SZABÓ IVÁN

PÁRKÁK

A XI. MAGYAR KÉPZŐ-MŰVÉSZETI KIÁLLÍTÁS ANYAGÁBÓL

Mocsár Gábor

KINEK AZ ÜNNEPE Az idén, mint más évek- "M' 7 y ^ V j r i-TTtt

ben is, többfelé jár- 1 / I 1 I I J tam az ünnepi könyv- W B j fl m

'L él A.... 1 í'i orr ~

Odesszai költők

héten s ráadásul most úgy alakult a helyzet, hogy vál-tozatos „terepen" mozoghat-tam: nagyváros (Szeged), Ebből kiindulva: tarsadalmi kisváros (Gyula), falu (Sar- gondjainkra, napjaink izgal-kad), üzem (a rnakói mező- m a s kérdéseire. Politikára. szélráSfvelődésí h*áz (Sreged. T — d a ! o m i r o d * I o m VÍ" Mihálytelek) egyaránt szere- szonyára. A legfontosabbra pelt a programban. Igen sok tehát. Szerintem ugyanis ez mondanivalóm volna, de csak a f o n t o s > n e m a s z e mélyes néhány gondolatot jegyzek . . fel, még az élmények mele- ProcluKcio. gével a fejemben, érzéseim- Ha csak nagyjából felső-ben* rolom, milyen dolgokról, ha

Nem tudom, hogy az lile- úgy tetszik témákról beszél-tékesek, akik majd a minden g e t tünk , már abból kiderül,

S j á n ^ g e z n X ^ l o n — volt a találkozások milyen összképet formálnak légköre, hangulata. Gyulán az idei könyvhétről, (annyit a határon túli magyar iro-máris tudunk, hogy aránylag dalom, magyarság helyzete, jól sikerült), nem ismerem S a r k a d o n a m a i s z o c i a l i s t a mas írok tapasztalatait, de , , ha a magaméi alapján álta- irodalom es a tarsadalom lánosíthatok, azt mondha- viszonya, Makón, a gépgyár-tom: ha a régiekkel hasonlí- ban a falusi, paraszti i f júság tom, szinte nem lehetett rá- i a r b a á r a m i á s á v a l járó ismerni az idei talalkozókra. . . . . . . . . Üj és más volt a hangulatuk, tarsadalmi es emberi gondok, arculatuk — és a tartalmuk továbbá az ingázó munkás-is. Nem verejtékezve, ügyet- tömegek életkörülményei, lenül összecsalogatott, nagy- Mihályteleken a paraszti részt erdektelen közönség

Iván Rjadcsenko: a sószagú levegő kékje, a csillámos tengeri térség — hullamhátan ring a dalom ..,

A VITORLA Ki tudja, tudnék-e lenni egyszer csak a legegyszerűbb vitorla is?

Lentről könnyűnek látja az ember: hasas vitorla csak előre visz.

De segits neki: mássz a magasba, s húzd a kötelet, hogy beléfeszülj,

s ha imbolyog is a hajó tatja azért te csak húzd rendületlenül.

Főnnel s szélcsönddel kél viadalra a fővitorla: az első helyen,

s egyre dagadva — ez diadalmat — messzire s mindig előre megyeri.

JevgenylJ Bandurenko:

HAZAI KÉP A tél elolvadt és újra a tengerre szólit a tavasz, s ütemes csobbanásokban halászokkal varsát ragadva fogásra megyek. Gyermekkorom: maga a táj,

előtt kellett az írónak pro- sorsváltás emberi, erkölcsi

GROTESZK Talán az aszálytól vagy tán a hidegtől múlt ki a szegeny ponty? Nem. De

[éhendöglött: félt, hogy a kukacban fondorul elrejtve horog van. S nem akart horogra akadni.

Volodimir Hetyman:

ALMA Fényzamatú alma pihen a kezemben, a ládába rakom: ott érjen tovább. Friss fenyőtűvel is szépen behintettem: híven megőrizze piros-önmagát.

tgy ér a tajgába, hóbirodalomba, s ha melegre bújva előveszi ott az északi testvér, roppanót harapva izlel egy almányi kis déli napot.

FERENCZ GYÖZO FORDÍTÁSAI

gyelted. Hosszan mentünk így. aztán éreztem, hogy fecsegésem illetlen, rádnéztem, és nagyon szerettelek. Ak-kor még sokáig mentünk a parton, csak a cipőnk kopogott és a folyó motyogott. Egyszercsak megláttál egy békát az úton, odaszaladtál és kezed-be vetted. Nevettél és becézni kezd-ted, sajnálkodtál, hogy miért ilyen csúnya. Én a gátnak dőltem, úgy néz-telek távolról. Aztán odajöttél hoz-zám.

Az öregember ismét öntöt t Kezét combjára tette, kicsit sóhajtott, ösz-szehúzta szemét, és kinézett az ab-lakon. Valahová. A nénike a poha-rat nézte, az üvegen a címkét. Keze kulcsoltan ült ölében. Közöttük vi-rított a sárga virág, lankadtan. Aztán az öregember sután koccintott, nyelt, és kiitta a poharat. A nénike csak belekortyolt, és visszatette az asztal-ra.

Egyszer majd mindent elmesélek neked. Mindent, amit történik, amiről talán még nem is tudok, hogy miért így történik — talán mert a levelek zöldek, az ég valószínűtlenül kék, és ezt a kék színt adnám neked, mert tud változni, és tud adni, mert az ember felnéz rá, és nevetni szeretne.

— A kocsmában odajött hozzám egy férfi, rumot hozott és cigaretta logott a szájából. Tüzet kért, beszél-getni kezdtünk, én sört ittam korsó-val, ö csak rumot, kalapja félrecsú-

szott a fején, feltűrt inge niiatt lát-tam karján a tetoválást: szeretlek Gizi. Sohasem vette ki szájából a ci-garettát, csak hunyorgott és grima-szokat vágott, a rumot egyszerre gu-rította le. Azt mondta — a számlat ö fizeti: én katona vagyok, a zsold úgyis rövid. Sok pénze volt, láttam. Ültünk és beszélgettünk a zajban, nyeltük a füstöt, éreztük izzadni hó-nalj unkán. — „Mit akar fiatalem-ber? — Nem hinni kell, hanem élni! — De majd kigyógyul maga ebből a naiv szemléletből. Nem buta maga!" — ezt mondta. Így váltunk el.

Az öregember kiöntötte az utolsó cseppett is az 'üvegekből, kicsit sóhaj-tott, csöndesen a markába köhögött, végigsimított arcán. A nénika az asz-talt nézte, kulcsolt keze ölében ült. Az öregember levette szemüvegét, majd visszatette, kimeredt görcsösen az ablakon, aztán vissza, körül a töb-biek felé a cukrászdában. Sután koc-cintott, nyelt, felemelte poharát és kiitta. A nénike csak belekortyolt, a maradékot szótlanul az öregember elé tolta. Az öregember a nénikére né-zett, felemelte a poharat, megitta, nyelt még egyet. Közöttük világított a hűvösben a fonnyadt sárga virág.

— Vasárnap jönnek a lányok, édes-anyák — megiatogatni fiukat, szerel-müket, szeretőjüket. Kis csomagot hoznak és maguk mosolygó frissessé-gét.. Ölelkeznek, ülnek a füvön a nap

dukálnia magát. Az a sok ér- problémái kerültek szóba — telmes fiatal! Pár évvel ez- többek között. Mert annyi előtt az általános iskolai fel- mindenről beszélgettünk sóséit terelgették be idős pe- _ . . dagógusok író-látásra, 8 ' most azonban eljöttek maguk Még szinte zsong a fejem a fiatal pedagógusok is. a az élményektől, így hát ren-tanult és tanuló, dolgozó fia- dezetlenül sorolom, mikre talok is. A legnagyobb öröm emlékszem: a párizsi esemé-őket ott látni, ahol fontos nyek; a nyugati értelmiség és dolgokról van szó. A mi- a marxizmus viszonya; le-hályteleki találkozó időpont- het-e a mai író olyan módon ja egybeesett a Manchester vátesz és próféta, mint Ady United—Benfica mérkőzés és Petőfi volt; a vietnami közvetítésével — és pótszé- nép szabadságharca; miért keket kellett behozni a mű- nem ismerjük jobban a velödési ház tágas helyisé- szomszéd népek irodalmát gébe, a pótszékeken fiatalok ~ é s c s a k e z e k u t a n követ-is ültek férfiak is akiket k e z h e tné i lek az írókhoz sze-is ültek, férfiak is, akiket m é l y e s é l l e l i r a n y i t o t t k é r d é _ pedig — tudom magamról — s e k egy-egy munkájával, nagyon erősen vonzhatott a életútjával, írói módszerével pompás mérkőzés. A makói kapcsolatban, mezőgazdasági gépgyárban a Nos, nem helytöltés végett pár év alatt szinte semmiből soroltam fel a találkozók te-megteremtett fiatal, ám an- m a b k a i á t . Amikor a magam

.. . ., . . . . . . számara így sorra vettem, nal tevékenyebben mukodő eljutottam egy felismerés-üzemi könyvtár barátai — hez. Nem biztos, hogy fedi a mint mondták — még csak pontos igazságot. de nem most kezdik az ilyenfajta ta- j a r h a t messze tóle. Azért . , „ ,, , .. ' . . írom le, hogy az olvasó maga lálkozók szervezései, s maris „ f e iülbirálhassa: igazam milyen tartalmasan 1 Mert van-e? Nos, úgy érzem: a mégis csak ez a legfontosabb: felsorolt tematikaban, az ol-a tartalom. Erről annyit v a s ó k á l t a l feltett kérdések-mondhatok: a valóban ünne- J ^ j ® k Í Y Í n ! á « : Ö S Z '

tonzes nyilvánul meg. Az az pélyes hangulatban eljövő, igény, hogy az irodalom, az itt-ott elfogódott olvasók és író legyen közelebb a társa-az írók találkozása egyha- dalom mai gondjaihoz, for-r , dúljon a ma emberének va-mar fontos, felelossegteljes l ó s , g ü s p r o b l é m ó l f e l é , le_ és ami nagyon lenyeges, ben- g y e n társadalmibb, közéle-sőséges és őszinte eszmecse- tibb. Válaszoljon a ma embe-révé alakult, nem is az író rének kérdéseire, töprengé-vagy az írók személyére ? e i r® : fogalmazza meg a vi-.. . . . . . . , . lagot a maga eszközeivel. osszegezodott a figyelem, ha- F i g y e l j e n a d „ ] g o k r a — a nem magára az irodalomra, faluról, a földtói elfelé bal-

lagó legénykétől a nagyvilág g p B B H B H B H H U B mélységesen bonyolult jelen-

tőségeiig próbáljon eligazod-ni és eligazítani. Nem ú j igény ez, s a magyar iroda-

felé fordulva, süteményt esznek és lomban nagy és nemes ha-nevetnek, mesélnek otthonról, a na- gyornán.va van az irodalom pókról, hetekről, a munkáról, sze- ilyenfajta felfogásának, mi relmükről, a szomszédról, ismerősről, az oka, hogy mégis, most és oly szívesen isszák magukba inon- mintha hangosabban és kö-dataikat. En, szolgálatban vagyok, és vetelődzőbben fogalmazódna mindezt látom. És érzem, hogy kék a meg az olvasók részéről ls? tavasz és zöld az illat — s nincs te-nyeremben szőke fejed . . .

— Vasárnap próbáltam meg győzni kis barátnőmet, a három éves Nellit, hogy ne szemeteljen. Ügy látszik rossz módszereim vannak, végül is a szemelet nekem kellett összeszedni. Érdekes, még sohasem kérte, hogy meséljek neki, így nem kell kitalál-nom semmit. Kis fekete morc szemé-vel nagyon tündéri. És kis ravasz!

n ' •em áltatom magam, jól

tudóin, hogy nem minden olvasó ezt

vár ja az irodalomtól és nem is ilyen irodalmat szeret. S az is igaz, hogy nem mind-egyik író vállalja ezt a fa j ta író-szerepet — tegyük hoz-zá, hogy a kritika egy része is egy elképzelt, inúvön kí-vüli esztétizálás jegyében

Az öregember végigsimított arcán, szívesen le is beszéli az író-a nénikére nézett. Felálltak. Előre- kat erről a szerepvállalásról, ment a nénike, észrevétlenül köszönt, módszerről, magatartásról, az öregember is. Kiléptek az utcára. Még azt is megjegyzem, az öregember hunyorított. Elindullak hogv a könyvárusi statiszti-egymás mellett, az árnyékban. Va- ka látványos siker-adatai, a sarnap délután volt. sokat emlegetett átlagolvasói

. . _ _ _ igény mintha ellentmondana - Ritkán maganyra vágyom. Egy- e n n e k a m á s f a j t a ^ s z i n t é n o]_

szerű, póz es emberek nélküli terme- v a s 6 i i g e n y n e k ^ a z o n b a n keny hangulatra. Olyanra, amelyre a m e g s e m l e h e t v é l e t l e r i ) h o g y szerelmesek vágynák - sötét szobára a z i d e j k ö n y v h é t e n az* a l , 8 y

- amelyben csöndes egyedül nyílik a ] a m f e l f o g o t t o l v a s ó i l e b.mbó, csirába hajt a mag - ne za- v a l ó b a n erőteljesen jelentke-varja senki, mert valam, születni in- ^ A / l e n n e a z Q k a h o g y

az idei könyvhéten több tár-— Menned kell. Nemsoká indul a sadalmi igényű könyv jelent

ronat. Csókoli mpq m s j mint máskor? Gyulán

és Sarkadon Molnár Gézá-val és Bede Annával hármas-ban, Mihályteleken Benjá-min Lászlóval kettesben ül-tünk az asztal mögött, mely felé az olvasói figyelem irá-nyult. Olyan író mindegyik, aki írásban és szóban is programszerűen és elkötele-zetten közösségi tartalmakat fejez ki, nyilván ennek is része volt abban, hogy a nekünk szegzett kérdések is elsősorban társadalmiak, közéleti vonatkozásúak vol-tak. De ha szabad ismét kö-vetkeztetést levonnom: nem hiszem, hogy bárhol és bár-kiktől nem ugyanezekre a kérdésekre vártak volna szí-vesen választ az olvasók. Az elefántcsonttorony tövében is elhangzanak ma már ezek a kérdések. Az olvasók „nyo-mása" is, meg a kor belső igénye is errefelé taszigálja-terelgeti a torony szélirány-jelzőjét. Egyre nehezebb ma már kitérni az ilyen barát-ságos, de határozott „nyomá-sok" elől.

S ez az igény — úgy érzem — a jövőben csak fokozódni fog. Mire alapozom ezt a vé-leményemet? Nem csupán a könyvheti tapasztalatokra hi-vatkozom : más utakon-módo-kon is arra a következtetésre jutottam, hogy nálunk, akár négy-öt évhez viszonyítva is, szinte szemmel láthatóan megnőtt az emberek érdeklő-dése a társadalmi, emberi, morális problémák Iránt. Nem először mondom, de most le is írom: öröm látni, hogy mily sok okos, frissfe-jű. önálló ítéletre, gondolko-dásra képes ember van min-denfelé, amerre az Író a dolgok iránt érdeklődni el-jut. Eddig is itt voltak, köz-tünk voltak — de hol vol-tak? Most érne be a műve-lődési, kulturális forradalom vetése? Az ú j gazdasági me-chanizmus önállóságra, ú j logika elsajátítására ösztön-ző szelei frissítenék az agyakat? Avagy a nagyvilág-ban, az amerikai néger get-tóktól Párizson, Prágán, Kai-tón, az újjászülető Afrikán, Pekingen, Vietnamon át Bu-dapestig — mindenütt — végighullámzó ú j és töpren-gésre késztető jelenségek hatnak a gondolkodás élén-külésében? Valószínű, hogy minden együtt hat — és ez a felélénkülés az ideológiai és morális, társadalmi és em-beri problémák iránti foko-zott figyelem „csapódott ki" a könyvheti találkozókon. Tanulságos és megtisztelő va-lóban: az emberek az Iro-dalomtól is várják, elvárják, hogy töprengéseikre, kérdé-seikre választ adjon. Nemes igény, fontos igény, az iroda-lomnak jól össze kell szed-nie magát, ha ki akar ja elé-gíteni.

Végezetül felelni kell a cini ben feltett kér-désre: kinek az ünne-

pe volt az idei könyvhét? Egyik helyen ugyanis az üd-vözlő szavak szerint az olva-sók ünnepe, másik üdvözlő szerint az írók ünnepe, kié hát végül is? Azt hiszem, íróké is, olvasóké is, de mégis, leginkább annak az irodalomnak az ünnepe volt, amelyik ezekből a találko-zókból meggyőződhetett róla: jó úton jár. Ez az elkötele-zett, a társadalmi, közösségi és egyéni, benső emberi dol-gokat együtt lató, feltáró irodalom ösztönzést és bizta-tást kapott az olvasókól, az olvasók legtudatosabb, legdi-namikusabb elemeitől — s minthogy az ilyen olvasók hordozzák magukban a jö-vőt, ez azt ls jelenti, hogy a hozzá közel álló, vele együtt kibontakozó irodalomé a jövő. Közös ünnepünk volt a könyvhét, közösek lesznek a belőle bizonyára gazdagon

fakadó eredmények is.