„MILLJÓK EGY MIATT”

(EMLÉKEK)

ÍRTA:

WELTNER JAKAB

B U D A P E S T , 1927A S Z E R Z Ő S A J Á T K I A D Á S A

Világosság rt. Budapest. Műszaki igazgató: Deutsch D.

Jóban és rosszban hű társamnak:feleségemnek szeretettel ajánlom

ezt a könyvet

M I LLIÓ K E G Y M I ATT...

Miért él a pór? – a gúlához követHord az erősnek, s állítván utódotJármába, meghal. _ Milljók egy miatt. (Madách: Az ember tragédiája.)

Éjjel, későn, amikor a bérkaszárnyák magukba fo-gadják az ezer bajjal viaskodó tömegeket, gyakran ba-rangolok a kihalt, csöndes utcákon.

„Álmodik a nyomor” és én ébren álmodom. A„Rend” őrei közönyös egykedvűséggel mennek el mel-lettem, holott néha komoly okuk lehetne arra, hogy azügyészségre szállítsanak, ha — hangosan gondolkodnék.

Milyen jó, hogy a szurony okkal nem lehet kipisz-kálni a lázadó elgondolásokat, hogy minden hatalom te-hetetlen azzal a forradalommal szemben, amely ilyen-kor éjszakánként leküzdhetetlen erővel diadalmaskodikés újjáalakítja az egész világot.

A legnagyobb hatalmak kártyavárként omlanakössze. Császárok, királyok, diktátorok és a kormányaikegyetlen tiltakozó szót sem mondhatnak. Félre kell vo-nulniuk, hogy az új rend megszülethessek. Serény, építő-munka folyik így éjjelente. Formálódik a jövő boldog-sággal teljes, gyönyörűséges világrendje. Az igazi civi-lizáció !

A képzelet villámszárnyakon száguldó alkotóerejeátformálja az agyongyötört, ezer nyavalyával terheltemberek millióit is. Páni félelemmel menekül a gyűlö-

6

let, az irigység, a nagyravágyás és a mindent megjavító,mindent kiegyenlítő jósá^ és szeretet diadalmasan el-foglalja trónját.

Percek alatt kiépülnek a hatalmas, ellenállhatatlanerejű munkászervezetek. Fehér és színes fajok testvériszeretettel kezet fognak. És megvalósul, amiért már mostis milliók sóvárognak: „Világ munkásai, egy nemzetvagyunk.”

Szeretet és öntudatos akarat. Ezzel a két nagyszerűfegyverrel felvértezetten, szellemi és fizikai munkásokszoros fegyverbarátságban menetelnek a győzelem felé.Megy a nagy tábor... Százmilliók, akiket eddig mes-terséges aléltságban tartottak, egymásra találnak. Csakmost látják, milyen nevetségesen kicsiny az a csoport,amely útjukba állt és megakadályozta, hogy emberi éle-tet folytathassanak. Egyesek a milliók ellen. És a mil-liók Egy miatt szenvedtek. Nincs szükség semmiféleerőszakra. Az öntudatos tömegek mindent lenyűgözőereje vérontás nélkül félretolja boldogulásának akadá-lyait: a tudás, a jóság és a szeretet, a bibliai „paradi-csom” örömeit varázsolja a földre.

Reggel van! A bérkaszárnyák kapui megnyílnak ésmáris megjelennek a távolabb dolgozó munkások elsőcsoportjai. Egyre sűrűbb rajokban jönnek. Sápadt,elgyötört, közönyös arcok. A gyárak emberpusztítógyomra elnyeli őket. Tízezren, százezren, milliónyianvannak, akik még az álmodozásig sem jutottak el. Ro-botoló, szerény páriák, akiket lekötnek a mindennapiélet ezer gondjai, akik átöröklött tunyasággal járnak arabszolgaság taposómalmában.

A hajnal első sugarai elűzik az álmokat. Recsegve,ropogva összedűl az álompalota és maga alá temet min-den reménységet. Milyen szomorú, milyen vigasztalanulnyomorúságos ráeszmélni a szürke hétköznapokra, a ki-csinyes, önző, közönyös embermilliókra, akik immár év-

7

ezredek óta tétlen egykedvűséggel tűrik a jgzolgaságjármát.

„Akkor nemesb-e a lélek, ha tűriBalsorsa minden nyűgét s nyilait;Vagy ha kiszáll tenger fájdalma ellenS fegyvert ragadva véget vet neki?Meghalni, — elszunnyadni, — semmi több...”

*

Érdemes-e !Nem dőreség elérhetetlennek látszó ábrándokért ha-

dakozni lelket sorvasztó meddő csatározásokban, testbenés lélekben megtörve elpusztulni!

Elháríthatatlan végzet, hogy urak és szolgák legye-nek? Isteni rendelés, hogy csupán az emberek egy pa-rányi töredéke élvezhesse a jólét és a kultúra mindenörömét, a nagy többségnek pedig el kell züllenie a meg-alázó nyomorúság posványában.

Mi legyen a kitűzött életcél!önző módon, lelketlen ridegséggel megalkudni a

viszonyokkal és szolgálni a világ urait, hogy az oda-dobott morzsákból élősködhessünk, vagy odaállni agyöngék, az elnyomottak mellé, hogy őket is fölsegítsükaz élet napfényes oldalára!

A szőrösszivüek, a lelketlenséggel béleltek habozásnélkül az előbbit választhatják. De akik nem tudnakrészvétlenül elmenni egyetlen rongyos éhező gyermekelőtt sem, azoknak a szívük, a lelkiismeretük parancsolóerővel szabja meg, hogy az egész emberiségért, a sza-badságért küzdjenek.

*

Mi a szegénység! Éreztétek-e már valaha a sajáttesteteken! Ha nem, akkor köszönjétek meg a terem-tőtöknek, hogy megkímélt benneteket a nyomorúságkínjaitól és kísértéseitől. Láttatok már valaha ma-

8

sokat szenvedni kínzó nyomorúságban? Ha igen, ak-kor kérjetek az Istentől megbocsátást, ha nem segítet-tetek a legjobb erőtökkel. Szegénység alatt az igazinyomorúságot értem, nem a nagy lakosztályaitok kor-látozását és a bőség mérséklését. Azoknak a szegény-ségére gondolok, akik nem tudják, hogy mennyi ideiglesz födél a fejük fölött, akik nem tudják, hová for-duljanak, hogy éhező kicsinyeik részére, akik tőlükvárnak táplálékot és hajlékot, egy darabka kenyeretszerezhessenek.

(Lloyd-George-nak a Szociális refom-ról tartottbeszédéből.)

*

A belvárosi Dunapart ragyogó palotáiban és szál-lodáiban tobzódik a gazdagság minden mámoros öröme.Késő éjjel ezekben a ragyogó épületekben is nyuga-lomra térnek az élet kiválasztott kiváltságosai. Eagyogótisztaság, puha, selymes, illatos ágy, szellős, nagy háló-termek biztosítják a nyugodt pihenésüket. De egészenközelükben, a külső Lipótváros, az Angyalföld és akülső Ferencváros piszkos bérházaiban összezsufoltan,férgektől kínozva hánykolódnak azok az embertársaik,akik testet-lelket ölő munkájukkal, jótékony varázslók-hoz hasonlóan, megtermelik a dúsak részére a gyönyö-rökkel teljes élet lehetőségeit.

Jól van ez így!Izgatás az, ha kimondjuk: így nem maradhat! Azok

az emberiség kártevői-e, akik azt mondják: szégyen ésgyalázat, hogy az ártatlan, apró gyermekek tízezreipusztulnak el a nyomortanyák bűzében és az elégtelentáplálkozás miatt; avagy azok, akik azt hirdetik és aztakarják elhitetni, hogy ez mindig így volt, mindig ígyleszi A millióknak el kell pusztulniok, nyomorban,szennyben, tudatlanságban és bűnben, hogy az egyesek,a kevesek, jól élhessenek?

A természet pazar bőséggel tarja elénk mindazt,ami minden élőlény nagyszerű eltartásához szükséges.

9

Balga hazugság, hogy nincs elegendő táplálék. A fej-lődő mezőgazdaság korlátlan lehetőségeket biztosít, haokszerű gazdálkodással kitermeljük föld kincseit. Azipari termelésben pedig olyan nagy a fölösleg, hogy akapitalista gazdaság föl sem tudja használni a munká-sok millióinak dolgos kezeit, hanem a munkanélküliségínségébe taszítja őket.

Letagadhatatlan, megcáfolhatatlan, hogy kétszer-,háromszorannyi embert lehetne bőségesen ellátni, mintamennyi most a földön kínlódik. Csak föl kellene hasz-nálni a technikai fejlődés minden vívmányát, csak megkellene adni a lehetőséget, hogy minden dolgos kéz mun-kálkodhassék.

Kíméletlenség, önzés, uralomvágy hajszolja a ka-pitalista világ urait, hogy az elnyomásnak ezt a maiszervezetét az erőszak minden eszközével föntartsák.A legtisztább emberszeretet parancsai vezetik azokat,akik a tanítás, a szervezés, a szolidaritás eszközeit hasz-nálják föl, hogy a dolgozók millióit egységes állásfog-lalásra, harcos küzdelemre bírják egy jobb társadalmiszervezet megalkotásáért.

*

Lehet-e! Érdemes-e!A természet titokzatos műhelyében évmilliókig,, for-

málódik a legcsodálatosabb teremtmény: az ember*Az idők végtelenségéből az évek százezrei pereg-

nek le, amíg földünkön kialakulnak a szerves élet lehe-tőségei. újabb évezredek sokasága érleli ki a legkezdet-legesebb formákból a gondolkodni tudó, öntudatosancselekvő embert.

A fejlődés első foka, amidőn az ősember a. tűzkőbőlfegyvert, szerszámot farag. Azután meggyorsul a hala-dás üteme. A barlanglakástól a cölöpházig, a tűz alkal-mazásának művészetétől a vas és bronz felhasználásáig.

10

Állattenyésztés, földmívelés egy-egy állomása a csúcsfelé vezető útnak. Kialakul a primitív társadalom és ez-zel együtt az emberek leigázása, szolgává aljasítása.

Rabszolgaság, jobbágyság, „szabad” bérmunka!Úgy mondják, hogy az uralkodó osztály bámulatos

nagylelkűsége szabadította föl a rabszolgákat és a job-bágyokat méltatlan helyzetükből De ha átfutjuk a tör-ténelem lapjait, azt látjuk, hogy véres kíméletlenséggelvertek le minden szabadulásra irányuló törekvést. AGracchus testvéreket szerény agrárreformtörekvéseikmiatt legyilkolják, Dózsa Györgyöt tüzes vastrónonpusztítják el és mindenütt az egész világon véresen le-verik a szabadulásra vágyó parasztok forradalmait.

A nagylelkűség olyan portéka, amelyet a világ uraisohasem tartottak raktáron. Tudjuk, hogy az emberekelnyomásának formái a termelés rendjének átalakulá-sával változtak meg. A fejlettebb gazdaság nem tudottboldogulni a rabszolgával, a gőz és a villany erejévelrohanó ipari termelésnek akadálya volt a földhöz kötöttjobbágy és a céhek bilincseiben vergődő mester-legény.

Az idő, a fejlődés az elnyomottaknak dolgozik.Az utolsó évszázad a technikai fejlődés terén többet

ért el, mint a megelőző évezredek. És a legutóbbi har-minc esztendő még nagyobb gyorsasággal produkálta alegcsodálatosabb vívmányokat.

Gőz, villamosság, vasút, gőzhajó, távíró, telefon,drótnélküli távíró, gramofon, mozi, repülőgép, rádió ésa legcsodálatosabb gépek, munkaszerszámok óriásitömege megsokszorozta a gyors termelés lehetőségeités módot nyújt arra, hogy szebb, kulturáltabb életet él-hessünk, mint elődeink.

Áradozó szavakkal hirdetik, hogy a kapitalizmusa civilizáció csúcspontjára, vitte az emberiséget és en-nek bizonyítékául kirobbantják a világháború rettene-

11

tességeit. Több mint négy esztendeig a technika nagy-szerű eszközeivel gyilkolták le az emberek millióit és arombolás szolgálatába kényszerítik a dolgozók százmil-lióit.

Tízmillió halott a rokkantak nagy tömege, az özvegyekés árvák megszámlálhatatlan seregei bizonyítják, hogy ahatalom birtokosai rosszul gazdálkodnak. A néma te-metők és a háború közvetlen áldozatain kívül az egészvilág ínségben szenvedő dolgozói harsogják:

„az a világrend, amely a béke nyomorúságos éveiután a háborús tömegmészárlást és a gazdasági szenve-déseket zúdította az emberiségre, megérett az átalaku-lásra,”

Az idő, a fejlődés nekünk dolgozik!„Álmodni, — elszunnyadni, — meghalni...”Csak a gyöngék térnek ki a harc elől. Erős hittel

bízni kell az emberiség jvőjében. Nincs megállás!Amint megszűnt a rabszolgaság, éppen olyan bizonyos-sággal megszűnik a bérrabszolgaság is. A rabszolgatar-tók éppen olyan meggyőződéssel hirdették, hogy a rab-szolgaság örökös és megváltoztathatatlan, mint ahogyana kapitalista termelés urai szentnek és sérthetetlennekminősitik a kizsákmányolás jelenlegi rendjét.

Nem szabad élve eltemetkezni és közönyösen bele-törődni „a balsors minden nyűgébe” és nem szabad aztvárni, hogy máról holnapra minden megváltozzék. Hafölismertük, hogy az a társadalmi szervezet, amelynekszenvedői vagyunk, helytelen, ha hisszük, hogy az em-berek nagy tömegeit meg lehet váltani szenvedéseiktől,akkor tekintet nélkül a pillanatnyi sikerekre, dolgoznunkkell a jövő érdekében, hogy a szebbről, a jobbról alko-tott ábrándjaink megvalósulhassanak. Az apostolok hi-tével és lelkesedésével, a nemes emberek önzetlenségé-vel, fáradhatatlan kitartással kell dolgoznunk az új vi-

12

lágrend kiépítésén. Petőfi „Az apostol” című költemé-nyében a következő gyönyörű biztatást küldi a esüg-gedőknek:

A szőlőszem kicsiny gyümölcs,Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs,S ha a kis szőlőszemnek egy nyárKell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,Amíg megérik? Ez belékerülÉvezredek vagy tán évmiljomokba,De bizonyára meg fog érni egykor.És azután az emberek belőleVilág végéig lakomázni fognak.A szőlő napsugaraktól érik:Míg édes lett, hány napsugárLehelte rája élte melegét,Hány százezer, hány miljom napsugár! ...A földet is sugárok érlelik, deEzek nem nap sugarai, hanemAz embereknek lelkei.Minden nagy lélek egy ilyen sugár, deCsak a nagy lélek, s ez ritkán terem:Hogyan kivánihatnók tehát, hogya Föld hamar megérjék'?...Érzem, hogy én is egy sugár vagyok,Amely segíti a földet megérni.Csak egy nap tart a sugár élete.Tudom, hogy amidőn megérkezikA nagy szüret,Akkorra én már rég len^^m,S parányi müvemnek nyomaElvész az óriási munka közt.De életemnek a tudat erőt ad,Halálomnak pedig megnyugovást,Hogy én is. én is egy sugár vagyok! —Munkára hát,Föl a munkára, lelkem!Ne légyen egy nap, egy perc elveszítve,Nagy a föladat, azIdő röpül, s azÉlet rövid. —Mi célja a világnak?Boldogság! s erre eszközi a szabadság!

13

Szabadságért kell küzdenem.Mint küzdtek érte oly sokan,És hogyha kell elvérzenemMint elvérzettek oly sokan!

*

A munkásmozgalomnak sok ilyen Apostola pusztultel a börtönök mélyén, a hóhérok kezében vagy gyilkosharcokban. Mártírhaláluk buzdításul szolgál mindazok-nak, akik fölismerték, hogy a szabadságért harcolni,tűrni és szenvedni kell. Ε sorok írójától távol áll, hogyazok közé számítsa magát, akik ilyen apostoli muimátvégeznek. Csak mint a munkásmozgalom egyik szerénynapszámosa végzi munkáját s csupán azért tartja érde-mesnek, hogy a szociáldemokrata mozgalomban valómunkásságának néhány eseményét a nyilvánosság elévigye, mert azt reméli, hogy ezzel is az ügynek teszszolgálatot. A magyar munkásság heroikus küzdelménekcsak néhány jelenete kerül az olvasó elé, de ezek is al-kalmasak arra, hogy szemléltető módon bizonyítsák:erősödünk, haladunk és minden poklokon keresztül dia-dalra visszük eszméinket.

Csak röpke harminc esztendő keretében játszódnakle az események és mégis minden azt tanúsítja, hogy a90-es évek elején megvetett, lenézett és semmiresem becsült munkás milyen gyorsan követel szerepeta társadalom életében és amikor mint szervezett egységlép föl, gyakran döntő módon tud beleavatkozni az or-szág gazdasági és politikai életének irányításába.

Ha ez a könyv alkalmas lesz arra, hogy azok ré-szére, akik a magyar munkásmozgalom történetét meg-írják, némi anyagot szolgáltasson, ha a csüggedők kö-zül néhányat újból a csatasorba visz, akkor már elértecélját.

Ez minden, amiért megíródott.

AZ Á R V A H Á Z B A N

Nem emlékszem az úgynevezett gyermekéveimre.Nem tudom, hogy a proletárgyermekek mindennapi

sorsát éltem-e, vagy valamivel jobb viszonyok közöttnevelkedtem! Annyi bizonyos, hogy velem sem fog-lalkozott nevelőnő és szüleim nem dúskálkodtak a földijavakban. Atyám az erdélyi vasútnál kishivatalnok volt,valószínűen alacsony fizetéssel, mert halála után havi38 korona nyugdíjból kellett tengődnünk.

Hatan voltunk testvérek, tehát 38 korona csak ke-nyérre volt elég, annak ellenére, hogy két testvéremfiatalon elhalt. Édesanyámnak tehát négy apró gyerme-ket kellett eltartania.

Ismétlem, sejtelmem sincs arról, hogy milyen voltéletemnek első hat esztendeje. Minden maradéktalanulkiment az emlékezetemből. A hatodik esztendő utángondoskodtak arról, hogy a következő évekre jobbanemlékezzem.

Hatéves múltam, amikor az izraelita hitközség fiú-árvaházába kerültem, mert a csekély nyugdíjból nemlehetett bennünket eltartani. Az árvaháznak kellett tehátpótolnia a szülői házat és valószínű, hogy a családomtólvaló elszakadásom mosta el mindazt, ami velem addigtörtént.

Pontosan emlékszem, amint ott álltam az árvaházszellős, tágas folyosóján, néhány másik gyermekkel ésarra vártunk, hogy a formaságokat elintézzék. A folyo-

15

són különbözőkorú gyermekek járkáltak, de valósággalmegmerevedtek, amikor a folyosó végén egy jelentékenytermetű öregebb nő tűnt föl, aki jelentőségének és hatal-mának tudatában, lassan közeledett. Kezeit széjjeltar-totta, hogy a gyermekek jobbról-balról csókolhassák.

Az igazgató felesége volt az első, akit az intézethatalmasai közül megismertem. Egy rideg, barátságta-lan, beképzelt nő volt, akit megrészegített az a tudat,hogy annyi gyermek fölött korlátlan hatalommal ren-delkezik. Fönhéjázó gőggel mászott végig a folyosón ésvalósággal kiélvezte, hogy a gyermekek mennyire resz-ketnek tőle. Amikor közelembe ért, szintén odanyújtottaa kezeit kézcsókra, holott én még akkor úgyszólván nemis tartoztam a növendékek közé. Nem tudom, fizikaiundor volt-e vagy más meggondolás, elég annyi, hogyösztönösen eltoltam a kezeit és a kézcsók elmaradt.Abban a pillanatban nyakonvágott, mert elképzelhetet-lennek tartotta, hogy valaki szembeszálljon vele. No,meg azután a tekintélyt is fönn kell tartani.

Ezzel a nyaklevessel léptem be jogerősen az árva-ház növendékei közé és voltaképen ezzel kezdődött megaz úgynevezett gyermekkor boldogsága.

Az árvaházban való nevelés megfelelt ennek a nyak-levesnek. Nem bántak ugyan olyan kegyetlenül a gyer-mekekkel, mint a Copperfieldből ismert hírhedt nevelő-intézetben és senkinek a hátára nem akasztottak olyantáblát, amelyen „Vigyázat, harap!” fölírás díszelgett, deazért mindenkivel érzékeltették, hogy nincs a szülői ház-ban és óvakodtak attól, hogy némi szeretetet mutassa-nak. Úgylátszik, ez ellenkezett az intézet nevelési rend-szerével.

Barátságos mosollyal, kedveskedéssel sohasem báto-rítottak senkit. Még azokat sem, akik ellen nem voltsemmi kifogásuk. A legjobb gyermekek, a legkitűnőbbtanulók sem kaptak biztatást, avagy akár csak egy ked-

16

ves mosolyt. A fegyház ridegsége szabályozta az ott lévőgyermekek életét. Katonás rendben történt minden. Föl-kelés, lefekvés, tanulás, játék, séta, ebéd, vacsora. Min-den pontos, meghatározott időben történt és játék köz-ben, ha valaki szabályellenesen boldog akart lenni ésegészségesen mert nevetni, rögtön figyelmeztették, hogyaz ilyen túlbuzgóság megárt az egészségének.

Pedig minden lehetőség megvolt, hogy az intézetbekerült növendékekkel elfeledtessék, hogy az árvaházbanvannak. Ragyogóan szép, tiszta épület állt a növendé-kek rendelkezésére, gyönyörű kerttel, tiszta, nagy, szellőstermekkel. Valószínű, hogy az árvaházban a gyermekeknevelését most már nem ama középkori elvek alap-ján intézik, mint annak idején, amikor én odakerültem. Akkor az intézet vezetőinek sejtelmük semvolt arról, hogy nem regrutákat, hanem szegény, sze-retetre vágyó, apró csemetéket kapnak, akik akár-milyen nyomorúságból kerültek ki, mégis a szülői házathagyták ott és így az intézetben pótolni kellett volnaa szülők szeretetét. Az árvaházban sohasem kérdeztékmeg a gyermekektől, mi a bajuk, mi a kívánságuk, jól,rosszul érzik-e magukat. Akit elkönyveltek, az csak egyszámot jelentett, Hozzácsapták a többihez és az egészadott tömeget egységes elvek alapján idomították.

Amint a Moreau szigetén a megoperált állatokatfolyton a törvényre figyelmeztették »és a törvény folyto-nos hangoztatásával késztették a négylábúakat, hogykét lábon járjanak, ugyanolyan gondossággal vésték agyermekek fejébe az intézeti szabályokat. Rengetegmunkát fordítottak arra, hogy mindenki szabályosanéljen, hogy abban a körben, amelyet az intézeti életrészére megrajzoltak, mindenki szabályosan forogjon, asorból soha senki ki ne lépjen, hogy mindenki öntudat-nélküli géppé váljon, amelyet a lelketlen gépmestereka szabályoknak megfelelően kezelhetnek.

17

Az árvaház már akkor is az úgynevezett hazafias„vallás-erkölcsi” alapon nevelte a növendékeit. A németnyelv tanítását elhanyagolták, de annál jobban kelletttudni a királyok születésének évszámát. A király szüle-tésnapján mindig hálaadó istentisztelet volt és mindennemzeti ünnep alkalmával nagy szónoklatokat kellettvégighallgatni.

A növendékek örültek az ilyen ünnepeknek mertnagyobb darab kenyeret és tésztát kaptak ebédre. Ezminden szónoklatnál nagyobb hatást váltott ki. Magátólértetődő, hogy nyilvántartottuk ezeket az ünnepeket ésnem bántuk volna, ha sokkal több királyunk és többnemzeti ünnepünk lett volna. Égetően szükség volt azilyen ünnepekre, mert az árvaház növendékei közülsenki sem panaszkodhatott, hogy a gyomrát túlterhelik.Karlsbadi kúrára sohasem kellett küldeni senkit semebből az intézetből, mert valószínű, hogy pontos számí-tásokkal állapították meg, hogy mennyi az a legkisebbmennyiségű táplálék, amellyel valakit az éhhaláltól meglehet óvni. Akik ott voltunk az intézetben, valamennyienmindig éhesek voltunk. Talán nem éreztük az éhséggyötrő fájdalmait, mert rendszeresen és rendesen min-denki megkapta a maga adagját, de valamennyien úgyéreztük, hogy sokkal többet tudnánk enni.

Mindez azonban nem jelenti, hogy az árvaház nö-vendékei ne lettek volna sokkal jobb sorsban, mint alegtöbb munkáscsalád gyermekei. El kell ismerni, hogyaz egész intézetben ragyogó tisztaság volt és mindentmegtettek, hogy a gyermekek egészségesek maradjanak.Amilyen pontosan őrködtek azon, hogy a beszélgetésvagy a nevetés ne haladjon túl bizonyos megadott han-gosságot, éppen úgy törődtek azzal is, hogy mindenkiegészséges maradjon. Alapjában véve tehát irigylésre-méltók voltak azok, akik az árvaházba bekerülhettek,mert ha szeretetre nem is találtak, a kenyér sohasem

18

maradt el. Sőt még arra is emlékszem, hogy akik testilegvisszamaradtak a fejlődésben, minden reggel csukamáj-olajat kaptak és amikor engem is besoroztak ebbe a szen-vedő táborba, a legnagyobb rettegéssel vártam azt apercet, amikor a csukamájolajas kanalat a torkombanyomják.

A fölvétel alkalmával történt összeütközésem azúgynevezett intézeti mamával, aki minden ridegségeellenére megkövetelte, hogy mamának titulálják, elhatá-rozó volt egész életemre. A fölvétel pillanatától kezdve,egészen az árvaházból való kilépésemig, ez az intézetimama a legféktelenebb gyűlölettel üldözött és mindentmegtett arra, hogy az életemet elkeserítse. Az első nyak-levesnek nagyon sok folytatása volt, mert engem a tör-téntek után sem tudtak arra kényszeríteni, hogy emekitűnő mamának kezet csókoljak.

Nem is vitás, hogy ez a makacsság nem tette elő-nyössé a helyzetemet. Azokon a napokon, amikor azebédhez süteményt is kaptunk, én rendesen a sarokbanálltam és ártatlanságom tudatában gyötrő keserűséggelnéztem, hogy a többiek hogyan tüntetik el saját porció-jukat. Engem mindig a sütemény elvonásával büntettek.Ami kellemetlenséget az intézeti mama elkövethetett,azzal készséggel kedveskedett nekem. Sohasem vittekkirándulásra és neki köszönhetem azt is, hogy amikora II. polgári iskolát sikerrel elvégeztem, asztalosinasnakadtak.

De azért az intézetben nem hiányoztak a derűsmozzanatok sem. A sok éhes gyermek állandóan keres-kedett az ennivalóval és a legkülönfélébb csereüzletekalakultaik ki. Egy darab kenyérért a legkülönbözőbb tár-gyakat lehetett vásárolni. A kereskedelem idővel annyirakifejlődött, hogy akiknek semmijük sem volt, sajátmagukat adták el néhány zsemlyéért rabszolgának.

Aki éhes volt, az a végső szükség esetén mindig be-

19

állhatott rabszolgának. Viszont, ha a rabszolgatartójamegszorult, kiválthatta magát és gyakran az is előfor-dult, hogy a volt rabszolga a saját gazdáját is megvásá-rolta, így azután az élelmiszerekben való gazdagságomszabta meg, hogy rabszolga vagy rabszolgatartólegyek.

A rabszolgáknak ellentmondás nélkül kellett követ-niök a gazdáik parancsát. Az egész rabszolgaság gyer-mekes mulatság volt, de akadtak egyesek, akik vissza-éltek a helyzettel és apró rabszolgáik életét alaposanelkeserítették. A leghírhedtebb rabszolgatartó egy Po-litzer nevű jól megtermett fiú volt, akinek sokkal többetkellett fizetnie, mert köztudomású volt, hogy nála nehéza szolgálat.

Az árvaházban Szamek Mór volt a legjobb pajtá-som. Mindig együtt hadakoztunk és jóban-rosszbantestvéri szeretettel összetartottunk. Közösen vásároltunkrabszolgákat és együtt adtuk el magunkat. Így kerül-tünk a nyomorúság napjaiban a hírhedt Politzer tulaj-donába.

Politzer barátunk annyira kínozott bennünket, hogya legnagyobb elkeseredéssel szolgáltuk. Nemcsak nap-pal vette igénybe szolgálatainkat, hanem este, a lefek-vés után is odarendelt bennünket az ágyához, hogy me-sékkel szórakoztassuk, amíg elalszik.

Egyik este — úgylátszik, már unta a meséinket —a változatosság okáért azt követelte, hogy vakarjuk atalpát. Ezzel betelt a mérték és megkezdődött a rab-szolgalázadás.

Alig hangzott el a parancs, minden megbeszélésnélkül Politzernek ugrottunk és úgy „megvakartuk”,hogy segítségért ordítozott. A rabszolgatartók Politzersegítségére siettek, a rabszolgák mi mellénk sorakoztak.Nagyszerű, szívet derítő általános verekedés támadt.A két tábor harci üvöltése föllármázta az egész árva-

20

házat. A bevonult felügyelő-személyzet alig bírta a ren-det helyreállítani.

Az általános verekedés után következett kihallgatá-sok földerítették az egész rabszolgavásárt. Természetes,hogy a rabszolgatartók és a rabszolgák is kegyetlenverést kaptak. Ezzel azután meg is szűnt az árvaházbana rabszolgaság.

Valamilyen alkalommal az intézet több métermázsakáposztát kapott ajándékba. A káposztát összevágták éseltették hordókba savanyodni. A fiukat az éhezés lele-ményessé tette s már előre fenték a fogukat a káposztatorzsára. Hosszas kutatás után megállapították, hogy amegmaradt torzsát a kertben elrejtették. A fiúk fölkutat-ták a zsákmány rejtekhelyét, lelopódzkodtak a kertbe,megrakodtak káposztatorzsával és nagyszerűen lakmá-roztak belőle. Én akkoriban elkülönítve, betegen feküd-tem az egyik kisebb szobában, tehát nem juthattam azsákmányhoz. Szamek azonban nem bírta elviselni, hogyén ne vegyek részt a lakomán, tehát jól megrakodott atorzsákkal és a betegszoba kertre nyíló ablakán be-mászott hozzám. Elfelejtette azonban, hogy az intézetivarrónő, aki egyúttal betegápolónő is volt, ott van aszobában és amikor Szamek betoppant, halálosan meg-ijedve, segítségért kiabált. Szamek ijedtében a torzsákataz ágyamra dobta és rögtön kiugrott az ablakon. Min-den baj nélkül megérkezett a közös hálóterembe és a föl-lármázott felügyelők, akiknek a varrónő elmondta azesetet, nem tudták megállapítani, hogy tulaj donképenmi történt. Azonban a torzsák ott maradtak az ágyonés elárulták, hogy a fiúk a kertből elhordjâk ezt a kitűnőeledelt. Másnap azután az összes fiukat összeterelték éskijelentették, hogy ha nem mondják meg, ki mászott benálam az ablakon, valamennyit megbüntetik. Nem akadtegyetlen áruló sem, mire sorjában lefektették a fiukatés egy nádpálcával mindegyikre hármat rávágtak. Négy

21

gyermek hősiesen tűrte a verést, az ötödik azonban el-árulta, hogy Szarnék mászott be az ablakon. Szamektagadott és a többiek is hűségesen statisztáltak neki,tehát pozitív módon mégsem tudták megállapítani,hogy ki a bűnös. Az árulót azonban alaposan össze-verték, mert a fiúk között mindig megvolt az összetartás.

Nevezetes esemény volt, amidőn 10 éves koromban,a négy elemi elvégzése után, az intézeten kívül, a nagy-mezőutcai polgári iskolába beírattak. Az árvaháznakakkor még csak négy elemi osztálya volt és valamennyinövendék külső iskolába járt. Akik a nagymezőutcaipolgári iskolába kerültünk, nagyon boldogok voltunk,mert a nap jórészét olyan gyermekeik között töltöttükel, akiket nem fegyelmeztek némává és őszintén tudtakörülni az életnek. Gyorsan összebarátkoztunk osztály-társainkkal és az egyes órák között, a szünetekben, való-sággal megrészegedtünk a szabadság örömeitől. Mon-dani sem kell, hogy a legtöbb csintalanság kitervezőiaz árvaház növendékei voltak. Jól ki kellett használnia szüneteket, mert az intézetben csak a „jól nevelt” gyer-mekek némaságával mozoghattunk.

Itt kell megjegyezni, hogy az árvaházban senki semtarthatott pénzt magánál. A hét főbűn közé tartozotta pénz elfogadása és elrejtése. amíg nem járhattunk kiaz árvaházból, addig nem juthattunk pénzhez, mert alátogatók, még a szülők is, nagyon jól tudták, hogy pénztnem szabad adniok. A polgári iskolában azután sokfélemód kínálkozott arra, hogy pénzt szerezhessünk. Engemaz juttatott aránytalanul nagy összegekhez, hogy mér-tani rajzból az osztály legjobb tanulója voltam és szen-vedélyesen gyártottam a különböző mértani ábrákat.Ez a szenvedélyem azután kitűnő kereseti forrásnakbizonyult. Átlagosan 20 krajcárjával árusítottam egy-egy kockát, tetraédert vagy dodekaédert, sőt a nehezebbábrákat még ennél is drágábban.

22

Amíg a kereset alacsony volt, addig hűségesen el-költöttem az utolsó krajcárig minden pénzemet. A pol-gári iskolával szemben egy Polischofszky nevű nagy-szerű cukrászda volt, ahol különösen az úgynevezettschaumrollnik örvendtek óriási keresletnek. Ennek akívánatos habostésztának 5 krajcár volt az ára és voltolyan nap, amikor 8 darabot is magamba könyveltem.Azonban akadtak olyan napok is, amikor annyi volt abevétel, hogy az egészet lehetetlen volt schaumrollnikbafektetni. Gondoskodni kellett tehát olyan helyről, ahola fönmaradó pénzkészletemet elhelyezhetem. Hosszabbkutatás után nagyszerű rejtekhelyet találtam. A Kö-röndnél, a Hübner-udvar vasrácsának egyik meglazultléce szolgált pénztárul. A lécet csak föl kellett emelniés az alatta támadt hézag kiválóan alkalmas volt arra,hogy a tiltott pénzeket elhelyezhessem beléje. Ez a ki-tűnő rejtekhely csaknem két esztendeig hűségesen tarto-gatta a fölösleges pénzeimet. Nagyon sok izgalommaljárt mindennap reggel meglesni, hogy a környéken nejárkáljon senki, a vasrudat fölemelni és a pénzt kivennia Wertheim-szekrényemből. Délben azután ugyanilyeneljárással gyakran öt percet is várni kellett, amíg egészbiztonsággal elhelyezhettem a maradék pénzkészletei-met. Annyira óvatos voltam, hogy a Hübner-udvari kisüreget senki sem fedezte föl és nyugodtan gazdálkod-hattam. Mindig volt pénzem, de nálam pénzt sohasemtaláltak.

Jellemző az intézeti szellemre az is, hogy az inté-zeten kívül tanuló gyermekeknek szigorúan megtiltot-ták, hogy a szüleiket meglátogassák. Ezt a tiltó rendel-kezést nekem lehetetlen volt betartanom, mert édes-anyám egészen közel lakott az Andrássy-úthoz, de azintézettel ellenkező oldalon, az Aradi-utcában. Magátólértetődő, hogy amikor csak alkalmam volt rá, beugrot-

23

tam néhány percre, annál is inkább, mert nemcsak csó-kot kaptam, hanem ennivalót is.

Valamilyen alkalommal az egyik tanárunk meg-betegedett és bennünket félórával előbb eresztettekhaza. A nyert félórát fölhasználhattam arra, hogy azanyámnál látogatást tegyek. Amikor elbúcsúztunk egy-mástól, anyám egy nagy almát dugott a zsebembe.Persze, nem is sejtette, hogy ezzel milyen bajba kever.Amikor megérkeztem az árvaházba, a folyosón az inté-zeti mamával találkoztam, aki azonnal észrevette, hogya zsebemben rejtegetek valamit. Rögtön megkezdődötta nagy vallatás, amelynek a részleteire már nem emlék-szem, de annyit tudok, hogy vagy tizenhétfélét hazud-tam össze. Azért ilyen sokat, mert mindig rámbizonyí-tották, hogy nem mondok igazat. Azt nem akartamelárulni, hogy az anyámnál voltam. Arra pontosanemlékszem, hogy amikor az intézetnek valamelyik ne-mes barátja beárulta, hogy az Andrássy-útnak az inté-zettel ellentétes oldalán látott, akkor azt hazudtam,hogy azért mentem a másik oldalon, mert a nap sütött.Könnyű volt bebizonyítani, hogy a jelzett időben a napéppen azon az oldalon kínozta az embereket, amelyenengem megláttak. Ez így leírva elég kedélyes, de hahozzáadjuk azokat a pofonokat és botütéseket, amikkelezt a vallatást a megfelelő eréllyel intézték, akkor amóka sokkal kisebb.

Az iskoláiba való járásunknak egyik nevezetes ese-ménye az is, hogy a természetrajztanárom alaposan meg-gyűlölt, mert egy óriási csibort nem akartam átadni agyűjteménye részére. Az eset úgy történt, hogy kirándu-lásra mentünk és a Rákos-patak környékén pihenőt tar-tottunk. Rögtön halászni kezdtünk a patak vizében.Nagy küzködéssel egy hatalmas csibort fogtam, amelyeteldugtam és másnap elvittem az iskolába, ahol köz-bámulat tárgya volt. Megmutattam a tanáromnak is és

24

ámbár nem volt semmiféle célom a csiborral, ösztönö-sen ragaszkodtam hozzá. Sohasem tudta megbocsátani,hogy megtagadtam tőle ezt a ritka példányt. Egyebek-ben az ügyből semmi hasznom sem volt, mert harmad-nap az egyik osztálytársammal szent fogadalmat tétet-tem, hogy a csibort visszaviszi a Rákos-patakba. A jel-zett ügy miatt alig tudtam megmenekülni a szekundátólés csak a többi tanár közbelépésének köszönhettem, hogyhármassal végeztem a természetrajzot.

Érdekes az is, hogy az akkori úgynevezett liberáliskorszakban már a fajvédőknek volt egy kitűnő elődjükaz énektanárunkban. Ez a kitűnő férfiú minden alka-lommal megmutatta, hogy utálja a zsidókat és emelke-dett szellemének megfelelően, állandóan verte a tanít-ványait. Főleg a zsidókra pályázott, de azért a más-vallásúak is gyakran kaptak pofonokat. A különbségcsak az volt, hogy a zsidóknál ékes zsargon nyelvezet-tel hozzátette a pofonhoz: „E jid darf nicht so dummsein!”

Egyébként tanárnak elég rossz volt, mert a tanulókannyira féltek tőle, hogy az előadottakból semmi semmaradt a fejükben és mindig hamisan énekeltek.

A két polgári iskola befejezése után döntöttek atovábbi sorsomról. Én már tudtam, hogy akármilyenjó a bizonyítványom, nem fognak taníttatni, mert azintézeti mama kedélyállapota és nyugalma megkívánta,hogy minél előbb eltávolítsanak az árvaházból. A tanít-tatásról tehát szó sem volt, hanem egyszerűen tudtomraadták, hogy asztalosinas leszek. Talán ha megalázko-dom, ha kibékítem az igazgató feleségét és bocsánatotkérek tőle, azokhoz hasonlóan, akiket rosszabb bizonyít-vánnyal taníttattak, én is folytathattam volna tanul-mányaimat. De, bár minden vágyam az volt, hogytovább tanuljak, nyugodtan válaszoltam: „Rendbenvan, asztalosinas leszek.” Még válogatni sem engedtek

25

a mesterségek között, mert bejelentették, hogy már talál-tak is mestert, aki alkalmazni fog.

Izgalmas napok következtek. A szerencsésebbek,akiket tovább taníttattak, nagy kárörömmel már előreasztalosinasnak csúfoltak. Az ipari munka akkor mégnem érte el a mostani jelentőségét. A segédek sem szá-mítottak sokat, az inasok nyomorúságos, embertelensorsa közismert volt. „Kocsit fogsz húzni, gyerekeketdajkálsz, pofonokat kapsz,” Ilyen jóslásokkal kedves-kedtek azok, akik megmenekültek az inas sorsától.

AZ ASZTALOSMŰHELYBEN

... Ki itt belépsz, hagyj föl minden reménnyel

Itt sóhajok, sírás és csikorogvaszáz zaj hangzott a csillagtalan éjen,hogy könnyem rögtön eleredt csorogva.

Dante: A pokol. (Babits fordítása)

Amikor elvitték a műhelybe, a legrosszabbra vol-tam elkészülve. A nagy keserűségben csupán az vigasz-talt meg, hogy Szamek barátom szintén ott inaskodott,ahová engem beszegődtettek és ő már „öreg” inasnakszámított, mert egy esztendőnél többet töltött a műhely-ben és a legrosszabbon már túl volt.

Az első napokban csak küldöncnek alkalmaztak éselég tisztességesen viselkedtek velem szemben. Én mind-ezek ellenére boldogtalannak, meggyötörtnek és meg-alázottnak éreztem magam, mert mindenki tegezett.Akármilyen nevetségesnek látszik, mégis egész éjsza-kákat álmatlanul töltöttem és sokat sírtam a „te” szócskamiatt. Mások bizonyára nem ilyen érzékenyek, de reámannyira hatott a saját magam elképzelt megaláztatása,hogy még az egészen apró gyerekeket ma sem tegezem le.Amikor fölszabadultam, a velem együtt dolgozó segédeksokat nevettek azon, hogy az inasokat magázom. Föl-izgat még ma is, ha előttem a pincéreket letegezik, vagyha valamely lakásban a „cselédet” te-nek szólítják.

Rottenbücher Péter asztalosműhelyébe kerültem.A mesterem Németországból került hozzánk és az akkori

27

viszonyokhoz mérten valóságos fehér hollónak számí-tott. Nem tűrte, hogy az inasokat kínozzák és ha a mű-helyben volt, akkor valamennyien jól éreztük magun-kat, mert tudtuk, hogy nagyobb bántalom nem érhetbennünket. Ő maga a legritkább esetben bántotta atanoncokat és ha mégis megvert valakit, akkor az illetőmegérdemelte.

A műhely a Koszorú-utcában volt, egy földszintesházban, tágas udvarral. Nyáron elég kellemes volt mertsokat dolgoztunk az udvaron. Télen a zárt műhelybeszorultunk és a bűz néha elviselhetetlen volt, bár azakkoriban nagyon divatos pinceműhelyeknél a mi föld-szinten lévő műhelyünk százszorta jobb volt.

Az úgynevezett „jó bánásmód”, amelyet a meste-rünk megkövetelt, magától értetődően csak szürke elmé-let volt. Az élet aranyfája nekünk pofonokat termett.A gyakorlatban a „jó bánásmód” ellenkezett az akkoriidők szellemével. A mesterünk alig tette ki a lábát aműhelyből, megkezdődött a hajtóvadaszat a tanoncokraés a legképtelenebb ürüggyel agyba-főbe vertek min-denkit.

De mindezek ellenére el lehet mondani, hogy ebbenaz üzemben kínozták a legkevesebbet a tanoncokat. Másműhelyekben a legraffináltabb módokat találták ki agyermekek kínzására. Így például később, amidőn föl-szabadultam, magam is szemtanúja voltam annak, hogyegészen apró hibákért gúzsbakötötték a tanoncokat,összerugdosták és véresre verték őket.

A 90-es évek elején a modern szervezkedésről mégnagyon keveset lehetett hallani és a segédek, elég balgamódon, úgy gondolkodtak, hogy mivel őket is kínozták,amikor tanoncok voltak, a dolog kiegyenlítődik, ha őkis embertelenek a kezükre bízott kis gyermekekkel szem-ben. Elvétve néha akadtak ugyan egyesek, akik fölszó-laltak az inasok kínzása ellen, de a többség mindig le-

28

hurrogta azokat, akik emberségesebb bánásmódot köve-teltek. Nekem szintén nagyon sok kellemetlenségemvolt az inasok védelme miatt és bár a szocialista moz-galomról akkor még semmit sem tudtam és a politikainézeteim teljesen egyezőek voltak azokéval, akik a gye-rekeiket kínozták, én magam sohasem nyúltam senkihez.Sőt, éppen az inasévek keserűsége és a sok méltatlan-ság, amit el kellett szenvednem, nevelő hatással voltrám és mindig szeretettel kezeltem azokat, akiket aziparvédelem hiányossága miatt védtelenül kiszolgáltat-tak a segédek szeszélyeinek.

A hatóságok előtt az inasok nem számítottak em-bernek. Bár általánosságban tudták, hogy a műhelyek-ben borzalmas viszonyok vannak, mégsem akadályoztákmeg az inasok kínzását és kizsákmányolását, holott tudottdolog volt, hogy némely műhelyben silány táplálkozásmellett éjjel-nappal dolgoztatták a fiatal gyermekeket.Az 1888. évi Népszava szeptember 30-án megjelent szá-mában az iparostanoncokról írt cikkében elmond néhánykonkrét esetet az inasok kínzásáról és a cikk bevezetésea következőket mondja:

A XIX. század, vagy amint sokan szeretik nevezni,„a fölvilágosodottság százada” már végére jár; de büszkél-kedik is a vívmányokkal. Vannak már állatvédő-egyesü-letei is, amelyek az állatok kínzása és túlerőltetése ellenműködnek, amit a törvény is támogat és bünteti az állat-kínzókat. Tehát az állatok védelméről már gondoskodvavan némileg, de hogyan állunk az emberek védelmével!Sokan vannak még, akik az emberről nem oly részvéttelbeszélnek, mint az állatról. Itt vannak például azok a sze-gény gyermekek, akik, miután szüleiket nem áldotta mega sors gazdagsággal, tehát nem is lehetnek születésükkorrögtön urakká, hanem kénytelenek már 12—13 éves ko-rukban mesterséget tanulni, hogy szüleik anyagi helyzeténkönnyíthessenek és a jövőjüket megalapíthassák. Ezeketa fölvilágosodott korunk zászlótartói nemigen szokták az

29

emberiség tagjaivá számítani, hanem inkább hajlandókaz állatok közé sorolni! Tények ezen utóbbi állításom mel-lett tanúskodnak, mert azon szegény tanoncok sorsa, aki-ket az ember minden időben és mindenhol a főváros utcáinlát, amint kocsikon nagysúlyú terheket húznak gyöngetagjaikkal, megerőltetve azokat a lehető legvégső határigés mégsem találkozik védője a szegény páriáknak, mertmég az állatnál is lejjebb vannak alacsonyítva és martalé-kul odavetve mestereik önkényének.

Midőn a szegény fiú hazatért terhével, dorgáló leckefogadja a maga egész durva meztelenségében mestererészéről, mert — „soká maradt ki”. Azután egy kevéspihenő sem, hanem rögtön ismét a munka. De azt nemlátja be az az „önálló iparos úr”, hogy a gyermek erejeígy lassan tönkre lesz téve, növése és testének fejlődésemeg lesz gátolva, mert ha hozzávesszük, hogy sok helyena tanoncok igen rossz, alig élvezhető, vagy pedig kevesebbételt kapnak, mint amennyi testük táplálására szükséges,hogy a nehéz és sok munkához elegendő erőt nyerjenek; ezenkívül bűzös műhelyekben, egészségtelen helyekenpihenik ki napi fáradalmaikat (mert csak nem fog amester úr nekik külön szobát bérelni) — világos lesz min-denki előtt, hogy az ily éveken át tartó bánásmódbanrészesült gyermek testi fejlődése tönkre van téve.

Ez a kezdetleges módon megírt közlemény koránt-sem tükrözi vissza mindazt, amit az inasoknak el kellettszenvedniök. Minden segéd külön-külön egy-egy rab-szolgatartó volt és a tanoncok állandó rettegésben dol-goztak. Vak engedelmességgel kellett követni a kiadottparancsokat és jaj volt annak, aki bármely kívánságu-kat megtagadta.

Az átlagos munkaidő akkoriban 11—12 óra volt, denagyon sok műhelyben 15—16 órát dolgoztak és a leg-több műhelyben az úgynevezett „Durchmarsch” is divat-ban volt. Ugyanis, ha a munka nagyon sürgős volt, akkorpénteken az egész éjjelt keresztüldolgozták, hogy a búto-rokat szombaton szállítani lehessen. Ezzel szemben a

30

hétfő „Blaumontag” volt, ami azt jelenti, hogy bár ezena napon is ott voltak a segédek a műhelyben, de nemdolgoztak.

Ez a nap ivásban és duhajkodásban merült ki. Reg-gel megkezdődött a sörözés, amely a délutáni órákigtartott. Természetes, hogy a berúgott segédek ilyenkorsem kímélték a kezükre bízott inasokat és a legvadabbtréfákat találták ki kínzásukra.

Még a legkedélyesebb tréfák közé tartozott, hogyfölültek egy kis kézikocsira és az inasoknak testületilegel kellett őket húzni a kocsmába. A kocsma előtt megkellett várni a segéd urakat, hogy szükség esetén arészegeket kézikocsin hazaszállíthassák. Néha az is elő-fordult, hogy az utcán strázsáló inasokat bedirigálták akocsmába és annak is innia kellett, aki nem akart. Nemutolsó mulatság volt a gyermekeket is berúgatni, hogyönmagukkal tehetetlenül vergődjenek. Az ilyen mulat-ságok nagy zajjal jártak, mert a segédek az inasokegyesített erejével rendeztek néha vad koncerteket.

Egyik legkedvesebb mulatságuk az volt, hogy nagypoharakat tétettek az asztalra, mindegyik pohárbankanál volt és a dalokat a pohár csörömpölésével kellettkísérni. Különösen kedvelt nóta volt: „Egy, kettő, három,négy, öt, hat, hét — kifliket, zsemlyéket süt a pék.”

A segédek ordítozása és a poharak csörömpöléseelképzelhetetlen zajjal járt és gyakran adott okot botrá-nyos verekedésekre.

Azt hiszem, hogy az inasok kiszolgáltatottsága el-vadította a segédeket, mert nemcsak az inasokat kínoz-ták, hanem az állatokat is nagy szeretettel bántalmazták.Nekünk is volt egy jámbor, szelíd lovunk, amelynek se-gítségével a bútorokat szállították és a segédek leg-többje boldog volt, ha ennek a szegény párának a fejérevághatott. Az udvaron több macska is volt és ezeket szin-tén képtelen módon bántalmazták. Egyszer, „Blau-

31

montag” napján, elcsíptek egy szép fehér macskát ésduhaj jókedvükben elhatározták, hogy gyalupadba pré-selik a fejét. Tudni kell ugyanis, hogy a gyalupadok va-lóságos prést alkotnak, mert a pad elején egy csavarsegítségével rést lehet nyitni és össze lehet szorítani.

Az egyik segéd megfogta a macskát és a fejét oda-tartotta a gyalupad nyilásához, a másik pedig a csavartmozgásba hozta. A macska fejét ilyen módon menthetet-lenül összelapították volna. Akkor szabadulóban voltamés nem tudtam nézni ezt a borzalmas látványt. A segé-deket megtámadni: képtelenségnek látszott. Kértem, kö-nyörögtem, hogy engedjék a macskát szabadon, de kine-vettek. A fölháborodás azonban emberfölötti bátorságotkölcsönzött és ennek tulajdonítható, hogy a gyalupadonlévő legnagyobb gyalut két kézre fogtam és úgy fejbe-vágtam azt a segédet, aki a csavart kezelte, hogy rög-tön összeesett. A macska természetesen elszabadult, azon-ban a borzalmas „tréfa” többi szereplői közül az egyikvésőt ragadott és a kezembe szúrta. A fájdalom olyannagy volt, hogy én is összeestem. Talán ennek köszön-hető, hogy nem vertek félholtra, azonban a szúrás em-lékét még ma is őrzöm.

A segédeknek elvadultsága talán azzal is magya-rázható, hogy az akkori időkben még az ipari munká-sok társadalmilag alig számítottak valamit. A hosszúmunkaidő teljesen lekötötte őket és az alacsony keresetlehetetlenné tette, hogy a ruhájukra gondot fordítsanak,hogy műveltségük fejlesztésével törődjenek. A legtöbbműhelyben vasárnap is dolgoztak és a szünnapokat, apihenőidőt a hétfői tivornya helyettesítette. Ami kispénzük a táplálkozáson fölül megmaradt, az ráment ahétfői vigalmakra.

A táplálkozásuk is teljesen rendetlen volt, mertnagyban járta az úgynevezett „bükkfázás”, ami azt je-lenti, hogy nem ettek meleg ételeket, hanem nagy darab

32

kenyérrel, szalonnával vagy füstölthússal csillapítottákéhségüket. A szalonnapirításban az inasok valóságosművészek voltak, mert a segédeknek ez volt a kedvenceledelük.

Jellemző az akkori viszonyokra és a munkásokkalvaló bánásmódra a pozsonyi dohánygyárban dívó bün-tetési rendszer. A régi Népszavában böngészve, olvas-tam, hogy a pozsonyi dohánygyárban egy AdameczEmil nevű gyári tisztviselő az egyik munkásnőt bünte-tésül egy óra hosszat térdepeltette. A büntetésnek ez aneme nagy kedveltségnek örvendett, mert néha 3—4ilyen térdepelő munkásnő is akadt a gyárban és a dol-gozók már valósággal a munkához tartozónak vélték atérdepelést. Ez a lealázó és méltatlan helyzet érthetővéteszi, hogy az ipari munkások és munkásnők sehol semtaláltak megbecsülésre és saját magukat sem becsültékmeg. A munkásoknak akkor csak egy maroknyi cso-portja lépett föl öntudatosan, csak egy kicsiny csoportsejtette, hogy milyen erőt képviselhetnének, ha egysé-gesen lépnek föl.

A kis csoport, amely a szervezkedés előnyeit fölis-merte, abban a naiv hitben élt, hogy az uralkodó osztá-lyokat az elvek igazságával meg lehet győzni, hogy kér-vény ezéssel is lehet javítani a munkások gazdaságihelyzetén, hogy ilyen módon meg lehet szüntetni a poli-tikai jogf osztottságot.

Ez a csoport 1888 március havában, egy előzőéviáprilisi munkásgyűlés határozata alapján, kérvényt in-tézett a képviselőházhoz, amelyben az általános választó-jogot követelte. A kérvény némely részét azért idézem,mert jellemző az akkori viszonyokra és visszatükrözi amunkások öntudatosabb csoportjának gondolkodását.Különösen érdekesek a következő részek:

A hazai munkásosztály értelmesebb része már több-izben kérvényezett az általános választási jog iránt és

33

mindannyiszor azon meggyőződésből tette, miszerint al-kotmányunk egyik sarkalatos elve: a jogegyenlőség reáis kiterjed és mert nem tekintheti magát saját hazájábanidegennek és mert nem bír megbarátkozni azzal, hogy ahazai alaptörvények neki az alkotmány sáncain kívüljelöltek volna ki helyet, csupán azért, mert munkás, aki-nek keze munkáján kívül más adóalapja nincsen.

A hazai munkásosztály nem azért kéri a választásijogot, hogy éppen választóképes legyen, hanem azon ok-nál fogva, mert egyrészt jogot formál ahhoz, másrésztpedig azért, hogy ügyeinek és bajainak rendezését — amia törvényhozásnak szinte egyik föladatát képezi — siker-rel lehessen foganatba venni, ami csak akkor történhetikmeg, ha a törvényhozás a munkások helyzetét ismeri.Azért kéri továbbá, hogy a hazai viszonyokhoz mérten amunkásosztály sorsa célirányos törvényhozási intézkedé-sek útján javíttassék meg, mielőtt magasabb hullámokatverne a munkásosztály kedvezőtlen helyzetéből kifolyónyilvánulás, mint ezt sajnosan más országokban látnunkkellett.

Ha tehát a hazai munkásosztály a joghoz ragaszkodik,ez kétségtelenül azt bizonyítja, hogy tiszteli a jogot, ame-lyet ·— ha hozzá jussa van — nélkülözni nem szeret, nemakar. Ezt nemzeti tradíciónk, a közjognak fogalmai szivá-rogtatták vérébe. De másrészt sem hazai történetünk, semaz újabb kor közélete nem bír fölmutatni oly tényeket,amelyek csak látszólag is indokolttá tennék a munkás-osztálytól a politikai jognak megtagadását. Sőt az ellen-kezőjére nem egy példát találunk, úgy a történelemben,mint a közéletben.

A munkásosztály a hazai törvények által reája róttterheket éppúgy viseli, mint a haza bármelyik más pol-gára. A véradó kilenctizedrésze éppen azok közül kerülki, akiket a törvény a politikai jogoktól megfoszt. Azindirekt adó többet jövedelmez az államnak, mint azegyenesadó és a fogyasztási adó oroszlánrészét ismét csakazok a honpolgárok fizetik, akiktől a választási jog el-vonatott. Mert a bármilyen nagy vagyonnal rendelkező

34

honpolgár nem a vagyonához mérten elégíti ki élelmiszer-szükségleteit, hanem csak annyiban, amennyire mintegyénnek szüksége van. A munkás is csak annyit fogyaszt,amennyit mint egyénnek fogyasztania kell. Ha valakiakár százszorta nagyobb vagyonnal, bír, mint a másik, azazért százszorta többet nem fogyaszt.

Mint közgazdasági tényezők is figyelmet érdemelneka munkások, amennyiben ők képezik az ipar hadseregét,amely nélkül az ipar terén győzelmet kivívni nem lehet,bármilyen ügyesek legyenek is a vezénylő erők. A szor-galmas és ügyes munkában rejlik a nagy Széchenyi jós-lata, hogy tudniillik „Magyarország nem volt, hanemlesz!”

A hosszú kérvénynek csak egyetlen szakaszát idéz-zük, amely arról szól, hogy a munkást nem becsüliksemmire. Ez a rész a következő:

A hazai munkásosztály eddig még mindig és mindenkörülmények között tiszteletben tartotta a törvényt és an-nak alkotóit, pedig fájdalommal látja, hogy öt egyébnek,mint igavonó alárendelt szolgának, nem tekintik, éppenazon körök, amelyek törvényes hatáskörükben hivatvavolnának a haza egyéb polgárai érdekeinek fölkarolásamellett a munkásosztályét is ápolni és fejleszteni.

Bár már ezt a munkásgyűlést megelőzően, a szo-cialista követeléseket sokkal megfelelőbb programalapján és sokkal öntudatosabban követelték, a kérve-nyezés azt mutatja, hogy a 80-as évek végén a szocialistamozgalomnak nem voltak megfelelő képviselői. A mű-helyekben alig kerültek szóba a munkások követeléseiés a szocializmusról hallani sem lehetett. A munkásokkis töredéke katolikus legényegyletekben volt szervezve.Néhány önképzőegyletben tartottak nagy ivászatokat ésaz úgynevezett „sportegyletek” hazafiaskodása jelen-tette a társas együttlétet.

A munkásság politikai uszályhordozója volt a füg-getlenségi pártnak és azokon a jelszavakon kérődzött,

35

amiket az ellenzéki képviselők a tömegek elámításáraa közéletbe dobtak. Természetes, hogy a műhelybentanuló inasok a segédek politikai nézeteinek a követőivoltak és vakon esküdtek azokra a jelszavakra, ame-lyekért a műhelyekben lelkesedtek.

Akkoriban még nagyon kevés helyen dolgoztak gé-pekkel és a durva munkákat is kézzel végezték. Az inasvalósággal munkaeszköze volt a segédnek, mert majd-nem minden munkaműveletnél segítenie kellett. Asegéddel való együttfűrészelés volt a legborzalmasabbmunka. A segédek a különböző darabokat mind a kétoldalon megrajzolják és a megrajzolt fát pontosan amegadott vonalon kell fűrésszel elvágni. Az egyik olda-lon a segéd vezeti a fűrészt, a másik oldalon az inas. Hacsak egy milliméter eltérés mutatkozik, az már alkal-mat ad arra, hogy a segéd a legbrutálisabb módon bán-talmazza a vele együttdolgozó inast. Természetes, hogyeme munka elől mindenki menekülni igyekezett. Ezannál érthetőbb, mert valamilyen nagyobb munkánálnapokig ott kellett állni a gyalupadon és feszült figye-lemmel, állandó rettegésben kellett dolgozni. Emlék-szem, hogy egyszer egy siketnéma segéddel dolgoztamilyen módon. Egy hirtelenharagú, brutális emberrel, akikülönös élvezetet talált abban, hogy mindenkit agyba-főbe verjen. A munkát darabszámra vállalta, tehátgyorsan akart végezni. Olyan erővel vezette a fűrészt,hogy képtelenség volt megfelelő módon dolgozni. A fü-rész meglehetősen letért a megjelölt vonalról, aminek azvolt a következménye, hogy artikulátlan üvöltéssel reámemelte a fűrészt és azzal akart levágni a gyalupadról.Szerencsére, a mester is ott tartózkodott a műhelyben,elkapta a dühöngőt és rögtön elbocsátotta.

Én kivételes helyzetben voltam, mert munkáltatómnagyon szeretett; ugyanis én írtam meg, ha valahováajánlatot kellett beadni. Ha tehát azt láttam, hogy vala-

36

melyik segéd velem akar fűrészelni, azonnal eltűntem aműhelyből és megkérdeztem az „öreget” — így nevez-tük a mesterünket —, hogy nem-e kell valamilyen költ-ségvetést írni. A legtöbb esetben már tudta, hogy mirőlvan szó és nevetve kérdezte, hogy ki akar fűrészelni.Ha jókedvében volt, akkor adott valamilyen munkát ésígy megmenekültem a kínzástól. Gyakran azonban rám-rivallt, hogy csak tessék dolgozni. De még az ilyenvisszautasítás sem jelentette, hogy a segéd megtalál,mert a mester felesége is hű szövetségesem volt és avégső szükség esetén mindig számíthattam arra, hogyelküld a gázgyárba, kokszért. Néha azonban semmiféletaktikával sem tudtam megmenekülni.

Egyebekben ezekben az időkben, a többi inashozhasonlóan, hű szövetségesemmel, Szamekkel, rengetegsokat verekedtünk. A józsefvárosi templom előtt nagycsaták zajlottak le, különösen télen, mert akárhányszormegtörtént, hogy a templom előtt készített és nagy-szerűen kicsiszolt csúszkálón összevesztünk a többi gye-rekekkel és véres harcokat vívtunk. Ilyen alkalmakranagyszerű szolgálatot tett a szánkónknak a rúdja, ame-lyet könnyen ki lehetett emelni és fegyverül fölhasz-nálni. A harc hevében néha egészen a harmadik utcáigüldöztük a többi gyerekeket és a szánkót otthagytukőrizetlenül, bár az is előfordult, hogy 300—400 forintára anyag volt rajta. Az esti iskolákban is két táborraoszlottak az inasok és az előadás végeztével csatarendbefejlődve, rohantak egymásnak. Egy ilyen alkalommalVanczák János barátommal kerültünk össze és alapo-san elláttuk egymásnak a baját.

Magától értetődő, hogy mint buzgó ellenzékiek,Szamekkel minden tüntetésnél aktív szerepet játszot-tunk. A nyolcvanas évek végén alaposan kitombolhat-tuk magunkat. A véderőjavaslatok körül folyt az elke-seredett harc és a pesti úton mindennap hangos volt a

37

tüntetésektől. A kávéházak ablakai és a gázlámpáküvegjei már a tüntetések első napjaiban szétzúzódtakés így hiába kerestünk összetörhető dolgokat. Amintszomorúan sétálunk, nagy meglepetéssel látjuk, hogy aRákóczi-úton az egyik kávéháznak minden ablaka ép-ségben van. A zsebünk mindig tele volt kövekkel, tehátmunícióról nem kellett gondoskodni. Gyorsan elosztot-tuk egymás között az ablakokat és, bár a Rákóczi-úttele volt rendőrökkel, néhány másodperc alatt elpusztí-tottuk az összes üvegtáblákat. A „hőstett” után nagyszaladás következett és mi nagy meglepetéssel láttuk,hogy nemcsak a rendőrök üldöznek bennünket, hanema polgári közönség is. Szerencsénkre alaposan ismertüka környéket és játszva megmenekültünk, mert a Szövet-ség-utcán lerohanva, elérkeztünk a mi „Grund”-unkhoz,amelyre az avatatlanok csak a magas kerítés átmászá-sával juthattak, mi azonban legalább tiz olyan lyukatismertünk, amelyen át lehetett csúszni. Egy-kettőre el-vesztettük tehát üldözőinket és azon tanakodtunk, hogy a„civilek” miért voltak fölháborodva, holott más napo-kon minden épkézláb ember segített, hogy a rombolásművét teljessé tegye. Később kiderült, hogy azért üldöz-tek bennünket, mert tévedésből a „Kossuth-kávéház”ablakait vertük be.

Komoly kellemetlenségeket okozott az is, hogyszenvedélyesen szerettem olvasni. Már a polgári isko-lában is előfordult, hogy a pad alatt olvastam és amikorfelelni kellett, halvány sejtelmem sem volt, hogy mirekell válaszolni, mert vagy együtt nyargaltam „Vadölő”-vel a prairiken, avagy azon gondolkodtam, hogy aholdba kilőtt löveg vájjon eléri-e a célját. Az iskolábannem volt komolyabb következménye ennek a szenve-délynek, legföljebb rossz osztályzatot kaptam. De ami-kor inas voltam, már nem lehetett ilyen olcsó módonmegszabadulni. Ha elküldtek valahová, a legtöbb eset-

38

ben órákat késtem és valamilyen hazugsággal iparkod-tam menekülni. Ez hétköznapokon, ha az árura nem voltnagy szükség, a legtöbb esetben sikerült. De előfordultaz is, hogy szombaton, amikor a bútorokat szállítanikellett, elküldtek vasalásért és a késedelemnek nagyonszomorú következményei lettek.

Az egyik ilyen alkalommal, amikor vasalásértküldtek, „A bégum ötszáz millióba” című regénnyel föl-fegyverkezve, útnak indultam és a Baross-utcában,amelyet akkor, azt hiszem, Stáció-utcának neveztek, azelső kirakat lépcsőjére letelepedtem és olvasni kezdtem.A könyv érdekes volt és nekem fogalmam sem volt arról,hogy mennyi ideje olvasok. Egy jól irányzott hatalmasnyakleves riasztott föl és a legnagyobb rémületemre adühtől tajtékzó mesteremmel találtam magamat szem-ben. Reggel 8 órakor küldtek el és 11 órakor fedeztekföl — a vasalás nélkül. A műhelyben már mindenkiengem lesett, mert a segédek is érdekelve voltak abban,hogy a kész bútorokat minél előbb elszállítsák. Hiszentudták, hogy csak abban az esetben kapják meg amunkabérüket, ha az elszállított bútorokat kifizetik.Gyorsan kocsiba ültünk, megvettük a vasalást és sze-rencsémre még idejében elért az áru a bútorkereskedő-höz, aki kifizette a szállított bútorokat. Ennek köszön-hettem, hogy az ügynek nem volt további komoly foly-tatása.

Egyebekben, amint már említettem, mi a műhely-ben kiváltságos helyzetben voltunk, mert a mesterünknagyon rendes ember volt és nemcsak a segédek kegyet-lenkedéseit akadályozta meg, hanem azzal is törődött,hogy a nála lévő inasok rendesen megtanulják a mester-ségüket. Az első esztendő szaladgálásokkal telt el, de amásodik évben mindenki a gyalupadhoz került és mód-szeresen megtanulta a mesterséget. Akik a gyalupadhozkerültek, azoknak már sokkal jobb dolguk volt. Meg-

39

szabadultak a segédek sok zaklatásától és a munkaidőután a saját részükre is dolgozhattak. A környék összesháztartásait mi láttuk el gyúródeszkával és szemetes-ládákkal. Az ebből befolyó jövedelem elősegítette, hogyrendesen ruházkodhassunk és vasárnaponként szórako-zással is eltölthessünk néhány órát, Én már ebben azidőben is nagyon sok könyvet vásároltam.

Három nehéz, sok megalázással és szenvedéssel el-töltött esztendő után végre elérkezett a fölszabaduláspillanata. Az akkori szokásoknak megfelelően, előbbmestermunkát kellett végezni. A mestermunka jól sike-rült, tehát segéddé avattak. A mesteremtől 15 forintot,a mesternétől pedig egy ezüstórát kaptam. A pénz arraszolgált, hogy a segédeket mulatni vigyem. Ez elkerül-hetetlenül szükséges volt, mert aki a fölszabadulása nap-ján nem hívta meg a műhelyben dolgozó segédeket, aznem maradhatott a műhelyben. A mulatság nagyon jólsikerült, mert a segédek holtrészegre itták magukat, deazért én egy pillanatig sem maradtam a műhelyben.A legtöbb segédet valósággal utáltam kegyetlen durva-sága miatt.

Elkerültem tehát idegen helyre és bár az új környe-zet ugyanaz volt, mert a segédek máshol sem voltaksem jobbak, sem műveltebbek, mégis jobban éreztemmagamat, mert nem azokkal dolgoztam, akik inaskodá-somban kínoztak. Bár az emberiesség szempontjábólsokkal különb embernek éreztem magam, mint azok,akikkel együtt dolgoztam, mert az inasokat velem egyen-rangú társnak tekintettem és a legnagyobb szeretettelvédelmeztem őket, mégis teljesen elsajátítottam politikaiés gazdasági kérdésekben a segédek gondolkodásmódját,így például magam is azt hittem, hogy minél továbbdolgozunk, annál több lesz a kereset. Ez olyan meg-cáfolhatatlannak látszott, mint hogy kétszer kettő egyenlőa néggyel. A gazdasági kérdésekben tudatlan emberek

40

előtt mi sem lehet természetesebb, mint hogy a darab-számos munkánál, annál nagyobb a kereset, minél gyor7

sabiban elkészül a munka. Viszont az is nyilvánvalónaklátszott, hogy amikor valaki napibérben dolgozik, a meg-szabott munkaidőn túl teljesített órázásért járó díj tisztahasznot jelent, mert hiszen emeli a kereset összegét.Hogy a 12—13 órai munka, amelyet néha „Durchmarsch”-ok tarkítottak, a végső eredményében kisebb fizetéstjelent, azt akkor még nem is sejtettük. Hogy a szenny-verseny lerontja az asztalosmunka értékét, hogy a tul-hosszú munkaidő munkanélküliséget jelent és arrakényszeríti a segédeket, hogy a nyomorúságtól hajtva,olcsó árért eladják magukat, azt abban az időben, ami-kor én fölszabadultam, még nagyon kevesen tudták.Egymással versenyezve dolgoztunk tehát és az ember-fölötti munka annyira kimerítette a segédeket, hogynagy átlagban sokkal kevesebbet teljesítettek a 13 óraimunkaidő mellett, mint a most dolgozó munkások a8 órai munkaidőben.

A politikai fölfogásunk is teljesen egyező volt.A kapitalista társadalom egyik legnagyobb erőssége, aziskola, olyan módon neveli a gyermekeket, hogy 12 éveskorukban, amidőn a munkások gyermekei a műhelybekerülnek, semmit sem tudnak az igazi életről. A „haza-fias” ünnepek tisztelete, a királyok dicső tettei, néhánymagyar hadvezér glorifikálása, ez minden, amit az isikolanyújt. A többit azután elvégezte az új környezet.

Versenyt szidták a gyűlölt Ausztriát, amely min-den nyomorúságunk kútforrása és a magyar független-ség csalóka ábrándképei tartották leigázva a munkásoknagy tömegeit. De azért jellemző a viszonyokra és azúgynevezett magyar függetlenség ellenzéki bajnokaira,hogy a király személye kívülesett ezeken a vitákon. Azátkos Ausztria a szidalmak pergőtüzébe került, de senkisem beszélt arról, hogy a magyar alkotmányosság és

41

függetlenség helyreállításának, a nemzeti vívmányokmegadásának legnagyobb akadálya az osztrák császár,illetően a magyar király, az osztrák-magyar monarchiamindenható ura.

Hazafias fölfogásomnak megfelelően tagja lettemaz „Asztalosok Önképző Egyletéinek, amelynek elnökeakkoriban Thék Endre asztalos nagyiparos volt. Az ön-képzőegylet a tagok nevelésén kívül mindennel foglal-kozott. Pontosan nyilvántartották a nagyobb mestereknév- és születésnapját. Minden ilyen dátum alkalmávalkirukkolt a dalárda és az önképzőkör vezetősége, hogya munkáltatót üdvözölve, vacsorához és italhoz juthas-sanak. Az önképzőegyletben, mint buzgó tagot, könyv-tárnoknak neveztek ki és az egyedüli hasznom az egészügyből az volt, hogy végigolvastam az egész könyvtárt.Sok dolgom egyebekben nem akadt, mert a legnagyobbritkaságszámba ment, hogy valaki az egyleti könyvtár-ból könyvet kérjen. A tagok száma egyre jobban meg-fogyatkozott és amikor a könyvtárral végeztem, én iskimaradtam az egyesületből. Nem elvi differenciák miattés nem is azért, mintha kifogásoltam volna a munkálta-tók döntő befolyását és ünneplését, hanem mivel nemvolt semmi célja és értelme, hogy valaki tag legyen.

Bár az asztalosok egy maroknyi csoportja már ajelzett időben erősen dolgozott a munkások szervezésénés alapszabályok nélkül szervezett csoportot alkotott, alegtöbb műhelybe nem jutottak el eme szervezkedés-nek céljai és ha elvétve akadt is olyan, aki a munkaidőrövidítésének szükségességéről beszélt, az ilyen agitációsemmi hatást sem gyakorolt ránk, mert pontosan kiszá-mítottuk, hogy minden olyan óra, amelyért nem kapunkfizetést, csökkenti a keresetet.

Csak két kisebb műhelyben dolgoztam napi 1 forint30 vagy 1 forint 50 krajcár keresettel, amikor bekerül-tem a Máv. gépgyár főműhelyébe, amely üzem csak úgy

42

lángolt a hazafiasságtól. Az ellenzéki vezéreknek innenkerültek ki a legbuzgóbb híveik. Napról-napra végnél-küli viták voltak a nemzeti követelésekről és rajongvaidézték X. vagy Y. függetlenségi képviselő és honhazafinagy kijelentéseit, a magyar függetlenség ügyének elő-segítésére. A Máv. nagyon sokat ráfizetett ezekre a vi-tákra, mert gyakran megtörtént, hogy egyes műhelyek-ben munka helyett a magyar függetlenség ügyét szol-gáltuk és órákig senki se vett munkaszerszámot a ke-zébe. Ez az üzem az akkori időben teljesen ment volt aszocialista „mételytől”. A csoport vezetői kipróbálthazafiak voltak és sokkal többet kerestek, mint a többimunkások. Az ő feladatuk volt az is, hogy ügyeljenek amunkások megbízhatóságára, hogy az esetleges izgató-kat azonnal bocsássák el. A munkájuk akkoriban na-gyon könnyű volt, mert nemcsak a Máv. főműhelyében,hanem a többi gyárban is a munkások sokkal jobbankerestek, mint a műhelyekben, tehát mindenki vigyá-zott arra, hogy a helyét el ne veszítse.

Csak néhány hónapig dolgoztam a nevezett üzem-ben, mert egészen alárendelt munkát biztak rám és amunkának örökös egyhangúsága elűzött erről a gyár-telepről. Újból kis műhelyben vállaltam munkát, majdnemsokára bekerültem a Ganz-gyárba, amely a mun-kásokkal való bánásmód és fizetés dolgában vala-mennyi gyár között az első helyen állt. A legtöbb mun-kás ebben az üzemben napi 2 forinton fölül keresett,ami a 90-es évek elején hallatlanul magas összeg volt.

Ebben az üzemben találkoztam először a szocialistamozgalom egyik előharcosával, K. Szabó Józseffel, akikésőbb atyai jóbarátom lett. A Ganz-gyárban nemcsakő volt az egyedüli szocialista. Voltak olyan csoportok,amelyekben sokat beszéltek a szervezkedés szükségessé-géről. A mi csoportunkban azonban, ahol mintegy 60-andolgoztunk, még nem tudtuk, mi fán terem a szocializ-

43

mus és amidőn K. Szabó szikár, erőteljes alakját meg-láttuk, gúnyosan és mosolyogva súgtuk egymásnak:„ott megy a szocialista, aki azt képzeli, hogy ezzel azúj eszmével meg lehet váltani a világot”. K. Szabó Jó-zsef a legügyesebb munkások közé tartozott és éppenezért még azt is elnézték, hogy a szervezkedés körülbuzgólkodott. Ő maga egyebekben nem törődött azzal,hogy mit gondolnak felőle, mert akármilyen üzembenszívesen látták. Nem kellett félnie a munkanélküliségnyomorúságától.

K. Szabó József már ezekben az időkben is a modernszociáldemokrata mozgalom előharcosa volt. 1890 június12-én jelent meg az „Asztalosok Szaklapja”, amelynekhelyettes szerkesztője volt. Az asztalosok szakszerveze-tének egyik alapító tagja és az 1893-ban megalakult asz-talos-szakszervezetnek vezetőségi tagja volt.

A Ganz-gyárban mintegy másfél esztendeig dolgoz-tam, majd onnan elkerültem a Práter-utcába, egy na-gyobb üzembe, ahol sablonos gyári munkán dolgoztunk,mintegy tizenketten. Az asztalosok mozgalma 1894 ele-jén nagyobb lendületet vett és most már gyakrabbanlehetett találkozni olyan agitátorokkal, akik a gazda-sági szervezkedés szükségességéről és a rövidebbmunkaidőről beszéltek. Mihozzánk is elkerült két ilyenmunkás. Az egyik, az azóta már elhalt Grünfeld Jakab,aki vezetőszerepet játszott a szocialista mozgalomban, amásik, Sinkó György, még ma is hű harcosa az asztalos-mozgalomnak. A nevezettek nagy buzgalommal igyekez-tek bennünket meggyőzni a szervezkedés szükségességé-ről. Nagy eredményt nem tudtak elérni, mert azt a tucat-munkát, amely ebben az üzemben készült, nem tudtákolyan gyorsan elvégezni, mint a többiek. Grünfeld ésSinkó agitációját megnehezítette az is, hogy 1894-benaz egyházpolitikai vita tartotta izgalomban az egész or-szágot és mivel az ellenzék egyik része ebben a kérdés-

44

ben a kormányt támogatta, mi is valamennyien lelkeshivei voltunk a reformnak. Annyit azonban mégis eltudtak érni, hogy az úgynevezett szabadszervezetbevalamennyien beléptünk és fizettük a sztrájkalapot, leg-főkepen azért, hogy 11 órai munkaidő helyett a 10 óraimunkaidőt léptessék életbe. így kerültem legelőszörérintkezésbe a szervezettel. A tizenegyórai munkaidő

Nagy Géza Práter-utcai asztalosműhelyének munkásai. A csoportképen az állók sorában

balról jobbra a negyedik kép engem ábrázol.

mellett ugyanis nem maradt szabad idő a művelődéés a szórakozásra. A napi munka befejeztével, a nemunka után, mindenki örült, ha lepihenhetett.

Figyelembe kell venni, hogy valamennyien darab-számra dolgoztunk és bizonyos mennyiséget minden hé-ten szállítani kellett. Igaz, hogy az akkori viszonyokközött sokat kerestünk, de valamennyien csak erőnkvégső megfeszítésével tudtuk a szükséges mennyiséget

45

termelni, mert ha valaki elkésett, akkor föltétlenül azegyik éjszakát végig kellett dolgoznia. Fizettük teháta sztrájkalapot, de egyikünk sem járt az egyesületbe,habár már 1893-ban az asztalosok szervezetének alap-szabályait jóváhagyták.

Kossuth Lajosnak 1894 március hó 20-án bekövet-kezett halála még azt a laza köteléket is szétszakította,amely bennünket a szervezethez fűzött. Az „AsztalosokSzaklapja” ugyanis Kossuth Lajos haláláról cikket írtés bár elismerte nagyságát, néhány bíráló szót is fűzöttműködéséhez. Mi valamennyien föl voltunk háborodvaés a cikkre feleletül — Grünfeld és Sinkó kivételével —mindnyájan összetéptük a szabadszervezet tagságikönyvecskéjét és a szervezetet értesítettük, hogy kilé-pünk a tagok sorából. A munkások fölkérésére én fogal-maztam meg a kilépési nyilatkozatot, amelyben kímé-letlen bírálatot mondtunk arról a „szennyes” cikkről,amelyben Kossuth Lajost „megtámadták”.

Kossuth Lajos halála alkalmával az egyetemi ta-nulók gyászszalagot hordtak a karjukon, mi sem ter-mészetesebb tehát, hogy én utánoztam őket. Az egyikkaromon én is gyászszalagót hordtam és rendkívülbüszke voltam, amikor az utcán a gyerekek utánamkiabálták: „jogász”, „jogász!”

Az asztalosmozgalom egyre jobban fejlődött, mertkésőbb már kilencórai munkaidőt és béremelést kövé-éit a szervezet, ami nagy tömegeket mozgatott meg.1894 július elején újból beléptünk a szabadszervezetbeamikor nemsokára kitört a bérharc, teljes lelkesedés-és meggyőződéssel hirdettem a rövidebb munkaidőszükségességét.

45

B É C S B E N

Ez a bérharc sodort a szociáldemokrata mozga-lomba. A lelkesedés nagy volt, a pénz azonban kevés.Ezért a fiatalok elhatározták, hogy a szervezettől nemvesznek föl segélyt, hanem külföldre utaznak és ottpróbálnak szerencsét. Mintegy 1500-an utaztak az 5000sztrájkoló közül külföldre és néhány nappal a sztrájkkitörése után már én is a Bécsbe induló hajón voltam.A jegy két forintba került, és amikor Bécsben partotértünk, Összesen 70 krajcár maradt a zsebemben.

Munka természetesen nem volt és a Budapestrőlmegérkező sztrájkolok és velük együtt én is, néhányhétig leirhatatlan nélkülözések között tengődtünk. Azéhezésnek és a nélkülözésnek eme napjai jó tanítómes-terek voltak és gondolkodásra késztettek. Volt elégidőnk, hogy bebarangoljuk a várost, hogy a fényűzés-ről és a nyomorúságról elmélkedjünk. A szép tavasziidőben a pompás fogatok százai röpítették a ragyogótoalettekben pompázó nőket a Práterbe és Schönbrunngyönyörű sétányain ott pompáztak az úgynevezett fel-sőbb osztályok jólétben dúskálkodó kiváltságosai. Apaloták lakóinak nagyszerű élete mellett a saját hibái-kon kívül nyomorban élő munkanélküliek ezrei elmél-kedhettek az emberek különböző sorsán és az elkesere-dést gyötrődéssé fokozta az a tudat, hogy hiába aka-runk dolgozni, nincs rá mód és alkalom.

A nyomorúság eme napjaival egybeesett a bécsimunkások hatalmas választójogi küzdelme. Bécs han-

47

gos volt a munkások tüntetéseitől, amely egy a Ringengondosan előkészített tömegsétában érte el a csúcspont-ját. Akkor láttam először hatalmas munkástömegeketöntudatos lelkesedéssel fölvonulni. Keveset értettemnémetül, de a tömegek ereje magával ragadott. Mintegyszázezren vonultak föl tüzes lelkesedéssel. Harsogott a„Marseillaise” és a „Munka dala”, a Ringen végig-zugott: „Heraus mit unsern Wahlrecht!”

A tömeg valósággal megbolondított. Én is beálltama sorba és versenyt kiabáltam a többiekkel a választó-jogért, holott nagyon jól tudtam, hogy csak az osztrákmunkások választójogáról van szó és nekem nem sokhasznom van belőle, ha ki is vívják. Természetes, hogycsak akkor gondolkodtam így, mert még nem tudtam,hogy minden ország munkásságának sikere egyúttalnemzetközi sikert jelent, hogy az osztrák választójogkiküzdése a magyar munkások választójogát közelebbviszi a megvalósuláshoz. Ott lettem — a bécsi Ringen— szocialista, holott csak sejtelemszerűen élt bennemmindaz, amit később öntudatos meggyőződéssel ma-gamévá tettem.

A kapitalista társadalmi szervezet nagyszerű erős-ségét hirdeti, hogy még a gondolkodó munkások is mi-lyen nehezen jutnak el annak a fölismeréséig, hogyelsősorban a saját osztály érdekeiket kell megvédelmez-niök. A régi tradíciók, az iskolai nevelés, a tudatosanelhelyezett jelszavak rabjai azok, akik fiatalon kikerül-nek az élet nagy színpadára és a legtöbbet közülök anélkülözések kényszerítő ereje sodor a szocialistapártba.

Pedig milyen egyszerű és mennyire nyilvánvaló,hogy a dolgozó munkásnak saját osztályos-társai kö-zött kell lennie. Milyen könnyű fölismerni, hogy amunkaerő kihasználóinak érdekei homlokegyenest ellen-keznek azokéval, akiket megvásárolnak.

48

Fanatikus lelkesedéssel álltam a szocialista mun-kások táborába. Sokan voltunk fiatalok, akiket a 94-esasztalossztrájk Bécsbe kergetett és már ott, Bécsben,elhatároztuk, hogy ha visszajövünk Magyarországra,minden erőnkkel azon fogunk dolgozni, hogy a mi moz-galmunk is erős legyen, hogy a választójogot kiküzd-jük, hogy a munkások kulturális fejlődését elősegítjük.A munkanélküliség minden napja szilárdabbá tette eztaz elhatározást.

Annyit szenvedtünk, hogy egészen gyerekes dol-gokkal tüntettünk a gazdagok ellen. így például egyszép napon öten megbeszéltük, hogy töpörtyűt és ke-nyeret vásárolunk és Schönbrunn parkjának legszebbhelyén, ott, ahol a legtöbben sétálnak, kiteregetjük astaniclik tartalmát és ott esszük meg tüntetően a töpör-tyűt. Arra nem is gondoltunk, hogy ezt a müveletetmegakadályozhatják. A várt hatást valóban elértük,mert egyre többen nézték a furcsa látványt, amíg végülegy rendőr is előkerült és a legkomolyabban fölszólí-tott bennünket, hogy valamely kevésbé látogatott he-lyen tüntessük el az ennivalót. Tört németséggel tilta-koztunk a beavatkozás ellen és élénken magyaráztuk,hogy ott eszünk, ahol jólesik. Akinek nem tetszik, azsétáljon máshol. A vita mégis azzal végződött, hogy elkellett kotródnunk, hogy a kiváltságosak zavartalanulgyönyörködhessenek a saját jóllakottságukban.

Azt sem fogom soha elfelejteni, hogy az egyik al-kalommal, amidőn már nagyon éhes voltam, sokáigtanakodtam, hogy a zsebemben levő 10 krajcárt milyenmódon használhatom föl a legeredményesebben arra,hogy jóllakjak. Végre nagy belső vitatkozás után azthatároztam, hogy két szafaládét és egy úgynevezettsuszterláblit vásárolok. A szafaládé ára akkor darabon-ként 4 krajcár volt. Bementem az egyik hentesüzletbeés amikor megvásároltam a szafaládékat, a legnagyobb

49

csodálkozásomra 6 krajcárt adtak vissza. Nagy öröm-mel mentem ki az üzletből, mert azt hittem, hogy a hen-tes tévedett és a 4 krajcár a javamra Írandó. Amintazonban a boltból kiléptem és jobban megnéztem az üz-letet, rögtön megláttam, hogy a hentes nem tévedett,mert egy nagy lófej hirdette, hogy itten elaggott lovak-ból készített hentesárukat adnak. Egy szafaládé tehátcsak 2 krajcárba kerül. Az igazi kínlódás csak a bevásár-lás után kezdődött. Körülbelül másfél óráig viaskodottaz előítélet az éhséggel. A vége mégis az lett, hogy a kétszafaládét eldobtam és a fönmaradó pénzemmel a meg-szokott mindennapi töpörtyűs lakmározás következett.Később, amikor nem voltam rászorulva arra, hogy ló-húst egyek, minden undor nélkül ettem lóhúsból készí-tett szalámit és rostélyost.

Végre sikerült munkát szereznem és az első fizeté-semből azonnal beiratkoztam a bécsi famunkások szer-vezetébe. Közben sikerült néhány magyar könyvet sze-reznem és ezek között, szerencsémre, Bebel: „A nő és aszocializmus” című kitűnő művét is. Ez a könyv leírha-tatlan hatással volt rám. Nem tudtam letenni a kezem-ből, amíg el nem olvastam. Nemcsak a munkások ön-tudatos politikai és gazdasági szervezkedésének elkerül-hetetlen szükségességéről győzött meg Bebel remekkönyve, hanem lángoló vágyat ébresztett bennem az új,jobb társadalom iránt, amelyben megszűnik mindenelnyomás és az emberek egyenlő életviszonyok közötttestvéri szeretettel dolgoznak a közösség érdekeiért.

Bár bámultam az osztrákok kitűnő szervezeteit,mégsem éreztem jól magam, mert nem tudtam németül.Szégyeltem magam, hogy ügyefogyott dadogással kellfelelnem, ha valamit kérdeznek és még a legelemibbdolgokban is a mások segítségére vagyok utalva. Ezértmár Bécsben elhatároztam, hogy okvetlenül megtanuloknémetül. Ugyanilyen módon határoztam el néhány esz-

50

tendővel ezelőtt, hogy angolul is megtanulok, mert New-yorkban, ahol egy filmirodában dolgoztam, gyötrő szé-gyenérzettel gondoltam arra, hogy még papirost semtudok kérni angolul és csak jelekkel tudom megértetnimagam.

Ha tudtam volna németül beszélni, talán hosszabbideig maradok Bécsben. Így azonban, amikor a buda-pesti asztalossztrájk befejezést nyert, azonnal hazajöt-tem, hogy tevékenyen résztvegyek a magyar munkás-mozgalomban.

AZ ASZTALOSOK SZAKEGYLETÉBEN

A bukott asztalossztrájk után a munkások nagytömegekben hagyták cserben a szervezetet. A lelkesedésmegszűnt. A vezetőséget szidták, holott a tömegek szer-telen követelései vitték ezt a mozgalmat a biztos kudarcútjára. Tizenegy órai munkaidőről akartak egyszerrerátérni a kilencórai munkaidőre. Nem számoltak azzal,hogy a kapitalistákat ezen a ponton támadják a leg-érzékenyebben, hogy a munkaidő megrövidítése ellenmilyen makacsul hadakoztak minden államban. Azóta arövidebb munkaidő dolgában már a tőkések is józanabbálláspontra helyezkedtek, mert a tudományos kutatásokbeigazolták, hogy a rosszul táplált, hosszú ideig foglal-koztatott munkás kevesebbet tud termelni, mint azegészséges, pihent erővel dolgozó. A technikai fejlődésis elősegítette a rövidebb munkaidőért folytatott harcot.A gépüzem jó kihasználása elsőrangú munkáltatói ér-dek. Intenzív módon azonban nem lehet termelniolyan munkásokkal, akik a fáradságtól és az éhségtőltámolyogva, végzik munkájukat.

Az ötezer asztalossegéd közül mintegy kétszázanmaradtak a szervezet hű tagjai. A szervezet nyomorú-ságos viszonyok közé került, mert minden garasát asztrájkolok segélyezésére fordította. Fokozta a bajokat,hogy a szakegylet a Luther-utcában olyan szép, tágasmagánhelyiséget bérelt, amelynek 2300 koronás házbére

52

több volt, mint valamennyi tagnak a teljes befizetettjáruléka.

A szervezet vezetői csüggedten tanácskoztak ésmár szó volt arról is, hogy a magánhelyiséget fölmond-ják. Erre azonban nem került sor, mert váratlan segít-séget kaptak a Bécsből visszatért fiatalok csoportjában.Vagy tizenöten lehettünk olyanok, akiket késsel se tud-tak volna elkergetni a szervezetből. Amikor meghallot-tuk, hogy a magánhelyiséget el akarják venni tőlünk,deputációba mentünk a választmányhoz és felelősségetvállaltunk a házbér előteremtéséért. Azt mondtuk, hogymi magunk is minden áldozatra készek vagyunk és re-méljük, hogy a többiek követik a mi példánkat. Hiszen— mondtuk fiatalos lelkesedéssel —, ha minden tagcsak heti egy koronát ad a helyiség céljaira, ez márbőven elég a házbérre.

Később kiderült, hogy a heti egykoronás hozzájáru-lás naiv elgondolás volt, mert mindössze vagy 32-envállaltak ilyen áldozatot. Szerencsére csak rövid ideigvolt szükség az önként vállalt koronákra. A taglétszámis növekedett és a házbérbajokat egyszersmindenkorramegszüntette — a tánc.

A szakegylet vezetősége a tánctanítást az egyletjövedelmeinek fokozására rendezte, de csakhamar ki-derült, hogy a vasárnapi táncesték az agitációra iskiválóan alkalmasak. A fiatalabb segédek a tánc ked-véért iratkoztak a szervezetbe, de az öntudatosabbmunkásokkal való érintkezés és a táncestéken szokásosviták nevelő hatása nagyon hamar öntudatos, meggyő-ződött harcosokká fejlesztette őket. A tánc segítségévela fiatal szervezet nemcsak a házbért fizette ki mindenkülönösebb nehézség nélkül, hanem nagyon sok új tagotis szerzett.

Az asztalosok szakszervezetének választmányábansokan voltak, akik később a szociáldemokrata munkás-

53

mozgalomban is résztvettek, de meg kell emlékeznemazokról is, akikkel több évtizedig együtt küzködtünk,hogy a famunkások mozgalmát erősítsük. A régi har-cosok közül már többen kidőltek a sorból és az élők egyrésze sem birja az aktiv szereplés fáradalmait. De1894-ben Bürger, Gumi, Ősz, Szabó, Scheuermann,Schreuer, Stark és Schuldész asztalosok neveit nemcsaka famunkások ismerték, hanem mindazok, akik szocia-listáknak vallották magukat.

Az asztalosszervezetben végre személyesen is meg-ismerkedtem K. Szabó Józseffel, akinek megvallottam,hogy milyen különleges figurának tartottam, amikor aGanz-gyárban együtt dolgoztunk. Kevés emberrel talál-koztam az életben, aki annyira ember volt, mint ez azén első tanítómesterem. A külsejére nem adott semmit.Néha hetekig elfelejtett borotválkozni és bár az italtnem szerette, sokat kocsmázott és néha hajnalig ott ülta kártyaasztal mellett. A legjobban kereső munkásokközé tartozott, de mégis fanatikus, fiatalos lelkesedésseldolgozott a munkások szervezésén. Kitűnő szónok voltés rengeteg sokat olvasott. Magasan fölötte állt nem-csak az akkori munkások átlagos műveltségének, ha-nem a mozgalom legtöbb vezetőemberét is túlszárnyalta.Páratlan önzetlenséggel és áldozatkészséggel szolgáltaa mozgalmat és ha kellett, anyagilag is rendelkezésreállt

Nekünk fiataloknak K. Szabó József volt az ideá-lunk. Az úgynevezett öregek féltékeny irigységgel néz-ték a fiatalok előretörését, de K. Szabó mentes volt azilyen gyarlóságtól. Szerette a fiatalokat és amikor meg-kértük, hogy tanítson bennünket, készséggel állt rendel-kezésünkre.

Gyorsan összeverbuváltunk vagy 25 tanulni vágyófiatalt és jelentettük az „öreg”-nek, hogy a gárda együttvan. A fiatal gárda tagjai közé tartozott Schöner Dezső,

54

Klárik Ferenc és az azóta, sajnos, elhalálozott kedvesbarátaim és pajtásaim: Pelczéder Ágoston, Nuszbaum(Naszódi) Zsiga, Zinner Hermann és néhány esztendő-vel később hozzánk csatlakozott Schubert Zsigmond.

Elhatároztuk, hogy hetenként egyszer „retorikára”jövünk össze és az „öreg”, tanít bennünket. Ezeken azösszejöveteleken minden politikai és gazdasági kérdéstletárgyaltunk. Heves viták folytak az egyes szocialistakövetelésekről, mert a tanulás legfőbb célja jó szónokokkiképzése volt.

A retorika első esztendeje után egyik alkalommaldr. Skarván esetét tűztük napirendre. Annak idején ezaz ügy sokat foglalkoztatta a lapokat, mert dr. Skarván,akit katonának soroztak, kijelentette, hogy nem veszfegyvert a kezébe. K. Szabó megbízta Pelczéder bará-tomat, hogy a legközelebbi összejövetelünkön dr. Skar-ván eljárásának helyességéről tartson előadást, engemmeg azzal bízott meg, hogy hibáztassam ezt az eljárástés a fegyveres védekezés szükségességéről beszéljek.Az én föladatom volt a nehezebb, de mégis nagy buzga-lommal készültem és ötnegyedórás beszédben védelmez-tem a hivatalos fölfogást, a háborús védekezés szüksé-gességét. Az előadásomnak nagy sikere volt, mert K.Szabó kijelentette: „nagyon sajnálom, hogy ez a szépbeszéd csak ilyen szűk körben hangzott el. Weltnerszaktárs ezek után, ha akar, eljöhet a retorikára, de énmár nem tudom semmire sem tanítani”.

Ilyen módon „fölszabadultam”, de azért szorgal-masan eljártam az előadásokra, mert a szervezeti életminden eseményeit itt beszéltük meg. A szervezet veze-tőségének több tagja gyakran kifogásolta a retoriká-sok ilyenirányú vitáit, de nem tehettek ellenünk semmit,mert a leglelkesebb agitátorok a mi sorainkból kerültekki. Azokban a műhelyekben, ahol K. Szabó tanítványaidolgoztak, a munkások nagyrészét megnyerték a szer-

55

vezetnek, érthető tehát, hogy ezek az új tagok mindenkérdésben velünk voltak.

Azonban K. Szabó gyakorlatilag is értékesíteniakarta azokat az eredményeket, amiket a retorikásainálelért. Többünkkel megbeszélte, hogy a gyűléseken föl-szólalunk, hadd lássák, hogy a fiatalok is értékes mun-kát tudnak végezni. Az egyik ilyen gyűlésre engemjelölt ki hozzászólónak. A Körút és a Bérkocsis-utcasarkán, a „Szent Istvánhoz” címzett kávéházban voltaz a nevezetes gyűlés, amelyen először szólaltam föl.

Hideg, csikorgó tél volt és a kávéházban — amelyakkor már csőd előtt állt — majdnem megfagytunk. Ahallgatóság télikabátban hallgatta a szónokokat, föltettkalappal. Az előadó beszéde után K. Szabó, mint a gyű-lés elnöke, intett nekem, hogy nemsokára én kerülöksorra. Bár a gyűlés előtt még erősen fogadkoztam, hogynem félek a beszédtől, mégis, mikor azt láttam, hogy adolog komoly, annyira megijedtem, hogy minden Ígéretellenére, meg akartam szokni. Az „öreg” azonban észre-vette, hogy miben sántikálok és a többi hozzászóló előttengem hívott föl a tribünre.

Úgy télikabátban, föltett kalappal léptem a dobo-góra és a napirendhez egy szót sem tudtam szólni. Sze-rencsémre akkoriban nagy tüntetések voltak és az egye-temi ifjak a munkásokat akarták fölhasználni a sajátcéljaikra. Merész elhatározással arról beszéltem tehát,hogy ne üljünk föl az úgynevezett aranyifjúságnak,mert csak ki akarják használni a munkásokat. Mi csaka saját dolgainkkal törődjünk és ha már kitesszük ma-gunkat annak, hogy a fejünket beverjék, olyan célokértáldozzunk, amelyek bennünket érdekelnek, amelyek ami dolgainkat viszik előre.

Fölszólalásom nagyon tetszett és a tömeg megtap-solt. Büszkén másztam le a dobogóról és azt képzeltem,hogy immár keresztülestem a tűzpróbán és beléptem a

56

mozgalom szónokainak sorába. Az „öreg” is nagyonmegdicsért és most már minden erejével arra töreke-dett, hogy egyik nagyobb gyűlésre előadónak küldje-nek ki. Addig mesterkedett, amíg végre elérte a célját.Napirendre tűzték a gazdasági és politikai szervezkedéskérdését, a napirend második pontjául pedig a sajtót.Az utóbbihoz engem jelöltek ki előadónak.

Nagyban készültem az előadói beszédre, de vesz-temre azt hittem, hogy csakis a saját szaklapunkróllehet beszélni. A gyűlés helyisége zsúfolásig megtelt ésmindenki kíváncsian várta, hogy az „új csillag” mit tudprodukálni. Ugyanis már a gyűlés előtt hire ment an-nak, hogy K. Szabó legjobb retorikása lesz az előadó,tehát túlzott igényekkel várták a beszédet. Reszketveléptem a dobogóra és tőlem telhető lelkesedéssel ma-gyaráztam, hogy a szaklap milyen fontos, hogy minden-kinek figyelemmel el kell olvasnia, mert csak így remél-hetjük a boldogulásunkat.

A legfagyosabb ridegséggel, mondhatnám megve-téssel hallgatták a dadogásomat. Egyetlen „helyes”vagy egyetlen „éljen” sem hangzott a tömegből. Nyu-godtan eltűrték, hogy tíz percig kínlódjak és amikorvégeztem, mindenki megkönnyebbülten sóhajtott föl.Azt hiszem, hogy a hallgatóság is kellemetlen érzésselfigyelte a vergődésemet.

Szégyenkezve kullogtam el a gyűlés színhelyérőlés az „öreg” hiába vigasztalt. Neki is, másoknak is ki-jelentettem, hogy nem teszek többé kísérletet a szónok-lásra. Mintegy háromnegyed esztendeig be is tartottamígéretemet, de később visszanyertem az önbizalmamat samikor újból beszélnem kellett, meglehetős sikerrel ol-dottam meg a reám bízott föladatot.

A gyűlésen történt kudarc után az Írással kísérle-teztem. Az „Asztalosok Szaklapja” állandóan deficittelküzdött, tehát örömmel fogadták, ha valaki ingyen akart

57

dolgozni. Apróbb híreket és szemléket írtam, ame-lyeket a szerkesztő elég jóknak talált. Valamilyen alka-lommal egy panaszos levél földolgozását bízták rám.Egy Török nevezetű asztalosmester a felesége segítsé-gével az udvaron levő csatornába dobta azt az asztalos-segédet, aki a munkabérét követelte. A panasz ismerte-tése után kigúnyoltam a „hősies” házaspárt s azzal fe-jeztem be a kis szemlét, hogy Török úr valószínűen arendőrségen is felelni fog a hősieskedéséért, de mi ettőlfüggetlenül azt kívánjuk, hogy „Allah növessze meg afelesége szakállát”.

A szakszervezet ügyésze akkoriban dr. PolacsekSándor volt, aki úgylátszik annyira komolyan foglal-kozott a szervezet ügyeivel, hogy még a szaklapot is el-olvasta. Egy szép napon arról értesítettek, hogy dr.Polacsek Sándor szeretne velem beszélni. Jöjjek elhozzá valamelyik este, a munka befejezése után, mertfontos dolgokról akar tárgyalni. Nemsokára megtörténta látogatás és dr. Polacsek nagyon szívesen fogadott.Elmondta, hogy elolvasta a Török házaspárról irt szem-lét, amely annyira megtetszett neki, hogy a cikk Írójá-val meg akart ismerkedni. Hosszan elbeszélgettünkazokról a kérdésekről, amelyek a szervezett munkásokatfoglalkoztatták s végül azzal váltunk el, hogy többszörtalálkozni fogunk.

A magyar szocialista irodalom a 90-es évek elejénmég nagyon kezdetleges volt. Ami magyar könyvet meg-szerezhettem, azzal gyorsan végeztem, de egyre jobbanéreztem, hogy 'föltétlenül meg kell tanulnom németül,mert csak így ismerhetem meg a tudományos szocializ-mus nagy íróinak műveit. Arról szó sem lehetett, hogyvalamely német tanfolyamra beiratkozzam, mert a szer-vezeti munka naponta este 10 óráig igénybevett ben-nünket. Nyelvtanítóra sem költhettem, mert az agitációköltséggel járt és a napi 1 forint 30 krajcár keresetből

58

nem tellett ilyen kiadásokra. Elhatároztam tehát, hogysaját magam tanulok. Vettem egy magyar-német, német-magyar szótárt és megvásároltam Jókai „Az arany-ember” című munkájának német kiadását.

Amikor a kellő eszközök megvoltak, lelkes buzga-lommal hozzáláttam a tanuláshoz. A Nagytemplom-ukéban voltam akkor valamilyen elég népes családnálágyrajáró. Maga a família öt tagból állt, ezenkívül ket-ten voltunk segédek, akik a családdal együtt egy tágaskétablakos szobában helyezkedtünk el. A sok ágytóljárni sem lehetett ebben a helyiségben, amelyben este10 óra után nem volt szabad lámpát gyújtani.

A véletlen azonban segítségemre volt. A két ablakközött ugyanis egy gázlámpa fénye szűrődött a szobába.Odaültem naponta az ablakhoz és nekiláttam a „Gold-mensch” titkainak föltárásához. Majdnem egy évig rette-netes kínlódások között szedtem össze a különböző mon-datok értelmét, de végül mégis győzedelmeskedtem.Még ma is gyönyörűséggel gondolok arra,, hogy az elsőesztendő után, amikor átrágtam a kásahegyet, hogyantárultak fel előttem az új nyelv szépségei. Türelmet-lenül vártam a gázlámpás estét, hogy Levetinoi TimárMihály és a gyönyörűséges Noémi történetét tovább-olvashassam.

A gázlámpát minden éjjel 12 órakor eloltották. Ezegyrészt helyesnek bizonyult, mert legalább nem tanul-hattam tovább és le kellett feküdnöm, másrészt azonbansehogy sem tudtam a dolgot helyeselni, mert mindigolyan Orvul törtek az én világító napomra, olyan hir-telen oltották el, hogy állandóan a frásztörés veszedelmefenyegetett, amikor rámborult a sötétség. Majdnem kétesztendeig tanultam hűséges gázlámpám mellett, desohasem tudtam megszokni, hogy hirtelen, mindenfigyelmeztetés nélkül kialudjék.

A fiatalok a szervezetben egyre nagyobb szerephez

59

jutottak. Az úgynevezett öregebbek a pártmunkában istevékenyen résztvettek, tehát nem lehettek mindig aszervezetben. Különösen a szaklap szerkesztése körülvoltak bajok, mert akik írni tudtak, azok nem értek rás az ingyen-munkáért nem sokan tolakodtak. Ennektulajdonitható, hogy 1895 vége felé engem és SchönerDezső barátomat bíztak meg a szaklap szerkesztésével.Hosszú ideig teljesen ingyen dolgoztunk, majd amikora szervezet jobb anyagi viszonyok közé került, mindenlapszámért 2 forintot fizettek. Mindegyikünkre egy-egyforint jutott a szellemi munkáért. Igaz, hogy ennél sok-kal többet ráfizettünk a szaklapra, mert amikor a lapottördelni kellett, kimaradtunk a munkából.

Időközben beválasztottak a szervezőbizottságba is,amely tisztség arra kötelezte a megválasztottakat, hogyfokozottabb erővel dolgozzanak, hogy eljárjanak a mü-helyértekezletekre és a szervezetben tartott ülésekre,továbbá a bizalmérfiértekezletekre. Mindez természe-tesen együttjárt a kiadások növekedésével. Arra gon-dolni sem lehetett, hogy a szervezet a készkiadásokatmegtéríti. Minél több tisztséget ruháztak rám, annálkevesebbet fordíthattam a saját céljaimra. Mindenújabb méltóság rosszabb táplálkozást és ruházkodástjelentett. A lelkesedésünk nőttön-nőtt és vele együtt aruhánk rongyossága is.

Amikor még nem voltam a szervezet tagja, négyesztendő alatt összesen hat üzemben dolgoztam. Mintszervezett munkás két esztendő alatt 19 műhelyben dol-goztam hosszabb-rövidebb ideig. Figyelembe kell venni,hogy a munkáltatók akkor még halálos bűnnek tartották,ha valaki arra csábította a „derék”, „megbírható” mun-kásokat, hogy a szervezetbe lépjenek. A Bécsből haza-tért gárda azonban nem sokat törődött a kidobás vesze-delmével. Ahova betettük a lábunkat, ott rögtön a mun-kásmozgalom nagyszerű céljairól tartottunk előadásokat

60

és nyugodt lélekkel elmondhatom, hogy azok a munkál-tatók, akik engem háromheti vagy kéthónapi működé-sem után kidobtak, ezzel nem nyertek semmit. Amunkásaik többsége akkor már szervezve volt.

A műhelyeknek ez a gyakori változtatása szinténnagy anyagi károsodással járt, mert az újonnan fölvettmunkások minden üzemben a legrosszabb munkákatkapták. Viszont a szervezet tagjai mindent megtettekarra, hogy az ügyesebb agitátorokat bevigyék a sajátüzemükbe. Ennek köszönhető, hogy bár a munkáltatókvalósággal futballt játszottak velem, egy-két napnálhosszabb ideig sohasem voltam munka nélkül.

A gazdasági bajaimat azonban fokozta, hogy idő-közben a pártmozgalom is érdekelni kezdett. A szociál-demokrata párttitkárság annak idején valahol azEötvös-utcában volt és én nagy előszeretettel jártamkibicelni, hogy mi történik a mozgalom körül. A párttitkárai, Bokányi Dezső és Pfeifer Sándor, szívesen lát-ták a fiatalokat, mert az aprólékos adminisztrációs mun-kával hadilábon állottak. Magukhoz eresztették tehát a„kisdedeket”, hogy a titkárságba érkező leveleket azokdolgozzák föl. Megmagyarázták, hogy mit hogyan kellelintézni és amikor úgy látták, hogy elég értelmesenintézzük a dolgokat, a levelezés legnagyobb részét reánkbizták. Ők maguk csak a fontosabb ügyeket intézték.

Időközben a párt is fejlődésnek indult és a műkö-dés szintere a Wesselényi-utca egyik boltja lett. 1896-banmár beválasztottak az ellenőrzőbizottságba, ami aztjelentette, hogy résztvehettem a pártvezetőség üléseinés az asztalosok szervezetének dolgai mellett a pártdol-gokkal is törődnöm kellett, A munka egyre halmozódottés a gazdasági helyzetem egyre siralmasabbá vált. Majd-nem egy teljes esztendeig kínlódtam ilyen módon, de1897 közepe felé a. helyzet annyira rosszabbodott, hogymenekülnöm kellett.

61

Tudtam, hagy ha ittmaradok az országban, akkornem tudok visszavonulni a mozgalomtól. Külföldre kel-lett tehát menni, hogy rendbeszedjem magamat és hogyédesanyámnak is juttathassak valamit, mert a nyugdíjkis összege csak nyomorúságos tengődést biztosítottrészére. Egyenesen mulatságos volt, hogy már ezekbenaz időkben is, amikor a szakszervezetek vezetőinek és aszocialista mozgalom ismertebb embereinek helyzeteteljesen az enyémhez volt hasonló, a lapok arról írtakhogy a szocialista vezérek a „munkásfillérekből” házakatvásárolnak és jólétben élnek.

Összeszedtem azt a néhány rongyot, amit magamé-nak mondhattam és majdnem a 94-es bécsi kirándulás-hoz hasonló körülmények között, nekivágtam a világnak,hogy szanáljam magamat. Amikor kiszálltam a bécsihajóból, a zsebem tátongott az ürességtől. De biztatott areménység, hogy immár sok ismerősöm dolgozik Bécs-ben, akik bizonyára kisegítenek.

Ez a reménykedés azonban hamisnak bizonyult.Barátaim valóban nagy örömmel fogadtak, de sohasemkérdezték meg, hogy ettem-e, hogy van-e pénzem?Gyakran elhívtak a kocsmába, hogy egy pohár „Abcug-bier” mellett beszélgessünk a viszonyokról és valószínű,hogy egy „Golást” is fizettek volna, ha bevallom, hogy aszemem kopog az éhségtől. Az álszemérem azonbanvisszatartott ettől, bár mindennap megfogadtam, hogyholnap „Golást” is pumpolok vendégszerető elvbará-taimtól.

A végső szükség arra kényszerített, hogy a „BécsiMagyar Segélyző Egylet” jótékonyságát is próbára te-gyem. Elmentem ebbe a nevezetes egyesületbe, amelyhivalkodott azzal, hogy a magyarokat segíti s előadtamrettenetes helyzetemet. Arra kértem az egyesület meg-bízott titkárát, hogy utaljon ki részemre 4 koronát, mertLinzbe akarok utazni, ahol munkával biztatnak. Ebéd-

62

jeggyel vagy kisebb összegekkel nincs rajtam segítve,mert Bécsben lehetetlen munkához jutni és néhány napmúlva újból a régi helyzetbe jutok. A „jótékony” úr ride-gen elutasított és három pléhet nyomott a kezembeazzal, hogy ezekkel a jegyekkel három egymásután kö-vetkező nap ebédet kapok. Jogos fölháborodással oda-csaptam az asztalukhoz a pléhjeiket és a megfelelőjelzők hátrahagyásával elrohantam. Másnap délben mármegbántam ezt a heveskedést. Eszembe jutott, hogymilyen jó volna, ha a szétszórt pléhek közül az egyiketebéddé lehetne változtatni.

Ezek után nem volt már más mentség, akármilyennehezemre esett, a bátyámhoz kellett fordulni, hogyküldjön néhány koronát. Ő, szegény, maga is rossz viszo-nyok között volt, de tudta, hogy csak a végső szükség-ben fordulok hozzá, tehát táviratilag küldött 20 koronát.Ezt az összeget a kisebb adósságaim kifizetése majdnemteljesen fölemésztette és alig maradt annyi, hogy aLinzbe szóló hajójegyet megváltsam. Végre azonbanelkövetkezett a nagy nap, amikor nyomorgásom szín-helyét elhagyhattam. A jobb jövő reményében gondta-lanul, vidáman gyönyörködtem a hajóút nagyszerű szép-ségeiben.

Linzbe érkezve, már szerencsésebben alakultak aviszonyok. Pénzem nem volt, tehát vacsoráról ábrán-dozni sem lehetett. Amint busán bandukolok a LinzetUhrfarttal összekötő hídon, egyszerre elémbukkan SzabóImre barátom, akiről tudtam, hogy Linzben dolgozik.Nagy csomagot vitt, amelyben, amint később kiderült, amunkakötényét és a szerszámait vitte haza, mert elbo-csátották abból a műhelyből, ahol dolgozott. Rövidesenmegtudtam azt is, hogy összesen hét koronája van, amiugyan elég nagy összeg volt ahhoz, hogy néhány napigmegéljünk, de a jövőnk nem látszott túlságosan biztosí-tottnak.

63

Magától értetődik, hogy testvériesen osztozkodtunka kincsen, mert Szabó barátom első kérdése az volt,hogy éhes vagyok-e? Elárultam neki, hogy a linzi her-cegérsek nem hívott meg ebédre, tehát a lehető legsürgő-sebben vacsorázni kellene már azért is, mert a legutóbbi24 órában nem volt meleg kanál a gyomromban.

Elmentünk a „Gasthaus zum Hirsehen” című ven-déglőbe, amely a szervezett munkások összejövetelihelye volt és fejedelmi módon megvacsoráztunk. Több-rendbeli „Saftgolás”-sal helyrepótoltam az elmúlt napokhiányosságait. Egy korsó sör mellett beszéltük meg atovábbi teendőket. Szabó elmondta, hogy a linzi aszta-lossegédek sztrájk előtt állnak, tehát ebben a városbannem tudunk munkát szerezni. A szervezet már kimondtaa zárlatot és a műhelyekben ívj munkásokat nem enged-nek alkalmazni.

Akkoriban már tűrhetően beszéltem németül, tehátnekem kellett cselekednem. Hosszabb tanakodás utánkisütöttük, hogy föltétlenül munkát kell szereznünk. Amunkanélküliség egész Ausztriában meglehetősen nagy-arányú volt, tehát reménytelennek látszott, hogy máshelyen munkát kapunk. Elmentem a szervezet titkárá-hoz és megkérdeztem, nem-e tudnak olyan műhelyt,amelyben a segédek szervezetlenek. Elmondtam, hogyketten vagyunk, akik Magyarországon az agitációbantevékenyen résztvettünk, nem kell tehát attól félniök,hogy sztrájkbontók leszünk. Sőt ígéretet teszünk arra,hogy a többi munkást is belevisszük a harcba.

Indítványomat nagy Örömömre elfogadták és né-hány nap múlva már munkába léphettünk.

Egy közöshadseregbeli kapitánynak a lakásán kel-lett a tölgyfapadlóról a festéket legyalulni, ami hallat-lanul fárasztó és unalmas munka volt. Fokozta a bajo-kat, hogy időközben a pénzünk is elfogyott. Munkanélkül el lehet valahogy éhesen vergődni, de padlót

64

gyalulni, ebéd és vacsora nélkül, nem lehet. De azért el-vállaltuk a munkát és hozzáfogtunk a festék legyalulá-sához. Délelőtt még csak valahogy elkínlódtunk, de azebédnélküli ebédszünet után már sehogy sem ment amunka. Meg is mondtam Szabó barátomnak, hogy ígynem vergődhetünk zöld ágra. Elsősorban unom a gyalu-lást, másrészt pedig még ha szeretném is, akkor semvolna kedvem üres gyomorral dolgozni. Otthagytam alakásban, hogy valamilyen módon pénzt szerezzek.Amint a városban barangoltam, kitűnő mentő ötletemtámadt. Tudtam, hogy a lúgoldat feloldja a festéket,tehát jobb volna, ha a gyalulás helyett lúggal öntöznőkfel a padlót és úgy kaparjuk le a festéket. Nagyszerűötletemet elmondtam a munkáltatómnak, akit azzal biz-tattam, hogy ilyen módon mégegyszer olyan gyorsanelvégezzük a munkát. Ajánlatomat elfogadta és rögtönkét koronát adott, hogy vegyek lúgot.

Az egyik koronáért lúgoldatot vásároltam, a másikkoronát élelmiszerekbe fektettem. A haza meg voltmentve. Szabó barátom már azt hitte, hogy megszöktema munka elől, tehát óriási lelkesedéssel fogadott, amikorlátta, hogy egy csomó ennivalót pakkolok ki. Jól meg-ebédeltünk és most már a munka könnyebben ment.

Egész héten a lúgoldatból éltünk. Minden reggelhűségesen bementem a két koronáért, amelynek felétállandóan táplálkozásunkra fordítottuk. A munka elég-szépen haladt, mert amikor a hét végével kitört a sztrájk,két szobát már megtisztítottunk a festéktől. Csak későbbhallottam, amikor Salzburgban dolgoztam, hogy nem-csak a munkáltatónk kívánt a pokol fenekére, hanem aza kapitány is, akinek a lakásán dolgoztunk. Mert a lúg-oldat valóban eltávolította a festéket, de belevette magáta tölgyfába, amely olyan fekete lett, mint a szurok. Azegész linzi helyőrség katonái igyekeztek helyrehoznihibánkat, de akármennyire iparkodtak, mégsem tudták

65

visszaszerezni a tölgyfa eredeti színét. Végül a padlótújból be kellett festeni.

Könnyű szívvel hagytuk ott Linzet, mert 24—24korona hetibért kaptunk. A sztrájk a pünkösdi ünnepekelőtt tört ki. Salzburgba utaztunk és a két ünnepnapotgondtalan vidámságban töltöttük el. A jövőre nem 0-011-doltunk, hanem valósággal „szórtuk” a pénzt. Salzburggyönyörű környékére kirándulásokat tettünk, csónakáz-tunk és jó vendéglőkben pazar lakomákat rendeztünk.A harmadik nap már szürke, szomorú hétköznap volt,mert hiába ragyogott reánk a kék égboltozat, zsebeink-ben nem volt egy megveszekedett fillér sem.

Újból munka után kellett nézni. Szabó barátomépületasztalos volt, én meg a bútorasztalossághoz értet-tem. Tehát különböző helyeken kellett munkát kérnünk.Én voltam a szerencsésebb, mert Salzburg legjobbbútorüzemében rögtön fölvettek. Szabó- azonban nemkapott munkát. A hangulat a lehető legrosszabb volt,mert könnyelműségünk folytán megint üres gyomorralkellett lefeküdnünk. Másnap délre találkát adtunk, merta megbeszélés alapján nekem előleget kellett kérnem,hogy újból pénzhez jussunk. Az előleget megkaptam ésnéhány napig ebből vegetáltunk. Később Szabó eluta-zett München felé, én azonban négy hónapig Salzburg-ban dolgoztam. A nyomorúság ideje ezzel meg is szűnt.A magyar viszonyokhoz mérten nagyon jó helyzetbekerültem és úgy Salzburgban, mint később Münchenbenmindig volt pénzem.

Még a salzburgi tartózkodásom alatt Münchenbendolgozó szaktársaim több esetben (fölszólítottak, hogyjöjjek Münchenbe, mert rögtön munkába állhatok éssegítségükre lehetek a „Müncheni Magyar SegélyzőEgylet” meghódításában. Ez az egyesület nacionalistaalapon állt és nem törődött semmit a munkások érde-keivel. Vezetőinek működése a társasvacsorák és ünne-

66

pélyek rendezésében merült ki. A tagok nevelésével vagysegélyezésével nem törődtek. Az egyesületnek több mint100 tagja volt, de szervezett munkás alig akadt közöt-tük. Azok, akik kívül álltak az egyesületen, nem törőd-tek semmivel, mert átlag 40—45 márkát kerestek heten-ként, ami meglehetős jólétet biztosított számukra.

Jól éreztem magam Salzburgban, tehát nehezenhatároztam el magamat arra, hogy Münchenbe utazzak.Azonban az ősz közeledtével, amikor a kirándulásoklehetősége megszűnt, hirtelen elhatározással otthagytamSalzburgot és Münchenbe utaztam, ahol rögtön megér-kezésem után München egyik legjobb bútorüzemébenkaptam munkát.

A Neubauer-féle üzemben többen dolgoztunk ma-gyarok. Ebédelni, vacsorázni együtt jártunk, tehát elégidőnk volt arra, hogy megbeszéljük, milyen módon fog-lalhatjuk el a Müncheni Magyar Segélyző Egyletet.Tudtuk, hogy személyenként nagyon nehéz összeszedniannyi tagot, amennyi a többség megszerzésére szüksé-ges. Elhatároztuk tehát, hogy valamilyen címen társasösszejöveteleket tartunk és nyilvános előadásokat ren-dezünk. Gondoskodni kellett arról, hogy a munkásokatvalamilyen eszközzel megnyerjük. Elhatároztuk tehát,hogy „Pipa”-klubot alapítunk és azzal csalogatjuk oüaa munkásokat, hogy magyar pipából magyar dohánytszívunk. Összegyűjtöttük a szükséges összeget és Buda-pestről 100 makrapipát hozattunk, a magyar dohánytazonban Münchenben vettük. Azután széltében hosszá-ban elhíreszteltük, hogy minden szombat este össze-jövünk és aki magyar pipából magyar dohányt akarszivni, azt szívesen látjuk vendégül.

A klubnak ez a különlegessége sok kíváncsi mun-kást hozott szombat esténként az összejövetelünkre. Ter-mészetesen a pipát és a dohányt is megfizettettük atagokkal, akiknek azonban más járulékot nem kellett

67

fizetniök. Ilyen módon visszakaptuk az „üzemi” költ-ségeket és közelebb jutottunk célunkhoz. Eleinte vagy15—20-an jöttünk össze, de az előadások és a magyarpipa egyre több munkást hozott táborunkba. Kéthónapimunkálkodás után már annyi tagot Írattunk a segélyző-egyletbe, hogy megkísérelhettük az erőpróbát, ívet köröz-tünk az egyesület tagjai között, amelyben a vezetőséggelszemben bizalmatlanságot nyilvánítottunk és azt köve-teltük, hogy hívjanak össze rendkívüli közgyűlést. Ma-gában az egyesületben is megindult az agitáció és egyretöbben követelték a vezetőségtől, hogy a közgyűlésthívja össze.

Az egyesület vezetősége hallani sem akart a tiszt-újító közgyűlés összehívásáról, de végre engednie kelletta közóhajnak. A közgyűlésen bizalmatlanságot szavaz-tak a régi vezetőségnek és óriási többséggel a mi embe-reink jutottak a választmányba. Az egyesület elnökénekengem választottak meg.

Győzelmünket 1898 elején vívtuk ki, amikor Ma-gyarországon Bánffy miniszterelnöksége alatt a szociál-demokrata mozgalmat el akarták tiporni. A reakcióminden eszközt fölhasznált arra, hogy lehetetlenné tegyea szervezetek működését. A kiutasítások és eltoloncolá-sok napirenden voltak. Aki nem volt budapesti illető-ségű, akármilyen kicsiny szerepe volt is a munkásmoz-galomban, azonnal illetőségi helyére toloncolták. A fog-házak megteltek az üldözött munkásokkal és a szerve-zetek csak a legnagyobb nehézségekkel tudták az egyletiéletet föntartani.

Rövid néhány hét alatt egész új alapokra fektettüka „Müncheni Magyar Segélyző Egylet”-et. A tivornyákmegszűntek, hogy helyet adjanak a komoly előadások-nak és a külföldről érkező munkanélküliek sohasemmentek el üres kézzel, ha az egyesülethez fordultak. Atagok száma gyorsan szaporodott és mivel alig voltak

68

kiadásaink, mindig elegendő pénzünk volt arra, hogy amegszorult munkásokat kisegíthessük.

Valamelyik nap pénzesutalvánnyal jött a levél-hordó és 500 márkát hozott az egyesület részére. Átvet-tem a pénzküldeményt, amelyről kiderült, hogy Erzsébetkirályné küldte az egyesületnek. Még a régi vezetőségidejében fordultak segélyért a királynéhoz. Az új veze-tőség összeült, megköszönte az adományt, de egyúttalazt is elhatározta, hogy a küldött 500 márkát az üldözöttmagyar szociáldemokrata pártnak juttatja. Engem bíz-tak meg azzal, hogy a pártot elhatározásunkról értesít-sem. A megbízás alapján az 500 márkát elküldtem aszociáldemokrata pártnak azzal, hogy mi müncheniszervezett magyar munkások azt hisszük, hogy a ki-rályné ajándékát úgy lehet a legjobban fölhasználni,ha az üldözött és elzárt munkások segélyezésére for-dítjuk.

Majdnem egy teljes esztendeig dolgoztam München-ben a Neubauer-féle üzemben. Az agitációval nem kel-lett törődnöm, mert csupa szervezett munkás volt azüzemben és szervezetlent nem is vettek föl. A magyaregyesület sem foglalta el az időmet, mert hetenként kétestét töltöttem el az egyesület dolgaival. Átlag 42—45márkát kerestem hetenként, ami bőven elég volt arra,hogy minden igényemet kielégítsem. Alaposan kiruház-kodtam és nagyon sok könyvet vásároltam. Jól éreztemmagam és egyelőre nem is gondoltam arra, hogy vissza-térjek Budapestre.

A magyar munkások üldözése azonban egyrenagyobbméretűvé vált, Az asztalosok vezetői közül isnagyon sokat kiutasítottak. A szervezet vezetősége le-velet irt hozzám Münchenbe, hogy budapesti illetőségűlévén, jöjjek haza és vállaljam el az asztalosszervezettitkárságát. Megírtam, hogy szívesen hazajönnék, mertnem félek az üldöztetéstől, de egyelőre maradnom kell,

69

mert kötelezettségeim vannak. Többször váltottunk leve-let és a szervezet vezetősége „gyáva kutyádnak minő-sített, de én makacsul megmaradtam a mellett, hogyegyelőre nem jövök Budapestre.

A nyár elején azonban Münchenben is sztrájkrakészülődtek a munkások. Majd amikor a bérharc kitört,nekem is távoznom kellett a városból. Igaz ugyan, hogya munkáltató kijelentette, várjuk meg a bérharc végét,mert valamennyiünket visszavesz, de tudtuk, hogy asztrájk hosszabb ideig elhúzódik, ennélfogva másholvállaltunk munkát.

A starnbergi tó környékén, gyönyörű vidéken, egyDrössling nevű helységben vállaltam munkát. A kisközség erdőtől övezett völgyben feküdt, olyan szépvidéken, hogy valósággal gyönyörűség volt itten dol-gozni. A község polgármestere egyúttal asztalosmestervolt és a műhely a község végén, egészen az erdő mellettfeküdt. Gyakran előfordult, hogy az őzek csapatostuljöttek ki az erdő szélére és egyesek egészen a műhelyigelmerészkedtek. Majdnem két hónapig dolgoztam ezena szép helyen és a sürgető levelek ellenére sem akartamBudapestre jönni, mert nem tudtam, hogy milyenszükségük van új emberekre. Azonban elmúlt a nyárés a sárguló falevelek hullásával eszembe jutott, hogytélen milyen unalmas volna ebben az eldugott kis fészek-ben dolgozni. Hirtelen elhatározással vonatra ültem ésvisszajöttem Budapestre. Előre senkit sem értesítettem,tehát nagy volt a meglepetés, amikor egy szép naponbeállítottam a szervezetbe és bejelentettem, hogy elfog-lalom a fölajánlott titkári állást.

Az üldözések nem tudták megingatni az asztalosokifjú szervezetét, de az anyagiakkal állandóan baj volt.Ezért gondolni sem lehetett arra, hogy a fizetés a heti24 koronánál magasabb legyen. Rövid idő múlva ki-derült, hogy azt az életnívót, amelyet külföldön meg-

70

szoktam, nem tudom megtartani. A bajokat fokozta,hogy a szervezet pénzhiánya miatt gyakran a fizetéstsem tudtam fölvenni.

A régiek közül nagyon sokat eltoloncoltak, teháta fiataloknak kellett helyükbe lépni. Velem egyidőbenhazahívták Garami Ernőt is, akit azelőtt nem ismertem,de a szociáldemokrata párt vezetőemberei tudták, hogynagyműveltségű, lelkes szocialista.

Első találkozásunk a Körúton történt, ebéd után,amikor éppen azt olvastam, hogy a külföldről hazatértszocialista agitátorokat, Garami Ernőt és Weltner Ja-kabot a rendőrség elfogta. Megcsíptem magamat, hogyvalóban én vagyok-e én, mert képtelenségnek látszott,hogy a Körúton sétálhatok, holott a rendőrség már elfo-gott. Ebben az elmélkedésben zavart meg, amikorvalaki nevetve szembejön velem és azt mondja: „íme,úgy látszik, Weltnert sem fogták el. Nem emlékszem,hogy ki volt Garami kísérője, de ott a Körúton mutatottbe bennünket egymásnak. A bemutatkozás után együttmulattunk az „Esti Újság” kitűnő informáltságán.

Azonban nem sokáig maradtam az asztalosok tit-kára. A szociáldemokrata párt akkori titkára BokányiDezső volt, akit izgatás miatt jogerősen egyesztendeiállamfogházra ítéltek. A pártnak gondoskodnia kellettarról, hogy Bokányi bevonulása idejére megfelelő tit-kárt szerezzen. A pártvezetőség beható tanácskozásokután elhatározta, hogy megkéri az asztalosok szervezetét,engedjen el engem, (hogy a párttitkári teendőket lát-hassam el. A szakszervezet vezetősége nem fogadta szí-vesen ezt az ajánlatot, de végre is a magasabb szempon-tokra való tekintettel megengedte, hogy elvigyenekengem a párttitkárságba. így lettem 1898 őszén a szo-ciáldemokrata párt központi titkára.

A P Á R T T I T K Á R S Á G B AN

A fiatal magyar munkásmozgalom; a jelzett időbenmár kiállta a tűzpróbát. Nagyszerű lendülettel, hősiesáldozatkészséggel állt szemben a kormány egész hivata-los hatalmával. A Bánfíy-kormány még mindig azt re-mélte, hogy a szociáldemokrata pártot erőszakos eszkö-zökkel meg tudja semmisíteni. Bánfiy, ez a talmi Bis-marck, azzal tetszelgett magának, hogy ő hivatott a ma-gyar nemzet megmentésére. Politikájának vezető pro-gramja a nemzetiségek leigázása és a szociáldemokratapárt kiirtása volt. Egynémely könyvben meg is örökítet-ték, hogy vaskézzel csinált rendet a nemzetiségi kérdés-ben. A legjogosabb követeléseket is visszautasította ésaz egész országban behódolásra kényszerítette a másnyelvet beszélő kisebbségeket. A világháború után, abékekötésnél tűnt ki, hogy ez az úgynevezett magyarpolitika milyen átkos következményekkel járt.

A szociáldemokrata mozgalom elnyomása dolgábanugyanilyen sikerei voltak. A hatalomtól megrészegültenazt hitte, hogy szolgabírói eszközökkel, fényképezéssel,toloncházzal, kiutasításokkal és börtönnel el lehet nyomniegy olyan mozgalmat, amely igazi gazdasági szük-ségletekből fakad, amely elkerülhetetlen kényszerűség-gel kergette a munkásosztályt, hogy a fejlődő kapitalistagazdasággal szemben a saját osztály érdekeit megvédel-mezze.

72

A magyar reakció vezetői a saját korlátolt világföl-fogásuk szemüvegén keresztül látták a dolgokat. A vi-lágesemények nem érdekelték őket és sohasem vettékfigyelembe, hogy a régi rendi elnyomó uralom a megvál-tozott viszonyok között erőszakos eszközökkel nem tart-ható fönn.

Pedig Bánffy előtt is ott volt — ha tanulni akart éstudott volna — a németországi szocialistaüldözések csú-fos kudarca. Tudhatta volna, hogy Bismarck kivételestörvénye milyen csúfos kudarccal végződött, hogy a ha-talmasan fejlődő német birodalom a legmagasabb fokrafejlesztett katonai és rendőri intézményeivel sem tudtalegyűrni a hétmérföldes lépésekkel haladó szocialistamozgalmat.

Milyen balga rövidlátás volt azt vélni, hogy tisztánrendőri intézkedésekkel a gazdasági jobblétért és a szel-lemi fölszabadulásért harcoló munkásokat le lehet gá-zolni. Németországban legalább volt annyi eszük a ha-talom kezelőinek, hogy két fronton támadták meg a szo-ciáldemokrata mozgalmat. Tudták, hogy az erőszakoseszközök egymagukban nem viszik el a tömegeket a moz-galomtól, hogy a korbács mellé édesítőt is kell adniok.A kivételes törvények megszavazása előtt, már 1888-bana reklám minden eszközével beharangozták, hogy a né-met történelemnek új korszaka kezdődik, mert a szociá-lis viszonyok alakulása folytán el kell ismerni, hogy adolgozó munkásság az állami életnek hatalmas ténye-zője. Gondoskodni kell tehát arról, hogy azok, akik a„német nagyság fejlesztői”, ne kerüljenek méltatlan vi-szonyok közé. Gondoskodni kell arról, hogy az állam aszociálpolitikai törvények kiépítésével megóvja a mun-kásokat ama bajoktól, amelyekbe önhibájukon kívül ke-rülhetnek.

Azt hirdették, hogy nincs szükség a szociáldemokratamozgalomra, mert a közeljövőben maga az állam gon-

doskodik minden dolgozó munkásról. A szociális tör-vényhozás föladata lesz a beteg, a rokkant és az elöre-gedett munkásokról való gondoskodás és a kötelező bal-esetbiztosítás látja el azokat, akik balesetet szenvednek.Németországban a szurony mellé odaígérték a „szociá-lis császárság” nagyszerű előnyeit. Sippal-dobbal hir-dették, hogy amennyiben a munkásság szakit a fölforga-tókkal, maga az állam teljesíti mindazokat a követelése-ket, amelyeket a rendesen viselkedő német polgár az ál-lamtól joggal elvárhat.

Tizenkét esztendeig az egész állami apparátus azondolgozott, hogy ezt a jól kieszelt tervet megvalósítsa. Anémet szocialista vezetők legjobbjait kiüldözték az or-szágból. A lapokat betiltották és a szakszervezeti moz-galmat minden lehető eszközzel megbénították. A németmunkások ezrei kerültek börtönbe és az eredmény mégisaz volt, hogy a kivételes törvények 1890-ben csúfosanmegbuktak és a szociáldemokrata párt hatalmasan meg-erősödve került ki ebből a küzdelemből.

Bánffy szolgabírói rövidlátással azt hitte, hogy Ma-gyarországon még a szociális reformok Ígéretét sem kellharcbavinni a munkásmozgalom megsemmisítésére. Aztképzelte, hogy a szurony, a fényképezőmasina, a kiuta-sítás, a toloncház és a börtön olyan társadalomátalakítóeszközök, amelyekkel az egész országot a saját képéreformálhatja.

Legendás, csodás idők következtek. Amit évtize-dek lassú agitációs munkájával a szociáldemokrata pártnem, tudott elérni, azt az üldözések egy csapásra kihoz-ták a magyar munkásokból. A toloncházzal és a börtön-nel szembeszállt: a makacs elszántság és az öntudatosáldozatkészség lelkesültsége.

Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a modern magyarmunkásmozgalom az üldözések tüzében született meg,hogy a Budapestről kitoloncolt agitátorok vitték szerte-

73

74

szét az egész országba a lelkesítő szociáldemokrata taní-tásokat.

Érdekes jelensége ennek a csodálatos küzdelemnek,hogy a legjobban kereső, legképzettebb munkások áll-tak az első harcvonalban a Bánffy-kormánnyal szem-ben. A keresztény apostolok tanításait az üldözések ide-jében a legjobban elnyomott és a legszegényebb töme-gek tették magukévá és a magasabb társadalmi osztá-lyok csak akkor fogadták el az új tant, amikor azt lát-ták, hogy ezt a hatalmas, diadalmasan előretörő mozgal-mat nem tudják legyűrni. A szociáldemokrata mozga-lom teljesen ellentétes tünetek közt fejlődik. A mozgalomlegjobb harcosai nem a legjobban elnyomott és kizsák-mányolt munkások soraiból kerülnek ki, hanem a leg-képzettebb, a legjobban kereső munkások közül. Mégma is az a helyzet, hogy a legjobban kvalifikált munká-sok tömegei vesznek részt a mozgalomban és a keveseb-bet kereső, képzetlen munkások nehezen szervezhetők.

Az üldözések megkezdése előtt a párt aránytalanulgyönge volt. A kimutatások szerint a párt összes jöve-delme 9 hónap alatt, beleértve ebbe az összegbe a Nép-szava, a titkárság és a könyvkereskedés minden jövedel-mét, 27.000 korona volt. A szakszervezeti tagok számanincs pontosan megállapítva. Ha azonban figyelembevesszük, hogy még 1901-ben is csak 9900 volt a taglét-szám, akkor legföljebb 5000-re becsülhetjük 1898-ban aszakszervezetekben tömörült munkások számát.

És ez a kicsiny tábor több mint egy esztendeig ma-kacs elszántsággal állt szemben a Bánffy—Perczel-kor-mány minden üldözésével és egyre növekvő erővel szo-rította szűkebb térre az üldözések hatását.

A kiutasítások, az eltoloncolások, valamint az üldö-zöttek családjainak segélyezése rengeteg pénzbe került.A párt bevételeiből ezeket a kiadásokat nem lehetett fö-dözni. A különböző üzemek munkásai minden fölszólí-

75

tás nélkül elhatározták, hogy előteremtik azokat az ösz-szegeket, amelyekre a pártnak szüksége van. Százan ésszázan voltak olyanok, akik aránytalanul magas össze-geket adtak és a hetikeresetüknek jelentékeny részétpártcélokra áldozták. Ezekben az időkben született mega „Csak azért is!” jelszó és egyre többen voltak azok,akik az üldözések fokozásának arányában dolgoztak ésáldoztak a pártért.

A kormány nagyon hamar belátta, hogy a gyűj-tések lehetetlenné teszik a párt anyagi tönkretételét.Megszületett tehát a Perczel-féle belügyminiszteri ren-delet, amely eltiltja a gyűjtést. A felelet erre olyan dalvolt, amelyet akkoriban széltében és hosszában énekel-tek, de amelyet jelenlegi konszolidált viszonyaink kö-zött nem lehet idézni. Elég annyi, hogy a belügyminisz-ternek ez a nóta nem a legjobbakat kívánta, ellenbenhatározottan hangsúlyozta, hogy a rendeletet senki sevegye figyelembe és mindenki gyűjtsön titkon a Nép-szava javára.

Egymással versengve jelentkeztek az öregek és afiatalok a párt szolgálatára és senki sem tartotta a kezét— akármilyen fáradságos munkát végzett — fize-tésért. Ellenkezően! Akik a legtöbbet dolgozták, azokadták a legtöbbet a párt részére. Voltak olyan munká-sok, akik rendszeresen 2—3 koronát adtak hetenként apártlap részére és minden szabad idejüket pártmunká-val töltötték el. Ha arról volt szó, hogy plakátot kellragasztani, tömegesen jelentkeztek ingyenes munkáraa napi robotban kifáradt munkások, holott tudták, hogyezért nem jár fizetés, sőt tudták azt is, hogy a rendőröklesnek rájuk és majdnem bizonyos, hogy a plakátragasz-tást a rendőrőrszobában fejezik be. Ez a legtöbb eset-ben egyet jelentett azzal, hogy elvesztik az egynapimunkabérüket, vagy ami még annál is rosszabb, a rend-őrségen megverik őket. De azért mindenki hallatlan

76

sértést látott volna abban, ha a pártmunkáért fizetéstkínáltak volna.

A viszonyok olyanok voltak, hogy a párt a munká-sok nagyszerű áldozatkészsége nélkül nem fejlődhetettvolna. A párttitkárságban egymást érték a házkutatá-sok és a Népszavát minden héten legalább egyszer el-kobozták. Ezer fortéllyal és ügyeskedéssel kellett dol-gozni, hogy a gyárak munkásai megkapják a lapjaikat,hogy a titokban gyűjtött pénzeket a rendőrség le ne fog-lalhassa. A gondosan őrködő rendőrséget azonban csaka minden áldozatra kapható bizalmiférfiak tömegévellehetett kijátszani. A lapot már a nyomdából is rejtettutakon, ruháskosarakban, kályhacsövekben és sok másfurfang segítségével tudtuk kihozni és a bizalmiférfiakott álltak lesben, hogy a megfelelő számú lapot rendel-tetési helyére juttassák. Az a régi Wertheim-szekrény,amely egyik büszkesége volt az anyagiakban nem bővel-kedő mozgalomnak, mindig üresen állt. A házkutatásokalkalmával élvezet volt nézni, amikor a hatósági végzésparancsa folytán kinyílott a nagy, rozsdás ajtó és akassza mélyén ott terpeszkedett egy cipőhúzó, néhányrudacska pecsétviasz, vagy — egy csomag kötél. Ennéltöbbet sohasem találtak.

Az Erzsébet-körút 16. szám alatt két szobában volta könyvkereskedés, a párttitkárság és a Népszava szer-kesztősége. A munkásmozgalomnak kipróbált veteránharcosa, Baron Ede elvtársunk volt a könyvkereskedésvezetője és ő kezelte a befolyó pénzeket. A kisebb szo-bában az egyik íróasztal volt a Népszava szerkesztő-sége, a másik Íróasztal pedig a párttitkárság. Az egyikÍróasztalnál Garami dolgozott, a másik íróasztal pedigaz én tulajdonom volt. Összesen négyen voltunk alkal-mazottak, mert Groszmann Hugó is a gárdához tartozott,hogy a tisztaságra ügyeljen és a szükséges külső mun-kákat elvégezze. A legtöbb esetben azonban magunk-

77

nak kellett arról gondoskodni, hogy a szoba ki legyensöpörve, mert Groszmann Hugó mindig más munkáttalált magának.

A pártvezetőség az alkalmazottak fizetését heti 18forintban állapította meg, ami az akkori viszonyokközött elég magas összeg volt. Nem is lett volna semmibaj, ha ezt a fizetést az alkalmazottak megkapják. Erreazonban évekig nem került sor. A szombat esti kifizeté-sek alkalmával Baron barátunk bennünket is olyanhatósági közegeknek tekintett, akik a tiltott pénzeketakarjuk lefoglalni és csak azért nyitotta ki a Wertheim-kasszát, hogy nekünk is megmutassa a cipőhúzót. Csakhosszas alkudozások után tudtuk elérni, hogy két vagyhárom forintot kirángasson a mellényzsebéből. Sokszorazonban még ennyit sem lehetett kiszorítani belőle.

A fizetésnek ez a rendszertelensége együtt jártazzal, hogy állandóan adósságokat csináljunk. Nekemsokkal nehezebb helyzetem volt, mint Garaminak, mertő ügyetlen volt ahhoz, hogy másoktól pénzt szerezzen.A legtöbb esetben nekem kellett gondoskodni arról is,hogy Garami pénzhez jusson.

A helyzet tarthatatlan lett volna, ha időnként egy-egy pártünnepély nem szanál bennünket. Ilyen alkal-makkor már előre összebeszéltünk, hogy Baront meg-figyelés alá helyezzük és nem engedjük, hogy a pénzek-kel megszökjön. Ha sikerült elfognunk, akkor kivasal-tuk belőle a tartozást és kifizettük azokat az adósságo-kat, amelyekkel időközben anyagi viszonyainkat ren-deztük.

Amikor a párt már fejlődött, Fleischmann Andoris odakerült Baron mellé és nemsokára közös erővel,szent egyetértésben dolgoztak azon, hogy minéi kévesebb pénzt adjanak ki az alkalmazottaknak.

A május elseje volt a teljes rendezés napja. A ma-gyar munkásság kezdettől fogva óriási tömegekben ün-

78

nepelte meg a szocialista munkásságnak ezt a nagynemzetközi ünnepét és a május 1-én rendezett pártmu-latság mindig kitűnően sikerült. A belépődíj 20 fillérvolt és ebből a csekély összegből is nagy bevétele volta pártnak. Az egyik ilyen májusi ünnepen kettőzöttóvatosságra volt szükség, mert a párt gazdasági hely-zete nagyon rossz volt és mi már hetekig alig kaptunknéhány korona fizetést. Hitelezőink erősen szorítottak,tehát haditanácsot tartottunk és megállapodtunk abban,hogy a pártünnepély színhelyén, a „Trieszti nőhöz”címzett vendéglőben, az egyik kijáratot Garami figyeli,a másiknál pedig én posztolok. Késő estig ott leselked-tünk a kijáratnál, amire annál inkább szükség volt,mert, amint később kiderült, Baron hűséges segítőtársá-val, Fleischmannal megbeszélte, hogy a bevételekkelelszöknek.

Olyan helyet választottunk, ahonnan szemmel ki-sérhettük a pénzeszsákok kezelőit, de ők nem láthatnakbennünket. Baron óvatosan figyelt jobbra-balra és meg-lehetősen szapora léptekkel kicsúszott az egyik ajtónés rohamlépésekkel száguldott a Városliget felé. Tud-tam, hogy a pénz nála van, tehát leadtam a megbeszéltjelet Garaminak és mind a ketten utánairamodtunk. AzIparcsarnok előtt elfogtuk az öreget és a szó legszoro-sabb értelmében megkezdődött „a munkás filléreken valóosztozkodás”, amelyről a polgári lapok nemcsak akkor,hanem most is annyit mesélnek. Baron jobb ügyhöz méltóbuzgalommal magyarázta, hogy milyen nagy kötelezett-ségei vannak a pártnak, de ezúttal hatástalanul, mertnekünk is okvetlenül pénzre volt szükségünk. A hitele-zőink legnagyobb részét azzal biztattuk, hogy május1-én pénzt kapnak, tudtuk tehát, hogyha nem fizetünk,akkor vége a hitelnek, amelyre azonban annál inkábbszükségünk volt, mert a jövő nem biztatott azzal, hogya fizetésünket rendesen megkapjuk. Βaronnak tehát elő

79

kellett venni a húszfilléreseket és ott a városligeti padon,igen gyér világítás mellett, nagy sóhajok között kifizettea járandóságunk aránylag csekély részletét. De még ígyis minden zsebünk megtelt a húszfilléresekkel.

A fejlődő mozgalom bőven fedezte a rendes kiadá-sokat, mert a munkások minden áldozatra készek voltak.De a vidék megszervezése rengeteg költségbe kerültmert az üldözések hatása alatt egyre több községbenalakultak meg titokban a szocialista csoportok és szóno-kokat, könyveket, röpiratokat kértek. Amit Bánffy ésPerczel el akart kerülni, azt éppen az erőszakos rendel-kezéseikkel keltették életre. Megmozdultak a földmű-velők is és elárasztották a párttitkárságot a legkülön-bözőbb kívánságokkal.

A szolgabírák a. legkérlelhetetlenebb szigorúsággalüldözték azokat a földművelőket, akik a párt érdekébendolgoztak. A legtöbb városban és községben csak titkosgyűléseket lehetett tartani, de ennek ellenére a moz-galom egyre szélesebb területen hódított. Érdekes jelen-ség volt, hogy a jobbmódú kisbirtokosok is tömegesencsatlakoztak a szociáldemokrata párthoz és minden ül-dözés ellenére hűségesen kitartottak a mozgalom mel-lett. Bánffyék úgy akarták elnyomni ezt a mozgalmat,hogy minden összejövetelt, még a magánlakásokon tar-tott megbeszéléseket is, titkos gyűlésnek minősítették éssúlyos pénzbüntetésekkel büntették azokat, akikről meg-tudták, hogy szocialistáknak vallják magukat. Ha ket-ten vagy hárman összejöttek barátságos beszélgetésre,ez már titkos gyűlésnek számított és 200 korona pénz-büntetéssel járt. Még a jobbmódú kisgazdák is szívesenleülték volna a 10 napot, de a hatóságok nagyon jól tud-ták, hogy a pénzbírság behajtásával sokkal súlyosabbanbüntetik a gazdákat, mintha elzárnák őket. Ezzel az el-járással nagyon sok helyen meg is tudták gátolni, hogya jobbmódúak a párt érdekében dolgozzanak. A nincset-

80

len földművelők azonban egyre nagyobb tömegekbensorakoztak a szociáldemokrata párt mellé.

Természetes, hogy a bejelentett gyűlések legna-gyobb részét nem engedélyezték. Azonban a párttitkár-ság vaskövetkezetességgel árasztotta el a vidéki szolga-bírákat gyűlési bejelentésekkel és gyakran megesett,hogy még olyan helyeken is sikerült a gyűlést kierősza-kolni, ahol a szolgabíró kijelentette, hogy amíg ő hiva-talban van, addig gyűlésről szó sem lehet. A legtöbbgyűlésbetiltó végzés sablonos egyformasággal arrólszólt, hogy a „nép fölizgatott kedélyállapotára való te-kintettel a gyűlés nem engedélyezhető”. Azonban akad-tak olyan ambiciózus szolgabírák is, akik nem ragasz-kodtak ehhez az általános formához és a saját Ízlésükszerint készítettek indokolásokat. Néhány ilyen betiltóvégzés olyan csodabogarakkal kedveskedett, amelyekennapokig mulattunk.

Így többek között az esztergomi kőművesek gyűléstakartak tartani és a párttitkársághoz fordultak, hogykészítse el a gyűlésbe jelentést. Megegyeztünk az ottanielvtársakkal, hogy ha a gyűlést megengedik, táviratotküldenek és akkor a titkárság elküldi részükre a kértszónokot. Ha azonban a gyűlést betiltják, akkor a be-tiltó végzést küldik el a titkársághoz. A gyűlés megen-gedését jelző távirat nem jött, azonban néhány napmúlva befutott a gyűlésbetiltó végzés, amelynek indo-kolása szerint a szolgabíró a bejelentést azért nem veszitudomásul, mert az a helyiség, amelyet a gyűlés szín-helyéül bejelentenek, „alacsony és szűk”.

Tudtuk, hogy az ilyen betiltó végzések hogyan ké-szülnek és meg voltunk győződve arról, hogy a legtöbbszolgabíró a bejelentést el sem olvassa. Ezért rögtönolyan bejelentést készítettem az esztergomiaknak,amelyben a gyűlés színhelyéül a Bazilika előtti teretjelöltem meg.

81

Kíváncsian vártuk, hogy a szolgabíró milyen indo-kolással tagadja meg az engedélyt, Nem kellett sokáigvárni, mert néhány nap múlva újból befutott „a gyűléstnem engedélyezem, mert az a helyiség, amelyben megakarják tartani, alacsony és szűk”. A legközelebbi Nép-szavában természetesen pellengére állítottuk a szolga-bírót azzal a megjegyzéssel, hogy az ország legtöbbközségében ilyen módon készülnek a betiltó végzések. ANépszava olvasói mulattak, a belügyminiszter azonbanbizonyára toporzékolt és megfelelő dorgatóriumbanrészesítette esztergomi helytartóját. Mi azonban azon-nal új bejelentést készítettünk és abba a vendéglőbekértük a gyűlés engedélyezését, amelyet a szolgabíróelsőbben szűknek és alacsonynak talált. Szombat estemegkaptuk a táviratot, hogy a gyűlést engedélyezték, aszónok jöhet.

Az újvidéki szolgabíróval is rengeteg sokat hada-koztunk. Ez az úriember előre bemondta, hogy akármi-lyen bejelentést adnak az ottani elvtársaink, arra ne isszámítsanak, hogy gyűlést tarthatnak. A jelzett szolga-bíró járásában, Újsovén, a mozgalom meglehetősen erősvolt, mert Simon Henrik, a község egyik tekintélyes pol-gára volt a mozgalom vezetője. Simon Henrik, annak el-lenére, hogy gazdag festőmester volt, a szociáldemokratamozgalom lelkes, meggyőződött, kipróbált harcosánakbizonyult. A szolgabíró tehetetlen volt vele szemben,mert ebben az esetben még a 200 koronás pénzbírságsem használt. Simon elvtársunk kifizette a bírságokat ésváltozatlan hevességgel ostromolta gyűlési bejelentések-kel a szolgabírót. Az újsovei elvtársak még Pestre isfeljöttek, hogy a belügyminiszternél panaszt emeljenek,de útjuk nem járt semmi eredménnyel.

Megbeszéltük a titkárságban, hogy rendületlen ki-tartással minden héten bejelentjük a gyűlést és eztmindaddig folytatjuk, amíg a szolgabíró meg nem unja.

82

Az újvidéki szolgabíró sem ragaszkodott a sablonhoz,mert minden gyűlést más és más indokolással tiltott be.Az egyik végzésben azért nem engedélyezte a gyűlést,mert a bejelentett napirend: „Mit akarnak a szociál-demokraták?” új sovén nem tarthat számot az érdeklő-désre. „Az ujsoveiek úgyis tudják, hogy a szociáldemo-kraták csak izgatni akarnak.” A betiltó végzést termé-szetesen megfellebbeztük az alispánhoz, de azonnal küld-tünk egy másik bejelentést a szolgabíróhoz, amelyneknapirendjéül a politikai helyzet és az általános, egyenlő,titkos választójog kérdéseit jelöltük meg. A betiltó vég-zés pontosan megérkezett azzal, hogy a bejelentést nemlehet tudomásul venni, mert nincs megjelölve, hogy kilesz a gyűlés szónoka. Azonnal elment a föllebbezés ésaz újabb bejelentés, amelyben megjelöltük, hogy a gyű-lés szónokai Weltner és Baron lesznek. Nem kellett sokávárakozni, a betiltó végzés indokolása szerint a meg-nevezett szónokok a községben teljesen ismeretlenek ésnincsen semmi szükség a nép fölizgatására. Az új be-jelentés egy ujsovei jómódú kisgazdát jelölt meg a gyű-lés szónokául. A betiltó végzés indokolása szerint ez aszónok is ismeretlen volt a községben, holott évtizedekóta adófizető polgár volt. így ment ez a móka hóna-pokig, tarkítva azzal, hogy Simon Henrik állandóanzaklatta a szolgabírót és minden bejelentést személye-sen vitt el a hivatalba. A vége mégis az volt, hogy agyűlést engedélyezték, mert a szolgabíró belefáradt akülönböző hazugságok föltálalásába. Dühösen kijelen-tette, hogy „rendben van, engedélyezem a gyűlést, deén is ott leszek”. új sovének ünnepnapja volt, amikorvégre a gyűlést megtarthatták és a közel fekvő községeklakossága is óriási tömegekben tódult a gyűlés szín-helyére. Nagy lelkesedéssel fogadták a Budapestről jöttszónokokat és a gyűlés után az Ujsovét környező közsé-

83

gekben is mindenütt megalakultak a szociáldemokratapártszervezetek.

Nagy általánosságban mindenütt ilyen harcokatkellett vívni a gyűlésekért. Az itt megemlített két köz-séghez hasonló módon kellett kiharcolni minden helyenaz engedélyeket, de nem mindenütt egyenlő sikerrel.Voltak olyan konok szolgabírák, akik nem erőltettékmeg kobakjukat és korlátolt egyformasággal azzal indo-kolták a gyűlésbetiltást, hogy a község lakosságánaktöbbsége nemcsak a saját sorsával, hanem az államiberendezkedéssel is meg van elégedve, tehát nincs szük-ség a szocialista izgatókra. Az ilyen helyeken csak ti-tokban lehetett szervezkedni. Elárasztottuk a vidéketröpiratokkal és az ügyesebb agitátorok készséggel vál-lalkoztak arra, hogy titkos értekezleteken terjesszék aszocializmus tanításait.

A fővárosban természetesen nehezebben tudtákmeggátolni az összejöveteleket, mint a vidéken. Annyirendőrt nem tudtak alkalmazni, hogy a gyárak munká-sainak összejöveteleit állandóan ellenőrizhessék és aztsem tudták megakadályozni, hogy az agitációs alaprane adakozzanak. Magától értetődő, hogy a párttitkárságés a Népszava szerkesztősége állandó megfigyelés alattállott. Akkoriban a rendőrség emberei mindennapos ven-dégek voltak az Erzsébet-körút 16. szám alatt levő kétszobában, mert egyik házkutatást a másik követte. Na-gyon szerették volna, ha némi eredményt mutathatnakföl: ha az elkobzásra ítélt Népszavából néhány ezretelvihettek volna, avagy ha a titkosan gyűjtött pénzek-ből nagyobb összeget szállíthattak volna a főkapitány-ságra. Az egyik ilyen alkalommal, amikor a VII. kerü-leti kapitányság szállta meg a titkárság helyiségeit,én — szokás szerint — el akartam menni, mert a ház-kutatások idején állandóan vitatkoztam a hatósággal ésGarami, valamint Baron az ügy érdekében arra kértek,

84

hogy lehetőleg távozzam, ha foglalni jönnek. Szokásszerint el akartam menni, amidőn Baron intett, hogymaradjak. Az öreg ugyanis ezúttal könnyelműen azíróasztala fiókjában felejtett több mint 400 koronát,amely összeg a nyomorúság eme napjaiban nagyon te-kintélyes volt és súlyos veszteség lett volna, ha arendőrség kezébe kerül. Meg kellett akadályozni a pénzelkobzását azért is, mert szégyenkeztünk volna, ha arendőrség „sikert” tud fölmutatni.

Rögtön tudtam, hogy baj van és odaálltam Baroníróasztalához. Az öreg nagyszerűen értett a műfölhábo-rodások rendezéséhez és bár nem volt semmi ok arra,hogy a rendőrség embereivel veszekedjék, óriási skan-dalumot csinált és egyre azt ordítozta, hogy „nincs ittegy krajcár se”. Tudhatják — mondta —, hogy nemtartunk pénzt magunknál, minek zaklatnak bennünket.

A legnagyobb lárma közepette kirántja az íróasz-tal fiókját és elordítja magát:

— Tessék megnézni! Nincs itt egy fillér sem!De ugyanabban a pillanatban már összemarkolta a

pénzt és a kezembe nyomta.Igyekeztem ártatlan arcot vágni és elsompolyog-

tam Baron mellől. A vizsgálatot vezető rendőrkapitánybedőlt Baron kiabálásának és igyekezett lecsillapítani.Ez azonban csak akkor sikerült, amikor az öreg látta,hogy kisurranok az ajtón, hogy a pénzt biztonságbahelyezzem. Amikor visszajöttem, a vizsgálat már javá-ban folyt és az öreg, Garamival együtt, igen kedélyesentársalgott a hatóság embereivel és a legbarátságosabbkészséggel nyitotta ki az öreg Wertheim-kasszát, hogyaz ott őrzött szemetet megmutassa.

Egy másik alkalommal, amint Baronnal együtt azegyik téli estén a könyvkereskedés és titkárság bezárásaután elmentünk Baron lakására vacsorázni, alig hogybeléptünk a lakásba, egy detektív jött és udvariasan

85

fölszólította Baront, hogy vegye a kulcsokat, mert arendőrség házkutatást tart. Baron készséggel követte adetektívet és én is csatlakoztam hozzájuk. Eleinte nemtudtuk, miről van szó, de az úton eszembe jutott, hogyvalószínűen azokat a pénzeket keresik, amelyeket FranklLeó síremlékére gyűjtöttünk. A francia elvtársakugyanis méltó síremléket akartak állítani a forradalome harcosának és a magyarországi szociáldemokrata pártis elhatározta, hogy gyűjtést indít. A különböző szerve-zetek meglehetős nagy összegekkel járultak ehhez agyűjtéshez és nekem eszembe jutott, hogy az íróaszta-lomban fekszik az a füzet, amelybe bejegyeztem, hogyki mennyit adott a gyűjtéshez.

Az úton odasúgtam Baromiak, hogy baj van, mertha a rendőrség megtalálja a füzetet, akkor nagyon sokelvtársunkat megbüntetik. Baron szörnyen haragudott ésén lesújtva mentem mellette.

Amint így bandukoltunk, egyszerre mentő ötletemtámadt. Azt mondtam Baronnak, hogy amikor beme-gyünk a könyvkereskedésbe, mondja meg a rendőrségembereinek, hogy várjanak, amíg a gázt fölgyújtja. Énmajd előresurranok, de addig sötétben kell maradnunk,amíg nem szólok, hogy gyújtsa meg.

Minden a megbeszélés szerint történt. Az öreg ki-nyitotta az előszoba ajtaját és kedves előzékenységgelazt mondta a hatósági embereknek, legyenek egy kistürelemmel, mert a könyvkereskedésben sötét van ésvalamilyen ládában megüthetik magukat. „Majd énelőremegyek — mondta az öreg —, meggyújtom a gáztés akkor megkezdődhetik a házkutatás.”

Amíg így társalogtak, már be is csúsztam a titkár-ságba és magamhoz vettem a gyűjtésről szóló följegy-zéseket.

Baron jobb ügyhöz méltó igyekezettel gyújtogattaegyik gyufát a másik után, de nem sikerült a gázt meg-

86

gyújtania. A negyedik szál gyufánál dühösen rákiabál-tam, hogy mi az ördögöt csinál, már egy gyufát sem tudmeggyújtani! Abban a pillanatban égett a gáz és a ház-kutatás megkezdődött. Természetesen az eredményegyenlő volt a semmivel.

De nemcsak ilyen komoly dolgok játszódtak le apártitkárságban. Néha, a napi munka után, ha kedvezőjelentések érkeztek a mozgalomról, bolond jókedvvelnagy birkózásokat rendeztünk. Szükség volt erre, mertnagy átlagban 11—12 órát ültünk az íróasztal mellettés az estéink sem voltak szabadok. Az egyik ilyen bir-kózás alkalmával, amikor Garami azt akarta bebizonyí-tani, hogy ő erősebb, fellöktük a könyvkereskedés büsz-keségét, egy 3 koronás spirituszlámpát. Az öregnek, akinem értette meg, hogy a birkózásra bármiféle ügy érde-kében szükség volna, nem tetszett a dolog, tehát rögtönbejelentette, hogy szombaton a fizetésünkből levonja aspirituszlámpa árát. Garami is, én is, erélyesen tiltakoz-tunk, de Baron egyre csak azt hajtogatta „nincs szük-ség a birkózásra. Ha meg mulatni akartok, akkor nea párt költségén bolondozzatok”.

Szombaton természetesen kíváncsian vártuk, hogyaz öreg beváltja-e a fenyegetését. Amikor fizetésre kerülta sor, hiánytalanul lefogott mindenkinek 1 korona 50fillért és minden fenyegetésünkre csak azzal válaszolt„ha nem tetszik, menjetek a pártvezetőség elé”.

A legközelebbi ülésen nagyon fontos megbeszélésekvoltak, de Baron legalább ötször biztatta Garamit, hogytegye szóvá a spirituszlámpa ügyet. Az ülés a késő estiórákig tartott s amikor végre befejezést nyert, Baronhangosan odafordult hozzánk, illetően a többi pártve-zetőségi tagokhoz azzal, hogy „maradjanak még elvtár-sak, mert Garaminak és Weltnernek fontos bejelentésevan”. Természetes, hogy a bejelentés elmaradt, de Ba-ront másnap jól oldalba vágtuk. Az öreg nevetett, de

87

mégis megjegyezte: „tanuljátok meg, hogy a pártot nemszabad megkárosítani”.

A fejlődő mozgalom egyre nagyobb föladatok eléállította a pártot. A fővárosi nagyobb üzemek munkásaimindenütt megmozdultak és nemcsak szónokokat, hanemfölvilágosító röpiratokat is követeltek a párttól. A vi-dékről is özönével jöttek a sürgető levelek, hogy gyűlé-seket tartsunk, küldjünk szónokokat és lássuk el amunkásokat agitációs iratokkal. Az alkalmazottak túlvoltak halmozva munkával. Mindenki szívesen vállaltaa reá eső terheket, de az állandó pénzhiány nagyon meg-akasztotta a párttal szemben támasztott igények kielégí-tését, így azután szó sem lehetett arról, hogy a fővárosiértekezletékre kiküldött agitátorok készkiadásait meg-térítsük és a vidékre kiküldött szónokok is csak az oda-utazás költségeit kapták meg.

Átlag minden héten 15—20 gyűlést tartottunk avidéken. A kijelölt szónokok pontosan megjelentek atitkárságban és Baronnál jelentkeztek, hogy utalja kirészükre az útiköltséget. Baron szép nyugodtan meg-nézte a menetrendet, kiszámította az odautazás költsé-geit és a távolsághoz mérten kiutalta a 2—3 vagy 4forintot. De mindig pontosan annyit, amennyi az oda-utazás költsége volt. Ha azután a kiküldött azt kérdezte,hogy miből fog visszautazni, akkor Baron elvtárs az ösajátos magyar nyelvén a következőket felelte: „Arrane legyen neked gond, majd a szolgabíró visszakülditégedet.” Az öregnek ez a jóslata nagyon sokszor betel-jesedett, de előfordult az is, hegy a szolgabíró türelmes-sége a legnagyobb zavarba hozta a kiküldött szónokot.Ha nem történt meg az eltoloncolás és a kény szeműévelnem biztosította a „szabadjegyet”, akkor az elvtársakhozkellett folyamodni, gyűjtsenek annyit, amennyi a visz-szautazáshoz szükséges. Ebben az esetben a gyűlés utána párthelyiségben kiterítettek egy kendőt az asztalra és

88

fölhívták a hallgatóságot, hogy „a szónok elvtárs úti-költségét rakják össze”. A kiterített kendőbe záporkénthullottak a krajcárosok és a legtöbb esetben a szükséges2 vagy 3 forint csupa ilyen kicsiny értékű fémből gyűltössze. Gyakran előfordult, hogy a vasúti pénztárnál elsem akarták fogadni az aprópénzt, amelyet azután nagynehézségekkel kellett nagyobb pénzegységekre bevál-tani.

A pártalap javára való gyűjtések azonban mindentilalom ellenére tovább folytak és a rendőrség mindenolyan irányú erőlködése, hogy az összegyűjtött pénzeketmegszerezze, hiábavalónak bizonyult. A Népszava nyíl-tan biztatta az elvtársakat a gyűjtésre és ezekért a föl-hivásckért el kellett vállalni a felelősséget. A szabad-szervezetekhez intézett levelekben is meg kellett magya-rázni, hogy milyen módon folytassák a gyűjtést, hogymilyen óvórendszabályokkal lehet elkerülni a rendőrségbeavatkozását. Nagyszerűen kiépített apparátus biztosí-totta a Perczel-féle rendelet kijátszását. Az egyedülieredmény, amit a gyűjtések eltiltása nyomán szereztek,az volt, hogy a toloncház gyakran látta vendégül azokat,akiket tiltott gyűjtés címén majdnem minden esetben10 napi elzárásra ítéltek.

Ezt a sorsot azok sem kerülhették el akik a gyűjtéstmegszervezték és vezették. Ilyen módon háromszor ke-rültem a toloncházba.

Mindjárt az első alkalommal, amikor felelősségrevontak, a legsúlyosabb büntetést, 200 koronát vagy 10napi elzárást sóztak rám a VII. kerületi kapitányságon.Megföllebbeztem az ítéletet a belügyminiszterhez, termé-szetesen csak időnyerés céljából, mert bizonyos volt.hogy a kirótt bírságot le kell fizetni, vagy le kell ülni.

A belügyminiszter jóváhagyta az ítéletet és a VII.kerületi kapitányság beidézett, hogy átvegye a 200 ko-ronát.

90

Az ítélet jogerős, mondta a kapitány, „akar-e fizetni,vagy leüli-e a 10 napot?” Nevetve magyaráztam meg akapitánynak, hogy a 200 korona olyan összeg, amelyrőlcsak a legszebb álmaimban szoktam megemlékezni.Ezért nemcsak a 200 korona leülésére vállalkozom, ha-nem szívesen ülök hozzá 10 napot, ha kifizetik az azértjáró 200 koronát.

A dolog akkoriban egyáltalában nem volt tragikus,mert mindenki a legnagyobb lelkesedéssel vándorolt atoloncházba vagy a fogházba. Sokkal hosszabb tartamúbüntetéseket is könnyű szívvel vállalt mindenki, holottnagyon jól tudta, hogy a fogházban csak néhány fillérsegítségre számíthat a párttól és meg kell elégednieazzal, amit az állami nevelő-és javítóintézetek juttatnaka részére. Jellemző például az akkori helyzetre, hogy azegyesztendei államfogiházbüntetésemet olyan módon töl-töttem ki, hogy a párttól egyetlen fillért sem kaptam.Azt a néhány fillért — heti 6 koronát —, ami a dohány-zásra, mosásra és más apróbb szükségletekre kellett, afamunkások szervezetétől kaptam, a szaklap szerkesz-téséért.

A T O L O N C H Á Z B A N

Amikor már visszavonhatatlanul be kellett rukkolnia toloncházba, magamhoz vettem egy nagy csomó köny-vet és így fölszerelve jelentkeztem. Aznap éppenrazziáztak és a folyosó zsúfolva volt azokkal a sorstár-sakkal, akiket nem politikai bűncselekményekért hoztaka toloncházba, hanem a kapitalista rendszer ellen elkö-vetett más vétkekért. Nagyon sokan voltak, akik a ma-gántulajdon ellen hágtak ki, mások nem tudták igazolni,hogy lakásuk és foglalkozásuk van, mert a civilizációnakeme gyönyörű napjaiban a barlanglakást a rendőrségnem fogadja el rendes lakhelynek, arról azonban senkisem gondoskodik, hogy az önhibájukon kívül munkanél-külivé vált munkások foglalkozást találjanak.

A folyosón harsány vezényszavak között szortíroz-ták a beérkezett „Zuwachs”-ot és egy termetes rendőr-őrmester hatalmának és fontosságának teljes tudatábanlökdöste jobbra-balra a beérkezett „anyagot''.

Nagynehezen rendet teremtettek és most már meg-kezdődött az egyéni vizsgálat. A rendőrőrmester végig-járt a soron és mindenkitől megkérdezte, milyen bűnök-kel terhelten került a toloncházba. Én sem különböztema többitől, mert még a rendes ruhám sem volt akkoribantúlságosan előkelő, de erre az alkalomra — a toloncház-ban megfordult elvtársaim tanácsára — a legrosszabbrongyaimat vettem magamra. Az őrmester durva han-gon kérdezte:

91

Hát maga mit lopott?Nem loptam semmit.— Ne hazudjon, mondja meg az igazat.__. Ha nem hiszi el, hát érdeklődjék.— Hát akkor mért hozták idei— Tiltott gyűjtés miatt.Úgylátszik, az őrmester úrnak még nem volt ilyen

esete, mert a felelet után elhallgatott és gondolkodnipróbált. Valószínű azonban, hogy ez nem sikerült neki,mert minden átmenet nélkül, durván rámförmedt:

— Hát ezzel a sok könyvvel mit akar1?— El akarom olvasni.— Ha azt hiszi, hogy itt olvasni lehet, akkor nagyon

téved.A szavakat mindjárt tett követte, mert abban a pil-

lanatban öklével beleütött a hónom alatt nagynehezentartott könyvekbe, úgyhogy azok a folyosón szanaszétröpködtek. „Itt nem lehet olvasni”, ismételte az őrmesterés a hőstett után nagyon megelégedetten tovább akartvonulni. Úgylátszik, nem számított ellentmondásra,mert megszokta, hogy a toloncházban mindenki vakonengedelmeskedik és a legbrutálisabb kitöréseket is nyu-godtan tudomásul veszik. Ez a számítás ezúttal nem váltbe. Még mielőtt a másik társamhoz jutott volna, rá-kiabáltam:

— Azonnal szedje össze a könyveimet!A rendőrőrmester az első pillanatban teljesen meg-

némult és szinte megkövülten hallgatta ezt a szerintehallatlan szemtelenkedett. Azután odaugrott hozzámés tomboló dühvel ordította:

— Majd megtanítlak, te csirkefogó, a toloncházirendre.

A dolognak talán rossz vége lett volna, ha a nagyzajra nem jön oda egy rendőrtisztviselő, aki elég udva-riasan megkérdezte, hogy miről van szó. Elmagyaráz-

92

tarn, hogy a vita mi körül forog, mire a rendőrtisztviselőelég erélyesen kioktatta az őrmestert, bogy rendesebbenviselkedjék. Időközben a segédkező rendőrök már tisz-tába jöttek azzal, hogy a könyveket nem én szedemössze, mert amíg a rendőrtisztviselő beszélt, összeszed-ték a könyveket és átadták.

Mikor így fölülkerekedtem, most már elhatároztam,hogy tovább viszem az ügyet és a rendőrőrmester meg-büntetését követelem. Megmondtam a rendőrtisztviselő-nek, hogy azonnal állítson elő a toloncház vezetőjéhez.Urs Nándor rendőrtanácsoshoz, akinek bár nem volt alegjobb hire, mert mindenkivel durván viselkedett, deazt hittem, hogy ebben az esetben mégis nekem ad iga-zat. A rendőrtisztviselő megnyugtatott, hogy másnapföltétlenül előállít és elmondhatom panaszomat.

Időközben a haragos rendőrőrmester alaposan meg-szelídült és amidőn az általános rapportnak vége volt,engem különválasztott a többitől és bejelentette, hogyaz úgynevezett „úriszobában” fog elhelyezni.

Ez az úriszoba, ahová csak a protekciósok kerülhet-tek, egy elég tágas terem volt, valami 8—10 ággyal éslakói többnyire olyanokból verődtek össze, akik vala-milyen kihágásért jutottak a toloncházba. Fiákerosok,kis vendéglősök és más olyan polgárok, akik a társa-dalmi rend szempontjából mégis csak megbízhatóknaklátszottak.

Szóval polgári értelemben véve, a környezet semvolt valami úrias, de a szoba teljesen nélkülözte az el-nevezéssel összefüggő kényelmet. Nappal elég elvisel-hető és barátságos volt, mert két nagy ablaka a tágasudvarra nyílott. Éjjel azonban nem a tücsök vette átcsöndes birodalmát, hanem a poloskáknak legyőzhetetlenhadserege. Egész hadosztályok nyomultak zárt rendek-ben az ágyak felé, hogy ellepjék azt a gyanútlan áldoza-tot, aki még nem ismerte a toloncházi „rendet” és azt

93

képzelte, hegy az állam, amely annyira ügyel, hogy alatt-valói szabályosan éljenek, hogy ne izgassanak és tiltottmódon ne gyűjtsenek, a poloskákat sem engedi szabadongarázdálkodni.

Alig feküdtem néhány pillanatig, máris ijedtenugrottam ki az ágyból. A szobát csak homályosan világí-totta meg egy az udvaron lévő magas gázlámpa, de mégennél a sápadt fénynél is észrevehető volt az a nagynyüzsgés, amelyet a jelzett kellemetlen rovarok okoztak.Gyufát gyújtottam és borzalommal ugrottam el az ágy-tól. Az ágyon és a padlón is ezer és ezer féreg nyüzsgött,A falak élni látszottak. Az egész szobában mindenfekete volt azoktól a bennlakóktól, akiknek — úgylát-szik — sem a haragos rendőrőrmester, sem a toloncházvezetője nem tudtak, vagy nem akartak parancsolni.

Gyorsan felöltözködtem és egy könyvvel a kezem-ben, fölmásztam az ablakpárkányra, ahol a gázlámpaenyhe fényénél egész éjjel olvastam. Reggel azután avérszopók hadosztályai ugyanolyan zárt rendekben,amint jöttek, újból elvonultak. Fáradtan és álmosan le-feküdtem és egy-kettőre elaludtam.

Reggel 7 óra felé a rendőrőrmesterem újból jelent-kezett és azzal cibált föl, hogy itt nem lehet nappalaludni.

— Téved — mondottam a legnagyobb lelkinyuga-lommal —, itt éjjel nem lehet aludni, mert minden nyü-zsög a poloskától.

Nem reagált erre a kijelentésre, hanem rámparan-csolt, hogy azonnal öltözzem föl, mert reggel 8 órakorrapportra visz.

A jelzett időben elvezettek a toloncház vezetőjéhez,akit, úgylátszik, már előzetesen informáltak, mert tudta,hogy miről van szó. Udvariasan fogadott és azzal kezdte,hogy ne vegyem rossznéven, amiért az őrmester idegesvolt, hiszen magam is láthattam, hogy milyen sok a

94

dolga. Ő már elintézte az ügyet, mert az Őrmester a kellődorgálásban részesült. Tény az, mondta a rendőrtaná-csos, hogy a toloncházba nem szoktak könyveket hozniés az őrmester azt gondolta, hogy a házirend ellen vét,aki olvasni akar.

Az ügynek ilyen módon való elintézése kielégítettés már azért sem folytattam ebben az ügyben a vitát,mert azonnal rátértem a toloncház szociális életénekmásik, reám nézve sokkal fontosabb részére: a polos-kákra. Elmondtam az éjjeli ütközet részleteit és tettetettnaivitással megkérdeztem, hogy nem-e lehetne kiirtania poloskákat. Megmagyaráztam neki, hogy az adott vi-szonyok között, amikor a toloncházba kerülő emberektehetetlenül vergődnek eme állami intézmény zárt falaiközött és nincs módjukban, hogy más szállodába köl-tözzenek, milyen embertelenség, odadobni őket a polos-kák martalékául.

A rendőrtanácsos nyugodtan végighallgatott ésmost már ő magyarázta, hogy mindent elkövetnek a po-loskák kiirtására, de teljes lehetetlenség eredményt el-érni, mert a kívülről jövő behurcolják ezeket a kártékonyférgeket.

Hosszabb vita indult meg közöttünk a poloska ésegyéb még alantasabb rendű társainak kiirtása dolgában.Az elmefuttatás során szerényen fölvetettem a fertőtle-nítés célját és hasznát, továbbá a féregirtás nagyon ki-fejlett módszereit. Az egész vitának nem volt sok ér-telme, mert a toloncházban töltött első tíz nap alattsemmi sem történt, hogy megszabadítsanak bennünketezektől a rovaroktól és a helyzet később is ilyen maradt,mert néhány hónap múlva újból letöltöttem 10 napot,hasonló körülmények között.

Annyi hasznom azonban mégis volt az egész ügy-ből, hogy kivételesen megengedték a nappali alvást.Minden éjszakát végigolvastam és nappal aludtam. Ezt

95

a beosztást a későbbi időkben is megtartottam, mert ösz-szesen 30 napot töltöttem tiltott gyűjtések miatt a tolonc-házban.

A toloncházban egyebekben egyre gyakoribb vendéglett a tiltott gyűjtés címén elítélt szocialista munkás. Atoloncház vezetőségének ez sok gondot okozott mert az„izgatók” kivétel nélkül erősen kifogásolták az ott dívólehetetlen állapotokat és alapos tisztogatást követeltek.Egy bizalmas jelentésből megtudtuk azt is, hogy a to-loncház vezetője kifogásolta a szocialistáknak a tolonc-házba való szállítását és azzal érvelt, hogy ezeknek aföllépése megbontja a toloncház fegyelmét és rendjét.

Β Á Ν F F Υ Β U Κ Á S A

A politikai viszonyok közben úgy alakultak, hogyBánffynak egyre több kellemetlensége volt az ellenzék-kel. A szociáldemokrata párt az üldözések ellenére egyrenagyobb közvéleményt teremtett magának és erőteljesharcot indított az általános és titkos választójogért.Megkönnyítette ezt a harcot, hogy a parlament ellen-zéke is megemberelte magát és a költségvetés letárgyalá-sát a technikai obstrukció minden eszközével megaka-dályozta. Amikor 1899 január 1-én az ország az ex-lexállapotába jutott, a Bánffy-kormány helyzete tarthatat-lan lett. A szociáldemokrata párt most már együtt dol-gozott az ellenzékkel és e kettős támadás hatása alatt aBánffy-kormány február havában megbukott és átadtahelyét a „törvény, jog és igazság” bajnokának, SzéllKálmánnak.

A pártvezetőségnek az 1899. évi április hó 2-án és3-án megtartott kongresszusára készített jelentéséből kellnéhány számot idézni annak bizonyítására, hogy az ül-dözések megsokszorosították a párt erejét. Az üldözések-ről közölt számadatok nem pontosak, mert valószínű,hogy a vidéki kisebb községekből nem tettek jelentést atúlbuzgó szolgabírák működéséről. De a közölt néhányadat is jelzi, hogy milyen kíméletlen eszközökkel akartáka mozgalmat elnyomni.

A jelentés a következő adatokat közli:

Házkutatást tartottak 54 városban és községben többszáz munkásnál.

97

Gyűléseket betiltottak 62 városban és községben.Elfogtak és hosszabb ideiig vizsgálati fogságban tartot-

tak 295 munkást.Kiutasítottak és eltoloncoltak 86 városból 274 mun-

kást.Börtönbüntetést kaptak összesen az elvtársak: 47.645

napot.Fogházbüntetést: 14.120 napot.Államfogházbüntetést: 3320 napot.Összesen 65.085 nap, vagyis 178 év és 115 nap.A kiszabott pénzbírságok összege 34.624 korona.Alapszabályokat visszaküldték jóváhagyás nélkül 29

városban és községben.Egyletet föloszlattak az egész országban 28-at,

Azonban a kormány teljes hivatalos hatalma gyön-gének bizonyult a mozgalom elnyomására. A szociál-demokratákhoz tartozó munkások száma állandóan nö-vekedett és a párt erősödése még a bevételek növekedé-sén is meglátszott. Az üldözések megkezdése előtt, 1897május 16-tól február hó 15-ig, vagyis kilenc hónap alatta párt összes bevételei 27.100 koronát tettek ki, viszontezzel szemben a leghevesebb üldözés idején, 1898 február15-tól 1899 március hó 15-ig, vagyis 13 hónap alatt, abevételek 55.515 koronára emelkedtek.

A munkásmozgalom egyre növekvő hatalmának ki-fejezője volt az a népgyűlés, amelyet 1899 január hó15-én a szociáldemokrata párt az egyesült ellenzékkel azÚjépület előtti téren tartott. A szociáldemokrata munká-sok a Múzeum háta mögött, a Nemzeti Lovarda előttgyülekeztek és onnan vonultak a gyűlés színhelyére. Atüntető körmenetben óriási tömegek vettek részt és arendőrség tehetetlenül szemlélte ezt a hatalmas meg-nyilatkozást.

Az ellenzékkel együtt tartott gyűlés alkalmával aNépszava vezércikket közölt, amelyből a következő so-rokat idézzük:

98

Megmozdult a nép legrégibb, de legelemibb követelésemellett: az általános és titkos választójog érdekében.

A munkások ezrei és ezrei vonultak át a főváros né-hány utcáján és a zord idő kellemetlenségeivel megküzdve,órákig hallgatták a szónokok szavait, akik mindegyiké-nek fejtegetése egyben lelte kifejezését:

Jogot a népnek!...Furcsa gyűlés volt; igaz. A nemzeti párt, a nép-

párt és függetlenségi párt szónokai ott beszéltek békésegyetértésben a szociáldemokrata párt szónokaival, figye-lemmel és néha lelkesedéssel hallgatva a túlnyomóanmunkásokból álló tömeg által. Furcsa, de így volt. Éshogy így volt, az Bánffy érdeme. Ő volt az, aki eljárásá-val belekényszerítette ezeket a pártokat abba, hogy tudo-mást vegyenek rólunk; ő volt az, aki eljárásával belekény-szeritette ezeket & pártokat abba, hogy tudomást vegye-nek a népről, hogy eszükbe jusson, miszerint van Magyar-országon egy nép, amely már régen zúgolódik; hogy vanMagyarországon egy nép, amely régen küzd, testestől-lel-kestől, erejének minden porcikájával ezen rendszer ellen;ő volt az, aki eszükbe juttatta nekik, hogy van Magyaror-szágon egy nép, mely minden percben harcrakészen áll,mely minden percben kész fölvenni a küzdelmet.

Ez a népi kellett nekik, ez a nép volt megmentésük ésehhez a néphez fordultak most.

És nem fogadtuk őket elutasítólag, nem tagadtuk megsegítségünket, mert a mi politikánk nem a bosszúálláspolitikája. Sok keserűség van szívünkben összehordvaezen pártok ellen és sokat küzdöttünk már ellenük, defélretettünk most mindent, mert egy közös ellenség ellenkellett fölvonulnunk és ez a közös ellenség: a mai politikairendszer.

A mai politikai rendszer elsöprése: ez volt a mi jel-szavunk! Elsöprése: az általános és titkos választói jogáltal; elsöprése az alkotmányos jogok sáncaiba bebocsá-tott néptömegek által!

Ez volt az a követelés, amely bennünket összehozottazokkal a férfiakkal, akikkel semmi más nem köt össze.

99

Ez volt az, amiért sok ezer és ezer munkás fölvonult, hogyosztálytársainak s az egész magyar népnek kiküzdje el-kobzott, elorzott jogait.

Ezért voltunk ott mindannyian és ezért és csak ezértlehetett a tüntetés oly lélekemelővé és impozánssá, ami-lyené vált!

Ezekből a sorokból kiderül, hogy a szociáldemokratapárt nem túlságosan bízott az ellenzéki vezérekben, deaz ügy érdekében mégis megrendezte a gyűlést és köl-csön adta a tömegeit.

Néhány esztendőnek a nevelő munkája nyilatkozottmeg ebben a tüntetésben. A kilencvenes évek elején amunkásságnak túlnyomó többsége még az ellenzéki kép-viselők jelszavainak a rabja volt és gondolni sem lehe-tett arra, hogy a párt önálló követeléseiért, ha kell, azellenzékkel szemben tízezreket lehessen fölvonultatni.Az 1890. évi május hó elsején megtartott tüntetés volta munkások első önálló nagy megmozdulása, de a tün-tetésben résztvevő munkások zöme a szociáldemokratapárt követeléseiről alig hallott valamit. De 1899-benmár teljesen önállóan és az ellenzéktől elszigetelten, tu-datos meggyőződéssel jöttek el az ellenzékkel együtt tar-tott népgyűlésre annak kifejezésével, hogy csupán aBánffy-kormány megbuktatására szövetkeznek, de egye-bekben semmi sem fűzi őket az ellenzék vezéreihez.

A gyűlés nagyszerűen sikerült és a párt szónokaimellett Holló Lajos, Barabás Béla, Blaskovich Ferenc,Szederkényi Nándor, báró Kaas Ivor és Kasics Péterbeszéltek. Az elfogadott határozati javaslat erősen ki-domborítja az általános választójog követelését és ahazaárulás vádját emeli a Bánffy-kormány ellen, „amelysaját hatalmának föntartására és Önző becsvágyának ki-elégítésére képes volt bűnös kezét az ország még meg-lévő alkotmánya ellen fölemelni”.

KÉNYSZERÚTLEVÉLLEL KASSÁRÓLBUDAPESTRE

A Bánffy-kormány megbukott és Széll Kálmán,aki „a törvény, jog és igazság” hirdetésével jött, a szo-ciáldemokrata párttal szemben, különösen uralomraj uta-sának ,első hónapjaiban, ugyanazokkal az eszközökkeldolgozott, mint a Bánffy-kormány.

A kiutasítások és az eltoloncolások már 1898 végénszüneteltek, mert akihez hozzáférhettek, azt már úgyiseltávolitották. Ehelyett a leleményes rendőrkapitányokés szolgabírák jó módszert alkalmaztak és a nekik nemtetsző agitátorokat vagy „örök időre”, vagy bizonyosmeghatározott számú évre kitiltották abbül a városból vagy községből, ahol valamely gyűlésen beszéltek.

A nagyobb városok egyik leghírhedtebb főkapi-tánya Kassán „működött” és nemcsak az ott levő szer-vezeteket zaklatta, hanem makacsul megtagadta a gyűlé-sek engedélyezését. Bánffy bukása után azonban, kassaielvtársaink nagy örömére, tudomásul vette a gyűlés be-jelentését, amelyre a kassaiak meghívása folytán engemjelöltek ki szónoknak. A gyűlés nagytermét szoron-gásig megtöltötték a munkások, akik kitörő lelkesedésselfogadták, hogy Budapestről érkezett szónok fog be-szélni. Amikor fölléptem a szónoki emelvényre, a kikül-dött rendőrtisztviselő, még mielőtt egyetlen szót elmond-hattam volna, fölállt és a következő rövid kijelentésttette: „A Budapestről érkezett kiküldöttet a törvény ne-

101

vében letartóztatom.” Elképzelhető, h0gy a gyűlés hall-gatósága milyen izgalommal és elkeseredéssel vette tu-domásul ezt a hallatlan provokációt. Majdnem véron-tásra került a sor és hogy ez elmaradt, az csupán K.Szabó József barátomnak köszönhető, aki az akkor épülőkassai színház asztalosmunkáit vezette volt és a város-ban meglehetősen nagy tekintélye volt,

K. Szabó József odaugrott az emelvényre és dörgőhangon tiltakozott a letartóztatás ellen, de egyben föl-hívta a gyűlés hallgatóságát, hogy nyugodtan vegyetudomásul a rendőrség törvénytelen eljárását, amelyellen már előre is tiltakozást jelent be. De viszont, hogya rendőrség mégse zavarhassa meg a gyűlést, ő magafog beszélni és kifejti a munkásság véleményét. A tömeglecsillapodott és a népgyűlés a legnagyobb rendben vé-get ért.

Időközben egy detektív elvitt a rendőrkapitány-ságra, ahol elhelyeztek a rendőrlegénység szobájában.A letartóztatás napján nem is hallgattak ki, bár erélye-sen követeltem, hogy azonnal vezessenek a főkapitányelé. Az éjjelt ott töltöttem a rendőrségen, a körülmények-hez mérten elég jól, mert K. Szabó a kiállott izgalmakkárpótlásául nyolc emberre való vacsorát küldött berészemre. Az ott lévő rendőrökkel gyorsan összebarát-koztam és velük együtt fogyasztottam el a beküldötttöméntelen mennyiségű ennivalót, amelyhez az öregnemcsak bort küldött, hanem az esetleges költségekreegy csomó pénzt is.

Másnap délelőtt ia főkapitány elé vezettek, aki azzalfogadott, hogy miért jöttem el fölizgatni a kassai mun-kásokat.

A kérdésre ellenkérdéssel feleltem és kíváncsianérdeklődtem nála, hogy miért engedélyezte a gyűlést, hamegakadályozta, hogy a gyűlésen beszélni lehessen! Afelelet az volt, hogy nem budapesti izgatók beszédét en-

102

gedélyezte. Rábizonyítottam, hogy a gyűlési meghívóelőre hirdette, hogy a gyűlésen budapesti szónok beszél,tehát tudomással kellett bírnia erről is és a gyűlés be-jelentőit előre figyelmeztetnie kellett volna, hogy nemtűri a budapesti szónok előadását,

Ne szemtelenkedjék — mondta —, mert a tetve-sek közé záratom.Oda a legkedvesebb rokonait tegye — feleltemén a lehető legnagyobb szerénységgel.Majd megmutatom én magának, hogy itt nemBudapesten van.

— Azt látom — volt a rövid feleletem. Az esti vonattal el fog utazni. Van pénze?

Eszemágában sincs elutazni, mert Kassa mód-felett tetszik és egy kicsit körül akarok nézni a város-ban. Ami pedig azt illeti, hogy van-e pénzem, az a fő-kapitány urat úgysem érdekli, mert ha nem a sajátakaratomból utazom el, akkor a jegyet sem a saját pén-zemen veszem.

Megcsörgettem a zsebemben lévő ezüstöket, hogyezzel is jelezzem, hogy pénznél vagyok, de a jegyreegyetlen fillért sem adok.

— Akkor kényszerútlevéllel fog utazni — jelentetteki zord fenyegetéssel a főkapitány.Annyi baj legyen — feleltem. — Úgysem utaztammég szabadjeggyel, tehát illő, hogy ha meggátolnak abeszédben, akkor az állam gondoskodjék a visszautazáslehetőségéről. Különben is tessék megfizetni az ideutazásköltségeit is. Ön felelős azért, hogy nem beszélhettemés hiába adtam ki a pénzemet,a vasúti jegyért.

Azonnal takarodjék — toporzékolt a főkapitányés kiordított detektívért.

Hová! — kérdeztem tőle.Vissza Budapestre és vegye tudomásul, hogy öt

esztendőre kitiltom Κassa területéről.

103

— Legyen nyugodt, főkapitány úr, hogy a jelzettidőnél sokkal hamarább beszélek még Kassán népgyű-lésen.

Intett a detektívnek, aki visszavitt az őrszobába.Este kikísértek az állomáshoz, amelyet nagyszámú

rendőrség szállt meg. A munkások is nagy tömegekbenjöttek a pályaudvarra és amidőn a vonat kifutott a pá-lyaudvarról, nagy ovációt rendeztek.

Amikor a kalauz a jegyeket követelte, a III. osz-tályú kocsi utasainak nagy nevetése között a jegy föl-mutatása nélkül előkelő nyugalommal azt mondtam:„szabadjegyem van”. A kalauz is tudta már, hogy kény-szerútlevéllel utazom és mosolyogva kérte, hogy mutas-sam a „szabadjegyet”.

„JOG, TÖRVÉNY ÉS IGAZSÁG”

Az ellenzék Bánffy bukása után teljesen kibékült akormánypárttal és gróf Apponyi a „Nemzeti Párt” élénbevonult a szabadelvű pártba. „Új korszakról” beszéltekés a kormánypárti sajtó az ellenzéktől támogatva újbólazzal akarta elámítani az országot, hogy most valóbana törvény, jog és igazság korszaka következik. KossuthFerenc, Polónyi Géza, Molnár János és HoránszkyNándor az ellenzék nevében fejezték ki bizalmukat aSzéll-kormánnyal szemben.

A szociáldemokrata párt azonban változatlanul foly-tatta a harcait és gyűlésekkel, utcai tüntetésekkel nyug-talanította a kormánypártot és pellengérre állította azellenzéki vezéreket. Az üldözések dolgában a pártveze-tőség megbízásából gróf Apponyi Alberthez és az ellen-zéki vezérekhez a következő levelet írtam:

Méltóságos képviselő úr!

Minthogy a múlt hó végén kormányra jutott jelenlegiminiszterelnök képviselőházi programbeszédében kifejtettelveket immár Méltóságod és a Méltóságod vezetése alattállott volt országgyűlési „Nemzeti Párt” kifejezetten he-lyeselte s azokhoz való hozzájárulásának külsőleg is tanú-jelét adta, bátorkodunk Magyarország több polgárávalszemben e napokban, tehát már Méltóságod teljes bizal-mát bíró minisztérium kormányzása alatt történt súlyossérelmeket teljes tárgyilagossággal a hivatalos okiratokalapján és minden bírálat nélkül Méltóságoddal avégből

105

közölni, hogy ezáltal alkalma nyíljék ezek felőli vélemé-nyét akár hozzánk intézendő, a nyilvánosságra hozandólevélben, akár esetleg a képviselőházban interpellációalakjában, vagy pedig a költségvetési vita során nyilvá-nítani.

Több szegedi polgár fölkérésére Izrael Jakab magán-hivatalnok folyó év február 19-én: Szegedre utazott, hogyott, az előbb említett polgárok által rendezett népgyűlé-sen a politikai helyzetről és az általános választói jog szük-ségességéről beszéljen. A szabályszerűen bejelentett gyű-lés a legnagyobb rendben folyt le. Izrael másnap vissza-tért a fővárosba és itt folyó év március 3-án GarlathyÖdön rendőrkapitány maga elé hívatta és tudtára adta,hogy a (föntemlített) szegedi népgyűlésen való részvételemiatt a rendőrségi album részére lefényképeztetik és Bu-dapest főváros területéről mindenkorra kitiltatik. Az ei-toloncolás rögtöni foganatosítását csak az akadályoztameg, hogy Izrael, aki már hónapokkal előbb folyamodotta budapesti illetőségért, ezt végre meg is kapta.

Több kassai polgár egy szabályszerűen bejelentett ésaz ottani hatóságoktól tudomásul vett népgyűlésre meg-hívta Weltner Jakabot, hogy ott a politikai helyzetről ésaz általános választójogról beszéljen. Κ hó 12-én WeltnerKassára is érkezett, de a gyűlés színhelyén, mielőtt mégbeszédét megkezdhette volna, a rendőrség letartóztatta ésegynapi fogság után, március 13-án, szocialista üzelmekmiatt, Kassáról 5 évre kitiltotta és kényszerútlevéllel Bu-dapestre, illetőségi helyére küldte.

A bajai választópolgárság egyrésze Grossmann Miksabudapesti lakos személyében külön jelöltet akart állítaniszociáldemokrata programmal az ott március 20-án tar-tandó pótválasztásra. Grossmann Miksa e hó 12-én akarta,programbeszédét megtartani. Ennek szabályszerű bejelen-tését azonban Scheibner bajai főkapitány nem vette tudo-másul és a programbeszéd meghallgatása céljából tartaniszándékolt választói gyűlést betiltotta. Indokai a követ-kezők: „A kérelmezett időben a szokásos istentiszteletektartatnak meg, a hívők vallási érzületét sérthetné és mivel

106

a köztéren céloztatván a gyűlést megtartani, ahol a rend-őrség egyébirányú elfoglaltsága mellett a rend föntartásatekintetéből kellő létszám hiányában megfelelő intézkedé-seket nem tehet — ennélfogva a választógyűlés megtartá-sára kért engedélyt meg nem adom és a bejelentés azonrészét, hogy Grossmann Miksa jelölt folyó hó 12-én, dél-előtt fél 9 órakor érkezik városunkba, tudomásul nemveszem”.

Ugyancsak folyó évi március 12-én szándékozott akolozsvári választópolgárok egyrészének fölkérésére,Schwarcz Miksa szociáldemokratapárti programbeszédettartani. A szabályszerűen bejelentett választógyűlést akolozsvári hatóság betiltotta, mert „Kolozsvárt szociál-demokraták nincsenek és a választógyűlés tulajdonképencsak szocialisztikus tüntetés akar lenni”.

Nézetünk szerint az imént előadott esetek teljes ügyei-met érdemelnek Méltóságod részéről, úgyis mint ország-gyűlési képviselő, úgyis mint volt pártvezér, sőt mint azország közügyei iránt érdeklődő állampolgár részéről isegyaránt, minden tekintet nélkül arra, hogy a fölsoroltsérelmek az országi oly polgáraival szemben követtettekel, kik a Méltóságodéiktól eltérő politikai elveket és né-zeteket vallanak, sőt véletlenül oly párthoz tartoznak,mely, bár országgyűlési képviselettel még nem bírván,mégis kétségtelenül Méltóságod legkifejezettebb ellenszen-vében részesül.

De politikai rokon- vagy ellenszenvről, valamely párttörekvésének támogatásáról vagy jóváhagyásáról a jelenesetekben szó sincsen, hanem pusztán csak arról, hogy —fölfogásunk szerint — Méltóságod is bizonyára a legéle-sebben elítéli és rosszalja a vázolt eljárást, mely az országszámos polgárának személyi és szólásszabadságát, ország-gyűlési választóknak a törvényszabta határokon belül vé-leménynyilvánításuk lehetőségét megsemmisítve, őbennüks minden elfogulatlan polgárban a legmagasabbfokú el-keseredést szüli s a jövőre nézve óriási veszélyt jelent min-den létező pártra nézve is, mit bővebben fejtegetni s bizo-nyítani különben fölösleges; hiszen Méltóságodnak volt

107

már többször alkalma a saját Pártjához tartozók ellen el-követett sérelmeket a képviselőházban szóvátenni.

Ugyanazon indok, mely Méltóságodat arra bírta,hogy a saját párthíveivel szemben Pusztán politikai meg-győződésük vagy ennek nyilvánítása miatt elkövetett sé-relmeket a képviselőházban szóvátegye, indít bennünketa jelen levél megírására, nem a pártérdek tehát, mert jó-zanul okoskodva annak előbbremozdítása céljából csaknem fordulnánk egy másik, velünk éppen nem rokonszen-vező párt vezéréhez, hanem az általános tisztesség, a leg-elemibb polgári jogok tiszteletbentartása az — hogy úgynevezzük —, „európai” állapotok utáni törekvés, tehát, is-mételjük, ugyanazon indítóokok, melyekben Méltóságod-nak hasonló esetekben történt fölszólalásai gyökereznek.

Hogy ezen közös törekvéstől áthatva, nem pedig párt-érdekből fordulunk Méltóságodhoz, azt — úgy véljük —eléggé bizonyítja azon körülmény, hogy a pártunk hívei-vel szemben országszerte dívó eljárás dacára is, sőt talánrészben emiatt, az utolsó évek alatt — állíthatjuk — nemsikertelenül működtünk pártunk érdekében.

Amidőn tehát ilymódon úgy kívánságunkat, mint el-járásunk indokait tárgyilagosan és minden pártszempont-tól mentesen előadtuk, reméljük, hogy ezek Méltóságod ré-széről hasonló méltatásban fognak részesülni s elvárjukMéltóságodnak akár képviselőházi fölszólalás, akár levélalakjában adandó válaszát azon szerény megjegyzéssel,hogy azon nem várt esetben, ha netalán jelen sorainksemmiféle válaszra sem érdemesíttetnének, e hallgatástúgy mi, mint az egész közvélemény szintén válasznak len-nénk kénytelenek tekinteni.

Maradtunk méltóságod tisztelői,a Magyarországi Szociáldemokrata Párt vezetősége

nevében:Budapest, 1899 március 16-án.

Weltner Jakab, titkár.

A pártvezetőség átiratára gróf Apponyi Albertazonnal válaszolt és a következőket írta:

108

Tisztelt Elnök úr!Közleményét átadtam a miniszterelnök úrnak, aki

bizonyára az abban foglalt ebeteket meg fogja vizsgálnis ha visszaélés előfordult, épp oly kevéssé, mint én, fog aszigorú igazság érvényesítésében pártszempontok, rokon-vagy ellenszenve által vezéreltetni.

Kiváló tisztelettelApponyi Albert.

Később még gróf Zichy János és Polónyi Gézaválaszoltak. Zichy szintén azt válaszolta, hogy a minisz-terelnök „igazságérzete és jogérzete” meggyógyítja majda sebeket, Polónyi Géza pedig azzal tért ki a válaszelől, hogy ha a szociáldemokrata párt „a haza fogalmá-val való kibékülésnek útját egyengetné és támogatná”,nagy örömmel állna „szóbeli értekezés” céljából a pártrendelkezésére. Kossuth Ferenc csak egy vezércikkbencélzott arra, hogy a szociáldemokrata párttól levelet ka-pott és cinikusan kijelentette, hogy a nemzetközi szo-ciáldemokratáknak nem nyújt segítséget.

A Széll-kormány ellen egyre élesebben és határozot-tabban bontakozott ki a szociáldemukrata párt küz-delme. Megkezdődtek a nagy tüntetőfölvonulások és azáltalános, egyenlő és titkos választójogért megindítotttömegséták. A főváros utcáin gyors egymásutánban lát-ták fölvonulni a nagy munkástömegeket és a rendőrségmajdnem állandóan permanenciában volt.

A gyűlések és a tüntetőséták nagy tömegeket hoz-tak a szociáldemokrata párt kötelékébe, mert azok amunkások, akik távol állottak a mozgalomtól és csak tét-len szemlélői voltak ezeknek a tüntetéseknek, belesod-ródtak a mozgalomba és nemsokára ők is ott voltak azokközött, akik lelkes elszántsággal jogokat követeltek.

Nem is kell csodálkozni azon, hogy ezek a gyorsegymásutánban lefolytatott megmozdulások izgalomba

109

hozták a főváros egész közönségét. Akik látták a fővárosfőbb útvonalain a tüntetőcsoportokat, amelyek a nagykészültséggel fölvonuló rendőrséggel bátran szembe-szálltak, akik megfigyelték a rendőrszakaszok lovas-bravurjait a békésen tüntető tömegekkel szemben, csakbámulattal és megbecsüléssel adózhattak azoknak a lel-kes és áldozatkész tömegeknek, amelyek a rendőri bru-talitástól nem félve, mindig többen és többen jöttek el ademonstrációkra.

A főváros és a vidék nagyobb városainak nagy len-dülettel folytatott harcai megmozgatták az egész vidé-ket. A falvakból tömegesen jöttek azok a levelek, ame-lyek a földmívelőmunkások rokonszenvéről biztosítottáka pártot és egymásután érkeztek azok a küldöttségek,amelyek fölvilágosítást kértek, hogy minő módon csat-lakozzanak a párthoz, milyen eszközökkel lehetne elérni,hogy a földmívelők a legelemibb követeléseiket meg^valósithassák.

A kormány fejvesztetten védekezett az egyre erős-bödő ostrommal szemben. A párt anyagi erőforrásaitnem tudták betömni, mert amint már az előbbiekből ki-tűnik, a tiltott gyűjtések megakasztása nem sikerült. Atüntetőséták ellen nem tehettek semmit, mert gyakorla-tilag tapasztalhatták, hogy minél erőszakosabbak azokaz eszközök, amelyeket alkalmazásba vesznek, annálnagyobb tömegek jelennek meg a legközelebbi sétán.Ha a lapok megírták, hogy az egyik ilyen tüntetésen avagdalkozó rendőrök sok munkást megsebesítettek, haa rendőrség nagy büszkén jelentette, hogy a tüntetők kö-zül több százat elfogott, bizonyos volt, hogy a legköze-lebbi tüntetésen sokkal nagyobb tömegek jelentek meg,mint az előzőkön.

A tiltott gyűjtések és a tüntetőséták ellen nem hasz-nált az erőszak, tehát a kormány a Népszava elnémítá-

110

sára tett kísérletet. Munkába lépett a hírhedt éjjeliÜgyész, akinek az volt a föladata, hogy amennyiben le-hetséges, a Népszavá-t rögtön a megjelenése után el-kobozza. Most már gyakran előfordult, hogy a lap üreshasábokkal jelent meg, mert az ügyészség gyors egy-másutánban néhány hónap alatt tizenhatszor elkoboztaa lapot. Azt remélték, hogy a párt a kétszeri nyomásköltségeit nem tudja előteremteni és nem tudja segé-lyezni azokat, akiket az egyre szaporodó sajtópörökbenelítélnek. Nem számoltak azzal, hogy a munkások kö-zül százan és százan vállalkoznak arra, hogy mindenanyagi segítség nélkül fogházba vándoroljanak. Igaz,hogy a nyomdaszámlát gyakran csak nagy nehézségek-kel lehetett kiegyenlíteni, de mindig akadtak olyanok,akik a szükséges összeget előteremtették.

Az alkalmazottak hetekig nem kaptak fizetést, deminden ellentmondás nélkül belenyugodtak, hogy a be-folyó jövedelmekből elsősorban a nyomdaszámlát kellkiegyenlíteni. Az is előfordult, hogy maguknak az alkal-mazottaknak kellett minden összeköttetésüket fölhasz-nálni, hogy ismerőseiktől, rokonaiktól vagy barátaiktólkölcsön kérjék azokat az összegeket, amelyek a nyomda-számla kifizetéséhez szükségesek.

Törhetetlen hit és csodás elszántság kellett ahhoz,hogy a párt letörésére igénybevett hatalmi erőszakotellensúlyozni lehessen, hogy a koncentrált támadásokbóla párt megerősödve kerüljön ki és egyre fokozza a köve-teléseiért indított nagyszerű küzdelmének iramát.

A nagyobb városok munkásai sokkal kevesebbetszenvedtek a hatalom üldözéseitől, mint a kicsiny közsé-gekben szervezkedő földművelők, akiknek minden moz-dulatát ellenőrizhették. Az elnyomatás a vidéken márazért is nagyobb volt, mert a kormány sokkal jobbanfélt a földművelők megmozdulásától mint az iparimunkások politikai irányú követeléseitől.

111

Tudták, hogy a földművesek szervezkedése elsősor-ban a hihetetlenül alacsony napszámbérek megjavítá-sára irányul. Az aratási sztrájk réme páni félelemmeltöltötte el az illetékes köröket és a különböző főispánokés szolgabírák jelentéseiből meggyőződhettek arról, hogya földművelők mozgalma egyre nagyobb területen állítjacsatasorba a hatosos napiszámbérekkel megnyomorítottmezőgazdasági munkásokat.

Megerősített csendőrkirendeltségek, kegyetlen el-nyomás és gyakran véres összeütközések jelzik, hogy aföldművelőkkel szemben sem tudtak más eszközt alkal-mazni, mint az erőszakot. Az egyik polgári lap jelentésevisszatükrözi egyrészt a mozgalom terjedését, másrésztpedig azt a félelmet, amit ez a szervezkedés okoz. „Aszocializmus Heves megyében” címen a lap a következő-ket hozza:

Heves megye Recsk, Szálja, Terpes, Ballá, Párád, Szék,Aranyos, Nádújfalu, Bodony és Sírok községeiben mostaggasztó mérvben lépett föl a szocializmus.

Az egyes községekben a szociális elveket valló lakos-ság titkos egyleteikből alakulva határozatokat fogadott el,melyek szerint a köztisztviselők helyett a saját kebelük-ből választott tisztviselőket ismernek el, a papi bért nema jelenlegi arányban, hanem átalányban kivetve akarjákfizetni, egyes helyeken pedig egyáltalán nem akarnak lel-készt. Ki akarják erőszakolni, hogy a csendőrség helyetta honvédség teljesítse a közbiztonsági szolgálatokat. Mind-ezen óhajukat jegyzőkönyvbe foglalják, vezetőjüket időn-kint a fővárosba küldik, hogy izgató röpiratokkal és aszocializmust szolgáló más iratokkal láthassák el elvtár-saikat, a fölmerült költségekre pedig széleskörű gyűjtéstrendeznek.

Néhány községben a községi bíró és az esküdtek is aszocializmus híveinek vallják magukat. Ezek ellen a köz-igazgatási hatóság már elrendelte a fegyelmi vizsgálatot.

112

Leghevesebb a mozgalom Recsk, Szajla, Terpes ésBallá községekben, miért is Recsken: 10 főből álló, Terpe-sen 7, Szajlán 8 és Ballán 4 főből álló csendőrkülönítményállíttatott föl, a Báthory- és Parádi-őrsöket pedig megerő-sítették

A föntemlített községekben megtartott házkutatás al-kalmával lefoglalt névjegyzékek és jegyzőkönyvek két-ségtelen bizonyítékait adják annak, hogy engedély nélkülgyűlést tartanak, fegyvervásárlás céljából pénzt gyűjte-nek, és a fönnálló törvények ellen izgatnak. Ezek a gyűlé-sek most már a közigazgatási hatóságot is foglalkoz-tatják.

Mikor Recsk község szocialistái ez év (1899) január1-én arról értesültek, hogy a belügyminiszter a beterjesz-tett alapszabályokat nem hagyja jóvá, a lakosságot föl-izgatták, majd mintegy 200 főnyi tömeg megtámadta aközségházát és csakis a helyszínén tartózkodó SzepessyGábor csendőrszázados tapintatos föllépésének köszön-hető, hogy az elöljáróságot meg nem lincselték.

Péterváron e hó 16-án hallgatták ki az izgatókat s ezalkalommal a nagyobb rendzavarást csak a hatóság ren-delkezésére bocsátott megfelelő számú csendőrcsapat voltképes megakadályozni.

Hogy Heves megyében a szocializmus ennyire terjedt,annak főkép maga az ottani hatóság az oka, mert kelet-kezőben nem vette a bajt komolyan és a csendőrség a tit-kolódzó néptől nem értesült a mozgalomról.

Mint most értesülünk, a belügyminiszter legközelebbkormánybiztost küld Heves megyébe az ottani állapotokorvoslására.

Azonban nemcsak Heves megyében, hanem az országsok más vármegyéjében is mutatkoztak ilyen „aggasztó”tünetek és a Népszava joggal kérdezhette, hogy ha any-nyira félnek iá titkos gyűlésektől, miért nem engedikmeg, hogy a földművelők nyíltan gyülekezhessenek éshatósági ellenőrzés mellett mondhassák el panaszaikat.„Nem csendőr, nem golyó kell. A jogtalanságot csak a

113

nyomort csak a jólét szoríthatja ki. Ez és semmimás.” Így állapítja meg már 1899-ben a pártlap. A kor-mány azonban az erőszak évközeit alkalmazta, ami nemakadályozta meg az aratási sztrájkokat, hanem olyanvéres összeütközésekre vezetett, amelyek még a külföl-dön is megbotránkozást okoztak.

Időközben előkészületek történtek annak a pártgyű-lésnek a megtartására, amelyen elsőízben jelentek megnagyobb tömegekben a földművelők. 1899 április hó2-án és 3-án kellett volna a pártgyűlést megtartani, dea rendőrség a kongresszust a második nap tanácskozá-sainak kezdetén föloszlatta. A kongresszuson 95 község-ből 217 küldött vett részt és rögtön a megnyitás utánnagy izgalmat okozott az a bejelentés, hogy Hevesmegyéből 11 küldöttet letartóztattak.

A földművelők külön kongresszusát azonban nemzavarták meg és az ott elfogadott határozatok sokkalrendszeresebbé tették a mezőgazdasági munkások moz-galmát.

Ugyancsak 1899-ben készítettük elő az első szakszer-vezeti kongresszust, amely az elfogadott határozatijavaslatokkal nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a szak-szervezetek megerősödjenek. A fölállított követelések aszakszervezeteket a munkások legfontosabb életérde-keiért állították csatasorba,

A munkásság azonban a nagy harcok közepette semfeledkezett meg a magyar szabadság lánglelkű harcosá-nak, Petőfi Sándornak ünnepléséről és a Népszava föl-hívta a munkásokat, hogy július hó 31-én, 50 éves for-dulójánannak hogy Petőfi Segesvárnál .örökre eltűnt,nagy tömegekben, jelenjen meg Petőfi szobránál.

A pártvezetőség engem jelölt meg ünnepi szónok-nak. és mi sem természetesebb, hogy a beszéd legna-gyobb része Petőfi verseiből vett idézetekkel bizonyí-totta, hogy a fiatalon elhalt szabadságharcos a néphez

114

tartozott, hogy a régi rendi Magyarországgal szemben afejlődés hive volt.

Az esküdtek előtt.

Az ügyészség elkobozta azt a Népszavát, amelybena beszédet közöltük és a beszéd elmondásáért, valaminta Népszavában való leközléséért osztálygyűlöletre valóizgatás címén port indított Mind a két pörért vállaltama felelősséget, annál inkább, mert még az akkori viszo-nyok között is képtelenségnek látszott, hogy az Ítéletmarasztaló legyen.

Az ügyészség nagy előkészületeket tett erre a pörreés soronkívül tűzte ki a tárgyalást. Megelőzően már 16Népszava-cikket inkrimináltak, de az én tárgyalásom,egy kivételével, valamennyit megelőzte. Maga a királyifőügyész, aki nemigen szokott tárgyalásokra eljárni,személyesen jött el vádlónak. Úgylátszik, fontosnaktartották, hogy minél előbb az államfogházban lássa-nak. Az érdekes tárgyalásról a Népszava a következő-ket irja:

Petőfi szobránál.

Ez év július hó 30-á.n tartott Petőfi-ünnepélyünkrőlszóló tudósításunkat az ügyészség „osztálygyűlöletre valóizgatásért” lefoglaltatta. Inkriminálta azt a beszédet, ame-lyet Weltner elvtársunk mondott el a Petőfi-szobor előtt.A felelősséget, mint a tudósítás szerzője és a beszéd el-mondója, Weltner elvtárs vállalta el. Csütörtökön, e hó5-én volt a tárgyalás a; budapesti esküdtszék előtt.

Miután a pörrel lapunk más helyén érdemileg is fog-lalkozunk, itt csak a lefolyásról szóló tudósítást adjuk.

A tárgyalást Zsitvay Leó vezette. Szavazóbírák vol-tak Cseke és Madarassy. A vádhatóságot maga Hammers-berg Jenő főügyész képviselte. Weltner elvtársat dr. Pol-lacsek Sándor védte.

115

Az esküdtszék megalakulása és a bizonyítási eljárásbefejezte után

dr. Pollacsek kérdi az ügyészséget, hogy Weltner ellena szobornál elmondott beszédért indítottak-e bűnfenyítőeljárást”?

A főügyész kijelenti, hogy az eljárás meg van indítva.Dr. Pollacsek kéri a törvényszéket, hogy az iratokat

szerezze be. A törvényszék ezt a kérelmet nem teljesíti.Következnek a perbeszédek.Hammersberg főügyész:Azzal kezdte, hogy az izgatás olyan delik tum, melyet

többször lehet elkövetni. Azért van Weltner itt is és abüntetőtörvényszék előtt is felelősségre vonva. A nemzet— úgymond — nagy kegyelettel ünnepelte Petőfi emlékétés ebbe a szocialisták sivító hangon szóltak bele. Ma márnem Petőfit, a forradalmárt ünnepeljük, hanem a haza-szeretet költőjét. Tapasztaljuk, hogy minden téren, min-den időben, ahol magasztos eszmék lobognak föl, minde-nütt akadnak kicsinyes és önző emberek, akik megzavar-ják. Egész lelke minden idegével tiltakozik ez ellen. AWeltner Jakabok, Izrael Jakabok és más Jakabok azt hir-detik, hogy Petőfi az övék. Milyenek voltak az állapotokPetőfi idején? A nép el volt nyomva, nem, volt sajtósza-badság. Előzetes cenzúra minden szabad szót elnyomott.A külföldről nem hatolhattak be szabad eszmék. Ez ellenküzdött Petőfi. Küzdött, mint tagja a jogtalan népnek.

Ma nincs osztálykülönbség. Mindenkinek megvan amódja, hogy boldoguljon, hogy fölküzdje magát.

Szabadon terjesztheti mindenki eszméit. Van sajtó-szabadság, mégpedig a 48-iki törvény alapján. Akibenmegvan a szorgalom és akarat, az vallás- és ma is különb-ség nélkül fölküzdheti magát. Ahogy a szocialisták kép-zelik az egyenlőséget, úgy lehetetlen. A természettel ellen-tétes volna. A szocialisták meg akarják fosztani az egye-det minden tulajdonától. Ha Petőfi ezt látná, lelke fel-háborodásával utasítaná vissza. Petőfi azt mondotta ak-kor: ahol nincs jog, ott nincs haza. Ma azt mondaná: aholnincs haza, ott nincs jog. Az ne követeljen jogokat, aki

116

nem ismer hazát. A cenzus oly csekély, hogy mindenkifölküzdheti magát addig a fokig. Megengedi, hogy ez acenzus is le fog valaha hullani. Lesznek idők, midőn nemfogják érteni, hogy volt cenzus. De az erkölcsi cenzustmindig fogják követelni.

Soha az izgatás még nem volt oly éles, mint Weltnerezen cikkében. Pedig mi nem ismerünk osztályokat. Abüntetőtörvényben nincs szó osztályról. Ott nincs szó pro-letárokról sem. Ezt csak a szocialisták hirdetik. Alkotmá-nyos állam vagyunk. Mindenki érvényesülhet. Fokozato-san kell haladni, nem erőszakosan. Akik a forradalmatakarják, azok meg fogják inni a levét. Ma, amikor min-den számottevő elem bent van a törvényhozásban, nemszabad ilyesmit hirdetni.

Weltner a nemzet kegyeletét zavarta meg. Ezt ne tűrjeaz esküdtszék, hanem mondja ki a vétkest.

Dr. Pollacsek rendre vette az ügyészség „érveit” serős kritikával boncolgatta azokat. Csak röviden reflektála főügyésznek a „turbulens” elemekről, forradalomról smás ilyféléről mondott hosszas fejtegetéseire. Itt az a kér-dés, van-é a cikkben izgatás vagy sem? Egy rókáról kétbőrt húzni nem lehet. Márpedig a főügyész úr azt akarja.Ha Weltnert a beszédért felelősségre vonják, akkor nemszabad ugyanazokért a szavakért sajtóbiróság és törvény-szék elé állítani. Ezt az esküdteknek vissza kell utasitani.A beszéd a Népszava-ban csak tudósításként jelent meg.Mért nem fogták pörbe a polgári lapokat, amelyekbenszintén megjelent a beszéd!

A főügyész fölcsapott Petőfi-interpretátornak. Tanács-lom neki, hogy ezt ne tegye többé. Ha őneki Petőfi, a poli-tikus, nem tetszik, úgy vallja be azt nyíltan. Petőfi emlé-kének ez nem fog ártani. De ne mondja, hogy Petőfilelkesedne azokért az állapotokért, amelyek ma léteznek.Ha a főügyész úr azt mondja, hogy Petőfi a 48-iki törvé-nyekkel, tehát a sajtótörvénnyel meg volt elégedve, úgyez nagy tévedés. Petőfi akkor írta legerősebb forradalmiverseit, midőn ezek a törvények hozattak. Petőfi 49-benazt írta, hogy már csak a magyar szabadságharc lángja

117

világítja be a sötét Európát, Ma egész Európa világosság-ban úszik, csak minálunk van sötétség. Az általános vá-lasztói jogért küzdenek. Ez nemes cél. Ezért a nemes célérttörvényes eszközökkel küzdenek a szocialisták. Ezt nemlehet elvitatni. Csak nálunk lehetséges, hogy ilyen célokértküzdőket a hatalom rendszeresen üldözzön. Nézzen azügyész úr külföldre! Ott mindenütt megvan már, amiértnálunk még csak most folyik a harc.

Azt mondja a főügyész, hogy nincsenek osztályellen-tétek. Persze, a büntetőtörvényben nincsenek, de az élet-ben vannak! Ezt nem lehet tagadni!

Azok az ideális állapotok sem léteznek, melyeket afőügyész úr oly lelkesen lefestett. Nincs sajtószabadság,mert a postán lefoglalják a lapokat, amelyek nem tetsze-nek az ügyésznek. Kérdem, mi annak az oka, hogy magaa főügyész úr jött ide! Biztosan ezzel is súlyt akar. adnia vádnak. Ez eleinte megdöbbentett, de azután eszembejutott a francia forradalom azon története, amikor Bona-parte Napóleont, aki vérteseitől körülvéve megjelent aparlamentben, a respublika egy lelkes védője kezénélfogva e szavakkal vezette ki: Szerencsétlen, te a törvé-nyek ellen vétekezel! Ez a történet megnyugtatta a tör-vényben való bizalmamat. Kérem Weltner egyhangú föl-mentését.

Öt perc szünet után ismét Hammersberg szólott:Kijelenti, hogy azért jelent meg személyesen, mert

évenként egyszer szeret itt megjelenni. Azonkívül, mertörül, hogy nem strohmannt állítottak, hanem maga azigazi szerző jött el. Újra ismétli, hogy osztálykülönbségnem létezik, ezt csak félművelt, agyafúrt teoretikusok ta-lálták ki. Mindenki egyforma. Mindenütt van cenzus.Franciaországban, Németországban, Angliában és Bel-giumban is van. Szívesen elismeri a védő fölhívására,hogy ebben a cikkben nincs hazafiatlanság és fölhívás aforradalomra, de tessék csak elolvasni a többi cikkeket.A szocialisták folyton azt hirdetik, hogy úgy fognak tenni,mint Belgiumban. Ez olyan, mint mikor a bolha köhög.

118

Minden napszámos megszerezheti magának a választásijogot a mai alacsony cenzus mellett.

Mi az a proletárság? Tessék ezt megmondani. Hol vana törvényben erről szó? Ezt én nem ismerem. Mindenkiegyforma jogú.

Ezután dr. Pollacsek felelt a főügyésznek:Ismételten megcáfolja az ügyész érveit. Kimutatja,hogy igenis van osztálykülönbség. A világ legnevesebbemberei nemcsak elismerik ezt hanem a tudomány éspolitika minden harcai ma eltörül a kérdés körül forog-nak. Azok a nagy szociális harcok, amelyek az egész vilá-got foglalkoztatják most, ez éles osztálykülönbségnek akövetkezményei. Ezt tudja mindenki, aki csak kevésséérdeklődik a közélet iránt. Ezt letagadni lehetetlen. Ezzelszemben struccmadárpolitikát űzni nemcsak lehetetlen,hanem káros is. Sem Francia-, sem Németországban nemlétezik választói cenzus. Angliában mindenki választó,akinek lakása van. Ausztriában is van általános választóijog: az ötödik kúria. (Az ügyész megvetően int.) Kérem,méltóztassék legalább ezt számukra kieszközölni! (Tetszésa hallgatóság körében.) Újra ismétlem, hogy a főügyésznem mutatta ki, hogy hát tulajdonképen hol van izgatás.Pedig ez volna a fő, mert ezért és nem másért áll itt a vád-lott. Izgatásról szó sem lehet. Kérem, mondják ki a föl-mentést!

Végül Weltner elvtársunk élt a szólás jogával:Tekintetes királyi törvényszék! Mélyen tisztelt esküdturak!

Midőn a királyi főügyész úr engem a fölforgatássalés rombolással azonosítva önök elé állít, kénytelen va-gyok én is röviden nyilatkozni. Nem az én föladatom akirályi főügyész úrral szemben a szociáldemokráciát meg-védelmezni, mert itt nincs és nem lehet arról szó, vájjonhelyesek-e vagy kárhozatosak-e ez eszmék? Ez az elsőindok, miért nem bocsátkozom vitába a királyi főügyészúrral. A második indok, amely engem erre késztet, az atudat, hogy a boszorkányégetés napjainkban már divatjátmúlta. Föltételezem, hogy művelt emberek nem ülnek föl

119

azoknak a gyermeküléseknek, amelyeket a királyi fő-ügyész úr itt élénk fantáziával elbeszélt. Föltételezem,hogy józan emberek nem hiszik el, hogy a nép nagy réte-geinek elégedetlensége, jogok utáni vágyódása, abból a„boszorkánykonyhából” ered, amelyet mi tartunk fönn ésamelynek üstjéből ered a királyi főügyész úr véleményeszerint a fölforgatás, a rombolás és a forradalom. Ma min-den józan embernek tudnia kell, hogy a nép elégedetlen-sége és szervezkedése gazdasági okokra vezethető visszaés hogy a munkásság küzdelme nagy társadalmi átalaku-lások kezdetét jelzi. A királyi főügyész úr a jóízlés nevé-ben elismerését fejezte ki a védőnek, mert beszédéből látja,hogy nem sokat foglalkozott a szocializmussal. Egybenpedig azt is elmondta, hogy ő, sajnos, hivatásánál fogvakénytelen ez eszmékkel foglalkozni, azért tehát jobbanismeri a szocializmust és tudja, hogy a szocialisták min-dent föl akarnak forgatni és szétrombolni. Nos, ha a ki-rályi főügyész úr beható tanulmányozás után ilyen véle-ményt mond a szocializmusról, akkor bátran állíthatom,hogy a „jóízlés” annyira erőt vett a tanulmányok közötta királyi főügyész úron, miszerint nem bírta megérteniés megemészteni azt, amit a szocializmusról olvasott.

Tisztelt esküdt urak! Most azonban néni arról vanszó, forradalmat akar-e a szocializmus, hanem arról, van-ea bevádolt cikkben izgatás? Julius 31-én 15000 munkásvonult Petőfi Sándor szobra jelé — tizenötezer munkás —,akik Közül mindegyik hasznos társadalmi munkát végez,de emellett mind egytől-egyig jogtalan. Természetes ésmagától értetődő, hogy én a munkások elégedetlenségénekadtam a szobor előtt kifejezést, hogy ón is kimondtam azt,amit Petőfi Sándor hirdetett, kimondtam, hogy meg kellszereznünk jogainkat, ha azt akarjuk, hogy hazánk legyen.Kezeim között egész halmaz végzés van, amely mind aztigazolja, hogy nálunk kétféle jog létezik, hogy a munká-sok jogait mindenhol megcsonkítják és semmivé teszik.A királyi főügyész úr ezek után még azt kívánja tőlünk,hogy szeressük ezt a hazát, amely megtagad bennünketés akkor majd talán évszázadok múlva megkapjuk a jogok

120

egy részét. Tisztelt esküdt urak! Dacára annak, hogy akirályi főügyész úr azt állítja, miszerint mi megtagadjuka hazát, ki merem vele szemben is mondani, hogy mi,szociáldemokraták, jobb hazafiak vagyunk, mint a királyifőügyész úr, mert én nem tudok elképzelni egy népet sem,mely akkor szeretni fogja a hazát, ha látja, miszerintminden oldalon megcsalják és jog helyett arculcsapják.Ellenben biztosan tudom, hogy ha a népnek megadjákjogait, ha valamivel odafűzik a hazához, akkor lesz okaszeretni azt.

Mi az utóbbit akarjuk. Mi a népnek oly hazát akarunkszerezni, amelyben nemcsak kötelességek, hanem jogok isvannak és ezért mi helyesebb úton járunk, mint a királyifőügyész úr.

Ezután az esküdtek visszavonultak. Hosszabb tanács-kozás után a következő verdiktet hirdették ki:

1. Van-e a cikkben izgatás? 9 igen, 3 nem.2. Szerző-e a vádlott? 12 igen.

3. Vétkes-e a vádlott? 8 igen, 4 nem.Ε verdikt alapján a törvényszék Weltner elvtársat

5 havi államfogházra és 300 forint pénzbüntetésre ítélte.

Amint a tárgyalásból kitűnik, Hammersberg fő-ügyész ennél a tárgyalásnál használta először a „Jaka-bok” elnevezést, amelyet azután a velünk szemben állópolgári lapok fölkaptak és állandóan használtak. Azthitték, hogy a munkások szemében ez az elnevezés meg-bélyegző lesz és elfordulnak a „Jakabok”-tól. A hatásazonban éppen ellenkező volt, mert a nagyobb gyűlése-ken, amelyeken gyakran Izrael Jakab vagy én beszél-tem, vagy mind a ketten együtt nagy lelkesedéssel éltet-ték a „Jakabok”-at

A Népszava vezércikket közölt erről a tárgyalásrólés élesen kigúnyolta a főügyészt, aki a Jakab elnevezéstérvül hozta föl és az esküdteket ezzel a kiszólással akartamarasztaló verdiktre bírni. A vezércikk szószerinti szö-vege a következő:

121

A királyi főügyész.

Sajtópör volt. Weltner Jakab voit a vádlott. WeltnerJakab veszedelmes férfiú. A szociáldemokrata párt lapjá-nak szerkesztője, aki szónokol. Petőfi Sándor halálánakötvenéves évfordulóján szónokolt. Dicsőítette Petőfit. Ösz-szehasonlítást tett Petőfi «Sándor s kortársai valamintSzéll Kálmán s kortársai között. Az összehasonlítás Petőfijavára billentette a mérleget. Micsoda vakmerőség aztmondani, hogy Petőfi Sándor különb legény volt, mintSzéll Kálmán s paktumos hívei és micsoda vakmerőség eztmondani annak, kit Weltner Jakabnak hívnak. Weltnerés Jakab! Disznóság! Ilyen névvel élni is cudarság, hátmég szónokolni. Ha még Hammersbergnek és Jenőnekhívnák, de Weltner és Jakab. Rettenetes!

Ez a Weltner Jakab nemcsak szónokol, de még le isnyomatja a szónoklatát A Népszavá-ban nyomatja. Nemkihívása-e az ég megtorló bosszújának? De az.

Meg is jelent a kihívásra. Nem szerényen, hanem azalkalomhoz illő alakban, fényes kísérettel, díszgárdával.

Hammersberg Jenő királyi főügyész úr őméltóságamaga jelent meg, azaz hogy nem maga. Vele jött az egésztábor. Királyi ügyészek s alügyészek. Kivonult Garlathyrendőrkapitány úrral egyetemben egy egész ármádia fő-,közép- s aldetektív.

Az ügyészek és alügyészek kivonultak azért, hogy áhí-tattal csüngjenek a méltóságos főügyész úr ajkán. Annaka méltóságos főügyésznek, kit Hammersbergnek és Jenő-nek hívnak, nem pediglen Weltnernek és Jakabnak.

Volt is okuk bámulni, mert a méltóságos főügyész úr,kit Hammersbergnek és Jenőnek s nem Weltnernek ésJakabnak hívnak, igazán csimborasszói magasságbanemelkedik ki fölöttük a tudatlanságban.

Garlathy úr fő-, közép- és aldetektívjei megjelentekazért, hogy beszámoljanak uruknak s parancsolójuknak,méltóságos Rudnay Béla urnák arról, hogy mikép beszéltméltóságos Hammersberg Jenő úr, s mikép ütötte helyreméltóságos Zsitvay Leó úr vádbeszédében azt, amit méltó-ságos Hammersberg Jenő úr elrontott. Megjelentek azért,

113

hogy beszámoljanak arról, hogy megtette-e a kötelességéta mélyen tisztelt esküdtszék s becsukatta-e a vádlottat,ki elég vakmerő Weltnernek és Jakabnak nevezni magátakkor, mikor Hammersberg és Jenő elnevezés sokkalszebb.

Ilyen kísérettel jelent meg a szépnevű HammersbergJenő királyi főügyész úr. Megjelenésével s beszédével fé-nyesen igazolta, hogy milyen kicsi bölcsesség kell ahhoz,hogy valaki főügyész és méltóságos úr legyen.

A királyi főügyész úr, miután kitoporzékolta magátafölött, hogy vannak emberek, kik elég vakmerőek ahhoz,hogy Jakabnak hívják őket, ahelyett hogy a széphang-zásu Jenő névre hallgatnának, csak úgy szórta hatalmastudatlanságának bizonyítékait.

Elmondta, hogy a juhok se mind egyformák. Egyik-nek hosszúszőrű a gyapja, a másiknak göndör. S íme, ajuhok békén tűrik, hogy lenyírják szőrüket. Azt nemmondta, hogy a juhok egymás szőrét nyírják. Természeteskövetkezménye annak most már az, hogy kell, mikép azemberek se legyenek egyformák s természetes az, hogymiután a juhok nem nyírják egymást, az emberek egy-másról leszedjék nemcsak a szőrt, hanem a bőrt is.

Gyönyörű hasonlatait azonban nemcsak a juhok semberek, hanem a magyarok, németek és belgák közt istovábbfűzte. Ezen továbbfűzés közt azután kitűnt, hogyember s ember közt igazán van különbség s ez a különb-ség igazán a főügyész úr őméltósága nagy hátrányáraütött ki.

Bár széles e világon nincs ember, kit a műveltség csaknémileg is megnyalt, ki ne tudná, hogy Németországbans Belgiumban általános választási jog van s hogy szólesEurópában sehol se oly szűkkeblű a választási törvény sjog, mint nálunk, mégis azt mondta, hogy Németországbans Belgiumban nincs meg az általános választási jog s hogya választás mindenütt cenzushoz van kötve!

A méltóságos főügyész úr ráütött a törvénykönyvres kijelentette, hogy a törvénykönyv sehol se különböztetmeg: burzsoákat s proletárokat! Sehol se szól osztályok-

123

ról. Nem szól, mert Magyarországon nincsenek osztályok!Itt mindenki egyforma a törvény előtt. Hát lehet, hogya törvénykönyv nem szól burzsoákról s proletárokról. Ezazonban csak azt mutatja, hogy a törvény olyan, amelyrégen nem számol a viszonyokkal, az élettel. Az élet azon-ban azt mutatja, hogy igenis, vannak osztályok, vannakolyanok, kik burzsoák, kik a jog s jólét birtokában van-nak s vannak proletárok s pedig sok millió, kiknek a bur-zsoák nagyon elviselhetetlenné teszik- a létet, a megélhe-tést s lehetetlenné teszik azt, hogy természetes jogaikkaléljenek.

Arra az állítására a főügyész urnák, hogy itt nincse-nek osztályok, maga a szépnevű főügyész úr cáfolt rá rög-tön azzal, hogy az inkriminált nevű Weltner Jakabra „osz-tály elleni gyűlöletre való izgatás” miatt kérte ki az es-küdtek sújtó szavát.

Ott, ahol az állami méltóságokat viselő magas polconülő férfiaknál a rosszindulat s tudatlanság olyan kérkedvenyilatkozik meg, mint ahogy a méltóságos főügyész urbanmegnyilatkozott, egész természetes, hogy a józan vitat-kozás lehetetlen. Nem is töltjük ezzel az időt. Ez éppolytermészetes, mint amily természetes az, hogy nem hoz kibennünket a sodrunkból az esküdtszék marasztaló ítéleteakkor, amikor az esküdtszék férfiai közt se akadt csakegy is, ki csak fejét is megcsóválta volna akkor, mikora főügyész úr tudatlanságának oly fényes bizonyítékátszolgáltatta.

Hanem ehelyett egyszerűen kijelentjük, hogy minketse a méltóságos főügyész úr, se a nagyságos ügyész, se atekintetes s nem tudom milyen című alügyész úr élcelő-dése a Jakab fölött nem hoz ki a sodrunkból, hanem hala-dunk a magunk útján az általános választási jog kivívásafelé, akár becsukják a Jakabokat, akár nem.

Haladunk azért, mért tudjuk, hogy a választási jogsok mindenre jó. Jó még arra is, hogy a tudatlanság meg-futamodjék tőle s helyet adjon a tudásnak.

Haladunk az általános és titkos választási jog felé,hogy ennek alapján megteremtsük azt az állapotot, ami-

124

kor — hogy a főügyész úr hasonlatával éljünk — ne csakabban hasonlítsunk a juhokhoz, hogy egyikünknek hosszú,másikunknak rövid legyen a gyapja, hanem abban is,hogy mindnyájunknak legyen gyapja s egyikünk se nyír-hassa le azt a másikról.

A VÁCI ÁLLAMFOGHÁZBAN

Majdnem két és fél esztendőt töltöttem a váci állam-fogház barátságos falai között. Polgárjogot szereztemebben a kis városkában, holott csak azt az útvonalatismerem, amely a pályaudvartól az államfogházig vezet.

Amint már említettem, az ügyészség soronkívültűzte ki a Petőfi-szobor előtt elmondott beszédemért meg-indított pör tárgyalását. A jogerős ítélet után azonnalfölhívtak, hogy kezdjem meg a büntetés leülését. Decem-ber 14-én kellett volna jelentkeznem, de abban remény-kedtem, hogy a kijelölt terminust nekem sem kell komo-lyan vennem, mert a párbajosoknak és a politikai „bű-nösöknek” minden nagyobb nehézség nélkül halasztástadtak, ha az igazságügyi minisztériumhoz ilyenirányúkérvényt nyújtottak be.

Valószínű azonban, hogy az államhatalom ezúttalsúlyt helyezett arra, hogy minél előbb zárt falak közöttlegyek. A kérvényemet ridegen elutasították és mégkülön is figyelmeztettek, hogy lefognak, ha nem jelent-kezem pontosan.

A bevonulás előtt az asztalosok el akartak búcsúz-tatni és a rendőrségen bejelentették, hogy december hó10-én, vasárnap búcsúestélyt rendeznek. A rendőrség abejelentést tudomásul vette, de később, úgylátszik fel-sőbb parancsra, a búcsúestély bejelentőit a rendőrségreidézték és kijelentették, hogy az estély megtartása tilos.

126

Indokolásul azt hozták föl, hogy a jogerősen elítélt bű-nös búcsúztatása bűntett földicsérését jelenti.

A büntetés leülését tehát december 14-én meg kel-lett kezdenem. Ez volt az első büntetésem, tehát némielfogódottsággal készültem az útra, bár tudtam, hogy azállamfogházban ott találom Bokányi Dezsőt és több más elvtársamat. Később már a legnagyobb lelkinyugalom-mal vonultam be, mert ismertem a szokásokat és azállamfogházban szerzett tapasztalatok alapján úgy ren-dezkedtem be, hogy a hosszú ideig tartó zárt tartózkodáselviselhető legyen.

Az államfoglyoknak is a váci fegyházban kellettjelentkezniök. A. fegyház maga nagy, rideg, barátság-talan épület és a belsejébe csak hatalmas ajtókon ésvasrácsokon lehet bejutni. A fegyházirodában könyvel-ték el az államfogházra ítélt bűnösöket is. Az első be-nyomás tehát nagyon lehangoló volt.

Az államfogház villaszerű földszintes épület, amelynagyon gyorsan eloszlatta a kedvetlenséget. Amint át-kísértek, az épületben raboskodó államfoglyok nagyörömmel fogadtak, mert az egyhangú unalomban eltöl-tött napok után kellemes változatosságot jelent új arcotlátni és ezer kérdéssel faggatni, hogy mi újság van azállamfogház falain kívül.

A polgári foglyok nagyon sokat panaszkodtak, hogya szocialisták „elrontották” az államfogházat. Régebben,amikor az „urak” még egymás között voltak a fogház-ban, kellemes pihenést jelentett az a néhány nap, ame-lyet víg poharazás vagy vad tivornya között ebben akis fészekben eltöltöttek. Elmondták, hogy a szocialistainvázió előtt a városba is kimehettek és csak késő éjjelmentek vissza a fogházba — aludni.

Ezek a kedves állapotok nyomban megszűntek, ami-kor az első szocialistát bezárták. A városban való sétá-lásról szó sem lehetett és a szolgálatot teljesítő két

127

fogházőr szigorúan ügyelt arra, hogy a szabályokat min-denki betartsa.

De még ilyen körülmények között sem lehetett okunka panaszra. Az államfogház tényleges vezetője, Báezbácsi, aiki őrmesteri rangban szolgálta az igazságügyetés a melléje 'beosztott Sánta szakaszvezető udvariasak éselőzékenyek voltak mindenkivel szemben és nem tettekkülönbséget a szocialista izgatásért vagy a párbajértelítélt foglyok között. A szobák tiszták voltak. Két afegyházból átkísért fegyenc gondoskodott a rendről.Egész nap tisztogattak és az államfoglyok cipőit és ru-háit is rendben tartották. Ezt a munkát örömmel végez-ték; mert az államfoglyok ellátták őket élelemmel ésgyakran bort is kaptak, amihez a fegyházban sohasemjuthattak.

Csak az volt kellemetlen, hogy este 7 órakor min-denkit lezártak. Ez a fogság reggel 7 óráig tartott. Apárbajosok közül többen az első eltöltött nap után arrólpanaszkodtak, hogy milyen rettenetes érzés volt, ami-kor este rájukzárták az ajtót. Pedig náluk csak arrólvolt szó, hogy néhány napot töltsenek el az államfog-házban.

Őszintén be kell vallanom, hegy ebből a ,,rettenetes-ségből” semmit sem éreztem. Nagyon megörültem, ami-kor megtudtam, hogy a zárkában villanyvilágítás vanés a lámpát egész éjjel használhatjuk. Amikor bezártákmögöttem az ajtót, a legnagyobb lelkinyugalommal elő-vettem egy könyvet — egész kis könyvtárt vittem ma-gammal — és olvasni kezdtem. A villanykörte az asztalfölé volt szerelve és a kellemetlen csak az volt, hogynem lehetett az ágyhoz vinni. Néhány nap múlva márezen is segítettem, mert kötelekből elmés szerkezetet ké-szítettem, amely lehetővé tette, hogy az ágyban is ké-nyelmesen olvashassak.

127

Ha sokan voltak az államfogházban, akkor eléggyorsan múltak a napok, mert a társalgóban összejöhet-tünk és az is meg volt engedve hogy sakkozzunk, kár-tyázzunk vagy más társasjátékokkal öljük agyon azidőt. Az államfogházban ismertem meg először a kár-tyát és akarva-nemakarva, a tarokktól és a duráktólkezdve a „víg a hetes”-ig minden kártyajátékot meg kei-lett tanulnom. Fogoly társaim kiüldöztek volna az állam -fogházból, ha, más partner hiányában, nem vállalkozomarra, hogy azt a játékot megtanuljam, amelyet játszaniakartak.

Akiknek elegendő pénzük volt, azok jól tölthettéknapjaikat, mert kívülről hozathattak élelmezést. A szo-cialista izgatóknak azonban meg kellett elégedniök azelőírt fogházi élelemmel, amelyből csupán a húslevesvolt kitűnő. Húst csak hetenkint kétszer kaptunk, deamit föltálaltak, az is szívós, kemény és ehetetlen volt.A saját pénzünkből csak nagyon gyatra módon tudtuka hiányos élelmezést pótolni, bár Bokányi, aki akkormár majdnem egy esztendeig ült, még főzni is meg-tanult és bennünket is kioktatott arra, hogy ha zsírthozatunk és egy spirituszlámpa segítségév el a húst jólkisütjük, akkor jó vacsorát kapunk. Legkedvesebb éte-lünk a mákoskifli volt. Ennek a készítését az összes szo-cialisták kitűnően megtanulták, mert a „receptet” min-dig átadtuk azoknak, akik új jövevények voltak.

Amikor bevonultam, egy kitűnő kávéfőzőgépet kap-tam, amely készülék nagyon hasznos szolgálatokat tett.Nagyszerű feketekávét tudtunk főzni és ezzel elláttuk azegész államfogházat, mert kívülről megközelítően semszerezhettek olyan jó feketét, mint amilyen a mi főzé-sünk volt. Ilyen módon valóságos cseregazdaságot űz-tünk. Ebéd után megfőztük a feketét, megkínáltuk apárbajosokat is, akik viszont cserébe megosztották velünk a vendéglőből hozott ebédjüket.

129

Ha nem volt párbajos, és az államfogház zárt köré-ben magunkra maradtunk, megkezdődött a hét soványesztendő és az ilyen időkben sokat koplaltunk. Ezértörömrivalgással üdvözöltünk minden olyan új „Zu-wachsot”, akiről föltételeztük, hogy elég pénze van a mikosztunk föl javítására is. A napok ilyen módon eléggyorsan teltek, mert éjjel valamennyien olvastunk, a,délelőttöket pedig átaludtuk. Később lombfűrészettel isfoglalkoztam és rengeteg sok képkeretet, házacskát ésmás apróságot készítettem.

A fegyház igazgatója, Balkay, szigorú, de igazságosember volt. Akik rendesen viselkedtek és beletörődtek azállamfogház rendjébe, azokkal szemben mindig kedves-nek és előzékenynek mutatkozott. Nem tett kivételt aszocialisták és a párbajosok között és akik ellen nem voltpanasz, azokat gyakran meglátogatta és elbeszélgetettvelük. Viszont ha valaki renitenskedett, akkor szóba semállt vele, akármilyen előkelő társadalmi állású lett légyenaz illető. Velem gyakran elbeszélgetett,, mert akkoribana fiatalkorú bűnözők dolgaival foglalkoztam és az állam-fogházba küldött könyvek az ő kezén mentek keresztül.Nagyon sokat vitatkoztunk a börtönügyről és azokról atársadalmi visszásságokról, amelyek az emberek, igennagy részét egyenesen rákényszerítik, hogy az igazság-szolgáltatással összeütközésbe kerüljenek.

A fegyházigazgató pártatlanságára jellemző azalábbi eset:

Két elvtársunk, Talán János és Sinkó György szin-tén bevonultak az államfogházba. A fegyházban kellettjelentkezniük, hogy átkísérjék őket. Tudták, hogy azállamfogházban a dohányzás nem tilos, tehát a fegyház-ban is égő cigarettával jelentkeztek. Viszont a fegyház-ban szigorúan tilos a dohányzás. Ezért figyelmeztettékőket, hogy dobják el a cigarettát, Elvtársaink a bevonu-lás örömére néhány pohár borral többet ittak, mint

130

amennyi okvetlenül szükséges lett volna, tehát hangosjókedvvel tiltakoztak a cigaretta eldobása ellen és a fog-házban őrült botrányt csaptak. Amikor beérkeztek azállamfogházba, rögtön elmesélték, hogy milyen sérelemérte őket és tőlünk kértek tanácsot, hogy mit tegyenek.Erős feketekávét főztünk a részükre s amikor megittákfőztünket, azt tanácsoltuk, hogy maradjanak csendbenés feküdj ének le. Ez a legokosabb, amit tehetnek.

A fegyházigazgatót természetesen értesítették a kétúj jövevény rendetlenkedéséről. Másnap, amikor Ráczbácsi megtette a szokásos jelentését, az igazgató élénkenérdeklődött, hogy az új elítéltek miképen viselkedtek azállamfogházban. Az öreg elmondta, hogy Bokányi ésWeltner urak lecsendesítették a nevezetteket, feketétfőztek a részükre és lefektették őket.

úgy 11 óra felé Balkay teljes díszben, karddal meg-jelent az államfogházban és behivatott bennünket az iro-dába. Feszesen kihúzta magát és a következőket mondta:

— Az őrmester jelentéséből értesültem, hogy önök abeérkező két új államfoglyot lecsillapították és megóv-ták az államfogház rendjét. Azért jöttem, hogy köszö-netet mondjak. Ki kell jelentenem, hogy a szocialistákúgy viselkednek, mint az urak, az urak pedig úgy visel-kednek, mint a disznók.

Kezet fogott velünk és katonás lépésekkel távozott.Amikor Sinkó és Talán elvtársainknak elmeséltük azügyet, ők magulk is sokat mulattak ezen az eseten.

Még az államfogházban is érvényesült az ellentét,amely az embereket a mindennapi életben elválasztja.Akiknek pénzük volt, nagyszerűen élhettek és az elzá-ráson kívül nem lehetett panaszra okuk. Az államfog-lyoknak még azt is megengedték, hegy naponta az étke-zéshez, délben és este egy-egy fél liter bort hozassanak.Mi ezt a kedvezményt csak nagyon ritkán vettükigénybe, de a párbajosok közül nagyon sokan voltak,

131

akiknek az előírt mennyiség kevés volt, Amikor ezek lát-ták, hogy mi nem használjuk ki a szeszesitalokra vonat-kozó kedvezményt, megkértek bennünket, hogy hozás-sunk bort és adjuk át az ő részükre. Akkoriban kerültaz államfogházba két dúsgazdag birtokos, lovag Schöl-ler és Gosztolányi, akik csak két hétig voltak az állam-fogházban, de utánuk szállíttatták a saját bútoraikat is.Ládaszámra hozatták a pezsgőt és a tilalmat úgy ját-szották ki, hogy az összes foglyokat ellátták pezsgővel,ami azt jelentette, hogy a pezsgősüvegekkel fölszerelvebementünk az egyik szobába, ahol az ital javarészét akét nevezett úr itta meg. Napközben is irigykedve néz-tük, amint azzal szórakoztak, ki találja el a papírpénzeksorszámát, tudniillik, hogy a sorszám páros vagy párat-lan-e. Aki eltalálta, azé volt a bankó, viszont ellenkezőesetben fizetnie kellett. Ilyen módon volt olyan nap,hogy a békeidőben több ezer korona cserélt gazdát.

A kertben nagy futóversenyeket, birkózásokat éskakasviadakkat rendeztünk. Ha a zaj túlságosan nagyvolt, akkor Rácz bácsi előbújt az irodából és néhánypillanatra csendet teremtett. Velünk nem volt sok baja,mert alkalmazkodtunk a viszonyokhoz, de a párbajosoknagyon sokszor megkeserítették az öreg életét.

Az államfogház lakói gyakran változtak. A későbbiévekben a szocialisták és a párbajosok mellé odakerültekaz úgynevezett nemzetiségi izgatók is, akik súlyos bün-tetéseket kaptak. A megnevezett szocialistáikon kívülegyütt ültem az államfogházban Pfeiffer Sándorral,Farkas Istvánnal és hosszú ideig az agrárszocialistamozgalmak miatt elítélt Várkonyi Istvánnal is. KrúdyGyula türelmetlen idegességgel töltött el 14 napot velemegyütt es csak akkor nyugodott meg, amikor alsóst ját-szottunk és nagy csatákat vívtunk a poénokért. FarkasIstván barátom szintén az államfogházban tanult megalsózni. Gyufába játszottunk és e heves csaták ered-

132

menye, hogy Farkas még ma is tartozik vagy 2400gyufaszállal.

A Petőfi-szobornál elmondott beszédem közléséértcsak 51/2 havi államfogházra ítéltek, de több eljárás mégnem nyert befejezést. Kellemes üdülést jelentett, mikora tárgyalásra kerülő perek dolgában Budapestre kellettutaznom. Az államfogház igazgatója a megbízhatónaklátszó foglyokat kísérő nélkül engedte szabadságra, tehátaz ilyen megszakítás nagy, örvendetes esemény volt.1900 március hó 21-ére tűztek ki egy ilyen tárgyalást.Akkor már majdnem három hónapot ültem és alig vár-tam, hogy néhány órát Budapesten tölthessek. A hosz-szabb ideig raboskodó elvtársaimmal gyakran beszélget-tünk arról, hogy szívesen elvállalnánk újabb egyhavibüntetést, ha ezért cserébe kétnapi szabadságot engedé-lyeznének Budapesten.

A Népszavában és a Volksstimmében a Petőfi-jubileummal kapcsolatban több cikk jelent meg. Mint aNépszava felelős szerkesztő je, szabályosan bejelentet-tem, hogy a cikkeket Hanstein Henrik elvtársam írta.Az ügyészség tudomásul vette a bejelentést és Hansteintaz esküdtszék elé állította. A tárgyaláson az esküdtekazt a feltűnést keltő határozatot hozták, hogy Hanstehitnem tartják a cikkek szerzőjének és ezen .az alapon föl-mentették.

Az ügyészség az ítélet alapján mint felelős szer-kesztőt állított az esküdtszék elé. Az elnök ismét ZsitvayLeó volt, az ügyész dr. Sélley, a védő pedig dr. Vá-zsonyi Vilmos. A tárgyalás legnagyobb érdekessége avádbeszéd volt, mert a királyi ügyész nem a pörbefogottcikk izgató tartalmáról beszélt, hanem keservesen pa-naszkodott, hogy a szocialisták milyen ügyesen és gyor-san terjesztik a Népszavát. Elmondta, hogy az éjjeliügyészek fokozott munkája sem jár eredménnyel, mert

133

az elkobzásra ítélt lapokat a hatósági közegek szemeelőtt lopják ki a nyomdából. Nem szabad tehát eltűrniaz államhatalom csődjét. Szigorú büntetést kér, amely-nek elriasztó hatásától reméli, hogy a szocialisták jobbútra térnek.

Vázsonyi elsősorban köszönetet mondott, hogy a kir.ügyész „olyan ügyesen kifigurázta az éjjeli ügyészekténykedését. Ha ugyanezt tette volna az állammentő ha-tóságok nappali működésével szemben, akkor a kép tel-jes lett volna. Mert amilyen hiábavaló, nevetséges eről-ködés az ügyész beismerése szerint is, az éjjeli cenzoros-kodás, éppen olyan céltalan az a par force pörgyártás,amelyet az ügyészség űz s amely ma Weltnert is ide-hurcolta a vádlottak padjára. Az ügyészség mindenáronmeg akarja menteni a társadalmat, amely pedig egyálta-lán nem szorult erre az önkéntes mentésre. Az éjjelibakterek még elég biztonságot nyújtanak a Wertheim-szekrényéknek, amelyeket semmiféle veszedelem nemfenyeget.”

Aztán hosszasan beszélt arról, hogy az ügyészségmilyen lutrizást végez. Előbb odahurcolja Hansteint azesküdtek elé, majd amikor nem sikerül az elítéltetése,akkor Weltnert állítja ide és őt akarja elítéltetni. Ez nemtisztességes jogi eljárás, hanem börzespekuláció. Ha si-kerül Hansteint elítéltetni, jó; ha nem: elővesszük Welt-nert!

A tárgyalás eredménye: hathónapi államfogház és200 forint pénzbüntetés, holott az esküdtszék csak egyizgatásban talált vétkesnek, mert a Volksstimmébenelkövetett izgatás vádja alól fölmentett.

Április hó 7-én újból kijöhettem az államfogházból,mert most a Petőfi-szobor előtti beszéd elmondásáértvontak felelősségre. Ezúttal a rendes törvényszék előttkellett védekeznem. A tárgyalásra egész sereg detektívvonult föl, de ezek semmire sem emlékeztek, hanem bá-

134

mulatós egyértelműséggel azt vallották, hogy a beszédnagyon izgató volt. Az egyik ilyen tanú szép nyugodtamelismerte, hogy ő a beszédből nem hallott semmit, de avizsgálat folyamán az egyik rendőrfogalmazó odaadtaneki a Népszavát, hogy olvassa el a beszédet és a tör-vényszék előtt tegyen vallomást arról, hogy mindenthallott.

Talán a detektívek gyatra vallomásainak köszön-hető, hogy a törvényszék izgatásért csak egyhavi állam-fogházra ítélt.

A V I D É K S Z E R V E Z É S E

Az államfogházból való kiszabadulásom után újbólátvettem a párttitkárság vezetését. Bokányit időközbenaz építőmunkások Betegsegélyzőpénztárának titkáráváválasztották. A küzködésnek néhány nagyon nehéz esz-tendeje következett. írógépről, telefonról, több alkalma-zottról nem is ábrándozhattunk. A munkát egyedül kel-lett elvégezni, habár a gyorsan erősödő mozgalom egyretöbb feladatot hárított a titkárságra.

A szervezésnek és az erőgyűjtésnek aprólékos mun-kájával volt mindenki elfoglalva. A cenzusos választó-jog a munkásokat teljesen kizárta a parlamenti és köz-ségi életből, tehát gyakorlati eredmények elérését nemremélhettük. A párt teljesen a tagadás álláspontján volt.A választójog követelése állt a küzdelmek homlokteré-ben és az egyre élesebb formákat mutató támadások jóválasztóvíznek bizonyultak annak kimutatására, hogya munkások csak a saját erejükben bízhatnak, mert mégaz úgynevezett ellenzéki képviselők sem akarják komo-lyan az ország demokratikus átalakulását.

A titkárságba özönével jöttek a levelek különösena vidéki városokból és községekből, mert az elnyomottföldmívelő egyetlen reménysége a szociáldemokrata pártvolt. Átlag naponta negyven-ötven levélre kellett kéz-írással válaszolni. A politikai életben legnagyobb sze-repet játszó nagybirtokosok az aratási sztrájkoktól valófélelmükben a kormányzatot egyre hevesebben ösztö-

136

kélték az agrármozgalmak megfékezésére. A községekföldmívelőlakosságát valósággal csendőri fölügyelet aláhelyezték és a titkárságban lázas munkát kellett kifej-teni, hogy az igazságtalanul lebüntetett elvtársainkügyeit lehetőleg kedvezően elintézzük. A föllebbezésektömegével árasztottuk el a belügyminisztériumot és na-gyon sok esetben sikerrel védelmeztük meg azokat, aki-ket csak azért büntettek meg, mert résztvettek a mozga-lomban és szociáldemokratáknak vallották magukat.

Olyan idők voltak ezek, amikor mindenfélét munkátel kellett végezni. A műhelyekben dolgozó munkásokközül esténként tucatjával jelentkeztek olyan elvtársak,akik ingyenesen vállalkoztak a legnehezebb teendőkre.Az alkalmazottak maguk jó példát mutattak, mert néha.késő éjszakáig dolgoztunk és azután elmentünk plaká-tokat ragasztani.

A plakátragasztás és röpiratkiosztás szintén a tit-kári teendők közé tartozott. Együtt róttuk az önként je-lentkező elvtársakkal az utcákat és az egész várost el-árasztottuk röpiratokkal. Minden munkára akadtak vál-lalkozók. Igyekeztünk újabb és újabb tömegeket meg-nyerni a szocializmus eszméinek, tehát a titkárság figye-lemmel kísérte a gazdasági mozgalmakat is és a szer-vezetlen munkásoknak is sűrűn odakölcsönözte a párterejét.

Emlékezetes például, hogy amikor a dunai hajósokés kirakodómunkások sztrájkba léptek, a pártvezetőséghatározata alapján röpiratokat nyomattunk, amelyekbenharcra, kitartásra buzdítottuk a sztrájkolókat és biztosí-tottuk őket a párt támogatásáról. Csak az volt a baj,hogy ezeket a röpiratokat nem tudták a sztrájkolóknakkézbesíteni. A hajókat és az uszályokat rendőrök őriz-ték, akik senkit sem eresztettek a munkások közé. Többelvtársunk tett kísérletet, hogy a sztrájkolok és sztrájk-bontók között ezeket a röpiratokat kiosszák, de nem tud-

137

tak eredményt elérni, mert a röpiratokat elvették tőlükés őket magukat letartóztatták. Amikor már úgy lát-szott, hogy a röpiratokat nem tudjuk kézbesíteni, ma-gam mellé vettem Pelczédert, aki minden kalandos vál-lalkozásra hajlamos volt és elmondtam neki, hogy eze-ket a röpiratokat okvetlenül ki kell osztanunk. Kioktat-tam, hogy olyan módon kell viselkednünk, mintha akormány emberei volnánk és azt a hitet kell fölkelte-nünk, hogy a sztrájkolok ellen dolgozunk a hajósválla-latok érdekében.

Amint a legelső ilyen uszályhoz érkeztünk, a rend-őrök azonnal közrefogtak és megkérdezték, mit akarunkazokkal a röpiratokkal? Nyugodtan értésükre adtam,hogy a szocialisták izgató munkáját akarjuk ellensú-lyozni. Nem lehet tűrni — mondottam emelt hangon —,hogy fellázítsák a munkásokat. Rendet akarunk terem-teni, mert a hajózási vállalatok rengeteg sok kárt szen-vednek és a főkapitányság szintén hozzájárult, hogy amunkásokat ezekkel a röpiratokkal felvilágosítsuk.

A rendőrök szalutáltak és udvariasan megengedték,hogy a röpiratokat kiosszuk. Zavartalanul végigjártukaz egész Dunapartot. Jellemző, hogy egyik rendőrneksem jutott eszébe, hogy a röpiratokból egy példányt el-olvasson. A főkapitányság beleegyezésének megemlítéseolyan bűvös jelszónak bizonyult, amellyel minden ha-jóra bejuthattunk.

A fővárosban természetszerűen minden nehézségetkönnyebben lehetett áthidalni, mint a vidéken. Maga anagyváros ezer módot nyújt arra, hogy a hatóságokzaklatása alól nagyobb csoportok is kivonhassák magu-kat. A gyárakba és műhelyekbe nem lehet rendőröketvezényelni a munkások mellé és ha egyes csoportok amunka után össze akarnak jönni, a rendőrség legna-gyobb ébersége sem tudja megakadályozni az ilyen ér-tekezleteket.

138

A fővárosban a legnagyobb üldözések ideje alatt isvigan folytak az értekezletek és ha a szervezeteket fölis oszlatták, ezer mód és alkalom nyílott arra, hogy amunkások tovább fizethessék járulékaikat és megbeszél-hessék a szükséges teendőket. Nemcsak Bánffy, hanemTisza és Andrássy is konok makacssággal törtek a mun-kásszervezetek ellen, de sohasem tudtak eredményt el-érni. A reakciós és gyakran törvénytelen rendszabá-lyok csak megerősítették a munkásmozgalmat és fokoz-ták a munkások áldozatkészségét. Éppen az üldözésekidejében tűnt ki, hogy a tömegekben milyen mélyengyökeredzik a szocializmusban való hit, hogy a veszélyidejében milyen elszántsággal tudnak elveikért áldoza-tot hozni.

A vidéken azonban az ellenőrzés sokkal könnyebb.Magyarország lakosságának legnagyobb része mezőgaz-dasággal foglalkozik és a kisebb községek lakosságátállandó hatósági fölügyelet alatt lehet tartani. Még akisebb városokban is sokkal több áldozattal, sokkal többakadály legyűrésével lehet a szervezeteket kiépíteni,mint a fővárosban.

A fővárosban az öntudatos és művelt munkásokszázai állottak rendelkezésre, hogy a szervezőmunká-ban segédkezzenek és a tőlünk távol álló tömegeket amozgalomba vigyék. A vidéken azonban meg kellett ke-resni azokat, akik alkalmasak a szervezőmunkára ésalaposan meg kellett velük beszélni, hogy a helyi viszo-nyokhoz alkalmazkodva, milyen eszközökkel folytassákaz agitációt. Nagy elszántság és önfeláldozás kellett eh-hez az úttörő munkához, mert a 900-as évek elején aszakszervezeteknek kevés helyen volt helyicsoportjuk.

A titkárságnak az volt a legfontosabb feladata, hogyezeket az összeköttetéseket megszerezze. Ha külön-különkellett volna leutazni minden újabb helyre, akkor renge-teg költséget kellett volna erre a célra áldozni. Úgy kel-

139

lett tehát a dolgokat intézni, hogy lehetőleg számos egyútirányba eső város és község hozzánk tartozó munká-sait látogathassuk meg. A titkárságba érkező levelek-ből megállapítottuk, hogy milyen helyekre érdemes el-utazni, majd előre elkészített útiterv alapján útnak in-dultunk és meglátogattuk mindazokat a helyeket aholremény volt az eredményes munkára.

A vidéki körutazások nagyon megerősítették amozgalmat. Az ilyen utakra a legjobb agitátorainkathasználtuk föl, de a legtöbbet én utaztam. Ez akkoribannem volt kellemes szórakozás. A pártpénztár mindigüres volt, tehát erősen lefokozott igényekkel kellett út-nak indulni. Pontosan kiszámították a III. osztályúszemélyvonat költségét és két korona napidíjat adtak.A két koronából kellett fizetni a szállodaköltséget és azélelmezést. Természetesen azt is számításba vettük,hogy sok helyen nemcsak ellátást, hanem alvóhelyet iskaptunk, de még így is gyakran előfordult, hogy a kör-utazó elvtársunk alig tudott hazajönni.

Az egyik ilyen körutazásom alkalmával, amely 17napra volt tervezve, a Dunántúl városait és kisebb köz-ségeit akartam meglátogatni. A klerikálisok hatalmaezen a vidéken akkoriban még töretlen volt és megbí-zottaik mindent megtettek arra, hogy a szocialistamozgalom fejlesztését meggátolják. A félrevezetettmunkások segítségével a gyűléseket és értekezleteketmegzavarták, az agitátorokat megverették és a rendőr-ség segítségével a legcsekélyebb mozgolódást is elfoj-tották.

Veszprém, Keszthely, Tapolca és Szentgál gyöngeszocialista szervezetei nem tudták ezt a munkát ellen-súlyozni és arra sem tudtak elegendő biztosítékot nyúj-tani, hogy a gyűlésekre leutazó szónokok zavartalanulbeszélhetnek.

140

Tizenhét nap alatt tizenkilenc helyen tartottamgyűlést. Olyan helyeken, ahol előzően többször meg-dobálták a szocialista szónokokat, nagy, népes gyűlé-seken zavartalanul beszéltem. Fáradságos, nehéz munkavolt, de az elért eredmény bőven kárpótolt mindenért.Egyik szép délután Veszprémben, a sétatéren egypadon ülve, vártam a gyűlés kezdetét. A városkábanmindössze négy vagy öt elvtársunk volt, de valameny-nyien nőtlenek, tehát szó sem lehetett arról, hogyebédre, vacsorára meghívjanak. A pénzem már erősenfogytán volt, tehát a hentesnél vásároltam néhány fil-lérért hideg húst, amelyet nagy darab kenyér kíséreté-ben az elhagyatott sétatéren fogyasztottam el. Amintjavában falatozom, arra rohan egy rikkancs és a Buda-pesten megjelenő „Új Lap” című kis klerikális újságotkínálja. Rászántam két fillért a lapra és ez a befekte-tés hasznosnak bizonyult, mert a lap feje alatt három-hasábos szélességben, plakátbeűkkel ott ékeskedett:

„Weltner Jakab kéjutazása a Dunántúl váro-saiban.”

A lap belsejében azután meg is magyarázták, hogy„a munkásfillérekből élősködő szocialista vezérek mosta Dunántúl vidékét akarják boldogítani és sűrű rajok-ban árasztják el azokat a községeket, amelyeket eddigtévtanaikkal nem tudtak megfertőzni”. Figyelmeztet-ték a községek lakosságát, hogy ne dűljenek be az izga-tóknak, akiknek Budapesten házaik vannak, akik a sze-gény népet csak azért akarják a szocializmusnak meg-nyerni, hogy henye, tétlen életüket folytonos dőzsölés-sel tölthessék el.

Nem sokat törődtem volna ezzel a mulatságos kisförmedvénnyel, de tudtam, hogy ez a közlemény egyút-tal bejelentése annak is, hogy a további gyűlésekre föl-készültek és mindent el akarnak követni, hogy azokatmegzavarják. Különösen Keszthely és Tapolca volt

141

veszedelmes terület, mert Keszthelyen a gazdasági aka-démia növendékeit is- föl tudták használni, Tapolcánpedig már gyakran megzavartak gyűléseinket.

Szerencsére Keszthelyen az építőmunkásoknakmár akkor is jói működő csoportjuk volt, tehát a gyű-lés előtt megbeszélést tartottam az ottani elvtársakkalakikkel megállapodtunk, hogy a tömeg közé vegyülneks minden rendbontást rögtön megtorolnak. Ez az óva-tosság nagyon hasznosnak bizonyult. A gyűlés megkez-dése után még el sem kezdhettem beszélni, máris többoldalról a legdurvább szidalmakkal illettek, de a tün-tetés nem tudott kibontakozni, mert a keszthelyi építő-munkások gyors és alapos munkát végeztek. Csak né-hány percig tartott a zavar, mivel a tömeg legnagyobbrésze kíváncsian várta a fölszólalást és sokan azok kö-zül is, akik nem tartoztak hozzánk, a rendbontók ellenfordultak. A gyűlés pompásan sikerült és nemcsak apártszervezet erősödött meg, hanem a Népszavának issok új előfizetőt szereztem.

Amikor a keszthelyi elvtársak megtudták, hogymásnap Tapolcán tartok gyűlést, előre figyelmeztettek,hogy ott nagyobb bajok lesznek, mert közvetlen előt-tem, a legutolsó gyűlésen, Klárik barátomat kövekkeldobálták és a gyűlést megzavarták. Megkérdezték, hogymikor lesz a gyűlés és biztosítottak arról, hogy mindentmegtesznek a védelmemre. Tapolcán óriási tömeg jöttel a gyűlésre, mert a környékbeli falvakból is tömege-sen jöttek kíváncsiak. A gyűlés megkezdése előtt sza-bályosan lejelentkeztek a keszthelyiek és elmondták,hogy mintegy hetvenen jöttek Tapolcára és máris el-helyezkedtek a tömegben. A kődobálás ezúttal elma-radt. Igaz, hogy a beszédem elején gyakran megzavar-tak, de a keszthelyi elvtársak tevékenyen működtek éscsirájában elfojtottak minden nagyobb tüntetést. Ittkell megemlíteni azt a Magyarországon szokatlan ese-

142

ményt, hogy a szolgabíró szintén a rendbontók ellenfordult és a legerélyesebben tiltakozott az ellen, hogya gyűlést megzavarják. Később, a nagyszerűen sikerültgyűlés után, hosszasabban elbeszélgettem a szolgabíró-val, aki arra a megjegyzésemre, hogy az ilyen pártat-lan állásfoglalás teljesen szokatlan, nyugodtan kijelen-tette, hogyha a hatóság engedélyt ad a gyűlésre, akkor-kötelessége az is, hogy a rendet föntartsa. Egyebekbenarról is biztosított, hogy a beszédemben nem találtsemmi kifogásolni valót, ö is úgy érzi, hogy a szo-cialista követelések legnagyobb részét már most is meglehetne valósítani és az ország érdekében való volna,ha a hatalom a lehetetlen ínségben szenvedő népet ma-gasabb életszínvonalra segítené. Akkoriban természete-sen óvakodtam attól, hogy a szolgabíróval folytatottmagánbeszélgetést leközöljem, mert tudtam, hogy azon-nal fölfüggesztik. A vidéken sehol sem találtam ilyenbelátó, intelligens hatósági tisztviselőre. A fővárosbanazonban még a magasabbrangú rendőrtisztviselők kö-zött is nagyon sok művelt és emberséges tisztviselő volt.A gyűlések és értekezletek programszerűen folytakle és mindenütt nagyszerűen sikerültek. Az „új Lap”uszítása pompás agitációs eszköznek bizonyult, mertfokozta az érdeklődést. Még Szentgálon is nagy tömegelőtt zavartalanul beszélhettem, bár előre figyelmeztet-tek, hogy izgága, verekedő emberek közé jövök, aholkomolyabb rendzavarásoktól kell félni. A gyűlésen nagytömeg előtt beszéltem a jelenlevők nagy tetszése mel-lett. Amikor a beszédemet befejeztem, egy jobban öltö-zött óriási termetű földmíves állt elém és halálos ko-molysággal a következőket mondta: „A hétszentségit az urnák... de jól beszélt.” Azt hittem, hogy a mondat első része után rögtönfejbever és nagyon megkönnyebbültem, amikor a be-kezdés után a mondat második része elismerést jelentett.

143

Előfordult azonban az is, hogy az ilyen körutazá-sokon a gyűlések nem alakultak mindig olyan kedve-zően, mint a dunántúliak. A sok közül csak két emléke-zetes esetet ragadok ki, bizonyításául annak, hogy apárt érdekében dolgozó szervezők gyakran nagyon ve-szedelmes helyzetbe kerültek. Engem ugyan sohasemért komolyabb baleset, de voltak többen, akiket súlyo-san bántalmaztak.

Bácskupuszinán kellett egyik alkalommal beszél-nem. A községben még nem volt szociáldemokrata szer-vezet s azt a néhány elvtársat, akik a gyűlést összehív-ták, Simon Henrik elvtársunk, akiről már előzően ismegemlékeztem, szervezte meg. Simon Henrik Ujsóvé-ről rándult át Bacskupuszinára és ő rendezte az egészgyűlést. Amikor a községbe megérkeztem, Simon Hen-rik azzal fogadott, hogy jó lesz továbbállni, mert röp-iratokat osztogattak, hogy a „Jakabokat” ki kell vernia községből. Több földmívest etettek és itattak, hogy aBudapestről jött izgatót támadják meg. A menekülés-ről azonban szó sem lehetett. A hatóságok a gyűlést tu-domásul vették, ha tehát kísérletet sem teszünk arra,hogy a gyűlést megtartsuk, valószínű, hogy rögtön meg-táviratozzák csúfos kudarcunkat a budapesti lapoknak.Azt mondtam tehát Simon barátunknak, hogy a gyűlésbejelentése előtt kellett volna meggondolni, hogy a be-jelentés milyen következményekkel jár, most azonbanmár késő: a gyűlést meg kell tartani.

Délelőtt 10 óra tájban bevonultunk a kocsmába kétottani elvtársunkkal, mert a kocsmáros Simon Henrik-nek jó ismerőse volt. Néhány perc múlva már tudtáka községben, hogy a budapesti „izgató” megérkezett sa kocsmában tartózkodik. Rövid idő múlva nyolc-tízember jelent meg a kocsma ajtaja előtt és egyelőre csakkívülről kiabáltak, hogy agyonütjük a pesti izgatót, „lea Jakabokkal”. A kocsmáros azonban derék, hűséges és

144

bátor embernek bizonyult. A saját érdekei ellen csele-kedett, de mégis szívvel és lélekkel mellénk állt a köz-ség felizgatott lakosságával szemben. Gyors elhatáro-zással bezárta a kocsma ajtaját és eltorlaszolta azt. Kí-vül egyre nőtt a tömeg és néhány perc múlva már kö-vekkel dobálództak. Bezúzták a kocsma ablakait, majdkísérletet tettek arra, hogy az ajtót kifeszítsék. SimonHenrik azt tanácsolta, hogy a vendéglő hátsó bejáratánmeneküljünk el, de nem tudott rávenni, hogy a gyűlésmegtartása nélkül távozzam. Az ostrom úgy tizenegyóra tájban megszűnt és a zajongók eltávoztak. Talána templomba mentek, avagy lehetséges az is, hogy aszolgabíró elégelte meg a botrányt és távozásra bírtaaz ostromlókat. Nem tudtam megállapítani a gyűlés utánsem, hogy minek köszönhettem a menekülést.

A gyűlés délután 2 órakor kezdődött, óriási tömegjelenlétében. A délelőtti leitatott részeg csoport a gyű-lést is meg akarta zavarni, de a község lakosságánaknagyobb része leintette őket s egyre többen kiabálták:„Halljuk a szónok urat!” Rögtön a beszédem elején azigazságtalan adózásról emlékeztem meg s azt vitattam,hogy a kisbirtokosok sokkal több adót fizetnek, mint atízezerholdasok. A magyar kisbirtokosnak ez a fájó ol-dala és természetszerű, hogy élénken helyeseltek, ami-kor adatokkal bizonyítottam, hogy a terhek legnagyobbrészét a kisemberekre hárítják. Néhány perc múlvamár szó sem lehetett a gyűlés megzavarásáról. Rátér-tem a szociáldemokrata párt követeléseire, amelyek aztcélozzák, hogy az elnyomott szegényebb emberek sza-badabban és jobban élhessenek s a tömeg most már ki-törő lelkesedéssel helyeselt. A részeg zajongók muk-kanni sem mertek s még a gyűlés folyamán elpárolog-tak. Joggal félhettek attól, hogy nem menekülnek épbőrrel.

145

A gyűlés befejezése után a szeretet minden jelévelhalmoztak el. Éppen szüret idején tartottuk a gyűlésts néhány tehetősebb gazda nagy csomó szőlőt és birs-almát csomagolt be részemre. Ők maguk hozták el a vo-nathoz, de adományuknak nem sok hasznát vettem, mertkörúton voltam és nem cipelhettem csomagokat. A vo-naton osztogattam el a bácskupuszinaiak ajándékát.

Hasonló körülmények között tartottam egy izgal-mas gyűlést Giládon, egyik temesmegyei nagyközség-ben. A község lakosságának fele román volt, teljesen apapnak befolyása alatt álló, tudatlan és közönyös páriák.A gyűlést csak hosszadalmas harc után erőszakoltuk kiolyan módon, hogy a belügyminisztérium egyenesenkötelezte az elsőfokú hatóságot a gyűlés tudomásul-vételére. A szolgabíró tajtékzott a dühtől és saját magais buzgón azon dolgozott, hogy a község lakossága abudapesti „izgatót” megverje.

A tapasztalatokon okulva — elvtársaink már előremegírták, hogy a gyűlést meg akarják zavarni — csaka gyűlés megkezdése előtt néhány pillanattal mentem agyűlés színhelyére. A tömeg néma csöndben fogadott ésegyre fokozódó érdeklődéssel hallgatta az igazságtalanadózásról és a hatóságok önkényéről tartott előadáso-mat. A szolgabíró most már nem tudta türtőztetni ma-gát és durva, otromba módon rámkiáltott:

— Ne izgass, nem tűrjük, hogy Budapestről jöttcsirkefogók fölizgassák a népet!

Az ilyen kiruccanás még a legnagyobb üldözésekidején is teljesen szokatlan volt, mert bár rengeteg sokhelyen beszéltem, a hatóságok sehol sem feledkeztekmeg a kötelező udvariasságról, sohasem sértegették azelőadókat. Sokan voltak olyanok, akik nyílt pártosko-dással, törvényes hatáskörük megsértésével tették lehe-tetlenné a gyűlések megtartását, de durvasággal, neve-letlenséggel sohasem hadakoztak.

146

Jogos felháborodással válaszoltam a szolgabírónak:— Csirkefogó volt az öregapád s a neveletlen gyer-

mekeidet tegezheted!Ez a válasz a tömegre leírhatatlan hatást gyakorolt.

A szolgabíró a vidéki községekben nagyobb úr, mint aminiszterelnök. A szolgabíró közel van és koronázatlankirálya annak a körzetnek, amely a hatásköre alá tar-tozik. A gyűlés magyar hallgatói lefordították a romá-noknak, hogy mit válaszoltam a szolgabírónak és mostmár a gyűlésen résztvevők szentül meg voltak arrólgyőződve, hogy aki a szolgabíróval így mer beszélni,az a parancsolójuknál is nagyobb úr. Lehetetlen leírniennek az izgalmas gyűlésnek a lefolyását. Elég annyi,hogy a szolgabíró a durva szitkok egész tömegét vag-dosta a fejemhez, de nyugodtan elmondhatom, hogy ha-sonló hangon válaszoltam és nem maradtam adósa. A tö-meg teljesen az én pártomon volt és a szolgabírónakcsak négy csendőre volt a községben. Tudtam, hogynem mer elfogni, tehát állandóan azt hangoztattam:„Haj joga van, tartóztasson le!” A gyűlést sem merteföloszlatni, mert joggal félt attól, hogy a tömeg dara-bokra szedi. Egyebekben talán arra is rájött, hogy visz-szaélt a hatalmával.

Többször biztattam, hogy amint Budapesten leszek,azonnal jelentést küldök a belügyminiszternek és a ne-veletlen durvasága miatt fegyelmi vizsgálat megindí-tását követelem. A gyűlés vége felé már alaposan meg-szelídült és bár az éjszakát is a községben töltöttem,nem mert letartóztatni.

Talán itt lehet megemlíteni a tatai kalandomat is,amely sokkal derűsebb lefolyású volt, mint a bács-kupuszinai és a giládi kirándulások. Még a legnagyobbüldözések idejében történt, hogy tatai elvtársaink vala-milyen jelentéktelen dolog miatt összevesztek és két

147

csoportot alkottak. Az egyik csoport Barsi József melléállt, aki ipari munkás volt, a földmívelők zöme pedigCsákány János mellé, aki közéjük tartozott. Barsi egyegzaltált, kalandos természetű, tudálékos és fontoskodótermészet volt, aki nagyon szerette az idegen szavakatalkalmazni és mesterien értett ahhoz, hogy sohasem amegfelelő módon használja őket. A viszály elmérgese-dett, tehát le kellett utaznom, hogy kibékítsem a vesze-kedőket. Akkoriban a bányászok is mozgolódtak, ezértTatát csendőrök őrizték, akik a pályaudvaron mindenkiszálló utast alaposan megvizsgáltak.

A pályaudvaron két elvtársam várt, de ezek idő-közben észrevették, hogy a csendőrök figyelik őket.Amint tehát leszálltam a vonatról, óvatosan jelezték,hogy ne közelítsek hozzájuk, hanem menjek a dolgomra.Ők maguk egy idegen úrhoz csatlakoztak, aki több cso-magot cipelt és amint később kitűnt, valamilyen buda-pesti cég megbízásából utazott Tatára. A csendőröknyomban ezt az idegen utast vették gyanúba és amintkilépett a pályaudvarról, azonnal igazolásra szólítottákföl. (Szerencsétlenségére, nem voltak megfelelő igazoló-papírjai, a csendőrök tehát biztosra vették, hogy a szo-cialista kiküldöttel van dolguk és azonnal letartóztat-ták. A jámbor ügynök hiába erősítgette teljes ártatlan-ságát, mégis elcipelték és egész éjjel a csendőrségen tar-tották.

A haza ilyen módon meg volt mentve és a csend-őrök most már nem is kutatták a pesti küldöttet. Nyu-godtan járkáltam a városban Barsi val és néhány tár-sával, amidőn az utca túlsó oldaláról Csákány, aki szin-tén többedmagával ott sétált, barátságosan átköszönthozzám. Én természetesen visszaköszöntem, amireBarsi dühösen megjegyezte:

— Mit köszön azoknak a pesszimistáknak.

148

Meglepetten kérdeztem, hogy miért nevezik Csá-kányék csoportját pesszimistáknak, mire Barsi a leg-nagyobb léleknyugalommal felelt:

— Hagyja el, ezek hitvány gazemberek.Este azután az éjjeli órákig tanácskoztunk, míg

végre nagynehezen helyreállt a rend, megtörtént a ki-békülés.

Ez szombat este történt, de az elvtársak kívánsá-gára még vasárnap is Tatán maradtam, mert a tataielvtársak az Eszterházy-szállóban ünnepélyt rendeztekés megkértek, hogy nyissam meg az ünnepélyt. A meg-nyitót nem zavarta meg senki sem, mert Nagy Péterálnév alatt beszéltem. Időközben a budapesti ügynökbebizonyította ártatlanságát és most már a csendőrökfokozott buzgalommal keresték a budapesti kiküldöttet.Éppen kifelé jöttem a teremből, amikor a lépcsőkön kétcsendőr haladt fölfelé. Nyugodtan közeledtem feléjük,majd amikor elértem őket, az egyik megszólított és meg-kérdezte, hogy nincs-e az ünnepélyen valamilyen buda-pesti úr. Azt feleltem, hogy néhány perc előtt a terem-ben beszéltek egy budapesti kiküldöttről, aki valószí-nűen még most is a teremben tartózkodik. Megköszön-ték a fölvilágosítást és bementek a terembe. Ezekutánúgy véltem, hogy illő lesz, ha eltávozom. Az egyik elv-társam elkísért Tatakert állomásra, amelyet nem őriz-tek csendőrök. Zavartalanul elutazhattam, bár egészTatát átkutatták, hogy letartóztassanak.

A bányászok szervezése.

A szociáldemokrata párt vezetősége tisztában voltazzal, hogy a bányászok megszervezése a pártnakrendkívüli erőt kölcsönöz. A háborút megelőzően Nagy-magyarországon a 90-es évek végén már 69.000 bánya-munkás dolgozott a kőszénbányákban, az ércművekben ésa kohókban. Ezek közül majdnem 62.000 férfi, 1660 nő

149

és 5721 gyermek. A hivatalos statisztikai adatok szerinta bányamunkás átlagos napikeresete 220 fillér volt,amelyért nehéz, gyakran életveszedelemmel járó mun-kát kellett teljesítenie.

A szervezés munkáját nagyon megnehezítette,hogy a bányászokat gondosan őrizték. A bányatársasá-gok befolyása a bányatelepeken korlátlan volt. A ható-ságok készséggel teljesítették minden kívánságukat ésminden óvintézkedést megtettek, hogy a bányatelepekrene férkőzhessenek idegen „izgatók”. A hivatalos rend-szabályok erejét növelte az is, hogy a bányavállalatokmaguk is mindent elkövettek, hogy a bányászok függőhelyzetbe kerüljenek. Ők gondoskodtak a bányászokélelmezéséről és a lakásaikból is akármikor kitehettekőket. A legtöbb bányamunkás sohasem látott készpénzta fizetés alkalmával. Ha levonták az élelmezésre fordí-tott összegeket és a lakbérrészletet, akkor a fizetésbőlnem maradt semmi. A legtöbb bányamunkás állandóantartozott a vállalatnak.

A nyomorúságos viszonyok gyakran sztrájkba ker-gették a munkásokat, de ezek a vadsztrájkok a legtöbbesetben elbuktak és még súlyosabbá tették a bányászokhelyzetét. Ennek tudható be, hogy a titkársághoz egyretöbb olyan levél érkezett, amelyben segítséget kérnek,egyre nagyobb csoportok követelték, hogy a szociál-demokrata párt megbízottat küldjön és alakítsa meg abányamunkások szervezetét.

Jóidéig azzal kísérleteztünk, hogy a hatóságok tud-tával és beleegyezésével alakuljon meg a bányászokszervezete. Azonban minden erőlködés meddő volt.Egyetlen gyűlésre, egyetlen értekezletre sem tudtunkengedélyt kicsikarni. Nem maradt más hátra, mint hogya hatóságok megkerülésével igyekezzünk a bányászokközé eljutni, hogy röpiratok szétosztásával bírjuk őketegységes eljárásra.

150

De a legfontosabb föladat itt is az volt, hogy sze-mélyesen ismerjük az embereket és kiválasszuk azokat,akik a szervezés munkáját továbbfolytathatják. Szá-molni kellett azzal az eshetőséggel, hogy aki a bánya-vidékre leutazik, azt letartóztatják, de viszont más bajnem történhetik. Amikor a talajt megfelelően előkészí-tettük, útnak indultam Salgótarjánba, ahol nagyonsok hívünk volt, ahonnan egyre hevesebben követelték,hogy megbízottat küldjünk. A Salgótarján előtti állo-máson — azt hiszem, Pálfalván — leszálltam a vonat-ról és gyalog indultam a városba. Senki sem tudottjövetelemről, még az ottani elvtársak sem. Tudtam né-hány címet, de egyelőre nem kerestem föl senkit, ha-nem ott kóvályogtam a bányatelep környékén. A kül-sőm nem árulta el, hogy pesti „izgató” leselkedik az ál-dozatokra, mert a ruhám nem különbözött az ottanimunkások öltözetétől. Este sűrű rajokban jöttek ki abányászok és senki sem akadályozta meg, hogy közéjükvegyüljek. A kérdezősködéseimből csakhamar megtud-ták, hogy Budapestről jöttem és alig néhány perc múlvamár egy nagyobb csoport bányásszal tárgyaltam a telepegyik sarkában, ahol nem is gyaníthatták, hogy valakioda beférkőzhessek. Az egyik gépész szintén a mi em-berünk volt és biztatott bennünket, hogy nyugodtantárgyalhatunk.

Majdnem négy napot töltöttem Salgótarjánban,ahol éjjel-nappal apró csoportokkal értekezleteket tartot-tunk. A bányászok a legnagyobb lelkesedéssel csatla-koztak a mozgalomhoz és a szervezet utáni vágy any-nyira megerősödött bennük, hogy a bányavállalatot isbehódolásra kényszerítették.

Távozásom után néhány hétre kikényszerítették anyilvános gyűlés engedélyezését. Az első betiltó végzésután nyíltan kijelentették, hogy amennyiben a bánya-vállalat nem gondoskodik arról, hogy a gyűlést megen-

151

gedjék, valamennyien sztrájkba lépnek. A konjunktúrakedvező volt és a vállalat tudta, hogy ezúttal sokkalnehezebb harcra lesz kilátása, mert a bányászok olyanegységesen léptek föl, mint azelőtt még soha.

Salgótarjánnak ünnepnapja volt az a vasárnap,amelyen az első gyűlést megtartottam. Óriási tribüntkészítettek, amelyet dúsan földíszítettek fenyőgalyak-kal és a gyűlésen több mint 5000 ember hallgatta tom-boló lelkesedéssel a saját helyzetüket és a nyomorúsá-gos elnyomatásukat hűen visszatükröző beszédet. Agyűlés után a salgótarjániak mozgalmát többé nem le-hetett elnyomni.

Salgótarján után más bányavidékek kerültek sorra.Tokod, Dorog, Sárisáp, Annavölgy. Majdnem két hétigbujkáltam ezen a vidéken. Az ellenőrzés ezekben a ki-sebb községekben már sokkal szigorúbb volt és nappalmutatkozni sem lehetett. A bányászok rejtegettek ma-guknál és az értekezleteket késő éjjel tartottuk meg.Sokszor a községtől több óra járásnyi messzeségben,valamely erdő tisztásán vagy az országút mentén, amezőn. Örökké emlékezetes marad a sárisápi értekezlet.Zuhogó esőben indultunk útnak késő éjjel, valami húszanegy csoportban, mert a megbeszélés alapján különbözőcsoportoknak kellett a megjelölt és a községtől mint-egy másfél óra járásnyira levő helyen megjelenni. Agyalogjáró síkos és keskeny volt, az éjszaka olyan sötét,hogy alig láttam az előttem haladó bányászt. Amikorígy bandukolunk, egyszerre csak eltűnt a talaj a lábamalól és legalább három méternyit estem valamilyen gö-dörbe. A bányászok észre sem vették, hogy valaki kidűlt asorból, úgy kellett kiáltoznom, amíg megtudták, bogi-ba j van és nagy nehézségekkel visszahúztak a járdára.Az értekezlet kitűnően sikerült s a nevezett községekbányászai minden üldözés ellenére pártunk hűségesharcosai lettek.

A POZSONYI FOGHÁZBAN

Gróf Tisza István 1904-ben a leghallatlanabb módontámadta a szociáldemokrata pártot. Azokat a régen el-nyűtt szavakat használta föl a párt ellen, amelyeketmás államokban felelős államférfi szegyeit volna alkal-mazni és azt hirdette, hogy a munkásvezérek a munká-sok fillérein élősködnek és állandóan dőzsölnek.

Ezekre a támadásokra feleletül 1904 február hó 14-éna Tattersallban gyűlést tartottunk. Az egyesülési ésgyülekezési jog napirenddel egybehívott gyűlésen apártvezetőség megbízásából én beszéltem és Tisza gaz-dasági tevékenységével, az Iparbankkal, a román pet-róleummal és más egyebekkel foglalkoztam. A pártveze-tőség az elmondott beszédet gyorsírói jegyzetek alapjánkiadta és az egész országban terjesztette.

Az ügyészség, Tisza fölhatalmazása alapján, úgy abeszéd elmondásáért, valamint a röpiratért rágalmazás,izgatás és lázítás büntette miatt port indított. A beszédelmondásától számított két évre került csak ez az ügytárgyalás alá. A bizonyító eljárás rengeteg időt vettigénybe és az is elodázta a pör tárgyalását, hogy a bu-dapesti királyi törvényszék ellen elfogultsági kifogástemeltem.

A kúria, úgylátszik, elfogadta érveimet, mert a po-zsonyi királyi törvényszéket jelölte ki a pör letárgya-lására. Velem egy időben vád alá helyezték SchwarczGábor elvtársamat is, aki Tisza István adóssága címén

153

a Népszavában cikket irt és azt vitatta, hogy Tiszánakerkölcsi kötelessége kártalanítani a sok ezer kisexisz-tenciát, akik az Iparbanknál elvesztették pénzüket.

A röpiratért a pozsonyi esküdtbíróság előtt 1908április hó 22-én tartották meg a főtárgyalást, az egészváros lakosságának óriási érdeklődése mellett. A védel-met dr. Gál Jenő vállalta és ezt a föladatát mesteri mó-don oldotta meg. Bár a tárgyalást vezető elnök mindentelkövetett, hogy a bizonyítást minél szűkebb területrekorlátozza, mégis kierőszakolta, hogy azokat a tanukatis kihallgassák, akik adatokkal bizonyították, hogy TiszaIstván, mint az Iparbank elnöke, felelős volt azért agazdálkodásért, amelynek következményeképen az Ipar-bank majdnem 20 millió koronát vesztett külföldön, ho-lott alapszabályai értelmében tőkéjének csak egy cse-kély hányadát fektethette a külföldi üzletekbe.

A tárgyalás négy napig tartott és aránylag jó ered-ménnyel végződött, mert az esküdtszék az izgatás és lá-zítás vádja alól fölmentett és csupán kétrendbeli nyil-vános rágalmazásban talált bűnösnek.

Vádlott-társamat, Schwarcz Gábort, háromrendbelinyilvános rágalmazásban mondták ki vétkesnek. A bíró-ság néhánypercnyi tanácskozás után háromhavi fog-házra és 100—100 korona pénzbüntetésre ítélt, mígSchwarcz Gábort kéthavi fogházzal és 200 korona pénz-büntetéssel sújtotta.

Bár a tárgyalás rendkívül érdekes volt, mégis hosz-szadalmas volna arról részletesen beszámolni. Volt azon-ban egy mozzanata, amely érdemes a megemlítésre.

A vád és védelem csatározása után éjjel 12 órakoraz elnök megkérdezte, hogy föl akarok-e szólalni! Arrakértem, hogy az előrehaladott időre való tekintettel ha-lassza el a tárgyalást, mert már mindenki nagyon fáradtés mivel hosszasabban akarok beszélni, a kimerült esküd-tek bizonyára türelmetlenül hallgatnák védekezésemet.

154

A törvényszék ezt a kérelmet elutasította, tehát azonnalbeszélnem kellett. Néhány szóval elmondottam az ügyelőzményeit s arra utaltam, hogy gróf Tisza István atöbbi társammal együtt engem is megbocsáthatatlandurvasággal rágalmazott a képviselőházban, mert aztmondta, hogy élősdiek vagyunk s a munkások keservesfilléreit eldőzsöljük. Felszólítottuk, hogy bizonyítson, deezt még csak meg sem kísérelte. Ilyen magas közéletiállást betöltő férfiúnak nem szabad könnyelműen vádas-kodnia. A támadást a miniszterelnök kezdte és amit énelmondottam róla, azt pontról-pontra tanuk bizonyítot-ták ezen a tárgyaláson. Beszédem végén Ibsen „Volks-feind”-jének német fordításából idéztem néhány sort. Ateremben gázvilágítás volt és a kezemben lévő Reklám-kiadás apró betűit a gázlángok táncoló fényénél csakakadozva olvashattam. Beszédem befejezése után a tár-gyalást másnapra halasztották.

A tárgyalás után, amint a villamoson a pályaud-varra akartam kijutni, a törvényszék elnöke megszólí-tott és elmondta, hogy talán nem is tudom, hogy az es-küdtek miért mentettek föl az izgatás és a lázítás vádjaalól és a törvényszék miért hozott olyan enyhe Ítéletet.Mosolyogva biztosítottam arról, hogy én a háromhónapifogházat is elég súlyos büntetésnek tartom s ha ők eztenyhének minősítik, azt csak annak tulajdoníthatom,hogy a tanuk nagyrésze igazolta azokat az állításokat,amiket a beszédemben elmondtam. Egészen őszinténmegmondta, hogy a tanúvallomások nem jelentetteksemmit. Ellenben az esküdtszékre és a bíróságra is ki-tűnő hatással volt, hogy németül olyan akadozva ésrosszul olvastam, mert ebből azt látták, hogy „jó ma-gyar emberrel” van dolguk, aki az anyanyelvén kívülmás nyelven nem tud beszélni. Ilyen módon a rossz vi-lágításnak köszönhettem, hogy nem kaptam súlyosabb

155

büntetést, mert 1908-ban már kifogástalanul beszéltemnémetül.

Néhány nap múlva, május hó 21-én, a pozsonyi ki-rályi törvényszék előtt a beszéd elmondásáért kellettfelelni. Az esküdtszéki tárgyaláson szerzett kedvezővélemény, úgylátszik, a törvényszék ítéletét is befolyá-solta, mert az izgatás vádja alól fölmentettek és a rágal-mazás vétségét is enyhébben ítélték meg, mint az es-küdtbíróság. Összesen egyhavi fogházra ítéltek.

A pozsonyi fogház az ország egyik legrégibb, ósdi,rozoga épülete. Azelőtt valamely szerzetesrend tulajdonavolt s ennek a célnak talán kitűnően megfelelt. Fogház-nak azonban teljesen alkalmatlan volt, mert a modernegészségügy egyetlen vívmányát sem lehetett alkal-mazni. Valószínű, hogy amikor fogházzá átalakították,még az a nézet irányította a börtönügy vezetőit, hogy afogházat olyan kellemetlenné kell tenni a rabok részére,amennyire ez csak lehetséges. Sötét, barátságtalan fo-lyosói és apró zárkái riasztó hatást váltottak ki. A zár-kák ablakai mintegy két és fél méter magasságban vol-tak elhelyezve. Voltaképen nem is lehet ablaknak ne-vezni azokat a kis lyukakat, amelyek alig engedtek le-vegőt és világosságot a zárkákba. A bajokat még fo-kozta, hogy minden ablakot sűrű faráccsal láttak el.

A fogház fölügyelő nagyszerű ember volt, aki min-dent megtett a foglyok érdekében, de fölöttesi hatósá-gainak közönyössége miatt nem tudott semmiféle ered-ményt elérni. A zárkákban télen már délután 3 órakoregyiptomi sötétség uralkodott s a foglyok sokat szen-vedtek a hidegtől és a kibírhatatlan bűztől. A beteglét-szám ennek következtében állandóan nagy volt s azoka szerencsétlenek, akik hosszabb időt töltöttek ebben azállami mintaintézményben, olyan bajokat szereztek,amelyektől sohasem tudtak szabadulni.

156

Amikor a fogházban jelentkeztem és szabályszerűenbevezettek a törzskönyvbe, a fogházfölügyelő megkér-dezte, hogy akarok-e a pénzemből vacsorát hozatni. Mégnem voltam bent a létszámban, tehát a fogházi kosztranem tarthattam igényt. A foglyok a szabályok szerintnem hozathattak kívülről ennivalót, a fogházfölügyelőajánlata tehát kedvezményszámba ment. Természetesenörömmel fogadtam az ajánlatot s arra kértem a fogház-fölügyelőt, hogy hozasson a vendéglőből sertéskarajt éskét deci bort. A bor említésére a törvény őre meghök-kent, de aztán kijelentette, hogy kivételesen még a borbehozatalához is hozzájárul. Az első nap tehát jól in-dult, mert a vendéglőből hoztak pompás vacsorát.

Időközben budapesti elvtársaim haditanácsot tartot-tak, hogy milyen módon lehetne kieszközölni, hogy nea rabkoszton éljek, hanem megfelelő ellátást kapjak.Több ügyvéd bevonásával kisütötték, hogy a pozsonyirabbi segítségét kell igénybevenni. Baron elvtársamPozsonyba utazott és megkérte a rabbit, hogy eszkö-zölje ki az ügyészségnél, hogy rabellátás helyett kóserkosztot ehessem: „mert én szigorúan alkalmazkodniakarok a vallás parancsaihoz”. Megkérte a rabbit, hogya zsidó hitközség vállalja az élelmezést, természetesenazzal, hogy a párt a kiadásokat megtéríti. A rabbi na-gyon megörült, hogy ilyen vallásos szocialistáról gon-doskodhatik és már másnap kieszközölte, hogy a fog-házi ellátás helyett rokonszenves libákkal és más rituáliseledelekkel táplálkozhassam.

A fogházfölügyelő rendszerint délelőtt 9 órakor át-ment az ügyészséghez, hogy jelentést tegyen a fogház-ban történtekről. úgy tizenegy óra tájban rapportrahívtak a fogházfölügyelőhöz, aki komolyan kijelentette,hogy az ügyészség engedélyt adott a kóser ellátásra sezentúl kívülről kapok élelmezést. Később, amidőn afogházfölügyelővel összebarátkoztam és az összes dol-

157

gait a saját irodájában én intéztem el, nevetve el-mesélte, hogy amikor az ügyész bejelentette neki arabbi látogatását és a kóser kosztot, alig tudta a ko-molyságát megőrizni, mert eszébe jutott a sertéskaraj.Nem akarta azonban a dolgot elrontani, tehát hallga-tott az első vacsoráról.

Egyebekben a büntetés kétharmadrészének eltöltéseután, amikor a fogházszabályok értelmében minden raba saját költségén élelmezheti magát, a hitközség is ki-ábrándult belőlem. Alig vártam azt a pillanatot, amikorbucsut mondhatok a hitközségi élelmezésnek. Halálosanmeguntam a libákat és minden szárnyas rokonait ésünnepnap volt, amidőn az első sertéskaraj újból meg-jelent a láthatáron.

A pozsonyi fogházban egymás hegyin-hátán voltaka foglyok. Olyan zárkákban, amelyek még egy emberbefogadására is alkalmatlanok, néha hárman-négyenhevertek összezsúfolva. A fogháznak külön női és férfi-osztálya volt és a nők talán még többet szenvedtek, minta férfiak. Gyöngébb szervezetük jobban megérezte azegészségügy hiányait.

Vigasztaló volt, hogy az egész épületben nem voltpoloska, viszont állandóan élet-halálharcot kellett foly-tatni a bolhák milliárdjaival. A szalmazsákokat mindenkét-három esztendőben cserélték ki, amikor már aszalma valósággal porrá változott. Az apró vérszopókmindenhová elkísérték az embert és aki védekezni akart,annak egész Zacherlin-hegyeket kellett vásárolnia.

Másfél hónapig magánzárkában voltam, ami azértvalósággal elviselhetetlen, mert a sötét zárkában csaknéhány órát lehetett olvasni. A nap többi részét olyanmódon töltöttem el, mint az állatkertben a jegesmedve.Föl és alá mászkáltam s még annak is megörültem, hakívülről valami beszélgetést hallottam. Amikor a máso-dik hónap közepén egy fiatal suhancot adtak a zár-

158

kámba, aki hétrendbeli betöréses lopásért volt vizsgálatifogságban, üdülésszámba ment, ha este 6 órakor, ami-kor a munkáját befejezte, elbeszélgettem vele.

Többször jelentkeztem munkára, de úgylátszik azügyészség ragaszkodott ahhoz, hogy hosszabb időt tölt-sek magánzárkában. Annak köszönhettem a magánzár-kából való szabadulásomat, hogy a fogházirodában sokvolt a munka s engem is bedirigáltak másolásra. Vegy-tintával másoltuk az ügyészségi iratokat. Bár ez nemnevezhető kellemes szórakozásnak, mégis mindenkiörömmel vállalta, mert egy kertre nyíló világos szobá-ban volt az iroda. A másolóiroda az úgynevezett nagyiroda volt, míg a fogház fölügyelő kis irodájában szin-tén valamelyik fogoly dolgozott. Időközben ez az állásmegüresedett, mert a fogház fölügyelő mellett dolgozófogolynak letelt a büntetése. Minthogy a munka nagyonfelszaporodott és már előzően többször kisegítettem akis irodában, tehát a távozónak én lettem az utóda.

Reggel 6-tól este 10-ig kellett rabszolgai munkátvégezni, mert elődöm mindent elhanyagolt s órákat töl-töttem azzal, hogy rendbehozzam a fogház könyveit ésszámadásait. Annyi dolgom volt, hogy az idő valóság-gal röpült, mert még gondolkodni sem értem rá.

Összesen négy hónapot kellett volna leülnöm, ille-tően arra is számíthattam, hogy összbüntetést mérnek kis elvesznek néhány napot a büntetésemből. Szépen ki-rajzoltam egy papírlapra annyi kockát, amennyi napota fogházban el kellett töltenem és minden eltöltött napota kocka betussolásával jeleztem.

Egyre több lett a sötét kocka s már csak négy fehérkockám maradt, amikor a fogházfölügyelő — aki min-dig arról beszélt tréfásan, hogy milyen jó volna, hahosszabb ideig maradnék a fogházban, mert kitűnőmunkaerő vagyok — a szokásos rapportról visszatérve,egész derűsen a következőket mondta:

159

— Pajtikám, tudja, hogy a kúria izgatásért is el-ítélte s ezért hat újabb hónapot kapott?

Azt hittem tréfálkozik, mert képtelenségnek látszott,hogy két fölmentő Ítélet után elítélhessenek. Amikor afogházfölügyelő látta, hogy tréfának tartom kijelenté-sét, odanyújtotta a „Budapesti Hírlap”-ot, amely rövidhirben tudatta, hogy a kúria izgatás vétsége miatt hat-hónapi fogházzal büntetett.

Szó nélkül kifordultam az irodából és határtalankétségbeeséssel fogadtam ezt a rettenetes ítéletet. A po-zsonyi esküdtbíróság jogerősen fölmentett a sajtó utjánelkövetett izgatás vádja alól, a pozsonyi királyi törvény-szék és a tábla szintén fölmentett s eme három egybe-hangzó fölmentés után a kúria hat hónappal toroltameg, hogy a reakció legfőbb védelmezőit meg mertemtámadni.

Ha a tárgyalás alkalmával sokkal súlyosabb bün-tetést mérnek rám, akkor nyugodtan fogadtam volna azÍtéletet, mert valamennyien tudtuk, hogy a munkás-mozgalomban való részvétel a legtöbb esetben együttjár a fogházzal. De közvetlenül a szabadulás előtt, ami-dőn kizártnak látszott, hogy a büntetést megváltoztas-sák, valóságos katasztrófa volt ez az iïélet és napokigeltartott, amíg valahogyan magamhoz tértem és bele-törődtem a megváltoztathatatlanba.

A pozsonyi törvényszék emberséges bírái sem lelke-sedtek túlságosan a kúria ítéletén, mert a rendelkezésreálló négy nap alatt hihetetlen gyorsasággal ülést tartot-tak, hogy összbüntetést szabjanak ki rám. összesen tíz-hónapi fogházbüntetésre voltam ítélve és ebből teljeshárom hónapot elvettek, összbüntetésül héthónapi fog-házat szabtak ki és a királyi ügyész belenyugodott azítéletbe, holott teljesen szokatlan volt, hogy ilyen hosszúidőt elengedjenek.

160

Jellemzi a helyzetet az is, hogy a kúria ítélete utánaz ügyész személyesen átjött a fogházba, behivatott azirodába és kijelentette, hogy minden könnyítést megad.Ha panaszom vagy valamilyen kívánságom van, for-duljak az ügyészséghez s már előre is biztosít arról,hogy minden emberileg lehetőt elkövet, hogy a fogház-ban jól érezzem magam. Az ügyész szavaiból megértet-tam azt is, hogy Pozsonyban a bírák között nagy meg-lepetést keltett a kúria ítélete.

Újból meg kellett tehát rajzolnom a kockákat ésújra megkezdődött a mindennapi egyhangú robot. Afogságot nagyon enyhítette, hogy a fogház fülügyelőés az ügyészség is valóban mindent megtettek, hogy alehetőséghez mérten jól érezzem magam. A szabályokszerint látogatókat csak havonta egyszer lehetett fo-gadni, de hozzám mindennap beengedték barátaimatés gyakran előfordult, hogy egyetlen nap kétszer-háromszor kaptam látogatót. Bécsből, Budapestről, azország minden nagyobb városából rengeteg sokan jöt-tek, sőt egy alkalommal több osztrák szocialista képvi-selő látogatott meg, akik valamilyen értekezleten vettekrészt Pozsonyban.

Megható és felejthetetlen esemény volt, amikor má-jus elsején egy nagy dobozban, vattába csomagolva,vagy 300 darab vörös szegfűt kaptam. A munkásnőkszervezetének vezetősége küldte ezt a drága megemléke-zést. Akkor még a piros virágot nem bántották és mégazt sem akadályozták meg, hogy a fogház összes rabjaitfelvirágozzam. Május elsején tehát a pozsonyi fogházösszes férfi- és női rabjai, sőt a fogház őrei is pirosszegfüvei jártak. A fogházfölügyelő maga is föltüzte azajándékvirágot és eszébe sem jutott, hogy izgatásért fe-lelősségre vonhatják.

Pedig a fogház fölügyelő nagyon haragudott a szocia-listákra. Valószínűen azért, mert Kalmár Henrik, aki

160

velem együtt ült a fogházban, de a büntetését előbbkezdte meg, nagyon sokat kellemetlenkedett és rengetegmunkát adott a fogházfölügyelőnek. Úgylátszik a be-vonulásom napján is valami baja lehetett Kalmárral,mert amidőn a folyosón álltam és a törzskönyvből meg-tudta, hogy hírlapíró vagyok, odafordult hozzám ésszemrehányó hangon mondta: „Miért jött ebbe a nyo-morúságos fogházba, ahol csupa tolvaj, betörő és szo-cialista van!”

A fogházban az élelmezés csapnivalóan komiszvolt. Azok a foglyok, akik már máshol is ültek, elkese-redetten panaszolták, hogy mindenütt több és jobb élel-met kaptak. Az irodában a rapport alkalmával minden-nap akadt néhány olyan fogoly, aki az élelmezést kifo-gásolta és az éhezők gyakran nagy botrányokat rendez-tek a jobb élelmezésért.

Amikor a fogház fölügyelő mellé kerültem, szaba-don járkálhattam a fogház épületében. Eljutottam akonyhába is és végtelen undorral néztem, hogy világosnappal az úgynevezett rusznik tízezrei nyüzsögnek aföldön és a falakon. Délben, amikor a leves elkészült,kanálszámra halászták ki belőle ezeket az undorító ro-varokat.

Később arra is rájöttem, hogy a foglyok miért kap-nak az előírt mennyiségnél is kevesebbet. A konyhábaneleget főztek, de a foglyok közül kikerült szakácsok —akik saját maguk eleget ehettek — a fogházőröknekminél nagyobb „maradvánnyal” akartak kedveskedni.Majdnem minden fogházőr disznót hizlalt és esténkintnagy sajtárokban hordták a foglyoktól elvont ételmara-dékot. Levest, kenyeret, főzeléket vittek a disznóknakés az éhező foglyok panaszai fölött napirendre tértek.

Tapasztalataimat közöltem a fogházfölügyelővel,aki nem tudott ezekről a dolgokról. Azonnal vizsgálatotrendelt el és amikor minden állításom beigazolódott,

162

megbízott a konyha ellenőrzésével. A foglyok már más-nap örömmel üdvözölték az új rendszert. Nagyobb da-rab kenyeret, több levest és főzeléket kaptak. Minden-nap végigjártam az összes folyosókat, megkérdeztem, kiéhes és magam hordtam fel a konyhából a kenyereketazoknak, akiknek a kiadott mennyiség nem volt ele-gendő.

A fogházőrök, a vezető őrmester kivételével, sokáighalálos ellenségüknek tekintettek, de később megbékül-tek, sőt megszerettek. Az első időkben azonban többenkellemetlenkedni akartak, a fogházfölügyelő azonbanleintette őket. Amikor így a legnagyobb bajok meg-szűntek, a ruszniknak is hadat üzentem. A saját pénze-men nagytömegű zöld mérget hozattam és két hét alattteljesen kiirtottuk ezeket az ocsmány rovarokat.

A fogház fölügyelő kis irodájában a rendes fogházimunkák mellett rengeteg dolgot adott a foglyok vásár-lásainak elkönyvelése. Akiknek pénzük volt, azok heten-kint egyszer kívülről hozathattak ennivalót. A menünem volt túlságosan változatos, mert a foglyok legna-gyobb része kenyeret, kis töpörtyűt, nagy töpörtyűt, kislekvárt vagy nagy lekvárt, kis szalonnát vagy nagyszalonnát hozatott. A fogházfölügyelő tanácsára a mel-lettem lévő fogolytársamnak hetenként egy adag nagytöpörtyűt és kis szalonnát hozattam, amiért szívesen el-vállalta, hogy a zárkát kitakarítja. A párt ezekben az idők-ben már több segélyt tudott adni, tehát sohasem jöttem za-varba. Csak az első másfél hónapban szenvedtem sokatattól, hogy nem volt füstölnivalóm. A fogházban majdnemmindenki cigarettázott, holott én csak a legerősebb szi-vart, a virzsiniát szerettem. A látogatóim már az elsőhetekben is kísérletet tettek, hogy kedvelt szivarommalellássanak, de akkor még nem mertem elfogadni. Ké-sőbb, amikor a fogházfölügyelő irodájában voltam, aka-

163

dálytalanul továbbíthatták a fogházba a szivarokat.Volt olyan idő, hogy 300 szivar várt az elmúlásra.

Nagyon kedves jelenet volt, amikor az egyik igen te-kintélyes állásban lévő polgári látogatóm látható ide-gességgel figyelte, hogy a mellettünk álló szuronyosfogházőr mikor fordul el. Folyton azt kérdezte, hogynem beszélhetnénk-e négyszemközt, mert nagyon fon-tos mondanivalója volna és állandóan a belső zsebéremutatott. A fogházőrt akarta arra biztatni, hogy távoz-zék néhány pillanatra. Őrünk azonban, bár nagyon jó em-berem volt, rendületlen szilárdsággal kitartott mellettünk.Barátom végre nehéz szívvel távozni készült, de még alépcsőről is visszafordult és most már a nyitott kabát-zsebét láttatta, amelyből 25 darabból álló virzsiniás-cso-mag kandikált ki. A fogházőr ott állt mellettem, elkép-zelhető tehát a látogató meglepetése, amikor a legna-gyobb fölháborodással azt kérdeztem tőle, hogy remélhe-tőleg nem akarja a szivarokat visszavinni Budapestre.Ha nekem hozta a virzsiniákat, akkor csak szépen adjaide. A fogházőr előtt átvettem a csomagot és most mára látogatóm lett dühös, mert elmesélte, hogy a látogatásegész ideje alatt azon izgult, hogy milyen módon csem-péssze hozzám a szivarokat.

A fogházban való tartózkodás idejét nagyon meg-könnyítette az a sok kedves megemlékezés, amellyel kí-vülről elhalmoztak. A levelek és a levelezőlapok százaitkaptam. A látogatóim annyi élelmi szercsomagot hoztakmagukkal, hogy a velem együtt dolgozó foglyokat isélelmezhettem. Ott a fogházban tudtam meg, hogy Bu-dapest lakosságát Blériot repülése milyen izgalombahozta. Erről az eseményről több mint száz levelezőlaponértesítettek és elvtársaim a legnagyobb elragadtatáshangján írtak erről a „nagyszerű csodáról”. A sok ked-ves megemlékezés közül külön érdemes a megemlítésredrága, felejthetetlen barátomnak, az orvul meggyilkolt

Somogyi Béla Svájcból küldött levelezőlapja.

Ady Endre és Révész Béla, akikkel már a fogházba való bevonulásom előtt sok kedves estét

töltöttem, valószínűen vidám, nótás jókedvükben gondoltak ezzel a levelezőlappal a pozsonyi rabra.

165

Somogyi Bélának, Ady Endre és Révész Bélának, to-vábbá a Népszava akkori szerkesztőségének levelező-lapjai. A levelezőlapokon látható ceruzával irt betű aztjelenti, hogy a fogházfölügyelő megengedte a kézbe-sítést.

A szerkesztőség levelezőlapját már azért is leközlöm, hogy két korán elhunyt

kedves elvtársunkat, Bresztovszky Ernőt és Gárdos Sándort, továbbá az

emigrációban élő Farkas Antalt és Kunfi Zsigmondot emlékezetbe idézzem.

166

Még a fogházban való tartózkodásom idején nyertbeteljesülést az a régi ábrándunk, hogy a saját házunk-ban helyezzük el a párt intézményeit. Megkezdték a házépítését és én állandó izgalomban lestem, hogy az épít-kezés zavar nélkül halad-e. A kint lévő elvtársak és kü-lönösen Garami — akinek a pártház fölépítése körül alegnagyobb érdemei vannak — állandóan informáltakaz építkezés dolgairól. Elküldték a tervrajzokat és meg-jelölték, hogy melyik lesz az én szobám, azzal a meg-jegyzéssel, hogy amennyiben kifogásom van ellene, bár-melyik más szobában elhelyezkedhetem. A pártház 1909október 31-én teljesen elkészült és amikor november hó14-én kiszabadultam, a legnagyobb meghatottsággal jár-tam körül a mi épületünket, amelyet varázslatos gyor-sasággal építettek azalatt, amíg a fogházban voltam.

November hó 14-én, egy hideg őszi napon, reggelhat órakor végre megnyíltak a pozsonyi fogház kapui.Akik még nem voltak hosszabb ideig lezárva, azok elsem tudják képzelni, hogy mit jelent, ha valaki teljeshéthónapi fogság után, amelyet egy lehetetlenül komorépület falai között töltött el, a szabad levegőre jut. Do-bogó szívvel, lázas izgalommal töltöttem az utolsó éj-szakát és amikor kiléptem a fogház falai közül, könnyszökött a szemembe, mert baráti öleléssel és égő virzsi-niával vártak rám.

A budapesti elvtársak közül ugyanis négy kedves,jó barátom: Pelczéder Ágoston, Horovitz Gábor, BöhmVilmos és dr. Landler Jenő előtte való napon Po-zsonyba utaztak és már reggel öt órakor odaálltak a fog-házajtó elé, hogy elsők gyanánt üdvözöljenek. Valamikedveskedéssel akartak fogadni, tehát elhatározták, hogyamint kilépek, az égő virzsiniát adják át, Elmondták,hogy több mint egy negyedóra hosszat gyújtogatták agyufákat, hogy az alkalmas pillanatban a szivar rend-ben legyen.

167

A szabadulás után az asztalosok szervezete és apártvezetőség a nyomdászok házában kedélyes vacsorátrendeztek, amelyről azért is érdemes megemlékezni,mert az ünnepélyen jelen volt Bacovszki, az orosz szov-jet volt párisi nagykövete, akiről mostanában a lapokolyan sokat írtak, szintén üdvözlő beszédet mondott. Avirzsinia ezen az ünnepélyen is szerepelt, mert 100 drbszegfűt 100 virzsiniához kötöttek és ezzel a bokrétávalkedveskedtek.

T Ö M E G M O Z G A L M A K

Az üldözések küzdelmei tüzében a munkásmozga-lom rendkívüli módon megerősödött. Az ipari munká-sok gazdasági szervezetei és a földmívelők hatalmasanmegerősödtek. Csak néhány adatot kell közölni, annakszemléltető módon való bizonyítására, hogy a 900-asévek elején milyen hatalmas lendülettel tört előre amunkásmozgalom :

„1902-ben az ipari munkásoknak csak 2.39 száza-léka volt szervezett, 190á-ben már 12.72 százaléka,1905-ben 15.07 százaléka. Négy esztendő alatt a szapo-rodás 600 százalékot tett ki! És a koalíciós, már any-nyira fenyegető és támadó korszak első évében ismét71.173-ról 153.332-re emelkedett a szervezett munkásokszáma, ami 115 százalékos szaporodásnak felel meg. Dea jellemző számok most következnek. 1905-től 1908 vé-géig 1737 sztrájk és 320 kizárás volt; a mozgalmakbanrésztvett 182.932 munkás; sztrájkok folytán 1905-től1909-ig 201.828 munkás nyert munkabéremelést és122.453 munkás munkaideje naponként átlag ötnegyed-órával rövidebb lett.*

Eddig sohasem tapasztalt arányokkal dolgozik avidéki szakmai mozgalom is. Ez az országos szövetségekmegalakulásával és terjedésével vele járt. Nagy sztráj-

* A munkásmozgalom megerősödésére vonatkozó adato-kat szószerint Révész Mihály: „A magyarországi munkás-mozgalom története” című munkájából idézem.

169

kok vannak a vidéken. A vasúti munkások szövetségeis megalakult, ennek brutális módon való feloszlatásáignagy vidéki csoportjai voltak és szabadszervezeti alaponvannak még most is. A vidéki szakmai mozgalom fejlő-dését mutatja az, hogy 1907 elején 25 országos szövet-ség működött, 1625 szakcsoporttal.

A földmunkások szövetsége 1906 január elején ala-kult meg és egynéhány hónap leforgása alatt 300 szak-csoportja, 20.000-nél több tagja lett; 1907. év végéig 597csoportot tudtak alakítani és 1907 június havában a be-iratkozott tagok száma 72.000-re emelkedett, a jogos ta-goké meg 32.000-re.

Magától értetődő, hogy a megerősödött munkásmoz-galom a szervezett tömegek erejét most már arra akartafelhasználni, hogy az ország politikai életében súlyt je-lentsen és egyre viharosabb erővel követelte az általánosegyenlő és titkos választójogot. A magyar parlamentbenegymást követték a kisebb-nagyobb botrányok. Bánffybukása után Széll Kálmán csak rövid ideig maradha-tott, mert ismét kiújultak a nemzeti követelésekért valóküzdelmek. Széll 1903 június havában lemondott és grófTisza István, akit a király miniszterelnöknek dezignált,nem tudott kabinetet alakítani. Gróf Khuen-Hédervárykövetkezett, akit az ellenzék obstrukcióval akart meg-buktatni. A parlamentben Papp Zoltán 5000 forintot tettle a Ház asztalára azzal a kijelentéssel, hogy ezt apénzt azért bocsátották rendelkezésére, hogy ne obst-ruáljon. A parlamenti vizsgálóbizottság kiderítette, hogya megvesztegetésre szánt összeg gróf Szapáry Lászlótólered.

A szociáldemokrata párt, amely a legkíméletleneb-bül támadta a Khuen-kormányt, azért is kellemetlen el-lenség volt, mert az ellenzéket az obstrukció folytatá-sára kényszerítette. A parlamentben 5000 forinttal kí-sérleteztek, hogy az obstrukciót leszereljék, a szociál-

170

demokrata párt megnyerésére sokkal nagyobb összegetakartak fordítani. Egy szép napon gróf Szapáry Pálmegbízásából megjelent valaki a titkárságban és meg-kérdezte, hogy a párt vezetősége nem volna-e hajlandókét megbízottat kiküldeni, akikkel fontos tárgyalni va-lója volna.

Nem tudtuk, hogy milyen ügyről lehet szó, de apártvezetőséget mégis érdekelte a dolog, elhatározta te-hát, hogy Garamit meg engem kiküldenek a gróf úrhoz.Gróf Szapáry Pál szép utcai palotájában volt a neveze-tes találkozás. A beszélgetés azzal kezdődött, hogy Sza-páry Pál a politikai helyzetről tartott előadást és azutánmegkérdezte, hogy mit szólna a szociáldemokrata pártahhoz, ha a kormány a szegény emberek segítésére min-den 2 forinton alul lévő zálogtárgyat kiváltana és át-adná őket tulajdonosaiknak. Á nemes gróf azt remélte,hogy e nagyszerű cselekedet fölött való elismerésünk-ben menten elájulunk és azzal háláljuk meg a kormányáldozatkészségét, hogy azonnal beszüntetünk mindenharcot.

A lehető legnagyobb ridegséggel megmagyaráztukneki, hogy a kormány ilyenfajta cselekedetének nincsensemmi jelentősége, mert a kiváltott zálogtárgyak néhánynap múlva újból a zálogházba vándorolnának. Felvilá-gosítottuk arról is, hogy a szociáldemokrata párt milyenpolitikai és szociálpolitikai követelésekért harcol és akormány támogatásáról csak akkor lehet szó, ha ezeketa követeléseket a kormány megvalósítja.

Gróf Szapáry tudomásul vette kijelentéseinket ésarra kért bennünket, hogy az ügyet ne tekintsük befeje-zettnek. Ő még tárgyalni akar néhány úrral, akiknek be-számol a tanácskozásunkról, mert nagyon szeretné, haaz ország érdekében valamilyen megoldást találnánk.

Néhány nap múlva újra értesítést kaptunk, hogy aBelvárosban lévő Csalányi-féle vendéglőben várjuk este

171

8 órakor. Újból elmentünk és mivel a gróf késett, a ven-déglőben vacsoráztunk. Tudtuk előre, hogy a vacsorátmajd gróf Szapáry Pál akarja kifizetni, tehát megegyez-tünk Garamival, hogy a legolcsóbb ételt rendeljük ésegy pohár sört iszunk hozzá. úgy is történt, amint előresejtettük. A tárgyalásnak nem volt semmi komolyabberedménye. Amikor fizetésre került a sor, a gróf úregy előkelő mozdulattal kijelentette: „Kérem, majd énfizetek.” De erre nem került a sor, mert azt válaszoltuk,hogy egy pörköltet és egy pohár sört magunk is ki tu-dunk fizetni, nem érdemes, hogy ő költekezzék.

A Khuen-Héderváry-kormány az ellenzék és a szer-vezett munkásság folytonos támadásaival szemben tehe-tetlen volt. Helyzetét megnehezítette az úgynevezettchlopy-i hadiparancs, amelyben a király azt adta tud-tul az országnak, hogy a legfőbb hadurat megillető jo-gokról sohasem mond le, ami azt jelentette, hogy a nem-zeti vívmányok dolgában az ellenzék nem remélhet sem-miféle eredményt. A kormány helyzete egyre tarthatat-lanabbá vált. Az ellenzék a katonai követelések jelsza-vával olyan közvéleményt teremtett, amely lehetetlennétette a rendes parlamenti munkát. Gróf Khuen lemon-dott és helyét gróf Tisza István foglalta el.

Az új kormány elsősorban az obstrukciót akarta le-törni és bejelentette a házszabályok szigorítását. Az el-lenzék bizonyos formák között meg is szavazta volnaa házszabályrevíziót és ha Tisza nem türelmetlen, akkorbékésen is megegyezhetett volna a különböző parla-menti csoportokkal. A hírhedt ugrai levél azonban,amelyben a miniszterelnök a házszabály szigorítását be-jelentette, még fokozta az ellentéteket. A Tisza-kormányteljesen elvesztette a választók bizalmát, mert a vasutas-sztrájk erőszakos letörése a választók nagy tömegeitkergette az ellenzék táborába. A házszabályok szigorí-tásának kérdésével egyidőben elementáris erővel nyo-

172

mult előre a választójog kérdése is. Bár az ellenzék ve-zérei húzódoztak a választójog kiterjesztésétől, a szo-ciáldemokrata mozgalom ereje mégis arra kényszerítetteőket, hogy állást foglaljanak és a választójog mellé áll-janak. Tisza István azonban makacsul ellenezte a vá-lasztójog reformját és 1904 november hó 18-án a ház-szabályok felrúgásával, Perczel Dezső elnök tevékenyközreműködésével, megszavaztatta a házszabályok szi-gorítását.

A parlamentben lejátszódott események hatása alattlétesült az ellenzéki pártok koalíciója. Megalakult azúgynevezett vezérlőbizottság, amely Tisza Istvánnalszemben egységes eljárásra hívta fel az ország népét.A koalíció megalakulása után rövid ideig azt a látsza-tot tudta kelteni, hogy komolyan óhajtja a választójogkiterjesztését, de rövidesen kiderült, hogy a választójogjelszavával csak meg akarta téveszteni a harcoló mun-kásokat.

Tisza a parlamenti őrséggel, az úgynevezett dara-bontokkal akarta biztosítani az ülések rendjét. Az el-lenzék azonban már a parlamenti őrség bemutatkozásá-nak első napján kiverte a teremből a darabontokat ésszétrombolta az ülésterem berendezését. A képviselő-házat feloszlatták és az 1905. évi januári választások azellenzéknek adtak többséget.

A koalíció megalakulásával a magyar történelemúj fejezete kezdődött. A szociáldemokrata párt már azelőző években is nagy erővel befolyásolta a politikaiküzdelmek irányát, de az igazi tömegmozgalmak kora,százezernyi munkás megjelenése fegyelmezett sorokbana főváros utcáin, csak a koalíció elvtelen árulásánakkövetkezménye gyanánt jelentkezett.

Olyan idők következtek, amelyeknek igazi tükör-képét nem lehet hűen megmutatni. Tízezrek, százezreköntudatos áldozatkészséggel indultak rohamra az elavult

173

választójog ellen, hogy végre bejuthassanak az alkot-mány sáncai közé. Mindenki tudta, hogy a rendőrséga legdurvább módon támad a tüntető munkásokra, deazért egyre többen jelentek meg az utcán, hogy életükveszedelmeztetésével is tanúságot tegyenek arról, hogya kiadott jelszó: „Nem lesz addig nyugalom Magyaror-szágon, amíg az általános választójogot törvénybe nemiktatják”, nem üres fenyegetés. Maguk a tömegek hajt-ják és zaklatják a pártvezetőséget, hogy általánosmunkaszünettel, tüntetésekkel, nagy fölvonulásokkalkényszerítsék a kormányt gyors cselekvésre. Föláldoz-zák a munkabérüket, óriási összegeket gyűjtenek a tün-tetések áldozatainak. A titkárságot állandóan százan ésszázan ostromolják újabb és újabb röpiratokért és min-den ellenszolgáltatás nélkül sokszor egész éjjeleket azzaltöltenek, hogy a várost teleragasszák a párt plakátjaival.Kora reggel már ott állanak a nagyobb üzemek és gyá-rak kapui előtt, hogy a munkába sietők között kioszthas-sák a párt röpiratait.

Tisza bukása után több kísérlet történt arra, hogyolyan kormányt alakítsanak, amely a közjogi kérdése-ket olyan program alapján oldja meg, amelyhez a ki-rály is hozzájárul. Ezek a kísérletek azonban meghiú-sultak, míg végül 1905 június havában a király báróFejérváry Gézát nevezte ki miniszterelnöknek.

Az új kormány szemben állt a koalícióval és nemtudott többséget szerezni. Megkezdődött a „nemzeti el-lentállás”, amelyben az úgynevezett egész hivatalos Ma-gyarország résztvett. A megyék és a városok a kormányellen fordultak s a koalíció ellenállhatatlan erejű lettvolna, ha programjába őszintén és becsületesen fölvesziaz általános választójog követelését is.

A szociáldemokrata párt vezetősége fölismerte, hogyezekben az izgalmas időkben a meddő közjogi harcokhelyett az általános választójog ügyét kell előtérbe

174

nyomni, mert a tömegek igazi képviselőinek megjele-nése megváltoztatja a képviselőház arcát. Az általánosválasztójog alapján megválasztott képviselők nem zár-kózhatnak el a tömegek kívánságai elől, tehát gaz-dasági és szociálpolitikai kérdéseket kell tárgyalniok.

A pártvezetőség mindent megtett, hogy a koalíció-val megegyezésre juthasson. Ha a legcsekélyebb Jelétlátta volna annak, hogy a koalíció vezetőemberei őszin-tén óhajtják a választójogot, ha biztosítékot nyújtanakarra, hogy kormányrajutásuk esetén megvalósítják amunkások csatlakozásának ezt az elengedhetetlen föl-tételét, akkor a szociáldemokrata párt a koalícióvalegyütt küzdött volna a Fejérváry-kormány ellen.

A megegyezés azonban nem sikerült! Nem volt másválasztás: az egész vonalon a legélesebb harcot kellettfolytatni a koalícióval szemben. A mindenfelől szoron-gatott kormány belügyminisztere, Kristóffy József, föl-ismerte, hogy milyen nagy erőt jelent a szervezett mun-kások támogatása, hogy a meddő közjogi harcokban,, el-sorvadó ország fejlődésére milyen óriási hatással lesz,ha a választójog kérdését napirendre tűzik, ha a jogok-hoz juttatott milliók eleven erejét használják fel a ki-csiny klikkek marakodásával szemben.

Kristóffy a „Magyarország kálváriája. Az össze-omlás útja” című hatalmas munkájában számol be ar-ról, hogy mi vezette a választójog gondolatának fölveté-sére. Érdemes ebből a könyvből némely részletet kö-zölni, mert bizonyítékul szolgál arra, hogy egy, a szo-ciáldemokrata párttól teljesen távol álló politikus az ál-talános választójog szükségessége mellett ugyanazokataz érveket sorakoztatja föl, mint amelyekkel a szociál-demokrata párt a választójog megvalósítását követelte.A koalíció azzal vádolta a Fejérváry-kormányt és fő-képen Kristóffyt, hogy az osztrák császár parancsára, a„kamarilla” kívánságára akarja bevezetni az általános

175

választójogot, hogy a választójog segítségével akarjakiszolgáltatni az országot Ausztriának. A koalíció emejelszavai nem gyakoroltak hatást a tömegekre. A röp-iratok százezreivel világosítottuk fel a tömegeket, hogya választójog az osztályuralom megdöntésének hatalmaseszköze, hogy a választójogot ellenző maroknyi csoportkiváltságainak megtartása végett helyezkedik szembeaz egész ország népével. Kristóffy a következőket írja aválasztójog gondolatáról:

„Több mint húsz éve már, hogy az általános választó-jog körül a küzdelem folyik. Lezajlottak a nagy nemzetikatasztrófák felettünk s midőn e sorokat írom (1927), azáltalános választójog kérdése még ma sincs végleg meg-oldva hazánkban. Ennek a küzdelemnek átalakító ésmessze kiható politikai hatásait a későbbi történetíró leszhivatva megörökíteni. Mi, akik ebben résztvettünk s aharc pora még jóformán ruháinkon ül, nem lehetünk ille-tékes bírái a megtörtént dolgoknak. Legföljebb elmond-hatunk vagy megvilágíthatunk egyes részleteket és ténye-ket, melyeket aztán későbbi idők történetírója lesz hi-vatva a higgadt bírálat szemüvegén keresztül földolgoznis az egész küzdelmes korszak történetébe illeszteni. Azalábbi soroknak, melyek arról fognak szólni, miképen ju-tottam az 1905. évi nehéz időkben az általános választó-jog mentő gondolatára, sem kívánok egyéb jelentőségettulajdonítani.

Elmondom a dolgot úgy, amint történt. Az egészbeninkább az a körülmény érdekes, hogy sokszor még vélet-len dolgok adnak lökést a történelmi események folyama-tának.

Alig szükséges mondanom, hogy a bécsi „kamarillasorvasztó kamrája”, melyből a koalíció szerint többek köztaz általános választójog is mint ,„mérges gőz” áradt ki azországra, legalább ebben a vonatkozásban a mesék biro-dalmába tartozik s csak a naiv lelkek számára lett ki-találva ügyes, koalíciós újságírók által. Én ezt a kamaril-lát sohasem láttam, küszöbét soha át nem léptem. Sőt,

176

őszintén szólva, azóta is hiába kerestem, sehogy sem bír-tam ebbe a titokzatos „kamrába” bepillantani, pedig aFejérváry-kormány fölmentése után eleget járogattamBécsbe. Az is csak mese, hogy a „császár” parancsolta rámaz általános választójogot. Azóta oknyomozó forráskuta-tók állapították meg, éppen a túlsó táborból, hogy azosztrák döntő faktorok nemzetiségi aggodalmakból eleintea leghevesebben ellenezték ezt a reformot. Amint hogyígy is volt. Különben is a császárok és a királyok nemazért nevezik ki a minisztereket, hogy nekik adjanak, ha-nem hogy tőlük kapjanak tanácsot és ideát. Belekevertéka választójog genezisébe a már elhunyt Lueger Károlyhires bécsi polgármestert is. Állítólag ő szuggerálta belémaz általános választójogot. Pedig Luegerrel csak jóval ahatalomtól való megválásom után jutottam összekötte-tésbe, amivel bizonyára csak én veszítettem, mert benneaz egyetlen nagykoncepciójú osztrák államférfit ismer-tem meg. Az igaz, hogy legalább is volt olyan fanatikushive a magyar választójognak, mint Weltner Jakab. Denem magyargyűlöletből, nem a faj letörése miatt, mintsokan tévesen hiszik, hanem azért, mert ezáltal vélte abirodalmi eszmét a maga módja szerint megerősíteni.”

Kristóffy ezután elmondja, hogy Vészi József iskészített egy memorandumot, amelyben a kibontakozásegyedüli útja gyanánt az általános választójogot jelöltemeg. Ezt Kristóffy azonban csak akkor tudta meg, ami-kor a királytól már felhatalmazást nyert, hogy az álta-lános választójogot proklamálja, Tehát sem Lueger, semVészi nem szuggerálták a választójog gondolatát. Kris-tóffy így folytatja fejtegetéseit.

„A történelmi igazság az, hogy az általános választó-jogot a viszonyok kényszerűsége szülte. Jött, mert jönniekellett. A fejlődés törvényszerűségének kérlelhetetlen lo-gikája erején. Az én szavam csak a müezzin szava volt,aki akkor a nagy sötétségben véletlenül a torony tetejénőrt állottam s ezáltal a fejlődés örök törvényének és meg-érkezett akaratának kikiáltója lettem.”

177

Kristóffy ezután részletesen elmondja, hogy TiszaKálmánnak egy papírdarabkán talált följegyzése kerí-tette hatalmába minden gondolatát. Egyik kirándulásaalkalmával a pénztárcája a vízbe esett és amikor a tel-jesen átázott tárca tartalmát kiszedte, régi papírlapottalált benne, amelyen a következő följegyzés volt: Amagyar faj ebben a hazában csak addig lesz tarthatómíg a Habsburg-ház életföltételeivel ellentétbe nem jut.”Ez a néhány szó adta meg a döntő lökést ahhoz, hogy anemzeti jelszavakkal végezni kell, hogy csak egy segít-ség van: „Tervszerűen és kíméletlenül letörni a magyarvezényszóért folytatott küzdelmet.” Majd szószerint akövetkezőképen folytatja:

„Másnap már tiszta fejjel, azzal a szilárd elhatározás-sal indultam a fővárosba, hogy a katasztrófa elkerülésemiatt most már gyorsan cselekedni kell. De hol az eszme,amely keresztültörje a hazafias föllendülés duzzadt ára-datát? Hol a jelszó, amely erősebb a vezényszónál, mely,mindent átfogó egyetemes hatásával medrébe szorítja akicsapott hullámokat. Mert csak egy ilyenről lehetett szó.Útközben különböző tervek forogtak agyamban. Legjob-ban megkapott egy széles népjóléti program, melyben aválasztási reform is szerepelt, de még nem konkrét for-mában. A minisztériumban Rudnay Béla főkapitány vá-rakozott reám. Rudnay Béla a Fejérváry-kormány egyikleghívebb és legértékesebb támogatója, akire a rezsimnemcsak rendkívüli megbízhatósága, hanem átfogó poli-tikai látóköre miatt is mindig bizton támaszkodhatott.Kíméletlen szigorral és energiával tartotta, fenn a rendeta főváros területén, s e téren sem előtte, sem utána velesenki sem mérkőzhet. Rudnay jelentette, hogy a szocia-listák küldöttségbe készülnek jönni. Valami disznóságtörtént velük, azt akarják panaszolni. Egyúttal az általá-nos választójogot is követelni fogják. Ebben a zivatarosidőben nem ártana valami mézesmadzagot a szájukon ke-resztülhúzni. Ezt mondta Rudnay.

178

Csodálatos, ha valami egyszer meg akar történni, azesemények milyen logikai összefüggésben Kergetik egy-mást. Általános választói jog! Mintha egyszerre fejbe-ütöttek volna, úgy hatott rám e három szó. Rögtön át-éreztem, hogy ez milliók szívének dobbanását, milliók ér-dekének harcos megmozdulását jelenti. Hiszen éppen errevan szükség. Főispán koromból tudtam, hogy a nép oda-künn izzó vágyakozással keresi jogát, s elég egy szikra,hogy visszafojtott érzelmei lobot vessenek. Külföldi ta-pasztalatokból már jól ismertem a suffrage universelleóriási tömeghatását s egy percig sem kételkedtem, hogya minden tömegérdeket átfogó hatalmas eszme, ha egyszerfölvettetik, végigsöpri a közélet tereit s úrrá lesz a politi-kai viszonyok felett. Az első percben tisztában voltam,hogy megtaláltam a fegyvert a vezényszó fölfújt mozgal-mával szemben.

Ám a további higgadt megfontolás még másra is ta-nított. Már akkor láttam, hogy a közjogi eszme a modernvilágban mindenfelé kezdi elveszíteni régi fényét, amit.győzedelmesen vált föl egy új eszmeáramlat: a világszerteelőnyomuló szociális gondolat. Itt-ott megjelentek márennek az eszmeáramlatnak a kontúrjai nálunk is, de csaka parlamenten kívül. Láttam, hogy Magyarországon isvan népnyomor, vannak elhanyagolt népérdekek, izzó vá-gyai a népnek. De ezek közül egy sem kap bebocsáttatásta parlamentbe. A nemzet fogalma azért nálunk különválta nép fogalmától, a parlament a közjogi harcok békóibajutott, ellenben a népjóléti kérdések, melyek a tömegeklelkét irányítják, száműzve vannak a törvényhozás ter-méből; így jutottunk a népérdekek rendszeres elhanyago-lása folytán a közjogi jelszavak uralmához, melybőlmost minden nyomorúságunk, egész kaotikus állapotunkfakad.”

Kristóffy egy a királyhoz intézett memorandum-ban meggyőző érvekkel fejtette ki, hogy az általánosválasztójog törvénybeiktatása megszünteti a közjogiharcokat s a képviselőházban a nagy szociális kérdése-

179

ket tolja előtérbe. Ebben a memorandumban részletesenfejtegeti azt is, hogy „a tömegek képviselőinek a parla-mentbe való bevonulása nem jelenti az ország fölfor-dulását, hanem a nyugodt fejlődés menetét segíti elő.Vannak, akik attól félnek, hogy a magyar szocialistákszét fogják feszíteni a parlamentet, pedig ellenkezőlegáll a dolog. A társadalmi keretet fogják előbb-utóbbszétfeszíteni, ha még sokáig kívül maradnak, míg a par-lamentben elfoglalva megillető helyüket, a külföldi pél-dák nyomán az állami eszme és a népakarat igazi kép-viselői lesznek.”

Julius hó 27-én fogadta Kristóffy a pártvezetőségés a szervezetek bizalmiférfiainak küldötteit és csakmint magánvéleményt hangoztatta, hogy az általánosés egyenlő titkos választójogot akarja törvénybe iktatni.A királytól ugyanis csak arra nyert fölhatalmazást,hogy egyelőre magánvéleménynek tüntesse föl a válasz-tójog törvénybeiktatásának szükségességét.

A kiadott jelszó azonban még ebben a formájábanis megtette kívánt hatását. A pártvezetőség meggyőző-dött arról, hogy Kristóffy komoly elszántsággal akarjamegvalósítani a pártnak ezt a legfontosabb követelésétés teljes erejével a koalíció ellen fordult. Nemsokára aküldöttségjárás után, szeptember 9-én, Kristóffy Német-boksánban beszédet tartott és itt újból kijelentette, hogy:„Ami hibát a választójog korlátozottsága elkövetett, aztjóvá kell tenni a választójog kiterjesztésével. S e rész-ben minden habozás nélkül el lehet menni a leggyöke-resebb megoldásig: az általános választói jog behoza-taláig, mert ez az egyedüli csalhatatlan mód és eszköza széles néprétegek feneketlen elégedetlenségének meg-szüntetésére s a békés megelégedéssel járó társadalmijólét megteremtésére.”

Kristóffy csak abban téved, hogy a főváros rend-jének biztosítását Rudnaynak köszönheti. Lehetséges,

180

hogy Rudnay a saját személyében megbízható volt, sőszinte meggyőződéssel támogatta a Fejérváry-kor-mányt, azonban a rendőrség tisztikarának nagyobb részea koalíció mellett foglalt állást. A koalíció ellen rende-zett tüntetések alkalmával a rendőrség a legnagyobb kí-méletlenséggel támadta meg a munkásokat és mindenlehető módon kifejezésre juttatta, hogy a koalíció mel-lett tüntető egyetemi ifjúságot pártolja. Nem törődtekazzal, hogy Kristóffy volt a belügyminiszter, hanem ki-vont karddal vagdalkoztak. Ennek tudható be, hogyKristóffy belügyminiszterségének idejében is rengetegáldozattal jártak az utcai mozgalmak, hogy a tüntetések-nek sok véres áldozata volt.

Az általános választójogért folytatott harc óriásilendülettel tört előre. Megalakult a választójogi liga,amely a polgárok és az értelmiség szabadon gondolkodórétegeit csoportosította a választójog mellé és az egye-temi hallgatók közül is egyre nagyobb csoportok csat-lakoztak a párthoz.

Szeptember hó 10-én a szociáldemokrata párt rend-kívüli kongresszust tartott, amelyen 150 község 175 szer-vezete 307 küldöttel, Budapestről pedig 62 szervezet 118küldöttel volt képviselve. A kongresszus egyetlen napi-rendje: az általános, egyenlő és titkos választójog. Azelőadó, Garami Ernő elvtárs, a koalíció népellenes ma-gatartásáról beszélt és a koalíció rágalmaival szembenmegállapította, hogy: „Meghamisítása a való tényállás-nak, ha azt mondják, hogy mi a koalíció ellen fordul-tunk. Megfordítva volt. A küzdelemben nem mi fordul-tunk az ellenzék ellen, hanem az ellenzék a nép el-len.” ... „Kristóffy nyilatkozata nekünk csak arra voltjó, hogy a koalíciót nyílt állásfoglalásra kényszerítsükés ez sikerült is. A koalíció bevallotta, hogy nem akarjaaz általános választójogot, bár a koalíciót képező pár-tok mind akarják. Hatalmas akciónk most új állásfog-

181

lalásra kényszeríti a koalíciót. Mi azt követeljük tőlük,hogy programjukból azt, amit most meg lehet valósí-tani, valósítsák meg rögtön és ezt ők hazaárulásnak, akormánnyal való paktálásnak nevezik.”

A pártgyűléshez benyújtott határozati javaslat „fel-szólítja Magyarország minden munkását, hogy a harc-ból vegye ki részét. Felszólítja továbbá Budapest mun-kásait, hogy szeptember 15-én szüntessék be a munkát,vonuljanak a parlament elé és nyomatékosan követeljéka képviselőháztól az általános, titkos választójognak atöbbségi pártok választási ígéreteinek megfelelő legrövi-debb idő alatt való megvalósítását. Egész Magyarországproletárságát felszólítja arra, hogy haladéktalanul ké-szüljön a legelkeseredettebb ellentállásra, ha a proletár-ság komoly, figyelmeztető tüntetésére visszautasítássalfelelne az osztályparlament osztály gőgje s utasítsa apártvezetőséget, hogy az általános sztrájkot előkészítve,azt a harc kellő pillanatában teljes súllyal érvényesítse.”

Szeptember hó 15-ére, péntekre volt kitűzve a buda-pesti munkások hatalmas tömegdemonstrációjának ideje.A tüntetést megelőző néhány nap lehetővé tette volna,hogy a koalíció a kormányhatalmat megszerezhesse. Akirály csupán azt követelte, hogy egyelőre ejtsék el avezényleti nyelv követelését és iktassák törvénybe az ál-talános választójogot. A koalíció a nemzeti követelése-ket szívesen elhagyta volna, mint ahogy később, amikorlepaktáltak, ezeket a követeléseket cserben is hagyták,de az általános választójog megvalósítását nem akartákvállalni. Ezért és csupán ezért, ragaszkodtak az úgyne-vezett nemzeti követelésekhez.

Szeptember 15-én, a „vörös pénteken”, több mintszázezer munkás vette körül a képviselőházat néma, fe-gyelmezett sorokban. Csak Budapest munkássága tün-tetett. A rendkívüli pártgyűlésen sokan követelték, hogyaz egész ország munkássága álljon talpra, de a párt-

182

vezetőség ragaszkodott ahhoz, hogy egyelőre csak a bu-dapesti munkások figyelmeztető tüntetése jelezze azt azelszántságot, amellyel a munkásság a választójogértharcol. A kiadott jelszó az volt, hogy néma csöndben,fegyelmezetten kell fölvonulni és ezt a kiadott rendelke-zést az óriási tömeg bámulatos önfegyelemmel teljesí-tette.

A Népszava erről a leírhatatlanul hatalmas, lenyű-göző tüntetésről a következőket írja: „A külföld kultur-államainak fiai megbámulták ezt a tüntetést és elragad-tatással nyilatkoztak róla. Az elismerés lobogóját meg-hajtották a nemzetköziek vörös jelvénye előtt. A lelke-sültségnek, amely ma százezernyi munkásszívet meg-dobogtatott, legszebb fokmérője volt az a fenséges nyu-galom, amely parancsolt a karoknak. Komor, néma had-üzenet volt ez az osztályparlamentnek a nép jogokért ví-vandó harcra s intés arra is, hogy becsüljék és tisztel-jék az utca népét, a munkások százezreit és ne a vagyonicenzus szemüvegén keresztül bírálják az embert.”

A képviselőházban Justh Gyula elnök fogadta abudapesti és a vidéki szervezetek képviselőit. A küldött-séget Vészi József vezette és a párt megbízásából Ga-rami elvtárs adta át a kérvényt rövid beszéd kíséreté-ben. A kérvény szövegéből a befejező rész mindenképenmegérdemli, hogy szószerint leközöljük:

„Tisztelt Képviselőház! Tisztelt Képviselő Urak! Ittállunk kívül, mert belül nincs helyünk. Innen kérdezzükÖnöktől: akarják-e a népet, a dolgozó, nyomorgó, elnyo-mott milliókat, Magyarország munkásnépeit, föntartóittestvérekül fogadni? Akarják-e nekünk megadni a leg-szentebb jogot, a. magunkról való rendelkezés jogát? Akar-ják-e, hogy mi is munkálkodhassunk azon, hogy Magyar-ország nagy, gazdag és független, a magyar nép pedigmüveit, boldog, irigyelt legyen? Ha igen, akkor még egy-szer kérve-kérjük, adják meg a népnek az általános, titkos

183

választói jogot, fogadják be a kitaszítottakat az alkotmánysáncaiba, adjanak a népnek hazát. De ha nem, akkor önöknem a haza, nem a nép javát szolgálják, hanem! osztály-érdekeket szolgálnak. És akkor mi ebben az órában meg-üzenjük az osztályuralomnak az élet-halálharcot és meg-fogadjuk ünnepélyesen, hogy:

Nem lesz addig nyugalom Magyarországon, míg azáltalános, titkos választói jog törvénybe iktatva nem lesz!”

A „vörös péntek”-en lejátszódott hatalmas tüntetésóriási hatást váltott ki az egész országban. Még a koalí-ciót támogató lapok sem tudták magukat kivonni a tün-tetés hatása alól. El kellett ismerniök a tömeg nagyszerűfegyelmezettségét s annak a megállapítása elől sem zár-kózhattak el, hogy a szociáldemokrata pártnak a vá-lasztójogért folytatott küzdelmét hatalmas tömegek tá-mogatják. A külföldi lapok is nagy elismeréssel nyilat-koztak a tüntetésről és megállapították, hogy ezek utánaz általános, titkos választójog kérdését nem lehet le-venni a napirendről.

Október hó 28-án báró Fejérváry Géza miniszterel-nök a budapesti II. kerület kormánypárti választói előttmár kormányprogram gyanánt jelenti be a választójogmegalkotásának szükségességét. Majd december hó 19-éna kormány közzéteszi az általános választójog törvény-javaslatának tervezetét azzal a megjegyzéssel, hogyígéretet tett az általános, egyenlő és titkos választójogmegalkotására, de az adott politikai viszonyok között atörvényjavaslatot nem tudja a képviselőház elé ter-jeszteni.

A koalíció nemzeti „ellentállása” csak azokban avidéki városokban tudott kibontakozni, ahol a szociál-demokrata pártnak nem voltak szervezetei. A főváros-ban a szervezett munkások nyomtak el minden olyantüntetést, amely az egyesült ellenzéket akarta támogatni.Az alkotmány válság első heteiben még a fővárosban is

184

a függetlenségi párt mellett tüntető egyetemi hallgatókés a hozzájuk csatlakozott kíváncsiak uralták a helyze-tet. Csak amikor nyilvánvaló lett, hogy az egyesült el-lenzék irtózik a választójogtól, akkor lépett a párt tel-jes erejével akcióba és néhány nap alatt valósággal le-hetetlenné tette, hogy a koalíció mellett az utcán tünte-téseket rendezhessenek.

Az egyesült ellenzék akkoriban a Royal-szállodakörnyékén lévő klubban tartotta összejövetelét. Az egye-temi hallgatók itt tüntettek estéről-estére. Az egyik ilyentüntetés alkalmával a szervezett munkások közül is né-hány százan kíváncsiságból elmentek,-de a tüntető tö-meggel szemben elenyésző kisebbségben voltak. Azonbannem tudták szótlanul tűrni a vezérlőbizottság ünneplé-sét és hangosan kifejezést adtak ellenkező meggyőződé-süknek. Éltették a választójogot s a tüntetőkkel szóvál-tásba keveredtek. Mikor a titkárságban meghallottam,hogy verekedés készül, a Royal-szálloda felé siettem.Útközben! azonban Baron elvtárssal találkoztam, aki ahelyzetet velős rövidséggel a következőkben vázolta:„Jaj, Weltikém, nagy verést kaptunk.” A koalíció mel-lett tüntetők szétverték elvtársaink kicsiny csoportját,de még kellő időben érkeztem, hogy én is kapjak egyoldalbaütést.

A tüntetés után való napon a koalíció összes lapjaiaz ifjúság diadalmas győzelméről írtak. Nagy örömmelhirdették, hagy megtört a szocialisták terrorja, mert azifjak lelkes elszántsággal véresre verték az odatolako-dott munkásokat s most már jogerősen lefoglalták azutcát. Akadt olyan lap is, amely „lámpavasat” igértazoknak a munkásoknak, akik ezentúl meg akarják za-varni a tüntetést.

Nem kellett sokáig várniok arra, hogy a beígért„lámpavasat” alkalmazásba vehessék. A szervezett mun-kások tömegei a legnagyobb fölháborodással értesültek

185

a Royal előtt lejátszódott ütközetről s alig várták, hogyegy újabb tüntetésen megjelenhessenek. A párttitkárságegészíves plakátokon „Lámpavasra!” fölírassál rekla-málta a beígért megsemmisítést és előre figyelmeztette akoalíció mellett tüntetőket: jól készüljenek föl, mert leg-közelebb verést kapnak.

Két nappal a Royal-beli verekedés után újból tünte-tés volt a koalíció mellett. Este hat órakor a gyárakból ésnagy üzemekből sűrű rajokban megindultak a munkás-tömegek a Royal felé. A pártvezetőség egyetlen szóvalsem biztatta a tömegeket az ellentüntetésre. Saját ma-guk szervezkedtek az üzemekben, hogy társaik megvere-téséért elégtételt szerezzenek. Néhány percen belül ez-ren és ezren állták körül a tüntetőket és a választójogotéltették. A tüntetők a koalíció éltetésével feleltek, amielegendő volt ahhoz, hogy a verekedés megkezdődjék.A munkások túlnyomó többségben voltak és néhánypillanat alatt széjjelverték a koalíció híveit. A rendőr-ség nagy fölkészültséggel vonult ki és minden erejét föl-használta, hogy az egyesült ellenzék híveit megvédel-mezze. A tömegek ereje azonban a rendőröket is el-sodorta. Hasztalan fúvattak riadót, hiába vagdalkoztakkivont karddal, a munkások véresen megtorolták a koa-líció támogatóinak hőstettét. A munkások közül többmint hatvanan szenvedtek súlyos sérülést a rendőrkar-doktól s százakra ment a könnyű sebesültek száma. Azellentábor azonban, annak ellenére, hogy a; rendőrségsenkit sem bántott közülök, még rosszabbul járt. A Ró-kus-kórház megtelt azokkal a sebesültekkel, akiket amunkások támadtak meg.

A koalíció lapjai erélyes megtorlást követeltek atámadásért. Most már nem arról beszéltek, hogy a szer-vezett munkásokat „lámpavasra” kell húzni, hanem„gyilkolják az ifjainkat!” kiáltással az államhatalom be-

186

avatkozását, a szocialista szervezetek feloszlatását köve-telték.

A Royal előtt lejátszódott ütközet Budapesten tel-jessé tette a koalíció bukását. Az utca teljesen a szer-vezett munkások ellenőrzése alá került. Kísérletet semtettek arra, hogy a választójog ellen tüntessenek, mertlátták, hogy még a rendőrség védelme sem elegendőbiztosíték a tüntetések zavartalan lefolytatására.

A rendőrség szerepét egyebekben egy az Almássy-téren, a függetlenségi pártkör helyisége előtt rendezetttüntetés is megvilágítja. Szeptember hó 16-án ebben apártkörben ünnepséget tartottak s hire ment annak is,hogy a vezérlőbizottság tagjai a pártkört meglátogat-ják. A munkások közül mintegy háromszázan a párt-kör előtt gyülekeztek és az általános választójogot él-tették. A tüntetés hírére a tömeg egyre szaporodott ésaz ellenzék vezérei csak a rendőrök védelme mellett tud-tak a pártkörbe jutni. A tömeg egyre hevesebben tün-tetett. Népcsalóknak, reakciós társaságnak nevezte apártkörben gyülekezett vezéreket. A kivezényelt rend-őrök több rohamot intéztek a tömeg ellen, de a tünte-tést nem tudták elfojtani. A Népszava a rendőrök sze-repét a következőkben vázolta: „Nemsokára harsány,goromba vezényszavak hallatszottak a szomszédos ut-cákból. Rendőrök jöttek, akik négy felől kivont karddalestek a tömegre. Két szakasz gyalogos- és két szakaszlovasrendőr rohant vak dühvel a népre. Tóth Lajos ke-rületi kapitány és Bornemissza felügyelő vezették őket.Hallatlan az a durvaság, ahogyan ezek az emberekkelbántak. Védtelen, arra sétáló nőket kardlapoztak megs tucatjával vitték az embereket a kapitányságra vagya kapuk alá, ahol agyba-főbe verték őket. A rendőrimunkában a fönt mulató urak is segédkeztek. Üres pezs-gősüvegeket dobáltak a menekülő népre s egy öreg asz-

187

szonyt egy ilyen repülő üveg úgy talált fejen, hogyeszméletlenül esett össze.”

A Fejérváry-kormány megbízható támasztéka,Rudnay rendőrfőkapitány sohasem tudta meggátolni arendőrség durva föllépését és kaszabolását, A nemzetiellentállás egész ideje alatt maguk a tömegek zavartákszét a koalíciós tüntetéseket, a szervezett munkások el-szántsága harcikedve tette lehetetlenné, hogy a fővá-rosban a koalíció a nép rokonszenvével dicsekedhessek.

Egymást érték a tüntetések az általános választó-jog mellett. Apróbb csoportok járták be az utcákat es-téről-estére és rögtönzött gyűléseken támadták az ellen-zék kétszínű politikusait. Az egyik ilyen tüntető csopor-tot két rendőrtisztviselő néhány rendőrrel szét akartaoszlatni, de a feldühödött tömeg megtámadta a rendőrö-ket és heves harc után a rendőrtisztviselők kardját iselszedte.

Este tiz óra felé két elvtársunk nagy diadallal be-állított a szerkesztőségbe s a rendőrtisztektől elvett kar-dokat a szerkesztőség rendelkezésére bocsátották. Tud-tuk, hogy a rendőrtiszteknek komoly kellemetlenségüklehet, ha a kardjukat nem kapják vissza, s bár meg vol-tunk arról győződve, hogy a koalíció érdekében dolgoz-nak, mégis figyelembe vettük az emberiesség parancsaits a lapban egy szóval sem írtuk meg az összeütközéslefolyását.

Későn éjjel beállított a szerkesztőségbe az egyikrendőrtisztviselő és udvariasan megkérdezte, hogy nemhoztak-e a szerkesztőségbe két kardot! A köréje gyüle-kező szerkesztőségi tagokat biztosította arról, hogy azesetnek nem lesz semmi folytatása, ha a kardokat eset-leg behozták s a szerkesztőség visszaadja azokat. Kije-lentette a rendőrtisztviselő azt is, hogy csak hivataloskötelességet teljesített, amikor a tömeg szétoszlatásátmegkísérelte. Átadtuk a kardokat, amelyeket a rendőr-

187

tisztviselő nagy hálálkodással fogadott. Néhány napmúlva mind a két rendőrtisztviselő megjelent a szer-kesztőségben és nemcsak a kardokért mondott köszöne-tet, hanem azért is, hogy a Népszava nem irt csúfos ku-darcukról.

A titkárság a nemzeti ellentállás egész ideje alatttul volt halmozva munkával. Éjjel-nappal talpon kel-

A párttitkárság helyisége a Dohány- és Nyár-utca sarkán. Balról jobbra az Íróasztalnál én ülök.

Kondor elvtárs, akinek akkor még dus hajfürtjei voltak, úgy fest, mintha fontos ügyekben

tárgyalnánk, pedig nem volt semmi különösebb beszélni valónk. Az asztalon a telefon, amelyre

nagyon büszkék voltunk és előtte az írógép, amelyhez egyik látogatónkat ültettük, akin meg-

látszik, hogy a gépen nem tud írni. Az előtérben egy régi fotel, amely emelte a fényt.

A másik íróasztalnál Jászai elvtárs ül, aki a Szakszervezeti Tanács titkára volt és csak

véletlenül tartózkodott a párttitkárságban.

lett lenni, mert majdnem mindennap új röpiratot adtunkki, a fővárost teljesen elárasztottuk a plakátok tízezrei-vel. Ebben a munkában tevékenyen segítettek HorovitzJenő és Kondor Bernát elvtársaim, akiket a pártveze-tőség rendelt a titkárságba s akik fiatalos lelkesedésselemberfölötti munkát végeztek.

188

A munkások lelkesedéséről és harckészségéről kö-teteket lehetne irai. A Royal-szálloda előtt lejátszódottharc után az egész városban elterjedt az a hír, hogy azegyetemi ifjak megtámadják a pártnyomdát és a Nép-szava szerkesztőségét. A párt helyiségei akkor már aRákóczi-út és a Nyár-utca sarkán voltak. A nyomda aszerkesztőség és a titkárság egy épületben nyert elhelye-zést. A pártvezetőség nem sokat törődött ezekkel a hí-resztelésekkel, de, úgylátszik, hogy a munkások szinténtudomást szereztek arról, hogy támadás készül, meri:estéről-estére százan és százan gumicsövekkel és vas-,botokkal fölfegyverkezve jelentkeztek a párt védelmére,s minden éjjel 60—80 elvtársunk ott aludt a nyomdá-ban. A rendőrség védelmére pártintézményeink nem szá-míthattak, tehát nem utasítottuk el a jelentkezőket, mertegy kisebbszámú megszervezett tömeg is rengeteg ká-rokat okozhatott volna, ha nem tudunk védekezni.

Talán a tüntetés után négy-öt nappal, a déli órákbantöbb oldalról jelentették, hogy mintegy kétezer főnyiegyetemi hallgató vonul a Rákóczi-úton a Nyár-utcafelé. Azt is hírül hozták, hogy az ifjúság egy, a Rókus-kórházban elhelyezett, súlyosan sebesült egyetemi hall-gató mellett akar tüntetni, de ezt az alkalmat arra; isföl akarják használni, hogy a nyomdát és a szerkesztő-séget megtámadják. A nyomdavezetőség le akarta hú-zatni a vasredőnyöket, de én hevesen tiltakoztam eme„gyávaság” ellen. Azzal érveltem, hogy esetleg nem isjönnek tüntetni s ebben az esetben mindenki kinevetbennünket. A rendőrséghez sem szabad fordulni, mertegész bizonyos, hogy nem védelmeznének bennünket, demeg azt is elhíresztelnék a koalíciós lapok fölhasználá-sával, hogy a szociáldemokrata párt a rendőrséghez for-dult védelemért. Viszont a támadást azért nem vártuktétlenül. Rögtön a telefonhoz ültem és a nagyobb üze-mek bizalmiférnait értesítettem arról, hogy meg akar-

190

ják támadni a Népszavát, ha lehet, azonnal siesseneksegítségünkre. Előzetes megbeszélés alapján több üzem-ben dolgoztak olyan elvtársaink, akiket napközben isfölhívhattunk telefonon. Talán háromnegyedtizenkettőlehetett, amikor a felhívás szétment, de egy negyedóraelég volt ahhoz, hogy a munkások százai gyülekezzeneka Népszava elé. Futólépésben jöttek segítségünkre s avárosban olyan gyorsan elterjedt a támadás híre, hogy12 óra után már több ezer munkás várta a párt ellenföl vonuló ifjakat.

Valószínű, hogy a Rákóczi-úton fölvonuló tömeg istudomást, szerzett a Népszava előtt gyülekező munká-sokról, mert ai támadás elmaradt. Lehetséges, hogy va-lóban tüntetni akartak ellenünk, de teljes bizonyosság-gal nem tudtuk megállapítani, hogy mire készültek.

Több mint egy teljes esztendeig” folyt ilyen módona hadakozás, amíg a koalíció a nemzeti ellenállás teljesföladásával paktumot kötött. Meg kell még emlékezniarról is, hogy 1905 december havában a hírlapszedőksztrájkba léptek, mert nem akarták a párt ellen szórtrágalmakat és gyalázkodásokat kiszedni. A párt védel-mére hagyták ott a munkájukat s többnapi keresményü-ket áldozták föl a választójog ügyének szolgálatában.1906 február 19-én Fabricius ezredes vezénylete alattkatonák nyomultak a képviselőházba és szétkergették aképviselőket. 1906 áprilisában a koalíció lepaktált, s áp-rilis havában az országgyűlés megnyitása, alkalmávala királyi trónbeszédben kötelező ígéretet tettek az álta-lános választójog törvénybeiktatására. A trónbeszédnekez a része a következőket mondja:

Az alkotmányos élet korszerű fejlesztésének szem-pontjából legfontosabb föladatát képezi a kormányunk-nak, hogy a politikai jogokat a társadalom minden réte-gére kiterjesztve, a nemzet egészét vigye be a politikaiélet sáncaiba. Evégből készítendő elő az általános szava-

191

zati jog szabad gyakorlására vonatkozó javaslata, úgy ademokratikus eszme korszerű kívánalmainak, valamint amagyar állam nemzeti jellegének megóvása mellett.

Ezek, tisztelt Urak, Főrendek és Képviselők! Azok aföladatok, amelyekre kormányunk vállalkozott; vállalko-zott oly értelemben, hogy azok elsősorban és föltétlenülmegoldandó kérdések, amelyek megoldása más kérdésekfölvetése által sem meg nem hiúsítható, sem el nem odáz-ható.

A trónbeszéd előírta azt is, hogy az új választásireform törvényreemelkedése után azonnal föl kell osz-latni a képviselőházat, hogy a nép széles rétegei választ-hassák meg az új képviselőket. A szép Ígéretekből azon-ban nem lett semmi. A szociáldemokrata párt új, nehe-zebb harcokra készülődött. A „sem meg nem hiúsítható,sem el nem odázható” választójog törvényéből a trón-beszéd után több mint egy esztendővel még nem voltsemmi sem látható. A párt agitáció ja a koalíciós kor-mányzatot teljesen lej aratta. Most már nemcsak a mun-kások, hanem a polgári osztályok és az értelmiség szé-les rétegei is kiábrándultan tekintettek a koalíciós gaz-dálkodásra, mert még a nemzeti vívmányok dolgábansem változott a helyzet. 1907 október 10-én országostömegsztrájk figyelmeztette a kormányt, hogy a mun-kásságnak tett ígéretét számontartják és a harc legéle-sebb eszközeivel tesznek kísérletet az ünnepélyes trón-beszédben megígért választójog kierőszakolására. Akoalíció lapjai az október 10-iki tüntetés jelentőségét isle akarták kicsinyelni, de még a polgári lapok között isakadtak néhányan, amelyek a valóságnak megfelelőenelismerték, hogy a „vörös csütörtöknél” hatalmasabbtüntetést ebben az országban még nem láttak. A „Pester,Lloyd”-ból idézzük a következőket:

„Budapest és környékének munkássága fényes, csal-hatatlan példáját adta annak a fegyelemnek, amelyet

192

egyesegyedül a szolidaritás teremt meg... Aki az óriásimenetet végignézte, tisztelettel fog kalapot emelni enneka tömegnek önuralma és rendszeretete előtt... A mun-kásság önmagát tisztelte meg, s az általános választójogeszméjét nemcsak hogy nem kompromittálta, de a fővároslakosságának egyéb rétegeinél is fokozta annak hódítóerejét.”

A „Budapesti Napló” a következőket írja:

„Százötvenezer munkás vonult föl lenyűgöző rendbenés szinte megdöbbentő fegyelemmel tüntetett tegnap azáltalános választójogért. Vele tüntetett az egész főváros.Teljes munkaszünet, zárt üzletek, néma kávéházak és ét-termek, föllobogózott utcák ünnepi szint adtak a főváros-nak. Künn pedig, a Városliget nagy térségén hatalmasnépgyűlésen sürgette meg a százezernyi nép a nagy alkot-mányreformot, azután katonai rendben szétoszlott s a vá-rosra ráborult az ünnepi esték zsongó-bongó élete ...

Olyan nagy, hatalmas, impozáns volt a tegnapi tünte-tés, hogy lepattan róla a kicsinylés, gúny és rágalom. A„vörös csütörtök”-ön elöntötte a százezer tüntető az egészfővárost, s az a vörös szín, amely uralkodóvá lett ezen anapon a fővárosban, nemcsak a szervezett munkásság ere-jét jelenti, de hajnalhasadását is annak a kornak, amely-ben a munkálkodó nép bevonult az alkotmány sáncaiba,”

A trónbeszédben megígért választójog helyett grófAndrássy Gyula a plurális választójogon dolgozott, Alegnagyobb titokzatossággal kezelték a készülő törvény-tervezet adatait. Azonban nyomdász-elvtársaink résenálltak és abban a pillanatban, amikor a tervezetet sok-szorosítás céljaira kiadták, a Népszava szerkesztőségemegkapta ennek a tervezetnek másolatát. 1908 szeptem-ber hó 27-én „A tisztességtelen választójog. A kormányjograbló tervezetének hiteles adatai” címmel a Népszavamegkezdte a plurális választójog tervezetének közlését.Ezt a tervezetet olyan titokzatosan készítették, hogytalán még a kormány tagjai sem látták a javaslatot, tehát

193

az egész országban óriási szenzáció erejével hatott aNépszava közlése. Pártlapunk már az első közlemény-ben öt oldalt hozott a javaslatból a tervezet hiteles lito-grafált számadataival és beígérte a közlemény folyta-tását.

A szerkesztőségi titkár akkoriban Révész Béla voltakinek átadtuk a tervezetet azzal a megjegyzéssel hogyvalamelyik ismerősénél jól rejtse el s mindennap csakannyit hozzon magával, amennyi az aznapi közlemény-hez szükséges. Révész Béla ezt szentül megígérte és ott-felejtette az egész anyagot az íróasztalának fiókjában.

A közlemény után való napon mintegy 30 rendőrzárta körül a Népszava épületét és egy rendőrkapitányvezetésével vagy egy tucat detektív hatolt a nyomdábaés a szerkesztőségbe, hogy házkutatást tartson. A koradélutáni órákban a szerkesztőség tagjai közül véletlen-ségből csak én tartózkodtam a helyiségben, mert anyomdairodában volt valami megbeszélni valóm. Arendőrök fölmutatták a hatósági végzést és rögtön meg-kezdték a nyomdában a házkutatást. A szerkesztőségrecsak a nyomda után került sor. De nem mulasztották ela szükséges óvatosságot, mert a szerkesztőség bejárataelé is odaállítottak két detektívet. Nyugodtan, jókedvvelnéztem a házkutatók fáradságos munkáját, mert szentülmeg voltam győződve, hogy nem találnak semmit. A ter-vezet az én véleményem szerint biztos helyen rejtőzött,olyan lakásban, ahová a házkutatók nem juthatnak el.A detektívek már a nyomdában is alaposan elfáradtak.A szerkesztőségben azután újra kezdődött a munka. Arendőrkapitánynak többször a, legnagyobb hidegvérrelmagyaráztam, hogy ne kutassanak, a tervezetet jól el-rejtettük, úgysem találnak semmit. Az íróasztalok leg-nagyobb része zárva volt, tehát a kapitány elrendelte,hogy hívjanak lakatost. Erre azonban nem került sor,mert én magam vállalkoztam arra, hogy az íróasztalo-

194

kat fölfeszítem. A nyomdából hozattunk egy vasrudatés sorjában fölfeszítettem az íróasztalok fiókjait.

A detektívek az eredménytelen kutatást már nagyonunták, s csak ímmel-ámmal dolgoztak. Azt hiszem, hogymaga a rendőrkapitány is meg volt arról győződve, hogynem találnak semmit, mert a detektívek munkája nemérdekelte. Végre eljutottunk Révész Béla íróasztaláhozés amint az alsó fiókhoz érünk, a kinyitott fiók tetejénhalálos rémületemre ott fekszik az egész választójogijavaslat. Gyors mozdulattal megfordítottam a papírokat,mire az alul lévő szemét került fölülre. Láthatják —mondtam a detektíveknek —, hogy itt sincs semmi. Bele-markoltak a papírok közé, de közben már kinyitottam amásik fiókot és annak a tartalmát tettem eléjük.

A házkutatás eredménytelennek bizonyult és más-nap folytattuk a javaslat közlését. A Népszava cikkeis a javaslat időelőtti nyilvánosságrahozatala nagybanhozzájárult ahhoz, hogy Andrássy plurális választójogamegbukjék.

A plurális választójog ellen rohamra indult Magyar-ország egész népe. Csakhamar az is kiderült, hogy akoalíciós kormányzat intim összeköttetést tart fönn abécsi reakciós körökkel, s bécsi befolyásainak fölhasz-nálásával arra akarja bírni a királyt, hogy az általá-nos választójog eszméjét elejtse. Osztrák elvtársainkezeknek a törekvéseknek ellensúlyozására szeptemberhó 27-én birodalmi értekezletet tartottak, hogy tiltakoz-zanak az osztrák beavatkozás ellen és a koronát ünne-pélyes ígéretének betartására kényszerítsék. Az értekez-leten a Magyarországi Szociáldemokrata Párt képvise-lőit tüntető szeretettel ünnepelték és dr. Adler Viktornagyhatású előadása után határozati javaslatot fogadtakel, amelyben a koalíció kétszínűséget a következőkbenbélyegzik meg:

195

„Az egyenlő jog — amely nélkülözhetetlen az államés a népek életében — komoly ellensége azon erőszak ural-mának, amelyet ezidőszerint a koalíciós kormány kép-visel. Ezért mindent elkövet, hogy megvalósítását meg-akadályozza. Ennek a. kormánynak legújabb kijelentéseiarra engednek következtetni, hogy az általános, egyenlőés titkos választójog helyébe, amelynek megvalósítására akoronával szemben kötelezte magát, s amelynek biztosíté-kául Ausztria császára és Magyarország királya ünnepé-lyesen szavát adta, a választói jogfosztottság egy újabbformáját akarja megvalósítani, s az egyenlő jogot akorrupt és korrumpáló többes szavazat rendszerével ésnyílt szavazással meghamisítani. Így akarják a munkáso-kat megcsalni, az elnyomott nemzeteket bizalmukból ésjogos reménységükből keservesen kiábrándítani, s a nem-zeti békétlenséget állandósítani.

A koalíciós kormánynak ez a hallatlan szószegése éskísérlete, hogy a koronát is olyan színben tüntesse föl.mintha bűntársa volna ebben a szószegésben, sőt, hog[y azelmaradhatatlan következményekért a felelősséget a ko-ronára hárítsa, olyan provokálás, amely jogossá és szük-ségessé teszi a legélesebb ellentállást. Ausztria szociálde-mokráciája tehát csak kötelességét teljesíti, amikor min-den felelős hatalmi tényezőt komolyan óva int, hogy ezta politikai bűntényt, amely nemcsak Magyarország, deAusztria politikai jövőjét is veszélyezteti, ne engedje elkö-vetni: buzdítja Magyarország osztály tudatos proletársá-gát, amely a választójogért folytatott küzdelmét eddig iscsodálatraméltó bátorsággal vívta meg, hogy félelmet nemismerve, szívósan tartson ki tovább is. Kijelenti, hogy kö-telességének fogja tartani, hogy a jogokért folytatott ezenküzdelmében testvériesen támogassa.”

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt megbízá-sából Buchinger elvtárs roppant éles és hatásos beszéd-ben figyelmeztette a koronát és a koalíciót, hogy a plu-rális jograblás az általános fölfordulást jelenti, mertMagyarország népe nem tűri el, hogy újból megcsalják.

196

A korona ünnepélyes ígérete egyenesen fölhatalmazzaa szociáldemokrata pártot arra, hogy a legélesebb eszkö-zök igénybevételével kényszerítse ki az Ígéretek meg-valósítását. Az értekezleten Nemec képviselő a csehek,Pittoni az olaszok, Kristan a szlovének, Grigorovici arománok, Kittel a németek, Brestansky a tótok, Tusano-vits a szerbek, Bukseg a horvátok nevében szólalt fölés valamennyien arról biztosították a MagyarországiSzociáldemokrata Pártot, hogy szolidáris fegyverbarát-sággal segítik küzdelmét.

Andrássy plurális választójoga megbukott. A szo-ciáldemokrata párt olyan eleven erővel indította meg azországos agitációt, hogy a koalíciós kormányzat tehe-tetlen volt azokkal a tömegekkel szemben, amelyek alegnagyobb elszántsággal hirdették, hogy a plurálisjograblás megvalósítása esetén a legkíméletlenebb esz-közök alkalmazásától sem riadnak vissza.

De nemcsak a plurális választójog megvalósításátakadályozta meg a párt hatalmas tömegmozgalma, ha-nem megbuktatta a koalíciót is. Az egész ország közvé-leménye előtt meggyőző erővel lehetett demonstrálni,hogy a hatalomra jutott ellenzék csúfosan cserben-hagyta az ígéreteit, hogy a reakcióval szövetkezve méga magyar függetlenség és önállóság ügyét is elárultacsupán azért, hogy az általános választójog törvénybe-iktatását elkerülhesse.

Megalakult a nemzeti munkapárt, amely a le jára-tott koalícióval szemben egyre nagyobb erőhöz jutott.Az új párt szellemi vezére gróf Tisza István volt, akia koalíció népszerűtlenségét fölhasználva, az 1910. évijúniusi választásokat irányította és a koalícióval szem-ben döntő többséget szerzett. A parlament a következőévekben állandó botrányok színhelye volt, de a közéle-tet az általános választójog kérdése uralta, s ez nem iskerült le többé a napirendről.

197

A tüntetőséták és tömegsztrájkok állandó forron-gásban tartották az országot. 1912 március hó 4-én újbóla tömegsztrájk izgalmai nyugtalanították az országot.Majd 1912 május 23-án forradalmi erővel tört ki a mun-kások elkeseredése és a rendet csak a közös hadseregigénybevételével tudták helyreállítani. Négy halott és asebesültek százai jelezték már az első napon, hogy amájus 23-iki tüntetés a forradalom szárnypróbálgatásavolt. Ezen a helyen nem, lehet visszaadni a május 23-ikitömegsztrájknak az egész ország politikai életére kiter-jedő egyetemes hatását. A tüntetés megrendítő ereje mégaz ellenzék vezéreit is, ugyanazokat, akik a választójogotelárulták, arra késztette, hogy újból a választójog jel-szavával hadakozzanak. Az osztrák parlamentben Ne-mec elvtárs indítványt tett, „hogy a képviselőház a ma-gyarországi események hallatára az általános választó-jogért küzdők iránti szolidaritásának és a hadsereggelvaló visszaélés elleni tiltakozásának jeléül tanácskozá-sait szüntesse be”. Dr. Adler Viktor elvtárs pedig aztindítványozta, hogy „a véderőbizottság addig ne hivas-sák egybe, amíg Budapesten a tömeggyilkosság vesze-delme fönforog”.

A tömegsztrájk hatása alatt 1912. év végén beter-jesztették Lukács László és Tiszai István torz szülöttjét,az úgynevezett általános választójogról szóló törvényt,amely csak a munkások csekély részének adott volnaválasztójogot. A választójogi tervezet ellen ismét kiújulta harc. A párt vezetősége 1913 január hó 26-án rend-kívüli pártgyűlést tartott, amelyen Peidl Gyula elvtársnagyhatású megnyitóbeszéde után a belga szociáldemo-krata párt képviselője, Vandersmissen elvtárs gyönyörűelőadást tartott arról, hogy a belga munkásság milyenforradalmi erővel harcol az általános választójogért, spárhuzamot vont a belga és a magyar választójogi harcközött. Az osztrák párt képviseletében Friedrich Auster-

198

litz elvtárs tartott hatalmas beszédet, a horvát szociáldemokrata párt nevében pedig Bukseg elvtárs üd-vözölte a harcra készülő magyar munkásságot. MajdGarami elvtárs előadó rendkívüli hatású beszédet tar-tott és különösen azt emelte ki, hogy a szociáldemokratapárt erkölcsi alapon áll, amidőn a korona és a kormányünnepélyes ígéreteinek beváltását akarja kiharcolniminden eszközzel. A királyi ígéretre vonatkozóan szó-szerint a következőket mondotta:

„Mi szeretnők a legjobban, hogyha már köztársaság-ban nem élhetünk, ott, ahol egyáltalán nem ismerik a ki-rályt, — ha már királyságban élünk, élnénk olyan király-ságban, mint amilyen Belgium vagy Anglia, ahol a királycime és a királyság üres külsőség, belső tartalom ési hata-lom nélkül. Mi örülnénk a legjobban, ha ez az alkotmány-tani tétel a maga teljes egészében igazában érvényesülne.Ebben az esetben azután még az sem jutna eszünkbe, hogyakárcsak föltételes módon is foglalkozzunk ezekkel az el-hangzott Ígéretekkel kapcsolatban azzal, akinek üzenetegyanánt ezek elhangzottak. De, ugyebár, vaknak kellenelennie annak, aki nem látná, hogy minálunk a monarchianem az az államforma, mint Belgiumban vagy Angliában,hanem nálunk a király, a trón maga is személyesen gya-korol hatalmat. Emlékezzenek csak vissza a chlopyi hadi-parancsra, a közelmúlt rezolúciós hadjáratára, a mostaniközeli napokra, a parlamenti küzdelmekre: — minden krí-zis minden pontjánál megvan a nyoma annak, hogy vanközvetlenül gyakorolt királyi hatalom, amely érvényesül.Ilyen körülmények között azután azt kell mondanunk,hogy ennek a felelősségtelenségnek az elve csak arra való,hogy az elhangzott királyi üzenetek közül ki lehessen vá-logatni azokat, amelyek kötelezőek és azokat, amelyek nemkötelezőek. Ez, én értem, nagyon kényelmes állapot. De hamár így van, s ha ez a mi viszonyainknál annyira lehet-séges, akkor legalább ezt az állapotot nyíltan be kelleneismerni, a másik féllel szemben is tudatni kellene azt, hogyez így van. Ez volna a fair eljárás, a gavalléros eljárás,

199

hogy ezzel a szóval éljek. De, tisztelt elvtársak, azt tapasz-taljuk, hogy az adott szónak a magyarázata mindig csakutólag történik meg, akkor, amikor a másik fél az elhang-zott Ígéreteknek már hitelt adott. Nekünk, szocialistáknak,ez ellen nincs kifogásunk, ez, ha árt, a dinasztiának, atrónnak, a koronának, a korona tekintélyének árt. Nekünkígy is jól van. De azért megjegyezzük magunknak mindenelkövetkező időkre azt, hogy kétféle királyi szó van: az egyik parancs, amit követni kell, a másik ígéret, aminem kötelez semmire.”

Garami elvtárs részletes beszámolót tartott arról,hogy a kormány a készülő tömegsztrájkkal szemben mi-lyen nagyarányú előkészületeket tett és a bekövetke-zendő eseményekért már előre is a kormányra hárítottaa felelősséget. Majd rátért arra, hogy a tömegsztrájk ahatalom erejével szemben nem olyan fegyver, amely ok-vetlenül győzelemre segíti a választójog ügyét. Azonbanvan egy olyan fegyverünk — jelentette ki a rendkívülipártgyűlés nagy tetszése mellett —, amely a kormánnyalszemben a tömegsztrájknál is hatásosabb: tudniillik, hamár most elhatározzuk, hogy amennyiben a közzétettválasztójogi tervezetet valósítják meg, a szociáldemo-krata párt „passzivitásba megy, önmagának sem szava-zatokat, sem mandátumokat nem szerez, nem óhajt, nemis próbál szerezni, hanem szavazóinak és egész szerve-zett tömegének minden erejével oda fog állni azon ellen-zék mögé, amelynek programja a törvény azonnali reví-ziója, az új törvény azonnali megcsinálása. Azután, elv-társak, igazán vége szakad minden erőszaknak, mindenoktrojnak és minden terrornak, mert szeretném én látniazt a kormányt, amely az elkövetkezendő választásokértezzel a népítélettel szemben helyt tudna állani! úgy fog-juk őket együttes erővel elsöpörni, hogy mag sem ma-rad belőlük.”

Az elfogadott határozati javaslat a pártvezetőségnekarra adott fölhatalmazást, hogy a választójogért olyan

200

eszközöket alkalmazzon, amelyeket esetenként jónak látés „utasítja arra is, hogy kellő pillanatban kihirdesse azegész országra terjedő tömegsztrájkot”. Ha a tömeg-sztrájk nem vezet célra és a közzétett tervezetet mégis azországra oktrojálnák, „a szociáldemokrata párt az ezenaz alapon tartandó választásokon nem vesz részt. Ellen-ben esetleges szavazóinak és szervezett tömegeinek egészerejével az így meghozott törvény revíziójára programjaalapján kötelezett szövetkezett parlamenti ellenzéketfogja támogatni, minden erejét arra fordítva, hogy eza kormány és pártja megsemmisíttessenek és az általá-nos, egyenlő, titkos választójog a legrövidebb idő alattmegvalósíttassék.”

A rendkívüli pártgyűlés óriási lelkesedéssel, viharostüntetések között ünnepelte az előadó Garami elvtársats egyhangúan elfogadta a határozati javaslatot. Az elő-adói beszéd után a különböző szakmák megbízottai tar-tottak buzdító beszédeket. A pártvezetőség megbízásaalapján nekem is föl kellett szólalnom. A Népszava nyo-mán szószerint leközlöm ezen a rendkívüli érdekes össze-jövetelen elmondott beszédemet. (Máshol mint a Nép-szavában nem jelent meg.) Itt kell megjegyeznem azt is,hogy némely helyen az adott viszonyok figyelembevéte-lével letompítottam a Népszavában megjelent szöveget.A beszéd szövege a következő:

Weltner Jakab: Nekünk, akik ebben a teremben va-gyunk, azt hiszem, nincs szükségünk lelkesítő beszédre.Ellenben szükségünk van arra, hogy nyugodtan, megfon-tolva beszéljünk arról, hogy melyek azok a teendők, ame-lyek az általános sztrájk sikerét fokozzák. Azokról a teen-dőkről kell beszélnünk, amelyek tényleg naggyá, félelme-tessé teszik ezt a tömegmozgalmat, amelyet a demokráciaérdekében akarunk fölhasználni. Mindenki tudja: minélnagyobbméretű a tömegsztrájk, minél nagyobb tömegekvannak a mozgalomban, annál nagyobb a súlya, hatása,

201

annál kisebb azoknak a fenyegetéseknek értéke, amelye-ket a kormány jónak látott ezzel a mozgalommal szembe-szegezni. Ha nyugodtan, higgadtan figyelembe vesszük azerőnket, azt látjuk, hogy sokkal több és sokkal nagyobberőnk van, mint magunk is gondoljuk s sokkal nagyobbaz erőnk, mint amint azt a kormány gondolja. Tudniillik:ha csak arról van szó, hogy azok a szakmák, amelyek ki-tűnően vannak szervezve, belemenjenek ebbe az általánostömegmozgalomba, akkor készen volnánk; mert akiknekképviselői itt vannak a teremben, akik szervezve vannak,azoknak nem kellenek nagy előkészületek. A bejelentettnyilatkozatok, amelyek elhangzottak, teljes értékűek. Megvagyunk győződve, hogy akik itt bejelentik a tömegmoz-galomhoz való csatlakozásukat — a grafikaiak, a vas-es fémmunkások, az építőmunkások és a többiek —, abbana pillanatban, amikor szükséges lesz, teljes erejükkeltalpraállanak és résztvesznek ebben a tömegmozgalomban.Ha ez igaz, akkor minekünk rengeteg fölösleges erőnkvan, amelyet föl kell használnunk, hogy fokozzuk ezt a tö-megmozgalmat. Ha igaz, hogy ezer és ezer vas- és fém-munkás nélkülözhető a saját szakmájában a mozgalomelőkészítésére, ahogy ezer és ezer famunkás van, akineknem szükséges, hogy a famunkások között agitáljon ésmás szakmában is vannak olyanok, akiknek a saját szak-májukban nincs semmi teendőjük, mert ha holnapra ki-adnék a jelszót, akkor mindazok, akik itt képviselve van-nak — azt hiszem: mindnyájunk meggyőződése ez —, tel-jes erővel résztvennének ebben a tömegmozgalomban.(„ügy van!”) Tehát rengeteg fölösleges erő hever parla-gon, amelyet mind föl kell használni ennek a tömegmoz-galomnak az előkészítésére. Sajnos: a kormány, a társa-dalmi rendszer visszássága az, hogy nem az összes szak-mák vannak egyöntetűen szervezve. Vannak iparágak,amelyeknek a szervezetei gyöngék. Magától értetődik,hogy mindazoknak a szakmáknak, amelyeknek fölöslegeserejük van az agitációra, kötelességük, hogy teljes erejü-ket azokra a szakmákra fordítsák, amelyek nincsenek jólszervezve. Ezeket az erőfölöslegeket rá kell terelni a fő-

201

városra és a vidékre egyaránt. Lássuk, hogy melyek azoka szakmák, iparágak, ipartelepek, amelyekhez nem tud-tunk hozzáférni, amelyek — úgylátszik — mintha meg-ingathatatlan várai volnának a kapitalizmusnak, akizsákmányolásnak. De kell hogy ezeknek az ipartele-peknek a munkásai is résztvegyenek ebben a harc-ban. Mert ezeknek a munkásoknak ezer okuk vanaz elégedetlenségre. Csak gyújtószikra kell, hogy lán-got vessen az a sok keserűség, amely elfojtva lappangbennük. Most a legjobb alkalom van arra, hogy „izgas-sunk” (Éljen és taps.), mert az úgynevezett izgatással márkibékültünk mi is, a kormány is. (Derültség.) Magyaror-szág egész lakossága állandó lázadásban áll a kormány-nyal szemben, ezt a történelmi pillanatot föl kell hasz-nálnunk az osztályharc érdekében, a gazdasági mozgalomérdekében is! És vannak szakmák, vannak helyek, ahovabe kell hatolnunk! Csak egyet említek, egy érzékeny pont-ját az állami életnek, a kapitalizmusnak, csak a bányá-szokat említem meg, akiknek ezer okuk van Magyarorszá-gon a szervezkedésre! („úgy van!”) A legtöbb szakmánakmegadták a minimális lehetőséget, hogy a kizsákmányo-lás ellen védekezhessék. Ez az egyetlen szakma, anélkülhogy kivételes törvények léteznének, mégis állandóan ki-vételes állapotok alatt áll! („Gyalázat!”) Pedig ez a szakma afontosabb szakmája az ország ipari életének és mégis mun-kásait rabszolgaságban tartják, csendőrökkel tiltják agyülekezési jogát, a miniszter tiltja az egyesülési és gyü-lekezési szabadságot. Nem lehet egyesületet alakítaniok,hivatalosan meg van állapítva, hogy becsapják őket abetegsegélyezés terén — és ennek a szakmának a munká-sai nagyon szeretnének szervezkedni. Ha elmegyünk hoz-zájuk és azt mondjuk, hogy itt van az alkalom, hogy necsak gazdasági függésből szabaduljatok föl, hanem jogotis szerezzetek, akkor megáll Magyarországon mindenbánya, ha kimondjuk a tömegsztrájkot! (Taps!) Ezt az al-kalmat föl kell használnunk az intenzív földmívelő-agitá-cióra is. Az a sok ezer ipari munkás, aki nélkülözhető azipari városokban, menjen a földmívelők közé, hogy a leg-

202

203

érzékenyebb pontján támadjuk meg a junkeruralmat.(Taps.) A földmívelőknek is részt kell venniök ebben aharcban, hogy ők is jogokhoz jussanak. De segítenünkkell őket. Azt hisszük, akárhány helyet csináltak a börtö-nökben, még az általános sztrájk után is kint maradunknéhány ezren és ezeknek elő kell készíteniök a földmíve-lőket arra, hogy a mi harcunkhoz csatlakozzanak. (Zajoséljenzés és taps.) A földmívelőktől ugyanis annyira félnekhogy kivételes törvényeket hoztak ellenük. („úgy van!”— Hosszantartó taps és éljenzés.) Sok fölösleges erőnkvan! Ezt a fölösleges erőt ki kell vinnie minden szakmá-nak azokra a helyekre, ahová még nem juthatott el agi-tációnk. Be kell vinni a gyújtószikrát, el kell helyezni agyújtózsinórt és a kellő pillanatban mindenki velünk tart,mert a szívek fogékonyak arra, hogy a szabadságért lel-kesüljenek. A pártgyűlés a határozati javaslat elfogadá-sával teljes erővel értékelni, méltányolni fogja azt, hogydolgozni, munkálkodni kell, hogy el kell menniök az elv-társaknak nemcsak a saját szakmájuk értekezleteire, ha-nem idegen szakmák értekezleteire is. Én a lázadás jogirészével nem akarok foglalkozni. Néhány szót azonban elkell mondanom erről az úgynevezett lázadásról. Azt hi-szem, hogy el kell fogadnunk, amit délelőtt Garami elv-társ olyan szépen megmondott: tudniillik, hogy nem törő-dünk semmiféle fenyegetéssel, mert mi nem viseljük olyannehezen a fogságot, mint ha Tiszát és társait csuknák be.Minket a gazdasági élet, a küzdelmek megszoktattak arra,hogy mindent úgy vegyünk, ahogy adják. Hozzászoktunkahhoz, hogy rosszul is aludjunk néhány hónapig! („úgyvan!”) Azt a nagy hatást, amelyet el akartak érni, a fe-nyegetéssel nem érték el. Azonban beszélni akarok enneka dolognak arról a részéről, hogy tulajdonképen hol kere-sik a lázadást. Azt mondja a kapitalista gazdaságtan,hogy a munkaerő: áru. Ha áru a munkaerő, akkor az áru-val az rendelkezik, aki annak birtokosa. Ha a magán-tulajdont nagyszerű törvényekkel védelmezik, akkor vé-delmezzék a munkaerőt is. Ha tehát a munkás és a mun-kástömegek azt mondják, hogy „nem dolgozom, nem aka-

204

rok dolgozni”, akkor Lukácsnak nincs joga azt mondani,hogy politikai sztrájk tilos, hogy csak a gazdasági sztrájkolyan, amellyel a miniszterelnök megbékül. A munkaerőmegkülönböztetett jelleggel bíró áru. A munkaerő birto-kosának megvan az a rossz szokása, hogy él, eszmél, gon-dolkodik, szervezkedik és hogy nem arra a következte-tésre jut, mint Lukács úr, hanem azt mondja: „Nekem,mint munkaerőbirtokosnak, arra kell törekednem, hogy alehető legkedvezőbb helyzetben adjam el a munkaerőmet.”Ez a lehető legkedvezőbb helyzet pedig nem a junkerura-lom alatt, nem a mostani társadalom, nem a mostanirendszer mellett következhetik be, hanem egy demokrati-kus Magyarországban, ahol a népnek joga van arra, hogyszavát hallassa. Ha a munkaerőnek ez az akaratnyilvá-nítása, ha a tömegsztrájk ebben az értelemben lázadás,akkor mi büszkén elvállaljuk a lázadó címet, büszkénmondjuk azt, hogy lázadók vagyunk, mert ez a. lázadásaz emberi fejlődés elősegítője, ezzel a lázadással lehet csaknagyot alkotni, ezzel lehet csak kenyeret keresni azok-nak az Ínségeseknek a részére, akiket el akarnak pusztí-tani. („úgy van!” — Zajos éljenzés és taps.) Még csak né-hány szót a küzdelem néhány jelentőségteljes részletéről.Az egyik az alkohol kérdése, amelyről azt hiszik sokan,hogy csak egy idevetődött ötlet. Sok minden szempont-ból fontos az, hogy ennek az alkoholkérdésnek sokkal na-gyobb jelentőséget tulajdonítsunk, mint nagyon sokan,akik tréfásan fogják föl a dolgot és azt hiszik, hogy azállamra nem ártalmas, ha ők azt az egy-két spriccertnem isszák meg. Lehet tömegsztrájkot csinálni, ha egy-két spriccert meg is iszunk. Az államot tényleg nem for-dítja fel, ha néhányan nem iszunk spriccert, ellenben, hasok százezer ember van, aki azt mondja, hogy nem iszommeg a spriccert, nem iszom bort, sört, pálinkát, ezzel két-szeresen sújtja az államot, amely a militarizmus egyrenövekvő terheit az alkohol adójából födözi, amely 170millió koronát hoz csupán az alkohol révén. A mai álla-mot úgy lehet legjobban megtámadni, ha azokat a terhe-ket, amelyeket követelnek, nem tudja az ország szolgál-

205

tatni. Ezt a 170 milliót, amelyet másoknak kellene viselni:a földbirtokosoknak, a nagykapitalizmusnak, áthárítjáka pálinkával, sörrel, borral a népre. Ha a nép ezt meg-tagadja, ez is lázadás, ezért is becsukat talán Lukács úr!(Derültség.) Ugyanazzal a logikával, amellyel a tömeg-sztrájkot lázadásnak minősítik, ugyanazzal a logikávallázadás, ha nem iszunk bort, sört, spriccert, pálinkát?Mondhatjuk egész nyugodtan azt is, hogy az államnak, amilitarizmusnak szüksége van az alkoholból folyó bevé-telre, mindazoknak tehát, akik nem isznak pálinkát, azok-nak ott van a gyűjtőfogház, mert föllázadtak az államrendje ellen, mert a mai állam fő jövedelmi forrása azalkoholfogyasztás. Az alkoholfogyasztás csökkentése fon-tos ezért is.

De szervezeti szempontból is fontos, hogy nemcsak asztrájk alatt, hanem ezután is az alkoholkérdésnek na-gyobb figyelmet szenteljünk. (A terembe lép Justh Gyulaés a kongresszus tagjai és a karzatok hallgatósága föl-állással és percekig tartó, szűnni nem akaró lelkes éljen-zéssel és tapssal fogadják. Fölkiáltások: „Éljen JusthGyula!” Az elnök csenget.) Tisztelt Pártgyűlés, ismétlemtehát: ennek a kérdésnek tulajdonítsunk az eddiginél sok-kal nagyobb fontosságot és teljes erővel törekedjünk arra,hogy a mai naptól kezdve a munkásság legszélesebb réte-gei azzal is lázadjanak az államhatalom ellen, hogy nemisznak alkoholt, nem fizetik azt a 170 milliós adót, amely-hez annyi bűn, nyomorúság és szenvedés fűződik. Ez amásodik kérdés. Harmadik kérdés, az úgynevezett taka-rékosság kérdése. Találgatják, beszélnek róla mindenfelé,hogy mennyi pénzünk van, meddig bírjuk a tömegsztráj-kot, mennyi a hadipénztár, mennyi a kincstárunk. Mi erreazt feleljük: a tömegsztrájk olyan mozgalom, amelyneksemmi pénzre, egyetlen fillérre nincsen szüksége. Nincsenegyetlen fillérre sem szüksége akkor, ha a mai naptólkezdve mindenki néhány fillért, akármilyen nehezére esikis, félretesz a sztrájk céljaira. Nincs annyi millió, ameny-nyivel el lehet látni a tömegeket, de ha a tömegek maguk

206

ellátják magukat néhány hétre, akkor könnyű a tömeg-sztrájkot megcsinálni. Ismét a kormány, a Tiszák azok,akik nekünk könnyűvé teszik a tömegsztrájk elnyujtását.Tisza uralma az, amely lehetővé teszi, hogy ez a tömeg-sztrájk hosszúidejű legyen. Mivel? Azzal, hogy hozzá-szoktatták a munkásságot évtizedes elnyomatásukkal,hogy állandóan ínségben éljen. („úgy van!”) Állandóannagy Ínségben és nyomorban él, úgyhogy neki az az álla-pot, hogy csak kenyeret eszik a tömegsztrájk alkalmával,megszokott nyomorúság. („úgy van!”) Van-e olyan mun-kás, aki azt mondhatná, hogy nem ismerte még a munka-nélküliség nyomorúságát, amelyet, hiába vala hű munkás— hogy Tisza—Lukács szavaival éljek —, „megbízható”munkás, mégis el kellett szenvednie. Mindenki ismeri amunkanélküliség nyomorúságát, amely hetekig eltartolyan kínnal és szenvedéssel, amelynél nem vigasztal megaz a tudat, hogy a saját jogomért, a saját érdekeimértküzdök, azért koplalok. A mostani tömegsztrájknál havalaki szenvedni, koplalni fog, tudja, hogy azért koplal,hogy a jövőben jóllakjék! („úgy van!”) Azért viszi har-cát, hogy ne csak a Tiszák, a társaik és osztály sor sósaiklakjanak jól ebben az országban, hanem végre olyan álla-pot keletkezzék, hogy ha az ember dolgozik, meg is tud-jon tisztességesen élni! Ez pedig csak akkor fog bekövet-kezni, amikor a munkásszavazatok is érvényre jutnak,amikor a munkásság tömegmozgalma az új Magyaror-szág alapjait lerakja. (Zajos helyeslés, éljenzés és taps.)Ezzel, tisztelt pártgyűlés, be is fejeztem beszédemet. Ve-gyék figyelembe azonban főleg azt, hogy azt a sok fölös-leges energiát, azt a sok fölösleges erőt, amely egész se-reg szakma munkásainál található, vigyék át más szak-mákba, más foglalkozási ágakba, mindenfelé szerte azországban. A vidéki szervezett munkásokra vár különösenaz a föladat, hogy behatoljanak olyan helyekre, amelyek-kel eddig nem sokat törődtünk, hogy egy adott pillanat-ban megálljon az országban minden élet. (Hosszantartó,megújuló, lelkes éljenzés és taps.)

207

A rendkívüli pártgyűlés fölrázta az ország egészmunkásságát, amely lázasan készülődött a tömeg-sztrájkra. De a hatalom sem maradt tétlen. Már februárhó vége felé az ország minden vidékéről fölrendeltéka csendőröket, biztosították a hadsereg alkalmazásánaklehetőségét és hangosan hirdették, hogy szurony okkal ésgépfegyverekkel vernek le minden olyan kísérletetamely a tömegerő alkalmazásával akarja nyugtalaní-tani a kormányt. A tömegsztrájknak a választójog tár-gyalásának napján kellett volna kitörnie. A szociál-demokrata párt vezetősége az egyesült ellenzékkel tár-gyalásokat folytatott olyan irányban, hogy az ellenzéka parlamenti harc legszélsőbb eszközeit alkalmazza akormány ellen és a tüntető tömegekkel egyidőben a par-lamentben indít ostromot a kormány megbuktatására.

Ezek a tárgyalások azonban nem vezettek kellőeredményre. Az ellenzéki pártok abban állapodtak meg,hogy tiltakozásukat egy deklarációban fejtik ki és an-nak elmondása után kivonulnak a parlamentből. Ilyenkörülmények között a pártvezetőség nem vállalhatta azta felelősséget, hogy az ostromállapotba helyezett fővá-ros csendőreinek, rendőreinek és a mozgósított hadse-regnek szuronyai és gépfegyverei elé vigye a munkás-ságot.

Hallatlanul izgalmas ülésen tárgyalta a pártvezető-ség a tömegsztrájkra vonatkozó teendőket. Az ülés magahat óránál hosszabb időt vett igénybe, mert mindenkiérezte, hogy történelmi jelentőségű elhatározás előtt ál-lunk. Vagy vállalni kell azt a felelősséget, hogy a mun-kásságot szembeállítjuk a mindenre elszánt kormányfölfegyverzett erejével, avagy pedig, ha elhalasztjuk atömegsztrájkot, akkor szembe kerülünk a saját töme-geinkkel, amelyek izzó lelkesedéssel várták a pártveze-tőség határozatát.

208

Valamennyien tudtuk, akik résztvettünk ezen a ne-vezetes ülésen, hogy a munkások tízezrei tiltakoznakmajd a tömegsztrájk elhalasztása miatt és a végső ered-mény mindezek ellenére mégis az volt, hogy nem vál-laltuk a felelősséget a készülő vérontásért. A pártveze-tőség minden tagja büszke lehet arra, hogy a tömeg-hangulattal szemben a tömegsztrájk elhalasztására sza-vazott, mert a későbbi események beigazolták, hogy akormány nem riadt volna vissza a vérontástól. A pol-gári lapok nagyobb része, valamint osztrák elvtársainkhivatalos lapja, az „Arbeiter-Zeitung”, a legnagyobbelismeréssel írtak a pártvezetőség döntéséről.

Viszont amit mindenki előre sejtett, az, nagyon gyor-san bekövetkezett. A tettrekész és harcvágytól égő töme-gek mérhetetlen elkeseredéssel vették tudomásul a párt-vezetőség határozatát, s már a döntés után félórával azta hirt hozták, hogy a Népszava épületének tőszomszéd-ságában lévő asztalosok szakegyletében mintegy hatszázfőnyi tömeg a pártház elé akar vonulni és tüntetni akara határozat ellen. Gyorsan elsiettem az asztalosokhoz,ahol „le a lekvárpárttal” kiáltásokkal fogadtak és ami-kor bejutottam a terembe, székekkel fenyegettek. A tö-meget csak nagynehezen lehetett rábírni, hogy a párt-vezetőség elhatározásának indokolását meghallgassa.Azt hiszem, ha más akart volna a rögtönzött értekezle-ten beszélni, súlyosan inzultálták volna. Én azonban ottnőttem föl közöttük, mindenki személyesen ismert és na-gyobb részük szeretett. Ennek köszönhettem, hogy meg-hallgattak és a kifejtett súlyos érvek hatása alatt a párt-vezetőség álláspontját — nagyon szép vita után — el-fogadták.

Sokkal nehezebb volt a helyzetem Budán, a „Fá-cán”-féle vendéglőben megtartott gyűlésen. A gyűlésreteljes számban fölvonultak a Ganz villamossági gyáralkalmazottai, akik valamennyien szervezett munkások

209

voltak és a pártért minden áldozatot meghoztak. Már agyűlés megkezdése előtt jóval ott ültem a vendéglő alsóhelyiségében, ahol néhány bizalmiférfi előre figyelmez-tetett, hogy a gyár munkásai hallatlan módon elkesere-dettek és többen azzal biztattak, hogy egyeseknél dina-mit van. A helyzet reménytelennek látszott, mert az elsőemeleten lévő nagy gyűlésterem felé vonuló munkásoksípokat szedtek elő a zsebükből, s már az asztal körülis nagy zenebonát csaptak. A vendéglő tágas nagytermezsúfolásig megtelt és éktelen lárma között tudtam csaka pódiumig eljutni. Több mint ezer ököl emelkedett alevegőbe és a becsmérlő jelzők egész áradata zuhogottfelém. Az elnök néhány megnyitószava után, amikor a'tribünre léptem, pokoli zaj fogadott, amely csak akkorcsöndesedett el, amikor látták, hogy egyetlen szó nélkülnyugodtan várok, amíg észretérnek. Amikor a zaj vala-hogy lecsillapult, a lehető legnagyobb nyugalommal ki-jelentettem, hogy csak abban az esetben beszélek, hafigyelemmel és csöndesen meghallgatnak. Elmagyaráz-tam, hogy ők több mint ezren vannak, én meg csak egye-dül, az ajtó, amelyen a teremből ki lehet menni, ezzelszemben olyan távol van, hogy amennyiben meg akar-nak verni, úgysem menekülhetek. Azt is megmondtam,hogy én természetszerűen nem helyeselném az ilyenbrutalitást, mert gyávaság volna, ha ezren nekirontaná-nak egy embernek, de az ügy érdekében vállalom a koc-kázatot, s megnyugszom abban, hogy amennyiben apártvezetőség elhatározásának indokait nem osztják, agyűlés végén megverhetnek.

Ez a néhány mondat még a legizgulékonyabb lár-mázót is leintette. Azt hiszem, többen szégyenkeztek,hogy elragadtatták magukat és a bevezetés után ők ma-guk is csöndre intették a zajongókat, A többi már úgyment, mint a karikacsapás. Belátták, hogy a pártvezető-ség az ő bőrüket nem akarta könnyelműen kockára

210

tenni, s a munkások tízezreit akarta megkímélni a leg-súlyosabb áldozatoktól. A gyűlés egyhangúan bizalmatszavazott a pártvezetőségnek. Kimondta, hogy változat-lan lelkesedéssel készül a további harcra.

A pártvezetőség minden tagjának kijutott a magarésze ezekből a gyűlésekből. Sorra kellett járni a gyá-rakat és a nagyobb üzemeket, hogy az izgalom lecsilla-podjék. A polgári lapok közül többen félreértették amunkásoknak ezt a türelmetlenségét és pártbomlásrólbeszéltek. Azonban néhány hét fölvilágosító munkájaután a párt újból a régi erejével folytatta a harcot Ti-száék választójogi javaslata ellen és az egyesült ellen-zék ünnepélyes proklamációban lekötötte magát az ál-talános, egyenlő és titkos választójog mellé azzal, hogyamennyiben a parlamentben többségre jut, első teendőjea választójog megalkotása lesz.

A Lukács-kormány Désy Zoltán fölmentése után,aki — amint ismeretes — a miniszterelnökről a nyilvá-nosság előtt azt a kijelentést tette, hogy „Európa leg-nagyobb panamistája”, 1913 június hó 4-én megbukott.Utódjául gróf Tisza Istvánt nevezték ki, aki ellen válto-zatlan erővel, tömeggyűlésekkel és utcai sétákkal tünte-tett a munkásság, de a demokratikus választójog tör-vénybeiktatását mégsem tudta kierőszakolni. Közvetle-nül a világháború kitörése előtt a Lukács—Tisza-féleválasztójog alapján készülődtünk az új választásokra.A magyar munkásságnak a világháború kitöréséig egyet-len képviselője sem juthatott a képviselőházba. Annak anagy tragédiának, amely a világháborúban az országfeldarabolásához vezetett, talán egyik legfőbb oka az,hogy a magyar munkásságot kirekesztették az alkotmánysáncaiból.

A F A M U N K Á S - S Z Ö V E T S É G

Bár a párttitkárságban túl voltam halmozva mun-kával, az asztalosok szervezetében is el kellett végeznema reám háruló teendőket. K. Szabó József, aki az asz-talosok mozgalmának szellemi vezetője volt, a 90-es évekvége felé kivándorolt Amerikába és távozása után né-hányan a fiatalok közül irányították a szervezet életét.Majdnem teljes egészében átvettem K. Szabó Józsefteendőit, mert engem bíztak meg a szaklap szerkesztésé-vel és a retorikai tanfolyam vezetésével.

Az asztalosok szervezete már akkor is ama szak-mák közé tartozott, amelyek a szociáldemokrata mozga-lomban tevékenyen résztvettek. Az a fiatal gárda, amelya szervezet vezetésére döntő befolyást gyakorolt, csupalelkes, meggyőződött szocialistából rekrutálódott és apárt minden kívánságát a legnagyobb lelkesültséggelteljesítette. A szervezet maga a kezdetleges viszályok-ban nem vett részt és a legnagyobb egyetértésben segí-tette elő a pártmozgalom megerősítését. Határtalan lel-kesedéssel dolgozott a szervezet fejlesztésén, a munkásokgazdasági jólétének és kulturális fejlődésének előmoz-dításán.

A munkásmozgalom legyőzhetetlen erejű volna, haaz együttérzésnek és a. testvéries szolidaritásnak az aszelleme hatná át az összes szakmákat, mint amely ak-koriban az asztalosok szervezetét erőssé tette. Ennek aszellemnek köszönhető, hogy az a kicsiny csoport, amely

212

a szervezetben tömörült, döntő befolyást gyakorolt aszervezeten kívül álló asztalossegédek elhatározására, sa gazdasági harcok idejében egységes állásfoglalásrabírta az egész szakmát.

Öröm és megnyugvás volt ebben a szervezetben dol-gozni és nekem valósággal pihenést jelentett, ha ebbena szűkebb családi körben, ahol valamennyien ismertükés szerettük egymást, megjelenhettem. A folytonos bér-harcokkal megjavítottuk a munkások gazdasági helyze-tét s megrövidítettük a munkaidőt. Az asztalosok szer-vezete a nyolc és félórai munkaidő kiharcolásában azelsők közé tartozott

A szervezet azonban nemcsak a magyar munkás-mozgalomban teljesítette a szolidaritás parancsait, ha-nem a nemzetközi szervezkedés jelentőségét is kellőmódon értékelte. Már 1903-ban, amikor elsőízben kerülszóba az osztrák famunkások kongresszusán a Famun-kások Nemzetközi Uniójának megalapítása, az asztalo-sok szervezete a legnagyobb lelkesedéssel áll az eszmemellé és az első azok között, akik az Unióhoz csatla-koztak. A szervezet minden nemzetközi kongresszusonrésztvesz és 1914-ig, a világháború kitöréséig, majdnemminden alkalommal engem bízott meg a magyarországifamunkások képviseletével. Az egyik ilyen nemzetközifamunkáskongresszuson „sztrájkbontók ellen való véde-kezés” napirendjének előadására a nemzetközi titkárságengem jelölt ki, s a kongresszus egyhangúan elfogadtaazt a határozati javaslatot, amelyet beterjesztettem.

Az asztalosok szervezete már megalakulásának elsőéveiben azt is fölismerte, hogy a különböző famunkás-csoportok külön-külön szervezett munkásainak egy tá-borba való tömörítése elsőrendű fontosságú. 1896 ápri-lis 3-ára már megszervezték az első famunkáskongresz-szust, amely azonban nem hozhatott határozatokat, merta hatóság föloszlatta. Az 1898 április hó 10-én megtartott

213

második famunkáskongresszus már kimondja, hogy afamunkásokat egy szövetségbe kell tömöríteni.

A szervezés munkája nagyon nehéz volt, mert a fa-munkások egyes csoportjai hallani sem akartak a mo-dern munkásmozgalomról és a leghevesebben ellenez-ték, hogy a szociáldemokrata párthoz csatlakozzanak. Akocsigyártók egyik értekezletén a leghevesebben elle-nezték, hogy az elnökség — amelynek tagjai között töb-ben voltak, akik helyeselték a szövetség eszméjét — be-szélni engedjen és söröskancsókkal akartak távozásrabirni.

A csatlakozás a Famunkásszövetség alapszabályai-nak jóváhagyása után (1904 május 13) gyors ütembenindult meg, mert még 1904-ben lelkesedéssel csatlakoz-tak az esztergályosok, a kocsigyártók, a kádárok és akosárfonók.

Legnehezebben a kárpitosok szervezetét tudtuk csat-lakozásra bírni. A kárpitosok szakegyletének már 10éves múltja volt és a szakmában dolgozó munkások leg-nagyobb része a szervezethez tartozott. Nagy sikereikvoltak a munkaviszony rendezése körül és szép tágasmagánhelyiséggel rendelkeztek.

A szervezet vezetői féltették az önállóságukat és azthitték, hogy a szövetség olyan anyagi megterhelést je-lent, amely lehetetlenné teszi, hogy a magánhelyiségüketföntartsák. A Famunkás-Szövetség vezetősége több eset-ben küldött előadót a kárpitosok értekezletére, de egyiksem tudta őket csatlakozásra bírni. A Famunkás-Szövet-ség vezetőségétől azt követelték, hogy biztosítsa őketarról, hogy a magánhelyiségüket fentarthatják és teljesautonómiájukat megtarthatják. Én már a kezdet kezde-tén azt javasoltam, hogy teljesítsék a kárpitosok min-den kívánságát, mert a csatlakozás után a viszonyokúgyis arra kényszerítik őket, hogy a többi szakmáhozhasonlóan helyezkedjenek el a Famunkás-Szövetségben.

214

Végül teljes fölhatalmazást kaptam arra, hogy a kár-pitosok értekezletén olyan megegyezést létesítsek, ami-lyent jónak látok. Elmentem az értekezletre, ahol egy-másután szólaltak föl a kárpitosok mozgalmának veze-tői: Horovitz Gábor, Propper Sándor és Grünhut Fülöp,akiket ezen az értekezleten ismertem meg közelebbről.Felszólalásaik után most már kettőzött buzgalommaltörekedtem arra, hogy a csatlakozás sikerüljön, mertrögtön fölismertem, hogy nemcsak a szervezet csatlako-zása lesz előnyös a szövetségre, hanem a famunkásokegyetemes mozgalma is nagy hasznát látja annak, ha akárpitosok képzett és föltűnően intelligens vezetői, akikmár akkor is jó szónokok voltak, nem a kárpitosok ki-csiny szervezetében működnek, hanem a famunkásoknagy táborában. Horovitz Gábor minden föltétel nél-kül a csatlakozás mellett volt, Grünhut és Propper nemellenezték kifejezetten a csatlakozást, de biztosítékot kö-veteltek az autonómiára és a magánhelyiség föntartá-sára vonatkozóan. De akárhogyan erőlködtek, olyasmitnem tudtak kívánni, amit meg nem ígértem volna. Tud-tam, hogy a csatlakozás erősebbé teszi a kárpitosokszakosztályát is, tehát nyugodt lélekkel megígérhettem,hogy biztosítjuk a magánhelyiség fentartását, az önkor-mányzatot pedig a famunkások alapszabálya is bizto-sítja.

A kárpitosok kimondták a csatlakozást és csakha-mar meggyőződtek arról, hogy helyesen cselekedtek.Szervezetük gyors fejlődésnek indult s a magánhelyi-ségüket sokkal könnyebben tudták föntartani, mint acsatlakozás előtt.

A Famunkások Szövetségében a testvéries szeretet-nek és a szolidaritásnak ugyanaz a szelleme vitte a moz-galmat előre, mint amely az asztalosok szervezetét meg-erősítette. A központi vezetőség az első pillanattól fogvaa munkásszolidaritás, a szocialista öntudat szellemében

215

dolgozott. Itt ismeretlen volt a féltékenykedés és az ülé-seken résztvevők egymás iránt való szeretete és becsü-lése meggátolt minden viszálykodást. Mindenki azonversengett, hogy önzetlenül többet dolgozzék. Ez a szel-lem tette a mozgalmat erőssé. A vezetőségben a külön-böző szakmák a taglétszám arányában vettek részt és avezető embereknek ez az együttműködése a famunkásokszakmáit szorosan összeforrasztotta.

Hosszú évtizedekig együtt dolgoztak ebben a veze-tőségben Pelczéder Ágoston, Lay József, ScheiermannMárton, Schubert Zsigmond, akik, sajnos, férfikorok tel-jében haltak el. Grünhut Fülöp kivándorolt Amerikába,Molnár Imre és Renner Károly évtizedekig buzgó mun-kát végeztek. A többiek: Czédli István, Szabó Imre, Ko-vács Károly, Gasztelini Vince, Fleischer Dávid, Horo-vitz Gábor és Propper Sándor ma is fiatalos lelkesedés-sel vesznek részt a mozgalomban. Horovitz Gábor, a Fa-munkás-Szövetség központi titkára. Propper Sándor,Horovitz Gábor és Szabó Imre nemcsak a Famunkás-Szövetség) legképzettebb vezetői, hanem a szocialistamozgalomnak legértékesebb harcosai közé tartoznak.

A Szövetség belső életét csak az 1912. évi úgyneve-zett „sárga” mozgalom fenyegette komoly megrázkód-tatással. Az asztalos-szakosztályban egy kis garázdacsoport, néhány, a hiúságában megsértett munkás ve-zetésével megakasztotta a szervezet működését. A mű-helyekben a leghitványabb rágalmakat szórták a szer-vezet vezetőségére és majdnem egy teljes esztendeigmegbénították a szervezeti életet.

A viszálykodás annyira elmérgesedett, hogy egy, aThék-gyárban tartott értekezleten az egyik ilyen a „sár-gákhoz” tartozó asztalossegéd revolvert fogott rám, denem mert lőni, mert alig védekezett, amikor a revolvertkicsavartam a kezéből. Évekig őriztem ezt a fegyvert,

216

amelyben, amint később kiderült, dum-dum lövegek vol-tak. A rendbontókat a szervezet kizárta és néhány hónapmúlva az asztalos-szakosztály újból a régi erejével mű-ködött.

Egészen a háborús összeomlásig minden szabad idő-met a Famunkások Szövetségében töltöttem. Bámbiz-ták a Famunkások Szaklapjának, valamint a Famun-kások Zsebnaptárának szerkesztését és résztvettem nem-csak a központi vezetőség ülésein, hanem az asztalosokszakosztálya minden ügyének intézésében. Különösenaz asztalosok szervezete vonzott, mert ott töltöttem elifjúságomat. Nem ismerem annyira a többi szakmákmunkásait és lehetséges, hogy más szervezetben is aszocialista öntudatnak annyi megnyilatkozása mutat-kozott, mint az asztalosoknál, de nyugodtan elmondha-tom, hogy ebben a szervezetben a háború befejezéséigmegbecsülték és szerették azokat, akik értük dolgoztak,így például nem hiszem, hogy sok szervezetben lehe-tett volna arra bírni a munkásokat, hogy a többhetessztrájkkal kivívott munkaidőrövidítést föladják és azösszesség érdekeit figyelembevéve, hosszabb munkaidőmellett dolgozzanak. Az asztalossegédek közül több mint1600-an a legnagyobb nélkülözésekkel kivívták a 9 óraimunkaidőt, amikor a munkáltatók ajánlatot tettek, hogykollektív szerződést kötnek, amely valamennyi munkás-nak megadja ezt a követelést, ha azok a segédek is 9½órát dolgoznak, akik már a 9 órai munkaidőt kiharcol-ták. Két teljes hónapot kellett volna a hosszabb munka-idő mellett dolgozni azoknak, akik győzelmes sztrájk-ban biztosították a maguk részére a rövidebb munka-időt. A szervezet vezetősége képtelenségnek hitte, hogya munkásokat rá lehet venni erre az áldozatra, én azon-ban bíztam a munkások áldozatkészségében és elvállal-tam, hogy egy gyűlésen meggyőzöm a munkásokat en-nek az áldozatnak szükségességéről. Az események be-

217

igazolták, hogy nem csalódtam, mert egy rendkívül vi-haros ülésen óriási többséggel kimondták, hogy a többimunkások érdekében, nehogy azoknak is nélkülözniökkelljen, föladják az elért vívmányokat és hosszabbmunkaidőt dolgoznak. A munkásmozgalomban kevésilyen ragyogó példáját láttam az öntudatosságnak és azáldozatkészségnek.

A Famunkás-Szövetség a világháború ideje alatt ismeg tudta tartani erejét és a forradalmak után is amaszervezetek közé tartozik, amelyek minden nehézség ésbaj ellenére még mindig erős védelmezői a munkásokgazdasági érdekeinek, hű támaszai a szociáldemokratapártnak.

A N É P S Z A V A N A P I L A P

Az üldözések viharaiban megedződött és megerősö-dött szocialista, mozgalom egyre nagyobb politikai jelen-tőségre emelkedett. A hetenkint háromszor megjelenőNépszava nem bizonyult elég erős fegyvernek. Vala-mennyien éreztük, hogy csak akkor vihetjük megfelelőeredménnyel előbbre a mozgalmat, ha napilappal ren-delkezünk, ha a gyorsan erősödő szervezeteket és a szo-cialista munkások egyre nagyobbodó tömegeit napról-napra informálhatjuk az eseményekről és a szükségesteendőkről.

Garamival sokat beszélgettünk a napilap alapításá-nak szükségességéről. Az egyik ilyen sétánk alkalmá-val fölvetettem, hogy ötvenezer előfizetőt kellene előre,gyűjteni. Ha két koronájával számítjuk az előfizetést,akkor százezer koronával nyugodtan megindíthatjuk anapilapot.

Az Ötlet nem volt új, mert már előzően is tettekilyen indítványokat és Garami egyszerűen kinevetett.Megmagyaráztam neki, hogy az idő most sokkal alkal-masabb az ilyen kísérletezésre, mert a mozgalom sokkalerősebb, mint régebben és a munkások hallatlanul lel-kesednek a napilapért. Még a beszélgetés ideje alatt le-fokoztam az igényeimet és ötvenezer előfizető helyetthuszonötezerben állapítottam meg az előfizetők számát.Megbékültem azzal a gondolattal, hogy ennyi is ele-gendő a napilap megindításához.

219

Garamit nem tudtam meggyőzni az előfizető-gyűjtéshelyességéről, de viszont ő sem tudott lebeszélni arról,hogy tervemet ne terjesszem a pártvezetőség elé. Né-hány nap múlva már tárgyalás alá is került a napilapdolga, de a pártvezetőség Garami álláspontját fo-gadta el.

A napilap megindításának ötlete azonban a mun-kások között erősen hódított s amikor bejelentettem apártvezetőségnél, hogy indítványomat a kongresszus eléterjesztem, annyira meg voltak győződve arról, hogy akongresszus többsége még a pártvezetőséggel szembenis az én indítványomat fogadja el, hogy magukévá tet-ték az indítványt, amelyet a kongresszus egyhangúanelfogadott.

Megkezdődött az előfizetők gyűjtése, de a pénzeknem folytak be a lelkesedés arányában. Két koronanagy összeg volt s a lehetetlenül rossz gazdasági viszo-nyok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a huszonöt-ezer előfizetőnek csak a harmadrészét tudtuk összegyűj-teni.

Mintegy tizenhétezer koronánk volt a lap megindí-tásához, s ezt az összeget én is olyan kevésnek találtam,amellyel nem szabad megindulnunk. A további gyűjtéscéltalannak látszott, tehát azon tanakodtunk, hogy azegész akciót abbahagyjuk, s a pénzt visszaadjuk mind-azoknak, akik befizették. Ezekben a kritikus napokbana Krammer és társa cég nyomdavállalat, amely tudomástszerzett arról, hogy napilapot akarunk megindítani,eljött a párttitkárságba és megvételre ajánlotta a nyom-dáját. Garami foglalkozott ezzel az üggyel és szakembe-rek bevonásával tárgyalt Krammerrel. Pollák Simonelvtársunkkal megnézték a nyomdát és a tárgyalásokeredménye az volt, hogy Garami és Pollák a nyomdátnem vették meg, hanem azt a javaslatot tették, hogy a

220

párt maga alapítson egy nyomdavállalatot, mert ilyenmódon a lap megjelenését is biztosítani lehet.

A pártvezetőség hozzájárult az előterjesztett javas-latokhoz. A tizenhétezer koronát kevésnek tartottuk alap megindítására, de elégnek tartottuk arra, hogy nem-csak a lapot indítsuk meg, hanem még nyomdát isüzembe helyezzünk a párt részére. Hogy Garami ésPollák elvtársak milyen számítások alapján valósítottákmeg ezt a vakmerő tervet, azt még ma sem tudom. Bizo-nyos azonban, hogy az ötlet brilliáns volt, mert egyetlenfillér készpénz fizetése nélkül hitelbe vásároltuk a nyom-dához szükséges berendezéseket és 1905 április hó 1-éna saját nyomdánkban megjelent a Népszava első számamint napilap.

A Dohány- és Nyár-utca sarkán lévő épület szűk,homályos pincéjében ott állt a kis 16 oldalas rotációs-gép, amelyet meghatott bámulattal néztünk, amikor azelső lapokat kidobálta. Akik ott álltunk a lap születésé-nél a reggeli órákban, könnyes szemekkel gondoltunk amunkások áldozatkészségére és a napilap alapításánakhatalmas jelentőségére.

A. lap első száma is mindenekelőtt a munkásokatüdvözölte. Az „Előre!” címen megírt vezércikk a követ-kezőket mondja:

„Kibontjuk vörös lobogónkat s meghajtjuk Magyar-ország munkásai előtt.

Köszöntjük őket.Köszöntjük őket, mint harcosait annak az eszmének,

amelynek zászlója, íme, büszkén repül föl a magasba.Amely, íme, fönnen szárnyal, bár ezerszer a sárba akartáktiporni, amely, íme, fönn lobog, bár ezerszer le akartákgázolni azok, akiknek hatalma a legázolt jogra, a letiportigazságra épült...”

A napilap az első időkben nagy nehézségekkel küz-dött, de minden bajt elkerültünk a nyomda segítségé-

221

vel, amelyet 1921-ig Pollák Simon elvtárs, azután pedigFreund Jenő és Deutsch Dávid vezettek olyan lelke-sedéssel és szakértelemmel, hogy a főváros egyik leg-kiválóbb nyomdai üzemévé fejlesztették.

Csak most tudtuk kellően megbecsülni, hogy mit je-lent a nyomda. A saját üzemünkben nem kellett attólfélni, hogy valamilyen kapitalista politikai szempontok-ból megakasztja a lap pontos megjelenését. Nem kellettattól félni — amit idegen nyomdánál föltétlenül meg-kíséreltek volna —, hogy a kormány befolyást gyako-roljon a nyomdatulajdonosra, s ilyen módon elősegítsea lap elpusztítását. De mindezektől függetlenül, anyomdavállalat nagy fölöslegekkel dolgozott és több esz-tendeig annyi hitelt nyújtott a lapnak, amennyire szük-sége volt.

A Népszava napilap megindulásakor a párt titkáravoltam és természetszerűen a legnagyobb erőfeszítésseldolgoztam azon, hogy a lapot megtarthassuk. A lapmegindulása után az első hónapokban nem írtam a laprészére, de még 1905 szeptember havában újból az állam-fogházba kerültem és onnan küldtem kísérletképen azalábbi vezércikket, amelyet némely helyen leenyhítveközlök.

Vérité.

Zola „Verité”-jében („Igazság”) a klerikális és világiiskola küzdelmét írja le. Egy vidéki városkában meggyil-kolnak egy gyermeket, A gyilkosság színhelyén előszörkét pap jelenik meg. Első gondjukat az képezi, hogy abűnjeleket, amelyek a klerikális iskolából származnak,megsemmisítsék. A gyilkost a papok közt kellene keresni.Ámde a klerikális tábor mesteri ügyességgel rátereli agyanút Simon zsidóra, a világi iskola tanítójára. Megindula küzdelem az igazságért. A klerikálisok a rágalmaközönét zúdítják a világi iskola ellen és lapjukkal, a „LePetit Beaumontais”-val annyira befolyásolják a közvéle-

222

ményt és az esküdteket, hogy az ártatlan világi tanítótgályarabságra ítélik.

Mesteri módon jellemzi Zola, hogyan dolgoznak a kle-rikálisok. A rágalom undok fegyverével félrevezetik, el-butítják a munkásokat, a templomban megnyerik azanyákat, a babona és bálványimádás segítségével a parasz-tokat. Az igazság látszólag le van verve. Senki sem szólal-hat föl a világi iskola mellett. Üldöznek mindenkit, akibecsületes meggyőződéssel kutatja az igazságot. A papokdiadalmaskodnak az egész vonalon. Ámde az igazság föl-támad. A józan ész, a nevelés diadalt arat a korlátoltsá-gon! és az új nemzedék undorral fordul el azoktól, akikmegmételyezték az országot. A világi iskola diadalt ül.A rágalmazó klerikálisokat elűzik azok, akik fölismerték,hogy csak a hitvány anyagi haszonért és a világi hatalomelnyeréséért! állottak a fölvilágosodás és a haladás útjába.

*

Változott körülmények közt, hasonló színjátékot ját-szik most a koalíció hazánkban. Örököse a szabadelvűuralomnak, amely évtizedekig elnyomta az országot. Min-denki betelt a panamázók társas szövetkezetével. Harcotindított ellenük az ország. A kiváltságos választók és ajogtalan népmilliók egyenlő erővel harcoltak, hogy az or-szág testéről1 lerázzák az élősködőket.

A szociáldemokrata párt nem áll utolsó helyen, haazt keressük, kinek köszönhető a szabadelvű párt és kor-mány bukása. A fölvilágosító népgyűlések ezrein, beszél-tünk e párt ellen. A fölvilágosító munka gyümölcse: akoalíció diadala. Ámde a választási harc alatt az egye-sült ellenzék más volt, mint a jelenlegi. Akkor harcolóhősöket láttunk, akik szent esküvel ígérték a fórumon,hogy ők a szabadelvű zsarnokság ellen küzdenek a szabad-ságért, ígértek fűt-fát és különösen megígérték az általá-nos, egyenlő és titkos választói jogot.

A választási harc diadalra segítette az ellenzéket.Amit senki sem hitt lehetségesnek, ők maguk legkevésbé,az bekövetkezett. A diadal után azt hitték, hogy már bír-ják a hatalmat. Első teendőjük tehát az volt, hogy elárul-

223

ták a népet, amelynek diadalukat köszönhették, elárultáka választói jogot. Becsületszavukra fogadták meg a vá-lasztási harc alatt, hogy első teendőjük az általános vá-lasztói jog törvénybeiktatása lesz és mikor hatalmon vol-tak, becsületszavukat adták a mágnásoknak a kleriká-lisoknak és a kapitalistáknak, hogy a választói jogbólnem lesz semmi. Aki mást várt tőlük, az nem ismeri a pol-gári pártok természetrajzát.

*

Bécsbe hívták a magyarokat kihallgatásra. Örömbenúszott a koalíció. Lapjaik, amelyek eddig úgy bömböltek,mintha oroszlánok volnának, fölvették az eredeti jelle-güket és úgy dünnyögtek, mint a csecsszopó malac. Nem-zeti vívmányok? Ki beszél ilyesmiről. Béke kell az ország-nak! Mérsékletre intették magukat a vezérek. Az országki van merülve, engedni kell tehát az uralkodónak. Akoalíció kuvaszai, az engesztelhetetlenek, a „Magyar-ország” és a többi lapok bámulatos egyhangúsággal hir-dették a békét. Sőt buzgalmukban megmarták a „Füg-getlen Magyarország”-ot, amely nem találta meg hirtelena kellő hangot. A harc helyett a „hazafiak” osztozkodtak.Andrássy miniszterelnök, Kossuth Ferenc kereskedelmiminiszter, Polónyi Géza igazságügyminiszter akart lenni.A stréberek ezernyi tömege, a bugaci függetlenségi körelnökétől egészen a VIII. kerületi független hazafiakig, ademokrácia nagyhírű vezérei, mind-mind szorongva les-tek, mi lesz a bécsi úttal. A kiéhezett csőcselék várt.Harminchét évig a szabadelvű párt elzárta az egyiptomihúsosfazékhoz vivő utat. Hogyne szeretne tehát az azéhes falka ráfeküdni az országra, hogy az amúgy is szeren-csétlen népet teljesen kifosszák.

A magyar hazafiakat kidobták Bécsből. Mit akartakott? Leszerelni t A pakli nem sikerült. Nem juthattakhatalomra. Nem dobhattak koncot híveiknek, az éhes stré-bereknek. A jezsuiták azonban nem esnek a kudarc utánkétségbe. Visszajöttek és harsonával hirdették: „Megsér-tették a nemzetet, egyesülni kell tehát az egész nemzet-nek!” Kihez fordultak? A munkásokhoz! Azokhoz, akiket

223

becsaptak. Azokhoz, akik hiába fordultak hozzájuk ötszöris, hogy tegyenek kötelező ígéretet az általános választóijog behozatalára. Leszavazták a választói jogot. Tehát aválasztói jog ellenségei fordultak a választói jog barátai-hoz, hogy küzdjenek velük, segítsék őket hatalomhoz.Miért? Hogy leszavazhassák a választói jogot.

A szervezett munkásság nem állt kötélnek. Nem se-gítette ellenségét, a koalíciót és megakadályozta a koalí-ciós „mártírok” nemzeti ünneplését, Megindult tehát arágalmazási hadjárat, A koalíció „Le Petit Beaumon-tais”-jei elkezdték népbutító hadjáratukat, A nép árulóia népet akarják megnyerni szövetségestársul. Hétfőn ün-nepeltetik magukat a Royal-szálloda előtt. Csirkefogóikvéresre verik az odatévedt kíváncsi elvtársakat. Beszéde-ket tartanak, hogy lámpavasra, kell vinni a szociáldemo-krata munkásokat. Másnap diadalt hirdetnek az összeslapok. Hasábokat írnak, milyen hősiesen harcolt a diák-ság. „Ha rövid lett a botjuk, megtoldották egy lépéssel”,„az összes szocialisták bevert fejjel távoztak”. Szerdán afölháborodott munkásság pocsékká veri az egész koalí-ciós bandát, diákostul, csirkefogóstul. A rendőrség kordontvon a megmaradt koalíciós csőcselék támogatására ésbrutális durvasággal gázolja halálra elvtársainkat. Akoalíciós lapok másnap bezzeg nem beszélnek a hősiesenküzdő szociáldemokratákról. A taktika azt kívánja, hogyrémmeséket írjanak a bennünket támogató rendőrökrőlés a szocialista pártvezetőség mészárlásairól. Beszélnek„tőrbecsalt ifjúságról” és ugyanaznap az egyetemen akoalíció szolgálatában álló 5—600 tagú csoport megver egyszocialista, diákot. Ötszázan egyet és mégis diadal gyanántünneplik ezt a tényt,

A pezsgős vacsorák, a szocialista vezetők birtokábanlévő bérházak, a megtérő munkásokról szóló regék újradivatba jönnek. A jezsuiták hasznosnak bizonyult fegy-vereit használják a klerikális „Alkotmány” és a zsidó„A Polgár”. Egymás nyakában csüng most minden nép-csaló. Rakovszky, Mezőfi és Kossuth. Az a Vázsonyi, akita mi tiltakozásunk miatt nem mertek kidobni a parla-

224

mentből és az a Mezőfi, akit mi rúgtunk ki pártunkból.Szövetkezve ellenünk a, mágnások, papok, gyárosok, föld-birtokosok, az újjászervezett „szocialisták” kizsákmányolóés népbutító hada. Két kézzel szórják ellenünk a rágal-mak piszkos fertőjét, hogy saját piszkos dolgaikról elterel-jék a világ figyelmét,

*Az igazságot azonban nem lehet eltemetni. Tizenöt év

óta, folytat a szociáldemokrata párt fölvilágosító munkát.Nem állunk néhányan a népbutító áramlattal szemben.Ötvenezer szervezett munkás áll a fővárosban szikla-szilárdan mellettünk és a munkások többi tízezrei is ve-lünk éreznek. Hogy a koalíció esetleg fölvonultat néhányezer munkást maga mellett, mit jelenthet ezt. Csupán azt,hogy fölvilágosító munkánk még nem teljesen: eredmé-nyes. Elhisszük, hogy még ma is akadnak munkások, akiktársaik ellenségeiként elnyomóikkal és kizsákmányolóik-kal küzdenek. De azért büszkék vagyunk munkánkra, mertma csak egyeseket, tizenöt év előtt pedig csekély kivétellelaz összes munkásokat be tudta volna csapni szemfény-vesztő játékával a koalíció.

A mi győzelmünk akkor lesz teljes, ha a; koalíció ura-lomra kerül. Igen, hisszük és reméljük, hogy hatalomrajutnak a jelenlegi „nemzeti harc” hiénái. A hatalomhozcsak elveik föladása árán juthatnak és mégis hozzájutnak!De mi is ott leszünk! Ott leszünk és megkeserítjük a·zsákmány élvezését. Elmegyünk azokhoz, akik tudatlan-ságból, becsületes meggyőződéssel harcoltak a koalíciómellett, elmegyünk az igazság mindenható erejével éstudjuk, hogy akik eddig vakok voltak, azok látni fognak.Meglátják tiszta szemmel, hogy az egyesült ellenzék anép ellensége és akkor az egész nép dühös elkeseredésselsöpri majd el a hatalom polcáról a nép árulóit: a koalí-ciót!

A beküldött cikk nagy föltűnést keltett és Garamiigen hízelgő levelet irt, amelyben arra buzdított, hogyírjak minél többet. Tudatta azt is velem, hogy mindenmegjelent cikkért 10 koronát kapok, ami az akkori idők-

226

ben és különösen az államfogházban nagy összegnek szá-mított. Most már rendszeresen dolgoztam a lapba ésminden héten legalább egy cikket küldtem.

A Népszavának kitűnő újságírógárdája volt, de aszociálpolitikai kérdésekhez nem értettek túlságosan.Én már a titkárságban is sokat foglalkoztam a szociál-politikával és a Népszavában is ezen a területen fejtet-tem ki működést. Garami nagyon szerette volna, ha tel-jesen a Népszavához kerülök, de ez hosszú ideig nemsikerült, mert a pártvezetőség nem akart a titkárságbólelengedni. Csak 1907-ben, amikor Buchinger elvtársatmegnyertük a titkárság részére, lehetett arra gondolni,hogy teljesen átmenjek a Népszavához. Mint a lap he-lyettes szerkesztője, én irányítottam a párt- és szakmoz-galom dolgait és néhány esztendeig a lapban megjelentszociálpolitikai cikkek nagy részét én írtam. KésőbbBöhm Vilmos, Propper Sándor és Rónai Zoltán elvtár-sak hathatós közreműködése tette változatosabbá a lapszociálpolitikai részét.

C S I Z M A D I A ÉS ADY

A földmunkások tömegei közül emelkedett ki Csiz-madia Sándor és természetes intelligenciájával, ragyogótehetségével, kitűnő szónoki készségével a pártban gyor-san vezető szerephez jutott. Remekszép költeményeivelegyre nagyobb tömegek szeretetét nyerte el és befo-lyása napról-napra növekedett. Ε sorok célja nem az,hogy Csizmadiát becsmérelje, mert a forradalom utániszereplésével nem is foglalkozom. Magam is azok közétartozom, akik Csizmadia költeményeinek nagy részét aszocialista irodalom örökbecsű alkotásának tartják. Demeg kell emlékezni arról, hogy milyen kicsinyes gyű-lölködéssel akart Csizmadia a Népszavából mindenolyan irányzatot kiirtani, ami újabbat, ami haladástjelentett.

Amíg a mozgalom anyagiakban gyöngén állott éscsak fillérekkel fizetett, addig Csizmadia fiatalos lelke-sedéssel és önzetlenül dolgozott. Később azonban, ami-kor a Népszava napilap megfizette a verseket és a tár-cákat, Csizmadiában fölébredt a pénz szeretete és kapzsimódon úgyszólván csak a saját részére akarta lefoglalnia napilap hasábjait. Nem törődött azzal, hogy a névkötelez, hanem valósággal gyári munkát végzett és on-totta a rossznál rosszabb Írásokat. „Göröngyök” címmel,irt tárcáit egyre többen kifogásolták s újabb költemé-nyei sem ütötték meg azt a mértéket, amelyet tőle min-denki joggal elvárhatott. Csizmadia azonban mindezt

228

nem bánta. Pénzt akart gyűjteni, minél! több pénzt,hogy gyorsan házat és földet szerezzen, hogy sajátmaga gazdálkodhassék.

A pártmozgalomban sok kellemetlenséggel járt Csiz-madiának ez a vagyonosodási hajlama. Ha a Népszavanemi helyezte el olyan gyors egymásutánban a verseités tárcáit, mint ő szerette volna, Csizmadia rögtön haj-szálat talált a mozgalomban és a szervezeteknek arrólbeszélt, hogy sokkal több demokrácia kellene, hogy apárt szervezetét gyökeresen meg kell változtatni. Hailyen ellenzéki rohamai voltak, akkor csak gyors egy-másutánban le kellett közölni néhány versét, ami azzalaz eredménnyel járt, hogy Csizmadia demokratikusnakés kifogástalannak ismerje el a párt szervezetét.

Mikor Ady Endre nagyszerű költeményei a nagyobbnyilvánosság elé jutottak, a szervezett munkások szen-vedélyes vitákban foglaltak állást Ady mellett és Adyellen. Csizmadia féltékeny irigységgel bámulta az újcsillag feljövetelét, s a maga részéről mindent megtett,hogy a munkások rossznak, értelmetlennek tartsák Adykölteményeit. Kicsinyes mesterkedései azonban nemjártak eredménnyel, mert a munkások között egyre töb-ben csatlakoztak az „Adystákhoz” és szívesen vették, haa Népszava leközölte verseit.

Amikor Ady versei egyre sűrűbben jelentek meg apártlapban, Csizmadia a szóbeli agitációt,kevésnek tar-totta és magában a Népszavában támadta meg a költé-szet új irányait. Gyagyovszky Emil elvtársnak „A had-üzenet” című verskötetét használta föl arra, hogy azegész lényét betöltő gyűlöletének kifejezést adjon. Nememlíti ugyan Ady nevét, de nyilvánvaló volt, hogy Adynakart sebet ejteni, hogy a Népszava szerkesztőségétakarta arra terrorizálni, hogy ne adjon helyet az újirányzatnak. Ízléstelen írását a szerkesztőség a követ-kező megjegyzéssel adta le: „Közöljük e tárcát azzal a

229

megjegyzéssel, hogy írójának egyéni nézeteit tartalmaz-zák, amelyekhez a szerkesztőségnek is lesz még szava.”Csizmadia tárcájából idézem a következő részleteket:

»Mert van most egy egészen új irodalmi irány. Kö-vetői hangosak, türelmetlenek és mindenekfölött büszkék.Módszerük, hogy szörnyű nehéznek lássék, ami a pehely-nél is könnyebb, súlynak az üresség, mélységnek az értel-metlenség és szocializmusnak a — vörösség. Ennek a köl-tészetnek erőssége a szimbólum.

Elindul az Egér a Bazilikából,Ából, bából, li, likából,A feje tűz, a füle láng”, a Szőre foszfor,Vas, lőcs, szekér, durr, sokszor, sokszor.Tim, tim, tarn, tarn, tarn, tarn, tarn,Piros egér van, van, van ...

Az álláspont pedig az, hogy az ilyen verseket, nyájasolvasó, nem baj, ha nem érted is. Nem is értenéd, hanemérezned kell. Hát hiszen érzed, érzed, úgy-e, de azért mégsetudod, mi légyen az a vers? Azt akarnád, hogy magyaráz-zuk meg. Csakhogy azt nem szabad ám! A magyarázata költeményt megfosztja eredeti bájától, hamvasságától,sőt kideríti róla, hogy benne, rajta, körülötte a legtöbb-ször még csak egy fia gondolat se ólálkodik. A szárazkaróra azért aggatják a furcsa rongyokat, furcsán elren-dezve, hogy a karó ne legyen karó. Nézed-nézed a verset,s miután se megérteni, se megérezni nem vagy képes,belenyugszol abba, hogy egy érthetetlenül gyönyörű, meg-kapó és feneketlen mélységű költemény jár tüz- és vér--táncot gyönge szemeid előtt.

Igazán csodálatos, hogy némelyek nem értik meg ezta Holnap költészetét. Hiszen világos, mint a Nap, hogy azEgér a szocializmus. Azért lángol és foszforodik. Vagyvegyük fordítva. Miután lángol és foszforodik az Egér,nem lehet más, mint a szocializmus. Íme, milyen egyszerű,nem is lehet félreérteni. A Bazilika pedig — miután min-den okos ember tudja, hogy itt csak szimbólumként szere-pel — mi is lehetne egyéb, mint a mai társadalom? A maitársadalom is nagy és sötét, a Bazilika is. Ez csak elég

230

világos. A tim-ek és tam-ok a nyelv zenéjét jelentik, mu-tatják és fejlesztik. Hogy piros Egér van, ez a tény bizo-nyítja a másik tényt, hogy Andrássy hiába oszlatja föl aszakszervezeteket.

Vagy lássunk egy másik mély verset:

A fényes csizmaszár nagy ugrásokba szállNyugatról föl az alacsony magasságba.

Egyszerű a dolog, hogy itt a csizmaszár csakis a hala-dás lehet, amely megy valamerre, a fene tudja hová,merre.

Nem foglalkozunk tovább ezzel a túlságosan mély ésmég túlságosabban modern költészettel. Csak annyit jegy-zünk meg, hogy beteg idegzetű emberekre igen nagy hatás-sal van. És terjed, mint a ragályos nyavalya. Ebben való-ban csodákat művel. Vannak emberek, akik még tegnapdühösen szidták ezt a költészetet és ma már épp olyandühösen védelmezik. Bizonyos perverz szokásokról isnémely ember, ha először hall, undorodik, később már ér-deklődik és még később már — tapasztalati tényeken ala-puló tudományos előadásokat tarthatna róluk.”

Révész Béla Adyról irt örökbecsű könyvében („AdyEndre életéről, verseiről, jelleméről”) részletesen foglal-kozik a Népszavában megjelent vitacikkekkel. Némelyrészletet Révész könyvéből idézek, kiegészítve azokkala nyilatkozatokkal, amelyek ebben az ügyben a párt-vezetőséget is állásfoglalásra bírták.

Csizmadia támadására Bresztovszky Ernő elvtár-sunk felelt a Népszavában. Hosszú cikkének az alényege, hogy Csizmadia Gyagyovszky könyvét hasz-nálta jogcímnek, hogy „végigvágjon ólmosbottal a mo-dernek és moderneskedők koponyáján”.

Csizmadia ott véti el a dolgot, hogy általánosít ésegy táborba kerül Kenedivel és Porzsolttal, de ellentétbekerül önmagával. „A versek nem gyűlési tudósítások,hogy a szervezeti bélyegzővel kelljen hitelesíteni őket,ha a Népszavához küldik.” Bresztovszky fölvilágosítja

231

Csizmadiát arról is, hogy a munkások között valóban„terjed az új irodalom szeretetének ragadós nyavalyája”.Majd szószerint így folytatja:

„A magyarországi szociáldemokráciának nem szabadcserbenhagynia a szépirodalomban sem a haladást. Vigyáz-zunk, mert ha csak egyetlen területen kiderül, hogy ahaladásnak, a proletárérdekkel mindig egyező haladásnaknem vagyunk merészen újító barátai, az veszélyes lehet.Nagyon veszélyes.

Számunkra, éppen a mi számunkra nincs megállássem az irodalomban, sem egyebütt. Nekünk nem szabada rokkantak keserűségével néznünk az ép erővel haladó-kat, mert elsodródunk, eltipornak és magunk is megrok-kanunk. A mi helyünk elül van: a haladás élén.”

Csizmadia rögtön válaszolt Bresztovszkynak és telekeserűséggel azt írja, hogy mivel Bresztovszky cikkeminden szerkesztői megjegyzés nélkül került a lapba,ez azt jelenti, hogy a cikkíró a Népszava fölfogását jut-tatja kifejezésre. „Ennélfogva hangsúlyoznom kell azta rendkívül jellemző tényt, hogy azon fölfogásommal,amely szerint a párt központi lapjának minden tekintet-ben aj néppel kell törődnie, a nép számára, a nép általérthető nyelven és művészi formában kell írnia —szembekerültem a Népszavával. Sajnálom, de nembánom. Ε kis megállapítás után, azt hiszem, joggal föl-tehetem, hogy mint írónak a Népszavához többé semmiközöm, legalább addig, míg a munkások az irodalmi ka-landokra vágyó szerkesztőségi tagokat vissza nem tere-lik arra az útra, amelyen járniok a Népszavánál a leg-első kötelességük. Hanem mint szocialistának továbbrais közöm van a Népszavához. De erről majd alkalmilag,ha szükség lesz rá.”

Egyebekben Csizmadia ebben a szerkesztőséget ter-rorizáló cikkében nyíltan nekiront Adynak, akiről a kö-vetkezőket írja:

232

Bresztovszky különben rossznéven veszi, hogy Gya-gyovszkyt dicsérem, de ő nyomban utána elmeséli, hogyhallomása szerint a munkások Adyról mint apostolrólbeszélnek. Be kár, hogy meg nem jegyezte Bresztovszkyaz illető munkás nevét. így most találgatásokkal kellmegsejteni, hogy ki is lehetett az a sok „munkás”? SzóvalBresztovszky Adyt egy csöppet sem dicséri agyon, csakegyszerűen megállapítja róla, hogy ő már a magyaror-szági szocialisták apostola.

Hát nézzük meg egy kicsit ezeket az apostolokat.Fiataloknak nevezik magukat. Ez a büszkeségük. Mu-landó dicsőség nagyon. Azzal dicsekszenek, hogy ők, mi-vel fiatalok, olyasmit is tudnak, amire az öregek nemképesek. Meglehet. De a bölcsőben fekvő csecsemő is tudolyant, ami az öregebbeknél ha nem lehetetlen is, de min-denesetre szégyen. Vájjon a csecsemő e képességét hala-dásnak, szocializmusnak tekintsük-el Igyekezzünk-e ha-sonló módon cselekedni, mert Bresztovszky szerint min-den fiatalkori cselekedet egyúttal már haladás is? Hogyezek a fiatalok csakugyan fiatalok, azt elhiszem, látom anyafogásukról; nem tudják megmondani, amit akarnak.Vagy nem tudják, mit akarnak.

A Népszavá-nak ugyanabban a számában, amely-ben Bresztovszky és Csizmadia vitáját közöltük, Schäf-fer Gyula mázolósegéd föntartás nélkül Ady mellettfoglal állást. Cikkéből érdemes leközölni a következőrészletet:

„Emlékszünk még arra, hogy egy pár évvel ezelőttmennyire szavalták és dicsőítették Csizmadia verseit.Emlékszünk még erre a nagy ünneplésre. De akkor méghol voltunk a mostani fejlődéstől. Azóta sok minden meg-változott. A szabad iskolák nem dolgoztak eredményte-lenül. A sok fölolvasás, minden itt el nem mondható ta-nulás és tanítás, amelyet az új, modern emberek megtet-tek érdekünkben, meghozta az eredményt.

Finomabb lett az ízlésünk. Az igényeink megmaga-sodtak. A ragályos nyavalya, tudomány és művészetek

233

megértése tényleg ránkragadt. És a „parasztiádák” tény-leg nem elég tartalmasak már a „parasztiádákból” váro-sivá fejlődött munkásoknak. A tébolyda-költők megtaní-tottak bennünket látni, érezni. Megtanítottak arra, hogyparaszt nincs. De ember van és élet van és az anyagotki kell fejleszteni itt, még a földön is, itt kell meglátnimindent. Itt kell kiélvezni az élet szépségeit és javait.Ha küzdünk a jövőért. Megtanították a munkásokat zenétérteni, képet, minden művészetet, az életet élvezni tudni,tartalmasán, igazán. Sőt Adyt is megérteni, az igazi Adyt.

És ha verset akarunk élvezni és a mi sorsunk tükrébeakarunk belenézni, belenézünk Ady verseskönyvébe,amely nekünk munkásoknak szent, ha kávéházban is ír-ták és csodáljuk az ő nagy művészetét.

Elég fájó lehet Adynak, hogy bajtársai babérkoszorúhelyett tövissel vérezik meg homlokát, még a mi tábo-runkból is.”

Garami elvtárs a vita idejében beteg volt és a Nép-szavát én szerkesztettem. Bresztovszky cikkei csak azén beleegyezésemmel jelenhettek meg a lapban. Magátólértetődő tehát, hogy Csizmadia féktelen gyűlölettel be-szélt mindenütt az én „destruáló” működésemről. Egye-bekben nem is akartam a homályban maradni s a kö-vetkező nyilatkozattal azonosítottam magam Bresztov-szky val és mindazokkal, akik Ady mellé álltak:

„Változtatás nélkül közöljük ezt a választ is (SchäfferGyula írását), bár lapunk szűk tere nem nagyon engedimeg az ilynemű vitákat. Azonban ez a fölszólalás mármaga is igazolja, hogy senkinek sincs joga a vitás ügy-ben arra, hogy a munkások nevében beszéljen. Csizmadiaelvtárs teljes joggal beszélhet a munkások nevében, ha aszociáldemokrata párt követeléseiről van szó. Ezek a kö-vetelések olyanok, hogy minden munkás egyenlően óhajtjamegvalósulásukat. Azonban az „ifjakról” Csizmadia elv-társ nem beszélhet a munkások nevében. Nem pedig azért,mert bizonyos, hogy a munkások nagy tömegei nem oszt-

234

ják az ő maradi nézeteit és nem azonosítják magukat íz-léstelen támadásával. Távol áll tőlünk, hogy Csizmadiaérdemeit kisebbítsük. Készséggel elismerjük, hogy a szo-ciáldemokrata költészet terén Magyarországon úttörő voltés örökszép költeményekkel gazdagította az irodalmat. Ezazonban nem ad jogot arra, hogy ő másokat tajtékzó düh-vel kisebbíteni iparkodjék. A vita eredménye ezen a térencsak az lehet, hogy Csizmadia elvtárs önmagát kisebbíti.

Ami a Népszava szerkesztőségét illeti, mi nem tart-juk szükségesnek, hogy hosszasan feleljünk az ellenünkszórt vádakra. Ismerjük a támadás motívumait és a meg-értők fölényével hallgatunk. Egyet azonban ki kell jelen-tenünk. Tudnillik azt, hogy határozottan tiltakozunk a„parasztiádákkal” űzött demagógia ellen. A Népszavaminden elvtársunktól szívesen fogad el jól megírt népiesdolgozatokat. Minél népiesebb, minél érthetőbb a munká-lat, annál szívesebben látjuk. Magunk is arra törekszünk,hogy érthetően, cikornya nélkül írjunk. Ha ez nem is si-kerül mindig, a jószándék megvan.

Ezért kár ebben a vitás ügyben a néppel és a „pa-rasztiádákkal” demagógiát űzni. Csak a koalíciónak vanszüksége arra, hogy minden cselekedeténél a „népre” ésa „nemzetre” hivatkozzék. Csizmadia elvtársnak errenincs szüksége. Vélt igazságait tehát ne támogassa ilyenkoalíciós érvekkel.

Végül mégegyszer határozottan kijelentjük, hogyminden elvtársunknak munkálkodását szívesen látjuk alap hasábjain. Azonban kibérelni a Népszavát nem lehet,így pl. bármilyen népiesen írta is meg Csizmadia elvtársa „Göröngyök”-et (ilyen címmel közölt a Népszavában ál-landóan tárcákat), a szerkesztőséget mégis egyenesen rá-kényszerítették az elvtársak százai, hogy az ilynemű tár-cák közlésétől elálljon, bármilyen „érthetőek” voltak.Egyelőre csupán ezt akartuk elmondani. A szerkesztő.”

A Népszava állásfoglalása után Csizmadia az ártat-lanul szenvedő maszkját vette magára és a laphoz a kö-vetkező nyilatkozatot küldte:

235

„Nyilatkozat. Legutóbbi számában a Népszava bur-koltan és nyíltan azzal gyanúsított meg, hogy előtte is-mert motívumokból „támadom” a Népszavát. Később fölis említi a „Göröngyök”-et, mintha mostani állásfoglalá-som igazi rugója az a tény volna, hogy valamikor, ezelőttmásfél évvel, a „Göröngyök” közlését beszüntették! A „fö-lényes megértőknek” erre csak annyit válaszolok, hogyaz elhallgattatásnak csakugyan az ilyen meggyanúsítása legsikeresebb módja. A lebunkózás ez alkalommal is ki-tűnően sikerült. Lefogott kezekkel nem küzdhetők. Ezek-után már csakugyan nem beszélhetek többé a Népszavá-ról. Azt azonban még megjegyzem, hogy a „fölényes meg-értők” nem mondtak igazat akkor, amikor második cik-kemhez fűzött megjegyzésükben azt írták, hogy a cikketváltozatlanul közlik, mert a valóság az, hogy cikkembőlfontos részeket egyszerűen kihagytak. Csizmadia Sándor.”

Valószínű, hogy Csizmadia ezzel a nyilatkozattalmaga mellé akarta állítani a munkásokat és azt remélte,hogy a Népszava a következményektől való félelmébenmeghátrál és neki ad igazat. Azt remélte, hogy nagynépszerűségének segítségével az Ady-verseket kiirthatja.a Népszavából. Ebben a föltevésében azonban kellemet-len csalódás érte, mert a nyilatkozatával egyidőben akövetkezőket írtam:

„Nem vagyok hivatva arra, hogy a Népszava állás-pontját az „ifjakkal” szemben megvédelmezzem. A lapfelelős szerkesztője beteg, tehát nem válaszolhat Csiz-madia elvtársnak arra, hogy miért engedi „nyafogni” a„fiatalokat” a Népszavában. Ha a vita komoly volna errőla tárgyról, akkor legföljebb azt írnám meg, hogy véle-ményem szerint Csizmadia elvtársnak ebben a kérdésbennincs igaza.

Egy dologhoz azonban van közöm és ennek adtamszerdai lapunkban kifejezést. Tudniillik ahhoz, hogy aNépszava „szembekerült-e a néppel”, vagy „törődik-e anéppel”? Csizmadia elvtárs megvádolta a szerkesztőséget,

236

hogy csak az idegemberekkel és idegbetegekkel törődik.Ezt szó nélkül hagyni bűn volna. Mert vagyunk a szer-kesztőségben elegen, akiknek „vitézi tetteiről” Csizmadiaelvtárs éppen úgy hallhatott, mint a saját magáéiról.Ezeket az elvtársakat megvádolni és legyalázni nincsjoga.

Különben is az „ifjakról” folytatott vita nem okvet-lenül követeli meg a 15 tárcahasábon való személyeske-dést. Csizmadia elvtárs egyetlen érvet sem hozott föl az„ifjak” költészete ellen, hanem furkósbottal rohant a szer-kesztőség ellen és minden sora a legbántóbb személyi dol-gokkal van tele.

Ezekután „elhallgattatásról” és „lebunkózásról” be-szélni igazán kitűnő tréfa. Az érzőké (mimóza) a leggyön-gédebb érintésre összehúzódik. Csakhogy ez a szerény vi-rág nem bánt senkit. Csizmadia elvtárs tizenöt hasábonkitombolja magát, lebunkóz, meggyanúsít egy sereg em-bert, azután az érzőkéhez hasonlóan, szemérmetesen össze-húzódik, illetve kijelenti, hogy „lebunkózták”.

Ezzel a szánalomra apelláló nyilatkozattal Csizma-dia elvtárs megnyerheti a fölületesen gondolkodók rokon-szenvét, de azokra nem fog hatást gyakorolni, akik azigazságot keresik.

Ami végül azt illeti, hogy a „fölényes megértők”„nem mondtak igazat” (hiába van kétszer aláhúzva), mi-kor azt írták, hogy Csizmadia elvtárs cikkét szószerintközöljük, arra csak annyit jegyzek meg: aki olvasni tud,az nem lehet kétségben aziránt, hogy a szószerint valóközlés Schäffer Gyula elvtárs cikkére vonatkozik. Schäf-fer Gyula cikke után írtuk: „változtatás nélkül közöljükezt a választ is”. Ez tehát nem Csizmadia elvtárs cikkérevonatkozott. Mellesleg megjegyezzük, hogy nem „fontosrészeket hagytunk ki, hanem csak öt sort és ezt is azért,mert a pártmozgalomra károsnak találtuk.”

Ezzel be is fejezzük a vitát. Egyelőre komolyabb dol-gaink is vannak, semhogy hasábokon személyi kérdésekkelkevert „irodalmi” kivégzéseket rendezzünk. Csizmadiaelvtárs két cikkét is csak azért közöltük, mert nem akar-

237

tuk, hogy joggal írhassa a Népszaváról, miszerint az ő írá-sait visszalöki. Ha azonban más módon nem tud vitat-kozni, mint legutóbbi cikkeiben, akkor — véleményemszerint — a párt és az elvtársak a vita bezárásával nemvesztenek semmit. Weltner Jakab

Csizmadia természetesen nem nyugodott meg, ha-nem eljárt a szervezetekbe és mindenütt elpanaszolta,hogy a Népszava milyen gonoszul bánt el vele. Arról isgondoskodott, hogy az irodalmi vita ügye a pártvezető-ség elé kerüljön. A pártvezetőség 1909. évi február 3-ánmegtartott ülésén behatóan foglalkozott az irodalmivita ügyével és a Népszavában a következő nyilatkoza-tot tette közzé:

„A Népszavában lefolytatott irodalmi vita kapcsánszámos elvtárs szóban és írásban fölvetette azt a kérdést,mi a pártvezetőség álláspontja, az ezen vitában elhang-zott egyes támadásokkal és az ott védett vagy támadottirodalmi irányokkal szemben. Az elvtársi körökben meg-nyilatkozó kívánságok következtében a pártvezetőségfebruár 3-án tartott ülésén foglalkozott a kérdéssel és akövetkezőkben állapodott meg:

A pártvezetőség nem tartja sem helyesnek, semszükségesnek, hogy mint testület beleszóljon irodalmiáramlatok vitájába és akár az egyik, akár a másik irány-ban állást foglaljon. Hasznosnak ítéli, ha a Népszavaezen a legellentétesebb megítélésben részesülő ügy vitá-ját tovább folytatja olyan cikkek közlésével, amelyek újés tárgyias szempontok szerint foglalkoznak a kérdések-kel. A vita összes résztvevőinek s így a Népszava szer-kesztőségi tagjainak is a legteljesebb gondolatszabad-ságot kívánja biztosítani a pártvezetőség. A pártvezető-ség elismeri, hogy a Népszava szellemi tartalmánakösszeállítása a szerkesztőség joga és kötelessége. Anél-kül, hogy a szerkesztőség ezen jogkörét érinteni akarná,kívánatosnak tartja, hogy más, rátermettségük miatt

238

kiváló írók kiszorítása nélkül Csizmadia Sándor elvtársközleményei ezentúl is helyet találjanak a Népszavában.Ezeknek előrebocsátása után megállapítja a párt-vezetőség a következőket:

1. Csizmadia Sándor elvtárs helytelenül cselekedett,amikor a Népszava ellen fölhozott súlyos vádjait, első-sorban azt, hogy nézete szerint a párt központi lapjaelszakadt a néptől, a Népszavában szellőztette és nemaz arra illetékes testület, a pártvezetőség elé hozta.Holott Csizmadia elvtársnak, mint pártvezetőségi tag-nak, ez nemcsak joga, hanem kötelessége is lett volna.2. Weltner elvtárs cikkének következő kitétele: „is-merjük a támadás motívumait és a megértők fölényévelhallgatunk”: félreértésre adhatna okot. Ezért a párt-vezetőség kérdést intézett a cikk írójához, akitől azonfölvilágosítást kapta, hogy Csizmadia elvtársnak az újirodalmi irány ellen intézett támadásainak motívumáttisztára irodalmi téren kereste. Weltner elvtárstól teháttávol állott az a szándék — amit különben a pártvezető-ség helyteleníteni volna kénytelen —, hogy Csizmadiaelvtárs állásfoglalásában tisztátlan indokokat keressen,vagy hogy őt meggyanúsításoknak kitegye.”A pártvezetőség határozata után négy nappal, feb-

ruár hó 7-én megjelent Ady Endrének „Küldöm a frigy-ládát” című gyönyörű verse, amelynek csak az első ésutolsó bekezdését idézem:

Szívem küldöm, ez ó frigy-ládátS kívánok harcos, jó napot.Véreim, ti dübörgő ezrek,Tagadjatok meg, mégis — mégisÉn a tiétek vagyok.

Tiétek vagyok, mindegy most már,Hogy nem kellek vagy kellek-e,Egy a Napunk, gyönyörű égen.Jaj, hogy elföd e Naptól néhaA gonoszság fellege.

239

A „nyavalya” azonban ragadós volt, mert a mun-kások között Adynak egyre nagyobb lett a tábora. Apártvezetőség határozata után a vita újból megindult,de az egész irodalmi kiruccanás Csizmadia vereségévelvégződött. A munkásmulatságokon egyre gyakrabbanszavalták Ady Endre verseit s amikor Reinitz Bélamegzenésítette Ady több költeményét, ezek az örökbecsűdalok teljesen meghódították a munkásságot.

Hogy az Ady-„nyavalya” milyen ragályos volt, aztaz alábbi jellemző eset is bizonyítja. Vincze Sándor, akia mozgalomban tevékeny szerepet játszott, a kezdet kez-detén valósággal sportot űzött abból, hogy Adyt gú-nyolja. Egyszer valamilyen alkalommal berohant a Me-teor-kávéházba és a hosszú haját lobogtatva, vadul üvöl-tött az Ady-versek közlése miatt. Egy kisebb társaság-gal ott ültem a kávéházban és amikor hozzám jött, arrakértem, hogy ne ordítozzon, mert a kifogásait nyugodtmodorban is előadhatja. Egyebekben a következőketmondtam neki: „Ahogy én magát ismerem, az Adyrólalkotott véleménye nagyon gyorsan meg fog változni.Ezért már előre megmondom, hogy mi lesz a büntetése.Ha megszereti Adyt, akkor be kell jönnie a szerkesztő-ségbe és háromszor ismételnie kell: buta vagyok, butavagyok, buta vagyok!” Nem tellett bele három! hónapés Vincze Sándor máris jelentkezett és elszenvedte akirótt büntetést. Akkor már Ady rajongói közé tarto-zott és valamennyi versét kívülről tudta.

A Népszava szerkesztősége, Csizmadia másirányúmeggyőződése ellenére, állandóan közölte Ady verseit.Nagyon gyakran együtt voltam Révész Bélával és AdyEndrével, akitől, amikor jókedvű volt, sok szép versetcsiklandoztam ki a lap részére.

S Z O C I Á L P O L I T I K A

A munkásszervezetek megalakulásuknak első évei-ben nagy általánosságban azt a nézetet vallották, hogytartózkodni kell minden szociálpolitikai tevékenységtől.Még a szervezetek vezetői is azt hirdették, hogy a kü-lönböző segélyezési ágak meghonosítása a kapitalistatermelőmódot erősíti, mert a munkások megelége-dettsége az osztályharc letompításához vezet. Évekigtartó vitákat folytattak a munkanélküliség esetére valósegélyezés dolgában és a szervezetek minden szociálistevékenységét kárhoztattak.

A másik oldalon, a munkáltatók táborában viszontéppen az ellenkező nézetet vallották. Azzal házaltak,hogy a szociálpolitika államszocializmust jelent és meg-erősíti a munkásszervezeteket. Gróf Tisza István 1901-ben egy, a kereskedelmi minisztériumban tartott szak-tanácskozáson a munkáltatók aggodalmainak adott kife-jezést a következő kijelentésekkel: Elég egy tényre rá-mutatni, hogy aggódva álljunk meg a kérdés előtt: arraa tényre, hogy mentől többet áldoz a német állam és anémet társadalom a munkásokért, mentől jobban gon-doskodik a munkásokról, annál ijesztőbb számban sza-porodnak Németországban választásról-választásra aszociáldemokrata pártra adott szavazatok. S ez nagyontermészetes. Nagyon természetes igen sok okból; előszöris, mert maga az államszocializmus és a szociáldemokrá-cia bizonyos logikai összefüggésben vannak. Azt a mun-

241

kast, aki azt látja, hogy egyes életbevágó érdekeirőlkényszer útján az állam gondoskodik, igen könnyű to-vábbvinni ezen az úton, igen könnyű meggyőzni arról,hogy még sok más fontosabb érdeket is vehet az állama kezébe, de másodszor azért is, mert így a munkásélet-ből kiszakíttatnak azok a föladatok, melyek neki és csa-ládjának jövőjét biztosítani vannak hivatva, elvetiazoknak a gondját magától és ami szellemi ereje, amiideje, ami figyelme marad, az rendelkezésére áll még aszolid, még a megfontolt, még a lelkiismeretes család-apának is bizonyos agitatórikus célokra.”

Ezt a véleményt minden államban nagyon sokathangoztatták a munkáltatók, de mindenütt elárulták aztjs, hogy ezek a szólamok csak takarójául szolgálnak azönző osztályérdekeknek, mert az igazi ellenkezést a szo-ciálpolitikai föladatok megvalósításának költségei vál-tották ki.

Már harminc esztendővel ezelőtt ugyanazokkal azérvekkel hadakoztak a szociálpolitikai törvények ellen,mint napjainkban. A munkáltatók, osztály érdekeik vé-delmében, szívesen játsszák a vakot és a süketet és nemveszik tudomásul azokat a tapasztalatokat, amelyeketaz észszerűen alkalmazott szociálpolitika nyújt.

Amint a munkásszervezetek kivétel nélkül belátták,hogy a szociálpolitika elhanyagolása nem erősiti a for-radalmi szellemet, hanem éppen ellenkezően, annyiralegyöngiti a munkásosztályt, hogy egységes eljárás he-lyett csak anarchikus kitörésekre képesek, éppen úgyesztelen a munkáltatók fölfogása, mert ahol teljesenfigyelmen kívül hagyják a szociálpolitika követelmé-nyeit, ott a nyugodt, zavartalan termelésről szó semlehet.

A szociáldemokrata párt a fejlődés alapján áll. Azelméleti kutatások és a gyakorlati tapasztalatok egy-aránt azt bizonyítják, hogy a kapitalista termelőmód

242

kérlelhetetlen törvényszerűséggel a szocializálás felévezet. A termelőeszközök tökéletesítésének korlátlan le-hetőségei az ipari munka termelékenységét megszáz-szorozhatják. Az ipari termelés egyre jobban koncen-trálódik, egyre többen jutnak függő helyzetbe s egyrekevesebben lesznek azok, akiknek érdekében való, hogyez az esztelen és rendszertelen termelőmód föntartassék.Ennek tudatában arra kell törekedni, hogy a munkásoktömegeinek jóléte és műveltsége egyre jobban fejlődjék,hogy a munkások testvéries szolidaritással együtt har-coljanak, hogy eljussanak a moralitásnak ama fokára,amely lehetővé teszi, hogy ők irányíthassák a társada-lom gazdasági életét.

Viszont amíg ez be nem következik, addig a kapi-talizmusnak is elsőrendű érdeke, hogy müveit, jóltáp-lált és dolgozni tudó munkáshadsereggel rendelkezzék.Az agyongyötört, kifosztott és demoralizált munkásnem tud megfelelni azoknak a követelményeknek, ame-lyeket a kapitalista termelés megkíván. Azok az orszá-gok, amelyek teljesen figyelmen kívül hagyják az em-beriesség követelményeit, amelyek irtóznak minden szo-ciálpolitikai alkotástól, nem foglalhatnak helyet a népekvilágversenyében. A legfejlettebb iparállamok fizetik alegmagasabb munkabéreket, azok fejlesztették a legma-gasabb fokra a szociális gondoskodást.

A tények ereje megcáfolja mindazoknak az állítá-sait, akik a „nemzet érdekeit” tolják előtérbe, amikor aszociális biztosítás terheit nem akarják vállalni. Német-ország a szociálpolitikai törvény megalkotása után kö-vetkező 25 esztendőben, a fejlődésnek óriási útját fu-totta be. A lakosság száma 46 millióról 65 millióra emel-kedett s az évenkénti szaporodás átlaga egymilliónakfelel meg. A német birodalom a világkereskedelembena negyedik helyről a másodikra emelkedett és 17 milliárdmárkányi külkereskedelme alig néhány milliárddal ke-

243

vesebb, mint az angol világbirodalomé. A népvagyonmegkétszereződött és mérsékelt becslés szerint (a biro-dalmi pénzügyi reform ügyében 1908-ban kiadott em-lékiratok alapján) 250 milliárd márka; az évi jövede-lem pedig 30 milliárd márka. A takarékpénztárak va-gyona, amely 1875-ben kétmilliárd volt, 25 év alatt 14milliárdra emelkedett.

De nemcsak az anyagi föllendülés mutatja az or-szág megerősödését. 1870-től 1900-ig a férfilakosság át-lagos élettartama 38.1 évről 48.85-re és a női lakosságé42.5-ről 54.9-re emelkedett. A halálozás aránya jelenté-kenyen csökkent és a gümőkórtól származó halálesetekszáma majdnem felényire apadt.

Dr. jur. et med. h. c. Kaufmann, valóságos titkosfőkormánytanácsos, a német Reichsversicherungsamtelnöke, „A német munkásbiztosítás története, céljai éseredményei” című tanulmányában, amelyet a „Munkás-ügyi Szemle” közölt magyar fordításban, a szociálpoli-tika áldásairól a következőket írja:

A gőzgép diadalmasan vonult végig a német földön.Iparunk a külföldi piacot meghódította termékei számára.A munkáltatók és munkások kézművesi termelését ésközös tevékenységét, amelyet ideális személyi vonatkozá-sok fűztek együvé, a személytelen, haszonszerzésre törekvőtőke és nagyüzem hovatovább egyre jobban kiszorította.A féktelenül előretörő ipar a vidék lakosságát is elvontaa rögtől és saját szolgálatába hajtotta. Az ipari közpon-tokban és a nagy városokban hatalmas munkástömegekzsúfolódtak össze. Gazdasági életünk alapjai hovatovábbeltolódtak és a néposztályok között az ellentétek kiélesed-tek. Az egyik oldalon az egyre előnyösebb helyzetbe ke-rülő munkáltatók, a másik oldalon pedig az egyre szapo-rodó ipari munkásság, amely híjával van a megélhetéselegendőképen biztos eszközeinek, a haszon után futó, mo-dern élet bizonytalanságában. A kettő között állanak azegyre gyöngülő középrétegek. Megkezdődött az új, negye-

244

dik rend harca a fölszabadulásért és törekvése a politikaiés társadalmi egyenjogúsításért. A törvényhozás nemtartott lépést ezzel a fejlődéssel.

A német munkásbiztosítási hivatal vezetője, a való-ságos titkos főkormánytanácsos, tehát ugyanazt álla-pítja meg, amit a szocialista „izgatók” és a tanulmánytöbbi része is az érvek lenyűgöző erejével bizonyítja,hogy a munkáltatók tiltakozása a szociálpolitikai terhekellen „nemzetellenes” cselekedet. Megemlékezik a tanul-mány arról, hogy a munkásbiztosítás különböző ágaza-tainak életbeléptetésénél a munkáltatók aggodalmaskod-tak a terhek ellen. Erre vonatkozóan szószerint a követ-kezőket írja: „Az áldozatok nem ártottak meg verseny-képességünknek, habár nem egy munkáltató és munkásnehezen viselte el. Azok a hatalmas összegek, amelyeketa munkások takarékbetétei és önkéntes biztosításra for-dított kiadásai mellett szakszervezeti és politikai célokraelőteremtettek, eléggé bizonyítják, hogy a biztosításterhe nem tette tönkre a munkásságot. Éppen olyan ke-véssé akadályozott meg sok munkáltatót abban, hogy amunkásság ellátását a törvényes kereteken jóval tul ki-terjesszék, önkéntesen és jelentékeny áldozatok árán.A gazdasági föllendülés az új megterheltetés ellenéreis föltartóztathatatlanul halad előre és a válságokat istúlélte, tartósabb utókövetkezmények nélkül. Németor-szág, amelynek lakossága az utolsó emberöltő alatt többmint felével gyarapodott, a gazdag szomszédos népek-kel egyenrangú. Nemzeti vagyonunk mintegy 4 mil-liárddal növekszik évente.”

Mindezek után az emlékirat fölsorolja, hogy a szo-ciálpolitikai intézmények milyen, hatalmas összegekkeltámogatták a bajba jutott munkásokat, majd rátér arra,hogy nemzeti szempontból mit jelentettek azok az ösz-szegek, amelyeket gyümölcsözően és jóléti célokra hasz-náltak föl.

245

„A munkásbiztosítás fölsorolt közvetlen szolgáltat-mányához járul az a sok előny, amely az új törvényho-zást örvendetesen kísérő jelenségek útján érte a munká-sokat. Az állami és községi testületek szociális tevékeny-sége mellett korunknak olyatén, a szegényebb néprétegekérdekében kifejtett, messze elágazó, közhasznú tevékeny-ségére kell itt gondolnunk, amelyet nagyrészben a mun-kásbiztosítás indított meg. A biztosítási teherviselőktőkeálladékát, amely a legközelebbi évek folyamán eléria 3 milliárdot, nem vonták ki holt kincs gyanánt a for-galomból, hanem a legkülönbözőbb alakban alkalmazásrataláltak azok, mint a munkásosztály egészségének és jó-létének emelésére szolgáló és a pusztító népbetegségekellen való küzdelemben hasznos eszközök. A rokkantbizto-sitás teherviselői 1912. év végéig 418 millió márkánál töb-bet kölcsönöztek ki munkáslakások építésére. A mezőgaz-dasági hitelszükségletet szolgáló kölcsöneik ugyanezenidőpontig közel 114 millió márkára rúgtak, a közjólétiintézmények fejlesztésére szolgáló kölcsöneik több mint517 millió márkát tettek ki, amiből csaknem 118 milliókórházak és hasonló intézmények építésére, 172 millió aközegészségügy ápolását szolgáló különleges intézményekemelésére, 86 millión felüli összeg a nevelés és a tanításfejlesztésére és csaknem 141 millió egyéb jóléti célokrajutott. A munkásbiztosítás szolgáltatmányai a szegény-gondozás terén is jelentékeny erőket szabadítottak föl.Ez a teher alól való fölmentés lehetővé tette a segélye-zettek körének kitágítását és a segélyek fölemelését. Amunkásbiztosítás jegyében gazdasági életünk javára meg-élhetésének minden vonatkozásában örvendetesen meg-javult helyzetű munkásság növekedett föl, amely mun-kájának jóságát illetően is teljesítőképesebb, ami tömeg-gyártmányok korlátolt kivitele szempontjából nagyjelen-tőségű. A bérek erős emelkedésének hatását egészbenvéve a munkásháztartás kiadásainak, kivált az élelmiszer-áraknak emelkedése nem emésztette fel. Ezért a munkás-ság gyarapodó vásárlóereje révén a hazai mezőgazdaságiés ipari termékek elhelyezésére nagyobb piacot teremtett.

246

Szociális berendezkedésünk egyik legjobb külföldi isme-rője, Edouard Fuster, joggal jegyezte meg: ,Az a pénz,amelyet Németországban a munkásbiztosítási törvényekvégrehajtására kiadnak, ezer alakban visszatérül. Családiboldogsággá, egészséggé, emberi méltósággá alakul és hatal-mas Németországot teremt, amely örökké fenmarad. LloydGeorge, az angol kincstári kancellár, hasonló értelembena német munkásbiztosítást úgy jellemezte, mint ,,hatal-mas intézményt, amely százezreket, talán milliókat meg-mentett a mérhetetlen nyomorúságtól'.”

Az emlékirat azonban megfelel gróf Tisza István-nak azokra az aggodalmaira is, amelyeket a szociálpoli-tikai törvények ellen hangoztatott. Szószerint idézem akövetkező sorokat: „Azonban a szociáldemokrata párterős megnövekedése, így állítják egyesek, mégis aztmutatja, hogy nem volt helyes az az út, amelyen egyemberöltő óta haladtunk a szociális reform szolgálatában.Az ellenvetés nem talál. Ennek a fejlődésnek okait nemszabad hamis nyomon keresni, itt más körülményekhatnak, amelyek a munkásbiztosítás kiengesztelő hatá-saival szemben még túlsúlyban vannak. Ha a szociál-demokrata párt birodalmi képviselőinek számára és vá-lasztóinak szavazatára egyes-egyedül a munkásbiztosi-tás hatása s annak jelentősége volna döntő befolyású,a választási eredmény előreláthatólag nem lenneugyanaz. Más tereken nyilvánuló okok nyomják sokmunkásnak a kezébe a vörös szavazólapot és nemcsakaz ezen a téren lévők. Egy azonban bizonyos: szociálisreform nélkül ezeknek a szavazatoknak száma még sok-kal nagyobb volna és amint Bödiker mondta: szociál-demokráciánk színezete hasonlíthatatlanul radikálisabblett volna.”

Végül még Lloyd George-nak ebben a könyvben máridézett beszédéből, amelyet a szociális reformról tartott,érdemes még néhány részletet megismerni. Arról beszél,

247

hogy az államnak azokkal is törődnie kell, akik a sajáthibájukból jutnak nyomorba, majd így folytatja:

»De az elszegényedettek egy másik, sokkal nagyobbrésze közelebb áll a szívünkhöz. Azokról beszélek, akiksaját hibájukon kívül jutnak olyan helyzetbe, hogy nemtudják a mindennapi kenyerüket megkeresni: az öregek-ről, a rokkantakról, a betegekről, a munkanélküliekről smindazokról, akik tőlük függnek. Az elaggottakról a je-lenlegi ülésszakban tárgyaltunk. A föladat nagyobb része:a betegekről, a rokkantakról, a munkanélküliekről, az öz-vegyekről és az árvákról való gondoskodás még meg-oldásra vár. Olyan ország, amely eltűri, hogy ezek a sze-gények éhezzenek, nem gondolhat komolyan arra, hogycivilizáltnak nevezzék. A társadalom már évszázadok ótamég a legaljasabb gonosztevőkkel szemben sem alkal-mazza az éhhalál büntetését és az emberiség barbárságá-nak korszakában sem éheztették a gonosztevők gyerme-keit.

Mi történik azonban napjainkban, a gazdaság óriásigépezetében. Valamely munkás a legvirágzóbb életéveibenösszeroskad és tartósan munkaképtelen. A legjobb tudásaszerint dolgozott a közösség érdekében, most azonban márnem tud. El szabad-e tűrni, hogy egy ilyen gazdag állam-ban éhezzék és a gyermekei éhenhaljanak! Valamelymunkás meghal, miután a hazájával szemben való kötele-zettségeit éppen olyan hűségesen teljesítette, mint az akatona, aki a haza védelmében a harcmezőn esett el. Be-csületes hűséggel, minden ügyességével dolgozott a nem-zeti hatalom erősítésén. Nem kötelessége a nemzetnek ar-ról gondoskodni, hogy hátramaradottjainak meglegyena mindennapi kenyere? Milyen aljas fösvénység, hogy avilág leggazdagabb állama nyomorúságba juttatja hűsé-ges munkásainak özvegyeit és árváit. — Egy másik eset:Valamely ügyes munkást elbocsátanak a munkahelyéről.Ki a hibás? Talán néhány pénzéhes bankár — esetlegolyanok, akik külföldiek —, akik a gazdagság után valóhajszában az óvatos spekuláció határait átlépték. Kitör aválság. A pánik egyre nagyobbodik. Az összeomlás omla-

248

dékai elzárják az ipar útját. Sok országban a munkásokmilliói tétlenül lézengenek, amíg a romokat eltakarítjákés a munka megindulhat. A munkást nem lehet szemre-hányással illetni. Bölcs dolog, igazságos és emberi, hogy anyomorban elzülljenek? Nem hiszem, hogy a jómódbanélő társadalmi osztálynak biztosított megélhetésükben sej-telmük volna arról, hogy a munkanélküliek milyen nyo-morúságban élnek.

Eljön a nap s ez már nincs messze, amikor Angliaborzadva gondol arra, hogy az ilyen állapotokat eltűrteolyan időben, amikor valósággal az aranyban fürdött. Is-métlem: minden emberiességet és igazságot megcsúfol aza rablás, hogy a munkásoktól elvonjuk a nemzeti gazdag-ságban való részesedésüket. A jó konjunktúra éveiben amunkások halmozták össze azokat az óriási eszközöket,amelyeket a legutóbbi válság óta a nemzet magáénakmondhat. A nemzeti vagyon milliárdokkal szaporodott.Valóban azt kellene hinni, hogy nélkülözhetünk néhánymilliót arra a célra, hogy a munkásokat az éhségtől és akínzó gondoktól megszabadítsuk.”

Azért ismertettem olyan részletesen Lloyd Georgeés Kaufmann fölfogását a szociálpolitikai alkotásokszükségességéről, nehogy azzal vádolhassanak, hogycsak az „izgatók” tartják szükségesnek a munkások vé-delmét és a saját hibájukon kívül nyomorba jutott mun-kások részére az állami biztosítás szükségességét. A né-met állami munkasbiztosítohivatal elnökét és LloydGeorge-ot senki sem vádolhatja azzal, hogy a kapitalistavilágrend megváltoztatását kívánják, hogy a szociál-politikai törvényhozással a szociáldemokrata mozgal-mat akarják erősíteni.

A magyar szociálpolitika évtizedekkel elmaradt atöbbi kulturállamoktól. 1907-ig a teljesen jelentéktelencselédtörvényt és a minden kritikán aluli bányatárs-pénztárakat akarták olyanok gyanánt föltüntetni, mintamelyek szociálpolitikai alkotásoknak tekinthetők. Ko-

249

moly szociálpolitikai törvénynek csak az 1907: XIX. tör-vénycikk mondható, amely a kötelező betegsegélyezéstés balesetbiztosítást valósította meg. A törvény megal-kotása előtt Wekerle az expozé előterjesztése alkalmá-val a következő büszke kijelentést tette: „Azt hiszem, alegmodernebb, a legelőhaladottabb szociálpolitika olyintézményei nyilvánulnak meg ezekben a javaslatok-ban, amelyekkel, azt merem mondani, a civilizált álla-mok mögött nem maradunk, sőt ezen kérdésekben egye-nesen vezető szerepet játszunk.”

Nem lehet elvitatni, hogy az ilyen kijelentéshez bá-torság kellett. Európa legtöbb államában a jelzett idő-ben már régen megvalósították az aggkor- és rokkant-biztosítást, sok államban a munkanélküliek kötelező biz -tositását. A biztosítottak köre is sokkal nagyobb volt alegtöbb európai államban, mint amilyent az idézett tör-vénycikk meg akart valósítani.

De mindezek ellenére a javaslat bizonyos haladástjelentett, mert a munkásság joggal föltételezhette — akormányígéretek alapján —, hogy ezt a törvényjavas-latot az aggkor- és rokkantbiztosítás törvénye követi.A külföldi szociálpolitikai törvényhozás ismerői mamár nem mernék állítani, hogy „vezető szerepet” ját-szunk, mert akármilyen buzgó hívei a kormánynak,mégis el kell ismerniök, hogy a kultúrállamok között— szégyenszemre — a szociális törvényhozás terén alegutolsók között vagyunk.

Az aggkori és rokkantbiztosítást, valamint a munka-nélküliek kötelező segélyezését még ma sem valósítot-ták meg, holott Wekerle merész és büszke kijelentése óta20 esztendő múlt el. ígéreteket most is fölös számbantesznek, de a komoly alkotásokkal adósak maradnak. Amunkásbiztosítás terén pedig egyenesen visszafejlődés-ről kell beszámolni, mert az 1907: XIX. törvénycikketmeghamisították és a munkások önkormányzatát meg-

250

semmisítették. A készülő szociális javaslatok az adotthelyzeten nagyon keveset változtatnak.

A szervezett munkások az Önsegély alapján bizto-sították magukat betegség esetére és az Általános Mun-kás Betegsegélyző Pénztárt az önkormányzat segítségé-vel az ország egyik legjobb szociálpolitikai intézmé-nyévé fejlesztették. Az állam még az új törvény meg-alkotása után sem hozott a munkások érdekében áldo-zatot. Az állami lótenyész-intézetekre és az állategész-ségügyre sokkal többet költöttek, mint a munkások szo-ciális helyzetének javítására.

A szervezett munkások egyre erőteljesebben köve-telték a saját hibájukon kívül nyomorba jutott munká-sok szociális ellátását. A Népszavában sűrű egymás-utánban jelentek meg azok a cikkek, amelyek a szociál-politika előnyeit nemcsak a munkások érdekében köve-telték, hanem az ország megerősödésének szempontjá-ból is.

A párt megbízásából a munkásbiztosítási törvényekmegalkotása előtt tartott szakértekezleteken Garami elv-társsal együtt képviseltem a szervezett munkásokat és atörvény javítására irányuló törekvéseinkben hatalmassegítséget kaptunk Kiss Adolfban, aki mint az Általá-nos Munkáspénztár vezetője, évtizedes gyakorlattalrendelkezett. De ettől függetlenül, a szociálpolitika el-méleti és gyakorlati kérdéseinek és a külföldi szociálistörvényhozásnak egyik legalaposabb ismerője volt.Hosszú évtizedekig együtt dolgoztam Kiss Adolffal ak-kor is, amikor a Budapesti Kerületi MunkásbiztosítóPénztár igazgatója volt és hasznos útmutatásainak na-gyon sok hasznát vettem.

Már az 1907: XIX. törvénycikk megalkotása előttmegtartott ankéteken bebizonyítottuk, hogy a törvény-tervezet nem igazolja azokat a nagyhangú kijelentése-ket, amelyekkel azt akarják elhitetni, hogy a szociálpoli-

251

tikai alkotások dolgában vezető helyre kerülünk. A tár-gyalásokon sok értékes javaslatunkat fogadták el ésamennyire lehetséges volt, megjavítottuk a törvényter-vezetet. Szterényi József vezette ezeket a tárgyaláso-kat és bár minden tekintetben a kapitalisták érdekétvédelmezte, mégsem tudott elzárkózni bizonyos követe-lések elől. Itt említem meg, hogy Szterényiről min-den hibája mellett — el kell ismerni, hogy a szociálpoli-tikai kérdések egyik legkiválóbb ismerője. Ha meggyő-ződését követi és nem tett volna engedményeket a kép-viselőház reakciós többségének és a munkáltatók érdek-csoportjainak, akkor Magyarországon valóban haladó-irányú szociálpolitikai alkotások létesültek volna.

Kiss Adolf kíséretében gyakran tárgyaltam Szteré-nyivel, aki a politikai áramlatok hullámzása szerint de-mokrata vagy reakciós volt. Amikor még nem számítottsemmit a politikai életben, bus magányában néha órákhosszáig beszélt a jövendőről és valóban élvezet volthallgatni, hogy milyen szép tervekkel akarja boldogí-tani az országot. Abban a pillanatban azonban, amikorhatalomra jutott, a legkihívóbb módon elzárkózott amunkásság legjogosabb követelései elől.

Az 1907 : XIX. te. életbeléptetése után megkezdtükaz előmunkálatokat, hogy az Országos Pénztár minélelőbb működhessék. Az önkormányzat érdekelt csoport-jai mindenekelőtt egy négy tagból álló végrehajtóbizott-ságot választottak, amelybe a munkáltatók SzemenyeiKornélt és Kiss államvasúti igazgatót, a munkások pe-dig az élete legszebb éveiben elhalálozott GroszmannMiksa elvtársunkat és engem jelöltek.

A kormány egyetlen fillért sem bocsátott a rendel-kezésünkre. A Dohány-utcában béreltünk helyiségeketa hivatalok részére és hitelben vásároltunk berendezést.Szerencsére a végrehajtóbizottság minden tagjánakolyan ismeretsége volt, hogy hitelben vásárolhattunk.

252

Így például az első írógépeket Haas Mór barátunktól,az „Ideal”-írógép képviselőjétől vettem, aki hónapokignem kapott egyetlen fillért sem a gépekért. Szenet, fát,bútorokat, mindent hitelben vásároltunk.

Az Országos Pénztár fölé rendelt Állami Munkás-biztosítási Hivatal mindent megtett arra, hogy az Orszá-gos Pénztár ne állhasson meg a saját lábán. Kezdettőlfogva azt tartották a legfőbb föladatnak, hogy az ön-kormányzatot elnyomják, hogy a legcsekélyebb jelentő-ségű kérdésekben is őket illesse a döntés joga. Az Or-szágos Pénztár a megalakulás utáni első években állan-dóan harcban állt a nevezett hivatallal és csak a leg-nagyobb küzdelmekkel tudta kivívni, hogy az önkor-mányzat szerveinek határozatai megvalósuljanak.

De minden akadály ellenére győzedelmeskedett amunkások szívós kitartása. A munkáltatók dicséretes el-fogulatlansággal dolgoztak együtt a munkásokkal éscsak egy kisebb csoportjuk törekedett arra, hogy a tör-vényt reakciós értelemben alkalmazzák. Ezzel szemben anagyobb iparvállalatok érdekeltségei s ezek között első-sorban Lukács József, Hegedűs Lóránt, Knopp Lajos ésmások a leglényegesebb kérdésekben együtt szavaztak amunkásokkal és az önkormányzat ellen intézett támadá-sokat a legerélyesebben visszautasították. Az OrszágosPénztár vezető tisztviselői: Sarkadi Ignác, GroszmannMiksa és Szemenyei Kornél, aki a munkáltatók bizalmiembere volt, pártatlan elfogulatlansággal vezették azügyeket és tágítani igyekeztek a törvény kereteit.

Hervadhatatlan érdemei vannak ezen a területenGroszmann Miksa elvtársunknak, aki mint a Pénz-tár aligazgatója a legnagyobb energiával, mindenrekiterjedő gondossággal ügyelt arra, hogy az OrszágosPénztár alkalmazottai az eléjük kerülő ügyekben a mun-kások érdekeinek megfelelően dolgozzanak és előterjesz-téseikben ne csupán a törvény rideg paragrafusait ve-

253

gyék figyelembe. Fáradhatatlanul dolgozott azon, hogya munkáltatók reakciós csoportja ne nyerjen a Pénztár-ban befolyást és a Pénztár közgyűlésein — annak elle-nére, hogy az Állami Munkásbiztosítási Hivatal az Or-szágos Pénztár fölöttes hatósága volt — nemcsak a mun-káltatók támadásait verte vissza, hanem a legélesebbformában visszautasította az Állami MunkásbiztosításiHivatal beavatkozását is. A Pénztár főbb tisztviselőiközül még Reinitz Béla és Szabados Sándor gondoskod-tak arról, hogy a baleseti sérültek kártalanítási ügyei amunkások megelégedésére intéződjenek el.

Az önkormányzat részéről az elnökségbe delegáltelvtársak és ezek között elsősorban Garbai Sán-dor, Peidl Gyula, Horovitz Gábor, Kitajka Lajos ésmások, különösen az első időkben idejüknek nagy részétarra fordították, hogy a Pénztár szelleme kifogástalanlegyen, hogy a nyújtott szolgáltatások a törvény kere-tén túlmenően szolgálják a bajbajutott munkások jogosügyét.

Ennek a fáradságos munkának köszönhető, hogy aBudapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár Kiss Adolfvezetésével mintaszerű intézmény volt és az OrszágosPénztár a világháború kitörése előtt egyre nagyobb ha-táskörrel, a biztosításra kötelezettek egyre nagyobb cso-portjainak bevonásával olyan módon működött, hogy amunkások is meg lehettek elégedve. Az Országos Pénz-tár megalakulásának napjától, egészen az önkormányzatmegszűnéséig, tagja voltam a Pénztár igazgatóságánakés minden erőmmel azon dolgoztam, hogy az! önkor-mányzat jogait megvédelmezve, a munkások részéreegyre nagyobb engedményeket szerezzünk.

A világháború azután rombadöntötte mindazt, amitannyi munkával megalapoztunk. A munkásbiztosítópénztárakban megszüntették az önkormányzatot és ezzellehetetlenné tették az eredményes működést. Még ha a

254

kormányígéretek meg is valósulnak, ha törvénybeiktat-ják az aggkori és rokkantbiztosítást, akkor sem remél·hetjük, hogy a munkásság megfelelő módon részesül aszociális gondoskodásban. Ahol a szociális intézménye-ket érzéketlen állami hivatalokká züllesztik, ott nem le-het remélni, hogy a széles néprétegeket kielégítő módonvezessék ezeket az alkotásokat. Azok a tapasztalatok,amelyeket az Országos Pénztárban szereztek, egyenesenparancsoló szükséggel írják elő, hogy a létező szociál-politikai intézményeknél minél előbb visszaállítsák ateljes önkormányzatot és minden újabb alkotást is erreaz alapra helyezzenek.

A V I L Á H Á B O R Ú

Tihozzátok fordul a kongresszus, valamennyi or-szágok proletárjai és szocialistái, hogy emeljétek fölszavatokat ebben a válságos órában! Hirdessétek aka-ratotokat mindenhol és minden módon, tiltakozzatokerőtök teljes súlyával a parlamentekben és tömegestüntetéseiteken, használjatok föl minden eszközt, ame-lyet a szervezettség ereje ad nektek. Legyetek ébe-rek a béke őrzésében és gondoskodjatok arról, hogya polgárság szenvedélyes békeakarata folyton-folyvásta fülükbe harsogjon a kormányoknak! így állítsatokszembe a kizsákmányolás és tömeggyilkolás kapita-lista világával a békének és a népek testvériesülésé-nek proletár világát!

A Baselben 19.12 november 24. és 25-én megtartottkongresszus határozata alapján az Internacionálé kiált-ványt bocsátott ki a világ minden államának dolgozói-hoz, hogy a béke érdekében sohasem lankadó buzga-lommal működjenek. A fejezet élén közölt idézet enneka kiáltványnak befejező része.

A Balkán-háború kitörése az egész művelt világmunkásságát rémülettel töltötte el. A különböző orszá-gok szocialista pártjai rögtön fölismerték, hogy a nagy-hatalmak beavatkozása egész Európát lángba borítanáés az Internacionálé fölszólította a különböző nemzetekmunkásait, hogy mindenütt tiltakozó gyűléseket tart-sanak.

G

256

November hó 17-én Európa minden nagyobb váro-sában óriási tüntetéseken tiltakoztak a dolgozók a há-ború ellen. A magyarországi szociáldemokrata párt aTattersallban tartott hatalmas népgyűlést, amelyet tün-tető fölvonulás előzött meg. A Népszava „Mozgósítás”címmel vezércikket közölt, amelyben szinte sejtelem-szerüen már előre megírta, hogy amennyiben a háborúsgépezetet elindítják, a munkások tömegei akaratuk el-lenére a csataterekre kerülnek.

„Mi, a dolgozó és élni akaró nép — írja a Népszava —,mi vagyunk az állam. Mi tartjuk el. Mi teremtjük, megintézményeit. A mi munkánk, a mi pénzünk, a mi gyer-mekeink nélkül nincs állam. És mi, akik az igazi államvagyunk, nem akarjuk a háborút, nem akarunk ölni ésöletni, nem akarjuk az életünket föláldozni és másokételrabolni. S mégis mindannyian érezzük annak a rette-netes lehetőségét, hogy akaratunk, érdekünk ellenérekénytelenek leszünk így cselekedni.”

A Tattersallban megtartott népgyűlésen és a tün-tető fölvonuláson a budapesti munkások tízezrei vettekrészt. A nemzetközi szocialista iroda megbízásából dr.Liebknecht Károly tartott a gyűlésen hatalmas beszé-det és az osztrák testvérpárt képviseletében dr. Ellenbo-gen. A gyűlésen elfogadott határozati javaslat kimondja,hogy: „Minden körülmények között és mindenáronköveteli a békét és annak biztosítását. Az egybegyűltmunkásság óva inti Ausztria-Magyarország kormányaités diplomáciáját annak a bűnnek az elkövetésétől, hogyaz országot a háborúskodás végzetes nagy szerencsét-lenségébe döntsék ... Sem Albánia úgynevezett függet-lenségéért, sem az Osztrák-Magyar Monarchia valame-lyes nagyhatalmi hóbortjáért nem szabad a békét veszé-lyeztetni. Az Osztrák-Magyar Monarchia népeinek leg-főbb politikai és gazdasági érdeke azt követeli, hogy aBalkán-népekkel állandóan és tartósan barátságban és

257

jó egyetértésben éljünk...” „Lelkesedéssel fogadjuk aszociáldemokrácia nemzetközi akcióját a béke érdeké-ben, valamennyi országban lévő testvéreinknek üdvöz-letünket küldjük és megfogadjuk, hogy itthon is min-den erőnket belevisszük a háború elleni küzdelembe.”

A háborús veszedelem azonban egyre fenyegetőbbévált és a nemzetközi szocialista iroda lázasan dolgozottazon, hogy Európa minden államában hatalmas tömeg-mozgalmak késztessék meggondolásra a háborús uszitókat, akik már 1912-ben is azon mesterkedtek, hogy avilágháború katasztrófáját fölidézzék. Az Internacio-nálé november hó 24—25-ére nemzetközi kongresszusthívott össze Baselbe, tisztán és kizáróan a béke biztosí-tására és a háború ellen való hatalmas tüntetésre.

A magyarországi szociáldemokrata párt 17 tagúküldöttséggel képviseltette magát a baseli kongresszu-son. 1900 óta a világháború kitöréséig majdnem mindennemzetközi kongresszuson résztvettem, nagyon sok tün-tetést, tömegfölvonulást láttam, de annyira szívbemar-koló és felejthetetlen egyik sem volt, mint az a tüntetőfölvonulás, amelyen a kongresszus küldöttei a baselielvtársak tízezreitől kísérve vonultak a Münsterbe, Ba-sel legnagyobb és legszebb templomába. Amikor a me-net eleje a székesegyház elé ért, megkondultak a haran-gok és a tömeg harangzúgástól kísérve vonult be a szé-kesegyházba. Elől a szociáldemokrata párt világszerteismert neves vezérei: Bebel, Jaurès, Keir Hardie, An-seelle, Victor Adler, a svájci munkásmozgalom nesz-tora: Greulich elvtárs és a többi nemzetek képviselői.

A templom kórusában Basel kormánytanácsosa ésegyházi tanácsa foglalt helyet. Amikor a külföldi kül-döttek, a sajtó képviselői és a tömegek elhelyezkedteka templomban, orgonaszóval fogadták őket, majd dr.Blocher, Basel kanton kormánytanácsának elnöke üd-vözölte a küldötteket. Egymásután szólaltak föl Haase

258

(Németország), Keir Hardie (Anglia), Greulich (Svájc),Sakasoff (Bulgária), Viktor Adler (Ausztria) és Jaurèsa francia munkások képviseletében. Érdemes volna le-közölni minden beszédet, de kettős jelentősége van Jau-rès elvtárs beszédének, aki a világháborúnak első tragi-kus sorsú áldozata, mert a francia nacionalisták any-nyira féltek befolyásától, hogy fölbérelt gyilkossal tétet-ték el az útból. Jaurès elvtárs a Münsterben szinte lát-noki elgondolással mondta a következőket:

„Komoly és tragikus órában élünk. Egyre sürgőseb-ben vetődik föl a kérdés, hogy mit fog tenni a proletár-ság, ha testvérgyilkosságra szólítják fel? Fölháborodottproletárok ezreinek erre a kérdésére nem adhatunk egy-séges választ, minden ország, minden helyzet számára.Ha köd üli meg a tengert, ha föltornyosodnak a hullá-mok, a tengerész se tudja előre megmondani, hogy mitfog tenni minden következő pillanatban. De az Interna-cionálénak őrködnie kell, hogy mindenüvé elhasson békétjelentő szava, hogy mindenütt erőssé legyen akciója,amely el akarja söpörni a háborút vagy azokat a gonosz-tevőket, akik a háborút fölidézik. Gondolják meg a hatal-masok, hogy ha fölidézik a háború veszedelmét, milyenkönnyen juthatnának a népek arra az egyszerű számtaniföladatra, hogy a maguk forradalma sokkal kevesebb ál-dozattal járna, mint a mások háborúja. Mint ahogy az1870-es háborúra a kommün, az orosz-japán háborúraaz orosz forradalom következett, úgy követné az európaiháborút egy mindezeknél nagyobb és félelmesebb forra-dalom.”

amíg a Münsterben ünnepélyes keretek között folytle a békéért való lángoló tüntetés, a szabadban tanyázótízezrek előtt a különböző nemzetek szónokai beszéltek.A magyarországi munkások szolidáris e,,yiH1 érzését aháború ellen való tiltakozásnál Buchingei 'iwát\-s tolmá-csolta.

Magát a kongresszust- Wullschleger baseli kor-mánytanácsos nyitotta meg, aki a svájci szociáldemo-krata párt nevében üdvözölte a küldötteket. A kon-gresszuson mindenekelőtt Basel-kanton kormányának anemzetközi szocialista kongresszushoz intézett követ-kező üdvözlőlevelét olvasta föl:

Basel, 1912 november 20. Az a kongresszus, amelyet Önök városunkban megakarnak tartani, a világbéke megtartásának a célját szol-gálja. Önök Európa minden országaiból összejöttek, hogyaz Európa keletén kitört gyilkos háborúval szemben ki-fejezésre juttassák a munkásság egyértelmű akaratát,amely azt kívánja, hogy a harcot szüntessék be és ne ter-jesszék túl a már harcban álló országokon. Az Önök ma-gasztos célja az, hogy mérhetetlen borzalmakat akadá-lyozzanak meg, hogy a nemzeteket megóvják azoktól arettenetes áldozatoktól, amiket a háborúk követelnekmeg. Tüntetésükkel föl akarják ébreszteni a lelkiismere-teket, hogy ne a hataloméhség és a szenvedély döntsönegész népek sorsa fölött. Annak a városnak a hatóságai,amelyet Önök tanácskozásuk színhelyéül választottak,szívből kívánják, hogy érjék el céljukat és meleg üdvöz-letet küldenek Önöknek.

Basel kanton kormánytanácsa nevében: Dr. Imhof, titkár. Dr. Blocher, elnök.

A kongresszus viharos lelkesedéssel fogadta el azta határozati javaslatot, amely a háború ellen való szer-vezkedésre kötelezi a munkásokat. Egymásután szólal-tak föl a különböző nemzetek képviselői, a franciák, anémetek, az olaszok és az osztrákok, hogy a proletárságtestvéri együttérzésének adjanak kifejezést. Greulichelvtárs a következő szép szavakkal zárta be ezt az em-lékezetes tüntetést: „Tanácskozásunk végére értünk.Néhány szót akarok csak mondani. A katolikus misénekvan egy mondata, amely így szól: ,Várom a holtak föl-támadását és az elkövetkezendő évszázadok életét.' Ez

259

260

a mondás kifejezi a mi reményünket is. Proletárok mil-liói még mindig távol vannak a mozgalmunktól. Ezekazok a halottak, akiknek föl kell támadniok. Föl fog-nak támadni és meg fogjuk látni az elkövetkezendőszázadok jobb életét is. És most oszoljanak szét azzal akiáltással, amely magábafoglalja egész kongresszusunk-nak tartalmát: Háború a háború ellen!”

1914 július hó 23-án jött az a döbbenetes hír, hogyaz Osztrák-Magyar Monarchia ultimátumot küldöttSzerbiának. Ekkor már valamennyien tudtuk, hogy avilág legnagyobb katasztrófájának küszöbén állunk,hogy az ultimátum a háború kitörését jelenti. A Nép-szava a legnagyobb vakmerőséggel szállt szembe a háborús uszítással. Az; ultimátum elküldése után, amikormár megkezdődtek a háború mellett való mesterségesenfölidézett tüntetések, írja a pártlap a következőket:„A háborúveszedelem küszöbén a magyar proletárságnevében kijelentjük, hogy ennek az országnak népe nemakar háborút és néprontó gonosztevőknek, a történelemszégyenfájára szögezendő bűnösöknek tartja a tragikusvégzet fölidézőit.” Egy nappal később „Nem akarunkháborút!” címmel újból vezércikket ír a lap, amelybena következőkben mutat rá az elháríthatatlan végzetrettenetes következményeire: „Se Ausztria-Magyaror-szág népe, sem Ausztria-Magyarország hatalmasai nemnyerhetnek semmit a Szerbia ellen vívott hadjáratban.Nem nyerhetnek semmit, de elveszthetnek mindent!A szerb hadjárat mögött ott leselkedik az orosz háború,emögött pedig ott lappang a világháború réme. A szerbháború mögött olyan előre nem sejthető, hatásukban kinem számítható katasztrófák rejtőznek, amelyek hatal-mas birodalmakat boríthatnak föl, amelyek olyan világ-válságban robbanhatnak ki, hogy immár nem csupán

261

egyes országok vagy uralkodó osztályok sorsáról, hanemennek az egész mai társadalmi rendnek a megingásáróllehet szó. A józan ész, a nemzetközi becsület, az értel-mes előrelátás és a humanitás eszméje egyaránt aztparancsolja tehát, hogy ezt az ultimátumot ne kövessea hadüzenet s a könnyelmű politika ne változzon alegvégzetesebb és mindeneket fölülmúló tragikumú vi-lágválsággá.” De a leglángolóbb tiltakozás is meddőnekbizonyult. Julius hó 26-án a Népszava „Kitört a há-ború!” címmel bejelenti a katasztrófa bekövetkezését.A hadüzenetet követő események és a világháborúnakreánk annyira lesújtó és katasztrofális eredménye, saj-nos, vakító fénnyel mutatják, hogy mennyire igaza volta szociáldemokrata pártnak, amidőn minden erejéveltiltakozott a világháború ellen. Az alább közölt cikkminden sora ragyogóan igazolja, hogy az egész ország-ban csak a szociáldemokrata párt ismerte föl az igazihelyzetet, csak az látta meg előre az események tragi-kus menetét. A Népszava cikke megérdemli, hogy rész-letesen közöljem:

„Amitől az ország népe hetek óta tartott, amitől azország népe negyvennyolc óra óta reszketve félt, az, ime,valósággá lett: elszabadultak a háború fúriái!

Megindul a háború, megindul a lavina, egyelőre csakSzerbia ellen, de ki tudja, hol áll meg; ki merészeli meg-jósolni, hogy mekkorára növekszik?

Megdöbbenünk és a bekövetkező borzalmak víziójafojtja el lélegzetünket. Az Osztrák-Magyar Monarchiánakegy hosszú emberöltő óta nem volt háborúja s a ma élőnemzedékből alig is tudják az emberek, hogy mit jelenta háború. Ma még sokak látásában, sokak hallásábancsak színtelen szó, csak üres fogalom a háború neve, mamég sokan nem tudják, hogy a rémületnek, a nyomor-nak, az öldöklésnek milyen rettentő, vértől, szennytől éskönnytől megáradt tengerét jelenti a háború. A háborúkatasztrófája immár reánk szakadt. Ma már semmit sem

262

tehetünk a megakadályozására. A magyar szociáldemo-krácia a háborúveszedelem első pillanatától kezdve aleghatározottabban tiltakozott minden háborús uszításellen. A válság első percétől kezdve leplezés nél-kül fölfedtük mindazokat a titkos és nyílt rugó-kat, amik háborúba hurcolták a monarchiát. Ez aháború magával hozza a kivételes törvénykezés egészsúlyát és az ágyuk szavával és a szuronyok erejévelszemben el kell most némulnia egyelőre minden kritiká-nak. Mi nem tehetünk egyebet, mint hogy egyszerűen föl-jegyezzük az eseményeket, számontartjuk a történelemnyers anyagát. De a megpróbáltatásnak ez a keserű idejeel fog múlni és akkor újból nyíltan és nyersen meg fog-juk mondani a véleményünket mindarról, ami történt éstörténik, akkor a történelem nyers anyagát kíméletlen ésrettenthetetlen igazságot szolgáltató történelmi kritikánkfogja földolgozni.

Ma a szociáldemokrácia hangja az egyetlen hang azországban, amely még ez utolsó pillanatban is tiltakozá-sát kiáltja ki a háború ellen. Igaza van Tisza Istvánnak,amikor azt mondja, hogy a háborút kívánó sajtóval szem-ben ,az egyetlen kivétel a szocialisták lapja', amely sze-rinte ezzel a cselekedetével ismét kizárta magát a ma-gyar nemzet polgári közösségéből és hazafias együttérzé-séből. Elismerjük, az egyetlen kivétel a szociáldemokrá-cia. Elfogadjuk és büszkén viseljük ennek a ragyogó el-szigeteltségnek minden terhét. És épp ily nyugodtan ésbüszkén állítjuk, hogy ebben az elszigeteltségben velünkvan érzésben és gondolatban az egész civilizált világ pro-letársága. Büszkén viseljük ennek a ragyogó izoláltság-nak minden tövises dicsőségét, mert tudjuk, hogy ezzela szociáldemokrácia történelmének leggyönyörűbb hagyo-mányaival vállaltunk közösséget. És azt is tudjuk, hogyel fog következni az az idő, amikor éppen az, hogy a szo-ciáldemokrácia kirekesztette magát a háborút akarók se-regéből, mellénk fogja állítani a magyar nemzet roppanttömegeit.”

263

„Büszkén és nyugodt lelkiismerettel várjuk az időkteljesedését. Nemcsak a történelem eljövendő ítélkezése,hanem már a közeljövő is igazságot fog nekünk szolgál-tatni, amiként igazságot szolgáltatott mindenütt a háborúrémségei ellen tiltakozó proletárságnak.

Nem sejtheti senki, mit hoz a végzet. Talán világ-háború szakadékának a szélén állunk s ebben a fájdal-mas, ebben a borzalmakkal terhes órában ki kell kiál-tani, hogy a szociáldemokrácia minden szívósságával ra-gaszkodunk magasztos programjához: a világbékéhez!”

Nem használt semmi tiltakozás. Pontról-pontra be-következett, amit előre megjósoltunk. A szociáldemo-krata párt éppen a választásokra készülődött, de az ul-timátum után rögtön abbamaradt minden munka. Min-denki tudta, hogy a választásból nem lesz semmi. Ga-rami elvtársammal a Balaton mellett voltunk, amikorkiragasztották a mozgósításra vonatkozó első plakáto-kat. Megdermedve álltunk e rettenetes nyomtatványelőtt s azonnal Budapestre utaztunk. Egy percre semáltattuk magunkat azzal, hogy a háborút el lehet szi-getelni Szerbiára és az egész úton azokról a borzalmas'eshetőségekről beszélgettünk, amelyeket a legközelebbiidőkben át kell élnünk. Garami talán meg tisztábbanlátta a dolgokat, mint én, mert már akkor arról beszélt,hogy talán évekig tartó öldöklésről lesz szó, mert a ve-lünk szembenálló hatalmak egyenlő ellenfelei a hatal-mas német birodalomnak. Gyors döntésről tehát szósem lehet.

Az események káprázatos gyorsasággal követtékegymást. Amikor Szerbiával már megkezdődtek az elsőcsatározások, jött a döbbenetes hír, hogy Jean Jaurès-t,a francia szocialisták legnépszerűbb vezérét, a franciabeavatkozás ellen küzdő harcost, orvul meggyilkolták.Még július hó 30-án a l'Humanité”-ben lelkes cikketírt a béke mellett. Arról volt ugyanis szó, hogy augusz-

264

tus hó 9-én Parisban a szociáldemokrata párt kongresz-szust tart és a tervbevett tárgyalásokról irta: „ ... akongresszust nagyszabású nép tüntetéssel akarjuk meg-nyitni, amelyen Paris munkásainak százezrei fognak abéke mellett tüntetni”. Julius hó 29-én jelent meg afrancia parlamenti szocialista csoport deklarációja,amelyet a csoport valamennyi tagja aláírt s amely lé-nyeges részében a következőket mondja:

„Franciaország és Európa minden erejét arra a célrakell koncentrálni, hogy az Anglia részéről fölajánlottközvetítés sikerüljön; pedig Oroszország bármely fegyve-res akciója ártana ennek a bölcs és nemes törekvésnek.A párt kijelenti, hogy Franciaország, amely Elzász-Lotharingiára vonatkozó követelését több mint 40 év ótaalárendeli a béke legmagasabb érdekének, most nem en-gedheti magát belesodorni egy olyan konfliktusba, amely-nek Szerbia lenne a tétje.

A párt kijelenti, hogy Franciaországgal csak Fran-ciaország rendelkezhetik, hogy az országot semmiesetresem szabad egy irtózatos konfliktusba taszítani titkosszerződések többé-kevésbé önkényes magyarázásával éshogy Franciaországnak fönn kell tartania teljes cselek-vési szabadságát Európában, hogy a béke érdekében gya-korolhasson hatást.”

Jean Jaurès hatalmas bástyája volt a béke gondo-latának, el kellett tehát pusztítani, hogy a franciaor-szági háborús uszítók elérhessék céljaikat. Most márazután hallatlan gyorsasággal fejlődött a szerb háborúaz európai nemzetek általános mészárlásává. Amitőlelőre rettegtünk, bekövetkezett: a szociáldemokrata pártegyetlen államban sem tudta megakadályozni a beavat-kozást, a háborút kívánó erők sokkal erősebbnek bizo-nyultak, mint a békéért harcoló munkástömegek.

A hadüzenetet követő első napokban a háborús ki-vételes törvények és rendeletek igája alá került az egész

A szerkesztőséghez érkezett tábori levelezőlap címlapja. Alább a nyomtatott szöveg,

amely parancsolóan írja elő, hogy csak az adott szöveget lehet elküldeni. Az elmés

föladó tehát a címben juttatta kifejezésre, hogy a fronton éheznek.

266

ország. A lapok fölött a cenzúra rendelkezett, tehát csakolyan cikkek jelenhettek meg, amelyek nem ártottak a„hadviselés érdekeinek”. A munkásszervezetek rendjeis teljesen fölborult. A háború egyre nagyobb tömege-ket vont el a termelő munkától és a hadiüzemekbendolgozók katonai fegyelem alá kerültek.

A világháború első két esztendejében szinte meg-bénult minden szervezeti élet. Az egyesületek vezetősé-

gének legtöbb tagját a harctérre szólították és különö-sen a vidéki városokban vonták be mindazokat, akik aszervezeti életben szerepet játszottak. A Népszavábannemsokára az üres hasábok jelezték a cenzúra munká-ját. Sivár, meddő küzködés, közönyös beletörődés mu-tatta, hogy a munkásosztály a hadigépezet kerekei közékerült és képtelen minden önálló cselekvésre.

A Népszava szerkesztősége sokat fáradozott azon,hogy a szigorú cenzúra ellenére, az egyre fokozódó

267

drágaság s a munkásoknak a hadiüzemekben való ki-használása ellen tiltakozhasson. A világháború kitöréseután néhány hónapig egyetlen betűt sem lehetett Írnia munkások panaszairól. Később azonban módot talál-

tunk arra, hogy burkolt formában nyilvánosság elévigyük a munkások sérelmeit. Látszóan egészen ártat-lan dolgokról írtunk vezéreikkeket, „A csigáról”, „Acserebogarak halhatatlanságáról”, a „Kincses kalen-dáriumról” és sok más egyéb ilyen elvont dologról.

268

Somogyi Béla, Farkas Antal és mások is ezekben a cik-kekben maró gúnnyal írtak a háborús nyomorúságrólés a cenzúra gyanútlanul átengedte ezeket a cikkeket.A szervezett munkások azonban teljes egészében meg-értették a cikkekben elhelyezett célzásokat és sokatmulattak a Népszava ilyen irányú cikkein. Makacs szí-vóssággal és sok leleményességgel dolgoztunk azon,hogy amit fontosnak és szükségesnek tartottunk, az alapban meg is jelenhessék. A sok közül csak azt említemmeg, hogy egy nagyobbszabású fontos gyűlésünkrőlakartunk a Népszavában hírt adni, de a cenzúra nemengedélyezte a fölhívás közreadását. A szöveg egészártatlan volt, tehát másutt kellett keresnünk a letiltásokát. Hosszabb tanakodás után rájöttünk, hogy a cen-zúra azoktól a nagy betűktől ijedt meg, amelyekkel afölhívást le akartuk közölni. Azonnal kiszedettük ugyan-azt a szöveget a létező legkisebb betűkkel és több máshírrel együtt egy hasábon beküldtük a cenzúrahivatal-hoz. Kísérletünk fényesen bevált. A cenzúra a közléstengedélyezte és a gyűlési fölhívás másnap a Népszavá-ban plakátbetűkkel jelent meg.

Alább közlöm a „Kincses kalendárium” című cikke-met, amely élénken bizonyítja, hogy ügyes formábana háború ideje alatt is sok mindent meg lehetett irni.Ez a cikk főleg azért íródott, mert a hadiüzemekbena honvédelmi miniszter rendelete ellenére sem fizettékki a túlórázásért járó 20%-ot. A Népszavában hetekigharcoltunk azért, hogy ezt a sérelmet szóvátehessük, dea cenzúra minden közlést letiltott, A „Kincses kalen-dárium” című vezércikkben azonban akadály nélkülmegjelenhetett ez a híradás, s egy füst alatt az élelmi-szeruzsorásokról és más bajokról is hírt lehetett adni.A cikk szószerinti szövege a következő:

269

A kincses kalendárium

március haváról érdekes leleplezésekkel szolgál. Feltűnő,például, hogy a nap e hónap végéig 1 óra 44 perccel gya-rapodik, ami azért is érdekes, mert az ország lakosságánaklegnagyobb része most sem gyarapodik, hanem hónapról-hónapra nehezebb viszonyok közé kerül. Erről eszünkbejut, hogy a cukorbárók szintén március havában kezde-nek gyarapodni, mert a cukor árát métermázsánként 14koronával emelték, velük együtt gyarapodnak a kávésokis, akik szintén márciust választották ki a kávénak 4 fil-lérrel való emelésére. Vannak azonban olyan polgárok is,akik nem ragaszkodnak a márciushoz, s már ezt megelő-zően gyarapodtak. Ezek közé tartoznak a sörgyárosok ésmás élelmiszeruzsorások.

Az időjárás március havában Herschel szerint eleinteszeles, nedves; 11—26-ig változó: a hónap végén szép, me-leg idő. Ebben az esztendőben a szeles és nedves idő nemfog megártani a szokásos márciusi tüntetéseknek, mert aháborús válság folytán az ilynemű tüntetések elmarad-nak. Ezen joggal lehet szomorkodni. Ugyanis már nagyonhozzászoktunk, hogy minden március 15-én beszéljeneknékünk a magyar szabadságról. Erről nem lehet elegetbeszélni. Mindenkinek nagyon sokszor hangoztatni kell,hogy szabadok vagyunk, mert roppant sok kétkedő lélekvagyon ebben az országban, akik nem hiszik el, hogy a so-kat hangoztatott magyar szabadság ténylegesen létezik.Igaz viszont, hogy most nem olyan súlyos baj, ha a szoká-sos alkalmi beszédek elmaradnak, mert ezekben a válsá-gos időkben nem illik és nem lehet kételkedni abban, hogyszabadságokkal fölruházott polgárok vagyunk. A had-vezetés érdekei megkövetelik, hogy mindenki a hivatalosvéleményt fogadja el. Ilyenformán a rend márciusbannem szenved kárt.

A nap, rendes szokásához híven, március 1-én 6 óra 43perckor kel és 5 óra 42 perckor nyugszik. Március 31-énmár 5 óra 43 perckor kel föl és 6 óra 26 perckor nyugszik.Rövid szemlélődés után ebből megállapíthatjuk azt, hogya nap március havában már többet dolgozik, mint az

270

előző hónapokban. Érdeméül lehet fölhozni, hogy ezérta többmunkáért nem követel 20%-os különórajárulékot,illetőleg nem hozza a vállalkozókat abba a kényelmetlenhelyzetbe, hogy ezt a követelést megtagadják. A munká-sok okulhatnának az ingyen munkateljesítménynek enagyszerű példáján, mert bár igaz, hogy a honvédelmiminiszter jogosnak találta a húsz százalék megfizetését,de a vállalkozók ellenkező állásponton vannak és mi,habár a honvédelmi miniszter úr véleményén vagyunk,nem támogathatjuk kellő módon, mert ez állítólag szinténa hadvezetés érdekeibe ütközik.

Megjegyezzük, hogy az összes bolygók követik a nap-nak ezt a szép példáját, közöttük a Vénusz, a Mars, aJupiter és a Szaturnusz. A csapadékról nagyon kevesetírhatunk. Csupán annyit lehet megállapítani, hogy 1914márciusában a mennyisége 73.0 milliméter volt. Csapni-való visszaélésekről szintén nem lehet a kalendáriumalapján írni. Ez különben érthető. A kincses kalendá-rium az év elején még nem tudhatta, hogy március havá-ban irásvizsgák lesznek. így aztán ne mis számolhat be,hogy Kaposváron négy, Pápán két jelentkező akadt ésMuraszombaton egyetlenegy sem. A naptárnak ezt ahiányosságát meg kell bocsátanunk, mert joggal föltéte-lezhető, hogy a választójoggal összefüggő ezen fontos ak-tusról azért nem vettek kellő komolysággal tudomást,mert az volt a szerény véleményük, hogy a háború idejé-ben, amikor írásvizsgára alkalmas jelentkezők a frontonharcolnak, Muraszombaton nem ragasztatnak ki plakáto-kat, amelyekkel őket jelentkezésre buzdítják.

Ezzel szemben megtaláljuk a naptárban, hogy a hő-mérséklet átlaga 1914 március havában 6.8 fok volt. Re-méljük, hogy ez a derék hónap ebben az esztendőben semmutat majd kisebb átlagot. Ez most különösen fontos,mert a lakosság legnagyobb része már nem tud fát és sze-net vásárolni és a kisebb átlag több tüzelőt jelentene.Helytelen volna tehát március havától, ha éppen mostkényszerítené az embereket a kisebb átlagával, hogy fátés szenet vegyenek, amikor kenyérrevaló sincsen.

272

Nagyjában és egészében ennyit lehetne elmondanimárcius haváról. Lényeges még csupán az, hogy ebben ahónapban szokott jelentkezni a tavasz. Hogy ebben az esz-tendőben így lesz-e, azt nem tudjuk, mert a tavasz örömöt,reménységet, új életet szokott jelenteni. Szabad-e azon-ban ezekben a válságos és komor időkben a tavaszról, azújjáébredésről, az emberiség tavaszáról beszélni? A leg-nagyobb mértékben meg vagyunk akadva, hogy nem árt-ea hadiérdekeknek, ha remélni merünk, ha békéről, békésmunkálkodásról írunk. A legjobb lesz tehát, ha elhagyjukezt az elmélkedést és azzal végezzük ezt a pár — a had-vezetés érdekeit nem sértő — sort, hogy a március hó-napja egészen elfogadható hónap szokott lenni és való-színű, hogy ebben az esztendőben is az lesz.

A világháború eseményei sokkal közelebb állnakhozzánk, semhogy arról bővebben kellene írni. Csakemlékezzünk az első hónapok diadalmas jelentéseire, azosztrák-magyar és német csapatok előnyomulására és„döntő” győzelmeire. Namur és Lüttich gyorsan elestek.Belgiumot letiporták, Franciaországban a német csapa-tok gyors elónyomulásban voltak, a monarchia csapataiKraszniknál megverték az oroszokat és a gyors hadi-sikerek azt a reményt keltették, hogy a háború néhányhónap alatt befejeződik. Akkor még senki sem tudta,hogy éveken át kell elszenvednünk a borzalmakat. Agyors győzelmek után még a legsötétebben látók is azthitték, hogy tévedtek.

És nem kell idézni azokat a diadalt hirdető jelen-téseket sem, amelyek minden időkben hirdetni fogják,hogy a világháború barbársága, az emberek sorsát in-téző hatalmak gonoszsága minden képzeletet fölülmúlt.Jöttek a jelentések, hogy állásaink előtt egész hulla-hegyek halmozódtak föl. Az ántánt hadijelentései ugyan-olyan embertelenséggel dicsekedtek a tömeges ember-irtással, mint a német vagy az osztrák-magyar hadi-jelentések. Sikert és diadalt jelentett, ha városokat bom-

272

báztak és az ártatlan emberek nagy tömegeit irtottákki. Győzelmet harsogtak, ha egy hajót elsüllyesztettekés az emberek ezreit pusztították el.

Azonban már a háború első esztendeje után meg-szűnt az aléltság. A szocialista szervezetek egyre na-gyobb súllyal követelték, hogy a hadiüzemekben dol-gozó munkásoknak, továbbá a fronton harcoló katonákhozzátartozóinak helyzetéről gondoskodjanak. Rámutattak arra, hogy amíg egyik oldalon a háború a nagy tö-megek számára elviselhetetlen terheket, nélkülözést, sőtínséget jelent, addig a hadiüzemek tulajdonosai és ahadseregszállítók mérhetetlen nyereséghez jutnak. Λfrontról már a háború első éve után egyre sűrűbben ér-keztek a levelek, amelyekben a katonák azt panaszolják, hogy rossz az ellátás és hozzátartozóik járandósá-gait, különösen a falvakban nem fizetik ki. Az utóbbi pa-naszok jogosultságát még a miniszterelnök is elismerteés erélyes rendeletben utasította a hatóságokat, hogy akatonák hozzátartozóinak illetékeit gyorsan és ponto-san utalják ki. A honvédelmi miniszter viszont rende-letet bocsátott ki, amelyben megszabta a hadiüzemek-ben dolgozó munkások járandóságait és elrendelte, hogya túlórázásokért külön díjazást adjanak. Ε rendeletekazonban jórészt hatástalanok maradtak, mert a magyarközigazgatás lassúságát csak részben sikerült megszün-tetni s a hadiüzemek minden lehetőt megtettek arra,hogy a munkásokat kihasználják.

Az 1917. év első hónapjai már az aktiv cselekvésútjára vitték a magyar munkásságot is, A háború el-húzódása és az egyre növekvő nyomorúság Európa ösz-szes államaiban a mielőbbi békekötés szükségességénekgondolatát vitték a tömegek közé. A magyar munkás-ság kirívó igazságtalanságnak tartotta azt is, hogy ahozott áldozatok ellenére teljes jogtalanságban tartják.Érettnek tartják a tömegeket arra, hogy a harctéren el-

273

vérezzenek, de a választójogról hallani sem akarnak.A tömeg elégedetlensége olyan erős nyomást gyakorolt,hogy a király április végén Tiszához intézett kéziratá-ban utasítást adott, hogy a választójogot olyan mérték-ben terjessze ki, ami „a nép által hozott áldozatoknakmegfelel”.

Tisza azonban a király kézirata ellenére is csökö-nyösen megmaradt álláspontja mellett és csupán a vi-tézségi érmek birtokosainak és a nyolcholdas birtokosok-nak kívánta a választójogot megadni.

A stockholmi béketárgyalások.

A háborús öldöklés ellen tiltakozó békemozgalmak-nak új lendületet adott a semleges államok szocialistapártjainak ama terve, hogy a semleges államok a had-banálló országok szocialista pártjaival a békelehetősé-gek ügyében értekezletet tartsanak. A semleges álla-mok ötletének súlyt és jelentőséget kölcsönzött, hogya nemzetközi iroda titkára, a belga Huysmans, teljeslelkesedéssel fogadta a békekonferencia ügyét és min-den összeköttetését fölhasználta arra, hogy az ántánt-államok szocialistáit is csatlakozásra bírja. A békekon-ferencia ügyében tartott első előkészítő tanácskozások-ban, a svéd parlament épületében, a hollandiai munká-sok részéről résztvett Troelstra, Van Kol és Albarde, asvédek részéről Branting és a dánokat Stauning minisz-ter képviselte.

A békekonferencia hírét az egész világon fölujjongóörömmel fogadták a munkások. A magyarországi szo-ciáldemokrata párt a terv fölmerülésének első pillana-tában kijelentette, hogy a konferencián résztvesz s mára Népszava 1917 május hó 16-án megjelent száma je-lenti, hogy: „a magyarországi szociáldemokrata párt

Somogyi Béla elvtárs Stockholmba küldött levelezőlapjának címlapja.

A levelezőlapban Somogyi arra kér, hogy orosz hadifogságban élő fiának írjak üdvözletet

és értesítsem arról, hogy szüleinek és testvéreinek nincsen semmi bajuk.

278

vezetőségének a stockholmi konferencián való részvétel-lel megbízott tagjai közül Weltner Jakab elvtárs eluta-zott Stockholmba”.

Május hó 15-én indultam el a stockholmi útra az-zal a megbízással, hogy az előkészítő munkálatokbanrésztvegyek s a Népszavát állandóan informáljam azott történt eseményekről. Az utazás nem ígérkezett kel-

A magyarországi szociáldemokrata párt küldöttei a stockholmi értekezletre. Balról jobbra:

Buchinger Manó, Garami Ernő, Kunfi Zsigmond, Weltner Jakab, Bokányi Dezső. Jászai

Samu, a szakszervezetek küldöttje nem volt ott a fölvételnél.

lemes szórakozásnak, mert tudtuk, hogy a határállomá-sokon Ausztriában és Németországban is rendkívül kö-rülményes vizsgálatnak vetik alá az utasokat és órákigkell várni, amíg a formaságokat elintézik. A központihatalmak békevágyát bizonyítja, hogy félelmem alap-talannak bizonyult, mert minden vizsgálaton a legna-gyobb előzékenységgel bántak velem. Amikor az osztrákhatáron átnyújtottam az útlevelemet, azonnal kivettek

276

a tömegből és minden vizsgálat nélkül átvezettek a kor-donon az üresen álló vonathoz. A német határon, ami-kor a vonatból kiszálltam, egy termetes őrmester robo-gott végig a kocsik előtt és harsány hangon az én neve-met kiabálta. Nagy meglepetéssel jelentkeztem, bárcsodálkoztam azon, hogy már tudnak az utazásomról.Az őrmester udvariasan megkérdezte, hogy én vagyok-ea magyarországi szociáldemokrata párt Stockholmbautazó képviselője és az igenlő válasz után szó nélkül ki-vette a kezemből a podgyászomat és a katonai kordononkeresztül szintén minden vizsgálat nélkül elhelyezett avasúti kocsiban. Ugyanez történt azon a határállomáson,ahol elhagytam a német területet.

Május hó 19-én utaztak el a párt többi küldöttei:Bokányi Dezső, Buchinger Manó, Garami Ernő és KunfiZsigmond elvtársak. Jászai elvtárs a szakszervezetekképviseletében csak később érkezett Stockholmba. Amagyar delegáció többi tagját is mindenütt a legna-gyobb előzékenységgel kezelték.

A Népszava május 20-iki száma „Szerencsés utat!”című vezércikkében megállapítja, hogy a magyar kül-döttség a reális hatalomban kevesebbet fog jelenteni,mint akár a kis bolgár vagy szerb nép bizalmi emberei,mert „senki sem tételezhet föl hatalmi súlyt egy pártról,amelynek nincs — s a jelenlegi választójog mellett nemis lehet — parlamenti képviselete”. Hogy ez így van,„abban bűnösök a nálunk uralkodó osztályok és bűnöselsősorban az a réteg, amelynek gróf Tisza István akasznárja”.

Ez az idézet azért is érdekes, mert a cenzúra áten-gedte. Megállapítható egyebekben, hogy a stockholmibékekonferencia munkálatainak idejében a magyarmunkásságnak több szabadságot biztosítottak és a vá-lasztójog követelése olyan elemi erővel tört utat, hogygróf Tisza Istvánt megbuktatta.

277

A stockholmi békekonferencia jelentőségéről ésazokról a várakozásokról, amelyek hozzáfűződtek, hűképet ad az a tudósítás, amelyet május hó 19-én küld-tem Stockholmból. A tudósítás különös érdekessége,hogy a cenzúra, amely a háború első éveiben egyetlenolyan sort sem engedett leközölni, amely a népek béke-vágyáról vagy a háború barbárságáról Íródott, ezúttalteljes egészében, egyetlen betű törlése nélkül, átengedtea következő tudósítást:

Stockholm.

Az előkészítés munkája.(A Népszava tudósítójától.)

Stockholm, 1917 május 19.Három év borzalmas rettenetességei után ellenállha-

tatlan erővel tört utat a népek békevágya. Az orosz forra-dalomhoz fűzött reménykedések letörték azokat a bilin-cseket, amelyeket a békét követelő népekre raktak ésamikor elterjedt a stockholmi értekezlet hire, mindenkiaz Internacionálé sikeres munkájától várta a megváltást.

Nemcsak a munkásság reméli a különböző államokszocialistáitól a békét. A polgári társadalom minden ré-tege békére buzdít, békét követel. A hivatalos diplomáciateljesen csődbe jutott. Mindenütt kiirthatatlanul diadal-maskodott az a fölfogás, hogy azok, akik a háborút azemberiségre zúdították, azok nem találhatják meg a bé-kés kibontakozás útját. A háborús uszítók tehetetlenül né-zik az események fejlődését és bár belátják, hogy a to-vábbi vérontás céltalan, hogy minden további áldozathiábavaló, mégsem juthatnak közelebb egymáshoz.

A kávéházakban hetek óta a stockholmi értekezletrőlbeszélnek. Polgárok és katonák érdeklődtek, mikor utazika magyar küldöttség és minden érdeklődő naiv ártatlan-sággal kötötte a lelkünkre, hogy okvetlenül csináljuk mega békét. A bankban, ahol svéd pénzt vásárolok, az egyesosztályok lázas gyorsasággal intézik el a kikerülhetetlenformaságokat és a tisztviselők, nők és férfiak, szerencsés

278

utat, sok sikert kivannak az értekezletünknek, A robogóvonaton a kalauz előzékenyen jó helyet biztosít és rögtönelterjeszti, hogy a stockholmi értekezlet egyik küldöttjevan a vonaton. Néhány perc múlva már alig tudok felelnia sok érdeklődő kérdésére. A legtöbben azt kívánták, hogyfelelősséget vállaljak a békéért. Ugyanez megismétlődikBerlinben és a határon Sasnitznál, ahol a katonák ki-vannak jó utat, sok sikert...

Bizonyos, hogy Franciaországban, Angliában és Orosz-országban ugyanilyen a helyzet. Százmilliók kívánják abékét és csak néhány százan vannak azok, akiknek mégma is jó üzlet a háború, akik még ma is nemzeti becsület-ről, hódításról és kártérítésről mernek beszélni. Békétakar mindenki, de azért a német-francia, az olasz-osztrákfronton még ma is hullahegyek bizonyítják, hogy az em-berek tudatlansága és türelme határtalan ...

Nagy, pompás gőzös visz a német határtól Svédor-szágba. A négy óra hosszáig tartó tengeri úton az emberönkéntelenül azon gondolkozik, hogy milyen eszközökkellehet egymás ellen vinni azokat a milliókat, akik már nemakarnak harcolni, akik odahaza és a lövészárokban szün-telenül azon gondolkodnak: mikor menekülhetnek már aháború veszedelmeitől, mikor térhetnek vissza otthonukba?Az érdeklődő nők és férfiak bizakodó reménykedése aztkiáltja fülünkbe: adjátok vissza férjeinket, testvéreinket,gyermekeinket, mentsetek meg a nyomorúságtól, a foly-tonos bizonytalanság rémétől. Elég volt már! Nemcsak afronton harcoló katonák, hanem a mi idegeink sem bírjáktovább ezt a folytonos izgalmat. Valamennyien harcolunk,nincs senki olyan, aki közönyösen olvashatná a hulla-torlaszok növekedését. Elég volt a barbárságból, békétakarunk! Nemcsak a munkások beszélnek így, nemcsakaz éhezők várják Stockholmtól a megváltást. Azok közülis sokan borzalommal gondolnak a háborúra, akik még mostis busás nyereségre tesznek szert, akiknek anyagi hasznotjelent a háborús állapot minden napja.

*

279

Ezalatt Stockholmban a nemzetközi titkárok lázaserőfeszítéssel dolgoznak a békés kibontakozás előkészíté-sén. A háború három esztendeje az Internationalem isrányomta bélyegét. A háborús uszítás és hadiszerencsemegbontotta az egyetértést, amelyre az emberiségnek soha-sem volt nagyobb szüksége, mint ebben a három borzal-mas esztendőben. A rágalmak, a félreértések és a szemé-lyes gyűlölet megnehezítik a munkát. De mindez nemakadályozhatja az értekezlet sikerét.

Napról-napra közelebb jutunk az eredményes munkalehetőségeihez. A megrágalmazott Huysmans és Brantingönfeláldozó munkával hozzák közelebb egymáshoz a kü-lönböző csoportokat. Mellékes, hogy milyen érzelmek he-vítik őket, hogy kikkel rokonszenveznek, milyen államokkormányait tartják bünösneld Most bizonyos, hogy az In-ternacionálé újjáalakításán dolgoznak becsületes meggyő-ződéssel, megbecsülést érdemlő kitartással.

Már most is együtt vannak a finnek, a bolgárok(mindkét párt), az osztrákok, a bosnyák elvtársak és asemleges államok szociáldemokrata küldöttei. (Azóta, minttávirati tudósításaink állandóan jelentik, a küldöttekszáma erősen megszaporodott. — A szerk.) Az oroszokkalaz Iroda állandóan érintkezésben van. Az angol és fran-cia többség küldötteivel is beható megbeszélések folytak.Bizonyosnak látszik, hogy az olasz, francia és angol ki-sebbségek részére is ki lehet erőszakolni az útleveleket.Hamarosan itt lesznek a németek küldöttei (a függetlenszociáldemokraták is) és reménységgel várhatjuk azt is,hogy az oroszok a külön konferencia helyett a stockholmiértekezlethez csatlakoznak.

Az egyes nemzetek küldöttei külön megbeszéléseketfolytatnak egymás között és külön értekezleteket az Iro-dával. A kibontakozás minden lehetősége szóbakerül eze-ken a megbeszéléseken és minden állam szociáldemokra-tái írott jelentést készítenek kívánságaikról és a békérevonatkozó javaslataikról.

Mindez természetesen csak az előkészítő munka. Ateljes ülések csak akkor kezdődnek, ha a főbb ütközőpon-

280

tok megszűntek, ha a részletkérdések elintéződtek. Ilyenmódon létesítik az egységes állásfoglalás lehetőségeit, azInternacionálé erélyes és határozott állásfoglalásának biz-tosítását. Huysmans elvtárs ma már sokkal többet remél,mint a végrehajtóbizottságnak az értekezletre vonatkozóhatározata után. A népek békevágya olyan erős hajtóerő,amely alól egyetlen párt sem vonhatja ki magát. Számta-lan akadályt hárítottak már el az értekezlet útjából és asok újabb esemény, az orosz kormány erélyes állásfogla-lása a béke érdekében, elősegíti a sikeres munkát.

*Mindez azonban nem jelentheti a rögtönös békekötést.

A stockholmi értekezlet résztvevői — az oroszok kivételé-vel — egyik államban sem bírnak döntő befolyást gyako-rolni a kormányhatalomra. Mindazok, akik azt remélik,hogy a stockholmi értekezlet megköti a békét, végzetesencsalódnak. Az értekezlet csak megjelölheti a kibontakozásföltételeit és megszabhatja azokat az eszközöket, amelyek-kel a népek kormányaikat békére kényszeríthetik. Jelen-tősége azonban még így is megbecsülhetetlenül nagy,mert a népek egységes állásfoglalása olyan erkölcsi kény-szert jelent, amely alól egyetlen kormány sem vonhatjaki magát. A többi már a népek dolga. Azoké, akik kedve-seiket siratják vagy féltik, akik undorodnak a továbbiesztelen vérontástól! Weltner Jakab

A magyar delegációnak Stockholmban kivételeshelyzete volt, mert a magyarországi szociáldemokratapárt háborúellenes magatartását a többi nemzetek kül-döttei is elismerték. A megtartott előértekezleteken amagyar küldöttek, és ezek között különösen Garami ésKunfi elvtársak, sokat fáradoztak azon, hogy a háborúsbűnösség kérdése a tárgyalásokból kikapcsoltassék,hogy a konferencia csupán a békelehetőségeket tár-gyalja. Ez a fáradozás azonban már azért sem járha-tott sikerrel, mert a belgák közül többen elkeseredettenkövetelték, hogy a németek a semlegesség megsértéséértfelelősségre vonassanak. De ettől függetlenül is nagy

281

nehézségeket okozott, hogy az ántántállamok szocialistapártjainak hivatalos képviselői nem jöhettek el az érte-kezletre. Az ántántállamok kormányai mindent elkövet-tek, hogy a stockholmi értekezletet meghiúsítsák. A szo-cialista pártok küldötteinek nem adtak útleveleket ésmég attól sem riadtak vissza, hogy a stockholmi tanács-kozásokról kiadott hivatalos értesítések szövegét meg-hamisítsák. A különböző szocialista pártok határozataiis elferdített formában, hézagosan jutottak az ántánt-államok szocialista pártjaihoz.

A fölmerült nehézségek miatt az értekezlet megtar-tásának határidejét több esetben megváltoztatták. Má-jus helyett június közepére, majd augusztus 15-re, ké-sőbb pedig szeptember 9-re halasztódik az értekezlet.

A magyar küldöttek természetesen nem tudtákmegvárni a kitűzött határidőket, hanem amikor bizo-nyossá vált, hogy az általános értekezletet nem lehetmegtartani, elutaztak Stockholmból.

Június vége felé úgy látszott, hogy az értekezletmégis létrejön, tehát a párt vezetősége újból kiküldött,hogy az eseményeket figyelemmel kísérjem, s ha az ér-tekezlet megtartása biztosítva van, a delegáció többitagjait is Stockholmba hívjam. Julius hó 1-én utaztamújból Stockholmba, de ezúttal már megváltozott körül-mények között. A központi hatalmak már nem bíztaka konferencia sikerében, ami abban is kifejezésre ju-tott, hogy a határállomásokon a többi utasokhoz hason-lóan zaklattak és a háború alatt létesített deszkabódék-ban még a cipőm talpát is megvizsgálták.

Csak néhány napig tartózkodtam Stockholmban,ahol dr. Viktor Adlerrel, Smirnov, Goldenberg és Roza-novval, az orosz munkás- és katonatanács képviselőivel,valamint a németek megbízott jávai, Müllerrel tár-gyaltam.

282

A Népszava stockholmi tudósítójának alábbitávirata röviden összefoglalva a következőkben adjavissza e tárgyalások eredményét: „Előző táviratombanjeleztem, hogy Smirnov, Goldenberg és Rozanov azorosz munkások és katonák tanácsának megbízottai tár-gyaltak Weltnerrel, Adlerrel és Müllerrel. Weltner elv-társ kijelentette, hogy a mostani legsürgősebb föladat astockholmi általános értekezlet létrehozása. Az oroszok-nak olyan irányban kell hatniok francia és angol elv-társaikra, hogy megszüntessék azt az esztelenséget, hogyszocialisták bármilyen cím alatt is megtagadják a béke-konferencián való részvételt, vagy onnét bármely pár-tot akármilyen címen ki akarjanak zárni. Majd mikorvalamennyien együtt lesznek, könnyebben tisztázhatjáka félreértéseket, megszüntethetik az akadályokat. Azoroszok erre kijelentették, hogy minden igyekezetükkelennek a kívánságnak teljesítésére fognak törekedni.”

Azonban az ántántállamok akadékoskodása miatt aszeptemberre kitűzött értekezletet sem lehetett megtartani.A szocialista tömegek ereje még az ántantallamokbansem tudott megmérkőzni a háborús hatalmakkal. Astockholmi kísérlet nem tudta megakadályozni a háborúsöldöklést, de nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a béke-vágy az ántantallamokban is kifejlődjék. Eredményte-lenül kellett ennek a kísérletnek végződnie, mert a leg-jobb igyekezettel sem tudták a fölszabadult háborússzellemeket behódolásra kényszeríteni. A mészárlástmindaddig folytatni kellett, amíg valamely háborúscsoport kénye-kedvére megadja magát.

A háború második esztendeje után a monarchiadiplomáciája már azon fáradozott, hogy a békés ki-egyenlítés útjait egyengesse. A béketörekvés megerősö-dött, amikor gróf Czernint nevezték ki külügyminisz-ternek. Czernin több beszédet tartott a béke érdekében,s az egyik ilyen békés megnyilatkozására a magyar

283

lapok szerkesztőit Bécsbe· invitálták. A Népszava szer-kesztősége megbízásából a napilapok többi küldötteivelén utaztam Bécsbe. Valamennyien tudtuk, hogy csakstaffázsul szolgálunk a beszédhez, de mégis kíváncsianvártuk a külügyminiszter kijelentéseit, mert előre jelez-ték, hogy föntartás nélkül a béke mellett foglal állást.

Az utazás a háború idejében rendkívüli nehéz-ségekkel és fáradsággal járt, de a magyar kormányelőzékenyen gondoskodott arról, hogy külön kocsit kap-junk és kényelmesen utazhassunk.

Bécsben a külügyminisztérium tanácstermében azosztrák és a magyar napilapok szerkesztői előtt Czerninvalóban hatalmas békebeszédet mondott, majd több lapszerkesztőjével hosszasabban elbeszélgetett. Különösenaz Arbeiter-Zeitung és a Népszava politikája érdekelte.Amikor hozzám jött, első kérdése az volt, hogy aMagyarországi Szociáldemokrata Pártnak mi a vélemé-nye arról a békés irányzatról, amelyet ő kezdeménye-zett. Magától értetődően azt feleltem, hogy mi őszintelelkesedéssel fogadunk minden békeakciót és a leg-nagyobb elszántsággal állunk a külügyminiszter mellé,ha a béke útjait akarja egyengetni. Beszélgetésünke körül forgott és Czerninnek láthatóan jólesett, hogyminden föntartás nélkül helyeseljük a külügyminisz-térium politikájának új irányzatát. A politikai beszél-getés után előzékenyen megkérdezte, jól utaztam-e!A kérdés kapóra jött, mert a többi lapok szerkesztőivelmár a Bécsbe való utazás alkalmával arról beszélget-tünk, hogy milyen módon jövünk vissza Pestre. Bécs-ben azután Czernin beszéde előtt érdeklődtünk, hogytörtént-e gondoskodás a budapesti utazásra vonat-kozóan, de sehol sem tudtak fölvilágosítást adni. Ami-kor tehát Czernin az utazásról érdeklődött, nyugodtanazt feleltem, hogy Bécsbe kitűnően utaztunk, de hal-

284

vány sejtelmünk sincs arról, hogy miképen jutunkvissza Budapestre.

A külügyminiszter meglepetten fordult vissza azőt kísérő tanácsoshoz és megkérdezte: „Tanácsos úr,önök nem gondoskodtak arról, hogy a budapesti urakkényelmesen utazzanak!” A tagadó válasz után grófCzernin emelt hangon a következőket mondta: „Tele-fonáljon azonnal a vasútügyi miniszterhez s jelentseki azt a határozott kívánságomat, hogy a budapestiuraknak kényelmes visszautazást biztosítsanak.” Majde kijelentés után hozzám fordult és megkérdezte: „Megvan elégedve?” Magától értetődően kijelentettem, hogya legnagyobb mértékben kielégítőnek tartom ezt a hatá-rozott rendelkezést. A külügyminiszter mosolyogvabúcsúzott el tőlem. Természetes, hogy az egész társal-gás német nyelven történt.

Amikor a fogadtatás után az állomásra értünk, alegnagyobb meglepetésünkre két teljes Pullmann-kocsitbocsátottak a rendelkezésünkre. A kocsikat fegyvereskatonák őrizték, mert százan és százan káromkodtakaz állomáson olyan utasok, akik már nem fértek avonatra. Mi lehettünk vagy tizenketten, tehát egy félPullmann-kocsi is bőven elég volt. A többi kollégávalvaló megbeszélés után az állomásfőnökhöz siettem ésbejelentettem neki, hogy az egyik Pullmann-kocsi többmint elég a mi részünkre. Az állomásfőnök nagy öröm-mel vette tudomásul ezt a bejelentést s rögtön elrendelte,hogy a kocsiba annyi embert helyezzenek el, amennyittudnak. Százan és százan zsúfolódtak össze, de mégmindig maradtak elegen, akik nem tudtak volna el-utazni. Újból haditanácsot tartottunk s elhatároztuk,hogy a második Pullmann-kocsi felét is föláldozzuk azutasok érdekében. Az állomásfőnök meghatva vett tudo-mást erről az újabb engedményről és gondoskodottarról, hogy a megmaradt szakaszokba ne engedjenek

285

senkit. A vasútügyi és a . hadügyminisztérium annyiratiszteletben tartották Czernin kívánságát, hogy mindenállomáson katonák őrizték a kocsinkat.

Amint már említettem, még a stockholmi konferen-ciát megelőzően, a rendkívül nehéz viszonyok között élőmunkástömegek egyre viharosabban követelték az álta-lános választójog torvénybeiktatását. A szociáldemo-krata párt 1917 április hó 9-én megtartott pártgyűlésénarra kötelezte a pártvezetőséget, hogy az általános vá-lasztójogért és a békéért a legelszántabb harcot folytasssa.A határozati javaslat kimondja, hogy: „a pártértekez-let az egész ország népének kívánságát tolmácsolja, ami-kor figyelmezteti a magyar kormányt és a törvényhozástarra, hogy ne akadályozzák meg Magyarország amademokratikus átalakulását, amelyet a nép követel samelyre való jogát a háborúban folytatott harcaibanmunkájával és nélkülözéseivel is egyaránt megváltotta.A pártértekezlet megállapítja, hogy Magyarország de-mokratizálása e pillanatban nemcsak az ország népé-nek jogos politikai követeléseit elégítené ki, hanem egy-úttal hatalmas lépést jelentene ama béke felé, amelyeta világ minden államában türelmetlenül sóvárognak adolgozó nép tömegei”.

A Tiszához intézett királyi kézirat, amely nemcsaka választójog kiterjesztésére, hanem népjóléti intézke-dések törvénybeiktatására kötelezte a kormányt, nemhozott változást, mert mereven elzárkóztak a fejlődéskövetelményei elől. Május hó elsején, kedden, több mint100.000 munkás tüntetett munkaszünettel, tüntető föl-vonulással és gyűlésekkel a választójog és a béke mel-lett. Ezeknek a tüntetéseknek súlyt és jelentőséget adott,hogy május hó 2-án a főváros összes üzemeiben délelőtt11 órakor a munkások egyórai időtartamra beszüntet-ték a munkát és a hadiüzemekben a katonai parancsnok-ságokhoz memorandumot nyújtottak be, amely éles ha-

286

tározottsággal megállapítja, hogy a munkások a háborúreájuk rótt terheit „becsülettel és hiány nélkül” teljesí-tették. Azok a munkások, akik a hadiüzemekben dolgoz-nak, tudják, hogy a lövészárokban szenvedő testvéreikrészére gyártják a fegyvereket és az ország érdekeitvédelmezik. Majd szószerint a következőket mondja amemorandum: „Ez a tudat — egyedül ez! — volt az,amely a front mögötti hadsereg legfontosabb őrhelyeinrendíthetetlenül ott tartotta őket, noha arcukon a poli-tikai nemzet soraiból való kitaszítottságuk szégyenbé-lyege égett. S e tudat mellett is éltette őket az a bizo-nyos remény és várakozás, hogy ez a háború nem vég-ződhet anélkül, hogy legelemibb, de legfontosabb állam-polgári jogukat meg ne kapják attól a hazától, ame-lyet megmenteni és fentartani életükkel és munkájuk-kal segítettek.” Jellemző még a munkások elkeseredé-sére, hogy a háború kellős közepén, amikor katonai fe-gyelem alatt állottak, a memorandumban a következőfenyegetést merték átnyújtani: „A királyi kézirat olyanválasztójog megteremtésére utasítja a kormányt, amelymegfelel „a jelen nagy időknek és a nép által hozottáldozatoknak”. Ilyen választójogot követelünk mi is,mégpedig haladéktalanul. Ha a kormány követeléseink-nek nem enged; ha ragaszkodnék ahhoz, hogy kijátsszaa királyi kéziratot és megcsúfoljon minket, akkor ke-zünk le fogja tenni a kalapácsot és nem fogja fölvennimindaddig, míg szavazócédulát nem nyújtanak feléje.”Mindezekből az előjelekből Tisza megértette, hogya helyzete tarthatatlan és most már az ipari munkásokrészére megígérte a választójog kiterjesztését. Csakhogymost már elkésett. Május hó 23-án a Távirati Iroda né-hány sorban jelenti: „Miután Őfelsége a kormánynak aválasztójogra vonatkozó előterjesztéséhez nem járulthozzá, a miniszterelnök benyújtotta a kormány lemon-

287

dását, amelyet Őfelsége elfogadni és a minisztereket afolyó ügyek elintézésében megbízni méltóztatott.”

Tisza bukása után az Eszterházy-kormány követke-zett, de nem tudott megbirkózni a reakciós erőkkel. Többkísérletezés után végül a Wekerle-kabinet vállalkozottarra, hogy a választójog kérdését dűlőre juttatja és„minden más kérdést megelőzően” a munkások óhajai-nak megfelelően iktatja törvénybe. A szociáldemokratapárt nem bízott Wekerle Ígéreteiben és a későbbi esemé-nyek beigazolták, hogy ez a bizalmatlanság indokolt volt.Vázsonyi Vilmos készített a választójogról elég elfogad-ható javaslatot, de Wekerléék elamerikazták a tárgyalásts a munkásságot arra késztették, hogy több ízben nagytüntetésekkel figyelmeztesse a kormányt ünnepélyesígéreteinek beváltására.

Végül 1918 januárjában az elégületlenség forra-dalmi kirobbanásban nyilvánult meg. Az osztrák mun-kások tömegei a leírhatatlanul nagy nyomor miatt előbbAlsóausztriában, majd Bécsben is általános sztrájkotrendeztek. A mozgalom célja az első órákban csak atöbb kenyérért és a jobb ellátásért való harc volt, dekésőbb kimélyült és a békét, különösen pedig az Orosz-országgal való hadikárpótlásnélküli békét, követelte.

A magyar munkások leírhatatlan izgalommal lestekaz osztrák híreket, majd január hó 18-án néhány hadi-üzemben szintén sztrájkba léptek. A mozgalom rohamo-san kiterjedt az összes üzemekre. Az általános sztrájkhárom napig tartott. Január hó 18-tól egészen 21-ig. Ja-nuár hó 20-án az osztrák miniszterelnök bejelentette amunkások küldöttei előtt: „Őfelsége legfőbb vágya, hogya háborút minél előbb tisztes békével befejezzük, őfel-sége ezen szándékainak szellemében és politikája ismé-telten ismertetett irányvonalának figyelembevételével aközös kormány mindent megtett, ami hatalmában állt ésa jövőben is minden lehetőt elkövet az általános béke

288

minél hamarább való létrehozására.” A nyilatkozat mégazt is megígéri, hogy gondoskodni fognak az osztrákmunkások jobb ellátásáról és Oroszországgal hadikár-pótlás nélkül kötnek békét.

Az osztrák általános sztrájk eme nyilatkozatok alap-ján megszűnt. A magyar kormány képviseletében Vá-zsonyi Vilmos választójogi miniszter vezette a tárgya-lásokat a sztrájkoló munkások képviselőivel, s e tárgya-lások eredményeképen Wekerle miniszterelnök a mun-kások küldöttei előtt az osztrák miniszterelnökhöz hason-lóan kijelentette, hogy: „a kormány azon az álláspontonvar., amelyet gróf Czernin nyilatkozata állapított meg.Ε nyilatkozat szerint a pétervári és kievi kormányokképviselőivel folytatott tárgyalások teljes folyamatbanvannak. Lefolyásuk, igaz, hosszadalmas és nehéz. Fele-lek és szavatolok azonban érte, hogy a béke a mi ré-szünkről nem fog hódítási szándékokon meghiúsulni.Egy szót sem vonok vissza abból, amit a monarchiabékeprogramjaként fölállítottam és képviseltem. Semmitsem akarunk Oroszországtól, sem területátengedéseket,sem hadikárpótlásokat. Csakis biztos alapokon nyugvóbarátias szomszédi viszonyt akarunk, amely állandó samely kölcsönös bizalmon épül”. A választójogra vonat-kozóan Wekerle nyilatkozata szerint: „a kormány vál-tozatlanul vallja, hogy az általános választójogról szólótörvényjavaslatot minden más kérdést megelőzően le-tárgyalni és törvénybeiktatni fogja” ... „Ezek után egé-szen természetes, hogy politikai közösséget csak azokkalvállalunk és vállalhatunk, akik a mi választójogi állás-pontunkat változatlanul és egész terjedelmében magu-kévá teszik.”

A kormánynyilatkozatnak erre az utolsó kitételéreazért volt szükség, mert Wekerle Ígéretei ellenére kom-promisszumot akart kötni azokkal, akik a választójognagymérvű kiterjesztését ellenezték.

289

A bizalmiférfiak tudomásul vették Wekerle vála-szát, de nem tartották kielégítőnek. újabb tárgyalásokindultak meg, amelyeknek eredménye az volt, hogy We-kerle, Seidler osztrák miniszterelnöknek Czernin kül-ügyminiszterrel megbeszélt, a Wekerléénél sokkal hatá-rozottabb kijelentéseit, egész terjedelmükben elfogadja.

A sztrájkolok megbízottai és a bizalmiférfiak a későéjjeli órákig tanácskoztak és szenvedélyes vita után el-határozták, hogy hétfőn, január 21-én, az általánossztrájkot megszüntetik és munkába állnak.

Ausztriában a kormányígéretek alapján a munká-sok egységesen kezdték meg a munkát, Budapesten azon-ban számos üzemben a pártvezetőséig és a bizalmifér-fiak határozata ellenére tovább folytatták a sztrájkot.A pártvezetőség nem akarta elvállalni a felelősségetezért a rendbontásért. Még a hétfői nap folyamán ülésttartott és elhatározta lemondását. Január hó 22-én aNépszavában a következő nyilatkozat jelent meg:

„Az Elvtársakhoz!

A szakmai bizalmitestületek előzetes határozataialapján a pártbizalmitestület január hó 21-én, vasárnapeste kimondotta, hogy a külügyi kormány és a magyarkormány nyilatkozatai alapján az általános sztrájk be-fejezendő. A munkások egy része ezt a határozatot, amelya pártalkotmány szerint megtámadhatatlan, nem hajtottavégre és ezzel olyan helyzetet teremtett, amelyért a párt-vezetőség nem vállalhatja a felelősséget. Ennek következ-tében elhatározta a pártvezetőség, hogy megbízatásáróllemond és a párt ügyeinek vezetését haladéktalanul le-teszi a bizalmiférfiak kezébe. A párt ügyeinek a legköze-lebb tartandó rendkívüli pártgyűlésig való ideiglenes ve-zetésére a bizalmiférfitestület bizottságot fog választani.Azok a pártalkalmazottak, akik tagjai a pártvezetőségnek,

290

haladéktalanul átadják állásaikat azoknak, akiket a bi-zottság föladataik elvégzésével megbíz.

Bokányi Dezső, Böhm Vilwos, Buchinger Manó,Farkas István, Garami Ernő, Garbai Sándor,Kunfi Zsigmond, Miákits Ferenc, Peidl Gyula,

Beyer Károly, Weltner Jakab”

A bizalmiférfiakból alakult bizottság a rendkívülipártgyűlést február hó 10-ére hívta össze. A kongresszusnapirendjének: „a pártvezetőség lemondásának okai ésa párt legközelebbi föladataidnak előadója a lemondottpártvezetőség megbízásából én voltam. Több mint két-órás beszédben, amelyet a kongresszus határozatából agyorsírói jegyzetek alapján kinyomattak, beigazoltam apártvezetőség eljárásának helyességét és különösen azo-kat a béketörekvéseket ismertettem, amelyeket a ma-gyarországi szociáldemokrata párt kezdeményezett. Acenzúra a beszédnek a legnagyobb részét törölte, de abékekísérletekre vonatkozó következő sorok közlésétmegengedte: „És nem jellemző-e, hogy úgyszólván Eu-rópának legkisebb szociáldemokrata pártja volt az,amely először fáradozott azon, hogy nemzetközi béke-akciót előkészítsen? 1916. év januárjában Buchinger ésGarami elvtársak elmentek Bécsbe, Berlinbe és Hágába,tárgyalásokat folytattak a Nemzetközi Irodával is, hogymilyen módon lehetne összeköttetést szerezni az ellensé-ges országok munkásaival, hogy együttes akcióval mi-kép lehetne a háborút befejezni. Indítványozták a nem-zetközi akciót és indítványukat továbbították is a há-borús országokba. 1917-ben ugyancsak a párt kezdemé-nyezésére Berlinben több esetben volt értekezlet, ame-lyen mindig a magyar elvtársak voltak azok, akik a né-meteket arra ösztönözték, hogy valamennyien tegyünkmeg mindent a nemzetközi akció érdekében.” Részlete-sen beszámoltam a stockholmi értekezlet dolgairól is és

291

megállapítottam, hogy a francia és angol munkások nyu-godtan eltűrték, hogy képviselőiktől megtagadják az, út-leveleket és ezzel lehetetlenné tették a stockholmi érte-kezlet megtartását. Ha tehát a sokkal nagyobb testvér-pártjaink kevesebb erővel dolgoznak a béke érdekében,mint mi, akkor a magyarországi szociáldemokrata pártvezetőségét nem lehet hibáztatni.

A rendkívüli pártgyűlés majdnem teljes egyhangú-sággal újból megválasztotta a régi pártvezetőséget. Azizgalmak a rendkívüli kongresszus idején már elültek,s a párt egységesen harcolt az annyiszor beígért vá-lasztójog törvénybeiktatásáért. A kormány ünnepélyesígéreteinek értékét jellemzi, hogy Wekerle választójogitörvényét a főrendiház csak 1918 július hó 31-én fogadtael. A beterjesztett javaslat értéktelenségét és a kormányválasztójogi ígéreteinek megszegését a legjobban azzallehet jellemezni, ha ideiktatjuk gróf Széchenyi Aladár-nak — akit senki sem vádolhat meg fölforgató tenden-ciával — a főrendiházban elmondott beszédét. Azt arészletet, amelyben a miniszterelnököt megvádolja, hogyígéreteit cserbenhagyta. A beszédről közzétett tudósításígy szól:

„Széchenyi Aladár gróf a javaslatot nem fogadja el,mert a jogkiterjesztést kevesli. A volt igazságügyminisz-ter által kidolgozott javaslatot a jogkiterjesztés minimu-mának tekinti, mert hiszen már ez is kompromisszum volt,távol állott az általános, egyenlő, titkos, községenkénti vá-lasztójogtól. A régi javaslat épségben tartotta a magyarszupremáciát. A magyarság fölényét csak az igazság ésegyenlőség tarthatja fönn. Ezt az egyenlőséget pedig leg-jobban akadályozza az 1913. évi törvény és a választókerü-leti beosztás. Sajnálja, hogy a miniszterelnök többszöriÍgérete dacára is cserbenhagyta az eredeti javaslatot. Rá-tér arra, hogy mi a különbség a Vázsonyi-féle és az újjavaslat között. Az első nagy jogfosztás az, hogy négy

291

elemi helyett hat elemit iktattak a javaslatba. A Károly-esapatkeresztesek joga is kimaradt; ez is lényegesen csök-kenti a választók számát. A nagy tömegek föláldozhatjákéletüket, de az ország dolgaiba nem szólhatnak bele. A vá-lasztás tisztaságára szolgáló intézkedéseket is kihagytáka javaslatból. A nők választójogának hive, mégpedig úgy,hogy a nép minden osztályának női kapjanak jogot.”

A Wekerléék választójogi törvénye alapján azon-ban nem volt választás. A háború után bekövetkezettösszeomlás eltemette ezt a szégyenletes törvényt. A mun-kásság egészen a háború befejezéséig parlamenti kép-^viselet nélkül maradt. Ki veheti rossznéven, hogy annyibeváltatlan ünnepélyes ígéret után a reményeiben meg-csalódott és kijátszott munkástömegek az összeomlásnehéz idejében nem tudták megtalálni azt a helyes utat,amely a demokrácia biztosításához vezetett volna!

N E V E K

Α magyarországi szociáldemokrata mozgalomnakcsak néhány eseményét idézi emlékezetbe ez a könyv.Ki tudná teljesen érzékeltetni, hogy mennyi munka,mennyi fáradság és áldozatkészség, mennyi munkásnakszenvedése és mártíromsága érlelte olyan erőssé a moz-galmat, hogy aktív módon beavatkozhatott a gazdaságiés politikai fejlődés menetébe1? Ki tudná pontról-pontrakövetni, hogy a szocializmus eszméinek első úttörőimilyen akadályokat győztek le, amíg a hÍvők első cso-portjait megszervezték, amíg odáig eljutottak, hogyészrevegyék őket és beszéljenek róluk.

Hogy az új eszmék hirdetőinek maroknyi csoportjaeljuthasson az üldözésig: a gúny, a lekicsinylés és anevetségesség drótsövényeit kellett átvágniok. Az esz-mék gyorsabb terjedése együtt jár az üldözéssel. Azüldözés a félelem szülötte. A hatalom erőszakos eszkö-zeinek alkalmazása jelentőséget kölcsönöz minden moz-galomnak.

Magyarország csak nehezen tudott kibontakozni arendiség nyűgéből. Lakosainak túlnyomó többsége föld-míveléssel foglalkozik és a falu népe, beléje neveltkonzervatív természeténél fogva, sokkal nehezebbennyerhető meg a, haladó irányú eszméknek, mint a nagy-városokban tömörült ipari munkásság. Számánál ésjelentőségénél fogva éppen a földmívelő munkásságvolna hivatott arra, hogy a munkásmozgalom onnan

294

nyerje nagy tömegeit és a szocializmus legyőzhetetlenvolna, ha a föld népét öntudatos cselekvésre tudná szer-vezni. Magyarország urai ezért mindig gondot fordí-tottak arra, hogy a falusi lakosság ne legyen megköze-líthető. A vármegyék elavult szervezete lehetetlennétette, hogy a lakosság többsége szóhoz juthasson. A helyiképviseletekben sohasem foglalhattak helyet az elnyo-mottak képviselői. A vármegyét azok irányították, akik-nek az érdekei homlokegyenest ellentétben álltak a föld-nélküli dolgozók érdekeivel.

A polgárság és az értelmiség a saját osztályérdekei-vel ellentétben mindenkor a hivatalos hatalom erejétnövelte. Ennek tulajdonítható, hogy az országban leját-szódó gazdasági és politikai küzdelmekben a munkásságcsak a legritkább esetben számíthatott az úgynevezettpolgári rétegek támogatására és osztályharcaiban tel-jesen a saját erejére volt utalva.

A nagy nyugati államok gyorsan fejlődő iparaóriási tömegeket vonzott a városokba, ami természet-szerűen a szocialista mozgalom gyors megerősödéséhezvezetett. A világháború kitörésének idejében Európamajdnem minden államában erős szocialista csoportokképviselték a munkásokat a parlamentben. A magyarmunkásság még odáig sem tudott eljutni, hogy egyetlenszószólóját küldhesse a képviselőházba.

Ipari fejletlenségünk tette lehetővé, hogy nálunk azúgynevezett liberális kormányzat olyan jelszavakkalámíthasson, amelyek mögül hiányzott minden belső tar-talom. Sokat beszéltek a szabadságról és a fejlődésről,számtalan kirakattörvényt alkottak az egyenjogúsítás-ról, a sajtószabadságról, de mindezek ellenére az országlakossága nélkülözte a legkezdetlegesebb polgári jogo-kat is. Az egyesülés és gyülekezés teljes szabadságasohasem volt biztosítva. Amint az első időkben a szocia-lista mozgalom rendőri ügynek számított, úgy még ma is

295

minden megnyilatkozás lehetősége rendőri engedélytőlfügg. A szolgabíró még ma is korlátlan hatalom, sok-szor nagyobb úr, mint maga a belügyminiszter.

Gúny, rágalom és megvetés kísérte azokat, akikelőször hirdették, hogy a munkások az adott gazdaságiviszonyok között elsorvadnak, hogy a kapitalista társa-dalom csak egy maroknyi csoport jólétét tudja biztosí-tani. A szocializmus osztályharcra szólította föl az el-nyomottakat. Rámutatott a fejlődés menetére, a gazda-sági javak igazságtalan elosztására, a tömegek példátlannyomorúságára, a nők és gyermekek kizsákmányolásáraés megállapította, hogy a termelés adott formája lehetet-lenné teszi a fölszabadulást. Angliában és más külföldiállamokban parlamenti bizottságok állapították meg,hogy a kapitalista termelés az embertelen kegyetlen-ségnek milyen mélységéig tud lezülleni. A vagyonososztályokhoz tartozó parlamenti képviselők írtak riasztójelentéseket arról, hogy a tömegnyomor és a fejletlenmunkaerő kizsákmányolása milyen pusztításokat okoz.A kapitalisták osztálytársai követeltek törvényeket anépirtás megakadályozására.

A polgári közgazdászok tudományos érvekkel tá-madták meg a szocializmus elméletét, hogy a kapitalistarend örökkévalóságának és sérthetetlenségének hitét ter-jesszék a tömegek között. Ε sorok célja nem az, hogy aszocializmus tanainak igazságát bizonyítsa és nem akarvitát kezdeni azokkal, akik a társadalom átalakulásátlehetetlennek tartják. Az elmélet lehet jó vagy rossz,némely megállapításai esetleg túlhaladottak: mindez nemszámit semmit. Megcáfolhatatlanul igaz marad azonban,hogy az adott viszonyok között az emberek túlnyomótöbbsége lehetetlenül rossz viszonyok között él. Meg-cáfolhatatlan igazság, hogy csak egy elenyésző kisebb-ség élvezi a jólét és a kultúra áldásait. A szocializmuselmélete nem dogma. A szociáldemokrata pártok pro-

296

gramjai országonként változók. Minden államban figye-lembe veszik azokat a lehetőségeket, amelyek között amunkások osztályharcát eredményesen lehet lefolytatni.A szocialista mozgalom nem követeli meg híveitől, hogyvakon, gondolkodás nélkül esküdjenek mindenre, amita szocializmus elméleti tudósai megállapítottak, vagyamit programjaikban megvalósításra érdemesnek tarta-nak. A szabad bírálat érvényesül az egész vonalon, hogya fejlődéstől megkövetelt minden változtatás figyelembejöhessen.

Ennek köszönhető, hogy a szocializmus eszméje azegész világon rohamosan hódított. Egyetlen országbansem tudták legyűrni és a világháború katasztrófája iscsak pillanatokra tudta megingatni a régi rend ellen ro-hamra induló lelkes csapatokat. Lehetnek sokan, akikneklassú a mozgalomnak ez a terjedése, akik az eddig ki-vívott sikereket kevésre becsülik. A türelmetlenkedők-nek csak annyit kell mondani, hogy az új eszmeáram-latok máról-holnapra nem hódíthatják meg az évezredektradícióinak rabságában görnyedő tömegeket, hogy azembereket és a világot nem lehet néhány évtized alattmegmásítani.

A magyarországi munkásmozgalomban is sok bajtokozott a türelmetlenkedők ellenmozgalma. Akik kevésrebecsülték az eredményeket, akik azt hitték, hogy egyet-len hatalmas nekirugaszkodással leterítik a kapitalistavilágrendet, gyakran többet ártottak a mozgalomnak,mint ÖÍ kapitalisták minden rágalma. A radikális jelsza-vakkal hadakozó „ifjak” egyebekben gyakran átvettékaz ellenfél rágalmait is és hatásosabban alkalmaztákazokat, mert a tömegek a saját soraikból kikerült mun-kások szavainak gyakran fölülnek.

Tudatosan elhagytam a magyar munkásmozgalomnéhány komoly jelentőségű viszálykodásának részleteit.Pedig gyakran egész éjjeleket töltöttünk azzal, hogy a

297

saját táborunkon belül védekezzünk a fölhozott rágal-mak ellen. Az úgynevezett „újjászervezett” mozgalommajdnem egy teljes esztendeig megbénította a párt életét,majd később a radikális szólamok és a meggondolatlancselekvések fiataljainak frázisai ellen kellett védekezni.

A párton belül és a párton kívül gyakran hangoz-tatták, hogy a szociáldemokrata párt csak az ipari ésföldmívelőmunkásokra akar támaszkodni, hogy a ve-zérek” féltékeny óvatossággal megakadályozzák az úgy-nevezett értelmiségi osztályok beözönlését. Sokat házal-tak az úgynevezett „doktorfickók” jelszavával, amelycsupán egy szerencsétlen elszólás volt, de a valóságbannem jelentett semmit. A pártvezetőség tagjai mindenkorszívesen látták a magasabb műveltséggel birok csatlako-zását, ha tettekkel bizonyították, hogy szocialisták. Bizo-nyos azonban, hogy az egyetemi leckekönyv önmagábanmég nem jelentett semmit. Az egyetemen tanuló ifjakközül annak idején nagyon sokan résztvettek a mozga-lomban. Némelyek igazán önzetlenül és minden hepciás-kodás nélkül, de voltak olyanok is, akik azt várták, hogya munkások tömegei rögtön hasravágódnak előttük, akikazt gondolták, hogy az egyetemen nyert képzettség szü-letett „vezérekké” avatja őket.

Mindig azok közé tartoztam, akik szemben álltakazzal az áramlattal, amely a pártvezetőségbe csak kézi-munkásokat akart beválasztani. A pártvezetőség tagjai-nak túlnyomó többsége szintén ezen az állásponton voltés mindig megbecsülte azokat, akik önzetlenül dolgoz-tak a munkások érdekében. Ágoston Péter, BresztovszkyErnő, Kunfi Zsigmond, Rónai Zoltán, Somogyi Béla,Szabó Ervin és sokan mások, akik őszinte meggyőződés-sel szolgálták a munkások ügyét, a legnagyobb meg-becsülésben részesültek és a tömegek a legnagyobb sze-retettel beszéltek róluk.

A munkástömegek ösztönösen megérezték, hogy ki

298

tartozik teljesen a soraik közé és kik azok, akik csakszereplési viszketegségből akartak „vezérkedni”. Az ér-telmiségi osztályból hozzánk került meggyőződött szo-cialisták valamennyien megtalálták helyüket a pártban.Viszont a legradikálisabb ifjak, a mozgalmat és a párt-vezetőséget lebecsülő „óriások” majdnem kivétel nélkülelárulták a munkásság ügyét.

Az úgynevezett radikális ellenzék sohasem végzettalkotó munkát. Ezzel szemben olyan ellenzéke is volt apártnak, amelynek vezetői a munkások sorából kerültekki. Emlékszem például, hogy Böhm Vilmos elvtársunkvezetése alatt egy nagyobb csoport azt kifogásolta, hogya párt nem foglalkozik elég intenzív módon a munkásoknevelésével s a műveltséget előmozdító iratok terjeszté-sével. Ez az úgynevezett ellenzék nemi a párt vezetőineka becsmérlésével akart követőket szerezni, hanem azeredményes munkával. Elhatározták tehát, hogy minde-nekelőtt a Népszava terjesztésével foglalkoznak. Meg-alakították a „Népszava-Ligát”, amelynek az volt a célja,hogy a szervezetekben a lap részére előfizetőket sze-rez. Minden szervezetből bevontak egy-két embert a„Liga” tagjai közé és megbeszélték azokat a módozato-kat, amelyekkel a lap előfizetőinek számát szaporítanilehetne. Ezt az ellenzéket maga a pártvezetőség is szíve-sen látta és én a magam részéről állandóan résztvettemezeken az „ellenzéki” értekezleteken. A „Liga” tagjaivalósággal versenyeztek abban, hogy ki hozza a legtöbbelőfizetőt. Alig félesztendő alatt a Népszava előfizetői-nek számát több mint 5000-rel emelték. Voltak a „Liga”tagjai között olyanok, akik 200—300 előfizetőt szereztek.A leglelkesebb ligatagok közé tartozott Reisz Mór elv-társam, a husipari munkások vezetője, aki mindig annyielőfizetőt szerzett, amennyiben megállapodtunk. Többesetben megkérdezte tőlem, hány előfizetővel volnékmegelégedve. Valamelyik ilyen alkalommal tréfásan azt

299

mondtam neki, hogy 100 egyéves előfizetőt szerezzen.Azt hittem, hogy ő is tréfának gondolja az ügyet, mertképtelenségnek látszott, hogy száz olyan előfizetőt sze-rezhessen, aki egy teljes esztendőre kifizeti az előfizetésdiját. Három hét múlva Reisz elvtárs ragyogó arccalmutatta föl azt a száz nyugtát, amely beigazolta, hogymegszerezte a száz előfizetőt.

*

Azért említem föl ezt az epizódot, mert a munkás-mozgalomban ezren és ezren dolgoztak több vagy keve-sebb sikerrel, de ugyanilyen önfeláldozó módon. Köny-vem bevezetésében megemlítem Petőfi gyönyörű hason-látat a napsugarak érlelő erejéről. A szociáldemokratapártnak kezdetben nagyon kevés, később ezer és tízezerolyan agitátora volt a világ különböző államaiban, akiknagyon jól tudták, hogy fáradozásuk nem hozhat gyorseredményt. De tudták azt is, hogy a munkát el kell vé-gezni, mert az eszméknek is érlelődniök kell. Az agitá-torok megszámlálhatatlan sokasága dolgozott azon, hogymindenkiben fölébresszék a jóra, a szépre, a boldogságratörekvő harcos embert, hogy az egész emberiséget érettétegyék a saját sorsának intézésére.

A sok száz és ezer közül, akik a magyarországimunkásmozgalomban szenvedtek és harcoltak, csak né-hány nevet akarok kiragadni. Csupán azokat, akikkelaz elmúlt küzdelmes évtizedekben közelebbi vonatkozá-sokba kerültem. De még eme barátok közül is csak né-hányat tudok megemlíteni, mert ha mindazokról irnék,akikkel a mozgalom során vonatkozásba kerültem, köte-teket kellene megtöltenem.

*

Az élők előtt a halottakról kell megemlékezni. A sokközül itt is csak néhányról. Azokról, akiket gyermek-korom óta ismertem. Cservenka Miklós, Dincsér István,Groszmann Miksa, Gárdos Sándor, Jászai Samu,

300

Miákits Ferenc, Pelczéder Ágoston, Schwarcz Ambrusés Teszársz Károly nevét mindenki ismeri, akinekvalaha is köze volt a magyar munkásmozgalomhoz.Egész életük folytonos munka volt. Tevékeny, áldásthozóműködés, mert agitációjuk és tanításaik nyomán jutotta munkásmozgalom a szakszervezeti és politikai osztály-harc jelentőségének fölismeréséhez. A szürke munkás-sorsból küzdöttek föl magukat az első sorokba. Harcos-társaimat, barátaimat siratom bennük, a munkásmozga-lom pedig örökké megőrzi emléküket.

Ágoston Péter, Bresztovszky Ernő, Somogyi Béla,Szabó Ervin a túlsó partról kerültek hozzánk. Ha meg-alkudnak a viszonyokkal, ha a polgári társadalombanhelyezkednek el, a gondtalan jólét minden előnyét biz-tosíthatták volna a saját részükre. De a szívük és meg-győződésük a munkásmozgalomba sodorta őket. Egészéletüket az elnyomottak ügyének szentelték és a szocia-lista mozgalmat tudásuk, széleskörű műveltségük nagy-szerű fegyverzetével szolgálták. Itt kell megemlékezni anemrég elhunyt Stromfeld Aurél vezérkari ezredesről is,akit a forradalmak viharai hoztak közénk, de azért akkoris hű maradt a szociáldemokrata meggyőződéséhez, ami-kor a legcsábítóbb ajánlatokkal halmozták el és fényesjövővel biztatták.

És megelőzi a nevesebb harcosokat a névteleneknagy hadseregének dicsőítése. Az a nagy tábor, amelyaz élet bajaival való küzködésben minden szabad idejéta közös ügy szolgálatában töltötte el. A bizalmiférfiakezrekre menő táborára gondolok. Ott dolgoznak a gyá-rakban és a műhelyekben, hogy biztassák, bátorítsák acsüggedőket, hogy meggyőzzék a hitetleneket, hogy újkövetőket szerezzenek a szociáldemokrata mozgalom-nak. Nélkülük gondolni sem lehet arra, hogy a tömegekerejét valamely kitűzött cél érdekében egységesen lehes-sen fölhasználni.

301

A csüggedés napjaiban csak el kellett menni vala-melyik nagyobb szakma bizalmiférfiainak értekezletére,hogy hitet, erőt és bátorságot merítsünk az ő elszánt lel-kesedésük tüzénél. A legnagyobb üldözések között csakhozzájuk kellett fordulni, ha meg akartunk győződniarról, hogy a munkások harckészsége arányban áll-e azüldözések erejével. Határtalan áldozatkészséggel álltaka veszély óráiban a párt mellé és mindenkor ők segítet-ték át a munkásmozgalmat a legnagyobb bajokon. Ők, anévtelenek azok, akik nem is emelkednek ki a szürketömegből és mégis az elért eredmények nekik köszön-hetők, a dicséret és az elismerés legnagyobb része őketilleti meg.

És még néhány sort az élők közül azokról, akikkelállandóan együtt voltam, akikkel együtt szenvedtem áta kezdetleges munkásmozgalom kicsinyes bajait és amegnövekedett szocialista mozgalom harcos viharait.Bizonyos, hogy hibáik is voltak, de nem az én fölada-tom, hogy ezeket föltárjam. Az ellenfeleink úgyis gon-doskodnak arról, hogy a szocialista mozgalom nevesebbembereit a hazugságok és rágalmak szennyvizével elbo-rítsák, hogy a tömegek bizalmát megrendítsék. Senkisem mentes az emberi gyarlóságoktól. De azért mégisnyugodtan el lehet mondani, hogy azok, akik egész éle-tüket a munkások ügyének szolgálatában töltik el, azátlag fölé emelkednek. Önzetlenebbek, jobbak és neme-sebbek, mint azok, akik az elnyomás ügyét szolgálják,avagy közömbös tunyasággal mennek a maguk útján.

A sort azokkal kell kezdeni, akik több évtized ön-feláldozó munkája után külföldön emigrációban élnek.Neveiket minden munkás ismeri. Munkájuk értékét,tevékenységük hasznosságát nem kell külön méltatni.Csak a neveket kell fölsorolni, Buchinger Manó, BöhmVilmos, Dovcsák Antal, Erdélyi Mór, Farkas Antal,Garami Ernő, Garbai Sándor, Gárdos Mariska, Ho-

302

rovitz Jenő, Kunfi Zsigmond, Rónai Zoltán kitöröl-hetetlen betűkkel írták nevüket a munkásmozgalomtörténetébe. Garami fogalmat jelent és mindenki tudja,hogy a fejlődő munkásmozgalom széles látókörű, a tu-dás minden eszközével fölfegyverzett vezetője volt. Bu-chinger Manó több mint egy évtizedig a párt legfonto-sabb őrhelyén, mint központi párttitkár intézte az ügye-ket. Böhm Vilmos a legtehetségesebb szervezők közé tar-tozott. Az aprólékos pártmunka fontosságát, a szociál-politikai követelések agitációs erejét senki sem tudtanálánál jobban értékelni. A párt gazdasági ügyeit intézteolyan sikerrel, hogy az agitációra nagy összegeket költ-hettünk, de azért időt tudott magának szakítani mindenpártmunkára. Dovcsák Antal a vasmunkások mozgalmátvezette. Erdélyi Mór a szövetkezeti mozgalom megterem-tője és szervezője. A legnagyobb nehézségekkel meg-küzdve emelte az Általános Fogyasztási Szövetkezetetaz ország legnagyobb ilyen irányú intézményévé. FarkasAntal ragyogó írásaival az olvasók ezreit szerezte mega Népszava részére. Garbai Sándor az építőmunkásokszervezése mellett a párt legjobb szónokainak sorábaküzdötte föl magát és nemcsak szóval, hanem tollal isharcolt a munkásmozgalom érdekében. Gárdos Mariska,a munkásnők szervezése körül végzett úttörő munkát.Horovitz Jenő a párttitkárság kötelékében hosszú ideigvelem együtt intézte az ügyeket, majd Buchinger mellettdolgozott nagyszerű eredménnyel. Kunfi Zsigmond azírásművészet örökbecsű alkotásaival gazdagította aNépszavát és a párt tudományos lapját, a Szocializmust,amelynek szerkesztője volt. Mint agitátor is az elsőkközé tartozott, mert feledhetetlenül szép gyűlési beszé-deivel ezreket toborzott a szocialista táborba. RónaiZoltán tudományos munkálkodásával növelte a párterejét.

303

A fölsoroltak között egy sincs, akit el ne halmoz-tak volna rágalmakkal, pedig a proletárok szegényessorsában osztozkodtak. A párt sohasem tudta munkáju-kat rendesen megfizetni. Tűrték a nyomorúságot, az ül-dözést és annyi szenvedés után, életük alkonyán egyet-len fillér nélkül, külföldi államokban új életet kellettkezdeniök. A szocialista munkásoknak minden időkbenszeretettel és becsüléssel kell gondolniok ezekre a fér-fiakra.

A külföldön élnek azok is, akik eltávolodtak a szo-ciáldemokrata mozgalomtól és — meggyőződésem sze-rint — helytelen úton keresik a munkások boldogulásá-nak lehetőségeit. Bokányi Dezső neve szintén fogalom.A párt és az ország legjobb szónokának tartották.Gyújtó hatású beszédei nagy tömegeket hoztak a szociál-demokrata táborba. Landler Jenő és Hamburger Jenőa legjobb barátaim közé tartoztak. Önzetlen, nagyszerűférfiak! Nem kértek soha semmit, de gondolkodás nélkülhoztak áldozatokat a párt érdekében. Ladányi Kálmánközös barátunk lakásán de sok éjszakát töltöttünk amozgalom megerősödését előmozdító tervezgetésekkel.Kár, hogy utaink elváltak...

És végül azoknak csak a neveit, akik közül a leg-többen a szocialista mozgalom gyermekkorában együtt-dolgoztak velem a pártban. A fölsoroltak érdemeitnagyobbá teszi, hogy legnagyobb! részük átélte az el-lenforradalom rettenetességeit és a mozgalom legvál-ságosabb idejében férfias bátorsággal ottmaradt ahelyén, hogy megmentse a munkásmozgalmat a tel-jes összeomlástól. Jórészt az ő munkájuknak köszön-hető, hogy a munkások ezekben a súlyos időkben meg-maradtak a szervezetekben, hogy a gombamódra alakulóúj munkásellenes szervezetek a szociáldemokrata mun-kások közül alig néhány embert tudtak elhódítani.

Csak a neveiket sorolhatom föl, mert sokan van-

304

nak, akikről meg kell emlékezni. És a névsor valószí-nűen hiányos, hiszen olyan sok önfeláldozó elvtársam-mal dolgoztam együtt majdnem egy emberéleten, hogylehetetlen mindenkiről megemlékezni. Bocsássanak meg,akik kimaradtak, mert valószínű, hogy olyanok sin-csenek a névsorban, akik talán éppen olyan joggal meg-követelhetnék a megemlékezést, mint azok, akik ígyhirtelenében eszembe jutottak. Akiket alább fölsorolok,azok valamennyien nemcsak a szakszervezetek vezető-emberei, hanem a szociáldemokrata mozgalomnak is alegjobb harcosai közé tartoznak.

Neveik itt következnek: Bárdos Ferenc, Beke Mik-lós, Biró Dezső, Büchler József, Brunner József, CzédliIstván, Csillag Ferenc, Deutsch Jenő, Deutsch Dávid,Esztergályos János, Farkas István, Fodor István,Freund Jenő, Fleischer Dávid, Fleischmann Andor, GálBenő, Gastellini Vince, Garai Ármin, Györki Imre,Gyürey Rudolf, Horovitz Gábor, Haáz Kálmán, HahnBéla, Hubay János, Kabók Lajos, Kardics Kálmán,Klárik Ferenc, Kovács Károly, Knittelhofïer Ferenc,Kitajka Lajos, Kondor Bernát, Kruppa Rezső, LinhardtAntal, Lerner Dezső, Malasits Géza, Mónus Illés, MatósJenő, Marczievicz Lajos, Migray József, Peidl Gyula,Peyer Károly, Propper Sándor, Pajor Rudolf, PreuszMór, Pászty Károly, Péter József, Reisinger Ferenc,Riesz József, Révész Béla, Révész Mihály, RothensteinMór, Reisz Mór, Saly Endre, Szakasits Árpád, SávoltJános, Schöner Dezső, Sterbinszky Lipót, Szepessy Al-bert, Széll Mihály, Vanczák János, Várnai Dániel,Wiesenberger Vilmos, Villám János, Weisz Béla.

A névsort folytatni lehetne, de ismétlem, csak azo-kat említem meg, akikkel közvetlen vonatkozásba, kerül-tem és évtizedekig együtt dolgoztam. Mindegyik névegy a munkásmozgalomban eltöltött, becsületes ésáldozatkész harcias életet jelent.

305

A régiek mellé újak jöttek. A legutóbbi tizenöt esz-tendőben új nevek kerültek forgalomba és bízvást ellehet mondani, hogy az újak nem rosszabbak a régiek-nél. Nemcsak az ipari munkások soraiból kerültek kiazok, akik a háború és a forradalmak veszteségeit pótol-ták, hanem egyre nagyobb számban csatlakoztak a szel-lemi munkával foglalkozók. új vezetők, új bizalmi-férfiak dolgoznak önfeláldozóan a munkásmozgalommegerősítésén.

*

A saját életemnek és a magyar munkásmozgalom-nak néhány eseményét tárgyalja ez a könyv a háborúsösszeomlás napjáig. A forradalmak eseményeiről és azellenforradalom dolgairól már azért sem lehetett beszá-molni, mert ez a korszak még nem zárult le. Sokan bizo-nyára érdeklődéssel olvassák ezt az írást, mert tevékenyrészesei voltak azoknak a harcoknak, amelyekről em-lítést tesz. A magyar munkásság az ország hátramara-dottsága miatt sokkal nehezebben kapcsolódhatott be aszocializmus harcosainak táborába, mint más boldogabbországok munkásai. Leküzdhetetlennek látszó nehéz-ségekkel kellett megbirkóznia, hogy a feudális nemes-ség túltengő hatalmával szemben érvényre juttathassaazokat a követeléseket, amelyek a jólét és a kultúraáldásaihoz fölemelhetik.

De vállalta ezt a föladatot. A magyar munkásságrajoggal vonatkoztathatjuk a költő szavait:

„Vénült, kihalt a szolga nemzedék,új nemzedék jött, mely apáitArcpiralással emlité s azoknálJoblb akart lenni és az is lett,Mert csak akarni kell!·.·” (Petőfi.)

Az ipari munkásság lerázta magáról azokat a lán-cokat, amelyek a legalacsonyabb sorsra kárhoztatták.

306

Megszabadult azoktól a téveszméktől, amelyeket bele-neveltek, amelyek azt tanították, hogy megnyugvással,alázattal bele kell törődni a szolgaság jármába. Az újnemzedék egyre magasabbra akar törni, hogy átkerül-jön az élet napfényes oldalára. Nem akar másokatleigázni, hanem egyenlő jogot, egyenlő szabadságot,egyenlő jólétet, egyenlő kultúrát követel mindenkirészére. Ezért harcol szívós kitartással és céljait a leg-nagyobb akadályok ellenére is el fogja érni: mert csakakarni kell!

T A R T A L O M M U T A T Ó

Oldal

Milliók egy miatt... ----------------------------------- 5Az árvaházban---------------------------------------- 14Az asztalosműhelyben-------------------------------- 26Bécsben------------------------------------------------- 46Az asztalosok szakegyletében----------------------- 51A párttitkárságban------------------------------------ 71A toloncházban---------------------------------------- 90Bánffy bukása----------------------------------------- 96Kényszerútlevéllel Kassáról Budapestre----------- 100„Jog, törvény és igazság”---------------------------- 104Az esküdtek előtt------------------------------------- 114Petőfi szobránál--------------------------------------- 114A királyi főügyész------------------------------------ 121A váci államfogházban ------------------------------ 125A vidék szervezése----------------------------------- 135A bányászok szervezése----------------------------- 148A pozsonyi fogházban ------------------------------ 152Tömegmozgalmak------------------------------------ 168A famunkás-szövetség------------------------------- 211A Népszava napilap-------------------------------–----- 218Csizmadia és Ady------------------------------------- 227Szociálpolitika---------------------------------------- 240A világháború----------------------------------------- 255A stockholmi béketárgyalások---------------------- 273Nevek--------------------------------------------------- 293