MÛVÉSZKÖNYVTRIENNÁLÉLEÁNYFALU 2013

Zalán Tibor megnyitója

AAAA Guttengerg-galaxis temetésé-nek divatja idején, tehát nap-jainkban, soha annyi könyv alatt

nem roskadoztak a könyvesboltok pol-cai, mint most. Igaz, ezeknek a könyvek-nek a nagy része csak formájában felelmeg a könyvvel szemben támaszthatóigényeknek, azaz, fedõlapjuk, gerincükés belsõ oldalaik vannak, tartamuk – éslegyünk emelkedettebbek, hogy annálnagyobbat tudjunk zuhanni –, tartalmuk

azonban köszönõ viszonyban sincs azzal az elvárással, amit egy könyvvel szemben támasztanunk kell.Temetünk, mert a logika ezt a korválaszt kínálja föl, miközben virágzik a halott, élõbb, mint bármikor azelõttvolt és lenni tudott.

Mert mi is az a könyv? Egy olyan tárgy, amely üzenetet hordoz több-kevesebb betûmennyiséget elhasználvae közben. Minõségét tehát, elsõsorban, nem a külsõ vagy belsõ formája határozza meg, hanem a bennehordozott anyag üzenete, ennek a megformáltsága, más szóval, a megfogalmazásának mikéntje, szintje, iro-dalmiassága, igényessége.A könyv tehát üzenethordozó tárgy, a könyvmû, vagy mûvészkönyv ezzel szemben, de nem szemben állvavele, önmaga létét tételezi üzenetként, nem hordoz, hanem képvisel, nem tartalmaz, de egyben önmagá-nak tartja fent a tartalom kitüntetett pozícióját is. A könyvmû tehát úgy hordozza önmagában az üzenetér-téket, hogy immanens létezése mutat túl ezen a meghatározott bezártságon, lezártságon, ami mégiscsakkönyvbe zárja a nem könyvként, hanem mûalkotásként létezõt.A mûvészkönyv nem illusztráció semmihez, legfeljebb önmaga létét illusztrálja a létezésével, létrehozottsá-gával, még ha használ is verbális elemeket, melyek szöveg- illetve versidézet-töredékek formájában a mû-vészkönyv felületi képzésében vesznek részt, tehát, formai elemekké degradálódnak, üzenet-jellegüket hát-térbe szorítja a figuralitás dominanciája. A mûvészkönyv térben kiterjedt tartalom, ismételjük magunkat. Annyiban szobor tehát, amennyiben térbe-li kiterjedése a legfontosabb dimenziói közé tartozik, és semmiképpen sem szobor abból az aspektusból,hogy nem valaminek a megragadása létrejöttének kényszere vagy szándéka, hanem csak – vagy már – azönteremtés aktusában dobódik a világba.A mûvészkönyv narcisztikus lény, önmagát sem tartalommal, sem konkrét üzenettel nem szennyezi be, ön-magára néz a világra reflektáltság nagyfokú negligálásával, így alapfunkciójától fosztja meg átvett létformáját,a könyvet. A mûvészkönyv nem elolvasásra, hanem meg- és fölfejtésre vár. Létformájának talánya valójában a szoborzártsága és a zene kibontottsága közötti tartományban jelöli ki a helyét. A hang nélküli zenérõl, és a megfor-máltságában is talányt sugárzó szoborról beszélek, amikor ezen gondolkodom.

Köztes mûfajt teremt tehát a mûvészkönyv, de önmagában érvényes és felvállalt köztesség ez, tartozás va-lamihez, ugyan e gesztussal a valamihez tartozás lényegét egy másfajta lényegiségre felcserélve. Az olvasha-tóság helyébe a láthatóság tolódik, a kibontás nem kinyitással és végighaladással történik, hanem a zárt egy-ség kitárulkozásának folyamata megy végbe befogadáskor, leegyszerûsítve ezt, egyetlen mûvészi gesztus ki-bontakozása, kibontakoztatása a találkozás lényege esetünkben.Ahogyan a szobrászati alkotásoknak címet ad a szerzõ, a mûvészkönyvek készítõi is címmel látják el alkotá-saikat, ami, természetesen, legtöbbször csak a külsõ látható megragadását teszi lehetõvé – kivételt képeznekitt a valamely kész mûalkotást fölidézõ címadások. A kiállított mûvészeti tárgyak címein elgondolkodva énkét kategóriába tudnám elhelyezni ezeket. A címek egyik nagy csoportja a fantázia-címeket viselné felosztá-somban, a másik pedig a fantázia-felkeltõ címek dobozba kerülhetne bele (no, nem a dobozkönyvekbe,mert ilyesféle is látható itt, és az már egy mûvészeti megnyilvánu-lási forma, nem pedig a megnyitó katego-rizálgató fantáziájának a terepe…) Ezek elõre bocsátásával, vannak talányos, vagy el- és továbbgondoltatócímek, ilyenek A bátorság történetei a hit éjjelén elmondva, a BACH variáció hegedû kottalapra op 967, a Sleepline A, a Senzual line A, az Egy életút, a Sorskönyv és a Gondolattal, szóval, cselekedettel, mulasztással. Mármeglévõ, olvasható, ismerhetõ irodalmi alkotásokra utalnak vissza, mint kiindulópontra, vagy megidézettverbalitásra, a Szerintem, a Szótlanul és a Térd címek, utóbbi még demonstrálja is a hátborzongatóan ironikusMorgenstern-verset; Hármukban az a közös, hogy valamennyien egy-egy verset jelölnek meg kiindulásipontjukként, azaz, egy vers/szöveg továbbgondolása történik meg az alkotás létrehozásának folyamatában,azért, hogy a létrehozott mû lehetséges konnotációi ismét visszavezessék a nézõt a vers/szöveg-kiin-dulóponthoz. Szinte egyedül tekinthetõ biztos ironizálásnak tárgyára – avagy szemlélõjére – vonatkoztatvaaz Avagy a Bölcseség nem kiált-é...? címadás. Ebbõl a szempontból érdekes is lehet, de eldönthetetlen a3D>html< (végtelen könyv), illetve A szerszámmal való fa kivágása cím hovatartozása. A továbbgondolandó,már-már a címadás feladatát a szemlélõre áthárító elnevezések a Minima Mozaik, a Leporello, a Mediterránpanoráma, a Levelek Kínából, a Limes, a Latin közmondások és a Tengerész diptichon. Felmerülhet önökben akérdés, miért idõzöm el ennyit a címeknél. Bizonyára azért, mert erre a kis beszélyre fölkészültömben meg-lehetõsen sok töprengésre adtak számomra okot a címek. Mármint, hozzátesznek-e valamit a láthatóhoz,magyarázzák azt, netán eltérítik a lehetséges – könyvmûvek esetében használhatom a nem létezõ kategóriát– látvány-olvasatot. Nos, mivel fölmutatásra érdemes eredményre nem jutottam fölbontogatási kísérleteimsorán, ezt a továbbiakban az önök befogadási munkájaként kell megjelöljem.Csakúgy elcsodálkozásom és -tûnõdésem tárgyát képezte az alkotói módszerek és felhasznált anyagok hi-hetetlen gazdagsága. Hogy fölemlítsem ezek többségét: fa, fakeret, szövet, karton, lézer nyomtatás, zsané-rok, fényképalbum keret, papír, viasz, olaj, csavar, öltés, nagyítólencsék, textil, vászon, akril, linómetszet, bõr-nyomat, fürösztött papír, frottázs, kontúrrajz, monotípia, gipsz, papírmaratás, hímzés, tû, zöldséghéj, fémszá-las csipke, csont, gomb, pénz, tükör, gyöngy, kavics, szitanyomat, kínai tus és pecsét stb. A mûvészkönyvek, vagy könyvmûvek tehát egyáltalán nem tartoznak a konvencionális értelmezhetõségûkönyvek fogalom-körébe, úgy könyvek, hogy nem könyvek, úgy szobrok, hogy nem szobrok, úgy mindket-tõk egyszerre, hogy egyiknek sincs dominanciája a létezésükben. Marad számunkra tehát magyarázatul atautológia. A mûvészköny az mûvészkönyv. Ahogy a zongora az zongora, a poroltó pedig poroltó. Létezéséttapasztaljuk és tudomásul vesszük, létformáján el kell tûnõdjünk, kategorizálásával pedig bajlódjanak csak amûvészettörténészek. Nekünk, szemlélõknek, csupán egyetlen dolgunk van vele: fogadjuk be, fogadjuk ma-gunkhoz, emeljük magunkhoz, illetve, hagyjuk, hogy ezek a különös, különösségükben nagyon szépen létezõmûtárgyak magukhoz emeljenek bennünket.

A 2013-as, Leányfalui Könyvmûvészeti Triennálét ezen gondolatok elõre bocsátásával megnyitom.ZALÁN TIBOR