navigator 2013
DESCRIPTION
Navigator 2013TRANSCRIPT
Leadership fejlődés a jövő vezetőinek
A szakmai fejlődés során a gyorsan előléptetett vezetőknek gyakran már karrierjük elején specializálódniuk kell egy adott területre. Így magasan képzett szakmai vezetőkké válnak, de sokszor elszigetelődnek a világtól – és fennáll annak a kockázata, hogy nem elég felkészültek, amikor egy komolyabb vezetői feladattal szembesülnek. Tapasztalataink szerint ezek a vezetők olyan környezetben a leghatékonyabbak, ahol számítanak rájuk, és ahol kibontakoztathatják személyes és szakmai képességeiket egyaránt.
„Újra és újra megtörténik. Okos, ambiciózus menedzserek gyorsan jutnak felfelé a szervezetben, majd hirtelen megállnak. A képességek, melyek egykor még sokat segítettek nekik, már kevésnek bizonyulnak.”
Sir David Bell, a Financial Times Csoport elnöke
„Alig lehet szavakba önteni. A történelemben létezik egy időszámítás előtti és egy időszámítás utáni évszámlálás. Az én életemben pedig létezik egy Common Purpose előtt és egy Common Purpose utáni időszámítás.”
Navigátor résztvevő, Budapest
Ezek a kihívások adták meg az alapot arra, hogy a Common Purpose létrehozza a Navigátort. Az elmúlt 20 év tapasztalatának különleges leadership technikáit felhasználva, a program olyan fejlődési lehetőséget kínál tehetséges fiatal vezetőknek, mellyel szélesíthetik látókörüket, kiterjeszthetik kapcsolati hálójukat és kiléphetnek a komfortzónájukból.
HOgyAN műköDik?
A Navigátor olyan sokszínű csoportot fog össze, melyben kiválóan teljesítő vezetők vesznek részt az állami/önkormányzati, a vállalati és a nonprofit szektorból. A program kiemeli őket megszokott környezetükből, hogy valós leadership problémák megoldásán keresztül fejlődjenek.
A résztvevők Magyarországon a legkülönfélébb vezetőkkel találkoznak különleges helyszíneken és szituációkban, és olyan aktuális vezetői kihívásokkal próbálnak megküzdeni, amelyek gyökeresen eltérnek az eddigi tapasztalataiktól.
Az így szerzett tudást, kapcsolatokat és energiát aztán visszaviszik a saját környezetükbe, munkahelyükre, és azokat már a szakmájukon belül tudják kamatoztatni.
commonpurpose.org.hu
Navigátor
A PrOgrAm eLőNyei, TöBBek közöTT
öntudatosságra nevel és önbizalmat ad• olyan vezetési gyakorlatot szereznek, melyet nemcsak a cégen belül, de későbbi • karrierjük során is alkalmazhatnaka személyes önmegvalósításra ad lehetőséget, mely jól kiegészíti a szakmai • fejlődésthozzásegít egy szélesebb látókör kialakításához a teljesen új lehetőségek • felfedezésén és a valós problémák, esetek megoldásán keresztülsegít a hatáskörön túli vezetés, valamint azon képességek kialakításában, • melyekkel igazi változásokat vihetnek véghez mind a saját munkájukban, mind a társadalombanlehetőséget nyújt mások világának megértésére, anélkül, hogy a sajátunkat • elhanyagolnánk.
mikéNT LeHeT jeLeNTkezNi A PrOgrAmrA?
A Navigátor csoport magyarországi létszáma maximum 35 fő, egy szervezet ideális esetben maximum 3-4 résztvevőt küldhet a programra.
A csoportba olyan fiatal, tehetséges, feltörekvő vezetők jelentkezését várjuk a magán-, a köz- és a non-profit szférából, akikre úgy gondolnak a szervezetükben, hogy „rá érdemes odafigyelni” (más néven „ifjú titán”, „csiszolatlan gyémánt”, „high-flyer”, stb.), vagy akik saját elhatározásból fejlődni, tanulni szeretnének.
A jelentkezéseket a következő kritériumok alapján értékeljük:
Vezetői potenciál a szervezeten vagy a közösségen belül • A csoport dinamikájához, sokszínűségéhez és szemléletéhez való lehetséges • hozzájárulás Elkötelezettség az egész programon való részvételre. •
HOL éS mikOr?
A következő Navigátor 2013. elején indul, melynek fő helyszíne Budapest, de várjuk vidéki vezetők jelentkezését is.
Jelentkezési határidő: folyamatos
meNNyiBe kerüL?
A Meridián részvételi díja 495.000 Ft + ÁFA / fő, amely a szakképzési hoz-zájárulás terhére is elszámolható. Minden jelentkezőtől a (szervezete) számára reális részvételi díjat kérünk, és ehhez akár 90%-os ösztöndíjat is biztosítunk.
TOváBBi iNFOrmáCiók:
Tel: +36 1 238 [email protected]
www.commonpurpose.org.hu/kurzu-saink/fiataltehetsegek/navigator
„A kurzus megerősített abban, hogy sok jó ember él magyarországon, csak hiányzik az a tér, ahol egymásra találhatnak. Számomra a Common Purpose és annak kiterjedt vezetői hálózata ezt a teret jelenti.”
Nemzetközi Navigátor résztvevő, Budapest
„kitárult előttem a világ. Nyitottabb lettem a különböző vélemények, nézetek befogadására, merészebben vágok bele a problémák megoldásába, és igyekszem több oldalról megvizsgálni a lehetséges utakat. A kérdezéstechnikám remélhetőleg iramos javulást vesz köszönhetően a London Quest során szerezett tapasztalatoknak – itt vált ugyanis világossá számomra, hogy minél bátrabb, tömörebb és lényegre törőbb a kérdés, annál hasznosabb a válasz.”
Navigátor résztvevő, Budapest
commonpurpose.org.hu