michael j tamura - te vagy a valasz (kivonat)

3
Michael J. Tamura: Te vagy a válasz! - mindössze annak kell lennünk, akik valójában vagyunk - másoktól tanulni annyit tesz, mint ráébredni önnön belső igazságunkra - az teljesíti küldetését, aki lélekként a magával hozott tudatosságot és energiát jelenlegi testében tudja kamatoztatni - ha gyűlöljük önmagunk egyik-másik vonását, fokozatosan elvéreztetjük életerőnket, sőt az immunrendszerünket is alaposan megrongáljuk - a test isteni rendeltetése: karmikus vágyak és cselekedetek bonyolult szövete. A karma letudásának leggyorsabb módja, ha a lélek úgy dönt, hogy mindent megbocsát - önmagunk és mások ostorozása az első akadály. A bírálat, önvád és vád elfojtja a bensőnkben szóló tiszta, halk hangot - Istenem, kérlek segíts, hogy ismét egészséges legyek - Ha megoldást szeretnél egy problémára, először tedd fel a kérdést: Mit várok a választól? - Nehéz helyzetben: Hogyan élhetek ezzel a helyzettel úgy, hogy minden érintett félnek javára váljon? - Legyünk tudtában szellemtermészetünknek! - Namaszté: ’A bennem lévő istenség köszönti a benned lakozó istenséget’ - Maja köszöntés, In Lak’ecs: ’Én egy másik te vagyok’ - Aloha: ’Örvendezzünk együtt a szellem erején ebben a pillanatban’ - Adjuk fel ellenállásunkat. Ne ragaszkodjunk érzéseinkhez, gondolatainkhoz és bíráló 1

Upload: wynsaint

Post on 02-Dec-2015

222 views

Category:

Documents


2 download

DESCRIPTION

(részletek)

TRANSCRIPT

Page 1: Michael J Tamura - Te Vagy a Valasz (Kivonat)

Michael J. Tamura: Te vagy a válasz!

- mindössze annak kell lennünk, akik valójában vagyunk

- másoktól tanulni annyit tesz, mint ráébredni önnön belső igazságunkra

- az teljesíti küldetését, aki lélekként a magával hozott tudatosságot és energiát jelenlegi testében tudja kamatoztatni

- ha gyűlöljük önmagunk egyik-másik vonását, fokozatosan elvéreztetjük életerőnket, sőt az immunrendszerünket is alaposan megrongáljuk

- a test isteni rendeltetése: karmikus vágyak és cselekedetek bonyolult szövete. A karma letudásának leggyorsabb módja, ha a lélek úgy dönt, hogy mindent megbocsát

- önmagunk és mások ostorozása az első akadály. A bírálat, önvád és vád elfojtja a bensőnkben szóló tiszta, halk hangot

- Istenem, kérlek segíts, hogy ismét egészséges legyek

- Ha megoldást szeretnél egy problémára, először tedd fel a kérdést: Mit várok a választól?

- Nehéz helyzetben: Hogyan élhetek ezzel a helyzettel úgy, hogy minden érintett félnek javára váljon?

- Legyünk tudtában szellemtermészetünknek!

- Namaszté: ’A bennem lévő istenség köszönti a benned lakozó istenséget’

- Maja köszöntés, In Lak’ecs: ’Én egy másik te vagyok’

- Aloha: ’Örvendezzünk együtt a szellem erején ebben a pillanatban’

- Adjuk fel ellenállásunkat. Ne ragaszkodjunk érzéseinkhez, gondolatainkhoz és bíráló ítéleteinkhez. Képzeljük el, amint ezek színes léggömbök alakjában felszállnak, majd kipukkadnak.

- Aki jobban odafigyel spirituális énjére a hétköznapokban, annak kevesebb időt kell áldoznia meditációra, imára és más spirituális gyakorlatra.

- Konfliktus esetén: nyugodtan mindig csak az igaz tényeket említsd vádaskodás nélkül

- Nem harcolok a kudarc ellen, ehelyett minden erőmmel azon vagyok, hogy tegyem a dolgomat.

- semlegességre törekvés: versengés, ítélkezés, elvárás nélküliség.

- A versengő önmagával száll harcba. A küzdelem azzal kezdődik, hogy kijelentjük: nem vagyunk elég jók

- Az élet minden pillanatban megmutatja mi a következő lépés, amennyiben elvárásaink és ítéleteink nem állnak utunkba.

1

Page 2: Michael J Tamura - Te Vagy a Valasz (Kivonat)

Michael J. Tamura: Te vagy a válasz!

- Minél jobban el tudunk szakadni az indulatainktól, minél inkább visszanyerjük semlegességünket, annál jobban uraljuk lelkünk erőit, annál tudatosabbak, sőt céltudatosabbak leszünk.

- Légy tudatában: gyermeked fel van szerelve azzal az értelemmel és erővel, amelynek birtokában válaszolni tud az élet kihívásaira.

- Hogy betölthessük a lélek célját, meg kell tanulnunk úrrá lenni ösztönös válaszainkon. A tudatos válaszadás megőrzi a spirituális énünkkel való kapcsolatot.

- Bármi ér, kérdezd meg: ’Hogyan használhatnám fel ezt a lehetőséget a fejlődésre, igaz valóm kiteljesítésére?’

- A nevetéssel már meg is tettük az első lépést spirituális beteljesedésünk felé. A lélek fejlődése megakad az unalom, életuntság, félelem és harag légkörében.

- Ha gyakorolni kezdünk valamit, mással sem találkozunk, mint akadállyal.

- A tudatossá válás eszközei: ha semlegességet kérünk, ítéleteink és elvárásaink rendre a felszínre bukkannak. Az együttérzés megtisztít a fölösleges salaktól, míg az elfogadás és az emberség új erőket áramoltat ereinkbe.

- Ne emlékeinken változtassunk, hanem hozzájuk fűződő viszonyunkon. Határozzuk el, hogy többé nem függünk tőlük.

- Az élet nagy titka: osszuk meg jó szívvel mindazt, amink van, legyen ez bármilyen kevés, ahelyett, hogy csodára várnánk.

2