MÓDLI ÉVA

MIT SZÓL EHHEZ BOLOND MISKA?

Karikatúra és az 1868-as oktatási reform

„Hónapok óta nyíltan beszélik, a lapokban fennhangon hirdetik, hogy a m. kir.

közoktatásügyi miniszter nem csinál semmit. […] Négy évtizede már annak, hogy e szó

hangzik az ország minden részében: »Népnevelés jöjjön el a te országod.« s e hosszas idő

alatt e fontos tárgyban e hangzatos szavakon kívül, alig történt valami.”1 – olvashatjuk a Pesti

Napló 1868. június 20-án megjelent számában. A kormánypárti lap azt a kritikát jeleníti meg,

amely Eötvös József kultuszminisztert folyamatosan érte az ellenzék részéről azaz, hogy

semmit sem tesz a népnevelés ügyének rendezése érdekében. A korban ugyanis e kérdés

megoldatlansága és a körülötte kialakuló diskurzus többször felborzolta a kedélyeket, és egyre

többen emelték fel hangjukat a népoktatás színvonalának és a néptanítók életkörülményeinek

javítása érdekében, közben kritikát is megfogalmazva a korabeli népnevelés ügyéről, s

magáról a kultuszminiszterről, aki e diskurzus vitáinak és ellentétes érdekeinek kereszttüzébe

került.

Ez nem jelentette természetesen azt, hogy Eötvös József semmit nem tett a közoktatás

helyzetének megoldásáért, sőt épp egy teljes és átfogó népoktatási reformon dolgozott,

miközben ezen elmarasztalások érték, és miközben a korabeli ellenzéki élclapok karikatúra

hadjáratot indítottak ellene, többek között a tanítók és az adózó nép mellett állást foglalva.

Az alábbi képen, amely a Bolond Miskában, a kor egyik legkedveltebb élclapjában jelent

meg, a kultuszminiszter látható elgyötörten a népoktatási törvény vitáinak lezárása felé

közeledve, ahol épp minisztertársát Festetics Györgyöt kérdezi, hogy nem cserélne-e vele

tárcát, mert már nem bírja a folyamatos és több oldalról érkező támadásokat.

1. kép. B. Eötvös és a népnevelési törvényjavaslat című karikatúrájának részlete2

1 Pesti Napló 1868. június 20. 1.2 Bolond Miska 1868. október 25. 4.

1

A népnevelés ügyének megoldatlan helyzetére ösztönösen és indulatoktól fűtve reagáló

élclap felnagyítva és eltorzítva, de ugyanakkor szórakoztató formában mutatta be e

közvéleményt is foglalkoztató kérdést. A humor mögé bújva „bátran” fogalmazta meg

véleményét; reményeit, elvárásait, elmarasztalásait és aggodalmait is kifejezve, közben az

egyes társadalmi csoportok lelkivilágát és észjárást is prezentálva ezzel. Milyen volt azonban

a Bolond Miska karikatúrái által megrajzolt kép a kultuszminiszterről és reformjáról?

I. A kritikák élces szócsöve – a Bolond Miska

A kérdés megválaszolásához a karikatúrák mögé kell nézni, és észre kell venni azon

tényezők szövevényes hálóját, amelyek az 1865-től virágkorukat élő politikai élclapok körül

fonódtak. Ennek egyik szálát a felpezsdülő közélet és a megélénkülő politikai érdeklődés és

aktivitás jelentette, ami a polgári értelmiség megerősödését hozta, akiknek vicclapjai a közélet

„élénk szellemű megfigyelőivé és tevékeny részeseivé” váltak.3

Az ellenzék hamar felismerte e lapok igazi erejét, és hasábjaikon előszeretettel fogalmazta

meg a kormánypárttal szembeni kritikáját képi vagy szöveges formában, hiszen a műfaj

keretei nagyobb mozgásteret tettek lehetővé a gúny, a humor és a manipuláció terén. Ezek az

újságok éppen ezért, szorosan kötődtek a korabeli politikai pártokhoz, és nem ritkán a pártok

hívei tartották fenn őket.4 Népszerűségüket pedig az egyre gazdagodó polgári előfizető

bázisuknak köszönhették.

Közkedveltségük titka egyrészt a szókimondásban rejlett és abban, hogy a politikai életet

szórakoztató formában mutatták be, nem beszélve arról, hogy a kritikákat itt jóval merészebb

hangnemben fogalmazták meg, másrészt nagy vonzóerejük volt az illusztráció, mely a

karikatúrákban öltött testet. Az ellenzék és a kormánypárt folyamatos harca, pedig mindig

szolgáltatott új témát. A karikatúrák „a középosztályi rétegek számára e nagypolitika világába

való tiszteletlen betekintés élményét nyújtották.”5 Az olvasóközönség pedig nagyon jól tudta,

hogy melyik újságban, milyen szemüvegen keresztül értesülhet a hírekről.

Ennek ellenére a szerkesztők a közvéleményt manipulálni tudták azzal, hogy egy-egy

politikai eseményt, vagy személyt nevetségessé tettek, gyakorta megváltoztatva ezzel az

egyes pártok szavazóbázisát is. Ebből látjuk, hogy a propaganda eszközeként is működtek, de

ugyanakkor a közvélemény attitűdjét és véleményét is magukba olvasztották.6

A szövevényes hálóból ezzel azonban még mindig nem keveredtünk ki, hiszen nem csupán

a politikai elköteleződés, de a politikai háttértudás, sőt a vallási meggyőződés és az érzelmek

is befolyásolták abban az olvasókat, hogy melyik élclap mellett döntenek.

3 Buzinkay 1983: 395. 4 Kosáry - Németh G. 1985. 169.; Buzinkay 2008: 58-82.5 Buzinkay 2008: 129.6 Kemnitz 1973: 86.

2

Emellett a szerkesztők és az írók kezét sokáig cenzúra kötötte, mert a teljes sajtószabadságot

csak a kiegyezéskor iktatták törvénybe. A legmerészebb és ez által a legnépszerűbb élclapokat

azonban ez sem riasztotta vissza a sokszor inkább sértő, mint humoros karikatúrák

készítésétől abban a korban, amikor „[…] a közvetlenül politizáló vicclapok népszerűsége

Budapest egyik jellegzetessége volt […].7 A fentebb említett Bolond Miska is ebbe táborba

tartozott, mely 1869 előtt körülbelül 5400 előfizetővel büszkélkedhetett.8

A lapot 1860. június 4-én Tóth Kálmán indította el Emich Gusztáv kiadásában. Az ötlet

nem volt új, hiszen a Bolond Miska alakját kitaláló, Bécsben dolgozó tisztviselő, Frankenburg

Adolf, 1858-tól a Bolond Miska Naptára című lappal már ismertté vált, és ebből fejlődött ki

később az élclap.9 Gyorsan népszerű vált, ami főként Tóth Kálmánnak volt köszönhető, aki

nem csupán tehetséges szerkesztő volt, hanem hazafias versei által népszerűvé vált költő is.

Harcolt az 1848-as szabadságharcban, majd annak leverése után újságíróként tevékenykedett,

azonban a cenzúrát figyelmen kívül hagyva többször került börtönbe, ami később a lapja

iránti érdeklődést és olvasótáborát is növelte.

Parlamenti képviselőként kezdetben a Deák-párt oldalán állt, de az 1867-es kiegyezés nem

azt hozta, amit Tóth Kálmán remélt, ezért hamar ellenzékivé vált; Deák Ferenc politikájával

nem tudott egyetérteni, a szabadságharc emléke még mindig elevenen élt benne, és egyáltalán

nem akart Habsburg császárt a magyar trónon látni.10 Politikai pálfordulása élclapjára is

hatással volt, mely a balközép párt szószólójává vált, miközben Ágai Adolf távozása, és a

Borsszem Jankó, mint jelentős vetélytárs megjelenése a színen is hozzájárult az

olvasóközönség csökkenéséhez. 11

A Bolond Miska azért társaival együtt, például Jókai Mór lapjával, „[...] az Üstökössel

vállvetve próbálgatta a szabadság mértékét a lazuló abszolutizmusban.”12 – azonban

korántsem olyan nagy merészséggel, mint ahogy azt gondolnánk. Ezt mutatja a lapok két

meghatározó figurája, Bolond Miska és Kakas Márton között zajló, megjelentetett párbeszéd

is, 1865-ből:

„K. M.: No hát Miska most mit csinálunk; az ember nem tudja, hogy meddig mehet.

B. M.: Tudod Márton legjobb lesz azt próbálgatni. Te a múlt héten kiadtad Schmerling úr

képét és nem lett érte semmi baj; én már most megpróbálom a reichsratot x-szel írni, így:

reixrá . Ha ez is kijön, akkor már csakugyan nagy a szabadság. A következő héten aztán ismét

rád kerül a sor, akkor neked kell valamit tovább próbálni; und szó vajter.7 Kókay – Buzinkay – Murányi 2005: 185.8„Egyik legkitűnőbb munkatársának, Ágai Adolfnak kiválása és a Borsszem Jankóval vetélytársként való föllépte, meg Tóth politikai pálfordulása azonban mind hozzájárultak ahhoz, hogy 1869-re már harmadára, 1800-ra olvadjon le előfizetőinek száma.” In: Kosáry – Németh G. 1985: 178.9 Buzinkay 1983: 11.10 Hegedüs 1995: 296.11 Kosáry – Németh G. 1985: 178.; Buzinkay 1983: 25.12 Buzinkay 1983: 27.

3

K. M.: Hiszen jól van Miska, hanem én attól tartok, hogy úgy járunk mi ezzel a

próbálgatással, mint az egyszeri gyerek, aki azt próbálta, hogy meddig mehet a tóba…itt se

mély,…itt se mély,…még itt se…s egyszerre csak beleesett a paragr…akartam mondani

valami kátyú közé.”13

Nem merültek azonban el a tóban, sőt a felszínen maradtak, 1867-től kezdve pedig

virágkorukat élték, és egyre merészebb karikatúrákkal jelentkeztek.

II. „Mi nagyon soványak vagyunk” – a néptanítók

Az oktatás és nevelés főszereplői a tanítók voltak. A törvény megszületése, melynek célja

a népoktatás színvonalának növelése és egy új rendszer kialakítása volt, elsősorban az ő

érdekeiket igyekezett szem előtt tartani. Számukra e törvény jelentős változásokat

fogalmazott meg, és a jövőre nézve sokkal kedvezőbb helyzetet szeretett volna biztosítani,

mint amiben eddig éltek. A Bolond Miska következő két karikatúrájával éppen ezen

intézkedések megvalósítását sürgette a tőle megszokott gúnyos módon.

2. kép. Jó gondoskodás14

A Jó gondoskodás címet viselő karikatúrája alatt olvasható szöveg így szól: „A néptanítók

sorsának javitására még eddig nem tettünk semmit; hanem a jóakarat már alapított számukra

egy ingyenlapot, melyet majd a közelgő télen szükségből paplannak is használhatnak.”

A megfogalmazott vád, hogy eddig még nem tett semmit a kormány a helyzet javítása

érdekében, elég éles kritika, és nem veszi figyelembe, hogy a népoktatási törvényjavaslat

vitája ekkor már zajlik.

13 Bolond Miska 1865. július 9. 111. I.14 Bolond Miska 1868. szeptember 13. 4.

4

Mit mutat azonban a kép? A reprezentáción a tanító alakjának és lakókörnyezetének

korabeli tipikus ábrázolását figyelhetjük meg. Egy sovány, szegény, túlhajszolt és fáradt

embert láthatunk, aki nagyon szegényes körülmények között él. Ezt mutatja a szoba

egyszerű berendezése, ami tulajdonképpen csak egy ágyból, asztalból és székből áll,

valamint a háttérben lévő polcon is mindössze két könyvet fedezhetünk fel, amik közül az

egyik a Biblia, a másik pedig az oktatott tárgy tankönyve lehet. Természetesen a karikatúrán

megjelenik a Néptanítók Lapja is, amelyet a képen levő tanító a hideg idő miatt paplannak

használ. Ez arra utal, hogy a kultuszminiszter által alapított lap egyáltalán nem hasznos

segítség, de legalább paplannak használható.

A következő karikatúra ugyanezt a sanyarú sorsot mutatja be „Az a fő, hogy a néptanítók

jobb fizetést kapjanak; mi nagyon soványak vagyunk” felirattal. A képen vézna, rosszul

öltözött néptanítók hadát láthatjuk, akik kezüket összetéve könyörögnek a miniszternek,

hogy segítsen rajtuk, és a törvényében elsősorban az ő érdekeiket tartsa szem előtt.

3. kép. B. Eötvös és a népnevelési törvényjavaslat című karikatúrájának részlete15

Az ilyen típusú ábrázolás az ellenzéki sajtótól megszokott volt, főleg az élclapoktól, amik

egyáltalán nem kímélték a néptanítókat, és legtöbbször vézna, szegény, szerencsétlen és

részeges alakként jelenítették meg őket hasábjaikon, még inkább aláásva társadalmi

tekintélyüket. Nem csupán őket vették azonban célba, hanem velük együtt Eötvöst is, és az

általa alapított Néptanítók Lapját. Többek között azért, mert úgy gondolták, hogy a

miniszter pedagógiai lapalapítása korántsem oldotta meg a kedvezőtlen helyzetet, és csak

egy felesleges lépés volt megteremtése, nem beszélve arról, hogy mennyi pénzt emésztett

fel. Többször hangoztatták, hogy legelőször a néptanítók anyagi helyzetén kellene javítani,

és utána kellene a figyelmet képzésükre fordítani. A kritikák tehát folyamatosan érkeztek.

Mi rejlett a karikatúrák torzképei mögött? Valóban annyira nyomorúságos volt a

néptanítók helyzete, mint ahogy azt a képek mutatják, és a kultuszminiszter nem tett érdemi

15 Bolond Miska 1868. október 25. 4.

5

lépéseket helyzetük javítása érdekében? Tény, hogy a 19. században a néptanítók élet- és

munkakörülményei korántsem azt a képet mutatták, ami elvárható lett volna. Sokszor

nagyon szegényes körülmények között éltek, és a tanítás mellett más állást is kellett

vállalniuk, hogy megélhetésüket biztosítani tudják. Tulajdonképpen így a tanítás süllyedt a

legtöbb esetben hivatásból kötelező munkává, amire a legkevesebb idő jutott, hiszen a

legrosszabbul jövedelmezett. Mellette a különböző mezőgazdasági- vagy egyházi jellegű

munkák jobban fizettek, ezért több időt is szántak rájuk.16 Gyakran jegyzősködtek is az

egyes falvakban. Környei János a Néptanítók Lapjának szerkesztője is többször

megjegyezte, hogy: „Szomoruan igaz, hogy a tanitói állás mainap szolgai […]”.17

Felkai László, aki e kérdéskörben jelentős kutatásokat végzett, talált olyan forrásokat,

amelyek a tanítók hivatalba lépése előtti eljárás, azaz, ha mai szóval akarnánk

megfogalmazni, egy állásinterjú menetét mutatták be. A kérdések, amik itt elhangzottak,

egyértelművé tehetik számunkra, hogy mennyire megalázó volt az a bánásmód, ahogy velük

viselkedtek, és mennyire hiányzott az irántuk tanúsított tisztelet. Nézzünk meg a kérdések

közül néhányat: „Nem ajándék, ígéret vagy tandíj-elengedés útján jut állásához? […]

Mértékletes-e az italokban, vagy azonkívül rendez-e eszem-iszom játszótársaságokat? [...] A

maga és háznépe ruházatára nagyon sokat ad-e, vagy keveset?”18

Mindezekből látszik, hogy mennyire nehéz sorsa lehetett a tanítóknak, akiknek gyakorta

rendes öltözékre se futotta a fizetésből, és nem állt módjukban külsejükre adni, ami még

inkább aláásta tekintélyüket. Az anyagi megbecsülésük és életkörülményeik

katasztrófálisnak számítottak. A tanítók időhiánya és pénzhiánya egy olyan probléma volt a

korban, amire minél előbbi és hatásosabb megoldást kellett találni, nem beszélve képzésük

és képesítésük hiányáról.

Eötvös József tisztában volt ezekkel a problémákkal, és hozzá is fogott megoldásukhoz.

Első lépés a Néptanítók Lapjának megalapítása volt 1868 februárjában. A kizárólag

pedagógiai jellegű hetilap célja az volt, hogy a kormány hivatalos rendeleteit közölje,

szakmai segítséget nyújtson a tanítóknak a pedagógiai ismeretek terén, bemutassa a

pedagógia irodalmat, növelje a szakmai érdeklődést, és létrehozzon egy szakmai fórumot.19

Legelső számában a kultuszminiszter mindjárt a néptanítókhoz szólt, és itt már

előrevetítette, hogy a nehézségek nagyobb részét, amik most e téren tapasztalhatók, a

megfelelő oktatási törvény tudja majd megoldani, de a változáshoz a tanítók buzgalmára és

lelkesedésére is szükség lesz: „Egy részét azon akadályoknak, melyek népnevelésünk

emelkedésének utjában állnak csak a törvényhozás hárítja el, […] de nem kevésbé

16 Felkai 1983: 125-130. (Képek a tanítók életéből a népoktatási törvényt megelőző korszakban)17 Néptanítók Lapja 1868. április 2. 1. 18 Idézi: Felkai 1983: 126.19 Bődy 2004: 123.

6

kétségtelen az is, hogy az egész nemzet körében épen a néptanítók osztálya az, melytől e

nemzeti feladat megoldása leginkább függ.”20

A változás elindítója mindenképp az állam kell, hogy legyen, aki a megfelelő tőkével és

törvényi szabályozással a kezdő lépéseket megtéve, elindítaná az egész fejlődési folyamatot,

ami anyagi és társadalmi elismerést is hozna a tanítónak, hiszen, ahogy Környei János írja:

„[…] kell, hogy legyen neki tekintélye.”21

Mindezeket tudva, azt mondhatjuk, hogy a karikatúrák igyekeztek a tanítók helyzetét

sajátos stílusukkal, de „valósan” megfesteni, hiszen többségük valóban szegényes

körülmények között élt, ahogy a rajzok ezt be is mutatták. Ezzel céljuk tehát nem csak a

nevettetés volt, hanem épp ellenkezőleg a közvélemény felrázása, a problémákra fókuszáló

figyelem felhívása, és a politikai manipuláció, amely a kultuszminiszter tehetetlenségét és

rátermettségének hiányát a karikatúrák középpontjába állítva próbálta egyre szorosabbra

húzni a hurkot a kormánypárt nyaka körül. Ez utóbbi természetesen erős túlzásnak tűnt,

hiszen Eötvös ekkor is a törvényjavaslaton dolgozott, és igyekezett mindegyik fél érdekeit

szem előtt tartani, de ekkor még csak tervezetről és kezdő lépések megtételéről

beszélhettünk, és nem a végleges és megkezdett reformokról.

Az ellenzék ezért gúnyosan, karikatúráin a kezdő lépésnek szánt Néptanítók Lapját is

célba vette, és az olvasók érzelmeire alapozva próbált szánalmat és sajnálatot kelteni a

tanítók iránt, akiket túlzóan csontsovány és beteges emberekként ábrázolva igyekezett hatni

közönségének együttérzésére. A probléma ezzel csak az volt, hogy a tanítók épp azt

szerették volna elérni, hogy társadalmi megbecsülésük javuljon, de az ilyen jellegű

karikatúrák épp az ellenkező hatást váltották ki. Ez annak is köszönhető volt, hogy a képek

inkább az anyagi megbecsülés megteremtésének szükségességére hívták fel a figyelmet, és

ilyen szempontból pedig tökéletesnek bizonyultak a szánalomkeltő tanítóalakjaikkal és a

közös szerepvállalás fontosságának hangsúlyozásával. A Jó gondoskodás című ábrázolás

kísérőszövegében ugyanis a többes szám használatát („A néptanítók sorsának javitására még

eddig nem tettünk semmit”) figyelhetjük meg, ami arra enged következtetni, hogy az

ellenzék is fontosnak tartotta a megfelelő lépésék megtételét, és ezt láthatjuk abból is, hogy

a törvényjavaslat vitája során a tanítókkal kapcsolatos fejezet nagyon kevés kritikát kapott,

és csak kisebb módosításokon esett át elfogadása előtt. Egyetértés volt tehát a tanítók

helyzetének javítása ügyében, a balszárny egyik jeles képviselője, Schvarcz Gyula is

elsődleges célnak ezt tekintette, ahogy többször is hangoztatta: „[…] első teendőnk a tanítói

személyzetet anyagi nyomorából fölsegíteni.”22

20 Néptanítók Lapja 1868. február. 6. 1. 21 Néptanítók Lapja 1868. február 27. 1. 22 Idézi: Felkai 1983: 133.

7

Mindenki várta tehát a törvény mielőbbi megszületését és bevezetését, a probléma csak az

volt, hogy ennek megtörténte után nem úgy változott a helyzet, ahogy azt a néptanítók vagy

az ellenzék várta volna. Miért? Összességében a megszülető törvényről elmondhatjuk, hogy

valóban figyelembe vette a néptanítók érdekeit, és az őket megillető emberi és anyagi

elismerés lehetőségeit kívánta megteremteni. Érdeme az volt, hogy az oktatás színvonala a

reformnak köszönhetően jelentősen növekedni kezdett, viszont a tanítók anyagi helyzetét

nem sikerült megoldani, állandóak voltak a néptanítói panaszok, pedig a fizetésről szóló

paragrafus nem tűnt szűkmarkúnak, és kimondta, hogy jövedelmüket az iskolaszék állapítja

meg, de ez egy bizonyos minimum szint alá nem süllyedhet, ami egy lakás, ¼ holdnyi föld,

illetve a betöltött állástól függően: „[…] az elemi népiskolai rendes tanitóé 300 frt. o. é.;

elemi népiskolai segédtanitóé 200 frt. o. é.;- felső népiskolai tanitóé 550 frt. o. é.;- felső

népiskolai segédtanitóé 250 frt. o. é.;- polgári iskolai tanitóé nagyobb városokban 800 frt. o.

é., kisebb helyeken 700 frt. o. é.;- polgári iskolai segédtanitóé nagyobb városokban 400 frt.

o. é., kisebb helyeken 350 frt. o. é.” 23 Ennek ellenére a tanítói panaszok nem voltak

irreálisak, hiszen: „a […] megállapított 300 frt-os fizetésből alig maradt 100 frt, azaz 8-9 frt

élelmezésre, ha az eredeti összegből leszámítjuk a fűtést, világítást, ruházkodást.”24

Vajon mi állhatott ennek hátterében, miért nem sikerült elérni a kívánt célt és jobb anyagi

létet biztosítani a néptanítóknak? A feltett kérdésre a Bolond Miskának már korábban

megvolt a válasza, karikatúráival ismét a kormánypártot, a kultuszminisztert és az állami

költségvetést pellengérre állítva.

III. „Mi adózók is soványak vagyunk”- a nép

Az 1868-as júniusi napi- és hetilapok nem szóltak másról, mint a kultuszminiszter

reformjáról és arról, hogy vajon az államkassza mennyit szán a nép művelődésére.

Természetesen az ellenzéki politikai élclapok a tőlük megszokott módon szintén nem

hagyhatták szó nélkül az eseményeket.

Nézzük mit írt a Bolond Miska: „A kultuszminiszter gyönyörű beszédet tartott legközelebb

a népnevelésről; de hát, hogy van az mégis, hogy a költségvetésbe 200 000 ftot tettek a

népnevelésre, míg az állam csődöreinek fenntartására kétszer annyit jelöltek ki?!”25

Mi állhatott e kijelentés hátterében, mennyire volt túlzó ezen állítás? Ahhoz, hogy ezt

megtudhassuk, látnunk kell, hogyan alakult az állami költségvetés a kiegyezést követően,

mire költöttek, mi volt elsődleges, és mi szorult háttérbe, ha pénzről volt szó. A

kiegyezéskor hivatalba lépő Andrássy-kormány pénzügyminiszterének, Lónyai

Menyhértnek azzal kellett szembesülnie, hogy az állami pénztár üres, és csak adókkal lehet

23 1868. évi XXXVIII. tc. IX. fej. 142. paragrafus24 Idézi: Felkai 1983: 135.25 Bolond Miska 1868. június 28. 3.

8

megtölteni. A kezdeti években, az igazgatásra, az igazságszolgáltatásra, a honvédségre és az

oktatásra költötték az állami kiadások egyötöd részét, és emellett állandó kiadást jelentett a

közös ügyek költségeinek fedezése, valamint a birodalom átvállalt kamata és

törlesztőrészletei.26 Ezenkívül ott volt még a jobbágyfelszabadításból származó

földtehermentesítés összege, a kamatbiztosítás, valamint az állami üzemek fenntartása és az

állami beruházások fedezése.27 Természetesen nem volt mindegy, hogy mire mennyit

szántak.

A Bolond Miskában megjelent összegek nem voltak pontosak, csak közelítőlegesek, (mert

a költségvetési viták folyamatosan változtatták a kiadások összegét) de arányaikban jól

mutatták a valós helyzetet. Miután pedig decemberben szentesítésre került a népoktatási

törvény, értelemszerűen be kellett, hogy kerüljön a következő év költségvetésébe is egy

meghatározott, végleges kiadással. A végeredményt az 1868. évi L. törvénycikk (Az 1869-ik

évi államköltségvetésről) tükrözte, ahol sok érdekes, és sokak számára felháborító tényt

figyelhetünk meg, amelyeket az élclapok sem hagyhattak szó nélkül.

A Bolond Miska következő karikatúrájával már júniusban jól rátapintott a helyzet

abszurdságára, ami az év végén is teljesen megállta a helyét.

26 Fónagy – Kocsis 2001.27 Fónagy – Kocsis 2001.

9

4. kép. Régi adoma28

A kép tetején a következő szöveget olvashatjuk: „Arra az esetre, hogy az orsz.

költségvetésben a népnevelésre csak kétszázezer forint van szánva, a penziókra pedig két

milliónál is több.” Ez egy újabb összehasonlítást mutat az állami kiadásokat tekintve.

Összesen tehát három tényezőt figyelhettünk meg eddig: a népnevelésre, az „állam

csődöreire” és a penziókra szánt összegek összefonódását az ellenzéki politikai élclapban.

Hogyan kapcsolódik azonban egymáshoz e három tényező? A választ akkor kapjuk meg, ha

megnézzük az 1869. évi költségvetésre vonatkozó törvény ide vonatkozó fejezeteinek egyes

pontjait, amit a következő táblázatban összesítettem:

KIADÁS

Ménesek, méntelepek és

gazdaságok költségei

680. 400 frt

Népnevelés 396. 000 frt

Nyugdíjak (Penziók) 2,337. 500 frt

1. táblázat. Az 1868. L. törvénycikk alapján29

A táblázat jól mutatja, hogy mit rajzolt meg a politikai élclap ilyen gúnyosan. Ez pedig

nem más volt, mint az a tény, hogy az állami ménesekre majdnem kétszer annyi pénzt

fordítanak, mint a népnevelésre, a minisztériumi nyugdíjakra pedig majdnem hatszor annyit.

Most nézzük meg részletesebben az adott karikatúrát a rajta megjelenő alakokkal együtt. A

kép előterében négy figurát figyelhetünk meg, három felnőttet és egy gyermeket, az apa, az

anya és gyermekük egy családod alkot, a háttérben lévő rokonokkal együtt, míg a kép jobb

szélén feltűnő alak egy érdeklődő idegen személyét testesíti meg. A megértést pedig a kép

egy rövid párbeszéde is segíti: „- Ez a kis fiu is a családhoz tartozik?/- Nem; ezt csak mi

ruházzuk.” Emellett a karikatúra hátterében lévő négy alak is sokat elárul, a ministeriumok, a

megyék, a penziók és a vasutak feliratokat viselve. Mit jelenthet azonban mindez? Nem

mást, mint a költségvetés kifigurázását, az állami kiadások eloszlásának gúnyos kritikáját.

A képen megjelenő család maga a magyar kormány, a családtagok pedig a főbb

minisztériumok, a megyék felirattal például a belügyminisztérium Wenckheim Béla

vezetésével, a vasutak felirattal a közmunka-és közlekedésügyi minisztérium Mikó Imre

vezetésével. Az előtérben Eötvös látható női ruhában megjelenítve, aki szomorú

arckifejezéssel néz gyermekére, azaz a népnevelésre, miközben férje, aki egyébként a

miniszterelnök, Andrássy Gyula, az idegen kérdésére, hogy: „Ez a kis fiu is a családhoz

tartozik?”- a következő választ adja: „Nem; ezt csak mi ruházzuk.” A kritika, mely itt

megfogalmazódik egyértelmű. A népnevelés, mint a magyar minisztérium

28 Bolond Miska 1868. június 28. 4.29 1868. évi L. törvénycikk az 1869-ik évi államköltségvetésről. XII. fej. 4.; XIII. fej. 6.; XVII. fej. 1-8.

10

mostohagyermeke, családjától nem számíthat akkora összegű támogatásra, mint amekkorát

megérdemelne.

A ruházzuk kifejezés használata sem véletlen, egyrészt azért, mert érthetjük alatta a

gyermek testi fenyítését, ami átvitt értelemben jelenti a népnevelés sanyarú helyzetét,

másrészt viszont utal a gyermek öltöztetésére is, ami a szülők feladata kell, hogy legyen,

azaz a magyar kormányé (lenne), de mint látjuk a képen a gyermek szinte meztelen.

A Bolond Miska reprezentációjával tehát azt fogalmazta meg, hogy nem volt elegendő

pénz a nép művelésére, mert a kormány más, számára fontosabb dolgokra költötte az

államkasszába befolyó jövedelmet, mint például a vasútépítés, ami ekkor élte virágkorát, ha

csak a fiumei vasútvonal kiépítésére gondolunk. A másik a közigazgatás átalakítása volt,

amire a kormány szintén jelentős összegeket fordított, nem beszélve a honvédségről. A

balközéphez tartozó Tisza Kálmán is többször hangoztatta, hogy: „Én azon párthoz

tartozom, melyen valóban nem múlt, hogy az államnak néhány millióval többje maradjon

saját szellemi és anyagi érdekeinek előmozdítására, és ha volna miből, ha lehetőnek látnám,

semmire sem fognék oly kész szívvel adni, mint a népnevelés emelésére […]”30

A Bolond Miska tehát azt a következtetést vonta le, hogy az amúgy is sovány államkassza

inkább költötte a pénzét minden másra, csak a népnevelésre nem, amit a kormány a

szükséghelyzettel magyarázott. Ebből következett azonban, hogy a hiányzó összeget

valamiből elő kellett teremteni, ami az egész ország számára világos volt. A hiány

előteremtésének legegyszerűbb és leggyorsabb, de ugyanakkor legnépszerűtlenebb módja az

új adók bevezetése volt, ami leginkább az adózó állampolgárokat rémítette meg.

A Bolond Miska nagy karikatúrájának következő képe e rémület tökéletes kifejezőjévé

vált. Felirata: „Mi adózók is soványak vagyunk: csak valami új iskolai adót ne!”

5. kép. B. Eötvös és a népnevelési törvényjavaslat című karikatúrájának részlete31

30 Hazánk 1868. október 23. 1. 31 Bolond Miska 1868. október 25. 4.

11

A karikatúrán felháborodott állampolgárok hada látható, akik a kultuszminisztert

letámadva, és fenyegetően intve felé követelik, hogy az állam újabb terhekkel ne nehezítse

amúgy sem könnyű helyzetüket. Nem hiába vannak felháborodva, hiszen a kiegyezést

követően jelentős számú volt a különböző adók és illetékek száma, amiket 1868-ban

törvénybe foglaltak. A népiskoláknál azonban mindenképp szükség volt valamilyen szintű

állampolgári anyagi segítségre is, hogy létük biztosítva legyen. A törvény végül erről így

rendelkezett: „A községi népiskolák terheit első rendben a község viseli, mely e czélra

minden kebelbeli vagy hozzátartozó polgárra és birtokosra külön adót vethet ki. Ez adó

azonban az állami egyenes adóknak 5%-át nem haladhatja meg.”32

Az állami egyenes adók alapjául a ház-, földtulajdon, a kereset és a személyadó szolgált.

Ez egy ésszerű és vállalható kompromisszumos megoldásnak tűnt, ennek ellenére nem

nyerte el minden állampolgár tetszését, pedig ez az összeg az ő művelődésük célját

szolgálta.

Ezek tudtában már világossá válik, hogy a pénzügyek megoldatlansága miatt nem kerültek

olyan anyagi helyzetbe a néptanítók, amit megérdemeltek volna, annak ellenére, hogy

életkörülményeik némiképp javultak. 1869-től folyamatosan érkező panaszaik egyértelművé

tették, hogy még több pénzre lenne szükség, hogy áttörő változások menjenek végbe, de a

hiányt egyelőre nem tudták előteremteni. A pénzhiány az oktatás területén pedig annak volt

köszönhető, hogy a megfelelő nagyságú pénzösszegek nem a népnevelés kasszájába folytak,

hanem az állam számára fontosabbnak tartott területek fejlesztésére, mint például a

hadsereg. Schvarcz Gyula ezzel kapcsolatban gúnyosan így fogalmazott: „Csupán a

katonaság ruházatának díszítéséül szolgáló nyergeken, gombokon és egyéb cifraságokon

meg lehetne takarítani annyit, amennyiből máris emelhetnék a tanítóképzők pedagógusainak

fizetését.”33

Mi volt a célja a Bolond Miska karikatúráinak, milyen kép megfestésére törekedtek? Miért

pont a ménesekre és a penziókra fordított összegekkel hasonlították össze a népnevelésre

szánt költséget? Az államkassza miért költött kevesebbet ez utóbbira? A kérdések

megválaszolásakor talán érdemes azzal kezdeni, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül,

hogy egy ellenzéki élclapról van szó és karikatúráiról, amelyek célja jelen esetben ismét

csak a közönség manipulálása és a kormánypárt rossz fényben való feltűntetése volt. Ez

természetesen nem jelenti azt, hogy a karikatúráik hazugságok lennének, de mindenképp

féligazságokat adnak, főleg ha más nézőpontból is megvilágítjuk e problémát.

Egyrészt a költségvetési törvény összege csak az állam által biztosított népnevelésre szánt

összeget mutatja, de természetesen ehhez még hozzájön a fentebb már említett 1868. évi

32 1868. évi XXXVIII. törvénycikk a népiskolai közoktatás tárgyában. V. fejezet 35. paragrafus33 Idézi: Felkai 1979: 177-178.

12

népoktatási törvény 35. paragrafusa értelmében az, az adó, amit a község vethet ki a

népiskolák fenntartása érdekében, amikkel a Bolond Miska nem számol, mint ahogy azzal

sem, hogy e paragrafus kiköti azt is, hogy a községi népiskolák költségeit elsősorban a

község viseli, és nem az állam. Emellett a költségek összehasonlításánál nem szabad

figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy mindig a legnagyobb kontrasztok szembe

állítása vonzza a legjobban a figyelmet, párosulva a közönség kritikus megdöbbenésével. A

Bolond Miska olvasóit ugyanis azzal szembesítette, hogy az állam nyugdíjasaira és

méneseire több pénzt szánt, mint a jövő nemzedékének, az ifjúságnak a kiművelésére. Itt is

érdemes azonban a karikatúra mögé néznünk, és figyelembe venni azt a tényt, hogy a

penziókra szánt kiadásnál, az összes, azaz mind a hét minisztérium, illetve a

miniszterelnökség nyugdíjazottjainak nyugdíjköltségét tette ki a több mint két millió forint,

és nem csupán a vallás-és közoktatási minisztériumét, aminek nyugdíjköltsége egyébként

21000 forint volt.34 Harmadrészt a ménesekre szánt kiadás esetében nem szabad

elfelejtenünk azt sem, hogy ekkor a lovak nem csupán a lóversenyek miatt voltak

meghatározó szerepűek, hanem a hadsereg és a mindennapi közlekedés sem nélkülözhette

őket, azaz rövidebb vagy hosszabb utak megtétele is elképzelhetetlen volt hintós- vagy hátas

lovak nélkül. Ráadásul az sem hanyagolható szempont, hogy az 1869. év a reform

bevezetésének és kipróbálásának az éve volt, amikor előre még nem láthatta a kultusztárca,

hogyan fog működni az új rendszer, mennyi pénzt fog felemészteni, és hogy mennyire lesz

működőképes az állampolgárok tehervállalása e téren, ezért költségvetését sem lehetett

optimálisan meghatározni. Emellett nem volt megbízható és pontos felmérés a községi

iskolák számáról és állapotáról sem, ami nélkül lehetetlen volt egy megfelelő költségvetést

kialakítani. A kormánypárti Pesti Napló erről, így nyilatkozott: „A miniszter azzal sem

állhat elő, hogy hallottam, hogy Magyarországon 5000 helyen nincs iskola; beszélik, hogy a

népiskolai tanítás rossz karban van; nincsenek jó iskolai épületek, a tanítók tudatlanok is,

rosszul is vannak fizetve: ergo, adjon nekem az ország 5-10 milliót, hadd igazítsak a bajon.

Ily jöttünk-mentünk-féle számadásra az ország pénzt nem adhat, bármiként tisztelje a

közoktatásügyi miniszter kitűnő személyiségét.”35

E tényezők ismeretében a Bolond Miska képei már más megvilágításba kerülnek, és itt

mutatkozik meg igazán, hogy a karikatúrák kritikai értelmezésénél a korabeli

olvasóközönség politikai háttértudása, a politikai életben való tájékozottsága és nem utolsó

sorban humorérzéke tette lehetővé az eligazodást, és a manipuláció kivédését. Ez

természetesen nem jelentette azt, hogy e karikatúrák nem hatottak az olvasói érzelmekre és

ezáltal ne befolyásolták volna őket, hiszen sértő, gúnyos és bántó képeikkel gyakorta

34 1868. évi L. törvénycikk az 1869-ik évi államköltségvetésről. XVII. fej. 6.35 Pesti Napló 1868. június 20. 1.

13

indulatokat korbácsoltak fel a különböző politikai, vagy akár vallási meggyőződésű

lapvásárlók körében. Ez nem meglepő, hiszen céljaik között ez is szerepelt, és nem csupán a

kormánypárt intézkedéseinek éles kritikája.

Eötvös József is tudta ezt, és ezért igyekezett a támadásokat elkerülni azzal, hogy próbálta

mindegyik fél érdekeit szem előtt tartani, de mégis egy olyan törvényt alkotni, ami a

leginkább szolgálja a nép művelődését.

IV. Összefoglalás

A Bolond Miska karikatúráin keresztül kirajzolódó kép Eötvös Józsefről, népoktatási

törvényéről és a népnevelésről korántsem azt mutatta, amit vártunk volna. Az a törvény, amit

ma a magyar közoktatás egyik meghatározó mérföldkövének nevezünk, saját korában

különböző viták tárgyát képezte, és folyamatos kritikák célpontjává vált. Az élclap pedig a

kultuszminisztert egyáltalán nem kímélve jelentette meg hasábjain karikatúráit,

nemtetszésének mindig hangot adott. Ezek legtöbbször az indulatok kifejezői voltak, és a

valóság érzelmeken nyugvó szféráját mutatták be, vélemények, hitek, meggyőződések,

kritikák lenyomatai, de bennük ott rejlettek az érdekek és a tények is.

A Bolond Miska számára a legkritikusabb pont egyrészt a népnevelésre fordított kevés

pénzmennyiség, másrészt a tanítók és az adózók nehéz anyagi helyzete volt, amit karikatúráik

által reprezentáltak is. Ezek a rajzok nagyon jól bemutatták az egyes felek félelmeit és

elvárasait Eötvös reformjával szemben, viszont a kormány lejáratására törekedve gyakorta

túlzó megállapításokat közöltek a kultuszminiszter oktatáspolitikájával kapcsolatban. A

szerkesztők grafikusaikkal a hibákra és hiányosságokra élezték ki a rajzokat, miközben több

lényeges információt a háttérbe száműztek. A karikatúrák funkciója azonban pont ez volt a

szórakoztatás mellett, azaz a szándékos túlzás, torzítás és a hibák, hiányosságok előtérbe

helyezése és felnagyítása. Az a fontos tényező pedig, amit eközben a Bolond Miska

száműzött: az Eötvös valós igyekezete volt, hogy egy olyan törvényt alkosson, amely a

népművelés érdekeit szolgálja, megvalósítható, és megteremteni a magasabb tudomány

kifejlődésének lehetőségét, ahogy a kultuszminiszter megfogalmazta: „Nem akarom, hogy a

tudomány Magyarországon karácsonyfa módjára állítassék föl, fölékesítve mindenféle

csecsebecsékkel, különben pedig arra teremtve, hogy elszáradjon; én akarom, hogy a fa

gyökeret verjen a hazában, s erre nézve mindenek előtt szükséges, hogy a talaj elő legyen

készítve.” 36

Mindez egyáltalán nem volt egyszerű, és az ellenzék látva a minisztert a különböző érdekek

kereszttüzében, többször várta összeomlását. Ennek a várt összeomlásnak adta előképét a

36 Idézi: Felkai 2004: 23.

14

Bolond Miska már fentebb látott karikatúrája (1. kép), ahol Eötvös József a király személyi

körüli miniszterrel, a foteljában gondtalanul pipázgató Festetics Györggyel szeretne tárcát

cserélni, hogy kivonja magát a személyét és reformját érő támadások kereszttüzéből. A

Bolond Miska e víziója azonban nem valósult meg, bár tény, hogy a kultuszminiszternek a

törvénytervezet benyújtásától szentesítéséig viták sorozataival kellett szembenéznie, és

módosításokon is átesett tervezete, végül azonban az alapelveket megőrizve sikerült egy

modern népoktatási törvényt megalkotnia.

Ennek a folyamatnak az állomásait az élclap karikatúráival végigkísérte, és sajátos módon

mutatta be akkori, és mutatja be mai olvasóinak is, ahogy Buzinkay Géza fogalmaz, mint

kortársi jelentéseket „[…] amelynek utalásait megfejtve, életteli, sokszínű, közérthető és

szórakoztató beszámoló kerekedik ki […].”37

FORRÁSOK

-1865: Bolond Miska 1865. július 9. 111. I. (Bolond Miska és Kakas Márton között zajló

párbeszéd)

- 1868: Bolond Miska 1868. június 28. 3. (A kultuszminiszter beszéde a népnevelésről)

- Tisza Kálmán 1868: I-V. A népnevelési törvényjavaslatról In: Hazánk 1868. október 23. 1.

- 1868: Mit csinál a magyar közoktatásügyi miniszter? In: Pesti Napló 1868. június 20. 1.

- Eötvös József 1868: A néptanítókhoz. In: Néptanítók Lapja 1868. február 6. 1.

- Környei János 1868: A hazai tanítók helyzetéről. In: Néptanítók Lapja 1868. február 27. 1.

- Környei János 1868: A néptanítók társadalmi állásáról. In: Néptanítók Lapja 1868. április 2.

1.

- 1868. évi XXXVIII. törvénycikk a népiskolai közoktatás tárgyában. V. fej. 35.; IX. fej. 142.

- 1868. évi L. törvénycikk az 1869-ik évi államköltségvetésről. XII. fej. 4.; XIII. fej. 6.; XVII.

fej. 1-8.

KÉPEK FORRÁSJEGYZÉKE

- 1. kép: Bolond Miska 1868. október 25. 4. (IX. évfolyam 43. szám)

- 2. kép: Bolond Miska 1868. szeptember 13. 4. (IX. évfolyam 37. szám)

- 3. kép: Bolond Miska 1868. október 25. 4. (IX. évfolyam 43. szám)

- 4. kép: Bolond Miska 1868. június 28. 4. (IX. évfolyam 27. szám)

- 5. kép: Bolond Miska 1868. október 25. 4. (IX. évfolyam 43. szám)37 Buzinkay 2003: 549.

15

HIVATKOZOTT IRODALOM

- Bődy Pál 2004: Eötvös József. Budapest.

- Buzinkay Géza 2003: A politikai karikatúra és a magyar történelem. In: Viga Gyula – Holló

- Szilvia Andrea – Cs. Schwalm Edit (szerk.): Vándorutak – Múzeumi örökség. Tanulmányok

Bodó Sándor tiszteletére, 60. születésnapja alkalmából. Budapest. 541-550.

- Buzinkay Géza 1983: Borsszem Jankó és társai: Magyar élclapok és karikatúráik a XIX.

század második felében. Budapest.

- Buzinkay Géza 2008: Magyar hírlaptörténet 1848-1918. Budapest

- Buzinkay Géza 1983: Műferdítések és poétai rugamok –XIX. századi élclapjaink paródiái és

travesztiái. Budapest.

- Felkai László 1979: Eötvös József közoktatásügyi tevékenysége. Budapest.

- Felkai László 1983: Neveléstörténeti dolgozatok a dualizmus korából. Budapest.

- Felkai László 2004: Portrék a dualizmus korának kultuszminisztereiről. Budapest.

- Fónagy Zoltán - Kocsis Gyula 2001: Gazdaság és gazdálkodás. Encyclopaedia Humana

Hungarica 08. (http://mek.niif.hu/01900/01905/html/index7.html - Letöltés: 2012. március 7.)

- Hegedüs Géza 1995: A magyar irodalom arcképcsarnoka. Budapest.

- Kemnitz, Thomas Milton 1973: The Cartoon as a Historical Source. In: The Journal of

Interdisciplinary History Vol. 4. No. 1. 81-93. (http://www.jstor.org/stable/202359 – Letöltés:

2012. január 25.)

- Kosáry Domokos - Németh G. Béla (szerk.) 1985: A magyar sajtó története. II/2. 1867-

1892. Budapest.

- Kókay György - Buzinkay Géza - Murányi Gábor 2005: A magyar sajtó története. Budapest.

16