nagy zoltán mihály tÚl a fÉnyeken -...

Nagy Zoltán Mihály

TÚL A FÉNYEKEN

Kárpátaljai Magyar Könyvek217.

Készült a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával

© Nagy Zoltán Mihály, 2012© Intermix Kiadó, 2012

INTERMIX KIADÓ 88000 Ungvár, Babuskin tér 5/a

Tel.: +380-(312) 61-38-98E-mail: [email protected]ős kiadó: Dupka György

Felelős szerkesztő: Barzsó Tibor

ISBN 978-963-9814-48-6

ISSN 1022-0283

T Ú L A F É N Y E K E N

INTERMIX KIADÓUngvár – Budapest

2012

Nagy Zoltán Mihály

A Messze még az alkonyat címűversesregény-trilógia

harmadik része

NAGY ZOLTÁN MIHÁLY

4

TÚL A FÉNYEKEN

5

Napok,

hónapok,elhasznált idő-darabokaz emlékezetzsúfolt polcain,némelyik

eseménytelenülsúlytalan,

a többisziklásan súlyos terhe alattmintha

megroppannaaz elme válla,

rájuk bambulsz,valahányszorkényszer nógatmegfogni, mérlegelnia múló időt,a te idődet,

hetven beteljesedett esztendőt,

amilegénykévé cseperedett unokáid szerint

nyolcszáznegyven hónap,háromezer-hatszáznegyven hét,kevés híjánhuszonöt és félezer nap,

a matematika rideg logikájánaksummázatakéntennyi

eddigi életed,de ők,az unokák képesek-e


6

érzékelnia számok mögöttkomor kontúrralfelsejlő valót,

a ritkán derűs nyugalommal,sokkal inkábbcsitíthatatlan háborgássalmegélt élet

más és több,mint folyton fogyatkozó jussoda napokra, hónapokra, évekredarabolható közönyös időből,hiszen az óraketyegésakár a lélegzés,szinte észrevétlenültermészetes, az idő rád zuhogóhordaléka,az öregség nyűgeisem elviselhetetlenek, cipelésükhöztalán éppéveid sokasodásávaladott a Teremtőlelkierőt,Bene Mózes Pál elsüllyedt esztendők mélységéből visszahangzó bölcsessége is

TÚL A FÉNYEKEN

7

biztat,

muszáj,lehet,érdemes együtt élnitemérdekgonddal, bajjal,

mégis, a megélt idővarjasan gubbasztó darabjaivalszembesülvekérdések, kétségekmarják az elmét,

miértvolt, vanúgy,ahogy,mi és hogyanlehetett volnajobban, szebben,

szoronghatsz agybomlásig,a kérdések villogó élét megnyugtató válasszal tompítaninem hagyja, sötét szárnyával suhintvamár a szándékot elrettentia tudat nagymadara,szinte sérti füledetkárogó szava,és ha a válaszok igénye


8

már a megnyilvánulás csillanó percébenkudarcra van ítélve,marad a kisszoba csendjében suhanósejtelem,

a létezés kimért útját járvafogékony voltálmindig a Jóra,de indulatoktól elvakulvacselekedtél Rosszat is,a kétösszeférhetetlen minőségkővé keményedvemegingathatatlanulbetölti múltadat,

belőlük épült önvalód,ami bárgyarló,de így

emberi,ezért hetven évedzilált halmazánücsörögvecsak elfogadni lehet,

ne akarj mást,mert a jótelronthatnád,a rosszat jóvá nem tehetnéd,arra már

TÚL A FÉNYEKEN

9

időd sincs,fordul háta látásban megfáradt tekintetóhatatlanula minapi jelenvalóünnepinek nevezettfényecskéire,

hét gyertya,lobogó tízévekfénylombos szimbóluma

világolt lelkendezvea menyed sütötte tortán,mellettetornyosan magasodó palackban,talpas-testes poharakvárakozó gyűrűjében áttetszően tiszta ital csillant,a fi ad izgatottan vibráló mosollyal szólt,

rajta, apu,fújd el a gyertyákat,azutánkoccintunk,

a menyed arcán ismosoly derengett,az unokák visszafojtott kuncogásaszabadulni vágyó madárkaként csapkodott,csak a temagasra vont szemöldököd fölöttmélyültek a ráncokgörbe barázdákká,pironkodva bukdácsoltajkadon a szó,

ugyan,


10

mire valóez az egész,gyertyák, torta, italnélkül isannyi lenne a mennyi,hetven, se több, se kevesebb,

motyoghattál,a fi ad csak nevetett,azt mondta,

az lehet, de mindjártarra iszunk,hogy legyél, lehessegyszer majdnyolcvan is, kilencven is,úgyhogy ne tiltakozz,

hm,nyolcvan, kilencven,mikor a hetven istalán érdemtelenül

sok,persze, ő eztnem tudhatja,őt, őketjó szándékhozta a kisszobábatéged, veledünnepelni,

hát nem lehettél,nem akartál

TÚL A FÉNYEKEN

11

kedvüket szegveünneprontó lenni,zajos, mély lélegzetet véve,hörgő fuvallattal támadtál ráaz apró fényekre,

jaj, a hetedikcsak ijedtenmeglebbent, oldalvást hajolt, aztánkissé még reszketegenvilágolt tovább,

semmi baj,

szólt fi ada makacs lángocska fölé hajolva,de mielőtt elfújta volna,tégedegy pillanatramegbénított a sejtelem,

úristen,micsoda jelkép,fordított szimbóluma hetedik gyertya,a hetedik tízév,amelynek részeseŐmár nem lehetett,épp ezért,a magadra-maradottságjeléülannak az egynekkellett volnaellobbannia,

ennyi volt,töredezett-villámkéken


12

cikkanó gondolat,amint ráeszméltél, máristovatűnt,fájdalmat nem,csak szívdobbanásnyidöbbenetetokozott,őknem érzékelték,nem érzékelhették,fi ad elfújtaa renitens lángocskát,ügyesen felbontotta a pezsgőt,töltött a megejtő tisztasággal tündöklő poharakba,

hát akkor,

mondta bizonytalanul, de elszántan,

Isten éltessen, édesapám,adjon nekederőt és egészséget,örömöketminden naprabőkezűen,jó tudni, hogy itt vagyvelünk, és reméljük, köztünk maradsz mégszámolatlan esztendőkig,

most, megintegyedül a kisszobában

TÚL A FÉNYEKEN

13

adott az alkalom,rezignáltan bevallani,bármennyire furcsa voltaz egész,mégis mennyirejólesetta tétova szavakból rögtönzött köszöntő,menyed cuppanó puszija,az unokákrikkantása,ahogy kétfelől ölelvekórusban mondták,

szia, nagyapa,úgy legyen, ahogyapu kívánta,

az ifjabb, a huncutabbjókedvűen még hozzámondta,

ne búsulj, nagyapa,mi az a hetven év,csak kétszer harmincöt,

nem voltálefféléhezhozzászokva,sose törődtéla születésnapoddal,harminc, negyven, ötven éves korodban isépp csak tudomásul vettedaz évfordulót,felhajtottad a szokásos pohár bort,


14

aztánegykedvűen vagy morcosantetted a dolgod tovább,

a hatvanadik, az megviselt,akkor,mélyen a gyászbanfuldokolvadühödten ostoroztada sorsot,mert amitTőlemegtagadott,neked megadtaa kerek hatvanat,dehogyvártad,dehogykértedezt a kegyet,ami nem is az, hiszenmegszenvedted, lélekbenegy kicsit talánbele is haltál,mert a tíz éve kongóürességbensokszormegkérdőjeleződötta Nélküle megélt évekértelme,minthaaz Ő szeme fényeellobbanásának pillanatábanmegbénult volna benned

TÚL A FÉNYEKEN

15

az a bizonyos óra,és azótamindkét mutatójamozdulatlanná dermedve,mint letaglózottan heverőemberi testszéttárt karjai,

de hagyda képzelet mázoltabizarr képeket,fi gyelj a még friss,szemnek, fülnek, léleknekoly kedves emlékekre,vedd észre,

most máraz is mindönvalód része, és ígyfontos számodra,

nyilván nekik, a fi ataloknak isaz volt,ha a fásult elmenem,a hetvenévesen isszemfüles ösztönazonnal érzékelte volna,ha csupánkötelező illem,a letudás szándékaterelte volna őkethozzád a kisszobába,vidáman jöttek, szavukban, mosolyukban


16

semmi mesterkéltségetnem észlelta meglepetten repdeső tekintet,jól van,így van jól,büszkén hiheted,

ez család,a szó szentséges értelmében vettigazi család, a portán,három nemzedékközös fészkébenszép rendet tarta kölcsönös törődésgondoskodó szelleme,mint régen,az Ő idejében,

számít ugyan, de most márnem sokata tudat,hogy volt ez

másképp is,hiszennehezencsiszolódtak összea fi atalok,

hm, az esküvő évébenfélidős-terhesensírva-nyöszörögvea kerti kukoricásbankötött ki a menyed,oda űzte a fi adgorombán morduló szava,

TÚL A FÉNYEKEN

17

mikor hebehurgyána nóta sorát idézvekimondta, mennyire

sajnáljaa régi szeretőjét,

a kezénél fogvavezetted menyedetvissza a házbafi ad szeme elé,visszafojthatatlan indulattal,kopogós-keményen megmondtad neki,

ide fi gyelj,ez a lánynem magától jött,te választottad, te hoztadide,hát most máritt a helye,vele kell beérned, érezz iránta felelősséget,bután bántó szó többéa szádat el ne hagyja,ő lesz a gyermeked anyja,a másikat, bárki volt,bármilyen kedves volt,tanuld megelfelejteni,megértetted,


18

nem kaptál, nem is vártálakkor választ,sarkon fordulvamagukra hagytad őket,zaklatottan tettél-vettél az udvaron, a kertben,csak utólagvillant eszedbea másik nóta sora,amivel a fi adcsattanós választadhatott volna,

felejteniparancsszóranem lehet,

szerencsérenem jutott eszébeez a nóta,vagy nem akartellened szólni,talánő maga isbánta mára fi atalasszonyi lélekfi nom szövetén sebet ejtő szót,és a te kifakadásod csupán segítettea lelkiismeret-furdalás végkifejletét,

ezt mársoha nem tudhatod meg,

TÚL A FÉNYEKEN

19

másfelől nézvenem is parancs voltaz a kifakadás,inkábberélyes fi gyelmeztetés,

hogy az emberválasztott társanem lehetmegunt zokni,ami könnyű szívvelmásikracserélhető,

annak idejénte sem,Ő semszólt belea fi atok dolgába, mikorválasztania kellett,szabadon dönthetett, megtette,hát attól kezdve

nincs, ne legyenvisszaút,szagolja azt a virágszálat, amitleszakított magának,

hogy végül isodabentmi történt, hogyan történt,sose fi rtattad, nem kellett,ahogy múlt az idő, úgyszaporodtak a jelek,

használt a szigorú szó,úgymondészhez térítettea fi adat,

persze, a menyeden issok múlott,


20

az igyekezetén, hogyfi gyelmes fi atalaszonykéntperdüljön-forduljona házi tennivalók lázában,nem hibátlan ő sem,ahogy senki sem,de csak a vak nem látja,

mindene a család,a két gyerekért, a férjéértél-hal, és közbenmagára is van gondja,reggelente, miutánmegfőzte, ura elé adtaaz elmaradhatatlan kávétis,gyorsan ruhát választ,csinosan felöltözveindul munkába,hiszena vásárlók szeme előttnem lehethanyagul, lomposanöltözködőnő, na igen,még csakharminchét éves,márpedigmondjon bárkibármit,jóval negyvenelőtt, alattminden nőfi atal,hát a világ

TÚL A FÉNYEKEN

21

legtermészetesebb dolga,haadnak magukra,a megjelenésükre,az a fontos, ne vigyék túlzásba,a szépítőszerekne elfedjék,hanem kiemeljékegyéniségük lényegét,a természetes szépséget,a menyed ebbenmost mármérsékletesnek mondható,legfeljebb a hajátfesti átszerintedfelesleges gyakorisággal,de sohasemtermészetellenesenkékre vagy zöldre,megmarad a barnaárnyalatainál,hóbort ez is,de ártalmatlan,hát az ő dolga,lelje örömétbenne,

fi ada negyvenedik küszöbénletagadhatatlanulmeglett férfi korba lépett,hozzád hasonlóanőszül,egyebekbena nagyapja


22

szakasztott mása,ugyanúgy testesedik, emiatt a mozgása isakár az apádévolt,lassú, szinte lomhán ráérős,mégis mindentmegcsinál idejében, mertő is

dologszerető, folyton tesz-vesz,most máraz udvaron, a ház körül is,hiszen teljesült az óhaja,tavaly ősszel, kényszerűen tudomásul véve,hogy a te idődlejárt,vagyisa képzeletbeli falióramegbarnult koloncamihamarleér a padlóra,és ott maradfelhúzhatatlanul,

átadtad, fi ad nevére írattad a portát,

azótapapíron is, a valóságban iső a gazda,kedvére van a dolog,a városi élet vágyakihalt belőle,és amimég inkább

TÚL A FÉNYEKEN

23

jó hír,a gyomrára sem panaszkodik már,talán az örökség birtoklásának tudatábangyökerező lelki nyugalomoldotta nemlétezővé korábbi kínjait,hétvégéken, szabad idejébenszemlét tart,a házat, a melléképületeketmustrálja,tervez, ötletdúsanrendezkedik,az öregemberesen meghajlott kéménytmár tavalylebontotta cserépig, aztánújrarakattaaz aggastyánná töppedtGerzsenyi mesterrel,akit az életerő apadása miattölbe emelve kellettfelrakni az állásra,mint egy bábut,ott már boldogult,a fi ad türelmesen adogattakeze aláa téglát, a maltert,hibátlanná sikeredett az új kémény,az alja gondosan körülvéverozsdamentes lemezzel,azótanincs beázás,akkor,a padlás egércincogásos terében tűnődveúj ötlettel rukkolt ki a fi ad,


24

nem jó ez így,itt a terménycsak az egereket hizlalja,a nyavalyás macska megbelepiszkol,tárolót kell építenilent az udvaron,búzának, árpánakkétfi ókosatdeszkából,a tengerinek pedig külön kast,a munka is könnyebb lesz,nem kell folytona padlásra mászkálnitele zsákkal a vállunkon,mit szólsz hozzá, apu,

tetszett az elgondolás,de ha kifogásod lett volna,akkor is rábólintasz, mondván,

nekem elég a hetven évet cipelni,tele zsákkalnehezítve már nem bírnám,de engemne is kérdezz,te vagy a gazda,

TÚL A FÉNYEKEN

25

legyen úgy,ahogy jobbnak látod,

úgy lett,elkészültek a tárolók,erős gerendalábakon álla kocsifeljáró menténa szuszék, végül ishárom fi ókra osztva,búzának, árpának, zabnak,hullámpalából a teteje,hm, a felső deszkasortmilyen türelmesen fűrészelte hullámosra a fi ad, hogy pala és deszkahézagmentesenstimmeljen,sikerült,nemhogy egér, még egy légy semjuthat be a belső térbe,a fi ókok elejének aljánügyes kis tolóajtó, amitrésnyire megemelvezúdul a termény, pillanatok alattmegtölti az alája tartott vödröt, zsákot,a tengerikashátul, a jószágudvarban kapott helyet,egyszer öt méteres,a talpgerendái térdig érő betontömbökön,hogy aláférjenek a tyúkok felcsipegetniaz óhatatlanul elpotyogó szemeket,az ajtaja előrelátóankettéosztvaegy síkban a jószágudvar kerítésével,hogy betároláskor és vételezéskor


26

ne kelljen a szárnyasok közé menni,bajos is lenne, hiszenannyira szelídek,menten körülfognak,lépni alig tudsz tőlük, amikor vizet, eleségetviszel nekik,

ez van,így van,fi ad felügyelete alattzavartalanulműködik továbba porta,

milyen jó érzésnaponta látniezt,eltűnődhetsza régi mondás ide passzolóigazságán,

itt csakélni kell,

élni,de meddig,így, hetven utánfrissen rakott fészkébensötét tollazatú gondolat mocorog,

most márajándékminden nap,amitgazdamivoltodbóla kisszoba lakójává

TÚL A FÉNYEKEN

27

minősülvemegélsz,

erős akarat, bölcs belátás kellene hozzá,mihaszna kesergés helyetthiggadtan örülniminden napkeltének,amíg órád koloncának súlyaműködteti létedet,és ha egyszer, sejtelmeid szerintnemsokáraelhal az óra ketyegése,a földi dolgokfolytatásátzokszó nélkül,bizalommalvégképp a fi adra, unokáidra testálva,mindenekkel megbékélvebukni aláa voltak világába,

vágy, iszonyat

nem csábít, nem riaszt,szükségképpenegyütt élszaz elmúlásszélfútta őszi levélkéntmeg-megrebbenőtudatával,rezignáltansokszor, egyre többszörarra gondolsz,

jön-e mégszámodra


28

új tavasza téli dermedtségből ébredő,teremni vágyó földekpárásan áradóillatával,amitmélyenbelélegezni mennyei gyönyörűségvolt,valahányszorkerti munkára készülvekapavasat vertél, ráspollyal gondosan megélezted,mert a tavaszmegsokasítja a dolgokat,sürget a jó időföldet lazítani, magot vetni,hogy a létezés csíráitdédelgető anyaföldméhébenáldás teremjenkezed nyomán,étek a hasnak,mindeneknél különbszépséga szemnek,

bevallhatod,ilyenkorfáradtan cammogó gondolathozszegődik a vágy,

lenni még,ha nem másért,a buján tenyésző dolgoköröméért,

TÚL A FÉNYEKEN

29

ami eszmélésed ótaminden tavaszonistenadta jószerkéntegész lényedbe áramolva létvágyat fakasztott,testet és lelket egyformánfelüdített, betelniezzel a csodával,amit másokmég csaknem is érzékelnek,lehetetlen, lehetetlen,

miféle anyagbólgyúrt tégeda Teremtő,fehér sirálykéntleledzelfekete hollók között,akikszó szerintkárogva,irritáló vehemenciávalhirdetik, tukmálják rád istöredékigazságból tákoltvéleményüket,

kára gőzért,a sok lótás-futásért,körömszaggató fáradsággal szerzettjómódért,


30

hiszenegy az élet,és akinekegy csepp esze van,igyekszikélvezni azt,amíg lehet,a végénúgyismindenkitüres kézzeltesznek sírba,

micsodaszellemi erózióez, ami sorsok gerincét törveuralemberi butaságból emeltátkozott trónt,csakis a has, a kéjvágyakbeteljesítésénekelsőbbségéthirdetve,a lelki kielégülésfenséges tudatánakmindenekelőtti fontosságátsemmibe vévezülleszti élveteg szörnyeteggéaz embert,

téged nem,te ellenállsz,undorral elveted

TÚL A FÉNYEKEN

31

a Kálmus-félékostoba bölcsességét,

jaj, hagyd őt,tartsd magada régi intelemhez,

halottrólvagy jót,vagy semmit,

igen, Kálmusmeghalt,bokáig sem érő tócsába fulladtegy novemberi,gyenge-fagyos éjszakán,az orvosi látlelet szerint

nagy mennyiségű alkoholtudatbénító hatása alatt,

nesze neked,csepp ész, élvezeti igyekezet,ami nekedés másoknaknem sikerült,önnön végzetekönyörtelenüláthúzta, semmissé tettea léha örömökhajszolása mellettibuzgó érvelését,a falu szájaperszeszemernyi szánalom nélkülítélve


32

kimondta a verdiktet,

ahogy élt,úgy halta nyomorult,

talán csak tégedbántottez az érzéketlenség,két ének közt az alig tucatnyivirrasztó idős férfi és az udvari lócákon ücsörgő fi atalabbakélcelődése,magát az éneket is csupánketten-hárman vittétekőszinte áhítattal,mert a gyülekezeti kórusnem jött el,a pusmogók szerint nem szólt nekik senki,Gubás Dezső, a kórus előtti idők utolsó kántorakénytelen voltemlékezetből diktálni,mert a régi énekeskönyveta kórus megalakulásakorelvették tőle, egyházi döntésselmegtiltva annakhasználatát,ott és akkora szükségszó szerinttörvényt bontott,

TÚL A FÉNYEKEN

33

megelevenedett, messzire zengettaz ősisiratóénekek sokasága,a záróének alatteszméltél rá,

Istenem,ha ilyen kevesen vagyunk itt,ráadásul csaknem mind öregek,ki fog jelentkeznisírásónak,

beigazolódott a gyanú,Kálmus idősebb fi ának arcáróllerítt, keserű szavaiból kiviláglotta csúfság,

senki,ahogy mondom, senkinem jelentkezett,most mi lesz,még ha rongy ember volt isaz apám,őt isel kell temetni, de hogyan,hej, apám,életedben is, holtodban isszégyent hoztál rám,öcsémre és húgomra,boldogságos Isten,olyan még nem volt,


34

hogy fi aiássák megaz apjuk sírját,hát mostlesz,nem tehetünk mást,

Gubás Dezső, akia komor este hőseként,fontosságának csendes tudatábanaz utolsó ének végeztévela halott mellől jöveta tornácon megállvavette híréta szokatlan fejleménynek,pillanatnyi álmélkodás utánmásképp vélekedett,

rokonoknem áshatnak sírt,ilyen csúfság nem eshet meg,

dünnyögte fejcsóválva,s mielőtt Kálmus fi aelkámpicsorodvatovább kesereghetett volna,rezgő baritonjátfi gyelemfelkeltően magasba emelvea hazainduló férfi akhoz szólt,

emberek,egy percre,holnap temetni kell, denincsen sírásó,

TÚL A FÉNYEKEN

35

micsoda dolog ez,tán egészenkiveszett belőlünka tisztesség,ha a holtra nem,legalábba fi aira, a lányára, az unokáiralegyünk tekintettel,hiszenIsten szemébenmi sem vagyunk különbek,adjuk meg Kálmánnakemberhez illőna végtisztességet,nézzetek rám,két kaszával a vállamonazt mondom,ha kell, hamuszáj, egyik sírásónakitt vagyok én,lássam, ki lesza másik, a harmadik, a negyedik,

döbbent csendbe hulltak a szavak,az idősebbekszemrehányóanpillogtak a fi atalok felé,azok megcsak álltaklehorgasztott fejjel,míg végül,kínosan hosszúnak tűnő idő múltán


36

szégyenkezve, magyarázkodva páran odasompolyogtakKálmus fi ához,jelentkeztek,

így volt,beszédtéma letta szokatlan eset,

de vajonhányan fogták felteljes mélységébenGubás Dezsőközönyt repesztőigazságát,és másnapa koporsó fölöttigét hirdető paperkölcsi intelmeit,

meglepőenvilágos gondolatmenettelmagyarázta választott igéjétaz egészen ifjú, frissen felszentelt lelkész,találó példázatokkal, egymás lényegébőllogikusan következő érvekkeligyekezett megérinteniaz emberek értelmét,

de háta szertartás, a hantolás végétkevés kivétellel türelmetlenül várvacsak bambult a nép,mint feketébe öltöztetett,üvegesen dermedt tekintetűszoborcsoport,bizonyossággá lényegítvebenned

TÚL A FÉNYEKEN

37

a sejtelmet,valami fontos,az emberi önvaló láthatatlan, tapinthatatlanszellemi szövedékből teremtett jobbik részemár nem magasodik lombos-jegenyésen a másik, a gyarlóbb rész alantas ösztönökkel burjánzó bozótosa fölé, igen,ez a jobbik részmáraelsatnyult, ágaitbolond ideák dühödt szeletépi, tördeli,törzsét pimaszul befutják, fojtogatjáka talajszintű vegetációérdemtelenül magasba vágyóindái,

ígyél és virulIsten ellenképe,az embermértéktelenül önzőmásik énje,miáltal mennyi,

az értelmes kiteljesedés lehetőségétőlmegfosztott ember, család, nagyobb közösség léte az állaténál szánalmasabb vegetációszellemi sivárságára,


38

végső soron pusztulásra ítélve,

igen,Isten képére teremtettigazi mivoltából kivetkőzve az emberelaljasult,látása beszűkült,csak a mára,önmagára fókuszál,a falánk tekintetével érzékeltidőbe, térbecsak pillanatnyi érdek,a holnap igénye,az embertársak megbecsülésemár nem fér be,

pedigjelzik a jelek,mennyire ingatag, törékenya könyörtelen szerzésvágybanszükségen felülbitorolt örömökkel kibélelt,erős várnak véltemberi, családi, közösségikényelmes kisvilág,elég egykiszámíthatatlanulváratlan, erőteljes,a kényelem bűnénekélvezetére berendezkedett vegetációgyökereit felszaggatóváltozás,

TÚL A FÉNYEKEN

39

máris leomlanaka magánvárakronthatatlannak hitt falai,marada létküzdelmek fáradságát,kínját,felelősségétrühellő ember, család, közösségtanácstalanul,védtelenül, menthetetlenülkiszolgáltatvaaz enyészetnek,

ez lesza testi és szellemirestségiszonyú ára,és nem adatikkegyesenfi zetési haladék,prücskölve rebegett panaszt,jóvátételért sóvárgó folyamodványtengesztelhetetlen szigorralelutasíta természetelsődleges, megfellebbezhetetlentörvénye,mint égetnivalóan rossz kölykökégbekiáltó vétkéta háborgó szülő,

csakhogyegyre kevesebb az ilyen szigorú szülő,éveik számát nézve


40

felnőtt,lelki, magatartásbeli szempontbólkiskorúságban rekedtházaspárok, újabban csupánúgynevezettélettársakutódaiaz utcán, sivár aszfaltonnőnek fel,mert a szülők,ha éppenahhoz van kedvük,képesek a nemzésre,de a nevelésremár nem,nincs hozzáakarat,nem jut ráidő az életcéllá lényegültszórakozástól,

mert nem tudják, bele sem gondolnak,micsoda esztelen módifi zetésnap utánhas és toroküdvéért két kézzel szórnia pénzt,

így leszpár napighopp,azután

TÚL A FÉNYEKEN

41

hetekigkopp,a józan ész beledermed ebbe a felelőtlenségbe,hát a te Fürgédállat,de őt arra késztetiegészséges ösztöne,hogy az étket,ami jóllakás után marad,csontot, kenyérdarabotaz uborkás lugas bakhátába elásvatartalékolja magának,

persze,buta túlzás lenneazt hinni,hogy Fürgénektöbb esze van,mint a havi munka fi zetségétmihaszna hívságok csábításának engedvekönnyű szívvel pazarlóembernek,csak arról van szó,hogy a te Fürgédtermészetes ösztönvilágaépen, sértetlenül működik,az emberi ösztönt és értelmet pedigfeldúlta őrült elmék futószalagján gyártott hülye értékrend,a mának élésfölöttébb csábító,


42

de következményeiben az értelmes életetellehetetlenítőtörvénye,ami elmossa, felemésztiaz elcsábulásra hajlamosember, család, közösségképességétaz ellenállásra,a létezés kínnal, verejtékkel kialakultrendjénekmegőrzésére,

vigasz,de istenigazábólnem boldogíta tudat,

hogy fi ad családjaszerencséreminthaa kevés kivételegyikelenne,ő, a fi admegtanultatőled, tőletek,hogy több a butaságnál,mert jóvátehetetlen vétekcsak a mának élni,hogy a holnapok gondjaakkor és annyivalleszkevesebb, könnyebb,

amikor és amennyit

TÚL A FÉNYEKEN

43

már mavállalunk belőle,

ezért szorítja, korlátozzaépp csak megengedhetővémenyed időnként meg-megújulóköltekezési mániáját,jó példa rá unokáid esete,akikmár kisiskolás korukbannyafogtak

zsebtelefonért,a menyed hajlott rá,hiszenúgymonda többi gyereknek is van,

na és,

mordult fel zordana fi ad,

ha másoknaknincs eszük,muszáj, hogy a miénk iselmenjen,

aztánenyhültebb hangonhozzámondta,

bárhogy számoljuk,két mobilhasználtan isezernél több pénzbekerülne,


44

ennyitfeleslegesennem hajítunk ki,amúgy iskicsik még a fi úk,majd kapnak telefont,ha betöltiklegalább a tizenhatot,addig spóroljanak a zsebpénzükből,hogy belepótolhassanak, hogy megértsék,semmi sincsingyen,

kedved szerint szólott,elégedetten, kicsi büszkeséggelkonstatáltad,

nem veszett kárbaa nevelés,a példamutatás,hozzád hasonlóanő isellenérzülettel viszonyula józan mértéket elvetődőre mentalitáshoz,

mertmi más,ha nemelképesztően felháborító látványaz utcána szegénységtől köztudottanszinte szarni sem tudóMeszesékgrófkisasszonyt mímelvemobilozó csitri lánya,

TÚL A FÉNYEKEN

45

bezzeg a házukutcára néző ablakánkoszos lópokróc lóg,mert nem áldoznak költségetegy tisztességes függönyre,ő megdrága pénzen vettzsebtelefonon,kacarászva diskurálidegborzolóan jelentéktelendolgokról,ráadásula negyedik szomszéd előttszintén az utcán ácsorgóhasonszőrű barátnőjével,költi a pénzt esztelenül,ahelyett, hogy odamennea másikhoz,összedugnák a fejüket és elfecserésznénekkedvük szerinttelefon nélkül,

tudod, hogyne tudnád,emiatt nem ő, a gyerekfelelős,hanemaz apja és az anyja,akik mindezthagyják, eltűrik,még büszkék is rá,hogy őkmindent megadnaka csemetéjüknek,ne érezze magátkevesebbneka többielkényeztetett kölyöknél, csitrinél,


46

az ilyeneksoha nem fogjákfelfognia számodra egyértelmű igazságot,

minél többet adunkérdemen, lehetőségen felüla gyerekünknek,annál kevesebbetkapunk vissza tőlük,amikor egyszer majdelaggottanrájuk szorulunk,

szomorú,nagyon szomorú,hogy az újságlelkendezve ad hírt a járás túlsó felének nagyfalujábanmegnyílt

öregek otthonáról,

aholnyugdíjukjókora százalékáért cserébe

semmire sincs gondjuk,főznek és mosnak rájuk,ápolják a rászorultakat,

emiatt nem lelkendezni,szégyenkezni kellene,

TÚL A FÉNYEKEN

47

hiszen idegenek gondjára bízvaszülők, nagyszülőkcsak azért,mert a fi atalokmai, pörgősnek nevezettéletritmusábanállítólagnincs időa vérségi kötelék szentségét tisztelve,a tőlük kapott gondoskodást kötelességszerűen meghálálva istápolni őket,

mert ők, a mára elaggottakannak idejéna saját földjükönvagy napszámbannapról napraszó szerintlátástól vakulásig dolgoztak,mégis, a dolgok természetes rendjét követvegondoskodó szeretettel vállaltákgyermekeik felügyeletét,

ha kérdeznék, meghallgatnák az ilyen otthonba száműzöttekbefolyásolatlanul őszinte véleményét,akkor azt,azt ismeg kellene írni az újságban, hogy

nincs az a muszájintézmény, ahol


48

idegenek mégoly kedves gondviseléselegalább részben pótolhatná a családi otthonlét vágyott, megszolgált örömét,

mire gondolhatnak,hogyan érezhetneka létezés eleven sodrábóléletfogytig könyörtelenül kiközösített emberek,

otthon helyett az intézményesített gettótársas magányában megidézvea múltat,az ifjúságot, a családalapítást,a gyermekvárásboldogságos izgalmát,a szeretetteljes nevelésgondját és örömét,a dolgok igézetében csordulómindennapi verejtéket,és a tőlük telhetőgondoskodástutódaik közönyévelösszevetvefájón érzékelik az irdatlan különbség iszonyatát,

hej,az öregekkel valóefféle embertelen

TÚL A FÉNYEKEN

49

bánásmódértvalaki felelős,

ha majdőket,a mai fi atalokatsújtja számkivetettség,akkortalánmegértik,micsoda bűna vér szavárasüketenelhárítani a türelmes gondoskodáskötelességét,

teilyen értelemben a sorsod felőlnyugodt lehetsz,fi adszellemiségeinnen nézveazonos a tiéddel,eszébe sem juttovább űzni tégeda kisszobából,és hogykülön szobád van,rendjén való dolog,hiszenéveid számánál fogvaelevekülön dimenzióbakívánkozola közös fedél alatt,


50

ami adott,de ki tudja,meddig dacolhata fi adba plántált értékrenda csábosan önmagukat kellető,valójábanagresszív, rontó hatásokkal,lesz-e benneelegendőerő, akaratszigorún szerető fi gyelemmelápolni, erős tölggyé nevelveörökül adniunokáidnaka tőled kapotterkölcsi tartást,

ámne esste isa szerénytelenségbűnébe,hiszencsak hiszed,hogy a te értékrendedtökéletes,

mert ami emberi,sose lehetmakulátlan,

ne feledd,te sem csakelszenvedtél,okoztál issérelmeketigaztalanul bántószóval, tekintettel, indulattal,mikor a benned, veled

TÚL A FÉNYEKEN

51

együtt élőszörnyetegerőre kapvafeldúlta a lelked,s ezértszavad, tekintetedahogy esett, úgypuffant, sújtott,van rá időd, belegondolszsokszor,mennyire igazrád vonatkoztatva isa költő felismerése,

én úgy vagyok,hogy márszázezer évenézem,amit meglátokhirtelen,egy pillanat, s készaz idő egésze,mit százezer ősszemlélget velem,látom, mit őknem láttak,mertkapáltak, öltek, öleltek,tették, ami kell,s ők látják azt,az anyagba leszálltak,mit énnem látok,ha vallani kell,

igen,


52

bevallania szégyent,mikor sűrűemlék- és gondolatrajzásbaneljutsza beteljesedett hetven utáni

számvetés

muszáj-pillanatáig,és a mérlegen vélt erények, valós gyarlóságokborzongatóan rezzenéstelen egyensúlyátlátod,amitjavadravigaszkéntnem borít fela sejtés,

hogy mások mérlegének egyik serpenyőjealábukna mélyrevétkeiksokasága, súlyaalatt, ha egyáltalánszámba vennéka rosszat,amita létezés napkeltéjétőlannak alkonyatáigakarva-akaratlanelkövettek,

mégis,miért csak így,

TÚL A FÉNYEKEN

53

alkonyod bíbor küszöbénérzékeleda belső parancsot,szigorú mustrára készenszembesülnielaggott önvalódlényegével,

egy korábbihiteles leltár igényetalán rábírt volna,hogy pironkodvamagadba szállj,és jobbik énedszavának, mosolyának, jótetténekszaporodó jeleivelterheld süllyedésiga mérlegserpenyőjét,

most márkéső,a jóvátétel esélyétagyonnyomta hetven évedsúlya,ténylegesenérzed, mocorogminden porcikádban,felkavarja a lélekpillanatnyi nyugalmát isa sejtelem,

ezzel a téllelodavészléted folytatásánakreménye,

igen,behavazott


54

utolsó utad végéreérverettenet és remény irántegyarántközönyösenbuksz aláa voltak világába,aholŐtalánmosollyal,megbocsátóan szelíd szóvalfogad,

kedves párom,pályádatte ismegfutottad,a jó szándék üdvénekhitétmegtartottad,álságokkal dacolvaemberakartál, tudtálmaradniaz utolsó lélegzetig,hidd el,a legfőbb mérce szerintcsak ez számít,Isten kegyelmébőla létezés keserveitől megszabadítvaitt mármegpihenhetsz,pihenj

TÚL A FÉNYEKEN

55

szenvedéstelenülaz idők végezetéig,

igen,Őnem mondhatnamást,de méltó-ekegyelemre,akilángokkal csapkodó szenvedésbenhánykolódvavégülvitatni, megtagadnimerészelteaz isteni gondviselésbölcsességénekhitét,

mentségerre a bűnremegbánás nélkülnincs, nem lehet,

csakisarcpirítóanszégyenteljesbűnbánatadhat esélyta megbocsátásra,mert arról isbeszél a Szentírás,Isten

utálja a bűnt,de


56

szeretia bűnöst,

na igen,de hátcsak együgyű lélekhihetigyanakvás nélküla dolgokennyire lecsupaszítottegyszerűségét,akia maga bajánfelülvilágnyi gondotérzékel,gyönge vállára emelvecipel,és bára megváltás aranyból kalapált kulcsáthiába keresi,

földöntúli megtorláskéntkilátásba helyezett kárhozattólrettegvenem tagadhatja megfelismert igazságait,ha hitvány önérdekkívánalma szerintmégismegtenné,akkoraz emberi létezésélhető rendjéértaggódó,és ezért

TÚL A FÉNYEKEN

57

Istennek tetszőjobbik énjelappadna tartalmatlanná, hiteltelenné,

hátnem,inkábbmaradjon jussoda vergődés,pólusokvonzása és taszításaköztlegyélátkozottul egyedienrúgkapáló lény,bigott hívekés elvetemült istentagadókegymásra acsarkodófalkái köztkétségbeesetten csaholófekete puli,kötelességszerűenféltve a nyájatfarkas-veszedelemtől,de a bégető együgyűségbűnétől,egymásfanatizmusánakjóvátehetetlenkártételeitől isolyan időben,amikorvitatható, mégisérvényes igazságkéntkőbe véshetőlenne


58

a koponya belső terébenröpködő gondolat,

aki hiszi,annakvan Isten,aki a tagadás üdvéthiszi,annak nincsen,

a költő is azt írja,

megigazulhatokbármilyenbalga hitben,

csakhogy a költői gondolatcsattanós másik felevesszősen az elmét sújtvakijózaníta dőre kábulatból,mert fi gyelmeztet,a balga hitben valómegigazuláscsupán

túl a kenyérgondon,innenaz értelmen

lehetséges,ezért

TÚL A FÉNYEKEN

59

kiábrándítóan kevésa végső, teljes üdvözüléshez,hm,rámeredhetszsürgető tekintettelkisszobád plafonjára,a fehér sivatag szűk négyszögénnem teremválasztüskésen sokasodókérdéseidre,

mi végre,kinek üdvérea kín, a káosz,kő kövönmiért nem maradhata lelki felfordulásban,égi, túlvilági szemmel nézvemi értelmeelméd vesszőfutásának,hiszen tégednem sújtkenyérgond, létedet a fi ad, a menyed oltalmábanbiztonságban tudhatod,ráadásultúl a hetvenen,amikor nemcsakminden nap,de kakukkszavú óra,szaporán ketyegő perc


60

iskimérten adagoltalamizsna

na,hát ez az,alamizsna,aminek örülaz együgyű lélek,de a másik,az emberlét tátongó nagy hiányait érzékelőszerencsétlena tökéletességből való kisemmizettségmegalázó tudatátólszorongattatvamérlegelsorsot,faggat és vádoltörvényt,emberi méltóságot roncsolókorszellemet,mert a világnyi káoszkavargó őrületén átpillanatokra bár, debeleláta dolgok,izmusok, jelenségekszövevényébe, nevükön nevezvepróbálja elválasztani egymástólaz okotés okozatot,újra meg újralátni, számba vennikényszerül,

TÚL A FÉNYEKEN

61

micsoda rettentőerők, törekvésekterelikangyalszárnyú ármánnyalszűkre mért ketrecbeaz ember,a család,a közösségboldogulásánakártatlan, ártalmatlanszándékát,

őket,a kiteljesedés esélyénekelorzóit,a menyasszonyruhába bújtatottszörnyeteg-izmusokkiagyalóit,tűzzel-vassal, ravaszsággalérvényesítőit,a verejtékkel teremtett javakelorzóit,a létcsillapíthatatlan étvágyúparazitáitkelleneszakszerű könyörtelenséggelkaróba húzni,

mint a szerb író regényébenépülő hídlerontásánéjszakák leple alattbuzgólkodószabotőrt,aki jóhiszeműen célt és módszert


62

tévesztett,tehátvétlen volt,

de a mainegatív szellemi erőkpontosan tudják,mit és miértcselekszenek,lételemükaz emberi, közösségi tudatbecsülhető értékrendjénekfeldúlása, eltiprása nyomántomboló káosz,így,a lelkiekben már kifosztottanbambuló sokaságoturalva gátlástalanulcsupaszítják le az embertanyagiakban isgatyaszárig,merta teremtő ember munkájátmegcsúfolóördögi logika szerintőket illetiminden teremtett érték,

józan ésszel felfognilehetetlen,mi végreez a kielégülhetetlen,soha nem látottanbűnös kéjvággyal dúsítottmohóság,

hiszen ők sem

TÚL A FÉNYEKEN

63

fordulhatnak visszaa létezés alkonyatától,előbb-utóbbalámerülnek drága pénzen béreltsírjukba

üres kézzel,

hm, a dühöt, keserűségetolcsó lőrékbúfelejtő mámorába fullasztani hajlamossorstársaid esetébenkifogásolhatóan, elítélhetőengyarló mindennapi valóságígy lényegül átmegkérdőjelezhetetlen, megfellebbezhetetlenalapigazsággá,

hiszena jussukul szabottsivár vegetációbanszinterákényszerülneka vigasznak vélt,ketrecből kinyújtott kézzel elérhetősilány örömökhabzsolására,

amazok,az egyes ember,a család,a közösségketrecei kulcsának őrzőivégső soronoktalan szándékkalhalmozzák mértéktelenülaz anyagi javakat,


64

hiszen azokverejtékkel kiérdemelttöredékeelég lennea létbiztonsághoz,emberek, családok, közösségekáhított boldogulásához,

ó,hetvenéves gyermek,hát csak tegondolod így,a parazitákszemében, világábanmása mérce, ők szabnaktörvénytIstentől elrugaszkodotttorz énjüküdvére,

de csitt,bátorságodaz ítélkezéshezne legyen,hiszente iselvetettedIstent,ebben a bűnbenakaratlanul egy vagy velük,hát nincsjogodmérni, megítélnia világnyi mocsokban

TÚL A FÉNYEKEN

65

nyálkásan élvezkedőbűnösöket,ráadásultudod, tudomásul vetted,Isten

utáljaa bűnt,de szeretia bűnöst,

micsoda helyzet,nyüzsgőgondolatokkal, rémképekkelhadakozvabárhová sújtasz,gyarló önmagadattalálod telibe,és döbbentenráeszmélsz,már megint, még mindigott vagy,ahová, ameddigaz önhittségmagabiztosságávalelmerészkedtél,

az istentagadáslidércfényű pillanatánál,amikormegállt veledaz idő,

a percek, az órák, a napoka természet rejtélyes rendje szerintketyegnek


66

gyors egymásutánbantovább,de az a pillanatirdatlan súllyal telítvemegfeneklettaz idő medrében,sebes sodrásúgondolat, szándékelmosni, tovább görgetnia múlt fájdalomtalanmesszeségébenem,csakzuborgó örvényt kavarvakörülfolyniképes,

ebbe az örvénybefullad belenyomorultulnap mint napminden nyugalmat ígérőúj pillanat,hogy legyélmár itt, mostönvétked kínjainak kiszolgáltatotteretnek,

az vagy,balgán összegereblyézettérvek, vádakigézetébenaz isteni gondviselésvélt igazságtalanságaitostorozvabizony elfelejtettélvalami fontosat,

szégyen izzásával

TÚL A FÉNYEKEN

67

lelket emésztő máglyatűza jussa annak,ki a Szentírás igéireszemrehányóanszót emelnimerészel,és végülreménytelenséggel sújtottanelfordulni készIstentől,

ezt tetted,konokul elszabotáltada Miatyánkesti mormolását,és akkormegtörtént veled a csoda,

lefekvés után, álmodbanbuggyantak ki szádbólaz ima könyörgő szavai,

és felébredve,még kábán,de mármagyarázatot keresvea jelenségremindig ugyanaz a gondolatrepdesett elmédben,

hiábarugaszkodtál el tőle,Istenragaszkodik hozzád,

mert benned él,álomi imára bírjaperes szádat,mintha


68

ígyüzenné neked,botor kételkedőneka nyilvánvalót,

számodra sincsseholmásremény, menedék,csak az őmindenekfölöttien bölcsjóságában,

ő az időeredetforrásánakkibuggyanása ótatudja,te isértsd meg,fogadd el,

a gyarló embertcsak a reményélteti, tartja megaz ő képére teremtettembernek,az oktalan vágyakbeteljesülésének bizonyosságakivetkeztetialázatra teremtett önvalójából,a bírvágy sikerénekhamis igézetébenuralkodói trónt követel,és annak bitorlójakéntelkényelmesedvemár csakparancsolni,kedve szerinti

TÚL A FÉNYEKEN

69

engedelmességetelvárni, követelniképesmásoktól,a létező Mindenektől,

pedig ő isporszemnyienapró lénya teremtésben,kinek sorsát

megkérdőjelezhetetlenfelső törvény,akarat,az isteni gondviselésigazgatja,mertbolond szelek forgatagakönnyedén felkapná, elsodornádicstelen önvesztébe,

jöhet, jöjjöna nehéz sóhaj,koppanjon homlokodona tudat ökle,

te magad sütöttedbőrödre, lelkedreaz istentelenségbélyegét,mert a szabad létezésbéklyójának vélted,nem tűrted továbbaz alázatágaskodó énedetkordában tartó


70

kötelességét,emlékezz,az Őcsillaghullásacsak a lélekszövedékét szaggatófájdalom felpanaszolásához adottjogot,lázadásra nem,

önhittséggel telítődvemégisperlekedni merészeltélIsten igéivel,

mit értél el vele,hiszenrajtad, általad isbeigazolódotta régi igazság,

az időgyógyít,

tíz évátlátható messzeségébőlmár nem pulzálvéres elevenséggelaz Őelvesztésénekeszelős tekintetet forgatókínja,a múlónapok, hónapok, évekrejtélyes lényegebevontagyógyírrala lélek sebét,

TÚL A FÉNYEKEN

71

betöltötte a tudatvilágürességétaz Őegykorvoltlétének, fényénekemlékével,most már az álmok ismegidézik, visszahozzákŐt,így lényegülmás minőségűfolytonossággáaz együttlétVele,

istenem,hátjobb ezígy,

mint ha

perben, haragban

kenyeret törvevesztetted volna elŐt,ahogymások másokat,ha eddignem volt,most végrelegyenbátorságodhálatelt alázattalbevallani,

Őajándék volt,


72

nem csapodár véletlen folytánkaptadéppen tea körülötte rajzó legényekközül,sokkal inkábbIsten kegyelmébőllett a tiédaz Őéterien tisztalelki és testiszépsége,hogy tekintetében,sokszor csilingelő,nemegyszer türelmesen korholló szavainakszelíden csobogó értelmébenmegmártózvaeredendően barbárférfi -énedhozzászépüljönaz Őcsillogó tekintettel,féltő simogatással,szentséges ösztönnek engedelmesmohó ölelésselérzékelhetőlényéhez,

harmincvalahányközös esztendőtanúsítja,megtörténta legnagyobb jótétemény,Vele, Általaboldog részese

TÚL A FÉNYEKEN

73

lehettél, voltála csodának,ami szemed látómezejébenközel és távololy keveseknekadatik meg,

és tehitedből sértettenkivetkőzvehála helyettközönyös idegennédegradáltad,váddal vesszőztedIstent,igéit eltiltottadelmédtől, ajkadtól

ember,balga ember,nézd a leltárt,mit nyertél az istentelenséggel,

hiábaakartad, reméltedpogány ősökFöldanyácskájánakoltalmát,ő a régmúltirdatlan messzeségébentündöklik,te a mában élsz,hát hogyanemelhetett volnaölének menedékébe,nem is volta tiéd,


74

te semaz őrajongó gyermeke,tégedeszmélésed pillanatátólkeresztény hit igéiistápoltakszigorú szeretettel,hogy esendő lényedtérben és időben kiszabottútján járvahozzád méltó módon érzékeld,elviselda létezés örömétés kínjait,

mert az isteni lényegkicsinyített mása,elméda Mindenek dolgainakvégtelen szövevényétritka pillanatokbanmegsejtveóhatatlanulelámul, megborzong,de a napok és éjszakákváltakozásárarácsodálkozvavigasztaló tanulságulmegfejtia nagy titkok érvényes töredékét, a

derűreború

TÚL A FÉNYEKEN

75

egyszerű bölcsességét,és tétován bár,de tovább lépveújra és újrafelfedezia másikbeszédes nyilvánvalót,

hétágúan zuhatagosfényben iselűzhetetlenülottaz árnyék,

a lelket aranyozóvilágosság,a félelmekkel riogatósötétségmegmásíthatatlankettősségea létezés egészének része,emberi botorságaz egyikrerepesve vágyni,az egyiknekgyermekmód örülni,a másikranemet gondolni,a másiktólrettegni,

ahogy tetetted,és a kudarc


76

rád omló keserűségea veszteség okoztagyásználtalánelviselhetetlenebbülmeggyötört,

ez a szenvedéslenne,lehetnedadogó magyarázat,egyetlenmentséged,mielőtt Istenszigorú bölcsességénekkiszolgáltatottlényed fölöttkimondatika végső ítélet,mert az embersenkit,önmagát semminősíthetielfogultság nélküljámbor őzikévévagy garázda dúvaddá,

az igaz ítéletjoga, képességeelérhetetlen magasságbanuralkodó,csak a hitszent konokságávalérzékelhetőfelsőbb hatalombirtokában,

TÚL A FÉNYEKEN

77

aki, amiIsten,

vissza,visszatérniaz ő kegyelmébe,simogató és vesszőzőoltalmábacsak a Tragédiában mennydörgőszavakat motyogva lehet,

mondottam, Ember,küzdve küzdj,és bízva bízzál,

de jaj,a küzdésdühöngő másvalóddala jámbor lélek feldúlt nyugalmának romjainelkeserítően,visszarettentőenkétesélyes,hogyan iskerekedhetne szelídséga bennedsértetten háborgórobusztus vak erő fölé,

igen,csak Istenvigyázó, oltalmazósegítségében bízvateremthetsz békességes rendetkáoszban vergődő,


78

megosztott bensődkisvilágában,

és akkor,mint mindig,hitelessé bizonyosodnakaz Őképzelt szavai,

pályádat megfutottad,a jó szándék üdvének hitéhezálságok közt isvisszatérve, ragaszkodvaember tudtál maradni,hát Isten kegyelmébőladatik nekedméltó juss,háborítatlan nyugalomaz idők végezetéig,

ígykellenelennie,megtartani Istent,hogy őmegtarthasson tégedebben az emberi gőggelteremtettkáoszban,amelyben,ahogy a költő írjaörmény püspökkeserű imát mormoló szájába advaa szót,

szentatyám, hallod,

TÚL A FÉNYEKEN

79

bomlik a karám,pásztora ellen fordula jámbor baroms öklelő szarvábanott a halál,

hát igen,itt, a faluban szemed láttárafeslikaz évezredes hit szövete,Isten házábanmár csaktucatnyi férfi , kétszer annyilány és asszonyhallgatja a vasárnapi igét,de otthoni kényelemben,vagy a házak előtti lócákon ücsörögveegyre többenportabejáróhamis próféták,gombásan elszaporodottkisegyházak szószólóinakegyügyű érvelését,ami kiszakítja őket a felszentelt templomvonzásából,hogy végülvakbuzgó engedelmességgelbeoltvaők iscsapatosana falut járják,


80

hízelgő hangongyőzködjéka létgondok fáradalmaitvasárnapi pihenéssel felejteni próbálóembereket,

testvér,csak a kiválasztottaküdvözülnek,a többiek,akikgőgösen, gúnyosanvagy közönyös legyintésselmegtagadjákaz engedelmességetJehova akaratának, bizony mindjajveszékelvea semmibe hullnak, amikor eljöna világvége,amikor Jehovarettenetes erővelkezébe veszi,megrázzaezt a bűnös világot, ha belegondolsz ebbe,ha üdvözülni akarsz,számodra sincsmás út,csak a kiválasztottaké, legyél háttestvérünk a hitben, mert miazok vagyunk,kiválasztottak,

TÚL A FÉNYEKEN

81

hozzád is jöttek,téged ismegkörnyékezteknagy bajodban,amikor a gyász könyörtelen dúvadjamarcangoltacafatokraperceidet, napjaidat,

szó se róla,a vagyonka-menekítősárvízi epizód miattkiolthatatlan ellenérzülettelhallgattad őket,

bármennyire buzgónforgatták a szótkettenegy ellen,vagyis hátszerintük

érted,nem ellened,

azzal nem számoltak,hogy a kezedben, tekintetedbenelnyűtt Szentírásbólsemmi újjal,meghökkentő következtetésselnem tudnakmegfogni, magukhoz édesgetni,minden irritálóokoskodásukra


82

csattanósan megsemmisítőválaszt kaptak,de hiába,a jól érzékelhetőzavarodottságbólkikapaszkodvamég inkább vehemensenúj, másérveléssel hozakodtak elő,tisztára úgy festett a helyzet,mint a mesebeliszörnyetegé, amelynek levágott fejei

újra kinőnek,ez a pimasz,ellenérveid lényegétfelfogni képtelenvagy elbagatellizálómagatartáskiprovokálta belőleda keresetlenül goromba szavaközönét,

Janó, tenem példálózhatszdamaszkuszi úttal,mert azon isluxuskocsin furikáztálpiroskönyves elvtársaid közülmásfajta kiválasztottak közé,akikkelképes vagy olyasmitművelni,amire

TÚL A FÉNYEKEN

83

még a pártban sembiztatott senki,jámbor álarcot öltvejárkálsz, agitálsz,erőlteted másokrasaját új hitedet,amelyben mostmegigazulni véled magadat,de ha fordul megint a világ,te is fordítoda köpönyeged,már csak ezért sem hiszek neked,Kancsi Jóskátismered,ő is belépett, ott voltévekig a pártban,de mihamar belátta,szűk körben bevallotta,szarba lépett,cefetül érezte,korholta magát,szerette volnavisszacsinálniaz egész pártosdit,de nem mertevállalniaz üldözött fekete bárányszerepét,csak amikoraz idő vasmarkábanmegroppanni látszott


84

a veres birodalom,akkor hajította visszaundorral,elsőkénta piros könyvét,és azótamég pironkodva,de már tiszta lélekkel,emelt főveljár templomba,látod, nekielhiszem,hogy ő megszenvedtea damaszkuszi utat,Marcsa, te megmenyecskekorodban isa hatalom, a hatalmasokriherongya voltál,csakhogy jómódban élhess,most meg szentasszony szerepébentetszelegsz,mert ma márJehova tanújaként remélszhasznot,ami perszemegadatik,vagyis hátkikaparod, megszerzedmagadnakhittársaiddal együtt,csak egy példa,a nagy árvíz után

TÚL A FÉNYEKEN

85

Erdész Karcsi fi amillió pénzeketszerzett az anyaországbóla hajlék nélkül maradt családoknak,hogy a szűken mértállami kompenzációt kiegészítvefelépíthessék az új házukat,az a fi únem azt nézte,ki református, ki katolikusvagy Jehova tanúja,helyszíni szemlével megállapítottrászorultság alapján,a tényleges károsultakteljes egyetértésével,méltányosanosztotta el a pénzt,közületek is kapott belőlehárom család,mert így diktáltaaz emberi tisztesség,ami nálatokismeretlen fogalom,mert a segélyt, amit ti kaptatoknyugati hittársaitoktól, senki mással nem törődvemagatok köztosztottátok el, pedig titeketnem öntött el a víz,na, ezek utánmilyen jogonjátszod a szentet,az üdvözülésre


86

kiválasztottatéppen te,aki a fi ad esküvője napjánsem voltál hajlandóbelépni a templomba,hát milyen anyaaz ilyen,a szemedbe mondom, teszerencsétlen,ahol teüdvözülni vágyszvagy tudsz,abban a hitbennekemsemmi keresnivalóm nincsen,így vagy úgy,a gyász fájdalmábankétségekkel is meggyötörve,a tökéletesség hiányátérzékelve, felróvasem hagyom elhitemet,ami eszmélésem ótafelnevelő apám és anyám,akiketmegtagadni, elutasítaniakkor isfőbenjáró véteklenne,ha a mostohaság bélyegeletörölhetetlenüla homlokukon virítana,na,

TÚL A FÉNYEKEN

87

ezt a vétket,a mostohaság vádjának,a megtagadás bűnénekförtelméta tierkölcsi mérce szerinttisztátalanabbtanaitokértnem vállalom,uraitok, parancsolóitoktalánmegbocsátják nektek,hogy az én lelki váramathiába ostromoltátokszánalmas érveitekkel,hiszen fogalmatok sincsa belső világomban szétáradókeserűségről,amelyben fuldokolvahajlamos vagyokperlekedniIstennémely igéivel,de az őmindenhatóságának tagadására sose vetemedtem,annak felfogásához pedignincs szükségema ti úgynevezettsegítségetekre,menjetek hát,veletek a vitánaksemmi értelme,


88

timűanyagból eszkábáltdőre hitegyügyűvé kábítottügynökei vagytok,ezértnincs, nem lehetsemmi dolgom veletek,hagyjatok engem békén,

így, utólag mérlegelve isvállalodaz indulatosítéleteta lélekvásárlási szándékkal buzgólkodó, ájtatosságot csak mímelő,tőled dolguk végezetlenül távozóagitátorok fölött,mégis

tűz az arcodon,

a szégyené,merta mindennapi imaelszabotálásávalmégiscsak elkövetteda hitehagyottság bűnét,azt képzelted,okod és jogodvan rá,szemrehányóan dohogvakifogásolniaz ellentmondásokat

TÚL A FÉNYEKEN

89

isteni igék és a valóságközt,

ilyena szemed láttára elkövetett,ordítóan igazságtalankivételezés,

hiszen Kálmust,szerencsétlen sorsú felebarátodat annak rendje szerinta patakparti sírkertmegkezdett soránaklejtőre futó végén temették el,és bárutána, mögöttemaradt még hely,

Lajosnak, a fi atalon elhunyt,amúgy jóra való presbiternekúj sort kezdtekfent a dombháton,

megbotránkoztál,de magadba fojtottada véleményedet,amit elsuttogotthelyettedott, a helyszínenErdélyiné, a szókimondó asszony,

na,ezt a kivételezéstnem bírom,ezfelháborító,


90

gyenge örömmeltöltött ela tudat,hogy nem vagyegyedüla kifogással,mások istudják, valljáka Szentírás tanítását,

személyválogatást ne tégy,

és amikorszemük láttáramásul a valóságaz intelemmegcsúfolásává,hát így,az igazságtalanságra érzékeny lélekháborgásával reagálnak,

szegény Kálmus esetébenamúgy sem volt,nem lehetettindokoltez a sértő megkülönböztetés,mert Lajoskétségtelenültiszta életű ember volt,az egyházi kóruselső hangjakéntmég inkábbtiszteletre méltóanhívő lélek,

TÚL A FÉNYEKEN

91

Kálmus megönnön züllöttségébennyomorgó szerencsétlen,demégisember,falubeli felebarát,aki ott voltminden virrasztáson,istenadta szép bariton hangjávalolyan gyönyörűenvitte az éneket,ahogy aztkevesen képesek,

ki és milyen jogonmerészelnekételkedniaz elnyűtt ünneplő ruhábanzsoltárokat éneklő férfi komoran nyugalmas áhítatánakőszinteségében,abban,hogy ő, a kigúnyolt, megvetett falubelicsak ilyen alkalmakkorérezte, érezhettea közösséghez való tartozásfelemelő tudatát,

sírásónak jelentkezvetalánaz étellel-itallal valóbőséges ellátás, a jóllakásvágya is vezérelte,de keményenmegdolgozott érte,


92

csákánnyal, ásóvalbontotta, lapátoltaaz évszaktól függőenfagyba dermedtvagy naptűz-szikkasztottaanyaföldet, és ilyenkorvigyázott magára,mértéket tartva ivott,sohasem részegségig,szinte megdöbbentőennéma kegyelettel, gondosan szépítettetükörsimáraa sírgödör négy falát,igazgatta formássáa friss hantot,

hát nem,holta utánnem ezt a megalázómegkülönböztetéstérdemelte,ahogy a Lajos temetésénsóhajosan suttogó hívek sema bibliai tanítássemmibevételét,

meglehet, ez az esetaz emberek tudatábanelőbb-utóbb afféleszóra sem érdemes üggyésilányul,hiszen nem a Szentírásmagvas igazsága

TÚL A FÉNYEKEN

93

kérdőjeleződött megáltala,hanem az intelmetfelelőtlenül átlépőemberi, intézményigyarlóság nyilvánult meg benne,de hátszerintedépp ezértletörölhetetlenlábnyomként, repedéskéntott maradaz egyház szentségének falán,valamilyen mértékbenóhatatlanulelbizonytalanítjaa hívő lelkeket,

így sérülaz intézményesített hita falak már most sejthetőmajdani leomlásáig,mert az emberrosszra könnyen kapható természetejelen van, sokféle formábannap mint napmegmutatkozik,de emiatthiába keseregsz,tulajdonképpen ez isígy természetes,Istena maga képmására, de gyarlónak teremtetteaz embert,


94

ezért minden,ami elméje, keze általa teremtés folytatásakéntkialakul, tetszetős formát öltveélni segíti,mind-mind messzea tökéletességtől,századok, évezredeklassú,de fékezhetetlensodrában csak addig áll meg,amíg el nem jöna kegyelmet nem ismerőítéletpillanata,és eljön,mindig eljönaz a pillanat, amikorerősnek hitttemplomok,birodalmak,megváltóként hirdetetteszmékmállanak szét, süllyednek el,mert

akár egy halomhasított fa,hever egymáson a világ,szorítja, nyomja,összefogjaegyik dologa másikát

TÚL A FÉNYEKEN

95

s így mindenikdeterminált,csak ami nincs,annak van bokra,csak ami lesz,az a virág,ami van,széthulldarabokra,

ez vára tevisszakívánthitedre is,a szeretetmindenekhez mértelőbbvalóságátönmaga lényegéhez hűállhatatossággal,de mintha márfáradtan, szinte reményvesztettenhirdetőkereszténységmár mostezer sebből vérzik,istentelen ideáktapadnak rá,piócakénta létezéserejét, bátorságátaz utolsó cseppigkiszívni belőle,így üzemela Rontás


96

diadalmas szándéka,amire válaszul

felzokoga versfeketében,

mert a költőmindenki másnáljobban tudja,

sóvár s repedezett szájjal immársohase várnitörténelmi manna-esést,mert nem lágyul meg a zenit,soha édelgő álmot, sohaházasodásra a négycsapodár égtájvalamelyikét,ha nem jön az összes,

dehogy jön,vagy ha igen,a szeretetbeteljesítésének szándékahelyettállig páncélban, fegyverbenvagy profi téhesenölésre készen,ezért írhatja továbbzaklatott haraggalversét a költő,

már csitt, panaszok,ha süketa panaszfal,

TÚL A FÉNYEKEN

97

ha e falraa gúnyos időfölkarcolt régegy illetlen ábrát,oltári sugarasat,kardélnél amihódítóbb,keresztnél mágikusabb,

ó, igen,a lecsupaszítottnői ágyék,mell és farkönnyen kapható élvezeti árucikké silányítva,szigorúan előírt koreográfi a szerintbetöltia tévé képernyőjét,örömforrásra szomjas nemzedékeklátómezejét,hogy üzleti érdekeket szolgálómegtervezett látványkénthirdesse, sugallja,

nincs más érték,fontosabb életcél,csak ez számít,a kielégülésszemérmet, mértéketnem ismerőizgága vágyánakbeteljesítése,

amimegtörténik,közel és távol


98

csak azt látni,az ember

legfőbbé avanzsált gondjameghágnia ringyó kéjekcsupasz halmait,

és a szentté emelt másságszánalmas jogánma máregyre nyíltabban,szégyentelenülcsinálja

férfi a férfi val,nő a nővel,

van rá példa,újmódi törvényadja áldásátaz egyneműekeleve terméketlen,csak a ferde hajlamokkorlátlan tobzódásátígérő frigyére,

édes istenem,még hakétszeresen is indokoltana nyilvánosság előlelbújva művelnékezek a szerencsétlenek,ezeka szó betű szerinti értelmébenbetegekaz ocsmány kéjek élvezetét,

TÚL A FÉNYEKEN

99

akkorszót sem érdemelneaz egész,

hiszenaz öröm nekik isjár,de hát

a törvény engedékenységétőlvérszemet kapva,megbotránkoztató módonmég több jogot követelvemár az utcánhivalkodnak másságukkal,ráadásulrendőrök vigyázó sorfala köztbohócmaskarában masírozva,

és ez,ha úgy tetszik,semmi ahhoz képest,amit

a kéjsóvár önzéselrettentő jeleként kiskorúakkal művelnekfelnőttnek hazudott szörnyetegek,a kereszt szentségére felesküdöttpapok is,akár tízéves lánykákat, fi úcskákatmegrontva,

mi más lenne,Szodoma ez,a megtartó erkölcsök összességebüntetlenülmegtaposva, leköpve, a teremtés félresikerült fi guráinak


100

egysíkúan szegény értékrendjeeszményivé emelve,amit látva, megszenvedvehogyne sújtana beléda kérdés,

ha ennyireelfajult, elaljasulta világ, s benne az ember,érdemes-evisszatérni,az elhagyott hitmegroggyant, de még állófalai köztannyi hányattatás utánotthont keresni,abbana nyugalmas létezés biztonságátremélni,amithetven esztendőcipelésében mindinkábbfáradtana test, a lélek isáhít,

számodra eza kérdések kérdése,amire késik,talán el is maradaz egyetlenként hiteles,újabb kétségekkelkikezdhetetlenválasz,mert önvalód egészének

TÚL A FÉNYEKEN

101

két lakója,isteni jóságból gyúrtjobbik,ördögi antianyagbóldühöngő formát öltöttrosszabbik énedszembenállásaennyire ádázélethalálharccáfajult,ésa lelki csatazajbanösztön és értelemegyformán bizonytalan,nem súgja, nem harsogjaegyik sem,hogy a félelmeken átlépvemerre fordulj,

gőgösen felemelt fejjelcsak azért ismenj továbba sehová vezetőúton,vagy szégyenpírban leszegett fejjelsarkon fordulvafuss visszaaz egyetlen remélt menedékidegen ideákés önbűnök szagávalbűzlő,de mégiscsaknyájmeleggel biztató,megtartóoltalmába,


102

lehetszkönyves ember, a tudás morzsáin tengődvemegsejtettél csupánvalami lényegeseta létezéskomor titkaiból,máriselborzadtálaz emberi nem,az általa belakott világ fölöttivélt uralommechanizmusánaktökéletlenségétől,és a felismerés iszonyatávalmegvervenem tehetsz mást,a közösségnek nevezett akolgyámoltalanul ődöngő,védelemre szorulólakójakell hogy maradj,akinek ajkábólcsendes, szomorú szavak lelkekéntújra és újrakicsordula muszáj-bizonyosság,

az Úraz én pásztorom,

igen,ha minden emberi műmagán viseli teremtője

TÚL A FÉNYEKEN

103

esendőségének jegyeit,ha csupán Istenigéi, intelmeiérvényesekminden időben,akkora szembenállásig következeteselhatárolódássalcsak az emberi gyarlóságotsújthatod haraggal,az Úrral valópörlekedés,az okoskodvajogosnak véltkételkedésaz ő szavábanvétekönvalód áhított nyugalma ellenis,mert ha muszáj,lehet és kell

csalódottanszót emelniálszent hívekre,a hitetkötelességszerűen,lelket és elmétmegérinteni képeshitelesség nélkülhirdetőintézményekre,a tőlük valóelfordulás is


104

indokolható,de Istenkiismerhetetlenül felsőbbvalójóakaratánaktagadásanem,és haaz egyházi intézményekdermedtségével megbékélninem tudsz,akkortold félre a dogmát,miszerint

a hitet megélnicsak közösségben lehet,

próbáljnélkülükszemélyes viszonytteremteniaz Úrral,hiszen olvastad, elfogadtada hozzád képest bizonyosankönyvesebb, okosabbférfi úmeggyőző gondolatsorát,

vallás alattnem feltétlenülszigorúanegyházi eszmerendszertértünk,hanemegy alapvetően

TÚL A FÉNYEKEN

105

istenesgondolkodásmódot, amely szemben álla liberalizmusértéknélküliséget megkövetelő, emberellenesdogmatizmusával,a mai kor problémája ugyaniselsősorbanaz érték- és istenellenesség,amivégső állomásában,amint azttörténelmi példákmutatják,tulajdonképpenemberellenességet jelent,a hit a kereszténységlegbenső magva,a személyes szféra,az emberés Istenviszonyának a helye,a kereszténységnekúgy is vanmondanivalójaa világ számára,ha aztnem Krisztus-központúvá,azaznem csak egyházilagakarjakereszténnyé tenni,

hátfi gyeld


106

a jeleket,tanulj a jelekből,amelyekmihaszna fények, színek tobzódásának látványátólmeggyötörtszemed előtt az igék értelmére valóráeszmélésáldott pillanataibankizárólag Istenbölcsességének, mindenhatóságánakbizonyosságátvillantják fel,és a világzajdübörgésétőlszenvedő füledbeharsogjáka parancsot,

a Teremtőés teremtménye közöttannyi okvetetlenkedés utánszükségszerűen eredetivévisszaminősülőviszonyban

legyenbátorságod újra vállalni, elviselni

az alázat

kényszerűségét,akár

TÚL A FÉNYEKEN

107

fogcsikorgatva,de zokszó nélkülfeladni önvalódkételkedő énjéneklétjogát,veszni hagyniigazadhitét,teret hagyvaa következményekiszonyatának,

amimáris elméd egére borul,feketén gomolyogvasejteti a nyilvánvalót,

nagy szenvedésekkáoszábanmégiscsak felismert igazságocskáidnélkülitt maradszhetvenévesengyökértelenül,új, lekaszabolhatatlanul sokasodó kétségekvasmarkában vergődve,kínjaid véraláfutásos mezejéneszelősen dühöngő önvádvesszőjévelverve,

ok a lélek


108

riadalmára,hogy ma is hiszed,az

akikővel dob megtéged,dobd visszakenyérrel

intelemtetszetős, de vitathatóigazságaoly sokszora Rosszatbátorítjaújabbvilágrontóbűnökre,

ezzel a hittelelvárhatatlan,csak vágyott üdvösségedvégettte remélhetsz-emegnyugtató alkutIstennel és az emberekkel,haIsten magasztos lényegétőlminden formájában

TÚL A FÉNYEKEN

109

idegena kompromisszum,ha mindenki,aki a parancsolat általfelebarátodnak neveztetik,Isten akaratábólvan, él, öl vagy ölel,és tea különbözőségönteltenbitorolt jogántőlük elhatárolódnipróbálsz,

hát nem, nincs remény,marad az egyetlen lehetőség,Istennel együtt elfogadni őket,

miért félsz ettől,miért lenne ezvállalhatatlanul nehéz,hiszenköztük, velük élsz,az ő sorsuka tiéd,eddig isörültél örömeiknek,érzékelted, megszenvedtedhiányaikat,épp azok által


110

lényegült a te hiányérzetedsiváran tágulóuniverzummá,

tedd hátbéketűrőbbentovábbra is,amit eddig,legyen szavada náladnálelesettebbekgondjának, bajánakenyhítésére,mert ha a sors,a mostoha törvényekfoglyakénttengődőkneksemmi másnem adatik,akkoraz együttérzés hullámhosszán érzékeltmegértő, bátorító szóha nem is oltalom,de valamifélevigasza számkivetettségben,mikor az emberi lelkület belső romlása okozta fájdalom jajongó húrjaiba beletépveidegen népállami ösztönzéssel duhajkodónemzeti gőgje

TÚL A FÉNYEKEN

111

megvetéssel, gyűlölettelostorozzafajtádmúltját, létét,hogy nyakát szeghessea jövőjének is,mindeneknek, amihagyománykéntegészen máigmegőrződöttritkuló sokaságotokemlékezetében,

itt a baj,a sokaság ritkulásában,az ősi,könnyelműséggelmég nem fertőzöttvirtuselaggásában,amikor fogynak,holnapra talánelfogynaka bátrak,

akik meggyőződésselvallják,

nemmeghátrálvamenekülni,de elszántanszembefordulni,


112

hiába mondja ezta vele készült interjúcímébenBalázs tanár úr,haugyanott, ugyanakkora másik interjúalany,az egészséges csecsemőként születettnemzeti mozgalomegyik kisvezéralakjanem átall

ragaszkodoma szülőföldemhez

címmel nyilatkozni,hogy nem sokkalaz interjúkötetmegjelenése utánfelszedje a sátorfájátés odébb álljon egy országgal,mint akimár csaka saját jövőjébengondolkodik,azt remélimegalapozni,

így,a szellemi irányításképességével megáldottemberek, személyiségektávozásávalszegényedik, marad magáraténfergő tömegkéntfajtád

TÚL A FÉNYEKEN

113

a minél inkábbidegenek által bitorolt,annál inkább áldatlanszülőföldön,

hát nem csoda,ha pásztortalanul csámborogvaelsatnyul, kivész belőlea létküzdelmekben évszázadok alattimádsággal vagy káromkodással,de mindig hatalmas életösztönnelmegnyilvánulólétakarat,a fajtád legnagyobbjának nevezett férfi úkényszerű körülményekkel kicsikartintelme,miszerint

a magyarnak,hogy legyen valamiEurópában,egyedül magyarnakkell lennie,ez dicsőés nemesöröksége,

az ilyen szándék helyettmélybe taszítódepresszió,és annak ellentétekéntostobanemzeti kivagyiság


114

izzik,leginkábbkocsmákborgőzös, pálinkabűzöskisvilágában,de áthatjaelvileg felelős személyiségekmagatartását, nyilatkozatait is,akik

ha nincsló,szamár isjó

alapon jutottakilyen-olyan pozíciókba,rájuk mondjaszitkozódvaa fi ad,

ezekmegélhetésipolitikusok,látszatcselekvésként csak a szart keverik,legfőbb gondjuka támogatási pénzek fölöttimarakodás,apró sikert, részeredményt diadalként feltüntetveönelégültenverni a mellüket, tépni a szájukat,pfuj,

TÚL A FÉNYEKEN

115

meglehet,túl sommásanelítélővélemény a fi adé,de híven tükröziaz érdekvédőkés az érdekvédettekviszonyát,bizony, másoktól isezt, ilyesmithallani,hát világos,ebben a helyzetben,amikornincsen bizalom,amikorgyanú és megvetésfészkel a helyén,mi máslenne, lehetnea legegyszerűbb, célszerű megoldás,mint hogy a bizalmat elveszejtő potentátoka cél szentségére való tekintettel

átadják a helyüketúj arcoknak,bölcsebben cselekvőképesembereknek, akikeleve másként,elbitorolt jogaitokatakár morzsánként,de állhatatosan, céltudatosanvisszaszerezvekiérdemelnék, bírnák


116

a bizalmatokat,de nem,a levitézletteknem veszik a kalapjukat,tíz körömmel ragaszkodnaka pozíciókhoz,ma úgy mondják,

bebetonozzákmagukat

ésnemzetmentő nagyurak szerepét játszvamegélnek,jól megélnek,a fajtád pedigaz idegen államhalálos szorításában,

meddig,meddig még,

a többszörösen gúzsba kötöttember, közösségválaszt erre a kérdésremár csaktőle, Istentőlremél,

hát adjonvalami jelt,

ha sorsotokaz ő kegyeibőlvégképpkihullottaké,legalább a pusztulásméltóságát

TÚL A FÉNYEKEN

117

hagyja megnektek,hogy ne

ágyban,párnák közt

bárgyún heverészve,delétezésetek, jövőtökjogáhozfoggal-körömmelragaszkodva

a harc mezején

vesszetek el,mintsem

gyalázatban,hm,megtörtént,visszatértélIstenhez,hozzá fohászkodsz,pedig tudod,a józan észfüledbe ordítjaaz egyszerű, épp ezértmegcáfolhatatlanigazságot,

segíts magadon,akkorIsten ismegsegít,


118

csakhogy amitaz egyes emberrég felismert, számon tart, a szerint igyeksziktenni a dolgát,azzal a közösség egészenem számol,mert magánérdekektüskés bokraitólnem látja,nem láthatjaa köz érdekének szentségét,választott szellemi vezetők kötelessége lennefelismerni, megértetnia legfontosabbat,

tisztességes magánérdekeksokaságábólhogyan állhat összeszerves egésszéa fajta közös érdeke,

mert összeállhat,összeállhatna,ha kötőanyagafelelősségtudattal végzettszolgálatvolna,

miért nem az,ó, erről,az emberi-nemzeti közösség irántelkötelezett,szolgálatrólma már

TÚL A FÉNYEKEN

119

beszélni isanakronizmus,

férfi ak szűk, véletlenszerűenösszevetődött társaságábanóvatosan, utalásszerűen,Béla tanító példájára is hivatkozvavalahányszor szóba hoztad,siralmas lettaz eredmény,

a nehéz felfogásúakcsak bámultak bocimód,az új, valahonnan szalajtott fi atal tanító pedigújmódi izmusok hívekéntletromfolni igyekezett,átkozottul udvariasan, de sértőenazt mondta,

lári-fári,az ön félelmealaptalan,a kívánsága korszerűtlen,hála a felvilágosult elméknek,megtörtént az emberfelszabadítása,és azóta semmi másnem esik akkora súllyal latba,mint az emberi szabadságjogokösszessége,a közösség, a nemzetfogalmakiüresedett,tessék tudomásul venni


120

az emberi egyedek igényeinekprioritását,s hogy a múltbanincsvisszaút,

nem jöttél zavarba,a zagyva érvelésmegcáfolásárakészen szólásra nyílt a szád,hogy az önnön felsőbbrendűségébennyeglén magabiztosfi atalúrszemébe mondjad,

az ember jobbik énjénekkiteljesedésétsoha nem bénítottasemmiféle tilalom,ennélfogvaa felvilágosultnak nevezett, valójában hibbant elmékemberszabadításaa másik, erkölcsi értékrenddel úgy-ahogy, de mégiscsakkordában tartottrosszabbik éntszabadította ráa teremtett világra,

nem várta meg,otthagyott, állítólag órára sietett,

istenem, mit tanulhatnak tőle,

TÚL A FÉNYEKEN

121

az ilyenektőla fi atalok,nyilván a kölyköket, csitriket isigyekszik beoltanijóravaló embertől idegeneszméivel,mi mást tehetnea korlátlan, erkölcstelenszabadosságmegszállottjaként,aki köztudottanszándékosan gyermektelen,úgynevezettnyitott házasságban él,vagyis ő is,a felesége ismással szűri össze a levet,ha épp ahhoz van kedve,

eza modern korértékrendje,amialig ismeria szerelem és a hűségfogalmát,jól, nagyon jól írtaa parasztköltőnek tituláltKálmán bácsi, Béla tanító falubelije,

nekemnem kella modern szív,velehinni s szeretni


122

nem lehet,lelkeketjöttem vennitőletek,cserébeadom oda lelkemet,

erre a tiszta, emberhez méltóbeszédrenem fogékonya tücsköt-bogarat izgágán összehordótanító úr,

mihez kezd a szerencsétlen,ha majd rászakad az idő súlya,és vigaszt nyújthatógyermekek, unokák nélkülaz öregkori magánybanszánalmas vegetálásra kényszerül,

meglehet, akkor majdrádöbben,csupa olyan élvezetre pazarolta életét,mint a limonádé,ami jólesik a szomjazónak,de csakhamarkihugyozza az ember,

igen, hatvan, hetven vagy többesztendő terhe alatt rogyadozvakéső lesza szánom-bánom,mert nem adatik

TÚL A FÉNYEKEN

123

lehetőséga jóvátételre,

az ilyen emberképtelen, nem is akarjafelfogniegy másik költőtökmegszenvedve verssé érleltigazságát,

nem lesz ittsohamás szabadság,mint amitannak mondanak,

az ilyen talánverset sem olvas,ezért nem tudhatja,hogy mégis, ma isvannak,

kikszéllel szembenmegkísérlik, megpróbálják,bőrükbe sütvefelmutatják,mi mindent kellaz embernekkibírnia,s rettentse bárSzibéria,emelt fővelindul az ember,foga közt hordvaelveit


124

járja a titkoktermeit,

hát igen,emelt fővel, deesélytelenül,hiszen mennyikiművelt, fölemelt emberfőbukott már aláa kudarc fortyogó keserűségébe,nem csoda, ha a költővégülreménytelenül felsóhajt,

létezhetnénekangyalokemelésérefáradt őznek,hanema mennyek magasábanszédülettels veszélyközelbencsak égitestekkergetőznek

a tisztán látó, aggódó emberneképp ezértkell, kelleneszemének fényétégi magasság vagy teremtett bálványokhelyettaz emberi lelkek mélységébesugarazni,ott keresni

TÚL A FÉNYEKEN

125

Istent, angyalokat,mert haodaföntrőlnem jön megváltás,akkor az emberangyalszárnyú,Isten kicsinyített másakéntrejtőzködőjobbik énje,romboló energiákat bénítódiktatúrája,

igen, diktatúrájaígérhet csak

reményt a rendre,

vagyis hátküzdelmet a rendért,ahogy jóravaló apák és anyákszigorú szeretetteligyekeznektőből kimetszenigyermekeik elméjébőla szellem vadhajtásait,hogy a jóra és rosszra egyformán fogékony utódokegész életükremegtanulják,

bármi,ami ember általelérhető, birtokolható,nem feltétlenül


126

az ő javátszolgálja,

mertha csábítja isa megismerés, a birtoklásvágya,az embernek kötelessége mérlegelni, mohóságát megfékezvea következményeikben létrontókísértéseknekellenállni,különben úgy járhat,mint nemrégCsapóék nyughatatlan kisunokája,aki dióverő rúddalpiszkálta, ütögetteházuk havas tetejének ereszét,a vastag porhó-rengeteg perszelezúdult,maga alá temettea gyermeket,

ezt, ilyetlátvaaz ember, az emberiségmiért zúdítjaújra és újra magárabajok, tragédiáközönét,

nincs másmagyarázat,

TÚL A FÉNYEKEN

127

sok ezer éves történelmeellenéreő maga isokulásra,jót a rossztólmegkülönböztetni képtelengyermek még,

itt ez az új tanító,folyton szabadságjogokrólhablatyol,de nem,sehogy sem férdiplomával igazoltan kiművelt fejébe,hogy a szabadság,a szabad választás jogaazokat is megilleti,akik nem kérnekaz ő kótyagos eszméiből,inkább ragaszkodnaka régi,úgymondhasználattal fényesre sikáltértékekhez,

ahogy tea kökénybokrok sűrűjébőlkiválasztott görbebothoz,ami méretre vágva, ágbogaitól gondosan megtisztítvajó húsz évekifogástalanul betölti funkciójáta kezedben,hát éppúgyhűséges társkéntkötődsz hozzá,mint Fürgéhez


128

és bármi máshoz, amikedves számodra,

az ilyenmeghitt viszonyrólember és dolgai köztennek a tanítónakfogalma sincsen,ezért olyan az élete, amilyen,

istenem,nagyjábóla fi addal egyidős,és ha összehasonlítod őket,szemet bántóan iszonyú a különbség,

a fi ad is kedveli, használjaaz új dolgokat,de a kezdeti hánykolódás ótanormális házaséletet él,becsüli asszonyát,gondoskodik a fi airól,gondol a jövőre,akarja a jövőt,és tudja,

nem szentesít mindentáldás,ami újnak számít,az új dolgokcsak a szellemet, az életetgazdagítóleglényegük általlennének, lehetnénekméltók a létezésjogára,

TÚL A FÉNYEKEN

129

a tanító úrmásképp gondolja,szerinte

az újönmagában véveaz egyetlenmindenekfölötti érték,és a régi, elavultdolgok, fogalmaklecserélését szolgálja,

más szóvala szerelemfelemelő csodájáta testi kéjvágygépies kielégítésére,a házasság szentségétkurválkodásra, latorkodásra,az ilyennek, az ilyeneknek címezvejogosa költő szemrehányó kifakadása,

te féreg,hát szerettél te valahanőt,úgy, hogy nem kötöttgyáva érdek,s sorsodul értebármit is mértek,vállaltadegy egész világ előtt,hát mit tudod te,hány szálból szövikaz emberi sorsok


130

hálóját,mit tudod te,hogy mivel fi zetünk,ha korán haltifjú évekránk rójákminden adósságuk,és mit tudod te,hogy fáj torkunkbana sikoly,mely meddő ölelés utánmarad ott,s a költeménnyé hazudott kalandokutánvergődve kereső lelkünknekhogy kellaz egyetlenmásik,akitsenkiben semleltünk meg,s akire ha egyszerrátalálunk,eljutunka végsőszámadásig,

igen, a tanító úremberhez méltatlanul torzhitvallásailyen választérdemelne,

TÚL A FÉNYEKEN

131

de nem vágja a fejéhezsenki,hallgat a tantestület, hallgatnak a szülők,pedig mármaguk a fi atalok isfurcsálljáka tőle hallottakat,fültanúja voltál a beszélgetésnek, amikorKismatyi, a szomszédék fi aizgatottan újságolta az apjának,

apu,nem fogod elhinni,a tanító bácsimegbuggyant,tiszta hülyeségeket beszél,

Pista szomszédmegütközvenagyot nézett,gépolajos ujját fi gyelmeztetőnfelemelverászólt a gyerekre,

nana,hogy merszilyet mondani,a tanítót tisztelni kell,hiszen tőle tanulsz,

Matyi respektáltaa felemelt ujjban megtestesülőszigorú apai intelmet,de megszeppenve se némult el,


132

csak épp halkabbanfolytatta,

de ha egyszernagyon furcsát mondott,azt mondta,az ember nem születiklánynak vagy fi únak,mindenki maga dönti elfelnőtt korában,hogy őfi ú vagy lány,szóval az ilyesmivállalás kérdése,mit szólsz ehhez, hát nekem hiába mondanáa kis Margó,hogy őfi ú,hiszen nekipunija van,nem fütyije,mint a fi úknak,

most már nemcsak az ujj, maga Pista isfelegyenesedett,kigúvadt szemmel álmélkodvamegvakarta feje búbjáta svájcisapkán keresztül, éskomorankimondta a véleményét,

az más,akkor

TÚL A FÉNYEKEN

133

tényleg elment az esze,bármit mond ezután,ne fi gyelj rá,csak a többi tanítóra,akik nem beszélnekbaromságokat,

egyvalamibentévedett Pista szomszéd,mert igenis,törődni kelleneezzel a fi ckóval,felelősségre vonni,egyszer s mindenkorraeltiltania tanítói pályától,hogy ne mérgezhessen többézsenge elméketesztelenségekkel

a szabadelvűség eszméjéteredeti, tisztelhető mivoltábólhebehurgyán kiforgatóidióta,akinek eszmetársaiépp mostanábanpotyognak a közutálat mocskába,szétesett a pártjuk,fennhéjázásukkal, világrontó törekvéseikkelkiprovokáltáka megvetést,és ezjó jel,reményt ada változásra,


134

az Országház kupolájáig magasodópolitikai szemételtakarítására,

mindeza tanító uratnem zavarja,ő mániákusantovább fújjaa magáét,amíg egy felháborodottfi atal atyafi végrenyakon nem veri,és a faluközösség zsigereibenmég élőegészséges ösztönleküzdhetetlen undorralel nem űzimég a környékről is,

mertaz ilyenneknincs helyeaz emberek közt,akiketideig-óráigmeg lehet téveszteniszép szavakba csomagolthazugságokkal, ármánnyal,de a csábos lepelelőbb-utóbb lehullminden gazemberről,az emberi létezés feltételeitrombolóizmusokról,

hogy visszaállhasson

TÚL A FÉNYEKEN

135

a becsülhető értékrend,amitől, ahogy a bölcs öreg,náladnál is idősebb férfi ú, volt államfő írja,idegen

az egyéni önzés,az anyagi és szellemihatalomvágya és bűvölete,

hogy

a pusztítás és a közönybűnébe esett embertudatában

újrateremtődveüdvözítő példa lehessen

a keresztény kultúrkörhagyományos emberképe,

mert ami van,amit elszabadult hatalom,a pénz hatalma gyártfutószalagon,az emberi létezés forrását, a természetegyensúlyátborítja fel,ezért kell fi gyelnia józan ész hangjára,miszerint mindezért


136

felelősség terhelikorunk emberét,döntéshozóit,

s hogy

a jövőértminket terhelő felelősségelhárításasúlyos, életbevágóerkölcsi kérdés,

az erkölcs pedignem csak

különböző tilalmakösszessége,sokkal inkábbaz európai hagyományokajánlásainak foglalata,

amiket a Biblia

parancsolatnak nevez,

hiszen

a szeretet,a bizalom,a szavahihetőség,a szolidaritásparancsáttilalomnakcsak az tarthatja,

TÚL A FÉNYEKEN

137

aki a megjelölt értékek ellenakar fordulni,

mert nem érdeke

a társadalmak működőképességénekmegőrzéséhez,az emberiségéletben maradásáhozaz emberlétérdekei szerintszükséges szabályok

fenntartása,akinem tudja, nem akarjafelfogni, hogy

az erkölcs nem tiltás, nem korlát,hanemlétfeltétel és lehetőség,nemcsakkeresztény hitünk és kultúránk,hanem szinte valamennyi vallás,az iszlám, a buddhizmus és a többiektanítása szerint is,

hát igen,te, félműveltfalusi könyves ember,aki izzásig hevülő indulattalfelróttad István királynaka kereszténység felvételét,


138

te iskezdettől fogvatudod,

nem a keresztény hittelvan bajod,hanem annakerőszakos rákényszerítésévelőseitekre,

tudod azt is,nincs olyan vallás,amelyerkölcstelenségethirdetne,

épp ezértlehet, kellragaszkodnihozzájuk,ahhoz az egyhez,amely eszmélésétől kezdvemeghatározza az emberhitét, sorsát,és bár

az alapvetőerkölcsi és politikai normákataz ember,a közösségek,az állampolitikai fórumaiviszonylagossá,az erkölcs uralmátbizonytalanná tették,az erkölcsi értékek

TÚL A FÉNYEKEN

139

az emberek lelkébenés közösségeik gondolatvilágábanma isjelen vannak,sorsfordító feladat,hogy ezeketelőhívjuk, élővé tegyük,a Tízparancsolatbanés az európai erkölcsi normákbanáthagyományozott örökségalkalmasmai világunk irányítására is,az igaz beszéd,a jóság, a szépség,a hit megőrzése,az élet, a másoktisztelete,a hazaszeretet, a szolidaritás,a bölcs kormányzás,a demokratikus gondolkodásmorális feladat is,ebben állaz egyes ember,a sajtó, a kultúra,benne a művészeteknagy értékközvetítő szerepe,a politikai, társadalmi, egyházi intézményekés különösenaz iskolákfelelőssége,

hát igen,az iskolák,ki tudja, azokban hánydiplomás idióta,


140

szellemi dúvad,a romboláselvetemült nagymesteretereli parancsoló szigorral,vagy csábítjacukrosbácsikéntlelki, értelmikáoszbaaz ifjúságot,hiszen az ő feladatukebben áll,az ő éltető elemüka felfordulás,az emberekelanyátlanodásig fajulóbizonytalansága,merttudják, megtanultákaz átkozottak,hogy az embercsak így válhatkezes báránnyá,farkasfogú ideákalattvalójává,

hátvelük, az emberhez méltatlan eszmékfi zetett ügynökeivelnagyon nehéz, hited szerintlehetetlenaz élhető rendújrateremtése,

most ugyanmintha

TÚL A FÉNYEKEN

141

sértődötten, kényszerűenvisszavonulót fújnánaka közutálatszámokban is jól mérhetőmegdühödött energiája,irdatlan túlereje elől,de ez csakördögi taktika,hogy a megsemmisítő csapástelkerüljék,hogy új álarcot öltveott maradhassanakmindenütt,az iskolákban, a politikában, a hivatalokban,és amikormegfáradni, netánelfásulni vélikaz újrateremteni kívánt rendhíveit, akkorazonnal kinyújtsákcsápjaikata hatalomért,

hát nem,velük nem,csak ellenükegységesülvevan esélya rendre,

ezértmuszája közöny szürke köpenyébőlkivetkőzve szembeszegülni,szót, szavazólapot emelni


142

a rontás tőlük várható szándékánakújbóli diadala ellen,

már hallaniaz elégedetlen tömegzúgolódását,de ott,az elfüggönyözött fülkébenlesz-eelegendő kéza megfelelő rubrikábankeresztet vetnia férgek ellen,vagy a ma háborgókiszonytató többségeazon a napon isinkább otthon marad,netán a tavaszi jó időbenkirándulni megy,esetleg kocsmába,mint évekkel ezelőttaz állampolgársági szavazás napján,

ki tudja,mi lesz,hogy lesz,egyvalami biztos,

a közöny, a kényelemszeretetképesrozsdaként elemészteniaz elszántságot,jó példa rásaját atyafi aidmagatartásaaz itteni választáson,tízből háromvette a fáradságot

TÚL A FÉNYEKEN

143

elmenni, ikszelni,még a fi ad isitthon maradt,pedig neki vanhatározottvéleménye,észérvekre alapozottítéleteaz országról, a politikáról,benne a titeket nyomorgató,kisebbséginek nevezetthelyzetről,talán épp ezértintézte el a dolgotegy legyintéssel,mint akinekmindegy,ki leszaz ország feje,

javarésztigaza volt,te mégiselmentél,hogy a tégedállampolgári jogon megilletőszavazólapotvéletlenül se használhassa felsenkicsalásra,és ott, a fülkébenelőre megfontoltan

mindenki ellen


144

szavaztál,hiszen nem voltokod, jogoda többség sok jelöltje közülbármelyikbenbízni,pár nappal későbbmegírta az újság,országosanszavazók milliói gondolkodtak ugyanígy,igen,a saját fajtájuk közül isrengetegen, épp ezértfurcsa, hogy egyik szövetségetek

nyíltanelkötelezte magátaz egyik jelölt mellett,annak érdekében kampányoltminden lehetséges módon,mert attól reméltkedvezőbb bánásmódotfajtád iránt,

a másikat,az elsőszülött szövetségethiába noszogatták,közömbös maradt,azazinkábbóvatos, bizalmatlan,mert egyszer mármegégette száját a kása,

TÚL A FÉNYEKEN

145

vélhetőlegokult belőle,

nem lehet tudni,melyiküknek ad igazataz idő, a fejlemények várható sokasága,benned nyoma sincsvérmes reménynek,biztosan tudni véled,egykutya minda többség politikusa,saját fajtájuk létérdekeivelsem törődnek,nemhogy a ti bajaitokatorvosolnák,

földijeidrájuk adott szavazataibizony mindbután elpazarolvaaz adott helyzetben,amelybena kisebbik rossz választásánakesélye semadatott meg,amelynek folytatásaként marad mindenváltozatlanul

rossz,igaza vanSzéchenyinek,

igazi javítástnem mindig leheta fennállónak


146

csupán csakmódosításávaleszközleni,mert a fennálló néhaolyas,mitökéletes ellentétben állazzal,mi eléretni céloztatik,s ehhez képestily esetekbena réginekgyökerestüli megsemmisítéseés az újnakgyökeres felállításaszükséges,

de hátmost, ittkit érdekela legnagyobb magyar igazsága,kevésa konferenciatermek faláraméteres betűkkel kiírniaz őmásik gondolatát,

nyelvében él a nemzet,

ami perszeszintén igaz,és még inkább,hogy a lelkében él igazán,de írjanak bármitlózungokra,

TÚL A FÉNYEKEN

147

attólnem hatódik mega többség hatalma,legfeljebbmosolyog rajta,és szövi továbba merényletetnyelvetek, létezésetekellen,

na jó,a többség hatalma jogos,az ellenkezője abszurdum,elképzelhetetlen,csakhogya kisebbségnek is,kivált hakényszerből az,joga vana nyelvében, egész kultúrájában valólétezéshez,és ez a jog,ha a többségelismerné, tisztelné,nem csorbítanáamaz érdekeit,

fajtád sorsán merengveezt gondolod te,de a többségi milliók köztalig-alig akad,akibár nem ismeri,de képes lenne felfognia ti Széchenyitek


148

sokadik igazságát,

a legmagánállóbb, függetlenebbs legnagyobb számú nemzet isa feneketlen mélységpárkányán áll,s veszte előbb-utóbbelkerülhetetlenül bizonyos,ha nyelvét veszti,mert a nyelva nemzeteknek lelke,mely ha megsemmisült,tenghet az ugyanszolgailagazon túl is,de élet benne többénincs,

ráadásul

egy nemzet,mely sajátságinak kifejtésébenvalami egészrekiképezheti magát,oly erkölcsi test, mely az emberiségnekalkotó része,és azon lépcsőknek egyike,melyekenaz emberi nemmind magasabbraemelkedhetikvéghivatása,a tökéletesülés felé,

TÚL A FÉNYEKEN

149

a gőgös többségezzel nem számol,saját érdekétmásokénak eltiprásával véliérvényesíthetőnek,pedig

a valócsak kölcsönösvitatáss mindenoldalú vizsgálat általfejlődhetikegész világosságra,minél többennyilatkoztatják kivalamely célra vett tárgy irántvéleményüket,annál bizonyosb annaksikeresvégrehajtása,

tudva persze, hogy

a legcifrább szavaknaksincs hiteleott,hol tényekbizonyítnakellenkezőt,

ilyenkor, választás idejénez a jellemző,a cifra szavak, ígéreteksokasága,és vannak


150

fajtád első szólói közt is,akika hiszékenység bűnébe esveaz esküdt ellenséghamisságaira alapozvabíznak, érvelnek,közeli megváltásrólpapolnak,de közbencsak a sajátbecsvágyuk, jövőjükbeteljesedéséregondolnak,mert számukra

a micsak ürügy

az énérvényesüléséhez,

mert most valahogy nincsszerencsétekderék államférfi akhoz,akik magas és alsóbb szintekenfelelősséggel pásztorolnákaz együgyűségre kárhoztatott,csak a has és a zsebteltségére vágyó tömeget,akik dühösen féltőjó szándékkal, türelmesenvezetnének titeketa jövőbe,

miért, honnan ez a minőségi ínség, amikora fonákjára fordított demokrácia ürügyén

TÚL A FÉNYEKEN

151

mindigarra méltatlanoktülekednekfontos pozíciókért,itt a példa, saját faludé,amelynekszegény Kálmus szerint

akár idegenből jött,akár falubeli volt,a legelső emberemindighitvány ember volt,

és bárszerintedvolt egyetlen kivétel,az csak a Kálmusborízű, keserű igazságáterősíti,emlékezzKondás Balogh fi ára,a jófejű Józsira,aki nem pénzért,a saját eszével szerzettmagas iskolándiplomát,válogathatott volnajól megfi zetett állások közt,de látvaédes falujábana nagy semmit,


152

fejébe vette, hogy ezen őváltoztat,voltak hozzáelképzelései,leírta, elmondta minda bíróválasztási kampányban,a falu népemégse őt választotta,s hogy miért nem,azt a legrövidebbenBunkó Bernát foglalta össze,

kondáskölyökmaradjona disznók mellett,

mit ad Isten,nősülése után Józsitávoli faluba került,aholpár év alattelnyerte az emberekbizalmát,bíró lett,és azótaszívvel-lélekkel, sikeresenteszi a dolgát,nem csoda, hogykétszer isújjáválasztották,most márhívják, megválasztanákitthon is,de

TÚL A FÉNYEKEN

153

nem jön, azt üzente,

ott voltam, nem kellettem,most itt vagyok,megbecsülnek,számítanak rám,ahogy én is rájuk,hátbolond lennékhazamenni, különbenén máritt vagyokotthon,

igaza van,nem az ő vétke,hogy itthonváltozatlanula feje tetejére állítvaminden,a hivatallegkisebb gondja is nagyobb,mint az embereké,bárki kér igazolástmondjuka családi összetételről,előbb papírt kell vásárolniaa boltban,amire a jegyző rágépeli,szégyen, micsoda szégyen,főleg az államé,


154

mert a saját hivatalaival semtörődik,de a falubelieké is,akik

sokadszor, átkozott módontévedhetetlenülszavazzák első emberréaz arra legalkalmatlanabbat,

mondják, az újság is írta,az idén megintbíróválasztás lesz,az egyik jelöltállítólag Palkó,a legsikeresebb káefté vezetője,

na végre,egy normális, értelmes ember,akinem véletlenül az egyházi gyülekezet gondnoka,

adja Isten,sikerüljön neki,a te támogatásodatmáris bírja,

de háta falubeliek többsége dönt,és hogy ezúttaljól-e,azt csakaz Isten tudja,

vajonleszel-e mégakkor,hogy szokás szerint

TÚL A FÉNYEKEN

155

a kökényfa-botra támaszkodvaráérősenelballagja szavazóhelyre,hiszennaponta úgy érzed,

nem lesz több tavaszod,már csupána gondolataidnyüzsögneknyughatatlanul, a testelaggottancsak van,egyre tétovábbanténferega megszokott,de márfárasztó dolgoksűrűjében,néha máraz agy iskihagy,van úgy,határozott céllalelindulsz valahováaz udvaron,de odaérve,csak bámulsz,miért is mentél oda,ma reggel meg, ó, istenem,mosakodás utáningerülten motyogva,


156

hogy miért nem találodaz ujját,kisujjasod helyetta törülközőt akartadmagadra venni,

ennél is riasztóbbaka pillanatok, amikor

láthatatlan,ellenállhatatlanerőa normális létezésegyensúlyábólkibillentveoldalvást vagy hátrafelétaszít, tántorgásra kényszerít,mint szegény Kálmustannak idejénszámolatlan pohár borok mámora,pedig most mármég inkábbmértékkel iszol,a megszokott kettő helyettsokszor beérednapi egy pohárral,

a helyzet, a tünetekjelzik,megérlelt az időaz elmúlásra,és így,fél lábbal mára nemlét küszöbénenyhén szólva isfurcsa,

TÚL A FÉNYEKEN

157

vagy inkább komikusfi gurakéntkisszobád magányábaszámkivetvea falu, az ország, a fajtádtemérdek gondjánrágódsz,

vedd már észbe,enneksemmi értelme,vénemberkéntse időd, se képességedsemmiféle megváltásra,hagyd a falu, az ország, a fajtádbajaitazokra,akiketa koruk alkalmassá tesz,a hivataluk kötelezcselekvésre,

nem a te bűnöd, hogya tapasztalás szerint őketnemigen emészti a jobbítás gondja,

te örülhetsz, örülj,volt egy életed,amiŐvele megosztvaszerencsésnek mondható,mert sokan, nagyon sokannélkülözni kényszerülnekválasztott párjuk


158

lelki lényegében a megtartó, felemelő Társat,akit fi zikai valójábanidejekorán elvesztettél ugyan,de szemének fénye,lelkének melegségeváltozatlanulsugaraz rád,

talán ezért,a Benne, Általa, Velemegismert jó lét,az üdvösségáldott darabkája okánporoszkálnak és ügetnekgondolataidaz emberek, közösségeksorsául kimérthiányoksivár mezejénszebb, értelmesebblétezés igényével,

bolond, vén bolond,emlékezz a Bibliára,Jézus járta a világot,vitte, szórta, magyaráztaa szeretet igéjét,mai szóvalküldetésnek tett eleget, és végülmegfeszíttetett,

és amibe őbelebukott,az

TÚL A FÉNYEKEN

159

nekeda kisszoba falai köztnéma gondolatoksörényébe kapaszkodvahogyan sikerülhetne,hiszen Jézus árnyékánál iskevesebb vagy,mert az isteni jóakarattagadásávalszentségtörésre vetemedtél,

magadba szállni,a szégyen égető bélyegével homlokodonmegbánásba menekülni,ez maradt,mert a fény, amitelmédben gyulladt naptűznek véltél,pisla gyertyaláng, katedrálisok pompájából nézve eretnek csillogás,

igen, katedrálisokban visszhangosan dörgődogmák szerintszentségtörésminden szavad, gondolatod,amikor kétségek közt hánykolódvaa megkérdőjelezhetetlen bizonyosságigpróbálsz eljutni,és szétárad elmédbena felismerés rettenete,

minden, ami intézményesül,attól a perctőlmár csak önlényegét igyekszikmegóvni, fenntartani,

pedig,leplezze bár


160

ecsettel, szobrászi vésővel teremtett megannyi szépség,az a lényegkorántsem makulátlan,fénye

nem arany,csak sárga,takar mélysötétetsugárzása,

ebben a mélysötétben gubbasztaz érdek szörnyetege,

a fennmaradásé, az uralkodásé,micsoda hévvel magyarázzáksaját hitüktől megkótyagosodottfanatikusok,hogy fajtád

és a kereszténységelválaszthatatlanul összekapcsolódott,a magyar államot,amely keresztény alapokra épült,nem érthetjük mega keresztény hitmegtartó ereje nélkül,

ez bizonyéppúgy hangzik,mint a veres birodalomszolgáival szajkóztatottjelmondat,

az Unió népeinek barátságamegbonthatatlanul örök,

TÚL A FÉNYEKEN

161

mind a két állításáhított helyzetettükrözött, tükrözvalóságként,az egyiket márelsöpörte az idő,a másikféligazságokba kapaszkodvaérvel saját létjogáért,

amit épeszű embernem vitatott soha,te is csaka következetlenséget,a setét foltok elhallgatását, tagadásátrovod fel,

mert igaz,fajtád a honfoglalás utánkereszténnyé lett,

azzá tették,de a másik igazság szerintazelőtt islétezett,vagyis volt,

van magyarságkereszténység nélkül is,a magyar kultúranem csak ezeréves,mint a magyar állam,

az ezeréves együttélés pedignem jelentelválaszthatatlanságot,


162

különbenmit adott neki,mitől óvta megfajtádata kereszténységannyi évszázadon át,ha tatárral, törökkel, a veres birodalommal szembenmagára hagyta,

jól írta a költő,pont fordítva áll a dolog,mert

így volt ez,magyar,hulltála keresztért,és minden fi adúj síron nemzett,és minden új kortönvéres keresztség jegyébenoltott lelkébe a nemzet,

és most, amikorbenned,elnyűtt testű öregembernyughatatlan elméjébenváltozatlanulrúgkapál a szándék,

megtalálni, betöltenihelyedetaz embervilágban,elrendezni, vállalniviszonyodat

TÚL A FÉNYEKEN

163

az Isteni Lényeggel,a puszta szándék okán,bár közvetve,de milyen jogon sújtanakújnak nevezett pogányságvádjával,mintha senki,senki sem értené megszenvedett igazságodat,

soha nem a kereszténységgelvolt, van bajod,hanem annak intézményesülttehetetlenségévela legfeketébb veszély,a minden magasztos erkölcsi értéketleköpködővilágizmus diktatúrájával szemben,

szinte felfoghatatlan, miért nem érzékelikmások, egyébként okos embereka jelenséget, melynek bűvöletében

előbb válik pogánnyá az, akibelépve a fogyasztás gigatemplomába,megveszekedettencsak a pénzt hajtja,mert megfeledkezikminden magasztosról,előbb lesz pogánya semmiféle értéket nem követő,mostani kötelező kifejezéssel élvepolitikailag korrektfi atal,mint a magyar és vallásos önazonosságát


164

a régi dolgokhoz visszanyúlóan keresőés azt bizonyos szimbólumokbanmegtaláló társa,

dete, aki,mert megsemmisíteni nem tudod,legalább perlekedsza hatalmi önzés minden álságos formájával,te ezekhezakarsz visszatérni,

hátne tedd,

kovácsold makacsul újra elutasítóan keménnyéigényes önvalódat, hogy ne sújthassalelked arcátmegalázó alku színekéntégő pirossal

a szégyen,

hiszen tudod,túl soka veszteség,önmagadé,a fajtádé,és te, akiszembenéztéla többszörös iszonyattal,

csak addigvagy, maradszember,amíg van lelkierőd

TÚL A FÉNYEKEN

165

szigorú szóval ítélniakár évezredes, akár újsütetűtéveszmék,a gondolkodás képességévelmegáldott, megvertember

méltóságáteltipró törekvésekfölött,

ennyit tehetsz,épp ezért meg kell tenned,hiszen a lelki kínok karmaielméd konokságába véstéka megsejtett bizonyosságkőszirtet formázó kontúrvonalait,

a túlvilági üdvösség vagy kárhozatígéretévela reverendás intézményelodázza, esetlegessé teszia megoldást,

maradjon, erősödjön bennedpőrén, intézménytől megfosztottana hitIstenben,a téged önmagávalegylényegűvé formálóTeremtőben,aki nem pórnép verejtékével emelt, pompával hivalkodótemplomokban, katedrálisokban


166

trónol,de benned,minden jóravaló emberlelkében él,és egyszer majdtörvényt ülminden gonosz fölött,

jaj,hinniaz ember isteni lényegénekfelmagasodásábannehéz,hiszen az együgyű vegetációföldönfutó dimenziójábanigénytelenül tengődnibiztat, kényszerítoly sok, önnön mindenhatóságában érdekeltintézmény,

ne,többé ne engedj nekik,ha fajtád egészének megóvásáhozgyönge vagy,legalább önmagadat szabadítsd mega béklyóktól,igazad hitét vállalva

ítélj, ítélj,mert ez hiányzik a világból,a szellemi tisztátalanságbűzében, bűnében gyökerező,természetes és teremtett szépségeket meggyalázóideák fölötta könyörtelen pálcatöréskötelessége,

TÚL A FÉNYEKEN

167

bátorsága,felelőssége,

jaj,

mi ez,már fekve ispörget a szédület.megmozdultak, körbeforognaka falak,mi történt,mikor történt,

egy percevagy már hetven éveheversz bénán az ágyon,

csak az elme rángatózik,emlékképek villognak,suhognaka felfordult kisszobacsendjében,minden gondolat észveszejtően pörögveönmagát kergeti, mint kölyökkorában Fürge a farkát,a kínkívül-belülfurcsa módenyhül, megszűnik,valami szokatlantörténikveled, benned,Istenem,valóság vagy látomás,

valahonnan,irdatlan távolság homályábólkibukkan, felrémlik


168

hórihorgas, cingár alak,

feléd tart, mintha gólyalábakon,hajszálpontosan mértani derékszögbenmárföléd hajlik,rád mereszti tekintetét,szava nincs,csak a riasztóanfeketekék szempárközönye árad arcodba,

elűzniezt a természetellenesen magasra nőtt sötét alakotnincs erő, kifullada szándék, a mozdulat,már csaka gondolat törött szárnyú szabadsága adott,a koponyaüregszűk terébenrémülten csapkod,

kicsodaez a szörny,mit akartőled, veledaz, akinekhideg leheletétől megborzongtat soha nem tapasztaltrettenet,

TÚL A FÉNYEKEN

169

Istenem,hátnem lehet más, ő az,végzeted, tőled,a hitedtől vagy tagadásodtól függetlenüllétező,Fürgénél fürgébbszándékkal, gondolattalbefuthatatlan, megismerhetetlendimenzióbanrád szabottítéletzord végrehajtója, akinek jöttét biztosan tudtad, időpontjátcsak sejtetted, kilétéről fogalmad sem volt

így, már és méga mezsgyén,azon a mezsgyén,ahol kettéválik önvalód,

a testelcsituló szívdobogással, csukott szemmel, zárt ajakkal tehetetlenné dermedvehever,a lélek rejtélyes erőnekengedelmeskedveemelkedőben,


170

mint hajladozó gyertyalángfölött lebegő, láthatatlan, de érzékelhetőmeleg felhő,

itt, ígymár nincs oka, értelmetettvágynak, kívánságnak,csak a bizonyosság zakatol,

háborgásaid hiábavalóságátólmegkeseredvevártad, reméltedezt a percet,amelynekellobbanó fényénél

a rettegés kínjamegbékéléssészelídül,Teremtőd kegyelmébőltiszta tudattal tanúja és áldozata lehetsza minden dolgokatlegbelső tartalmukiglecsupaszítva átlényegítőcsodának,amikor

ideátnagy hiányokkal hadakozó,orvul elbitorolt igazságokatvisszaperlő éneda gyötrelmek fölött diadalmaskodóhit által

TÚL A FÉNYEKEN

171

ismeretlen dimenzióbamentve ronthatatlanörök minőség,a felfoghatatlanullegszentebb Egészrészévé igazul

Odaát,

túl a talmi fényeken.


172

AZ OLVASÓK FIGYELMÉBE

Aki hajlandó volt vagy lesz elolvasni trilógiámat, óhatatlanul észrevette vagy észre fogja venni a hősöm gondolatmonológját színesítő, kifejezőbbé tevő szándékkal, a saját szövegformátumhoz hasonló sortördeléssel alkalmazott „vendégszövegeket”.

Ezek túlnyomó többségét elismert és kevésbé ismert költőink verseiből, kisebb részét a Bibliából és a Magyar Hírlapban megjelent publikációkból emeltem be a regénybe.

Szépirodalmi műben az idézetek forrásának lábjegyzetekben való jelzése vélhetőleg furcsán hatott volna, ugyanakkor az olvasó joggal várja el a tájékoztatást, ezért úgy döntöttem, a befejező rész végén – számozás nélküli jegyzet formájában – megnevezem forrásaimat.

Íme (ábécérendben): Bagu Balázs, Biblia, Dalmay Árpád, József Attila, Kecskés Béla,

Kovács Vilmos, Lezsák Sándor, Madách Imre, Mádl Ferenc, Magyar Hírlap, Nagy László, Petőfi Sándor, Sütő Kálmán, Széchenyi István, Tompa Mihály, Vári Fábián László, Vörösmarty Mihály.

Az említettek mellett két alkalommal saját verseimből is idéztem.

A szerző

nagy zoltán mihály tÚl a fÉnyeken -...

Documents