneten a Elérhető az interneten a www.jobbanoknek.hu weboldalon! weboldalon! weboldalon! weboldalon! Már BIHARTORDÁN is! Már BIHARTORDÁN is! Már BIHARTORDÁN is! Már BIHARTORDÁN is! Oldal 1 HAJDÚSÁMSON HAJDÚSÁMSON HAJDÚSÁMSON HAJDÚSÁMSON • Best 100 – A legjobb százas megoldás, Árpád u. 5. • Dialog 2006 Kft., Nap u. 2. • Dózsa Disz- kont, Dózsa György u. 1. • Gombolyag Méteráruüzlet, Rákóczi u. 17. • Hajdúsámson Város Önkor- mányzata, Szabadság tér 5. • Hárs Patika, Hunyadi u. 2 • Orvosi Rendelő, Hársfa u. 3-5. • Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Közművelődési és Muzeális Intézmény, Szabadság tér 7. „Szivárványház”, Kossuth út. 43. • Topáz Ékszerüzlet és Zálogház, Rákóczi u. 19. DEBRECEN DEBRECEN DEBRECEN DEBRECEN • Csat Egyesület, Arany J. u. 2. • Debreceni Művelődési Központ, Kossuth u. 1. • Debreceni Egye- tem BTK Szociológia Tanszék, Egyetem tér 1. • DMVJ Városháza, Kálvin tér 11. • DMVJ Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Csap u. 9. • DMJV Családsegítő és Gyermekjóléti Központja, Mester u. 1. – Víztorony u. 13-15. • Debreceni Foglalkoztatási Központ, Csap u. 36. • FORRÁS Mentálhigié- nés Központ, Angyalföld tér 11. • Főnix Patika, Angyalfölt tér 13-14. • Freedom Közösségi Ház, Gázvezeték u. 50. • Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, Piac u. 54. • Hu- mán Navigátor, Vár u. 14/B, 2/4. • KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület, Péterfia u. 18. (Debrecen Pláza 2. em.) • MÁV Kórház, Erzsébet u. 11-13. • MSZOSZ, Szalkay u. 4. • Nagyállomás (vasúti váróte- rem) • NAV Hajdú-Bihar megyei Igazgatósága, Faraktár u. 29/C • Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület, Arany J. u. 2. • Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK), Budai Ézsaiás u. 8/A • Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI), Vámospércsi út 84. (korábbi DRKK) • Városi Könyvtár Petőfi Emlékkönyvtára, Víztorony u. 13. CEIPES HUNGARY Egyesület 4028 Debrecen, Nyíl utca 97. Álláskeresők részére speci- ális tanácsadás minden kedden és csütörtökön 13- 17 óra között Nemzetközi és hazai ön- kéntesség, képzések Elérhetőségek: Telefon: 52/249-543, [email protected] Huri Valéria: Hétköznapok gyöngyszemei Hétköznapok gyöngyszemei Hétköznapok gyöngyszemei Hétköznapok gyöngyszemei Szürkeségnek rozsdáját oldja egy barátságos mosoly. Ő, a hétköznap fénysugara! Mogorva, monoton mindennapok! Színezzenek széppé kedves szavak, varázsától ragyogóvá váljatok! Legyetek napjaink hű kincsei, szívesen látott vendégek vagytok ti, a hétköznapok gyöngyszemei! Mottó: Mottó: Mottó: Mottó: „Jó szóval oktasd, játszani is „Jó szóval oktasd, játszani is „Jó szóval oktasd, játszani is „Jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fia- engedd szép, komoly fia- engedd szép, komoly fia- engedd szép, komoly fia- dat!” (József Attila) dat!” (József Attila) dat!” (József Attila) dat!” (József Attila)

Upload: others

Post on 25-Oct-2020

6 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: MERT TANULNI JÓ!MERT TANULNI JÓ! II. évfolyam, 9. számlepeselony.com/wp-content/uploads/2013/10/AGORA-2013.-szeptem… · • Best 100 – A legjobb százas megoldás, Árpád

Szeptember van. Az iskolák-ban elkezdődött a tanítás. Tanítás – tanulás, ez az a téma, amiről oly gyakran be-szélünk, ami teljesen érthető, hiszen sokakat érint, sorso-kat határoz meg. Még szólá-sainkban is feltűnik, így pél-dául: „jó pap holtig tanul”, „amit Jancsi megtanul, János sem felejti”.

Napjaink tudás-alapú társa-dalmaiban a tanulás egész életünket áthatja. Olyan vi-lágban élünk, melyben köve-telmény az élethosszig tartó tanulás, mely által képesek vagyunk fejlődni, rugalmasan

reagálni a társadalom és gazdaság kihívásaira. Tudá-sunkat sohasem tekinthetjük teljesnek, lezártnak, ezért készen kell állnunk az állan-dó megújulásra.

Mennyi szép kép idéződik fel bennünk a „tanulás” szó kap-csán! Látjuk a kisgyermek mosolyát, amikor sikerül sor-ba raknia az építőkockákat, látjuk a fiatal büszkeségét, amikor átveszi diplomáját, látjuk a szülők elégedettsé-gét, amikor szép bizonyít-ványt tesz le az asztalra gyer-mekük és látjuk a nagymama örömét, aki – mivel a billen-

A tartalombólA tartalombólA tartalombólA tartalomból BIHARTORDABIHARTORDABIHARTORDABIHARTORDA 2222 Ősszel gazdaképzés is indul Bihartordán uniós támogatásból ÁLLÁSPONTÁLLÁSPONTÁLLÁSPONTÁLLÁSPONT 2222 Önkéntesség és foglalkoztatás CIVILIZÁCIÓCIVILIZÁCIÓCIVILIZÁCIÓCIVILIZÁCIÓ 3333 A rehabilitációs foglalkoztatás pozitívumai SZIVÁRVÁNYHÁZSZIVÁRVÁNYHÁZSZIVÁRVÁNYHÁZSZIVÁRVÁNYHÁZ 4444 Szülősegítő klub a Szivárvány-házban SZIVÁRVÁNYHÁZSZIVÁRVÁNYHÁZSZIVÁRVÁNYHÁZSZIVÁRVÁNYHÁZ 5555 Együtt köszöntöttük a 800 éves Hajdúsámsont GALÉRIAGALÉRIAGALÉRIAGALÉRIA 6666 A bihartordai egészségnap és családi nap pillanatképei

MERT TANULNI JÓ!MERT TANULNI JÓ!MERT TANULNI JÓ!MERT TANULNI JÓ! 2013. SZEPTEMBER

II. évfolyam, 9. szám

tyűzetet csak érintik ízületes ujjai – könnyedén küld üze-netet unokájának a számító-gépen.

Tanulni jó – általa képessé válunk szabadon gondolkod-ni, szuverén döntéseket hoz-ni, teljesebb életet élni!

Huri Attiláné

MEGJELENIKMEGJELENIKMEGJELENIKMEGJELENIK HAVONTAHAVONTAHAVONTAHAVONTA

KeresseKeresseKeresseKeresse kiadványunkatkiadványunkatkiadványunkatkiadványunkat

a terjesztésia terjesztésia terjesztésia terjesztési pontokon!pontokon!pontokon!pontokon!

Elérhető az interneten a Elérhető az interneten a Elérhető az interneten a Elérhető az interneten a www.jobbanoknek.hu

weboldalon!weboldalon!weboldalon!weboldalon!

Már BIHARTORDÁN is!Már BIHARTORDÁN is!Már BIHARTORDÁN is!Már BIHARTORDÁN is!

Oldal 1

HAJDÚSÁMSONHAJDÚSÁMSONHAJDÚSÁMSONHAJDÚSÁMSON • Best 100 – A legjobb százas megoldás, Árpád u. 5. • Dialog 2006 Kft., Nap u. 2. • Dózsa Disz-kont, Dózsa György u. 1. • Gombolyag Méteráruüzlet, Rákóczi u. 17. • Hajdúsámson Város Önkor-mányzata, Szabadság tér 5. • Hárs Patika, Hunyadi u. 2 • Orvosi Rendelő, Hársfa u. 3-5. • Petőfi Sándor Városi Könyvtár, Közművelődési és Muzeális Intézmény, Szabadság tér 7. • „Szivárványház”, Kossuth út. 43. • Topáz Ékszerüzlet és Zálogház, Rákóczi u. 19.

DEBRECENDEBRECENDEBRECENDEBRECEN • Csat Egyesület, Arany J. u. 2. • Debreceni Művelődési Központ, Kossuth u. 1. • Debreceni Egye-tem BTK Szociológia Tanszék, Egyetem tér 1. • DMVJ Városháza, Kálvin tér 11. • DMVJ Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Csap u. 9. • DMJV Családsegítő és Gyermekjóléti Központja, Mester u. 1. – Víztorony u. 13-15. • Debreceni Foglalkoztatási Központ, Csap u. 36. • FORRÁS Mentálhigié-nés Központ, Angyalföld tér 11. • Főnix Patika, Angyalfölt tér 13-14. • Freedom Közösségi Ház, Gázvezeték u. 50. • Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja, Piac u. 54. • Hu-mán Navigátor, Vár u. 14/B, 2/4. • KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület, Péterfia u. 18. (Debrecen Pláza 2. em.) • MÁV Kórház, Erzsébet u. 11-13. • MSZOSZ, Szalkay u. 4. • Nagyállomás (vasúti váróte-rem) • NAV Hajdú-Bihar megyei Igazgatósága, Faraktár u. 29/C • Országos Tranzitfoglalkoztatási Egyesület, Arany J. u. 2. • Térségi Integrált Szakképző Központ (TISZK), Budai Ézsaiás u. 8/A • Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI), Vámospércsi út 84. (korábbi DRKK) • Városi Könyvtár Petőfi Emlékkönyvtára, Víztorony u. 13.

CEIPES HUNGARY

Egyesület

4028 Debrecen,

Nyíl utca 97.

Álláskeresők részére speci-ális tanácsadás minden

kedden és csütörtökön 13-17 óra között

Nemzetközi és hazai ön-kéntesség, képzések

Elérhetőségek:

Telefon: 52/249-543,

[email protected]

Huri Valéria: Hétköznapok gyöngyszemeiHétköznapok gyöngyszemeiHétköznapok gyöngyszemeiHétköznapok gyöngyszemei

Szürkeségnek rozsdáját oldja egy barátságos mosoly. Ő, a hétköznap fénysugara! Mogorva, monoton mindennapok! Színezzenek széppé kedves szavak, varázsától ragyogóvá váljatok! Legyetek napjaink hű kincsei, szívesen látott vendégek vagytok ti, a hétköznapok gyöngyszemei!

Mottó:Mottó:Mottó:Mottó:

„Jó szóval oktasd, játszani is „Jó szóval oktasd, játszani is „Jó szóval oktasd, játszani is „Jó szóval oktasd, játszani is engedd szép, komoly fia-engedd szép, komoly fia-engedd szép, komoly fia-engedd szép, komoly fia-dat!” (József Attila)dat!” (József Attila)dat!” (József Attila)dat!” (József Attila)

Page 2: MERT TANULNI JÓ!MERT TANULNI JÓ! II. évfolyam, 9. számlepeselony.com/wp-content/uploads/2013/10/AGORA-2013.-szeptem… · • Best 100 – A legjobb százas megoldás, Árpád

Oldal 2

AGORA TERET AD

BihartordaBihartordaBihartordaBihartorda ŐSSZEL GAZDAKÉPZÉS IS INDUL ŐSSZEL GAZDAKÉPZÉS IS INDUL ŐSSZEL GAZDAKÉPZÉS IS INDUL ŐSSZEL GAZDAKÉPZÉS IS INDUL BIHARTORDÁN UNIÓS TÁMOGATÁSBÓLBIHARTORDÁN UNIÓS TÁMOGATÁSBÓLBIHARTORDÁN UNIÓS TÁMOGATÁSBÓLBIHARTORDÁN UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL

Vidéken nagyon kevés nap-Vidéken nagyon kevés nap-Vidéken nagyon kevés nap-Vidéken nagyon kevés nap-jainkban a munkalehető-jainkban a munkalehető-jainkban a munkalehető-jainkban a munkalehető-ség, ugyanakkor a termé-ség, ugyanakkor a termé-ség, ugyanakkor a termé-ség, ugyanakkor a termé-szet adta erőforrásokat szet adta erőforrásokat szet adta erőforrásokat szet adta erőforrásokat bármikor ki lehet használni. bármikor ki lehet használni. bármikor ki lehet használni. bármikor ki lehet használni. Az emberiség több ezer óta Az emberiség több ezer óta Az emberiség több ezer óta Az emberiség több ezer óta hasznosítja a termőföldet a hasznosítja a termőföldet a hasznosítja a termőföldet a hasznosítja a termőföldet a mezőgazdaság eszközeivel. mezőgazdaság eszközeivel. mezőgazdaság eszközeivel. mezőgazdaság eszközeivel. Persze a hatékonysághoz a Persze a hatékonysághoz a Persze a hatékonysághoz a Persze a hatékonysághoz a megfelelő technikák isme-megfelelő technikák isme-megfelelő technikák isme-megfelelő technikák isme-rete nélkülözhetetlen.rete nélkülözhetetlen.rete nélkülözhetetlen.rete nélkülözhetetlen.

2013 márciusában kezdő-dött el az a kétéves bihartordai foglalkoztatási foglalkoztatási foglalkoztatási foglalkoztatási projekt,projekt,projekt,projekt, amelynek keretén belül 70 helyi lakos 70 helyi lakos 70 helyi lakos 70 helyi lakos része-sül komplex munkaerő-piaci szolgáltatásban. Májustól a támogatott foglalkoztatástámogatott foglalkoztatástámogatott foglalkoztatástámogatott foglalkoztatás első szakasza már elkezdő-dött, ahogy az álláskeresést megkönnyítő tréningek is. Augusztus végével pedig 20 fő kezdte meg tanulmánya-it, hogy hat hónap elteltével ezüstkalászos gazda (OKJ) ezüstkalászos gazda (OKJ) ezüstkalászos gazda (OKJ) ezüstkalászos gazda (OKJ) szakmát szakmát szakmát szakmát szerezhessenek. Ezt követően 12 (6+6) hó-napig biztos állásuk lesz, hogy megszerezzék a meg-felelő szakmai tapasztalatot is.

A képzést tanulástechnikai tanulástechnikai tanulástechnikai tanulástechnikai felkészítés felkészítés felkészítés felkészítés előzi meg, hogy a résztvevők könnyebben tudják feldolgozni a tan-anyagot. Ez személyes kés-személyes kés-személyes kés-személyes kés-zségfejlesztést zségfejlesztést zségfejlesztést zségfejlesztést is jelent, hiszen az alapvető szöveg-értési és számtani ismere-tek felelevenítése történik. A projektelemek célja, hogy jövőben a település még inkább hasznosíthassa a környék termőföldjeinek kincseit.

Augusztusban a projekt ke-retében került megrende-zésre az egészségnap és egészségnap és egészségnap és egészségnap és családi napcsaládi napcsaládi napcsaládi nap. A lakosság kö-zül az érdeklődők feltérké-pezhették általános egés-zségi állapotukat szakembe-rek segítségével. Az ese-mény képes összefoglalóját az utolsó oldalon tekinthetik meg.

A projektelemek még nem értek véget, hiszen személy-re szabott tanácsadások és az álláskeresést könnyítő foglalkozásokba folyamato-san be lehet kapcsolódni.

Kérjük a lakosságot, hogy Kérjük a lakosságot, hogy Kérjük a lakosságot, hogy Kérjük a lakosságot, hogy kövessék figyelemmel az kövessék figyelemmel az kövessék figyelemmel az kövessék figyelemmel az uniós támogatással megvaló-uniós támogatással megvaló-uniós támogatással megvaló-uniós támogatással megvaló-suló projekt mozzanatait és suló projekt mozzanatait és suló projekt mozzanatait és suló projekt mozzanatait és eredményeit. Kérdéseikkel eredményeit. Kérdéseikkel eredményeit. Kérdéseikkel eredményeit. Kérdéseikkel nyugodtan forduljanak az nyugodtan forduljanak az nyugodtan forduljanak az nyugodtan forduljanak az önkormányzat munkatársai-önkormányzat munkatársai-önkormányzat munkatársai-önkormányzat munkatársai-hoz!hoz!hoz!hoz!

A debreceni Lépéselőny Egyesület kiadásában megje-lenő AGORA újság hasábjain is olvashatnak az aktuális hírekről. Keressék kiadvá-nyainkat a település terjesz-tési pontjain!

Király László

Az „ERŐ-FORRÁS” – Foglal-koztatási projekt Bihartorda településen inaktív szemé-lyek foglalkoztatásával a tér-ség erőforrásaira építve (TÁMOP–1.4.5-12/1-2012-0009) projekt az Európai Unió és a Magyar Állam tá-mogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszíro-zásával valósul meg.

ÁlláspontÁlláspontÁlláspontÁlláspont ÖNKÉNTESSÉG ÉS FOGLALKOZTATÁSÖNKÉNTESSÉG ÉS FOGLALKOZTATÁSÖNKÉNTESSÉG ÉS FOGLALKOZTATÁSÖNKÉNTESSÉG ÉS FOGLALKOZTATÁS

Mi is az önkéntesség? So-Mi is az önkéntesség? So-Mi is az önkéntesség? So-Mi is az önkéntesség? So-kaknak csak ellenszolgálta-kaknak csak ellenszolgálta-kaknak csak ellenszolgálta-kaknak csak ellenszolgálta-tás (fizetség) nélküli mun-tás (fizetség) nélküli mun-tás (fizetség) nélküli mun-tás (fizetség) nélküli mun-kát jelent. De itt nem csak a kát jelent. De itt nem csak a kát jelent. De itt nem csak a kát jelent. De itt nem csak a pénzbeli fizetség hiányára pénzbeli fizetség hiányára pénzbeli fizetség hiányára pénzbeli fizetség hiányára kell gondolnunk. Az önkén-kell gondolnunk. Az önkén-kell gondolnunk. Az önkén-kell gondolnunk. Az önkén-tes munka fizetségét más-tes munka fizetségét más-tes munka fizetségét más-tes munka fizetségét más-ban kell mérni.ban kell mérni.ban kell mérni.ban kell mérni.

Önkénteskedni lehet egye-egye-egye-egye-dül és intézményes keret-dül és intézményes keret-dül és intézményes keret-dül és intézményes keret-benbenbenben is: a lényeg, hogy ez a társadalom és a helyi kö-zösség javát szolgálja. Le-gyen az szemétszedés vagy időseknek bevásárlás, eset-leg táborszervezés vagy egy iskolaépület kifestése, ak-

kor beszélünk igazi „önkéntességről”, ha ezt a saját elhatározásunkból saját elhatározásunkból saját elhatározásunkból saját elhatározásunkból mások érdekében mások érdekében mások érdekében mások érdekében tesszük.

A nyugati országokban ho-nos önkéntes tevékenysé-gek megismertetését szol-gálja többek között a kö-a kö-a kö-a kö-zépiskolások ilyen tevé-zépiskolások ilyen tevé-zépiskolások ilyen tevé-zépiskolások ilyen tevé-kenység végzésére való kenység végzésére való kenység végzésére való kenység végzésére való ösztönzéseösztönzéseösztönzéseösztönzése a 2016-os évi érettségi feltételeként, de a szociális segélyhez szüksé-ges 30 napos jogosultsági idő is kiváltható önkéntes-séggel.

A civil szervezetek civil szervezetek civil szervezetek civil szervezetek az önkén-tesség bázisai, ennek jegyé-ben valósult meg a debrece-ni CSAT Egyesület és Lépés-CSAT Egyesület és Lépés-CSAT Egyesület és Lépés-CSAT Egyesület és Lépés-előny Egyesület közös előny Egyesület közös előny Egyesület közös előny Egyesület közös „Önindító” projektje„Önindító” projektje„Önindító” projektje„Önindító” projektje, amely-lyel e tevékenységet népsze-rűsítették. A vállalkozásokat pedig munkáltatói fórumon munkáltatói fórumon munkáltatói fórumon munkáltatói fórumon ismertették meg az önkén-tesség jelentésével és a benne rejlő szervezeti lehe-tőségekkel szept. 13-án.

Király László

Ezüstkalászos gazda OKJ (33 621 02 0100 21 01)

szakképzés A képzés során elsajátít-hatóak az alapvető mező-gazdasági ismeretek az állattenyésztés és a nö-vénytermesztés kapcsán. A képzés nem igényel be-fejezett iskolai végzettsé-get. Egészségügyi alkalmassági vizsgálaton a részvétel kötelező. A képzést elvégzők haté-kony mezőgazdasági terme-lést végezhetnek saját

Page 3: MERT TANULNI JÓ!MERT TANULNI JÓ! II. évfolyam, 9. számlepeselony.com/wp-content/uploads/2013/10/AGORA-2013.-szeptem… · • Best 100 – A legjobb százas megoldás, Árpád

Oldal 3

II. évfolyam, 9. szám

A REHABILITÁCIÓS FOGLALKOZTATÁS A REHABILITÁCIÓS FOGLALKOZTATÁS A REHABILITÁCIÓS FOGLALKOZTATÁS A REHABILITÁCIÓS FOGLALKOZTATÁS POZITÍVUMAIPOZITÍVUMAIPOZITÍVUMAIPOZITÍVUMAI

Az egészségkárosodott Az egészségkárosodott Az egészségkárosodott Az egészségkárosodott személyek aránya az össz-személyek aránya az össz-személyek aránya az össz-személyek aránya az össz-lakosságon belül 10%lakosságon belül 10%lakosságon belül 10%lakosságon belül 10%----ot ot ot ot tesz ki, amely kb. 1 millió tesz ki, amely kb. 1 millió tesz ki, amely kb. 1 millió tesz ki, amely kb. 1 millió fő. Nem véletlen tehát, fő. Nem véletlen tehát, fő. Nem véletlen tehát, fő. Nem véletlen tehát, hogy a kormányzati intéz-hogy a kormányzati intéz-hogy a kormányzati intéz-hogy a kormányzati intéz-kedések a rehabilitációs kedések a rehabilitációs kedések a rehabilitációs kedések a rehabilitációs foglalkoztatás elősegítésé-foglalkoztatás elősegítésé-foglalkoztatás elősegítésé-foglalkoztatás elősegítésé-re irányulnak.re irányulnak.re irányulnak.re irányulnak.

Mielőtt a megváltozott munkaképességű szemé-lyek belépnek a foglalkoz-tatás rendszerébe, komp-lex mentális és készségfej-lesztésen szükséges átes-niük, hogy zökkenőmente-sen illeszkedjenek be a majdani munkahelyükre. Ezek különféle programo-kon keresztül vehetőek igénybe, amelyeket a Kor-

mányhivatalok és különféle munkaerő-piaci szolgáltató (civil) szervezetek nyújta-nak.

A rehabilitációs foglalkozta-tás pozitívumai két oldalról értelmezhetőek:

Munkavállalói oldalról:

♦ jobb életszínvonal

♦ hasznosságérzés

♦ társadalmi és anyagi egzisztencia

♦ közösségbe kerülés

♦ új ismeretségek

♦ emelkedő jövedelem

♦ családi példamutatás

Munkáltatói oldalról:

♦ foglalkoztatási költségek csökkenése (támogatott foglalkoztatás esetén)

♦ csökkenő adóterhek (rehab. hozzájárulás)

♦ társadalmi felelősségvál-lalás elősegítése

♦ rugalmas munkaszerve-zés lehetősége

♦ új munkaerővel a terme-lékenység növelése

Általánosan tapasztalható, hogy a munkáltatók még vonakodnak megváltozott munkaképességűek foglal-koztatásától. Idővel azonban mindenképpen szükségét

fogják érezni a megfelelő lépések megtételének, vala-mint hozzájárulni a társadal-mi felelősségvállaláshoz, ami a nyugati világban már általános gyakorlat.

Ne féljük hát lépni, mert Ne féljük hát lépni, mert Ne féljük hát lépni, mert Ne féljük hát lépni, mert ellenben csak egy helyben ellenben csak egy helyben ellenben csak egy helyben ellenben csak egy helyben toporgunk!toporgunk!toporgunk!toporgunk!

Az „Újra a pályán – Foglal-koztatási Rehabilitációs Szolgálat kialakítása Debre-cenben” (TÁMOP–1.4.3-12/1-2012-0007) projekt az Európai Unió és a Ma-gyar Állam támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával való-sul meg.

Király László

CivilizációCivilizációCivilizációCivilizáció

Page 4: MERT TANULNI JÓ!MERT TANULNI JÓ! II. évfolyam, 9. számlepeselony.com/wp-content/uploads/2013/10/AGORA-2013.-szeptem… · • Best 100 – A legjobb százas megoldás, Árpád

Oldal 4

A Szivárványház a különböző A Szivárványház a különböző A Szivárványház a különböző A Szivárványház a különböző rendezvények és ruhaosztá-rendezvények és ruhaosztá-rendezvények és ruhaosztá-rendezvények és ruhaosztá-sok mellett próbál mentális sok mellett próbál mentális sok mellett próbál mentális sok mellett próbál mentális segítséget is adni a hétköz-segítséget is adni a hétköz-segítséget is adni a hétköz-segítséget is adni a hétköz-napokban.napokban.napokban.napokban.

A különféle foglalkozások lehetőséget nyújtanak a mindennapi életben előfor-duló problémákra. Szakem-berek vezetésével szeret-nénk támogatni a hozzánk betérőket, próbálunk hozzá-járulni ahhoz, hogy kezelni és megoldani is tudják az eltérő élethelyzetekben fel-merülő problémákat. Erre kínált remek lehetőséget a szülősegítő klub szülősegítő klub szülősegítő klub szülősegítő klub is.

A gyermekvállalás és a gyer-meknevelés olyan téma, ami sokakat érint és foglalkoztat. A szülősegítő tréning szülősegítő tréning szülősegítő tréning szülősegítő tréning alkal-mai során az ezzel kapcsola-tos gondolatok, tanácsok, családi élmények kerültek előtérbe. A tréningen részt-vevő személyek felvázolták a szülősegítő klubbal kapcso-latos elvárásaikat, kérdései-

ket, megismerték a csoport többi tagját, így családias, bizalmi légkörben zajlottak a foglalkozások.

Akármilyen korú gyermeke is van egy szülőnek, mindig akadnak életkori problémákéletkori problémákéletkori problémákéletkori problémák, a közösségbe való nehéz beilleszkedés vagy a családi élethelyzet/viteléből adódó gondok. Ezekre a problé-mákra természetesen nin-csen kész recept, amivel egy szülőt segíteni lehet, viszont megerősíthetőek anyai sze-repükben és a pozitív vissza-jelzések segítségével köny-nyebb egy nehézséget kezel-ni.

A szülősegítő tréninget tartó szakember mindezeket he-lyezte előtérbe, így a cso-portban lévő leginkább GYES és GYED-en lévő édesanyák megerősítést kaptak anyai anyai anyai anyai szerepvállalásukról.szerepvállalásukról.szerepvállalásukról.szerepvállalásukról. A neve-lés problémái mellett felve-tődött az óvodai beszokatás óvodai beszokatás óvodai beszokatás óvodai beszokatás nehézsége is. Az elvált szü-

lők esetében a gyermeklát-gyermeklát-gyermeklát-gyermeklát-hatás kérdése,hatás kérdése,hatás kérdése,hatás kérdése, valamint a gyermeknevelésben csalá-don belüli segítség is.

A közösségbe járás közösségbe járás közösségbe járás közösségbe járás pedig amellett, hogy hasznos taná-csokat és segítséget jelen-tett az édesanyáknak, köny-nyed kikapcsolódás is volt egyben, hiszen mint szülő a szülővel beszélgettek egy-más közt.

Vass Kata

A „CSKSZ” – Program a helyi családok, közösségek és szolgáltatások modernizáci-ójáért (TÁMOP–5.5.1.B-11/2-2011-0277) projekt az Európai Unió támogatásá-val, a Magyar Állam és az Európai Szociális Alap társfi-nanszírozásával valósul meg.

SzivárványházSzivárványházSzivárványházSzivárványház SZÜLŐSEGÍTŐ KLUB A SZÜLŐSEGÍTŐ KLUB A SZÜLŐSEGÍTŐ KLUB A SZÜLŐSEGÍTŐ KLUB A SZIVÁRVÁNYHÁZBANSZIVÁRVÁNYHÁZBANSZIVÁRVÁNYHÁZBANSZIVÁRVÁNYHÁZBAN

INGYENES Szolgáltatások:

� álláskeresési tanács-

adás, állásközvetítés

� életvezetési, háztar-

tásgazdálkodási és

pénzkezelési tanács-

adás

� tréningek, tanfolyamok

� szenvedélybetegeknek

segítségnyújtás

� családi és közösségi

programok

� házi segítségnyújtás

� jogi és szociális tanács-

adás, ügyintézésben

segítségnyújtás

A szolgáltatások igénybe-

vételének lehetőségéről

és formáiról bővebb tájé-

koztatás kérhető:

Hajdúsámson, Kossuth út 43. és 52/640-736

HAJDÚSÁMSON Kossuth út 43.

Várnay-Nagy Orsolya

HázasságszentelésHázasságszentelésHázasságszentelésHázasságszentelés Oltár előtt térdepelve Imára hajtom fejem. Oltár előtt térdepelve Kezedbe adom a kezem. Oltár előtt térdepelve Imádra Áment mondok. Igen. Ámen.

2005

Huri Valéria: HoldudvarHoldudvarHoldudvarHoldudvar

Kormos éj, sűrűre szőtt fekete fátyol - benne büszkén mosolygó telt hold, mely matt fényben úszó udvarának bókol. Eszembe jut erről rég hallott apai szó. Miután az eget kémlelte alaposan, bölcsen jósolta: holnap eső várható.

Page 5: MERT TANULNI JÓ!MERT TANULNI JÓ! II. évfolyam, 9. számlepeselony.com/wp-content/uploads/2013/10/AGORA-2013.-szeptem… · • Best 100 – A legjobb százas megoldás, Árpád

Oldal 5

II. évfolyam, 9. szám

Augusztus 31Augusztus 31Augusztus 31Augusztus 31----én a Szivár-én a Szivár-én a Szivár-én a Szivár-ványház munkatársai a ványház munkatársai a ványház munkatársai a ványház munkatársai a lakossággal közösen kö-lakossággal közösen kö-lakossággal közösen kö-lakossággal közösen kö-szöntötték Hajdúsámsont, szöntötték Hajdúsámsont, szöntötték Hajdúsámsont, szöntötték Hajdúsámsont, fennállásának 800. évfor-fennállásának 800. évfor-fennállásának 800. évfor-fennállásának 800. évfor-dulóján.dulóján.dulóján.dulóján.

A családok és közösségek harmonikus együttélésének jegyében, a városban futó projektje kapcsán a SIKK Egyesület aktívan részt vett a városnapi rendezvénye-ken, hogy jobban megis-merhessék tevékenységét.

A Kossuth úti Szivárványház játékos foglalkozásokkal, arcfestéssel, totóval, vala-mint kézműves kiállítással képviseltette magát.

A nap folyamán finom pör-költ rotyogott a bográcsban, sütemények illata járta be az egyesület pavilonjának környékét.

Kicsik és nagyok egyaránt találhattak maguknak elfog-laltságot, azonban a legfon-tosabb az, hogy ezen a na-

pon az emberek közelebb kerülhettek egymáshoz, elfeledve hétköznapi prob-lémáikat.

A CSKSZ projekt küldetése pedig az, hogy az elkövet-kezendő két évben még inkább közelebb hozza egy-máshoz a település lakosait a harmónia és az egészség jegyében.

Király László

EGYÜTT KÖSZÖNTÖTTÜK A 800 ÉVES HAJDÚSÁMSONTEGYÜTT KÖSZÖNTÖTTÜK A 800 ÉVES HAJDÚSÁMSONTEGYÜTT KÖSZÖNTÖTTÜK A 800 ÉVES HAJDÚSÁMSONTEGYÜTT KÖSZÖNTÖTTÜK A 800 ÉVES HAJDÚSÁMSONT

Töltse ki az üres négyzeteket számjegyekkel (1Töltse ki az üres négyzeteket számjegyekkel (1Töltse ki az üres négyzeteket számjegyekkel (1Töltse ki az üres négyzeteket számjegyekkel (1----től 9től 9től 9től 9----ig) ig) ig) ig) úgy, hogy egy sorban, oszlopban és a nagyobb (3×3úgy, hogy egy sorban, oszlopban és a nagyobb (3×3úgy, hogy egy sorban, oszlopban és a nagyobb (3×3úgy, hogy egy sorban, oszlopban és a nagyobb (3×3----as) as) as) as)

négyzetben négyzetben négyzetben négyzetben egy szám csak egyszeregy szám csak egyszeregy szám csak egyszeregy szám csak egyszer forduljon elő!forduljon elő!forduljon elő!forduljon elő!

3 1 9 4 2 6 8 4 1 7 3 8 9 7 3 2 4 8 7 6 5 5 6 8 2 3 1 2 5 6

A „CSKSZ” – Program a helyi családok, közösségek és szolgáltatások moderni-zációjáért (TÁMOP–5.5.1.B-11/2-2011-0277) projekt az Európai Unió támogatá-sával, a Magyar Állam és az Európai Szociális Alap társ-finanszírozásával valósul meg.

Page 6: MERT TANULNI JÓ!MERT TANULNI JÓ! II. évfolyam, 9. számlepeselony.com/wp-content/uploads/2013/10/AGORA-2013.-szeptem… · • Best 100 – A legjobb százas megoldás, Árpád

IMPRESSZUMIMPRESSZUMIMPRESSZUMIMPRESSZUM

AGORA Információs és Kereskedelmi KiadványAGORA Információs és Kereskedelmi KiadványAGORA Információs és Kereskedelmi KiadványAGORA Információs és Kereskedelmi Kiadvány ISSN 2063ISSN 2063ISSN 2063ISSN 2063----4277427742774277 Megjelenik HajdúMegjelenik HajdúMegjelenik HajdúMegjelenik Hajdú----Bihar megyében Bihar megyében Bihar megyében Bihar megyében 4000 példányban4000 példányban4000 példányban4000 példányban Kiadja: Lépéselőny Közhasznú Egyesület Felelős kiadó: Huri Beáta Főszerkesztő: Király László Nyomda: Viola Print Kft. Grafika, képek: magánarchívum, internet Szerkesztőség:Szerkesztőség:Szerkesztőség:Szerkesztőség: Cím: 4026 Debrecen, Csap utca 36. Telefon/Fax: 52/321-666 E-mail: [email protected]

Oldal 6

www.jobbanoknek.hu

DEBRECENI FOGLALKOZTATÁSI KÖZPONTDEBRECENI FOGLALKOZTATÁSI KÖZPONTDEBRECENI FOGLALKOZTATÁSI KÖZPONTDEBRECENI FOGLALKOZTATÁSI KÖZPONT 4026 Debrecen, Csap utca 36.

Tel/fax: 52/321-666 [email protected]

www.jobbanoknek.hu

Ügyfélfogadás álláskeresőknek: Kedden és csütörtökön 9-12-ig

SZIVÁRVÁNYHÁZSZIVÁRVÁNYHÁZSZIVÁRVÁNYHÁZSZIVÁRVÁNYHÁZ SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTSZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTSZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONTSZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT 4251 Hajdúsámson, Kossuth út 43.

Tel/fax: 52/640-736 [email protected]

Nyitva tartás: H-K-SZ-P: 8-16-ig CS: 8-18-ig

Ügyfélfogadás álláskeresőknek: Hétfőn és szerdán 9-12-ig

A BIHARTORDAI EGÉSZSÉGNAP ÉS A BIHARTORDAI EGÉSZSÉGNAP ÉS A BIHARTORDAI EGÉSZSÉGNAP ÉS A BIHARTORDAI EGÉSZSÉGNAP ÉS CSALÁDI NAP PILLANATKÉPEICSALÁDI NAP PILLANATKÉPEICSALÁDI NAP PILLANATKÉPEICSALÁDI NAP PILLANATKÉPEI

Lépéselőny Egyesület