mps megoldások egy hazai banknál

2
A Bravogroup Office A Bravogroup Office több mint 20 éves piaci tapasztalattal rendelkezve szolgálja ki ügyfelei igényeit a menedzselt nyom- tatási szolgáltatások és az irodatechnika egyéb területein. Szakembereink a do- kumentumkezelés teljes életciklusának folyamatában nyújtanak megoldásokat ügyfeleink számára. www.bravogroupoffice.hu A megvalósítás menete A Bank 2009 végén, az új irodaházba költözését megelőzően, cégünket bevonva tekintette át az aktuális nyomtatási szokásait, a munkafolyamatokat, az eszközö- ket és a kapcsolódó szolgáltatást. Az új helyszínen – ajánlásainkkal összhangban – közösen kialakítottuk a szükséges eszközparkot, a szolgáltatási színvonalat és az informatikai támogatórendszer-környezetet. A Bravogroup Office szakemberei bizonyították szakértelmüket azzal, hogy ki- emelkedő műszaki tartalmat biztosítottak a versenyképes eszköz áraik mellé. Így a Bank cégünk anyagát nyilvánította nyertes ajánlatnak. A roll-out sikerét nem befolyásolta, hogy az új épület legtöbb szolgáltatási pontján még javában folytak a végső belsőépítészeti munkák, mert a kialakult pozitív mun- kakapcsolat lehetővé tette a felmerülő problémák hatékony kezelését. A szolgáltatás kiemelt fontosságára való tekintettel dedikált projektmenedzser vé- gezte a bevezetés és a szolgáltatás teljesítése során a projekt irányításával kap- csolatos feladatokat. A Bank új irodaházba való költözésekor szolgáltató váltás mellett dön- tött, melynek során a Bravogroup Office-t választotta partnerként. Cégünk teljes műszaki megoldási portfólióját és szolgáltatási tapasz- talatait bevetve, olyan rendszert épített ki a Bank számára, amely nem csak az új irodaház műszaki megoldásaihoz illeszkedik, de egyben a bank értékeihez is. Optimalizálás és menedzselt nyomtatás egy hazai banknál Projekt számokban • Multifunkciós berendezések: - 25-35 lap/perc sebesség - 55 lap/perc sebesség - 23 lap/perc színes Összesen 57 db • Menedzsment rendszer: UniFLOW, IWEMC • Felhasználók száma: 300 fő • Központi iroda

Upload: tam-sztripszky

Post on 12-Mar-2016

219 views

Category:

Documents


0 download

DESCRIPTION

Dokumentumkezelési megoldások, digitalizálás,

TRANSCRIPT

A Bravogroup Office

A Bravogroup Office több mint 20 éves

piaci tapasztalattal rendelkezve szolgálja

ki ügyfelei igényeit a menedzselt nyom-

tatási szolgáltatások és az irodatechnika

egyéb területein. Szakembereink a do-

kumentumkezelés teljes életciklusának

folyamatában nyújtanak meg oldásokat

ügyfeleink számára.

www.bravogroupoffice.hu

A megvalósítás menete

A Bank 2009 végén, az új irodaházba költözését megelőzően, cégünket bevonva tekintette át az aktuális nyomtatási szokásait, a munkafolyamatokat, az eszközö-ket és a kapcsolódó szolgáltatást. Az új helyszínen – ajánlásainkkal összhangban – közösen kialakítottuk a szükséges eszközparkot, a szolgáltatási színvonalat és az informatikai támogatórendszer-környezetet.A Bravogroup Office szakemberei bizonyították szakértelmüket azzal, hogy ki-emelkedő műszaki tartalmat biztosítottak a versenyképes eszköz áraik mellé. Így a Bank cégünk anyagát nyilvánította nyertes ajánlatnak.A roll-out sikerét nem befolyásolta, hogy az új épület legtöbb szolgáltatási pontján még javában folytak a végső belsőépítészeti munkák, mert a kialakult pozitív mun-kakapcsolat lehetővé tette a felmerülő problémák hatékony kezelését.A szolgáltatás kiemelt fontosságára való tekintettel dedikált projektmenedzser vé-gezte a bevezetés és a szolgáltatás teljesítése során a projekt irányításával kap-csolatos feladatokat.

A Bank új irodaházba való költözésekor szolgáltató váltás mellett dön-

tött, melynek során a Bravogroup Office-t választotta partnerként.

Cégünk teljes műszaki megoldási portfólióját és szolgáltatási tapasz-

talatait bevetve, olyan rendszert épített ki a Bank számára, amely nem

csak az új irodaház műszaki megoldásaihoz illeszkedik, de egyben a

bank értékeihez is.

Optimalizálás és menedzselt nyomtatás egy hazai banknál

Projekt számokban

• Multifunkciós berendezések: - 25-35 lap/perc sebesség - 55 lap/perc sebesség - 23 lap/perc színes Összesen 57 db

• Menedzsment rendszer: UniFLOW, IWEMC

• Felhasználók száma: 300 fő • Központi iroda

Informatikai támogató rendszer

A Bank igényeinek megfelelően, az SLA teljesítést nagymértékben segítik a Canon által rendelkezésünkre bocsátott IWEMC eszközmenedzsment, illetve UniFLOW költségmenedzsment rendszerek.Az eszközmenedzsment rendszer alkalmazásával a meghibásodásokról és kellék igényekről hamarabb értesülhetünk, mint maguk a felhasználók, így időben jelen-tősen hamarabb is tudunk reagálni.A UniFLOW nyomtatásmenedzsment rendszerrel a felhasználók nyomtatásaikhoz saját belépőkártyáik segítségével juthatnak hozzá. A kliens oldalon mindössze egyetlen színes és egyetlen fekete eszköz szerepel, függetlenül a felhasználó el-helyezkedésétől, így a nyomtatókkal kapcsolatos HelpDesk adminisztráció jelen-tősen csökkenthető.

Projekt állomásai:

2009. május - október• Többfordulós pályázat• Műszaki tesztelés• Győztes kiválasztása

2009. október - 2009. november • Szerződéses tárgyalások• Műszaki egyeztetések

2009. december• Eszközök kiszállítása• Szolgáltatás megkezdése

Bravogroup Rendszerház Kft.1145 Budapest, Újvilág u. 50-52.Tel.: +36 1 469 6200 • Fax: +36 469 [email protected]

www.bravogroupoffice.hu

Advanced Office Imaging

Advanced Office Solution

Production Print

Advanced Scanning Solution

Az ügyfélről

Magyarország első jelzálogbankját 1997-ben alapították, 21 fiókkal ren-delkezik és a bank igazgatósága által elfogadott új üzleti stratégia értelmében 2006-ban bankcsoporttá alakult. Fő pro-filja a jelzálog alapú finanszírozás.

Dokumentumkezelési meg-oldásainkról tájékozódjon weboldalunkon:

www.bravogroupoffice.hu