mesterségem címere 1

Mesterségem címere

– a használható hagyomány,

a népi kézművesség stratégiája I.

Hagyományőrző tevékenységi formák a múltban és a jelenben

Helyzetértékelés, problémafeltárás

Népi kézműves értékek – a mesterségek helyzete

A népi kézművesség helye – kapcsolódási pontok

Készült

a Nemzeti Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet

megbízásából

2013

Hagyományok Háza

Konzorciumi partnerek:

Népművészeti Egyesületek Szövetsége

Muharay Elemér Népművészeti Szövetség

Projektvezető: Beszprémy Katalin

A stratégia készítésébe bevont szervezetek:

FATOSZ

LEADER Akciócsoport

Magyar Ízek KFT

Alkotóházak Országos Szövetsége

Magyar Művelődési Intézet

Élő Tiszáért Egyesület – Magyar termék, helyi piac

Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Intézete

Kulturális Szellemi Örökség Igazgatósága

HROD KFT – SWOT analízis

Falufejlesztési Társaság

Szakértők:

AAmmeenntt ÉÉvvaa,, BBaakkóó KKaattaalliinn,, BBaazzssóó GGaabbrriieellllaa,, BBeerreecczzkkii CCssaabbaa,, BBeenneeddeekk KKrriisszzttiinnaa,,

BBeesszzpprréémmyy KKaattaalliinn,, BBuuddaaii KKrriisszzttiinnaa,, CCss.. NNaaggyy ÁÁggnneess,, CCssaappóó AAnnggééllaa,, CCssáákkáánnyyii ZZoollttáánn,,

CCssoonnkkaa--TTaakkááccss EEsszztteerr,, CCssuuppoorr IIssttvváánn,, CCssuuppoorrnnéé AAnnggyyaall ZZssuuzzssaannnnaa,, DDaallaa HHaajjnnaallkkaa,,

DDeebbrreecczzeennii JJáánnooss,, DDrr CCssiizzmmaaddiiaa LLáásszzllóó,, DDrr.. IIllllééss KKáárroollyynnéé,, EEnnddrrééddii MMeelliinnddaa,, EErrddőőss BBaalláázzss,,

FF.. TTóótthh MMáárriiaa,, FFeeccsskkee PPááll,, FFeehhéérr JJáánnoossnnéé,, GG.. FFeekkeettee ÉÉvvaa,, GGaalláánnffii AAnnddrrááss,, GGáábboorr EEsszztteerr,,

GGéémmeessnnéé DDeeáákk JJuulliiaannnnaa,, GGuuiipprreecchhttnnéé MMoollnnáárr EErrzzsséébbeett,, HHaajjnnaall TTaammááss,, HHéérraa ÉÉvvaa,,

HHuubbeerrtt EErrzzsséébbeett,, IIggyyáárrttóó GGaabbrriieellllaa,, JJuuhháásszz KKaattaalliinn,, KKiissss GGaabbrriieellllaa,, KKoommjjááttii TTaammáássnnéé,,

KKoovvááccss IIssttvváánn,, KKrriizzssáánn AAnnddrrááss,, NNaaggyy MMaarrii,, PPááll MMiikkllóóssnnéé,, PPiinnttéérrnnéé KKaannyyóó JJuuddiitt,,

PPoollyyáákk AAllbbeerrtt,, PPoonnggrráácczz ZZoollttáánn,, PPrrookknnéé TTiirrnneerr GGyyöönnggyyii,, RRéézzmműűvveess MMeelliinnddaa,, SSáánnddoorr IIllddiikkóó,,

SSkkrraabbuutt ÉÉvvaa,, SSzzaabbaaddkkaaii AAnnddrreeaa,, SSzzaabbóó ZZoollttáánn,, SSzzaallaayy--ZZaallaa AAnnddrreeaa,, SSzzéékkeellyy ÉÉvvaa,,

TTaakkááttss ZZoollttáánn,, TTeerréénnyyii GGyyöönnggyyii,, TTóótthhnnéé KKiissss SSzziillvviiaa,, VVaarrggaa ZZssóóffiiaa,, VVeettrróó MMiihháállyy,,

VVrraanneessiiccss ÁÁggnneess

3

Bevezető

A Nemzeti Vidékstratégia keretében meghirdetésre kerülő fejlesztési irányok között számos lehetőség kínálkozik arra, hogy egy-egy kistérség saját kulturális, hagyományos értékeit, arcu-latformáló vidékfejlesztő erőként használja fel. Ezáltal munkahelyeket tud megtartani és lét-rehozni, növelve a térségek népesség megtartó erejét.

A kézművesség, mint gazdasági és kulturális tevékenység, közösségformáló, egészség-terápiában, rehabilitációban alkalmazható módszer és lehetőség, személyiségformáló, identi-tásalakító erő. A magyar vidéken még jelenleg is sok helyen rejtett formában, de megtalálható a hagyomány, a szokásrendszer, a településre, a tájra jellemző népi kézművesség, mely társa-dalmi megtartó erőt képvisel. Pszichológusok által bizonyított tény, hogy azok az emberek, akik jó közösségben, közösségi értékek által meghatározott értelmes munkával töltik ki életü-ket, kreatívabbak, egészségesebbek, az előttük álló nehézségeken könnyebben úrrá lesznek, s ez sokszor azon múlik, van-e értelmes cselekvési program, van-e olyan vezető, közösség, mely mindezt közvetíti a helyi társadalom számára. Ebben a folyamatban az egyik – talán genetikailag is meghatározottan – legjobban működő tevékenység a hagyományőrzés különfé-le fajtája, mely szerencsés esetben gazdasági haszonnal is párosul. A program célja, hogy megtalálja ezeket a lehetőségeket, mely egyaránt jelent megtartó erőt úgy a társadalom, mint a gazdaság szemszögéből nézve.

A helyi közösségek aktivitásának fokozására kitűnő lehetőségeket kínál a népi kézmű-vesség különböző szakágainak felelevenítése, különösen, amikor a sajátos helyi hagyományok is fellelhetők, és ezek a XXI. század mindennapi életében is funkcionális szerepet kaphatnak. Fazekasműhelyek, fafaragó közösségek, hímző körök, kosárfonó csoportok, bőrművesek, szíjgyártók, nyergesek, gyapjú- és vászonszövő csoportok illetve egyéni alkotók készítenek míves, funkcionális termékeket.

A kreativitás és a kultúra hasznosítása az azokhoz kötődő iparágak terjeszkedése nem csupán a társadalmi-kulturális mozgások eredménye, hanem az európai versenyképességet erősítő stratégia is. A kreatív ipar ma a világ egyik legfejlődőbb ágazata. Az örökségvédelem, ezen belül a népi kézművesség, ezen iparág része, amely munkahelyeket teremthet.

Célunk, hogy szakmai javaslatainkkal, közös gondolkodással olyan középtávú fejlesztési – fejlődési és marketing programok létrejöttét segítsük, melyek a helyi hagyományokat alapul véve hitelesen, minőséget garantálva reprezentálhatnak egy-egy települést, térséget, egyúttal országimázst is teremtve.

Az egyik legfontosabb elem, a helyi arculat megtalálása és kialakítása. Ezen a területen megkerülhetetlen a helyi hagyományok meg- és bemutatása – mint például a népművészet, a folklór, a helyi specialitások, – ételek, a helyben előállított, feldolgozott élelmiszer, stb. – ezek csomagolása, és más speciális helyi termékek köre.

A felsorolt tényezők viszont csak akkor ütőképesek, ha a térségi arculatban komplexen, egymás – meg, és bemutatására épülve, egymást erősítve jelennek meg, ezáltal egy magasabb szintű hozzáadott értéket hozva létre.

MESTERSÉGEM CÍMERE – A HASZNÁLHATÓ HAGYOMÁNY, A NÉPI KÉZMŰVESSÉG STRATÉGIÁJA 4

Ezen a területen óriási a belső tudás, a szellemi tőke, és az akarat. Magyarország világ-szerte elismert nagyhatalom a hagyományőrzés terén, de hiteles értékeink mégis nehezen mu-tatkoznak meg a külvilág előtt. Alkotóink, alkotócsoportjaink napi megélhetési gondokkal küzdenek, nincs presztízse, társadalmi elismertsége munkájuknak, gondot jelent az utánpótlás kinevelése – problémák az oktatás területén – miközben mi, a szakma által elkötelezett embe-rek és szervezetek, de a társadalomnak és gazdaságnak minden szereplője tudja és hangoztat-ja, hogy ebben a tevékenységben mennyi érték, belső tartalék, erő rejlik. Ennek az ellentmon-dásnak alapvető oka az, hogy az általunk végzett kulturális, szakmai, gazdasági tevékenység a megfelelő kommunikáció, a kapcsolati rendszerhiányában nem hatékony. Ha nincs kooperá-ció, párbeszéd a meglévő intézmények, civil szervezetek, egyéni alkotók valamint a kormány-zati – döntéshozó, a kommunikációs oldal között, tevékenységünk nem lehet átütő, hiszen a koncepciók, stratégiák, szabályozási rendszerek, a jogi, pénzügyi finanszírozás lehetőségei az összehangoltság az információk hiányában szétforgácsolódnak, vagy egymást kioltják.

A hagyomány jelentősége

Amikor a magyar vidék számára a népi kézműves stratégiát készítjük, nagyon fontos két dol-got tisztázni. Az egyik a hagyomány – azon belül a népi kézművesség - és annak napjainkban betöltött szerepének tisztázása. Miért fontos számunkra a XXI. században a hagyomány? Mi a társadalmi, kulturális és gazdasági jelentősége, szerepe a ma embere életében? A másik tisztá-zandó kérdés a fogalmak egyértelműsítése. Hiszen kézművességre, háziiparra, kismestersé-gekre, népi kézművességre, népi iparművészetre gyakran hivatkozunk, de a fogalmak pontos meghatározása híján gyakran elbeszélhetünk egymás mellett.

A hagyomány a történelem folyamán kialakult értékek összessége, mely a fejlődés fo-lyamán szüntelenül összekapcsolódik a megújulással. Ez azt jelenti, hogy az újítás mindig a hagyományokra támaszkodva szakít a hagyományok egy részével, és mihelyt újjá születik, maga is hagyományt alkot. Az a tapasztalat és tudás, melynek ismerete és használata feltétele egy nép társadalmi, gazdasági, a kulturális szerves fejlődésének. A kérdés ma az, hogy felnő-e ma Magyarországon egy olyan generáció, mely átvevője, folytatója a korábbi évszázadok műveltségének. Kialakul-e olyan társadalom, mely öntudatos, egzisztenciálisan nem kiszol-gáltatott polgárként ismeri, becsüli és továbbviszi országa legértékesebb felhalmozott tudását úgy, hogy közben befogadja az új ismereteket, környezeti feltételeket.

A hagyomány része a népi kézműves kultúra is, mely tárgyi anyanyelvünk. A hagyomány a következő területeken tölt be nagy szerepet: – A hagyomány mint identitás. Két egymásnak feszülő trend, a globalizáció, az egye-

temességre törekvés, másfelől a kulturális identitásra való törekvés a két ellenpólus. Ha kultu-rális identitásról beszélünk, a hagyományokról is beszélünk, társadalmi, gazdasági és kulturá-lis hagyományainkról, melyek a történelmi folytonosságot és magát a nemzeti kultúrát is je-lentik.

De nincs nemzeti kultúra a lokális, a kis közösségek kultúrája nélkül. És nincs közösség kultúra nélkül. Márpedig közösségek, egészséges társadalom nélkül nem működőképes az


ország. Ezért olyan nagyon fontos, hogy ma Magyarországon a helyi kultúra, a helyi értékek és hagyományok, mint társadalom megtartó erő, visszanyerjék helyüket, szerepüket.

– A hagyomány mint kulturális tényező. A hagyományos paraszti kultúra, a népművé-szet, a népművészet felfedezésének kora óta megtermékenyítően hatott a „magas” művésze-tekre, gondoljunk csak a szecesszió korára, a Gödöllői műhely, a Zsolnay gyár, kiváló építé-szeink, Kós Károly, Lechner Ödön és társaik munkásságára, a divat területén Tüdős Klára tevékenységére, vagy a zene területén Bartók Béla, Kodály Zoltán munkásságára, és még folytathatnánk a sort. A XX. század végén ismét volt egy ebben a tekintetben pozitív korszak – Makovecz Imre és az organikus építészet, a táncházmozgalom és kisugárzása más művésze-ti területekre, mely művészeti alkotótevékenységek mind a nemzethez való tartozás felemelő érzését jelentik, melynek alapja a népi kultúra, mely ebben a vonatkozásban nemzeti kultúrá-vá vált. Ez teszi hangsúlyossá a művészeti nevelés, ezen belül a hagyományok – köztük a népi kézműves hagyományok oktatásának, közkultúrában való megerősítésének fontosságát.

– A hagyomány mint a pozitív pszichológia eszköze. A folklór, illetve a közösségi művészet a közösségek védelmét szolgálja. A közösségek összetartozását segítő tevékenysé-gek megsokszorozzák a közösség alkotó energiáit, növelik az esélyét a minden értelemben vett túlélésre. A közösségi kultúra hatása közvetlen pozitív tényező a stressz csökkenésében, ennél fogva a civilizációs ártalmak csökkenésében. A pozitív életminőség – boldogság – nem állapotot jelent, amit az ember birtokolhat, nem is időleges élményt, hanem aktivitást. A népi mesterségek gyakorlása olyan aktivitási formát jelent, mely bizonyos – sokszor nagyon magas - szinten az átlagember számára is elsajátítható, közösségben művelhető. Értéket közvetít és hoz létre, amennyiben szakmailag felkészült vezető az értékközvetítő. Ezért óriási a szerepe a közművelődés terén, a közösségek életében a népművészeti mozgalmaknak.

– A hagyomány mint gazdasági tényező. A népművészet XIX. századi felfedezése óta él az a vidékfejlesztő gondolat, hogy a hagyomány, és a népi kézművesség népesség megtartó erőként tud olyan vidékeken működni, ahol a helyi hagyományok kiemelkedőek, jelentősek. E mozgalomnak köszönhetően eltűnőben lévő paraszti kultúrák éledtek fel, váltak ismertté, di-vatossá. Ekkor indult az az óriási gyűjtőmozgalom is, mely napjainkig forrásául szolgál kéz-műveseinknek. Bár ez a gazdasági folyamat kellő kontroll híján devalválta ezeket a legdivato-sabb (matyó, kalocsai, buzsáki) kultúrákat, eredményeit nem szabad lebecsülni.

A II. világháború után a háziipari szövetkezeti mozgalom vette át ezt a szerepet, a 80-as években pedig a szövetkezetek tevékenységének beszűkülésével, az amatőr, civil mozgalmak erősödésével egyre inkább megnőtt az egyéni alkotók szerepe. Míg a szövetkezeti időkben az alapanyag ellátás, az értékesítés nem az alkotók, hanem az erre szakosodott szövetkezetek és kereskedelem feladata volt, addig a bolthálózat megszűnésével ma az értékesítés feladata is az alkotókra hárul.

Mivel a képzés elszakadt a hagyományos kultúrák helyszínétől, és a népi kézművesség nem a helyi igényeket elégítik ki, napjainkra azok a kézművesek, akik számára a mesterség megélhetési forma, főleg városokban, azok környékén, és idegenforgalmat vonzó területeken élnek. A tudás visszatanítása a vidék számára szintén a jövőre, ránk háruló feladat.

Napjainkban, mint ez jó példáinkból is kiderül, a népi kézművességnek, mint gazdasági tényezőnek, szerepe jelentős a vidéki térségekben a turizmusban, a települések arculatának


formálásában, a helyi kézműves termékek felértékelődésével a helyi gazdaságban, a helyben termelt nyersanyagok feldolgozásában abban az esetben, ha erre megfelelő, a közösségek által is elfogadott kulcsszereplők, kezdeményező szerepet vállaló, de együttműködésre ösztönző, a jelenlegi pályázati rendszerekben otthonosan mozgó, korszerű tudással rendelkező szervező egyéniségek is vannak. A népi kézművesség, mint speciális, lokális tudás által tudja egy-egy térség egyedi arculatát be és megmutatni, különlegessé, vonzóvá tenni,

Azonban ahhoz, hogy a jelenleg meglévő szellemi potenciál, tudás ezen a területen ne vesszen el, és még jobban kifejthesse hatását, szükség van kormányzati akaratra, a szabályo-zók, a gazdasági jogi környezet változtatására, szemléletváltásra, ami a társadalmi elismertsé-get, az oktatásban változást, a média szerepvállalását, jelentős marketing tevékenységet felté-telez.

BESZPRÉMY KATALIN

7

1 Hagyományőrző tevékenységi formák a múltban és a jelenben

1. 1 Múltbeli tapasztalatok pozitívumok – buktatók – tévutak

Mi a hagyomány?

A magyar társadalomnak ilyen gyökeres, gazdaságot, társadalmat, értékrendet felforgató vál-tozása, mint amelyben most élünk, a XIX. század óta nem volt. Társadalmi kihívásaink mel-lett komoly veszély a globalizáció kulturális hatása. A technikai fejlődés (műholdas tv, inter-net, stb.) révén gyorsan és mindenhol elérhető, megnézhető, megvásárolható nemzetközi tren-dek, márkák, a populáris kultúra látható és hallható celebjeinek világméretű térhódítása, a szélsebesen terjedő újabb és újabb divatok, pillanatok alatt zúzzák be a hagyományos kulturá-lis értékeket. Igen figyelemreméltó azonban az a jelenség is, hogy az utóbbi évtized tudomá-nyos elemzései a világfolyamatok mozgató rugói közül egyre nagyobb jelentőséget tulajdoní-tanak a civilizációnak, a kultúrának, mint a regionális és nemzeti identitás alapjának. A két nagy egymásnak feszülő trend: a globalizáció, az egyetemlegességre törekvés, másfelől a kul-turális identitásra törekvés. Ha a kulturális identitásról beszélünk, a hagyományokról is beszé-lünk, társadalmi és kulturális hagyományainkról, melyek a történelmi folytonosságot és magát a nemzeti kultúrát jelentik.

A jelen társadalmak egyik legnagyobb kulturális kérdése, a hagyományokhoz való vi-szony. Jelen van ez a kérdés Afrika törzsi háborúiban, meghatározója a Balkánon egymásnak feszülő nemzeti nacionalizmusnak, s az iszlám szélsőségesek világot fenyegető elszánt harcá-nak is egyik mozgatója, hagyományaik védelme. Az egyesült Európa kulturálisan is sokszínű államai is kénytelenek szembenézni a hagyomány és társadalmi integráció kérdéseivel (törö-kök Németországban, cigányok Franciaországban, baszkok, skótok, stb.) és mai magyar tár-sadalmunkban is megkerülhetetlen és megválaszolandó kérdések, megoldandó feladatok so-kaságát veti fel hagyományaink értelmezése és vállalása.

„Mert azt tanultam mindenütt, azt láttam minden nagy nemzetnél, hogy az apák dolgát folytatják az utódok. Mert össze kellene szednünk nagy fáradsággal az ország minden részéről széjjelszórt köveket, hogy azokkal a magunk képére építhessünk. És ehhez hit is kellene, és nagy fanatizmus is és rettenetes sok munka...” A hagyomány és identitás kérdését pontosab-ban és szebben megfogalmazni, minthogy azt Kós Károly tette A régi Kalotaszeg (1911) című írásában, úgy vélem, nem lehet.

Mégis, mi az oka annak, hogy a hagyományhoz való viszonyunk – különösen kárpát-medencei térségünkben – mindig meg-megújuló viták tárgya. Következik ez történelmi hely-zetünkből, társadalmi, vallási, nemzetiségi különbözőségeikből, de nálunk békésebb területek, egységesebb társadalmai is foglalkoznak ezzel a kérdéssel.

HAGYOMÁNYŐRZŐ TEVÉKENYSÉGI FORMÁK A MÚLTBAN ÉS A JELENBEN 8

„Ha mindenben követjük a szokást, a régi por söpretlenül marad.” – mondja Shakes-peare Coriolánus című drámájában.

Mi is valójában a hagyomány? Béklyó, mely a hatáskörébe tartozó egyéneket, s így a társadalmat is fogságban tartja, vagy a nemzeti kultúra, a nemzeti művelődés alapja?

A Világirodalmi lexikon így fogalmaz: „A hagyomány a történelem folyamán kialakult értékek összessége, mely a fejlődés folyamán szüntelenül összekapcsolódik a megújulással. Ez azt jelenti, hogy az újítás mindig a hagyományokra támaszkodva szakít a hagyományok egy részével, és mihelyt újjászületik maga is hagyományt alkot.”

A hagyományhoz való viszony önmagában is ellentmondásos. A hagyományőrzés és a hagyománytól való elszakadás tendenciái egyaránt jellemzik. Hogy csak a két szélsőséges végletet említsem: élnek szélsőségesen archaikus nézetek, melyek a hagyomány szigorú köte-lékében képzelik el az életet. Találkozunk olyan nézettel is, mely teljesen megtagadja a ha-gyományt. Vannak emberek, akik természetes módon, mintegy szerves folytatásként szület-nek egy kultúrába, és észrevétlenül formálják saját képükre. S találkozunk azzal is, hogy a régi, keserves parasztsors részeként megpróbálják minél gyorsabban elhagyni a hagyományo-kat, vagy egyszerűen csak szégyellik, mint avítt, régi ruhadarabot.

Andrásfalvy Bertalan professzor megfogalmazása tömör és a lényegere utal: a hagyo-mány a múlt kultúrájából levont tapasztalat, melyet a nemzeti kultúrába emelve megőrzünk, és tovább éltetünk. Ez a megfogalmazás már utal a feladatunkra is: ismerd meg hagyományt, értelmezd, tanuld meg és alkalmazd!

Szükség van tehát annak meghatározására, hogy mit értünk hagyományon. Itt az ideje annak, hogy a közösségek új szemlélettel áttekintsék azt, amit örököltek. Előítéletektől men-tesen megismerjék történelmüket, számba vegyék értékeiket és válogassanak. Mit helyeznek el levéltárba, múzeumba, mit tartanak megőrzésre méltónak, mit tartanak olyan fontosnak, hogy megtanítsák az iskolában a gyerekeiknek, vagy továbbéltessék a közösségekben. A meg-ismerés abban is segíteni fogja őket, hogy felismerjék, mi az a hagyomány, mely az életforma eltűnésével érvényét vesztette, vagy éppen a divatok vagy a kor aktuálpolitikai hatása miatt „hamis” vagy ízléstelen.

Ez a tudatos válogatás a garancia a hagyomány túlélésére, és arra, hogy egy új nemze-dék tegye élete szerves részévé és önmaga kifejezésének eszközévé a múlt értékeit.

A hagyomány felfedezése az európai kultúrában

A XV-XIX. század a nép felfedezése az európai kultúrában. Az ipari forradalom, a paraszti életforma változásának következményeként az 1500-1800-as évek között az európai kultúra olyan változásokon ment keresztül, mely kulturális forradalmat is eredményezett. A XV. szá-zadban a kultúra még egységes képet mutat egész Európában. Homogénebb volt a művészi ízlés, és önálló, paraszti művészettel, mint a későbbi évszázadokban, még nem találkozunk. A XVI-XVII. század körüli agrárkonjunktúra, a viszonylagos paraszti jólét hatására azonban a vagyonos parasztság egyre több használati tárggyal rendelkezett. A háztartásokba bekerültek az ón és fajansz edények, az öltözékben megjelentek a divatos darabok is. A gazdasági visz-szaesés és a recesszió későbbi évszázadaiban azonban a parasztok egyre jobban elszakadtak


az egykorú polgári ízléstől, és egyre önállóbb népművészetet alakítottak ki. Az önálló paraszti népművészet virágzását a szakirodalom a XVIII. század végére a XIX. század elejére teszi. Európa különböző részein – a gazdasági fejlődéstől függően – különböző időpontban történ-tek ezek a változások. A XV. században az angol paraszt még a földön aludt, a XVI. század végén azonban már szekrényei, edényei, falvédői voltak. Ez a század a falusi kézművesség fénykora Angliában.

Nyugat Európa más részein ez a változás a XVII. században következett be. Norvégiá-ban, Svédországban a korábbi időszakból szinte egyetlen tárgyat sem ismerünk, de ekkor szinte mindenütt megjelenik a faragott, festett láda, a pohár és a tányér.

A parasztság életmódjának változása, a közösségi életforma felbomlása, a közösségek, emberi kapcsolatok rendjének változása folyamán, a tárgyak egyre inkább elvesztik funkció-jukat, szokásokhoz, szertartásokhoz kapcsolódó szerepüket. A hagyományos viseletek helyett, a divatos ruhák térhódítása folyamán a mesterségek hagyományos technikái és funkciói is megváltoznak, alkalmazkodnak az új életmód, új divatok diktálta követelményekhez, s egyre nehezebben veszik fel a versenyt a gyáripar tömegtermelésével.

A parasztság életmódjának változásával egy időben, megjelenik a régi értékek elveszté-se miatt érzett aggodalom. Angliában a „szabadidő kommercializálódásról” kezdenek beszél-ni.

Új szórakozási formák hódítanak: a cirkusz, a boksz, a karneválok. A „Skót Felföldi Társaság” (1823) azért aggódik, hogy a „legnemesebb erények kivesztek vagy háttérbe szo-rultak, mert a pénzimádat belopódzott, és mert a csalás, s a képmutatás kofaszellemet, s lélek-nyomorító hitvány kapzsiságot hozott.”

Ezzel egy időben – a hagyományos paraszti életforma és kultúra bomlásával – a XVIII. XIX. század fordulóján került a „nép” az európai érdeklődés homlokterébe. Annak, hogy mi-ért fordult az érdeklődés a nép felé, több oka is volt: politikai, esztétikai és intellektuális. A mai napig is e kérdések köré csoportosítható a hagyománnyal kapcsolatos viták nagy része.

Megfigyelhetjük, hogy a nemzeti hagyományokhoz való viszony azokban az országok-ban és azoknál a népeknél volt legerősebb, melyek politikailag nem voltak függetlenek. A XVIII. századi Spanyolországban a népi kultúra divatja a Franciaországgal való szembenállás egyik kifejezésmódja volt.

A népi kultúra felfedezése szorosan összefüggött a nemzeti nacionalizmusok megjelené-sével is.

A népi kultúra iránti vonzalom máshol az önmeghatározás, a nemzeti felszabadítási mozgalmak része. Fauriel görög népdalgyűjteménye pl. az 1821-es törökellenes felkelés hatá-sára született.

Napjainkban is élő példa a balti népek zenei mozgalma és évente megrendezésre kerülő fesztiválja, mely az orosz kultúrától való megkülönböztetés és a balti kulturális identitás fó-ruma a mai napig; „Baltic song and dance celebrations” (2003-tól az UNESCO Szellemi örök-ség listáján. 1863-tól a mai napig évente 40 ezer amatőr és hivatásos énekes, táncos hirdeti a balti népek kulturális identitását).

Az is megállapítható, hogy a népi kultúra Európa, vagy egy-egy ország azon részein vált fontossá, mely kulturális szempontból perifériának számított. Olaszországban a dalmátok,


Nagy-Britanniában a skótok, Franciaországban a bretonok, Spanyolországban az andalúzok ragaszkodtak leginkább a hagyományaikhoz. Azok a helyek, melyek földrajzilag viszonylag elkülöníthetőek voltak, ahol még élt a tájnyelv, ahol a hivatalos művészeti hullámok – rene-szánsz, klasszicizmus – eredményei nem jutottak el, vagy nem rögződtek.

Német nyelvterületen a népi kultúrának alig volt szerepe a nemzeti műveltségben. A néphagyomány sokfélesége, vidékenként eltérő színei a német regionalitás és a nemzetálla-mok szoros tartozékai. Ezzel szemben azoknál a népeknél, melyeknek nem volt nagy múltú, folyamatos államiságuk, vagy hivatalos kultúrájuk (románok, szlovákok, szerbek), a népi kul-túra igen fontos szerepet kapott a nemzeti műveltségben, a nemzeti öntudat kialakításában, a polgári nemzetállamok megszületésében is.

A hagyomány értelmezése Magyarországon

Hazánkban a néphagyomány és nemzeti műveltség viszonya a szomszédinktól eltérő, egyedi vonásokat mutat. Kelet-Európát a gazdasági változások csak később érintették, s országunk-ban fejlett polgárság hiányában, a nemzetté válásban a nemesség vitte a főszerepet. A reform-kor, ahogy Szerb Antal fogalmaz, a „nemzeti öntudat kivirágzása”, melyben a nemzeti függet-lenség és polgári átalakulás „haza és haladás” jelszavai egybeforrottak a magyar nyelv, a ma-gyar kultúra kérdéseivel. Ekkor került be a folklór a nemzeti szimbólumok közé, de a nagy múltú hivatásos kultúra, a nemesség hagyományos ízlése, polgárias igényei nem engedték, és nem juttatták jelentős kulturális pozíciókhoz. Míg Európa polgári államaiban egységes érték-rendet tükröz a hagyományok megítélése, nálunk a nemzeti lét és kultúra kérdésének felvetése a paraszti kultúrával mindig szoros összefüggésben merült fel, és társadalmilag vitákat ger-jesztett.

A történelmi fejlődés fáziseltolódása, a társadalom rétegződése, a parasztság lebecsülése miatt a népi kultúra művészeti, politikai értelmezése nem egységes, hanem a mai napig újra és újra megújuló viták tárgya.

A hagyomány értelmezése esetünkben kétféle szélsőséges nézetet tükröz. A hagyomány elavult, idejétmúlt, vagy a másik nézet, mely tiszta források, csodaszarvasok, árvalányhajak, és piros csizmák képe mögé bújva hirdeti az „igaz magyart”. A kategorikus igen, vagy kate-gorikus nem egyformán hamis álláspont, mert mindkettő a hagyomány feldolgozott, aktuáldivatos vagy aktuálpolitikai manipulációs megjelenéséből ítél. Az a „tapasztalat és tu-dás” nem fontos számára, melynek ismerete és használata a kultúra szerves fejlődésének felté-tele. A kérdés ma az, hogy felnő-e Magyarországon egy olyan generáció, mely átvevője és folytatója a korábbi évszázadok műveltségének. Egy olyan új nemzedék, mely nem nyugati mintákat követ, mely nem az előző korok műveltségének elutasítója, hanem öntudatos, eg-zisztenciálisan nem kiszolgáltatott polgárként ismeri, becsüli és továbbviszi országa legérté-kesebb hagyományait.


„Hagyomány a kirakatban” (a hagyományos kultúra megjelenésének formái)

A magyar népművészet felfedezésének és megmutatásának első korszaka a reformkor. Nem-csak az önálló nemzeti kultúra megteremtésének az igénye hívta fel a figyelmet erre a terület-re, hanem kapcsolódik a népművészet felfedezésének nyugat-európai hullámához is.

A bemutatás igényét Magyarországon (de az egész világban is) egyszerre hívta életre az idegenforgalom fellendítésének célja, és a falu, a népművészetet létrehozó ember megélheté-sének biztosítása.

1867-es Párizsi Világkiállításon szerepelnek először népművészeti tárgyak. 1873-ban a Bécsi Világkiállításon már magyar gyűjteményt is bemutatnak. 1885-ben Budapesten az Országos Általános Kiállításon 15 parasztszobát láthat a kö-

zönség. A kiállításon berendezett hat magyar és kilenc nemzetiségi parasztszoba a tárgyi kör-

nyezet széles tartományát vonultatta fel. A mezőkövesdi, a kalotaszegi, a torockói, csíki szé-kely, a hétfalusi és aldunai csángó szobák és a szobákban eléhelyezett viseletes bábuk a leg-jellegzetesebbnek tartott népművészeti tájakat reprezentálták.

A legnagyobb elismerést a kalotaszegi együttes váltotta ki. Ma azt mondanánk, hogy azért, mert ennek volt legjobb a PR-ja! Az igazság az, hogy kevesen ismerték úgy a vidék népművészetét, mint a Bánffyhunyadon tevékenykedő Gyarmathy Zsigmondné (1843-1910), aki a kalotaszegi szobát maga rendezte be, és kereste a kalotaszegi varrottasok terjesztési és népszerűsítési lehetőségeit.

Kiállítást követően maga Erzsébet királyné lett a megrendelő, aki egy réges-régen di-vatból kiment fehér varrottast rendelt. Ennek hatására, mivel már alig volt ember, aki ismerte ezt a technikát, Gyarmathyné öt idős asszonnyal kezdte visszatanítani a régi mintákat, és ha-marosan vásárlói között tudhattuk az egész magyar főúri kört.

A század első évtizedeiben a legismertebb magyar népművészeti központ Kalotaszeg volt, bár más tájak is igyekeztek a főúri körök érdeklődésére ismertté válni.

1886-ban alapították a Magyar Kereskedelmi Múzeumot, melyet a hazai termékek ál-landó kiállítása céljából alapítottak.

1895-ben, Pozsonyban alapították az Izabella Háziipari Egyletet, melynek tevékenysége során 65 faluban honosodott meg a hímző ipar – a történelmi Hont, Nyitra, Pozsony, és Trencsén megyék területén. Az Izebella munkái Londonig, a Liberty áruházláncig eljutottak.

1909-ben alakult az Országos Magyar Háziipari Szövetség, mely a helyi telepeket or-szágos hálózattá igyekezett szervezni.

A Sárköz felfedezésében nagy szerepe volt Ács Lipót (1868-1945) szekszárdi rajztanár-nak. Az 1900 éves elején írt visszaemlékezése szerint „az egész Sárközben 5 öregasszonyt találtam, akik ismerték a régi varrási módot és hímes főkötőket varrtak. 1902-ben rendeztem Őcsényben és Decsen tanfolyamot, ahol az asszonyok fiatal nőket tanítottak meg erre a tech-nikára. Őcsényben 1941 végéig dolgozott a hímző szakkör, s Aponyi grófné közvetítésével valóságos divatot teremtettek Rómában. Nem mellékes az sem, hogy 1903-tól 1939-ig 140 ezer pengő munkabért kerestek az őcsényiek.”


Az 1908-as világkiállításon már szerepeltek a mezőkövesdi darabok, különösen a kék-zöld selyemhímzésű díszpárnák arattak nagy sikert.

1911-ben háziipari szövetkezet létesült Mezőkövesden, ahol a párnákon kívül népvise-letbe öltözött babákat, papucsokat is készítettek.

A legnagyobb budapesti társadalmi esemény 1911-ben történt, amikor a Széchenyi bál rendezőbizottsága „Matyó lakodalom” címen az Operaházban rendezte meg a farsang elit bálját. A lakodalmas nép között mintegy 120 társaságbeli személy szerepelt. Az operabál nyomán Izabella főhercegné személyesen vett részt Mezőkövesden a matyó lakodalomban.

Az operabál, s a főurak „érdeklődése” jó értelemben vett divatot indított Pesten, mely Tüdős Klára munkássága idején érte el csúcspontját. Tüdős Klára az 1920-as évektől az Ope-raház jelmeztervezője, rendkívül művelt és széles látókörű asszony volt.

Nemcsak népi ihletésű színpadi kosztümjeivel aratott sikert, hanem a fennmaradt írások, ruhatervek arról tanúskodnak, hogy „Pántlika” nevű szalonjában rendkívül divatos, népi ihle-tésű ruhadarabok készültek. Tervei a népművészet valódi ismeretéről tanúskodnak, igyekezett megismerni a népi technikákat is. 1939-ben Nagylócon kéziszövő telepet alapított, mely nem-csak munkát biztosított a helyi asszonyoknak, hanem alapanyagot is szállított műhelyének.

1896-os millenniumi ünnepségekre, Jankó János néprajztudós kezdeményezésére egész néprajzi falu épült a Városligetben. Az ezredéves kiállítás faluja funkciójában próbálta bemu-tatni a falusi életet: parasztokat, állatokat hoztak vidékről, akik nemcsak mindennapjaik szín-terét ismertették meg a látogatókkal, hanem táncokat, szokásokat is eljátszottak, lakodalmat ültek.

1899-ben az első néptánctalálkozót Angliában rendezték, a hagyományos zene és tánc bemutatására.

1935-ben szintén Angliában volt az első világfesztivál, Londonban. Magyarországról is utaztak ki táncosok (Bokréta válogatott: Szany, Derecske, Mezőkövesd, Kalocsa).

Az 1920-as évektől az egész országban különböző népművészeti bemutatókat tartanak. 1926-ban tartják Kodály Háryjának bemutatóját az Operaházban, s szinte ezzel egy idő-

ben a csákvári műkedvelő parasztcsoport is előadja a művet. A daljáték szövegírója és a csákvári előadás betanítója az a Paulini Béla, akit a Gyöngyösbokréta mozgalom megalapító-ja és szervezője címen tartunk számon.

1931-1944 Gyöngyösbokréta néven azt a rendszeresen visszatérő színházi bemutató-sorozatot értjük, mely parasztcsoportok tánc-, ének- és játék bemutatóiból állt. Minden év augusztus 20-án, Budapesten találkoztak a csoportok, s a bemutatókon keresztül egy sajátos kulturális mozgalom bontakozott ki. Az ünnepélyes keretek között, a Városi Színpadon látott műsoroknak ezúttal csak egy lényeges vonását emelem ki: először látott az ország népe és az idelátogató külföldi magyar néptáncot.

Sajátos, a hagyományőrzés szempontjából jelentős népművészeti mozgalom szervező-dött, mely egyedülállóan nagyszámú paraszti tömegeket mozgatott meg. Több mint 100 falu csatlakozott a „Bokrétához”, s a Bokréta Szövetségnek 3500-4000 tagja volt.

Az első világháború elvesztése és a trianoni békeszerződés okozta sokk után, a területé-nek és népességének kétharmadát vesztett ország számára a megbántott nemzeti önérzet ma-


gára találását is jelentette ez a korszak. A saját kultúra értékeit hangsúlyozta, s a nemzeti mű-veltség fejlesztésében látta a kibontakozás lehetőségét.

A Bokréta néptáncmozgalmunk szervezettségének első korszaka. Eredményei közül a csak a legfontosabbakat említem: tudatosította a falusiakban kultúrájuk értékeit; először látott Budapest és az ország népe néptáncot, s a szakértői hálózat létrehozásával megindult a filme-zés, a néptánc és népzenei anyagok gyűjtése, és archiválása. Jelentős volt a turisztikai vonzata is.

A Vallás és Közoktatásügyi Minisztérium és a Belügy- és Kereskedelmi Minisztérium 1934-ben közös rendeletet adnak ki a Szövetség támogatására és szakmai ellenőrzésére.

A hiteles népművészet bemutatásának ellenőrzését a Magyar Néprajzi Társaság felügye-lete alá helyezik. Gönyei Sándor fotói és a Néprajzi Múzeumban ma is őrzött filmek, gyűjté-sek, ezeknek az ún. „hitelesítési” akcióknak az eredményei.

Ugyancsak a szervezeti összefogást sürgetnek az ún. „népipari cikkek” gyűjtésére, kiál-lítására és árusítására is. Ilyen cikkeket a továbbiakban az IBUSZ-on kívül csak a Bokréta Szövetség árusíthat szervezetten.

1945 után A hazai folklórmozgalmak második korszaka az 1945 utáni évek. A „néptánc” a sok száz és ezer néptáncegyüttes, a kultúrversenyek népünk „életörömét” és művészi alkotó tehetségét példázták. A politikai és protokolláris ünnepségekről, a május 1-i felvonulásokról nem hiá-nyozhattak a táncosok. A „kárhoztatott” Gyöngyösbokrétát sikerült átöltöztetni az állami és társadalmi ünnepeket egy ideig elmaradhatatlanul kísérő népművészeti revüvé.

„A folklór (az ötvenes évek elejétől) szerves, tudatos részévé vált a kulturális politiká-nak. (...) Ez a folklórnak jó volt, mert szinte állami rangra emelte a nép írástalan műveltségé-nek értékeit. Az intézményes támogatás azonban túlságosan hivatalos keretet öltött, s ezzel éppen a további spontán folyamatokat gátolta. A hivatásos együttesek, az intézményes amatőr néptánccsoportok érthetően maradandó művészi értékeket akartak, vagy véltek létrehozni, s ezt mindig csak a színpadi kultúra, a színházi produkció, az individuális alkotások keretében képzelték el, más úton, lehetőségen nem is gondolkodtak Pedig a folklórban javarészt ettől eltérő tendenciák, vonások uralkodnak.” (Martin György)

A népi alkotók, szintén szovjet mintára, állami kitüntetésben részesültek. Ekkor alapít-ják a Népművészet Mestere (1953) díjat. Kitüntetettjeink azonban, ellentétben a Szovjetunió példájával, mindig olyan népi alkotók – Kántor Sándor, Király Ilus, Kiss Jankó Bori, Kapoli Antal – akiknek díjjal való elismerése ma is a szakma megbecsülésével párosul, és életművük etalon.

A háziipari szövetség ajándéktárgyainak árusítását már a két világháború között sokan támadták. Veres Péter (1897-1970) idegennek állította mindazt, amit a városi polgár, a „kö-zéposztálybeli úriember” paraszti „kultúrkincsként” ünnepel. Erdei Ferenc (1910-1971) az „ál-iparművészeti” termékeket, a parasztlét „válságtermékének” ítéli. Győrffy István (1884-1939) arról ír, hogy mennyire szükség volna arra, hogy a minisztériumokban a népművészeti, néprajzi kérdésekben képzett szakemberek irányítsanak. „A hagyományos formákat nem tart-ják művészinek. Stílusuk nem hagyományos, hanem egyéni vagy idegen. A fazekasok nagy


része még őrzi a hagyományos formákat, de a hivatalos támogatással meghonosított idegen színek és díszítmények miatt gyártmányaik a hagyomány szempontjából teljesen értéktele-nek.”

A szovjet típusú hagyományőrzés évei – 1960-1970 A 60-as évektől művelődéspolitikánk az amatőr művészeti együttesek fenntartásával, fórumok biztosításával, az állami szakmai felügyelet kiépítésével támogatta a szabadidő hasznos eltöl-tését és a szocialista embertípus nevelését. A közműveltség szempontjait háttérbe szorította a színpadi produkció: a minősítések, fesztiválok, versenyek.

A Népművelési Intézetben megindult a táncoktató képzés, kiépült az országos és tájfesz-tiválok rendszere, a szolnoki és zalaegerszegi fesztiválok koreográfiai, együttesi versenyein komoly művészi eredmények születtek. Tudósaink a szisztematikus gyűjtőmunka eredményeit könyvekbe, monográfiákba foglalták, s a tanfolyamokon a leendő táncpedagógusok eredeti táncfolyamatokat tanultak. Martin György: Magyar tánctípusok és dialektusok és Pesovár Ernő: A magyar tánctörténet évszázadai című könyve számos kiadást megért és rongyosra olvasták-tanulták a táncosok újabb és korosztályai.

Táncosaink itthon is nagyon népszerűek, de a külföldi fesztiválokon a műfaj soha nem tapasztalt sikereket arat.

Martin György mégis elégedetlenül kesereg: „A táncmozgalom, sokféle anyagot ismer mélységében is, de a kultúra nem érdekli.”

A 70-es években politikai nyitás tapasztalható a kultúra területén. A jelenlévő és leplez-hetetlen társadalmi feszültségek miatt engedett a gyeplőn a kádári „gulyáskommunizmus”. Ismertté vált a három „T” (támogat, tűr, tilt) fogalma és mindenki igyekezett magát tartani a játékszabályokhoz. A külföld előtt is szeretett volna jobb színben feltűnni az ország vezetése, megnyíltak a külföldi kapcsolatok lehetőségei is, és soha nem tapasztalt támogatást kapott a terület.

Érdekes, ellentmondásos, kulturális szempontból rendkívül izgalmas, szellemileg pezsgő élet jellemezte ezeket az éveket. 1956 emléke már csak a fű alatt élt, a parasztság kollektivizá-lása befejeződött, a háztáji gazdaságok termékei feledtették az 50-es évek padlássöpréseit, a gazdasági reformpolitika eredményei már látszottak, a lakosság gyarapodott.

A magyar falu a 70-es években „Képzeljük el egyfelől a politikai ideálképet, a zenés, táncos, dolgos, jókedvű népet, a kultu-rális forradalom áldásait, a város és a falu között eltűnő különbségeket, a kuláktalanított falut, ahol az új gazdák után az „ingadozó középparaszt” is eldöntötte, hogy belép a téeszcsébe, másfelől a kitelepített, nagy számmal perbe fogott vagy másként megalázott birtokos parasz-tokat, a beszolgáltatást a padlássöprésekig és a sokféle nélkülözést!

Az eddigieknél is bonyolultabb ellentmondást rejtett magában az az illúzió, hogy a pa-rasztság, pontosabban, aki paraszt marad, megtartható hagyományos kultúrájában, ha a kívül-ről érkező romboló, bomlasztó hatásoktól óvják, illetőleg segítik ellenállnia azoknak.”


Az 1970-es, 1980-as évek magyar falujának általános vonása lett a hivalkodó fogyasz-tás, a vagyoni különbségek nyílt hangsúlyozása. A növekvő bőség közepette csökkent a tradi-cionálisan sokra becsült takarékosság jelentősége. Az 1960-as években még az iparba eljárók nagy része is parasztnak érezte magát, s ezt fogyasztási szokásaival is demonstrálta. Mégis a külvilággal erősödő kontaktus, a TV által közvetített új, városias minták az 1970-es évektől – természetesen országosan eltérő ütemben – egyre inkább a modern fogyasztási szokások átvé-teléhez vezettek, amelyekben gyakran éppen a paraszti léttől való eltávolodás vágya tükröző-dött; olykor egyenesen a paraszti léttől való menekülés, annak megtagadása fejeződik ki egyre erősödően. Az új fogyasztási minták bevezetésével a gazdagság megítélésének is egyre újabb kritériumai alakultak ki, a korábban oly fontos „föld – állat – ház szerzésével szemben a ház, a kényelmi cikkek és a járművek szerzése, továbbá a szórakozás vált fő céllá”. (Sárkány Mi-hály)

És akkor jött a Röpülj Páva Vass Lajossal, a tápiószecsői asszonyokkal, a bukovinaiakkal és a gitáros Sebő–Halomossal egy ország ismert magára és fedezte fel népművészetét!

Majd jött a táncház (1980- ) Minden eddigitől különbözve, civil érdeklődők tömegével, sajtóvisszhanggal, tv-filmekkel, politikai vádakkal, megfigyelésekkel és természetesen méltatlan szakmai vitákkal.

Bodor Ferencet idézem: „Volt egy nemzedék, voltak számosan, akiknek a népművészet, a kézművesség, a hagyománykeresés egyfajta megoldásnak tűnt. Kinek többet jelentett ez, míg mások ’csak’ az örömszerzés, a szórakozás módjait találták meg e mozgalomban, s ez utóbbi is óriási dolog korunkban. A lehetőségek, közös sikereik, kudarcaik, szerepük valami-lyen formában összeterelte őket. Ők is hoztak új szint, új látásmódot a hetvenes évek magyar szellemi életébe. Kitágították látóhatárunkat, egyetemesebb összefüggések meglátására fi-gyelmeztettek, segítettek egy korszerűbb magyarságkép elterjesztésében itthon és külföldön. Olyan értékeket bányásztak elő és dobtak be a köztudatba, amelyeket már majdnem mindenki veszni látott.”

Az 1980-as évek – a kultúra irányítói és a népművészetekkel foglalkozók számára egy-aránt nem várt módon – a népművészet reneszánsza volt Magyarországon. A művészeti cso-portok nagyszerű teljesítményét a hazai és külföldi közönség egyaránt elismerte.

Az 1970-es évek új népművészeti hulláma a tárgyalkotó kultúra életére is pozitív hatást gyakorolt. A kézművesség „új reneszánsza” megváltoztatta a fiatalok tárgy- és viseletkultúrá-ját. Népművészeti dísztárgyak készítése helyett a használhatóság, praktikum, környezetkultúra szempontjai kerültek előtérbe.

A rendszerváltást megelőzően nagyon sok szakkör működött (elsősorban kistelepülése-ken) művelődési intézmények fenntartásában. A gazdasági helyzet romlásával a fenntartók a működés terheit megpróbálták áthárítani a csoportokra, ami a megszűnéshez vezetett.

Ugyancsak megszűntek, csődbementek a háziipari szövetkezetek, a forgalmazó bolthá-lózat minden üzlete 2001 januárjára bezárt.


Az 1982-ben alakult Népművészeti Egyesületek Szövetsége az alkotókat a megyei szer-vezeteken keresztül fogja össze, egyéni tagság nincs. A korábban érdekképviseleti feladatokat is ellátó Népi Iparművészeti Tanács a Hagyományok Háza tanácsadó szerveként a zsűrizést végzi.

„Kultúrát nem lehet örökölni, minden korosztálynak újra és újra el kell sajátítania és a maga képére kell formálnia”. (Kodály Zoltán)

Meg kell tehát tanulnunk! A táncházas nemzedék megtanulta. Muzsikájuk által megszó-laltak az archívumok felvételei, újraszülettek a táncok. Fiatalok százai keresték fel a hagyo-mányaikat őrző falvakat. Erdély népművészetben gazdag vidéke valódi „tiszta forrásként” szolgált a kultúrára szomjas ifjúságnak.

Megalakult a Fiatalok Népművészeti Stúdiója és a nyári táborokban, alkotóházakban a régi, megtanult technikák új alkotásokban születtek újjá a fiatal kezektől.

Ez a generáció felismerte, hogy hagyományainkat, népművészetünket nemcsak azért kell ismerni, mert hozzátartozik műveltségünkhöz. Népművészetünk olyan modell, mely év-századokon át kifejezte az ember szépérzékét, kreativitását, művészi alkotó képességét. Az a gyermek, akit kis korában megtanítanak énekelni és táncolni, aki a természetes anyagokkal – fával, gyapjúval, náddal, stb. – megismerkedve apró játékokat, használati eszközöket készít, aki a népmesehősök küzdelmeiben éli meg a jó erkölcs diadalát, az nemcsak személyiségében lesz gazdagabb. Mindezek észrevétlen átadnak egy olyan értékrendet, megtanítanak egy olyan közösségi magatartásformát, melyek az egész társadalmat gazdagítják.

„Magyar modell” néven vált ismertté a világban ez a módszer. Lényege, hogy a magyar folklórkutatás filmen, hangzóanyagon, szövegben rögzített dokumentumai, különböző terjesz-tő csatornákon és a visszatanítás folyamatai révén, közkinccsé válnak. A tudományos archí-vumok anyagainak hozzáférhetősége, a sok helyen még töredékes formában élő néphagyo-mány, az időszakonként meg-megújuló hazai és nemzetközi érdeklődés újra és újra megújítja népművészeti mozgalmainkat. Néptánc és népzenetanításunk, kézműves oktatásunk pedagó-giai módszerei révén nemcsak az iskolákban és együttesekben lehet megismerni ezt a hagyo-mányt, hanem a táncházakban, játszóházakban, nyári táborokban – új közösségeket teremtve – fiatal érdeklődők százai, szórakozva sajátítják el apáik örökségét.

Ami hiányzik, és ami nem következett be a 80-as évek reneszánsza után, az az „áttörés”. A népművészeti új hullámnak, a „nomád nemzedéknek”, az a hatása, mely a népművészettel kapcsolatos nemzeti közgondolkodást egészséges újraértékelésre készteti. Itt most nemcsak arra gondolok, hogy a 90-es években újra megjelentek az árvalányhajas, romantikus népi szimbólumok. Szerencsére nem volt nagy hatásuk! Aggasztóbb az ősi magyar gyökereket felidéző, tudományos elemzéseket nélkülöző társaságok megjelenése, de a legaggasztóbb, hogy újraéledtek közéletünkben a népi–urbánus viták. A megosztottság nem segít egy stabil nemzeti értékrend kialakításában, aminek hiányát sajnos naponta érezzük.

Vannak azonban olyan kutatók, történészek, politológusok, akik a hagyomány miben-létének egész más vonásaira mutatnak rá. Példának Kovács Ákos munkásságát említhetem, akinek tevékenységét sokan bírálják, megállapításaival még többen vitatkoznak, de a hagyo-mányokról alkotott kép nem lehet teljes, ha nem figyelünk az általa ismertetett jelenségekre. Hazai és külföldi tudósok gyakori konferencia témája az utóbbi évtizedben az autenticitás, az


eredetiség kérdése. Ezzel kapcsolatban tartom fontosnak megemlíteni Kovács Ákos egyik tanulmányát, melyben az új kenyér szokásának kialakulását s annak történeti, néprajzi hátterét elemzi. Röviden: a 19. század végén, az Alföldön és tizennégy dunántúli megyében fellángol-tak az aratósztrájkok. Darányi Ignác földművelésügyi miniszter leiratot fogalmazott a várme-gyék közigazgatósági emberei számára, melyben felhívta figyelmüket a birtokos és a munkás közötti viszony bensőségesebbé tételére. E jó viszony kialakítását mi sem szolgálná szerinte jobban, mint „a régi aratási ünnepeknek a felújítása, melynek keretében a birtokos a jól be-végzett munka után munkásait vendégül látja, s azokkal együtt örömünnepet ül”. Újítsuk fel az aratási ünnepeket! Harsogta a napi sajtó, és a miniszteri leírtaknak meg lett az eredménye! A rendelet, a politikai szándék, pedig divatba hozza a történetileg sosem igazolt „hagyomá-nyokat”, s arató és új kenyér ünnepek százait rendezte az ország. Összekapcsolódik ez később a Szent István-napi ünnepekkel, majd az alkotmány ünnepével, s az új kenyérrel. A múlt év-ben már legnagyobb hangsúlyt az ország kenyere, az új kenyér ünnepe kapta.

E példa arra figyelmeztet, hogy a hagyományok értelmezése felelősség. Társadalmi, po-litikai és kulturális szempontból egyaránt felveti a moralitás kérdését. A nyelv példáját említ-hetném. A nyelv fejez ki durvaságot, trágárságot, primitívséget, műveletlenséget, lelki sze-génységét, de ugyanaz a nyelv szól a lélek gazdagságáról, a szeretetről, a szépségről. A hasz-nálót minősíti, hogy mire használja!

Szintén a felelősség kérdését veti fel 2001-ben egy budapesti konferencián Alkis Raftis görög néprajz- és néptánckutató, a Nemzetközi Tánctanács (Internationale Dance Council) elnöke.

„Véleményem az, népi örökségünkre a legnagyobb veszélyt nem a modernség, nem a globalizáció, de még nem is az elüzletiesedés jelenti, hanem a csalás, hamisítás. Azaz a ’ha-gyományos’ címszó alatt a nagyközönséget félrevezető hamisítványok.”

2003-ban UNESCO (Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) egyezményt fogad el a Szellemi Kulturális Örökség Megőrzéséről.

A preambulumban hivatkozik a szellemi kulturális örökségre, mint a kulturális sokszí-nűség mozgatórugójára és a fenntartható fejlődés biztosítékára, a szellemi kulturális örökség valamint az anyagi kulturális javak és a természeti örökség egymásrautaltságára.

Hivatkozik a globalizáció és a társadalmi átalakulás veszélyeire, s felismeri, hogy szük-ség van a védelmet célzó, kötelező érvényű okmányokra. Aggodalommal hívja fel a figyelmet az örökség súlyos hanyatlására, pusztulására, az örökség védelmére fordítandó anyagi forrá-sok hiányára.

Felismerve még többek között a szellemi kulturális örökségnek az emberek közötti szo-rosabb együttműködés és megértés előmozdításában és az ifjúság nevelésében játszott felbe-csülhetetlen szerepét, 2003 októberében elfogadja az egyezményt.

Hazai törvény a szellemi örökség védelméről

A Magyar Parlament 2006-ban a XXXVIII. kihirdető törvény megalkotásával lehetővé tette az egyezmény ratifikálását, melynek eredményeképpen hazánk harminckilencedikként csatla-kozott az egyezményben a részes államok sorába.


A konvenciót ratifikáló 121 ország hivatalos kultúrpolitikája megújult a törvény elfoga-dását követően. A hagyományos kultúrák, s a kultúrát őrző közösségek tudása felértékelődött, s nemcsak kiemelt figyelmet, hanem nagyobb támogatást is kap.

Az UNESCO Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáján jelen-leg 166 kulturális „elem” található.

A törvény jelentősége A világ számára a Konvenció elfogadásával következett be ez a pillanat, ami a hagyományos szellemi kultúra szempontjából történelmi jelentőségű. A hagyomány fogalmát új szemlélettel fogalmazza meg.

Szemléletváltozásra készteti a társadalmat hagyományai értékelése szempontjából, és szemléletváltozásra készteti mindazokat, akik a folklórral foglalkoznak.

Új szemléletet hoz, mert a szellemi örökség védelmében a közösségekre helyezi a hang-súlyt, célként a kulturális identitás megőrzését fogalmazza meg. Nem a letűnt kultúrák érteke-it minősíti, hanem az elő emberi örökség folytonosságára irányítja a figyelmet.

Napjaink kérdései

Hogyan értelmezzük ma a hagyományt? Van-e politikai akarat és társadalmi közmegegyezés abban, hogy a hagyomány a jövő mű-

veltségének talpköve? Vannak-e és megfelelőek e törvényeink a szellemi örökségünk őrzésére, megtartására? Vannak-e állami – intézményes, anyagi – garanciák a kérdés megoldására? Milyen szemlélettel értelmezzük a hagyományt? A múlt részeként képzeljük-e el, művé-

szeti kérdésként kezeljük, avagy a jelenbe újraértelmezendő entitásnak? Mi az a folyamat, amelynek folytatói vagyunk, mire lehet abból építeni és mit érdemes

abból a mai kulturális folyamatokba integrálni? Mit jelent, jelent- e valamit a népművészet az új évezred emberének? Érvényesek- e még a népművészetre jellemző esztétikai értékek (egyszerűség, tisztaság,

természetesség), melyek a művi, a kommersz elleni lázadáshoz vezetnek? Van-e és milyen társadalmi vonzereje van, közösségszervező ereje van az újjáteremtett

folklórnak? Mit intézményesítünk, és milyen szerepet szánunk és hagyunk-e egyáltalán szerepet a

közösségeknek, civil mozgalmaknak? Van-e elég elkötelezettség, elszántság és szakmai tudásunk ahhoz, hogy ne csak „sziget”

legyünk, hanem e folyamatok mozgatói? HÉRA ÉVA


1.1.2 Népművészet – háziipar – népi iparművészet Példák az utóbbi 150 év tárgyalkotó népművészeti mozgalmairól

MOTTÓ: „… Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettük-e mindent, amit az európai művelődés nyújthat, hanem arra hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk az európai művelődést. Európa az egyéniséget keresi és értékeli bennünk nem a tanulékonyságot.” (GYŐRFFY ISTVÁN)

A 19. század végi világkiállításokkal kezdődtek hazánkban azok az akciók, amelyeknek célja: A népművészet értékeinek 1. feltárása, gyűjtése 2. megismertetése, 3. népszerűsítése 4. és ennek közvetlen gazdasági hasznosítása

o munkahelyek számának növelése o hátrányos helyzetű kistérségek fejlesztése o piacok teremtése

a turizmus fejlesztése, a belföldi igények feltérképezése és marketing révén

Ahhoz, hogy ezt ma meg tudjuk tenni, érdemes áttekinteni az azóta eltelt időszak konk-rét akcióit, programjait. Cél: megtalálni azokat a már egyszer jól működött intézkedéseket, amelyek napjainkban is eredménnyel szolgálhatnak.

Kik azok, akik ezeket a programokat megvalósíthatják?

Csakis a megfelelő tudással rendelkező szakértők! – néprajzosok, – közgazdászok, – iparművészek, akik a népművészetet kiindulópontként kezelik és tisztelik, – népi iparművészet szakértői – szakáganként – Népművészet Mesterei, Népi Iparművészek (a szervezetek hangadó, mértékadó képvi-

selői) – szakáganként – turizmus szakértők – PR-marketing szakértők – Gazdasági szakemberek De mindezt széles civil összefogással, a lakosság és a kézművesek széleskörű összefo-

gásával.


A 21. század elején jelentkező „népművészet” nem lehet ugyanolyan, mint egy évszá-zaddal, vagy akár csak 50 évvel ezelőtt, hiszen megváltoztak a társadalmi, gazdasági körül-mények, s ezzel együtt az életmód, a szükségletek, az ízlésformáló tényezők. Mások a készí-tők és nem ugyanazok a felhasználók sem, nem is beszélve az alapanyagokról. Ez nem jelenti azt, hogy jelen állapotunkban nem beszélhetünk már népművészetről. A fogalom használatát kell megváltoztatni, átértelmezni, mivel olyan tárgyalkotókkal van dolgunk, akik tevékenysé-gükhöz elsősorban a hagyományos tárgykészítési technikákat alkalmazzák, ezt fejlesztik to-vább.

Mindenképpen érdemes kitekinteni az elmúlt 100-150 év folyamataira, hiszen a sikeres és sikertelen kísérletekből egyaránt tanulhatunk. Itt a Kárpát-medencében

A népi kultúra igazi megbecsülése a népművészet hanyatlásával, fokozatos eltűnésével párhuzamosan alakult ki. Ez azonban nem pusztán magyar jelenség, hiszen a népművészet élményszerű felfedezése nagyjából azonos időben, a 19. század végén zajlott le nálunk és egész Európában. Angliából indult ki az a mozgalom, amely az „ipar művészi voltára” és közvetve a népművészetre is felhívta a figyelmet. A népművészetet a népköltészethez vagy a népszokásokhoz képest Európa-szerte nagy késéssel „fedezték fel”. A népművészeti tárgyak először nagy ipari kiállításokon kerültek közszemlére, így az 1867-es párizsi, az 1873-as bécsi világkiállításon „háziipar” címszó alatt. Magyarországon 1876-ban alakult meg a „Központi Háziipari Egyesület”, amely 1883-ban beleolvad az Országos Iparegyesület Háziipari Szak-osztályába. Az 1890-es évek végén Baross Gábor, ekkor már kereskedelmi miniszter vonta állami felügyelet alá a háziipari termelést. 1894-ben Izabella főhercegnő támogatásával a fel-ső-magyarországi megyék népművészeti jellegű és háziipari termékeinek értékesítésére jött létre az „Izabella Háziipari Egylet”. Ezzel egyidejűleg szervezte meg a Bánffyhunyadon Gyarmati Zsigáné a kalotaszegi asszonyok és Buzsákon pl. a Balatoni Szövetség megbízásá-ból a Széchenyi grófkisasszonyok a megrendelésre készített városi igényeknek megfelelő öl-tözködést és lakást díszítő hímzések készíttetését.

A 19. század utolsó harmadában megindult a népművészeti tárgyak gyűjtése, nemcsak a múzeumokba, hanem városi lakásokban is. Az 1880-as években már „korsó, kanta és bokály gyűjtési mániáról” olvashatunk a budapesti sajtóban, aminek következtében csaknem minden harmadik lakás „egy fazekas raktárhoz hasonló”. A 19. század fordulóját követő évtizedekben Magyarországon együtt jelentkezett a modern európai művészet és a magyar népművészet nagyszerű találkozása. Erre több szép példát említhetnénk, de különösen kiemelkedik a Zsolnay család tevékenysége Pécsett, a Gödöllői Művésztelep tevékenysége, valamint Hód-mezővásárhely művészeti élete.

A kalotaszegi varrottas háziipar megteremtője, megmentője

Gyarmathy Zsigáné Hóry Etelka (1843-1910), Kalotaszeg nagyasszonya a századforduló nép-szerű írónője, fél évszázadon át a táj művelődési és szellemi életének irányítója, a vidék pat-rónusa volt. Gyarmatyné újra felfedezte a nép által már nem varrt, elfelejtett kalotaszegi var-rottast, azt háziiparrá fejlesztette, ország-világgal megismertette.


Már fiatal leány korában a népművészet szerelmese lett. Járta a falvakat, rajzolta, gyűj-tötte a mintákat, felfedezte az elfelejtett, a nép által már nem készített régi varrottast. Felis-merte a hímzés háziiparrá fejlesztésének lehetőségét: „A miniszter fölkérésére kiállítottam 1885-ben az országos kiállításon a kalotaszegi szobát. Több faluból szedtem össze az ágyra és rúdra való szükséges varrottasokat. Minthogy akkor már a nép nem varrta ezeket a munkákat, kinyitottam a tulipános ládákat, és azok mélyéről kerültek elő a gyönyörű régi varrottasok. Dédanyáról unokákra szállt az ősi munka, féltve őrzött kincs. De azért bizalommal adták ke-zembe, pedig akkor még nem sejtették, hogy ebből az átengedésből fog kihajtani az a háziipar, mely máris áldása ennek a szép vidéknek” vallotta tevékenységéről.

1885-ös Országos Kiállítás „Háziipari Csarnokába”, amivel óriási elismerést arat. Azonnal vásárolni akartak a kiállított tárgyakból, de minden kölcsönbe érkezett, csak Erzsébet királynő kapott egy 4 szél fodorvászonból szőtt, fehér pamuttal varrt menyasszonyi lepedőt.

Herceg Eszterházy Pálné is vásárolni akart egy abroszt, de nem volt eladó. Gyarmatyné csináltatni akart egyet, de ez nagy nehézségekbe ütközött, mivel Kalotaszegen már alig talált olyan asszonyt, aki a varrottast el tudta készíteni! Az „invarrást” (a dupla keresztszemes) csak egy magyargyerőmonostori idős asszony tudta elkészíteni, aki fiatalokat tanított be, így ké-szült abrosz Herceg Eszterházy Pálnénak. Ez volt a kiinduló alap, az első pénzért értékesített darab. Először csak ímmel-ámmal hímeztek az asszonyok, – ahogy Gyarmatyné leírja, – úgy viselkedtek, mintha neki tennének szívességet. A szervező kisebb ajándékokkal (kalács, ki-sebb tárgyak) látta el „bedolgozóit”, akiket Ő látott el alapanyaggal és fel is vásárolta termé-keiket. A főúri rend hölgytagjai segítették a tevékenységet hatékony piackutatással, így né-hány év alatt fellendült a kalotaszegi háziipar. Gyarmatyné a nagyobb városokban a varrottas hímzésről előadásokat tartott, így népszerűsítette a népi és elsősorban a kalotaszegi hímző kultúrát. Bolthálózatot szerveztek, ahol rögzített áron értékesítették termékeiket.

A Gyarmathyné által bemutatott varrottasok első nemzetközi sikerüket az 1887-es brüsszeli kiállításon aratták. (A megrendelők között ott volt a belga királynő is!) Ezt követte az 1890-es bécsi gazdasági és erdészeti kiállítás, amelyen a varrottasokat díszoklevéllel tün-tették ki. Az árusítással egybekötött kiállítás olyan jelentős anyagi sikert hozott, hogy a nyit-vatartási három hónappal meghosszabbították. A varrottasok az 1904-es St-Louis-i világkiállí-táson is hírnevükhöz méltóan szerepeltek. Az 1905-ös liege-i kiállításon a kalotaszegi varrot-tasokat újra díszoklevéllel tüntették ki. A sikerek folytatódtak az 1905-ös milánói, az 1908-as londoni és az 1909-es berlini népművészeti kiállításon.

Gyarmathyné kitűnő gyakorlati érzékkel intézte az egyre szélesedő vállalkozás üzleti ré-szét. Kapcsolatot teremtett áruházakkal, bazárokkal, bizományosokkal, divatszalonokkal, mú-zeumokkal. Árjegyzékeket küldött, rendeléseket vett fel, könyvelt. Levelei bejárták az orszá-got, egész Európát, eljutottak Amerikába is, a leveleket pedig követték a gyönyörű varrotta-sok. 1891 őszén Bródy Sándor a következőket írta Gyarmathy Zsigánénak: „Egy pár hónapig Itáliában jártunk és csaknem minden városban találtam kalotaszegire, az antikváriusok azt mondják reá, hogy magyar csipke és szeretik".

Gyarmathyné alkalmazkodott a piac igényeihez, a régi párnák helyett inkább a polgári, főúri lakásbelsők ízlésének megfelelő asztalterítőket, futókat, függönyöket, térítőket varratta!


Mennyit jövedelmezett a varrottas háziipar? A Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara jelentései szerint Gyarmathy Zsigáné nyolc kalotaszegi községből - Magyargyerőmonostor, Körösfő, Sárvásár, Nyárszó, Bánffyhunyad, Damos, Magyarbikal, Zsobok - 200-400 asszonyt és leányt foglalkoztatott rendszeresen.

A varrottas háziipar fellendítette a kendertermelést is, mely évente 6-700 forintot jöve-delmezett. Később a kalotaszegiek éves keresete a 10-12 000 forintot is elérte. Gyarmathyné adatai szerint a legtöbb varrottast a körösfőiek készítették: „csak az egy Körösfőre bement varrottasért vagy 10 000 forint” írta büszkén.

A bánffyhunyadi állami iskolában 1884-től a női kézimunka felügyelője Gyarmathyné volt. A leányok hetente háromszor foglalkoztak kalotaszegi varrással és az év végi vizsgák alkalmával nagy népszerűségnek örvendő kiállításokat rendeztek. Az 1897-98-as tanévtől kezdve az iskolában kétéves kézimunka tanfolyam indult, amelyre évente 12 tanulóleányt vettek fel a környező falvakból.

1901-ben saját költségén három hónapos kalotaszegi varró-

tanfolyamot szervezett, amelyen Arad megyei Bukovinából áttelepült csángó asszonyok is részt vettek.

Gyarmathy Zsigáné segítette a Kalotaszegre látogató képzőművészeket is. Az ő vendé-geként járt és festett a vidéken Munkácsy Mihály, akinek felesége a párizsi estélyeken gyak-ran jelent meg kalotaszegiben, az angol Walter Crane, a preraffaeliták vezére stb.

Hágából 1906. szeptember 21-én írott levelében Jan Van Essen holland festő számára varrottast kért, majd így folytatta: „Alig várom már azt az időt, hogy az itteni tapasztalataim-mal gazdagodva oly hosszú távollét után ismét festhessem Kalotaszeget, népét és bájos vidé-két"

Szellemi végrendeletében a kalotaszegi magyar népet jelölte meg örököséül: „A kalota-szegi varrottas az a magyar háziipar, amelynek fejlesztését, terjesztését rátok hagyom örökül, ti vagytok hivatva, hogy folytassátok azt, amit én elkezdtem." A kalotaszegi varrottas háziipar azóta is életet adó kenyeret jelent a kalotaszegi magyarságnak. Ez nagyrészt Gyarmathy Zsigánénak köszönhető.

A felvidéki (Hont vármegyei) háziipar megmérettetése az ipolysági gazdasági ki-

állításon 1910-ben

THÉK ENDRE lontói földbirtokos a Hontvármegyei Gazdasági Egyesület 1907. szeptember 26-i ülésén felvetette „hogy a gazdasági egyesület 1908. évben rendezzen vármegyei általános gazdasági és ipari kiállítást azon célzattal, hogy egyrészt megismerve, hogy mink van, azt fejlesszük, annak piacot teremtsünk, másrészt meglássuk a vármegyénk gazdasági életében mutatkozó hiányokat – azokat pótoljuk, s végül, hogy minden kiállítás nemes versenyt váltson ki az iparos és gazdaközönség körében.”1 Más megfogalmazás szerint „A kiállítás célja: a két törvényhatóság [Hont vármegye, valamint Selmecbánya és Bélabánya szabad királyi városok] mint egy vármegyei testvértestület mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi képének bemutatása,

1 Bolgár 1910, 107.; idézi: Csáky 2007c, 85. Thék Endre kezdeményező szerepéről lásd még például: Ivánka 1910a.


s az iparilag és kereskedelmileg értékesíthető termények és anyagok föltárása és megismerte-tése” volt.2

A rendezvény tervezetében kezdettől szerepelt a néprajz is: „A kiállítás néprajzi csoportjának eszméjét Nyáry Alfonz báró vetette fel. Semayer

Vilibáld dr. az M. N. Múzeum Néprajzi Osztályának vezetőjével közölte az eszmét. Majd a Hontmegyei Gazdasági Egyesület vezető férfiaival beszélték meg a dolgot, s abban állapodtak meg, hogy a gazdasági egyesület a néprajzi rész egybegyűjtésére és kiállítására 1000 koronát ad, s az így kiállított anyagokat a Nemzeti Múzeum a kiállítás után beszerzési áron átveszi. A gyűjtés és kiállítás eszközlését a Nemzeti Múzeum végzi, Semayer Vilibáld dr. felszólítására aztán én vállalkoztam e munkára” – olvashatjuk GYÖRFFY ISTVÁN egyik cikkében.3

A kiállítás tervezetében a néprajz az alábbi módon volt jelen: „VI. Főcsoport. Háziipari kiállítás. Kiállítható minden helyi háziipari készítmény, a

nyírfasöprűtől a varrottasig, s minden helybeli műkedvelő által készített dolog. […] IX. Főcsoport. Néprajzi, tanügyi és egészségügyi kiállítás. Kiállítható minden a megyei

népéletre, s annak néprajzi jellegére vonatkozó tárgy és ábrázolat, valamint a megyei népok-tatást szolgáló könyvek, taneszközök stb. – Minden a megye történetére vonatkozó mű, emlék-tárgy és lelet, a megyei családok emlékei, okmányai és gyűjteményei, valamint az egészségi viszonyainkat és egészségügyi szolgálatunkat feltüntető ábrázolat és kimutatás, s az erre vo-natkozó intézmények és dolgok bemutatása.”4

A helyi lap – amely minden alkalommal kiemelte a Néprajzi Múzeum szerepét – a me-gye lakóit is gyűjtésre buzdította, például:

„Amint velünk közlik, a kiállítás egyik legnagyobb része a néprajzi kultúrtörténelmi rész lesz, melynek rendezését – sőt, az anyaggyűjtés egy részét is – az Ortografiai [helyesen Etnografiai] Múzeum igazgatósága volt szíves elvállalni. Kérjük a vármegye közönségét, ha valamely művészi, iparművészeti, régészeti vagy néprajzi szempontból csak valamennyire is érdemes tárgy van a birtokában, jelentse be a kiállításra!”5 „Amint már lapunk múlt számá-ban is jelentettük, a kiállításnak egyik legvonzóbb része a néprajzi osztály lesz, melynek ren-dezését – sőt, az anyaggyűjtés egy részét – az Etnografiai Múzeum igazgatója, Semayer Vilibáld vállalta el.”6 SEMAYER igazgatóőr, a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának (a későbbi Néprajzi Múzeumnak) a vezetője a gyűjtésben nem vett részt, viszont néprajzi szem-leúton járt Hont vármegyében7 és a néprajzi kiállítás koncepciójának a kialakításában, vala-mint a berendezésében segített GYÖRFFYnek.

GYÖRFFY ISTVÁN (1884–1939), a Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Tárának fiatal gyakornoka, a Néprajzi Múzeum igazgatóőre, budapesti tudományegyetem Néprajzi Tanszék-ének alapítója, valamint (átvitt értelemben és szó szerint is) iskolateremtő tanára, kisebb meg-

2 Honti Lapok 1910a, 2.

3 Györffy 1910a. Báró Nyáry Alfonz ipolyszalkai képviselő kezdeményező szerepéről lásd még például: Bolgár 1910; idézi: Csáky 2007c,

85.

4 Honti Lapok 1910a, 3.

5 Honti Lapok 1910b.

6 Honti Lapok 1910c.

7 A Magyar Nemzeti Múzeum igazgatósága 1911, 125.


szakításokkal 1910. augusztus 26. és november 21. között tartózkodott és folytatott kutatást Hont vármegyében.8 Gyűjtőmunkája – amelyhez nagy segítséget kapott például BOBÁL

SÁMUEL egyházmaróti és KRAMÁR SAMU lissói evangélikus lelkészektől9 – eredményes volt. Ennek és a tárgyakat beküldő hontiaknak volt köszönhető, hogy a Hont vármegye Törvényha-tósága által a Hontvármegyei Gazdasági Egyesület közreműködésével a megyeszékhelyen, a környék gazdasági, kereskedelmi, társadalmi és kulturális központjában, Ipolyságon 1910. szeptember 24. és október 2. között megrendezett Hontvármegyei Gazdasági és Ipari Kiállí-tás, valamint (a már említett SEMAYER VILIBÁLD, és például REPICZKY EMILNÉ, MAILÁTH

MARGIT, MAYER ILI10 segítségével) a vármegyeházán kialakított néprajzi részleg nagy sikert aratott. Joggal jegyezte meg – a kezdeményező érdemeit is kiemelve – a kiállítás bezárása után egyik cikkében IVÁNKA ISTVÁN:

„A néprajzi kiállítás jeles szakférfiak által rendezve elsőrendű érdekessége volt a kiállí-tásnak. S hogy e férfiakat nekünk megszerezte, szíves köszönettel tartozunk Nyáry Alfonz bá-rónak.”11

A néprajzi kiállításnak (Függelék 1.) körülbelül a felét tette ki az önként vállalkozó kiál-lítók által beküldött anyag, a másik felét GYÖRFFY gyűjtötte. A fő rendező a tárlatról külön cikkben számolt be, amelyben a viseletdarabokat, a kerámiákat, az „ősfoglalkozásokat” egye-dül képviselő pásztoréleti tárgyakat, valamint a három szobában elosztott 60 darab eredeti fotót emelte ki12 (Függelék 2.). A kiállított kerámiákról (és „régiségekről”) SCHMIDT TIBOLT cikkéből13 (Függelék 3.) értesülhetünk, s a helyi lap a háziipar-kiállítás bemutatásának is szentelt egy írást14 (Függelék 4.).

A GYÖRFFY ISTVÁN által a Hont vármegyei kiállításra gyűjtött néprajzi tárgyak – az ere-deti tervnek megfelelően – a Néprajzi Múzeumba kerültek és ma is megvannak (ltsz.: 86902–87191).15 A 294 darab tárgy az alábbi településekről származik: Bagonya (7), Bakabánya (77), Berencsfalu ((2), Bernece (8), Dacsólam (11), Drégelypalánk (13), Egyházmarót (4), Hídvég (2), Hont (3), Ipolyság (3), Korpona (9), Kőkeszi (1), Lissó (13), Litva (45), Lontó (2), Nádas (4), Nagycsalomja (9), Ősöd (2), Szénavár (2), Szeteharaszt (1), Terény (27), Teszér (41), Visk (5), Zsember (3).16 A kollekció tárgycsoportok szerinti megoszlása: kerámia (122); viselet (89); lakástextil (24); bútor, lakásfelszerelés (12); háziipar, kismesterség (8);

8 A Magyar Nemzeti Múzeum igazgatósága, 1911, 127. Szilágyi Miklós szerint (1984. 581.) augusztus 15. és november 20. között gyűjtött

Hont vármegyében. Megjegyezzük, hogy 1909-ben is kutatott a területen, amelynek eredményeit azonban csak az 1930-as években

közölte: Györffy 1930a; 1933a; 1933b, 31–32.

9 Bolgár 1910, 111.

10 Bolgár 1910, 111.

11 Ivánka 1910b, 2. A néprajzi kiállításon tárgyakkal szereplő, résztvevő személyeknek kitüntetéseket is átadtak. Lásd erről: Györffy 1910a;

Ivánka 1910b, 2.; Honti Lapok 1910f.

12 Györffy 1910a.

13 Schmidt 1910.

14 Honti Lapok 1910e. A néprajzi kiállítás néhány archív fotóját Somogyi Katinka magángyűjteményében Csáky Károlynak sikerült

megtalálnia. Lásd például: Csáky 2007c, 83, 84, 87, 88.

15 Szilágyi 1984, 581.

16 Szilágyi 1984, 581.


földművelés (2); pásztorkodás, állattartás (26); halászat (3); táplálkozás (7), szokástárgy, hangszer (1).17

GYÖRFFY a gyűjtésre kapott 1000 koronával a kiállítás zárónapján, október 2-án számolt el. A fennmaradt Elszámolási jegyzékben olvasható: I. Tárgyi kiadás (tárgyvásárlás, fényké-pek kidolgoztatása): 493,24 K; II. Személyi kiadások: 1. Vonat, vasúti fiáker, vasúti hordár, podgyász: 84,30 K; 2. Egész- és félnapos kocsik a megye „feljárására”: 132,00 K; Kísérők-nek, küldöncöknek, napszám, borravalók, a tárgyak „hordoztatására”: 40,10 K; 4. Napidíjam 25 napra á 10 K: 250,00 K; Összesen: 999,64 K18 (36–37. ábra).

A kiállítás bezárása után is folytatta gyűjtéseit, tárgyvásárlásait, ekkor vett például egy igen értékes tárgyegyüttest, az ipolykeszi kanász teljes öltözékét pásztoreszközeivel és dudá-jával együtt19. CSÁKY KÁROLY írja: „Az ipolykeszi pásztor kellékei nem szerepelnek Györffy többször említett tárgyvásárlási jegyzékében. Ezeket ugyanis külön vette meg, s külön is vették a múzeum jegyzékébe. A nagy leltárkönyvben 1829-es törzsszám alatt az alábbi ipolykeszi tárgyak a következő jelzetekkel szerepelnek: kanászduda (89601), kanászbalta (89602), kari-kás ostor (89603), dohányzacskó (89604), kanászbocskor (89605), lábszárbőr (89606), ka-nászgatya (89607), kanászing (89608), kanászmándli (89609), kanászkalap (89610), cifra kanászszűr (89611), tarisznya (89613).”20 (39. ábra)

A Honti Lapokban erről az alábbiakat olvashatjuk: „Mellesleg megjegyezzük, hogy ez a gyerek [az ipolykeszi pásztor] kívül-belül annyira

eredeti kanász, hogy Györffy 101 korona árán teljesen levetkőztette őtet. Az ő kosztümjét lát-hattuk a kiállításon tülköstül, dudástul.”21

A gyűjtött tárgyakról – muzeológiai értékük miatt – az alábbiakat tartjuk fontosnak meg-jegyezni. A kanász alapöltözete egy házi szövésű pamutvászonból készült, kézzel varrt ing-ből, mérsékelten bő gatyából, magyar szabó által készített, zsinórozott, pitykegombokkal dí-szített mellényből (mándliból) állt. A lábára bőrből készült bocskort és lábszárvédőt húzott, míg a fejére fekete posztó pörgekalap került. Az öltözetet befenekelt ujjú, posztórátéttel, gyapjúfonállal hímzetten díszített cifraszűr felsőruha egészítette ki. Ehhez az öltözethez tarto-zott még egy fémgombokkal kivert bőrtarisznya és egy porcelángyöngyökkel, fém pipaszur-kálóval, rojtokkal díszített, kostökből készült dohányzacskó is. A kanász felszerelésének része volt egy kovácsolással készült, ívelt, háromszög alakú, dísztelen baltafej, amelynek nyelét a fejnél rézberakásos ezüstlap borítja, valamint egy szintén keményfából esztergályozott, ólom-berakással díszített ostornyél és az ahhoz csatlakozó, fémkarikákkal bőrszíjakból font ostor-szíj. A tárgyegyüttes egyik legszebb darabja a palóc duda. A hangszer tömlője szőrrel befelé fordított, timsósan kikészített birkabőr. A dudafejet keményfából (szilvafából) faragták stili-zált, nyújtott kecskefej alakra. A szemüregeket kékszínű gyönggyel töltötték ki. A fej felületét a szarvak végéig rézszegecseléssel díszítették. A sípszár becsatlakozó részén fogazott szélű rézpalásttal borították, erősítették. A faragott kettőssípszárat gyümölcsfából (szilvafából) ké-

17 Szilágyi 1984. 583. Vö. Csáky 2007c, 93–97.

18 Györffy 1910d.

19 G. Szabó 2004. 11.; 2006, 18.; Csáky 2007b. 31.

20 Csáky 2007c, 98.

21 Honti Lapok 1910g.


szítették közepén két párhuzamos furattal. Az dallamjátszó sípszár furatán 5 játszólyuk, va-lamint egy hátsó oktávlyuk található (a bolhalyuk helye látszik, de nem fúrták ki). A hangszer alaphangját az oldalt lévő hosszanti nyílás adta. A sípszár elejét és oldalát finom vésett, kar-colt motívumok díszítik. A fából faragott kontrasíp hosszabbítójának (pipka) felső végén réz-gyűrű található, alsó vége V alakban nyitott, hiszen a hangszer alaphangját, kontrahangját ezeken a nyílásokon tudta a zenész beállítani és ehhez csatlakozik a fogazott szélű, kétsoros lyukmintával ellátott, alsó végén feketített színű szarutölcsér. Az alkatrészhez egy rézlánc három rövidebb gyöngysor fonalbojttal csatlakozik. A keményfából esztergályozott basszussípszár 5 darabból áll, csapokkal illeszkedik egymáshoz, végeit díszes és míves ólmo-zással erősítették úgy, hogy a fa alkatrészek szinte nem is látszanak. Az első bekötőcsonk, valamint az utolsó tülök csatlakozási csonkja világosabb fából készült, pipa alakú, a fa termé-szetes görbületét követő alkatrész, amelynek felső vége ólmozott, alul fadugóval lezárt. A szaruból készült tülök palástja fogazott szélű, négysoros, áttört lyukmintával díszített. Alsó része ólomöntéssel, csipkézett szélű rézgyűrűvel erősített. A befúvócső (emlő) tőkéje világos színű fából készült, egyik végén ólmozással és rézgyűrűvel erősített, mélyen a tömlőbe ágyazva.

GYÖRFFY kiállítási beszámolójában elismerően szólt az ipolykeszi fiatal kanászról, egy-ben a honti palóc pásztorokról:

„A következő teremben mindjárt szemünkbe ötlik az ipolykeszi kanász teljes díszben. Az utolsó hírmondó a régi palóc kanászok közül. Művészi keze minden szerszámján megnyilatko-zik. Különben a Hont megyei magyar pásztor mind született művész, mert a faragásban legfel-jebb csak a somogyi pásztor múlhatta valamikor felül, de ma már az is elhanyatlik mellette.”22 CSÁKY KÁROLY közli, hogy „Egyesek szerint a kiállítás megnyitójára magát a kanászgyerme-ket állították be öltözetében.”23

Keramika és régiségek

A néprajzi csoport harmadik szobáját a keramikai néprajz tölti be. A megyében a XVIII. és XIX. században divatos és használatban volt cseréptányérok és kancsók, bokályok ezek. Ha-báni és bakabányai túlnyomólag. Nem egy nagyon régi, s nagyon értékes. Ornamentikájok is a múlt századra vall, de sok a rajta levő évszámmal bizonyítja be, hogy nem a mai kor keze alkotása.

Háziiparkiállítás

A kiállítás háziipari osztálya két kisebb teremben nyert elhelyezést, az egyik terem tárgyai a háziiparnak azon termékeit [tartalmazza], melyek a Hontmegyei Gazdasági Egyesület által rendezett tanfolyamokon lettek tanítva. Ott látjuk a honti káka munkatárgyakat; díszes asztal,

22 Györffy 1910a.

23 Csáky 2007b, 34.


székek, kerevet, konzol, képrámák és a különféle kosarak és tálcák mindenféle fajtában, mely tárgyak Siposs Jenő honti kántortanító fáradozásait és buzgalmát hirdetik.

Ugyancsak e teremben vannak elhelyezve a kosárfonóháziipar-tanfolyamokon készített különféle fűzvesszőkosarak, melyeket Palást, Visk, Pereszlény és Drégelypalánk községek ifjúsága készített a tanfolyamokon a kiállításra.

Továbbá ott vannak elhelyezve a börzsönyi favillák és gereblyék és gyönyörű kivitelű hátikosarak és pincetokok.

Látható még e teremben négy faragott kép, melyek készítői pór emberek, berneceiek, kik elismerésre méltó türelemmel alkották meg műveiket, e terem díszéül szolgál a kis házi oltár és Mária-kép, melyek a lombfűrészet remekeit képezik.

A másik terem a Csizmár-szoba, melynek tárgyait Szénavár község lakói készítették, s minden egyes darabja dicséretet érdemel. Ott látható a vászonszövéshez minden szükséges tárgy, szövőszék, gombolyító gereben, tiló, guzsaly, orsó, továbbá járom, söprű, fakanál, villa stb. háztartási cikkek.

Lontóról szállított szakajtók is valóban mesterien lettek készítve. Szóval, a két teremben kiállított tárgyak tanúbizonyságot tesznek arról, hogy megyénk-

nek már ma szépen fejlett háziipara van.24

A Zsolnay-család gazdasági tevékenységének gyökerei

Zsolnay Vilmos (1828-1900) Pécs, keramikusművész, nagyiparos. Zsolnay Miklós 1852-ben alapította meg a tönkrement (Német)lukafai keménycserép

manufaktúrából a gyár elődjét, a Zsolnay Keménycserép Manufaktúrát, amit 1854-ben idő-sebb fia, Ignác nevére íratott. Zsolnay Ignác 10 évig vezette a kezdetlegesen felszerelt, kézi erőre berendezett üzemet. A csupán helyi piacra termelő, nyolc–tíz, a kereskedelmi tömeg-áruk versenyétől elszegényedett fazekast foglalkoztató üzem kőedényeket, épületkerámiákat és vízvezetékcsöveket gyártott. A tőkehiánnyal küszködő, fejlesztést és gépesítést nélkülöző műhely nem bírta a piaci versenyt. Az elárverezéstől Zsolnay Vilmos mentette meg az üze-met, amikor 1865-ben átvette a vezetést Ignác bátyjától. Ő fejlesztette az üzemet világhírű gyárrá.

A családi manufaktúrát 1868-ban jegyeztette be a cégbíróságon: „Első Pécsi Czement Chamotte és Tűzbiztos Agyagáruk Gyára” néven. A terrakották és a használati cikkek mellett leginkább dísztárgyak készítését ambicionálta. Geológiai, kerámia-technológiai ismereteket szerzett, új alapanyagok, mázféleségek után kutatott.

1874-ben a gyár vezetésébe maga mellé vette fiát, Miklóst, míg a művészi munkában két lánya segítette. Teréz a magyaros népi hagyományokat elevenítette fel, míg Júlia a keleti kultúrák díszítő motívumait alkalmazta. Munkássága ekkor már nemzetközileg is elismert volt, pedig a legnagyobb találmányok még hátra voltak. Legjelentősebbek a porcelánfajansz és az épületek díszítésére alkalmazott színes fagyálló csempe, a „pyrogránit”. A Zsolnay ke-

24 Honti Lapok 1910e.


rámiák száz év múltán is eleven színekben pompáznak legszebb épületeinken: a Parlamenten, a Mátyás templomon, a Nagyvásárcsarnokon, az Iparművészeti Múzeumon.

A gyár legnagyobb üzleti sikerét és Zsolnay világhírét mégis a fémes fényű máztechni-ka, az „eozin” teremtette meg. (A XVI. századi itáliai mester színjátszó kerámiamáza előállí-tásának titkát Wartha Vince vegyészprofesszor fejtette meg, és Zsolnay alkalmazta először, 1893-ban.) Az első rubin színben pompázó edényről Wartha és Zsolnay eozinnak nevezte el a mázat, mert fénye a hajnal pírjára emlékeztetett. Az 1896-os Millenniumi Kiállításon az új fémes fényű lila, zöld, kék eozin dísztárgyak elsöprő sikert arattak, s Zsolnaynak már ver-senytársa sem akadt, mivel ezt a technikát a világon sehol nem tudták alkalmazni. 1900-ban új korszak köszöntött be új stílussal, a szecesszió, amelyet a gyárban Rippl-Rónai József mun-kássága határozott meg. A század egyik legnagyobb iparosa váratlanul elhunyt 1900-ban. Ha-lála után fia, Miklós, majd 1918-tól unokái vezették a gyárat. A két világháború közötti évek-ben Zsolnay két lánya remekműveket tervezett.

Zsolnay Teréz (1854-1944) Teréz egy gyári alkalmazottól tanult mintázni és vésni. Ez-után kezdett népművészeti emlékeket, tárgyakat gyűjteni, melyből 10 000 darabból álló párat-lan gyűjtemény jött össze. Teréz a díszítésben a népi, magyaros motívumokat képviselte. Fér-jét, Mattyasovszky Jakabot egy bálon ismerte meg, aki geológusként az egész ország területén kutatásokat végzett, s ezzel nagy segítségére volt apósának, Zsolnay Vilmosnak a legtökélete-sebb agyagfajták megtalálásában. Életét teljesen a családnak szentelte, ő volt a ház asszonya. Maga puritán polgári életvitelt folytatott, de gyerekei kitaníttatására, nevelésére nem sajnálta a pénzt. 70 éves korában kezdte el megírni a gyár történetét, melyet 90 éves koráig írt (csaknem 2500 oldalas anyaggá alakult). A könyvet, melyet lánya, Mattyasovszky Margit fejezett be, „édes gyermekeinek” címezte.

„Gödöllői iskola” összművészeti tevékenysége

A gödöllői művésztelep tagjai, festők, képző- és iparművészek (Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor, Toroczkai-Wigand Ede, gróf Zichy István, Moiret Ödön, Remsei Jenő, Raáb Ervin, Juhász Árpád és mások) a népművészetet a művészi elvek legtisztább, legharmoniku-sabb értékeként tisztelték és a tiszta kútfők keresésével a nemzeti művészet létrehozásán fára-doztak (Gellér-Keserű 1987). Mint ismeretes, a művésztelep tagjai rendszeresen járták az eg-zotikusnak vélt színes népművészetéről legismertebb vidékeket. Ennek nyomán született a Malonyay Dezső nevével fémjelzett ötkötetes sorozat is (Malonyay 1907-1922), amelynek első kötete Kalotaszeg népművészetét mutatta be a művésztelep tagjainak helyszínen készült illusztrációival. A művészek ezek után az egész országot bejárva készítették el a további köte-tek illusztrációit. Ez az ötkötetes munka napjainkig az egyik legjobb reprezentánsa a magyar népművészetnek. A szövőműhely létrehozása A későbbi művészettörténeti szakirodalom kezdetekben a művészeti iskola tevékenységi körei közül elsősorban a szövőműhely létrehozását emelte ki. Művészi tervezések és helyben törté-nő kivitelezés és árusítás jellemezte ezt a tevékenységet. A művészi műhelymunka előzmé-


nyeit a hazai szőnyegszövő munkákban kell keresnünk. Már korábban is terveztek művészi szőnyegeket, amelyeket a Pozsonyi Állami Szövőiskola, Torontáli Szőnyeggyár RT nagybecskereki gyára, valamint Kovalszky Sarolta németeleméri (Torontál megye) szőtt le, ahol Guilleaumme Margit volt a vezető szövőnő.

E műhelyek tevékenysége azonos törekvések mentén látszik kibontakozni: fel akarták eleveníteni az egyszerű, már-már feledésbe merült háziipari technikákat.

Az alap a népművészet lett és erre születtek a művészi tervek. Körösfői-Kriesch Aladár mintalapok sokaságát adta ki, az egész koncepció a skandináv mintára született.

Számottevő állami támogatásban a kísérlet nem részesült. Kovalszky Sarolta németeleméri kisüzemét 1903-ban ajánlotta fel a kultuszminisztéri-

umnak és így kerültek a torontáli szövőszékek a munkásokkal, a vezető Guilleaumme Margit-tal együtt Gödöllőre.

A szövőműhely új vezetője 1905-től Leo Belmonte lett, aki francia klasszikus képzésben részesült és első szövött képeit már 1905-ben bemutatták Budapesten. (érdekesség, hogy Zichy István egyengette Leo Belmonte útját.) A szövőműhely tevékenységét 1907-ben Pécsett nagydíjjal jutalmazták.

Az itt készült szőnyegeket elsősorban chilim, vagy torontáli technikával szőtték, amit Erdélyben, Székelyföldön török szőnyegnek is neveznek.

A másik vonal az egyedi művészi szőnyegek leszövése volt, Körösfői-Kriesch Aladár vezetésével. A műhely az Iparművészeti Iskolához tartozott Krisch Lura vezetése alatt. 1939-től Remsey Ágnes irányította a munkát, csomózott szőnyegek készültek 20-25 szövőszéken és Békésszentandrásra is készítettek terveket ebben az időszakban.

A szövőműhely egészen az 1970-es-80-as évekig működött, de a Második Világháború után már szinte csak vegetált. Remsey Flóra, Szekeres Erzsébet iparművészek munkái felvetik a kérdést, beszélhetünk-e a gödöllői szőnyegről?

Népi Iparművészet 1951-óta

A Magyar Néprajzi Társaság és a Népművészeti Intézet Győrben 1952 novemberében megtar-tott tanácskozása új korszakot nyitott az „élő népművészet” alakulásában a főreferátumot Kresz Mária tartotta. (Kresz Mária: Népi díszítőművészetünk fejlődésének útjai. Ethnographia 1952. LXIII. 10-43)

A tanácskozás határozati javaslatai között első helyen szerepelt, hogy előterjesztést in-téznek a kormányhoz: létesítsenek olyan szervezeteket, hozzanak ehhez szükséges rendelete-ket, amelyek képesek az alkotó népművészek támogatására. Ehhez a tanácskozáshoz köthető a népi iparművészet fogalom bevezetése is.25

25 1953-ban a 2034/1953. MT-határozat, valamint a 34/1953/VII.7.) MT számú rendelet értelmében megalakult a Háziipari és Népi

Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetsége (HISZÖV) és a Népi Iparművészeti Tanács (NIT). A jogszabály a HISZÖV feladatává

tette a háziipari és népművészeti szövetkezetek irányításának felügyeletét. A Népi Iparművészeti Tanács bíráló és ellenőrző szerv lett. A

HISZÖV elnöke egyúttal a NIT elnöke is volt, és a HISZÖV népművészeti osztályának vezetője a NIT titkára lett. A NIT tagjai a

Népművelési Minisztérium, a Néprajzi Múzeum, a Népművelési Intézet, a Képző- és Iparművészeti Szövetség, az OKISZ képviselője, a


Itt született meg a Népi Iparművészeti Tanács létrehozásának gondolata, majd megala-kult a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetsége, a HISZÖV. Az elmúlt mintegy ötven évet korszakolják a szakemberek, bár időben még nem akkora a távol-ság, hogy lezárt, vagy egyáltalában elmélyült kutatásokról lehetne szó.

Az akkori eredményekhez tartozik még, hogy a kimagasló alkotótevékenységet végző népművészek kitüntetésére külön kormányrendelet biztosította a Népművészet Mestere okle-velet és a vele járó pénzjutalmat, amely első ízben 1953. augusztus 20-án került kiosztásra a Parlamentben. Ez napjainkig mintegy 350 személy elismerését jelenti a tárgyalkotó népművé-szeti szakágban.

Érdemes azonban visszatekinteni az 1953. aug.8 - okt.15-ig rendezett „Népművészet és Iparművészet” című nagyszabású kiállításra is, amelyet a Műcsarnokban rendeztek meg.. A kiállításon megjelenített népművészeti rész két egységből állt: „a népi díszítő művészet múlt-beli és jelenbeli alkotásaiból’. A munkatársak között találjuk Kresz Máriát, Fél Editet, és a szerkesztőt Balassa Ivánt

A Képzőművészeti Körök IV. Országos Kiállításán 1955-ben, melyet a Népművészeti Intézet rendezett, első ízben kerültek bemutatásra a díszítőművészeti szakkörök munkái is.

Ortutay Gyula „Eleven, vagy múzeumi kultúra” című cikkében ismételten állást foglalt a népművészeti hagyományok kutatása és a megfelelő formában való alkalmazása mellett.

A Népművészeti Intézet kezdeményezésére országos népművészeti szakági pályázatok, alakultak, így 1963-ban a Kis Jankó Bori emlékére meghirdetett országos hímzéspályázat Mezőkövesden26, 1966-ban a Gerencsér Sebestyén emlékére meghirdetett országos fazekas pályázat Siklóson, 1967-ben a „Sárközi Emlékdíj”- Országos szőttes pályázat Szekszárdon., illetve id. Kapoli Antal emlékére Országos Faragópályázat Balatonlellén.

Az elmúlt évtizedekben a pályázat kiírásában, bonyolításában, a konferenciák rendezé-sében a NIT, a Népművelési (majd Magyar Művelődési) Intézet és a Hevesi Népművészeti Szövetkezet vette át a szervezést és a rendezést.

Népi iparművészetünk 1953-1973-ig tartó időszakának bemutatását szolgálta a Nemzeti Galériában (a későbbi Néprajzi Múzeum épületében) 1973 július-augusztusában megrendezett kiállítás.27 Jellemző módon ez a kiállítás is a következő tagolásba mutatta be a műfajokat: fazekasság, hímzés, faragás, szőttes, végül mesterségek szerinti bontásban sorolta fel a népi iparművészeket.28

A magyar népi iparművészet negyed százada (1953-1978) címmel rendezték meg szin-tén a Néprajzi Múzeumban 1978-ban azt a kiállítást, amit Nagy László a NIT elnöke irányí-tott. Ezt követte 1981-ben A Népi Iparművészet ma című tárlat, amit a NIT anyagából Szuhay Péter, a múzeum munkatársa rendezett. Ennek az időszaknak összegzéseként került

Helyiipari Minisztérium (utódja a Könnyűipari Minisztérium) küldötte és két kiváló népművész lettek. A későbbiekben a NIT munkájában

a Belkereskedelmi, a Könnyűipari Minisztérium küldöttei is részt vettek.

26 A nagy országos pályázatok az adott Megyei Tanácsok, a Népi Iparművészeti Tanács, a Háziipari és Népművészeti Szövetkezetek Orszá-

gos Szövetsége és a Népművelési Intézet szervezésében és rendezésében születtek meg.

27 A kiállítás címe: A NÉPI IPARMŰVÉSZET 1953-1973.

28 A felosztás: 1.fazekasok, 2.hímzők, 3.faragók, 4.szövők és 5.népi kismesterségek.


bemutatásra 1983-84-ben „A magyar népi iparművészet 30 éve” című kiállítást, amely 800 m2-en mutatta be az akkori alkotók és közösségek munkáit.29

A Néprajzi Választmány elnöke Balassa Iván rendkívül fontos kérdésnek tartotta a nép-rajz – népművészet – népi iparművészet kialakulásának figyelemmel kísérését. A NIT a TIT Néprajzi Választmánya, illetve Budapesti Szakosztálya a HISZÖV támogatásával 1974-ben a Kossuth Klubban a népművészeti szövetkezetek vezetői és művészeti irányítói részére indítot-ta rendszeres továbbképzést. Az előadások a néprajz alapfogalmaival, más tudományokhoz való kapcsolataival, a népi díszítőművészet egyes ágaival, a művészetek között elfoglalt he-lyével, az egyes vidékek népművészetének elemzésével, továbbá a határon kívüli magyarság, a hazai nemzetiségek és a környező népek népművészetével foglalkoztak.

Erre az időszakra tehető Kresz Mária értékelése „A népi iparművészet múltja és jövője” című korreferátumából: „…ne a bajokról beszéljünk, hanem az ünnepi üléshez méltón, ünne-peljünk, örüljünk, vizsgáljuk meg, minek örülhetünk ennyi idő után, mi valósult meg abból, amit akkor Győrött csak áhítottunk, reméltünk. A legnagyobb eredmény, hogy él, virágzik a népi iparművészet, ez a tevékenység sok száz, sok ezer embernek kenyeret ad…”

…az évek során megfigyelhettük, hogy egyre több jó születik: olyan tárgyak, amelyeknek formája jó, díszítése harmonikus múzeumi tárgyakon iskolázott szemünk is megpihenhet, né-melyik semmivel sem marad alatta a régi népművészet remekműveinek: szép, tökéletes, művé-szi. …Úgy érzem, hogy reményeim valóra váltak: volt értelme a hitnek, a 25 évvel ezelőtt tett hitvallásnak (1953), hogy érdemes felvirágoztatni a régi kertet…”

Ezt a kulturális folyamatot a magyar népművészet szerves folytatásának kell tekinte-nünk, ami az elmúlt 50-60 évben folyamatosan változott, átalakult. Ezt a változást, megújulást az alkotói indíttatás, a társadalmi környezet, a társadalmi igény és a műbírálás (kialakított bírálati rendszer) folyamatosan alakítja, az adott kor követelményeinek megfelelően változtat-ja.

SZABÓ ZOLTÁN

29 Ezek után az 1990-es években az Élő népművészet címmel rendeztek tárlatokat: 1992-ben V. Országos Népművészeti Kiállítás (1992.

05.22-08.31.) Balogné Horváth Terézia rendezésében, valamint a 11. Országos Népművészeti kiállítást 1994-ben (1994. 10 14-1995.

01.09) Fügedi Márta, és W. Sáfrány Zsuzsa néprajzkutatók közreműködésével. Ezt követte a 12. Országos Népművészeti kiállítást (1996

11.22- 1997 03.03.) Magyar Művelődési Intézet szervezésében.


1.2 Kézművesség, népi kézművesség A háziipari tevékenység és az amatőrmozgalmak története

A kézművesség olyan összefoglaló fogalom, amelynek tartalma a 19-20 század folyamán többször módosult, tágult, szűkült. A hagyományos paraszti kultúrában, a kézművességhez a háziiparosok, specialisták, kézműves-iparosok, kisiparosok tevékenysége és az általuk létre-hozott tárgyak tartoztak.

„Háziiparos – olyan személy, aki termékeit maga, illetve családtagjaik segítségével kül-ső munkaerő igénybevétele nélkül, kézi erővel állítja elő otthonában, a rendszerint saját maga által gyűjtött, vásárolt nyersanyagokról mások számára is.

Specialista – olyan személy, aki szakképesítés nélkül bonyolult munkák elvégzésére, irányítására alkalmas, ezt a képességét a közösség is számon tartja, igényli. Az ilyen szemé-lyek azok közül kerülnek ki, akik az egyes házi munkákban – fafaragás, szövés, varrás-hímzés, szappanfőzés stb. – különös adottságokkal és jártassággal rendelkeznek.

Kézműves-iparos – valamely szakképesítéshez kötött iparág művelője, aki kéziszer-számokkal, elemi erővel meghajtott gépek segítségével folytat termelőtevékenységet a fo-gyasztó számára. A feldolgozott anyag lehet a sajátja vagy a megrendelőé, díjazása pénzben vagy természetben történik.

Kisiparos – kéziszerszámokkal és mesterséges energiával meghajtott egyszerűbb gépek-kel végez árutermelő ipari tevékenységet, többnyire magántulajdonban lévő saját műhelyében. Tevékenysége képesítéshez kötött, a nyersanyagot pénzért vásárolja és termékeit is pénzért értékesíti.”30

A fenti kategóriák, a működésükhöz szükséges közeg felbomlásával, a 19. század végé-től kezdve átalakultak. Ezzel egy időben indultak a kézműves termelést, elsősorban a háziipart megmenteni kívánó törekvések, amelyek szintén befolyásolták a kézműves termékek termelé-sét és kereskedelmét. A1867-es párizsi, és az 1873-as bécsi világkiállítás során kezdődött, majd az 1870-s években bontakozott ki többágú összefonódó törekvésként a „házi ipar” felka-rolása és tárgyainak gyűjtése. E többágú mozgalom az ipar és kereskedelem, a nemzeti eszme és a kezdődő etnográfiai kutatás érdekei mentén szerveződött.31 Ezekre a tevékenységekre pedig, ez időtől általánossá vált a népművészet kifejezés használata.

1949 után a népművészethez kapcsolható támogató és irányító elgondolások, a népmű-vészet körébe sorolható tárgyak előállítóinak körét és az előállítás körülményeit egybemosva, mindent egyöntetűen a díszítőművészet, a népi iparművészet és háziipar fogalmak alá sorol-tak. (Az ide be nem sorolható szakmák a kézműipari szövetkezetekhez, vagy a magán kisipar-ba kerültek.)

30 Domonkos Ottó 1991. 12.

31 Kresz Mária 1968.


A mai szóhasználatban a kézművesség fogalma alá sorolódik, igen tágan értelmezve, minden eddig felsorolt kategória, az iparos munkától egészen a művészi megformálású tár-gyig, elsősorban a gépesített, gyári előállítással szembeállítva.

A Magyar Kézművességért Alapítványt az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) hozta létre, 1993-ban. Célja a természetes anyagokat felhasználó, tevékenységüket alapvetően kézzel végző, egyedi vagy kis sorozatú, népművészeti vagy iparművészeti jellegű termékeket előállító kézművesek, a kihalófélben lévő szakmák, mesterségek felkarolása. Szemléletükre inkább a művészi megformálású tárgyak preferálása jellemző, a néphagyományból merítkező tárgyakkal szemben.

A „népi iparművész” címre ma, 44 foglalkozási ág művelője pályázhat, olyan tárgyak-kal, melyek elsősorban a Kárpát-medencei kézműves hagyományokon alapulnak, és a mai kor követelményeinek megfelelő, esztétikailag igényes használati és dísztárgyak.32

„A gazdasági kamarákról szóló 1994 évi 16. törvény szövege ennél lényegesen tágabb körre terjeszti ki a fogalmat: a kőművestől a hegesztőn és a harangöntőn át a tűzzománc- és dísztárgykészítőig összesen 221 szakmát és tevékenységet sorolt a kézművesség körébe”33

Mindegyikükre igaz az, hogy így dolgozók átlátják a termelés egész folyamatát, és an-nak bármelyik mozzanatát el tudják végezni. Nem a gépi munka, hanem a szakismeret és a kézi megformálás az elsődleges, illetve nem a tömegtermelés, hanem az egyedi vagy legfel-jebb kis szériában előállított termék a jellemző.34

Új fogalomként jelentkezik mindezek mellé a népi kézművesé.35 Kialakítását az, az igény hozta létre, hogy a fenti, tágan értelmezett kézműves tevékenységekből ki lehessen vá-lasztani azokat, amelyekre a Kárpát-medencében élő magyar és nemzetiségi népcsoportok hagyományos technikáinak és technológiáinak használata jellemző. A népi kézműves tárgyak motívum és formakincse táji specifikus, természetes anyagok felhasználásával készülnek, és a létrehozott tárgyak mai életben felhasználható, korszerű használati, dísz és ajándéktárgyak. Mintának elsősorban a 19. század környezet, lakás és viseletkultúráját tekinti, és célja a funk-cionális kézműves tárgyak létrehozása.

A népművészet felhasználása 1949 után

„A keményen bírált néprajz számára szinte aranyhídnak tűnt föl, hogy az új rendszer - zsar-noksága ellenére - a népi kultúra megbecsülését hirdette, sőt ünnepélyes alkalmakon díszlet-ként fölhasználta. A „szocialista faluval” foglalkozó néprajzi írásokban rendre találkozunk a „régi” mintájára alakuló, „új” kulturális jelenségek méltatásával, és azzal, hogy a „népműve-lés” igényeihez igazodva, hogyan próbált a néprajz az aktivista formáknak megfelelni.”36 Mű-

32 A népi iparművészeti alkotások minősítésének szempontrendszere. NIO 2006.

33 Szulovszky János 2005.

34 Szulovszky János 2005.

35 Első hivatalos megjelenése: 2006 Országos Képzési Jegyzék. Ide tartoznak az alábbi szakmák: csipkekészítés, fajátékkészítés,

faművesség, fazekasság, gyékény, szalma, csuhétárgykészítés, kézi és gépi hímzés, kosárfonás,

fonottbútor készítés, szőnyegszövés, takácsmesterség, nemezkészítés, népi bőrművesség

36 Kósa László 2001. 206.


velődéspolitikai direktíva volt a népi kultúra elevenen tartása. A népi díszítőművészetet szov-jet mintára, a haladó hagyományokra és a társadalmi hasznosságra hivatkozva, kiemelt alkotó-tevékenységgé kívánták emelni. Aránytalanul felértékelődött a díszítőművészet, az elvárások-nak megfelelően aktualizált, politizált tárgyak készültek. A beszédek kiemelték az egyéni al-kotók szerepét, állami kitüntetéseket alapítottak és osztottak, a készítőknek. Ennek jegyében változtatták át a kárhoztatott Gyöngyösbokrétát az 50-es években az állami és társadalmi ün-nepeket egy ideig elmaradhatatlanul kísérő „népművészeti revüvé”. A díszítőművészet terüle-tén a nagyszabású kiállítások reprezentálták mindezt, melyeket a magasművészet múzeumai-ban rendezték, pl. az Ernst múzeumban, a Műcsarnokban, a Nemzeti Múzeumban.

Sajátos ellentmondás állt elő ezzel, a magyarországi hivatalos művelődéspolitika - mi-közben elvi vitákban marasztalta el a „narodnyik” néprajztudományt -, magát a népi kultúrát piedesztálra emelte.37 Ennek intézményrendszerét pedig, a népművészet pártolás előző kor-szakára is jellemző jegyek mentén alakította ki. Ezek a szociális hasznosítás, a szaktudomá-nyos kutatás és a művészi felhasználás szempontjai voltak.

Új terminológiaként a népi iparművészet fogalom az 1950-es években terjedt el.38 Az elnevezésben benne rejlik részben az a 19-20. század fordulóján kialakított szemléletmód, miszerint a nemzeti művészet kialakításának alapja a népművészet, részben az ötvenes évek-ben erőszakolt Szovjetunió felé fordulás, ahol a népművészet az iparművészethez nagyon közel állt, közvetlen kölcsönhatásban fejlődött. Nálunk azután az iparművészet az 50-es évek végére eltávolodott a népművészeti alapoktól, önálló fejődési úton járt.39 A népi iparművészet teoretikusai azonban, a korszak egészében, a népi iparművészet egyetlen fejlődési vonalának és céljának az iparművészet felé való közeledést és végül az abba való beolvadást látták.

Emellett a népi iparművészet fogalom ugyan deklarálja, hogy már másról szól, mint a hagyományos népművészet, azonban magát a hagyományos népművészet folytatásként értel-mezi, alkalmazva rá az elődjére jellemző belső működési sajátosságokat. Példa erre a népies motívummal ellátott, népies karakterű, de előzmény nélküli, formailag új tárgyak preferálása. (pl. edénykészlet, hamutartó, gyertyatartó, gyümölcstál, bombonier)

Lényeges továbbá a népi iparművészet alakulásában, alakításában, a folyamatos etnog-ráfusi részvétel.40 A Néprajzi Múzeum, és a vidéki néprajzi gyűjtemények munkatársai elő-adásokat és konzultációkat tartottak a hagyományos népművészet általános, és egy-egy műfa-jának történetéről, jellemzőiről. Lehetőséget adtak gyűjteményekben található néprajzi tár-gyak tanulmányozására. Részt vettek a NIT és a szövetkezeti pályázatok zsűriében, illetve az amatőr pályázatok értékelésében.

A népi iparművészeti tárgyakra jellemző volt, hogy a funkció hierarchiájában, előtérbe került a díszítő, esztétikai funkció, a használati, reprezentatív és rituális funkciókkal szemben.

37 Kósa László 2001.

38 A fogalom felvetését mindenki az 1952-es győri ankéthoz köti, erről azonban nem találtam konkrét leírást. Kresz Mária, az ott elmondott

előadásában a díszítőművészet terminust használja.

39 Néhány iparművész munkásságában azért továbbra is megtalálható a hagyományos népművészeti alapokból való kiindulás. A

textiltervezők közül Bakay Erzsébet, majd tanítványai Ardai Ildikó, Holb Margit, E. Szabó Margit.

40 Andrásfalvy Bertalan, Balassa Iván, Bodrogi Tibor, Borbély Jolán, K. Csilléry Klára, Fél Edit, Flórián Mária, Fügedi Márta, Juhász Antal,

Katona Imre, Kresz Mária, Manga János, Szilágyi Miklós, Varga Marianna


Előállítói, a hagyományba beleszületett egykori háziiparosok vagy specialisták, volt kézműves-iparosok vagy kisiparosok, a szövetkezeti vagy a szakképzésben tanult szakmun-kások, és a szabadidős foglakozáson elsajátított ismeretekkel rendelkező amatőrök.

A műfajok - itt szakágak vagy ágazatok - kialakításának szempontja nem a mesterség és annak típusa szerinti besorolás, hanem inkább az alapanyag, a tevékenység és az elkészített tárgyak díszítésének lehetősége és foka.41

A népi iparművészeti tárgyaknak két felhasználási területet kellett kiszolgálnia, a lakás-kultúrát és közösségi helységek berendezését, illetve az öltözködést. „A „népi dísztárgyak” a modern lakótelepi lakások konyháinak, és a hatvanas évek közepétől épülő falusi házak elő-szobáinak velejárói, de kedveltek a variabútorok polcain, és az alacsonyabb bútorok tetején is.”

A közintézmények (pl. óvodai, iskolai termek, kultúrházak, házasságkötő termek) deko-rációjának jellegzetes elemei voltak a szőttes vagy hímzett futók, falvédők, vagy a kerámia tányérok és köcsögök.

Elterjedt volt az éttermekben, szállodákban a népi iparművészeti textilek használata. Kevés adat van a „népművészeti blúz” divatról. (Csak a mezőkövesdi és a hevesi szövetkezet több tízezret gyártott belőlük, éveken keresztül.)

A szövetkezeti termelés jó része külföldi megrendelésre folyt. Az így használatba vett tárgyakról sincs adat. A népi iparművészeti tárgyak egy része szuvenír funkcióba került.

A korszakban a háziipar meghatározása nem egyértelmű. Legvilágosabb megközelítés a műfaji besorolás, miszerint háziipari termék a kosár, fonott-bútor és minden növényi anyagból font tárgy, a játékok, és a szövött vagy csomózott szőnyeg. Bonyolítja azonban a besorolást, hogy a háziiparhoz tartozó műfajokból is lehetett népi iparművész, sőt Népművészet mestere címeket is szerezni. Az előző korszakkal ellentétben, ekkor a háziparban dolgoztak bedolgo-zók és a szövetkezeti műhelyben dolgozók is.

A díszítőművészet fogalmat rendszerint a népművészet szinonimájaként használják, fő-ként abban az esetben, amikor a díszítőtechnikák és a díszítőelemek kapnak hangsúlyt. Új terminológiaként, a Magyarság Néprajza című, összefoglaló műben jelent meg 1933-ban. A fogalmat Viski Károly használta a tárgyakon megjelenő művészet értelemben. A díszítőművé-

41 Kiemelt szakágak:

Szőttes – a takács- és parasztszőttes előképeket felhasználó, főleg vászonszőttesek tartoznak ide, a technika és az alapanyag alapján besorol-

va.

Hímzés – a hagyományos népművészetben házimunkaként, vagy specialisták által készített hímzéseket tekintik alapnak a készítői. Technika

szerinti csoport. Az alkotók szempontjából a legnépesebb műfaj.

Faragás – előképe a pásztorok, fa-, csont-, szaru-, kobaktök- faragásai. Ide tartoznak a faragott szobrok is.

Fazekasság – az előzőektől eltérően önálló kézműves-iparos mesterség. A hagyományos fazekasság két elkülöníthető területből állt, a java-

rész városi igényeket ellátó céhes hagyomány és az egyszerűbb, a használhatóságot előtérbe helyező falusi fazekas tudás.

Ötödik szakágként a kismesterségek összefoglaló név alá tartozik a festett, faragott bútor, kovácsoltvas és egyéb fémmunkák, bőrmunkák,

szűcsmunkák, kékfestő munka, szaruból készült nem faragott munkák, kulacs mézeskalács, gyertya, hangszer. Ez a szakág önállóan,

1973-ban, majd 1982-ben jelent meg.

Népviseleti babakészítés, és a pingálás is új, az 1930-as években a látványosság és eladhatóság okán fellendült népi iparművészeti ág.

1976-ban a halasi csipkét és a vert csipkét népi iparművészeti alkotásnak ismerték el, azonban egy 1982-es Művelődési Minisztériumi

rendelet szerint a vert, horgolt és varrott csipke hagyományos háziipari termék.


szetre történeti képződményként tekintett, mely hasonlóan a néphagyomány egyéb területei-hez, magába szívta és továbbalakította a történeti korok „hagyatékát”. Kiemelte az anyag, technika, forma, díszítmény összefüggését, mint az „ősinek mondható tárgyak” tehát népmű-vészeti tárgyak jellemző ismertetőjegyeit. Az ünnepi, „cifra” tárgyak mellett a köznapra szánt, de díszített használati tárgyakra is felhívta a figyelmet, olyan tárgytípusokat is közölt, ame-lyek addig kimaradtak a népművészeti közlésekből, így árnyalva a népi jelenségekről addig kialakított képet. 42

Ebben az értelemben használták a díszítőművészet fogalmat később is, azonban ebből, a népművészeti termelésben inkább az ünnepi, az amatőr mozgalomban pedig a köznapi tár-gyakra fókuszálva. A fogalom megjelent még egyéb szakirodalmi összefoglalókban is.43

A népművészet intézményrendszere 1949 után

1949 után, hasonlóan más területekhez, a néprajztudomány és a közművelődés intézményeit és szervezeti felépítését, a szovjet rendszer mintájára kívánták kialakítani.

A Néprajzi Társaság és a Népművészeti Intézet 1952. november 6-8. között Győrben vándorgyűlést rendezett. A később „győri tanácskozás” vagy „ankét” néven hivatkozott ván-dorgyűlés megállapításai és irányelvei több mint két évtizedre a népművészetről, díszítőmű-vészetről és népi iparművészetről való gondolkodás meghatározói lettek, mind a tudományos megközelítésben, a népművészeti termelés irányításában és a népművészet közművelődési szinterein.

Határozati javaslatok: – Létesítsenek olyan szervezeteket, hozzanak ehhez szükséges rendeleteket, amelyek

képesek az alkotó népművészek támogatására. – A népi díszítőművészet fokozott bekapcsolása a kulturális tömegmozgalomba (deko-

ráció, helyi kiállítások és versenyek, ajándéktárgyak elkészítése, népművészeti körök alakítá-sa).

– Népművészeti szövetkezetek létesítése, az idősebb mesterek sürgős utánpótlása, a népi művészek öntudatosítása, a márkázási rendelet alkalmazása a népi művészet valamennyi ter-mékére.

– Népi díszítőművészeti publikációk kiadása főleg azokról a területekről, ahol a gyakor-lat számára sürgős szükség van rá. Kísérleti műhelyek a Népművészeti Múzeum mellé, a mu-zeális anyag fokozott felhasználására, díszítőművészettel foglalkozó néprajzos káderképzés.

– A népi művészek fokozott megbecsülése, a kiválóak kitüntetéssel való jutalmazása.44 Annak ellenére, hogy a kialakított intézményi struktúrának a létrehozását a politikai ide-

ológia jócskán meghatározta, mégsem annak kiszolgálójaként, illetve nyomására működött. A reális művelődési és társadalmi igényeknek és funkcióknak való megfelelés működtette és 42 A díszítőművészet fejezet alfejezetei: A művészek, a díszítmény, kéregmunka, csont-és szarumunka, fésűsség, lószőrmunka, bőrmunka,

szőttes, hímvarrás, szűrhímzés, szűcshímzés, csipke, tojáshímzés, fafaragás, fejfafaragás, kapufaragás, ház, templom, bútor, cserépmunka,

fémmunka, mézesbáb, összefoglalás.

43 Kresz Mária Etnographia LXIII. 1952, Domanovszy György, 1981

44 Lengyel Györgyi 1962.


tartotta fenn. A szövetkezetek, és a bolthálózat működtetése, jelentős szerepet töltött be a fog-lalkoztatásban és a kereskedelemben. A Népművelési Intézet sokrétű munkájával – melybe beletartozott a kutatás, az oktatás, a népszerűsítés és az adaptálás is –, illetve a hagyomány „aktív” használatának propagálásával – a vizsgált időszakban – a népművészettel valamilyen kapcsolatban állókból széles társadalmi bázist tartott fenn és alakította a közműveltséget.

Ennek a többrétegű szerveződésnek a működése, 30-40 éven át tartó fennállása, vala-mint a mai, népművészettel kapcsolatos gyakorlatra tett hatása, a hagyomány aktív, és pozitív „használásával”, az alkalmazott néprajztudomány példájának tekinthető.

Közművelődési intézmények

A Népművészeti Intézetet a Moszkvában működő Népi Alkotások Háza nevű intézmény min-tájára hozták létre, 1951. januárjában. Feladatának a „kulturális tömegmozgalom” művészi irányításának elősegítését tűzték ki, ide sorolva a „népművészeti hagyományok szocialista továbbfejlesztését”, és az „új népi művészet kialakulásának elősegítését”.45 Az Intézet felada-ta volt az állami kitüntetésekre való felterjesztés. Létrehozták a Népművészet Mestere állami kitüntetést, amelyet minden év augusztus 20-án a többi állami kitüntetéssel együtt adtak át. Az első alkalommal, 1953-ban 5 alkotó kapta meg a Népművészet Mestere díjat46. 1953 és 1958 között 27-en kapták meg a díjat, 1980-ban pedig már 132 népművészet mestere volt.

1956 után fokozatosan átszervezték az Intézetet, és 1957-től 1986-ig Népművelési Inté-zet néven folytatta munkáját.47 A népművészek, népi iparművészek, népművészet mesterei részére az évenként meghirdetett pályázatok, találkozók megrendezésében az Intézet együtt-működött a NIT-tel, aki ezt anyagilag is jelentősen támogatta. A Népművelési Intézet támo-gatta mindazokat a tevékenységeket, amelyek a népművészeti amatőrmozgalom kibontakozá-sát segítették elő. Részt vett a megyei – járási népi díszítőművészeti kiállításokon, szakmai bemutatókon, a helyszínen beszélve meg az alkotókkal problémáikat. Tanfolyamokat szerve-zett a díszítőművészeti szakkörök vezetőinek, először a hímzés területén, majd a 70-es évektől beindult a szövő, később a fafaragó képzés is. Ebből aztán a hímző és szövő szakkörvezető képzés működött hatékonyan több évtizeden keresztül. Az Intézet által kialakított és irányított képzési rendszerből bontakozott ki az amatőr díszítőművészeti, népművészeti mozgalom.

Az 1969-től meghirdette a Népművészet Ifjú Mestere Pályázatot melyhez kapcsolódóan a sikeres pályázóknak alkotótábort rendezett, Fadd-Domboriban, majd Tokajba.” Itt, e tábo-rokban az együttlét, egymásra találás, az itt hallott előadások nyomán született meg azaz igény, hogy év közben, havi rendszerességgel is találkoznunk kellene. Ebből a társaságból születet meg Zelnik József, Borbély Jolán, Bánszky Pál támogatásával és munkájával a Fiata-lok Népművészeti Stúdiója.”48 A Stúdió tagjai, havonta egyszer, vasárnap az Intézetben talál-

45 NI 739 Javaslat a Népművészeti Intézet létesítésére (név és dátum nélkül) NI 740 A Népművészeti Intézet felépítése (név és dátum

nélküli)

46 Szkricsák Bertalanné – fazekas Sárospatakról, Kisjankó Bori – hímző Mezőkövesdről, Kántor Sándor – fazekas Tiszafüredről, ifj. Kapoli

Antal – faragópásztor46 és Kálmán István – faragópásztor.

47 18/1957/MK.2/MM rendelet

48 Beszprémy Katalin 2006. 111.


koztak, ahol előadást hallgattak, amit szakmai vita, tervek és a munkák megvitatása majd táncház követett. Más szemlélettel közelítettek a népművészethez, mint amit a népművészeti boltokban akkor kapható, szövetkezetek által képviselt népművészeti termelés tükrözött. „Azt is hamis elképzelésnek gondoltuk, hogy a magyar népi kultúrát a színes kalocsai, és a matyó hímzés, a túlzsúfolt díszítésű faragások, funkció nélküli kerámiák jelentik melyet az akkori kereskedelem, és a Népi Iparművészeti Tanács zsűrije üdvözítőnek, követendőnek talált.” 49

A Népművelési Intézet által támogatott, amatőr népművészeti mozgalom a 80-as évekre tömegessé vált. A szakkörök, stúdiók, alkotótáborok, alkotóházak tagságának létszáma adta a mozgalom méretét, mely 1985-ben 40-50 ezer embert jelentett.50

A népművészeti termelés intézményei

Az értékesítés megszervezésére 1946-ban létrejött az Országos Házipari Tanács, majd 1948-ban megalapították az Állami Háziipari RT-t. 1949-ben ezekből lett a Népművészeti és Házi-ipari Nemzeti Vállalat, ami 1953-ig működött majd Népművészeti és Háziipari Vállalat néven működött tovább az 1990-es évekig (székhelye Budapesten az V. ker. Régiposta u. 12-ben volt). Feladata volt, hogy felkutatassa a még dolgozó idős alkotókat, megrendeléseket adjon számukra, és vásároljon tőlük. Fő megrendelője volt a népművészei szövetkezeteknek is. 1951 februárjától életbe léptették, az un. Márkázási rendeletet, mely szerint a vállalat Népmű-vészeti Osztálya mellé hattagú bizottságot kell alakítani, megfelelő szakemberekből. Ez a bi-zottság döntötte el, hogy megfelelően megjelölve, mit szabad forgalomba hozni népművészeti áruként. 51 Ez volt az első központosított zsűrizés.

A népművészeti termelőmunka főként bedolgozói rendszerben indult el, de helyenként sorkerült közös műhely kialakítása.

A Vállalat átvevőhelyeket alakított ki, és országos bolthálózatot is kiépített az értékesí-tés megszervezésére. Az első két bolt 1950-ben Budapesten nyílt, a Váci utcában és a Lenin körúton. 1975-ben 60 bolt működött állandóan, és 15 szezonálisan az üdülőhelyeken.

Az 1948-ban létrehozták a szövetkezetirányító apparátust, melynek legfőbb szerve az Országos Kisipari Szövetség volt. E szervezet alá tartoztak a kisiparosok és a háziiparosok. Az OKISZ feladata a népművészeti és háziipari szövetkezetek létrehozása és ezek egységes irányításának kialakítása volt gazdasági és művészeti szempontból, a HISZÖV és a NIT mun-kájának megszervezésén keresztül irányította a Népművészeti és Háziipari Vállalat működé-sét.

1953-ban minisztertanácsi jogszabállyal létrehozták a Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetek Országos Szövetségét.52 Feladata a háziipari és népi iparművészeti szövetkeze-tek irányítása, fejlesztése, az értékesítés és az alapanyag- ellátás megszervezése lett. A HISZÖV és a NIT munkája folyamatosan összekapcsolódott. A HISZÖV elnöke egyúttal a NIT elnöke, a HISZÖV népművészeti osztályának vezetője a NIT titkára lett. 1982-ben a 49 Beszprémy Katalin 2006. 112.

50 Kerékgyártó István 1985.

51 1951. jan. 31. 1011-5-38/1951 (I. 30.) Népművelési Minisztériumi rendelet

52 34/1953. (VII.7.) MT rendelet


HISZÖV megszűnt, az általa felügyelt szövetkezetek különböző gazdasági okok miatt elsor-vadtak, az értékesítő üzlethálózat magán tulajdonba került, melyek azt felszámolták.

Az OKISZ kezdeményezésére, a Magyar Néprajzi Társaság és a Népművelési Intézet közreműködésével 1953-ban létrehozták a Népi Iparművészeti Tanácsot, azzal a feladattal, hogy önálló jogi és költségvetési intézményként, irányítsa és felügyelje a népi iparművészeti-nek nevezett mozgalmat.53 Tagjai a Népművelési Minisztérium, a Népművészeti Intézet, a Képző-és Ipaművészeti Szövetség, a Néprajzi Múzeum, a Bel-és Külkereskedelmi Minisztéri-um küldöttei és az OKISZ képviselője és két népművész lettek.

A NIT elsősorban a szövetkezetekben dolgozó alkotókkal és tárgyaikkal foglalkozott, tehát azokkal, akik hivatásszerűen foglalkoztak a népművészeti alkotások létrehozásával. „A Tanács népi iparművészeti kérdésekben bíráló és ellenőrző szerv lett. Feladatává tették; őr-ködjék a népművészet tisztaságán, gondoskodjék az alkotók ideológiai és szakmai oktatásáról. Előírta a jogszabály, hogy a történelmileg kialakult tájegységeken tájházakat kell létrehozni. Kötelességévé tették a Tanácsnak, hogy mintagyűjteményt létesítsen, amely alapját képezi e kor népi iparművészetének.”54 Hatósági jogkörként, a kereskedelmi forgalomba kerülő népi iparművészeti alkotások minősítése is feladata volt.

A HISZÖV és a NIT mellett működött a Népi Iparművészeti Alap, melybe a népmű-vészeti szövetkezetek éves tiszta nyereségének 10%-a folyt be. Ebből támogatták a tájházak létrehozását, a szakmai könyvkiadást, a pályázatok kiírását, tanfolyamok megszervezését.

A NIT 1960-ban egy népművészeti archívum összeállítását tervezte. A cél az volt, hogy a szövetkezetekben dolgozó tervezők és a központi tervezőrészleg munkáját segítsék úgy, hogy a mintákat, motívumokat, formákat és technikákat bemutató dokumentáció felhasználá-sával új, a modern igényekhez alkalmazkodó tárgyakat tudjanak tervezni. A dokumentáció összeállítását minden szakágban tervezték. A munka csak a hímzés és a szövés területén ho-zott eredményeket és az eredeti elképzelés csak azokban a szövetkezetekben valósult meg ahol a szövetkezeten belül volt népművészeti felkészültségű és gyakorlati ismeretekkel ren-delkező személy, aki a teljes gyűjtő és feldolgozó folyamatot végig tudta vezetni.55

A Népművelési Intézet kezdeményezte a NIT felé az országos népművészeti szakági pá-lyázatok kiírását, együttműködve az illetékes megyei tanácsokkal. Az országos szakági pályá-zatokon elsősorban a hivatásszerűen, szövetkezetekben dolgozók vettek részt.

Országos pályázatok: 1963-tól Kis Jankó Bori emlékére meghirdetett országos hímzéspályázat Mezőköves-

den 1966-tól Gerencsér Sebestyén emlékére meghirdetett országos fazekaspályázat Sikló-

son, 1967-től „Sárközi Emlékdíj”, Országos Szőttespályázat Szekszárdon. 1967-től id. Kapoli Antal emlékére Országos Faragópályázat Balatonlellén,

53 2034/11/1953 MT határozat

54 Nagy László 1978. 71.

55 Mezőkövesden, Hevesen, Kalocsán, Decsen és Hódmezővásárhelyen


1981-től Népi Mesterségek Művészete című pályázat, ami a kismesterségek művelői-nek adott pályázati lehetőséget.56

Az amatőr mozgalom erősödésével, az ott kinevelődött tehetséges „alkotók” is megcé-lozták a népi iparművész cím elérését, és beadták tárgyaikat zsűriztetni, illetve részt vettek az országos pályázatokon. A NIT-nek tehát nyitnia kellett az amatőrök és az egyénileg, szövet-kezeten kívül dolgozók felé is.

A HISZÖV megszűnésével a NIT-et 1982 januárjában alakították újjá. 1992-ben a Ma-gyar Művelődési Intézethez csatolták, ekkortól szűnt meg az önálló státusa.

Népművészeti termelés

A népművészeti termelés a háziipari szövetkezetek exportra vagy hazai értékesítésre szánt, népi iparművészeti és hagyományos háziipari termék előállító tevékenysége. Ebbe a termelés-be a vizsgált időszakban, csak kis számban kapcsolódtak be magánkisiparosok, a jelentős többséget a szövetkezeti tagok adták.

A népművészeti termelés a kézmű-és háziipari ágazaton belül valósult meg. Itt nem volt külön szakágazati bontás, így a statisztikai adatok a kézmű-és háziipari ágazaton belül a népi iparművészeti, a hagyományos háziipari és a sajátos háziipari termelés adatait együtt tartal-mazzák.

A kézmű- és háziiparban dolgozók száma és a termelési érték 1953 és 1980 között:

Év szövetkezetek száma

dolgozók száma termelési érték

1953 108 24.644 fő 299 millió Ft 1955 118 38.975 fő 641 millió Ft 1962 120 61.086 fő 1,187 milliárd Ft57 1977 73 45.944 fő 3 milliárd Ft58 1980 7359 56.000 fő 5,4 milliárd Ft 60

1951 és 53-között nagy számban jöttek létre a háziipari szövetkezetek, és 1955-ben,

amikor a más típusú szövetkezeti formák felbomlottak, a háziipar volt a legdinamikusabban fejlődő szövetkezeti ágazat. Ennek okai egyrészt a külföldi piac gyorsan növekvő kereslete a háziipar kézzel dolgozó ágazatainak termékei iránt. (Az ötvenes évek közepén a szövetkeze-tek exportjának 40%-át a háziipar adta.) A háziipari szövetkezetek termékei nyersanyag szempontjából olcsóak voltak, mert részben természetes alapanyagokat, részben egyes ágaza-tok maradék és hulladék alapanyagait is hasznosítottak így elkerülhették az alapanyag ellátás-

56 Varga Marianna 2001.

57 Tellér Gyula 1972.

58 Kuczka Péter (szerk.) 1978.

59 Tóth János 1985-ben 92 háziipari és népi iparművészeti termelést végző szövetkezetről beszél.

60 Lendvai István 1985.


ból származó termeléskiesést. (Ez a népművészeti termékekre csak részben igaz.) A háziipar számára mindig volt olyan használható munkaerő, amit nem kívántak a központosított foglal-koztatáspolitikában máshova csoportosítani. A munkaerőt igen olcsón foglalkoztatták, 1953-ban az egy főre eső munkabér a fele volt a többi szövetkezeti ipari munkabérnek.61

A szövetkezetek szervezője a legtöbb esetben a helyi értelmiség volt, emellett belépésre ösztönözték, a Népművészeti Intézet által felfedezett ”népi alkotókat” is. A szövetkezeti munka bedolgozó rendszerre épült. Ez azért volt előnyös, mert nem kellett nagy központ mű-helyt fenntartani, hanem csak az alapanyag kiadásához és az elkészült áru átvételéhez volt szükség helyiségre. A munka beindulásával a prosperáló szövetkezetek saját épülethez jutot-tak, ahol már központi műhelyt, árukiadó és átvevőhelyet, csomagolót és raktárt is fenn tudtak tartani. A szövetkezetek tagsága tehát állt a benndolgozókból, akik a központi műhelyekben dolgoztak, és a bedolgozókból, akik otthon, esetenként a saját eszközükkel dolgoztak.

A bedolgozók nagyésze a falusi házi munka mellé vállalta a nem pontos időhöz kötött háziipari bedolgozást, vagy mert nem tudott a tsz-ben munkát vállalni, vagy már az idősebb generációhoz tartozott. A nagy létszámot az is biztosította, hogy 65-ig két szövetkezetnek is lehetett tagja egy ember, így a tsz-tagság mellett háziipari bedolgozást is tudtak vállalni.

A népi iparművészeti szövetkezetek számáról, fő tevékenységéről és a termelési érté-kekről egy 1977-78-ban a HISZÖV által késztett felmérés ad pontosabb információt.62 A fel-mérés az 1978-ban működő, a HISZÖV tagsága okán háziipari szövetkezetinek tekintett 73 db szövetkezet alapadatait közli.

61 Kaposi Zoltán 2005.

62 Kuczka Péter (szerk.) 1978.


Háziipari és népművészeti szövetkezetek adatai 1977-1978-ban Jellemző tevékenyég népi iparművészeti Jellemző tevékenysége háziipari

A lé

traho

zás é

ve

Főte

véke

nysé

ge

népi

ipar

műv

é-sz

eti 63

Nem

főte

vé-

keny

ség,

de

meg

jele

nik

a né

pi ip

arm

űvé-

szet

össz

esen

Főte

véke

nysé

ge

kosá

r, fo

nottb

útor

és

egy

éb

fono

ttáru

gyá

rtás

Főte

véke

nysé

ge

szőn

yegs

zövé

s va

gy fo

nal e

lőké

-sz

ítés

Más

ház

iipar

i te

rmék

et á

llít e

lő

össz

esen

1951 4 4 8 12 5 7 23 1952 11 5 6 7 2 8 17 1953 - - - - - - - 1954 1 1 2 1 - - 1 1955 - - - - - 2 2 1956 - - - 1 - - 1 1957 1 - 1 - - 1 1

összesen 17 8 27 21 7 18 46 Foglal-koztatottak száma 1977-ben

21.107 fő Foglalkoztatottak száma 1977-ben 24.834 fő

Termelé-si érték 1977-ben

1196,3 millió Termelési érték 1977-ben 1829,7 millió

A népművészeti és háziipari szövetkezetek által gyártott népi iparművészeti tárgyak mi-

nőségéről, mennyiségéről, a hagyományos népművészettel való kapcsolatukról nehéz objektív adatokat találni.

A szövetkezetek alapító tagjai, a századforduló körül születtek, többségében még a csa-ládi hagyományból tanulták a „mesterségüket”. A kezdeti időszakban készült tárgyak így az ő tudásukat tükrözték. Ezt a tudást alakította aztán részben az a szakmai irányítás, amit a NIT-en keresztül a néprajzkutatók jelentettek, részben az aktuális ideológia által elvárt tárgystílus, és a kereskedelemi igény.

A NIT a hagyományokhoz való ragaszkodást hirdette, de úgy hogy közben elvárta a „mai igények” kielégítését. A fent bemutatott népművészeti archívum koncepciója a hagyo-mányos népművészeti alapokból való kiindulás feltételeit kívánta volna biztosítani.

A politikai ideológia befolyása az ötvenes évek elején hatott a legközvetlenebb módon, az ekkor létrehozott tárgyakat a korszak kiállításainak anyagában láthatjuk. Közvetve viszont az egész korszak tárgykészítésére hatással volt, mert ugyan a kezdeti célt, a dolgozó tömegek ellátását a népművészet által termelt lakberendezési és viseleti termékekkel, később nem han- 63 1951-ben alakított: Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet (Heves), Matyó Népművészeti és Háziipari Szövetkezet (Mezőkö-

vesd), Palóc Háziipari szövetkezet (Szécsény), Mezőtúri Fazekasok Népművészeti, Háziipari szövetkezete (Mezőtúr),

1952-ben alakított: Bajai Háziipari Szövetkezet (Baja), Baranya Megye Háziipari Szövetkezet (Pécs), Délbalatoni Háziipari Szövetkezet

(Siófok),Fazekas Háziipari Szövetkezet (Kaposvár), Kalocsai Népművészeti és Háziipari Szövetkezet (Kalocsa), Karcagi Népművészeti

Háziipari szövetkezet (Karcag), Sárközi Népi Iparművészeti Szövetkezet (Decs), Szabolcs-Szatmár megyei Népi Iparművészeti Szövetkezet

(Nyíregyháza), Tótkomlósi Népművészeti és Háziipari szövetkezet (Tótkomlós), Népművészeti Agyagipari Háziipari Szövetkezet (Karcag),

Népművészeti és Háziipari Szövetkezet (Hódmezővásárhely),

1954-ben alakított: Népművészek Háziipari Szövetkezete (Budapest)

1957-ben alakított:Gyulai Népművészeti és Háziipari szövetkezet (Gyula)


goztatták, de a termelésben eszerint kialakított tárgykészleten kevés szövetkezetben tudtak változtatni.

A szövetkezeti termékeknek méreteikben a standard méretekhez, az eladhatóság kedvé-ért a kereslet, a kereskedelem, de előfordul az is, hogy egy-egy kereskedő ízléséhez kellett alkalmazkodniuk. A termelés legfőbb irányítója a megrendelés volt. Ezt belföldre a Népmű-vészeti és Háziipari Vállalat, külföldre HONGARPCOP, HUNGEXPO koordinálta. A meg-rendelők meghatározták a termékek típusát, színét, méretét. A fő szempont az eladhatóság volt, azt rendelték, amit a kereskedelem, pl. „sárközinek” fogadott el, függetlenül a hagyomá-nyos formáktól. 1952-1973 között, pl. a Sárközi Szövetkezetben, a bemintázott, elkészített több mint 1000 új termék közül, 270-et fogadott el a zsűri, a kereskedelem, pedig csak 50-et rendelt meg és árusított. 64

A népművészeti termékek milyenségét a külföldi megrendelések is befolyásolták. Az exportra készített termékeket külön zsűrizték, kevésbé szigorú szempontok alapján.

A tárgyak alapvetően kétféle célból jöttek létre, a pályázatokon való részvétel, valamint a gyártás számára. „Ha egy szőttes szövetkezetben készül, addig nevezik alkotásnak, amíg egy kiállításon szerepel, s rögvest termék lesz belőle, ha piacra szánva termékszámot kap. A szövetkezeti tervező – bár szaktudása megengedné – csak nagyritkán tervezhet a szövetkezeti sokszorosítás lehetőségeit meghaladó pályázati alkotást, mert neki a szövetkezet kivitelezési lehetőségeit mindig szem előtt kell tartania.”65 A pályázatra készült tárgy egyedi volt, a mí-vessége okán, pedig ritkán kerülhet be a termelésbe.

A termelésben sorozatgyártás folyt. Itt a nehézséget az anyagbeszerezés, a megfelelő minőségű és színű alapanyag beszerzése jelentette. Az üzemi jellegű munkavégzéskor, pl. a vászonszövésnél a közös műhelyben, egy végen több műszakban, többen is dolgoztak, ami egy végen belül eltérő minőséget eredményezhetett.

A folyamos újítás biztosítására többféle ösztönzőt építettek be a szövetkezeti tervezők díjazásába. Egyik volt alkotói díj. Ezt 1954 óta a népművészeti és háziipari tervezőknek ad-ták, fizetés kiegészítésként, ezzel emelve ki a munkájukat a kivitelezők közül.

A kereskedelmi forgalomba szánt tárgyak minősítését a 1953-tól a NIT Bíráló Bizottsá-ga biztosította. Ezt 1959-ben átalakították, és létrehozták a NIT Lektorátust.

A zsűrizett tárgyak számáról és típusairól a NIO irattárában fennmaradt zsűri jegyző-könyvek tanúskodnak. A legkorábbi jegyzőkönyvek, az 1959 és 1969 közötti lezsűrizett tár-gyak megnevezését, anyagát, méretét, a benyújtó szövetkezet nevét és a tervező nevét tartal-mazzák. Eszerint 1959 és 1969 között 15.631 db tárgyat zsűriztettek.66

Az értékminősítésről kezdetben nem volt egységesen elfogadott, és leírt szempontrend-szer, az ebből adódó nehézségeket az állandó zsűritagok részvételével hidalták át. Először 1985-ben jelent meg az alkotók számára is hozzáférhető zsűri szempontsor.

1967-ig rangsorolás nélkül fogadták el a benyújtott tárgyakat, a kiemelkedő tárgyak al-kotói, pedig alkotói díjban részesültek. 1967-től három kategóriába sorolták a tárgyakat. 64 Flórián Mária 1990.

65 Flórián Mária 2001.

66 fazekas: 6.091 db, szőttes: 3.539 db, hímzés: 3.639 db, faragás: 1.804 db, baba: 301 db, sablon 144 (hímzéshez), kályhacsempe: 82 db,

kulacs: 31 db


Egyedi termék, szériatermelésre alkalmas tárgy, alkotói díj nélküli termék, és kivételes estben, ha a tárgy egyik kategóriába sem sorolható, akkor „mestermunka”

Az 1970-es évek végén vezették be az „A”, „B”, „C” betűkkel jelzett kategóriákat. „A” kategóriát kaptak az önálló szellemi tevékenység nyomán készült, egyedi tárgyak, „amely magas szellemi színvonalon fejleszti tovább a népművészet legjobb hagyományait, valamint a népi iparművészet esztétikai és funkcionális jellegzetességeit."67 „B” kategóriát kaptak azok a tárgyak, amelyek a fentieket „jó színvonalon teljesítik”. A „C” kategória a sorozatgyártásra szánt tárgyaké.

A népi iparművészeti tárgykészítéssel foglalkozók fejlődésének lehetséges útja, a népi iparművész, majd a népművészet mestere cím elnyerése volt. 1953-58 között 380 népi ipar-művész volt - ebből 310 szövetkezetben dolgozott - 1980-ban, pedig 630 népi iparművészt tartottak számon.

1969 óta élt a szerzői jogi törvény, mely az iparművészeti tárgyak analógiájára biztosí-tott a szerzői jogi védelmet a lezsűrizett tárgyaknak. Ez a szerző életében és még 70 évig tar-tott. A tervezők munkáit a 60-as évek közepétől név szerint zsűrizték, előtte a szövetkezet nevén szerepeltek.68

A szövetkezetek a 80-as évektől kezdve, fokozatosan válságba kerültek majd a 90-es években, sorra felszámolódtak. Ennek oka egyrészt a gazdasági környezet változása, másrészt az volt, hogy nem tudtak a termelésben megújulni, és a kor elvárásainak megfelelő tárgyakat kínálni.

Az 1950-1980 közötti időszakban a szövetkezetek az akkori kormányzat jelentős anyagi támogatásával működtek, utána azonban ez fokozatosan csökkent és mindinkább saját erőből kellett fenntartaniuk magukat. A kézműves termelésben a költségek közül a munkabéré a leg-nagyobb, a 80-as években, pedig fokozatosan nőtt az ehhez kapcsolódó járulékok terhe. 1981-ben megszűnt az érdekvédelemmel foglakozó szerv a HISZÖV, és a szövetkezetek a területi-leg illetékes megyei szövetséghez kerültek át, ahol háttérbe szorult ennek az ágazatnak a kép-viselete. Csökkent a külföldi és a belföldi megrendelések száma is.

Mindezek eredményeként a korábbi több mint 100 népművészeti és háziipari szövet-kezetből 1990-ig alig 40 maradt meg, és ezek túlnyomó többsége is profilbővítéssel igyekezett tevékenységének gazdaságos működését biztosítani. Így a szövetkezetek többségénél a népi iparművészeti és háziipari tevékenység jelentősen lecsökkent, illetve megszűnt.69

A 80-as évekig az alkotók – kevés kivétellel – szövetkezeti tagként dolgoztak. „Amíg a gazdálkodó szervek helyzete 1980-tól évről évre egyre kedvezőtlenebb lett, az egyéni alkotók tevékenységéhez az 1/1982./I.16./MM. számú rendelet rendkívül kedvező lehetőséget biztosí-tott. Ennek következtében egyre több népi iparművész és Népművészet Mestere kiválva a szövetkezetből, ahol korábban dolgozott, egyéni alkotóként folytatta tevékenységét. Az egyé-ni alkotóknak ugyanis iparengedély kiváltása nélkül volt lehetőségük alkotásaiknak műhely-ből, műteremből történő értékesítésére, valamint a NIT útján történő pénzügyi bonyolítás mel-lett alkotásaikat kereskedelmi vállalatok, intézmények felé is forgalmazhatták. Az egyéni al- 67 Füzes Endre 1985.

68 NIO irattár – zsűri jegyzőkönyvek alapján.

69 Tóth János 2001.


kotókat viszont nem terhelték a bérhez kapcsolódó közterhek, így a TB járulék sem, amit a gazdálkodó szerveknek fizetni kellett.”70

Az adórendszer folyamatos változása tovább súlyosbította a szövetkezetek helyzetét. Megszűnt 1988. január 1-jétől a zsűrizett népművészeti termékek 0%-os forgalmi adója, így ezeket a tárgyakat is csak 25%-os forgalmi adóval lehetett értékesíteni, majd 1990. január 1-jétől a zsűrizett népi iparművészeti termékek átkerültek a 0%-os kulcs alá. Ezután 1993. janu-ár 1-jétől 6%-ra, 1994. január 1-jétől 10%-ra, 1995. január 1-jétől 12%-ra emelték a zsűrizett népi iparművészeti termékek után fizetendő ÁFA mértékét.

A népművészeti termeléssel foglalkozó szövetkezetek kínálata a 70-80-as évekre eltá-volodott mind a hagyományból vett kiindulási ponttól, mind a kereslet igényeitől. Az előző időszakban irányt mutató, még a hagyományba beleszületett mesterek kiöregedtek, meghal-tak. A szövetkezeti tárgyak sem minőségükben, sem funkciójukban nem voltak már beilleszt-hetők a kor lakás és viseletkultúrájába és a gazdaságos termelés miatt sorozatban gyártott tár-gyak, elsilányodtak. A tervezők nem fogadták be az újólag felfedezett tájegységek motívuma-it, tárgytípusait, illetve nem kapcsolódtak az új szellemi mozgalom a „nomád nemzedék” által képviselt látásmódhoz. A szövetkezetekből kivált egyéni alkotóknak ezzel szemben lehetőse volt az újításra, és az igényesebb, minőségi és egyedi tárgyak létrehozására is.

„Amatőr díszítőművészeti mozgalom” Az 1952-es győri ankét határozatai között szerepelt a népi díszítőművészet bekapcsolása

a „kulturális tömegmozgalomba”, többek között a népművészeti körök alakításának segítsé-gével. Ez a feladat a Népművészeti, Népművelési Intézet egyik alapfeladata volt, mely a szakkörök létrehozását, támogatását, szakfelügyeletet, a szakkörvezetők képzését, a szakkö-rökben készített darabok meghatározását jelentette.

A díszítőművészeti szakkörök nagyobb számban, az 50-es évek közepétől jöttek létre. Többféle módon szerveződtek, szakkört indított a Nőtanács, a KISZ, a TIT, a helyi tanács vagy a művelődési, iskolai, kollégiumi, esetleg munkahelyi vezetés. Elsősorban a kultúrott-honokban, általános és középiskolákban, óvónő- és tanítóképzőkben, úttörőházakban, kollégi-umokban jöttek létre, a tagtoborzás is itt folyt.

A szakkörök többnyire hímzéssel foglalkoztak, így a díszítőművészeti szakkör megne-vezés egyenlővé vált a kézimunka vagy hímző szakkörrel. A hímzés, kis eszköz és hely igé-nyű műfaj, amellyel viszonylag kevés alapanyag felhasználásával látványos munka hozható létre. Népszerűségének oka lehetett, hogy hagyományosan női, otthoni tevékenység, amit az asszonyok maguktól is végeztek, ezért nem volt idegen a gyakorlása.

A Néprajzi Múzeum, és a vidéki múzeumok is segítették a gyűjtő és kutatómunkát a gyűjteményeik hozzáférhetővé tételével. Az 1930-as évekhez hasonlóan az 1950-1960-as évektől kezdődően is pártolta a szakma és a múzeum a népművészet ápolásának, felélesztésé-nek mozgalmát A népi iparművészeti szövetkezetek, egyéni alkotók akkor, és azóta is meríte-nek a gyűjtemény anyagából.

1958-tól indult be a kézimunka tanári képzés pótlására az átfogóbb jellegű szakkörveze-tő képzés. A tanfolyamok célja a megyei-járási népművészeti szakreferens és szakkörvezető

70 Tóth János 2001


képzés volt, úgy hogy a végzettek technikai ismeretek elsajátításán túl az öltözködés és a la-káskultúra területén „ízlésnevelő tevékenységet” is képesek legyenek ellátni. 1958 és 1970 között az Intézet 12 ilyen központi tanfolyamot rendezett. A szakkörvezetők mellett a képzé-sen NIT-től vendéghallgatók, népi iparművészek, szövetkezeti tagok is részt vettek.

A Népművelési Intézet kialakított egy felmenő rendszerű képzési formát, melyben A, B, és C kategóriás szakkörvezető végzettséget lehetett szerezni, amit 1961-től, majd 1976-tól rendelet is szabályozott.71

A szakkörvezető képzésben részvettek számáról nincs adat, de a vizsgázók létszámát ismerjük. 1967-ig 18572, 1976-ig pedig 150073 működési engedélyt adott ki a Népművelési Intézet, döntően a népi hímzés területén. 1976 és 1990 között 2238 fő kapott működési enge-délyt, kézimunka, fafaragó, bőrműves szövő, fazekas szakágakban.74

A szövetkezeteken kívüli, főként az amatőr, szakköri tagként alkotók számára, a NIT ál-tal szervezett szakági pályázatok és kiállítások sokszor elérhetetlenek voltak. Ők elsősorban a helyi, megyei népművészeti pályázatokon és kiállításokon szerepeltek. Ilyen volt a Kaláris elevezésű, kétévente Szerencsen megrendezett észak-magyarországi (Borsod, Heves, Nógrád megye) pályázat, illetve a Dél-dunántúli Népművészeti Hét, ahol Baranya, Tolna, Somogy, Zala megyék alkotói szerepeltek.

1973-ban Nyíregyházán a Népművelési Intézet, és több nyíregyházi és országos szerve-zet, olyan Országos Népművészeti Pályázatot hirdetett amatőrök részére, ahol az összes un. szakág egyszerre jelen lehetett. „A Budavári Palota Munkásmozgalmi Múzeumában megren-dezett „Élő Népművészet” c. országos kiállításunk ízelítőt adhatott abból a komplex szemlé-letből, ami a népművészet különböző ágait és műfajait szoros, egymást kiegészítő egységben kívánja tekintetbe venni.”75

A pályázat célja „a magyar népi díszítőművészet hagyományainak ápolása, az alkalma-zás, továbbfejlesztés, serkentése, a népművészeti alkotó tevékenység, az aktív művelődés szé-les körű népszerűsítése.”76

A pályázati kiállításokat 1973 és 1989 között Nyíregyházán rendezték, amihez majd minden évben másodbemutatók is csatlakoztak.

A kiállításon szoborfaragás, használati tárgy faragás, szőttes (vászon és gyapjú is), hím-zés, fazekasság, gyermekjáték készítés, bőr, gyékény, szalma, csuhé, fém, tojás, lószőr, hang-szer kategóriákban jelentek meg a tárgyak. Ezekhez csatlakoztak még, a közösségek által el-készítetett tárgyegyüttesek, pl. játszótéri játékok, és a gyermek és ifjúsági szakkörök munkái. A legtöbb tárgyat számláló kategória a hímzés volt. 1979-ben pl. a beadott 4283 db, majd az ebből elfogadott 1809 db tárgyból 827 db volt hímzés.

A kiállítások koncepciója az amatőr népművészeti mozgalom azon szemléletére épül, mely szerint a hagyományos népművészeti tárgyak tanulmányozása alapján, olyan tárgyakat

71 5/1976. (X.26.) KM számú rendelet

72 Varga Marianna 1968. 4.

73 Borbély Jolán 1976.

74 MMI statisztikája alapján

75 Borbély Jolán 1976. 78-79.

76 Pályázati felhívás 1975.


kell létrehozni, melyek a modern környezetben nem dísztárgyként, hanem használati tárgy-ként tudnak megjelenni. Ennek alapján készültek pl. a fa használati tárgyak (pl bútorok, vagy a kézi szövés eszközei), a kerámia főző-és sütőedények, a gyermekjátékok, az ékszerek és viseleti darabok. A kiindulásnak és példának tekintett néprajzi tárgyak körébe, új tárgytípuso-kat és új tájegységeket is bevontak. Ilyen volt a határon túli területek hagyományos tárgyi kultúrájának a felfedezése, pl. a gömöri fazekasok munkái, vagy az erdélyi festékes szőnye-gek.

BENEDEK KRISZTINA

Forrásjegyzék

Magyar Művelődési Intézet Adattár: NI 739 Javaslat a Népművészeti Intézet létesítésére (név és dátum nélkül) NI 740 A Népművészeti Intézet felépítése (név és dátum nélküli) NI 742 A Népművészeti Intézet 1952. évi munkaterve NI 742 Munkaterv az 1953-as évre. NI 1970 A Népművészeti Intézet eddigi tevékenysége és jövő feladatai. 1955. NI 4259 Németh Pálné: Tolna megyei díszítőművészeti szakköri munka. 1966. NI 4253 dr. Kővári Ferencné: A Vas megyében működő díszítőművészeti szakkörök fejlődése, helyzete, jövőbeli feladatai. NI 5288 Gerencsér Lászlóné: Zala megye díszítőművészetének helyzete. 1968. NI 5300 dr. Németh Pálné: Tolna megye népművészeti szakköri tevékenysége. 1968 NI 8379 A Népművelési Intézet képzései az 5/1976 számú rendelet óta. 1978. Néprajzi Múzeum, Ethnológiai Adattár: EA 16152 Az MDP Kulturpolitikai Munkaközösségének vitaanyaga. Balassa Iván hozzászólása. EA 16621, Domanovszky György Népművészeti és Iparművészeti kiállítás a Műcsarnokban HH-NIO irattár (számozás nélkül) 1962. szept. 10. A HISZÖV Népművészeti dokumentációja felállításával kapcsolatos irányelvek. (előterjesztés) 1964. jan. 28. HISZÖV népművészeti dokumentációja (előterjesztés) 1961 II. Országos Népművészeti kiállítás (fotóalbum) 1966. máj. 27. Dokumentációs munkára vonatkozó programtervezet. (jelentés) 1966. okt. 17. A népművészeti termékek zsűriztetéséről. (körlevél) 1966. dec. 21. Alkotói díj megállapításának új módszere. (körlevél) 1959-1969 Zsűri jegyzőkönyvek 1983 A magyar népi iparművészet 30 éve (fotóalbum)

48

2 Helyzetértékelés, problémafeltárás

2.1 Kézművesség, népi kézművesség az alkotók oldaláról A népi kézművesekkel foglalkozó szerveztek, intézmények – a Hagyományok Háza, az ága-zattal foglalkozó minisztérium, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, stb. – a feladatukból adódó regisztrációval rendelkeztek az alkotókról. A különböző helyeken meglévő nyilvántar-tások összesítése azonban, az elmúlt harminc éven nem történt meg. A vidékstratégia készítés inspirációt adott arra, hogy elkészüljön az alkotók katasztere, amely nem teljes körű.

A tanulmány kizárólag azokat az aktívan dolgozó alkotó népi kézműveseket vette szám-ba, akik az elmúlt öt évben minősíttették munkáikat, és/vagy, akik rendelkeznek a Népi ipar-művész, és/vagy, a Népművészet Ifjú Mestere, és/vagy, a Népművészet Mestere kitüntetések-kel, és/vagy tagjai a Népművészeti Egyesületek Szövetsége (későbbiekben NESZ) tagszerve-zeteinek és/vagy az elmúlt években országos pályázatokra alkotásokat nyújtottak be.

Ezen népi kézműves kataszter nem terjed ki: Azokra, akik megszerezték a különböző szakterületeken – pl. fazekasság, faművesség,

kézi és gépi hímzés, népi játszóház vezetői, stb. szakképzettséget Ők rendelkeznek a mester-ségbeli tudással, de aktív alkotói tevékenységet – zsűriztetés, pályázaton való megjelenés, stb. – nem végeznek. Számuk 2-3000 főre becsülhető.

Azokra, akik családi örökségként sajátították el a kézműves mesterségek műveléséhez szükséges tudást, de csak önmaguk számára készítenek tárgyakat. Számukat nem tudjuk meg-becsülni.

Azokra, akik szakkörökben tevékenykednek, de önálló alkotóként még nem léptek a nyilvánosság elé. Számuk a közművelődési statisztika szerint közel 15 ezer fő.

Azokra, akik a korábbi években feladatuknak tekintették a paraszti tárgykultúra tovább-éltetését, de leginkább életkoruk, vagy egyéb okok miatt már nem művelik azt.

Alkotók és települések

Az elemzés 4122 alkotóra terjed ki, akik Magyarország 862 településén élnek. A mellé-kelt térkép alapján látható, hogy az ország minden területén dolgoznak népi kézművesek, el-oszlásuk egyenlőtlen.

A települések – 862 – 67,5%-ban egy vagy két alkotó él, ugyanakkor 32 településen összpontosul a népi kézművesek 37%-a.

Néhány példa: Budapest: 445 fő, Debrecen: 146 fő, Szeged: 105 fő, Miskolc: 96 fő, Nyíregyháza: 85 fő, Békéscsaba: 84 fő, Zalaegerszeg: 73 fő, Székesfehérvár: 65 fő, Szolnok: 62 fő, Kecskemét: 54 fő, Mezőkövesd: 50 fő.

A felsorolásból levonható a következtetés, hogy a nagyszámú alkotót tömörítő település-típus a város.

HELYZETÉRTÉKELÉS, PROBLÉMAFELTÁRÁS 49

050

100150200250300350400450500

Bács-K

iskun

meg

ye

Barany

a meg

ye

Békés m

egye

Borsod

-Abaú

j-Zem

plén m

egye

Budap

est

Csong

rád m

egye

Fejér m

egye

Győr-M

oson-S

opron m

egye

Hajdú-B

ihar m

egye

Heves m

egye

Jász

-Nagy

kun-S

zolno

k meg

ye

Komáro

m-Esz

tergo

m megy

e

Nógrád m

egye

Pest m

egye

Somog

y meg

ye

Szabolc

s-Sza

tmár

-Bere

g meg

yeToln

a meg

yeVas

meg

ye

Veszp

rém m

egye

Zala m

egye

Adatsor1

Az elmúlt évtizedekben paradigmaváltás következett be. A paraszti gazdálkodáshoz, életmódhoz szervesen kötőtő népi kézművesség a városokban él tovább. A falvak ez irányú sajátos értékei összezsugorodtak, vagy esetleg eltűntek. Okát több mindennel lehet magyarázni, a legjellemzőbbek a következők:

A megváltozott gazdálkodás, megváltozott eszközrendszert igényelt. Funkcionálisan nem volt szükség több olyan tárgyra, amelyet a gazdaság számára különböző kézművesek állítottak elő, pl. tejesköcsög, csirkeborító kasok, stb.

A települések a csak rájuk jellemző értékeknek – pl. viselet, hímzés, fafaragás, stb. – nem tulajdonítottak az elmúlt évtizedekben jelentőséget, ezek közé tartozik a népi kézműves értékek is. Elfelejtették, vagy mára csak nagyon kevesen ismerik a településre, vagy kistájra jellemző paraszti tárgykultúrát.

A hagyományos értékek szellemi és anyagi támogatása elmaradt. A különböző kormányok művelődéspolitikája és az ehhez társuló támogatási rendszer

nem kezelte megkülönböztetetten az identitást erősítő népművészetet. A 80-as években a népi kézművesség újkori reneszánszakor létrejött közösségek mára

radikálisan lecsökkentek, a helyi társadalomban magára maradt az a néhány ember, aki fon-tosnak vélte a ránk hagyott „kincsek”továbbéltetését.

Megfigyelhető - a stratégia szempontjából egyik kitörési pont lehet - hogy, azokon a te-lepüléseken, ahol a NESZ tagszervezetei működnek, vagyis van szervezet, van közösség, az alkotók száma az azonos település nagysághoz viszonyítva magas, pl. Tállya 42 fő, Törökszentmiklós 37 fő, Berettyóújfalu 29 fő.

A kézműves ismeretek újratanulása is a városokhoz, az ott működő szervezetekhez kö-tődik. Ezeken a helyeken lehet megszerezni a szakterület OKJ végzettségét vagy a tanúsít-ványt. Ahol képzőközpontok működnek szintén magas az alkotók száma. Budapest 445 fő, Békéscsaba 84 fő, Zalaegerszeg 73 fő Nádudvar 16 fő. az utóbbi településen korábban is meghatározó volt a népi kézművesség, elsősorban a fazekasság területén.

Alkotók és megyék

A grafikon megyei bontásban mutatja be az alkotók számát. Látható, hogy Budapest után Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Pest megyében él a legtöbb népi kézműves, a legke-vesebb pedig Nógrád, Győr-Moson-Sopron és Vas megyékben.


A térkép további elemzéséből kiderül, hogy a megyékben eltérő az alkotók településhez kötődése. A legkoncentráltabban – alkotók száma és azon települések viszonyrendszere, ahol élnek – Hajdú-Bihar megyében fordulnak elő. A 366 kézműves 40 településre koncentrálódik, ebben a megyében az egy településre jutó alkotók száma 9 fő. A sort Csongrád megye követi, ahol a 238 alkotó mindösszesen 31 településen él. Település tekintetében a legnagyobb szóró-dást Nógrád megyében találjuk, a 41 alkotó 22 településen lakik

Azt is érdemes megvizsgálni, hogy hogyan aránylanak egymáshoz a települések, abban a tekintetben, hogy élnek-e ott népi kézműves alkotók vagy sem. Megdöbbentő adat, hogy a múlt század közepén még minden településen meglévő mesterségbeli tudás és konkrét gya-korlati tevékenység mára mennyire összezsugorodott. Magyarország 3155 településnek mind-össze 27 %-án találjuk meg a népi kézművesség képviselőit.

A megyék ebben a tekintetben is jelentősen eltérnek egymástól. Békés, Csongrád és Pest megyében a települések több mint felén dolgoznak alkotók, ezzel szemben Baranya, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyében a 20%-ot sem éri el a kézművesek által lakott települések aránya.

A megyék közötti jelentős eltérés okai között megtaláljuk a szervezettséget. Meghatáro-zó, hogy volt-e, van-e olyan intézmény/intézmények, szervezet/szervezetek, amelyek fontos-nak vélték/vélik az alkotók összefogását, szakmai érdekvédelmét, menedzselését. Az ezred-fordulóig többségében ezt a feladatot a Megyei Művelődési Központok látták el, ahol volt személyi és tárgyi infrastruktúra. Az intézmények leépítése, átalakulása után a tevékenység néhány megye kivételével a NESZ tagszervezeteire hárul, amelyek önkéntes munkában elhi-vatottságból „felhatalmazás nélkül” végzik szakmai érdekvédelmi tevékenységüket, amelyhez gyakran hiányzik a feltételrendszer. További okok lehetnek, a megyékben meglévő szellemi és anyagi támogatottság, a menedzsment feladatokat ellátó és a kézműves alkotók személyi-sége.

Alkotók és a család

Korábban jellemző volt a népi kézművesség területén a családi vállalkozás minden szakterüle-ten. A mézeskalács készítők pl. családi recepteket, sajátos ütőfaformákat hagytak a következő generációra, vagy a kékfestők családi mintájú dúcokat örökítettek át a gyermekeiknek.

Ma az alkotók 13%-a – 527 fő – tartozik 243 olyan családhoz, ahol többen is foglalkoz-nak kézművességgel. Találunk azonos vagy éppen különböző mesterséget művelő férjet és feleséget, de előfordul, hogy apa a fiával együtt folytatja pl. a faművességet, fémművességet, stb. Ugyanez figyelhető meg az anyák lányok esetében is.

Tapasztalati megfigyelés, hogy a szülők – elsősorban a 10 éven aluli – gyermekeiket szí-vesen beavatják az általuk választott tevékenységbe, viszik magukkal táborba, kiállításra, ren-dezvényekre. A szocializáció ezen a szintjén megtörténik a családi átörökítés, az más kérdés, hogy a gyerekek életkorának későbbi szakaszában az érdeklődésük, a kortárscsoport által fel-kínált értékek és/vagy egyéb okok miatt eltávolodnak a kézművességtől.

A 862 település közül 38 olyat lehet felfedezni ahol egy vagy két család foglalkozik csak népi kézművességgel.


Egyesületi tag

Nem tag

A legtöbb család Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében fordul elő, míg a legke-vesebb Somogy és Győr-Moson-Sopron megyében.

Alkotók és a szakmai elismerés

Az elkészült alkotások minőségi fokmérője, ha alkotója Népi iparművész, Népművészet Ifjú Mestere illetve Népművészet Mestere elismerésessel rendelkezik. A felsorolt szakmai kitün-tetések a települések tekintetében arányosan szóródnak. A 862 település 43%-ban találunk olyan alkotót, akinek tevékenységét a fenti címekkel elismerték.

A megyék tekintetében az eltérés jelentős. Bács-Kiskun, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Somogy és Zala megyében élő alkotók 30-38%-a rendelkezik szakmai elismeréssel, ezzel szemben Békés és Fejér megyében ez az arány a 15%-ot sem éri el. A legtöbb szakmai elismeréssel rendelkező alkotó Budapesten és Debrecenben él.

Alkotó és szervezeti tagság

Az alkotók 80%-a tartozik a NESZ tagszervezeteihez, melyek minden megyében megta-

lálhatók. Hét megyében – Békés, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy,

Tolna, Zala – egy, hét megyében – Heves, Fejér, Veszprém, Csongrád, Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Vas – kettő, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében három, Baranya és Jász-Nagykun-Szolnok megyében négy, Borsod-Abaúj-Zemplén és Pest megyében öt, Budapesten hat szer-vezet működik. A Magyar Csipkekészítők Egyesülete és a Magyar Gyöngy Egyesület orszá-gos szervezetként működik.

A NESZ 51 tagegyesülete 3291 alkotót tömörít, amely nem azonos a teljes taglétszám-mal. Oka, hogy az alkotók mellett jelentős az egyéb tudással rendelkező, pl. néprajz, me-nedzsment stb. tagok száma.

A megyei vagy kistérségi hatókörű szervezetek tagjai többségében az adott térség tele-pülésein élnek, ugyanakkor az adatokból kiderül, hogy más térségekből is csatlakoznak hoz-


NőkFérfiak

zájuk. Valószínűsíthető, hogy ennek okai között szervezeti és személyi, érzelmi és értelmi szimpátiákat, érdekeket lehet találni.

A szervezetekhez nem tartozó 831 alkotó az ország minden megyéjében megtalálható. Arányában legtöbben Budapesten és Hajdú-Bihar megyében, legkevesebben Nógrád, Békés és Heves megyében élnek.

Az alkotók életkora

Tapasztalati adatok állnak rendelkezésre, amelyből kiderül, hogy a népi kézművességgel fog-lalkozó alkotók zöme középkorú, de inkább idős ember.

A legnagyobb gondot az utánpótlás jelenti. Ennek okai között megtalálható a terület ala-csony társadalmi presztízse, továbbá az a tény, hogy a gyerekek az iskolai tanulás során nem ismerkednek meg a népi kézművességgel, így az nem is válhat vonzóvá számukra.

A közművelődési statisztika arról árulkodik, hogy kevés azaz intézmény, amely kíná-latként, hímző, szövő, faragó, stb. szakköröket ajánl a környezetében élő gyerekeknek. 2011-ben a statisztikát beküldő 2989 közművelődési intézmény, civil szervezet által működtetett népi kézműves szakkörökben mindössze 4286 fő, 15 éven aluli gyermek vett részt.

Nemek aránya

A 4122 alkotó 66%-a nő. A fa és a fémművesség kifejezetten férfiszakma, ahol az ará-

nyuk 92% fölött van. A csipke-, a hímes tojás-, a mézeskalács-, a népi ékszerkészítés, a hímzés és a szövés

nevezhető női szakmáknak itt a hölgyek aránya 80-90 %. A fazekasság, a népi bőrművesség, a nemez, népi játék, a szálasanyag, a viseletkészítés

területeken, bár változó arányban, de mind a két nem képviselteti magát.


CsipkekészítőFaműves

FazekasFémműves

Hímes tojás készítőHímzőMézeskalács készítő

NemezkészítőNépi bőrműves

Népi ékszerkészítőNépi játékkészítő

Régi ritka mesterségekSzálasanyag készítőSzövő

Viseletkészítő

Az alkotók és a népi kézműves szakterületetek

A tárgyalkotó népművészetben 15 nagy szakterületet lehet megkülönböztetni, amely

több szakmát is felölel. A grafikon és a térkép is mutatják, hogy az alkotók között a legnagyobb arányban a fa-

művesek és a hímzők vannak 16-16 %, számuk szakterületenként meghaladja a 600 főt. További sorrend: fazekas, szövő, szálasanyag-, népi ékszer-, csipkekészítő, népi bőrmű-

ves, régi ritka mesterségeket művelők, viseletkészítők, fémművesek, népi játék-, és mézeska-lács készítők. A sort a hímes tojás- és a nemezkészítő zárja.

Az egyes kézműves szakterületek jellemzői: Csipkekészítő

Számuk 279 fő, 115 településen élnek. A települések 65%-ában egy alkotó tevékenyke-dik.

Baranya megye kivételével Magyarország minden területén találunk olyan alkotókat, akik meghatározó területként a csipkekészítéssel foglalkoznak.

A legtöbb csipkekészítő Budapest után Pest megyében él – 42 fő, ezt követi Komárom-Esztergom és Zala megye 23-23 fővel.

A települések közül – ahol a legtöbb csipkekészítő él – Zalaegerszeg vezeti a mezőnyt, ahol számuk 16 fő, ezt követi Kiskunhalas 15 fővel és Debrecen 14 fővel. Valamennyi város-ban régóta működő műhelyek vannak.

A csipkekészítésnek belső specializálódása nem alakult ki, alkotónként változik, hogy a varrott vagy a vert csipkét, vagy éppen a szél illetve a betétcsipkét készíti szívesebben az al-kotó.


BognárBútorkészítőCsont- és szarufaragóFaesztergályosFaszobrászHangszerkészítőÍjkészítőKádárTeknővájó

A csipkések 10%-a a választott szakmáján kívül főleg hímzéssel, viseltkészítéssel fog-lalkozik, de találunk közöttük ékszerkészítőt is.

Ezen a szakterülten jellemző családi forma, hogy az anya átadja mesterségbeli tudását lányának, bár számuk elenyésző – 3 család –, továbbá egy házaspár is csipkekészítéssel fog-lalkozik. Érdekesség, hogy a jellemzően női tevékenységet 11 férfi is végzi az országban.

A csipkések közül 37 fő rendelkezik szakmai elismeréssel, ez az alkotók 13%-a. 36 fő szerezte meg a Népi iparművész címet, 4 főnek van Népművészet Ifjú Mestere kitüntetése és 1 főnek Népművészet Mestere díja. (Az alkotók egy része több elismeréssel is rendelkezik).

Faműves

Számuk 308 településen 663 fő, a legtöbb alkotó faművességgel foglalkozik. A települé-sek 70 % a-ban egy alkotó tevékenykedik.

A térképen látható, hogy Magyarország térszerkezetében eloszlásuk egyenlőtlen, viszont nincs olyan megye, ahol ne élnének faművesek.

A legtöbb ezen a területen dolgozó alkotó Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található – 71 fő, ezt követi Hajdú-Bihar és Pest megye 56-54 fővel. A legkevesebb fával foglalkozó Nógrád megyében él – 1 fő.

A települések közül – ahol a legtöbb faműves dolgozik – Budapest után Mohács vezeti a mezőnyt 27 fő, ezt követi Debrecen 22 fő, Miskolc és Békéscsaba 1615 fő. A mohácsi famű-vesek jelentős része busómaszk faragó. Meg kell jegyezni, hogy a Mohácsi Busójárás felke-rült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Listájára.

A faművesek szakmai tagozódása

A fával foglalkozó alkotók között régen jelentős specializáció valósult meg, amely ma is megtalálható, bár a szakmát művelők közül a legtöbben általános faművesnek tartják magu-kat, arányuk 82 %, a maradék 18% szakma szerinti megoszlását mutatja a grafikon.


A fások között 34 hangszerkészítő van, akik elsősorban citerákat készítenek, főleg Csongrád és Fejér megyében.

A népi bútorkészítők száma 22 fő, megyénként 1 esetleg 2 fő. A faszobrászok többsége Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében él, számuk 21 fő. Csont- és szarufaragók száma mindösz-sze 16 fő. Érdemes még kiemelni a bognár és kádár mesterséggel foglalkozókat, akiknek a száma összesen 13 fő, ők főleg Zala és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tevékenykednek. Valószínűsíthető, hogy ez a két mesterségbeli tudás eladható lenne a munkaerő piacon. A jel-lemzően férfiszakmában az alkotók 8%-a nő.

Az alkotók 10%-a a faművességen kívül főleg fajáték készítéssel foglalkozik, de talá-lunk közöttük, vesszőfonót, tökkarcolót, szálasanyag készítőt, fém-, és bőrművest illetve népzenészt, ez utóbbiak hangszerkészítéssel foglalkoznak

A szakterületen 84 családtag van, döntő többségük olyan családban él ahol a család töb-bi tagja más szakterülettel foglalkozik, főleg, hímzők, szövők, csipkekészítők. Jellemző csa-ládi forma, hogy az apa átadja mesterségbeli tudását a fiának, 10 ilyen családot számláltam meg a regisztrált alkotók között.

A faművesek közül 176 fő rendelkezik szakmai elismeréssel, ez az alkotók 26 %-a. 164 fő szerezte meg a Népi iparművész címet, 28 főnek van Népművészet Ifjú Mestere kitüntetése és 32 fő rendelkezik Népművészet Mestere díjjal. (Az alkotók egy része több elismeréssel is rendelkezik).

Fazekas

Számuk 459 fő,- a harmadik legnépesebb szakterület -, 210 településen élnek. A telepü-lések 65%-ában 1 alkotó tevékenykedik.

A lakóhelyük Magyarország térszerkezetében egyenlőtlen, de nincs olyan megye, ahol ne élnének fazekasok.

A legtöbb fazekas Budapest után Pest megyében lakik – 53 fő, ezt követi Hajdú-Bihar és Csongrád megye 34-34 fővel. A legkevesebb agyaggal foglalkozó alkotó Nógrád megyében él – 2 fő.

A települések közül Budapest után Hódmezővásárhely vezeti a mezőnyt – 11 fő, ezt kö-veti Debrecen, Szeged, Mezőtúr, Szekszárd 10-10 fővel. Hódmezővásárhely és Mezőtúr régi fazekas központ volt.

A fazekasok közül mindössze 9 fő specializálódott cserépkályhaszem korongozására és 5 fő készít fajansz edényeket. A korábban elsősorban férfiak által végzett tevékenységben, ma a nők aránya 62%.

Az alkotók 10%-a a fazekasságon kívül másodszakmaként többféle népi kézműves mesterséget választott. Jellemzőséget nem lehet felfedezni közöttük, megtalálható az etnográ-fus, a faműves, a szálasanyag-, a hímes tojás-, mézeskalács-, nemez-, hangszer- stb. készítő és a kályhás is.

A szakterületen 60 családtag van, az összes alkotó 13%-a. Jellemző családforma, hogy a házaspár együtt dolgozik – 26 fő –, többségükben vállalkozók. Két teljes család is van a faze-kasok között, ahol a szülők mellett a gyerekek is ezzel a mesterséggel foglalkoznak, de elő-fordul más családokban is, hogy a szülő átörökíti mesterségbeli tudását a gyermekeire.


Fémműves

Kardkovács

Rézműves

Sodronypáncél készítő

Bronzműves

Díszműkovács

Késes

Kovács

A fazekasok közül 149 fő rendelkezik szakmai elismeréssel, ez az alkotók 30%-a. 140 fő megszerezte a Népi iparművész címet, 30 főnek van Népművészet Ifjú Mestere kitüntetése és 15 fő rendelkezik Népművészet Mestere díjjal. (Az alkotók egy része több elismeréssel is rendelkezik).

Fémműves

Számuk 139 fő, 82 településen élnek. A települések 67%-ában 1 alkotó tevékenykedik. A térképen látható, hogy eloszlásuk egyenlőtlen, fehér folt Komárom-Esztergom megye,

ahol nem él ezzel a tevékenységgel foglalkozó alkotó. A legtöbb fémműves Hajdú-Bihar megyében dolgozik – 22 fő, ezt követi Fejér és Pest

megye 13-11 fő. A legkevesebb fémmel foglalkozó alkotó Heves megyében él – 1 fő. A települések közül Debrecen vezeti a mezőnyt – 10 fő, ezt követi Kecskemét – 6 fő,

Nyíregyháza és Hajdúböszörmény 4-4 fővel A fémmel foglalkozó alkotók között jelentős a specializálódás. Meghatározó a kovácsok

aránya, a teljes fémműves szakterület 48%-át jelentik, őket követik 30%-os aránnyal a kése-sek és 12%-kal az általános fémművesek. A többi fémmel foglalkozó szakág – bronzműves, díszműkovács, kardkovács, rézműves, sodronypáncél készítő azonos arányban vannak jelen, számuk Magyarországon a regisztrált alkotók között 2-2 fő.

A jellemzően férfiak által művelt szakterületen 6% a nők aránya, ők késkészítéssel fog-lalkoznak

A fémmel foglalkozó alkotók más kézművességet nem művelnek, ennek okát abban le-

het keresni, hogy e mesterségek, teljes embert igényelnek, nagy műhelyre van szükség, a szer-szám- és eszközigénye magas.

Ezen a szakterülten 25 családtagot találunk, döntő többségében a fémművesek család-tagjai más szakterületen dolgoznak. Jellemző családi forma, hogy az apa átadja mesterségbeli tudását a fiának 10 fő 2 házaspár kések készítésével foglalkozik.


A fémművesek közül 45 fő rendelkezik szakmai elismeréssel, ez az alkotók 32%-a. 42 fő megszerezte a Népi iparművész címet, 6 főnek van Népművészet Ifjú Mestere kitüntetése és 3 fő rendelkezik Népművészet Mestere díjjal. (Az alkotók egy része több elismeréssel is rendelkezik).

Hímes tojás készítő

Számuk 86 fő, – a második legkevesebb alkotót tömörítő szakterület - 56 településen él-nek. A települések 69%-ában egy alkotó tevékenykedik.

A legtöbb tojásdíszítő Budapesten és Somogy megyében él – 9-9 fő ezt követi Baranya és Zala megye 8-8 fő.

A települések közül Budapest után Mezőkövesd vezeti a mezőnyt 4 fővel, ezt követi Budaörs, Báta, Kaposvár és Székesfehérvár 3- 3 fővel

Az alkotók 98%-a az írókázott és karcolt tojásdíszítéssel foglalkozik, mindössze három alkotó specializálódott a tojáspatkolásra, ez utóbbiakat férfiak készítik. A tojásdíszítő terüle-ten mindössze 7 férfi dolgozik.

Az alkotók 14%-a a választott mesterségen kívül másodszakmaként mézeskalács,illetve népi ékszerkészítést és szálasanyag fonást választott.

A szakterületen 9 családtag van, az összes alkotó 10%-a. Közülük 1 házaspárt és 2 csa-ládnál szülő-gyermek átörökítést találtam, a többi családtag más mesterséggel foglalkozik.

A tojásírók közül 36 fő rendelkezik szakmai elismeréssel, ez az alkotók 42%-a. 33fő szerezte meg a Népi iparművész címet, 7 főnek van Népművészet Ifjú Mestere kitüntetése és 1 fő rendelkezik Népművészet Mestere díjjal. (Az alkotók egy része több elismeréssel is ren-delkezik).

Hímző

Számuk 661 fő, - a második legnépesebb szakterület - 219 településen élnek. A települé-sek 57%-ában egy alkotó tevékenykedik.

A legtöbb hímző Borsod-Abaúj-Zemplén megyében él – 146 fő, ezt követi Békés és Bács-Kiskun megye 71-60 fővel. A három megyében él a hímzők 42%-a. Ennél a szakterület-nél markánsan jelenik meg a személyiség hatása. Mind a három megyében nagy tudással, ki-váló pedagógiai érzékkel rendelkező alkotókat lehet találni.

A legkevesebb hímző Nógrád megyében él – 1 fő, Vas megyében 4 fő, Komárom-Esztergom és Fejér megyében 7-7 fő.

A települések közül Tállya vezeti a mezőnyt 32 fő, ezt követi, Miskolc, Mezőkövesd, Békéscsaba 26-28 fővel. A településen hosszú évek óta működnek műhelyek a háttérben. A mezőkövesdi matyó hímzés felkerült a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Listájára is.

A hímzők belső specializálódása minimális, az alkotók közül mindössze 13 fő speciali-zálódott szűrrátét készítésre, közülük 2 fő Heves a többi Hajdú-Bihar megyében él.

Az alkotók 11%-a a hímzés mellet többféle mesterséggel is foglalkozik, döntő többsé-gük csipkekészítést, szövést és viseletvarrást választott másodszakmaként, de megtalálható a népi ékszerkészítés, a hímes tojás írás, a szálasanyag készítés is.


Ezen szakterülten a 43 családtagot találunk, ez az összes alkotók 6%-a. Jellemző család-forma, hogy az anya átadja mesterségbeli tudását a lányának –10 fő. A családok közt egy házaspár is található. A jellemzően nők által végzett tevékenységben 10 férfi is dolgozik.

A hímzők közül 152 fő rendelkezik szakmai elismeréssel, ez az alkotók 23%-a. 144 fő szerezte meg a Népi iparművész címet, 17 főnek van Népművészet Ifjú Mestere kitüntetése és 22 fő rendelkezik Népművészet Mestere díjjal. (Az alkotók egy része több elismeréssel is rendelkezik).

Mézeskalács készítő

Számuk 114 fő, 70 településen élnek. A települések 77%-ában 1 alkotó tevékenykedik. A legtöbb mézeskalácsos Békés illetve Hajdú-Bihar megyében és Budapesten él 14-14

fő, a legkevesebb mézesbábost Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Vas megyében találunk 1-1 fő.

A települések közül Budapest után Békéscsaba vezeti a mezőnyt 8 fővel, ezt követi, Debrecen és Székesfehérvár 6-5 fővel.

A szakterület belső specializálódása minimális, az alkotók közül mindössze 5 fő foglal-kozik grillázskészítéssel.

Az alkotók 16%-a a mézeskalács készítés mellett elsősorban tojásíró és gyertyamártó, de a másodszakmák között megtalálható a fazekasság, a szövés, a papírmerítés és a néprajzi képeslap készítés is.

Ezen szakterülten 23 családtag van, ami az összes alkotó 20%a. Jellemző családforma a házaspár illetve a teljes család, többségüknek ez a kenyérkereső foglalkozásuk is - 12 fő -, gyakori még, hogy a szülő átadja mesterségbeli tudását a gyermekének, bár számuk elenyésző – 4 fő. A mézeskalács készítők 82%-a nő.

A mézeskalács készítők közül 16 fő rendelkezik szakmai elismeréssel, ez az alkotók 14%-a. 15 fő megszerezte a Népi iparművész címet, 3 főnek van Népművészet Ifjú Mestere kitüntetése és 1 fő rendelkezik Népművészet Mestere díjjal. (Az alkotók egy része több elis-meréssel is rendelkezik).

Nemezkészítő

Számuk 77 fő – ezen a szakterületen dolgozik a legkevesebb alkotó. Ennek oka, hogy ez a legfiatalabb elismert szakma, oktatása csak nem régen kezdődött el. A szakma művelői 46 településen élnek. A települések 69%-ában egy alkotó tevékenykedik.

A legtöbb nemezes Hajdú-Bihar és Bács-Kiskun megyében él 11-8 fő. Nincs alkotó Bu-dapesten, Heves, Nógrád, Tolna és Vas megyében.

A települések közül Kecskemét vezeti a mezőnyt – 5 fő, ezt követi, Szeged – 4 fő. A szakterület belső szakmai specializációja minimális, az alkotók közül mindössze 5 fő

választotta a kalap-, és 5 fő a nemezruha készítést Az alkotók 14%-a a nemezelés mellett elsősorban bőrművességgel és szövéssel foglal-

kozik, de a másodszakmák között megtalálható a népi ékszerkészítés, a szálasanyag fonás és a hálókészítés is.


Ezen szakterületen 13 családtag van, az összes alkotó 17 %-a. Jellemző családforma, hogy a házaspár, illetve a teljes család, együtt dolgozik, többségüknek ez a kenyérkereső fog-lalkozása – 9 fő. A nemezkészítők 75%-a nő.

A nemezesek közül 16 fő rendelkezik szakmai elismeréssel, ez az alkotók 21%-a. 8 fő szerezte meg a Népi iparművész címet, 8 főnek van Népművészet Ifjú Mestere kitüntetése és 3 fő rendelkezik Népművészet Mestere díjjal. (Az alkotók egy része több elismeréssel is ren-delkezik).

Népi bőrműves

Számuk 225 fő, 114 településen élnek. A települések 71%-ában 1 alkotó tevékenykedik. A térképen látható, hogy Magyarország térszerkezetében eloszlásuk egyenlőtlen. Vas

megye fehér folt, nincs egy olyan alkotó sem, aki meghatározó területként a bőrművességgel foglalkozna.

A legtöbb bőrműves Budapest után Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében él – 23 fő, ezt követi Hajdú-Bihar és Csongrád megye 22-18 fővel, a legkevesebb Nógrád megyében él – 1 fő.

A települések közül Szeged vezeti a mezőnyt 11 fő, ezt követi Debrecen és Papos 9-7 fő. (Papos 823 fős település Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.)

A bőrrel foglalkozó alkotók között régen jelentős specializáció valósult meg, amely még ma is megtalálható, bár a szakmát művelők közül a legtöbben általános bőrművesnek tartják magukat.

Magyarországon, amikor a lovassport újkori reneszánszát éli, mindössze 21 nyerges – szíjgyártó mester dolgozik. A lábbelit – papucs, bocskor, saru, csizma, cipő – készítők száma is kevés – 17 fő. A regisztrált mesterek között 6 szűcsmester van.

Az alkotók 10%-a a népi bőrművességen kívül faművességgel, fazekassággal, szűrhím-zéssel, viseletkészítéssel foglalkozik, de találunk közöttük íj- és hangszerkészítőt is.

Ezen a szakterülten 6 családot találtunk, ahol a férj és feleség együtt dolgozik, ők ebből a tevékenységből próbálnak megélni. A bőrművesek 58%-a férfi.

A bőrművesek közül 35 fő szerezte meg a Népi iparművész címet, 14 főnek van Nép-művészet Ifjú Mestere kitüntetése és 4 fő rendelkezik Népművészet Mestere díjjal. Az alko-tók 18%-ának van szakmai elismerése.

Népi ékszerkészítő

Számuk 301 fő, 117 településen élnek. A települések 64%-ában 1 alkotó tevékenykedik. A legtöbb ékszerkészítő Budapest után Pest megyében él – 43 fő, ezt követi Borsod-

Abaúj-Zemplén megye – 27 fő. A legkevesebb alkotó Győr-Moson-Sopron, és Vas megyében dolgozik 1-1 fő.

A települések közül Budapest után Miskolc illetve Szeged vezeti a mezőnyt 15-13 fő, ezt követi Debrecen, Szeged és Törökszentmiklós 11-10 fővel.


Bőr ékszerkészítő

Kerámiaékszer készítő

Rekeszzománc készítő

Lószőrékszer készítő

TűzzománcékszerkészítőÖtvös

Ékszerkészítő

Gyöngyékszer készítő

A népi ékszerrel foglalkozó alkotók között meghatározó a gyöngyfűző, gyöngyszövő –

43%. Az általános ékszerkészítők aránya 39%, bár tapasztalatból tudjuk, hogy ezek zöme szintén gyöngyfűző. Az alkotók 18%-a a grafikonon látható szakmák között oszlik meg. Az ötvösök és a tűzzománc ékszerkészítők száma az országban 19-17 fő, a lószőrékszer és a re-keszzománc készítők száma 9-5 fő és a maradék 2-2 fő készít bőr- és kerámiaékszert.

Az alkotók 12%-a a népi ékszerkészítésen kívül főleg szövéssel, hímzéssel és népi já-ték készítéssel foglalkozik, de találunk közöttük pártakészítőt, üvegfestőt gyertyakészítőt és nemezelőt is.

A szakterületen egy családot találtam, ahol a házaspár együtt készít ékszert. Jellemző családi forma, hogy a család egyik tagja ékszerkészítéssel foglalkozik, a másik tagja pedig fa-, fémművességgel illetve egyéb népi kézműves mesterséggel. Gyakori még, hogy az anyák átadják mesterségbeli tudását a lányuknak, bár számuk minimális – 10 fő. A népi ékszerkészí-tőknek 9%-a férfi, akik alapvetően ötvösök és tűzzománc ékszereket készítenek.

A népi ékszerkészítők közül 43 fő rendelkezik szakmai elismeréssel, ez az alkotók 14%-a. 43 fő megszerezte a Népi iparművész címet, 10 főnek van Népművészet Ifjú Mestere kitün-tetése és 1 fő rendelkezik Népművészet Mestere díjjal. (Az alkotók egy része több elismerés-sel is rendelkezik).

Népi játékkészítő

Számuk 125 fő, 61 településen élnek. A települések 60%-ában 1 alkotó tevékenykedik. A térképen látható, hogy Magyarország térszerkezetében eloszlásuk egyenlőtlen, Komá-

rom-Esztergom, Vas és Veszprém megyében nincs egyetlen népi játékkészítő sem.


Fémjáték készítőBáb és babakészítőTextiljáték készítőFajáték készítőJátékkészítő

A legtöbb játékkészítő Pest megyében él – 19 fő, ezt követi Budapest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 17-17 fő. A legkevesebb alkotó Bács-Kiskun, Győr-Moson- Sopron, Nógrád megyében dolgozik 1-1 fő.

A települések közül Budapest után Nyíregyháza vezeti a mezőnyt – 12 fő, ezt követi Törökszentmiklós, Berettyóújfalu és Szeged 5-5 fővel.

A népi játékkal foglalkozó alkotók között meghatározó az általános játékkészítő – 59

fő.(47%), ezt követi a fajáték – 27fővel (22%), majd a textilkészítő 24 fővel, ha ehhez hozzá-adjuk a báb és babakészítőt, akkor a textillel foglalkozók a teljes alkotói kör 30%-t teszik ki. A maradék 1%-ot a fémjáték készítők alkotják. A területen dolgozó férfiak aránya 29%, akik kivétel nélkül fajáték készítésével foglalkoznak.

Az alkotók 8%-a a népi játékkészítésen kívül szövéssel, bőrművességgel, csipkekészí-téssel, faművességgel és gyékényfonással foglalkozik.

Az ékszerkészítők között 30 családtagot találunk, ez az összes alkotó 24%-a. Jellemző családforma, a házaspár, illetve a teljes család - 22 fő

A terület alkotói közül 7 fő rendelkezik szakmai elismeréssel, ez az összes alkotó 6%- a. 6 fő megszerezte a Népi iparművész címet, 1 főnek van Népművészet Ifjú Mestere kitüntetése és 1 fő rendelkezik Népművészet Mestere díjjal. (Az alkotók egy része több elismeréssel is rendelkezik).

Régi ritka mesterségek

Számuk 144 fő, 74 településen élnek. A települések 62%-ában 1 alkotó tevékenykedik. Magyarország térszerkezetében eloszlásuk egyenlőtlen, Nógrád megyében nincs egyet-

len régi ritka mesterséget művelő sem A területen dolgozó legtöbb alkotó Pest megyében él – 19 fő, ezt követi Budapest és

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 18-10 fő. A legkevesebb alkotó Somogy, Tolna, Vas és Veszprém megyében van 2-2 fő.


A települések közül Budapest után Nyíregyháza vezeti a mezőnyt – 7 fő, ezt követi Ba-ja, Szeged 6-6 fővel, s a sort folytatja Harta, Mezőkövesd és Miskolc 5-4 fővel.

A régi ritka mesterségekhez tartozó szakmák:

Sorszám Szakma Művelők száma (fő) 1 Halászháló-készítő 1 2 Ostorkészítő 1 3 Pingáló 1 4 Seprűkötő 1 5 Ikonfestő 2 6 Pintér 2 7 Pipakészítő 2 8 Szappanfőző 2 9 Tányérfestő 2 10 Gyapjúfeldolgozó 3 11 Tetőfedő-nádazó, fazsindely, zsúptető készítő 3 12 Paszománykészítő 4 13 Könyvkötő 5 14 Kötélverő 5 15 Papírmerítő 5 16 Porcelánfestő 6 17 Textiltervező 6 18 Növényi alapú textilfestő 7 19 Festett bútorkészítő 8 20 Gyertyakészítő 11 21 Kékfestő 11 22 Cserépkályha- és kemencekészítő 14 23 Üvegműves 16 24 Régi ritka mesterségek - általános 26 Összesen 144

A szakterülethez tartozó szakmák száma 23. Látható, hogy a szakmák döntő többségé-

ben az alkotók száma országosan a 10 főt sem éri el, kivételt jelent a cserépkályha- és kemen-ceépítő, a gyertyaöntő és készítő, a kékfestő és az üvegműves, de ezeknél sem haladja meg a 20 főt. Utánpótlás hiányában az adott szakmai tudás, feledésbe merül.

Az ezen a területen dolgozó alkotók közül 48%-a férfi, akik főleg a festett bútor készíté-sével, díszítésével foglakoznak, illetve kályha és kemenceépítők.

Az alkotók 9%-a a választott mesterségén kívül csipkekészítéssel, szövéssel, faműves-séggel, fazekassággal, gyöngyfűzéssel, hímes tojás írással, hímzéssel, szálasanyag fonással és viseletkészítéssel is foglalkozik.


Kosárfonó és fonottbútorkészítőSzalma tárgykészítő

Gyékény tárgykészítő

Szálasanyag készítő

Csuhétárgy készítő

Kosárfonó

A szakterülten 33 családtag van, ez az összes alkotó 23 %-a. Jellemző családforma, a házaspár, illetve a teljes család

A régi ritka mesterségekkel foglalkozók közül 32 fő rendelkezik szakmai elismeréssel, ez az alkotók 22%-a. 29 fő megszerezte a Népi iparművész címet, 7 főnek van Népművészet Ifjú Mestere kitüntetése és 3 fő rendelkezik Népművészet Mestere díjjal. (Az alkotók egy ré-sze több elismeréssel is rendelkezik).

Szálasanyag készítő

Számuk 322 fő, 165 településen élnek. A települések 63%-ában 1 alkotó tevékenykedik. A legtöbb szálasanyag készítő Hajdú-Bihar megyében él – 33 fő, ezt követi Békés,

Csongrád és Pest megye 30-23 fővel, a legkevesebb alkotó Somogy megyében dolgozik – 1 fő.

A települések közül Budapest után Szeged vezeti a mezőnyt –19 fő, ezt követi Tokod és Törökszentmiklós 13-10 fővel.

A szakterületen alkotók között meghatározó a kosárfonó és a fonottbútorkészítő – össze-

sen 112 fő, ez az alkotók 35%-a. Ezt követi a csuhétárgy készítő – 98 fő. A gyékénnyel fog-lalkozók, száma 30 fő, a sort a szalmafonók zárják, számuk 24 fő. A szálas anyaggal foglal-kozók 76%-a nő. A területen dolgozó 76 férfi elsősorban kosárfonó, fonottbútorkészítő és gyékényes.

Az alkotók 10%-a a választott mesterségen kívül egyéb népi kézműves mesterséggel is foglalkozik., jellemzőséget nem lehetett találni.

A szakterületen 52 családtag tevékenykedik az összes alkotó 16%-a. Jellemző a házas-pár - 12 fő -, illetve a szülőgyermek átörökítés – 18 fő


A szálasanyag fonók közül 63 fő rendelkezik szakmai elismeréssel, ez az alkotók 19%-a. 58 fő megszerezte a Népi iparművész címet, 11 főnek van Népművészet Ifjú Mestere kitün-tetése és 4 fő rendelkezik Népművészet Mestere díjjal. (Az alkotók egy része több elismerés-sel is rendelkezik).

Szövő

Számuk 366 fő, 151 településen élnek. A települések 64%-ában 1 alkotó tevékenykedik. A regisztrált népi kézművesek között Nógrád és Vas megyében nincs szövő. A legtöbb

szövéssel foglalkozó alkotó Hajdú-Bihar megyében él – 49 fő, ezt követi Budapest és Zala megye 41- 33 fővel, valamint Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye 28-28 fővel. A legke-vesebb alkotó Baranya megyében dolgozik – 9 fő.

A települések közül Budapest után Debrecen vezeti a mezőnyt – 24 fő, ezt követi Szol-nok, Kaposvár, Heves 16- 13 fővel.

Az alkotók 88%-a szőnyegszövő és 12%-a vászonszövéssel, takácsmesterséggel foglal-kozik. Tapasztalati tény alapján tudjuk, hogy az arány nem pontos, hiszen ennél többen sző-nek vásznat, de tevékenységükben a szőnyegszövés a meghatározóbb.

A szakterületen 12%-a a választott mesterségen kívül elsősorban hímzéssel, csipkeve-réssel és nemezeléssel foglalkozik, de találunk közöttük szálasanyag-, mézeskalács-, népi ék-szerkészítőt, bőrművest, gyertyaöntőt és tutyikészítőt is.

A szövősöknél 52 családtag van, ez az összes alkotó 13%-a. Jellemző a házaspár – 14 fő – illetve a szülő-gyermek átörökítés – 8 fő. A szövők 90%-a nő.

Az alkotók közül 86 fő rendelkezik szakmai elismeréssel, ez az alkotók 25%-a. 86 fő megszerezte a Népi iparművész címet, 23 főnek van Népművészet Ifjú Mestere kitüntetése és 15 fő rendelkezik Népművészet Mestere díjjal. (Az alkotók egy része több elismeréssel is rendelkezik).

Viseletkészítő

Számuk 141 fő, 78 településen élnek. A települések 76%-ában 1 alkotó tevékenykedik. Komárom-Esztergom és Veszprém megye kivételével minden megyében vannak viselet-

illetve népi szabású ruhakészítők. A legtöbb viseletkészítő Budapest után Pest megyében él – 20 fő, ezt követi Hajdú-

Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megye 16-10 fővel. A legkevesebb alkotó Csongrád és Vas megyében él – 1-1 fő.

A települések közül Budapest után Debrecen, Miskolc, Pécs vezeti a mezőnyt 4-4 fővel, ezt követi Keszthely, Nyíregyháza, Derecske, Mezőkövesd és Mohács 3-3 fővel.


Szűrszabó

Történelmi díszruhakészítőNépviseleti babakészítő

Népviselet készítő

Ruhakészítő

Az alkotók 50%-a ruhakészítő, 36%-a népviselet készítő, 10%-a népviseleti babakészítő

3%a foglalkozik történelmi díszruhakészítéssel és 1%-a szűrszabó. Az alkotók 26%-a a választott mesterségen kívül másodszakmaként elsősorban hímzést,

csipkeverést, nemezelést választott, továbbá találunk közöttük viselettörténészt, textiltervezőt, paszománykészítőt is.

A viseletkészítőknél a családtagok száma 14 fő, az összes alkotó 10%-a. Valamennyi al-kotó családtagja más mesterséget művel. A viselettel foglalkozó alkotók 87%-a nő.

A terület alkotói közül 29 fő rendelkezik szakmai elismeréssel, ez az alkotók 21%-a. 24fő megkapta a Népi iparművész címet, 9 főnek van Népművészet Ifjú Mestere kitüntetése és 6 fő rendelkezik Népművészet Mestere díjjal. (Az alkotók egy része több elismeréssel is rendelkezik).

Összegzés

Az elemzés 4122 alkotóra terjed ki, akik Magyarország 862 településén élnek. A legtöbb kézműves Budapesten, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Pest megyé-

ben él, a legkevesebb Nógrád, Győr-Moson-Sopron és Vas megyében. A megyék közötti elté-rés okai között feltételezhetően a szervezettség és a személyiségek szerepe a meghatározó.

Tapasztalati adatok alapján tudjuk, hogy a népi kézművességgel foglalkozó alkotók zö-me középkorú, de inkább idős ember. A legnagyobb gondot az utánpótlás jelenti.

Az alkotók 66%-a nő. A fa- és fémművesség kifejezetten férfiszakma, a csipke-, a hí-mes tojás-, a mézeskalács-, a népi ékszerkészítés, a hímzés és a szövés nevezhető női szak-máknak, a többi szakterületen – változó arányban – mind a két nem képviselteti magát.

A népi kézművesek 13%-a – 527 fő – 243 családhoz tartozik. Találunk azonos vagy ép-pen különböző mesterséget művelő házaspárokat, de gyakran előfordul, hogy a szülők átörö-kítik mesterségbeli tudásukat a gyermekiknek. A legtöbb családtag a faműveseknél, a fazeka-


soknál, a szövősöknél és a szálasanyag készítőknél fordul elő, a legkevesebbet a bőrművesek-nél, a viselet-, és a hímes tojás készítőknél találunk.

Az elkészült alkotások minőségi fokmérője, ha alkotója Népi iparművész, Népművészet Ifjú Mestere illetve Népművészet Mestere elismerésessel rendelkezik. Az elemzett alkotók 23%-a rendelkezik a felsorolt elismerések valamelyikével, amely a településeken arányosan oszlik el. Az alkotók egy része több elismeréssel is rendelkezik.

Az alkotók 80%-a a NESZ tagszervezeteihez tartozik, amelyek minden megyében meg-találhatóak. Kimutatható tény – a stratégia szempontjából egyik kitörési pont lehet – hogy, azokon a településeken, ahol a NESZ tagszervezetei működnek, vagyis van szervezet, van közösség, az alkotók száma az azonos lakosságszámú településekhez viszonyítva magas.

A tárgyalkotó népművészetben 15 nagy területet lehet megkülönböztetni, ezek többsége több szakmát is felölel. Az alkotók között a legnagyobb arányban faművesek és hímzők van-nak, a további sorrend: fazekas, szövő, szálasanyag-, népi ékszer-, csipkekészítő, népi bőrmű-ves, régi ritka mesterségeket művelők, viseletkészítők, fémművesek, népi játékkészítők és mézeskalács készítők. A sort a hímes tojás- és a nemezkészítők zárják.

A szakterületeken belül további specializáció található a faműveseknél, a népi bőrmű-veseknél, az ékszer-, játék-, viselet-, szálasanyag készítőknél, és a régi ritka mesterséget mű-velőknél.

A fémműsek kivételével, változó arányban – 8-16% – a főtevékenységként művelt terü-let mellett, az alkotó más szakmával is foglalkozik. A legmagasabb arány a viseltkészítőknél van – 26%.

A népi kézművesség a városokban él tovább, a falvak ez irányú sajátos értékei össze-zsugorodtak, vagy eltűntek. A jelenség többek között azzal magyarázható, hogy a különböző kormányok művelődéspolitikája és az ehhez társuló támogatási rendszer nem kezelte megkü-lönböztetetten az identitást erősítő népművészetet, s e terület az ott élőkben nem képviselt helyi értéket.

A regisztrált és ez alapján elemzett alkotók száma Magyarország lakóinak 0, 0004%-a. Az adat olyan kicsi, hogy számítási hibának is elkönyvelhető, ugyanakkor ez a maroknyi em-bercsoport óriási anyagi és szellemi erőfeszítést tesz, sok esetben „Don Quijote” harcot foly-tat, hogy a Kárpát-medencében élő magyar és a Magyarországon élő nemzetiségek népi kéz-műves kultúrája megmaradjon.

Bár a népi kézműves szakterületek az összes magyarországi település 27%-ban jelen vannak, ha az egyes szakterületeket külön-külön vizsgáljuk, rá kell döbbenni arra, – ezt a tér-képek jól mutatják – hogy a szövők, szálasanyag készítők, fazekasok, hímzők, faművesek kivételével a többi szakterületeken dolgozó alkotók nagyon kevés számú településen élnek.

Tudjuk, hogy kevés emberről van szó, hogy kevés település életében vagyunk jelen, ép-pen ezért Kodály Zoltán intelme legyen szemünk előtt:

„A nép életéből lassan, de kérlelhetetlenül irtja a hagyományt maga az élet. Ezzel szem-beszállni, egy természetes folyamat elé gátat vetni hiába való törekvés volna. Most a művelt rétegen a sor, hogy felkarolja, megőrizze, hogy élete cselekvő részévé tegye”

PÁL MIKLÓSNÉ


2.1.1.1 Alkotók megoszlása településenként

Település Megye Csi

pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Aba Fejér 1 1 1 1 4

Abádszalók Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1

Abaliget Baranya 2 2

Abaújszántó Borsod-Aba-új-Zemplén 2 2

Abony Pest 1 2 3

Ács Komárom-Esztergom 2 2

Ágasegyháza Bács-Kiskun 1 1

Ágfalva Győr-Moson-Sopron 1 1

Agyagosszergény Győr-Moson-Sopron 1 1

Ajka Veszprém 1 1 2 1 5 Albertirsa Pest 2 1 3 6

Alberttelep Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Alcsútdoboz Fejér 1 1 Algyő Csongrád 4 1 1 6

Almásfüzitő Komárom-Esztergom 1 1

Alsónána Tolna 1 1 Alsónémedi Pest 1 1 2 Alsónyék Tolna 2 2 Alsóörs Tolna 4 4

Alsópáhok Zala 1 1

Alsótelkes Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Andornaktálya Heves 1 2 3 Apc Heves 1 1

Arló Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Árpádhalom Csongrád 1 1

Ászár Komárom-Esztergom 1 1

Áta Baranya 1 1

Atkár Heves 1 1

Bábolna Komárom-Esztergom 1 1

Bácsalmás Bács-Kiskun 1 2 3 Badacsonytomaj Veszprém 2 2 Bag Pest 1 1 2 Bagamér Hajdú-Bihar 1 1 2



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Bagod Zala 1 1 2

Baj Komárom-Esztergom 1 1 2

Baja Bács-Kiskun 1 2 1 2 1 2 6 1 1 17

Bajna Komárom-Esztergom 1 1

Bak Zala 1 1 2 4 Bakonszeg Hajdú-Bihar 2 2 4 Bakonybél Veszprém 1 2 3

Bakonycsernye Fejér 1 1 2 Bakonynána Veszprém 2 2 4 Balassagyarmat Nógrád 1 1 Balástya Csongrád 1 1

Balatonakarattya Veszprém 1 1 Balatonalmádi Veszprém 2 2 4 2 1 11 Balatonboglár Somogy 1 1 1 3

Balatonbozsok Fejér 1 1 Balatoncsicsó Veszprém 1 1 Balatonendréd Somogy 1 1 Balatonfőkajár Veszprém 1 1 2

Balatonfüred Veszprém 1 2 1 3 7 Balatonfűzfő Veszprém 2 2 1 1 6 Balatongyörök Zala 2 1 3

Balatonkeresztúr Somogy 1 1 1 3 Balatonlelle Somogy 3 3 Balatonszabadi Somogy 1 1 Balatonszárszó Somogy 1 1

Balatonszemes Somogy 1 1 Balatonszőlős Veszprém 1 1 Balinka Fejér 2 2

Ballószög Bács-Kiskun 1 1 1 3 Balmazújváros Hajdú-Bihar 1 3 2 1 7 Bánd Veszprém 2 1 3

Bánhorváti Bács-Kiskun 1 1 Bánkút Békés 1 1 Baracska Fejér 1 1 Baranyajenő Baranya 1 1 2

Barbacs Győr-Moson-Sopron 1 1

Bárdudvarnok Somogy 1 1 2

Báta Tolna 2 3 1 6 Bátaszék Tolna 1 1



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Battonya Békés 1 1 2 Bázakerettye Zala 1 1 2 Bazsi Veszprém 1 1 Becsvölgye Zala 2 2

Bejcgyertyános Vas 1 1

Bekecs Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Békés Békés 1 1 3 2 1 4 3 15 Békéscsaba Békés 5 3 15 6 2 24 8 2 4 2 4 8 1 84 Békésszentandrás Békés 1 1 1 1 1 1 1 2 9

Bélapátfalva Heves 1 1

Beled Győr-Moson-Sopron 1 1

Beregdaróc Szabolcs-Szatmár-Bereg

2 2 4

Berekböszörmény Hajdú-Bihar 1 1 2

Berekfürdő Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1

Beremend Baranya 6 6 Berettyóújfalu Hajdú-Bihar 4 4 1 7 2 6 5 1 4 5 39 Berhida Veszprém 1 1

Besenyőtelek Heves 1 1

Besenyszög Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1 2

Biatorbágy Pest 1 2 3 6 Bicske Fejér 3 1 4 Biharkeresztes Hajdú-Bihar 1 1 1 3

Bihartorda Hajdú-Bihar 1 1 Biharugra Békés 1 1 Bocfölde Zala 1 1 2

Bodajk Fejér 1 1 1 3 Bodony Heves 3 1 2 6 Bodorfa Veszprém 1 1

Bogács Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Bogyiszló Győr-Moson-Sopron 1 1

Bogyoszló Tolna 1 1 Bojt Hajdú-Bihar 1 1

Bokod Komárom-Esztergom 3 3

Boly Baranya 1 1 2

Bonyhád Tolna 1 1 1 1 1 2 1 8 Borota Bács-Kiskun 1 1 Borsodnádasd Borsod- 1 1



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Abaúj-Zemplén

Bozsok Vas 1 1

Bózsva Borsod-Aba-új-Zemplén 2 2

Bő Vas 1 1

Bőcs Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Bőny Győr-Moson-Sopron 1 1

Budajenő Pest 1 1

Budakalász Pest 1 1 2 Budakeszi Pest 5 1 2 1 1 10 Budaőrs Pest 1 1 3 1 6 Budapest Budapest 45 30 40 67 10 26 14 10 64 17 18 20 41 9 34 445

Bugyi Pest 1 2 1 3 1 8 Buzsák Somogy 1 3 4 Bük Vas 1 1

Bükkábrány Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Bükkszentkereszt Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Bükkszentlászló Borsod-Aba-új-Zemplén 2 2

Bükkzsérc Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Cece Fejér 2 2 Cegléd Pest 3 1 5 1 1 4 3 1 2 1 22 Ceglédbercel Pest 1 1 2

Celldömölk Vas 3 3 Csabacsüd Békés 1 3 4 Csabrendek Veszprém 1 1 1 3 Csákberény Fejér 2 2

Csákvár Fejér 3 3 Csanádapáca Békés 1 1 Csanádpalota Csongrád 1 1 2

Csányoszró Baranya 1 1 Csárdaszállás Békés 1 1

Csaroda Szabolcs-Szatmár-Bereg

2 2

Császártöltés Bács-Kiskun 1 1

Csátalja Bács-Kiskun 2 2 Csatár Zala 1 1 Csemő Pest 1 1 Csengele Csongrád 1 1



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Csepreg Vas 1 1

Cserkeszőlő Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1

Cserkút Baranya 1 1 Cserszegtomaj Zala 1 1 1 3 Csókakő Fejér 1 1 1 3

Csolnok Komárom-Esztergom 2 2

Csongrád Csongrád 1 5 2 2 1 2 1 14

Csorna Győr-Mosón-Sopron 1 1 1 3

Csorvás Békés 1 2 1 4

Csökmő Hajdú-Bihar 1 1 Csömör Pest 1 1 1 2 5 Csörnyeföld Zala 1 1 Csővár Pest 1 1

Dabas Pest 1 2 1 1 2 1 8 Dabronc Veszprém 1 1 Dány Pest 1 1

Debrecen Hajdú-Bihar 14 9 22 10 10 21 6 2 11 2 3 7 24 1 4 146 Decs Tolna 1 5 6 2 3 1 18 Demjén Heves 2 2 4

Derecske Hajdú-Bihar 3 1 1 6 2 1 3 4 3 24 Deszk Csongrád 1 1 Dévaványa Békés 1 1 Dinnyés Fejér 1 1

Diósd Pest 2 2 Diósjenő Nógrád 2 2 Doboz Békés 1 1 1 2 2 1 8

Domaszék Csongrád 1 1 2 Dombegyház Békés 1 1 Dombóvár Tolna 2 3 2 1 8

Dorog Komárom-Esztergom 1 1

Dömsöd Komárom-Esztergom 1 1

Drágszél Bács-Kiskun 1 1 Drégelypalánk Nógrád 1 1

Dudar Veszprém 1 2 3

Dunaalmás Komárom-Esztergom 2 1 3

Dunabogdány Pest 1 1 Dunaföldvár Tolna 2 1 3 Dunaharaszti Pest 1 1 1 3



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Dunakeszi Pest 2 1 3 6 Dunapataj Bács-Kiskun 1 1 Dunaszentgyörgy Tolna 1 1 Dunaújváros Fejér 1 1 1 2 2 1 1 1 10

Dunavarsány Pest 1 1 Ebes Hajdú-Bihar 1 1 1 3

Edelény Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Eger Heves 2 4 10 2 4 2 6 3 2 2 2 39 Egerszalók Heves 1 1

Egyek Hajdú-Bihar 1 1 Ellend Baranya 1 1

Emőd Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Encs Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Enying Fejér 2 1 3 Ercsi Pest 1 1 2 Érd Pest 3 2 1 3 3 2 1 1 16

Erdőbénye Borsod-Aba-új-Zemplén 7 4 11

Erdőhorváti Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1 2 4

Erdőkertes Pest 2 1 3

Érsekcsanád Bács-Kiskun megye 2 2

Erzsébet Baranya 1 1 2

Esztár Hajdú-Bihar 1 1

Esztergom Komárom-Esztergom 2 1 1 1 1 6

Etyek Fejér 1 2 1 4

Fehérgyarmat Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Fehérvárcsurgó Fejér 1 1 Felcsút Fejér 1 1

Felgyő Csongrád 1 1 Felsőjánosfa Vas 1 2 3 Felsőörs Veszprém 1 1

Felsőpakony Pest 1 1 2 Felsőpetény Nógrád 1 1 Felsőtárkány Heves 3 1 1 5

Felsőtelekes Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Felsőzsolca Borsod-Abaúj-Zemplén

1 1



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Fonyód Somogy 1 1 Fót Pest 1 1 1 3 Földeák Csongrád 1 1 Földes Hajdú-Bihar 1 3 1 5

Furta Hajdú-Bihar 1 1 Fülöpszállás Bács-Kiskun 1 1 Füzesabony Heves 1 1 2

Füzesgyarmat Békés 1 1 2 Füzfőgyártelep Veszprém 1 1 Gábortelep Békés 1 1 Gádoros Békés 2 2

Galgamácsa Pest 1 9 1 11 Gárdony Fejér 1 1 Gelse Zala 1 1

Gencsapáti Vas 1 1 2 4 Geresdlak Baranya 1 1 Gerjen Tolna 1 1 Gersekarát Vas 1 1 2

Gesztely Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Golop Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1 2

Göd Pest 2 1 3 6

Gödöllő Pest 1 1 1 2 5

Gömörszőlős Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1 2

Görcsöny Baranya 1 1 Gyál Pest 1 1 2 Gyenesdiás Zala 1 3 2 1 1 8

Gyermely Komárom-Esztergom 1 1 2

Gyomaendrőd Békés 1 1

Gyömöre Győr-Mosón-Sopron 1 1

Gyömrő Pest 1 2 1 4

Gyöngyös Heves 2 1 3 Gyöngyösfalu Vas 1 1 1 3 Gyönk Tolna 1 1 1 1 4

Győr Győr-Mosón-Sopron 5 3 7 8 1 2 3 3 2 1 1 36

Györköny Tolna 1 1 2

Győrszemere Győr-Mosón-Sopron 1 1

Győrújbarát Győr-Mosón-Sopron 1 1



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Gyula Békés 2 1 4 1 2 1 3 3 2 19

Gyüre Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Gyűrűs Zala 1 1 Hagyárosbörönd Zala 1 1 Hajdúbagos Hajdú-Bihar 2 1 3

Hajdúböszörmény Hajdú-Bihar 1 2 1 4 1 3 1 2 15 Hajdúhadház Hajdú-Bihar 1 1 2 Hajdúnánás Hajdú-Bihar 2 1 2 2 7

Hajdúsámson Hajdú-Bihar 1 1 2 Hajdúszoboszló Hajdú-Bihar 3 4 6 2 3 3 3 1 3 4 32 Hajmáskér Veszprém 1 1 2

Hajós Bács-Kiskun 2 2 Halásztelek Pest 2 2 Harkány Baranya 1 1

Harsány Borsod-Aba-új-Zemplén 2 1 1 4

Hárskút Veszprém 1 1 Harta Bács-Kiskun 1 5 6

Hásságy Baranya 1 1 Hegyhátszentpéter Vas 1 1

Hegykő Győr-Mosón-Sopron 1 1

Hejce Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1 2

Hejőbába Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Hejőkereszttúr Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Hencida Hajdú-Bihar 2 2 4

Hercegkút Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Herend Heves 1 1 2

Hernádkércs Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Hernádnémeti Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Hetényegyháza Bács-Kiskun 2 2

Heves Heves 3 1 5 1 1 13 2 26 Hevesvezekény Heves 1 1 Hévíz Zala 1 3 1 1 1 7

Hévizgyörk Pest 1 1 2 Hidas Baranya 1 1 2

Hidasnémeti Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Hodász Szabolcs-Szatmár- 1 1



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Bereg

Hódmezővásárhely Csongrád 1 2 5 11 3 3 1 1 1 2 30 Hollókő Nógrád 1 1 2 Homokmégy Bács-Kiskun 4 4

Hortobágy Hajdú-Bihar 3 3 1 1 1 9 Hosszúhetény Baranya 1 1 2 Hottó Zala 1 1

Hőgyész Tolna 1 1 Hunya Békés 1 1

Ibrány Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1 2

Ilk Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1 2

Ipolyvece Nógrád 1 1

Isaszeg Pest 1 1 3 1 6 Izsák Bács-Kiskun 1 1

Jánd Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Jánkmajtis Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Jánoshalma Bács-Kiskun 3 2 1 6

Jánosháza Vas 1 1

Járdánháza Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Jászágó Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1

Jászalsószentgyörgy Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1

Jászapáti Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 7 2 10

Jászárokszállás Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1 2

Jászberény Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 5 6

Jászboldogháza Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1

Jászfényszaru Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1

Jászjákóhalma Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1 1 3

Jászladány Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1

Jászszentandrás Jász-Nagy-kun-Szolnok megye

1 1 2

Jásszentlászló Bács-Kiskun 1 1 2 Jenő Fejér 1 1

Juta Somogy 1 1



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Kaba Hajdú-Bihar 3 3

Kács Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Kadarkút Somogy 1 1 1 3 Kádárta Veszprém 1 1 Kakucs Pest 1 1 Kál Heves 1 1

Kalocsa Bács-Kiskun 1 19 1 1 1 1 1 25 Kamut Békés 1 1 Kaposvár Somogy 1 2 10 5 1 1 1 2 14 3 1 41

Kaposszekcső Tolna 1 1 Kaposszerdahely Somogy 1 2 3

Kapuvár Győr-Mosón-Sopron 1 1

Karád Somogy 1 1 Kárász Baranya 1 1 2

Karcag Jász-Nagy-kun-Szolnok 2 1 4 2 1 4 1 1 1 17

Kardoskút Békés 2 2

Kartal Pest 1 1 Katymár Bács-Kiskun 1 1

Kazincbarcika Borsod-Aba-új-Zemplén 3 2 3 2 2 6 1 4 2 4 4 1 34

Kecskemét Bács-Kiskun 2 5 8 2 6 10 1 5 2 1 1 4 5 1 1 54 Kehidakustány Zala 1 3 1 5

Kemenesmihályfa Vas 1 1 Kemenesszentmárton Vas 1 1

Kercaszomor Vas 1 1

Kerekegyháza Bács-Kiskun 1 1 1 1 4 Kerepes Pest 1 1 Keszeg Nógrád 1 1

Kesznyéten Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Keszthely Zala 1 1 8 3 1 2 1 1 10 3 31 Keszü Baranya 1 1 2

Kétegyháza Békés 1 1 Kéthely Somogy 1 1 Kincsesbánya Fejér 1 1 2

Királyszentistván Veszprém 1 1 Kisbajom Somogy 1 1

Kisbér Komárom-Esztergom 1 1

Kisberény Somogy 1 1



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Kisdombegyház Békés 8 8 Kisecset Nógrád 1 1

Kisgyőr Borsod-Aba-új-Zemplén 3 10 4 17

Kisigmánd Komárom-Esztergom 1 1

Kiskinizs Borsod-Aba-új-Zemplén 3 1 4

Kiskőrös Bács-Kiskun 1 1 2

Kiskunfélegyháza Bács-Kiskun 1 1 1 3 Kiskunhalas Bács-Kiskun 15 1 1 2 1 1 2 23 Kiskunmajsa Bács-Kiskun 1 2 3

Kisléta Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Kislőd Veszprém 1 1 Kismaros-Borzsönyliget Pest 1 1

Kisnána Heves 1 1

Kistarcsa Pest 1 1 1 3 Kistelek Csongrád 2 2 1 1 6

Kisújszállás Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1 2

Kisvárda Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Kiszombor Csongrád 1 1 Kisszékely Tolna 1 1

Kocs Komárom-Esztergom 1 1

Kocsola Tolna 1 1

Komádi Hajdú-Bihar 2 1 3

Komárom Komárom-Esztergom 2 1 2 2 1 2 10

Komló Baranya 1 1 2

Kondoros Békés 1 1 Konyár Hajdú-Bihar 1 1

Kópháza Győr-Mosón-Sopron 1 1

Kosd Pest 2 2

Kótaj Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Kovácsszénája Baranya 1 1

Kömlőd Komárom-Esztergom 1 1

Körmend Vas 2 2 1 5 Kőröshegy Somogy 1 1 Körösladány Békés 1 1 2



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Köröstarcsa Békés 1 1 Kőszeg Vas 1 1 2 Kőszegszerdahely Vas 1 1 2 Kötegyán Békés 1 1

Kővágószőlős Baranya 1 1 Kulcs Fejér 1 1 Kunbaja Bács-Kiskun 2 2

Kunhegyes Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1 1 1 4

Kunszentmárton Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 10 1 1 13

Kunszentmiklós Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1

Kutasó Nógrád 1 1 Lad Somogy 1 1 Lajosmizse Bács-Kiskun 2 1 1 4

Lakhegy Zala 2 2 Lakitelek Bács-Kiskun 1 1 1 1 1 1 6 Lánycsók Baranya 1 1 2

Lengyel Tolna 2 2 Lenti Zala 2 1 2 5 Létavértes Hajdú-Bihar 1 3 4

Letenye Zala 3 1 1 5 Lothárd Baranya 1 1 Lovasberény Fejér 1 1 Ludányhalászi Zala 1 1

Madaras Bács-Kiskun 1 1 Mágocs Baranya 1 2 3 Magyaralmás Fejér 1 1 1 3 1 7

Magyaratád Somogy 1 1 2 Magyarbánhegyes Békés 1 2 3 Magyarlukafa Baranya 1 1 1 1 4 Magyarpolány Veszprém 1 1

Magyarszombatfa Vas 6 6 Majos Tolna 2 1 3 Makó Csongrád 1 3 15 1 1 1 3 1 26

Mályi Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1 2

Mályinka Borsod-Abaúj-Zemplén

1 1

Marcalgergelyi Veszprém 1 1

Marcali Somogy 1 1 2



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Máriahalom Komárom-Esztergom 1 1

Máriakálnok Győr-Mosón-Sopron 1 1

Máriakéménd Baranya 1 1

Márokpapi Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Maroslele Csongrád 1 1

Mártély Csongrád 1 1

Martfű Jász-Nagy-kun-Szolnok 3 1 1 5

Martonvásár Fejér 1 1

Mátészalka Szabolcs-Szatmár-Bereg

5 10 6 2 3 1 1 1 29

Mátraballa Heves 1 1

Mátraderecske Heves 1 1 6 8 Mátrafüred Heves 1 1 2 Mecseknádasd Baranya 1 1 2 Medina Tolna 2 2 1 5

Megyehid Vas 1 1 Mende Pest 1 1 2 Mesztegnyő Somogy 1 1

Mezőberény Békés 2 1 1 1 4 1 1 2 1 14 Mezőfalva Fejér 1 1

Mezőkeresztes Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Mezőkovácsháza Békés 1 1 3 2 7

Mezőkövesd Borsod-Aba-új-Zemplén 1 2 27 2 2 4 3 2 4 3 50

Mezőörs Győr-Mosón-Sopron 1 1

Mezőtárkány Heves 1 1

Mezőtúr Jász-Nagy-kun-Szolnok 3 10 1 1 15

Mezőzombor Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Mikepércs Hajdú-Bihar 1 1 Milejszeg Zala 1 1 Mindszent Csongrád 2 1 3

Mindszentgodisa Baranya 1 1 Miske Bács-Kiskun 1 1

Miskolc Borsod-Aba-új-Zemplén 4 5 16 6 3 28 2 2 15 3 4 2 2 4 96

Mogyoród Pest 1 1 Moha Fejér 2 2

Mohács Baranya 1 27 6 3 1 1 3 42



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Monok Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Monor Pest 1 1

Monyoród Baranya 1 1 Mór Fejér 1 1 1 1 1 5 Mórágy Tolna 1 2 3

Mosonmagyaróvár Győr-Mosón-Sopron 3 2 1 6

Mosonszentmiklós Győr-Mosón-Sopron 1 1

Mucsfa Tolna 1 1 Murakeresztúr Zala 1 1

Murony Békés 1 1 Nadap Fejér 1 1 Nádasdladány Fejér 1 1 Nádudvar Hajdú-Bihar 1 9 1 1 1 1 2 16

Nagyatád Somogy 1 1 1 3 Nagybánhegyes Békés 2 2

Nagybarca Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Nagycserkesz Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Nagydobos Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Nagydorog Tolna 1 1 2

Nagyhalász Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Nagyhegyes Hajdú-Bihar 1 1 2

Nagykálló Szabolcs-Szatmár-Bereg

2 1 1 1 5

Nagykanizsa Zala 1 6 1 1 2 1 2 4 18 Nagykapornak Zala 1 1

Nagykáta Pest 2 1 1 4

Nagykinizs Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1 2

Nagykovácsi Pest 2 1 1 4 Nagykőrös Pest 2 1 2 1 1 3 2 12

Nagykörű Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1 1 3

Nagykutas Zala 1 1

Nagylóc Nógrád 1 1 Nagymányok Tolna 1 1 2 Nagymaros Pest 1 1 1 1 4 Nagyorosz Nógrád 1 1



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Nagypáli Zala 1 1 Nagypall Baranya 1 4 2 7 Nagypeterd Baranya 1 1 Nagyrákos Vas 2 2

Nagyrécse Zala 1 1 Nagyréde Heves 1 1 Nagyszékely Tolna 1 1 2

Nagyszénás Békés 1 1 Nagytálya Heves 1 1 Nagyvázsony Veszprém 1 1 1 3 Nagyvejke Tolna 1 1 2

Nagyvisnyó Heves 1 1 Nárai Vas 1 1 Nemesbük Zala 1 1

Nemessándorháza Zala 1 1 Nemesvámos Veszprém 1 1 Nemesvid Somogy 2 2 Nemesvita Veszprém 1 1

Nemti Nógrád 1 1 2

Neszmély Komárom-Esztergom 1 1

Nick Vas 1 1 Nógrád Nógrád 1 1 Nova Zala 1 1

Nyáregyháza Pest 1 1 Nyárlőrinc Bács-Kiskun 1 1

Nyékládháza Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Nyergesújfalu Komárom-Esztergom 1 1 1 3 1 7

Nyírábrány Hajdú-Bihar 1 1 2 Nyíracsád Hajdú-Bihar 1 1 2

Nyírbátor Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1 2

Nyíregyháza Szabolcs-Szatmár-Bereg

3 4 11 5 4 17 3 7 12 7 2 6 1 3 85

Nyírszőlős Szabolcs-Szatmár-Bereg

2 1 1 1 5

Nyírtelek Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 4 5

Nyúl Győr-Mosón-Sopron 1 1

Óbánya Baranya 1 1 2



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Ócsa Pest 3 3 1 3 10 Olaszfalu Veszprém 1 1

Onga Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1 2

Ópályi Csongrád 2 2 Orfű Baranya 2 1 3 Orosháza Békés 1 1 1 1 5 2 11

Oroszlány Komárom-Esztergom 4 1 5

Ostffyasszonyfa Vas 1 1 Osztopán Somogy 1 2 3

Ózd Borsod-Aba-új-Zemplén 1 3 4

Őcsény Tolna 1 9 1 11

Öcsöd Jász-Nagy-kun-Szolnok 2 1 1 4

Ölbő Vas 1 1 Őrbottyán Pest 1 1

Őriszentpéter Vas 1 3 1 5 Örkény Pest 1 1 2 Öskü Veszprém 1 1 Pakod Zala 1 1

Paks Tolna 1 3 1 1 6 Palotabozsok Baranya 1 1 Palotás Nógrád 1 1

Pap Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Pápa Veszprém 1 3 1 1 6

Papos Szabolcs-Szatmár-Bereg

7 7

Parád Baranya 1 1

Paszab Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 2 1 4

Patca Somogy 1 1 2 Páty Pest 1 1 2 Pázmánd Fejér 1 1 Pécel Pest 1 1 1 3

Pécs Baranya 1 3 2 2 2 1 3 2 2 3 1 5 2 4 33 Pécsely Veszprém 1 1 2 Pécsvárad Baranya 1 2 1 2 6

Pellérd Baranya 1 1 Pétervására Heves 1 1 2 Pethőhenye Zala 1 1 2



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Petneháza Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Petőfiszállás Bács-Kiskun 1 1 Pilisborosjenő Pest 1 1 2 Piliscsaba Pest 1 2 1 4 Pilisjászfalu Pest 1 1

Pilismarót Komárom-Esztergom 2 2

Pilisvörösvár Pest 1 1 2 Pilisszentkereszt Pest 1 1 Pilisszentlászló Pest 2 1 3 Pincehely Tolna 1 1

Pocsaj Hajdú-Bihar 1 1 2 Pócsmegyer Pest 1 1 2 Pogány Baranya 2 2

Pókaszepetk Zala 1 1 Polgár Hajdú-Bihar 1 1 Polgárdi Fejér 1 1 1 3 Pomáz Pest 2 1 1 1 1 1 7

Porcsalma Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Poroszló Heves 1 1 2 Pörböly Tolna 1 1 Pusztaederics Zala 1 1

Pusztaföldvár Békés 1 1 2 Pusztamérges Csongrád 1 1 Pusztaszer Csongrád 1 1

Pusztavacs Pest 1 1 Pusztavám Fejér 1 1

Putnok Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Püspökladány Hajdú-Bihar 2 1 1 4

Rábapatona Győr-Mosón-Sopron 2 1 3

Rábcakapi Győr-Mosón-Sopron 1 1

Rácalmás Fejér 1 1 Ráckeve Pest 1 1

Rákóczifalva Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 2 3

Rátka Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Recsk Heves 2 2 Regöly Tolna 1 1



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Rétság Nógrád 1 1 Rezi Zala 1 1 2 Rimóc Nógrád 1 1 Rózsaszentmárton Heves 1 1

Röszke Csongrád 1 1

Sajóhídvég Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Sajóivánka Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1 2

Sajókaza Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Sajólád Borsod-Aba-új-Zemplén 2 2

Sajószentpéter Borsod-Aba-új-Zemplén 3 3

Sajószöged Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Salgótarján Nógrád 2 1 1 4 Salomvár Zala 1 1

Sály Borsod-Aba-új-Zemplén 3 1 4

Sándorfalva Csongrád 2 1 1 4 Sáránd Hajdú-Bihar 1 2 1 2 6

Sárbogárd Fejér 3 1 3 1 1 9 Sarkad Békés 1 1 2 Sárkeresztes Fejér 1 1 Sárosd Fejér 1 1 1 3

Sárospatak Borsod-Aba-új-Zemplén 3 7 1 11

Sárrétudvari Hajdú-Bihar 1 3 4 Sárszentlőrinc Tolna 1 1 2 Sárszentmihály Fejér 1 1 Sárvár Vas 2 1 3

Sásd Baranya 1 1 2

Sátoraljaújhely Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Segesd Somogy 1 1 Sellye Baranya 1 1 Sényő Zala 1 1

Seregélyes Fejér 1 1 2 Siklós Baranya 2 2 Simonfa Somogy 1 1

Simontornya Tolna 3 1 4 Sióagárd Tolna 1 2 2 1 6 Siófok Somogy 1 1 2 4 Sitke Vas 1 1



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Solt Bács-Kiskun 1 1 2 Soltszentimre Bács-Kiskun 1 1 Solymár Pest 1 3 2 1 7 Som Somogy 1 1

Somlójenő Veszprém 1 1 Somogyszob Somogy 2 2 Somogyvár Somogy 1 1

Soponya Fejér 2 2

Sopron Győr-Mosón-Sopron 1 1 1 1 2 1 8 15

Sorkifalud Vas 1 1

Sóstófürdő Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1 2 1 5

Sóstóhegy Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1 2

Söjtör Zala 2 1 3 Söpte Vas 1 1

Sőréd Fejér 1 1 2 Sukoró Fejér 1 1 Sümeg Veszprém 1 1

Süttő Komárom-Esztergom 2 2

Szabadbattyány Fejér 1 1 1 1 4

Szabadegyháza Fejér 1 1 2 Szabadhidvég Fejér 1 1 Szabadkígyós Békés 1 1

Szabolcs Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Szada Pest 1 1 1 3

Szajol Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1

Szakmár Bács-Kiskun 1 1

Szakoly Szabolcs-Szatmár-Bereg

2 2

Szálka Tolna 1 1 Szápár Veszprém 1 1

Szár Fejér 1 1 Szárliget Fejér 1 1 Szarvas Békés 1 3 2 1 2 4 13

Szatina Baranya 2 2 Szatymaz Csongrád 1 1 Százhalombatta Pest 1 1 1 1 1 1 2 8



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Szécsény Nógrád 5 1 2 2 10 Szeged Csongrád 4 11 6 10 1 14 3 4 11 5 6 19 10 1 105 Szeghalom Csongrád 2 1 1 2 6 Szegvár Csongrád 1 1

Székely Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Székesfehérvár Fejér 7 3 10 7 2 5 1 7 3 3 2 11 3 1 65 Szekszárd Tolna 3 3 2 10 2 5 3 2 3 1 34 Szellő Baranya 1 1

Szendehely Nógrád 1 1 Szenna Somogy 1 1 Szentantalfa Veszprém 1 1

Szentendre Pest 3 1 1 8 2 1 1 17 Szentes Csongrád 1 3 1 1 2 1 9 Szentgál Somogy 1 2 3 Szentgyörgyvölgy Zala 1 1

Szentistván Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Szentkirály Bács-Kiskun 1 1

Szentkirályszabadja Veszprém 1 1 Szentlászló Baranya 2 4 6 Szentlőrinc Baranya 1 1

Szentpéterfa Vas 1 1 Szentpéterszeg Hajdú-Bihar 1 1 Szepetnek Zala 2 1 1 4

Szerencs Borsod-Aba-új-Zemplén 2 1 8 11

Szigetbecse Pest 1 1

Szigetszentmárton Pest 1 1 Szigetszentmiklós Pest 3 1 1 1 6 Szigetújfalu Pest 4 4 Szigetvár Baranya 1 2 1 2 6

Szikszó Borsod-Aba-új-Zemplén 2 2

Szilsárkány Győr-Mosón-Sopron 1 1

Szilvásvárad Heves 1 1

Szirmabesenyő Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1 2

Szolnok Jász-Nagy-kun-Szolnok 5 6 12 4 2 1 8 2 2 3 16 1 62

Szombathely Vas 1 6 1 3 1 12

Szomor Komárom-Esztergom 1 1

Szorosad Somogy 1 1



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Sződliget Pest 1 1 Szúcs Heves 1 1

Szuhakálló Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Szügy Nógrád 1 1 1 3 Táborfalva Pest 1 1 Tác Fejér 1 1

Tahitótfalu Pest 1 2 1 1 1 6 Takácsi Veszprém 1 1

Tákos Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Taksony Pest 1 1

Taktaharkány Borsod-Abaúj-Zemplén

4 1 5

Taktaszada Borsod-Abaúj-Zemplén

1 1

Tállya Borsod-Aba-új-Zemplén 3 7 32 42

Tamási Tolna 1 1 1 1 4 Tápióbicske Pest 2 2 Tápiószecső Pest 1 1

Tápiószele Pest 1 1 Tápiószőlős Pest 1 1 Táplánszentkereszt Vas 1 1 Tapolca Veszprém 1 1 2

Tarcal Borsod-Aba-új-Zemplén 1 3 4

Tard Borsod-Aba-új-Zemplén 4 4

Tarján Komárom-Esztergom 1 1

Tarnaméra Heves 1 1 Tarnaszentmiklós Heves 2 2

Tárnok Pest 2 3 1 3 1 10 Tarpa Pest 1 1 2 Tass Bács-Kiskun 1 1

Tata Komárom-Esztergom 4 2 1 7

Tatabánya Komárom-Esztergom 7 2 1 1 1 2 14

Telekgerendás Békés 1 2 3 Telki Pest 1 1 2

Tengelic Tolna 1 1 Terény Nógrád 2 2 Tevel Tolna 1 1



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Tiborszállás Szabolcs-Szatmár-Bereg

4 4

Tihany Veszprém 1 1

Tímár Szabolcs-Szatmár- 1 1 4 6

Tinnye Pest 1 1 2 4 Tiszaalpár Bács-Kiskun 1 3 4

Tiszabercel Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Tiszabura Jász-Nagykun-Szolnok

1 1

Tiszadada Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1 2

Tiszadob Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Tiszadorogma Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Tiszaeszlár Szabolcs-Szatmár-Bereg

2 1 3

Tiszaföldvár Jász-Nagykun-Szolnok

1 1

Tiszafüred Jász-Nagykun-Szolnok

2 5 1 8

Tiszakécske Bács-Kiskun 1 1 2 4

Tiszalök Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Tiszaluc Borsod-Aba-új-Zemplén 2 1 3

Tiszatelek Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Tiszaújváros Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1 1 2 1 6

Tiszavalk Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Tiszavárkony Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 3 2 2 2 10

Tiszavasvári Szabolcs-Szatmár-Bereg

5 1 6

Tokaj Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Tokod Komárom-Esztergom 1 13 14

Tolna Tolna 1 2 2 1 6

Tolnanémedi Tolna 1 1 Tompa Bács-Kiskun 1 1 Tordas Fejér 1 1 2



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Torony Vas 1 1

Tószeg Jász-Nagy-kun-Szolnok 1 1 1 3

Tótkomlós Békés 1 1 1 3 Tótszentmárton Zala 1 1 Tótvázsony Veszprém 1 1 Tök Pest 1 1 1 3

Tököl Pest 1 1 2 Tömörkény Csongrád 1 1 Törökbálint Pest 1 1

Törökkoppány Somogy 1 1 2

Törökszentmiklós Jász-Nagy-kun-Szolnok 2 3 1 2 1 10 5 10 2 1 37

Törtel Pest 1 1

Tunyogmatolcs Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Tura Pest 1 1 1 1 4

Túrkeve Jász-Nagy-kun-Szolnok 2 1 3

Tuzsér Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 1

Türje Zala 1 1

Tüskevár Veszprém 1 1 Udvard Baranya 1 1 Újkígyós Békés 1 1

Újszász Jász-Nagy-kun-Szolnok 6 6

Újszentiván Csongrád 1 1 1 3

Újtelek Bács-Kiskun 1 1 Újudvar Zala 1 1 Uszód Bács-Kiskun 1 1 2 Üllés Csongrád 2 2 1 2 2 9

Üllő Pest 1 1 Üröm Pest 2 1 3 Vác Pest 1 6 1 1 2 1 12

Vadna Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Vámosújfalu Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Váncsod Hajdú-Bihar 1 1 Vanyarc Nógrád 2 2

Váralja Tolna 1 2 3 Váraszó Heves 1 1 Várdomb Tolna 1 1 2



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Városföld Bács-Kiskun 1 1 Várpalota Veszprém 1 1 Várvölgy Zala 1 1 Vasad Pest 1 1

Vásárosnamény Szabolcs-Szatmár-Bereg

1 2 3

Vasegerszeg Vas 1 1 Vasvár Vas 2 2 Vát Vas 1 1

Vatta Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Vecsés Pest 1 2 1 4

Végegyháza Békés 1 1 Velem Vas 1 1 Velemér Vas 1 1

Veresegyház Pest 1 1 Verőce Pest 1 1 Verpelét Heves 1 1 Vértesacsa Fejér 1 1

Veszprém Veszprém 1 4 4 7 1 1 1 6 4 29 Veszprémfajsz Veszprém 1 1 Vésztő Békés 1 1 1 3

Vezseny Jász-Nagykun-Szolnok

1 1 1 1 4

Vilyvitány Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Vindornyaszőlős Zala 1 1

Viss Borsod-Abaúj-Zemplén

1 1

Vönöck Vas 1 2 3 Vöröstó Veszprém 2 2

Zagyvarékas Jász-Nagykun-Szolnok

1 1

Zákány Somogy 1 1 Zalaapáti Zala 1 1 Zalabaksa Zala 1 1

Zalaboldogfa Zala 1 1 Zalaegerszeg Zala 16 3 7 7 1 18 2 1 2 2 2 10 1 1 73 Zalaistvánd Zala 1 1 Zalakaros Zala 1 1

Zalakomár Zala 1 1



pkek

észí

tő

Nép

i bőr

műv

es

Fam

űves

Faze

kas

Fém

műv

es

Him

ző

Méz

eska

lács

kés

zítő

Nem

ezké

szítő

Nép

i éks

zerk

észí

tő

Nép

i ját

ékké

szítő

Rég

i ritk

a m

este

rség

ek

Szál

asan

yag

kész

ítő

Szöv

ő

Hím

es to

jás k

észí

tő

Vis

elet

kész

ítő

Öss

zese

n

Zalaszentbalázs Zala 1 1 Zalaszentgrót Zala 1 1 1 1 1 5 Zalaszentiván Zala 1 1 Zalavég Zala 1 1

Zamárdi Somogy 1 1 Zámoly Fejér 3 3 Závod Tolna 1 1

Zengővárkony Baranya 1 1 1 2 5 Zirc Veszprém 1 2 1 4

Zubogy Borsod-Aba-új-Zemplén 1 1

Zsámbék Pest 3 1 4 Zselickisfalud Somogy 1 1 Zselickislak Somogy 1 1

Zselicszentpál Somogy 1 1 Zsombó Csongrád 1 1 279 225 663 459 139 661 114 77 301 125 144 322 386 86 141 4122


2.2.1 Népi kézművességgel foglalkozó intézmények, szervezetek Magyarországon A népi kézművesség területével többféle intézménytípus és szervezet foglalkozik ma Ma-gyarországon. Ezen intézmények, szervezetek a következők: csúcs-intézmény a Hagyomá-nyok Háza, mint az ágazattal foglalkozó minisztérium háttérintézménye. Az intézmények sorába a közművelődési, közgyűjteményi, oktatási intézmények tartoznak. A szervezetek közé a civilszféra különböző megjelenéseit soroljuk: egyesületek, alapítványok, egyéb szervezetek pl. a LEADER szervezetek, itt tartjuk számon azokat az egyéni/társas vállalkozókat, egyéni alkotókat, akik a „köz” számára látogatható műhelyeket, galériákat hoztak létre és tartanak fenn, mintegy működő intézményként.

A mellékletben közölt intézményi kataszter elkészítése ezen intézmények, szervezetek megszólításával történt. A felmérés módszere a kérdőíves megkeresés volt, mely a különböző intézménytípusokra, szervezetekre más-más tartalommal készült el, de valamennyi rákérde-zett az alapvető fenntartói, gazdasági, tárgyi, személyi feltételekre, és a működés jellegzetes-ségeire.

A kérdőív vonatkozott továbbá a rendelkezésre álló épületre, annak műszaki felszerelt-ségére, infrastruktúrájára, gondjaira, fejlesztési elképzeléseire is.

Megkérdezett, ill. statisztikai jelentés alapján felmért intézmények, szervezetek:

NESZ tagszervezetei (51 és maga a NESZ) Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesületének tagjai (24) Kézművességgel foglalkozó képzők (17) Közművelődési statisztikában szereplő adatközlő intézmények, szervezetek (az országos közművelődési statisztikában 2991 jelentő volt a 2011-es évben, ennek csak kis hányada foglalkozik kézművességgel, így 443 jelentőnél működik va-

lamilyen tárgyalkotó kör, ez nem egészen 15 % -ot jelent). Közgyűjteményi 2011. évi statisztikában szereplő múzeumi adatközlő intézmények,

szervezetek (732) A kérdőív a következő intézményi, szervezeti formákra, kategóriákra készült el és pró-

bált információhoz jutni: népi kézműves civil szervezet, népi kézművességet oktató képző intézmény és szervezet, népi kézműves alkotóház, nyitottműhely, műhelygaléria, speciális népi kézműves gyűjtemény.

Szükséges volt a fenti kategóriák fogalmának meghatározása, hiszen csak így kaphat-tunk egyértelmű, értékelhető válaszokat munkánkhoz.

népi kézműves civil szervezet: azon szervezeteket értjük ez alatt, amelyek döntően a népi kézművességgel foglalkoznak


képző intézmény és szervezet: azok az intézmények, szervezetek, amelyek az OKJ-ban szereplő népi kézműves szakmákban végeznek iskolarendszerű és/vagy felnőttképzési tevékenységet, továbbképzést

népi kézműves alkotóház: a tárgyalkotó népművészet színterei, ahol a magyar nyelvte-rület hagyományos népi kultúrájának, hagyományainak továbbéltetése, komplex be-mutatása, közvetítése, oktatása, fejlesztése folyik intézményi, civilszervezeti, egyéni és egyéb fenntartási formákban. Ezek a helyek biztosítják mindehhez a szellemi hátte-ret és a személyi feltételeket, iskolákat, közművelődési színtereket, alkotóközössége-ket hozhatnak létre és működtethetnek.

nyitottműhely: látogatható, mesterség bemutatásra, csoportok foglalkoztatására alkal-mas kézműves tevékenységet folytató műhely, mely intézmény, szervezet vagy ma-gánszemély fenntartásában működik, esetlegesen üzlettel is rendelkezik (többnyire be-jelentkezés alapján látogathatóak)

műhelygaléria: intézmény, szervezet vagy magánszemély fenntartásában működő olyan létesítmény, amelyben nyitott műhellyel és hozzá kapcsolódó gyűjteménnyel is esetlegesen üzlettel is rendelkezik (többnyire bejelentkezés alapján látogathatóak)

speciális népi kézműves gyűjtemény: olyan állami vagy magán fenntartásban működő gyűjtemény, mely a népi kézművesség valamely speciális területét/területeit mutatja be.

Az összegzés alapjául szolgáló kérdőíves felmérés nem teljes körű. Ez következik a

megkérdezettek válaszadási arányából, valamint abból a tényből, hogy ezeket a szervezete-ket/intézményeket ebben a formában még senki nem gyűjtötte össze, nem voltak e tekintetben használható nyilvántartások. Ez alól kivételt képez a NESZ és az alkotóházi egyesület alap-szerveinek/tagságának nyilvántartása, mely naprakész adatokat tartalmazott. Az ezzel kapcso-latos fentebb leírt megkérdezetti kör, bár sok ismerettel rendelkezik, de a válaszadásban, mint említettük nem teljes körűen vett részt és nem minden kérdésre adott választ. Mindezek figye-lembe vételével az elkészült kataszter jó kiindulási alap lehet, de annak továbbfejlesztése, állandó gondozása, az adatok állandó változásának követése fontos feladat lesz a továbbiak-ban. Javasoljuk e feladattal az alkotóházi országos szervezet megbízását, hisz épp e körben igyekszik tevékenységét kifejteni. Továbbá az elkészült kataszter a közművelődésben (műve-lődési házak, IKSZT-k), esetlegesen a múzeumi rendszerben (főként a tájházaknál, melyről külön fejezet szól) létező kézműves műhelyeket nem tartalmazza, mivel ezek többnyire nem nyitott műhelyek, hanem az intézmények kereteiben működő szakköri jellegű közösségek működésének helyei. Ez alól kivétel az a néhány műhelyrendszer (Azaum Almásfüzitő, Fafa-ragó műhelygaléria Vásárosnamény, Napsugár Gyermekház Szolnok), amelyek a nagyközön-ség számára folyamatosan látogathatóak. További feltáró munka szükséges tehát a közműve-lődéshez, múzeumi rendszerhez köthető műhelyek felmérésére. Jó kiindulási alapot nyújt eh-hez az éves közművelődési statisztika, melynek alapján a továbbiakban bővebb elemzést is olvashatunk e témában.


Az intézmények, szervezetek jellemzői

A beérkezett, ill. az internet felhasználásával szerzett és összegzett információk alapján jelen állapot szerint, a kategóriánkénti szervezeti megoszlás a következőket mutatja:

népi kézműves civil szervezet: 81 képző intézmény és szervezet: 17 népi kézműves alkotóház: 33 nyitottműhely: 173 műhelygaléria: 61 speciális népi kézműves gyűjtemény: 37

Ez összesen 402 népi kézművességgel foglalkozó intézményt, szervezetet jelent, mely a

mellékelt kataszterben azonosításra került. Az 1. ábra ezen intézmények/szervezetek megosz-lásának arányát mutatja be úgy, hogy a felmérés eredményét tekintjük 100%-nak. A további-akban ezt az adatsort vesszük alapul, valamint az elemzéshez elkészült térkép is ezt az állapo-tot mutatja be.

1. ábra

Területi elhelyezkedésüket vizsgálva az intézmények és szervezetek mennyiségi eltéré-

seket mutatnak. Az ország területén az elkészült kataszter alapján kimutatható, hogy a rögzí-tett intézmények/szervezetek 214 településen helyezkednek el. Az intézmények, szervezetek elhelyezkedését mutató térkép alapján megállapíthatjuk, hogy az ország minden területén ta-


lálkozunk a kézművesség valamely intézményi/szervezeti típusával, de ezek megoszlása egyenetlenségeket mutat. Ezt szemlélteti a 2. ábra is, mely megyék szerinti felbontásban közöl adatokat.

A legtöbb intézmény/szervezet Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megyékben található. A legkisebb számban Győr-Moson-Sopron me-gyében találunk ilyeneket. Mindezen adatok itt is arra engednek következtetni, hogy azokban a megyékben, ahol évtizedek óta meghatározó szervezetek/intézmények/egyének irányítják a munkát, ott szélesebb intézményi és szervezeti hátteret tudtak maguk mögé sorakoztatni. Ez-zel tudatosan építve, szélesítve az e területen folyó tevékenységet, jelentős értéket hozva létre, mind az alkotás terén, mind pedig annak tartalmi, szakmai hátterének feltárásában, rögzítésé-ben, továbbfejlesztésében, oktatásában, vagyis tovább örökítésében. Mindezek csak úgy való-sulhattak meg, hogy egy széles közösségi erő állt és áll az intézmények és főként a szerveze-tek mögött, melyet a közös cél, közös gondolkodásmód tart össze és erősít. A továbbiakban is szükséges és ajánlott erre a közösségi erőre támaszkodni, mely már létezik és arra vár, hogy kiteljesedhessen, amennyiben értő fülekre talál jelenlegi helyzetük. Nem mindig újat kell épí-tenünk, hanem használni kell, fejleszteni a meglévőt, hiszen ez sokkal kevesebb erőt, energiát és anyagi ráfordítást igényel, mint a nulláról indulás.

2. ábra


Mindezen egyenetlenségeket még inkább érzékeltetni tudjuk a 3. ábra segítségével, mely a területi és szervezeti megoszlást együttesen mutatja be. Mint látjuk nagy mennyiségi eltéré-seket is tapasztalhatunk, ha csak a két szélső példát vesszük, Jász-Nagykun-Szolnok megye és Győr-Moson-Sopron megye között 5-szörös eltérést tapasztalhatunk az előbbi megye javára. Az okokat keresve bizonyára nem a múltban kell keresni, hiszen a Rábaköz, a Szigetköz, a Hanság, a Fertő-tó vidéke nagy hagyományokkal rendelkező területek. Az okokat a közel-múltban kell keresnünk, van-e olyan szervezet, intézmény, egyén, mely a kultúrának ezt a területét szívügyének tekinti. Ezek a körülmények e megyében nem túl szerencsésen alakul-tak, sem az intézményi, sem a szervezeti támogatottság nem megfelelő. Bizonyára meg lehet-ne keresni azokat a partnereket, akik ebben tudnának segíteni.

3. ábra

Összesen 214 településen rögzítettünk a fenti kategóriák valamelyikében 402 intéz-

ményt/szervezetet, melyeket működésük helye szerint vizsgálva - falu, város - azt állapíthat-juk meg, hogy az intézmények/szervezetek 64 %-a városokban tömörül. (4. ábra) Továbbá megállapíthatjuk, hogy 136 településen (ebből 89 falu, 47 város) 1 intézmény/szervezet mű-ködik, tehát összesen 136, míg a maradék 78 településen, (ebből 56 város, 22 falu) működik az intézmények/ szervezetek többsége, összesen 266. (5. ábra)


4. ábra 5. ábra

Mindez térképre vetítve is érdekes képet mutat, miszerint (lásd a térképmellékletet)

megállapítható, hogy nem mindenütt a megyeszékhelyeken összpontosulnak az intézmé-nyek/szervezetek, hanem felfedezhetünk olyan települési gócpontokat, amelyek egy-egy régi nagy hagyománnyal bíró településen jelentős számú intézményt/szervezetet mutatnak. Ez jelzi a helyi hagyományra épülést, ezáltal annak továbbélését, továbbvitelét. Így például Magyarszombatfán 9, Nádudvaron és Mezőkövesden 8-8 tevékenységet kifejtő intéz-ményt/szervezetet rögzítettünk.

Érdekes megfigyelni még a 6. ábra alapján a település típus és terület összefüggéseit. A Dunától nyugatra eső megyékben többnyire a falvakban találjuk nagyobb számban a katasz-terben felmért intézményeket/szervezeteket, míg a keletre eső területeken a városok dominan-ciáját tapasztalhatjuk. Ez összefüggésben van a magyar természeti környezet jellegzetességei-vel, az ebből adódó évszázadok alatt kialakult településrendszer jellegzetességeivel, valamint a XX. századi társadalmi életmódváltozással, mely a falu-város viszonyát erősen megváltoz-tatta.

6. ábra


Közösségi színterek, szervezetek és a fenntartás, működtetés tapasztalatai

Az előzőekben ismertettek intézmény/szervezet típusok jellegzetességeit a fenntartó és a mű-ködésük szempontjából is vizsgáltuk, ennek tapasztalatait ismertetjük a következőkben.

a./ népi kézműves civil szervezetek Az elkészült kataszterben összesen 83 civil szervezet szerepel, melyek területi elhelyez-

kedésüket tekintve a 7. ábrán található országos megoszlást mutatják. Csak azokat a szerveze-teket gyűjtöttük össze, melyek a kézművességgel vagy annak egy-egy területével foglalkoz-nak. E szervezetek létrehozói: maguk a kézművesek és szakmai csoportosulásaik, valamely intézmény vagy intézményi kör, magánember. A civil szervezetek közül 51 szervezet (63%) a NESZ tagszervezeteként működik.

A NESZ tagszervezeteiről pontos adatok állnak rendelkezésre, erről külön részletes elemzés készült. A többi szervezet működési feltételeiről (személyi, tárgyi, anyagi) kevés adattal rendelkezünk, melyek nem általánosíthatóak. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy e szervezetek között találunk épülethez, gyűjteményhez, kézműves szakághoz, településhez, valamely földrajzi, néprajzi tájegységhez, megyéhez kötődő, és országos hatókörű szerveze-teket egyaránt. Közülük vannak, amelyek rendelkeznek saját épülettel, műhelyekkel, ezek becsült aránya 25% körüli. Vannak e szervezetekben működtetésében kisközösségek (szakkö-rök, klubok) is. Pontos adataink azonban nincsenek. Azt azonban a rendelkezésre álló adatok-ból tudjuk, hogy hasonló feltételekről, működési tapasztalatokról, problémákról adtak számot, mint a NESZ alapszervezetei. A NESZ szervezeteiről készült elemzésrészt, tehát tekinthetjük a népi kézműves civil szervezetekre is vonatkozó, országosan jellemző képnek.

7. ábra


b./ képző intézmények/szervezetek A képzés területén az iskolarendszerű és felnőttképzés egyaránt jelen van. Számszerűsé-

gét tekintve nagyon szűk azon intézmények, szervezetek száma, összesen 17, ahol találkozha-tunk az OKJ-ban jelenlévő Népi kézműves szakmák oktatásával, illetve felnőttképzési tevé-kenységgel. (Lásd 1. táblázat.)

A képzők közül 3 alapítványi formában működik, 9 iskola állami fenntartású, a többi képző saját fenntartásban működik, ami azt jelenti, hogy a hallgatóktól befolyt tandíjakból tartja fenn magát. Finanszírozását tekintve az iskolarendszerű képzés és a művészeti alapkép-zés az állami fejkvóta felhasználásával működik, a felnőttképzés a képzésben résztvevők tan-díjából, esetlegesen pályázati pénzekből, az akkreditált pedagógus továbbképzés pedig rész-ben az ehhez rendtelt normatív támogatásból (melyet az oktatási intézmény kiegészíthet), va-lamint a képzésben résztvevő pedagógus tandíjából működik.

A 150/2012. (VII.6.) kormányrendelet értelmében az új OKJ rendszere a népi kézműves szakképesítéseket – nem kevés harc árán - a kulturális és nemzeti örökségvédelmi szakképesí-tések közé sorolta a következők szerint: alapfokú rész-szakképesítés kosárfonó; népi kézmű-ves középfokú szakképesítés: faműves és játékkészítő, csipkekészítő, kézi és gépi hímző, fa-zekas, kosárfonó és fonott bútorkészítő, szőnyegszövő, takács, szalma,- csuhé,- gyékény tárgykészítő, népi bőrműves, nemezkészítő. Ráépülésként a felső-középfokú Népi játék és kismesterségek oktatója szakképesítés szerepel, mely feltételezi egy középfokú kézműves szakképesítés meglétét, valamint a Hagyományok Háza által akkreditált Népi játszóház veze-tői tanfolyami végzettség meglétét. A szakképzésben történt mostani változás az első fontos lépés annak érdekében, hogy e szakmák létét ne csupán a piaci igény határozza meg, hiszen ez a tudás kulturális örökségünk része, önazonosságunk meghatározó szegmense.

Iskolarendszerű képzés 11 iskolában van jelen (Baja, Békéscsaba, Budapest Esély, Népi Mesterségek, Debrecen, Fót, Győr, Hatvan, Nádudvar, Pécs, Pétfürdő). Ebből két iskolában speciális szakképzés folyik, Pécsett és Pétfürdőn. A többi helyszínen csak iskolarendszeren kívül és változó intenzitással folyik képzési tevékenység. Egyedül Békéscsabán van jelen együtt a művészeti alapképzési, az iskola rendszerű OKJ-s képzési és a felnőttképzési tevé-kenység.


képző megnevezése megye település képzés jellege

Jelky András Szakközépiskola, Szakisko-la és Kollégium

Bács-Kiskun

Baja OKJ gépi- kézi hím-ző

Kézműves Szakiskola és Alapfokú Mű-vészeti iskola

Békés Békéscsaba

OKJ népi kézműves szakmák, felnőtt-képzés, alapfokú művészeti népi kéz-műves képzés

Dr. Kresz Mária Alapítvány Budapest Budapest felnőtt képzés

Hagyományok Háza Budapest Budapest felnőtt képzés

Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola és Gimnázium,

Budapest Budapest OKJ népi kézműves szakmák

Népi Mesterségek és Művészetek Szak-középiskolája

Budapest Budapest felnőtt képzés

Könnyűipari Szakközép- és Szakiskola Hajdú-Bihar

Debrecen OKJ kézi gépi hímző

Fóti Népművészeti Szakközép- Szakisko-la és Gimnázium

Pest Fót

OKJ textilműves-kézi szövő keramikus-fazekas

Marcalvárosi Főigazgatóság Kovács Margit Szakképző Iskola

Győr-Moson-Sopron

Győr OKJ népi kézműves szakmák

Grassalkovich Szakközépiskola, Szakis-kola és Felnőttek Általános Iskolája

Heves Hatvan OKJ kosárfonó

Ady Endre ÁMK Népi Kismesterségek Szakiskolája

Hajdú-Bihar

Nádudvar OKJ népi kézműves

Népművészeti Szabadiskola Szabolcs-Szatmár-Bereg

Nyíregyháza felnőtt képzés

Világ Világossága Alapítvány BINOK Baranya Pécs speciális szakiskolai képzés

Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium

Veszprém Pétfürdő speciális szakiskolai képzés

Gébárti Kézművesek Háza/Zala Megyei Népművészeti Egyesület

Zala Zalaegerszeg felnőtt képzés

1. táblázat Ide tartozik még az alapfokú művészetoktatás helyzete, melynek a képzés szerves részé-

vé kellene válnia, de ezt megakadályozza a 27/1998 (VI. 10.) MKM rendelet, ugyanis a moz-


galom nagynevű alkotói nem vehetnek részt az oktatásban, mivel e rendelet rajztanári végzett-séghez köti az oktatók körét. Ezzel a lehetőséget el is vették a mozgalomtól, a népi kézműves-ség kiszorult e képzésből, pedig itt lehetne megragadni a siker és élményadással az utánpótlás nevelésének elkezdését, ahol még befogadóként nincsenek előítéletek. E területen minden-képpen fontos teendőink vannak!

A képzésnél kell említést tennünk arról, hogy a tárgyalt intézmények/szervezetek egy része foglalkozik a kézművesség területén továbbképzési tevékenységgel, de e képzések nem, vagy csak elvétve adnak valamilyen állam által elismert végzettséget. Formájuk megvalósul-hat előadások, gyakorlati foglalkozások, táborok stb. alkalmával. Szerepük mégis fontos, mert egy-egy szakterületen a résztvevők szakmai tudásának gyarapításában, szemléletének formá-lásában, a közösségérzet kialakításában óriási jelentőségük van.

Amiről még feltétlenül szólni kell, az a felsőfokú oktatás helyzete. Míg a népzene, nép-tánc szakterületen megoldott a felsőfokú képzés, addig tárgyi anyanyelvünk, a kézművesség területén ezt nem mondhatjuk el. Bár az első lépés itt is megtörtént, hosszas egyeztetések után Szombathelyen elindult a főiskolai képzés kísérleti évfolyama.

c./ népi kézműves alkotóházak A 70-es 80-as években (de a későbbi időszakban is) a kézműves mozgalom által meg-

épített népi kézműves alkotóházak (Tokaj, Velem, Gébárt, Tiszavárkony, Székesfehérvár) széles társadalmi összefogással jöttek létre. Az első Tokaj volt, a Tisza és a Bodrog találkozá-sa által behatárolt félszigeten, 1978 és 1979 nyarán. A ház tervezője és a munkálatok vezetője Makovecz Imre építész volt. Az építés résztvevői a Fiatal Népművészek Stúdiójának tagjai. Akkor Makovecz Imre úgy fogalmazott, hogy "A tokaji házépítésnek előre tudott célja és ér-telme a közösség”. És valóban, ezek a házak, a népi kézműves kultúra „helyei” lettek, mert kell egy hely felkiáltással, köréjük alkotók, alkotó közösségek, majd civil szervezetek gyűltek, melyek létrejötte, megalakulása nagy hatással volt a mozgalom további alakulására. A tokaji kísérletet követte a Velemi Faragóház és Műhely komplexum megépítése 1979-80-ban, majd a Zalaegerszegi Gébárti alkotóház létrehozása 1981-82-ben. A közösségek kialakulásában mind az építési munka, mint az azt követő, a házak berendezése, „felöltöztetése”, a népművé-szek minden szakágában dolgozó alkotóit össze tudta fogni, hiszen a közösen, közös céllal végzett munka mindig is jelentős közösségépítő erővel bírt. Nem véletlen, hogy épp ebben az időszakban jöttek létre azok az egyesületek is, melyek aztán a megyei alkotók összefogásának feladatát vették vállukra és megkezdődött ezen szervezetek beépülése a társadalomba. Nem kis érdem, tehát, hogy ez a kézműves közösség a közművelődés területén országosan második szakmai érdekvédelmi hálózatként jelent meg.

Az azóta eltelt időszak, főként a rendszerváltás óta, nem kedvezett e létrejött intézmé-nyeknek. Működésük, működtetésük egyre nehezebb körülmények közé került. Az állami és vidékfejlesztési támogatással épült közösségi házak, de az egyéni kézműves műhelyek közül jónéhány mára megszűnt, vagy működtetési zavarokkal küzd, néhány példaértékűen működő ház kivételével. Elmondhatjuk, hogy 2010-től teljesen az önkormányzati, ill. civilszervezeti szféra (nem tudjuk lesz-e itt is lehetőség és erő, az új civil törvény nem kedvez a szervezetek-


nek) működtetésére szorultak a házak. A nyilvántartás jelenlegi állapota szerinti a 33 alkotó-ház a fenntartó tekintetében a 8. ábrán látható arányokat mutatja.

8. ábra

Az állam kivonult a támogatásból olyannyira, hogy 2010-ben már az egyetlen, a Tenger-

tánc II. A népművészeti, a hagyományos népi kézműves értékeket megtartó és bemutató alko-tóházak, nyitott műhelyek infrastrukturális és eszközfejlesztése c. pályázati lehetőség sem került kiírásra, vagy helyette más hasonló sem. Ez volt az egyetlen olyan pályázati lehetőség, amely az állagmegóvást, esetenkénti eszközfejlesztést tett lehetővé számukra. Azt tudni kell, hogy ezek az alkotóházak, műhelyek ma már a kézműves oktatás központjai, és ezt a feladatot egyre nehezebb teljesíteni támogatás nélkül. Az állagmegóvás pedig állami támogatás nélkül nem tud működni, mert sem az önkormányzatok, sem a civil szervezetek nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy ezt a feladatot kellő szinten fel tudják vállalni. Tehát ez nem folytat-ható gyakorlat, mert a feladat, amit ezek a házak működésük során ellátnak, túlmutatnak a helyi kisszerűségen, regionális, országos, sőt nemzetközi feladatokat is teljesítenek, képzése-ket folytatnak. Helyei, feltárói, továbbadó éltetői, fejlesztői a hagyományos magyar kultúrá-nak.

Épp ez a helyzet hozta létre a 2010-ben a Gébárti Kézművesek Háza által elindított kon-ferencia sorozat hozadékaként, közös felkiáltással az alkotóházak érdekvédelme érdekében a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesületét. Az egyesület megfogalmazta legfőbb céljait: A kézműves alkotóházakat, műhelygalériákat és műhelyeket működtető jogi- és ter-mészetes személyek érdekeinek képviselete és összehangolása. A közösségek által kezdemé-nyezett és már létrehozott kézműves alkotóházak és nyitott műhelyek, műhelygalériák megőr-zésének, működtetésének, fenntartásának, fejlesztésének elősegítése, új alkotóházak, műhe-lyek létrehozásának szakmai támogatása. A közös funkció mentén működő hálózatuk kialakí-tása, mely a közművelődésben, a turizmus, idegenforgalom területén megerősítheti ezen in-


tézmények szerepvállalását. A hagyományok őrzését felvállaló és azt népszerűsítő kézműves alkotóházak, műhelygalériák és műhelyek nagyobb nyilvánosságának elősegítése. A kézmű-ves alkotóházak, műhelygalériák és műhelyek jellemzőit tartalmazó adatbázis létrehozása és rendszeres karbantartása, létezésükkel és tevékenységükkel kapcsolatos információk folyama-tos publikálása. Így itt válik érthetővé az intézményi/szervezeti regiszterrel kapcsolatosan az előzőekben leírt javaslat, hogy a szervezet ezt az adatbázist kezelni tudná.

Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a készülő közművelődés politikai koncepció sem számol e házakkal, műhelyekkel, sőt a koncepcióból úgy tűnik, ilyenek nem is léteznek, hi-szen az ifjúsággal foglalkozó fejezetben, mint cél jelenik meg – itt is csak zárójelben – az al-kotóházak építése. Nagy kár lenne, ha hagynánk a már meglévőket bezárni, hiszen a feladat ellátásra alkalmasak, és a nulláról újra indulni, mikor a gazdasági helyzetet tekintve, úgy gon-doljuk nem mindegy, hogy meglévő helyeket hozunk helyzetbe, és működésüket segítve használjuk ki lehetőségeit (esetlegesen bővítjük a meglévők sorát), vagy új beruházással ter-heljük a költségvetési sorainkat, holott ezeket az összegeket tartalmi, infrastrukturális fejlesz-tésekre lehetne inkább fordítani.

d./ nyitott műhelyek Meghatározásuk szerint olyan „intézményesült” helyei a kézművességnek, mely láto-

gatható, mesterség bemutatásra, kisebb csoportok foglalkoztatására alkalmas kézműves tevé-kenységet folytató műhely, mely intézmény, szervezet vagy magánszemély fenntartásában működik, esetlegesen üzlet is kapcsolódik hozzá. Ezek a nyitott műhelyek többnyire bejelent-kezés alapján látogathatóak, hiszen a bennük folyó munka többnyire a fenntartást szolgálja, estelegesen az ott zajló értékesítésen keresztül is.

A nyitott műhelyek döntő többségét mesterek működtetik, tartják fenn. A regiszterben a 167 nyitott műhelyből mindössze 7 olyan van, amelyet önkormányzat tart fenn, 6 olyan, ame-lyet részben tart fenn az önkormányzat, részben a mester, és 1, amelyet civil szervezet tart fenn.

A műhelyek területi megoszlását mutatja be a 9. ábra, melyen kékkel jelöltük a nyitott műhelyeket. Legtöbb nyitott műhely Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Pest, Veszprém és Zala megyékben van. Pest kivételével valamennyi megye köthető egy-egy régi néprajzi tájegység-hez, amely azt mutatja, hogy a hagyományos mesterségek átörökítése eredményes volt. Pest megyében pedig valószínűleg központi földrajzi elhelyezkedése miatt alakult ki nagyobb számú nyitott műhely.


9. ábra

A műhelyek tevékenységük szerint érdekes képet mutatnak. Mint azt a 10. ábrán látjuk,

legnagyobb arányban a fazekas műhelyek vannak jelen, ez az összes műhely 1/3 része. Ezt követi a gyapjúfeldolgoző, szövő műhelyek aránya, de ez csak a fazekasműhelyekének har-madát teszi ki számszerűen. (Az említett műhelyek sorába soroltuk a gyapjú feldolgozásával foglalkozókat, a gyapjú és vászonszövő műhelyeket.) Ezt követik azok a műhelyek, ahol több-féle tevékenység van, ezeket többnyire családok működtetik, ahol más-más mesterséggel fog-lalkoznak a család tagjai. Viszonylag magas még a szálasanyagfeldolgozó műhelyek aránya, ide soroljuk a szalma, csuhé, gyékény megmunkálásával foglalkozókat, majd a fa és fém-megmunkálók követik a sort. Ha összehasonlítást teszünk az egyéni alkotók szakmák szerin-ti megoszlása között, egész más eredményt kapunk: ott legtöbben vannak a hímzők, a famű-vesek, a szövők, csipkekészítők és csak ez után jönnek a fazekasok. A különbözőséget talán az okozhatja, hogy a látványosabb mesterségeknél könnyebb működtetni egy műhelyt, von-zóbb lehet a látogatók számára.


10. ábra

e./ műhelygalériák Meghatározása szerint, olyan intézmény, szervezet vagy magánszemély fenntartásában

működő létesítmény, amely nyitott műhellyel és hozzá kapcsolódó gyűjteménnyel, esetleg üzlettel is rendelkezik. A gyűjtemény szolgálhat saját munkák kiállítás szerű bemutatására, vagy a családi tevékenység szakmai folytonosságának, vagy régi gyűjtött tárgyak bemutatásá-ra. Többnyire ezek a helyek is bejelentkezés alapján látogathatóak.

A műhelygalériák döntő többségét is mesterek működtetik, tartják fenn, mint ahogy a nyitott műhelyeknél is tapasztaltuk. A regiszterben a 61 műhelygalériából mindössze 2 olyan van, amelyet önkormányzat tart fenn és 3, amelyet civil szervezet. A többi magánkézben, esetlegesen vállalkozásként működik.

A műhelygalériák területi megoszlását is bemutatja a 9. ábra, melyen vörössel jelöltük a műhelygalériákat. Előfordulásuk leggyakoribb Tolna, Hajdú-Bihar, Heves, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala megyékben. Itt is megállapíthatjuk, hogy Pest megye kivételével valamennyi megye köthető egy-egy régi néprajzi tájegységhez, amely azt mutatja, hogy a hagyományos mesterségek átörökítése eredményes volt. Pest megyében pedig valószínűleg központi földrajzi elhelyezkedése miatt alakult ki nagyobb számú műhelygaléria.


11. ábra

A műhelygalériák tevékenységük szerint, mint azt a 11. ábra mutatja, legnagyobb

arányban fazekassággal foglalkoznak, az összes műhelynek több mint 1/4 részét teszik ki. Ezt követi a faművesség, majd azok a műhelygalériák, ahol többféle tevékenység van, ezeket többnyire szintén családok működtetik, ahol más-más mesterséggel foglalkoznak a család tagjai. Viszonylag magas még a szálasanyagfeldolgozó műhelyek aránya, a többi mesterség szinte azonos arányban van jelen.

f./ speciális népi kézműves gyűjtemények Meghatározása szerint, olyan állami vagy magán fenntartásban működő gyűjtemény,

mely a népi kézművesség valamely speciális területét/területeit mutatja be. E gyűjtemények többnyire a múzeumi rendszer kereteiben működnek, de találunk magán működtetésű gyűjte-ményeket, ez a regisztráltak valamivel több, mint ¼ részét teszi ki. A 12. ábra mutatja be ará-nyukat.

12. ábra


E speciális gyűjtemények gyűjtőkörüket tekintve lehetnek egy mester/család/alkotói cso-port tevékenységét bemutató kiállítóhelyek, vagy egy mesterséget mutatnak be, vagy életmó-dot/tájegységet/népcsoportot, vagy általános néprajzi gyűjtőkörük van. Ezek arányát a 13. ábra mutatja be.

13. ábra

Összegzés

Mert kell egy hely felkiáltással létrejöttek az alkotóházak: Tokaj, Velem, Gébárt stb., hogy csak az elsőket említsük. Aztán létrejöttek az iskolák, melyek ugyanúgy helyei ugyan-annak a mozgalomnak. Létrejöttek az egyéni műhelyek is. Ugyanazt műveljük, különböző helyeken. Ennek feltérképezése, naprakész információk adásával sürgető feladattá vált.

A most regisztrált adatok szerint országos szinten legalább 402 azon intézmé-nyek/szervezetek száma, amelyek a népi tárgykultúra, a kézművesség területén valamilyen tevékenységet fejtenek ki. Hozzá kell tennünk, hogy a közművelődési, az oktatási rendszerben előforduló tevékenység nem került számszerűleg a regiszterbe. Fontos feladatunk lesz e nyil-vántartás bővítése, folyamatos gondozása, hogy minél jobban tükrözze a valóságot.

PROKNÉ TIRNER GYÖNGYI


2.2.2 Az alkotói terület, az intézményi terület összevetése a néprajz csoportok, kistájak szerinti lehatárolással

Intézményi terület

1. Nagytájak: A néprajzi szakirodalom szerint Magyarország négy nagy tájra bontható: Dunántúl, Alföld, Felföld, Erdély.

2. Etnográfiai csoportok: „Egy-egy etnográfiai csoport olyan sziget a magyarság egé-szében, amely jellegzetes elemekkel különül el a szomszédaitól. A megkülönböztető elemek alakulnak, változnak, mint ahogy a népi kultúra egésze sem valami megmerevedett egység.”77

3. Néprajzi csoportok: A néprajzi csoport: ”Egy népen belüli alegység, amelyet sajátos történeti hagyománya, kultúrája, életmódja, társadalmi szervezete vagy nyelve környezetétől elkülöníti. Egy nyelvterület egésze nem osztható fel úgy, hogy azt a néprajzi csoportok háló-zata teljesen lefedje, számottevő vidékek maradnak, ahol elkülöníthető sajátosságok egyálta-lán nem jelentkeznek.”78

4. Néprajzi tájak, kistájak: „a földrajzi tényező szabja meg a határt, amikor egy hegy-ség, egy lápvidék, egy folyóvölgy, egy szőlőtermelő terület népessége tartozik együvé.”79

.A mai megyék természetesen legtöbbször nem azonosak a kistájakkal, néprajzi csopor-tok elhelyezkedésével. Ezért a kistájak bemutatásánál minden alkalommal jelezzük a mai me-gyét/ megyéket.

5. A ma élő népi kézműveseink mit örökítenek át a hagyományból, mi tekinthető ha-gyománynak?

Amit ma a népi kézművességben hagyományként kezelünk annak egy része 5/a. A paraszti közösségekben mint háziipari termék ismert, ezeket saját használatukra

készítették, vagy 5/b. Specialistáknál rendelték meg falusi-mezővárosi lakosok. 5/c. Hagyományként kezeljük a városoknak a 17 század óta céhekbe szerveződött kéz-

művesei termékeit. 5/d. Hagyománynak tekintjük a honfoglalás kori illetve a honfoglalás előtti korokból,

régészeti anyagból, utalásokból ismert nemez és ötvös munkákat, amelyeket a magyarok használtak.

5/e. Hagyományként kezeljük még a népművészet legújabb stílusában készült tárgyakat is, amelyeket a háziipari szövetkezetek gyűjtöttek fel és alkalmaztak tervezéseik során.

77 Magyar Néprajzi Lexikon. Akadémiai Kiadó, Bp, 1981 4. kötet. 7. l. Barabás Jenő szócikke

78 Balassa Iván-Ortutay Gyula: Magyar Néprajz Corvina, Bp. 1980- 27. l.

79 . u.a. 18 l.


Nagytáj: Dunántúl

Kistáj: Göcsej és Hetés

Magyarország Dél-nyugati csücske, a mai Zala megye területén, az Őrségtől délre. Me-gyeközpont: Zalaegerszeg. A népi kultúrára a szláv hatás jellemző. Sok a kistelepülés, kevés a város.

Hagyományok: Az erdővel borított tájon a fa megmunkálásával sokan foglalkoztak. Há-zaikat, szerszámaikat, bútoraikat az itt lakók maguk készítették.

Építészetben jellegzetes hagyomány a fából készült házak cifrára faragott és festett oromzata.

Viseletben, a régi stílus érvényesül - kevés díszítést alkalmaznak, sokáig használták a házi készítésű alapanyagokat. Bundát, bekecset, szűrdolmányt, kisszűrt, ködmönt készítettek és viseltek. Ma 5 alkotó foglalkozik ezzel a kismesterséggel, ami kevésnek számít az értékes hagyományhoz képest.

Szövésben: Az alapanyag a len volt, később váltotta ezt fel a pamut alapanyag. Takács szőttesek maradtak meg, amit specialisták készítettek. A háziiparban a sávolyos szövés volt a jellemző.

Ma létszámukat tekintve is sok a szövéssel foglalkozó, 33 fő. Mivel a 70-80-as években indult el náluk ennek a kézműves mesterségnek a visszatanulása, először a gyapjúszövéssel ismerkedtek a városi lányok, asszonyok. Az itteni intézmények, civil szervezet szervezte eze-ket a tanfolyamokat..

Értékes hagyomány Göcsejben a fazekasság. Tűzálló anyagból készítettek főző és sütő edényeket, amelyeket a fazekasok maguk juttattak el a vásárlóhoz, mivel kevés város volt a térségben, ahol vásárokat szerveztek volna.

Ma már sok másféle anyagból készülnek az edényeink, de ismét divatos lett a fazekas edényben történő sütés-főzés, ezért van kereslet ez iránt a tárgyféleség iránt. A sajátos adott-ságok ellenére 15 fő dolgozik a mesterséggel, ami a mai érdeklődés miatt lehetne jóval több is.

A helyi civil szervezet és a falumúzeum évente országos fazekas vásárt rendez, ahol nemcsak a helyieket, hanem az ország legjobb fazekasait is meghívják a sokszínűség biztosí-tása céljából.

A helyi fazekasoknak lehetősége van egész évben forgalmazni, /vásárok, üzletek/ és műhelyükben is árusíthatnak.

Faművesség: A sok erdő lehetőséget adott a faépítkezésre, a fa tárgyak és bútorok készí-tésére. A helyi civil szervezet alkotóháza tervezésénél és a kivitelezésben a göcseji és a őrségi faépítészetet nagymértékben visszaidézik, a hagyományokra építve létesítették alkotóházukat. Épületük példaértékű a népi kézművesek előtt.

Ma a faművességgel 9 fő foglalkozik kevésnek mondható az alapanyag és a hagyomány nyújtotta lehetőségekhez képest.


Tojásdíszítés: a katolikus helyeken mindenütt díszítettek tojást, Húsvétkor szentelmény, ajándék volt. Református településein nem volt nagy hagyománya.

Ma Zalában 8 fő foglalkozik tojásdíszítéssel. Szálasanyag: szalma-vessző-gyékény, csuhé anyagokkal való foglalkozás vízjárta terül-

teken jellemző, használták tárgy készítésére, elsősorban tároló edényeknek és építő anyag-ként.

Ma 9 személy foglalkozik vele, a nagyobb településeken, a városokban, ahol játszóházi foglalkozásokon 10-14 féle kismesterséggel foglalkoznak.

Régi ritka mesterségek: a zsuptető és a fazsindely készítő mesterségnek van hagyomá-nya Göcsejben, a népi építészet egyik jellemzője e két anyag tetőfedésre való használata. Az alapanyag megszerzése nem okoz gondot.

Ma ezzel a mesterséggel a helyi alkotók foglalkoznak, folytatják a hagyományt, felhasz-nálják egyes, hagyományos építésű épületek fedésére.

Játékkészítés: a hagyományban mindenütt jellemző volt a természetes anyagokból való játékkészítés, a gyermekek és a felnőttek körében egyaránt. Cél olyan, természetes anyagú játékok készítése, amelyekkel hagyományos, legtöbbször mozgásos játékok játszhatók (pl. szőrlabda, fa pörgettyűk stb.). A játék típusa elsősorban a fellelhető alapanyagtól függött.

Ma 8 ember foglalkozik ezzel Göcsejben elsősorban a városokban, ahol a játszóházak működnek.

Népi ékszer: a hagyományban az öltözetek kiegészítője volt népi ékszer. Göcsejben a viseletekre és minden népművészeti tárgyra az egyszerűség, a kevéssé díszítettség a jellemző nem találunk a hagyományukban népi ékszert.

Ma ennek ellenére 10 személy van, aki ezzel foglalkozik. Itt is jellemző, hogy a játszó-házakban szívesen foglalkoznak gyönggyel, tanítják a gyerekeket erre a ma igen divatos népi kézműves mesterségre. Valószínű, hogy ma az országszerte ismert formákat, fűzési módokat használják az ékszerek készítésnél..

Nemezkészítés: a nemez készítés a népművészet virágkora előtti időkben volt jellegzetes kézműves tevékenység a magyarságnál. Ezért a néprajzi tájak jellegzetes kézművességei kö-zött nem találjuk.

Napjainkban: A nemezkészítés Göcsejben egy 20. század végi közös alkotómunka során indult meg, és vált országosan is példaértékűvé. A nemez tárgyak, elsősorban a nagyméretű darabok több ember közös munkája eredményeként hozhatók létre. A Zala megyei Népművé-szeti Egyesület ilyen tevékenységbe fogott és létrehoztak több nagyméretű nemez sátrat és más nemez textíliákat. Sajátos módon ma már csak 1 személy van, aki ezzel foglalkozik

Mézeskalács: Német és osztrák közvetítéssel érkezett a mézeskalácsos mesterség hoz-zánk, kapcsolata a gyertyamártással a méz-viasz miatt egyértelmű. A kolostorokban készültek először a mézes sütemények, a receptek titkosak voltak. Céhes iparrá alakult.

Ma szinte minden háztartásban készítenek mézest. A vásárok népszerű terméke. 13 al-kotó foglalkozik a süteménykészítéssel Göcsejben.

Hímzés: Hagyományuk szerény, mivel sem a viseletet sem az ágyi ruhát nem díszítették gazdagon. A férfi és a női ingeken, vállkendőkön, rékliken elhelyezett fehér lyukhímzéses, apró elemekből álló díszítmény említésre méltó.


Ma a hímzéssel 34 fő foglalkozik, ez legnépesebb kézműves csoport a kistájon. Ez a ki-váló szervező munkára, a civil szervezet, a közművelődési és közgyűjteményi intézmény jó együttműködésére utal.

Fémművesség: Ide a késes, a kovács, a rézműves mesterségek tartoznak. A késes mes-terségnek hagyománya volt itt, a” vendek” foglakoztak ezzel.

Ma a helyi hagyományokat a kovácsművességben folytatják, a civil szervezet alkotóhá-zában létesítettek kovácsműhelyt is. Itt használati tárgyak, főzőbogrács stb., valamint az épü-leteknél alkalmazott vasalatok készülnek.

Kovácsműhely van még a 5 helyen Göcsejben. Bőrművesség: Az állattartó helyeken, elsősorban a marha és a lótartásnál van hagyomá-

nya a bőr feldolgozásnak. Göcsejben nincs erős hagyománya. Ma 5 fő foglalkozik a bőrös szakma különböző ágazataival. Csipkekészítés: Göcsejben nincs hagyománya a viselet dísztelensége miatt. Ma ennek ellenére 20 fő foglakozik csipkekészítéssel, annak különböző technikáival.

Oka, hogy olyan személyiség kezdett foglalkozni a mesterséggel, aki kitűnő alkotó és jó szer-vező erőt is képvisel, akit a civil szervezet támogat.

Tojásdíszítés: A kistájon 8 fő foglalkozik ezzel a kismesterséggel Összefoglalva: Annak ellenére, hogy hagyományban nem annyira gazdag a kistáj, ma

mennyiségileg és minőségileg is a leggazdagabbak a népi kismesterségekkel való alkotói fog-lalkozás területén.

Ennek oka a kimagasló szervező munka, a döntéshozók pozitív szemlélete, hozzáállása, és az, hogy helyenként jó kereseti lehetőség lett a népi kézművesség. /pl. fazekasság, famű-vesség/

Intézményi ellátottság: Göcsejben több nyitott műhely, műhelygaléria, alkotóház van a fazekasok részvételével.

Népi kézműves civil szervezet 5, iskola rendszerű oktatás 1, alkotóház 2, nyitott műhely 11, műhelygaléria 5, speciális kézműves gyűjtemény nincs.

Kistáj: Őrség:

18 falu, a Zala és a Kerka folyó közötti völgyben. A nyugati határszél, a mai Vas megye déli területe. Hagyományaira jellemző földrajzi fekvése miatt az erős osztrák-német hatás, a területen sok a fenyőerdő. Jelentős állatállomány, gyors polgárosodás jellemezte. Hagyomá-nyaiban sok a megőrzött régiség.

A téma miatt jelentős települések: Magyarszombatfa, Velemér, Gödörháza. A Szombathelyen több kézműves mesterséggel, így csipke, bőrműves, mézeskalács, fa-

zekasság és faművesség mesterségekkel foglalkoznak. A hagyományban: Gazdag faállománya miatt gerendaházat építettek, fa eszközök fara-

gásából is sokan megéltek. Sok faluban gölöncsérkedtek, fazekaskodtak Edényeik díszítetle-nek, főző és sütőedények voltak.


Ma: Jelentősebb mennyiségben faművesek vannak, 10 fő, akiknek nagy szerepük volt a 70-es évek végén elkezdődött alkotóház építési mozgalomban. Velem az első olyan „kaláka munkában” amatőr alkotók, faművesek közreműködésével elkészült alkotóház, amely egy új népművészeti szemlélet kibontakozásának a helye volt Magyarországon. Az ország minden részéből érkeztek faművesek, bútorosok, kapu-kerítésépítők, hídépítők, utcabútor építők.

A faművesek mellett a ház berendezési tárgyait nyári táborok alkalmával készítették a szövők, a hímzők, a fazekasok, kovácsok az ország minden részéből. Évtizedekig példa volt a civil közösségekben a velemi alkotóház és az ott megvalósított táborok. Az építkezések és a működtetés folyamatossága azonban megszakadt, a helyiek már nem tudják olyan módon fenntartani a házat, mit virágkorában.

2 fémműves dolgozik Őrségben, tojásfestő 9 fő, mézeskalácsos 1. Ma fazekasok Magyarszombatfán, Szentgyörgyvölgyön, Veleméren, Őriszentpéterben,

Felsőjánosfán 7 műhelyt működtetnek, ami jelentős szám. Köszönhető ez a hajdani magyarszombatfai fazekas szövetkezetnek is.

Vas megyében az intézményi ellátottság: Népi kézműves civil szervezet 3, iskola rend-szerű oktatás nincs, alkotóház 1, nyitott műhely14, műhelygaléria 1. speciális gyűjtemény 1.

Sopronban 7 féle mesterséggel foglalkoznak, a vidéken legnagyobb számban faművesek élnek és dolgoznak.

Kistáj: Rábaköz

Győr-Moson Sopron megye jelentős települései Mosonmagyaróvár, Csorna, Kapuvár. Népi kézműves hagyományai a hímzés és a viselet területén jelentősek. A korán polgá-

rosodott, gazdag kereskedő városokban és a termékeny mezőgazdasági területeken a viselet vált igazán ismertté, gazdag díszítményeivel, csipkedíszeivel. Kezdetben len- majd kendervá-szonra dolgoztak, a díszítményt a lepedővégekre szőrfonallal varrták, szabadrajzú és szálszá-molásos technikával.

Ma 6 hímzéssel foglalkozó alkotót ismerünk, viseletvarrással nem foglalkozik senki sem. A nem elég hatékony közművelődési-civil szervező munka eredménye az, hogy nem használják ki az értékes hagyományaikat.

Kistáj: Szigetköz

Mai Győr-Moson-Sopron megye területén van. Legnagyobb városa Győr, Mosonmagya-róvár.

Ismerjük a késes hagyományt, amellyel ma nem foglalkoznak. A kistájnak egyebek kö-zött nem jelentős a népi kézműves hagyománya, ennek ellenére itt 11 féle kismesterség van jelen. Ennek magyarázata a Kovács Margit Művészeti Szakiskola, ahol a népművészetnek kiemelt jelentősége van.

Intézményi ellátottság Győr-Moson- Sopron megyében


Civil szervezet 1, iskolarendszerű képzés 1, nyitott műhely 4, speciális kézműves gyűj-temény 2

Kistáj: Balatonfelvidék

A mai Veszprém megye területén, annak déli részét foglalja el a Balatonfelvidék, a Ba-kony hegységgel. Jelentősebb települései: Pápa, Mór, Veszprém, Balatonfüred, Balatonalmá-di, Veszprém, Sümeg. Városlőd.

E terület igen gazdag népi kézműves hagyományokban. A pásztorkodás igen jelentős te-vékenység volt a területen valamint az erő borította területeken a faművesség virágzott. A pásztorok viselete közül a bakonyi szűr ismert. A hazai kékfestő mesterség bölcsője és egyet-len múzeuma valamint a hőálló agyag egyik jelentős bányászata van ezen a területen.

A Balaton környékén igen sok kézműves alkotó él, a gazdag népi kézműves hagyo-mányra és az idegenforgalomra építik tevékenységüket.

Jó létszámú a szövéssel foglalkozóké, de nincs egyetlen viseletvarró sem a kistájon. A hímzők alkotnak nagyobb csoportot, 16 fővel. A faművességnek, ezen belül a bútorművességnek volt még hagyománya, jelenleg 5 faműves dolgozik. Fazekassággal 5 alkotó foglalkozik. Kevés a mézeskalácsos, a tojásfestő, a szálas anyaggal foglalkozó, a fémműves. Nem jelöli a térképünk a régi-ritka mesterséget sem a kékfestő múzeum ellenére. Ezen a területen vannak még a fejlesztésnek lehetőségei a népművészettel foglalkozó in-

tézményeknek, civil szervezetek számára, annak ellenére, hogy mennyiségileg kiemelkedő az itt élő alkotók száma. A közművelődésben dolgozó szakemberek, a megyei intézmény vezető-jének szerepe a szakterület gondozásában kimagasló.

Intézményi ellátottság: Népi kézművességgel foglalkozó civil szervezet 2, iskolarend-szerű képzés l, alkotóház 1, nyitott műhely 12, műhelygaléria l, speciális gyűjtemény 1

Kistáj: Külső- és Belső-Somogy, Nagyberek, Zselicség

A mai Somogy megye területén a Balaton déli része a déli határvidékig tartozik ide. Belső Somogyban Csököly és vidéke, Buzsák és környéke, a Kapos mente, Külső So-

mogy és Koppány mente népművészeti hagyományai jelentősek. Nagyobb települései: Kaposvár, Nagyatád, ahol hímző fonalgyártással foglalkoztak év-

tizedekig, ők látták el hímzőfonallal az országot, a Balaton melléki fürdővárosok. A hagyományra jellemző: Csököly vidékén jelentős a fehér gyászviselet, a jellegzetes

fejviselet és a színes bőrruhák. A len termelés miatt ez volt a szövés legfőbb alapanyaga. Hímző hagyománya a karádi lyukhímzés, amely a Kapos mentén és a Koppány völgyé-

ben ismert, és a férfiing elején használtak, a buzsáki hímzés, amelyre háziipari szövetkezetet is szerveztek az itt élő arisztokrata családok nő tagjai. Jelentős a somogyi szűr hímzés hagyo-mánya is.


Pásztorművészete is rendkívüli hagyományokkal bír. Pásztor faragásban, karcolt, spa-nyolozott, fa és csont sótartók, tükrösök, ivópoharak tekintetében a leggazdagabb magyar megye Somogy.

Ma kevés a hímző, 6 fő. Ennek oka lehet a nem elég hatékony szervező munka, a civil szervezet hatékonyságának hiánya.

Ma területen a legtöbben szőnek, 14 fő. Ennek oka a jelentős, feldolgozott hagyomány és a nagyhatású, jelentékeny alkotó tevékenysége, aki országos sikereket ért el alkotóműhe-lyével.

Faművességük, pásztorművészeti alkotótevékenységük annak ellenére nem kiemelkedő, hogy itt hirdetik még évtizedek óta az id. Kapoly Antal a Népművészet Mestere emlékére szervezett országos pályázatokat.

Jelentős a tojásdíszítők száma, 9 fő. Kaposváron, mint a legnagyobb városban 11 féle népi kismesterséggel foglalkoznak. Intézményi ellátottság: Népi kézművességgel foglalkozó civil szervezet 2, iskolarend-

szerű képzés nincs, alkotóház 2, nyitott műhely 3, műhelygaléria 1, speciális gyűjtemény 2.

Kistáj: Zselicség, Ormánság, Drávaszög

A mai Baranya megye területén vannak ezek a kistájak, erős sváb és délszláv hatás ér-vénysül. Jelentős települései Pécs, valamint Pécsvárad, Zengővárkony, Komló, Szigetvár, Mohács.

Jelentős hagyomány az ormánsági és a hosszúhetényi szövés. A rokonságuk a Sárközzel ismert. Az Ormánságban a kender mellett hosszú ideig megmaradt a len szövés, mindkét terü-leten korán elkezdték a pamut alkalmazását is. Jellegzetes mintájuk a darázslépés. Magyaror-szágon kevés helyen, de itt jellemző a gyapjú felhasználása, is, amiből szoknyát, kötény, taka-rót, szőnyegeket szőttek.

Jelenleg 9 fő foglalkozik szövéssel ezen a vidéken, ami a jelentős hagyományhoz képest kevés.

Az erdőkben gazdag területen a faművességben az ácsolt láda, szökröny, szuszék az egyik itt ismert értékes hagyomány. Ma faművességgel 8 fő foglalkozik, ez is kevésnek mondható. Emeli a faművesek létszámát a Mohácson dolgozó busó maszk készítők nagy szá-ma. Ők elsősorban az idegenforgalomban hasznosítják tudásukat.

Viseletvarróként 4 fő tevékenykedik, ami az országos helyzetnél jobb. Zengővárkonyban működik a tojásmúzeum és a szalmamúzeum. Az elsőként említett intézmény helyi, a sárközivel rokon tojásokból valamint 190 or-

szágból mutat be díszített tojásokat. A nemzetközi szalmagyűjtemény is idegenforgalmi lát-ványosság, nem a helyi hagyományokra épül.

Óbánya, Mercseknádasd jelentős fazekas központ volt, német fazekasok lakták, akik az itt bányászható hőálló agyagból főző és sütő edényeket készítettek. Ma az erre épülő helyi fazekasok létszáma nem jelentős.


Az országosan is igen értékes népi kézműves hagyományok, a soknemzetiségű terület színes öröksége valamint a terület kiemelkedő idegenforgalma véleményem szerint több kéz-művest el tudna tartani.

A jelzett helyzetet a közgyűjtemények, közművelődési intézmények, a civil szervezetek nem elég hathatós munkájának tulajdonítom. Pécsett, mint a kultúra egykori európai főváros-ában, 14 féle népi kézműves tevékenységgel foglalkoznak, lévén hosszú ideig művészeti, népművészettel is foglalkozó szakközépiskola és néprajzi tanszék az egyetemen.

A népi kézművességgel foglalkozó intézmények: A területen 6 civil szervezet, felnőtt-képzés 1 helyen, alkotóház 33 helyen, nyitott műhely 3 helyen, műhely galéria 4 helyen spe-ciális kézműves gyűjtemény 4 helyen található.

Kistáj: Sárköz

A mai Tolna megye egy kicsi, de annál jelentősebb területe, ismert okok miatt rendkívül gazdag a népi kézműves hagyományokban. Sárközt öntudatos polgárai a református vallás egyik fellegvárává tették.

A hagyományban legfontosabb a viseletvarrás, és az ebből következő hímzés, szövés, népi ékszer mint népi kismesterség. Jelentős a fazekashagyománya is. Viseletére a 19. század-tól már jellemző, hogy minden eleme gyári anyagból készült, egyedül a főkötő kapott kézi díszítést.

Az itteni párta fémszálas bevonatú 5-7-9 tagolású, kiálló dudorokkal. Neve tülkös vagy csücskös párta. A főkötő fátylas, díszíti a bíborvég. A férfi és a női ing is rövid, melyet széles övvel fognak össze. Rövid szoknyás a női viselet, a szoknya elöl nyitott, széleit feltűzik.

A hímzéshagyományt a főkötőkön, /bíborvég/ jegykendőkön, ingeken, pártákon, kendő-kön, férfiingeken találjuk meg. A halottas párnát szőrhímzéssel díszítették. A kislányok nyakbodrot és gyöngyöt hordtak a nyakukba. A férfiak az 1900-as években fehér szűrt és hímzett subát viseltek.

Ma a gazdag hagyományokhoz képest kevés a viseletvarró. A hímző művészet a főkötő-kön, bíborvégeken alakult ki és virágzott. Megjelent még a hímzés a férfiingen, a jegykendőn, a párnákon. Itt a halottas párnát gyapjúval hímezték, de legtöbbször a halottal együtt eltemet-ték, ezért kevés eredeti darab maradt meg. Ma a hímzők száma az országos átlag alatt van.

Szövőművészetük hagyományai igen erősek. A legfinomabb vásznat lenből szőtték. Eb-ből az anyagbók készült a nevezetes bodros vászon is. Később a pamut majd a kenderszövés vált általánossá. A színes szőttesük piros csíkozású. Az így készült abroszt batyuba kötötték, magukra terítették, teherviseléshez is használták.

A sárközi népművészeti szövetkezet jelentős hagyományőrző tevékenységet végzett fennállásáig. Ma a szövők 13 településen dolgoznak.

A tojásfestés: a katolikus településeken, Bátán viasszal írták a tojást, több szint használ-tak. Ma Bátán 3 fő foglalkozik ezzel a mesterséggel.

A sárközi fazekasság a Dunántúl legegységesebb és legszínesebb fazekas kultúrája, központja Mórágy. A legrégibb edény alapszíne fehér volt, de később vált népszerűbbé a fe-kete és a vörös alap. Tálas munkák és bokályok készültek legnagyobb számban.


Ma fazekassággal 10 fő foglakozik. A népi ékszerkészítés, gyöngyfűzés az erős hagyomány (a sárközi gyöngygallér a ma-

gyar népművészetben egyedülálló) 7 fő foglalkozik ezzel a mesterséggel, ami nagyon kevés hazai viszonylatban, annak ellenére, hogy a helyi civil szervezet országos tábort, pályázatot hirdet évek óta a hazai gyöngyfűzők számára.

Szálasanyag feldolgozással 5 helyen találkoztam. Többféle kézműves mesterséggel fog-lalkoznak Szekszárdon 10, Decsen 5, a megyéhez tartozó Bonyhádon 7, Tamásiban 4 félével.

A jelentős, országosan is egyedülálló örökölt népi hagyományaihoz képest vannak nap-jainkban mennyiségileg fejleszthető területek: gyöngyfűzés, szövés, hímzés, fazekasság.

Intézményi ellátottság: Népi kézműves civil szervezet 2, iskolarendszerű képzés nincs, alkotóház 1, nyitott műhely 10, műhelygaléria 9, speciális gyűjtemény 2.

Sióagárd: A Sárköz szomszédságában, közepes nagyságú falu, amely egyedülálló népvi-

seletéről és hímző művészetéről nevezetes. A régebbi darabokon lyukhímzés, szabadrajzú hímzés és fehérhímzés található. Ma ez a hímzés természet utánzásával, színpompájával a kalocsaira emlékeztet.

Ma egy gazdag magángyűjtemény őrzi a sióagárdi viseletek és hímzések legnemesebb hagyományait.

Kistáj: Mezőföld

A Duna, a Velencei tó, Fejér megyei Sárrét és a Sió határolta sík terület. Fejér és Tolna megye területén elhelyezkedő néprajzi kistáj. Délszláv majd jelentős német betelepülők élnek itt a magyarok mellett. A hazai summások /matyók/ jelentős részét itt foglalkoztatták. Városai Sárbogárd, Enyig, Cece, Dunaföldvár. Annak ellenére, hogy a Dunántúlon van ez a kistáj, népi műveltsége inkább alföldi jellegzetességeket mutat.

Sárbogárdon 5 féle, Dunaújvárosban 8 féle kézműves mesterséggel foglalkoznak. A fémművességgel 7 településen, összesen 13 fő dolgozik. Tojásdíszítő 3 fő, mézeskalácsos 5 fő, 7 fő hímző dolgozik, fazekassággal 4 településen találkozhatunk.

A főváros közelsége, a jó szervezőmunka eredménye az, hogy a kevés hagyománnyal rendelkező kistájon is jelentékeny a népi kultúra mai őrzőinek száma.

Intézményi ellátottság: Népi kézműves civil szervezet 1, iskolarendszerű képzés 2, alko-tóház 3, nyitott műhely 9, műhelygaléria 2, speciális gyűjtemény nincs.

Komárom-Esztergom megye területe

Bányavidék, jelentős dunai a hajózás miatt a kereskedelme, malomipara. Hagyománya a szálasanyag feldolgozás, a faművesség (komáromi láda), a fazekasság,

ami az itt található tűzálló agyag bányászatára épül. Jelentős települései Csákvár, Csákberény, Komárom, Tata, Tatabánya, itt 6 féle, Eszter-

gomban 5 féle Nyergesújfaluban 5 féle, Etyeken 3 féle mesterséggel foglalkoznak.


Szálasanyag feldolgozással 13 fő foglalkozik, kiemelkedők a dorogi alkotók. A csipke-készítésben 23 alkotó tevékenykedik, ez Pest után a legtöbb alkotót magáénak tudható táj. A csipkekészítés elterjesztése egy helyi alkotónak köszönhető, aki rendkívül felkészülten és el-hivatottan, iskola rendszerű képzéssel is adta tovább ismereteit, szerzett elkötelezett híveket a csipkekészítésnek.

A csipkekészítéshez hasonló a szövés elterjedése a tájon. Etyek település egy tehetséges és elkötelezett szövő asszony munkássága által vált a gyapjúszövés iskolájává és nagyhatású műhelyévé az 1980-as években.

Fazekassággal 7 helyen foglalkoznak. A térségben dolgozó civil szervezet, egy-egy elkötelezett alkotóművész, a közgyűjtemé-

nyi és a közművelődési intézménnyel együtt igen erőteljes értékmentő munkát végez a népi kézművesség területén.

Intézményi ellátottság: Népi kézműves civil szervezet 2, iskolarendszerű oktatás nincs, alkotóház 2, nyitott műhely 7. műhelygaléria 1, speciális gyűjtemény l.

Nagytáj: Felföld

Kistáj: Palócföld – egyes kutatók (Filep Antal) szerint helyesebb a Felföld elnevezés. A Garam folyótól Borsod megye közepéig terjedő igen jelentős kiterjedésű terület. La-

kói a palócok, a nógrádi és a hevesi vagy nyugati és keleti palócok. Egyes kutatók a Gömör vidéket is ide sorolják. A Mátraalja magyarjai Parád és Bodony környékén, a barkók Borsod-Nógrád, Gömör és Heves határvidékén élők, a Karancsalja a Karancs hegy körül megtalálható néhány falu.

Az itteni, egymáshoz közeli falvak viselete rendkívüli módon különböző A szlovák hatás érezhető a népi kultúrában. Szinte minden népi kézműves területen igen

jelentős hagyománnyal rendelkeznek. Így jelentős a szövés, a hímzés, a viselet, a fazekasság, kender feldolgozás, a faművesség, a pásztorművészet.

Hímzés hagyományai az úri hímzéshez állnak igen közel. A szálvonásos, vagdalásos csipkés szélű lepedőszélek jelenti a legrégibb rétegeket. Abaújon a fehérhímzések és a színes szőrhímzések., szabadrajzú vagy keresztszemes hímzések jelentik a hagyományt.

Borsodban és Hevesen a keresztszemes, Nógrádban a fehérhímzés volt ismert. Legújab-ban a virág és bimbóhímzés terjedt el, amely rokon a kalocsaival, a sióagárdival.

Ma szakmák közül legtöbben a hímzők vannak, közel 100 fő. Szövésben a hagyományok jelentősek, ezeknek éltetésével, nemes feldolgozásával rend-

kívül magas színvonalon foglalkozik, napjainkban már egyedül a Hevesi Háziipari Szövetke-zet.

Ma a szövők, csak Hevesen 13 főt számlálnak. Faműves hagyományai a bútor művességben csúcsosodnak- szuszék, ácsolt, keményfa

láda, a faragott támlás pad. A pásztorfaragások közül a csanak, a borotvatok, a gyufa és a só-tartók, ostornyelek, juhászkampók. .

Ma a faművesek közül a kádármesterséggel foglalkozók jelentik a kuriózumot és az egyik kitörési pontot a területen.


Fazekasság: A Felföld legjelentősebb háziipara és kiviteli áruja a tűzálló és a mázas cse-rép. Ez a terület ma Szlovákiához tartozik. Ma a fazekasok, a szálas anyaggal dolgozók száma nem jelentékeny.

A viseletvarrók, 10 fővel jelentékeny létszámot képviselnek épp úgy, mint a 27 fő ék-szerkészítők. A többi mesterséghez képest kevés a nemezes és a tojásfestő.

Ma Szécsény, Salgótarján, Eger, Heves, Bodony, Mátraderecske köré csoportosulnak a kézművesek. Egerben 11 féle mesterséggel, Hevesen, 7 féle mesterséggel, Szécsényben 4 féle mesterséggel foglalkoznak.

A közgyűjteményben dolgozók és a civil szervezet jó együttműködése során a gazdag hagyományt sikeresen tartják életben és tovább is fejlesztik. Ma kiemelkedő minőségben a viseletvarrók, a hímzők, a szövők, a faművesek dolgoznak. A „Palóc Út” elnevezésű project, amelyet nagy önkormányzati, intézményi összefogással valósítanak meg évek óta, bemutatja, hogy az idegenforgalomban mennyire fontos és kihasználható a nép kézművesség.

Intézményi ellátottság a hevesi részen: Civil szervezet 4, iskolarendszerű oktatás 1, alkotóház 2, nyitott műhely 2, műhelygalé-

ria 3, speciális gyűjtemény nincs. A nógrádi részen: Népi kézműves civilszervezet 2, iskolarendszerű képzés nincs, nyitott

műhely 4, műhelygaléria 4, speciális gyűjtemény 1. Kazinbarcikán a legsokszínűbb a népi kézműves tevékenység. 12 féle kézműves mester-

séggel foglalkoznak. Ez a kiemelkedő szám az itt élő, aktív, elkötelezett alkotó tevékenységét dicséri.

Kistáj: Tokaj-Hegyalja

A Zemplén hegység és a mai B.A.Z. megye keleti része. Jelentős települései Szerencs, Sárospatak, Tokaj, Tállya, Miskolc, Kisgyőr. A kistáj lakosságát története során sokféle hatás érte: Kereskedelme révén görög, szerb, orosz, lengyel, szlovák, és német kultúra volt rá hatás-sal Az Észak-magyarországi protestantizmus központja Sárospatak.

Mindezek befolyásolták a népi kézművesség virágzását és sokszínűségét a területen. Hímzés hagyományai, faművessége, fazekassága jelentős. Miskolcon jelentős hagyo-

mány gubakészítés, fazekasság, faművesség. Itt 14 féle, a többi településen 3-3 féle mester-séggel foglalkoznak.

Néhány kézműves szakma művelői közül itt élnek a legtöbben. Ilyen a hímzés, 146 fő, a faművesség 71 fő, népi ékszer, 27 fő. A régi ritka mesterségeket 18 fő űzi, viseletvar-

rással 10 fő foglalkozik. A hímzők nagy száma köszönhető annak az évtized óta kiemelkedő szakmai és szervező munkának, amelyet egy ott élő alkotónak köszönhet a hímző mozgalom.

A nagy kiterjedésű területen több civil szervezet és kiemelkedően jól dolgozó közgyűj-temény van, ezek sikeresen együttműködnek. Kisgyőrben az évtizedek óta megszervezett nyá-ri fafaragó tábor alkotói formálták a csodálatosan tájba illesztett építészetet, köztereket, utca-bútorokat.

Évtizedek óta több országos szakmai tábornak, képzésnek, továbbképzésnek a helyszíne Tokaj-Hegyalja, ami sokat segít az ott élő alkotóknak is.


Intézményi ellátottság: Népi kézműves civil szervezet 5, iskola rendszerű képzés nincs, alkotóház 2, nyitott

műhely 7, műhelygaléria nincs, speciális gyűjtemény 1. Mezőcsát: A Közép Tisza vidéki fazekasság egyik kiemelkedő központja, a legkiérlel-

tebb és legváltozatosabb stílust található itt meg, amely inkább Miskolchoz köti mint Debre-cenhez.

20 mester volt ismert a szakirodalom szerint, „közülük 13-nak a stílusát is meg lehet ha-tározni.”80

„A kézműves népművészek elhelyezkedése” térképen Mezőcsát nincs bejelölve. Ez azt mutatja, hogy napjainkban ott nincs fazekas tevékenység, nem él ott alkotó.

Kistáj: Matyóföld

A Felföld és az Alföld határán 3 település tartozik ide: Mezőkövesd, Tard, Szentistván. A kistáj népművészete a 19. századra virágzott ki és vált ismertté férfi és női viselete,

hímzése, tojásdíszítés, faművessége, fazekassága (elsősorban festett tányérjai), valamint a régi ritka mesterségek gyűjtőnév alá sorolt mesterségek (pl. bútorfestés).

Jelentős hagyománya a férfiviselet, a 12 szélből szabott gatya, amelyet gazdagon díszí-tettek, a férfiing, amelynek ujját is szertelenül díszítették, a férfi ködmönök fémpikkelyekkel, paszománnyal ékesített változatai.

A női viselet legérzékesebb része a ködmön, kuzsuk. A bundát a szűcsök színesen hí-mezték majd gyapjúval és selyemmel fekete hímzést tettek rá.

A női öltözet hosszúszoknyás volt legfeljebb egy vagy két alsószoknyát viseltek, vonala így gótikus jelleget kapott.

A matyó viselet legnagyobb értéke az a mennyiségileg és minőségileg jelentős hímző munka, amelyet belefektettek.

Hímzés hagyománya: a vászon lepedőre varrott díszítmény, a keresztszemes, a subriká-lás és a borsókálás, majd a szabadrajzú hímzések, végül a szűcsök tömött mintás matyórózsás stílusa.

A szövetkezeti időkben sok kiváló hímző asszony tervezte és varrta a viseleteket és a la-kástextileket, a Népművészet Mestere címet is számosan kiérdemelték.

A hímzésben, viseletvarrásban hagyományokat a szövetkezeti értékek átmentésével tud-ja életben tartani és meg is újítani a civil szervezet és a közgyűjteményi intézmény.

Ma a hímzők létszáma 26 fő, országosan kiemelkedő. A kicsi területhez képest jelentős a tojásdíszítők száma, 4 fő. A régi ritka mesterségek-

kel itt 5 fő foglalkozik, elsősorban bútorfestéssel. Napjainkban Mezőkövesden, a Hadas vá-rosrészben 10 féle mesterséggel foglakoznak.

80 Csupor István Csuporné Angyal Zsuzsa: Fazekaskönyv Bp. 1998 156. l.


Itt szívós munkával elérték, hogy a néptánc, a népzene, a díszítőművészet és a népi épí-tészet megmaradt emlékei egy városrészben megtartva nagyszerű idegenforgalmi értéket kép-viselnek.

Intézményi ellátottságot nem tudunk kimutatni, a felmérés megyei szinteken készült. A matyók B.A.Z. megyéhez tartoznak

Nagytáj: Alföld

Kistáj: Jászság

A Tisza jobb oldalán, Jász-Nagykun-Szolnok megye északi területe a Jászság, a Kiskun-ságtól Északra.

Városai, jelentős települései: Jászberény, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászjákóhalma. Sajátos története, területi és jogi önállóságért küzdött, majd elvesztette,- lakóinál erős

„mi tudatot” alakított. Katolikus vallásával eltér a környező területektől. Ez tette hagyomá-nyait különlegessé.

Hagyománya: viselet, amely az alföldi hosszúszoknyás viselet, de a palócéval is rokon-ságot mutat. Jászberény szűcsközpont volt. Ködmönt, subát viseltek a férfiak, hímezve, és viselték a szűrt is.

A ködmön itt női viselet, ami a Jászságtól nyugatra már nem volt ismert. Városai közül 2 települések foglakoznak szövéssel, hímzők 7 településen élnek és dol-

goznak, fazekasok, faművesek, viseletvarrók tevékenykednek, kis számban. Hagyományaik több lehetőséget kínálnak a jelenleg felhasználtnál.

Kistáj: Nagykunság

Jász-Nagykun-Szolnok megye területén, a Tiszántúl középső részén, a Tisza középső fo-lyásán, a Hortobágy mellett levő táj. Ma Szolnok, Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Dévaványa, Törökszentmiklós, Mezőtúr, Tiszafüred települések tartoznak ide. Földműves, állattartó népének paraszt polgári kultúrája rokonságban van a Hajdúsággal, a Jászsággal. A pusztai állattartás miatt a pásztorművészet kiemelkedő volt.

A népművészetében a keleti hatások érvényesültek. Hagyományos öltözetük a házi szövéssel előállított bő ujjú férfiing, a bőr nadrág, a daku

ködmön. Szűrt is viseltek, hímezték és rátéttel is díszítették. A nők hamar letették az aranyos pártát, a selyem főkötőket, a piros kordován csizmát és a főzött bocskort.

Hagyományos kismestersége a fazekasság, a hajdani szövetkezetben számos mai alkotó tanulta mesterséget, akik az országos élvonalba tartoznak. Vonatkozik ez elsősorban Karcagra és Mezőtúrra. Ma itt 10 fő foglalkozik a mesterséggel. Fazekas szövetkezet és szakmunkás-képzés valamint jelentős műhelyek voltak pl. Kántor Sándoré, ahol a Közép-Tiszavidék faze-kas hagyományait követik. A jelentős mester kiemelkedő alkotókat nevelt, ma több, ott élő alkotó a Népművészet mestere címmel büszkélkedhet.


Ma jelentősebb számban dolgoznak szövők, 28 fő, hímzők 7 településen, viseletvarrók 2 településen, szálasanyaggal 3 településen foglalkoznak, népi ékszerkészítők közül a török-szentmiklósiaknál 10 fő dolgozik. Itt a sokféle népi kismesterséggel való foglakozás, a helyi hagyományok őrzése a civil szervezetnek köszönhető, amely hosszú évek óta folyamatosan dolgozik.

Szolnokon 12 féle kismesterséggel, Törökszentmiklóson 10, Karcagon 9 féle kézműves mesterséggel foglalkoznak, Kunhegyesen, Mezőtúron 5-5 féle mesterség él.

A jelentős hagyományokkal bíró kistáj napjainkban is gazdag népi kézművességet tud-hat magáénak. Civil szervezetei, múzeumai elkötelezett hívei a mai népi kézművesség támo-gatásának.

Intézményi ellátottság: Jász-Nagykun Szolnok megye területén: Népi kézműves civil szervezet 8. iskolarendszerű képzés nincs, alkotóház 2, nyitott mű-

hely 7, műhelygaléria 6, speciális gyűjtemény 7.

Kistáj: Kiskunság

A mai Bács-Kiskun megye területén élnek a kiskunok. Mezővárosaiban polgárias mű-veltségű lakók éltek, egyes városai református, mások római katolikus vallásúak.

A hagyományban jelentős szerepe van a hímzésnek, a csipkének, a fémművességnek, ezen belül a késes mesterségnek.

A népi kézművesség területén kiemelkedő hagyománnyal bír Kiskunhalas, itt a csipke-készítés mellett másik 7 kismesterséggel is foglakoznak, Baja 9 kismesterséget éltet,. Kerek-egyházán 7, Kecskeméten 15 féle, vagyis minden ismert kismesterséggel foglalkoznak.

A város nemezművességben kiemelkedő, 5 fő foglalkozik ezzel, köszönhetően az évti-zedekkel ezelőtt itt letelepedett házaspárnak. Az országban itt működik egyetlenként a játék-múzeum.

Legtöbben hímeznek, 60 főre tehető a számuk. Ez a hajdan erős és sikeres, sok asszony-nak munkát adó háziipari szövetkezet hagyományainak is köszönhető. Kiskunhalason közel 15 csipkekészítő alkotó dolgozik, ezzel másodikok az országban, a fémművességen belül a késes mesterséggel 6 fő foglalkozik. Fazekassággal, szövéssel, faművességgel is találkozha-tunk a kistájon.

Intézményi ellátottság: Bács-Kiskun megyében népi kézműves civil szervezet 3 működik, iskola rendszerű kép-

zés 1 helyen, alkotóház 2, nyitott műhely 9, műhelygaléria 2, speciális kézműves gyűjte-

mény 1. A Kiskunság értékes hagyományait méltó módon ápolják a civil szervezetek, együttmű-

ködve a közgyűjteményekkel, közművelődési intézményekkel.


Kalocsa:

A jobbágyfelszabadítás, a vizek lecsapolása, a vízrendezés volt a feltétele annak az anyagi felemelkedésnek, amely az igényesebb edényekre, ruhákra, bútorra költés lehetőségét megadta az ittenieknek.

Hagyományuk a festett bútorművesség, a fazekasság, tálas és korsós mesterség, a hím-zés.

Ezt elsősorban női ingeken alkalmazták. Jellemző volt a két színnel varrás, a likvarrás, a slingelés.

Az 1920-as években indul meg a színesedés, és a „riselős” díszítmény elterjedése. Napjainkban, a szövetkezet felbomlása után jóval megcsappant a hímzők száma. Kalocsán 7 féle népi kézműves tevékenység folyik a hímzés mellett

Békés

Kistáj: Kissárrét

Délalföld, a Körösök vidéke ez a táj. Szlovák és német betelepülők, a román határvidék közelsége érvényesül a népi kultúrában ezért soknemzetiségű tájnak mondják. Jelentős város-ai Békéscsaba, itt 13 féle kézműves tevékenységgel, Mezőberényben 9 félével, Mezőkovácsházán, Gyulán 9 félével, Orosházán 6, Békésszentandráson 8 félével foglalkoz-nak.

A döntően mezőgazdasági jellegű területen a hímzés, a szálasanyag és a szövés hagyo-mányai erősek, de jelentős volt bőrművesség valamint bútorművessége, amely rokonságot mutat a debreceni festett faragott bútorstílussal és a hódmezővásárhelyivel.

Szőttes hagyományaikat a mai igényekhez alakítva iparművészeti szinten őrzik. Szálas anyag hagyományai elsősorban a vessző feldolgozásban mutatkoznak, Békésen

háziipari szövetkezet működött évtizedeken át, nevezetes volt a békésszentandrási szövő üzem is. Fazekas hagyományai nem jelentősek.

Az ország hímzői közül itt élnek a legtöbben, 71-en, köszönhetően egy kiváló alkotó-nak, aki hímzők sokaságát tanítja, képezi feldogozva és újrafogalmazva a helyi magyar, vala-mint szlovák, román hímzés hagyományokat. Hímzés, szőttes és viselet kultúrájukat a két-évente megrendezett országos textiles pályázatokon népszerűsítik, és megteremtik az országos összehasonlítási lehetőségeket is.

Szálasanyag feldolgozással 30 fő dolgozik, mézeskalácsossággal 7 fő, szövéssel 28 fő foglalkozik 15 fő a faműves mesterséget űzi.

A hajdan háziipari szövetkezetek, a mai kézműves szakiskola, a jelentős erőt képviselő civil szervezet a közgyűjteményi és közművelődési intézmény együttmunkálkodása eredmé-nyeként a hagyományok magas színvonalú éltetése jellemzi a területen élőket.

Intézményi ellátottság: Népi kézműves civil szervezet 8, iskolarendszerű képzés 1 helyen, alkotóház 1, nyitott

műhely 6, műhelygaléria és speciális kézműves gyűjtemény nincs.


Csongrád megye

Központja Szeged. Kézműves hagyománya a gyékényszövés, szíjgyártás, tímár mesterség szűcsmesterség,

papucsos mesterség. Az itteni asszonyok a szövés-fonás mesterséggel elég korán felhagytak, ruháikhoz bolti kelméket használtak fel, sőt piacon vásárolták a kész ruhákat és a kiegészítő-ket. Az itteniek viseltek ködmönt, subát is.

A papucsosok gombkötők, paplanosok mesterségét a török hozta városba. A szegedi polgár asszonyok szívesen viselték a kékfestőt, hozzá papucsot. Csongrád megye: a Tisza alsó folyása mentén, az ország déli táján helyezkedik el, fő te-

lepülései Szeged, Makó, Csongrád, Szentes Hódmezővásárhely. Mezőgazdasági foglalkozás-ból gazdag polgárosodó réteg alakult ki, akik igényes kézművességet tartottak fenn.

Hagyományában a fazekasságnak Hódmezővásárhelyen volt a legjelentősebb központja, ahol szövetkezeti keretekben kiváló szakmai munkafolyt. Az ott nevelkedett alkotók munkái-val számos országos pályázaton lehet találkozni. Ma 10 féle más kézműves mesterséggel is foglakoznak az itt élők. Szegeden, mint a megye fővárosában 14 féle, vagyis szinte valameny-nyi ismert népi kézműves mesterséggel foglalkoznak.

Hódmezővásárhelyen 34 fazekas él, Szegeden 11. Bőrműves 22 fő dolgozik a területen, köszönhetően a hagyományos szíjgyártó mesterségben tevékenykedőknek. Népi ékszert 13 fő készít. Viseletvarró 1 fő van.

A vásárhelyi hímzés hagyományát 7 településen folytatják. A rangos hagyományokat – hímzésben, papucskészítésben – lehetne erőteljesebben kö-

vetni, folytatni. Intézményi ellátottság: Népi kézműves szervezet 1, iskolarendszerű képzés nincs, alkotóház, nyitott műhely 8,

műhelygaléria 2, speciális gyűjtemény nincs.

Néprajzi táj: Hajdúság

Néprajzi csoport: hajdúk. Elhelyezkedésük a Tiszántúl középső részén. Eredetileg 6 sza-badalmas város, tágabb értelemben Hajdúvárosok és Debrecen.

A témának megfelelő értelmezésben Hajdú-Bihar megyei hagyományairól szólunk, amely magába foglalja a határon inneni bihari részt és a Hortobágyot is.

Debrecen, mint a Tiszántúl reformátusainak központja, iskolaváros, kulturális központ, nagy hatást gyakorolt az egész Tiszántúlra. Hagyományait a 17. században alapított céhes iparai, a Hortobágy közelsége, ahol a pásztorművészet virágzott- valamint a hajdani háziipari szövetkezetek határozzák meg.

Céhekbe szerveződött kézműves iparok: Faművesség /asztalosság, festett bútor is/ faze-kasság, késes mesterség, csatos-fésűs mesterség, mézeskalácsosság, paszománykészítés, tí-mármesterség, csizmadia mesterség, kalaposság, szűrszabó mesterség.

Szövetkezetek: szövő, szűrrátétes mesterségek. A Hortobágyi pásztorművészet hagyaté-ka: ostorkészítés, faművesség, szaru-csont megmunkálás.


Jelentős települések a téma vonatkozásában: Debrecen, a megyeszékhely, itt 15 féle, minden ma ismert és használt kézműves mesterséggel foglalkoznak, Berettyóújfaluban, a bi-hari táj központjában 10 félével, Derecskén 9 félével, Hajdúszoboszlón 10 félével, Hajdúbö-szörményben 8 félével, Balmazújvárosban 4 félével, Nádudvarion 7 félével, Hajdúnánáson 4 félével.

A kézművesség céhes formában működött Debrecenben és a vidéki filiákban, ez lehető-séget adott ahhoz, hogy az utódok megmentség és fenntartsák azokat a kézműves mestersége-ket, amelyekre igény van. Hatással volt és van az erdélyi népi kultúra is, amellyel folyamatos kapcsolata volt és van a táj népi kézműveseinek.

Szakmánként: a csipkekészítést egy, a kiskunságból a 80-es években idetelepedett hölgy alapozta meg. Ma a 3. helyen vannak létszám tekintetében az országban.

Létszám vonatkozásában a faművesek a második helyen vannak, köszönhetően a köz-művelődési intézmény 1980-as évekbeli alkotóház építő programjainak, amely mozgósította az érdeklődőket, képzéseket szervezett.

A fazekasok között a 3. helyen áll a megye. Itt a fekete kerámia hazájában a debreceni hagyományok szunnyadtak közel 100 évig, ennek felélesztése a közművelődés, a civil szerve-zetek és a múzeumi szakma érdeme.

A fémművességgel a debreceni késes céh továbbélését biztosítják, itt dolgozik a legtöbb fémműves az országban.

A hímzők jelentős erőt képviselnek a területen, de országosan nincsenek kiemelkedő he-lyen, mennyiségileg. Fenntartják azonban a helyi hagyományokat az új stílusú paraszt hímzé-seket és a pásztorvilágban alkalmazottakat is. Országosan jelentős a szűrhímzés, a szűrrátét készítés.

A mézeskalácsosságot a híres debreceni mézes készítését több család vállalja, a nemezes mesterségben első a megye, a pásztorkalap készítésben országosan egyedülálló. A bőrműves-ségben jelentős hagyományokkal bírnak, elsősorban a szíjgyártásban, jelenleg már csak 22 fő foglalkozik ebben a sok szakmát összefoglaló bőrműves mesterségben.

A szövés hagyományát, amely a környékbeli falvak vászonszövő hagyományaira épült az 1960-70-es években alapított Debreceni Háziipari Szövetkezet, itt is egy kiváló alkotó ala-pozta meg. A művészeti vezető áldozatos gyűjtő, feldolgozó munkájára is épült az amatőr mozgalom, amely a közművelődési intézmény műhelyében erősödött meg. Jelenleg ezen a területen él és alkot a legtöbb szövő országosan.

A viseletvarrásban a 2. legtöbb alkotó itt tevékenykedik, annak ellenére, hogy paraszti hagyomány itt nem volt fellelhető. A pásztorok szűrét, gubáját, bundáját tekinthetjük hagyo-mánynak. Erre építenek a varrók.

A szálasanyaggal foglalkozók között országosan a legtöbben itt élnek, a Sárrét gazdag hagyományt jelent, de a 8-09-es években Erdélyből áttelepült szakember hozta vissza a kosár-fonást, és azóta az iskola rendszerű oktatás segítségével sok szakembert képeztek.

Egyes mesterségekben voltak „szünetek”, ilyen a fazekasság, a szálas anyag feldolgo-zás, a festett bútorkészítés, de a közművelődési-közgyűjteményi intézmények és a civil szer-vezetek összefogásából minden kézműves hagyománnyal foglalkoznak, és magas szinten mű-velik.


Iskolarendszerű oktatás, felnőttképzés, a közművelődődés, a közgyűjtemény és a civil szervezetek együttműködése, nagy oktató-alkotó egyéniségek szerepe jelentős. Néhány mes-terségnél van jelentősége az idegenforgalomnak /fazekasság, Nádudvar/ amely serkentően hat.

A mai alkotók közül már több mester ki tudott alakítani bemutatótermet, műhelygalériát, ami segítheti népi kézművesség idegenforgalomba való bekapcsolását.

Intézményi ellátottság: Népi kézműves civil szervezet 4, iskolarendszerű képzés 2, alko-tóház 1, nyitott műhely10, műhelygaléria l speciális kézműves gyűjtemény 1.

Kistáj: Nyírség, Tiszahát, Szatmár

Észak-Tiszántúl, a Tisza, a Hortobágy és a Hajdúság, a Sárét, az Érmellék, az Ecsedi láp határolja. Ukrán, (ruszin) német, szlovák /tirpák/ bevándorlók színesítik a magyar lakosságot.

A jelenlegi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területe. Jelentős városok: Nyíregyháza, Nagykálló, Mátészalka, Nyírbátor. A téma szempontjából jelentős Paszab. Paraszti kultúrájá-nak hagyományai a szakirodalomban meglehetősen feltáratlanok.

Jelenleg jelentős szövés, Paszabon háziipari szövetkezet működött, a faművesség, a bőrművesség, a keresztszemes hímzés Beregből.

Faszobrászatban 21 fő tevékenykedik, köszönhetően a közművelődési, közgyűjteményi, civil összefogásnak, amelynek eredménye a rendszeresen megszervezett nyári alkotótáborok, fesztiválok.

A fémművességben jó helyet foglal el a megye, 4 fő dolgozik, az itt élő jelentős alkotó-szervező egyéniségnek köszönhetően.

Kiemelkedő a bőrművesek száma, 23-as létszámmal a második helyen vannak országo-san.

Játékkészítő 17 fő, ez is jelentős szám országos viszonylatban. Ismeretes, hogy a Kiss Áron Játéktársaság tagja a helyi civil szervezet, ez a szakmai kapcsolat erősíti a helyi alkotó-kat.

A régi ritka mesterségek gyűjtő név alatt igen sokféle kismesterségről van szó: Halászháló készítő, ostorkészítő, pingáló, seprűkötő, ikonfestő, pintér, pipakészítő,

szappanfőző, tányérfestő, gyapjúfeldolgozó, tetőfedő-nádazó, fazsindely készítő, zsúptető készítő, paszományos, könyvkötő, papírmerítő, kötélverő, porcelánfestő, textiltervező, növé-nyi alapú textilfestő, festett bútorkészítő, gyertyakészítő, kékfestő, cserépkályha és kemence-készítő, üveg műves

A Nyíregyházán 15 féle népi kézműves tevékenységgel foglalkoznak, az ott élők. Hagyományaiknál jóval gazdagabban éltetik a népi mesterségeket. Élénkítő szerepe van

a Sóstói Skanzennek, amely gyakran ad a helyi kézműveseknek feladatot, lehetőséget a kéz-műves bemutatók tartására.

Intézményi ellátottság: Népi kézműves civil szervezet 4, iskolarendszerű képzés 1, nyitott műhely 14, műhely-

galéria 2, speciális kézműves gyűjtemény nincs.


Pest megye, Budapest

A nagy kiterjedésű terület az ország legnépesebb megyéje, városainak felsorolására nincs lehetőség.

A hagyomány feltérképezésének módja, hogy a megyét határoló kistájak örökségét fi-gyeljük meg és a továbbéltetést keressük.

Keleten a Jász, és a Nagykun vidék, Délen a Kiskun, Északon a Palócföld, Nyugaton a Mezőföld és a Komárom-Esztergom megye kistájai hagyományait kereshetjük.

A hagyományban fellelhető még Buda és Pest jelentős céhes kultúrája is. Szakmánként: A csipkekészítés: a legtöbb alkotó itt él. 42 fő, fazekasságban is az első a terület, 53 fő,

fémművességben 11 fő, megelőzi Hajdú és Komárom, tojásdíszítés: Budapesten élnek legtöb-ben 9 fő, mézeskalács készítőknél három területen egyforma létszámban vannak: Békés, Haj-dú és Budapest, 14-14 fővel. Nemezkészítésben nincsenek versenyben, nincs alkotó sem a megyében sem a fővárosban. Bőrműves Budapesten él a legtöbb. Népi ékszerkészítéssel is itt foglalkoznak legtöbben, 43 fő. Népi játékkészítő Budapesten és Pest megyében van legtöbb 17-19 fő. A régi ritka mesterség gyűjtőnévvel illetett kézműves csoportból is Pest megyében és Budapesten élnek legtöbben, 19-en. A szálas anyag feldolgozók közül 3. helyen áll Pest megye 23 fővel, a szövők közül a második helyen áll Budapest, 41 fővel. Viseletvarróknál Budapest és Pest megye vezet, 20 fővel.

A főváros és Pest megye kiemelkedő számadatainak okai: Jó gazdálkodás a hagyományokkal, az oktatás intézmények, a közművelődési-

közgyűjteményi intézmények és a civil szervezetek eredményes összefogása, valamint ide-genforgalom, az értékesítési lehetőségek megléte, a tehetséges szakemberek feladat vállalása.

Intézményi ellátottság: Pest megyében népi kézműves civil szervezet 9, iskolarendszerű képzés 1, alkotóház 8,

nyitott műhely 10, műhelygaléria 5, speciális népi kézműves gyűjtemény nincs. Budapesten: népi kézműves civil szervezet 8, iskolarendszerű képzés 4, alkotóház nincs,

nyitott műhely 2, speciális gyűjtemény 1.

Összegzés:

A dolgozat célja, hogy az összegyűjtött adatokból fényt derítsen arra, van-e ok-okozati összefüggés a gazdag népi kézműves hagyományú kistájak és a ma ott élő népi kézművesek között mennyiségileg, szakmánként. Jól sáfárkodnak-e a kulturális örökséggel, milyen eszkö-zeik vannak ehhez. Ha nem, milyen kihasználatlan lehetőségek vannak még előttük.

1.Összességében megállapítható hogy Magyarország területén rendkívül sokszínű, gaz-dag, még élő hagyomány van a népi kézművesség területén.

2.A népművészet virágkorában a népi kézműves szakmákat erősen meghatározták az alapanyag beszerzési-megtalálhatósági lehetőségek. Tűzálló agyaggal csak néhány helyen dolgoztak, mert az országnak csak néhány vidékén volt ilyen, a szálasanyag felhasználás a vízjárta területeken volt elterjedt.


Ma már ez nem érvényesül. Minden természetes anyaghoz hozzá jut az alkotó, amellyel dolgozni akar, legyen az bárhol az országban vagy a határokon kívül is.

3.Minden kistájon élő alkotónak elsőrendű kötelessége a helyi hagyományok anyanyelvi szintű ismerete, új tárgyaikkal is a helyi hagyományokra kell építeni és így megfelelni a mai kihívásoknak. Csak használható tárgyakat szabad készíteni, a dísztárgykészítést nem támogat-ja a mai ízlésvilágunk.

Ezért a hagyományt sok esetben úgy tudják életben tartani az alkotók, ha megváltoztat-ják a tárgy eredeti funkcióját, alkalmazzák azt a mai világhoz. Példa: A debreceni kerámia soha nem került volta a 20-21. századi családok közelébe, ha ma is díszedényeket készítené-nek ebben a stílusban. Ezért készülnek ma étkezési garnitúrák, tálaló edények, tároló edények debreceni stílusban. A szűrrátét készítés a lakástextil után ismét visszakerült az öltözetre, de ma már női kosztümöket, kabátokat díszít, nem a férfiak felsőruháját, a szűrt, amelyet ma igen kevesen viselnek.

4. Ahol nincs karakteres hagyomány, más tájak kultúrájához fordulnak, ami nehezebb feladatot ad.

Ebben segítenek a közgyűjtemények, a közművelődési és közoktatási szakemberek, a civil szervezetek.

5.A népi kézművességben a művészi, szakmai továbblépést nehezíti, hogy nincs felső-fokú képzés a szakmákban, igazán magas szintre csak önképzéssel juthat el az alkotó.

6. Nincs teljes ok-okozati összefüggés a gazdag népi kézműves hagyomány és a mai al-kotók mennyisége között. A hagyományok feltárásában, a hozzáférhetőségben a közgyűjte-mény, a közművelődés, az oktatási intézmények, a kereskedelem és a turizmus részvétele el-engedhetetlen. A kulturális turizmus lehetőséget ad az alkotóknak, ösztönzi az eladható, és minőségi tárgyak készítését.

Látható ez azokon a terülteken, ahol ez jól szervezett (pl. a Palóc Út „intézmény”) 7. Vannak elfeledett mesterségek egyes kistájakon, amelyek még gazdag lehetőségeket

kínálnak a kézműveseknek. A faművességben: vásárhelyi, békési, sárközi, debreceni festett bútor, komáromi láda, baranyai láda, hímzésben és bőrművességben együtt: szűcshímzések országosan, kerámiában Tolna megyében a mórágyi fazekasság, a mezőcsáti fazekasság, stb.

A nálunk jellemző igen gazdag népi kézművesség léte, fennmaradása és továbbépítése a mindenkori hatalmi szféra függvénye.

Ha nincs erkölcsi és anyagi támogatottság, ez a gazdagság hamar elsorvad, visszaépíteni már nem lehet.

Intézményi ellátottság: országosan 80 civil szervezet van, amely népi kézműves tevé-kenységgel foglalkozik. Iskolarendszerű képzés (felnőtt és gyermek-ifjúsági) 17, alkotóház 32 működik hazánkban, nyitott műhely 154, műhelygaléria 59, speciális népi kézműves gyűjte-mény 25.

HUBERT ERZSÉBET


2.2.3 Falusi és agroturizmus komplexitása Falusi turizmus és a kézművesség

Alapvetés

A több évtizedes oktatói és előadói gyakorlatom során mindég szeretem tisztázni a fogalma-kat, hogy azonos nevezőről indulhassunk.

Idegenforgalom – az ominózus „Fremdenfehrkehr”- német szó tükörfordítása, amit nap-jainkban az angol „Tourisem” kifejezésből kiindulva legtöbben turizmusnak neveznek. Való-ban a gazdasági fogalmi megközelítés oldaláról teljesen mindegy az elnevezés, de szociológi-ai oldalról megkülönböztetve nem egészen azonos.

A fogalom fejlődéstörténete közel 100 évre tekint vissza. Guyer Freuler 1905-beni meg-fogalmazása szerint: „Az idegenforgalom modern értelemben az újkor jelensége, amely a gyógyulás és a levegőváltoztatás megnövekedett szükségletén, a tájszépségek iránt felébredt és ápolt érzésen, a szabad természet iránti örömön és élvezeten nyugodva, a kereskedelem, ipar fejlődése és a szállítóeszközök tökéletesedése által lehetővé tesz a különböző népek és az emberi társadalom körei közt egy szélesebb körű érintkezést.”

A legutolsó gazdasági fogalmi meghatározás 1989-ben Hágában születet. A WTO - In-terparlamentáris Unió konferenciáján. Ez az eddigi legtágabb értelmezés:”a turizmus alatt egyrészt az ember állandó életvitelén és munkarendjén (lakás és munkahely) kívüli valameny-nyi helyváltoztatását és tevékenységét értjük, bár mi legyen azok konkrét indítéka, időtartama és célterülete. S turizmus másrészt az ezzel kapcsolatos igények kielégítésére létrehozott anyagi-technikai és szervezeti feltételek, valamint szolgáltatások együttese. Két formája a hivatás-turizmus és a szabadidő-turizmus.”

A hivatás-turizmus a foglalkozással kapcsolatos helyváltoztatások során végzett szakmai és szabadidő tevékenységek együttese. A szabadidő-turizmus az állandó lakáson kívül szabad-időben végzett és szabadon választott tevékenységek összessége, amelyek az ember változa-tosság iránti szükségletiből erednek.

Ez a megfogalmazás az „idegeneken” (külföldi és belföldi turisták) kívül a helyi lakos-ság, helyben jelentkező szabadidő szükségleteinek kielégíthetőségét is beemelte a fogalomba. Miszerint – gondolom – abban mindenki egyetért, hogy az országnak és minden településnek érdeke, hogy minél több külföldi turista jöjjön és költsön a más országban megkeresett pénzé-ből. Ugyancsak érdeke minden településnek, hogy hozzá a belföldi turisták is jöjjenek és költ-senek más településen megkeresett jövedelmükből. Most jön a svédcsavar, miszerint minden településnek az is érdeke, hogy saját lakossága szabadidős szükségleteiket, - ha van hol? – saját településükön elégítsék ki, s így a jövedelmük ezen, része is a település vállalkozásainál és egyéb helyi intézményeinél jelentkezzenek a többletbevételként.


Ez optimizmusra ad okot, mert minden a turizmus szükségletek érdekében megvalósí-tott, helyi, minőséget jelentő beruházás a helyi lakosságnak is érdeke. Azt hiszem ez fordítva is igaz. A turizmus gazdasági jelentősége vitathatatlan!

Meggyőződésünk és ezt szakmai, tudományos igényű vizsgálatok is alátámasztják81, hogy Magyarország meghatározó vidéki turizmusának egyik fő szegmense a falusi turizmus. Szerepe a turizmus vidéki térségekre kiterjedő fejlesztésében, a helyi szereplők összefogásá-ban, a minőségi fejlesztésekben igen jelentős. A falusi turizmus támogatására létrejött helyi és kistérségi szerveződésekben a vendégfogadók mellett, a helyi önkormányzatok, kereskedelmi és vendéglátó vállalkozások, programszervezők, helyi termék előállítók, kézművesek és helyi kulturális örökség ápolók egyaránt megjelennek. Ez a szervezetrendszer alkotja a vidéki tu-rizmus leghatékonyabb hálózatát a megyékben és országosan is. Működésük szervezői és irá-nyítói az egyes megyei szervezetei a falusi turizmusnak.

A falusi turizmus – vidéki turizmus tématerületen működő szervezetek szereplői komp-lex tevékenységükkel a helyben (vidéken) élők életminőségét szolgálják megteremtve szá-mukra a turizmus kínálati oldalára való bekerülés és a direktértékesítés lehetőségét. A turisták pozitív élményeinek szerzését segítik elő minősített82 szálláshelykínálatukkal, illetve véd-jeggyel rendelkező, széles körű szolgáltatásaikkal (helyi termékek kínálata, falusi vendégasz-tal, bor- és pálinkakóstoltatás, kézműves foglalkozások, állatsimogatás, kerékpárkölcsönzés, sportszerkölcsönzés, lovaglási, horgászati lehetőség, illat és aromaterápiák, gyógynövénytú-rák, helybeni direkt értékesítés, stb.) és vendégszerető, barátságos vendégfogadóikkal. A falu-si turizmus az ország területileg legkiterjedtebb kínálata, amely a helyben élők gazdasági ak-tivitását is fokozza, kiegészítő jövedelmekkel segíti helyben maradásukat. Sikeres példákat ott látunk a vidék turisztikai fejlődésére, ahol összefogással, koordinált marketing és termékfej-lesztési munkával teremtik meg az esélyt a piacra jutásra. Ebben játszhatnak meghatározó szerepet a falusi turizmus klaszterek. A falusi turizmus megyei szervezetei széles merítésű helyi termék előállítói adatbázissal rendelkeznek. Tagjaik között jelentős számban találunk kistermelőket, őstermelőket és kézműveseket egyaránt. Ezen résztvevők bevonása a turisztikai kínálatfejlesztésbe további esélyeket kínál számukra termékeik megismertetésében és értéke-sítésében.

2010 óta a falusi turizmusban tevékenykedők a különböző jogszabályi változások hatá-sára a vállalkozások irányába mozdultak el, így jelentős számban bővült megyei szervezete-inkben a vállalkozások száma. Kimondható, hogy a hazai rurális területek gazdasági fejleszté-sében fontos szereplővé léptek elő a falusi turizmussal, helyi termékek előállításával és szol-gáltatások nyújtásával foglalkozó vállalkozások, amelyek összefogott piacra vitelében és marketingjében a falusi turizmus klasztereknek régiónként jelentős szerepük lehet.

81 Aubert A. – Csapó J. – Pirkhoffer E. – Puczkó L. – Szabó G. 2010: Complex Spatial Delimination Methods of Tourism Destinations in

South Transdanubia, Földrajzi Értesítő. 2010/3.

Szabó G. 2006: A vidéki turizmus Magyarországon. In.: Aubert A. (szerk.) Magyarország idegenforgalma. Szakkönyv és atlasz.

Cartographia Kiadó Bp. pp. 38-41

82 Nemzeti Termék Védjegy 2011-től; Dél-Dunántúli „Ökoporta” Védjegy 2010-től.


A Nemzeti Vidékstratégiában a Darányi Ignác tervben több helyen is nevesítve van a Helyi gazdaságfejlesztés, komplex területén a Vidéki turizmus, falusi vendéglátás program. Ennek megvalósítását klaszterszerveződések nagymértékben elősegíthetik.

Falusi- és agroturizmus összetevői

A fenti alapvetés után rátérve a falusi és agroturizmus komplex jelenségére, röviden nézzük ezek megfogalmazását.

Az Európai Uniós felfogás szerint rurális turizmus egy komplex, sokoldalú tevékenység, nem csupán a mezőgazdaságon alapuló turizmus. Beletartoznak a farmon alapuló üdülési formák, de ide tartoznak a különleges természethez kapcsolódó üdülési formák is, az ökoturizmus, természetjárás, sziklamászás, lovaglás, kaland, sport és egészséges életmód tu-rizmus, vadászat és horgászat, tanulmányi utazás, művészet és kulturális örökség turizmus, és bizonyos területeken az etnikai alapú turizmus. Létezik ugyanakkor egy átfogó érdeklődés a kevésbé specializált rurális turizmusformák iránt Ezek, amelyek a fő üdüléssel kapcsolatban legfőbb követelményként a békét, a csendet, a pihenést biztosító vidéki környezetet fogalmaz-zák meg.

A mi megfogalmazásunk szerint az agroturizmus a szabadidő eltöltésének az a módja, amely elsősorban a mezőgazdaságban tartozó növénytermesztés, élelmiszer feldolgozás, er-dőgazdaság, vadgazdálkodás, halgazdálkodás körébe tartozó turisztikai javak igénybevételére, ill. azok hasznosítására épül.

A FATOSZ fogalom szerint: a hazai lakosság és a külföldi vendégek, turisták szabadidő szükségleteinek, vidéki, falusi környezetben való, minél szélesebb körű kielégítéséhez nélkü-lözhetetlen, minőségi infrastruktúra és sajátos szolgáltatások kialakítása, fenntartása, prezen-tálása, a természet és a környezet egyidejű megóvása, valamint a helyi lakosság, intézményei-nek és a helyi vállalkozások összefogása, életkörülményeinek javítása a vidéki (falusi) turiz-musban szolgáltatást nyújtók szakmai együttműködése mellett.

A falusi és agroturizmus egy komplex, sokoldalú tevékenység halmaz, termék láncolat. Beletartoznak a falusi portákon a nyugalmat, a csendet, a pihenést biztosító vidéki környezet-ben való speciális üdülési formák mellett a különleges természethez kapcsolódó üdülési for-mák is, az ökoturizmus, a természetjárás, a sziklamászás, a lovag-lás, a kaland, a sport és az egészséges életmód turizmus, a vadászat és a horgászat, a művészet és a kulturális örökség turizmus. Bizonyos területeken az etnikai alapú turizmus is megjelenik.

A vidéki (falusi) turizmus fő vonzerőiként a természet közelsége, a még élő tradíciók (tárgyi, szellemi, kulturális, valamint termelési hagyományok), a vidéki élet-mód, a családias miliő, az emberi kapcsolatok emelhetők ki. Mindezek azonban nem egy meghatározott turiz-mus-változat alapját jelentik, hanem a sokszínű, táj-egységenként, településenként, de akár vendég-fogadóként is eltérő kínálat, a falusi turizmus számos típusának, specializálódásának kialakulásához nyújt kiváló lehetőséget.


Az elmúlt 20 év fejlődés állomásai

Visszatekintve a falusi turizmusunk eltelt 20 évére, megállapíthatjuk, hogy egy hatalmas utat tettünk meg. A kezdeti falusi szálláshely szolgáltatással kezdtük. Az önálló szervezet létreho-zásának igénye megfogalmazódott az I. Falusi Turizmus konferencián, Hőgyészen 1993-ban. Ezt követően 1994-ben a budapesti főiskolán megalakult az országos szövetség a FTOSZ. Mindjárt az elején felvettük a kapcsolatot az EUROGITES-sel. Az európai tapasztalatok alap-ján megalkottuk 1994-ben a napraforgós minősítő rendszerünket, aminek használható köve-telményrendszerét magáévá tette a 110/1997. Korm. rendeletében az akkori kormányzat, meg-szabva ezzel a falusi szálláshelyek létesítési és működtetési követelményeit. A FTOSZ tagság megyénként is szerveződött, létrehozva különböző falusi turizmus helyi és megyei egyesülete-it.

Szakmai ismereteink, tapasztalataink bővültek, s fokozatosan fordultunk, és ismertük fel a környezet, falvak állapota, ápoltsága, megjelenésének, tisztaságának fontosságát. A szállás-nyújtás mellet először a reggeliztetés, majd hallgatólagosan a vendégek étkeztetése is megin-dult.

A tagság és a tevékenység népszerűségének növekedésével 2001-ben átszerveztük szö-vetségünket, beemelve az agráriumszolgáltatásokat, önállósítva a megyei szervezeteinket, Falusi- és Agroturizmus Országos Szövetségé váltunk (FATOSZ).

A fokozatosan növekvő vendégszámmal együtt, egyre jobban éreztük, hogy bővíteni kell a szolgáltatási palettát. Hadisorba kell állítani azokat a vidéki falusi szolgáltatás lehetősé-geket, amihez tulajdonképpen megvannak a magyar vidéken, falvainkban a szunnyadó tárgyi és szellemi adottságok. Ezek főbb csoportjai a következők:

Helyi hagyományok és ezek csoportjai - Történelmi, néprajzi, népi, nemzetiségi hagyományok - Etnikumok, nemzetiségek! Az év ünnepeihez, a gazdálkodáshoz kapcsolódók Téli ünnepkör: karácsony, szilveszter, újév, farsang Tavaszi ünnepkör: húsvét, pünkösd, majálisok - Őszi ünnepkör: betakarítás utáni búcsú, szüret, disznótor, vadászat - Emberi élet sorsfordító ünnepei (pl. lakodalom) Folklór (angol eredetű) = teljes szellemi néphagyomány. Szűkebb értelemben: mondá-

sok, színjátékok, népmesék, népköltészet Néprajzi, népművészeti összefüggésben: népzene, néptánc, népi díszítő művészet, a

nép egyéb tárgyi alkotó művészete Népművészeti, kézműves hagyományok: Kézműipar = minden olyan tevékenység, amelyet döntő részben kézzel, több száz éve

kialakult szerszámokkal és egyszerű gépekkel végeznek. Fazekasság, szövés-fonás, hímzés, fafaragás, egyéb kismesterségek (pl. kovács, kék-

festő, mézeskalácsos), népviseleti Gasztronómiai programok elsősorban a háznál, ház körül - Sütés – főzés a szabadban (nyársalás, bográcsos, rostélyon sütés)


- főzés a vendégek bevonásával - főzőiskola Egészségmegőrző programok - Legnépszerűbb formái: - Gyalogtúrák - Erdei tornapályák - Kugli, teke, bowling - Lovaglás - Vízi sportok - Tenisz, tollaslabda - Mini kosárlabda, röplabda, asztalitenisz - Barlangtúrák, hegymászás - Gyógyhelyek, gyógy- és termálfürdők Játékok, (mindenki szeret játszani) Két nagy csoportja van: Teremjátékok Játékeszköz nélkül (pl. Kukutyin királya, névjegy-játék, mi lesz a vége,

Amerikából jöttem, szkander) Szerrel végzett játékok (pl. labdafogó, palackpecázás, marokkó, darts, stb.) Táblás já-

tékok (pl. malom, sakk, dáma) Játékkészítés, mint játék (pl. csutkababa, gesztenyebábuk, papírsárkány, tojásfestés) Udvari játékok Célzó játékok (pl. patkódobás, freesby, lengőteke, golyójátékok) Sportszerű népi játékok (pl. kanászkapós, méta, bige, paprikázás, adj király katonát, ka-

rikázás, kelj-fel-Jancsi, csőszjáték, stb.) Labdajátékok Ütővel: tollas, asztalitenisz, tenisz Ütő nélkül: pl. röplabda, lábtenisz, kisfoci, stb Szabadtéri sportlehetőségek - Íjászat - Vadászat - Horgászat - Lovas sportok, lovas programok Természetjárás Gyalogtúra Kerékpártúra - Vízi túra - Téli sportok (pl. sí, szánkó, fakutya, korcsolya) - Téli játékok (pl. hóemberépítés, hócsata)

a. Helyi népi, építészeti, kulturális értékek, örökségek bemutatása b. Falusi élet- és munkakultúrához kapcsolódó hagyományok bemutatása c. Falusi vendégasztal szolgáltatás d. Helyi gazdálkodási módok, termelési szokások bemutatása e. Saját előállítású népművészeti és kézműves termék értékesítése


f. Az a-e pontokhoz kapcsolódó rendezvények szervezése Ez a sokféle szabadidő eltöltési, élmény szerzési lehetőség szükségessé tette mindezen

szolgáltatások jogi hátterének biztosítását. Több éves lobby tevékenységünk eredményeként megszületett a 136/2007. Korm. rendelet Falusi és agroturisztikai szolgáltató tevékenységről, amely jelentősen bővítettet a falusi turizmusban nyújtható szolgáltatások körét:

Ez a lehetőség sajnos csak két évig élt, mivel a 239/2009. Korm. rendelettel hatályát vesztette.

Azért ez a kormányrendelet – rövid élete ellenére – megindította a helyi termékek előál-lításának és értékesítésének a kezdeti lépéseit. Ebben a fejlődési folyamatban a LEADER mozgalom, az alulról jövő és a helyi adottságokra épülő fejlesztési elképzeléseket, helyi stra-tégiába megfogalmazó törekvések is szerepet játszottak. A HACS stratégiák ¾-ben a falusi turizmusfejlesztések szerepeltek. Az EMVA alapból nyert, európai vidékfejlesztési támogatá-sok a magyar vidékfejlesztési program III. tengelyében meghirdetett a falusi turizmus és azt támogató pályázatok segítették a fejlesztéseket.

Kialakult szervezet, működő hálózat: a FATOSZ

Magyarországban csipkerózsika álmából a 80-as évek végén kezdett éledezni a falusi turiz-mus. A Hőgyészen 1993-ban megtartott I. Országos Falusi Turizmus Konferencia után Buda-pesten 1994-ben megalakult a Falusi Turizmus Országos Szövetsége (FTOSZ). A Szövetség haladéktalanul belépett az Eurogites-be is. A pár év alatt az ország különböző megyéiben és régióiban megnövekedet tagságot, valamint az átalakulásban lévő agráriumhoz kapcsolódó falusi turizmust már nem lehetett tovább közvetlenül Budapestről irányítani, ezért a Szövetség 2001-től átalakult megyei szervezeteinek szövetségévé - Falusi – és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) néven. Ma már nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ország bármely ré-szén is működő falusi turisztikai szolgáltatók többsége tag valamely megyei szervezetünkben.

Minden megyében működik tagszervezet. Különösen élén is sikeres munka folyik me-gyékben. A megyei hálózatokon keresztül tartjuk össze a mindösszesen 1800 regisztrált ta-gunkat. A megyei szervezetek a saját tagokkal való kapcsolattartás mellett a megyék és régi-ók, elsősorban a vidékfejlesztésben, turizmusban, agráriumban, természetvédelemben, kultu-rális ügyekben érdekelt szervezetekkel is kiépítették kapcsolataikat. A megyei szervezetek azonban komoly financiális gondokkal küzdenek, a megyei önkormányzatok egyre inkább kivonultak a finanszírozásból. A tagdíjak helyben maradó része nem elegendő a koordináció-hoz, érdekvédelmi és marketing feladatok ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételek biztosításához. Az önkéntes munka és az adományok nem tudják a pénzhiányt kompenzálni. Emiatt szervezeteink alacsony hatékonysággal működnek.

A Szövetség eddigi tevékenységének is köszönhető, hogy a falusi és agroturizmus tevé-kenység elfogadottá vált és beépült a magyar vidék „szövetébe”.

A FATOSZ előkészítette és megszervezte a falusi szálláshelyek minősítését. Kiképezte a minősítőket, a falusi turisztikai tanácsadókat.


A FATOSZ vidékfejlesztéssel és falusi turizmussal foglalkozó szolgáltatók számára szakmai útmutatásokat, jogszabálygyűjteményt és egyéb ismereteket tartalmazó honlapot tart fenn a www.fatosz.eu oldalon.

A FATOSZ évente katalógust jelentetett meg és működteti, és klaszterszerűen tovább fejleszti az on-line szállás- és programkeresésre is alkalmas www.falusiturizmus.hu honlapot.

A FATOSZ kiterjedt kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Részt vesz a NTB, több helyi TDM-ben, az ÚMVP Monitoring Bizottságában, Leader HACS-ok vezetőségében. Együttmű-ködést folytat hazai és nemzetközi szervezetekkel. Stratégiai partnerünkként tartjuk számon az alábbi szervezeteket:

Magyar TDM Szövetség Szövetség az Élő Tiszáért Egyesület Ökotárs Alapítvány Magyar Biokultúra Szövetség Muharay Elemér Népművészeti Szövetség Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége Értelmi Fogyatékosok Társadalmi Alapítványa Magyar Kerékpáros Klub Tourinform Irodák Szövetsége Magyar Borutak Szövetsége Magyarországi Tájházak Szövetsége Szabadtéri Néprajzi Múzeum, Szentendre Szellemi Kulturális örökség Igazgatóság Tájak, Korok, Múzeumok Egyesület Kis-közép és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesülete Hegyközségek Nemzeti Tanácsa Magyar Lovas Turisztikai Közhasznú Szövetség Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége Magyar Campingek Szakmai Szövetsége Sárközy Péter Alapítvány a Biokultúráért Nordic Walking Akadémia Népművészeti Egyesületek Szövetsége Magyar Vendéglátók Ipartestülete Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat Magyar Agrárszaktanácsadási, Képzési és Vidékfejlesztési Intézet Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány Nógrádi Geopark Egyesület Kárpát-medencei, Civilek Együttműködési Tanácskozás (CET) Farm- és Falusi Turizmus Európai Szövetsége (EUROGITES) Vidéki-Ökológiai és Kulturális Turizmus Szövetsége (ANTREC, Románia)


The Healt Tourism Cluster of Vojvodina, Magyarkanizsa Beregszászi Információs Iroda MILVUS Polgári Társulás (Szlovákia)

A FATOSZ a Király utcában működő marketing (Tan-Tourimform) irodáját, kezdetben

a még önálló Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola segítségével hozta létre, s jelenleg is a BGF. KVI. karának segítségével üzemelteti. A Tan-Tourimform Iroda évről-évre eredményesebben, hatékonyan végzi a belföldi turizmusban egyre jelentősebb sze-repet betöltő falusi és agroturizmus marketing tevékenységét.

Együttműködési, szervezői készségünket, törekvéseinket jól példázta egy több Szövet-séggel való összefogás eredményeként kiadott „Élményporta lépten – nyomon” országos tér-kép. A FATOSZ vállalva a koordinációt, összefogott a Magyar Biokultúra Szövetséggel, a Magyar Lovas Turisztikai Szövetséggel, a Népművészeti Egyesületek Szövetségével, a Ma-gyar Természetbarát Szövetséggel, a Magyar Kerékpárosok Klubjával az országos lefedettsé-get jelentő térkép kiadására. Jól láthat a térképből, hogy a legsűrűbb lefedettséggel a Dunántú-lon és Észak Magyarországon van.

A mi és kézműves térképen egyaránt látszik, hogy a kézművesek túlnyomórészt a 5000 fő feletti településeken, inkább városokban találhatóak és az őket képviselő kézműves szerve-zetek is a városokban találhatóak: Szolnok, Szeged, Törökszentmiklós, Zalaegerszeg, Békés-csaba, Győr stb. Ezen nem lehet csodálkozni mivel kézművesek portékáikat a mezővárosok-ban, vásárokon, piacokon, értékesítették, ezért a városokba tömörültek, itt éltek. Ezen a terüle-ten változás állt be. A gépkocsi használat elterjedésével ma már kisebb falvakban is megtalál-hatják számításaikat a kézművességből megélni akarók. A több lábon állás ésszerűsége is megteremti annak lehetőségét, hogy a kézművesek műhelybemutatásokon kívül, saját ven-dégházzal, vagy szobákkal is rendelkezzenek, azaz fogadjanak vendégeket.

A kézművesekre jellemző a kézműves családok kialakulása, apáról fiúra szálló mester-ségek átadása, a kézműves műhelyek megöröklése, a kibővült család új tagjainak bevonása a mestersége, adott munkafolyamat végzése 1 családra bízva pl. asszonyok a díszítést. A kéz-művesség az egész család számára megélhetést nyújtott és főállásban végezték és végzik. Amelyik kézműves nem tud megélni belőle, az másik mesterséget is kitanult pl. mézeskalá-csos, fazekas, szövő. Nem pártolnak át másik szakmára, inkább még egy kézműves mestersé-get kitanulnak. Sok helyen 1 városban számtalan kézműves, kézműves családok kialakulása pl. Nádudvar, Magyarszombatfa stb.

Idegenforgalmi és Kulturális, Vidéki-falusi Érdekképviseleti Ernyőhálózat (IKUVÉH) Mint ahogy már előzetesen jeleztük a FATOSZ vezetése felismerte, hogy a falusi turiz-

mus programkínálatának növelése és az egyes részterületek szakmai megalapozottságának érdekében fontos az együttműködés azokkal a civil szervezetekkel, amelyek a vidéki élet va-lamely szegmensének érdekeiért, szakmai fejlődéséért dolgoznak. Így már 2003-tól kezdve megkötött együttműködési szerződések, és a közös munka képezte a 2007-ben elnyert TÁMOP pályázat alapját és adta meg annak lehetőségét, hogy a falu idegenforgalmát elősegí-teni képes szervezetekkel szorosabb és tartós együttműködés alakulhasson ki, a helyi és térsé-gi komplex turisztikai termék megvalósítása érdekében, központi és helyi szinteken egyaránt.


A Falusi és Agroturizmus Országos Szövetség kezdeményezésére, a pályázatban részt-vevő, Konzorciumi tagok közösen szervezeteik érdekeit összefogva (összeadva), érdekképvi-seleti együttműködést hoztak létre mind országos, mind megyei szinteken.

A Konzorcium által létrehozott „Idegenforgalmi és Kulturális, Vidéki-falusi Érdekkép-viseleti Ernyőhálózat”működésének segítségével megteremtődött annak lehetősége, hogy a konzorcium tagjainak helyi képviselői, illetve a helyi gazdasági, közigazgatási és társadalmi szervezetek, vállalkozások egy új szoros partnerség keretében dönthessenek térségűk turizmu-sának működéséről, fejlődéséről, jövőjéről és így bizonyos értelemben saját sorsuk „kovácsai” lehessenek. (TDM alapgondolata.)

A résztvevő szervezetek listája Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége Magyar Lovas Turisztikai Szövetség Kis-, Közép-, és Agrárvállalkozók Országos Szolgáltató Egyesülete Magyar Kerékpáros Érdekvédelmi, Szabadidősport és Turisztikai Szolgáltató

Klub Magyar Borutak Szövetsége Hegyközségek Nemzeti Tanácsa Muharay Elemér Népművészeti Szövetség Magyar Kempingek Szakmai Szövetsége Folklórfesztiválok Magyarországi Szövetsége Sárközy Péter Alapítvány a Biokultúráért Magyar Biokultúra Szövetség Tourinform Szövetség Értelmi Sérültek Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Kis Duna-melletti Civil Szervezetek Szövetsége.

Sajnos két partner szervezet (Népművészeti Egyesületek Szövetsége, Magyar Termé-szetbarát Szövetség) nem csatlakozott a konzorciumhoz, mondván, hogy önállóan, egyedül pályáznak. – Sikertelenek voltak)

Elmondhatjuk, hogy nem volt könnyű a pályázat követelményeinek megfelelni. Az ösz-szefogás, az ígéretek betartása nehezen megy még. Különösen a megyei szereplők egy része nem érzi fontosnak az összefogást és annak erejét. Mindezek ellenére a FATOSZ elismertsége tovább erősödött és partnerek 8o %-val ma is jók a kapcsolatok. A 2010 év tavaszán megtar-tott záróeseményen a konzorcium tagjainak döntő többsége, közös szándéknyilatkozatban szögezte le, hogy „az elmúlt 18 hónapos sikeres együttműködés tapasztalatai és eredményeire tekintettel kijelentjük, hogy a jövőben is, egymást segítve, együtt kívánunk működni.” Sajnos az együttműködés pályázati folytatására nem adtak lehetőséget. Ennek ellenére a többséggel együttműködünk, sőt még további civil szervezetekkel és vállalkozásokkal működünk együtt.


Helyi termékek jelentősége

A falusi/vidéki turizmus fejlődésével, és az idő múlásával a helyi termékek iránt növekedni kezdett a kereslet. A helyi termék előállításban a borágazat játszotta a vezető szerepet, s járt elő jó példával. Borvidékeink jelentős részében a borászok borutakba szerveződve a direkt értékesítik boraikat. A helyi kistermelésnek és értékesítésnek az 52/2010 FVM, majd ezt ki-egészítő és módosító 4/2010. VM. rendeletek, megteremtették a jogi lehetőségét.

Egyre inkább felértékelődnek az egyes tájegységek. Nálunk is bevezetésre kerül a táj – termőtáj – kultúrtáj fogalma és tartalma. Ugyancsak felerősödik a hagyományok ápolása, ki-alakul az örökségvédelem szemlélete és lassan a gyakorlata is.

Az Európai Bizottság támogatásával az EU-ban 1992-ben elindult az Euroterroirs (Eu-rópa vidékei) program, aminek lényege, hogy az élelmiszer minőségét újszerű módon megkö-zelítve, a számszerűsített kémiai, fizikai paraméterek mellett, a termékhez kötődő hagyomá-nyokat, tájat és kultúrát is a termék fontos minőségi jellemzőjének tekinti. Az európai gyűjte-ménybe való bekerülés feltételei hasonlóak az eredetvédelemre és a hagyományos különleges tulajdonságokra vonatkozó rendeletben rögzítettekkel. A magyar gyűjtemény létrehozásának jogi hátterét az 1998-tól hatályos EU-komfoerm rendelet biztosította. Az 1/1998. (I.12.) FM rendelet értelmében a hagyományos különleges tulajdonság, az élelmiszerhez felhasználást hagyományos nyersanyagból, hagyományos előállítási módból és összetételből tevődik össze és ennek tanúsítását az FVM látja el. Így született meg 2001-ben a magyar „Hagyományok – Ízek – Régiók” (HÍR) gyűjtemény, amely 300 hagyományos és tájjellegű élelmiszert tartal-maz.

Minden bizonnyal a HÍR gyűjtemény is szerepet játszik a Hungaricum törvény megalko-tásában, a magyar nemzeti örökség piramis felállításában.

Hagyományaink és kulturális örökségünk a falusi turizmusban

Hagyományaink, kulturális örökségeink megóvása, ahol lehet azok újraélesztése, mind társa-dalmi, azon belül gazdasági, mind egyéni életünk minőségében, valamint a falusi turizmus vonzerőinek összetételében meghatározó jelentőségű.

A település, a térség, a táj elődeink által kialakított életvitelét, hagyományai, kultúráját ápolni kell. Gyökerek nélkül nem lehet élni, azokat ápolni kell! Ez a mi, ma élő emberek fele-lősége, a jelenben és a jövőben is. Olyan idegenforgalmi szolgáltatásokat kell létrehozni, kí-nálni, amelyek az adott tájat nem károsítják, s amelyeket a helyi lakosok is igénybe vehetnek, s amelyek a lokálpatriotizmusból eredő felelősség érzetüket is növeli.

Teljes mértékben igaza van Dr. Andrásfalvy Bertalan professzor, akadémikus úrnak, amikor egyik konferenciánkon így fogalmazott: „A hagyományok a mi gyökereink”. A nép-hagyományok több évszázad tapasztalatait jelentik, s a kultúra mellett megélhetési lehetősé-gekről is szólnak. Az emberi élet tradícióit, szabályait meg kell őrizni és fel kell eleveníteni. A helyi hagyományokat ápolni kell, amelyek segítenek abban, hogy újra együtt éljünk a ter-mészettel, olyan formában, ahogy az elődeink tették. A hagyományaink felelevenítése a mun-kakultúra, a gazdálkodási- és életmódok, helyi kultúra, helyi élet, segít helyben maradni, ott


élni ahol születtünk, miközben a vidéki turizmus számára különleges vonzerőket tudunk fel-vonultatni.

A Budapesti Gazdasági Főiskola, Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi ka-rán 2011. év őszén megtartott kétnapos turizmus konferencia a két napig tartó szekcióülésen elhangzottakat összegezve, le szögezhetjük, hogy: a falusi/vidéki turizmus, a falusi vendégfo-gadó készség és alkalmasság fejlesztése az ország gazdasági érdeke. De az élhető, szerethető falu azonban emberekből, falusi közösségekből áll, akiknek életminősége, gazdaság-, táj- és környezetformáló képessége, szépérzéke, ízlése, műveltsége és szórakozása mind meghatáro-zója annak, hogy szívesen megy-e az ember a falura, illetve vidékre.

A faluközösségek összetartó erejét legjobban a gyökerek, a helyi szokásrend, a helyi folklór, a népművészet századok alatt szinte észrevétlenül kialakult tulajdonságai alakítják. A népviselet, a helyi textilek; a hímzés, a szövés, a hagyományos használati tárgyak, a helyi mesterek által készített cserépedények, a faragott vagy festett bútorok, a dalok és a táncok éppúgy jellemzői egy tájnak, mint a természeti környezet vagy az építészeti arculat.

Ezért tartjuk fontosnak, a terület szakembereinek, a gazdaságban, a vendéglátásban és kultúrában dolgozóknak az együttműködését.

Szükség van a több szektorhoz, másféle gazdasági szabályok között működő területek, állami intézmények, vállalkozók, civilközösségek munkájának összehangolására. A törvény-alkotástól, a pályázati kiírásokig, a helyi feladatok meghatározásától a rendezvényekig, a tér-ségben lakók együttműködésére van szükség, hogy egységben, összehangolva és egymást ösztönözve fejlődjön a magyar vidék, maradjon meg a hagyomány, és virágozzon a falusi/ vidéki turizmus!

A tárgyi alkotó népművészet a népi kultúra szerves része; azaz a folklór egyik megjele-nési formája. Az a tevékenységforma, amely tárgyakat állít elő, s főként a falusi mesterembe-rek által készített, apáról fiúra áthagyományozódott, általunk formált tárgyak sokasága, amely az ún. „nép”-nek az alkotókészséget, a viselkedését, szokását, s tárgyi környezetét mutatja be, időben változó módon. A hagyomány tisztelet mellett természetesen mindig jelen van (volt) a tevékenységben a változás igénye, a formázók, a használók új szemlélete. Ez azt jelenti, hogy az újabb nemzedékek törekvéseiket mindig a régihez ötvözték (ötvözik), igazítják. Ez általá-ban véve megmutatás útján terjedt, ma tanulható.

A tárgyi kultúra azt jelenti, hogy az alkotószellemű emberek saját örömeik, igényeik szolgálatába állított használati eszközöket és dísztárgyakat készítettek. A tárgyak mindennap-jaink szerves tartozékai, részei voltak. Berendezési tárgyaikat: az ágyakat, a szekrényeket, az asztalokat, a székeket, a terítőket, a tálakat, a kosarakat maguknak alkották; faragták, szőtték, fonták és korongozták. A nép tárgyi kultúrája, szokás világa még ma is feltűnően gazdag és színes.

Könnyen belátható, hogy a tárgyi környezetnek, mint látványnak és é1ethelyzetnek a vendéglátásban igen fontos jelentéstartalma van. Például a konyhai berendezéseknek, az ott használatos tárgyaknak a gasztronómiai élvezethez is közük van. A vidéki, paraszti, falusi környezetben (miliőben) eltöltött hétvégi pihenés, üdülés felejthetetlen élményt jelenthet.


Milyen népművészeti és kézműves hagyományok erősítik a falusi turizmus vonz-

erőit?

Elsősorban a fazekasságot kell említeni, melynek nagy hagyományai vannak Magyaror-szágon. A fazekasok termékei között kiemelkednek a tűzálló edények.

A korongozás alapanyaga a megfelelő agyag, amit vízzel masszává gyúrnak, s majd a felhasználáskor vagy korongozással, vagy formába öntéssel készítenek. A korongozásnál a massza forog és a mester keze formázza. Az így megformázott, vagy a formában megszikkadt tárgyakat polcokra, állványokra helyezik, száradni, hogy onnan a kemencébe helyezzék be égetésre, majd mázzal bevonva újra égetik. A máz felvitelekor mintákat is kaphatnak a tár-gyak. Ezek díszítések, írókázások, karcolások, vésések vagy festések lehetnek. A mai fazeka-sak tűzálló tálakat, tányérokat, falítálakat, poharakat, kancsókat, köcsögöket, szilkéket, butelkákat, gyertyatartókat, hamutálakat, különböző méretű tálkákat, tálakat, kuglófformá-kat,kévés és teás csészéket, és különböző apróbb tárgyakat, stb. készítenek leginkább.

Híres fazekas központok vannak: pl. nádudvari, túri, karcagi, tiszafüredi, baranyai, őrsé-gi, mezőcsáti, stb.

Ezekkel a cserép tárgyakkal, még ma is, szinte az egész falusi vendéglátásunkat kiala-kíthatjuk, stílusossá tehetjük. A mesterek pedig szívesen fogadják a műhelyeikben az ódaláto-gatókat.

A szövés, hímzés a kézművesség, a népi textilművészet két nagy ága. Napjainkban is nagy a jelentősége.

A szövőmunkák fő központja a Sárköz, ahol a lentermelés otthonos volt. Itt is beszélhe-tünk más jelentős központokról, mint pl.: a baranyai, hevesi, palóc, cigándi, stb. Örömmel állapítható meg, hogy szőtteseknél, a hímzéseknél nagyobb változatosságok nem történtek. Lakástextileket egyre többen használják. A népviselet is terjedőben van, de inkább alkalmak-kor. Fontos, hogy a falusi turizmusban tevékenykedők ismerjék településükön, illetve a térsé-gükben a szövéssel, hímzéssel foglalkozó asszonyokat, kézműveseket, hogy egyrészt ajánl-hassák őket, másrészt, hogy a tőlük beszerzett szőttesekkel, hímzett terítőkkel, falvédőkkel díszíthessék szobáikat.

A fafaragás is a legősibb kismesterségek egyike. A fafaragók a bútorokat, a tálasokat, tékákat és egyéb mindennapos használati tárgyakat készítenek. Egyes házak külső faszerkeze-tén, vagy kapuján is találkozni remekművekkel. pl. Székelykapu.

Más, egyéb kismesterségeknél is érdemes odafigyelni, mert kézműves termékeik újra divatba hozhatók. Kovácsoltvas dolgok, a késfestők, a mézeskalácsosok, fonott bútorkészítők, a kosárfonók, stb. Az általuk előállított használati tárgyak és dísztárgyak, a vendégházak fel-szerelésében jelentős szerepet játszhatnak. Mintegy jó példáját nyújtják annak, hogy ezek a tárgyak szépek és használhatók. Így több vendégben megszületi a vágy ezek megvásárlására. Ezt a vágyat csak tovább fokozhatjuk, ha a kézműves műhelyekbe el is visszük, illetve elküld-jük vendégeinket. Egy-egy műhelylátogatás nagy élmény a városi ember számára. Az alábbi-akban tekintsük át a kézművesség sokszínűségét. Szinte mindent előállítottak régen, amire vidékem falvakban, vagy mezővárosokban szükség volt.


A kézműves szakmák rendszerezése

Élelmiszer-előállítás malmok molnármesterség, vízimalmok, szélmalmok pékmesterség, sütödék, mézeskalács-készítés mészáros és hentes olajütés Fémművesség kovácsok, cigánykovácsok, lakatosok, bádogosok rézművesek, bronzművesek üstök és kolompok, csengők készítői drótozó és foltozómunkák készítői késesek, köszörűsök Bőr- és lábbeli-készítés tímár, varga, csizmadia mesterség Szíjgyártók szíjgyártók, bőrdíszművesek, nyeregmesterek Szűcsmunka paraszti bőrkikészítés, szűcsmesterség, bőrruha-készítés A kender, len és a gyapjú feldolgozása feldolgozó telepek, háziszőttes készítés, kötélverők Textil feldolgozás Szabók, szűrszabók, gubások, varróasszonyok, hímzők kékfestők Fafeldolgozás faszerszám és szekérkészítés donga és talpfaragók, zsindelymetszők teknővályók, kapu- és fejfaragók faszénégetés ácsmesterség, faházkészítés kádármesterség, kerékgyártás faesztergályos és csutorásmesterség, kanálfaragás Növényi nyersanyagok feldolgozása vesszőfonás, gyékénymunka, szalmakötés kukoricahaj, seprűcirok, nád és sás feldolgozás Bútorművesség ácsolt ládák, székek készítői asztalosok bútorfestők


Agyagművesség fazekasmunka, korsósmunka, tálasmunka, fehéredényes munka Egyéb mesterségek kályhásmesterség sármunka, vályogvetés kőfejtés, kőfaragás papírmunka, diszítőművészetek, gyertyaöntés könyvkötészet, tojásfestés-, pingálás Nekünk szoros kapcsolatokat kell kiépíteni a tájházakkal, a népművészeti szövetkeze-

tekkel, kézművesekkel, népi iparművészekkel.

Napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegy

Változó világunkban a kereslet minőségi áruk, szolgáltatások felé fordult. Éppen ezért fontos, hogy a falusi szállásadók, mind a szállásnyújtásban, mind egyéb szolgáltatásaikban a minő-ségre helyezzék a hangsúlyt. Ezt célozza a Napraforgós minősítő rendszer, ami már lassan két évtizedre tekinthet vissza.

A FATOSZ 1994-ben kidolgozott napraforgós szálláshely minősítő rendszerét, többször kis mértékben módosítottuk, csiszoltuk. Mint ahogy előzőkben említettem, a mi rendszerünket vette át a 110/1997. Korm. rendelettel az akkori kormányzat, önminősítést előírva. A mi tagja-ink közül 2010-ben több mint 1400 falusi szállásadó rendelkezett napraforgós FATOSZ mi-nősítéssel. Ez a civil, szakmai minősítő rendszer egyedüli volt a különböző kereskedelmi szál-láshelyek esetében.

Így mikor a 239/2009. Korm. rendelet a kereskedelmi szálláshelyek üzemeletetési enge-dély megszerzésének kérdéskörét rendezte, jelezte, hogy a minősítés kérdését külön kívánják meghatározni. Ennek előkészítése során, még 2009-ben az Önkormányzati Minisztérium – akkor oda tartozott a turizmus – a FATOSZT kérte fel a falusi szálláshelyek Nemzeti Tanúsító Védjegy rendszerének kidolgozására. Természetesen ezt vállalva, saját rendszerünket, tovább fejlesztettük a minőségi és a komplexebb követelmények irányába, s még lógónkat is átenged-tük, hogy minél zökkenő mentesebben lehessen, bevezetni az új rendszert. Ami 2011. szep-tember 1-vel meg is történt. A FATOSZ továbbra is a minősítés operatív lebonyolítója, nyil-vántartója és az éves ellenőrzések is az ő feladata lesz.

A védjegy szabályzati rendszer kidolgozása során az alábbi szempontokra koncentrál-tunk.

A falusi és agroturizmusról is – mint minden turizmusról – mindenkor egy adott helyen, térségben, megvalósuló jelenségről beszélhetünk csak. Itt is, vagy talán itt még fokozottabban van jelentősége a tájnak, a természeti adottságoknak, amit természetesen az ember által létesí-tett építmények, a kézműves- és agrártevékenységek kiegészítenek. Ezek együtt jelenti a fo-gadóhelyet és környezetét, ami vitathatatlanul alapvető jelentőségű a turizmus vonzerői kö-zött. Ezen a téren sokat számit a földrajzi fekvés, a táj adottságai, domborzata, talajösszetéte-


le, flórája és faunája, természetes vizei, különleges természeti adottságai, a települések, fal-vak, lakóépületeik, esetleges különleges történelmi építményeik, kastélyaik, templomaik, az agráriumba beépülő tanyák, s mindezek környezete. Külön említenünk kell a falvak, települé-sek megközelíthetőségét is. Ez is nagyon fontos, hogy mindenki számára elérhető legyen.

Ugyancsak fontos tényező, s egyben vonzerő is, maga a falusi szállást adó épület is. Nem véletlen, hogy a falusi szálláshelyek napraforgós minősítő kritériumában külön is hang-súlyt fektetünk az épület formájára, stílusára, megjelenésére, és állapotára. Felértékelendő a népi építészet és a falusi hagyományokat megvalósító épületforma.

A vendégszobák, lakrészek és a vendégházak belső tagoltsága, felszereltsége is komoly szerepet tölt be a minősítési rendszerben. Külön hangsúlyt kap a vizesblokk, a konyha, étkező, valamint az egységes, ízlése, stílusos berendezés.

A vendégelszállásolás tárgyi feltételei után növekvő hangsúlyt kaptak a szolgáltatások. Az étkezési, parkolási és a szabadban való pihenési lehetőségek mellett, a saját, a helyi és térségi programlehetőségekre is az eddigiektől nagyobb hangsúlyt kell fektetni.

A falusi szállásadóknál a személyi felkészültség, hozzáállás, kommunikációs készség és az összefogás szükségességének felismerése, a helyi, vagy a megyei, falusi turizmus szerve-zetbe való tagság alapkövetelmény lett.

A napraforgós minősítő rendszer újdonsága, hogy a falusi szálláshelyek alap követelmé-nyének növelése mellett bevezetésre került – éppen a falusi és agroturizmus kompxitása miatt – a falusi szálláshelyek fakultatív kínálatának – minősítéstől függő – követelményrendszere.

A fakultatív szolgáltatási követelményrendszer, a turisták szükségleteihez, valamint vi-déken, falvakban nyújtható szolgáltatásokhoz igazodnak az alábbi csoportosításban:

gasztronómiai szolgáltatások szórakoztató játékok gyermekbarát szolgáltatások tanya, vagy biogazdaság gyümölcsöskert – fűszerkert egyéb hasznos konyhai gépek szabadtéri sporteszközök és játékok vidéki-falusi aktív turizmus eszköze relaxációs eszközös egyéb szolgáltatások hosszú sora, Pl. kézműves bemutatók

A minősítés új követelményei egy minőségi fejlődést indítottak meg, s lehetővé tették a falusi szállásadó tevékenységeken belül a specializálódás beindulását.

Így lehetővé vált, hogy a falusi vendéglátó porták két-három speciális kínálatra szako-sodjanak:

a) Aktív üdülés a falusi portán (kerékpár, horgászat, vadászat, természetjárás) b) Egészségporta c) Üdülés bébi- és gyermekbarát vendégházban d) Üdülés lovas tanyán (lovaglás, kocsikázás) e) Üdülés kerekes székes és mozgáskorlátozottakat fogadó vendégházban


f) Falusi életmód ifjúsági porta (agráriskola, csoportok vendégháza) g) Üdülés boros gazdánál h) Bioporta / Ökoporta i) Hagyomány/örökség porta j) A „falusi vendégasztal” vendégfogadó porta A Nemzeti Tanúsító Védjegy rendszer működtetésében a FATOSZ-nak továbbra is je-

lentős szerepe van!

Megyei és országos szintű összefogás

A FATOSZ nagyon fontosnak tarja, hogy a megyei szervezetei elismertetettségben és műkö-désben erősödjenek, ahol szükséges aktivizálódjanak, s minél szélesebb körben biztosítsák tagjaik érdekképviseletét, miközben megyéjükben a falusi turizmus szálláshely minősítéseket, a Nemzeti Tanúsító Védjegy pályázatok helyszíni ellenőrzését is eredményesen elvégezzék.

A FATOSZ a turizmusban érdekeltek térségi összefogásának fontosságát szem előtt tartva, elvállalja a vidék idegenforgalmában érdekelt szervezetek együttműködésének megyei és országos szintű klaszterrendszerű megszervezését, és a kapcsolatok fenntartását. Aktívan szerepet vállal a Leader HACS-okban, a TDM-ben és a szerveződő országos turizmus Klaszterben, egyaránt.

A kapcsolattartást és a nélkülözhetetlen – elsősorban - belföldi turizmus fejlesztését cé-lul kitűző, az agrárium és a falusi turizmus helyi termékeit és kínálatait összefogó, széleskörű-en koordináló, hatékony piacra vivő közösségi marketing centrum, illetve hálózat működteté-sét a FATOSZ megfelelő állami támogatás segítségével vállalja.

A fenti cél mielőbbi elérése végett egy közös marketing tevékenység megvalósítására

törekszünk partnereinkkel. Ezt a célt szolgálja az a szándéknyilatkozat, amit most szeretnénk partnereinkkel egyeztetni, aláíratni, hogy megkezdhessük a közös munkát szervezni.

DR. CSIZMADIA LÁSZLÓ


2.3.1 Jelenlegi jogi, gazdasági problémák jegyzéke Adójogi, számviteli problémák, javaslatok

A jelenlegi szabályozás szerint a tevékenységet megkezdő őstermelők legalább a minimálbér összege utáni járulékterhet fizetik, amely jelenleg 40.920 Ft/hó. A járulékterhet akkor is köte-lesek megfizetni, ha a termelés szezonalitása miatt bevételük a járulékfizetési határidőig nem keletkezett, sőt még az azt követő hónapokban sem fog keletkezni. Ez a szabályozás így életszerűtlen és átgondolásra érdemes.

A munkahelyvédelmi akciótervben azoknak a hátrányos helyzetű csoportoknak munká-hoz, jövedelemhez jutását célozzák meg, amelyek az egyes szociális juttatásokra (álláskeresé-si járadék, gyermekgondozási díj, gyermekgondozási segély) már nem jogosultak.

Javaslat: T/7955. számú „a munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat 4.§-ában javasolt foglalkoztatói kedvezményeket a kezdő őstermelőkre, egyéni adószámos kézművesekre és turisztikai szolgáltatókra is kiterjesztik. Ebben az esetben az őstermelőket a jelenleg érvény-ben lévő, kötelező minimálbér összegére vonatkoztatott 40.920 Ft/hó fizetendő járulékteher-ből legalább 13.485 Ft/hó járulékkedvezmény illetné meg.

Megjegyzendő, hogy a pályakezdő őstermelőnek, önfoglalkoztató kézművesnek, turisz-tikai szolgáltatónak, aki a saját munkáltatója, még ez a 27.435 Ft járulékbefizetési kötelezett-ség is életszerűtlen, kérjük az induló önfoglalkoztatók járulékbefizetési kötelezettségének további kedvezménnyel való segítését.

Az őstermelői, egyéni adószámmal végzett kézműves, turisztikai tevékenységből szár-mazó jövedelemszerzés korlátozás nélkül összeegyeztethető az álláskeresési járadékban, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban ré-szesülő személyek otthon végezhető tevékenységével. Ez idő alatt helyzetüket, életkilátásaikat átgondolva lehetőséget kapnának egy pozitív jövőkép felállítására, az őstermelői, egyéni adó-számmal végzett kézműves, turisztikai tevékenység megkezdésére, úgy hogy a kezdeti bevé-telhiányos időszakot hitelek igénybe vétele nélkül áthidalhatják, az azonnali járulékfizetési kötelezettség szorításából megmenekülnek.

Ebben az esetben az álláskeresési járadékban, gyermekgondozási díjban, gyermekgon-dozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban részesülő személy úgy válhat őstermelővé, egyéni adószámmal rendelkező kézművessé, turisztikai szolgáltatóvá, hogy a részére folyósí-tott ellátás mellett kezdheti meg tevékenységét, a fent említett ellátások bármelyikére való jogosultságát, biztosított jogviszonyát nem veszíti el, az ellátás időtartalma alatt a járulékfize-tési kötelezettségek alól mentesül.

A kiegészítő mezőgazdasági tevékenységet végzőket (kézművesség, hagyományápoló rendezvények, falusi turizmus, vendéglátás…) és kistermelőket nem gazdasági szereplőként, hanem a „szociális önfoglalkoztatás” szereplőiként kellene megközelíteni a jogalkotás legkü-lönbözőbb területein.


Az az őstermelői, kiegészítő tevékenységet végző természetes személy, aki az alap- és kiegészítő jövedelmeit tekintve nem éri el a létminimum (összjövedelem/fő) és termelése ön-költségét fedező összeget, az létfenntartása veszélyeztetése nélkül nem képes a köztehervise-lésre.

A családi gazdaságok közös őstermelői igazolvánnyal az alábbi mezőgazdasági és ki-egészítő tevékenységeket folytathatják az 1994. évi LV. tv. (Földtörvény) 3.§ 4. pontja sze-rint:

(k) mezőgazdasági tevékenység: növénytermesztés, kertészet, állattenyésztés, halászat, haltenyésztés, szaporító anyagtermesztés, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás, vegyes gazdál-kodás;

l) kiegészítő tevékenység: falusi és agroturizmus, kézművesipari tevékenység, fűrészáru-feldolgozás, elsődleges élelmiszer-feldolgozás, a mezőgazdasági tevékenység során keletke-zett melléktermékek, növényi és állati eredetű hulladék hasznosítása, nem élelmiszer célú feldolgozása, valamint az ezekből a termékekből keletkezett termékek közvetlen termelői ér-tékesítése, mezőgazdasági szolgáltatás.

Javasoljuk, hogy az Szja tv (1995. évi CXVII. Törvény). 6. sz. mellékletét terjesszék ki az őstermelők tevékenységét kiegészítő (228/1996. (XII. 26.) Korm. rendelet a mezőgazdasá-gi őstermelői igazolványról) azon tevékenységekre, így a falusi és agroturizmusra, kézműipa-ri tevékenységre, amelyeket a családi gazdaságok számára, közös őstermelői igazolvánnyal, kiegészítő tevékenységként az 1994. évi LV. Tv. (Földtörvény) megenged. Javasoljuk, hogy az egyszemélyes őstermelő szintén folytathasson ilyen jellegű kiegészítő tevékenységeket.

Ha viszont a kézműipari tevékenység nem preferálódik külön, akkor fenti eset teljesülé-sekor a kézművesek jelentős része kvázi-őstermelővé fog válni, hogy ezen kedvezményekkel élni tudjon.

Több népi iparművészettel foglakozó kézműves a korábbi törvény adta lehetőségekkel élve nyugdíjasként, vagy egészségügyi okokból járadékosként 2012.január 01-én azzal szem-besült, hogy a korábban szerzett jogosultságai változtak, e naptól kezdve, ha rendelkezett vál-lalkozással amivel a járandóságát csekély mértékben kiegészítette fizetnie kell a középfokú minimálbér 112 %-a után 27 %-os szociális hozzájárulási adót, és a 150 %-a után pedig 8.5 %- os egészségbiztosítási járulékot, ha van jövedelme, ha nincs.

Erre nem hívták fel előre kellőképpen a figyelmet, így sajnos sokan nem tudták időben megszüntetni a vállalkozásukat / visszaadni a vállalkozói igazolványt, vagy szüneteltetését bejelenteni/ előfordult több esetben sajnos, hogy a fizetendő 60-75 ezer forintot egyéb jövede-lem nem lévén az érkező nyugdíjból, járadékból kellett rendezniük.

Néhány esetben az is előfordult, hogy a kézműves, hogy tevékenységét legalizálja miu-tán a vállalkozói igazolványát visszaadta, a NAV-tól kért úgynevezett 7-es adószámot, (adó-számos magánszemély) de azt megtagadták, hogy az a kért tevékenységre nem adható ki, az ilyen intézkedéssekkel a tisztességes kézműves embereket bekényszerítenek a feketegazda-ságba.


A kistermelői tevékenységi forma és kézművesség kormányzati támogatása életbevágó-an fontos a vidéki lakosság ellátására, jövedelemszerző tevékenységének segítésére, a háztáji, házi munkába való visszavezetésére, a kereskedelmi tévécsatornák függőségéből történő ki-szabadítására, sőt mentálhigiénés állapotának javítására, jó közérzetének kialakítására. A kis-termelők által előállított minőségi élelmiszerek és kézműves termékek nagy hozzáadott érték-kel, magas munkaóraszámmal készülnek, alkotóiknak sikerélményt jelentenek.

Ezen termékek előállításának legfőbb akadálya az ÁFA. A falusi turizmushoz hasonló-an, ezen termékek árában a kistermelő, a kézműves mindössze saját, alacsonyan árazott mun-kabérét tudja eladni. Egy aprólékosan gyűjtött, nagy élőmunka igénnyel feldolgozott csipke-bogyó lekvár esetében ez az órabér talán még a kétszáz forintot sem éri el, az így előállított termék azonban már nem bírja el az ÁFA-t, mert árban nem lesz versenyképes. A különleges alapanyagból készült, feldolgozott termékek, pl. juhsajt, szürkemarha kolbász ára eleve ma-gas, ezek sem bírják el az ÁFA-t. Ha a fenti termékek ÁFA nélkül előállított termelői árára ÁFA rakódik, a bolti forgalomban eladhatatlanok lesznek.

NGM válasz: áfa kulcsának csökkentése (nem mellékesen megjegyezve, hogy az előál-lító személye szerinti áfakulcs differenciálás nem összeegyeztethető a közösségi áfa szabályo-zással),

A 2007.évi CXXVII. Törvény. (ÁFA törvény) VI. fejezet 85. paragrafusa a tevékenység közérdekű jellegére tekintettel mentes az adó alól az n./ pont szerint:

a népművészeti, népi iparművészeti és iparművészeti termékek kiállításának, vásárának és bemutatójának szervezése, rendezése és az ahhoz szorosan kapcsolódó, jogszabály által meghatározott minősítés szerint zsűri számmal ellátott, egyedi meghatározott példányszám-ban, nem ipari gyártástechnológiával előállított népművészeti, népi iparművészeti és iparmű-vészeti termék értékesítése, amelyet közszolgáltató vagy népi iparművész minősítéssel ren-delkező személy, szervezet ilyen minőségében teljesít.

Javasoljuk, hogy a kistermelők által előállított minőségi kézműves élelmiszerek83 és kézműves termékek ÁFA kulcsa 5% legyen. Javasoljuk, hogy a zsűrizett, nemzeti tanúsító védjegyes termékek ÁFA kulcsa 0 % legyen. Nincsen már 0%-os áfa (eu-s szabály, ha jól tudom), csak tevékenységre adott adókedvezmény. Azt kell tehát kérni, hogy a tanúsító véd-jegyes termék készítése és értékesítése adómentes legyen, szemben a jelenlegi torzan megfo-galmazott szabállyal, melyben a.n) a népművészeti, népi iparművészeti és iparművészeti ter-mékek kiállításának, vásárának és bemutatójának szervezése, rendezése és az ahhoz szorosan kapcsolódó, jogszabály által meghatározott minősítés szerint zsűriszámmal ellátott, egyedi vagy meghatározott példányszámban, nem ipari gyártástechnológiával előállított népművésze-ti, népi iparművészeti és iparművészeti termék értékesítése, amelyet közszolgáltató vagy népi iparművész minősítéssel rendelkező személy, szervezet - ilyen minőségében - teljesít (mentes az adó alól, azaz Áfa mentes)

NGM válasz: felvetik, hogy a zsűrizett, nemzeti tanúsító védjegyes termékek Áfa kul-csa 0 % legyen.

83 http://www.elotisza.hu/jogsegely/2011/05/17/78-szervezet-is-kiall-az-elelmiszer-afa-csokkentes-mellett


A zsűrizett termékekkel kapcsolatban az Áfa tv. 85.§ (1). bekezdésének nj pontjában foglaltakra kell figyelemmel lenni, az ott meghatározott feltételekkel a népművészeti, népi iparművészeti termékek kiállításokhoz, vásárokhoz kapcsolódó értékesítése adómentes, így a beszerezései áfáját az előállító nem helyezheti levonásba. Ezen rendelkezés a közösségi Áfa-irányelv rendelkezéseit ülteti át, ehelyett a levonási joggal járó adómentesség nem írható elő az érintett értékesítésekre.

Javaslat: a tevékenység közérdekű jellegére tekintettel mentes az adó alól az n./ pont szerint: a zsűrizett népi iparművészeti termékek előállítása és a piacrajutása, az előállítás kép-zése közérdek. A népművészeti, népi iparművészeti és iparművészeti termékek kiállításának, vásárának és bemutatójának szervezése, rendezése valamint a tájbolt/szakbolt, házi értékesítés és az ahhoz szorosan kapcsolódó, jogszabály által meghatározott minősítés szerint zsűri számmal ellátott, egyedi meghatározott példányszámban, nem ipari gyártástechnológiával előállított népművészeti, népi iparművészeti és iparművészeti termék értékesítése, amelyet közszolgáltató vagy népi iparművész minősítéssel rendelkező személy, szervezet ilyen minő-ségében teljesít.

A szervezetre meg kell alkotni minősítést! Lásd: népi iparművész minősítéssel rendelke-ző személy, szervezet

Érthető és elfogadható az a törekvés, hogy vidékfejlesztési, általános mentálhigiénés, stb. szempontok miatt minél szélesebb kör foglalkozzon akármilyen alkotó tevékenységgel szemben a TV, kocsma, stb. elfoglaltsággal, de kulturális, népművészeti szempontokból to-vábbra is létfontosságúnak tartom a minőségi kézműves alkotások kiemeltségét, különben elborít mindent az igénytelen, bár kézműves módon készült giccstömeg, ezért minimum a nem zsűrizett kézműves termékekre az adókedvezmény korlátozódjon kizárólag a készítő általi értékesítésre.

További pontosítást igényel, mikor tekinthetjük kézművesnek a terméket, ki dönti el, hogyan ellenőrizhető stb. Mert amúgy biztosra vehető a nagykereskedésekben fillérekért megvásárolható keleti kézműves-tömegcikkek megjelenése, vásárokon adókedvezménnyel történő értékesítése, ami rövid időn belül a kedvezmény megvonását fogja jelenteni, s ugyan-ott vagyunk, ahonnan indultunk. Ezért – mint jól működő rendszer – továbbra is feltételnek támasztanám a zsűrizést annak enyhébb formájában: ld. ajándéktárgy kategória.

Tekintettel arra, hogy jelenleg a kistermelői minőségi kézműves élelmiszer előállítás vo-lumene csekély, s általában nem ÁFA-körös, ez az ÁFA-kedvezmény viszonylag kisszámú termelőt érintene, hosszútávon minden bizonnyal a kistermelői tevékenység fejlődését segíte-né elő. Üzenet értéke azonban felbecsülhetetlen lenne: a kormányzat támogatja az egészséges, minőségi, nagy hozzáadott értékkel készülő, kézműves élelmiszereket a magyar lakosság szolgálatára és a magyar vidék felemelkedésére.

A magyar lakosság rendszerváltást követő, kedvezőtlen irányba fordult fogyasztási szo-kásai következtében rendkívül szűk kör tekinthető tudatos vásárlónak. Ezzel párhuzamosan a hagyományos piacok plázákká építése, esetleges eltüntetése kiszorította a generációváltás következtében amúgy is egyre csekélyebb számú őstermelői, kistermelői kört a közvetlen értékesítésből. A kistermelői értékesítés érdekképviselete és gyakorlati szervezése egyre in-kább a civil szervezetek feladatává vált. A nonprofit jellegű értékesítés / rövid ellátási láncot


működtető civil szervezetek két komoly számviteli problémával néznek szembe. Az egyik, hogy alaptevékenységük mellett felvállalt ilyen irányú gazdasági tevékenységük nem halad-hatja meg az összbevételük 10%-át. A másik, hogy az 5 millió forintos bevételi értékhatár elérése esetén elvesztik alanyi adómentes státuszukat, és ÁFA-körbe kerülnek. Ez alapvetően nem a civil szervezetet érinti kedvezőtlenül, hiszen neki általában ÁFA-körbe tartozó termelé-se, illetve szolgáltatása nincs, hanem a kistermelőt, mivel az általa ÁFA-mentesen előállított, nagy hozzáadott értékű, minőségi, kézműves élelmiszerre vagy kézműves termékre hirtelen közel 30%-os többlet költség rakódik ÁFA formájában. Ez a teher elviselhetetlen, ellehetetle-níti a tájboltok, gazdaboltok, gazdapolcok, dobozrendszerek non-profit alapú üzemeltetőit, a beszállító kistermelőket és nem utolsó sorban eltántorítja a vevőket az egészséges, minőségi, kézműves élelmiszerektől és kézműves termékektől.

Más EU tagországokhoz hasonlóan84 érdemes ösztönzőket bevezetni a közvetlen keres-kedelem és rövid ellátási lánc ösztönzése érdekében, hiszen hazánkban is életszerűtlen az ős-termelői, kistermelői mennyiségek közvetlen értékesítés során pl. néhány szem tojás, néhány kg meggy eladásakor nyugtát irogatni, különösen akkor, ha tudjuk, hogy az őstermelőnek 600.000Ft bevételi értékhatárig nem kell személyi jövedelem adó bevallást tennie, 4 millió Ft bevételig személyi jövedelem adó mentes, a személyi jövedelemadó bevallásban bevételére vonatkozóan csupán nyilatkozattételi kötelezettsége van. Kutatások, civil szervezeti tapaszta-latok alapján ezt a jövedelemhatárt még egy kisebb méretű családi gazdaság is nehezen éri el, nemhogy egy egyedi őstermelő, kistermelő. Továbbá átgondolásra érdemes az, hogy még a legkisebb mennyiség, akár egyetlen barackfa termésének piaci értékesítése esetén is ősterme-lői regisztrációra, számlaképességre van szükség, ezáltal a családoknál keletkező kis mennyi-ségű felesleg nem talál utat a magyar lakossághoz, szégyenszemre ott rothad a fán, a kertek-ben.

Javasoljuk, hogy nonprofit jellegű értékesítés, rövid ellátási lánc (pl. tájboltok, gazda-boltok, gazdapolcok, dobozrendszerek) útján értékesített, kistermelők által előállított minőségi kézműves élelmiszerek és kézműves termékek esetén az 5 millió forintos bevételi értékhatárt elérő, e fötött alanyi adómentes státuszukat emiatt elvesztő, tehát ÁFA-körbe kerülő adó-alanyok, illetve az ilyen termékek árusítását vállaló egyéb adóalanyok is választhassák, az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény második rész XVI. Fejezet 1. alfe-jezetében taglalt, a Viszonteladóra vonatkozó különös szabályok alkalmazását.

Tehát az ÁFA alanyi mentes kistermelőktől és kézművesektől értékesítésre átvett áruk esetében értékesítéskor az általuk alkalmazott árrés után számolják és fizessék meg az ÁFA-t.

Továbbá javasoljuk az őstermelő, kistermelő, kézműves - végfogyasztó közötti piaci ér-tékesítés során a számlaadási/nyugtaadási kötelezettség eltörlésének lehetőségét megvizsgál-ni.

NGM válasz: az alanyi mentes kistermelőktől és kézművesektől értékesítésre átvett áruk esetében értékesítéskor az általuk alkalmazott árrés után számolják és fizessék meg az Áfa-t. Az Áfa tv. viszonteladókra vonatkozó rendelkezései megfelelnek a kÖzösségi Áfa Irányelv rendelkezéseinek, ezek a különös szabályok csak az ott meghatározott termékkörre

84 http://www.elotisza.hu/jogsegely/2011/10/24/nemzetkozi-osszehasonlitas


alkalmazhatóak, attól eltérő termékek értékesítésére nem alkalmazható árrésadózás. (Ez hol van a termékkör leírás? )

Javasoljuk, hogy az egyes kedvezmények érvényesítésekor előnyt jelentő ösztönzők il-lessék meg azokat a magas hozzáadott értékű termékeket és szolgáltatásokat előállítókat, akik országos szakmai szervezetek tagjai, nemzeti tanúsító védjegyek jogos használói (Falusi mi-nősített porta; Magyar Termék; HÍR; UNESCO Szellemi és Kulturális Örökség; minősített biotermelő; Népművészet Ifjú Mestere és a Népművészet Mestere, Népi Iparművész). Pozitív lista készítése ajánlott.

NGM válasz: előnyt jelentő ösztönzők illessék meg azokat a magas hozzáadott értékű termékeket és szolgáltatásokat előállítókat, akik országos szakmai szervezetek tagjai, nemzeti tanúsító védjegyek jogos használói (Falusi minősített porta; Magyar Termék; HíR; UNESCO Szellemi és Kulturális Örökség; minősített biotermelő; Népművészet Ifjú Mestere és a Nép-művészet Mestere, Népi Iparművész). E felvetéssel ebben az általánosságban természetesen egyetértünk, azonban jelezzük, hogy ezen célok legkevésbé az adózás eszközrendszerével érhetőek el, tekintettel az adó, mint szabályozási eszköz erősen normatív jellegére. E körben várjuk további, konkrét javaslataikat.

T/7954. számú „a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról” szóló törvényjavaslat 29. és 31.§-a szerinti javaslatok értelmezésünk szerint azt jelentik, hogy a kis-adózói tételes adó hatálya alá tartozó vállalkozótól megrendelt áru vagy szolgáltatás alapján kiállított számla nem állítható be az általános szabályok szerint adózó vállalkozás könyvelé-sébe ELISMERT KÖLTSÉGKÉNT a társasági adó, és az Szja. szempontjából, függően attól, hogy melyik hatálya alá tartozik. Ez hátrányos helyzetbe fogja hozni a kisadózói tételes adót választókat, mert az általános szabályok szerint adózó vállalkozások kerülni fogják, hogy kis-adózó vállalkozóktól árut vagy szolgáltatást rendeljenek meg, mivel számukra ez a költség adóalap növelő tétel lesz. Ez azt fogja eredményezni, hogy a kisadózó vállalkozói adót válasz-tók kizárólag lakossági megrendelésre fognak dolgozni, a beszállítói, alvállalkozói körből kimaradnak.

Nem javasoljuk a T/7954. számú „a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvál-lalati adóról” szóló törvényjavaslat 29. és 31.§-a szerinti javaslatoknak a törvénybe kerülését.

NGM válasz: Egyetértünk azzal a javaslatukkal- és kezdeményezzük a megfelelő mó-dosítás benyújtását – hogy a kisadózó vállalkozások által kibocsátott számla értékét a számlát befogadó egyéni, illetve társas vállalkozás költségként elszámolhassa.

A 7-es adószám problematikái (jövedelem kiegészítés)… A 7-es adószámú kézműves jellemzően kicsi értékesítési volumennel, kiegészítő, vagy

rosszabb esetben kizárólagos jövedelmének legalizálására használja a 7-es adószámot, mivel nincs más lehetőség a semmi és a vállalkozóvá válás között. Vállalkozóvá válni nem tud, mert "Az az őstermelői, kiegészítő tevékenységet végző természetes személy, aki az alap- és kiegé-szítő jövedelmeit tekintve nem éri el a létminimum (összjövedelem/fő) és termelése önkölt-ségét fedező összeget, az létfenntartása veszélyeztetése nélkül nem képes a közteherviselésre.

7-es adószámmal működni viszont kockázatos a dolog, mert: „üzletszerűen (ellenérték fejében, nyereség-és vagyonszerzés céljából, rendszeresen

folytatott termelő vagy szolgáltató tevékenység) végzett önálló tevékenységhez ki kell váltani


az egyéni vállalkozói engedélyt, az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló, 2009. évi CXV. törvény szerint.”

A rendszeresség nincs definiálva, kizárólag az ellenőrző hivatal jóindulatán múlik, mit tekint annak. Ezt a NAV-nál is megerősítették szóban.

A jogszabály szerint a 7-es adószám nem rendszeres és szellemi tevékenységre használ-ható, mint pl: óraadó tanár, előadó művész, ingatlan bérbeadás, adótanácsadás, ügynöki tevé-kenység.

Ha mégis vállalja a kézműves a kockázatot, akkor a következő gondokkal kell szembe-nézzen:

ha kézműves alkotást értékesít pl. 1000 Ft-ért, nyugtát állít ki róla és 1000 Ft után fizeti a fizetni valókat. (ez még rendben is lenne)

ha a kistermelő, vendégasztal szolgáltató kézműves foglalkozást tart és számlát ad 1000 Ft-ról, akkor nyilatkoznia kell a ktg hányadról és az szja-ról, a kifizető levon tőle 16% szja-t, 10% nyugdíjat, 7 % egbizt-ot, ha van 36 órát meghaladó munkaviszonya, akkor 4%-ot. A kifizető ezen kívül fizet még 27% szochót. Iga-zolást ad a számlaadónak, havonta adatot szolgáltat a NAV-nak.

ha nem magánszemélynek ad el portékát, kiállít 1000 Ft-ról számlát, nyilatkozik szja-ról, ktg hányadról, adóelőleget vonnak tőle, így, bár a számlán 1000 Ft sze-repel, de csak (1000 - ktg) x 0,84 Ft-ot kap kézbe. A kifizető fizet még utána 27% szochót az adóelőleg-alap számításba vett értékére, de ez esetben nem kell járulékokat vonni tőle. Azt majd a kézműves számolja ki és fizeti be. Minden ilyen számláról a vásárlónak (cég, intézmény) havonta bevallást kell nyújtani a NAV-nak.

egyes intézmények (állami, önkormányzat?)- tudomásom szerint - 1000 Ft-ért vásárol portékát, de nekik nem kell nyilatkoztatni, levonni stb.

Ezek után a 7-es adószámos számlagubanccal a kézműves a tapasztalatok szerint rendre elesik a viszonteladóktól, foglalkozástartástól, megrendelésektől, sőt még a könyvelője sem akarja vállalni a buktatókkal teli munkát. Ha jobb híján vásárban próbálna jövedelemre szert tenni, akkor meg ott a rendszeres jövedelemszerző tevékenység veszélye.

Azaz: vásárbani értékesítésre nem lehet(ne) használni, viszonteladói értékesítésre bo-nyolult és a viszonteladók is kerülik, céges megrendelésre szintén. Marad a magánszemélynek háztól való eladás, ami oly elenyésző, hogy ez nem fogja sem a vidéket, sem a népművészetet fejleszteni. Tehát jelenleg a szabályok olyanok, amik ellehetetlenítik a tárgyalkotó népművé-szetet, a termelői, hagyományőrző szolgáltatásokat, így az elsorvad.

Az a tapasztalat, hogy visszaadják a 7-es adószámot és nem alkotnak (max hobbiból maguknak), vagy valamely családtag nevében számláznak, ha van rá lehetőség. Ez néha meg-tehető, de rendszert nem lehet belőle csinálni, tehát hosszabb távon ez sem segít.

Néhány esetben az is előfordult, hogy a kézműves, hogy tevékenységét legalizálja miu-tán a vállalkozói igazolványát visszaadta, a NAV-tól kért úgynevezett 7-es adószá-mot,(adószámos magánszemély) de azt megtagadták, hogy az a kért tevékenységre nem adha-tó ki, az ilyen intézkedéssekkel a tisztességes kézműves embereket bekényszerítenek a feke-tegazdaságba.


A jelenleg ha nem magánszemélynek történik az értékesítés a kifizetőt komoly admi-nisztráció terheli, neki kell külön-külön nyilvántartani és levonni a számlából az járulékokat és az SZJA t és a NAV felé bevallani / 10%nyugdij, 3% PEB, a 4% TEB és a 1.5 munkaerő piaci járulékot és a felbruttósított összeg után a 16% .

Munkáltatói közteherként a vásárolt termék vagy szolgáltatás után meg kell, hogy fizes-se a 27% szociális hozzájárulási adót és a 1.5% szakképzési hozzájárulást./ ez csak évi 600.000,- Ft felett igaz!

Ilyen bürokrácia után kétszer is fontolóra veszi vásároljon e terméket, vagy szolgáltatást népi kézművestől. Az ide vonatkozó jogszabály:

Az Szja-tv. 3§-ának 30. pontja szerint ingó vagyontárgynak minősül az ingatlannak nem minősülő dolog.

Az Szja-tv. 58.§-ának (2) bekezdése szerint ingó vagyontárgy átruházásából származó bevételminden olyan bevétel, amelyet a magánszemély az átruházásra tekintettel megszerez, ilyennek minősül különösen az eladási ár, tehát cég és az adószámos magánszemély között megvalósult áruvásárlás, áruértékesítés tekintetében az Szja-tv. ingó vagyontárgy átruházásá-ból származó jövedelemre irányadó szabályait kell figyelembe venni, mint ilyen elkülönülten adózó jövedelemnek minősül, amely után az adót a magánszemélynek kell az adóbevallásá-ban megállapítani, és az adóbevallás benyújtására előírt határidőig megfizetni. Amennyiben az értékesítés gazdasági tevékenység 3§ 46.pont keretében történik, a megállapított jövedelem önálló tevékenységből származó jövedelemnek minősül, ezzel azonban nem a jövedelem megállapításának módja változik, hanem annak adóztatása, a magánszemély ez esetben sem köteles negyedévente adóelőleget fizetnie, elegendő a személyi jövedelemadót az 53-as nyomtatványon bevallani, majd határidőre megfizetni. Mindezt azonban csak 600.000,-Ft összeghatárig teheti meg, eddig az összeghatárig nincs évközben tenni valója, ez összeghatár felett a fejezet elején jelzett fizetési kötelezettség terheli.

Az értékesítőnek minden esetben nyilatkoznia kell, hogy ezt az összeghatárt nem lépte át. A kifizető bizonytalan, nem ismeri az idevonatkozó jogszabályt inkább elutasítja az adó-számos magánszemélyt.

Vannak áfa mentes tevékenységeink (államilag elismert fazekas képzés és népi játszóházvezetői tanfolyam) és vannak ÁFA köteles tevékenységeink (pl. egyéb csoportos foglalkozások: szakkör, tanóra kiegészítő foglalkozás, szakkönyv-és alapanyag árusítás stb.). (Erre vonatkozólag kért a Dr. Kresz Mária Alapítvány (Fazekas Központ) NAV-tól állásfog-lalást is, ami sajnos nem hozott pozitív változást. EREDMÉNYE? TARTALMA?)

A zsűrizett alkotások ÁFA-mentessége nem hatékony, a kézművesek körében szerintem nagyon kevesen tartoznak ÁFA-körbe.

Áfa törvény 85 § N bekezdésének NAV általi értelmezése. Javaslat: A NITT zsűri-szám nem az alkotót, a tárgyat minősíti, tehát a tárgy részesül-

het ÁFA mentességben független hogy annak előállítója egyéni, vagy közösségi alkotó. A tevékenység lehet adómentes, a tárgy maga nem. A vonatkozó paragrafust kell az Áfa

tv-ben javítani!


Javaslat: a tevékenység közérdekű jellegére tekintettel mentes az adó alól az n./ pont szerint: a zsűrizett népi iparművészeti termékek előállítása és a piacra jutása, az előállítás képzése közérdek. A népművészeti, népi iparművészeti és iparművészeti termékek kiállításá-nak, vásárának és bemutatójának szervezése, rendezése valamint a tájbolt/szakbolt, házi érté-kesítés és az ahhoz szorosan kapcsolódó, jogszabály által meghatározott minősítés szerint zsűri számmal ellátott, egyedi meghatározott példányszámban, nem ipari gyártástechnológiá-val előállított népművészeti, népi iparművészeti és iparművészeti termék értékesítése, amelyet közszolgáltató vagy népi iparművész minősítéssel rendelkező személy, szervezet ilyen minő-ségében teljesít.

A népművészeti szövetkezetet a profitorientált vállalkozásokhoz sorolják. A Szövetke-zeti Trv. nem alkalmas a tagsági termékek piacrasegítésére adójogi és számviteli problémák miatt.

A tag áfa mentes értékesítését a Szövetkezet nem viheti tovább, mint jogi forma. Az együttes értékesítés is csak számlaképes tagság vehet igénybe, de elveszítve az egyéni ked-vezményeit.

Javaslat: Kitűnő minta lehet a speciális német polgári jogi társulás, a gazdasági ügyviteli egyesü-

let. Az egyesület működésének lelke az ú.n. „átfutó számlán” történő könyvelés, mely szerint a gazdálkodásból származó bevétel és költség nem az egyesület, hanem az egyesületi tag számláján jelennek meg. (Ehhez talán a hazai számviteli törvényt is módosítani kell.) Az átfu-tó számlán történő könyvelés igen sok előnnyel jár. A társulás átlátható, a termék árbevétele rögtön a tag számlájára kerül. Továbbá a társulás rezsije igen alacsony, hiszen nincs eltartan-dó „vízfej”, a társulás lényegében véve csak könyvel, értékesít és beszerez. Mivel a társulás-nak gazdálkodásból sem bevétele, sem költsége nincs, a nyeresége nulla, így a társasági adó-fizetés alól automatikusan mentesül, azaz non-profit elvű. A tagok pedig az ágazati kedvez-mények szerint adóznak. Ha a tagok egymásnak nyújtanak szolgáltatást, az forgalmi adó men-tes, mivel egy vállalkozáson belül nincs forgalmi adó fizetési kötelezettség. Ez azon tagok számára fontos körülmény, akik nem tartoznak az ÁFA-körbe. Végül megemlítendő, hogy a közösség a többi vállalkozóhoz képest kétszeres mértékű géptámogatásra jogosult. (Ez eset-ben a gép a társulás tulajdonává válik.) A társulás működési költségeit az általa közvetített szolgáltatások után szedett díjból fedezi. Végül meg kell említeni azt is, hogy a gazdasági ügyviteli egyesület csődbe sem mehet, hiszen mint non-profit gazdálkodó, nem kerülhet vesz-teséges pozícióba.

A társulás lehetséges feladatai: segítségnyújtás a tagok éves tervének elkészítéséhez, valamint a támogatási ké-

relmek begyűjtése; anyagbeszerzés a tag nevében és számlájára (a nagy tételben történő vásárlás ol-

csóbb); közös értékesítés (piacképes tétel) a tag nevében és számlájára; az egymásnak nyújtott szolgáltatás költségének nyilvántartása; beruházások nyilvántartása tagonként; közösségi géppark működtetése;


adótanácsadás és ügyintézés; közreműködés a földhivatali nyilvántartások rendezésében; havi elszámolás tagok felé; valamint évente közgyűlés szervezése.

A Népi Iparművészeti Vásárokon történő értékesítés esetén több esetben a közterületen

történő árusítás szabályai szerint történik az ellenőrzés a népművészeket összetévesztik a vat-tacukor árusokkal, 210/2009.(IX.29) Kormány rendelet 24§ (1) bekezdés, a 2005.évi CLXIV törvény 3 § (1) bekezdés szerint a rendezvény megkezdése előtt 3 munkanappal a tevékenysé-get be kell jelenteni az illetékes jegyzőnél, minden esetben új vásárlók könyvet kell vásárolni és alkalmanként 3.000,-Ft illetékbélyeget kell leróni a hitelesítésért, ez a törvény betarthatat-lan, mivel 3 nappal előtte nem biztos, hogy mindenki külön több száz kilométerről fel tud utazni mondjuk Budapestre, vagy ha felutazott és nem mehet fel az ügyintézőhöz, mert már sok ügyfél várakozik, a következő napon pedig nincs ügyfélfogadás és az előre történő beje-lentés szabályait már meg is sértettük, így fordulhatott elő, hogy a 2012. évi Vörösmarty téri Karácsonyi Vásáron a résztvevők 95 %-át megbüntette az V. kerületi Szabálysértési hatóság 20.000-tól 50.000,-Ff-ig terjedően, amit fellebbezést követően a Pesti Központi Kerületi Bíró-ság két hónap multán elengedett.

Megoldás: Piacon, vásáron történő értékesítés esetén NEM KELL a kereskedelmi tev. helye szerint jegyző engedélye, igazolása! Lásd. 210/2009. 2§.a.) Egyszer kell a tev. Kezdetén a helyi jegyzőtől egy igazolás.

Nem kell a rendezvény megkezdése előtt (nincs ilyen a 24. § (1)-ben) bejelenteni 3 munkanappal! Külön engedélyről az 57/2010 rendelkezik, de a kistermelők és nem élelmisze-rek nem tartoznak bele.

Nem kell vásárlók könyve! Nem üzletben (üzleten kívüli) folytatott ker. tev.! 12. § (1) Közterületi értékesítés keretében - a (2) bekezdésben meghatározott eltéréssel -

az 5. mellékletben meghatározott termékek forgalmazhatóak. (2) Közterületi értékesítés keretében a húsvéti, karácsonyi és szilveszteri ünnepeken, va-

lamint évente egy alkalommal, kizárólag az adott ünnepen és az azt megelőző 20 napban, az 5. mellékletben meghatározott termékeken túl az adott ünneppel, illetve az adott alkalomhoz kapcsolódó helyi hagyománnyal összefüggő termékek, továbbá nemesfémből készült éksze-rek, díszműáruk és egyéb tárgyak forgalmazhatók.

A 2005.évi CLXIV.tv. a kereskedelmi tevékenységről szól. A népi kézművesre ez a szabály vonatkozik, ha napi nyitvatartási időben, napi rendsze-

rességgel értékesíti termékét még akkor is ha naponta csak egy vevője van. Mivel ellenérték fejében értékesíti a terméket ez kereskedelemnek minősül, és ez a törvény vonatkozik rá. Bi-zonyos termékek (felsorolni!) értékesítése még a kereskedői szakképesítést és pénztárgép üzembe helyezését és vásárlók könyvét ir elő a bejelentési kötelezettség mellett.

Csak ezeknél kell: 210/2009: 3. melléklet: 3. melléklet a 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelethez A kizárólag üzletben forgalmazható termékek


1. dohánytermékek; 2. a kémiai biztonságról szóló törvény szerinti veszélyes anyagok és készítmények; 3. az egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves

oldószer tartalmának szabályozásáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó termékek; 4. állatgyógyászati készítmények és hatóanyagaik; 5. fegyver, l_szer, robbanó- és robbantószer, gázspray, pirotechnikai termék, a polgári célú pirotechnikai tevékenységek felügyeletér_l szóló kormányrendelet szerinti játékos

pirotechnikai termékek, valamint a kis és a közepes tűzijáték termékek kivételével, az ott meghatározott feltételekkel;

6. növényvédőszerek és hatóanyagaik; 7. nem veszélyes hulladék; 8. „A” és „B” tűzveszélyességi osztályba sorolt anyag, kivéve a Jöt. szerinti tüzelőolaj, propán vagy propán-bután gáz és az üzemanyag.

Foglalkoztatáspolitikai problémák, javaslatok

A vidéken gazdasági és társadalmi probléma is az elöregedés, és a fiatalok elvándorlása. Ez hangsúlyosan jelenik meg problémaként a kézműves hagyományokat, amúgy az állami fel-adatot is átvállaló alkotók viszonylatában.

A munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megvalósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat 4.§-ában tervezett 25 éves korhatárhoz kötött kedvezmény eredményeként a munkáltató abban lesz érdekelt, hogy az aktuális korhatár ked-vezménynek megfelelő fiatalabb korosztályból újraválasztva olcsóbb és alacsonyabb szak-képzettségű munkaerőt vegyen fel. Ehhez az elváráshoz igazodva a fiatal munkavállaló nem lesz ösztönözve 18 és 25 éves kora között továbbtanulásra, magasabb szintű szaktudás meg-szerzésére.

Javasoljuk, hogy a T/7955. számú „a munkahelyvédelmi akciótervben foglaltak megva-lósítása érdekében szükséges egyes törvények módosításáról” szóló törvényjavaslat 4.§-ában a 25 év alatti, és az 55 év feletti foglalkoztatott után igénybe vehető adókedvezmény javaslat tekintetében módosítsák a kedvezmény igénybevehetőségének határait. Javasoljuk, hogy a kedvezmény igénybe vehető legyen (a 25 év alatti korosztály helyett) az iskola (bármelyik legmagasabb végzettség) befejezését követő 3.-5. évet megelőző életkorban lévő foglalkozta-tott után. Az 55 helyett 50 éves korhatárt javasolunk bevezetni a járulékfizetési kedvezmény igénybevételének tekintetében. A felső korhatár 50 évre módosítását azért tarjuk indokoltnak, mert a 800/2008/EK bizottsági rendelet 2. cikk 18. pontja alapján hátrányos helyzetű munka-vállalónak az 50 év feletti személy tekintendő. Véleményünk szerint ezt a hazai munkaerő piaci tapasztalatok is alátámasztják.

NGM válasz: az 55 év kedvezményre jogosító korhatár 50 évre csökkentése hozzávető-leg félmillió fővel növelné a kedvezményezett kört, amely jelenleg nem vállalható.


Támogatáspolitika

Ne a pályázó besorolása, hanem a pályázati téma, a cél döntse el a támogatás intenzitását. A vidékfejlesztés alapvetően a falvakat támogatja, egy kisváros civil szervezeteként eleve nem is pályázhatunk- tevékenységünk ugyanakkor abszolút a „vidék” kultúrájának megőrzése, fejlesztése- lehet-e ezen változtatni?

Megoldás: Fejes Isvtán, LEADER tervezés EMVA… „További javaslat a 30 e fő alatti kisvárosok bevonása a vidékfejlesztési programba, hi-

szen tapasztaljuk, hogy sok esetben például egy kisvárosi vállalkozás és egy falusi vállalkozás között minimális különbségek vannak (ellentétben egy nagyvárosi vállalkozással), mégsem tudunk azonos fejlődési lehetőségeket adni a vidéki kisvárosok lakóinak, mert a jelenlegi vi-dékfejlesztési pályázatok nagy részéből kizárjuk őket. “

EMVA: COM(2011) 627 AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS RENDELETE az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési tá-mogatásról

Javaslat kiaknázni a EU-s lehetőségeket: „Ösztönözni kell a mezőgazdaság, a vidéki térségekben folytatott fenntartható és fele-

lősségteljes idegenforgalmi tevékenységek előmozdításán alapuló vidéki turizmus, valamint a természeti és a kulturális örökség területét egyidejűleg felölelő projekteket, továbbá a megúju-ló energiaforrások terén végrehajtandó beruházásokat.”

„Lehetővé kell tenni, hogy az egyetlen gazdasági szereplő által végrehajtott projektek is finanszírozhatók legyenek ezen intézkedés keretében, azzal a feltétellel, hogy az adott gazda-sági szereplő az így elért eredményeket közzéteszi, megvalósítva ezáltal az új gyakorlatok, folyamatok vagy termékek terjesztésének célját.

Az együttműködés típusok szélesebb skálájának és a kedvezményezettek kisebb és na-gyobb gazdasági szereplőket egyaránt magában foglaló, szélesebb körének támogatása hozzá-járulhat a vidékfejlesztési politika célkitűzéseinek teljesítéséhez.

A kis gazdasági szereplők számára a közös munkafolyamatok szervezéséhez és az esz-közök és erőforrások megosztásához nyújtott támogatás révén lehetővé kell tenni e gazdasági szereplők számára, hogy kis méretük ellenére gazdaságilag életképesek legyenek. Az ellátási lánc szereplői közötti horizontális és vertikális együttműködéshez, valamint a helyi kontex-tusban megvalósítandó promóciós tevékenységekhez nyújtott támogatásnak elő kell mozdíta-nia a rövid ellátási láncok, a helyi piacok és a helyi élelmiszerláncok gazdaságilag ésszerű fejlődését.

Indokolt úgy rendelkezni, hogy ezeken a különböző területeken a támogatás nyújtása különböző formákban történjék. A klaszterek és a hálózatok különösen nagy jelentőséggel bírnak a szakértelem megosztása, valamint az új és specializált szakértelem, szolgáltatások és termékek létrehozása szempontjából. A LEADER megközelítés keretében létrejövő partner-ségektől és stratégiáktól eltérően ezeket a partnerségeket és stratégiákat egyetlen ágazatra és/vagy viszonylag specifikus fejlesztési célokra – ideértve a fent említetteket is – lehetne korlátozni. Indokolt továbbá, hogy szakmaközi szervezetek is támogathatók legyenek ezen intézkedés keretében. A támogatás időtartamát célszerű hét évre korlátozni;


Meg kell határozni bizonyos közös, valamennyi beruházásra érvényes szabályokat. E közös szabályoknak meg kell határozniuk a beruházási kiadásnak tekinthető kiadástípusokat, és biztosítaniuk kell, hogy csak olyan beruházások részesüljenek támogatásban, amelyek új értéket teremtenek a mezőgazdaságban. Annak érdekében, hogy figyelembe lehessen venni az egyes konkrét beruházástípusokhoz – például a használt berendezések vásárlásához vagy az egyszerű pótló beruházásokhoz – kapcsolódó sajátosságokat, gondoskodva egyszersmind az EMVA-ból származó források hatékony felhasználásáról is.

20. cikk A mezőgazdasági üzemek és a vállalkozások fejlesztése 1. Az ezen intézkedés keretében nyújtott támogatás a következőkre terjed ki: (a) a vállalkozás beindításához nyújtott támogatás: ii. vidéki térségekben folytatandó nem mezőgazdasági tevékenységekhez; A támogatás azon mezőgazdasági termelőknek, illetve a mezőgazdasági háztartás azon

tagjainak ítélhető oda, akik tevékenységi körüket nem mezőgazdasági tevékenységekkel bőví-tik; a szóban forgó támogatásban részesülhetnek ezenkívül a vidéki térségekben működő nem mezőgazdasági mikro-, kis- és középvállalkozások is.

(b) nem mezőgazdasági tevékenységekre irányuló beruházások; A támogatás a vidéki térségekben működő nem mezőgazdasági mikro-, kis- és közép-

vállalkozásoknak, valamint mezőgazdasági termelőknek és mezőgazdasági háztartások tagjai-nak ítélhető oda.

A mezőgazdasági munkavállalók kivételével bármely természetes vagy jogi személy, il-letve természetes vagy jogi személyek bármely csoportja mezőgazdasági háztartás tagjának minősülhet, a nemzeti jog által a csoport és annak tagjai számára biztosított jogállástól függet-lenül. Amennyiben a mezőgazdasági háztartás valamely tagja jogi személy vagy jogi szemé-lyek csoportja, az adott tagnak a támogatás kérelmezésének időpontjában mezőgazdasági te-vékenységet kell folytatnia a mezőgazdasági üzemben.

„Mikro-, kis- és középvállalkozások (a továbbiakban: kkv-k)”: a 2003/361/EK bizottsági ajánlás25 szerinti mikro-, kis- és középvállalkozások;

(2003/361/EK: a vállalkozás „gazdálkodó tevékenységet folytató jogalany, jogi formájá-tól függetlenül” Ily módon a rendszeres gazdasági tevékenységet folytató önfoglalkoztatók, családi vállalkozások, személyegyesítő társaságok és társulások tekinthetők vállalkozásoknak. A mikro-, kis es középvállalkozások kategóriája olyan vállalkozásokból áll, amelyek 250 fő-nél kevesebbet foglalkoztatnak, es vagy eves forgalmuk nem haladja meg az 50 millió eurót, vagy éves mérlegfőösszegük nem haladja meg a 43 millió eurót. A kisvállalkozások olyan vállalkozások, amelyek 50 főnél kevesebb személyt foglalkoztatnak, és amelyek éves forgal-ma vagy éves mérlegfőösszege nem haladja meg a 10 millió eurót. A mikrovállalkozások olyan vállalkozások, amelyek 10 főnél kevesebb embert foglalkoztatnak, s amelyek éves for-galma vagy éves mérlegfőösszege nem haladja meg a 2 millió eurót. Létszám: éves munkaerőegysegben (EME)

TEMATIKUS ALPROGRAMKÉNT, magasabb támogatási intenzitással: „rövid ellátási lánc”: az együttműködés, a helyi gazdasági fejlesztés, valamint a termelők és a fogyasztók


közötti szoros földrajzi és társadalmi kapcsolatok iránt elkötelezett, korlátozott számú gazda-sági szereplő által alkotott ellátási lánc;

36. cikk Együttműködés (a) együttműködésre irányuló megközelítések az uniós mezőgazdaság, élelmiszerlánc és

erdészeti ágazat különböző szereplői, valamint egyéb olyan szereplők – többek között szak-maközi szervezetek – között, akik, hozzájárulnak a vidékfejlesztési politika célkitűzéseinek és prioritásainak megvalósításához;

(b) klaszterek és hálózatok kiépítése; (a) kísérleti projektek; (b) új termékek, gyakorlatok, folyamatok és technológiák kifejlesztése a mezőgazdasági,

az élelmiszer-ipari és az erdészeti ágazatban; (c) kis gazdasági szereplők között a közös munkafolyamatok megszervezése, illetve az

eszközök és a források megosztása terén folytatott együttműködés; (d) horizontális és vertikális együttműködés az ellátási lánc szereplői között a rövid ellá-

tási láncok és a helyi piacok támogatására szolgáló logisztikai platformok létrehozása érdeké-ben;

(e) a rövid ellátási láncok és a helyi piacok fejlesztésével kapcsolatos, helyi kontextus-ban végrehajtott promóciós tevékenységek;

(f) az éghajlatváltozás mérséklése vagy az ahhoz való alkalmazkodás céljából végrehaj-tott közös fellépések;

(g) környezetvédelmi projektekre és alkalmazásban lévő környezetvédelmi gyakorlatok-ra irányuló kollektív megközelítések;

(h) horizontális és vertikális együttműködés az ellátási lánc szereplői között az élelmi-szer- és az energiatermelésben, valamint az ipari folyamatokban való felhasználásra szánt biomassza fenntartható termelése terén;

A munkavégzés, áruk, szolgáltatások, földterület, illetve ingatlan formájában nyújtott természetbeni hozzájárulások, amelyek esetében nem történt számlákkal vagy azokkal azonos bizonyító erejű dokumentumokkal alátámasztott készpénzes fizetés, támogathatóak lehetnek, feltéve, hogy a(z) [CSF/2012]/EU rendelet 59. cikkében foglalt feltételek teljesülnek.

Szakmai jogi problémák

a.) Gyermekjáték (38/2011. (X. 5.) NGM rendelet a gyermekjátékok biztonságáról) A rendelet hatálya alól ki kell venni a kézműves termékeket. Azokra egy a kistermelői

rendelethez hasonló könnyített jogszabály szükséges. b.) A játékgyártás (bármilyen) a 358/2008-as rendelet szerint TELEPPHELY bejelentés

köteles! A rendelet hatálya alól ki kell venni a kézműves mikrovállalkozásokat. Szappangyártók…: (40/2001. (XI. 23.) EüM rendelet a kozmetikai termékek biztonsá-

gosságáról, gyártási, forgalmazási feltételeiről és közegészségügyi ellenőrzéséről)


A rendelet hatálya alól ki kell venni a kézműves termékekekt. Azokra egy a kistermelői rendelethez hasonló könnyített jogszabály szükséges.

3.) gyógynövényes termékek:10/1987. (VIII. 19.) EüM rendelet a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású anyagok és készítmények nyilvántartásáról és forgalomba hozataláról1

Az Európai Parlament és a Tanács 2004/24/EK irányelve (2004. március 31.) az emberi felhasználásra szánt gyógyszerek közösségi kódexéről szóló 2001/83/EK

irányelvnek a hagyományos növényi gyógyszerek tekintetében történő módosításáról. Ez az EU-s jog csak a 2001/83/EK rendeletet pontjait módosítja, HATÁLYÁT nem!

Márpedig a 2001/83/EK rendeletet hatálya szerint (II. Cím 2.cikk) Ennek az irányelvnek a rendelkezéseit a tagállamokban történő forgalmazásra szánt, iparilag előállított, emberi fel-használásra szánt gyógyszerekre kell alkalmazni. (This Directive shall apply to medicinal products for human use intended to be placed on the market in Member States and either prepared industrially or manufactured by a method involving an industrial process.)

A 10/1987. (VIII. 19.) EüM rendelet hatálya alól ki kell venni a kézműves termékeket. Azokra egy a kistermelői rendelethez hasonló könnyített jogszabály szükséges.

A hagyomány által már biztonságát bizonyított magánlakóházi, kézműves termékek (külső és belső használatú) kerülhessenek ki a hazai életszerűtlen, Egészségügyi hatósági en-gedélyeztetési és dokumentáció eljárása alól (EU-s hivatkozási jog hiányában), és vidékfej-lesztési, kistermelői, kézműves szabályozás alá kerülhessenek, hivatkozva a 852/2004 EK rendeletre és annak II. melléklet III. fejezetére, illetve más tagországi példákra. Ezen bizton-ságos termékek, és kisléptékű termékelőállítás, értékesítés esetén hatályát vesztené (csak az ipari előállítás esetén maradna hatályban) a 10/1987. (VIII. 19.) EüM rendelet

ESETTANULMÁNYOK: a vizsgálat állami intézménynél 20-40000 Ft, magánlaborokban ennek a többszöröse. OÉTI bejelentés: egyszer 28 000 Ft-ot, amiért átnézték a termékinformációs dokumen-

tációt, és 12 000 Ft-ot az OÉTI számért. Önkormányzati bejelentés (kozmetikumok gyártása és csomagolása bejelentés köteles

tevékenység): 4400 Ft illetékköteles. Dél-Alföld: OÉTI, ÁNTSZ kívánalmak, nincs erőm belefogni, illetve félúton feladni az egészet a

teljesíthetetlenségek okán, amikor már anyagilag is belemásztam esetleg. Vannak hasonló sorsú szappanos, kencés ismerőseim, őket is az engedélyeztetés anyagi

része akadályozza leginkább. Gyógynövényes, drogista kereskedői okj-s végzettségem van, őstermelői igazolvá-

nyom, utána jártam, milyen folyamaton kell végigverekednem magam, hogy a termékeimet forgalmazhassam, már az első két levél után feladtam. Magam termelem, a bio gyógynövé-nyeimet, ill. teremnek is maguktól, mivel önellátásra szervezzük a tanyánkat, a lehetséges legegyszerűbb anyagokat szeretném használni, ez egy nagyon nehéz terep, mert minden alap-anyagot nem tudok megtermelni, még pl. méhviasz, fenyőgyantát, lanolinunk, nincs, és a


szőlőmagolajat is veszem, disznózsírt a szomszédtól veszem, engedélyezési folyamatot ször-nyű még olvasni is.

A mézeskalács készítők ajándéktárgyat értékesítenek. (nem kistermelő, mert nem a saját

termelte alapanyagból állít elő terméket) élelmiszeripari vállalkozókénti terheket és az ÜZEM létrehozást nem bírja el.

Javaslat a kézművesek MAGÁNLAKÓHÁZI előállítás engedélyezése, üzlet és üzem kötelem nélkül.

A 358/2008. Kormányrendelet foglalkozik a tevékenység bejelentése és a telepengedé-lyezési eljárás szabályozásáról. A korábbi többször módosított 80/1999(VI:11) Kormányren-delet helyett már valamivel kedvezőbb.

Ez a kormányrendelet feltehetően a nagy ipari üzemek létesítésére vonatkozik, felsorolja a tevékenységeket, a folyamatos enyhítés ellenére tartalmaz anomáliákat.

Szerencsére a hímző és csipkeverő műhely esetében nincs semmi kötelezettség. Bizonyos tevékenység bejelentés köteles az illetékes jegyzőnél, ilyenek pl.: a háztartási

kerámia gyártása, a textilszövés, egyéb fa, parafatermék és fonott áru gyártása. Telephelyengedély köteles többek k között: a fémmegmunkálás, a szőnyeggyártás, a

nemesfémgyártás, pl.: ha valaki nem csak textilt sző, hanem szőnyeget is rá a telephely enge-délyezési eljárás vár.

A jogalkalmazót a törvény betűje érdekli, nem az, hogy nem gyárat szeretne az illető in-dítani csak egy műhelyt.

A telephely engedélyezési eljárás bonyolult, szükségesek hozzá a következő szakvéle-mények:

- Építésügyi használatbavételi engedély - Közegészségügyi szakvélemény - Környezethatósági szakhatósági engedély - Rendőrhatósági hozzájárulás - Tűzvédelmi szakhatósági hozzájárulás - Vízügyi szakhatósági hozzájárulás - Tűzvédelmi érintésvédelmi jegyzőkönyv - Érintésvédelmi jegyzőkönyv - Villámvédelmi szakhatósági szakvélemény - Munkavédelmi állásfoglalás - Zajmérési szakvélemény Ez egy hosszú folyamat és nem utolsó sorban 500.000,-Ft és 1,200.000-Ft közzé tehető

az ára, ami egy akármilyen jól működő kézműves vállalkozás számára is megfizethetetlen. Ez egy hosszú folyamat és nem utolsó sorban 500.000,-Ft és 1,200.000-Ft közzé tehető

az ára, ami egy akármilyen jól működő kézműves vállalkozás számára is megfizethetetlen. Javaslat a 358/2008. Kormányrendelet hatálya alól kivenni a kistermelői, háztáji, kéz-

műves mikrovállalkozásokat (pozitív lista, ha kell) Módosítás hivatkozási alapja a 852/2004 EK rendelet II. melléklete III. fejezete (Mozgó

és/vagy ideiglenes előállító- és forgalmazó helyekre – mint pl. sátrak, árusítóhelyek, mozgó-


árusok járművei – elsődlegesen magánlakóházként használt, de forgalomba hozatal céljából élelmiszerek rendszeres készítésére használt helyiségekre, valamint árusító automatákra vo-natkozó követelmények) alapján az élelmiszerekre (eü. Szempontból kockázatosabb, mint a szőnyeg) is lehetővé tesz az EU:

COM 2000/438 Európai Uniós közlemény, mely a rugalmasság elvének rögzítése mel-lett a helyi piacot kiszolgáló, kis kapacitású feldolgozókra vonatkozóan kinyilvánítja, hogy azoknak nem szükséges az élelmiszer-előállító helyekre vonatkozó valamennyi előírásnak megfelelniük, de a rájuk vonatkozó speciális szabályok nem veszélyeztethetik az élelmiszer-biztonságot.

852/2004 EK az élelmiszer-higiéniáról: 9. preambulum: A közösségi szabályokat nem kell alkalmazni sem a magáncélú házi

felhasználásra szánt elsődleges termelésre, sem pedig a magáncélú házi fogyasztást célzó házi élelmiszerkészítésre, kezelésre vagy tárolásra. Ezenkívül azokat csak a vállalkozásokra kelle-ne alkalmazni, amelyek fogalma feltételezi a tevékenységek bizonyos folyamatosságát, vala-mint a szervezettség bizonyos fokát.

„10. preambulum: „Abban az esetben azonban, ha az alaptermékeket az azokat előállító

élelmiszer-ipari vállalkozó kis mennyiségben közvetlenül a végső felhasználónak vagy a helyi kiskereskedelmi egységnek szállítja, helyénvaló a közegészségügyet a nemzeti joggal védeni, különösen a termelő és a fogyasztó szoros kapcsolata miatt…”

16. preambulum: „A rugalmasság alkalmas arra, hogy lehetővé tegye a hagyományos módszerek folyamatos használatát az élelmiszerek termelésének, feldolgozásának vagy for-galmazásának bármely szakaszában, valamint a létesítmények szerkezeti követelményeivel kapcsolatban (…)”

Az általánosan előírt higiéniai szabályok nemzeti kiigazítását lehetővé teszi a rendelet 852/2004. EK 13. cikk (3) bekezdése, amely nemzeti szabályozás céljaként a (4) bekezdés a hagyományos módszerek folyamatos használatának lehetővé tételét az élelmiszer, előállításá-nak, feldolgozásának vagy forgalmazásának bármely szakaszában

A HACCP (kritikus szabályozási pontok) elveken alapuló eljárás bevezetésére és fenn-tartására irányuló követelményt a 852/2004/EK rendelet preambulumának (15) bekezdése írja elő:

„(15) A HACCP-re vonatkozó követelményeknek figyelembe kell venniük a Codex Alimentarius-ban szereplő alapelveket. Megfelelő rugalmasságot kell biztosítaniuk, hogy minden helyzetben alkalmazhatóak legyenek, a kisvállalkozásokat is beleértve. Különösen azt szükséges felismerni, hogy bizonyos élelmiszer-ipari vállalkozásokban nem lehetséges a kri-tikus szabályozási pontok meghatározása, és egyes esetekben a helyes higiéniai gyakorlat a kritikus szabályozási pontok felügyeletének helyébe léphet. A „kritikus határértékek" megál-lapításának követelménye ehhez hasonlóan nem jelenti azt, hogy minden esetben számszerű határérték rögzítésére van szükség. Ezen felül a dokumentumok megőrzésére vonatkozó köve-telménynek megfelelően rugalmasnak kell lennie, hogy ne hárítson indokolatlan terhet a mikrovállalkozásokra.”


A 852/2004 EK rendelet alkalmazására az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasz-tóvédelmi Főigazgatósága által kiadott útmutató:

3.8. pontja szerint: (a 9. preambulum alapján) Az olyan műveletek, mint az élelmisze-reknek a magánszemélyek által végzett alkalmi kezelése, elkészítése, tárolása és felszolgálása olyan eseményeken, mint templomi, iskolai vagy községi rendezvények nem tartoznak a ren-delet hatálya alá. A „vállalkozás” kifejezést az „élelmiszeripari vállalkozás” fogalom megha-tározása magában foglalja [az általános élelmiszerjogi jogszabály (178/2002/EK rendelet) 3. cikkének (2) bekezdésével összhangban az „élelmiszeripari vállalkozásnak” „vállalkozásnak” kell lennie]. Olyasvalaki, aki alkalmanként vagy kis volumenben kezel, készít, tárol vagy szolgál fel élelmiszert (pl. templom, iskola vagy községi rendezvények és más olyan helyze-tek, mint az egyéni önkéntesek bevonásával szervezett jótékonysági összejövetelek, ahol az élelmiszereket alkalmanként készítik) nem tekinthetők „vállalkozásnak” és ennélfogva azokra nem alkalmazandók a közösségi higiéniai jogszabályok követelményei.

5.2. pontja szerint: „A tagállamokban élelmiszert olyan régóta meglévő hagyományok-kal összhangban is gyárthatnak, amelyek már bizonyították biztonságosságukat, annak ellené-re, hogy nem mindig vannak teljesen összhangban a rendelet bizonyos technikai követelmé-nyeivel. A rendelet elismeri, hogy szükség van az ilyen hagyományos termelési módszerek fenntartására, amelyek Európa kulturális sokszínűségét igazolják, és ilyen módon biztosítják az élelmiszeripari vállalkozások által igényelt rugalmasságot.”

Szakképzés, képzés, oktatás, szakkör

Szakmunkástanuló felvétele jelenleg két módon lehetséges - tanulószerződéssel - együttműködési megállapodással A tanulószerződés a gyakorlati oktatási helynek és a tanulónak (törvényes képviselőjé-

nek) a gyakorlati képzés céljából megkötött írásos megállapodása. A tanulószerződés úgy jön létre, hogy a gyakorlati oktatási hely a tanulóval- a beiskolá-

zást megelőzően – tanulószerződést köt. Ennek során írásba kell foglalni azt a megállapodá-sukat, hogy a képzési idő során milyen feltételek mellett, milyen időtartamban, melyik telep-helyen, milyen juttatások biztosításával stb. történik a gyakorlati oktatás.

Megjegyzés: Ez a képzési forma a jövő kívánatos formája, az úgynevezett duális képzési forma. (az elméleti oktatás a szakképző iskolákban, a gyakorlati oktatás üzemekben, vállalko-zásoknál, vagy vállalkozóknál történik.

Ki köthet tanulószerződést: a./ Az a gyakorlati oktatási hely (műhely) aki a tanulószerződés-kötési igényét a tagsága

szerinti illetékes gazdasági kamarának- a beiskolázást megelőző év december 31-ig bejelen-tette, illetve ezt követően a kamara kezdeményezte.

b./ Az a tanuló, aki tanköteles korát /16 év/ betöltötte és az adott szakma előképzettségi és egészségügyi követelményeinek megfelel.

A tanulót megillető pénzbeli juttatások: (Életszerű?)


A kor színvonalán álló termelési és technológiai feltételek, higiéniai követelmények, egészségügyi és munkavédelmi juttatások a tanulókat alanyi jogon illetik meg. Ezen felül kö-telező ösztöndíj a vonatkozó tv. szerint.

A tanuló egyéb juttatásai: - kedvezményes étkeztetés a gyakorlati napokon, ha a munkahelyen az étkezési lehető-

ség nem biztosított, az étkezési költségekhez hozzá kell járulni, ez nem lehet kevesebb, mint az adómentesen adható összeg.

- Munkaruha, védőruha, egyéni védőeszköz, tisztálkodási eszköz, a tanulót ugyanolyan juttatások illetik meg, mint az azonos munkakörben foglalkoztatott felnőtt dolgozókat. A munkaruha kihordási ideje 2 év, a munkaruha tisztántartása a tanuló kötelessége.

- A biztonságos és egészséges munkafeltételekhez hozzátartozik a tanuló részére meg-kötött felelősségbiztosítás, mint kötelező juttatás, ez nem azonos az iskolai balesetbiztosítás-sal. Ugyancsak kötelező a tanulókat üzemorvosi ellátásban részesíteni a felnőtt dolgozókkal azonos mértékben és időszakonként. Ez sem azonos az iskolaorvossal.

- Útiköltség térítés is jár a tanulónak akkor, ha a változó munkahely, az évközi és záró-vizsgák más-más helyen vannak és az utazását a kedvezményes tanulóbérlettel nem tudja megoldani.

Ezek a juttatások a gyakorlati oktatásban résztvevő tanulók részére – mint kötelező mi-nimum – járnak. Nem zárja ki a jogszabály annak lehetőségét, hogy a tanuló ennél többféle és nagyobb értékű támogatást is kaphasson.

Együttműködési megállapodás: Ha a szakképző iskola a gyakorlati képzést szervező, de ennek a feltételeivel csak rész-

ben rendelkezik és a feltételekről más szakképző iskolával együttműködve sem tud gondos-kodni, akkor a gazdálkodó szervezettel kell megállapodnia a gyakorlati képzési feladatok ellá-tására vonatkozó együttműködésben. A szakképző iskolának ugyancsak együttműködési meg-állapodást kell kötnie a gazdálkodó szervezettel akkor is, ha a gyakorlati képzést szervező a teljes képzési idő alatt a gazdálkodó szervezet.

A gazdálkodó szervezettnél folyó gyakorlati képzés felügyeletét és a képzésre vonatko-zó rendelkezések megtartásának ellenőrzését az illetékes területi gazdasági kamara- a feltéte-lek biztosítása mellett- a szakképző iskola közreműködésével látja el.

Ha a szakképesítés nem tartozik egyik gazdasági kamara hatáskörébe sem, a gyakorlati képzés felügyeletéről a szakképző iskola gondoskodik.

A gyakorlati képzést szerevező eltérő megállapodás hiányában – köteles a gyakorlati képzés követelményeire való felkészítéshez, továbbá a gyakorlati vizsgához szükséges tárgyi eszközöket és a személyi feltételeket biztosítani.

SZABADKAI ANDREA, G. FEKETE ÉVA, DEBRECZENI JÁNOS, PONGRÁCZ ZOLTÁN


2.3.2 A közösségi színterek tárgyi és személyi feltételei, tevékenység elemzés, problémafeltárás A kézművességhez köthető közösségi színterek kataszterbe rendezése megtörtént, e színterek tárgyi, személyi feltételeinek adottságait és tevékenységüket segítette feltárni a már leírt kér-dőíves felmérési módszer. A kérdőívvel az alkotóházakat, iskolákat értük el. A nyitott műhe-lyek, a műhelygalériák és a speciális gyűjtemények működéséről, nincsenek értékelhető ada-taink, de mint közösségi színterek, problémáik összeegyeztethetőek az alkotóházaknál tapasz-taltakkal. Külön fejezetben elemeztük a közművelődési színterek, a tájházak működésének jellemzőit, valamint a civilszervezeteket.

a./ Alkotóházak

Az előző fejezetben érintettük a népi kézműves alkotóházak létrejöttének körülményeit, több mint 30 évre visszatekintő múltját. Ha az idevezető utat nézzük, ez még régebbre nyúlik visz-sza, ugyanis a 60 években meginduló „díszítőművészeti mozgalom” (az akkori szóhasználat-tal élve), majd annak 70-es évekbeli kiszélesedése, a Fiatal Népművészek Stúdiójának meg-alakulása vezetett el ahhoz a gondolathoz, hogy kellenek olyan helyek, ahol a „tárgyalkotó népművészet” (mai szóhasználattal élve) megfelelő terepet kap a kibontakozásra. Ennek eredményeként széles társadalmi összefogással és felbecsülhetetlen értékű önkéntes munkával épültek fel az első alkotóházak. (Azok a népművészek, alkotók, akik felépítették ezeket a há-zakat, most kemény pénzt fizetnek a használatáért.)

Működésük, működtetésük akkor az önkormányzatok, vagy önkormányzati intézmények feladata volt, tehát az állami szerepvállalás 100%-ban volt jelen. Ezen nem azt kell érteni, hogy mindent ez a pénzügyi forrás biztosított, de azt mindenképpen, hogy a működés, állag-megóvás biztosított volt. A 80-as 90-es években megjelentek azok a civil szervezetek, ame-lyek a háttérben segítették a tartalmi munkát, sok esetben már a működéshez is hozzájárulva. Aztán a 90-es évek 2. felétől egyre inkább eltolódott a működtetés az állami feladattól a civi-lek, nonprofit kft-k, magánszemélyek irányába. Ezt jól mutatja a 2.2.1. fejezet 8. ábrája, melyből kiderül, hogy e művelődési színterek fenntartásában az állam csak 21%-ban van je-len.

A pénzügyi feltételrendszer változásában is megfigyelhető ez a folyamat. Az álla-mi/önkormányzati támogatás, már ahol van ilyen, évről-évre csökken, miközben az üzemelte-tés költségei egyre emelkednek. Az épületek pályázatokkal ugyan létrehozhatóak, azonban az eszközök működtetésére nincs sem pályázati, sem egyéb más lehetőség.

Az állami támogatások először a pályáztatás révén kerültek kiegészítésre, illetve ezzel lehetett pótolni a hiányzó pénzeszközöket. Majd megjelentek a szponzori támogatások, a ma-gán tőke bevonásának lehetősége, és az önkéntes munka. Valamennyi felsorolt forrás instabil, esetleges, tendenciáját tekintve egyre csökkenő. A művelődés minden területén ez jellemző,


ráadásul más szférák is ezekre a támogatásokra szorulnak, és az a helyzet állt elő, amit egy szólással jól ki lehet fejezni: sok az eszkimó, kevés a fóka. Ez az alkotóházak esetében annyi-ra igaz, hogy 2009-ben lehetett utoljára pályázati forráshoz jutni infrastruktúra, állagmegóvás-ra, netán fejlesztésre és eszközvásárlásra. Épp ez a helyzet indította el az érdekvédelmi civil szervezet létrehozását e területen.

Pénzügyi feltételek Az alkotóházak éves költségeinek nagyságrendjéről tájékoztat az 1. ábra. Egy ingatlan fenn-tartásáról, sőt működtetéséről van szó, melynek vannak állandó, kötelezően kifizetendő költ-ségei és vannak a használat során keletkező költségek. Megdöbbentő az adat, miszerint az alkotóházak 41%-a 1 millió Ft-nál kevesebb összeggel gazdálkodhat. Ezért alakult ki az a helyzet, hogy többnyire szezonálisan tudnak működni a házak, mert fűtésre, világításra egyéb költségekre nincs fedezet.

Ennél is nagyobb probléma, hogy a szakmai programok is pályázatfüggőek, így nem le-het pontosan tervezni, időben megjelenni a médiákban. Az egyre szűkülő költségvetés azt is jelenti, hogy a szakmai programok megvalósítására esetlegesen csak akkor nyílik lehetőség, ha a pályázati forrás, szponzoráció, önkéntes munka együttesen jelenik meg a működés során. Ugyanakkor a szolgáltatások „piacosodása” is elkerülhetetlen, piaci alapokon kell működtetni mindent, ez pedig nem kedvez a látogatottságnak, hiszen a közönség, a fogyasztók zsebe is egyre szűkül. Nem beszélve azokról az alkotókról, akik felépítették a házakat, hogy legyen a szakmai munkavégzéshez hely, most szinte kiszorulnak és keményen fizetnek a használatért, holott a működés tartalmi részét ők tudják biztosítani. A hazai pályázati források további szű-külésével is számolni kell, mert az önrész kötelezettség miatt a forrásszegény házak nem tud-nak támogatáshoz jutni. A lehetőségek között még említenünk kell az EU-s pályázatokat, me-lyekre csak azok tudnak pályázni, akik kellően erősek anyagilag és előre tudják finanszírozni a költségeket. Néhány példát ismerünk csak e vonatkozásban. (Heves, Berettyóújfalu, Varsány) A hitelfelvételre pedig azért van kevés példa, mert a pályázat megvalósulását ugyan elősegítheti e pénzügyi lehetőség, de a hitel kamatát nem tudják kigazdálkodni a szervezetek, ezért eltekintenek e lehetőségtől.

Az intézmények nagyarányú összevonása miatt a pályázatokon való részvétel nehézkes és körülményes, az intézmény egységek egymás elől veszik el a pályázási lehetőséget. Egy kisebb intézményegységnek eleve kisebb az esélye, hogy pályázhasson.


1. ábra

Személyi feltételek 6 intézmény foglalkoztat főállású alkalmazottat, ezek száma 8 fő (ebből 2 fő pályázatkoordi-nátorként a pályázat lezárásáig van jelen, a többi alkalmazott művelődésszervező), a részfog-lalkozású alkalmazottak száma 6 intézménynél szintén 8 fő (ebből 4 fő népművész, a többi takarító, egyéb alkalmazott). Ezek az adatok 22 intézményt érintenek. A magánkézben mű-ködő 11 háznál ezek az adatok nem relevánsak.

A személyi feltételek terén, mint azt a fentebbi adatokból látjuk, nagyon kevés a főállású és részmunkaidős alkalmazottak száma. Ez párosul azzal, hogy nem mindig a munkaterület-nek megfelelő végzettségű az alkalmazott munkatárs. Nagy gond, hogy kevés olyan munka-társ dolgozik az intézményekben, aki profi pályázatíró, menedzser típusú gondolkodással bír, netán jogi ismeretekkel rendelkezik. Nagy szüksége lenne ezekre a szervezeteknek, intézmé-nyeknek egyaránt. A beérkezett adatlapok szinte mindegyikén szerepelt ez az észrevétel, meg-fontolandó, hogy az induló felsőfokú képzésben e területekre is gondoljanak a képzési prog-ram felépítése során. Fontos feladat az önkéntes munka körüli jogi szabályozás megismerteté-se, annak lehetőségeivel való élés megtanulása. Bár sokan jelezték, hogy rengeteg önkéntes munka van minden szervezet/intézmény mögött (mely inkább a hagyományos értelemben vett „társadalmi munkát” takarja), ennek dokumentálása rendszerint nem történik meg. Mindezek a problémák a pénzügyi feltételek szűkösségére is visszavezethetőek (lásd 1. ábra).

Technikai feltételek A beérkezett adatok alapján erősen hiányos a technikai ellátottság, a minimálisan elvárható irodatechnikai eszközpark többnyire rendelkezésre áll, ugyanez nem mondható el az oktatás-technikai eszközök tekintetében, hangosítással pedig csak 1 alkotóház rendelkezik. A rendez-vények szervezéséhez, lebonyolításához szükséges technikai háttér, akár audiovizuális, han-


gosító, fény berendezések, rendezvénysátrak stb. hiánya általános jelenség. Hiányoznak a műhelyek, a megfelelő foglalkoztató termek, kiállító terek, árusításra alkalmas terek, szociális kiszolgáló helyiségek, és nem utolsó sorban a raktározásra szolgáló megfelelő helyiségek, ez szinte sehol nem megoldott. A műhelyek felszerelése a használat során elavul, amortizálódik, nincs lehetőség pótlásra, esetleg új eszközök, gépek vásárlására.

A fejlesztési elképzeléseknél, pályázatoknál sok helyen problémát jelentenek a rendezet-len tulajdonviszonyok mind a területre, mind az épületekre vonatkozóan. Problémákat látunk az épületek működési engedélyének megléte körül is. Mindezek pedig kizáró okok a nemzet-közi pályázatoknál.

Működési feltételek Az alkotóházak működési jellegüket tekintve nagy eltéréseket mutatnak. Egész éves folyama-tos munka főállású dolgozókkal egyedülállóan a zalaegerszegi Gébárti Kézművesek Házában folyik. Az alkotóházak többsége szezonálisan vagy alkalomszerűen működik, éppen a nehéz-kes anyagi körülmények miatt. Eltérést mutatnak a felszereltség tekintetében is a házak. A klasszikus értelemben vett alkotóház műhelyekkel, közösségi térrel, szociális helyiségekkel rendelkezik. E tekintetben vannak olyan alkotóházak, amelyek nem tartanak fenn műhelyeket, viszont közösségi rendezvények szervezésére kiválóan alkalmasak, saját rendezvényeik van-nak, mesterség bemutatókat, játszóházakat szerveznek. Jelen ismereteink szerint a 2. ábra mu-tatja be, hogy az alkotóházak milyen szakmai műhelyeket működtetnek. Ezek a műhelyek eszközökkel felszerelt, alkotásra alkalmas helyek. Összesen 43 ilyen műhelyről tudunk.

2. ábra


Az alkotóházak tevékenysége A népi kézműves alkotóházak a hagyományos tárgykultúra, a hagyományos népi mesterségek oktatásának, továbbadásának, kutatásának, dokumentálásának, bemutatásának helyei, az ezzel foglalkozó alkotók és minden más érdeklődő számára. Közösségek létrehozásának, működte-tésének, közösségi programok szervezésének helyei.

A beérkező adatok alapján a következő tevékenységekkel találkozunk leggyakrabban: mesterség bemutatók és játszóházak az alkotóházakban, de külső helyszíneken is; táborok szervezése, melyek szakági, vagy vegyes kézműves tematikával épülnek fel; közösségek működtetése; kiállítási tevékenység, mely 1-1 mester, 1-1 szakma, 1-1 műhely, alkotócsoport, pá-

lyázati anyag, múzeumi értékű régi anyag stb. bemutatására szolgál; saját hagyományőrző rendezvények, ahol a folklór is megjelenik a tárgyalkotás mel-

lett; szakmai konferenciák szervezése; szakmai képzések, továbbképzések szervezése; pályázati tevékenység, pályázatok lebonyolítása; tárgyalkotók részére zsűrizés szervezése; kiadványozás; egyéb más tevékenységek; értékesítés (összesen 11 alkotóház jelezte, hogy állandó értékesítés folyik, ez épp har-

mada a regiszterben szereplő alkotóházaknak)


Az alkotóházak szervezésében a jelzett adatok alapján a következő szakköri tevékeny-ségről tudunk:

alkotóház megnevezése működő szakkörök létszám

bőrműves 12 fő hímző 9 fő csipkeverő 10 fő fazekas 15 fő fafaragó 8 fő kosárfonó 20 fő

Fejér Megyei Művelődési Központ Mesterségek Háza Székesfehérvár

szövő 14 fő bőrműves 8 fő csipke stúdió 6 fő textiles 9 fő

Keszthelyi Népművészeti Alkotóház

kéregmunka készítő 6 fő vászonszövő 4 fő gyapjúszövő 8 fő textiles 4 fő

Fehérvári Kézművesek Alkotóháza Székesfehérvár

bútorfestő 10 fő hímző 8 fő kézműves szakkör 8 fő

Radics Galéria Alkotóház Heves

tehetséges gyerekekért 12 fő hímző 10 fő kosárfonó 12 fő szövő 8 fő

Bihari Alkotóház Berettyóújfalu

fazekas 12 fő hímző 9 fő fafaragó 6 fő csipkekészítő haladó 24 fő kezdő csipkés 6 fő fazekas haladó 10 fő fazekas kezdő 8 fő kosárfonó 20 fő

Gébárti Kézművesek Háza Zalaegerszeg

gyöngyékszer készítő 6 fő Diósgyőri Alkotóház textiles 20 fő összesen: 7 alkotóházban 31 közösség 310 fő

Társadalmi elismertség, kapcsolati tőke A megkérdezett alkotóházak tevékenységük során partneri kapcsolatokat alakítottak ki külön-böző szervezetekkel. Legtöbb kapcsolat az önkormányzatokkal alakult ki az alkotóházak több mint felénél. Hatan jelezték, hogy a térség LEADER csoportjával van kapcsolatuk, helyi vagy


térségfejlesztési civil szervezettel 10 alkotóház alakított ki kapcsolatot. Konzorciumi kapcso-latokat 4 alkotóháznál találtunk, míg kulturális megállapodásról 6 helyről érkezett jelzés, tu-risztikai kapcsolatokkal 5 ház rendelkezik. Fontos lenne tovább lépni az együttműködések területén, hiszen egymást erősíthetnék a partnerek a feladatok megvalósítása során.

Folyton azzal találjuk magunkat szembe, hogy a kézművesség lehetőségeivel sokan él-nek, függetlenül attól, hogy szakértelem párosul-e mindehhez. A mozgalom által „felnevelt” kézművesek tudását használják mindazok, akik ezt csupán üzleti alapon, haszonszerzés céljá-ból teszik, ám ez a haszonszerzés többnyire egy irányban működik, a kézművesek kimaradnak a haszon felhasználásából. Törekedni kellene a megfelelő, akár üzleti alapú együttműködések megteremtésére, a kölcsönös haszonszerzés lehetőségének szem előtt tartásával.

Kapcsolati tőkénk hiányos, nehezen találunk partnereket a munkához, ebben szemlélet-váltásra van szükség. Szélesíteni kell a partneri kört, akár az iskolák, a civil szféra, de főként a gazdaság más területei felé is.

Gondolkodásunk még mindig túlságosan ragaszkodik a hagyományos tárgyi világhoz. Merítsünk a régiből, de azon túlmutató, a ma kihívásaira, szükségleteire választ adó tevékeny-ségek, termékek létrehozása lenne sürgető feladat, egyben egy megújulási lehetőséggel el kell jutni az értékesíthető termékig. A terméket piacra kell juttatni, melyhez megfelelő üzletháló-zatra van szükség. Az itt tárgyalt intézmények tudnak-e ennek helyei lenni? Mint jó példát, meg kell ismerni a Szlovák kézműves hálózatot, az U’LUV-ot, amely mintegy mintául is szolgálhat. A népművészek együtt dolgoznak a designerekkel, mintegy szemléletbeli frisses-séget nyújtva a kézműves termékek tervezésében, melynek előállítása a közös tervezés után már a mesterek dolga. Az elkészült termékeket a műhelyek mellett működő üzletekben meg lehet vásárolni. Így a látvány és a termék együtt „adja el” magát! Tehát az állami támogatás megjelenik a „nemzeti souvenir” előállításának, piacra kerülésének folyamatában. Persze a kifejezés nem igazán jó, mert ezen a színvonalas termékeket kell hogy értsük, nem a kom-mersz kínai magyar népművészetet!

Egyik legfontosabb feladatunk a tudás átadása, melyhez szükség lenne a fiatalokra, de hogyan lehet megnyerni a terület számára őket, ha nem is találkoznak ezzel a kultúrával, mert nincs megfelelő képzés, nincsenek megfelelő alkalmak, és megfelelő mennyiségű helyek s a mesterek bizony öregszenek.

PR tevékenység területén probléma, hogy nem adunk magunkról megfelelő híradást, nincs elég megjelenése a területnek. Ez nem mindig pénzügyi probléma, persze az is, hanem a kapcsolatok hiánya.

b./ Iskolák, képzők

A népi kézműves szakmák oktatása a társadalmi igények és körülmények gyökeres átalakulá-sa után a XX. század elejétől számítva az 50-es évekig bezárólag szinte teljesen megszűnt. A következő időszakban a már emlegetett díszítőművészeti mozgalom megindulásával a 60-as években egy visszatanítási folyamat elindításának lehettünk tanúi néhány szakterületen. A Népművelési Intézet, majd a Magyar Művelődési Intézet A, B, C kategóriás szakkörvezetői képzéseket szervezett. A 70-es, 80-as években az akkor még erős megyei közművelődés is


bekapcsolódott e képzésekbe. Mindennek eredményeként néhány kézműves szakma a 80-as évek második felében bekerült az úgynevezett ágazati szakmunkás képzésbe. 1989-ben egy speciális program kidolgozásával elindult az első kísérleti évfolyam az akkori Budapesti Mű-velődési Központ égisze alatt, majd a következő években több vidéki város is bekapcsolódott és létrejött néhány speciális iskola. A névválasztás sajnos nem volt szerencsés, hiszen a „spe-ciális” megjelölés akkoriban (és azóta is) a szellemileg retardált tanulók számára készült tan-tervi oktatást jelölte. Ez az iskolatípus népszerűségére rányomta bélyegét, valamint a fiatalok között a kézművesség társadalmi megítélésének sem tett jót, bár itt meg kell jegyezni, hogy ezzel a képzéssel a szakképzésben résztvevők azon rétege célzódott meg, akik hátrányos hely-zetüknél fogva, nem tudtak bekerülni más iskolákba. Fogalmazhatjuk úgy is, hogy befogadó iskolákként működtek ezek az intézmények, melyek főként közművelődési intézményekhez kapcsolódva működtek. Mindezek a körülmények sok változáson mentek át, míg megérkez-tünk a 2012. évi OKJ-hez, melyben, mint kulturális és nemzeti örökségvédelmi szakképesíté-sek jelentek meg e kézműves szakképesítések. Ez nagy előre lépés, de az ehhez megfelelő finanszírozás még nem kiforrott. A jelenleg hatályos Országos Képzési Jegyzékben számos olyan kézműves szakmát sikerült megtartani, melyek értékét nem a munkaerő piaci helyzet, a magas hallgatói létszám, a tömeges képzés vagy a belőle történő megélhetés biztonsága jelle-mez, hanem elsősorban azért fontosak, mert kézműves iparos, és népi kézműves kultúránk mesterségbeli fogásait őrzik, kulturális örökségünk részei. Nagy eredménynek tartjuk ezt, mert a mesterségek kihalásával óhatatlanul olyan tudásanyag veszne el, mely tekintetében ma Magyarország nagyhatalom, ugyanakkor sok, nálunk fejlettebb európai ország óriási, pénzben is mérhető, jelentős áldozatot hoz azért, hogy az elfelejtett tudást valamilyen módon vissza-hozza.

Mindeközben a figyelem nem terjedt ki minden korosztály képzésére, pedig fontos len-ne, hogy folyamatos lehessen kultúránk e területével való találkozás, csak így válhatna teljes értékű és elismert területévé a képzési rendszernek. Az általános iskolákban többnyire szakkö-ri szinten jelent meg a népi kézművesség. Egy rendelettel megszűnt ez a lehetőség, és az ek-kor létrejövő alapfokú művészeti képzésbe – a rendeleti szabályozás következtében – már nem tudott kellő mértékben beépülni. Az alapfokú művészeti oktatásban legalább olyan mér-tékben ott kellene lennie a népi kézművességnek, mint ahogyan beépült a néptánc és a népze-nei oktatás. Tehát a középfokú képzés előtt a gyerekek legfeljebb csak játszóházi foglalkozá-sok keretében találkozhatnak a kézműves szakmákkal, de ez nem tud megfelelő mértékben szemléletet, elkötelezettséget kialakítani, hiszen csak esetleges és a gyors a sikerhez jutást célozza meg, ami éppen nem jellemzője a kézműves mesterségeknek. A középfokú oktatás utáni lehetőség is hiányzik a vertikumból. Míg a népzene és a néptánc be tudott illeszkedni a felsőfokú oktatás kereteibe, addig a kézműves tárgyi kultúra oktatása ebből is kimaradt. Az első kísérlet 2011 őszén indult el Szombathelyen a választható népi kézműves szakirányú képzés elindításával, melynek tapasztalatai még nem állnak rendelkezésünkre.

Nagyon jó példákat látunk másutt e kulturális terület integrálására az oktatás rendszeré-be, csak egyetlen rövid példa a hanti-mansi modell, ahol már az általános iskolai művészeti képzésben kötelezően oktatják a hagyományos kézműves tevékenységeket. Ezt követően a művészeti szakközépiskolában a választható tanszakok között is megtaláljuk a különböző


szakmákat (érettségi mellett!), ahol autentikus mesterek és designerek együtt oktatják a tanu-lókat, 1 mesterhez maximum 5 fő tanuló tartozhat. Az úgynevezett művészeti iskolák tarto-mányonként szerveződnek, ahol összegyűjtik azokat a tanulókat, akik a művészet valamely ága iránt érdeklődnek (zene, képző és iparművészet, táncművészet, színházművészet). Majd az érettségi után felsőfokú egyetemi művészeti képzésben is tovább folytathatják tanulmánya-ikat. Fantasztikus eredményeket láttunk! A mi nagyon gazdag hagyományos kultúránkból mit lehetne csinálni, megfelelő képzési rendszerrel!

Jelenleg az alábbi szakmákban folyik középfokú és felnőtt képzés:

képző megnevezése oktatott szakmák

Isko

lare

nd-

szer

ben

feln

őttk

épzé

s

faműves, fajáték készítő × fazekas × nemezkészítő × népi bőrműves × szőnyegszövő × takács × népi játék és kismestersé-gek oktatója

×

Ady Endre ÁMK Népi Kismesterségek Szak-iskolája, Nádudvar

népi játszóház vezető × csipkekészítő × gyékény-, csuhé-, szalmatárgy készítő

×

kosárfonó × nemezkészítő × népi bőrműves × szőnyegszövő × népi játék és kismestersé-gek oktatója

×

Hagyományok Háza, Budapest

népi játszóház vezető × fazekas × Dr. Kresz Mária Alapítvány Budapest népi játszóház vezető ×

Jelky András Szakközépiskola Szakiskola és Kollégium Baja

kézi és gépi hímző ×

csipkekészítő × takács ×

Kézműves Szakiskola és Alapfokú Művészeti iskola Békéscsaba

fazekas ×



Isko

lare

nd-

szer

ben

feln

őttk

épzé

s

bőrműves × kézi és gépi hímző × cserépkályha készítő × × kádár × ötvös × népi játszóház vezető × népi játék és kismestersé-gek oktatója

×

kosárfonó és fonott bútor-készítő

× Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola és Gimnázium, Budapest

szőnyegszövő × bőrtárgykészítő × csipkekészítő × faműves, fajáték készítő × fazekas × kosárfonó és fonott bútor-készítő

×

mézeskalács készítő × szíjgyártó-nyerges × szőnyegszövő × népi játszóház vezető ×

Népi Mesterségek és Művészetek Szakközép-iskolája, Budapest

népi játék és kismestersé-gek oktatója

×

Könnyűipari Szakközép- és Szakiskola, Deb-recen

kézi és gépi hímző ×

keramikus (fazekas) × Fóti Népművészeti Szakközép- Szakiskola és Gimnázium textilműves (kézi szövő) ×

faműves, fajáték készítő × fazekas ×

Marcalvárosi Főigazgatóság Kovács Margit Szakképző Iskola, Győr

népi bőrműves × Grassalkovich Szakközépiskola, Szakiskola és Felnőttek Általános Iskolája, Hatvan

kosárfonó és fonott bútor-készítő

×

népi játék és kismestersé-gek oktatója

× Népművészeti Szabadiskola, Nyíregyháza

népi játszóház vezető × Világ Világossága Alapítvány BINOK, Pécs szőnyegszövő ×



Isko

lare

nd-

szer

ben

feln

őttk

épzé

s

Kolping Katolikus Szakiskola, Speciális Szakiskola és Kollégium, Pétfürdő

bőrtárgykészítő ×

népi játszóház vezető × Gébárti Kézművesek Háza/Zala Megyei Népművészeti Egyesület, Zalaegerszeg népi játék és kismestersé-

gek oktatója ×

Pénzügyi feltételek Az állami normatív támogatás a bérekre, járulékokra és a rezsi költségek egy részére elegen-dő. A szakképzési alapból a működésre fordítható összeg aránylag kevés. Az alapanyagok beszerzésére alig van forrás. A pénzügyi feltételek romlása egyrészről a hallgatói létszám drasztikus visszaesésének, másrészről a jogszabályi változásoknak is következménye, pl. kö-telező béremelés / minimál bér emelkedésének követése stb.

Az eszközök pótlására, javíttatására, vagy beruházásra új eszközök vásárlására semmi-lyen forrás nincs. Esetlegesek a pályázatok és többnyire utófinanszírozottak, a kisebb intéz-mények ezt nem tudják bonyolítani. Ezen kívül a pályázatok elbírálásnak ideje túl hosszú, nehezen tervezhető így a pénzügyi háttér.

Az óraszámok várható emelkedése drasztikusan fogja emelni a képzési időt, ezáltal a képzések díját. Ennek finanszírozására nem tudjuk honnan lesz forrás.

A felnőtt képzések támogatására alig van pályázati lehetőség, állami támogatás pedig a pedagógusképzésen kívül, egyáltalán nincs. A képzésekben résztvevők létszámának vissza-esése nem (csak) az érdeklődés hiánya miatt történik, hanem célcsoportjaink anyagi helyzete miatt is.

Működési feltételek Az oktatás területén rendelkezésre álló épületek alapterülete többnyire kevés, a műhelyek aránylag kicsik, hiányoznak a megfelelő kiszolgáló helyiségek (pl. raktár, előkészítő, stb.). Ezek hiánya megnehezíti a munkát, esetlegesen a kapacitás hiánya forrás kieséssel is jár.

A képzés területén folyó munkát megnehezíti az óriási bürokrácia, mely a képzések, tan-folyamok dokumentálásában jelentkezik. Nincs megfelelő létszám és ez financiálisan is sok fölösleges kiadással jár. Ezen kívül az adminisztratív munkával való leterheltség miatt, nem jut elég idő új programok létrehozására, tananyagfejlesztésre, amely a képzési kínálatot bővít-hetné.

Társadalmi elismertség, társadalmi környezet A kézműves képzés rendszerével kapcsolatban, több irányban is tovább kell lépnünk. A moz-galom nagy erőfeszítések árán tudja felmutatni azt, ami ma a hagyományokra épülő képzések


tekintetében megvalósult, illetve ami nem tudott megvalósulni, bár a szakterületet ismerők fejében már rég megszületett.

Egyik irány a művészeti alapképzés kérdése. Ezzel kapcsolatban fogalmazott meg a szakterület, nevezetesen a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Hagyományok Háza még a NEFMI részére egy levelet. Ez a 14-évesekig terjedő korosztályt célozza meg az alap-képzéssel.

A másik irány a szakképzés, melyben nagy előrelépést jelent az új OKJ, de mint említet-tük, annak financiális oldala még nem látható. A jelenlegi vizsgáztatási rendszer nem igazán mutatja meg a hallgatók szakmai felkészültségét, mert az értékelésben túl nagy hangsúllyal jelennek meg a különböző kompetenciák (pl. kommunikáció, megbízhatóság, felelősségtudat, elhivatottság).

Ennek koronája a felsőfokú képzés lenne, amely egyelőre gyerekcipőben jár. Az OKJ-ban szerepel ugyan a Népi játék-és kismesterségek oktatója képzés, mint ráépülés, de csak felső-középfokú szintű OKJ-s végzettséget ad. Ez pedig nem elég ahhoz, hogy akár az általá-nos iskolákban, akár az alapfokú művészeti iskolákban, a szakiskolákban taníthassanak azok a mesterek, akik amúgy megfelelő szakmai ismerettel, tapasztalattal rendelkeznek (esetleg pe-dagógusok is egyben). Pedig a mozgalom és saját szorgalmuk által szakmájuk kiváló ismerői, művelői, alkotói. A pedagógus továbbképzés rendszerében történt támogatáscsökkenés miatt drasztikusan visszaesett a népi játszóházvezető tanfolyamon a hallgatói létszám, az iskolák nem tudják megfelelően finanszírozni, a pedagógusok úgyszintén nem. Kötelezettség mellé az államnak a pénzügyi fedezetről is gondoskodnia kellene. Fontos lenne mind a pedagóguskép-zésbe, mind az iparművészeti képzésbe beemelni ezeket az ismereteket, hiszen ezen is múlik magyarságunk kulturális örökségének megőrzése a globalizálódó világban. Segítségre, közös akaratra van szükség ez ügyben a szakmai szervezetek, minisztérium, kamarák, szakmai hát-térintézmények, civilek összefogására.

Első lépésként a népi kézművesség társadalmi megítélésén kell változtatni. Több fóru-mon részt venni, komplex módon bemutatni tartalmát, előnyeit, a közösség megtartásában való szerepét. Költeni a PR és marketing tevékenységekre. Ez nagyban hozzájárulna képzése-ink megfelelő létszámának eléréséhez. Célközönségeink bővítése szükséges, kommunikáci-ónkat tovább kell erősíteni a külvilág felé: Facebook használatával, saját honlapon keresztül, kész sajtó anyagok kiküldésével stb. Át kell gondolni a hirdetési stratégiát, mert az írott sajtó-ban megjelenő apróhirdetések nem igazán hoznak eredményt.

Olyan programokat kell találnunk, amelyek a már végzett hallgatókat is visszavonzza, tovább fejlődésükhöz hozzájárul. A programok kidolgozásánál tájékozódni szükséges a cél-közönség igényeiről, mert csak így lehetünk eredményesek a képzések megszervezésében.

Összefoglalás

Mert kell egy hely felkiáltással létrejöttek az alkotóházak: Velem, Gébárt, Tiszavárkony stb., hogy csak az elsőket említsük. Aztán létrejöttek az iskolák, melyek ugyanúgy helyei ugyan-annak a mozgalomnak. Létrejöttek az egyéni műhelyek is. Ugyanazt műveljük, különböző helyeken. Ennek feltérképezése, naprakész információk adásával sürgető feladattá vált. Egy-


értelművé, köztudottá kell tenni létüket! Nem volt könnyű megépíteni, és nem könnyű mű-ködtetni a meglévő házakat, műhelyeket, képző intézményeket. Ahol jól működik, ott a házak, műhelyek mögött erős közösségek, karizmatikus vezetők vannak.

A folytonosság azt igényli, hogy új területeken is meg kellene találni lehetőségeinket, ez a menedzseri gondolkodás fontosságát helyezi előtérbe. Az új lehetőségek (pl. vidékfejlesztés, turizmus, rekreáció, helyi érték kérdésköre, önfoglalkoztatás lehetőségei, ezzel a képzési te-vékenység bővítése), melyekből ez idáig kimaradtak ezek a meglévő közösségi színterek, ill. esetlegesen jutottak szerephez, arra ösztönöznek, hogy ki kell találnunk a lehetséges új szere-pünket.

Ehhez szükség lesz a jobb érdekképviselet kialakítására, ezzel együtt a döntéshozók megfelelő tájékoztatására, egyben javaslatok kidolgozására. Egy mozgalom felépített valamit, amit nem szabad elveszíteni. Nem csak az új létrehozása a cél, hanem a meglévők helyzetbe hozása! Tudomásul kell venni, hogy itt állami vagyon van szó, amelyet meg kell őrizni, fej-leszteni kell, az idegenforgalom számára látvánnyá kell tenni! A művészeti alapképzésből való kizáródás a mozgalom számára döbbenetes erővel hatott. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a mi tevékenységünk is visszakerülhessen az alapképzésbe. Legfontosabb érvünk, a mozgalom közösségépítő ereje, mely új célokat, más életminőséget mutathat be a fiataloknak. A felsőfokú képzésben való előbbre jutás szintén ugyanilyen kardinális feladat, nem elodázható. Mindezen célokat széles társadalmi összefogással, közös erővel lehet elérni.

PROKNÉ TIRNER GYÖNGYI


2.3.2.1 Az intézmények adatai

Szervezet neve Szervezet típusa

Megye Isz. Település Cím Telefon E-mail Vezető neve

Művelődési Ház Azaum Római Tábor

Nyitottműhely Komárom-Esztergom megye

2932 Almásfüzitő Petőfi tér 6.

34/348749 30/2983070

[email protected]

Bekéné Magyar Melinda

Steig Kerámia Műhelygaléria Tolna megye

7148 Alsónyék Templom u. 8.

74/493451 [email protected]

Jaszenovics Géza

„Sártekerő” faze-kasműhely

Nyitottműhely Zala megye

8394 Alsópáhok Fő u. 43. 83/344064 30/4111122

[email protected]

Czibor Imre

Örökség Alkotómű-hely

Nyitottműhely Heves megye

3399 Andornaktálya Kossuth u. 18.


Katrics Krisztina

Bajai Kézműves Egyesület

Népi kézmű-ves civil szervezet

Bács-Kiskun megye

6500 Baja Határ u. 70.

20/4242352 [email protected] Vass János

Halász szerszám készítő műhely

Nyitottműhely Bács-Kiskun megye

6500 Baja Lőkert sor 74/a.

79/426051 20/3670560

Pencz József

Jelky András Szak-középiskola, Szak-iskola és Kollégium

Iskola Bács-Kiskun megye

6500 Baja Petőfi u. 1. 79/326439 [email protected]

Királyné Koszter Mária

Czeglédi Bútormű-hely

Nyitottműhely Veszprém megye

8422 Bakonynána Kossuth u. 77.

30/3006292 88/488197

[email protected]

Czeglédi Tibor és Katalin

Varrótű Tanoda Nyitottműhely Veszprém megye

8220 Balatonalmádi Veszprémi u. 11.

88/438658 20/6110242

[email protected] Cz.Tóth Hajnalka

Látványszövöde Nyitottműhely Veszprém megye

8220 Balatonalmádi Városház tér 4.


Fodorné László Mária

Fazekasház és Galéria

Műhelygaléria Veszprém megye

8272 Balatoncsicsó Fő u. 16. 87/479124 70/3140270

[email protected], [email protected]

Schmidt Ferenc

Kájel Csipkeház Speciális népi kézműves gyűjtemény, nyitottműhely

Somogy megye

8613 Balatonendréd Kossuth u. 30.

85/349653 [email protected], [email protected]

Kájel Endréné

"Lölle" Kulturális Hagyományőrző Egyesület


Somogy megye

8638 Balatonlelle Kossuth u. 2.

85/351844 20/3157020

[email protected]

Dolbert Ferenc

Kapoli Múzeum és Galéria

Speciális népi kézműves gyűjtemény

Somogy megye

8638 Balatonlelle Kossuth u. 35.

85/354568 20/9372801

[email protected]

Ligeti Gábor

Kalapos Népművé-szeti Alkotóház

Alkotóház Hajdú-Bihar megye

4060 Balmazújvá-ros

Szegfű sor 1/a.

52/377336 30/5288015

[email protected]

Mihalkó Gyula

Fiastyúk Fazekas Műhely


8443 Bánd Kossuth u. 25.


Szabó Adrienne

Tojásfestő műhely Nyitottműhely Tolna megye

7149 Báta Fő u. 17. 74/490704 20/5286289

[email protected]

Huszákné Czencz Marietta

Bátai Fazekasház Nyitottműhely Tolna megye

7149 Báta Fő u.9. 74/490356 [email protected] Szodoriané Móhr Szilvia

Kosárfonóműhely Nyitottműhely Vas megye 9683 Bejcgyertyá-nos

Béke u. 37. 95/411067 30/9166715

[email protected]

Pados Zoltán

Kosárfonó műhely-galéria

Műhelygaléria Békés megye

5630 Békés Kossuth u. 24.


Kocsor Imréné

Békési Díszítőmű-vészeti Közhasznú Kulturális Egyesület


Békés megye

5630 Békés Széchenyi tér 4.

[email protected]

Lukács Eszter




Nefelejcs Egyesület Népi kézmű-ves civil szervezet

Békés megye

5630 Békés Szegedi Károly utca 3

30/9253933 Balog Gáborné

Kézműves Szakis-kola és Alapfokú Művészeti iskola

Iskola Békés megye

5600 Békéscsaba Orosházi út 32.

66/325598 [email protected] Barcsay Andrea

Fazekas Műhelyga-léria

Műhelygaléria Békés megye

5600 Békéscsaba Dohány u. 9.

66/431346 30/6258355 30/6278181

[email protected]

Farkas Gábor

Békés Megyei Népművészeti Egyesület


Békés megye


30/2997789 [email protected] Pál Miklósné

Békés Megye Népművészetéért Alapítvány


Békés megye


66/442122 [email protected] Szilágyi Menyhért

Fazekas műhely Nyitottműhely Békés megye

5600 Békéscsaba Corvin u. 20/1.

30/2391672 30/3825862

Hugyecz László, Rózsa Ibolya

Fazekasműhely Nyitottműhely Békés megye

5600 Békéscsaba Szent Imre u. 11/2

70/6104500 [email protected] Barta Julian-na

Békésszentandrási Kézművesek Egye-sülete


Békés megye

5561 Békésszent-andrás

István király u. 16.

Szabó Edit

Bihari Alkotóház Alkotóház Hajdú-Bihar megye

4100 Berettyóújfalu Tavasz krt. 10

54/400146 20/5860181

[email protected]

Török Istvánné

Bihari Népművé-szeti Egyesület


Hajdú-Bihar megye

4100 Berettyóújfalu Tavasz krt. 10

30/2284738 54/402194

[email protected], [email protected] , [email protected]

Török Istvánné

Népművészeti Ház és Szövőműhely

Alkotóház Heves megye

3243 Bodony Kossuth u. 29.


Báder Miklósné

Fazekasház Műhelygaléria Heves megye

3243 Bodony Kossuth út 55.

36/374054 20/4233965

Les Gábor

Szövőház Nyitottműhely Komárom-Esztergom megye

2855 Bokod Fő u. 23. Fáncsik Zoltánné

Hoffer János Em-lékház


Baranya megye

7937 Boldog-asszonyfa

Kossuth u. 24.

30/9721330 Szita Józsefné

Fazekas műhely Nyitottműhely Tolna megye

7150 Bonyhád Perczel M. u. 37.,

74/453662 20/3412356

[email protected]

Herbszt Helga

Cipész műhely Nyitottműhely Tolna megye

7150 Bonyhád Rákóczi F. u. 9.

74/451347 20/4194346 70/3643047

[email protected]

Fenyvesi István

Dr. Kresz Mária Alapítvány

Iskola Budapest 1163 Budapest Cinke u. 33.

1/4071502, 20/3653815

fezekaskö[email protected]

Halmai Krisztina

Hagyományok Háza Iskola Budapest 1011 Budapest Corvin tér 8.


Beszprémy Katalin

Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola és Gimnázi-um,

Iskola Budapest 1089 Budapest Dugonics u. 17-21.

1/2842662 1/3030317

[email protected] kozma László

Népi Mesterségek és Művészetek Szakközépiskolája

Iskola Budapest 1203 Budapest Ónodi u. 14.

1/2830893 1/4215064

[email protected] Petrás György

Pest-Budai Kézmű-ves és Népművésze-ti Közhasznú Egye-sület


Budapest 1031 Budapest Vízimolnár u. 10. 7/69.

1/3598434, 30/6263101

[email protected]

Tüskés Tünde

Hereditas Kulturális Egyesület


Budapest 1052 Budapest Vitkovics M. u. 12.

[email protected] Kovács István László




Napvilág Alapít-vány


Budapest 1122 Budapest Határőr u. 34.

20/2120977 1/3558325

[email protected]

Dr. Máthé Lajos

Dr. Kresz Mária Alapítvány


Budapest 1163 Budapest Cinke u. 33.

1/4071502 20/3653815


Halmai Krisztina

Artchaika Ősművé-szeti Egyesület


Budapest 1224 Budapest Bartók Béla u. 136.

1/3622413 20/9926804

[email protected]

Vinczéné Lőrincz Ágnes

A Magyar Kézmű-vességért Alapít-vány


Budapest 1054 Budapest Kálmán I. u. 20.

1/3543146 [email protected] Gergely Imre

Kézművelők és Hagyományőrzők Egyesülete


Budapest 1162 Budapest Rákosi út. 224.


Trombitás Enikő

Fazakasműhely Nyitottműhely Budapest 1221 Budapest Tordai út 3.


Kamarás Kata

Hagyományok Háza. Népi Iparmű-vészeti Múzeum Állandó Kiállítása


Budapest 1010 Budapest Fő u. 6. 1/2018734 [email protected]

Szabó Zoltán

Magyarországi Kovácsmíves Céh


Budapest 1051 Budapest Herceg-prímás u. 19. 3/36.


Takáts Zoltán

Igen ez Műhely Nyitottműhely Budapest 1091 Budapest Üllői u. 21. 20/9928279 [email protected]

Vidák Anna

Ceglédi Alkotók Egyesülete


Pest megye

2700 Cegléd Ilona u. 5. 53/312647 30/3567550

[email protected] Détáriné Lukács Ágnes

Kovács és csuhéfo-nó műhely


8474 Csabrendek Rákóczi utca 31.

20/2806565 70/4315956

[email protected] [email protected]

Csík Tamás és Csíkné Bardon Réka

Fazekas műhely Műhelygaléria Fejér megye

8073 Csákberény Orondi szőlőhegy 1545 Hrsz.


Szmola Edina

Fazekas műhely Nyitottműhely Fejér megye

8083 Csákvár Vörösmaty u. 8.


Simon Dóra

Fazekasműhely Nyitottműhely Fejér megye

8083 Csákvár Szent István u. 7

20/5672173 Kodolányi Borbála


8083 Csákvár Szent István u. 3-5

20/5122570 Lönhárd Edit

Szt.Vendel Nemez-ház

Alkotóház Jász-Nagykun-Szolnok megye

5064 Csataszög Külterület 017/3 hrsz.

30/3719756 [email protected] Pócsainé Müller Elza

Fafaragó műhelyga-léria

Műhelygaléria Bács-Kiskun megye

2713 Csemő Bogdán iskola dűlő 15.

53/707691 Orisek Ferenc

Csipkeház és Bemu-tatóterem

Műhelygaléria Jász-Nagykun-Szolnok megye

5465 Cserkeszőlő Szabadság u. 2/A.

56/310637 20/3608562

[email protected] Révész Márta

Famíves Ház Műhelygaléria Baranya megye

7673 Cserkút Rákóczi u. 7.


Hajda György Zsigmond

Fafaragóműhely Nyitottműhely Zala megye

8372 Cserszegtomaj Barát u. 119.

83/310454 30/2711007

[email protected]

Bereczky Csaba

"Mézes-Mázas Angyalvár" - faze-kas és mézeskalács műhelygaléria

Műhelygaléria Fejér megye

8074 Csókakő Vértesi út 14.


Csuporné Angyal Zsuzsa

Fafaragó Bemutató Múhely

Nyitottműhely Somogy megye

7555 Csokonya-visonta

Xantus J. u. 80.

82/475091 Oláh Lajos




Fafaragó és játékké-szítő Kézműves és Vendégház

Műhelygaléria Csongrád megye

6640 Csongrád Dankó P. u. 30.


Tisza Sándor

Dél Magyarországi Alkotók Népművé-szeti Egyesülete 2004.


Csongrád megye

6640 Csongrád Gr. Apponyi A. u. 13.


Tarjányi József

Faműves Műhely Nyitottműhely Csongrád megye

6640 Csongrád Csáki Gy. U. 1.

63/471468 30/4051598

Lekrinszki Mátyás

Fafaragó Tanya Nyitottműhely Csongrád megye

6640 Csongrád Tanya 244. 63/471342 30/3415529

[email protected]

Simmer Sándor

Kézműves Alkotó-ház

Alkotóház Csongrád megye

6640 Csongrád Öregvár u. 34.


Fazekasműhely Nyitottműhely Győr-Moson-Sopron megye

9300 Csorna Kórház u. 8.

30/5894540 Ángyán Csilla

Csorvás Népműveszetéért Egyesület


Békés megye

5920 Csorvás Rákóczi u. 5.


Hudák Józsefné

Hudák Család Kéziszövő és Varró Műhelye

Nyitottműhely Békés megye

5920 Csorvás Tanya 183 66/258176 30/4949153


Hudák Józsefné

Kisgyerek Alapít-vány Tájház és Kézműves Műhely

Alkotóház Pest megye

2370 Dabas Lakos dr. u. 27.

20/9334666 [email protected],

Szente Krisz-tina

Dabas és Térsége Kézműves Egyesü-let


Pest megye

2370 Dabas Lakos dr. u. 27.


Szente Krisz-tina

Radics Mézeskalá-csos Műhely

Műhelygaléria Hajdú-Bihar megye

4033 Debrecen Alvinczi u. 5.

52/345348 20/9420739 20/3341881

[email protected]

Radics Lász-ló, Radics Zoltán

Hajdú-Bihar Me-gyei Népművészeti Egyesület


Hajdú-Bihar megye

4026 Debrecen Vendég u. 28.

54/480730 30/2635448

[email protected] Hubert Erzsébet

Kézműves Alapít-vány


Hajdú-Bihar megye

4026 Debrecen Nagy Gál István u. 6.

52/321260 30/3667774

[email protected]

Hunyadi Sándor

Tímárház Nyitottműhely Hajdú-Bihar megye

4024 Debrecen Nagy Gál István u. 6.


Mátrai Nagy Andrea

Kovácsműhely Nyitottműhely Hajdú-Bihar megye

4002 Debrecen Fancsika 170/b.

52/470217 30/9833785

[email protected]

Molnár József


4033 Debrecen Bálint pap u. 13.

52/314292, 30/2396206

[email protected]

Molnár Péter

Könnyűipari Szak-közép- és Szakisko-la

Iskola Hajdú-Bihar megye

4027 Debrecen Sétakert u. 1-3.


Pécsi Beáta

Kádár Műhely Nyitottműhely Hajdú-Bihar megye

4225 Debrecen-Józsa

Sillye G. U. 43.

52/386138 30/9281714

[email protected]

Buglyó Péter

Gyöngyműhely, Műhelygaléria Tolna megye

7144 Decs Öreg u. 6., Kossuth u. 36. kiállí-tóhely

74/496853 20/2386440

[email protected] Nagy Zoltánné

Babamúzeum és műhely

Műhelygaléria Tolna megye

7144 Decs Kossuth u.8.

74/495734 Farkasné Pál Bözsi

Gyöngyműhely Nyitottműhely Tolna megye

7144 Decs Jókai u. 2. 74/496579 Dömötör Erzsébet

Bogár tanya, nép-rajzi magángyűjte-mény


Tolna megye

7144 Decs Szőlőhegy u. 52-54.

74/413177 30/8520890

Bogár Éva




Kovácsműhely Nyitottműhely Veszprém megye

8460 Devecser Hársfa u. 28.

88/223904 20/9156413

[email protected]

Németh Szabolcs

Dobozi Népművé-szeti Egyesület


Békés megye

5624 Doboz Hunyadi u.1.


Hidvégi Julianna

Csuhés műhely Nyitottműhely Veszprém megye

8416 Dudar Telekitó u.12.

88/487604 30/5602452

[email protected] Pappné Rátcz Ildikó

Sütő Levente Lehel Műhelye

Műhelygaléria Pest megye

2092 Dunakeszi Széchenyi u. 181.

23/454293 70/2036664

[email protected]

Sütő Levente Lehel

Csontfaragó Mű-helygaléria

Műhelygaléria Heves megye

3300 Eger Kolozsvári u. 20/A.

36/324863 Boros József

Heves Megyei Népművészeti Egyesület


Heves megye

3300 Eger Knézich K. u. 8.

36/320536 20/9892656

[email protected]

Fehér Jánosné

Viseletkészítő Műhely,

Nyitottműhely Heves megye

3300 Eger Gyóni G. u. 31.

36/414173 Erdész Judit Mária

Cserepes Csűr Nyitottműhely Fejér megye

8130 Enying Rákoczi u. 18

30/2543055 [email protected] Kató Balázs

Szíj és nyeregkészí-tő műhely

Nyitottműhely Fejér megye

8130 Enying Arany J. u. 10.


Fodor Balázs, Fodorné Máté Rita

"Nyitott Műhely" Nyitottműhely Komárom-Esztergom megye

2500 Esztergom Lázár V. u. 21/a.

33/400880 20/9758860

Fazekasműhely Nyitottműhely Vas megye Felsőjánosfa Szénégető u. 1.

94/426037 30/2031163

[email protected]

Gácsiné Kovács Erika

Gyöngystúdió Műhelygaléria Pest megye

2363 Felsőpakony Zrinyi u. 54.


Fehér Anna

Bőrműves Műhely Nyitottműhely Pest megye

2363 Felsőpakony 30/6454462 [email protected]

Dobos Krisz-tina

Fóti Népművészeti Szakközép- Szakis-kola és Gimnázium

Iskola Pest megye

2153 Fót Vörösmar-ty tér 2.

27/359607 [email protected] Kaudersné Madarász Zsuzsanna

Fazekas műhely Nyitottműhely Pest megye

2151 Fót József Attila u 82


Kis Ilona

Galgamácsai Ha-gyományőrző Egyesület


Pest megye

2183 Galgamácsa Kéri u. 29. 20/3880656 1/2212893

[email protected]

Gulyás Magdolna

Zsigri-ház Nyitottműhely Pest megye

2183 Galgamácsa Kéri u. 29. 20/3880656 [email protected]

Gulyás Magdolna

Fazekasműhely Nyitottműhely Tolna megye

7134 Gerjen Vajda I. m18.

75/337231 [email protected] Kozák Éva

Kosbor Kézműves Műhely


Pest megye

2230 Gyömrő gr. Teleki u. 46.


Munkácsy Gábor

Marcalvárosi Fő-igazgatóság Kovács Margit Szakképző Iskola

Iskola Győr-Moson-Sopron megye

9024 Győr Répce u. 2. 96/428033 20/2624393

[email protected]

Horváth Ágota

Kisalföldi Népmű-vészek Egyesülete


Győr-Moson-Sopron megye

9025 Győr Lazaret u 10.

96/322123 70/5283467

[email protected]

Erdélyiné Horváth Gabriella

Győri Kékfestő Műhely

Nyitottműhely Győr-Moson-Sopron megye

9025 Győr Festő u. 20.

96/335206 20/3564774

[email protected]

Gerencsérné Tóth Ildikó

Hagyományőrző Faműves Gyűjte-mény és Műhely

Műhelygaléria Zala megye

8992 Hagyáros-börönd

Fő u. 3. 30/6858620 [email protected]

Czudar Éva

Aranyszalma Alko-tóház és Galéria

Alkotóház Hajdú-Bihar megye

4080 Hajdúnánás Jókai út 12.

20/2299131 Reszeginé Nagy Mária




Helytörténeti Gyűj-temény, Szalmamú-zeum


Hajdú-Bihar megye

4080 Hajdúnánás Bocskai u. 13.

30/3670033 Darócziné Bordás Andrea


4080 Hajdúnánás Bessenyei u. 7.

20/9332294 Kéki Zsolt

Gazdaház Műhelygaléria Hajdú-Bihar megye

4200 Hajdú-szoboszló

Vasvári P. u. 40.


Vaskó Istvánné

Gyapjúsház Műhelygaléria Hajdú-Bihar megye


Korpos u. 6.


Dezsőné Borbély Emma

Szoboszlói Gazda-ház Közhasznú Alapítvány


Hajdú-Bihar megye


Vasvári P. u. 40.


Vaskó Istvánné

Magyar Gyöngy Egyesület


Pest megye

2314 Halásztelek Dózsa Gy. U. 21.

24/4512115 70/2733649

[email protected]

Ganevné Székely Katalin

Bútorfestő Műhely Nyitottműhely Bács-Kiskun megye

6326 Harta Kossuth u. 79.


Schneider Péter és Péterné

Fafaragó bemuta-tóműhely

Műhelygaléria Baranya megye

7745 Hásságy Ady E. u. 9.


Szentkereszti István

Grassalkovich Szakközépiskola, Szakiskola és Felnóttek Általános Iskolája

Iskola Heves megye

3000 Hatvan Csaba Vezér u. 6.

37/540104 [email protected] Tircsi Erika Bernadett

Hevesi Kézműves Udvar,Radics Kúria


3360 Heves Kossuth L. u. 26-28.

36/346811 30/4940044

[email protected]

Pataki Miklósné

Csillagvirág Nép-művészeti Egyesü-let


Heves megye

3360 Heves Kossuth L. u. 28.

36/346838, 30/4940044

[email protected]

Pataki Miklósné

Hagyományos Értékek Megőrzésé-ért Alapítvány


Heves megye

3360 Heves Kossuth u. 26-28.

36/346838 30/9638602

[email protected]

Báder Miklósné

Barakonyi Kerámia Műhely


8380 Hévíz Dr. Babócsay u. 98.

83/341998, 20/9711728

[email protected]

Barakonyi István

Belvárosi Fazekasház

Műhelygaléria Csongrád megye

6800 Hódmező-vásárhely

Lánc u. 3. 62/533024 70/5107004


Ambrus Sándor

Fazekas műhely Nyitottműhely Csongrád megye


Révai u. 24..

62/221952 30/2392688

[email protected]

Forró István és Ágoston Mária

Fazekas műhely Nyitottműhely Csongrád megye


Eke u. 41. 62/244441 20/5300901

[email protected]

Szénási János

Fazekasház Nyitottműhely Nógrád megye

3176 Hollókő Petőfi u. 4. 32/379252 30/9245052


Régi László

Fazekasműhely Nyitottműhely Nógrád megye

3176 Hollókő Petőfi u. 7. 32/380063 70/4567116 70/3376988

Bercsényi Péter

Kézművesporta Nyitottműhely Nógrád megye

3176 Hollókő Kossuth u. 53.


Kiss Tünde

Pajtakert-Szövőház Nyitottműhely Nógrád megye

3176 Hollókő Kossuth u. 46.

32/379273 30/2891946

Ispánné Péter Éva

Himző műhely Nyitottműhely Bács-Kiskun megye

6341 Homokmégy Sport u 6. 30/5457652 Romsics Lászlóné

Kézműves Udvar Nyitottműhely Hajdú-Bihar megye

4071 Hortobágy Petőfi tér 13.

52/589321 52/958000 30/3034922

[email protected]

Lisztes László

Balogh Mihály fafaragó műhelyga-lériája


8991 Hottó Szabadság tér 4.


Balogh Mihály




Csipkemúzeum Speciális népi kézműves gyűjtemény


9361 Hövej Fő u. 54. 96/255196 [email protected]

Höveji hímzések állandó kiállítása



9361 Hövej Fő u. 27. 99/381153 20/9254547

[email protected]

Szigethy Istvánné

Jász Múzeum Speciális népi kézműves gyűjtemény

Jász-Nagykun-Szolnok megye

5100 Jászberény Táncsics M- u. 5.


Hortiné dr. Bathó Edit

Rokolya Varró és Látványműhely

Nyitottműhely Jász-Nagykun-Szolnok megye

5100 Jászberény Külsőpelyhespart u. 18.


Tajti Erzsébet

Fazekas Alkotóház Alkotóház Bács-Kiskun megye

6300 Kalocsa Kunszt J. u. 4.

78/465259 70/4305404

[email protected]

Kovács László

Himző műhely (FERDINÁND ÉS TÁRSA Kft)


6300 Kalocsa Damjanich u. 2/a.

30/2156184 Bolvári Ferdinánd

Himző és kerámia műhely (PANITA Bt.)


6300 Kalocsa Kubinszky u 5.

30/6065663 Bolvári Andrásné

Somogy Megyei Népművészeti Egyesület


Somogy megye

7400 Kaposvár Egyenesi u. 83

82/414384 30/3851181

[email protected] Gosztonyi Zoltán

Motolla Szövőmű-hely

Nyitottműhely Somogy megye

7400 Kaposvár Somssich u. 18.


Csapó Angéla

Mezei Ottó fazekas műhelye

Nyitottműhely Baranya megye

7333 Kárász Kültelek 5. 72/420080 Mezei Ottó

Nagykunsági Nép-művészek Egyesü-lete



5300 Karcag Kálvin u. 4.


Dr. Nagy Molnár Miklós

Kovács műhely Nyitottműhely Jász-Nagykun-Szolnok megye

5300 Karcag Varró u. 21/b.

59/313369 Tóth István

Györffy István Nagykun Múzeum, Kántor Sándor Fazekas Emlékház és Nagykunsági Tájház



5300 Karcag Kálvin u. 4.


Dr. Nagy Molnár Miklós

Sajómenti Népmű-vészeti Egyesület


Borsod-Abaúj-Zemplén megye

3700 Kazincbarcika Dózsa Gy. u. 49.


Elzenwa Katalin

Egressy Béni Könyvtár, Kulturá-lis és Sport Központ Csipkeműhelye

Nyitottműhely Borsod-Abaúj-Zemplén megye

3700 Kazincbarcika Dózsa Gy. u. 49.


Neszádeliné Kállai Mária

Kovácsműhely Nyitottműhely Borsod-Abaúj-Zemplén megye

3700 Kazincbarcika Pincesor 16.

48/410379 20/5709457

Fülöp Tibor

Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesület


Bács-Kiskun megye

6000 Kecskemét Serfőző u. 19.


Berei Andrea




Népi Iparművészeti Gyűjtemény


Bács-Kiskun megye

6000 Kecskemét Serfőző u. 19.

76/327203 30/9756710

[email protected] Kriskóné Dávid Mária

Horváthné Gellért Erzsébet fazekas műhelye


8784 Kehidakustány

Hunyadi u. 16.

83/334118 30/4998115

Horváthné Gellért Erzsébet

Népművészeti Alkotóház

Alkotóház Zala megye

8360 Keszthely Sopron u. 7.


Molnárné Riskó Erzsé-bet

Kályhás műhely Nyitottműhely Baranya megye

Keszü Petőfi Sándor u. 172


Schulteisz Ákos

Bükkaljai Mesterek Népművészeti Egyesület



3557 Kisgyőr Dózsa Gy. U. 27.

46/476280 70/9446293

[email protected]

Paranai Józsefné

Fafaragó műhely, nyitottgaléria

Műhelygaléria Bács-Kiskun megye

6100 Kiskunfélegy-háza

Oskola u. 4/a.

76/467939 Faragó József

Bene Ircsi Fonodája Nyitottműhely Bács-Kiskun megye

6100 Kiskunfél-egyháza

Sas u. 5. 30/6450075 [email protected] Bene Ágostonné

Szíjgyártó műhely Nyitottműhely Csongrád megye

6760 Kistelek Árpád u. 9. 62/259542 20/9413413

[email protected] Gyifkó Gyula

Szalma-és Csuhéfo-nók Baráti Társasá-ga Egyesület



5310 Kisújszállás Deák F. u. 6.

20/9749169 [email protected] Szabó Katin-ka

Tanyavilág Kulturá-lis Egyesület.


Bács-Kiskun megye

6421 Kisszállás V. körzet 46.

20/4127115 [email protected] Mikó Piroska

Komárom-Esztergom Megyei Népművészeti Egyesület


Komárom-Esztergom megye

2921 Komárom Bokréta u. 7.

2063551768 [email protected]

Nyikus Anna

Fafaragó Műhely Nyitottműhely Békés megye

5553 Kondoros Rákóczi u. 61.

66/388181 30/8574309

Balogh Zsigmond

Mézeskalácsos Műhely

Nyitottműhely Vas megye Kőszeg Kelcz A. u. 13.

94/325097 20/9685865

Neumeister Gyuláné

Kulcsi Kézműves Alkotóház

Alkotóház Fejér megye

2458 Kulcs Császárta-nya


Molnárné Lukács Anita

Kulcsi Kemencés Kézműves Egyesü-let


Fejér megye

2458 Kulcs Kossuth l. u. 77.


Molnárné Lukács Anita

Fafaragó galéria és néprajzi magán-gyűjtemény


5340 Kunhegyes Arany J. u. 69.


Czupp Pál

Csenged Hagyo-mányőrző és Nép-művészeti Egyesü-let



5440 Kunszent-márton

Újvilág u. 22.

56/705131 70/3812374

[email protected]

Ország László

Helytörténeti Gyűj-temény



5440 Kunszent-márton

Kerületiház u. 6.


Pusztai Gabriella

Tojásfestő műhelye Nyitottműhely Bács-Kiskun megye

6065 Lakitelek Kiss J. u. 2.

76/448747 20/2097027

[email protected]

Szelesné Kása Ilona

Hetési szőttesműhely


8960 Lenti Zöldmező u. 11.

92/354777 30/9105674

Hácskó Imrésné

Kosárfonó műhely Nyitottműhely Zala megye

8960 Lenti Mihályfai u. 55.

30/8581562 Dulics Margit




Letenyei Fafaragó Műhely Egyesület


Zala megye

8868 Letenye Szabadság tér 2.


Boa Endre

Magyarlukafai Néprajzi Műhely

Alkotóház Baranya megye

7925 Magyarlukafa Fő u. 44. 73/554051, 70/2517174

[email protected]

Lovas Kata

Kaptár Egyesület Népi kézmű-ves civil szervezet

Baranya megye

7925 Magyarlukafa Fő u. 44. 73/554051 70/2517174

[email protected]

Lovas Kata

Tájház és Alkotóház Magyarpolány

Alkotóház Veszprém megye

8449 Magyarpolány Petőfi S. u. 4.

88/503820 30/6204919

[email protected]

Albert Kerámia Műhelygaléria Vas megye 9946 Magyar-szombatfa

Fő u. 21/b. 94/444022 30/6009881

[email protected]

Albert Attila, ifj, Albert Attila

Czúgh-Porta Nyitottműhely Vas megye 9946 Magyar-szombatfa

Fő u. 21. 94/444189 Nyakasné Czúgh Zsu-zsanna

Fazekasműhely Nyitottműhely Vas megye 9946 Magyar-szombatfa

Fő u. 65. 94/444033 Tóth János


Fő u. 20/a. 94/444196 30/9132737

[email protected] Cseke János


Gödörházi u. 10.

94/444029 30/3810551

[email protected]

Vörös Ferenc


Fő u. 44. 94/444207 30/3270093

Vörös Gábor

Familia Kerámia Nyitottműhely Vas megye 9946 Magyar-szombatfa

Fő u. 93/b. 94/444221 30/3785955

[email protected]

Pappné Cservék Gizella


Fő u. 18/b. 94/444293 Tóth Ferenc

Czúgh János Em-lékszoba

Speciális népi kézműves gyújtemény

Vas megye 9946 Magyar-szombatfa

Fő u. 28. 30/3521032 Czúgh Mária

Fazekasműhely Műhelygaléria Somogy megye

8700 Marcali Rózsa u. 49.

85/314226 20/5926360

[email protected]

Harangozó Rita

Mézeskalácsos Kézművesház


5435 Martfű Mártírok u. 1.


Juhászné Hídvégi Edit

Szatmár Néptánc és Népművészeti Egyesület


Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4700 Mátészalka Budai Nagy Antal u. 29.

44/313954 3069566965

[email protected] Dr. Balogh László

Népművészeti Ház Alkotóház Heves megye

3246 Mátraderecske Deák F. u. 1.


Báder Miklósné

Palóc Néprajzi magángyüjtemény


Heves megye

3232 Mátrafüred Pálosvörösmarty u.2.

37/320137 20/5403281

[email protected] Lovászné Juhász Rita

Palóc Néprajzi magángyüjteményért Alapítvány


Heves megye

3232 Mátrafüred Pálosvörösmarty u.2.

37/320137 20/5403281

[email protected] Lovászné Juhász Rita

Siógyöngye Kéz-műves Alkotóház

Alkotóház Tolna megye

7057 Medina Kossuth u. 71.

230/3954715,70/5436728

nincs Godóné Varga Piros-ka

Szövőműhely Nyitottműhely Békés megye

5650 Mezőberény Luther tér 12-13.


Debreczeni János

Népi Művészetek Háza és Táncpajta

Alkotóház Borsod-Abaúj-Zemplén megye

3400 Mezőkövesd Kisjankó Bori u. 5-7.

49/411686 30/2287119

[email protected] Berecz Lászlóné

Matyó Népművé-szeti Egyesület



3400 Mezőkövesd Kisjankó Bori u. 5.

49/411686 30/2287119

[email protected] Berecz Lászlóné




Bútorfestő Műhely Nyitottműhely Borsod-Abaúj-Zemplén megye

3400 Mezőkövesd Kisjankó Bori u. 8-10.

49/500288 20/3679698

[email protected] Kovács Szabolcs

Fazekas Műhely Nyitottműhely Borsod-Abaúj-Zemplén megye


49/311595 70/3194397

[email protected]

Fehér Tibor

Játékház Nyitottműhely Borsod-Abaúj-Zemplén megye

3400 Mezőkövesd Mogyoró-köz 4.

49/312623 20/2622731

nincs Lukácsné Lengyel Erzsébet

Mézeskalácsos ház Nyitottműhely Borsod-Abaúj-Zemplén megye


49/411686 70/2300138

[email protected]

Pető Anna

Szövőház Nyitottműhely Borsod-Abaúj-Zemplén megye


49/311082 Tábori Aran-ka

Badár Emlékszoba és Fazekas Alkotó-ház


5400 Mezőtúr Sugár u. 28.

56/550637 20/2436405

Derecskei Magdolna

Túri Fazekas Múze-um



5400 Mezőtúr Bajcsy-Zs. U. 41.


Pusztai Zsolt

Diósgyőri Kézmű-ves Alkotóház


3534 Miskolc Nagy Lajos király u. 18-20.

46/400419 30/2065019


Molnárné Forray Mari-anna

Fügedi Márta Népművészeti Egyesület



3534 Miskolc Nagy Lajos király u. 18-20.

46/400419 30/2065019


Molnárné Forray Mari-anna

Lézerpont Látvány-tár



3531 Miskolc Győri kapu 57.


Barna György

Bocskoros és tímár műhely


7700 Mohács Felső-Dunasor u. 24.


Farkas György


8060 Mór Szt István tér 4.


Kováts Judit

Kovácsműhely Nyitottműhely Fejér megye

8060 Mór Szt István tér 4.

30/2582756 [email protected] Diós Tibor

Nádudvari Kézmű-ves Szakiskola

Iskola Hajdú-Bihar megye

4181 Nádudvar Kossuth u. 7.

54/480730 20/5919462

[email protected]

Dr. Takácsné Baranyai Etelka

Fazekasműhely Műhelygaléria Hajdú-Bihar megye

4181 Nádudvar Fő u. 152. 54/480569 30/4813441

[email protected]

Fazekas Ferenc

Fazekasház Műhelygaléria Hajdú-Bihar megye

4181 Nádudvar Fő u. 64. 54/480562 20/4231850

[email protected]

Fazekas István, ifj. Fazekas István

Nádudvari Fazekasház

Műhelygaléria Hajdú-Bihar megye

4181 Nádudvar Fő u. 159. 54/480425 30/9680940

[email protected]

Fazekas Lajos

Nádudvari Kosárfonóműhely

Nyitottműhely Hajdú-Bihar megye

4181 Nádudvar Deák F. u 33.


Balogh Károly

Fehér Gólya Kéz-műves Udvar és Vendégház

Nyitottműhely Hajdú-Bihar megye

4181 Nádudvar Petőfi u. 19.

54/480222, 30/2329544

[email protected]

Pavluskáné Sulyok Júlia




Fazekasműhely Nyitottműhely Hajdú-Bihar megye

4181 Nádudvar Völgyalj u. 16.

54/480185 30/3694716

[email protected]

Dobiné Vass Júlia

Fazekasműhely Nyitottműhely Hajdú-Bihar megye

4181 Nádudvar Miklós u. 37


K. Nagy Zsolt

Nagydorogi Kézi-munka ésHagyományőrző Egyesület


Tolna megye

7044 Nagydorog Kossuth u. 81.

[email protected] Máté Jánosné

Nagykállói Népmű-vészeti Egyesület



4320 Nagykálló Táncsics u. 28.

42/263161 20/9851150

[email protected]

Félegyházi Józsefné

Duna-Tisza közi Egyesület Alkotó-háza

Alkotóház Bács-Kiskun megye

2750 Nagykőrös Csíkvár dűlő 6.


Berei Andrea

Szalmakötő műhely Nyitottműhely Jász-Nagykun-Szolnok megye

5065 Nagykörű Dózsa Gy. U. 2/a.

30/5772182 Gregor Balázs

Régi Mesterségeket Felelevenítő Köz-hasznú Egyesület


Baranya megye

7731 Nagypall Szabadság u. 26.

72/466713 30/34418006

[email protected]

Bérczes Attiláné

Fafaragó és szövő műhely


7186 Nagyvejke Fő u. 63. 74/483703 nincs Beréti István

Fazekas Műhely Nyitottműhely Somogy megye

8738 Nemesvid Ady u. 41. 70/2327501 [email protected]

Bogdán Klára

Fábriné Solymosi Hedvig fazekas műhelygaléria


8948 Nova Fő u. 42. 92/377094 Fábriné Solymosi Hedvig

Népművészeti Szabadiskola

Iskola Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4400 Nyíregyháza Arany J. u. 33.


Dr. Puskásné Oláh Júlia

Aranykapu Bemuta-tó Terem

Műhelygaléria Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4400 Nyíregyháza Toldi u. 23 42/310893 42/796141 30/4485500

[email protected]


Népművészeti Egyesület Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete



4400 Nyíregyháza Zrínyi u. 8-10.

30/968-3450 [email protected]

Vajda László

Aranykapu Népmű-vészeti Egyesület Közhasznú Szerve-zet



4400 Nyíregyháza Arany J. u. 33.

42/310893 42/796141 30/4485500

[email protected]


Fa- és textiljáték műhely

Nyitottműhely Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4400 Nyíregyháza Sólyom u. 34/b.

42/430607 20/8248040

[email protected] Ámik Jánosné

Fazekasműhely Nyitottműhely Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4400 Nyíregyháza Ószőlő u. 12.

42/438009 30/9036409

[email protected]

Endrédiné Gyarmati Judit

Csipkeműhely Nyitottműhely Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4400 Nyíregyháza Ószőlő u. 73. II/53.

30/508-8764 [email protected] Estók Judit

Vászonszövő műhely


4400 Nyíregyháza Hajnal u.8. 42/342-614, 20/2052064

[email protected]

Hegyi Jenőné




Viseletkészítő, zsinórozó műhely


4400 Nyíregyháza Rozsnyó u. 16.

42/342751 30/4181610

[email protected]

Németh Gabriella

Kovács- és bőrmű-ves műhely


4400 Nyíregyháza Bártfa u. 4. 70/5508663 [email protected]

Pájer Gyula, Pájerné Rádi Mariann

Textiltervező műhely


4400 Nyíregyháza Korányi F. u. 209.

42/447195 30/4550589

[email protected]

Tamásné Hensperger Cecília

Textiljáték készítő műhely


4400 Nyíregyháza Lobogó u. 2.

42/802726 20/9652458

[email protected]

Vinnai Ilona

Faműves Műhely Nyitottműhely Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4551 Nyíregyháza-Oros

Meggyes u. 62.


Kiss András

Kosárfonó és fonottbútorkészítő műhely


4461 Nyírtelek Laktanya köz 1.

42/210444 20/9394874

[email protected]

Fehér Mihály

Fazekas Műhely Nyitottműhely Baranya megye

7695 Óbánya Fő u. 64/1. 72/463076 Keszler István

Fazekas Kiállítás Speciális népi kézműves gyűjtemény

Baranya megye

7695 Óbánya Fő u. 70. 72/463108 72/463494 30/3484230

helytö[email protected]

Orfűi Kézműves Egyesület Alkotó-háza


7677 Orfű Hrsz:540/2. Malom Múzeum


Egerszegi Andrea

Szalmafonó nyitottgaléria


5451 Öcsöd Lenin u. 3. 56/310139 70/2131698

[email protected] Bencsik Márta

Népi Mesterségek Műhelye Egyesület


Vas megye 9941 Őriszentpéter Városszer 95.

94/428509 30/3974921

[email protected]

Erdélyiné Horváth Terézia

Fazekasnő.hu Nyitottműhely Vas megye 9941 Őriszentpéter Kovács szer 72.

70/3379142 [email protected] Róka Katalin

Zsohát -Porta Nyitottműhely Vas megye 9941 Őriszentpéter Kovácsszer 70.

94/428208 70/3379140

[email protected]

Zsohár Gyula

Lőrincz Textiles Műhely


8500 Pápa Korona u. 3.

89/322771 [email protected] Lőrincz Péter

Győry Néprajzi Gyűjtemény


Veszprém megye

8500 Pápa Fő tér 23. 89/312086 [email protected]

Bőrmíves műhely Nyitottműhely Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4338 Papos Dózsa Gy. u. 4.

30/4073349 [email protected] Pankotai Csaba

Kosárfonó Műhelygaéria


3240 Parád Sziget u. 6. 36/364481 Baji Imréné

Paszabi Szőttes Népművészeti Ház


4475 Paszab Fő u. 58. 42/204793 20/5292018

[email protected]

Vattai Jánosné

Patcai Kézműves Alkotóház

Alkotóház Somogy megye

7477 Patca Fő u. 43. 30/6789941 Rostás Klára

Csillagbojtár fafa-ragó és hagyo-mányőrző műhely

Nyitottműhely Pest megye

2071 Páty Burgondia u. 13/B.


Plés Péter




Cuháré Közösségi és Alkotóház


7631 Pécs Nagypostavölgyalsó út 33.

72-440244 30/5484628

[email protected]

Horváth Ágota

Orfűi Kézműves Egyesület


Baranya megye

7624 Pécs Zichy Gy. U. 27/A.

30/9478316, 30/979-0555

[email protected]

Egerszegi Andrea

Kézművesek Bara-nyai Egyesülete


Baranya megye

7631 Pécs Kispostavölgy u. 58.

72/440244, 30/548-4628

[email protected]

Horváth Ágota

Horváth Ágota fazekas műhelye


7631 Pécs Kispostavölgy 58. (88)

72/440244 30/5484-628

[email protected]

Horváth Ágota

Gyapjúfonó műhely Nyitottműhely Baranya megye

7629 Pécs Zsolnay Vilmos u. 62.


Gulyás Árpád

Világ Világossága Alapítvány BINOK

Iskola Baranya megye

7635 Pécs Bálicsi u. 29.

72/310299 [email protected] dr. Sebestyén Ibolya

Bőrműves Műterem Műhelygaléria Baranya megye

7621 Pécs Rákóczi u. 5-7.

72/240020 20/4475278

[email protected] Terényi Gyöngy

Kolping KatolikusbSzakiskola, Speciális Szakiskolabés Kollégium

Iskola Veszprém megye

8105 Pétfürdő Hősök tere 10.


Fodor Tamás

Kovácsműhely Nyitottműhely Pest megye

2097 Pilisborosjenő Szt. Donát u. 35.

26/336299 20/3478837

[email protected]

Takáts Zoltán

Fazekasműhely Nyitottműhely Győr-Moson-Sopron megye

9142 Rábapatona Rózsa F. u. 12.


Káldi Károly

Palóc Galéria Műhelygaléria Heves megye

7629 Recsk Kossuth u. 118.


Báder Miklósné

Palóc viseletek Műhelygaléria Nógrád megye

3104 Salgótarján Nagymező u. 44.


Bocsi Éva

Paszománykészítő Műhely

Nyitottműhely Vas megye 9600 Sárvár Katona J. u. 1.


dr. Hajdú Tamás

Bőrműves műhely és bemutatóterem


7081 Simontornya Petőfi u. 12.


Könyvné Szabó Éva

Hímzésmúzeum és műhely,


7171 Sióagárd Leányvár 74/315550 30/2294293

[email protected]

Vargáné Kovács Veronika

Tolna Megyei Népművészeti Egyesület


Tolna megye

7171 Sióagárd Zrínyi u. 31.

74/501077 20/946-5617


Komjáthi Tamásné

Csuhéműhely Nyitottműhely Tolna megye

7171 Sióagárd Zrinyi u. 5. 20/3528305 [email protected] Dr.Say Istvánné

Gyertyakészítő műhely és méhészet


4481 Sóstóhegy Csalogány u. 10.

42/475456 20/5473770

Chrenkó Mihályné

Kézműves ház nyitottműhelyek

Fejér megye

2432 Szabad-egyháza

Szabadság tér

30/6396376 20/2605735

Schmitsek Józsefné (kerémia), Pőszer Józsefné (szövés)

Népi Mesterségek Pest Megyei Egye-sülete


Pest megye

2111 Szada Dózsa Gy. U. 9.

28/405446 20/69117212

[email protected]

Dulai Sándorné

Szápári Kovácsmű-hely


8423 Szápár Kossuth u. 59..

88/486084 30/6051542

Kohus László

Sárarany Szalma-porta

Nyitottműhely Békés megye

5540 Szarvas Ezüstsző-lők III.kk.350.

20/5241827 20/5120549

[email protected]

Maczkó család

Szarvasi Kézműves Egyesület


Békés megye

5540 Szarvas Kossuth tér 3.

70/2316708 Kugyeláné Décsei Móni-ka




Palóc Népművészeti és Háziipari Szö-vetkezet

Műhelygaléria Nógrád megye

3170 Szécsény Rákóczi út 65.

20/9886277 [email protected] Reznicsek Sándor

Kézművesház Műhelygaléria Nógrád megye

3170 Szécsény Ady Endre út 4.

70/9841912 [email protected] Török János

Mézeskalács Házi-kó

Műhelygaléria Nógrád megye

3170 Szécsény Bajcsy-Zs. U. 18.

32/371011 Takács Béla

Palócföldi Népi Iparművészek Egyesülete


Nógrád megye

3170 Szécsény Attila u. 31/A.

70/9841912 [email protected] Török János

Napsugaras Dél-Tisza Menti Kultu-rális Népművészeti Egyesület


Csongrád megye

6753 Szeged Budai Nagy Antal u. 20-22..


Gyifkó Gyula

Gyékényes műhely Nyitottműhely Csongrád megye

6753 Szeged Budai Nagy Antal u. 20-22..


Török Gizella

Fehérvári Kézmű-vesek Háza

Alkotóház Fejér megye

8000 Székesfehér-vár

Rác u. 27. 20/2592952 [email protected], [email protected]

Pongrácz Zoltán

Mesterségek Háza. Alkotóház Fejér megye


Rác u. 20. 22/313175 [email protected]

Komendó Gabriella

Fehérvári Kézmű-vesek Egyesülete


Fejér megye


Oskola u. 3.

20/3539755 70/3270202


Szenczi Jánosné

Fejér Megyei Népművészeti Egyesület


Fejér megye


III. Béla király tér 1.

22/313175 70/3785053


Molnárné Tamás Anetta

Népi játszóház és fafaragó porta


7100 Szekszárd Bátaszéki u.40.


Törő György, Töttősi Attila

Szíjgyártóműhely Nyitottműhely Tolna megye

7100 Szekszárd Széchenyi u. 16.

74/316206 74/315225

[email protected]

Nepp Dénes

Szövőműhely Nyitottműhely Tolna megye

7100 Szekszárd Porkoláb-völgy

74/501077 20/9465617


Komjáthi Tamásné

Petrits Mézeskalá-csos,Gyertyaöntő és Cukorkakészítő Múzeum


Tolna megye

7100 Szekszárd Munkácsy u. 9/b.

74/512110 20/9510687

[email protected]

Petrits József

Örökség Kézművesház

Alkotóház Somogy megye

7477 Szenna Kossuth u. 26.

30/2716620 Orosz Adél

Nivegy-völgyi Fazekas Emlékmű-hely


8272 Szentantalfa Templom u. 5..

87/479640 30/5627819

[email protected]

Nagy Lászlóné

Kósa Reneszánsz Kerámia Stúdió


2000 Szentendre Bükkös part 34.

30/919-5490 [email protected]

Kósa Klára

Bőrmíves műhely Nyitottműhely Pest megye

2000 Szentendre Kovács László u.67.


Lepizsán Attila

Fazekasműhely Nyitottműhely Zala megye

8975 Szentgyörgy-völgy

Vörösmar-ty u. 33.

92/351762, 30/5473334

Csótár Rezső

Csuhé- és Fajátékkészítő Bemutatóműhely


7936 Szentlászló Kossuth u. 106.

73/354217 20/5399995

[email protected]

Horváth Antónia, Horváth László,

Fafaragó műhely Nyitottműhely Zala megye

8861 Szepetnek Királyi P. u. 5.

93/381247 30/2583690

[email protected]

Németh Ferenc

Fafaragó Műhelyga-léria


2319 Szigetújfalu Szőlő u. 9. 24/463175 70/4596618

[email protected]

Nemes Ferenc

Kaczár Tanya Nyitottműhely Pest megye

2624 Szokolya Hunyadi u.23.

27/385415 20/3740267

[email protected]

Lénárt István




Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népművészeti Egyesület



5000 Szolnok Czakó E. u. 3. I/15.

56/423985 30/6279905

[email protected]

Kenyeres Sándorné

Szt.Lucia Kézmű-ves Céh és Népi- és Iparművészeti Egyesület



5000 Szolnok Hild tér 1. 20/3929512 [email protected]

Molnár Mariann

Napsugár Gyer-mekház Nyitott Műhelye


5000 Szolnok Baross u. 56.

56/410521 20/3675788

[email protected]

Lászlóné Nagy Ilona

Damjanich János Múzeum



5000 Szolnok Kossuth tér 4.

56/510155 muzeum@djm-hu Dr. Horváth László

Velemi Stúdió Népművészeti Egyesület


Vas megye 9700 Szombathely Kodály Z. u. 18.

94/4558370 30/62985186

[email protected] Taródi Lajos

Vas Megyei Nép-művészeti Egyesü-let


Vas megye 9700 Szombathely Ady E. u. 5.

30/4007319 [email protected] Belencsák Mihály

Csutababa Műhely Nyitottműhely Fejér megye

8121 Tác Széchenyi u. 18.

20/9889344 [email protected] Gelencsér Julianna

Tojásfestő és karco-ló műhely


8541 Takácsi Vörösmar-ty u. 13.

30/7198407 [email protected] Bakó Ildikó

Hegyaljai Alkotó-ház


3907 Tállya Gesztenye-sor u. 2.


Dériné Érsek Ágnes

Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete



3907 Tállya Rákóczi u. 13.

70/7036291 46/380-929

[email protected]

Dériné Érsek Ágnes

Iharos Népművé-szeti Egyesület


Pest megye

2461 Tárnok Ősz u. 28. 23/389121 30/62343887

[email protected]

Ament Éva

Fafaragó műhelyga-léria

Műhelygaléria Komárom-Esztergom megye

2890 Tata Széchenyi u. 28.

Csiszár fazekasmű-hely


2890 Tata Eötvös u. 36.

34/380356 [email protected] Csiszár József

Fazekasműhely Nyitottműhely Komárom-Esztergom megye

2890 Tata Révai u. 10.

34/382850 20/4610481

[email protected] Végh Ákos

Magyar Csipkeké-szítők Egyesülete


Komárom-Esztergom megye

2800 Tatabánya Bánhidai ltp. 402. I/7.

34/311665 30/4178100

[email protected]

Nagy Vincéné

Puskin Csipkemű-hely


2800 Tatabánya Kossuth u. 22.


Nagy Vincéné

Magyar Csipkeké-szítők Egyesülete Csipke műhelye


2800 Tatabánya Gellért tér 4.


Nagy Vincéné

Fafaragó Bemutató Múhely

Nyitottműhely Tolna megye

7054 Tengelic Petőfi u. 112.

74/432135 Móricz József




Hunnia Csipkemú-zeum

Speciális népi kézműves gyűjtemény, nyitottműhely

Nógrád megye

2696 Terény Arany János u. 70.


Fáyné Tornóczky Judit

Kosárfonó műhely Nyitottműhely Bács-Kiskun megye

6066 Tiszaalpár Deák F. u. 33.

76/424497 30/5072064

Kanalas János

Csuhé és szalmafo-nó műhely


4455 Tiszadada Ifjúság u. 6.

1/4052407 30/5466991

[email protected]

Harsányi Tiborné

Fazekas és tojásfes-tő műhely


4455 Tiszadada Nagy u. 9. 43/240534 30/3069902 20/5693305


Kovácsné Botrágyi Mónika, Kovács Géza

Kovácsműhely Műhelygaléria Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4464 Tiszaeszlár Aradi u. 34.

42/277144 30/3714953

[email protected]

Vajda László

Bőrös Alkotóház Alkotóház Jász-Nagykun-Szolnok megye

5350 Tiszafüred Ady u. 45. 59/353501 [email protected]

Horváth Tibor

Fazekas Műhely és Kiállítás


5350 Tiszafüred Belsőkertsor u. 4/a.

59/351483 70/3219253

[email protected]

Szűcs Imre

Fazekasműhely Nyitottműhely Jász-Nagykun-Szolnok megye

5350 Tiszafüred Szőlősi u. 27.

59/353538 70/5214460

[email protected]

Nagyné Török Zsóka

Kiss Pál Múzeum Speciális népi kézműves gyűjtemény


5350 Tiszafüred Tariczky sétány 6.


Dr. Vadász István

Kovács Kékfestő-műhely


6060 Tiszakécske Körösi u. 9.


Kovács Miklós

Népművészeti Alkotóház

Alkotóház Jász-Nagykun-Szolnok megye

5092 Tiszavárkony Endre király út 121.

56/436052 30/4053342

[email protected]

Kenyeres Sándorné

Faragóház Nyitottműhely Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4440 Tiszavasvári Schönherz u. 11.


Kovács Béla

Tokodi Alkotóház Alkotóház Komárom-Esztergom megye

2531 Tokod Zrinyi u.3-4.

33/469011 30/5722665

[email protected]

Radovics Georgina

Robotka Kézművesház

Alkotóház Komárom-Esztergom megye

2531 Tokod Flórián u. 20.

33/468668 Robotka László

Tolnai Kékfestő Műhely és Múzeum


7130 Tolna Kossuth u.21.


Nagy Mária

Tótkomlósi Evangé-likus Mesterségek Háza

Alkotóház Békés megye

5940 Tótkomlós Mezőhegyesi út 11.


Karasz Róbert Jánosné

Fafaragó Műhely Egyesület


Zala megye

8865 Tótszent-márton

Alkotmány u. 29.

93/383432 30/3945277

[email protected]

Radnai István





2045 Törökbálint Katona J. u. 20.


Benkő Attila

Apáról Fiúra Nép-művészeti és Kéz-műves Egyesület



5200 Törökszent-miklós

Széchenyi u. 134.

30/4028383 30/6316860

[email protected]

Forgácsné Molnár Anett

Kézműves Örökség Egyesület




Petőfi S. u. 58/a.


Molnár Jánosné

Szálasanyagfeldolgozó műhely



Batthyány u. 133.

56/394331 20/5169915

[email protected]

Gelencsér Mária

Finta Múzeum Speciális népi kézműves gyűjtemény


5420 Túrkeve Attila u. 1. 56/361183 20/4450429


Kapás János Zsolt

Fazekas műhely Nyitottműhely Zala megye

8796 Türje Cseresz-nyeszer u. 15.

83/356069 30/2440436

[email protected]

Stekli Ilona

Fazekasműhely Nyitottműhely Veszprém megye

8477 Tüskevár Kossuth u. 26.


Tóth Gergely

Dunakanyar Nép-művészeti Egyesü-let


Pest megye

2600 Vác Dr. Csányi L. krt. 63.

27/316411 20/4426294

[email protected]

Konczili Anna

Tradíció Céh Ala-pítvány


Pest megye

2600 Vác Kisgombás dülő 2.


Klucsár András

Fazekas műhelyga-léria


7146 Várdomb Kossuth u. 14.

74/430326 30/9011911

[email protected]

Rács Róbert

Varsányi Kézműves Porta

Alkotóház Nógrád megye

3178 Varsány Kossuth u. 2.


Pintérné Kanyó Judit

Nógrád Megyei Kézműves Műhely Egyesület


Nógrád megye

3178 Varsány Kossuth u. 2.

32/370777 30/8119951

[email protected]

Pintér László

Fafaragó Galéria Kölcsey ÁMK


4804 Vásáros-namény

Damjanich u. 34.

45/471414 Gál Szabolcs

Velemi Népművé-szeti Alkotóház

Alkotóház Vas megye 9726 Velem Rákóczi F. u. 92.

94/360432 20/9726190

[email protected] Gregus Zsuzsanna

Habán kerámiamű-hely

Nyitottműhely Vas megye Velemér Fő u. 32. 30/2335774 [email protected] Dávid Éva

Tiszafa Faműves Múhely


8200 Veszprém Erzsébet sétány 1.

70/5280225 Szabó István

Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület


Veszprém megye

8200 Veszprém Komakút tér 3.

30/9795147 2065775505


Czefernekné Tenk Berna-dett

Veszprémi Kézmű-ves Műhely


Veszprém megye

8200 Veszprém Mikszáth K. u. 38.

88/426167 20/8031757

[email protected] L. Holló Éva

Fazekas műhely Nyitottműhely Veszprém megye

8200 Veszprém Aranyoskút u. 16/a.


Szabó Éva

Szolnoki Kézműves Körért és a Tisza Mente Népművé-szetéért Alapítvány



5093 Vezseny Rákóczi u. 28.

56/459119 30/4829261

[email protected]

Deák Péter




Kézművesház Nyitottműhely Zala megye

8971 Zalabaksa Rákóczi u. 109.

92/374410 20/5188962


Horváth Ottó és Horváthné Császár Erzsébet

Zala Megyei Nép-művészeti Egyesü-let

Népi kézmű-ves civil szervezet és iskola

Zala megye

8900 Zalaegerszeg Gébárti u. 144.

92/312744 3062566711


Skrabut Éva

Zala Megye Nép-művészetéért Ala-pítvány


Zala megye

8900 Zalaegerszeg Gébárti u. 144.

92/312744 20/2601429


Molnárné Riskó Erzsé-bet

Népi Kézműves Alkotóházak Orszá-gos Egyesülete


Zala megye

8900 Zalaegerszeg Gébárti-tó 0737 hrsz.

92/312744 20/5568086

[email protected]

Prokné Tirner Gyöngyi

Gébárti Kézműve-sek Háza

Alkotóház Zala megye


92/312744 20/5568086

[email protected]


Fazekasműhely Nyitottműhely Zala megye


30/3640099 [email protected] Csuti Tibor

Gébárti Kézműve-sek Háza

Iskola Zala megye


92/312744 20/5568086

[email protected]


"Akantusz" ko-vácsműhely


8772 Zalaszent-balázs

Pusztatető u. 27.

93/391020 20/9531601

[email protected]

Takács István

Hagyományőrző tüzi kovács és mézeskalácsos műhely


8790 Zalaszentgrót Béke u. 33. 83/361370 30/8258690 30/2731431

[email protected]

Csiszár Tiborné és Tibor

Míves Tojás Gyüjtemény Múzeális Intézmény


Baranya megye

7720 Zengővárkony Kossuth L. u. 6.

72/466605 [email protected] Nienhaus Rózsa

Szalma-Kincs-Tár Gyűjtemény


Baranya megye

7720 Zengővárkony Arany J. u. 69.


Tüskés Tünde

Fazekasműhely Műhelygaléria Pest megye

2072 Zsámbék Ady E. u. 12.


Bangó Aliz

Cserepeskert Fazekasház

Nyitottműhely Pest megye

2072 Zsámbék Etyeki u. 12


Zombori László


2072 Zsámbék Ótemplom domb, Farkas villa

[email protected]

Szombathy Gábor


2.3.2.2 Népművészet a közösségi művelődésben

A Hagyományok Háza

A Hagyományok Háza a Kárpát-medencei néphagyomány ápolására és továbbéltetésére létre-hozott nemzeti intézmény, melyet a Nemzeti Kulturális Örökség minisztere 2001. január else-jén alapított. A Hagyományok Háza szolgáltató központ, melynek közművelődéssel foglalko-zó szervezeti egysége a Népművészeti Módszertani Műhely a hagyományos paraszti kultúrát (elsősorban a kézművességet, néptáncot, népzenét, népköltészetet) közvetíti a mai kor embere számára is élhető műveltségként.

Tevékenységei a népi kézművességen belül:

tanfolyami oktatás, ezen belül OKJ felnőttképzés, akkreditált tanfolyamok, Képzők képzője típusú szakágankénti továbbképzések, mesterkurzusok szerve-zése, tananyagok, módszertanok, módszertani segédanyagok kidolgozása, szakkörök, táborok szervezése

szakmai konferenciák szervezése

országos szakági pályázatok lebonyolítása, kiállítások rendezése

szakmai kiadványok készítése

a kortárs népi kézművesek alkotásainak minősítése, zsűrizése. A zsűrizés szempontrendszerének a szakemberek, az alkotók, valamint a kor kihívásainak megfelelő igény szerinti folyamatos alakítása

Népi Iparművész cím odaítélése

a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum működtetése – alkotók, alkotócsopor-tok részére bemutatkozási lehetőség biztosítása kiállítások és ahhoz kapcsoló-dó előadások, szakmai bemutatók segítségével

ismeretterjesztés, első sorban gyermekek számára szervezett népismereti, kéz-műves és folklór programok

kapcsolattartás kormányzati szervekkel a hagyományőrző tevékenység népsze-rűsítése, hiteles továbbadása érdekében

kapcsolattartás a szakmai civil szervezetekkel

közművelődési intézmények, tevékenységek az ország területén A népművészettel kapcsolatos körök, klubok, a népdalkörök, a tánccsoportok, a népi tárgyal-kotó csoportok, stb., hagyományosan a közművelődési tevékenységrendszer meghatározó részét alkották. A népi kultúra értékeinek őrzése, újraértelmezése, újra felfedezése, a szellemi és tárgyi örökség átadása, elérhetővé tétele az új generációk számára mindig a közösségi mű-velődés kiemelt feladatai közé tartozott.


A népi kultúra értékeinek különféle kultúrpolitikai értelmezésektől függetlenül a nép-művészeti tevékenységek gyakorlása mindenkor identitásépítő, illetve erősítő hatású volt.

A népművészet több jelentős népszerűségi hullámhegyén túl folyamatosan a kedvelt és gyakori tevékenységfajták közé tartozott.

Ezek a formák népszerűek a közművelődési intézményrendszer minden faktora számára. Elfogadott, népszerű tevékenység a „fogyasztók”, a lakosságrészéről. Szakmai körben is ked-velt programtípusról van szó, és a fenntartói (önkormányzat, állami, stb.) oldal támogatása, elismerése is konstans.

A Magyar Művelődési Intézet évente elemzi a közművelődési statisztikai adatállományt. Az adatállomány az OSAP rendszerében kerül gyűjtésre. ( A statisztikai kérdőívek címe: Je-lentés a közművelődési tevékenységet folytató szervezetek működéséről, nyilvántartási szá-ma: 1438.) Kis ingadozással, folyamatosan háromezernél (négyezret még soha nem érte el) több a jelentő szervezetek, intézmények száma az országban. A pályázati előírások miatt a jelentési fegyelem folyamatosan javul. 2009-ben tértek át a digitális jelentési módra, akkor visszaesett az adatszolgáltatók száma, de 2010-ben újra háromezer felé emelkedett.

A települések 67%-ról (2010.) érkeztek adatlapok. Joggal feltételezhető tehát, hogy a valóságban a kép, még a statisztika által kimutatott adatoknál gazdagabb aktivitást mutat.

Az alábbiakban néhány, a népművészeti tevékenységrendszert bemutató adatsort muta-tunk be, amely alkalmas a helyzetelemzés megalapozására.

1. Alkalmak, rendezvények, kiállítások

1.1 Népművészeti kiállítások A közművelődési statisztikai adatszolgáltatók 2011. évben 11 532 kiállításról adtak adatot, ezeket 4 388 218 érdeklődő látogató tekintette meg. Az összes, különféle típusú kiállítás 10%-a volt népművészeti tematikájú. Az összes kiállítás látogatóinak 12%-a vett részt ezeken a népművészeti kiállításokon. A legtöbb kiállítás (170 db) Budapesten került megrendezésre, kiemelkedően magas a népművészeti kiállítások száma Tolna megyében (101 db). Nógrád, Vas megyékben volt az átlagosnál lényegesen alacsonyabb a népművészeti kiállítások száma. Ez azért is szembeötlő, mert mindkét megyének gazdag népművészeti hagyománya van.

Az átlagosnál magasabb látogatószámmal keresték fel a népművészeti kiállításokat Bé-kés, Hajdú-Bihar megyékben, illetve Budapesten. A legkevesebb számú látogatóval Nógrád, Vas és Csongrád megye számolhatott.


Népművészeti kiállítások, 2011.

Megye Alkalmak (db) Látogatók (fő)

Bács-Kiskun 42 34 250

Baranya 62 17 929

Békés 71 67 349

Borsod-Abaúj- Zemplén 59 24 011

Budapest 170 75 571

Csongrád 31 9 305

Fejér 58 18 861

Győr- Moson- Sopron 37 13 399

Hajdú-Bihar 72 52 716

Heves 36 21 741

Jász-Nagykun-Szolnok 70 34 180

Komárom-Esztergom 29 10 122

Nógrád 21 8 427

Pest 85 28 700

Somogy 35 15 793

Szabolcs 44 17 462

Tolna 101 14 657

Vas 29 9 014

Veszprém 84 22 678

Zala 90 36 510

Összesen 1226 532 675 1.2 Népművészeti események Az összes művészeti esemény (30 030 db) 12%-a volt népművészeti, népszerűségüket jól mu-tatja, hogy az összes művészeti esemény látogatóinak 40%-a népművészeti eseményen volt jelen.

A népművészeti események száma Budapesten, Veszprém megyében kiemelkedően magas, meghaladja a négyszázat.

A legkevesebb számú népművészeti esemény Győr-Moson-Sopron és Nógrád megyében volt.


A látogatók száma Budapesten, illetve Tolna megyében volt kiemelkedően magas. Az országos átlag alatt volt számuk Komárom-Esztergomban, Győr-Moson-Sopron megyékben. Népművészeti események, 2011.

Megye Alkalmak (db) Látogatók (fő)

Bács-Kiskun 355 74 094

Baranya 157 168 278

Békés 141 105 201

Borsod-Abaúj-Zemplén 243 151 982

Budapest 414 914 696

Csongrád 89 34 124

Fejér 158 170 523

Győr-Moson-Sopron 50 11 839

Hajdú- Bihar 172 88 793

Heves 134 87 567

Jász-Nagykun-Szolnok 259 35 722

Komárom-Esztergom 67 13 341

Nógrád 44 25 222

Pest 269 81 302

Somogy 172 36 854

Szabolcs 97 31 742

Tolna 257 252 453

Vas 92 47 288

Veszprém 412 68 424

Zala 125 28 997

Összesen 3707 2 428 442 A népművészeti kiállítások, rendezvények és ezek látogatói számának alakulását tekintve, a 2010-es és 2011-es adatsorokat vetettük össze. A kiállítások száma ebben az időszakban 6%-kal emelkedett. A kiállításokon megforduló emberek száma nem jelentős mértékben, 5%-kal csökkent. A emelkedést láthatunk azonban a rendezvények látogatóinak számában. 25%-kal magasabb a rendezvények rendezvények száma 2011-ben 3%-kal volt magasabb, mint a meg-


előző évben. Jelentős látogatóinak száma, mint a megelőző évben. Extrém magas emelkedés látható Tolna megyében, ötszörösére emelkedett a rendezvények látogatóinak száma, de Bu-dapesten is 30%-os növekedést látunk. (A statisztikai adatszolgáltatói fegyelem örvendetes növekedésén túl, néhány a rendszerben újonnan felbukkanó országos, budapesti székhelyű ernyőszervezet megjelenésére kell felhívnunk a figyelmet, amelyek jelentései feltételezhetően göngyölített adatokat is tartalmaznak.)

2010. 2011. Népműv. kiáll Népműv. rend Népműv. kiáll Népműv. rend

Megye

alka-lom

látogatók alkalom látogatók alka-lom

látogatók alkalom látogatók

Bács-Kiskun 66 36264 128 49309 42 34 250 355 74 094

Baranya 76 18235 211 178556 62 17 929 157 168 278

Békés 83 120109 109 89997 71 67 349 141 105 201

Borsod-Abaúj-Zemplén

58 17134 209 108446 59 24 011 243 151 982

Budapest 70 54782 714 698338 170 75 571 414 914 696

Csongrád 36 7053 135 156887 31 9 305 89 34 124

Fejér 69 19841 317 20374 58 18 861 158 170 523

Győr-Moson-Sopron 45 13925 50 13039 37 13 399 50 11 839

Hajdú-Bihar 63 46168 113 72051 72 52 716 172 88 793

Heves 42 55196 97 76458 36 21 741 134 87 567

Jász-Nagykun-Szolnok

51 21129 181 34024 70 34 180 259 35 722

Komárom-Esztergom 28 6387 46 10784 29 10 122 67 13 341

Nógrád 20 4794 47 36806 21 8 427 44 25 222

Pest 155 32418 271 71728 85 28 700 269 81 302

Somogy 23 15071 135 63860 35 15 793 172 36 854

Szabolcs-Szatmár-Bereg

42 14774 62 13783 44 17 462 97 31 742

Tolna 59 21337 163 55070 101 14 657 257 252 453

Vas 34 7771 133 61800 29 9 014 92 47 288

Veszprém 73 15249 307 90745 84 22 678 412 68 424

Zala 53 31781 138 45773 90 36 510 125 28 997

Total 1146 559418 3566 1947828 1226 532 675 3707 2 428 442

2. Rendszeres formák

A közösségi művelődésben mindig kitüntetett szerepe volt azoknak a tevékenységeknek, ame-lyek állandóak, rendszeresnek tekinthetőek. Az alábbi táblák olyan közösségek adatait foglal-ják össze, amely csoportokban a népművészet adja meg az összejövetelek fő témáját.


2.1 Hangszeres népzenei csoport Az országban, 2011-ben 566 db hangszeres népzenei csoport működött. 6153 ember zenélt együtt, rendszeresen. 13243 alkalommal voltak együtt a népzenei csoportok, 3739 esetben volt lehetőségük bemutatni tudásukat. Budapesten zenéltek a legtöbben népzenei csoportban, az összes népzenei csoporttag majd fele budapesti. Magas a pest megyei és a bács-kiskun me-gyei zenészek száma is, három száz fő felett zenélnek együtt ezekben a megyékben. A hang-szeresek között jelentős a fiatalok (29 fő alatti) száma (37,4%). A zenészek fele az aktív, fel-nőtt generációból került ki (30-59 éves), ami azért különösen figyelemre méltó, mert ezt a korosztályt lehet a közművelődés számára legnehezebben aktivizálni. Hangszeres népzenei csoport, 2011.

Tagok éves átlagos száma Megye Közös-ségek száma

15 év alatti

15-29 éves

30-59 éves 60 év fö-lötti

Össze-sen

Foglal-kozások száma

Bemu-tatkozások szá-ma

Bács 38 77 53 108 84 322 1 204 419 Baranya 11 65 50 12 5 132 397 75 Békés 10 12 35 24 23 94 345 84 Borsod 16 62 25 58 12 157 714 151 Budapest 271 224 505 2 194 197 3 120 2 684 700 Csongrád 19 27 53 78 23 181 668 190 Fejér 10 34 25 34 4 97 402 198 Győr 16 104 68 70 15 257 878 125 Hajdú 21 37 28 104 83 252 773 223 Heves 11 31 18 21 9 79 345 118 Jász 19 27 45 47 16 135 1 023 154 Komárom 9 0 68 64 9 141 334 113 Nógrád 4 2 8 4 1 15 117 18 Pest 35 103 112 100 63 378 920 263 Somogy 10 38 31 63 7 139 250 102 Szabolcs 5 6 11 79 38 134 209 79 Tolna 8 37 4 8 4 53 257 47 Vas 25 51 89 63 8 211 873 406 Veszprém 12 30 40 49 13 132 369 114 Zala 16 45 23 42 14 124 481 160 566 1012 1291 3222 628 6153 13 243 3739 2.2 Népdalkör, pávakör 2079 népdalkör működött 2011-ben, az éneklő közösségek száma jóval magasabb, mint a hangszereseké, majdnem négyszeres a számuk. 39 842 ember jár össze rendszeresen népdalo-kat énekelni, foglalkozni a népi énekléssel. Arányaiban kevesebb fiatal van közöttük, mint a


hangszeresek között (20%). 13674 fő hatvan év feletti ember énekel együtt rendszeresen. Több mint hatvanezer alkalommal énekeltek együtt, ennyi foglalkozást tartották. 17506 alka-lommal mutatkoztak be közönség előtt. Kiemelkedően magas a budapesti népdalkörök száma (1304). (Feltételezhető, hogy ebben az adatban is szerepelnek az ernyőszervezet által jelentett országos adatok is.) Veszprém, Pest, Békés megye a legaktívabb a népdalkörök működésében. Népdalkör, pávakör, 2011.


15 év alatti

15-29 éves 30-59 éves

60 év fölötti

Összesen Foglalko-zások száma

Bemutat-kozások száma

Bács 56 116 94 248 627 1 085 1 838 588 Baranya 35 145 89 154 231 619 1 074 236 Békés 80 6 43 187 914 1 150 1 785 469 Borsod 43 7 15 275 429 726 1 738 473 Budapest 1 304 1 200 5 501 14 263 4 522 25 486 34 340 7 030 Csongrád 22 5 23 108 269 405 829 241 Fejér 26 4 13 128 294 439 966 220 Győr 19 32 18 150 166 366 641 134 Hajdú 44 36 37 285 440 798 1 718 3 978 Heves 48 40 21 188 506 755 1 946 526 Jász 43 60 21 159 436 676 1 359 355 Komárom 23 7 13 127 274 421 947 250 Nógrád 23 10 38 109 177 334 676 209 Pest 80 31 52 412 753 1 248 2 564 729 Somogy 25 19 43 171 258 491 609 174 Szabolcs 17 0 3 52 212 267 632 135 Tolna 30 10 39 154 300 503 1 223 268 Vas 27 38 36 101 118 293 750 220 Veszprém 81 74 76 463 2 378 2 991 2 624 668 Zala 53 48 53 318 370 789 2 085 603 2079 1888 6228 18052 13674 39 842 60 344 17506 2.3 Néptáncegyüttes 57 232 fő táncolt Magyarország településein, a különféle együttesekben a közművelődési rendszer keretein belül. Ez a legnépszerűbb tevékenységfajta a népművészeti tevékenységek között. Többen táncolnak, mint ahányan összesen énekelnek, vagy zenélnek. (Bár az éneklő csoportok száma magasabb a táncosoknál, de a tánccsoportok nagyobb létszámmal működ-nek. A táncosok 63%-a 15 év alatti gyermek. Értelemszerűen közöttük kisebb a hatvan év felettiek aránya. 62 585 alkalommal táncoltak együtt ezek a közösségek. Tízezer fölött van a fellépéseik száma. Budapesten és Pest megyében volt a legtöbb néptáncegyüttes a vizsgált


időszakban (544-149). Bács-Kiskun, Baranya és Veszprém megye működtetett még kiemel-kedően magas számú tánccsoportot. Néptáncegyüttes, 2011.

Tagok éves átlagos száma Megye Kö-zös-ségek száma

15 év alatti

15-29 éves

30-59 éves

60 év fölöt-ti

Összesen Foglalko-zások száma

Bemutat-kozások száma

Bács 117 1 260 676 476 67 2 479 3 789 656 Baranya 93 1 286 437 286 33 2 042 4 207 627 Békés 78 491 398 174 259 1 322 2 521 464 Borsod 51 545 391 165 20 1 121 2 068 360 Budapest 544 18 474 5 546 1 410 145 25 575 3 671 649 Csongrád 45 900 462 119 4 1 485 3 112 342 Fejér 86 845 513 339 74 1 771 4 106 702 Győr 42 697 309 122 38 1 166 2 809 337 Hajdú 72 1 509 585 256 38 2 388 4 398 826 Heves 67 777 384 291 17 1 469 3 009 671 Jász 77 1 303 384 250 56 1 993 4 236 752 Komá-rom

42 667 282 150 25 1 124 1 564 300

Nógrád 31 377 257 99 6 739 1 392 291 Pest 149 3 013 1 006 601 188 4 808 7 599 979 Somogy 50 575 331 217 70 1 193 1 982 495 Szabolcs 23 155 288 110 9 562 824 212 Tolna 75 1 286 625 255 7 2 173 3 355 699 Vas 29 216 224 121 0 561 1 420 339 Veszp-rém

95 885 405 348 417 2 055 3 952 888

Zala 65 697 262 224 23 1 206 2 571 521 1831 35 958 13765 6013 1496 57 232 62 585 11110 2.4 Hagyományőrző együttes 513 hagyományőrző együttes működött 2011-ben. Számuk megyénként igen eltérő, Komá-rom-Esztergom megyében mindössze ötöt jeleztek az adatszolgáltatók. Bács-Kiskun, Pest megye, Tolna megye esetében 40 felett volt a számuk. 14004 fő vett részt ebben a tevékeny-ségben, 65%-uk harminc év feletti. 13054 alkalommal jöttek össze a hagyományőrzés ügye miatt ezek a csoportok.


Hagyományőrző együttes, 2011.


15 év alatti

15-29 éves

30-59 éves

60 év fölötti

Össze-sen

Foglal-kozások száma

Bemu-tatkozások szá-ma

Bács 43 195 99 183 101 578 956 232 Baranya 23 259 172 140 21 592 768 272 Békés 22 2 4 3 133 142 244 44 Borsod 12 25 83 101 66 275 637 189 Budapest 151 815 841 690 1 341 3 687 690 787 Csongrád 6 26 27 74 71 198 335 47 Fejér 9 15 57 85 23 180 355 94 Győr 6 59 77 77 35 248 279 55 Hajdú 18 43 61 165 87 356 786 190 Heves 20 65 38 48 146 297 673 181 Jász 13 32 56 93 76 257 374 115 Komárom 5 10 7 16 24 57 137 48 Nógrád 21 61 47 126 99 333 616 214 Pest 50 170 259 449 439 1 317 2 091 397 Somogy 18 44 127 162 116 449 602 123 Szabolcs 15 45 57 40 40 182 588 73 Tolna 43 296 449 294 88 1 127 1 804 386 Vas 8 37 87 69 20 213 269 119 Veszprém 17 5 46 461 2 816 3 328 452 67 Zala 13 16 31 69 72 188 398 166 513 2220 2625 3345 5814 14004 13054 3799 2.5 Tárgyalkotó népművészeti csoportok Az utóbbi évtizedben a különféle népművészettel kapcsolatos aktivitások közül a tárgyalkotó tevékenységek estek vissza a legnagyobb mértékben. Az összes tárgyalkotó tevékenységet összefoglaló tábla sorai szerint 863 népművészeti csoport dolgozott 2011-ben. A legtöbb Bu-dapesten, Baranyában, Fejérben, Jász-Nagykun-Szolnokban, illetve Pest megyében. 14415 ember vett részt ebben a munkában, kedvtelésben országosan. Harminc százalékuk volt 15 év alatti, hasonlóan harminc százalék a harminc és hatvan körüli korosztályból került ki. 22863 foglalkozások vettek részt. 2469 bemutatkozási lehetőségre nyílt alkalmuk.


Tárgyalkotó népművészeti csoportok összesen, 2011.


15 év alatti

15-29 éves

30-59 éves

60 év fölötti

Összesen Foglalkozások száma

Bemutatkozá-sok száma

Bács 33 170 74 115 63 422 1 077 75 Baranya 61 559 127 308 152 1 146 1 166 132 Békés 57 285 117 298 230 930 2 136 211 Borsod 45 168 32 193 211 604 1 250 110 Budapest 69 1 240 493 1 047 381 3 161 1 867 63 Csongrád 24 55 43 137 91 326 1 154 150 Fejér 60 123 63 279 174 639 1 803 158 Győr 22 38 8 85 123 254 619 47 Hajdú 43 145 56 294 292 787 1 310 132 Heves 25 74 34 55 95 258 591 46 Jász 62 274 53 240 306 873 1 448 238 Komárom 37 131 93 116 257 597 773 170 Nógrád 23 66 22 72 83 243 298 39 Pest 81 413 209 383 203 1 208 1 755 165 Somogy 21 23 80 111 74 288 551 54 Szabolcs 25 63 44 94 157 358 479 211 Tolna 41 101 78 263 156 598 962 83 Vas 42 96 40 200 172 508 1 191 83 Veszprém 40 131 71 207 129 538 987 108 Zala 52 131 94 255 197 677 1 446 194 863 4286 1831 4752 3546 14415 22 863 2469 3. Összevetve a népművészeti aktivitásokat a különféle művészeti ágak aktivitásával Az évtized adatsorait elemezve, szinte mindenhol az aktívan működő csoportok tagságának növekedését láthatjuk, de legalább is stagnálását. Így van ez a népi előadó-művészeti kategó-riák esetében is.

A népművészeti, hangszeres csoportok tagjainak száma 4%-kal emelkedett, a néptáncegyüttesek stabilan tartják a taglétszámukat. A népdalkörök, pávakörök tagsága 44%-kal növekedett. A legnagyobb emelkedés a hagyományőrző együtteseknél (85%) és egyéb népi előadó-művészet kategóriájában látható (78%).

A népi tárgyalkotás esetében inkább a stagnálás és a csökkenés jellemző. A fazekas kö-rök tagsága 68%-ra esett vissza. A fonható szálas technikákat művelők tagságuk majd felét vesztették el.

A fafaragás, textil csoportban sikerült megőrizni a tagokat. A bőrművesek száma 11%-kal emelkedett a vizsgált időszakban.

Összességében azonban a népi tárgyalkotók száma 2001-ről 2010-re 58%-ra esett visz-sza.


Taglétszám a különböző művészeti ágak esetén, 2001 és 2010.

2001 (fő)

2010 (fő)

2010/2001 (%)

Színjátszó-, drámacsoport, vers- és prózamondó csoport 14 301 25 459 178 Bábcsoport 1 723 1 397 81 Klasszikus- és moderntánccsoport, társastánc 39 571 68 805 174 Képző- és iparművészeti csoport 7 242 7 212 100 Fotó-, film-, videocsoport 3 518 10 055 286 Kórus, énekkar 13 930 22 034 158 Könnyűzenei együttes 2 283 3 930 172 Komolyzenei együttes (szimfonikus, fúvós, kamara, egyéb) 4 860 6 972 143 Egyéb amatőr művészeti csoport 10 063 13 118 130 Művészeti csoportok összesen 97 491 158 982 163 Hangszeres népzenei csoport 3 165 3 278 104 Népdalkör, pávakör 12 519 18 034 144 Néptáncegyüttes 29 415 29 462 100 Hagyományőrző együttes 7 513 13 903 185 Egyéb népi előadó-művészet 2 305 4 097 178 Népi előadó-művészet összesen 54 917 68 774 125 Fazekas 2 288 1 553 68 Faragó (kéreg, fa, szaru, csont, népibútor-készítés, egyéb) 590 599 102 Bőrműves 257 285 111 Fonható szálas anyagmegmunkálók (vessző, csuhé, gyé-kény, szalma) 1 978 1 069 54 Textil (szövés, nemezelés, csipkeverő, hímző) 5 445 5 704 105 Egyéb komplex népi tárgyalkotó csoportok 13 264 4 497 34 Népi tárgyalkotó összesen 23 822 13 707 58 Összefoglalásként néhány adat, megállapítás kiemelve:

a népdalkörök, a tánccsoportok, a népi tárgyalkotó csoportok, stb., hagyományosan a közművelődési tevékenységrendszer meghatározó részét alkották

ezek a formák népszerűek a közművelődési intézményrendszer minden aktora számára az összes, különféle típusú kiállítás 10%-a volt népművészeti tematikájú az összes művészeti esemény látogatóinak 40%-a népművészeti eseményen volt jelen 2011-ben 566 db hangszeres népzenei csoport működött. 6153 ember zenélt együtt,

rendszeresen


2079 népdalkör működött, 39 842 ember jár össze rendszeresen népdalokat énekelni 57 232 fő táncolt Magyarország településein, a különféle együttesekben a közművelő-

dési rendszer keretein belül, ez a legnépszerűbb tevékenységfajta a népművészeti te-vékenységek között

513 hagyományőrző együttes működött 863 népművészeti tárgyalkotó csoport alkotott a népművészeti profilú tevékenység a közösségi művelődés egyik legdinamikusabb,

legnépszerűbb komponense MAGYAR MŰVELŐDÉSI INTÉZET


2.3.2.3 Közösségi színterek, kapcsolati lehetőségek a LEADER szervezetekkel, IKSZT-kel, tárgyi és személyi feltételek, tevé-kenységelemzés, problémafeltárás, marketingről, jelenlétről LEADER meghatározása, LEADER helye a vidékpolitikában, Helyi Vidékfejlesztési Akció-csoportok feladata, szerepe.

LEADER (francia betűszó: Liaison Entre Actions pour le Developpement de l’Economie Rurale) = Közösségi kezdeményezés a vidéki gazdaság fejlesztéséért.

Az Európai Közösség által 1991-ben életre hívott vidékfejlesztési program lényege, hogy egy adott, földrajzilag egy településcsoporthoz tartozó területen, a térség vállalkozásai, civil szervezetei, önkormányzatai létrehoznak egy fejlesztési közösséget, egy un. LEADER Helyi Akciócsoportot (HACS). Az akciócsoport számba veszi a térség adottságait, szükségle-teit, és elkészíti az un. Helyi Vidékfejlesztési Stratégiát (HVS). A program Irányító Hatósága a stratégiához fejlesztési forrásokat rendel. Az akciócsoport a kidolgozott stratégia végrehajtá-sa érdekében pályázatokat ír ki, amelyek támogatásáról helyben dönt.

A Magyarországon felhasználható Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap 2007-2013 között felhasználható agrár-és vidékfejlesztési forrásait az Új Magyarország Vi-dékfejlesztési Program (UMVP) rögzíti, amelynek négy tengelye van. A III. és IV. tengely biztosítja azokat a forrásokat, amelyek felhasználásában a helyi akciócsoportok és munka-szervezeteik közreműködnek.

Az UMVP tengelyek, és a hozzákapcsolódó támogatási jogcímek: III. tengely: Falumegújítás és fejlesztés; Vidéki örökség megőrzése; Mikrovállalkozások

fejlesztése; Turisztikai tevékenységek fejlesztése. IV. tengely: LEADER A jelenlegi UMVP program, benne a LEADER program 2008-ban indult, megvalósítása

2013-ig tart. A LEADER olyan vidékfejlesztési program, eszköz és módszer, amelynek működését

jól körülhatárolható alapelvek határozzák meg: területi lefedettség (egy adott földrajzi területhez tartozó települések tartoznak az ak-

ciócsoporthoz); partnerség (A helyi akciócsoportokat a helyi önkormányzatok, vállalkozók, társadalmi

szervezetek és magánszemélyek partnersége alkotja. Ebben az együttműködési rend-szerben készül el a helyi vidékfejlesztési stratégia (HVS), és közösen történik a meg-valósítás;

innováció (célokban, módszerekben, megoldási lehetőségekben) hálózat és együttműködés (a szeplők, a térségek között, a jó példák bemutatása, és

megvalósítása)


szubszidiaritás (a döntések az érintettekhez legközelebbi szinten, azok együttműködé-sével jönnek létre, így a célok megfogalmazása, a pályázatok kiírása, és a támogatások odaítélése)

integrált intézkedések (a tervezésben, a megvalósításban). A LEADER nemzetközi és hazai tapasztalata azt bizonyítja, hogy azok az akciócsopor-

tok eredményesek, amelyek a LEADER módszer alkalmazásával készítették el a helyi straté-giájukat (HVS), széles partnerségben dolgoztak, követték az alulról építkezés elvét, és töre-kedtek a minél szélesebb, és működőképesebb hálózatok kialakítására.

Magyarországon 2008 októberéig 96 Helyi Akciócsoport (HACS) alakult, többségében egyesületi formában. Ezek a szervezetek lefedték az ország vidékfejlesztésben érintett, az UMVP forrásaiból támogatott teljes területét. Jelenleg ez a létszám már változott, a folyama-tos átalakulások következtében. A települések száma a helyi akciócsoportokban átlagosan 13, de a szóródás elég nagy (3-48 település).

Az ÁSZ 2012 augusztusában készült jelentése szerint: „2011.év végéig az UMVP-ben a vidéki élet minőségének és a vidéki gazdaság diverzifikálásának, valamint a LEADER- meg-közelítésű intézkedésének a megvalósítására rendelkezésre álló 207,2 milliárd Ft 59,7 %-a történt kötelezettségvállalás”*.

A pályázatok folyamatosan, több lépcsőben kerülnek kiírásra.

Kézművesség megjelenése a Helyi Vidékfejlesztési Stratégiákban, célterületekben,

pályázatokban

A felhasznált, és a még rendelkezésre álló források összegét ismerve megállapítható, hogy még soha nem lehetett ekkora összeget felhasználni Magyarországon a vidéki térségek fej-lesztésére, a hagyományok ápolására, a helyi értékek megmentésére, mint az UMVP forrá-soknak köszönhetően.

A vidékfejlesztési programokban, így a LEADER-ben is, több programelem mentén je-lent meg illetve jelenik meg a népi kézművesség: A HVS megfogalmazása. Abban az esetben, ha az adott térségben működött olyan civil szer-vezet, amelynek céljai között szerepelt a helyi kézművesek együttműködésének segítése, ér-dekképviselete, vagy dolgozott a térségben olyan kézműves, aki részt kívánt venni az akció-csoport munkájában és felvállalta a stratégia megalkotásában való részvételt, akkor a kézmű-vesség markánsan megjelent a helyi programban, a célkitűzések rendszerében, majd pedig a pályázatokban. (példák: 36 Jó Palóc Egyesület tagjaként Kulturális és Környezeti Értékvédő Egyesület, Zala Termálvölgye Egyesület tagjaként a Zalakanyar Vendégváró és Kézműves Egyesület)


UMVP pályázatok UMVP III. tengely Falumegújítás és a Vidéki örökség megőrzése jogcímhez kapcsolódva számtalan kézműves tevékenységet felvállaló pályázat kaphatott támogatást pl. tájházak, bemutatóhelyek, hagyo-mányőrző épületek, múzeumok, kultúrpajták felújítása, bővítése, kialakítása stb. 100%-os támogatási aránnyal adhattak be pályázatot önkormányzatok, civil szervezetek, egyházak. (Vidéki örökség megőrzése: (példa: Kazár, Hagyományok Portája kialakítása)

A mikrovállakozások fejlesztése jogcímhez kapcsolódva lehetett pályázni helyi termék, kézműves termék előállítását segítő fejlesztésetek támogatására, 60-65 %-os támogatással.

Turisztikai tevékenységek ösztönzése jogcím, az agroturisztikai szolgáltató tevékenység keretében „a helyi, vagy saját népművészeti, néprajzi, kézműves, építészeti és kulturális érté-kek, örökségek, termékek bemutatása” vagy a „falusi élethez, környezethez és munkakultúrá-hoz kapcsolódó hagyományok, tevékenységek bemutatása” céllal lehetett pályázni 60-65%-os támogatással. (Vadlány vendégház kialakítása, Nagygörbő)

Arra vonatkozóan nincs adat, hogy a III. tengely keretében beadott, majd támogatást ka-pott pályázatokból hány van olyan, amely valóban a kézművesség fejlesztését, bemutatását, népszerűsítését vállalta fel.

A kézműves tevékenység az UMVP pályázaton belül talán a legjobban a LEADER programokhoz kapcsolódik, abban az esetben, ha ezt az adott akciócsoport a helyi stratégiájá-ban megfogalmazta. Ez a kapcsolódás lehetett közösségi célú fejlesztés pl. egy Örökség Ház, Kézműves Ház kialakítása. Lehetett vállalkozási alapú fejlesztés, pl. nagy értékű eszközök beszerzése, vagy bemutatóterem kialakítása. Megvalósulhattak helyi rendezvények, faluna-pok, fesztiválok. Szerveződhettek szakmai találkozók, együttműködések, képzések, és hason-ló programok. (példák: Vértes-Gerecse Vidékfejlesztési Közösség területén a „Mesterkezek program keretében vállalkozó és civil pályázatok; Vécs: alkotóház, amelyben kézműves kép-zések valósulnak meg iskolásoknak felnőtteknek, Nemesrádó Hagyományőrző Kézműves Ház, Szinergia Egyesület- négy baranyai településen gasztrofesztivál és kézműves mustra, Polgárdi Kézműves fesztivál, stb.)

A LEADER pályázatok körében sem áll rendelkezésre olyan elemzés, kimutatás, amely-ből kiderülhet, hogy hány akciócsoport stratégiájában, és célterületében szerepel a kézműves-ség (a célterület az az egység, amelynek megvalósítására a pályázatokat kiírták)

A 96 HACS összesen 828 célterületet fogalmazott meg, amelyből 15 olyan található, amely a kézművesség támogatását tűzte ki célul. (képzés, bemutatóhely építés, rendezvény-szervezés, helyi termék előállítás stb.)

Néhány példa a LEADER-ben megfogalmazott célterületekből: Gazdaságélénkítő oktatás, hagyományos tevékenységek továbbadását szolgáló kép-

zések támogatása. A hagyományos kézműves szakmák továbbvitelének támogatása, a hagyományőrző

tevékenységek továbbvitelét, hagyományos népi mesterségek, művészetek bemuta-tását, elsajátítását szolgáló táborok szervezése.

Kézműves műhelyek fejlesztése.


A gazdaságélénkítést elősegítő képzések, a hagyományos mesterségek, illetve kéz-műves tevékenységek körébe tartozó képzések, valamint a népszerűsítéshez kapcso-lódó rendezvényszervezés támogatása

Hagyományos mesterségek képzésének megvalósítása. Kulturális örökséget, népi hagyományokat megőrző kismesterségek támogatása, vi-

seletek, hangszerek beszerzése, felújítása. Hagyományos kézműves mesterségek, palóc ételek "főzőiskola", számítástechnikai,

vállalkozói ismeretek alapjai, falusi vendéglátó képzés, önismereti képzések. A térségben hagyományokkal rendelkező kézműves- és hagyományőrző képzés

megvalósítása. Támogatható a képzésekhez szorosan kapcsolódó kis értékű eszköz beszerzés.

A gazdaságélénkítést elősegítő képzések, a hagyományos mesterségek, illetve kéz-műves tevékenységek körébe tartozó képzések, valamint a népszerűsítéshez kapcso-lódó rendezvényszervezés támogatása

Rendszeres rendezvények, fesztiválok - gasztronómiai, kulturális kézműves bemuta-tók támogatása

Mesterkezek Program keretében házi-és kézműipari termékek előállítása, a hagyo-mányos kismesterségek technológiájának fejlesztése, valamint a tevékenység folyta-tásához szükséges műhely, bemutató és árusító tér fejlesztése, interaktív bemutatók tartásához szükséges eszközfejlesztés támogatása a cél.

Hagyományos és népi mesterségek képzése, szakmai tudás- és képességfejlesztés (saját gyűjtés, 2012.)

A 828 célterület megfogalmazásban 69 a helyi termék előállításához, bemutatásához,

népszerűsítéséhez is kapcsolódik, amelyek többsége tartalmazza/tartalmazhatja a kézműves tevékenységet is.

24 olyan célterületi megfogalmazás létezik, amely mindkettő tevékenységre kiterjedhet. További érdekesség, hogy a helyi védjegy létrehozása 17-szer jelenik meg a célterüle-

tekben. A fenti gyűjtés alapján megállapítható, hogy a LEADER pályázati kiírások kb. 10-13%-

a tartalmaz kézművességhez tartozó elemet. Arra vonatkozóan nem érhető el adat, hogy a megfogalmazott célterületek megvalósítá-

sára hány pályázat került benyújtásra, hány kapott támogató határozatot, és hány valósult meg.

Az UMVP támogatásokról kritikaként azt is meg kell állapítani, hogy ezek a pályázatok Magyarországon ma a legnehezebb, legbonyolultabb, legbürokratikusabb rendszerűek. Hi-ánypótlásra sincs lehetőség, amely miatt a kérelmek 40-50%-a elutasításra kerül. Pedig már a kiírások rendszere sem egyszerű, mivel ezek a pályázatok alapvetően agrár-beruházási szem-léletűek, amelyek nehezen kezelik a rugalmasabb, ember léptékűbb, sowt jellegű programo-kat, rendezvényeket, képzéseket.


Kapcsolódó programok

A LEADER-nek köszönhetően az elmúlt 2-4 évben számtalan olyan vidékfejlesztési program valósult meg pl. képzés, szakmai rendezvény, kulturális program, fesztivál, falunap, amely partnerségben szerveződött a helyi kézművesekkel. Ennek köszönhetően megnőtt a száma a helyi kézműves bemutatóknak, kiállításoknak, vásároknak, szakmai rendezvényeknek. A nép-szerűségét tovább növelte azoknak az országos konferenciáknak, találkozónak a száma, amely alkalmat teremtett a helyi kézművesek bemutatkozására. pl. LEADER EXPO, amelynek egyik a célja a kézművesség, helyi termékek bemutatása/bemutatkozása volt. Ugyanakkor ezeken a rendezvényeken, kiállításokon való megjelenést számtalan jogi, szervezési akadály nehezítet-te, vagy tette lehetetlenné (előzetes árajánlatok adásának kötelezettsége, ahol a megvalósítás sokszor csak egy év múlva történhet meg, továbbá a megvalósításban külön problémát jelen-tett, a NAV tevékenység szerinti megjelenés, amelyben nem kapcsolható össze a bemutatás, az ismertetés, és az esetleges értékesítés stb.)

Összességében megállapítható, hogy az elmúlt években a magyarországi vidékfejlesztési programok pozitív hatással voltak a kézműves hagyományok újraélesztésére, javult a termé-kek bemutathatósága, ismertsége. Ennek ellenére még mindig a népi kézművesség alulrepre-zentált a vidékfejlesztési támogatások, fejlesztések területén. Ennek elsősorban a jövőre vo-natkozóan lehetnek kedvezőtlen hatásai azzal, hogy nincs kellő mértékben megalapozva a kézművesség (elmaradtak a fejlesztések), a népi kismesterségek tudása nem került át a fiata-lok körébe (kevés a képzés), és nem jöttek létre azok a minőségi termékek, amelyek megfe-lelnek a mai kor elvárásainak.

A vidékfejlesztési programokhoz kapcsolódó kézművesség nehézségei: Kevés azoknak a civil szervezeteknek a száma, amelyek jogi személyként, érdekérvé-

nyesítőként is jelen vannak a térségekben így aktívan részt vehettek a HVS tervezés-ben.

Kevés azoknak a főállású szakembereknek a száma, akiknek feladata lenne a kézmű-vesség, népi kismesterségek népszerűsítése, a programok szervezése.

Kevés azoknak a népi kézművességet bemutató alkotó házaknak, tájházaknak a száma, amelyek állandó jelleggel nyitva tartanak, ahol megismerhetőek, tanulhatóak a külön-böző mesterségek.

Kevés azoknak a helyi kézműves vállalkozóknak a száma, akik ”számlaképesek” így tagjai lehetnek a helyi akciócsoportoknak, és részt tudnak venni a vidékfejlesztési ter-vezési folyamatokban, vagy pályázatokat tudnak beadni,

A kézművesség, tipikusan mikrovállakozás, amelyre jellemző a tőkeszegénység, a csa-ládi vállalkozáson belüli működés, a kisléptékű fejlesztési igény, amelyet az eu-s pá-lyázati rendszerek nehezen kezelnek.

Túl bürokratikus az UMVP pályázati rendszer, amelyet a tőkeszegény vállalkozások nem tudnak teljesíteni (nincs pénzük pályázatíróra), ezeknek a vállalkozásoknak a többsége csak kisebb támogatást igényelne, de ez a támogatás összege nincs arányban a bürokráciával és az 5 éves fenntarthatósági elvárással.


A kézművesség sajátossága, hogy egyedi, ezért nehezen beilleszthető a MVH-s pályá-zati rendszerbe.

A kapcsolódó programokon való megjelenés nehézkes, rugalmatlan, bürokratikus pl. a bemutató nem kombinálható a képzéssel, az értékesítéssel stb.

LEADER pozitív hatásai:

Megnőtt a térségben a helyi és még élő hagyományok feltárásának, megismerésének igénye.

Először volt arra lehetőség, hogy a kézművesség önállóan, vagy kapcsolt elemként je-lenjen meg a térségi komplex fejlesztési programban. (HVS).

Gondolati és támogatási szinten is megjelent a népi kézművesség fejlesztése. Erősödött a turisztikai programcsomagokhoz való kapcsolódás, a kulturális turizmus

keretében való megjelenés. Megnőtt az igény arra, hogy ne csak „termék előállítása” legyen fontos, hanem olyan

magas minőségű, eladható termék szülessen, amelyre kereslet van. Megnőtt azoknak a száma, akik a jogszabályi és a pályázati elvárásoknak megfelelően

számlaképessé váltak. Nőtt a bemutathatóság, bővült a lehetőség az értékesítésre.

A mai vidékfejlesztési programokban való részvétel kellő alapot, tapasztalatot adott ah-

hoz, hogy a népi kézművesség és a helyi termék előállítás a jövőben minél nagyobb hangsúlyt kaphasson a vidéki térségek életminőségének javításában.

GUITPRECHTNÉ MOLNÁR ERZSÉBET

212

2.4 Népi kézműves értékek – A mesterségek helyzete

2.4.1.1 A bőrműves mesterségek helyzetelemzése A bőrös szakág igen sok egymástól független bőrfeldolgozó szakmából áll. Úgymint a szíj-gyártók és nyergesek, a bőrművesek, (népi bőrművesek, bőrtárgykészítők), bőrdíszművesek, szűcsök, tímárok,és a lábbeli készítők (cipész, csizmadia, bocskoros), könyvkötő. Az utánpótlásról Szinte minden bőrös szakterületen van érdeklődés és utánpótlás is, de az igényes minőségi portéka értékesítése egyre nehezebb a magas alapanyag árak, az egyre emelkedő vásári hely-pénzek, no és a válság miatt csökkenő kereslet következtében.

A jelenlegi jogszabályi háttér nem segíti a szakmák hagyományos módon való elsajátí-tását mesterek mellett. A magas járulékok nem teszik lehetővé a szakmák mestereknél törté-nő, hagyományos módon való tanulását. A jelenlegi képzésben igen sok az anomália.

Az oktatásról Iskolarendszerben, és iskolarendszeren kívüli oktatás is folyik, de nem minden bőrös szakmá-ban. Bázisnak tekinthető a Népi bőrműves szakma, mely több szakmát fog egybe: kisebb, nagyobb bőrtárgyak, táskák, mellények, sapkák, övek, kesztyűk, lábbelik készítőit képezi.

A felnőttképzésben 2 év a képzési idő. Ezután szükséges önképzéssel, vagy megfelelő mester megkereséséve az egyes területekre specializálódni, tovább tanulni.

A szíjgyártó szakma a 2012-es OKJ-ba érthetetlen módon nem került bele! Holott a szíj-gyártó mesterség alapszakmája a nyerges mesterségnek. Jelenleg csak ez utóbbi szerepel az OKJ-ban önállóan, felnőttképzés keretében, 400 órában oktatható. Azonban az alap, a szíj-gyártó szakma nélkül nem lehetséges a nyerges oktatása. Ez két, egymásra épülő szakma, melyek iránt jelenleg egyre növekvő igény tapasztalható (egészségügyi és sportlovaglás), ezért sürgős megoldást igényel a leírt anomália.

A bőrtárgy-készítő a könnyűipari bőrdíszműves szakma rész-szakképesítéseként került a 2012-es OKJ-be, mely speciális szakiskolákban is oktatható. Egyszerű bőrtárgyak kézműves készítésére képez.

Ebben az évben indult utoljára a bőrművesség nappali tagozaton, Budapesten, a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában és a Modell Divatiskolában. Jövőre már egyik képzési helyen sem indítható ez a szakma, holott az utóbbi helyen 2007-ben alakították ki az új 5 éves képzési formát.

A Modell Divatiskolában a 2011/12 tanév egy jó metszete volt a képzésben zajló ötletelésnek, ugyanis az elmúlt években bevezetett új képzések variációinak teljes skálája je-len volt. Ebben az évben volt olyan évfolyam ahol a 2+3 év, míg másik évfolyamon a 2+2 év és egy harmadikon a 3 év alatti képzésben volt tanulható a bőrdíszműves szakma. Vajon azo-

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKEK – A MESTERSÉGEK HELYZETE 213

nos szakmai felkészültséggel lép ki az életbe az a tanuló, aki 3 évig tanulta a szakmáját, mint az, aki 5 évig?

A végzettsége a papírforma szerint azonos lesz, de a tudása közel sem. A 2013-14-es tanévben pedig az új OKJ képzési rendszerében a 3 éves képzés alatt a

bőrdíszműves tanulóknak 3 szakmát kell majd elsajátítania! Bőrdíszműves, bőrtárgykészítő és kesztyűs is lesz egyszerre egy tanulóból. Ami a valóságban azt jelenti, egyik szakmát sem sajátítja el kellő mélységben.

Sajnos ez a tömörített forma szakmaiság rovására megy. Három ilyen teljesen különböző alapanyagból, különböző szerszámokkal, és technológi-

ákkal dolgozó szakmát nem lehet 3 év alatt elsajátítani. Ez a képzési forma nem ad használha-tó szaktudást, hanem mindegyik szakmából csak egy csipetnyit, s ez nem lesz elegendő önálló alkotó munkához, illetve egy önálló vállalkozás beindításához.

Javasoljuk az OKJ-ből kikerült bőrműves és szíjgyártó szakmák visszaállítását, a szak-mák összevonásának megszüntetését.

Szükség lenne a gyors intézkedésre, addig, amíg még vannak szakembereink és szakok-tatóink.

Fontos lenne beindítani minden megyeszékhelyen a népi kézműves mesterségek oktatá-sát mind az iskolarendszerű, mind a felnőttképzésben.

A szűcsmesterség területén az elmúlt 10 évben nem volt se nappali tagozaton iskola-rendszerű-, se a felnőttképzésben oktatás. Egy magániskola akkreditáltatta a felnőttképzési programját, így tíz év után idén ősszel 12 hallgató vizsgázott a szűcsmesterségből. Megjegy-zem nem a népi (magyar) szűcsmesterséget, hanem a német szűcs-séget tanulták.

A népi szűcsmesterség képzése jelenleg sincs megoldva. Holott ennek a szakmának óri-ási hagyományai vannak idehaza, és külföldön is lenne kereslet a minőségi szűcs termékekre.

A lábbeli készítők képzése is megoldatlan; nincs se iskolarendszerű, se felnőttképzés ezen a területen. Az OKJ-s rendszerben jelenleg csak a cipőkészítés oktatható.

Az utolsó szegedi papucsos néhány éve elhunyt, nem maradt folytatója a szakmájának. Az utolsó bocskoros mohácson él és dolgozik, nincsenek tanítványai. A jelenleg működő csizmadiák szakmai tudásának iskolarendszerben történő átadása

sem megoldott. A cipőboltok tele vannak lábbelinek látszó tárgyakkal, melyek rossz minőségű alap-

anyagból, „korszerű” technológiával készülnek (tehát javíthatatlanok) és a szavatossági időn belül széthullanak.

A vásárokon kapható, cipészek és csizmadiák által készített lábbelik ezzel szemben va-lódi, jó minőségű alapanyagból, hagyományos eljárással készülnek, tartósak és esztétikusak.

Nagyon fontos lenne újraindítani a képzést mind a cipész, mind a csizmadia szakmában, míg vannak szakemberek, akiktől lehet tanulni. Ne vesszen el az Ő tudásuk.

Kapcsolódás az egyesületekhez Tapasztalatom az, hogy van erre is arra is példa, de a bőrműves szakágakban dolgozó meste-rek túlnyomó többsége a lakóhelyéhez közel eső Népművészeti Egyesületekbe, vagy szakmai


szervezetekbe tömörül. Az alapanyagok és a szerszámok beszerzési lehetőségeinek nehézsé-gei miatt relatíve nagy az összetartás a szakemberek között.

A vásárokon egyre magasabb a helypénz, ha az alkotó egyénileg vesz részt. Ha egyesü-lettel vásároznak a készítők, akkor nem terheli őket a helypénz. A vásározással járó terhek és feladatok megoszlanak a tagok között, (a sátor és installáció szállítása, felállítása, berendezé-se, árusítás és bemutatózás egyidejűleg, sátorontás, pakolás... stb.)

Ha közösen állítják ki a sátor (a pult) kínálatát, akkor az így sokkal színesebb és von-zóbb lehet, mintha csak egyféle mesterség áruját tennék ki. Tehát az eladás szempontjából is előnyös az egyesületi megjelenés.

A végére hagytam, de nem utolsósorban fontos a közösségi élmény a tapasztalatok ki-cserélése a különböző mesterségbeli kézművesek között.

Az árutermelés Az árutermelés jellemző a bőrműves szakágak mindegyikében. A nehézséget a jó minőségű alapanyagok beszerzése jelenti. Kevés a hazai bőrkikészítő műhely és kisüzem.

A hazai bőrgyárak bezártak már évekkel ezelőtt. Így nagyobb mennyiségű, azonos mi-nőségű bőr beszerzése hazai előállítóktól szinte lehetetlen. A bőr rendkívül drága alapanyag. A kereskedők által forgalmazott külföldi előállítású bőr is nagyon drága., és az utánrendelés is igen nehézkes, gyakran lehetetlen.

Márpedig a jó minőségű alapanyag elengedhetetlen a minőségi bőrtermékek előállításá-hoz. Ehhez járul a magas szakmai tudás, az egyéni ötletek, és a kivitel gondossága. Mindezek alapvető előfeltételei a jó minőségű kézműves portékának. Az árutermelés önmagában nem minőséget rontó tényező. Nagy szériát éppen az alapanyag sajátossága miatt ( nincs két telje-sen egyforma bőr, ahogy két teljesen egyforma ujjlenyomat sincs! ) nem lehet készíteni.

Jelenleg a válság miatt a kézműves termékek piaca is beszűkült. Így csak kiváló minő-ségű termékkel lehet talpon maradni.

A bőrművesek nagy része úgy gondolkodik, hogy vásárra kisebb méretű, és egysze-rűbb, sorozatban is előállítható termékeket visz, melyeket olcsón tud kínálni. Az a tapasztalat, hogy ez a tendencia együtt jár a minőség romlásával.

Mesterségbemutatók, rendezvények Igen, jellemző a rendezvényeken való mesterségbemutató a bőrműves szakágakban is. Látvá-nyos, a nézőket elkápráztató egy-egy szakmai fogás bemutatása a vásári forgatagban. A laikus számára gyakran megdöbbentő élmény, hogy gépek nélkül, pusztán egyszerű kézi szerszá-mokkal milyen igényes és tartós használati tárgyakat lehet létrehozni.

Tapasztalatom, hogy sokan egy-egy mesterségbemutató után határozzák el, hogy egy-egy tanfolyamon maguk is megtanulják a látott szakmát.

Támogatandónak, előremutató kezdeményezésnek tartom rendezvényeken a mesterség-bemutatók beiktatását.


Mester-tanítvány viszony A mester-tanítvány kapcsolatban igen nagy jelentősége van a mester szellemi kisugárzásának. Ez a tanulási folyamat során elkerülhetetlen.

Valamikor az inas évek után, a legények vándoroltak egyik műhelyből, a másikba, hogy a különböző mesterek fogásait is eltanulják, míg végül a mesterremek elkészítésével fejezték be tanulmányaikat. Mire elkészítették a vizsgaremeket, addigra szintetizálódott bennük a kü-lönböző mesterek mellett szerzett tudás. Akkor váltak igazi kész mesterekké, amikor már nem álltak a mesterük hatása alatt, hanem kifejlesztették saját egyéni stílusukat, munkamódszerü-ket. Még a nagyon kötött méretekkel és technikával dolgozó szíjgyártó szakmában is van le-hetőség az egyéni megoldásokra. Igen gyakori volt régen a családi átörökítés. A szíjgyártó, a cipész, a bocskoros szakmákban ma is ismerünk ilyen második, sőt harmadik generációs mes-tereket.

A mai jogszabályok és a hatalmas járulékterhek nem teszik lehetővé a mesterek számára tanulók alkalmazását. Pedig ez lehetne a bőrműves szakmák elsajátításának leghatékonyabb módja. A jogszabályok megváltoztatásával, a járulék fizetési terhek csökkentésével lehetne javítani ezen a helyzeten.

Bőrműves vállalkozások A bőrműves szakágakban csak igen csekély számban vannak vállalkozások. Ezek egy része kényszer szülte vállalkozás. A magas járulék terheket nagyon nehéz kitermelni az időigényes, és drága alapanyagból dolgozó mestereknek. A korábbi években még létező, de mára már eltörölt szellemi termékek adókedvezménye valamelyest enyhített ezen a helyzeten korábban.

Nem méltányos az a gyakorlat, hogy azonos elbírálás alá esik a Hungarikumot előállító kézműves mester a fröccsöntő kisiparossal.

Létezik, de igen csekély számú műhely, ahol több generáció dolgozik együtt ugyanab-ban a szakmában. A mai jogszabályok és piaci lehetőségek mellett ilyen társas vállalkozások beindítása ma komoly tőkét feltételez és rendkívül kockázatos.

Probléma az is, hogy a mai törvények szerint tanulókat fogadó műhelyeknek ki kell ter-melniük a tanulók teljes ellátását, ruházatát, biztosítását és díjazását is. Emiatt nincs olyan műhely ahol, a tanulókat részesítenék előnyben, és alkalmaznák, a már végzett szakemberek helyett!

A piac jelenleg beszűkült, de nem szabad erre a nehéz helyzetre alapozni. Már vannak biztató jelek arra, hogy az emberek többsége megcsömörlött a rossz minő-

ségű bóvlitól. A jövőben egyre nagyobb teret kap majd a jó minőségű portéka. Ehhez azonban jól kép-

zett szakemberekre lesz szükség. A jövő szakembereit most kell kiképezni.

Problémák Az évek óta folyó átszervezésben kivéreztek a szakmák. Megszűntek képzési helyek, és a jól működő tanműhelyek, elmentek a szakoktatók, szakemberek. Meg kell állítani ezt a káros folyamatot.


Az elmúlt évtizedekben megszűntek a bőrös kisvállalkozások, szövetkezetek .Így a szakmába frissen kikerülteknek nincs hol elhelyezkedniük, emiatt gyakran kényszer vállalko-zóként próbálnak helytállni.

A jelenlegi képzési formákban nincs elegendő idő a szakmák elsajátítására. Ahhoz, hogy valaki önálló alkotóvá váljék, szükség van elegendő időre a képzésben. A szakmai tantárgyakon kívül népművészeti-, néprajzi-, rajzi-, számítástechnikai- és

idegennyelv ismeretre. Ezen ismeretek nélkül nagyon nehéz versenyképes terméket előállíta-ni, és a piacon érvényesülni.

A szakmák összevonásának az az átka, hogy így egyik szakmát sem tanulja meg úgy a diák, hogy azután önállóan művelhesse. Így az iskolában eltöltött 3 év elvesztegetett idő, ha-csak önképzéssel nem folytatja tanulmányait a végzett tanuló.

Ahhoz, hogy a képzés jól működjön, feltétlenül szükséges lenne a gyártó cégek tanmű-hely rendszerének visszaállítására. Továbbá az ipar által kiválasztott, oktatást vállaló szak-embereknek a pedagógiai képzésére.

A mai helyzet szerint ugyanis az iskolai tanműhelyben csak pedagógiai végzettséggel lehet szakmai gyakorlatot tartani, míg a kinti munkahelyeken ugyanehhez a szakmai végzett-ségen kívül pedagógiai végzettségre nincs szükség. Miért? Mi a különbség?

Szükséges a most megszüntetett szakmák képzésének újraindítására, ha nem akarjuk, hogy nyomtalanul kivesszenek.

Valahogy elfelejtjük, hogy a jelen bizony csak pillanatkép, és hogy ha mi magunk nem teremtjük meg a jövő mestereit, akkor elvész a múltunk, a történelmünk, az identitásunk nem-csak egy darabja, de a maga teljessége is.

Itt Európa közepén egy olyan tudás birtokosai vagyunk még egy páran, akik képesek a múlt tudományát és technikáit reprodukálni, kétkezi tisztességes munkával, de ezt már nem értékként, hanem feleslegként kezeli a mai társadalom, és a gazdasági megszorításokra hivat-kozva pusztít, pedig elég lenne kitekinteni a környező országokba, és kiderülne, hogy kincse-ket dobálunk egy rohanó vonat ablakából a semmi közepébe. Miért nem becsüljük meg szel-lemi kincseinket?

A bőrműves szakágakban magas szakmai színvonalú, kiváló minőségű áru előállítása csak a képzés színvonalának helyreállításával biztosítható a jövőben is.

Most még élnek, megvannak a szakoktatók, a mesteremberek. A gyógy-és a sportlovaglás manapság reneszánszát éli, melyhez nélkülözhetetlenek a

hazai előállítású lószerszámok. Nagyon szomorú lenne, ha ebből is importra szorulnánk. Hazánkban a szíjgyártó szakma nagy hagyományokkal rendelkezik. Vissza kell állítani szakképzésbe a szíjgyártó szakmát, mely alapja a nyerges szakmá-

nak, nélküle ugyanis az bajosan oktatható. A kézműves tevékenység emberségre nevel, lelket nemesít. Szükséges: a szakmai tantárgyak (elmélet és gyakorlat) óraszámának emelése a szakképzésben, a szakmák összevonásának megszüntetése, a régi szakmák becsületének helyreállítása az oktatásban,


a tervezést segítő tantárgyak megtartása (ahol még nincs) a bevezetése: népművé-szet, néprajz, rajz, szakrajz, művészettörténet

a közismereti órák számának megtartása, tekintettel az informatikára és az idegennyelv-oktatásra

célzott támogatást adni a még meglévő műhelyeknek, hogy inasokat alkalmazhassa-nak

külföldi tanulmányutak, támogatása, ösztöndíjak létesítése alkotói pályázatok meghirdetése szakmai konferenciák szervezése a külföldi vásárokon, rendezvényeken való megjelenés támogatása a határon túli népművészeti egyesületekkel való kapcsolatok megerősítése a népművészeti egyesületek kezelésében lévő alkotóházakban lehetőséget biztosítani

a frissen végzetteknek az alkotó munkára a közösségi műhelyek létrehozásának, fenntartásának támogatása jogszabályok

megváltoztatásával a vándorlás támogatása a szakmatanulásban támogatni a hazai alapanyaggyártást az importtal szemben a hazai szerszámkészítés fellendítése

A szakmai színvonalról A bőrműves termékek piacán kétirányú folyamat van egyszerre jelen. A termékek színvonalá-nak javulása mellett egy sematizálódási folyamat is látható. Az elmúlt években az egész bőr-műves szakmára jellemző a szakmai színvonal leépülése (tisztelet a kivételnek). Főleg a ke-reslet miatt tapasztalható ez, mert a jelenlegi gazdasági helyzetben a vásárlóerő gyengülése miatt inkább az olcsó termékek iránt van fizetőképes kereslet.

A minőségi termékek eladása nagyon nehéz, bár sok igényes látogató csodálja meg a termékeket a vásárokon, akiknek nem áll módjukban megvásárolni azokat. Így a mester csak biztatást, dicséretet, és jó szót kap az alkotásaira.

Az a mester, aki nem hajlandó lejjebb adni a színvonalból, nagyon nehéz helyzetben van. De azért akad ilyen is szép számban.

A zsűrizett termékek áfájának eltörlése is sokat segíthet az bolti értékesítésben. Azok, akik másodállásban készítenek termékeket, megengedhetik maguknak, hogy kiál-

lításokra, bemutatókra alkossanak, de az ő számuk nagyon csekély. A forgalmazott termékek többsége bár igényes anyagválasztásában, és kivitelében, ám

közhelyessé vált tárgytípusaival unalmassá teszi a kínálatot. Jellemző a bevált formák alkalmazása, és variálása, melyet egy részről magyaráz az

előképekhez való igazodás, másrészt a tervezési képességek hiányosságaira utal. Nagy szük-ség lenne új, funkcionális, mai igényekre kimunkált bőrtárgyakra.

A szakmai továbbképzésben fontos szerepet játszik a Hagyományok Háza, melynek szervezésében szakmai előadások segítik az érdeklődő mestereket.. Az országosan meghirde-


tett szakmai találkozókon az előadások után kötetlen szakmai eszmecserékre, a tapasztalatok kicserélésére is van lehetőség.

Fontos szerepet tölt be sikeresen a nyaranta megrendezésre kerülő Országos Bőrműves Alkotótábor, ahol a résztvevők a bőrművesség egy-egy speciális területének elméleti és gya-korlati megismerése mellett a tervezés folyamatában is kipróbálhatják magukat.

Rendkívüli igény van a végzett tanítványok körében Tudásfrissítő jellegű kurzusok be-indítására országszerte.

Kívánatos lenne emellett a tervezés-modellezés területét megcélzó gyakorlatorientált to-vábbképzéseket szervezni, iparművészek, dizájnerek bevonásával.

A zsűrizés rendszerének tervezett megújítása is komoly segítséget jelenthet az alkotók-nak, amennyiben sikerül az egységes szempontokat érvényesíteni a vidéki zsűrik alkalmával is. Fontos, hogy csak az adott szakmához tartozó szakemberek zsűrizhessenek. A zsűri dönté-sét alátámasztó részletes, szöveges indoklás segíti az alkotót a továbbfejlődésben.

További teendők, elérendő célok A kézműves tevékenység által a diákok a tudásukat szerteágazóan gyarapíthatják, önálló alko-tókká tudatosan gondolkodó, felelősséget vállalni kész, környezettudatos állampolgárrá vál-hatnak. A népi kézművesség helyzete az alapanyag ellátás kapcsán szorosan összekapcsolódik a vidékstratégiával. A vidék megtartó képességének növelése érdekében:

a vidékstratégia részeként újra ki kell építeni az állattartás háztáji rendszerét. Fontos a háztáji kisgazdaságok támogatása a megfelelő jogszabályi háttérrel, mely a

hús- és tejhaszon mellett a bőrműves mesterségek alapanyagát is szolgáltatja. (marha-, kecske-, juhbőr) Ugyanilyen fontos ösztönözni a gazdákat az állattartás melléktermé-keként keletkező nyersbőr értékesítésére. Így hazai nyersanyaghoz jutnak a nyersbőr-feldolgozó mesterségek: szűcs, tímár (jelenleg nincs képzésük).

ha vannak bőrfeldolgozó műhelyek, kisüzemek, akkor van alapanyag ellátása a bőr-műves szakmáknak, és van hol elhelyezkedni a diákoknak szakmai gyakorlaton, illet-ve a tanulmányok befejezése után.

A kellékgyártó szakmák megtartása is fontos: fémkellék gyártó iparosokra, kereske-dőkre is szükség van a kínálat színesítésére.

Ez a rendszer egy egymásra épülő struktúrát ad, melyben az állattartástól a bőrkikészí-tésen, szerszámkészítésen át a készből feldolgozásig igen sok szakma képviselői jelen vannak.

A művészpiacok támogatása, a rövid értékesítési lánc kialakítása a kézműves termékek esetében is.

A hazai előállítású jó minőségű alapanyagokból színvonalas kézműves termékek ké-szülhetnek, melyek hozzájárulnak a környezettudatos gondolkodásmód kialakításához.

A tartós, esztétikus tárgyak vásárlásával a fogyasztók életminősége javul, és kevesebb környezetszennyező hulladék keletkezik.


Ha a leendő bőrművesek látják szakmájuk kifutását, ha van háttéripar (alapanyag-, szerszám- és kellékellátás), akkor van perspektíva előttük, mely ösztönzőleg hathat rá-juk.

Önálló, felelősségteljesen gondolkodó állampolgárokká válnak. Ez lehet a legfőbb cél. TERÉNYI GYÖNGY


2.4.1.2 A csipkekészítő mesterség helyzetelemzése Az utánpótlásról Divat ma kézzel készített alkotásokat létrehozni, saját készítésű ajándékokat adni. Rengeteg lehetőség van a kreatív és barkács alapanyagok és hozzávalók beszerzéséhez, országszerte komoly bolthálózat működik ennek az igénynek a kiszolgálására. Ezek a gyorsan, bárki által elkészíthető, szaktudást nem igénylő, de gyors sikerélményt adó ajándéktárgyak. Van viszont egy olyan réteg, aki szívesen áldoz időt és energiát a míves, értékes, maradandó tárgyak létre-hozására.

A csipkekészítés tekintetében abban a kedvező helyzetben vagyunk, hogy ez a mester-ség is újabb felvirágzását éli. Évről évre egyre több azoknak a csipkekészítőknek a száma, akik szeretnének megismerkedni ezzel a tevékenységgel. Visszatekintve 15-20 évre, mindösz-sze néhány idős csipkeverő volt az országban, akik még a Háziipari Szövetkezetek bedolgozó-iként mentek nyugdíjba és tevékenységüket saját célra utána is folytatták. A mai életkort te-kintve általában 35-40 éves kortól számíthatjuk az érdeklődők egyik fő csoportját, akik gyer-mekeik felcseperedése után szép és hasznos elfoglaltságot keresnek a mindennapi munka után. A másik fő csoport, akik nyugdíjas éveikre készülve szeretnének otthon végezhető ér-telmes tevékenységet választani. Általános tapasztalat, hogy amíg a 8-12 éves gyermekek bevonhatók, az azt követő korosztály nehezebben motiválható.

A mesterség oktatása Jelenleg OKJ képzési jegyzékben szereplő szakma, az országban 2 helyen, Budapesten és Békéscsabán működik Csipkekészítő szakképzés önköltséges, felnőttképzés formájában. Ezen kívül az ország számos területén működnek olyan szakkörök, klubok, stúdiók, ahol a tevé-kenység elsajátítható, mint pl. Zalaegerszegen, Budapesten, Békéscsabán, Nagykállóban, Szolnokon, Alsóörsön, Karcagon, stb. A képzésre mindenképpen nagy szükség van, mert a technikát átadták ugyan a valamikori bedolgozók, de a textilművesség egészében való gon-dolkodásmódot és a csipke, ezen belüli elhelyezkedését a Mátray Magdolna által kidolgozott oktatási tananyag tette a helyére. Ez azt jelentette a szakmának, hogy amíg a valamikori be-dolgozók a csipkeverő technika megtanításával a 20-as, 30-as, 40-es évek vitrin – és asztalte-rítőit készítették újra, addig a csipkekészítő szakképzés vissza tudott nyúlni a 19-20. század fordulójáig, illetve az azelőtti időszakig, ahol a népi, sőt az úri, a főúri és az egyházi kultúránk része volt. A szakképzés nagy előnye még, hogy nem csak a csipkeverést, hanem a magyar kultúra valamennyi csipkefajtáját oktatja. A szervezett táborok, (pl. Csipkekészítők Országos Egyesülete, Békés Megyei Népművészeti Egyesület évtizedek óta szervez csipke tábort) to-vábbképzések, (Bábolna, Mátray Ház és Terényben Fáy Judit – magánszervezésben, NESZ-hez kötődően a Békés Megyei Népművészeti Egyesület és a Magyar Csipkekészítők Egyesü-lete, és nagyon kedveltek voltak a NESZ Szakmai Bizottságának továbbképzései). A konfe-renciák is jó alkalmat adnak egy-egy technika megismeréséhez, feldolgozásához. Az ilyen jellegű táborok száma évről évre szaporodik. Ez egyik oldalról tekintve nagyon pozitív, hi-szen még ismertebbé válik a műfaj, másik oldalról nézve jó lenne szabályozni, hogy ki és mit


taníthat. Sajnos előforduló jelenség, hogy külföldi divathullámokat követve, a mi kultúránktól teljesen idegen alkotások születnek egy-egy ilyen táborban. Ennek azok a kezdők látják kárát, akik tapogatóznak még, keresik a szakmai kapcsolatokat és nem a mi csipkehagyatékunkat feldolgozva vallják idővel magukat csipkekészítőnek.

Az alkotók kapcsolódása egyesületekhez A csipkekészítők jelentős része a NESZ valamelyik tagszervezetéhez, illetve több NESZ egyesülethez is tartozik. Többen a megyei egyesületüknek is, és mellette a Magyar Csipkeké-szítők Egyesületének is tagjai. A NESZ-hez tartozik a Magyar Csipkekészítők Egyesülete is – melyet Mátray Magdolna alapított –, nagyon jó a szakmai összefogásra, a tagok továbbképzé-seinek szervezésére, a csipkés társadalom szakmai színvonalának emelésére. Előnye és hátrá-nya egyaránt, hogy a tagok között nagy a fizikai távolság. Előny, hiszen az ország valamennyi részét összefogja, hátrány egy-egy közös rendezvény nehezen megszervezhető. A megyei egyesületek viszont a helyi programokat, a rendszeresebb kapcsolattartást tudják biztosítani tagjaiknak. Fontos ez azért is, mert egy vegyes mesterségű, de helyileg közel azonos lakóhe-lyű egyesület tagjai egy-egy rendezvényen szélesebb tevékenységi palettán tudnak bemutat-kozni.

Az egyéni, elszigetelten tevékenykedő csipkekészítők száma egyre csökken, ennek oka, hogy ez a réteg még a csipkebedolgozók köréből tevődött össze. Ezek az asszonyok többen otthon tevékenykedtek a háziipari szövetkezetek megszűnése után is, de koruk, egészségi ál-lapotuk már nem engedi meg, hogy bekapcsolódjanak a szakmai élet vérkeringésébe.

A kezdő csipkekészítők előbb-utóbb beintegrálódnak a NESZ tagszervezeti életébe. En-nek elsődleges oka, hogy az információkhoz könnyebben hozzájutnak, majd folyamatosan válnak aktív egyesületi tagokká.

Az árutermelésről Az árutermelés általában nem jellemző, az értékesítés inkább megrendelés alapján történik. Oka, hogy a kézi csipkék nagyon lassan készülő termékek, ezért áruk sem az olcsó kategóriá-ba tartozik. Szabad értékesítése nem könnyű, hiszen méret, stílus, színállás mind akkor jó, ha egy adott környezetbe van tervezve. A megrendelők abból a társadalmi rétegből kerülnek ki, akik ragaszkodnak az értékes, minőségi alapanyagból készült, igényes lakberendezési tár-gyakhoz, kiegészítőkhöz. Vannak próbálkozások, melyek egy-egy vásáron meg is jelennek, mint sorozatgyártott termékek, de ezek nem a míves csipkékhez tartoznak. Minőségi problé-mák vetődnek fel ezen termékek egy részével kapcsolatban.

Ami viszont nagyon pozitív, hogy a csipkekészítők is találnak folyamatos pályázati le-hetőségeket, ami alkotásra serkenti a mestereket. Ezek a pályázatok általában kiállításokkal zárulnak – így ez nagyon jó reklám egy-egy megrendeléshez.

Folyamatos árutermelés Kiskunhalason van, ahol bár iparművészeti csipkéket készíte-nek, de kézműves technológiával. Ez a Csipkeház is csak jelentős támogatással tud fennma-radni.


Mesterségbemutatók, rendezvények Országszerte jellemző, hogy egyik fesztivál a másikat éri. Szerencsére egyre több rendez-vényszervező él a lehetőséggel, hogy népi mesterembereket hívjon mesterség bemutatót tarta-ni. A fesztivál résztvevői szívesen látogatják ezeket a standokat. Mivel a csipkeverés egy kü-lönösen látványos és ismertségét tekintve már a kihalás veszélyéből „feltámasztott ” mester-ség, így ennek igen nagy a látogatottsága. Különösen pozitív lehetőség ez azért is, mivel a látogatók legalább 90 százaléka nem ismeri a tevékenységet sem, és magát a csipkéket sem, tehát a népi kultúra ezen ágának megismerése céljából is jó, hogy ott vagyunk. Az előbbi té-nyekből adódóan, és a rendezvények célközönségét figyelembe véve, hozzáadva, hogy a csip-ke nem egy olcsó kategóriájú vásárfia, ezeken a rendezvényeken az értékesítés nagyon mini-málisnak mondható. A rendezvényszervezők különböző feltételekkel keresik fel az alkotókat, ez nyilván a pénzforrások függvénye.

Természetesen a helyi iskolákat, óvodákat, mikrokörnyezeti rendezvényeket szakmasze-retetből szolgálja ki a mester.

A nagy rendezvényeken viszont minden évben akad olyan érdeklődő, aki bevonható a megtanulás folyamatába akár egy-egy tábor, vagy tanfolyami formában. Talán éppen a mes-terség bemutatók nagy száma indította el azt a folyamatot, hogy mára a csipkekészítők száma évről évre nő. Az országosan nyilvántartott népi mesterek között a csipkekészítők száma az első 5 szakmában benne van.

Mesterek és tanítványok A csipkekészítés területén szerencsére volt egy olyan markáns, meghatározó személy, mint Mátray Magdolna, ilyet kevés szakma tudhat magáénak. Tanítása során nem csak a technikát, hanem azt a szellemiséget is át tudta adni tanítványainak, amely a csipkekészítés alapelveit jelenti ma. Természetesen vannak mesterek, oktatók, szakkörvezetők, akik jelentősen megha-tározzák egy-egy csipkés csoport tevékenységének fő irányvonalát. Gyakori, hogy a mester csoportjához csatlakozik a tanítvány, még akkor is, ha földrajzi távolság van közöttük. Több-ször előfordul, hogy a tanítványból is egy csipkés csoport vezetője lesz, de a mester, az oktató akkor is ott áll a háttérben, akihez tanácsért, szakmai fogásért lehet fordulni.

A családi átörökítés is jellemző, többen tanultak szülőtől, nagyszülőtől, rokontól. Ez jel-lemző volt a bedolgozói időszakból is, mert a kisgyermek szinte akaratlanul is elsajátította a technikát. Érdekes adat, hogy a családból hozott tudást többen egészítették ki az OKJ tanfo-lyammal. Ennek valószínűsíthető oka, hogy olyan csipketechnikával találta szemben magát, ami több volt, mint amit otthon meg tudott tanulni.

Inasok vállalásának fő akadálya, hogy nincsenek önfenntartó műhelyek.

Műhelyek és vállalkozások Kiskunhalason a Csipkeházban – ahol nem népi kézművesség, de kézi csipkekészítés folyik – ott jelenleg kilencen vannak, akik napi nyolc órában, a Halasi Csipke Közalapítvány keretei-ben kenyérkereső foglalkozásként varrják a halasi csipkét.

Szakterületünkön többségében főállás mellett fenntartott másodállású vállalkozások vannak. Többen próbálkoztak önálló, látogatható műhellyel, de ezek nem voltak önállóan


működtethetők anyagi okok miatt, mint pl. Cserkeszőlőn Révész Márta Csipke bemutató ter-me. Jelenleg működő magánkézben lévő ilyen jellegű bemutató és oktató hely a Hunnia Csip-kemúzeum Terényben.

Problémák Az alapanyagok minősége és beszerzése már nem jelent problémát, mert egyre több vállalko-zás foglalkozik a minőségi alapanyagok és kellékek beszerzésével, árusításával. A csipkék értékesítése nehéz, amióta bezártak a háziipari szövetkezetek népművészeti boltjai. A jelenle-gi népművészeti boltok kínálatát gyakran az eladók sem ismerik, és az árukészletük is a keleti olcsó, gyorsan értékesíthető, minőséginek nem mondható termékekből áll. Ezeket a tárgyakat viszi haza a turista, mint magyar terméket. A minőségi, komoly munkákra igényes megrende-lő és a készítő optimális esetben találkozik valamelyik vásárban, vagy internet útján.

A jelenlegi adószabályok és a befizetendő járulékok nagyon megnehezítik a vállalkozás működtetését. Munkavállalóként, mellékállású vállalkozásban a személyi jövedelemadót és kisebb kiadást jelentő járulékokat kell megfizetni, amely megfizethető, viszont a napi 8-10 órai munka után kevesebb idő és energia marad a csipkekészítésre. Egy óra alatt átlagosan 3-4 cm csipkét lehet elkészíteni, ebből nem lehet egy vállalkozást fenntartani. Amennyiben pedig magánszemélyes adószámot vált ki, akkor a bevétel jelentős részét kell különböző címeken befizetni. Ezek a költségek gyakorlatilag kitermelhetetlenek. Amennyiben nincsen adószám, akkor nem lehet részt venni különböző vásárokon sem, mert nem számlaképes. Az APEH szerint a magánszemélyes eladások nem alkalmazhatóak vásárokon, rendezvényeken.

A népi kismesterségek továbbélésének és működtetésének segítésére kezdeményezni kellene kedvezőbb adó- és járulékszabályok bevezetését az önfoglalkoztatás elősegítésére.

A szakmai színvonalról A pályázati anyagokon, kiállításokon, szakmai bemutatkozások alkalmával a szakmai színvo-nal folyamatos, fokozatos emelkedése érzékelhető. Ez elsősorban a tanfolyami oktatásnak, a szakmai táboroknak, csipkés rendezvényeken való oktatásnak, konferenciáknak köszönhető. A tapasztalat azt mutatja, hogy a pályázati anyagok között egyre több a nívós darab. A silány minőségű munkák és készítőik lemorzsolódtak, vagy tovább képezték magukat szakmailag, hogy tudják követni a kihívásokat.

A másik része az alkotóknak a nyugat európai modern, figurális csipkéket utánozva kér helyet magának a magyar népi kultúra asztalánál. Sajnálatos módon nekik is vannak követőik, akik számára ők is tarthatnak helyi képzéseket, táborokat. Nehéz egy útkereső kezdő csipke-készítőnek megtalálni a helyes utat. Ezen jó lenne változtatni, szakmai felügyeletet biztosíta-ni, ami most elindult a NESZ Szakmai Bizottságok részéről.

TÓTHNÉ KISS SZILVIA


2.4.1.3 A faművesség helyzete A faművesség területén az alkotók nagy többsége az idősebb korosztályból kerül ki. Kijelent-hetem, hogy a terület alkotói elöregedőben vannak. Ok az iskola rendszerű képzés az ország területén 3-4 központba folyik. E területen alkotók maguk is nagyrészt önképzéses úton sajátí-tották el a szakmát. Maga a faművesség több régi ma már kihalófélben lévő szakterületet ölel fel. Magába foglalja az asztalos, bognár, kádár, pintér, ács, és paraszti kultúrában-háziiparban űzött mesterségeket pl. ácsolt láda, zsindelykészítő, kapufaragó, pásztorművészeti tárgykészí-tő csont és szaruműves tevékenységet és stb. Fiatalok körében az érdeklődés jelen van, de nem mindig jutnak, olyan környezetbe ahol ismereteiket bővíthetnék e-területen.

Az ország területén más és más az utánpótlás helyzete. Jelenleg a megyei Népművészeti Egyesületekben folynak képzések. Váltakozó létszámba vannak fiatalabb korosztályból érdek-lődők e-szakterületekre. Akkreditáció hiányában nem minden megyei szervezet képes ilyen oktatásra. Szervezett képzés Békés Megyére jellemző. Szakiskolai képzés tudomásom szerint Nádudvaron, Debrecenben, Budapesten érhető el. Ez a helyzet nem elégíti ki a felmerülő igé-nyeket. Itt van nagy jelentősége a megyei területeken hiánypótlást végző Népművészeti egye-sületeknek és városi közművelődési intézményeknek. Az amatőr művészeti tevékenységet ápoló intézmények faragó szakköreinek meghatározó szerepe van az utánpótlás nevelésében. Nagyon fontos feladat a képzési formák kialakítása és intézményi feltételek megteremtése. Színvonalas szakmai anyag létre hozása akár szakköri tematikai rendszer kidolgozásával. A jelenleg az országba Népművészet Mestere Címmel rendelkező alkotók szakmai potenciálja nagyon fontos tudást őriz. A Mester címmel rendelkező alkotók nagy része is autodidakta módon képezve magát jutott el ehhez a tudás szinthez. Ennek a korcsoportnak tagjai vettek részt az ország területén mai napig működő alkotóházak és képzési központok megteremtésé-ben, pl.: Tokaj, Velem, Zalaegerszeg Gébárt, Keszthely Kézműves ház, stb. és személyes ki-sugárzásuk következtében csoportosulnak köréjük az érdeklődő fiatalabb alkotók.

Az alkotók zömmel Egyesületek körében tömörülnek. Faművesség területén nagy lét-számú Zala Megye, Szabolcs Szatmár Megye, Békés megye, Borsod megye, Jász Nagykun Szolnok Megye, Hajdú Bihar Megye, minden megyében fellelhetők alkotók több-kevesebb számban. NESZ felmérése alapján Zala Megye 38 fő faművessel az első helyen áll. Ezt követi Szabolcs Szatmár Megye 35 fővel, Békés Megye 30 fővel és így tovább csökkenő számban követik a többi megyék. Természetes, hogy ezek a számok nem fedik, a valós alkotói létszá-mot hisz számosan egyénileg végzik alkotó tevékenységüket. Sokkal inkább tükrözik azt az igényt, ami a közösséghez tartozás révén nyújtható segítséget jelent tevékenységükben. Sok alkotó saját örömére fő kereső tevékenység mellett végzi a faművességet. Ezek köréből kerül ki a legtöbb NIO zsűri előtt megméretett alkotás. Nagyrészt aktívan részt vesznek közösségi tevékenységben is alkotótáborok, helyi alkotóházak létrehozásába fenntartásába, szakköri tevékenységbe, szakmai bemutatókba. Nagyon sok egyéni alkotóval találkozhatunk az or-szágba, akik nem tartoznak semmilyen szakmai közösséghez. Rájuk nem jellemző, hogy munkáikat zsűri előtt megméressék. Ezen alkotók körében láthatók zömmel stílus és korkeve-


redésbe készült alkotások. A közízlés formálása szempontjából ez az alkotói réteg jelenti a problémát.

A ma kialakulóban lévő termelői kézműves piacokon a fent említett alkotók jelentik a potenciális vásározói réteget. Kialakult egy árutermelői réteg, akik nem a minőségi és esztéti-kai szempontok alapján készíti termékeit. Számukra a gyorsan nagy mennyiségbe jól eladható tömegáru előállítása a cél. Mindezek a célok rontják, a hagyományos módon kézműves tech-nológiával magas esztétikai igénnyel készítet alkotások használati tárgyak versenyképességét. A piacokon megjelenő áru csak annyiban kézműves termék, hogy ennek nevezik. Elvétve jelenik meg egy-egy anyagában funkciójába esetlegesen díszítésébe mívesen megmunkált tárgy e-körbe. Ide sorolhatok a minden szakmai tudás igénye nélkül készült különféle tábla-képek is. Nem is szólva a legkülönfélébb formában megjelenő ízléstelen kínáló vájt tálak egy vagy többosztatú megjelenéséről. Ezek a tárgyak kéziszerszámmal nem találkoztak kialakítá-suk során.

Az országban több olyan rendezvény zajlik múzeumokban művelődési intézmények szervezésében vagy falunapokon ahol jelen vannak mesterség bemutatót tartó alkotók. A cél-természetesen az, hogy az ide látogató közönség megismerhesse egy-egy alkotó folyamat részleteit. Esetenként egyszerűbb munkafolyamatot kipróbálhasson. Saját magam és felesé-gem rendszeresen veszünk részt ilyen bemutatókon. Három éve a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum rendezvényein ismertetjük meg mesterségünket. A fafaragással és vert csipke készítésébe nyernek betekintést az érdeklődők. Minden alkalommal egy kis kamara kiállítással mutatjuk meg azokat a tárgyakat, kisbútor, szaru és csontfaragás karcolás, konyhai használati tárgyak, kéregmunkák, pásztorfaragások. Képeken nagyobb méretű alkotásokat kapuk, emlékoszlopok, sírjelek. Ugyanígy a vert csipkéről is. Lehetőséget adunk arra, önma-guk is kipróbálhassák pl. fafaragást. Előkészített faanyagból kulcstartó medált faraghatnak a bátrabbak ékmetszéses technikával. A személyes találkozás az anyaggal és a munkafolyamat nehézsége meglepi a próbálkozókat ennek ellenére a többség elkészíti saját medálját és nagy örömmel viszi magával sok esetben első próbálkozását. Az elkészült munkát felületkezelés után magukkal vihetik. Tapasztalatok azt mutatják, hogy nagy érdeklődéssel ismerkednek a számukra ismeretlen alkotó folyamattal. Meglepően sok fiatal család ül le a faragás mellé és akár húsz-harminc percig is dolgozik. Mindeközben tájékoztatást kapnak a különféle tárgyak-ról, szerszámokról és díszítési módokról is. Próbapárnán a csipkeverést is megtapasztalhatják. Természetesen nem csak Szentendrén mutatkozunk be. Keszthelyi Festetics kastélyban is többször ismertettük mesterségünket Zala Megye Népművészetéért Alapítvány Keszthelyi Alkotóházában turisztikai idénybe önként vállalt nyíltnapokon szintén bemutatózunk, itt kül-földi érdeklődök is megpróbálkoztak a faragással. Természetes, hogy többen is részt vesznek ilyen vagy hasonló bemutatókon az ország más megyéiben is. Nagyon fontos a közönséggel való találkozás mivel itt teremtődik élő kapcsolat az alkotóval. A hagyományos népművészeti alkotás megismerése felkeltheti az igényt annak mélyebb elsajátítására. Az utóbbi évek ta-pasztalata, hogy a szervező intézmények anyagi lehetőségének szűkülése miatt nehézségek adódnak a bemutatók finanszírozása terén. Így nem látom biztosítottnak e társadalmilag fon-tos terület további értékteremtő szerepét. Egyre több olyan megkeresés érkezik melybe a szer-vező ingyenes eladási lehetőségért cserébe kéri a mesterség bemutatót. Természetesen, aki


nem eladási szándékkal kíván megjelenni eleve, kiesik ebből a körből. Nem is beszélve arról, hogy e rendezvényeknek nem a vásárszervezés a fő célja sokkal inkább az ismeret terjesztés vagy ünnepi esemény színesebbé színvonalasabbá tétele. Vásárra járó alkotói kör eleve nem bemutatózási akarattal vesz részt egy rendezvényen mivel az eladási szándék megvalósítása a cél. Az is tény, hogy vásározás mellet egy személy nem is tud bemutatót tartani mivel figyel-mét mindkét esetben teljes mértékben leköti az éppen végzett tevékenység. Vagy a vásárlóval foglalkozik vagy bemutatózik. Ez egyértelműen azt jelenti, ha nem kap, lehetőséget egy in-tézmény vagy közösség a finanszírozás terén a feladat ellátására úgy egyre inkább elmarad-nak, megszűnnek ezek az alkalmak. A pályázatok keretében nyerhető pénzforrások bizonyta-lansága eleve nem teszi lehetővé az előre gondolkozást és tervezést e területen.

Valamilyen mértékben az egész ország területén érvényesül egy-egy szakmai és közös-ségteremtésben kiemelkedő egyéniség. Általában e személyek körül jöttek létre alkotóházak szakkörök, stúdiók, amatőr csoportosulások. Az így kialakult közösségek mind a mai napig mondhatjuk, folyamatos tevékenységet végeznek. Nagyon sok alkotótábor köszönhető ezek-nek az alkotóknak. Neveket nem szeretnék felsorolni mivel ezt a teljesség igényével nem, tudom megtenni. Saját példámon és megyében elért eredmények ismertetésével tudom alátá-masztani tapasztalataimat. Magam is részt vettem az ország különféle területein alkotóházak építésében stúdiók munkájában. Tokaj, Velem, Budapest FNS, így szerezve meg azt a tudást és ismeretanyagot, amivel ma rendelkezem, a zalaegerszegi Gébárti tónál épült megyei kéz-műves ház. Hosszú évek munkájával lakóhelyemen is sikerült kézműves alkotóházat létre-hozni, ahol kézműves tevékenységet végző csoportok kaptak helyet. Hetvenes évek végén Nyolcvanas években nyolc éven keresztül vezettem a Megyei Művelődési Intézet szervezésé-ben a Megyei Fafaragó Stúdiót. Zala Megyében, ebben az időszakban teljesedett ki a fafara-gással foglalkozók összefogása önképzése. Jó alkalom volt a velünk együtt élő Népművészet Mestereitől közvetlen tanulás ismeret szerzése együtt gondolkodása a hogyan tovább dolgok-ról. Többek között ennek is köszönhető a Megyei Népművészeti Egyesület megalakítása. A képzés fontossága innen datálódik természetes volt mindenki számára. Mindezt egy állami intézményrendszer koordinálta és szervezte biztosítva a helyszint az ismeretet nyújtó szakem-bereket. Szinte napi kapcsolat jött létre az alkotók és a Stúdió közt. Alkotók körében beindult a minősítési igény. Egyre többen zsűriztették munkáikat a NIT szakembereinek tanácsait fel-használva. Ennek köszönhető a Fafaragó Népi Iparművészek magas száma a megyébe. Mind-ezek mellet kisebb régiós alkotókörök is létrejöttek megyeszerte. Helyi viszonylatban Keszt-helyen először ifjúsági szakkört majd felnőtt alkotókört is szerveztem. Mindkét csoport a mai napig működik a Goldmark Károly Művelődési Központ kereteibe. Helyileg a keszthelyi kézműves házba. Az ifjúsági csoport tagjai közül sokan már a felnőtt alkotókör tagjai és szép számban választanak faipari szakmát is maguknak. A felnőtt kör korosztályi megoszlásban a húsz évestől a nyolcvan évesig bezárólag oszlik meg. A Faragókör tagjai közül az elmúlt évti-zedekbe öten érték el a Népi Iparművész címet. Jól tükrözi ez a folyamatosság lényegét a kö-zösség erejét az egyéni alkotói kiteljesedés lehetőségét. Csoportos kiállításokon való bemutat-kozások pályázatokon szerzett díjak fémjelzik a Faragókör tagjait. Cserszegtomaji iskolába is már 17 éve tartok faragó szakkört tanórán kívüli formába heti két órába. Tapasztalatom itt is azt mutatja, hogy a faragással megismerkedett gyerekek szívesen választják, pl.: az asztalos


szakmát. Térségünkben ez irányú képzésre az elmúlt időszakban volt lehetőség és munkalehe-tőség is. Természetesen napjainkra már ez nem érvényes. Megfelelő szakmai tudással rendel-kező Mester körül mindenképpen kialakulhat egy őt követő közösség. Nagy szakmai elkötele-zettség kell ahhoz, hogy minimális jövedelem mellet valaki ezt felvállalja a civil szféra kere-tein belül. Mindez családi támogatás nélkül nem is valósítható meg. Sajátos helyzeténél fogva Keszthely a vidéki értelmiség képzésében a Festeticsek által alapított agrárképzést végző egyetemi város. Így a Faragókörbe is megjelennek itt tanuló érdeklődő diákok. Tanulmányaik befejeztével elkerülnek a városból. Ennek ellenére kapcsolatom nem szakad meg velük. Emi-len, telefonon konzultálunk, időnként személyesen keresnek fel szakmai tanácsért. Sokuknál a családalapítás és a munka megakasztja az alkotói folyamatot esetleg idősebb korban térnek vissza a faragáshoz. Van rá példa, hogy családon belül folytatódik a szakma átadása, de nem jellemző nagy számba. Főleg az asztalos képzés terén lenne jelentősége e terület megismeré-sének. A jelenlegi képzési rendszerben nincs lehetőség inasok vállalására több okból is. Az alkotók többsége nem képesített szakember ez eleve kizárja, hogy inas képzésbe részt vegyen. Törvényi feltételek nem teszik lehetővé, hogy az autodidakta módon kitanult ismereteket szakiskolai keretben átadhassák mestereink. Másik ok, hogy kevesen végzik tevékenységüket főállásban vagy vállalkozásba. Összegzés képen megállapíthatom e területen még jellemzően a szakköri tevékenység adja az utánpótlás derékhadát.

Megállapítható, hogy főállású vállalkozóként ezen a területen kevesen vannak jelen. Jel-lemzően a bútorkészítői körből kerülnek ki, akik ezt a működési formát választják. Az Ipar-művész címet elért alkotók zöme szellemi szabadfoglalkozásúként tevékenykedik. Van egy olyan alkotói réteg, akik őstermelői formák kereteiben keresik a lehetőséget. Az idősebb kor-osztály nyugdíjasként vagy kiegészítő tevékenységként nyugdíj mellet dolgozik. A fentiekből következik, hogy nagyobb méretű üzemi termelői munka nem jellemzi ezt a területet. Általá-ban önfoglalkoztatás folyik, adandó nagyobb munkánál időszakonként egy-egy kisegítővel dolgoznak. A kézműves termékek előállítása magas élőmunka igénye miatt drága előállítást tesz lehetővé. Ebből következően piaci szerepe egy szűk szegmensen belül jelenik meg. Ez magába hordja, hogy nem nyújt biztos megélhetést az e területen alkotóknak és így nem lehet megalapozott jól működő vállalkozást erre építeni. Éppen ezért a több lábon állás jellemzi ezt az alkotói kört. Elmondható, hogy nagylétszámot foglalkoztató üzemi formában működő vál-lalkozások nincsenek a területen. A faművességgel foglalkozók összlétszámához viszonyítva úgy 10-14% tevékenykedik főállású vállalkozóként.

Problémák jegyzéke: Minőségi alapanyag beszerzése napjainkban megoldott. Ami a kézművesség területén

nehézséget jelent a nagyon magas faanyag árak miatti árfelhajtó erő az elkészült alkotásoknál. A magas árak szűkítik a keresletet.

Kézműves tevékenységet végző vállalkozásokat a verseny szféra szabályai szerinti ter-hek jellemzik. Ezen költségek kitermelése napjainkba szinte lehetetlen. Ugyanez jellemzi a kiegészítő tevékenységbe dolgozó vállalkozást is. Olyan jogszabályi feltételek megteremtése lenne szükséges, mint ami több nyugat európai országra jellemző. Pozitív diszkriminációval kezeli ezt a területet adózás, járulékfizetés, alacsony ÁFA kör. A területen alkotók száma nem


befolyásolja az ország összköltségvetési számait. Ugyanakkor személyes megélhetésük és a kihalófélben lévő szakmák értékek megmaradásának feltételeit meg lehetne teremteni.

Népművészet Mesterei esetében, aki aktív tevékenységet folytat szintén jellemzően a pi-aci törvények szerint tevékenykedhet és értékesítheti alkotásait. Minden téren ugyanazok a terhek nehezednek rá mintha a versenyszféra területén tevékenykedne.

Példaképp felsorolom, hogy nyugdíj mellet kiegészítő tevékenységbe dolgozó egyéni vállalkozó milyen terheket kell, kitermeljen és befizessen. Könyvelői költség, bank számlave-zetés, helyi iparűzési adó, személyi jövedelemadó, havi egészségügyi szolgáltatási járulás, egészségügyi és nyugdíjjárulék befizetés. Mindebből természetesen következik, hogy miért okoz nehézséget a faműves terület alkotóinak léte és fennmaradása. Mindezen befizetései után kérheti a kereső tevékenységet folytató nyugdíjas a fél %-os nyugdíjemelést éves szinten.

Rendezvényszervező intézményeknek jogszabályi nehézségek akadályozzák pl. útikölt-ség elszámolását a felkért alkotók részére. Fontos feltétel a számlaképes vállalkozás megléte. A magánszemélyes számlakibocsájtás az intézmények nehezen kezelik problémás a kifizető-nek és kibocsájtónak is.

Fontos lenne a Népi Iparművész címet elérők számára a cím mellé egy olyan jogosít-vány kiadása, amely a fent felsoroltakat orvosolná lehetővé téve a kézművesek számára az elviselhető közterhek kialakítását. Annál inkább mivel az alkotók nagy része vidéken tevé-kenykedik. Hasonló módon, mint ahogy az őstermelői kör részére biztosított jogszabályi és pénzügyi szabályozásba foglalt kritériumok alapján.

A szakmai színvonal megőrzése sok nehézséget hordoz magába. Jelenleg egyre inkább piacosodó vásári irányzat van előre törőbe. Jellemzően sok tucatáru jelenik meg és ezt készí-tők nem minősíttetik termékeiket. Az elmúlt több mint 30 év alatt elért eredmények, ami nagyfokú minőségi fejlődést teremtett meg a faművesség területén most hanyatlóban van. Sajnálatos módon jelen van egy olyan irányzat is, ami az úgy nevezett repülőtéri népművészet irányába tereli az alkotók nagy részét. Ez nem szerencsés mivel értékes filléres árut ezen a területen nem lehet előállítani. Itt van kiemelkedő szerepe a Hagyományok Háza szakembere-inek, hogy ezt a tendenciát jobb irányba fordítsa.

Felkel vetni a zsűrizés problémáit is. A közelmúltban változott törvényi szabályok a zsű-rizési költség növekedésével jártak. Ez az alkotók körében nem okozott osztatlan örömet. Ab-ba az irányba viszi el kézműveseket, hogy felesleges zsűriztetni úgy is értékesíthetők a termé-kek minősítés nélkül. Ugyanakkor a területen tevékenységet végzők minőségi hagyományba gyökerező népművészetünket megmutató alkotások silányulhatnak piaci áruvá. Ezért hangsú-lyozottan kell jogszabályi keretekben a kézművesek számára egy kedvezőbb pénzügyi adózási környezetet teremteni. Ez esetben nem válik hiábavalóvá a zsűrizés, sem mert védjeggyé vál-hatna a zsűri általi minősítés. A védjegy megjelenhetne az alkotásokon tájékoztatva a vásárlót arról, hogy értékes hagyományokba gyökerező ma is használható tárgyat vásárol.

Természetesen vannak jó példák is csak jóval kisebb mértékben találkozunk velük. Ki-emelt szerep juthat a közmédiáknak is a jó példák bemutatása terén. Nem ártana a különféle vidéket bemutató műsorok keretében nem csak a gasztronómia és borkultúra értékeit bemu-tatni. Helyet kaphatna itt a helyi magas szinten dolgozó kézműves Iparművészek és Mesterek bemutatása is. Mindez segíthetné a szakmai munka magasabb szintre emelését további alko-


tókedvre serkentve a fával foglalkozó mestereket. Jó látni az ország különböző pontjain be-mutatkozó alkotók munkáit kiállításokon, pályázatokon. Jó esetben a Facebok oldalakon ta-lálkozhatunk ezekkel is. Remélhetően az újra megrendezésre került Zalaegerszegi Országos Fafaragó Konferencia ismét betöltheti azt a szerepet, amit a 70-es évek végén Miskolc jelen-tett a fás mozgalmon belül. Hasznosak lehetnek a tematikusan meghirdetett pályázatok, így egy-egy terület nagyobb hangsúllyal mutatkozhat meg. Országos kiállítások helyett régiós rendezvények keretében rendezett kiállításoknak látok lehetőségét. A szállítási költségterhek el lehetetlenítik az alkotókat a nagy távolságra eső bemutatkozás terén.

Meg kell említeni a jelenlegi mecenatúra nem igazán, preferálja ezt a területet. Az or-szágos pályázati rendszer kereteiben nagyon nehéz előre elképzelt feladatokra, irányokra fi-nanszírozást nyerni. Miniszteriális szinten lenne szükség egy olyan forrás rendszer megterem-tésére ahol intézményi keretben a szakirányú feladathoz a forrást is hozzárendelné függetlenül attól, hogy állami intézmény vagy civil szféra a feladat megvalósítója.

BERECZKY CSABA


2.4.1.4 A népi kézművesség fazekas szakágának elemzése A népi kézművesség (és azon belül a fazekasság) a népművészeti alkotásokkal együtt jelenti azt az alapot, amely a tárgyi anyanyelvünket adja, és amelynek megőrzése, a mindennapi élet tárgyi világába történő átmentése mindennél fontosabb feladat. Ahogy a népzene és a néptánc területén világraszóló sikerekkel büszkélkedhetünk, úgy mód volna ezeket a tiszta forrásokat a tárgykultúrában is felhasználni, beilleszteni napjaink környezetébe, szervesen és értékőrző módon. Ha ezt nem tesszük meg, nemzeti kultúrán egy jelentős területe tűnhet el, vagy szegé-nyedhet el, amellyel nem csak mi, hanem egész Európa veszít.

A népi kézművesség különböző szakágai nagyon különböző mértékben vannak kitéve a globalizáció hatásainak, mégpedig elsősorban a műhelyek felszereltsége, a ráfordított anyagi javak és energia, valamint a lehetséges piacok miatt. Míg vannak olyan szakterületek, ahol a szükséges felszerelés nem, vagy csak kisebb mértékben jelent komoly anyagi beruházást, más területeket ez annál érzékenyebben érint. Ezek közé sorolható többek között (a teljesség igé-nye nélkül) a bútorművesség, a kovácsmesterség, és természetesen a fazekasság is. Ugyanak-kor a fazekasság terén – még a céhes világban kialakult klasszikus műhelymunka miatt – talán nagyobb a foglalkoztatottak száma, hiszen egy-egy műhely már a 18-19. században is gyakran (a közvetlen családtagokkal együtt) 10-15 embert tartott el, és ez napjainkban is hasonlókép-pen működhetne, ha sikerülne ezt törvényi úton is biztosítani.

1. A fazekasság terén szerencsére megfelelő az utánpótlás, a szakma tanulható a népi kézműves OKJ szakma keretein belül, és az országos pályázatok is bizonyítják, hogy sok te-hetséges fiatal bontogatja a szárnyait. Bár a fazekas szakmában sok az idősebb, kiváló mester, más területekkel szemben egyáltalán nem mondható, hogy ez a mesterség elöregedne. Ugyan-akkor nagy szükség volna a képzés továbbgondolására, a szakmai továbbképzés biztosítására, mert éppen azoknak nem ad elegendő segítséget a kezdeti években, akik tényleg hivatásul választanák.

2. Ugyanakkor gondot jelent, hogy az eddigi képzési rendszerben csak kétéves képzési idő állt a tanulni vágyók rendelkezésére a mesterség alapjainak az elsajátítására, a törvényi előírások szerint, és csak az általános iskolát végzetteknek a szakmatanulására adtak több időt, ennek egy részét azonban elvitték a közismereti tárgyak. Véleményem szerint a három-éves képzési idő mindenképpen szükséges, és ezt még ki kellene egészíteni a képzési idő le-járta után megpályázható 1-3 éves ösztöndíj rendszerével.

Jelenleg információim szerint hat helyen lehet fazekas képzésben részt venni, Békés-csabán, Budapesten két helyen, Nádudvaron, Fóton, Győrben és Sárospatakon. Ugyanakkor olyan régi, patinás, kitűnő képzőhelyek estek ki a sorból (végleg vagy időlegesen), mint Me-zőtúr, Hódmezővásárhely, Karcag, Zalaegerszeg, Kaposvár stb. Az eddigi tapasztalatok alap-ján ennyi képzőhely elegendő lenne az utánpótlás biztosítására, még úgy is, hogy ismereteink szerint nagyjából a szakmát végzettek egytizede fogja azt később is művelni. (Ugyanakkor úgy kellene ezt felfogni, mint a méltán világhírű magyar zeneoktatást: nem biztos, hogy min-denkiből, aki mondjuk egy zeneiskolában hegedülni tanul, hegedűművésszé válik, de egészen


más lesz a zenéhez való hozzáállása, mint annak, aki nem tanult muzsikálni.) Ez a képzési forma – kiegészítésekkel – mindenképpen biztosítani tudja a szükséges utánpótlást.

Az iskolai rendszerben történő tanulás esetében azonban nagyon sok olyan gond mutat-ható ki, amelynek megoldása jelenleg eléggé nehezen elképzelhető. A képzési idő alatt (még hároméves időtartam esetén is) csak a szakma alapjait lehet lefektetni, megtanítani, és nagy szükség volna arra, hogy a képzési idő letelte, a vizsga után megfelelő szakmai gyakorlatra tehessen szert a szakmunkás. Iskolai rendszerben ez nem megoldható, hiszen a tanműhelyek szűkös volta miatt minden helyre szüksége van az iskolának, így külsősöknek nem tud gya-korlásra sem időt, sem helyet biztosítani, éppen akkor, amikor a szakmát szerzett fiatalnak arra a legnagyobb szüksége volna. Az elméletben megszerzett tudást csak sok gyakorlás mel-lett lehetne készségszintűvé fejleszteni, az iskolákban erre nincsen mód. Ha sikerül is a jelölt-nek a szakmában maradni, azt többnyire olyan egyszerű feladatok formájában teheti meg, amelyet egy betanított munkás is el tudna végezni, és amelyhez semmi szükség az ő maga-sabb szintű tudására. Sok esetben ráadásul nem is fazekas műhelyben, hanem az agyagműves-ség más területén, keramikusnál talál munkát, amely nem segíti a fazekas szakma magasabb szintű elsajátításában.

Elképzeléseink szerint ezt a problémát oldhatná meg az említett népi kézműves ösztön-díj, amely pályázat útján lenne elnyerhető, 1, 2, vagy 3 évre, és az ellenőrzött, a befogadó műhelyek listájára felvett mesterek keze alatt úgy végezhetne munkát (és egyben tovább mé-lyíthetné tudását), hogy nem nyomná a megélhetés gondja, a fogadó fazekas mester pedig kompenzációt kapna az ösztöndíjból. (Ehhez persze az is szükséges volna, hogy a pályázó mindig egy mesterrel együtt adná be kérelmét.) Ez mindenképpen nagyban segítené a fiatalo-kat, hogy ne hagyják el a pályát idő előtt. (Hasonló ösztöndíj ismert a művészettörténészek-nél, az ún. Széchényi-ösztöndíj, ahol a végzett hallgató és egy intézmény pályázik közösen.) A tehetséggondozás tehát sokat segíthetne abban, hogy a legjobb képességekkel rendelkező fiatalok megmaradhassanak a szakmában.

Itt kell megjegyeznem ugyanakkor, hogy az 1990-es években felvetődött, az egykori cé-hes gyakorlat mintájára kialakítandó vándorlásokat, mint elképzelést ma már sok szempontból problémásnak érzem, elsősorban azért, mert az agyagművesség terén már a környező orszá-gokban is kevés olyan műhelyt, iskolát vagy képzési lehetőséget ismerünk, amely a Kárpát-medence fazekas hagyományait érdemben kiegészítené vagy segítené. Bár a magyar fazekas-ság a közös európai alapokból fejlődött ki, de rendkívüli formai, technológiai és stílusbeli változatossága belső fejlődés eredményeként alakult ki, és ezt érdemben aligha lehetne mond-juk német, svájci, brit vagy más, teljesen eltérő utat választó helyszíneken tanulmányozni vagy tanulni. Ezért inkább a hazai lehetőségekben (esetleg a szomszédos országok magyarok lakta vidékeinek műhelyeinek látogatásában) látom a kiutat.

3. Jelenlegi ismereteink szerint ma Magyarországon közel négyszázötven-ötszáz fazekas dolgozik. A pontos szám csak egy nagyon alapos felmérés után véglegesíthető, hiszen jelen-leg a fazekasok nagyon sokféle formában működnek. Vannak, akik ipart váltottak ki, vannak, akik 7-es adószámmal rendelkező, szabad szellemi foglalkozást űzőként dolgozott, míg má-sok egyéni vállalkozóként, vagy csoportos vállalkozásban (Kft., Betéti Társaság stb.) próbál-nak megélni, nem egyszer kényszervállalkozóként. Ez elsősorban a jövőbeni gazdasági alapo-


zás szempontjából jelenthet problémát, hiszen a népi iparművészek lehetséges adómentessége éppen ennek a (kényszer)vállalkozói rétegnek nem járható út, a költségelszámolás lehetetlen-sége miatt. Egy olyan, sok befektetést igénylő területen, mint a fazekas, ez elég nehezen áthi-dalható.

Elmondható, hogy a jelenleg dolgozó fazekasok jelentős többsége valamilyen egyesület vagy szervezet színeiben próbál boldogulni. A statisztika szerint 378-an tagjai a Népművésze-ti Egyesületek Szövetsége valamelyik tagszervezetének, és ha ehhez hozzávesszük, hogy ezen felül sokan tagjai a Kereskedelmi- és Iparkamarának (vagy annak is), akkor elmondható: vi-szonylag kevesen vállalják fel az egyéni boldogulás útját.

Nem megoldott ugyanakkor, hogy egy-egy családi műhelyben dolgozók esetében – ép-pen a zsűrizés sajátos helyzetéből adódóan – sokszor csak a műhelyt vezető mester ismert és elismert, és a vele egy életen át együtt dolgozó családtag (feleség, gyermek stb.) kimarad a sikerekből.

4. Az a fajta árutermelés, amely az 1970-1980-as évek népművészeti és háziipari szö-vetkezeteit jellemezte, ma nincsen jelen. A szövetkezeti bolthálózat felszámolásával javarészt az ezt kiszolgáló népművészeti szövetkezeteknek is befellegzett, megfelelő piac és értékesítési lehetőségek híján. Ezek a szövetkezetek korábban kisüzemként működtek, amelyben manu-fakturális jelleggel elkülönültek az egyes munkafázisok, és részben a hazai piacokra, részben exportra hatalmas mennyiségű népművészeti tárgyat állítottak elő. Ez a folyamat ma nincs jelen, inkább a korábbi, méltán világhírű magyar kézműves hagyományokat éltetik tovább az alkotók, egy kicsit a mának és a jövőnek dolgozva. Ugyanakkor természetesen kár, hogy a korábbi, a szövetkezetekben felhalmozott hatalmas szellemi kapacitás ennyire elenyészett!

Az egykori bolthálózat újraépítésére nincsen mód, mivel rengeteg pénzbe kerülne, bár kétségtelenül volna rá némi igény, a mai piaci helyzet azonban ennek az elképzelésnek nem kedvez. Ez tehát eléggé nehezen járható út. Az egykori szövetkezeti munkában ugyanakkor nemcsak az értékesítés, hanem az anyagbeszerzés területén is rengeteg segítséget kaptak az alkotók, amely ma nagyon hiányzik. Nem sírjuk vissza teljes egészében a szövetkezeti bolthá-lózatot, ma inkább a nyitott műhelyek, valamint a műhelygalériák irányában történt elmozdu-lás, jelenleg 250-nél több ilyen megoldást ismerünk az országban, és célszerű volna ezek helyzetbe hozásával, támogatásával is helyben maradásra bírni a kézműveseket, hiszen ők potenciális lehetőségeket jelentenek a turizmus, és az ehhez kapcsolódó vendégvárás-vendéglátás területén is! És akkor egy fazekas már nemcsak önfoglalkoztató lenne, és nem csupán a családtagjainak adna megélhetést, de – a kiegészítő területek révén – még további több tucatnyi embernek!

Mindenképpen szükséges volna ezeken a területeken belül a nagyobb mérvű együttmű-ködés, sőt, együttgondolkodás is, amellyel a törvényi hátteret is biztosítani lehetne. Ha elfo-gadjuk azt, hogy a kézművesek helyben tartásával a foglalkoztatottság is javítható, akkor en-nek meg kellene jelennie a törvényhozásban is. (Támogatások, kedvezmények, pályázati lehe-tőségek biztosítása a szakterület problémáinak – elsősorban a tőkehiány - ismeretében, stb.) A kézműves fazekas – az ipari termelésnél lényegesen nagyobb – hozzáadott értékkel állít elő olyan, magas művészi értékű, a hagyományokhoz kapcsolódó, azokból építkező, azokat újra-fogalmazó egyedi vagy kis szériás tárgyakat, amelyekben megjelenik a Kárpát-medence tradí-


cióinak legjava. Ha ezt a tevékenységet nem támogatjuk, a farkastörvények szerint halálra lesz ítélve.

A műhelygalériák, a nyitott műhelyek rendszere megfelelő szervezésben tovább vihető, akár vidéken, akár mondjuk Budapesten a Fő utcában tervezett Mesterségek Utcájában.

5. A fazekasok közül meglehetősen nagy számban – az év során akár több százan is – szívesen vállalnak bemutatókat, akár műhelyükben, akár vásárokon, rendezvényeken. A ko-rongozás a népművészeti, hagyományőrző rendezvények egyik sikeres bemutatója szokott lenni, különösen, ha ez interaktív lehetőséggel – a „korongoltatással” – találkozik. A közön-ség mindig nagyon szereti ezeket az alkalmakat, és szívesen ki is próbálja. Ugyanakkor a vá-sárszervezés terén jelentkeznek olyan problémák, amelyeket mindenképpen meg kéne oldani. A „kézműves”, „népművészeti”, „hagyományőrző” jelzőt vásárok esetében nem egyszer na-gyon vegyes összképű, sokszor nem is a megjelölt terület mestereit megcélzó, és megalázó feltételeket kínáló szabadtéri rendezvények esetében is használják. Ezeken gyakran vagy na-gyon magas, kigazdálkodhatatlan részvételi díjat kérnek, vagy az ott árusító kézművestől el-várják a bemutatózást is, ami egy személyben egyértelműen nem megvalósítható. Ez a kér-déskör azonban más gondokkal együtt jelenik meg, így az árusításra, a vállalkozásra vonatko-zó törvények betartása és betartatása is nehéz.

6. A hagyományos mester-tanítvány viszony a fazekasságban szerencsére sokszor tetten érhető, és nem csak a családi műhelyek esetében. A legfőbb problémát itt az inasok vállalása terén látjuk, amely a korábbi oktatási rendszerben sem volt megoldott, de a jelenlegi módosí-tások, a modulos rendszerben történő szakképzés esetében sem kivitelezhető maradéktalanul. Ma már viszonylag kevés a hagyományos családi műhely, amelyeknél azok engedélyeztetése is problémákat okoz. A turizmus, a vendégvárás szempontjából nagyon jó lenne, ha ezt a fa-zekasok régi, őseiktől örökölt, különös hangulatú műhelyekben tehetnék meg, ezek azonban aligha feleltethetők meg a nagyon szigorú európai szabályozásnak. (Sem méreteik, sem a vendégfogadáshoz szükséges háromféle – férfi, női és mozgáskorlátozott - mosdó biztosítása nem lehetséges, így ezek a műhelyek vagy kiesnek a látogathatóak köréből, vagy csak kurió-zumként, mintegy tájházként, hangulatos kiállításként tehető ez meg. Miközben a kézműves mesternek egy másik műhelyt kell építenie, ahol dolgozni fog tudni, és amelyhez megszerez-hetőek a szükséges engedélyek.) Mindenképpen újragondolható, hogy az örökség-szakmák esetében ezekben a korlátozásokban mennyire lehetségesek engedmények, vagy esetleg fel-mentés adható ilyen esetben a szabályozás alól. Akár úgy, mint az oldtimer járművek eseté-ben.

Ezzel összefügg bizonyos mértékben az inasok vállalása is. Jelenleg a szakma oktatása tanműhelyekben történik, viszonylag kevésszer fordul elő a fazekas képzésben, hogy valaki magánműhelyben, vagy családi műhelyben sajátítaná el a szakmát. Tapasztalataim szerint – 15 éven keresztül vizsgáztattam fazekasokat vizsgaelnökként részt véve a vizsgabizottságok-ban – ez a képzési forma azért nem működött, mert (a személyiségi jogok, a szabad műhely-választás joga miatt) nem biztosítható, hogy valaki a képzési idő alatt mindvégig egy műhely-ben tanuljon. Mivel a mester csak nagyon korlátozott támogatást kap a tanuló után, ráadásul egy csomó törvényi szabályozásnak kell megfelelnie, így nagyon kevesen vállalnak csak inast. Ráadásul a képzési rendszerben még az iskolákban is csak megfelelő végzettséggel le-


het valaki oktató, így gyakran éppen a legjobbak nem adhatják át tudásukat a következő gene-rációnak. Az első évben az inas ugyanakkor jórészt csak teher, a termelésbe be nem vonható anélkül, hogy a tanulása hátrányt ne szenvedne. Egy év után, amikor pedig már használható valamire, gyakran másik műhelybe csábítják át különböző ígéretekkel. Így a képzési idő ne-hezebbik felét vállaló mester kárt szenved, a tanuló pedig – tapasztalataim szerint – nem ta-nulja meg igazán a mesterség alapjait.

7. Mint már fentebb is említettem, a fazekas szakterület nagyon előreszaladt az újítások terén, és igen sok elgondolkoztató nóvum jelentkezett a körükben. Ez több területen is el-mondható. A technológiában bekövetkezett változásokat némileg a kényszer szülte, hiszen a korábbi nyersanyagellátó helyek, és főleg az alapanyagot biztosító bányák, üzemek és gyárak bezártak, így nem egyszer most külhonból származó anyagokkal kénytelenek a mesterek dol-gozni. Ennek következtében azonban a technológiai fegyelem a mostani nyersanyagokra vo-natkozóan biztosítható, nagyobb módosításokra itt nem nagyon van szükség.

A tűzálló sütő- és főzőedények miatt nem egy fazekas átállt a magas égetési hőfokú agyagokra, és az ezekhez használható mázakra, amely lényegesen jobb adottságokat biztosít az elkészülő terméknek. Ez természetesen vállalkozó szellemű alkotókat kíván, és egyben megerősítette a fazekas műhelyek egy részében a műhelymunkát is. A már említett vállalko-zási formák (az egyéni vállalkozó mellett nagyon sokan csoportos vállalkozásban próbálkoz-nak a megélhetés biztosításával) megjelenésével egy-egy műhely – munkahely is, gyakran dolgoznak benne a családtagok és segítő családtagok, de sokszor külső munkaerőket is alkal-maznak hosszabb-rövidebb ideig.

Németországban a közelmúltban szigorítottak a hagyományos kézműves műhely kate-górián, amely most már csak családtagokkal működhet, különben elveszíti speciális besorolá-sát. Nálunk a családi műhelyek nehézségei és háttérbe szorulása miatt ez a szigorítás értelmet-len lenne, viszont ha a hagyományőrző örökség-szakmák esetében a képzési rendszerben (akár egy ösztöndíj rendszerben) a befogadó műhelyeknek is referenciákat kellene szereznie, ez a képzési forma is működtethető lenne.

Az utóbbi években – nem egyszer uniós támogatással – több olyan elképzelés is szüle-tett, amely a kézműves munkában átképzéssel, vagy betanítás révén munkanélküliekkel kí-vánna megoldani egy sereg munkafázist, ezzel kapcsolatban azonban bennem erős kétségek fogalmazódnak meg. A népi kézművesség (fazekasság) olyan kézműves alkotó tevékenység, amelyben a kézügyességen túl a sok év alatt elsajátított szakmai hozzáértés, rutin is komoly szerepet játszik, a művészi készségek mellett, akkor mennyire megengedhető, hogy ezt a munkát alacsonyabb szinten felkészített (segéd)munkások végezzék? Ne feledjük: a népi kézművesség egyrészt valóban manuális tudást igényel, másrészt azonban – éppen a tervezé-sek, a hagyományok felhasználásában az újrafogalmazások és aktualitások nagyon bonyolult feladatai miatt, – művészi alkotó folyamat, nem pusztán gyártott termék!

Ha már a mai fazekasoktól elvárja a vásárló közönség, hogy technológiai kivitelében tö-kéletes, az iparművészekéhez hasonló hibátlan előállítás legyen a mérvadó, akkor ezeknek a kézműves, sok hozzáadott értéket és kézimunkát igénylő tárgyaknak az ára is igazodjon az iparművészeti alkotásokéhoz! Ebben az esetben sokkal több műhely lesz képes a kézműves alkotóknak megélhetést biztosítani, sőt nem csak nekik! Részfeladatokra többen tudnának


segítőket, munkaerőket alkalmazni, ami az országos foglalkoztatottságban is megjelenne. Ezeknek a népi iparművészeti tárgyaknak a szakmai elismerése, megbecsülése többek között megfelelő márkavédjegy (például a pávás matrica) jogszerű használatával is növelhető, amire nagyon nagy szükség volna!

8. A fazekasság terén – és egyben az összes népi kézműves mesterség esetében – prob-lémát jelent, hogy már a képzésben nincs meg a teljes egymásra épülés, hiszen a középszint után hiányzik a szakterület felsőfokú oktatása, és ennek hiányában a terület egésze hiányt szenved. A fazekasságban nem, csak keramikusként lehet felsőfokú (egyetemi) végzettséget szerezni, ami a jelenlegi struktúrában alapvető hátrányt jelent, hiszen már az oktatók képzése esetében csak akkor lehet valakinek ilyen végzettséget szerezni, ha más területről rendelkezik felsőfokú végzettséggel. Ez egyben nem kevés kiváló fazekast zár ki a tényleges oktatásból.

Tisztában vagyunk vele, hogy ilyen irányú felsőfokú képzési intézmény létrehozására nincs lehetőség, és arra is igen kevés az esély, hogy mondjuk a Moholy Nagy Egyetem felvál-lalja a népi kézműves örökség szakmák oktatását, így maradnak az áttételes megoldások, és az olyan képzések, mint amilyet Szombathelyen indítottak. Ez azonban nem helyettesítheti a népi kézműves szakmák felsőfokú oktatását.

Más művészeti területekkel szemben a fazekasságban nincs lehetőség mestervizsga leté-telére sem, ami legalább valamilyen érzékelhető szakmai rangot jelentene, és ennek megte-remtésére is kevés az esély. Nagy szükség lenne ugyanakkor a 2. pontban már jelzett ösztön-díjrendszerre, amely az örökség-szakmák esetében éppen a tanulóidő rövidségét tudná ellen-súlyozni, és esetleg a képzésben jelentkező anomáliát (a hagyományos műhelyek bevonását az oktatásba) is megoldhatná képzési szerződések alkalmazásával.

Az alapanyagok biztosítása megfelelő lenne, itt a civil szervezetek, szakmai egyesületek sok segítséget nyújthatnak a tagjaiknak, mind a nyersanyagok beszerzésében, mind a termé-kek megismertetésében. Önálló internetes honlap építése, frissítése és működtetése a legtöbb kézműves alkotónak felülmúlja a képességeit és lehetőségeit, és nem is elvárható, hogy értsen hozzá. Ez különböző összefogások révén (egyesületek, önkormányzat, civil szervezetek stb.) azonban megoldható, ami a mai vásárlási szokások ismeretében óriási segítséget jelent.

A fazekasság esetében problémát okoz, hogy egy valamirevaló, használható műhely ki-alakítása (az engedélyek beszerzésével és az energia biztosításával együtt) legkevesebb 3,5-5 millió forintba kerül, amelyhez a fazekasoknak többnyire nincs megfelelő tőkéjük. Ha hitelt vesznek fel, akkor idejekorán belekényszerülnek a termelésbe, a könnyen eladható, divatos, sokszor giccses (és legkevésbé sem a népművészet formanyelvéből építkező) tárgyak készíté-sébe, az azonnali megtérülés, a részletfizetés kényszere miatt. A pályakezdő fiatal, akinek nagy szüksége volna még műhelyek látogatására, ismert mesterektől való tanulásra és renge-teg gyakorlásra, éppen a legfontosabb időszakban kényszerül más területre átlépni, vagy a könnyebb utat választani. Meggyőződésem, hogy az ilyen kényszerpályák már eddig is sok tehetséges fiatal elkallódását eredményezték, és megfelelő háttér kidolgozása nélkül a jövőben is sokan el fognak veszni a népi kézművesség számára, ha időben nem teszünk ellenlépéseket.

Az anyagbeszerzések terén korábban a szövetkezeti mozgalom sok gondot levett az al-kotók válláról, most azonban ez inkább csak lazább szövetben és nem bedolgozói rendszerben képzelhető el. Nem arra volna szükség, hogy megint egy országos bedolgozói hálózatot hoz-


zunk létre újra, hanem sokkal inkább arra, hogy a megélhetést helyben maradás esetén is biz-tosítva lássa a kézműves alkotó, a fazekas. Ez egyben munkahelyek tucatjainak a lehetőségé-vel jár együtt, a turizmus, a falusi vendéglátás és egyéb területek révén. A megfelelő kulturális kínálat révén azonban – mint amilyen például a Palóc út-nak nevezett programajánló – olyan széles és ezek alapján nagyon változatos és érdekes utak szervezhetők, amelyek teljes mérték-ben alkalmazkodnak a résztvevők igényeihez, ugyanakkor az adott vidék nagyon gazdag kul-turális lehetőségeiről tájékoztatják a látogatókat, a folklór programoktól a kézműves műhe-lyek látogatását keresztül egészen a borkóstolásig. És főképpen: a helyben dolgozó kézműve-seknek bemutatkozási és értékesítési alkalmakat biztosítanak.

Úgy vélem, a fazekasság esetében törvények módosítására nem igazán van szükség, a kormányrendeletek közül legfeljebb a telephelyre vonatkozókat kellene átnézni (80/1999. (VI. 11.) Korm. a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, vala-mint a telepengedélyezés rendjéről, valamint az 58/2003. (IV. 24.) Korm. rendelettel módosí-tott 80/1999. (VI. 11.) Korm. a telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevé-kenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről, illetve az alábbiakat: 358/2008. (XII.31.) Korm. rendelet: telepengedélyezés rendje, bejelentés szabályai, 2004. évi CXL. tv. a közigazgatási hatósági eljárásról, 2009. évi LXXVI. tv. a szolgáltatási tevékenység megkez-désének és folytatásának általános szabályairól, 2005. évi CLXIV. tv. a kereskedelmi tevé-kenységről (ha a műhelyben a termelésen kívül eladás/forgalmazás is történik!), valamint egységesen a népi kézműves szakma oktatására vonatkozó jogszabályokat, amennyiben azt több szakterület igényli.

9. Véleményem szerint a fazekasság terén a szakmai színvonal igen magas, egy sereg, a többi területre nem jellemző, de sokszor kikényszerített újításon már túl vagyunk. Az előírá-sok miatt a legfontosabb területeken már megtörtént a váltás, így az ólomtartalmú mázak ki-váltása ólommentes mázakkal, a mérgező adalékanyagok lecserélése színtestekkel, valamint az agyagok módosítása (elsősorban a tűzálló edények miatt), ugyanakkor ez a látszólagos előny kétségtelen veszteségekkel is járt, egyes technológiák eltűnésével vagy háttérbe szoru-lásával, valamint a színskála szegényedésével. Az országos fazekas szakági pályázatokon és az Élő népművészet kiállításon megjelenő alkotások is egyértelműen bizonyítják ugyanakkor, hogy a fazekas szakma jó úton halad, és mindenképpen eredménynek mondható, hogy a leg-több alkotónál meghatározó már a technológiai fegyelem, amely nélkül magas színvonalú munka nem lehetséges.

Az utóbbi években azonban jelentkezett egy olyan probléma is, amely korábban nem lé-tezett. Több mai fiatal alkotó az Internetet forrásként használja, és ez számtalan kérdést felvet. Sokan ugyanis kényelemből vagy tájékozatlanságból már nem a népművészet eredeti forrás-anyagához fordul, hanem sokszor a világhálóra feltett munkákból merít. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az eredeti forrásanyag, a Kárpát-medence rendkívül változatos fazekassá-gának emlékanyaga kimeríthetetlen, és semmi mással nem helyettesíthető. A motívumgyűjtés szükségességét éppen a világhálóról merített előképek kapcsán kell említenünk, hiszen ezek a „koppintások” nem egyszer szerzői jogi kérdéseket is felvetnek. Amíg a hagyományok újra-fogalmazása az eredeti tárgyak felhasználásával jól járható út, a már valaki által feldolgozott


és úgy használt minták másolása a plágium kérdéskörét is érintheti, és így visszaszorítandó jelenség.

A másik kérdés szintén sokszor feltehető, hiszen kézműves vásárokon is megjelentek már a Kínában alacsony költséggel előállított, kézműves jelleget idéző tárgyak, amelyek a mai alkotóknak nagyon komoly konkurenciát jelent, amellyel egyszerűen képtelenek versenyezni azok leszorított árrése miatt. Mondani sem kell, hogy az így előállított tárgyak révén mennyi munkalehetőséget vesztünk, amelyeket talán sohasem tudunk már visszaszerezni. Ráadásul a ténylegesen minőségi kézműves tárgyakat előállító alkotókat is méltatlan helyzetbe hozza, hiszen olcsó, sokszorosított termékekkel kellene állnia a lépést.

Ide tartozik az öntés, mint technika kérdésköre is, amelyet Németországban például már szabályoztak. Ott meghatározták, hogy egy kézműves vásáron részt vevő alkotó (és nem vi-szonteladó, kereskedő!) árujában milyen százalékban fordulhat elő sokszorosított, öntött (és így lényegesen alacsonyabb előállítási költséggel rendelkező) munka.

A harmadik: a fiatal fazekasok – sokszor megélhetési kényszerből – a könnyebb utat vá-lasztják, azaz divatos, a hagyományokat még hírből sem ismerő, de eladható tárgyak készíté-sét vállalják fel, amelynek révén éppen a tradicionális díszítő technikák és motívumkincs szo-rul háttérbe. És ez gyakran együtt jár azzal is, hogy valójában meg sem tanulnak díszíteni. Ezt erősíti, hogy egyre jobban terjed Magyarországon a raku égetés technikája is, amely a távol-keleti agyagművességben jól ismert, és az angol Bernard Leach keramikus révén az 1930-as évektől az egész angol nyelvterületen elterjedt. Ez az égetés közbeni hirtelen lehűtés és redu-kálás révén varázslatos látványú, fémeket idéző felületeket hoz létre anélkül, hogy valaki megtanulná a magyar fazekasság hagyományos díszítő technikáját és mintakincsét, és komoly veszélyforrást jelent a hagyományőrzés terén.

Mindenképpen hangsúlyozni szeretném ugyanakkor, hogy ezek a kérdések elsősorban a pályakezdőknél jelentenek veszélyeket. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy ma Magyarországon a fazekasok a legtöbb tekintetben megfelelnek az elvárásoknak, a kihívásoknak, és a kezük alól kikerülő termékek magas művészi színvonalon megfogalmazott, valóban használható, és egyben a hagyományokat őrző tárgyak, amelyek bizonyítják, hogy kézműveseinket nem vé-letlenül sorolják a világ élvonalába!

CSUPOR ISTVÁN


2.4.1.5 A kézműves fémművességek helyzete Kézművességen ebben a dolgozatban azoknak a szakembereknek a tevékenységét értem, akik hagyományos kézi technikával, hivatásszerűen, kisműhelyben vagy kisüzemben, erős szakmai elkötelezettséggel űzik mesterségüket. Közülük is azokat, akik munkásságukban esztétikai értékteremtésre, mívességre, minőségre, netán művészi színvonalra törekszenek. A fémmeg-munkálás területén elsősorban a vasműves kovácsok és lakatosok, igen kis számban a rézmű-vesek, szinte csak a lehetőség szintjén említhető bádogosok között találunk ilyeneket.

Külön kezelendő az örvendetesen nagyszámú művelőt felvonultató, rendkívül magas színvonalon teljesítő, erősen specializálódott késes mesterség, hiszen csak részben fémműves-ség, igen sok, a fémekkel egyenértékű kiegészítő anyaggal dolgozik. Annak ellenére, hogy a jelenkori fémes kézművességek között kétségtelenül a késes szakma rendelkezik a legtöbb kiváló mesterrel, mégis dolgozatomban elsősorban a kovácsokkal foglalkozom, mert tevé-kenységi körük összehasonlíthatatlanul szélesebb, a mindennapi életben és környezetkultú-ránkban nagyobb teret elfoglaló, mint az egyetlen tárgykörrel foglalkozó késeseké, vagy bár-melyik másik fémművességé.

A rézművesség lehetne még az a szakma, amelyik a kovácsolással összevethető jelentő-séggel rendelkezne, akár az építészetben, belsőépítészetben, akár a lakáskultúrában. A szomo-rú helyzet azonban az, hogy ez a mesterség gyakorlatilag kihaltnak tekinthető. Kivételt képez az épületbádogos szakmával rokon ága, a főleg műemlékvédelemben feladatokhoz jutó szak-terület. Még itt is inkább az ipari módszerekkel előállított tetőfedő termékek jutnak főszerep-hez, igaz, jó kézműves szakember is alig akad, hamarosan egy se lesz. Másik kivétel a főleg öntéssel előállított, kisebb méretű használati és dísztárgyakat készítő, árutermelő mesterembe-rek kis csoportja. Talán 4-5 mesterről van szó, ők is inkább vásárokon eladható, nagyrészt ajándéktárgynak tekinthető munkákkal foglalkoznak, nagyobb igényű, egy adott épületen vagy belső térben meghatározó jelentőségű feladatra nem igen vállalkoznak. Igaz, ilyen meg-bízásokkal nem is halmozzák el őket. A rézművességről írottak hatványozottan igazak a díszműbádogos szakmára, említést szinte csak szép múltja miatt érdemel, pedig a fentebb már említett műemléki munkáknál nagy szükség lenne rá. Mindezen szakmákra, és a kovács, va-lamint a díszműlakatos szakmára is igaz, hogy szervezett, jól működő szakképzés jelenleg az országban nincs. A rézművesség és a késes mesterség még az OKJ-ból is hiányzik, a szakkép-zés feltámasztására még elvi lehetőség sincs. Ezek a fémműves szakmák csak valami csoda folytán, megszállott fanatikusok erőfeszítései nyomán maradhatnak meg, családi hagyomány, önképzés, önkéntes, magánjellegű mester-tanítvány kapcsolatok útján. Ez még a kovácsolásra is igaz, bár itt némileg reménytelibb a helyzet. Művelőinek száma lényegesen meghaladja a két kézen megszámolható rézművesekét, de ha szigorúan csak azokat vesszük számba, akik az első két mondatban leírtaknak megfelelnek, az országos létszám valahol 50-70 fő körül van. Ha egy kissé megengedőbbek vagyunk, és azokat is ideszámítjuk, akik nem hivatásszerűen foglalkoznak a kovácsolással, de szaktudásuk, szakmai teljesítményük alapján „profinak” tekinthetők, a szám akkor sem éri el a százat. Ez a létszám, és a mestereknél, valamint a ková-


csokat összefogó szervezetnél (Magyarországi Kovácsmíves Céh) évenként jelentkező 5-10 fiatalember, akik szeretnék a szakmát elsajátítani, reményt ad arra, hogy a mesterség a közel-jövőben még nem tűnik el. Sajnos közülük csak a legkitartóbbakból és szerencsésekből lesz-nek kovácsok, mert az a 3-4 szakképző intézmény, ahol kovács szakképzés folyt, éppen a leg-utóbbi években hagyott fel ezzel. Az egyetlen megmaradt intézmény (a gödi piarista szakisko-la) csapnivaló színvonalon, tisztázatlan keretek között (szerkezeti lakatos bizonyítványt ad, díszműkovács képzést ígér) működik. A kovácscéh próbálkozott felnőttképzési formában OKJ tanfolyamot indítani, kevés jelentkező miatt sikertelenül, így járt a Békéscsabai Népmű-vészeti Egyesület kísérlete is.

Éppen napjainkban éljük át azt a pillanatot, amikor a kovácsmesterség fennmaradása is néhány minden nehézséget legyűrő fanatikus kitartásán múlik. Pedig a jelen helyzet még nem tűnik menthetetlennek. A mesterség művelőinek korösszetétele nem elöregedett, például a kovácscéh tagságánál az idősebb, (50-70 éves) közép, (30-50éves) és fiatal (20-30éves) kor-csoport szinte kiegyenlített arányú. A mesterek között szép számmal vannak olyanok, akik szívesen foglalkoznának utánpótlás neveléssel.

A jelenlegi fiatal mesterek nagyrészt hagyományos mester-inas kapcsolatban nevelked-ve, gyakran családi kötelékben szerezték szaktudásukat. Ez az út ma is járható lenne, de az a lehetőség hiányzik, hogy az így megszerzett szaktudást hivatalos szakképesítés igazolja. Mindez érvényes a késes mesterségre is, megtetézve a már említett súlyos akadállyal, hogy a késes szakma hiányzik az OKJ-ból.

Ennek ellenére az a különös helyzet állt elő, hogy szinte a késesség reneszánszáról be-szélhetünk. Mint korábban már említettem, művelőinek számát tekintve a legnépesebb fémes szakma, az általános szakmai színvonala pedig egészen kiemelkedő.

Különösen örvendetes, hogy nagyon magas a fiatalok részaránya. Nagy részük önkép-zéssel, az idősebb mesterekhez eljárva, szakmai barátságokat ápolva szerezte meg tudását. Hogy ez a kötetlen, szabályozatlan forma ilyen szakmai fellendülést eredményezett, szinte megmagyarázhatatlan. Nagy szerepe lehet ebben annak, hogy a kések gyűjtése világszerte terjedő divattá vált, talán inkább egyfajta kultusszá, amihez a kések megszállottainak moz-galmai kapcsolódnak. Mindemellett azért senki se gondoljon valami hatalmas tömegre, ami-kor a magas művelői létszámról beszélek, országosan mintegy 150 főről lehet szó.

Természetesen ezek szakmai teljesítménye sem egyenletes, hozzávetőleg egy negyed-részük az, akik a többieket is maguk után húzó, kitűnő eredményeket produkálják. A sors fin-tora, hogy ez a virágzás éppen egy olyan szakterületen következett be, amelyik sajátosságai-nál fogva viszonylag csekély hatással bír az életünkre általában. Természetesen ezzel semmi lekicsinylőt nem szeretnék a késes mesterségről mondani, inkább csak a kovácscéh céhmeste-reként irigységgel vegyes szomorússággal állapítom meg, hogy a kovács mesterség ilyen re-neszánszát egyáltalán nem tapasztalhatjuk. Pedig azt hiszem, vitathatatlanul a kovácsolás ren-delkezik potenciálisan a legnagyobb lehetőségekkel a fémművességek közül.

Az a tény, hogy minden fémművesség belőle nőtt ki, hogy a vaskovácsok máig megőriz-ték a többi fémmel, és a lakatossággal kapcsolatos tudásukat is, történelmi kapcsolata az épí-tészettel hatalmas felhasználói területet jelenthetne, az élet szinte minden színterén, lakáskul-túrától a szakrális terekig, utcától a kertekig. A szomorú valóság viszont az, hogy a mai, kö-


zösségi építészet egyáltalán nem számol a kovácsművességgel. A kovácsok a számukra leg-fontosabb feladatokat jelentő építészeti munkákat szinte kizárólag magán megbízóktól remél-hetnek, többnyire nem túl színvonalas épületeknél, általában nem nagyon igényes, ízlésében múltba tekintő megrendelőktől. Csak a kovács kitartásán, önbecsülésén, meggyőző erején és kompromisszum képességén, ritka szerencsés esetben a tulajdonos, esetleg a tervező kultu-ráltságán múlik, hogy néha mégis létrejön értékes kovácsoltvas alkotás.

Itt kell megemlítenem egy, a mesterséget erősen sújtó jelenséget, a barkácsáruházakat, vaskereskedéseket elárasztó, nagyipari módszerekkel gyártott, úgynevezett kovácsoltvas fél-kész termékeket. Ezekből minimális szaktudással bárki könnyedén összeállíthat a közízlésnek megfelelő, a neobarokk stílusvilágát lerontott formában felidéző munkákat. Ezek leginkább a XX. század első felében virágzó műlakatos ipar kommerszebb alkotásaira hasonlítanak, sok-kal alacsonyabb szakmai színvonalon. Ezek az „iparosok” gyakorlatilag letarolják a lehetsé-ges piacot, dömpingáraikkal tönkreteszik igényességre törekvő társaikat. Az olyan megrende-lő, aki felismeri a talmi tucatmunka és a valódi kovácsműves alkotás közti különbséget, és anyagi ereje is van e különbség megfizetésére, rendkívül ritka. Ebben a helyzetben különösen elszomorító, hogy a fentebb jellemzett munkákkal ma népi iparművész címet lehet szerezni.

Az építészet és a kovácsoltvas kapcsolatának felélesztésére a Magyarországi Kovácsmíves Céh 2007-ben kiállítást rendezett a Magyar Építőművészek Szövetsége buda-pesti székházában. Ezen a kiállításon a céh 17 tagja mellett olyan, tiszteletbeli tagok is részt vettek, akik a jelenkori magyar kovácsművészet legnagyobbjai, mint Lehotczky János, Seregi György, Pölöskei József. A tárlaton, elsősorban fotók segítségével, bemutattuk az elmúlt kb. 20 év épületszerkezeti kovácsoltvas alkotásainak legjavát, legnagyobb bánatunkra minden visszhang nélkül.

Ennél valamivel jobb a helyzet a kovácsolás egyéb területein. Talán részben azért is, mert az építészetből lassan kiszorulnak, a kovácsok egyre több új területre merészkednek, a lakberendezésben például a bútorkészítés merész példáival találkozhatunk. A kisebb berende-zési tárgyak készítésénél jóval kevesebb akadályt kell elhárítani, sokkal kisebb a kockázat, a közönség is befogadóbb új formák, gondolatok iránt, mint az építészetnél.

Az ilyen munkák létrehozásakor szabadabban mozoghat az alkotó, bátrabban követheti saját elképzeléseit. Sokszor nem megrendelésre dolgozik, hanem a majdani értékesítés remé-nyében. Erre lehetőséget a kézműves vásárok és hasonló rendezvények kínálnak, ahol a ková-csok gyakran szakmai bemutatókat is tartanak. A jelenleg működő kovácsok mintegy negye-de, 15-20 fő, több- kevesebb rendszerességgel vesz részt ilyeneken, általában ők e bemutatók „sztárjai”, hiszen a tűz, az izzó vas, a csengő üllő vonzza a közönséget. Ezek az alkalmak a közvetlen eladásokon túl, fontosak a kapcsolatteremtésben, megrendelések szerzésében, de a mesterség népszerűsítésében is. Ugyanakkor nagy veszélyt is rejtenek magukban, a kovács könnyen olcsó mutatványossá válhat. Sokan minimális szaktudással vállalkoznak „bemutató-zásra”, még az olyan nagytekintélyű rendezvényeken is, mint a Mesterségek Ünnepe, bőven találkozhatunk „parasztvakítással”. Még a kifejezetten szakmai rendezvényeken, országos és nemzetközi kovácstalálkozókon, a kovácscéh által rendezetteken is gyakori a minősíthetetle-nül alacsony teljesítmény. Ennek oka részben a már kifejtett szakképzési helyzet, részben az az önmagában nem kárhoztatható jelenség, hogy mesterség és művészet határa elmosódik. A


kovácsolással foglalkozók között is sok az igazi szaktudást nélkülöző önjelölt művész, ennél nagyobb baj, hogy a szakmai fórumok, kiállítási, verseny, rendezvény és egyéb zsűrik gyak-ran díjazzák őket! Határozott irányzatként van jelen a kovácsművészetben (mint a művészet más területein is) a geg, a látványosnak szánt, szakmailag értékelhetetlen ötletelés, meghök-kenteni kívánó eredetieskedés. Ez talán összefügg korunk egyik általános problémájával, miszerint nem korszerű hosszú évek elmélyült tanulmányait és gyakorlatát igénylő dolgokkal foglalkozni, elég a gyors sikert hozó felszínen maradni. Jellemző korunkra, hogy még az olyan nagy odaadást, erőfeszítést igénylő mesterségben is, mint a kovácsolás, lábra kaphatott ez a tendencia. Szerencsére azért uralkodónak ezt semmiképpen nem mondhatjuk, akár a céh tagjainak, akár a céhen kívüli kovácsoknak a munkásságát nézzük, szép számmal találunk igazi szakembereket és tehetséges alkotókat.

A kovácsok egyik nagy problémája, hogy jellemzően nem egyedül űzhető szakma. Jól ismert a mondás: „egy kovács nem kovács, két kovács fél kovács, három kovács egy kovács”, ami annyit tesz, hogy a kívánatos az lenne, hogy egy műhelyben legalább hárman dolgozza-nak együtt. Ezzel szemben a helyzet az, hogy a kovácsok legalább fele egyedül dolgozik, leg-jobb esetben alkalmi segítőkre számítva. Sokszor ez a kényszerű helyzet is a könnyebb meg-oldások felé hajtja őket.

Mindössze négy olyan műhelyről tudunk, ahol a legalább három ember megvan, ezek mindegyike többgenerációs családi műhely. Az egyedűk dolgozóknál kialakult szokás az egy-egy munkára, több-kevesebb rendszerességgel való összefogás, a közellakóknál összejárás, néha részmunkák szétosztása. Ebben nagy szerepe van a céhben kialakult jó kapcsolatoknak.

A kovácsok munkajogi szempontból nagyjából három egyenlő létszámú csoportra oszt-hatók, önálló és társas vállalkozók, szellemi szabadfoglalkozásúak, és alkalmazottak. Mind-össze két olyan műhelyről tudunk, ahol az apán és fián kívül alkalmazott is dolgozik, ezek kft. formájában működnek. A szellemi szabadfoglalkozásúak mind egyedül dolgoznak, két- há-rom volt közöttük, akik amíg a beiskolázási lehetőségek léteztek, tanulókat vállaltak. Ez a fajta utánpótlás nevelés ma már csak hivatalos formák nélkül, a szakképesítés megszerzésé-nek reménye nélkül folyik egy-két helyen. A szabad foglalkozásúak fő gondja, hogy az úgy-nevezett „7-tel kezdődő” adószámmal rendelkezők számláit a vele járó adó és járulék terhek miatt a megbízók egyre nehezebben fogadják el, sok megbízástól emiatt esnek el.

Az alkalmazottak csoportját sajnos nem úgy kell érteni, hogy kovácssegédként dolgoz-nak egy-egy mesternél, bár, mint említettem két ilyen esetről is tudunk. Az alkalmazottak nagy része kézműves hivatásától függetlenül, egzisztenciális kényszer hatására vállal munkát valamilyen cégnél, általában nem kovácsként, hanem hegesztő, lakatos, karbantartó, vagy valami teljesen más minőségben.

Sokszor ez egyáltalán nincs összefüggésben az illető kézművesi kvalitásaival, néha a legkiválóbbak kényszerülnek feladni önállóságukat, miközben a gyengébb képességű, de jobb üzletember szaktársuk nagyszerűen boldogul. Ez a jelenség éppen napjainkban erősödött fel, csak ebben az évben hat nagytehetségű és tudású, fiatal és középgenerációs kovácsról tudok, aki így vagy úgy, de feladta a mesterséget, félő, hogy nem egy közülük végleg.

Talán nem kell ecsetelnem, hogy ez mekkora vérveszteség a korábban már leirt körül-mények között.


Sajnos a hanyatló tendenciák nem csak az egyéni pályák lehetőségeit tekintve jelentkez-nek, ugyanez elmondható a szakmai közösségekről, egyesületekről is. Az alapvető ok nyil-vánvalóan az általános gazdasági válság, de azt hiszem még e válság közepette is lehetne lé-nyegesen többet tenni a helyzet javításáért, ha igaz az az állítás, hogy a kézművesség valami különleges érték.

Visszatérve a szakmai szervezetekre, jelenleg a kovácsok és a késesek céhe is a puszta fennmaradásért küzd, talán a késesek helyzete jobb, mint azt az idén is sikeresen megrende-zett székesfehérvári fesztiváljuk mutatta. A Kovácsmíves Céh ezzel szemben idén már egyet-len jelentősebb rendezvényt sem tudott létrehozni. Fennállásának 20 évfordulóját csak a szü-letési helyén, Nyíregyházán működő népművészeti egyesület nagyvonalú vendéglátásának köszönhetően, egy szerény kamara-kiállítással tudta megünnepelni. Mindez annak fényében szomorú, hogy működésének első 18 évében töretlen fejlődést mutatott.

A kezdeti évek regionális jelentőségű, városi önkormányzatok támogatásával rendezett kovácstalálkozói után évről évre nagyobb hatású, országos, majd nemzetközi rendezvényeket szervezett, nagyszabású kiállításokat, mesterkurzusokat, továbbképző szaktáborokat rende-zett. 2007-ben Uniós támogatással 3×1 hónapos szakmailag nagyon értékes továbbképzést szerveztünk 15 résztvevővel, 2008, 2009-ben több részes, összesen több mint 5órás, doku-mentum-oktató filmet készítettünk a Norvég Civil Alap támogatásával. Az utóbbi két év azonban brutális törést hozott, a támogatások elapadtak, pályázati lehetőségek beszűkültek, a tagok egzisztenciális gondjai növekedésével aktivitásuk csökkent, tervezett programjaink sor-ra meghiúsultak. Jelenleg a túlélésre játszva, az első évek működési formájához visszatérve, baráti társaságként egymás műhelyeit látogatva, esetenként kisebb továbbképző táborokat rendezve próbáljuk egyben tartani a céhet.

A sok gond és baj ecsetelése után jó lenne valami pozitívval zárni ezt az írást. A leg-szebb élményt és reményt több mint 40 éves kovács pályafutásom alatt számomra azok a fia-talok jelentették és jelentik, akik minden nehézséget legyőzve kitartottak választott mestersé-gük, a kovácsolás mellett, és szemem láttára váltak kiváló szakemberré. Közülük néhányat saját tanítványaimnak nevezhetek. Csak abban bízhatok, hogy a most jelentkezők között is lesznek, akik a minden korábbinál nehezebb úton is kitapossák saját ösvényeiket, és talán ab-ban is valamennyire, hogy azok is tesznek majd valamit a feltételek javítására, akiknek erre lehetőség adatik.

TAKÁTS ZOLTÁN


2.4.1.6 A hímestojás írás A hímestojás írás – mellette természetesen a karcolt tojás készítés is – soha nem volt önálló megélhetési forma, sőt nem is tekintették valódi mesterségnek, bár kétségtelen, hogy egy-egy közösségben mindig volt elismert, ügyes kezű tojásíró asszony. Művelői eredetileg csupán a húsvéti időszakban – kiemelt nap a nagypéntek – folytatták tevékenységüket. Az alapanyag kizárólag főtt tojás volt, mely elfogyasztásra is került. Rika esetben őriztek csak meg pár da-rabot pl. mintának, esetleg szerelmi ajándékként.

Napjainkra megváltozott az alapanyag – általános a kifújt tojás – és a funkció is módo-sult, felerősödött az ajándék és dísztárgy jelleg. (Itt érdemes megemlíteni, hogy nem szeren-csés, ha a húsvéti ünnepkörön kívül más ünnepkörbe is bekényszerítésre kerülne a hímes to-jás, mivel jelképisége egyértelműen csak a Húsvéthoz köti!)

A készítési idő kötöttsége is fellazult, szinte az év bármely szakában készülnek hímes tojások. Ez a folyamat a mesterség elsajátítása, valamint az értékesítés szempontjából kedve-zőnek tekinthető, ha maga a hímes tojás „visszatalál” az eredeti időszakához.

1. Szerencsésnek mondható a hímestojás készítés helyzete, mivel szinte minden korosz-tály képviselteti magát az alkotók között. A szakmai bemutatókon való részvétel és az alapfo-gások elsajátítása után – mivel minimális az eszközigény – az érdeklődők gyakran folytatják otthon is a tevékenységet. Saját írókával, mintalapok segítségével, esetleg saját gyűjtéssel könnyen válhatnak olyan alkotókká, akik már nem csak alkalomszerűen, hanem akár eladásra is készítenek hímeseket. A népi iparművészeti zsűrizéseken, a kecskeméti Népi Mesterségek Művészete Pályázaton, az IPOSZ pályázatain valamint még jó néhány megmérettetésen (erre jó példa a székesfehérvári tojáspályázat!) mindig szép számmal vannak jelen a tojásírók és tojáskarcolók. Az alkotók sorában számos népi iparművész (jelenleg 46 alkotó viseli ezt a címet), Népművészet Ifjú Mester és Népművészet Mestere is van.

Fémrátétes tojások Kevesen készítenek napjainkban, döntően kovács mesterremeknek számító vasalt vagy

patkolt tojást. Készítése és felhasználása független a húsvéti időszaktól, eredetileg e különle-ges tárgyban egyesült a tojás és a vas mágikus erejére vonatkozó hiedelem.

Mivel az eredeti tárgyak díszítményei (patkó, sarkantyú, kovácsszerszámok kicsinyített másai, égitestek) és a felerősítésüket szolgáló, visszahajlított végű szegek kovácsoltvasból készültek kívánatos lenne ezen alapanyag megtartása. Nem szerencsés a puhafém (pl. ólom) mint díszítmény és a gombostű, mint rögzítő alkalmazása.

Külön említést érdemel az eredetileg a Felvidéken elterjedt drótos tojás, melynek ha-gyományos technikáját napjainkban a Dél-Alföldön élő szlovákok ápolják. A háztartási edé-nyek javításával foglalkozó vándoriparosok – drótos-tótok – kereset kiegészítésként készítet-tek ilyen sajátos tárgyakat. A kifújt natúr, vagy festett tojáshéjra készül, szerkesztési megoldá-saiban leginkább a hálókötésre és csipkemotívumokra emlékeztető, vékony dróttal befont to-jás eredetileg és napjainkban is döntően dísztárgy. Fontos a befonásra használt drót színének


és átmérőjének helyes megválasztása, valamint a kialakított minta egyenletessége, harmóniá-ja.

2. A tojásírás tanulása hagyományos környezetben húsvét előtt zajlott több vidéken is oly módon, hogy a kislányok önállóan, saját írókával, édesanyjuk, vagy a tojásíró asszony által „rámázott” (a minta fő vonalainak megírása) tojáson a „petyekelést” (pozitív-negatív mintakiemelést pöttyök segítségével) végezték el, így elsajátítva a biztos írókakezelést és megismerve a mintakincset. Később a mintavonalakkal is próbálkoztak, melynek feltétele a forró viasszal való ügyes bánásmód. Ez a módszer minden további gond nélkül alkalmazható az oktatásnál. Könnyebb a biztos vonalvezetés elsajátítása egyszerűbb, akár szabadrajzú min-ták segítségével.

Mivel a viasszal történő tojásírásnak az eszközigénye szerénynek mondható, így a tevé-kenység elsajátítása sem ütközik különösebb bonyodalomba. Az alapok biztos tudása után, kellő szorgalommal szép eredmények érhetőek el. A meglévő oktatási formák kellő alapot adnak ahhoz, hogy aki szeretné művelni ezt a mesterséget megkaphassa a szükséges ismerete-ket.

3. Szinte minden népművészeti egyesületben alkotnak tojásírók, az egyesületek rendez-vényein aktívan részt vesznek, gyakran vállalnak mesterségbemutatókat is.

Sajnos 2011-ben felbomlott a zengővárkonyi központtal több éven át szépen működő Tojásdíszítők Nemzetközi Társasága, de szerencsére a szintén zengővárkonyi Míves Tojás Gyűjtemény gondosan átgondolt, látványos kiállítóhelységgel látogatható.

Több kiadványban is megszólították már a hímes tojás készítőket, de ezek gyakran csak egyéni próbálkozások (pl. Hímes Hírlevél).

Természetesen vannak alkotók, akik semmilyen formában sem kapcsolódnak egyesüle-tekhez, szakmai szervezetekhez, hanem egyénileg próbálnak boldogulni. Az ilyen alkotók bemutatkozására ad teret pl. a budapesti Néprajzi Múzeum, ahol minden évben megrendezés-re kerül a húsvéti tojásvásár.

4. Döntően a húsvét előtti időszakban jelenik meg árutermelésként a tojásírás, de termé-szetesen ez igaz a karcolással díszített tojásokra is. Ebben az időszakban jóval nagyobb a ke-reslet, mint az év bármely más időszakában és ilyenkor készülnek az igényes munkák mellett kimondottan ajándéktárgynak szánt „tömegáru”. Ezekre a tojásokra jellemző a viszonylag egyszerű mintakincs és az egy színnel történő festés.

Itt érdemes megemlíteni, hogy az írott tojások mintakincsének nagyon nagy százaléka gyimesi eredetű. (Majdnem minden tojásíró, ha csak nem egy jellegzetes tojásdíszítő vidék szülötte, ezzel a mintakinccsel ismerkedik meg legelőször.) Mivel az eredeti gyimesi írott tojás egyszínű és a mintakincs tartalmaz egyszerű mintákat, szinte kézenfekvő, hogy a „tö-megáru” is ilyen tojás legyen. Fontos lenne, akár csak kis darabszámban is a vásárokon más, kevésbé ismert, jellegzetes tájegységek hímeseit is bemutatni, még ha adott esetben a több színnel történő festés nagyobb kihívást is jelent az alkotó számára.

5. Főleg tavasszal, a húsvéti időszakot megelőzően gyakori a különféle rendezvényeken történő tojásírás bemutató. Ilyenkor a viasszal történő tojásírás mellett – bár jóval kisebb arányban –helyet kap a karcolással történő tojásdíszítés bemutatása is. A bemutatók mellett gyakran lehetőség van a látottak kipróbálására, valamint a készítéshez szükséges eszközök és


alapanyagok beszerzésére. A húsvéti vásárokon kívül nagyobb rendezvényeken pl. Országos Táncháztalálkozó, Mesterségek Ünnepe; is van lehetőség a tojásírás megtekintésére és termé-szetesen kipróbálására is. Ezek a rendezvények minden bizonnyal hozzájárulnak ahhoz, hogy a hagyományos tojásírás gyakorlata és egyben az értékesítés is ne csak a húsvéti időszakra korlátozódjon.

6. Hagyományos közegben érezhető volt egy-egy ügyes tojásíró asszony áldásos hatása, próbálták mintáit átvenni, vagy ha ez nem sikerült felkérték a tojásírásra és így válhatott is-mertebbé tudása. Napjainkban a családi átörökítésre vannak szép példák, de sokkal jellem-zőbb az önállóan, családi előzmények nélküli, gyakran egy-egy mesterség bemutatón szerzett élmények hatására történő mesterségtanulás. A tojásírás, tojáskarcolás gyakorlatát ismerve „inas” vállalása nem indokolt.

7. A tojásírás és tojáskarcolás jellemzően – még ha árutermelés is kapcsolódhat hozzá – kiegészítő jövedelemforrásnak számít. A tojásírók és karcolók szabadidejükben, vagy nyugdí-jasként űzik tevékenységüket. Nem jellemző a csak díszített tojásra épülő vállalkozás, gyak-ran kiegészül egyéb tevékenységgel pl. mézeskalács készítés.

A mesterség jellemzője az egy személyes alkotási forma, valódi műhelyekről nem be-szélhetünk, így több embert foglalkoztató műhely sem fordul elő.

8. Az alapanyag (tojáshéj) beszerzése nem jelent gondot, kisebb mennyiségben az alko-tók is elő tudják állítani, nagyobb mennyiség pedig lehetőség van a vásárlásra, kimondottan e alapanyag értékesítésével foglalkozó vállalkozóktól. Legkeresettebb termék a tyúktojás, de igény szerint beszerezhető minden különösebb gond nélkül kacsa és libatojás is. Ami itt prob-lémát jelenthet, az a tojás belsejének eltávolításához szükséges lyuk nagysága és elhelyezke-dése a tojás felületén. A túl nagy lyuk díszítés utáni elfedése az esztétikum rovására lehet, túl kicsi lyuk (ez döntően az alkotó által előállított kisebb mennyiségnél fordul elő!) pedig gátol-hatja a felfüggesztést, ami gyakran előforduló vásárlói igény. Fontos, hogy a lyuk (függetlenül attól, hogy egy vagy két lyukon került sor a tojás belsejének eltávolítására!) mindig a tojás csúcsúnak közepén (illetve az aljának is a közepén) helyezkedjen el, hogy a mintaszerkezetet semmiféleképpen ne zavarja.

A tojások színezésére bőséges a kimondottan tojáshoz való festékválaszték, melyeknek nagy előnye, hogy mindig (természetesen azonos színű tojáshéj esetében) azonos szín érhető el, mely megrendelésre történő értékesítés esetén fontos szempont. A természetes, növényi festőlevek ugyan szép, meleg színeket produkálnak, de problémát jelent, hogy ritkán sikerül az azonos szín ismétlése.

Az írott tojás készítéséhez szükséges viasz beszerzése szinte korlátlanul megoldható, a méhészeti szakboltokban bőséges a készlet.

Fontos az értékesítésnél az esztétikus és a tojás törékenységét ellensúlyozó, kellően erős csomagolás. Átlátszó, műanyag tojástartók minden tojásméretre készülnek, tömegesen vásá-rolhatóak. Néhány alkotó papírdobozkában – gyakran az alkotó nevének és címének feltünte-tésével „reklámfelület”-ként – értékesíti hímeseit, bár ebben az esetben csak egy-egy tojás elhelyezésére van mód.

Gyakran felmerülő probléma a hímes tojás esetleges felfüggesztésének milyensége. A magyar hagyományban – lévén főtt tojást díszítettek – ez a gond nem merült fel, így egységes


megoldás sem született. Kifújt tojás esetén fontos a függesztést szolgáló fonal vagy keskeny szalag tojással harmonizáló színe és rögzítésének biztonságos, szükség esetén oldható módja.

9. Az írott tojás mintakincse az idők folyamán gyakran bővült különféle egyéb népmű-vészeti területek pl. hímzés, szövés; mintakincsével, de ez a hagyományos közegben egy lassú folyamat volt és így az új minta szervesen beépülhetett a meglévő díszítménykincsbe. Napja-inkban gyakori a tojáson idegennek tűnő, gyakran egyéni ötlettől vezérelt minták megjelené-se, melyeknek kiszűrése indokolt. Nem szerencsés egy-egy minta feldolgozás nélküli átvétele, szükséges a minták tojásra való átfogalmazása.

Szintén problémát jelent a jellegzetes tojásdíszítési módokon (írott és karcolt tojás) belü-li mintaátvétel, mivel nem szerencsés pl. egy írókázott mintát karcolással megjeleníteni, vagy fordítva, kerülendő a karcolt díszítmények viasszal történő megírása.

Érdemes külön foglalkozni a tojások alapszínével, mivel hagyományosan magyar nyelv-területen a hímes tojáshoz olyannyira kötődött a piros szín, hogy a nem piros színű húsvéti tojásnak is „pirostojás” volt az elnevezése. A növényi festőlevekkel történő színezés szép eredményeket hoz, hátránya, hogy nem mindig sikerül azonos szín elérése. A nyugati, főleg német vásárlók körében igen kedvelt kék szín nem tartozik a magyar hagyományhoz, így kér-dés marad mennyire tartható a hagyomány és mennyire fontos a jó eladhatóság.

CSÁKÁNYI ZOLTÁN


2.4.1.7 A hímzés

Életkori összetétel, utánpótlás

Az összes kézműves szakma közül talán a hímzés az, amelyre a leginkább jellemző az elöre-gedés. Ez látszik a különböző továbbképzéseken, konferenciákon, szakmai alkalmakon, a résztvevők nagy része időskorú, kevés a fiatal, míg ha bármelyik más szakágat nézzük pl. gyöngyfűzés, szövés, stb. ott sokkal több fiatal alkotóval találkozunk.

Az elöregedés legfőbb oka, hogy az iskolai oktatásban nem fordítanak kellő figyelmet a hímzés tanítására. Míg egyes foglalkozásokon megismerkednek például a szövés alapjaival, az agyagozással, gyöngyfűzéssel stb. addig a hímzés nem kerül előtérbe az iskolai alkalmak során.

A népi játszóházvezetői foglalkozás keretében is szinte minden kézműves szakmával megismerkednek a résztvevők, de a hímzés itt sem kerül előtérbe.

Az iskolai foglalkozásokon nem a gyermekek érdeklődésének hiánya az oka, hanem az, hogy az iskolában tanító pedagógusok nem tudják megmutatni a fiataloknak az alapvető öltés-technikákat sem. Arra kellene talán nagyobb figyelmet fordítani, hogy a pedagógusok képzése során a technika, a rajz vagy akár a hon és népismereti tárgyat tanítók körében figyelmet for-dítsanak arra, hogy a pedagógusok elsajátítsák a népi kézművesség, s ezen belül a hímzés alapjait is.

A javaslat az lenne, hogy a játszóházvezetői képzésbe is kerüljön beépítésre a hímzés alapjainak ismerete, valamint, hogy a fent említett tantárgyakat tanítók vegyenek részt a játszóházvezetői képzéseken, kézműves táborokban stb. így megismerkednének a hímzéssel, s emellett a népi kézművesség alapjaival is, s lehetőségük lenne ezt az iskolákban továbbadni a fiataloknak is.

A média, az újságok, a divat napjainkban nagyon felkapottá tette a hímzést (különösen a kalocsait, matyót), s a fiataloknak igénye lenne arra, hogy megtanulják ezt a szakmát, s ma-guknak is el tudjanak készíteni kisebb-nagyobb hímzéseket akár ruhadarabra, akár egyéb használati tárgyra is.

Az elöregedés legnagyobb problémájának tehát azt tartom, hogy a fiatalok körében nem kezdődik el a tanítás már a legkisebb korban, illetve ahol el is kezdik ezt, ott olyan dolgokat készítenek, melyben a gyermekeknek nincs sikerélményük.

Oktatás, képzés

Ha valaki rendelkezik alapokkal a hímzés területén, akkor nyílik lehetőség a mesterség terüle-tén a továbbfejlődésre, egyéni alkotások tervezésére és létrehozására. Ha van családi vagy iskolai háttér, akkor sokkal, nagyobb eséllyel kapcsolódik be az egyén az alapok elsajátításá-ba, valamint a későbbi továbbfejlődésnek is nagyobb esélye van.


Szerencsére vannak az országban olyan szakiskolák (Baja, Debrecen), ahol a hímzést is-kolai keretek között oktatják, így biztosított az, hogy a fiatalok alapokat kapnak a mesterség elsajátításához.

Békéscsabán a Kézműves Szakiskolában több más kézműves szakma mellett szerencsé-re a kézi és gépi hímzést is oktatjuk iskolarendszeren kívüli felnőttképzés keretében, így itt is lehetőség nyílik az érdeklődőknek a szakma elsajátítására. A felnőttképzés keretében az lenne a legfontosabb, hogy az itt végzett hallgatók az iskola befejezése után visszatérve saját kör-nyezetükbe továbbadják a megszerzett ismereteiket.

Iskola rendszerű oktatás, felnőttképzés A legnagyobb gond az oktatás területén, hogy a felnőttképzés keretében nincs olyan intéz-mény, aki átvállalná a hallgatók képzésének költségeit, tapasztalatunk, hogy sokkal többen kapcsolódnának be a képzésbe amennyiben nem önköltséges alapon kellene ezen részt venni-ük. S nyilván ha több hallgatót tudnánk megtanítani a hímzés mesterségére, több olyan kép-zett szakember lenne, aki környezetében a hímzés gyakorlati tudománya mellett, néprajzi, és elméleti ismereteit is tovább tudná adni az arra érdeklődőknek.

Az OKJ-s képzéseknél szintén nagyot lendítene még az a jelentkezéseken, ha a korábbi évekhez hasonlóan ismételten részesülhetnének valamilyen utazási kedvezményben a résztve-vők. Sokan, akik még be tudnák vállalni azt, hogy a képzési díjukat kifizetik, a magas utazási költség miatt mégis le kell, hogy mondjanak a képzéseken való részvételről.

A népi kézműves szakmákat az országban egyre kevesebb helyen oktatják, s szinte már nincs is olyan iskola, ahol minden szakmára lenne annyi jelentkező, hogy csoportot tudnának indítani. Így egy-egy hallgatónak gyakran több száz kilométert kell utaznia ahhoz, hogy az általa választott, szívéhez közelálló mesterséget elsajátítsa.

A művészeti alapiskoláknál problémát jelent az új jogszabály, hogy a szakmát, csak rajztanár taníthatja. Ez egyes tananyagegységeknél érhető is (pl. rajzolás, festés, mintázás), de a szakmai ismereteket továbbra is szakembernek kell oktatnia. Így nagyon sok alapiskolában megszűnt a hímzés, s más kézműves szakmák oktatása is. Megoldás lehetne még az is, hogy a rajztanároknak biztosítsanak lehetőséget az egyes szakmákon belüli továbbtanulásra, úgy hogy ennek a finanszírozási rendszerére is legyen megoldás az iskolák részéről valamilyen formában.

Kisebb települési rendezvényeken, falunapokon gyakran megjelennek olyan termékek is, melyek minőségükben nem képviselik a tradicionális magyar népművészetet. Itt lenne nagy jelentősége a képzéseknek, továbbképzéseknek, ha lehetőségük nyílna az adott települé-sen, szakkörön való részvételre, ezek a munkák sokkal inkább kiszűrhetőek lennének.

Továbbképzések A továbbképzések területén is találunk alkalmakat, ilyen például az országos hímző tábor, ahová valamikor a szakkörök vezetőit, szakreferenseit hívták, ez nagyon jó alkalom volt a szakkörvezetők részére, minimális térítési díj mellett juthattak szakmai ismeretekhez. A to-vábbképzésekhez kapcsolódóan is jó megoldás lenne, ha a küldő szervezet, intézmény átvál-lalná a résztvevő költségeit.


Táborok A Népművészeti Egyesületek Szövetségének tagszervezetei táborokat hirdetnek, de itt is csak egyes táborokban tartanak hímző továbbképzéseket. Ezen kívül azok egyesületek, ahol szívü-kön viselik a hímzés jövőjét ott maguk is évről-évre néhány alkalomból álló, egy-egy tájegy-séget felölelő továbbképzést hirdetnek, s tartanak igény szerint. Szakkörök A 70-es években, amikor még szakkörvezetői képzéseket szerveztek közel 90 jelentkező volt a képzésre, csak egy megyéből, ma egy OKJ-s képzésen 15-en vannak az egész országból, s az éves továbbképzéseken résztvevők száma is alig éri el az 50 főt.

Jó lenne, ha ez a rendszer visszaállna, aki nem akarja a szakmát megtanulni, nem szeret-ne OKJ-s végzettséget szerezni, annak is lehetősége nyílna arra, hogy szakkört vezessen. Ez a falvakban különösen jó lenne, sokan félnek a vizsgától, illetve attól, hogy az összes átfogó szakmai ismeretet megtanulják.

Menedzsertudást adó szakmai képzésekre is szükség lenne, ahol a résztvevők, a gyakor-lati ismeretek mellett közösségépítési, csoportkoordinációs ismereteket is megtanulhatnának.

Szerencsés dolog, hogy sokan annyira megszerették a kézi hímzést és az egyes területek hímzéseit, hogy a képzések befejezésével saját maguk körül kisebb alkotócsoportokat, szak-kört hoznak létre, így az egyes kistelepüléseken, vidékeken tovább örökítik a hímzés mester-ségét. Ezen csoportoknak kellene az a támogatás, amely még több fiatalnak, hátrányos helyze-tű felnőttnek tennék lehetővé a csoport munkájába való bekapcsolódást.

Ha ezen a területen, akár egy intézmény, akár egy anyagi háttér biztosítva lenne mini-mális eszközigénye miatt sokkal több szakkör működhetne az ország kis falvaiban ,településein is.

A 70-es években mikor a népi kézművesség, de különösen a kézi hímzés a mostanihoz hasonló reneszánszát élte pl. Békés megyében közel 40 szakkör is működött, ma viszont saj-nálatosan ezek száma alig 10-re tehető. Ez egy kiragadott példa, de országosan is ez a tenden-cia észlelhető.

Lehetőségek a területen

Bár vannak ezen a területen képzések, továbbképzések ezek száma mégis nagyon kevés ah-hoz, hogy a szakma fiatalodjon. Ezeken a képzéseken is legfőképpen az idősebb korosztályok képviselői vesznek részt, kevés a fiatal.

A felsorolt lehetőségek nagyon fontosak, és további alkalmak is nagyon szükségesek lennének, a fiatalok csak akkor tudnának megismerkedni ezzel a mesterséggel.

A fiatalok csak abban az esetben tudnának bekapcsolódni, amennyiben lehetőség nyílna olyan ifjúsági táborok, szakmai továbbképzések megszervezésére, ahol a fiatalok térítésmen-tesen tudnának részt venni, s így lehetőségük nyílna a részvételre.

Az a fiatal, aki megtapasztalja azt, hogy van tehetsége, sikerélménye ezen a területen, az a későbbiekben biztosan megkeresi azokat a képzési, továbbképzési lehetőségeket ahol a tu-dását gyarapítani tudja.


Alkotók kapcsolódása szervezetekhez

A hímzés körében azt tapasztaljuk, hogy a minőségi munkát végző alkotók mindegyike kivé-tel nélkül valamilyen egyesülethez kapcsolódik. Azok körében akik rendszeresen zsűriztetnek, rendszeresen részt vesznek szakmai megmérettetéseken nem is tudni olyan alkotóról aki ne kapcsolódna valamilyen szervezethez, vagy ha szervezethez nem is, de valamilyen alkotócso-portnak mindenképpen a tagja. Egyéni alkotókról, akik nagy sikereket értek volna ezen a terü-leten nem rendelkezünk információkkal.

A felmérések alapján pl. Mesterségek Ünnepe, az tapasztalható, hogy a NESZ 54 tag-szervezetéből csak 17 olyan egyesület van, ahol a hímzést képviselik, s sajnos nagyon kevés számú alkotással, annak ellenére, hogy az egyesületekhez kapcsolódó hímző alkotók száma ma Magyarországon 484 fő.

Arra vonatkozóan nincs adatunk, hogy az országban egyénileg hányan próbálnak hím-zéssel boldogulni, az ő számukra lenne a legfontosabb a segítségnyújtás, melyet a szakbizott-ság úgy próbál megoldani, hogy felmérést készít az országban működő szakkörökről. Ezen a terülten sajnos a lista még nagyon hiányos. Az egyéni alkotókhoz sajnos csak ilyen formában tudunk eljutni, így tudunk nekik segítséget adni abban, hogy munkájuk a technikai kivitelezés mellett szakmailag is megfelelő legyen.

Árutermelés

Az árutermelés ezen a szakterületen nem jellemző, ha igen csak az automatával történő gépi hímzés területén, ahol a hímzés előre megadott minták alapján történik. Legtöbbször ezeknek a mintáknak nincs köze a népművészethez, a népi hímzésekhez. Szerencsés helyzetnek tekint-hető ebben az esetben, hogy a vállalkozóvá válásukhoz kötelezővé teszik a kézi és gépi hímző képzés elvégzését. Így legalább lehetőségük nyílik arra, hogy egy másfajta személettel talál-kozzanak, megismerkedjenek a népművészet, a néprajz alapjaival.

Az árutermelés hiányának másik oka, hogy ahhoz, hogy egy minőséget is képviselő munka elkészüljön, az rengeteg időt vesz igénybe, s erre a fizetőképes kereslet igen alacsony. Hímzésből eladásra ritkábban készülnek nagyobb darabok, esetlegesen csak egyedi megren-delés alapján, az elkészül alkotások inkább az ajándéktárgyak kategóriájába sorolhatóak.

A zsűrizett alkotásokból nagyon kevés azok száma, amelyet reprodukálnak, s áruként is újrahímeznek, s ezt, ahogyan a korábbiakban is említettük csak egyéni megrendelés esetén teszik meg a legtöbb esetben.

Mivel, hogy a vásárokon, rendezvényeken a kitétel az, hogy csak zsűrizett termékkel le-het megjelenni, de viszont itt nincsenek szabályozások arra, hogy az adott terméket ne árusít-sák. A minőségi problémák ott jelentkeznek, hogy nincs lehetőség, nincs arra mód, hogy eze-ket valaki ellenőrizze.

Államilag nem ellenőrizhetők azok az üzletek, ahol hímzéseket árusítanak, így ott nincs az a kitétel, hogy csak zsűrizett termékekkel találkozhassanak a vásárlók.


Rendezvényeken való részvétel

A leírtak alapján is elmondható, hogy a mesterség bemutatókon, rendezvényeken csak kis számban vesznek részt hímzéssel foglalkozó alkotók, annak ellenére, hogy a közönségnek lenne igénye arra, hogy találkozhasson a mesterséggel, s betekintést nyerjen a szakma rejtel-meibe.

Tapasztalatunk az, hogy azok a rendezvények ahol hímző műhelyekkel lehet találkozni, az érdeklődők nagy figyelemmel kísérik az alkotókat, kérdéseket tesznek fel, gyönyörködnek az alkotásokban. Jó lenne, ha egyes rendezvényeken lehetőség nyílna olyan bemutatkozásra ahol az egyes tájegységek a maguk komplexitásában mutatkozhatnának be.

A népművészeti bolthálózat megszűnésével a fizetőképes keresletnek nem nyílik lehető-sége arra, hogy minőségi hímzéseket vásároljon, ezért is lenne fontos a rendezvényeken való megjelenések erősítése.

A mester szellemi kisugárzása

A hímzés területén a legjellemzőbb egy-egy mester szellemi kisugárzása. A legjellemzőbb az, hogy olyan területen alakulnak ki szakkörök, csoportok, ahol van olyan szakmai vezető, akik-nek a résztvevők szakmai tekintélye mellett emberileg i felnéznek, fontos számukra a vélemé-nye, el tudják fogadni az építő jellegű kritikáját. A hímzés tekintetében kivétel nélkül az fi-gyelhető meg, hogy az egyes csoportok egy-egy elismert szakember köré tömörülnek.

A családi átörökítés a másik legfontosabb ezen a területen. Hatalmas motivációt jelent a szakma elsajátítására, ha a családtagok – szülők, nagyszülők, dédnagyszülők – között volt olyan, aki foglalkozott otthon hímzéssel. Sokan az ott látottak miatt jelentkeznek képzésekre, a példaképnek tekintett rokon fontos szerepet játszik abban, hogy akár a fiatalabb, akár a kö-zépkorú korosztály magáénak akarja tenni a hímzés mesterségét. A másik szintén fontos té-nyező, ha a családon kívül, valamilyen más környezetben, baráti körben, kiállítások keretében találkoznak a mesterséggel.

Mivel ezen a területen nagyon kevés a vállalkozók száma, így ezen a területen inasok vállalása ezen a szakterületen nem ismert.

Az automata gépek esetén valamint Kalocsán még mindig foglalkoznak a gépi hímzé-sekkel így az ő esetükben nyílna esetlegesen lehetőség inas alkalmazására. Viszont itt szintén a képzés fontossága lenne a lényeg, hiszen az inas munkának akkor lenne jelentősége, ha va-lamely képző intézményből előzetesen megszerzett szakmai ismeretekkel kerülne ki valamely vállalkozáshoz.

Vállalkozások, vállalkozó szellemű alkotók

Ezen a területen, ahogy azt már fentebb is említettük a vállalkozások száma igen csekély. Azok vannak jelentős többségben, akik nem a népművészeti motívumkinccsel foglalkoznak. Kézi hímzésből vállalkozót szinte nem is ismerünk.


Szerencsére a csekély számú hímzőkből mindig akadnak vállalkozó szellemű alkotók, akik fogékonyak az új dolgok iránt, kutatnak az adott témában, igyekeznek új funkciókat kita-lálni, illetve az adott funkciónak megfelelő kompozíciót alkalmaznak, az elkészül tárgyaikon. A táji jelleg felismerhető az elkészült darabokon. Ezt bizonyítják az egyes kiállításokon sze-replő alkotások (Országos Népművészeti Kiállítás – Budapest, Országos Textiles Konferencia – Békéscsaba). Főleg az utóbbi az, ahol mindig olyan pályázati kiírást fogalmaznak meg, amely ösztönzőleg hat az alkotókra, hogy újabb és újabb ötleteket találjanak, ki, újabb és újabb alkotásokban próbálják kamatoztatni tehetségüket.

A kevés számú hímzők között is kevés azoknak a száma, akiknek affinitásuk van ahhoz, hogy tervezzenek. A pályázatokon, zsűrizéseken tervezőként szinte mindig ugyanazon alko-tók neveivel találkoznak a szakmai bírálók.

Nincs tudomásunk ilyen jellegű műhelyekről, az internet segítségével is csak néhány műhelyet találhatunk, de ezekről sincs tudomásunk, hogy mennyire követik a hagyományos népművészeti motívumok továbbörökítését Ha lenne egy olyan rendszer, ahol többen foglal-koznának akár gépi akár kézi hímzéssel is lehetőség nyílna arra, hogy akár több embert fog-lalkozatva is csak a hímzés tegye ki a mindennapi tevékenységüket.

Problémák a szakterületen

Nincs olyan bolthálózat ahol az alkotók elkészült termékeiket értékesíteni tudják Az alapanyag beszerzése kizárólag csak a szövéssel foglalkozó alkotóktól lehetséges,

amennyiben természetes anyagokkal kívánunk dolgozni, ezek beszerzése így nehézsé-gekbe ütközik

A boltokban alig találni olyan anyagokat, amelyeket a hímzéshez fel tudnak használni A bolti forgalomban megtalálható megfelelő minőségű eszközök, anyagok fonalak ára

gyakran megfizethetetlen A korábban megszokott termékek sok esetben kivonásra kerülnek a piacról Legtöbbször a helyettesítő fonalak, már nem a korábban megszokott minőségben ké-

szülnek Törvényileg kellene szabályozni, hogy a népművészeti terméket árusító boltok, üzletek

minőségben minden tekintetben megfelelő árukkal kereskedjenek. Nincs szabályozása az árusításnak, a szakemberek nincsenek jogszabályilag felhatal-

mazva az üzletek ellenőrzésére A képzéseknek nincs kialakult állami támogatási rendszere Alapfokú művészeti iskolák támogatási rendszerének növelése

Szakmai színvonal, tendenciák

A szakma színvonala azokon a helyeken ahol a képzések lehetősége adott, ahol lehetőség van az elkészített alkotások ellenőrzésére ott a szakmai színvonal magas tendenciát mutat. Nem


véletlen az sem, hogy aki magas színvonalú, szakmailag ellenőrzött hímzést szeretne vásárol-ni, az a budapesti Mesterségek Ünnepét választja erre.

Sajnos ahol ezek a feltételek nem adottak, ott szakmai színvonalról sem beszélhetünk. Ott születnek azok az alkotások, melyeket nem kellene a nagyközönség elé tárni, ugyanazzal a technikai tudással, de sokkal nagyobb felkészültséggel értékes termékek létrehozására is ké-pesek lennének, ha lenne kihez fordulniuk szakmai segítségért.

DR. ILLÉS KÁROLYNÉ


2.4.1.8 Mézeskalács, díszített tészták, megkülönböztetett élelmi-szerek Itt legtöbbször mézeskalácsról, mézesbábról beszélünk, de ide kell sorolni a kelt díszített ka-lácsokat (lakodalmas, húsvéti), „pereceket“ (kulcsos kalács), „pogácsákat“ (Erdélyben a ki-szúróval formált sütemény meghatározása, mint „tordai pogácsa“), máshol puszedlit, „tallért“, de a kvircedlit, ánizssüteményt, kézi mintázóval készült kekszeket, és a „grillázst“ mint lako-dalmi édességet is, további helyi, hagyományos tésztaspecialitás mellett.

Mégis a mézeskalácsról beszélek elsődlegesen, hiszen a kelt, és cukros, ill. cukor tartal-mú tészták készítése a (mézeshez képest) fiatalnak mondhatók, de a cukor, mint mézet pótló édesítőszer színre lép, ezért az azzal készített tésztákat is hagyományosnak kell tekintenünk!

Minden időben megkülönböztetett élelmiszer volt. Létjogosultsága fenn áll több ezer éve, egyedi alkotásként ugyanúgy, mint a manufakturális termelésben.

Egyedülálló értékét a méz adja, ami nem csak íze, forgalmi értéke miatt van így, hanem mert a méztartalom lehetővé teszi a tésztafelület tetszetős plasztikus mintázását is.

Történeti áttekintés nélkül nem érthető meg, hogy úgy anyagában, mint stilisztikai meg-jelenésében oly nagy különbséget mutató mesterség ágai hogyan értelmezhetők mind hagyo-mányosnak.

Fejlődésének követése, korszakainak vizsgálata, stílusváltozást hozó okok ismerete támpont lehet a mesterség megítéléséhez, a hagyományt követők értékeléséhez.

Mindezek után hagyományosnak tekinthető: A kézzel formázott és mintázott tészta. (ókortól napjainkig)

Jeles alkalmakra megkülönböztetett minőségű, élelmiszer alapanyagból készített, egye-di, vagy kis szériás termék. Az alkalomhoz illő formájú, és mintájú, minden esetben jelentő-sége van annak, hogy elfogyasztják! (szentelt tészták)

Ezek hordozhattak felületükön tészta „mintát“ olajos magvakat, aszalványokat felületük lehet fényezett (tojással „húzott“), és ez karcolással díszített (puszedlik őrzik

máig) Eszköz segítségével, pecsételővel (pl. fából, húsvéti kalács) plasztikus mintát ad Eszköz segítségével sokszorosított, plasztikusan mintázott tészták rómaiaktól újkorig cse-

répdúccal, kő dúccal, középkortól napjainkig (ahol kevesebb agyag, több fa áll rendelkezésre, főleg Európa nyugati területein) ismertebb a fa dúccal, vagy „ütőfával“ díszített mézesbáb, vagy spekuláciusz, kvircedli, ánizs sütemény stb.

Itt kell a különleges alakos kalácsokról, grillázs készítményekről is megemlékezni, hiszen erre a célra készített formákra, vagy bele, egészében, vagy elemeit elkészítik, majd egybeépí-tik.


Külön és hangsúlyosan kell vizsgálni a színezett tésztát! A dúccal készített, színezett cukorral „kifestett“ bábokat. (Nürnberg) Amiből a szakmatörténeti események folytán egyenesen eredeztethető az „eizolt“ bábok

kialakulása. Az „eizolt“, ez az előző század közepéig felfelé ívelő karriert futó stílus, a 20. sz köze-

pére zsákutcába jutott, ezért a hagyomány követés tekintetében feketelistára került, hiszen „kiüresedett, és igénytelen kivitelűvé“ vált.

De a korábbi források és minőségek újjáépítésre és követésre méltóak! Mára ugyan nem sok remény látszik az „ehető mézeskalácsok“ közé visszasorolni, de mint „nosztalgikus“, „retro“, de mindenképpen kultúrtörténeti jelenséget, mint vásárfia-emléktárgyat nagy figye-lemmel számon kell tartani.

Írott mézestészta Az „eizolt“ stilizált, leegyszerűsített, újra ehető változata.

A szakág művelői

A stilisztikai különbözőségek tisztázása után egy másik specialitását kell hangsúlyozni ennek a területnek, mármint azt, hogy két markánsan elkülönítendő ága van a szakmának.

Egyéni alkotó Ő alkalmi mézesbábos, aki jellemzően „konyhai“ körülmények között készít kisszériás, vagy egyedi terméket, legtöbbször nem főállásúként, hanem jövedelem kiegészítésként, (tanul, kismama, nyugdíjas), törekszik az értékesítési lehetőségek érdekében „zsűriztetni“, hogy „vá-sárba kerülhessen“, a finom receptúrával elkészített míves bábjaival. Azonban nem mint élel-miszert forgalmazza (itt durva ellentmondás van), hanem, mint népi iparművészeti terméket. (a nagyon szigorú hatósági előírások megkerülése érdekében)

Kisüzem, családi vállalkozás, tradicionális, több generáció által működtetett műhelyek A mindenkori hatósági előírásoknak megfeleltetett műhely, amelyiknek létszükséglete, hogy a hagyományokat fenntartsa, de azokat olyan minőségben kivitelezze, hogy egyensúlyban ma-radjon a gazdaságosság, kivitelezhetőség. Amíg a műhelyek, a hatósági előírások piacszűkü-lés és ízlésváltozás miatt szűkítenek vagy bővítenek, korszerűsítenek repertoárjukon, az min-denképpen a hagyomány rovására történik. Csak az utóbbi időben oldódott valamennyire a „feszültség“, nézetkülönbség a „NIT“ és a műhelyek, az egyéni alkotók, és a műhelyek kö-zött. Ennek oka az, hogy képzett cukrászoknak, és élelmiszer technikusoknak „diktálnak, a laikusok“ beszélnek esztétikáról, hagyományról, a szakmához és a követelményekhez nem értve. Korlátozzák piaci lehetőségeiket, hiszen a jelesebb rendezvényekre, nekik, mint „ha-gyományukat őrző, és folytató“ iparosoknak esélyük sem látszott bejutni. A dúcos „zsűrizteté-se“ zűrös, hiszen nem ritkán 100 éves is lehet az eszköz, amivel dolgozik, de az nem a mester szellemi terméke, az eizolt üldözött, a puszedli, pedig cukrászati termék. Így a „fürdővízzel kiöntött gyermek“, kívül reked az Őt megillető körön. Akik talpon maradtak, tisztelet és meg-becsülésre méltóak, mert országos viszonylatban kevés az a műhely, ahol a mézesbábos mel-


lett gyertyakészítő műhely is fennmaradt, de a Petrits családban Szekszárdon igen. És él az ütőfás és eizolt mézes, valamint a puszedlikészítés a Kozma családban Létavértesen, a Radics családban, Debrecenben. Emellett még több helyen él együtt az eizolt és a puszedli, mint a Takács családban, Szécsényben. Elemi érdekükben tartják fenn a kínálatot, a „hagyományőr-zés“ korábban saját norma szerint történt, ma már alávetik magukat a NIT elvárásainak is, és tagjaik közül valaki nevére veszi a „hagyományőrző“ címet. Sokszor vásárra jutás követelmé-nyeként.

Ezért külön kell választ adjak minden kérdésre mindkét ágra vonatkozóan.

1. Van-e utánpótlás, mennyire kiöregedett a szakma?

Egyéni alkotó. A zsűriztető gazdasszony saját nevéhez fűződő „szellemi termékével“, minden korosztályból fel-felbukkan. Alkalmi szereplő a piacon, lehet sem szakmai múltja, sem jövője nincs, divatot szolgál ki. Műhelyt nem alapít, sokoldalú tudást nem örökít. Egy-egy stílust képvisel, esetleges vannak követői, akik másolják, de fejlesztésre stílusteremtésre leg-többször alkalmatlanok. Kivétel Vágó Edit, aki szintén „örömágon“ indított, de közel harminc éve, nyomában kullog az amatőr, autodidakta mézeses társadalom.

Műhely. Termelékenység függő, gazdaságtalan ágait elhagyja, mint „gyertyakészítés“ (hiszen korábban azzal együtt élő mesterség volt), vagy a dúcos marad el, vagy az eizolt, és marad a puszedli. A műhelymunkába beletanulnak a családtagok, Ők „felülképzetté“ válnak, hiszen többször élelmiszer technikusi, többször szakmát súroló felsőfokú képzésben szerez-nek bizonyítványokat, vagy külső segítők, akik betanított munkások így az utánpótlás megol-dódik. A fejlődés főleg technikai lesz, a műhely fenntarthatóságát célozza. Így a (családi) vál-lalkozások megfiatalodnak.

2. Milyen formában oktatható tovább a mesterség?

„A jó szándékkal kikövezett út“ A mézesbábosok státusa már a céhes világban is vitás volt. Mit is kellett tudnia, hogy

azzá válhasson? Kicsit méhész, kicsit gyertyakészítő? Kicsit pék, kicsit cukrász? Kicsit nép-művész, kicsit iparos, kicsit korszerű, kicsit hagyományőrző?

A szakma sokrétűsége miatt eddig is baj volt a képzés terén, ez ma sincs máshogy. A XX. században a cukrász szakmába olvasztás látszott megoldásnak, de ezek után is az lett mézesbábos, aki örökölt, vagy vásárolt műhelyt akart továbbéltetni – ezzel jött a „szakember“ is, így az az egy fejezet, ami erről a területről szól a korai tankönyvben elégnek is bizonyult.

Ma a pék szakma egy (le)ágazása? Vállalkozást pedig ezekkel, és e nélkül is ugyanúgy lehet indítani, ezért az intézményi

képzésnek nincs is értelme. Az egyéni alkotók pedig elszabadítva egy veszélyes lavinát, „népi iparművész“ címmel,

követő kontroll nélkül „önmegvalósítanak“ autodidakta felkészültséggel („mézes-kerámiájukat“ sikerrel hirdetve honlapjukon).


Oktatása iskola rendszerű képzésben esélytelennek látszik. Ugyan végzettséghez kötött a (korábban kisiparosi, most) vállalkozási tevékenység, de

semmit nem változott a helyzet, pláne a gyertyakészítés terén, mert olyan képzés nem is léte-zik.

A jó szándékú törekvés, miszerint felnőtt, tanfolyami rendszerben tanulható volt, és szakmunkás bizonyítványt lehetett szerezni, súlyos következményeket hozott. Növelte a szakma ágaiban dolgozók közötti feszültséget, a „gyorstalpalósok“ rontottak legalább annyit a közízlésen, mint a korábbi „eizolt“ mézeskalácsok.

Vállalkozások indulhattak konyhai feltételekkel- szemben a HCCP-nek megfeleltetett műhelyekkel, alanyi mentességgel előnyösebb árkialakítással, rugalmasabb igénykövetéssel (kisszériás termékek), eszközigény nélkül), és laza követelményeknek megfeleléssel. (Ható-sági felügyeletet mellőzve.)

Először meg kell fogalmazódjon, hogy EU konform modulrendszerbe kellene-e passzí-rozni, ezt a sokoldalú szakmát, akkor semmilyen!

A tudatos „hivatásválasztás“, az elkötelezettség a hagyomány követése mellett elenged-hetetlen, az pedig csak a felnőtt képzésben képzelhető el. Akkor ez marad a valódi „autódidakta-naiv-amatőr-népművész“ státusban, és vagy nyitnak a „képzett műhelybeliek“ a NIT követelményei elvárása felé vagy nem.

Vagy, a cukrász, pék, vagy egyéb élelmiszeripari vagy sütőipari ágazatokban, szakma egyik ágaként (mint ahogy érintőlegesen most is van) speciális területeként folytatódik az alapképzés, vagy marad az ellentmondás, és a felszínesség.

Nem képzelhető el az értékmentés alapos képzés nélkül, a hagyományőrző szándékú mesterek számára továbbképzés nélkül!

Egyedül járható útnak a felnőtt, tanfolyami rendszerben folytatott továbbképzést tartom csak. A továbbképzés tartalma, pedig a szakmatörténeti ismeretekre kell épüljön, így az ga-rantált, hogy a képzettek birtokolják a stílusok megjelenítéséhez szükséges ismeretet, és nem ragadnak le a bájos sütikéknél, hanem nagyobb merítési lehetősséggel élve gazdagabb felho-zatallal állnak elő.

És ezt a képzést visszamenőleg is megkövetelném, hiszen nagyon nagy sebességgel ha-ladunk a szakadék felé!

Itt bátorkodom megjegyezni, hogy a speciális továbbképzést (főként szakmatörténetet) javaslom a „zsűrőröknek“ is, hiszen az elszabadult kreativitáshoz a NIT zsűriszámokkal asz-szisztáltak. Míg a „becsüsök“ magas szintű sokoldalú, képzésben vesznek részt annak érdeké-ben, hogy hozzá tudjanak szólni kor, és stílus szerint különböző műtárgyakhoz, a tanult NIT zsűrőrök, sokszor a szakterületükön kívül is mindenhez ugyanúgy értenek.

3. Az alkotók mennyire kapcsolódnak egyesületekhez, szakmai szervezetekhez?

Az egyesületek, mint NESZ tagszervezetei, helyi, turisztikai, idegenforgalmi, örökségvédel-mi, hagyományőrző egyesületek tagságában ott köszönthetjük alkotóink 90%át.

Ennek egyszerű oka van, piacszerzésre adnak esélyt. Annak pedig több oka is van, hogy az amúgy szakmainak indult szervezetek nagy része is ezek közé tagozódott be. A rendez-


vényvényeken való megjelenésnek, programokban való részvételnek kritériuma, hogy vagy egyesületi, vagy szakmai szervezet tagja legyen, aminek nem mindenhol feltétele a hiteles hagyomány őrzése.

Ennek jó hatását ismerjük, a háttérben pedig, ha palástolva is, de látszik, az az érdek, amiért az „egyesülés létrejött“. A zászlóra felfestett cél, a tudás és ismeretbővítés - a sokszor sekélyes szintű és színvonalú ismeret átadásban kimerül. A zsűriztetés, ha nem kötelezettség, akkor elmarad. A szervezeti élet vásárszezonális.

A Kamarák pedig, mint szakmai ráadásul „érdekképviseleti szervezet“ nem tudnak mit kezdeni a szórványos, sokrétű, szétszabdalt kézműves társadalommal. Ugyanarra a bázisra építi várát, vagy- önös érdekből ugyanazok a személyek, „mesterek“ fújják a szelet a hajója vitorlájához, mint akik iparkodnak jelen lenni a hagyományt őrző társadalomban is. Itt inkább a vállalkozásban működökről van szó, mert az amatőrök részt vesznek kiírt pályázatokon, de piaci előnyt jelentő helyzetbe nem kerülnek.

Míg az egyéni alkotók inkább hagyományőrző csoportokhoz, népművészeti egyesüle-tekhez csatlakoznak, a műhelyek családtagjai „több lábon állva“ ahol a piaci előny reménye megvan, oda egyénként, vagy vállalkozóként beépülnek.

4. Jellemző-e a szakterületen az árutermelés és miért? Az árutermelés mennyire

jelent minőségi problémákat?

Itt is külön kell választani az egyéni alkotót, és az árutermelő műhelyt. A műhelyek nyilván az árutermelés színterei. Itt éppen az jelenti a problémát, hogy a ha-

gyomány vagy „őrizve“ van, de az örökség kétes értékű, és felülbírálat nélkül folytatják, vagy „ápolják“ de megtartva betegen. Az egyéni alkotókkal folytatott versengésben újítanak több-kevesebb sikerrel, amit a piac természetesen ugyanúgy kritika nélkül fogad.

A hatósági követelmények/élelmiszerbiztonsági szabályok, (A Kozma család működési engedélyének kritériumai: az élelmiszer-higiéniáról szóló

852/2004/EK rendelet 6. cikke (2) bekezdésében; - és az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló 2008.évi XLVI. törvény 23.§ ( 2)

bekezdésében és az élelmiszerek forgalomba hozatalának, valamint előállításának engedélye-zéséről, illetve bejelentéséről szóló 57/2010.(V.7.) FVM rendelete

(továbbiakban: 57/2010.(V.7.) rendelet) 9. § (1) bekezdésében foglaltakban található.) a számviteli törvények, a munkavédelmi környezetvédelmi előírások olyan termelékenységre kényszerítik őket, amibe nem fér bele az, hogy egy 6 cm2 nagyságú süteményre 5 percig sze-zám, vagy lenmagot rakosgasson. (Az egyesületi- közösségi-társadalmi életre önkéntesen na-pokat áldozhasson. Szemben a nyugdíjas egyéni alkotóval.)

A zsűriszám mögé bújt egyéniek, pedig soha nem titkolták, hogy azért kell a minősítés, hogy bejussanak a piacra. Egy-egy zsűriszám mögé komoly standokat lehet ellenőrizetlen, kétes értékű portékákkal megtölteni.


5. Jellemző-e a mesterségbemutatókon, rendezvényeken való részvétel?

Kevés rendezvény az, ahol, valóban az érték bemutatásról szólnak a mesterség bemutatók, a rendezői oldalról közelítve a témát. A rendezvénynek rangot ad, ha ilyen is van, a helyszínen hangulatot adó díszlet, látogató csalogató látványosság. S minthogy ilyen teljesítéssel felmen-tést lehet kapni a helypénz fizetése alól, így többször felvállalják, mint amennyire eleget tesz-nek vállalásuknak. Jelzem, egy rangos bemutató többet ér, mint a helypénz, azaz nagyobb a kézműves vesztesége, (hangulatos installálás, drága felszerelés, drága /elpocsékolt/ nyers-anyag, költséges kivonulás) irreális elvárás, minthogy 8-12 órán át, rendületlenül toppon len-ni, sokszor több napon át.

Ebben a szakmában miért hamis egy rendezvényi bemutató? Nem ad valódi keresztmetszetet, hiszen éppen csak a látványos pillanatokra fókuszál, pl.

az írókázásra (ez a legsíkosabb terület), ezen keresztül vagy semmi kép nem alakul ki, vagy hamis. A többi stílus, mint ütőfás, eizolt technika pedig kivitelezhetetlen rendezvényi körül-mények között.

A hivatásos mesterek nem szívesen mennek ilyenbe bele, tisztába vannak a felelőssé-gükkel és a hatósági következményekkel. (itt erény, ott vétek)

A „sütike sütők“ szívesen vállalnak ilyet, (talán nem is a legjobbak) hiszen nem kockáz-tatnak semmit. Kedvet csinálnak boldog boldogtalannak ahhoz, amit nem kellene követni. Amúgy nyilvános helyen (nem HCCP-s konyha, porban, tömegben előállított élelmiszer nem bocsátható áruba. Ha teljesíti az elvárást, amit ki kell dobnia, drágább a helypénznél; drágább a leves, mint a hús, vagy mégis eladja?

Amit pedig érdemes lenne mutogatni, az csak műhelyben készülhet.

6. Jellemző-e egy-egy mester szellemi kisugárzása, családi átörökítés? Lehetséges-

e inasok vállalása?

Természetesen itt is két szálon vizsgálódunk. Műhelyekben mindez hagyományosan megva-lósul. Korábbi pontok alatt már említettem.

Az egyéni alkotók esetében igen visszás a helyzet. A jogosító „zsűriszám“ nem örököl-hető, csak saját kezű munka forgalmazására jogosít, így itt nincs miről beszélni. Mivel a „mel-lesleg“ (kiegészítő jövedelemszerző tevékenységként – pedagógus, nyugdíjas, kismama stb.) készült süteményeket, és kétes értékű tésztaképeket lehet éjjel, konyha sarkában készülnek itt inas-tanítványról sem beszélhetünk. A többmesterséges alkotók, mint hímző és …..,(Polgár Judit) tojásíró és…..(békésmegyeiek) gyöngyfűző vagy bútorfestő és mézesbábos, pedig nem működtet folyamatosan műhelyt , így azért kizárva.

Amíg működtek a „szakiskolai képzések“ nagyobb kár keletkezett, mint érték. Alapkép-zés nélkül, alapos, sokoldalú gyakorlat nélkül, „gyorstalpalva“, a „jóindulattal kikövezett úton“ zsákutcába hajtotta a lelkes tanítványokat. Olyan „erős“ a mesterkövetés, (Lázár Juli, Békéscsaba), hogy egyenes út a szakadékba. A NIT zsűriszámokhoz való könnyed eljutás pedig lökés a zuhanáshoz.

Sajnos nem Bácskai Dorottya míves tésztái, Vágó Edit stilizáló készsége, Szmelo Judit


míves, igényes egyszerűsége, Tárnoky Csaba igényes mívessége, Sós Melitta saját kezűleg készített bábjai állnak piedesztálon!

Ugyan nem volt hiába való Rácz Ernő sokévi pedagógiai törekvése, Bércziné Csilla szakmai tanácsai, és a Mézes-Mázas Pünkösdök sem voltak hatástalanok. Kovács Ernő, Kö-vér György, Dénes Ildikó remek dúcaikkal felsorakoztak Harasztovits Róbert mellé.

Mégis a „sütisütők“ (bolti kiszúrókkal készült tészta, kontúrozott mintával) ülnek lóhá-ton, a „mézeskerámiások“ mellett. (Utóbbiak Tari Márta után szabadon). Legmarkánsabb képviselőik „népi iparművészek“.

7. Vannak-e vállalkozók és milyen arányban?

Erre a kérdésre már több pontban is választ adtam. A nagyobb létszámot adók a „sütisütők“ amatőr népművészek, rontva a renoméját, értéket felmutató alkotóknak, vállalkozásoknak.

Nem valódi értéken értékesítenek, sokszor engedélyek nélkül. Akár melléktevékenységként, akár hivatásszerűen termelő műhelyek általánosan min-

denhol megjelennek. Hagyományos műhelyek, pedig elengedhetetlenül több emberrel dol-goznak, meglehet több, csak szezonálisan beálló családtaggal.

8. Problémák jegyzéke

Tekintettel, hogy úgy az egyéni alkotók, mint a kisműhelyek alapanyaga bolti forgalomban kapható, így nem okozhat gondot a beszerzés. Amennyiben speciális színezékre, eszközre volna szükség, ami a sarki boltban nincs, arra pedig alkalmasak a cukrászati szakboltok.

Amíg egyiknek lehet népi iparművészeti terméket konyhasarkában előállítani, másiknak egészségügyi kiskönyv kell, HCCP- megfelelt műhellyel, mindig szakadék lesz a szakmán belül.

9. A szakmai színvonal milyen tendenciát mutat?

Minden előző pont tartalmaz ide való választ. Ha nem merítkezik a szakma korábbi források-ból, amit megismerni kevés lehetőség van (pl. Mézes-Mázas Pünkösdön, Nemzeti Galéria Kiállításon volt utoljára rendezvényen alkalma,) nem tekinti hiteles forrásnak és bíztatásnak Vágó Edit könyvét, nem képezi magát, múzeumokban, nemzetközi irodalomból, (hiszen maga a mesterség a középkortól német nyelvterületekről érkezik, lásd a szakszavakat), mert hogy a magyar szakirodalom igen kevés, nehéz és göröngyös út vár a szakágra.

Sötét képet fest a nürnbergi példa, ahol címerükön hordozzák a mézesbábos mestersé-get, de ott már nincs élő ember, aki „ütőfával“ dolgozna.

Nekünk még van mit átmentenünk, hiszen minden autentikus stílus él még! Örömteli, hogy láthatóan megnőtt az érdeklődés az ütőfák, és mintázó eszközök iránt,

ezek ugyan csak kis mértékben lesznek láthatók a piacon, hiszen felerészt magánszemélyek a megrendelői, ill. amennyire szeretik látni a bábokat a vásárokban, annyira nem vásárolják!


Ennek egyszerű és két oka van: „olyan szép, hogy kár megenni“, olyan a tésztája, hogy nem „olvad azonnal a szájban“.

Az eizolt bábok esetében bizakodó vagyok, hiszen a fiatalabb „mesterek a tradicionális“ műhelyekben több helyen felismerték a megújítás lehetőségét. De szándékuk megvalósításá-hoz biztos, hogy kell a segítség. (Mármint hogy anyagilag is megérje a fáradtságot!)

És ha a NIT zsűrizés szempont rendszere szerint ítélnek a zsűrőrök és az alkotók „minő-ség/színvonalának követése“ (erre voltak a látómesterek a céhes világban) meg tud valósulni, akkor egy csodálatosan gazdag kézműves kultúra él tovább!

CSUPORNÉ ANGYAL ZSUZSA


2.4.1.9 A nemezkészítő mesterség

Előzmények

A nemezkészítés ősibb mesterség, mint a fonás és a szövés. A legrégebbi régészeti lelet 5500 éves. Európai és magyarországi újrafelfedezése az 1970-es évek végén kezdődött. A kutatás-ban, és elterjesztésében mi magunk is tevékenyen részt vettünk. A mesterség bevonulása a gyermekek oktatásába Magyarországon a Szórakaténusz Játékmúzeumban és Műhelyben kezdődött el a gyermekek alkalmi, majd rendszeres szakköri nemezoktatása. Ez a mi irányításunkkal történt. Később joggal vált ez a tevékenység a játszóházi foglalkozások, majd később a játszóház vezetői tan-folyamok részévé.

Felnőttoktatás, tanfolyamok 1982-1997 között a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum Műhelyében, minden évben két alkalommal rendeztünk nemeztanfolyamot. Az elvégzők az akkori Népművelési Intézettől vehették át okleveleiket, amit általában Borbély Jolán adott át. A ma alkotó magyarországi nemezkészítők szinte mindegyike itt kezdte tanulmányait, illetve valamilyen úton-módon tő-lünk tanult.

Ugyanebben az időszakban tanítottuk a nemez készítését a Kecskeméti Óvónő és Taní-tóképzőben. Mint művészeti ág, néhány tanóra erejéig bekerült az Iparművészeti Főiskola Tanárképző szakának programjába, (bevezetés a kézművességbe). Ezeken a 15 év alatt kb. 2000 fő vett részt.

A mesterség szakmai elismerésére, sok ellenállás legyőzése után az elmúlt négy évben került sor. Ekkor lett az Országos Képzési Jegyzékben hivatalosan elfogadott szakma.

A mesterség stílusbeli változásai 1979 és 2012 között A mesterség iránti érdeklődésnek eddig két nagy korszaka volt. Az első korszak 1980 és 2000 közötti időszakra tehető. Fő jellemzője a helyi gyapjú felhasználása. A kötés és a szövés ki-egészítése egy rokon, mégis kissé eltérő műfajjal, a nemezeléssel. Ebben az időszakban a tan-folyamokat látogató asszonyok főként a használati tárgyak iránt érdeklődtek. Szobai papucsot, mellényt, székpárnát akartak készíteni a maguk, és családjuk számára. Néhányuk ebben az időben még rendelkezett saját juhállománnyal.

A városi fiatalok érdeklődést mutatattak a mesterség története iránt, szívesen kutattak, utaztak.

A második korszakot egy újítás indította el a mesterségen belül. Ez a vékony, finom, ru-házati célokat szolgáló nemez feltalálása volt. Ez Ausztráliában indult el, és a Nuno nemez megnevezést kapta. Ez a korszak 1990 és 2012 között újabb rétegeket hódított meg, és felkel-tette a ruhatervezők, iparművészet iránt érdeklődők figyelmét.


A korszak fő használati tárgyai: sálak, kendők, felsőrészek és szoknyák, illetve kabátok. E korszak végére esik a nemez hímzésének, illetve festéssel és gátlónyomással történő

mintázásának elterjedése. Továbbá a lakásokat díszítő faliképek, szobrok és lámpa búrák el-terjedése. Megnő az érdeklődés a műfaj művészi volta iránt. Ezt az is bizonyítja, hogy a vá-roson élő új alkotók előszeretettel nevezik magukat művészeknek.

Szakkönyvek A mesterség elterjesztésében fontos szerepet játszottak az elmúlt 20 évben megjelent ilyen irányú szakkönyvek.

Világtalálkozók 1984-ben Kecskeméten, a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben, megrendeztük az első Nemezművészeti Világtalálkozót, majd 1985 és 1988 között minden évben Nemezművészeti tábort rendeztünk Bugac-Székekpusztán, ahol a Közép-Ázsiából érkező népművészek adták tovább tudásukat a magyar illetve a világ minden részéből érkező érdeklődőknek. (kb. 400-500 fő) Ezzel megindult a nemezkészítés újrafelfedezése és elterjedése. 2004-ben újra világta-lálkozót rendeztünk, 400 résztvevővel, (4 nagy kiállítással, 250 fő részvételével).

Címek, eredmények 2 fő Népművészet Mestere, 7 fő Népművészet Ifjú Mestere, 4 fő Népi Iparművész.

Az utánpótlásról

A nemezkészítő szakma nem öregedett el, mert az újra felfedezett mesterségnek csak 30 éves múltja van. A nemezkészítésben van utánpótlás, mivel jelenleg 4 intézményben is folyik OKJ-s képzés, ezen kívül szakkörökben és tanfolyamokon, nyári táborokban is elsajátíthatóak, a mesterség különböző elemei.

2006 és 2012 között 45 fő végzett mint kézműves nemezkészítő. A jelenlegi első és másodéves hallgatók száma felnőtt oktatásban 45 fő, átlagéletko-

ra 35-38 év. Nappali tagozatos diák 10 fő. Jellemző, hogy a mesterség iránt, mint, ahogy az korábban is volt, főként hölgyek érdeklődnek.

Az utánpótlás terén a kalapos mesterség okoz gondot, amely a kihalás szélén áll. Je-lenleg egyetlen család foglalkozik ezzel, ahol egy mester, illetve a fia, aki mint nép-művészet ifjú mestere, dolgozik.

Az oktatásról

Az oktatás kapcsán felmerülő javaslatok: A szakköri mozgalom visszaállítása, illetve állami támogatása az ország (vidéki)

művelődési házaiban.


A középszintű képzés megerősítése gimnáziumokban és szakiskolákban. Az alap- és középfokú művészeti iskolákban tanítható legyen a népzene és néptánc mellett a tárgyalkotó népművészet is. Ehhez szükséges a jó színvonalú műhely felépítése az adott iskolában.

Továbbképzésként, illetve szakmai szintként megfelelő az OKJ-s képzés. A szakképzés elvégzése után az oktatás iránt érdeklődők csak 3-5 év gyakorlati idő

után kezdhessék el az oktatói tanfolyamot. Annak elvégzése után, egy év gyakorlat után válhassanak hivatalosan oktatókká.

A Népművészet (benne a nemezkészítés), egyetemi szintű oktatásának megteremtése önálló intézményként. (mint a népzene oktatása a Zeneművészeti Akadémián).

A szakirodalom kiadásának támogatása.

Alkotók és egyesületek

Az egyéni alkotók jellemzően kapcsolódnak szakmai szervezetekhez, alapítványhoz és egye-sülethez. Feladat, hogy nemez képzésből kikerülők lehetőleg rögtön kapcsolódjanak valami-lyen társadalmi, érdekvédő, szakmai szervezethez. Ilyen lehet például: a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület Nemezművészeti Alkotóközössége, vagy beléphetnek az ország más népművészeti egyesületeibe.

Az alkotók egy kisebb része egyénileg próbál boldogulni, ők főleg eladásra készítenek nemezeket, főként vásárokon vesznek részt.

Az árutermelés és a minőség

Árutermelés az egyesületi tagokra csak részben jellemző. Sokan csak kevés, de jó minő-ségű tárgyat hoznak létre és ezeket kiállításon mutatják be.

Mások próbálkoznak eladással, de általános vélekedés, hogy ez nem könnyű, csak ebből megélni nem lehet. Szükséges lenne a szervezett eladás újra szervezése, (mint a házi ipari szövetkezet volt a múltban).

Vannak olyan nemezkészítők, (ezek többnyire nem tartoznak egyesülethez, így nem zsű-riztetnek, kibújnak a minőségi felügyelet alól), akik az árutermelésre figyelemmel nem meg-felelő minőséget hoznak létre, valamint felvásárolják a kelet-ázsiai olcsó termékeket, és mint sajátjukat adják tovább. Ezek ellen közös fellépésre van szükség.

Bemutatók, rendezvények

Az elmúlt 20 évben a minőségi igénnyel fellépő rendezvények igyekeznek lehetővé tenni be-mutatók tartását. Tapasztalataink szerint ez elősegíti azt, hogy a látogatók fel tudják mérni az adott tárgy elkészítésének időigényességét, illetve az alkotók felkészültségét. A rácsodálkozó nézők egy része a későbbiekben maga is megpróbálkozik ilyen, vagy hasonló tárgyak létreho-zásával. Ez elősegíti a különböző mesterségek újraéledését.


A mesterek hatása, inasrendszer

Az a néhány alkotó, aki nagy hatással van tanítványaira, az gyakran tanít, rendez munkáiból kiállításokat, és szakkönyvet ír. Mi magunk 1979 óta nagyon sok tanítványt neveltük fel, akik már szintén tanítanak.

Példaként megemlítünk néhányat közülük: Csille Márti, Pócs Judit, Kaszás Ákos, Vetró Mihály, ifj. Vidák István, Vidák Anna, Szedlák József, Farkas Túri Enikő, Kovács Túri Eme-se.

A mesterség családon belüli öröklődésére, egyelőre csak két példa van. A kalapos mes-terségen belül a Mihalkó Zoltán, Mihalkó Gyula, ifj. Mihalkó Gyula, illetve a mi családunk-ban. (Nagy Mari, Vidák István, ifj. Vidák István, Vidák Anna).

Inast csak olyan család tud vállalni, ahol a munka egész évben folyamatos. Annak az oka, hogy ez ennyire ritka, az, hogy az inas tartással nő az adott család adója. Ennek megvál-toztatásához jogszabályokat kell módosítani. Fontosnak tartjuk kedvezmények nyújtását, il-letve adómentességet azon szakmákban, melyekből feltűnően kevés él napjainkban.

A következők megvalósítása segíthet az alkotókon: adócsökkentés, a nyilvántartások egyszerűsítése, a műhely létesítés elősegítése, piacszervezés, és teremtés. Alapanyag beszer-zés elősegítése.

Vállalkozások

Vállalkozások a nemezkészítés területén elenyésző számban találhatók. Sokan szellemi sza-bad foglalkozásúként vannak bejelentve, ez az un. 7-es adószám, amit (nem tudni miért, ha egyszer van), az intézmények nem fogadják el.

A népi kézművesség terén szükség van egy teljesen új adószabályozásra, adó kedvez-mény bevezetésére. Olyan nemezkészítő műhely jelenleg nem létezik, amelyikben több mun-kást foglalkoztatnának.

A problémákról

A nemezkészítés alapanyaga a gyapjú. Jó minőségű finom merinó gyapjú egész Közép- és Kelet-Európában csak nálunk található nagy mennyiségben. A gyári feldolgozás az elmúlt 20 év során megszűnt (hazai fésűs-, fonó- és szövőgyárak, posztógyárak), ezzel együtt a hozzá kapcsolódó felvásárló, minősítő szervezetek, illetve a nagy gyapjúmosó üzemek is megszűn-tek. Jelenleg az európai gyapjú nagy részét dél-ázsiai kereskedők vásárolják fel, akik főként Indiába, Pakisztánba és Kínába szállítják.

Jövőbeni cél lehetne a feldolgozó ipar megerősítése, támogatása. A vidéki falvakban gyapjúmosó, festő, kártoló, fonó műhelyek felállítása, a helyi és a környék beli gyapjú hely-ben való feldolgozása. Tanfolyamok szervezése a falusi, munka- nélküli asszonyok számára, akik ebben a munkában részt tudnának venni, illetve a megtisztított gyapjú helyben való fel-használása: nemezkészítés, szövés, kötés…


A nemeztermékek értékesítési gondjai: o Még nem ismerik eléggé ezt a terméket. o Nincs a köztudatban. o Nincs védjeggyel ellátva. o Nincs állami értékesítés.

Javasoljuk a háziipari szövetkezetek visszaállítását. A magyar népi kézművesség, ezen belül a nemezkészítés legyen Hungarikum, mivel

ez a világ legrégebbi textil technikája, amelynek feltalálói a közép ázsiai pásztornépek, és ennek a szellemi és tárgyi örökségnek Európában mi magyarok vagyunk az egykori és mai örökösei és elterjesztői.

Javasoljuk ezzel kapcsolatos tudományos kutató központ felállítását. Támogatás:

o adókedvezmény a népművészeti, kézműves tevékenységre. o Javasoljuk a vidékfejlesztés kapcsán, a gyapjú helyben való feldolgozását,

gyapjúmosók, kártoló-fonó műhelyek létesítését. o A gyapjútermékek helybeni előállításának fellendítését (kötött, szőtt, nemezelt

termékek). o Ezek megtanulására rendezett vidéki tanfolyamok kapjanak anyagi támogatást.

Szakmai színvonal

A mesterség sokat újult az elmúlt 10 évben. A szakmai színvonal még megfelelő, de a ha-gyománytól elszakadva megvan a veszélye annak, hogy túlzottan átveszi korunk fogyasztói társadalmának jellegzetességeit. Erősíteni kell a természet közeli gondolkodást, például a nö-vényi festés újbóli elterjesztését.

Természetbarát gondolkodás elmélyítése, birka-legeltetés megnövelése, a rétek, és a ker-tek karbantartására. A nemez iskolákban és tanfolyamokon ennek a gondolkodásmódnak a terjesztése.

Összefoglalva

(Nemcsak) a nemez mesterség és művészeti ág előtt álló feladatok (jövőkép) Az oktatás kapcsán felmerülő javaslatok:

A szakköri mozgalom visszaállítása, illetve állami támogatása az ország (vidéki) művelődési házaiban.

A középszintű képzés megerősítése gimnáziumokban és szakiskolákban. Az egyetemi szintű oktatás megteremtése önálló intézményként.

Javaslatok a szakma gyakorlása, illetve a megélhetés terén: 1990 után a nyugat-európai társadalmakhoz hasonlóan előtérbe került az a szemlélet,

mely a tárgyak javítása helyett azok kidobását és újra cserélését javasolja. Ezzel egy időben


fogyatkozni kezdtek azok a mesterek, melyek a társadalomban javító, illetve új tárgyakat ké-szítő munkát végeznek. Ennek a folyamatnak a megállításához, illetve visszafordításához meg kell erősíteni a szakmákat, az ahhoz kapcsolódó megélhetést, és megváltoztatni az általános fogyasztói szemléletet.

Az újonnan műhelyt és boltot nyitó mestereknek elő kell segíteni beruházásaik megkez-dését. Célszerű volna részlegesen visszaállítani az 1990 előtt állami bolthálózatot, a népművé-szet terén. Erre jó példa a szomszédos Szlovákiában működő ilyen jellegű bolthálózat.

Jelenkori falusi társadalom gondjai

Érdemes lenne, Csóri Sándor szavaival élve, előtérbe helyezni a jelenkori falusi társada-lom élet és munkakörülményeinek vizsgálatát. A magyar parasztság a földosztások után a 60-as években termelőszövetkezetekbe lett kényszerítve, majd ezek felbomlása után 1990 elején a parasztok egy része kárpótlási jegyeit érték alatt eladta, és föld nélkülivé vált. A fiatalok faluról való elköltözése tovább folytatódott. A mai középnemzedék gyakran nincs felkészülve már arra, hogy akár csak részben is, önfenntartó legyen.

Elvesztette hitét, korábbi világképét, a munkához való pozitív hozzáállását. Lassan ott tartunk, hogy újra kell földet osztani, megtanítani a gazdálkodást mai módon, visszahozni a földműveléshez kapcsolódó állattartást, a téli kiegészítő kézműves tevékenységeket.

Így oldható meg az a cél, hogy a földterület azoké legyen, akik az adott faluban laknak, illetve akik ebből tudnak megélni. Természetesen ehhez szemléletváltozásra van szükség, amit az egész társadalomnak kell segíteni. Szükség van a lakóhelyükön dolgozó kézművesek segítésére, mint az oktatás, árutermelés, és az áru értékesítése terén. Mindez megtartó erő kel-lene legyen, hogy a fiatalok falun maradjanak és ez az összetett tevékenység, megélhetést kellene, biztosítson a számukra.

NAGY MARI ÉS VIDÁK ISTVÁN


2.4.1.10 Népi ékszerkészítés A népi ékszerkészítő szakma egy fiatal szakág a népi kézművesség területén. Mindig is jelen volt a kézműves szakmában, mint kiegészítő ág, azonban önálló mesterségként kb. 10 éve kapta meg a megillető rangját. Önálló szakbizottsággal, és folyamatosan bővülő tagsággal rendelkezik.

A népi ékszer, mint kategória 3 kiemelten nagy csoportot egyesít. A legnépesebb tábort a gyöngyékszer készítők képviselik. Őket követik az ötvösök, vagy fémékszer készítők, vé-gül, de nem utolsó sorban ide sorolhatók a lószőrékszer készítők is. A három nagy csoporton túl minden olyan alapanyagból melyet a népművészet sajátjának tekint, készíthető ékszer, így a fások, a hímzők vagy akár a szálas anyagból dolgozók is kivehetik részüket a népi ékszerké-szítésből.

A három mesterségcsoportot külön kell kezelni abból a szempontból, hogy az alkotók között nagyon kevés az átjárás egymás szakmájába. Mindhárom mesterségcsoport más alap-anyagokat, más eszközöket és természetesen más eljárásokat alkalmaz a munkája során. Eb-ből adódóan mindhárom szakágnál más csoportot tekintünk adatközlőknek, mestereknek.

Fontos alapkövetelmény az ékszer kategóriában is, hogy az alkotások a mai kor viselete-ihez is jól illeszkedjenek, használhatóak legyenek, és funkciójukat megfelelően lássák el. Elő-fordul, hogy a hagyományos alapanyag már nem kapható, illetve a mai ízlésvilágba harmoni-kusan nem illeszthető be, ilyen esetekben megengedhető a nyersanyag cseréje, amennyiben nem rugaszkodik el az általánosan használt alapanyag a minőségi és a színbeli követelmé-nyektől.

A tanulmány során – ahol szükséges – külön szempontok szerint értékelem a három szakág problémáit, törekvéseit.

Utánpótlás

A jelenleg aktív alkotók mindhárom szakágban 30 és 50 év közötti mesterek. Energikus, könnyen mozdítható, lelkes készítők. Ami a legnagyobb problémát jelenti a szakmában, mindhárom területen, az az utánpótlás kérdése. Gyöngyös területen viszonylag sok „kezdő”, tanulni vágyó alkotó keresi fel a mestereket a hagyományok elsajátítása céljából, azonban korban inkább közelebb vannak az 50-hez mint a 30-hoz. Egy-két alkotó vezet szakkört fiata-lok számára, akik közül nagyon kevesen maradnak a szakma gyakorlói. A fiatalok nem gon-dolnak főfoglalkozásként a kézműves szakmára, elsősorban a megélhetés nehézségei miatt.

Az alkotók a szakma szeretetéért űzik a mesterséget, és legtöbbjük főállású munkahely mellett, szabadidejében alkot.


Oktatás

Mint minden kézműves szakma, az ékszerkészítőknél is nagyon fontos a gyakorlati tudás át-adása. Iskolai oktatás kizárólag a fémékszereseknél fordul elő, akik ötvös végzettséggel vág-nak bele az alkotásba. A fémműves oktatás iparművészeket képez. Az alkotók csupán szűk rétege válik népi ékszerkészítővé, kevéssé jellemző a kevert stílus előfordulása. Aki a népi ékszer motívumkincseiben elmélyed, általában megfelelő minőségben és a népi kritériumok-nak megfelelően készíti az ékszereit, megtartva a hagyományos mintákat, formákat.

Az alkotók igénylik a szakmai előadásokat, melyeken betekintést nyerhetnek a hagyo-mányos ékszereken túl a technikai fogások alkalmazásába is.

A gyöngyékszeresek és lószőrfonók képzése általában táborokban, illetve tanfolyam-okon, magán úton történik.

Nincs a szakmáknak összefoglaló szakirodalma, mely egységesen elfogadható lenne. Egyéni törekvések előfordulnak, azonban ezek sosem átfogóak.

A gyöngyös szakmát újra élővé tevő két mester sajnos ez évben eltávozott közülünk. Mindkét alkotó maradandót alkotott a gyöngyös szakmában. Sokan kettejüket tekintették Mesterüknek, ugyanis a hagyományos ékszerekkel bíró területeken már jó ideje nem él adat-közlő. Sajnos a két alkotó csupán az ékszereiket, a szellemiségüket és a tőlük tanult techniká-kat és mintakincset hagyta ránk. Ez nem kevés, azonban újra fel kell építeni a szakmában azt a tudásbázist, melyet mindenki egyformán elismer, elfogad, és biztonsággal használhat. Fon-tos, hogy a két alkotó hagyatékát hozzáférhető, feldolgozható formába öntsük, ezáltal tovább éltetve munkájukat, szellemiségüket és tisztelettel adózzunk életművük előtt.

Szükség lenne mindkét szakterület OKJ-s szintű tantervének kidolgozására, mely az is-meretek összegyűjtésén túl, a szakma minimum követelményeit is tartalmazná.

Veszélyesnek tartom, a képzetlen, önjelölt oktatók megjelenését a piacon. Szükséges lenne kidolgozni az oktatói jogosultság megszerzéséhez szükséges tudás mérését, esetleg va-lamiféle vizsgarendszert megalkotni az oktatás gyakorlásához.

Az alkotók nagy részének idejébe nem fér bele az oktatás, de - sokan elmondásuk sze-rint - nem is érzik magukat érettnek tudásuk átadására a jövő nemzedéknek. Ezektől eltekint-ve a finanszírozás megoldása is kérdéses. Az alkotók keveset áldoznak a tudás megszerzésére. Államilag finanszírozott lehetőség viszont nagyon ritkán adódik.

Egyesületek

Az alkotók szinte teljes egészében egyesületekbe tömörülve dolgoznak. Elsősorban a szerve-zett árusítási lehetőségek, az érdekképviselet, és a megjelenési lehetőség vonzza a készítőket az egyesületek kötelékeibe. Önállóan a piaci megjelenésre elenyésző lehetősége van egy ké-szítőnek. A gyöngyékszereseknek van egy országos, csak gyöngyösöket tömörítő egyesületük a Magyar Gyöngy Egyesület, mely képzéseket, és rendszeres találkozókat szervez, azonban érdekképviseleti szerepe elhanyagolható.

A másik két szakágnál ilyen szervezetről nincs tudomásom.


Ahhoz, hogy az ékszerkészítők sikeresek legyenek a rendezvényeken, a minőségen túl biztosítani kell a vásárlók számára a széles választékot. A választék biztosítása magában fog-lalja a különböző stílusok ötvözését, és olyan ékszerek megjelenését, melyet a vásárlók min-dennap viselhetnek. Ezek lehetnek népies jegyeket magukon viselő zsűrizett termékek, de akár teljesen modern alapanyagokból, és modern formák szerint készült ékszerek is. A vásá-rok túlnyomó többségén mindkét alkotástípus előfordul.

A készítők két csoportba oszthatók, melyek között ritkán találunk átmenetet. A kívána-tos, és (szerencsére) többek által képviselt megjelenési forma úgy néz ki, hogy az alkotó egy megfelelő minőségi szinten dolgozik, számos zsűrizett terméke van már, és ezek mellett ké-szít modern ékszereket is. A bemutatókon, vásárokon mindkét ékszertípus megtalálható, álta-lában jól elkülöníthetően, így kiszolgálja a népi ékszereket kereső vásárlókat, és a modern ékszereket kedvelő közönséget is. Abból az aspektusból üdvözítő a két stílus egymás melletti megjelenése, mert a kizárólag modern ékszereket kedvelő/viselő érdeklődő is betekintést nyer a népi ékszerek világába, ezáltal bővül az ismerete a hagyományos kultúránkról. A modern ékszerek megvásárlásával pedig bevétele keletkezik az alkotónak.

A másik véglet a kezdő alkotó, aki nagy mennyiségben készít minőségileg kifogásolható alkotásokat, ezekből viszont sokat.

Ritkán fordul elő, hogy a készített ékszerek nagy mennyiségben forduljanak elő, ennek oka (még silány kivitel esetén is) az elkészítésre fordítandó hosszú idő. Ez értelemszerűen kizárja a tömegtermelés lehetőségét.

Az iparművész, vagy a már egy ideje zsűriztető alkotók szívesen vesznek részt a ren-dezvényeken, ahol a kész ékszereiken túl mesterség bemutatóval is emelik a rendezvény szín-vonalát. Az érdeklődő „laikusoknak” szívesen elmondják a szakma fortélyait, és a készítés menetét. Mivel a kézműves szakma sajnos közel sem elterjedt manapság, a rendezvényekre látogató közönség szívesen elidőz egy-egy érdekesebb mesterség vagy különlegesebb alkotás készítése fölött.

Vállalkozások, értékesítés

Az ékszerkészítő alkotók zöme vásárokban, népművészeti rendezvényeken értékesíti alkotása-it. Újabban divatos az internetes kereskedelem. Saját web oldal használata, esetleg közvetítő portálokon keresztül (pl: Meska, Etsy) kerül sor az értékesítésre.

Vállalkozás, ami kimondottan ékszerkészítésre épülne, nincs. Elvétve akad olyan cég, melyben résztevékenység az ékszerkészítés, de a bevétel nagyobb részét az alapanyag keres-kedelem teszi ki. Ezeknél a cégeknél folyik oktatói tevékenység is, mely szintén a vállalkozás bevételeit növeli.

Olyan műhely, kisvállalkozás, ahol alkalmazottat foglalkoztatnak ékszerkészítés céljá-ból egyáltalán nem jellemző egyik szakterületen sem.

A lószőrékszer készítők közül nincs olyan, aki kizárólag ebből élne, a gyöngyösök közül egy-két alkotó foglalkozik üzletszerűen a mesterséggel, azonban csak az alapanyagokkal ki-egészített kereskedelem tud megélhetéshez elegendő jövedelmet biztosítani.


A fémékszeresek között viszonylag sok alkotó főfoglalkozása az ékszerkészítés. Náluk más a helyzet a gyöngy és a lószőrösökhöz viszonyítva, ugyanis a fémékszeresek zöme ötvös végzettséggel dolgozik.

Nagy problémát jelent, hogy a vásárokon kívül az érdeklődők nem tudnak hozzájutni a kézműves termékekhez, ezek a rendezvények pedig –ahol valóban minőségi termékek kerül-nek a vásárlók elé- nagyon ritkák. Ha a Tescoban értékesítenénk az elkészült tárgyainkat, előbb utóbb ahhoz a vásárlóhoz is eljutna, akinek sem lehetősége, sem ide nincs eljutni a népművészeti vásárokra. (Ez egy sarkított vélemény, de a mai világban, ha nem botlik bele a vásárló a termékbe – kivéve a tudatos vásárlót –, eszébe sem jut keresni eredeti kézműves terméket.)

Alapanyag

Mindhárom szakág anyagbeszerzése különböző. A gyöngyösök alapanyagainak széles válasz-téka megtalálható a piacon, beszerzése nem okoz különösebb problémát. Nagyobb gond, hogy a „kezdő” művészek a silány, használhatatlan alapanyagokból kezdenek dolgozni, mert több árusítóhelyen előfordul, és árkategóriájában sokkal kedvezőbb a kívánatos, jó minőségű cseh gyöngyökhöz képest. A másik véglet az extra minőségű japán gyöngy megjelenése a piacon, mely olyan minőséget képvisel, hogy az alkotó művészi képessége sokszor hátérbe szorul, ha ezt az alapanyagot választja.

A lószőrékszer alapanyagainak beszerzése a legnehezebb. Elsősorban lovászatokban, il-letve vágóhidak melléktermékeiként beszerezhető a jó minőségű lószőr. Ez az alapanyag nem helyettesíthető, mivel az ékszer lényegét adja a hagyományos alapanyag. Hazánkban egyre kevesebben foglalkoznak állattartással, csak nagyüzemi tenyésztés és feldolgozóhelyek lehet-nek a lelőhelyek.

Törvényi akadályok, zsűrizés

A Magyar Állam a kézműves termékekre hungarikumként, nemzeti örökségként tekint. Ezt több fórumon kinyilvánították, azonban a kézműves nem érzi ezt a megtisztelő „diszkriminá-ciót”. Saját költségén tanulja meg a mesterséget, saját költségén zsűrizteti alkotásait, hogy idővel megfeleljen az előírt kritériumrendszernek, majd saját maga értékesíti azokat. Az adó-bevallás során pedig ugyanolyan elbírálás alá esik, mint a vállalkozó aki csupán kereskedik, és nincs hozzáadott értéke a árusított termékhez.

A népművészeti terméket előállító alkotó annak ellenére, hogy egyedi, és kihaló félben lévő mesterséget űz, semmilyen kedvezményt sem kap a kereskedőkhöz képest, akik kereske-delmi céllal értékesít, nem pedig ízlésformáló, információ átadó szándékkal.

Az úgynevezett 7-es adószám a könnyítések helyett nehezített pálya, melyet manapság elkerülnek az alkotók. Megbízás esetén a befizetendő járulék nem csak az adószám használó-ját, de a megbízót is sújtja.


A jelenleg fennálló zsűrizési szempontrendszer biztosítja a termékek folyamatos magas minőségét. Azonban nem zárja ki, hogy a piacra kerüljenek olyan alkotások, melyek sem mi-nőségben, sem színvilágban nem követik a népi hagyományokat. Nem is dolgunk, hogy az összes fórumon ellenőrizzük a minőséget, de kiemelten fontos feladatnak tartom, hogy a népművészeti rendezvényeken minden szakágban szervezetten történjen a minőség ellenőrzé-se. Ezen túl, a szakbizottság véleményének legyen súlya, különben nem várható minőségbeli javulás.

Az alkotók szeretnének betekintést nyerni a zsűri munkájába. Javaslatként megfogal-mazták, hogy időnként szakmai konzultáció keretében legyenek jó és rossz alkotásokat bemu-tató előadások, melyeken keresztül megismerhetik a zsűrizési szempontrendszer alkalmazását.

Színvonal

A szakbizottság és a zsűribizottság munkájának köszönhetően a szakmai színvonal folyama-tosan javul. A népművészeti rendezvényeken, ahol létezik a szakági zsűri, az alkotók többsége megfogadja a jó szándékú, építő jellegű kritikát. Az alkotók nagyobb része fontosnak tartja, hogy munkái a zsűri bizottság által elismert, zsűriszámmal ellátott alkotások legyenek. A szakmai színvonal ez által javul, egyre több jó minőségű, igényes kivitelű ékszer kerül a vá-sárlóközönség elé.

Át kell dolgozni a Népi Iparművész Cím odaítélésének gyakorlatát. A pályázat benyúj-tása után szakmai zsűri döntsön a Cím odaítéléséről. Ne legyen elégséges a törvényi db szám megléte, amennyiben az alkotó előmenetele, illetve munkáinak túlnyomó része alapján nem érdemes a Cím viselésére, legyen lehetőség az elutasító válasz megítélésére is. A Népi Ipar-művész Címre pályázó alkotó kérjen két ajánlást a pályázathoz, melyből legalább az egyik ajánló szakági mester legyen. Az ékszerkészítő szakbizottság dolgozza ki a Népi Iparművész Cím megszerzéséhez elengedhetetlenül szükséges minimum szakmai követelményrendszert (pl: tájegységi db szám, szakmai dolgozat, különböző ékszerek stb.). NESZ, Magyar Gyöngy, NIO, Hagyományok Háza

A különböző szakágak követelményeit minőségi és mennyiségi értelemben is harmoni-zálni kellene.

KISS GABRIELLA


2.4.1.11 Népi- és kézműves játékkészítés Játékot nagyon sokféle anyagból lehet készíteni: fából, textilből, papírból, csuhéból és más szálas anyagokból, termésekből, vannak nemez és cserépjátékok is. Ez a tény önmagában hordozza azt a színességet és változatosságot, amit a hazai játékkészítők képe is mutat. A NESZ által 2011-ben végzett tagfelmérésében 67-en vallották magukat játékkészítőnek. Többségük fajátékkészítő és textiljátékkészítő, de van köztük szövő, nemezelő, és más szak-mák képviselője is. Képzettségüket nézve tehát „játékkészítő” nagyon kevés van, általában egy adott mesterség képviselője, pl. egy fafaragó, vagy egy nemezelő beleszeret a játékokba, és elkezd játékokat készíteni. Iskolai végzettség szerint is nagyon változatos a kép, legtöbben autodidakta módon képezték magukat, de van köztünk iparművész, és képzőművész is. Igazi népi játékot Czár János a népművészet mestere készít, akit mesterünknek tartunk, és aki a mai napig tanítja és készíti a paraszti élet mindennapi játékait; termésekből, szálas anyagból, fá-ból, csuhéból. Itt kell még megemlítenünk Nagy Marit és Vidák Istvánt, akik nemzedékeket tanítottak a nemezelésre, a szálas anyagokkal való munkára, gyűjtőmunkájuk, könyveik iránymutatóak, tanfolyamjaikkal, az általuk szervezett táborokkal sok kézművest indítottak el a pályáján.

A játékkészítőknél nincs olyan egységes szakmai követelmény, mint pl. a hímzőknél, fazekasoknál, szövőknél. Az adott anyag megmunkálására vonatkozó szakmai szempontok persze meghatározóak. Nincsenek a tájegységekre jellemző sajátosságok, kivéve talán a nép-viseletbe öltöztetett babákat. Ezek a tényezők megnehezítik a játékok zsűriztetését is: előfor-dul, hogy a zsűrik nem vállalják fel a tárgyakat, a játék zsűri inkább a felhasznált anyag sze-rinti szakmai zsűribe sorolná, a szakmai zsűri a játék zsűribe.

A játékok biztonságára nagyon szigorú EU-s szabályok vonatkoznak, amivel a készítők nincsenek többnyire tisztában, meg nehéz is betartani őket kézműves szinten. Ezt sokan úgy kerülik ki, hogy tárgyaikat nem játék, hanem ajándéktárgy kategóriába sorolják.

Oktatás, képzés

Magyarországon az állami oktatási rendszerben jelenleg nincs játékkészítő képzés. A Kiskép-zőben (Képző és Iparművészeti Szakközépiskola) évekkel ezelőtt megszűnt a nagyon színvo-nalas játék szak, és az Iparművészeti Egyetemen sem oktatják. Formatervezői szakon néha vannak játék jellegű feladatok, de önálló szakként nem működik. Az OKJ-s képzésben vannak fajáték- illetve textiljátékkészítő tanfolyamok. Az alkotók többsége autodidakta módon sze-rezte tudását. Ezért is van különleges jelentősége a nyári táboroknak, - pl. Játék Céh alkotótá-bor - tanfolyamoknak, ahol egy-egy témát kiválasztva, annak a témának a szakértőjét meg-hívva képezhetjük tovább magunkat.


Értékesítés, vásárok, adózás

A játékkészítők nagy része valamilyen más főfoglalkozás mellett végzi a játékkészítést, csak ebből a tevékenységből nem tudnak megélni. Vannak persze, akiknek ez a főfoglalkozásuk, ők többnyire egyedül – alkalmazott nélkül - szellemi szabadfoglalkozásként, hetes adószám-mal dolgoznak. Nagyon sokat dolgoznak, bizonytalan értékesítési körülmények között, leg-többször kézműves vásárokon értékesítve tárgyaikat.

Vállalkozóként kevesen tudnak megélni, ezek többnyire kis családi vállalkozások, al-kalmazott nélkül. Sajnos ez is egyre ritkább: jellemző példa a jászberényi Palócz család esete, akik évtizedekig a tipikus vásári festett fajátékot, similabdát gyártották, élő hagyományként a falusi vásárokon értékesítve játékaikat. A Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely támogatása nyomán a Mesterségek Ünnepének állandó résztvevőivé váltak. Miután más is megjelent a Várban hasonló külföldről származó, jóval olcsóbb játékokkal, ők is és sokan mások abba-hagyták a játékkészítést.

Az iparművészeti minőségű magas kvalitású magyar játéktervező-készítőkre újabb és újabb csapás, hogy ötleteiket, új tárgyaikat a következő hónapra lemásolják, és már külföldről származó dömpingtermékként látják viszont. Alkotásaikat semmi sem védi. Szintén újabb csapás volt az ez évben életbe lépett járulékfizetési módosítás, ami a többszörösére emelte a vállalkozók havonta befizetendő TB járulékát.

A 2009-ben megváltozott Áfa törvény mind a népi iparművészeti tárgyak, mind az iparművészeti és képzőművészeti tárgyak tárgyi adómentességét eltörölte, így a képtárak és kis galériák, a turista központokban lévő ajándékboltok szinte egyáltalán nem forgalmaznak magyar népi iparművészek és iparművészek tárgyait. Többen ezért abbahagyták a vállalko-zást. A kereskedők pedig az olcsó külföldi termékeket árulják magyar kézműves és művészeti termékként.

A rendezvények közül messze kiemelkedik a Mesterségek Ünnepe. Sokan hónapokig csak erre készülnek, ez az igazi kézműves Ünnep. Sok rendezvényszervező szeretne hasonló színvonalú kézműves vásárt rendezni, csak egy dolgot felejtenek el: a Mesterségek Ünnepén nem a kézművesnek kell helypénzt fizetni, hanem a NESZ fizeti neki a szállást, szállítást, hogy olyan színvonalon meg tudjon jelenni a Várban. Ezek a szervezők a résztvevőkkel előre kifizettetik a helypénzt – ami elérheti a több százezer forintot is – a kézművesek kockázata ilyenkor, hogy mit sikerül értékesítenie. Ez is oda vezet, hogy még a legnívósabb karácsonyi vásárokon is találkozunk oda nem illő kínai vagy máshonnan származó árukkal. Egy átlagos kézműves játékkészítő nem tudja megengedni magának, hogy ilyen vásáron részt vegyen, ha többen együtt próbálkoznak különleges erő és összefogás kell hozzá, és egyáltalán nem biz-tos, hogy a végén pozitív lesz a mérleg.

Az értékesítés legkézenfekvőbb formája a boltban való értékesítés lenne. Az egyszerű játékboltok nem jönnek szóba, mert itt az árak szintje és a választék, a közönség igénye a kí-nai (legtöbbször műanyag) játékokhoz igazodik, a mi egyedi munkaigényes játékainkkal nem tudunk – és nem is akarunk – velük versenyezni. Volt próbálkozás színvonalas kézműves já-tékokat árusító galéria működtetésére – Magyar utca, „Két medve” galéria – de minden jó szándék, színvonalas árukészlet, a legjobb magyar játékkészítők aktív segítő részvétele mel-


lett sajnos ez az üzlet évek kitartó próbálkozása után megszűnt. Természetesen vannak azért itt-ott kézműves, vagy múzeumi boltok, egyedi kapcsolatok ahol kapható magyar játékkészítő munkája, de a legtöbb helyen a boltos 100%-ot tesz a termelői árra, így a termék eladhatatlan-ná válik.

Új forma az interneten való értékesítés, ilyen webes oldal többek közt a MESKA. Itt le-het találni színvonalas játékot is, de a legdilettánsabb tárgyak özönében nehéz észrevenni.

Kapcsolódás szakmai szervezetekhez, egyesületekhez, személyiségek, események

Az alkotók többségének számára fontos a szakmai szervezetekhez, egyesületekhez való kötő-dés. Elsőként kell megemlíteni a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyt ahonnan sok alkotó pályája indult, az itt folyó műhelymunka sokak számára meghatározó. A múzeum igazgatója Kalmár Ágnes, aki szakmai támogatást nyújt nekünk, támogatja és figyelemmel kíséri a hazai kézműves játékkészítőket, teret ad a bemutatkozásra. A múzeum munkájával, gyűjteményével kijelöli a mércét számunkra, elméleti és gyakorlati hátteret egyaránt biztosít.

A játékkészítők számára az egyik kulcs személyiség dr. Bánszky Pál, akinek nemcsak a Szórakaténusz létrehozásában volt fontos szerepe, de a mai napig aktívan támogatja a játékké-szítés terén működő alkotókat, alkotó közösségeket.

Többen tagjai a Kiss Áron Magyar Játék Társaságnak, melynek elnöke dr. Györgyi Er-zsébet, a társaság motorja, számos jó program kezdeményezője, elindítója. A társaság által szervezett pályázatok, kiállítások, konferenciák – többek közt a minden évben Győrben meg-rendezett Nemzetközi Babakonferencia és Babakészítési Verseny – megmérettetése inspiráló hatással van az alkotókra.

A legnagyobb seregszemle számunkra az öt évenként, a Nemzeti Erőforrás Minisztéri-um, a Hagyományok Háza és a NESZ által megrendezett „Élő Népművészet” kiállítás. Fontos megmérettetés a Művészi Kézműves Egyesület által minden évben szervezett „Kézműves Remek” kiállítás is.

1997-ben a Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhelyben egy játékpályázat és kiállítás kapcsán alakult meg a Játék Céh. Ez a társaság azt tűzte ki céljául, hogy a hazai játékkészítők ne elszigetelten tevékenykedjenek, közös szellemi műhelyt és közös bemutatkozási lehetősé-geket biztosítva számukra.

Tagjai közül sokan a hagyományos kézműves mesterségek művelői, a régi népi játék-kultúra továbbéltetői, a Népművészet Mesterei, mások szintén ezekből a gyökerekből táplál-kozva, és megújítva a mai kor formavilágához alkalmazkodva hozzák létre játékaikat. Az el-múlt 15 évben minden évben új kiállítással mutatkoztunk be, melynek sikere igazolta a kéz-műves játékkészítés jogosultságát. Nyári táboraink szakmai képzést, feltöltődést jelentenek a tagok számára. A Játék Céh a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesület játék szakosztálya-ként működik, 32 tagja van.

A játékkészítők több szállal kapcsolódnak az alternatív színjátszáshoz, utcaszínházhoz, és bábszínházakhoz is. A Néder Norbert által vezetett Ládafia bábszínház előadásaival, kör-hintáival a vásárok elmaradhatatlan résztvevője. Balaskó Attila grafikus, gólyalábas tűzzsong-lőr, és nemezművész, a győri Vaskakas bábszínház tervezője, a „Bergengócia” kalandjáték


kitalálója és megvalósítója. Mindketten rendszeresen részt vesznek alkotásaikkal játékkiállítá-sokon is.

A Figurina Animációs kisszínpad rendszeresen használ kortárs játékkészítők által terve-zett és kivitelezett játékokat, bábokat. (Hendikepp, Patkánykák lázadása), de említhetjük a zsámbéki egykori rakétabázison működő alternatív nyári színházzal való együttműködést is (Wojczek, Don Juan).

Fiatalok, utánpótlás

A játékkészítők derékhadát az 50-es korosztály jelenti, de szerencsére az utóbbi években több nagyon tehetséges fiatal is csatlakozott. Ilyen például Tóth Lóránt nagyvisnyói fafaragó, aki a népművészet ifjú mestere, több sikeres egyéni kiállítást tudhat maga mögött. A Balázs testvé-rek Róbert és Pál szintén fafaragók, tipikus családi vállalkozás, ahol nagy mennyiségben tud-ják gyártani igényes fajátékaikat. A Manufaktor – marionett manufaktúra: képzőművészeti gyökerekből táplálkozva teljesen egyéni hanggal jelentkezett, kidolgozott marionettjeikkel, papírszínházukkal, ujjbábjaikkal és a többi különleges játékkal elismerést vívtak ki maguknak itthon és külföldön egyaránt.

Mint már korábban az oktatásnál részleteztem, az iskolai képzés megszűnt, OKJ-s tanfo-lyamok vannak. Ezt a hiányt a Játék Céh próbálja egyensúlyozni a saját eszközeivel: célul tűztük ki, hogy nyári alkotótáborunkba tehetséges fiatalokat hívunk meg, akiknek teljesen ingyenes a részvétel.

Előnyök, értékek, mesterségbemutatók, kiállítások

Mesterségbemutatókon rendszeresen vesznek részt játékkészítők. Balázs Róbert, és Béndek Tamás lábhajtós esztergagépe igazi vásári látványosság, amit a gyerekek is kipróbálhatnak. Horváth Antónia kezében csuhéból alakulnak ki az állatok, és ahogy alkotja őket, ágat, bogat, virágot, terméseket belekötve, kicsiket és nagyokat egyaránt bevonva a csuhézásba, az önma-gában látványosság. A játékkészítők leleményességéből fakadóan még rajtuk kivel sokan je-lentkeznek újabb és újabb ötletekkel.

A magyar kultúra képviselőiként külföldön rendezett magyar napokra is rendszeresen hívják a magyar játékkészítőket, például Horváth Antóniát, vagy Gera Klárát, aki nemezelt mese-világával bárhol a világon megállja a helyét.

Talán az eddig leírtakból is kiderült, a kézműves játékkészítés hazánkban mennyire szí-nes és gazdag. Ez leginkább a játékkészítők által rendezett kiállításokon érzékelhető. A ha-gyományos népművészeti kiállításokkal ellentétben itt sokféle anyaggal, humorral, kedves-séggel találkozhat a közönség, és ami a legfontosabb: a gyerekekhez is eljut ezeknek a tár-gyaknak, a természetes anyagoknak a szépsége, az alkotás öröme.

GÉMESNÉ DEÁK JÚLIA


2.4.1.12 Régi ritka mesterségek helyzete

Kezdetek

Szakmai Bizottságunk viszonylag rövid múltra tekint vissza, hiszen ebben a formában mind-össze 2011 májusa óta működünk. Alakulásunk oka, hogy felmerült az igény néhány mester-ség részéről, miszerint adott szakmához sorolandó, de az egyértelmű besorolása vitatott. Ilyen például a halászháló-kötő, aki eddig a csipkekészítőkhöz, vagy a csempe- és cserépkályha-készítő, aki eddig a fazekasokhoz tartozott. Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy mind-két esetében egyértelművé váljon, a helyzet nem megoldott. Bár a halászháló-kötő is hurkolá-sos technikával dolgozik, mégsem tud halasi csipkét készíteni, de a kitűnő csempe- és cserép-kályha-készítő sem biztos, hogy tud korongozni, miközben mindketten agyaggal dolgoznak. Így hát a Népművészeti Egyesületek Szövetsége közgyűlése úgy döntött, feltétlen megérett az idő egy különösen ritka szakmákat összefoglaló csoport létrehozására, mely a Régi Ritka Mesterségek gyűjtőnevet kapta. A szakmai felügyeletünk és érdekképviseletünk a jelenleg következő mesterségekre terjed ki: kékfestők, papírmerítők, könyvkötők, csempe- és cserép-kályha-készítők, kemenceépítők, üvegfestők, porcelánfestők, ikonfestők, bútorfestők, halász-háló-kötők, lószőrfonók, gyertyakészítők, pintérek, kádárok, (cserép)pipakészítők, pipafara-gók, seprűkötők, kötélverők, szappanfőzők, bronzöntők, rézöntők, hintókészítők, kalaposok, pékek, nádazók és zsindelykészítők. Természetesen a lista nem zárult le, hiszen a Népművé-szeti Egyesületek Szövetségébe a tagszervezeteken keresztül mindig újabb és újabb kézműve-sek csatlakoznak, így figyelmünk folyamatos és listánk nyitott. A felsorolt 26 mesterségből is látszik, hogy a mesterségek skálája rendkívül színes, a szakma képviselői is mesterségbeli tudásban, korban, tapasztalatban igen változatosak.

Fontos kiemelnünk, hogy a szakmai felsorolás az országra nézve nyilván nem teljes, hi-szen nyilvántartott alkotóink kizárólag a Népművészeti Egyesületek Szövetsége ernyője alatt működő tagszervezetek tagjai. Nincs, vagy csak részben van tudomásunk az egyénileg alkotó és önállóan dolgozó kézművesekről, ám őket nem elemezzük jelen helyzetjelentésünkben.

Jelenlegi helyzet

A széles szakmai skálából adódóan nehéz lenne egyértelműen kijelenteni, hogy elöregedett-e a szakma. Vannak bizonyos területek: kékfestés, pipafaragó, (cserép)pipakészítő amelyekben 70 év fölött (!) van az átlagéletkor. Ám számos egyéb területen szinte kétségbeejtő a helyzet, hiszen egy-egy területen szinte kihalásra ítélt a mesterség, gyakran egyáltalán nincs utánpót-lás. A kézművesség némely ága az utóbbi időkben jobban vonzza a fiatalokat, de rendszerint ez csak hullámokban jelentkezik.


A képviselők létszám szerinti szakmai megoszlása az országban

1-5 fő: halászháló-kötő, hintókészítő, kalapos, könyvkötő, lószőrfonó, seprűkötő, kötélverő, rézöntő, zsindelykészítő, bronzöntő, pintér, kádár

6-10 fő: kékfestő, gyertyakészítő, seprűkötő, nádazó, papírmerítő 11-20 fő: üvegfestő, kemenceépítő, szappanfőző 21 fő felett: bútorfestő, csempe- és cserépkályha-készítő Mindenképp szükséges megemlíteni, hogy a létszámot jelző számok nem minden eset-

ben a kézműves megélhetését jelentő valós vállalkozást jelentenek, mert hozzávetőleg a mes-terek 40%-a az, aki valóban főállásként választja a szakmát. Mint ahogy a népi kézművesség területén, itt is jellemző, hogy sokan szabadidős tevékenységként vagy kereset-kiegészítésként gyakorolják mesterségüket. A 11 fő fölötti létszámmal bíró mesterségek az utóbbi időkben „divatossá” váltak, melyet korunk lakberendezési irányával és a „csináld magad!” mozgalom széles elterjedésével magyarázunk.

Utánpótlás

A 10 fő alatti mesterségekben gyakorlatilag kimondható, hogy nincs utánpótlás! Ez minden-képp szomorú helyzet, mert félő, hogy a hagyományosan is ritka mesterségek véglegesen el-tűnnek, gondoljunk csak például a szitakötőre! Gyakran azért nincs utánpótlás, mert anyagilag elérhetetlen egy-egy műhely berendezése, vagy a technikai tudás megszerzése évtizedekben mérendő. A ma emberének nincs ennyi ideje.

Oktatás, képzés

A régi ritka mesterségek többsége nem oktatható hagyományos képzési keretek között, legin-kább a komoly műhelyfelszerelés hiánya miatt. A ritka szakmák mesterei gyakran idősek – átlagéletkoruk 70 év –, így már életkoruknál, egészségi állapotuknál fogva sem igazán alkal-masak az oktatásra. Az is tény, hogy a fizikai erőnlétet, kitartást igénylő szakmákra szinte nincs is érdeklődő fiatal. Az egyszerűbb, kevesebb eszközt kívánó mesterségeknél természe-tesen jobb a helyzet, ezek a Régi Ritka Mesterségek 11 fő fölötti csoportjait fedik le. Többnyi-re ezekben a szakmákban említhetjük, hogy elvétve szakköri formában beszélhetünk képzés-ről, de sajnos, számuk egyre kevesebb. Az idősebb mesterek az inas- és vándorlegény-rendszer hatékonyságát említik. Mélyebb és összetettebb tudás szerezhető általa.

Egyéni és szervezeti hovatartozás

Bár a régi, ritka mesterségek képviselői jellemzően egyszemélyes műhelyekben dolgoznak, szívesen csatlakoznak egy-egy civilszervezethez. Az egyesületi, szakmai kapcsolódás gyakran egyben az információ könnyebb megszerzését, a szakmai berkekben történő folyamatos tájé-kozódást jelenti. A kézművesekre amúgy is igaz, hogy a kreativitásuknál fogva nem igazán marad energiájuk, de sokszor nem is értenek a saját maguk menedzseléséhez, ezért egysze-


rűbb, ha csatlakoznak valamely egyesülethez. A csempe- és cserépkályha-készítők valamint a kemenceépítők már néhány éve felismerték, hogy az állandó kapcsolatból szakmailag is épül-hetnek. Időről időre szakmai fórumokat, táborokat szerveznek, ahol a napi gondokon túl egy-más szakmai fejlődését is nyomon követhetik.

Árutermelés

A változatos szakmai skálából adódóan az árutermelés és annak jellemzősége ugyan ilyen színes képet mutat. Az azonban tény, hogy e mesterségek újáru előállító szakmák, ezért a klasszikus értelemben vett árutermelés igaz, de legfeljebb manufakturális szinten beszélhe-tünk áruról. Ám a manufaktúra üzemeltetése manapság nem kifizetődő állapot, ezért az érté-kesítés inkább kézműves vásárokban történik, annak viszont rendszerint költsége van (hely-pénz, szállítás stb.). A kézművesek amúgy is jobban szeretik a „portéka” meghatározást, mert kisebb mennyiségben előállított, személyesebb kapcsolatot jelent a készítőjével.

Az árutermelés minőségi problémát jellemzően nem jelent, hiszen a kézműves munkák minősége rendszerint jobb az ipari méretekben termelt árunál. Alkalmanként felmerül olyan probléma (legutóbb cserépkályha-készítésnél), mely a nagyobb cégek partner-kapcsolataiból adódik, ugyanis esetenként elvárás a különböző minőségbiztosítási jelzés (pl. ISO), márpedig a kisszériában készített árunál igen költséges az ilyen minősítés. Jó lenne, ha a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztálya által kiadott zsűri szám ezt is pótolná. Igény szerint nem pusztán esztétikai, hanem szakmai szempontból is lefedné az elkészült alkotás minőségét.

Mesterségbemutatók

A Régi Ritka Mesterségekre jellemző, hogy bemutatóval színesítenek egy-egy programot, de itt is kiemelném a kisebb eszközöket igénylő szakmákat. Lényegesen egyszerűbb például a seprűkötő alapanyagát és ülőalkalmatosságát költöztetni, mint a rézöntőét. Ám a ritka mester is szívesen kápráztatja el az érdeklődőt, ezért gyakran kifejezetten az ilyen fontosabb alkal-makra kisebb berendezést, vagy szerszámot készíttet, hogy egyszerűbb módon, mint a való-ságban, de mégis bemutatkozhasson. A komolyabb bemutatkozásnak azonban költsége is van és bizony, ha a szervező nem járul ehhez hozzá, egyre kevésbé tudja a mester maga megfinan-szírozni.

A bemutatkozásoknak azonban szinte mindig nagy sikere van, mely rendszerint további lendületet adhat a kézművesnek. Aki manapság felvállalja a mesterség bemutató tartását, ab-ban bízik, hogy a bemutató egyben reklám is és esetleg a kíváncsiskodóból egyszer vásárló lesz, vagy éppen a maga tartotta képzésre, szakkörre keres érdeklődőt.

Mester-tanítvány viszony

Az idős mestereket kevés kivétellel, mély tisztelettel említjük, szellemi kisugárzásuk egy élet-re meghatározó. Rendszerint az a kézműves, akinek valaha volt alkalma hosszabb-rövidebb


időt egy klasszikus, meghatározó mester kezei alatt dolgozni, a végsőkig kitart választott szakmája mellett és alázattal végzi annak minden fázisát. A családi átörökítés egyre kevésbé jellemző, mert a piac szűkülése és a megélhetés bizonytalansága pályamódosításra kényszeríti az embereket. Lényegesen kevesebb energia ráfordítással képződnek a családi átörökítés kap-csán kialakult szakmák, mert az alkotó szinte bele születik a mesterfogások mindegyikébe. Ám a létbizonytalanság miatt akár milyen fájó, bezárnak a családi műhelyek és sokszor az érzelmi kötődés ellenére is áruba bocsájtják a régi eszközöket, berendezéseket.

Az inas-képzés a mesterek részéről kívánatos lenne, de igen költséges és nem kifizetődő. Ha a mester képzi az inasát, elvárja, hogy legalábbis egy ideig az ő műhelyében dolgozzon. Ám, ha az inas vagy annak családja állja a taníttatást, egy idő után rendszerint az inas önálló-an szeretne dolgozni. Ismét az anyagi problémák szabnak gátat egy lehetséges képzési formá-nak!

Vállalkozó alkotók

A Régi Ritka Mesterségek képviselői között hozzávetőleg 40% a vállalkozások aránya, de számuk évről-évre csökken. Ennek oka ismét az anyagi bizonytalanságra vezethető vissza. Gyakran tapasztaljuk, hogy két utat járnak az alkotók: az egyik a kívánt, áhított alkotó világ – mely szinte már-már alig kap teret – a másik, az eladható portékák készítése. A kettő ugyanis sokszor egyáltalán nem fedi egymást. Bizony az is előfordul, hogy a vállalkozásból kell az alkotómunkát finanszírozni, márpedig ha a mesternek családja van, erre aligha van gyakran lehetősége. Lehetőséget adna ugyan a különböző pályázatok kihasználása is, ám a fent emlí-tett okok miatt, - miszerint a kreatív ember elveszik az adminisztráció útvesztőjében – keve-sen tudják kihasználni.

A műhelyek többségére nem jellemző, hogy több embert foglalkoztatnának. Sokkal in-kább a családtagok időszakos besegítésével találkozunk, így nem okoz komolyabb problémát, ha rendszertelenül érkeznek a megrendelések, vagy nincs állandó munka. Sajnos a vállalkozá-sok csökkenésének egyik további oka a fizetési teljesítések romlása is, hiszen számos esetben nincs, vagy alig van tartaléka a kézművesnek. Gyakran az alapanyag akkor olcsóbb, ha na-gyobb mennyiséget vásárol az alkotó, viszont az is jellemző, hogy az anyagnak „érnie”, szá-radnia kell, tehát lassabban forog a befektetett pénze, mint egy kereskedőnek.

Problémák

A mesterek alapanyag beszerzése ugyan nem egyszerű, de az idők során rendszerint kellő ismeretet, kapcsolatot szereznek ahhoz, hogy folyamatos legyen az alapanyag beszerzése. A gondok sokkal inkább az értékesítéssel vannak, hiszen az utóbbi időkben gyakorlatilag egyre szűkül a piac. Nincsenek népi iparművészeti tárgyakat árusító üzletek, a kereskedő szinte csak bizományba hajlandó átvenni az eladásra kínált portékát, a kézműves vásárok komoly befek-tetést igényelnek. Ráadásul az utóbbi idők gazdasági helyzete sem kedvező, tudniillik az a


társadalmi réteg, melynek igazán igénye lenne a népi iparművészeti, népművészeti termékek-re, ma anyagi nehézségekkel küzd.

A törvényi jogszabályok a kézművesek szerint sajnos, egyértelműen akadályozzák az alkotómunkát, ezért egyre többen fáradnak bele az állandó küzdelembe, és inkább hátat fordí-tanak mesterségüknek.

Szakmai színvonal tendenciája

A szakmai színvonal - kevés kivétellel - rendszerint a mester korával fordítottan arányos. A fiatalok általában a szakma töredékét ismerik, az idősek pedig piac híján a magasabb képzett-séget igénylő munkát alig végeznek.

Az általunk képviselt mesterségek közül éppen a divatosabb szakmák figyelmeztetnek arra a veszélyre, hogy a nem kellő mélységű tudás tévúthoz vezethet és a végeredmény nem az áhított megújulást, felfrissülést hozta, hanem silány, felszínes munka született. Éppen ezért minden olyan szakmai fórumra szükség van, amely lépésről-lépésre segíti az alkotót és iránymutatást ad a későbbi munkához. Az ilyen területeken komoly támaszt jelenthet akár egy jó színvonalú szakkör.

Kitűnő lehetőség egy-egy szakmai fórum is, mely akár kiállítással, akár előadásokkal ad segítséget az alkotónak.

Pozitívumként mindenképp meg kell említeni a csempe- és cserépkályha-készítők vala-mint a kemenceépítők összefogását, akik szakmai folyóiratot indítottak. A benne lévő írások, tudósítások, felhívások ugyan elsősorban a szakmának szólnak, a lakberendezés iránt érdek-lődőknek is hasznos tanácsokat ad. Túl azon, hogy év közben tájékoztató jellegű a lap, nya-ranta szakmai tábort, találkozót is szerveznek.

Bár a Régi Ritka Mesterségek leginkább egyéni alkotók, és gyakran egymástól igencsak távol álló szakmák, mégis komoly élménnyel lettünk 2012-ben gazdagabbak, hiszen a Nép-művészeti Egyesületek Szövetsége a Mesterségek Ünnepén ránk bízta a kiemelt téma bemuta-tását. A kiállításon kevés kivétellel be is mutatkoztak az érintett mesterségek, 14 műhelyt ren-deztünk be, melyekben élő munkával ismerkedhettek az érdeklődők. A programot a ritka mes-terségekhez kötődő néprajz szakos egyetemi oktatók tartottak könnyed hangulatú, ám komoly témájú előadásokat.

AMENT ÉVA


2.4.1.13 A szálasanyagok feldolgozása Ez a szakág a szálasanyagok fonásának kultúrája, előzmények bemutatása nélkül nehezen elemezhető. A környezet az ember számára mindig lehetőséget adott arra, hogy hasznos érté-kes, a természetben megtalálható, gyűjthető szálasanyagok segítségével olyan kulturális, és gazdasági értékeket hozzon létre, ami segíti és megkönnyebbíti a mindennapi életet.

Vegyük mesterségek és anyagok szerint a kutatásokat és a fejlődést.

A fűz és különböző vesszők megmunkálása A kutatások szerint legidősebb kosárféle (egy varsa kb.30000 éves). Ha kicsit közelítünk nap-jaink felé a római birodalomban már írásos emlékek maradtak fenn az alapanyag termesztés-ről, készítésről és a mesterség gazdaságosságáról. A középkorban a XV. századtól a fonott áruk már ipari termékként szerepeltek a piacokon. A XVIII-XIX. században Franciaországból indult ki az iparszerű kosárfonás és terjedt egész Európában. Ekkor Magyarországon már je-leskedtek a parasztspecialisták. Az árterek közelében élők számára ez megélhetési lehetőség volt és nagyon hamar hazánkban is iparráfejlődött, a tudomány a kosárfonó családokon belül apáról fiúra szállt, másrészt nagyon hamar iskolát teremtett az ágazat, nagyon hosszú ideig az ágazati képzés biztosította az utánpótlást. 1994-ben az OKJ kialakításával kerül a képezhető szakmák sorába. A kilencvenes években a szövetkezések megszűnésével az alapanyag-termesztés is és a kosárfonók tevékenysége is elég válságos helyzetbe került. A gyékény A régészeti kutatások nyomán a gyékény felhasználása, tárggyá alakítása főleg szövéssel szin-tén nagyon régi mesterséget bizonyít.

A gyékényszövésnek több fontos központja alakult ki az évszázadok során így a legje-lentősebbek az Alföldön de további jelentőseket találunk Erdélyben a Mezőségen, a Dunántú-lon, a Fertőtó vidékén. Jelentős volt a spiráltechnikával kialakított szakajtókötés. Ez a megne-vezés, technika nagyon sok tárgyféleséget foglal magába, a kötések, öltések, ritmusa, formája gyékényes központonként változik. A gyékénykényből készült tárgyak nagyon sokáig a Házi-ipari Szövetkezetek üzleteinek kiemelkedő alkotásai voltak. A szalma A szalmafonatokhoz használt alapanyag a gabona szára a szalma.

A szalma a mindennapi kenyerünket adó gabona mellékterméke. Felhasználását a pa-raszti gazdálkodás hívta életre. Mivel megmunkálás nélkül is hasznosítható / háztetőfedés, fűtés stb./ felhasználása néprajzi jelentőségű.

Szálas szalmából készültek az aratási jelképek koszorúk, különböző ágú fonatokból a szalmakalapok. Számtalan apró használati tárgyat készítenek a fonatokból, hogy mennyire nem művészkedésről szólt a készítés meg kell említeni a puliszka kalapot, amit a többi tárgyal


együtt a szükség hozott létre. Nagyon régóta készülnek kópicok, hombárok, szakajtók, stb. melyek a spirálfonás technikájából adódóan évszázadokat túl élnek.

A gyékény, szalma, csuhé tárgykészítő OKJ-ban megfogalmazott szakmai leírásokkal a három anyagból alakult ki a mesterség melyet a leleményesség a találékonyság, a szép iránti érzékenység hozott létre.


A szálasanyagok feldolgozásának területén a mesterségekben OKJ-s képzés folyik iskolarend-szerben és felnőttképzésben is. Mind két formában évenként kosárfonásból kb. 25-35 fő vizs-gázik, gyékény szalma és csuhé tárgykészítő szakmából évente főleg felnőttképzésben kb. 10-12 fő vizsgázik. Ez a létszám megoldaná az utánpótlást, ha mindenki a tanult szakmájában elhelyezkedne, fejlesztené magát és mesterségét. Sajnos ez nem így van, mivel jelenleg ebben az értékesítési formában ezekből, a szakmából nem lehet megélni. Bizonyítja ezt az is, hogy a szakma elöregedett.

A kosár és bútorfonás területén mintegy 20-an vannak olyanok, akik több évtizedes ta-pasztalattal ebből élnek és koruk szerint 50 év felettiek közé tartoznak.

5-10 fő van, aki 30-50 év közötti és megélhetésének 60-70% származik kosárfonásból. A 30 év alattiak közül csak 2-3. Gyékény, szalma, és csuhé tárgykészítő területen nagyon sok alkotót ismerünk, de meg-

élhetést 2-3 alkotónak biztosít. Jelenleg legtöbben azért sajátítják el ezeket, a mesterségeket, mert kedvelik ezeket a látványos szép alkotó munkafolyamatokat. Szeretnének ebből megélni, de az első próbálkozások kudarcai miatt visszariadnak. Ezt a helyzetet javítaná a szervezet-tebb munkalehetőség munkahely, értékesítés stb. Az is egy javító lehetőség lehetne, ha kicsit igényesebb környezetvédelmi előírások során a göngyölegeket /szállítóládákat, csomagolókat stb./ vesszőből fonott termékekkel váltanák ki. Nagy probléma még a keletről érkező minősé-gileg nagyon silány fonott árú.

Az oktatásról

Jelenleg a szálasanyagok feldolgozását a kosárfonó – fonott-bútorkészítő szakma a kosár-fonó rész szakképesítés és a gyékény szalma csuhétárgy készítő az Országos Képzési Jegyzékben szerepeltetett szakképesítések biztosítják.

A meglévő és folyamatban lévő szakmai programok a teljes szakmai folyamat elsajátítá-sát a minimális gyakorlat megszerzését biztosítják.

Nagyon fontos lenne a képzőintézmények felkarolása, a szakmai biztonság helyreállítá-sa.

A gyakorló helyek kialakítása, az inasévek megszervezése.



Az alkotók jelentős része tagja valamelyik többnyire lakóhelyükhöz közeleső területileg ille-tékes Népművészeti Egyesületnek.

Ezek az egyesületek, ha jól működnek nagyszerű támaszai lehetnek az alkotóknak. Sok-féle tanácsadást kaphatnak (művészeti, jogi stb.) ezen kívül a közös szakmai találkozások sok értékes információ cseréjét biztosítják. Az egyesületek szívesen vesznek részt településeik rendezvényein itt lehetőség, nyílik bemutatkozásra, szakmai bemutatókra, értékesítésre. Be-mutatkozásra nagyobb rendezvényeken (Mesterségek Ünnepe stb.) Akik tagjai valamelyik egyesületnek szeretik ezt a szervezeti formát. Sok alkotónak az egyesület alkotóháza, helyisé-ge helyettesíti a műhelyt (tokodi csuhéfonók) a legnagyobb szervezet a Népművészeti Egye-sületek Szövetsége és ehhez kapcsolódnak a fent említett tagszervezetek. A NESZ által ki-adott alkotók szakterületenkénti névsorából készítettem egy statisztikát a lista nem teljes kb. 80%-os. 275 alkotó nevét és a szálasanyagok területén való munkálkodást tartalmazza.

47 fő adata nem használható 95 fő kosárfonó 84 fő csuhé 24 fő gyékény 25 fő szalma Számos olyan alkotó van, aki nem tartozik hivatalosan egyik szakmai szervezethez, sem

mégis nagyszerűen fényesítik a kézműves szakmai palettát. Ők mesterségükből próbálnak megélni, különböző értékesítési lehetőségeket kihasználva egyénileg próbálkoznak, zsűriztet-nek.

Egyéni felméréseket végeztem piaci, vásári kosárfonóknál, többen érdeklődtek de, jó részt nem is hallottak, de nem is kívánnak egyesülethez, szakmai szervezethez tartozni. Nem zsűriztetnek és nem is érzik fontosnak.

Az árutermelésről és a minőségről

A szálasanyagok feldolgozása során zömmel értékesíthető árú keletkezik az árutermelés így, jellemző. Ezek a termékek sokszorosíthatók bármilyen mennyiségben előállíthatók, a minőség romlása nélkül. Az árutermelés nem jelent minőségi romlást, ha az a hagyománynak megfelel. A mesterek katalógusból dolgoznak mely formát, technikai megoldásokat, és méretet tartal-maz. A minőségi romlás többnyire akkor következik be, amikor a megrendelő kívánságára a hagyománytól eltérő egyedi terméket készítenek, esetleg még divatba is hozzák.

Minőségi romlás következik be a nem megfelelő anyagfelhasználás során, a technológi-ai és technikai hibák során. Ezen a szakterületen a mesterektől nagyon ritkán látni rosszul megoldott, vagy csúnyán kivitelezett tárgyakat.


Mesterségbemutatók, rendezvények

Az alkotók, mint mindenki, aki létrehoz valamit, szereti bemutatni, megmutatni, szívesen vesznek részt rendezvényeken, szakmai bemutatókon. Egyrészt szakmai ismertséget jelent számukra, másrészt azt az örömöt, hogy bemutathat egy folyamatot mesterségéből, bemutat-hatja, elmesélheti hogyan születik egy tárgy. A bemutatók potenciális megrendelőkhöz jutat-ják, üzleti kapcsolatok születnek. A bemutatók alkalmával szerzett tapasztalatokat beépítheti a szakmai életébe.

Személyes tapasztalatom a Mesterségek Ünnepén, két éven keresztül vetélkedőt mester-ségek bemutatását rendeztük a szakma legjobb mestereinek részvételével. A szakma legjobb-jai szívesen vállalkoztak a megmérettetésre, igazán forró hangulatban vetélkedtek a pályatár-sak, egy nagyon szimpatikus riporter segítette a közönségnek bemutatni a mesterségeket. Azt nem tudtuk mérni, hogy a közönséghez mi jutott el de, a mesterek komoly ismertségre, elis-merésre, egymás megismerésére tettek szert. Nagyszerű kezdeményezésnek indult és bevált ebben az évben másodszor került megrendezésre az Országos Kosárfonó Találkozó

Tiszaalpáron. A szeptemberi Mihály naphoz közeli hétvégén kerül megrendezésre, a kulturális része a Bársony Mihály emlékére rendezett tekerőlantosok, népdalkörök találkozó-jával egybekötve. A kosárfonók, akik nagyon szép számmal jelentek meg közelről és távolról elhozták termékeiket kiállítás keretében mutatkozott be a résztvevők jelentős része, a rende-zők alkalmi zsűrizés keretében díjakat, adtak át a kiállítóknak. Közösen értékeltük a bemuta-tott tárgyakat. A helyi közösségek segítségével egy hatalmas sátrat állítottak fel és mindenki nekilátott hozott vagy a kapott anyagból a kosárfonásnak az elkészült kosarakat a helyszint biztosító óvoda kapta meg ajándékba. Előadások, beszélgetések, szelíd és kemény kritikák hangoztak el /érdekes senki nem bántódott meg/. Hihetetlen egység, közös akarat volt mind-két évben, ebben a találkozóban. A találkozót első évben teljes egészében Tiszaalpár finanszí-rozta ebben az évben a résztvevők a szállást maguknak, rendezték.

Mesterek és tanítványok

A szálasanyagok feldolgozásának területén egy-egy mester szellemi kisugárzása hosszú mu-níciót ad tanítványainak. Viszont az eltanult mozdulatok, fogások, formák előbb, utóbb egyé-ni elképzelés hozzáadásával vagy éppen elvételével megváltoztatva egyedi jellemzőként ma-radnak fenn.

Nagyon ritka a családi átörökítés/ez nem vállalkozást jelent/ kosárfonás esetében 8 csa-ládról tudok a csuhéfonás 4 család a szalmafonás 3 család. Sajnos nem jellemző, hogy a tu-domány a mesterség apáról-fiúra öröklődik.

Kevés a működő állandóan üzemelő műhely, így a gyakorlati időre a mesterek nem vagy csak nagyon kevés helyen tudnak tanulót foglalkoztatni.

Nagyon jó lenne a végzettség után szakmatámogató inas évet-éveket nyújtani, hogy el-jussanak idősebb mesterekhez, hogy első kézből nyerjenek szakmai és emberi tapasztalatot.


Műhelyek és vállalkozások

Vannak családi vállalkozások ennek száma nagyon kevés, mint a fentiekben írtam, ezek min-taszerűen bár a tőkehiányosság miatt nagyon nehezen működnek. Vannak vállalkozó szellemű alkotók, de a rendelések lehetősége és az igények nagyon beszűkültek, bár az utóbbi időkben nagyon kicsi pozitív változások történtek. 1964-es adatok szerint a tiszaalpári szövetkezet 200-250 ezer kosarat készített. Ha ezt nem is lehet így visszaállítani szövetkezéssel biztos, lehetne orvosolni. A műanyagból készített termékek elterjedésével (szállítóládák, szatyrok, kerti és fürdőhelyi bútorok, napozók, stb.) váltották fel a szálasanyagok felhasználásával ké-szült tárgyakat. Nagymértékben változtatni lehetne, ha műanyag termékeket visszaszorítanák, hiszen azok fosszibilis alapanyagokból készülnek és megsemmisítésük is körülményes kör-nyezetszennyező voltuk miatt. A műanyagból készült szállítóládák kosarak és bútorok, fonha-tó szálasanyagokból történő előállításával 2-3000 ember számára lehetne munkát biztosítani. A szükséges alapanyagot 500-800 ha. olyan területen lehetne megtermelni, amely más növény termesztésére nem alkalmas / ár-és belvízveszély. Mind ezek mellett azért is szükség volna mielőbbi intézkedésre, mert még több olyan üzem, műhely van, amelyik kevés ráfordítással termelésbe vonható. Lehetne akár a szakmai gyakorlat megszerzésére kézműves házakká ala-kítani ahol a végzett tanulók már mint munkaerők mesterek irányításával termelőmunkát vé-gezhetnének.

A problémákról

Az alapanyag beszerzés területén több gond is van. A gyékényfélék és a sás jó minőségben csak tartósan víz borította területen illetve vízben élnek. Kevés a gyűjtésre alkalmas hely ugyanis többnyire magánterület és a tulajdonos engedélye szükséges a gyűjtéshez. Az öntöző-csatornákban nincs víz a víztározók környéke, pedig védett területnek számítanak.

A szalma és a csuhé alapanyag csak kézi betakarítással és a hagyományos fajták ter-mesztésével biztosítható, ezért meg kellene különböztetni a gépesített termeléssel szemben.

A kosárfonó alapanyag termesztése egyedi feltétekkel történik. A telepítés költséges, kö-rültekintő munka sok előkészítő feladattal, mivel 25-30 év termesztésre felkészítő beruházás, amihez a termesztő kevés tőkével rendelkezik.

Támogatás, hitel felvétele is bonyolult, mert sem szántóként, sem erdőként nem támo-gatják.

Az évenkénti kártevők elleni védekezés költséges, de fűz termesztése arányaiban mégis jövedelmezőbb, mint pl. a búzáé.

Az értékesítési körülményeken is változtatni kellene. A meglévő lehetőségeken kívül, szükség volna a központosított beavatkozásra is. Megfelelő marketing tevékenységgel, kata-lógussal ellátott Termék Porta kialakítására lenne szükség, vagy központi árubemutató szer-vezésére, ez már egyfajta szövetkezés lehetne a piackutatásra, értékesítésre.

Nagyobb darabszámú megrendelés több készítőnek is leosztható volna. A műanyag szállítóládák használatának korlátozásával pl. az élelmiszeriparban, zöldség,

gyümölcs, csomagolt pék és hentesáru szállítására alkalmasak tisztíthatók, mutatósak, jól szál-


líthatók. A műanyag ládáknál drágábbak, de környezetbarát, esztétikus, és elhasználódásuk után megsemmisítésük nem környezet szennyező, nem kerül pénzbe, nem kíván különleges feltételeket.

A szakmai színvonal tendenciája

A szakmai színvonal emelkedést mutat. Ezt mérni lehet a pályázatokon, kiállítások és zsűrizé-sek alkalmával, nagyobb rendezvényeken, vásárok színvonalán. Bár vannak olyan vásárok, ahol megjelenik az olcsó, oda nem illő keleti áru. A szálasanyagok feldolgozásával foglalkozó szakmák az utóbbi években komoly megújuláson mentek, illetve mennek most is keresztül. A törekvésekben megfogalmazódik, hogy a ma emberének szánják tárgyaikat, alapanyag, tech-nika, és formai kialakításban is. A 2009-ben a Mesterségek Ünnepén megrendezett „Egy gyé-kényen árulunk” kiállítás megrendezése óta ezek a szakmák valóban egy gyékényen árulnak. Sokat segít komoly szakmai fórum lett a Hagyományok Háza „Egy gyékényen árulunk” elő-adássorozata már két évadot ért meg, nagyon fontos szakmai fórummá vált. Tiszaalpáron a kosárfonó találkozók, az aratóversenyek, és díszek fonása és sorolhatnám a kezdeményezése-ket, fontos lenne ezeket észrevenni, melléállni társadalmilag, gazdaságilag, emberileg.

SZÉKELY ÉVA


2.4.1.14 A szövés


A jelenleg érvényben lévő oktatási rendszer lehetővé teszi, hogy szakiskolai keretek között 16-25 év korúak nappali képzésben szakiskolai szinten kétéves képzésben részesüljenek, mely végén bizonyítványt szerezhetnek. Országosan ezen intézmények száma 10 alatt van, évente a végzősök száma 10-15 fő között mozog.

Ezen túlmenően oktatásszervező cégek, közintézmények, civil szervezetek OKJ-s kép-zést indíthatnak, mely képzés időtartama változó, 10 hónaptól 1,5-2 éves képzési időtartam is előfordul. Ez esetben a résztvevők korosztálya nincs meghatározva, a képzés végén ugyanúgy vizsgáznak, és bizonyítványt szereznek a hallgatók. Így a felnőttképzés is számottevő mérté-kű, a kézművesség iránt érdeklődőknek lehetőségük van hétköznapi munkájuk mellett elvé-gezni e tanfolyamokat.

Több esetben szociális otthonok, foglalkoztatók adják a hallgatókat, akik nem feltétlenül tagjai bármelyik népművészeti egyesületnek, így létszámukról, korosztályukról, aktivitásukról nincs minden esetben adatunk. A tagszervezeteink által indított képzésben résztvevők közül a későbbiekben aktívan szövők csatlakoznak adott egyesülethez, így bekerülnek a vérkeringés-be.

Ha az oktatásban a jövőre tervezett változtatásokat törvénybe iktatják, mely szerint OKJ-s képzést csak középiskolai keretek között indíthatnak, úgy várhatóan le fog csökkenni az utánpótlás képzése. Ha a szakma iránt érdeklődők számára kevesebb helyszínen lesz lehe-tőség bizonyítványt szerezni, akkor azok kiesnek, akik nem tudják térben és időben összehan-golni a mindennapjaikkal a képzési feltételeket, illetve nem tudják vállalni a felmerülő több-letköltségeket.

A tagszervezetek nyilvántartásában szereplő szövők alapadatai között nem lett feltüntet-ve születési adat – ám ismerve az aktívan szövő, szakmai rendezvényeken, pályázatokon, kon-ferenciákon, országos kirakodóvásáron jelenlévő tagságot elmondható, hogy a többség közép-korú. Fontos volna, hogy a képzésben részesülők találjanak maguknak egyesületet, illetve az egyesületek tudomást szerezzenek róluk, vonják be a végzetteket, legyenek motiváltak a szakmai elmélyülésre, kapjanak lehetőséget megmutatkozásra kiállításokon, pályázatokon, részt vehessenek szakmai rendezvényeken.

A végzett fiatalok, illetve a felnőttképzésben résztvevők bevonása az egyesületek szak-mai tevékenységébe feltehetően javítaná az amúgy nem létező statisztikát.

A mesterség oktatása

Az utánpótlásról már részben szóltunk, a jövő évre vonatkozó jogi szabályozás befolyásolni fogja e terület lehetőségeit is.


A továbbképzésre a tagszervezetek által alulról szerveződő megyei, vagy országos szin-tű kezdeményezések, szakmai rendezvények nyújtanak lehetőséget, melyekre folyamatosan szükség van, ezek realizálását azonban nagyban meghatározza a pályázati feltételrendszerek (forrásteremtés) alakulása, az elmúlt évekhez képest jelentősen korlátozódtak e lehetőségek.

A korábbi évek gyakorlata, a Kézműves Akadémia előadássorozatai, a mesterkurzusok, tanulmányutak, pályázatok adott témáira való felkészítő tanfolyamok, termékfejlesztési pro-jektek lehetőséget biztosítottak az alkotók szakmai továbbfejlődésére, ezekre továbbra is szükség van. A gazdasági helyzet válsága miatt sokan nem tudják vállalni az ezzel járó a költ-ségeket, így tapasztalható volt, hogy nem az érdektelenség, hanem a forráshiány akadályozta meg e kezdeményezéseket.

Egyéni alkotók és egyesületek

A megyei tagszervezetek látókörében szereplő aktív szövők több, mint 95 %-a egyesületi tag, néhányan kettős tagsággal is rendelkeznek. Azok létszámáról és aktivitásáról nincsenek pon-tos adataink, akik képzésben részesültek, de nem léptek be egyesületbe (pl. szociális otthonok lakói, speciális iskolák hallgatói, fegyházban élők stb.), vagy autodidakta módon szerezték meg tudásukat. Az elmúlt évtizedekben kiállított bizonyítványok számadatai jelzéssel szol-gálhatnak róluk, kérdés, hogy ez nyilván van-e a tartva, illetve milyen százalékban hasznosít-ják a megszerzett tudást, szakmában maradtak-e.

Az árutermelés és a minőség

A nyilvántartásban szereplő aktív szövők egy részének szabadidős tevékenységet jelent a szö-vés, ez azt jelenti, hogy munka, család mellett készítik alkotásait, szakmai rendezvényeken jelen vannak, munkáik színvonalasak, jó minőségűek, de nem kereskedelmi mennyiségben állítják elő őket.

A szövők másik fele adószámos magánszemélyként számlaképes, kereset kiegészítés-ként munkájuk mellett vállalnak el megrendeléseket, vagy évente néhány kirakodóvásáron megjelennek termékeikkel.

A szövők elenyésző hányada próbál főfoglalkozásként megélni a kézi szövésből. A fenti arányok egyik oka, hogy a tevékenység rendkívül időigényes, egy-egy darab el-

készítésének bekerülése költségei jelentősen befolyásolják az árutermelés lehetőségeit. A kereslet-kínálat meghatározza az eladhatóságot, természetesen a vevő csak az éppen

felkínált minőségből választhat, de rossz minőségű termékért nem szívesen ad senki pénzt. Egy szövő részére szakmai kihívás, hogy tetszetős, praktikus, minőségi terméket készít-

sen úgy, hogy hatékonyan, gazdaságosan állítsa azt elő, hiszen csak így nem lesz veszteséges. Ehhez nemcsak ügyes kivitelezőnek kell lenni, hanem kreatív alkotónak is, aki hajlandó

kísérletezni, nyitott az új megoldások befogadására, alkalmazására. Jellemzően az adható el, ami vagy nagyon olcsó (a legegyszerűbb technika alkalmazá-

sával olcsó alapanyagból, viszonylag gyorsan készülő termék), így bárki hozzájuthat, vagy


nagyon egyedi, míves alkotás, ami speciális igényeket, vagy konkrét megrendeléseket elégít ki. Ebben az esetben elengedhetetlen, hogy a kézműves magasan kvalifikált legyen, termékeit folyamatosan fejlessze, bővítse, kövesse az igényeket, a keresletet, hiszen csak így maradhat terméke eladható.


A szövés látványos, kedvelt tevékenység, könnyen telepíthető, így a mesterség bemutatók egyik biztos pontja. Számos helyi és országos rendezvényen vesznek részt az alkotók, a visz-szajelzések alapján elmondható, hogy sokan szívesen szemlélik, esetleg ki is próbálják azt.

Az idősebb korosztályban gyerekkori emlékeket ébreszt, a beszélgetések során feleleve-nedik a nagymama szövőszéke, felismerik az eszközöket, mozdulatokat.

A fiatalok érdeklődése jelentős, pár perc összpontosított figyelem, és már rákérdeznek a lényegre, mi miért és hogyan működik, stb. Szívesen kipróbálják, ráéreznek az ízére, sokan közülük visszatérnek a legközelebbi alkalommal is.

Mester és tanítvány

A klasszikus tanulási folyamat kapcsán mindenkinek van mestere(i), aki(k)től tanult, elsajátí-totta az alapokat, aki(k)nek útmutatásait követve eljutott egy bizonyos szintre, ami természe-tesen egyfajta másolást jelent a kezdeti időszakban.

Aki nem áll itt meg, hanem továbblép, saját gondolatait, mondanivalóját, ízlésvilágát fogalmazza meg, már alkotó munkát végez, előbb utóbb egyéni stílusa lesz. Ebben még min-dig segítheti mestere, többéves szakmai kapcsolatok alakulhatnak így ki. Természetesen ez egy egészséges folyamat, ami mindenki számára gyümölcsöző, hiszen a mester is sokat ta-pasztalhat e közös „munka” során, a tanítvány számára pedig új lehetőségek nyílnak meg. Ezekre számos példa van a szövés területén is.

A családi átörökítésre, a szövés, mint tevékenység folytatására néhány esetben tudunk példát, sajnos országos szinten tíz alatt van e műhelyek száma.

A klasszikus értelemben vett inas vállalása két ok miatt nem jellemző. Egyrészt elenyé-sző számú kézi szövést végző műhely van az országban, másrészt az inas, mint olyan egy gyermek, aki a szakmát a mestertől ellesi, kitanulja, miközben iskolai tanulmányait is végzi. A jelenlegi jogszabály szerint 16 év alatt nem dolgozhat a gyermek, így pont az inasévek je-lentős részét vesztik el. Az oktatási rendszerben egy bizonyos formában inkább a szolgáltató-iparban van jelen (fodrász, autószerelő stb.), de kidolgozott rendszere van, a középiskola szer-ződést köt a mesterrel adott számú tanuló befogadására, stb., ami jelen esetben nem alakult ki a szövés területén.


Műhelyek, vállalkozások

A tagszervezetek által nyilvántartott szövők közel 5 %-a vállalkozó, illetve vállalkozásának fő tevékenységi köre a szövés. Az egyéni vállalkozók általában csak önmagukat foglalkoztatják, a vállalkozások néhány embert tudnak csak alkalmazni, általában tíz alatti létszámmal mű-ködnek.

Egyetlen szövetkezet működik még az országban, ahol a kézi szövés a hímzés és a var-rás mellett jelen van, ám a szövésben foglalkoztatottak létszáma az elmúlt években sajnos csökkent.

Problémák

A kézműves mesterségek közül a szövés viszonylag jó helyzetben van, művelőinek létszáma, motiváltságuk, a tevékenység színvonala megfelelő, tehát van jelene és jövője a szakágnak, nem fog kihalni.

Az alapanyag beszerzés tekintetében nincs elkényeztetve a szakma, a jó minőségű fona-lak ára rendkívül magas; a beszerzési lehetőségek szűk keresztmetszetűek, csak néhány gyár-tó, vagy forgalmazó van jelen, számuk alig éri el országos szinten is a két tucatot; a választék behatárolt, ami jelentősen korlátozza így a tevékenységet is. A szövők egy része így olcsó alapanyagból (szabászati hulladék, stb.) dolgozik, ami szintén behatárolja a termékek körét.

A klasszikus értelemben vett kézi szövés időigényessége miatt nem képes nagy mennyi-ségben előállítani termékeit, kivételt képeznek azok a szövők, akik gyorsvetélős szövőszéken dolgoznak, illetve speciális, egyedi, áruik piaca már kialakult, adott.

Az értékesítési probléma másik oldala, hogy a jelenlegi fizetőképes kereslet nagyon szűk körű, illetve nem eléggé terjedt el a közfelfogásban az egyedi, míves tárgyak értékének mivolta, jelentősége, kereslete.

A közintézmények, minisztériumok, cégek, vállalatok, külkapcsolatokkal rendelkezők stb. kis része rendel (az amúgy számukra sok esetben kötelező) protokoll ajándék céljából egyedi szőttes alkotásokat.

Jelentős szerepe lenne a marketingnek, az egyedi piacokra való jutásnak a szerepe, a kézműves tárgyak értékességének a köztudatban való terjesztése.

A szakmai színvonal tendenciái

A kézi szövéssel foglalkozók, és aktívan tagszervezeti szinten jelenlévők szakmai tudása megfelelő.

A továbbképzési lehetőségek biztosítására szükség volna, mivel sokan a képzésből kike-rülve várják a szakmai fejlődést, továbblépést.

A stagnálás a romlásnál jobb pozíció, de nem szabad megelégedni vele. Aki alkotó em-berként a kezét, eszét, szívét használja munkája során, annak elengedhetetlen, hogy mindig továbblépjen, új fejezetekkel ismerkedjen meg mestersége minél több területén.


Egy-egy országos szintű szakmai megmérettetés lehetőséget nyújt, és motiválja az alko-tókat, hogy továbblépjenek, ám ehhez a szükségesek a felkészítő kurzusok, egy-egy adott té-mát közelebbről bemutató szakmai előadások szervezése az ország minél több pontján.

A szakmában több évtizede munkálkodók részéről sokszor felmerül a megújulás iránti igény, ezek kielégítésére alkotótáborok adnak lehetőséget, így az itt résztvevők továbblépése biztosított, ezekre minél nagyobb számban szükség van.

Az amatőr alkotóknak, kézműveseknek elengedhetetlen, hogy szoros és aktív kapcsolat-ban legyenek a múzeumok szakembereivel, etnográfusaival, akár helyi szinten, akár az ország minél több területére látogatva. Fontos, hogy minél több gyűjteményi anyaggal közelebbről megismerkedjenek, a szakmai tárlatvezetéssel a raktári anyag megtekintés stb. része és alapja legyen alkotótevékenységüknek.

CSAPÓ ANGÉLA


2.4.1.15 Takácsmesterség


Utánpótlás sajnos nincs, azok, akik jelenleg vászonszövéssel foglakoznak többnyire nyugdí-jasként, vagy hobbiból szőnek, többnyire pályázatokra illetve zsűriztetés céljából. A népmű-vészeti és háziipari szövetkezeti alapokon jelenleg Hevesen 10 fő foglalkozik vászonszövés-sel, ebből 6 fő már nyugdíjas, szakmai ismeretekkel rendelkezik további 7 fő, akik legfeljebb pályázatokra készítenek alkotásokat, utánpótlás itt sincs. Békés megyében tevékenykedik több vászonszövő, akik zöme szintén nyugdíjkorú, szakképesítéssel többnyire rendelkeznek.

A Sárközben a háziipari szövetkezet megszűnésével szinte felére csökkent a vászonszö-véssel foglakozók száma. A szövetkezetben foglalkoztatott szövők kereskedelmi és vállalko-zási ismeretek hiányában nem folytatták a vászonszövést. A többség inkább a munkanélküli-séget választotta, vagy rokkantnyugdíjba, később nyugdíjba ment. A fiatalabb korosztály más területen vállalt munkát, a szövést csak azok folytatták, akik otthonukban rendelkeztek szövő-székkel és rendszeresen saját alapanyagból a szövetkezeten kívül is pályáztak, zsűriztettek, ez korábban 6-7 főt jelentett. Sajnos mára már a sárközben csak egy-két ember foglakozik vá-szonszövéssel.

Egy decsi vászonszövő a beszűkült helyi lehetőségek miatt Balatonalmádiba költözött és ott folytatja tevékenységét eredményesen, a műhelyében rendszeresen tart bemutatókat, a ko-rábbi vevői pedig követték az új lakhelyére is.

A Hagyományok Háza által Debrecenben szervezett vászonszövő tanfolyamon is többen végeztek, de sajnos az itt végzett alkotók is megöregedtek, csak néhányan foglakoznak még vászonszövéssel

Okai: hobbinak nehéz, megélni nem lehet belőle a befektetett szellemi és fizikai munka nincs arányban az elérhető jövedelemmel bár alkotómunkáról beszélünk, azonban a végzett munka nehéz fizikai tevékenység,

amelynek munkarendben történő végzése csak komoly elhivatottsággal lehetséges az iskolákban, művelődési házakban megszűntek a szakkörök, ahol a diákok és a

felnőttek ingyen vagy minimális anyagköltségért tanulhatták meg a szövés alapjait a vászonszövő /takács/ műhely kialakítása igen költséges ezt a legtöbb fiatal, illetve

munkanélküli nem tudja finanszírozni. A befektetett pénz nagyon lassan forog vissza az alkotóhoz. Ennek okai: alacsony termelékenység, nagy alapanyag szükséglet, a kereskedelem tőkehiánya (bizományos áruátvétel)

egy olyan kollekció (termékskála) kialakítása, amellyel vásárokon vagy kereskedő-nél meg lehet jelenni több éves tervezői munka eredménye, a közvetlen értékesítés beindítása, egy vevőkör kialakítása folyamatos és minőségi alkotó folyamatot felté-telez


komoly állami támogatás, illetve valamilyen ösztöndíj nélkül egy fiatal elindulása ebben a szakmában eredményesen nagyon nehéz.

Az oktatásról

A népi kismesterségek, különösen a takácsmesterség oktatása elengedhetetlen, hiszen ezek által tudjuk megőrizni magyarságunkat. A gyermekeknek az óvodában, iskolában találkozniuk kellene a természetes alapanyagokkal, a pamuttal, gyapjúval, kenderrel, bőrrel, fával, stb. Be-le kellene nevelni őket az alkotásba a saját szintjüknek megfelelően. Manapság a gyerekek nem tudják, mi a játék, mi a türelem, az izgalommal teli várakozás, az alázat. A szövés meg-tanítja mindezt és persze számos más dolgot is, hiszen egy szövőnek tudnia kell jól számolni, szorozni, osztani, tudnia kell a színekkel bánni, a takácsoknak pedig nagyon finomnak, nyu-godtnak kell lenni, hiszen vékony szálakkal kell dolgozni, alázattal kell fordulni a munka felé.

Tehát a legjobb megoldás a „megmentésre” ha a takácsmesterség a többi népi kismester-séggel együtt az oktatási rendszerbe kerülne beépítésre. Kézműves szakiskolákban, alkotóhá-zakban oktatható lenne, a legcélravezetőbb már az általános iskolákban technika tantárgy ke-retében tanítani a többi kézműves szakággal együtt, nagyobb esély lenne az érdeklődés felkel-tése az utánpótlás szempontjából.

A Bukovinai Székely Szövetség Lőrincz Aladárné vezetésével 5-10 fiatal számára szö-vőszakkört működtet. Ennek eredménye, hogy az Élő Népművészet pályázaton a fiatalok munkája is kiállításara került a Néprajzi Múzeumban. Így sikerül átadni azt a technikai és technológiai tudást, amely a székely vászonszövés elsajátításához szükséges. Sajnos a szak-körből kikerülő diákok nincsenek olyan anyagi helyzetben, hogy szövőszéket tudjanak vásá-rolni és a szövést szabadidős vagy vállalkozási formában tovább tudják folytatni.

OKJ jegyzékben szerepel a takács szakma, több intézmény évek óta meghirdeti, jelenleg a Békéscsabai Kézműves Szakiskolában folyik már II. évfolyamon képzés, jelenleg 12 fővel felnőtt képzés keretében, minden tanuló részére a gyakorlati foglakozásokon külön szövőszék biztosított, a tematika felosztásra került az ország ismert szakemberei között, így témánként más- más szakembertől tanulhatnak. A vizsga 2013 nyarán lesz, a hallgatók zöme már rendel-kezik saját szövőszékkel, így otthon is tudnak dolgozni a végzettek nyomon követése szakmai szempontból indokolt lenne.

A Nádudvari Kézműves Szakiskolában nappali tagozaton folyik takácsképzés két éves időtartamban. Két csoport már végzett, a jelenlegi csoportban 6 takács tanuló tanul. Az iskola szerint a fiatalok körében jelenleg a takácsmesterség iránti igény nagyobb, mint a szőnyeg-szövés iránt. Közös csoportban folyik a képzés, s menet közben a legügyesebbek mind a ta-kács szakra szeretnének átiratkozni, mivel az állam csak egy szak elvégzését támogatja, ez nem könnyű döntés. A tanítványaik legszívesebben minden fajta textil szakot elvégeznének, tehát az érdeklődés a fiatalok körében töretlen, csak az anyagiak döntenek végül, hogy meg-engedheti-e a tanulást, vagy sem.

A Békés megyei Népművészeti Egyesület nyári táboraiban folyamatosan van tovább-képzés az érdeklődők számára évenként más-más tájegység ismertetése, meghívott előadók-kal.


A Fehérvári Kézművesek Egyesülete 4 éve 7 szövőszékkel indít tanfolyamokat, ez nem nyújt hivatalosan elismert képesítést, de a szakma továbbélése szempontjából ez is fontos.

A Hagyományok Háza tart minden évben mesterkurzust már szőni tudó felnőttek részé-re. Ez nagyon jó kezdeményezés, de sajnos az utánpótlás oktatásának problémáját nem oldja meg. Nagyon fontos lenne a vászonszövés rendszeres oktatása, mivel az egyes tájegységek olyan szellemi, kulturális tudással rendelkeznek még, amely már a közeljövőben exportképes tudásként fog megjelenni az Európai Unióban. De a vászonszövést alaposan ismerők szövők (számuk sajnos nem magas) rohamosan öregszenek és e tudás kihalásának veszélye nagy.


A jelenleg még alkotó vászonszövők zöme tagja valamelyik egyesületnek. A Nádudvaron végzett fiatalok érdekes módon nem csatlakoztak egy egyesülethez sem, inkább egyénileg boldogulnak.

A vászonszövők mindig is nyitottak voltak mind a néprajzi, mind a szakmai továbbkép-zéseken részt venni, a zsűriztetésen is élen járnak, jelentős számuk s szakági pályázatokon is részt vesz, ezekhez a NESZ és tagszervezeti a működő népművészeti egyesületek, valamint a Hagyományok Háza nagy segítséget jelentenek.

A Kereskedelmi és Iparkamarához is csatlakoztak a vállalkozó igazolvánnyal rendelke-ző vászonszövők, a szakmai segítségnyújtás régióként eltérő, sajnos a kamarai besorolásnál a takács egy kategóriába tartozik a kozmetikussal, a szobafestővel, ebből adódóan a szakmai segítségnyújtás kívánni valót hagy maga után.

Árutermelés és minőség

Árutermelés a Hevesi Háziipari Szövetkezetben, a Berényi Textil Kft-ben, a Hudák Szövő-műhelyen kívül egy-két vállalkozónál szűkülő keretek között, csökkenő piaci érdeklős mel-lett folyik.

A minőség nem függvénye a mennyiségnek, többet jó minőségben is lehet készíteni. A vászonszövésnél arra kell nagy gondot fordítani, hogy a kész textil tükrözze a befektetett munkát, itt fontos, hogy az alapanyag, a textil és a befejező műveletek is szinkronban legye-nek. A csomagolás is tükrözze a minőséget. A minőséget a változó és minősíthetetlen fonalel-látás veszélyezteti jelenleg.


A nagyobb egyesületek tagjai jelen vannak különböző mesterség bemutatókon, a kisebb egye-sületek tagjai és az egyesületekhez nem tartózók a szövőszék szállításával kapcsolatos költsé-geket nem tudják felvállalni, így vászonszövés mesterség bemutatót nem tartanak. A mester-ség bemutatók iránt egyébként nagy az érdeklődés, sokan kérdezősködnek, kipróbálásra a


gyerekek részéről van igény. Nem teljesen reménytelen a dolog, időnként találni olyan érdek-lődőt, aki meg akarja tanulni a mesterséget, ha nem is mindenki hivatalos oktatási formában, de saját maga és környezete örömére és hasznára.

A rendezvényekkel kapcsolatban legtöbben a Mesterségek Ünnepén és kisebb saját egyesületi rendezvényeken illetve támogatott, vagy ingyenes vásárokon, rendezvényeken vesznek csak részt. Egyéb vásárokon a magas részvételi díj miatt nagyon kevesen, csak a vál-lalkozási formában működő vászonszövők (takácsok) egy része tud sajnos csak megjelenni. A hetente itt-ott megrendezésre kerülő „hagyományápoló népművészeti és kézműves vásár” sem tesz jót a zsűrizett népi iparművészeti alkotásokat készítőknek.


Egy-egy mester kisugárzása meghatározó. Egy jó mester sok követőt találhat, ha megfelelő körülmények között találkozhat a tanítványokkal. Ehhez iskolák kellenek, ahol van mód a mesterség bemutatására, megismertetésére. Ehhez nem elég az, hogy csak kiállításokon, vá-sárban árusítás közben, vagy mesterség bemutatókon találkozzon a mester az érdeklődőkkel.

A mester szellemi kisugárzása, a szakma iránti szeretete, nagy tudása, hogy elérkezzen arra a pontra, hogy ezt önzetlenül átadja, ez a legfontosabb. Pontosabban egy nagy kaput nyis-son a tanítványok előtt, hogy minél előbb rátalálhassanak önmagukra, szembesüljenek saját tehetségükkel.

A hevesi szövők zöme Tompa Bélánét tarja mesterének. A családi átörökítés nem jel-lemző, akad, aki a nagyszülőtől lesett el valamint a szakmából és azt tökéletesítette a későbbi-ek során. A mai munkajogi szabályok nem teszik lehetővé az inasok tartását. Olyan sok a mester költsége, adminisztrációja, hogy nem éri meg inast, tanulót tartani. (fodrász, kozmeti-kus szakmáknál a szülőknek sok százezer forintot kell fizetniük, hogy a mester gyakorlati helyet biztosítson a tanuló számára.) A szövés nem kecsegtet olyan jövőbeli bevétellel, hogy a szülők ezt támogatnák.

Súlyosbítja a helyzetet, hogy a helyi építményadónál a korábban tanműhelyekre biztosí-tott helyi építményadó kedvezményt eltörölték.

Műhelyek, vállalkozások

Hevesen működik a Házipari szövetkezet 4-6 fő foglakoztatására alkalmas műhelyekkel ren-delkeznek, Békés megyében két vállalkozás működik, ahol több embert foglalkoztatnak, ezen kívül néhányan rendelkeznek vállalkozói igazolvánnyal, de ők főállásuk mellett végzik tevé-kenységüket, adószámos magán személyként pedig azok a vászonszövők, akik egy-két dara-bot készítenek csak eladás céljából. A piac egyébként nagyobb arányú vászon szőttes megje-lenését jelenleg nem igényli.


Problémák

A kereskedelem nem védi meg a hazai terméket a kínai, pakisztáni és egyéb távol-keleti textil termékektől, ezen termékek áraival versenyezni lehetetlen

A turisztikafejlesztő pályázatok nem ösztönzik a helyi kézműves termékek, mint hagyo-mányhordozó berendezési tárgyak felhasználását

Kevés a folyamatos értékesítést vállaló szaküzlet, galéria, az eseti eladások nem teszik lehetővé a nagyobb arányú befektetést

Alapanyag ellátás bizonytalansága. A magyar pamut és kenderfonodák megszűntek a fo-nalbeszerzés csak importtal oldható meg, mivel a szakma szereplői nem nagy felhaszná-lók, így az importőr összevárja a megrendeléseket és ez komoly időbeli csúszást jelent.

A korábbi cérnázó és festő üzemek bezártak a jogszabályok nem ösztönzik a minőségi kézműves tárgyak felhasználását- a zsűrizett

terméket is magas ÁFA terheli, az Áfa törvény különbséget tesz a közszolgáltató által szervezett rendezvények keretében értékesített, egyéni és közösségi alkotó által előállított tárgyak között, holott a cél , a minőséget képviselő, zsűrizett tárgyak forgalmazásának ösztönzése.

a törvényi szabályozás leginkább az adózás területén segítene, akik ebben a szakmában nemcsak saját megélhetésükért tesznek, hanem a hagyomány ápolói, átörökítői is! Megér-demelnék, hogy a zsűri számmal rendelkező alkotásaikat, amik valóban népművészeti ér-tékek, ÁFA-mentesen vagy nagyon alacsony adókulccsal adózzanak, ez is adhatna egy kis rangot, tekintélyt a népi mesterségek ápolásának, vonzóbbá tehetné!

Ez azért is fontos mert a magyar identitásunk úgy őrizhető meg, hogy nem hagyjuk kihal-ni, elsorvadni azt, ami az örökségünk.

A Népművészet Ifjú Mestere címmel rendelkező fiatal a cím elnyerését követő legalább két évig havi alkotói támogatást kaphatnának, amit vállalkozás beindítás, műhely felszere-lés, bővítés céljára fordíthatnának.

A szellemi szabadfoglalkozású kézművesek a minimálbér 10 %-á nak megfelelő összeg-gel teljesíthetnék a járulékfizetési kötelezettségüket. ( Munkanélküli helyett egy keveset kereső, de iparkodó ember lehetne.)

Fontos még, hogy minden esetben textiles zsűrizéskor a bizottságban legalább két hozzá-értő textiles bíráljon, az sem árt, ha szőtt már életében. A legnagyobb hozzáértés és pártat-lanság nagyon fontos, hogy a kezdő takácsok egy-egy ilyen zsűrizéskor hiteles és tovább-mutató bírálatot kapjanak, hogy kedvüket ne szegjék.

a korábbi rokkantsági nyugdíjasok megadóztatása a további tevékenység folytatását elle-hetetlenítette.

a bóvli térhódítása megszűnne, ha visszaállítanák azt a jogszabályt, hogy közterületen csak zsűrizett termék árusítható.



Az elmúlt évek országos pályázatain és kiállításain a szakmai színvonal magasra lett téve, gyönyörű munkákat láthattunk, tanulhattunk belőle. A szakmai színvonallal Magyarországon nincs különösebb probléma a még dolgozó vászonszövők magas színvonalon dolgoznak. Bí-zunk benne, hogy a jelenlegi helyzetben a minőséget befolyásoló gondokat (változó fonalmi-nőség) még csupán az előállító, és kevésbé a befogadó érzi.

A szakma elöregedését látva, félő minden nap kevesebben leszünk! A szakmai képzésekbe a nagy szakmai ismeretekkel és szakmai tapasztalatokkal rendel-

kező alkotókat jobban be kellene vonni, ha elmulasztjuk, bizonyos szakmai ismeretek az alko-tóval együtt eltűnnek.

Európa határa nyitott a távol-keleti szövött textíliák előtt, amely a már jól láthatóan a magyar szőttes-kultúra ellen hat. A vászonszövők (takácsok) meglévő magas szakmai színvo-nalának fenntartása mellett fontos lenne a jövő érdekében az idegennyelv-tanulás.

DEBRECZENI JÁNOS


2.4.1.16 Viseletkészítés Az öltözködés révén kifejezzük a nemzeti hovatartozásunkat, amit vagy vállalunk, vagy nem. Környezetünkben egyre ritkábban találkozunk hagyományos viseletekkel, a mai fiatalság las-san a magyar tájegységek viseleteivel csak különböző rendezvényeken találkozik. A falusi turizmus egyik fő vonzerejévé vált a viselethordás, ahol még felfigyelhetünk a különböző tájegységek viseleteire. Sajnos lassan eltűnőben van, dívatja múlt lesz tájegységeink viseleteit hordani. A magyar népviseletek nincsenek úgy megbecsülve, mint pl. a szomszédaink tiroli öltözete, vagy a skót nemzeti viseletek.

A magyarországi viseletek rendkívül sokszínűek. Nincs egységes magyar népviselet, he-lyette tájegységenként eltérő magyar népviseletek vannak. Minden falunak, közösségnek meg volt a maga viselete. Viselete alapján ismerték fel, hogy honnan származik a viselője. A vise-let a maga módján egy üzenet, ami kifejez hovatartozást, rangot, életmódot, foglalkozást, al-kalmat, ünnepek tiszteletét. A helyi viseletek őrizték és erősítették az identitás tudatot a helyi kisközösségekben, és megkülönböztették viselőjét a szomszéd településektől: kendőkötés, szoknya- kötény hossza, színe stb. A helyiek büszkén vállalták az általuk létrehozott viselete-ket, identitásuk részévé vált. Az egyházi eseményekre felöltötték a rangjuknak megfelelő öl-tözetet és mindig a koruknak megfelelően öltözködtek. Tükrözte a családi állapotukat is, min-den nagy ünnepnek meg volt az öltözete. Erre a szabályszerű, helyi "törvények" által uralt ruházkodásra ennek ellenére ugyanúgy hatottak a főként városból kiinduló divathullámok, csak sokkal lassabban, a közösség által megszűrve, letisztulva és szakaszosan. Ugyanakkor ebben a kötött, a csoport által irányított divatba meg volt a lehetőség az egyéniség kifejezésére is, hiszen mindenki egyénileg hímezte, díszítette öltözékét vagy a kiegészítőket.

Bizakodásra ad okot, hogy vannak olyan emberek, akik erőt éreznek magunkban, hogy ellenálljanak a divatnak, mely gyorsan változó, felülről irányított egyenruhába bújtat, és meg-próbálják környezetüket egyénivé tenni. Hogy személyiségünket újra megtaláljuk egyik fon-tos kiinduló forrás, ha a népművészeti hagyományokhoz fordulunk. A régi népviseletek alap-ján saját elképzelésünk szerint a mai kor követelményeinek, elvárásainak megfelelő viselete-ket, öltözeteket lehet készíteni, azt a mai korra fogalmazva. Megtartani a szabásvonalat, meg-őrizni a díszítést, a motívumkincs és színvilág harmóniáját, úgy hogy közben teljesen újként hasson, és kifejezze a készítő gondolatait. A megváltozott körülmények, életmód, ízlés és alapanyagok miatt azonban nem várható el, hogy a 21. század népművészete ugyanolyan le-gyen, mint amilyen volt régen. A hagyományos paraszti társadalom felbomlott, az ipar és az urbanizáció átalakította a társadalmi viszonyokat. Mégis most a 21. század elején nagyon fon-tosnak tartom, hogy minden tájegység, minden falu a saját viseletét megőrizze és azt büszkén viselni tudja, hiszen identitásunk és történelmünk része. A hagyományőrző együttesek felada-ta pedig, hogy hiteles viseletekben jelenjenek meg a különböző rendezvényeken, fesztiválo-kon, ezzel is prezentálják a vidék, a falvak, saját településük színes és változatos viseletét,


hiszen ez is megkülönbözteti őket másoktól. Sokszínű viseleteink megőrzése és új életre kel-tése tehet bennünket egyénivé, egyedi öltözetünk révén őrizzük meg öltözködési stílusunkat.

Csináljunk újra divatot egy – egy motívumból, régi formából, hiszen a divat lehet ma-gyar gyökereken, tiszta forráson, népművészet hagyományain alapuló. Amit az elődeink meg-álmodtak azt kell nekünk életben tartani, mert csak az lehet a miénk.


A viseletkészítő szakma, ahogyan öregszik, úgy fiatalodik is! Megváltozott a világ a mai fia-talnak nem ugyanaz az üzenete a régi viseletnek. Másképpen gondolkodik, a 21. századnak alkot. Ez jó, bíztató, van, lesz utánpótlás! Aggodalomra azért sincs ok, mert egyre több fiatal nyúl vissza a viseletek formáihoz, motívumaihoz, hiszen ismét kezd divatba jönni, hogy vise-letben, hímzett ruhákban járjunk. Ez köszönhető a „Gombold Újra!” pályázatnak is, és néhány olyan véletlenszerű, ad hoc jelenségnek is, mint Nicole Kidman filmszínész magyar mintával díszített ruhában való megjelenése. Az ilyen és ehhez hasonló minták kialakíthatnak trendet, ha meg tudjuk tölteni tartalommal. Egyre több fiatal a régi viseleti kultúránkat tanulmányozva készít hagyományos és divatos öltözeteket. Olyan modern és hímzett ruhákat, melyek a 21. századnak szólnak. Friss ötletek révén újabb és újabb variánsai születnek a ma hordható vise-letnek. Fontos szempont a hordhatóság és az, hogy arra a tájegységre rá lehessen ismerni, amihez nyúlt. A figyelem ismét az öltözködés felé irányul „Újra gombolva” újra gondolva, sok fiatal bátran, merészen nyúl az ősi motívumokhoz és formákhoz.

A szakma idősebb művelői elsősorban nem piacra termelnek, hanem maguknak akarnak készíteni különböző öltözeteket az alapján, amit a nyári táborok alkalmával elsajátítanak. Az idősebb korosztály elsősorban nem a trendeket követi, hanem a hagyományos szabások, var-rásminták alapján készíti ruháit. A nyári táborok legfőbb részvevői is szintén ők, ahol a fiatal utánpótlás nem vagy alig képviselteti magát. Viseletkészítő nyári táborok működnek Tokaj-ban, Magyarlukafán, Debrecenben és Békéscsabán.

A szakma utánpótlását csak úgy lehet biztosítani, ha a mesterséget iskolai órák kereté-ben is tanítjuk. Bevisszük az iskolába és fakultatívan heti, vagy napi szinten foglalkozunk az anyaggal. Ez azért is fontos lenne, mert míg régen szinte minden nő a házkörüli textileket maga meg tudta varrni, addig sajnos ma akad, aki egy gombot sem tud felvarrni. A népművé-szeti alapismeretek mellett gyakorlati foglalkozás keretében az alapvető gyakorlati ismerete-ket is elsajátíthatnák már az általános iskolában, az utánpótlásra való nevelés már itt elkez-dődhetne.

A mesterség oktatásáról

Az országban jelen pillanatban csak nyári tábor formájában tanulhatnak a fiatalok viseletvar-rást. Ez nagyon kevés alkalom, hiszen legalább heti (napi) szinten kellene oktatni, tanítani a fiatalokat. A viseletvarrás egy komplex tevékenység, amit nem lehet tömbösítve, egy hét alatt megtanulni: szín- és formavilág, jó alapanyag használat, szabás-varrás, díszítmény, hímzés,


csipke, gyöngy stb. helyes alkalmazása. Ez heti (napi) szintű gyakorlást, oktatást, fejlesztést igényel. Bár a viseletkészítés, mint tudás, a kulturális örökség része, sajnos a viseletkészítés – mint szakma – nincs a képzési rendszerben.

A mesterség oktatása mellett szükség lenne etnográfusok szakmai előadásaira is, ahol a gyakorlati képzést kiegészítve elméleti oktatás folyna. Az alapos elméleti anyag megszerzése nélkül nem lehetséges a hagyományhű ruhák elkészítése, sem pedig népművészetünk tovább-gondolása. Sőt, épp ellenkezőleg. Pont az ilyen ismeret nélküli „továbbgondolások” okozzák azt a sok „szörnyszülött”, ál-népművészeti terméket, amely a népi mesterségek értékeit aláás-sa és összemossa a giccs és a népművészet fogalmát, határait.

A viseletvarróknak először is tisztában kell lenniük az adott tájegységek viseleti darabja-ival, hol és hogyan viseleték a viseleteteket, mik a jellemzői, milyen anyagokat szabad hasz-nálni, milyen színeket, milyen a díszítménye az adott viseletnek, és még sorolhatnánk.

Fontos lenne ezen felül tanulmányutak szervezése, hiszen az egyén számára sokkal gaz-daságosabbak az ilyen csoportos utak, és megfelelő vezető segítségével a legjobb mesterekhez juthatnának el.

Innen már csak egy újabb lépcsőfok lenne a tájegységekre szakosodott kurzusok, ahol a készítők specializálódhatnak, kiválaszthatják, melyik tájegység viseleteivel szeretnének beha-tóbban megismerkedni.

Egerben kétévente kerül megrendezésre a „Viseletek régen és ma” országos népviseleti konferencia, mely hiánypótló a szakmában, hiszen a viseletkultúra megmentését szorgalmaz-za. Tanácskozási és találkozási lehetőséget biztosít az alkotók és a szakemberek számára. Saj-nos ez csak túlélésre elegendő!


Jelen pillanatban közel 100 viseletvarrással foglalkozó tag van nyilvántartva, akik a népművé-szeti egyesületek tagjai. Az ő munkájukat ismerjük, róluk tudunk. Sokkal többen vannak azok, akik nem tartoznak egyesületekbe, szakmai szervezetekhez. Ez azért baj, mert ezek az alkotók gyakran nem felelnek meg az egyesületi elvárásnak, azonban áruikat ugyanúgy piacra viszik, ami rengeteget árt a viseletkészítő szakmának. Rendszerint ezen „alkotók” készítik a silány alapanyagból készített, stilizált „souvenir-ruhákat”, amik sajnos gyakran egy polcon jelennek meg az igényes munkákkal. Különösen kártékony hatása ezeknek a termékeknek az alacsony ár, amellyel nem tud konkurálni a minőségi, egyedi és egyénre szabott ruházat. Las-san kirajzolódik az a kép, melyik társadalmi réteg tart igényt a magas kvalitású ruházatra, azonban az - elsősorban ismeret hiányában tudatlan – külföldi, és a kispénzű hazai réteg még mindig a kalocsai és matyó mintázatokból merítkező termékeket teszi kosarába vagy a „mű” magyaros viseleteket.


Árutermelés és minőség

A szakterületen, ha folyik, akkor elsősorban kisipari termelés folyik. Nagyrészt megrendelésre vagy nagyobb országos esetleg megyei vásárra készítenek az alkotók. Sajnos a hazai ajándék és souvenir boltokat, amelyek talán állandó felvevői lehetnének a kézműves termékeknek, még mindig nem sikerült a minőségi termékek árusítására rávenni. Ennek több oka is van. Az egyik a bizományos rendszer, amely egyáltalán nem kedvez a rendszerint egyedül, kevés ter-méket előállító készítőknek, és természetesen az alacsony átvételi ár. A készítők egy része inkább önálló megrendelők és visszajáró vendégek megrendeléseiből tarja fenn magát, mert a bizományos rendszer annyi többletmunkát és plusz anyagi ráfordítást igényelne, amely túlnő az alkotók által elviselhető terheken. Elsősorban Budapesten vannak előremutató próbálkozá-sok, amelyek a minőségi, hand-made termékeket kínálják vásárlóiknak, azonban sajnos ezek a tendenciák vidéken még nem indultak el.


A legtöbb alkotó a Mesterségek Ünnepén mutatkozik be, hiszen legtöbbjük valamelyik tag-szervezethez tartozik. Azonban a viseletkészítő mesterek, ruhavarrók csak kevés rendezvé-nyen jelennek meg, hiszen a legtöbb rendezvény alkalmatlan a viseletek, öltözetek prezentálá-sához. Tovább menve a viseletkészítés, mint mesterség, sem igazán alkalmas mesterség-bemutatózásra, mert nem olyan látványos, mint például a csipkeverés, a korongozás, a neme-zelés, vagy a papírmerítés. A viseletvarró be tudja mutatni a hímzést, a subrikakészítést, a gyöngyözést, vagy éppen a varrást, azonban ezek sem nem túl interaktívak, sem nem látvá-nyosak.


Viseletvarrás területén is jó lenne, ha ismét a fiatalok elszegődnének inasnak egy- egy mes-terhez, hiszen csak a jó mestertől lehet tanulni, megtanulni, ellesni a szakmát. A szakma elsa-játításához nem elég heti 1 – 2 óra, hiszen elfelejti, kiesik a ritmusból és ezért, mindig újból, előröl kell elkezdeni a tanulást. Fontos lenne, hogy folyamatában, napi szinten jelen legyen az inas a műhelyben, hogy ne csak tanulja, lássa, hanem legyen ideje gyakorlatban is felügyelet mellett megvalósítani a tanultakat.

Mester-tanítvány viszony lehetséges, de csak addig működik jól, amíg a tanítvány túl nem nő a mesteren. A „jó” tanítvány nem ugyanazt kell, hogy csinálja, amit a mesterétől meg-tanult, mert akkor csak másolati példányok születnek. A tanítványnak el kell sajátítani a mes-terétől a mesterséghez szükséges alapokat - szabás-varrástudományát – de csak akkor válik jó mesterré, ha a tanultakhoz hozzá tud adni valami pluszt, amitől az alkotása egyénivé és egye-divé válik. Minden tanítványnak, alkotónak meg kell találnia a saját stílusát, ami csak rá jel-lemző, melyről felismerhető a készítője.

Sokan a családban tanultakat, látottakat viszik tovább, amit a nagyszüleiktől ellestek, el-tanultak, később aztán azt hasznosítja.


Műhelyek és vállalkozások

A viseletvarrás szakterületén vállalkozásról nem igazán beszélhetünk. Családi vállalkozásban végezhetik a munkát, de ez már nem számottevő, hiszen a mesterség már nem tud egy-egy családot ellátni.

Bár vannak vállalkozó szellemű alkotók, akik egy-két embert foglalkoztatnak, de ezek száma is egyre fogy, és jellemzően csak alkalmanként működnek. A műhelyekre is ez jellem-ző. Alig akad varróműhely, hiszen nem szériában készülnek a munkák. Ahhoz, hogy ismét műhelyekbe tömörülve, alkotókat foglalkoztatni érdemes legyen, ahhoz piacot kellene terem-teni, bolthálózatokat kellene kiépíteni. A kézműves most sajnos nemcsak alkotó, hanem ke-reskedő is, hiszen saját magának kell értékesíteni a portékákat.

Problémák

A viseletek vagy egyáltalán a modern ruhák elkészítésénél egyik legfőbb probléma a megfele-lő anyagok beszerzése. A természetes alapanyagok használata eddig követelmény volt. A vi-selet együttesek természetes alapanyagból készültek, készülnek, ezáltal kellemes és jó a vise-lése télen is és nyáron is. Többféle szempontból jó: nem irritálja a bőrt, nyáron a 100 % pamut inkább hűt, mint fűt, nem izzaszt meg, mint a műszálas anyag. Sajnos azonban nagyon nehéz a jó minőségű anyagok beszerzése, hiszen megszűntek a textilgyárak. Sok anyagot külföldről kell beszerezni, ami további pluszköltségekkel jár, ezáltal magasabb árat von maga után. Saj-nos égető probléma a jó minőségű alapanyag beszerzése.

Az értékesítés – mint már korábban kitértem rá – szintén nem kedvez az alkotónak, aki termékeit egyénileg vagy közvetítő segítségével tudja eljuttatni a lehetséges vevőkhöz. Az egyéni értékesítés vagy saját műhelyből vagy vásárokon lehetséges. A vásárazás még mindig a legjobb módja az értékesítésnek, hiszen közvetlenül az alkotóhoz jut a befolyt pénz, azon-ban ennek is vannak hátulütői. A vásárazás sajnos nagyon megviseli az viseleteket, amik ezál-tal egy idő után eladhatatlanná válnak. A vásárok által elkért sokszor irreálisan magas hely-pénzt alig vagy nem lehet „kiárulni”, így ezek legtöbbször veszteségesek, csupán a prezentá-ció miatt szükséges a részvétel rajtuk. Sajnos a vásári árusítás alkalmával legtöbbször nem tesznek elhelyezésbeli különbséget a cukorka árus és a népművész zsűrizett terméke között. Nem utolsó sorban megemlítendő, hogy a vásárokon nem lehet kellően igényes módon bemu-tatni a viseleti ruhadarabokat (próbafülke, babákon való prezentálás, koszosodás stb.) A másik értékesítési lehetőség a üzletek felé történő bizományos módszer, amit már fentebb kifejtet-tem.

Megfontolandó lenne egy megkülönböztető jelzés, védjegy a népművészeti termékeknél, mint például a „Kiváló Magyar Termék” akció volt az élelmiszereknél. Ez talán a laikus vá-sárlóknak is segítséget nyújtana az eligazodásban. A viseletkészítés hungarikumnak számít, ami különleges, egyedi, jellegzetes, csak ránk, magyarokra jellemző és felismerhető a világ számára is!


A viseletkészítés, mint mesterség, szakma is hozzájárul az országimázs építéséhez. Jó lenne, ha nagyobb megbecsülést kapna és büszkék lennénk viseleteinkre, hiszen ez megkü-lönböztet más nemzettől. Egyedülálló a világon a magyar népművészet, a magyar népviselet.


A 21. században nagyon nehéz megítélni, hogy mi a helyes út. A régi hagyományos formák-ból alkotunk mai világunk számára ma hordható, viselhető ruhákat. A modern ruhákat viszont sokszor az a vád éri, hogy nem az eredetihez hű viselet. Ahhoz, hogy a fiatalok számára elfo-gadható legyen a tradíció, ahhoz fontos az új, modern formák megfogalmazása, alkalmazása. Így lehet megismertetni és megszerettetni a saját népművészetünket, felkelteni az érdeklődést öltözködési kultúránkra. Ahogy a világ is változott úgy népművészetünk, és a viselet sem le-het már ugyanaz, mint régen volt (kivéve a hagyományőrző együttesek, néptáncosok). Vi-szont ahhoz, hogy megmentsünk valamit a mának, a gyökereinkkel is tisztában kell lenni. Világzenét is csak az tud jól játszani, aki az autentikus népzene alapjait megszerezte!

Bár a kézművesek fejében és kezében ott a szakmai tudás, nem mindig kreatívan, az újra nem nyitottan nyúlnak népművészetünkhöz. Pedig a népművészetet közelíteni kellene az iparművészet felé. Közös gondolkodásra van szükség, hiszen a továbbélés lehetőségének titka az együtt gondolkodás, más szemléletek, más látásmódok ütköztetése és nyitottság a világra.

A ruháknak ma is méltóképpen kell tükröznie a hagyomány szépségét, de képviselnie kell a modern kor eleganciáját is. Hogy a nemzetközi divatvilágban is felfigyeljenek ránk, fontos a természetes alapanyagon kívül a minőség, stílus, a ruha formája, jó megjelenése és az egyediség. A fiatalok figyelmét, érdeklődését az igényes öltözködés felé kell irányítani, hi-szen az öltözködésnek ma is van üzenete, küldetése.

A kulturális identitás a kézművesség továbbvitele, újra gondolása a divatvilágába a fia-talokra vár.

Megváltozott a világ és megváltoztak az igények, a mai kor igényének megfelelően a régi stílusokat új életre kell kelteni. Nagy segítség ebben, hogy a magyar kormány felismerte ennek hiányosságát és 2010-ben meghirdette a „Gombold Újra! Divat a Magyar!” pályázatot, ezzel is a tradíció és kézművesség fontosságára irányítva a fiatalok figyelmét, érdeklődését. Reméljük, hogy újra lesz magyar divat!

FEHÉR JÁNOSNÉ


2.4.1.17 Cigány hagyományos mesterségek Jelen írásban a hagyományos cigány mesterségeket kívántam röviden áttekinteni, ezzel útmu-tatást adni elsősorban azoknak, akik csak most kezdenek foglalkozni a témával. Sajnos nem számolhatok be a témát érintő friss kutatási eredményekről, a cigányok által gyakorolt kéz-műves mesterségek szükséges megújítását tervezett stratégiákról, mivel nem készültek ilye-nek. Hiányzik ez is, mint sok minden más, amit a tudomány megkövetelne a cigány néprajz és antropológia területén. Vidékfejlesztési szempontból időszerű volna tervszerűen tenni és megbecsült munkához juttatni a mesterségüket gyakorló, azt továbbfejleszteni képes cigány kézműveseket. Ma éppen ezek az emberek figyelmeztetnek minket arra, hogy egyes mester-ségek elhalnak, éppen ezért fontos feladatunk ezen a területen a feltárás, rendszerezés és a képzés. Jó alkalom a tervezésre, az átfogó kutatásra és a stratégiai tervek megvalósítására vagy éppen folytatására a kötet megjelenése. A hagyományos cigány mesterségek továbbadá-sára nem születtek kormányzati kezdeményezések, az utánpótlásról egyéni kezdeményezések szintjén – főként a fafaragást, a kosárfonást érintve – beszélhetünk. Az alkotók egyénileg pró-bálnak boldogulni, lehetőség szerint beépülnek a helyi kézműves műhely munkájába vagy a megyei Népművészeti Egyesületekbe. A Roma Közösségi Házak, tanodák és civil szervezetek által szervezett kiállításokon, fesztiválokon, tanfolyamokon és nyári táborok alkalmával kap-nak lehetőséget a bemutatkozásra a mesterségüket gyakorló roma kézművesek. A teljesség igénye nélkül szeretnék megemlíteni néhány intézményt, ahol megtalálhatók a hagyományos roma mesterségek tárgyai és munkaeszközei: Magyar Művelődési Intézet Roma gyűjteménye, Néprajzi Múzeum, Országos Roma Önkormányzat Múzeumi részlege, Fővárosi Roma Okta-tási és Kulturális Központ, Rácz Aladár Közösségi Ház Pécs, Erkel Ferenc Múzeum Gyula, Hodászi Roma Tájház.

A történészek II. András (1205-1235) uralkodása idejére teszik a cigányok magyaror-szági megjelenését. Tény, hogy nem egyszerre érkeztek a cigányok az országba. Az első na-gyobb csoport a 14. század elején érkezett, majd a 18.-19. században jöttek Magyarországra az un. oláh cigányok majd a beások. A kézművességhez és a szolgáltatóiparhoz köthető Indi-ából hozott megélhetési módjukat csak úgy tudták megőrizni, hogy alkalmazkodniuk kellett azokhoz a népekhez, akik igényt tartottak a szolgáltatásaikra. Viszonylag hamar rá kellett eszmélniük, hogy bevándorló népként a cigányoknak pontosan kijelölt helyük van a gazdasági rendszerben, a társadalmi munkamegosztásban. Sajátos ipart hoztak magukkal, ami elsősor-ban a falusi háztartások szükségleteit elégítették ki. Voltak közöttük kovácsok, tűzmesterek, golyóöntők, szegkovácsok, kardkovácsok, puskakészítők, fegyvercsiszárok. A romani (ci-gány) nyelvet beszélő csoport több fajtára, azon belül nemzetségi tagolódása nyelvjárási és foglalkozásbeli jellemzőkre vezethető vissza, így például a lovári: lókereskedők, lókupecek, colári: szőnyegkereskedők, kelderári: kézművesek, üstfoltozók, cerhári: sátorosok, csengő és harangöntők, másári: halászok, bugári: dögösök, csurári: késesek, drizári: rongygyűjtéssel foglalkozók, gurvári: fémművesek, ökörtartással foglakozók.


A középkori és újkori források alapján legtöbbet a fémműves cigányok mesterségéről olvashatunk. A 16. században a török hódítók által megszállt magyarországi területen (Nagy-alföld, Dunántúl nagy része, Duna-Tisza-köze) élő cigányok nagy részét a hadsereg foglalkoz-tatta. Az állandó hadi készülődés munkát adott számukra. Ezért Zsigmond és Mátyás király uralkodása alatt egészen a 18. századig egyes cigány csoportok privilégiumokat kaptak. A hódoltsági területen kívül eső cigány kovácsok közül voltak, akik uradalmi szolgálatban áll-tak, mint kovácsok, fegyverkovácsok. Szolgáltatásaik miatt több földesúr igyekezett letelepí-teni a kézműves szolgáltatásokat nyújtó csoportokat. Sok család a biztosabb megélhetés re-ményében ekkor adta fel vándorló életmódját. Az uradalmak biztosították számukra a vasat, meghatározták, hogy mit és milyen mennyiségben készítsenek, és szabott áron vették át tőlük a termékeket. A várakban is teljesítettek szolgálatot kovácsként, javítási munkák végzőiként. A feljegyzések alapján 1557-ben Perényi nádor a nagyidai vár védelmét egy ezerfős cigány csoportra bízta. A várak mellett a falvak jelentős részében cigány volt település kovácsa. A szabad királyi városokban, ha veszélyeztették a céhes kovácsok munkáját, akkor a városi ren-deletek korlátozták tevékenységüket. A céhes kovácsoknak nemcsak a kontárokkal, hanem a háziipar-szerűen dolgozó cigánykovácsokkal is sok vitájuk támadt a századok során. Egy ilyen vita derített fényt arra, hogy milyen vastárgyakat készíthettek, ami nem sértette a ma-gyar kovácsok érdekeit. Szeged város tanácsa 1723. március 1-én kelt tanácsülési határozatá-ban mondta ki, hogy a városban megtelepült cigányok mit dolgozhatnak. Eszerint csizmákat patkolhattak, szántó vasakat élesíthettek, vasvilla ágat forraszthattak, vasvillát csinálhattak, szántóvas orrára két máriásig vasat verhettek. Nádvágó kaszát csinálhattak, sarlókat fogazhat-tak; iszkábákat verhettek, szőlőmetszőkést csinálhattak. Külön korlátozták azt, hogy a város adott részein hány kovács dolgozhat. A vándorló fémműves cigányok többségének nem volt műhelye. Földbevájt kohót, kecskebőrből készült fújtatót használtak. A letelepedés után mű-helyt építettek, több helyen ez a műhely az istállóban volt. A műhely felszerelése olyan volt, mint a magyaroké: fújtató, kohó üllő, fogók, vágók, vésők és a különböző típusú kalapácsok.

Wlislocki Henrik írásaiból ismerhetjük leginkább az erdélyi aranymosó és a sátoros ta-xás cigányok életét, akiknek nagy része rézműves, üstműves, rostás, lakatos és késes volt. Velük kapcsolatban engedékenyebb törvényeket hozott az akkori közigazgatás. A 18. századi összeírások tanúsága szerint a cigány férfiak csaknem háromnegyede kézműves mesterséget folytatott, nagy részük valószínűleg fémműves volt. A több évszázada letelepedett cigány kovácsok és szegkovácsok jelentős része erre az időszakra már asszimilálódott. A szegko-vácsok hidegen és melegen is dolgoztak. Munkáik akkor voltak kelendőek, amikor még a ha-jókat fából készítették. A hajók deszkáit iszkábákkal fogatták össze. Ezeket a cigányokat iszkábás cigányoknak is nevezték. Erdős Kamil feljegyzéseiből megtudhatjuk, hogy időnként cigány kovácsok látogatták meg a magyar kovácsok műhelyét, hogy ott bérleti díj ellenében dolgozhassanak. A bérleti díj mellé cigányfúrót is készítettek a gazdának. A cigányfúró sok-kal jobb volt, mint a gyári munka, »mert a cigányfúró tolla felül volt a legszélesebb és a hegy felé fokozatosan keskenyedett, míg a gyári fúró középen öblösödött ki, s ezért fúrás közben imbolygott.« A műhely bérleti díjáért a magyar kovács megengedte, hogy a fejlettebb eszkö-zöket (fújtató) igénybevevő munkához bérbe vegyék a műhelyt. A cigány kovácsok legkere-settebb munkája a cigányfúró, amely a legkeményebb anyagokhoz is használható volt.


A törökök kiűzése után az addig hasznosnak tartott tevékenység lassan feleslegessé vált és már csak a legalantasabb munkákat bízták a cigányokra. Elkezdődött elszigetelődésük és többnyire kóbor, lusta népként írtak a cigányokról.

A felvilágosodás időszakától számos rendelet született az erőszakos asszimilációjegyé-ben. Mária Terézia és II. József legfőbb törekvése a vándorlás felszámolása a letelepítés, és a cigányok jobbágyságba történő beolvasztása volt. Többek között betiltották a lókereskedést, a kovácsmesterség korlátozását a járások szolgabíráira bízták. A zenélést a zeneszerszámok elkobzásával tiltották meg. A szolgabírák a zenélést csak azoknak engedélyezhették, akik job-bágyok vagy mesteremberek és szükséges nem vándorló kovácsmesterséget folytattak, útleve-let is csak ilyeneknek adhattak. A rendszabályozás érdekében 1773-ban, 1179-ben és 1783-ban felmérték a cigányok – pontosabban a hatalomtól kapott újabb nevükön új magyarok, új parasztok – számát. A népszámlálás nem volt pontos mivel több vármegye ellenállt a nép-számlálás végrehajtásának. Ezek az erőszakos és tiltó rendelkezések főleg a 18-19. században érkező un. oláhcigány csoportokat – vándoriparosokat és kereskedők – érintette. Ezek a cso-portok nyelvükben, szokásaikban megőrizték hagyományaikat, amelyek erős eltérést mutattak a hazánkban több évszázada megtelepült nyelvében és szokásaiban asszimilálódásra kényszerített cigányság nyelvjárásától és szokásaitól.

A 19. században a kor legrészletesebb, az egész ország területére kiterjedő cigányössze-írása (1893. január 31.) szerint a cigányok 91,48 százaléka falun élt, az állandóan letelepedet-tek aránya pedig 88,55 százalék volt. Az 1893. évi felmérés részletesen foglalkozik a cigá-nyok foglalkoztatási helyzetével. A felnőtt cigány lakosság 65,58 százaléka végzett ebben az időben ipari munkát, ebből 15,3 százalék a fémmunkával foglalkozók aránya. A fémművesek közül a legtöbben kovácsok. Az ország kovácsainak 22,5 százaléka ebben a korban cigány volt. A kovácsok mellett a cigány fémművesek másik két népesebb csoportja az üstkészítők és a szegkovácsok. Csak kétharmad részük telepedett le véglegesen, a többiek részben vagy tel-jesen vándorló életmódot folytattak. Szegkovácsok nagyobb csoportokban az ország északi megyéiben éltek, rájuk a letelepedett életmód volt jellemző. Ma leginkább Nógrád és Pest megyében élnek. Baris János szegkovács mester szívesen emlékszik vissza arra az időszakra, amikor gödröt kellett ásni maguknak, amelyből a gödör szélére tett üllőt kényelmesen elérték, és abban állva dolgoztak naphosszat. A munkában az asszonyok és a nagyobb gyerekek is részt vettek. Hátukon cipelték a nyersanyagot és a készárut. A Baris család volt a legelső roma család Piliscsabán. A családi hagyomány szerint Baris János nagyapja az 1850-60-as években patkolókovács volt itt, és Erzsébet királynőnek is patkolt, amikor erre járt a hintóján. Baris Jánosék 13-an voltak testvérek. 1948/49-ben a Szegkovács Szövetkezetet az egyik testvér, Baris Béla alapította és ő is lett a vezetője egészen az 1970-es évek végéig, amikor nyugdíjba ment. Utána Oláh József lett a vezető. A cigány fémművesek többi csoportja: a csengőkészí-tők, kolompárok, bádogosok, rézművesek, késesek, köszörűsök, ha rendelkeztek is lakhellyel, munkavégzésük mozgó életformát követelt. A cigány fémművesek javító, szolgáltató tevé-kenységére még az 1860-as években is szükség volt a falvakban. A két világháború között nagyüzemek és vaskereskedők megrendeléseinek tettek eleget. Jellemző termékeik: stukatúr-szeg, rabitzszeg, kampósszeg, sínszög, tokszög, ács- és állványkapocs, cigányszög, fedélpépszög, fillérszög, szárnyasszeg, sarokszeg, jancsiszög, iszkábaszög, csatornabilincs,


gázcsőtartó, söllnikampó. Jelentős szerepük volt a vasútépítési munkálatoknál, talán ez is hozzájárult mesterségük fennmaradásához a 20. században. A cigány fémművesek egy része az első világháború után drótozó, foltozó munkákat vállalva járta a falvakat. Az ipar fejlődése, a nagyüzemi termelés fellendülése egyre szűkebbre szorította a cigány iparosok lehetőségeit. A gépi nagyipar kialakulásával a cigány kovácsok termékeit egyre inkább az olcsó tömegcik-kek helyettesítik, bár teljesen a második világháború idejéig sem tudták kiszorítani azokat. A második világháború után ugyanúgy dolgoztak a szegkovácsok, mint azelőtt. Kellett a bányá-nak sínszeg, építkezésekhez az ácskapocs, állványkapocs, rabicszeg. Több szövetkezet ala-kult, a leghíresebb a nógrádmegyeri és a piliscsabai volt. A szegkovácstermékek iránti keres-let csökkenése miatt napjainkra a szövetkezetek megszűntek, tagjaik egy része vállalkozóként készíti továbbra is a hagyományos szegkovácstermékeket, de egyre többen áttérnek az egyéb kovácsoltvas termékek (dísztárgyak, kerítés, erkélyrács stb.) készítésére.

A rézműves cigányok üstöket készítettek és javítottak, kolompokat, csengőket, harango-kat öntöttek, juhászkampókat, fokosokat, gyűrűket, pipaszurkálót és egyéb kisebb réztárgyat készítettek.

A német nyelvterületről érkező szintó cigányok foglalkozása a mutatványos mesterség és a hárfazene mellett máig is a késélezés, köszörülés. A köszörűsök, csakúgy, mint a dróto-sok, üstfoltozók, faluról falura járva, vásárokon, piacokon végezték munkájukat. Kést, bárdot, ollót éleztek, még esernyőt is javítottak. A velük nyelvi rokonságot mutató Somogy megyei vendek „slájferitika roma” szintén köszörüléssel foglalkoztak.

A történészek kutatásai azt igazolják, hogy már a 18. századi dokumentumokban talál-hatunk néhány adatot arról, hogy az ország északi és déli területein famunkával foglalkoztak a beások. A beások az archaikus román nyelvet beszélik, és akik között három jelentős nyelvi és néprajzi csoportot különböztetünk meg. Az 1893. évi összeírás idején Baranya és Somogy megyében a beás férfiak 20-25 százaléka foglalkozott famunkával: teknőkészítők, fakanálké-szítők, orsókészítők, favágók voltak. A beások termékei: sózó-, mosogató-, dagasztó- és mo-sóteknők, szakajtók, fa evő-, keverő-, tejfelszedő és zsírkavaró kanalak, fatányérok, disznóvá-lyúk, szerszámnyelek, hókotró lapátok és egyéb, a háztartáshoz szükséges faeszközök. „A régi teknővájó cigányok mindig valahol egy grófnál, egy uraságnál szegődtek el, az kijelölte ne-kik, hol rakhatnak gunyhót. Hogy odafogadta őket, ez azt is jelentette, hogy mindennemű zak-latástól védve voltak. Tehát a gróf védnökséget is vállalt, vagyis azt, hogy minden felelősség az övé volt.” –emlékszik vissza Orsós Jakab ismert fafaragó, író. Az uradalmi erdőkben való megtelepedést és a famegmunkálási lehetőséget erdei robotmunka ellenében engedélyezték a dél-dunántúli teknővájó cigányság csoportjai számára. Ahogy csökkent a hagyományos mun-ka iránti igény, úgy került előtérbe a robot: a fakitermelés, favágás és egyéb erdei munkák. Pest megyében (Máriabesnyőn, Gödöllőn, Pécelen) élő beások élete hasonló volt a dunántúli teknővájókéhoz. Ahol munkájukra megrendelő akadt, megvették a fát, ott maradtak, míg a teknőket kivájták, aztán odébb vándoroltak. Nyáron faágakból épített viskókban, télen földbe vájt kunyhókban éltek.

Munkájukhoz egyszerű szerszámokat használtak: fűrészt, fejszét, kapocskát, bárdot, stb. Békefi Margit 1963-as tanulmánya a magyarországi teknővájó cigányokról elsősorban a beás népcsoport munkájáról és megélhetési lehetőségeiről számol be. A tanulmány kitér arra, hogy


a beásoknak nevezett teknővájók kifejezetten hangsúlyozták, hogy magukat nem tekintik ci-gánynak, hanem teknős oláj, vagy a bajas, beás elnevezést használják. Fehér vászonruhájuk is megkülönböztette őket - pontosabban, lehetőséget nyújtott a megkülönböztetésre: „Mink nem jártunk olyan tarkába, mint a cigányok. Nézem őket, hát, azok az asszonyok, meg a férfiak is, csupa tarkaság, piros, sárga, ződ virágos szoknyák, meg azok a kabátok a férfiaknak. Ilyen kalap, olyan kendő, csupa cifraság, á, nem szép az. Mink, a régiek, jártunk tiszta fehérbe (...) csak úgy világított a sok fehérség, ha felöltöztünk.” Békefi Margit által kutatott beás közösség egyik csoportja a Dél-Dunántúlon, a másik Szatmár megye, Nyírábrány környékén élt. Gyak-ran előfordult, hogy az eladott termékért cserébe nem pénzzel, hanem főként a falusi parasz-tok körében különböző terményekkel fizettek. Ha kanálról volt szó: egy darab szalonnát, to-jást, ha több volt, akkor csirkét kaptak. Az ár vidékenként, illetve idényenként változott: „ha disznóvágás van valahol, akkor adnak húst, kolbászt, akkor többet adtak”.

Idővel az olcsóbb műanyag és fémből készített háztartási eszközök, termékek elterjedése miatt csökkent a kereslet a fából készített tárgyak iránt. A második világháború után a jellem-zően famegmunkálásból magát fenntartani képes közösség nagy része felhagyott a hagyomá-nyos mesterséggel és az iparban, bányákban, a fakitermelés területén vagy a mezőgazdaság-ban helyezkedtek el. Az 1990-es évektől ismét megnőtt a kereslet a fából készített teknők, fakanalak, tésztaszűrők, tálak és kerti bútorok iránt. Vásárokon, kiállításokon gyakran találko-zunk olyan termékekkel, alkotásokkal, amelyeket a Népi Iparművészeti Tanács és az Iparmű-vészeti Lektorátus zsűrizett. Büszkék lehetünk azokra a mesterekre, akik vállalva származá-sukat munkájuk és tehetségük révén elnyerték a népi iparművészeti címet vagy a népművészet mestere rangot. Figyelemre méltó Tisza Sándor fafaragó és játékkészítő népi iparművész kez-deményezése. A mester saját ingatlanában ad nyaranta lehetőséget arra, hogy alkotótáborok-ban sajátítsák el a diákok a fafaragás munkafolyamatát. Vásárokon és kiállításokon ismert alkotó Farkas Béla miskolci fafaragó, népi iparművész. A Népművészeti Egyesületek Szövet-sége Hagyományőrző Díjban részesítette 2009-ben. Horváth Vince, Orsós Jakab, László Pál, Kosztics László munkái művészi értéket képviselnek.

A cigányzenészekről szóló legkorábbi írásos emlék egy számadáskönyvi bejegyzésből származik 1498-ból, Beatrix királyné birtokában lévő Csepel szigetéről. A 18. századi össze-írások és a névanyag alapján feltételezhetjük, hogy elég jelentős volt a katonák, katonazené-szek száma is a korabeli cigányság körében. A 18. század végére megsokasodik a cigányze-nekarok száma a városokban, ennek okán őket a magyar hangszeres szórakoztató zenei ha-gyomány kiváló ismerőinek és reprezentatív képviselőinek tekintették. Az 1893-as összeírás alkalmával 17 ezer zenész cigány regisztráltak. A cigány zenészek pártfogójaként ismert Habsburg-házi uralkodó József főherceg gyakran levelezett cigány prímásokkal. A cigány zenészekről számos könyv, tanulmány és cikk olvasható magyar nyelven. Külön említést ér-demelnek a hangszerkészítéssel foglalkozó mesterek. A zenészekhez képest nagyon keveset tudunk róluk és szakmájukról. Rácz Pál munkásságát nemzetközi szinten elismerik a hang-szerkészítéssel foglalkozó kollégái és a zenészek egyaránt. „A hangszerkészítéssel foglalkozó egykori mesterek a háború után, aztán az 1956-os forradalomkor kivándoroltak Nyugatra, és ott öregbítették a magyar hegedűkészítők hírnevét, átörökítették tanítványaiknak a magyar mesterek nagy tradícióinak 200 év alatt felhalmozott tudását” – jegyezte meg Rácz Pál egyik


vele készített riportban. Az aranykoszorús hegedűkészítő mester elmondta, hogy mára mind-össze talán 10-15 világszínvonalú hegedűkészítő él hazánkban, egyre rosszabb, kilátástala-nabb helyzetben.

Az elmúlt két évben a média hatására ismerhette meg a közélet Szórádi Ferenc nagyvá-zsonyi hangszerkészítőt, aki autodidakta módon sajátította el a szakmát. A szakma mesterfo-gásait bátyjától tanulta. Munkái között főként híres olasz hangszerkészítők (Paolo Castello, Antonio Pandolfi, G. B. Morassi) hegedűit, brácsáit, bőgőit és csellóit utánozza. A kisebbségi kultúra megőrzéséért végzett munkásságát a megyei közgyűlés 2010-ben oklevéllel ismerte el.

A cigány lókereskedők Mária Terézia és II. József rendelkezéseinek következményeként nem gyakorolhatták mesterségüket. Ezt az időszakot leszámítva a cigány lókereskedők és cincárok az első világháború idejéig jelentős befolyással rendelkeztek, elismert szakértőként az állami lófelvásárlási bizottságok munkájában is részt vettek. A lókereskedés az első világ-háború után hanyatlani kezdett, ekkorra tehető néhány közösségben a régiségkereskedésre és az autókereskedelemre való áttérés. A 20. század második felétől a vidéken élő cigány nyelvű közösség körében újra megnövekedett azoknak a száma, akik ló és szarvasmarhatartással és kereskedelemmel foglalkoztak.

A fém-, toll- és rongygyűjtés szintén a korábbi vándor, szolgáltató tevékenységek során kialakult tapasztalatokra alapozódott, mint új tevékenységi forma.

A falun élő szegényebb parasztok és cigányok között alakult ki a vályogvetés, amelyet a megrendelés helyszínén tavasztól őszig végzett egy-egy család. A vályogvetés egyike a leg-nehezebb sármunkáknak, mégsem biztosított – idényjellege miatt – megfelelő megélhetést. A vályogtégla csak az 1850-1980-as évektől kezdte felváltani a vert föld falakat, a kő- és tégla-fal pedig még a 20. század első felében is csak a házak kisebbik hányadára volt jellemző. Leg-inkább az Alföldön terjedt el a vályogból való építkezés. Napszámba dolgoztak vagy darab-számba vállalták a munkát. A vályogvetéshez rendszerint a férfiak gödröt ástak, amibe szal-mát, töreket és kevés sót kevertek. Ha volt rá lehetőség, akkor lótrágyát tettek hozzá, hogy tartósabb legyen majd többször átkapálták a földet miközben vízzel locsolták a megfelelő keveredés miatt. Általában a nők feladata volt a vályogtéglák kivetése. Miután az egyik oldala megszáradt, megfordították, hogy a másik oldal is megszáradhasson. Az ügyesebb családok hajnaltól késő estig kb. 3000 darab vályogtéglát vetettek naponta. Az idősebb generáció tagjai visszaemlékezéseiből gyakran hallhatjuk, hogy bizony „keserves kenyérkeresési lehetőség volt ez a munka számukra”. Mindenesetre a falu és a térség számon tartotta és megbecsülte a vályogvetéshez értő családokat és idény jelleggel ugyan, de megkeresték őket ha vályogból akartak házat vagy istálót építeni, felújítani. Parasztházak padlásainak tapasztásához továbbá kemencék építéséhez is elhívták a vályogvetőket.

A kosár- és seprűkötés, kefe- és meszelőkötés és a gyékényből készített tárgyak kiegé-szítő jövedelemül szolgáltak sok háztartásnak. Ahol rendelkezésre áll az alapanyag, máig végzik ezeket a munkákat. Közös jellemzőjük, hogy a feldolgozandó anyagok a környezetben megtalálhatók, beszerzésük nem igényel befektetést. A környezeti adottságok miatt vessző-, gyékény- és sásfeldolgozó hagyományokkal rendelkező településeken máig megmaradtak a mesterségek helyi specialistái, akik közül sokan a cigányság köréből kerülnek ki. Forgács Sándor kosárfonó a Népművészet Ifjú Mestere elismerést 2009-ben kapta, aki szakoktatóként


tanít a Debreceni Javítóintézetben. Kakas József kisbajomi vesszőfonó nem csak használati tárgyakat, hanem maketteket is készít. Hivatását missziónak tekinti, gyakran tanít nyári tábo-rokban, tanodákban, szívesen vesz részt a felnőttek részére szervezett oktatásban. Az utóbbi 10 évben az Európa Unió által támogatott foglalkoztatási programok kínálatában gyakran sze-repelt a kosárfonás és seprűkötés a cigányokat célozva. A madzagkészítés, kötélverés, fonás-szövés és kézimunka a nők számára biztosított jövedelmet jellemzően a 20. század közepéig. A gyógynövények, gomba és csigák gyűjtése, valamint a halászat ugyancsak idényjellegű jövedelemszerzési lehetőség, amit máig folytatnak azokon a területeken, ahol ezeknek a tevé-kenységeknek hagyománya van. A második világháború után a zenészek és a kereskedéssel foglalkozók megélhetési lehetőségei csökkentek a legnagyobb mértékben. A zenészek, keres-kedők, mutatványosok és vállalkozóvá vált szegkovácsok a családi hagyományokon alapuló összetartásnak köszönhetik az új körülményekhez való alkalmazkodás során elért sikereiket.

Bódi Zsuzsa kutatásai szerint az 1990 es évek végén a cigányság körében országosan 10 ezer főre tehető a kiegészítő tevékenységként népművészeti tárgyakat készítők és családtagja-ik száma. Bódi Zsuzsa részvételével 1997-ben megalakult a Cigány Népművészek Országos Egyesülete, ami Zsuzsa halála után sajnos nem működik. Az egyesület feladatának tekintette, hogy segítséget nyújtson az eddig szűk körben tevékenykedők országos és nemzetközi szinten történő bemutatkozáshoz, vásárokon, kiállításokon való részvételükhöz. Az egyesület 15 év-vel ezelőtt megfogalmazott céljai változatlanul fontosak maradtak számunkra. A rég célok újra említése és néhány újjal történő kiegészítése irányt mutató lehet a témával foglalkozó szakemberek számára. A cigány hagyományos mesterséget gyakorló kézművesek felkutatása és munkáik szak-

mai értékelése alapvető feladat. Lehetőséget kell adnia a helyi kismesterek vállalkozóvá válásához, illetve a már vállal-

kozóként dolgozók további szakmai segítése a cél. A mesterek számára folyamatos képzési lehetőséget kell biztosítani. Alakuljanak roma kézműves műhelyek, ahol inasok tanulhatnak tapasztalt mesterektől. Szükséges a helyi kismesterségekre vonatkozó ismeretanyag összegyűjtése, a tanórán

kívüli foglalkozások tartására való felkészítés is elengedhetetlen. Készüljön országos gyűjtés, feltárás és dokumentálás a témában. A nyári alkotótáborok újra indítása hasonlóan fontos feladatot jelent. Az országban működő népművészeti egyesületekhez történő csatlakozás jó lehetőséget

adhat a továbbfejlődéshez, felzárkózáshoz. Hasznos volna egy országos kiállítást rendezni a roma kézművesek termékeiből. Szükséges a Népművészet Mestere, a Népművészet Ifjú Mestere és a Népi Iparművész

cím elnyeréséhez szükséges ismeretek megszerzésére, illetve a népi kismesterség okta-tók képzésébe való bevonásuk.

Készüljenek filmek a cigány mesterségekről úgy, hogy elősegítsék azok oktatását a fel-növekvő nemzedék számára.

Tematikus kiadványok megjelentetése segíthetik az oktatást és a szolgáltatások népsze-rűsítését.


Bízom benne, hogy a 2014-2020-as tervezési időszak a foglalkoztatás és a vidékfejlesz-tés területén pozitív változást eredményez az említett területen. A remélt támogató politikai döntés után szükséges megfogalmazni egy cselekvési tervet, amely országos szinten gyors felzárkózást jelenthet a cigány hagyományos mesterséget gyakorló mesterek számára.

RÉZMŰVES MELINDA

A NÉPI KÉZMŰVESSÉG HELYE – KAPCSOLÓDÁSI PONTOK 313

2.4.2 MTA VEAB Kézművesipar-történeti Munkabizottsága A Magyar Tudományos Akadémia 1972-ben létrejött Veszprémi Akadémiai Bizottsága (VEAB) Településtörténeti Szakbizottságának munkájában a kezdetektől részt vettek a kéz-művesipar történetének a hazai kutatói, 1975-től a Településtörténeti (később pedig a Törté-nettudományi) Szakbizottságon belül önállóan működő Kézművesipar-történeti Munkabizott-ságot alkotva. Az ország legkiválóbb tudományos szakembereit mozgósítva az eltelt évtize-dek alatt jól szervezetten, komplex módon, nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő tudomá-nyos színvonalon végezték a Kárpát-medence kézművesipar-történetének kutatását. A terv-szerűen folytatott adatgyűjtés, feldolgozás, a rendszeresen megtartott tanácskozások nyomán kiadványok, publikációk sora látott napvilágot. A Munkabizottság 1972 és 1999 közötti tevé-kenységét Szulovszky János összegezte Az MTA VEAB Kézművesipar-történeti Munkabizott-sága publikációinak tartalommutatója. 1972-1999. (Budapest–Veszprém, 2001) című kötet-ben, amely az addig megjelent összes publikációról is számot ad. Ugyanő kezdeményezte a Kárpát-medence kézműves öröksége honlapjának (www.iparmuzeum.hu) létrehozását, amely a Munkabizottság és a 2002-ben alakult Magyar Kézművesipar-történeti Egyesület közös in-ternetes felületeként a Kárpát-medence kézművesiparának virtuális múzeumaként széles kör-ben tette hozzáférhetővé a tudományos eredményeket. Az egyesület megszűnését követően a honlap megújult formában, Szulovszky János, Cseh Fruzsina és Nagy Krisztina szerkesztésé-ben, a régi webfelületre mutató link (http://iparmuzeum.hu/old/index.html) és tartalom meg-őrzésével folyamatosan friss tartalmakkal feltöltve működik.

A honlapon található digitális Szakmatörténeti Elektronikus Könyvtár-ban (http://iparmuzeum.hu/sztkonyvtar.php) a fontosabb művek közül több mint harminc teljes terjedelmében olvasható, letölthető, köztük Szulovszky János említett kutatástörténeti összeg-zése (http://iparmuzeum.hu/kepek/szakmatorteneti_elektronikus_konyvtar/Veab_kiadvanyok _tartalommutato.pdf), illetve A kézműves örökség, mint stratégiai eszköz. Feladatok és lehető-ségek (Plusz Könyvek, Budapest, 2010) című tanulmánya (http://iparmuzeum.hu /kepek/szakmatorteneti_elektronikus_konyvtar/Szulovszky_kezmuves_orokseg.pdf), amely-ben a szerző a kézművesipar történetével foglalkozó legjelentősebb tudományos műhely ne-vében mintegy „röpirat”-ként már 2009 decemberében összegezte azokat a javaslatokat, ame-lyek elősegíthetnék a kétkezi munka, a kézműves szakmák társadalmi megbecsülésének növe-lését, és nem utolsó sorban a valódi termelő tevékenység részarányának növekedését a magyar gazdaságban, a kisipar fejlesztése révén. Az MTA VEAB Kézművesipar-történeti Munkabizottság 1972-1999 közötti publiká-cióit Szulovszky János tartalommutatója nyomán ismertetjük.


Az MTA VEAB Kézművesipar-történeti Munkabizottság utóbbi évtizedét az MTA VEAB Iparrégészeti és Archaeometriai Munkabizottsággal közösen szervezett interdiszciplináris konferenciák jellemzik, amelyeken az anyagi kultúra egyes ágainak (pl. agyagművesség, vasművesség, állati eredetű nyersanyagok felhasználása) kutatási eredményeit összegzik a különböző tudományterületek szakértői. Az utóbbi évtized publikációi: X. Kézművesipartörténeti Szimpózium. (Budapest, 2001. október 29-30.) Harminc év számvetése (Ipartörténeti Könyvtár 2.) Szerk.: Szulovszky János. Budapest: Nemzeti Szakképzési Intézet. 2002. 200. old Szulovszky János: Bevezetés Szász Zoltán: Megnyitó Éri István: A Kézművesipartörténeti Munkabizottság előtörténete Dóka Klára: Harminc év kutatási eredményei Paládi-Kovács Attila: A kézművesipartörténeti kutatások és a néprajztudomány Gyáni Gábor: A kézművesipartörténeti szimpóziumok a társadalom. és várostörténet szem-szögéből Kaposi Zoltán: A kézművesipartörténet és a gazdaságtörténet kapcsolatai az elmúlt harminc évben a szimpóziumok tükrében Gömöri János: A kézművesipartörténet és az iparrégészet Veres László: A kézművesség kutatásának műhelyei és eredményei Északkelet-Magyarországon Szulovszky János: Hogyan tovább? Feladatok, lehetőségek és perspektívák Csukovits Anita: Egy kevéssé ismert tárgycsoport a váci asztaloscéh történetéből: a koporsó Nagy Zoltán: A régészet módszerével feltárt 19. századi agyagpipák néprajzi tanulságai Vida Gabriella: Régészeti módszerek a kerámiatörténet-kutatásban Buzinkay Péter: Középkori bronzmozsarak az Iparművészeti múzeumban Hajda Gy. Zsigmond: A kézműves örökség megőrzése Győriványi Sándor: Kézműipari technológiák a 16. századi Európában: Jost Amman famet-szetei és Hans Sachs versei tükrében Csiffáry Gergely: Üveggyártók, üveges céhek, üvegáruk Vissi Zsuzsanna: A magyarországi céhes kézművesipar forrásai 1848 előtt Jeney-Tóth Annamária: Vázlatok a kolozsvári iparos társadalomról az 1649. évi adókönyvek alapján Forró Katalin: A váci céhlegények legényrendtartásai a 18. század második feléből T. Papp Zsófia: Egy baranyai mezőváros, Siklós iparosai a 18. század végén Rózsa Miklós: A pesti és budai cukrászok céhalakítási kísérlete és testületeik (grémiumaik) megalakulása


Gál Éva: Egy 19. századi pécsi aranyműves mester a források tükrében Szűcs Judit: Egy csongrádi kékfestő leltára Szulovszky János: Harminc év publikációi. Az MTA VEAB Kézművesipar-történeti Munka-bizottsága kiadványainak tartalommutatója (1972–2002) Az agyagművesség évezredei a Kárpát-medencében (Az anyagi kultúra a Kárpát-medencében 1.) Szerk.: Holló Szilvia – Szulovszky János Budapest – Veszprém: MTA VEAB Kézművesipartörténeti Munkabizottsága - Archaeometriai és Iparrégészeti Munkabizottság, 2006. 204. old. Szulovszky János: Előszó Gucsi László: Rézkori és kora bronzkori kerámiákon végzett technikai megfigyelések Csongrádyné Balogh Éva – Lakatosné Pammer Gabriella: Kerámiaégetési kísérlet a százha-

lombattai Régészeti Parkban Jerem Erzsébet: Kelta fazekasközpont Sopronban (Archaeometriai és iparrégészeti vizsgála-

tok) Gabler Dénes: A terra sigillata gyártása Horváth Friderika: Római kori bennszülött kerámia Kulcsár Valéria: Előzetes adatok az üllői szarmata fazekastelepről Almássy Katalin – Istvánovits Eszter (Nyíregyháza, Jósa András Múzeum): Barbarikumi

fazekasközpontok Dacia határán Mersdorf Zsuzsa: Megmunkálásnyomok a IX. századi zalavári edények felületén Gherdán Katalin – T. Bíró Katalin – Szakmány György – Tóth Mária (ELTE TTK – Magyar

Nemzeti Múzeum – MTA Geokémiai Kutatólabor): Kerámiavizsgálati eredmé-nyek egy sok periódusú régészeti lelőhelyen: Vörs-Máriaasszony-sziget

Wolf Mária: Adatok a 10. századi magyarság kerámiaművességéhez Szilágyi Veronika – Szakmány György – Wolf Mária: Az edelényi, 10. századi település ke-

rámia leletegyüttesének archaeometria vizsgálata Magyar Kálmán: A babócsai Nárciszos nemzetségi központ Árpád- és középkori fazekasmű-

helye Vizi Márta: A kerámia feldolgozásának módszerei – egy kísérlet az ozorai várkastély lelet-

anyaga kapcsán Miklós Zsuzsa – Vizi Márta: Válogatás egy késő középkori fazekasműhely leletanyagából Jeney-Tóth Annamária: Fazekasok a kora újkori Kolozsváron P. Szalay Emőke: A debreceni fazekas céh szervezeti életének változása a XVI-XVII. század-

ban Kemecsi Lajos: A tatai fazekasok szervezetének története Vissi Zsuzsanna: XVIII. századi céhlevelek (korreferátum) Nagy Molnár Miklós: Népi kerámia a nagykunságban (XVIII-XIX. század) Knézy Judit: A parasztszoba éke: a szemeskályha Somogy megyében a XVIII-XIX. század-

ban Kiss Emília: A gömöri agyagművesség


Szulovszky János: A gömöri agyagművesség technológiájának leírása 1892-ből Mód László: A szentesi fazekasság a levéltári források tükrében Szendiné Orvos Erzsébet: A debreceni fazekas ipartársulat története Kapitány Orsolya: A habán hagyományok újraélesztése Kaposváron a Fazekas Háziipari Szö-

vetkezetben Csupor István: A kerámiakutatás aktuális kérdései Az erdő és a fa régészete és néprajza (Az anyagi kultúra a Kárpát-medencében 2.) Szerk.: Gömöri János. Sopron: Magyar Tudományos Akadémia VEAB Soproni Tudós Társasága, 2007. 424. old. Bartha Dénes: Előszó Gömöri János: Bevezetés T. Dobosi Viola: Fás vegetáció a felső paleolitikumban Medzihradszky Zsófia – T. Biró Katalin: Balaton környéki erdők a holocénben Jerem Erzsébet: Vaskori táj és erdőgazdálkodás Morgós András: Faanyagok kormeghatározása – a dendrokronológia és a magyarországi

helyzet Kern Zoltán: Évgyűrűvizsgálatok a Déli-Bakonyban és a Balaton-felvidéken Dávid Szilvia – Kern Zoltán: Keleti-bakonyi és gerecsei tölgyek dendrokronológiai és

dendroökológiai vizsgálata Sz. Jónás Ilona: A fa a középkori ember világában Tóth J. Attila: Nyersanyagok és tradíciók a régészeti korok hajóépítészetében Kertész Róbert – Morgós András – Nagy Dénes – Szántó Zsuzsanna: Tisza-hidak a török hó-

doltság korából radiokarbon és dendrokronológiai vizsgálatok tükrében Magyar Kálmán: A középkori barcsi bödönhajó feltárása és kormeghatározása Gömöri János: Régészeti faleletek Scarbantia/Sopron városrégészeti kutatásaiból Fehér Sándor: Fafaj meghatározás és a Soproni Múzeum régészeti faleleteinek vizsgálata Rudner Zita Edina: Faszénvizsgálatok régészeti lelőhelyeken 2. Jelentőség Petercsák Tivadar: Erdei iparok és foglalkozások az Északi-középhegységben Varga Éva Teréz: „Nem ecetfából való!” Jó és rossz fák a bakonybéli faeszközkészítők szem-

szögéből Csiszár Attila: Ládakészítő központ a Sopron megyei Nagyerdő szélén Ozsváth Gábor: Faragómolnárok, malmok, gatterek Háromszéken a 19-21. században Szulovszky János: Faipari mesterségek Magyarországon 1892-ben Morgós András: Régészeti faanyagok konzerválása Varga Tamás: Nyugat-Magyarországi Egyetem, Erdőmérnöki Kar, Erdészeti, Faipari és

Földmérés-történeti Gyűjtemény Závoti József: Utószó A vasművesség évezredei a Kárpát-medencében (Az anyagi kultúra a Kárpát-medencében 3.)


Szerk.: Nagy Zoltán – Szulovszky János Szombathely: Vas megyei Múzeumok Igazgatósága, 2009. 260. old. Szulovszky János: Előszó Gömöri János: Égi és földi kovács Szulovszky János: Bodgál Ferenc és a kovácsmesterség kutatása Kováts Tibor: Vastárgyak konzerválása és restaurálása Hellebrandt Magdolna: Gazdasági eszközök kialakulása és értéke Gabler Dénes: Ferrariae et ars ferraria. A vas kitermelése és feldolgozása a római korban Kulcsár Valéria - Jakab Attila: A szarmata vasművesség nyomai Üllő 5. lelőhelyről (Pest me-

gye) Rácz Zsófia: Avar kori ötvös- és kovácsszerszámok Fodor István: Árpád-kori kovácsműhely Hajdúdorogon Kvassay Judit: Mire használhattak agyaggolyókat az Árpád-kori kovácsműhelyekben? Horváth Antónia – Terei György: Kána falu vasleletei Magyar Kálmán: A középkori vasművesség (kovácsművesség) somogyi emlékei I. Spóner Péter: Lakatos céhek Északkelet-Magyarországon Nagy Zoltán: Nyugat-dunántúli kovácsok és lakatosok jeles céhtárgyai Sarusi Kiss Béla: Újabb adatok a murányi vasbányászatról Domokos György: Vasfelhasználás és vasmegmunkálás a várakban a 16-17. században H. Csukás Györgyi: Kovács-munkák a 17-19. század eleji árszabásokban Sz. Tóth Judit: Vasművesség és népművészet Kemecsi Lajos: Miről árulkodik egy kontóskönyv? Szilágyi Miklós: Egy kisvárosi kovács kapcsolatrendszere (a 20. század első felében) Szűcs Judit: „Egy kovács, nem kovács…” Csongrádi és szentesi kovács életrajzok és műhely-

leltárak Majthényi György: Mesterség és identitás. Cigány szegkovácsok küzdelme az államosító

hatalommal a magyarországi szocializmusban Takáts Zoltán: A jelenkori magyar kovácsművességről Knézy Judit: Iparosok számlái, elszámolásai a 18-19. században (Jászberényi példák alapján

néhány kutatási szempont) Kemecsi Lajos: Az inventáriumok alkalmazása a kovácsmesterség kutatásában Szulovszky János: A vasművesség kutatásának válogatott bibliográfiája Csont és bőr. Az állati eredetű nyersanyagok feldolgozásának története, régészete és néprajza (Az anyagi kultúra a Kárpát-medencében 4.) Szerk.: Gömöri János – Kőrösi Andrea Budapest, 2010. 282. old. Gömöri János: Előszó Faragó Sándor: A vadászat, mint evolúciós katalizátor – a vad mint a létfenntartás alapja Alice Choyke: Not the Plastic of the Past: The significance of worked osseous materials in archaeology


Csippán Péter: Az állati nyersanyagokat feldolgozó műhelyek azonosítási lehetőségei Daróczi-Szabó Márta: A csont, a bőr és a mikroszkóp. Kopásnyom-tanulmányok csonteszkö-zökön Tóth Zsuzsanna: Régészeti kísérletek és a kopásnyomok elemzése két csontáron Bácskay Erzsébet – Csongrádiné Balogh Éva: Állati csont és bőr feldolgozásának kopásnyo-mai őskori pattintott kőeszközökön. T. Dobosi Viola: Az állati eredetű nyersanyagok felhasználása az őskőkorban Kustár Rozália – Tugya Beáta: „Csontkorcsolyák” a késő bronzkorban Bárány Annamária – Hajnal Zsuzsanna: Agancsfeldolgozó műhely és csontfésűk Tiszagyenda-Lakhatom koraközépkori lelőhelyről Molnár Erzsébet: A tiszagyendai avar csontsíp Kőrösi Andrea: Szarmata és avarkori csonteszközök Felgyő-Kettőshalmon Gál Erika – Kovács Eszter – Kováts István – Zimborán Gábor: Kora középkori csontüllők Magyarországról: egy újabb példa az állatcsontok hasznosítására Kvassay Judit – Dr. Vörös István: Az Árpád-kori Kolon falu kovácsműhelyének archaeozoológiai bizonyítékai Magyar Kálmán: A Dél-Balaton középkori temetőiben feltárt állati eredetű bőr-és csontmel-lékletek rövid értékelése Nagy Györgyi: Az elefántcsont morfológiája, felhasználása és szimbolikája Kocsis László: Mire használta a római hadsereg az állati eredetű nyersanyagot a Kr. u. évszá-zadokban? Pásztókai-Szeőke Judit: Taurinae – egy papucs Taurini földjéről? Vörös István: Árpád-kori prémek és prémvadászok B. Perjés Judit: 14. századi lábbeli leletek restaurálása és készítéstechnikai jellemzői Gömöri János: Két középkori soproni tímárműhely régészeti maradványai Ringer István – Gál-Mlakár Zsófia – Kissné Bendeffy Márta – Horváth Antónia – Kováts István – Bartosiewitz László: 17. századi bőrfeldolgozó műhely maradványa Sárospatakon Petényi Sándor – Bartosiewicz László: Tímárkodással kapcsolatos adatok a Baj Öregkovács-hegyi koraújkori nemesi udvarház területén Szulovszky János: Csont és a bőr iparosai a dualizmus korában Gál Éva: Tímármesterség, tímárházak Pécsett a 18-20. században. Fodor Péter: Adatok a csongrádi szűcs céh történetéhez Szűcs Judit: A szűcsmesterség 20. századi változása egy alföldi kisvárosban, Csongrádon Domonkos Ottó: Csont, bőr, melléktermékek A Veszprémben 2010. május 7-én megrendezetett „Kézműves örökség: a mának szóló múlt” c. konferencia anyaga: Céhládától az adatbázisig. Új utak és eredmények az ipartörténet kutatásában (A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 26.) Szerk.: Márkusné Vörös Hajnalka Veszprém, 2012. 352. old. Márkusné Vörös Hajnalka: Veszprém és a kézműves ipar-történeti kutatások


Szulovszky János: A Digitális Céhládától a Technológiai Tudás Táráig Novák Veronika: Céhes iratok a szlovákiai levéltárakban Pál-Antal Sándor: Ipartörténeti kutatások és források Erdélyben Zepeczaner Jenő: Székelyudvarhelyi céhpecsétek Jeney-Tóth Annamária: Kézművesek a 17. századi erdélyi fejedelmek udvartartásában Kakucs Lajos: Bánsági céhek, céhemlékek Pejin Attila: A vajdasági magyar ipartörténeti kutatások eredményei a 20. század elején Gyulai Éva: Szabómesterség és céhes ipar a 16–18. századi Északkelet-Magyarországon Dóka Klára: A Pest-Pilis-Solt megyei céhek a 18. század első évtizedeiben Hermann István: A pápai iparosok részvétele a város irányításában a 17. században Knézy Judit: Egy mezőváros céhes iratai Kemecsi Lajos: A hagyatéki leltárak ipartörténeti tanulságai T. Papp Zsófia: A pécsi kovácscéh (1749–1872) Gábor Ildikó: Iparosélet Kecskeméten a dualizmus korában Sütő István: A bútorfestő és fafaragó Sütő család népművészeti tevékenységéről és történeté-ről Domonkos Ottó: Az ipari rajziskolák mintalapjai Cseh Fruzsina: Újabb 20. századi források a kerékgyártó mesterség ipartörténetéhez Szüts István Gergely: „Az üzem vállalattörténete?” Czetz Balázs Egy utópia története Zömében az MTA VEAB Kézművesipar-történeti Munkabizottsága kutatói közreműködésé-vel, a Munkabizottság elnöke szerkesztésében készült kézikönyvek: A magyar kézművesipar története. Szerk.: Szulovszky János. Budapest: Kereskedelmi és Iparkamara, 2005. 487. old. Dr. Parragh László: Köszöntő Szulovszky János: Könyv születik Szulovszky János: A kézművesipar története iránti érdeklődés kibontakozása Szulovszky János: A kézművesség fogalma Vissi Zsuzsanna: A feudáliskor forrásai Bakács Bernadette – Oborni Teréz: Az erdélyi kézművesipar történetének forrásai az Erdélyi

Kormányhatósági Levéltárakban Dóka Klára: A kapitalizmus magyarországi első időszakának forrásai (1850–1950) Szulovszky János: Nyomtatott források Szulovszky János: Képi források Szulovszky János: Tárgyi emlékek Szulovszky János: Az emlékezet tárnája Gömöri János: A Kárpát-medence kézművessége a magyar honfoglalás előtt Fodor István: A magyar kézművesség a 9–10. században Takács Miklós: Kézművesség az Árpád-korban


Skorka Renáta: A céhrendszer kibontakozása Szende László: Műhelyek, mesterségek a késő középkori és a kora újkori Magyarországon Buza János: Kézművesség a három részre szakadt Magyarországon Gerelyes Ibolya: Oszmán kézművesség Pásztor Emese: Oszmán-török textilmunkák a királyság és az erdélyi fejedelemség nemesi

udvarházaiban Dóka Klára: A kézművesipar a török kiűzésétől a céhek megszüntetéséig (1686–1872) Szulovszky János: A kézművesipar helyzetének változásai a céhek megszüntetésétől az álla-

mosítás küszöbéig (1872–1945) Kaposi Zoltán: A magyarországi kézműipar változásai (1945–2000) Szulovszky János: A kézművesek és a szentek közössége Nagybákay Péter: A céhláda Domonkos Ottó: A legényvándorlás Vida Gabriella: Fazekasok, fazekasközpontok Sabján Tibor: Kályhásmesterség Veres László: Az üveg mesterei Szulovszky János: Bőrművesség magyar módra Flórián Mária: Szabók Hajdu Tamás: Gombkötők, paszományosok Méri Edina: Kékfestés Kiss Erika: Ötvösség P. Szalay Emőke: Ónművesség Csukovits Enikő: Órák és órásmesterek a középkori Magyarországon Balázs György: Malmok, molnárok Szilágyi Miklós: A sütőiparosok H. Csukás Györgyi: Építőiparok Szulovszky János: Kéményseprők Nagy Zoltán: Kádármesterség Kemecsi Lajos: Kocsigyártás Kócziánné Szentpéteri Erzsébet: Hintógyártás Selmeczi Kovács Attila: Szappanosok, gyertyamártók és gyertyaöntők Szulovszky János: A borbélytól a fodrászig Bódi Zsuzsanna: Magyarországi cigány kézművesség Szulovszky János: Kézművesség a 21. században Juhász József: Egy iparos hitvallása Fontosabb irodalom Múzeum ajánló Képek jegyzéke The History of Handicraft in Hungary. Edited by: Szulovszky, János. Budapest: Hungarian Chamber of Commerce and Industry, 2012. 180. old.


Parragh, László: Foreword Szulovszky, János: Introduction: A Country in the Carpathian Basin Gömöri, János: The legacy of 9th century craftsmen in the Carpathian Basin Fodor, István: Hungarian crafts in the 9th and 10th centuries Takács, Miklós: Crafts in the Árpád era Skorka, Renáta: The evolution of the guild system Szende, László: Craftsmen and their workshops in late medieval and early modern-era Buza, János: Crafts in divided Ottoman-era Hungary Gerelyes, Ibolya: Ottoman handicrafts in Hungary Pásztor, Emese: Ottoman-Turkish textiles in the Royal Hungary and in Transylvania during

the Ottoman era Szulovszky, János: From the reorganisation of the guilds to their final declines Szulovszky, János: Craft industries and the rise of capitalism Szulovszky, János: Crafts and small-scale industry between the two world war Kaposi, Zoltán: Small-scale industries in Hungary 1945–2000 Szulovszky, János: Crafts in the 21st century

SZABÓ ZOLTÁN


2.4.4 A kézművesség helye a szellemi kulturális örökség meg-őrzéséért életre hívott UNESCO egyezményben

A szellemi kulturális örökség UNESCO egyezménye

Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete (a továbbiakban UNESCO) megalakulása óta számos egyezményt hozott létre a világ kulturális javainak megmentése és megőrzése érdekében. Ezek a nemzetközi jogi dokumentumok egységes szemléletű irányelveket és cselekvési stratégiákat nyújtanak. Az egyezmények végrehajtása során létrehozott kormányközi bizottságok, működési irányelvek és a reprezentációt segítő listák és regiszterek pedig a kulturális örökség megőrzésének fontosságára igyekeznek irányí-tani a figyelmet, és segíteni hivatottak a megfelelő nemzetközi és nemzeti szintű feladatok megvalósítását.

Ezek közül az 1972-es, közismert nevén Világörökség Egyezmény (Egyezmény a világ kulturális és természeti örökségének védelméről)85 közvetlen előzménye a szellemi kulturális örökség iránt felmerülő érdeklődésnek.

E nemzetközi dokumentum elfogadását követő évben rendezett UNESCO ülésen már felmerült az a gondolat, hogy a világörökség egyezmény gyakorlatilag figyelmen kívül hagyja a nem tárgyiasult, azaz szóban, tudásban, képességekben, szokásokban létező, és az élő kö-zösségekhez kapcsolható kulturális gyakorlatokat, pontosabban csak az objektum vagy a kultúrtáj kialakítása, birtokbavétele során felhasznált mögöttes tudást és gyakorlatot tekinti az örökség részének, azt a gyakorlatot és tudást, amely létrehozza és fenntartja azt.

E hiányérzet továbbgondolása és az örökség fogalmának kiterjesztése eredményeként, hosszas előkészítés során, ajánlásokat és cselekvési terveket megfogalmazó számos tárgyalást és konferenciát követően 2003-ban az UNESCO közgyűlése elfogadta a Szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményt.86 2012 októberéig 146 állam nyújtotta be csatlako-zási szándékát, s került ezáltal az egyezményben részes államok sorába.

Mi a szellemi kulturális örökség?

A szellemi kulturális örökség alapvetően gyakorlat, tudás és tevékenység. Az egyezmény cél-ja az élő közösségi gyakorlatok megőrzése, a globalizálódó-modernizálódó világban fennma-

85 Convention Concerning the Protection of the World Cultural and Natural Heritage. Magyarországon az egyezményt az 1985. évi 21.

törvényerejű rendelet hirdette ki, majd a „6/1999. (III. 31.) NKÖM rendelet a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottságáról” szabályozta a

bizottság mint a kulturális örökségért felelős miniszter tanácsadó testületének működését. A 2011. évi LXXVII. törvény az első önálló

végrehajtási jogi dokumentum az egyezmény történetében.

86 Convention for the Safeguarding of the Intangible Cultural Heritage. Magyarország a XXXVIII. kihirdető törvény megalkotását követően

ratifikálta az egyezményt.


radó közösségek identitásának megerősítése, kulturális arculatuk megmutatása, ezáltal a kul-turális sokszínűség kölcsönös elismerése, valamint a nem tárgyiasult és gyakran kihalással fenyegetett kifejezési formák jelentőségének tudatosítása, az ilyen örökség-elemek védelme.

Míg a kulturális világörökség esetében végső soron mindig világörökségi helyszínről van szó, addig a szellemi kulturális örökség esetében mindig az örökséget éltető (létrehozó, gyakorló, fenntartó, továbbadó) közösségről.

A szellemi kulturális örökség (angolul intangible cultural heritage, franciául patrimoine culturel immatériel) fogalma az intangible/immatériel szóval fejezi ki megfoghatatlan voltát, nem tárgyiasult jellegét. A szellemi kulturális örökség hagyományos és élő egyszerre, folya-matosan újraalkotott és szóban vagy utánzással továbbadott. A szellemi kulturális tevékeny-ség soha nem statikus, hanem olyan tudás, mely generációról generációra való vándorlás so-rán alakul ki és létezik tovább. A szellemi kulturális örökség a közösségekben él, annak tagjai az örökség gyakorlói és hordozói, egyben ők a megőrzés letéteményesei is. Ebben az esetben tehát nem helyszínekről, rögzült vagy élettelen tárgyi emlékekről, hanem a mindennapokban élő közösségi megnyilvánulásokról van szó.

A szellemi kulturális örökség lehet szokás, ábrázolás, kifejezési forma, tudás, készség – valamint az ezekkel összefüggő eszköz, készítmény és kulturális színhely –, amelyet a közössé-gek kulturális örökségük részeként elismernek. Ez a nemzedékről nemzedékre hagyományo-zódó szellemi kulturális örökség, amelyet a közösségek állandóan újrateremtenek, közös iden-titást és folytonosság érzést nyújt számukra.

A szellemi kulturális örökség többek között az alábbi területeken nyilvánul meg: a) szóbeli hagyományok és kifejezési formák – beleértve a nyelvet, mint az örökség

hordozóját, b) előadóművészetek, c) társadalmi szokások, rítusok és ünnepi események, d) a természetre és a világegyetemre vonatkozó ismeretek és gyakorlatok, e) hagyományos kézmű-vesség. Ez utóbbi kategória éppen magyar kezdeményezésre került a megnyilvánulási terüle-tek közé az egyezmény szövegében.

Az UNESCO az egyezmény létrehozásával ösztönözni kívánja a szellemi kulturális örökség megőrzését, az érintett közösségek szellemi örökségének elismerését, az örökség je-lentőségének tudatosítását helyi, nemzeti és nemzetközi szinten. Továbbá célja a közösségek figyelmének felhívása saját kulturális értékeik és szellemi örökségük jelentőségére, a helyi szellemi erőforrások, kapacitások megtartó erejére, identitáserősítő hatására, a megmaradás-ban, a jövőben betöltött szerepére. Ugyanakkor a nemzeti és nemzetközi szintű közvélemény-nyel, továbbá a különböző felelős szervekkel is igyekszik elismertetni a helyi örökség jelentő-ségét és a megőrzés szükségességét. Erre különböző megőrzési stratégiákat ajánl, vagy ír elő az egyezményben részes államok számára: az ilyen örökség azonosítása, számbavétele, nyil-vántartása, dokumentálása, vagy az általános tervezésbe történő beépítés, az örökséggel kap-csolatos kutatások kezdeményezése, az archiválás, a hozzáférés biztosítása, az örökségi szak-emberképzés, és az oktatás, ismeretterjesztés minden formájának alkalmazása, a szellemi örökség oktatási rendszerekbe történő széleskörű beépítése.


Nemzetközi lépések

Az egyezmény meghatározza azt is, milyen lépéseket tesz a világszervezet a szellemi kulturá-lis örökség védelme érdekében nemzetközi szinten. Három nyilvántartást indított útjára 2009-ben, amelyre az egyezményhez csatlakozott részes államok adhatnak be felterjesztéseket. Ezek rövid bemutatása mellett tanulságos megvizsgálni a jegyzékeken szereplő kézműves hagyományok jellegét.

A láthatóvá tétel és a szellemi örökség jelentőségének tudatosításáért a Kormányközi Bizottság létrehozta „Az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listáját”. Eddig 213 elemet vett föl e jegyzékre, mint például a perzsa újév ünnepét, a Japánban élő ainu táncot, a romániai doina énekhagyományt, vagy a perui zaparák szájhagyományát.87 Megfi-gyelhető, hogy a kézműves hagyományok jelenléte a reprezentatív listán - arányait tekintve - igen csekélynek nevezhető. A 213 örökség-elemből összesen 27 tekinthető e körbe tartozó-nak. A leggyakoribb a szövés előfordulása (5), azok közül is a szőnyegszövés a jellemzőbb. A textil tekintetében ezt követi a csipke (3), majd a selyem (2), és egy-egy esetben fordul elő a gobelin, a batik, a brokát és a hócsalánruha készítésének hagyománya. A famunkák közül az ácsmesterség/faépítészet hagyománya háromszor fordul elő, a fajáték készítés egy esetben. Egy fakereszt és egy kőkereszt faragó hagyomány jelenik meg a reprezentatív listán. A papír-készítés (2), -metszés (1), a hagyományos könyvnyomtatás (1) és pecsétkészítés (1) mindegyi-ke jellemzően kínai örökség-elem. Egy esetben szerepel a listán a mézeskalácskészítés ha-gyománya. Meglepő módon az emberiség szellemi kulturális örökségét reprezentáló nyilván-tartáson egyetlen esetben találkozunk hagyományos kerámiakészítési techniká-val/hagyománnyal.

A bizottság emellett létrehozta „A sürgős védelmet igénylő szellemi kulturális örökség listáját”, amelyre a valamilyen okból veszélyeztetett, például végleges eltűnéssel fenyegetett örökség elemek kerülhetnek fel, amelyek indokolt esetben anyagi támogatást is kaphatnak az erre létrehozott alapból. Mostanáig 16 elemet vettek fel a sürgős védelmet igénylő elemek listájára (például a mongol hőseposz éneklést vagy a mali-i csoportos halászati szertartást). A kézművesség tekintetében e listán is vezet a textilkészítés (főként szövés) (2) és famegmunká-lás (fedeles fahíd és hajó) (2) hagyománya mellett Kína. Az öt tematikusan ide tartozó örök-ségelemből hármat az ázsiai ország terjesztett föl, melyből az ötödik a mozgatható fanyomóelemes könyvnyomtatás.

A bizottság továbbá létrehozta „A szellemi kulturális örökség védelmét célzó progra-mok, projektek és tevékenységek” nyilvántartását. Ezek a programok az egyezmény elveinek és céljainak példaszerű megvalósításai. E regiszterben jelenleg nyolc program található, töb-bek között a spanyolországi iskola-múzeum pedagógiai programját.88 Az iskolamúzeum tan-tervében szerepel a kézműves oktatás is. Emellett egy konkrét kézműves oktatási program szerepel e nyilvántartáson: az indonéziai batikolás.

87 Ebben a sorban kapott helyet 2009-ben Magyarország felterjesztése, a mohácsi busójárás télvégi maszkos szokása is, mely így első

magyarországi elemként került a reprezentatív listára. 2011-ben újabb két magyarországi örökség-elem felterjesztésére került sor: a matyó

népművészet és a magyar solymászat került jelölésre a reprezentatív listára.

88 2011-ben „A táncház-módszer mint a szellemi kulturális örökség megőrzésének magyar modellje” című jelölést felvették a regiszterre.


E listák létrehozása mellett az UNESCO a Szellemi Kulturális Örökség Alap segítségé-vel anyagilag is támogatja a legveszélyeztetettebb gyakorlatokat, továbbá a legjobb megőrzési eljárásokat, és ezek terjesztését.

A hazai megvalósítás

Magyarország 2006-ban a XXXVIII. kihirdető törvény megalkotásával lehetővé tette a do-kumentum ratifikálását, melynek eredményeképpen hazánk harminckilencedikként csatlako-zott az egyezményhez. A kihirdető törvény értelmében annak megvalósításáért a kulturális örökség minisztere teszi meg a megfelelő intézkedéseket, azaz az egyezmény végrehajtása a kulturális tárca hatókörébe tartozik.

A korábban ismertetett nemzetközi védőintézkedések mellett a részes államok számára az egyezmény meghatározza a végrehajtással kapcsolatos lépéseket, feladatokat is. Az egyes országok a csatlakozással vállalják, hogy megkezdik a szellemi kulturális örökség elemek azonosítását, ezek nyilvántartásba vételét, leltárak készítését, továbbá elkötelezik magukat, hogy az örökségmegőrzést bevonják a tervezési programokba, felelős szakértői testületeket hoznak létre (Magyarország esetében a nemzeti bizottságot, örökségvédelmi szakértői rend-szert, szakmai hálózatot), kutatási módszereket fejlesztenek ki a szellemi kulturális örökség megőrzése érdekében, elindítják a szellemi kulturális örökség szakértők képzését (Magyaror-szágon egyetemi képzés, akkreditált továbbképzések formájában), biztosítják a szellemi kultu-rális örökséghez való hozzáférést, dokumentációs intézményeket hoznak létre a szellemi kul-turális örökség számára (archívumok, adatbázisok formájában).

A feladatok között kulcsszerepe van az oktatásnak, a tudatosság erősítésének, mely ma-napság letéteményese lehet az örökség, a hagyomány (tovább/túl)élésének. Ezek formája lehet nyilvánosságot megcélzó oktatási, tájékoztatási program, helyi tantervek és képzési progra-mok, kapacitásépítő tevékenység és a tudásátadás iskolarendszeren kívüli módjai.

A szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezmény célja szerint a védőintéz-kedések részeként a részes állam a területén található szellemi kulturális örökség elemeket azonosítja és nyilvántartja. Ennek megvalósítása érdekében a kultúráért felelős miniszter fel-hívása alapján a Magyarországon élő közösségek, csoportok vagy egyének a saját szellemi kulturális örökségükként elismert elemeket javasolhatnak felvenni A szellemi kulturális örök-ség nemzeti jegyzékére. A jegyzék célja, hogy nyilvántartsa, és széles körben hozzáférhetővé tegye mindazon kulturális megnyilvánulásokat, amelyeket a közösségek saját örökségükként tartanak számon és gyakorolnak napjainkban is. A nemzeti jegyzékre történő felvételre a kö-zösségek az előírásoknak megfelelő jelölő nyomtatvány kitöltésével tehetnek javaslatot. Emellett a kötelező dokumentáció csatolása is szükséges, amely részben archív, de főként a mai állapotokat rögzítő és bemutató fotóanyagból és filmből áll. A jelölési dokumentáció ösz-szeállítása ezáltal komoly szakmai felkészültséget és az örökség-elem sokrétű bemutatását igényli. Ebből következően a jelölés összeállításába a helyi szakmai- és civilszervezetek, va-lamint az érintett csoportok lehető legszélesebb körét kell bevonni. Az örökség-elemet gya-korló közösséggel előre ismertetni kell a jelölés szándékát és kérni hozzájárulását ahhoz, va-lamint részvételét a felterjesztés folyamatában. A szellemi örökség számbavételének itt bemu-


tatott magyarországi mechanizmusa nemzetközi viszonylatban példamutató, és kevés kivétel-től eltekintve egyedülállónak számít. Az érintettek irányából kezdeményezett, de szakmailag kontrollált és segített saját örökség meghatározása, értelmezése, a megőrzésére tett lépések megtervezése mind olyan folyamat, amely az egyezmény szellemiségét messzemenőkig szem előtt tartja. Az egyezménynek nem célja, hogy a számbavétel során felülről irányított módon nemzeti szimbólumokat felsorakoztató értékleltárak készüljenek.

A jelölést benyújtó közösségek a teljes jelölési anyagot az előírásnak megfelelő formá-ban elküldik Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség Igazgatóságára. Az Igazgatóság megvizsgálja, hogy a jelölés az előírt formai kritériumoknak megfelel-e, majd két független szakértő bevonásával értékeli azt. A további feldolgozás és előkészítés után az Igazgatóság a jelöléseket eljuttatja az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság Szellemi Kulturá-lis Örökség Szakbizottsága számára, mely a következő ülésén megvizsgálja azokat, és ennek alapján javaslatot tesz a miniszter számára, hogy mely jelöléseket vegyék fel a nemzeti jegy-zékre. A nemzeti jegyzékre kerülő szellemi kulturális örökség elemek listája és teljes felter-jesztési anyaga hozzáférhető a www.szellemiorokseg.hu honlapon.

Mindezt azért tartottam szükségesnek részletesen ismertetni, hogy világossá váljon a szellemi örökség magyarországi számbavételének mechanizmusa, mely egyben azt is takarja, hogy a nyilvántartásra kerülés mindenki számára nyitott, és folyamatosan zajló procedúra. A jegyzék kiépítésének jelenleg nincsenek számbeli és időbeli korlátai. Ez egyben azt is jelenti, hogy a nemzeti jegyzék jelenlegi tartalma „esetleges”, nem tervezett (és főleg nem teljes, te-matikáját tekintve), azaz összetétele és bővítése azon múlik, hogy az érintett közösségek mi-lyen módon és ütemben férnek hozzá az ezzel kapcsolatos információkhoz, továbbá hogy ké-szen állnak-e a felterjesztés elkészítésére, és egyáltalán tudatában vannak-e örökségük létezé-sének, fennmaradása szükségességének, és erre rendelkezésre állnak-e a megfelelő kapacitá-sok, illetve a közösségi akarat.

Fontos leszögezni, hogy a szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékén való szereplés nem díj vagy kitüntetés, és nem támogatás. Egy olyan inventárium, amely lehetőséget biztosít az érintett közösség saját örökségének széleskörű el- és megismertetésére, amely (jelenleg) elsősorban erkölcsi megbecsülést jelent. A jelölési dokumentációban külön fejezet foglalkozik a megőrzési stratégiák kérdésével. A felvétel egyik kritériuma az, hogy a közösség bizonyítot-ta, készen állnak a jövőbeni megőrzési tervek, és már eddig is eredményes lépéseket tett az örökség megőrzése érdekében. A munka tehát a nemzeti jegyzékre kerüléssel kezdődik, vagy legalábbis nem ér véget vele. A közösségek számára kiemelt felelősséggé válik az örökségről való gondoskodás, az állam részéről kiemelt figyelmet kell fordítani ezen örökség-elemek felé.

A szellemi kulturális örökség nemzeti jegyzékének tagjai 2012 szeptemberéig: 1. Busójárás Mohácson – maszkos farsangvégi télűző szokás (2008) 2. A Népművészet Mestere díj kitüntetettjeinek tudása és tevékenysége (2008) 3. A kunsági birkapörkölt karcagi hagyománya (2009) 4. Élő hagyományok Kalocsa kulturális terében: hímzés, viselet, pingálás, tánc (2009) 5. Mezőtúri fazekasság (2009) 6. A magyar solymászat (2010)


7. A halasi csipkevarrás élő hagyománya (2010) 8. Matyó örökség – a hímzés, viselet folklór továbbélése (2010) 9. Pünkösdi templomdíszítés Mendén (2011) 10. Tikverőzés Mohán. Maszkos, alakoskodó, farsangi szokás (2011) 11. Emmausz Bólyban. Húsvéthétfői népszokás (2011) 12. A molnárkalács borsodnádasdi hagyománya (2012) 13. Sárköz népművészete: szövés, hímzés, gyöngyfűzés, viselet (2012)

Kurzívval emeltem ki azokat az örökség-elemeket, amelyeknek vagy önmagában, vagy részeként létezik kapcsolata a kézművességgel. Az UNESCO listához képest az önálló kéz-műves hagyományok tekintetében is jobbak az arányok, s ha a kapcsolódó örökség-elemeket is idevesszük, megállapíthatjuk, hogy a nemzeti jegyzéknek jelenleg több mint a fele sorolha-tó tágabban-szorosabban a kézműves hagyományok sorába. Szinte egyértelmű a népművésze-ti régiók jelenléte a jegyzéken, melyek egyesével is több kézműves technikát képviselnek egy-szerre. A lista e tematikus része természetesen nem teljes, már készülnek felterjesztések a palóc népművészet, és a sióagárdi viselet kapcsán. A csipke megjelenése a nemzetközi listák-hoz hasonlóan jellemző és igen korai volt a halasi csipke formájában. Előkészületben van a höveji csipke felterjesztése is. A magyarországi nyilvántartáson örvendetesen gyorsan jelent meg a fazekasság tematikája, a legnagyobb ma működő mezőtúri fazekasközpont képviseleté-ben. Folyamatos az érdeklődés más régiókból is, de az érintett közösségek ez esetekben még nem jutottak el a felterjesztés fázisáig. Így várat magára a nádudvari fekete kerámia és a magyarszombatfai, valamint a tatai fazekasság megjelenése a nemzeti jegyzéken. Felmerült viszont a tápéi gyékényszövés felterjesztésének gondolata.

A szakmai közös gondolkodás során többször felmerült már a magyarországi kékfestés még élő képviselőinek, működő központjainak közös előterjesztése. Ehhez azonban szükséges egy mindenki által hitelesnek tartott összetartó személy vagy szervezet, amely képes össze-fogni a mesterség képviselőit.

Sajátos „eleme” a nemzeti jegyzéknek a Népművészet Mestereinek tudása és tevékeny-sége. A felvételét szakmai grémium kezdeményezte még a nemzeti jegyzék létrejöttekor. A rendszer ugyanis minden elemében megfelel az UNESCO egyezmény szellemiségének és célkitűzéseinek, emellett a jegyzékre vétel kritériumainak is. A közösségükben élő és ott ki-emelkedően alkotó és tevékenykedő népművészek ugyanis már eleve ajánlás, felterjesztés útján kaphatják meg a díjat. Az 1953 óta folyamatosan adott állami elismerés szinte teljes mértékben hasonló az UNESCO által 1993-ban (!) közzétett irányelveihez, melynek értelmé-ben minden országban alapítsák meg a „Living Human Treasure” (élő emberi értékek) díját, és alakítsák ki a díjazásnak, pénzügyi támogatásnak és a megbecsülésnek a rendszerét. A Népművészet Mestereinek jelnleg 510 elismert személye van, akik közül több mint 300-an a tárgyalkotás kategóriában kapták meg a díjat. Így elmondható, hogy a nemzeti jegyzéken vég-eredményben minden kézműves szakma képviselteti magát. A jegyzékre kerüléstől kezdve a mai napig folyamatosan tart a Népművészet Mesterei teljes adatbázisának elkészítése, mert az elmúlt 60 évben nem készült összesítés a díjazottakról. A tárgyalkotó mesterek anyagainak összeállításában a Népművészeti Egyesületek Szövetsége működik közre. (http://www.nepmuveszetmesterei.hu)


Az idei év nagy eseményeként tarthatjuk számon, hogy vélhetően sikerrel nyújtotta be Magyarország felterjesztését az UNESCO reprezentatív listájára a matyó népművészetről. Az idén decemberben Párizsban összeülő Kormányközi Bizottság fog dönteni a kérdésben, de nagy reményre adhat okot, hogy az előértékelő testület megfelelőnek találta a felterjesztést és javasolja felvenni az örökség-elemet a reprezentatív listára. Érdekes folyamat volt, ahogy a felterjesztés első változatát - amely Matyó örökség címen a népcsoport jellegzetes kultúráját írta le, amelybe beletartozik a szorosan vett népművészet mellett a viselet és a folklórhagyo-mány, a vallás is (mindez együtt alkotja a matyó identitást) - átdolgozásra javasolták, és kér-ték szűkítését egy "konkrét" örökség-elemre, hiszen a mostani tendenciák szerint kulturális régiót általában, mindenestül nem támogat felvenni az UNESCO. Így mérlegelni kellett, hogy az identitás összetevőiből mely elem a legjellemzőbb, és ma is gyakorolt forma, ennek ered-ményeként a felterjesztés címe (és természetesen tartalma) a következőképpen alakult: Folk art of the Matyó, embroidery of a traditional community. A reprezentatív listára kerülés ese-tén ez lesz az első hímzést képviselő örökség-elem.

A nemzeti jegyzékre kerülés tehát nem díj és pénzjutalommal járó kitüntetés. De a jegy-zék „csapatába” kerülve különböző bemutatkozási lehetőségek adódnak a közösségek számá-ra. Ez számukra láthatóan fontos esemény, mert soha nem hagyják ki ezeket a megjelenési alkalmakat. Lényeges szempont, hogy mindig kulturált körülmények között, és megfelelő kontextusban kerülnek bemutatásra.

A nemzeti jegyzékre adott évben felvett elemek ünnepélyes kihirdetésére mindenkor a Kulturális Örökség Napjai (KÖN) országos megnyitóján kerül sor. Ezután két napig a meg-nyitó helyszínén mutatkozhatnak be a közösségek. A legnagyobb közös bemutatkozási alka-lom a Szabadtéri Néprajzi Múzeumban rendezett Pünkösdi Sokadalom – Nemzetközi Szelle-mi Kulturális Örökség Találkozó. Ezen alkalmakkor minden közösség szigorúan a nemzeti jegyzéken szereplő elemet mutathatja be, aktív formában. Ez a kézművesek esetében - egy kivétellel- minden alkalommal bemutató és foglalkozást takar. Megfigyelhető, hogy ezeken az eseményeken a közönség számára legkedveltebb örökségek azok, amelyekbe aktívan be tud kapcsolódni, így a kézműves tevékenységek a legnépszerűbbek. A programok legnagyobb kedvence a fazekasság, ezért a mezőtúri fazekasok megállás nélkül tanítják az érdeklődőket korongolni, agyagozni, festeni. Emellett „slágernek” tekinthető a kalocsai pingálás, melyet órákig képesek művelni a közben megszállottá váló érdeklődők. Minden alkalommal nagy figyelem irányul a Népművészet Mestere díj képviselője iránt, hiszen egyedit alkotnak és ők is szívesen tartanak foglalkozást. A mesterek a Skanzen egész éves programjának vendégei, hiszen a Régimódi Vasárnapok programsorozatnak mindig egy-egy meghívott mester a ki-emelt vendége. Közöttük akad, aki saját kérésére többször visszatér egy évben, mert olyan élményt jelent számára az autentikus környezetben való megmutatkozás és a látogatók érdek-lődése, a velük kialakított interakció.

Összességében elmondható, hogy nagy igény van a kézművesek részéről is a bemutat-kozásra, nemkülönben pedig a többi közösséggel való együttlétre. Az Igazgatóság ugyanis létrehozta a Tudatos Örökségvédő Közösségek Körét, amelynek minden, a nemzeti jegyzékre újonnan bekerült közösség tagja lesz. Ezután ők együtt önálló kis (egyre duzzadó) közösséget alkotnak, személyes és szakmai kapcsolatokat építenek ki, meghívják egymást saját rendez-


vényeikre, és kölcsönösen segítik egymást. Ezt az igazgatóság külön fórumok megrendezésé-vel is segíti. Hagyománnyá vált például, hogy a Pünkösdi sokadalom két napját megelőző 0-ik nap a közösségi találkozó és kölcsönös bemutatkozás alkalma.

A nemzeti jegyzéken szereplő kézműves közösségek minden fórumon, kiadványban hir-detik, hogy a nemzeti jegyzék részei. Az idén átadott szellemi kulturális örökség "logótáblát" a két kézműves közösség, Mezőtúr és Kiskunhalas is kitette a saját múzeuma falára. Ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy a kézműves közösségek szerencsére komoly, gyakran önálló gyűjteményekkel rendelkeznek. De előfordul az is, hogy a jegyzékre kerülés hatására erősítik meg a helyi dokumentációt, például a kézműves produktumok összegyűjtése kapcsán.

Lényeges kiemelni, hogy a kézműves örökség-elemek képviselői a saját nagyrendezvé-nyeiken már kivétel nélkül meghívták az igazgatóságot, és fontosnak tartották országos, sőt nemzetközi szinten is hirdetni, hogy a szellemi kulturális örökség „csapat” tagjai. Számukra ez nagy megerősítés, főleg abban az időszakban, amikor egyre lehetetlenebbé válik létezésük, munkájuk, vagy éppen múzeumuk sorsa.

Reményeink szerint 2013-tól (amikor éppen 10 éves lesz az UNESCO egyezmény), el-indulhat egy nevesített támogatási forma azon közösségek számára, amelyek a nemzeti jegy-zéken szerepelnek, segítve őket az örökségük megőrzésében.

Egy érdekes példával zárnám az összefoglalót. Mindannak ellenére, hogy a jegyzékre kerülés „csak” erkölcsi elismerést jelent a közösségek számára, büszkék rá és ragaszkodnak hozzá. A halasi csipke kapcsán felmerült - és korábban már be is került a rendszerbe – hogy Hungarikumnak nyilvánítsák. A közösséget képviselő és lelkének számító múzeum igazgatója annyit fűzött hozzá: „Mi nem Hungarikum vagyunk, hanem szellemi kulturális örökség.” Pe-dig a „Hungarikum Törvény” értelmében még támogatást is kaphat az az érték, amelyet a bi-zottság annak nyilvánít.

Lehet, hogy a kézműves hagyományok fennmaradása nem csak anyagi kérdés? DR. CSONKA-TAKÁCS ESZTER


2.4.5 Hungarikumok, ezeken belül a népi kézművesség helye, megítélése 2008. június 9-én fogadta el az Országgyűlés dr. Medgyasszay László és dr. Simicskó István kezdeményezésével előterjesztett anyagot kisebb módosító javaslatokkal a Hungarikumok védelméről szóló (77/2008. (VI.13.) OGY határozatot. (Megjelent a Magyar Közlöny 2008. évi 87. számában.) Az országgyűlési határozat több feladatot is megjelölt a Kormány számára, de emellett társadalmi kezdeményezések sora is megmutatta a nemzeti értékek feltárása, be-mutatása és megőrzése iránti igényt. Több megye – elsőként Bács-Kiskun – településeiben, kistérségeiben, majd megyei szinten is megbeszéléseken, kiállításokon, szakértői fórumokon is megjelentek és bekapcsolódtak a párbeszédbe a szellemi és tárgyi kulturális örökség alko-tói, közvetítő szervezetek képviselői és a jogszabályalkotásban résztvevő helyi – megyei poli-tikusok, országgyűlési képviselők. Több kézműves és kézműves szervezet képviselje részt vett Hungarikumok a Parlamentben három találkozóján, jelezve ezzel az értékfeltárás, -megőrzés és -teremtés iránt igényt és szükségességet.

Az országgyűlés április 2-i ülésén fogadta el A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvényt.

A törvény preambuluma kijelenti, hogy a magyar nemzeti értékek és azokon belül a hungarikumok megőrzendő és egyedülálló értékek, nemzetünk értékeit össze kell gyűjteni, dokumentálni, az értékvédelem alapjául szolgáló dokumentációt a szigorú nyilvántartás és kutathatóság szabályai szerint meg kell őrizni, az értékeket pedig ápolni, védelmezni és támo-gatni kell

A dokumentálás alapfeltétele a kézműves termékek létrehozásának szellemi és techno-lógiai leírása egységes módszertanának (figyelve a szellemi kulturális örökség, valamit Ma-gyar Termék, Kiváló Élelmiszer, a HIR, Magyar Élelmiszerkönyv kiválasztási folyamatainak, működése során kialakított eljárásokat) kidolgozása és elterjesztése. Különösen fontos, hogy ezekben az egyes termékeknél megjelenjen a földrajzi eredet szerinti sokféleségre való adap-tálás lehetősége.

A magyar kultúra évezredes értékeit, a magyarság szellemi és anyagi alkotásait, ember alkotta és természet adta értékeit átfogó értéktárban kell összesíteni.

A Hungarikum törvény ugyan nem így említi, de az értékek piramis-szerű, többszintű felépítésének rendszerét az ágazati értéktárak mellett települési, táji-térségi, megyei és nemze-tei szintjei alapján határozza meg. A felmenő rendszer legmagasabb szintéjén lévő nemzeti értékek közül választja ki a Hungarikum Bizottság a hungarikumot, mely gyűjtőfogalom, az egységes osztályozási, besorolási és nyilvántartási rendszerben olyan megkülönböztetésre, kiemelésre méltó értéket jelöl, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével és minőségével a magyarság csúcsteljesítménye, témánk tárgya szerint a kiváló nemzeti termék kategóriába tartozik.


A területi szemponton létrejövő értéktárak egyik forrása az ágazati értéktár, melynek lét-rehozásának kezdeményezése a szakszövetségek alapvető feladata és érdeke. A törvény 6 § (1) bekezdése az ágazati miniszter feladatkörébe sorolja a szakágazat nemzeti értéktárba való felvételének szabályozását és a Magyar Értéktárba való felvételét. A NESZ fontos feladata lesz a kulturális államtitkársággal való együttműködés kialakítása az ágazati – nemzeti érték-tár szabályozási folyamatának kidolgozása, szakértői munkával való segítése, az ez ügyeket intéző, később létrehozandó bizottságban való szakértői részvétel biztosítása.

Hasonló feladatot kell teljesíteni a helyi, táji-térségi és megyei értéktárak kialakításánál is. A hungarikum törvény végrehajtását szabályozó kormányrendelet, miniszteri rendeletek és helyi önkormányzati rendeletek jelen időpontban még nem készültek el. E szabályozási fo-lyamathoz a kialakult partneri egyeztetési keretek adta lehetőségekkel élni kell. Különösen fontos a szakmai tevékenységeket végző kézművesek aktivizálása a helyi rendeletek előkészí-tésében, véleményezésében való részvételre.

A helyi értéktárak a második pillér, ahonnan a nemzeti értéktárba való bekerülés lehet-séges. A területi elven működő értéktár kialakítása, működtetése feltételezi a kiválasztás során nyújtandó szakmai – szakértői munkát a helyi alkotók segítése, s majd az értéktárba esélyes tárgyak kiválasztásában a még nem zsűrizett alkotások esetén. Ezt minden kézműves egyesü-letnek és szakmai szervezetnek feladatként kell felvállalni, s együtt kell működni a szomszé-dos megyékben, tájegységekben működő szervezetek között az összeférhetetlenségi szabályok és a személyes konfliktusok elkerülése érdekében.

Nemzeti értékeink széles körű hazai és külföldi bemutatása, megismertetése nyelvi, szel-lemi, kulturális, gazdasági teljesítményünk, természeti és épített értékeink elismertetése, va-lamint az országmárka erősítése egyaránt kiemelkedő jelentőségű

A kézműves mesterek és termékeik helyi, térségi és országos jelentőségű ünnepi alkal-makon való megjelenését a szakmai szövetség aktuális információk nyújtásával, együttes fel-lépéssel, tárgyi eszközökkel, (akár közös dizájn elemekkel is) támogassa. Fontos, hogy a je-lenlét ne csak az ünnepi alkalmakkor történjen meg helyi és térségi szinteken, hanem az kap-csolódjon a hétköznapokban való rendelkezésre állásban is. A minőségi munkát végző meste-rek vállaljanak szerepet a köznevelésben, gyakorlati oktatásban, a szakmai képzésben, az is-kolai órákat kiegészítő szabadidős foglalkozásokban. Ehhez kapjanak szervezeti segítséget a kialakuló tankerületekkel való kapcsolat felvételhez, s az érdeklődők alapvető pedagógiai ismereteket a foglalkozások megtartásához.

Javasoljuk, hogy a településre, tájra jellemző mezőgazdasági, élelmiszeripari termékek kialakult „fesztiváljai”, falunapjai mellett kapjanak ugyanilyen figyelmet az adott helyre jel-lemző kézműves termékek is, mivel ezek a helyi termelési kultúrához eszközeikkel szorosan kötődnek. Elérendő cél, hogy a helyi közösségek, önkormányzatok külső, nemzetközi kapcso-lataikban ezeket a helyi tárgyakat népszerűsítsék, akár használatukban (pl. viselet), vagy aján-dékként.

Szintén cél, hogy a kiváló helyi termékeket huzamosabb ideje előállító mesterek a más tevékenységben végzők mellett helyi elismerésben részesüljenek. A kitüntetéseket szabályozó helyi rendelet előírásainak módosítása a személyi javaslattétel, vagy annak kezdeményezése legyen a területi kézművesek egyesületek feladata.


Indokolt felvenni a helyi megjelenés segítése érdekben az értékek települési ünnepeken való kiállítását, hétköznapokon pedig egy-egy kiválasztott tárgy részére egész évre szóló ked-vezményes, vagy térítésmentes árusításának biztosítását a helyi piacon, vásárban.

…az értékeket pedig ápolni, védelmezni és támogatni kell! A fenti szakmai – szervezeti tevékenységek mellett a Hungarikum törvényben lehető-

ségként majdan rendelkezésre álló források a kézművesek részére való hozzáférhetőségét se-gíteni kell a nemzeti értéktárba kerülő termékek előállításához fejlesztési források, valamint alkotóik „normatív alapon”, vagy adókedvezmények általi biztosításával. A szakterületre vo-natkozó speciális szabályzó rendszer kidolgozásának kezdeményezése, a munkában való részvétel az egyeztetési eljárásban biztosított módon szükséges. Segíteni kell e-mellett a helyi termékek értékké válási folyamatát képzéssel, bemutatók szerzésével, kiadványokban való megjelentetésével. Ennek pénzügyi forráshoz való jutásának pályázati rendszerét ki kell dol-gozni.

Működtetni kell az ösztönző és szakmai minősítő és ellenőrző kontroll rendszert a már kialakult értékek fenntartása érdekében folyamatos szervezeti és annak személyi feltételeinek biztosításával.

POLYÁK ALBERT


2.4.6 Magyarországi Tájházak Szövetsége – ezen belül a népi kézművesség helye, megítélése

Magyarországi Tájház Szövetség

Tájház: A népi építészet szempontjából jelentős, esetleg népi műemlékeknek minősített épüle-tekben berendezett lakásbelsőket (esetleg műhelyeket, kezdetlegesebb ipari létesítményeket) bemutató muzeális intézmény. (1)

A tájházak vagy falumúzeumok olyan szabadtéri néprajzi gyűjtemények, amelyek a hely-ben összegyűjtött és megőrzött tárgyakkal az adott település vagy tájegység hagyományos tárgyi kultúráját, a népi építészet szempontjából jelentős (esetleg népi műemlékeknek minősí-tett) épületekben berendezett lakásbelsőket, olykor a műhelyeket, a gazdasági épületeket vagy a kezdetlegesebb ipari létesítményeket mutatják be.(2)

A fenti két definíció is alátámasztja, hogy milyen szellemi és tárgyi értékekre terelődött a figyelem a múzeumfalu, tájház kifejezések köztudatban történő elterjedésével, a helyi, táj-egységi tárgyi emlékek, használati tárgyak felkutatásával, összegyűjtésével.

1949-ben új műemléki törvény lépett életbe, amely elismerte a népi építészet objektu-mait is műemléknek, s megkezdődött az egész országra kiterjedő műemlékkutatás. A népi építészet táji sajátosságait megjelenítő épületek felkutatása maga után vonta az épületekhez kapcsolható – életmódot, társadalmi helyzetet reprezentáló – tárgyi értékek, használati eszkö-zök gyűjtését is.

A népi műemlékek védelmének két módszere alakult ki, vagy szabadtéri néprajzi múze-umokba telepítik át az épületeket, vagy helyben megőrzik, műemlékké nyilvánítják és bemu-tatják. Ez utóbbiba tartoznak a tájházak. 1974-ben a Minisztertanács határozatot hozott, hogy azokat a helyben megőrzött népi műemlékeket, amelyeket másként nem tarthatnak fenn, álla-mi tulajdonba veszik. 30 millió forintos állami támogatásnak köszönhetően országszerte táj-házak, faluházak, múzeumházak, szabadtéri néprajzi múzeumok, tanyamúzeumok, honisme-reti tájházak, emlékházak, helytörténeti gyűjtemények alakultak, amelyek az egykori paraszti, falusi életmód emlékét őrzik. A felsorolt kifejezések közül a tájház vált elfogadottá abban az esetben, amikor a népi építészet szempontjából jelentős, esetleg népi műemléknek minősített épületekben korhűen berendezett lakásbelsőket, műhelyeket, bemutató múzeumokat találunk.

A műemléképületben kialakított tájházban nemcsak a kiállított tárgyak alkotják a kiállí-tást, hanem maga az épület is a múzeum szerves részének tekinthető. Egy "igazi" tájház egy-szerre állít emléket az ábrázolni kívánt korszak, valamint társadalmi réteg kistájra jellemző építészeti hagyományainak, mindennapi életének, különleges esetben gazdálkodásának és mesterségbeli tudásának. A Magyarországon található tájházak rendszere igazi időutazást kínál az érdeklődőknek. A hagyományos épületekben, korhűen berendezett enteriőrök a ki-egyezést követő időszaktól, egészen az 1950-es évekig ábrázolják a paraszti kultúra változá-sát. Megismerhetjük a különböző tájegységekre, az ott jellemző társadalmi rétegekre, nemze-


tiségekre jellemző szokásokat, életmódbeli különbségeket, betekinthetünk néhány rég elfelej-tett mesterség titkaiba. (1)

A tájházak rendszere Magyarországon az első kezdeményezések után az 1970-80-as években erősödött meg. A tájházak többsége a megyei múzeumi szervezet részeként és szak-mai irányításával működött. Egyes megyékben a megyei múzeumok vezetésével tájházak lán-colatát alakították ki, amelyek tudományosan és muzeológiai szempontból jól megalapozottan mutatták be az adott megye népi építészetének és életmódjának sajátosságait. Máshol helyi, személyes vagy közösségi indíttatásból hoztak létre tájházakat.

A rendszerváltást követően az önkormányzati törvény átalakította a múzeumi területen a tulajdonosi és működtetői viszonyokat, a tájházak jelentős számban átkerültek a helyi önkor-mányzatok birtokába, de magánfenntartású tájházak is létrejöttek. Az épületállomány egy része leromlott, a szakmai segítségnyújtás keretei meggyengültek. Az 1990-es évek második felétől a helyi közösségek egyre több helyütt figyeltek fel kulturális értékeikre, múltjuk őrzői-re, és újabb tájház-alapítási hullám indult el. Az 1990-es évek végén a muzeális intézményi működési engedéllyel rendelkező intézmények közül mintegy 180 volt tájház, majd néhány év alatt további 50-60 tájház jött létre, kialakult a szlovák és német tájházak önálló, országos hálózata. (2)

Napjainkban 200 fölött van a muzeális intézményi működési engedéllyel rendelkező gyűjtemények, tájházi kiállítóhelyek száma, de becslések szerint 250-300 tájház működik Magyarországon, és közel 100 határon túli, magyar vonatkozású tájházról, néprajzi gyűjte-ményről is tudunk. (2)

A napjainkban Magyarországon található több száz tájház tárgyi kulturális örökségünk jelentős számú emlékét őrzi. A tájházak érdekképviseletére, szakmai koordinálására alakult 2002. november 26-án a Magyarországi Tájházak Szövetsége.

A Magyarországi Tájházak Szövetsége tíz esztendős szakmai tevékenységében központi helyen szerepel a tájházak tudásátadó, identitásnövelő, hagyományápoló- és továbbörökítő tevékenysége. A tájház és a tárgyi örökség megőrzése együttesen szükséges. A tájház a benne lévő berendezés, a szellemi tudás, a nem tárgyi örökség, amit közvetíteni lehet és kell. (3)

Az ismeret, az információ közvetítéséhez – szellemi, szakmai, gyakorlati tudással bíró, igényesen felkészült, a tájegységet folklór és gyakorlat, valamint mesterség területén is – hite-les, képzett szakemberek szükségesek.

A kérdést, hogy mitől jó ma egy tájház, több szempontból érdemes körüljárni. Elsődle-ges szempont, hogy az épület – amelynek berendezése a településre és a bemutatott korszakra jellemző, szakszerű és helyből származó tárgyakból áll – hiteles és jól karbantartott legyen. Nem elhanyagolható tényező, hogy a látogató gondozott belső és külső tereket találjon. Mind-emellett napjainkban elengedhetetlen, hogy a tájházat élettel, hiteles szakmai programokkal megtöltő helyi közösségek bekapcsolódjanak a működtetésbe. A jó tájház sohasem puszta kiállítás, hanem ideális esetben a helyi hagyományőrző programok helye, a találkozás színtere a helyi közösség tagjai, és a helyi tudás átadásának helyszíne a fiatal generációk és az odaér-kező turisták számára. (3)

A jó tájház szakmai kritériumának megvalósításához segítségre van szükségük a léte-sítmény működtetőinek.


A Magyarországi Tájházak Szövetsége, tagjai számára – az információk áramlását, a fejlődést, a továbblépést, a szemlélet formálását segítve – Országos Tájháztalálkozókat, szakmai fórumokat, tematikus továbbképzéseket szervez. 2012-ben X. alkalommal került megrendezésre a házigazda Hajdúböszörmény város intézményeinek közreműködésével.

A Tájháztalálkozók szakmai napjának elméleti előadásai egy-egy összefoglaló témához kapcsolódóan széles kitekintésre adnak lehetőséget, ugyanakkor a konkrét eredmények, sike-rek, mások számára alkalmazható jó gyakorlatok bemutatását is szolgálják. Az egymástól tanulás lehetőségét nyújtják a szakmai nap délután programjai, amelyhez – minden alkalom-mal - jól kapcsolódnak a következő nap tanulmányi kirándulásához kiválasztott helyszínek. (1)

Jelen tanulmány szempontjából a kézművesség, a tárgyalkotó népművészet és a tájházak

kapcsolata a körbejárandó együttműködési terület. A Magyarországi Tájházak Szövetsége (a továbbiakban: MTSZ) által felvázoltakat fi-

gyelembe véve a „jó tájház” „ideális esetben a helyi hagyományőrző programok helye, a ta-lálkozás színtere a helyi közösség tagjai számára, és a helyi tudás átadásának helyszíne”. (3)

Fontos és jogos elvárások a hagyományok megtartása, átörökítése érdekében működte-tett létesítménnyel szemben.

A cél lehet az, hogy a tájház szakmai tevékenysége alapján alkalmassá váljon arra, hogy a népi iparművész- és kézműves mesterek közreműködésével nem pusztán muzeális intéz-mény, turisztikai helyszín, hanem a helyi kulturális értékek, a hagyományok megismerésének, átörökítésének és újraalkotásának központja legyen ez a hagyományos értékeket feltáró, ösz-szegyűjtő intézmény. A helyszíni szakmai-, mesterség bemutatók, kézműves-gyakorlatok a tudásgyarapítás és átadás sajátos lehetőségét nyújtják a résztvevőknek.

A Tájház lehetsége feladatai

- A helyi hagyományőrző programok helyszíneként is használni az intézményt. Nagy társadalmi és közösségi összetartó erőt, hagyományt alakíthat ki a lakosságban. Kitűnő lehe-tőség az identitás erősítésére.

Veszély: Esetleg nem minden eseménynek megfelelő a helyszín méretét tekintve, vagy jellegéből, környezetéből adódóan. Távol esik a megszokott, központi helyszíntől, kicsi lesz az érdeklődés. Nem vezetődik be a mindennapi gondolkodásba.

Megoldás: Jó hirdetéssel, korszerű eszközöket is igénybevevő propagandával új színt lehet vinni a település ünneplési szokásaiba, hagyományteremtő módon nemzeti ünnepeket összekötni témához illő kiegészítő programmal. Tájházban végzett felújítás, bővítés, pályázati munka befejezésének, lezárásának ünnepi eseményével összeköthetően válik az ünnep hely-színévé. Gazdálkodás ünnepéhez, jeles napokhoz kapcsolható, stílusos centruma az esemé-nyeknek.

- Találkozás színtere a helyi közösség tagjai számára amennyiben az adottságok, több

helyiséges épületek lehetővé teszik a megfelelő elhelyezést, zavartalan munkavégzést. (pl.:


nyáron a napfénytől, esőtől védett szabadtéri, vagy az épületegyüttes részét képező pajtában, gazdasági épületekben)

Veszély: a településen működő civil közösségek, szervezetek rendelkeznek már műkö-dési helyszínnel, nem szívesen váltanak, távolinak, alkalmatlannak tartják a már bejáratotthoz hasonlítva. Nem akarnak, vagy nagyon nehezen fogadják el az esetleges „közösködést”, a másik szervezethez történő igazodást. Nem készek a kompromisszumokra, nincs sikerélmé-nyük az eredményes együttműködésben.

Megoldás: a lehetőségekhez mérten kialakítani a tájházi feltételeket a szervezetek mű-ködésének zavartalanabbá, minőségibbé tétele érdekében. Közös feladatok, együttműködési tervek alakítása, amelyeknek a megvalósításához jó pozíció a közös helyszín, továbbá az infrastruktúrális ellátottság kialakítása, különböző szervezeti működést segítő szolgáltatások biztosítása egységesen, a házban a otthonra talált szervezetek számára. Karbantartás, bizton-ság egységes kezelése, takarékossági, kényelmi szempontok figyelembevétele. Érdekelté tenni a szervezeteket a tájház működésének színvonalasabbá tételében.

- A helyi tudás átadásának helyszíne, a helyi tárgyi szellemi értékek bemutatásának fel-vállalása, a tartalom interaktív közelhozása a látogatóhoz. Ez nemes kötelessége is kell, hogy legyen a tájháznak. A legnagyobb szakmai kihívást és felelősséget ez a feladat jelenti a ház működtetői számára. Műhely/ek működtetése, foglalkozások, népi játszóházak szervezése, mesterség bemutatók, kézműves napok, előadások, kiállítások megfelelő helyszín/ek kialakí-tásával.

Veszély: Nem kellően felkészült, ellenőrizetlen „művészi” teljesítményű – bár helyben, vagy a környéken élő köztiszteletben álló lakos – énekes, hangszeren játszó, vagy hímző, szö-vő, fafaragó képviseli a helyi értéket. Rossz példát közvetít, hiteltelenné válik a ház szakmai-sága. A műhely feltételei nem vonzóak a kézműves mesterek számára, nem alkalmasak láto-gatók fogadására.

Megoldás: Kapcsolt felvétele, folyamatos együttműködés kialakítása adott megyei, vagy tájegységi szempontból legközelebb működő Népművészetei Egyesülettel, Népművészeti Alkotóházzal, akiktől a területre jellemző, hiteles, felkészült együttműködők, kézműves mes-terek, népi iparművészek végezhetik a mesterségek bemutatóit és az oktatói munkát is. Ez az együttműködés garancia az esetleges termékárusítás minőségére, a zsűrizett alkotások kínálá-sára is. Néptánc, népzene területén hasonló együttműködés kialakítása javasolt a megfelelő civil közösségekkel. A biztosabb eligazodás érdekében az országos tájházi címlista figyelem-bevételével a jövőben segítség lehet az együttműködő felek számára egy néprajzi tájegységi értékekre koncentráló kézműves mester, oktató, civil szervezet – szakma és név – címlista létrehozása.

További együttműködési lehetőségek:

- népi kézműves játszóházak – rendszeresen, tematikus tartalommal, ünnepi alkalmak-kor, rendezvényekhez kapcsolódva, stb.

- együttműködés a környékbeli alapfokú művészetoktatási intézményekkel,


- kézműves mesterségekbe beavató szakkörök működtetése felnőtteknek, gyermekek-nek,

- népi ételek – főzőiskola felnőtteknek, - kisgazdasszony szakkör gyermekeknek (együttműködés a helyi iskolával és a techni-

kát oktató pedagógusokkal) - gazdálkodási szokások, hagyományok felelevenítése, oktatása, gyakorlása, - főzéshez szükséges növények termesztése, felhasználásuk, befőzések, tartósítási mó-

dok, - biogazdálkodási ismeretek felnőtteknek, gyermekeknek egyaránt.

Veszély: Nem jól előkészített és nem körültekintő szervezéssel, nem felkészült szakem-

berekkel érdektelenségbe fullad. Egyszerre több program elindításával a bőség miatt nem tud-nak választani, nem megfelelő időpontban, napszakban tartják a programokat stb.

Megoldás: A célközönség helyes megválasztása, az ismeret átadásra felkért szakembe-rek szakmai hitelessége, Népművészeti Egyesületek mesterei, népi iparművészek, a települé-sen elismert idős emberek (pl. lakodalomi főző, sütő asszonyok), gazdálkodásban bizonyított helyi gazdák, gazdasszonyok felkérése, együttműködés velük.

A közös munka néhány hónapos eredményét a település lakossága elé tárni, (kiállítás, terménybemutató, vendéglátás étellel, táncos, zenés bemutatóval stb.) külső előadók meghí-vása, más településről idős mesterek meghívása, munkásságuk bemutatása, beszélgetés szak-mai munkásságukról. Gyermekek hívják meg a felnőtteket, illetve felnőttek látják vendégül a gyermekeket stb.

Akadályozó tényezők

Első gondolata talán mindenkinek, hogy az anyagi, gazdasági biztonság hiánya határozza meg és talán meg is pecsételi a tájházak tartalmas, sokrétű működésének, együttműködési szándé-kának kibontakozását.

A pénzügyi háttér biztonsága valóban nagyon fontos – mint minden területén az életnek, a kultúrának, a gazdálkodásnak, a tanulásnak – de nem kizárólagos.

A közösségi összefogás, a közös érdek, a nyitás más szakmai területek, szakemberek fe-lé éppen ez a közösségformáló ereje a Tájházak működtetésének, a Népművészeti Egyesüle-tek, Népművészeti Alkotóházak értékmentő alkotói megnyilatkozásainak. A településeken létrejövő civil szerveződések, és azok összehangolt, tervszerű együttműködése hozhatja meg az ott lakók számára a megelégedettséget, a kiegyensúlyozott, jól értelmezett lokálpatrióta szellemiséget. A gyermekek bevonása ebbe az átgondolt közösségépítő, ismeretátadó munká-ba biztos bázisa a hagyományok fennmaradásának.

Akadályozó tényezők azért vannak, de leküzdésük, elhárításuk, kiküszöbölésük sok té-nyezőn múlnak és minden bizonnyal személyfüggők is.

– Nem minden tájház rendelkezik múzeumi intézményi működési engedéllyel, ez aka-dálya- többek között - a pályázatokon történő részvételnek is.


- Kevés azoknak a pályázati lehetőségeknek a száma, amelyekben adott funkciójukkal sikeresen pályázhatnak ezek az intézmények. Kizárólag egyedül képzelik el a pályázatokon történő próbálkozást. Konzorciumukban, egy-két szervezettel való társulást elképzelhetetlen-nek tartanak. Sokszor nincs is meg a bíztató szellemi háttér a pályázat kidolgozásához, az előírt önerő még kevésbé.

- Egy esetleges „tájház létrehozó” programot néhány ember, egy kis csoport saját titok-ként kezel, és úgy akar előrukkolni, ha majd már pénz van a kezükben és lehet indítani az építkezést. A remek terveket megálmodók nem gondolnak arra, hogy ötletüket a település közössége elé tárva, műemlék és tárgyi-, szellemi értékmentő álmukat megosztva a széles nyilvánossággal hamarabb akadnak segítők, jó ötlettel, szponzori lehetőségekkel hozzájárulók az álom megvalósításához.

- A fenntartó és a működtető személye nem azonos, nehéz az egyeztetés pályázatok, programok, együttműködések alakítása, beadása esetén.

- A tájházak épületei, infrastruktúrájuk gyakran még nem kielégítő, nem alkalmas na-gyobb csoportok, események befogadására. Ezekben az esetekben nem is gondolnak – a tele-pülésen található más, esetleg műemlék épület, vagy - egyéb megfelelő környezet bevonására, pedig a rendezvény, a program szakmaiságát biztosító más helyszínen is megjelenhet a tájház nem csak a saját épületében.

- Gyakori, hogy az intézmény személyi ellátottsága nagyon hiányos, hiszen nincs főállá-sú vezetője a tájháznak, vagy gondnoka van, akinek a tájház pásztorolása a 25. feladata. A ház nyitva tartása, a téli időszakban a fűtése jelent gondot. Igazi pezsgő életet tavasztól őszig tud-nak szervezni.

- Megfelelő szakember gárda nem áll a tájház működtetői mögött. Az egyszerű megol-dások, a pénztelenség kedvéért gyakran foglalkoztatnak helyben élő, tiszteletben álló idős embereket (hímzés, fafaragás, csuhéfonás), vagy lelkes, ám képzetlen óvoda-, ill. iskola peda-gógusokat, akik a félreértelmezett „hagyományőrzés” máza alatt szakmaiatlan, a tiszta értéke-ket vakvágányra terelő ismereteket közvetítenek (só-kerámia, pirított tészta, műanyagok, hi-teltelen hímző minták, meghökkentő színű hímzőfonalak alkalmazása stb.)

- Nem használják ki a településen élők számára evidenciának számító nemzetiségi kultú-rák jelenlétét. Nem baj, ha egy falu közössége nem bírja el négy különböző nemzetiségi kultú-rát bemutató tájház fenntartását, de abban az egyben jusson hely a települést maradék nélkül reprezentáló kisebbségeknek is. Ha folyamatos tárgyi jelenlétre nincs mód, akkor a rendezvé-nyek sorában megtalálható a helye a más nemzetek kultúráját bemutató, gyakorló alkalmak-nak is. (pl. a hét egy napja a németeké, vagy a szlovákoké stb., rendszeresen működtetnek szakköröket, rendeznek kiállításokat, sajátos ünnepi, hétköznapi szokásaik bemutatására, gya-korlására is kapnak lehetőséget). Szerencsére van példa önálló, magas színvonalon működő nemzetiségi tájházakra is.

- A tájházi bemutatók többsége elsősorban az összegyűjtött, kiállított tárgyakon keresz-tül reprezentálja csak a település, a földrajzi tájegység gazdálkodási, megélhetési hagyomá-nyait, szokásait. A hagyományosan termelt növények, gazdálkodási formák széleskörű bemu-tatása, adott esetben gyakorlása, újraélesztése, a termények feldolgozásának hagyománya a település XXI. századi kuriózuma, védjegy lehetne.


Lehetne még folytatni a sort és természetesen a fentiekben felsorolt hiányosságok, aka-

dályok mellé – bíztatásul a küzdelmes munkát végzőknek - szerencsére jó példák is illeszthe-tők, hiszen nem tudna maga mögött több mint 200 engedéllyel bíró tájházat a MTSZ, ha nem lennének eredményeik, sikereik a házakhoz kötődő civil- és település-, valamint szakmai kö-zösségeknek.

Összességében feltétlenül kihangsúlyozandó, hogy a Magyarországi Tájházak Szövetsé-ge, és tagszervezetei munkásságában a népi kézművességnek feltétlenül helye van, és hogy hiteles szakmai közreműködők, segítők nélkül nem szabad ezt a munkát végezni. Ehhez nagy-szerű országos, megyei népművészeti szervezetek, nagyon magas színvonalon dolgozó kéz-műves mesterek, népi iparművészek, képzett népi játszóház vezetők, Népi játék és kismester-ségek oktatói, a néptáncot, népzenét, népdalt kitűnően átadni tudó, hagyományban jártas és felkészült segítők készek az együttműködések megvalósítására. Talán néhány, a fentiekben felsorolt szervezettel közösen rendezett Országos találkozó hozzájárulhat, hogy a tájházak – a velük együttműködni kész népi kézműves szervezetek - a helyi kismesterségeken, a népművé-szet helyi produktumain keresztül a formális és informális tudásátadás egyedi formáival a vidékfejlesztés egyik motorjává váljanak, mely lehetőség szerint munkahelyeket tarthat meg és teremthet, és szerepet vállalhat a települések élhetőbbé tételében, fenntarthatóságában, és így társadalmi hatása is számottevő lehet.

F. TÓTH MÁRIA

Források: (1) www.tajhazszovetseg.museum.hu Magyar Tájházak Honlapja (2) http://hu.wikipedia.org./wiki/Magyarország%C3%A1giA1jh%C3%A1zh%C3%A1l%C

3B3zat (3) http://magyarmuzeumok.hu/tema/168_mitol_jo-egy-tajhaz dr Bereczki Ibolya

MELLÉKLET (1) Magyarországi tájházak listája

Baranya megye Hidas – Hidasi Tájház Kásád – Sokác Tájház Magyarlukafa – Tájház Mecseknádasd – Német Nemzeti-

ségi Tájház Nagydobsza – Tájház, Talpasház Nagytótfalu – Iskolamúzeum és

Tájház Orfű – Tájház Ófalu – Német Nemzetiségi Tájház Siklós – Parasztház

Szentlászló – Tájház Zengővárkony – Tájház Bács-Kiskun megye Baja – Szentistván – Bunyevác Tájház Császártöltés – Sváb Tájház Dunaegyháza – Tájház Kalocsa – Népművészeti Tájház Kiskőrös – Szlovák Tájház Kiskunhalas – Tájház Kiskunmajsa – Kenyérsütőház, Tájház Madaras – Tájház


Kerekegyháza – Rendek Tanyamú-zeum

Szabadszállás – Tájház Békés megye Szlovák Tájház – Szarvas Endrődi Tájház – Gyomaendrőd Békési Tájház – Békés Román Tájház – Kétegyháza Szlovák Tájház – Békéscsaba Szlovák Tájház – Tótkomlós Német tájház – Elek Román tájház – Elek Cigány tájház – Elek Borsod-Abaúj-Zemplén megye Matyó Hadas Városrész –

Mezőkövesd Duber István Pista Bácsi Tájháza –

Szögliget Huszita-ház – Gönc Sváb tájház – Hercegkút Tájház – Tájtörténeti kiállítás –

Boldogkőváralja Ruszin Tájház – Komlóska Oszlai-Tájház – Cserépfalu Tájház – Bodrogkisfalud Tájház – Prügy Tájház – Taktaszada Matyó Tájház – Tard Füzéri Tájház – Füzér Mezőcsáti Tájház – Mezőcsát Borsodi Tájház – Edelény Német Nemzetiségi Tájház – Rátka Ónod Tájház – Ónod Tájház – Taktaharkány Barlanglakás Tájház –

Cserépváralja Dél-Borsodi Tájház – Mezőcsát Jókai Mór Emlékszoba és Tájház –

Tardona Jósvafői Tájház – Jósvafő

Répáshutai Tájház – Répáshuta Tájház és Könyvtár – Arló Szlovák Tájház – Vágáshuta Szlovák Tájház – Háromhuta Tájház – Helytörténeti Gyűjtemény –

Sajóvelezd Tájház – Szentistván Tájház – Sály Tájház – Csobád Tájház – Tiszalúc Tájház – barlanglakás – Szomolya Tájház – Megyaszó Tájház – Sajószentpéter Tájház – Bogács Tájház – Ricse Tájház - Erdőbénye Csongrád megye Csongrádi Tájház – Csongrád Hagymás ház – Makó Falumúzeum – Szegvár Tájház – Algyő Fejér megye Sárréti Tájház – Füle Tabajdi faluház Cecei Tájház – Cece Tájház – Sárbogárd Tájház – Középbogárd [1] Mezőföldi Tájház -Dég Győr-Moson-Sopron megye Tájház – Tényő Horvát Tájház – Kópháza Helytörténeti és Néprajzi Gyűjtemény –

Dör Tájház – Hövej Kiss Ferenc Emlékház – Szilsárkány Tájház és szabadtéri múzeum – Táp Porpáczy Aladár ÁMK – Fertőszéplaki

Tájházak – Fertőszéplak Tájház – Sarród


Tájház, pincesor – Gyarmat Tájház – Csapod Tájház – Újkér Tájház – Győrújbarát Tájház – Felpéc Hajdú-Bihar megye Hajdúböszörményi Múzeum és

Tájház Semsei Andor Múzeum –

Balmazújváros Tímárház – Debrecen Hajdúdorogi Tájház – Hajdúdorog Hajdúnánási Tájház (Hajdú Ház és

Kovácsműhely) – Hajdúnánás Tájház – Létavértes Bánki Tájház – Debrecen Tájház – Bakonszeg Tájház – Csökmő Tájház – Nyíradony Tájház – Szentpéterszeg Tájház – Pocsaj Tájház – Nagyrábé Tájház – Furta Tájház – Hosszúpályi Tájház – Kismarja Tájház – Derecske Tájház – Monostorpályi Tájház – Csökmő Zsellérház – Tiszacsege Heves megye Tájház – Domoszló Népművészeti Tájház – Recsk Abasári Kapásház A Szihalmi Népi Kultúra Értékeit

Bemutató Tájház – Szihalom Palóc tájház – Mátraderecske Tájház – Markaz Tájház – Kisköre Tájház – Boldog Tájház – Egercsehi

Tájház – Mátraszentimre Tájház – Lőrinci Tájház – Mátraballa Tájház – Gyöngyöspata Tájház (Gazdaház) – Noszvaj Tájház – Markaz Jász-Nagykun-Szolnok megye Nyúzó Gáspár Fazekasház – Tiszafüred Nagykunsági Tájház – Karcag Kántor Sándor Fazekasház – Karcag Tabáni Tájház – Szolnok Kossuth Tájház – Kunmadaras Peresi Tájház – Mezőtúr Tájház – Nagyiván Tájház – Jásztelek Tájház – Nagykörű Tájház – Alattyán Tájház – Tiszabura Tájház – Kisújszállás Komárom-Esztergom megye Szlovák Tájház – Vértesszőlős Szlovák Tájház- Pilisszentlélek

(Esztergom) Szlovák Tájház – Oroszlány Német Nemzetiségi Tájház – Dorog Nógrád megye Szlovák Nemzetiségi Tájház – Bánk Palóc Múzeum – Balassagyarmat Tájház – Dejtár Tájház – Terény Tájház – Karancslapujtő Tájház – Kisterenye Palóc Tájház – Bátonyterenye Tájház – Kétbodony Tájház – Vanyarc Tájház – Kazár Tájház - Hollókő Falumúzeum Hollókőn


Pest megye Tájház – Kiskunlacháza Ócsai Tájház – Ócsa Tájház – Szada Tájház – Bernecebaráti Tájház – Vámosmikola Tájház – Nagybörzsöny Gyömrői Tájház – Gyömrő Nagykátai Tájház – Nagykáta Tájház – Kemence Tájház – Pilisvörösvár Szentendrei Szabadtéri Néprajzi

Múzeum Szerb porta, néprajzi gyűjtemény,

Pomáz Néprajzi Ház, Dány Somogy megye Zamárdi Tájház – Zamárdi Horvát Nemzetiségi Tájház –

Lakócsa Karádi Tájház – Karád Népművészeti Tájház – Buzsák Sváb Tájház – Szulok Tájház – Balatonszentgyörgy Tájház – Lábod Tájház – Vörs Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Szatmárcsekei Tájház –

Szatmárcseke Tájház – Záhony Beregdaróc Tájház – Beregdaróc Bemutatóhely, Tájház –

Fehérgyarmat Tájház – Tarpa Tájház – Kölcse Tájház – Csaroda

Tájház – Tiszaeszlár Tolna megye Tájház és halászház – Báta Német Nemzetiségi Tájház – Gyönk Sárközi Tájház – Decs Bátaszéki Tájház – Bátaszék Kaposmenti Tájház – Szakály Sióagárdi Tájház – Sióagárd Német Nemzetiségi Tájház –

Nagymányok Német Nemzetiségi Tájház – Hőgyész Székely Tájház – Izmény Vas megye Hegyhátszentpéteri Tájház –

Hegyhátszentpéter Fazekasház – Magyarszombatfa Veszprém megye Német Nemzetiségi Tájház – Városlőd Helytörténeti Gyűjtemény és Tájház –

Várpalota Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Tájház –

Bakonybél Tájház – Szentgál Tájház – Paloznak Kenesei Tájház – Balatonkenese Tájház – Kékkút Tájház – Magyarpolány Taposó kút – Somlóvásárhely Tájház és Galéria – Zánka Zala megye Lakóház – Baglad Tájház – Galambok Tájház – Zalalövő


2.4.7.1 A népi kézművesség helye, szerepe és megítélése a ma-gyarországi fesztiválok tükrében

„Az igazi hagyomány sohasem a múlt élethű visszaállítására törek-szik, hanem arra, hogy elébe álljon annak a pusztulásnak, amit az idő, a feledékenység, a dolgok természetes halála elhoz közénk.” (CSOÓRI SÁNDOR)

1. Ha a magyarországi fesztivál-körképet nézzük, akkor madártávlatból úgy látszik, hogy a népi kézművesség reneszánszát éli, a fesztiválvilág igényli a népművészet és a népi kézművesség jelenlétét. Beszédes tény, hogy a népművészet, néptánc, zene programjai a különböző típusú fesztiválokon 67 százalékban, a népi mesterségek 50 százalékban, a népi hagyományőrzés, népszokások 49 százalékban van jelen. (Lásd: Benedek Mariann és Stark Judit: Fesztiválvilág. Turizmusbuletin. XIII. 3. Szám. 2009. november, 38.) Az is igaz, hogy fesztiválszervezők elő-relátóan azt az „igazi hagyományt” állítja előtérbe, amelyről Csoóri Sándor a fentiekben írt. Csakhogy az összkép korántsem ennyire derűs, ha közelebbről szemügyre vesszük, hogy ma hogyan jelenik meg a fesztiválokon a népi kézművesség, és miféle tanulságokkal szolgál ez a fesztiválszervezők, és a kézművesek számára.

Magától értetődő, hogy népművészet a nemzeti kultúra része, melynek a hagyomány-ápolás, a tradíció-fenntartás az egyik fő célja. Nincs nemzeti kultúra a hagyomány megtartása nélkül, a közös európai kultúrkincs a nemzeti kultúrák folytonos, és folyamatos jelenlétén, egymásba-játszásán, és kiegészítésén alapul. A kézműves hagyományőrzés célja: feléleszteni, megőrizni, használni a hagyományt, kreatív örömet szerezni régi és új generációknak egy-aránt, hogy – valamelyest leporolva és persze a „modern” kor követelményeihez igazítva – az emberek (fiatalok és idősebbek egyaránt) újra élhessék, újra művelhessék, újra gyakorolhas-sák őseink kultúráját, szokásait, nem ritkán a művészettel felérő tárgyalkotási tevékenységét.

Innen nézve tehát örvendetes tény, hogy mára a turisztikai, így a fesztivál-kínálat biztos része lett a népművészet, és ezen belül a népi kézművesség hagyományainak bemutatása. Ezek a mesterségek több évszázados értéket képviselnek, amely összetéveszthetetlen eleme a nemzeti kulturális örökségünknek, és igen fontos – európai szemmértékkel is – nemzeti iden-titásunk szempontjából. Az idézett tanulmány adatai elsőre azt mutatják, hogy a népi kézmű-vesség megtalálta a helyét a magyarországi fesztiválokon, és olyan erős pozíciót ért el, amely még további előnyös kilátásokkal kecsegtet.

Mintha minden rendben volna. Csakhogy a számadatok mögötti valóság emellett más – negatívba hajló – képet is kirajzol.

A magas számarány ugyanis fölöttébb megtévesztő lehet a nem szakemberek számára. A fesztiválokon ugyanis többnyire mellék- vagy epizódszerep jut a kézműves mestereknek, akik mintegy kiegészítői résztvevői a fesztiválok túlnyomó többségének. A fesztiválszervezők rajtuk keresztül próbálnak bevételhez jutni, mert amíg a fesztiválok más résztvevőit fellépését


dotálják és honorálják, addig a népi kézművesség csak a Mesterségek Ünnepén részesül eb-ben. Óriási probléma és hátrány, hogy a legtöbb fesztiválon a népi kézművesség – nem is csak szélsőséges esetekben – az „árokparti” kirakodóvásár szintjén jelenik meg, ez pedig visszaüt magára a népi kézművességre, annak mesteri gyakorlóira. Nem pusztán egy hagyomány, egy mesterségcsoport leértékelődése ez; a hiteles kézműves termékek értékének alá ásását is jelen-ti az, ha a fesztiválszervezők beengednek a fesztiválokra kontárokat és bóvliárusítókat. Már-pedig tapasztalati tény, hogy megteszik ezt; kényszerből, mert az állami, önkormányzati, vagy szponzori támogatás kiszámíthatatlan, másfelől, hogy a saját profitjukat növeljék. Néhol nyoma sincs a népművészet szeretetének, pusztán anyagi érdekek állnak a háttérben.

Ezért mindenekelőtt fontos lenne, ha jogszabály írná elő, hogy közterületen csak NIO vagy az iparművészeti lektorátus által zsűrizett termékeket lehessen árusítani és ezt betartatni. Így helyzetbe hoznánk, piacra segítenénk a kézműves mestereket és a távoli keleti „magyar népművészetet” háttérbe szoríthatnánk. Csak így lenne bemutatható a magyar népművészet roppant gazdagsága. Ekkor válna a fesztiválokon megjelenő minőségi, zsűrizett népi kézmű-vesség a népi hagyományőrzés védjegyévé, szemben az utóbbi időkben már-már jóformán mindenütt megrendezendő kirakodóvásárokon található kétes eredetű és minőségű, giccsbe fordult tárgyakkal.

Tehát az a legrosszabb a népi kézművesség szempontjából, amikor a fesztiválszervezők engedményeket tesznek a minőségben. A silány minőségű, hamis portékákat látva a közönség joggal válik gyanakvóvá, és giccsparádét felvonultató fesztivál magával ránthatja a többit is.

Az lenne az ideális, ha minden fesztiválszervező, és minden résztvevő nemcsak önmagá-ért, hanem a másikért is felelne.

A jó, az ésszerű, és a perspektivikus megfontolás az – és ezt büszkén képviselheti min-den résztvevő –, amikor a fesztiválszervezők valóban „tiszta forrásból” merítenek, és csakis a magas szakmai követelményeket tartják egyedüli szempontként mérvadónak. A zsűrizett, jó termékek bemutatását és árusítását alapkövetelménynek kellene tekinteni a fesztiválokon.

Ez a felismerés hozzásegítene a népi kézművesség még előnyösebb megítéléséhez, még több vásárlót, látogatót vonzana, továbbá ösztönözné a mesterségek művelőit is a jobb szín-vonalra, hogy szebb, keresett portékákkal jelenjenek meg a közönség előtt. Ez a kézművesek részéről a fesztiválrészvétel nem elhanyagolható eleme, ám a fesztiválok többségében nem erre helyezik a hangsúlyt.

Ezért érdemes a fesztiválok programjába iktatni a mindig nagy sikert arató mesterség-bemutatókat, szabadtéri kiállításokat, játszóházakat. A mesterség bemutatók mintegy törté-nelmi dimenzióba helyezik a hagyományt, sikere mindig biztos. Látványosságok, amelyeket igen sok látogatók vonzanak. Erre is jellemző példa a Mesterségek Ünnepe, ahol a kézműve-sek működő műhelyeket rendeznek be, és ott mutatják be mesterségük titkait. A vidéki, falusi kisebb fesztiválok keretében még autentikusabb programokat kínálhatnak az odalátogatónak egy igazi, a valóságban is működő kovács-, kádár-, fafaragó-, kékfestő-műhelyben, jurtában.

Nagyon gazdag, rendkívül széleskörű, és a mindennapi élet teljes spektrumát átöleli a magyar népi hagyomány, a magyar tárgyalkotó népművészet. Ezt a gazdagságot kellene álta-lánossá tenni és minél teljesebben kiaknázni a fesztiválokon. Ehhez több odafigyelés és oda-adás kellene, ne csak a financiális szempontok diktáljanak a szervezésben és a lebonyolítás-


ban. Érdemes lenne kihasználni a népművészetnek, szorosabban a népi kézművességnek azt kínálkozó előnyét a kultúra egyéb területeivel szemben, hogy nemcsak bemutatni lehet a népi kézművesség által létrehozott alkotásokat, hanem interaktív módon a készítésbe a közönséget be is lehet vonni, vagyis az alkotás, a „művelés” folyamatába.

Hiába derül ki tehát Benedek Mariann és Stark Judit szerzőpárosnak a Nemzeti Kultu-rális Alap kutatásai alapján készített összefoglalásából, hogy „A népművészeti, az amatőr mű-vészeti és szórakoztató, valamint gasztronómiai fesztiválok közel felét adják a fesztiválpiac-nak, ezen belül is különösen nagy arányban szerepelnek a népművészeti fesztiválok.” (Feszti-válvilág. Turizmusbuletin. XIII. 3. Szám. 2009. november, 35. lap), továbbá, hogy a vizsgált fesztiválok 6000 programjában „a népművészeti programok erős jelenléte látható, a fesztivá-lok kétharmadában volt több-kevesebb népművészethez kapcsolódó program”, tennivaló bő-ven van.

A gondokat nem szabad elhallgatni: először is a tervezhetőség és vele karöltve a finan-szírozás kérdését kell alaposan szemügyre venni. A pályázati rendszerek változékonysága és az ezzel együtt járó kiszámíthatatlanság nem teszi lehetővé legalább egy évre előre a tervezhe-tőséget, mert a támogatások léte roppant bizonytalanokká vált, így pedig a turisztikai vérke-ringésbe, a turisztikai eseménynaptárba való bekerülése a fesztiváloknak majdhogy nem lehe-tetlen. Ezért erre a labilis helyzetre a fesztiválszervezőknek minden fórumon föl kell hívni az illetékesek figyelmét, hogy változtatni kell a rossz, labilis gyakorlaton, a tervezés ideje és aktusa rendkívül fontos, ez a megvalósulás, megvalósítás egyik fő záloga.

Ne feledjük el azt sem, hogy a fesztiválok több tízezer embert mozgatnak meg, tehát egy-egy város vagy térség szállásadói, vendéglátósai, kereskedői, profitálnak ezekből a ren-dezvényekből, a bevételekből jó lenne pályázat, vagy támogatás formájában visszajuttatni forrásokat a rendezvényt lebonyolító szervezeteknek, pontosan azért, hogy a népi kézműve-seket is valamilyen módon támogatni tudják (például kedvezményes vagy ingyenes szállás-sal), ne szedjenek tőlük helypénzt az árusítás lehetőségéért, sőt honorálják a részvételüket. Így minden soron következő fesztivál még nívósabb lehetne, még több látogató lehetne részese egy-egy eseménynek, ahol még több kézműves juthatna majd még több jövedelemhez. Meg-jegyzem: egyedül a Mesterségek Ünnepe valósítja meg ezt a kézműves-támogatási, fesztivál-lebonyolítási szisztémát.

A népi kézművesség jelenléte a fesztivál-turizmusban, a falusi turizmusban új lendületet ad és a jövőben is adhat a népi kézművesség hagyományok továbbélésére. De csak akkor, ha a minőség, az autentikusság lesz a domináns tényező. Ennek stratégia céllá kell válnia. A népi kultúra egy volt társadalmi, gazdasági és műveltségi helyzetet tükröz. A népviseletek, nép-szokások a paraszti élet szigorú szabályaiba engednek betekintést az utókornak. Az „ahány ház, annyi szokás” közmondás igazsága a fesztivál-turizmusban a gazdag variációs kínálatot jelenti, amelyet együtt kell hasznosítani a fesztiválszervezőknek és az idegenforgalmi szak-embereknek.

Magyarország kiaknázható „természeti kincseinek” egyike a kulturális turizmus. Most csak felsorolásszerűen néhány gondolatot említenék: kevés olyan területe van a hagyomány-őrzésnek, mint az a lehetőség, amely a kulturális turizmussal adódik, mely mintegy prizma, magába gyűjti egy-egy tájegység, kisközösség tradícióját, azok szokásait, és ezeket mintegy


élővé varázsolva hozzájárul a fennmaradásukhoz. A kulturális turizmus, benne a fesztiválok-kal, hatékony gazdasági eszköz a területi különbségek kiegyenlítődéséhez, mert ösztönzi a munkahelyek teremtését, és növeli a művelődési kínálatot. Ezzel megteremti a lehetőségét az életminőség javításának, és ennek részeként közelebb hozza egymáshoz a különböző kultúrá-kat. Megmozgatja a civil szervezeteket, vagyis a helyi kezdeményezések motorja lehet. És hozzátesz az ország-képhez, mert a környezeti adottságok után a kulturális örökség az, amely leginkább befolyásolja a hazánkba látogatók érdeklődését, és választásait. A kulturális turiz-musban való aktív részvétel az ismeretszerzés, és a tanulás szinte semmivel sem helyettesíthe-tő élményével kecsegtet, melye egész életre kihathat. A XXI. században – a turizmus világ-szervezetének felmérése szerint – növekszik a szabadidő aránya, és lecsengeni látszik a tö-megturizmusban való puszta részvétel, és az utazó ember érdeklődését a kultúrtörténeti emlé-kek iránti figyelem, a hagyományokkal és a népművészettel való ismerkedés, valamint az érintetlen természeti világ felfedezése köti le. Az aktív pihenésre való megnövekedett igényt csak a kulturális turizmus képes kielégíteni.

Feladat és cél, hogy magyarországi fesztiválszervezők ezzel a jövőben jól sáfárkodja-nak.

2. Általános vélekedés szerint a kulturális, hagyományőrző fesztiválok palettáján komoly értéket képviselnek a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a tagszervezetei által rendezett ese-mények. Néhány -- nemzetközileg is számon tartott és elismert – példa: első helyen a Budai Várban immár 26. alkalommal megrendezésre került Mesterségek Ünnepe, a Táncháztalálkozó, melyet a NESZ társrendezőként szervez, a tél rangos eseménye, a Vörös-marty téri Karácsonyi Vásár mely a NESZ-nek és a résztvevő tagjainak köszönhetően világ-hírnévre tett szert.

A Mesterségek Ünnepe, a tárgyalkotó magyar népművészet legnagyobb seregszemléje, mely évente augusztus 20-a körül kerül megrendezésre a Budai Várban.

Az ezerkilencszáznyolcanas évek elején merült fel – az akkor még újdonsült szervezet –, a Népművészeti Egyesület tagságban az az igény, hogy a magyar kézművességnek legyen évente egy rangos bemutatkozó fóruma Budapesten. A rendezvény ötlete a Táncháztalálkozóra hajazva fogalmazódott meg, célja pedig az volt, hogy rangos bemutatko-zási, és egyúttal értékesítési lehetőséget teremtsen a tárgyalkotó népi iparművészetet műked-velőként vagy akár hivatásszerűen művelő mesterek számára. A Mesterségek Ünnepe megál-modói annak idején azért választották az ünnepi időpontot, a reprezentatív helyszínt és a kira-kodóvásári formát, hogy ezzel is fölhívják a figyelmet arra, hogy a hagyományőrző tárgyalko-tás a magyar kultúra integráns részét képezi, és hogy ezt Magyarországon milyen sokan, és milyen magas szinten művelik. A Mesterségek Ünnepe ötlete és megvalósítása Péterfy László szobrászművész (a Népművészeti Egyesület akkori elnöke), Makovecz Imre építész, Borbély Jolán etnográfus és Bánszky Pál művészettörténész nevéhez fűződik. Céljuk az volt, hogy a népművészet körüli állóvizet fölkavarni, ezért egy nagyobb léptékű bemutatót kívántak szer-vezni, ahol ez a tradicionális népi kultúra a maga teljességében jelenne meg. Arra gondoltak, hogy szerencsés lenne, ha a közönség munka közben láthatná a kézműves mestereket, hogy a


városi nézők ismerjék meg, hogyan készül például egy fazék, egy kosár, egy szőnyeg. Abban az időben még olyan erős volt a népművészeti boltok, a háziipari szövetkezetek hatása, hogy a népi iparművészek szűk körein kívül alig volt olyan ember, akinek népművészetről hallván, lelki szemei előtt ne a turizmus számára készült emléktárgyak jelentek volna meg. Kevesek-nek volt valamilyen elképzelése arról, hogyan lehetne a tárgyalkotó népművészetet, mint egy-fajta "design-t", beilleszteni a mindennapok tárgyi kultúrájába. Azóta a Mesterségek Ünnepe minden évben bizonyítja ennek a törekvésnek a helyességét. A rendezvény megszervezése nagy űrt töltött be az akkori kulturális életben. A szervezők már a kezdet kezdetén arra gon-doltak, hogy a rendezvényen együtt jelenjen meg a zene, az ének, a tánc a kézművességgel, mert ez a természetes, mint ahogy a népi hagyományban is együtt vannak. A rendezvény ré-vén az országszerte működő kézműves mesterek számára sikerült komoly megmérettetési lehetőséget, fórumot teremteni, ahol ügyességüket, mesterség-tudásukat bemutathatják, és egyben árusításra is lehetőséget kapnak. Másrészről a közönség, a látogató ráébredt arra, hogy mi mindent lehet kézzel, természetes anyagokból, igen egyszerű eszközökkel létrehozni. Sike-rült elérni, hogy a közönség is bekapcsolódjon a munkába. Számos példát ismerünk, hogy valaki azért választott valamely kézműves mesterséget -- ha nem is feltétlenül szakmájának, de a szabadideje kreatív eltöltésére --, mert azt látta a Mesterségek Ünnepén. A Mesterségek Ünnepe több mint 900 különböző szakmát űző mestere a kéz munkájának örömét és dicséretét sugallva újra és újra kivívja a közönség elismerését, melynek eredményeként minden évben többen látogatnak el erre a kivételesen értékes rendezvényre. Ezért kell azóta is gondosan ügyelni arra, hogy csak nívós portékák kerüljenek a közönség elé. A NESZ Szakmai Bizott-ságai a rendezvény ideje különböző szempontok szerint minősítik, mint az eladásra kínált termékeket, mint a mesterség bemutatók színvonalát, hogy megfelelnek-e a hagyományőrző kézművesség követelményeinek. A rendezvény fejlődését jelentette, hogy 1997-től kezdődő-en először különböző nemzetek (Hollandia, Lengyelország, Olaszország) kultúrái vendéges-kedtek a Mesterségek Ünnepén, a későbbiekben pedig egy-egy mesterség (kovácsmesterség, hangszerkészítés, szövés, fazekasság, játékkészítés, nemezelés, faművesség) került a fókusz-ba. A Mesterségek Ünnepe egyik nagy hozadéka, hogy az elmúlt 25 évben mind több ren-dezvényen jelenik meg a népi kézművesség, mesterség bemutatókkal, játszóházakkal. A ren-dezvény mintául szolgál a többi hasonló program számára, és ez komoly értéket jelent. A Mesterségek Ünnepe fontos funkciója, hogy programot, célt ad minden résztvevőnek, mivel a rendezvényre minden alkalommal komolyan fel kell készülni.

A Mesterségek Ünnepe valóban ünnep; évenkénti megrendezése biztosíték a folyama-tosságra, valódi találkozási alkalom, aki pedig meghívást kap rá, valóban büszke lehet, mert ez a szakmai tekintélyt jelent a számára. A kézműves portékák bemutatója és értékesítése így önmagában is generáló jellegű: jó értelemben vett versenyt eredményez az egyes szakmák képviselői között, a látogató-vásárló számára pedig lehetőséget ad az értékorientált választás-ra. A Mesterségek Ünnepe napjainkban olyan egyedi kulturális esemény, amelyen a legkivá-lóbb magyarországi hagyományőrző népművészek tárgyalkotó tevékenységét munkájuk köz-ben tekintheti meg a közönség. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége által felkért szakér-tők bírálata szavatolja a bemutatott tevékenységek és áruk értékét, valamint a minőségét.


A Mesterségek Ünnepe az élő népi kultúra bemutatkozásának legjelentősebb fóruma. A népművészet, a hagyomány funkciója természetesen a XXI. század elejére alapos változáson ment keresztül, de – mint a Mesterségek Ünnepe példája mutatja - még mindig kínál lehető-séget azoknak az embereknek, akik életük fontos részévé kívánják tenni. Ezért a maga erede-tiségében, tisztán kell megőrizni a hagyományt, mert akkor mindig lehet meríteni belőle, meg lehet találni benne az önkifejezés formáit, vagyis az emberek mindennapi életéhez kapcsolódó tartalmat.

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége tagjai körében végzett kutatások ered-

ményei, a kézművesek helyzetelemzése

Részlet a Szent István Egyetem Gazdaság – és Társadalomtudományi Kar marketing szakos hallgatóinak felméréséből, mely tanulmány 410 fő válaszadó adataiból készült.

A felmérés jellemző kérdései:

- Jár-e más rendezvényekre? - Van-e otthon boltja, üzlete vagy egyéb értékesítési lehetőség? - Van-e valamilyen kereskedő, aki értékesíti a termékét? - Milyen rendezvényeken szokott részt venni? - Melyik rendezvény legszínvonalasabb Ön szerint? - A helyár és a bevétel hogyan viszonyul a rendezvény színvonalához? - Milyen csatornán értékesít? - Üzletpolitikája hogyan alakul?(piacra hogyan jut, van e felvásárló, idegenfor-

galmi helyeken bejut-e a turisztikai forgalomba, milyen csatornákon)? - Miért fontos a Mesterségek Ünnepén való részvétel?

Milyen rendezvényeken vesz részt?

NESZ által szervezett rendezvények Nem Igen Nem válaszolt

14 (7,9%)

160 (89,9%)

4 (2,2 % )

A megkérdezettek 90%-a részt vesz a NESZ által szervezett rendezvényeken. A válaszolók 1/3-a konkrét rendezvényeket is felsorolt, melyek közül a legtöbben (majdnem mindenki) részt szokott venni a Mesterségek Ünnepén. Más rendezvényeket is megjelöltek, legtöbben a Táncháztalálkozót említették és a Karácsonyi Vásár követi a sorrendet. Jelentős azoknak a száma is, akik szinte minden rendezvényükön részt vesznek. Más országos rendezvények

Nem Igen Nem válaszolt 55

(30,9%) 119

(66,9%) 4

(2,2 % )


A megkérdezettek kb. 2/3-a szokott részt venni más országos rendezvényeken, majdnem min-den második válaszadó nevezet meg ilyen rendezvényeket. A legtöbbet említett rendezvé-nyek: Művészetek Völgye; Győr – és Szombathelyi rendezvények. Külföldi rendezvények


(75,3%) 40

(22,5%) 4

(2,2 % ) A válaszadók mindössze 22,5%-a vesz részt külföldi rendezvényeken, a legtöbben Németor-szágban, de népszerű: Anglia, Hollandia, Ausztria és Franciaország is.

Az értékesítés csatornája Saját bolt/üzlet

Nem Igen 140

(78,7%) 38

(21,3%)

Kereskedőn keresztül Nem Igen 91

(51,1%) 87

(48,9%) Vásárok

Nem Igen 42

(23,6%) 136

(76,4%)

Rendezvények Nem Igen 46

(25,8%) 132

(74,2%) A legtöbben (76,4%) vásárokon értékesítik termékeiket, a rendezvények szerepe is hasonló, ahol az összes megkérdezett arányában 74,2% ezt az értékesítési csatornát is használja. A ke-reskedőn keresztüli értékesítés is jelentős szerepet tölt be a 48,9%-os aránnyal. Mindössze az összes válaszadónak 21,3%-a rendelkezik saját üzlettel vagy bolttal. Egyéb

A válaszolók kb. 20%-a megjelölte az egyéb értékesítési csatornát is, pl.: baráti, isme-retségi kör; műhely megrendelések; otthon; é terjedőben van az internet használata is a termé-kek értékesítésére.


Miért fontos a Mesterségek Ünnepén való részvétel? Reklám


(43,3%) 99

(55,6%) 2

(1,1 % )

Presztízs Nem Igen Nem válaszolt 85

(47,8%) 91

(51,1) 2

(1,1 % ) Kapcsolatok


(19,1%) 142

(79,8%) 2

(1,1 % ) Jövedelem


(29,8%) 128

(69,1%) 2

(1,1 % ) A legtöbb megkérdezettnek (majdnem 80%) a kapcsolatok kialakítása miatt fontos, hogy részt vegyen a Mesterségek Ünnepén. Fontossági sorrendben a jövedelem áll a második helyen (69,1%) majd ezt követi a reklám (55,6%) és utána a presztízs (51,1%) Részlet az Inbox Bt. által készített feltáró jellegű kutatás eredményéről, mely feltárás az alábbi csoportosítás szerint történt:

- Az alkotók szocio-demográfiai beazonosítása - Az alkotók szakmai munkássága és egyesületük jellemzése - Az alkotók, egyesületük és NESZ viszonyának értelmezése

A válaszadók száma a NESZ tagjainak köréből 415 fő.

A válaszok alapján, nagyon alacsony azok száma, 18%, akik mesterségüket professzi-onális szinten űzik, abból a szempontból, hogy ez jelenti számukra a megélhetést is egyben. Az a trend körvonalazódik, hogy az adott mesterséget, inkább a szakma szeretete miatt űzik a válaszadók, hiszen 46%-uk egyáltalán nem rendelkezik jövedelemmel, vagy csak elhanyagol-ható mértékben az adott szakma gyakorlásából.

Huszonöt különböző mesterséggel foglalkoznak azok, akik teljes mértékben meg tud-nak élni mesterségükből. Legtöbben a fazekasságból tudnak megélni, 21 válaszadó, melyet a tetőfedők követnek (9-en). A fával foglalkozó mesterek között szintén sok kerül ki, aki biztos megélhetését szakmája gyakorlásából nyeri: 12-en fafaragók, 8-an faművesek és 5-en faszob-


rászok. A kovács mesterégből és a népi játékkészítésből további 5-en biztosítják fenntartásu-kat. További megélhetést biztosító mesterségek: bőrműves (4-en), csipkekészítő, cserépkályha készítő, csizmadia, kosárfonó, mézeskalács készítő, nemezkészítő, népi hangszer készítő, népi ékszerkészítő, szíjgyártó, vászonszövő, gyapjúszövő, viseletkészítő, festett bútorkészítő, hí-mes tojás festő, hímző, kékfestő és késes.

A fenti mesterségeket alapvetően két részre oszthatjuk: az elsőbe tartoznak a hagyo-mányos falusi élethez szükséges mesterségek, mint pl. kovács, cserépkályha-készítő, gyapjú-szövő; a második kategóriába pedig azon hagyományos mesterségek melynek végtermékei ma a városi lakosság körében igen keresettek, reneszánszukat élik, mint pl. festett bútorkészí-tő, népi ékszerkészítő, népi játékkészítő stb.

Életkori megoszlásaik alapján elsősorban a 40 év felettiek gyakorolják professzionális szinten mesterségüket, a fiatalabbak inkább hobby szintjén űzik, nem ebből származik a napi megélhetésük. Ez utóbbi csoport 75%-a azonban ha tehetné kizárólag a mesterségével foglal-kozna a válaszok alapján. Az összes megkérdezett egyötöde válaszolta csak, 21%-uk hogyha megtehetné, akkor sem foglalkozna kizárólag a mesterségével, ami azt jelzi, hogyha nagyobb kereslet lenne a mesterségük termékei iránt, akkor a szakemberek közel 80%-a kizárólag csak ezzel foglakozna.

Ezt támasztja alá az is, hogy a mesterek 72%-a nem csupán önmaga és szűkebb kör-nyezete számára készíti termékeit, de azokat értékesíti is. A probléma csak az, hogy nagyré-szük nem tud ebből a bevételből megélni, ezért sokan ún. másodállásként, vagy jövedelem kiegészítésként foglalkoznak szakmájukkal.


A mesterek legfontosabb értékesítési lehetőségét a vásárok jelentik, közel 50%-uk ott tudja eladni termékeit. Ezt az egyesületi rendezvények követi, 156-an jelölték meg, majd a saját műhely mely közel 30%-uk számára jelent alternatívát. A hivatalos kereskedelembe na-gyon kevesen kapcsolódtak/vagy tudtak bekapcsolódni: kereskedőn keresztül 67-en, saját boltjukban pedig csak 15-en árulják portékájukat.

Az oktatással is foglalkozó mestereken kívül elég sokan tartanak bemutatókat, a vá-laszadók 75%-a jelezte, hogy részt vett már hasonló rendezvényen.

A bemutatóknak alapvetően két fő helyszíne van: a Mesterségek Ünnepe és a vásárok. Ez utóbbiak egyben a termékek fő eladási helyeként is szolgálnak. Az egyéb helyek között, az oktatáshoz hasonlóan az alkotótáborok és rendezvények emelkednek ki számszerűen, melyet a falunapok és fesztiválok követnek.

IGYÁRTÓ GABRIELLA


Legjelentősebb események

Részvételi/bérleti díjak alakulása az elmúlt években Mesterségek Ünnepe A résztvevő mesterek közel 90%-a támogatottan van jelen, részvételi/bérleti díjat nem fizet. Kézművesek bérleti díja, akik nem NESZ tagok: (a bérleti díj mértéke függ a pavilon rendez-vényen belüli elhelyezésétől )

2012.: 100.000 Ft; 130.000 Ft 2011.: 100.000 Ft; 130.000 Ft 2010.: 100.000 Ft; 130.000 Ft; 140.000 Ft 2009.: 100.000 Ft; 140.000 Ft 2008.: 120.000 Ft; 170.000 Ft 2007.: 111.000 Ft; 159.000 Ft 2006.: 109.000 Ft; 112.000 Ft; 120.000 Ft; 164.000 Ft 2005.: 77.500 Ft; 95.000 Ft; 105.000 Ft; 115.000 Ft; 157.000 Ft 2003.: 60.000 Ft; 70.000 F; 80.000 Ft; 90.000 Ft; 100.000 Ft; 140.000 Ft 2002.: 56.000 Ft; 70.000 Ft; 77.000 Ft; 119.000 Ft; 145.000 Ft

Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár Kézművesek bérleti díja: ( a bérleti díj mértéke függ a pavilon elhelyezésétől )

2012.: 29.000 Ft; 32.000 Ft; 52.000 Ft 2011.: 27.000 Ft; 30.000 Ft; 50.000 Ft 2010.: 27.000 Ft; 30.000 Ft; 50.000 Ft 2009.: 27.000 Ft; 30.000 Ft; 50.000 Ft 2008.: 23.000 Ft; 25.000 Ft; 45.000 Ft 2007.: 23.500 Ft; 26.000 Ft; 47.000 Ft 2006.: 22.500 Ft; 24.375 Ft; 43.750 Ft 2005.: 22.500 Ft; 24.375 Ft; 43.750 Ft 2004.: 22.500 Ft; 24.375 Ft; 43.750 Ft 2003.: 17.920 Ft; 19.600 Ft; 39.200 Ft 2002.: 15.680 Ft; 17.920 Ft; 35.840 Ft

Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár Kézművesek bérleti díja: (bérleti díj mértéke függ a pavilon elhelyezésétől )

2012.: 750.000 Ft; 850.000 Ft 2011.: 750.000 Ft 2010.: 540.000 Ft; 695.000 Ft; 755.000 Ft 2009.: 550.000 Ft; 700.000 Ft; 755.000 Ft 2008.: 450.000 Ft; 505.000 Ft; 595.000 Ft; 705.000 Ft


2007.: 276.000 Ft; 336.000 Ft; 384.000 Ft; 456.000 Ft; 552.000 Ft 2006.: 246.000 Ft; 338.000 Ft; 407.000 Ft; 478.000 Ft; 650.000 Ft 2005.: 209.000 Ft; 281.000 Ft; 342.000 Ft; 400.000 Ft, 546.000 Ft 2004.: 209.000 Ft; 281.000 Ft; 342.000 Ft; 400.000 Ft, 546.000 Ft 2003.: 201.000 Ft; 274.000 Ft; 330.000 Ft; 386.000 Ft; 526.000 Ft 2002.: 143.000 Ft; 206.000 Ft; 250.000 Ft; 295.000 Ft; 403.000 Ft

Összegzés

- Legfőbb értékesítési csatorna a kézművesek számára a vásárok - Kézműves vásárok színvonala, változó - Önkormányzatok, fesztiválszervezők, vásárszervező cégek profitálni akarnak a kézműve-

sekből - Fontos lenne a keletkező profitból valamilyen formában visszajuttatni a kézműves terület-

re - A kézművesek, mint produkció jelenjen meg a rendezvényeken: kiállítás, játszóház, vásár


2.4.7.2 A népi kézművesség helye, megítélése a Szekszárdi Szüreti Napokon A népi tárgyalkotó kézműveseknek meghatározó szerepük van a helyi közösségek azonosság-tudatának formálásában. A népművészek által létrehozott egyesületek a társadalmi összetarto-zás erősítésében, a helyi közösségek önállóságának kialakításában jelentős szerepet vállalnak.

A népművészeti egyesületek által szervezett kiállítások, kézműves- bemutatók, játszó-házak mára már a turisztikai kínálat elengedhetetlen részévé váltak. A hazánkban szervezett fesztiválok szinte mindegyike felhasználja imázs építéshez, programjai színesítéséhez. Ennek ellenére a népművészek és az általuk készített alkotások társadalmi megbecsültsége alacsony.

A következőkben a Szekszárdi Szüreti Napok bemutatásán keresztül próbálom ismertet-ni a Tolna megyei kézművesek helyzetét, azokat a nehézségeket, amivel a kézműveseknek egy-egy ilyen rendezvény alkalmával meg kell küzdeniük.

Szekszárdi Szüreti Napok rövid története:

Az első szüretet ünneplő rendezvényt, Szekszárdi Szüreti Napot 1969-ben szervezték meg Szekszárdon. Ekkor még a szüreti felvonulásra és egy-két táncos produkcióra korlátozódott a rendezvény, amely egy délutáni programot jelentett.

1990-ben a rendszerváltással egy időben Dránovics István magánvállalkozó az önkor-mányzat támogatásával, piaci alapú magánkezdeményezésként átvette a szervezést, és Szek-szárdi Szüreti Fesztivál néven hirdette meg a már három naposra tervezett eseményt. A prog-ram lényegesen megváltozott, borudvar kialakítására került sor, amelyet bekerítettek és az első pár évben pohárvásárlásával lehetett bejutni a borudvarba, majd később belépőjegyet kellett fizetni. A szekszárdi borászok közül csak kevesen mutatták be és árusították boraikat. A borudvar környékén árusok sokaságát telepítette, helypénz fizetése ellenébe. Az árusok összetétele nagyon vegyes képet mutatott, a kínai ruhaárustól, a műanyag giccseket árulóktól kezdve az autószalonokig mindenkinek helyet biztosított, aki helypénzt fizetett. A minőség egyáltalán nem számított az elsődleges cél a bevétel növelése volt. A népi kézműveseket is megkereste a Tolna Megyei Népművészeti Egyesületen keresztül a szervező, és hosszas tár-gyalások után megegyeztek abban, hogy a bóvli árusoktól távolabb, külön helyet biztosít a népművészeknek és kevesebb helypénzt kér tőlük, mint a kereskedőktől. A népi kézművesek-re két okból volt szüksége, a egyik ok volt a pályázatokon sikeresebben tudott pályázni, a má-sik ok, hogy az alkotók kézműves bemutatókat és foglalkozásokat tartottak a gyerekek és fel-nőttek részére. (A pályázatokban erre minden alkalommal kért támogatást a szervező.) A ren-dezvényre látogatók körében nagyon népszerűek voltak a kézműves bemutatók és foglalkozá-sok. Ennek ellenére, szinte minden évben kisebb nagyobb csatákat kellett vívnia az egyesület vezetésének a szervezővel, hogy tagjai ne kerüljenek méltatlan helyre és helyzetbe a rendez-vényen. 2003-ra már olyan felfogásbeli ellentét alakult ki a kézművesek és a szervező között,


hogy az egyesületi tagok bojkottálták a rendezvényt, amelynek hatására a rendezvényen a boron és az autókon kívül szinte már semmilyen minőséget képviselő áru és program nem maradt. A város lakói is többször hangot adtak nemtetszésüknek a rendezvény színvonalával kapcsolatban, ezért 2005-ben jelentős változás következett be a rendezvény életében.

A korábbi szervezővel nem hosszabbította meg a szerződést a város, aki azonban levéd-te a Szekszárdi Szüreti Fesztivál megnevezést és a hozzá kapcsolódó Háry János logót. Így a város visszatért a rendezvény eredeti nevéhez, a Szekszárdi Szüreti Napokhoz. A szervezéssel a Babits Mihály Művelődési Ház és Művészetek Házát bízták meg. A rendezvény társrende-zője a Szekszárdi Borvidék Kht. lett. A fesztiválszervezők teljesen új felfogásban és nagy-rendezvényekkel szemben elvárt módon alakították ki koncepciójukat, és a múlt hibáit elke-rülve új programszerkezetben, új helyszínen és megújult arculattal hirdették meg a fesztivált.

A négy napos rendezvény időpontja minden év szeptemberének 3. hétvégéjére került át (a korábbi 4. hétvégéről), hogy ne ütközzön a pécsi boros programokkal és ne szívja el a ven-dégforgalmat. A programokban és a helyszínekben is változás következett be. Külön válasz-tották az igényesebb népi kézműves, a kézműves jellegű valamint a vidámparkos, könnye-debb programok helyszíneit. 2011-ig89 a történelmi városközpontba, a belvárosi templom köré helyezték a borászok, éttermek pavilonjait, a népi kézműves és iparművészeti vásárt, valamint a nagyszínpadot.

2012-ben a Béla téri építkezések miatt „régi-új” helyszínen az előző években kialakított felfogásnak és színvonalnak megfelelően rendezték meg a fesztivált rendezvény szervezői.

A szüret Szekszárd és környéke legnagyobb ünnepe. A programsorozat a négy nap alatt a város és környéke lakóinak illetve vendégeik számára olyan programsor bonyolódik, mely ötvözi magában a Sárköz és a Szekszárdi történelmi borvidék szürettel összefüggő népha-gyományait a gasztronómia, a borászat és a kulturált borfogyasztás és kikapcsolódás szokása-it. Megjelennek a rendezvényen a várost körül ölelő kistérségek saját kultúrájukkal, táncaik-kal, étkeikkel, tárgyi népművészetükkel éppúgy mint az országban működő borrendek. A szervezők a programsor összeállításakor törekedtek és kiemelten figyelnek a helyi értékek átadására. A rendezvényen a vendégeket 12 helyszínen 72 produkció, esemény várta. A Bor-udvar és az Ízek utcája pavilonjainak kiválasztásánál a szervezők ügyeltek az egységes arculat kialakítására és figyelembe vették a kiválasztásakor, hogy elég nagyok legyenek ahhoz, hogy a vendégek kényelmesen elférjenek alatta és rossz idő esetén ne ázzanak meg. A kulturált borfogyasztást erősíti, hogy csak palackos borokkal jelennek meg a borászok, és üvegpoha-rakban történik a kóstoltatás. A Borszeminárium új programelem, mindössze 5 éve szervezik, amely során egy-egy helyi borász mutatja be borait szűkebb közönsége számára. Az esemény célja, hogy a vendégek jobban megismerhessék a borkóstolás lépéseit, a kulturált borfogyasz-tást és a helyi termelőket. Az Ízek utcájában a helyi éttermek szövetségbe szerveződve, egy-ségesen a Szekszárdi Vendéglátók Kerekasztala Egyesület keretében, kínálják frissen készített ételeiket, ezáltal is erősítve a helyi vállalkozásokat. A tradicionális Szüreti felvonuláson közel

89 2012-ben ideiglenes jelleggel, a történelmi városrész rekonstrukciója miatt a fesztivált vissza vitték a Babits Mihály Művelődési Ház és

Művészetek Háza előtti területre, ahol 1990-től 2004-ig került megrendezésre a fesztivál.


2000-en vesznek részt a helyi és meghívott borrendek, a város vezetése, a műsorokban szerep-lő néptánc csoportok, lovas kocsis felvonulók, a helyi óvodák és iskolák fiataljai.

A változatos programokról, a közreműködő civil csoportok sokszínűségéről és a rendez-vény nagyságrendjéről az alábbi statisztikai adatok tanúskodnak.

A kézműves és hagyományőrző fogalmak használata: A fent közölt statisztikai adatok rámutatnak arra, hogy a szervezők nem használják kü-

lön a népi iparművész vagy népművész fogalmat, hanem a kézműves és hagyományőrző kife-jezéseket használva zavarják meg a közönséget. Általános tény, hogy a kézműves, hagyo-mányőrző szavainkat ma már sokkal tágabb értelemben használják. Így lehetséges az, hogy a kézműves vásárokon tömegével jelennek meg a kereskedők, akik a legtöbb esetben esztétikai-lag kifogásolható tömegáruval (jobb esetben magyar, de gyakrabban pakisztáni, távol-keleti stb.) jelennek meg és a zsűrizett tárgyaknál jóval olcsóbban árusítják árukészleteiket. Ez az új trend sajnos hátrányos megkülönböztetést jelent azon népi kézművesek számára, akik zsűri-zett, hagyományos technológiával előállított termékeket készítenek. A statisztikában is csak úgy sorolják fel a szervezők, hogy hagyományőrző vásáron belül a lufi árustól kezdve a hen-nafestőig mindenkit ebbe a csoportba sorolnak. A népművészek részvételét ellenben csak egyesületi megjelenésként tünteti fel, és nem tünteti fel az alkotók számát. A Tolna Megyei Népművészeti Egyesületből a Szüreti Napokon 17 alkotó 11 szakágban (fazekas, hímző, ci-pész, szíjgyártó, kosárfonó, csipke-,viselet-, mézeskalács-, pacsker-, bőrtárgy-, fajáték készí-tő) mutatta be és árusította zsűrizett termékeit.

A kézművesek értékesítési lehetőségei: A fesztiválokon, vásárokon, falunapokon való megjelenés alapvető fontosságú minden

vállalkozásban tevékenykedő népi kézműves részére. A rendezvényeken való megjelenés al-kalmas a piaci jelenlét érzékeltetésére mind a fogyasztók, mind a konkurencia felé. Ezek a rendezvények biztosítják a közvetlen kapcsolatot a fogyasztókkal. Az ilyen közvetlen találko-zások alkalmával van lehetőségük az alkotóknak bemutatkozni, és termékeik választékát be-mutatni. A közvetlen kapcsolat arra is lehetőséget biztosít, hogy az alkotók a tárgykészítés folyamatáról, a tárgy alapanyagának tulajdonságairól és használatának módjáról is tájékoztas-sák az érdeklődő vásárlókat. A beszélgetések során a vásárlók új ismereteket szereznek és egy másfajta élményben részesülnek, mint a hétköznapi bevásárlásaik alkalmával.

A fesztiválokon történő megjelenést nehezítő okok:

A vásárokhoz általában a helyi önkormányzatok biztosítják a területet a szervezőknek, amit általában a szervezők igen magas helypénzt kérve adják ki a résztvevőknek. (A Szüreti Napo-kon a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület hosszú évek érdekvédelmi tevékenységének, a rendezvényhez kapcsolódó népművészeti kiállításoknak és a mesterek által tartott kézműves foglalkozásoknak köszönhetően vagy ingyenes, vagy minimális napi 2000,-Ft/nap helypénzért tudnak megjelenni.) A szekszárdi példa nagyon ritka és a jellemző az, hogy a szervezők nem tesznek különbséget kereskedő és zsűrizett népi iparművészeti tárgyakat készítő árusítók kö-zött.


Az önkormányzatok a törvények értelmezésében sem egységesek. Példaként említen-dő, hogy Szegeden a vásáron résztvevőknek egyenként kell közterületen történő kereskedelmi tevékenységre engedélyt kérni. A „bejelentés köteles kereskedelmi tevékenység folytatásáról” szóló 210/2009. IX. 29. Korm. Rendelet 1. számú melléklete nem rendelkezik a készítőről, ezért kereskedőként kell kérni az engedélyt, és kell befizetni a 2200,- Ft illetéket a helypénzen felül. A népi kézművesek számára érthetetlen, hogy miért kell, önkormányzatonként kérni az árusításhoz az engedélyt, amikor a telephely vagy székhely szerint illetékes önkormányzat a készítőt már nyilvántartásba vette.

A zsűrizett népművészeti tárgyaikat árusító alkotók részvételét egy-egy rendezvényen az is nehezíti, hogy a reggeltől késő estig tartó rendezvényeken nem kérhet segítséget a mel-lette árusító társától vagy családtagjától arra az időre, míg emberi szükségleteit elvégzi, mivel ez be nem jelentett munkaerő foglalkoztatásnak számít.

A Népi Iparművészeti Zsűri által minősített tárgyak megkülönböztetésére még a rend-szerváltás előtt bevezették a „Páva” védjegyet, hazánkban és külföldön is. A védjegy tájéko-zatta a népművészetben nem jártas, de igényes vásárlókat arról, hogy esztétikailag szép és a hagyományokat hitelesen képviselő tárgyat vásárol. A népművészet háttérbeszorulásával e védjegy köztudatba tartására, reklámozására már nem maradt pénz és figyelem. Pedig a véd-jegy lényege szerint: „olyan megkülönböztető minőségi tanúsítvány meglétét igazoló emblé-ma, melynek használatával az alkotás-áru szakmai ismeret nélkül hitelesnek, minőségi aján-latnak fogadható el.

A védjegy használata „értéket növel”, hatékony verseny eszköz, amely minőségjelző és reklám funkcióval bír.

A védjegy- a marketing egyik legerősebb szegmensének, a reklámozásnak a középpont-jában áll.

A védjegy az árukra vonatkozó információk sűrített szimbolikus megjelenítője. Minőség-jelző funkciója miatt a védjegy a vállalkozói jó hírnév, a piaci elismertség és tekintély (imázs, reputáció) hordozója is.

A védjegyre és annak újbóli bevezetésére nagy szüksége lenne a népi iparművészeknek. Áruikat így jobban meg lehetne különböztetni a nem magyar eredetű tárgyaktól. Ez tovább erősítené itthon azt a felfogást, hogy vásárolj helyi és magyar terméket. A turisták részére pedig, segítséget nyújtana a választásban.

Marketing: A rendszerváltást követően a házipari szövetkezetek és a termékeiket árusító népmű-

vészeti bolthálózatok megszűntek. Jelenleg a népi kézművesek termékeiket csak saját műhe-lyükből vagy a fesztiválokon, és egyéb nagyrendezvényeken tudják értékesíteni. A népi kéz-művesek számára a legjobb reklám, ha termékeik jó minőségűek és szépek. Így nagyon fon-tossá vált a vevőkkel kialakított jó kapcsolat. „Építs ki jó kapcsolatot, és majd ezek meghoz-zák a nyereséget!” Meghatározó tehát, hogy a kézművesek egyáltalán el tudnak-e jutni olyan rendezvényekre ahol megtudják mutatni tárgyaikat. Itt nyílik alkalmuk új vásárló megszerzé-sére, és a már meglévő vásárlókkal történő további kapcsolat fenntartására. Az egyre nehe-zebb megélhetési gondokkal küzdő népi kézműveseknek nincs lehetősége a médiumokban történő reklámok finanszírozására. Ehhez állami segítségre van szükségük.


Ezért rendkívül fontos, egy kiszámítható és a népi kézművesek által is értelmezhető jogi környezet kialakítása. A zsűrizett termékek „Páva” védjegyének újbóli széleskörű reklá-mozása. A tárgyalkotó népművészek társadalmi megbecsülése.

2009-ben a Szekszárdi Szüreti Napok kiváló minősítést kapott, többek között azért, mert

nagy hangsúlyt fektet a magyar értékek bemutatására. Idézet a fesztivált minősítő bizottság jegyzőkönyvéből: „Ezek elsődlegesen a bor és a szüreti hagyományokhoz kapcsolódó összes programelemben érhető tetten. Ezen kívül idesorolható „Sióagárd népművészete régen és ma” című kiállítás, melyen a Tolna Megyei Népművészeti Egyesület alkotóinak munkáiba kapunk betekintést, a magyar néptánc is bemutatásra került az ország kiemelkedő gyerekcso-portjai és a Honvéd Táncszínház által, a Bogyiszlói Népi Zenekar által a magyar népzene is teret kapott, valamint a népköltészet a pajzán székely népmesék által. A Népművészeti vásár-ban is megjelennek a magyar népi-és iparművészek.”

KOMJÁTHI TAMÁSNÉ


2.4.7.3 Kapcsolódás pontok a múzeumok, tájházak és a népi kézművesség között Hajdú-Bihar megyei példákon bemutat-va A múzeum „42§.(1) A múzeum a kulturális javak tudományosan rendezett gyűjteményeiből álló muzeális intézmény.

(2) A múzeum feladata a kulturális javak meghatározott anyagának folyamatos gyűjtése, nyilvántartása, megőrzése és restaurálása, tudományos feldolgozása és publikálása, valamint kiállításokon és más módon történő bemutatása.”90

A népi kézművesség hagyományainak gyűjtése, nyilvántartása, megőrzése és restaurálá-sa, folyamatos feldolgozása és publikálása a múzeumok egyik kiemelt feladata.

Mivel elsősorban annak a tájnak a tárgykultúrájával foglalkozik a múzeum, ahol létesí-tették és működik, a mai népi kézművesek számára szinte az egyetlen hiteles anyaggyűjtési helyként szolgál.

A két „rendszer” kapcsolata szerves és természetes, egymást nem nélkülözheti. A dolgozatban a Hajdú-Bihar megyei intézmények és a helyi népi kézművesség kapcso-

latát, kapcsolódási pontjait, együttműködését veszem példaként, hiszem, hogy rendszerünk és működésünk nem tér el sokban a hazai gyakorlattól.

A debreceni Déri Múzeumhoz a jelenlegi megyei múzeumi hálózathoz tartozó városaink múzeumai mint módszertani intézményhez kapcsolódnak. Városi múzeum/ helytörténeti gyűj-temény van Hajdúnánáson, Hajdúböszörményben, Hajdúdorogon, Bamazújvárosban, Horto-bágyon, Berettyóújfaluban, Püspökladányban.

A múzeumok közül a megyei módszertani központban (Déri Múzeum) van több közmű-velődési, ill. múzeumpedagógiai szakember, akiknek egyik feladata a népi kézművességgel való folyamatos kapcsolattartás.

A megye városaiban levő múzeumok közül azokban működik számottevő kapcsolattar-tás a népi kézművesekkel, ahol az intézmény vezetője néprajzos muzeológus. Ez vonatkozik a tájházat fenntartó és működtető intézményekre is.

A múzeumok első és legfontosabb kapcsolódási pontja a népi kézműves tevékenységhez a gyűjteményünkön keresztül valósul meg.

l. A múzeum az érdeklődő kézműves rendelkezésére bocsátja a gyűjteményt, szakmai tanácsot ad kérdéses tárgyakkal kapcsolatban. Ez a mi vidékünkön természetes és mindenna-pi, de más megyékben illetve a fővárosban helyenként eltérő a gyakorlat.

A Déri Múzeum gyűjteményében kiemelt helyen van a népművészeti anyag, a Budapes-ti Néprajzi Múzeum után a második legjelentősebb kollekcióval itt rendelkeznek. Ennek kö-

90 Szempontok és segédanyagok „A kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a

közművelődésről” szóló 1997.évi CXL. Törvény önkormányzati közművelődési feladatainak ellátásához. Budapest, 2000. 41. oldal


szönhető, hogy szövésben újratervezték és életre keltették a gyűjteményben fellelhető megyei hagyományú bihari csipke technikát, vászonszövésben használt kilim technikát.

A hímzés területén a debreceni kisbunda hímzés áttervezése, vászon anyagon történő al-kalmazása a Déri gyűjteményre épült. A Déri gyűjtemény viseletanyaga segített abban, hogy a kalotaszegi vállfűs hímzést újra felfedezze és lakástextilen alkalmazza egy igen tehetséges, a Népművészet Mester címet is elnyert hímző alkotó.

A debreceni gyöngyös párta megismerése inspirált több hely alkotót, gyöngyűzőket a rekonstrukcióra. Ezekből a pártákból terveztek új, más, modern funkciójú ünnepi használati tárgyakat is.

A debreceni guba szövése hosszú évtizedekig szünetelt. Egy gyapjúszövéssel foglalkozó alkotói munkaközösség aktívan kutatni kezdte a múzeumi gyűjteményben szereplő gubákat.

A közös munka eredménye az, hogy kiváló, ma használható öltözeti darabok készültek, de a múzeum is tanult az alkotótól. A napjainkban folyó újjáépítési munkák során az állandó kiállításba gubaszövő műhelyt állítanak fel.

A múzeum is újra felfedezte az addig nem igazán feltárt hagyományt. Ha a múzeumban fellelt, értelmezett tárgy újratervezése a néprajzos muzeológus segít-

ségével történi, akkor a siker garantált. Az elméleti szakember és a gyakorlati tevékenységben jártas népi kézműves közös munkája jó eredményt hoz.

3. A gyűjtemény gyarapításához is hozzá tud járulni népi kézműves. A hímző szakem-ber külföldi, magyarlakta területen, gyűjtőúton járva olyan addig még nem ismert értékre ta-lált, amelyből vásárolni is tudott és haza hozva bekerülhetett múzeum gyűjteményébe (Zobor vidéki szálán varrott női ingek, kolonyi viseletdarabok).

Az 1950-es 60-as években kezdődően a Déri Múzeum néprajzos szakemberei a megyei hagyományok feltárása során elsősorban a kézművességgel foglalkozó családokat segítették szakmai tanácsaikkal. Egyes esetekben elindították a kézművest egy olyan korszerű, értékes hagyományokra támaszkodó úton, amelynek máig érvényesülő kiváló eredménye lett. (Nád-udvar) Fazekas Lajos a Népművészet Mestere szakmai pályafutásának kezdetén Béres András és Varga Gyula néprajzkutató útmutatásai alapján dolgozott, hasonlóan az Erdei családhoz, ahol a szűrrátétes mesterség felfrissítésében segítettek az elméleti szakemberek. Nagy szerepe volt Szalay Emőkének, Varga Gyulának abban, hogy a debreceni kerámiát az 1980-as évek végén ismét felfedezzék és funkcióváltással „életre keltsék.”

4. A múzeum egyes régészeti gyűjteményben levő tárgyairól a népi kézművessel múze-umi másolatokat készíttet, így őrzi meg a legértékesebb darabokat az esetleges környezeti ártalmaktól. Értékes csipke, hímzés, szőttes, famunkák elkészítésére kapnak megbízást a me-gye népi kézművesei.

5. Ezt a tevékenységet felhasználják a múzeumpedagógiában is. Az újonnan felépített debreceni guba műhelyben olyan foglakozásokat szerveznek, ahol a gyerekek szőnek, össze-dolgoznak, majd felpróbálják az általuk elkészített gubát.

6. A Déri Múzeum múzeumi üzletet hozott létre az elmúlt években. Ide a gyűjteményre építve múzeumi másolatokat készíttetnek a helyi alkotókkal és azokat forgalmazzák, valamit megrendelnek eladható, jó színvonalú népi iparművészeti tárgyakat (hímzések, szőttesek, öl-


tözeti darabok, öltözet kiegészítők, apróbb famunkák, fazekas munkák, népi ékszerek, ötvös munkák).

7. A múzeum néprajzos szakemberei rendszeresen részt vesznek a megyei alkotók mun-káinak hatósági bírálatban, a NIO zsűrizéseken is. A fazekas, a hímző , a szövő és a viselet témákban a helyi szakemberek bírálnak.

8.Nagyrendezvények: A debreceni Déri Múzeum 5. éve szervezi meg elsősorban a ha-gyományos debreceni mézeskalács kultúrára és a mai alkotókra építve a két napos Debreceni Mézeskalács Fesztivált. A fesztivál programja: a mézeskaláccsal kapcsolatos termékek bemu-tatója és vására. A mézeskalácskészítés, kézműves foglalkozások, gyermekprogramok hely-színe Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum.

A komplex, népzenét, néptáncot, népi kézművességet bemutató programsorozat lehető-séget ad a helyi alkotóknak a bemutatkozásra és értékesítésre a mézeskalács mellett a fazeka-sok, a faművesek számára is és egyben a kismesterségek népszerűsítését is szolgálja.

A megújult debreceni fazekasság népszerűsítését tűzte ki céljául a 2002-ben indított Debreceni Nemzetközi Fazekasfesztivál, amely a helyi múzeum segítsége nélkül nem érkezett volna el a 7. rendezvényéhez 2012-ben.

A szakmai segítség mellett, a pályázati témakijelölése, a zsűrizés, a rendezés, a múzeum termeit /Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum majd ennek a múzeumnak a csodálatos parkjában felállított sátor/ is használta a programot meghirdető és megszervező közművelődési intéz-mény és a megyei, népi kézművesek tömörítő civil szervezet.

Ezen intézmények összefogása példaértékű és a közönség és a szakmai siker biztosítéka 7. éve.

9. A Déri Múzeumban a múzeumpedagógiai tevékenység 2004-ben egy időszaki kiállí-tás kapcsán indult el. „A népművészeti örökségünk a Jászságtól Beregig” az alföldi tájegysé-gek népművészeti emlékeit bemutató kiállítás kiváló lehetőséget nyújtott a gyermekfoglalko-zásokra, amelyeken kicsik és nagyok megismerkedhettek a pásztorkodással, a különböző nép-viseletekkel valamint kipróbálhatták a nemezelést, a horgolást és a szűrrátét készítést.”91

10. A TÁMOP-os pályázatok is jó lehetőséget adnak a muzeológusoknak a népi kézmű-vességgel, a népi kézművesekkel az ismeretterjesztő munkához.

A játszóházi foglalkozások vezetésével a helyi népi kézműveseket, játszóház vezetőket bízzák meg.

Hajdú-Bihar megyében közel 30 tájház van. Ezek nagy része az önkormányzatok, ki-sebb százalékban az állam és egy része magántulajdonban van. A tájházak fenntartása és kor-szerű működtetése okoz igazán gondot a tulajdonosnak. Legtöbbször a települések közműve-lődési feladatai mellé sorolják és a közművelődési intézménnyel működtettetik.

Ahol van a téma iránt fogékony szakember, vagy a településen aktív, erre időt szánó né-pi kézműves, ott megtalálják a kézművesek helyét és szerepét a tájházban. Ha ezek a tényezők nincsenek, nehéz a tájházakban a népi kézműves tevékenységnek nyomait megtalálni.

91 B Pinczés Orsolya: Egy néprajzi kiállítás múzeumpedagógiai programja. A debreceni Déri Múzeum Évkönyve 2006. 153. l.


Csaknem 10 évvel ezelőtt a kulturális ágazat minisztériuma meghirdetett egy olyan pá-lyázatot, amely a tájházak tárgyi feltételeit és az ott folyó munka megerősítését, a kézműves-ség erősebb megjelenítését szorgalmazta.

Hajdú-Bihar megyében lehetőséget teremtettünk a civil szervezet és a megyei közműve-lődési intézmény együttműködése eredményeként arra, hogy a pályázat adta lehetőséget ki-használva színvonalas népi kézműves programokat vigyünk a megyében működő tájházakba.

Példának szántuk a kezdeményezést, a tájházakra akartuk felhívni a szakma és a közön-ség érdeklődését. A rendezvénysorozat végén tanácskozáson vontuk le a tanulságokat.

„Terítékek” címmel kiállítást szerkesztettünk a civil szervezet tagjainak, megyében dol-gozó fazekasok, hímzők, szövők, fémművesek, szálasanyaggal dolgozó alkotóknak munkái-ból.

Terített asztalokat mutattunk be, főzőedényekkel és étkészletekkel, abroszokkal, szalvé-tákkal, evőeszközökkel, kenyérkosarakkal. Olyan példákat mutattunk be, amelyek megmutat-ták, hogy helye van a természetes anyagból készített, a hagyományokat követő használati esz-közöknek mai életünkben.

A kiállításokat a tájházban vagy a helytörténeti gyűjteményben rendeztük, a megnyitóra mindig a település jelentős személyiségét- jegyző, polgármester kértük fel. Egy szakemberünk tárlatvezetésen mutatta be a kiállítást majd kézműves bemutatók következtek fazekasság, szö-vés mesterségekből.

A kiállítás nyitva tartásának időszakában játszóházakat tartottunk az adott településen a tájházban.

A programsorozatot a Tengertánc pályázat során valósítottuk meg. Tapasztalatom az, hogy országos segítség, központi anyagi támogatás (pályázatok) nél-

kül a tájházak, de a tájházakat segítő Országos Tájházszövetség sem tud áttörést elérni abban, hogy jelentős helyük legyen a népi kézműveseknek ezekben a gyűjteményekben, a települési kulturális örökséget megőrző intézményekben.

HUBERT ERZSÉBET

364

Tartalomjegyzék Bevezető (Beszprémy Katalin) ................................................................................................3

1 Hagyományőrző tevékenységi formák a múltban és a jelenben ............................................7

1. 1 Múltbeli tapasztalatok pozitívumok – buktatók – tévutak (Héra Éva) ..........................7

1.1.2 Népművészet – háziipar – népi iparművészet (Szabó Zoltán) ...................................19

1.2 Kézművesség, népi kézművesség (Benedek Krisztina) ...............................................32

2 Helyzetértékelés, problémafeltárás.....................................................................................48

2.1 Kézművesség, népi kézművesség az alkotók oldaláról (Pál Miklósné) ........................48

2.1.1.1 Alkotók megoszlása településenként ....................................................................48

2.2.1 Népi kézművességgel foglalkozó intézmények, szervezetek Magyarországon

(Prokné Tirner Gyöngyi) ....................................................................................92

2.2.2 Az alkotói terület, az intézményi terület összevetése a néprajz csoportok, kistájak

szerinti lehatárolással (Hubert Erzsébet) ...........................................................108

2.2.3 Falusi és agroturizmus komplexitása (Dr. Csizmadia László) ................................128

2.3.1 Jelenlegi jogi, gazdasági problémák jegyzéke (Szabadkai Andrea, G. Fekete éva,

Debreczeni János, Pongrácz Zoltán) ................................................................144

2.3.2 A közösségi színterek tárgyi és személyi feltételei, tevékenység elemzés,

problémafeltárás (Prokné Tirner Gyöngyi) .......................................................163

2.3.2.1 Az intézmények adatai ........................................................................................176

2.3.2.2 Népművészet a közösségi művelődésben (Magyar Művelődési Intézet) ..............194

2.3.2.3 Közösségi színterek, kapcsolati lehetőségek a LEADER szervezetekkel,

IKSZT-kel, tárgyi és személyi feltételek, tevékenységelemzés,

problémafeltárás, marketingről, jelenlétről (Guiprechtné Molnár Erzsébet) ......206

2.4 Népi kézműves értékek – A mesterségek helyzete.........................................................212

2.4.1.1 A bőrműves mesterségek helyzetelemzése (Terényi Gyöngy) .............................212

2.4.1.2 A csipkekészítő mesterség helyzetelemzése (Tóthné Kiss Szilvia) .......................220

2.4.1.3 A faművesség helyzete (Bereczky Csaba) ...........................................................224

2.4.1.4 A népi kézművesség fazekas szakágának elemzése (Csupor István) ....................230

2.4.1.5 A kézműves fémművességek helyzete (Takáts Zoltán) .......................................238

2.4.1.6 A hímestojás írás (Csákányi Zoltán) ...................................................................243

365

2.4.1.7 A hímzés (Dr. Illés Károlyné) ............................................................................247

2.4.1.8 Mézeskalács, díszített tészták, megkülönböztetett élelmiszerek

(Csuporné Angyal Zsuzsa) ................................................................................254

2.4.1.9 A nemezkészítő mesterség (Nagy Mari, Vidák István) ........................................262

2.4.1.10 Népi ékszerkészítés (Kiss Gabriella) ................................................................268

2.4.1.11 Népi- és kézműves játékkészítés (Deákné Gémes Júlia) ...................................273

2.4.1.12 Régi ritka mesterségek helyzete (Ament Éva) ...................................................277

2.4.1.13 A szálasanyagok feldolgozása (Székely Éva) ....................................................282

2.4.1.14 A szövés (Csapó Angéla) .................................................................................288

2.4.1.15 Takácsmesterség (Debreczeni János) ...............................................................293

2.4.1.16 Viseletkészítés (Fehér Jánosné) .......................................................................299

2.4.1.17 Cigány hagyományos mesterségek (Rézműves Melinda) ...................................305

2.4.3 MTA VEAB Kézművesipar-történeti Munkabizottsága (Szabó Zoltán) .................313

2.4.4 A kézművesség helye a szellemi kulturális örökség megőrzéséért életre hívott

UNESCO egyezményben (Csonka Takács Eszter) ............................................322

2.4.5 Hungarikumok, ezeken belül a népi kézművesség helye, megítélése

(Polyák Albert) .................................................................................................330

2.4.6 Magyarországi Tájházak Szövetsége – ezen belül a népi kézművesség helye,

megítélése (F. Tóth Mária) ...............................................................................333

2.4.7.1 A népi kézművesség helye, szerepe és megítélése a magyarországi fesztiválok

tükrében (Igyártó Gabriella) ............................................................................343

2.4.7.2 A népi kézművesség helye, megítélése a Szekszárdi Szüreti Napokon

(Komjáthi Tamásné) .........................................................................................355

2.4.7.3 Kapcsolódás pontok a múzeumok, tájházak és a népi kézművesség között

Hajdú-Bihar megyei példákon bemutatva (Hubert Erzsébet) ............................360

mesterségem címere 1

Documents