mézes lászló ny. lelkipásztor társamnak, és azóta...

17
Mézes László ny. lelkipásztor A Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezet budapesti gyülekezetének nyugdíjas pásztora. 1946-ban születtem Budapesten. Édesapám, Dr. Mézes Zsigmond, szülész és nőgyógyász volt, és ő volt gyülekeztünk egyik alapítója. 1965 Karácsonyán tértem meg, katonai szolgálatom idején. 1972- ben vettem feleségül Dr. Marozsán Ibolyát, Áron fiúnk 1975-ben született. Úttervező mérnökként dolgoztam 1982-ig. 1974-ben lettem gyülekezetünk pásztora. 1975-ben Isten meglátogatta közösségünket, s az ébredés komoly szellemi megújulásában az Úr bekapcsolt minket Krisztus Testének vérkeringésébe. 2011-ben adtam át pásztori szolgálatomat egy korábbi presbiter- társamnak, és azóta Ibolyával együtt az Úr „utazó nagyköveteként” építjük Isten Országát mindenhol, ahol Ő ajtót nyit nekünk.

Upload: lamthu

Post on 09-Feb-2018

214 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Mézes László ny. lelkipásztor

A Magyarországi Szabadkeresztyén Gyülekezet budapesti gyülekezetének nyugdíjas pásztora.

1946-ban születtem Budapesten. Édesapám, Dr. Mézes Zsigmond, szülész és nőgyógyász volt, és ő

volt gyülekeztünk egyik alapítója. 1965 Karácsonyán tértem meg, katonai szolgálatom idején. 1972-

ben vettem feleségül Dr. Marozsán Ibolyát, Áron fiúnk 1975-ben született. Úttervező mérnökként

dolgoztam 1982-ig. 1974-ben lettem gyülekezetünk pásztora. 1975-ben Isten meglátogatta

közösségünket, s az ébredés komoly szellemi megújulásában az Úr bekapcsolt minket Krisztus

Testének vérkeringésébe. 2011-ben adtam át pásztori szolgálatomat egy korábbi presbiter-

társamnak, és azóta Ibolyával együtt az Úr „utazó nagyköveteként” építjük Isten Országát mindenhol,

ahol Ő ajtót nyit nekünk.

Mézesné dr.Marozsán Ibolya

Sok évtizede szolgálja Istent. Gyakorlati teológiát tanít a Búzamag Biblia iskolában, az Ellel

Ministriesben. Keresztyén ismereteit, személetmódját szintén sok évtizede alkalmazza orvosi

hivatásában is. Belgyógyász, kardiológus, tüdőgyógyász szakvizsgákkal aktív tagja a Városmajori Szív-

és Érgyógyászati Klinikának. Boldog feleség, anya, nagymama. Férjével együtt végzik a munkát Isten

országában. Előadásaiban sajátos módon, egyéni ízzel ötvözi sok évtizedes orvosi és keresztyén

tapasztalatait.

Előadás: Gyógyítás a Szent Szellem kenete alatt.

A Bibliában azt látjuk, hogy ahol működik a Szent Szellem, ott nagy dolgok születnek. Istennek ezt az

erejét a gyógyításban se nélkülözhetjük. A földi és a mennyei orvos eszközei, módszerei sokban

hasonlítanak egymáshoz. Mindketten a diagnózis felállításával kezdik. A Szent Szellem segíthet a

diagnózisban a tanult ismeretek megfelelő összerakásával, de adhatja az ismeret beszédét is. Saját

praxisomban erre több példát láttam. A helyes diagnózishoz szükségünk van, a kórokok

megtalálására így van ez Istennél is. A terápiában nem csupán bevált gyógymódokra, gyógyszerekre

támaszkodhatunk: a gyógyítás ajándékai részben jelenthetik egy orvos esetében ezek megfelelő

alkalmazását, de a Szent Szellem kenete csodákra is képes. Mindkettőt sokszor átéltem munkám

során. A sikeres orvosi munkához a tanult ismeretek mellett mindenképpen szükségünk van a Szent

Szellem folyamatos jelenlétére, segítségére.

Dr. Velkey György

Magyar Református Egyház - Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.

Előadás: Életvédő szülészetről.

Egyre nagyobb a társadalmi igény arra, hogy az édesanya a lehető legtermészetesebb közegben

hozhassa világra gyermekét. A biztonságos, de természetes szülés iránt fokozott a társadalmi igény.

Ezért a Bethesdában új szárnyat készülnek kialakítani, ahol az élet védelmének kiemelése mellett ez a

szemlélet érvényesülne.

Bergs Zsuzsanna vagyok, férjemmel együtt 2000 óta alapító tagjai vagyunk a KOMT, Kiáltás az Életért

szekciójának. Isten elhívott az életvédelmi szolgálatba, hogy a magzatokért és a válsághelyzetben

levő anyukákért, családokért kiálljunk és segítsük őket, hogy mind fizikai és mind szellemi életük

megmeneküljön. A Kiáltás az Életért Egyesület egykori képviselője, majd a mai napig teljes idejű

szolgálója vagyok.

Előadás: Gyógyulás az abortusz után.

Létezik a PAS (Post Abortion Syndrom) tünet együttes? Bizonyítékok a nagyvilágból. Hogyan tudunk

az abortusz után segíteni? Jézus a válasz.

Hatékony kurzusok - Igen, lehetséges teljes gyógyulás.

Hortobágyiné Dr. Nagy Ágnes

1964-ben születtem Kecskeméten. Ugyanitt a Katona József Gimnáziumban érettségiztem, majd a

Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán szereztem diplomát. 1989-

ben kötöttem házasságot Hortobágyi Tiborral. Első Gyermekünket 19 hetes korában elveszítettük. Ez

a veszteség nagyon sok mindent meghatározott további életünkben, pályám alakulásában. Még

három gyermekünk született: Tibor, Ági és Krisztina. Próbálom összeegyeztetni az édesanyai és az

orvosi hivatásom.

Előadás: Termékenységtudatos fogamzásszabályozás.

A termékenység-tudatos fogamzásszabályozás (TTF) olyan természetes fogamzásszabályozási forma,

melynek alapja a termékenység testi jeleinek megfigyelése, követése és tudományosan kidolgozott

értékelése. Középpontjában a termékenység értéke, annak megőrzése áll.

Singhoffer Éva

Előadás: "SZÜLETEK" (Szülők a természetes szülésért) munkacsoport.

2014-ben adott életet kislányának és egy peticiónak "Otthonszülés a kórházban" címmel. Rövid időn

belül egyesítettük erőinket több édesanyával és "Természetes szülést a kórházban" névre módosítva

törekvésünk tárgyát, "SZÜLETEK" (Szülők a természetes szülésért) munkacsoport néven belefogtunk a

munkába. Petíciónkkal két fő célunk van. Az egyik, hogy Magyarországon létrejöhessen egy

referencia szülészet, ahol a kórház adta biztonságban, de háborítatlanul, felesleges beavatkozásoktól

mentesen szülhetnek az édesanyák. Kezdeményezésünk másik fő célkitűzése, hogy a családok

megfelelő tájékoztatást kapjanak a szülések módozatairól, előnyökről, hátrányokról, és ha minden

rendben a várandósság alatt, felelős döntést hozhassanak, hogy otthon, medikalizált kórházi

körülmények között, vagy esetleg az arany középutat választva egy olyan intézményben szeretnék

világra hozni babájukat, ahol minden beavatkozásra adottak a körülmények, de csak akkor, ha az

valóban szükséges. Mi az arany középút, a választási lehetőség megteremtéséért dolgozunk. 2014 óta

több mint 6000 aláírásunk érkezett, több rádióban, és újságban is lehetőségünk volt hírt adni

munkánkról. Talán a legnagyobb siker, hogy a kórházakkal való tárgyalásaink során a Bethesda

kórházban megtaláltuk azt az intézményt, mely tökéletes lehet a vágyott szülészetünk befogadására,

és erre nyitottság is van a vezetőség részéről.

Dr. Tamás György

Vallását gyakorló, katolikus családban születtem. 1984-ben szereztem általános orvosi diplomát. 26

évig kórházi betegágynál, az utóbbi 6 évben szakrendelőben urológusként dolgozom. 2014-től a

KOMT alelnökeként tevékenykedem. A budapesti Mária Rádió önkéntes műsorszerkesztője vagyok.

A műsoraimmal az egészségügyi felvilágosítást, az irgalmas gyógyítást szeretném elősegíteni.

Előadás: Egy urológiai szakrendelő hétköznapjai.

Az előadás a beteg orvos találkozót járja körül istenhittel. Az orvos, mint tanult ember próbál segíteni

a testi bajban és a fájdalomban. Az igazi gyógyító, az Úr!

Az előadás célja, hogy tudatosítsa azt, hogy az azonos istenhit, a lélek egészségének megóvása, a testi

gyógyítást is eredményessé teszi.

Dr. Hargita Gyöngyi

Gyermekkoromban hallottam meg az Úr Jézus Krisztus hívását, „Jer és kövess engem”- és ez

pályaválasztásomat, valamint életmódomat is ma is jelentősen meghatározza. Keresztyén

reménységemen keresztül Isten sok megpróbáltatáson keresztül is megtartott. Csecsemő- és

gyermekgyógyászatból, valamint pszichiátriából vagyok szakorvos. Noha Budapesten nőttem fel,

most az ország egyik legszegényebb régiójában, Nógrád megyében a prevenció területén ifjúsági

orvosként tevékenykedek. A KOMT munkájában csaknem a kezdetek óta részt veszek.

Előadás: Amiről beszélni nehéz. Boldogan meghalni.

A halál, a haláltól való félelem, az életért való küzdelem, az ezzel foglalkozó rítusok, temetkezési

szokások és hiedelmek egyidősek az emberiség történetével. Korunkra a tanatológia külön

tudománnyá nőtte már ki magát. Orvosként elkerülhetetlen hogy gyakorta szembesüljünk

gyógykezelésünk eredményeinek határaival, melyeket feldolgozni nem könnyű még maximálisan

etikusan cselekedve sem. A Biblia ismeretében, és saját 30 éves orvosi tapasztalattal szeretnék

beszámolni keresztény reménységemről.

Dr.Csáky Tünde

1984-ben végeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Kispesti háziorvos és

üzemorvos vagyok 1993 óta. Előtte kórházakban dolgoztam, belgyógyászati osztályokon.

Szakvizsgákat belgyógyászatból, háziorvostanból, üzemorvostanból és egészségbiztosításból

tettem. Diplomát szereztem 2010-ben mentálhigiénés szakemberként, 2015-ben

teológusként.

A kispesti evangélikus gyülekezet tagja vagyok családommal együtt.

Előadás: Jézus az orvos.

Dr. Maszárovics Zoltán 1997-ben végzett a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, infektológus és

immunológus szakorvos, jelenleg az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet kórház

higiénikus főorvosa, infektológus konzultáns és megbízottként orvos igazgatói teendőket lát el.

Feleségével (Éva) és három fiával (Dániel, Zoltán, Lukács) 2014. szeptemberétől 2015. augusztusáig

közel egy évet töltött el Zambiában három missziós kórházban munkálkodva (Kalene Hill, Chavuma,

Chitokoloki).

Előadás: Erősen forráshiányos vidéken Afrikában - lehetőség a segítségnyújtásra és a

bizonyságtételre

Afrika azon országainak fővárosai, ahol béke honol, a fejlődés gyors, különösen, ha a turizmus és az

ásványkincsek is jelen vannak. A peremvidékek, távoli falvak azonban jelentős erőforrás hiánnyal

küzdenek az egészségügyi ellátás területén. A kereszténység, a Biblia üzenetének továbbadását

végzik a missziók, mint fő tevékenységet, de a humanitárius segítség is fontos szereplő, melynek

része lehet az orvoshiány enyhítése a kritikus területeken. A szerző Zambia észak-nyugati részén,

családjával együtt szerzett tapasztalatait osztja meg előadásában. Az áttekintés mellett néhány

betegség, egy-egy eset bemutatására is sor kerül, fotókkal illusztrálva, hogy a hallgatóság

beletekinthessen az erdős szavanna bozótjában található közepes méretű (100-150 ágy) missziós

kórházakban átélt kihívásokba, valamint a nemzetközi együttműködés, a helyiekkel való

együttmunkálkodás örömeibe.

Dr. Kiss Katalin

22 éve dolgozom házi gyermekorvosként. A rendelőm falán a váróban egy Ige,a Mt 11:28 -"Jöjjetek

énhozzám mindnyájan ,akik megfáradtatok és megterheltettetek,és én megnyugosztlak titeket." -

van felfestve.

Azt látom, hogy a családok, úgy a gyermekek, mint a felnőttek is nagy nehézségben, küzdelemben

vannak. Szükségük van kapaszkodóra. Sokszor nem a test, hanem a lélek beteg, ami testi tüneteket

produkál. Ezt a szakirodalom pszichoszomatikus betegségnek hívja.

Előadás: Életképek egy házi gyermekorvosi rendelőből.

Néhány eseten keresztül szeretném bemutatni, hogy hogyan ad lehetőséget az Úr az Evangélium

hirdetésére betegrendelés közben. Célom az, hogy az embereket az Úr Jézushoz vezessem, hogy

megtalálják Őt./Péld 8:17/

Dr. Tolnay Lajos

1990-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán szerzett általános orvosi

diplomát, ezt követően 1994-ben szülészetből és nőgyógyászatból tett szakvizsgát.

Előadás: Akkor most ki gyógyít?

Dr. Ferencz Péter

Szülész-nőgyógyász és megelőző orvostan - népegészségtan szakorvos. Jelenleg a Komáromi Selye

János Kórház főigazgatója. Feleségem tanár. Három gyermekünk és öt unokánk van.

Előadás: Isten gyógyításáról.

Választott népének, Izraelnek, Isten először gyógyító orvosként jelentette ki magát. (2. Mózes 15. 26.)

Az evangéliumokban Jézus szolgálata során látjuk, hogy Ő minden beteget meggyógyított, akit hozzá

vittek. Nem volt olyan betegség, amire az Úrnál ne lett volna gyógyír, ne lett volna a problémára

megoldás.

Orvosi, egészségügyi munkánk során látjuk, megtapasztaltuk, hogy ez természetes szinten nem így

van. Tudásunk és orvosi gyakorlatunk alapján tudjuk, hogy hol húzódnak a medicina határai, korlátai.

Az előadás a Biblia tanítása és a természetes szinten szerzett tapasztalatok alapján azt vizsgálja, hogy

a gyógyulás elérésének útjában milyen szerepe van az Isten igéjével kapcsolatos tudatlanságnak, a

hitetlenségnek, a megvallatlan bűnöknek, a neheztelésnek és a meg nem bocsátásnak, az

okkultizmusban való részvételnek, a Bibliával szemben álló szövetségekkel való kapcsolatnak, az

átkok és a családi átkok hatásának és a démonoknak. Keresztényként milyen "önpusztítást" jelent a

paráznaság, a féltékenység, a harag, a viszály, a háborúság, az ellenségeskedés, az egocentrizmus, a

becsvágy, az önsajnálat, a megkeseredés, a gyűlölet és a szeretet hiánya.

A gyógyulás elérésének lehetőségei terén az előadó szeretné saját magát és hallgatóságát is

lelkesíteni a Biblia igazságainak megragadásával.

Kiss Zsoltné, Pécsi Katalin

Kriminalisztikai szakértő, tanár. Szakterület: grafológia, írásszakértés.

Előadás: A gyermekrajzok titkai

“Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket. János 15/16

Több évtizedes szakmai tapasztalatom alapján kialakult meggyőződésem, hogy a

gyermekrajzok elemzése segít a gyermekek jobb megismerésében, tüneteinek megértésében

és ezen keresztül a gyógyításukban.

Dr. Nagy Dániel

Gyermeksebészként dolgozom a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai Gyermekkórház sebészeti

és traumatológiai Osztályán.

Feleségemmel, Mónikával (aki fogorvos) és 3 gyermekünkkel (Rebeka, Benjámin és Johanna)

Szentendrén élünk.

Gyermekkoromban tértem meg és azóta készültem Isten szolgálatára. Ezt a szolgálati lehetőséget

találtam és találom meg mind az orvosi elhívásban, mind a gyülekezeti munkában.

A Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó Zuglói Szabadkeresztény Gyülekezet tagjai vagyunk, ahol

presbiterként és a felső tagozatos gyermekcsoportban tanítóként szolgálok.

Vágyam és célom, hogy a hétköznapi életben és a gyülekezetben, a civil-, és az egyházi szolgálatban

egyaránt megéljem és bemutassam, Isten mennyire szeret bennünket, embereket és, hogy Ő ma is

gyógyító erővel akar jelen lenni az életünkben!

Előadás: Társak a gyógyításban.

Tudjuk, hogy a gyógyítás Isten kezében van, mi hálát adhatunk Neki, hogy eszközként használ

bennünket ebben a valóban csodálatos folyamatban, amit így hívunk: GYÓGYÍTÁS.

A beteg ember gyógyulási folyamatában minden esetben nagyon fontos szerepe van az őt ellátó

egészségügyi dolgozóknak, a közösen végzett munkának, a hozzátartozóknak és a barátoknak. Abban

az esetben, ha ez a nagy csapat szeretettel, bátorítással, odaadással fordul a beteg felé, az

gyógyulását elősegíti, míg ellenkező esetben azt hátráltatja. Ez a hatás különösen nagy jelentőséggel

bír gyermekkorban.

Látjuk, hogy ma mennyi veszélynek vannak kitéve a gyermekek, fiatalok. Sokszor mi vagyunk az

egyetlenek, akik egy bizonyos élethelyzetben az ÉLETET tudjuk közvetíteni a fenti korosztály tagjai

felé.

Amikor erre lehetőségünk nyílik, akkor legyünk készek arra, hogy a legtöbbet adjuk nekik Istenből,

ahogyan Jézus is mindig a legtöbbet adta magából!

Dr. Sóti László és Dr. Petz Zsuzsanna.

Sóti László: gyermekorvos, allergológus és klinikai immunológus vagyok. Gyakran veszek részt

nemzetközi kongresszusokon és publikálok külföldön német, illetve angol nyelven.

Jelenleg Bécsben a saját gyermekorvosi praxisomban és a szombathelyi Allergia Centrumban

dolgozom, a bécsi Allergia Centrum konzulense vagyok. Alapítója és elnökségi tagja vagyok a Magyar

Allergia Szövetségnek, az európai és amerikai allergológiai társaságokban aktívan dolgozom.

Feleségem Sótiné Petz Zsuzsanna tüdőgyógyász a szombathelyi Allergia Centrum vezetője, emellett

Bécsben szakmai cégeknek konzulenseként dolgozik. (Előtte egy rendelőintézet igazgatójaként

dolgozott.)

28 éve egyszerre tértünk meg Pécsett az egyetemen és azóta is aktívan szolgáljuk az Urat. Két

egyetemista fiunk van, akik szintén újjászületett keresztények. 18 éve egy teljes evangéliumi

közösségbe, az Autonómgyülekezetbe járunk.

Előadás: Kegyelmed elég nekem…

Dr. Sóti László: Előadásomban arról szeretnék beszélni, hogy mit jelent Isten kegyelme számomra.

Áthatja az életem, áthatja a mindennapjaimat, a munkámat. Ezzel minden keresztény – sőt a nem

keresztény ember – így van. Ez nem tőlünk van, hanem ajándék Istentől. Tulajdonképpen a megváltás

ránk vonatkozó vetülete.

„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem

cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” Ef.2;8-9.

De hogyan jutunk a kegyelem közelébe, mit kell tennünk azért, hogy Isten kegyelme a

mindennapjainkban, sőt a munkánkban minél kifejezettebben legyen jelen? Erre keresem a választ…

Dr. Petz Zsuzsanna: „Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el” (II.

Kor.12; 9) Egyikünk sem ér fel Isten nagyságához, tisztaságához kegyelemre van szükségünk, melyet a

Földre lejött testté lett Ige, Jézus közvetít számunkra.

„Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: És én örök életet adok

nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.

Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én

Atyámnak kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.” ( Jn 10; 27-30)

Mi nem tudunk „megdolgozni” a kegyelemért.

„Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat,

amiket Isten ajándékozott nékünk.” I. Kor. 2;12)

Szemináriumok:

Feltöltés alatt.