szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · szeptember szeptember 5. – lőrinc napja a...

21
Szeptember Szeptember 5. Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök. Az uzsonna mellé készítsünk uborkasalátát.A gyermekek főzőcskézzenek, otthonról hozassunk uborkát és egyéb konyhakerti főzelékfélét. Szeptember 8. Kisboldogasszony napja A fecskék gyülekeznek, megfigyeljük a villanydrótokon. Beszélgetés a fecskékről és a gyülekezés napjáról. A dióverés kezdete. Ezeket az élményeket a csoportszobán kívül kell megvalósítani. Kirándulásokon örömforrás lehet a diószedés. Előre egyeztetett helyszíneken (tulajdonosokkal) megszervezni a diószüretet. Szeptember 23-án kezdődik a csillagászati ősz. Ez az őszi napéjegyenlőség napja, a nappalok hossza egyenlő az éjszakák hosszával, egyensúlyban van a sötétség és a világosság. Szeptember 29. Mihály napja A hónap névadója. A pásztorok a reájuk bízott állatokat ezen a napon hajtották be a faluba, s Szent György napján hajtották ki. Lehetőségek szeptember hónapban: sok sétára, kirándulásra adnak lehetőséget, sok játékra a játszótéren,az óvoda udvarán vagy a kirándulóhelyen. a betakarítások megfigyelése, közös terménygyűjtés (kukoricaszár, csuhé, kukorica, gyümölcsszüret; A folyosókat, pihenőket népművészeti tárgyakkal díszítjük, olyanokkal, amelyek jelzést adnak a múltból. Őszi természetsarok kialakítása. Állítsunk a csoportszobába egy „csodafát Ezen szemléltetjük az évszakok változásait, mert ebben az átváltozásban örömmel segítenek a gyermekek. Szép formájú és színű falevelek begyűjtése és lepréselése, felfűzött paprika, az érett mákfejek Rózsabogyót csakis szülői segítséggel szedhetnek, felfűzésével a kislányok ékessége. A vadgesztenyét barkácsolás céljából kell begyűjteni, ez alkalmas a számfogalmak kialakítására A befőzések ideje is a szeptemberi hónap. A gyermekek szeretnek árulni, vásárolni. Az árusok portékáikat kínálva rigmusokat, versikéket mondanak. A hónap meséi Az aranyszőrű bárány A csillagszemű juhász Az igazmondó juhász Mátyás király és a juhász A megőrizett juhok A szegény ember szőlője A megszámlálhatatlan sok juh Mondókák: Gólya, gólya, kelep, kelep; Gólya, fecske hamar elment; Elmúlt a nyár, itt az ősz; Görög dinnye, török tök. Találós kérdések a gólyáról, fecskéről, dióról, állatokról az alkalomhoz kapcsolódóan.

Upload: others

Post on 27-Dec-2019

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

Szeptember

Szeptember 5. – Lőrinc napja

A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök. Az

uzsonna mellé készítsünk uborkasalátát.A gyermekek főzőcskézzenek, otthonról

hozassunk uborkát és egyéb

konyhakerti főzelékfélét.

Szeptember 8. – Kisboldogasszony napja

A fecskék gyülekeznek, megfigyeljük a villanydrótokon. Beszélgetés a

fecskékről és a gyülekezés napjáról.

A dióverés kezdete. Ezeket az élményeket a csoportszobán kívül kell

megvalósítani. Kirándulásokon örömforrás lehet a diószedés. Előre egyeztetett

helyszíneken (tulajdonosokkal) megszervezni a diószüretet.

Szeptember 23-án kezdődik a csillagászati ősz. Ez az őszi napéjegyenlőség

napja, a nappalok hossza egyenlő az éjszakák hosszával, egyensúlyban van a

sötétség és a világosság.

Szeptember 29. – Mihály napja A hónap névadója. A pásztorok a reájuk bízott

állatokat ezen a napon hajtották be a faluba, s Szent György napján hajtották ki.

Lehetőségek szeptember hónapban: sok sétára, kirándulásra adnak

lehetőséget, sok játékra a játszótéren,az óvoda udvarán vagy a kirándulóhelyen.

– a betakarítások megfigyelése, közös terménygyűjtés (kukoricaszár,

csuhé, kukorica, gyümölcsszüret;

A folyosókat, pihenőket népművészeti tárgyakkal díszítjük, olyanokkal, amelyek

jelzést adnak a múltból.

Őszi természetsarok kialakítása. Állítsunk a csoportszobába egy „csodafát Ezen

szemléltetjük az évszakok változásait, mert ebben az átváltozásban örömmel

segítenek a gyermekek.

Szép formájú és színű falevelek begyűjtése és lepréselése, felfűzött paprika, az

érett mákfejek Rózsabogyót csakis szülői segítséggel szedhetnek, felfűzésével a

kislányok ékessége. A vadgesztenyét barkácsolás céljából kell begyűjteni, ez

alkalmas a számfogalmak kialakítására

A befőzések ideje is a szeptemberi hónap. A gyermekek szeretnek árulni,

vásárolni. Az árusok portékáikat kínálva rigmusokat, versikéket mondanak.

A hónap meséi

Az aranyszőrű bárány

A csillagszemű juhász

Az igazmondó juhász

Mátyás király és a juhász

A megőrizett juhok

A szegény ember szőlője

A megszámlálhatatlan sok juh

Mondókák:

Gólya, gólya, kelep, kelep;

Gólya, fecske hamar elment;

Elmúlt a nyár, itt az ősz;

Görög dinnye, török tök.

Találós kérdések a gólyáról,

fecskéről, dióról, állatokról

az alkalomhoz kapcsolódóan.

Page 2: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

Október Naphoz fűződő hiedelem- és szokásanyag

Október az egyik leggazdagabb hónapunk. Ekkor érnek be a termések. Az ősz az

elmúlástjelképezi, mégis benne van a remény, a beteljesedés, majd az

újjászületés.

Október 4. – Assisi Szent Ferenc napjaEz a nap a búzavetés kezdete, sok helyen

ezt a hetet búzahétnek is nevezik. Október hónapot pedig Magvető hónapnak.

Október 21. – Orsolya napjaA káposzta és a kerti vetemények betakarítása.

Október 23. – János napja Lámpagyújtás napja. Régen, nagyon régen ezen a

napon gyújtottak lámpát este.

Október 26. – Dömötör napja A múltban az egyik legjelentősebb pásztorünnep.

A juhászok körében híresek a dömötöri juhászbálok: dömötörözés, melyet

bográcsban készített birkapaprikással tettek színesebbé.

Október 31. – Farkas napja Ezen a napon kell a facsemetéket elültetni. A

faültetés az élet folytonosságátszimbolizálja.

Tevékenységi formák, lehetőségek október hónapban

– szárízékből játékok készítése;

– csutkababa;

– gesztenyemunkák;

– kosárfonás;

– falevelek ragasztása, levelek,

virágok nyomtatása;

– séta a mezőre, a vetés

megtekintése;

– töklámpás készítése;

– vattából, parafadugóból

báránykák;

– csuhéból juhász;

– udvargereblyézés, levélgyűjtés;

– káposztasavanyítás;

– kiállítás a terményekből készült

munkákból;

– hangszerkészítés;

– séta a piacon;

– krumplinyomatok;

– barkácsolás terményekből,

főzőcskesarok;

– találós kérdések;

– versek a terményekről.

A hónap eseménye

Búzaőrlés, kenyérsütés

Népmeséinkben, népdalainkban, mondókáinkban igen gyakori szó a molnár. A

szavak hierarchiájában a molnár szónak is és a malomnak is meg van

a maga jelentése. A gabona feldolgozásáról, életünkben betöltött szerepéről

nyomatékosan, több ízben is kell beszélnünk gyermekeinknek.

Megkülönböztetünk: szélmalmot, szárazmalmot, vízimalmot. A mindennapi

kenyér a múltban is és ma is fontos szerepet tölt be életünkben.A hamuban sült

pogácsa alatt nem a mai értelemben vett pogácsát kell értenünk. Amikor még az

emberek nem ismerték az élesztőt A kenyér tiszteletben tartása mindenki

számára az alapműveltséget jelképezi.

Ajánlott irodalmi és zenei anyag

A malom szava – népdal

Süssünk, süssünk valamit –

mondóka

Mag, mag, búzamag – mondóka

Page 3: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

Ess, eső, ess! – gyermekdal

Héja, héja lakatos – mondóka

Varjúriasztó – mondóka

Kecske-mecske – felelgetős játék

Miből lesz a kalácska – Szász

Károly verse

A malomnak nincsen köve – népdal

Október a szüret ideje

A szüret szó hallatán a szőlőszüretre asszociálunk, de tudatosítani kell a

gyermekkel, hogy a szüret az, amikor egy termés (gyümölcs) beérik, s egyszerre

szedjük le. Lehet szilvaszüret, almaszüret, diószüret.Szüretelni ősszel szoktunk.

a terményeket vigyük be az óvodába, és szemléltetve, fogyasztva beszélgessünk

róluk. Felejthetetlen élmény, ha együtt főzünk szilvás gombócot, s párosul hozzá

néhány mondóka, vers, dal, és amíg gyúrunk, formáljuk a gombócokat, meg is

tanuljuk.

diószüret is legyen természetes élmény. Kertekben, udvarokban biztos

található diófa. A gazdával jó előre beszéljük meg, hogy szeretnénk elmenni

szüretelni. A dió héjából bölcsőt, teknősbékát, vitorlást, katicabogarat stb.

barkácsolhatunk.

A dióbélből más gyümölccsel, almával, körtével, mogyoróval,szőlővel, mézzel

átcsorgatva ízletes gyümölcssalátát készíthetünk.

Mondóka: Itt csörög, itt pattog

Találós kérdések a dióról, gesztenyéről

Dal: De jó a dió

Körjáték: Kiszáradt a diófa

Mondóka: Görög dinnye, török tök

Fütyül a rigó

Dal: Szőlő érik, vesző hajlik ….

A szürettel kapcsolatos új fogalmak: csősz, kunyhó, suba, hívatlan vendég a

seregély. Amikor a seregélyek megjelentek, a csősz elővette a kereplőjét, és

kerepelt egész nap. Innen a szólás, hogy jár a szája, mint a kerepelő. Kereplővel

riogatta a szőlőcsősz a madarakat.

A beszélgetések, játékok során fontos kidomborítani, hogy a szüretelés társas

munka: rokonok, barátok, ismerősök együtt végezték.

Körjáték: Lipem-lopom a szőlőt

Mondóka: Elmúlt a nyár itt az ősz

Mustkészítés. Minden gyermek hozzon otthonról (vásároljanak a szülők)egy

nagy fürt szőlőt, tegyék egy nagy edénybe, krumplitörővel nyomják ki alevét. A

finom mustot töltsék kulacsokba. Ebből töltsenek a poharakba,és koccintsanak

egymás egészségére.

Népdal: Ettem szőlőt most érik

Dramatikus játék Barsi Ernő gyűjtéséből: Őszi harmat, hideg eső (In.: Barsi

Ernő: Népi hagyományaink iskolai és amatőr színpadon. Hazánk Könyvkiadó,

Győr 1995.)

Dalok

A kassai szőlőhegyen

Page 4: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

Ősszel érik babám a fekete szőlő

Lopom uram a szőlőjét

Csillag Boris tudom a nevedet

Elszáradt a szőlő

A hónap folyamán készítsünk töklámpást!

A hónap tevékenysége: sövényfonás, kosárkötés, gúzs

Ősszel a gyékény, a vessző, a szalma, a csuhé gyűjtése nagy élmény. Szülők

segítségével gyűjtsünk össze fűzfaszálakat. Legalkalmasabbak a fiatal hajtások.

Elágazás nélküli hosszú vesszők legyenek.A fűzfavessző felhasználása: gúzs

készítése, sövényfonással házikók,kunyhók, kerítés készítése, kosárkötés.

A hónap meséje

A hónap meséje a Kolozsvári bíró (magyar népmese)

A róka meg a farkas a lakodalomban

Babszem Jankó

A kis ködmön

Farkas koma kántorsága

November November 1. – Mindenszentek napja

A halottainkra való emlékezés ünnepe.

November 2. – Halottak napja

Az élők megemlékeznek hozzátartozóikról. Világszerte rendbe hozzák a

sírokat, és virágot visznek, koszorúkat helyeznek el. annyi gyertyát gyújtottak,

ahány halottja volt a családnak. A síroknál is gyertyát gyújtottak Az ünneppel

kapcsolatban az óvodában a gyermekek által feltett kérdésekre adjunk választ,

de részletes magyarázkodásba ne kezdjünk.

Szólások

Mindenszentek napján, ha hó hull, márciusig nem olvad el. Halottak napján

eltett káposzta nem áll el. Az elmúlás soha ne legyen tabu a gyermekek előtt, de

mérsékelten kell róla beszélni

November 11. – Szent Márton napja Szent Mártont a köpenyéről, kardjáról és a

koldusról ismerjük fel. A legenda szerint Szent Márton szeretett volna kitérni

püspökké választása elől, s a libaólba bújt, de a libák gágogása elárulta őt. Innen

a Szent Márton lúdja kifejezés. Ekkor vágják Márton lúdját, és megkóstolják az

újbort. Az újbornak Márton a bírája.

Szólások

Idd Márton borát, és edd a lúdját.

Aki Márton napon libát nem eszik, egész évben éhezik.

A hónap több napján számtalan jóslási és varázscselekménnyel találkozunk.

November 19. – Erzsébet napja

Hidas játékaink is többnyire történelmi személyekhez fűződnek,

illetve erednek. A várkörjáró, hidas és kapus játékainkban a győzelem bújik

Page 5: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

meg. Mindhárom játéktípus legősibb népi gyermekjátékaink közé tartozik. A

kapu átmenet egyik állapotból a másikba. Kapun átmenni annyit jelent: új

állapotba kerülni. Például: beléptem a várba = védve vagyok, otthon vagyok.

Várkörjáró játékaink a leánykérést idézik, annak egy-egy mozzanatát.

Például: Honnan jött, hová megy, szép Erzsébet asszony? Szent Erzsébet vagy

Erzsébet asszony egyenként elviszi a

körben álló lányokat. Kézen fogva, egymás után követik Erzsébet asszonyt.

Hidas játék: Itthon vagy-e hidas mester? A várkerülő, a hidas és kapus játékaink

egészséges versenyszellemre, kulturált küzdelemre tanítanak A mediterrán

országokban a piactér volt a népi kultúra legfőbb színtere. A hidak épp olyan

kulturális központnak számítottak, mint a terek. A komédiások,

a bábosok, a mesemondók, a balladaénekesek, az árusok fontos találkozóhelye

volt.

Az Erzsébet névre sok csúfolódót ismerünk. Íme kettő:

Ez a kislány beteges,

Nem szereti a levest.

Mert a leves paprikás,

Ez az Erzsi heptikás.

Erzsi, Erzsi, fakanál,

Az ágy alatt szaladgál.

November 25. – Katalin napja

A Katalinkor vízbe tett gyümölcsfaág karácsonyig kizöldül. Katalin után már

nem tartottak mulatságot. Híresek a Katalin-napi bálok.

November 30. – András napja

A disznóvágás kezdete. Innen az andráskereszt elnevezés.

Az András-napot követő vasárnap már advent első vasárnapja. Ettől

kezdve táncmulatságot már nem illik tartani.

Jellegzetességek

– sok gyönyörű krizantém nyílik;

– hull a toboz a fenyőfákról;

– az időjárás téliesre fordul, s mindenszentek után a természet is pihenőre

tér;

– séták alkalmával beszélgessünk a lombhullató és örökzöld fákról;

– a varjúcsapatok vonulása;

– deresek a reggelek;

– elrejtőznek a bogarak, rovarok;

– az egerek keresik a melegebb helyeket, beköltöznek a pincékbe,

kamrákba;

– Katalin-ágat teszünk a vázába, hogy karácsonyig kizöldüljön.

Megfigyelés: Ha Katalin kopog,Karácsony locsog.

Tevékenységi formák, lehetőségek november hónapban

Megfigyeléseket kell végezni az időjárással kapcsolatban.

Ha Márton lúdja jégen áll,

Page 6: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

Karácsonykor sárban botorkál.

Ha Márton napján hull a hó, akkor hosszú tél lesz.

Ezekben a megfigyelésekben ősi tapasztalatok bújnak meg, amelyek

józan, ésszerű megfigyeléseken alapszanak.

Dalos játék a ludakról: Hatan vannak a mi ludaink

Gyertek haza, ludaim – párbeszédes játék

Környezetismereti témák: a baromfiudvar lakói; madáretető az udvarra,

illetve a madarak etetésére alkalmas hely kiszemelése; magvak tárolása az éhező

madaraknak; a sün téli álmát alussza; az ősz lassan télbe fordul; behúzódunk a

meleg szobába, ez a gyermekek számára sok játéklehetőséget ad. Vegyük elő a

szeptemberben begyűjtött terményeket, s játsszunk és alkossunk csuhéból,

csutkából, kukoricából.

Kézművesség témái: szárízékből háziállatok, burgonyából sün, agyagból,

sógyurmából állatok megmintázása; gyermekhangszerek készítése szárízikből,

ez az ún. kórémuzsika vagy nádi hegedű.

November hónap már alkalmas az önálló bábozásra!

Bábuk és díszletek megtervezése, elkészítése a következő népmesékhez:

A griffmadár;

Világszép Nádszál kisasszony;

Világszép Ilonka;

Szélike királykisasszony.

Megbeszéljük, hogy az összegyűjtött terményekből milyen bábfigurákat

tudunk készíteni. Előre ne tervezzünk semmit. Ne határozzuk meg, hogy

konkrétan

az ismert mesék közül melyiket fogjuk bábbal bemutatni. Bízzuk a

gyermekek képzeletére, hogy mit látnak benne, mit lehet kihozni belőle, mire jó

ez? Mi csak segítsük céljuk elérésében

Az érzelmi hatás fokozására vegyük elő gyermekhangszereinket: a

nádsípot, a csörömpölőt, a nádi hegedűt, és a „színház zenekara és kórusa”

népdalokkal színezve élvezetesebbé teszi az előadást. Ezzel is gazdagodik

érzelmi világuk, alakul értékrendjük, növekszik kreativitásuk, s bővül

szókincsük.

A hónap tevékenysége: gyertyamártás, gyertyaöntés

Régen a felmelegített viaszt (langyos legyen) hosszúkás, téglalap alakú edénybe

öntötték, majd a gyertyabelet, népnyelven gatyamadzagot kifeszítve

belemártották, majd kiemelték, hogy a rátapadt viasz megmerevedjen, újból

belemártották, s ezt addig ismételték, míg olyan vastag nem lett a gyertya,

amilyenre szerették volna. Méhészektől kérjünk viaszt. = a méz kipergetése,

kisajtolása után visszamaradt lép.

A hónap meséi

Világszép Nádszál kisasszony

Griffmadár

Világszép Ilonka

Szélike királykisasszony

A három kismalac

A sovány ember kövér malaca

BábozásLúdas Matyi

Page 7: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

December Advent: eljövetel, várakozás. Már advent elsővasárnapjával beindul a észülődés.

A karácsony előtti negyedik vasárnapon kezdődik. Újkeletű szokás az adventi

koszorú készítése.Ezeket a napokat rengeteg játékkal, örömmel, készülődéssel

töltsük el. Minden az ünnepvárás jegyében múljon, mintegy lelki előkészület

legyen a későbbi rácsodálkozásra. Egyetlen ünnepünk sem hoz annyi örömet,

mint a karácsony ünnepe.Már az ünnep kezdetekor meg kell tanítani a

gyermekekkel a Kerek Isten fája című versikét.

Kerek Isten fája,

Szép tizenkét ága.

Szép tizenkét ágon

Ötvenkét virága,

Ötvenkét virágból

Három aranyalma.

Aki kitalálja,

Hull a virág arra! (A három aranyalma: Karácsony, Húsvét és Pünkösd)

December 4. – Borbála napja

Ezen a napon Borbála-ágat állítanak a vízbe, hogy újévre kivirágozzon

(cseresznye-, barack- vagy mandulaágat).

December 6. – Szent Miklós napja

Szent Miklós esténként járta a várost, s ahol látta, hogy szegény gyermekek

élnek,csomagot tett az ablakukba. Innen ered a Miklós-napi ajándékozás.

láncos Miklós: kifordítottbundában, láncot csörgetve ijesztgette a gyerekeket,

nagylányokat.

Rontom, bontom, csontom,

Csörgő, börgő lánccal jöttem.

Van-e rossz gyerek a háznál?

A jónak kaláccsal,

A rossznak virgáccsal.

A Mikulás-napi szokás falvainkban az 1920-as évektől terjedt el.

December 7. – Ambrus napja

Méhészek, mézeskalácsosok ünneplik ezen a napon a védőszentjüket.

December 13. – Luca napja

Szép szokásunk a lucázás. Luca-nap reggelén „kotyolni” jártak a fiúk.

December 24. – Karácsony vigíliája

Vigília – az ünnep előestéje.

December 25. – Karácsony

Jézus születésének és a szeretetnek az ünnepe.

Téli jellegzetességek

– A természet megpihen, téli álmát alussza mindaddig, míg az első hóvirágok ki

nem bújnak.

Page 8: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

– Többnyire bennt tartózkodunk a meleg szobában, a szabadban élő állatok

vastag szőrzetet növesztenek.

– A madarak bejönnek a házak közé, hangos csiripelésükkel felverik a

környéket.

– A csillagászati tél december 21-én kezdődik (ez az év legrövidebb napja).

– Hull a hó (szólás: Kiszakadt az angyalok dunyhája).

– A megfagyott föld kemény, kopog.

– A napsütésre olvadni kezd, enged a föld fagya.

– Megfigyelhetjük a hópelyhek alakját.

– A fákra hullott hó csodálatos képet fest.

Tevékenységi formák, lehetőségek december hónapban

Az óvodai munka legintenzívebb időszaka a tél. Decemberben ki-ki ízlésének

megfelelően készüljön az ünnepre.

– Készítsünk adventi létrát, annyi foka legyen, ahány nap van december 24-

éig. Tetejében az adventi csillag, mely napról napra lépeget egy fokkal feljebb.

Az adventi létra fokaira mindennap helyezzük fel az aznap elkészített tárgyat,

annak szimbólumát. Ez is jelezze, hogy mi mindent készítettünk már el

karácsonyra.A szeretet ünnepe mellett a karácsony a meghitt vidámságnak az

ünnepe is.

– Mikulás-csizmákat szabhatunk, varrhatunk piros filcből.

– Énekeljünk, verseljünk a Mikulásnak. Öltöztessük be a gyermekeket kis

krampuszoknak vagy kicsi Mikulásoknak.

– Mikulás-ünnepre díszítsük fel a munkaszobát, a folyosókat (piros csizmák

jelképezzék, illetve jelezzék az ünnep közeledtét.

Beszélgetési témakörök

– Mire szoktunk várakozni? A várakozás izgalma az ellentétes jelentésű

szavakkal jól érzékeltethető: beteljesülés-csalódás, vidámság-fájdalom, öröm-

bánat, siker-sikertelenség.

– Beszéljünk az ajándékozás öröméről, és arról, hogy ne követelődzünk.

– Szent Miklós üzenete az, hogy segíts, ha tudsz.

– December 7-én mézes teát kell inni. Beszéljünk a méz fontosságáról, gyógyító

erejéről. Idézzük fel a már tanultakat a méhekről, munkájukról. Ezen a napon

sütjük a mézeskalácsokat. Az elkészült masszát a gyermekek szaggatják,

díszítik. Amikor kisült a

kalács, tálcákon félretesszük a karácsonyfa díszítéséhez szükségeseket.

– Sütés közben kezdeményezzünk beszélgetést a mesterségekről:

Mi leszel, ha nagy leszel?

Dal: Méz, méz, méz, termett méz...

Szólások: Szereti, mint medve a mézet.

Szorgalmas, mint a méhecske.

December 13. – Luca napja

Luca megbünteti azokat, akik a neve napján dolgoznak. Népmeséinkben,

hiedelemmondáinkban gyakran fordul elő a boszorkány. Most alkalmunk adódik

Page 9: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

tudatosítani a gyermekekben, hogy boszorkány nincs, ez a félelem az emberek

tudatlanságából fakadt régen. Ők sem láttak soha, csak elképzelték. Készítsünk

kukoricacsuhéból boszorkányt, hogy a gyermek lélekben

megbékéljen e misztikus lénnyel.

Lucázás

A Luca-naphoz fűződő dramatikus játékokat szívesen játsszák a gyermekek. A

dramatikus szöveg megtalálható Forrai Katalin Ének az óvodában

című könyvében.

Óvodai tevékenységek az adventi időszakban

– Adventi koszorúkészítés;

– kosárfonás, napkorong-készítés,

– fenyőfadíszek készítése,

– szalmadíszek készítése,

– takarítás az óvodai játékszerek

között, jelezvén az ünnep

közeledtét;

– sütemények, kalácsok sütése;

– dió, mák begyűjtése;

– betlehemezés;

– kántálás;

– betlehem készítése

kartondobozból;

– búzaültetés;

– makkból nyaklánc fonása;

– csuhéból fonás;

– ajándékok, meglepetések

készítése;

– boszorkányok készítése csuhéból;

– a csoportszoba díszítése;

– diófestés.

A piros az örömet jelenti. Az előre elkészült asztaldíszek felkerülnek az asztalra,

meggyújtjuk a gyertyákat, közben az adventben tanult dalokat énekeljük. Az

asztalra kerül a Luca-napjától csíráztatott búza, piros alma, kis tányérkán

fokhagyma, dió, méz. A karácsonykor fogyasztott ételeknek, csemegéknek

mágikus hatásuk van. Uzsonnára tálaljunk mákos tésztát vagy gubát.

A hiedelem szerint a sokszínű bab, mák, lencse a pénz bőségét biztosította.

Időjárásra vonatkozó népi jóslások

A gyűjtés feladatát adjuk a gyermekeknek, jó alkalom a

kapcsolatteremtésre a nagyszülőkkel, rokonokkal, szomszédokkal.

Karácsonyi dalok

Kiskarácsony, nagykarácsony

Kösd föl, Örzse, ködmönkédet

A hajnali harangszónak

A zöld fenyőfán (bár nem magyar népköltés, tanításra ajánlott)

Mennyből az angyal

Csordapásztorok

Január 1.– Újév napja

Szerencsevarázsló, gonoszűző, termékenyvarázsló ünnep.Fontos szerepe van

ilyenkor a jóslásoknak, manapság a jókívánságoknak.

Január 6. – Vízkereszt napja

A karácsonyi ünnepkör zárónapja, a farsang kezdete.

Page 10: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

Ezen a napon kezdődik a házszentelés is. A víz, a só, a kréta a házszentelés

kellékei. G – M – B– Gáspár, Menyhért, Boldizsár). Január hatodikán, a

háromkirályok ünnepén arról is megemlékezünk, hogy Gáspár, Menyhért és

Boldizsár meglátogatták Betlehemben

a kis Jézust. Aranyat, tömjént és mirhát vittek neki ajándékba.

Tömjén = meleg égövi fa kérgéből kivont, templomi füstölőszerként

használt gyanta

Mirha = némely afrikai fa füstölésre használt illatos gyantája

Koleda = adománygyűjtés

Január 25. – Pál napja Ettől a naptól várjuk az idő jobbra fordulását. Fontos

időjósló nap.

Pálfordulás, ha tiszta,

Bőven terem mező, búza.

Pál fordulása – fél tél elmúlása.

Pál fordulása – fél tél, fél kenyér.

A néphiedelem szerint január 25-én kibújik a medve a barlangjából.A medve, ha

meglátja árnyékát, visszamegy, tovább alszik,mert hosszú tél lesz.

Januári jellegzetességek

– A hóvirág jelzi a tavasz ébredését, az újjászületést.

– A levegő még hideg, de egyre hosszabb időre bújik elő a nap.

– A madarak nagyon szenvednek a hidegtől, és ha a talajt hó borítja, kevesebb

táplálékhoz jutnak (nem találnak magvakat).

– Állatnyomokat kereshetünk a hóban, lehetőség szerint kint a mezőn, a város

vagy a falu szélén.

– Januárban a legzordabb a tél, a nagy hideg miatt a hó csikorgó.

– Megfigyelhető, hogyan alkalmazkodnak a háziállatok a télhez.

– Érdekességek megfigyelése a gazdasági udvarban.

Tevékenységi formák, lehetőségek januárban A vízkeresztről inkább csak

meséljünk a gyermekeknek. Voltál-e már keresztelőn?

Dramatikus játékként játsszuk el a keresztelőt. Papírszalvétából és

dióból cérna segítségével könnyedén készíthetünk babákat, amelyet

mindenki a kezében tart, és babáikat ringatva mondják az új mondókát:

Aludjál, aludjál kicsike rózsaszál,

Ringó kis bölcsődben anyádról álmodjál.

Krumplinyomással díszítsünk szalvétát. Ismerkedjünk meg a hajtogatás

egy módjával. Keresztelőre a meghívottak ajándékot visznek.

Csomagoljuk be közösen az ajándékot, ezzel a gyermekek esztétikai

érzékét fejleszthetjük.

Vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfát. Még mielőtt leszednénk,idézzük fel az

élményeket: – Hogyan ünnepeltél otthon, megnézted-e a betlehemet a

templomban, jártak-e nálatok a betlehemesek?

Fessünk csomagolópapírra újévet: – Amilyennek szeretnéd az új esztendőt,

olyan színű pöttyöket fessél rá, és annyit, amennyit te gondolsz.

Page 11: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

Mondókatanítás pálfordulás kapcsán ehhez a naphoz kacsolódik.

Híd alatt, pad alatt, kőkorsó,

Nem vagyok én Fajankó.

Hanem Isten kovácsa,

Szent Pál lovát patkolom,

Arany szeggel szegezem.

Kon-kon-kongasd ki,

Ezt a kislányt forgasd ki.

A mondóka beszéd- és mozgáskoncentrációt követel a gyermektől.Három

ökölcsapás, egy taps, s így ismétlődik minden sora, kivéve az utolsót, ahol a

ritmus 4+1. A gyermek markába tegyünk egy diót vagy mogyorót, azt kell

szorítania.

Ezzel a mondókával történelmi ismereteket nyújtunk: – Mi a kőkorsó? Hogyan

tárolták benne a vizet a mezőn? (környezetismeret)

Ki a fajankó? Kit neveztek fajankónak? Aki butácska. A régi vásári

játékszerről kapta a nevét. – Egy kis önmegerősítés: nem vagyok én fajankó.

– Kik voltak a kovácsok? Mi mindent kovácsoltak? Milyen kovácsolt munkát

ismersz? – Grafitceruzával tervezzünk vaskaput, kerítést, sétáljunk el

megtekinteni egy díszes vaskaput, kerítést. Célkitűzés: a formák, a minták

ritmikus ismétlése.

A hónap tevékenysége

A szövés

A szövés legősibb mesterségeink közé tartozik. A természet maga kínálta az

alapanyagot: len, kender, gyapot, az állatok szőre, a kecskeszőr, a birkagyapjú.

A szövés egész évben végezhető tevékenység.

A kiscsoportban fűzéssel kezdjük a szövés, fonás megalapozását.Szeptemberben

az összegyűjtött magvakból, terményekből – tökmag,gesztenye, csipkebogyó,

bab, kukorica – különböző füzéreket készítünk.

A középső csoportban következik a fűzés papírlapra. Az alapot egyforma

ávolságra zsilettel bevágjuk. A fűzéshez szükséges bevezető szalagokat a felvető

csíkokkal egyforma szélesre vágjuk. Szövőkeretet asztalossal készítessünk, de

játék-, illetve barkácsboltokban is beszerezhető. A keret nagysága attól függ, mit

szeretnénkkészíteni, de mindenekelőtt a gyermekhez méretezzük.

A hónap meséje

(A mesék az Irodalom rovatban olvashatók)

A prücsök krajcárkája,Kacor király,A három kívánság,A nagyot mondó legény

A só,Az égig érő paszuly

Február Február 14. – Bálint napja Ekkor raknak fészket a madarak. A madarak

nászának is nevezik ezt a napot.

Február 24. – Mátyás napja Jégtörő Mátyás napja, Mátyás megolvasztja a jeget.

Page 12: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

Mondás: Ha Mátyás nem talál jeget, hoz majd akkor eleget.

Vetőnap: mákot, borsót, zöldségfélét vetnek.

Farsang

A farsang a tréfálkozások ideje volt: a fordított helyzeteké (például: a férfiak

nőnek öltöznek). Megfordulhattak a viszonyok,szerepcserék történtek. A

farsangi rítus első eleme a felvonulás.

A farsangot pogány kori gyökerei miatt az egyház nem tartja saját ünnepének.

Februári jellegzetességek

Februárban még javában tart a tél, de a tavasz apró jeleit már megfigyelhetjük a

levegőben: a madarak vidámabban csiripelnek,nyílik a kökörcsin és a hóvirág,

bújni kezd a jácint, kékebb az ég,napközben mind többen tartózkodnak a

szabadban.Ilyenkor figyelhetjük meg a hó és a jég tulajdonságait.

Tevékenységi formák, lehetőségek február hónapban

– A farsangi szokások különös színességgel hirdetik a tél és a

tavasz szimbolikus küzdelmét.. A felvonuláshoz és a jelmezbálhoz az

előkészületeket már február első hetében kezdjük el. A farsang a kreativitásnak

és a bohóckodásnak ezerfajta

lehetőségét kínálja:

– készítsünk egyszerű maszkot kartonlapból (kirajzoljuk, kivágjukés kifestjük);

– papírmasémaszk is készíthető;

– a farsangi rendezvényre tervezzünk plakátokat a gyermekekkel közösen;

tervezzék meg ők azt, a felnőtt csak a szöveget írja rá;

– tervezzünk belépőjegyeket;

– közkedveltek az állatalakoskodó játékok: ló, kecske, medve.

Érdekes megfigyelni, hogy a gyermekek szívesen bújnak olyan

állat „mögé”, amelyik erős, agresszív és „tekintélye van” a többi állat között.

– Tyúkültetés napján felidézzük a baromfiudvart. Elismételjük a

Márton-naphoz fűződő dalos játékokat: – magokból kalárist fűzünk;

– magvakat csíráztatunk.

A hónap eseménye: a farsang

Viaskodó játékok

A tél–tavasz párharca lehetőséget ad a tréfás viaskodásra. Minél több

lehetőséget kell biztosítani az ilyen erőkifejtésre, párharcra, természetesen

normál keretek között. Versenyjátékban is összemérheti erejét az egyik csoport a

másikkal.

Batyubál az óvodában

Szívesen játsszák, az időpontot tehetjük délutánra is, a tanításon kívül. A batyut

odahaza készítik el, botocskára tűzik, s vállukon a fiúk hozzák. A kislányok az

összekötött szalvétát a kezükben fogják. Az esemény táncházjelleget is ölthet.

Tanítsunk a gyermekeknek

új tánckoreográfiát népdalokra.

Page 13: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

Maskarás fölvonulás

A gyermekek napokkal a fölvonulás előtt otthonról hozzanak olyan ruhaneműt,

amelyre már nincs szükség, s amit esetleg föl is szabhatunk. A maskarás

fölvonulás is lehetőséget ad arra, hogy minélgyakrabban elhagyjuk az óvoda

épületét. Mivel télen erre kevés

alkalom adódik, ne mulasszuk el a farsangi fölvonulást. A farsangi jelmez a

magyar nyelvterületen mindig vastagabb, melegebb holmiból készült a hideg

miatt. (Busójárás)

Gyermekhangszerekkel, cintányért helyettesítő födőkkel a zajkeltés minden

lehetőségét megragadva csujjogatókat, csúfolódókat mondva változzunk át mi

is.

Télcsúfoló, téltemetés

Ennek jegyében egy szalmabábut kell készítenünk, amely a telet

jelképezi. A szalmabábut tréfálkozva vigyék magukkal. A cél az elpusztításon

volt, ezért vagy vízbe dobták a bábut, vagy elégették.

Bármely színjátéktípust választjuk, befejezésként farsangi fánkot

szolgáljunk fel.

Dalok

Sárdó, jöjj el

Hej, szénája, szénája

Jár a toronyóra (órakánon)

Mondóka

Töröm, töröm a mákot

Öndöndesz

A hónap tevékenysége: gyöngyfűzés, papírmasé A szakirodalomban a

kásagyöngy kifejezéssel találkozunk, eza gömbölyű forma. A szalmagyöngy

hosszúkás, henger alakú.

Az egysoros gyöngyfűzéssel készült nyaklánc a legegyszerűbb formája a

gyöngyfűzésnek.

Papírmasét léggömb segítségével készíthetünk. A léggömböt felfújjuk. Az

újságpapírt kb. 5 x 5 cm-es darabokra szaggatjuk, ragasztóba mártjuk, és 6–7

rétegben felvisszük a léggömb elülsőfelére. Két-három nap múlva, száradás után

kipukkasztjuk a léggömböt.Most már kedvünk szerint festhetjük ki az álarcokat.

A szem, az orr- és a szájnyílást ollóval kivágjuk. A masét a gyermek arcához

gumiszalaggal rögzítjük.

A hónap meséi

(A mesék az Irodalom rovatban olvashatók)

Illyés Gyula: Ilók és Mihók

Benedek Elek: A nagyot mondó legény

A pulyka beszéde,Az egér farkincája,A szárnyasok királyválasztása

Page 14: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

Március Március 18., 19., 20., Sándor, József és Benedek napja

A néphit szerint ezek az első meleget hozó napok. Sándor,József és Benedek a

zsákjukból kiengedik a meleget és a szeleket.

Március 21.

A csillagászati tavasz kezdete. Ezen a napon az éjszakák és a nappalok hossza

egyenlő. Innen ered a neve: napéjegyenlőség.

Március 24. – Gábor napjaEz a nap a káposztavetés napja.

Március 25. – Gyümölcsoltó Boldogasszony napjaA gyümölcsoltó napján vetett

zöldségnek nem árt se meleg, sehideg, sem a szárazság.A fecskék, gólyák

hazatérésének a napja:

Fecskét látok, szeplőthányok.

Márciusi jellegzetességek

Az évszakváltás jeleinek megfigyelése és összehasonlítása a téllel:

– az alvó természet ébredése,

– napsütés,

– a gazdák felfrissítik, átgereblyézik

a fűtakarót,

– rügyezni kezdenek a fák, kipattan a

friss hajtás,

– kevesebb a csapadék,

– fújnak a böjti szelek,

kiszikkasztják a földet,

– a madarak fészket raknak,

költenek, gondoskodás a

fiókáikról,

– az alvó rovarok is előbújnak,

– várjuk a költöző madarak

érkezését,

–márciusban engedik ki a méheket a

kaptárból.

– Növénynemesítés, oltás,

– a hagymás növények bújnak elő

elsőnek,

– virágzik a barka.

Kinyílott az idő, mint egy virág,

Barkázik, rügyezik a fűzfaág.

Tevékenységi formák és lehetőségek márciusban

A húsvéti ünnepek nélkül a március szegényebb lenne ünnepekben. A húsvéton

kívül naphoz köthető, az óvodában is megrendezhető ünnepség nincs. A húsvét,

mozgó ünnep, ami annyit

jelent, hogy időpontja változó. Március végétől április közepéig lehetséges.

Munkánk nagyobb részét a húsvéti előkészületek töltik ki, s a természetben való

barangolások, megfigyelések, amelyeknek értékét semmilyen tantermi órával

sem mérhetjük össze. Séta az erdőben, parkban, hallgatjuk a madarak hangját

mondókák felidézésével:

Fű,fű, fű...,

Madarak voltunk..,

Süss fel nap...,

Gyere tavasz,várva várlak …

Tavaszi virágok megismerése, és tavaszi dalok énekelgetése:

Beültettem kiskertemet,

Page 15: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

Terjed a meggyfa, nagy az árnyéka.

Cickom, cickom.

A tavasz kezdeti időszakában az énekes-táncos játékok vannaktúlsúlyban.

Ezeket többnyire pünkösdig lehet játszani.Húsvéthoz kötődnek a tüzes játékok.

Eredete: régen a tüzet

nagyon vigyázták, s csak Húsvétkor volt szabad tüzet szítani. Tüzetnem

kölcsönöztek, mert tiltották a hatóságok a gyakori tűzesetekmiatt.

A régi életformának az emléke él a „tüzet viszek” típusú

játékokban.

Dalok:

Tüzet viszek, lángot viszek...

Tüzet viszek, nem látjátok...

Tavaszi játékainkban nagy szerepet kap a kendő. Nemcsak a hajviseletet

szolgálta, hanem a mindennapok játékeszköze is volt. Később helyét felváltotta

a zsebkendő, ami az ünnepi viselethez tartozott. A kendő legismertebb emléke a

Veronika-kendő.

– Húsvétra küldjünk képeslapot! Beszélgetés az örömszerzésről. Mikor írunk

valakinek? Meghívjuk a postást, meséljen munkájáról. Tervezzünk képeslapot.

– Sárkányeregetés. A tavaszi szélben kitűnő testmozgásra ad lehetőséget.

Sárkányt a szülőkkel együtt csináljuk.

A hónap eseménye: Komatálat hoztam

Mit jelent komatálat vinni? A komatálküldés a barátság szimbóluma. Egész

évben érvényben van ez a szokás. beszéljünk a gyermekeknek a barátság

szerepéről az életünkben. Szüleidnek kik a barátai? Neked? Miért? A Komatálat

hoztam játékot eseménnyé is tehetjük a szülőkbevonásával. Előzetesen hívjuk

fel a szülők figyelmét erre az igazánszép szokásra. Előzetes beszélgetések után

kérdezzük meg gyermekünket: Te kinek szeretnél komatálat vinni? Közösen

készítsünk komatálat: egy szalvétával bélelt tálba kalácsot, almát,diót, saját

kezűleg készített ajándékot tegyünk, s a gyermek elvisziahhoz a kispajtáshoz,

akivel „komaságra” szeretne lépni.

Dalok:

Komatálat hoztam,

Ispirityi Pál

A hónap tevékenysége: tojásfestés

A húsvéti ünnepkör a húsvét ünnepére való előkészületi időtjelenti. A pogány

időkből ered, s a tavaszmegünneplését jelzi.

A hónap meséi

A szél és a Nap(népmese)

Mondák a Mátyás király országlása c. könyvből

Page 16: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

Áprílis Április első napja amolyan „bolondos” újévkezdetté vált. Mi is bolondozzunk,

tréfálkozzunk,szedjük elő csúfolódóinkat!

Április 24. – Szent György napja A jószág ünnepélyes kihajtása a mezőre.

Sárkányölő Szent György ünnepe. Attribútuma a sárkány.

Április 25. – Szent Márk napja – Búzaszentelés E napon tartották a könyörgő

körmenetet. A néphit szerint a körüljárt terület védve van minden ártalomtól:

jégveréstől, tűztől,fagytól.

Húsvét

– Húsvétra zöld ágakkal díszítették a házak ajtaját, a nagykapukat;

– zöldágjárás, húsvét vasárnap délutánján a falu különböző pontjain gyülekeztek

a lányok, páronként kezet fogva, kezükben friss zöld ággal. Kaput tartottak, és

kapus vagy hidas játékot játszottak.

Dal: Kice, vice, villő (villő = tündér, a német Willi, szlovák vila =

tündér szóból.)

Áprilisi jellegzetességek

Városi gyermekekkel minél gyakrabban látogassuk meg a közeli parkokat,

folyópartokat, figyeljük meg a természet újraébredését.

– Áprilisban észlelhető a tavaszi megújulás igazi látványa, ezek közül figyeljünk

meg minél többet:

– pirkadat, napkelte;

– felhőmentes, felhőtlen égbolt;

– illatok a levegőben;

– villámlás és dörgés;

– szivárvány;

– a halak egyre élénkebbek;

– nyílnak a kerti virágok,

– megjelennek az első lepkék, a

katicabogarak;

– a nappalok hosszabbak, mint az

éjszakák.

Tevékenységi formák és lehetőségek áprilisban

– Gyermekláncfűből fűzhető nyaklánc és karkötő;

– ismerkedés a mezei virágokkal: gólyahír, gyermekláncfű,százszorszép;

– ilyenkor palántálnak; létesítsünk magunknak virágoskertet,veteményeskertet;

– ültessünk burgonyát;

– ismerkedjünk meg a barázda és a róna fogalmával;

– figyeljük meg a háziállatok kicsinyeit;

– hívjuk fel a gyermekek figyelmét a népművészeti tárgyakbanmegjelenő

virágmotívumokra: tulipán, fastb;

– régi hímzett párnák begyűjtése;

– április elseje: huncutkodjunk mi is a gyermekekkel. Vegyünk részt

tréfálkozásaikban. Ne feledkezzünk meg a mérték- és tisztelettartásról a

vidámságban!

– a húsvét jelképeinek elkészítése: hímes tojás, zöldágdíszítés, zöldágfonás,

csuhéból kiskosár, szakajtó fonása a festett tojásoknak;

– virágkötés barkából, nárciszból ikebana;

Page 17: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

– Fűzfa sípot fújtam – a tavasz a tilinkózás ideje. Tilinkó, tilinka – sok helyütt

így nevezték a fűzfa sípot;

– húsvéti nagytakarítás (kimossuk a babaruhákat, megfürdetjük a babákat stb.);

– felássuk a virágos kertet.

Fűzfa síp

Tavasszal a fiúk kedvenc hangadó játékszere volt.

Mondóka:

Jöjj meg, jöjj meg tilinkó,

Kesely lábú kiscsikó,

Télben, nyárban,

Minden esztendőben.

Dal: Hej szélesnek udvarán...

A hónap eseménye: locsolkodás

Gyűjtsünk locsoló versikéket!

A hónap tevékenysége: agyagozás, fazekasság Az emberiség egyik legősibb

foglalkozása. gyurmaszerű anyagot adunk a kezébe. Lehet az tészta, sógyurma,

agyag, plasztelin, minden, amit formálhat.

Az agyagozás fokozatai kisgyermekkorban

1. Saraskodás: Az udvaron a képlékeny (sárga) agyagot,homokot fellazítjuk,

gyúrhatóvá, formálhatóvá tesszük, s a gyermekeknekengedélyezzük, hogy

kézzel-lábbal gyúrják, tapsikolják tetszés szerint.

2. Homokvár, sárpuska, alagutak, folyómedrek megformálása.

3. Sütés-főzés. Nagyon kedvelt a sógyurma. Formáljanak belőleszőlőszemeket,

őszi gyümölcsöket, süteményeket.

4. Plasztelin vagy gyurma: üzletben kapható különbözőszínekben. Alkalmas

színes tárgyak megformálására, pl. lepke, fa,gomba.

5. Agyaggal való ismerkedés. Spontán gyurkálás, gombócok,nudlik formálása.

Gömbölyítés, hengerítés, sodrás, lapítás. Tortasütés,a felsorolt technikák

alkalmazása.

6. Részekből összeállított figurák. Külön elkészített hurkákból,gombócokból

állítjuk össze.

7. Edénykészítés. Agyaghurkákat sodrunk a célnak megfelelőmennyiségben. A

kiszárított tárgyakat égetőkemencében lehetkiégetni.

A hónap meséi

A gulyás leánya

A pulyka beszéde

A szárnyasok királyválasztása

Az állatok nyelvén tudó juhász

Page 18: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

Május–májusfa, májfa a természet újjászületésének jelképe.

elítélően nyilatkoztak róla. Május 1-e a virágzás ünnepe, ilyenkor zöld ággal

díszítik a házakat.

Május 4. – Flórián napja Szent Florián a tűzoltók védőszentje. Ezen a napon

nem raktak tüzet,

nem sütöttek kenyeret. Egyes vidékeken ősi módon gyújtottak tüzet.

Május 12., 13., 14. – Fagyosszentek: Pongrác, Szervác és Bonifác Évszázados

tapasztalat szerint a meleg időjárást hirtelen hideg váltja fel. Sokszor mindent

megsemmisítő fagyot hoznak. A gyümölcsösökben füstölnek, hogy ne fagyjon

el a virág, a gyümölcs, ne érje kár az évi termést.

Május 16. – Nepomuki Szent Jánost a hajósok, a vízimolnárok és a hídvámosok

védőszentjeként tisztelik. ezen a napon vízi körmeneteket rendeztek

csónakokkal,

Május 25. – Orbán napja A szőlőskertek pártfogója. Ilyenkor kezdődik a méhek

kirajzása: „Orbán ereszti a bogarait”.

Májusi jellegzetességek

– A kertekben és az erdőszélen virágzik a gyöngyvirág. Gyorsan szaporodik,

ezért vadon is gyakran megtalálható;

– a levegőben az akácfa virágának és a méznek az illatát érezzük;

– virágba borultak a gyümölcsfák, a bokrok;

– változó madárhangokra figyelhetünk fel;

– zümmögnek a méhek;

– költenek a fecskék (füstifecske, molnárfecske, partifecske);

– fagyosszentek napja – megfigyeléseket végzünk: valóban fagyos-e a

fagyosszentek napja?

– május végére kinyílik az orgona (fürtös virágú), a jácint (szintén fürtös

virágú), a tubarózsa, a hólabda és a pünkösdi rózsa;

– úton-útfélén mezei virágok nyílnak;

– májusban kirajzanak a cserebogarak.

Mondóka:

Cserebogár, mikor lesz nyár?

Pünkösd táján, vasárnapján,

Mikor a fák virágoznak,

Vénasszonyok tollászkodnak.

Tevékenységi formák és lehetőségek májusban

– Kiránduljunk az erdőbe;

– látogassunk el a tűzoltók otthonába. Kérjük meg a tűzoltókat,mutassák be, és

beszéljenek a munkájáról.

– Készítsünk virágbábukat, és azok kifejező mozgásával mutassuk be,hogyan

lehet érzelmeket megjeleníteni. Próbáljuk ki a tanult dalokat,verseket előadni

virágbábuk egítségével. A gyermek maga válassza meg,hogy melyik virág

Page 19: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

szeretne lenni, mi annak a virágnak a jellemzője, pédául:szerény, büszke stb. A

gyermek találja ki, hogy milyen hangon szólaltatjameg a virágot.

– Kamilla gyűjtése közben elmondhatjuk, hogy ez az egyik legfontosabb

gyógynövényünk. Beszéljünk arról, hogy miért használtakrégen több

természetes alapanyagú gyógyszert, mint ma. Természetgyógyászati

szakkönyvekből ismerjük fel gyógynövényeinket. Gyűjtsük be

őket, és tanítsuk meg, hogyan kell télire tárolni a teának valót.

– Tavaszi nagytakarítás. Figyeljük meg, mit tesznek ilyen alkalmakkor az

emberek. lefestik az ablakokat, megjavítják, átfestik a kapukat, kimeszelik a

szobákat stb. Ha van a közelünkben régi, vert falú ház, nézzük meg. Beszéljünk

a régi életmódról. A gazda meséljen a tapasztalatairól és a

tavasszal a házon végzett munkákról: tapasztás, meszelés.

– Beszéljünk arról, hogy melyik virágzó gyümölcsfa a legszebb.

Pattogatott kukorica segítségével a teremben mi is megeleveníthetjük a

virágzó fát.

– Pünkösd napján kitáncoljuk a fát. Kidöntése után mulatunk.

– Május első vasárnapján szoktuk ünnepelni az anyák napját. Ez a szokás nem

régi, és nem része a néphagyománynak, mégis említést kell tennünk róla.

Mellőzzük a forgatókönyv szerinti bemutatókat, ahol a gyermeket előre, heteken

át dresszírozzuk egy-egy vers, monológ betanításával. Igen hatékony lehet a

szülők bevonása közös szereplések, sportprogramok, színházlátogatás,

kiállítások szerevezésébe.– Májusban már jó az idő, lehetőséget ad arra, hogy

minél több időttöltsünk a szabadban. Keressük fel a mesterembereket,

kisiparosokat. Ez az óvónőtől komoly körültekintést igényel, hisz előzőleg meg

kell tudnia, vane még ilyen személy a faluban, hol lakik, fogadja-e az

óvodásokat? Azután a csoportot fel kell készíteni a látogatásra. Ajánlatos

felkeresni a kosárkötőt, a szövőmestert, a paprikadarálóst, a cipészt, a

képkeretezőt, a fafaragót, a szabót, a varrónőt, az asztalost és a szűcsöt.

A hónap eseménye: pünkösdölés

A húsvét szombatját követő ötvenedik napon ünneplik a pünkösdöt. A tavaszi

ünnepek verseiben és dalaiban legtöbbször a zöld ág motívuma jelenik meg,

melyet a tavasz általános jelképeként fognak fel. Zöld ágat behozni annyit jelent,

mint a tavaszt behozni. A tavasz teljes kivirágzását az emberek ősidők óta

megünnepelték. Pünkösdkor különféle magyarázatokkal a házakra, a kerítésekre

és az istállókra zöld ágat tűznek.

Közmondások:

A májusi eső aranyat ér.

Száraz május, száraz esztendő.

Dal:

Bújj, bújj, zöld ág

Dalok:

Az árgyélus kismadár

Két szál pünkösdrózsa,

Meghozta az Isten piros pünkösd

napját,

Mimimama, mi van ma,

Járjunk táncot ripegő, ropogót

Gyere, be rózsám, gyere be…

Page 20: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

A pünkösdi királyválasztást versenyjátékok jellemzik. Ha lehetséges,int a

szabadban ünnepeljük. A versenyjátékban csak a fiúk vesznek részt.

A hónap tevékenysége: nemezelés

Nemezelésre a nyári hónapok a legalkalmasabbak, hiszen sok pancsolással járó

munka, vízigényes folyamat. Az óvónő a szülők közreműködésével biztosíthatja

a kártolt gyapjút. A nemezelésről kérjük ki szakember véleményét, illetve kérjük

a segítségét.

A hónap meséi

A deszkavári királyfi

Az égig érő fa

Nap, Hold, Szél

A rózsát nevető királykisasszony

Az öreg halász és a nagyravágyó felesége

Június 8. – Medárd napja Ha Medárd napján esik az eső, negyven

napig nem hagyja abba. Vagy fordítva. Ez a nap az utolsó fagyosszent napja, s

ezért szőlő- és gyümölcspatrónus

Június 13. – Antal napja Szent Antal az elveszett tárgyak nyomravezetője,

reménytelen ügyek égi pártfogója.

Június 21. – A csillagászati nyár kezdete

Június 24. – Szent Iván Ezen a napon az év legrövidebb éjszakáját ünnepeljük.

A nyári napfordulót népünk Szent Iván éjszakáján lángoló tűz gyújtásával

ünnepelte. A gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a

dögvész ellen. Szent Iván tüzét körültáncolják, egyenként átugorják és

énekelnek körülötte. Az ünnep legismertebb népdala a Magas a rutafa.

Június 29. – Péter és Pál napja

Ősi magyar ünnepünk. Ezt a napot tartják az aratás kezdetének,

Júniusi jellegzetességek

– A gyerekek érzékelik a meghosszabbodott napokat. Világosban fekszenek, és

világosban kelnek,

– aranysárgák a búzatáblák,

– szénaillat a levegőben,

– az énekesmadarak hangja júniusra elhalkul,

– a mezőgazdaságban ilyenkor nagy a munka: a kapás növényeket ilyenkor

kapálják, a szőlőkben kötözik a hajtásokat,

– hársfa- és bodzavirág nyílik az utak mentén,

– a kerti virágok közül esténként az estike illatozik,

– nyílnak a liliomok, a rózsák, a dáliák,

– júniusban érik a meggy, a cseresznye, a földieper.

Page 21: Szeptember napok, és ünnepek... · 2013-05-05 · Szeptember Szeptember 5. – Lőrinc napja A történéshez mondókákat keresünk, például: Csiteri, csütöri, csütörtök

Tevékenységi formák, lehetőségek június hónapban– Június a séták hava. Jó

alkalom a kenyér útjának kísérésére. Sétáljunk ki a határba, gyűjtsünk pipacsot,

búzavirágot, szarkalábat a búzamezőben,

– lekaszáljuk a füvet az óvoda udvarán. Megszárítjuk, szénaboglya rakása,

– szénapajták megtekintése, a rétről való behordás,

– gyűjtsünk gyógyteákat: hársfát, bodzát, cickafarkot, zsályát,

– az őszi szalmafonáshoz most gyűjtsük be a szalmaszálakat. Leszedés után

szárítjuk,

– a rovarok megismeréséhez a június a lehetőségek hosszú skáláját nyújtja:

megjelennek a szúnyogok, a tücskök, a szentjánosbogarak, a pókok. Nagyítóval

vizsgáljuk meg őket.

A hónap eseménye: lakodalmas játék

A népi hagyományú lakodalmas játék betanítását elkezdhetjük már

szeptemberben, s egész évben úgymond életben tartjuk. A gyermekek nagyon

szívesen játsszák, s igazivá, sajátjukévá akkor válik,amikor a szerepeket

szabadon felcserélik, a dalok velük élnek s bárhol,bármikor előjönnek.A

gyermekeknek beszéljünk a lakodalmak lényegéről; az előkészületekről,

a meghívókról, a kalácssütésről, a lakodalmas kalácsról, az ajándékozásról, a

vőfélyhívogatásról, a kicifrázott, feldíszített házról, a tréfás hangulatról, a

mulatozásról.

Gyűjtsük be a kiegészítő ruházatot: kalapokat, mellényt, mennyasszonyi ruhát,

vőfélybotot, krepp-papírt. A szakácsoknakkötényt, fehér sapkát. A zenészeknek

zeneszerszámokat: fakanalat,köcsögdudát, födőket.

Asztalterítés

A díszítő formaérzék fejlesztésére kiváló alkalom az asztalterítő festése.

Csoportban is dolgozhatunk, de egyéni kifejezésmódra is lehetőséget kell

biztosítani.Minden reggel megbeszélni, hogyan halad a lakodalmi előkészület,

még mire van szükség. Az óvónő új ötleteivel segítse a

készülődést:szalvétahajtogatás, tortasütés, sütemények. Ehhez az első lépés

az agyagozás, amelyről már vannak tapasztalataik.

Dalok

Erdő, erdő, erdő

Elvesztettem zsebkendőmet

Hess légy, ne szállj rám, beteg

vagyok én

Hej, tulipán, tulipán

Kis kece lányom, fehérben vagyon

Este van, már nyolc óra

Most viszik, most viszik

Járjunk táncot, ripegőt, ropogót

Csipkefa, bimbója

Debrecenbe kéne menni

Iglice, szívem, iglice

Kör, kör, kijátszik

Hej szénája, szénája

Én kicsike vagyok

Ispiláng, ispiláng

Zöld selyem rosta

Mondókák

Réce, ruca, vadliba

Kiugrott a gombóc a fazékból

Csujjogatók

A hónap tevékenysége:– Szíjkészítés, fonás, lapos fonás, szironyozás. Ez

utóbbi a cipőfűzéshez hasonló művelet.