new szerkesztette: nagy attila • imre angÉla • kÖntÖs...

305
Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLI

Upload: others

Post on 25-Oct-2020

0 views

Category:

Documents

0 download

TRANSCRIPT

Page 1: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem

Az olvasaacutes alapvető jelentőseacutegű eszkoumlz jellegű tudaacutes a beszeacutelt nyelv iacuterott vaacuteltozataacutenak felis-mereacutese Az anyanyelvi tanaacuterok mellett va-lamilyen moacutedon minden pedagoacutegus alakiacutetja a raacutebiacutezott diaacutekok beszeacuted- eacutes olvasaacutesi keacutesz-seacutegeacutet Hiszen minden tudomaacutenynak tan-taacutergynak sajaacutet szoacutekincse szimboacutelumai roumlvidiacuteteacutesei szakirodalma van az adott szemeacutelyiseacutegnek pedig egyedi beszeacuted-stiacutelusa olvasottsaacutega taacutejeacutekozottsaacutega gondolkodaacutesmoacutedja amit akarva akarat-lan koumlzvetiacutet diaacutekjai szaacutemaacutera Vagyis az olvasaacutesfejleszteacutes oumlssztantaacutergyi feladat a tantestuumllet egeacuteszeacutenek felelősseacutege Szabad-e azt mondanunk bdquoToumlrteacute-nelemtanaacuter (fizika bioloacutegia foumlldrajz keacutemia eacutenekszakos stb) vagyok Nincs időm a gyerekek hiaacutenyos olvasaacutesi keacuteszseacutegeacutenek fejleszteacuteseacutererdquo Lehetek-e hateacutekony tanaacuter ha nem gyarapiacutetom tudatosan szoacutekincsuumlket ha nem keltem fel a szoumlvegek eacutertő olvasaacutesa iraacutenti vaacutegyat Ha nem teszem olthatatlanul kiacutevaacutencsivaacute a raacutem biacutezott gyerekeket fiatalokat Ha a faacuteklya bdquofellobbantaacutesardquo helyett inkaacutebb a bdquoboumlgreacutek megtoumllteacuteseacutetrdquo vaacutelasztom ha a min-dentudaacutes laacutetszataacutet keltem Veacutelemeacutenyuumlnk szerint a csalaacuted az oacutevoda az iskola a koumlnyvtaacuter a pe-dagoacutegus- eacutes koumlnytaacuteroskeacutepzeacutes a meacutedia a periodika- eacutes koumlnyvkiadaacutes a felnőtt taacutersadalom egeacutesze hordoz valamilyen meacuterteacutekű felelősseacuteget Vagyis az olvasaacutes uumlgye oumlssztaacutersadalmi feladat nemzeti sorskeacuterdeacutes A versenykeacutepes munkaerő a tanuleacutekonysaacuteg az egyuumlttműkoumldeacutesi keacuteszseacuteg az oumlnaacutelloacute iacuteteacuteletalkotaacutes keacutepesseacutege a megbiacutezhatoacutesaacuteg a szorgalom az eacuterett szemeacutelyiseacuteg a nemzeti oumlntudat a megma-radaacutes elszaacutent akaraacutesa egyaraacutent alapvető eacuterteacutekek Koumltetuumlnkben a fenti ceacutelok eleacutereacuteseacutehez kiacutenaacutelunk joacute peacuteldaacutekat bevaacutelt moacutedszereket doumlntő toumlbbseacutegben hazai pedagoacutegusok koumlnyvtaacuterosok tapasztalatainak eredmeacute-nyeinek koumlzreadaacutesaacuteval de neacutehaacutenyan az Egyesuumllt Aacutellamokboacutel is elkuumlldteacutek ilyen iraacutenyuacute aacutellaacutesfoglalaacutesaikat javaslataikat Hogyan tehetneacutenk sikeresebbeacute neveleacutesi oktataacutesi rendszeruumlnk egeacuteszeacutet S ezaacuteltal lehetuumlnk-e ismeacutet emelkedő nemzet

Szerkesztette NAGY ATTILA bull IMRE ANGEacuteLA bull KOumlNTOumlS NELLI

2980 HUF10 EUR

AZ OLVASAacuteS OumlSSZTANTAacuteRGYI FELADAT

AZ OLVASAacuteS

OumlSSZTANTAacuteRGYI

FELADAT

SAVARIA UNIVERSITY PRESS

Szombathely ndash 2011

MEGJELENT A HUNRA MEGALAKULAacuteSAacuteNAK

20 EacuteVFORDULOacuteJA TISZTELETEacuteRE

A koumltet kiadaacutesaacutet

a Nemzeti Kulturaacutelis Alap tette lehetőveacute

Szerkesztette

NAGY ATTILA

IMRE ANGEacuteLA

KOumlNTOumlS NELLI

LektoraacuteltaFŰZFA BALAacuteZS

OlvasoacuteszerkesztőKOVAacuteCS KATALIN

copy A HUNRA eacutes a szerzők

5

TARTALOM

IMRE ANGEacuteLA ndash KOumlNTOumlS NELLI Előszoacute 9

NAGY ATTILA Bevezeteacutes 11

ALAPVETEacuteS

FELVEacuteGI EMESE Tantaacutergykoumlzi olvasaacutes taniacutetaacutesaaz Amerikai Egyesuumllt Aacutellamokban 21

MATTHEW KATHRYN I Szoumlvegmodellek taniacutetaacutesa 24

VOTTELER NANCY K A taacutergyi tudaacutes a szoumlvegeacuterteacuteseacutes a szoacutekincs kapcsolata 26

MORRIS LEE ANN A tantaacutergykoumlzi olvasaacutes taniacutetaacutesa 30

CLAES JANE H A tanaacuterok koumlnyvtaacuterosokeacutes koumlnyvtaacuterostanaacuterok egyuumlttműkoumldeacuteseacuteről 33

GRIFFITH PAULA E A szoumlveg megeacuterteacuteseacutet taacutemogatoacutevizuaacutelis rendszerező hasznaacutelataacuteroacutel 36

GERARDINO CARLA RAE Gondolatok a tantaacutergykoumlziolvasaacutesroacutel eacutes a tankoumlnyvvaacutelasztaacutesroacutel 39

OSTORICS LAacuteSZLOacute Szoumlvegeacuterteacutes tiacutez eacutev taacutevlataacuteban ndasha PISA 2009 magyar eredmeacutenyei 41

OPORNEacute FODOR MAacuteRIA Olvasaacutesfejleszteacutes eacutes a tantestuumllet 51

TANTAacuteRGYAK

KAacuteLMAacuteN ATTILA Matematikataniacutetaacutes eacutes az anyanyelv fejleszteacutese 59

BARANYAI JOacuteZSEF A probleacutemaalapuacute bioloacutegiatanulaacuteseacutes az olvasaacutes kapcsolata 65

BEacuteKEI GABRIELLA A szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacuteseacutenek lehetőseacutegeimatematika- toumlrteacutenelem- eacutes termeacuteszetismeret oacuteraacutekon 69

6

ARAacuteNYINEacute HAMAN AacuteGNES A szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacutese keacutemiaoacuteraacuten 79

EacuteHMANN GAacuteBORNEacute HAVAS MAacuteRIA Olvasoacutevaacute neveleacutesa nyolcadik eacutevfolyamos tanuloacutek szaacutemaacutera iacuteroacutedott bioloacutegiafoumlldrajz eacutes nyelvtan tankoumlnyvekben eacutes munkafuumlzetekben 85

TOacuteTH SZILVIA bdquoCsak az ember olvasrdquo ndashSzeacutepirodalmi barangolaacutesok bioloacutegiaoacuteraacuten 94

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

CZOMBA MAGDOLNA A mese eacutes a gyermek 103

BERECZKINEacute ZAacuteLUSZKI ANNA ndash LAacuteZAacuteRNEacute OBBAacuteGY KATALINPedagoacutegiai projekt a kortaacuters magyar gyermekirodalmiművek olvasaacutesaacuteeacutert 109

SZ TOacuteTH GYULA Iacutegy bdquoiacutervasunkrdquo miavagy az olvasaacutes kezdeti neheacutezseacutegei eacutes oumlroumlmei 113

BOHUSNEacute KONCZ JUDIT Szoumlvegeacutertő olvasaacutesi verseny 119

KŐROumlS KATA Szoumlvegeacuterteacutes leacutepeacutesről leacutepeacutesre egy rendhagyoacutefeladatgyűjtemeacuteny bemutataacutesa 124

KELEMENNEacute SZEacuteLL ZSUZSANNA Az anyanyelvi oacuteraacutekon alkalmazottkooperatiacutev munkaforma eredmeacutenyesseacutegeacutenek vizsgaacutelatahaacutetraacutenyos helyzetű szakiskolai tanuloacutek koumlreacuteben 135

TOacuteTH BEATRIX Olvasaacutesfejleszteacutes RWCT-technikaacutekkal 146

FŰZFA BALAacuteZS Irodalomta(la)niacutetaacutes de meddig 156

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

FEHEacuteR PEacuteTER bdquoKindle ante portasrdquovagy az elektronikus koumlnyvolvasoacutek forradalma 165

KOumlVESNEacute MOLNAacuteR ILONA A vizuaacutelis eacutes verbaacutelis informaacutecioacutekegyuumlttes olvasaacutesaacutenak keacutepesseacutege a fejleszteacutes lehetőseacutegei 170

LOacuteZSI TAMAacuteS Multimediaacutelis olvasaacutes a reklaacutem 179

TOacuteTH KAacuteLMAacuteN Műtaacutergyak eacutes kiaacutelliacutetaacutesi feliratok ndasha szoumlveg oumlroumlme a muacutezeumpedagoacutegiaacuteban 191

FEHEacuteR PEacuteTER ndash HORNYAacuteK JUDIT Koumlnyv blog Wikipeacutediamit olvas az online generaacutecioacute 198

FENYŐ D GYOumlRGY Hogyan olvasnak a fiatalok 208

7

KOumlNYVTAacuteRAK

KOCSIS EacuteVA Koumlnyvtaacuterpedagoacutegia ndash tanoacuteraacuten kiacutevuumll 219

VILLAacuteNYI ROacuteZSA A bőseacuteg zavaraacuteban utakat keresvendash helyzetjelenteacutes 228

JAacuteRINKA MAGDOLNA ndash MAacuteTEacute LAacuteSZLOacuteNEacute Keacutet koumlnyvtaacuterkeacutet koumlnyvtaacuteros tiacutez eacutev koumlzeacutepiskolai eacuteskoumlzművelődeacutesi koumlnyvtaacuter egyuumlttműkoumldeacutesi tapasztalatai 235

TOacuteTHNEacute SZOMOLYA AacuteGNES KRISZTINAbdquoSzeretem eacutes nemszeretem aacutellatokrdquoTermeacuteszetismereti foglalkozaacutesok a gyermekkoumlnyvtaacuterban 241

KUumlRTOumlSI ZSOLTNEacute Koumlnyvtaacuteri oacuteraacutek az Aacuteldaacutes utcai Aacuteltalaacutenos Iskolaacuteban 245

SZAKMAacuteRI KLAacuteRA Periodikaacutek hasznaacutelata a gimnaacuteziumi oktataacutesban 257

SZAacuteVAI ILONA Olvasni joacute Variaacutecioacutek egy teacutemaacutera 262

DOumlMSOumlDY ANDREA Olvasaacutesfejleszteacutes a pedagoacutegiaalapszakos keacutepzeacutesben 267

GORDON GYŐRI JAacuteNOS Az olvasaacutes oumlssztaacutersadalmi feladat 279

A koumltet szerzői 287

9

ELŐSZOacute

Amikor az első PISA szoumlvegeacuterteacutesi felmeacutereacutesek eredmeacutenyei napvilaacutegot laacutettak(PISA 2000) akkor Magyarorszaacutegot sokkeacutent eacuterte a felismereacutes hogy nem sze-repeluumlnk tuacutel előkelő helyen a ranglistaacutekon Elsősorban szakmai berkekbentermeacuteszetesen roumlgtoumln elkezdődoumltt a kutataacutes hogy mi is lehet ennek az oka shogyan mit vaacuteltoztassunk az addig kialakult gyakorlaton amivel eleacuterhetneacutenkhogy diaacutekjainknak javuljon a szoumlvegeacuterteacutese A szakemberek kutataacutesaikat szaacute-mos helyen publikaacuteltaacutek előadaacutesokat tartottak a keacuterdeacuteskoumlrrel kapcsolatbanEkoumlzben az is egyre vilaacutegosabbaacute vaacutelt hogy itt nem egyeduumll a magyaroacuteraacutekontartott szoumlvegfeldolgozaacutest kell aacutetgondolnunk hiszen szoumlvegeacuterteacutessel maacutes tan-taacutergyak keretein beluumll is talaacutelkozunk Iacutegy tehaacutet elsődleges feladat hogy koumlr-vonalazzuk azokat a teruumlleteket ahol az olvasaacutes illetve a szoumlvegeacuterteacutes fejlesz-teacutese szoacuteba keruumllhet s ezzel egyuumltt elősegiacutethessuumlk a kuumlloumlnboumlző tantaacutergyakattaniacutetoacute kolleacutegaacutek egymaacutessal valoacute paacuterbeszeacutedeacutet

Vajon hogyan ismerhetjuumlk meg a maacuter bevaacutelt szoumlvegeacuterteacutest fejlesztő moacuted-szereket vagy vitathatjuk meg egymaacutessal a keacuterdeacutesben felmeruumllt koumlzoumls gondo-kat Elsősorban ezek a gondolatok fogalmazoacutedtak meg bennuumlnk amikor aMagyar Olvasaacutestaacutersasaacuteg vezetőseacutegeacuteben dr Nagy Attila felveteacuteseacutere elhataacuteroz-tuk hogy 2011 maacutejusaacuteban Szombathelyen megrendezzuumlk bdquoAz olvasaacutesoumlssztantaacutergyi feladatrdquo ciacutemű konferenciaacutet Nem veacuteletlenuumll esett erre a vaacuterosra avaacutelasztaacutes Egyreacuteszt ismertuumlk az ott eacutelő ott dolgozoacute kitűnő mindig keacuteszseacutege-sen egyuumlttműkoumldő kolleacutegaacutekat maacutesreacuteszt fontos volt hogy a koumlnyvtaacuterosokateacutes a pedagoacutegusokat egyaraacutent foglalkoztatoacute keacuterdeacuteskoumlr haacutettereacuteben az orszaacutegegyik legjobb koumlnyvtaacutera valamint pedagoacutegus- eacutes koumlnyvtaacuteroskeacutepző inteacutezmeacute-nyei aacutellhattak Szombathely oumlroumlmmel vaacutellalta a taacutersrendezeacutest A feladatok je-lentős reacuteszeacutet Palloacutesineacute dr Toldi Maacuterta a Berzsenyi Daacuteniel Koumlnyvtaacuter igazgatoacutejavaacutellalta magaacutera aki raacutetermett csapataacuteval egyben a konferencia helysziacuteneacutet isbiztosiacutetotta az aacuteltala iraacutenyiacutetott inteacutezmeacuteny impozaacutens tereiben A szervezeacutesbena Nyugat-magyarorszaacutegi Egyetem Savaria Egyetemi Koumlzpont (NyME SEK)keacutepviseleteacuteben dr Muraacutenyi Peacuteter eacutes dr Fűzfa Balaacutezs vett reacuteszt Fűzfa Balaacutezs oumlt-letei szemeacutelyi javaslatai eacutes a koumltethez nyuacutejtott segiacutetseacutege mindenkeacuteppen elen-gedhetetlenek voltak a sikeres konferenciarendezeacuteshez A konferencia arcu-

10

lataacutet eacutes honlapjaacutet az Eoumltvoumls Loraacutend Tudomaacutenyegyetem informatikus koumlnyv-taacuteros hallgatoacutei tervezteacutek eacutes keacutesziacutetetteacutek Koumlntoumls Nelli vezeteacuteseacutevel A regisztraacutecioacutewebes feluumlleteacutenek biztosiacutetaacutesaacuteeacutert kuumlloumln koumlszoumlnet illeti Doumlmsoumldy Andreaacutet azOktataacuteskutatoacute eacutes Fejlesztő Inteacutezet ndash Orszaacutegos Pedagoacutegiai Koumlnyvtaacuter eacutes Muacute-zeum munkataacutersaacutet

A konferencia anyagi haacutettereacutenek előteremteacuteseacutere szaacutemos paacutelyaacutezatot nyuacutej-tott be a Magyar Olvasaacutestaacutersasaacuteg legfőbb anyagi taacutemogatoacuteja veacuteguumll az NKAKoumlnyvtaacuteri illetve Ismeretterjeszteacutes eacutes Koumlrnyezetkultuacutera Szakmai Kolleacutegiuma lett Ezenkiacutevuumll toumlbb orszaacutegos eacutes helyi szakmai szervezettel vettuumlk fel a kapcsolatothogy lehetőseacutegeikhez meacuterten taacutemogassaacutek a rendezveacuteny leacutetrejoumltteacutet Iacutegy alakiacute-tottunk ki szoros egyuumlttműkoumldeacutest Horvaacutethneacute Szandi Aacutegnes segiacutetseacutegeacutevel aKoumlnyvtaacuterostanaacuterok Egyesuumlleteacutevel s elnoumlkuumlkkel Szakmaacuteri Klaacuteraacuteval valaminta Nyugat-magyarorszaacutegi Egyetem Savaria Egyetemi Koumlzpont Regionaacutelis Pe-dagoacutegiai Szolgaacuteltatoacute eacutes Kutatoacute Koumlzponttal Barki Katalin koumlzreműkoumldeacuteseacutevelSzinteacuten koumlszoumlnettel tartozunk Szombathely Megyei Joguacute Vaacuteros Oumlnkormaacuteny-zataacutenak Vas Megye Koumlzgyűleacuteseacutenek valamint azoknak a kiadoacuteknak (ApaacuteczaiKiadoacute Mozaik Kiadoacute Nemzeti Tankoumlnyvkiadoacute Savaria University Press) amelyekjelentős anyagi taacutemogataacutest nyuacutejtottak a keacutetnapos program megvaloacutesiacutetaacutesaacutehoz

A konferencia szakmai programjaacutenak oumlsszeaacutelliacutetaacutesaacutet koumlvetően felhiacutevaacutest tet-tuumlnk koumlzzeacute toumlbb orszaacutegos szakfolyoacuteiratban hogy mineacutel toumlbb előadoacutet koumlnyv-taacuterosokat pedagoacutegusokat egyetemi hallgatoacutekat eacutes helyi eacuterdeklődőt mozgoacute-siacutetsunk a reacuteszveacutetelre Ebben nagy segiacutetseacuteguumlnkre volt Nagyvaacuteradi Enikő Akeacutetnapos rendezveacutenyuumlnket Kovaacutecs Ferenc a Megyei Koumlzgyűleacutes elnoumlke dr Pus-kaacutes Tivadar Szombathely polgaacutermestere dr Czetter Ibolya az NyME SEK el-noumlk-rektorhelyettese eacutes dr Győri Jaacutenos a Magyar Olvasaacutestaacutersasaacuteg elnoumlke nyi-totta meg

A beeacuterkezett absztraktok olvasaacutesa eacuterteacutekeleacutese eacutes veacuteguumll szekcioacutekba sorolaacutesanem kis feladat eleacute aacutelliacutetott minket de oumlroumlmuumlnkre szolgaacutel hogy veacuteguumll a kon-ferencia keacutet napjaacuten a koumlzel 160 fős koumlzoumlnseacuteg 4 szekcioacuteban oumlsszesen 51 elő-adaacutest hallhatott

Minden szervezőnek segiacutetőnek előadoacutenak eacutes előadaacutest hallgatoacutenak kouml-szoumlnjuumlk hogy rengeteg munkaacutejukkal jelenleacutetuumlkkel hozzaacutejaacuterultak a konferen-ciaacutenk sziacutenvonalas megrendezeacuteseacutehez

Imre Angeacutela eacutes Koumlntoumls Nelli

11

BEVEZETEacuteS

Esemeacutenytoumlrteacuteneti vaacutezlat

A Magyar Olvasaacutestaacutersasaacuteg kezdemeacutenyezeacutese nyomaacuten bdquoAz olvasaacutes oumlssztantaacutergyifeladatrdquo ciacutemmel 2011 maacutejus 13ndash14-eacuten Szombathelyen a Berzsenyi DaacutenielKoumlnyvtaacuterban a Nyugat-magyarorszaacutegi Egyetem SEK Egyetemi Koumlzpontjaacute-val valamint Egyetemi Koumlnyvtaacuteraacutenak koumlzreműkoumldeacuteseacutevel orszaacutegos konferen-ciaacutet szerveztuumlnk ahol 51 előadaacutest hallgattunk eacutes vitattunk meg

bdquoA koumlzhiedelemben ndash de meacuteg a pedagoacutegusok koumlreacuteben is ndash elterjedt neacutezet hogy az ol-vasaacutes fejleszteacutese szinte kizaacuteroacutelag a szeacutepirodalmi művek olvasaacutesaacutet olvastataacutesaacutet jelenti Azolvasaacutesfejleszteacutes enneacutel valoacutejaacuteban joacuteval taacutegabb teveacutekenyseacutegi koumlrt oumllel fel A kuumlloumlnfeacutele szak-taacutergyakban kiadott olvasaacutesi feladatok elveacutegezteteacuteseacutevel a szoumlvegeacuterteacutes legalaacutebb olyan hateacuteko-nyan fejleszthető mint a magyaroacuteraacuten az olvasaacutesfejleszteacutes tehaacutet a tantestuumlletegeacuteszeacutenek felelősseacutegerdquo ndash iacutertuk felhiacutevaacutesunkban

A pedagoacutegusok a pedagoacuteguskeacutepző inteacutezmeacutenyek oktatoacutei eacutes hallgatoacutei va-lamint a koumlnyvtaacuterosok szaacutemaacutera szerettuumlk volna joacute peacuteldaacutek soraacuteval bizonyiacutetanihogy az olvasaacutesi keacuteszseacuteg fejleszteacutese koraacutentsem kizaacuteroacutelag a taniacutetoacutek a magyar-tanaacuterok netaacuten a koumlnyvtaacuterosok felelősseacutege Ezeacutert tehaacutet nem a szeacutepirodalomoktataacutesa volt a koumlzponti teacutema ndash baacuter erről megkeruumllhetetlenuumll nem kis terje-delemben most is szoacute esett ndash hanem minden maacutes a termeacuteszettudomaacutenyok-toacutel a taacutersadalomtudomaacutenyokon keresztuumll a vizuaacutelis kultuacuteraacuteig Vagyis konfe-renciaacutenk eacuteppen a szeacutepirodalmon kiacutevuumlli teruumlletek olvasaacutesfejlesztő hataacutesaacutera afelfedező informaacutecioacuteszerző olvasaacutesi strateacutegiaacutekra s azon beluumll is a főkeacutent atermeacuteszet- eacutes taacutersadalomtudomaacutenyi tantaacutergyak ilyen jellegű szerepeacutere kon-centraacutelt

Remeacutenyeink szerint az ott elhangzott előadaacutesok (leiacutert szerkesztett vaacutelto-zatainak) legjavaacuteboacutel keacutesziacutetett koumltetuumlnk az alapelvek a kuumllfoumlldi eacutes hazai gya-korlatban bevaacutelt moacutedszerek aacuternyalt bemutataacutesaacuteval a joacute peacuteldaacutek koumlzvetlen ter-jeszteacutese mellett hateacutekonyan hozzaacutejaacuterul majd a pedagoacutegus- valamint a koumlnyv-taacuteros-keacutepzeacutes eacutes tovaacutebbkeacutepzeacutes szellemeacutenek taacutevlatos meguacutejiacutetaacutesaacutehoz is

12

Koumlnyvuumlnk tartalmaacutenak szerkezeteacutenek eacuterteacutekeleacutese elemzeacutese elmeacuteleti eacutesgyakorlati teruumlleten dolgozoacute kolleacutegaacuteink feladata Egyetlen megjegyzeacutest azon-ban vilaacutegosan meg kell fogalmaznunk Az elhangzottak egeacutesze eacutes a nyomta-taacutesban megjelentek keacutet ok miatt sem felelnek meg pontosan egymaacutesnakEgyreacuteszt mert keacuteziratot mindenkitől keacutertuumlnk de csak a dolgozatokat teacutenyle-gesen kuumlldők munkaacuteja szerepelhet a koumlvetkező oldalakon Maacutesreacuteszt mertegy rendkiacutevuumll szerencseacutes gyuumlmoumllcsoumlző meghiacutevaacutes eredmeacutenyekeacutent veacuteguumll neacute-haacuteny olyan szerző is helyet kapott ebben a gyűjtemeacutenyben akik a konferen-ciaacuten fizikailag nem lehettek jelen Vaacuterakozaacutesaink szerint ennek eredmeacutenye-keacutent az olvasoacutek fejeacuteben termeacutekeny bdquofeleseleacutesrdquo paacuterbeszeacuted folyamatos vitaalakul ki az egyes szerzők megkoumlzeliacuteteacutesek peacuteldaacutek koumlvetkezteteacutesek eacutertelme-zeacuteseacutet illetően

A nemzetkoumlzi paacuterbeszeacuted lehetőseacutegeacutet Felveacutegi Emeseacutenek koumlszoumlnhetjuumlk aki-nek neve a taacutegabb eacutes szűkebb hazai szakmai koumlroumlkben peacuteldaacuteul a PISA eacutesPIRLS meacutereacutesek kapcsaacuten az Uacutej Pedagoacutegiai Szemle lapjairoacutel valamint a HorvaacutethZsuzsanna ndash Felveacutegi Emese bdquoMeacuteg mindig tudok olvasni Szoumlvegeacuterteacutes eacuterettseacutegizőknek eacutesfelnőtteknekrdquo ciacutemű koumlnyv taacutersszerzőjekeacutent1 maacuter joacute ideje ismert Eacutevek oacutetaHoustonban eacutel eacutes az ottani egyetem kutatoacutejakeacutent teacutemaacutenk egyik szakeacutertője-keacutent tartjuk szaacutemon 2010 oktoacutebereacutenek veacutegeacuten a legelső szombathelyi strateacute-giai jellegű szervező bizottsaacutegi uumlleacutesuumlnkoumln maacuter doumlnteacutest hoztunk meghiacutevaacutesaacute-roacutel Vilaacutegos volt hogy az itthoni eacutes az ottani tapasztalatok moacutedszerek beaacutelliacute-toacutedaacutesok egyuumlttlaacutetaacutesa rendkiacutevuumll tanulsaacutegos lehet minduumlnk szaacutemaacutera Meghiacutevaacute-sunkat oumlroumlmmel elfogadta mi toumlbb a University of HoustonmdashClear Lakepedagoacutegia tanszeacutekeacuteről eacutes taacutersinteacutezmeacutenyeiből taacutersszerzőket szervezett magamelleacute A Nemzetkoumlzi Olvasaacutestaacutersasaacuteg helyi konferenciaacuteja uumltkoumlzoumltt a szom-bathelyi rendezveacutennyel ezeacutert a kuumllfoumlldi kolleacutegaacutek iacuteraacutesait virtuaacutelis felolvasaacutes ke-reteacuteben hallhattuk a programban A koumltet szerkeszteacuteseacutenek utolsoacute faacutezisaacutebankideruumllt hogy bizonyos keacuteziratokat mindhiaacuteba vaacuterunk tehaacutet a lelkes amerikaikolleacutegaacutek oumlnkeacutent ajaacutenlott keacuteziratainak szaacutemaacutet neacutehaacutennyal noumlvelhettuumlk A szer-zők mellett kuumlloumln koumlszoumlnet illeti Felveacutegi Emeseacutet oumlnzetlen szervezői fordiacutetoacuteimunkaacutejaacuteeacutert A tartalomjegyzeacutekből kideruumll hogy az 51 magyar előadaacutes mellettoumlsszesen hat houstoni kutatoacute rendkiacutevuumll roumlvid visszafogott iacuteraacutesaacutenak is helyetadunk oumlsszeaacutelliacutetaacutesunkban

Az USA egyik legnagyobb pedagoacuteguskeacutepző egyetemeacutenek oktatoacuteitoacutel szaacuter-mazoacute tankoumlnyvi toumlmoumlrseacutegű peacuteldaszerűen roumlvid dolgozatok sora bizonyaacuteranoumlveli annak eseacutelyeacutet hogy gyűjtemeacutenyes koumltetuumlnk oktataacutesi segeacutedletteacute vaacutelhas-son ilyen jellegű inteacutezmeacutenyeink egy reacuteszeacuteben

1 HORVAacuteTH ZsuzsannandashFELVEacuteGI Emese Meacuteg mindig tudok olvasni Szoumlvegeacuterteacutes eacuterettseacutegizők-nek eacutes felnőtteknek Bp Helikon Kiadoacute 2006 128 p

13

Mind konferenciaacutenk mind koumltetuumlnk folytataacutes megerősoumldeacutes eacutes nem kez-det 2009 maacutejusaacuteban e sorok iacuteroacuteja egy kaposvaacuteri konferencia szuumlneteacuteben szoacute-liacutetotta meg Fűzfa Balaacutezst a konferencia terveacutevel keacuterve a szombathelyi ven-deacutegfogadoacutek joacuteindulatuacute egyuumlttműkoumldeacuteseacutet S ebben nem is csaloacutedtunk a fenti-ekben felsorolt inteacutezmeacutenyek vezetői oumlroumlmmel fogadtaacutek javaslatunkat eacutesmindveacutegig teljes egyeteacuterteacutesben dolgozhattunk a sikeres veacutegkifejlet eacuterdekeacutebenHosszuacute volt az uacutet idaacuteig

Fordiacutetsuk most tekintetuumlnket neacutehaacuteny perc erejeacuteig a visszapillantoacute tuumlkoumlrfeleacute Minek is lettuumlnk folytatoacutei 2011 maacutejus derekaacuten A jelenből haladunkmajd visszafeleacute

Fontos azonban ezen a ponton egyeacutertelműveacute tennuumlnk hogy a koumlvetkezőneacutehaacuteny bekezdeacutesben nem aacuteltalaacutenos pedagoacutegiatoumlrteacuteneti vaacutezlatot taacuterunk az ol-vasoacute eleacute hanem annaacutel szűkebben csupaacuten a szemeacutelyes eacuterintettseacuteg s az 1991oktoacuteber 31-eacuten megalakult Magyar Olvasaacutestaacutersasaacuteg teveacutekenyseacutegeacutenek neacutehaacutenyebből a szempontboacutel fontos eleme vaacutelik majd ndash eacutertelmezeacutesuumlnk szerint ndash oumlsz-szefuumlggő folyamatkeacutent laacutethatoacutevaacute

2010 maacutejus 20-aacuten az MTA Diacutesztermeacuteben mutattaacutek be a Soacutelyom Laacuteszloacutekoumlztaacutersasaacutegi elnoumlk uacuter kezdemeacutenyezeacutese nyomaacuten megszuumlletett Szaacuterny eacutes teher2

ciacutemű koumlnyvet melynek 94 oldalaacuten bdquoAz olvasaacutes eacutes szoumlvegeacuterteacutes javiacutetaacutesa oumlssztantaacutergyifeladatrdquo teacutetelmondat szerepel A szerzők egyike az ideacutezet megfogalmazoacutejaazonos a jelen sorok iacuteroacutejaacuteval

Talaacuten lassan maacuter feledeacutesbe meruumll3 de 1995 juacutelius 23ndash26-aacuten a NemzetkoumlziOlvasaacutestaacutersasaacuteg (International Reading Association) 9 Euroacutepai Olvasaacuteskon-ferenciaacutejaacutenak (bdquoIacuteraacutesbeliseacuteg eacutes demokraacuteciardquo) helysziacutene Budapest haacutezigazdaacuteja pe-dig a Magyar Olvasaacutestaacutersasaacuteg roumlvidebb neveacuten a HunRA (Hungarian ReadingAssociation) lehetett A neacutegy napos szaacutemunkra nagy eacutes sikeres rendezveacutenyegyik maacuteig maradandoacutean fontos megbeszeacuteleacuteseacutet ideacutezzuumlk fel egy percre Deme-ter Reacuteka abban az időben a Kolozsvaacuteri Soros Alapiacutetvaacuteny munkataacutersa kez-demeacutenyezeacuteseacutere ndash az esti aacutelloacutefogadaacuteson az OSZK VI emeleti előadoacutetermeacute-ben ndash előszoumlr haacuterman Alan Farstrup az IRA akkori eacutes meacuteg hosszuacute eacuteveken aacutetmegbecsuumllt uumlgyvezető igazgatoacuteja Demeter Reacuteka eacutes Nagy Attila a HunRAalapiacutetoacute elnoumlke egy nemzetkoumlzi egyuumlttműkoumldeacutes oacutehajaacutet terveacutet koumlrvonalaztaacutekahol a romaacuteniai magyarsaacuteg keacutepviselete megjeleneacutese bekapcsoloacutedaacutesaacutenak eseacute-lye volt az egyik legfontosabb teacutet Maacutesnap ugyanezen teacutemaacutet folytatva azelőbbi haacutermashoz keacutereacutesuumlnkre csatlakozott Adela Rogojinaru a Romaacuten Olva-

2 Szaacuterny eacutes teher Ajaacutenlaacutes a neveleacutes-oktataacutes rendszereacutenek uacutejjaacuteeacutepiacuteteacuteseacutere eacutes a korrupcioacute megfeacutekezeacuteseacutere BpBoumllcsek Tanaacutecsa Alapiacutetvaacuteny 2009 219 p3 A teacutenyekre az esemeacutenyekre a daacutetumokra csupaacuten azeacutert merek ilyen magabiztosan bdquoemleacute-keznirdquo hivatkozni mert 2002-ben jeles koumlnyvtaacuterostanaacuter kolleacutegaacutenk forraacuteseacuterteacutekű szakdolgo-zatkeacutent megiacuterta a HunRA első eacutevtizedeacutenek toumlrteacuteneteacutet (BOacuteTA Mihaacutely A Magyar Olvasaacutestaacutersa-saacuteg toumlrteacutenete eacutes műkoumldeacutese [Szakdolgozat] Bp ELTE TFK 2002 87 p)

14

saacutestaacutersasaacuteg akkori elnoumlke Ennek folytataacutesakeacutent 1996 maacuterciusaacuteban maacuter Bu-dapestről Kolozsvaacuterra fuvarozhattam kis Suzukimmal Scott Waltert az IRAbdquokuumlluumlgyminisztereacutetrdquo valamint Charles Temple egyetemi professzor kolleacutegaacutethogy az ottani Soros Iroda helyseacutegeiben a romaacuten eacutes kisebb reacuteszben magyarkolleacutegaacutekkal tegyuumlnk kiacuteseacuterletet a keacutesőbbi RWCT (Reading Writing for CriticalThinking) program ceacuteljaacutenak strateacutegiaacutejaacutenak megfogalmazaacutesaacutera Alapteacutetelkeacutentmaacuter ott vilaacutegossaacute vaacutelt hogy ezt a tovaacutebbkeacutepzeacutes jellegű egyuumlttműkoumldeacutest szel-lemileg az IRA iraacutenyiacutetja majd de az anyagi haacutetteacuter megteremteacuteseacutet a SorosAlapiacutetvaacutenytoacutel vaacuterjuk

1998 őszeacutetől hazaacutenkban is sikeruumllt a fentiek eacutertelmeacuteben megszervezni ezta tovaacutebbkeacutepző kurzust amelyen 7 pedagoacuteguskeacutepző inteacutezmeacuteny oumlsszesen 21tagja vehetett reacuteszt (Bp ELTE TKF Budapesti Taniacutetoacutekeacutepző Főiskola Deb-recen Koumllcsey Ferenc Taniacutetoacutekeacutepző Eger Eszterhaacutezy Kaacuteroly TKF GyőrApaacuteczai Csere Jaacutenos Taniacutetoacutekeacutepző Peacutecs Janus Pannonius Tudomaacutenyegye-tem BTK Szeged Juhaacutesz Gyula TKF eacutes Joacutezsef Attila TudomaacutenyegyetemBTK) Haacutelaacutes szeretettel emleacutekezuumlnk a Magyarorszaacutegon is dolgozoacute kivaacuteloacuteamerikai treacutenerekre kolleacutegaacutekra Leginkaacutebb a sokoldaluacute karizmatikus CharlesTemple professzorra valamint a Steele Jeannie L ndash Meredith Kurtis S haacutezaspaacuter-ra a joacute 50 eacuteve Kaliforniaacuteban eacutelő Sztaacuteray Noacuteraacutera Adria Kleinre

Jelen koumltetuumlnk szerzőgaacuterdaacutejaacuteboacutel Toacuteth Beatrix ezt az első generaacutecioacutet4 keacutepviselimiacuteg Beacutekei Gabriella maacuter a fiatalabb maacutesodik generaacutecioacutes csoport tagja vagyisaz amerikai kolleacutegaacutek aacuteltal kikeacutepzett magyar treacutenerek első taniacutetvaacutenyainak egyi-ke Kettőjuumlk mellett a fentiek valoacutesaacutegtartalmaacutet megerősiacutethetik aacuternyalhatjaacuteknetaacuten korrigaacutelhatjaacutek mindazok akik a 2001 juacutenius 9 eacutes 13 koumlzoumltti napok-ban Brassoacuteban reacuteszt vettek az RWCT ndash Pedagoacuteguskeacutepző eacutes tovaacutebbkeacutepzőmozgalom 5 konferenciaacutejaacuten ahol a plenaacuteris előadoacutek egyike Charles Templeprofesszor az előadoacutei emelveacutenyről joacutel tagolt mondatokban a mozgalombdquonagyszuumlleikeacutentrdquo szoacuteliacutetotta meg Demeter Reacutekaacutet eacutes Nagy Attilaacutet

E folyamat (RWCT) esemeacutenytoumlrteacuteneteacutenek hiteles megiacuteraacutesa suumlrgető fel-adattaacute lett mert az egykori aktiacutev alapiacutetoacutek oktatoacutek koumlzreműkoumldő taacutebora maacute-ra reacuteszben nyugdiacutejassaacute vaacutelt reacuteszben pedig a minden eacutelők uacutetjaacuten taacutevozott elkoumlzuumlluumlnk

1994 maacutercius 25ndash26-aacuten Szeacutekesfeheacutervaacuterott egy kuumllteruumlleti szakkoumlzeacutepisko-laacuteban a Magyar Olvasaacutestaacutersasaacuteg eacutes az MKE Koumlnyvtaacuterostanaacuterok Szervezetemaacutesfeacutel napos konferenciaacutet szervezett bdquoEgy tantaacutergykoumlzi feladat az olvasaacutesrdquo teacute-makoumlrben A 80 fős tanaacutecskozaacuteson 23 előadaacutes hangzott el tovaacutebbaacute egy kar-

4 Az RWCT tanfolyam moacutedszereinek leghitelesebb magyar nyelvű oumlsszegzeacutese BAacuteRDOSSYIldikoacute DUDAacuteS Margit PETHŐNEacute NAGY Csilla PRISKINNEacute RIZNER Erika A kriti-kai gondolkodaacutes fejleszteacutese Peacutecs Peacutecsi Tudomaacutenyegyetem 2002

15

csuacute koumltet megjelenteteacuteseacutere is moacutedunk volt5 Igaz a kiadvaacuteny (bdquoA toumlbbkoumlnyvűoktataacutes feleacuterdquo) tartalmaacutenak talaacuten fele szaacutermazik az ott elhangzottakboacutel miacuteg amaacutesik 50 utoacutelagos keacutereacutesre megrendeleacutesre szuumlletett A terjedelmi korlaacutetokmiatt lehetetlen a tartalomjegyzeacutek legalaacutebb tematikus bemutataacutesa de aztmindenkeacuteppen kiemeljuumlk hogy a bioloacutegia az eacutenek a fizika a foumlldrajz a ma-tematika eacutes a toumlrteacutenelem oktataacutesa az olvasaacutesfejleszteacutes terepeikeacutent alkalmai-keacutent jelentek meg ezen a konferenciaacuten ebben a kiadvaacutenyban Maacuter koumlnyvecs-keacutenk előszavaacuteban leiacuterhattuk a maacuteig inkaacutebb ceacutelkitűzeacutes mintsem szigoruacuteszakmai koumlvetelmeacuteny jellegű ndash tehaacutet a XXI szaacutezad maacutesodik eacutevtizedeacuteben tel-jes meacuterteacutekben aktuaacutelis ndash mondatunkat bdquoLegsuumlrgetőbb feladat viszont annak tuda-tosiacutetaacutesa hogy az olvasaacutesi keacuteszseacuteg fejleszteacutese az eacuterdeklődeacutes felkelteacutese a koumlnyv- eacutes koumlnyv-taacuterhasznaacutelati kultuacutera csiszolaacutesa doumlntően tantaacutergykoumlzi az egeacutesz tantestuumllet felelősseacutegeacuteteacuterintő az iskolaacutezaacutes teljes idejeacutere kihatoacute feladatrdquo Igaz az utolsoacute eacutevtizedben maacuter ki-hagyhatatlanul a bdquokoumlnyvtaacuter- eacutes szaacutemiacutetoacutegeacutep-hasznaacutelati szokaacutesokatrdquo illetvemindezek toumlmoumlrebb oumlsszefoglalaacutesaacutet az informaacutecioacutes műveltseacuteget emlegetjuumlkjoggal gyakrabban

A 18 eacutevnyi elteacutereacutessel valoacutejaacuteban azonos ceacutelkitűzeacutesekkel de jelentősen vaacutel-tozott keretfelteacutetelekkel rendezett konferenciaacuteink tartalmaacutenak eredmeacutenyei-nek oumlsszeveteacutese szaacutemos keacuterdeacutest felvethet Szakmai civilszervezetkeacutent sokkalinkaacutebb hasznaacutelni akarunk eacutes nem a konfrontaacutecioacute alkalmait keressuumlk Ezeacutertcsupaacuten haacuterom elemre hadd hiacutevjuk fel a figyelmet A tantaacutergykoumlzi kiteacutetelttudatosan csereacuteltuumlk le eacutes az erőteljesebb a felelősseacuteg elhaacuteriacutethatatlan jellegeacutethangsuacutelyozoacute oumlssztantaacutergyi jelzőt vaacutelasztottuk Doumlnteacutesuumlnkben keacutetseacutegtelenuumllsegiacutetseacuteget jelentett az angol nyelvű szakirodalom szoacutehasznaacutelata reading acrosscurricula a tanterv egeacuteszeacutet aacutethatoacute feladat (Mikoumlzben hasznaacuteljaacutek ők a magyarraneheacutezkesen fordiacutethatoacute content literacy a science literacy meg a content area szoacutekap-csolatokat is)

Egyetlen pillanatra sem szeretneacutenk az eacuteppen aktuaacutelis tanuumlgyi dokumen-tumok jelentőseacutegeacutet lebecsuumllni De azt is eacutevtizedek oacuteta laacutetjuk tudjuk hogy amindennapi iskolai gyakorlatban bizony meglehetős taacutevolsaacutegra van egymaacutes-toacutel a dokumentumok eacutes az osztaacutelytermeken beluumlli toumlrteacuteneacutesek folyamatoksziacutenvonala Mi pedig eacuteppen ez utoacutebbi siacutekon tehaacutet az iskolaacutek a koumlnyvtaacuterakfalain beluumll valamint a koumlnyvtaacuteros- eacutes pedagoacuteguskeacutepzeacutes termeiben szeret-neacutenk az eddigiekneacutel hateacutekonyabbak lenni 51 előadaacutes toumlbb mint 60 előadoacuteakiknek csak toumlredeacutekeacutet keacutertuumlk fel szemeacutelyesen a toumlbbieket kizaacuteroacutelag elkoumlte-lezettseacuteguumlk eacuterdeklődeacutesuumlk koumlzleacutesvaacutegyuk keacutesztette megszoacutelalaacutesra 160 főshallgatoacutesaacuteg feszuumllt figyelemmel eacuteleacutenk vitaacutekkal Mindenki a maga koumlltseacutegeacutenutazott Szombathelyre Kisvaacuterdaacuteroacutel Peacutecsről Salgoacutetarjaacutenboacutel Budapestről

5 A toumlbbkoumlnyvű oktataacutes feleacute Koumlnyv- eacutes koumlnyvtaacuterhasznaacutelati moacutedszerek peacuteldaacutek Szerk NAGY AttilaBp OSZK KMK 1995 142 p

16

Nyiacuteregyhaacutezaacuteroacutel eacutes egyeacuteb telepuumlleacutesekről Oumlroumlmteli eacuterdekfesziacutető szellemi kalaacute-ka reacuteszesei lehettuumlnk

Kiemelt koumlszoumlnet jelen koumltetuumlnk egyik szerzőjeacutenek Oporneacute Fodor Maacuteriamatematika-fizika szakos igazgatoacute asszonynak aki egyeduumllikeacutent mindkeacutet (aszeacutekesfeheacutervaacuteri eacutes a szombathelyi) konferenciaacuten előadaacutest vaacutellalt majd egycsendes megkeruumllhetetlen főhajtaacutes a neacutehai Ugrin Gaacuteborneacute emleacutekeacutere aki sokeacutevtizedes elhivatott munkaacuteja soraacuten toumlbbek koumlzoumltt a szeacutekesfeheacutervaacuteri szak-mai konferenciaacutenk egyik leghateacutekonyabb szorgalmazoacuteja előkeacutesziacutetője szer-vezője volt

Maacuter csupaacuten keacutet mozzanatra kell utalnunk hogy időben neacutegy eacutevtizedetvisszaleacutepve koumlzvetlen kapcsolatot teremtsuumlnk a legszűkebb forraacutesvideacutek eacutesmai aktuaacutelis gondjaink erőfesziacuteteacuteseink kezdemeacutenyezeacuteseink koumlzoumltt

1) 1992 oktoacuteber 9-eacuten ugyancsak az Orszaacutegos Szeacutecheacutenyi Koumlnyvtaacuterbanrendeztuumlk a HunRA II konferenciaacutejaacutet az bdquoOlvasaacutesra neveleacutes eacutes pedagoacuteguskeacutepzeacutesrdquoteacutemakoumlrben Az ott elhangzott előadaacutesok gyűjtemeacutenye lett a Magyar Olva-saacutestaacutersasaacuteg első kiadvaacutenya6 melyben toumlbbek koumlzoumltt a Szeacutekelyudvarhelyenműkoumldő Benedek Elek Taniacutetoacutekeacutepző aligazgatoacuteja Lukaacutecs Istvaacuten a toumlrteacutenelem-taniacutetaacutes eacutes az olvasaacutesfejleszteacutes oumlsszefuumlggeacuteseiről eacutertekezett

2) Termeacuteszetesen a mi időszaacutemiacutetaacutesunk sem 1991-ben kezdődoumltt Peacuteldaacuteulmaacuter az 1970 eacutes 74 koumlzoumltti neacutegy taneacutevben kiacuteseacuterletet folytattunk Budapesten aJoacutezsef Attila Gimnaacutezium egy osztaacutelyaacuteban Mai szoacutehasznaacutelattal leginkaacutebbprobleacutema alapuacute oktataacutest mondanaacutenk Akkor mi bdquotoumlbb koumlnyvű oktataacutesroacutelrdquobeszeacuteltuumlnk s ceacutelkitűzeacutesuumlnk szerint az irodalom a toumlrteacutenelem a bioloacutegia eacutes afizika tantaacutergyak oktataacutesa koumlzben rendszeresen tankoumlnyvoumln kiacutevuumlli informaacute-cioacuteforraacutesokat hasznaacuteltatva a tanuloacutek eredeti keacuterdeacuteseit kuumlloumln jutalmazva visz-szateacuterően olyan feladatokat kaptak ahol ellentmondaacutesmentes koumlzleacutesek beta-nulaacutesa helyett az ellentmondoacute forraacutesok meacuterlegelő eacuterteacutekeleacuteseacutere kellett toumlre-kedniuumlk A tankoumlnyv nem volt a tudaacutes egyetlen forraacutesa Bizonyaacutera feleslegeslenne hosszabban eacutervelni az akkori eacutes mai ceacuteljaink rokonsaacutega mellett Demeacutegis emleacutekeztetnuumlnk kell ifjabb olvasoacuteinkat azokban az eacutevekben a tan-koumlnyvi szoumlvegek megkeacuterdőjelezeacutese a tantestuumllet tagjaitoacutel is baacutetorsaacutegot igeacute-nyelt Munkaacutenk sikereit kudarcait nem itt kell bemutatnunk a forraacutes jobbkoumlnyvtaacuterainkban koumlnnyen hozzaacutefeacuterhető az eacutervek moacutedszerek eredmeacutenyekellenőrizhetők7

A mai uacutejiacutetoacute szellemű kezdemeacutenyező pedagoacutegus eacutes koumlnyvtaacuteros kolleacutegaacuteinkegyuumlttműkoumldeacuteseacutevel a radikaacutelisan megnoumlvekedett szabadsaacuteggal okosan eacutelveaz olvasaacutes kulcskompetenciakeacutent kezeleacuteseacutevel a legjobb feladat- vagy forraacutes-koumlzpontuacute tankoumlnyvek kivaacutelasztaacutesaacuteval a tantestuumlletek egeacuteszeacutenek noumlvekvő fele-

6 Olvasaacutesra neveleacutes eacutes pedagoacuteguskeacutepzeacutes Szerk NAGY Attila Bp OSZK KMK 1994 132 p7 NAGY Attila A toumlbb koumlnyvű oktataacutes hataacutesa Beszaacutemoloacute egy gimnaacuteziumi kiacuteseacuterletről Bp AkadeacutemiaiKiadoacute 1978 146 p

17

lősseacutegtudata erősoumldő szakmai sziacutenvonala eseacutelyt adhat a Szaacuterny eacutes teher kouml-tetben megfogalmazott legfontosabb ceacutel beteljesiacuteteacuteseacutere bdquohazaacutenkban a teacuterseacutegleghateacutekonyabb iskolarendszereacutenek leacutetrehozaacutesaacuterardquo Kuumlloumlnoumlsen erős haacutetszeletkaphatnak toumlrekveacuteseink ha majd az oktataacutesra fordiacutethatoacute koumlltseacutegveteacutesi oumlssze-gek jelentős meacuterteacutekben megnoumlvekednek ha majd tantestuumlleteinkben egyrenagyobb araacutenyban lesznek jelen a kulturaacutelisan dominaacutens szemeacutelyiseacutegek8 s haszavainkboacutel iacuteraacutesainkboacutel eacutes tetteinkből egyaraacutent suumlt koumlzoumls meggyőződeacutesuumlnkmiszerint az olvasaacutesfejleszteacutes szaacutezadunkban nemzeti sorskeacuterdeacutes

Budaacuten 2011 szeptember 15-eacuten

Nagy Attila

8 SCHUumlTTLER Tamaacutes Megmutatni hogyan műkoumldik a tudomaacuteny Beszeacutelgeteacutes CsaacutenyiVilmossal = Uacutej Pedagoacutegiai Szemle 1999 maacutejus 23ndash32 phttpwwwofihutudastarmegmutatni-hogyan [2011 09 21]CSAacuteNYI Vilmos Oktataacutespolitikai probleacutemaacutek egy humaacutenetoloacutegiai rendszerszemleacutelet tuumlkreacute-ben = Iskolakultuacutera 2010 1 sz 3ndash13 phttpwwwiskolakulturahuikultura-folyoiratdocuments20102010-1pdf [2011 09 21]

ALAPVETEacuteS

Felveacutegi Emese Tantaacutergykoumlzi olvasaacutes taniacutetaacutesa az Amerikai Egyesuumllt Aacutellamokban

21

Felveacutegi Emese

TANTAacuteRGYKOumlZI OLVASAacuteS TANIacuteTAacuteSAAZ AMERIKAI EGYESUumlLT AacuteLLAMOKBAN

Az Amerikai Egyesuumllt Aacutellamokban a The National Council for Accreditation ofTeacher Education (NCATE) akkreditaacutelja a tanaacuterkeacutepző inteacutezmeacutenyeacuteket A pe-dagoacutegia tanszeacutekek eacutes tanaacuterkeacutepző karok kurzusai koumltelező taacutergyai koumlzoumltt talaacutel-juk a tantaacutergykoumlzi olvasaacutest E taacutergy ceacutelja hogy a szaktanaacuterok megismerkedjeneka szoumlvegeacuterteacutes alapelveivel valamint az egyeacuteni eacuterdeklődeacutes a tanuloacutei haacutetteacutertu-daacutes eacutes az olvasaacutesi szokaacutesok fontossaacutegaacuteval A ceacutel az anyanyelvi iacuteraacutes olvasaacutes eacuteskommunikaacutecioacute fejleszteacutese fontossaacutegaacutenak tudatosiacutetaacutesa ami eacuteppuacutegy feladata azolvasaacutestanaacuternak mint a szaktanaacuteroknak

A hagyomaacutenyosan olvasaacutes szoacuteval jeloumllt alapkeacuteszseacuteget a nemzetkoumlzi szak-irodalom a magyar szoacute jelenteacuteseacutet kitaacutegiacutetoacute az iacuteraacutest olvasaacutest kommunikaacutecioacuteteacutes kritikus gondolkodaacutest magaacuteban foglaloacute literacy vagy reading literacy elneve-zeacutessel illeti A literacy szoacute alapvetően műveltseacuteget olvasottsaacutegot vagy iacuteraacutes-keacuteszseacuteget jelent a konkreacutet tantervi fejleszteacutes alapjaacutet az Egyesuumllt Aacutellamokbana Nemzetkoumlzi Olvasaacutestaacutersasaacuteg (International Reading Association) eacutes azamerikai Anyanyelvtanaacuterok Orszaacutegos Tanaacutecsa (National Council forTeachers of English NCTE) hataacuterozza meg A keacutet szervezet aacuteltal koumlzoumlsenleacutetrehozott az anyanyelv pedagoacutegiai szabaacutelyait megfogalmazoacute dokumentumaz anyanyelvtaniacutetaacutes olvasaacutesfejleszteacutes feladatakeacutent az iacuteraacutes olvasaacutes beszeacuted ahallaacutes utaacuteni szoumlvegeacuterteacutes valamint a vizuaacutelis kommunikaacutecioacute fejleszteacuteseacutet tar-talmazza (IRANCTE 19962009) A technoloacutegiai viacutevmaacutenyoknak koumlszoumln-hetően ma maacuter egyre inkaacutebb digital vagy new literacies fogalmakkal talaacutelkozunka tanaacuterkeacutepzeacutes dokumentumaitoacutel kezdve a szakmai szervetek aacutellaacutesfoglalaacutesaacuteigAz olvasaacutes maacuter nemcsak az iacuterott betű hanem a pixel eacutertelmezeacuteseacutet is jelenti

ALAPVETEacuteS

22

A pixel pedig technoloacutegiaacutet felteacutetelez iacutegy az informaacutecioacutes eacutes kommunikaacutecioacutestechnoloacutegia is az olvasaacutes reacutesze lett

Meacutegis kinek a feladata az olvasaacutes taniacutetaacutesa eacutes fejleszteacutese Evidensnek tűnika vaacutelasz hogy az olvasoacute egyeacuten eacuteletkoraacutetoacutel fuumlggően ebben a feladatban vaacutelto-zoacute szerepet jaacutetszik a csalaacuted az iskola a munkahely a koumlzoumlsseacuteg McKenna eacutesRobinson Szoumlvegekkel taniacutetani ciacutemű tantaacutergykoumlzi olvasaacutesi alapműve (2007) azolvasaacutesfejleszteacutes neacutegy alapvető szakaszaacutet kuumlloumlnboumlzteti meg Ezek a szaka-szok az egyeacuten eacuteletkoraacutetoacutel eacutes koumlrnyezeteacutetől fuumlggően kezdeti (emergent) funk-cionaacutelis (functional) tantaacutergykoumlzi (content) eacutes munkahelyi (workplace) olvasaacutes Eszakaszok toumlbbnyire paacuterhuzamosan oumlsszefonoacutedva fejlődnek aacutetfedeacutessel for-maacuteloacutednak

A tantaacutergykoumlzi olvasaacutes bdquoaz egyeacuten azon keacutepesseacutege mely olvasaacutes eacutes iacuteraacutes reacuteveacuten lehető-veacute teszi az adott tantaacutergyon beluumlli ismeretszerzeacutestrdquo (McKennandashRobinson 2002 p8) Ez nem egyenlő a taacutergyi tudaacutessal de a taacutergyi tudaacutes elsajaacutetiacutetaacutesaacutenak is felteacute-tele Tantaacutergytoacutel fuumlggetlenuumll a tantaacutergykoumlzi olvasaacuteseacute a főszerep minden tan-oacuteraacuten A fejleszteacutes mindegyik tanaacuter feladata a sajaacutet tantaacutergyaacuten beluumll (Liang2006 FarrisndashFuhlerndashNelson 2006) A tantaacutergykoumlzi olvasaacutes oumlsszetevői koumlzoumlttszerepel az aacuteltalaacutenos olvasaacutes- eacutes iacuteraacuteskeacuteszseacuteg a taacutergyspecifikus ismeretek eacutes ataacutergyi haacutetteacutertudaacutes Fontos megjegyezni hogy a tantaacutergykoumlzi olvasaacutes nemegyenlő a taacutergyi tudaacutessal de a taacutergyi tudaacutes elsajaacutetiacutetaacutesa mindenkeacuteppen segiacuteti atantaacutergykoumlzi olvasaacutes fejleszteacuteseacutet A kezdeti szakaszt koumlvetően a tantaacutergykoumlziolvasaacuteseacute a főszerep minden tanoacuteraacuten tantaacutergytoacutel fuumlggetlenuumll eacutes minden tanaacuterfeladata a diaacutekok iacuteraacutesbeliseacutegszintjeacutenek fejleszteacutese az adott taacutergy iacuterott hangzoacutevagy multimeacutediaacutes anyagaival (Liang et al 2006 FarrisndashFuhlerndashNelson 2006)

Nincs keacutet taacutergy amelynek tankoumlnyve egyforma lenne nem beszeacutelve arroacutelhogy akaacuter egy taacutergyon beluumll is nagy kuumlloumlnbseacutegek leacuteteznek tankoumlnyv eacutes tan-koumlnyv koumlzoumltt A szoacutekincs a fogalmak a keacutepvilaacuteg a szerkezetbeli feleacutepiacuteteacuteskoumlnyvről koumlnyvre vaacuteltozik mi toumlbb a szaktanaacuterok sem egyforma moacutedsze-rekkel dolgozzaacutek dolgoztatjaacutek fel keacuterik szaacutemon a tananyagot Minden taacutergyahogy minden tanaacuter is maacutes-maacutes jellegű tudaacutesra keacuteszseacutegekre helyezi a hang-suacutelyt Ehhez termeacuteszetesen meacuteg hozzaacutejaacuterul az is hogy a tanuloacutek attitűdjuumlk-től a taacutergy iraacutenti eacuterdeklődeacutesuumlktől előismereteiktől fuumlggően kuumlloumlnboumlző moacute-don aacutellnak hozzaacute a tananyag eacutertelmezeacuteseacutehez feldolgozaacutesaacutehoz eacuterteacutekeleacuteseacutehezfelhasznaacutelaacutesaacutehoz A tantaacutergykoumlzi olvasaacutesfejleszteacutes ceacutelkitűzeacuteseit koumlvetendő atantaacutergyak szaktanaacuterra eső pedagoacutegiai feladatai mellett ott kell aacutellniuk peacuteldaacute-ul a taacutergyspecifikus szoacutekinccsel eacutes haacutetteacutertudaacutessal kapcsolatos teveacutekenyseacutegek-nek illetve a tanuloacutek fejlődeacutes-leacutelektani eacutes felkeacuteszuumlltseacutegbeli kuumlloumlnbseacutegeit fi-gyelembe vevő moacutedszereknek (ParisndashWasikndashTurner 1996 VaccandashVacca1999)

23

Felhasznaacutelt irodalom

FARRIS P J ndash NELSON P A Building literacy skills across the curriculum Forgingconnections with the past through artifacts = The Reading Teacher vol 59 2006 no 7[2008 02 04 Wilson Web]

LIANG L A [et al] Help with teaching reading comprehension Comprehensioninstructional frameworks = The Reading Teacher vol 59 2006 no 8 pp 742ndash753

MCKENNA M C ndash ROBINSON R D (2002) Teaching through text reading andwriting in the content areas Pearson Education Inc Boston MA

PARIS S G ndash WASIK B A ndash TURNER J C The development of strategic readers InBARR R ndash KAMIL M L ndash MOSENTHAL P ndash PEARSON D P (szerk) Handbook ofreading research Mahwah NJ Lawrence Erlbaum Associates 1996 pp 453ndash489

VACCA R ndash VACCA J Content Area Reading New York Longman 1999

ALAPVETEacuteS

24

Matthew Kathryn I

SZOumlVEGMODELLEK TANIacuteTAacuteSA

A szaktaacutergyak tankoumlnyveiben eacutes kiegeacutesziacutető anyagai koumlzoumltt tuacutelnyomoacutereacuteszt tu-domaacutenyos ismeretterjesztő magyaraacutezoacute szoumlvegekkel talaacutelkozunk A magyaraacute-zoacute szoumlvegek modelljeinek taniacutetaacutesa a joacutel eacutes a gyengeacutebben olvasoacute diaacutekoknak iskedvez Az alapvető szoumlvegmodellek koumlzoumltt talaacuteljuk az ok-okozati a prob-leacutemamegoldoacute a keacuterdeacutes-felelet az oumlsszehasonliacutetoacute eacutes a leiacuteroacute modelleket Aszoumlveg szerkezeteacutenek felismereacutese segiacutet a megfogalmazott koncepcioacutek gon-dolatsorok koumlzoumltti kapcsolatok felismereacuteseacuteben is ugyanakkor tisztaacuteban kelllennuumlnk azzal hogy egy tankoumlnyv vagy egy tankoumlnyvi fejezet nem csupaacutenegy hanem akaacuter toumlbb adott modellt is koumlvethet ndash erre a tanuloacutek figyelmeacutet isfel kell hiacutevni

Miacuteg egy keacutepeskoumlnyvben az illusztraacutecioacutek kiegeacutesziacutetik a toumlrteacutenetet a magya-raacutezoacute szoumlvegekbe illesztett keacutepek szerepe maacutes A mesekoumlnyvekről tankoumlny-vekre vaacuteltoacute tanuloacuteknak ezt mindenfeacutelekeacutepp meg kell tanulnia Egy tankoumlnyviillusztraacutecioacute vagy eacutepp a szoumlveg vizuaacutelis elrendezeacutese is informaacutecioacutet koumlzvetiacutet akeacutepek e hasznaacutelataacutet bdquoolvasaacutesaacutetrdquo is taniacutetani kell A vizuaacutelis aladeacutekok koumlzoumlttaacutebraacutekat taacuteblaacutezatokat teacuterkeacutepeket eacutes fotoacutekat is talaacutelunk Az olvasoacutenak a betű-ről a keacutepre kell vaacuteltania ahhoz hogy teljesseacutegeacuteben eacutertelmezze a szoumlvegetEgy tanuloacutenak az oumlsszes szoumlvegmodellt ismernie kell ugyanakkor azt is megkell tanulnia hogyan eacutes mikor kell az illusztraacutecioacutekra oumlsszpontosiacutetania

Az ok-okozati szerkezet esemeacutenyek viszonyaacutet iacuterja le Egy toumlrteacutenelmi taacuter-gyuacute ok-okozati szoumlveg peacuteldaacuteul egy haacuteboruacute az egyes orszaacutegok gazdasaacutegirendszereacutere az eacutelelmiszerpiacra gyakorolt hataacutesaacutet iacuterhatja le Egy probleacutema-megoldoacute szoumlveg eseteacuteben ez azt jelenti hogy a tanuloacute a feldolgozandoacute anyagsegiacutetseacutegeacutevel tud majd vaacutelaszt adni egy koumlzponti keacuterdeacutesre eacutes leacutenyegeacutebennyomozoacutekeacutent dolgozik majd A folyamat soraacuten a tanuloacute olvas eacutertelmez kouml-

Matthew Kathryn I Szoumlvegmodellek taniacutetaacutesa

25

vetkezteteacuteseket von le veacuteguumll szinteacutezist keacutesziacutet Ez a struktuacutera a matematika-fizika- eacutes keacutemiatankoumlnyvekre jellemző ahol a helyes szinteacutezis a joacute eredmeacutenyigen komoly odafigyeleacutest igeacutenyel

A keacuterdeacutes-felelet szerkezet eseteacuteben gyakori hogy a tanuloacute vizuaacutelis infor-maacutecioacute felhasznaacutelaacutesaacuteval tudja majd megvaacutelaszolni a szoumlveggel kapcsolatoskeacuterdeacuteseket Maga a szoumlveg keacuterdeacutesfelteveacutesre eacutepuumll a bekezdeacutesek keacuterdeacutesekkelnyitnak egy-egy szoumlvegreacutesz veacutegeacuten pedig ezekre a nyitaacutenyokra kap vaacutelaszt azolvasoacute Az oumlsszehasonliacutetoacute szerkezetű szoumlveg paacuterhuzamok eacutes ellenteacutetek for-maacutejaacuteban vezeti elő mondanivaloacutejaacutet legyen szoacute toumlrteacutenelmi hősoumlkről aacutellatok-roacutel orszaacutegokroacutel vagy mindennapi esemeacutenyekről Ilyen szoumlvegek eseteacuteben isgyakori hogy a tanuloacutenak a szoumlveg eacutes a keacutep kapcsolataacutet is el kell biacuteraacutelnia

Az időrendi feleacutepiacuteteacutes kronoloacutegiai sorrendet jelent eacutes gyakran tartalmazbdquoelőszoumlrrdquo bdquomajdrdquo bdquoezutaacutenrdquo eacutes bdquoveacuteguumllrdquo szavakat Ezt a szerkezetet gyakranidőegyenesekkel paacuterosiacutetva talaacuteljuk A keacutepi aacutebraacutezolaacutes itt nemcsak pontosiacutet-hatja a szoumlveg eacutertelmezeacuteseacutet hanem a vizuaacutelis tanulaacutesi moacutedot preferaacuteloacute tanu-loacutek szoumlvegfeldolgozaacutesi moacutedjaacutet is taacutemogatja

Nagyobb sikerrel teljesebb megeacuterteacutessel tudja feldolgozni majd az adotttankoumlnyv fejezet vagy segeacutedanyag tartalmaacutet az aki tisztaacuteban van a szoumlvegfeleacutepiacuteteacutesi elveivel Baacuter taniacutetunk szoumlvegtant az anyanyelvoacuteraacuten a szaktanaacutersokkal inkaacutebb tisztaacuteban van az adott taacutergy tankoumlnyveacutenek elrendezeacutesi elveivelezeacutert sokkal nagyobb hateacutekonysaacuteggal tudja majd taniacutetani azt

Felhasznaacutelt irodalom

BENSON V Shifting paradigms and pedagogy with nonfiction A call to arms for survivalin the 21st century = The NERA Journal vol 38 2002 no 2 pp 1ndash6

HARVEY S Nonfiction Matters Reading Writing and Research in Grades 3ndash8 NewYork MA Stenhouse 1998

WALTHER M Pndash FUHLER C J Navigating nonfiction text structures = Book Linksvol 18 2009 no 4 pp 52ndash53

ALAPVETEacuteS

26

Votteler Nancy K

A TAacuteRGYI TUDAacuteS A SZOumlVEGEacuteRTEacuteSEacuteS A SZOacuteKINCS KAPCSOLATA

Hart eacutes Risley (1995) becsleacutese szerint iskolakezdeacuteskor egy kommunikaacutecioacutebangazdag otthonboacutel eacuterkező gyermek 5ndash6 eacuteves koraacuteig nagyjaacuteboacutel 45 millioacute szoacutethall szemben a kommunikaacutecioacuteban szegeacuteny otthonboacutel eacuterkezők nagyjaacuteboacutel 13millioacute szavaacuteval Ez igazaacuteboacutel nem uacutejdonsaacuteg hiszen a szoumlvegeacuterteacutes eacutes szoacutekincsszoros oumlsszefuumlggeacuteseacutet az olvasaacuteskutataacutes legkoraacutebbi eredmeacutenye koumlzoumltt talaacuteljukaki toumlbb szoacutet ismer az jobb olvasoacute Az olvasaacutes aktiacutev konstruktiacutev feladatamely soraacuten a joacute olvasoacutek szaacutemos szoacutekincsfejlesztő kognitiacutev strateacutegiaacutet alkal-maznak (DanielsndashZemelman 2004 KeenendashZimmerman 1997) bdquoA szoacutekincs aragasztoacute ami oumlsszetartja a toumlrteacuteneteket oumltleteket a tananyagtartalmat [] A szoacutekincssegiacutet a gyermekeknek feltaacuterni egy-egy szoumlvegetrdquo (RupleyndashLoganndashNichols 1998 p 4)

A szavak ismerete a szoumlvegeacuterteacutes leacutetfontossaacuteguacute alkotoacuteeleme ez alapozzameg a 4ndash12 osztaacutelyos diaacutekok szoumlvegeacuterteacutesi keacutepesseacutegeacutet Ha a tanuloacute nem tudjaelolvasni a szoumlveg nagy reacuteszeacutet a szoumlvegeacuterteacutes meacutelyseacutege kaacuterosul sok esetbennem is beszeacutelhetuumlnk megeacuterteacutesről A szoacutekincs egyben a tanuloacutei siker előjelemert azok a diaacutekok akik nagy szoacutekinccsel rendelkeznek sokkal gyorsabbanfognak megeacuterteni gondolatmeneteket eacutes koncepcioacutekat mint akik kevesebbszoacutet ismernek Chall eacutes Jacobs (2003) arra hiacutevja fel a figyelmet hogy ha egytanuloacute nem fejleszti szoacutekincseacutet akkor emiatt a szoumlvegeacuterteacutese is alacsonyabbszinten marad

A szoumlvegeacuterteacutessel eacutes szoacutekinccsel kapcsolatos szakirodalom alappilleacutere aszoumlveg olvashatoacutesaacutega a szoumlveg megeacuterteacuteseacutehez az iacuterott szoumlveg szoacutekeacuteszleteacutenek90ndash95-os ismereteacutere van szuumlkseacuteg (Hirsch 2003 McKenna 2002) Legalaacutebb90-os ismeretre van szuumlkseacuteg ahhoz hogy az olvasoacute megeacutertse a szoumlvegmondanivaloacutejaacutet eacutes helyesen meg tudja tippelni mit jelentenek az ismeretlen

Votteler Nancy K A taacutergyi tudaacutes a szoumlvegeacuterteacutes eacutes a szoacutekincs kapcsolata

27

szavak Azok akik nem tudjaacutek megeacuterteni a szoumlveg legalaacutebb 90-aacutet nemfogjaacutek tudni felhasznaacutelni a kontextust az ismeretlen szavak megeacutereacuteseacutehez

A szaktaacutergyi teljesiacutetmeacuteny nagymeacuterteacutekben fuumlgg a taacutergy szoacutekincseacutenek isme-reteacutetől A tanoacuteraacuten a tanuloacutek olyan szoumlvegeket olvasnak dolgoznak fel ame-lyekben sok a kimondottan az adott taacutergy tananyagaacutehoz kapcsoloacutedoacute szoacute eacuteskoncepcioacute A tanuloacute szoacutekincseacutet a tananyag megeacuterteacuteseacutet befolyaacutesolja majd azhogy mennyire joacutel tudjaacutek megleacutevő szoacutekincsuumlket eacutes ismereteiket oumlsszekap-csolni az uacutej tananyaggal A szoacutekinccsel kapcsolatos kutataacutesok kimutattaacutekhogy a szaktaacutergyi siker alapfelteacutetele az uacutej szavak tananyagba integraacutelt taniacutetaacutesaEz termeacuteszetesen konkreacutet szoacutekincsfejlesztő gyakorlatokat jelent nem pedigszoacutelistaacutekat vagy szoacutetaacuterazoacutes feladatokat

A szaktanaacuterok helyzeteacutet valamelyest neheziacuteti hogy az amerikai NemzetiOlvasaacutestanaacutecs (National Reading Panel 2000) szerint nincs EGY olyan szoacute-kincsfejlesztő moacutedszer ami jobban műkoumldne a toumlbbineacutel Ez azonban ne je-lentse azt hogy a szaktanaacuterok meg se proacutebaacuteljanak szakszoacutekincset taniacutetaniFrontaacutelis vagy csoportmoacutedszerrel a tananyag olvasaacutesa feldolgozaacutesa előtt eacuteskoumlzben is tudunk explicit moacutedon szoacutekincset taniacutetani Beck McKeown eacutesKucan (2002) kutataacutesa kimutatta hogy a kuumlloumlnboumlző szoacutekincsfejlesztő moacuted-szerek segiacutetseacutegeacutevel eacutevente koumlzel 400 szaktaacutergyi szoacutet tudnak taacutergyon beluumll ta-niacutetani a kolleacutegaacutek A tanaacuter azonban nem taniacutethat meg minden egyes szoacutetezeacutert a szoacutekincsfejleszteacutes indirekt moacutedszereit is alkalmaznia kell Ez pedig aztjelenti hogy mineacutel toumlbb szoumlveggel informaacutecioacutehordozoacuteval kell megismertet-nie a tanuloacutekat (BaumannndashKamaersquoenuindashAsh 2003)

A szoacutekincsfejleszteacutes egyik lehetseacuteges moacutedja a koncepcioacutes haacuteloacutek keacutesziacuteteacutese(vocabulary concept map conceptual definition map) Erre peacutelda a melleacutekeltbdquoAbundancerdquo (bőseacuteg) szoacutehoz keacutesziacutetett haacuteloacute A tanuloacute megleacutevő ismeretei ta-pasztalatai alapjaacuten szinonimaacutekat kapcsoloacutedoacute fogalmakat vagy akaacuter helyiseacute-geket eacutes hiacuteres embereket is keres (sok gazdagsaacutegvalamiben gazdag BillGates) majd mondatba is foglalja a szoacutet A haacuteloacute kitoumllteacutese előtt koumlzben vagyutaacuten a tanuloacute megbeszeacutelheti padtaacutersaacuteval csoporttaacutersaacuteval az aacuteltala vaacutelasztottszinonimaacutekat Ez egyreacuteszt azeacutert hasznos mert iacutegy meacuteg toumlbb konkreacutet peacuteldaacutevaltalaacutelkozik maacutesreacuteszt a teacuteves peacuteldaacutek akaacuter javiacutethatoacutek is A tanaacuter a tanuloacutei mun-kaacutet gyűjtő portfolioacuteba is teheti a kitoumlltoumltt munka maacutesolataacutet pedig az oacuteraimunka eacuterteacutekeleacuteseacutehez is hasznaacutelhatja

A szaktaacutergyi szoacutekincsfejleszteacutes maacutesik gyakori peacuteldaacuteja a kategorizaacuteloacute strateacute-gia Itt a tanuloacute a frontaacutelis vagy csoportmunka előtt maga biacuteraacutelja el mennyi-re ismeri a tananyagban olvashatoacute szavakat A szoumlveg előolvasaacutes aacutetfutaacutesa il-letve az aktiacutev metakognitiacutev strateacutegiaacutek bizonyiacutetottan javiacutetjaacutek a szoumlvegeacuterteacutestMetakognitiacutev strateacutegiaacutek alatt azokat a monitorozoacute teveacutekenyseacutegeket eacutertjuumlkamelyek soraacuten a tanuloacute folyamatosan akaacuter mondatroacutel-mondatra ellenőrzieacuterti-e a szavakat szoacutekapcsolatokat a mondatot Ellenőrzi hogy tisztaacutebanvan-e az eacutertelmezeacuteshez szuumlkseacuteges koncepcioacutekkal a teljes megeacuterteacuteshez

ALAPVETEacuteS

28

szuumlkseacuteges haacutetteacuterismeretekkel (Boulware-GoodenndashCarrekerndashThornhillndashJoshi 2007)

A kategorizaacuteloacute strateacutegia soraacuten a tanuloacute az uacutej szavak jelenteacuteseacutevel kapcsolato-san roumlviden reflektaacutelhat is a feladatot indiacutethatjuk a Melyik szoacute vagy mely szavakvoltak nehezek szaacutemodra keacuterdeacutessel A reflexioacute soraacuten a tanuloacute iacuterhat a jelenteacutesrőlvagy arroacutel hogy hogyan segiacutetett neki a kategorizaacutelaacutes megeacuterteni ezeket a sza-vakat Amennyiben teljesen uacutej tananyagroacutel van szoacute a tanaacuter kigyűjtheti akulcsszavakat a tanuloacutek ezzel a listaacuteval is dolgozhatnak

A strateacutegia menete leacutepeacutesről-leacutepeacutesre

1 Rajzolj egy taacuteblaacutezatot neacutegy oszloppal Szoacute Joacutel ismerem Hallottamvagy olvastam maacuter Nem eacutertem ndash kategoacuteriaacutekkal

2 Olvasd aacutet a feldolgozandoacute fejezetet vagy cikket eacutes vaacutelassz ki a tan-anyagboacutel 6ndash10 szoacutet Iacuterd be ezeket a szavakat a taacuteblaacutezat első oszlo-paacuteba jeloumlld meg mindegyik mellett eacuterted-e ismered-e a szoacutet vagysem

3 Paacuterosaacuteval vagy kisebb csoportban beszeacuteljeacutetek meg mit jelentenekezek a szavak

4 A szoumlveg feldolgozaacutesa utaacuten a tanuloacutek sajaacutet szavaikkal definiaacuteljaacutek mitis jelent egy-egy adott szoacute

E strateacutegia előnye hogy a tanuloacute maacuter az oacutera előtt ismerkedik a szoumlveggelnem ott talaacutelkozik vele előszoumlr tehaacutet maacuter bizonyos meacuterteacutekű haacutetteacuterismeretetaktivaacutelt A tanaacuter a taacuteblaacutezatokkal felmeacuterheti az olvasaacutes oacutera előtti szoacutekincsszintjeacutet eacutes keacutepet kap az oacutera előtti eacutes utaacuteni kuumlloumlnbseacutegekről A szoacutekincsbeli hi-aacutenyossaacutegokat a frontaacutelis vagy csoportmunka segiacutetseacutegeacutevel tudja poacutetolni

Felhasznaacutelt irodalom

BAUMANN J F ndash KAMErsquoENUI E Jndash ASH G Research on vocabulary instructionVoltaire redux In J Flood D Lapp JR Squire amp J Jenson (Eds) Handbook of research onteaching the English Language Arts (2nd ed) Mahwah NJ Lawrence Erlbaum 2003

BECK I L ndash MCKEOWN M G ndash KUCAN L Bringing words to life Robust vocabularyinstruction New York Guilford Press 2002

BOULWARE-GOODEN R ndash CARREKER S ndash THORNHILL A ndash JOSHI R MInstruction of metacognitive strategies enhance reading comprehension and vocabularyachievement of third-grade students = The Reading Teacher vol 61 2007 pp 70ndash77

CHALL J S ndash JACOBS V A Poor childrenrsquos fourth-grade slump American EducatorSpring 2003 American Federation of Teachers 2003

29

DANIELS H ndash ZEMELEMAN S Subjects matter Every teacherrsquos guide to content area readingPortsmouth NH Heinemann 2004

HART B ndash RISLEY T R Meaningful differences Baltimore MD Paul H Brookes Publis-hing Co 1995

HIRSCH E D Reading comprehension requires knowledge ndash of words and the worldScientific insights into the fourth-grade slump and the nationrsquos stagnant comprehensionscores = American Educator Spring 2003 American Federation of Teachers

KEENE E Ondash ZIMMERMAN S Mosaic of thought Teaching comprehension in a readerrsquosworkshop Portsmouth NH Heinemann 2007

RUPLEY WHndash LOGAN JW ndash NICHOLS W D Vocabulary instruction in a balancedreading program The Reading Teacher vol 52 19981999 no 4

ALAPVETEacuteS

30

Morris Lee Ann

A TANTAacuteRGYKOumlZI OLVASAacuteS TANIacuteTAacuteSA

A legelső mesterkeacutepzeacutes kereteacuteben tartott tantaacutergykoumlzi olvasaacutesoacuteraacuten mindig akoumlvetkező keacutepzeletbeli szituaacutecioacuteval nyitunk bdquoEacuten toumlrteacutenelmet taniacutetok nem olva-saacutest Nem eacutertem mieacutert kell olyan diaacutekokkal foglalkoznom akik nem tudjaacutek elolvasni afeladott tankoumlnyvi fejezetet A tanuloacutek az olvasaacutesoacuteraacuten tanuljanak meg olvasni Nincsnekem arra időm hogy az eacuten oacuteraacutemon taniacutetsam őket olvasnirdquo

A tantaacutergykoumlzi olvasaacutesoacuteraacutera feliratkozott hallgatoacutek tanulmaacutenyaik befejez-teacutevel termeacuteszettudomaacutenyt matematikaacutet toumlrteacutenelmet irodalmat eacutes szaacutemosmaacutes taacutergyat keacuteszuumllnek taniacutetani A legtoumlbb hallgatoacute megroumlkoumlnyoumldik a keacutepze-letbeli toumlrteacutenelemtanaacuter szavain A toumlbbseacuteg szaacutemaacutera termeacuteszetes hogy segiacutete-nek a tanoacuteraacuten feldolgozaacutesra keruumllő anyag elolvasaacutesaacutenak Igen A mi dolgunk ataacutergyi tudaacutes aacutetadaacutesa de ha a tanuloacute nem eacuterti az anyagot akkor nem tudja elsajaacutetiacutetanimegtanulandoacute a koncepcioacutekat Minden tanaacuter feladata az alapvető olvasaacutes- iacuteraacutes- eacutes szaacute-molaacutesi keacuteszseacuteg taacutemogataacutesa Mindig akad hallgatoacute aki felideacutezi főiskolai emleacutekeitamikor egy-egy taacutergyboacutel nem rendelkezett eleacuteg haacutetteacuterismerettel ahhoz hogyaacutetevickeacuteljen a jobbaacutera ismeretlen tankoumlnyvi szoumlvegeken A hallgatoacutek felideacutezikaz adott taacutergy szakszoacutekincseacutevel szokatlan szimboacutelumaival roumlvidiacuteteacuteseivelkomplex taacuteblaacutezataival eacutes aacutebraacuteival akaacuter alapvető ismereteivel eacutes a szoumlveg sajaacute-tos szerkeszteacutesmoacutedjaacuteval kapcsolatos kiacutenloacutedaacutesaikat Ha ehhez meacuteg a taacutergyiraacutenti eacuterdeklődeacutes hiaacutenya is taacutersul akkor paacutelyaacutejuk soraacuten majd nagyobb empaacute-tiaacuteval fordulnak a szoumlveggel kiacutenloacutedoacute joumlvendő taniacutetvaacutenyaik feleacute

Azok a hallgatoacutek akik maacuter taniacutetottak azeacutert az eacuterem maacutesik oldalaacutet is laacutetjaacutekA felmeacutereacutesek eacutes a tovaacutebbtanulaacutesi araacuteny fenntartaacutesa eacuterdekeacuteben minden egyesa tananyaggal toumlltoumltt perc draacutega Hogy maradna idő olvasaacutestaniacutetaacutesra ha atananyagra is alig marad idő a meacutereacutesek eacutes az adminisztratiacutev teendők mellettA hallgatoacutek tovaacutebbaacute azt is laacutetjaacutek hogy egy matematika- vagy egy keacutemiatanaacuter

Morris Lee Ann A tantaacutergykoumlzi olvasaacutes taniacutetaacutesa

31

nem felteacutetlenuumll eacuterzi keacutepesnek magaacutet arra hogy olvasaacutest is taniacutetson Azzalazonban mindenki egyeteacutert hogy szaktaacutergyi haacutetteacutertől fuumlggetlenuumll mindenki-nek tisztaacuteban kell lennie a sajaacutet taacutergyaacuten beluumll taniacutetott koncepcioacutek megtaniacutetaacute-saacuteval Azt is felismerik hogy sajaacutet taacutergyukon beluumll ők igenis joacute olvasoacutenak eacutesjoacute iacuteroacutenak szaacutemiacutetanak ezeacutert sikerrel tudjaacutek majd a tanuloacutei munkaacutet iraacutenyiacutetani

A toumlrteacutenelemtanaacuter eseteacutet koumlvető beszeacutelgeteacutes soraacuten a tantaacutergykoumlzi olvasaacuteskurzus minden eleme szoacuteba keruumll a hallgatoacutek maguk hoznak eacuterveket a szak-taacutergyi olvasaacuteskeacuteszseacuteg fejleszteacutese mellett A szeminaacuterium soraacuten veacutegigjaacuterjuk aszoacutekinccsel eacutes az alapfogalmakkal kapcsolatos keacuterdeacuteseket Megbeszeacuteljuumlk eacutesgyakoroljuk a kuumlloumlnboumlző tankoumlnyvi szoumlvegek szerkezeti feleacutepiacuteteacuteseacutet ezek ta-niacutetaacutesaacutet Olyan feladatsorokat iacuterunk melyek megoldaacutesaacutehoz a tanuloacutek olvasaacuteseacutes iacuteraacuteskeacuteszseacutegeacutere is szuumlkseacutege lesz Megtanuljuk azokat a leacutepeacuteseket melyekkelvaloacutesaacuteg lesz a tantaacutergykoumlzi olvasaacutes

De mit legyen azokkal a tanaacuterokkal akik nem eacuterzik olvasaacutestaniacutetaacutesra keacutesz-nek magukat Nos igen nem aacutert ha ismerjuumlk az olvasaacutestaniacutetaacutes alapelemeitA tanaacuter peacuteldaacuteul legyen tisztaacuteban a tanuloacute olvasaacutesi szintjeacutevel laacutessa mekkoraterhet jelent neki egy-egy szoumlveg Ennek megfelelően vaacutelasszanak a rendel-kezeacutesre aacutelloacute olvasmaacutenyok vagy iacuteraacutesbeli feladatok koumlzuumll hogy a tanuloacute keacutesz-seacutegszintje ne legyen a tanulaacutesi folyamat gaacutetja De azzal is legyenek tisztaacutebanmikor kell olvasaacutesszakeacutertőkhoumlz fordulniuk A koumlnyvtaacuterostanaacuter az olvasaacutes eacutesanyanyelvtanaacuter mindig hasznos partner

Ugyanakkor fontos hogy a szaktanaacuter felismerje hogy sajaacutet taacutergyaacuten beluumll őa szakeacutertő leginkaacutebb ő keacutepes arra hogy a taacutergy szoacutekincseacutet fogalomvilaacutegaacutet eacutestankoumlnyveacutet ismertesse a tanuloacutekkal Maacuter azzal is sokat segiacutet ha demonstraacuteljahogyan iacuter eacutes olvas egy toumlrteacuteneacutesz ezzel is taacutemogatva a szaktaacutergy megeacuterteacuteseacutetAz időhiaacutenyban szenvedő toumlrteacutenelemtanaacuter pedig gondoljon arra hogy neacutelkuuml-le hogyan sajaacutetiacutetanaacute el a tanuloacute a toumlrteacutenelemkoumlnyv feldolgozaacutesaacutehoz szuumlkseacutegesreacuteszkeacuteszseacutegeket Mi lehet eredmeacutenyesebb annaacutel ha a taacutergyi tudaacutes feleacute vezetőuacutet kaland nem pedig kiacuten Veacutegeredmeacutenyben nem az az olvasaacutes eacutes iacuteraacutes ceacuteljahogy hasznaacuteljuk is valamire

Ciacutemszavak eacutes teacutemajegyzeacutek a tantaacutergykoumlzi olvasaacutes tanmeneteacuteből McKennaeacutes Robinson 2006-os Teaching Through Text Reading and Writing in the ContentAreas ciacutemű kiadvaacutenya felhasznaacutelaacutesaacuteval

bull Mi a tantaacutergykoumlzi olvasaacutesbull Mieacutert tudjon roacutela minden szaktanaacuterbull Mi jellemzi az olvasaacutes eacutes iacuteraacutes folyamataacutetbull Hogyan tud a szaktanaacuter olvasaacutes eacutes fogalmazaacutes reacuteveacuten szaktaacutergyi tan-

anyagtartalmat taniacutetanibull Hogyan jellemezhetjuumlk a tanuloacutek olvasaacutesi szokaacutesaitbull Hogyan tervezzuumlnk a tanuloacutei kuumlloumlnbseacutegeket tiszteletben tartoacute tanoacuteraacutet

ALAPVETEacuteS

32

bull Hogyan meacuterhetjuumlk a tanuloacutek olvasaacuteskeacuteszseacutegeacutet a szoumlvegeket eacutes a taniacute-taacutesi moacutedszereket

bull Milyen moacutedszerekkel segiacutethetjuumlk a szaktaacutergyi szoumlvegek feldolgozaacutesaacutetbull Hogyan mutassunk be uacutej szavakat eacutes fogalmakat hogy a tanuloacutek

megeacutertseacutek a szoumlveget a tananyagotbull Hogyan keacutesziacutetsuumlnk az olvasoacutet segiacutető keacuterdeacuteseketbull Mit tehetuumlnk a tankoumlnyv koumlnnyebb feldolgozhatoacutesaacutegaacuteeacutertbull Mieacutert hasznaacuteljuk a tanuloacutepaacuteros moacutedszertbull Hogyan keacuterdezzuumlnk helyesenbull Hogyan meacutelyiacutetsuumlk el a megleacutevő tudaacutest a tananyag eacutertelmezeacuteseacutetbull Hogyan segiacutethetuumlnk a tanulaacutesi strateacutegiaacutek elsajaacutetiacutetaacutesaacutebanbull Mit tehetuumlnk a szaktaacutergy pozitiacutev megiacuteteacuteleacutese eacuterdekeacuteben

Felhasznaacutelt irodalom

MCKENNA M C ndash ROBINSON R D Teaching through text reading and writing in the contentareas Pearson Education Inc Boston MA 2002

Claes Jane H A tanaacuterok koumlnyvtaacuterosok eacutes koumlnyvtaacuterostanaacuterok egyuumlttműkoumldeacuteseacuteről

33

Claes Jane H

A TANAacuteROK KOumlNYVTAacuteROSOKEacuteS KOumlNYVTAacuteROSTANAacuteROKEGYUumlTTMŰKOumlDEacuteSEacuteRŐL

A tantervi meacutereacutesi-eacuterteacutekeleacutesi eacutes oktataacutestechnoloacutegiai vaacuteltozaacutesokkal eacutevről-eacutevreegyre toumlbb eacutes nehezebb feladat haacuterul a tanaacuterokra Az iskolaigazgataacutes feladataa tanaacuterok munkaacutejaacutenak megkoumlnnyiacuteteacutese ndash nincs messze a segiacutetseacuteg hisz legtoumlbbesetben ott az eacutepuumlletben a koumlnyvtaacuteros vagy a koumlnyvtaacuterostanaacuter Paacutelyaacutem soraacutengyakran laacutetom hogy az igazgataacutes vagy a szaktanaacuter az iskola koumlnyvtaacuteraacutetbdquocsendes zoacutenardquo-keacutent kezeli ahol az a tanuloacutek dolga hogy szoacute neacutelkuumll hallgas-saacutek az előadaacutesokat koumllcsoumlnoumlzzeacutek a koumlnyveket vagy bdquojobb hiacutejaacutenrdquo a helyettes-sel lapozgatjaacutek a magazinokat A koumlnyvtaacuterost gyakran a koumlnyvek őrekeacutent ke-zelik megkeacuterdőjelezve a taniacutetaacutestoacutel laacutetszoacutelag taacutevol aacutelloacute koumlnyvaacutellomaacuteny eacuterteacutekeacutetAz iskolai koumlnyvtaacuterak effeacutele modellje azonban elavult A koumlnyvtaacuter is lehet atanulaacutes koumlzeacuteppontja ahol a koumlnyvtaacuteros a szaktanaacuter egyenranguacute kolleacutegaacutejakeacutentszolgaacutel ndash taniacutet informaacutecioacuteval szolgaacutel eacutes osztaacutelyoz is A dinamikus tanulaacutesalapja a tanaacuter eacutes a koumlnyvtaacuteros egyuumlttműkoumldeacuteseacuten alapuloacute probleacutemamegoldoacutegondolkodaacutes

Szaacutemos kutatoacute bizonyiacutetotta hogy a koumlnyvtaacuter a taniacutetaacutes eacutes tanulaacutes hateacutekonyhelysziacutene Mihelyst tuacutelleacutepuumlnk a koumlnyvtaacuter raktaacuterkeacutent valoacute kezeleacuteseacuten eacutes a szak-tanaacutert a diplomaacutes koumlnyvtaacuterossal vagy koumlnyvtaacuterostanaacuterral valoacute egyuumlttműkouml-deacutesre biztatjuk akkor a tanuloacutek nyerhetik talaacuten a legtoumlbbet a koumlzoumls munkaacute-boacutel A tervezeacutes soraacuten az alaacutebbi keacuterdeacuteseket tartsuk szem előtt

bull Hogyan definiaacuteljuk a koumlnyvtaacuteros eacutes a tanaacuter egyuumlttműkoumldeacuteseacutetbull Mely moacutedszerek a leghateacutekonyabbak a koumlnyvtaacuteros eacutes a tanaacuter egyuumltt-

műkoumldeacuteseacutebenbull Pontosan hogyan fest ez az egyuumlttműkoumldeacutes

ALAPVETEacuteS

34

Az egyuumlttműkoumldeacutes legegyszerűbb definiacutecioacuteja a koumlnyvtaacuteros eacutes a tanaacuter kouml-zoumlsen tervezi taniacutetja eacutes eacuterteacutekeli a tananyagot Az egyuumlttműkoumldeacutes eredmeacutenye-keacutepp javul a tanuloacutei teljesiacutetmeacuteny mivel a tankoumlnyvet szaacutemos koumlnyvtaacuteri ada-leacutekkal eacutes informaacutecioacutehordozoacuteval egeacutesziacutetjuumlk ki A koumlnyvtaacuter a tanterem kiegeacute-sziacuteteacutese lesz ahol a tanuloacutek informaacutecioacuteszerző eacutes kritikus gondolkodaacutesi keacutesz-seacuteguumlket is fejlesztik A koumlnyvtaacuteros pedig a tanaacuterral egyuumltt taniacutetja ezeket akeacuteszseacutegeket eacutes az oacuterai eacuterteacutekeleacutesben is partner

A koumlnyvtaacuteros eacutes a tanaacuter egyuumlttműkoumldeacuteseacutenek modellje akkor valoacutesul meg haa kolleacutegaacutek az alaacutebbiakat koumlvetik eacutes dokumentaacuteljaacutek

1 A tananyag tantervi elemei (Milyen teveacutekenyseacutegeket eacutes feladatokat kell veacuteg-rehajtaniuk a tanuloacuteknak Milyen koncepcioacutekat eacutes keacuteszseacutegeket sajaacutetiacutetanak elMilyen moacutedon meacuterhető a tanuloacutei tudaacutes eacutes keacuteszseacutegek elsajaacutetiacutetaacutesa)

2 A tananyag jellemzői (Mieacutert relevaacutens Mit csinaacutelnak a tanuloacutek Milyentaneszkoumlzoumlket eacutes kiegeacutesziacutető anyagokat hasznaacutelnak Milyen termeacuteket tudnakmajd felmutatni az oacutera veacutegeacuten)

3 A szaktanaacuter feladata (A tananyag mely elemeit taniacutetja majd Milyen el-sődleges eacutes maacutesodlagos forraacutesokkal dolgoznak majd)

4 A koumlnyvtaacuteros(tanaacuter) feladata (A tananyag mely elemeit taniacutetja majd Az in-formaacutecioacuteszerzeacutes (information literacy) mely elemeit kell kiegeacutesziacuteteacuteskeacutepp taniacute-tania)

5 Az időrend kidolgozaacutesa (Ez kezdődhet egyszerűen azzal hogy bdquoKeddreggel kilenckor a koumlnyvtaacuterban talaacutelkozunkrdquo de akaacuter toumlbb tanuloacutecsoportmunkaacutejaacutenak koordinaacutelaacutest is jelentheti)

6 A felhasznaacutelaacutesra keruumllő taneszkoumlzoumlk (A tanaacuter eacutes a koumlnyvtaacuteros előre eldoumlntimilyen anyagokkal dolgoznak majd Minden olyan anyagot oumlssze kell gyűjte-ni ami megkoumlnnyiacutetheti az egyuumlttműkoumldeacutest digitaacutelis eacutes nyomtatott anyagoksegeacutedeszkoumlzoumlk eacutes eacuterteacutekeleacutesi uacutetmutatoacutek)

7 A kisebbseacutegi csoportok azonosiacutetaacutesa (Vannak-e idegenajkuacute vagy sajaacutetos neve-leacutesi igeacutenyű tanuloacutek a csoportban Vannak-e lassabbangyorsabban olvasoacutetanuloacutek akiknek plusz időre vagy anyagra lesz szuumlkseacutege Mindenki szaacutemaacuterakoumlnnyen megkoumlzeliacutethetőek a koumlnyvtaacuteri polcok)

8 Meacutereacutes eacuterteacutekeleacutes (Hogyan meacuterhető a tanuloacutei tudaacutes gyarapodaacutesa Az eacuterteacute-keleacutes mely faacutezisaacuteeacutert felel a koumlnyvtaacuteros Hogyan koumlvethető a tanyanyag bizo-nyos elemeinek sikere vagy kudarca)

A tanaacuter eacutes a koumlnyvtaacuteros koumlzoumlsen vaacutelasztja ki a kitűzoumltt ceacutelok eleacutereacuteseacutehez szuumlk-seacuteges anyagokat koumlzoumlsen taniacutetja eacutes eacuterteacutekeli a tervezett tananyagot A taniacutetaacutesegy reacutesze a tanteremben zajlik majd miacuteg maacutes elemei a koumlnyvtaacuterban A mun-ka befejezteacutevel a kolleacutegaacutek megbeszeacutelik a program sikereit eacutes kudarcait azo-nosiacutetjaacutek a legjobban eacutes a leggyengeacutebben műkoumldő modulokat majd optimali-

35

zaacuteljaacutek a koumlvetkező tananyagot Az egyuumlttműkoumldeacutes koumlzponti eleme a tanuloacuteitudaacutes eredmeacutenyesseacutegeacutenek folyamatos meacutereacutese koumlveteacutese Ha pedig a tanulaacutesaacutell a koumlzeacuteppontban akkor eacuterdemes a taacutergyi tudaacutest gyakorlati teveacutekenyseacutegek-kel oumlsszekapcsolni

De hogyan fest egy az egyuumlttműkoumldeacutest taacutemogatoacute koumlnyvtaacuter Előszoumlr isnem lesz toumlbbeacute teljes csend a teremben A tanuloacutek aktiacutev munkaacuteja eacuteleacutenk paacuter-beszeacutedet vitaacutet lelkes iacuteraacutest olvasaacutest eacutes a rendelkezeacutesre aacutelloacute informaacutecioacutehordo-zoacutek forgataacutesaacutet jelenti A tanuloacutek hasznaacuteljaacutek a kataloacutegust felveszik eacutes leteszika szoacutetaacuterakat atlaszokat magazinokat A koumlnyvtaacuteros nem uumll toumlbbeacute asztalamoumlgoumltt hanem a tanaacuterral egyuumltt a tanuloacutecsoport tagja a tanulaacutesi folyamat te-veacutekeny reacuteszvevője A tanuloacutek a koumlnyvtaacutert is tanteremkeacutent a tanulaacutesi folya-mat reacuteszekeacutent kezelik ndash a koumlnyvtaacuterossal egyuumltt

ALAPVETEacuteS

36

Griffith Paula E

A SZOumlVEG MEGEacuteRTEacuteSEacuteT TAacuteMOGATOacuteVIZUAacuteLIS RENDSZEREZŐHASZNAacuteLATAacuteROacuteL

A vizuaacutelis rendszerezők a taniacutetott fogalmak kapcsolataacutenak felvaacutezolaacutesaacuteban se-giacutetenek (Darch Carnine Kameenui 1986) Az olvasaacutes haacuterom faacutezisa (olvasaacuteselőtt koumlzben eacutes utaacuten) soraacuten hasznaacutelt vizuaacutelis rendszerezők segiacutetseacutegeacutevel azolvasoacute aktiacutevan dolgozik a szoumlveggel folyamatosan ellenőrzi a szoumlvegmegeacuter-teacutest eacutes kapcsolatot leacutetesiacutet az adott szoumlveg illetve minden koraacutebban feldolgo-zott szoumlveg koumlzoumltt (Yigiter Saricoban Gurses 2005) Szaacutemos vizuaacutelis rend-szerező leacutetezik de a szoumlveg kritikus olvasaacutesaacutet elősegiacutető verzioacutek koumlzuumll talaacuten aT-A-M taacuteblaacutezat a legismertebb eacutes előnyoumlsebb E taacuteblaacutezat segiacutetseacutegeacutevel az osz-taacutely egy kisebb csoport vagy oumlnaacutelloacute munka kereteacuteben minden tanuloacute felideacutezia teacutemaacutehoz kapcsoloacutedoacute haacutetteacutertudaacutesaacutet majd feljegyzi az uacutejonnan szerzett in-formaacutecioacutekat eacutes veacuteguumll oumlsszegzi a frissen tanultakat Az uacutej tananyag vagy egyuacutej fejezet olvasaacutesa előtt koumlzben eacutes utaacuten a koumlvetkező keacuterdeacutesekre keresi a ta-nuloacute a vaacutelaszt

bull ldquoTrdquo Mit tudok a teacutemaacuteroacutelbull ldquoArdquo Mit akarok tudni a teacutemaacuteroacutelbull ldquoMrdquo Mi az amit megtudtam a teacutemaacuteroacutel (K-W-L chart Know Want to

know Learned in (Ogle 1986 Houghton Mifflin 2009)

Mihelyst a tanaacuter feladja a koumlvetkező tankoumlnyvi fejezetet a tanuloacute meg-kezdheti a teacutemaacuteval kapcsolatos ismerteinek rendszerezeacuteseacutet a bdquoTrdquo oszlopbanA kapcsoloacutedoacute ismeretek listaacutezaacutesaacutet koumlvetően a tanuloacute veacutegiggondolja mit sze-retne megtudni a teacutemaacuteval kapcsolatban eacutes mindezt az bdquoArdquo oszlopban jegyzifel A tankoumlnyvi szoumlveg a tanoacuterai előadaacutes eacutes beszeacutelgeteacutes illetve a sajaacutet kuta-toacutemunka eredmeacutenyeacutet az bdquoMrdquo oszlopban roumlgziacuteti

Griffith Paula E A szoumlveg megeacuterteacuteseacutet taacutemogatoacute vizuaacutelis rendszerező hasznaacutelataacuteroacutel

37

Azok a tanuloacutek akik megleacutevő haacutetteacuterismeretuumlkre taacutemaszkodva laacutetnak nekiegy tananyag aacutettekinteacuteseacutenek eacutes olvasaacutesaacutenak sokkal nagyobb eredmeacutenyesseacuteg-gel tudjaacutek majd beeacutepiacuteteni az uacutej ismereteket a megleacutevő gondolatseacutemaacutekba(Anderson 1984) A tanuloacutek haacutetteacuterismeretuumlk segiacutetseacutegeacutevel akaacuter meg is joacutesol-hatjaacutek miről szoacutel majd a koumlvetkező szoumlvegreacutesz ezaacuteltal magaacutet a szoumlveget issokkal aktiacutevabban dolgozzaacutek fel ahogy elvaacuteraacutesaikkal oumlsszevetik azt(Goodman 1973) Keacuterdeacuteseik segiacutetenek majd a tovaacutebbi kutatoacutemunkaacuteban eacutesinformaacutecioacuteszerzeacutesben mindez pedig kulcsfontossaacuteguacute az informaacutecioacutes művelt-seacuteg (information literacy) szempontjaacuteboacutel

Az ismeretek ily moacutedon toumlrteacutenő rendszerezeacutese segiacutet az olvasaacutesi eacutes tanulaacutesifolyamat tudatosiacutetaacutesaacuteban A tanuloacute lehetőseacuteget kap arra hogy elgondolkod-jon sajaacutet gondolkodaacutesmeneteacuten ezaacuteltal metakognitiacutev funkcioacutei is fejlődnek(Burke 2010) A T-A-M taacuteblaacutezat egyben hiteles meacuterőeszkoumlz is amellyel a ta-naacuter koumlvetni tudja a szoumlvegfeldolgozaacutes meneteacutet eacutes sikereacutet a lejegyzett keacuterdeacute-sek eacutes vaacutelaszok joacutel mutatjaacutek majd hol szorul segiacutetseacutegre a diaacutek A tanaacuter szuumlk-seacuteg szerint segiacutethet a taacuteblaacutezat kitoumllteacuteseacuteben javasolhat tovaacutebbi keacuterdeacuteseket dea tanuloacutek keacuterdeacuteseire taacutemaszkodva maga is bőviacutetheti a tanyanyagot Ha toumlbbdiaacutek is kiacutevaacutencsi egy adott teacutemaacutera amelyre a koumlnyvből nem kapnak vaacutelasztakkor az oacuteraacuten vagy koumlnyvtaacuterlaacutetogataacutes kereteacuteben kereshetnek megoldaacutest amegvaacutelaszolatlan keacuterdeacutesekre

A szaktanaacuter termeacuteszetesen uacutej oszlopokkal is kiegeacutesziacutetheti a T-A-M taacuteblaacute-zatot Termeacuteszettudomaacutenyt taniacutetoacute kolleacutegaacutek a megalkottaacutek a T-M-B-K taacuteblaacute-zatot melynek oszlopai felett ez aacutell Mit tudtaacutel Mi az amit megtanultaacutel Mi abizonyiacuteteacutek (eacuterv) Mire vagy meacuteg kiacutevaacutencsi (Hershberger Zembal-Saul Starr2008) Ez a modell jobban koumlveti a termeacuteszettudomaacutenyos tankoumlnyvek eacutesoacuteraacutek meneteacutet segiacutetseacutegeacutevel jobban roumlgzuumll a szaktaacutergyakban gyakran hasznaacuteltmetoacutedus a joumlvőben maacuter automatikusan tudjaacutek milyen sorrendben haladja-nak egy-egy teacutema vagy tankoumlnyvi szoumlveg feldolgozaacutesakor

A T-A-M taacuteblaacutezatot anyanyelv vagy idegen nyelv taniacutetaacutesaacutehoz is moacutedosiacutet-hatjuk A kilencvenes eacutevekben dr Margaret Hill iraacutenyiacutetaacutesaacuteval iskolaacutenk szaacutemosT-A-M-verzioacutet is kidolgozott ezek segiacutetseacutegeacutevel a vonakodva olvasoacute diaacutekokis jelentős fejlődeacutest eacutertek el (Hill 1998) A leghasznosabb verzioacute a bdquoMi azamit meacuteg tudni szeretneacutelrdquo oszlopot tartalmazta ahol a termeacuteszettudomaacutenyosvaacuteltozathoz hasonloacutean a teacutema tovaacutebbgondolaacutesaacutet eacuterhetjuumlk el Az utolsoacute osz-lop az eacutelethosszig tartoacute tanulaacutest is elősegiacuteti hiszen tuacutelmutat a tantermi mun-kaacuten eacutes a tananyag aktiacutev aacutetgondolaacutesaacutet sugallja Ez az oszlop haacutezi feladatokvagy fogalmazaacutesok alapjaacuteul is szolgaacutelhat

A T-A-M taacuteblaacutezat egy vaacuteltozatos segeacutedeszkoumlz mellyel a tanuloacute tudatosankoumlzeliacuteti meg a szoumlveget eacutes olvasaacutes koumlzben uacutejabb eacutes uacutejabb elemeket eacutepiacutet besajaacutet ismeretei koumlzeacute Hataacuterozott előnye hogy a metakognitiacutev folyamatokat istaacutemogatja A taacuteblaacutezatot minden taacutergyban hasznaacutelhatjuk szoumlvegek feldolgozaacute-sakor vagy akaacuter meacuterőeszkoumlzkeacutent is

ALAPVETEacuteS

38

Felhasznaacutelt irodalom

ANDERSON R The schema-theoretic view of basic processes in reading comprehensionIn David P PEARSON (Ed) Handbook of reading research vol 1Mahwah NJ LawrenceErlbaum Associates Inc 1984 pp 255ndash292

BURKE J Whatrsquos the big idea Question-driven units to motivate reading writing and thinkingPortsmouth NH Heinemann 2010

DARCH C ndash CARNINE D ndash KAMEENUI E The role of graphic organizers andsocial structure in content area instruction= Journal of Literacy Research vol 18 1986 no 4pp 275ndash295

GOODMAN K Reading A psycholinguistic guessing game In H Singer and RBRuddell (Eds) Theoretical models and processes of reading Newark DE International ReadingAssociation 1970

HILL M Reaching struggling readers In Kylene Beers and Barbara Samuels (Eds) Intofocus Understanding and creating middle school readers Norwood MA Christopher GordonPublishers 1998 pp 81ndash104

HOUGHTON MIFFLIN Inc (2009) KWL charthttpwwweduplacecomgraphicorganizerpdfkwlpdf

KERSHBERGER Kndash ZEMBAL-SAUL CndashSTARR M Section 2 Evidence helps KWLget a KLEW In Eric Brunsell (Ed) Readings in science methods K-8 Arlington VA NationalScience Teachers Association 2008

OGLE DM (1986) K-W-L A teaching model that develops active reading of expositorytext = Reading Teacher vol 39 1986 pp 564ndash570

YIGITER K ndash SARICOBAN A ndash GURSES T (2005) Reading strategies employed byELT learners at the advanced level= The Reading Matrix vol 5 2005 no 1 Retrieved fromhttpe-dergiatauniedutrindexphpSBEDarticleviewFile123117

Gerardino Carla Rae Gondolatok a tantaacutergykoumlzi olvasaacutesroacutel eacutes a tankoumlnyvvaacutelasztaacutesroacutel

39

Gerardino Carla Rae

GONDOLATOK A TANTAacuteRGYKOumlZIOLVASAacuteSROacuteL EacuteS A TANKOumlNYVVAacuteLASZTAacuteSROacuteL

Az olvasaacutes hatalom aacuteltala megismerhetjuumlk a vilaacutegot bepillantaacutest nyerhetuumlnkmaacutesok eacuteleteacutebe de sajaacutet leacutetkeacuterdeacuteseink megvaacutelaszolaacutesaacuteban is segiacutet Lehetőseacutegetad arra hogy meghaladjuk sajaacutet korlaacutetainkat eacuterzelmeket eacutes gondolatokat taacuterfel előttuumlnk akaacuter maacutes galaxisba is elkalauzolhat bennuumlnket Az emberi kap-csolatok gazdagsaacutegaacutet eacutes soksziacutenűseacutegeacutet is megnyitja előttuumlnk Az olvasaacutes szoacute-rakoztat eacutes elgondolkodtat mindezt azonban nem laacutetja tisztan egy olvasaacutesineheacutezseacutegekkel kuumlzdő tanuloacute

Louise Rosenblatt az olvasaacutes egyik legismertebb teoretikusa az olvasaacutestranzakcionaacutelis modelljeacutet definiaacutelva (1994) arra hiacutevta fel a figyelmet hogy azolvasaacutes koumlzeacuteppontjaacuteban az olvasoacute eacutes a szoumlveg koumlzoumltti viszony tranzakcioacute aacutellMunkaacuteiban az eszteacutetikai (aesthetic) eacutes az informaacutecioacuteszerző (efferent) ceacuteluacute ol-vasaacutes kuumlloumlnbseacutegeit ismerteti egy olyan kontinuumon ahol az olvasoacute a keacutet főceacuteltoacutel beaacutelliacutetottsaacutegtoacutel fuumlggően maacuteskeacutepp koumlzeliacuteti meg a szoumlveget eacutelmeacuteny-vagy informaacutecioacuteszerző szaacutendeacutekkal olvas

A tantaacutergykoumlzi olvasaacutes (content area reading content area literacy) definiacute-cioacuteja szerint ez az egyeacuten azon keacutepesseacutege hogy az adott szaktaacutergyon beluumll keacute-pes olvasni fogalmazni eacutes kommunikaacutelni (Vacca eacutes Vacca 2008) A tan-taacutergykoumlzi olvasaacutes magaacuteban foglalja az informaacutecioacuteszerző strateacutegiaacutekat isugyanakkor az eacutelmeacutenyszerző olvasaacutest is gyakoroljaacutek e teruumlleten beluumll is hi-szen a tankoumlnyvoumln kiacutevuumll szaacutemos maacutes informaacutecioacutehordozoacuteval is talaacutelkoznakAz olvasaacutes maga elengedhetetlen eleme a tantaacutergyi munkaacutenak a tanulaacutesi fo-lyamatok sikereacutenek egyik alappilleacutere Ha a tanuloacute toumlbbet olvas akkor időveljobban is olvas majd javul szoumlvegeacuterteacutese nagyobb sikerrel tud majd ismeret-len szoumlvegekkel is megbirkoacutezni majd eacutes a heacutetkoumlznapokban is nagyobb kedv-vel olvashat majd

ALAPVETEacuteS

40

A tanteremben nem egyszer laacutettam tanuloacutekat raacutecsodaacutelkozni egy szoumlvegreahogy kisebb-nagyobb segiacutetseacuteggel megeacutertetteacutek az olvasottakat majd egyrenoumlvekvő oumlnbizalommal fordultak a koumlvetkező szoumlveghez amit maacuter gyakranmaguk is fel tudtak dolgozni Veacutelemeacutenyem szerint a tankoumlnyvvaacutelasztaacutes a ta-naacuteri munka egyik legfontosabb eleme legyen a koumlnyv relevaacutens pontos eacutes il-leszkedjeacutek a tantervhez Nem koumlnnyű feladat joacute tankoumlnyvet talaacutelni ez kuumllouml-noumlskeacutepp igaz a szaktaacutergyak eseteacuteben ahol elavulhatnak fejezetek mire ki-adaacutesra keruumll a tankoumlnyv Időhiaacuteny miatt szinte minden tankoumlnyvben marad-nak eluumlteacutesek szerkeszteacutesbeli hibaacutek hiaacutenyossaacutegok A tantaacutergykoumlzi olvasaacutes taacute-mogataacutesa eacuterdekeacuteben ne taacutemaszkodjunk csak eacutes kizaacuteroacutelag a tankoumlnyvre ha-nem vegyuumlnk fel tanmenetuumlnkbe weboldalakat folyoacuteiratokat keacutepeskoumlnyve-ket monograacutefiaacutekat eacutes regeacutenyeket is

A soksziacutenű szoumlvegvaacutelasztaacutessal a taacutergy iraacutent keveacutes eacuterdeklődeacutest mutatoacute ta-nuloacutekat is motivaacutelhatjuk eacutes nem szabad megfeledkeznuumlnk az aacutetlagosnaacutel ala-csonyabb vagy magasabb olvasaacutesi szinten leacutevő diaacutekok szaacutemaacutera keacutesziacutetett ki-egeacutesziacutető anyagokroacutel sem Mindezzel elkeruumllhetjuumlk hogy a tanuloacutek csak be-magoljaacutek a tananyagot eacutes iacutegy a tudaacutes hosszuacute taacutevon veluumlk marad majd Ko-raacutebbi tananyagtartalmakra eacutepiacutetve az oumlsszefuumlggeacutesekre raacutevilaacutegiacutetva a rendszer-szintű gondolkodaacutest is taacutemogatjuk ennek veacutegeredmeacutenyekeacutepp egy aktiacutevmetakognitiacutev szintet eacuterhetnek el a diaacutekok

Szaacutemos moacutedszert hasznaacutelhatunk a tantaacutergykoumlzi olvasaacutes fejleszteacuteseacutere ide-eacutertve a szoacutekincsfejlesztő eacutes fogalommagyaraacutezoacute gyakorlatokat a tanuloacutei haacutet-teacutertudaacutes aktivaacutelaacutesaacutet a taacuteblaacutezatokat eacutes vizuaacutelis rendszerezőket a tanulaacutest segiacute-tő fogalmazaacutesokat tovaacutebbaacute a digitaacutelis informaacutecioacutehordozoacutek az informaacutecioacuteseacutes kommunikaacutecioacutes technoloacutegia hasznaacutelataacutet (Vacca eacutes Vacca 2008) Toumlbbkeacuteszseacutegfejlesztő teveacutekenyseacuteg szuumlkseacuteges minden szaktaacutergyban hiszen mindentaacutergynak maacutes a szoacutekincse nyelvhasznaacutelata

Felhasznaacutelt irodalom

ROSENBLATT L The reader the text the poem The transactional theory of the literary workCarbondale Southern Illinois U Press 1994

VACCA R T ndash VACCA J A L Content area reading Literacy and learning across the curriculumBoston Pearson 2008

Ostorics Laacuteszloacute Szoumlvegeacuterteacutes tiacutez eacutev taacutevlataacuteban ndash a PISA 2009 magyar eredmeacutenyei

41

Ostorics Laacuteszloacute

SZOumlVEGEacuteRTEacuteS TIacuteZ EacuteV TAacuteVLATAacuteBAN ndashA PISA 2009 MAGYAR EREDMEacuteNYEI

Mi a PISA 2009

A PISA toumlbb mint egy eacutevtizede a vilaacuteg meghataacuterozoacute nagymintaacutes nemzetkoumlzipedagoacutegiai eacuterteacutekelő programja A meacutereacutes megrendelője a vilaacuteg gazdasaacutegilaglegfejlettebb aacutellamait toumlmoumlriacutető szervezet az OECD amelynek Magyarorszaacuteg1996 oacuteta a tagja Hazaacutenk a kezdetektől fogva aacutellandoacute reacuteszvevője a PISA-meacutereacuteseknek a 2000-ben lebonyoliacutetott első adatfelveacuteteltől kezdve mindenciklusban reacuteszt vettuumlnk

A megrendelő (az OECD) kileacutete magyaraacutezza a meacutereacutes annak idejeacuten uacutejsze-rűnek szaacutemiacutetoacute vonaacutesait a PISA azt vizsgaacutelja hogy a tizenoumlt eacutevesek (vagyis aza korosztaacutely amelyik a lehető legkoumlzelebb van a munkaerőpiacra valoacute kileacute-peacuteshez de meacuteg koumlzel 100-uk iskolaacuteba jaacuter) mennyire keacutepesek felhasznaacutelniszoumlvegeacuterteacutesuumlket matematikai eacutes termeacuteszettudomaacutenyi műveltseacuteguumlket a min-dennapi eacuteletet modellező tesztfeladatokban

A meacutereacutes haacuteromeacutevente zajlik A haacuterom tudaacutesteruumllet koumlzuumll alkalmankeacutentmindig egyre oumlsszpontosiacutet erősebben a vizsgaacutelat a maacutesik kettőt pedig keve-sebb feladat ceacutelozza meg 2000-ben a szoumlvegeacuterteacutes 2003-ban a matematika2006-ban pedig a termeacuteszettudomaacuteny volt a fő teruumllet A 2009-es ciklus ki-emelkedő jelentőseacutegű a meacutereacutes toumlrteacuteneteacuteben mert ez volt az első alkalomhogy a tudaacutesteruumlletek forgaacutesa koumlrbeeacutert uacutejra a szoumlvegeacuterteacutes lett a fő meacutereacutesi te-ruumllet eacutes lehetőseacuteg nyiacutelt arra hogy reacuteszletes adatok alapjaacuten legyen oumlsszevethe-tő a reacutesztvevő orszaacutegok teljesiacutetmeacutenye nemcsak egymaacutessal hanem egykorioumlnmagukkal is

ALAPVETEacuteS

42

Az eredmeacutenyek

Az eredmeacutenyek elsődleges eacutes rend-szerint a legnagyobb publicitaacutest iskapoacute eleme az orszaacutegok aacutetlagai alap-jaacuten oumlsszeaacutelliacutetott rangsor Ezt tartal-mazza az 1 taacuteblaacutezat A meacutereacutes moacuted-szertanaacutenak koumlszoumlnhetően ez alap-jaacuten azt tudhatjuk meg hogy egyadott oktataacutesi rendszer 95-os valoacute-sziacutenűseacuteggel mely helyezeacutesi tartomaacutenybaesik az OECD-orszaacutegok valamint azoumlsszes reacutesztvevő koumlzoumltt A taacuteblaacutezatazt mutatja be hogy mely orszaacutegokteljesiacutetettek statisztikailag szignifi-kaacutensan azaz a meacutereacutesi hibahataacuterontuacutel a 493 pontos OECD-aacutetlag felettmelyek eredmeacutenye egyeneacuterteacutekű ez-zel melyek bizonyulnak aacutetlag alatti-nak eacutes melyek azok amelyek Ma-gyarorszaacuteghoz statisztikailag hasonloacuteeredmeacutenyt eacutertek el Magyarorszaacutegroacutelazt tudjuk a taacuteblaacutezatboacutel kiolvasnihogy 494 pontos eredmeacutenye meg-egyezik az OECD-aacutetlaggal azOECD-tagok koumlzoumltt 95-osvaloacutesziacutenűseacuteggel a 13ndash22 az oumlsszesreacutesztvevő koumlzoumltt pedig a 16ndash27helyek valamelyikeacuten aacutell eacutes a magyareredmeacutenytől szignifikaacutensan nemkuumlloumlnboumlzik toumlbb aacutetlagos (plSveacutedorszaacuteg Tajvan) eacutes aacutetlag feletti(pl Izland) aacutellam eredmeacutenye Ez azeredmeacuteny 12 ponttal jobb a 2000-ben meacutert 480 pontos aacutetlag alattiszoumlvegeacuterteacutes-eredmeacutenyuumlnkneacutel

1 taacuteblaacutezat

Az orszaacutegok helyezeacutesi tartomaacutenyaiszoumlvegeacuterteacutes-eredmeacutenyuumlk alapjaacuten

43

A keacutepesseacutegszintek

Az aacutetlageredmeacutenyek szaacutemba veacutetele alkalmas arra hogy keacutepet alkossunk egyoktataacutesi rendszernek a toumlbbiekeacutehez keacutepesti teljesiacutetmeacutenyeacuteről arroacutel azonbannem mond semmit hogy mi az amit az ezt az eredmeacutenyt eleacuterő diaacutekok tud-nak Ennek leiacuteraacutesa a keacutepesseacutegszintek alkalmazaacutesaacuteval vaacutelik lehetőveacute A PISAegyseacuteges skaacutelaacuteval jellemzi a feladatok neheacutezseacutegeacutet eacutes a tanuloacutek keacutepesseacutegeit iacutegyha egy tanuloacuteroacutel tudjuk a keacutepesseacutegpontjaacutet akkor azt is tudjuk hogy az egyesfeladatokat vagy feladatcsoportokat mekkora valoacutesziacutenűseacuteggel oldja meg Akeacutepesseacutegskaacutelaacutet iacutegy szintekre osztva iacutegy meghataacuterozhatoacute hogy melyik az a keacute-pesseacutegszint amelynek a feladataiboacutel oumlsszeaacutelliacutetott teszten vaacuterhatoacutean legalaacutebb50-os eredmeacutenyt eacuterne el a tanuloacute Ezt koumlvetően az egyes szintek feladatai-nak megoldaacutesaacutehoz elveacutegzendő gondolkodaacutesi műveletek jellemzeacuteseacutevel oumlsz-szegzeacuteseacutevel leiacuterhatoacutevaacute vaacutelt az egyes szintekhez tartozoacute tanuloacutek keacutepesseacutege

A PISA 2009 heacutet keacutepesseacutegszintet kuumlloumlnboumlztet meg (1b 1a 2 3 4 5 eacutes6 szint) melyek koumlzuumll kiemelkedő jelentőseacutegű a 2 szint Ez a szoumlvegeacuterteacutesminimumszintje az ide tartozoacute diaacutekok keacutepesek az oumlnaacutelloacute tanulaacutesra tudjaacutek eacutel-vezni az olvasaacutest eacutes eligazodnak a nyilvaacutenos koumlzoumlsseacutegi szoumlvegek vilaacutegaacutebanis A szintek szaacutemozaacutesa azt sugallja hogy ez alacsony sziacutenvonaluacute tudaacutesazonban ezek a tanuloacutek jelenteacutekeny szoumlvegeacuterteacutesi keacutepesseacutegekkel rendelkez-nek keacutepesek visszakeresni toumlbb kriteacuteriumnak is megfelelő informaacutecioacutekat fel-fedezik a szoumlveg egy adott szempontboacutel hasonloacute vagy ellenteacutetes vonaacutesait eacutesoumlssze tudjaacutek koumltni az olvasottakat sajaacutet tapasztalataikkal Ki tudjaacutek koumlvetkez-tetni egy szoumlvegreacuteszlet eacutertelmeacutet az egeacutesz alapjaacuten eacutes veacutelemeacutenyt formaacutelnak egyszoumlvegről Egy 2 szintű tanuloacutekboacutel aacutelloacute osztaacutelynak maacuter szoacuterakoztatoacute dologmagyaroacuteraacutet tartani

Az eredmeacutenyek keacutepesseacutegszintek szerinti eloszlaacutesa raacutevilaacutegiacutethat arra is hogyegy orszaacuteg oktataacutesa mennyire kiegyensuacutelyozott az iskola a tanuloacutek mekkorahaacutenyadaacutet tudja a ndash fentebb jellemzett ndash versenykeacutepes tudaacutessal felruhaacutezniMagyarorszaacuteg eredmeacutenyei ebből a szempontboacutel nem keltenek aggodalmat aleszakadoacutek araacutenya 2000 oacuteta csoumlkkent akkor a felmeacutert tanuloacutek 226-a tarto-zott a 2 szint alaacute most ez az araacuteny 176 ami megfelel az OECD-orszaacutegokaacutetlagaacutenak Hasonloacute adatok jellemzik peacuteldaacuteul Sveacutedorszaacutegot (174) Izlandot(168) vagy Svaacutejcot (168) azaz joacutel műkoumldő eacutes demokratikus hiacuterű iskola-rendszereket Keveacutesbeacute oumlroumlmteli ugyanakkor hogy noha a kivaacuteloacute keacutepesseacutegűolvasoacutek az 5 szintet eleacuterő diaacutekok araacutenya szaacutemszerűleg noumlvekedett 2000 oacuteta(51-roacutel 61-ra) ez a vaacuteltozaacutes meacuteg a hibahataacuteron beluumll van iacutegy nem tud-hatjuk hogy biztosan bekoumlvetkezett-e (OECD Volume I Table I21 VolumeV Table V22)

ALAPVETEacuteS

44

Eredmeacutenyek a szoumlvegeacuterteacutes reacuteszteruumlletein

A legnagyobb előnye annak ha egy tudaacutesteruumllet fő meacutereacutesi teruumlletkeacutent szere-pel az hogy az eredmeacutenyeket reacuteszskaacutelaacutek segiacutetseacutegeacutevel is ismertetik A szoumlveg-eacuterteacutesben oumlt reacuteszskaacutelaacuteval dolgozik a PISA a haacuterom gondolkodaacutesi művelethezeacutes a keacutet szoumlvegformaacutetumhoz kapcsolhatoacute eredmeacutenyeket is koumlzli

Meacutereacutesi reacuteszteruumlletA magyar aacutet-lageredmeacuteny2009-ben

Helyezeacutesi tar-tomaacutenyok azOECD-n beluumll

A magyar aacutet-lageredmeacuteny2000-ben

Hozzaacutefeacutereacutes eacutes visszakereseacutes 501 pont 10-19 478 pont

Eacutertelmezeacutes eacutes integraacutecioacute 496 pont 11-22 480 pont

Go

nd

olk

od

aacutesi

műv

elet

ek

Reflexioacute eacutes eacuterteacutekeleacutes 489 pont 19-25 481 pont

Folyamatos szoumlvegek 497 pont 10-22 481 pont

Szouml

veg-

tiacutep

uso

k

Nem folyamatos szoumlvegek 487 pont 20-22 479 pont

2 taacuteblaacutezat

Eredmeacutenyek a szoumlvegeacuterteacutes reacuteszteruumlletein 2000-ben eacutes 2009-ben

A PISA szoumlvegeacuterteacutes tartalmi kerete haacuterom nagy csoportba rendezi az ol-vasaacutessal kapcsolatos gondolkodaacutesi műveleteket amelyeket eacuterdemes uacutegy el-gondolni mint a szoumlveggel valoacute baacutenaacutes haacuterom szintjeacutet Az első (hozzaacutefeacutereacutes eacutesvisszakereseacutes) az informaacutecioacute megtalaacutelaacutesa helyhez koumlteacutese a maacutesodik (eacutertel-mezeacutes eacutes integraacutecioacute) a megtalaacutelt informaacutecioacute szoumlvegreacutesz elhelyezeacutese a na-gyobb szoumlvegegyseacutegek kontextusaacuteban a jelenteacutesbeli kapcsolatok foumllteacuterkeacutepe-zeacutese segiacutetseacutegeacutevel a harmadik pedig (reflexioacute eacutes eacuterteacutekeleacutes) azt kiacutevaacutenja meg azolvasoacutetoacutel hogy az aacuteltala iacutegy konstruaacutelt jelenteacutestől neacutemi taacutevolsaacutegot tartva iacuteteacute-letet alkosson a szoumlveg egy adott vonaacutesaacuteroacutel vagy oumlsszevesse sajaacutet előismere-teivel eacutes tapasztalataival Az intuiacutecioacute azt suacutegja ndash alapvetően helyesen ndash hogya gondolkodaacutesi műveletek ebben a sorrendben hierarchiaacuteba is szerveződnekez azonban nem jelenti azt hogy nem leacuteteznek nagyon neheacutez szoros olva-saacutest megkoumlvetelő informaacutecioacute-visszakereső eacutes nagyon koumlnnyű peacuteldaacuteul a szouml-veg eacutes a mindennapi eacutelet koumlzoumltti egyszerű kapcsolatot felfedeztető reflexioacute eacuteseacuterteacutekeleacutes tiacutepusuacute feladatok

A magas szoumlvegeacuterteacutes-teljesiacutetmeacuteny nem fuumlgg oumlssze a valamely reacuteszteruumlle-ten mutatott relatiacutev kivaacuteloacutesaacuteggal a legjobban teljesiacutető oktataacutesi rendszerek kouml-zoumltt veacuteletlenszerűen oszlik meg hogy melyik gondolkodaacutesi műveletben vol-tak jobbak a diaacutekok A magyar tizenoumlt eacutevesek az informaacutecioacute-visszakere-seacutesben jeleskedtek ezen a reacuteszteruumlleten teljesiacutetmeacutenyuumlk OECD-aacutetlag felettieacutes a sajaacutet szoumlvegeacuterteacutes-aacutetlaguknaacutel is szignifikaacutensan jobb Diaacutekjaink relatiacuteve ke-

45

veacutesbeacute sikeresek a maacutesik keacutet gondolkodaacutesi művelethez kapcsoloacutedoacute feladatok-ban de teljesiacutetmeacutenyuumlk ezekben is eleacuteri az OECD-aacutetlag szintjeacutet

Keacutet uacutejabb reacuteszskaacutela segiacutetseacutegeacutevel jellemezhetőek az eredmeacutenyek az alapjaacutenhogy az adott feladat folyamatos azaz megszokott proacutezai vagy nem-folyamatos azaz listaszerű formaacutetumuacute szoumlveghez kapcsoloacutedik-e A magyartizenoumlt eacutevesek a folyamatos szoumlvegekhez tartozoacute feladatokon sikeresebbekami nem meglepeteacutes tudva hogy oktataacutesunkban a szoumlvegekkel oumlnmagukeacutertvaloacute foglalatossaacuteg hagyomaacutenyosan magyar nyelv eacutes irodalomoacuteraacutekon szeacutep-irodalmi szoumlvegek felhasznaacutelaacutesaacuteval zajlik

A fentieket a 2000-es meacutereacutesben eleacutert eredmeacutenyuumlnkkel oumlsszevetve az ta-pasztalhatoacute hogy a magyar diaacutekok szoumlvegeacuterteacutes-teljesiacutetmeacutenye minden teruumlle-ten szignifikaacutensan javult ugyanakkor egyes teruumlletek hangsuacutelyosabb fejlődeacutesejobban hozzaacutejaacuterulhatott az aacutetlageredmeacuteny emelkedeacuteseacutehez a jelek szerint amagyar tanuloacutek joacuteval szorosabban tudnak olvasni mint 2000-ben az infor-maacutecioacute-visszakereseacuteshez tartozoacute feladatokon eleacutert teljesiacutetmeacutenyuumlk 23 keacutepes-seacutegponttal javult a folyamatos szoumlvegekhez kapcsolhatoacute keacutepesseacutegpontszaacute-muk pedig 16 ponttal emelkedett

Mi magyaraacutezhatja a fejlődeacutest

A PISA minden alkalommal rendkiacutevuumll kiterjedt keacuterdőiacutev-rendszerrel igyekszikfelteacuterkeacutepezni azokat a haacutetteacutervaacuteltozoacutekat amelyek magyaraacutezhatjaacutek a tanuloacutekteljesiacutetmeacutenyei koumlzoumltti kuumlloumlnbseacutegeket Gyűjt informaacutecioacutet a diaacutekok gazdasaacutegitaacutersadalmi eacutes kulturaacutelis haacutettereacuteről tanulaacutesi szokaacutesaikroacutel tanulmaacutenyi előmene-teluumlkről IKT-ismereteikről a tanulaacutesi strateacutegiaacutekkal kapcsolatos (metakogniacute-cioacutes) ismereteikről olvasaacutes iraacutenti elkoumltelezettseacuteguumlkről valamint nyomtatott eacutesonline olvasaacutesi szokaacutesaikroacutel Ebből a rendelkezeacutesre aacutelloacute informaacutecioacuterengeteg-ből keacutet olyan elemet vaacutelasztottunk ki amely a PISA2009 alapjaacuten joacuteteacutekonyanhat a szoumlvegeacuterteacutesi teljesiacutetmeacutenyre az olvasaacutesi szokaacutesokkal eacutes a tanulaacutes strateacute-giaacutek ismereteacutevel kapcsolatos eredmeacutenyeket valamint bemutatunk egy olyanuacutejdonsaacutegot ami e keacutet vaacuteltozoacute egyuumlttes alkalmazaacutesaacuteval jellemzi a tanuloacutek ol-vasoacutei magatartaacutesaacutet

Vaacuteltozaacutesok az olvasaacutesi szokaacutesokban

A szoumlvegeacuterteacutesi teljesiacutetmeacutenyre hatoacute egyik legerősebb teacutenyező az olvasaacutesrafordiacutetott idő Az olvasaacutesi szokaacutesok keacuterdőiacutevre adott vaacutelaszaik alapjaacuten a tanu-loacutek 5 csoportba voltak sorolhatoacutek soha nem olvasnak kedvteleacutesből naponta30 percet vagy annaacutel kevesebbet olvasnak kedvteleacutesből naponta 30ndash60 perckoumlzoumltti időt olvasnak kedvteleacutesből naponta 1ndash2 oacuteraacutet olvasnak kedvteleacutesből

ALAPVETEacuteS

46

naponta 2 oacuteraacutenaacutel toumlbbet olvasnak kedvteleacutesből Az OECD-ben aacutetlagosan alegnagyobb teljesiacutetmeacutenybeli kuumlloumlnbseacuteg az első eacutes a maacutesodik csoport koumlzoumlttvan 44 keacutepesseacutegpont a soha nem olvasoacute eacutes a naponta legfeljebb feacutel oacuteraacutet olvasoacutetanuloacutek koumlzoumltt Az olvasaacutesra szaacutent idő eacutes a teljesiacutetmeacuteny koumlzoumltti kapcsolatnem lineaacuteris a napi feacutel oacutera olvasaacutesnaacutel toumlbb fejleszti termeacuteszetesen a szoumlveg-eacuterteacutest de maacuter nem olyan ugraacutesszerű a kuumlloumlnbseacuteg a szoumlvegekre egyre toumlbbidőt szaacutenoacute fiatalok koumlzoumltt mint a naponta nem olvasoacute eacutes naponta kevesetolvasoacute taacutersaik koumlzoumltt

A PISA 2000-es adatfelveacutetele soraacuten az deruumllt ki hogy a magyar diaacutekok ol-vasaacutesi hajlandoacutesaacutega magasabb az OECD-orszaacutegokban aacutetlagosan tapasztalha-toacutenaacutel miacuteg OECD-szerte a diaacutekok 68-a aacutelliacutetotta magaacuteroacutel hogy naponta ol-vas oumlnkeacutent addig Magyarorszaacutegon ez az eacuterteacutek 75 volt Enneacutel is megle-pőbb hogy miacuteg az olvasaacutes aacuteltalaacuteban vesziacutetett 2009-re a neacutepszerűseacutegeacuteből (anaponta kedvteleacutesből olvasoacutek araacutenya az OECD-ben ekkor maacuter csak 63) amagyar diaacutekok olvasaacutes iraacutenti elkoumltelezettseacutege az adatok alapjaacuten nem csoumlkkentkilenc eacutev alatt eacutes tovaacutebbra is a tizenoumlt eacutevesek 75-a aacutelliacutetja hogy mindennapmagaacutetoacutel olvas1

Az olvasaacutesi hajlandoacutesaacuteg nemcsak aacuteltalaacuteban hat fejlesztően a szoumlvegeacuterteacutesiteljesiacutetmeacutenyre az olvasott szoumlvegek sokfeacuteleseacutege szinteacuten javiacutetja az eredmeacute-nyeket Ezt a PISA2009-ben az olvasott szoumlvegek vaacuteltozatossaacutega index se-giacutetseacutegeacutevel jellemzik 2000 eacutes 2009 koumlzoumltt az OECD-orszaacutegokban aacutetlagosancsoumlkkent a soksziacutenű szoumlvegeket olvasoacute tanuloacutek araacutenya relatiacuteve keveacutesbeacute vaacutel-tozatosan olvasnak a diaacutekok 23 orszaacutegban romlott ennek az indexnek az eacuter-teacuteke kilencben nem vaacuteltozott Magyarorszaacuteg azonban azok koumlzeacute tartozikahol az index eacuterteacuteke nőtt a magyar diaacutekok vaacuteltozatosabban olvasnak minttiacutez eacuteve

Emellett egyes szoumlvegtiacutepusok neacutepszerűseacutege is emelkedett szignifikaacutensannőtt azoknak a fiataloknak az araacutenya akik kedvteleacutesből olvasnak szeacutepirodal-mat (63-kal) eacutes keacutepregeacutenyeket (86-kal) valamint 40kal nőtt az uacutejsaacuteg-olvasoacute diaacutekok araacutenya

Kuumlloumlnbseacutegek a hateacutekony tanulaacutesi strateacutegiaacutek ismereteacuteben

Egyes tanulaacutesi strateacutegiaacutek jobban fejlesztik a szoumlvegeacuterteacutesi keacutepesseacuteget mintmaacutesok A PISA 2009 metakogniacutecioacutes haacutetteacuterkeacuterdőiacuteve segiacutetseacutegeacutevel oumlt tanulaacutesistrateacutegia (oumlsszefoglalaacutes megeacuterteacutes eacutes emleacutekezetbe veacuteseacutes oumlnellenőrzeacutes memo-

1 A diaacutekokkal napi kapcsolatot aacutepoloacute pedagoacutegusok nyilvaacuten neacutemi joacutezan szkepszissel kezelikezt az adatot ha iacutegy is teszuumlnk eacutes diaacutekjaink megfeleleacutesi vaacutegyaacutenak tudjuk be ezt a magas eacuterteacute-ket koumlzvetve ez akkor is sokat mond arroacutel hogy az olvasaacutesnak a magyar taacutersadalomban a je-lek szerint magas a presztiacutezse eacutes ez egy eacutevtized alatt nem vaacuteltozott

47

rizaacutelaacutes elaboraacutecioacute) szoumlvegeacuterteacutessel kapcsolatos hateacutekonysaacutegaacutet vizsgaacutelhatjukEzek alapjaacuten a teljesiacutetmeacuteny szempontjaacuteboacutel leghasznosabb az oumlsszefoglalaacutes el-jaacuteraacutesainak ismerete az oumlsszefoglalaacutes index2 egyseacutegnyi emelkedeacuteseacutevel a ma-gyar tanuloacutek szoumlvegeacuterteacutes-eredmeacutenye 45 keacutepesseacutegpontot toumlbb mint egy feacutelkeacutepesseacutegszintet noumlvekszik ami szaacutemszerűleg kicsit meacuteg magasabb is azOECD-ben aacutetlagosan tapasztalhatoacute hataacutesnaacutel Szignifikaacutensan emelkedik a di-aacutekok szoumlvegeacuterteacutes-eredmeacutenye a vaacutezlatiacuteraacutes eacutes az oumlnellenőrzeacutes technikaacuteinak is-merete hataacutesaacutera is ugyanakkor Magyarorszaacutegon nem jelent kuumlloumlnbseacuteget aszoumlvegeacuterteacutesre neacutezve hogy valaki ismeri-e a memorizaacutelaacutes vagy az elaboraacutecioacutetanulaacutesi strateacutegiaacutejaacutet

Az index egyseacutegnyivaacuteltozaacutesaacuteval bekoumlvetkező

pontszaacutemnoumlvekedeacutes

Az indexa teljesiacutetmeacutenykuumlloumlnbseacutegek

haacuteny szaacutezaleacutekaacutet magyaraacutezzaVizsgaacutelt strateacutegiaacutekMagyar-orszaacutegon

Az OECD-ben aacutetlagosan

Magyar-orszaacutegon

Az OECD-ben aacutetlagosan

Oumlsszefoglalaacutes 45 42 26 21

Megeacuterteacutes eacutes emleacutekezetbeveacuteseacutes (vaacutezlatiacuteraacutes kiemeleacutes)

36 35 15 15

Oumlnellenőrzeacutes 17 26 3 8

Memorizaacutelaacutes 3 -1 0 1

Elaboraacutecioacute 0 7 0 1

3 taacuteblaacutezat

A tanulaacutesi strateacutegiaacutek eacutes a szoumlvegeacuterteacutes kapcsolata

Olvasoacutei profilok

A fentebb taacutergyalt vaacuteltozoacutek manipulaacutelaacutesaacuteval lehetseacuteges olvasoacutei profilok ki-alakiacutetaacutesa eacutes vizsgaacutelhatoacute hogy egy adott profiluacute olvasoacute milyen teljesiacutetmeacutenyrekeacutepes3 Az olvasott anyagok vaacuteltozatossaacutega alapjaacuten megragadhatoacute mennyireszeacuteles egy olvasoacute eacuterdeklődeacutesi koumlre a tanulaacutesi strateacutegiaacutekkal kapcsolatos tudaacutesaalapjaacuten pedig az hogy mennyire elmeacutelyuumllten olvas

2 Az indexek kialakiacutetaacutesaacuteroacutel laacutesd OECD (Volume III) Annex III A3 Az olvasoacutei profilok reacuteszletes leiacuteraacutesaacutet laacutesd BALAacuteZSI et al 71-72

ALAPVETEacuteS

48

Rendszeresen olvasmindenfajta szoumlveget

Rendszeresen olvas uacutej-saacutegot eacutes folyoacuteiratot

Nem olvas rendszeresen

1 csoport elmeacutelyuumllt taacutegeacuterdeklődeacutesű olvasoacutek

2 csoport elmeacutelyuumllt fel-sziacutenes eacuterdeklődeacutesű olva-soacutek

3 csoport elmeacutelyuumlltrendkiacutevuumll behataacuterolt eacuter-deklődeacutesű olvasoacutek

Hateacutekony tanulaacutesistrateacutegiaacutek magasszintű ismerete

Hateacutekony tastrateacutegiaacutek csismerete

szoumlveg

A 4 taacutehatoacute hogluumlletesenkeacutet csopokoumlr szeacutelesmind aacutetlagkoumlvetkeztmint OECcsoport acsoportjavegeacuterteacutes-e

A szoumlvegeacute

Az eddigiolvasaacutes iraacutetű ismereigen erős

213 538 pont 308 513 pont 205 499 pont

188 546 pont 252 506 pont 292 505 pont

4 csoport felsziacutenes taacutegeacuterdeklődeacutesű olvasoacutek

5 csoport felsziacutenesszűk eacuterdeklődeacutesű olva-soacutek

6 csoport felsziacutenesrendkiacutevuumll behataacuterolt eacuter-deklődeacutesű olvasoacutek

nulaacutesiekeacutely

Mo

OECD

57 425 pont 11 450 pont 107 416 pontMo

92 460 pont 99 438 pont 127 425 pont

4 taacuteblaacutezat

A kuumlloumlnboumlző profiluacute olvasoacutek szaacutezaleacutekos araacutenya eacutes aacutetlagoseacuterteacutesi teljesiacutetmeacutenye Magyarorszaacutegon eacutes az OECD-ben aacutetlagosan

blaacutezat keacutet nagyon fontos tanulsaacuteggal szolgaacutel Egyfelől szemmel laacutet-y az elsődleges vaacutelasztoacutevonal az elmeacutelyuumllten (1ndash3 csoport) eacutes a fe-(4ndash6 csoport) olvasoacute tanuloacutek koumlzoumltt huacutezoacutedik igaz ugyan hogy arton beluumlli teljesiacutetmeacutenykuumlloumlnbseacutegeket magyaraacutezza az eacuterdeklődeacutesiedeacutese azonban miacuteg az előbbiek mind aacutetlag feletti addig az utoacutebbiakalatti eredmeacutenyt eacutertek el Maacutesfelől Magyarorszaacutegra neacutezve leacutenyeges

eteacutes hogy diaacutekjaink koumlzoumltt araacutenyaiban kevesebb a feluumlletes olvasoacuteD-szerte aacutetlagosan emellett pedig eacuterdekes hogy a legneacutepesebbmaacutesodik azaz a szűk eacuterdeklődeacutesű eacutes elmeacutelyuumllten olvasoacute tanuloacutekAz ő teljesiacutetmeacutenyuumlk minden bizonnyal hozzaacutejaacuterult a magyar szouml-redmeacuteny javulaacutesaacutehoz

rteacutesi teljesiacutetmeacutenyre hatoacute haacutetteacuterteacutenyezők oumlsszefuumlggeacutesei

ek soraacuten laacutettuk hogy a szoumlvegeacuterteacutesi keacutepesseacutegre joacuteteacutekonyan hat aznti erős elkoumltelezettseacuteg eacutes a hasznos tanulaacutesi strateacutegiaacutek magas szin-te Ugyanakkor van keacutet eddig nem eacuterintett teacutenyező ami szinteacutenhataacutest gyakorol a tanuloacutek szoumlvegeacuterteacuteseacutere a gazdasaacutegi kulturaacutelis

49

taacutersadalmi haacutetteacuter eacutes a nem4 Ennek a neacutegy hatoacuteerőnek az egymaacutessal eacutes a szouml-vegeacuterteacutesi keacutepesseacuteggel valoacute kapcsolataacutet szemleacutelteti az 1 aacutebra

1 aacutebra

A szoumlvegeacuterteacutesi keacutepesseacuteget befolyaacutesoloacute teacutenyezőkmeacuterteacuteke Magyarorszaacutegon eacutes az OECD-ben aacutetlagosan

A nyilak melletti eacuterteacutekek azt mutatjaacutek mekkora vaacuteltozaacutest okoz a nyiacutel kiindu-laacutesaacutenaacutel szereplő vaacuteltozoacute egyseacutegnyi noumlvekedeacutese annak a vaacuteltozoacutenak az eacuterteacutekeacute-ben amelyikre mutat Peacuteldaacuteul a magyar tanuloacutek eseteacuteben a taacutersadalmi gazda-saacutegi eacutes kulturaacutelis haacutetteacuter indexeacutenek egyseacutegnyi vaacuteltozaacutesa az olvasaacutes eacutelvezete in-

4 Laacutesd BALAacuteZSI et al 49-61

ALAPVETEacuteS

50

dexet 024 ponttal noumlveli Ez jelentős vaacuteltozaacutes ha figyelembe vesszuumlk hogyez az index 0 aacutetlaguacute eacutes 1 szoacuteraacutesuacute OECD-aacutetlagosan azaz a 024 vaacuteltozaacutescsaknem egynegyed szoacuteraacutesnyi noumlvekedeacutest jelent A szoumlvegeacuterteacutes-teljesiacutetmeacutenyneacutel feltuumlntetett eacuterteacutekek nagysaacutegrendileg azeacutert nagyobbak mert azadott index hataacutesaacutet azzal fejezzuumlk ki hogy egyseacutegnyi vaacuteltozaacutesa a keacutepesseacutegskaacute-laacuten mekkora teljesiacutetmeacutenynoumlvekedeacutessel jaacuter egyuumltt A tanulaacutesi strateacutegiaacutek isme-rete index egyseacutegnyi vaacuteltozaacutesa peacuteldaacuteul Magyarorszaacutegon 30 pont teljesiacutetmeacuteny-noumlvekedeacutessel jaacuter amely csaknem feacutel keacutepesseacutegszintet jelent

Az aacutebra mutatja hogy a csalaacutedi haacutetteacuter eacutes nem hataacutesa jelentős meacuterteacutekbenaz olvasaacutes iraacutenti elkoumltelezettseacutegen eacutes a tanulaacutesi strateacutegiaacutek ismereteacuten keresztuumlleacuterveacutenyesuumll Ez azeacutert leacutenyeges oumlsszefuumlggeacutes mert az előbbi keacutet vaacuteltozoacute azegyes diaacutekoknaacutel sem eacutes rendszerszinten sem befolyaacutesolhatoacute miacuteg az olvasaacutesiraacutenti elkoumltelezettseacuteg eacutes a tanulaacutesi strateacutegiaacutek taniacutethatoacute dolgok Szaacutemszerűlegis kifejezhető hogy milyen meacuterteacutekű teljesiacutetmeacutenynoumlvekedeacutest ideacutezhet ez előMagyarorszaacuteg eseteacuteben ha a fiuacutek olvasaacutes iraacutenti elkoumltelezettseacutege ugyanolyanmagas volna mint a laacutenyokeacute akkor szoumlvegeacuterteacutes-aacutetlaguk 500 pont volnaszemben a jelenlegi 476-tal megkoumlzeliacutetve iacutegy a laacutenyok 514 keacutepesseacutegpontosaacutetlagaacutet Hasonloacutean ha a haacutetraacutenyos helyzetű tanuloacutek olyan szinten ismerneacute-nek tanulaacutesi strateacutegiaacutekat mint legmagasabb staacutetuszuacute taacutersaik teljesiacutetmeacutenyuumlk10ndash23 keacutepesseacutegponttal noumlvekedne Ezeknek a beavatkozaacutesi pontoknak a si-keres taacutemadaacutesa hateacutekony eszkoumlz lehet az oktataacutesiraacutenyiacutetaacutes kezeacuteben a magyartanuloacutek aacutetlagos szoumlvegeacuterteacutesi teljesiacutetmeacutenyeacutenek javiacutetaacutesaacutera

Felhasznaacutelt irodalom

BALAacuteZSI Ildikoacute OSTORICS Laacuteszloacute SZALAY Balaacutezs SZEPESI Ildikoacute PISA 2009 Oumlssze-foglaloacute jelenteacutes Szoumlvegeacuterteacutes tiacutez eacutev taacutevlataacuteban Bp Oktataacutesi Hivatal 2010

BALAacuteZSI Ildikoacute OSTORICS Laacuteszloacute SCHUMANN Roacutebert SZALAY Balaacutezs SZEPESIIldikoacute A PISA 2009 tartalmi eacutes technikai jellemzői Bp Oktataacutesi Hivatal 2010

OECD (2010) PISA 2009 Results What Students Know and Can Do ndash Student Performance inReading Mathematics and Science (Volume I) =httpdxdoiorg1017879789264091450-en [20101207]

OECD (2010) PISA 2009 Results Overcoming Social Background ndash Equity in LearningOpportunities and Outcomes (Volume II)=httpdxdoiorg1017879789264091504-en [20101207]

OECD (2010) PISA 2009 Results Learning to Learn ndash Student Engagement Strategies and Practices(Volume III) =

httpdxdoiorg1017879789264083943-en [20101207]

OECD (2010) PISA 2009 Results Learning Trends Changes in Student Performance Since 2000(Volume V) =httpdxdoiorg1017879789264091580-en [20101207]

Oporneacute Fodor Maacuteria Olvasaacutesfejleszteacutes eacutes a tantestuumllet

51

Oporneacute Fodor Maacuteria

OLVASAacuteSFEJLESZTEacuteS EacuteS A TANTESTUumlLET

Nem vagyok olvasaacutessal foglalkozoacute szakember Tanaacuter vagyok a koumlnyv a ma-tematika a fizika eacutes az informatika szeretete veacutegigkiacuteseacutert az eacuteletemen Elsőoumlnaacutelloacutean elolvasott koumlnyvem V Bineacutet Aacutegnes Gyurka szaacutemolni tanul ciacutemű mű-ve volt

Az aacuteltalaacutenos iskolaacuteban maacuter koumlnyvtaacuteros is voltam de koumlzben megnyertemazt a matematikaversenyt amely a Fazekas Mihaacutely Gimnaacutezium matematikatagozataacutenak bdquobeugroacutejardquo volt A Fazekas matektagozata helyett azonban a Ve-res Paacutelneacute Gimnaacutezium (VPG) fizika keacutemia tagozataacutera jelentkeztem Itt bdquoeacuter-demeltem kirdquo Ugrin Gaacuteborneacute Maacuterta mellett hogy osztaacutelykoumlnyvtaacuteros legyekAz Orszaacutegos Koumlzeacutepiskolai Tanulmaacutenyi Versenyen a fizikaacuteboacutel szerzett 16helyezeacutesemmel aztaacuten meacutegsem mentem fizikusnak hanem matematika-fizikaszakos tanaacuter (keacutesőbb aacuteltalaacutenos informatikus is) lettem eacutes Ugrin Maacuterta mel-lett megtartottam első keruumlleti bemutatoacute oacuteraacutemat bdquoMatematikaoacutera a koumlnyvtaacuter-banrdquo ciacutemmel Ezt keacutesőbb meacuteg joacute neacutehaacuteny koumlnyvtaacuteri fizikaoacutera koumlvette majd abdquoGravitaacutecioacuterdquo projektem a hetedikesekkel Keacutesőbb felnőtteknek is tartottamkoumlnyvtaacuteri foglalkozaacutest bdquoHogyan jelenik meg Madaacutech Imre koraacutenak gravitaacutecioacutes vilaacuteg-keacutepe Az ember trageacutediaacutejaacutebanrdquo ciacutemmel Mindezt joacutekedvemben a Veres PaacutelneacuteGimnaacutezium tanaacuterakeacutent a koumlnyvtaacuteraacuteban bdquoműveltemrdquo

Amikor 18 eacutevvel ezelőtt igazgatoacutehelyettes lettem a Veres Paacutelneacuteban azegyik első teveacutekenyseacutegem az volt hogy felmeacutertem a tantestuumllet eacutes a veacutegzőstanuloacutek olvasaacutesi szokaacutesait majd az eredmeacutenyeket kieacuterteacutekeltem a tantestuumlletfeacuteleacutevi eacutertekezleteacuten A felmeacutereacutesről keacutesőbb publikaacuteltam is a koumlnyvtaacuterosokegyik neacutepszerű folyoacuteirataacuteban a Koumlnyvtaacuteri Levelezőlapban Olvasaacutesi szokaacutesok a17ndash18 eacutevesek eacutes a tantestuumllet koumlreacuteben ciacutemmel (Koumlnyvtaacuteri Levelezőlap 2001 juacute-liusndashaugusztus) valamint a Moacutedszertani Lapok Koumlnyvtaacuterhasznaacutelattan ciacutemű szak-

ALAPVETEacuteS

52

lapban is (2001 8 eacutevf 3 szaacutem) Ezt ismerte Nagy Attila eacutes gondolom ezeacuterthiacutevott meg erre a konferenciaacutera

Most 11 eacutev taacutevlataacuteboacutel uacutejraolvasva akkori gondolataimat uacutegy gondolommindez ma is vaacutellalhatoacute Az akkori eacutertekezeacutest is az a gondolat vezeacuterelte hogyaz iskolaacutenak tudnia kell valamit kezdeni a funkcionaacutelis analfabeacutetizmussalNapjainkban mindannyian tapasztaljuk hogy a szabadidős teveacutekenyseacutegekkoumlreacuteből lassan kiszorul az olvasaacutes Harminc negyven eacutevvel ezelőtt sokkaltoumlbb szeacutepirodalmat olvastunk miacuteg a mai bdquomultimeacutediaacutes doumlmpingbenrdquo az ol-vasaacutes maacuter nem nevezhető vonzoacute időtoumllteacutesnek A taacutersadalom viszont tőluumlnkpedagoacutegusoktoacutel vaacuterja el hogy megfordiacutetsuk ezt a folyamatot

bdquoA szinte az egeacutesz taacutersadalom aacuteltal elvaacutert meguacutejulaacutes szemleacuteletvaacuteltaacutes alapja hogy azolvasaacutestaniacutetaacutes mineacutel jobban eacutepuumlljoumln a tudomaacuteny eredmeacutenyeire valamint az hogy a peda-goacutegusok keacutepesek legyenek a gyerekek eacuterdeklődeacuteseacutenek elvaacuteraacutesainak eleget tenni Ez nem-csak alapos elmeacuteleti moacutedszertani felkeacuteszuumlltseacuteget raacutetermettseacuteget kiacutevaacuten hanem olyan forraacute-sok eleacuterhetőseacutegeacutenek ismereteacutet eljaacuteraacutesok alkalmazaacutesaacutenak a keacuteszseacutegeacutet a taniacutetaacutesban ame-lyek a taacutersadalmi eacuterteacutekeket keacutepesek hitelesen elfogadtatni a gyerekekkel hiszen egyre in-kaacutebb azt tapasztaljuk hogy a tekinteacutelyelv haacutetteacuterbe szorul a meggyőződeacutessel szembenrdquo(Steklaacutecs Jaacutenos Vaacuteltozatos gyermekkoumlzpontuacute oktataacutes) Haacutet erre azeacutert nincs felkeacute-sziacutetve a koumlzeacutepiskolai tanaacuter

Igazgatoacutehelyetteskeacutent majd keacutesőbb igazgatoacutekeacutent is rendszeresen jaacuterokoacuteralaacutetogataacutesokra proacutebaacutelom raacutevenni a kolleacutegaacuteimat koumlnyvtaacuteri szakoacuteraacutek tartaacutesaacute-ra ahol koumlnyv tankoumlnyv feladatgyűjtemeacuteny iacuteraacutesban megfogalmazott felada-tok segiacutetseacutegeacutevel raacutevezethető a tanuloacute az eacutertő olvasaacutesra a tanaacuter pedig az uacutejoacuteraszervező moacutedszerek kiproacutebaacutelaacutesaacutera

Csoumlkoumlnyoumlsen hiszek abban hogy oumlnmagukban ezek az uacutej moacutedszerek nemsokat eacuternek ha nem paacuterosulnak a pedagoacutegus szemeacutelyes varaacutezsaacuteval vagyisegy olyan pedagoacutegusi attitűddel amely repiacuteti a gyerekeket az ismeretszerzeacutesuacutetjaacuten mikoumlzben nem titkolja hogy az eredmeacutenyes tanulaacuteshoz erőfesziacuteteacutesreeacutes kitartaacutesra is szuumlkseacuteg van Eacutes egyetlen teruumlleten sem műkoumldik a tanulaacutesszoumlvegeacuterteacutesndasholvasaacutes neacutelkuumll

bdquoKeacutet dolgot kell adni a gyerekeknek gyoumlkereket eacutes szaacuternyakatrdquo (Goethe)

Taniacutetunk eacutes szaacutemon keacuteruumlnk ndash szoktam mondani az iskolaacutenkroacutel ami alatt azteacutertem hogy direkt eacutes indirekt moacutedon vezetjuumlk iraacutenyiacutetjuk a tanuloacutet az isme-retszerzeacutes uacutetjaacuten ugyanakkor elvaacuterjuk tőle hogy az uacutej ismereteket ne csakhozzaacutevetőlegesen eacutertse hanem oumlsszefuumlggeacuteseiben hogy a szoumlvegalkotaacutes sza-baacutelyai szerint tudjon roacuteluk beszeacutelni hogy aacutelliacutetaacutesokat fogalmazzon meg keacuter-dezzen eacutes indokoljon

Az utoacutebbi 18 eacutev alatt sokat tettuumlnk azeacutert hogy iskolaacutenk visszanyerje reacutegisziacutenvonalaacutet A sziacutenvonalsuumlllyedeacutes oka leginkaacutebb az 1980ndash83 koumlzoumltti aacutetalakiacute-

53

taacutes miatti kikoumlltoumlzeacutes volt amikor az idősebb tanaacutergeneraacutecioacute uacutegy hagyta el aVPG-t hogy nem adta aacutet tudaacutesaacutet tapasztalatait a koumlvetkező generaacutecioacutenakAkik a kikoumlltoumlzeacutes alatt joumlttek veacutegső lehetőseacutegkeacutent szerződtek ide A szuumllőktoumlbbseacutege meacuteg a toumlbb generaacutecioacutes VPG-s muacutelttal rendelkezők sem sziacutevesenadtaacutek a haacuterom helysziacutenen műkoumldő alma materbe a gyerekeiket A gyengeacutebbkeacutepesseacutegű tanuloacutek eacutes a tapasztalatlan tanaacuterok miatt a tovaacutebbtanulaacutesi rangleacutet-raacuten a gimnaacutezium eacutevről eacutevre egyre gyengeacutebb eredmeacutenyeket produkaacutelt

Az iskola profiljaacutenak aacutetalakiacutetaacutesa erősseacutegeink felismereacutese uacutej tantervek keacute-sziacuteteacutese (komplex reaacutel) majd a humaacuten osztaacutely tanmeneteacutenek kidolgozaacutesa (egykivaacuteloacute eacutenek-zene illetve rajz eacutes műveacuteszettoumlrteacutenet tanaacuterral) aztaacuten a hatosztaacute-lyos gimnaacutezium indiacutetaacutesa (ahol akkreditaacutelt tanmenetet alakiacutetottunk ki a helyisajaacutetossaacutegokhoz igazodva) mindez oda vezetett hogy oumlnbizalmat nyert atantestuumllet eacutes egy uacutej pedagoacutegiai programban fogalmazta meg oumlnmagaacutet

Ekkor keacutesziacutetettem a tantestuumllet olvasaacutesi szokaacutesainak felmeacutereacuteseacutet Abban azidőben leacutenyegesen magasabb volt a tantestuumllet aacutetlageacuteletkora eacutes emiatt toumlbbetis olvastak Ezek a tapasztalt tanaacuterok felvaacutellaltaacutek a koumlvetkező tanaacutergeneraacutecioacutefelneveleacuteseacutet A vaacuteltozaacutesok megvaloacutesiacutetaacutesa fegyelmezett oumlsszehangolt munkaacutetigeacutenyelt javiacutetotta a tanaacuterok munkamoraacuteljaacutet eacutes erre sikeruumllt megtaniacutetani a kouml-vetkező generaacutecioacutet is

Azoacuteta keacutet eacutes feacutelszereseacutere nőtt a feacuterfi tanaacuterok szaacutema eacutes jelentősen megfia-talodott a tantestuumllet

Nagyszerű OKTV eredmeacutenyek szuumllettek toumlrteacutenelemből fizikaacuteboacutel bioloacute-giaacuteboacutel franciaacuteboacutel olaszboacutel latinboacutel Az emelt szintű eacuterettseacutegik aacutetlaga neacutegytaacutergyboacutel eleacuterte a 90-ot tovaacutebbi haacuteromboacutel 80 foumlleacute keruumllt

A tantestuumllet tagjai koumlzuumll ketten doktoraacuteltak harmaduk szakvizsgaacutet tettcsaknem fele emelt szintű vizsgaelnoumlk eacuterettseacutegi elnoumlk Az egyszakoskeacutentveacutegzettek sorban szerzik meg maacutesodik szakjukat

Tantestuumlletuumlnk kereste a tovaacutebbi fejleszteacutesi lehetőseacutegeket Peacuteldaacuteul neveleacute-si szituaacutecioacutekat elemeztuumlnk veacutegig pedagoacutegus eacutes pszicholoacutegus iraacutenyiacutetaacutessalHarmadik eacuteve alulroacutel joumlvő kezdemeacutenyezeacuteskeacutent rendszeresen tanulmaacutenyoz-zuk az uacutejabb pedagoacutegiai moacutedszereket Elmeacuteletben maacuter nagyon joacutek vagyunkHat csoportban toumlbb informaacutecioacutet gyűjtoumlttuumlnk oumlssze az uacutej tanulaacutesi-taniacutetaacutesimoacutedszerekről mint az eacutertekezletet tartoacute felkeacuteszuumllt kolleacutega

Meacutegsem vagyunk eleacutegedettek Uacutejra eacutes uacutejra szembesuumlluumlnk azzal hogy ta-nuloacuteink kampaacutenyszerűen tanulnak tuacutel sok időt toumlltenek a televiacutezioacute eacutes a szaacute-miacutetoacutegeacutep előtt tovaacutebbaacute hatalmas meacutereteket oumlltoumltt a bulizaacutes Iskolapszicholoacute-gusunk segiacutet a diaacutekjainknak megszabadulni a geacutepfuumlggőseacutegtől eacutes iraacutenyiacutetja őketa tanulaacutesi folyamat megtervezeacuteseacuteben a kitartoacute figyelem kialakiacutetaacutesaacuteban

Uacutej koumlnyvtaacuterostanaacuterunk pezsgő eacuteletet teremtett a koumlnyvtaacuterban nap mintnap raacutebiacuterja a tanuloacutekat egy-egy informaacutecioacute megkereseacuteseacutere a szakirodalom eacutesa keacutezikoumlnyvek hasznaacutelataacutera Magunkeacutevaacute tettuumlk a neacutepi boumllcsesseacuteget bdquoMondd eleacutes elfelejtem taniacutetsd meg eacutes emleacutekezem raacute lehessek reacuteszese eacutes megtanulomrdquo

ALAPVETEacuteS

54

De ki taniacutetja meg az uacutej moacutedszereket a fiatal vagy idősebb tanaacuternemzedeacutek-nek Az egyetem nem Az iskolai emleacutekeik Haacutet azok sem A matematikata-naacuterok keacutepzeacuteseacuteben egyes vezetőtanaacuterok maacuter a hetvenes eacutevek koumlzepeacuten olyanoacuteraacutek tartaacutesaacutera oumlsztoumlnoumlztek ahol a diaacutek oumlnaacutelloacute munkaacutet veacutegez joacutel komponaacuteltfeladatsorral dolgozik a tanaacuter egyeacutenileg segiacutet az elakadoacuteknak A feladatsorformaacutejaacutet is egyre nehezedő feladatokkal a tanaacuterjeloumllteknek kellett kitalaacutelniuk

Ugyancsak uumlgyes moacutedszereket alkalmaztak a nyelvszakosok a kiscsopor-tos munkaacuteban a beszeacutedkeacuteszseacuteg fejleszteacuteseacutere Fizika eacutes keacutemia munkakoumlzoumls-seacuteguumlnk kialakiacutetotta a tanuloacutekiacuteseacuterletek eacutes meacutereacutesek rendszereacutet keacutezi illetveszaacutemiacutetoacutegeacutepes jegyzőkoumlnyviacuteraacutessal Tanaacuteraink koumlzuumll egyre toumlbben alkalmazzaacuteka csoportmunka a paacutermunka az egyeacuteni- eacutes frontaacutelis munka illetve projekt-munka formaacutekat az oktataacutesban

Az iskolavezetői oacuteralaacutetogataacutesokat mindig minőseacutegi eacuterteacutekeleacutes koumlvette keacute-sőbb kuumllső szakeacutertőket is meghiacutevtunk az iskolaacutenkba A kuumllső szakeacutertők eleacute-gedettek voltak tanuloacuteink neveltseacutegi szintjeacutevel beszeacutedkeacuteszseacutegeacutevel a koumlrnye-zet tisztasaacutegaacuteval a dekoraacutecioacute igeacutenyesseacutegeacutevel a pedagoacutegusok felkeacuteszuumlltseacutegeacute-vel elfogadottsaacutegaacuteval

Javaslataik uacutejabb lehetőseacutegeket munkaformaacutekat kiacutenaacutelnak nekuumlnk ceacuteljainkeleacutereacuteseacuteben Peacuteldaacuteul hogy a taniacutetaacutesi oacuteraacutek jelentős reacuteszeacutet a diaacutekok produktu-mai beszaacutemoloacutei tabloacutei prezentaacutecioacutei (portfoacutelioacute) keacutepezzeacutek meacuteg akkor is haaz ilyen oacuteraacutekra valoacute felkeacuteszuumlleacutes nagy energiabefekteteacutest igeacutenyel a tanaacutertoacutel

Amit a szakeacutertők javasolnak arra iraacutenyul hogy a diaacutekok legyenek birtokaacute-ban annak a szuumlkseacuteges tudaacutesnak amely keacutepesseacute teszi őket hogy gyakorolhas-saacutek mindazokat a teveacutekenyseacutegeket amelyekhez az iacuteraacutestudaacutes szuumlkseacuteges hogyhateacutekonyan koumlzreműkoumldhessenek az adott csoportban eacutes koumlzoumlsseacutegben

A dicseacuteretek elleneacutere sem lehetuumlnk eleacutegedettek nem uumllhetuumlnk oumllbe tettkeacutezzel oacuteraacuteroacutel oacuteraacutera minden lehetőseacuteget ki kell hasznaacutelnunk hogy fejlesszuumlkdiaacutekjaink gondolkodaacutesaacutet szoumlvegeacuterteacuteseacutet verbaacutelis tudaacutesaacutet

Megtapasztaltuk hogy nem kell mindig aacutegyuacuteval lőni a vereacutebre Egy tehet-seacuteges differenciaacutelt foglalkozaacutesok szervezeacuteseacuteben jaacutertas az oacuteraacutein mindig pro-jektort eacutes laptopot hasznaacuteloacute tanaacuterunk egyik oacuterai munkaacuteja peacuteldaacuteul azeacutert vallottkudarcot mert az EU-roacutel szoacuteloacute foumlldrajzoacuteraacutejaacutera netbookokkal megoldhatoacutefeladatokat is tervezett az angol nyelvi előkeacutesziacutetős 11 osztaacutelyban A feltettkeacuterdeacutesekhez a diaacutekok megtalaacuteltaacutek ugyan a linkeket el is olvastaacutek de nemtudtak megbirkoacutezni sem az angol sem a magyar jogi nyelv megeacuterteacuteseacutevel

A legkorszerűbb technika sem old meg mindent Nem kuumlldhetjuumlk be ma-gunk helyett sem a digitaacutelis taacuteblaacutet sem a projektort A mi szemeacutelyes jelenleacute-tuumlnkre is szuumlkseacuteg van Meacuteg a majomkiacuteseacuterletben is lemaradtak a fejlődeacutesben abdquodroacutetanyardquo aacuteltal gondozott koumllykoumlk Mennyivel inkaacutebb igaz ez az embergye-rekre Valamennyiuumlnk koumlzoumls felelősseacutege diaacutekjaink olvasaacuteseacuterteacuteseacutenek fejleszteacute-se Az olvasaacutes oumlssztantaacutergyi feladat

A hogyanra tovaacutebbra is keressuumlk a vaacutelaszt De ismerve a statisztikaacutet hogy

55

egy-egy tankoumlnyvcsalaacuted 6000ndash7000 szoacutet tartalmaz ugyanakkor diaacutekjainkmegeacutelnek 1000 magyar szoacute aktiacutev tudaacutesaacuteval ezeacutert egyik legfontosabb teveacute-kenyseacuteguumlnk hogy a tankoumlnyv olvasaacutesaacutera raacutebiacuterjuk diaacutekjainkat Sajaacutet tankoumlnyv-re a tanulaacutest segiacutető kiadvaacutenyokra a diaacuteknak minden tanoacuteraacuten szuumlkseacutege van Eneacutelkuumll a kompetenciafejleszteacutes teruumlleteacuten megfogalmazott ceacutelok megvaloacutesiacutetaacutesakorlaacutetozott

Ceacutelul tűztuumlk ki hogy minden szakoacuteraacuten toumlbb iacuteraacutesbeli feladatot gyakorlatotalkalmaznak a tanaacuterok munkafuumlzetek feladatgyűjtemeacutenyek hasznaacutelataacuteval azoacuterai munka feleacutepiacuteteacuteseacutehez Toumlrekszuumlnk arra hogy termeacuteszetes legyen diaacutekja-ink szaacutemaacutera az atlasz faliteacuterkeacutep fuumlggveacutenytaacuteblaacutezat hasznaacutelata Szuumlkseacuteg van afelideacutezeacutesre a heacutetkoumlznapi eacutelet hiacutereire forraacutesaira Koumlnyvtaacuteri oacuteraacutekon gyakorol-tatjuk a lexikonok ismeretterjesztő kiadvaacutenyok eacutes a szakirodalom hasznaacutela-taacutet Megproacutebaacuteljuk raacutebiacuterni diaacutekjainkat hogy kisvizsgaacutera keacuteszuumllve termeacuteszeteslegyen nekik a tankoumlnyvek segeacutedkoumlnyvek szakkoumlnyvek hasznaacutelata a szinteti-zaacuteloacute tudaacutestartalom bemutataacutesaacutehoz

Mert tudjuk bdquoAz iskola dolga hogy megtaniacutettassa veluumlnk hogyan kell tanulnihogy felkeltse a tudaacutes iraacutenti eacutetvaacutegyunkat hogy megtaniacutetson bennuumlnket a joacutel veacutegzett mun-ka oumlroumlmeacutere eacutes az alkotaacutes izgalmaacutera hogy megtaniacutetson szeretni amit csinaacutelunk eacutes hogysegiacutetsen megtalaacutelni azt amit szeretuumlnk csinaacutelnirdquo (Szent-Gyoumlrgyi Albert)

TANTAacuteRGYAK

Kaacutelmaacuten Attila Matematikataniacutetaacutes eacutes az anyanyelv fejleszteacutese

59

Kaacutelmaacuten Attila

MATEMATIKATANIacuteTAacuteSEacuteS AZ ANYANYELV FEJLESZTEacuteSE

Gyakorta tapasztaltam magam is hogy az iacuteroacute csupaacuten vezeti a fantaacuteziaacutenkat aműalkotaacutes bennuumlnk szuumlletik Ezt a csodaacutelatos eacutelmeacutenyt csak azok eacutelhetik aacutetakik sokat igeacutenyesen megvaacutelogatva joacutel odafigyelve eacutes alaposan megeacutertve ol-vasnak

A matematika az egyik legkivaacuteloacutebb eszkoumlz arra hogy odafigyeleacutesre szaba-tos fogalmazaacutesra alapos megeacuterteacutesre neveljen

Napjainkban 6ndash8 eacutevenkeacutent megkeacutetszereződik foumllduumlnkoumln az ismeretanyagEzeacutert keacuteptelenseacuteg megjoacutesolni hogy a mai diaacutekoknak mire lesz szuumlkseacuteguumlk20ndash30 eacutev muacutelva Neacutehaacuteny alapvető dologra azonban bizonyosan logikusgondolkodaacutesra szilaacuterd jellemre joacute iacutezleacutesre kommunikaacutecioacutes keacutepesseacutegre Azeacuterthogy ne lehessen őket manipulaacutelni legyen tartaacutesuk meg tudjaacutek kuumlloumlnboumlztet-ni a szeacutepet a ruacutettoacutel a talmit az eacuterteacutektől meg tudjanak eacuterteni maacutesokat eacutes megtudjaacutek magukat eacutertetni maacutesokkal (akaacuter idegen nyelven is)

A legfontosabb a joacute alapozaacutes a csecsemőt kisgyermeket szeretettel kouml-ruumlloumllelő csalaacuted ahol van idő a jaacuteteacutekra meseacutere beszeacutelgeteacutesre (Az Istentől keacutetfuumllet eacutes egy szaacutejat kaptunk azaz sokat kell szoacutelni a gyermekuumlnkhoumlz de meacutegtoumlbbet figyelni a jelzeacuteseire)

A szabatos fogalmazaacutes csiacuteraacutei maacuter az oacutevodaacuteskor mondoacutekaacuteiboacutel elsajaacutetiacutetha-toacutek Peacuteldaacuteul akivel alapos bdquomegvitataacutesrdquo utaacuten el lehet mondatni bdquominden goacute-lya madaacuter de nem minden madaacuter goacutelyardquo vagy bdquonem minden tarka szarkafarka tarka csak a tarka farkuacute tarka szarka farka tarkardquo koumlnnyebben fogjakeacutesőbb megeacuterteni a hallott vagy olvasott szoumlvegeket

Joacute esetben az egyes eacutevfolyamok tantervei tankoumlnyvei egymaacutesra eacutepuumllnek(Baacuter az utoacutebbi a bdquotankoumlnyvpiacrdquo koraacuteban egyaacuteltalaacuten nem biztos) Azaz min-

TANTAacuteRGYAK

60

den egyes dokumentum felteacutetelezi az őt megelőzők toumlkeacuteletes ismereteacutet Pe-dig ez a gyakorlatban toumlbbnyire nem iacutegy van Ha a tanaacuter keacuterdeacuteseacutere a 3ndash4 leg-jobb tanuloacute helyesen vaacutelaszol akkor ez lehet csak szcintillaacutecioacute felvillanaacutes Azosztaacutely zoumlme lehet hogy sokkal haacutetraacutebb van Az meacuteg nem megeacuterteacutes ha va-lamit szoacuteroacutel szoacutera meg tudnak ismeacutetelni a diaacutekok Megeacuterteacutes az ha a sajaacutetszavaikkal el tudjaacutek magyaraacutezni s a megeacuterteacutesneacutel is toumlbb ha helyesen tudjaacutekalkalmazni a tanult ismereteket

A gyermeki leacutelek olyan mint a szivacs Ha tiszta forraacutesba keruumll akkor an-nak vizeacutevel sziacutevja tele magaacutet ha pocsolyaacuteba akkor azzal Szent Aacutegoston sze-rint minden gyermek első keacutepeskoumlnyve amelyből olvas szuumlleinek az eacuteleteAmelyik gyermek faacutet uumlltet nem toumlri dereacutekba a facsemeteacuteket amelyik madaacuter-etetőt keacutesziacutet nem szedi ki a feacuteszkekből a tojaacutesokat akinek esteacutenkeacutent a szuumlleileuumllnek az aacutegya melleacute beszeacutelgetni meseacutelni eacutenekelni imaacutedkozni koumlnnyebbenellenaacutell annak a szennyaacuteradatnak amely olykor koumlruumllveszi őt

Kontra Gyoumlrgy professzor elmondaacutesa szerint ma a fiatalok kb 10-a nő foumllbdquocsalaacutedbanrdquo ha azt a szemeacutelyt tekintjuumlk bdquocsalaacutedban foumllnoumlvőrdquo-nek akinek 18eacuteves koraacuteban ugyanaz az eacutedesapja eacutes eacutedesanyja mint szuumlleteacutesekor eacutes vanlegalaacutebb egy testveacutere Az iskola termeacuteszetesen egyezteti neveleacutesi elkeacutepzeleacuteseita szuumllőkkel de nem tudja poacutetolni a csalaacutedot Csak kiegeacutesziacuteteni eacutes csiszolniproacutebaacutelja azt amit a noumlvendeacutek a koumlrnyezeteacuteből hoz magaacuteval

Meggyőződeacutesem hogy az anyanyelv romlaacutesaacutenak az olvasaacutesi kedv vissza-eseacuteseacutenek az egyik oka az hogy azt a keveset amelyet elolvasnak a diaacutekjainkazt is feluumlletesen nem eleacuteggeacute megeacutertve olvassaacutek Aacutelliacutetoacutelag a selyemhernyoacutennaponta sokmillioacute leveacutelreacuteszecske halad aacutet de csupaacuten azt a neacutehaacuteny reacuteszecskeacutethasznosiacutetja amelyet megseacutert a bdquofogaivalrdquo

A matematikataniacutetaacutes azzal tudja segiacuteteni az anyanyelvi neveleacutest hogy proacute-baacutel logikus gondolkodaacutesra eacutes pontos szabatos fogalmazaacutesra nevelni

Neacutehaacuteny konkreacutet peacutelda a koumlzelmuacuteltboacutelMondom az eladoacutenak hogy cipőt szeretneacutek venni de nem tudom felproacute-

baacutelni Mieacutert Mert ki van iacuterva hogy cipőt csak harisnyaacutera eacutes zoknira lehetfoumllproacutebaacutelni s nincs rajtam csak zokni Nem eacuterti a probleacutemaacutemat mert fogal-ma sincs arroacutel hogy mi a kuumlloumlnbseacuteg az bdquoeacutesrdquo eacutes a bdquovagyrdquo koumlzoumltt

Nyelvszakos kolleacutegaacutem mondta megyek a bdquotiacutez beacuteberdquo Mondom azt naacute-lunk nem teheted meg mert nincs tiacutez bdquoBrdquo osztaacutelyunk csak oumlsszesen neacutegy akilencedik a tiacutezedik a tizenegyedik eacutes a tizenkettedik bdquoBrdquo Ő legalaacutebb eacutertihogy a tőszaacutemnevet nem szabad oumlsszekeverni a sorszaacutemneacutevvel

A folyosoacuten keacuterdezte egy diaacutekom Tanaacuter uacuter meg tudnaacute mondani hogyhaacuteny oacutera van Igen meg tudnaacutem mondani vaacutelaszoltam s mentem tovaacutebb

Oumlveges professzor meseacutelte egyszer előfordult hogy keacutet fiuacute felverte őt va-saacuternap deacutelutaacuteni aacutelmaacuteboacutel bdquoTanaacuter uacuter nem eacutertjuumlkrdquo bdquoMit nem eacutertetekrdquo bdquoItt az52 oldalonhelliprdquo bdquoAacutellj Uumlljetek le a leacutepcsőhaacutezban Tanuljaacutetok meg hogy mi azamit nem eacutertetek Fogalmazzaacutetok meg a sajaacutet szavaitokkal azt ami nem vilaacute-

61

gos s ha kell eacutejfeacutelig magyaraacutezomrdquo Tiacutez perc muacutelva uacutejra becsoumlngettek a fiuacutekbdquoTanaacuter uacuter maacuter eacutertjuumlkrdquo

Selye Jaacutenos iacuterja az Aacutelomtoacutel a felfedezeacutesig ciacutemű koumlnyveacuteben egyik rektor ismerő-se egy hatalmas eacutetteremben beadta a ruhataacuterba a kalapjaacutet s nem kapott roacutelasemmifeacutele elismerveacutenyt Amikor ebeacuted utaacuten ismeacutet megjelent a bejaacuteratnaacutel aruhataacuteros a kalaperdőből az oumlveacutet nyuacutejtotta aacutet neki A rektor meglepve keacuter-dezte bdquoUram honnan tudta hogy ez az eacuten kalapomrdquo bdquoNem tudtam hogyez az Oumln kalapjardquo bdquoAkkor mieacutert ezt a kalapot adta nekem visszardquo bdquoMert egyoacuteraacuteval ezelőtt Oumln is ezt a kalapot adta aacutet nekemrdquo

Joacute lenne ha a koumlzeacuteletben eacutes a meacutediaacuteban is ilyen eacutelesen elkuumlloumlnuumllneacutenek ateacutenyek eacutes a veacutelemeacutenyek Gyakorta nem azt kellene mondani hogy ez toumlrteacutenthanem hogy eacuten iacutegy laacutettam iacutegy emleacutekszem raacute nekem erről hiaacutenyosak az is-mereteim eacutes a tapasztalataim alapjaacuten ez a veacutelemeacutenyem

Egy szeacutekely koumlzmondaacutes szerint aki siet az hamar odaeacuter Maacutermint az uacutetlegveacutegeacutere Madaacutech is azt hangsuacutelyozza hogy bdquoaz ember ceacutelja a kuumlzdeacutes magardquoAzaz bdquonincs kiraacutelyi uacutetrdquo Mindenkinek veacutegig kell mennie a fejlődeacutes mindenleacutepcsőfokaacuten

Magyarorszaacutegon mindenki maacutest csinaacutel Az oacutevoda alsoacute tagozatot jaacutetszikaz alsoacute tagozat felsőt a felső koumlzeacutepiskolaacutet a koumlzeacutepiskola egyetemet azegyetemen pedig a professzorok a hobbijukat taniacutetjaacutek Egy amerikai tan-taacutergypedagoacutegus meglaacutetogatott koumlzel szaacutez matematikaoacuteraacutet kuumlloumlnboumlző ma-gyar iskolaacutekban Iacutegy oumlsszegezte a tapasztalatait ti matematikaacutet taniacutetotok mipedig gyereket

Meggyőződeacutesem hogy azeacutert nem szeret olvasni sok gyerek mert elsietvetanult meg olvasni nem eleacuteg eacuterdekes szaacutemaacutera eacutes nem eleacuteggeacute eacuterti azt amit ol-vas Ezeacutert nem jelent szaacutemaacutera olyan nagy eacutelmeacutenyt az olvasaacutes mint jelenthet-ne Legyen tuumlrelmuumlnk minden szoacutet toumlrteacutenetet megbeszeacutelnuumlnk Az is egyszint ha szoacuteroacutel szoacutera visszamondja azt amit hallott vagy elolvasott de szaacute-momra meggyőzőbb ha a sajaacutet szavaival iacuterja azt koumlruumll s a megeacuterteacutesneacutel istoumlbb ha a tanultakat alkalmazni is tudja

Neacutezzuumlnk neacutehaacuteny egyszerű matematikai peacuteldaacutet amelynek komoly hataacutesa lehetaz anyanyelvi neveleacutesre

NEGAacuteCIOacute peacuteldaacuteul az egyszerű tagadaacutest a legtoumlbb 4ndash5 eacuteves is eacuterti de alighatud kuumlloumlnbseacuteget tenni a koumlvetkező mondatok jelenteacutese koumlzoumltt Ma nem suuml-toumlk palacsintaacutet Ma nem palacsintaacutet suumltoumlk Nem ma suumltoumlk palacsintaacutet

Amelyik gyermek sok meseacutet talaacuteloacutes keacuterdeacutest mondoacutekaacutet hallott s bdquovitatottmegrdquo pontatlan elmondaacutes eseteacuten az koumlnnyebben megeacuterti a matematikai (eacutesheacutetkoumlznapi) logika olyan alapfogalmait mint bdquomindenrdquo bdquonem mindenrdquo bdquovanolyanrdquo stb

Peacuteldaacuteul ilyenek a jaacuteteacutekos mondoacutekaacutek eacutes a gyerekek sziacutevesen tanuljaacutek meg

TANTAacuteRGYAK

62

ezeket Ha megeacutertik hogy mit jelent ha ezt a szoacutet hagyom ki mit ha egymaacutesikat akkor nagyot leacuteptuumlnk előre

A talaacuteloacutes keacuterdeacutesek koumlzoumls keresztrejtveacuteny-fejteacutes is fejleszti a figyelmet lo-gikus gondolkodaacutest koumlzvetve az eacutertő olvasaacutest Peacuteldaacuteul hateacuteves unokaacutem na-gyon boldog volt amikor raacutejoumltt arra hogyan lehetseacuteges egy asztal koumlruumll akőműves a feleseacutegeacutevel a szaboacute pedig a leaacutenyaacuteval uumllt s meacutegis csak haacutermanvoltak oumlsszesen

Sokak szerint a matematika unalmas szaacuteraz tudomaacuteny Eacuterdekesseacute tehetőmegszerettethető ha a tanaacuter nem bdquokeacuteszeacutetellel toumlmrdquo hanem megtaniacutetja bdquofőz-nirdquo a diaacutekjait azaz nem keacutesz megoldaacutesokat koumlzoumll hanem proacutebaacutelja felfedez-tetni a probleacutemaacutek megoldaacutesaacutet Aacutebraacutekat modelleket grafikonokat keacutesziacutetteteacuterdekes matematikatoumlrteacuteneti bdquosztorirdquo-kat sző bele az oacuteraacuteba

Mindenkit megdoumlbbent ha elmeseacutelem hogy a kivaacuteloacute svaacutejci szaacutermazaacutesuacutematematikus Euler 70 koumltet koumlnyvet iacutert s a neacutehaacuteny utolsoacutet vakon diktaacutelta letanulatlan inasaacutenak Gauss doktori disszertaacutecioacuteja 7 oldal volt eacutes koumlnyvtaacuterakatiacutertak roacutela (minden sora egy-egy szenzaacutecioacutes uacutej felfedezeacutes volt) az enyeacutem 320oldal eacutes csak a keacutet opponensi veacutelemeacutenyt szuumlletett roacutela s olykor neacutehaacuteny soroshivatkozaacutes)

Meglepően keveacutes memoritert tanulnak eacutes tudnak a mai diaacutekok Pedig haszeacutepnek eacuterdekesnek talaacuteljaacutek a szoumlveget megjegyzik Oumltven eacuteves eacuterettseacutegi ta-laacutelkozoacuten is hibaacutetlanul hallottam vissza a koumlzismert bdquokoumlltői remeketrdquo

bdquoMinden viacutezbe maacutertott testA suacutelyaacuteboacutel annyit vesztAmennyi az aacuteltalaKiszoriacutetott viacutez suacutelyardquo

Olvastam egy joacute szaacutendeacutekuacute sajtoacutetermeacutekben bdquoFigyelmeztethetlek a kaacutebiacutetoacute-szer veszeacutelyeire de nem tarthatlak vissza attoacutel hogy ne hasznaacuteldrdquo Mi ebbena hiba A kettős tagadaacutes aacuteltalaacuteban aacutelliacutetaacutes de olykor megerősiacuteteacutes pl ha a vaacuted-lott azt mondja bdquosemmit nem csinaacuteltamrdquo

SKATULYA-ELV ha van bdquonrdquo darab skatulyaacutem eacutes bdquon+1rdquo taacutergyam amelye-ket beleacutejuumlk kell raknom akkor legalaacutebb egy skatulyaacuteba legalaacutebb 2 taacutergy keruumllPeacuteldaacuteul haacutenyszor kell feldobnom egy szabaacutelyos doboacutekockaacutet hogy a dobaacutesokkoumlzoumltt biztosan legyen legalaacutebb keacutet egymaacutessal egyenlő Minden szoacutenak suacutelya vanAlaposan meg kell beszeacutelnuumlnk hogy toumlkeacuteletesen eacutertse a feladatot s belaacutessahogy csakis a 7 lehet a helyes vaacutelasz De igazaacuten akkor eacuterti meg a skatulya-elvleacutenyegeacutet ha azt is meg tudja vaacutelaszolni hogy legalaacutebb haacuteny tanuloacute jaacuter abba aziskolaacuteba ahol egeacuteszen biztosan talaacutelunk legalaacutebb 3 olyan tanuloacutet akinekugyanazon a napon van a szuumlleteacutesnapja (2x366 + 1 = 733) (Riesz Frigyes fel-adata Lehetne-e talaacutelni Budapesten 2 olyan embert akinek pontosan ugyan-

63

annyi szaacutel haja van Igen mert egy embernek legfeljebb 500 ezer szaacutel hajalehet s Budapesten enneacutel toumlbben laknak)

EGY FOGALOM DEFINIacuteCIOacuteJA MEGHATAacuteROZAacuteSA az adott fogal-mat belehelyezzuumlk a hozzaacute legkoumlzelebbi naacutela taacutegabb fogalomosztaacutelyba eacutesegyedi jegyeit megjeloumllve az adott osztaacutelyba tartozoacute toumlbbi fogalomtoacutel elhataacute-roljuk Peacuteldaacuteul a ceruza olyan iacuteroacuteeszkoumlz amelyhellip a szeacutek olyan szobabuacutetoramelyhellip a neacutegyzet olyan teacuteglalap amelynek van keacutet egyenlő szomszeacutedos ol-dala aacutetloacutei merőlegesek egymaacutesra kettőneacutel toumlbb szimmetriatengelye van azaacutetloacuteja szoumlgfelező vagy a neacutegyzet olyan rombusz amelynek van dereacutekszoumlgekettőneacutel toumlbb szimmetriatengelye Ha ugyanarra a fogalomra toumlbb definiacutecioacuteis leacutetezik akkor ezek egymaacutessal egyeneacuterteacutekűek Ha az egyiket elfogadjuk de-finiacutecioacutenak akkor a toumlbbi teacutetelleacute vaacutelik azaz levezethető az elfogadottboacutel (peacutel-daacuteul paralelogramma)

Fuumlggveacuteny keletkezik ha egy halmaz minden egyes elemeacutet hozzaacuterendelem(a tőle nem felteacutetlenuumll kuumlloumlnboumlző) bdquomaacutesikrdquo halmaz egyetlenegy elemeacutehezPeacuteldaacuteul minden fiuacute foumllkeacuter egyetlenegy vagy akaacuter ugyanazt a leaacutenyt taacutencolniminden orszaacuteghoz hozzaacuterendeljuumlk a fővaacuterosaacutet minden (nullaacutetoacutel kuumlloumlnboumlző)szaacutemhoz a reciprokaacutet minden gyerekhez az eacutedesanyjaacutet egy ceruza mindenpontjaacutehoz a merőleges vetuumlleteacutethellip

Mikor nem fuumlggveacuteny Ha van olyan elem amelyikhez nem rendeluumlnksemmit vagy van olyan amelyhez egyneacutel toumlbb elemet rendelek hozzaacute Egyet-len halmazon is lehet peacuteldaacutet mutatni fuumlggveacutenyre eacutes nem fuumlggveacutenyre is azelemek megfelelő egymaacuteshoz rendeleacuteseacutevel Mikor van egy fuumlggveacutenynek in-verze Ha egy-egy eacutertelmű a hozzaacuterendeleacutes (Hibaacutesan koumllcsoumlnoumlsen egy-egyeacutertelmű) Maacutes a fuumlggveacuteny kapcsolat maacutes a fuumlggveacuteny keacuteplete maacutes a grafikonja

BIZONYIacuteTAacuteS a termeacuteszettudomaacutenyok (fizika keacutemia bioloacutegia) az aacutelliacutetaacutesaikhelyesseacutegeacutet kiacuteseacuterletekkel meacutereacutesekkel bizonyiacutetjaacutek A matematika pedig azzalhogy kimutatja az adott aacutelliacutetaacutes a maacuter elfogadott aacutelliacutetaacutesokboacutel (teacutetelekből) szi-goruacutean logikailag koumlvetkezik

Peacuteldaacuteul hogyan bizonyiacutetanaacute be egy fizikus hogy a haacuteromszoumlg szoumlgeinekaz oumlsszege 180 fok Rajzolna sok kuumlloumlnboumlző meacuteretű eacutes alakuacute haacuteromszoumlge-ket megmeacuterneacute a szoumlgeik oumlsszegeacutet eacutes venneacute ezek aacutetlagaacutet Kapna mondjuk1782 fokot A műszerek toumlkeacuteletesedeacuteseacutevel mindig maacutest 18278 fokot majd1792347 fokot s azt mondanaacutek hogy kerekiacutetve 180 fok

A matematikus ezzel szemben rajzol egyetlenegy tetszőleges ABC csuacutecsuacutehaacuteromszoumlget A szoumlgeit elnevezi alfa beacuteta gammaacuteval majd huacutez az AB oldal-lal paacuterhuzamost a C csuacutecson keresztuumll s az ott keletkezett szoumlgeket elnevezialfa vessző illetve beacuteta vesszővel Majd azt mondja ha elfogadjuk hogy egyadott egyenessel egy hozzaacute nem illeszkedő ponton keresztuumll (az aacuteltaluk kife-sziacutetett siacutekban) csak egyetlen paacuterhuzamos egyenes huacutezhatoacute azt hogy a vaacuteltoacute

TANTAacuteRGYAK

64

szoumlgek egyenlők s az egymaacutessal egyenlők egymaacutessal helyettesiacutethetők akkormivel alfa vessző + gamma + beacuteta vessző (az egyenesszoumlg) nyilvaacutenvaloacutean180 fokos s alfa = alfa vesszővel beacuteta = beacuteta vesszővel akkor az alfa + beacuteta+ gamma is csak 180 fok lehet Azaz az adott aacutelliacutetaacutest visszavezettuumlk maacuter el-fogadott egyszerűbb aacutelliacutetaacutesokra Eacutes azokat hogyan bizonyiacutetjuk hogy vissza-vezetjuumlk meacuteg egyszerűbbekre Ha nincs veacutege a visszavezeteacutesi sorozatoknakakkor eacutertelmetlen jaacutetszadozaacutes De vannak a laacutencolatok veacutegeacuten olyan nyilvaacuten-valoacute egyszerű aacutelliacutetaacutesok amelyek nem szorulnak bizonyiacutetaacutesra Ezeket nevez-zuumlk axioacutemaacuteknak Ha sikeruumll egy tudomaacutenyteruumllet axioacutemarendszereacutenek el-lentmondaacutes-mentesseacutegeacutet bebizonyiacutetani akkor annak a tudomaacutenynak mindenaacutelliacutetaacutesa oumlroumlkeacuterveacutenyű

A magyar Bolyai Jaacutenos minden idők egyik legeredetibb gondolkodoacuteja je-lentős eacuterdemeket szerzett a kuumlloumlnboumlző geometriaacutek axioacutemaacutekra eacutepuumllő megala-pozaacutesaacuteban

OumlSSZEGEZVE ha azt szeretneacutenk hogy sziacutevesebben eacutes toumlbbet olvassanak adiaacutekjaink nem mindegy hogy mit eacutes hogyan taniacutetunk nekik Olyan eacuterteacutek-rendszert kell koumlzvetiacutetenuumlnk amelyre eacutepiacuteteni lehet tovaacutebbi tanulmaacutenyaikbanmunkaacutejukban eacutes olyan eacuterdekesen szabatosan kreativitaacutesukat fejlesztveszaacutemukra eacuterthető nyelven eacutes koumlvethető tempoacuteban hogy oumlroumlmuumlk legyenbenne

Az alaposabb megeacuterteacutes fontossaacutegaacutet a koumlvetkező tapasztalat is megerősiacutetiEgy 36 fős osztaacutelyt keacutet kb egyenlő adottsaacuteguacute (oumlsszeteacutetelű) 18 fős csoportbaosztottunk Az egyik oacuteraacuteban az bdquoArdquo csoportnak uacutej anyagot taniacutetottam azalatt a bdquoBrdquo csoport egy maacutesik teremben maacutessal foglalkozott A koumlvetkezőoacuteraacuteban az bdquoArdquo csoport felmeacuterő dolgozatot iacutert az előző oacuteraacuten tanultakboacutel53-os volt a teljesiacutetmeacutenyuumlk Az ezt koumlvető oacuteraacuteban tanuloacutepaacuterokat alakiacutetot-tam ki uacutegy hogy a jeles matematikus bdquoArdquo -beli diaacuteknak jeles bdquoBrdquo-beli taacutersatvaacutelasztottam a joacutenak joacutet stb Arra keacutertem az bdquoArdquo-beli diaacutekokat hogy proacutebaacutel-jaacutek meg megmagyaraacutezni taacutersuknak azt az anyagot amelyből az előző dolgo-zatot iacutertaacutek A raacutekoumlvetkező oacuteraacuteban felmeacuterőt iacuterattam az előzőhoumlz hasonloacutesziacutenvonaluacute feladatsorboacutel ugyancsak az bdquoArdquo csoporttal 72-os lett a teljesiacutetmeacute-nyuumlk Pedig nem tanultak hozzaacute semmit De mikoumlzben proacutebaacuteltaacutek elmagya-raacutezni a tanultakat a taacutersaiknak jobban elmeacutelyedtek benne

Egy teniszpaacutelyaacutenyi teruumllet felaacutesaacutesaacutenaacutel kb ugyanannyi foumlldet mozgatunkmeg mint egy aacutetlagos kuacutet kiaacutesaacutesaacutenaacutel Viacutez azonban csak a kuacutetban van

Baranyai Joacutezsef A probleacutemaalapuacute bioloacutegiatanulaacutes eacutes az olvasaacutes kapcsolata

65

Baranyai Joacutezsef

A PROBLEacuteMAALAPUacute BIOLOacuteGIATANULAacuteSEacuteS AZ OLVASAacuteS KAPCSOLATA

Bioloacuteguskeacutent koumlzeliacutetek meg egy eacuterdekes keacuterdeacutest de nevezhetjuumlk probleacutemaacute-nak is veacuteguumll is mi a szerepe funkcioacuteja az olvasaacutesnak

Kiacutevaacutencsi vagyok mit gondol most az olvasoacute Talaacuten azt hogy a keacuterdeacutesfel-veteacutes rossz eacutes nem lehet funkcionalista moacutedon megkoumlzeliacuteteni ezt a teacutemaacutet Demit is jelent a funkcionalista szemleacutelet Valoacutesziacutenűleg mindenki szaacutemaacutera is-mert Charles Darwin neve A bioloacutegusok olyan keacuterdeacutesek megvaacutelaszolaacutesaacutebanalkalmazzaacutek az elmeacuteleteacutet hogy peacuteldaacuteul mieacutert hosszuacute a zsiraacutef nyaka mieacutert vi-zeli le a kutya a fa toumlrzseacutet mieacutert van csak keacutet nem mi alapjaacuten vaacutelasztunk paacutertvagy hogy mieacutert van a poacutenihalnak laacutempaacutesa Az evoluacutecioacutes pszicholoacutegia kuta-toacuteitoacutel ugyanis egy rendkiacutevuumll eacuterdekes gondolat eredeztethető nevezetesenhogy az emberi tudat eacutes gondolkodaacutes is az evoluacutecioacute termeacuteke eacutes a gondolko-daacutes azon formaacutei előnyt jelenthetnek amelyek elősegiacutetik az adott eacutelőleacuteny sike-res szaporodaacutesaacutet (Cosmides Tooby 1992) Megdoumlbbentő gondolat A gon-dolkodaacutes elősegiacutetheti a sikeres szaporodaacutest Hogyan Mi a siker

Neacutezzuumlk meg a zsiraacutefok eseteacutet A zsiraacutefok koumlzoumltt is a hiacutemek kuumlzdoumlttekmeg a nősteacutenyekeacutert eacutes ebben a kuumlzdelemben a nyak is reacuteszt vett Miveltoumlbbnyire a hosszabb nyakuacute zsiraacutefok győztek ezeacutert nagyobb valoacutesziacutenűseacuteggelők adtaacutek tovaacutebb a tulajdonsaacutegaikat őrző geacuteneket A koumlvetkező generaacutecioacutebantehaacutet maacuter nagyobb araacutenyban voltak jelen a hosszuacute nyakuacuteak mint a roumlvidnyakuacuteak miacutegnem eljutottunk időben oda hogy minden zsiraacutef hosszuacute nyakuacute

Az evoluacutecioacutes pszicholoacutegia kutatoacuteitoacutel eredeztetett gondolatok kiindulaacutesi teacute-tele az hogy a termeacuteszetes szelekcioacute azokat a cselekveacutesi folyamatokat visel-kedeacutesi mintaacutekat tanulaacutesi szabaacutelyokat attitűdoumlket reacuteszesiacutetette előnyben ame-lyek hozzaacutejaacuterultak őseink szaporodaacutesi sikereacutehez Vegyuumlnk neacutehaacuteny peacuteldaacutet A

TANTAacuteRGYAK

66

csaloacute a szabaacutelyszegő illetve a csalaacutes vagy szabaacutelyszegeacutes felismereacutese veacuted aszociaacutelis kihasznaacutelaacutes ellen Peacuteldaacuteul a feacutelelem a kiacutegyoacutektoacutel segiacuteti a meacutergezeacutesekelkeruumlleacuteseacutet a nők jobb helyemleacutekezete segiacutetette a gyűjtoumlgeteacutes hateacutekonysaacutegaacutetafeacuterfiak jobb teacuterbeli taacutejeacutekozoacutedaacutesa a vadaacuteszat reacuteveacuten alakulhatott ki a feacuterfiakfeacutelteacutekenyseacutege az apasaacuteg bizonyossaacutegaacutenak noumlveleacuteseacutet segiacuteti a joacute bdquoelmeolvasaacutesirdquokeacutepesseacuteggel rendelkezők nagyobb hajlandoacutesaacutegot mutatnak az egyuumlttműkouml-deacutesre stb (Bereczkei 2003)

Ez utoacutebbi kifejezeacutest reacuteszletesebben is megmagyaraacutezom Az bdquoelmeolvasaacutesikeacutepesseacutegrdquo leegyszerűsiacutetve azt jelenti hogy keacutepesek vagyunk arra hogy egymaacutesik ember szemszoumlgeacuteből eacutes annak mentaacutelis aacutellapotaacuteban (szaacutendeacutekait veacutele-meacutenyeacutet tudaacutesaacutet alapul veacuteve) szemleacuteljuumlk a vilaacutegot Nem hiszem hogy nagyonkell magyaraacuteznom ha megeacutertjuumlk hogy valami mieacutert fontos a maacutesik szaacutemaacuteraakkor nagyobb valoacutesziacutenűseacuteggel vagyunk hajlandoacuteak vele egyuumlttműkoumldni

Meacuteg vaacutelaszolnom kell egy-keacutet keacuterdeacutesre mielőtt az előszoumlr feltett fő keacuterdeacutesmegvaacutelaszolaacutesaacutera tenneacutek kiacuteseacuterletet Mit jelent a probleacutemaalapuacute taniacutetaacutes Prob-leacutemaacutenak nevezzuumlk azokat a helyzeteket mikor adott a ceacutel de hiaacutenyzik a hoz-zaacute vezető uacutet eszkoumlz vagy moacutedszer Joacutel definiaacutelt egy probleacutema akkor haminden a megoldaacuteshoz szuumlkseacuteges adat rendelkezeacutesre aacutell adott az eleacuterendőceacutel is csak a megfelelő eljaacuteraacutest kell alkalmazni a megoldaacuteshoz Rosszul defi-niaacutelt a probleacutema akkor ha a rendelkezeacutesre aacutelloacute teacutenyezők bizonytalanok bi-zonyos valoacutesziacutenűseacuteggel becsuumllhetők csak meg vagyis toumlbb joacute megoldaacutes vagyceacutel is lehetseacuteges A probleacutemaalapuacute tanulaacutes olyan oktataacutesi moacutedszer amely ki-hiacutevaacutest jelent a tanuloacutek szaacutemaacutera a tanulaacutes megtanulaacutesaacutera a csoportmunkaacutera aprobleacutemaacutek megoldaacutesaacutera A probleacutemaacutek felerősiacutethetik a tanuloacutek eacuterdeklődeacuteseacuteteacutes raacutevezetnek az adott teacutemakoumlr tanulaacutesaacutera Felkeacutesziacutetik a tanuloacutekat az elemzőgondolkodaacutesra a forraacutesok felkutataacutesaacutera eacutes azok alkalmazaacutesaacutera

Amikor a tanuloacutek talaacutelkoznak valamely elmeacuteleti vagy gyakorlati probleacute-maacuteval feltehetik az alaacutebbi tiacutepusuacute keacuterdeacuteseket bdquoMit tudok maacuter erről a prob-leacutemaacuteroacutel vagy a keacuterdeacutes moumlgoumltt rejlő tartalomroacutelrdquo bdquoMit kell meacuteg tudnomezen kiacutevuumll eacutes hogyan szerezhetem meg ezt a tudaacutestrdquo bdquoMilyen forraacutesokalapjaacuten tudok oumlsszeaacutelliacutetani megoldaacutest vagy legalaacutebb javaslatot a probleacutemamegoldaacutesaacuterardquo

Taacutergyam a bioloacutegia taniacutetaacutesa soraacuten igyekszem mineacutel toumlbbet olvastatni a di-aacutekokat A Herman Ottoacute vagy a Kitaibel Paacutel neveacutevel feacutemjelzett versenyre valoacutefelkeacuteszuumlleacutes hivatalosan is előiacuterja a koumltelező tudomaacutenyos cikkek elolvasaacutesaacutetamelyet eacuten is keacuterek a diaacutekjaimtoacutel Ugyanakkor toumlbb joacutel eacutes rosszul definiaacuteltprobleacutemaacutet is felvetek az oacuteraacuteimon melyek megoldaacutesaacutera iraacutenyuloacute haacutetteacutermun-kaacuteban elengedhetetlen a forraacuteskutataacutes az irodalmi feldolgozaacutes eacutes a sok-sokolvasaacutes Aki elolvassa bdquoA poacutenihal laacutempaacutesardquo ciacutemű koumlnyvet biztos vagyokbenne hogy egy sor itt feltett keacuterdeacutesre tud vaacutelaszolni vagy elindiacutet benne egyuacutejfajta szemleacuteletet amellyel a koumlruumlloumlttuumlnk leacutevő vilaacutegra tekint

Visszateacuterve a fő keacuterdeacutesre Mi lehet a szerepe funkcioacuteja az olvasaacutesnak

67

A tanulaacutes nem maacutes mint a vaacuteltozoacute koumlrnyezethez valoacute alkalmazkodaacutest elő-segiacutető folyamat A kommunikaacutecioacute azon formaacutei (peacuteldaacuteul az iacuteraacutesbeli kommu-nikaacutecioacute) amelyek hateacutekonyan elősegiacutetik az adott eacutelőleacuteny koumlrnyezethez valoacutealkalmazkodaacutesaacutet (az informaacutecioacute roumlgziacuteteacutese taacuterolaacutesa előhiacutevaacutesa alkalmazhatoacute-saacutega reacuteveacuten) a tanulaacutesi folyamatokban is nagyobb szerepet kapnak Ha darwi-nista szemszoumlgből neacutezzuumlk akkor ez azt jelenti ha olyan eacutelőleacutenycsoport ala-kulna ki az emberek koumlzoumltt amely nem akarja vagy nem tudja eacutertelmezni eacuteshasznaacutelni a koraacutebbi generaacutecioacutek szellemi termeacutekeit tudaacutesaacutet (peacuteldaacuteul rossz ajelfelismereacutese) biztosan nem tudna fennmaradni (ha maacutes csoportok segiacutetseacute-geacutet kizaacuterjuk) Gondoljunk csak egy műszaki eszkoumlz vagy egy gyoacutegyszer hasz-naacutelataacutenak leiacuteraacutesaacutera eacutertelmezeacuteseacutere

A rendszerszemleacutelet leegyszerűsiacutetve azt jelenti hogy a reacuteszek oumlsszesseacutegetoumlbb mint az egeacutesz ugyanis peacuteldaacuteul a rendszer elemei koumlzoumltti kapcsolatoktoumlbblet informaacutecioacutet (jelenteacutest) hordozhatnak Az iacuteraacutesbeli jelek felismereacutesea koumlzoumlttuumlk leacutevő sokfeacutele kapcsolat a toumlbbletjelenteacutesek felismereacutese főleg amagyar nyelv soksziacutenűseacutegeacutet tekintve alapja lehet egy joacute probleacutemamegoldoacutegondolkodaacutesnak egy joacute bdquoelmeolvasaacutesirdquo keacutepesseacutegnek Nem veacuteletlen hogy aszoumlvegeacuterteacutes tantaacutergyfuumlggetlen hogy az internet-hasznaacutelatnak sms-ezeacutesnekelőfelteacutetele a szoumlvegeacuterteacutes szoumlveghasznaacutelat Nem veacuteletlen hogy aki peacuteldaacuteulJoacutekait Mikszaacutethot vagy Maacuterait olvas akaratlanul is fejleszti elmeolvasaacutesikeacutepesseacutegeacutet hiszen amellett hogy edződik a fantaacuteziaacutenk (hiszen nem keacuteszkeacutepeket kapunk) időt eacutes teret aacutetleacutepve azonosulhatunk a szereplőkkel eacutesazok neacutezeteivel

Egy maacutesik talaacuten eacuterdekes megkoumlzeliacuteteacutes az uacuten bdquoCyrano-bdquo eacutes bdquoSeherezaacutedeacute-hataacutesrdquo ide vonatkozoacute eacutertelmezeacutese Aki sokat olvas sok szoumlveget hallgat eacuteskeacutepes ennek aacutetadaacutesaacutera is nagyobb valoacutesziacutenűseacuteggel talaacutelhat paacutert (Cyrano-hataacutes) eacutes tarthatja meg paacuterjaacutet (Seherezaacutedeacute-hataacutes) eacutes ezaacuteltal nagyobb valoacutesziacute-nűsseacuteggel adhatja tovaacutebb a geacutenjeit

Ha megeacuterti amit tanult vagy amit olvasott ha aacutetlaacutetja a helyi eacutes globaacutelisprobleacutemaacutekat eacutes aktiacutevan reacuteszt tud venni ezek megoldaacutesaacuteban keveacutesbeacute lesz ki-szolgaacuteltatva a koumlrnyezeteacutenek tehaacutet nagyobb valoacutesziacutenűseacuteggel tudja aacutetoumlroumlkiacutetenia geacutenjeit

Elvben ez nagyon szeacutep eacutes joacute lehetne azonban maacutera nagyon megvaacuteltozotta vilaacuteg Az emberiseacuteg genetikailag eacutevezredeken aacutet maacutes eacuteletformaacutehoz alkal-mazkodott mint a mai Geacutenjeink nehezen tudnak megbirkoacutezni az igen gyorselsősorban pszicholoacutegiai vaacutelaszokat igeacutenylő kihiacutevaacutesokkal Megvaacuteltozott a ko-rai anya-gyermek kapcsolat a lakoacutehelyi eacutes munkahelyi koumlrnyezet teljesen el-vaacuterosiasodott a nagycsalaacuted eacuterteacutekaacutetadoacute szerepe gyenguumllt a toumlmegtaacutejeacutekoztataacutesnorma- eacutes eacuterteacutekkoumlzvetiacutető szerepe előteacuterbe keruumllt Ennek egyik koumlvetkezmeacute-nye a magaacutenyosan szorongoacute manipulaacutelhatoacute bdquofogyasztoacuteirdquo embertiacutepus kiala-kulaacutesa Az olvasaacutes az emliacutetett eacuterteacutekek hordozoacutejakeacutent fontos teacutenyezője lehetaz eacuterteacutekteremtő eacutes eacuterteacutekaacutetadoacute embertiacutepus gyakorivaacute vaacutelaacutesaacutenak

TANTAacuteRGYAK

68

Nem buacutejhatok ki a bdquobioloacutegiatanaacuterirdquo bőroumlmből eacutes neacutehaacuteny keacuterdeacutest prob-leacutemaacutet meacuteg felteszek az olvasoacutenak

Mieacutert van a poacutenihalnak laacutempaacutesaMi volt a szoumlvegben a joacutel eacutes a rosszul definiaacutelt probleacutemaMieacutert eacuterzeacutekeny egy olvasoacute a helyesiacuteraacutesi hibaacutekraKinek a verse olvashatoacute a szoumlveg veacutegeacuten Milyen a szoumlvegben is emliacutetett

elmeacutelettel hozhatoacute kapcsolatba eacutes mieacutert

bdquoKi tette ezt velem Oacute emberekKi tette ezt veluumlnk Ki oltja aacutetBuacutes testekből uacutej buacutes testekbe azOumlroumlk parancsok soumlteacutet csapataacutet

Neki mindegy az eacuten a buacutes egyeacutenA geacutep a fontos mit testuumlnkbe rejtHadd szoriacutetsa idegen titkaitNemzedeacutekről nemzedeacutekre a sejt

Vaacutezlatok vagyunk valaki kezeacutenA sok torz vaacutezlat szemeacutetre keruumllDe haacutetha egyszer teljesuumll a műHaacutetha az Ember veacutegre sikeruumllrdquo

Sok sikert a keacuterdeacutesek megvaacutelaszolaacuteshoz (A sikerhez vezető uacuteton azonbanelengedhetetlen a sok olvasaacutes)

Felhasznaacutelt eacutes ajaacutenlott irodalom

BERECZKEI T Evoluacutecioacutes pszicholoacutegia Bp Osiris 2003

COSMIDES L ndash TOOBY J (szerk) Cognitive Adaptations for Social Exchange In TheAdapted Mind Evolutionary Psychology and the Generation of Culture J BARKOW LCOSMIDES EacuteS J TOOBY (szerk) New York Oxford University Press 1992

COSMIDES L ndash TOOBY J Evoluacutecioacutes pszicholoacutegia alapozoacute kurzus In Leacutelek eacutes evoluacutecioacute(szerk PLEacuteH CSABA CSAacuteNYI VILMOS BERECZKEI TAMAacuteS) Bp Osiris 2001

Probleacutemaalapuacute tanulaacutes [eacuten] letoumlltve Oktataacuteskutatoacute eacutes Fejlesztő Inteacutezethttpwwwokihuoldalphptipus=cikkampkod=matrix-5-Problema [2011 05 15]

WILLIAMS G C A poacutenihal laacutempaacutesa Bp Vince Kiadoacute 2001

Beacutekei Gabriella A szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacuteseacutenek lehetőseacutegeihellip

69

Beacutekei Gabriella

A SZOumlVEGEacuteRTEacuteS FEJLESZTEacuteSEacuteNEKLEHETŐSEacuteGEI A MATEMATIKA- TOumlRTEacuteNELEM-EacuteS TERMEacuteSZETISMERET OacuteRAacuteKON

Neacutehaacuteny eacutevvel ezelőtt az 1993 eacutevi LXXIX toumlrveacuteny 133 sect (1) bekezdeacutese anem szakrendszerű oktataacutes bevezeteacuteseacutet tette koumltelezőveacute 2008 szeptember 1-jeacutetől az aacuteltalaacutenos iskola 5 majd a 2009ndash2010-es taneacutevtől a 6 eacutevfolyamaacuten isfelmenő rendszerben A toumlrveacutenyalkotoacute szaacutendeacuteka az volt hogy javuljon azalapozoacute funkcioacute hateacutekonysaacutega nagyobb hataacutesfokkal lehessen a tovaacutebbhala-daacuteshoz neacutelkuumlloumlzhetetlenuumll fontos keacuteszseacutegeket eacutes keacutepesseacutegeket magalapoznimegerősiacuteteni a diaacutekok tanulmaacutenyi előmeneteleacutet biztosiacutetani Ezzel egyuumltt jaacutertaz a szaacutendeacutek hogy a pedagoacutegusok hateacutekonyabban tudjaacutek kezelni az elteacuterőtanuloacutei fejlettseacutegi szinteket eseacutelyt tudjanak adni a lemaradoacute tanuloacuteknak a fel-zaacuterkoacutezaacuteshoz a helyi tantervek aacuteltal előiacutertak teljesiacuteteacuteseacutehez A nem szakrend-szerű oktataacutes időkereteacutet a heti koumltelező oacuteraszaacutem 20ndash25-aacuteban aacutellapiacutetottaacutekmeg Mint minden iskolaacutenak nekuumlnk is el kellett gondolkodnunk a nemszakrendszerű oktataacutes bevezeteacuteseacutenek mikeacutentjeacuteről Neheacutez helyzetben voltunkmert az időkeret nem a heti koumltelező oacuteraszaacutemon feluumllt aacutellt rendelkezeacutesuumlnkrehanem annak terheacutere kellett biztosiacutetani ezeket a foglalkozaacutesokat mikoumlzben atananyag mennyiseacutege semmit sem csoumlkkent

A kompetenciaacutek fejleszteacuteseacutet valamilyen moacutedon minden euroacutepai orszaacutegiacutegy Magyarorszaacuteg is kiemelt feladataacutenak tekinti ezeacutert a Nemzeti FejleszteacutesiTerv mellett a NAT 2003-ban a fejleszteacutesi feladataiban is hangsuacutelyozottanszerepelteti (NAT 2003) Iskolaacutenk a kompetenciafejleszteacutesnek azt az uacutetjaacutet vaacute-lasztotta amely a tantaacutergyi oacuterakeretet megtartva a szakoacuteraacutek kereteacuteben kiacutevaacutentafejleszteni a diaacutekok szociaacutelis eacutes eacuteletviteli szoumlvegeacuterteacutesi eacutes matematikai kompe-tenciaacutejaacutet

TANTAacuteRGYAK

70

Figyelembe kellett vennuumlnk hogy a tantaacutergyi gyenge teljesiacutetmeacutenyek haacutette-reacuteben vannak olyan haacutetteacutervaacuteltozoacutek (csalaacutedi szuumllői haacutetteacuter a tananyag neheacutez-seacutege) melyeken nem tudunk vaacuteltoztatni de a tanulaacutesi technikaacutek eacutes a szoumlveg-eacuterteacutesi probleacutemaacutek egy reacuteszeacutenek orvoslaacutesaacutet fel tudtuk vaacutellalni Iacutegy kezdtuumlnkhozzaacute ceacutelzottan a szoumlvegfeldolgozaacutesi ismeretek nem kizaacuteroacutelagosan magyar-oacuterai fejleszteacuteseacutehez

Az eddigi tapasztalat szerint a szoumlvegeacuterteacutesndashszoumlvegalkotaacutes fejleszteacutesi fel-adatai eacuterdemben a magyar nyelv eacutes irodalom tantaacutergyra helyeződtek ahol eztovaacutebbi probleacutemaacutekat halmozott fel hiszen az olvasoacutevaacute neveleacutes eacutes az iroda-lomtaniacutetaacutes szempontjai uumltkoumlztek Az olvasaacutesra szaacutent irodalmi szoumlvegek tar-talma eacuteletidegen a diaacutekok mint befogadoacutek ismereteit eacutes eacuterdeklődeacuteseacutet alapulveacuteve A szoumlvegek vaacutelogataacutesaacutenaacutel a tankoumlnyvek nem veszik figyelembe hogy adiaacutekok mely szerzőkre eacutes művekre nyitottak meacuteg mindig a joacutel bevaacutelt koumltele-ző olvasmaacuteny kaacutenonja alapjaacuten jeloumllik ki a tankoumlnyvi szoumlvegreacuteszleteket gyak-ran csak a szeacutepirodalmat tekintik irodalomnak a feldolgozaacutest segiacutető feladata-ik pedig az egyetlen joacute vaacutelaszra kiacutevaacutencsiak Akkor amikor a magyaroacuteraacutekontuacutelnyomoacute reacuteszt lezaacutert eacutertelmezeacuteseket taniacutetanak szoumlvegeacutelmeacuteny helyett pedigtatalmi kivonatok keruumllnek a gyerekek eleacute nem lehet komolyan gondolnihogy a magyaroacutera a szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacuteseacutenek egyetlen kivaacuteltsaacutegos teruumllete

Mindezekből kiindulva a keacuteszseacutegeket eacutes keacutepesseacutegeket a feldolgozandoacutealapfogalmak felhasznaacutelaacutesaacuteval megfelelő gyakorisaacuteggal koumlvetkezetesseacuteggeleacutes az eacuteletkornak megfelelő formaacuteban kiacutevaacutentuk fejleszteni

Az alapkoncepcioacutenk az volt hogy tartalmas eacutes direkt fejleszteacutes csak a tan-anyagon keacutepzelhető el akkor ha a tananyag mennyiseacutege nem vaacuteltozik akompetenciaacutek fejleszteacuteseacutere viszont oacuterakeretet kuumlloumln nem kapunk Mindeze-ket aacutetgondolva kijeloumlltuumlnk egy olyan taniacutetaacutesi napot a heacuteten melyen az 5-eseacutes 6-os diaacutekok a magyar mellett a matematika toumlrteacutenelem eacutes termeacuteszetismeretoacuteraacuten nem a tananyaggal haladtak tovaacutebb hanem szoumlvegeacuterteacutesi ismereteiketfejlesztetteacutek a szaktanaacuterok Felteacuteteleztuumlk hogyha a feldolgozandoacute alapfogal-mak felhasznaacutelaacutesaacuteval megfelelő gyakorisaacuteggal eacutes koumlvetkezetesseacuteggel az eacutelet-kornak megfelelő formaacuteban hosszabb időn aacutet egyszerre toumlbb taacutergyban paacuter-huzamosan folyik a szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacutese annak idővel meacuterhető eredmeacute-nyei lesznek

A szoumlvegeacuterteacutes nem az olvasmaacuteny tartalmaacutenak visszamondaacutesaacutet jelenti csu-paacuten A szoumlveg struktuacuteraacutejaacutenak stiacutelusaacutenak tiacutepusaacutenak eacutes nyelvi koumlrnyezeteacuteneka kommunikaacutecioacutes helyzetnek a vizsgaacutelata jelentősen aacuternyalja a megeacuterteacutest Azolvasaacutesmegeacuterteacutest befolyaacutesolja az olvasoacute szoacutekincseacutenek nagysaacutega a szintaktikaieacutes szemantikai ismeretei a haacutetteacutertudaacutesa A szakszoacutekincs fejleszteacutese nem keacutep-zelhető el a szakoacutera neacutelkuumll szintaktikai eacutes szemantika ismereteket aacuteltalaacutebanpedig a magyaroacuteraacutekon lehet elsajaacutetiacutetani

Szoumlvegeacuterteacutesről akkor beszeacutelhetuumlnk ha a tanuloacute keacutepes legalaacutebb haacuteromalapvető műveletre az olvasottakkal kapcsolatban az informaacutecioacute kivaacutelasztaacute-

71

saacutera a szoumlveg globaacutelis megeacuterteacuteseacutere eacutes a reflektaacutelaacutesra eacuterteacutekeleacutesre A szoumlvegeacuter-teacutes eacutes a szoumlvegalkotaacutes egymaacutest felteacutetelező keacutepesseacutegek fejleszteacutesuumlk is csakegyuumlttesen egymaacutesra eacutepiacutetve keacutepzelhető el A szoumlvegalkotaacutes a megleacutevő nyelvieacutes tantaacutergyi tudaacutes felideacutezeacuteseacutet aktualizaacutelaacutesaacutet teacutetelezi fel a szoacutekincs a nyelviszabaacutelyrendszer ismerete alkalmazaacutesa a nyelvhasznaacutelat stiacutelus biztonsaacutega alogikus szerkeszteacutes mind szuumlkseacutegesek hozzaacute

Az eddigiekből koumlvetkezően a nyelvi ismeretek fejleszteacutese nem korlaacuteto-zoacutedhat csupaacuten a magyar nyelv eacutes irodalom oacuteraacutekra Minden tantaacutergy oktataacute-saacutenak kereteacuteben időt kell fordiacutetani arra hogy a szakteruumllet speciaacutelis szoumlveg-fajtaacuteinak feldolgozaacutesaacuteval a nyelvi tudaacutest szoumlvegeacuterteacutest erősiacutetsuumlk elvaacuterjuk eacutesegyben meg is teremtsuumlk a lehetőseacutegeacutet annak hogy a nyelvi oacuteraacutekon maacutermegszerzett ismereteiket a diaacutekok keacutepesek legyenek alkalmazni maacutes teruumllete-ken is Ceacutel az is hogy a szakkoumlnyvek keacutezikoumlnyvek szoacutetaacuterak hasznaacutelata min-dennapos gyakorlattaacute vaacutelhasson peacuteldaacuteul a termeacuteszettudomaacutenyos oacuteraacutekon vagyaz otthoni tanulaacutesnaacutel is

A szoumlvegeacutertő olvasaacutes fokozataival mindannyian tisztaacuteban vagyunk hiszenaz orszaacutegosan szervezett kompetenciameacutereacutesben reacuteszt veszuumlnk eacutes a meacutereacuteseredmeacutenyeacutehez hozzaacutefeacuterve elemezzuumlk diaacutekjaink keacutepesseacutegeit meghataacuterozzuk atovaacutebbi fejleszteacutesuumlkhoumlz szuumlkseacuteges iraacutenyt a fejleszteacuteshez szemeacutelyre szabottanleghateacutekonyabb moacutedszereket A 2008ndash2009-es taneacutevben eacutes az azt megelőzőeacutevekben neacutegy keacutepesseacutegszintet kuumlloumlnboumlztettuumlnk meg a szoumlvegeacuterteacutes-tesztekeseteacuteben a 2010-es meacutereacutes kapcsaacuten maacuter heacutet keacutepesseacutegszinttel dolgozunk(httpwwwohgovhukorabbi-meresekfeladatok-jellemzoik)

A szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacuteseacutehez azonban eacuterdemes tisztaacutezni egy olyan alapve-tően fontos fogalom jelenteacuteseacutet mint a szoumlveg A mindennapi eacuteletben mi kouml-zoumlsseacutegben eacutelő emberek nagyon sokfeacutele szoumlveget hozunk leacutetre eacutes nagyonsokfeacutele szoumlveggel talaacutelkozunk melyeket meg kell eacutertenuumlnk reflektaacutelnunk kellraacutejuk Ez azt is jelenti hogy az olvasaacutes- eacutes a szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacutese azokon ateruumlleteken lehet a leghateacutekonyabb amelyekkel sokszor talaacutelkozunk vagyis amindennapi vilaacuteg bevonaacutesaacuteval eacuterhetjuumlk el leghateacutekonyabban ceacutelunkat ebbena koumlzegben tudjuk megismertetni diaacutekjainkat a szoacutebeli eacutes iacuteraacutesbeli szoumlvegeksokasaacutegaacuteval

A szoumlvegtanok a szoumlveggel foglakozoacute munkaacutek nemigen tudnak ellent-mondaacutesmentes eacutes minden reacuteszletre kiterjedő szoumlvegmeghataacuterozaacutest adni Anyelvtudomaacuteny nagy mennyiseacutegű ismeretet halmozott fel a szoumlvegekrőlKognitiacutev nyelveacuteszeti keretben a szoumlveg az elmebeli reprezentaacutecioacuteban egy-szerre szerkezet amely a nyelvi eacutes nem nyelvi oumlsszetevőket statikus oumlssze-fuumlggeacutesuumlkben mutatja be valamint művelet amely ezeket a szerkezetek leacutetre-hozza a viszonyaikat dinamikusan mutatja be (Tolcsvai Nagy 2001)

Kognitiacutev nyelveacuteszeti megkoumlzeliacuteteacutesben keacutet prototipikus szoumlveg van azegyik a beszeacutelt paacuterbeszeacutedes nem tervezett a maacutesik az iacuterott monologikus eacutestervezett (Tolcsvai Nagy 2001) Ezen a keacutet prototiacutepuson kiacutevuumll nekuumlnk azon-

TANTAacuteRGYAK

72

ban nagyon sok szoumlvegtiacutepussal kell megismertetnuumlnk a gyerekeket A szoumlvegfogalmaacutenaacutel sokkal koumlnnyebben meg tudjuk hataacuterozni a prototiacutepus-elv alap-jaacuten az egyes szoumlvegtiacutepusok fogalmaacutet (Kocsaacuteny 2002) A mindennapi oktatoacutemunkaacuteban a tanaacuteri koumlzleacutesekben a diaacutekok iacuteraacutesbeli eacutes szoacutebeli feleleteiben atankoumlnyvek szoumlvegeiben megtalaacutelhatoacutek az alaacutebbiakban kuumlloumlnboumlző szem-pontok alapjaacuten csoportosiacutetott szoumlvegek szoumlvegtiacutepusok

FUNKCIOacuteJAEacuteLMEacuteNY-

SZERZŐ

ISMERET-

KOumlZLŐ

FORMAacuteJA folyamatosaacuteltalaacuteban proacuteza

vagy vers

nem

folyamatos

aacuteltalaacuteban

dokumentum

A STRUKTUacuteRA

ALAPJA

Hierarchia

(bekezdeacutes)

formai jegyek

tipograacutefia

leiacuteraacutesbenyomaacutesszerű

technikai

narratiacutevahiacuter elbeszeacuteleacutes

jelenteacutes

struktuacutera

szerint

egyszerű lista

kombinaacutelt lista

maacutetrix

osztott lista

kifejteacutes

esszeacute definiacutecioacute

magyaraacutezat

oumlsszefoglaloacute

jegyzőkoumlnyv

eacuterveleacutes

kommentaacuter

tudomaacutenyos

eacuterveleacutes

FAJTAacuteI

instrukcioacute

utasiacutetaacutes

szabaacutelyzat

toumlrveacuteny

formaacutetum

szerint

nyomtatvaacuteny

taacutejeacutekoztatoacute

bizonyiacutetvaacuteny

felhiacutevaacutes

hirdeteacutes

aacutebragraacutef

diagram

taacuteblaacutezat

lista

teacuterkeacutep

Eacutelmeacutenyszerző szoumlvegekkel az oktataacutesban talaacutelkoznak a diaacutekok a magyaroacuteraacute-kon ismeretkoumlzlő szoumlvegekkel pedig a mindennapi tanulaacutes kapcsaacuten a tan-koumlnyveikben Formai szempontboacutel is megtehetjuumlk a besorolaacutest az eacutelmeacuteny-szerző szoumlvegek aacuteltalaacuteban folyamatosak az eligazodaacutesban a hierarchia segiacutet(bekezdeacutesek versszakok) A nem folyamatos szoumlvegekneacutel inkaacutebb formai je-gyek alapjaacuten lehet taacutejeacutekozoacutedni (a betűmeacuteret a keacutepek az elhelyezkedeacutes vansegiacutetseacuteguumlnkre) A folyamatos szoumlvegek koumlzuumll a leiacuteraacutes eacutes az elbeszeacutelő szoumlvegkevesebb probleacutemaacutet okoz a magyaraacutezoacute eacutervelő instrukcioacutet tartalmazoacute szouml-vegek megeacuterteacuteseacutevel toumlbb a gond A tantaacutergyi szoumlvegek eddig nem szerepeltekfejleszteacutesi ceacutelkeacutent a narratiacutev (elbeszeacutelő) szoumlveg mellett megjelennek a tan-

73

koumlnyvek tudomaacutenyos koumlnyvek magyaraacutezoacute kifejtő illetve a dokumentum(hasznaacutelati utasiacutetaacutes menetrend uacutetmutatoacutek stb) szoumlvegei melyek gyakrannem folyamatosak aacutebraacutek teacuterkeacutepek diagramok szakiacutetjaacutek meg őket

A narratiacutev szoumlvegek szerepe a termeacuteszettudomaacutenyokban kisebb miacuteg atoumlrteacutenelemtudomaacutenyban nagyobb A toumlrteacutenelemkoumlnyvek szoumlvegei eseten-keacutent komoly neheacutezseacutegek eleacute aacutelliacutetjaacutek meacuteg a jobban olvasoacute gyerekeket is Aszakszoumlvegek olvasaacutesaacutera fel kell keacutesziacuteteni a tanuloacutekat A toumlrveacutenyszoumlvegek ki-fejezetten nehezen eacutertelmezhetők szaacutemukra Ahhoz hogy egy toumlrveacuteny szouml-vege a toumlrteacutenelem tantaacutergy oktataacutesaacutenak baacutermely szintjeacuten feldolgozhatoacute le-gyen nagyon sokat kell tennuumlnk Minden bizonnyal talaacutelhatoacutek a toumlrveacuteny szouml-vegeacuteben olyan szavak kifejezeacutesek mondatszerkeszteacutesi eljaacuteraacutesok melyek elő-zetes eacutertelmezeacutese neacutelkuumll hiaacuteba minden igyekezetuumlnk a diaacutekok nem fogjaacutek eacuter-teni a forraacutest Ezeket előzetesen meg kell magyaraacutezni eacuterdemes hozzaacute szoacutetaacute-rakat hasznaacutelni de a tanaacuteri magyaraacutezat is elegendő lehet a tovaacutebbhaladaacuteshozA forraacutes megeacuterteacuteseacutet meacuteg a toumlrteacutenelmi kontextusba helyezeacutes előtt ellenőriznikell Olyan keacuterdeacuteseket eacuterdemes feltenni melyek nem a toumlrteacutenelem tantaacutergyikeretein beluumll boncolgatjaacutek a szoumlveget hanem a hagyomaacutenyos szoumlvegeacuterteacutesellenőrzeacuteseacutere alkalmasak Neacutezzuumlnk egy peacuteldaacutet a wwwsdtsulinethu alapjaacuten

Az alaacutebbi toumlrveacuteny kiadaacutesakor nem volt a Habsburg-haacuteznak fiuacuteoumlroumlkoumlse a laacutenyok troacutenoumlroumlkleacutesepedig ebben a dinasztiaacuteban eddig nem volt szokaacutesban III Kaacuteroly kiraacutely (1711-1740) ezeacutert etoumlrveacuteny előterjeszteacuteseacutevel kiacutevaacutenta biztosiacutetani tovaacutebbra is a magyar troacutent a Habsburg-csalaacuted szaacute-maacutera (Hasonloacute toumlrveacutenyekkel biztosiacutetotta a troacutent a toumlbbi tartomaacutenyban is) A magyar orszaacuteg-gyűleacutes keacutet

bdquo[A magyarorszaacutegi rendek] Ő legszentseacutegesebb csaacuteszaacuterieacutes kiraacutelyi felseacutege feacuterfiaacutegaacutenak magvaszakadtaacuteval [eacutertsd hanem lenne fiuacute utoacuted] (mely magszakadaacutest Isten legkegyel-mesebben taacutevol tartani meacuteltoacuteztasseacutek) az oumlroumlkleacutesi jogonvaloacute utoacutedlaacutest Magyarorszaacutegban eacutes koronaacutejaacuteban s az Istensegedelmeacutevel maacuter visszaszerzett eacutes visszaszerzendő eh-hez tartozoacute reacuteszekben orszaacutegokban eacutes tartomaacutenyokbanfelseacuteges Osztraacutek Haacutezaacutenak nőaacutegaacutera is [eacutertsd a jelenlegivagy valamikori uralkodoacutek női leszaacutermazottaira] [] fel-oszthatatlanul s elvaacutelaszthatatlanul koumllcsoumlnoumlsen eacutes egyuumlt-tesen [] uralkodaacutes eacutes kormaacutenyzaacutes veacutegett aacutetruhaacutezzaacutekŐlegszentseacutegesebb csaacuteszaacuteri eacutes kiraacutelyi felseacutege az orszaacuteg saz ahhoz kapcsolt reacuteszek oumlsszes hű karainak eacutes rendeinek[eacutertsd a magyarorszaacutegi rendeknek] minden [] jogaitszabadsaacutegait kivaacuteltsaacutegait [] az alkotott toumlrveacutenyeket eacuteshelybenhagyott szokaacutesokat [] kegyelmesen megerősiacuteti smeg fogja tartanirdquo

Pragmatica Sanctio

Aacutelliacutetmaacuteny

Hataacuterozoacute

Alany (Vaacutelassz az alaacutebbi

lehetőseacutegek koumlzuumll)

az orszaacuteggyűleacutesen reacutesztvevő rendek

a kuumllfoumlldi hatalmak

a Szenthaacuteromsaacuteg tagjai

TANTAacuteRGYAK

74

Előszoumlr a toumlrveacuteny keletkezeacutesi koumlruumllmeacutenyeiről olvashatnak a diaacutekok majdkoumlvetkezik maga a toumlrveacuteny melynek megeacuterteacuteseacutet a nyelvtani feldolgozaacuteshozsegiacutetseacuteget nyuacutejtoacute keacuterdeacutesek taacutemogatjaacutek

Nagyon fontos tudnunk hogy a szoumlveg eacutertő olvasaacutesa eacutes a hangos olvasaacutesegymaacutes ellen hatoacute erők Ne olvastassuk fel az ismeretlen forraacutest a diaacutekokkalhangosan mert figyelmuumlk megoszlik a hibaacutetlan felolvasaacutes eacutes a megeacuterteacutes kouml-zoumltt ez utoacutebbi kaacuteraacutera

Toumlrteacutenelem oacuteraacutekon kolleacutegaacuteimmal sziacutevesen hasznaacuteltuk a Sulinet DigitaacutelisTudaacutesbaacutezis (wwwsdtsulinethu) oldalait Az itt talaacutelhatoacute szoumlvegek alkalma-sak az egyeacuteni eacutes a csoportos munkaacutera hasznaacutelhatoacutek haacutezi feladathoz kiselő-adaacutes keacutesziacuteteacuteseacutehez vagy akaacuter az oacuteraacuten forraacuteselemzeacuteshez kuumlloumlnboumlző oumlsszefogla-laacutesokhoz

Az olvasaacutesndashszoumlvegeacuterteacutes eacutes a matematika tudaacutesteruumlletek kombinaacutecioacuteja kap-csoloacutedik oumlssze a matematikaoacuteraacutekon Ez a keacutet eszkoumlzjellegű tudaacutes elengedhetet-len fontossaacuteguacute a mindennapi eacuteletben valoacute eligazodaacuteshoz hiszen a minket kouml-ruumllvevő vilaacuteg megismereacuteseacutehez nyuacutejt segiacutetseacuteget Aacuteltalaacutenos tapasztalatunk volthogy azok a gyerekek akiknek a szoumlvegeacuterteacuteseacutevel probleacutema van a szoumlveges fel-adatok megoldaacutesaacuteval sem boldogulnak a dolgozataik rosszul sikeruumllnek Mivelaz iskola a szuumllő eacutesvagy sajaacutet elvaacuteraacutesaikat nem tudjaacutek teljesiacuteteni sikertelennekeacuterzik magukat a motivaacutecioacutejukat nagyon gyakran elvesztik

Ezeken a matematikaoacuteraacutekon gyak-ran keruumlltek elő matematikatoumlrteacutenetieacuterdekesseacutegek melyekkel elsődlegesena szoumlvegeacuterteacutest fejlesztettuumlk

A feladatokhoz hasznaacutelt szemleacutelte-tő szoumlvegeket aacutebraacutekat is mindenesetben megbeszeacutelteacutek a kolleacutegaacutek agyerekekkel Előszeretettel hasznaacuteltakolyan szoumlvegtiacutepusokat amelyek amindennapi eacuteletben is gyakran for-dulnak elő Ahhoz csak egy kis fantaacute-zia kellett hogy a napi bevaacutesaacuterlaacuteskorkapott blokkot vagy akaacuter egy suumlte-meacutenyreceptet mikeacutent lehet a matema-tikaoacutera szolgaacutelataacuteba aacutelliacutetani

Az adott tudomaacutenyos teruumlletet fel-dolgozoacute tankoumlnyvek az idők soraacuten ki-

alakult tantaacutergyi szoumlvegkonvencioacutek szerint fogalmaznak A legaacuteltalaacutenosabbszoumlvegtiacutepus a taniacutetaacutesban a magyaraacutezoacute kifejtő szoumlveg melynek elsődleges ceacutel-ja az ismeretterjeszteacutes teacutemaacutejaacutenak kifejteacuteseacuteben a magyaraacutezatban szerepetkapnak a vizuaacutelis informaacutecioacutek (aacutebra taacuteblaacutezat teacuterkeacutep stb) is A termeacuteszetis-meret oacutera ceacutelja ezeken a napokon az volt hogy a tanuloacutek keacutepesek legyenek a

75

szoumlveg logikaacutejaacutet megeacuterteni a noumlveacutenyekről aacutellatokroacutel tanultakat algoritmusszerint feleacutepiacuteteni a szoumlveget eacutes az aacutebraacutekat egyuumlttesen eacutertelmezni A szoumlveg-feldolgozaacutes ezeken az oacuteraacutekon a koumlzoumls megbeszeacuteleacutest illetve a frontaacutelis mun-kaacutet is indokolta

A koumlvetkezőkben egy valoacutes termeacuteszetismeret oacutera meneteacutet fogom ismer-tetni melyet a HUNRA konferenciaacutejaacuten az Olvasaacutesfejleszteacutes szakszoumlveg olvasaacutesa aszakoacuteraacutekon elnevezeacutesű szekcioacuteban megtekinthettek a reacuteszt vevők Az oacuteraacutet tar-toacute tanaacuter raacutehangolaacuteskeacutent feltette azt a keacuterdeacutest hogy mieacutert nevezzuumlk az erdőteacuteletkoumlzoumlsseacutegnek A frontaacutelis munkaformaacuteban a diaacutekok felideacutezteacutek a tan-anyaghoz kapcsoloacutedoacute maacuter megleacutevő ismereteiket Az oacutera koumlvetkező mozza-nata meacuteg mindig az előzetes ismeretek felideacutezeacuteseacutet szolgaacutelta a taacuteblaacutera fuumlrtaacuteb-raacutet keacutesziacutetettek melynek koumlzponti kategoacuteriaacuteja a meacutezkeacutesziacuteteacutes mesterei volt AbdquoKinek mi jut eszeacutebe a rsquomeacutezkeacutesziacuteteacutes mestereirsquo kifejezeacutesrőlrdquo keacuterdeacutesre a gye-rekek soroltaacutek az oumltleteiket felideacutezteacutek a sajaacutet tudaacuteskeretuumlket melyből fogal-mi seacutema aacutellt oumlssze A felideacutező tudaacutes eacutes a felismerő tudaacutes nagyon finom oumlssz-jaacuteteacutekaacuteroacutel volt itt szoacute melynek kereteacuteben reflexiacutevveacute tetteacutek tudatosiacutetottaacutek sajaacutetmagukban eacutes egymaacutesban is a megleacutevő tudaacutesukat Erre a felideacutezett ismeret-alapra maacuter el lehetett kezdeni feleacutepiacuteteni az uacutej ismereteket koumlvetkezhetett azismeretlen szoumlveggel veacutegzett feladat A gyerekek kooperatiacutev csoportokbandolgoztak minden csoport neacutegy főből aacutellt (Kagan 2001) A csoportok egyneacutegy reacuteszre osztott szoumlveget kaptak iacutegy minden csoporttagnak kuumlloumlnboumlzőszoumlveg jutott a csoportjaacuten beluumll Előszoumlr a sajaacutet szoumlveguumlknek kellett ciacutemetadniuk vagyis a megeacuterteacutes utaacuten nagyon roumlviden oumlsszefoglalniuk az olvasottreacuteszlet tartalmaacutet majd a kuumlloumlnboumlző reacuteszletek koumlzoumltt fellelhető nyelvi kapcso-loacuteelemek segiacutetseacutegeacutevel a reacuteszletekből oumlsszeaacutelliacutetani az egeacutesz szoumlveget a doumlnteacutestpedig indokolni Az oacutera koumlvetkező reacuteszleteacuteben a kuumlloumlnboumlző informaacutecioacutekoumlsszekapcsolaacutesaacutet figyelhettuumlk meg amikor a kivetiacutetett keacutepekre figyelve a diaacute-kok a koumlzben elhangzoacute tanaacuteri magyaraacutezat alapjaacuten toumlltoumlttek ki egy kezdetbenuumlres taacuteblaacutezatot vagyis az elhangzott ismereteket roumlgziacutetetteacutek

TANTAacuteRGYAK

76

AZ OacuteRA MENETEDIDAKTIKAI

FELADATOK

MUNKA-FORMA

MUNKA-ESZKOumlZ

Mieacutert tekinthetjuumlk az erdőt eacuteletkoumlzoumlsseacutegnekbull Egymaacutesra utaltan eacutelnek noumlveacutenyek aacutellatok

gombaacutekraacutehangolaacutes frontaacutelis

Kinek mi jut eszeacutebe a bdquomeacutezkeacutesziacuteteacutes mestereirdquokifejezeacutesről

előzetesismeretekfelideacutezeacutese

frontaacutelisfuumlrtaacutebra

taacutebla

Teacutema meghataacuterozaacutesa teacutetelmondattalA csoport tagjai egy boriacuteteacutekban 4 kuumlloumlnboumlzőszoumlveget talaacutelnak Ezeknek egyeseacutevel ciacutemet kelladniuk majd a szoumlvegdarabokat szoumlveggeacute kellszervezniuumlk doumlnteacutesuumlket indokolniuk kell

jelenteacutesteremteacuteskooperatiacutevcsoport-munka

boriacuteteacutekokszoumlvegek

Ellenőrzeacutes a ciacutemek megbeszeacuteleacutesea szoumlvegdarabok sorrendjeacutenek indoklaacutesa

reprodukaacutelaacutesszoumlvegalkotaacutes

kooperatiacutevcsoport-munka

Keacutep vetiacuteteacutesekeacutep1=meacuteh viraacutegporralkeacutep2= iacutezelt laacutebakkeacutep3=laacutervaacutek leacutepA keacutepek alapjaacuten megbeszeacuteleacutesA meacuteh neacutevjegykaacutertyaacutejaacutenak kitoumllteacutese (vaacutezlat)Lakciacutem rendszertani besorolaacutes testtaacutejak szaacutemajaacuteroacutelaacutebak szaacutema szaacuterny leacutegzeacutes eacuterzeacutekszerv szaacutej-szerv taacuteplaacuteleacutek szaporodaacutes fejlődeacutes meacutehcsalaacuted

informaacutecioacutek oumlsz-szekapcsolaacutesa

frontaacutelisprojektor

uumlrestaacuteblaacutezat

Shakespeare-ideacutezetet olvas fel a tanaacuterbdquoEkkeacutep műkoumldnek a meacutehekhelliprdquo

forraacutes httphuwikipediaorgwikiMeacutehek

Mit tudsz megaacutellapiacutetani a csalaacutedroacutel(Munkamegosztaacutes vannak dolgozoacutek begyűjtik apollent)

explicit visszake-reseacutes hallott

szoumlveg alapjaacuten

oumlsszefoglalaacutes

egyeacuteni

frontaacutelis

keresztrejtveacuteny reflektaacutelaacutes egyeacutenikereszt-rejtveacuteny

meacutezgyomor

Ameacutezkeacutesziacuteteacutes

mesterei

bdquosziacutevoacutekardquo

meacutehkiraacutelynő kaptaacuter dolgozoacutek

viraacutegpor

meacutehek meacuteheacuteszet

77

A leacutenyegkiemelő keacutepesseacuteg fejleszteacutese a tudomaacutenyos illetve az ismeretter-jesztő szoumlveggel valoacute munkaacutelkodaacutes kapcsaacuten a legeredmeacutenyesebb A szoumlvegekfogalmainak azok oumlsszefuumlggeacuteseinek megeacuterteacutese a koumlvetkezteteacutesek megfo-galmazaacutesa azaz a szoumlvegekkel veacutegzett baacutermely teveacutekenyseacuteg a tanulaacutes mindenszintjeacuten meghataacuterozoacute teacutenyező A szoumlvegekkel baacutenni tudaacutes a tanuleacutekonysaacuteglegfontosabb fejlesztő teacutenyezője

Az előbbiekben ismertetett oacutera felveacuteteleacutere azeacutert keruumllt sor 2009 őszeacutenmert a Belvaacuteros - Lipoacutetvaacuteros Pedagoacutegiai Szolgaacuteltatoacute Koumlzpontja az őszi Moacuted-szertani Műhely kereteacuteben lehetőseacuteget szeretett volna biztosiacutetani a pedagoacutegu-soknak hogy a kompetenciaacutek fejleszteacuteseacuteben eleacutert eredmeacutenyeiket eacutes joacute ta-pasztalataikat megoszthassaacutek egymaacutessal Nagyon fontosnak tartottuk hang-suacutelyozni akkor is hogy baacutermely kompetenciateruumlleten iacutegy a szoumlvegeacuterteacutes fej-leszteacutese tereacuten is csak uacutegy lehet ceacutelt eacuterni ha a tantestuumllet oumlsszefog felvaacutellaljaezt a nem kis erőfesziacuteteacutest igeacutenylő feladatot Ha vannak olyan kolleacutegaacutek akikmagukeacutenak eacuterzik a gyerekek fejleszteacuteseacutenek uumlgyeacutet sajaacutet maguk is hajlandoacutekmegtanulni olyan ismereteket moacutedszereket melyek első raacuteneacutezeacutesre a szakte-ruumlletuumlkoumln kiacutevuumll esnek

Azoacuteta maacuter tudjuk hogy a befektetett hatalmas erőfesziacuteteacutesnek volt eacutertel-me diaacutekjaink meacuterhető fejlődeacutest mutattak az előző eacutevfolyamhoz keacutepest Adolgozat koraacutebbi reacuteszeacuteben maacuter emliacutetett kompetenciameacutereacutesen a szoacuteban forgoacuteeacutevfolyam 2010 maacutejusaacuteban 6-oskeacutent iacuterta meg a meacutereacutes feladatait Mind mate-matikaacuteboacutel mind szoumlvegeacuterteacutesből jelentősen jobb eredmeacutenyeket eacutertek el mintaz egy vagy keacutet eacutevvel idősebb taacutersaik a 6-os korukban iacutertak

TANTAacuteRGYAK

78

A meacutereacutes eredmeacutenyeit ismertető jelenteacutesekből kitűnik hogy nincs 1 szintalatt teljesiacutető diaacutek eacutes nagyon leszűkuumllt az a reacuteteg amely csak az 1 vagy a 2szintet eacuterte el Az eacutevfolyam leacutetszaacutemaacutet figyelembe veacuteve ez mindoumlssze 1ndash1 di-aacutekot jelent Az orszaacutegos eacutes a budapesti adatokhoz keacutepest kevesebben eacutertek ela 3 szintnek megfelelő eredmeacutenyt Az ő teljesiacutetmeacutenyuumlk a koraacutebbi alacso-nyabb szintről valoacute fejlődeacutest mutatja Oumlrvendetes hogy ugyanezen viszonyiacute-taacutesi pontokhoz keacutepest sokkal toumlbben teljesiacutetettek a 4 5 eacutes 6 szinten

Dolgozatommal arra szerettem volna felhiacutevni a figyelmet hogy a szoumlveg-eacuterteacutest elszigetelten pusztaacuten a magyaroacuteraacutekra korlaacutetozva a munkaacutet nem leheteredmeacutenyesen javiacutetani Mint minden kompetenciateruumllet ez is teveacutekenyseacuteguacutetjaacuten sok gyakorlaacutessal fejleszthető eacutes mivel az iskolaacuteban erre leginkaacutebb a ta-niacutetaacutesi oacuteraacuten a tananyag kapcsaacuten van lehetőseacuteg ezeacutert a fejleszteacuteshez szeacuteles kouml-rű tantestuumlleti oumlsszefogaacutesra van szuumlkseacuteg Biztos vagyok benne hogy a munkanem aacutellhat meg a 6 osztaacutelyban a felsőbb eacutevfolyamokon is szuumlkseacuteg van a ki-tartoacute koumlvetkezetes tanaacuteri munkaacutera melynek gyuumlmoumllcse a kitűnő eacuterettseacutegivizsgaacutek eacutes felveacuteteli eredmeacutenyek laacutettaacuten arathatoacute csak le Talaacuten iacutegy eleacuterhetőlesz hogy egyszer majd a hazai eacutes nemzetkoumlzi meacutereacuteseken is kivaacuteloacutean teljesiacutet-senek a magyar fiatalok felnőtt korukban pedig eacutelvezettel olvassanak

Felhasznaacutelt irodalom

2432003 (XII 17) Korm Rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadaacutesaacuteroacutel bevezeteacuteseacuteről eacutes alkalmazaacutesaacuteroacutel= httpwwwnefmigovhuletoltkozoktnat_070926pdf [2011 0629]

EYSENCK Michael W Kognitiacutev pszicholoacutegia Bp Nemzeti Tankoumlnyvkiadoacute 1997

KAGAN Spencer Kooperatiacutev tanulaacutes Bp Oumlnkonet 2001

KOCSAacuteNY Piroska Szoumlveg szoumlvegtiacutepus jelenteacutes a mondaacutes mint szoumlvegtiacutepus = Nyelvtu-domaacutenyi Eacutertekezeacutesek 2002 151

TOLCSVAI NAGY Gaacutebor A magyar nyelv szoumlvegtana Bp Nemzeti Tankoumlnyvkiadoacute 2001

Szoumlveg eacutes tiacutepus Szerk TOLCSVAI NAGY Gaacutebor Bp Tinta Koumlnyvkiadoacute 2006

Araacutenyineacute Haman Aacutegnes A szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacutese keacutemiaoacuteraacuten

79

Araacutenyineacute Haman Aacutegnes

A SZOumlVEGEacuteRTEacuteS FEJLESZTEacuteSEKEacuteMIAOacuteRAacuteN

Sziacutevből oumlruumlltem a konferencia adta lehetőseacutegnek mert veacutelemeacutenyem szerintelengedhetetlen hogy megteremtsuumlk gyerekeinkben a kreatiacutev eacutes komplexgondolkodaacutesra valoacute igeacutenyt Ennek eacuterdekeacuteben az is feladatunk hogy megta-niacutetsuk őket a rendszerszemleacuteletű gondolkodaacutesra eacutes ezen beluumll megszuumlntes-suumlk elleneacuterzeacutesuumlket a kuumlloumlnboumlző taacutergyak iraacutent Ezek megvaloacutesiacutetaacutesaacutehoz vi-szont meg kell talaacutelnunk a megfelelő utakat lehetőseacutegeket Mindezek alapjaaz eacutertő olvasaacutes eacutes szoumlvegalkotaacutes elősegiacuteteacutese A konferenciaacuten bemutataacutesra ke-ruumllt videofelveacutetel reacutegebben keacuteszuumllt akkor a kooperatiacutev technikaacutek bemutataacutesavolt a ceacutel Az aacuteltalam alkalmazott RWCT programcsomag moacutedszerei eacutestechnikaacuteja a szoumlvegeacuterteacutesen alapulnak amint azt a magyar fordiacutetaacutes is jelzi Ol-vasaacutessal iacuteraacutessal a kritikai gondolkodaacuteseacutert A moacutedszer alapja a minden taniacutetaacutesioacuteraacuten jelenleacutevő uacutegynevezett RJR keret melynek szakaszai a raacutehangolaacutes a je-lenteacutes kialakiacutetaacutesa eacutes a reflektaacutelaacutes

bull A Raacutehangolaacutes felideacutezeacutes szakaszaacuteban az előzetes ismereteket hiacutevjukeacuteletre felkeltjuumlk a tanuloacutek eacuterdeklődeacuteseacutet aktivizaacuteljuk őket

bull A Jelenteacutes megteremteacuteseacuteneacutel megismerkednek a diaacutekok az uacutej gondola-tokkal fogalmakkal (Nagyon fontos a megeacuterteacutesi folyamat nyomonkoumlveteacutese ebben a szakaszban)

bull A Reflektaacutelaacutes soraacuten toumlrteacutenik meg az uacutej ismeretek megszilaacuterdiacutetaacutesa il-letve az esetleges feacutelreeacuterteacutesek tisztaacutezaacutesa

Mindhaacuterom faacutezisban jelenleacutevő moacutedszerek az olvasaacutes iacuteraacutes előadaacutes vitakritikai keacuterdezeacutes eacutes az egyuumlttműkoumldeacutesben alapuloacute kooperatiacutev tanulaacutes Fontos

TANTAacuteRGYAK

80

kiemelnem hogy az oacuterai eacutes otthoni munkaacuteban is leacutenyeges szerepet kap atankoumlnyv a diaacutekok e munka soraacuten megtanuljaacutek hasznaacutelni azt

1999-ben ismerkedtem meg ezzel a moacutedszertani lehetőseacuteggel egy kolleacute-ganőm reacuteveacuten aki akkor maacuter treacutenerkeacutent teveacutekenykedett a programban Roumlg-toumln megkapott a moacutedszerek technikaacutek soksziacutenűseacutege eacutes a lehetőseacuteg a tudo-maacutenyos szoumlvegek koumlnnyebb feldolgoztataacutesaacutera A gyerekek keveacutes kiveacuteteltőleltekintve előiacuteteacuteletekkel indulnak el otthonroacutel a keacutemiatanulaacutes feleacute Neheacutez defelemelő feladat megszerettetni vagy legalaacutebb elfogadtatni veluumlk a taacutergyat Akeacutemia tantaacutergy megkedveleacuteseacutet a hetedikben egyszerre beleacutepő a termeacuteszetis-meret tantaacutergyboacutel kuumlloumlnvaacuteloacute (a komplex ismeretekbőlvilaacutegboacutel reacuteszeire bom-loacute) uacutej tantaacutergyak eacutes azok szakszoumlvegeacutenek elvaacutert feldolgozaacutesa megeacuterteacutese joacutecs-kaacuten megneheziacuteti Sokan kezuumlkbe sem veszik a tankoumlnyvet az egyeacuteni tanulaacutes al-kalmaacuteval a hangos vagy neacutema olvastataacutes pedig nem felteacutetlenuumll jelent eacutertő olva-saacutest Az RWCT technikaacutei mint peacuteldaacuteul az INSERT jegyzeteleacutes a ketteacuteosztottnaploacute az esszeacuteiacuteraacutes az előfelteveacutes vagy a reakcioacutefigyelő stb kivaacuteloacute segiacutetseacutegetnyuacutejtanak ceacutelkitűzeacuteseink megvaloacutesiacutetaacutesaacuteban Nem beszeacutelve arroacutel hogy a koope-ratiacutev technikaacutekra eacutepiacutetett oacuteraacutekon a perifeacuteriaacuten leacutevő gyerekek is szoacutehoz jutnakszerepet kapnak E moacutedszerek eacutes technikaacutek segiacutetik tovaacutebbaacute a tanulaacutesi zavarokfelteacuterkeacutepezeacuteseacutet eacutes kikuumlszoumlboumlleacuteseacutet is Sokkalta toumlbb a lehetőseacuteg a differenciaacutelaacutes-ra eacutes előnye az is hogy nem engedi elkalandozni a gyerekek figyelmeacutet

A bemutatott oacuterareacuteszleten ndash a konferencia ceacutelkitűzeacuteseacutenek megfelelően ndash aszoumlvegeacuterteacutes fejleszteacuteseacutere hiacutevtam fel a figyelmet melynek eszkoumlzei az oacuteraacuten al-kalmazott moacutedszerek eljaacuteraacutesok technikaacutek A ceacuteliraacutenyosan oumlsszevaacutegott felveacute-telreacuteszleteken a tudaacutes megszerzeacuteseacutevel eacutes aacutetadaacutesaacuteval valamint a fentiekbenemliacutetett technikaacutekkal egyuumltt jelenik meg a keacutepesseacutegfejleszteacutes is

Az uacutej ismeretet feldolgozoacute oacutera bevezető raacutehangolaacutesi reacuteszeacuteben neacutegy talaacute-loacutes keacuterdeacutes hangzik el amelyekre csak a vaacutelaszt kell leiacuterniuk a fuumlzetbe a gyere-keknek Ezutaacuten minden szoacuteban bekarikaacutezzaacutek az aacuteltalam megadott sorszaacutemuacutebetűt majd ezeket oumlsszeolvasva megkapjuk az oacutera ciacutemeacutet teacutemaacutejaacutet bdquoAz eacutegeacutesrdquoEz a roumlvid bevezető a bejaacutetszott felveacutetelen nincs rajta hiszen nem tartozikszorosan a szoumlvegeacuterteacutesi kompetencia valamelyik csoportjaacuteba

A film első hosszabb reacuteszeacuteben az uacutegynevezett leacutenyegkiemeleacutes laacutethatoacute a szouml-vegeacuterteacutes fejlesztő gyakorlatakeacutent szakeacutertői mozaik munkaformaacuteban A blokkzaacuteraacutesakeacutent maacuter a reprodukcioacutes szintet figyelhetjuumlk meg amikor a gyerekek be-szaacutemolnak az addig megszerzett ismeretekről Eacuterdemes felfigyelni egyreacutesztarra hogy a csoportnak mindig egy olyan tagja szaacutemol be az adott oldal tar-talmaacuteroacutel leacutenyegeacuteről aki eacuteppen nem azt a reacuteszt dolgozta fel Maacutesreacuteszt az ismegfigyelhető hogy haacutenyszor adoacutedik meacuteg alkalom a felzaacuterkoacutezaacutesra jegyzetekkiegeacutesziacuteteacuteseacutere tehaacutet hogy haacuteny leacutepcsőben tudjaacutek bőviacuteteni az oacutera folyamaacuten azaacuteltaluk megszerzett tudaacutest Tanaacuteri magyaraacutezat az oacuteraacuten szinte nincs is kizaacuteroacute-lag reflektaacutelaacutes oumlsszegzeacutes az ismeretek megerősiacuteteacutese esetleges korrigaacutelaacutesalaacutethatoacute csak

81

A film maacutesodik hosszabb fejezeteacuteben az elveacutegzett tanuloacutekiacuteseacuterlet tapasztala-tait vetik oumlssze a diaacutekok az előzetesen megszerzett elmeacuteleti tudaacutessal Ezt roumlgziacutetjuumlktanaacuteri iraacutenyiacutetaacutessal vaacutezlatban

A harmadik illetve negyedik maacuter roumlvidebb leacutelegzetű reacuteszletekben a szoumlveg- eacuteskeacuterdeacutesalkotaacutesra laacutethatunk technikaacutekat amelyek a megeacuterteacutesi szint felteacuterkeacutepezeacute-seacutere szolgaacutelnak

Igaz hogy a csoportmunka szaacutemaacutera nem voltak tuacutel kedvezőek a munka-koumlruumllmeacutenyek de hiszem hogy szinte baacutermilyen tantermi viszonyok koumlzoumlttmeacutegis megvaloacutesiacutethatoacute Mivel a gyerekek a tankoumlnyvből dolgoznak a koumlnyvegy fejezeteacutet illetve annak reacuteszeit dolgozzaacutek fel ezeacutert nincs szuumlkseacuteg feacutenymaacute-solatokra Nem hagyhatoacute figyelmen kiacutevuumll tovaacutebbaacute az sem hogy a megvaloacutesiacute-tott moacutedszerek technikaacutek segiacutetseacutegeacutevel joacutel koumlvethető a gyerekek gondolko-daacutesmoacutedja is Ez azeacutert rendkiacutevuumll fontos mert egyre bizonyosabbaacute vaacutelik hogyma a gondolkodaacutes fejleszteacutese nagyobb feladat mint valaha is volt fontosabbmint pusztaacuten az ismeretek koumlzleacutese eacutes beveacuteseteacutese a diaacutekokkal E teveacutekeny-seacutegben pedig a kritikai gondolkodaacutes eacutes a hallott olvasott szoumlveg eacuterteacuteseacutenekfejleszteacutese kiemelt szerephez jut Veacutelemeacutenyem szerint a kritikai gondolkodaacutesbeeacutepiacuteteacutese mellett ugyanilyen fontos az oumlnaacutelloacute ismeretszerzeacutes eacutes az olvasaacuteskeacutepesseacutegeacutenek fejleszteacutese az erre valoacute igeacuteny kialakiacutetaacutesa

Nem hagyhatoacute figyelmen kiacutevuumll hogy a mai ifjuacutesaacuteg erősen interaktiacutev koumlr-nyezetben szocializaacuteloacutedik iacutegy toumlbbek koumlzoumltt ezeacutert is maacuteskeacutepp motivaacutelhatoacuteNekuumlnk tanaacuteroknak alkalmazkodnunk kell a megvaacuteltozott igeacutenyekhez Azismertetett moacutedszerekkel technikaacutekkal lehetőseacuteguumlnk nyiacutelik erre ugyanistoumlbb kompetenciateruumlletet is fejleszthetuumlnk mert mint a bevezető reacuteszben isemliacutetettem e moacutedszerek alapvetően az olvasaacutesndashszoumlvegeacuterteacutesre eacutepuumllnek a ko-operatiacutev teveacutekenyseacutegekkel pedig a szociaacutelis eacutes kommunikaacutecioacutes kompetenciafejleszteacutese toumlrteacutenhet meg Ezek a moacutedszerek eacutes eljaacuteraacutesok nagyobb aktivitaacutesttesznek lehetőveacute a taniacutetaacutesi oacuteraacutekon a gyerekek szinte eacuteszreveacutetlenuumll vaacutelnak atanulaacutesi folyamat aktiacutev koumlzreműkoumldőiveacute Az oacutera veacutegeacuten beadott bdquokileacutepőkaacuter-tyaacutekrdquo szerint a gyerekek az adott feladatokat eacutes a tananyagot megeacutertetteacutek ki-deruumllt az is hogy kedvelik ezeket a munkaformaacutekat a sajaacutet eacutelmeacutenyen alapuloacutetanulaacutes oumlroumlmeacutet Ezekben a munkaformaacutekban a diaacutek is jobban megismerhetiaz őt vezető pedagoacutegust eacutes ha eacutertelmes eacutes optimaacutelis szigorunkat koumlvetkeze-tesseacuteguumlnket hitelesseacuteguumlnket nem vesziacutetjuumlk el meacuteg azokon az oacuteraacutekon is segiacutet-seacuteguumlnkre vannak ezek a tapasztalatok amikor eacuteppen frontaacutelisan taniacutetunkmert az aktuaacutelis anyag a tanuloacutecsoport aacutellapota vagy egyeacuteni vaacutegyaink ezt kiacute-vaacutenjaacutek meg Meg kell jegyeznem hogy ezek a moacutedszerek sem mindenhatoacuteakoumlnmagukban leacutenyeges teacutenyező marad tovaacutebbra is a tanaacuter szemeacutelyiseacutege krea-tivitaacutesa is A tanaacuter szerepe az oacuteraacutekon alapvetően megvaacuteltozik nem főszerep-lője hanem iraacutenyiacutetoacuteja azoknak Ez utoacutebbi miatt sokan feacutelnek belevaacutegni amoacutedszerek kiproacutebaacutelaacutesaacuteba de a visszajelzeacutesek eacutes sajaacutet tapasztalataim is aztmutatjaacutek hogy a kooperatiacutev oacuteraacutekon nem kell tartani a tekinteacutely elveszteacuteseacutetől

TANTAacuteRGYAK

82

vagy fegyelmezeacutesi probleacutemaacutektoacutel Hangsuacutelyozni szeretneacutem hogy ez alapvető-en szemleacuteletmoacuted is amelynek leacutenyeges eleme a tanuloacutek tudatosan iraacutenyiacutetottoumlnaacutelloacutessaacutegaacutenak noumlveleacutese gondolkodaacutesi folyamataik figyelemmel kiacuteseacutereacutese atanaacuter tudatossaacutegaacutenak fejleszteacutese abban hogy az oacuteraacuten honnan hovaacute szeretneeljutni A tanaacuter rugalmassaacutega abban is szerepet kap hogy a technikaacutekatmoacutedszereket aacutet tudja alakiacutetani a sajaacutet egyeacuteniseacutegeacutenek megfelelően tehaacutet le-gyen baacutetorsaacutega a ceacutelszerű moacutedosiacutetaacutesok elveacutegzeacuteseacutehez

E moacutedszerek eacutes technikaacutek alkalmazaacutesa főleg az első időkben sok felkeacute-szuumlleacutest eacutes odafigyeleacutest igeacutenyel de őszinteacuten javaslom mert nagyon megeacuteri Ahagyomaacutenyosnak tekinthető moacutedszerekkel oumltvoumlzve alkalmazhatoacutek igazaacuten joacuteleacutes hateacutekonyan Eredmeacutenyekeacutent pedig mind a tanaacuter mind a diaacutek eljut egytoumlbbreacutetegű sikereacutelmeacutenyhez eacutes a meguacutejulaacutes oumlroumlmeacutehez

Oacuteratervezet

Taniacutetaacutes helye Vaacuteci Utcai Eacutenek Zenei Aacuteltalaacutenos Iskola1056 BpVaacuteci u43 I em 118

Tantaacutergy KeacutemiaEacutevfolyam 7 osztaacutelyTananyag Az eacutegeacutes ndash az eacutegeacutes fogalma felteacutetelei

fajtaacutei jellemzői tűzoltaacutesKritikai gondolkodaacutes

bull a tanaacuterndashdiaacutek diaacutekndashdiaacutek interaktivitaacutes noumlveleacutesebull kommunikativitaacutes eacutes a kooperativitaacutes fejleszteacutesebull olvasaacutes szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacutes

Alkalmazott moacutedszerek eljaacuteraacutesokbull oumltletboumlrzebull csoportmunka mozaik IIbull oumltsorosbull keacuterdeacutesfelteveacutesbull kileacutepőkaacutertya

83

IDŐA FOLYAMAT

LEacutePEacuteSEI

A FOLYAMAT

LEacutePEacuteSEINEK

CEacuteLJA

SEGEacuteD-

ESZKOuml-

ZOumlK

MUNKA-FORMAacuteK

MEGJEGYZEacuteS

5rsquo

RAacuteHANGOLAacuteS

Haacuterom keacuterdeacutest teszek felmajd a kapott maacuter tanultfogalmak megfelelő betű-inek feliacuteraacutesaacuteval taacuteblaacutera ke-ruumll a tűz szoacute

Megkeacuterem a gyerekekethogy mondjanak szavakatami erről a fogalomroacuteleszuumlkbe jut

Amint elhangzik feliacuterjukaz oacutera ciacutemekeacutent Az eacutegeacutes

Az eacuterdeklődeacutesfelkelteacutese ta-nult fogalmakgyakorlaacutesa azelőzetes ismere-tek mozgaacutesbalendiacuteteacutese

Taacuteblakreacuteta

Frontaacutelis Roumlvid de nemszokvaacutenyosbevezeteacutes nemtanaacuteri koumlzleacutes-keacutent hangzik elaz oacutera teacutemaacuteja

Ezekkel a jaacuteteacute-kos megoldaacute-sokkal (ilyenaz asszociaacutecioacutesfuumlrtaacutebra is) eacutesz-reveacutetlenebbuumllzoumlkkenő men-tesebben indiacutet-hatoacute az oacutera

2rsquo

5rsquo

5rsquo

8rsquo

JELENTEacuteSTEREMTEacuteS

Uacutegynevezett veacuteletlenszaacutemozaacutessal 4 fős baacutezis-csoportokat alakiacutetok

A csoport minden egyestagja szaacutemaacutera kijeloumlloumlk atankoumlnyv idevonatkozoacutefejezeteacuteből 1-1 oldalt

Feladatuk hogy az 5 leg-fontosabb dolgot vaacutezlat-pont szerűen iacuterjaacutek ki

Ezutaacuten azok a tanuloacutekakik ugyanazt az oldaltdolgoztaacutek fel kuumlloumln cso-portokba vonulnak eacutesegyeztetik a leiacutertakat ki-egeacutesziacutetenek

Majd mindenki visszauumll azeredeti uacutegynevezett baacutezis-csoportba eacutes sorban

bdquomegtaniacutetjaacutekbdquo egymaacutesnakamit leiacutertak

A szoumlvegeacuterteacutesileacutenyeg kiemeleacute-si keacuteszseacuteg fej-leszteacutese

Kooperativitaacutesfejleszteacutesemegerősiacuteteacutesmaacutes tanuloacutek aacutel-tal Szakmaikommunikaacutecioacutemegindiacutetaacutesa atanuloacutek koumlzoumltt

Fuumlzettan-koumlnyviacuteroacuteeszkoumlz

Oumlnaacutelloacute egyeacutenimunka

Csoport-munka

A csoportminden tagjaacute-nak van felada-ta

A csoportokkoumlzoumltt jaacuterkaacutelvagondolkodaacutesukmenete aktivi-taacutesuk joacutel nyo-mon koumlvethe-tő

Mindenki szoacute-hoz jut

(a gyengeacutebbekis)

8rsquo

REFLEKTAacuteLAacuteS

Felszoacuteliacutetok gyerekekethogy mondjaacutek el mit iacutertakle Figyelek arra hogy azillető ne arroacutel a tankoumlnyvioldalroacutel szaacutemoljon be

A megszerzettismeretekmegerősiacuteteacutesekorrigaacutelaacutesa eacutesrendszerezeacutese

Taacuteblaplakaacutetokesetlegiacuteraacutesvetiacutetőfoacutelia

Frontaacutelis Az egyeacuten eacutes acsoport felelős-seacutegeacutenek megfe-lelő araacutenyuacutemegoszlaacutesa se-

TANTAacuteRGYAK

84

8rsquo

4rsquo

amit ő jegyzetelt ki ha-nem egy maacutesik reacuteszletről

Ez alatt kiegeacutesziacutethetikjegyzeteiket

Elveacutegzik a tanuloacutekiacuteseacuterle-tet melyet koumlvetkezőoacuteraacuten megismeacutetelek ez-utaacuten oldjuk meg majd azidevonatkozoacute munkafuumlze-ti feladatokat

Ha meacuteg marad idő meg-beszeacuteljuumlk az eacutegeacutessel kap-csolatos legfontosabb fo-galmakat

Megadom a haacutezi felada-tot keacutesziacutetsenek a kapottszempontok szerint oumltso-rost az energia fogalmaacute-roacutel

illetve oldjaacutek meg a

Mf 21o45 22o923o feladatait

Ezutaacuten egy uumlres lapotkapnak eacutes arra keacuteremőket fogalmazzanak meg5 keacuterdeacutest a mai tananyag-gal kapcsolatban

A lap maacutesik oldala kileacutepőkaacutertya lesz ezen csak azaacuteltalam feltett keacuterdeacutesekreadott vaacutelaszok szerepel-nek A lapot neacutevtelenuumlladjaacutek be majd kifeleacute me-net

Keacuterdeacutesek

Mi tetszett a mai oacuteraacuten alegjobban

Mit nem eacutertesz

Mi volt a legnehezebb fel-adat szaacutemodra

Egyeacuteb eacuteszreveacuteteled

Kommunikaacuteci-oacutes keacuteszseacuteg fej-leszteacutese

Kritikai keacuterde-zeacutes keacuteszseacutegeacute-nek felmeacutereacutesea hiaacutenyossaacutegokfelteacuterkeacutepezeacutese

Taacutelcaacutenbor-szeszeacutegőgyufacsipeszmagneacutezi-um eacutesreacutez

Papiacutertoll

Csoport-munka

Egyeacuteni

giacuteti a tanuloacutekata beszaacutemolaacutes-ban

A vaacutezlat kiegeacute-sziacuteteacuteseacutevel javiacute-taacutesaacuteval maga-biztosan keacute-szuumllhetnek akoumlvetkező oacuteraacute-ra

A keacuterdeacutesfelte-veacutes neheacutez fel-adat A keacuterdeacute-sek szintjeacutebőlkoumlvetkeztetnitudunk gon-dolkodaacutesmoacutedjuk tantaacutergyi tu-daacutesuk sziacutenvo-nalaacutera

A kileacutepőkaacuter-tyaacutek eacuterteacutekeleacute-seacutevel indiacutethat-juk a koumlvetke-ző oacuteraacutet

Eacutehman Gaacuteborneacute Havas Maacuteria Olvasoacutevaacute neveleacutes a nyolcadik eacutevfolyamos tanuloacutekhellip

85

Eacutehmann Gaacuteborneacute Havas Maacuteria

OLVASOacuteVAacute NEVELEacuteS A NYOLCADIKEacuteVFOLYAMOS TANULOacuteK SZAacuteMAacuteRA IacuteROacuteDOTTBIOLOacuteGIA FOumlLDRAJZ EacuteS NYELVTANTANKOumlNYVEKBEN EacuteS MUNKAFUumlZETEKBEN

Az anyanyelvi kommunikaacutecioacute koumltelezően fejlesztendő kulcskompetenciaminden tantaacutergy eseteacuteben Ahogy a tanulaacutesi kompetencia is Mindkettőnekfontos neacutelkuumlloumlzhetetlen reacutesze az olvasaacutes Ennek elleneacutere az olvasoacutevaacute neve-leacutes meacuteg mindig hagyomaacutenyosan a magyar irodalomoktataacutes feladata a gya-korlatban

Az OKI Program- eacutes Tantervfejleszteacutesi Koumlzpontjaacutenak 20012002-es keacuter-dőiacuteves felmeacutereacutese az olvasoacutevaacute neveleacutest eacuterintő keacuterdeacuteseket is feltett az aacuteltalaacutenosiskolai felső tagozatos tanaacuteroknak Ezek elemzeacutese alapjaacuten Franyoacute Istvaacuten meg-aacutellapiacutetotta hogy az aacuteltalaacutenos iskolai bioloacutegiatanaacuterok szinte egyaacuteltalaacuten nemhasznaacuteljaacutek sem a szaacutemiacutetoacutegeacutep sem az internet nyuacutejtotta lehetőseacutegeket Akoumlnyvtaacuterhasznaacutelat viszont a tanulaacutesszervezeacutesi moacutedok koumlzeacutepmezőnyeacutebenszerepel

Uumltőneacute Visi Judit arra a koumlvetkezteteacutesre jutott hogy hogy az aacuteltalaacutenos isko-lai foumlldrajztanaacuterok a tanoacuteraacuten kiacutevuumlli munkaacutera leggyakrabban a koumlnyvtaacuterbantoumlrteacutenő informaacutecioacutegyűjteacutest hasznaacuteljaacutek eacutes legritkaacutebban az oumlnaacutelloacute gyűjtő-kutatoacutemunka alapjaacuten toumlrteacutenő tabloacutekeacutesziacuteteacutest eacutes az internetről toumlrteacutenő infor-maacutecioacutegyűjteacutest

Kerber Zoltaacuten megaacutellapiacutetotta hogy a magyartanaacuterok a legfontosabbnak azolvasaacutest a szoumlvegeacuterteacutest a nyelvhelyesseacuteget a szoacutekincsfejleszteacutest eacutes a koumlznyelvinormaacutek aacutetadaacutesaacutet tartjaacutek A nyelvi kreativitaacutes maacuter csak koumlzeacutepmezőnyben a touml-megkommunikaacutecioacute műfajainak elemzeacutese maacuter csak a lista veacutegeacuten volt talaacutelhatoacute

TANTAacuteRGYAK

86

A diaacutekok teveacutekenyseacutegeacutenek gyakorisaacutegaacuteroacutel az deruumllt ki hogy az oumlnaacutelloacuteszoumlvegeacutertelmezeacutes a lista koumlzeacutepmezőnyeacutebe keruumllt A heacutetkoumlznapi eacuteletben fon-tos keacutepesseacutegek gyakorlaacutesaacutehoz szuumlkseacuteges teveacutekenyseacutegek (hivatalos dokumen-tumok keacutesziacuteteacutese kitoumllteacutese szaacutemiacutetoacutegeacutepes szoumlvegszerkeszteacutes) alig jelentek megaz oacuterai vagy haacutezi feladatok koumlzoumltt

A szaacutemiacutetoacutegeacutep a multimeacutedia eacutes az internet alkalmazaacutesaacutenak gyakorisaacutegaacutetvizsgaacuteloacute keacuterdeacutesre adott vaacutelaszokboacutel kideruumllt hogy a szaacutemiacutetoacutegeacutepet eacutes a mul-timeacutediaacutet is csak ritkaacuten hasznaacuteljaacutek a tanaacuterok az internetet pedig gyakorlatilagegyaacuteltalaacuten nem veszik igeacutenybe munkaacutejukhoz

A jelenlegi helyzetről sajnos nincs aacutetfogoacute keacutepuumlnk de a PISA eacutes az Orszaacute-gos kompetenciameacutereacutesek kapcsaacuten kibontakozoacute szakmai vitaacutek a digitaacutelis tan-eszkoumlzoumlk eacutes a szaacutemiacutetoacutegeacutep-illetve internethasznaacutelat terjedeacutese alapjaacuten joggalfelteacutetelezhetjuumlk hogy a szoumlvegeacuterteacutes eacutes a digitaacutelis informaacutecioacutehordozoacutek is na-gyobb szerepet kapnak a taniacutetaacutes soraacuten Mivel a tankoumlnyvek munkafuumlzetekjelentős meacuterteacutekben befolyaacutesolhatjaacutek hogy a tanaacuterok milyen jellegű olvasmaacute-nyokkal keacuterdeacutesekkel eacutes feladatokkal segiacutetik az ismeretanyag elsajaacutetiacutetaacutesaacutet eacutes akeacuteszseacutegek keacutepesseacutegek fejlődeacuteseacutet ezeacutert azt vizsgaacuteltam hogy a kutataacutes idejeacutenhasznaacutelatos tankoumlnyvek eacutes munkafuumlzetek milyen meacuterteacutekben eacutes milyen moacute-don segiacutetik az olvasoacutevaacute neveleacutest

A kutataacutes bemutataacutesa

A nyolcadik eacutevfolyamos tanuloacutek szaacutemaacutera keacuteszuumllt foumlldrajz bioloacutegia eacutes nyelv-tan tankoumlnyveket eacutes munkafuumlzeteket vizsgaacuteltam meg az olvasoacutevaacute neveleacuteselősegiacuteteacutese szempontjaacuteboacutel

Kerber Zoltaacuten (2005) a magyar nyelvtan eacutes irodalom tankoumlnyvek korszerű-seacutegeacutet meghataacuterozoacute teacutenyezőket vizsgaacuteloacute tanulmaacutenya alapjaacuten hataacuteroztam meg avizsgaacutelandoacute keacuterdeacuteseket (Kerber maacutes oumlsszefuumlggeacutesrendszerben tette fel a keacuter-deacuteseit az aacuteltalam kivaacutelasztottakat nem hasznaacutelta fel az elemzeacuteseacuteben)

Keacuterdeacutesek amelyek segiacutetenek megiacuteteacutelni hogy az olvasoacutevaacute neveleacutest szolgaacutel-ja-e az adott tankoumlnyv munkafuumlzet

bull Vaacuteltozatos szoumlvegtiacutepusok jelennek-e meg bennuumlkbull Olvasaacutest igeacutenylő tankoumlnyvoumln kiacutevuumlli ismeretszerzeacutesre feladatmegol-

daacutesra biztatnak-ebull Biztatnak-e a tananyagban nem szereplő koumlnyvek cikkek olvasaacutesaacuterabull Megjelenik-e bennuumlk a koumlnyvtaacuterhasznaacutelatra valoacute felkeacutesziacuteteacutesbull Milyen moacutedon eacutes milyen gyakran hiacutevjaacutek fel a tanuloacutek figyelmeacutet az in-

ternet hasznaacutelataacutenak lehetőseacutegeacuterebull Eacutepiacutetenek-e az elmeacutelyuumllt szoumlvegeacutertelmezeacutesrebull Tartalmaznak-e a szoumlvegeacutertelmezeacuteseacutet segiacutető keacuterdeacuteseket

87

A bioloacutegia tankoumlnyvek eacutes munkafuumlzetek

A vizsgaacutelatba bevont taneszkoumlzoumlk a koumlvetkezők voltak

bull Dr Kovaacutecs Istvaacuten ndash Dr Victor Andraacutes Bioloacutegia 8 Bp Nemzeti Tan-koumlnyvkiadoacute 2004 (Natuacutera sorozat)

bull Dr Kovaacutecs Istvaacuten ndash Dr Victor Andraacutes Bioloacutegia 8 munkafuumlzet BpNemzeti Tankoumlnyvkiadoacute 2004 (Natuacutera sorozat)

bull Subai Geacuteza Bioloacutegia 8 Panoraacutema sorozat Bp Nemzeti Tankoumlnyvki-adoacute 2010

bull Jaacutembor Gyula ndash Csoacutekaacutesi Andraacutesneacute ndash Feheacuter Andrea ndash Horvaacuteth And-raacutesneacute ndash Kissneacute Gera Aacutegnes Bioloacutegia eacutes egeacuteszseacutegtan 8 Szeged MozaikKiadoacute 2008

bull Jaacutembor Gyula ndash Csoacutekaacutesi Andraacutesneacute ndash Feheacuter Andrea ndash- Horvaacuteth And-raacutesneacute ndash Kissneacute Gera Aacutegnes Bioloacutegia eacutes egeacuteszseacutegtan munkafuumlzet 8 SzegedMozaik Kiadoacute 2007

bull Nagyneacute Horvaacuteth Emiacutelia Bioloacutegia a 13ndash14 eacutevesek eacutes a nyolcadik eacutevfolyamszaacutemaacutera Celldoumlmoumllk Apaacuteczai Kiadoacute 2010

bull Nagyneacute Horvaacuteth Emiacutelia Bioloacutegia munkafuumlzet a 13ndash14 eacutevesek eacutes a nyolca-dik eacutevfolyam szaacutemaacutera Celldoumlmoumllk Apaacuteczai Kiadoacute 2010

bull Maacutendics Dezső ndash Dr Molnaacuter Katalin Bioloacutegia 8 Bp Műszaki Kiadoacute2010

bull Maacutendics Dezső ndash Dr Molnaacuter Katalin Bioloacutegia 8 Munkafuumlzet Bp Mű-szaki Kiadoacute 2010

bull Szombatineacute Kovaacutecs Margit Bioloacutegia Az ember szervezete eacutes egeacuteszseacutegeCelldoumlmoumllk Pauz-Westermann Kiadoacute 2010

bull Szombatineacute Kovaacutecs Margit Bioloacutegia Az ember szervezete eacutes egeacuteszseacutegemunkafuumlzet Celldoumlmoumllk Pauz-Westermann Kiadoacute 2005

Egyeduumll a Panoraacutema-sorozat tankoumlnyve tartalmaz kuumlloumlnboumlző tiacutepusuacute olvas-maacutenyokat termeacuteszettudomaacutenyost (Az emberi test Az elsősegeacutely keacutezikoumlnyve In-geborg Stadelmann A baacuteba vaacutelaszol stb) taacutersadalomtudomaacutenyost (SzaboacuteZoltaacuten A tardi helyzet) irodalmit (Fekete Gyula A falu szeacutepe B NoszikSchweitzer Tolvaly Ferenc El Camino ndash Az Uacutet Tamaacutesi Aacuteron Aacutebel SzendrőSzabolcs ndash Neacutemeth Geacuteza Feacutel laacutebbal a csuacutecson Biblia Moacutericz Zsigmond Leacutegy joacutemindhalaacutelig E Knight Leacutegy hű magadhoz Piroska eacutes a farkas Wass Albert Afuntinelli boszorkaacuteny Michel Quoist Szeress Dani naploacuteja Weoumlres Saacutendor A tel-

TANTAacuteRGYAK

88

jesseacuteg feleacute Weoumlres Saacutendor Oumlregseacuteg stb) Igen sziacutenes eacutes vaacuteltozatos a tankoumlnyv-ben megjelenő irodalmi anyag A Natuacutera sorozat eacutes az Apaacuteczai Kiadoacute tan-koumlnyve eacutepiacutetett be a szoumlvegbe irodalmi ideacutezeteket

Olvasaacutest igeacutenylő tankoumlnyvoumln kiacutevuumlli ismeretszerzeacutesre feladatmegoldaacutesra alegtoumlbb tankoumlnyv biztatja a tanuloacutekat de nem tuacutel gyakran

Koumlnyvajaacutenloacutet csak a Műszaki Kiadoacute eacutes Panoraacutema sorozat tankoumlnyve nemtartalmaz A Szombatineacute-feacutele tankoumlnyv minden fejezet veacutegeacuten ajaacutenl az aktuaacutelisteacutemaacuteba vaacutegoacute olvasnivaloacutet

A koumlnyvtaacuterhasznaacutelatra nem keacutesziacutetenek fel a vizsgaacutelt bioloacutegia taneszkoumlzoumlkAz internet hasznaacutelataacutenak a lehetőseacutegeacutere a tankoumlnyvek toumlbbseacutege felhiacutevja a

tanuloacutek figyelmeacutet a munkafuumlzetek viszont egyaacuteltalaacuten nem A Subai-feacutele tan-koumlnyv minden fejezet veacutegeacuten koumlzoumll linkgyűjtemeacutenyt illetve a tanuloacutek figyel-meacutebe ajaacutenlja a kiadoacute honlapjaacutet ahol meacuteg toumlbb folyamatosa frissiacutetett honlap-ciacutemet talaacutelhatnak Angol nyelvű oldalakat is ajaacutenl ez esetben konkreacutetan leiacuterjaa szerző hogy a tanuloacute mit talaacutelhat ott eacutes hol

A Mozaikos tankoumlnyv is toumlbb esetben konkreacutet honlapokra iraacutenyiacutetja a fia-talokat hogy onnan taacutejeacutekozoacutedjanak bizonyos keacuterdeacutesekben Pl bdquoDohaacutenyzaacutes-sal kapcsolatos ismereteid bőviacuteteacuteseacutet segiacuteti a wwwcikiacigihu honlap isrdquo Awwwnecchu ndash a kamaszkorroacutel szoacutel bdquoLaacutetogasd meg az a-hahu honlapotToumlltsd le a kamasz-uacutetra-valoacute fuumlzetet Melyek a fiataloknak nem ajaacutenlott fo-gamzaacutesgaacutetloacute moacutedszerek Neacutezz utaacutena az a-hahu honlaponrdquo

Szoumlvegeacutertelmezeacuteseacutet segiacutető keacuterdeacuteseket a Panoraacutema sorozat tankoumlnyve ki-veacuteteleacutevel csak a munkafuumlzetek tartalmaznak A Subai-feacutele tankoumlnyvben min-den fejezet veacutegeacuten talaacutelhatoacutek szoumlvegeacuterteacutesi keacuterdeacutesek

A foumlldrajz tankoumlnyvek eacutes munkafuumlzetek

bull Nagy Vendelneacute ndash Rugli Ilona ndash dr Udvarhelyi Kaacuteroly Foumlldrajz 8 BpNemzeti Tankoumlnyvkiadoacute 2004

bull Nagy Vendelneacute ndash Ruli Ilona ndash Udvarhelyi Kaacuteroly Foumlldrajz munkafuumlzet8 Bp Nemzeti Tankoumlnyvkiadoacute 2010

bull Maurics Andraacutes Foumlldrajz 8 Panoraacutema sorozat Bp Nemzeti Tan-koumlnyvkiadoacute 2009

bull Joacutenaacutes Ilona ndash De Kovaacutecs Laacuteszloacuteneacute ndash Viacutezvaacuteri Albertneacute Foumlldrajz 8Szeged Mozaik Kiadoacute 2008

bull Joacutenaacutes Ilona ndash De Kovaacutecs Laacuteszloacuteneacute ndash Viacutezvaacuteri Albertneacute Foumlldrajz 8Munkafuumlzet Szeged Mozaik Kiadoacute 2008

89

bull Szentirmaineacute Brecsok Maacuteria Foumlldrajz Koumlzeacutep-Euroacutepa eacutes Magyarorszaacutegfoumlldrajza a 8 eacutevfolyam eacutes a 14 eacuteves korosztaacutely szaacutemaacutera Celldoumlmoumllk ApaacuteczaiKiadoacute 2008

bull Szentirmaineacute Brecsok Maacuteria Foumlldrajz 8 Munkafuumlzet Celldoumlmoumllk Apaacute-czai Kiadoacute 2010

bull Laacuteng Gyoumlrgy ndash Uumltőneacute Visi Judit Foumlldrajz tankoumlnyv 8 osztaacutelyosoknakBp Műszaki Kiadoacute 2008

bull Juhaacutesz Bernadett ndash Laacuteng Gyoumlrgy ndash Uumltőneacute Visi Judit Foumlldrajz 8 Mun-kafuumlzet Bp Műszaki Kiadoacute 2009

bull Lakotaacuter Katalin Foumlldrajz 8 Koumlzeacutep-Euroacutepa eacutes Magyarorszaacuteg foumlldrajzi isme-retei Celldoumlmoumllk Pauz-Westermann Kiadoacute 2007

bull Lakotaacuter Katalin Foumlldrajz 8 Koumlzeacutep-Euroacutepa eacutes Magyarorszaacuteg foumlldrajzi ismere-tei Munkafuumlzet Celldoumlmoumllk Pauz-Westermann Kiadoacute 2004

Csak a Nemzeti Panoraacutema sorozataacutenak tankoumlnyveacuteben jelennek meg igazaacutenvaacuteltozatos szoumlvegek baacuter az oumlsszes tankoumlnyv eacutes munkafuumlzet tartalmaz nemfolyamatos szoumlvegeket A Maurics-feacutele tankoumlnyv minden fejezet veacutegeacuten koumlzoumllegy neacutehaacuteny soros olvasmaacutenyt amihez szoumlvegeacuterteacutesi feladatok tartoznak Azolvasmaacutenyok koumlzt talaacutelunk termeacuteszettudomaacutenyos (a lavinaacuteroacutel a barna med-veacutekről a szőlőgyoumlkeacutertetűről a Duna-Ipoly nemzeti parkroacutel stb) helytoumlrteacute-neti toumlrteacutenelmi (a berlini falroacutel koumllniről Raacutekoacuteczi rodostoacutei bujdosaacutesaacuteroacutel amaastrichti szerződeacutesről stb) teacutemaacutejuacutet A tihanyi kecskekoumlroumlm kapcsaacuten meg-emliacuteti Garay Jaacutenos regeacutejeacutet is a tankoumlnyv De talaacutelunk zenetoumlrteacuteneti (Beetho-venről) neacuteprajzi (a fagyosszentekről a busoacutejaacuteraacutesroacutel) gazdasaacutegi (a Tisza cipő-ről az Opelről stb) tudomaacutenytoumlrteacuteneti (a szaacutemiacutetoacutegeacutep toumlrteacuteneteacuteről a netről)nyelveacuteszeti (az euroacutepai nyelvekről)) teacutemaacutejuacute szoumlvegeket is

Olvasaacutest igeacutenylő tankoumlnyvoumln kiacutevuumlli ismeretszerzeacutesre feladatmegoldaacutesramindegyik vizsgaacutelt taneszkoumlz biztat de kiemelkedik a műszakis tankoumlnyv eacutesmunkafuumlzet illetve a Pauz-Westermann Kiadoacute tankoumlnyve a mezőnyből a fel-adatok szaacutemaacuteval eacutes vaacuteltozatossaacutegaacuteval Laacutesunk neacutehaacuteny peacuteldaacutet a műszakis tan-eszkoumlzoumlk feladatai koumlzuumll bdquoGyűjts kuumlloumlnfeacutele statisztikai kiadvaacutenyokboacutel aszolgaacuteltataacutes sziacutenvonalaacutet sokfeacuteleseacutegeacutet szemleacuteltető adatokat mutatoacutekatrdquobdquoGyűjts informaacutecioacutekat milyen koumlrnyezeti kaacuterokat okozott a bauxit- eacutes a bar-nakőszeacuten-baacutenyaacuteszatrdquo bdquoGyűjts a Balaton koumlrnyeacutekeacutehez kapcsoloacutedoacute kultuacutertoumlr-teacuteneti emleacutekeketrdquo bdquoNeacutezz utaacutena eacutes rajzold le milyen egy jellegzetes paloacutechaacutezrdquo stb

A Lakotaacuter-feacutele tankoumlnyv feladatai koumlzuumll bdquoTaacutejeacutekozoacutedj lakoacutehelyeden eacutes akoumlnyvtaacuterban aacutelliacutetsd oumlssze lakoacutehelyed eacutes koumlrnyezete veacutedett noumlveacutenyeinek aacutella-tainak listaacutejaacutetrdquo bdquoKutass a koumlnyvtaacuterban Mit jelent a szeres telepuumlleacutes a kaacutestu

TANTAacuteRGYAK

90

a toacutekardquo bdquoKutass a koumlnyvtaacuterban keacutesziacutets uacutetikalauzt a Dunaacutentuacuteli-koumlzeacutephegy-seacuteg vaacuterairoacutelrdquo bdquoKutass a koumlnyvtaacuterban gyűjts ismereteket az ősemberleletek-rőlrdquo bdquoKoumlnyvek segiacutetseacutegeacutevel ismerkedj meg az aggteleki barlangok legszebbkeacutepződmeacutenyeivelrdquo bdquoFigyeld az uacutejsaacutegok hiacuteradaacutesait milyen az aacutellattenyeacuteszteacutes-hez kapcsoloacutedoacute feladatokroacutel probleacutemaacutekroacutel tudoacutesiacutetanakrdquo stb

Az apaacuteczais eacutes műszakis munkafuumlzet kiveacuteteleacutevel mindegyik vizsgaacutelt tan-eszkoumlz biztat a tananyagban nem szereplő koumlnyvek eacutesvagy cikkek olvasaacutesaacute-ra Az apaacuteczais tankoumlnyv kuumlloumlnfeacutele teacutemaacutejuacute koumlnyveket ajaacutenl olvasaacutesara kedv-csinaacuteloacute kommentaacuterral kiegeacutesziacutetve Nemcsak termeacuteszettudomaacutenyos eacutes toumlrteacute-nelmi helytoumlrteacuteneti (Ezerarcuacute vilaacutegunk sorozat Euroacutepa koumltete EacuterteacutekőrzőMagyarorszaacuteg A Szeacutekelyfoumlld leiacuteraacutesa Orbaacuten Balaacutezstoacutel Panoraacutema uacutetikoumlnyvsorozat Magyarorszaacuteg szaacutez csodaacuteja stb) koumlnyvek olvasaacutesaacutera biztat de Ta-maacutesi Aacuteron Aacutebel ciacutemű regeacutenytriloacutegiaacutejaacutet is a tanuloacutek figyelmeacutebe ajaacutenlja (Amitegyeacutebkeacutent is toumlbb helyen koumltelező olvasmaacuteny irodalomoacuteraacuten nyolcadikban)

Az Apaacuteczai Kiadoacute taneszkoumlzei eacutes a PauzndashWestermann Kiadoacute munkafuumlze-te kiveacuteteleacutevel mindegyik taneszkoumlz gyakoroltatja a koumlnyvtaacuterhasznaacutelatot baacuternagyon elteacuterő meacuterteacutekben Az internet adta lehetőseacutegeket a Maurics-feacutele tan-koumlnyv hasznaacutelja ki legjobban Minden fejezet veacutegeacuten koumlzoumll egy linkgyűjte-meacutenyt amelyben olyan honlapokat ajaacutenl ahol a tananyaggal kapcsolatos eacuter-dekesseacutegeknek utaacutena lehet neacutezni A tanuloacutek figyelmeacutebe ajaacutenljaacutek a kiadoacute hon-lapjaacutet ahol meacuteg toumlbb eacutes aktuaacutelis honlapciacutem talaacutelhatoacute Kuumlloumln fejezetet szentela telekommunikaacutecioacute eacutes a fejlett informaacutecioacutes technoloacutegia bemutataacutesaacutenak

Az apaacuteczais munkafuumlzet toumlbb esetben is elvaacuterja hogy a hallgatoacute megne-vezze azokat a honlapokat amelyekről az informaacutecioacutekat gyűjtoumltte A Műsza-ki Kiadoacute tankoumlnyveacuteben szaacutemos feladatot az internet segiacutetseacutegeacutevel kell a tanu-loacutenak megoldaniuk gyakran előre megadott honlapokroacutel taacutejeacutekozoacutedhatnakPl Laacutetogass el az Orszaacutegos Meteoroloacutegiai Szolgaacutelat honlapjaacutera Gyűjts eacuterde-kes időjaacuteraacutesi adatokat eacutes keacutesziacutets ebből beszaacutemoloacutet az osztaacutelytaacutersaid szaacutemaacuteraVaacutelassz ki egy gyoacutegyfuumlrdőt Gyűjts adatokat az internet segiacutetseacutegeacutevel az ottfelsziacutenre keruumllő heacuteviacutezről pl a hőmeacuterseacuteklete kinek ajaacutenljaacutek stb Gyűjts ada-tokat a neacutepesedeacutesi folyamatokroacutel a Koumlzponti Statisztikai Hivatal honlapjaacuteroacutel(httpportalkshhu)

A PauzndashWestermann Kiadoacute tankoumlnyvi feladatai is szaacutemos alkalommal in-ternetes kutataacutest igeacutenyelnek illetve az internetről kell kuumlloumlnboumlző teacutemaacutekbantaacutejeacutekozoacutedniuk a diaacutekoknak Pl Kutass a koumlnyvtaacuterban vagy interneten Vaacute-lassz ki egy vaacuterost eacutes mutasd be milyen napjainkban Koumlnyvek eacutes az internetsegiacutetseacutegeacutevel ismerkedj meg Győrrel kulturaacutelis oktataacutesi inteacutezmeacutenyeivel toumlr-teacutenelmi vaacuteroskoumlzpontjaacuteval Kutass az interneten a koumlnyvtaacuterban eacutes gyűjtsismereteket az Abaligeti-barlangroacutel Kutass a koumlnyvtaacuterban az interneten bő-viacutetsd ismereteidet a Tihanyi-feacutelszigetről

Az Apaacuteczai Kiadoacute eacutes a Nemzeti Tankoumlnyvkiadoacute haacuteromszerzős tankoumlny-ve illetve a PauzndashWestermann Kiadoacute munkafuumlzete kiveacuteteleacutevel mindegyik

91

vizsgaacutelt taneszkoumlz tartalmaz szoumlvegeacuterteacutest segiacutető keacuterdeacuteseket A Panoraacutema so-rozat tankoumlnyveacuteben minden fejezet veacutegeacuten talaacutelhatoacutek szoumlvegeacuterteacutesi feladatok akiegeacutesziacutető olvasmaacuteny utaacuten

A nyelvtan tankoumlnyvek eacutes munkafuumlzetekA vizsgaacutelatba bevont taneszkoumlzoumlk a koumlvetkezők voltak

bull Antalneacute Dr Szaboacute Aacutegnes ndash Dr Raaacutetz Judit Magyar nyelv eacutes kommuni-kaacutecioacute Tankoumlnyv a 7ndash8 eacutevfolyam szaacutemaacutera Nemzeti Tankoumlnyvkiadoacute Bp2009

bull Antalneacute Dr Szaboacute Aacutegnes ndash Dr Raaacutetz Judit Magyar nyelv eacutes kommuni-kaacutecioacute Munkafuumlzet a 8 eacutevfolyam szaacutemaacutera Nemzeti Tankoumlnyvkiadoacute Bp2009

bull Takaacutecs Etel A magyar nyelv koumlnyve az aacuteltalaacutenos iskola 7ndash8 eacutevfolyama szaacute-maacutera Nemzet Tankoumlnyvkiadoacute Bp 2008

bull Takaacutecs Etel ndash Toumlroumlk Imre Magyar nyelvi munkafuumlzet az aacuteltalaacutenos iskola 8eacutevfolyama szaacutemaacutera Nemzeti Tankoumlnyvkiadoacute Bp 2008

bull Lerchneacute dr Egri Zsuzsa Anyanyelv felsősoumlknek Tankoumlnyv 8 osztaacutelyosok-nak Mozaik Kiadoacute Szeged 2010

bull Lerchneacute dr Egri Zsuzsa Anyanyelv felsősoumlknek Munkafuumlzet 8 osztaacutelyo-soknak Mozaik Kiadoacute Szeged 2010

bull Adamikneacute dr Jaacuteszoacute Anna ndash Fercsik Erzseacutebet Eacutedes anyanyelvuumlnk Ma-gyar nyelvtan eacutes kommunikaacutecioacute az aacuteltalaacutenos iskola 8 osztaacutelyosai szaacutemaacuteraTankoumlnyv Dinasztia Tankoumlnyvkiadoacute Bp 2005

bull Adamikneacute dr Jaacuteszoacute Anna ndash dr Fercsik Erzseacutebet Meacuterfoumlldkő I Feladat-fuumlzet a 8 osztaacutelyos Eacutedes anyanyelvuumlnk ciacutemű tankoumlnyvhoumlz Dinasztia Tan-koumlnyvkiadoacute Bp 2002

Az Antalneacute-feacutele tankoumlnyv kiveacuteteleacutevel mindegyik vizsgaacutelt taneszkoumlz vaacuteltozatostiacutepusuacute szoumlvegeket tartalmaz (neacuteprajzi irodalmi nyelveacuteszeti termeacuteszettudomaacute-nyos művelődeacutestoumlrteacuteneti taacutersadalomtudomaacutenyos szoumlvegekkel eacutes sajtoacuteszoumlve-gekkel egyaraacutent talaacutelkozunk) de jellemző az irodalmi peacuteldaanyag tuacutelsuacutelya eacutes akortaacuters művek hiaacutenya A tanuloacutek irodalmi nyelvtani eacuterdeklődeacuteseacutet csak a moza-ikos taneszkoumlzoumlk eacutes Takaacutecs-feacutele munkafuumlzet eacutepiacutetik be a szoumlvegbe Ezekben je-lennek meg humoros illetve kortaacuters művek (Pl Romhaacutenyi Szamaacuterfuumll Eszter-haacutezy eacutes Oumlrkeacuteny iacuteraacutesai Parti Nagy Lajos Saacuterbogaacuterdi Jolaacuten A test angyala stb)

A hangos olvasaacutes gyakoroltataacutesa szinte minden tankoumlnyvben munkafuuml-zetben megjelenik

TANTAacuteRGYAK

92

A tankoumlnyvoumln kiacutevuumlli olvasaacutest igeacutenylő ismeretszerzeacutest feladatmegoldaacutestminden vizsgaacutelt taneszkoumlz szorgalmazza Jellemző feladatok szoacutetaacuter illetveszoacutemagyaraacutezat keacutesziacuteteacutese meghataacuterozott nyelvtani szerkezet gyűjteacutese irodalmiolvasmaacutenyokban vagy a sajtoacuteban szoacutelaacutesok koumlzmondaacutesok gyűjteacutese kuumlloumlnbouml-ző tiacutepusuacute sajtoacuteműfajok gyűjteacutese

Minden vizsgaacutelt taneszkoumlz tartalmaz koumlnyv- illetve cikkajaacutenloacutet Ezek első-sorban nyelveacuteszeti nyelvtoumlrteacuteneti teacutemaacutejuacuteak de akad neacuteprajzi eacutes irodalmi isA legtoumlbb koumlnyvajaacutenloacutet az Adamikneacute-feacutele tankoumlnyv eacutes munkafuumlzet tartal-mazza

A koumlnyvtaacuterhasznaacutelatra valoacute felkeacutesziacuteteacutes elsősorban feladatokon keresztuumlltoumlrteacutenik egyeduumll az Antalneacute-feacutele tankoumlnyvben foglalkozik kuumlloumln fejezet akoumlnyvtaacuterhasznaacutelattal A Takaacutecs-feacutele tankoumlnyv illetve a mozaikos munkafuuml-zet azonban nem is gyakoroltatja koumlnyvtaacuterhasznaacutelatot

Az internet csak a nemzetis munkafuumlzetekben eacutes a vizsgaacutelt mozaikos tan-eszkoumlzoumlkben jelenik meg mint lehetseacuteges tanulaacutesi forraacutes de azokban is csakegy-keacutet helyen Az Antalneacute-feacutele munkafuumlzet reacuteszletesesen bemutatja a Ma-gyar Elektronikus Koumlnyvtaacuterat (MEK) A Takaacutecs-feacutele munkafuumlzet a tanuloacutekatkeacuteri meg hogy neacutezzenek utaacutena mit jelent a MEK eacutes a linkgyűjtemeacuteny In-ternetes kutataacutest igeacutenyelnek meacuteg a koumlvetkező keacuterdeacutesek Szaacutemolj be neacutehaacutenytőluumlnk taacutevol lejaacutetszoacutedoacute esemeacutenyről amelyről most olvastaacutel az uacutejsaacutegban azinterneten vagy hallottaacutel a televiacutezioacuteban Mit kell tenni ha az internet segiacutetseacute-geacutevel akarsz toumlbbet tudni Bartoacutek Beacutelaacuteroacutel Szilaacutegyi Domokosroacutel CsontvaacuteryKosztka Tivadarroacutel a Louvre-roacutel a Laacutenchiacutedroacutel a Fővaacuterosi Aacutellat- eacutes Nouml-veacutenykertről a baseballroacutel

A szoumlvegeacutertelmezeacutest segiacutető keacuterdeacutesek a Takaacutecs-feacutele tankoumlnyvben eacutes mun-kafuumlzetben illetve az Antalneacute-feacutele eacutes a mozaikos tankoumlnyvben egyaacuteltalaacutennem jelennek meg

Oumlsszegzeacutes

A tankoumlnyvek neacutehaacuteny kiveacuteteltől eltekintve alapvetően tudaacuteskiacutenaacuteloacute szoumlvegekettartalmaznak a tanuloacutek irodalmi nyelvi stb eacuterdeklődeacuteseacutet aacuteltalaacuteban nem eacutepiacute-tik be a szoumlveguumlkbe

A taneszkoumlzoumlk a tanultakhoz kapcsoloacutedoacute nyomtatott eacutes elektronikus is-meretforraacutesokra vonatkozoacute ajaacutenlaacutesokkal illetve ezek hasznaacutelataacutet igeacutenylő fel-adatokkal oumlsztoumlnoumlzhetik a tanuloacutekat az oumlnművelődeacutesre A tananyagban nemszereplő koumlnyvek cikkek olvasaacutesaacutera a nyelvtan tankoumlnyvek biztatnak a legin-kaacutebb a vizsgaacutelt taneszkoumlzoumlk koumlzuumll

A koumlnyvtaacuterhasznaacutelatra a nyelvtan taneszkoumlzoumlk keacutesziacutetenek fel leginkaacutebb eacutesa bioloacutegia taneszkoumlzoumlk a legkeveacutesbeacute

93

Az internet mint lehetseacuteges tanulaacutesi forraacutes a nyelvtan taneszkoumlzoumlkben ke-veacutesseacute jelenik meg a bioloacutegia eacutes a foumlldrajz taneszkoumlzoumlkhoumlz keacutepest

A szoumlvegeacutertelmezeacutest segiacutető keacuterdeacutesek elsősorban a munkafuumlzetekben je-lennek meg mindhaacuterom tantaacutergy eseteacuten de elmeacutelyuumllt szoumlvegeacutertelmezeacutesre ke-veacutes taneszkoumlz eacutepiacutet

Oumlsszesseacutegeacuteben a nyelvtan tankoumlnyvek eacutes munkafuumlzetek segiacutetik legjobbana tanuloacutek olvasoacutevaacute neveleacuteseacutet azonban az egyes tankoumlnyvcsalaacutedok koumlzoumlttnagy elteacutereacutesek mutatkoznak

Felhasznaacutelt irodalom

FRANYOacute Istvaacuten A bioloacutegia tantaacutergy helyzete az aacuteltalaacutenos iskolaacuteban keacuterdőiacutevekre adott vaacutelaszok alap-jaacuten[online] [2011 0905]httpwwwofihutudastartantargyak-helyzetebiologia-tantargy

KERBER Zoltaacuten A magyar nyelv eacutes irodalom tantaacutergy helyzete egy felmeacutereacutes tuumlkreacuteben [online] [20110905]httpwwwofihutudastartantargyak-helyzetemagyar-nyelv-irodalom

KERBER Zoltaacuten Magyar nyelv eacutes irodalom In KOJANITZ Laacuteszloacute (szerk) A tankoumlnyvekkorszerűseacutegeacutet eacutes minőseacutegeacutet meghataacuterozoacute teacutenyezők Tankoumlnyvkutatoacute Inteacutezet 2005 [online] [20110905]httpwwwcommitmenthutanulmanyoktankkor-magyar

UumlTŐNEacute VISI Judit A foumlldrajz tantaacutergy helyzeteacutet eacutes fejleszteacutesi feladatait feltaacuteroacute tanulmaacuteny Keacuterdőiacuteveselemzeacutese felmeacutereacutes alapjaacuten [online] [2011 0905]httpwwwofihutudastartantargyak-helyzetefoldrajz-tantargy

Eacuterteacutekeleacutesi kriteacuteriumrendszer a tankoumlnyvek pedagoacutegiai biacuteraacutelataacutehoz munkaanyag 2006 [online] [20110905]httpwwwcommitmenthuertekelesi

TANTAacuteRGYAK

94

Toacuteth Szilvia

bdquoCSAK AZ EMBER OLVASrdquo ndash SZEacutePIRODALMIBARANGOLAacuteSOK BIOLOacuteGIAOacuteRAacuteN

A kisvaacuterdai Bessenyei Gyoumlrgy Gimnaacutezium eacutes Kolleacutegiumban haacuterom eacuteve dol-gozom bioloacutegia- eacutes keacutemiatanaacuterkeacutent E nagy muacuteltuacute hagyomaacutenyokkal rendel-kező iskola szellemiseacutege akarva-akaratlanul aacutethatja az ott tanuloacute diaacutekok eacutes azott taniacutetoacute pedagoacutegusok mindennapjait A Bessenyei Gyoumlrgy Gimnaacutezium eacutesKolleacutegium eseteacuteben az idei taneacutev kuumlloumlnleges jelentőseacuteggel biacuter hiszen az isko-la ideacuten uumlnnepli fennaacutellaacutesaacutenak centenaacuteriumaacutet Az immaacuteron egy eacutevszaacutezadosmuacuteltra visszatekintő gimnaacuteziumunk falai koumlzoumltt az elsődleges szerep min-denkor az oktataacuteseacute a neveleacuteseacute eacutes a tehetseacuteggondozaacuteseacute Ez a kerek eacutevforduloacutealkalom arra is hogy abban a folyamatban ami 100 eacutevvel ezelőtt elindultoumlnmagunkat elhelyezzuumlk eacutes aacutetgondoljuk hogy milyen szellemi uacutetravaloacutet kap-tunk e falak koumlzoumltt Ugyanakkor arra is oumlsztoumlnoumlz hogy nevelő-oktatoacute mun-kaacutenk reacuteveacuten hozzaacutejaacuteruljunk azon szellemi oumlroumlkseacuteg meacuteltoacute aacutepolaacutesaacutehoz eacutes fenn-tartaacutesaacutehoz amit Bessenyei Gyoumlrgy fogalmazott meg eacutes amit nem csak a neacutevadoacuteelőtt tisztelegve vaacutelasztott az inteacutezmeacuteny ars poeticaacutejaacutenak bdquoVezesseacutetek () elmeacute-inket a szeacutep tudomaacutenyoknak eacutes a boumllcsesseacutegeknek feacutenyes napjaacutera hadd laacutessuk meg ottMicsoda az emberrdquo

A NAT ceacutelkitűzeacutesei koumlzoumltt koumlzponti helyet foglal el az egyes kompeten-ciateruumlletek fejleszteacutese A termeacuteszettudomaacutenyos tantaacutergyak oktataacutesa soraacuten el-sősorban a diaacutekok szintetizaacuteloacute probleacutemamegoldoacute keacutepesseacutegeacutet fejlesztjuumlk Iacutegykeacutepesseacute vaacutelnak arra hogy a termeacuteszettudomaacutenyos műveltseacuteguumlk mozgoacutesiacutetaacutesaacute-val a munkaacutejukban eacutes a heacutetkoumlznapi eacuteletben felmeruumllő probleacutemaacutekat megold-jaacutek Ugyanakkor keacuteszseacuteget eacutes keacutepesseacuteget szereznek arra hogy az ismeretek eacutesa moacutedszerek felhasznaacutelaacutesaacuteval a kuumlloumlnboumlző koumlrnyezetben lezajloacute folyamatok-ra magyaraacutezatot adjanak uacutejabb probleacutemaacutekat vegyenek eacuteszre eacutes eacutertelmezzeacutekazokat

Toacuteth Szilvia bdquoCsak az ember olvasrdquo ndash szeacutepirodalmi barangolaacutesok bioloacutegiaoacuteraacuten

95

Taniacutetaacutesi-neveleacutesi munkaacutenk soraacuten a kulcskompetenciaacutek fejleszteacuteseacutet is ndash alehetőseacutegekhez eacutes a feladathoz meacuterten ndash komplexen kell veacutegeznuumlnk A reaacutel-tantaacutergyak sajaacutetossaacutegaiboacutel adoacutedoacutean a matematikai eacutes a digitaacutelis kompetenciaacutekfejleszteacutese egymaacutest egeacutesziacuteti ki Mivel a tudomaacuteny nyelve az angol iacutegy az ide-gen nyelvi kompetencia fejleszteacutese tudomaacutenyos cikkek olvasaacutesaacuteval eacutes fordiacutetaacute-saacuteval koumlnnyen megoldhatoacute Keveacutes kiveacuteteltől eltekintve magyar nyelven folyikaz oktataacutes iacutegy az anyanyelvi kommunikaacutecioacute fejleszteacutese is magaacutetoacutel eacutertetődik

Egy probleacutema megoldaacutesa soraacuten a felismereacutest koumlvetően a helyes keacuterdeacutestkell feltennuumlnk Aacutetfogalmazva a Magvető Kiadoacute Maacuterai Saacutendortoacutel szaacutermazoacuteszlogenjeacutet miszerint bdquocsak az ember olvasrdquo feltehetjuumlk uacutegy a keacuterdeacutest hogy csaka motivaacutelt diaacutek olvas A vaacutelaszt eacutes az olvasaacutes ndash bdquonem-olvasaacutesrdquo probleacutemaacutejaacute-nak okait mindenki meg tudja fogalmazni Veacutelemeacutenyuumlnk szerint a joacute keacuterdeacutesmeacuteg csak nem is az hogy ki mit eacutes hogyan olvas hanem sokkal inkaacutebb azhogy taniacutetaacutesi-neveleacutesi munkaacutenk soraacuten hogyan tudunk segiacuteteni abban hogy azeacutelmeacutenyszerzeacutes eacutes oumlroumlmforraacutes egyik lehetőseacutegeacutenek megmutataacutesa mellett azolvasaacutesi eacutes szoumlvegeacuterteacutesi keacutepesseacuteget is fejlesszuumlk

Ebben a relaacutecioacuteban az olvasaacutes a koumlzoumls nevező amely teveacutekenyseacuteg magaacute-toacutel eacutertetődik hiszen nemcsak tudatosan hanem oumlnkeacutentelenuumll is olvasunk anap szinte minden perceacuteben A taniacutetaacutes ndash tanulaacutes soraacuten tankoumlnyvek eacutes mun-kafuumlzetek szoumlvegeinek olvasaacutesa eacutes olvastataacutesa mellett dolgozatokkal feladat-lapokkal eacutes kuumlloumlnboumlző oktataacutesi segeacutedanyagokkal is talaacutelkozik a tanuloacute Azelőbb emliacutetett oktataacutesi anyagok szerkeszteacutese eacutes oumlsszeaacutelliacutetaacutesa komoly szakmaifeladat eacutes a szerkesztők valamint a lektorok munkaacuteja aacuteltal egy joacutel ellenőrzoumlttfolyamat Az utoacutebb emliacutetett oktataacutesi anyagok szoumlvegeinek oumlsszeaacutelliacutetaacutesa azon-ban az interneten fellelhető illetve a kuumlloumlnboumlző ndash pedagoacutegusok munkaacutejaacutet se-giacutető ndash kiadvaacutenyok mellett a taniacutetoacute pedagoacutegus kompetenciaacuteja is lehet Egy-egy eacuterdekes megfogalmazaacutessal a heacutetkoumlznapi eacuteletből vett szoacutefordulattal fi-nom humorral vagy laacutetszoacutelag egymaacutestoacutel taacutevol aacutelloacute fogalmak oumlsszekapcsolaacutesaacute-val sziacutenesiacutetett feladat felkelt(het)i a tanuloacute eacuterdeklődeacuteseacutet eacutes nagyobb kedvvellaacutet neki a megoldaacuteshoz Ezekkel a szoumlvegekkel is lehet diaacutekjaink olvasaacutesikeacuteszseacutegeacutet fejleszteni hiszen a feladat megoldaacutesaacutehoz a feladat eacutertelmezeacutese ishozzaacutetartozik Minden uacutejabb feladattiacutepust gondosan elő kell keacutesziacuteteni eacutes ala-posan be kell vezetni a taniacutetaacutesi munka soraacuten hogy ne a szaacutemonkeacutereacutes soraacutentalaacutelkozzon előszoumlr vele a diaacutek

Neacutezzuumlnk neacutehaacuteny a taniacutetaacutesi munkaacutem soraacuten maacuter alkalmazott eacutes kiproacutebaacuteltpeacuteldaacutet ennek szemleacutelteteacuteseacutere

1 FELADAT

Hiacuteres emberek ndash kicsit maacuteskeacuteppenAz aacutellatvilaacutegban szaacutemos szervet a leiacuteroacutejaacuteroacutel nevezetek el iacutegy tisztelegve a tu-doacutes munkaacutessaacutega előtt Add meg hogy az adott szervnek mi a funkcioacuteja jel-lemzője eacutes melyik taxonban fordul elő

TANTAacuteRGYAK

96

Bojanus-feacutele szerv Weber-csont Wolff-vezeteacutek Malpighi-edeacuteny Johnston-szerv

2 FELADAT

GPS ndash uacutetvonaltervezeacutes A leacutegzeacutesi gaacutezok uacutetjaAz aacutebra segiacutetseacutegeacutevel koumlvesd nyomon az oxigeacutenmolekulaacutek uacutetjaacutet a hal szerve-zeteacuteben majd folytasd az utat a szervek sejtjeiben keletkező szeacuten-dioxid-molekulaacutekkal

3 FELADAT

bdquoFeltehetek egy keacuterdeacutestrdquo ndash Szoacutekrateacutesz keacuterdezRoumlviden eacutes leacutenyegre toumlrően vaacutelaszolj a koumlvetkező keacuterdeacutesreMieacutert aktiacutev energiaigeacutenyes a rovarok kileacutegzeacutese miacuteg a beleacutegzeacutesuumlk passziacutev fo-lyamat

4 FELADAT

Szem ndash a leacutelek tuumlkreMilyen moacutedon milyen laacutetoacuteszervvel eacuterzeacutekelik a kuumllvilaacuteg ingereit az egyeseacutelőleacutenyek Talaacuteld meg az oumlsszetartozoacute paacuterokat

5 FELADAT

A hosszuacute eacutelet titka ne hagyjuk abba a leacutelegzeacutesthellipNevezd meg az emberi leacutegutak reacuteszeit

A bioloacutegia oktataacutesa soraacuten szaacutemos alkalom nyiacutelik arra hogy a szoumlvegalkotoacute eacutes-elemző keacutepesseacuteg fejleszteacutese mellett az olvasaacutes megszeretteteacuteseacutet eacutes neacutepszerű-siacuteteacuteseacutet is megvaloacutesiacutetsuk Mindezt tesszuumlk uacutegy hogy egy szeacutepirodalmi szoumlveg-reacuteszletet vagy akaacuter egy teljes művet a megszokottoacutel teljesen elteacuterő koumlrnyezet-be (tanoacutera tananyag) helyezve felkeltjuumlk a figyelmet nemcsak a reaacuteliaacutek ha-nem az adott mű elolvasaacutesa iraacutent is Keacutet gyakorlati peacutelda segiacutetseacutegeacutevel neacutezzuumlkmeg hogyan valoacutesiacutethatoacute meg ezen figyelemfelkelteacutes tanoacuterai keretek koumlzoumltt

Az első peacutelda bdquoAz emberi veacuter eacutes oumlsszeteacutetelerdquo ciacutemű tananyag mely a bioloacutegiaoktataacutesaacutenak egy viszonylag koumlnnyen megfoghatoacute eacutes eacuterdeklődeacutesre szaacutemot tar-toacute reacutesze A tanoacutera egy provokatiacutev probleacutema felveteacuteseacutevel is kezdődhet Mieacutertveacutert sziacutevnak a vaacutempiacuterok

A keacuterdeacutes koumlrbejaacuteraacutesa soraacuten akaratlanul is előjoumln a Twilight Drakula groacutef eacuteseacutelete Bram Stoker Drakulaacuteja esetleg Lugosi Beacutela Drakula-alakiacutetaacutesa is Eacuterdemeskiteacuterni a veacuterrel kapcsolatos szoacutelaacutesokra eacutes jelenteacutesuumlkre is mint peacuteldaacuteul A veacuternem vaacutelik viacutezzeacute Veacutert izzadni Veacutert ontani A veacuterrel kapcsolatban az eacutelet illetve aleacutelek fogalmak biztosan szoacuteba keruumllnek eacutes ezekkel oumlsszefuumlggeacutesben meg lehet

97

emliacuteteni a moacutezesi toumlrveacutenyeket1 is Arany Jaacutenos Aacutegnes asszony ciacutemű balladaacutejaacute-boacutel reacuteszlete(ke)t felolvasva szoumlvegfelismereacutesi gyakorlatkeacutent is lehet motivaacutelnia diaacutekokat Az emberi szervezetben keringő veacuter mennyiseacutegeacutet WilliamShakespeare Macbeth ciacutemű draacutemaacutejaacuteboacutel szaacutermazoacute reacuteszlettel lehet bevezetnibdquoDe haacutet ki hitte volna hogy ennyi veacuter van az oumlregemberbenrdquo Haacutezi feladat vagy szor-galmi munka soraacuten a diaacutekok gyűjthetnek olyan irodalmi alkotaacutesokat (versnovella regeacuteny draacutema) amelyek konkreacutetan vagy aacutetvitt eacutertelemben kapcso-loacutednak a veacuter teacutemaacutehoz

A provokaacutecioacutenak szaacutent kezdőkeacuterdeacutes egyszerűseacutege elleneacutere szaacutemos lehető-seacuteget kiacutenaacutel arra hogy a diaacutekok előzetes irodalmi ismereteit eacutes taacutejeacutekozottsaacutegaacutetfelhasznaacutelva az olvasaacutesi kultuacuteraacutejukat is fejlesszuumlk A keacuterdeacutesre adandoacute vaacutela-szok koumlzoumltt uacutegy kell iraacutenyiacutetani az asszociaacutecioacutekat hogy a veacuter oumlsszeteacutetele vaacutez-latponttal lehessen az oacuteraacutet tovaacutebb folytatni Eacuterdemes az iacutegy koumlzoumlsen oumlssze-gyűjtoumltt informaacutecioacutekat egy csillagaacutebraacuteban is roumlgziacuteteni

A maacutesik peacutelda bdquoA genetika eacutes az oumlroumlklődeacutes szabaacutelyszerűseacutegeirdquo ciacutemű tananyagmely szinteacuten eacuterdeklődeacutesre szaacutemot tartoacute reacutesze a bioloacutegiaacutenak ugyanakkor el-vontsaacutega miatt nehezebb az elsajaacutetiacutetaacutesa Az oumlroumlklődeacutes toumlrveacutenyszerűseacutegeinekkulcsa az oumlroumlklődő tulajdonsaacutegok eacutes jellegek felismereacutese Ebben szaacutemos szoacute-laacutes eacutes eacutertelmezeacutesuumlk nyuacutejthat segiacutetseacuteget mint peacuteldaacuteul ldquoNem esik messze az almaa faacutejaacutetoacutelrdquo vagy ldquoNeacutezd meg az anyjaacutet vedd el a laacutenyaacutetrdquo

Johann Wolfgang Goethe Apaacutemtoacutel kaptam alakot kezdetű verse illetve JoacutezsefAttila A Dunaacutenaacutel ciacutemű alkotaacutesaacutenak harmadik reacutesze a tulajdonsaacutegok generaacutecioacutek-roacutel generaacutecioacutekra toumlrteacutenő oumlroumlklődeacuteseacutere eacutes ennek folytonossaacutegaacutera hiacutevja fel a fi-gyelmet Koumlzoumlsen ki lehet gyűjteni ezeket a reacuteszeket a fent emliacutetett művekbőlEacuterdemes a Joacutezsef Attila verssel kapcsolatban a bdquomert az őssejtig vagyok minden ősrdquoreacuteszletneacutel raacutevilaacutegiacutetani a termeacuteszetndash eacutes a humaacuten tudomaacutenyok elvaacutelaszthatatlankapcsolataacutera eacutes a koumlztuumlk leacutevő folyamatos eacutes koumllcsoumlnoumls paacuterbeszeacutedre A genetikatudomaacutenyaacuteval szorosan oumlsszekapcsoloacutednak a genetikusok A diaacutekok koumlreacuteben isismert Czeizel Endre eacutes esetleg Gregor Mendel neve is Eacuterdekesseacutegkeacutent meg lehetemliacuteteni egy ie 3000 koumlruumllről raacutenk maradt mezopotaacutemiai kőoszlopot a rajta laacutet-hatoacute rajzokkal amely akaacuter (kezdetleges) genetikai jegyzőkoumlnyvkeacutent is eacutertelmez-hető Eacuterdemes kiteacuterni Jaacutekoacuteb toumlrteacuteneteacutere is amelyet Moacutezes első koumlnyveacutenek 30 reacute-szeacuteből ismerhetuumlnk Akaacuter meacuteg a Kaacuteroli-feacutele fordiacutetaacutes archaikus szoumlvegeacutet is felol-vashatjuk hiszen iacutegy az előbb emliacutetett irodalmi peacuteldaacutekkal egyuumltt komplex keacutepetkaphatnak a diaacutekok arroacutel hogyan vaacuteltoztak az idők folyamaacuten a laikusok naiv el-keacutepzeleacutesei az oumlroumlklődeacutessel kapcsolatban A teacutema koumlruumlljaacuteraacutesa soraacuten a betegseacutegeka genetikai rendellenesseacutegek is szoacuteba keruumll(het)nek A dominaacutensan oumlroumlklődőfőkeacutent a csontozatot eacuterintő deformitaacutesokat William Shakespeare III Richard ciacute-mű draacutemaacutejaacuteboacutel vett reacuteszlettel lehet szemleacuteltetni

1 III Moacutezes 17 10ndash16

TANTAacuteRGYAK

98

bdquoKit megfosztottak minden szeacutep araacutenytoacutelS a termeacuteszet becsapott termetemmelKi torzul feacutelig keacutesz s idő előttKuumlldettem el e leacutelegző vilaacutegbahelliprdquo

Az oumlroumlklődeacutes egyik legmisztikusabb reacutesze az ikerseacuteg melynek ambivalen-ciaacutejaacutet Radnoacuteti Mikloacutes Huszonnyolc eacutev ciacutemű verse szemleacuteletesen mutat be

Enneacutel a tananyagnaacutel is eacuterdemes az iacutegy koumlzoumlsen oumlsszegyűjtoumltt informaacutecioacute-kat egy csillagaacutebraacuteban roumlgziacuteteni hiszen a diaacutekok előzetes irodalmi ismereteiteacutes taacutejeacutekozottsaacutegaacutet felhasznaacutelva nemcsak az olvasaacutesi kultuacuteraacutejukat tudjuk fej-leszteni hanem az irodalmi bdquomankoacutekkalrdquo a tananyag jobb megeacuterteacuteseacutet is se-giacutethetjuumlk

Amennyiben csak egy-egy tananyagreacuteszletet szeretneacutenk irodalmi alkotaacute-sokkal szemleacuteltetni uacutegy hasznos lehet ha tananyagspecifikusan gyűjtjuumlk oumlsz-sze ezeket a peacuteldaacutekat A teljesseacuteg igeacutenye neacutelkuumll olyan művek eacutes felhasznaacutelaacutesilehetőseacutegeik keruumllnek bemutataacutesra amelyekkel sziacutenesiacutethetjuumlk az adott tanoacuteraanyagaacutet

Noumlveacutenytan

A termeacutesek taacutergyalaacutesaacutenaacutel eacuterdekesseacutegkeacuteppen elhangozhat a narancstermeacutes la-tin neve a hesperidium is Haacutezi feladatkeacutent a diaacutekok utaacutena neacutezhetnek hogyhonnan ered ez a neacutev milyen toumlrteacutenetek kapcsoloacutednak hozzaacute (heszperidaacutek ndashtroacutejai mondakoumlr) illetve mely magyar koumlltők verseiben fordul elő (JanusPannonius Egy dunaacutentuacuteli mandulafaacutehoz Berzsenyi Daacuteniel Amathus)

A rendszertani tanulmaacutenyok soraacuten meg lehet emliacuteteni hogy a foltos buuml-roumlk (ernyősviraacutegzatuacuteak csalaacutedja) főzeteacutet tartalmazoacute meacuteregpoharat kellettSzoacutekrateacutesznak kiinnia eacutes ezt Platoacuten oumlroumlkiacutetette meg a Szoacutekrateacutesz veacutedőbeszeacutedeciacutemű műveacuteben Oktatoacute-nevelő munkaacutenk soraacuten a termeacuteszettudomaacutenyos gon-dolkodaacutes fejleszteacuteseacutenek egyik alapvető eszkoumlze a probleacutema felismereacutese utaacuten ahelyes keacuterdeacutes felteveacutese eacutes a vaacutelasz megadaacutesa Ebben Szoacutekrateacuteszt is segiacutetseacuteguumlllehet hiacutevni aki bdquoFeltehetek egy keacuterdeacutestrdquo megszoacuteliacutetaacutessal aacutellt az utcaacuten vele szem-bejoumlvő eleacute Iacutegy vezethetjuumlk be azt a koraacutebban maacuter emliacutetett feladattiacutepustamellyel a diaacutekok leacutenyeglaacutetaacutesaacutetndash eacutes kiemeleacuteseacutet valamint gondolataik toumlmoumlrmegfogalmazaacutesaacutet is fejleszthetjuumlk

Az irodalmi műfajok koumlzuumll talaacuten a krimi aacutell a legkoumlzelebb a diaacutekokhozmaacuter csak a televiacutezioacuteban laacutethatoacute sorozatok neacutepszerűseacutege miatt is AgathaChristie szaacutemos műve alkalmas arra hogy a termeacuteszettudomaacutenyos oktataacutessoraacuten peacuteldakeacutent emliacutetsuumlk meg A nyitvatermők rendszertanaacuteval foglalkozva adiaacutekok haacutezi feladatkeacutent utaacutena neacutezhetnek annak hogy melyik Agatha Christieregeacutenyben (Egy mareacutek rozs) szerepel a tiszafa illetve annak taxin nevű hatoacute-

99

anyaga Platoacuten műve mellett eacuterdemes megemliacuteteni hogy az Oumlt kismalac ciacuteműregeacutenyeacuteben is a foltos buumlroumlk alkaloidjaacuteval koumlvetnek el gyilkossaacutegot

Aacutellattan

Amennyiben lehetőseacuteguumlnk eacutes alkalmunk van arra hogy halat boncoljunkuacutegy eacuterdemes Naacutedas Peacuteter Egy csalaacutedregeacuteny veacutege2 ciacutemű műveacuteből a toumlkeacuteletes ana-toacutemiai eacutes morfoloacutegiai leiacuteraacutessal szemleacuteltetett nagypeacutenteki halpucolaacutes jelenetetfelolvasni

Az aacutellatrendszertani tanulmaacutenyok lezaacuteraacutesakeacutent feladat lehet LawrenceDurrell Alexandriai neacutegyes tetraloacutegiaacutejaacutenak negyedik koumlteteacuteből egy egyiptomitaacutejleiacuteraacutesban3 előforduloacute aacutellatok kigyűjteacutese eacutes a megfelelő rendszertani csopor-tokba toumlrteacutenő elhelyezeacutese Hasonloacute feladatot adhatunk a diaacutekoknak AranyJaacutenos Csalaacutedi koumlr ciacutemű verseacutevel kapcsolatban is Nagyobb leacutelegzetű feladatlehet olyan olvasmaacutenynaploacute keacutesziacuteteacutese amelyben a diaacutekok az adott műbenelőforduloacute eacutelőleacutenyeket gyűjtik oumlssze Keacutesziacutethetnek hozzaacute illusztraacutecioacutet vagymakettet is arroacutel hogyan keacutepzelik el a regeacutenyben előforduloacute eacutelőhelyeket eacuteseacutelőleacutenyeket Ehhez a feladathoz ajaacutenlhatjuk Fekete Istvaacuten Tuumlskevaacuter illetveGerald Durrell Csalaacutedom eacutes egyeacuteb aacutellatfajtaacutek ciacutemű regeacutenyeket

John Steinbeck Keacutek oumlboumll valamint Szerelem csuumltoumlrtoumlk ciacutemű műveit a tengerekeacutelővilaacutegaacutenak szemleacutelteteacuteseacutehez lehet ajaacutenlani

Embertan

Agatha Christie műveit nemcsak a toumlrteacutenetekben előforduloacute meacutergek miattlehet egy-egy bioloacutegia vagy akaacuter keacutemia oacuteraacutera is bevinni hanem a viacuterusokokozta betegseacutegekkel (roacutezsahimlő) kapcsolatban is peacuteldakeacutent lehet emliacuteteni aKristaacutelytuumlkoumlr meghasad ciacutemű alkotaacutest Az ember csontozata szemleacuteltethető Jo-hann Wolfgang Goethe Schiller koponyaacuteja illetve Rainer Maria Rilke Oumlnarckeacutep1906-boacutel ciacutemű versekkel

A nemi hormonok taacutergyalaacutesaacutenaacutel Ady Endre Valaki uacutetravaacutelt belőluumlnk ciacuteműműveacutevel szemleacuteltethetjuumlk a női hormonok feacuterfiakban eacutes a feacuterfi nemi hor-monok nőkben valoacute előfordulaacutesaacutet

A szemmel eacutes laacutetaacutessal kapcsolatban szoumlvegeacutertelmezeacutesi feladatot alkotha-tunk Rainer Maria Rilke A paacuterduc ciacutemű verseacutenek felhasznaacutelaacutesaacuteval

Joacutezsef Attila Oacuteda ciacutemű alkotaacutesa a taacuteplaacutelkozaacutes a leacutegzeacutes a keringeacutes eacutes a ki-vaacutelasztaacutes tananyagoknaacutel is hasznaacutelhatoacute

2 Naacutedas Peacuteter Egy csalaacutedregeacuteny veacutege Peacutecs Jelenkor Kiadoacute 2005 123ndash1263 Durrel Lawrence Alexandriai neacutegyes IV Clea Bp Euroacutepa Kiadoacute 2000 57ndash58

TANTAacuteRGYAK

100

Evoluacutecioacute

Az evoluacutecioacuteval szorosan oumlsszekapcsoloacutedoacute teremteacutes ndash alkotaacutes probleacutemaacutejaacutehozMadaacutech Imre Az ember trageacutediaacuteja ciacutemű draacutemaacuteja joacutel hasznaacutelhatoacute

A koraacutebban maacuter emliacutetett Naacutedas mű reacuteszlete a Haeckel-feacutele biogenetikaitoumlrveacuteny ismerteteacuteseacuteneacutel szinteacuten peacuteldakeacutent hozhatoacute4

Azon leibnizi filozoacutefiai alapteacutetel mely szerint bdquoa mi vilaacutegunk minden lehetseacute-ges vilaacutegok legjobbikardquo bizonyos eacutertelemben a modern evoluacutecioacutes bioloacutegia aacuteltalelfogadott tudomaacutenyos igazsaacutegnak tekinthető eacutes az adaptaacutecioacute valamint al-kalmazkodaacutes teacutemaacutekat sziacutenesiacutethetjuumlk vele

Az előadaacutesban felsorakoztatott eacutes kiproacutebaacutelt peacuteldaacutekkal a sok esetben nehe-zen megfoghatoacute eacutes eacutertelmezhető rsquoszaacuterazrsquo tananyag sziacutenesiacuteteacuteseacuten tuacutel szeretneacutenkahhoz is hozzaacutejaacuterulni hogy a maturaacuteloacute diaacutekok interndash eacutes multidiszciplinaacuterisszemleacuteletuumlkkel eacutes komplex vilaacutegneacutezetuumlkkel a taacutersadalom kreatiacutev innovatiacutevsokoldaluacutean keacutepzett eacutes művelt tagjaivaacute vaacutelhassanak

Nem vallhatnaacutem teljes sziacutevvel magameacutenak Moacutericz Zsigmond szavait me-lyet a Leacutegy joacute mindhalaacutelig ciacutemű regeacutenyeacuteben fogalmaz meg miszerint bdquo(hellip) eacutenazt hiszem annaacutel nincs nagyobb oumlroumlm mint valakit megtaniacutetani valamire amit nem tudeacutes nagyobb joacuteteacutetemeacuteny sem()rdquo ha tanulmaacutenyaim soraacuten nem talaacutelkoztam volnaolyan pedagoacutegusokkal akik egeacutesz szemeacutelyiseacuteguumlkkel koumlvetendő peacuteldakeacutent aacutell-hatnak előttem nemcsak tanaacuteri paacutelyaacutemon hanem a heacutetkoumlznapi eacuteletben is ABessenyei Gyoumlrgy Gimnaacuteziumban eltoumlltoumltt eacuteveim meghataacuterozoacute tanaacuteregyeacuteni-seacutegei dr Jakabneacute Magyar Klaacutera Szűcs Andraacutesneacute eacutes Virga Gizella voltak Egyete-mi tanulmaacutenyaim alatt dr Jooacute Paacutelneacute dr Borbeacutely Gyoumlrgy dr Gaaacutel Botond dr KissLaacuteszloacute dr Lenkey Beacutela eacutes dr Suraacutenyi Gyula komplex vilaacutegszemleacutelete nagy ha-taacutessal volt raacutem Deaacutek - Takaacutecs Szilvia eacutes Tari Istvaacutenneacute Czomba Magdolna kolleacutegaacute-im taacutemogataacutesa eacutes segiacutetseacutege neacutelkuumlloumlzhetetlen a bioloacutegiaoacuteraacutek irodalmi sziacutenesiacute-teacuteseacuteben

Nemcsak azeacutert sajaacutetos a helyzetem mert itt tanultam eacutes most itt taniacutetokhanem azeacutert is mert a sajaacutet eacuteletemben tapasztaltam meg a Bessenyei GyoumlrgyGimnaacutezium eacutes Kolleacutegium jelszavaacutet miszerint bdquoAmit mi adni tudunk az oumlroumlkremegmaradrdquo Ez a szellemiseacuteg hataacuterozza meg oktatoacute- eacutes nevelő munkaacutemat eacutesezt szeretneacutem aacutetadni diaacutekjaimnak is hiszen a besis neacutev nemcsak diaacutekkeacutent ha-nem tanaacuterkeacutent is koumltelez

4 Naacutedas Peacuteter Egy csalaacutedregeacuteny veacutege Peacutecs Jelenkor Kiadoacute 2005 125

MESE OLVASAacuteSIRODALOM

Czomba Magdolna A mese eacutes a gyermek

103

Czomba Magdolna

A MESE EacuteS A GYERMEK

bdquoA mese az az aacutebeacuteceacuteskoumlnyv amelyből a gyermek megtanul sajaacutet lelkeacuteben olvasni a koumlnyva keacutepek nyelveacuten iacuteroacutedott mivel ez az egyetlen olyan nyelv amely maacuter akkor is eacuterthetőamikor az egyeacuten szellemi fejlődeacutese meacuteg nem jutott el az eacuterettseacutegig A gyermekeknek szuumlk-seacuteguumlk van raacute hogy talaacutelkozzanak ezzel a nyelvvel eacutes meg kell tanulniuk megfelelően rea-gaacutelni raacute meg kell tanulniuk uacuterraacute lenni sajaacutet lelkuumlk felettrdquo1

Bruno Bettelheim megfigyeleacuteseacutet tovaacutebbgondolva megaacutellapiacutethatjuk hogy ameseacutek olvasaacutesa nemcsak a gyermekkorban fontos hanem jelentőseacutegre tehetszert akaacuter a tizeneacuteves korosztaacutelynaacutel is ha a koraacutebban megismert keacutepeketszimboacutelumokat toposzokat maacutes irodalmi szoumlvegek elemzeacuteseacuteneacutel is folyama-tosan felsziacutenen tartjuk

A koumlzeacutepiskolai irodalmi tananyag eacutevtizedek oacuteta jellemző peacuteldakeacutent hasz-naacutelja Kosztolaacutenyi Dezső A kulcs2 ciacutemű novellaacutejaacutet irodalomelmeacuteleti bevezető-jeacuteben Bizonyaacutera nem veacuteletlenuumll esett erre a szoumlvegre a vaacutelasztaacutes hiszen aszoumlveg megformaacuteltsaacutega uumlzeneteacutenek aktualitaacutesa minden egyes alkalommalaacutemulatba ejt engem is tanaacuterkeacutent Aacutem elgondolkodtatott az a teacuteny hogy ami-oacuteta gyermekeim szuumllettek eacutes veluumlk uacutejra aacutetolvastam a magyar neacutepmeseacuteket aklasszikus tuumlndeacutermeseacuteket a magyar eacutes kuumllfoumlldi kortaacuters eacutes klasszikus szerzőkmeseacuteit ezzel a novellaacuteval kapcsolatban is megvaacuteltozott a viszonyom

A hagyomaacutenyos elemzeacutesek eacuterzeacutekelik a novella beavataacutes-jellegeacutet de a zaacuter-lat eacutertelmezeacutesekor maacuter nem szaacutemolnak a mesei szerkezet koumltoumlttseacutegeivel pe-dig a jelenteacutes előaacutelliacutetaacutesaacutenaacutel műkoumldeacutesbe hozhatoacute ez a fajta kulturaacutelis előisme-

1 BETTELHEIM Bruno A mese bűvoumllete eacutes a bontakozoacute gyermeki leacutelek Bp Corvina 2008 1652 A hivatkozaacutes alapja Kosztolaacutenyi Dezső oumlsszes novellaacuteja Bp Helikon 1994 A tovaacutebbiakbanI(deacutezett) sz(oumlveg)

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

104

ret A mese leacutenyeacutegeacutehez hozzaacute tartozik a feszuumlltseacuteg feloldaacutesa ezeacutert elengedhe-tetlen a pozitiacutev befejezeacutes megleacutete Az eddigi elemzeacutesek a szoumlveg főhőseacutenekcsaloacutedottsaacutegaacutet boruacutelaacutetaacutesaacutet hangsuacutelyozzaacutek Termeacuteszetesen nem megalapo-zatlan ez az eacutertelmezeacutesi lehetőseacuteg sem a szoumlveg kapcsaacuten hiszen KosztolaacutenyiFreud kutataacutesai eredmeacutenyeivel megismerkedve előszeretettel alkalmazta apszichoanaliacutezis tudatalatti fogalmaacutet arra hogy bemutassa a meglepő eacutes elsőretalaacuten eacuterthetetlen tettek reakcioacutek rejtett okait

Az elemezni kiacutevaacutent Kosztolaacutenyi szoumlveg viszont magaacuteban hordozza azokataz irodalmi jegyeket amelyek alapjaacuten a pozitiacutev mesei befejezeacutest mint eacutertel-mezeacutesi lehetőseacuteget előaacutelliacutethatjuk az irodalomoacuteraacuten a 14ndash19 eacuteves diaacutekokkal

Maacuter a ciacutem moacutedosiacutetaacutesaacutenak toumlrteacutenete is fontos adaleacutekkeacutent szolgaacutelhat A műeredeti ciacuteme ugyanis Harmadik emelet 578 volt A ciacutem megvaacuteltoztataacutesaacutetegyes eacutertelmezeacutesekben uacutegy magyaraacutezzaacutek hogy ezzel meacuteg inkaacutebb kiemeli aszerző hogy milyen banaacutelis dolgon muacutelik egy miacutetosz szeacutetfoszlaacutesa3 Veacutelemeacute-nyem szerint a ciacutemvaacuteltaacutes erősiacuteti a meseacutekre jellemző pozitiacutev gondolatisaacutegothiszen ha a meseacutek eacutes a szimboacutelumok felől eacutertelmezzuumlk a ciacutemet akkor a kulcselsősorban a hatalom jelkeacutepe annak birtokosa az uralkodoacute Az uralkodoacute pe-dig leginkaacutebb oumlnmagaacuten keacutepes uralkodni Iacutegy a kulcs az oumlnismeret szimboacutelu-maacutevaacute vaacutelik megnyitja az utat belső eacutenuumlnk feleacute A kamrakulcs megszerzeacutese eacutesa koumlreacute eacutepiacutetett toumlrteacutenet tulajdonkeacuteppen a fiuacutegyermek eacutes az apa ősi harcaacutet hiva-tott peacuteldaacutezni azt az oumldipaacutelis konfliktust ami a meseacutekben mindig garantaacutelja agyermek sikereacutet A neacutepmeseacutek oumlregedő kiraacutelyai legtoumlbbszoumlr azeacutert buknak elmert keacuteptelenek uacuterraacute lenni feacutelteacutekenyseacuteguumlkoumln ami vagy laacutenyukra hatalmukravagy gazdagsaacutegukra vonatkozik

Fontos a gyermek szaacutemaacutera hogy a meseacutek főhőseacutevel azonosulva az apaacutevalfolytatott harcban ő kerekedjen feluumll hiszen Bettelheim megaacutellapiacutetaacutesa szerintbdquoa gyermek akkor jut el igazi eacutenjeacutehez ha sikeruumll levaacutelnia szuumlleiről Ennek eleacutereacutese eacuterde-keacuteben fel kell szabadiacutetania magaacutet a szuumllői uralom aloacutel eacutes ndash ami meacuteg nehezebb - le kellraacuteznia magaacuteroacutel szuumlleinek azt a hatalmaacutet melyet ő maga ruhaacutezott raacutejuk reacuteszben feacutelelem-ből reacuteszben fuumlggőseacutegi szuumlkseacutegletből reacuteszben pedig abboacutel a vaacutegyboacutel hogy csak hozzaacute tar-tozzanak mint ahogy ő is egy ideig uacutegy eacuterzi hogy csak hozzaacutejuk tartozikrdquo4

A meseacutek eseteacuteben nagyon fontos teacuteny hogy a mesei helysziacutenek mindigszimbolikusak hiszen a főhős sajaacutet belső lelki vilaacutegaacutet hivatottak jelkeacutepezniBettelheim a koumlvetkező moacutedon fogalmazza meg teacuteteleacutet bdquoA mese noha realisz-tikusan kezdődik eacutes aacutet- meg aacutetszoumlvik a mindennapi eacutelet elemei egyeacutertelműen nem a valoacute-saacutegos kuumllső vilaacutegroacutel szoacutel Irrealitaacutesaacutenak fontos szerepe van mert nyilvaacutenvaloacutevaacute teszi hogya meseacutek nem a kuumllvilaacutegroacutel akarnak hasznos ismereteket koumlzoumllni hanem az emberben le-jaacutetszoacutedoacute belső folyamatokroacutelrdquo5

3 httptetelekatwhubackupimgOnline_tetelekirodalomKosztolanyiDezsohtml4 BETTELHEIM Bruno Im 935 BETTELHEIM Bruno Im 29

105

Jelen műben a helysziacuten a nagyon is valoacutesaacutegosnak tetsző Hivatal Aacutemminden szereplőnek maacutes arcaacutet mutatja A főhős szaacutemaacutera egyreacuteszt meghoacutediacute-tandoacute vonzoacute eacutepuumllet apja munkahelye bdquoA Hivatal uacutegy vette koumlruumll mint holmi rej-teacutelyes mindenuumltt jelenleacutevő uumlnnepeacutelyes szigoruacute feacutenyes eacutes megkoumlzeliacutethetetlen valoacutesaacutegrdquo6

Maacutesreacuteszt az oda beleacutepő eacutes ott bolyongoacute fiuacute szaacutemaacutera labirintus uacutetvesztő ki-ismerhetetlen eacutepuumllet A meseacutek jelkeacuteprendszereacuteben az erdő toumllt be hasonloacuteszerepet Ha megneacutezzuumlk hogy milyen jelzőket szoacutefordulatokat hasznaacutel aszoumlveg a hivatal eacutepuumlleteacutere a kisfiuacute beleacutepeacutesekor bdquoNekivaacutegott a rengeteg eacutepuumlletnekmely kongoacute folyosoacuteival zord peneacuteszes boltozataival uacutegy terjengett koumlroumltte mint ismeretlenvilaacutegrdquo7 koumlnnyedeacuten előhiacutevhatjuk a diaacutekokboacutel a meseolvasaacutessal kapcsolatosgyermekkori emleacutekeiket A kihiacutevaacutes faacutezisaacuteban az első proacutebateacutetel esemeacutenyeacutebenvagyunk ahol a baacutetorsaacutegroacutel kell szaacutemot adni a gyermeknek hogy neki mervaacutegni a feladatnak

Egy tipikus mesei alapseacutemaacutet laacutethatunk egy gyermek feladatot kap kuumlloumln-boumlző proacutebaacutekat kell kiaacutellnia eacutes sikeresen veacutegrehajtott kuumlldeteacutes koumlzben megis-meri oumlnmagaacutet maacutes szinten laacutet raacute az őt koumlruumllvevő vilaacutegra Sőt megszerezteazt a keacutepesseacutegeacutet hogy keacutepes legyen raacutelaacutetni a koumlruumlloumltte leacutevő vilaacutegra ami eled-dig hiaacutenyossaacutega volt mert a vilaacutegot csak olyannak laacutetta mint amilyennek laacutet-ni engedteacutek a koumlruumlloumltte leacutevő felnőttek

A mű szereplői Takaacutecs Istvaacuten (apa eacutes fia ugyanazzal a neacutevvel) Szaacutesz baacute-csi eacutes a főnoumlk Hivatalosan a Takaacutecs Istvaacuten nevet ketten is birtokoljaacutek Az apaeacutes a fia egyaraacutent meacutegsem hasznaacuteljaacutek mindketten Az apa meg- eacutes felszoacuteliacutetaacutesaacuteracsak a Takaacutecs neacutev szolgaacutel ami a csalaacutedneacutev eredeteacutere utaloacute jelenteacutest is felideacutez-heti szaacutemunkra e szoumlveg-szoumlvet viszonyaacuteban Hiszen amint a takaacutecs a szoumlvetmegszoumlveacuteseacutevel foglalkozik uacutegy a Takaacutecs neacutevvel rendelkező apa a valoacutesaacutegot el-leplező szoumlveg-haacuteloacutet boriacutet a hivatalra raquoApja mindig ezt hajtogatta bdquoa hivatal a hi-vatal a hivatalrdquo(hellip) Semmifeacutele uumlruumlgyoumln nem juthatott ide mert apja minden proacutebaacutelkozaacutesaelől kiteacutert nem szerette ha ott zaklatjaacutek azon a veacutelemeacutenyen volt hogy bdquonem gyermekeknekvaloacuterdquo eacutes bdquoami nem gyermekeknek valoacute az nem gyermekeknek valoacuterdquolaquo8

A szoumlveacutes cselekmeacutenye a gyermek Takaacutecshoz is hozzaacutekapcsolhatoacute hiszena magyar nyelv sző igeacutejeacutehez vonzatkeacutent az aacutelom is hozzaacutetartozik

Ezeacutert nem elhanyagolhatoacute azon megfigyeleacutes sem mely szerint a gyermekakkor vaacutellalkozik aacutelmainak megvallaacutesaacutera eacutes felvaacutellalaacutesaacutera miutaacuten Takaacutecs Pis-taacuteboacutel Takaacutecs Istvaacutennaacute vaacutelik a főnoumlk uacuter keacuterdeacuteseacutet koumlvetően

Keacutetszer mutatkozik be a hivatalban előszoumlr keacutereacutes neacutelkuumll Szaacutesz baacutecsinakaki a meseacutek boumllcs oumlreg vezetőjeacutenek szerepeacutet hivatott peacuteldaacutezni a toumlrteacutenetbenbdquoAmikor maacuter percekig teacutevedezett szembejoumltt vele egy testes őszbecsavarodott oumlreguacuter ira-

6 Isz 13827 Isz 13828 Isz 1382

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

106

tokkal hoacutena alattrdquo9 Szaacutesz baacutecsi az aki ugyan megmutatja az elteacutevedt gyerekszaacutemaacutera az utat de nem vezeti be pontosan a keresett helyre hiszen a doumlnteacutesa főhős sajaacutet doumlnteacutese kell hogy maradjon miszerint be mer-e leacutepni az odaacuteigtabunak szaacutemiacutetoacute helyiseacutegbe vagy sem

Szaacutesz baacutecsi megjeleneacutese keacutet maacutesik dolgot is szimbolizaacutelhat a mesei seacutemaacute-nak megfelelően Egyreacuteszt a jellegzetesen mesei aacutellatmotiacutevum az oumlregember-rel jelenik meg bdquoAz oumlreguacuter megindult suacutelyos elefaacutentleacutepteivelrdquo10 Az aacutellatok megjele-neacutese az emberi szereplők mellett mindig azzal a funkcioacuteval biacuter a meseacutebenhogy szembesiacutetse a főhőst szemeacutelyiseacutegeacutenek animaacutelis reacuteszeacutevel Itt a gyermektudatalattijaacutenak projektaacutelaacutesaacuteroacutel azaz megfoghatoacutevaacute teacuteteleacuteről van szoacute Habaacuterfőhősuumlnk Szaacutesz baacutecsinak csak a leacutepteit azonosiacutetja egy elefaacutent leacutepteivel ezt agesztust eacutertelmezhetjuumlk uacutegy hogy lelkileg meacuteg nem aacutell keacuteszen arra hogyszembesuumlljoumln szemeacutelyiseacutegeacutenek animaacutelis reacuteszeacutevel A szoumlveg iacutegy folytatoacutedikbdquoA fiuacutecska hajadonfőtt koumlvette s oldalroacutel raacutesandiacutetott kiacutevaacutencsian Szaacutesz baacutecsi gondokbameruumllve ballagott Toumlbbeacute egy szoacutet se szoacuteltrdquo11 A gyermeki kiacutevaacutencsisaacuteg eacutes a bdquotoumlbbeacute nemszoacutelaacutesrdquo egyuumlttes jelenleacuteteacuteből arra koumlvetkeztethetuumlnk hogy baacuter a fiuacutecska keacute-szen meacuteg nem aacutell raacute de maacuter hajlandoacute szembesuumllni belső vilaacutegaacuteval eacutes kiacutevaacutencsioumlnmagaacutera A lelkeacuteben lejaacutetszoacutedoacute folyamat eredmeacutenyekeacuteppen a főnoumlkoumlt maacuteregy furcsa madaacuternak laacutetja a legbelső szobaacuteban az 578-ban A mese logikaacutejaszerint műkoumldik az eacutepuumlletben talaacutelhatoacute szobaacutek elosztaacutesa hiszen a keresettszobaacuteba az előző szobaacuten keresztuumll jut be mielőtt szembesuumll a vaacuterakozoacutek nyaacute-jaacuteval eacutes a hivatalnokok rabsaacutegaacuteval

Miacuteg a vaacuterakozoacutek nyaacuteja keacutepeacuteben tudatalattijaacutenak szorongaacutesait eacutertelmezhet-juumlk addig a legbelső szobaacuteban madaacuterkeacutent laacutetott főnoumlk felettes eacutenjeacutenek maga-sabb toumlrekveacuteseit szimbolizaacutelja Az a gesztus hogy a főnoumlkoumlt maacuter madaacuterkeacutentlaacutetja Pista azaz eleacuteg baacutetor ahhoz hogy szembesuumlljoumln szemeacutelyiseacutegeacutenek meg-osztottsaacutegaacuteval meghozza a kiacutevaacutent eredmeacutenyt A vilaacutegi hatalmat jelkeacutepezőfőnoumlk kiacutevaacutencsi lesz raacute Neki maacuter Takaacutecs Istvaacutenkeacutent mutatkozik be Deacutedelge-tett aacutelmait nemcsak a főnoumlknek hanem oumlnmagaacutenak is megvallja hogy repuumllőszeretne lenni

Mieacutert fontos hogy optimista veacuteget eacuterjen a mese Bettelheim erre a koumlvet-kező vaacutelaszt fogalmazza meg bdquoHa a gyermek valamilyen oknaacutel fogva nem tudja ajoumlvőjeacutet optimistaacuten elkeacutepzelni fejlődeacutese megreked () Mihelyt el tudja keacutepzelni az adottprobleacutema szerencseacutes megoldaacutesaacutet ndash vagyis fantaacuteziaacutet sző - duumlhrohamai megszűnnek hiszenha remeacutenykedni lehet a joumlvőben a jelenlegi neheacutezseacuteg toumlbbeacute nem elviselhetetlenrdquo12 Felnőtt-keacutent nincs szaacutemomra sziacutevszoriacutetoacutebb eacuterzeacutes annaacutel ha egy gyermek nem re-meacutenykedik a joumlvőben

9 Isz 138110 Isz 138111 Isz 138112 BETTELHEIM Bruno 129

107

Talaacuten a kisfiuacuteban kavargoacute kettős eacuterzeacutesek hangsuacutelyozaacutesa miatt kanyarod-nak el a pesszimista zaacuterlatot sugalloacute eacutertelmezeacutesek ahol legtoumlbbszoumlr az apamiacutetoszaacutenak szeacutetfoszlaacutesaacuteroacutel beszeacutelnek Mindazonaacuteltal az eacutelethez valoacute viszo-nyulaacutes kettősseacutege egy olyan tipikus mesei zaacuterlatban is eacuterzeacutekelhető mint bdquoaboldogan eacuteltek amiacuteg meg nem haltakrdquo hiszen a boldogsaacuteg mellett megjelenik azeacutelettel toumlkeacuteletes ellenteacutetet keacutepező halaacutel esemeacutenye Ez a gyermek szaacutemaacutera azabszoluacutet szomoruacutesaacuteg amit oumlnmagaacutera neacutezve elkeacutepzelhetetlennek tart eacutes afolytonos megerősiacuteteacutest a szuumlleitől vaacuterja hogy ők sem fognak meghalni

A szoumlvegben ezt olvashatjuk bdquoEzek a gondolatok oumlsszekuszaacuteloacutedtak Arca eacutesfuumlle eacutegett Szorongatta izzadt kezeacuteben a kulcsot Boldog volt zavart nyugtalan eacutes ri-adtrdquo13 Bettelheim a koumlvetkező moacutedon magyaraacutezza a kettősseacuteg tapasztalataacutevaljaacuteroacute eacuterzelmi feszuumlltseacuteget bdquoa gyermeket megzavarja ha tudatosul benne hogy egy idő-ben ugyanazzal a dologgal kapcsolatban keacutetfeacutele eacuterzeacutes eacutelhet benne () e kettősseacuteg megeacuterteacute-seacutehez szuumlkseacutege van belső folyamatainak valamelyes megismereacuteseacutere eacutes ebben nagy segiacutetseacutegetnyuacutejtanak neki azok a meseacutek melyek termeacuteszetuumlk kettőseacutegeacutet illusztraacuteljaacutekrdquo14

Csak neacutehaacuteny jellemző kettősseacutegre hiacutevnaacutem fel a figyelmet A hivatal egy-szerre boumlrtoumln eacutes palota Boumlrtoumln az apa szaacutemaacutera eacutes palota a főnoumlk szaacutemaacuteraakiket komplementer szemeacutelyiseacutegekkeacutent eacutertelmezhetuumlnk A legfontosabbkettősseacuteget a kulcshoz kapcsolhatjuk hiszen Pista kamrakulcseacutert indul melya gyermeki leacutetforma legsajaacutetosabb jegyeacutet az oraacutelis fixaacutecioacutet a taacuteplaacutelkozaacutesi oumlsz-toumln azonnali kieleacutegiacuteteacuteseacutet hangsuacutelyozza de ez a kulcs a szemeacutelyiseacuteget az oumln-maga szaacutemaacutera megnyitoacute eszkoumlzzeacute leacutenyeguumll aacutet A gyermek aacuteltal megtett uacutet isminőseacutegileg keacutet reacuteszre oszthatoacute A hivatalba apja asztalaacuteig vezető utat kiacuteseacute-rettel talaacutelja meg miacuteg a hivatalboacutel apja asztalaacutetoacutel kivezető utat egyeduumll teszimeg A narraacutetor jelzeacutese miszerint a kivezető uacuteton elteacutevedt erősiacutetheti a tuumln-deacutermeseacutekben megjelenő seacutemaacutet miszerint a főhős lelkileg aacutetalakul maacutes visz-szautat keres a vilaacutegaacuteba visszateacuterve Ezt a mesei fordulatot a legszebben Jan-csi eacutes Juliska meseacutejeacuteben olvashatjuk vissza A Grimm mese hőseinek az erdő-ben befeleacute haladva semmifeacutele viacutezen nem kell aacutetkelniuumlk a visszauacutet meacutegis anagy viacutezen keresztuumll vezet Ez a szemeacutelyiseacuteg minőseacutegi aacutetalakulaacutesaacutera utal (akereszteacuteny kultuacuteraacuteban ezt a kereszteleacutes aktusa jelkeacutepezi)15 A Kosztolaacutenyiszoumlveg befejezeacuteseacuteben ezt olvashatjuk bdquoAmint ment ment azon a doumlngő aacutetjaacuteroacuten asoacutehajok hiacutedjaacuten ajtoacutekat nyitogatva eacutes csukogatva elteacutevedtrdquo16 a megjelenő metonimi-kus keacutep mely a viacutez helyett a viacutez felett aacutetvezető hiacuted jelenleacuteteacutet hangsuacutelyozzasegiacutethet nekuumlnk abban hogy tudatosiacutetsuk a diaacutekokban a hagyomaacutenyos meseistruktuacuteraacutek transzformaacutelaacutesaacutenak lehetőseacutegeit

Mindenkeacuteppen tudatosiacutetani kell a diaacutekokban a meseacutek pszicheacutere gyakorolt

13 I sz 138614 BETTELHEIM Bruno Im 9315 Vouml BETTELHEIM Bruno I m 16816 I sz 1386

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

108

hataacutesaacutet ahhoz hogy taacutemogatni tudjuk mentaacutelis fejlődeacutesuumlket gyermekkorboacutel afelnőttkorba Egyreacuteszt mert iraacutenyt mutatunk szaacutemukra hogy felnőttkeacutent isbaacutermikor sziacutevesen eacutes bizalommal olvassanak meseacuteket maacutesreacuteszt hogy a joumlvőfelelős szuumllőikeacutent alapvető fontossaacuteguacutenak eacuterezzeacutek a meseacutek olvasaacutesaacutet gyerme-keik szaacutemaacutera Iacutegy biztosiacutetva ezzel az olvasaacutes kulturaacutelis hagyomaacutenyaacutenak fo-lyamatossaacutegaacutet

Szuumllőkeacutent tanaacuterkeacutent hiszek abban hogy ha a meseolvasaacutes mint szociali-zaacutecioacutes leacutepcső kimarad gyermekeink eacuteleteacuteből nemcsak az irodalomboacutel a kul-tuacuteraacuteboacutel de magaacuteboacutel az eacuteletből zaacuterjuk ki őket

Bereczkineacute Zaacuteluszki Anna ndash Laacutezaacuterneacute Obbaacutegy Katalin Pedagoacutegiai projekthellip

109

Bereczkineacute Zaacuteluszki Anna ndash Laacutezaacuterneacute Obbaacutegy Katalin

PEDAGOacuteGIAI PROJEKTA KORTAacuteRS MAGYAR GYERMEKIRODALMIMŰVEK OLVASAacuteSAacuteEacuteRT

A kuumlloumlnboumlző műveacuteszeti aacutegak eacutes a koumlnyves folyamatok koumlzoumltti komplexitaacutes eacuter-veacutenyesiacuteteacutese jegyeacuteben az Eoumltvoumls Loraacutend Tudomaacutenyegyetem Taniacutetoacute- eacutes Oacutevoacute-keacutepző Karaacutenak Koumlnyvtaacutera olyan projektpedagoacutegiai kutatoacute- eacutes műhelymunkaacutetindiacutetott amelyben bdquoaz oktataacutes tartalmaacutenak meneteacutenek szervezeacutesi eacutes moacutedszerbeli meg-oldaacutesainak az alkalmazott eszkoumlzoumlknek az elvaacutert eredmeacutenyeknek valamint ezek eacuterteacuteke-leacutesi moacutedjainak a meghataacuterozaacutesaacuteban ndash eacuterdekeltseacutegből sajaacutet nevelődeacuteseacuteből valoacute illeteacutekesseacutegbőladoacutedoacutean ndash a tanuloacutenak is doumlntő szava vanrdquo(M Naacutedasi 2003) A kurzus kiiacuteroacutei egyet-eacutertettek abban hogy a hallgatoacutei olvasaacutesi kedv fellendiacuteteacuteseacutehez uacutejiacutetoacute szaacutendeacutekuacutekompetenciafejlesztő moacutedszerek alkalmazaacutesaacutera van szuumlkseacuteg Az irodalommaloumlsszefuumlggő teacutenyszerű ismeretek helyett olyan teruumlletek fejleszteacuteseacutere oumlsszpon-tosiacutetottak mint a probleacutemamegoldoacute gondolkodaacutes a komplex szemeacutelyiseacutegfej-leszteacutes a tudaacutes gyakorlati felhasznaacutelhatoacutesaacutega A koumlnyvtaacuterosok eacutes irodalomta-naacuterok roumlvid taacutevra szoacuteloacute ceacutelja az volt hogy rejtetten iraacutenyiacutetott didaktikai eljaacuteraacute-sokkal elmeacutelyiacutetseacutek az irodalom eacutes az olvasaacutes iraacutenti eacuterdeklődeacutest a taacutevolabbramutatoacute ceacuteljuk pedig az hogy a kisgyermekekkel foglalkozoacute leendő szakembe-rek a projekt soraacuten megszerzett tapasztalataikat alkalmazni tudjaacutek az oacutevodai eacutesiskolai pedagoacutegiai gyakorlatokon s a majdani munkaacutejuk soraacuten A munka konk-reacutet ceacutelkitűzeacuteseihez tartozott a koumlzelmuacuteltban megjelent gyermekirodalmi művekndash belső motivaacutecioacutera eacutepuumllő ndash hateacutekonyabb megismereacuteseacutenek elősegiacuteteacutese vala-mint az alkotoacutek eacutes a jelentősebb koumlnyvkiadoacutek bemutataacutesa A hallgatoacutek legfon-tosabb feladata az volt hogy olvasmaacutenyeacutelmeacutenyeiket eacutes a szemeacutelyes talaacutelkozaacute-sok tapasztalatait megosztva multiplikaacutetori szerepkoumlrben terjesszeacutek a nemreacutegi-ben megjelent művek olvasaacutesaacutenak motivaacutecioacutes lehetőseacutegeit

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

110

A projektoktataacutes kriteacuteriumainak megfelelően a koumlzel harminc fős csapatkoumlzoumls probleacutemafelveteacutessel eacutes tervezeacutessel indiacutetotta a munkaacutet iacutegy szuumlletettmeg a gyakorloacute taniacutetoacutek eacutes oacutevodapedagoacutegusok kortaacuters gyermekirodalmi eacuter-deklődeacuteseacutere eacutes ismereteire vonatkozoacute keacuterdőiacuteves felmeacutereacutes oumltlete Az eredmeacute-nyekből kideruumllt hogy a megkeacuterdezettek toumlbbseacutege idegenkedik a mai szerzőkleguacutejabb műveitől annak elleneacutere hogy bdquoa koumlnyvkiadoacutek egy csoportja uacutejiacutetoacute szaacuten-deacutekkal a friss eacuterdekes mai eacutes nem utolsoacutesorban hazai alkotoacutek aacuteltal iacutert eacutes illusztraacuteltkoumlnyvek kiadaacutesaacuteba kezdett felfedezve azt a hiaacutenyt amit most magas sziacutenvonalon igyek-szik poacutetolnirdquo (Saacutendor 2010)

A lehangoloacute eredmeacuteny laacutettaacuten megtoumlrteacutent a tanulsaacutegok oumlsszegzeacutese majdelkezdődtek a helyzet megvaacuteltoztataacutesaacutera iraacutenyuloacute csoportmegbeszeacuteleacutesek Azolvasoacuteteremben megkuumlloumlnboumlztetett helyre keruumlltek a kortaacuters gyermekirodal-mi alkotaacutesok s a hallgatoacutek haacuterom-neacutegy hetet keacutertek az olvasaacutesra taacutejeacutekozoacute-daacutesra a művekkel valoacute ismerkedeacutesre Ebben a raacutehangoloacutedaacutesi szakaszbanmindenki kivaacutelasztotta a szaacutemaacutera legkedvesebb szerzőt majd a heti rend-szeresseacutegű talaacutelkozoacutekon megszuumlletettek a huszonnyolc kortaacuters alkotoacute bemu-tataacutesaacutera megismerteteacuteseacutere vonatkozoacute oumltletek

A projektfolyamat fontos faacutezisaacutet keacutepezte a Kortaacuters Gyermekirodalmi Napo-kon valoacute megmeacuteretteteacutes a Petőfi Irodalmi Muacutezeumban A hallgatoacutek a Pa-gony Kiadoacute Friss tinta Autoacutes meseacutek koumlteteiből valamint a Csodaceruza Ki-adoacutenaacutel megjelent Aranysityak ciacutemű antoloacutegiaacuteboacutel mondtak verseket meseacuteketa koumlzel szaacutez fős gyerekseregnek A program haacuterom napja alatt interjuacutet keacutesziacute-tettek Lackfi Jaacutenossal Paulovkin Boglaacuterkaacuteval Berg Judittal Pompor Zoltaacutennal AzAranyvackor-diacutej eacutes paacutelyaacutezat zsűrizett koumlnyvillusztraacutecioacuteinak megtekinteacutesemellett a Magyar Gyerekkoumlnyvkiadoacutek Egyesuumlleacutese szakmai konferenciaacutejaacutenmeghallgattaacutek a pedagoacutegusok a koumlnyvtaacuterosok eacutes a koumlnyvkiadoacutek kerekaszta-laacutenak felszoacutelalaacutesait Az anyaggyűjteacutesnek e rendhagyoacute formaacuteja olyan innovatiacutevgondolkodaacutesi folyamatokat indiacutetott el bennuumlk melyek soraacuten megszuumllettek aprojekt munkameneteacutenek koumlvetkező konkreacutet leacutepeacutesei

A bdquotoumlbb mint koumlnyvtaacuterrdquo gondolat jegyeacuteben a projektvezetők vaacuteltozatos szer-vezeti formaacutekat biztosiacutetottak a hallgatoacutek motivaacutelaacutesaacutera iacuteroacute-olvasoacute talaacutelkozoacutekereteacuteben a kar vendeacuteguumll laacutetta Lackfi Jaacutenos Joacutezsef-Attila-diacutejas koumlltőt aki be-mutatta eddigi alkotoacutei paacutelyaacutejaacutet eacutes felvaacutezolta az irodalomtaniacutetaacutes napi gyakorla-taacuteban alkalmazhatoacute moacutedszerek kiapadhatatlan kelleacutektaacuteraacutet A diaacutekok a művekinterpretaacutelaacutesa kapcsaacuten az eacutelmeacutenyalapuacute irodalomkoumlzvetiacuteteacutessel kapcsolatbanoumlnaacutelloacute felismereacutesekhez jutottak A frissen szerzett oumltletek birtokaacuteban a taniacute-taacutesi-tanulaacutesi folyamatban joacutel alkalmazhatoacute innovatiacutev jaacuteteacutekeszkoumlzoumlk keacutesziacuteteacuteseacute-re is vaacutellalkoztak a kortaacuters iacuteroacutekhoz eacutes művekhez koumltődő ndash sajaacutet tervezeacutesűdominoacute memoacuteria puzzle ndash a keacutesőbbi pedagoacutegiai teveacutekenyseacuteguumlk soraacuten majdjoacutel szolgaacutelhatja a versek meseacutek befogadaacutesaacutenak hangulati előkeacutesziacuteteacuteseacutet

A projektpedagoacutegiai folyamat egyik legfontosabb szempontja a kuumlloumlnbouml-ző műveacuteszeti teruumlletekkel valoacute kapcsolatok előteacuterbe helyezeacutese volt A teacutema

111

toumlbbiraacutenyuacute megkoumlzeliacuteteacuteseacutevel az interdiszciplinaacuteris vonatkozaacutesok preferaacutelaacutesaacute-val a hallgatoacutek eacutelmeacutenyalapuacute befogadoacutei folyamatok reacuteszeseiveacute vaacuteltak megis-merkedtek a kortaacuters magyar gyermekirodalmi szoumlvegekkel illusztraacutecioacutekkalmegzeneacutesiacutetett művekkel a magyar gyermekkultuacutera keacutepviselőinek neacutezeteivelAz iacutegy megszerzett tudaacutes eacutes eacutelmeacutenyanyag birtokaacuteban kreatiacutev alkotoacutei folyama-tok levezeteacuteseacuteben vettek reacuteszt olyan oacutevodai irodalmi foglalkozaacutesok tartaacutesaacuteravaacutellalkoztak ahol a modern meseacutekeacute eacutes a vizuaacutelis neveleacutessel paacuterosiacutetott jaacuteteacutekosirodalmi eacutelmeacutenyekeacute volt a főszerep Az iacutegy szuumlletett gyermekrajzok az olva-soacutetermeket eacutes a koumlnyvtaacuter folyosoacuteit diacutesziacutetik

Maacutera maacuter megkeruumllhetetlenneacute vaacutelt a meacutedia az elektronikus toumlmegkom-munikaacutecioacute szerepe az olvasoacutevaacute neveleacutesi folyamatban ezeacutert a projekt feacuteleacutevesidőtartama alatt nagy hangsuacutelyt kapott az informaacutecioacutek internetes feldolgozaacute-sa csereacuteje Ennek jegyeacuteben a teveacutekenyseacutegi koumlroumlk pontos dokumentaacutelaacutesaacutera eacutesaz uumlzenetmegosztaacutes hateacutekonyabbaacute teacuteteleacutere megszuumlletett a facebook-os meg-jeleneacutes eacutes a hallgatoacutei munka nyomaacuten keacuteszuumllt kortaacuters gyermekirodalmi hon-lap a wwwkonyvtarprojekthu Az iacuteroacutekroacutel koumlltőkről illusztraacutetorokroacutel keacute-szuumllt eredeti anyagok (felmeacutereacutesek riportok koumlnyvismerteteacutesek koumlnyvajaacuten-loacutek moacutedszertani oumltletek) nyersanyagkeacutent szolgaacutelhatnak az irodalomkoumlzvetiacute-teacutesben eacuterintett szakemberek eacutes pedagoacutegusjeloumlltek szaacutemaacutera

A feacuteleacuteves munka oumlsszefoglalaacutesaacutet az eredmeacutenyek prezentaacutelaacutesaacutet oumlsszesze-dett dinamikus hateacutekony oumlsszjaacuteteacutek előzte meg Az bdquoItt az idő Leacutegy a kortaacuter-sunkrdquo ciacutemű projektbemutatoacutet jelmezes eacutelő reklaacutem bdquoVaacuter a koumlnyvtaacuterrdquo fal eacutepiacute-teacutese a kutatott alkotoacutekroacutel szerzett szemeacutelyes eacutelmeacutenyek lenyomatait hirdetőposzterkiaacutelliacutetaacutes műsorszerkeszteacutes ideacutezeteket tartalmazoacute bdquoirodalmi pihe-puhardquo keacutesziacuteteacutes tette meacuteg vonzoacutebbaacute A csoporttaacutersak eacutes tanaacuterok előtti meg-meacuteretteteacutes sikereacutehez hozzaacutejaacuterult a Forduloacutepont eacutes a Csodaceruza ciacutemű folyoacuteira-tok főszerkesztőinek felszoacutelalaacutesa eacutes az Aranyvackor-diacutejas ndash ez idaacuteig csak keacutez-iratban leacutetező ndash irodalmi szemelveacutenyek előadaacutesa

A gyakorlatban megvaloacutesuloacute individualizaacutelt paacuteros eacutes kiscsoportos foglal-koztataacutes nyomaacuten a projektfolyamat egeacutesze alatt hateacutekonyan műkoumldoumltt a dif-ferenciaacutelt fejleszteacutes eacutes a tehetseacuteggondozaacutes melynek eredmeacutenyekeacutent a koumlzel-joumlvőben szakdolgozatok szuumlletnek majd Berg Judit iacuteroacutei vilaacutegaacuteroacutel Lackfi Jaacute-nos koumllteacuteszeteacuteről Laacutezaacuter Ervin modern meseacuteiről Reich Kaacuteroly eacutes toumlbb kortaacutersillusztraacutetor eacuteletműveacuteről valamint a Csodaceruza gyermekfolyoacuteirat irodalmitoumlrekveacuteseiről A csoport egyik tagja hamarosan befejezi megzeneacutesiacutetett ver-sekre eacutepuumllő első gyermeklemezeacutet

A projekt meacuterlege pozitiacutev eacutelmeacutenyszerű munka eacutes koumlzoumls alkotaacutes ndash errőltanuacuteskodnak a diaacutekok oumlneacuterteacutekeleacutesei eacutes a csoportos eacuterteacutekeleacutes oumlsszesiacuteteacutesei Aziacuteraacutesos beszaacutemoloacutek kiemelik a koumlnyvtaacuterat mint hangsuacutelyos informaacutelis tanulaacutesilehetőseacutegeket nyuacutejtoacute- eacutes koumlzoumlsseacutegteremtő teret

A kreatiacutev alkotoacutemunka a projektbemutatoacute utaacuten sem szakadt meg A zaacuteraacutesoacuteta a hallgatoacutek aktiacutev szervezőkeacutent reacuteszt vettek a budapesti Millenaacuteris park-

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

112

ban szervezett 7 Gyermekirodalmi Fesztivaacutelon ahol Lackfi Jaacutenos koumlltő roumlgtoumln-zoumltt kreatiacutev iacuteraacutes kurzusaacuten kollektiacutev versiacuteroacute folyamat reacuteszesei lehettek A kouml-zoumls kortaacuters mű Rotaacutecioacutes kapa ciacutemmel felkeruumllt a projektesek honlapjaacutera A fel-adat arra inspiraacutelta a hallgatoacutekat hogy gondolkodva alkossanak a versalkotaacuteskapcsaacuten megoldaacutesokat keressenek a felmeruumllő neheacutezseacutegekre eacutes veacuteguumll meg-iacuteteacuteljeacutek sajaacutet teljesiacutetmeacutenyuumlket bdquoA megeacuterteacutes eacutes a tanulaacutes szemeacutelyes termeacuteszeteacutenek hang-suacutelyozaacutesa valamint a gondolkozaacutesra valoacute oumlsztoumlnzeacutes megerősiacuteti a sajaacutet tanulaacutes-megeacuterteacutesiraacutenti felelősseacuteget eacutes tudatossaacutegot isrdquo (Pethőneacute Nagy 2005)

A projektfolyamat eredmeacutenyesseacutegeacutet meghataacuterozta a projektvezetők eacutes ahallgatoacutek egyenranguacute partneri viszonya az oumlnaacutelloacute hallgatoacutei doumlnteacutes eacutes felelős-seacuteg lehetőseacutege az oldott eacutes oumlsztoumlnző hangulatuacute csoporttalaacutelkozoacutek leacutegkoumlre agyakorlatban megnyilatkozoacute hallgatoacutei fogeacutekonysaacuteg soksziacutenűseacuteg Apojektpedagoacutegia taniacutetaacutesi-tanulaacutesi moacutedszerei eacutes a valoacutedi kihiacutevaacutesok arra oumlsztouml-noumlzteacutek a pedagoacutegusjeloumllteket hogy kibontakoztassaacutek az irodalom iraacutenti fo-geacutekonysaacutegukat kreatiacutev alkotoacutei kedvuumlket

Felhasznaacutelt irodalom

M NAacuteDASI Maacuteria Projektoktataacutes Bp Gondolat Kiadoacutei Koumlr 2003 24 p

PETHŐNEacute NAGY Csilla Moacutedszertani keacutezikoumlnyv Befogadaacuteskoumlzpontuacute eacutes kompetenciafejlesztő iroda-lomtaniacutetaacutes Bp Korona Kiadoacute 2005 58 p

SAacuteNDOR Csilla Maacuteria Magyar Gyermekkoumlnyv Inteacutezet = Forduloacutepont 2010 3 sz 47 p

Sz Toacuteth Gyula Iacutegy bdquoiacutervasunk mirdquo avagy az olvasaacutes neheacutezseacutegei eacutes oumlroumlmei

113

Sz Toacuteth Gyula

IacuteGY bdquoIacuteRVASUNK MIrdquo AVAGYAZ OLVASAacuteS NEHEacuteZSEacuteGEI EacuteS OumlROumlMEI

Fűzfa Balaacutezsnak ajaacutenloma Szombathelyi Olvasaacutes-konferencia apropoacutejaacuten

Zsolnai Joacutezsefre emleacutekezve

Bevezeteacutes

Hiacutevoacuteszavak kisiskolaacuteskor ndash (francia-magyar) iskolavaacuteltaacutes ndash olvasaacutestanulaacutes ndasheacutelmeacuteny ndash olvasaacutestaniacutetaacutes ndash irodalom ndash Eacutelmeacuteny ()

Jelen dolgozat egy taacutegabb koumlvető nyelvpedagoacutegiai (pszicholingvisztikaszociolingvisztika tantaacutergy-taneszkoumlz-koumlvetelmeacutenyrendszer taniacutetaacutesmetodi-kaacutek) vizsgaacutelat szűkebb teacutemaacuteja az olvasaacutestanulaacutes-taniacutetaacutes kisiskolaacuteskorbankitekinteacutessel a francia első illetve a magyar maacutesodik osztaacutelyra

A tapasztalatok alapja a Zsolnai-programban eltoumlltoumltt sokeacuteves pedagoacutegiaikutatoacute-fejlesztő munka a Nyelvi-Irodalmi-Kommunikaacutecioacute (NyIK) tantaacutergyirendszerhez illeszkedő francia nyelvtaniacutetaacutesi program kidolgozaacutesa

Moacutedszer megfigyeleacutes eacutes iskolai dokumentumok tanulmaacutenyozaacutesa Amegfigyeleacutesek koumlvetik a teveacutekenyseacutegek (olvasaacutes iacuteraacutes) alakulaacutesaacutet gyerekekaacuteltali mintakoumlveteteacuteseacutet a motivaacutecioacute eacutes a minta utaacuteni (meg)ismerkedeacutes kap-csolataacutet eacuterintve az ebben rejlő taniacutetaacutesi lehetőseacutegeket utalva azok fontossaacute-gaacutera Jelzik a francia illetve a magyar iskolai taniacutetaacutes neacutehaacuteny illeszkedeacutesi eacuteselteacutereacutesi pontjait az iskolavaacuteltaacutessal beaacutelloacute probleacutemaacutekat Iacutegy talaacuten raacutevillantha-tunk az (olvasaacutes)taniacutetaacutes-tanulaacutes rejtett buktatoacuteira melyek esetlegesseacute netaacutenkeacutetseacutegesseacute teszik tehetik az irodalom feleacute fordulaacutest Pedig esetuumlnk is jelzi a

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

114

kisiskolaacutesoknaacutel is (maacuter meacuteg) eacutelmeacuteny a szoumlveggel az irodalommal valoacute ta-laacutelkozaacutes

A teacutema bemutataacutesa az esetek fordulataival hasznos lehet mivel az EU-tagorszaacutegi staacutetuszboacutel koumlvetkezően egyre nagyobb a magyar csalaacutedok unioacutesmobilitaacutesa a gyermekek iskolaacuteztataacutesa tanulaacutesa uacutejfajta probleacutemaacutekat aacutelliacutet a Ta-nuloacute a Szuumllő eacutes megkeruumllhetetlenuumll a magyar iskolai taniacutetaacutes a Pedagoacutegusszaacutemaacutera

Előzmeacutenyek a teacutema alapvető haacutettereacutehez

A főteacutetel feleacute haladva szuumlkseacutegesnek iacuteteacuteluumlnk megemliacuteteni a teacutemaacuteval kapcsola-tos neacutehaacuteny szemeacutelyes-szakmai esetet uacutegyis fogalmazhatnaacutenk neacutehaacuteny peacuteldaegy kezdő tanaacuter olvasaacutestaniacutetaacutesi kalandjaiboacutel A teacutema fonalaacuten probleacutemaacutek keacuter-deacutesek vaacutelaszok szerint haladunk Első eset az egyetemi szakdolgozat kivaacute-lasztaacutesa Szeged JATE Boumllcseacuteszettudomaacutenyi Kar 1972 Orosz-francia sza-kos hallgatoacutekeacutent kisiskolaacuteskori teacutemaacutet vaacutelasztok az bdquoegeacutesz napos iskolai at-moszfeacuteraacutetrdquo vizsgaacutelom (A teacutema maacuteig visszateacuterően aktuaacutelis) Pedagoacutegiai diaacutek-koumlroumls vagyok meacutegis feltűneacutest kelt egy koumlzeacutepiskolai tanaacuternak keacuteszuumllő hallga-toacutenak mi koumlze a kisiskolaacuteskorhoz Itt probleacutemakeacutent megjelenik a szakossaacuteg atantaacutergyakban gondolkodoacute (eacutes műkoumldő) keacutepzeacutes eacutes taniacutetaacutes Ennek szoriacutetaacutesaacutet eacuterezhettea veacutegzős hallgatoacute maacutesreacuteszt fejlődeacutesleacutelektani keacuterdeacutesek izgattaacutek a tizenneacutegy-tizennyolc eacutevesekkel valoacute boldogulaacuteshoz hasznos a megelőző eacutevek korosztaacute-lyi probleacutemaacuteinak ismerete Merthogy a veacutegzett boumllcseacutesz komolyan veszi azokleveleacuten viriacutetoacute passzust az orosz eacutes a francia nyelv eacutes bdquoirodalom tanaacuterardquo Eacutesitt a maacutesodik eset a Garay Jaacutenos Gimnaacuteziumban (Szekszaacuterd) a nyelvtaniacutetaacutesoacuteraszaacutema heti kettő nagy osztaacutelyleacutetszaacutem csoportbontaacutes nincs (Mindez azorszaacutegos szabaacutelyozaacutes szerint toumlrteacutenik) Ez a nyelv taniacutetaacutesaacutera is sovaacuteny kondiacute-cioacute aacutem a francia irodalom fiatal tanaacutera bdquokultuacuteraszakkoumlrtrdquo akar indiacutetani Szaacuten-deacutek a tanuloacutek bevonaacutesa a francia civilizaacutecioacutes eacuterteacutekek megismereacuteseacutebe aacutemtudhatoacute a magyar nyelvű elemzeacutes-feldolgozaacutes ndash alapvetően ndash olvasaacutes- eacutesiacuteraacuteskeacutepesseacuteget igeacutenyel Hogy lesz ebből irodalom A szakkoumlri tagok bdquoverbu-vaacutelaacutesakorrdquo neacutemi oacutedzkodaacutes volt tapasztalhatoacute Mi volt ennek az oka Raacute kel-lett joumlnni hogy 1 a diaacutekok egy reacutesze gyengeacutebb tanuloacutenak tartja magaacutet 2 agyengeacutebb jegyek moumlgoumltt olvasaacutesi probleacutemaacutek vannak 3 a tanuloacutek elfogadjaacutekstaacutetuszukat 4 ezek a tanuloacutek szeretnek olvasni a sajaacutet tempoacutejukban ked-vuumlkre ndash az iskola nem eacuter raacute bdquoelidőznirdquo 5 a gyengeacutebb olvasaacutesi keacutepesseacuteg kihatmaacutes tantaacutergyak tanulaacutesaacutera is Hogy lesz az irodalom eacutelmeacuteny Lett eacutes sikeruumlltmegtalaacutelni a szervezeti kereteket is (Megjegyzeacutes A szakkoumlri munka feldol-gozaacutesa maacutes publikaacutecioacutekban maacuter megjelent)

Harmadik eset talaacutelkozaacutes Zsolnai Joacutezseffel a Szekszaacuterdi Taniacutetoacutekeacutepző Főis-

115

kolaacuten 1978-ban A kiosztott bőseacuteges kutataacutesi feladatok koumlzoumltt szemeacutelyestervem francia nyelvi taniacutetaacutesi program kidolgozaacutesa kisiskolaacutesok szaacutemaacuterafelmenő rendszerben Zsolnai Joacutezsef elfogadja javaslata tesseacutek megtanulni aNyIK-tananyagot eacutes metodikaacutet a biztonsaacutegos integraacutecioacute megteremteacuteseacutehezEhhez joumltt meacuteg keacutesőbb a francia iskola olvasaacutestaniacutetaacutesi metodikaacutejaacutenak meg-ismereacutese Iacutegy meacuteg erősebb lett az integraacutecioacute a beszeacutedhallaacutes-olvasaacutes-iacuteraacutes teveacute-kenyseacutegekben Eacutes maacuteris a pedagoacutegiai technoloacutegiaacutenaacutel tartottunk leacutetrejoumltt a teveacute-kenyseacutegek folyamatrendszere a taxonomizaacutecioacute eacutes a reacuteszletes pontos algoritmi-zaacutelaacutes Peacuteldaacuteul nem bdquoOlvasunkrdquo hanem bdquoJe lisrdquo bdquoOlvasokrdquo meacuteg előbbbdquo(Eacuten) tanulok olvasnirdquo ndash bdquoJrsquoapprends agrave lirerdquo Megtoumlrteacutenik a tanuloacute beavataacutesaa szakmai kommunikaacutecioacute melynek nyomaacuten folyik a tudatos tanulaacutes illetve atanulaacutes tudatosiacutetaacutesa illetve a tanulaacutes tudatosiacutetaacutesaacutenak megkezdeacutese Emleacutekez-tetőuumll a NyIK első osztaacutelyos tananyagrendszereacuteben az Olvasaacutes-oumlnműveleacutesalatt bdquoAz olvasaacutes megtaniacutetaacutesardquo mellett van olyan teveacutekenyseacuteg mint bdquoAz ol-vasaacutes tempoacutejaacutenak eacutes pontossaacutegaacutenak fokozaacutesardquo eacutes bdquoAz olvasaacutes gyakoroltataacutesaszoumlvegekenrdquo (Nyelvi-Irodalmi-Kommunikaacutecioacutes Neveleacutesi Kiacuteseacuterlet II koumltetOOK Veszpreacutem 1982) (Megjegyzeacutes 1 oumlsszeaacutellt a 12 eacutevfolyamos a prog-ram a bdquofrancia nyelv taniacutetaacutesaacutehoz eacutes a francia nyelvű kultuacutera koumlzvetiacuteteacuteseacutehezrdquomunkafuumlzetekkel pedagoacutegiai uacutetmutatoacutekkal 2 A program iskolai taniacutetaacutesaacutet ahaacutetteacuterismereteket szakcikkekben ismertettuumlk)

Főteacutetel

Hősuumlnk nevezzuumlk Doacutera Ferencnek heacuteteacuteves magyar kisiskolaacutes Első iskolaieacuteveacutet Franciaorszaacutegban kezdte meg Strasbourgban jaacuterta ki az első osztaacutelytErről annak rendje-moacutedja szerint bizonyiacutetvaacutenyt kapott (A francia bizonyiacutet-vaacuteny reacuteszletes teljesiacutetmeacutenyt leiacuteroacute koumlveti a tanuloacutei keacutepesseacutegeket kellően dif-ferenciaacutelt Nagyban hasonliacutet a Zsolnai-programban hasznaacutelt bdquoKeacutepes vagyokraacuterdquo dokumentumhoz amely a bizonyiacutetvaacuteny melleacute taacutersult s amely a tanuloacutekeacutes a szuumllők koumlzoumls beszeacutelgeteacuteseacutenek izgalmas taacutergya volt (A hasonloacute formaacuteteljaacuteraacutest ma maacuter Magyarorszaacutegon is alkalmazzaacutek elterjedt de az olykor nemelmeacutelyuumllt analiacutezis felsziacutenes megaacutellapiacutetaacutesokat szuumll) A bizonyiacutetvaacutenyroacutel keacuteszuumllthiteles fordiacutetaacutes illetve annak elfogadaacutesa nyomaacuten a kisfiuacute magyar iskolaacutebankezdhette meg a maacutesodik osztaacutelyt (Megjegyzendő a tanuloacute oktoacuteberi szuumlleteacute-sű a francia beiskolaacuteztataacutes a szuumlleteacutesi eacutev szerint toumlrteacutenik) A kuumllfoumlldre toumlrteacute-nő kiutazaacutes előtt Ferenc nem tudott franciaacuteul az itthon tanult szoacutekeacutepek alap-jaacuten bizonyos mennyiseacutegű szoacutet eacutes mondatot olvasott Iskolai tanulmaacutenyait meg-felelően abszolvaacutelta noha bizonyaacutera nem rendelkezett francia nyelvi akuszti-kai eacutes foneacutemikus baacutezissal francia nyelven valoacute spontaacuten taacutersalgaacutesba nem bo-csaacutetkozott francia nyelvű szoumlveget aligha olvashatott (Mindez kuumlloumln nyelvpe-

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

116

dagoacutegiai pszicho- eacutes szociolingvisztikai feldolgozaacutest eacuterdemel) Otthon a csa-laacutedban ndash a munkaacuteboacutel koumltelezően adoacutedoacute ceacuteliraacutenyosan műkoumldő francia nyelvi-seacuteg utaacuten ndash a magyar nyelvet hasznaacuteltaacutek Ekoumlzben a szuumllők gyakoroltattaacutek amagyar betűvel valoacute bdquobaacutenaacutesmoacutedotrdquo ndash kis meacuterteacutekben tehetteacutek ez inkaacutebb azolvasaacutesra iraacutenyult (szoumlvegre aligha) iacuteraacutesban a betűk megismereacuteseacutere szavakramondatokra korlaacutetoacutezoacutedva (A francia tananyag- eacutes a koumlvetelmeacutenyrendszer il-letve annak a magyar megfelelőjeacutevel valoacute oumlsszehasonliacutetaacutes teacutemaacutenkat illetőenitt nem fontos)

A tovaacutebbiakban a helyzet eacutes aacutellapot folyamatos leiacuteraacutesaacutera (nyomon koumlve-teacutes) a jegyzetformaacutet vaacutelasztom

Eacuteledő betűvaacutegy (2010 november 22)

Feri kiloacutera meacuteri a sorokat Belelenduumllt az olvasaacutesba sorra veszik neki akoumlnyveket most eacuteppen a bdquoRosszcsont Petirdquo-sorozatot bdquofaljardquo Szaacutemolja akoumlnyvkollekcioacutet szaacutemolja az elolvasott oldalakat azt is bemeacuteri haacuteny oldalvan meacuteg haacutetra Olvasaacutes szaacutemolaacutes egyuumltt amolyan tantaacutergykoumlzi integraacutecioacuteSorolja a ciacutemeket tetszik neki hogy eacuten nem olvastam a koumlnyveket lelkesMost eacuteppen a Rosszcsont Peti vakarja a fejeacutet ciacutemű darabnaacutel tart Proacutebaacutelok meg-győződni hogy teacutenyleg olvas vagy csak lapoz a teljesiacutetmeacuteny vonzaacutesaacutebanHaacutenyadik oldalon fordul be Petit a sarkon ndash keacuterdezem Milyen sarkon ndashakad fenn a tekintete Nincs is benne sarok ndash mondja hataacuterozottan Utaacutena-neacutezuumlnk igaza van A vakloumlvet nem eacutert ceacutelba Joacute ez a koumlnyv de olyat is lehet-ne iacuterni hogy Rosszcsont Feri kalandjai vetem koumlzbe Pillanatnyi szuumlnet az oumln-eacuteletrajzi vonatkozaacutest nem vaacutellalja helyette keacutesz a terve Rosszcsont Mikloacutes va-karja a fejeacutet Haacutet persze az oumlccseacutet hajlandoacute megeacutenekelni Eacutes raacutekezdi a toumlrteacute-netet az imeacutent olvasottakat Mikloacutes eacutes koumlrnyezeteacutere vonatkoztatja Ez szoacutebeliszoumlvegalkotaacutes megdicseacuterjuumlk Uumlres papiacutert keacuter iacuterni akar Nyomtatott nagybe-tűkkel roacuteja a sorokat egyik lapot a maacutesik utaacuten toumllti meg Keacutesz mondja eacuteskeacuteri olvassuk el De hangosan teszi hozzaacute A hangsuacutelyozott (eacutertő) felolvasaacute-som eleacutegedettseacuteggel toumllti el mi joacutet deruumlluumlnk a toumlrteacuteneten (Az eacuterintett Mikloacutesfel sem fogja hogy irodalmi hős lett egykedvűen tologatja kis autoacuteit Ej ej)A szerző a szoumlvegben a megfelelő helyeken bevitt vaacuteltoztataacutesokkal uacutejat hozleacutetre aacutetalakiacutetaacutest helyettesiacuteteacutest veacutegez (nyelvtani műveletek eacutes kommunikaacutecioacutesteacutenyezők csereacuteje) itt műkoumldeacutesbe leacutepett a generaacuteloacutedaacutes (a keacutesőbb tanulandoacutegeneratiacutev grammatika jegyeacuteben) akaacuterhogy is neacutezzuumlk Aztaacuten belejoumln hazaeacuterveapjaacutet keacuteri hogy az is olvassa fel hangosan a művet Siker Erre elkapja a heacutevuacutejabb toumlrteacutenetbe kezd Maacuter nemcsak az olvasaacutes szenvedeacutelye lobog maacuter aziacuteraacutes is mozgatja

Persze a finnyaacutes felnőttek megjegyzik hogy a helyesiacuteraacutessal meacuteg baj van eacutesmieacutert nem kis betűkkel iacuter eacutes mieacutert nem koumlti a betűket Megannyi bdquomieacutert

117

nemrdquo De most bdquoigenrdquo van itt alkotaacutessal aacutellunk szemben A mennyiseacuteg do-minaacutel hajtoacuteerő lett Oacuteriaacutesi haladaacutes ez Ferineacutel hiszen szeptemberben azt kel-lett megaacutellapiacutetani hogy tart a magyar betűktől szoacute- mondatszinten elboldo-gul de a szoumlvegektől tart Azon egyszerű oknaacutel fogva hogy a francia elsőosztaacutelyban nem magyar jelekhez volt szokva nem magyar betűkoumln treniacutero-zott Most a kiacutevaacutencsisaacuteg meg a teljesiacuteteacutes hajtja lenduumlletben van a mennyiseacutegvan tuacutelsuacutelyban Az iskolai olvasaacutes eacutes iacuteraacutes gyakorlatok majd meghozzaacutek a mi-nőseacuteget Idővel De haacutet erre valoacute az iskola A keacutepesseacutegek fejlődeacutese maacuter csakilyen ciklikus spiraacutelis de nem egyenes vonaluacute eacutes nem leacutepcsőzetes

Nosza hasznaacuteljuk ki a bdquovanrdquo-t a kedvet a produktumot Boriacutetoacutet rittyen-tek a mű eleacute feltuumlntetve az adatokat ahogy kell meacuteg kiadoacutet is megnevezuumlnkbdquonagyapardquo de laacutethatoacutelag a fiuacutet az alkotoacute neve dobja fel azaz bdquoiacuterta Doacutera Fe-rencrdquo Oumlsszetűzzuumlk a lapokat a bdquokoumltetetrdquo nejlon dosszieacuteba tesszuumlk Megje-gyezzuumlk a daacutetumot is a munkaacutet is A lehetseacuteges uacutejabb toumlrteacutenet Rosszcsont Fe-ri meseacutet iacuter

Iacutervasunk (2010 december 11)

A keacutet eacutes feacuteleacuteves Mikloacutes egyeduumll van naacutelunk Elfoglalja azt a helyet a kis asz-talnaacutel ahol baacutetyja Feri szokott uumllni iacuterogatni rajzolgatni Komoacutetosan elhe-lyezkedik mi vaacuterakozoacutean figyeljuumlk ő raacutenk neacutez eacutes hataacuterozottan azt mondjabdquoiacutervasunkrdquo Iacutegy foglal egybe keacutet raacutenk vaacuteroacute teendőt eacutes filctollat ragad eacutesaacutekombaacutekomokat teker a papiacuterra Iacuteraacutest kanyariacutet csak győzzuumlk olvasni Iacutegyiacuterunk eacutes olvasunk mi Iacutervasgatunk

Megjegyzeacutesek 2011-ben

1 Eacutes az iskola Az iskola tehaacutet jogi-adminisztraacutecioacutes koumltelesseacutegeacutenek megfele-lően felvette a tanuloacutet A taniacutetoacutenő nem keacuterte (nem javasolta) a francia bizo-nyiacutetvaacuteny megbeszeacuteleacuteseacutet a szuumllőkkel nem keacuterte be a tanuloacute első osztaacutelyosmunkafuumlzeteit (Elmaradt a roumlntgenkeacutep tanulmaacutenyozaacutesa)

2 Tanoacuterai munka maacuter a 2 feacuteleacutevben A tankoumlnyvi feladat ezt keacuterdi bdquoMilyenutcaacuteban lakszrdquo Iacuterd be Feri vaacutelasza bdquoroumlvidrdquo Taniacutetoacutenő raacuteiacuterja bdquoFejleszteacutesreszorulrdquo Ez uumlzenet a szuumllőknek

3 Szuumllői eacutertekezlet A szuumllők keacuteszseacutegesen jegyzetelik az iskola elvaacuteraacutesait peacutenz-uumlgyi gondjait De bdquoMilyen az iskola (olvasaacutes)taniacutetaacutesardquo Eacutes hogyan fejlessze aszuumllő gyermeke olvasaacutestanulaacutesaacutet Ha erről eddig nem volt konzultaacutecioacute akkorbdquomi a teacutemardquo Miben (nem)eacutertenek egyet Az eacutertelmezeacutes oktataacutesi-szakmaikonferenciaacutek dolga (is) aacutem a megoldaacutes lehetőseacutege mint pedagoacutegiai-szakmaikoumltelesseacuteg (tudaacuteskompetencia) a terepen dől el

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

118

Szoumlveglaacutetaacutes (2011 januaacuter 30)

Uacutejsaacutegolvasaacutes koumlzben Feri raacutemutat a toumlmoumltt lapra eacutes azt keacuterdi bdquoNagyapa eztTe mind elolvasodrdquo Hangjaacuteboacutel inkaacutebb keacutetelkedeacutes mint csodaacutelkozaacutes eacuterző-dik Igen eacutes a szaacutemiacutetoacutegeacutephez hiacutevom arra kaphatoacute Keacutet a francianyelv-honlapon megjelent iacuteraacutesomat keresem elő keacuterem olvassa el a ciacutemet eacutes aszerző neveacutet Megteszi nem lepődik meg hallott roacutela hogy iacuterok koumlnyvemfutoacute pillanatra maacuter volt kezeacuteben Kis hallgataacutes utaacuten megszoacutelal bdquoAzeacutert iacuterszmert sikeres akarsz lennirdquo A fogalomhasznaacutelat meglep eddig meacuteg semmilyenoumlsszefuumlggeacutesben nem keruumllt elő naacutela koumlztuumlnk

Zaacuteraacutesul

Ami inkaacutebb folytataacutes a javaacuteboacutel mert a tanuloacute Tanuloacutenk ismerkedeacutese a vilaacuteg-gal meacuteg nagyon az elejeacuten tart Lehet Feri maacuter uacutejabb bdquokoumlnyvoumlnrdquo toumlri a fejeacutetDe ki lesz a koumlvetkező Rosszcsonthellip Iacutegy iacutervasnak ők De hogy iacutervasunk miMert a sorozat persze folytatoacutedik az eacutelet megy tovaacutebb A konferencia főkeacuterdeacutese mint alapteacutetel bdquoAz olvasaacutes oumlssztantaacutergyi feladatrdquo akkor nyerhet te-ret akkor bdquokaphat laacutebrardquo az iskolaacuteban ha elterjed eacutes tudatosul amit a KodaacutelyZeneiskola (Debrecen) online felhiacutevaacutesa hirdet bdquoAz olvasaacutesfejleszteacutes tehaacuteta tantestuumllet egeacuteszeacutenek felelősseacutegerdquo (Iacutegy vastagon akaacuter meacuteg alaacutehuacutezaacutessalis nyomateacutekosiacutetva A legutolsoacute szoacutenak kuumlloumln oumlruumlloumlk) Hogy a bdquoremeacuteny peda-goacutegiaacutejaacuteboacutelrdquo valoacutesaacuteg legyen Az eacutelmeacuteny bennuumlnk van

Bohusneacute Koncz Judit Szoumlvegeacutertő olvasaacutesi verseny

119

Bohusneacute Koncz Judit

SZOumlVEGEacuteRTŐ OLVASAacuteSI VERSENY

Azt fogom bemutatni mikeacutent felel meg az olvasaacutes tantaacutergykoumlzi jellegeacutenek avaacutechartyaacuteni Apaacuteczai Csere Jaacutenos Aacuteltalaacutenos Iskolaacuteban az idei taneacutevben immaacuterhatodik alkalommal megrendezett szoumlvegeacutertő olvasaacutesverseny

Mielőtt reacuteszletesen ismertetneacutem a rendezveacuteny oumltleteacutet a lebonyoliacutetaacutes mi-keacutentjeacutet a szoumlvegvaacutelasztaacutes motivaacutecioacuteit valamint az eddigi tapasztalatokatkeacuterem koumlvessenek Vaacutechartyaacutenba tekintseacutek meg e Pest megyei telepuumlleacuteslaacutetnivaloacuteit

Az 1800 lelkes koumlzseacuteg a legszebb magyar barokk vaacuterostoacutel Vaacutectoacutel mindoumlssze9 km taacutevolsaacutegban talaacutelhatoacute Koumlrnyeacutekeacutet a Goumldoumlllői-dombsaacuteg festői lankaacutei te-szik vonzoacutevaacute Honfoglalaacutes kori telepuumlleacutes neve a bdquohorkardquo=beacutekebiacuteroacute meacuteltoacute-saacutegneacutevből szaacutermazik

Keveacutesseacute ismert irodalomtoumlrteacuteneti emleacutekekkel is buumlszkeacutelkedhetuumlnk a je-lenleg lehangoloacute laacutetvaacutenyt nyuacutejtoacute Rudnay-kasteacutelyba ellaacutetogatott Madaacutech Imre eacutesAz ember trageacutediaacuteja ciacutemű műveacuteből reacuteszleteket olvasott foumll Aacutelliacutetoacutelag meacutely eacuter-zelmi szaacutelak szoumlvődtek a szerző eacutes az őt irodalmi szalonjaacuteban fogadoacute VeresSzilaacuterda koumlzoumltt Mikszaacuteth Kaacutelmaacuten is vendeacutege volt az emliacutetett kasteacutelynak Akoumlzseacuteg maacutesik figyelemre meacuteltoacute műemleacuteke a Gosztonyi-kasteacutely Feluacutejiacutetott eacutepuumlle-teacuteben jelenleg oacutevoda műkoumldik

Ha ellaacutetogatnak hozzaacutenk ne feledjeacutek megtekinteni keacutet templomunkat Aroacutemai katolikus templom alapjai Szent Istvaacuten koraacutera tehetőek miacuteg a reformaacute-tus templomunkban nemreacuteg uacutejiacutetottaacutek fel az orszaacuteg legreacutegibb orgonaacutejaacutet

Az utazoacute sziacuteves figyelmeacutebe ajaacutenlom a Madaacutech Imre Művelődeacutesi Haacutez hely-toumlrteacuteneti fotoacutekiaacutelliacutetaacutesaacutet is amely betekinteacutest nyuacutejt a hajdani eacutes a mai vaacutec-hartyaacuteniak dolgos heacutetkoumlznapjaiba szeacutep uumlnnepeibe

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

120

Veacuteguumll Vaacutec feleacute haladva megpillanthatjaacutek a falu legnagyobb eacutepuumlleteacutet azaacuteltalaacutenos iskolaacutet amely 2007-től Apaacuteczai Csere Jaacutenos neveacutet viseli az ApaacuteczaiTankoumlnyvkiadoacute baacutezisiskolaacutejakeacutent A nemreacuteg szeacutepen feluacutejiacutetott eacutepuumllet előtt aneves pedagoacutegus mellszobra aacutell

Az iskolaacutenak jelenleg 117 tanuloacuteja eacutes 13 pedagoacutegusa van Megkuumlzduumlnk miis a kisiskolaacutek minden gondjaacuteval de oumlruumlluumlnk is a kisebb leacutetszaacutem adta elő-nyoumlknek az abboacutel adoacutedoacute sikereknek

Kuumlloumlnoumlsen buumlszke vagyok arra hogy az eacuten taniacutetvaacutenyaim keacutepviselhetteacutekPest megyeacutet az anyanyelvi versenyek orszaacutegos doumlntőjeacuteben 2006-ban eacutes2010-ben

Minden hiacutereszteleacutes elleneacutere Vaacutechartyaacutenba is eleacuterkeztek a PISA felmeacutereacuteseredmeacutenyei eacutes ezeken mi is gondolkodoacuteba estuumlnk

Kinek a feladata a szoumlvegeacuterteacutes taniacutetaacutesa A magyartanaacuterokeacute Minden szak-tanaacutereacute E keacuterdeacutesről volt neacutehaacuteny vitaacutenk a tantestuumlletben

A korosztaacutelyomba tartozoacutek bizonyaacutera emleacutekeznek tanultunk mi a főisko-laacuten műeacutertelmezeacutest műelemzeacutest de szoumlvegeacuterteacutesi technikaacutek taniacutetaacutesaacuteval eacutes ta-nulaacutesmoacutedszertannal nem talaacutelkoztunk

Egykori igazgatoacutem ajaacutenlaacutesaacutera reacuteszt vettem az ELTE Taniacutetoacutekeacutepző Főisko-lai Kar akkreditaacutelt bdquoSzoumlvegeacuterteacutes eacutes beszeacutedfejleszteacutesrdquociacutemű tovaacutebbkeacutepzeacuteseacuten eacutes voltszerencseacutem Oroszlaacuteny Peacuteter bdquoA tanulaacutes taniacutetaacutesardquo ciacutemű kurzusaacutet is meghallgatniMaacuteig haacutelaacutes vagyok főiskolai tanaacuteraimnak Adamikneacute Jaacuteszoacute Annaacutenak FercsikErzseacutebetnek dr Goacutesy Maacuteriaacutenak mert aacutetformaacuteltaacutek az olvasaacutestaniacutetaacutesroacutel a ma-gyartaniacutetaacutesroacutel addig bennem eacutelt keacutepet Uacutej szemleacutelettel uacutej lehetőseacutegek szeacutelesskaacutelaacutejaacuteval ajaacutendeacutekoztak meg

Előszoumlr azeacutert keacutesziacutetettem feladatlapokat kuumlloumlnboumlző tiacutepusuacute szoumlvegekhezmert a tanfolyamokon ezt tűzteacutek ki ceacutelul a tanaacuteraink eacuten pedig diaacutekkeacutent min-dig lelkiismeretesen elkeacutesziacutetettem a haacutezi feladatokat Keacutesőbb amikor maacuter asajaacutet iskolaacutemban meacutertem fel a szoumlvegeacuterteacutes tereacuten a gyermekek teljesiacutetmeacutenyeacutetolyan feladatlapokat aacutelliacutetottam oumlssze amelyek felzaacuterkoacuteztataacutesra eacutes tehetseacuteg-gondozaacutesra egyaraacutent alkalmasak voltak Egyre jobban eacutelveztem ezt a munkaacutetsőt a gyerekeken is azt vettem eacuteszre hogy tetszik nekik a sok-sok eacuterdekesszoumlveg eacutes vaacuteltozatos feladat

Mi lenne ha versenyt szervezneacutenk

Az első sikerek utaacuten felmeruumllt bennem mi lenne ha versenyt szervezneacutenkHa meghiacutevnaacutenk a teacuterseacuteg iskolaacuteit Ők vajon hogy aacutellnak ez uumlgyben

Egy versenykihiacutevaacutes joacute motivaacutecioacute tanaacuternak taniacutetvaacutenynak egyaraacutent Fel-adatlapot oumlsszeaacutelliacutetani ndash igazi rejtveacutenyfejteacutes A feladatlapot megoldani ndash igaziversenyhelyzet

121

Igazgatoacutem oumlroumlmmel fogadta az oumltletemet eacutes minden szakmai eacutes emberisegiacutetseacuteget megadott ahhoz hogy mineacutel szeacutelesebb koumlrben ismertteacute vaacuteljon eacutessikeresen megvaloacutesulhasson iskolaacutenk szoumlvegeacuterteacutes olvasaacutesversenye amelyPest megyeacuteben egyeduumllaacutelloacute kezdemeacutenyezeacutesnek szaacutemiacutetott

Versenyfelhiacutevaacutesunkat elkuumlldtuumlk a koumlrnyeacutek oumlsszes iskolaacutejaacuteba Raacutedra Vaacutec-raacutetoacutetra Vaacutecdukaacutera Kosdra Pencre Kisneacutemedibe Puumlspoumlkszilaacutegyra Őrboty-tyaacutenba eacutes Vaacutecra Elkeacutepzelhető mennyire izgultunk az első versenyuumlnk előttDe nagy oumlroumlmuumlnkre a kolleacutegaacutek sziacutevesen keacutesziacutetetteacutek fel eacutes hoztaacutek el hozzaacutenka taniacutetvaacutenyaikat

Minden eacutevben 85ndash90 versenyző iacuterja meg naacutelunk a dolgozataacutet Ha nemszaacutemiacutetjuk az iskolai elődoumlntőket akkor eddig toumlbb mint 500 diaacutek versenyzettszoumlvegeacuterteacutesből Ez maacuter oumlnmagaacuteban is eredmeacuteny eacutes siker

Lassan a szenvedeacutelyemmeacute vaacutelt ez a feladat sokszor a sajaacutet szoacuterakoztataacute-somra is talaacuteltam ki uacutej meg uacutej feladatsorokat kutattam olyan szoumlvegek utaacutenamelyek lehetőseacutegeket nyuacutejtanak a kuumlloumlnboumlző technikaacutek taniacutetaacutesaacutera gyakorlaacute-saacutera alkalmazaacutesaacutera Az eacuteppen aktuaacutelis tanuloacutecsoportommal kiproacutebaacuteltam afeladatsorokat eacutes a gyerekek visszajelzeacutesei alapjaacuten korrigaacuteltam azokat

Melyek voltak a szoumlvegvaacutelasztaacutes szempontjai

Az volt a ceacutelom hogy a szoumlvegekbull a mai gyerekeket foglalkoztatoacute probleacutemaacutekat tuumlkroumlzzeacutekbull olyan teacutemaacutekat dolgozzanak foumll amelyek a mai fiatalok eacuterdeklődeacuteseacutere

szaacutemot tartanakbull legyen a szoumlvegfeldolgozaacutes az ismeretterjeszteacutes eszkoumlzebull a szoumlvegtiacutepusok segiacutetseacutegeacutevel taniacutetvaacutenyaink egyre toumlbbet ismerjenek

meg eacutes vegyenek birtokukba a koumlrnyező vilaacutegboacutel a valoacutesaacutegboacutelbull legyen a szoumlveg a kompetenciaacutek fejleszteacuteseacutenek eszkoumlze

A fentiek alapjaacuten a hagyomaacutenyosnakkoumlzeacuterthetőnek nevezett szoumlvegekmellett a koumlvetkező tiacutepusuacute szoumlvegeket vaacutelasztottam ki feldolgozaacutesra

bull szoacuteroacutelapokatbull plakaacutetokatbull kiaacutelliacutetaacutesi kalauzokatbull muacutezeumisziacutenhaacutezi ismertetőketbull teacuterkeacutepeket

A szoumlvegek gondos tanulmaacutenyozaacutesaacuteval a gyerekek keacutepzeletben eljuthat-nak olyan muacutezeumokba amelyek a foumlldrajzi taacutevolsaacutegok eacutes a mai kiraacutendulaacute-sok aacuterai miatt belaacutethatoacute időn beluumll eleacuterhetetlenek szaacutemukra pedig az emliacutetettemleacutekhelyek felbecsuumllhetetlen reacuteszei a mai magyar kultuacuteraacutenak

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

122

A szoumlvegek segiacutetseacutegeacutevel eljutottunk a szeacutephalmi Magyar Nyelv Muacutezeu-maacuteba a balassagyarmati Paloacutec Muacutezeumba megismertuumlk a Petőfi IrodalmiMuacutezeum szaacutemos kiaacutelliacutetaacutesaacutet eacutes megtekintettuumlk irodalmi emleacutekhelyeink egeacuteszsoraacutet pl Csesztveacutet Mohoraacutet Horpaacutecsot stb

Ennek a bdquojaacuteteacuteknakrdquo fontos gyakorlati haszna is volt Előzetesen ugyanisfelkerestem az emliacutetett helyseacutegek muacutezeumigazgatoacuteit akik keacutereacutesemre oumlroumlm-mel eacutes lelkesen taacutemogattaacutek rendezveacutenyuumlnket koumlnyvcsomagokkal kiaacutelliacutetaacutesiszoacuteroacutelapokkal kisebb ajaacutendeacutektaacutergyakkal (Ily moacutedon sikeruumllt hozzaacutejaacuterulni aversenyek anyagi haacutettereacutehez)

A verseny lebonyoliacutetaacutesaacuteroacutel

Iskolaacutenkeacutent eacutes eacutevfolyamonkeacutent keacutet-keacutet tanuloacutet vaacuterunk azokat akik a leg-eredmeacutenyesebben szerepeltek az iskolai forduloacutekon Versenyuumlnkoumln a maacuteso-dik eacutevfolyamtoacutel kezdődően vehetnek reacuteszt a gyerekek

Keacutet szoumlveget kapnak melyeket 60 perc alatt kell feldolgozniuk Egy szeacutep-irodalmi eacutes egy ismertterjesztődokumentum jellegű szoumlveggel talaacutelkoznakA feladatlapokat tetszőleges sorrendben lehet megoldani Amennyiben azo-nos pontszaacutemot eacuternek el a tanuloacutek a helyezeacutes megaacutellapiacutetaacutesaacutenaacutel figyelembevesszuumlk a helyesiacuteraacutesi hibaacutek suacutelyaacutet eacutes szaacutemaacutet valamint a kuumllalakot

A dolgozatok javiacutetaacutesaacutera 14 nap aacutell rendelkezeacutesuumlnkre ennek eltelteacutevel azeredmeacutenyt az interneten eacutes nyomtatott formaacuteban is nyilvaacutenossaacutegra kell hoz-nunk A szaktanaacuterok szaacutemaacutera betekinteacutesi lehetőseacuteget biztosiacutetunk megkuumlld-juumlk nekik a javiacutetoacutekulcsot valamint a javiacutetott dolgozatok feacutenymaacutesolataacutet Min-den reacutesztvevő iskola szaacutemaacutera reacuteszletes eacuterteacutekeleacutest kuumllduumlnk amelyben oumlssze-gezzuumlk tapasztalatainkat

A legutoacutebbi verseny eredmeacutenyei alapjaacuten elmondhatjuk hogy ebben a teacuter-seacutegben javult tanuloacuteink bdquoadatoloacuterdquo keacutepesseacutege pontosabbak lettek a szoacutema-gyaraacutezatok de az oumlsszehasonliacutetaacutes eacutes a koumlvetkezteteacutesek levonaacutesa tereacuten meacutegsok a tennivaloacute Tapasztalatom szerint az ismeretterjesztő szoumlvegek feldol-gozaacutesa megy koumlnnyebben a gyerekeknek a szeacutepirodalmileiacuteroacute jellegű szoumlve-gek eacuterteacutese neheacutezkesebb Valoacutesziacutenűleg azeacutert mert a mi gyermekeink keveacutesszeacutepirodalmat (verset alig) olvasnak

A teacutemavaacutelasztaacutesroacutel

Minden esztendőben az adott nemzeti emleacutekeacutevhez igazodunk Iacutegy 2010-benMikszaacuteth eacutes a neveacutehez fűződő irodalmi emleacutekhelyek gasztronoacutemiai eacuterdekes-seacutegek neacuteprajzi muacutezeumok adtaacutek a teacutemaacutet 2009-ben Kazinczy Ferencre eacutes anyelvuacutejiacutetaacutesra emleacutekeztuumlnk

123

Nem aacuterulok el nagy titkot hogy 2011-ben Liszt Ferenc eacuteletműveacutevel eacutes azemleacutekeacutevhez kapcsoloacutedoacute rendezveacutenyekkel foglalkozunk majd

Mondhatjaacutek hogy csak humaacuten vonalat keacutepvisel a verseny de ez csupaacutenaz utoacutebbi keacutet eacutevre jellemző Ezt megelőzően ugyanis teacutemaacutenk volt a hőleacuteg-ballonozaacutes az iacutejaacuteszat a veszeacutelyeztetett aacutellatfajok a vulkaacutenok pusztiacutetaacutesai agyoacutegyteaacutek haszna a kihaloacutefeacutelben levő mesterseacutegek a tutti-frutti puding keacute-sziacuteteacutese a farsang toumlrteacutenete a paloacutecleves receptje Kedveacutere csemegeacutezhetetthaacutet a technika a testneveleacutes eacutes a termeacuteszetismeret tanaacutera is

Keacutereacutesre oumlroumlmmel adok kiproacutebaacutelaacutesra az eacuterdeklődőknek feladatlapokat azzal afelteacutetellel hogy eacutepiacutető jellegű kritikaacutejukat eacuteszreveacuteteleiket megiacuterjaacutek nekem

Hogyan tovaacutebb

Termeacuteszetesen a fejlődeacutes fejleszteacutes lehetőseacutegeiről is gondolkodom A kouml-vetkező eacutevtől uacutej feladattiacutepus lenne a hallott szoumlveg eacuterteacutese hiszen a beszeacutedeacuter-teacutes is a szoumlvegeacuterteacutes reacutesze

Ehhez stuacutedioacute minőseacutegű hanganyagra van szuumlkseacuteg ebben az uumlgyben maacutermegkezdődtek a taacutergyalaacutesaim

Elkeacutepzeleacutesem szerint egy kb maacutesfeacutel perces szoumlveghez kapcsoloacutednaacutenak afeladatok amelyeket azonnali keacuterdeacutesndashvaacutelasz formaacutejaacuteban kellene megoldaniukaz iacuteraacutesbeli forduloacute alapjaacuten az első haacuterom legjobb eredmeacutenyt eleacutert diaacuteknakSzeretneacutem uacutej műfajjal is gazdagiacutetani a szoumlvegek palettaacutejaacutet Tervezem hogy azelektronikus sajtoacute eacuteletkornak megfelelő cikkeiből is vaacutelogatneacutek

Remeacutelem a nyaacuteri szuumlnet eleacuteg időt eacutes szellemi frissesseacuteget biztosiacutet majd eszeacutep kihiacutevaacuteshoz

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

124

Kőroumls Kata

SZOumlVEGEacuteRTEacuteS LEacutePEacuteSRŐL LEacutePEacuteSREEGY RENDHAGYOacute FELADATGYŰJTEMEacuteNYBEMUTATAacuteSA

Napjainkra evidencia hogy az eacutertő olvasaacutes neacutelkuumlloumlzhetetlen a tanulaacutes folya-mataacuteban tovaacutebbaacute hogy az informaacutecioacutek megszerzeacutese befogadaacutesa eacutes feldol-gozaacutesa a taacutersadalmi boldogulaacutes sikerteacutenyezőjeacuteveacute vaacutelt

Az utoacutebbi eacutevekben a szoumlvegeacuterteacutes eacutes az olvasaacutes a tudomaacuteny koumlzeacuteppontjaacute-ba keruumllt aminek oka nemcsak a nemzetkoumlzi olvasaacutesvizsgaacutelatok eredmeacutenyei-ben keresendő hanem abban is hogy a tudomaacuteny mai aacutellaacutesa szerint bizonyiacute-tott hogy a mentaacutelis folyamatok fejlődeacutese szorosan oumlsszefuumlgg e keacutepesseacutegek-kel A szoumlvegeacuterteacutes taniacutetaacutesa tehaacutet nem egyszerűen technika eacutes moacutedszer elsajaacute-tiacutettataacutesa hanem folyamatos rendszereacutepiacuteteacutes amely soraacuten a gondolkodaacutes mű-veletei eacutes a kognitiacutev seacutemaacutek egyaraacutent fejleszthetők

Szoumlvegek koumlzoumltt eacuteluumlnk eacutes dolgozunk tankoumlnyveket hasznaacutelunk eacutes hasz-naacuteltatunk a diaacutekokkal forraacutesszoumlvegeket dolgozunk fel műveket elemzuumlnkvagy egyszerűen szoumlveges feladatokat oldunk meg Raacuteadaacutesul az iskolai ta-nulmaacutenyok befejezeacuteseacutevel mindez nem zaacuterul le A heacutetkoumlznapi eacuteletben ugyan-uacutegy tanulaacutesi folyamatokon megyuumlnk keresztuumll amelyek nagyreacuteszt szinteacutenszoumlvegek olvasaacutesi folyamatok koumlreacute szerveződnek Ha vaacutesaacuterolunk egy keacuteszuuml-leacuteket mobiltelefont konyhai robotgeacutepet a hasznaacutelati utasiacutetaacutest meg kell eacuterte-nuumlnk eacutes az elsajaacutetiacutetott ismereteket alkalmaznunk kell Az utazaacutes koumlzlekedeacutessoraacuten menetrendek taacuteblaacutek alapjaacuten taacutejeacutekozoacutedunk Az esemeacutenyek egy reacuteszeacuterőlszoacuteroacutelapok plakaacutetok eacutertesiacutetenek de szoumlveget kell megeacutertenuumlnk akkor is haszerződeacutest koumltuumlnk vagy hivatalos uumlgyeket inteacuteznuumlnk A szoumlvegek feldolgozaacute-sa soraacuten logikai műveleteket hajtunk veacutegre koumlvetkezteteacuteseket vonunk leamelyeket hasznosiacutetunk maacutes szoumlvegek feldolgozaacutesaacutenaacutel A peacuteldaacutek sora tetsző-

Kőroumls Kata Szoumlvegeacuterteacutes leacutepeacutesről leacutepeacutesrehellip

125

legesen folytathatoacute a mindennapokban bevaacutesaacuterloacute listaacutet iacuterunk uumldvoumlzlőkaacutertyaacutetszerkesztuumlnk Szoumlvegekkel mindenkeacuteppen talaacutelkozunk eacutes a szoumlveg eacutes az ol-vasaacutes sajaacutetossaacutegaiboacutel fakadoacutean minden talaacutelkozaacutes a tanulaacutesi folyamat reacuteszeacuteveacutevaacutelik

Ezt a tanulaacutesi folyamatot kiacutevaacutenjuk segiacuteteni taacutemogatni azzal a feladatgyűj-temeacutennyel amelyet rendhagyoacutenak is nevezhetuumlnk elsősorban azeacutert mertolyan szoumlvegek eacutes szoumlvegtiacutepusok feldolgozaacutesaacutera koncentraacutel amelyekkel aheacutetkoumlznapi eacutelet soraacuten is kapcsolatba keruumlluumlnk ndash maacutesodsorban pedig azeacutertmert a szoumlvegeacuterteacutest mint folyamatot eacutertelmezi eacutes fejleszteacuteseacutet a magyar tan-koumlnyvpiacon jelen leacutevő koumlnyvekkel ellenteacutetben a legkisebb szoumlvegegyseacutegek-től kezdi

A Szoumlvegeacuterteacutes leacutepeacutesről leacutepeacutesre ciacutemű feladatgyűjtemeacuteny 2011-ben jelent meg aNemzeti Tankoumlnyvkiadoacute gondozaacutesaacuteban Megiacuteraacutesa egy hat fős szerzői gaacuterdamunkaacutejaacutenak eredmeacutenye A csapat (Bacskoacute Maacuterta Balaacutezs Nikolett Kőroumls KataMadocsai Kinga Mohaacutecsi Eszter Saacutefraacuten Reacuteka) az ELTE BoumllcseacuteszettudomaacutenyiKaraacuten Raaacutetz Judit alkotoacuteszerkesztői vezeacutenylete alatt laacutetott munkaacutehoz egyszakmoacutedszertani szeminaacuterium kereteacuteben Egyeacuteves kutatoacutemunka előzte meg akoumltet leacutetrejoumltteacutet amely soraacuten megismertuumlk a szoumlvegeacuterteacutes elmeacuteleti haacutettereacutetleguacutejabb kutataacutesi eredmeacutenyeit eacutes ennek feacutenyeacuteben kezdtuumlnk a feladatok meg-iacuteraacutesaacutehoz

Koumlzel szaacutez feladatsor keacuteszuumllt amelyeket proacutebacsoportokon gyakorloacutetaniacute-taacutesok soraacuten teszteltuumlnk majd koumlzoumlsen javiacutetottunk csiszoltunk a veacutegső for-maacutera A feladatsorok oumlsszeaacutelliacutetaacutesa előtt meghataacuteroztuk ceacuteljainkat kinek ho-vaacute milyen felhasznaacutelaacutesra eacutes milyen szaacutendeacutekkal keacutesziacutetjuumlk őket Ceacutelcsoportkeacutentelsősorban a felső tagozatosokat eacutes a koumlzeacutepiskolaacutesokat jeloumlltuumlk ki A sziacutenesa korosztaacutely eacuterdeklődeacuteseacutet figyelembe vevő szoumlvegek tartalmi kapcsoloacutedaacutest ismutatnak egymaacutessal de igyekeztuumlnk szeacutelesebb koumlzoumlnseacuteg szaacutemaacutera is hasznosteacutemaacutekat oumlsszegyűjteni

A koumltet tanoacuterai alkalmazaacutesa mellett szoacutel hogy a kuumlloumlnboumlző szaktaacutergyitankoumlnyvi szoumlvegek sajaacutetos szoumlvegformaacuteinak eacutes tiacutepusainak figyelembeveacuteteleacute-vel aacutelliacutetottuk oumlssze eacutes a vaacuteltozatos motivaacuteloacute tematika pedig a tanoacuteraacuten kiacutevuumllifelhasznaacutelaacutesra is lehetőseacuteg ad

A pedagoacutegusok munkaacutejaacutet eacutes az otthoni felhasznaacutelaacutest egyaraacutent segiacuteti a fel-adatsorok itemekre bonthatoacute szerkezete tovaacutebbaacute a feladatsorok koumlzoumltti te-matikus oumlsszefuumlggeacuteseket neheacutezseacutegi szintbeli elteacutereacuteseket eacutes szoumlvegtiacutepusokatfelteacuterkeacutepező taacuteblaacutezat a koumltet elejeacuten A megoldoacute kulcs pedig eacuterteacutekeleacutesi szem-pontokat kiacutenaacutel az eredmeacutenyek feldolgozaacutesaacutehoz

Ceacutelunk a feladatgyűjtemeacutennyel egyeacutertelmű kompetenciafejleszteacutes a meta-kognitiacutev keacuteszseacutegek fejleszteacutese eacutes hozzaacutefeacutereacutes biztosiacutetaacutesa a hasznaacutelhatoacute tudaacutes-hoz a szoumlvegeacuterteacutesről eacutes az eacutertő olvasaacuteson szoumlvegfeldolgozaacuteson keresztuumll azoumlnkeacutepzeacutes maacutes formaacuteihoz A szoumlvegek kivaacutelasztaacutesaacutehoz a PISA 2009 szoumlveg-tipoloacutegiai felosztaacutesaacutet vettuumlk alapul (ld 1 aacutebra)

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

126

SZOumlVEGTIacutePUS NYOMTATOTT ELEKTRONIKUS

FOLYAMATOS NEM

FOLYAMATOS

FOLYAMATOS NEM

FOLYAMATOS

leiacuteroacute uacutetleiacuteraacutesoktaacutergyleiacuteraacutesok

csalaacutedfakataloacutegus

blog menetrend

elbeszeacutelő elbeszeacuteleacuteseknovellaacutek

keacutepregeacuteny blog szerepjaacuteteacutek hiacuterportaacutel

magyaraacutezoacute koumlnyv- cd- eacutesfilmismertető

diagram grafikon programajaacutenloacute uacutetvonalterv

eacutervelő esszeacute reklaacutem foacuterum reklaacutemutasiacutetaacutes hasznaacutelati utasiacute-

taacutes uacutetmutatoacuteoumlsszeszereleacutesiuacutetmutatoacute

online jaacuteteacutek online meg-rendelő

1 aacutebra

A PISA 2009 szoumlvegtipoloacutegiaacuteja

A koumltet szerkezete is ezt a tipoloacutegiaacutet koumlveti A gyűjtemeacutenyt bevezető raacutehan-goloacute bdquoujjgyakorlatokrdquo utaacuten a feladatsorok a szoumlvegtiacutepusoknak megfelelőencsoportosiacutetva koumlvetkeznek Igyekeztuumlnk minden kategoacuteriaacutenak megfelelőszoumlvegtiacutepushoz feladatsorokat keacutesziacuteteni Emellett uumlgyeltuumlnk arra is hogy aszoumlvegek olvasaacutesi ceacuteljuk szerint is egyensuacutelyban legyenek Egyenlő araacutenybanhasznaacuteltunk fel eacutelmeacutenykiacutenaacuteloacute tudaacuteskiacutenaacuteloacute eacutes informaacuteloacute szoumlvegeket Eacutes baacuterfontos szempont volt a szoumlvegek valoacutesaacutegos sajaacutetossaacutegainak nyelvezeteacutenekmegőrzeacutese a forraacutesszoumlvegek kivaacutelasztaacutesaacutenaacutel termeacuteszetesen pedagoacutegiai szem-pontokat is eacuterveacutenyesiacutetettuumlnk A szoumlvegek nagy reacutesze lehetőseacuteget ad a szoacute-kincs fejleszteacuteseacutere vagy teacutemaacuteival (peacuteldaacuteul emberi jogok egeacuteszseacuteg koumlrnyezet-veacutedelem reklaacutemok hataacutesa) akaacuter osztaacutelyfőnoumlki oacuteraacutek alapjaacuteul szolgaacutelhat

A felhasznaacutelt szoumlvegtipoloacutegia kuumlloumln kategoacuteriaacutet rendel az elektronikus szouml-vegekhez Baacuter a nyomtatott forma nem keacutepes lekeacutepezni a digitaacutelis meacutediumbiztosiacutetotta lehetőseacutegeket az elektronikus szoumlvegtiacutepusokat az internetenmegjelenő szoumlvegek formai tipograacutefiai grafikai sajaacutetossaacutegai felideacutezeacuteseacutevelmeacutegis be tudtuk vonni az oumlsszeaacutelliacutetaacutesba a hipertext szoumlveg biztosiacutetotta toumlbb-feacutele bejaacuteraacutesi uacutetvonalat pedig laacutebjegyzetes szoumlvegek alkalmazaacutesaacuteval eacuterzeacutekeltet-tuumlk Neacutehaacuteny peacutelda a feladatgyűjtemeacutenyben felhasznaacutelt szoumlvegekből

bull feliratok koumlzmondaacutesok szlogenek viccek reklaacutemokbull szeacutepirodalom liacutera proacuteza neacutepdal koumlnnyűzenei dalszoumlveg eacutes internetes

irodalom (blog)bull ismeretterjesztő eacutes tudomaacutenyos szoumlvegekbull lexikonszoacutecikkek szoacutemagyaraacutezatokbull hivatalos vagy uacutejsaacutegnyelven iacutert igeacutenyes vagy manipulatiacutev fogalmazvaacute-

nyokbull leveacutel paacutelyaacutezat felhiacutevaacutes hirdeteacutes

127

bull dokumentum jellegű szoumlvegek csalaacutedfa eacutetlap gyoacutegyszerleiacuteraacutes hasz-naacutelati utasiacutetaacutes havibeacuterlet kataloacutegus menetrend online rendeleacutes prog-ramfuumlzet recept szerződeacutes

bull egyeacuteb nyomtatvaacutenyok blokk csekk teacutertiveveacuteny koumlnyvtaacuteri keacuterőlapbull vizuaacutelis informaacutecioacutek grafikonok oumlsszeszereleacutesi uacutetmutatoacute teacuterkeacutepek

KRESZ keacutepregeacuteny

A feladatsorok megszerkeszteacuteseacuteneacutel uumlgyeltuumlnk az egyseacutegesseacutegre A feladat-lapok a szoumlveg elolvasaacutesaacutet megelőző raacutehangoloacute motivaacuteloacute feladatokkal kez-dődnek A szoumlveg megismereacutese utaacuten koumlvetkeznek a szoumlveg feldolgozaacutesaacutet se-giacutető kuumlloumlnboumlző tiacutepusfeladatok a legegyszerűbbektől a bonyolultakig haladvaMinden feladatlap tartalmaz az informaacutecioacute visszakereseacuteseacutere koumlvetkezteteacuteseklevonaacutesaacutera az informaacutecioacutek eacutertelmezeacuteseacutere iraacutenyuloacute feladatokat A leggyako-ribb feladattiacutepusok a lyukas szoumlveg feleletvaacutelasztaacutesos eacutes igaz-hamis tiacutepusuacutefeladatok nyiacutelt veacutegű keacuterdeacutesek taacuteblaacutezatok grafikonok aacutebraacutek kitoumllteacutese definiacute-cioacutek alkotaacutesa vagy eacutertelmezeacutese szinonimaacutek megtalaacutelaacutesa a szoumlvegből az eacuterve-lő eacutes magyaraacutezoacute jellegű vaacutelaszt igeacutenylő feladatok

Ahol a szoumlveg lehetőveacute tette ott a feladatsorba beeacutepiacutetettuumlnk a tartalmi eacutesformai jegyekre valoacute reflektaacutelaacutest illetve a szoumlveg teacutemaacutejaacutehoz kapcsoloacutedoacute derajta tuacutelmutatoacute gyakorlatokat Nem egyszer kreatiacutev szoumlvegalkotaacutesi feladatok-kal is kiegeacutesziacutetettuumlk a feladatsorokat A jaacuteteacutekos eacutes kreatiacutev feladatsorok alkal-mat adnak a szoumlvegeacuterteacutes egyes reacuteszteruumlleteinek fejleszteacuteseacutere eacutes a tiacutepusfelada-tokon keresztuumll a szoumlvegeacutertelmező mechanizmusok begyakoroltataacutesaacutera akaacuteregy teacutemaacuten beluumll alacsonyabb eacutes magasabb szinten egyaraacutent

A koumltetet uacutegy aacutelliacutetottuk oumlssze hogy a szoumlvegek legkisebb alkotoacuteelemei-nek a szavaknak a szavak szoacutetaacuteri eacutes szoumlvegbeli jelenteacuteseacutenek megeacuterteacuteseacutetől azegymondatos szoumlvegek feliratok szlogenek megeacuterteacuteseacuten keresztuumll jussunk ela komplexebb hosszabb szoumlvegek befogadaacutesaacuteig feldolgozaacutesaacuteig Egeacutesz fel-adatsorok eacutepuumllnek szavak eacutertelmezeacuteseacutere vagy akaacuter a koumltőszavak szerepeacutenekegymaacutessal jelenteacutesbeli kapcsolatban aacutelloacute szavak viszonyaacutenak eacutertelmezeacuteseacutereGyakoriak a szoacuterend szerepeacutenek felismereacuteseacutere iraacutenyuloacute kapcsolatok eacutes a szouml-veg egyes egyseacutegeinek sorrendjeacutet koumlzeacuteppontba aacutelliacutetoacutek

A peacuteldaacutek oumlsszeaacutelliacutetaacutesakor nagy hangsuacutelyt fektettuumlnk az oumlsszefuumlggeacutesekmegvilaacutegiacutetaacutesaacutera a szoumlvegek formai eacutes tartalmi sajaacutetossaacutegaiboacutel fakadoacute jellegze-tesseacutegeinek tudatosiacutetaacutesaacutera A koumlzpontozaacutes tipograacutefia aacutebraacutek eacutes grafikonok eacuter-telmezeacutese a szoumlvegeacutertelmezeacutes szerves reacuteszekeacutent eacutepuumllnek be a feladatsorokba

A feladatgyűjtemeacuteny joacutel hasznosiacutethatoacute a kuumlloumlnboumlző szaktaacutergyi oacuteraacutek kereteacutebenazzal hogy a kuumlloumlnboumlző szaktankoumlnyvekben jellemző szoumlvegformaacutekat hasznaacuteljaeacutes hasznaacuteltatja mintegy felkeacutesziacutet a tankoumlnyvi szoumlvegek feldolgozaacutesaacutera

Toumlrteacutenelem matematika nyelvtan irodalom osztaacutelyfőnoumlki bioloacutegia in-formatika koumlnyvtaacuterhasznaacutelat ndash teacutemaacutek eacutes feladattiacutepusok ndash tekinteteacuteben baacuter-melyik tanoacuteraacutehoz talaacutelunk a koumltetben feladatsort

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

128

A visszateacuterő definiacutecioacutet iratoacute vagy eacutertelmezeacutes alapjaacuten fogalmakat visszake-restető vagy peacuteldaacuteul a szinonimaacutekat ellenteacutetes eacutertelmezeacuteseket paacuterosiacutetoacute fel-adatok baacutermely tankoumlnyv helyes feldolgozaacutesaacutehoz hozzaacutejaacuterulnak hiszen fo-galommagyaraacutezat minden tudomaacutenyteruumllet tankoumlnyveacuteben talaacutelhatoacute A taacuteb-laacutezatok keacutesziacuteteacutese eacutertelmezeacutese a hiaacutenyzoacute adatok kitoumllteacutese grafikonok elem-zeacutese eacutes rajzolaacutesa a kuumlloumlnboumlző grafikus szervezők hasznaacutelataacutenak gyakorlatahozzaacutejaacuterul a hateacutekony oumlnaacutelloacute tanulaacutes elsajaacutetiacutetaacutesaacutehoz Mineacutel toumlbb olyantechnikaacutet ismer meg a diaacutek a feladatsorokon keresztuumll amely a szoumlvegmegeacuterteacuteseacutehez hozzaacutesegiacuteti annaacutel nagyobb eseacutellyel fogja valamelyiket alkal-mazni a keacutesőbbiekben

Vannak feladatsorok amelyek kifejezetten a logikus gondolkodaacutesra iraacute-nyiacutetjaacutek a figyelmet ilyenek az eacutervelő vagy az olvasoacutejaacutet befolyaacutesolni akaroacutemanipulatiacutev szoumlvegeket feldolgozoacute feladatsorok vagy az analizaacuteloacutendashszintetizaacuteloacute keacutepesseacuteget előteacuterbe helyező feladatok amelyek a szoumlvegek egyreacuteszeacutet vagy egeacuteszeacutet aacutetstrukturaacutelva aacutetalakiacutetva keacuterdezik vissza vagy a koumlvet-kezteteacutesek levonaacutesaacutera oumlsszefuumlggeacutesek feltaacuteraacutesaacutera iraacutenyulnak A feladatsoroknem meacuterik a szoumlvegeacuterteacutes keacutepesseacutegeacutet hanem hozzaacutejaacuterulnak a szoumlvegek meg-eacuterteacuteseacutehez eacutes a sikeres eacutertelmezeacutesi folyamat nyomaacuten a feladatsor kitoumlltőjeszaacutemaacutera a szoumlveg megeacuterteacuteseacutenek leacutepeacutesei is nyilvaacutenvaloacutevaacute vaacutelhatnak

A csalaacutedfaacutek teacuterkeacutepek kronoloacutegiaacutek eacutertelmezeacutese a toumlrteacutenelem tantaacutergybanlehet nagy segiacutetseacuteg a fogalmi haacuteloacutek vaacutezak hasznaacutelata pedig baacutermilyen struk-turaacutelhatoacute szoumlveg megeacuterteacuteseacutehez egy toumlrteacutenet feleacutepiacuteteacuteseacutehez vagy peacuteldaacuteul egytermeacuteszettudomaacutenyi teruumllet oumlsszefuumlggő fogalmainak megeacuterteacuteseacutehez jaacuterulhathozzaacute A halmazaacutebraacutek az egyező eacutes kuumlloumlnboumlző vonaacutesok kiemeleacuteseacutere az oumlsz-szehasonliacutetaacutesra joacutel hasznaacutelhatoacutek ugyanuacutegy a bioloacutegiaacuteban a rendszertani sajaacute-tossaacutegok taniacutetaacutesa soraacuten mint peacuteldaacuteul az irodalmi műfajok vagy korszakokjellemzőinek taniacutetaacutesakor egy uacutetvonalterv kialakiacutetaacutesa pedig akaacuter kombinatori-kai feladatkeacutent is felfoghatoacute

A feladatsorokban egyaraacutent megjelennek szoumlveges numerikus eacutes keacutepi in-formaacutecioacutek A keacutep eacutes szoumlveg viszonyaacutet feltaacuteroacute feladatsorok felhiacutevjaacutek a figyel-met a napjainkban a reklaacutemokkal elterjedt jelenseacutegre amikor a vizuaacutelis in-formaacutecioacutekkal manipulaacutelni akarjaacutek a befogadoacutet mikoumlzben a laacutetottak a szoumlveginformaacutecioacutetartalmaacutet teacutenylegesen nem taacutemasztjaacutek alaacute

A heacutetkoumlznapi szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacuteseacutehez hozzaacutejaacuterul a nyomtatvaacuteny illetveutasiacutetaacutes tiacutepusuacute dokumentum jellegű szoumlvegek nagyszaacutemuacute szerepelteteacutese isCsekk teacutertiveveacuteny olvasoacutejegy kitoumllteacutese blokkon postai taacutejeacutekoztatoacuten vagy azeacutelelmiszerek csomagolaacutesaacuten fellelhető informaacutecioacutek eacutertelmezeacutese hasznaacutelatiutasiacutetaacutesok oumlsszeszereleacutesi uacutetmutatoacutek megeacuterteacutese Ezek feldolgozaacutesaacutehoz a fel-adatgyűjtemeacuteny mind biztosiacutet minta feladatsort Az iacutegy megszerzett tudaacutes eacutesgyakorlat a mindennapi eacutelet teruumlleteacuten jelenthet előreleacutepeacutest

A Szoumlvegeacuterteacutes leacutepeacutesről leacutepeacutesre haacuterom alappilleacutere a fokozatossaacuteg a motivaacutecioacute eacutesa gyakoroltataacutes A kuumlloumlnboumlző neheacutezseacutegű feladatok eacutes feladatsorok az eacuterdek-

129

lődeacutest felkeltő teacutemaacutek vaacuteltozatos szoumlvegvaacutelasztaacutes eacutes a szoumlvegfeldolgozaacutes kuuml-loumlnboumlző leacutepeacuteseire hasznaacutelt hasonloacute visszateacuterő feladattiacutepusok ceacutelja pedig ahelyes szoumlvegeacuterteacutes elsajaacutetiacutetaacutesa olyan szoumlvegeacuterteacutesi kompetenciaacutek fejleszteacuteseamelyek a tanulaacutesban az informaacutecioacuteszerzeacutesben is segiacutetik a diaacutekokat

Peacutelda keacutet feladatsorra

58 Eacutertelmező szoacutetaacuteri szoacutecikk

0 Időnkeacutent talaacutelkozunk szavakkal amelyeknek nem ismerjuumlk pontosan a je-lenteacuteseacutet de kiacutevaacutencsiak vagyunk raacute Te mit teszel ilyenkor Sorolj fel paacutermoacutedot hogyan tudsz utaacutenaneacutezni egy-egy szaacutemodra ismeretlen szoacutenak

Tanulmaacutenyozd figyelmesen a koumlvetkező szoacutecikkethelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

130

1 Volt-e olyan jelenteacutese a szoacutenak amelyet nem ismerteacutel Iacuterd le melyik voltaz

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

2 Huacutezd alaacute az igaz aacutelliacutetaacutes(oka)ta) Az ablak szoacute a toumlroumlk nyelvből keruumllt a magyarbab) Az ablak szoacute jelentheti a taniacutetaacutesi oacuteraacutek koumlzoumltti egyoacuteraacutenyi szabad időtc) Az ablak szoacute vaacutelaszteacutekos stiacutelusban kisebb nyiacutelaacutest lyukat is jelenthetd) Az ablak jelenthet zaacuterhatoacute-nyithatoacute szerkezetet

3 a) Keresd ki eacutes iacuterd le milyen neacutepnyelvi kifejezeacutesben emliacuteti a szoumlveg az ab-lak szoacutet

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

b) Indokold meg 2-3 mondatban vajon honnan ered ez a jelenteacutesehelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

4 A koumlvetkező szoacutecikkben elrejtettuumlnk haacuterom hibaacutet haacuterom oda nem illő ki-fejezeacutest vagy jelenteacutest Karikaacutezd be ezeket a szoumlvegben

Bőr főneacutev 1 Az ember eacutes az aacutellatok testeacutet kuumllső reacutetegkeacutent boriacutetoacute szoumlvetek oumlsszes-seacutege 2 Lenyuacutezott (eacutes kikeacutesziacutetett) aacutellatbőr Informatikai kifejezeacutes Futball-labda Ruacuteg-jaacutek a bőrt 3 Neacutemely gyuumlmoumllcs veacutekony heacuteja 4 Folyadeacutek peacutep felsziacuteneacuten kuumlloumlnoumlsenlehűleacuteskor keletkező haacutertyaszerű reacuteteg 5 ritka eacutertelmezeacutes vaacutelaszteacutekos stiacutelusban Oumlltoumlzetruha Szoacutelaacutes meacuteg a bőre alatt is peacutenz van nagyon gazdag Nem feacuter a bőreacutebenoumlroumlmeacuteben azt sem tudja mit csinaacuteljon Majd kibuacutejik a bőreacuteből feacutektelenuumll viselke-dik

5 Eacutepiacutetsd fel a KOumlNYV szoacute szoacutecikkeacutet a koumlvetkező elemekből a bemutatottszoacutecikk mintaacutejaacuterandash Ahogyan a nagykoumlnyvben meg van iacuterva toumlkeacuteletesen uacutegy ahogy kellndash Egybekoumltoumltt lapozhatoacute iacutevekből aacutelloacute rendszerint fedeacutellel ellaacutetott iacuteraacutesműndash Hivatalos nyelvbenndash Irodalmi műnek toumlbb fejezetből aacutelloacute nagyobb egyseacutege reacuteszendash Irodalomtudomaacutenyi kifejezeacutes

131

ndash Kis koumlnyv formaacutejuacute okirat igazolvaacutenyndash Nyilvaacutentartaacutesra hivatalos bejegyzeacutesre valoacute lapokboacutel aacutelloacute fuumlzet koumltetndash Nyitott koumlnyv az eacutelete nincs titkolni valoacuteja

1 helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip2 helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip3 helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip4 helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

6 Iacuterj magad is szoacutecikket a koumlvetkező szavak valamelyikeacutehez Figyelj arrahogy formailag megfeleljen a szoacutecikk feleacutepiacuteteacuteseacutenekalma labda szem szekeacuter tűz viacutez

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

132

64 Uacutetvonalterv

Tanulmaacutenyozd figyelmesen az alaacutebbi teacuterkeacutepet majd oldd meg a hozzaacute kap-csoloacutedoacute feladatokatA feladatokban emliacutetett helyeket X-szel jeloumlltuumlk

1 Keacutesziacutets uacutetvonaltervet a megadott uacutetszakaszokraa) A Garibaldi eacutes az Akadeacutemia utca kereszteződeacuteseacuteből indulsz a Szent Istvaacuten

teacuterhez Az utat gyalogosan teszed meg Egeacutesziacutetsd ki az uacutetvonaltervet

Haladj egyenesen a(z) helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip eacutes ne is teacuterj leroacutela egeacuteszen az Arany Jaacutenos utca keresztezeacuteseacuteigHa eleacuterted az Arany Jaacutenos utcaacutet fordulj helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellipFolytasd az utat a(z) helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip utcaacuten

133

A(z) helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip lehetőseacutegneacutel fordulj jobbra a(z)helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip utcaacuteraHaladj tovaacutebb majd az első lehetőseacutegneacutel fordulj helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellipEz a Zriacutenyi utca ami helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellipa Szent Istvaacuten teacuterhez vezet

b) A Nagymező eacutes a Dessewffy utca kereszteződeacutese a kiindulaacutesi pontodOnnan kell a teacuterkeacutepen be karikaacutezott Muacutezeum koumlruacutet 4 szaacutemhoz gyalogo-san eljutnod Keacutesziacutetsd el az uacutetvonaltervet az előző feladat mintaacuteja alapjaacuten

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

2 Neacutezd aacutet melyik jel milyen tiacutepusuacute eszkoumlzt jeloumll a teacuterkeacutepen Vaacutelaszolj a kouml-vetkező keacuterdeacutesekre (ezen informaacutecioacutek alapjaacuten)

M metroacute (piros 2-es keacutek 3-as narancssaacuterga kisfoumlldalatti)piros szaacutem megszakiacutetatlan vonallal kiacuteseacuterve villamospiros szaacutem szaggatott vonallal kiacuteseacuterve trolibuszkeacutek szaacutem buszkeacutek szaacutem piros keretben gyorsbusz

a) Haacutenyas gyorsbusszalgyorsbuszokkal lehet aacutetjutni Budaacuteroacutel Pestrehelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

b) Mely toumlmegkoumlzlekedeacutesi eszkoumlzoumlk indulnak a Batthyaacuteny teacuterrőlhelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

c) Milyen tiacutepusuacute jaacutermű koumlzlekedik a Dohaacuteny utcaacutebanhelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

d) Haacutenyas villamosok koumlzlekednek a rakpartokonhelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

e) Melyik metroacute koumlzlekedik Budaacuten melyik PestenBudaacuten helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellipPesten helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

f) Milyen tiacutepusuacute toumlmegkoumlzlekedeacutesi jaacuterművekkel lehet aacutetjutni a Duna egyikoldalaacuteroacutel a maacutesikrahelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

134

3 Vaacutelassz ki egy tetszőleges csomoacutepontot a teacuterkeacutepen ahol olyan toumlmegkoumlz-lekedeacutesi jaacuterműre tudsz felszaacutellni amely elvisz egy metroacuteaacutellomaacutesra Iacuterd lehonnan indultaacutel eacutes melyik metroacuteaacutellomaacutesra jutottaacutel el (Ha nem laacutetszik a met-roacuteaacutellomaacutes neve iacuterd le melyik uacutetkereszteződeacutesben talaacutelhatoacute)helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

BACSKOacute Maacuterta ndash BALAacuteZS Nikolett ndash KŐROumlS Kata ndash MADOCSAI Kin-ga ndash MOHAacuteCSI Eszter ndash SAacuteFRAacuteN Reacuteka alkotoacuteszerk RAAacuteTZ Judit Szouml-vegeacuterteacutes leacutepeacutesről leacutepeacutesre Bp Nemzeti Tankoumlnyvkiadoacute 2011 224 p

Kelemenneacute Szeacutell Zsuzsanna Az anyanyelvi oacuteraacutekon alkalmazott kooperatiacutevhellip

135

Kelemenneacute Szeacutell Zsuzsanna

AZ ANYANYELVI OacuteRAacuteKON ALKALMAZOTTKOOPERATIacuteV MUNKAFORMAEREDMEacuteNYESSEacuteGEacuteNEK VIZSGAacuteLATAHAacuteTRAacuteNYOS HELYZETŰ SZAKISKOLAITANULOacuteK KOumlREacuteBEN

Bevezeteacutes

Napjainkban hangos vitaacutek hallhatoacutek az oktataacutessal kapcsolatosan Egymaacutesnakellentmondoacute neacutezetek uumltkoumlznek de valamiben mind koumlzoumls hataacuterozottan aacutelliacutet-jaacutek a mai iskolarendszer nem tud teljesen megfelelni az uacutejonnan keletkezettkihiacutevaacutesoknak Sokaacuteig a tananyag tartalmaacutet vitatoacute keacuterdeacutesek szerepeltek hang-suacutelyosan az oktataacutessal kapcsolatos probleacutemaacutek koumlzoumltt Viszont haacutetteacuterbe szo-rultak a mindennapos iskolai neveleacutesre vonatkozoacute keacuterdeacutesek A legnagyobbprobleacutemaacutet az okozza hogy megvaacuteltozott koumlruumlloumlttuumlnk a vilaacuteg eacutes az iskolanem fejlődik vele A pedagoacutegusok lemaradtak az oktataacutesuumlgy pedig nem biacuterjafoumllvenni a versenyt a fejlődő taacutersdalommal

A gyerekek iskolaacuteba jaacuterataacutesaacutenak egyik ceacutelja hogy az oda bekeruumllő diaacutekokokosabbak legyenek ismereteket tudaacutest sajaacutetiacutetsanak el melyet keacutesőbbi eacutele-tuumlk soraacuten hasznaacutelni tudnak majd Ezeacutert az iskolai oktataacutes-neveleacutes funkcioacuteja akezdetektől a taniacutetvaacutenyok sikeres eredmeacutenyes felkeacutesziacuteteacutese a felnőtt eacuteletre Azembert koumlruumllvevő vilaacuteg benne maguk az emberek is aacutellandoacutean vaacuteltozoacuteuacutejabb eacutes uacutejabb igeacutenyekkel felleacutepő rendszert alkotnak A pedagoacutegusnak egyrenagyobb proacutebateacutetelt jelent megfelelni az uacutej igeacutenyeknek Napjainkban folya-matosan bővuumll azon informaacutecioacutek koumlre melyeket el kell sajaacutetiacutetanunk Tapasz-taljuk hogy a taacutersadalmi gazdasaacutegi politikai probleacutemaacutek megsokszorozoacutedtak

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

136

Ezek hatnak a csalaacutedokra az iskolaacutera az iskolai oktatoacute-nevelő munkaacutera Apedagoacutegusokra uacutejabb feladatok haacuterulnak Napjaink egyik fontos probleacutemaacutejamegtalaacutelni a vaacutelaszt a bdquohogyan taniacutetsunkrdquo keacuterdeacutesre Leacutenyegesen koumlnnyebbmeghataacuterozni azt hogy melyek legyenek a tanuloacute aacuteltal elsajaacutetiacutetandoacute ismere-tek de neheacutez a bdquohogyanrdquo keacuterdeacutesre vaacutelaszolni Pedig leacutenyeges dolog megke-resni azt az utat mely segiacutethet a gyerekek szaacutemaacutera koumlnnyebbeacute tenni a tanu-laacutest az ismeretek elsajaacutetiacutetaacutesaacutet s amely ekoumlzben segiacuteti a szocializaacuteloacutedaacutesukat isMegtalaacutelni a moacutedszereket hogy tanuloacuteink aktiacutevan reacuteszt tudjanak venni a ta-nulaacutesi-taniacutetaacutesi folyamatban s az oacuteraacutek eredmeacutenyesek legyenek

Koumlzel 30 eacutevvel ezelőtt maacuter elindult az oktataacutes tereacuten egy vaacuteltozaacutesi folya-mat Ceacutelja az volt hogy a hagyomaacutenyos uacutegynevezett magyaraacutezoacute oktataacutesimoacutedszereket felvaacuteltsaacutek a korszerűbb oumlnaacutelloacute ismeretszerzeacutesen alapuloacute tanulaacute-si-taniacutetaacutesi formaacutek Az 1970-es eacutevek veacutegeacuten maacuter koumlrvonalazoacutedtak azok a stra-teacutegiai moacutedszerek melyek a mindennapi taniacutetaacutesi gyakorlatok soraacuten alkalmas-nak bizonyultak az oktataacutes fejleszteacuteseacutere az eredmeacutenyesebb tanulaacutes megvaloacute-siacutetaacutesaacutera Ezeket figyelembe veacuteve folytatni kell a megkezdett munkaacutet s azuacutejonnan alkalmazott moacutedszerek tanulaacutesszervezeacutesi formaacutek koumlzoumltt kiemeltszerepet kell kapniuk az alternatiacutev moacutedszereknek koumlzoumlttuumlk a differenciaacutelaacutes-nak eacutes a kooperatiacutev munkaformaacuteknak is

Nagy Joacutezsef szerint a kooperatiacutev tanulaacutesi formaacutek alkalmazaacutesaacutera egyre nő azigeacuteny eacutes ez a hagyomaacutenyos (frontaacutelis osztaacutelymunkaacuteval folyoacute) pedagoacutegia hiaacute-nyossaacutegaira vezethető vissza A leguacutejabb pedagoacutegiai eacutes pszicholoacutegiai kutataacute-sok eredmeacutenyei azt igazoljaacutek hogy napjainkban hagyomaacutenyos tuacutelnyomoacute-reacuteszt frontaacutelis tanulaacutesi formaacutekat alkalmaznak a pedagoacutegusok Keveacutes a tanuloacuteiaktivitaacutes tuacutel sok tanaacuteri iraacutenyiacutetaacutessal eacutes magyaraacutezattal toumlrteacutenik az ismeretek aacutet-adaacutesa Ezek azonban nem felelnek meg a mai taacutersadalom igeacutenyeinek eacutes nemkeacutesziacutetik fel a felnoumlvekvő nemzedeacutekeket a modern tudaacutes alapuacute taacutersadalom-ban valoacute aktiacutev reacuteszveacutetelre sem (Nagy 2005) Ezeacutert beszeacutel a hagyomaacutenyos pe-dagoacutegiai kultuacutera csődjeacuteről az oktataacutes-neveleacutes minden fontosabb teruumlleteacuten deleginkaacutebb a kognitiacutev fejlődeacutes az eacutertelem kiműveleacutese eacutes a szociaacutelis kompeten-cia vagyis a taacutersas viselkedeacutes tereacuten

Az egyik legfontosabb teacutenyező lehet az uacutej moacutedszerek koumlzoumltt az egyeacuteni eacutescsoportos cselekvő tanulaacutes rendszeres műveleacutese valamint a kooperatiacutev ta-nulaacutesi formaacutek alkalmazaacutesa az iskolaacuteban

A kooperatiacutev tanulaacutes Nyugat-Euroacutepaacuteban eacutes Eacuteszak-Amerikaacuteban elterjedtoktataacutesi tanulaacutesszervezeacutesi moacutedszer Nem egyetlen moacutedszer hanem csoport-szinten osztaacutelyszinten műkoumldő de egyuumlttműkoumldeacutesre eacutepuumllő pedagoacutegiai moacuted-szerek oumlsszesseacutege Tanulaacutesszervezeacutesi moacuted melyben az ismeretek aacutetadaacutesa akognitiacutev keacutepesseacutegek a szociaacutelis keacutepesseacutegek eacutes a tanulaacutesi motiacutevumok egyuumltteseacutes egy időben toumlrteacutenő fejleszteacutese a ceacutel A ceacutelok koumlzoumltt nincs kuumlloumlnbseacutegmindegyik egyformaacuten leacutenyeges

137

A kooperatiacutev tanulaacutes azt a ceacutelt tűzi ki hogy az iskola az ismeretek aacutetadaacutesamellett a hateacutekony egyuumlttműkoumldeacutes keacutepesseacutegeacutet is kialakiacutetsa kuturaacutelis eacutesszociooumlkonoacutemiai hataacuterokon is keresztuumllleacutepve (Falus 2002) A fejlődeacutes meg-mutatkozik az oumlnbecsuumlleacutes az oumlnkontroll a felelősseacutegtudat noumlvekedeacuteseacutebenaz iskolai teljesiacutetmeacutenyhez valoacute pozitiacutev viszonyulaacutesban A taacutersadalomban acsapatmunka egyre jelentősebbeacute vaacutelik a fejlődeacutes szempontjaacuteboacutel Ennek eacuterde-keacuteben egyre fontosabb lesz tanuloacuteink egyuumlttműkoumldeacutesi keacuteszseacutegeacutenek fejleszteacute-se A kooperaacutecioacute oumlnmagaacutetoacutel a diaacutekoknak toumlrteacutenő segiacutetseacutegnyuacutejtaacutes neacutelkuumll nemjoumln leacutetre Kialakiacutetaacutesa komoly előkeacuteszuumlleteket a tanaacuter reacuteszeacuteről rendkiacutevuumll aacutet-gondolt munkaacutet eacutes alapvetően uacutejszerű magatartaacutest igeacutenyel A tudaacutes forraacutesaacute-boacutel sokkal inkaacutebb a tanulaacutesi helyzet menedzsereacuteveacute tanulaacutesszervezőveacute kellvaacutelnia

A kooperatiacutev tanulaacutes egy sajaacutetos tanulaacutesszervezeacutesi eacutes tanulaacutesiraacutenyiacutetaacutesirendszer amely szerint az iskola feladata nemcsak az informaacutecioacutek aacutetadaacutesa ataniacutetvaacutenyoknak hanem ugyanilyen leacutenyegesnek tartja a gondolkodaacutesi a ko-operatiacutev eacutes a kommunikaacutecioacutes keacuteszseacutegek fejleszteacuteseacutet is Ezzel kapcsolatosanvetődik foumll a keacuterdeacutes hogyan tudja a pedagoacutegus megteremteni azt a helyzetetlehetőseacuteget hogy taniacutetaacutesi oacuteraacuten a gyerekek ne csak a tananyagot sajaacutetiacutetsaacutek elhanem ezzel egy időben hozzaacutejussanak olyan taacutersas eacutes kommunikaacutecioacutes keacutesz-seacutegekhez is melyek jelentősek lesznek majd az eacuteletben valoacute eacuterveacutenyesuumlleacuteshez

A kooperatiacutev tanulaacutes nemcsak taniacutetaacutesi moacutedszer hanem filozoacutefia is ndash aacutelliacutetjaNorm Green (2005) a kooperatiacutev tanulaacutes nemzetkoumlzi szakeacutertője A kooperatiacuteveacuteletszemleacutelet koumllcsoumlnoumls tiszteletre alapozott egyuumlttműkoumldeacutest eacutes a koumlzoumlsseacutegminden tagjaacutenak egyeacuteni teljesiacutetmeacutenyeacutet előteacuterbe aacutelliacutetoacute szemleacuteletet jelent El-lenteacutetben aacutell a versenyszellem hangsuacutelyozaacutesaacuteval ahol az egyeacutenek a csoporttoumlbbi tagjaacutet igyekeznek tuacutelszaacuternyalni Előfelteacutetele a koumlzoumlsseacuteg tagjai koumlzoumlttikooperaacutecioacute eredmeacutenyekeacutent leacutetrejoumlvő konszenzus A tapasztalatok azt mutat-jaacutek hogy a kooperatiacutev tanulaacutest alkalmazoacute tanuloacutek a verseny helyett azegyuumlttműkoumldeacutest hirdető szemleacuteletet aacutetviszik az eacutelet maacutes teruumlleteire is amialapvetően meghataacuterozza az emberekkel valoacute kapcsolatukat

Spencer Kagan (2001) szerint olyan feladatadaacutesi tanulaacutesszervezeacutesi moacutedszeramely a tanulaacutesi folyamat szerves reacutesze eacutes a diaacutekok egyuumlttműkoumldeacuteseacutet ceacutelzoacuteinterakcioacutet hoz leacutetre

A humanisztikus kooperatiacutev pedagoacutegia magyarorszaacutegi megteremtőjeBenda Joacutezsef (2002) a szociaacutelis kompetenciaacutek tudatos fejleszteacuteseacuteben s a ta-pasztalati tanulaacutesban laacutetja a moacutedszerek alkalmazaacutesaacutenak legfőbb előnyeitHangsuacutelyozza a moacutedszer segiacuteti az empaacutetia a koumllcsoumlnoumls tisztelet a segiacutetseacuteg-nyuacutejtaacutes eacutes elfogadaacutes a partner gondolatmeneteacutenek koumlveteacutese a szervezeacutesiraacute-nyiacutetaacutes az eacuterteacutekeleacutes az oumlnellenőrzeacutes az eacuterzelmi intelligencia kompetenciaacuteinaka fejleszteacuteseacutet is A taniacutetaacutes helyett a tapasztalat uacutetjaacuten megszerzett tanulaacutesra ke-ruumll a hangsuacutely A tudaacutes forraacutesa nemcsak a taniacutetoacute eacutes a tankoumlnyv lesz hanem akomplex neveleacutesi helyzet is (Benda 2002)

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

138

A kooperatiacutev tanulaacutesnak neacutegy alapelveacutet ismerjuumlk (Horvaacuteth 1994) Mind-egyike elengedhetetlen s a teljes munka soraacuten meg kell valoacutesulniuk

a) A paacuterhuzamos egyidejű interakcioacute elve azt vizsgaacutelja hogy a rendelke-zeacutesre aacutelloacute időegyseacuteg alatt haacuteny egyidejű szemeacutelyes interakcioacute zajlik Valoacutejaacutebanpaacuteros illetve csoportmunkaacutet jelent azaz keacutet vagy toumlbb szemeacutely (4ndash5) dolgo-zik egyuumltt Ha paacuteros munkaacuteroacutel van szoacute akkor egy időben egyszerre az osz-taacutely fele beszeacutel Az idő tartalmasabban aktiacutevabban telik A gyerekek figyel-nek koumlzben egymaacutesra mert egymaacutesnak beszeacutelnek

b) Az eacutepiacutető egymaacutesrautaltsaacuteg elve az egyeacutenek az egyes csoportok fejlődeacute-se szorosan oumlsszefuumlgg egymaacutessal Az egyik diaacutek fejlődeacuteseacutehez egy maacutesik diaacutekfejlődeacutese taacutersul Csoportszinten is eacuterzeacutekelhető ez a jelenseacuteg hiszen az egyikcsoport sikere a maacutesik csoport sikereacutetől fuumlgg A tanulaacutesi folyamatokat uacutegykell alakiacutetani hogy abban a tanulaacutes az ismeretek elsajaacutetiacutetaacutesa csak egyuumlttmű-koumldeacutessel legyen lehetseacuteges Olyan struktuacuteraacutekat kell kialakiacutetani amelyekegyuumlttműkoumldeacutesre oumlsztoumlnoumlznek amelyekben csak akkor tudnak eredmeacutenye-sen tanulni a reacutesztvevők ha egyuumlttműkoumldnek

c) Az egyeacuteni felelősseacuteg elve a csoportnak koumlzoumls ceacutelt kell eleacuternie a munka-veacutegzeacutes soraacuten A feladatnaacutel mindenkinek maacutes reacuteszt maacutes egyseacuteget teruumlletetkell megoldania A feladat megoldaacutesa utaacuten eacuterteacutekelni lehet az egyes reacuteszeketEzek eacuterteacutekeleacutese mutatja a csoporton beluumll az egyeacuteni teljesiacutetmeacutenyeket Fontosez mert munka koumlzben figyelni kell az egyeacuteni teljesiacutetmeacutenyre is nem tehetőmeg hogy neacutehaacuteny csoporttag csak vaacuter a keacutesz megoldaacutesra

d) Az egyenlő reacuteszveacutetel elve tudjuk hogy a diaacutekok akkor tanulnak ha in-terakcioacuteba leacutepnek egymaacutessal eacutes ugyanilyen interakcioacute joumln leacutetre a diaacutek eacutes atananyag koumlzoumltt is A reacuteszveacutetel a siker elengedhetetlen felteacutetele csak min-denki hozzaacuteadott munkaacutejaacuteval lehet eredmeacutenyes a teveacutekenyseacuteg Az egyenlőaraacutenyuacute reacuteszveacutetel az egeacutesz osztaacutely sikereacutet hozza leacutetre Ha baacuterki kiesik ebből asorboacutel mint laacutencszem hiaacutenyozni fog tehaacutet teljes koumlzoumls siker eredmeacutenyesmunka nem eacuterhető el

Az eredmeacuteny eleacutereacuteseacutehez a moacutedszer megvaloacutesiacutetaacutesaacutehoz komoly előkeacuteszuumlle-tekre van szuumlkseacuteg Megkiacutevaacutenja a pedagoacutegus alapos előzetes tervező munkaacute-jaacutet amellyel az oacuteraacutejaacutera keacuteszuumll De azt is hogy ismerje a taniacutetandoacute gyermeke-ket (Foumlldes 2002) A gyermekektől pedig a folyamatos egyuumlttes munkaacutet

Anyag minta moacutedszerek

Az empirikus vizsgaacutelathoz kontrollcsoportos kiacuteseacuterleti elrendezeacutest vaacutelasztot-tunk A meacutereacuteseket 9 eacutes 10 eacutevfolyamos szakiskolai osztaacutelyokban veacutegeztuumlk Akontrollcsoportba csak olyan osztaacutelyok keruumlltek amelyek nem talaacutelkoztakkooperatiacutev technikaacuteval A kiacuteseacuterleti csoportot rendszeresen kooperatiacutev moacuted-

139

szerekkel taniacutetottaacutek Oumlsszesen 207 tanuloacute vett reacuteszt a meacutereacutesekben A haacutetraacute-nyos eacutes nem haacutetraacutenyos helyzetű tanuloacutek leacutetszaacutemaacutenak alakulaacutesaacutet az 1 aacutebraszemleacutelteti

1 aacutebra

A vizsgaacutelatban reacutesztvevő tanuloacutek haacutetraacutenyos helyzet szerinti megoszlaacutesa

A tanuloacutek nyelvtan tudaacutesaacutenak vizsgaacutelataacutehoz tudaacutesszintmeacuterő tesztet alkalmaz-tunk A teszt a magyar nyelvtani ismereteket vizsgaacutelja Bemeneti meacutereacuteskor ataneacutev eleji aacutellapotot meacutertuumlk foumll vele a taneacutev veacutegeacuten pedig a kimeneti eredmeacute-nyeket A szociaacutelis haacutetteacuterkeacuterdőiacutev segiacutetseacutegeacutevel a tanuloacutek eacuteletkoumlruumllmeacutenyeitszociaacutelis haacutettereacutet vizsgaacuteltuk A harmadik meacuterőeszkoumlz a kooperatiacutev tanulaacuteskeacuterdőiacuteve segiacutetseacutegeacutevel a moacutedszer iraacutenti attitűdoumlket a moacutedszerrel kapcsolatosveacutelemeacutenyeket taacutertuk fel

Az elő- eacutes utoacutemeacutereacutes tudaacutestesztje azonos volt A teszt 53 itemes 18 fel-adatboacutel aacutell nyiacutelt eacutes zaacutert keacuterdeacuteseket egyaraacutent tartalmaz A nyiacutelt- eacutes a zaacutert keacuter-deacutesek koumlzoumltt is talaacutelunk feleletvaacutelasztoacute eacutes feleletalkotoacute feladatokat A feladat-lap kitoumllteacuteseacutere 90 perc aacutellt a tanuloacutek rendelkezeacuteseacutere A Chronbach-α mutatoacuteeacuterteacuteke az egeacutesz mintaacutera vonatkozoacutean 094

A szociaacutelis haacutetteacuterre vonatkozoacute keacuterdőiacutevben a lakaacuteskoumlruumllmeacutenyekre a csalaacutedszerkezeteacutere a csalaacuted leacutetszaacutemaacutera vonatkozoacutean keacutertuumlnk adatokat Keacuterdeacutesekettettuumlnk fel a tanulaacutessal (tovaacutebbtanulaacutesi tervek) a szabadidős teveacutekenyseacutegek-kel kiemelten a teacuteveacutezeacutessel a szaacutemiacutetoacutegeacutep hasznaacutelattal az olvasaacutesi szokaacutesokkalkapcsolatban (idő szoumlvegfajta) A teszt eldoumlntendő illetve neacutegy- eacutes oumltfokuacuteLikert-skaacutelaacutes feleletvaacutelasztaacutesos keacuterdeacuteseket tartalmaz Az utolsoacute keacuterdeacutesneacutel le-hetőseacuteg volt sajaacutet veacutelemeacutenyuumlk elmondaacutesaacutera is

A kooperatiacutev tanulaacutes keacuterdőiacuteveacuten a tanuloacute neacutegyfokuacute Likert-skaacutelaacuten doumlnt ar-roacutel hogy egy-egy teacutetelmondat szerinte mennyire igaz (egyaacuteltalaacuten nem igazhellip teljes meacuterteacutekben igaz) illetve milyen gyakorisaacuteggal jellemző raacute (soha hellip

93

114

0

20

40

60

80

100

120

staacutetusz

Haacutetraacutenyos helyzetű

Nem haacutetraacutenyos helyzetű

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

140

szinte mindig) A keacuterdőiacutev alapjaacuten vizsgaacutelhatoacute hogyan viszonyulnak a moacuted-szerhez elfogadjaacutek kedvelik vagy elutasiacutetjaacutek

A kutataacutesi elrendezeacutest a 1 taacuteblaacutezat szemleacutelteti

Proacutebameacutereacutes Bemeneti meacutereacutes Kimeneti meacutereacutesTudaacutesszintmeacuterő teszt + + +Haacutetteacuterkeacuterdőiacutev +Kooperatiacutev tanulaacutes keacuterdőiacuteve +

1 taacuteblaacutezat

A kutataacutesi elrendezeacutes

A statisztikai elemzeacutesek elveacutegzeacuteseacutehez SPSS 140 programot hasznaacuteltunkA kutataacutes soraacuten a koumlvetkező hipoteacuteziseket aacutelliacutetottuk fel

1 A haacutetraacutenyos helyzetű tanuloacutek a kooperatiacutev technika hataacutesaacutera toumlbbetfejlődnek a nyelvtani ismeretek tereacuten mint a nem haacutetraacutenyos helyze-tűek

2 A laacutenyok nyelvtani ismeretei jobban fejlődnek mint a fiuacutekeacutei3 A kooperatiacutev munkaforma hataacutesaacutera javul a tanuloacutek tanulaacutesi motivaacute-

cioacuteja

Eredmeacutenyek

bull A haacutetraacutenyos helyzet hataacutesa a nyelvtani teljesiacutetmeacutenyre

A teljesiacutetmeacutenyeket vizsgaacutelva megneacuteztuumlk van-e szignifikaacutens kuumlloumlnbseacuteg a vizs-gaacutelatban reacuteszt vett haacutetraacutenyos helyzetű eacutes nem haacutetraacutenyos helyzetű tanuloacutek tel-jesiacutetmeacutenye koumlzoumltt A bemeneti tesztek eredmeacutenyeit oumlsszehasonliacutetottuk a keacutetcsoport eseteacuteben a teljes mintaelemszaacutemra vonatkozoacutean A bemeneti meacutereacute-sek adatai szerint a haacutetraacutenyos helyzetű tanuloacutek aacutetlaga 2449 miacuteg a nem haacutet-raacutenyos helyzetű tanuloacutek aacutetlaga 2698 A szoacuteraacutesok a haacutetraacutenyos helyzetű tanu-loacutek eseteacuten 1946 miacuteg a nem haacutetraacutenyos helyzetű tanuloacutek eseteacuten 2063

Vizsgaacuteltuk hogyan vaacuteltozott a teljesiacutetmeacuteny a keacutet csoport eseteacuten a kimene-ti meacutereacutesek utaacuten A meacutereacutes soraacuten előmeacutereacuteskor a teljes mintaelemszaacutemot vettuumlkfigyelembe A kiacuteseacuterleti hataacutes megaacutellapiacutetaacutesaacutehoz utoacutemeacutereacuteskor csak a kiacuteseacuterleticsoportba tartozoacute tanuloacutekat vizsgaacuteltuk Megaacutellapiacutetottuk hogy a haacutetraacutenyoshelyzetű tanuloacutek aacutetlaga 3959 szoacuteraacutesuk 2002 A nem haacutetraacutenyos helyzetű ta-nuloacutek aacutetlaga 3247 a szoacuteraacutesuk 2087 Az eredmeacuteny jelzi hogy szignifikaacutenskuumlloumlnbseacuteg van a keacutet vizsgaacutelt csoport koumlzoumltt

141

A bemeneti eacutes a kimenetei teljesiacutetmeacutenyeket vizsgaacutelva megaacutellapiacutethatjukhogy a kiacuteseacuterlet megkezdeacutesekor a haacutetraacutenyos helyzetű eacutes nem haacutetraacutenyos hely-zetű tanuloacuteknak a teljesiacutetmeacutenye koumlzoumltt nincs szignifikaacutens kuumlloumlnbseacuteg ellen-ben utoacutemeacutereacuteskor a haacutetraacutenyos eacutes a nem haacutetraacutenyos helyzetű tanuloacutek teljesiacutet-meacutenye koumlzoumltt szignifikaacutens a kuumlloumlnbseacuteg A vizsgaacutelt keacutet csoport teljesiacutetmeacutenyeacutetoumlsszehasonliacutetva kimondhatjuk hogy mind a haacutetraacutenyos helyzetű mind pediga nem haacutetraacutenyos helyzetű tanuloacuteknaacutel a teszteredmeacutenyek fejlődeacutest mutatnakMegaacutellapiacutethatoacute a keacutet csoport teljesiacutetmeacutenyeacutet oumlsszevetve hogy a haacutetraacutenyoshelyzetű tanuloacutek fejlődeacutese jelentősebb A fejlődeacutes meacuterteacutekeacutet joacutel szemleacutelteti a2 aacutebra

Ezek az eredmeacutenyek azeacutert fontosak szaacutemunkra mert mutatjaacutek hogy a kiacute-seacuterlet befejezeacutese utaacuten a haacutetraacutenyos helyzetű tanuloacutek szignifikaacutensabban fejlőd-tek nem haacutetraacutenyos helyzetű taacutersaikhoz viszonyiacutetva Ebből arra koumlvetkeztet-hetuumlnk hogy a kooperatiacutev technikaacutekat alkalmazoacute csoport jobban teljesiacutetettazaz a kiacuteseacuterlet eredmeacutenyesseacutegeacutet bizonyiacutetjaacutek a meacutert eredmeacutenyek

2 aacutebra

A nyelvtani ismeretek fejlődeacutese a kiacuteseacuterleti időszak alatt

bull A nemek szerinti fejlődeacutes vizsgaacutelata

A vizsgaacutelataink tovaacutebbi reacuteszeacuteben a maacutesodik hipoteacutezisuumlnk igazolaacutesaacuteravagy elveteacuteseacutere kerestuumlnk adatokat Az előmeacutereacuteseket a teljes mintaacutera vonat-kozoacutean veacutegeztuumlk el az utoacutemeacutereacuteseket csak a vizsgaacutelatban reacutesztvevőkre vonat-kozoacutean A kapott eredmeacutenyeket szemleacutelteti a 3 aacutebra

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

142

3 aacutebra

A nyelvtani tudaacutes nemek szerinti fejlődeacutese a kiacuteseacuterlet ideje alatt

A kapott eredmeacuteny alapjaacuten laacutethatjuk hogy az előmeacutereacutesek idejeacuten a fiuacutek aacutetlaga jobb alaacutenyokeacutenaacutel A fiuacutek a nyelvtani tudaacutest meacuterő teszten 5054 p-nyi teljesiacutetmeacutenyt eacutertekel miacuteg a laacutenyok 4263p-nyit A szoacuteraacutesok a koumlvetkezőkeacuteppen alakultak a fiuacutek szoacute-raacutesa 1973 a laacutenyokeacute 2136 Mindkeacutet csoport eseteacuten megfigyelhető a javulaacutes a kime-neti teszt eredmeacutenyein azonban miacuteg a laacutenyok teljesiacutetmeacutenye 4561 addig a fiuacutekeacute5362 A szoacuteraacutesok mindkeacutet csoportnaacutel koumlzel azonosak maradtak Az utoacutemeacutereacutesekennyuacutejtott teljesiacutetmeacutenyjavulaacutes miatt ez a relatiacutev kuumlloumlnbseacutegeknek a csoumlkkeneacuteseacutet is jelen-ti Az utoacutemeacutereacuteskor kapott eredmeacutenyek azt mutatjaacutek hogy a keacutet meacutert csoport koumlzelazonos meacuterteacutekben fejlődoumltt a kiacuteseacuterlet hataacutesaacutera Hipoteacutezisuumlnket nem tarthatjuk megmert a laacutenyok nem fejlődtek szignifikaacutensan jobban a fiuacuteknaacutel

bull A tanulaacutesi motivaacutecioacute

A tantaacutergyakkal kapcsolatos attitűdoumlk erős befolyaacutest gyakorolhatnak arrahogy egyes tantaacutergyakboacutel milyen eredmeacutenyeket eacuternek el a tanuloacutek (Csapoacute2000)

Elsőkeacutent az attitűdoumlk aacutetlagos eacuterteacutekeit hasonliacutetottuk oumlssze A tanuloacutek amegkeacuterdezett taacutergyak koumlzuumll a szakmai orientaacutecioacutet a magyar nyelvtant a ma-gyar irodalmat eacutes az angol nyelvet tanuljaacutek kooperatiacutev moacutedszerek segiacutetseacutegeacute-vel Ezeknek a taacutergyaknak a tantaacutergyi attitűdjeacutet szeretneacutenk figyelemmel kiacute-seacuterni eacutes a kapott adatok alapjaacuten bizonyiacutetani hogy a kooperatiacutev moacutedszerekethasznaacuteloacute tanaacuterok oacuteraacuteit a kiacuteseacuterleti csoport tagjai jobban kedvelik A kapotteredmeacutenyeket a 2 taacuteblaacutezat koumlzli

143

TOuml

RT

EacuteN

E-

LE

M

MA

TE

MA

TI-

KA

SZA

KM

AI

OR

IEN

TAacute

CIOacute

MA

GY

AR

NY

EL

VT

AN

MA

GY

AR

IRO

DA

LO

M

AN

GO

L

NY

EL

V

TE

RM

EacuteSZ

ET-

ISM

ER

ET

Kiacuteseacuterleticsoportaacutetlag

213 146 382 359 334 331 199

Kontrollcsoportaacutetlag

199 136 322 254 223 201 117

2 taacuteblaacutezat

Tantaacutergyi attitűdoumlk eredmeacutenyei a kiacuteseacuterleti eacutes a kontrollcsoportnaacutel

A taacuteblaacutezat adataiboacutel kitűnik hogy a kiacuteseacuterleti csoport eseteacuten magasabbak azaacutetlagok mint a kontrollcsoport eseteacuteben Minden tantaacutergynaacutel megfigyelhe-tő ez a jelenseacuteg Jelentős kuumlloumlnbseacuteg tapasztalhatoacute a szakmai orientaacutecioacute amagyar nyelvtan eacutes a magyar irodalom eacutes az angol nyelv tantaacutergyak eseteacute-ben A kiacuteseacuterleti csoport tagjai legkeveacutesbeacute a matematikaacutet eacutes a termeacuteszetisme-ret tantaacutergyakat kedvelik aacutetlaguk matematikaacuteboacutel a legalacsonyabb 146ami mutatja hogy negatiacutev moacutedon viszonyulnak a tantaacutergyhoz Alacsony azaacutetlag termeacuteszetismeret tantaacutergyboacutel is 199 Ez a keacutet eredmeacuteny feltehetőenannak is a koumlvetkezmeacutenye hogy ez a keacutet legnehezebb tantaacutergy A koopera-tiacutev moacutedszereket alkalmazoacute taniacutetaacutesi oacuteraacutekat az eredmeacutenyek alapjaacuten a tanuloacutekjobban kedvelik Valoacutesziacutenűleg ez az uacutej moacutedszerek bevezeteacuteseacutenek tudhatoacutebe Az adatok alapjaacuten laacutethatjuk hogy a kontrollcsoport tagjai mindentaacutergyboacutel alacsony aacutetlagot mutatnak csak a szakmai orientaacutecioacute aacutetlaga emel-kedik valamivel haacuterom egeacutesz foumlleacute ami azonban inkaacutebb a szakma szereteteacute-nek tudhatoacute be A kontrollcsoport eacutes a kiacuteseacuterleti csoport aacutetlagai koumlzoumltti kuuml-loumlnbseacutegeket eacuterzeacutekelteti a 4 aacutebra

0

1

2

3

4

5

1T

oumlrt

eacutenele

m

2m

ate

matika

3S

zakm

ai

orientaacute

cioacute

4M

agyar

nyelv

tan

5M

agyar

irodalo

m

6A

ngolnyelv

7

Term

eacuteszetism

ere

t

Kiacuteseacuterleti csop aacutetlag

Kontroll csop aacutetlag

4 aacutebra

A kiacuteseacuterleti eacutes a kontrollcsoport tantaacutergyi attitűdjeinek aacutetlaga

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

144

Koumlvetkezteteacutesek

A kutataacutes soraacuten nyelvtan tantaacutergyi tudaacutest meacutertuumlnk szakiskolai tanuloacutek koumlreacute-ben A meacutereacutes ceacutelja az volt kideriacutetsuumlk hogy a koumlzel egy eacuteve kooperatiacutev mun-kamoacutedszerrel tanuloacute kiacuteseacuterleti csoport eredmeacutenyesebben szerepel-e a tudaacutes-teszt megoldaacutesakor mint a kontrollcsoport A kiacuteseacuterleti csoport szeptemberoacuteta kooperatiacutev moacutedszerekkel talaacutelkozik heacutet taniacutetaacutesi oacuteraacuten A tanaacuterok a tan-anyagtoacutel fuumlggően rendszeresen kooperatiacutev formaacuteban is taniacutetanak A kont-rollcsoport tagjai nem talaacutelkoznak ilyen moacutedszerrel A kiacuteseacuterlet arra adott bi-zonyiacuteteacutekot hogy a kiacuteseacuterleti csoport a kooperatiacutev moacutedszerekkel eredmeacutenye-sebb Az utoacutemeacutereacutesek adatai alapjaacuten aacutelliacutethatjuk hogy teljesiacutetmeacutenyuumlk szignifi-kaacutensan jobb a hagyomaacutenyos moacutedszerekkel oktatott kontrollcsoport eredmeacute-nyeacuteneacutel Kuumlloumlnoumlsen igaz ez a haacutetraacutenyos helyzetű tanuloacutekra Az ő esetuumlkbenmeacuteg inkaacutebb szembeszoumlkő a teljesiacutetmeacutenyvaacuteltozaacutes Az előmeacutereacutesekhez viszo-nyiacutetva szignifikaacutensan jobb teljesiacutetmeacutenyt nyuacutejtottak az utoacutemeacutereacutes tesztjeacuten

Megaacutellapiacutetottuk hogy a laacutenyok előre elvaacutert teljesiacutetmeacutenye nem igazoloacutedottbe Hipoteacutezisuumlnket nem tarthatjuk meg mert az itt tanuloacute laacutenytanuloacutek maacuteraz előmeacutereacutes soraacuten sem eacuterteacutek el a fiuacutek teljesiacutetmeacutenyeacutet Fejlődeacutesuumlk az utoacutetesztalapjaacuten nem szignifikaacutens a fiuacutekhoz viszonyiacutetva leacutenyegesebb kevesebbet fej-lődtek

A kooperatiacutev kiscsoportos tanulaacutes soraacuten a tanuloacutek sokkal jobban eacuterzikmagukat nem csak az iskolaacuteban de az osztaacutelytermekben is Pozitiacutev veacutelemeacute-nyuumlk van a termekben uralkodoacute osztaacutelyleacutegkoumlrről Ezaacuteltal noumlvekedhet oumlnbi-zalmuk eacuterzelmi stabilitaacutesuk A tanulaacutesban lemaradt gyerekek tanulaacuteshoz valoacuteviszonyulaacutesaacutet javiacutetja ezaacuteltal megakadaacutelyozva az elkeruumllhetetlennek laacutetszoacute bu-kaacutest a lemorzsoloacutedaacutest eacutes segiacutet a konfliktusok feloldaacutesaacuteban a probleacutemaacutek el-simiacutetaacutesaacuteban kezeleacuteseacuteben is A kontrollcsoportos kiacuteseacuterlet bizonyiacutetotta hogy akooperatiacutev munkaforma hateacutekony moacutedszer az osztaacutelytermekben A vizsgaacutela-tok igazoltaacutek hogy alkalmazaacutesaacuteval jelentősen javiacutethatoacute a tanuloacutek nyelvtaniteljesiacutetmeacutenye Ebből arra is koumlvetkeztethetuumlnk hogy a toumlbbi tantaacutergy eseteacute-ben is eacuterdemes lenne hasonloacute vizsgaacutelatokat veacutegezni Az eredmeacutenyeink aztmutatjaacutek a moacutedszer fejlesztő hataacutesuacute Az eleacutert eredmeacutenyek alaacutetaacutemasztjaacutekhogy a haacutetraacutenyos helyzetű tanuloacuteknak segiacutetseacuteget jelent ha ilyen moacutedon tud-nak tanulni Megvaacuteltozott a kiacuteseacuterletben reacutesztvevők tanulaacuteshoz valoacute viszonyaA kooperatiacutev munkaformaacuteval kapcsolatosan megvaacuteltozott szemeacutelyes eacutenkeacutep-uumlk sajaacutet maguk megbecsuumlleacutese az iskolaacutehoz valoacute viszonyuk s tudaacutesukat ismaradandoacutebbnak iacuteteacutelik Javult a munkaacutehoz valoacute hozzaacuteaacutellaacutesuk megtanultaacutekjobban elfogadni egymaacutest s egyuumltt dolgozni a toumlbbiekkel Felismerteacutek hogykoumlzoumlsen koumlnnyebben jutnak el a megoldaacuteshoz Kutataacutesunk soraacuten bizonyiacutetot-tuk hogy a kiacuteseacuterlet veacutegeacutere eljutottak szemeacutelyes szociaacutelis fejlődeacutesuumlkben odaacuteighogy meglaacutessaacutek eacutes elismerjeacutek egymaacutes eacuterteacutekeit

145

Felhasznaacutelt irodalom

BENDA Joacutezsef A kooperatiacutev pedagoacutegia szocializaacutecioacutes sikerei eacutes lehetőseacutegei Magyarorszaacute-gon I-II = Uacutej Pedagoacutegiai Szemle 2002 9 sz 26ndash37 p

CSAPOacute Benő A tantaacutergyakkal kapcsolatos attitűdoumlk oumlsszefuumlggeacutesei = Magyar Pedagoacutegia 100eacutevf 2000 3 sz 343ndash366 p

FALUS Ivaacuten Bevezeteacutes a pedagoacutegiai kutataacutes moacutedszereibe Budapest Műszaki Koumlnyvkiadoacute 2002

FUumlLDES Petra Kooperatiacutev tanulaacutes = Uacutej Pedagoacutegiai Szemle 2002 2 sz 104ndash105 p

GREEN Norm Kooperatives Lernen 2005 www Learn-linenrwdeangebotegreenline[2011 03 12 ]

HORVAacuteTH Attila Kooperatiacutev technikaacutek Bp Orszaacutegos Koumlzoktataacutesi Inteacutezet 1994

NAGY Joacutezsef A hagyomaacutenyos pedagoacutegiai kultuacutera csődje = Iskolakultuacutera 2005 6ndash7 szMIII-MXI p

KAGAN Spencer Kooperatiacutev tanulaacutes Bp Oumlnkonet Kft 2001

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

146

Toacuteth Beatrix

OLVASAacuteSFEJLESZTEacuteSRWCT-TECHNIKAacuteKKAL

Az RWCT-program ceacutelja jelentőseacutege

Az RWCT az International Reading Association (Nemzetkoumlzi Olvasaacutestaacutersa-saacuteg) aacuteltal eacuteletre hiacutevott tanaacuterkeacutepző tanaacutertovaacutebbkeacutepző program ami azzal aceacutellal joumltt leacutetre a kilencvenes eacutevek maacutesodik feleacuteben hogy elősegiacutetse a peda-goacutegiai gyakorlat meguacutejiacutetaacutesaacutet a korszerű diaacutekkoumlzpontuacute taniacutetaacutesi moacutedszerek el-terjeszteacuteseacutet elsősorban a volt szocialista orszaacutegokban E moacutedszerek a koumlzok-tataacutes valamennyi szintjeacuten hasznaacutelhatoacutek eacutes szinte valamennyi tantaacutergy taniacutetaacute-saacuteban leginkaacutebb azokeacuteban amelyek tanulaacutesa soraacuten a diaacutekok szoumlvegeket ol-vasnak

A betűszoacute feloldaacutesa Reading and Writing for Critical Thinking azaz Olva-saacutes eacutes iacuteraacutes a kritikai gondolkodaacuteseacutert A program nemcsak uacutejfajta eljaacuteraacutesokat kiacutenaacutelfel a leendő eacutes gyakorloacute pedagoacutegusoknak hanem a szemleacuteletuumlket is formaacuteljaA technikaacutek hateacutekony alkalmazaacutesa csak akkor lehetseacuteges ha a tanaacuterok meg-eacutertik azok tanulaacuteselmeacuteleti alapjait eacutes ennek megfelelően gondolkodnak sajaacutetszerepuumlkről

Hazaacutenkba a Magyar Olvasaacutestaacutersasaacuteg a HUNRA koumlzvetiacuteteacuteseacutevel szakmaikoumlzreműkoumldeacuteseacutevel eacutes a Soros Alapiacutetvaacuteny anyagi taacutemogataacutesaacuteval keruumllt a prog-ram 1998-ban adaptaacutelaacutesaacuteban eacutes terjeszteacuteseacuteben egyetemi eacutes főiskolai oktatoacutekszakvezető tanaacuterok eacutes taniacutetoacutek dolgoztak egyuumltt legtoumlbbjuumlk ma is HUNRA-tag

Az elmuacutelt bő eacutevtizedben orszaacutegszerte toumlbb szaacutez pedagoacutegus vett reacuteszt kuuml-loumlnboumlző akkreditaacutelt RWCT-kurzusokon sokan a tovaacutebbkeacutepzeacutes maacutesfeacutele kere-tei koumlzoumltt hallottak a programroacutel emellett szakmai kiadvaacutenyok konferencia-előadaacutesok publikaacutecioacutek joacutevoltaacuteboacutel is egyre toumlbben ismerkedhettek meg a vele

Toacuteth Beatrix Olvasaacutesfejleszteacutes RWCT-technikaacutekkal

147

(Toacuteth 1999 Nagy 2001 Suhajda 2001 Baacuterdossy eacutes tsai 2002 Araacutenyineacute 2004Nemoda 2008) Komoly eredmeacutenynek koumlnyvelhetjuumlk el hogy az RWCT-program szemleacutelete eacutes moacutedszertana meghataacuterozoacute moacutedon eacutepuumllt be aSuliNova aacuteltal kifejlesztett szoumlvegeacuterteacutesndashszoumlvegalkotaacutes kompetencia alapuacute ok-tataacutesi programcsomagba Meacutegsem lehetuumlnk igazaacuten eleacutegedettek baacuter sokanhallottak maacuter a programroacutel kevesen ismerik alaposan eacutes meacuteg kevesebbenalkalmazzaacutek koumlvetkezetesen mindennapi gyakorlatukban

Az RJR-modell

Az RWCT-program a kritikai gondolkodaacutes fejleszteacuteseacutet aacutelliacutetja koumlzeacuteppontba eceacutel eleacutereacuteseacutet szolgaacuteljaacutek az aktiacutev eacutes reflektiacutev egyuumlttműkoumldő tanulaacutes kuumlloumlnboumlzőtechnikaacutei melyek egy haacuterom szakaszboacutel aacutelloacute taniacutetaacutesi modellbe eacutepiacutetendők beAz uacuten RJR-modell első szakasza a raacutehangolaacutes amelyben a hangsuacutely az elő-zetes tudaacutes mozgoacutesiacutetaacutesaacuten van meacutegpedig oly moacutedon hogy minden diaacutek aktiacute-van vegyen reacuteszt benne A konstruktiacutev didaktika szerint ugyanis ez az előfel-teacutetele annak hogy a diaacutekok elsajaacutetiacutetsaacutek az uacutej ismereteket beillesztve őketmegleacutevő tudaacutesrendszeruumlkbe vagy eacuteppen rugalmasan aacutetalakiacutetva befogadoacutestruktuacuteraacuteikat annak eacuterdekeacuteben hogy a tanult informaacutecioacutek helyet talaacuteljanakbenne Fontos hogy felsziacutenre keruumlljenek a feacutelreeacuterteacutesek ellentmondaacutesok eacutes ateacuteves ismeretek is eacutes hogy a diaacutekok elkezdjenek gondolkodni a teacutemaacuteroacutel keacuter-dezni vagy eacuteppen joacutesolni mindez a tanulaacutesi folyamat belső motivaacutecioacutejaacutet iselősegiacuteti

A maacutesodik szakasz a jelenteacutesteremteacutes vagyis az ismerkedeacutes az uacutej anyag-gal Ez toumlbbfeacutelekeacuteppen toumlrteacutenhet tanaacuteri előadaacutes vagy magyaraacutezat meghallga-taacutesaacuteval olvasaacutessal kiacuteseacuterlet elveacutegzeacuteseacutevel film megtekinteacuteseacutevel stb A jelenteacutesta diaacutekok aktiacutevan konstruaacuteljaacutek vaacutelaszokat keresnek előzetes felteacutetelezeacuteseikhelytaacutelloacutesaacutegaacutet vizsgaacuteljaacutek ndash oumlsszekapcsolva az uacutej informaacutecioacutekat a maacuter ismert-tel figyelemmel kiacuteseacuterve sajaacutet megeacuterteacutesi folyamataikat annak eacuterdekeacuteben hogykideruumlljoumln mi az amit nem eacutertenek

A harmadik faacutezis a reflektaacutelaacutes melynek soraacuten a tanuloacutek megvitatjaacutek a je-lenteacuteseket eacutes integraacuteljaacutek az uacutej gondolatokat A ceacutel hogy sajaacutet nyelvuumlkoumln fo-galmazzaacutek meg a tanultakat mikoumlzben maacutesok eacutertelmezeacuteseivel gondolkodaacute-saacuteval is megismerkednek Ez a szakasz az uacutej moacutedosult koncepcioacutek kialakulaacute-saacutenak a kerete ezeacutert is nevezik az uacutejabb szakirodalomban konszolidaacutecioacutesszakasznak (Crawford etal 2005) joacutellehet mindekoumlzben uacutejabb keacuterdeacutesek isfelmeruumllhetnek melyek majd tovaacutebbviszik a teacutema feltaacuteraacutesaacutet feldolgozaacutesaacutet

A reflektaacutelaacutes az adott tanulaacutesi folyamatra valoacute visszatekinteacutessel zaacuterul tehaacuteta deklaratiacutev tudaacutes mellett (Mit tanultunk meg) a proceduraacutelis eacutes kondicio-naacutelis tudaacutes is hangsuacutelyt kap (Hogyan jutottunk az uacutej tudaacuteshoz Mikor milyen

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

148

helyzetekben lehet hasznunkra ez a tudaacutes) mi toumlbb a sajaacutet tanulaacutesindashgondolkodaacutesi folyamatokkal ndash neheacutezseacutegekkel sikeres strateacutegiaacutekkal ndash kapcso-latos tapasztalatok megosztaacutesaacutera is sor keriacutethető Ez utoacutebbi szinte teljesseacuteg-gel hiaacutenyzik a hazai gyakorlatboacutel pedig ez a fajta metakognitiacutev ndash azaz a sajaacutetgondolkodaacutessal kapcsolatos ndash tudaacutes nagyon is fontos reacuteszeacutet keacutepezik az egyeacutentudaacutesrendszereacutenek

Olvasaacuteskoncepcioacute ndash olvasaacutesi strateacutegiaacutek

Az RWCT-technikaacutek jelentős reacutesze az olvasaacuteshoz kapcsoloacutedik ekkeacutent aprogram a magyar felsőoktataacutes egy igen komoly hiaacutenyossaacutegaacutet kompenzaacutelhat-ja valamelyest nevezetesen azt hogy a tanaacuterkeacutepzeacutesben nincsen a tantaacutergyiolvasaacutes taniacutetaacutesaacutera a szoumlvegeacuterteacutes tantaacutergyi kontextusban valoacute fejleszteacuteseacutere fel-keacutesziacutető kurzus

A program olvasaacuteskoncepcioacuteja megegyezik a nemzetkoumlzi szoumlvegeacuterteacutes-vizsgaacutelatok olvasaacutesfelfogaacutesaacuteval mely szerint az olvasaacutes nem puszta megeacuterteacuteshanem konstruktiacutev probleacutemamegoldoacute folyamat az olvasoacutek pedig aktiacutev eacuter-telmezők akik maguk hozzaacutek leacutetre a szoumlveg jelenteacuteseacutet megleacutevő ismereteikbaacutezisaacuten Reflektaacutelnak is az olvasottak szoumlvegre keacutepesek eacuterteacutekelni eacutes felhasz-naacutelni azt ceacuteljaik eleacutereacutese eacuterdekeacuteben (Temple et al 1998 Csapoacute 2003 Vaacuteri2003) A Vaacuteri aacuteltal ideacutezett ndash PIRLS-felmeacutereacutesek alapjaacutet keacutepező ndash definiacutecioacute azolvasaacutes iraacutenti pozitiacutev attitűdoumlt valamint az aktiacutev olvasaacutes strateacutegiaacuteinak ismere-teacutet eacutes hasznaacutelataacutet is megemliacuteti ami egyeacutertelműen az olvasaacutes-szoumlvegeacuterteacuteskompetenciakeacutent valoacute felfogaacutesaacutera utal

Az olvasaacutesi strateacutegiaacutek mibenleacutete alkalmazaacutesa eacutes taniacutetaacutesuk moacutedszertanakuumllfoumlldoumln reacutegoacuteta kutataacutesi teacutema hazaacutenkban azonban meacuteg mindig nem kapkellő figyelmet Pedig fontos lenne mivel amerikai kutataacutesi beszaacutemoloacutekpublikaacutecioacutek metaanaliacutezise soraacuten bebizonyosodott hogy az aktiacutev megeacuterteacutes je-lenteacutesteremteacutes strateacutegiaacuteinak ndash tantaacutergyi kontextusba aacutegyazott ndash taniacutetaacutesa elő-segiacuteti a szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacuteseacutet (NRP 2000) Ez azt jelenti hogy ha a diaacutekoka kuumlloumlnboumlző tantaacutergyak tanulaacutesa soraacuten megismerkednek az olvasaacutesi strateacutegi-aacutekkal gyakoroljaacutek azok hasznaacutelataacutet eacutes megtapasztaljaacutek alkalmazaacutesuk hasz-nossaacutegaacutet nemcsak a tanulmaacutenyi eredmeacutenyeik javulnak hanem szoumlvegeacuterteacutesuumlkis fejlődik

Az RWCT-program technikaacuteinak joacute reacutesze kuumlloumlnboumlző olvasaacutesi strateacutegiaacutekrandash vagy azok egy-egy csoportjaacutera ndash eacutepuumll az RWCT-moacutedszertan segiacutetseacutegeacuteveltehaacutet a diaacutekok megismerkedhetnek e strateacutegiaacutekkal eacutes tapasztalatokat szerez-hetnek hasznaacutelatukkal hasznossaacutegukkal kapcsolatban De mik is tulajdon-keacuteppen ezek az olvasaacutesi strateacutegiaacutek

149

Az olvasaacutesi strateacutegia terminust toumlbb jelenteacutesben hasznaacutelja a nemzetkoumlziszakirodalom Egyreacuteszt elteacuterő szoumlvegkezeleacutesi illetve olvasaacutesi moacutedokat eacuterte-nek rajta (ilyen peacuteldaacuteul a szoumlveg előzetes aacutettekinteacutese beleolvasaacutes gyors aacutetfu-taacutesa tanulaacutes szoros olvasaacutes kereső olvasaacutes stb) maacutesreacuteszt azokat a kognitiacuteveacutes metakognitiacutev folyamatokat nevezik olvasaacutesi strateacutegiaacuteknak amelyeket azolvasoacutek a megeacuterteacutesndashfeldolgozaacutes eacuterdekeacuteben olvasaacutes koumlzben alkalmaznak Atovaacutebbiakban ez utoacutebbi eacutertelemben hasznaacuteljuk a szakkifejezeacutest

Amerikaacuteban a muacutelt szaacutezad utolsoacute eacutevtizedeiben kezdteacutek moacutedszeresen fel-taacuterni a kutatoacutek a joacute olvasoacutek olvasaacutesindashgondolkodaacutesi strateacutegiaacuteit s e munkaeredmeacutenyekeacuteppen ndash baacuter a szakemberek reacuteszben elteacuterő strateacutegiaacutekat azonosiacute-tottak ndash kialakult egyfajta konszenzus is arra neacutezve hogy melyek a szoumlvegeacuter-teacutest elősegiacutető-taacutemogatoacute strateacutegiaacutek

Harvey eacutes Goudvis (2000) szerint a joacute olvasoacute

bull kapcsolatot keres a megleacutevő tudaacutesa eacutes a szoumlveg uacutej informaacutecioacutei koumlzoumlttfelideacutezi eacutes felhasznaacutelja a teacutemaacutera vonatkozoacute haacutetteacutertudaacutesaacutet az olvasaacuteselőtt alatt eacutes utaacuten

bull megaacutellapiacutetja hogy melyek a szoumlveg legfontosabb teacutemaacutei gondolataivagy eszteacutetikai hataacuteselemei vagyis meghataacuterozza a relevanciaacutekat ki-emeli a leacutenyeget

bull keacuterdeacuteseket tesz fel a homaacutelyos reacuteszek tisztaacutezaacutesa eacuterdekeacuteben az olvasaacutesfoacutekuszaacutelaacutesaacutera valamint a szerző neacutezőpontjaacutenak aacutellaacutespontjaacutenak illetveceacuteljaacutenak felderiacuteteacuteseacutere eacutes vaacutelaszol is ezekre a keacuterdeacutesekre

bull eacuterzeacutekletes belső keacutepeket alkot elkeacutepzeli a szereplőket szinte magaelőtt laacutetja az esemeacutenyeket a szoumlvegben bemutatott helyeket helyzete-ket taacutergyakat jelenseacutegeket folyamatokat

bull koumlvetkezteteacuteseket von le megleacutevő tudaacutesa eacutes a maacuter olvasott szoumlvegreacuteszfelhasznaacutelaacutesaacuteval joacuteslatokat iacuteteacuteleteket uacutej gondolatokat fogalmaz meg

bull oumlsszefoglalja azaz a sajaacutet nyelveacuten uacutejraalkotja a szoumlveg legfontosabbgondolatait olvasaacutes koumlzben eacutes utaacuten

bull amennyiben neheacutezseacutege taacutemad a jelenteacuteskonstruaacutelaacutes folyamataacuteban ja-viacutetoacute strateacutegiaacutekat alkalmaz a probleacutema megoldaacutesaacutera (peacuteldaacuteul hangosanvagy szoacutetagolva uacutejraolvassa az adott reacuteszt megproacutebaacutelja a szoumlvegkoumlr-nyezet segiacutetseacutegeacutevel kitalaacutelni egy ismeretlen szoacute jelenteacuteseacutet stb)

bull nyomon koumlveti ellenőrzi a jelenteacutesteremteacutes folyamataacutet egyfajtametakognitiacutev kontrollal kiacuteseacuteri sajaacutet olvasaacutesaacutet ennek koumlvetkezteacutebenmindenkor tudataacuteban van annak hogy eacuterti-e amit olvas vagy nem

Maacutes szerzők tovaacutebbi strateacutegiaacutekat is megemliacutetenek Snow peacuteldaacuteul a szoumlvegszerkezeteacutenek feltaacuteraacutesaacutet mnemotechnikai eljaacuteraacutesok alkalmazaacutesaacutet valamint afőbb fogalmak gondolatok koumlzti kapcsolatokat szemleacuteltető grafikus szerve-

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

150

zők hasznaacutelataacutet (Snow 2002) Pressley a szoumlveg előzetes aacutettekinteacuteseacutet a teacutemaacutevalkapcsolatos megleacutevő tudaacutes aktivizaacutelaacutesaacutet az olvasaacutes előtt előfelteveacutesek meg-fogalmazaacutesaacutet a vaacuterhatoacute tartalommal kapcsolatban eacutes az olvasaacutessal kapcsola-tos ceacutelok felaacutelliacutetaacutesaacutet (Pressley 2000) Almasi a keacutepek ciacutemek keacutepalaacuteiacuteraacutesok ol-vasaacutes előtti aacutettekinteacuteseacutet (Almasi 2003)

RWCT-technikaacutek

A tovaacutebbiakban olyan technikaacutekat ismertetek melyek a tantaacutergyi szoumlvegekfeldolgozaacutesa soraacuten alkalmazhatoacutek A raacutehangolaacutes ceacuteljainak megvaloacutesiacutetaacutesaacuteratoumlbbfeacutele eljaacuteraacutest is felkiacutenaacutel a program Az oumltletboumlrze kivaacuteloacutean alkalmas a diaacutekokaktivizaacutelaacutesaacutera tudaacutesuk mozgoacutesiacutetaacutesaacutera Előszoumlr paacuterban majd kisebb csopor-tokban kell oumlsszegyűjteniuumlk mi mindent tudnak ndash vagy veacutelnek tudni ndash a ta-naacuter aacuteltal exponaacutelt taacutergyroacutel veacuteguumll frontaacutelisan is aacutettekintik az előzetes ismere-teket

A fuumlrtaacutebra egy adott teacutemaacuteval oumlsszefuumlggő gondolatok informaacutecioacutek fogal-mak eacutes a koumlztuumlk leacutevő kapcsolatok megjeleniacuteteacuteseacutet szolgaacuteloacute grafikus szervezőNevezik gondolatteacuterkeacutepnek mentaacutelis vagy kognitiacutev teacuterkeacutepnek is Lehet asz-szociatiacutev vagy hierarchikus feleacutepiacuteteacutesű (Nemcsak az előzetes ismeretek moz-goacutesiacutetaacutesaacutera eacutes aacutebraacutezolaacutesaacutera joacute ez a technika hanem a szoumlveg olvasaacutesa koumlzbeneacutes utaacutena is hasznaacutelhatoacute) Egyeacutenileg paacuterban eacutes csoportban is keacutesziacutethető fuumlrt-aacutebra a koumlvetkező moacutedon A teacutemaacutet reprezentaacuteloacute kulcsszoacutet vagy kulcskifeje-zeacutest a papiacuter (taacutebla foacutelia stb) koumlzepeacutere iacuterjuk majd koumlruumllkeriacutetjuumlk Ezutaacuten el-kezdjuumlk leiacuterni azokat a szavakat amelyek az adott teacutemaacuteroacutel eszuumlnkbe jutnakEzeket is bekarikaacutezzuk eacutes hozzaacutekapcsoljuk a koumlzponti fogalomhoz A sza-porodoacute gondolatok koumlzt levő kapcsolatokat vonallal jeloumlljuumlk azaz oumlsszekouml-tuumlnk szavakat A hierarchikus fuumlrtaacutebra elkeacutesziacuteteacutesekor rendszert eacutepiacutetuumlnk azadott teacutemaacuteval kapcsolatos fogalmakboacutel eacutes oumlsszefuumlggeacuteseikből jelezve az alaacute-foumlleacute- eacutes melleacuterendeltseacutegi viszonyokat Az alaacutebbi fuumlrtaacutebra a vulkaacutenokroacutel keacute-szuumllt asszociatiacutev jellegű (1 aacutebra) (A gyermekmunkaacutek RWCT-tanfolyamotveacutegzett pedagoacutegusok portfoacutelioacuteiboacutel szaacutermaznak)

151

1 aacutebra

Fuumlrtaacutebra ndash vulkaacutenok

Az olvasaacutes előkeacutesziacuteteacuteseacutet koumltetlen iacuteraacutes segiacutetseacutegeacutevel is megvaloacutesiacutethatjuk Ilyenkora tanuloacutek azeacutert iacuternak hogy felideacutezzeacutek eacutes roumlgziacutetseacutek mit tudnak a teacutemaacuteroacutelvagy eacuteppen tisztaacutezzaacutek hogyan gondolkodnak roacutela Nem kell a kuumllalakra amondatok befejezettseacutegeacutere vagy eacuteppen a helyesiacuteraacutesra figyelni A leacutenyeg agondolatok szabad aacuteramlaacutesa mindenfeacutele formai vagy egyeacuteb megkoumltoumlttseacutegneacutelkuumll (2 aacutebra) Neacutehaacuteny percnyi iacuteraacutest koumlvetően a diaacutekok megoszthatjaacutek egy-maacutessal a felmeruumllt gondolatokat

2 aacutebra

Koumltetlen iacuteraacutesok ndash foumlldrengeacutes

Az iacuteraacutesok megosztaacutesa toumlrteacutenhet peacuteldaacuteul a haacuteromleacutepeacuteses interjuacute technikaacutejaacutevalEnnek kereteacuteben a diaacutekok előszoumlr paacuterban interjuacutet keacutesziacutetenek egymaacutessalmajd taacutersulnak egy maacutesik paacuterral eacutes minden tanuloacute beszaacutemol arroacutel amit abdquoriportalanyaacutetoacutelrdquo hallott megtudott

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

152

A joacuteslaacutes szinte minden tantaacutergy taniacutetaacutesaacuteban hasznaacutelhatoacute az RJR-modell el-ső faacutezisaacuteban Megjoacutesolhatoacute peacuteldaacuteul hogy mi lesz a kimenetele egy bizonyosfizikai vagy keacutemiai kiacuteseacuterletnek ahogy az is hogy termeacuteszetfoumlldrajzi adottsaacute-gai alapjaacuten mifeacutele eacuteghajlat vagy milyen gazdasaacutegi teveacutekenyseacuteg lehet jellemzőegy bizonyos reacutegioacutera

A teacutemaacuteval kapcsolatos keacuterdeacutesek megfogalmazaacutesa ndash egyeacutenileg vagy paacuterban ndash ahaacutetteacutertudaacutes mobilizaacutelaacutesa mellett a szemeacutelyes tanulaacutesi ceacutelok felaacutelliacutetaacutesa szem-pontjaacuteboacutel is nagy jelentőseacuteggel biacuter

A strateacutegikus olvasoacutei magatartaacutest alapozhatjaacutek meg azok a eljaacuteraacutesok me-lyek elsősorban a jelenteacuteskonsturaacutelaacutest szolgaacuteljaacutek Ezek egyike az INSERT-technika A neacutev betűszoacute az eredeti angol megnevezeacutes (Interactive NotingSystem for Effective Reading and Thinking) roumlvidiacuteteacutese Jelenteacutese a hateacutekonyolvasaacutest eacutes gondolkodaacutest taacutemogatoacute interaktiacutev jegyzeteleacutesi eljaacuteraacutes Elősegiacutetihogy a tanuloacutek figyelmesen olvassanak aktiacutevan gondolkodva veacutegezzeacutek a je-lenteacutes megteremteacuteseacutet az uacutej informaacutecioacutekat megleacutevő ismereteik kontextusaacutebaneacutertelmezzeacutek s mindekoumlzben ellenőrizzeacutek monitorozzaacutek sajaacutet megeacuterteacutesuumlketLeacutenyege hogy a diaacutekoknak olvasaacutes koumlzben jelekkel kell ellaacutetniuk a szoumlveg in-formaacutecioacuteit sajaacutet tudaacutesuknak megeacuterteacutesuumlknek megfelelően A jelek eacutes jelenteacute-suumlk a koumlvetkező

megegyezik előzetes tudaacutesommal felteacutetelezeacutesemmelndash ellentmond előzetes ismereteimnek felteacutetelezeacutesemnek+ uacutej informaacutecioacute ellentmondaacutesos vagy keacuterdeacutest implikaacuteloacute informaacutecioacute

Az olvasoacute maga vaacutelasztja ki olvasaacutes koumlzben a relevanciaacutekat a leacutenyegesgondolatokat tehaacutet szegmentaacutel eacutes szelektaacutel eldoumlnti hogy mi szaacutemaacutera egy in-formaacutecioacute egy szoacute egy kifejezeacutes esetleg toumlbb mondat Ezt koumlvetően meg-vizsgaacutelja az informaacutecioacutet előzetes tudaacutesa feacutenyeacuteben majd ellaacutetja a megfelelőjellel Mindezek reacuteveacuten a technika toumlbb kuumlloumlnboumlző olvasaacutesi strateacutegia oumlssze-kapcsolt hasznaacutelataacutet biztosiacutetja A jelek elhelyezhetők a sorok koumlzoumltt vagy alapszeacutelen Igen tanulsaacutegos annak megbeszeacuteleacutese hogy ki haacuteny jelet tett oumlssze-sen olvasaacutes koumlzben eacutes vajon miből adoacutednak a kuumlloumlnbseacutegek Fontos arra is ki-teacuterni hogy hova milyen jelet tettek a tanuloacutek ezt ceacutelszerű paacuteros vagy cso-portos keretben veacutegeztetni

A TTM-technika az olvasaacutesindashtanulaacutesi folyamat valamennyi szakaszaacutehozad muniacutecioacutet egyuacutettal toumlbb strateacutegia egyidejű hasznaacutelataacutet is biztosiacutetja Alkal-mazaacutesa soraacuten egy haacuterom oszlopboacutel aacutelloacute taacuteblaacutezat kitoumllteacuteseacutere keruumll sor mely-nek fejleacuteceacuteben a koumlvetkezők szerepelnek TudomTudni szeretneacutemMegtanulomAz első leacutepeacutes a megleacutevő ismeretek szaacutembaveacutetele (1 oszlop) ezt koumlveti a teacute-maacuteval kapcsolatos keacuterdeacutesek megfogalmazaacutesa (2 oszlop) majd pedig a szouml-

153

veg elolvasaacutesa Utaacutena eacuterdemes visszateacuterni a bdquoTudomrdquo oszlophoz haacutetha vanbenne olyan informaacutecioacute amelyet a szoumlveg feluumlliacutert Az esetleges javiacutetaacutes utaacutenmegneacutezzuumlk hogy milyen vaacutelaszt kaptunk a keacuterdeacuteseinkre illetve hogy milyenfontos ismereteket tartalmaz meacuteg a szoumlveg amelyekre ugyan nem iraacutenyultkeacuterdeacutes meacutegis megtanulaacutesra eacuterdemesek Mindezeket a harmadik oszlopba iacuter-juk A megvaacutelaszolatlan keacuterdeacutesek a tanulaacutesi folyamat kiterjeszteacuteseacutere adnakmoacutedot

Az egymaacutes taniacutetaacutesaacutenak moacutedszere is toumlbb strateacutegiaacutet tartalmaz A tanuloacutekcsoportokban dolgoznak Minden tanuloacute ugyanazt a szoumlveget olvassa amelyannyi reacuteszre van felosztva ahaacutenyan vannak a csoportban Reacuteszenkeacutent halad-nak a szoumlveg olvasaacutesaacuteval eacutes minden reacuteszt maacutes-maacutes diaacutek bdquotaniacutet megrdquo Ezneacutegyfeacutele feladatot jelent A tanaacuter szerepeacutet ellaacutetoacute diaacutek

bull előszoumlr neacutehaacuteny keacuterdeacutest tesz fel a toumlbbieknek eacutes vaacutelaszt keacuter tőluumlkbull segiacuteti a homaacutelyos pontok vagy vitaacutes reacuteszletek tisztaacutezaacutesaacutetbull oumlsszefoglalja az olvasottakat esetleg ciacutemet ad a reacutesznekbull joacutesol a vaacuterhatoacute folytataacutesra neacutezve

Maacutesfajta sorrend is elkeacutepzelhető peacuteldaacuteul oumlsszefoglalaacutes keacuterdezeacutes tisztaacute-zaacutes joacuteslaacutes Az is lehetseacuteges variaacutecioacute hogy mind a neacutegy feladatot maacutes diaacutek laacutet-ja el az adott reacutesszel kapcsolatban

A Keacuterdezzuumlk a szerzőt eljaacuteraacutes lehetőseacuteget teremt a megeacuterteacutes akadaacutelyainakazonosiacutetaacutesaacutera eacutes elhaacuteriacutetaacutesaacutera A tankoumlnyvi szoumlvegek sokszor bonyolultan fo-galmazottak nehezen eacutertelmezhetők vagy eacuteppen olyan előzetes tudaacutest felteacute-teleznek ami nem leacutetezik vagy hiaacutenyos A technika hasznaacutelata soraacuten a diaacutekokkeacuterdeacuteseket tehetnek fel a szerzőnek mivel azonban ő nincs jelen a taacutersaikkaleacutes a tanaacuterral koumlzoumlsen proacutebaacuteljaacutek megtalaacutelni a vaacutelaszokat

A vak keacutez technika alkalmazaacutesakor az egy csoportba tartozoacute diaacutekok az ol-vasandoacute szoumlveg egy-egy reacuteszeacutet kapjaacutek meg Minden tanuloacute elolvassa tanul-maacutenyozza a maga reacuteszleteacutet majd pedig ismerteti annak tartalmaacutet a toumlbbiek-kel Ezt koumlvetően a csoport megvitatja hogy mi a reacuteszek logikus ill lehetseacute-ges sorrendje

Veacutegezetuumll keacutet tovaacutebbi grafikus szervezőt emliacutetek meacuteg melyek elsősorbana reflektaacutelaacutes-konszolidaacutes faacutezisaacuteban hasznaacutelhatoacutek A Venn-diagram (3 aacutebra) keacutetesetleg toumlbb teacutema fogalom dolog oumlsszehasonliacutetaacutesaacutet szolgaacutelhatja szemleacutelete-sen mutatva a koumlzoumls eacutes az egyedi sajaacutetos jellemzőket

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

154

3 aacutebra

Venn-diagram ndash Suacuterloacutedaacuteskoumlzegellenaacutellaacutes

A T-taacuteblaacutezat (4 aacutebra) kuumlloumlnboumlző fogalmak neacutezőpontok szembeaacutelliacutetaacutesaacutera al-kalmas elősegiacutetve peacuteldaacuteul a vitaacutera valoacute felkeacuteszuumlleacutest az ellenteacutetes aacutellaacutesponto-kat alaacutetaacutemasztoacute eacutervek oumlsszegyűjteacuteseacutet

4 aacutebra

T-taacuteblaacutezat ndash Suacutelytoumlmeg

155

Remeacutelem sikeruumllt felkeltenem az eacuterdeklődeacutest az RWCT-program iraacutentMeggyőződeacutesem hogy elmeacuteleti alapjainak moacutedszertanaacutenak megismereacutese eacutesalkalmazaacutesa nagyban hozzaacutejaacuterulhat ahhoz hogy a koumlzoktataacutes kuumlloumlnboumlzőszintjein taniacutetoacute pedagoacutegusok tudatosabban eacutes eredmeacutenyesebben fejlesszeacutekdiaacutekjaik szoumlvegeacuterteacutesi kompetenciaacutejaacutet

Felhasznaacutelt irodalom

ALMASI Janice F Teaching strategic processes in reading New York The Guilford Press 2003

ARAacuteNYINEacute HAMAN Aacutegnes Kooperatiacutev tanulaacutesi eacutes taniacutetaacutesi technikaacutek alkalmazaacutesa a keacutemiaokta-taacutesban Budapest Flaccus Kiadoacute 2004

BAacuteRDOSSY Ildikoacute DUDAacuteS Margit PETHŐNEacute NAGY Csilla PRISKINNEacute RIZNERErika A kritikai gondolkodaacutes fejleszteacutese Peacutecs Peacutecsi Tudomaacutenyegyetem 2002

CRAWFORD Alan ndash SAUL E Wendy ndash MATHEWS Samuel R ndash MAKINSTER JIMTeaching and learning strategies for the thinking classroom New York International Debate Educa-tion Association 2005

CSAPOacute Benő A tudaacutes eacutes a kompetenciaacutek In MONOSTORI Anikoacute (szerk) A tanulaacutes fej-leszteacutese Budapest Orszaacutegos Koumlzoktataacutesi Inteacutezet 2003 65ndash74 p

HARVEY Stephanie ndash GOUDVIS Anne Strategies that work ME Portland StenhousePublishers 2000

NAGY Attila (szerk) Olvasaacutesfejleszteacutes koumlnyvtaacuterhasznaacutelat ndash kritikus gondolkodaacutes Budapest Or-szaacutegos Szeacutechenyi Koumlnyvtaacuter Osiris Kiadoacute 2001

National Reading Panel 2000 Teaching Children to Read An Evidence-based Assessment of theScientific Research Literature on Reading and its Implications for Reading Instruction Reports of thesubgroups htttpwwwnichdnihgov (2002 maacutejus 24)

NEMODA Judit 2008 Kritikai gondolkodaacutest fejlesztő magyaroacuteraacutek = Anyanyelv-pedagoacutegia 3ndash4 sz httpwwwanyanyelv-pedagogiahucikkekphpid=129 (2011 aacuteprilis 9)

PRESSLEY Michael Comprehension instruction What make sense now what might makesense soon In KAMIL Michael L ndash MOSENTHAL Peter B ndash PEARSON David P ndashBARR Rebeca (eds) Handbook of Reading Research Volume III Lawrence Erlbaum Asso-ciates New Jersey 2000httpwwwreadingonlineorgarticleshandbookpressleyindexhtml (2005 aacuteprilis 29)

SNOW Catherine Reading for understanding Toward an RampD program in reading comprehensionRAND Corporationhttpwwwrandorgpubsmonograph_reports2005MR1465pdf (2005 augusztus 4)

TEMPLE Charles ndash STEELE Jeannie L ndash MEREDTH Kurtis S Hogyan neveljuumlnk gondol-kodoacute olvasoacutekat A kritikai gondolkodaacutes fejleszteacutese olvasaacutessal eacutes iacuteraacutessal projekt VIII tankoumlnyv (keacutez-irat) 1998

TOacuteTH Beatrix Olvasaacutes eacutes iacuteraacutes a kritikai gondolkodaacutes fejleszteacuteseacuteeacutert In NAGY Attila (szerk)Olvasaacutesfejleszteacutes iskolaacuteban eacutes koumlnyvtaacuterban Saacuterospatak Vaacuterosi Koumlnyvtaacuter 1999 106ndash113 p

VAacuteRI Peacuteter ndash BALAacuteZSI Ildikoacute ndash BAacuteNFI Ilona ndash SZABOacute Annamaacuteria ndash SZABOacute VilmosLaacuteszloacute Hogyan olvasnak a magyar kilenceacutevesek = Iskolakultuacutera 2003 8 sz 118ndash137 p

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

156

Fűzfa Balaacutezs

IRODALOMTA(LA)NIacuteTAacuteS DE MEDDIG 1

Egy (tan)taacutergy megtisztiacutetaacutesa

2011 szeptembereacutetől az uacuten bdquoelőrehozott szakiskolai szakkeacutepzeacutesrdquo-ben ndash va-gyis az ismeacutet haacuteromeacuteves szakmunkaacuteskeacutepzeacutesben ndash nincsen Magyar irodalomnevezetű tantaacutergy Az ezen iskolaacutek szaacutemaacutera keacuteszuumllt Kerettantervben (laacutesd aNemzeti Erőforraacutes Miniszteacuterium honlapjaacuten) csak mint ndash a Nemzeti alaptan-tervből ismert kifejezeacutest hasznaacutelva ndash rsquoműveltseacutegi teruumlletrsquo fordul elő a Magyarnyelv eacutes irodalom szoacutekapcsolat

E Kerettantervben neacutehaacuteny fogalom anyagreacutesz emleacutekeztet az irodalom egy-kori leacuteteacutere Sőt hiaacutenyzoacute tantaacutergyunkkal koumlzvetlen oumlsszefuumlggeacutesbe hozhatoacute azAnyanyelvi (sic) kompetenciateruumllet Ebből a 9 eacutes az 10 eacutevfolyamon 72 oacuteraacuteta 11-en 18 oacuteraacutenyit talaacutelunk (Peacuteldaacuteul az bdquoidőmeacuterteacutekes verseleacutesrdquo alapelemeitkeacuteretik taniacutetani a bdquoNem beszeacutelt nyelv eacutes beszeacutelt nyelv kapcsolata ndash zenerdquo ciacute-

1 A 2010ndash2011-es taneacutevben toumlbb koumlnyvtaacuterban iskolaacuteban konferenciaacuten tartottam előadaacutest Kell-e nekuumlnk Janus Pannonius ciacutemmel ndash igyekezveacuten alkalmazkodni az adott koumlzoumlnseacuteg szakmai eacuter-deklődeacuteseacutehez eacuteletkoraacutehoz (nemegyszer koumlzeacutepiskolaacutesoknak beszeacuteltem a teacutemaacuteroacutel) Mindenuumltt alegfontosabb gondolatom volt melyet koumlruumlljaacuterni proacutebaacuteltam az irodalomtaniacutetaacutes jelenkori hely-zete eacutes lehetőseacutegei a joumlvőben Az előadaacutesok anyagaacutet esszeacuteformaacuteban 2011 februaacuterjaacuteban megiacuter-tam Ez a szoumlveg olvashatoacute itt mely tehaacutet nem azonos Az olvasaacutes oumlssztantaacutergyi feladat ciacuteműszombathelyi HUNRA-konferenciaacuten elmondottakkal de a leacutenyeg a koncepcioacute eacutes hivatkozaacute-sok megegyeznek ndash A probleacutemafelveteacutes erősen roumlvidiacutetett formaacuteban megjelent a Ki viszi aacutet aSzerelmet ciacutemű koumltetben (Szombathely Savaria University Press 2011 341ndash345) illetve az ittolvashatoacute bővebb vaacuteltozat a Forduloacutepont ciacutemű folyoacuteiratban is napvilaacutegot laacutetott 2011 nyaraacuten(F B)

Fűzfa Balaacutezs Irodalomta(la)niacutetaacutes de meddig

157

mű tematikus reacuteszben amely oumlsszesen 6 oacuteraacuteval biacuter Reacuteszletesebb tematikusbontaacutesban egyeacutebkeacutent ilyesmikkel kellene itt foglalkozni bdquoRap hip-hop me-taacutel rock emo zene eacutes szoumlvegek argo hangsuacutely ritmus hanglejteacutes riacutemrdquo Ezoumlnmagaacuteban termeacuteszetesen nem baj sőt oumlruumllhetuumlnk neki hogy a tervezetnem holt ismeretek megtaniacutetaacutesaacutet erőlteti (peacuteldaacuteul reacuteges-reacutegen eacutelt koumlltők eacutesfelmenőik eacuteletrajzaacutet) hanem olyasmiket tart fontosnak amelyek a diaacutekokatfelteacutetelezhetően igazaacuten eacuterdeklik illetve a mindennapi eacuteletuumlk szempontjaacuteboacutelszaacutemukra eacuterdekesek

Ennek okaacuten talaacutelhatunk tovaacutebbi peacuteldaacutekat korszerű ismeretek eacutes keacuteszseacute-gek keacutepesseacutegek koumlzvetiacuteteacuteseacutenek szaacutendeacutekaacutera bdquoAz informaacutecioacuteaacutetvitel digitaacuteliseszkoumlzei moacutedjai Levelezeacutes eacutes telefonaacutelaacutes a vilaacuteghaacuteloacuten e-mail Skype Inte-raktiacutev tvrdquo ciacutemszoacute alatt eacutes maacutesutt is A szoacuteban forgoacute műveltseacutegteruumlletet eacuterin-tően elsősorban heacutetkoumlznapi szituaacutecioacutek mineacutel differenciaacuteltabb nyelvhasznaacutela-taacutet erősiacutető tervezet szaacutendeacutekai nem rosszak s meacuteg tartalmilag oumlnmaga rend-szereacuten beluumll sem elvetendők Hiszen aligha neacutelkuumlloumlzhetők ma az effajta is-meretek bdquoHasznos honlapok informaacutecioacuteforraacutesok boumlngeacuteszeacutese (pl mozimű-sor időjaacuteraacutes menetrend teacuterkeacutepek uacutetvonaltervezők) (Osztaacutely)kiraacutendulaacutes ter-vezeacuteserdquo Vagy az ilyesfeacutele feladatjavaslatok bdquoTanaacuteri prezentaacutecioacuteval ismerjeacutekmeg a tanuloacutek az Europass CV formaacutetumaacutet az egyes fejezetek tartalmaacutet Atanuloacutek keacutesziacutetseacutek el az oumlneacuteletrajz vaacutezaacutet (minden CV-ben azonos elemek)Ezutaacuten tanaacuteri segiacutetseacuteggel a kivaacutelasztott hirdeteacutesre igaziacutetva iacuterjaacutek tovaacutebb meg-felelő tartalmakkal az oumlneacuteletrajzotrdquo

Keacuterdeacutes azonban oumlroumlk pedagoacutegiai keacuterdeacutes vajon a mindennapi hasznossaacutegmint (m)eacuterteacutek előnyben reacuteszesiacuteteacutese okaacuten bdquokidobhatjukrdquo-e Adyt Joacutezsef Atti-laacutet Petőfit Kosztolaacutenyit Babitsot eacutes a toumlbbieket a joumlvő szakmunkaacutes-nemzedeacutekeinek tudataacuteboacutel ndash avagy volna esetleg maacutesik lehetőseacuteg is e keacutet veacuteg-let koumlzoumltthellip Arra gondolok hogy az irodalomtaniacutetaacutes kaacutenonjaacutenak taneszkouml-zeinek moacutedszertanaacutenak radikaacutelis megvaacuteltoztataacutesaacuteval megmenthetneacutenk-eannyit a magyar eacutes a vilaacutegirodalom toumlrteacuteneteacuteből (igen meacuteg abboacutel is egy csi-petnyit) de főkeacuteppen klasszikus alkotaacutesaiboacutel peacuteldaacutezataiboacutel amennyi felteacutet-lenuumll szuumlkseacuteges egy embereacutelet eacutertelmes leeacuteleacuteseacutehez a Foumlldoumln Keveacutesbeacute pateti-kusan szoacutelva szakmai eacutes pedagoacutegiai tovaacutebbaacute oktataacutesiraacutenyiacutetaacutesi konszenzusbanremeacutenykedve kijeloumllhetők-e irodalmunk muacuteltjaacuteboacutel eacutes jeleneacuteből olyan korpu-szok amelyek tovaacutebbra is elengedhetetlen reacuteszeacutet kell hogy keacutepezzeacutek a magyarnemzet tantaacuterggyaacute is konvertaacutelhatoacute identitaacutesaacutenak kulturaacutelis emleacutekezeteacutenek ndashaz oktataacutes minden szintjeacuten Ilyennek gondoltuk koraacutebban peacuteldaacuteul ndash az utoacutebbieacutevtizedben a tanaacuterok szaacutemaacutera maacuter dzsungelharccal sem veacutedhető ndash Egri csillago-kat s A kősziacutevű ember fiait Ezek ma maacuter roumlvidiacutetett sőt megfilmesiacutetett formaacute-ban sem keacutepesek a megvaacuteltozott eacuterdeklődeacutesű radikaacutelisan maacutes kulturaacutelis eacutes taacuter-gyi koumlrnyezetben eacutelő fiatalok eacuterdeklődeacuteseacutenek kieleacutegiacuteteacuteseacutere Nem tudnak harc-ba szaacutellni a Csillagok haacuteboruacutejaacuteval vagy Harry Potterrel Sajnos poeacutetikai eacutertelem-ben sem A lassuacute elidőző olvasaacutes nemcsak kiment a divatboacutel hanem az isko-

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

158

laacutek falain kiacutevuumll a hasznaacutelatboacutel is (maacuter ami a taacutersadalom nagyobbik reacuteszeacutet fő-keacuteppen a dolgozatunk elejeacuten emliacutetett taacutersadalmi reacuteteget illeti)

Siraacutenkoznunk azonban az olvasaacutes eacutes az irodalomtaniacutetaacutes haacutetteacuterbe szorulaacute-saacuten nemigen eacuterdemes Neacutezetem szerint e helyett inkaacutebb azokat a csatornaacutekateacutes lehetőseacutegeket kellene megkeresnuumlnk amelyek koumlzvetiacuteteni volnaacutenak keacutepe-sek a hagyomaacutenyos ndash eacutertsd betűre alapozott ndash kultuacutera elemei eacutes alkotoacuteiproduktumai illetve a valamikeacuteppen meacutegiscsak a szabadsaacuteg (aacutel)eacutelmeacutenyeacutevelkecsegtető fogyasztoacutei taacutersadalom kiacuteseacuterteacuteseinek ellenaacutellni nem keacutepes gyarloacuteemberek koumlzoumltt

Annaacutel is inkaacutebb mivel (tan)taacutergyunk megtisztiacutetaacutesa a felesleges politikaisallangoktoacutel immaacuter sikeresnek mondhatoacute Veacutegre azzal lehetne foglalkozni aziskolaacutekban bdquoirodalomtaniacutetaacutesrdquo ciacutemszoacuteval amellyel igazaacuten eacuterdemes lenne ami-eacutert az a bdquovalamirdquo amit jobb hiacutejaacuten irodalomnak ndash vagy Karinthyval szoacutelvabdquoiroda-lomrdquo-nak ndash nevezuumlnk egyaacuteltalaacuten leacutetrejoumltt Az emberi megeacuterteacutes eszkouml-zeinek mineacutel gazdagabbaacute aacuternyalaacutesaacuteval az elkeruumllhetetlen elmuacutelaacutes megeacuterteacuteseacute-nek szoumlvegművekben megjelenő előzetesen megszerezhető tapasztalataivala kreativitaacutes hataacutertalansaacutegaacuteval az oumlroumlmmel melyet a katarzis melyet a vilaacute-gos eacutertelem eacutes a felfoghatoacute eacuterzelem kimeriacutethetetlenseacutegeacutevel valoacute talaacutelkozaacutesokoz az embernek

Kell-e nekuumlnk Janus Pannonius

Koumlnnyen megjoacutesolhatoacute hogy mi koumlvetkezik ellenkező esetben a szakiskolaacutekKerettanterveacuteben toumlrveacutenyerőre emelkedett tendencia folytatoacutedaacutesaacutera nem kellsokat vaacuternunk Maacuter nemcsak mondjuk eacutes eacuterezzuumlk neacutehaacutenyan ezt a fenyege-teacutest de paacuter hoacutenapja ndash eacuteppen taneacutevkezdeacuteskor lehet-e ez veacuteletlen ndash bekoumlvet-kezteacutenek valoacutesziacutenűseacutege hivatalosan is megerősiacutettetett a bdquoJanus Pannonius le-het az uacutej oktataacutesi rendszer vesztesehelliprdquo2 ciacutemű oumlsszefoglaloacute jellegű iacuteraacutesban

A maacutesik oacuteraszaacutemcsoumlkkenteacutesre iacuteteacutelt-joumlvendoumllt tantaacutergy (merthogy erről vanszoacute az ideacutezett cikkben) ndash vajon mieacutert talaacuten csak nem azeacutert mert az is eleacuteggeacutebdquohaszontalanrdquo hisz eacuteppen csak gondolkodaacutesra nevel ndash a matematikahellip

A magyar oktataacutespolitika eme hivatalos rangra emelkedett aacutellaacutesfoglalaacutesaacutevalszemben nem aacutert tudnunk ndash ha maacuteshonnan nem aktuaacutelis olvasaacuteskutataacutesok-boacutel ndash hogy az agy olvasaacutesi keacuteszseacutegeacutenek fejleszteacuteseacutet haacuterom teruumllet hataacuterozzameg alapvetően a matematika a nyelv eacutes irodalom illetve a zene3 Utoacutebbit

2 FABOacuteK Baacutelint Janus Pannonius lehet az uacutej oktataacutesi rendszer vesztese =httpwwworigohuitthonkomment20100908-az-oktatasi-allamtitkarsag-tervei-az-uj-nemzeti-alaptantervrolhtm [2011 02 04]3 A Cseacutepe Valeacuteria akadeacutemikus előadaacutesaacuten elhangzottak alapjaacuten (Berzsenyi Daacuteniel MegyeiKoumlnyvtaacuter Szombathely 2011 februaacuter 3)

159

maacuter sikeruumllt szaacuteműzni Kodaacutely orszaacutegaacutenak tanterveiből most koumlvetkezne amaacutesik kettő eroacutezioacuteja

A szalagciacutembe emelt kijelenteacutessel nemcsak az a baj hogy megkeacuterdőjeleziJanus Pannonius taniacutetaacutesaacutenak szuumlkseacutegesseacutegeacutet a magyar iskolaacutekban hanem azhogy bizonyos szempontboacutel meacuteg igaza is van Teacutenyleg nem valoacutesziacutenű hogya mondott koumlltő műveinek ismereteacutere elengedhetetlenuumll szuumlkseacutege van egymai 15-16 eacutevesnek ndash meacuteg akkor sem ha eleve tudja hogy bdquoEDDIG ITAacuteLIAfoumlldjeacuten termettek csak a koumlnyvekrdquo ndash megoldaacutest azonban nem javasol a ma-gyar oktataacutesiraacutenyiacutetaacutes

Ezeacutert lehet-e maacutes dolga egy magyartanaacuternak egy iacuteroacutenak egy (boumllcseacutesz)eacutertelmiseacuteginek hogy koumlroumlmszakadtaacuteig veacutedelmezi az oktataacutes kaacutenonjaacuteban el-foglalt ndash valljuk meg amuacutegy nem tuacutel jelentős ndash poziacutecioacuteit Azzal a hittel hogyirodalom neacutelkuumll lehet eacutelni csak nem eacuterdemes azzal a remeacutenyseacuteggel hogyvan eacutertelme az a ceacutelkitűzeacutesnek mely szerint a leacutenyeg meacutegiscsak az volnahogy a kulturaacutelis nyelv- eacutes paradigmavaacuteltaacutes mineacutel kisebb veszteseacuteggel toumlrteacuten-jen meg Ehhez pedig toumlrhetetlen szaacutendeacutekkal aacutem nem mereven keresni kella belaacutetaacutes a megegyezeacutes eacutes az egyuumlttműkoumldeacutes lehetőseacutegeit az irodalommalfoglalkozoacutek tudoacutesok diaacutekok tanaacuterok eacutes a(z oktataacutes)politika doumlnteacuteshozoacuteikoumlzoumltt

A fogyasztoacutei taacutersadalom teacuternyereacutese vilaacutegunkban egyeacutertelmű ndash ez szaacutemositt most nem reacuteszletezhető okkal magyaraacutezhatoacute ndash a globalizaacutecioacute megaacutelliacutetha-tatlan De annak elleneacutere hogy tudjuk e tendencia folytatoacutedik eacutes aligha el-vagy megkeruumllhető bdquolassiacutetaacutesrdquo-aacutera meacuteg lehet eseacutelyuumlnk Nemcsak a magyar vir-tus eacutes irodalmunkban jelentős korpusszal rendelkező bdquomeacutegis-moraacutelrdquo-hagyomaacuteny okaacuten hanem azeacutert is mert biacutezunk benne hogy az emberi eacuterte-lem ezen a nyelven gondolkodva keacutepes felismerni az ilyen ndash eacutes baacutermilyen ndashnyelvű irodalomban rejlő oumlnmegismereacutesi lehetőseacutegek eacutes ndash ha tetszik ndash bdquoteraacute-piaacutes technikaacutekrdquo szeacutepseacutegeacutet eacutes gazdagsaacutegaacutet

Amikeacuteppen Kosztolaacutenyit ndash aki Peacuteterfy Jenőtől veszi a szoacutet ndash szoktukideacutezni irodalomoacuteraacuteink zaacuteraacutesakeacuteppen ha maacuteskor nem legalaacutebb az eacuterettseacutegielőtt matroacutezbluacutezos laacutenyainknak (bocsaacutenat houmllgyeinknek) eacutes nyakkendős-oumlltoumlnyoumls fiainknak remegő teacuterdekkel buacutecsuacutezoacuteul bdquoMindenki aki magyarnakszuumlletett s iacutegy akarva nem akarva vaacutellalja szenvedeacutesuumlnket kaacuterpoacutetlaacutest kap azaacuteltal hogyArany Jaacutenost eredetiben olvashatjardquo4

4 KOSZTOLAacuteNYI Dezső Arany Jaacutenos In K D Lenni vagy nem lenni Bp Kairosz eacute n(hasonmaacutes kiadaacutes) 153ndash201 ideacutezet 160

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

160

Kiacuteseacuterletek a szemleacuteletvaacuteltaacutesra

Az irodalomtaniacutetaacutes egeacuteszeacutenek uacutejragondolaacutesa toumlbb iraacutenyboacutel kezdemeacutenyezhe-tő A kuumlloumlnboumlző nyugati eacutes magyar programok komplex elkeacutepzeleacutesek is-mertteacute vaacuteltak illetve kialakultak a rendszervaacuteltaacutes utaacuteni eacutevtizedekben Azeacuterettseacutegi beacuteklyoacutejaacuteban taacutencolni-vergődni keacutenytelen (magyar)tanaacuterok azonbanteacutenylegesen soha nem vaacutelaszthattak a probleacutemacentrikus vagy a művelődeacutes-toumlrteacuteneti jellegű netaacuten az eacutelmeacutenykoumlzpontuacutesaacutegra alapozott irodalomtaniacutetaacutesiprogramok keacutesőbb taneszkoumlzoumlk moacutedszertanok koumlzoumltt Nemcsak azeacutertmert porosz utas oktataacutesi rendszeruumlnk egeacuteszeacutehez soha nem illeszkedtekharmonikusan e rendszeridegen elgondolaacutesok hanem azeacutert sem mert baacuter-melyiknek alkalmazaacutesa el nem vaacuterhatoacute toumlbbletmunkaacutet jelentene bdquoaz irodalomnapszaacutemosairdquo szaacutemaacutera

Amiacuteg a szemleacuteletvaacuteltaacutes igeacutenye ugyanis nem paacuterosul szemeacutelyes eacuterdekek eacutescsoportceacutelok vezeacuterelte cselekveacutessorokkal addig neacutehaacuteny bozoacutetharcos program-alkotoacute magaacutenyos proacutebaacutelkozaacutesainak lehetuumlnk csak tanuacutei a joumlvőben is Aacutem hasikeruumll eacuterdekeltteacute tenni a vaacuteltaacutesban-vaacuteltoztataacutesban az irodalomtaniacutetaacutes főbb sze-replőit a tanaacuterok s diaacutekok mellett az iskolaigazgatoacutekat a tankoumlnyvkiadoacutekattankoumlnyvszerzőket eacuterettseacutegiteacutetel-gyaacutertoacutekat eacutes maacutesokat is akkor a remeacuteny

Azok a fajta elkeacutepzeleacutesek amelyekkel joacutemagam az elmuacutelt eacutevtizedben proacutebaacutel-koztam az irodalom(taniacutetaacutes) uacutej szerepeacutenek a koumlruumlliacuteraacutesaacutehoz szerettek volna hoz-zaacutejaacuterulni Ennek okaacuten peacuteldaacuteul 2004-ben toumlbb mint 200 reacutesztvevővel olvastukfel Kőszegen eacutes Szombathelyen haacuterom napon keresztuumll az Iskola a hataacuteront azorszaacuteghataacuterok megszűneacutese ndash virtualizaacuteloacutedaacutesa ndash tiszteleteacutere Magunk sem gondol-tuk hogy a hangos koumlzoumlsseacutegi olvasaacutesnak ilyen eacuterteacutekmegtartoacute ereje lesz ezeacutertneacutehaacuteny eacutev muacutelva Szeacutechenyi Istvaacuten szombathelyi bdquoeacuterettseacutegirdquo-jeacutenek tiszteleteacutereelőszoumlr 24 majd 48 oacuteraacutes felolvasaacutest szerveztuumlnk főiskolaacutes eacutes egyetemista diaacutekja-immal Az elsőt 24-en a maacutesodikat 48-an csinaacuteltuk veacutegeacuteg ndash utoacutebbit Doumlblingbenkezdve Sopronon Fertődoumln Nagycenken eacutes Kőszegen keresztuumllhaladvaSzombathelyig Felemelőbb eacutelmeacutenyben aligha volt reacuteszem ndash akkor eacuteppen ne-gyedszaacutezados ndash magyartanaacuteri paacutelyaacutem soraacuten mint amikor a halaacutelosan faacuteradt de afoumlld felett eacuteppen 48 centivel lebegő reacutesztvevők neveacutet felolvastuk az utolsoacute 48maacutesodpercben az egykori boumllcseleti liacuteceum emleacutektaacuteblaacutejaacutenaacutel

Maacutesik uacutetkereső kezdemeacutenyezeacutesuumlnk bdquoA 12 legszebb magyar versrdquo-program(www12legszebbvershu) mely 2007ndash2013 koumlzoumltt zajlik Ennek soraacuten 12 ezerdiaacutek () mond hangosan verset Jordaacuten Tamaacutes vezeacutenyleteacutevel mely alkalmakroacutelteacuteveacutefilm is keacuteszuumll E Nagy Versmondaacutesok mindig egy tudomaacutenyos konferen-ciaacutet nyitnak meg melyen a hataacuterainkon innen eacutes tuacutel műkoumldő magyar nyelvenoktatoacute egyetemek koumlzeacutepiskolaacutek tanaacuterai eacutes doktoranduszok egyetemi hallgatoacutekndash sőt olykor meacuteg koumlzeacutepiskolaacutesok is ndash tartanak előadaacutesokat A konferenciaacutekatkoumlvetően megjelentetuumlnk egy koumltetet az elhangzott előadaacutesok bőviacutetett eacutes szer-

161

kesztett anyagaacuteval A versek kivaacutelasztaacutesa oumlnkeacutenyes de mindegyik a magyarkoumlzoktataacutes jelentős darabja tanaacuterok eacutes egyetemi hallgatoacutek szaacutemaacutera szeretneacutenkelsősorban segiacutetseacuteget nyuacutejtani azzal hogy a tudomaacuteny leguacutejabb eredmeacutenyeitadjuk a kezuumlkbe ndash egeacuteszen frissen Legutoacutebbi koumltetuumlnk mintegy 650 oldalnyiHajnali reacuteszegseacuteg-interpretaacutecioacutet tartalmaz Ceacutelunk hogy az irodalom koumlzeleacutebeneacutelők eacuteletkorra eacutes szűkebb szakmaacutera valoacute tekintet neacutelkuumll talaacutelkozzanak s paacuterbe-szeacutedbe elegyedjenek egymaacutessal Tuacutel a 7 konferenciaacuten a 6 koumlteten eacutes az 5 fil-men uacutegy eacuterzem sikeruumllt valamit tennuumlnk az irodalom(taniacutetaacutes) megmaradaacutesa eacuter-dekeacuteben S talaacuten azeacutert is veacutelhetjuumlk iacutegy mert termeacuteszetesen ez a program mint azirodalom egeacutesze mindig egy kicsit jaacuteteacutek is De oumlroumlmmel aacutellapiacutethatom meg azt ishogy az eacutevek soraacuten kialakult egy olyan koumlzoumlsseacuteg amely oumlroumlmmel fogad be baacuter-kit akinek az adott versről fontos eacutes sziacutenvonalas mondandoacuteja van

2008-toacutel eacutevente megrendezzuumlk frissdiplomaacutesainknak Csoumlngeacuten a WeoumlresSaacutendor Olvasoacutetaacutebort eacutes Nyaacuteri Egyetemet a Petőfi Irodalmi Muacutezeum segiacutetseacute-geacutevel ndash elsősorban azzal a ceacutellal hogy (volt) diaacutekjaink olyan teacutemaacutekroacutel is hall-janak amelyek nincsenek benne () a hivatalos tananyagban Iacutegy indiacutetottuk elaz bdquoIrodalom szeacutelaacuternyeacutekbanrdquo ciacutemű projektuumlnket az ostffyasszonyfai szeacutel-erőmű toumlveacuteben irodalom eacutes oumlkoloacutegia kapcsolataacuteroacutel szoacutelva vagy ezeacutert volttoumlbbszoumlr vendeacuteguumlnk Laacuteng Gusztaacutev aki az erdeacutelyi irodalomroacutel tartott nagy-szerű előadaacutesokat De a cigaacuteny irodalom (Beck Zoltaacuten) irodalom eacutes film(Saacuteghy Mikloacutes) irodalom eacutes sport (Csaacuteszaacuter Gaacutebor vaacutelogatott keacutezilabdaacutezoacute) vagyaz irodalmi kultuszok eacutes a kortaacuters irodalom (Kukorelly Endre Szilasi LaacuteszloacuteVaacuteri Gyoumlrgy) keacuterdeacuteskoumlrei is osztatlan tetszeacutest aratnak minden eacutevben S egyaacutelta-laacuten a forma maga egy irodalom iraacutent igazaacuten elhivatott falu ndash Petőfi is ide jaacutertaz evangeacutelikus templomba egy nyaacuteron aacutet s itt volt szerelmes Csaacutefordi Roacutezaacutebandash eacuteleteacuteben valoacute neacutehaacuteny napos intenziacutev reacuteszveacutetel s a koumlzoumlsen rendezett Weouml-res-uumlnnep is igen fontos eacutelmeacuteny a leendő magyartanaacuterok szaacutemaacutera

Keacutet eacutes feacutel eacutevtized szakmai toumlrekveacuteseit mintegy oumlsszegezve az utoacutebbieacutevekben irodalom_12_11_10_9 ciacutemmel neacutegy koumlzeacutepiskolai tankoumlnyvben (a 9-es meacuteg keacuteszuumll a toumlbbi megjelent tanaacuteri segeacutedkoumlnyvekkel egyuumltt) veacuteltem meg-fogalmazhatoacutenak toumlrekveacuteseimet melyek az eacutelmeacutenykoumlzpontuacute asszociatiacutev iro-dalomtaniacutetaacutes szuumlkseacutegesseacutegeacuteről szoacutelnak Mindenekelőtt azonban igyekeznek adiaacutekok nyelveacuten beszeacutelni s a posztmodern kor jelhasznaacutelataacutet kulturaacutelis szoacutetaacute-rait figyelembe vevő a vizualitaacutesra nagyon erősen eacutepiacutető gesztusrendszert leacutet-rehozni Hogy ez mennyire sikeruumllt azt termeacuteszetesen majd eldoumlnti a szakmaeacutes a piac pontosabban az ama keacuterdeacutesre adandoacute vaacutelasz hogy vajon jelen van-nak-e maacuter taacutersadalmunkban eacutes szűkebb szakmaacutenkban a szemleacuteletvaacuteltaacutesramutatkozoacute igeacutenyek (eacutes az ezekhez elengedhetetlen eacuterdekek) olyan erővelhogy a tanaacuterok keacutepesek legyenek ndash a Nemzeti alaptanterv eacutes a Kerettanterv to-vaacutebbaacute az eacuterettseacutegi szabaacutelyzatok aacuteltal egyeacutebkeacutent megengedett ndash szabadabbutakra leacutepni s az irodalomoacuteraacutekat immaacuter nem felesleges ismeretek halmazaacute-nak bemagoltataacutesaacutera hasznaacutelni (tisztelet a nagyon szaacutemos kiveacutetelnek) (Ne

MESE OLVASAacuteS IRODALOM

162

feledjuumlk hogy a Magyar nyelv eacutes irodalom tantaacutergy ma nagyon is a nemszeretemkategoacuteriaacuteba tartozik az iskolaacutekban de meacuteg a tanaacuteri szobaacutek presztiacutezsrangso-raacuteban is S a helyzet tovaacutebb romlik mindaddig amiacuteg ndash peacuteldaacutenak okaacuteeacutert ndash bi-zonyos egyetemeken a felvett magyar alapszakos hallgatoacutek koumlzoumltt toumlbb aszakkoumlzeacutepiskolai veacutegzettseacutegű diaacutek mint a gimnaacuteziumban ndash jelenleg meacuteg raacute-adaacutesul csak koumlzeacutepszinten ndash eacuterettseacutegizett A kontraszelekcioacute egyik időziacutetettbombaacuteja tehaacutet maacuter itt is ketyeg nemsokaacutera olyan tanaacuterokat fogunk az isko-laacutekba engedni akikneacutel okosabb diaacutekok uumllnek majd a padsorokban ndash mert-hogy ők maguk szakkoumlzeacutepiskolai veacutegzettseacuteggel taniacutethatnaktaniacutetanak majdgimnaacuteziumban Termeacuteszetesen itt is akadnak uumldiacutetően tehetseacuteges kiveacutetelek dea tendencia meacutegiscsak efeleacute mutat)

A tavalyi koumlnyvheacuteten jelent meg Toacuteth Dezső eacutes Dreff Jaacutenos Az utolsoacute ma-gyartanaacuter feljegyzeacutesei ciacutemű koumlnyve (Kalligram) Jeladaacutesnak gondoltam ezt akoumlnyvet a szakma szaacutemaacutera Recepcioacuteja azonban messze elmaradt vaacuterakozaacutesa-imtoacutel A szeptemberben megjelent iacuteraacutesunk elejeacuten megideacutezett Janus Panno-nius-os dolgozatra sem reflektaacutelt talaacuten senki az irodalom(taniacutetaacutes) vilaacutegaacuteboacutelMost a szakiskolaacutek Kerettanterve van soron Ez lenne bdquoa veacuteg kezdeterdquo Mert-hogy erről sem olvastam-hallottam meacuteg reflexioacutet Nem szeretneacutem azonbanha uacutegy tűnne semmit nem laacutettunk időben Hogy mindenki homokba dugtaa fejeacutet Nem szeretneacutem azt sem ha nem laacutetszoacutedneacutek vannak toumlrekveacutesekmelyek igyekeznek vilaacutegossaacute tenni hogy voltak akik eacuteszrevetteacutek ndash neacutemikeacutepzavarral szoacutelva ndash a joumlvő maacuter itt hever az osztaacutelyajtoacutek előtt S nem fogsokaacuteig toporogni Vagy meghallgatjuk őt vagy aacutetadjuk a helyuumlnket Maacutes ta-naacuteroknak maacutes időknek maacutes tantaacutergyaknak Ha azonban hallgatunk a sza-vaacutera akkor belaacutetjuk hogy az uacutej fajta irodalomszemleacuteletnek a kortaacuters iroda-lomnak a kreativitaacutesnak az oumlroumlmolvasaacutesnak az eacutelmeacutenyszerzeacutes szabadsaacute-gaacutenak eacuteppen ideje volna bekoumlltoumlznie a magyar iskolaacutekba Tuacutel sok időt vesz-tegettuumlnk maacuter el joumlvőből

Mert a keacuterdeacutes ma maacuter nem uacutegy szoacutel hogy mi az ami megmenthető ha-nem sokkal inkaacutebb ekkeacutent hangzik az egeacutesznek vajon meacuteg mekkora toumlredeacutekefeacuter bele a joumlvő iskolataacuteskaacutejaacuteba

UacuteJ FORRAacuteSOKESZKOumlZOumlK

Feheacuter Peacuteter bdquoKindle ante portasrdquo vagy az elektronikus koumlnyvolvasoacutek forradalma

165

Feheacuter Peacuteter

bdquoKINDLE ANTE PORTASrdquoVAGY AZ ELEKTRONIKUSKOumlNYVOLVASOacuteK FORRADALMA

Bevezeteacutes

Az Amazon koumlnyvaacuteruhaacutez 2010 augusztusaacuteban forradalminak mondhatoacute huacute-zaacutessal (mindoumlssze 139$-os aacuteron) dobta piacra Kindle3 nevű elektronikuskoumlnyvolvasoacutejaacutet Az olvasoacuteboacutel az elmuacutelt feacutel eacutev alatt toumlbb mint 5 millioacute dara-bot adtak el vilaacutegszerte (toumlbb ezer eacuterkezett hazaacutenkba is) Ennek koumlvetkez-meacutenye volt az is hogy a 2010-es eacutev utolsoacute negyedeacuteben az elektronikus koumlny-vek eladaacutesa feluumllmuacutelta a hagyomaacutenyos koumlnyvekeacutet Hazaacutenkban is egyre inkaacutebbterjednek ezek az eszkoumlzoumlk baacuter a legaacutelis magyar nyelvű koumlnyvek piaca meacutegmeglehetősen korlaacutetozott

Milyen szolgaacuteltataacutesokat kiacutenaacutelnak az elektronikus koumlnyvolvasoacutek milyenelőnyei (eacutes esetleg haacutetraacutenyai) lehetnek a hasznaacutelatuknak Milyen alkalmazaacutesailehetnek az uacutej eszkoumlzoumlknek az olvasaacutesra neveleacutesben Ezekre a keacuterdeacutesekre ke-ressuumlk a vaacutelaszt a legfrissebb hazai eacutes nemzetkoumlzi tapasztalatok alapjaacuten

A Gutenberg-Project-től a Kindle-ig ndash dioacuteheacutejban

Meglepő lehet a koumlvetkező aacutelliacutetaacutes az elektronikus szoumlveges archiacutevumok(vagy maacutes szoacuteval az elektronikus koumlnyvtaacuterak) immaacuter 40 eacuteves muacuteltra tekint-hetnek vissza A vilaacuteg első elektronikus koumlnyvtaacuteraacutet Michael S Hart 1971-benalapiacutetotta Project Gutenberg neacuteven A gyűjtemeacuteny ceacutelja szabad szoumlvegek lehető

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

166

legszeacutelesebb koumlrben hozzaacutefeacuterhető formaacuteban toumlrteacutenő koumlzzeacuteteacutetele A szoumlvegekalapesetben TXT (plain-text) formaacutetumban manapsaacuteg pedig maacuter HTMLPDF sőt az elektronikus koumlnyvolvasoacutek szaacutemaacutera joacutel kezelhető epub eacutes prcformaacutetumokban is hozzaacutefeacuterhetők A koumlnyvtaacuter aacutellomaacutenya nagyreacuteszt angolnyelvű koumlnyvekből aacutell de szaacutemos maacutes nyelven iacuteroacutedott művel is bővuumllt (ma-gyar is talaacutelhatoacute koumlztuumlk) Jelenlegi aacutellomaacutenya meghaladja a harmincezret

Hazaacutenkban a legjelentősebb bdquoelektronikus koumlnyvforraacutesrdquo a 2010-ben 15szuumlleteacutesnapjaacutet uumlnneplő Magyar Elektronikus Koumlnyvtaacuter (MEK) amely kezdetbenlelkes koumlnyvtaacuterosok kezdemeacutenyezeacuteseacutere joumltt leacutetre majd az ezredforduloacute taacutejaacutenkeruumllt az Orszaacutegos Szeacutecheacutenyi Koumlnyvtaacuter fennhatoacutesaacutega alaacute A MEK-ben nem-csak digitalizaacutelt eacutes korrektuacuteraacutezott elektronikus koumlnyvek hanem hangoskoumlnyvek eacutes maacutes egyeacuteb szolgaacuteltataacutesok is eleacuterhetőek Jelenlegi aacutellomaacutenya toumlbbmint 9300 dokumentumot tartalmaz gyűjtőkoumlreacutet azonban a szerzői jogok(amire keacutesőbb visszateacuteruumlnk) erősen korlaacutetozza

Egy maacutesik hasonloacute hazai kezdemeacutenyezeacutes a Digitaacutelis Irodalmi Akadeacutemia(DIA) amely jelenleg Petőfi Irodalmi Muacutezeum kereteacuteben műkoumldik eacutes dekla-raacutelt ceacutelja bdquoa leguacutejabb kori eacutes kortaacuters magyar irodalom kiemelkedő alkotaacutesainak aacutetmen-teacutese a digitaacutelis korba eacuterteacutekeinek megőrzeacuteseacutevel eacutes neacutepszerűsiacuteteacuteseacutevelrdquo Mindehhez jelen-tős aacutellami taacutemogataacutesokat eacutelvez iacutegy a honlapjaacuten megtalaacutelhatoacute informaacutecioacutekszerint bdquohellipennek koumlvetkezteacuteben teljes eacuteletművekből eacutepuumllhet magyar nyelvű online eleacuter-hető digitaacutelis koumlnyvtaacuter A koumlzoumlnseacuteg szaacutemaacutera nyuacutejtott internetes szolgaacuteltataacutes tartalmaacutet hi-teles minőseacutegi szoumlvegek alkotjaacutek A kortaacuters irodalom egyre bővuumllő koumlre egyseacuteges adatbaacute-zisban ingyenesen eacuterhető el eacutes ismerhető meg a vilaacuteg baacutermely pontjaacutenrdquo Sajnaacutelatos moacute-don a koumlzzeacutetett anyagok formaacutetuma nem alkalmas az elektronikus koumlnyvol-vasoacutekon valoacute koumlzvetlen olvasaacutes ceacuteljaacutera ami az emliacutetett aacutellami taacutemogataacutest fi-gyelembe veacuteve megkeacuterdőjelezhető hozzaacuteaacutellaacutes

Az elektronikus koumlnyvolvasoacutek megjeleneacutese nem sokkal a digitalizaacutelt for-maacuteban eleacuterhető e-koumlnyvek 1990-es eacutevek elterjedeacutese utaacuten toumlrteacutent Az elsőbdquodedikaacuteltrdquo olvasoacuteeszkoumlzoumlk 1998-ban jelentek meg Rocket Book illetveSoftbook neacuteven A valoacutedi technoloacutegiai aacutettoumlreacutesre azonban meacuteg majdnem tiacutezeacutevet kellett vaacuterni A Sony 2006-ban jelentette meg a Sony Reader nevű bdquoe-inkrdquo technoloacutegiaacutet alkalmazoacute elektronikus koumlnyvolvasoacutejaacutet amire aztaacuten 2007 akoumlzben bdquointernetes birodalommaacuterdquo nőtt Amazon koumlnyvaacuteruhaacutez a Kindle nevűolvasoacuteval vaacutelaszolt A Kindle 3 nevű vaacuteltozat 2010 augusztusaacuteban keruumllt ol-csoacute aacuteron a piacra ami azt eredmeacutenyezte hogy az elmuacutelt egy eacutev soraacuten az el-adott elektronikus koumlnyvolvasoacutek szaacutema megkoumlzeliacuteti a 10 millioacutet A piacon amaacuter emliacutetett Sony eacutes Kindle olvasoacutek mellett szaacutemos maacutes ceacuteg eszkoumlzei ismegtalaacutelhatoacutek mint peacuteldaacuteul a Kobo a Barnes and Noble Nook-ja a PocketBookeacutes maacutesok Mindez pozitiacutev hataacutes gyakorol az eszkoumlzoumlk lehetőseacutegeinek fejlesz-teacuteseacutere eacutes talaacuten az aacuteruk csoumlkkeneacuteseacutehez is hozzaacutejaacuterul

167

Az elektronikus koumlnyvolvasoacutek szolgaacuteltataacutesai

Tekintsuumlk aacutet milyen szolgaacuteltataacutesokat nyuacutejtanak az elektronikus koumlnyvolva-soacutek Induljunk ki abboacutel hogy az elektronikus koumlnyvolvasoacute tulajdonkeacuteppenegy olyan ceacutelszaacutemiacutetoacutegeacutep amelynek elsődleges funkcioacuteja elektronikus (digitaacute-lis) formaacuteban rendelkezeacutesre aacutelloacute szoumlvegek joacutel olvashatoacute formaacuteban toumlrteacutenőmegjeleniacuteteacutese A feladataacuteboacutel koumlvetkezően fontos jellemzője kell legyen akoumlnnyű kezelhetőseacuteg eacutes hordozhatoacutesaacuteg Ezen feluumll szaacutemos tovaacutebbi lehetőseacute-get kiacutenaacutelnak a hosszuacute szoumlvegek keacutenyelmes olvashatoacutesaacutegaacutenak biztosiacutetaacutesaacuteraMelyek ezek

bull Olyan uacutej technoloacutegiaacutejuacute kijelző (aacuteltalaacuteban e-ink alapuacute) amely egyreacutesztszemkiacutemeacutelő maacutesreacuteszt energiatakareacutekos

bull A korszerű e-koumlnyvolvasoacutek keacutepesek kuumlloumlnboumlző formaacutetumuacute elektroni-kus szoumlvegek megjeleniacuteteacuteseacutere (txt pdf epub prc pdf eacutes maacutes formaacute-tumok)

bull Az eszkoumlzoumln nagy mennyiseacutegű (esetenkeacutent akaacuter toumlbb ezer koumltetnyi)koumlnyv taacuterolhatoacute rendszerezhető

bull A megjeleniacutetett szoumlvegek aacutetmeacuteretezhetők a szoumlvegek betűtiacutepusa bi-zonyos keretek koumlzoumltt vaacuteltoztathatoacute

bull A dokumentumokkoumlnyvek teljes szoumlvege kereshető annotaacutelhatoacute eacutesmegjegyzeacuteseket is fűzhetuumlnk hozzaacutejuk Ezek a megjegyzeacutesek szuumlkseacutegeseteacuten szaacutemiacutetoacutegeacutepre maacutesolhatoacutek eacutes ott tovaacutebb szerkeszthetők

bull A szoumlvegekben koumlnyvjelzőket helyezhetuumlnk el illetve mindegyik olva-soacute eszkoumlz ismeri azt a funkcioacutet is hogy az olvasaacutest felfuumlggesztve leg-koumlzelebb ugyanonnan folytathatjuk ahol feacutelbehagytuk

bull Az elektronikus olvasoacutekra szoacutetaacuterakat is elhelyezhetuumlnk amelyek aztaacutentaacutemogatjaacutek az idegen nyelvű szoumlvegek olvasaacutesaacutet eacutes szoacutetaacuterazaacutesaacutet

bull Keacutepesek keacutepek megjeleniacuteteacuteseacutere (jelenleg toumlbbnyire csak szuumlrkeaacuternya-latosan)

bull Extra szolgaacuteltataacutesnak tekinthetők a hangoskoumlnyvek eacutes zenefaacutejlok le-jaacutetszaacutesa az internet-eleacutereacutes eacutes tetszőleges maacutes interaktiacutev alkalmazaacutesok(peacuteldaacuteul jaacuteteacutekok) eleacuterhetőseacutege

A felsorolt lehetőseacutegek aacuteltal az elektronikus olvasoacuteeszkoumlzoumlk alkalmasak ahagyomaacutenyos koumlnyvek olvasaacutesaacutehoz hasonloacute eacutelmeacutenyt nyuacutejtani de jelenlegmeacuteg vannak (elsősorban technikai jellegű) korlaacutetaik is Ilyen peacuteldaacuteul a sziacutenekmegjeleniacuteteacuteseacutenek hiaacutenya ha az e-ink kijelzővel műkoumldő eszkoumlzoumlkre gondo-lunk Enneacutel is komolyabb gond az Adobe PDF-formaacutetumban rendelkezeacutesreaacutelloacute dokumentumok kezeleacutese Itt a probleacutemaacutet az okozza hogy a PDF első-sorban nyomtataacutesra tervezett formaacutetum illetve a kijelzők A4-neacutel jelentősenkisebb meacuterete A PDF-formaacutetumuacute dokumentumok leacutetrehozaacutesaacutenak elsődle-

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

168

ges ceacutelja a joacute nyomtathatoacutesaacuteg tovaacutebbaacute a meacuteretuumlk is pontosan meghataacuterozottAz ilyen formaacuteban rendelkezeacutesre aacutelloacute koumlnyvek aacutetmeacuteretezeacuteseacutet a jelenlegi esz-koumlzoumlk nem vagy keveacutesbeacute elfogadhatoacute szinten tudjaacutek csak megoldani (Kuumlloumlnnem reacuteszletezneacutenk azt a probleacutemakoumlrt mely szerint az elektronikus koumlnyv-olvasoacuten olvasott koumlnyveknek bdquonincs koumlnyvillatukrdquo)

Az olvasnivaloacutek problematikaacuteja

A tanulmaacuteny első szakaszaacuteban kifejtett toumlrteacutenelmi előzmeacutenyekből azt gon-dolhatnaacutenk hogy az elektronikus szoumlvegek hozzaacutefeacuterhetőseacutege nem lehet keacuter-deacuteses ezzel szemben az egeacutesz elektronikus szoumlvegelektronikus koumlnyv teacute-makoumlr legprobleacutemaacutesabb reacuteszeacutehez eacutertuumlnk Ennek oka pedig a hataacutelyos szerzőijogban keresendő amely hazaacutenkban jelenleg eacuterveacutenyes szabaacutelyozaacutesa szerint aszerzőfordiacutetoacute halaacutela utaacuten 70 eacutevig veacutedelemben reacuteszesuumllnek az iacuterott művek Agond nem a szerzői jogi veacutedelemmel lenne termeacuteszetesen hanem az ezzelszorosan oumlsszefuumlggő hozzaacutefeacuterhetőseacuteggel A teacutemakoumlrt oumlsszetettseacutege miattreacuteszletesen itt nem elemezhetjuumlk csupaacuten utalhatunk arra hogy reacuteszben errereacuteszben anyagiuumlzleti okokra hivatkozva a magyarorszaacutegi kiadoacutek elenyeacuteszőszaacutemban adnak koumlzre elektronikus koumlnyveket (becsleacutesuumlnk szerint a hozzaacute-feacuterhető kiadoacutek aacuteltal megjelentetett ciacutemek szaacutema 2ndash3 ezer koumlruumll lehet) ezektoumlbbseacutege a maacuter public-domain (ingyenesen hozzaacutefeacuterhető) klasszikusok kouml-zuumll valoacutek Csupaacuten bizakodoacutean tekinthetuumlnk a joumlvőbe eacutes vaacuterhatjuk a helyzetjavulaacutesaacutet (vagyis a hozzaacutefeacuterhető aacuteron megteremtett szeacuteles koumlrű eacutes friss kiacutenaacute-lat megjeleneacuteseacutet) addig azonban ez a legnagyobb gaacutetja az elektronikuskoumlnyvolvasoacutek hazai elterjedeacuteseacutenek

Szinteacuten ehhez a keacuterdeacuteshez kapcsoloacutedik az elektronikus koumlnyvek maacutesolaacutes-veacutedelmeacutenek keacuterdeacutese A DRM (Digital Right Management) technoloacutegia ceacuteljaaz lenne hogy a kiadoacutek eacutes jogtulajdonosok eacuterdekeinek veacutedelmeacuteben korlaacutetoz-zameggaacutetolja az olvasoacutekat (ebben az esetben az e-book vaacutesaacuterloacutekat) abbanhogy a koumlnyveket jogszerűtlen vagy illegaacutelis moacutedon lemaacutesoljaacutek tovaacutebbadjaacutekA jelenlegi technoloacutegiai megoldaacutesok azonban inkaacutebb gaacutetjai mint segiacutetői az e-koumlnyvek legaacutelis terjedeacuteseacutenek reacuteszben a koumlltseacutegnoumlvelő hataacutesuk maacutesreacuteszt abdquoveacutedelmi hataacutestalansaacutegukrdquo miatt

Figyelembe veacuteve az idegen nyelvű (elsősorban angol) elektronikus koumlny-vek piacaacutenak toumlrteacuteneacuteseit a hazai bdquovaacuteltaacutesrdquo a kiadoacutek reacuteszeacuteről nem halogathatoacutendash az olvasoacutekat bdquotaacuteplaacutelnirdquo kell A koumlnnyebben eleacuterhető idegen nyelvű forraacutesokpozitiacutev hataacutes gyakorlatnak peacuteldaacuteul a nyelvtanulaacutesra hiszen ahogy emliacutetettuumlkaz e-olvasoacutek jelentős reacutesze bdquobeeacutepiacutetettrdquo szoacutetaacuterral rendelkezik

A web2 alapuacute koumlzoumlsseacutegek szerepe szinteacuten nem elhanyagolhatoacute toumlbbszempontboacutel sem Egyreacuteszt nagy mennyiseacutegű bdquoszuumlrkerdquo koumlnyv előaacutelliacutetaacutesa toumlr-

169

teacutenik bdquokoumlzoumlsseacutegi alaponrdquo de emliacuteteacutesre meacuteltoacutek az olvasoacuteklubok eacutes olvasoacutekouml-zoumlsseacutegek illetve az egyes elektronikus olvasoacute tulajdonosaikboacutel szerveződőkoumlzoumlsseacutegek is amelyek komoly fejleszteacutesek leacutetrehozaacutesaacutera is keacutepesek

Merre Tovaacutebb

Az eddigiekből leszűrhető az a megaacutellapiacutetaacutes az elektronikus olvasoacutek bdquoforra-dalmardquo megkezdődoumltt az eszkoumlzoumlk a szeacuteles koumlr szaacutemaacutera eleacuterhető aacuter koumlzeleacute-be eacutertek (Ha peacuteldaacuteul a maacuter emlegetett Kindle 3 wifivel szerelt vaacuteltozataacutetneacutezzuumlk szaacutelliacutetaacutessal egyuumltt 160$-eacutert juthatunk hozzaacute jelenleg Ez a 30 ezer fo-rint koumlruumlli oumlssze egy alsoacutekoumlzeacutep kategoacuteriaacutes mobiltelefon aacuteraacuteval vethető oumlsz-szehellip A legfrissebb kutataacutesi eredmeacutenyek szerint1 (Pew Institue 2011) azEgyesuumllt Aacutellamokban az elektronikus koumlnyvolvasoacuteval rendelkező felnőttekszaacutema feacutel eacutev alatt 6-roacutel 12-ra nőtt Mivel hazaacutenkban ez az araacuteny meacutegsokkal kisebb (becsleacuteseim szerint 50 eacutes 100 ezer koumlzeacute tehető az e-olvasoacutek il-letve az ilyen keacutepesseacutegekkel rendelkező eszkoumlzoumlk szaacutema) jelentős noumlvekedeacute-si potenciaacutel rejtőzik az itteni koumlzoumlnseacutegben A kritikus keacuterdeacutes az vajon a ma-gyar nyelvű tartalmak mikor koumlvetik a tartalmakra vaacuteroacute eszkoumlzoumlket eacutes olva-soacutekat

Szinteacuten nagyon időszerű kutataacutesi teacutemaacutet kiacutenaacutel az elektronikus koumlnyvolva-soacutek felhasznaacutelaacutesaacutenak lehetőseacutegei az oktataacutesban amelynek első leacutepeacutesei maacuterMagyarorszaacutegon is megtoumlrteacutentek eacutes az eredmeacutenyek hamarosan hozzaacutefeacuterhe-tők lesznek

Ajaacutenlott olvasnivaloacutek

Koumlnyvek az e-bookokroacutel

BODOacute Balaacutezs A szerzői jog kaloacutezai Bp Typotex Kiadoacute 2011

KEREKES Paacutel E-book kalauz - Az elektronikus koumlnyv kisenciklopeacutediaacuteja Bp Kossuth Kiadoacute2011

KEREKES Paacutel Akcioacuteban az e-book Bp Kossuth Kiadoacute 2011

A teacutemakoumlrrel kapcsolatos magyar nyelvű blogok

htpekonyvolvasobloghu

httpkindlevarazswordpresscom

1 httppewinternetorgReports2011E-readers-and-tabletsReportaspx

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

170

Koumlvesneacute Molnaacuter Ilona

A VIZUAacuteLIS EacuteS VERBAacuteLIS INFORMAacuteCIOacuteKEGYUumlTTES OLVASAacuteSAacuteNAK KEacutePESSEacuteGEA FEJLESZTEacuteS LEHETŐSEacuteGEI

Aacuteltalaacutenos iskolai magyartanaacuter eacutes a Nyugat-magyarorszaacutegi Egyetem RegionaacutelisPedagoacutegiai Szolgaacuteltatoacute eacutes Kutatoacute Koumlzpontjaacutenak megyei tantaacutergyi szaktanaacutecs-adoacuteja vagyok

Iskolaacutemban a kőszegi Bersek Joacutezsef KIKI Aacuteltalaacutenos Iskolaacuteban az bdquoArdquo tiacutepusuacuteSzoumlvegeacuterteacutes ndash szoumlvegalkotaacutes programcsomag kiproacutebaacuteloacutejakeacutent reacuteszt vettem aHEFOP 312 paacutelyaacutezatban A koumlvetkező eacutevben maacuter mentorkeacutent koumlvethet-tem a beleacutepő iskolaacutek ez iraacutenyuacute teveacutekenyseacutegeacutet Magyartanaacuterkeacutent oumlroumlmmel uumld-voumlzoumlltem Kerner Anna eacutes taacutersai fejlesztő munkaacutejaacutet akik a bdquoBrdquo tiacutepusuacute programotmegalkottaacutek Mentorkeacutent - keacutesőbb a TAacuteMOP 3 14 paacutelyaacutezat megvaloacutesiacutetaacutesasoraacuten is ndash segiacutetettem az olvasaacutes oumlssztantaacutergyi feladattaacute vaacutelaacutesaacutenak megvaloacutesulaacute-saacutet az aacuteltalam mentoraacutelt innovatiacutev inteacutezmeacutenyekben Munkaacutem soraacuten azt tapasz-taltam hogy kuumlloumlnoumlsen a toumlrteacutenelem tantaacutergy eacutes a termeacuteszettudomaacutenyos taacuter-gyak oktatoacutei remek egyeacuteni oumltletekkel sziacutenesiacutetetteacutek a szoumlvegeacuterteacutesi szoumlvegalkotaacute-si keacutepesseacutegek fejleszteacuteseacutenek lehetőseacutegeit tantaacutergyuk oktataacutesa soraacuten

Az elmuacutelt időszakban toumlbb alkalommal keacutertek fel hogy a helyi meacutediaacutebanelmondjam tapasztalataimat a magyartaniacutetaacutes jelenlegi helyzeteacuteről Legutoacutebbistuacutedioacutebeszeacutelgeteacutesem alkalmaacuteval ndash a riporter egyik keacuterdeacuteseacutere vaacutelaszolva - arroacutelis szoacutet ejtettem hogy a szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacutese nem csak a magyartanaacuter fel-adata Mindannyiunk felelősseacutege A beszeacutelgeteacutest hallgatva vetődoumltt felPalloacutesineacute Toldi Maacutertaacuteban hogy meghiacutev a HUNRA maacutejus 13ndash14-i konferenciaacute-

KIKI = Koumlzoumls Igazgataacutesuacute Koumlzoktataacutesi Inteacutezmeacuteny HEFOP = Humaacuten Erőforraacutes Operatiacutev Program

Koumlvesneacute Molnaacuter Ilona A vizuaacutelis eacutes verbaacutelis informaacutecioacutek egyuumlttes olvasaacutesaacutenakhellip

171

jaacutera előadoacutenak A felkeacutereacutest elfogadtam s uacutegy gondoltam hogy olyan teruumlletetvaacutelasztok amelyről viszonylag keveacutes szoacute esik Ezeacutert doumlntoumlttem a fent megje-loumllt teacutema mellett

A konferencia első napjaacuten keacutet előadoacute is eacuterintette az aacuteltalam vaacutelasztott teacute-maacutet Felveacutegi Emese eacutes Fenyő D Gyoumlrgy Arroacutel beszeacuteltek hogy a keacutepi eacutes szoumlveg-elemek oumlsszekapcsolaacutesa egyidejű jelenleacutete a keacutepesseacutegfejleszteacutesben meghataacute-rozoacute lehet hiszen a gyerekek alapvetően a keacutepből indulnak ki ehhez kap-csoljaacutek a szoumlveget A tanuloacutek gyakran a vizuaacutelis informaacutecioacutek segiacutetseacutegeacutevel vaacute-laszoljaacutek meg a keacuterdeacuteseket ilyenkor a megeacuterteacutesben mint bdquomankoacutekrdquo funkcio-naacutelnak a keacutepi jelek

A vizuaacutelis eacutes verbaacutelis informaacutecioacutek egyuumlttes olvasaacutesi keacutepesseacutegeacutenek kialakiacute-taacutesa alakulaacutesa hosszabb időt igeacutenybe vevő folyamat Uacutegy gondolom hogy ataniacutetaacutes folyamaacuten valamennyi pedagoacutegus elsőrendű feladata hogy a verbaacuteliseacutes nem verbaacutelis (hangzoacute eacutes keacutepi) informaacutecioacutekat egyuumlttesen kezelje tanuloacuteivalmegeacutertesse (pl illusztraacutecioacute műalkotaacutes aacutebra tipograacutefia grafikon eacutertelmezeacuteseszoumlvegoumlsszefuumlggeacutesben szoumlvegek vizuaacutelis elrendezeacutese) Iacutegy nem csupaacuten kuuml-loumlnboumlző szoumlvegműfajok eacutes szoumlvegstruktuacuteraacutek keruumllnek a szoumlvegeacuterteacutes eacutes szouml-vegalkotaacutes fejleszteacuteseacutenek koumlzeacuteppontjaacuteba hanem a kuumlloumlnboumlző szoumlvegformaacutekaz internet a grafikon az aacutebra olvasaacutesa eacutes keacutesziacuteteacutese is

A hateacutekonysaacuteg noumlveleacuteseacutenek egyik keacutezenfekvő moacutedszere a vizualizaacutecioacute Eh-hez elengedhetetlenuumll szuumlkseacuteges hogy a tanoacuteraacutekat (azok egy reacuteszeacutet) uacutegy kellaacutetalakiacutetani hogy az aacuteltalaacutenosan megszokott verbaacutelis oacuteraacutekat ki kell egeacutesziacuteteni vaacutel-tozatos eacutes laacutetvaacutenyos keacutepi informaacutecioacutekkal A leguacutejabb tapasztalatok azt mutatjaacutekhogy meacuteg jobb eredmeacuteny vaacuterhatoacute ha az ismeretaacutetadaacutes soraacuten a keacutepek aacutebraacutekinteraktiacutev moacutedon megvaacuteltoznak mert ezek az esemeacutenyek joacutel roumlgzuumllnek Abdquodigitaacutelis taacuteblardquo alkalmazaacutesa egyesiacuteti a hagyomaacutenyos taacutebla eacutes a modern kivetiacute-tők előnyeit ami jelentős meacuterteacutekben megnoumlveli az oktataacutes hateacutekonysaacutegaacutet

Rajz eacutes műalkotaacutes oacuteraacuten a keacutepi eacutes verbaacutelis informaacutecioacute egyszerre van jelen akompoziacutecioacuteban illetve a szoumlvegben vagy a keacutep eacutes szoumlveg egyuumltteseacuteben Iacutegyhataacutesuk oumlsszegződik Fontos hogy a tanuloacute mennyiben tudja bdquoolvasnirdquo a keacutepetazaz a vizuaacutelis benyomaacutesokat mennyire keacutepes nyelvileg megalkotni

Alkotoacutetaacutersammal Szegleti Veronikaacuteval elkeacutesziacutetettuumlnk egy interaktiacutev anya-got melyet a toumlrteacutenelem tantaacutergy taniacutetaacutesa soraacuten lehet felhasznaacutelni tanoacuteraacuten(5 illetve 9 eacutevfolyam) eacutes tanoacuteraacuten kiacutevuumll (felzaacuterkoacuteztataacutes tehetseacuteggondozaacutesszakkoumlr) egyaraacutent Terveink koumlzoumltt szerepel uacutejabb anyagok elkeacutesziacuteteacutese a vi-zuaacutelis kultuacutera eacutenek-zene tantaacutergyak oktataacutesaacutehoz

Akaratlanul felvetődik bennuumlnk a keacuterdeacutes Ki tud olvasni Veacutelemeacutenyemszerint az aki az eacutelet valamennyi teruumlleteacuten (koumlznapi iskolai nyilvaacutenossaacutegmunka vilaacutega) megkiacutevaacutent esetleg csak szaacutemaacutera (maacutesok szaacutemaacutera) eacuterteacutekes fon-tos informaacutecioacutekat olvasnivaloacutekat megeacuterti eacutes hasznaacutelni tudja Kitartoacute eacutes kouml-zoumls munkaacutera van szuumlkseacuteg ahhoz hogy ceacutelunkat eleacuterjuumlk

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

172

Alsoacute tagozaton az olvasaacutesi keacuteszseacuteg elsajaacutetiacutetaacutesaacuteval nem fejeződhet be azolvasaacutesi keacutepesseacuteg fejleszteacutese Felső tagozaton az olvasaacutes ugyan maacuter nem oumln-aacutelloacute tantaacutergy de fontos hogy tovaacutebbra is minden oacutera feladata legyen a keacute-pesseacutegfejleszteacutes hosszabb-roumlvidebb szoumlvegek megeacuterteacutese megeacuterteteacutese

Az olvasaacutes ceacuteljait vizsgaacutelva arra az aacutellaacutespontra jutottam hogy a kuumlloumlnboumlzőtiacutepusuacute szoumlvegek bdquoelemzeacuteseacutevelrdquo legtoumlbbszoumlr informaacutecioacuteszerzeacutesre instrukcioacutekmegeacuterteacuteseacutere a tanulaacutes tanulaacutesaacutera szoacuterakoztataacutesra szoacuterakozaacutesra a szemeacutelyeskommunikaacutecioacute formaacuteinak elsajaacutetiacutetaacutesaacutera taniacutetjuk meg taniacutetvaacutenyainkat Ceacutelja-ink eleacutereacuteseacutehez sokfeacutele szoumlvegtiacutepussal kell ismerkednuumlnk Az olvasaacutesi tiacutepusokkoumlzuumll időnkeacutent aacutetfutoacute maacuteskor paacutesztaacutezoacute esetenkeacutent szoacuteroacutel-szoacutera toumlrteacutenő ol-vasaacutesra van szuumlkseacuteguumlnk

Ahhoz hogy munkaacutenkat hateacutekonyan veacutegezzuumlk szemleacuteletvaacuteltaacutes szuumlkseacutegesSikeres munkaacutenkhoz elengedhetetlen az ismeretbe aacutegyazott keacutepesseacutegfejlesz-teacutes tanuloacutekoumlzpontuacute pedagoacutegiai gyakorlat differenciaacutelt moacutedszertan teveacute-kenykedteteacutes keacutepi eacutes verbaacutelis informaacutecioacutek egyidejű jelenleacutete koumlzvetiacuteteacutese

A VIZUALIZAacuteCIOacute a hateacutekonysaacuteg noumlveleacuteseacutenek egyik keacutezenfekvő moacuted-szere Az aacuteltalaacutenosan megszokott verbaacutelis oacuteraacutekat ki kell egeacutesziacuteteni vaacuteltozatoseacutes laacutetvaacutenyos keacutepi informaacutecioacutekkal Az ismeretaacutetadaacutes soraacuten a keacutepek aacutebraacutek in-teraktiacutev moacutedon toumlrteacutenő vaacuteltoztataacutesaacutet az esemeacutenyek roumlgzuumlleacuteseacutet joacutel segiacutetik azinteraktiacutev taacuteblaacutek

Az aacuteltalunk keacutesziacutetett anyag teacutemaacuteja a thermopuumllai csata

A tovaacutebbiakban a keacutepi eacutes hangzoacuteanyag (csak utalaacutes raacute) segiacutetseacutegeacutevel uacutetmu-tatoacutet adok egy lehetseacuteges hasznaacutelataacutehoz Mint maacuter emliacutetettem munkaacutenkhasznos lehet mind az 5 mind pedig 9 eacutevfolyamosok szaacutemaacutera A feladatokegy reacutesze elhagyhatoacute uacutejabbakkal bőviacutethető

HANG (CSATAZAJ A FILMBŐL) ndash IDEacuteZET

bdquoNincs szebb dolog mint baacutetor embernek az első sorokban elhullanimikoumlzben hazaacutejaacuteeacutert folyik a kuumlzdelemLelkesen harcoljunk e foumlldeacutert lelkesen haljunk meg gyermekeink javaacuteeacutertne kiacutemeacuteljuumlk eacuteletuumlnketGyertek ifjuacute harcosok legyen erős sziacutevetekben a buzgalomne szeresseacutetek oly nagyon az eacuteletet ha harcosnak szuumllettetekrdquo

(Tercius [Tyrtaios])

I KEacuteP ndash THERMOPUumlLA - HEGY

Olvasd el az ideacutezetet neacutezd meg joacutel a keacutepet eacutes hallgasd meg a geacutepi hangotMit ideacuteznek fel benned a hang eacutes a keacutepi laacutetvaacuteny Most proacutebaacuteld meg oumlssze-kapcsolni a 3 teruumlletet

173

(Vaacuterhatoacute vaacutelaszok csatazajboacutel koumlvetkeztetve valamilyen csataacuteroacutel fogunk hal-lani (5 eacutevfolyam) a 9 eacutevfolyamon a taacutejat felismerve az ideacutezet hangulataacutet eacuter-telmezve konkreacutet vaacutelasz vaacuterhatoacute a thermopuumllai-szoros illetve a csata)

II KEacuteP ndash A GOumlROumlG ndash PERZSA HAacuteBORUacuteK (1 SZ TEacuteRKEacuteP)

Figyeld meg a teacuterkeacutepjeleket eacutes eacutertelmezdbull Hataacuterozd meg a mai oacutera teacutemaacutejaacutet (Goumlroumlg-perzsa haacuteboruacutek)bull Koumlvetkeztess (a Perzsa Birodalom nagysaacutegabull (perzsabaraacutet aacutellamok ndash perzsaellenes aacutellamok)bull (a hatalmas tuacutelerő meghataacuterozza a csata kimeneteleacutet)

III KEacuteP ndash A GOumlROumlG ndash PERZSA HAacuteBORUacuteK (2 SZ TEacuteRKEacuteP)OLVASS A TEacuteRKEacutePRŐL

bull Keresd meg a teacuterkeacutepen a tanult goumlroumlg vaacuterosaacutellamokat ( Atheacuten Spaacuterta)bull Koumlvesd a jelek alapjaacuten a taacutemadaacutes uacutetvonalaacutet ( a perzsaacutek eacuterkezeacutese szaacuteraz-

foumlld feloumll eacutes tengeri uacuteton)bull Helyezd el korban az esemeacutenyeket (Kr e 480)

IV KEacuteP ndash CSATAELŐZMEacuteNY ndash LEONIDAacuteSZ KIRAacuteLY

bull Videoacute ndash Neacutezd meg a filmreacuteszletet majd olvasd el a magyaraacutezoacute szoumlve-get

bull Keress azonossaacutegokat hasonloacutesaacutegokat kuumlloumlnbseacutegeketbull Utolsoacute lehetőseacutegkeacutent a perzsaacutek koumlveteket kuumlldtek Hellasz keacutet vezető aacutella-

maacuteba Spaacutertaacuteba eacutes Atheacutenba hogy a meghoacutedolaacutes lehetőseacutegeacutet felajaacutenljaacutek a gouml-roumlgseacutegnek

bull Mindkeacutet vaacuteros hasonloacutekeacuteppen reagaacutelt a perzsa koumlveteket a nyiacuteltsziacutenen meg-gyilkoltaacutek

bull A spaacutertaiak megoumllik a perzsa koumlvetet eacutes a kuacutetba dobjaacutek

Joacuteslat (1 joacuteslat)A spaacutertaiak szokaacutesuk szerint koumlveteket kuumlldtek a Delphoi joacutesdaacuteba hogy

megtudjaacutek az istenek akarataacutet a csataacuteval kapcsolatban Puumlthia papnő az alaacutebbijoacuteslatot tolmaacutecsolta

bdquoSorsotok iacutem ez lesz majd taacuteg terű Spaacuterta lakoacuteivagy gyoumlnyoumlrű vaacuteros dől romba a perzsa kezeacutetőlvagy ha nem iacutegy lesz majd Heacuterakleacutesz hős ivadeacutekaacutetgyaacuteszoljaacutek kik lakjaacutek szeacutep Lakedaimoacutent bdquo

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

174

V KEacuteP - JOacuteSLAT (1 sz)

bull Szoumlvegeacutertelmezeacutes Ki volt (ismertebb neveacuten) Heacuterakleacutesz (Herkules)Lakedaimoacuten (Goumlroumlgorszaacuteg)

bull Milyen az 1 joacuteslat hangulata (-)

VI KEacuteP ndash LEacuteTSZAacuteMADATOK

bull Koumlzvetlenuumll a csata előtt vagyunk Joacutesolj te is az adatok ismereteacutebenbull A keacutet hadsereg feleacutepiacuteteacutesebull Gondold veacutegig uacutejra doumlnteacutesedet (joacuteslatodat)bull Olvasd el a szoumlveget majd neacutezd meg joacutel a keacutepeketbull Vaacuteltoztatsz-e koraacutebbi veacutelemeacutenyeden

VII KEacuteP ndash SPAacuteRTAI HARCOSOK

bull goumlroumlgoumlk kb 7000 főbull Hoplita a goumlroumlg hoplon szoacuteboacutel szaacutermazik ami pajzsot jelentbull hoplitaacutek neheacutez fegyverzetű laacutendzsaacuteval eacutes kerek pajzzsal felszerelt

gyalogosokbull oumlnkeacutentes vaacuterosiak parittyaacutekkal szegeacutenyes oumlltoumlzeacutekben

VIII KEacuteP ndash PERZSA HARCOSOK

Perzsaacutek kb 300000 főa vezeacuter veacutedelmeacutere keacutepzettbdquohalhatatlanrdquoperzsa fegyveres hadsereg

IX (A eacutes B) KEacuteP ndash ATHEacuteNI EacuteS SPAacuteRTAI HOPLITA HARCOS

Hasonliacutetsd oumlssze a keacutet keacutepetKeresshellipa) azonossaacutegokat hasonloacutesaacutegokatb) kuumlloumlnbseacutegeket

X (A eacutes B) KEacuteP ndash ATHEacuteNI EacuteS SPAacuteRTAI HOPLITA TELJES FEGY-VERZETBEN

bull Sorolj fel legalaacutebb 3 olyan elemet amely alapjaacuten meg tudod kuumlloumlnboumlztetni aspaacutertai harcost az atheacutenitől

bull Kik lehetnek ők

XI KEacuteP ndash LEONIDAacuteSZ KIRAacuteLY

XII KEacuteP ndash XERXEacuteSZ

175

XIII KEacuteP ndash LEONIDAacuteSZ KIRAacuteLY EacuteS XERXEacuteSZ

Vaacuterhatoacute vaacutelaszok a keacutet vezeacuter (5 eacutevfolyam)Leonidaacutesz eacutes Xerxeacutesz (9 eacutevfolyam)bull Olvasd el a keacutet szoumlvegreacuteszletet majd az olvasottak illetve a keacutepek alapjaacuten

egeacutesziacutetsd ki a mondatokat

I Xerxeacutesz apja peacuteldaacutejaacutet koumlvetve a perzsa vilaacuteg eacuteleacuten fontos feladataacutenak tekintettea goumlroumlg vaacuterosaacutellamok meghoacutediacutetaacutesaacutenak keacuterdeacuteseacutet a helyzet rendezeacuteseacutet Xerxeacutesz szaacute-razfoumlldoumln eacutes tengeren is taacutemadni keacuteszuumllt Hidat eacutepiacutetett a Helleacuteszpontoszon eacutes Kre481 őszeacutere mintegy 300 000 fős hadsereget gyűjtoumltt oumlssze Xerxeacutesz a taacutemadaacutes előttkoumlveteket kuumlldoumltt a goumlroumlgoumlk keacutet legfontosabb aacutellamaacuteba Atheacutenba eacutes Spaacutertaacuteba hogyfelajaacutenlja nekik a megadaacutest

II A goumlroumlg hadsereg eacuteleacuten I Leonidaacutesz spaacutertai kiraacutely aacutellt akinek 4000 hoplita ndashezek koumlzuumll 300 spaacutertai ndash eacutes tovaacutebbi 3000 a koumlrnyező vaacuterosokboacutel szaacutermazoacute neheacutezfegyverzetű katona aacutellt a rendelkezeacuteseacutere Ezek viszont csupaacuten az egyes vaacuterosaacutellamokelőőrsei voltak Eacuteppen ekkor zajlottak ugyanis a Karneia uumlnnepek eacutes az Oluumlmpiaijaacuteteacutekok amit a goumlroumlgoumlk semmi esetre sem akartak megszakiacutetani Leonidaacutesz feladatavolt tehaacutet hogy a szűk Thermopuumllai-szorosban egy-keacutet heacutetig feltartsa a nagyszaacutemuacuteperzsa erőket amiacuteg az uumlnnepseacutegek veacuteget eacuternek eacutes a goumlroumlgoumlk teljes erővel harcbatudnak szaacutellni A spaacutertaiak 10 eacuteve maacuter lemaradtak vallaacutesi okokboacutel a Marathoacuteni csa-taacuteroacutel most nem akartak szeacutegyenben maradni maacutesreacuteszt ha nem vonulnak hadbaakkor esetleg a toumlbbi aacutellam se kuumlld katonaacutekat De a spaacutertaiak zoumlme iacutegy is otthon ma-radt a vallaacutesi uumlnnepen

A szoumlvegből tudom hogyhelliphellipbull Leonidaacutesz a goumlroumlg hadsereg vezeacutere volt

bull Xerxeacutesz a perzsa hadsereg vezeacutere volt

bull a perzsaacutek rengetegen voltak a goumlroumlgoumlkhoumlz keacutepest

bull a spaacutertaiak nagy reacutesze az uumlnnepi jaacuteteacutekok miatt otthon maradt

bull a keacutet hadnak a Thermopuumllai-szorosban kellett megkuumlzdenie egymaacutessal

bull stb

A keacutepeken laacutetom hogyhelliphellip

bull mindkeacutet feacuterfi harcos mindkeacutet feacuterfi duumlhoumlsbull kuumlloumlnboumlző ruhaacutezatuk van maacutes neacuteptől szaacutermaznakbull mindegyikuumlk moumlgoumltt toumlbb ember aacutellbull mindketten tudnak duumlhoumlsek eacutes egyuumltteacuterzőek is lennibull nagy teher van a harcosok vaacutellaacutenbull stb

A szoumlvegből tudom eacutes a keacutepeken is laacutetom hogyhelliphelliphelliphellipbull perzsa ndash goumlroumlg csapatok keacuteszuumllnek kuumlzdelemrebull Leonidaacutesz maacuter a harc előtt sejtette (joacuteslat)a csata veacutegkimeneteleacutet

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

176

bull Xerxeacutesznek az uumlnnepi jaacuteteacutekok miatt sokkal nagyobb serege volt mint Leoni-daacutesznak az adott csataacuteban stbhellip

Joacuteslat (2 ) ndash VideoacuteNeacutezd meg a filmreacuteszletet Olvasd el a joacuteslatot eacutes a magyaraacutezoacute szoumlvegetMi lesz a csata kimenetele Vaacuteltoztatsz-e koraacutebbi veacutelemeacutenyeden

Megisztiasz joacuteslata a veacutegső harc előtti esteacutenbdquohellipholnapra minden goumlroumlg meghalhelliprdquoLeonidaacutesz az utolsoacute napon elbocsaacutetotta a goumlroumlg vaacuterosok csapatait Ő vi-

szont szeacutegyennek tartotta volna ha a vereseacuteggel feleacuterő visszavonulaacutest vaacutelasz-tanaacute eacutes tudta hogy minden spaacutertai katona iacutegy eacuterez ezeacutert ők ottmaradtak acsatamezőn eacutes vaacutertaacutek a hajnali taacutemadaacutest Ugyancsak maradtak Leonidaacutesszala theacutebaiak akiket aacuterulaacutestoacutel feacutelve nem engedtek elmenni valamint a theszpiaiakis Deacutemophilosz vezeteacuteseacutevel akik felvaacutellaltaacutek a biztos halaacutelt a hazaacuteeacutert kuumlzdveOumlsszesen koumlruumllbeluumll 800-an lehettek iacutegy a veacutedők

A thermopuumllai csata utolsoacute napja ndash VideoacuteNeacutezd meg a reacuteszletet a filmből

9 eacutevfolyam Milyen eszkoumlzoumlket hasznaacutel a film a csata aacutebraacutezolaacutesaacutehoz (be-szeacutelgeteacutes a film formanyelveacuteről)

Leonidaacutesz vezeteacuteseacutevel a spaacutertaiak a fal eleacute huacutezoacutedtak ahol szeacutelesebb a szo-ros eacutes ott vaacutertaacutek be a perzsaacutekat Rengeteget megoumlltek koumlzuumlluumlk mikoumlzben aperzsa parancsnokok korbaacuteccsal hajtottaacutek a katonaacutekat neki a goumlroumlgoumlknekIszonyuacute veacuterengzeacutes taacutemadt a perzsaacutek oumlzoumlnloumlttek a goumlroumlgoumlknek meg nemvolt maacutes vaacutelasztaacutesuk ezeacutert halaacutelmegvetően harcoltak

Ekkor halt meg a spaacutertai kiraacutely Leonidaacutesz A perzsaacutek megproacutebaacuteltaacutek meg-szerezni holttesteacutet de katonaacuteinak sikeruumllt megveacutedelmezniuumlk eacutes haacutetravinniuumlkKoumlzben a perzsa sereg leteacutert az oumlsveacutenyről eacutes oldalba taacutemadta a goumlroumlgoumlket

A maradeacutek spaacutertai eacutes theszpiai katona ndash ekkor maacuter csak 2ndash300-an lehettekndash a fal melleacute huacutezoacutedott a domboldalba a szoros szűkuumlleteacutebe eacutes itt veacutedekeztekhalaacutelukig A perzsaacutek nyiacutelzaacuteport zuacutediacutetottak raacutejuk majd koumlzelharcban mind egyszaacutelig veacutegeztek veluumlk

XIV KEacuteP ndash A SPAacuteRTAI HARCOS

A spaacutertai harcos bemutataacutesa szoumlveg neacutelkuumllFeladat Mi hiaacutenyzik a keacutepről Gondolj a koraacutebban laacutetottakra olvasottak-

ra (A hoplitaacutek laacutendzsaacuteja)Vajon mieacutert nincs naacutela (Mert a szűk szorosban test-test elleni kuumlzdelem folyt az

utolsoacute napon nem falanxok harcoltak)

A szoumlveg megjeleneacutese (oumlnellenőrzeacutes)

177

Spaacutertai harcos a Thermopuumllai emleacutekműrőlJoacutel megfigyelhető a pajzs fogaacutesi moacutedja a roumlvid kard a mell- eacutes laacutebveacutert

valamint a diacuteszes sisakA hoplitaacutek jellegzetes laacutendzsaacuteja nincs naacutela mert a Thermopuumllai csataacuteban

nem falanxok harcoltak egymaacutes ellen hanem koumlzvetlen ember-ember ellenikuumlzdelem folyt

Emleacutekezet ndash Videoacute

Tekintsd meg a filmreacuteszletet majd olvasd el a szoumlveget

A perzsaacutek kiűzeacutese utaacuten a goumlroumlgoumlk emleacutekműveket emeltek Egy orosz-laacutenos szobrot emeltek Leonidaacutesz tiszteleteacutere eacutes haacuterom emleacutektaacuteblaacutet he-lyeztek el A feliratok szoumlvegeit Heacuterodotosztoacutel ismerjuumlk valamint aroacutemai Ciceroacutetoacutel

Az oumlsszes elesett goumlroumlg harcos tiszteleteacutere az alaacutebbi szoumlveget veacutesteacutek egy kő-taacuteblaacuteba

bdquoSzeacutep Peloponneacuteszosz foumlldjeacuteről neacutegyszer ezer hős

viacutett haacuterommillioacutes hadsereg ellen e helytrdquo

A spaacutertaiak tiszteleteacutere az alaacutebbi szoumlveget veacutesteacutek egy kőtaacuteblaacuteba

bdquoItt fekszuumlnk vaacutendor vidd hiacuteruumll a spaacutertaiaknak megcselekedtuumlk amit megkoumlvetelt a hazardquo

Megisztiasz joacutes szaacutemaacutera aki megjoacutesolta a harcosok halaacutelaacutet eacutes mivel maradta sajaacutetjaacutet is kuumlloumln kőtaacutebla aacutellt a helyen az alaacutebbi szoumlveggel

bdquoSzperkheiosz folyamaacuten aacutetkelve megoumllte a meacuted had hősi Megisztiaszt siacuterja ma itt ez ahely Tudta mivel joacutes volt joumln a veacuteg aacutem Spaacuterta kiraacutelyaacutet cserbenhagyni ezeacutert meacutegsemakarta e hősrdquo

Sajnos mindhaacuterom emleacutektaacutebla eacutes az oroszlaacutenos szobor is megsemmisuumllt azidők folyamaacuten de a goumlroumlg kormaacuteny uacutej emleacutekművet emelt e helyen amelymeacuteltoacutekeacutepp emleacutekezik az itt elesett hősoumlkre A spaacutertaiak emleacutektaacuteblaacutejaacutet pediguacutejraveacutesteacutek

Ie 440-ben Leonidaacutesz csontjait Spaacutertaacuteba vitteacutek eacutes ott is emeltek egy em-leacutekművet ahova felveacutesteacutek a Thermopuumllai csataacuteban meghalt spaacutertaiak neveacutet eacutesminden eacutevben jaacuteteacutekokat rendeztek tiszteletuumlkre amelyben csak spaacutertaiak ve-hettek reacuteszt

Esemeacutenyek

Roumlgziacuteteacutes ndash oumlsszegzeacutes (laacutetottak ndash hallottak)Roumlgziacutetsd taacuteblaacutezatba az informaacutecioacutekat a szoumlveg eacutes a videoacute alapjaacuten

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

178

Milyen ceacutellalcsataacuteztak

Ki volt acsapatokvezeacutere

Mikorzajlottak azesemeacutenyek

Kik győztekmieacutert

Milyenemleacutekműveketaacutelliacutetottaka goumlroumlgoumlk aperzsaacutekkiűzeacutese utaacuten

Internetes hivatkozaacutesok

1 [szn] Thermopuumllai csata (egyeacutertelműsiacutető lap) ndash WikipeacutediaA Thermopuumllai csata II httphuwikipediaorgwikiThermopuumllai_csata_(egyeacutertelműsiacutető_lap) ndash 31k ndash[2011 maacutejus 5]

2 [szn] Thermopuumllai csata (i e 480) ndash WikipeacutediaA Thermopuumllai csata a goumlroumlg eacutes perzsa hadseregek koumlzt Kr e 480-ban httphuwikipediaorgwikiThermopuumllai_csata_(i_e_480) ndash 58k ndash[2011 maacutejus 5]

3 [szn] A Thermopuumllai (Thermopylai) csatahttpcrowlanduwhuimagesspartathermopylaihtml ndash 43k ndash[2011 maacutejus 05]

4 [szn] Thermopuumllai-szoros - Itt voltam2007 szept 18 Goumlroumlgorszaacuteg Thermopuumllai-szoroshttpwwwittvoltamhuittvoltamaspxid=ae9713c8-1597-4e55-b445-d0950321d76a -104k ndash[2011 maacutejus 5]

5 [sz n ] A siacuterfelirat haacutettereacuteben a thermopuumllai csatahttpwwwtanarakademiahuletoltesbemutatok100117005A_gorogok_thermopulaisirfeliratppt - -[2011 maacutejus 5]

6 300 A csata Sparta battle Thermopuumllai csata 300 Spaacutertai 2009 maacutej 1 TVNHU - VIDEOXFREEHU 300 A csata Sparta battlehttpvideoxfreehun=viktorvarhegyi|8daf496c78d3e217d5737b8fbf5bd732 [2011 maacute-jus 7]

Loacutezsi Tamaacutes Multimediaacutelis olvasaacutes a reklaacutem

179

Loacutezsi Tamaacutes

MULTIMEDIAacuteLIS OLVASAacuteS A REKLAacuteM

1 Bevezeteacutes

11 Szoumlvegeacutertő olvasaacutes eacutes retorika

Az olvasaacutesi keacuteszseacuteg az iacuterott szoumlvegek megeacuterteacuteseacutenek keacutepesseacutege A szoumlvegeacuterteacutesteszi lehetőveacute az olvasaacutes eacutelmeacutenyszerző informaacutecioacuteszerző eacutes tudaacutesszerzőfunkcioacuteinak műkoumldeacuteseacutet (Goacutesy 2008)

Adamikneacute Jaacuteszoacute Anna (2006 310minus321) az olvasaacutes (szoumlvegeacuterteacutes) neacutegy szint-jeacutet neacutegy fokozataacutet kuumlloumlniacuteti el 1 szoacute szerinti olvasaacutes 2 eacutertelmező (interpretaacute-loacute) olvasaacutes 3 kritikai olvasaacutes 4 alkotoacute (kreatiacutev) olvasaacutes

Toacuteth Beatrix (2006 461minus466) felsorolja a szoumlvegeacuterteacutes sikeres fejleszteacuteseacute-nek előfelteacuteteleit eacutes elősegiacutetőit Ezek koumlzuumll a teacutemaacutenk szempontjaacuteboacutel legfon-tosabbakat emeltem ki A szoumlvegeacuterteacutes fejlődeacuteseacuteben komoly szerepet jaacutetszikaz olvasaacutes kuumlloumlnboumlző ceacutelokkal toumlrteacutenő gyakorlaacutesa a sokfeacutele olvasnivaloacute biz-tosiacutetaacutesa A sokfeacutele olvasnivaloacute koumlzeacute kell tartoznia az egyik leggyakoribb heacutet-koumlznapi szoumlvegnek a reklaacutemnak is

Sok kutatoacute jutott arra az eredmeacutenyre hogy a szoumlveg szerkezeteacutenek vizsgaacute-lata tudatosiacutetaacutesa meacutelyebb megeacuterteacuteshez vezet A szoumlvegek feleacutepiacuteteacuteseacutevel szer-kezeteacutevel pedig a retorika eacutes a szoumlvegtan foglalkozik amelyek koumlzuumll a retori-ka a gyakorlatorientaacuteltabb diszcipliacutena

A retorika ismerete neacutelkuumlloumlzhetetlen a szoumlvegeacutertő olvasaacuteshoz mivel aszoumlvegek toumlbbseacutegeacutet (tudatosan vagy oumlnkeacutentelenuumll) retorikai szabaacutelyok szerinthoztaacutek leacutetre a megeacuterteacutesuumlkhoumlz szuumlkseacuteg van a retorikai szabaacutelyok ismereteacutereA szoumlvegeacutertő olvasaacutest meacuterő az angolszaacutesz orszaacutegokban kifejlesztett teszteketis az ottani eacutelő retorikai gyakorlat alapjaacuten keacutesziacutetik (Adamikneacute 2006 2009)

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

180

12 A multimediaacutelis (reklaacutem)szoumlveg

Az 1970-es eacutevekben (a modern eacutes posztmodern koumlzoumltt) bekoumlvetkezett para-digmavaacuteltaacutes egyik motorja az uacutej kommunikaacutecioacutes technikaacuteknak koumlszoumlnhetőbdquokeacutepi fordulatrdquo volt A retorikai hagyomaacuteny elsősorban a beszeacutelt vagy iacuterottnyelven toumlrteacutenő meggyőzeacutessel foglalkozik azonban a televiacutezioacute eacutes az internetelterjedeacuteseacutevel az eacuterveleacutes egyre inkaacutebb keacutepi jellegű csatornaacutekon is folyikamely eacuteletre hiacutevott egy uacutej interdiszciplinaacuteris kutataacutesi teruumlletet a vizuaacutelis reto-rikaacutet Eszerint a retorika nem kizaacuteroacutelagosan a nyelvi cselekveacutessel foglalkozikhanem a szimbolikus cselekveacutessel aacuteltalaacuteban (OttminusDickinson 2009 391minus394)

A multimediaacutelis szoumlvegben a nyelvi jelrendszer mellett illetve vele egyuumlttzenei keacutepi jelrendszer is megjelenik s az extralingvisztikai eszkoumlzoumlk egyen-ranguacuteak vagy meghataacuterozoacuteak ebben a heterogeacuten jelegyuumlttesben Az uacuten valoacute-di multimediaacutelis szoumlvegekben a keacutep eacutes a szoumlveg (esetleg a nem verbaacutelisakusztikum) egyuumltt keletkezett eacutes elvaacutelaszthatatlan Ilyenek a keacutepregeacutenyek akeacutepversek eacutes a reklaacutemok jelentős reacutesze is (Szikszaineacute 1999 125minus129)

A multimeacutedia legnagyobb előnye s tegyuumlk hozzaacute legnagyobb ereje ab-ban rejlik hogy lehetőveacute teszi az emberi gondolkodaacutes keacutet ellenteacutetes poacutelu-saacutenak az eacuterzeacutekletesnek eacutes az elvontnak az egyidejű megjeleniacuteteacuteseacutet (Benczik2001 253)

Gadamer (1994 161minus167) kifejti hogy az interpretaacutelaacutes nem maacutes mint ol-vasaacutes Az olvasni (eacutertsd betűzni) tudaacutes meacuteg nem jelent bdquovaloacutedirdquo olvasni tu-daacutest A valoacutedi olvasaacutes akkor koumlvetkezik be amikor a mű mintegy beszeacutelge-teacutesbe vonja olvasoacutejaacutet Ez a meglaacutetaacutes ugyanuacutegy igaz a keacutepzőműveacuteszeti alkotaacute-sokra vagy maacutes vizuaacutelis szimboacutelumokboacutel aacutelloacute uumlzenetekre is meg kell tanul-nunk laacutetni A megeacuterteacutes akkor koumlvetkezik be amikor a művet egy keacuterdeacutesreadott vaacutelaszkeacutent tapasztaljuk Gadamer ideacutezett tanulmaacutenyaacutenak ciacuteme is Eacutepuumlle-tek eacutes keacutepek olvasaacutesa

A reklaacutemszoumlvegeket valoacutedi multimediaacutelis szoumlvegnek tekintem hiszen keacutepszoumlveg esetleg zene eacutes maacutes hangok elvaacutelaszthatatlan egyuumlttese alkotja őketamelyeket nagyon is tudatosan bdquodolgoztak oumlsszerdquo a lehető legnagyobb hataacuteseacuterdekeacuteben A reklaacutemiacuteroacutek taacutersadalmunk leguumlgyesebb retorikusai koumlzeacute tartoz-nak akkor is ha nem tanultak klasszikus retorikaacutet mivel az attitűdoumlk eacutes cse-lekveacutesek befolyaacutesolaacutesaacutenak antik műveacuteszete aacuteltal kifejlesztett technikaacutek koumlzuumllszaacutemosat hasznaacutelnak iacuterja a CorbettminusConnors-feacutele retorika (1999 2)

Aczeacutel Petra (2009 249minus252) neacutegy pontban foglalja oumlssze a reklaacutem jellem-zőit a reklaacutem szeacuteles koumlzoumlnseacutegnek szoacutel toumlmegszerű egyiraacutenyuacute kommunikaacute-cioacute amelyben a reklaacutemozoacute valamilyen formaacuteban azonosiacutethatoacute

A reklaacutemot kommunikaacutecioacutes-retorikai szempontboacutel vizsgaacutelva el kell he-lyeznuumlnk az uacuten kommunikaacutecioacutes haacuteromszoumlgben a haacuteromszoumlg belsejeacuteben laacutet-juk a szoumlveget a haacuteromszoumlg csuacutecsain pedig a beszeacutelő a hallgatoacute valamint ateacutema vagy uumlgy helyezkedik el Ez termeacuteszetesen Jakobson hatteacutenyezős modell-

181

jeacutehez nagyon hasonloacute megkoumlzeliacuteteacutes pusztaacuten a teacutema vagy uumlgy (subject-matter)kiemeleacuteseacuteben kuumlloumlnboumlzik Eszerint a reklaacutem beszeacutelője (bdquoKi szoacuteliacutet megrdquo) egynem elkuumlloumlniacutethető szemeacutely tulajdonkeacuteppen a reklaacutemuumlgynoumlkseacuteg aacuteltal kreaacuteltszemeacutelyiseacuteg A bdquokit szoacuteliacutet meg a reklaacutemrdquo keacuterdeacutesre az aacuteltalaacutenos vaacutelasz hogy areklaacutem olvasoacutejaacutet neacutezőjeacutet A megszoacuteliacutetott lehet egy vagy toumlbb szemeacutely embe-rek csoportja vagy inteacutezmeacuteny is A hallgatoacutet tehaacutet nem koumlnnyű meghataacuteroz-ni A hallgatoacute az a valaki akit (aacuteltalaacuteban toumlbb ezer embert) a reklaacutemiacuteroacute megakar győzni a vaacutesaacuterlaacutesroacutel A teacutema-szoumlveg vonatkozaacutesaacuteban az 1990-es eacutevektőlkezdődően fontos vaacuteltozaacutes hogy az uacutejsaacutegokban magazinokban is teljesensziacutenes egeacuteszoldalas hirdeteacutesekkel talaacutelkozhatunk illetve hogy ma maacuter a keacuteptoumlbbet tesz az eladaacutes eacuterdekeacuteben mint a szoumlveg A keacutep iraacutenyiacutetja raacute a figyel-muumlnket a reklaacutemra vesz raacute hogy elolvassuk a szoumlveget A szoumlveg maga iskeacutepszerű betűmeacuteretek eacutes betűtiacutepusok sokasaacutegaacutet vonultatja fel (az olvasaacutesravonatkozoacutean vouml Goacutesy 2008) A keacutep keacuterdeacutest vet fel bennuumlnk amelyet a rek-laacutemszoumlveg soha nem vaacutelaszol meg de ez a keacuterdeacutes indiacutet az olvasaacutesra a kiacutevaacuten-csisaacuteg felkelteacuteseacutevel (CorbettminusConnors 1999 2-3)

13 Eacuterveleacutes manipulaacutecioacute eacutes szoumlvegeacuterteacutes

Arisztoteleacutesz szerint a bdquoreacutetorika olyan keacutepesseacuteg mely minden taacutergyban feltaacuterja a meg-győzeacutes lehetőseacutegeitrdquo (Arisztoteleacutesz 1999 1355b) Modern megfogalmazaacutesban aretorika az a műveacuteszet amely a diskurzus műkoumldeacuteseacutevel foglalkozik legyen aziacuterott vagy beszeacutelt A diskurzus ceacutelja pedig informaacutelni meggyőzni vagy moti-vaacutelni egy hallgatoacutesaacutegot amely lehet egy ember vagy emberek csoportja is(CorbettminusConnors 1999 1)

Az eacuterv olyan megaacutellapiacutetaacutes vagy koumlruumllmeacuteny amellyel aacutelliacutetaacutesunk igazsaacutegaacutetbizonyiacutethatjuk tehaacutet az eacuterveleacutes mindennapi eacuteletuumlnkben eacuteppolyan gyakranelőfordul mint a nyilvaacutenossaacutegnak szaacutent beszeacutedfajtaacutekban taacutergyalaacutesok soraacutenvagy eacuteppen tudomaacutenyos eacutertekezeacutesekben A joacute eacuterv aacuteltalaacuteban haacuterom reacuteszbőlaacutell 1 teacutetel (aacutelliacutetaacutes) 2 a bizonyiacuteteacutek 3 a teacutetelt eacutes a bizonyiacuteteacutekot oumlsszekoumltőelem oumlsszefuumlggeacutes (FercsikndashRaaacutetz 2006 183)

Maacuter Arisztoteleacutesz (1999 1355b) a Reacutetorikaacutejaacuteban keacutetfeacutele bizonyiacuteteacutekot kuuml-loumlnboumlztet meg az eacuterveleacutes soraacuten kuumllső eacutes belső bizonyiacuteteacutekokat Az oacutekorbanQuintilianus (2008 323minus447) Szoacutenoklattanaacuteban maacuter reacuteszletesen kidolgozottrendszert talaacutelunk A retorikaacuten kiacutevuumlli bizonyiacuteteacutekok a beszeacutedtől fuumlggetlenuumll leacute-teznek ilyenek a toumlrveacutenyek az előiacuteteacuteletek a pletykaacutek a szerződeacutesek a tanuacutekaz eskuumlk a statisztika A retorikaacuten beluumlli bizonyiacuteteacutekokat a szoacutenok hozza leacutetrea beszeacuted soraacuten ezek adoacutedhatnak a beszeacutelő szemeacutelyeacuteből szaacutendeacutekaacuteboacutel(eacutethosz) az aacuteltala kivaacuteltott hataacutesboacutel (pathosz) illetve magaacuteboacutel az uumlzenetből alogikaacuteboacutel (logosz) Ez a felosztaacutes a mai napig eacuterveacutenyes (laacutesd meacuteg L Aczeacutel2002 48minus49 Adamik JaacuteszoacutendashAczeacutel 2004 260minus261 FercsikndashRaaacutetz 2006184minus185)

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

182

Az etikus eacutes patetikus eacutervek inkaacutebb az eacuterzelmekre hatnak ezeacutert a formaacutelislogika sokszor irrelevaacutens eacuterveknek tekinti őket (vouml Margitay 2007541minus594) s valoacuteban magukban rejtik a manipulaacutecioacute lehetőseacutegeacutet de nem fel-teacutetlenuumll manipulatiacutevak

Az eacutervek forraacutesai a meghataacuterozaacutes az oumlsszehasonliacutetaacutes a kuumlloumlnboumlző viszo-nyok (pl ok-okozat) eacutes a koumlruumllmeacutenyek (Adamikneacute 2006 363ndash414 Cor-bettminusConnors 1999 87ndash120)

Az ismeretkoumlzlő szoumlveg meghataacuterozza a taacutergyaacutet s aacuteltalaacuteban a szoumlvegeacuterteacutestvizsgaacuteloacute tesztek is a definiacutecioacutera keacuterdeznek raacute előszoumlr Az olvasaacutes soraacuten felkell ismerni a szoumlvegben az eacutervforraacutesokat a hasonloacutesaacutegokat eacutes kuumlloumlnbseacutege-ket az okok felsorolaacutesaacutet az okboacutel vagy az okozatboacutel valoacute kiindulaacutest az ok-okozati eacuterveleacutes hibaacuteit A szoumlvegeacutertő olvasaacutes egyik koumlzponti probleacutemaacuteja a rej-tett ok-okozati viszonyok a mieacutertek feltaacuteraacutesa (Adamikneacute 2006 376minus405)

Chaiumlm Perelman (1982 9minus11) hangsuacutelyozza a tudomaacutenyos bizonyiacutetaacutes (aformaacutelis logika) eacutes a retorikai eacuterveleacutes koumlzti kuumlloumlnbseacutegeket Az eacuterveleacutes ceacutelja ahallgatoacutesaacuteg meggyőzeacutese ragaszkodaacutesuk kivaacuteltaacutesa Eacuteppen ezeacutert az eacuterveleacutesbenfontos szerep jut az eacuterzelmeknek

bdquoAz egyetlen aacuteltalaacutenos tanaacutecs amelyet egy eacuterveleacuteselmeacutelet adhat egy szoacutenoknak hogyalkalmazkodjon a hallgatoacutesaacutegaacutehozrdquo (Perelman 1982 13)1

Az eacuterveleacutes tehaacutet olyan verbaacutelis szociaacutelis eacutes eacutertelmi teveacutekenyseacuteg amelyneka ceacutelja valamely aacutellaacutespont bizonyiacutetaacutesa vagy megcaacutefolaacutesa A beszeacutelőnek vagyiacuteroacutenak (szoacutenoknak) meg kell veacutedenie a sajaacutet aacutellaacutespontjaacutet azokkal a hallgatoacutek-kal illetve olvasoacutekkal szemben akik keacutetelkednek benne vagy teljesen elteacuterőveacutelemeacutenyt vallanak Az eacuterveleacutes prototipikusan keacutet vagy toumlbb ember koumlzoumlttinyelvi teveacutekenyseacuteg (van Eemeren 2009 109)

Kuumlloumlnbseacuteget kell tenni meggyőzeacutes eacutes manipulaacutecioacute (raacutebeszeacuteleacutes befolyaacuteso-laacutes) koumlzoumltt A meggyőzeacutes eacuteszeacuterveket eacutes megindiacutetaacutest hasznaacuteloacute (a befogadoacute reacute-szeacuteről is tudatos) becsuumlletes eljaacuteraacutes a manipulaacutecioacute viszont becsapaacutes tkp erő-szakos cselekedet (Aczeacutel 2009 178 Adamikneacute 2009)

A manipulaacutecioacute eszkoumlzei lehetnek az irrelevaacutens eacutervek (uacuten bdquoadrdquo eacutervek) isamelyek valoacutejaacuteban eacutervformaacuteba illesztett eacutervkeacutent hasznaacutelt irrelevaacutens aacutelliacutetaacutesokIlyen pl a szemeacutelyeskedeacutes (argumentum ad personam) a neacutepszerűseacutegre hivatko-zaacutes (argumentum ad populum) stb (AdamikndashA JaacuteszoacutendashAczeacutel 2004 361minus367)

1 The only general advice that a theory of argumentation can give is to ask speakers to adaptthemselves to their audiences

183

2 Anyag eacutes moacutedszer

Dolgozatomban haacuterom az ifjuacutesaacutegi sajtoacuteban megjelent reklaacutemot elemzek Ahaacuterom reklaacutem teacutemaacutejaacuteban valamint a verbaacutelis eacutes a vizuaacutelis elemek araacutenyaacutebanis elteacuter egymaacutestoacutel

Elemzeacutesem moacutedszere a retorikai elemzeacutes amely magaacutera a szoumlvegre oumlssz-pontosiacutet de nem marad a művoumln beluumll hanem kileacutep a szoumlvegből hogy figye-lembe vegye a szerzőt eacutes a koumlzoumlnseacuteget (Corbett 1969 xvii)

A retorikai szoumlvegelemzeacutes (a szoumlveg reacuteszeacutenek tekintem a keacutepi elemeket is)első leacutepeacutese a műfaj (beszeacutedfaj) megaacutellapiacutetaacutesa Ezutaacuten feltaacuterjuk a szoumlveg szer-kezeteacutet majd az eacuterveleacuteseacutet megvizsgaacuteljuk hogy a logikai vagy az eacuterzelmi eacuter-veleacutes a hangsuacutelyosabb Az eacuterveleacutes vizsgaacutelataacutenak reacutesze a kuumllső illetve belsőeacutervek feltaacuteraacutesa az eacutervforraacutesok megaacutellapiacutetaacutesa Ez utaacuten koumlvetkezhet annakvizsgaacutelata hogy tartalmaz-e a szoumlveg eacuterveleacutesi hibaacutet vagy manipulaacutecioacutet (Ada-mikneacute 2006 445)

Az eacuterveleacutes rekonstruaacutelaacutesaacutera a koumlvetkező moacutedszert alkalmazhatjuk (Forraieacute n Margitay 2007)

1) A szoumlveg szakaszokra bontaacutesa

2) A szoumlveg gondolatmeneteacutenek a megfogalmazaacutesa

3) Az egyes reacuteszek konkluacutezioacuteinak megkereseacutese Az implicit konkluacutezioacutekmegfogalmazaacutesa

4) Az egyes konkluacutezioacutekhoz tartozoacute premisszaacutek megkereseacutese Az implicitpremisszaacutek megfogalmazaacutesa

5) A teljes szoumlveg eacuterveleacuteseacutenek a feleacutepiacuteteacutese

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

184

3 Eredmeacutenyek

31 Elemzeacutes NG Kids paacutelyaacutezata

A hirdeteacutes a koumlvetkező reacuteszekre bonthatoacute1) A keacutet kezdő mondat bdquoMutasd meg Tehelliprdquo2) A keacutet neacutegyzetbe elhelyezett fotoacutepaacutelyaacutezat illetve fogalmazaacutespaacutelyaacutezat

reacuteszletei3) A paacutelyaacutezatra vonatkozoacute gyakorlati informaacutecioacutek hataacuteridők a bekuumlldeacutesi

ciacutem stb4) A keacutepi megjeleniacuteteacutes betűmeacuteret betűtiacutepus keretek nyeremeacutenyek keacute-

pe a szponzorok eacutes az uacutejsaacuteg logoacutejaA szoumlveg gondolatmenete a koumlvetkező Feacutenykeacutepezeacutesre eacutes fogalmazaacutes iacuteraacute-

saacutera buzdiacutetja az olvasoacuteit Akik bekuumlldik a paacutelyaacutezatukat nyerhetnek eacutes megje-lenhetnek a magazinban A ki nem mondott ceacutelok az uacutejsaacuteg anyaghoz a paacute-lyaacutezat szponzorai pedig reklaacutemfeluumllethez jutnakjutottak ezaacuteltal

185

Eacuterveleacutesek feltaacuteraacutesa Az első keacutet mondat szillogizmussaacute alakiacutethatoacutePremissza 1 Meg szeretneacuted mutatni a vilaacutegot eacutes nyerni szeretneacutelPremissza 2 A NG Kids paacutelyaacutezataacuten megmutathatod a vilaacutegot eacutes nyerhetszKonkluacutezioacute Vegyeacutel reacuteszt a NG Kids paacutelyaacutezataacuten

Termeacuteszetesen ez a szillogizmus nem lenne elfogadhatoacute a formaacutelis logikaszerint mivel egyik premissza sem biztos de a retorika valoacutesziacutenűseacutegi eacuterveleacute-se szerint műkoumldik A maacutesodik reacutesz konkretizaacutelja az első eacuterveit pontosan le-iacuterja mivel lehet paacutelyaacutezni mit lehet nyerni

Az egeacutesz hirdeteacutes eacuterveleacutese szempontjaacuteboacutel nagyon fontos szerepe van akeacutepi megjeleniacuteteacutesnek A figyelem felkelteacuteseacutet szolgaacuteloacute bdquoMutasd meg te a vilaacutegoteacutes nyerjrdquo mondat szerepel a legnagyobb eacutes legfeltűnőbb (keacutetsziacutenű) betűtiacutepus-sal Kicsivel kisebb de meacuteg mindig eleacuteg feltűnő a keacutetfeacutele paacutelyaacutezat leiacuteraacutesaacutenaktulajdonkeacuteppeni konkluacutezioacuteja bdquoFotoacutezzrdquo bdquoIacuterjrdquo Azt hogy a fotoacute- illetve a fo-galmazaacutespaacutelyaacutezat keacutet kuumlloumln keretben kap helyet szeacutetvaacutelasztoacute eacutervnek (voumlPerelman 1982 49minus50) tekinthetjuumlk amiről előszoumlr azt gondolhattuk hogyegy paacutelyaacutezat arroacutel kideruumll hogy tulajdonkeacuteppen kettő kuumlloumlnaacutelloacute paacutelyaacutezat kuuml-loumlnboumlző nyeremeacutenyekkel A legmeggyőzőbb eacutervet az eacuterteacutekes nyeremeacutenyekkeacutepei szolgaacuteltatjaacutek ezekeacutert eacuterdemes reacuteszt venni a paacutelyaacutezaton

Meacuteg egy ilyen laacutetszoacutelag teljesen becsuumlletes hirdeteacutesben is jelen van a ma-nipulaacutecioacute a befolyaacutesolaacutes A nyeremeacutenyek laacutetvaacutenya eacutes a szponzorok logoacutejaugyanis oumlnmagaacuteban is reklaacutem Az a gyermek aki nem vesz reacuteszt a paacutelyaacuteza-ton vagy nem nyer rajta szinteacuten megkiacutevaacutenhatja a nyeremeacutenyeket s raacutevehetia szuumlleit hogy vaacutesaacuteroljaacutek meg neki

32 Elemzeacutes Pharmatex reklaacutem

A reklaacutem haacuterom reacuteszre oszthatoacute 1 a keacutep 2 a szoumlveg amely jelen esetbenmintegy keacutepalaacuteiacuteraacutes jelenik meg 3 a reacuteszletesebb termeacutekleiacuteraacutes

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

186

A keacutep eacutes a szoumlveg (a reklaacutem első feleacuteben) annyira oumlsszetartozik hogy ne-heacutez eldoumlnteni hogy a keacutep illusztraacutelja-e a szoumlveget vagy fordiacutetva Maga a szouml-veg aacutetalakiacutetaacutes neacutelkuumll is szillogizmust alkot

Premissza 1 Peacuteter szereti Eacutevaacutet de nem kedveli a veacutedekezeacutes neacutelkuumlli szexetPremissza 2 Eacuteva szereti Peacutetert de nem kedveli a hormonaacutelis fogamzaacutesgaacutetlaacutestKonkluacutezioacute Mindketten szeretik a Pharmatexet mert csak akkor kell alkalmazniamikor szuumlkseacuteges

Ez a szillogizmus azonban tartalmaz egy eacuterveleacutesi hibaacutet (azaz manipulaacutecioacutet)ugyanis a premisszaacutekboacutel nem felteacutetlenuumll koumlvetkezik a konkluacutezioacute Ezen kiacutevuumlla hamis dilemma esete toumlbbszoumlroumlsen is fenn aacutell a reklaacutem uacutegy tesz mintha keacutetrossz (veacutedekezeacutes neacutelkuumlli szex hormonaacutelis fogamzaacutesgaacutetloacute) eacutes egy joacute megoldaacutes(Pharmatex) koumlzuumll lehetne csak vaacutelasztani holott leacutetezik maacutes lehetőseacuteg is

Maga a keacutep egy randevuacutehelyzetet aacutebraacutezol s keacutepregeacutenyszerűen megjeleniacutetia szereplők gondolatait is szinteacuten keacutep formaacutejaacuteban Ez utoacutebbi hamis sztereo-tiacutepia amely viszont a reklaacutemozoacute eacuterveit taacutemasztanaacute alaacute a feacuterfi a szexre gon-dol amelyet keacutenyelmesseacute s biztonsaacutegossaacute tehet a termeacutek a nő a haacutezassaacutegras kimondatlanul a keacutesőbbi gyerekvaacutellalaacutesra amelyet veszeacutelyeztethet a hor-monaacutelis fogamzaacutesgaacutetloacute ezeacutert szuumlkseacuteges a termeacutek Ez a sztereotip eacutes hamisbeaacutelliacutetaacutes is manipulatiacutev mivel azt sugallja hogy a Pharmatex az egyetlen veacute-dekezeacutesi moacutedszer amely mindkettejuumlknek megfelel

A reklaacutem harmadik reacuteszeacuteben a termeacutekleiacuteraacutesnaacutel is talaacutelunk a vaacutesaacuterlaacutest segiacute-tő eacuterveket Az bdquouacutej forma laacutegy huumlvelykapszulardquo megvaloacutesiacutetja az argumentum adnovitatem irrelevaacutens eacuterveleacutest ugyanis az hogy valami uacutej nem bizonyiacutetja hogyjobb is mint a reacutegi A bdquobevezető aacuterrdquo az olcsoacutesaacuteg a reklaacutemok legneacutepszerűbb eacuter-ve hiszen sietteti a vaacutesaacuterlaacutest (bdquonehogy lemaradjakrdquo) Az aacutercsoumlkkeneacutesre kiaacuteru-siacutetaacutesra kedvezmeacutenyes akcioacutekra utaloacute reklaacutemfogaacutesok akkor is noumlvelik a keres-letet ha nem jelentenek valoacutes megtakariacutetaacutest a vaacutesaacuterloacuteknak Ennek a jelenseacuteg-nek az az oka hogy az emberek a koraacutebbi tapasztalataik alapjaacuten ezeket a sza-vakat mondatokat a kedvező aacuterakkal taacutersiacutetjaacutek (Cialdini 2009 231) A beveze-tő aacuter kifejezeacutes ereacutenykapcsoloacutekeacutent műkoumldik Ez is lehet manipulatiacutev akkorha nem igaz (keacutesőbb sem emelkedik a termeacutek aacutera)

Annak az olvasoacutenak akinek a szoumlvegeacuterteacutese eleacuteri a kritikai fokozatotkoumlnnyen eszeacutebe juthat hogy viszonylag keveacutes az informaacutecioacute a termeacutekrőlnincs szoacute a melleacutekhataacutesokroacutel (a koumltelező figyelmezteteacutesen kiacutevuumll) nem emliacutetteherbeeseacutesi valoacutesziacutenűseacuteget stb Ez termeacuteszetesen adoacutedhat a műfaj terjedelmikorlaacutetaiboacutel is de mindenkeacuteppen felkeltheti a gyanuacutenkat hogy ismeacutet manipu-laacutecioacuteval aacutellunk szemben

187

33 Elemzeacutes a Raacutedioacute 1 reklaacutemja

A szoumlveg haacuterom reacuteszből aacutell 1 a keacutep (a keacutephez tartozoacutenak tekintem a Raacutedioacute1 feliratot) 2 a szlogen 3 a frekvenciainformaacutecioacutek

Mivel ebben a reklaacutemban verbaacutelis koumlzleacutes alig van az eacuterveleacutes gerinceacutet is akeacutep adja A nagy egyes szaacutemban a raacutedioacute felirat olyan mintha egy versenygyőzteseacutet hirdetneacutek ki Ez a nagyon oumltletes keacutep tulajdonkeacuteppen egy szoacutejaacuteteacuteka csatorna neveacutevel Raacutedioacute 1 ndash első a raacutedioacutecsatornaacutek versenyeacuteben Hamis be-aacutelliacutetaacutesnak illetve a stiacutelussal valoacute csaacutebiacutetaacutes eseteacutenek tekinthetjuumlk a keacutepet aztsugallja mintha lett volna olyan verseny amelyen a raacutedioacuteadoacute győzoumltt Fon-tos hogy a teljes reklaacutemszoumlveg gondolatmenete csak a keacutep messzemenő fi-gyelembe veacuteteleacutevel eacuterthető meg

A keacutepi informaacutecioacutet csak megerősiacuteti a szlogen mintegy uacutejabb eacutervet adva azelőzőekhez bdquoRaacutedioacute 1 Csak igazi mai slaacuteger megyrdquo A szlogent olyan enthuumlneacutemaacute-nak tekinthetjuumlk amelyben nem csak az egyik premissza (Az emberek igazimai slaacutegereket szeretneacutenek hallgatni) hanem a konkluacutezioacute is implicit ezeacutert aRaacutedioacute 1-et kell hallgatni

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

188

4 Koumlvetkezteteacutesek

Abboacutel indultunk ki hogy a szoumlvegeacutertő olvasaacutest illetve a szoumlvegeacutertő olvasaacutesfejleszteacuteseacutet jelentősen elősegiacutetheti ha kuumlloumlnboumlző tiacutepusuacute szoumlvegeken gyako-roltatjuk taniacutetvaacutenyainkat

Az iskolaacuteban viszonylag ritkaacuten taacutergyalt szoumlvegtiacutepus a reklaacutem pedig egyikea legkoumlzoumlnseacutegesebb s a gyerekek fiatalok koumlreacuteben neacutepszerű szoumlvegeknek Apeacuteldakeacutent bemutatott haacuterom elemzeacutes is joacutel szemleacutelteti hogy a reklaacutemok ki-tűnő peacuteldataacuterat kiacutenaacutelnak a szoumlvegeacuterteacutes gyakorlaacutesaacutera mivel gyakoriak bennuumlkaz implicit tartalmak utalaacutesok manipulaacutecioacutek

Felteacuteteleztuumlk hogy a retorika az a tudomaacutenyaacuteg amelynek eredmeacutenyei aleginkaacutebb hasznosiacutethatoacutek szoumlvegek elemzeacuteseacutere amely aacuteltal taniacutetvaacutenyaink eacutertőolvasaacutesa is fejleszthető A retorikai elemzeacutes kitűnően alkalmas olyan szoumlve-gek eacutertelmezeacuteseacutere is amelyeket laacutetszoacutelag nem a retorika eszkoumlzeivel hoztakleacutetre Ugyanakkor az is bebizonyosodott hogy a reklaacutemok eacutervelő jellegű szouml-vegek s mint ilyenek nem neacutelkuumlloumlzik a retorika eljaacuteraacutesait meacuteg akkor sem hakeacutesziacutetőik nem tudatosan alkalmaztaacutek azokat A reklaacutemok nem csak elemez-hetőek eacutervelő szoumlvegkeacutent hanem csak uacutegy elemezhetőek hiszen ceacuteljuk a raacute-beszeacuteleacutes mint baacutermely maacutes tanaacutecsadoacute szoumlvegnek A reklaacutemokban megtalaacutel-hatoacuteak a klasszikus retorika olyan eacutervelő technikaacutei mint a szillogizmus azenthuumlneacutema vagy a peacutelda

Az a koumlzkeletű veacutelekedeacutes hogy a reklaacutemok gyakran eacutelnek a nem teljesentisztesseacuteges befolyaacutesolaacutes a manipulaacutecioacute eszkoumlzeivel igaznak bizonyult a haacute-rom vizsgaacutelt reklaacutemban Meacuteg egy olyan teljesen aacutertatlannak tűnő hirdeteacutes minta gyerekeknek szoacuteloacute fotoacutepaacutelyaacutezat reklaacutemja is tartalmaz manipulatiacutev elemeketUgyanakkor nem tekinthetők a reklaacutemok tiszta manipulaacutecioacutenak sem hanemaacuteltalaacuteban keverednek bennuumlk a meggyőzeacutes eacutes a befolyaacutesolaacutes eljaacuteraacutesai

A reklaacutemokat multimediaacutelis szoumlvegkeacutent hataacuteroztam meg Felteacuteteleztemhogy a keacutepi elem legalaacutebb is egyenranguacute a verbaacutelis elemmel ha nem fonto-sabb A bemutatott peacuteldaacutek mindegyikeacuteben meghataacuterozoacute eacutes eacutervelő szerepevolt a keacutepi megjeleneacutesnek A keacutep elsősorban a figyelem felkelteacuteseacutet szolgaacuteljamaacutesodsorban illusztraacutelja a szoumlveget Arra is laacutettunk peacuteldaacutet hogy a vizuaacutelisreacutesz kiegeacutesziacutetette sőt helyettesiacutetette a verbaacutelist

Korunk a multimediaacutelis kommunikaacutecioacute kora A televiacutezioacute tipikusan multi-mediaacutelis meacutedium hiszen egyszerre van benne jelen a beszeacutelt eacutes iacuterott nyelv amozgoacutekeacutep eacutes hang Napjainkban az internet kommunikaacutecioacuteja szinteacuten multi-mediaacutelis Marshall McLuhan maacuter a hatvanas eacutevekben raacutemutatott hogy a tele-viacutezioacute a diskurzus uacutejfajta struktuacuteraacutejaacutet teremtette meg ahol a lineaacuteris mintaacutekat(beszeacuted eacutes iacuteraacutes) felvaacuteltja egy mindent egyszerre mutatoacute konfiguraacutecioacute (Gol-denminusBerquistminusColeman 1983 219) Ez a vaacuteltaacutes visszahatott az iacuterott meacutediaacuterais ma maacuter az uacutejsaacutegokban magazinokban is a mozaikszerű elrendezeacutes a jel-

189

lemző Kuumlloumlnoumlsen igaz ez a reklaacutemokra eleacuteg csak raacuteneacuteznuumlnk a fotoacutepaacutelyaacutezathirdeteacuteseacutere

Fontos tehaacutet hogy taniacutetvaacutenyainkat olyan olvasaacutesi strateacutegiaacutekra taniacutetsukmeg amelyek alkalmasak a multimediaacutelis szoumlvegek eacutertelmezeacuteseacutere Meg kelltaniacutetanunk őket laacutetni is fel kell ismertetnuumlnk veluumlk hogy a toumlbb csatornaacuteneacuterkező uumlzenetekben mindegyik reacutesznek van informatiacutev sőt eacutervelő funkcioacutejas a kuumlloumlnboumlző reacuteszek kiegeacutesziacutetik egymaacutest hatnak egymaacutesra A multimediaacutelisolvasni tudaacutes azt jelenti hogy ugyanuacutegy eacutertjuumlk a szoumlvegek iacuterott eacutes keacutepi uumlzene-teit is keacutepesek vagyunk kritikusan eacutertelmezni őket Ceacutelunk csak az lehethogy ezt az olvasni tudaacutest eacutepiacutetsuumlk ki taniacutetvaacutenyainkban is

Irodalom

ACZEacuteL Petra Uacutej retorika Koumlzeacutelet kommunikaacutecioacute kampaacuteny Pozsony Kalligram 2009

ADAMIK Tamaacutes Chaiumlm Perelman eacutes a gyakorlati eacuterveleacutes In A Jaacuteszoacute AnnandashL Aczeacutel Petra(szerk) A modern retorikai bizonyiacutetaacutes Bp Trezor Kiadoacute 2003 31ndash43

ADAMIK TamaacutesndashA JAacuteSZOacute AnnandashACZEacuteL Petra Retorika Bp Osiris Kiadoacute 2004

ADAMIKNEacute JAacuteSZOacute Anna Az olvasaacutes muacuteltja eacutes jelene Bp Trezor Kiadoacute 2006

ADAMIKNEacute JAacuteSZOacute Anna 2009 Retorikai gondolkodaacutes eacutes szoumlvegeacutertő olvasaacutes I-II =Anyanyelv-pedagoacutegia 2009 3ndash4 httpwwwanyanyelv-pedagogiahucikkekphpid=185httpwwwanyanyelv-pedagogiahucikkekphpid=221 [2011 aacuteprilis 30]

ARISZTOTELEacuteSZ Reacutetorika Fordiacutetotta eacutes a bevezeteacutest iacuterta Adamik Tamaacutes Bp TeloszKiadoacute 1999

BENCZIK Vilmos Nyelv iacuteraacutes irodalom kommunikaacutecioacuteelmeacuteleti megkoumlzeliacuteteacutesben Bp Trezor Ki-adoacute 2001

CIALDINI Robert B Hataacutes A befolyaacutesolaacutes pszicholoacutegiaacuteja Fordiacutetotta Falcsik Mari Bp HVGKiadoacute Zrt 2009

CORBETT Edward P J (edit) Rhetorical Analyses of Literary Works New York OxfordToronto Oxford University Press 1969

CORBETT Edward P JminusCONNORS Robert J Classical Rhetoric for the Modern StudentNew York Oxford Toronto Oxford University Press 1999

VAN EEMEREN Frans H The Study of Argumentation In Andrea A Lunsford (edit)The SAGE Handbook of Rhetorical Studies Los Angeles London New Delhi Singapore Wa-shington DC SAGE 2009 109ndash124

FERCSIK ErzseacutebetndashRAAacuteTZ Judit Kommunikaacutecioacute eacutes nyelvhasznaacutelat Bp Nemzeti Tankoumlnyv-kiadoacute 2006

FORRAI GAacuteBOR (eacute n) Informaacutelis logika httpwwwuni-miskolchu~bolantroinforma-lis tartalomhtml [2011 maacutercius 11]

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

190

GADAMER Hans-Georg Eacutepuumlletek eacutes keacutepek olvasaacutesa In Uő A szeacutep aktualitaacutesa Bp T-Twin 1994157ndash169

GOLDEN James LminusBERQUIST Goodwin FminusCOLEMAN William E The Rhetoric ofWestern Thought Dubuque IowaKendallHunt Publishing Company 1983

GOacuteSY Maacuteria 2008 A szoumlvegeacutertő olvasaacutes Anyanyelv-pedagoacutegia 1 httpwwwanyanyelv-pedagogiahucikkekphpid=25 [2011 aacuteprilis 30]

L ACZEacuteL Petra A szoacute ereje Eacutervek a retorikai bizonyiacutetaacutesban In A Jaacuteszoacute AnnandashL AczeacutelPetra (szerk) A klasszikus retorikai bizonyiacutetaacutes Bp Trezor Kiadoacute 2002 45ndash58

MARGITAY Tihameacuter 2007 Az eacuterveleacutes mesterseacutege Bp Typotex 2007

OTT Brian L―DICKINSON Greg 2009 Visual Rhetoric andas Critical Pedagogy InAndrea A Lunsford (edit) The SAGE Handbook of Rhetorical Studies Los Angeles LondonNew Delhi Singapore Washington DC SAGE 2009 391ndash403

PERELMAN Chaim 1982 The Realm of Rhetoric Notre Dame Indiana University of NotreDame Press 1982

QUINTILIANUS Marcus Fabius 2009 Szoacutenoklattan Ford Adamik Tamaacutes [et al] PozsonyKalligram 2009

SZIKSZAINEacute NAGY Irma Szoumlvegtan Bp Osiris Kiadoacute 1999

TOacuteTH Beatrix A szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacuteseacutenek elmeacutelete eacutes gyakorlata = Magyar Nyelvőr 20064 457ndash469

Toacuteth Kaacutelmaacuten Műtaacutergyak eacutes kiaacutelliacutetaacutesi feliratok ndash a szoumlveg oumlroumlme a muacutezeumpedagoacutegiaacuteban

191

Toacuteth Kaacutelmaacuten

MŰTAacuteRGYAK EacuteS KIAacuteLLIacuteTAacuteSI FELIRATOK ndashA SZOumlVEG OumlROumlMEA MUacuteZEUMPEDAGOacuteGIAacuteBAN

Azt hiszem nem gerjesztek veacuterre menő vitaacutet a koumlvetkező kijelenteacutessel azemberek elsősorban nem azeacutert jaacuternak muacutezeumba hogy ott olvasaacutessal toumlltseacutekaz idejuumlket Az iacuterott informaacutecioacutehordozoacutek igeacutenybeveacuteteleacutevel toumlrteacutenő ismeret-szerzeacutest a koumlztudat egy maacutesik koumlzgyűjtemeacutenyi inteacutezmeacutenytiacutepushoz a koumlnyv-taacuterhoz koumlti Most csak utalni szeretneacutek a koumlzoumls gyoumlkerekre amikor koumlnyvtaacutereacutes muacutezeum sőt valamennyi a toumlrteacutenelem soraacuten keacutesőbb specializaacuteloacutedott mű-velődeacutesi inteacutezmeacuteny ndash eacutes ezzel egyuumltt a kor tudomaacutenyos ismeretanyagaacutet hor-dozoacute gyűjtemeacuteny is ndash egy helyen koncentraacuteloacutedott

Ptolemaiosz Pszoacuteteacuter neve szerint is a Megőrző aki Nagy Saacutendor gyűjtemeacutenyeacutenekkuraacutetora eacutes az első muacutezeumpedagoacutegus volt a Kr e 3 szaacutezadtoacutel a Kr u 3szaacutezadig fennaacutellt nagyszerű műgyűjtemeacutenyt eacutes koumlnyvtaacuterat valoacutesziacutenűleg első-sorban iskolakeacutent alapiacutetotta meg Azeacutert gyűjtoumltt eacutes rendszerezett hogy ezzeltaniacutethasson Ezt a ceacutelt szolgaacuteltaacutek a szobrok az aacutesvaacutenyok az aacutellatkert eacutes a bo-tanikus kert is A hiacuteres alexandriai Museion toumlrteacuteneteacutevel eacutes jelentőseacutegeacutevel fog-lalkozoacute szakemberek eacutelvezettel soroljaacutek fel hogy haacuteny hiacuteres tudoacutes oktatott akoumlnyvtaacuternak otthont adoacute Bruchium1 falai koumlzt hogyan eacutelt ott egyuumltt az iacuterott eacutesa taacutergyakban testet oumlltoumltt tudaacutes2

1 Alexandria egymaacutest dereacutekszoumlgben metsző utcaacutekkal eacutepuumllt paralelogramma alakuacute vaacuteros voltKeacutet fő reacuteszből aacutellt 1) a Bruchium vagy Pruchium (brouceion Prouceion) EacuteK-en itt voltaka kiraacutelyi palota swma vagy shma ahovaacute Saacutendor testeacutet is hoztaacutek a museum a gymnasium eacutesa stadium 2) Rhacotes vagy Rhacotis a fellegvaacuterral eacutes a Serapeummal amelyben a koumlnyvtaacuterhelyezkedett el Oacutekori Lexikon httpmekniifhu0340003410html356html2 KAacuteRPAacuteTI Andrea ndash VAacuteSAacuteRHELYI Tamaacutes Előszoacute In Muacutezeumi tanulaacutes Szerk Vaacutesaacuterhe-lyi Tamaacutes ndash Kaacuterpaacuteti Andrea Bp 2011 9 p

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

192

De ha időben eacutes teacuterben nem kiacutevaacutenunk ilyen messzire tekinteni akkor ittSzombathelyen is megtalaacuteljuk a koumlzoumls gyoumlkereket A kultuacuterpalotaacuteboacutel vagyis amai Savaria Muacutezeum koumlnyvtaacuteraacuteboacutel koumllcsoumlnoumlzhette ki eacutevtizedeken aacutet kedvencolvasmaacutenyait a taacutejeacutekozoacutedni kiacutevaacutenoacute vaacuteroslakoacute Ennek a koumlnyvtaacuternak volt ve-zetője 1924 novembereacutetől az 1946 januaacuterjaacuteban bekoumlvetkezett halaacutelaacuteig PaacutevelAacutegoston a Vasi Szemle ciacutemű folyoacuteirat elindiacutetoacuteja aki tanaacuteri eacutes kultuacuteraszervezőimunkaacutessaacutega mellett a neacuteprajzi taacuter gyarapiacutetaacutesaacutet is sziacuteveacuten viselte

Baacuter muacutezeumszocioloacutegiai felmeacutereacutesek egzakt eredmeacutenyeivel nem tudomalaacutetaacutemasztani meacutegsem hinneacutem hogy a muacutezeumlaacutetogataacutes motiacutevumai koumlztmanapsaacuteg előkelő helyen szerepelne a szoumlveges informaacutecioacutek kereseacutese Sokakszerint bizonyos szempontboacutel a Museion holisztikus hagyomaacutenyaihoz kanya-rodik vissza korunk muacutezeuma azzal hogy egyre inkaacutebb oktataacutesi helysziacutenkeacutentdefiniaacutelja oumlnmagaacutet ndash meacutegis a muacutezeumokban leginkaacutebb a taacutergyakra illetvetaacutergyak segiacutetseacutegeacutevel koumlzoumllt uumlzenetekre vagyunk kiacutevaacutencsiak Ugyanakkor bi-zonyaacutera mindannyian szembesuumlltuumlnk maacuter azzal a bosszantoacute helyzettel ami-kor a szaacutemunkra eacuterdekes valamely kiaacutelliacutetaacutesi taacutergyroacutel nem kaphattunk kellő in-formaacutecioacutet (mert leesett a taacutergyceacutedula eacutes iacutegy maacuteig sem tudjuk hogy zsilett-eacutelesiacutető keacuteszuumlleacuteket vagy zeneacutelő dobozt laacutettunk-e) esetleg a kiaacutelliacutetaacutesrendezőkolyannyira magaacutetoacutel eacutertetődőnek veacutelteacutek a tarkedli suumltő az aquamanile a saskavagy a Keftiubarren (kreacutetai ruacuted) ismereteacutet hogy nem tartottaacutek szuumlkseacutegesneka taacutergy mibenleacuteteacutere utaloacute magyaraacutezat elhelyezeacuteseacutet

Arroacutel maacuter teacutenyleg lehetne vitatkozni hogy sikeruumllt-e eltalaacutelni valamelymuacutezeumi kiaacutelliacutetaacutes magyaraacutezoacuteszoumlvegeinek terjedelmeacutet illetve hogy a szoumlve-gek mennyiben segiacutetetteacutek elő a felvonultatott műtaacutergyak eacutertelmezeacuteseacutet kon-textusba helyezeacuteseacutet

A kiaacutelliacutetaacutes a muacutezeumi kommunikaacutecioacute legfontosabb tere eacutes eszkoumlze Abenne elhelyezett szoumlvegeket oumlsszetett kommunikaacutecioacutes folyamat reacuteszekeacutentkell eacutertelmezni A 2006 eacutevben a Nemzeti Kulturaacutelis Alap Muacutezeumi Szakkol-leacutegiuma taacutemogataacutesaacuteval adatgyűjteacutest veacutegeztek bdquoA laacutetogatoacutebaraacutet muacutezeumok elmeacuteletimegalapozaacutesardquo ciacutemmel Ennek az volt a ceacutelja hogy teveacutekenyseacutegeacutehez segiacutetseacutegetkapjon a laacutetogatoacutek igeacutenyeit nagyobb meacuterteacutekben figyelembe venni kiacutevaacutenoacutemuacutezeumi menedzsment A vizsgaacutelat soraacuten keacutesziacutetett meacutelyinterjuacutek egyik keacuterdeacute-se arra vonatkozott hogy a szakemberek szerint vannak-e olyan zavaroacute teacute-nyezők amelyek a hazai muacutezeumokra laacutetogatoacutei szempontboacutel aacuteltalaacutenosan jel-lemzőek A megkeacuterdezettek szerint sok maacutes probleacutema (pl leromlott eacutepuumlleteacutes kiszolgaacuteloacute infrastruktuacutera poros elavult taacuterloacutek stb) mellett gyakran elő-fordul hogy nem eacuterthető vagy koumlvethető a bemutataacutes Sok a felirat nem aszegmenshez alakiacutetott a nyelvezet3

3 A laacutetogatoacutebaraacutet muacutezeumok elmeacuteleti megalapozaacutesa Kutataacutesi jelenteacutes In Műemleacutekek muacuteze-umok mindenkinek Bp 2007 NKA kutataacutesok 4 136 p

193

De milyen az ideaacutelis kiaacutelliacutetaacutesi szoumlveg nyelvezet A kiaacutelliacutetaacutesban mennyi fel-irat legyen eacutes hova helyezzeacutek el ezeket Hogyan lehet megtalaacutelni a helyesegyensuacutelyt a tuacutelmagyaraacutezaacutes eacutes bdquoa taacutergyak uacutegyis oumlnmagukeacutert beszeacutelnekrdquo szeacutelsőseacutegeikoumlzt Milyen kapcsolatban aacutelljanak a szoumlvegek maacutes vizuaacutelis elemekkel4

Puczkoacute eacutes Raacutecz koumlzvetlen eacutes koumlzvetett interpretaacutecioacuteban alkalmazott szoumlve-geket kuumlloumlnboumlztet meg Az előbbiek a muacutezeumlaacutetogataacutes soraacuten szerzett eacutel-meacuteny reacuteszeacutet keacutepezik (feliratok panelek) az utoacutebbiak pedig főkeacutent azt koumlve-tően hatnak (ismertetők oktataacutesi segeacutedanyagok kataloacutegusok) A kuumlloumlnboumlzőszoumlvegtiacutepusoknak elteacuterő mennyiseacutegű eacutes reacuteszletesseacutegű informaacutecioacutekat kell tar-talmazniuk

Milyen a joacute felirat formai szempontboacutel

bull Legyen joacutel olvashatoacute eacutes keacutenyelmes testhelyzetben laacutethatoacute (aacuteltalaacutenosneacutezet szerint hossza 75 eacutes 150 szoacute koumlzoumltti vagyis legfeljebb kb feacutel ol-dal terjedelmű)

bull Fokozza a vizuaacutelis eacutelmeacutenyt (pl 2008 Szeacutepműveacuteszeti Muacutezeum bdquoRene-szaacutensz a faacuteraoacutek Egyiptomaacutebanrdquo ciacutemű kiaacutelliacutetaacutesban az amuacutegy terjedelmesszoumlvegeket koumlrbe a falakra vetiacutetetteacutek)

bull Mondattanilag egyszerű legyen (egy-egy mondatban ne legyen 25 szoacute-naacutel toumlbb egy-egy felirat ne tartalmazzon 6-7 kulcsfontossaacuteguacute infor-maacutecioacutenaacutel toumlbbet)5

Tartalmi szempontboacutel akkor joacute a felirat ha előzetesen felmeacuterteacutek hogy vaacuterha-toacutean milyen keacuterdeacuteseket tesznek fel a laacutetogatoacutek Ennek veacutegiggondolaacutesa nemegyszerű feladat hiszen felteacutetelezi a ceacutelcsoport ismeacuterveinek sok szempontuacutefelteacuterkeacutepezeacuteseacutet

A kiaacutelliacutetaacutesi feliratok teljes mellőzeacutese keveacutesseacute elterjedt a magyar muacutezeumigyakorlatban De emliacutethetuumlnk raacute Vas megyei peacuteldaacutet a vasvaacuteri muacutezeum bdquoKa-puk a muacuteltbardquo ciacutemű interaktiacutev kiaacutelliacutetaacutesaacutet A koumlzeacutepkori eredetű domonkos ko-lostor eacutepuumlleteacuteben feleacutepiacutetett kiaacutelliacutetaacutes anyaga kizaacuteroacutelag makettekből rekonst-rukcioacutekboacutel eacutes maacutesolatokboacutel aacutell A koumlzeacutepkori Vas vaacutermegye hataacuterveacutedelmeacutetheacutetkoumlznapjait eacutes egyhaacutezműveacuteszeteacutet verbaacutelis taacuterlatvezeteacutes reacuteveacuten ismerhetimeg a laacutetogatoacute amelynek soraacuten magaacutera oumlltheti peacuteldaacuteul egy lovag fegyverze-teacutet kiproacutebaacutelhatja a gabonaőrleacutest belelapozhat egy koumlzeacutepkori graduaacuteleacuteba Deszaacutemos tovaacutebbi lehetőseacuteg kiacutenaacutelkozik a korszak taacutergyai hagyateacutekaacuteval valoacutekoumlzvetlen eacutes eacutelmeacutenyszerű talaacutelkozaacutesra A megyetoumlrteacutenet iraacutent meacutelyebben eacuter-

4 WERNITZER Julianna A kiaacutelliacutetaacutesok szoumlvege nyelvezete In A muacutezeumi kommunikaacutecioacute azoktataacutes szolgaacutelataacuteban Szentendre 2010 (Muacutezeumiskola 7) 55 p5 WERNITZER im 55ndash56 p

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

194

deklődők a bdquotudoacutes szobaacutejaacutebanrdquo is kutathatnak A tulajdonos nagylelkű ado-maacutenyakeacutent itt kapott helyet Hereacutenyi Istvaacuten koumlzeacutepkori toumlrteacuteneti szakirodalmatmagaacuteban foglaloacute koumlnyvtaacutera A vasvaacuteri muacutezeum pedagoacutegiai gyakorlataacutebanszerepel a kuumlloumlnboumlző toumlrteacuteneti forraacutesszoumlvegek elsősorban a koumlzeacutepkori hataacuter-jaacuteraacutesok okleveleinek olvastataacutesa elemzeacutese Ezekből a korabeli Vas vaacutermegyetopograacutefiai viszonyaira vonatkozoacute koumlvetkezteteacuteseket lehet leszűrni eacutes ezeketoumlsszevetni a muacutezeum folyosoacutejaacuten megtekinthető vaacutermegyeteacuterkeacutepek adataival

Hogyan illeszkedik a muacutezeumok pedagoacutegiai gyakorlataacuteba az olvastataacutes

A muacutezeumok oktataacutesi helysziacutenkeacutent valoacute megjeleneacutese miatt egyre toumlbb moacuted-szertani szakkiadvaacuteny vezető muacutezeumpedagoacutegiai fuumlzet laacutet napvilaacutegot előse-giacutetve a pedagoacutegiai munkaacutet a diaacutekok ndash eacutes az eacutelethosszig tartoacute tanulaacutes jegyeacutebena felnőttek ndash ismereteinek bőviacuteteacuteseacutet E kiadvaacutenyok gyakran nem szoriacutetkoz-nak a muacutezeumi kiaacutelliacutetaacutesok megismerteteacuteseacutere hanem taacutegabb eacutertelemben vettismeretterjesztő ceacutelzattal keacuteszuumllnek

A pedagoacutegusoknak szaacutent kiadvaacutenyok arra inspiraacuteljaacutek a ceacutelcsoportot hogyaz oktatoacute-nevelő munka hateacutekonyabbaacute teacutetele eacuterdekeacuteben eacutepiacutetseacutek be pedagoacutegi-ai gyakorlatukba a muacutezeumok kiacutenaacutelta lehetőseacutegeket Tiacutepusai

bull informaacutecioacutes oumlsszeaacutelliacutetaacutesok ndash ilyenek leacutenyegeacuteben az inteacutezmeacutenyi honla-pok muacutezeumpedagoacutegiai oldalai ahol a muacutezeum aacuteltal kiacutenaacutelt pedagoacutegiailehetőseacutegek mellett eleacuterhetők a kiaacutelliacutetaacutesok ismertetői is

bull moacutedszertani kiadvaacutenyok ndash moacutedszertani tapasztalatokat oumlsszegző ta-nulmaacutenyok oktataacutesban hasznaacutelhatoacute tankoumlnyvek (ld Muacutezeumi Okta-taacutesi eacutes Keacutepzeacutesi Koumlzpont bdquoMuacutezeumi iraacutenytűrdquo vagy bdquoMuacutezeumiskolardquociacutemű kiadvaacutenysorozata)

bull kidolgozott programok (iskolai osztaacutelyoknak szoacuteloacute muacutezeumpedagoacutegi-ai oacuteratervek veteacutelkedők6

A muacutezeumi feladatlapok hasznaacutelataacutenak gyakorisaacutega

A 2009 eacutevben 50 muacutezeumi koumlzművelődeacutesi szakember muacutezeumpedagoacutegusbevonaacutesaacuteval interjuacutealapuacute vizsgaacutelatot zajlott a hazai muacutezeumi kultuacuterakoumlzvetiacute-teacutes helyzeteacutenek felteacuterkeacutepezeacutese eacuterdekeacuteben Ennek egyik eleme a muacutezeumpe-

6 EacuteLIAacuteS Istvaacuten Muacutezeumi kiadvaacutenytiacutepusok muacutezeumpedagoacutegiai kiadvaacutenyok eacutes moacutedszerta-nuk In A muacutezeumi kommunikaacutecioacute az oktataacutes szolgaacutelataacuteban Szentendre 2010 (Muacutezeumiskola7) 80ndash81 p

195

dagoacutegiai eszkoumlzoumlk eacutes munkaformaacutek alkalmazaacutesi gyakorisaacutegaacutenak roumlgziacuteteacutesevolt Eszerint a megkeacuterdezett szakemberek kiveacutetel neacutelkuumll rendszeresen tarta-nak taacuterlatvezeteacutest 96 szaacutezaleacutekuk alkalmazza munkaacuteja soraacuten a toumlrteacutenetmeseacuteleacutesmoacutedszereacutet 92 szaacutezaleacutekuk tart vagy szervez valamilyen manuaacutelis teveacutekenyseacute-get eacutes 82 szaacutezaleacutekuk eacutepiacuteti be a feladatlapot mint eszkoumlzt ndash benne hosszabb-roumlvidebb forraacutes-jellegű ismeretterjesztő vagy szakirodalmi szoumlvegekkel ndashmuacutezeumpedagoacutegiai teveacutekenyseacutegeacutebe7

0

10

20

30

40

50

60

70

80

90

100 taacuterlatvezeteacutes

toumlrteacutenetmeseacuteleacutes

manuaacutelis teveacutekenyseacuteg

feladatlap

veteacutelkedő

internet

digitaacutelis feacutenykeacutepezőgeacutep

draacutemapedagoacutegia

vita

kooperatiacutev moacutedszerek

mobiltelefon laptop

Egyes reformpedagoacutegiaacutek reformiraacutenyzatok technikaacutek amelyekben azegyeacuteni fejleszteacutes illetve az egyuumlttműkoumldő moacutedszerek keruumllnek a koumlzeacuteppont-ba kuumlloumlnoumls figyelmet szentelnek a taneszkoumlzoumlknek koumlztuumlk a tervszerűen al-kalmazott feladatsorozatoknak A bdquokiacuteseacuterletező tapogatoacutezaacutesrdquo a felfedezeacuteses tanu-laacutes elveacutet koumlvető Freinet-moacutedszer munkakaacutertyaacutei keacuterdő-felelő ceacutedulaacutei a teveacute-kenyseacutegkoumlzpontuacute oktataacutes instrukcioacutes lapjai mind-mind alkalmasak arra hogyezek alkalmazaacutesaacuteval a muacutezeumpedagoacutegiai gyakorlat is kivegye reacuteszeacutet az olva-saacutesra neveleacutes oumlssztantaacutergyi feladataacuteboacutel

A feladatlap mint a gyűjtemeacutenyi interpretaacutecioacute eszkoumlze

Ahogy az iskolai oktataacutes (taniacutetaacutes-tanulaacutes) ceacutelja a tanterv aacuteltal meghataacuterozottismeretanyag (tananyag) elsajaacutetiacutet(tat)aacutesa uacutegy a muacutezeumi oktataacutes ceacutelja a gyűj-temeacutenyhez koumltődő kulturaacutelis tartalmak koumlzvetiacuteteacutese8 A gyűjtemeacutenyi interpre-

7 KOLTAI Zsuzsa Helyzetjelenteacutes a hazai muacutezeumpedagoacutegia eredmeacutenyeiről eacutes kihiacutevaacutesairoacutel= Iskolakultuacutera 2010 3 sz 113ndash115 p A vizsgaacutelatboacutel sajnaacutelatos moacutedon kimaradtak a keacutezbevehető műtaacutergymaacutesolatok eacutes rekonstrukcioacutek valamint a nem digitaacutelis interaktiacutev eszkoumlzoumlk8 A formaacutelis eacutes informaacutelis tanulaacutes jellemzőinek oumlsszehasonliacutetaacutesaacutet ld VAacuteSAacuteRHELYI Tamaacutesndash SINKOacute Istvaacuten Muacutezeum az iskolataacuteskaacuteban Bp 89ndash90 p

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

196

taacutecioacute hasonloacute eszkoumlzoumlket szervezeacutesi formaacutekat strateacutegiaacutekat moacutedszerekethasznaacutel mint az iskolarendszerű oktataacutes igyekszik azonban leacutetrehozni ezeksajaacutetos helyhez gyűjtemeacutenyhez szakemberhez koumltoumltt vaacuteltozatait9

Miacuteg a formaacutelis oktataacutesban hasznaacutelt feladatlapok eseteacuteben gyakran kifeje-zetten hangsuacutelyos a tanuloacutei teljesiacutetmeacutenyek meacutereacutese a meacutereacutesi eredmeacutenyek eg-zakt oumlsszehasonliacutethatoacutesaacutega (objektiacutev eacuterteacutekelhetőseacuteg) addig a gyűjtemeacutenyi in-terpretaacutecioacute eszkoumlzekeacutent alkalmazott taacutersaik eseteacuteben ez a szempont az isme-retbőviacuteteacutes jaacuteteacutekos ismeretszerzeacutes szoacuterakoztataacutes mellett toumlbbnyire haacutetteacuterbeszorul A muacutezeumi feladatlap inkaacutebb a munkatankoumlnyvekhez keacuteszseacutegfejlesz-tő foglalkoztatoacute feladatsorokhoz aacutell koumlzelebb Vaacutesaacuterhelyi Tamaacutes hasznaacutelatuktartalmuk szerint alapvetően neacutegy tiacutepust kuumlloumlnboumlztet meg10

MINI-KATALOacuteGUS

JAacuteTEacuteKOSKERESŐ

FELADATLAP

KREATIacuteVFELADATLAP

RAacuteEacuteBRESZTŐJELLEGŰ

FELADATLAP

Vezető jellegű a kiaacutel-liacutetaacutes ismerteteacutese koumlz-ben informaacutecioacutekat ada taacutergyakroacutel oumlssze-fuumlggeacuteseikről ugyan-akkor feladatokat istartalmaz

A kiaacutelliacutetaacutes anyagaacuteroacuteluacutegy ad informaacutecioacutethogy hasznaacuteloacuteja kere-si meg a keacuterdeacutesekre avaacutelaszokat oldja mega feladatokat

Oumlsszeaacutelliacutetoacuteja alkotoacuteteveacutekenyseacuteget vaacuter el afeladatlap hasznaacuteloacutejaacute-toacutel aki teveacutekenyseacutegesoraacuten sikeresebbeneacutertelmezheti a laacutetot-takat

A kiaacutelliacutetaacutestoacutel fuumlgget-len ismereteket hiacutevelő

Olvastataacutes a vasi muacutezeumok pedagoacutegiai gyakorlataacuteban

A legfrissebb olvasaacutesra oumlsztoumlnző kiadvaacutenyunk a Savaria Muacutezeum bdquoIdőcsiga ndashUacutejabb eredmeacutenyek Vas megye őskoraacutenak kutataacutesaacutebanrdquo ciacutemű 2011 aacuteprilis 2-aacutenmegnyitott kiaacutelliacutetaacutesaacutenak ifjuacutesaacutegi vezetője Ha az előbb hasznaacutelt tipoloacutegiaacutet kiacute-vaacutennaacutenk raacutehuacutezni mindjaacutert kideruumllne hogy hibridről van szoacute hiszen a mini-kataloacutegus a jaacuteteacutekos kereső- eacutes a kreatiacutev feladatlapok ismeacuterveivel is rendelke-zik A fuumlzet első feleacutenek oumlsszeaacutelliacutetaacutesaacuteval arra a feladatra vaacutellalkozott FarkasCsilla reacutegeacutesz kolleacuteganőm hogy megvaacuteltoztassa az őskorroacutel szeacuteles koumlrben el-terjedt sztereotip neacutezeteket eacutes aacuternyaltabb keacutepet koumlzvetiacutetsen a roacutemaiak előttikb 5500ndash6000 eacutevről

A saacutervaacuteri Naacutedasdy Ferenc Muacutezeum pedagoacutegiai gyakorlataacuteban fontos teacute-nyező a Naacutedasdy csalaacuted toumlrteacuteneteacutenek belső eacuteleteacutenek megismerteteacutese A muacute-

9 NAGY Levente Jelenkor eacutes joumlvőkeacutep a muacutezeumi koumlzoktataacutesban Ismertető a gyoumlngyoumlsiMaacutetra Muacutezeum pedagoacutegiai teveacutekenyseacutegeacuteről In Nyitott szemmel ndash kapun beluumll eacutes kiacutevuumll Iacuteraacutesok aszolgaacuteltatoacute eacutes oktatoacute muacutezeumokroacutel Szerk Patoacute Maacuteria Szentendre 2009 56 p10 VAacuteSAacuteRHELYI ndash SINKOacute i m 100ndash101 p

197

zeumi foglalkozaacutesok elmaradhatatlan reacutesze a forraacuteselemzeacutes amelyhez Naacutedas-dy Tamaacutes eacutes Kanizsai Orsolya levelezeacuteseacuteből vaacutelasztanak a gyerekek eacuteletkoraacutenakmegfelelő szemelveacutenyt

A Savaria Muacutezeum koumlnyvtaacutera ndash amely korlaacutetozott nyilvaacutenossaacuteguacute szak-koumlnyvtaacuter ndash is reacuteszt vesz az inteacutezmeacuteny muacutezeumpedagoacutegiai kiacutenaacutelataacutenak sziacutenesiacute-teacuteseacuteben Minden alkalommal a laacutetogatoacutecsoport oumlsszeteacuteteleacutenek eacutes eacuterdeklődeacute-seacutenek megfelelően kuumlloumlnleges kiadvaacutenyokat muzeaacutelis eacuterteacutekű ritka eacutes reacutegikoumlnyveket helytoumlrteacuteneti eacuterdekesseacutegű koumlteteket mutatnak be koumlnyv- eacutesnyomdaacuteszattoumlrteacuteneti ismeretek koumlzvetiacuteteacuteseacutevel A koumlzeacutepiskolaacutesok interaktiacutevmoacutedon ismerkedhetnek pl Mikes Kelemen bdquoToumlroumlkorszaacutegi levelekrdquo ciacutemű első iacutez-ben Szombathelyen kiadott koumlteteacutevel A 2010 eacutevi Muacutezeumok Eacutejszakaacutejaacutenbdquohellipeacutes lőn vilaacutegossaacutegrdquo ciacutemmel csalaacutedok szaacutemaacutera mutattaacutek be a koumlnyvtaacuter reacutegineacutemet eacutes magyar nyelvű Bibliaacuteit feacutennyel kapcsolatos meseacutek elolvasaacutesa utaacutenlehetett totoacutet kitoumllteni A koumlnyvtaacuter muacutezeumpedagoacutegiai kiacutenaacutelata oumlt kuumlloumlnboumlzőprogrammal szerepel a muacutezeumpedagoacutegiai ajaacutenloacuteban (httpmuzeumbogarsavariamuseumhu)

A Savaria Muacutezeum muacutezeumbogaacuter klubjaacuteban tartott foglalkozaacutesok eseteacute-ben kiveacutetel neacutelkuumll ndash a teriacuteteacuteken leacutevő teacutemaacutehoz alkalmazott moacutedon oumlsszeteacutetel-ben eacutes terjedelemben ndash tudneacutek olvasaacutesra alapozott főkeacutent egyuumlttműkoumldőmunkaformaacutekba bdquocsomagoltrdquo feladatokat felsorolni sajaacutet muacutezeumpedagoacutegiaigyakorlatomboacutel (reacutegeacuteszeti taacutersasjaacuteteacutek kutataacutes a vilaacuteghaacuteloacuten a muacutezeum IKTpontjain olvashatoacute leiacuteraacutesok bdquohellipveacutegigduumlboumlroumlgtek felettuumlnk a halaacutel fuvarosairdquondash Szombathely 2 vilaacuteghaacuteboruacutes bombaacutezaacutesa visszaemleacutekezeacutesek roumlplapok aLeacutegoltalmi Liga szombathelyi női szervezeteacutenek emleacutekkoumlnyve Savaria peacuten-zei ndash eacuteremtani szakirodalom eacuteremhataacuterozoacutek hasznaacutelata stbhellip)

Befejezeacuteskeacutent egy tervről szoacutelneacutek Paacutevel Aacutegoston szuumlleteacuteseacutenek 125 halaacute-laacutenak 65 eacutevforduloacuteja alkalmaacuteboacutel neacuteprajzi iacuteraacutesainak eacutes szeacutepiacuteroacutei munkaacutessaacutegaacute-nak illetve tanaacuteri hagyateacutekaacutenak oacuteravaacutezlatainak felhasznaacutelaacutesaacuteval szeretneacutenkrendhagyoacute muacutezeumi magyar nyelv- eacutes irodalom oacuteraacutekat tartani koumlzeacutepiskolaacute-sok szaacutemaacutera Peacuteldakeacutent a Debreceni Irodalmi Muacutezeum bdquoIrodalmi szelencerdquo ciacute-mű programja aacutell előttuumlnk Ott sikeruumllt muacutezeumot a koumlzeacutepiskolai irodalom-oktataacutes fontos terepeacuteveacute tenni A ceacutel egeacuteszen vilaacutegos eacutes feletteacutebb praktikusvolt a magyar irodalom tantaacutergy regionaacutelis teacutemaacutejuacute eacuterettseacutegi teacuteteleacutenek isme-retanyagaacutet eacutelmeacutenyszerűen muacutezeumi koumlrnyezetben koumlzvetiacuteteni a reacutesztvevődiaacutekok szaacutemaacutera

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

198

Feheacuter Peacuteter ndash Hornyaacutek Judit

KOumlNYV BLOG WIKIPEacuteDIAMIT OLVAS AZ ONLINE GENERAacuteCIOacute

Bevezeteacutes

Nap mint nap talaacutelkozhatunk azzal a kijelenteacutessel hogy bdquoa mai gyerekek maacuterbeleszuumllettek a szaacutemiacutetoacutegeacutepek hasznaacutelataacutebardquo bdquoa kisujjukban van a technikai eszkoumlzoumlkkezeleacuteseacutenek csiacutenja-biacutenja eacutes hasonloacutek Vajon mennyire megalapozottak ezek akijelenteacutesek Nyilvaacutenvaloacute hogy az internet elterjedeacutese eacutes a web 20 megvaacutel-toztatta a mai gyerekek eacuteleteacutet hataacutessal van szellemi fejlődeacutesuumlkre befolyaacutesoljaeacuterdeklődeacutesi koumlruumlk kialakulaacutesaacutet Az interneten keresztuumll olyan mennyiseacutegű in-formaacutecioacute vaacutelt szinte baacuterki szaacutemaacutera hozzaacutefeacuterhetőveacute ami akaacuter csak 20 eacutevvelezelőtt is utoacutepiaacutenak tűnt A keacuterdeacutes az hogy igeacutenylik-e egyaacuteltalaacuten ezt a meny-nyiseacutegű informaacutecioacutet illetve hogyan tudnak-e vele eacutelni felhasznaacutelni szemeacutelyesfejlődeacutesuumlkhoumlz Kutataacutesunkat toumlbbek koumlzt ezen keacuterdeacutesek megvaacutelaszolaacutesaacutenakremeacutenyeacuteben kezdtuumlk

A 2010 tavaszaacuten lezajlott bdquoNetgeneraacutecioacute 2010rdquo kutataacutes egyes tapasztalataiazt mutatjaacutek (Feheacuter-Hornyaacutek 2010a 2010b 2011) hogy a szoumlvegeacuterteacutes-szoumlveg-alkotaacutesi kompetenciaacutet megalapozoacute olvasaacutes tereacuten jelentős hiaacutenyok mutatkoz-nak a 10ndash25 eacutevesek koumlreacuteben A legfrissebb PISA 2009 meacutereacutes eredmeacutenyeiugyanakkor javulaacutesroacutel szaacutemolnak be a 15 eacuteves populaacutecioacute tekinteteacuteben - vajona toumlbbiekkel mi a helyzet

Az emliacutetett kutataacutesban vizsgaacuteltuk toumlbbek koumlzt az olvasaacutessal toumlltoumltt időt azinternethasznaacutelati szokaacutesokat (weblapok eacutes blogok olvasaacutesaiacuteraacutesa) eacutes az ol-vasott művek neacutepszerűseacutegeacutet Iacuteraacutesunkban a kutataacutesi eredmeacutenyek alapjaacuten aacutette-kintjuumlk az emliacutetett korosztaacutely olvasaacutesi szokaacutesait eacutes az ezzel kapcsolatos veacutele-kedeacuteseket

Feheacuter Peacuteter ndash Hornyaacutek Judit Koumlnyv blog Wikipeacutedia mit olvas az online generaacutecioacute

199

Toumlbbet olvasnak csak maacutest Keacutepesek az internetes tartalmak valoacutesaacutegtar-talmaacutenak megiacuteteacuteleacuteseacutere kritikus eacuterteacutekeleacuteseacutere Ilyen eacutes hasonloacute keacuterdeacutesekkelkell szembe neacutezni eacutes megoldaacutest talaacutelni az online generaacutecioacute pedagoacutegusainak

A kutataacutes roumlvid bemutataacutesa

A kutataacutes első leacutepeacutesekeacutent az EU Leonardo Tenegen projektje kereteacuteben (Fe-heacuter-Hornyaacutek 2010b) 2009 oktoacuteberndashnovembereacuteben toumlrteacutent adatfelveacutetel (N=1089 fő) egyes eredmeacutenyeit dolgoztuk fel majd ndash reacuteszben erre is taacutemaszkod-va ndash 2009 maacuterciusaacuteban uacutejabb online adatfelveacutetelt bonyoliacutetottunk le (N=994)A kutataacutes ceacutelcsoportjaacutet a 10ndash24 eacuteves korosztaacutelyba tartozoacute valamilyen oktataacute-si inteacutezmeacutenyben tanuloacute diaacutekok alkottaacutek Az adatok felveacutetele interneten toumlr-teacutent elektronikus keacuterdőiacutev kitoumllteacuteseacutevel

A kutataacutes ceacuteljai a koumlvetkezők voltakbull a netgeneraacutecioacute szaacutemiacutetoacutegeacutep-hasznaacutelati szokaacutesainak vizsgaacutelatabull a netgeneraacutecioacute internet- eacutes mobileszkoumlzoumlk hasznaacutelati szokaacutesainak

vizsgaacutelatabull a szabadidős teveacutekenyseacutegek eacutes a szociaacutelis kapcsolatok elemzeacutesebull a koumlzoumlsseacutegi oldalak szerepeacutenek vizsgaacutelatabull a netgeneraacutecioacute olvasaacutesi szokaacutesainak vizsgaacutelata

A mintaacuteban reacutesztvevők koumlreacuteben a fiuacutendashlaacuteny araacuteny 451 ndash 549 voltA mintaacuteban szereplő oktataacutesi inteacutezmeacutenyek szaacutema eacutes megoszlaacutesa az 1 taacuteb-

laacutezatban laacutethatoacute

Alapfok Alap- eacuteskoumlzeacutepfok

Koumlzeacutepfokuacute Felsőfokuacute

14 2 17 10

1 taacuteblaacutezat

A mintaacuteban reacutesztvevő tanuloacutekhallgatoacutek szaacutema eacutes megoszlaacutesa iskolatiacutepu-sonkeacutent a 2 taacuteblaacutezatban laacutethatoacute

Aacuteltalaacutenos iskola Koumlzeacutepiskola Felsőoktataacutes

3984 Gimnaacutezium 875Szakkoumlzeacutepiskola 3421

Szakiskola 594

Egyetem MA 171Egyetem BA 835

Főiskola 121

2 taacuteblaacutezat

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

200

Az olvasaacutes mint a műveltseacuteg alapja

A bdquoNetgeneraacutecioacute 2010rdquo kutataacutesban az olvasaacutessal (eacutes filmneacutezeacutesi szokaacutesokkal)kapcsolatosan csupaacuten neacutehaacuteny keacuterdeacutest vizsgaacuteltunk ndash abboacutel kiindulva hogy aműveltseacuteg megszerzeacuteseacutenek legfontosabb forraacutesa az iacuterott szoacute (vagyis elsősor-ban a koumlnyvek) Ennek elleneacutere az utoacutebbi időben haacutetteacuterbe szorult a hagyo-maacutenyos bdquoaacuteltalaacutenos műveltseacutegrdquo keacuterdeacutese a konkreacutet gyakorlatban joacutel hasznaacutel-hatoacute ismeretek bdquokompetenciaacutekrdquo emlegeteacuteseacutevel szemben A teacutema joacute aacutettekin-teacuteseacutet adja Knausz Imre Műveltseacuteg eacutes demokraacutecia ciacutemű munkaacutejaacutera (Knausz 2010)ebből emeljuumlnk ki neacutehaacuteny fontos gondolatot

Mieacutert van mieacutert lenne szuumlkseacuteg bdquoaacuteltalaacutenos műveltseacutegrerdquoKnausz szerint bdquoHa nem rendelkezuumlnk olyan műveltseacuteggel amely haacutetteacutertudaacuteskeacutent

műkoumldve elősegiacuteti az aktuaacutelis vitateacutemaacutek eacutertelmezeacuteseacutet akkor az rsquouacutejsaacutegolvasaacutesrsquo (teacuteveacuteneacutezeacutesinternetboumlngeacuteszeacutes rendezveacutenyeken valoacute reacuteszveacutetel) csak arra szolgaacutel hogy kitegyuumlk ma-gunkat maacutesok befolyaacutesoloacute szaacutendeacutekainakrdquo

Ugyancsak fontos pontra tapint raacute akkor a szerző amikor a raacutenk zuacuteduloacuteinformaacutecioacutek kritikus eacuterteacutekeleacuteseacutere hiacutevja fel a figyelmet Ez egyuacutettal vaacutelasz le-het a fiatalok reacuteszeacuteről nem ritkaacuten elhangzoacute bdquomieacutert joacute mieacutert eacuterdemes olvas-nirdquo keacuterdeacutesre is

bdquoNem eleacuteg tehaacutet azt mondani hogy a kritikai olvasaacutes keacutepesseacutegeacutere kell megtaniacutetani afiatalokat Ez fontos ceacutel de laacutetni kell hogy a szoumlveggel szembeni kritika csak maacutesikszoumlvegre szoumlvegekre taacutemaszkodhatrdquo

Mivel az informaacutecioacutek javareacuteszeacutet ndash nyilvaacutenvaloacutean ndash az internetről szerzi azonline generaacutecioacute ezeacutert tartottuk leacutenyegesnek azt a keacuterdeacutest tudjaacutek-e hogy akapcsolattartaacutes szoumlrfoumlleacutes veszeacutelyeket is rejthet

A toumlrteacutenelmuumlnk irodalmunk nemzeti kultuacuteraacutenk ismerete aligha keacutepzelhe-tő el az erről szoacuteloacute koumlnyvekkel (akaacuter elektronikus formaacuteban) eacutes maacutes alkotaacute-sokkal valoacute megismerkedeacutes neacutelkuumll Ez tehaacutet azt az elvaacuteraacutest taacutemasztja tovaacutebb-ra is hogy a klasszikus irodalmak megismereacutese fontos kell legyen a tanuloacutekszaacutemaacutera

bdquoA humaacuten műveltseacuteg hasznaacutet alaacutetaacutemasztoacute leggyakoribb eacuterv arra a szerepre hiacutevja fel afigyelmet amelyet a kollektiacutev emleacutekezet a koumlzoumlsseacutegi integraacutecioacuteban betoumllt Egyetlen koumlzoumls-seacuteg sem lehet meg a sajaacutet toumlrteacuteneteacutere vonatkozoacute koumlzoumls tudaacutes neacutelkuumll amely az oumlsszetarto-zaacutest mintegy keacutezzelfoghatoacutevaacute teszirdquo

Szaacutemos veszeacutelyt rejteget a műveltseacuteg fogalmaacutenak kizaacuteroacutelag gyakorlatbanhasznaacutelhatoacute ismeretekre valoacute transzformaacutelaacutesa ezek koumlzuumll az egyik legvesze-delmesebbet fogalmazza meg az alaacutebbi utolsoacute ideacutezetuumlnk

bdquohellipa műveltseacuteg igazi ellenteacutete ndash a műveletlenseacuteg ndash nem egyszerűen tudatlansaacutegot je-lent hanem sokkal inkaacutebb azt a meggyőződeacutest hogy megleacutevő korlaacutetozott tudaacutesunkeleacutegseacutegeshelliprdquo

201

Keacuterdeacutes vajon akaacuter az online generaacutecioacute tanaacuterai akaacuter a tagjai tisztaacuteban van-nak-e ezekkel probleacutemaacutekkal

0

50

100

150

200

250

300

350

400

450

hiacuterek politikai teacutemaacutek sport tudomaacutenyismeretterjeszteacutes

TVmozi sziacutenhaacutezkultuacutera

divat szabadidősteacutemaacutek eacuteletmoacuted

receptek

horoszkoacutepezoteacuteria joacuteslaacutes

egyeacuteb

Milyen oldalakat boumlngeacutesznek

fiuacutek

laacutenyok

(plt0001)

1 aacutebra

A fiuacutek eacutes laacutenyok aacuteltal meglaacutetogatott (boumlngeacuteszett) oldalak tematikaacuteja

Ezen elmeacuteleti keacuterdeacutesfelveteacutesek utaacuten kezdjuumlk a kutataacutesi eredmeacutenyek bemuta-taacutesaacutet az eacuterdeklődeacutesi koumlr felteacuterkeacutepezeacuteseacutevel A kapott adatok a hagyomaacutenyos-nak mondott fiuacutendashlaacuteny eacuterteacutekrendet koumlvetik (1 aacutebra) Teljes eacuterdektelenseacuteg mu-tatkozik a politikaacuteval kapcsolatos oldalakkal szemben eacutes meglehetősen ala-csony eacuterteacutekeket kaptunk a napi hiacuterekkel foglalkozoacute weblapok kategoacuteriaacutera isEz talaacuten magyaraacutezhatoacute azzal hogy az aacuteltaluk fontosnak tartott dolgokroacutel akoumlzoumlsseacutegi oldalakon eacutertesuumllnek A laacutenyok koumlreacuteben meglehetősen neacutepszerű-ek az ezoteacuteria horoszkoacutep joacuteslaacutes teacutemakoumlroumlkkel foglalkozoacute weblapok miacuteg atudomaacutenyos eacutes ismeretterjesztő oldalak mindkeacutet nem eseteacuteben meacuteg a nemtuacutel neacutepszerű hiacuteroldalak laacutetogataacutesaacutet is alulmuacuteljaacutek Fontos informaacutecioacuteforraacutesszaacutemukra a Wikipeacutedia ennek hasznaacutelata azonban szaacutemos tovaacutebbi keacuterdeacutest isfelvet

Az olvasaacutesi szokaacutesokkal kapcsolatos eredmeacutenyek

A webes eacuterdeklődeacutesen tuacutelmenően fontosnak talaacuteltuk hogy a keacuterdőiacutevben sze-repeljenek olvasaacutesra filmneacutezeacutesre (bdquoművelődeacutesrerdquo) vonatkozoacute keacuterdeacutesek is El-sőkeacutent azt keacuterdeztuumlk meg hogy mennyi időt toumlltenek naponta olvasaacutessal Akapott eredmeacuteny szerint a fiuacutek 567-a a laacutenyok 433-a nem szeret olvasnindash azaz a fiuacutek olvasaacutesi hajlandoacutesaacutega jelentősen alatta marad a laacutenyokeacutenak

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

202

Ha az olvasaacutessal toumlltoumltt időt vizsgaacuteljuk (2 aacutebra) akkor azt az eredmeacutenyt laacutet-hatjuk hogy az olvasoacutek koumlzoumltt minden kategoacuteriaacuteban joacuteval nagyobb a laacutenyokaraacutenya ndash sokkal toumlbbet olvasnak eacutes jobban szeretnek olvasni mint a fiuacutek

2 aacutebra

A naponta olvasaacutessal toumlltoumltt idő megoszlaacutesa

Amennyiben iskolatiacutepusonkeacutent vizsgaacuteljuk az olvasaacuteshoz valoacute viszonyt laacutethatoacutehogy a legtoumlbb potenciaacutelis olvasoacute a főiskolaacutesok egyetemistaacutek koumlzuumll keruumll kiezt koumlvetik a gimnazistaacutek az aacuteltalaacutenos iskolaacutesok Ha a sor veacutegeacuten leacutevő szakisko-laacutesokat hasonliacutetjuk a felsőoktataacutesban tanuloacutekhoz 79ndash44 a szaacutezaleacutekosaraacuteny termeacuteszetesen az idősebbek javaacutera ndash valoacutesziacutenűleg ezeket a szokaacutesokat aziskolaacutek koumlzoumltti elvaacuteraacutesok kuumlloumlnbseacutege is befolyaacutesolja (ld 3 aacutebra)

Naponta olvasaacutessal toumlltoumltt idő

567

327

409

346

333

433

673

591

654

667

00 100 200 300 400 500 600 700 800

nem szeret

nem mindennap

1-neacutel kevesebb

1-2 oacutera

2-neacutel toumlbbet

laacuteny

fiuacute

203

3 aacutebra

Az olvasni szeretők megoszlaacutesa iskolatiacutepusok szerint

Akik a keacuterdőiacutev e teacutemaacuteban első keacuterdeacuteseacutere bdquoSzeretsz-e olvasnirdquo igennel vaacutelaszol-tak tovaacutebbi keacuterdeacuteseket is kaptak bdquoIacuterd le az utoljaacutera olvasott haacuterom mű ciacutemeacutetrdquoOumlsszesen 23 diaacutek azaz a teljes mintaacuteboacutel csak 23-uk nevezte meg keacuterdeacute-suumlnkre a legutoacutebb olvasott regeacutenyek szerzőit eacutesvagy ciacutemeacutet amit a magunkreacuteszeacuteről eleacuteg szomoruacute teacutenykeacutent koumlnyveltuumlnk el (2 gimnazista 5 szakkoumlzeacutepis-kolaacutes 12 aacuteltalaacutenos iskolaacutes 2 egyetemista 2 szakiskolaacutes)

Alacsony eacuterteacutekeket kaptunk azoknaacutel a keacuterdeacutesekneacutel is amelyek azt proacutebaacutel-taacutek felteacuterkeacutepezni vajon olvasnak-eiacuternak-e elektronikus formaacuteban A web-lapkeacutesziacuteteacutes sajaacutet blog iacuteraacutesa 15 koumlruumlli eacuterteacuteket mutatott eacutes maacutesok blogjaacutenakolvasaacutesa is csak 30 koumlruumlli

Ezek utaacuten neacutezzuumlk mit is olvas papiacuter-alapon az online generaacutecioacuteSzaacutendeacutekosan nem szaacutezaleacutekban adtuk meg a diagramban az adatokat talaacuten

iacutegy meacuteg szemleacuteletesebb a legtoumlbben Stephenie Meyer koumlnyveit olvassaacutek hamindhaacutermat egynek tekinteneacutenk a vizsgaacutelt diaacutekok 91-a olvassa műveit Aszerző neveacutet azonban mindoumlsszesen ketten iacutertaacutek le helyesen viszont regeacute-nyeit meglepően sok aacuteltalaacutenos iskolaacutes is olvassa

Talaacuten meglepő lehet ugyanakkor hogy a Harry Potter sorozat koumlnyveit 50ndash50-ban olvassaacutek a koumlzeacutep- eacutes az aacuteltalaacutenos iskolaacutesok

A koumltelező olvasmaacutenyokat szinte alig iacutertak a vaacutelaszadoacutek aacutem akik a Paacutel ut-cai fiuacutekat (22 aacuteltalaacutenos iskolaacutes) olvastaacutek azok koumlzuumll csak haacuterman emleacutekezteka szerző neveacutere eacutes a ciacutem iacuteraacutesa időnkeacutent meglehetősen bdquosajaacutetosrardquo sikeredettbdquopaacutelutcaifiukrdquo bdquoPaacutelucai fiukrdquo bdquopaacuteluccai fiukrdquo

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

204

A 2005-oumls Nagy Koumlnyv orszaacutegos felmeacutereacutes első helyezettje az Egri csillagokcsak 14 diaacutek eacuterdeklődeacuteseacutere tarthat szaacutemot Jane Austen Buumlszkeseacuteg eacutes baliacuteteacuteletciacutemű regeacutenyeacutet 4 laacuteny olvassa mindegyikuumlk felsőfokuacute tanulmaacutenyokat folytatDan Brown sikerregeacutenyei sem kaptak semmifeacutele helyezeacutest tuacutel azon hogy 3szakkoumlzeacutepiskolaacutes fiuacute olvassa a talaacuten legkeveacutesbeacute ismertet a Digitaacutelis erődoumlt

Lakoacutehely szerint vizsgaacutelva az adatokat azt kaptuk hogy a legtoumlbbet a me-gyeszeacutekhelyeken eacutelő aacuteltalaacutenos iskolaacutes korosztaacutely olvas őket a fővaacuterosi szak-koumlzeacutepiskolaacutesok koumlvetik a toumlbbiek eacuterteacutekei messze lemaradnak ettől

Az olvasaacutesra fordiacutetott idő az elolvasott koumlnyvek mennyiseacutege az elmuacutelteacutevtizedekben folyamatosan csoumlkkenő tendenciaacutet mutat Eacuterdekes kutataacutesikeacuterdeacutes lehet ennek okaacutenak vizsgaacutelata Milyen szerepe van a koumltelező olvas-maacutenyok megvaacutelasztaacutesaacutenak Milyen olvasmaacutenyokkal lehetne frissiacuteteni eacutel-meacutenyszerűbbeacute időszerűbbeacute eacutes meacutegis sziacutenvonalas koumlnyvekkel bevezetni a ta-nuloacutekat az olvasaacutes vilaacutegaacuteba A jelenlegi helyzet azt mutatja hogy a koumltelezőolvasmaacuteny ndash maacuter maga a szoacute is ndash negatiacutev kisugaacuterzaacutesuacute a diaacutekok szaacutemaacutera bdquoakoumltelezőkrdquo ndash egyre keveacutesbeacute eacuterdeklik a gyerekeket mert nyelvezetuumlk reacutegies agyerekek szoumlvegeacuterteacutese pedig a PISA eredmeacutenyeit laacutetva is egyre rosszabb

Vajon az a megoldaacutes hogy a rettegett utaacutelt bdquokoumltelezőketrdquo roumlvidiacutetett ver-zioacuteban aacutetfussaacutek Kaacuterosnak tartjuk azt a tendenciaacutet amely az eredeti művekbdquokoumlzeacuterthetőbbeacute teacuteteleacutetrdquo a szoumlvegek igeacutenytelenebb nyelvi megformaacutelaacutesaacutevalkiacutevaacutenja eleacuterni

A megoldaacutest maacuteshol kell keresnuumlnk ennek a tendenciaacutenak a megvaacuteltozaacute-saacutehoz előszoumlr is az őket eacuterdeklő teacutemaacutekra kellene felhiacutevnunk nekuumlnk felnőt-teknek a figyelmuumlket eacutes az aacuteltaluk preferaacutelt helyeken koumlzzeacutetenni őket ndash digi-talizaacuteltan a weben (koumlzoumlsseacutegi oldalakon chat oldalakon) ndash hiszen az olva-saacutesszoumlvegeacuterteacutes vitathatatlanul keacuteszseacuteg amit a gyakorlaacutes kivaacuteloacutean fejlesztKeacuterdeacutes persze az is hogy hajlandoacutek-e hosszabb terjedelmű szoumlvegeket keacutep-ernyőről olvasni Jelenleg nem ezt mutatjaacutek az adatok azonban az e-book-olvasoacutek előretoumlreacutese akaacuter roumlvid időn beluumll vaacuteltoztathatna ezen a trenden(Ehhez persze olyan olcsoacute eszkoumlzoumlkre lenne szuumlkseacuteg ami az MP3-lejaacutetszoacutekaacuteraival vethető oumlssze)

Filmneacutezeacutesi szokaacutesok roumlvid elemzeacutese

Maacuter az olvasaacutes kapcsaacuten is eacuterzeacutekelhető volt hogy ebben az eacuteletkorban nagyaz eacuterdeklődeacutes a misztikum a fantasztikum valamint a koumlnnyen befogadhatoacutebulvaacuterműfajok iraacutent Ugyanez a tendencia laacutethatoacute a filmekkel kapcsolatoskeacuterdeacutesek elemzeacutese utaacuten is Feltettuumlnk neacutehaacuteny keacuterdeacutest a filmtiacutepusok kedvelt-seacutegeacutet illetően eacutes a legutoacutebb neacutezett filmekkel kapcsolatosan is

205

A 10ndash24 eacuteves korosztaacutely bdquotoplistaacutejardquo 2010 aacuteprilisaacuteban a koumlvetkező ered-meacutenyt mutatja az abszoluacutet listavezető James Cameron laacutetvaacutenyos alkotaacutesa azAvatar ndash baacuter meglepő hogy erre is csak 171-uk voksolt Az oumlsszes toumlbbi ndash3 feletti neacutezettseacuteget produkaacuteloacute ndash film abszoluacutet meacuterteacutekben a bulvaacuterműfajbatartozik Sorozatok eacutes egeacutesz esteacutes mozifilmek egyaraacutent vannak koumlztuumlk Eacuterde-kes hogy a Stephenie Meyer koumlnyvadaptaacutecioacute is csak a 4 helyet eacuterdemelte ki

A kevesebb szavazatot kapoacute filmek sorrendje (3 alatti emliacuteteacutes a keacuterdő-iacutevben mint kedveltneacutezett alkotaacutest) a koumlvetkező

CSI (27) Iacutegy jaacutertam anyaacutetokkal (27) Villaacutemtolvaj (26) Fűreacutesz (26)Amerikai pite (24) Maacutesnaposok (24) Star wars (22) Sherlock Holmes(21) 2012 (21) A meacuteg 2-os neacutezettseacuteget sem eleacuterő filmek sorrendje Keacutetpasi meg egy kicsi True Blood Family Guy Narnia X-man Alice csodaorszaacutegban Rubyaz elbűvoumllő szoumlrnyeteg Gagyi mami Gyűrűk ura Beeacutepiacutetett szeacutepseacuteg Halaacutelos iramban

Azt gondolhatnaacutenk hogy a kedveltseacutegre hataacutessal van hogy eacutepp mi bdquofutrdquo amozikban de uacutegy tűnik a sorozatok neacutepszerűseacutegeacutet ez nem befolyaacutesolja Haaz oumlsszes felsorolt filmet tekintjuumlk a monumentaacutelis katasztroacutefafilm a 2012valamint Guy Ritchie sokat reklaacutemozott Sherlock Holmes ciacutemű alkotaacutesa isalig 2-uk figyelmeacutere tarthat igeacutenyt Felmeacutereacutesuumlnkből azonban nem igazoloacute-dott a horror műfajaacutenak kiemelt neacutepszerűseacutege hiszen a Fűreacutesz sorozat eddi-gi 6 reacutesze melyet minden idők legneacutepszerűbb horrorjaacutenak titulaacutelt a meacutedia azaacuteltalunk vizsgaacutelt korosztaacutelyban meacutegsem kiemelkedően kedvelt

Keacuterdőiacutevuumlnk a filmes műfajok kedveltseacutegeacutere vonatkozoacutean is tartalmazottkeacuterdeacuteseket Ennek alapjaacuten a teljes vizsgaacutelt korosztaacutelyban az alaacutebbi eredmeacute-nyek szuumllettek

A teljes mintaacuteban 10 műfaji kategoacuteriaacuteboacutel a viacutegjaacuteteacutekok a legneacutepszerűbbekami a legkedveltebb műfaj akkor is ha iskolatiacutepusonkeacutent vizsgaacuteljuk azeredmeacutenyeket A 2 helyen minden eacuteletkort vizsgaacutelva a sorozatok aacutellnak deinnentől a neacutezettseacutegi szint vaacuteltozik

bull A gimnazistaacuteknaacutel a viacutegjaacuteteacutekok sorozatok akcioacutefilmek a sorrend alegkeveacutesbeacute kedvelt kategoacuteria viszont a termeacuteszetfilmekeacute

bull A szakkoumlzeacutepiskolaacutesok a viacutegjaacuteteacutekok sorozatok mesefilm vezető haacuter-mast jeloumllteacutek meg amelyből a mesefilm műfajaacutenak kedveltseacutege leg-alaacutebbis meglepő Ahogy kortaacutersaik ndash a gimnazistaacutek ndash ők is legkeve-sebbenlegkevesebbet termeacuteszetfilmet neacuteznek

bull A szakiskolaacutesok koumlreacuteben a viacutegjaacuteteacutekok aacutellnak a vezető helyen a maacuteso-dik helyet haacuterom műfaj az akcioacute a sorozatok eacutes a horror kategoacuteriaacutejaeacuterdemelte

bull A 14ndash19 eacuteves korosztaacutelyt tekintve ndash a magunk reacuteszeacuteről szomoruacuteankonstataacutelt ndash teacuteny hogy a termeacuteszetfilmes műfaj a legkeveacutesbeacute kedvelteacutes neacutezett kategoacuteria

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

206

bull Az aacuteltalaacutenos iskolaacutesok sorrendje viacutegjaacuteteacutekok sorozatok akcioacutefilmekaz első haacuterom helyen az ismeretterjesztőtudomaacutenyos alkotaacutesok pe-dig az utolsoacute helyen aacutellnak

bull A főiskolaacutesok egyetemistaacutek koumlreacuteben is a viacutegjaacuteteacutekok sorozatok a leg-inkaacutebb neacutezettek de a 3 helyen az ismeretterjesztőtudomaacutenyos fil-mek aacutellnak Ők viszont a horrort szeretik a legkeveacutesbeacute

A fenti adatokboacutel kuumlloumlnoumlsen elgondolkodtatoacute az a teacuteny hogy az aacuteltalaacutenos is-kolaacutesok 434-a neacutezi a horrorfilmeket s csak 303-uk neacutez termeacuteszetfilme-ket 278-uk pedig ismeretterjesztő alkotaacutesokat

A kutataacutes vonatkozoacute eredmeacutenyeinek oumlsszegzeacuteseeacutes a tovaacutebbi kutataacutes lehetseacuteges iraacutenyai

Az olvasaacutesi filmneacutezeacutesi szokaacutesokkal kapcsolatos eredmeacutenyek arra mutatnakhogy mindkeacutet kategoacuteriaacuteban a legkoumlnnyebben emeacuteszthető műfajok feleacute for-dulnak inkaacutebb Ahogy az olvasaacutes teacutemakoumlreacuteneacutel is emliacutetettuumlk uacutegy mozgoacutekeacutep-uumlgyben is lehetne hatni az online generaacutecioacutera maacutes műfajokat is megkedvel-tetni ndash meacutegpedig az aacuteltaluk leginkaacutebb preferaacutelt helyen az interneten Az ol-vasaacutes szerepe jelentősen csoumlkkenni laacutetszik a tudaacutesszerzeacutesben az informaacutecioacute-szerzeacutesben viszont előteacuterbe keruumllt az internet mint forraacutes Ez a keacutet dologazonban nem ugyanaz felteacutetlenuumll szuumlkseacuteges lenne erre nagyobb figyelmetfordiacutetani A koumlzoumlsseacutegi oldalakon valoacute kommunikaacutecioacute aligha poacutetolja az olva-saacutes uacutetjaacuten megszerezhető tudaacutesanyagokat

Ahogy maacuter emliacutetettuumlk az egyik lehetseacuteges kutataacutesi iraacuteny az olvasaacutesi kultuacute-ra vaacuteltozaacutesaacutenak okait eacutes hataacutesait vizsgaacutelhatnaacute Egyre nagyobb figyelmet eacuter-demelnek az elektronikus szoumlvegek eacutes annak elemzeacutese mennyiben teacuter elezek alkalmazhatoacutesaacutega az oktataacutesban a hagyomaacutenyos koumlnyvekeacutetől annaacutel isinkaacutebb mert az utoacutebbi eacutevekben oacuteriaacutesi oumlsszegeket fordiacutetott az aacutellam elektro-nikus formaacutetumuacute tananyagok előkeacutesziacuteteacuteseacutere A tanuloacutek vaacutelaszai azt jelezteacutekhogy a diaacutekok kevesebb mint fele reacuteszesiacuteti előnyben az ilyen formaacutetumuacuteanyagokathellip

A bdquoNetgeneraacutecioacute 2010rdquo folytataacutesakeacutent 2011 szeptembereacuteben a felsőokta-taacutesba beleacutepő hallgatoacutekat kiacutevaacutenjuk reacuteszletesebben felmeacuterni eacutes ebben a kuta-taacutesban szinteacuten komoly hangsuacutellyal fognak szerepelni az olvasaacutessal kapcsola-tos teacutemaacutek

207

Felhasznaacutelt irodalom

FEHEacuteR Peacuteter ndash HORNYAacuteK Judit (2010a) Miacutetosz vagy valoacutesaacuteg A netgeneraacutecioacute jellemzői Magyar-orszaacutegon VIII Pedagoacutegiai Eacuterteacutekeleacutesi Konferencia Szeged 2010 aacutepr 16ndash17httpeduu-szegedhupek2010downloadsPEK_konferenciakotet_2010pdf (kivonat)

FEHEacuteR Peacuteter ndash HORNYAacuteK Judit (2010b) A netgeneraacutecioacute jellemzői Magyarorszaacutegon ndash empirikuskutataacutesok alapjaacuten E-learning moacutedszerek a hazai iskolaacutek gyakorlataacuteban Peacutecs 2010 okt 1ndash2httpmaharaprompthuartefactfiledownloadphpfile=2204ampview=365

FEHEacuteR Peacuteter ndash HORNYAacuteK Judit (2011) 8 oacutera piheneacutes 8 oacutera szoacuterakozaacutes avagy a Netge-neraacutecioacute 2010 kutataacutes tapasztalatai In Olleacute Jaacutenos (szerk) III Oktataacutes-Informatikai KonferenciaTanulmaacutenykoumltet Bp ELTE Eoumltvoumls Kiadoacute 101ndash109 p

KNAUSZ Imre (2010) Műveltseacuteg eacutes demokraacutecia [Elektronikus dokumentum]httpwwwe-tekahuebooksKnausz_Imre_Muveltseg_es_demokraciaprc

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

208

Fenyő D Gyoumlrgy

HOGYAN OLVASNAK A FIATALOK

Arroacutel hogy mennyit olvasnak a fiatalok meglehetősen pontos keacutepet festenekazok a kutataacutesok amelyeket olvasaacutesszocioloacutegusok a hatvanas eacutevektől kezdverendszeresen veacutegeznek hazaacutenkban ismeruumlnk időmeacuterlegeket kuumlloumlnfeacutele fel-meacutereacuteseket a szabadidő eltoumllteacuteseacutenek vaacuteltozaacutesairoacutel a szoacuterakozaacutesi szokaacutesokroacutelArroacutel ugyanezekből a vizsgaacutelatokboacutel szinteacuten keacutepet kapunk hogy mit olvas-nak a fiatalok hogyan vaacuteltozott az olvasott eacutesvagy kedvelt szerzők neacutevsorahogyan moacutedosult a folyoacuteirat- az uacutejsaacuteg- eacutes a koumlnyvolvasaacutes viszonya eacutes iacutegy to-vaacutebb El tudjuk helyezni az olvasaacutest a kuumlloumlnfeacutele ismeretszerzeacutesi eacutes szoacuterako-zaacutesi formaacutek rangsoraacuteban a kulturaacutelis szokaacutesok koumlzoumltt tudunk arroacutel hogyanvaacuteltozott az olvasaacutes presztiacutezse

Sokkal kevesebb szoacute esik azonban arroacutel hogyan olvasnak az uacutejabb generaacute-cioacutek milyen olvasaacutesi eacutes szoumlvegeacuterteacutesi strateacutegiaacutek alakulnak ki hogyan alakul aszoumlvegek befogadaacutesa milyen moacutedon formaacuteloacutednak azok a gondolkodaacutesi is-meretszerzeacutesi eacutes taacutejeacutekozoacutedaacutesbeli szokaacutesok eacutes technikaacutek amelyek az olvasaacutesrahatnak Nyilvaacuten ezekről azeacutert is tudunk kevesebbet mert miacuteg a fenti szocio-loacutegiai adatok pontosan meacuterhetőek addig ezekről sokkal keveacutesbeacute aacutellnak ren-delkezeacutesuumlnkre egzakt biztos informaacutecioacutek eacutes meacutereacutesek Ugyanakkor azonbannem keveacutesbeacute fontosak mint az előbbiek sőt megkockaacuteztatom időnkeacutentmeacuteg fontosabbak is mivel sok meacuterhető jelenseacuteget magyaraacuteznak Eacuteppen ezeacutertmegkiacuteseacuterlem aacutettekinteni milyen uacutej jelenseacutegeket figyelhetuumlnk meg az olvasaacutesiacuteraacutes szoumlvegalkotaacutes eacutes -befogadaacutes tereacuten Valoacutesziacutenűnek tartom toumlbbek koumlzoumlttazt hogy amit mint bdquokevesebb olvasaacutestrdquo vagy bdquoaz olvasaacutes haacutetteacuterbe szorulaacute-saacutetrdquo szoktunk azonosiacutetani amoumlgoumltt ndash legalaacutebbis reacuteszben ndash megvaacuteltozott ol-vasaacutesi eacutes gondolkodaacutesbeli strateacutegiaacutek aacutellnak

Fenyő D Gyoumlrgy Hogyan olvasnak a fiatalok

209

1 Milyen olvasaacutest vaacuter el az iskola hogyan olvasunk hagyomaacutenyosan

1) A megszokott olvasaacutes lineaacuteris Ez azt jelenti hogy egy koumlnyvet legyen azszeacutepirodalom lektűr vagy ismeretterjesztő koumlnyv tankoumlnyv alapvetően bdquoazelejeacutetől a veacutegeacuteigrdquo olvasunk Ezen az sem vaacuteltoztat hogy reacuteszletekben meg-szakiacutetaacutesokkal esetleg kihagyaacutesokkal olvassuk el a szoumlveget A papiacuteralapuacute uacutej-saacutegot is iacutegy olvassuk Mert hiaacuteba ugrunk aacutet nagyon sok cikken hiaacuteba ha-gyunk feacutelbe egyes iacuteraacutesokat aacutem a kivaacutelasztott egyes szoumlvegeket cikkeket bdquoveacute-gigolvassukrdquo eacutes van keacutepuumlnk egy uacutejsaacuteg egeacuteszeacuteről Ha egy gyerek kihagy egyregeacutenyben haacuteromoldalnyi taacutejleiacuteraacutest attoacutel meacuteg tudja hogy kihagyott valamiteacutes tudja hogy az hol helyezkedik el a regeacutenyben csak eacuteppen ő szemeacutelyesenunja feleslegesnek tartja stb vagyis tudja roacutela hogy az reacutesze esetleg fontosreacutesze a szoumlvegnek

2) Az iskolai tanulaacuteshoz szuumlkseacuteges olvasaacutes verbaacutelis vagyis nyelvi elemekreszavakra mondatokra eacutepuumll Lehetnek a tankoumlnyvekben aacutebraacutek szemleacuteltetőanyagok keacutepek ez nem vaacuteltoztat azon hogy mindezek bdquoillusztraacutecioacutekrdquo va-gyis kiegeacutesziacutetői az alapvetően szoumlveges magyaraacutezatokra eacutepuumllő tankoumlnyvszouml-vegnek Peacuteldaacuteul az egyes aacutebraacutekat is elmagyaraacutezzuk a toumlrteacutenelmi forraacutesokateacutertelmezzuumlk vagyis minden a verbalitaacutesnak van alaacuterendelve a nyelvi szoumlveg-geacute valoacute lefordiacutetaacutesban aacutell oumlssze S a folyoacuteiratok keacutepanyaga is hasonloacute ehhezmeacuteg az olyan elsősorban keacutepekre eacutepuumllő hagyomaacutenyos folyoacuteiratokban ismint peacuteldaacuteul a National Geographic a cikkekhez eacutes azok nyelvi szoumlvegeacutehezvannak hozzaacuterendelve az egyes keacutepek

3) A hagyomaacutenyos olvasaacutesi strateacutegiaacutek ceacutelja az olvasott szoumlveg globaacutelis teljesmegeacuterteacutese Akaacuter tankoumlnyvről akaacuter szeacutepirodalmi műről akaacuter ismeretterjesztőszoumlvegről legyen szoacute a teljes szoumlveg elolvasaacutesa a ceacutel tovaacutebbaacute a szoumlveg leacutenye-geacutenek tartalmaacutenak teljes megeacuterteacutese a ceacutel meacuteg akkor is ha peacuteldaacuteul egy tan-koumlnyvben fejezetről fejezetre haladunk Termeacuteszetesen a teljes megeacuterteacutes csakviszonylagosan lehet teljes de ez nem vaacuteltoztat azon hogy az olvasaacutes ceacutelja aszoumlveg egeacuteszeacutenek megeacuterteacutese

4) Hagyomaacutenyosan elvaacuterjuk az olvasoacutetoacutel hogy struktuacuteraacuteban gondolkozzeacutekfedezze foumll a koumlnyv (tananyag uacutejsaacuteg folyoacuteirat regeacuteny) feleacutepiacuteteacuteseacutet belső oumlsz-szefuumlggeacuteseit a szoumlveg ndash tananyag ndash belső struktuacuteraacutejaacutet Tartalomjegyzeacuteket te-szuumlnk a koumlnyvekbe hogy aacutettekinthetőek legyenek az iskolai taniacutetaacutes soraacutenpedig minduntalan erre a struktuacuteraacutera keacuterdezuumlnk raacute Baacutermelyik tantaacutergyboacutelhozhatunk peacuteldaacutekat melyik szaacutezadban jaacuterunk Siacutekban vagy teacuterben kell-egondolkoznunk Mit tanultunk a gazdasaacutegfoumlldrajz előtt Nagy-Britannia ter-meacuteszeti viszonyairoacutel eacuteghajlataacuteroacutel Ismerős az a fejezetek hierarchiaacutejaacutet kifeje-ző szaacutemozaacutesos rendszer amelyet sok tudomaacutenyaacutegban előszeretettel hasznaacutel-nak eacuteppen azeacutert hogy a reacuteszek viszonyaacutet az alaacute- eacutes foumlleacuterendeleacuteseket a struk-tuacuteraacutet mineacutel pontosabban kifejezzeacutek

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

210

5) Az egyes informaacutecioacute-elemeket megproacutebaacuteljuk elhelyezni a struktuacuteraacutebankeressuumlk a jelenteacutesuumlket eacutertelmezzuumlk őket Nem elszigetelt teacutenyeket taniacutetunkhanem igyekszuumlnk megtalaacutelni azok jelenteacuteseacutet eacutertelmeacutet kapcsolataacutet az egeacutesz-szel A szeacutepirodalom hagyomaacutenyos olvasaacutesa is arra eacutepuumll hogy a szereplőktetteit eacuterzelmeit az egeacutesz felől eacutertelmezzuumlk hogy keressuumlk a hősoumlk tetteinekmotivaacutecioacutejaacutet eacutes az egyes tettek indiacuteteacutekait mindig eacutertelmezzuumlk eacutes aacuteltalaacuteban atoumlbbi szoumlvegreacutesz felől eacutertelmezzuumlk

6) Az olvasaacutes soraacuten igyekszuumlnk figyelembe venni a szoumlveg alkotoacutejaacutenak fel-teacutetelezett ceacuteljaacutet intencioacutejaacutet Nem tekintuumlnk el attoacutel hogy mi a szoumlveg ceacuteljahogyan eacutes mieacutert keletkezett Maacuteskeacutent hasznaacutelunk az iskolaacuteban egy tankoumlny-vet egy szoumlveggyűjtemeacutenyt maacuteskeacutent olvasunk egy aacutetfogoacute keacutezikoumlnyvet vagyegy lexikont a foumlldrajzkoumlnyvnek nem a tipograacutefiaacutejaacuteboacutel vagy a matematika-koumlnyvnek nem a nyelvhelyesseacutegi keacuterdeacuteseiből felelnek a diaacutekok hanem abboacutelami a koumlnyv veacutelhető ceacutelja rendelteteacutese amieacutert iacuteroacutedott eacutes olyannaacute iacuteroacutedottamilyen Meacuteg ha az irodalom taniacutetaacutesa soraacuten gyakran hangsuacutelyozzuk is hogy abeszeacutelőelbeszeacutelő nem azonos a szerzővel azeacutert a szoumlveg műfajaacutet keletkezeacute-seacutenek neacutehaacuteny fontos koumlruumllmeacutenyeacutet a szerző vilaacuteglaacutetaacutesaacutet stb nem hagyjuk fi-gyelmen kiacutevuumll

Oumlsszegezve tehaacutet az elvaacutert eacutes hagyomaacutenyosnak tekinthető olvasaacutes lineaacuterisverbaacutelis globaacutelis strukturaacutelis eacutertelmező eacutes intencionaacutelis

2 Milyen uacutej olvasaacutesi strateacutegiaacutek jelentek meg vaacuteltak gyakorivaacutevagy dominaacutenssaacute az utolsoacute maacutesfeacutel eacutevtizedben

A mai diaacutekok ugyanis veacutelemeacutenyem szerint meglepően sokat olvasnak ha ol-vasaacutesnak tekintuumlnk a kuumlloumlnfeacutele jelek dekoacutedolaacutesaacutet a jelek koumlzoumltti eligazodaacutestA mai diaacutekok szoumlvegolvasaacutesa alapvetően uacutej strateacutegiaacutekra eacutepuumll szimultaacuten infor-maacutecioacutevaacutelogatoacute ugraacutesszerű egyedi elemekre koncentraacuteloacute a felhasznaacuteloacutera koncentraacuteloacute keacutepitovaacutebbaacute sokkal gyorsabb mint az előző generaacutecioacuteeacute

1) A mai olvasoacutek egyszerre toumlbb informaacutecioacutes csatornaacutet műkoumldtetnek eacutesaz informaacutecioacutek egyszerre szimultaacuten moacutedon eacuterik őket eacutes ezeacutert a szoumlvegek be-fogadaacutesa is szimultaacuten moacutedon toumlrteacutenik A keacutet talaacuten legfontosabb jelenseacuteg a te-leviacutezioacutes csatornaacutek műkoumldeacutese tovaacutebbaacute a szaacutemiacutetoacutegeacutep toumlbbfunkcioacutes hasznaacutelataNeacutehaacuteny eacutevtizeddel ezelőtt egy televiacutezioacutes hiacuteradoacuteban vagy magazinműsorbanembereket laacutettunk akik beszeacuteltek eacutes a befogadoacutenak ezt az informaacutecioacutes paacute-lyaacutet kellett koumlvetnie A haacutetteacuterben laacutethatoacute illusztraacutecioacutes keacutepsorok jelentettekugyan egy maacutesodik informaacutecioacutes utat ekkor maacuter keacutet dologra kellett figyelnide ezek ugyanazt a toumlrteacutenetet tartalmaztaacutek csak az egyik elmondta a maacutesikbemutatta illusztraacutelta Amikor megjelentek az alul futoacute szoumlvegcsiacutekok a hiacuterte-leviacutezioacutekban azokban maacuter nem ugyanarroacutel a teacutemaacuteroacutel volt szoacute hanem folya-

211

matosan eacuterkeztek az uacutejabb eacutes uacutejabb ndash az eacuteppen taacutergyalt toumlrteacutenettől fuumlggetlenndash hiacuterek Maacutera a folyamat kiterjedt egyeacuteb műsorokra is mikoumlzben valaki be-szeacutel koumlzben ugyanarroacutel a teacutemaacuteroacutel olvashatoacutek feliratok a keacutepernyőn gyakranillusztraacuteloacute keacutepsorokat is laacutethatunk tovaacutebbaacute a haacutetteacuter maga is mozog eacutes mind-ekoumlzben egeacuteszen maacutesroacutel szoacuteloacute szoumlvegeket (peacuteldaacuteul sms-uumlzeneteket hiacutereket)lehet alul olvasni Ez eacutertelemszerűen el is jelenteacutekteleniacuteti az egyes informaacuteci-oacutekat mert leacutenyeges eacutes leacutenyegtelen koumlzeli eacutes taacutevoli fontos eacutes efemer szoumlve-gek keruumllnek egyszerre egy időben a befogadoacutendasholvasoacute eleacute

A szaacutemiacutetoacutegeacutep ugyancsak felkiacutenaacutelja hogy valaki szimultaacuten moacutedon egy-szerre toumlbb csatornaacuten kapjon informaacutecioacutekat eacutes maacutera ez lett a szaacutemiacutetoacutegeacutepleggyakoribb hasznaacutelati moacutedja Egy mai diaacutek egyszerre olvas valamit az in-terneten koumlzben csetel vagy msn-ezik foumlnt van a facebookon vagy maacutes kouml-zoumlsseacutegi portaacutelon zeneacutet hallgat szinteacuten a szaacutemiacutetoacutegeacutepről vagyis jaacutetszik eacutes dol-gozik Egyszerre van kinyitva haacuterom-hat program eacutes az egyik informaacutecioacutesuacutetroacutel eacutes szoumlvegvilaacutegboacutel egyetlen kattintaacutessal leacutep aacutet egy egeacuteszen maacutesikba Ezfolyamatos szoumlvegolvasaacutesi szoumlvegeacuterteacutesi eacutes szoumlvegalkotaacutesi feladatot is jelentmeacutegpedig egyszerre iacuteraacutesbeli szoumlvegekeacutet szoacutebeli szoumlvegekeacutet (skype) eacutes digitaacute-lis szoumlvegekeacutet amelyeket elektronikus iacuterott szoacutebeliseacutegnek nevezhetuumlnk A figye-lem megosztaacutesa az egyidejűseacuteg a kuumlloumlnfeacutele szoumlvegekbe valoacute ki- eacutes bekapcso-loacutedaacutes egeacuteszen maacutes szoumlvegolvasaacutesi technikaacutet igeacutenyel mint amikor egyetlenszoumlveget alkot vagy eacutert meg valaki Az egyes csatornaacutek itt is eljelenteacutektele-niacutetik egymaacutest nem gondosan megformaacutelt szoumlvegeket olvasnak eacutes alkotnakkommentelve csetelve iacutemeacutelezve hanem roumlvid gyorsan odageacutepelt koumlnnyenbefogadhatoacuteakat

2) Az olvasaacutes soraacuten leggyakrabban bizonyos egyedi informaacutecioacutekat keres maegy az interneten kereső dolgozoacute vagy olvasoacute ember Nem kell veacutegigolvasniaaz egeacutesz szoumlveget mert minden technikai felteacutetele megvan annak hogy csakazt olvassa el azt vegye ki a szoumlvegekből amit keres Kuumlloumlnfeacutele keresőprog-ramok vannak eacutes egyes szavakra baacutermilyen nyelvi elemre raacute lehet keresni asegiacutetseacuteguumlkkel Iacutegy joumltt leacutetre a szkipping-tiacutepusuacute informaacutecioacutekereső olvasaacutesamelynek az az előnye hogy nagyon gyorsan raacute lehet lelni azokra az infor-maacutecioacutekra amelyek eacuterdekelnek valakit Termeacuteszetesen ez ahhoz is vezet hogynem kell egeacutesz szoumlvegeket egeacutesz gondolatmeneteket veacutegigolvasni Eleacuteg egy-egy szoacutera kifejezeacutesre raacutekeresni ahhoz hozzaacuteolvasni a szoacute koumlzvetlen esetlegtaacutegabb szoumlvegkoumlrnyezeteacutet eacutes az olvasaacutesi feladatok egy jelentős reacuteszeacuteben ellehet tekinteni attoacutel hogy valaki egy egeacutesz szoumlveget vagy eacutertelmes szoumlvegegy-seacutegeket fejezeteket bekezdeacuteseket veacutegigolvasson

3) Az olvasaacutes iraacutenya is megvaacuteltozott nem lineaacuterisnak hanem ugraacutesszerűneknevezhetjuumlk Imeacutent maacuter laacutettuk hogy nem kell a teljes szoumlvegeket veacutegigolvas-ni az elejeacutetől a veacutegeacuteig hanem gyakran eleacuteg bele-beleolvasni a kuumlloumlnboumlző szouml-vegekbe eacutes vaacutelogatni belőluumlk Joacute peacutelda lehet erre a nyomtatott eacutes az elektro-nikus sajtoacute olvasaacutesi moacutedjaacutenak oumlsszehasonliacutetaacutesa az egyik esetben valaki veacute-

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

212

gigneacutezi a lapot eacutes eldoumlnti mit olvas el mit nem Ha abbahagyja is olvasaacuteskoumlzben egyik-maacutesik cikket akkor is csak iacutegy jut előre az uacutejsaacutegban Aacutem ha egyuacutejsaacuteg internetes vaacuteltozataacutera raacutetekintuumlnk roumlgtoumln szembetűnik hogy egyszerreegyidőben laacutetunk toumlbb tucat cikk-ciacutemet a hozzaacutejuk tartozoacute leaddel beveze-tővel egyuumltt Szinteacuten egyidőben megjelennek a keacutepek is eacutes csak uacutejabb kattin-taacutes utaacuten jutunk el egy-egy uacutejsaacutegcikkhez Vagyis egyreacuteszt a szemuumlnk ugraacutel fo-lyamatosan az egyes szoumlvegek koumlzoumltt maacutesreacuteszt a gondolkodaacutesunk koumlveti eztaz ugraacutelaacutest

Ugyanez az egyeacutenileg megalkothatoacute olvasaacutesi iraacuteny az ugraacutesszerűseacuteg jel-lemzi az internetes portaacutelokon fellelhető tartalmak olvasaacutesi moacutedjaacutet Minden-hol lehet keresni a tartalomjegyzeacutek szerint baacuter a legoumlrduumllő menuumlpontokrendszere maacuter a tartalomjegyzeacutekben azt eredmeacutenyezi hogy az olvasoacute csakbizonyos reacuteszeket neacutezzen meg Aacutem enneacutel fontosabb hogy mindenhol vanbeeacutepiacutetett gyorskereső fogalomkereső meg lehet adni bizonyos parameacutetere-ket szűreacutesi felteacuteteleket amelyek segiacutetseacutegeacutevel el lehet jutni baacutermilyen infor-maacutecioacutehoz Aacutem amikor a szaacutemiacutetoacutegeacutep keresőrendszere valahovaacute ugrik (iacutegy ishasznaacutelja az informatikai nyelv ugraacutes) ugyanakkor a szaacutemiacutetoacutegeacutepet hasznaacuteloacuteolvasoacute olvasaacutesa is ugrik oumlnmagaacuteban aacutelloacute elemről maacutesik oumlnmagaacuteban aacutelloacuteelemre halad

4) Az a fajta olvasaacutes amelyről most beszeacuteluumlnk nem struktuacuteraacutekban gon-dolkodik hanem egyedi elemekre koncentraacutel Az uacutejsaacutegok napi- eacutes hetilapoknyomtatott eacutes internetes vaacuteltozataacutenak oumlsszehasonliacutetaacutesaacuteboacutel kideruumll hogy azegyes cikkek olvasaacutesa soraacuten nem laacutetjuk aacutet az uacutejsaacuteg szerkezeteacutet keveacutesseacute laacutetjuka rovatokat nem figyeluumlnk az esetleges kapcsolatokra a cikkek koumlzoumltt Egyuacutejsaacuteg mindig erősen strukturaacutelt de megszerkesztett egeacutesz az internetes ver-zioacuteknaacutel viszont a hangsuacutely tovaacutebb toloacutedik az uacutejsaacuteg egeacuteszeacuteről vagy rovatairoacutelaz egyes iacuteraacutesokra

Az internetes kereseacutesek eseteacuten is elemekre kereshetuumlnk raacute s csak az egyestalaacutelatoknaacutel neacutezhetjuumlk meg az oumlsszefuumlggeacuteseket Ezeacutert szokaacutes egy-egy adatvagy szoumlveg forraacutesaacutenak annyit megadni hogy bdquointernetrdquo vagy az eacutelőbeszeacuted-ben uacutegy hivatkozni egyes informaacutecioacutekra hogy bdquoaz interneten olvastamrdquo Na-gyon sok naiv olvasoacute nem tesz kuumlloumlnbseacuteget aszerint hogy valamit hol mi-lyen oumlsszefuumlggeacutesben talaacutelt meg egy honlapon vagy egy blogban hogy milyentekinteacutelyű eacutes megbiacutezhatoacutesaacuteguacute honlaproacutel van szoacute Termeacuteszetesen koraacutebbansem tudott mindenki kuumlloumlnbseacuteget tenni az egyes koumlnyvek vagy uacutejsaacutegok mintinformaacutecioacuteforraacutesok koumlzoumltt nagyon sokan nem voltak tisztaacuteban azzal hogyegy-egy aacutelliacutetaacutes eacuterveacutenyesseacutege vagy igazsaacutegtartalma nagyon kuumlloumlnboumlző lehet at-toacutel fuumlggően hogy hol jelenik meg Ami uacutej jelenseacuteg ebben az elektronikusmeacutediumon keresztuumlli olvasaacutes kifejezetten eacuterzeacuteketlenneacute teszi az olvasoacutet amegjeleneacutes helye iacutegy az egyes szoumlvegek poziacutecioacuteja tovaacutebbaacute belső gondolat-menete belső struktuacuteraacuteja iraacutent

213

5) A mai olvasoacute szaacutemaacutera a hangsuacutely aacutettevődoumltt a szerzőről eacutes a szerzőiszaacutendeacutekroacutel a befogadoacutera az olvasoacutera A felhasznaacuteloacutera koncentraacutelt olvasaacutes fonto-sabb lett mint annak kideriacuteteacutese mi lehetett az alkotoacute iacuteroacute intencioacuteja Mivelleacutenyegeacuteben mindenfajta szoumlvegből nagyon koumlnnyű kimaacutesolni reacuteszeket koumlny-nyű akaacuter egeacutesz szoumlvegeket is aacutetmaacutesolni (eacutes iacutegy van ez a keacutepekkel hanganyag-okkal zeneacutekkel is) ezeacutert a szoumlvegek sorsa teljesen a felhasznaacuteloacutek kezeacutebenvan nincs jelentőseacutege annak hogy egy szerző mire szaacutenta a szoumlvegeacutet eacutesmegnőtt annak a jelentőseacutege hogy mire akarja a befogadoacute felhasznaacutelni Aacutet-vehetők egeacutesz szoumlvegek de egyes bekezdeacutesek eacutes mondatok is A feltoumlltoumlttkeacutepek kiszakiacutethatoacutek a feacutenykeacutepalbumboacutel amelybe raktaacutek őket eacutes aacutethelyezhe-tők maacutes ciacutem alaacute maacutes funkcioacuteval Sőt a kuumlloumlnfeacutele keacutepmanipulaacuteloacute programoksegiacutetseacutegeacutevel teljesen aacutet is formaacutelhatoacutek Mindennek termeacuteszetesen volt előz-meacutenye ismert a kollaacutezs technikaacuteja akaacuter a keacutepzőműveacuteszetben akaacuter a szoumlveg-alkotaacutesban Leacutenyegileg uacutej azonban hogy ezt baacuterki eacutes baacutermikor megteheti eacutesmeg is teszi toumlmegesseacute vaacutelt szoumlveghasznaacutelati moacuteddaacute vaacutelt tovaacutebbaacute hogytechnikailag lehetőveacute vaacutelt az hogy akaacuter az eredeti elolvasaacutesa (vagy teljes elol-vasaacutesa) neacutelkuumll is leacutetre lehet hozni uacutej sajaacutet szoumlvegeket

A mai honlapokon gyakori maacuter szinte koumltelező elem a ciacutemkefelhő beeacutepiacute-teacutese Ez a raacutekereseacutesek eacutes az előfordulaacutesok gyakorisaacutega szerint rendezi el ahonlap kulcsszavait eacutes aszerint lesznek az egyes szavak nagyobbak vagy ki-sebbek eacuteleacutenkebb vagy halvaacutenyabb sziacutenűek hogy haacutenyan kerestek raacute vagyhogy a kereső aacuteltal megadott szoacuteval kifejezeacutessel milyen gyakran aacutellnak kap-csolatban Vagyis ez is egyfajta tartalomjegyzeacuteknek tekinthető de olyannakamely nemcsak hogy aacutellandoacute mozgaacutesban van de amelyet az olvasoacutek a kere-sők szerkesztenek ndash mintegy oumlntudatlanul

6) Egeacuteszen radikaacutelisan megvaacuteltozott a keacutep eacutes a szoumlveg viszonya A mai olvasoacuteelsősorban a keacutepekből indul ki eacutes ezekhez keacutepest maacutesodrendű a nyelvi szoumlvegIkonok egeacutesz sora veszi koumlruumll az embert a felnoumlvő gyerekek előbb tanuljaacutekmeg olvasni az ikonokat mint a szoumlveget Ez sem teljesen uacutej jelenseacuteg maacuterharminc eacutevvel ezelőtt is kiacutevuumllről fuacutejtaacutek a koumlzeacutepső csoportos oacutevodaacutesok az au-toacutekon talaacutelhatoacute embleacutemaacutekat Aacutem a keacutep eacutes a szoumlveg araacutenya megvaacuteltozott joacutevaltoumlbb keacutepi informaacutecioacute veszi koumlruumll a ma felnoumlvő nemzedeacutekeket mint koraacutebbanUgyancsak megvaacuteltozott ezek araacutenya az egyes szoumlvegtiacutepusokon beluumll

Gondoljunk a rajzfilmek vilaacutegaacutera meacuterhetetlenuumll sok rajzfilmet neacutezhetnekmeg ndash eacutes neacuteznek is meg ndash a gyerekek eacutes ezekben nem a meseacutelő hangja nema nyelvi humor a doumlntő hanem a keacutepiseacuteg a keacutepekben megfogalmazott akci-oacutek Vagy ha megfigyeljuumlk a kisdiaacutekok koumlzoumltt igazaacuten neacutepszerű keacutepregeacutenyeketaz alapvető toumlrteacuteneacutest a rajzok hordozzaacutek a szoumlvegbuboreacutekokban legfeljebbehhez kapcsoloacutedva a keacutepi informaacutecioacutekat kiegeacutesziacutetve jelennek meg nyelvielemek

7) A mai nemzedeacutekek olvasaacutesa sokkal gyorsabb mint koraacutebban A szaacutemiacute-toacutegeacutep-monitor eleve felgyorsiacutetja az olvasaacutest mert koumlzben az olvasoacute folyama-

UacuteJ FORRAacuteSOK ESZKOumlZOumlK

214

tosan manipulaacutel (az egeacuterrel tovaacutebbiacutetja a szoumlveget raacutekattint aacutetkattint stb)Emellett a sok informaacutecioacute imeacutent emliacutetett egyuumlttese ugyancsak a gyorsabb ol-vasaacutesra oumlsztoumlnzi az olvasoacutekat Az egyes elemekre koncentraacutelaacutes szinteacuten azteredmeacutenyezi hogy a koumlzoumlttuumlk leacutevő szoumlveget ne vagy szaacutendeacutekoltan feluumllete-sen olvassa el az olvasoacute A szoumlveg aacutetfutaacutesaacutet mint kulturaacutelis technikaacutet termeacute-szetesen reacutegoacuteta ismerjuumlk de azt vagy a felideacutezeacutes ismeacutetleacutes vagy a gyors aacutette-kinteacutes szaacutendeacuteka vezeacuterli eacutes nem tekinthetjuumlk azonosnak a megeacuterteacutesre toumlrekvőolvasaacutessal

3 Az olvasaacutest koumlruumllvevő kulturaacutelis-gondolkodaacutesbeli szellemikoumlzeg leacutenyegesen vaacuteltozott eacutes ez szinteacuten erősen moacutedosiacutetja az olvasaacutestaz olvasaacutesi strateacutegiaacutekat a szoumlvegmegeacuterteacutest

Vaacutezlatpont-szerűen oumlsszefoglalok neacutehaacuteny ilyen fontos jelenseacuteget ndash kifejteacute-suumlkre terjedelmi okoknaacutel fogva ezuacutettal nem vaacutellalkozhatunk

1) Visszaszorult a heacutetkoumlznapokban az olvasaacutes legalaacutebbis a koraacutebbiakhozkeacutepest sok gyakorlati feladatot nem olvasaacutessal oldunk meg Tehaacutet nem szoumlvegolva-saacutessal hanem piktogramok olvasaacutesaacuteval illetve nem aacutettekintő olvasaacutessal ha-nem informaacutecioacutekiemelő olvasaacutest alkalmazva olvasunk egy szoumlveget

2) Koumlztudott hogy az olvasaacutes rendkiacutevuumll szoros kapcsolatban aacutell az iacuteraacutessalegyuumltt taniacutetjaacutek e kettőt iacuterva olvasunk eacutes olvasva iacuterunk Az iskolaacuteban tovaacutebb-ra is fontos szerepet toumllt be az iacuteraacutes aacutem az iskolaacuten kiacutevuumlli vilaacutegban egyre csoumlk-ken az iacuteraacutes szerepe Mindenekelőtt abban amit heacutetkoumlznapi iacuteraacutesbeliseacutegnek ne-vezhetuumlnk

3) Az iacuteraacutesbeliseacutegen beluumll rohamosan nő az elektronikus iacuteraacutesbeliseacuteg araacutenya eacutes je-lentőseacutege a keacuteziacuteraacuteshoz keacutepest

4) A heacutetkoumlznapi iacuteraacutesbeliseacutegben sokkal nagyobb teret nyert az elektronikusiacuteraacutesos szoacutebeliseacuteg

5) Az embereket ndash ezen beluumll a mai diaacutekokat ndash eacuterő informaacutecioacutek mennyiseacutegerohamosan megnőtt eacutes folyamatosan nő Ezt azt eredmeacutenyezi hogy az egyes in-formaacutecioacutek jelentőseacutege leacutenyegesen csoumlkken tovaacutebbaacute aacutellandoacute informaacutecioacuteeacutehseacutegalakul ki hiaacutenyeacuterzet azokban a helyzetekben amikor nem kap valaki elegen-dő informaacutecioacutet

6) Mikoumlzben az informaacutecioacutek mennyiseacutege megnőtt leacutenyegesen megnőtt azingerek erősseacutege is vagyis minden szempontboacutel magasabbra keruumllt az ingerkuuml-szoumlb eacutes az emberek csak egyre eacutes egyre erősebb ingerekre reagaacutelnak

7) A gyerekkori tanulaacutes a vilaacuteg eacutes az emberek megismereacutese zoumlmmel toumlr-teacuteneteken keresztuumll toumlrteacutenik Csakhogy a kifejtett eacutes megformaacutelt toumlrteacutenetmondaacutesszerepe csoumlkkent a heacutetkoumlznapokban

215

8) Mikoumlzben az informaacutecioacutek mennyiseacutege megsokszorozoacutedott erősseacuteguumlkis jelentősen megnőtt ugyanakkor az informaacutecioacutek eacutes tudaacutesok stabilitaacutesa aacutellandoacutesaacute-ga csoumlkkent az egyes informaacutecioacutek szoumlvegek keacutepek jelentőseacutege csoumlkkent

9) Az olvasaacutes moacutedjaacuteban jelentős vaacuteltozaacuteskeacutent regisztraacuteltuk hogy az olva-soacutera a befogadoacutera helyeződoumltt aacutet a hangsuacutely eacutes a szerzői szaacutendeacutek intencioacute jelentő-seacutege csoumlkkent Ugyanez a jelenseacuteg megfigyelhető minden maacutes kulturaacutelis je-lenseacutegneacutel

10) Uacutegy veacutelem talaacuten a legfontosabb jelenseacuteg amely az olvasaacutes megvaacutelto-zaacutesaacutenak haacutettereacuteben aacutell az hogy a heacutetkoumlznapi taacutergyakban eacutes esemeacutenyekbenkeveacuteseacute eacuteljuumlk aacutet a muacutelttal valoacute szerves folytonossaacutegot

Ha mindezek a jelenseacutegek valoacuteban leacuteteznek ha valoacuteban megvaacuteltozott az olva-saacutes moacutedja technikaacuteja valamint az a kulturaacutelis koumlzeg amelyben eacuteluumlnk de az ol-vasaacutest tovaacutebbra is eacuterteacuteknek eacutes egyik legfontosabb kulturaacutelis technikaacutenknak azaacutethagyomaacutenyozaacutes egyik legfőbb eszkoumlzeacutenek tartjuk akkor nem sopaacutenkodnunkkell a jelenseacutegek laacutettaacuten hanem azt a keacuterdeacutest kell uacutejra eacutes uacutejra megfogalmaznihogy mindebből milyen koumlvetkezteteacutesek eacutes feladatok haacuterulnak az iskolaacutekra akoumlnyvtaacuterakra a muacutezeumokra eacutes minden kulturaacutelis szereplőre

KOumlNYVTAacuteRAK

Kocsis Eacuteva Koumlnyvtaacuterpedagoacutegia ndash tanoacuteraacuten kiacutevuumll

219

Kocsis Eacuteva

KOumlNYVTAacuteR-PEDAGOacuteGIA ndashTANOacuteRAacuteN KIacuteVUumlL

1 Bevezeteacutes

bdquoAz olvasaacutes oumlssztantaacutergyi feladatrdquo ciacutemű konferenciaacuten kiemelten kellett reprezen-taacutelnia magaacutet az iskolai koumlnyvtaacuterakban folyoacute koumlnyvtaacuter-pedagoacutegiai teveacutekeny-seacutegnek A koumlnyvtaacuter-pedagoacutegia szakmoacutedszertanaacuteval foglalkozoacute irodalombangyakran hivatkoznak BF Skinnertől vett gondolatra bdquoaz oktataacutes a tanulaacutes tu-domaacutenya eacutes a taniacutetaacutes műveacuteszeterdquo ndash nem veacuteletlenuumll Az iskolai koumlnyvtaacuterban folyoacutepedagoacutegiai teveacutekenyseacuteg igyekszik megvaloacutesiacutetani az inteacutezmeacuteny pedagoacutegiaiprogramjaacuteban megfogalmazott ceacutelkitűzeacuteseket a tanulaacutes taniacutetaacutesaacutet az oumlnmű-veleacutest a tehetseacuteggondozaacutest Az iskolai koumlnyvtaacuterban folyoacute oktataacutes-neveleacutes hűtuumlkre az iskolavezeteacutes elkoumltelezettseacutegeacutenek szemleacuteleteacutenek A maacutesik sokat ideacute-zett definiacutecioacute a koumlnyvtaacuter-pedagoacutegiaacuteroacutel H Radlinskaacutetoacutel szaacutermazik s toumlmoumlr alaacute-taacutemasztaacutesa fentieknek bdquoa koumlnyvtaacuter-pedagoacutegia az a tudomaacuteny amely a koumlnyvtaacuteri ne-velő hataacutesok alapjaival eacutes moacutedjaival foglalkozikrdquo Koumlnyvtaacuterostanaacuter koumlroumlkben maacuterreacutegoacuteta hangoztatjuk a szombathelyi konferencia ceacutelkitűzeacuteseacutet hogy a koumlnyv-taacuterhasznaacutelati ismeretek soraacuten elsajaacutetiacutetott eacutes megalapozott tudaacutes majd az erreeacutepuumllő tanulaacutesi-oumlnműveleacutesi olvasaacutesi kultuacutera fejleszteacutese tantaacutergykoumlzi mond-hatjuk oumlssztantaacutergyi feladat

bdquoA koumlnyvtaacuter szerepe az olvasaacutesfejleszteacutesbenrdquo szekcioacuteban elhangzott előadaacutesom-ban helyet kaptak Ugrin Gaacuteborneacutetoacutel eacutes Balogh Mihaacutelytoacutel koumllcsoumlnzoumltt gondola-tok melyek szaacutemunkra koumlnyvtaacuterostanaacuteroknak uacutetmutatoacuteul szolgaacutelhatnakUgrin Gaacuteborneacute a koumlnyvtaacuter-pedagoacutegiai teveacutekenyseacuteg soraacuten lehetőveacute vaacuteloacute sze-meacutelyiseacutegfejleszteacutesre utal bdquoA szemeacutelyiseacutegfejlődeacutesnek a koumlnyvtaacuteri teveacutekenyseacuteg soraacutenfelmeruumllő vagy az egyeacutebkeacutent megleacutevő sajaacutetos pedagoacutegiai (neveleacutesi eacutes oktataacutesi) keacuterdeacutesekkel

KOumlNYVTAacuteRAK

220

foglalkozoacute alkalmazott jellegű tudomaacutenyrdquo Balogh Mihaacutely tanaacuter uacuter pedig koumlnyvtaacuter-pedagoacutegiai munkaacutenk koumlzoumls ceacuteljaacutet fogalmazza meg bdquoVeacutegső ceacutel az iacuteraacutesban roumlgziacute-tett kultuacutera befogadaacutesa az arra valoacute keacuteszteteacutesrdquo

2 A koumlnyvtaacuterpedagoacutegia ceacutelja teruumlletei feladatai

A koumlnyvtaacuterpedagoacutegia ceacuteljai teruumlletei eacutes feladatai a koumlvetkezőkben foglalha-toacutek oumlssze

bull Szemeacutelyiseacutegfejleszteacutes szokaacutesformaacutelaacutes ndash neveleacutesbull A koumlnyvtaacuteri ismeretszerzeacutessel foglalkozoacute pedagoacutegiai elmeacutelet eacutes gya-

korlat ndash informaacutecioacuteszerzeacutes keacuteszseacutegebull Tanoacuteraacuten kiacutevuumlli ndash tantaacutergyakon tuacuteli pedagoacutegiai teveacutekenyseacutegekA szemeacutelyiseacutegfejleszteacutesben a koumlnyv- eacutes koumlnyvtaacuterhasznaacutelattal oumlsszefuumlggő igeacute-

nyek eacutes szokaacutesok alakiacutetaacutesaacutenaacutel az oumlnműveleacutes az oumlnaacutelloacute ismeretszerzeacutes koumlnyv-taacuterhasznaacuteloacutevaacute eacutes olvasoacutevaacute neveleacutesre foacutekuszaacutelunk Munkaacutenk soraacuten fejlesztjuumlka tanuloacutek aktivitaacutesaacutet kezdemeacutenyező keacutepesseacutegeacutet koncentraacutecioacutejukat a rend-szeretetuumlket oumlnbizalmukat oumlnaacutelloacute kreatiacutev kritikus gondolkodaacutesukat

Az informaacutecioacuteszerzeacutes keacuteszseacutegeacutenek kialakiacutetaacutesa komplex inteacutezmeacutenyindashtanaacuterindashkoumlnyvtaacuterosi feladat Ezen beluumll

bull az inteacutezmeacutenyvezeteacutes biztosiacutetja a tanulaacutesi oumlnműveleacutesi koumlvetelmeacutenyekelvaacuteraacutesok megvaloacutesiacutetaacutesaacutehoz az infrastrukturaacutelis felteacuteteleket

bull A koumlnyvtaacuterostanaacuter szervezi oumlsszefogja koordinaacutelja a pedagoacutegiai fej-lesztő oumlnművelő teveacutekenyseacuteget Munkaacutelkodik a koumlnyvtaacuterhasznaacutelatikoumlvetelmeacutenyrendszer eredmeacutenyes megvaloacutesiacutetaacutesaacuteeacutert Megtervezi eacutesrendszerezi a taniacutetaacutes-tanulaacutes felteacuteteleit hogy legyen elegendő minőseacute-gű eacutes mennyiseacutegű dokumentum az egyeacuteni eacutes differenciaacutelt csoportfog-lalkozaacutesokon eacuteletkori sajaacutetossaacutegaiknak megfelelően Legyenek korsze-rű demonstraacutecioacutes eszkoumlzoumlk oktatoacute csomagok nyomtatott eszkoumlzoumlksegeacutedletek a tanulaacutesi folyamat segiacuteteacuteseacutehez Az egyes tanuloacutek viszonyu-laacutesaacutet a koumlnyvhoumlz olvasaacuteshoz koumlnyvtaacuterhoz nagyfokuacute differenciaacuteltsaacutegjellemzi A koumlnyvtaacuterosnak figyelembe kell vennie a tanuloacutek otthonroacutelhozott koumlnyvkultuacuteraacutejaacutet Alapvető pedagoacutegiai ceacutel hogy minden tanu-loacuteban alakuljon ki az olvasaacutes a koumlnyv eacutes a koumlnyvtaacuter iraacutenti pozitiacutev atti-tűd Vaacuteljon szaacutemukra mindennapi szuumlkseacutegletteacute igeacutennyeacute az olvasaacutesoumlroumlmet feloldoacutedaacutest hozoacute gyoumlnyoumlrűseacutege Eacuterezzeacutek a szemeacutelyre szoacuteloacutetoumlrődeacutest eacutes a segiacutető szaacutendeacutekuacute beavatkozaacutest olvasmaacutenyaik helye kivaacute-lasztaacutesaacutehoz

bull Mivel a koumlnyvtaacuterhasznaacutelati ismeretek elsajaacutetiacutettataacutesa eacutes a tanulaacutesi-oumlnműveleacutesi kultuacutera fejleszteacutese tantaacutergykoumlzi feladat a szaktanaacuteroknak reacuteszt

221

kell venniuumlk a koumlnyvtaacuter-pedagoacutegiai program kidolgozaacutesaacuteban illetvefelelősek azeacutert hogy szaktaacutergyuk műveltseacuteganyagaacuteba beeacutepiacutetseacutek akoumlnyvtaacuteri informaacutecioacuteszerzeacutes csatornaacuteit Mindennapi pedagoacutegiai mun-kaacutejukban legyen jelen a koumlnyvtaacuteri eszkoumlztaacuterra eacutepuumllő oumlnaacutelloacute informaacute-cioacuteszerzeacutesre forraacutesalapuacute taniacutetaacutes-tanulaacutesra eacutes szaktaacutergyi kutatoacutemunkaacute-ra neveleacutes igeacutenye Alapozzaacutek meg tanuloacuteikban a koumlnyvtaacuter rendszereshasznaacutelataacutenak szokaacutesaacutet eacutes a kuumlloumlnboumlző oumlnműveleacutesi technikaacutek elsajaacutetiacute-taacutesaacutet

bull A taniacutetaacutes soraacuten vaacutelasztott feladatok eacutes munkaformaacutek kellően motivaacutel-tak legyenek a felfedezeacutes a raacutetalaacutelaacutes oumlnkifejezeacutes eacutelmeacutenyeacutevel hassa-nak eleacutegiacutetseacutek ki a tanuloacutek eacuterdeklődeacuteseacutet Alkalmazzuk a tanulaacutesszervezeacuteskuumlloumlnboumlző munkaformaacuteit frontaacutelis differenciaacutelt csoportos egyeacuteniKuumlloumln tervezeacutest igeacutenyel az iraacutenyiacutetott koumlnyvtaacuteri csoportos eacutes az egyeacuten-re szabott oumlnaacutelloacute tanuloacutei teveacutekenyseacuteg A feladatok mindig eacuterthetőekvilaacutegosak egyeacutertelműek legyenek

bull Meg kell taniacutetanunk a diaacutekokat a taacutejeacutekoztatoacute segeacutedletek megfelelő eszkouml-zoumlk megtalaacutelaacutesaacutera Ehhez ismerniuumlk eacutes rendszeresen hasznaacutelniuk kella szaktaacutergyi kutatoacute-gyűjtő munkaacutehoz neacutelkuumlloumlzhetetlen keacutezikoumlnyvtaacuteriforraacutesokat lexikonok szoacutetaacuterak adattaacuterak forraacutesgyűjtemeacutenyek oumlssze-foglaloacutek Keacuteszseacutegszinten taacutejeacutekozoacutedniuk kell a forraacutes- eacutes szemelveacuteny-gyűjtemeacutenyekben antoloacutegiaacutekban a tartalomjegyzeacutek a fejezetek eacutes amutatoacutek alapjaacuten Irodalomkutataacuteshoz anyaggyűjteacuteshez bibliograacutefiatanulmaacuteny kiselőadaacutes oumlsszeaacutelliacutetaacutesaacutehoz el kell sajaacutetiacutetaniuk a koumlnyvtaacuterkataloacutegusainak bibliograacutefiaacuteinak a szaacutemiacutetoacutegeacutepes adatbaacutezis hasznaacutelataacutet

bull A koumlnyvtaacuteri dokumentumok hasznaacutelataacutehoz szuumlkseacuteges tudaacutes elsajaacutetiacutetaacutesais koumlzoumls felelősseacuteg Az alapdokumentumok ismereteacuten eacutes hasznaacutelataacutentuacutel a modern ismerethordozoacutek keacuteszseacutegszintű ismerete is szuumlkseacutegesAV szaacutemiacutetoacutegeacutepes programok CD multimeacutedia Ismerniuumlk eacutes hasz-naacutelniuk kell a koumlzhasznuacute informaacutecioacutes eszkoumlzoumlket eacutes forraacutesokat az in-terneten a honlapciacutemek keresőoldalak stb Meg kell őket taniacutetani akuumlloumlnboumlző meacutediaacutekban megjelent uacutejdonsaacutegok koumlzoumltti taacutejeacutekozoacutedaacutesraaz ajaacutenlatok vaacutelogataacutesaacutera

bull Felelősseacuteguumlnk az informaacutecioacute megszerzeacuteseacutenek eacuterteacutekeleacuteseacutenek szelektaacutelaacutesaacute-nak adaptaacutelaacutesaacutenak felhasznaacutelaacutesaacutenak keacuteszseacutegszintű kialakiacutetaacutesa a tanu-loacutekban El kell sajaacutetiacutetania a hagyomaacutenyos dokumentumokboacutel eacutes amodern informaacutecioacutehordozoacutekboacutel informaacutecioacutekat meriacuteteni felhasznaacutelniforraacutesokat megjeloumllni A megszerzett informaacutecioacutekat legyen keacutepes ele-mezni rendszerezni eacutes roacuteluk iacuteraacutesban vagy szoacuteban beszaacutemolni Tud-jon toumlbb forraacutes egyuumlttes felhasznaacutelaacutesaacuteval a koumlnyvtaacuteri eszkoumlztaacuter igeacuteny-beveacuteteleacutevel kiselőadaacutest tanulmaacutenyt irodalomajaacutenlaacutest bibliograacutefiaacutet keacute-sziacuteteni

KOumlNYVTAacuteRAK

222

bull Probleacutemaacutei megoldaacutesaacutehoz a diaacuteknak tudnia kell oumlnaacutelloacutean kivaacutelasztanieacutes felhasznaacutelni a koumlnyvtaacuter taacutejeacutekoztatoacute segeacutedeszkoumlzeit Ehhez gyako-rolnia kell a koumlnyvtaacuteri eszkoumlztaacuterra eacutepiacutetett irodalomkutataacutest anyaggyűj-teacutest (jegyzeteleacutes leacutenyegkiemeleacutes ceacutedulaacutezaacutes) forraacuteselemzeacutest oumlnaacutelloacuteismeretszerzeacutest Ismernie kell a szellemi munka technikaacutejaacutenak etikainormaacuteit (ideacutezetek hivatkozaacutesok utalaacutesok forraacutesmegjeloumlleacutes) Az isko-laacuteban szerzett ismereteit tanulaacutesi-oumlnműveleacutesi kultuacuteraacutejaacutet rendszeresenbőviacutetse iskolaacuten kiacutevuumlli informaacutecioacuteszerzeacutesi csatornaacutek uacutetjaacuten maacutes koumlnyv-taacuterakban tudomaacutenyos inteacutezmeacutenyekben

bull Koumlzoumls szaktanaacuteri felelősseacuteg a szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacutese a magyar nyelveacutes irodalom szakos kolleacutegaacutek elvaacuteraacutesa a koumlvetkező bdquoSzoumlvegeacuterteacutesről akkorbeszeacutelhetuumlnk ha a tanuloacute keacutepes legalaacutebb haacuterom alapvető műveletre az olvasot-takkal kapcsolatban az informaacutecioacute kivaacutelasztaacutesaacutera a szoumlveg globaacutelis megeacuterteacuteseacutereeacutes a reflektaacutelaacutesra eacuterteacutekeleacutesrerdquo (Fenyvessyneacute Beacutekei Gabriella) Fentiek alapjaacutenennek az elvaacuteraacutesnak megfelelően eacuterdemes eacutes kell veacutegezni munkaacutenkatkoumlnyvtaacuterostanaacuteroknak eacutes szaktanaacuteroknak

bull Oumlsszegezve a koumlnyvtaacuterhasznaacutelati kompetenciaacutek kialakiacutetaacutesa akkor eacuterveacute-nyesuumll ha a tanuloacute ismeri eacutes hasznaacutelja az iskola vagy maacutes koumlnyvtaacuterakaacutellomaacutenyaacutet eacutes szolgaacuteltataacutesait Eligazodik a meacutediataacuterak informaacutecioacuteskoumlzpontok gyűjtemeacutenyeiben Rendszeres olvasaacutessal eacutes koumlnyvtaacuterhasz-naacutelattal gyakorolja a koumlnyvtaacuteri eszkoumlztaacuterra eacutepiacutetett oumlnaacutelloacute ismeretszer-zeacutest fejleszti beszeacutedkultuacuteraacutejaacutet műveltseacutegeacutet tanulaacutesi-oumlnműveleacutesi szo-kaacutesait Igeacutenybe veszi a meacutedia adta oumlnműveleacutesi lehetőseacutegeket

bull Az alapozoacute koumlnyv- eacutes koumlnyvtaacuterhasznaacutelati oacuteraacutekon illetve az egyesszakoacuteraacutekon műveltseacutegteruumlleteken eacutevfolyamokra lebontva ajaacutenloacutekoumlnyvtaacuter-pedagoacutegiai programot dolgoztam ki mely megjelent az Iskola-koumlnyvtaacuteros folyoacuteiratban 2007-ben az akkor moacutedosiacutetott NAT megjele-neacuteseacutet koumlvetően Az 1ndash4 eacutevfolyamon Anyanyelv Ember eacutes taacutersadalomEmber a termeacuteszetben teacutemakoumlroumlkben az 5ndash6 eacutevfolyamon Magyar nyelv eacutesirodalom Ember eacutes taacutersadalom Ember a termeacuteszetben Foumllduumlnk eacutes koumlrnyeze-tuumlnk Informaacutecioacute kommunikaacutelaacutesa eacutes eacutertelmezeacutese teacutemakoumlroumlkben illetve a 7ndash8eacutevfolyamnaacutel ezek kiegeacuteszuumllnek a Mozgoacutekeacutepkultuacutera eacutes meacutediaismeret teruumllet-tel eacutes a 9ndash12 eacutevfolyamokon is ebben a hat teacutemakoumlrben teszek ajaacuten-laacutest

Koumlnyvtaacuteri eacutes koumlnyvtaacuterban tartandoacute szakoacuteraacutek leiacuteraacutesaacutet feladatgyűjtemeacutenyt illetvejavasolt irodalmat reacuteszletesen tartalmaznak a Koumlnyvtaacuterostanaacuterok Egyesuumlletegondozaacutesaacuteban megjelent kiadvaacutenyok (pl Ilyeacutes Renaacuteta Melykoacuteneacute Tőzseacuter Judit eacutesPappneacute Vőneki Erzseacutebet munkaacutei)

A koumlnyvtaacuterostanaacuter szaacutemaacutera a tanoacuteraacutekon kiacutevuumll a tantaacutergyakon tuacutel meacuteg szaacute-mos alkalom adoacutedik koumlnyvtaacuter-pedagoacutegiai teveacutekenyseacutege gyakorlaacutesaacutera Eacuterde-

223

mes ezeket is megtervezni rendszerezni eacuteletkorokhoz kapcsoloacutedoacutean inteacutez-meacutenytiacutepusonkeacutent valamint a tehetseacuteggondozaacutesra tanuloacutekkal valoacute egyeacuteni eacutescsoportosszakkoumlri foglalkozaacutesokra tekintettel

bull Koumlnyvtaacuteri rendezveacutenyek az oacutevodaacuteban ndash kapcsolat a koumlnyvvel az isko-lai koumlnyvtaacuterostanaacuter vegye fel a kapcsolatot a koumlzeleacuteben leacutevő oacutevodaacutevalaz oacutevodaacutekban az oacutevodai koumlnyvtaacuter gondozaacutesaacuteval megbiacutezott oacutevodape-dagoacutegussal vagy oacutevodavezetővel s egyuumltt vagy akaacuter a koumlnyvtaacuteros-tanaacuter maga sokat tehet a joumlvő generaacutecioacute eacuterdekeacuteben a koumlnyvek az ol-vasaacutes a meseacuteleacutes megszeretteteacuteseacuteeacutert

Rendkiacutevuumll fontos a szuumllők szemleacuteleteacutenek formaacutelaacutesa a semmivel sem helyette-siacutethető bensőseacuteges kapcsolatot felteacutetelező eacutes alakiacutetoacute meseacuteleacutes iraacutent Ehhez fo-lyamatosan ajaacutenljunk neacutepi klasszikus eacutes kortaacuters irodalmi műveket Erre kitű-nő alkalom lehet egy-egy szuumllői eacutertekezlet amikor raacuteiraacutenyiacutethatjuk a szuumllők fi-gyelmeacutet a megjelenő koumlnyvuacutejdonsaacutegokra ajaacutendeacutekozaacutesi oumltleteket adva peacuteldaacuteulkaraacutecsony előtt vagy javasolhatunk koumlzeacuterthető nyelven kiadott pszicholoacutegiai-pedagoacutegiai taacutergyuacute koumlnyveket gyermekuumlk iskolakezdeacutese előtt

Időről-időre tehetuumlnk koumlnyvajaacutenlaacutest is keacutesziacutethetuumlnk az oacutevodai faliuacutejsaacutegraEgy-egy jeles nap alkalmaacuteval koumlzoumls csalaacutedi koumlnyvkiaacutelliacutetaacutest is rendezhetuumlnk azoacutevodaacuteval ahol a leguacutejabb koumlnyvek melleacute a szuumllők nagyszuumllők kedvencei iskiaacutelliacutetaacutesra keruumllhetneacutenek

A keruumlleti uacutejsaacutegokban vagy ha van akkor a keruumlleti moacutedszertani szaklap-ban is eacuterdemes annotaacutelt koumlnyvajaacutenlaacutesokat publikaacutelni mind szakmai mind szeacutep-irodalmi teacutemaacutekban Budapest V keruumlleteacuteben ilyen ismerteteacutesekajaacutenlaacutesokrendszeresen megjelennek a Belvaacuterosi Pedagoacutegus ciacutemű lapban (Olvashatoacute on-line is a wwwblpszkhu Kiadvaacutenyok link alatt)

Neacutehaacuteny eacuteve Benedek Elek szuumlleteacutesnapja a Neacutepmese Napja Az iskola-oacutevodakapcsolataacutenak szorosabbaacute fűzeacuteseacutet a kisgyermekek iskolakezdeacuteseacutenek meg-koumlnnyiacuteteacuteseacutet segiacuteti ha peacuteldaacuteul ezen az uumlnnepen az iskolaacutesok ndash alsoacutesok ndash laacuteto-gataacutest tesznek az oacutevodaacutekban s egy-egy mese dramatizaacutelaacutesaacuteval az irodalmieacutelmeacuteny megteremteacuteseacutevel hozzaacutejaacuterulhatnak a kicsik iskolavaacutelasztaacutesi kedveacutehezSikeres volt az V keruumlletben az oacutevodaacutesok laacutetogataacutesa az iskolai koumlnyvtaacuterak-ban is tavasszal a Nemzetkoumlzi Gyermekkoumlnyvnapon (aacuteprilis 2) amikor 8osztaacutelyosok baacuteboztak a nagycsoportosoknak eljaacutetszva a bdquoKoumlnyvesboltkoumlnyvtaacuterrdquo koumlzti kuumlloumlnbseacuteget Laacutezaacuter Ervin Zsebenciklopeacutedia alakjaacuteval a főszerep-ben Ilyenkor a koumlnyvtaacuterostanaacuter olvasson fel meseacuteljen a nagycsoportosok-nak bemutatva hogy a kezdő iskolai eacutevekben is lesznek hasonloacute eacutelmeacutenyeikmint az oacutevodaacuteban

A bdquokapcsolat a koumlnyvvelrdquo szellemeacuteben sikeres lehet egy-egy orszaacutegos ak-cioacutehoz valoacute kapcsoloacutedaacutes ilyen volt peacuteldaacuteul 2010-ben bdquoA csalaacutedi olvasaacutes eacuteverdquo

KOumlNYVTAacuteRAK

224

programsorozat Hiacutevjuk fel erre a szuumllők eacutes a gyerekek figyelmeacutet a koumlnyvtaacuterihonlapon keacutesziacutethetuumlnkadhatunk szoacuteroacuteanyagokat is ezekről A FSZEK aacuteltalszervezett csalaacutedi programok a koumlnyves koumlrnyezetben toumlrteacutenő hasznos sza-badidő eltoumllteacutesnek szeacuteles taacuterhaacutezaacutet kiacutenaacuteltaacutek Eacutevforduloacutekhoz (iacuteroacutek koumlltők iacuteroacutekszuumlleteacutesnapja) vagy jeles napokhoz (a Magyar Kultuacutera Napja Koumllteacuteszet Nap-ja) kapcsoloacutedoacutean a Generaacutecioacutek egyuumltt a koumlnyvtaacuterban jegyeacuteben volt felolvasoacutesmeseacutelős koumlzoumls program a csalaacutedoknak

Eacuterdemes taacutejeacutekoztatnunk a Magyar Olvasaacutestaacutersasaacuteg honlapjaacuteroacutel(wwwhunrahu) is ahol kuumlloumln menuumlpont keacuteszuumllt a szuumllők reacuteszeacutere bdquoHogyanmeseacuteljuumlnk gyerekeknekrdquo ciacutemen A honlapon talaacutelhatoacute egy Gyermekirodalmiadatbaacutezis mely az 1994ndash2010 koumlzoumltt kiadott művekből koumlzoumll 750 teacuteteles an-notaacutelt koumlnyvajaacutenloacutet korcsoportonkeacutenti bontaacutesban a 2ndash14 eacutevesek szaacutemaacuterakuumlloumln fiuacuteknak illetve laacutenyoknak szoacuteloacute vaacutelogataacutesban eacutes taacutergyszoacute szerinti ke-reseacutesi lehetőseacuteget is felkiacutenaacutelva Olyan szeacutepirodalmi művek szerepelnek azadatbaacutezisban amelyek valoacutedi eacuterteacuteket keacutepviselnek eacutes maradandoacute eacutelmeacutenytnyuacutejtanak a gyermekolvasoacuteknak tehaacutet keacutepesek arra hogy megszerettesseacutek azirodalmat az olvasaacutest valamennyi korosztaacutellyal A Koumlnyvtaacuteri Inteacutezet munka-taacutersai aacuteltal keacutesziacutetett vaacutelogataacutes a magyar nyelven megjelent gyermekirodalomlegjavaacutet tartalmazza

bull Koumlnyvtaacuteri rendezveacutenyek iskolaacuteban ndash az olvasaacutes igeacutenyeacutenek szeacutelesiacuteteacutesea szaktanaacuterok eacutes a koumlnyvtaacuterostanaacuter egyuumlttműkoumldeacuteseacutere szaacutemtalan joacutemoacutedszer leacutetezik eacutes naacutelunk az V keruumlletben sok joacute peacutelda emliacutethetőamelyben a koumlnyvtaacuterostanaacuter mint katalizaacutetor műkoumldik koumlzre Az isko-la-oacutevoda kapcsolataacutenak koumlnyvtaacuteri lehetőseacutegeiről az előző pontbanreacuteszletesen iacutertam

A koumlnyvekhez koumlnyvtaacuterhoz kapcsoloacutedoacute jeles napok akkor lesznek hateacute-konyak eacutes eredmeacutenyesek akkor tudunk sok diaacutekot bevonni a teveacutekenyseacutegek-be ha a programokat koumlzoumlsen dolgozzuk ki Ilyenek lehetnek a koumlnyvajaacutenlaacute-sok szoacuteban eacutes iacuteraacutesban a felolvasaacutesok a koumlnyvtaacuteri oacuteraacutek a tanaacuterok reacuteszveacuteteleacute-vel a Neacutepmese Napjaacuten szeptemberben az Iskolai Koumlnyvtaacuterak Vilaacutegnapjaacutenoktoacuteberben a Nemzetkoumlzi Gyermekkoumlnyv Napon aacuteprilisban vagy a Gyer-mekkoumlnyvheacuteten maacutejusban

A koumlnyvtaacuterostanaacuter eacuterveacutenyesiacutetse hateacutekony moacutedszertani ismerteit kapcso-loacutedjon a kuumlloumlnboumlző iskolai rendezveacutenyekhez melyek nagy reacuteszeacutenek adjonhelyet is a koumlnyvtaacuter (Peacuteldaacuteul a Zene napjaacuten oktoacuteber 1-jeacuten) a keruumlletuumlnkbenveteacutelkedőt szerveztek a Hild Joacutezsef Aacuteltalaacutenos Iskola feluacutejiacutetott koumlnyvtaacuteraacutebanVaacutellaljunk szerepet a hagyomaacutenyőrzeacutesben iskolanapokon az iskolaacutek neacutevadoacute-

Laacutesd bővebben a Korszerű koumlnyvtaacuter c folyoacuteiratban 2011-ben megjelent tanulmaacutenyomban

225

inak eacutevforduloacutejaacuten ahogyan az rendszeres a Hildben eacutes a Szemere BertalanAacuteltalaacutenos Iskola eacutes Gimnaacuteziumban is A Szent Istvaacuten Aacuteltalaacutenos Iskolaacutebaneacutevente keruumlleti szintű csapatműveltseacutegi versenyt rendeznek melynek egyikaacutellomaacutesa az iskolai koumlnyvtaacuter Koumlnyvekkel kapcsolatos csapatverseny rendsze-reacutet dolgozta ki eacutes műkoumldteti a Szemere iskola is (laacutesd a koumlvetkező fejezet-ben) A Vaacuteci utcai Eacutenek-zenei Aacuteltalaacutenos Iskolaacuteban ha projekt napot vagyhetet tartanak a koumlnyvtaacuterostanaacuter mindig fontos reacutesztvevője a programoknak

Mint az V keruumllet koumlnyvtaacuteros szaktanaacutecsadoacuteja rendszeresen szervezek akoumlnyvvel az olvasaacutes megszeretteteacuteseacutevel kapcsolatos koumlnyvtaacuter-pedagoacutegiaimoacutedszereket propagaacuteloacute előadaacutesokat konferenciaacutekat a keruumlleti koumlnyvtaacuteros-tanaacuterok reacuteszeacutere aacuteltalaacuteban a HUNRA eacutegisze alatt illetve segiacutetseacutegeacutevel leg-utoacutebb 2009-ben bdquoOlvass velemrdquo ciacutemmel rendeztuumlnk hasonloacutet

bull Tehetseacuteggondozaacutes ndash uacutej szakkoumlri formaacutek ndash Ebben a teacutemaacuteban a Sze-mere Bertalan Aacuteltalaacutenos Iskola eacutes Gimnaacutezium egy eacutevtizedes kitartoacutemunkaacutejaacutet szeretneacutem bemutatni ahol a keacutet koumlnyvtaacuterostanaacuter kitartoacutemunkaacuteval vaacuteltozatos moacutedszerekkel tesz az olvasoacutevaacute neveleacuteseacutert az ol-vasaacutes megszeretteteacuteseacuteeacutert A bdquoMinden hoacutenapra egy koumlnyvrdquo program a2001-es Olvasaacutes eacuteveacutevel kezdődoumltt Ceacuteljuk az volt hogy az olvasaacutes so-kak szaacutemaacutera vaacuteljon mindennapi foglalatossaacuteggaacute Ajaacutenloacute lista alapjaacuten adiaacutekoknak minden hoacutenapban el kellett olvasniuk egy-egy koumlnyvet sazt egy fogalmazaacutesban taacutersaiknak is ajaacutenlaniuk kellett Az alsoacutesok eacutesfelsősoumlk kuumlloumln kategoacuteriaacuteban paacutelyaacuteztak s hoacutenaproacutel-hoacutenapra magyarta-naacuterokboacutel eacutes koumlnyvtaacuterostanaacuterokboacutel aacutelloacute zsűri biacuteraacutelta el az ajaacutenlaacutesokatGyőzteseket hirdettek az iacuteraacutesok olvashatoacuteak voltak a faliuacutejsaacutegon sikklett versenyezni sőt eacuterdemjegyet is kaphattak munkaacutejukra bdquoKedvencirodalmi művemrdquo ciacutemmel rajzpaacutelyaacutezatot is hirdettek a tanaacuterok ezeket isrendszeresen elbiacuteraacuteltaacutek Az eacutev veacutegeacutevel a szoumlveges eacutes rajzos munkaacutek-boacutel egy vaacutelogataacutest keacutesziacutetettek csinos kiadvaacutenyt szerkesztettek eacutes az is-kola alapiacutetvaacutenya segiacutetseacutegeacutevel kiadtaacutek Azoacuteta is minden eacutevben megje-lennek ezek az antoloacutegiaacutek Kezdemeacutenyezeacutesuumlket ismertette az bdquoegyszer-volthurdquo internetes honlap is eacutes a kiadvaacuteny sziacutenvonalaacutet jelzi hogy azAnimus Kiadoacute gondozza A rajzpaacutelyaacutezat munkaacuteiboacutel is időről-időrehaacutezi kiaacutelliacutetaacutest rendeznek adekvaacutet irodalmi műsorral sziacutenesiacutetve ezekmegnyitoacutejaacutet Az esemeacutenyekről a helyi meacutedia is folyamatosan beszaacutemol

Toumlbb mint oumlt eacuteve minden eacutevben meghirdetik a keruumlleti alsoacutesok koumlreacuteben abdquoKalandozaacutes a koumlnyvek birodalmaacutebanrdquo csapatversenyt Koumlzismert magyar iacuteroacutek ndashpl Janikovszky Eacuteva Csukaacutes Istvaacuten Kormos Istvaacuten Laacutezaacuter Ervin stb megadottkoumlnyvei alapjaacuten keacuteszuumllnek fel a gyerekek előzetesen elolvassaacutek azokat majda Szemere iskolaacuteban oumlsszemeacuterik tudaacutesukat egy jaacuteteacutekos veteacutelkedő kereteacuteben

KOumlNYVTAacuteRAK

226

A győztes csapat mellett a helyezettek is komoly jutalmakra szaacutemiacutethatnak aziskola alapiacutetvaacutenya joacutevoltaacuteboacutel Keacutet eacuteve bdquoOlvasoacutekoumlrrdquo ciacutemmel ndash uacutejra indult a2003-ban megszűnt bdquoSzemere Olvasoacutekoumlrrdquo Az olvasoacutekoumlri szakkoumlri foglalko-zaacutes kereteacuteben uacutejszerű moacutedszerekkel koumlnyvklubot műkoumldtet a koumlnyvtaacuteros-tanaacuter Egeacutesz eacutevre szoacuteloacute tematika alapjaacuten olvasnak szeacutepirodalmi műveket eacutesjaacuteteacutekos formaacuteban dolgozzaacutek fel azokat egy koumlzoumls olvasoacutenaploacuteban Koumlnyvtaacute-rostanaacuter kolleacutegaacuteink joacute oumltleteket mintafeladatokat meriacutethetnek Csodaceruzaciacutemű gyermekfolyoacuteiratboacutel vagy a Szoumlvegeacuterteacutes-szoumlvegalkotaacutes Kompetenciafejlesztő fel-adatbank taniacutetoacuteknak ciacutemű kiadvaacutenyboacutel illetve a Moacutedszerlesen Kompetenciafejlesztőmoacutedszerek tanaacuteroknak ciacutemű RAABE kiadvaacutenyboacutel

bull Tehetseacuteggondozaacutes ndash Bod Peacuteter koumlnyv- eacutes koumlnyvtaacuterhasznaacutelati verseny ndash A huacutesz-eacuteves muacuteltra visszatekintő koumlnyvtaacuterhasznaacutelati verseny illetve a ver-senyre valoacute felkeacutesziacuteteacutes az a koumlnyvtaacuter-pedagoacutegiai moacutedszertani lehető-seacuteg amely soraacuten a diaacutekokkal tanoacuteraacuten kiacutevuumll dolgozhatunk a koumlnyvtaacuterioacuteraacutek tematikaacuteja szerint Oumlsszefoglalva tartalmazza a felkeacutesziacuteteacutes vala-mennyi tudaacuteselem alkalmazaacutesaacutet elsajaacutetiacutettataacutesaacutet Ezek informaacutecioacutek kere-seacutese kivaacutelasztaacutesa (online forraacutesokboacutel is) informaacutecioacutefeldolgozaacutes szouml-vegeacuterteacutes -alkotaacutes jegyzeteleacutes vaacutezlatkeacutesziacuteteacutes (kulcsszavak) hivatkozaacute-sok irodalomjegyzeacutek (bibliograacutefia) keacutesziacuteteacutes reprodukaacutelaacutes reflektaacutelaacuteseacuterteacutekeleacutes

Teacutemaacutei eacuteletszerűek komplex szaktaacutergyi ismeretekre eacutepuumllhetnek valamennyi taacuter-gyat eacuterintően Peacuteldaacutek az elmuacutelt eacutevekből A Duna 1000 eacuteves a magyar iskolaMesterseacutegek Hazaacutenk veacutedett eacuterteacutekei (termeacuteszet- koumlrnyezet- műemleacutekveacutede-lem) Olimpiaacutek toumlrteacutenete Nagy magyar tudoacutesok feltalaacuteloacutek eacutes foumlldrajzi uta-zoacutek Euroacutepai Unioacute Oumlroumlkseacuteguumlnk neacutephagyomaacutenyunk ndash vilaacutegjaacuteroacute magyarok1956 Maacutetyaacutes eacutes a reneszaacutensz A Nyugat eacutes kora A toumlmegkoumlzlekedeacutes Gyer-mek- eacutes ifjuacutesaacutegi irodalom az Euroacutepai Unioacuteban

A verseny egyeacuteni aacuteltalaacutenos iskolai eacutes koumlzeacutepiskolai korosztaacutelyokban zajlikbővuumll az elvaacutert ismeretszint a feladatlapok oumlsszetett keacuterdeacuteseket tartalmaz-nak a fővaacuterosi eacutes orszaacutegos forduloacutekon maacuter projekt-tiacutepusuacute feladatot kellmegoldaniuk ekkor az oumlnaacutelloacute probleacutema-megoldaacutesi keacutepesseacuteguumlkről tudaacutesszer-vezeacutesről adhatnak szaacutemot a versenyzők

A biacuteraacutelati szempontok az olvasaacutes a szoumlvegeacuterteacutes fejlettseacutegeacutet tudaacutesaacutet bdquomeacute-rikrdquo Ezek Kuumllalak (olvashatoacutesaacuteg elrendezeacutes aacutettekinthetőseacuteg) Kulcsszavak(vaacutezlat) Ceacutedulaacutezaacutes Sajaacutet olvasmaacutenyeacutelmeacuteny tuumlkroumlződeacutese KataloacutegushasznaacutelatBoumlngeacuteszőhasznaacutelat (keacutepre szoumlvegre kereseacutes) Forraacutes feltuumlnteteacutese (adatele-mek hasznaacutelata) Bibliograacutefia szakirodalmi tartalma Kitekinteacutes maacutes megjele-neacutesi moacutedok feleacute (sziacutenhaacutez periodika film) A dokumentumok ismerteteacuteseelőadaacutesmoacuted A keacutesz munka bemutataacutesa

227

3 Lehetseacuteges eredmeacutenyek

A koumlnyvtaacuterostanaacuter ha az inteacutezmeacutenyvezeteacutes is taacutemogatja munkaacutejaacutet eacutes ha aszaktanaacuterokkal koumlzoumlsen kidolgozott koumlnyvtaacuter-pedagoacutegiai program alapjaacuten eacutesveluumlk koumlzoumlsen dolgozik nagyon sokat tehet a tanuloacutek szoumlvegeacuterteacutesi keacutepesseacute-geacutenek fejleszteacuteseacuteeacutert az eacutertő olvasaacuteseacutert eacutes az olvasoacutevaacute neveleacuteseacutert Feladata atanoacuterai munkaacuten tuacutel a tanoacuteraacuten kiacutevuumlli koumlnyvtaacuter-pedagoacutegiai teveacutekenyseacuteg rend-szereacutenek kidolgozaacutesa műkoumldteteacutese az eseacutelyegyenlőseacuteg tekinteteacuteben a tehet-seacuteggondozaacutes az egyeacuteni foglalkozaacutes a diaacutekokkal Ehhez szemeacutelyiseacutegeacutenek kre-atiacutevnak motivaacuteloacutenak moacutedszereiben gazdagnak kell lennie Olyankoumlnyvtaacuterostanaacuternak aki szakmaacutejaacutet magas fokon műveli szenzitiacutev peacuteldamu-tatoacute olvasott Ezekkel a tulajdonsaacutegaival tekinteacutelyt viacutevhat ki s akkor keacutepes aszaktanaacuterokkal olyan egyuumlttműkoumldeacutesre ahol nemcsak a diaacutekok szoumlvegeacuterteacutesieredmeacutenyei javulnak ndash mint a legutoacutebbi PISA vizsgaacutelatban ndash hanem a ma-tematika eacutes a termeacuteszettudomaacutenyok teruumlleteacuten veacutegzett kompetenciameacutereacutesek-ben is megmutatkozhat

Javasolt irodalom

A bdquoCsodaceruzardquo ciacutemű folyoacuteirat szaacutemai

A Koumlnyvtaacuterostanaacuterok Egyesuumllete (KTE) kiadvaacutenyai koumlzuumll2003 DOumlMSOumlDY Andrea Koumlnyvtaacuter-pedagoacutegia2005 TOacuteTH Viktoacuteria Iacutegy is lehetne a nyelvi-informatikai eacutevfolyam koumlnyvtaacuter-pedagoacutegiai lehetőseacutegei2006 PAPPNEacute VŐNEKI Erzseacutebet Termeacuteszetes Termeacuteszettudomaacutenyi ismeretszerzeacutes koumlnyvvelndashkoumlnyvtaacuterral 5-8 eacutevfolyam Kalauz eacutes feladatgyűjtemeacuteny2008 ILYEacuteS Renaacuteta ndash MELYKOacuteNEacute TŐZSEacuteR Judit Koumlnyvtaacuterhasznaacutelati feladatbank Moacutedszer-tani segeacutedanyag eacutes oacuteravaacutezlatok

A Pont Kiadoacute kiadvaacutenyai koumlzuumll2010 Forduloacutepont Az olvasaacutes veacutedelmeacuteben olvasaacuteskutataacutesi tanulmaacutenyok

A RAABE Kiadoacute kiadvaacutenyaiboacutelKorszerű koumlnyvtaacuter (2011) KOCSIS Eacuteva Mesetaacuterkoumlnyvtaacuter az oacutevodaacuteban ndash februaacuter F 23 1-20 pMoacutedszerlesen kompetenciafejlesztő moacutedszerek tanaacuteroknak (megjelenik negyedeacutevente)Szoumlvegeacuterteacutes ndash szoumlvegalkotaacutes kompetenciafejlesztő feladatbank taniacutetoacuteknak (megjelenik ne-gyedeacutevente)

TovaacutebbaacuteKEREacuteKGYAacuteRTOacute Eacuteva Minden tudaacutes alapja az eacutertő olvasaacutes ndash koumlzoumls felelősseacuteguumlnk az olva-saacutestudaacutes fejleszteacutese = Taniacutetoacute 2011 3 sz 11ndash12 pKOCSIS Eacuteva Koumlnyvtaacuterhasznaacutelati ismeretek ajaacutenlott koumlnyvtaacuter-pedagoacutegiai program a NAT2007 moacutedosiacutetaacutesaival = Iskola-koumlnyvtaacuteros 2007 3ndash4 sz 17ndash23 p

KOumlNYVTAacuteRAK

228

Villaacutenyi Roacutezsa

A BŐSEacuteG ZAVARAacuteBAN UTAKAT KERESVE ndashHELYZETJELENTEacuteS

bdquo[hellip]

aacutellunk a vilaacuteg koumlzepeacutenkisuumlthetuumlnk akaacuter a napde uumlresek a poharakeacutes ez is csak egy koumlltemeacuteny

van a valoacutesaacuteg s van a teacutenya koumlztes űr a gondolatordiacutetozunk haacutet nagyokataki hangos az a legeacuteny

eacutes senki sincsen a helyeacutencsak a szoacutetaacuterban a szavakrdquo

(Bertoacutek Laacuteszloacute Aacutellunk a vilaacuteg koumlzepeacuten ndash reacuteszlet)

Keacutetelyek eacutes ellentmondaacutesok

bdquoSenki sincsen a helyeacuten csak a szoacutetaacuterban a szavakrdquo Valljuk be mi koumlnyvtaacuterosokis egyre keveacutesbeacute hasznaacuteljuk a keacutezikoumlnyveket A szaacutemiacutetoacutegeacutep eddig soha nemtapasztalt kihiacutevaacutesaacuteval szemben uacutegy akarjuk felvenni a harcotversenyt hogya gyorskeresők kikeruumllhetetlen munkaeszkoumlzeinkkeacute vaacuteltak a vilaacuteghaacuteloacuten valoacutebolyongaacutes pedig mindennapi eacuteletuumlnk reacutesze lett Nem tudom eacutes a joacutezan eacuteszrehallgatva nem is akarom kiiktatni a kapcsolattartaacutesboacutel sőt egyes foglalkozaacute-

Villaacutenyi Roacutezsa A bőseacuteg zavaraacuteban utakat keresve ndash helyzetjelenteacutes

229

sokboacutel a szaacutemiacutetoacutegeacutep az internet adta lehetőseacutegeket Itt azonban toumlbb prob-leacutema felmeruumll

1 a koumlnyvtaacuterak eacutes a koumlnyvtaacuterosok erősen elteacuterő informatikai felszerelt-seacuteggel lehetőseacutegekkel eacutes ismeretekkel rendelkeznek

2 napjainkban Magyarorszaacutegon ma meacuteg toumlbb szaacutezezer ember otthonaacutebannincs szaacutemiacutetoacutegeacutep Vajon nem vagyok-e diszkriminatiacutev ha a koumlnyvtaacuter honlap-jaacutera teszek fel pl letoumllthető versenyfeladatokat

A koumlnyvtaacuterosok sziacutevoacutesak kitartoacuteak eacutes nagy tuacuteleacutelők szerintem a felviraacutegozta-tott majd a toumlbbszoumlr leeacutegett s veacuteguumll a teljesen megsemmisuumllt alexandriaikoumlnyvtaacuter oacuteta Jobbnaacutel jobb oumltleteinket neacuteha szinte a semmiből is megvaloacutesiacutet-juk Peacutenzben soha nem bővelkedhettuumlnk de a paacutelyaacutezati rendszerek beveze-teacutese oacuteta igazaacuteboacutel nem is lehet hosszuacute taacutevra tervezni olyan programokat megfőleg nem amelyeknek a bdquobeeacutereacutesi idejerdquo esetleg toumlbb eacutev A megnyert peacutenzzelndash jogosan ndash el kell szaacutemolni az utolsoacute filleacuterig Az azonban talaacuten meacutegsem any-nyira jogos sőt szakmai szempontboacutel neacuteha lehetetlen elvaacuteraacutes hogy egy-egykezdemeacutenyezeacutes valoacutedi gyors eacutes főleg laacutetvaacutenyos megoldaacutesokat hozzon neacute-haacuteny heacutet neacutehaacuteny hoacutenap alatt

A paacutelyaacuten megmaradoacute kolleacutegaacutek doumlntő toumlbbseacutege tele van joacute szaacutendeacutekkaltenni akaraacutessal Oumltletekben projektekben szakkoumlnyvekben a kuumlloumlnboumlzőszintű keacutepzeacutesekben nincs hiaacuteny A bőseacuteg zavara vesz bennuumlnket koumlruumll smeacutegis gyakran esetleges hogy mely programok vaacutelnak szeacuteles koumlrben ismer-tekkeacute megvaloacutesiacutethatoacutekkaacute a gyakorlatban Az oktataacutesi rendszeruumlnk is eacuterzeacutekelia probleacutemaacutekat sőt a probleacutemaacutesnak minősiacutetett gyermekek szaacutemaacutenak az emel-kedeacuteseacutet is

Azt mondtam a koumlnyvtaacuterosok nagy tuacuteleacutelők Nincs maacutes vaacutelasztaacutesunk mostsem A reacutegi joacutel bevaacutelt kiproacutebaacutelt gyakorlati tapasztalatainkat nem megtagad-va de a beidegződoumltt rutin szokaacutesainktoacutel elszakadva egy uacutej eacuterteacutekrendet kellkialakiacutetanunk Első leacutepeacuteskeacutent magunkban Tudomaacutesul kell vennuumlnk a digitaacute-lis kor az emberi agy egeacutesz műkoumldeacuteseacutet aacutetalakiacutetja kihat annak fejlődeacuteseacutere Ko-raacutentsem biztos tehaacutet hogy ennyire sok probleacutemaacutes gyermek van hanem nagyvaloacutesziacutenűseacuteggel a vilaacutegban bekoumlvetkezett hihetetlenuumll gyors digitaacutelis fejlődeacuteskoumlvetkezmeacutenyeit nem tudjuk megfelelően kezelni Veacutelemeacutenyem szerint talaacutennem aacutertana neuroloacutegusok gyermekpszicholoacutegusok szaacutemiacutetoacutegeacutepes szakembe-rek bevonaacutesaacuteval egy olyan orszaacutegos gyermekkoumlnyvtaacuteri keretprogramot kiala-kiacutetani amely leginkaacutebb metodikaacutejaacuteval segiacuteteneacute ennek a visszavonhatatlanul uacutejkorszaknak a reacutegi eacutes uacutej neveleacutesi moacutedszereit kivaacutelasztani kialakiacutetani

A rsquo70ndashrsquo80-as eacutevekben a gyermekkoumlnyvtaacuterakban proacutebaacuteltaacutek ki a pedagoacutegiaireformtoumlrekveacutesek jelentős reacuteszeacutet (peacuteldaacuteul a Zsolnai-program a koumlnyv- eacuteskoumlnyvtaacuterhasznaacutelati ma maacuter aacuteltalaacutenossaacutegban is elfogadott ismereteit) Hi-

KOumlNYVTAacuteRAK

230

szem hogy a gyermekkoumlnyvtaacuterak a gyermekek eacuterdekeacuteben tovaacutebbra is a leg-jobb partnerei maradhatnaacutenak az iskolaacuteknak

A valoacutesaacuteg a gyakorlat eacutes az inspiraacutecioacutek

A valoacutesaacuteg a gyakorlat mindig szemleacuteletesebb mint az elmeacutelet ezeacutert egyndashegyfoglalkozaacutestiacutepus roumlvid felvaacutezolaacutesaacuteval szeretneacutem bemutatni hogyan fest azolvasoacutevaacute neveleacutes a sajaacutet gyakorlatomban az alapoktoacutel a kamaszkorig Nin-csenek vilaacutegmegvaacuteltoacute uacutej oumltleteim az alkalmazott moacutedszerek egymaacutesra eacutepuumlleacute-seacutenek a fontossaacutegaacutet szeretneacutem hangsuacutelyozni

Az inspiraacutecioacuteval kezdem azzal hogy kinek a munkaacutessaacutega gondolatai ha-tottak raacutem a sajaacutet vezeacuterlő elvem kivaacutelasztaacutesaacuteban (Termeacuteszetesen toumlbben isvoltak toumlbb nagyszerű tanaacuteromat is emliacutethetneacutem vagy Viktor Emaacutenuel Franklorvos-filozoacutefus logoteraacutepiaacutejaacutet leguacutejabbkeacutent pedig Gyarmathy Eacuteva szakpszi-choloacutegus cikke erősiacutetett meg abban hogy a veacutelemeacutenyemmel nem vagyokegyeduumll(GYARMATHY Eacuteva A digitaacutelis kor eacutes a sajaacutetos neveleacutesi igeacutenyű tehetseacutegForduloacutepont 2011179ndash87)

Eacuterdeklődeacutesi koumlroumlmet a biblioteraacutepiaacuteval mint moacutedszerrel valoacute talaacutelkozaacutes isjelentősen meghataacuterozta meghataacuterozza Iacutegy jutottam el David ServanndashSchreiber francia szaacutermazaacutesuacute agykutatoacute koumlnyveacutehez is (SERVANndashSCHREI-BER D Sziacuteveddel figyelj Bp 2006) aki vagy 20 eacutevvel ezelőtt azt kezdte el ku-tatni hogyan szuumlletnek a neuronhaacuteloacutek egyseacutegei reacuteveacuten a gondolatok eacutes az eacuter-zeacutesek Az embert testindashlelki egyseacutegben vizsgaacutelta amely ma maacuter nem tűnikannyira kiriacutevoacute esetnek a nyugati gyoacutegyiacutetoacute kultuacuteraacuteban sem mint 20 eacutevvel ez-előtt A tibeti orvoslaacutes titkait kutatva raacute kellett joumlnnie hogy keleten műkoumldőkolleacutegaacutei szaacutemos betegseacutegben hagyomaacutenyos moacutedszerekkel legalaacutebb akkora si-kereket eacuternek el mit a nyugaton műkoumldő orvosok

Nekuumlnk magyaroknak is sok olyan kifejezeacutesuumlnk van amelynek az igaz-saacutegtartalmaacutet 20 eacutevvel ezelőtt nevetseacutegesnek sőt lealacsonyiacutetoacutenak tartottaacutekvolna megvizsgaacutelni az agykutatoacutek Peacuteldaacuteul sziacuteveacutere vesz meghasad a sziacuteve raacute-joumln a sziacutevbaj koumlnnyű a sziacuteve repesd a sziacuteve az oumlroumlmtől A kifinomult vizsgaacute-lati moacutedszerek meacuterhető taacutergyilagos eredmeacutenyt hoztak a sziacutevnek sajaacutet toumlbbtiacutezezer idegsejtből aacutelloacute haacuteloacutezata van amelyek a testen beluumll uacutegy műkoumldnekmint valami kisagy Peacuteldaacuteul sajaacutet adrenalin szintjeacutet is maga a sziacutev vaacutelasztja kiamikor teljes hőfokon kell műkoumldnie A teacutenyleges emberi agyon beluumll a lim-bikus vagyis az eacuterzelmi agy talaacutelhatoacute amelyet időbeli kialakulaacutesaacutet tekintveegy joacuteval fiatalabb reacuteteg az agykeacutereg vesz koumlruumll Ez a reacuteteg kiveacuteteles adatke-zelő a logikus gondolkodaacutes keacutepesseacutegeacutevel rendelkezik eacutes meacutegis ha erős eacuter-zelmi hataacutes eacuteri az embert akkor nem ez a teruumllet leacutep elsődlegesen műkoumldeacutes-be hanem a sziacutevuumlnk eacutes a limbikus agy

231

Neacutezzuumlk ennek szellemeacuteben a gyakorlatot Talaacuten nincs is ma maacuter Magyar-orszaacutegon olyan koumlnyvtaacuter amelynek programjaiboacutel hiaacutenyozna a legkisebbekszaacutemaacutera szervezett mondoacutekaacutes eacutenekes zeneacutes Baba-mama klub vagy maacutes neacute-ven Ringatoacute Kerekiacutető Ezeket a foglalkozaacutesokat aacuteltalaacuteban szakemberek eacutesnem koumlnyvtaacuterosok tartjaacutek Nem tolakodoacutean de legyuumlnk jelen ezeken a talaacutel-kozoacutekon Mondoacutekaacutes koumlnyveink keacutepeskoumlnyveink gyermekneveleacutessel kapcso-latos koumlnyveink legyenek szem előtt ajaacutenljuk azokat

Az eacuterzelmi agy nem felejt se joacutet se rosszat Ha a koumlnyvhoumlz mint taacutergyhoz ha akoumlnyvtaacuterhoz mint helyhez s hadd legyek elfogult ha a koumlnyvtaacuteroshoz mint sze-meacutelyhez kellemes emleacutek roumlgzuumll joacutel kezdjuumlk el lerakni az alapokat

Az oacutevoacutenők doumlntő toumlbbseacutege joacute partner a koumlzoumls munkaacuteban nem egyndashegy al-kalomra hozzaacutek el csoportjaikat a koumlnyvtaacuterba hanem rendszeresen A fel-nőttek utaacutenzaacutesa az uacutegynevezett bdquominthardquo-jaacuteteacutekok nagyon jellemzőek erre akorosztaacutelyra A nagycsoportosokkal veacutegzett keacutepolvasaacutesra eacutepuumllő ndash mintha ol-vasneacutek ndash foglalkozaacutesok toumlbb szempontboacutel is szorosan kapcsoloacutednak az olva-saacutesfejleszteacuteshez Pl olyan koumlnyveket vaacutelogatok ndash s ezek lehetnek ismeretter-jesztő koumlnyvek meseacuteskoumlnyvek keacutepeskoumlnyvek albumok ndash amelyekben egy-egy keacutep valamifeacutele mozgaacutesfajtaacutera asszociaacutel Nem veacuteletlenuumll A mozgaacutesos te-veacutekenyseacutegek beiktataacutesaacutet minden korosztaacutelynaacutel fontosnak tartom Szakembe-rek szerint az idegrendszer fejlődeacuteseacutenek alapja hogy a vilaacutegot amelybeneacuteluumlnk s amely koumlruumllvesz bennuumlnket a kicsi gyermekek a valoacutesaacutegban eacutes nevirtuaacutelisan tapasztaljaacutek meg

Peacuteldaacuteul a megy ige szinonimaacutei a fut szalad cammog gurul halad ugra-bugraacutel maacuteszik rohan toumlbb a gyermekek aacuteltal maacuter az oacutevodaacuteban megtanultmondoacutekaacutekban versekben eacutenekekben szerepelnek A koumlnyvtaacuterosok uacutejabbirodalmi alkotaacutesokkal tovaacutebb bőviacutethetik a gyerekek ezen ismereteit Kereshe-tuumlnk akaacuter maacutes toumlrteacuteneacutesekre utaloacute igeacuteket kifejezeacuteseket Peacuteldaacuteul a siacuter szipogzokog siacuter-riacute patakzik oumlmlik szavakat A szoacutekincsfejleszteacutes a gyerekeknek jaacute-teacutek nagyon szeretik elmondani aztaacuten eljaacutetszani hogy az aacuteltaluk neacutezegetettkoumlnyvekben eacuteppen mi toumlrteacutenik ki mit csinaacutel Az ilyen jellegű foglalkozaacuteso-kon a tudatos logikus agy is nagy munkaacutera van fogva Ki kell talaacutelni egy-keacutetbemutatott peacutelda utaacuten hogy mi siacuterhat meacuteg Siacuterhat az eső siacuterhatnak a faacutek deeacutenekelhet vagy akaacuter dobolhat is az eső

A bdquomintha olvasneacutekrdquo- foglalkozaacutesok veacutegeacuten egeacuteszen eufoacuterikus a hangulatGyakran hangosan eacutes buumlszkeacuten azt mondjaacutek magukra a gyerekek hogy eacuten mi-lyen okos voltam ndash Eacuten is eacuten is ndash kiabaacutelja ilyenkor a toumlbbseacuteg Talaacuten nemtuacutelzaacutes ha azt mondom a kicsik sikereacutelmeacutenyeacutenek a titka hogy felfedezikmegeacuterzik a vilaacuteg szavakkal is lefesthető aacutebraacutezolhatoacute voltaacutet A kuumlloumlnboumlző tech-nikai eszkoumlzoumlk aacuteltal keacuteszen kapott keacutepek eacuteszleleacuteseacutet a keacutepzeletalkotaacutes eacutelmeacutenye vaacuteltja felMi ez ha nem a leendő eacutertő olvasaacutes alapja

Az iskolaacutes csoportoknaacutel ismernuumlnk kell a NAT 2007-es moacutedosiacutetaacutesait mertaz tantaacutergyi teacutemakoumlroumlkre eacutes osztaacutelyokra lebontja a koumlnyvtaacuteri eacutes az informati-

KOumlNYVTAacuteRAK

232

kai ismeretekre vonatkozoacute elvaacuteraacutesokat E teacutemakoumlroumlkhoumlz munkafuumlzetek keacute-szuumllnek nagyon joacute koumlnyvtaacuterhasznaacutelati koumlnyvek iacuteroacutedtak sőt az interneten istalaacutelunk megfelelő ismeretterjesztő anyagokat A gyerekek ndash ha tehetik ndash ek-kor maacuter napi rendszeresseacuteggel hasznaacuteljaacutek a szaacutemiacutetoacutegeacutepet eacutes fuumltyuumllnek akoumlnyvtaacuterhasznaacutelati ismeretekre Mindenkeacuteppen ajaacutenlatos tehaacutet koumlnyvtaacuterak-ban szemeacutelyesen tanuloacutecsoportokban elsajaacutetiacutetani ezt az anyagot Kellenekaz eacuteszeacutervek koumlzoumllni kell hogy a megtanulandoacute logikai rend ismerete neacutelkuumllaz interneten sem fognak boldogulni ha tanulmaacutenyaikhoz koumlnyveket infor-maacutecioacutekat keresnek Ez a bejelenteacutes nem eacuteppen inspiraacuteloacute a kisiskolaacutesoknakDe amikor azt mondom kiacutevaacutencsi vagyok haacuterom neacutegy foglalkozaacutes utaacutenkoumlnyvtaacuterhasznaacutelati ismeretekből kinek adhatok kisdoktori ciacutemet akkor olyangyerekkel meacuteg nem talaacutelkoztam aki ettől kezdve ne egy szoacuterakoztatoacute jaacuteteacutek-nak hanem tovaacutebbra is tananyagnak fogta volna foumll a koumlnyvtaacuterban zajloacute oacuteraacute-kat A koumlnyvtaacuter rendje a roumlvidiacutetett ciacutemleiacuteraacutes vagyis a raktaacuteri kikeacuterő lapokmegiacuteraacutesa a kuumlloumlnboumlző dokumentumok megtalaacutelaacutesa azok hasznaacutelata eacuterzelmitoumllteacutestől vezeacuterelve nem riasztoacute tananyag toumlbbeacute hanem egy bdquonyomozoacutesrdquo jaacuteteacutekkelleacutekei S ilyenkor a koumlnyvtaacuteros is jaacutetszoacutetaacuters hol a bdquorettenetes főnoumlkrdquo holegy mindenkit aacutetverni szaacutendeacutekozoacute szeacutelhaacutemos aki persze nagyon joacutel tudjahogy szakmai szempontboacutel mi a ceacutelja de ez a zaacuteroacute foglalkozaacutesig csak raacute tar-tozik Hadd emliacutetsem meg az egyik eacutelmeacutenyemet A maacutesodik osztaacutelyba eljutoacutede az oacuterai munkaacutekon olvasni nem akaroacute cigaacuteny kisfiuacute lelkesedeacutese laacutettaacuten a ta-niacutetoacutenő meglepődve eacutes csodaacutelkozva kiaacuteltott foumll eacutedes kisfiam hiszen te tudszrendesen olvasni

Mieacutert fontosak az olvasaacutes szempontjaacuteboacutel hogy a koumlnyvtaacuterhasznaacutelati fog-lalkozaacutesok valoacutedi terepen eacutes eacutelmeacutenyszerűen toumlrteacutenjenek Mert megadja azotthonossaacuteg eacutelmeacutenyeacutet oldja az ismeretlen helytől valoacute feacutelelmet bdquoa nem fog-nak kinevetni ha nem tudok valamitrdquo szorongaacutesaacutet Negyedik osztaacutelytoacutel eacutes haszerencseacutenk van meacuteg oumltoumldik osztaacutelyban is lehet koumltelező vagy ajaacutenlott irodal-mat a koumlnyvtaacuterban csoportosan feldolgozni Saint-Exupery eacutelete gyermekko-raacutetoacutel kezdve olyan izgalmas mint egy regeacuteny A felnőtteknek iacuteroacutedott művei-ből vett reacuteszletek vaacutelaszt adnak a Kis herceg szuumlleteacuteseacutenek a koumlruumllmeacutenyeireNem kell mindig az egeacutesz művet a koumlnyvtaacuterban elolvasni de bdquoszemeacutelyes uumlgy-gyeacuterdquo lehet tenni a regeacutenyt vagy a kort amelyben jaacutetszoacutedik Laacutesd Tatay SaacutendorKinizsijeacutet vagy Szentivaacutenyi Kőbaltaacutes embereacutet Szaacutemomra termeacuteszetes hogy anyomtatott dokumentumok melleacute az internetről letoumllthető keacutepeket hangokatis beiktatok a foglalkozaacutesokba Ha ezzel is segiacutetem a regeacuteny a toumlrteacuteneacutes vilaacute-gaacuteba belehelyezni a gyerekeket akkor mieacutert ne A verbaacutelis feldolgozaacutes azamit nem szabad mellőznuumlnk az eacutelmeacutenyek a veacutelemeacutenyek elemző a koumlzoumls-seacutegen beluumlli oumlsszehasonliacutetaacutesaacutet neacuteha uumltkoumlzteteacuteseacutet

Ahogy nő olvasoacuteink eacuteletkora egyre inkaacutebb egyensuacutelyt kell tartanunk azeacuterzelmek eacutes az eacutertelem koumlzoumltt A szaacutemiacutetoacutegeacutepekkel szemben az a legnagyobbfegyveruumlnk hogy mi koumlnyvtaacuterosok eacuterzelmeket is tudunk koumllcsoumlnoumlzni Raacute-

233

adaacutesul szemeacutelyre szoacuteloacutean A koumlzoumlsseacutegi oldalakon valoacute beszeacutelgeteacutesek igazaacuteboacutelpoacutetcselekveacutesek Tragikus hogy a mai gyermekek szaacutemaacutera mennyire nincse-nek valoacutedi odafigyelő eacutelő kapcsolatokat aacutepoloacute koumlzoumlsseacutegek

A gyermekkoumlnyvtaacuter honlapjaacutera olyan feladatokat felhiacutevaacutesokat teszuumlnkamelyek megszoacuteliacutetjaacutek bevonjaacutek a csalaacutedokat Arra toumlrekszuumlnk hogy mindiglegyen koumlztuumlk legalaacutebb egy olyan feladat amelynek a megoldaacutesaacutehoz el kelljoumlnni a koumlnyvtaacuterba

Eacutepiacutetsuumlnk a gyermekek kiacutevaacutencsisaacutegaacutera Vajon a matematikai vagy a fizikailexikonok megaacutellapiacutetaacutesai alkalmazhatoacuteak-e versek eacutertelmezeacuteseacutere Azonossaacutegellenteacutet paacuterhuzam tuumlkroumlződeacutes Izgalmas dolog koumlzoumlsen iacutegy olvasgatnimondjuk Weoumlres Saacutendor verseit

S a ritmus kapcsaacuten nemcsak versekről beszeacutelgethetuumlnk hanem a minketkoumlruumllvevő vilaacuteg ritmusaacuteroacutel is S ez bizony valahol a filozoacutefia kezdete amely-re az eacutelet eacutertelmeacutet kereső kamaszok nagyon őszinte vaacutelaszokat adnak decsak akkor ha a koumlnyvtaacuterost valoacuteban beszeacutelgetőtaacutersuknak eacuterezhetik

Ugyanakkor ki kell jelentenem a meacutediaacutek taacutemogatottsaacutega neacutelkuumll a kamasz eacutes a fel-nőtt olvasoacutek koumlreacuteben minden erőfesziacuteteacuteseink elleneacutere csoumlkken a hateacutekonysaacutegunk Szak-mai berkekben brilliacuterozunk de a legnagyobb segiacutetőtaacutersat a meacutediaacutet nem nyer-tuumlk meg Pontosabban a meacutediaacutekon keresztuumll az utca embereacutet 2011 tavaszaacutenhallottam a Kossuth Raacutedioacuteban egy riportot amelyben egy szaacutemomra nagyoneacuterdekes felmeacutereacutesről beszeacuteltek Az ELTE boumllcseacuteszhallgatoacutei koumlzuumll toumlbbeket ar-ra keacutertek vaacutelogassanak s olvassaacutek el a 70-es 80-as eacutevek magyar iacuteroacuteinak taacute-mogatott netaacuten csak tűrt koumlnyveit aztaacuten iacuterjanak roacuteluk kritikaacutekat Azt hogymelyik adaacutesban zajlott ez a beszeacutelgeteacutes azt sajnos nem jegyeztem meg Nemgondoltam hogy az elhangzottak paacuter hoacutenap muacutelva uacutejra eszembe jutnak egymaacutesik szinteacuten veacuteletlenuumll meghallott informaacutecioacutek hataacutesaacutera Teacuteny eacuterintveeacutereztem magam mint akkori olvasoacute s bizony eacuterzelmileg sem hagyott hide-gen a mostani nemzedeacutek politikai ideoloacutegiaacutektoacutel mentes iacuteteacuteletalkotaacutesa Tet-szett Ahogyan az is tetszett egy neacutehaacuteny hoacutenappal keacutesőbb hallott riportbanhogy a spanyoloknaacutel is leacutetezik a bdquoVesziacutets el egy koumlnyvetrdquo-mozgalom csak kicsitmaacuteskeacuteppen Ők lehetőseacuteg szerint mindig csupaacuten egy eacutes ugyanazon szerzőműveacutet vesziacutetik el a legkuumlloumlnboumlzőbb helyeken S a legkuumlloumlnboumlzőbb adaacutesok-ban a legkuumlloumlnboumlzőbb helyekről ismert emberek koumlzoumltt egyszer csak be-szeacutedteacutema lesz a szerző is a koumlnyve is S ahogy ez maacuter lenni szokott a szerzőkapcsaacuten a kor a paacutelyataacutersak a hasonloacute vagy netaacuten teljesen maacutes szemszoumlgbőliacuteroacutedott koumlnyvek is Nem kell hogy kimondottan ez a koumlnyv legyen egy-egyteacuteveacute- vagy raacutedioacuteműsor adaacutesaacutenak a teljes teacutemaacuteja csak az elvesziacutetett műrőlhangozzanak el valamifeacutele megjegyzeacutesek Nem vaacutert hatalmas sikerről szaacute-moltak be a koumlnyvtaacuterak Az olvasoacutek keresni kezdteacutek a szoacuteban forgoacute iacuteroacutekoumlnyveit neacutehol maguktoacutel szerveződtek spontaacuten vitakoumlrreacute s a legnagysze-rűbb ebben az volt hogy az utca embere kortoacutel eacutes iskolai veacutegzettseacutegtől fuumlg-getlenuumll nyilvaacuteniacutetott veacutelemeacutenyt

KOumlNYVTAacuteRAK

234

Az emliacutetett riportra visszagondolva ezek szerint mi maacuter rendelkezuumlnk egybizonyaacutera kideriacutethető helyen taacuterolt uacutejraolvasott eacutes friss szemmel uacutejraeacuterteacutekeltnemcsak szeacutepirodalmi alkotaacuteskeacutent hanem kordokumentumkeacutent is eacuterteacutekeltlistaacuteval Lehetne miből vaacutelogatnunk Ezekből a koumlnyvekből a koumlnyvtaacuter pol-cain raktaacuteraiban is talaacutelhatoacute elegendő peacuteldaacuteny Deacutery Maacuterai Neacutemeth LaacuteszloacuteOumlrkeacuteny Ottlik Maacutendy Szaboacute Magda Illyeacutes hogy csak paacuter nevet emliacutetsek min-den eacuterteacutekiacuteteacuteletet mellőzve a koraacutentsem teljes vaacutelaszteacutekboacutel A magam reacuteszeacuterőlparaacutezs vitaacutekra szaacutemiacutetaneacutek sőt a koumlnyvtaacuterosok vezeteacuteseacutevel olvasoacutekoumlroumlk szer-veződeacuteseacutere is

Igen bdquokoumlzuumlggyeacuterdquo kellene tenni az olvasaacutest s ha a limbikus az eacuterzelmi agyekkora hatalommal biacuter a racionaacutelis agykeacuteregre akkor a leggyorsabban kezd-juumlk el terjeszteni olvasni manapsaacuteg csak a legkivaacuteloacutebb s a legnagyszerűbbemberek szoktak

Jaacuterinka Magdolna ndash Maacuteteacute Laacuteszloacuteneacute Keacutet koumlnyvtaacuter keacutet koumlnyvtaacuteros tiacutez eacutevhellip

235

Jaacuterinka Magdolna ndash Maacuteteacute Laacuteszloacuteneacute

KEacuteT KOumlNYVTAacuteR KEacuteT KOumlNYVTAacuteROS TIacuteZ EacuteVKOumlZEacutePISKOLAI EacuteS KOumlZMŰVELŐDEacuteSIKOumlNYVTAacuteR EGYUumlTTMŰKOumlDEacuteSITAPASZTALATAI

A Balassi Baacutelint Megyei Koumlnyvtaacuter eacutes Koumlzművelődeacutesi Inteacutezetben minden taacute-jeacutekoztatoacute koumlnyvtaacuterosnak van egy-egy iskolaacuteja a felnőtt szolgaacuteltataacutes a vaacuteros eacutesvaacuteroskoumlrnyeacutek koumlzeacutepiskolaacuteival a gyermekkoumlnyvtaacuteri kolleacutegaacutek pedig az aacuteltalaacute-nos iskolaacutekkal eacutes oacutevodaacutekkal tartanak rendszeres kapcsolatot Ez a kapcsolatnem egyszerűen csak koumlnyvtaacuterlaacutetogataacutes hanem joacuteval toumlbb annaacutel a taneacutev so-raacuten ugyanis folyamatos eacutes rendszeres egyuumlttműkoumldeacutes alakult ki a keacutet inteacutez-meacuteny koumlzoumltt amelyben kiszaacutemiacutethatoacute eacutes segiacutetőkeacutesz partnerek vesznek reacutesztkuumlloumlnfeacutele programokkal rendezveacutenyekkel

Iacuteraacutesunk a Taacutencsics Mihaacutely Koumlzgazdasaacutegi Uumlgyviteli Kereskedelmi eacutesVendeacuteglaacutetoacute-ipari Szakkoumlzeacutepiskola eacutes Szakiskola (az uacuten bdquoKoumlzgeacuterdquo) valamint amegyei koumlnyvtaacuter tiacutez eacuteve tartoacute sikeres egyuumlttműkoumldeacuteseacutet mutatja be

A bdquoKoumlzgeacuterdquo koumlnyvtaacutera

Az iskola a volt csendőrlaktanya eacutepuumlleteacuteben kapott helyet A haacuterom emeletesegykori kaszaacuternya egy szűk koumlzponti leacutepcsőhaacutezuacute koumlzponti nagyterem neacutelkuuml-li eacutepuumllet amelyben a koumlnyvtaacuternak sokaacuteig csak mostoha lehetőseacutegei voltak

KOumlNYVTAacuteRAK

236

Az iskola koumlnyvtaacutera keacutet eacuteve koumlltoumlzhetett le a jobb koumlruumllmeacutenyeket nyuacutejtoacutefoumlldszinti reacuteszbe de koraacutebban hosszuacute eacutevekig az eacutepuumllet 3 emeleteacuten volt akoumlnyvtaacuterszoba eacutes ez a teacuteny nem koumlnnyiacutetette meg sem a tanuloacutek sem a tanaacute-rok szaacutemaacutera a koumlnyvtaacuterlaacutetogataacutest mivel a fő forgalom a foumlldszinthez kapcso-loacutedott

Jellemző az iskolai viszonyokra (uacutegy aacuteltalaacuteban is) hogy az anyagi taacutergyitechnikai felteacuteteleket igen szűkmarkuacutean meacuterik Eacutevekig 50 ezer forint taacutemoga-taacutes jutott taneacutevenkeacutent az aacutellomaacutenygyarapiacutetaacutesra eacutes amioacuteta a tartoacutes tankoumlnyvekrendszere eacutel maacuter ez a keret sincs meg felteacutetlenuumll

Az iskolai koumlnyvtaacuteri aacutellomaacutenyt 13643 db dokumentum keacutepezi a javatermeacuteszetesen koumlnyv (szeacutepirodalom eacutes szakirodalom egyaraacutent) de nagyhangsuacutelyt fektetnek a koumltelező- eacutes a kortaacuters irodalom folyamatos beszerzeacuteseacute-re is Gyűjtenek videokazettaacutekat DVD-ket eacutes zenei CD-ket is

Mindez termeacuteszetesen nem lenne eleacuteg az igeacutenyek kieleacutegiacuteteacuteseacutere ezeacutert isalakult ki ndash szoros kapcsolat a koumlnyvtaacuterunk eacutes a Balassi Baacutelint MegyeiKoumlnyvtaacuter koumlzoumltt

A bdquoKoumlzgeacuteberdquo 620 tanuloacute jaacuter a 20102011-es taneacutevben Az iskola befoga-doacutekeacutepesseacutege 650 fő tehaacutet a kihasznaacuteltsaacutegra nem lehet panaszunk Ez a teliacute-tettseacuteg azonban nemcsak buumlszkeseacutegre ad okot hanem neheacutezseacuteget is jelentpeacuteldaacuteul olyankor ha nagyobb leacutetszaacutemuacute reacutesztvevőkkel rendezuumlnk versenye-ket de meacuteg az eacuterettseacutegi illetve az előrehozott eacuterettseacutegi vizsgaacutek idejeacuten ishelyhiaacutennyal kuumlzduumlnk Szerencseacutere a vaacuteratlan helyzetekben gyakran segiacutetseacute-guumlnkre van a megyei koumlnyvtaacuter eleacuteg egy telefon eacutes nemcsak helyet kapunkde ha kell keacutesz programot is Kialakult koumlztuumlnk egy remek egyuumlttműkoumldeacutesmelyet eacuteves tematikus bontaacutesba foglaltunk

237

A megyei koumlnyvtaacuter ndash a bdquoBalassirdquo

A megyei koumlnyvtaacuter eacutepuumllete a rsquo80-as eacutevek veacutegeacuten eacutepuumllt kifejezetten koumlnyvtaacutericeacutelokra Sokaacuteig orszaacuteg-vilaacuteg is a csudaacutejaacutera jaacutert taacutegas terei termeacuteszetes feacutenytbiztosiacutetoacute feacutenyfolyosoacutei kivaacuteloacute lehetőseacuteget teremtenek az olvasoacutek szaacutemaacuteramind a koumlnyvvaacutelogataacuteshoz mind a helyben olvasaacuteshoz

Diaacutekok a Balassi Koumlnyvtaacuterban

A megyei koumlnyvtaacuterosok iskolaacutek melleacute bdquorendeleacuteseacutetrdquo az a tudatos elgondo-laacutes hozta leacutetre hogy a vaacuteros iskolaacutei jelentős laacutetogatoacuteszaacutemot olvasoacutei baacutezist je-lenthetnek a koumlnyvtaacuter szaacutemaacutera mind a beiratkozottak szaacutema mind a koumlnyv-taacuteri rendezveacutenyek laacutetogatottsaacutega szempontjaacuteboacutel

A keacutet koumlnyvtaacuteros

A bdquoKoumlzgeacuterdquo koumlnyvtaacuterosa eacutes megyei koumlnyvtaacuteri partnere egyaraacutent informatikuskoumlnyvtaacuterosi veacutegzettseacutegű eacutes ez koumlzoumls gondolkodaacutesi alapot teremtett a ha-gyomaacutenyos koumlnyvtaacuteri oacuteraacutekon tuacutel is Peacuteldaacuteul az informatikai lehetőseacutegek fej-leszteacutesek koumlnyvtaacuteri kiproacutebaacutelaacutesaacuteban az olvasoacutevaacute neveleacutes oumlssztantaacutergyi fel-adatkeacutent megoldandoacute tennivaloacuteiban meg a vilaacuteghaacuteloacute adta lehetőseacutegekkoumlnyvtaacuteri oacuteraacutekba valoacute beeacutepiacuteteacuteseacuteben

KOumlNYVTAacuteRAK

238

Egyuumlttműkoumldeacutes

Az eacuteves egyuumlttműkoumldeacutesi program egy koumlzoumls tanmenet formaacutejaacuteban aacutell oumlsszeamelyben havi bontaacutesban szerepelnek az iskolaacuteban eacutes a koumlnyvtaacuterban terveze-tett foglalkozaacutesok

A koumlnyvtaacuteraink koumlzoumltti kapcsolat szeptembertől juacuteniusig folyamatosan eacutelhiszen a szeptemberi csoportos beiratkozaacutes soraacuten minden elsős koumlnyvtaacuteritaggaacute vaacutelik ndash ingyenesen De nemcsak olvasoacutejegyet kapnak hanem duplaoacuteraacutes alapos koumlnyvtaacuteri oacuteraacutet is amelyben megismerhetik a koumlnyvtaacuter tereit akuumlloumlnboumlző koumllcsoumlnzeacutesi eacutes egyeacuteb lehetőseacutegeket a kataloacutegusok tiacutepusait hasz-naacutelataacutenak moacutedjaacutet Ez utoacutebbit maacuter elsősorban az elektronikus kataloacutegusonkeresztuumll bemutatjuk a koumlnyvtaacuter weboldalaacuteroacutel eleacuterhető kataloacutegus hasznaacutelataacuteteacutertelmezzuumlk a jelzeacuteseket

Nagy hangsuacutelyt fektetuumlnk a periodikaacutek hasznaacutelataacutera A napi- eacutes hetilap-okon tuacutel a folyoacuteiratok szeacuteles vaacutelaszteacutekaacutet ajaacutenljuk szabadidős eacutes tanulaacutesi ceacute-lokra Megyei folyoacuteiratunk a Paloacutecfoumlld bemutataacutesa a koumlnyvtaacuteri oacuteraacutekon sosemmaradhat el A helyismereti reacuteszlegben pedig a lakoacutehely illetve a telepuumlleacutes sa-jaacutet uacutejsaacutegjaira is felhiacutevjuk a diaacutekok figyelmeacutet

A folyoacuteiratokhoz egy fontos adatbaacutezist is bemutatunk a tanuloacuteknak ahttpwwwmatarkahu-t amely a magyar kiadaacutesuacute folyoacuteiratok tartalomjegy-zeacutekeacutenek adatbaacutezisa eacutes kurrens toumlbbszempontuacute visszakereseacutest biztosiacutet a ha-zai folyoacuteiratokhoz eacutes azok szoumlvegeacutehez Az egyszerű eacutes oumlsszetett kereseacutes be-mutataacutesa maacutes adatbaacutezisok hasznaacutelataacuteban is segiacutetseacutegeacutere lehet tanuloacuteinknakmegtaniacutetjuk őket hogy a kereseacutesek szűkiacuteteacutese mikeacutent vezet egyre megfelelőbbeacutes pontosabb talaacutelathoz relevaacutens informaacutecioacutehoz eacutes a tiacutepusuacute oumlsszetett kere-seacutest az aacuteltalaacutenos keresőmotorok (pl Google) eseteacuteben is alkalmazhatjaacutek

bdquoKoumlztesrdquo osztaacutelyok

A 10 11 12 osztaacutelyosok osztaacutelyfőnoumlki oacuteraacuteit tovaacutebbaacute neacutehaacuteny szakoacuteraacutet(toumlbbnyire a toumlrteacutenelem magyar etika taacutergyakeacutet) gyakran tartjuk meg a Ba-lassi Koumlnyvtaacuterban Ilyenkor gyakran hasznaacuteljuk a Nemzeti Audiovizuaacutelis Ar-chiacutevum (wwwnavahu) gyűjtemeacutenyeacuteben leacutevő kisfilmeket amelyek megneacutezeacuteseutaacuten olyan jelenseacutegekről eacutelethelyzetekről beszeacutelgethetuumlnk amik a fiatalokat iseacuterintik (pl tovaacutebbtanulaacutes bandaacutezaacutes a kisebbseacuteghez valoacute tartozaacutes szegeacutenyseacutegstb) A beszeacutelgeteacutesek aacuteltalaacuteban tovaacutebbgondolkodaacutesra keacutesztetik a diaacutekokat sa laacutetott szituaacutecioacutek megvitataacutesa nagyszerű eszkoumlze az eszteacutetikai neveleacutesnek

A videoacutemegosztoacutek melyeket nevezhetneacutenk korosztaacutelyi oumlsszehozoacuteknak istermeacuteszetes reacuteszei maacuter a huszoneacuteves korosztaacutely eacuteleteacutenek Mieacutert eacuteppen akoumlnyvtaacuteri oacuteraacutek kapcsaacuten feacutelneacutek tőluumlk A YouTube-on eleacuterhető kisfilmek joacute

239

szolgaacutelatot tudnak tenni egy-egy eszteacutetika vagy osztaacutelyfőnoumlki oacutera kereteacutebenis mivel a korosztaacutelyi viselkedeacutest nagyszerűen peacuteldaacutezzaacutek eacutes bdquokiveseacutezhetőveacuterdquoteszik (Mit illik eacutes mit nem illik) Kaacuter lenne kihagyni a Facebook-ban rejlőlehetőseacutegeket is hiszen egy-egy joacute program alkalmas lehet egy joacute tanoacutera vagykoumlnyvtaacuteri oacutera reklaacutemozaacutesaacutera majd a veacutelemeacutenyek bdquobegyűjteacuteseacutererdquo

Aacutellandoacute bdquoprogramunk a bdquoKoumlzgeacute Taacutencsics Napokrdquo szaktaacutergyi paacutelyaacutezatai-hoz valoacute ajaacutenloacutebibliograacutefia keacutesziacuteteacutese ndash koumlzoumlsen mindkeacutet koumlnyvtaacuterban Az is-kolai koumlnyvtaacuter is felmeacuteri mit tud keacutezbe adni helyben a diaacutekoknak eacutes a megyeikoumlnyvtaacuterban is keacuteszuumll ajaacutenloacute bibliograacutefia a tantaacutergyi teacutemakoumlroumlkhoumlz A Balas-siban igyekszuumlnk az aacutellomaacutenyunkban azonnal eleacuterhető dokumentumokat(koumlnyveket folyoacuteirat cikkeket) oumlsszegyűjteni melyeket kiegeacutesziacutetuumlnk webeseleacuterhetőseacutegekkel eacutes adatbaacutezisok ciacutemeivel Ezt a listaacutet aztaacuten visszakuumlldjuumlk aziskolaacuteba ahol a diaacutekok szaacutemaacutera eleacuterhetőveacute vaacutelik mindez a faliuacutejsaacutegon eacutes a haacute-loacutezaton keresztuumll is

Az uumlnnepseacutegekhez iskolai megemleacutekezeacutesekhez koumlzoumlsseacutegi alkalmakhoz(szalagavatoacute ballagaacutes) az irodalmi műsorok oumlsszeaacutelliacutetaacutesaacuteban szinteacuten joacutel ala-kult az egyuumlttműkoumldeacutes a keacutet koumlnyvtaacuter koumlzoumltt Nemcsak szoumlveges anyagokkalhanem hang- eacutes filmes haacutetteacuterrel is rendelkezeacuteseacutere tudunk aacutellni az iskolaacutenak

Veacutegzősoumlk

A veacutegzős osztaacutelyok a 12 13 eacutevfolyam reacuteszeacutere speciaacutelis koumlnyvtaacuteri oacuteraacutekattartunk A Koumlzgeacuteben arra toumlrekszuumlnk hogy a gyakorlatban joacutel alkalmazhatoacutepraktikus tudaacutest adjunk a taniacutetvaacutenyainknak Iacutegy a koumlnyvtaacuteri adatbaacutezisokhasznaacutelataacuten tuacutel megtaniacutetjuk szaacutemukra az eacuteletben valoacute elindulaacuteshoz szuumlkseacutegesaacuteltalaacutenos ismereteket az aacutellaacuteskereseacutes aproacute aacutem fontos truumlkkjeit raacuteiraacutenyiacutetjuk afigyelmuumlket az esetleges buktatoacutekra Megismertetjuumlk őket a koumlzloumlnyoumlkkel akoumlzloumlnybeli aacutellaacuteshirdeteacutesek felkutataacutesaacutenak moacutedjaacuteval eacutertelmezeacuteseacutevel Szoacute esikarroacutel is hogyan keacuteszuumllhetuumlnk fel aacutellaacutesinterjuacutera milyen moacutedszerekkel emel-hetjuumlk ki egyeacuteniseacuteguumlnk előnyoumls oldatait hogyan kell viselkednie a jelentkező-nek a meghallgataacutes soraacuten mieacutert fontos eacutes mit tartalmazzon a kiacuteseacuterő leveacutel(motivaacutecioacutes leveacutel)

Megismerkednek eacuteletuumlnk szabaacutelyozoacuteival a jogszabaacutelyok egymaacutesra eacutepuumlleacute-seacutevel az alapvető toumlrveacutenyekkel polgaacuteri toumlrveacutenykoumlnyv csalaacutedjogi toumlrveacutenymunka toumlrveacutenykoumlnyve eacutes hogy egy adott teacutemaacuteban melyikhez kell fordulni

A veacutegzősoumlk segiacutetseacuteget kapnak az eacuterettseacutegihez is az informatika teacutetelsor-ban vannak koumlnyvtaacuter-informatika teacutetelek Itt a koumlnyvtaacutertoumlrteacutenettől eacutes akoumlnyvtaacuteri haacuteloacutezat feleacutepiacuteteacuteseacutetől kezdve az adatbaacutezisok hasznaacutelataacuten aacutet az elekt-ronikus koumlnyvtaacuterig bezaacuteroacutelag nagyon sok olyan dologroacutel szoacute esik melyet ta-nuloacuteink az iskolaacuteban eacutes a koumlnyvtaacuteri oacuteraacutek soraacuten maacuter elsajaacutetiacutetottak gyakorol-

KOumlNYVTAacuteRAK

240

tak Egyseacuteges szerkezetbe foglaljuk szaacutemukra s koumlzoumlsen feldolgozzuk ezeketa teacuteteleket valamint hasznaacuteljuk az elektronikus koumlnyvtaacuterak feluumlleteit gyakor-laacuteskeacuteppen

Az orszaacutegos koumlnyvtaacuteri napok ndash Oumlsszefogaacutes a koumlnyvtaacuterakeacutert Gyermekek JogainakHete Internet Fiesta ndash rendezveacutenyeit az utoacutebbi eacutevekben sikeresen eacutepiacutetette a Ba-lassi Koumlnyvtaacuter a koumlzeacutepiskolaacutesokra is Egy-egy nap koumlzbeni előadaacutes soraacutentoumlbb szaacutez tanuloacutet sikeruumllt elhiacutevnunk a neves szakemberek előadaacutesaira Ven-deacuteguumlnk volt toumlbbek koumlzt Suumlveges Gergő aki a meacutedia eacutes a manipulaacutecioacute kapcsola-taacuteroacutel beszeacutelt Zacher Gaacutebor a kaacutebiacutetoacuteszerek eacutes a lakaacutesban leacutevő vegyi anyagokveszeacutelyeire hiacutevta fel a figyelmet eacutes a Petőfi Irodalmi Muacutezeum Nyugat-buszaacutenak is nagy sikere volt a diaacutekok koumlreacuteben A Gyermekek Jogainak Heteacute-ben megismertetjuumlk a kuumlloumlnboumlző eacutevfolyamos diaacutekokat a jogszabaacutelyok koumlz-loumlnyoumlk toumlrveacutenyek eacuteletuumlnkben betoumlltoumltt szerepeacutevel eacutes igyekszuumlnk helyismere-ti vonatkozaacutesuacute programokat koumlnyvtaacuteri oacuteraacutekat is oumlsszeaacutelliacutetani Az Internet Fi-esta rendezveacutenyeire feladatlapot aacutelliacutetunk oumlssze ndash az adott eacutevi tematikaacutenakmegfelelően melyet koumlzoumlsen oldunk meg a Balassiban a koumlnyvtaacuter aacutellomaacute-nyaacutenak eacutes kataloacutegusainak hasznaacutelataacuteval

Sok koumlnyvtaacuter tart hasonloacute koumlnyvtaacuteri foglalkozaacutesokat A mi egyuumlttműkouml-deacutesuumlnkben az egeacutesz taneacuteven aacutet tartoacute rendszeresseacuteg tervezhetőseacuteg eacutes kiszaacute-miacutethatoacutesaacuteg az ami a legnagyszerűbb eacutes ez talaacuten peacuteldakeacutent szolgaacutelhat maacutesokszaacutemaacutera is A koumlzoumls tanmenet mely az iskolai eacutes a koumlzkoumlnyvtaacuteri rendezveacute-nyek ndash iskolai uumlnnepek orszaacutegos koumlnyvtaacuteri rendezveacutenyek ndash tervezhetőseacutegeacutenalapul rendszert visz a munkaacutenkba eacutes folyamatos egyuumlttműkoumldeacutest tesz lehe-tőveacute minden eacutevfolyam reacuteszeacutere kuumlloumln tematikaacuteval eacutes egeacutesz taneacuteven aacutet

Toacutethneacute Szomolya Aacutegnes Krisztina bdquoSzeretem eacutes nemszeretem aacutellatokrdquohellip

241

Toacutethneacute Szomolya Aacutegnes Krisztina

bdquoSZERETEM EacuteS NEMSZERETEM AacuteLLATOKrdquo ndashTERMEacuteSZETISMERETI FOGLALKOZAacuteSOKA GYERMEKKOumlNYVTAacuteRBAN

A nyiacuteregyhaacutezi Moacutericz Zsigmond Megyei eacutes Vaacuterosi Koumlnyvtaacuter Gyermek-koumlnyvtaacutera a 2004ndash2005-ben veacutegzett nagy aacutetalakiacutetaacutes utaacuten 780 neacutegyzetmeacuteterenfeluacutejiacutetott szeacutep koumlrnyezetben modern technikai felteacutetelekkel felszerelve vaacuterjaa laacutetogatoacutekat A szemeacutelyi felteacutetelek is adottak a gyermekkoumlnyvtaacuterban haacuteromelhivatott főaacutellaacutesuacute gyermekkoumlnyvtaacuteros aacutell az olvasoacutek rendelkezeacuteseacutere Emel-lett az orszaacutegban egyeduumlli formaacuteban műkoumldő Csiriptanya-Jaacuteteacutektaacuter reacuteszleguumlnk-ben ahol keacutezműves foglalkozaacutesok fejlesztő jaacuteteacutekok eacutes jaacuteteacutekkoumllcsoumlnzeacutes vehe-tő igeacutenybe egy fejlesztő pedagoacutegus eacutes egy pedagoacutegiai veacutegzettseacutegű munkataacutersvaacuterja az eacuterdeklődő szuumllőket gyerekeket eacutes pedagoacutegusokat

Minden gyermekkoumlnyvtaacuterost egy keacuterdeacutes foglalkoztat rendszeresen ho-gyan milyen moacutedon milyen teacutemaacuteval tudnaacutenk mineacutel toumlbb gyermeket rend-szeres olvasoacutevaacute bdquoirodalombaraacutettaacuterdquo tenni Tapasztalataink szerint a minőseacutegiszeacutepirodalmi kiacutenaacutelat biztosiacutetaacutesa mellett az ismeretterjesztő eacutes szakirodalmikoumlnyvek remek lehetőseacuteget adnak arra hogy a gyerekek figyelmeacutet a koumlnyvekvilaacutega feleacute fordiacutetsuk

Az olvasoacutevaacute neveleacutes feladata a legfiatalabb korosztaacutely a 0-3 eacuteves koruacutegyermekek koumlreacuteben igazi kihiacutevaacutes Ilyenkor ugyanis a szuumllők figyelmeacutet kellfelkeltenuumlnk szaacutemukra kell hateacutekony segiacutetseacuteget nyuacutejtanunk abban hogy mi-lyen irodalmat lapozoacutet vaacutelasszanak a kicsiknek milyen mondoacutekaacutet dalt al-kalmazhatnak altataacuteskor vigasztalaacuteskor Koumlnyvtaacuterunkban keacutet foglalkozaacutes aacutella szuumllők rendelkezeacuteseacutere

Zeneboumllcsi ciacutemmel a Jaacuteteacutektaacuterban Olajosneacute Lahocsinszky Aacutegnes zenetanaacuter tartfoglalkozaacutest ahol a legismertebb gyermekdalok mellett zeneacutes jaacuteteacutekokat

KOumlNYVTAacuteRAK

242

mondogatoacutekat mondoacutekaacutekat kiszaacutemoloacutekat tanulhatnak szuumllők eacutes csemeteacutekegyuumltt

A Kerekiacutető-Tippentő foglalkozaacutesokon a Gyermekkoumlnyvtaacuterban Szikora Csillataniacutetoacute vaacuterja oumllbeli jaacuteteacutekokkal az eacuterdeklődő szuumllőket eacutes gyermekeket A hang-suacutely itt a neacutepi eredetű ma is koumlzkedvelt oumllbeli jaacuteteacutekokon van termeacuteszeteseneacutelő hangszerjaacuteteacutekkal eacutes eacutenekszoacuteval sziacutenesiacutetve A Tippentő reacuteszben a babaacutek eacutesszuumlleik koumltetlen formaacuteban ismerkedhetnek a magyar neacuteptaacutenc alapmozdulata-ival A gyermekek iacutegy eacuteszreveacutetlen fejlesztik anyanyelvi keacutepesseacutegeiket szoacutekin-csuumlket a beszeacutedeacuterteacutest beszeacutedeacuteszleleacuteseacutet a hallaacutest eacutes kifejezőkeacuteszseacuteget bőviacutetikismereteiket a vilaacutegroacutel Mindezt koumlnyves koumlrnyezetben koumllcsoumlnzeacutessel eacutes ol-vasgataacutessal egybekoumltve

A beiratkozott olvasoacutek kiszolgaacutelaacutesa mellett nagy hangsuacutelyt fektetuumlnk a cso-portos foglalkozaacutesok szervezeacuteseacutere Minden tanulmaacutenyi feacuteleacutev elejeacuten reacuteszletesprogramajaacutenloacutet kuumllduumlnk az iskolaacutek eacutes oacutevodaacutek reacuteszeacutere amely alapjaacuten előzetesegyezteteacutes utaacuten fogadjuk a bejelentkező csoportokat A teacutemaajaacutenlatok oumlssze-aacutelliacutetaacutesaacutenaacutel fontos szempont hogy a kivaacutelasztott teacutema igazodjon a gyerekekeacuteletkori sajaacutetossaacutegaihoz az aktuaacutelis eacutevforduloacutekhoz tartalmazzon szeacutepiro-dalmi toumlrteacutenelmi eacutes termeacuteszetismereti teacutemakoumlroumlket

Szervezett csoportos foglalkozaacutes kereteacuteben előszoumlr az oacutevodaacutes eacutes kisisko-laacutes korosztaacutely laacutetogat el hozzaacutenk Szaacutemukra az eacutevszakokhoz koumltődő foglal-kozaacutesok nagyon neacutepszerűek eacutes a vidaacutem egyuumlttleacutet utaacuten a gyerekek megismer-kednek aacutellomaacutenyunkkal amikor figyelmuumlkbe ajaacutenljuk a teacutemaacutehoz kapcsoloacutedoacuteirodalmat is

Legkedveltebb foglalkozaacutesaink

bull bdquoTavaszi tarisznyardquo ndash tavasz a koumllteacuteszetben sok verssel dallal koumlzoumlseacutenekleacutessel

bull Eacutebredő aacutellatvilaacuteg ndash aacutellatok tavaszi eacuteletmoacutedja versekben keacutepekbenbull Katicabogaacuter ndash manuaacutelis ismeretterjesztő foglalkozaacutes zeneacutevelbull bdquoItt az ősz itt az ősz szőlőhegyen jaacuter a csőszhelliprdquo - Beszeacutelgeteacutes az eacutevszakroacutel

sok verssel zeneacutevelbull bdquoSzoacuteloacute szőlő mosolygoacute alma csengő barackrdquo ndash Zoumlldseacutegek gyuumlmoumllcsoumlk

termeacutesek meseacutekbull Az ősz ndash dalban versben zeneacutebenbull bdquoNyomok a hoacutebanrdquo ndash A termeacuteszet rejtelmei az aacutellatok titkai teacutelenbull bdquoA madaacuteretető vendeacutegeirdquo ndash Schmidt Egon koumlnyve alapjaacuten beszeacutelgeteacutes teacuteli

madaacutervendeacutegeinkről a madaacutereteteacutes helyes formaacuteiroacutelbull bdquoMindennapi madarainkrdquo ndash Madaacuterismeret madaacuterhataacuterozoacutek hasznaacutelata

A koumlzoumls verseleacutes eacutenekleacutes soraacuten igyekszuumlnk kihasznaacutelni a Jaacuteteacutektaacuterboacutel koumll-csoumlnzoumltt fejbaacutebok nyuacutejtotta lehetőseacutegeket A dramatizaacutelaacutes maacuter oacutevodaacutes kor-

243

ban alkalmas moacutedszernek bizonyul a foglalkozaacutesok sziacutenesiacuteteacuteseacutere a gyerekeksziacutevesen buacutejnak egy-egy aacutellat noumlveacuteny bőreacutebe eacutes iacutegy mondjaacutek el ismereteiketvagy az aacuteltaluk tanult verseket Veluumlk eacutes a kisiskolaacutes korosztaacutellyal gyakran je-leniacutetjuumlk meg az aacutellatok lakoacutehelyeacutet (erdőt viacutezpartot folyoacutet) jaacutetsszuk el a ma-gocska kicsiacuteraacutezaacutesaacutet vagy a madarak repuumlleacuteseacutet Az eacutelmeacutenyt adoacute moacutedszerekigen hasznosak egy-egy foglalkozaacutes utaacuten a gyerekek elhiacutevjaacutek szuumlleiket hogybemutassaacutek szaacutemukra hol bdquojaacutetszottakrdquo a koumlnyvtaacuteros neacutenivel eacutes beiratkozaacutesutaacuten koumllcsoumlnoumlznek is

A felső tagozatos tanuloacutek iskolai eacutes egyeacuteb elfoglaltsaacutegaik miatt egyre rit-kaacutebban jutnak el koumlnyvtaacuteri foglalkozaacutesokra Aacutem szaacutemukra is kiacutenaacutelunk eacuterde-kes teacutemaacutekat főleg jeles napokhoz kapcsoloacutedoacutean A Foumlld Napja a Madarak eacutesFaacutek Napja joacute lehetőseacuteget ad arra hogy ismereteiket bőviacutetseacutek sőt szervezettveteacutelkedőinken tudaacutesukkal elismereacutest eacutes koumlnyvjutalmat is nyerjenek A csa-patversenyek soraacuten a feladatlapok kitoumllteacutese kihiacutevaacutes a versenyszellem feleacuteb-reszteacutese pedig oumlsztoumlnzi a fiatalokat az ismeretszerzeacutesre

Az eacutevek soraacuten toumlbb olyan civil szervezettel is egyuumlttműkoumldik koumlnyvtaacute-runk akik teveacutekenyseacutegi koumlruumlk eacutes ceacuteljaik reacuteveacuten kapcsoloacutednak oktatoacute-nevelőmunkaacutenkhoz A Magyar Madaacutertani eacutes Termeacuteszetveacutedelmi Egyesuumllet Nyiacuteregyhaacutezi HelyiCsoportja koumlzreműkoumldeacuteseacutevel madaacutertani madaacuter-ismereti foglalkozaacutesokat tar-tunk koumlzoumlsen hangfelismereacutessel koumlnyvajaacutenloacuteval sziacutenesiacutetve valamint felhiacutev-juk a gyerekek eacutes pedagoacutegusok figyelmeacutet az egyesuumllet madaacuterveacutedelmi prog-ramjaira taacuteboraira

Koumlnyvtaacuterunkhoz koumlzel talaacutelhatoacute az Igrice-mocsaacuter helyi veacutedettseacutegű termeacute-szetveacutedelmi teruumllet valamint a vaacuterosligeti Bujtosi-tavak Egy koumlrnyezet- eacutestermeacuteszetveacutedelemmel eacutes koumlrnyezeti neveleacutessel foglalkozoacute szervezet a Felső-Tisza Alapiacutetvaacuteny munkataacutersa Toacuteth Mikloacutes szervezett program kereteacuteben te-repbemutatoacute foglalkozaacutest tart igeacuteny szerint az eacuterdeklődő iskolai csoportokreacuteszeacutere A pedagoacutegusokkal egyeztetve lehetőseacuteg van szabadban tartott bioloacute-gia oacuteraacutek vezeteacuteseacutere is A gyerekek terepen ismerkednek meg a koumlzvetlenkoumlrnyezetuumlkben eacutelő aacutellatokkal noumlveacutenyekkel eacuteletkoumlzoumlsseacutegekkel a termeacuteszet-veacutedelem gyakorlati probleacutemaacuteival mikoumlzben felhiacutevjuk figyelmuumlket a kapcso-loacutedoacute koumlnyvtaacuteri irodalomra is

A nagyecsedi Fűveacuteszkert Taacutersasaacuteg Termeacuteszetveacutedelmi Egyesuumllet munkataacutersa SomlaiTibor toumlbb eacuteve rendszeres vendeacuteguumlnk a Gyermekkoumlnyvhoacutenapok programjaacute-ban A Schmidt Egon műveacuteből koumllcsoumlnzoumltt bdquoNemszeretem aacutellatokrdquo ciacutemű si-mogatoacuteval egybekoumltoumltt diavetiacuteteacuteses előadaacutesa mindig nagy sikert arat a fiata-lok eacutes eacuterdeklődő pedagoacutegusok koumlreacuteben A Fűveacuteszkert munkaacutejaacutenak eacutelmeacuteny-szerű bemutataacutesa utaacuten a gyerekek koumlnnyebben baraacutetkoznak a kuumlloumlnleges aacutella-tokkal a baacutetrabbak kiacutegyoacutet teknőst botsaacuteskaacutet varaacutenuszt vadaacuteszgoumlreacutenyt si-mogatnak valamint tanaacutecsot eacutes koumlnyvajaacutenloacutet keacuterhetnek az otthoni aacutellattar-taacuteshoz

KOumlNYVTAacuteRAK

244

Koumlzel harminc eacuteve szervezzuumlk SZOMSZEacuteDOLOacute Nemzetkoumlzi Gyermek-olvasoacutetaacuteborunkat a nyaacuteri szuumlnidőben Paacutelyaacutezati lehetőseacuteg fuumlggveacutenyeacuteben vaacute-lasztjuk meg a helysziacutent de a reacutesztvevő gyerekek mindig haacutetraacutenyos helyzetűcsalaacutedok tehetseacuteges gyermekei akik Szabolcs-Szatmaacuter-Bereg megye telepuumlleacute-seiről valamint hataacuteron tuacuteli magyar anyanyelvű kaacuterpaacutetaljai eacutes erdeacutelyi kistele-puumlleacutesekről eacuterkeznek Az olvasoacutetaacutebori koumlrnyezet a koumlzvetlen kapcsolat kivaacuteloacutelehetőseacuteget ad arra hogy felmeacuterjuumlk a gyerekek eacuterdeklődeacuteseacutet ajaacutenljunk teacutemaacute-kat eacutes felhiacutevjuk a figyelmet az olvasaacutesban rejlő lehetőseacutegekre Minden eacutevbenegy teacutemakoumlr koumlreacute eacutepiacutetjuumlk fel a taacutebor programjaacutet pl Termeacuteszet az irodalom-ban ndash irodalom a termeacuteszetben Műveacuteszet az irodalomban eacutes a termeacuteszetben ARaacutekoacuteczi szabadsaacutegharc 300 eacutevforduloacuteja ndash a neacutephagyomaacutenyok tuumlkreacutebenEmberi kapcsolatok Laacutezaacuter Ervin műveiben Kazinczy eacutes a Magyar NyelvEacuteve ndash A magyar nyelv szava-borsa

A toumlrteacutenelmi irodalmi műveacuteszeti teacutemaacutek mellett mindig nagy hangsuacutelytfektetuumlnk arra hogy a gyerekek az adott koumlrnyezetuumlket a megfigyelhető aacutella-tokat noumlveacutenyeket megismerjeacutek iacutegy a termeacuteszetismereti foglalkozaacutesok a ma-daacuterismeret a jaacuteteacutekos veteacutelkedők szerves eacutes aacutellandoacute reacuteszeacutet adjaacutek a progra-moknak

Minden eacutevben vendeacuteguumlnk Rozman Beacutela amatőr csillagaacutesz tiszavasvaacuteri pe-dagoacutegus A vilaacutegűrről eacutes Naprendszeruumlnkről tartott nagy sikerű előadaacutesa utaacutena gyerekek teleszkoacuteppal vizsgaacutelhatjaacutek a Nap-foltokat eacutejszaka pedig a csilla-gos eget kutatjaacutek eacutes az uumlgyesebbek sajaacutet csillagot vaacutelaszthatnak maguknakajaacutendeacutekba

Ugyaniacutegy neacutepszerű Somlai Tibor aacutellatsimogatoacuteval egybekoumltoumltt főleg a teruuml-let huumlllőit keacuteteacuteltűit eacutes vizes eacutelőhelyeit bemutatoacute foglalkozaacutesa is A teacutemaacutek eacutel-meacutenyszerű feldolgozaacutesa a bemutatkozaacutesi lehetőseacuteg eleacuteri ceacuteljaacutet a taacutebor veacutegeacuteniacutert veacutelemeacutenyek gondolatok azt mutatjaacutek hogy a gyerekek raacuteeacutereznek az olva-saacutes szeacutepseacutegeacutere laacutetjaacutek a hasznaacutet fontossaacutegaacutet eacutes elgondolkodnak azon hogyanvaacuteljon az a mindennapok reacuteszeacuteveacute

Programjaink eredmeacutenyeacutet jelzi hogy egy-egy foglalkozaacutes utaacuten szaacutemos uacutejbeiratkozaacutes toumlrteacutenik Mindemellett a szemleacuteletformaacutelaacutes fordiacutetva is műkoumldiknemcsak a gyermek vaacutelik olvasoacutenkkaacute eacutes olvasoacutevaacute de motivaacutelja is a szuumllőt ar-ra hogy gyakrabban jaacuterjon koumlnyvtaacuterba beiratkozzon eacutes ő is megtalaacutelja az eacuter-deklődeacuteseacutenek megfelelő irodalmat vagy kulturaacutelis programot amit a koumlnyv-taacuter nyuacutejt szaacutemaacutera

Baacuter tapasztalhatoacute egy kedvező uacutej iraacutenyzat a 12ndash15 eacuteves fiatalok koumlreacutebenismeacutet bdquodivattaacuterdquo vaacutelt az olvasaacutes eacutes neacutepszerű elfoglaltsaacuteg ha a baraacutetok megbe-szeacutelhetik egymaacutessal az aktuaacutelisan olvasott koumlnyveket meacutegsem lehetuumlnk eleacute-gedettek Mindig figyeljuumlk az uacutejabb utakat lehetőseacutegeket arra hogy mineacuteltoumlbb gyermek vaacuteljon rendszeres olvasoacutevaacute Nyitottak vagyunk eacutes tudatosankeressuumlk a lehetőseacutegeket oumltleteket igeacutenyeket a tovaacutebbi fejlődeacutes iraacutenyaacutetamelyekkel programjainkat egyediveacute eacutes hateacutekonyabbaacute tehetjuumlk

Kuumlrtoumlsi Zsoltneacute Koumlnyvtaacuteri oacuteraacutek az Aacuteldaacutes Utcai Aacuteltalaacutenos Iskolaacuteban

245

Kuumlrtoumlsi Zsoltneacute

KOumlNYVTAacuteRI OacuteRAacuteKAZ AacuteLDAacuteS UTCAI AacuteLTALAacuteNOS ISKOLAacuteBAN

bdquobenne van a joacute meg a rossz az igazeacutes a hamis a termeacuteszet a vilaacutegmindenseacutegrdquo

(Janikovszky Eacuteva A koumlnyvekben minden benne van)

Olvasaacutesfejleszteacutes szakszoumlveg olvasaacutesa a koumlnyvtaacuterhasznaacutelati oacuteraacutekon

Az Aacuteldaacutes Utcai Aacuteltalaacutenos Iskola Budapest II keruumlleteacuteben talaacutelhatoacute Nagy-muacuteltuacute neacutepszerű taninteacutezmeacuteny eacutevi haacuterom neacuteha neacutegy első osztaacutelyt indiacutet eacutevti-zedek oacuteta Az idejaacuteroacute tanuloacutek szaacutema meghaladja a 700 főt

A koumlnyvtaacuter oumlnaacutelloacute helyet csak az 1995-oumls iskolabőviacuteteacuteskor -feluacutejiacutetaacuteskorkapott addig egy osztaacutelyteremben műkoumldoumltt Az oumlnaacutelloacute teacuterben lehetőseacutegnyiacutelt a meguacutejulaacutesra kiacuteseacuterletezeacutesre eacutes a koumlnyvtaacuterhasznaacutelati oacuteraacutek bevezeteacuteseacuteremegtartaacutesaacutera

Mivel a koumlnyvtaacuter meglehetősen kicsi bdquoolvasoacutetermerdquo 14 feacuterőhelyes (amelypersze szuumlkseacuteg eseteacuten neacutehaacuteny szeacutekkel bőviacutethető) ezeacutert a koumlnyvtaacuteri oacuteraacutekatcsoportbontaacutesban taniacutetom Minden alsoacutes osztaacutely eacutevente keacutetszer minden fel-sős eacutevente neacutegyszer joumln koumlnyvtaacuterhasznaacutelati foglalkozaacutesra ndash ez eacutevi 140ndash150oacutera

A taniacutetaacuteshoz kezdetben legnagyobb segiacutetseacuteg szaacutemomra Saacutendor Gertrudkoumlnyve volt melyben a gyerekek szaacutemaacutera eacuterthetően taacutelalta a koumlnyvtaacuterhasznaacute-lati ismereteket majd Tőzseacuter Judit feladatgyűjtemeacutenye Mindkettőből bőseacutege-sen olloacutezhattam oumltleteket is feladatokat is Termeacuteszetesen oumlsszegyűjtoumlget-

KOumlNYVTAacuteRAK

246

tem toumlbb eleacuterhető kiadvaacutenyt is de az eacuten elkeacutepzeleacuteseimhez ezek aacutelltak a leg-koumlzelebb Neacutemi tapasztalatszerzeacutes birtokaacuteban nekifoghattam az egyeacuteni me-toacutedus kialakiacutetaacutesaacutenak

A szoumlvegeacuterteacutesi feladatok rendszereacutet a felső tagozat szaacutemaacutera dolgoztam ki sez a neacutegy eacutev 16 oacuteraacutejaacutenak bő feleacutet teszi ki Keacutezikoumlnyvhasznaacutelaton alapuloacute diffe-renciaacutelt feladatok alkotjaacutek az alapozoacute szakaszt ahol a szoacutetaacuterak lexikonok en-ciklopeacutediaacutek sajaacutetossaacutegait tanuljuk valamint csoportmunkaacutek (hagyomaacutenyoskooperatiacutev eacutes projekt) a tanultak alkalmazaacutesaacutenak sokreacutetű gyakorlaacutesaacutet

Az oumltoumldik eacutevfolyam a koumlnyvtaacuterhasznaacutelati alapismeretek elsajaacutetiacutetaacutesaacutevalgyakorlaacutesaacuteval telik Megtanuljaacutek a koumlnyvek helyeacutet (abc ETO) a dokumen-tumok rendszereacutet foglalkoznak az időszaki kiadvaacutenyokkal eacutes sok-sok kere-seacutesi feladatot kapnak Hatodiktoacutel maacuter van idő a szakszoumlvegeacuterteacutesi feladatokraeacutes mivel addigra maacuter vannak sajaacutet ismereteim is a gyerekek keacutepesseacutegeiről aszaktanaacuterok jelzeacutesein kiacutevuumll is differenciaacuteltan tudom adni a feladatokat Aszakszoumlvegek gerinceacutet eleinte az aacuteltalaacutenos lexikonok enciklopeacutediaacutek magyarnyelvi szoacutetaacuterak adjaacutek keacutesőbb toumlbbfeacutele tudomaacutennyal kapcsolatos szaklexiko-nok eacutes -enciklopeacutediaacutek kronoloacutegiaacutek valamint egyeacuteb ismeretterjesztő koumltetek

Eacuteves munkaacutejukban az oumlnaacutelloacute feladatokat pontozom eacutes a neacutegy oacutera eltelteacute-vel kapnak egy osztaacutelyzatot informatikaacuteboacutel koumlnyvtaacuterhasznaacutelat ciacutemmel Ezsegiacutet hogy komolyabban vegyeacutek a munkaacutet Maacuter a heti egy oacuteraacuteban taniacutetotttantaacutergyaknaacutel is arroacutel a probleacutemaacuteroacutel szaacutemolnak be kolleacutegaacuteim hogy a tanuloacuteknem eacuterzik a tantaacutergy suacutelyaacutet mit vaacuterhatneacutek eacuten az eacutevi oumlsszevissza neacutegy oacuteraacutetoacutelmaacuteskeacuteppen

A munkaacutet keacutet reacuteszre osztottam Az egyik az alapozaacutes ahol a keacutezikoumlnyvekeacutes egyeacuteb ismeretterjesztő koumlnyvek jellegzetesseacutegeit hasznaacutelataacutet taniacutetom eacutesehhez kapcsoloacutedoacute feladatokat veacutegeztetek A maacutesik az alkalmazaacutes ahol akoumlnyvhasznaacutelat maacuter csupaacuten eszkoumlz a felmeruumllő probleacutema megoldaacutesaacutera

Alapozaacutes

Az alapozaacutes egyik legfőbb jellemzője hogy a tanuloacutek keacutepesseacutegeik szerint dif-ferenciaacutelva kapjaacutek a feladatokat Minden feladattiacutepusboacutel keacutesziacutetettem 16-feacuteleacutetezeket neheacutezseacutegi sorrendbe rendeztem iacutegy annak megfelelően osztom kiamit elvaacuterok az adott gyerektől hogy meg is tudja oldani A legfőbb ceacutelom asikereacutelmeacutenyhez juttataacutes Szuumlkseacuteg eseteacuten mindig segiacutetek raacutevezeteacutessel vagymegkeacuterem mondja el hogyan is szeretne hozzaacutefogni eacutes ha maacuter el tud is in-dulni azeacutert meacuteg figyelemmel kiacuteseacuterem a haladaacutest

247

6 EacuteVFOLYAM ndash SZOacuteTAacuteRAK

bull keacutezikoumlnyves alapismeretek tartalomjegyzeacutek utaloacutek szoacutecikkek feleacutepiacute-teacutese roumlvidiacuteteacutesek jelek eacutelőfej hasznaacutelata

bull szoumlvegek kiegeacutesziacuteteacutese a Magyar szoacutelaacutesok eacutes koumlzmondaacutesok ciacutemű koumlnyv se-giacutetseacutegeacutevel

bull egyszerű aacutelliacutetaacutesok igazsaacutegtartalmaacutenak eldoumlnteacutese a Magyar eacutertelmező keacutezi-szoacutetaacuter segiacutetseacutegeacutevel

bull szoacutemagyaraacutezat szoacute eredeteacutenek megaacutellapiacutetaacutesa az Idegen szavak szoacutetaacuterasegiacutetseacutegeacutevel

Peacuteldafeladatok

Mind az utaloacutek mind az eacutelőfej hasznaacutelata neheacutez elsajaacutetiacutetanivaloacute az adott kor-osztaacutelynak A laacutesd vagy a nyiacutel jel megtalaacutelaacutesakor sokadik kereseacutesneacutel is keacutepesegy csoport nagyobbik fele jelentkezni hogy bdquode itt nem iacuternak arroacutel a szoacuteroacutelsemmitrdquo Az eacutelőfejneacutel pedig az abc-be rendezeacutes egy fejben elveacutegzendő szaacute-miacutetaacutes arra neacutezve hogy keacutet szoacutehoz keacutepest egy aacuteltalunk vaacutelasztott harmadikhogyan helyezkedik el a betűrendben Raacuteadaacutesul koumlzeledve a keresett ciacutem-szoacutehoz sokszor a szavak harmadik-negyedik-sokadik betűje doumlnti el a keacuter-deacutest Mindig megmutatom előbb hogyan szoktuk a haacuterom szoacutet egymaacuteshozviszonyiacutetani

Megtalaacutelod-e azon az oldalon a szoacutetaacuterban a koumlvet-

kező szavakat amelyiken az eacutelőfej

alma ____ arany

ananaacutesz

ablak

apacs

angoacutera

aranyaacutesoacute

almafa

bdquoDe nem volt viz a vederbe

Kapta magaacutet telemerterdquo

Melyik ciacutemszoacutenaacutel talaacutelsz vaacutelaszt arra a keacuterdeacutesre

hogy milyen fuumlle van a vedernek

KOumlNYVTAacuteRAK

248

Egyszerű szoumlvegeacuterteacutesi-lexikonhasznaacutelati feladatok Jellemző tiacutepusok a hi-aacutenyos szoumlveg kiegeacutesziacuteteacutese eacutes a szoumlveg igazsaacutegtartalmaacutenak eldoumlnteacutese Fontos-nak tartom meacuteg a szoacutemagyaraacutezatok keacutesziacuteteacuteseacutet is nemcsak a maacutesolaacutest a szoacute-taacuterboacutel hanem annak eacutertelmezeacuteseacutet roumlvidiacuteteacuteseacutet sajaacutet szavakkaacute formaacutelaacutesaacutet ismegengedem A szavak eredeteacutenek megtalaacutelaacutesa koumlnnyű feladat baacuter sokszorelfelejtik megkeresni Meacutegis szaacutendeacutekosan hagytam egy mondaton beluumll oumlsz-szefogalmazva a keacutet reacuteszfeladatot hiszen erre is meg kell tanulniuk odafi-gyelni

Egeacutesziacutetsd ki a szoacutelaacutest a Magyar szoacutelaacutesok eacutes koumlz-

mondaacutesok c koumlnyv segiacutetseacutegeacutevel

Amilyen a koumlnyv olyan a helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

Jelenteacutese helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

Keresd meg az alaacutebbi ciacutemszoacutet a Magyar eacutertelmező

keacuteziszoacutetaacuterban

Doumlntsd el a szoacutecikk magyaraacutezata alapjaacuten hogy igaz-

e vagy hamis az aacutelliacutetaacutes

Indokolj

alabaacuterd roumlvid nyelű szekerceszerű vaacutegoacute- eacutes szuacuteroacute-

fegyver

Magyaraacutezd meg a koumlvetkező szoacute jelenteacuteseacutet vagy je-

lenteacuteseit eacutes keresd meg az eredeteacutet

centrum

7 EacuteVFOLYAM ndash SZOacuteTAacuteRAK LEXIKONOK

bull keresztrejtveacuteny kitoumllteacutese a Magyar szinonima szoacutetaacuter segiacutetseacutegeacutevelbull hiaacutenyzoacute szoumlveg kiegeacutesziacuteteacutese a Magyar eacutertelmező keacuteziszoacutetaacuter segiacutetseacutegeacutevelbull idegen nevek kiejteacuteseacutehez kapcsoloacutedoacute feladatok a reacutegi lexikon eacuterdekes

feleacutepiacuteteacutese (neacutevelemenkeacutenti kuumlloumln taacuterolaacutes) hasznos tanulsaacutegokkal jaacuter aszoacutetaacuter- eacutes lexikonhasznaacutelat tanulaacutesaacuteban

bull Ki talaacutelta fel ndash olyan feladatok amelyeket csak uacutegy lehet megoldanihogy a Magyar nagylexikonban aacutetboumlngeacuteszik haacuterom magyar feltalaacuteloacute eacutelet-rajzi szoacutecikkeacutet

249

Peacuteldafeladatok

Javareacuteszt hasonloacuteak az előző eacutevben megismertekhez kicsit nehezednek eacutesuacutejabb tiacutepusokkal gazdagodnak Előbb a keresztrejtveacuteny valamint a maacuter is-merős hiaacutenyos szoumlveg kitoumlltő feladat

1

2

3

4

5

6

7

1 Gleccser

2 Mancs

3 Boroacutekafenyő

4 Kacsa (hiacuterlapi)

5 Eper

6 Felsziacuten

7 Foacutekusz

Egeacutesziacutetsd ki a Magyar eacutertelmező keacuteziszoacutetaacuter segiacutetseacutegeacutevel

a zaacuteroacutejelbe tett szavak koumlzuumll a megfelelővel a ciacutemszoacute je-

lenteacuteseacutet

hering

Az eacuteszaki helliphelliphellipeacutelő ezuumlstoumls testű kis hal

(tavakban tengerekben folyoacutekban)

Nagyon szeretem hasznaacuteltatni a reacutegi Idegen nevek kiejteacutesi szoacutetaacuteraacutet Kuumlloumlnle-ges feleacutepiacuteteacutese miatt alkalmat ad az oumlsszetettebb gondolkodaacutesra kereseacutes koumlz-ben A szoacutetaacuter ugyanis nem a teljes neveket koumlzli hanem minden egyes neacutevele-met kuumlloumln Ha megtalaacutelok egy keresztnevet meacuteg azt is tudnom kell milyennemzetiseacutegű az iacuteroacute (a vezeteacutekneacutevből persze kideruumll de a gyerekek nem ottszoktaacutek kezdeni a kereseacutest kuumlloumln bemutataacutes utaacuten sem) kuumlloumlnben előfordul-hat hogy egy francia vezeteacutekneacutevhez egy neacutemetesen kiejtett keresztnevet paacute-rosiacutetok ami persze hibaacutes megoldaacutes

KOumlNYVTAacuteRAK

250

Keresd meg a hiacuteres emberek iacuteroacutek koumlltők neveacutet

Milyen nemzetiseacutegűek a nevek viselői Iacuterd le he-

lyes kiejteacutesuumlket

Lewis Carroll Antoine de Saint-Exupeacutery

A bdquoki talaacutelta felrdquo bdquomiről hiacuteresrdquo tiacutepusuacute feladatokban a Magyar nagylexikonthasznaacuteljuk Itt peacuteldaacuteul nem az aacutegyuacutenaacutel fogjaacutek megtalaacutelni a megoldaacutest hanemaacutet kell futni a haacuterom megadott szemeacutely eacuteletrajzaacutet Szerencseacutes esetben azonnaljoacute a tipp neacuteha azonban csak harmadszorra talaacuteljaacutek meg a megoldaacutest Meacutegegyetlen osztaacutelyban sem vette eacuteszre senki hogy a feladatokban legtoumlbbszoumlregy II keruumlleti koumlzteacuter viselője a megtalaacutelandoacute szemeacutely pedig azt gondoltamaz ismerős utca- eacutes teacuternevek muacutezeumok segiacutetenek majd a tippeleacutesben

Ki oumlntoumltt az 1848-49-es szabadsaacutegharc idejeacuten aacutegyuacute-

golyoacutekat

1 Zipernowski Kaacuteroly

2 Bem Joacutezsef

X Ganz Aacutebrahaacutem

8 EacuteVFOLYAM ndash SZAKLEXIKONOK

bull a Bioloacutegiai lexikonhoz kapcsoloacutedoacute hiaacutenyos szoumlveg kiegeacutesziacuteteacutese kapcsaacuten(uacutejra) szembesuumllnek az utaloacute eacutes a tilde-jel hasznaacutelataacuteval

bull a Zenei lexikonhoz kapcsoloacutedoacute zeneszerzőkről szoacuteloacute adatgyűjteacutesi fel-adatoknaacutel megismerik az eacuteletrajzi szoacutecikkek feleacutepiacuteteacuteseacutet ndash aminek se-giacutetseacutegeacutevel toumlbboldalas szoumlvegben is koumlnnyű megtalaacutelni a keresett ada-tokat

bull a Fizikai ABC-hez kapcsoloacutedoacute feladatok a legbonyolultabbak egy fi-zikusroacutel szoacuteloacute aacutelliacutetaacutes (oumlsszetett aacutelliacutetaacutes) teljes igazsaacutegtartalmaacutet kell el-doumlnteni uacutegy hogy a lexikon veacutegeacuten levő indexet felteacutetlenuumll hasznaacutelni-uk kelljen

Peacuteldafeladatok

A megoldaacutes kulcsa az utaloacuteban rejlik Aacutellataacutellamok boly talaacutelhatoacute a Bioloacutegi-ai lexikonban Ezutaacuten maacuter csak az ideacutezett szoumlveget kell megtalaacutelni eacutes kiegeacute-sziacuteteni a hiaacutenyossaacutegokat Itt eacutes keacutesőbb a matematika oacuteraacuten szoktam megmu-tatni az bdquoablaktechnikaacutetrdquo egy keresett de ritkaacutebb kuumlloumlnlegesebb szoacutera 5ndash6maacutesodpercig foacutekuszaacutelok (jelen esetben peacuteldaacuteul joacute vaacutelasztaacutes az egyedek vagy a

251

leacutelekszaacutemuacute szoacute) majd keacutet kezem huumlvely- eacutes mutatoacuteujjaiboacutel kis ablakot formaacute-zok ezen keresztuumll reacuteszletekben paacutesztaacutezom veacutegig a hasaacutebokat (Neacutemi gya-korlat utaacuten a keacutez segiacutetseacutege elhagyhatoacute) Legtoumlbb esetben a memoacuteriaacuteba eacutegetettszoacute hamar kiugrik a toumlbbi koumlzuumll

Szinteacuten sokszor előfordul a tilde-jel amit megtanulunk feloldani egyeacuteb rouml-vidiacuteteacutesekkel egyuumltt

aacutellataacutellamok

A taacutersas eacuteletet eacutelő rovarok

(helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip) nagy egyedszaacutemuacute koumlzoumlsseacutege

A helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip eacutelő egyedek

toumlbbnyire egyetlen ritkaacuten neacutehaacuteny

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip ezeacutert nagy leacutelekszaacutemuacute

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip tekinthetők (reacute-

gebben helytelenuumll bdquoaacutellataacutellamokrdquo-nak tekintetteacutek)

Meg kell mutatni a tanuloacuteknak hogy legyen baacuter meacutegoly hosszuacute is egy szoacute-cikk a Zenei lexikonban ezek feleacutepiacuteteacutese akkor is azonos Ha ezzel tisztaacuteban va-gyok a keresett adatokat sebesen meg tudom talaacutelni Az itt talaacutelhatoacute feladat alegkoumlnnyebbek koumlzeacute tartozik ndash a szoacutecikk mindoumlssze haacuteromnegyed hasaacuteb ndashde meacutegsem a legkoumlnnyebb mert a szoacutecikk veacutegeacuten talaacutelhatoacute bibliograacutefiaacutet ishasznaacutelni kell

Bakfark Baacutelint

szuumlleteacuteseacutenek ideje helye

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

halaacutelaacutenak ideje helye

2 oumlnaacutelloacutean publikaacutelt gyűjtemeacutenyes koumltete (kiadaacutes

helye eacutes ideje)

fő hangszere helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

Roacutela iacutert magyar nyelvű koumlnyvciacutemek

Maacutesik kedvenc segeacutedkoumlnyvem a Fizikatoumlrteacuteneti abc A lexikonreacuteszben fizi-kai fogalmakat sorol csupaacuten viszont igen gazdag index talaacutelhatoacute a veacutegeacuten In-nen kell indulni a feladat megoldaacutesaacutehoz Ez a peacuteldafeladat a legnehezebb

KOumlNYVTAacuteRAK

252

Marie Curie-ről sok oldalon olvashatunk ezek koumlzuumll is az utolsoacutek egyike mu-tatja a kiacutevaacutent szoumlveget Az extra neheacutezseacuteget jelző kis aacutebra termeacuteszetesen csaka sajaacutet anyagomban laacutethatoacute

Igaz vagy hamis (Indokold vaacutelasztaacutesodat)

(Segiacutetseacuteg csak a 65 oldal utaacuteni reacuteszben keressetek

Pontosan melyik oldalon melyik ciacutemszoacuteban talaacuteltad

meg az informaacutecioacutet)

Curie Marie

A radioaktivitaacutes jelenseacutegeacutet 1896-ban fedezte fel H

Becquerel aki kuumlloumlnoumlsen erős sugaacuterzaacutest tapasztalt

egy uraacuten-szurokeacutercben A tuumlnemeacuteny kivizsgaacutelaacutesaacuteval

Marie Curie-t biacutezta meg

helliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

Oldalszaacutemhelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

Ciacutemszoacutehelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphelliphellip

Alkalmazaacutes

Az alkalmazaacutesi szakasz funkcioacuteja a maacuter megtanult kereseacutesi technikaacutek gyakor-laacutesa a kuumlloumlnboumlző tiacutepusuacute koumlnyvek sajaacutetossaacutegainak felismereacutese Sokkoumlnyvű ke-reseacutesek eacutes a kronoloacutegia hasznaacutelata is jellemző A csoportmunkaacutek koumlzoumltt vanamikor paacuterban dolgoznak (magyar barokk) van amikor hagyomaacutenyos cso-portokban (matematikus eacutes angol) eacutes van koumlztuumlk kooperatiacutev oacutera (időszakikiadvaacutenyok) valamint projekt is (magyar reneszaacutensz) Mivel keveset dolgoz-hatok egy-egy osztaacutellyal ezeacutert a csoportokat minden esetben eacuten jeloumlloumlm kiAacuteltalaacuteban vegyes oumlsszeteacutetelű csoportokat kialakiacutetaacutesaacutera toumlrekszem

7ndash8 EacuteVFOLYAM ndash CSOPORTMUNKAacuteK

bull Magyar barokk ndash csoportmunka ismeretterjesztő eacutes segeacutedkoumlnyvekhasznaacutelata tartalomjegyzeacutek mutatoacutek szoacutecikkek

bull Oacutekori eacutes uacutejkori matematikusok ndash csoportmunka lexikonhasznaacutelatoumlsszekevert eacuteletrajzok szeacutetvaacutelogataacutesa taacutejeacutekozoacutedaacutes egyszerű kronoloacute-giaacuteban toumlrteacuteneacutesek bdquoegyidejűseacutegerdquo Jegyzeteleacutes előkeacutesziacutetett taacuteblaacutezatba

253

bull Magyar reneszaacutensz ndash projektmunka bdquoteacuteveacutehiacuteradoacuterdquo keacutesziacuteteacutese aktiacutevtaacutebla hasznaacutelataacuteval Ismeretterjesztő eacutes segeacutedkoumlnyvek hasznaacutelata in-formaacutecioacutekereseacutes

bull bdquoangolrdquo szoacutekapcsolatokkal kapcsolatos adatgyűjteacutes soraacuten neacutehaacutenyadatboacutel uacutejsaacutegcikk fogalmazaacutesa szabadon vaacutelasztott hiacuterlapstiacutelusban

bull Időszaki kiadvaacutenyok cikkeiből ndash leacutenyegkiemeleacutes toumlmoumlriacuteteacutes kulcs-szavazaacutes

Peacuteldafeladatok

A magyar barokk oacutera egyik csoportjaacutenak feladata A csoportok aacuteltalaacutebankeacutet főből aacutellnak nyolc paacuter a kor művelődeacutestoumlrteacuteneteacutenek eleacuteg szeacuteles spektru-maacuteban kutat az alaacutebbi peacuteldaacuten kiacutevuumll szerepel az irodalom (Balassi Baacutelint kuuml-loumln is) a vaacutendornyomdaacuteszok az eacutepiacuteteacuteszet a festeacuteszet a sport az eacutetkezeacutesiszokaacutesok stb Az oacutera veacutegeacutere a megoldott feladatok alapjaacuten lekeruumll MS Mes-ter Maacuteria laacutetogataacutes Erzseacutebetneacutel c keacutepeacuteről a nyolc takaroacutelap utaacutena lehetneacutezni a keacutepnek eacutes a szerzőnek (A keacutep az Ars Hungarica c koumlnyv boriacutetoacutejaacutenis laacutethatoacute naacutelunk koumlnnyű megtalaacutelni) A feladathoz tartozoacute megjegyzeacutest per-sze csak eacuten laacutetom

Buacutetorok viselet

I a Keress magyarorszaacutegi reneszaacutensz buacutetorokat eacutes

mutasd meg nekuumlnk

b Mi az az olasz korsoacute eacutes mi a szerepe

II a Keress XVI sz-i előkelő magyar asszonyt mu-

tasd meg eacutes nevezd meg a ruha reacuteszeit

b Lehet-e egy ruha kutyafuumllű

A feladat koumlnyvei

1 Kiss Eacuteva Korok buacutetorok Bp Moacutera 1988 (Ko-

libri koumlnyvek)

2 Eacutek Erzseacutebet Magyarorszaacutegi viseletek Bp

Littoria cop 1994

Az első koumlnyvben hasznaacutelhatoacute a tartalomjegyzeacutek a maacuteso-

dikban csupaacuten a koumlnyv időrendi feleacutepiacuteteacutese (a gyerekek pa-

naszkodhatnak eacutes szuumlkseacuteg lehet segiacutetseacutegre)

A matematika oacutera egyik oumlsszekevert eacuteletrajza Az oacutera maacutesik feleacuteben amegtalaacutelt nyolc matematikushoz-termeacuteszettudoacuteshoz olyan esemeacutenyeket ke-resuumlnk melyek az eacuteletuumlkben (oacutekoriaknaacutel az ő idejuumlkhoumlz koumlzel) estek meg

KOumlNYVTAacuteRAK

254

vagy olyan szemeacutelyeket akikkel egyszerre eacuteltek Az eacuteletrajzok szeacutetvaacutelogataacutesaacute-hoz a Magyar nagylexikon szoacutecikkeit hasznaacuteljuk Hogy egeacutesz csoport tudjonkeresni ezeacutert a szoacutecikkekről feacutenymaacutesolatokat keacutesziacutetettem de a koumlnyveket isodaadom

Puumlthagorasz ndash Eukleideacutesz ndash szuumlletett ndash Kr e 356-ban ndash Kr e570-ben ndash Szamosz szigeteacuten ndash szuumlleteacutesi helye ismeretlen ndash Meg-halt ndash Kr e 500 koumlruumll ndash Kr e 300 taacutejaacuten ndash Atheacutenban eacutes Ale-xandriaacuteban eacutelt ndash Krotoacutenboacutel Metapontionba menekuumllt feltehető-leg itt is halt meg ndash Geometriai levezető moacutedszere a mai napigegyik meghataacuterozoacute eleme a matematikaacutenak ndash Teacutetelt neveztek elroacutela ndash Nevezetes meacuteg a leacutelekvaacutendorlaacutes elmeacuteleteacuteről ndash Algorit-must geometriaacutet osztaacutest siacutekot szerkeszteacutest neveztek el roacutela ndashTaniacutetvaacutenyaival koumlvetőivel a roacutela elnevezett iskolaacutet alapiacutetottameg

A magyar reneszaacutensz oacutera egyik csoportjaacutenak feladata Neacutegy csoport vanpolitikai-gazdasaacutegi tudomaacutenyos műveacuteszeti eacutes bdquoeacuteletkeacutepekrdquo A csoportokneacutegy-oumlt főből is aacutellhatnak A hosszuacute keacuterdeacutes kifejteacutese eacutes a roumlvidekből kettőkoumltelező Csillagokkal jeloumlltem a naacutelunk nehezebben megoldhatoacute-megtalaacutelhatoacute teacutemaacutekat Az oacutera veacutegeacutere aktiacutev taacutebla (keacutepek zeneacutek videoacutek vaacutelo-gataacutesaacutera ad lehetőseacuteget) segiacutetseacutegeacutevel teacuteveacutehiacuteradoacute keacuteszuumll Az oacutera megjelent azIskolai koumlnyvtaacuteri projektek programok c KTE kiadvaacutenyban

Műveacuteszeti szerkesztőseacuteg

HosszuacuteOumlsszefoglaloacutet keacuterek Janus Pannonius eacuteleteacuteről Szerepeljen benneszuumlleteacutesi eacuteve neve rokonai Hol jaacutert egyetemre milyen megbiacuteza-taacutesai voltak a magyar kiraacutelyi udvarban Mieacutert lett kegyvesztettMelyik leghiacuteresebb verse eacutes milyen nyelven iacutert eredetileg

Roumlvidekbull Mikor ismerteacutek meg VIII Henrik zeneacutejeacutet Maacutetyaacutes kiraacutely udva-raacutebanbull Legjelentősebb reneszaacutensz festőnknek csupaacuten monogramjaacutetismerjuumlk M S Mester Milyen keacutet nagy műveacuteszeti korszak stiacute-lusjegyei keverednek Maacuteria eacutes Erzseacutebet talaacutelkozaacutesa c keacutepeacuten eacuteshogyanbull Melyik euroacutepai festő eacutes milyen moacutedon toumlkeacuteletesiacutetette az olaj-festeacutes technikaacutejaacutet

255

bull Mit jelentenek a koumlvetkező fogalmak perspektiacuteva sfumatotechnikabull Aacutelliacutetsd a koumlvetkező magyar eacutes kuumllfoumlldi iacuteroacutekat elhalaacutelozaacutesuk eacutevealapjaacuten időrendi sorrendbe Janus Pannonius Heltai GaacutespaacuterShakespeare Bonfini Galeotto Marziobull Iacuterj peacuteldaacutekat a Visegraacutedi kiraacutelyi nyaraloacutepalotaacuteboacutel keacuteső goacutetikus eacutesreneszaacutensz eacutepiacuteteacuteszeti elemekre

Az bdquoAngol oacuterardquo egyik feladata Itt maacuter inkaacutebb a szoumlvegalkotaacutes kap na-gyobb hangsuacutelyt mint a szoumlvegeacuterteacutes de a keacutet fogalmat amuacutegy sem szeret-neacutem elkuumlloumlniacuteteni hiszen egymaacutesra eacutepuumllnek egymaacutest segiacutetik

Az uacutejsaacutegcikkek iacuteraacutesa soraacuten szuumlletett maacuter sportmeacuterkőzeacutes leiacuteraacutesa vagy akedvenc sportoloacute utazaacutesaacuteroacutel tudoacutesiacutetaacutes Keacutet kedvencem koumlzeacute tartozik bdquoAzokni elterjedeacutese Angliaacutebanrdquo c abszurd eacutes a bdquoRendőrseacutegi koumlroumlzeacutesrdquo Kreatiacutevoumltletekben sosincs hiaacuteny

Keress informaacutecioacutet az alaacutebbi fogalmakroacutel szemeacutelyekrőlFogalmazz cikket tetszeacutes szerinti uacutejsaacuteg stiacutelusaacuteban uacutegy hogy akapott informaacutecioacutek mind benne legyenekdruidaacutek ndash Graacutel ndash Lancelot ndash Merlin ndash Avalon ndash Stonehenge

A szellemi munka technikaacuteit gyakoroljuk az időszaki kiadvaacutenyok roumlvidcikkein mint peacuteldaacuteul a koumlvetkezőn Feladat egyreacuteszt a cikk toumlmoumlriacuteteacutese maacutes-reacuteszt a kulcsszavak megtalaacutelaacutesa illetve oumlnaacutelloacute kulcsszavak megalkotaacutesa Aneacutegy csoport szaacutemaacutera egy terjedelmesebb toumlbb reacuteszre oszthatoacute cikket vaacuteg-tam szeacutet a koumlzoumls teacutema kapcsaacuten (szaporulat az aacutellatkertben) a kulcsszavakatlehet uacutegy aacuteltalaacutenosiacutetani hogy mindannyiuk szaacutemaacutera megfelelő legyen eacutes meglehet keresni a csak egy-egy cikkre jellemzőket is A feladat szaacutendeacutekosankoumlnnyű olvasmaacutenyokra eacutepuumll ezzel szeretneacutem a moacutedszert a technikaacutet bemu-tatni Keacutesőbb a gimnaacuteziumban bőven gyakorolhatjaacutek meacuteg nehezebb szoumlve-geken is

HANGA Zoltaacuten Preacuterikutya-buacutejoacutecska Suumlni 20074 17A taacutersas preacuterikutyaacuteknaacutel szinteacuten koumllykoumlk vannak legalaacutebb tizen-keacutet koumllykoumlt szaacutemoltak oumlssze a gondozoacutek Neheacutez pontosan meg-aacutellapiacutetani mennyien is vannak ezek az Eacuteszak-Amerikaacuteban ho-nos nagy koloacuteniaacutekban eacutelő raacutegcsaacuteloacutek ugyanis az Aacutellatkertben iskiterjedt foumlld alatti uumlregrendszert eacutepiacutetenek ki amely tucatnyi be-jaacuteratboacutel folyosoacutekboacutel eacutes kuumlloumlnfeacutele kamraacutekboacutel aacutell Mivel az uumlregbenem lehet belaacutetni sohasem lehet biztos az ember abban hogymindegyik preacuterikutya fent van-e a napsuumltoumltte felsziacutenen A

KOumlNYVTAacuteRAK

256

preacuterikutyaacutek egyszerre 3-5 koumllykoumlt hoznak vilaacutegra A 12 aacutellat oumlsz-szesen neacutegy alomboacutel neacutegy nősteacutenytől szuumlletett

Mindezekkel remeacutelem a koumlnyvtaacuter sajaacutetos eszkoumlzeivel segiacutethetem kolleacutegaacuteimeacutes a gyerekek munkaacutejaacutet a taniacutetaacutest-tanulaacutest felkiacutenaacutelhatom a tantermen kiacutevuumllindash vagy mondjuk uacutegy szokatlan tantermi ndash tanulaacutesi eacutelmeacutenyt raacuteszoktathatomőket a toumlbb forraacutesuacute ismeretszerzeacutesre eacutes oumlnaacutelloacute munkaacutera buzdiacutetaacutessal segiacutethe-tem a keacutesőbbi helytaacutellaacutest maacutes szinteacuten szokatlan helyzetekben mint peacuteldaacuteulaz iskola veacutegezteacutevel a felveacutetelizeacutest Addig is termeacuteszetesen a sokfeacutele tantaacutergyelsajaacutetiacutetaacutesaacutet

Felhasznaacutelt irodalom

SAacuteNDOR Gertrud Koumlnyves fuumlzet Segeacutedeszkoumlz eacutes feladatgyűjtemeacuteny a koumlnyvhasznaacutelat gyakorlaacutesaacutehozaz aacuteltalaacutenos iskola 2-8 osztaacutelya szaacutemaacutera Bp Kroacutenika Nova1999 142 p

MELYKOacuteNEacute TŐZSEacuteR Judit A koumlnyv eacutes birodalma Feladatgyűjtemeacuteny a tanulaacutesi forraacutesok hasznaacute-lataacutenak taniacutetaacutesaacutehoz Bp Dinasztia 1999 151 p

PITRIK Joacutezsef Informatika koumlnyvtaacuterhasznaacutelat szaacutemiacutetaacutestechnika Tankoumlnyv haladoacutek reacuteszeacutere 7-8osztaacutely Celldoumlmoumllk Apaacuteczai K 2001 144 p

MAKAacuteDI Mariann A kompetenciaalapuacute pedagoacutegia lehetőseacutegei a taniacutetaacutesi-tanulaacutesi folyamatban Sze-ged 2009

KUumlRTOumlSI Zsoltneacute A reneszaacutensz Magyarorszaacutegon In Iskolai koumlnyvtaacuteri projektek programokszerk Doumlmsoumldy Andrea Bp KTE 2011 254 p

Szakmaacuteri Klaacutera Periodikaacutek hasznaacutelata a gimnaacuteziumi oktataacutesban

257

Szakmaacuteri Klaacutera

PERIODIKAacuteK HASZNAacuteLATAA GIMNAacuteZIUMI OKTATAacuteSBAN

Iskolaacutenk a Budai Nagy Antal Gimnaacutezium Budapest XXII keruumlleteacuteben Bu-dafokon van A keruumllet kertvaacuterosi jellegű a lakossaacuteg taacutersadalmi oumlsszeteacutetelevegyes Tanuloacuteink 80-a keruumlleti gyerek a toumlbbiek jelentős reacutesze Pest me-gyeacuteből eacuterkezik Keacutepzeacutesuumlnk 6 eacutes 4 eacutevfolyamos gimnaacutezium ez kiegeacuteszuumll az oumlteacuteves nyelvi előkeacutesziacutetős osztaacutellyal

22 eacuteve vagyok a gimnaacutezium koumlnyvtaacuterostanaacutera elődoumlm 35 eacutev alatt alapoztameg a joacutel szervezett gazdag koumlnyvtaacuteri gyűjtemeacutenyt Tantervuumlnkbe szervesenbeeacutepuumllnek a koumlnyvtaacuterhasznaacutelati oacuteraacutek eacutes sok koumlnyvtaacuterban tartott szakoacuteraacutet isszervezuumlnk az egyeacuteb kulturaacutelis eacutes szabadidős programok mellett Az iskola-vezeteacutes nagy hangsuacutelyt helyez a koumlnyvtaacuter műkoumldeacuteseacutenek segiacuteteacuteseacutere eacutes peda-goacutegiai hasznosulaacutesaacutera

Mostani iacuteraacutesomban egy toumlbb eacuteve zajloacute programunkat mutatom be Az el-muacutelt eacutevekben anyagi okok miatt sajnaacutelatosan lecsoumlkkent az előfizetett folyoacute-iratok szaacutema iskolaacutenkban A kiacutenaacutelatot koumlzoumlsen alakiacutetottuk ki a munkakoumlzoumls-seacutegek veacutelemeacutenyeacutenek figyelembe veacuteteleacutevel iacutegy minden tudomaacutenyt- eacutes műveacute-szeti teruumlletnek vannak folyoacuteiratai A bdquogazdagsaacutegotrdquo uacutegy tudtuk megőriznihogy sok kolleacutega fizet elő olyan szaklapra amely a koumlnyvtaacuterba eacuterkezikhellip Ar-ra is figyelnuumlnk kellett hogy a tanuloacutek szaacutemaacutera is eacuterthetőek eacutes vonzoacuteak le-gyenek ezek a lapok Ugyanakkor azt is eacuterzeacutekeltuumlk a koumlnyvtaacuterban hogy joacutevalkevesebben olvassaacutek a meacuteg jaacuteroacute periodikaacutekat Toumlbb kolleacutegaacuteval is beszeacutelget-tem ennek okairoacutel Az oumltlet csiacuteraacuteja egy beszeacutelgeteacutesből indult el amit az egyikfoumlldrajz szakos kolleacutegaacuteval Komloacutesi Aacutekossal ndash aki rendszeresen koumllcsoumlnoumlzte afriss szakmai lapokat ndash folytattam Ő is nagyon fontosnak tartotta hogy a

KOumlNYVTAacuteRAK

258

gyerekek megismerjeacutek ezeket a periodikaacutekat kedvet kapjanak az olvasaacutesaacutehoztaacuteguljon szaktaacutergyi laacutetoacutekoumlruumlk anya- eacutes szaknyelvi szavaiknak koumlre

A koumlvetkező ceacutelokat tűztuumlk kibull a periodikaacutek megismerteteacutesebull a periodikaacutek olvastataacutesa a szaknyelv olvasaacutesaacutenak gyakoroltataacutesabull az informaacutecioacutekereseacutes eacutes a szoumlvegfeldolgozaacutes gyakorlaacutesabull kitartoacute rendszeres egyeacuteni eacutes csoportos munkabull az oumlkoloacutegiai szemleacuteletmoacuted kialakiacutetaacutesa elmeacutelyiacuteteacutesebull a koumlzoumls egyuumlttleacutet megeacuteleacutese

A koumlzoumls munkaacutet a foumlldrajz eacutes a bioloacutegia munkakoumlzoumlsseacuteggel a koumlrnyezetineveleacutesi csoporttal az iskola ZoumllDOumlK-eacutevel eacutes a koumlnyvtaacuterral veacutegeztuumlk Isko-laacutenk Oumlkoiskola melyre nagyon buumlszkeacutek vagyunk eacutes sokat teszuumlnk hogymeacuteltoacutek lehessuumlnk a ciacutemre Uacutettoumlrő kezdemeacutenyezeacuteskeacutent iskolaacutenkban elsők kouml-zoumltt alakult meg a zoumlld diaacutekszervezet a ZoumllDOumlK akik rendszeresen akoumlnyvtaacuterban is tartjaacutek oumlsszejoumlveteleiket Programunk toumlbb eacuteve zajlik idő-koumlzben aacutetalakult jelenleg keacutet szaktanaacuterral Komloacutesi Aacutekossal eacutes Darvas Kata-linnal dolgozunk egyuumltt a koumlnyvtaacuterban

A koumlvetkező időszaki kiadvaacutenyokat vontuk be az akcioacuteba

bull Budateacuteteacutenyi Hiacuterleveacutel (helyi koumlrnyezetveacutedelmi lap)bull Eacutelet eacutes Tudomaacutenybull Foumlldgoumlmbbull Madaacutertaacutevlatbull National Geographicbull Termeacuteszetbuacutevaacuterbull Az Utazoacutebull Vadon

Munkaacutenk a koumlvetkezőkeacuteppen alakult az eacutevek soraacuten

1) Komloacutesi Aacutekos tanaacuter uacuter havi egy alkalommal foumlldrajz szakoacuteraacutet tartott akoumlnyvtaacuterban amikor a fenti periodikaacutek segiacutetseacutegeacutevel csoport munkaacute-val jaacutertak koumlrbe egy-egy teacutemaacutet A teacutemafeldolgozaacutest iraacutenyiacutetott keacuterdeacute-sekkel segiacutetettuumlk Hasznaacutelni kellett a keacutezikoumlnyvtaacuterat aacuteltalaacutenos lexiko-nokat szaklexikonokat szakkoumlnyveket eacutes teacuterkeacutepeket Ezt egeacutesziacutetetteacutekki a folyoacuteiratok cikkei Termeacuteszetesen itt a reacutegebbi folyoacuteiratszaacutemokfeldolgozaacutesaacutera is eacutepiacutetettuumlnk A tanaacuter uacuter is nagyon fontosnak tartotta aperiodikaacutek bevonaacutesaacutet mivel azokban a legfrissebb szakirodalmi kuta-

259

taacutesok mai utazaacutesok leiacuteraacutesaival fel lehet kelteni a figyelmet be lehetmutatni hogy a tudomaacuteny aacutellandoacutean uacutejabb eacutes uacutejabb eredmeacutenyekettud felmutatni melyek uacutejabb keacuterdeacuteseket kutataacutesi teruumlleteket nyithat-nak meg Azt vettuumlk eacuteszre hogy a folyoacuteiratok keltetteacutek fel leginkaacutebb atanuloacutek figyelmeacutet hiszen a szoumlveget keacutepek egeacutesziacutetik ki sőt az interne-ten tovaacutebbi informaacutecioacutekat eacutes keacutepeket talaacutelhattak a cikkekhez

2) Ezt az eacuterdeklődeacutest szerettuumlk volna tovaacutebbra is fenntartani sőt fokoz-ni Egyeacuteni versenyt hirdettuumlnk a tanuloacuteknak a koumlvetkező moacutedon afenti folyoacuteiratokat ndash a kolleacutegaacuteval egymaacutes koumlzt felosztva azokat elol-vasva ndash havonta recenzeaacuteltuk a cikkeket majd keacuterdeacuteseket tettuumlnk felaz adott szoumlvegből-szoumlveghez Be kell valljam mi is nagyon eacutelveztuumlkezt a munkaacutet mert nem munka volt elsősorban hanem oumlroumlmteli te-veacutekenyseacuteg Toumlbb plakaacutetot helyeztuumlnk el az iskolaacuteban ahol felhiacutevtuk aversenyre a figyelmet Termeacuteszetesen a tanaacuterok a szakoacuteraacutekon is felhiacutev-taacutek erre a figyelmet eacutes a koumlnyvtaacuterban is toumlbbeket szoacuteliacutetottam meg ndashiacutegy vonva be a versenybe őket A plakaacutetokon havonta csereacuteltuumlk a keacuter-deacutessorokat eacutes feltettem a koumlnyvtaacuter blogjaacutera is az aktuaacutelis tartalmat Azegyeacutenileg versenyző diaacutekok ezekből szabadon vaacutelaszthattak havontakeacutet cikket majd a szakszoumlveg elolvasaacutesa utaacuten tudtak vaacutelaszolni a fel-tett keacuterdeacutesekre Iacutegy szakirodalmi koumlnyvet eacutes internetes tartalmat ishasznaacutelniuk kellett a munkaacutejuk soraacuten A keacuterdeacutesekre adott vaacutelaszokkalegyuumltt a felhasznaacutelt irodalom bibliograacutefiai leiacuteraacutesaacutet is le kellett adniuk akoumlnyvtaacuterban Toumlbb paacuter is volt a versenyben előfordult hogy baraacutetokeacutes baraacutetnők egyuumltt joumlttek egyuumltt dolgoztak egymaacutes segiacutetetteacutek sőtegymaacutesnak ajaacutenlottak cikkeket A beadaacutesi hataacuteridő lejaacutertaacuteval mindigmegjelentek a helyes megoldaacutesok is a bdquohiacuterhelyekenrdquo majd az uacutejabbforduloacute keacuterdeacutesei Az első eacutev utaacuten olyan lelkesek voltak a reacutesztvevőkhogy ők keacuterteacutek folytatoacutedjeacutek a verseny Ez a folyoacuteiratolvasoacute verse-nyuumlnk keacutet taneacuteven keresztuumll zajlott megiacuteteacuteleacutesuumlnk szerint sikeresen Ajoacute megfejteacutesek mellett eacuterteacutekeltuumlk a szorgalmat is tehaacutet akik mindenhoacutenapban reacuteszt vettek a munkaacuteban őket kuumlloumln is jutalmaztuk Foumlld-rajz szaktaacutergyboacutel szorgalmi oumltoumlst kaptak a tanuloacutek A taneacutev veacutegeacuten uumln-nepeacutelyes keretek koumlzoumltt zaacutertuk a versenyt a koumlnyvtaacuterban ahol koumlny-veket folyoacuteirat előfizeteacutest aproacutebb ajaacutendeacutekokat kaptak a versenyzőkA koumlvetkező taneacutevben az iskola alapiacutetvaacutenya aacutellta a jutalmat egy kouml-zoumls egeacutesz napos kiraacutendulaacutest a Velencei-toacutehoz vezetett evezeacutessel anaacutedas tanoumlsveacutenyen Tanaacuter uacuterral tudatosan vaacutelasztottuk ezt a jutalmatSzerettuumlk volna ha az egyeacuteni munka a verseny utaacuten egy koumlzoumls egyuumltt-leacutettel zaacuterjuk le a versenyt Erre toumlbb szempontboacutel is nagyon alkalmasvolt ez az evezeacutes nemcsak szellemi teveacutekenyseacuteg hanem fizikai eacutes lelkierőfesziacuteteacutes is a csapatmunka neheacutezseacutegei eacutes oumlroumlmei a termeacuteszet koumlze-

KOumlNYVTAacuteRAK

260

liseacuteg a maacuter koumlnyvből folyoacuteiratboacutel honlaproacutel megismert viacutezi vilaacutegszemeacutelyes megtapasztalaacutesa egymaacutes megismereacutese is ceacutel volt A kiraacuten-dulaacutes a rossz idő elleneacutere joacute moacuteka volt

3) Uacutegy eacutereztuumlk egy kicsit kifaacuteradt ez a program ezeacutert a koumlvetkező tan-eacutevben Komloacutesi Aacutekossal koumlzoumlsen uacutegy hataacuteroztunk hogy egyeacuteni mun-ka kereteacuteben de tovaacutebbra is elsősorban a folyoacuteiratok olvastataacutesaacuterahelyezve a hangsuacutelyt haacutezi dolgozat formaacutejaacuteban adnak szaacutemot egy-egyteacutemaacuteroacutel a tanuloacutek A koumlnyvtaacuterban toumlbb heacuteten aacutet zajlott a feldolgozaacutesteacutemakutataacutes irodalomkereseacutes maguknak a szoumlvegeknek az elolvasaacutesajegyzeteleacutese vaacutezlatiacuteraacutes Tanulsaacutegos volt hogy akik maacuter reacuteszt vettekoumlnkeacutent ebben a programban sokkal otthonosabban biztosabban mo-zogtak a koumlnyvtaacuterban jobban mertek keacuterdezni segiacutetseacuteget keacuterni taacutejeacute-kozottabbak voltak a keacutezikoumlnyvtaacuter eacutes a szakirodalom hasznaacutelataacutebanIgeacutenyesebben akartaacutek megoldani a koumltelező feladatot nem csak le-tudni a dolgokat Ezt koumlvetően aztaacuten otthon vagy a koumlnyvtaacuterban iacutertaacutekmeg haacutezi dolgozatukat Ebben a programban toumlbb osztaacutely is reacutesztvett- vaacuteltozoacute sziacutenvonalon eacutes sikerrel de mindegyik tanuloacute iacutezeliacutetőt ka-pott a folyoacuteiratok vilaacutegaacuteboacutel Az elbiacuteraacutelaacutesnaacutel fontos szempont volthogy milyen gazdag a szakirodalom felhasznaacutelaacutesa eacutes megfelelő formaacute-ban toumlrteacutent-e a bibliograacutefiai hivatkozaacutes

4) Az idei taneacutevben tovaacutebb folytatoacutedik a munka de maacutes formaacuteban Mi-vel a tanuloacutek koumlzelednek az eacuterettseacutegi feleacute illetve toumlbben előrehozotteacuterettseacutegit fognak tenni foumlldrajzboacutel a szaktanaacuter azt laacutetja joacutenak ha aszoacutebeli megnyilvaacutenulaacutesokat taacutemogatjuk A mostani teacutemaacutek globaacutelisprobleacutemaacutekkal foglalkoznak melynek teacutemakoumlrei eacutes teacutemaacutei FegyverkezeacutesTuacutelneacutepesedeacutes Heacutetmilliaacuterdos eacutev Eacutehseacuteg Szűk esztendők joumlnnek Energia eacutesnyersanyagvaacutelsaacuteg Gazdaacutelkodj okosan avagy az energiavaacutelsaacuteg High-techhulladeacutek Atomenergia - megeacuteri-e Koumlrnyezetszennyezeacutes Viacutezhiaacuteny eacutesviacutezbőseacuteg Kiacutenaacuteban Melegedő sarkvideacutek avagy mi lesz a nanuk vacso-raacuteja Buacutecsuacute a gleccserektől Pusztuloacute anyafoumlld Budapest houmlrgő tuumldejeHaldokloacute eacutejszakaacutek ndash a feacutenyszennyezeacutes jelenseacutege Pusztuloacute AmazoacuteniaElsősorban a Foumlldgoumlmb eacutes a National Geographic folyoacuteiratokat kellett fel-hasznaacutelniuk eacutes majd kiselőadaacutes formaacutejaacuteban szaacutemot adniuk egyeacutenimunkaacutejukroacutel Az előadaacutest prezentaacutecioacutes vetiacuteteacutessel kell kiacuteseacuterniuumlk Ezmaacuter egy oumlsszetettebb feladat oumlssze kell gyűjteni a teacutema szakirodalmaacutetfel kell dolgozni meg kell iacuterni az oumlsszefoglaloacutet keacutepeket kell keresnihozzaacute az interneten sajaacutet fotoacutekkal grafikonokkal kell alaacutetaacutemasztani amondanivaloacutet Veacuteguumll pedig az osztaacutely előtt olyan kiselőadaacutest tartaniamely soraacuten a prezentaacutecioacutejaacutet is hasznaacutelnia kell

261

5) Jelenleg is zajlik keacutet nagy nemzetkoumlzi koumlrnyezetveacutedelmi projekt az is-kolaacutenkban amelyben szinteacuten a koumlnyvtaacuter eszkoumlzeit is felhasznaacutelva dol-goznak a tanuloacutek Az egyik a Dunaacuteval foglalkozik a maacutesik a szeacutendi-oxid kibocsaacutejtaacutes keacuterdeacuteseit-probleacutemaacuteit eacutes megoldaacutesi lehetőseacutegeit kutat-ja A gyerekek most 7 illetve 8 eacutevfolyamosok eacutes maacuter laacutetjuk a to-vaacutebbleacutepeacutes lehetőseacutegeit kihiacutevaacutesait

6) Tapasztalataink szerint ezeket a teveacutekenyseacutegeket tanulaacutesi formaacutekatszeretik a gyerekek Mivel azok akikkel elkezdtuumlk ezt a programotmaacuter joacutereacuteszt veacutegeztek vagy joumlvőre lesznek veacutegzősoumlk ezeacutert az uacutejonnanbeleacutepő osztaacutelyokban is hasznosiacutetani fogjuk eddigi tapasztalatainkat eacutestovaacutebb folytatjuk a munkaacutet Biztos vagyok benne hogy egy kicsitmaacuteshogyan hiszen mindig van uacutejabb oumltlet mindig vaacuteltoznak a diaacutekokis eacutes az uacutej lehetőseacutegek gyakorlatok raacutenk tanaacuterokra eacutes koumlnyvtaacuterosokrais oumlsztoumlnzően hatnak

Meggyőződeacutesuumlnk hogy ez a koumlvetkezetes munka sokat segiacutetett azoknak atanuloacuteknak akik toumlbb eacuteven keresztuumll akaacuter oumlnkeacutent akaacuter szaktaacutergyi koumltelezett-seacutegből reacuteszt vettek benne

A szaktaacutergyi tudaacuteson tuacutel az olvasaacutes gyakorlaacutesa a leacutenyegkiemeleacutes vaacutezlatkeacute-sziacuteteacutes a vilaacuteg megismereacuteseacutenek oumlroumlme az elkoumltelezett koumlrnyezetet tudatosmagatartaacutes eacutes a koumlzoumls egyuumlttleacutet mind-mind gazdagiacutetotta koumlzoumlsseacuteguumlnket

Amikor belekezdtuumlnk akkor engem elsősorban az a vaacutegy hajtott hogyjobban kihasznaacuteljuk az előfizetett folyoacuteiratokat a koumlnyvtaacuterban Veacutegigtekintveaz elmuacutelt eacutevek munkaacutejaacutet laacutetom bdquomilyen szeacutepen meggyoumlkeresedett az eluumllte-tett csemeterdquohellip Az eacutevek soraacuten remeacutenyeink szerint minden reacutesztvevőbenmajd egyre uacutejabb eacutes uacutejabb lombos aacutegat hajt eacutes gyuumlmoumllcsoumlket terem

Tovaacutebbi reacuteszletek a keacuterdeacutessorok ahttpbnagkonyvtarblogspotcomciacutemen talaacutelhatoacutek

KOumlNYVTAacuteRAK

262

Szaacutevai Ilona

OLVASNI JOacuteVARIAacuteCIOacuteK EGY TEacuteMAacuteRA

Muacutelt eacutev veacutegeacuten felkeacutereacutest kaptam a Koumlnyv eacutes neveleacutes szerkesztőseacutegeacutetől iacuterjak ar-roacutel hogy mieacutert is foglalkozik a PONT Kiadoacute a Forduloacutepont ciacutemű folyoacuteiratolyan hangsuacutelyosan az olvasaacutessal joacutemagam mieacutert ragadok meg minden al-kalmat hogy szoacuteban eacutes iacuteraacutesban veacutedjem a koumlnyvet az olvasaacutest

Joacute előkeacuteszuumllet volt hogy megfogalmazzam mindazt amit a 2011 maacutejusaacute-ban a HUNRA konferenciaacuten is el szaacutendeacutekoztam mondani Az eacutevek soraacuten el-hangzott előadaacutesaim konferenciai felszoacutelalaacutesaim leacutenyegeacuteben mind-mind bdquova-riaacutecioacutek egy teacutemaacuterardquo ndash hiszen bő keacutet eacutevtizedes munkaacutem egyik vezeacutervonala azolvasaacutes veacutedelme

Aki ismer ndash eacutes koumlnyves koumlnyvtaacuteri berkekben sokan ismernek hiszengyakran talaacutelkozunk szakmai oumlsszejoumlveteleken ndash ismerik toumlrteacutenetemet suacutelyosbetegseacuteg miatt keruumlltem Budapestre keacutet eacutes feacutel eacutevtizede az akkor meacuteg duacuteloacuteromaacuteniai diktatuacutera alatt Csalaacutedomtoacutel elszakiacutetva egyeduumll vaacutertam a koacuterhaacutezbanhoacutenapokon aacutet a sors doumlnteacuteseacutet meggyoacutegyulok vagy beteljesuumll a bukaresti or-vosok joacuteslata miszerint oumlt hoacutenapnyi eacuteletidőm lejaacuter Meacuteg telefonon is aligeacuterintkezhettem a csalaacutedommal Hatodik osztaacutelyos kislaacutenyom anyai taacutemoga-tottsaacuteg neacutelkuumll maradt az egyre jobban eldurvuloacute Bukarestben

Amikor bdquoorvosi javallatrardquo ndash mert eacuteletveszeacutelyes műteacutet előtt jogom voltlaacutetni gyermekemet ndash feacuterjem eacutes kislaacutenyom kijoumlhetett Budapestre akkormondtam ki magamban azt amit az eskuumlvőkoumln szokaacutes kimondani bdquomiacuteg a

Az iacuteraacutes megjelent a Koumlnyv eacutes neveleacutes 20111-es szaacutemaacuteban bdquoKinek a dolga veacutedeni a kultuacuteraacutet azolvasaacutest a koumlnyvet ndash bdquoPanaszkodsz vagy dicsekszel Zaacutelirdquo ciacutemmel Jelen iacuteraacutes annak aktualizaacuteltvaacuteltozata

Szaacutevai Ilona Olvasni joacute Variaacutecioacutek egy teacutemaacutera

263

halaacutel el nem vaacutelaszthelliprdquo Toumlbbeacute nem szakiacutethat el minket senki egymaacutestoacutel Uacutejraegyuumltt a csalaacutedom eacutes ez mindenneacutel fontosabb volt Meacuteg egeacuteszseacutegi aacutellapotomis csodaacutelatos fordulatot vett lassan visszaaacutelltam az eacutelők teveacutekeny emberek so-raacuteba Eacutes azt mondtam meacuteg magamban hogy szaacutemomra minden ami rosszvolt lejaacutert ezutaacuten csak bdquopozitiacutev saacuterkaacutenyokkalrdquo kell megkuumlzdenemhellip

S bdquoha maacuter luacuted legyen koumlveacuterrdquo alapon ndashfeacuterjem (iacuteroacuteember) javaslataacutera neacute-haacuteny eacutev muacutelva kitalaacuteltunk magunknak egy joacute nagy ndash aacutem feletteacutebb pozitiacutev ndashsaacuterkaacutenyt megalapiacutetottuk a PONT Kiadoacutet ndash gyakorlatilag a semmire csupaacutentudaacutesunkra eacutes nagy-nagy elszaacutenaacutesunkra alapozva hiszen Adyval szoacutelva Ma-gyarorszaacutegon bdquosem utoacutedja sem boldog őse sem rokonahelliprdquo nem voltunksenkinek semmifeacutele haacutetteacuterrel nem rendelkeztuumlnk

A PONT Kiadoacuten beluumll a GYERMEKEKRŐL ndash GYERMEKEKEacuteRT ndashGYERME-KEKNEK programot kezdtem eacutepiacutetgetni

A PONT Kiadoacute oumlteacuteves eacutevforduloacutejaacuten amikor a sajaacutet eacuteletkorom is egy szeacutepkerek szaacutemhoz eacutert egyre inkaacutebb megmutatkozott az igeacuteny hogy indiacutetani kellegy olyan folyoacuteiratot amely mindenkit megszoacuteliacutet aki iacutegy vagy uacutegy gyerekek-kel foglalkozik hiszen majdnem mindannyian szuumllők vagyunk vagy leszuumlnkeacutes ebben a minőseacutegeacuteben egyformaacuten illeteacutekes a geacutepkocsivezető eacutes a miniszterehhez a koumlzoumls nevezőhoumlz adoacutedik hozzaacute a szakmai elkoumltelezettseacuteg vagy eacuterin-tettseacuteg De a gyerek szemeacutelyiseacutegeacutet nemcsak a szuumllők majd az oacutevoda eacutes az is-kola alakiacutetja a lakoacutekoumlrnyezete a szomszeacutedok a plakaacutetok amelyeket az utcaacutenlaacutet a meacutedia beszeacutedmodora a rendezveacutenyek hangulata amelyekre eljut ndashmind-mind hozzaacutejaacuterul a gyermek tudataacutenak eacutes magatartaacutesaacutenak szemeacutelyiseacute-geacutenek kialakulaacutesaacutehoz

Elgondolkodtatott hogy a folyoacuteiratok toumlbbnyire nagyon szakosodottszinte nincs aacutetjaacuteraacutes irodalmi termeacuteszettudomaacutenyos pedagoacutegiai folyoacuteiratokkoumlzoumltt Holott minden embernek szaacutemtalan arca van sajaacutetsaacutegos gondokkalmegkuumlzdő (vagy megkuumlzdeni nem tudoacute) magaacutenszemeacutely csalaacutedjaacutet oumlsszetartoacute(vagy oumlsszetartani nem keacutepes) szuumllő koumlzoumlsseacutegben eacutelő taacutersadalmilag (joacute vagykeveacutesbeacute joacute) peacuteldaacutet mutatoacute vagy koumlvető egyeacuten munkataacuters a munkahelyeacuten tu-doacutes vagy politikus meacutediafogyasztoacute sajaacutet szuumlleinek gyermeke stbhellip

A gyermek sem csak szorongoacute vagy csintalan dadogoacute olvasoacute vagy nemolvasoacute joacute vagy rossz tanuloacute minden gyerek olykor ilyen olykor olyan Fi-gyelni kell raacute ndash eacutes leacutenyeacutenek TELJESSEacuteGEacuteT eacuterzeacutekelni ha beszeacutelni akarunkroacutela eacutes uacutegy hogy az mineacutel szeacutelesebb koumlzoumlnseacuteg szaacutemaacutera eacuterthető legyen aszakembernek is mondjon lehetőleg valami uacutejat de uacutegy hogy az eacuterintett bdquola-ikusrdquo felnőtt szuumllő a szomszeacutedasszony stb is megeacutertse

A lehetseacuteges ciacutemek koumlzoumltt keresgeacutelve tisztult le egy reggel nem lehet maacutesaz induloacute folyoacuteirat neve mint Forduloacutepont ndash tuumlkroumlzve a PONT Kiadoacute szelle-miseacutegeacutet a PONT amely mindig a fontos dolgok feleacute fordul A Forduloacutepont(wwwforduloponthu) az 52 szaacutemaacutenaacutel tart

KOumlNYVTAacuteRAK

264

A Forduloacutepontot lopjaacutek a koumlnyvtaacuterakboacutel kuumlloumlnoumlsen a pedagoacuteguskeacutepző in-teacutezmeacutenyek koumlnyvtaacuteraacuteboacutel hiszen toumlbb szaacutem felkeruumllt maacuter az ajaacutenlott eacutes koumlte-lező olvasmaacutenyok listaacutejaacutera GYES-esen leacutevő fiatal pedagoacutegus iacuterta szaacutemaacutera aPONT Kiadoacute kiadvaacutenyai valoacutesaacutegos otthoni tovaacutebbkeacutepzeacutest biztosiacutetanak Ve-zető politikus jegyezte meg egyszer a Forduloacutepontot ha nem lenne ki kellenetalaacutelnihellip Inteacutezmeacutenyi előfizetőink szaacutema annak elleneacutere nő hogy főkeacutent aziskolaacutek gyakran le kell mondjanak a periodikaacutekroacutel dotaacutecioacute hiaacutenyaacuteban Demeacutegis nagy baacutenatom hogy nem jut el a Forduloacutepont minden koumlnyvtaacuterbaminden iskolaacuteba Nagy baacutenatom hogy a bdquolaikusrdquo szuumllőnek nincs hol taacutejeacuteko-zoacutednia az arra eacuterdemes folyoacuteiratokroacutel az uacutejsaacutegaacuterusoknaacutel a kultuacutera meacutelyen abulvaacutersajtoacute moumlgeacute van rejtve Ha minden keruumlletben minden vaacuterosban lenneegy hely egyetlenegy ahovaacute beteacuterhetne a taacutejeacutekozoacutedni vaacutegyoacute felnőtt fiatalszuumllő tanaacutecstalan nagyszuumllő megfaacuteradt pedagoacutegus ndash eacutes sorolhatnaacutenk hosszuacutea lista ndash ahol belelapozhat a frissen megjelent eacutertelmes folyoacuteiratokba meg-vaacutesaacuterolhatja amihez kedve eacutes peacutenze van Nem a koumlnyvtaacuter erre nem igazaacutenalkalmas maacuter csak azeacutert se mert ott nem lehet megvaacutesaacuterolni ndash maacuterpedigolykor fontos hogy sajaacutetunk legyen a kiadvaacuteny amely megszoacuteliacutetott Iacutegy ala-kulnak ki a koumltődeacutesek iacutegy vaacutelnak előfizetőveacute az olvasoacutek Ezeacutert lenne fontosa jutalomkoumlnyv inteacutezmeacutenyeacutenek visszaaacutelliacutetaacutesa is az iskolaacuteban

A koumlnyvtaacuterba jaacuteraacutes maacutes műfaj De moacutedfelett alkalmasak lenneacutenek erre ahelyi Pedagoacutegiai Inteacutezetek hahellip

Ha nem vaacutelasztanaacutenk oly csoumlkoumlnyoumlsen szeacutet a szociaacutelis gondoskodaacutest aneveleacutest eacutes a kultuacuteraacutethellip Ha a pedagoacutegusnak is koumltelező lenne taacutejeacutekozoacutedniatovaacutebbkeacutepeznie magaacutethellip Ha ő is fontosnak tartanaacute hogy tudaacutesaacutet megossza aszuumllőkkelhellip Hahellip

Az amuacutegy taacutejeacutekoztataacutesra leacutetrehozott eacutes dotaacutecioacuteval megjelentetett bdquoszak-lapokrdquo csak peacutenzeacutert adnak hiacutert egy-egy fontosabb tematikus szaacutem egy-egyfontosabb koumlnyv megjeleneacuteseacuteről A reklaacutem bekebelezte a koumlzeacuterdekű taacutejeacutekozta-taacutest is 2010 eacutev veacutegeacuten meghiacutevtak egy teacuteveacuteműsorba (a műsor itt uacutejraneacutezhetőhttpwwwhirtvhutPath=viewvideoviewampvideoview_id=11789) agyermekkultuacuteraacuteroacutel beszeacutelgetni beszeacutelgetőtaacutersaimmal teleszoacutertuk az asztaltfontosabbnaacutel fontosabb jobbnaacutel jobb kiadvaacutenyokkal szeacutep ndash eacutes beszeacutedes ndashhaacutetteacuterkeacutepek lettek volna a műsorhoz De a kamera nem mehetett raacutejuk mert azreklaacutemnak minősuumllne

Itt tartunk ma Kinek a dolga veacutedeni a kultuacuteraacutet az olvasaacutest a koumlnyvet

A PONT Kiadoacute nagyon tudatosan eacutepiacuteti a GYERMEKEKRŐL ndash GYERMEKE-

KEacuteRT ndash GYERMEKERŐL programjaacutet A Forduloacutepontban felvillantott keacuterdeacuteseketa folyoacuteirat mellett indiacutetott koumlnyvsorozatok koumlteteivel erősiacutetjuumlk meg Neacutehaacutenypeacutelda Mieacutert nem olvas a gyermek Vaacutelsaacutegban az olvasaacutes Az (olvasni) tudaacutes ndash hata-lom Kieacute a koumlnyvtaacuter Meseacutek vaacuterai A Forduloacutepont szaacutemok koumlnyvsorozatot ered-meacutenyeztek Mint a meseacuteben Teacuteveacute előtt veacutedtelenuumll Olvasni joacute Az olvasaacutes veacutedelmeacuteben

265

ciacutemű koumltetek minden eacuterdeklődő rendelkezeacuteseacutere aacutellnak a koumlnyvtaacuterakban eacutes akereskedelemben egyaraacutent folyamatosan eleacuterhető aacuteron

Mieacutert ilyen fontos szaacutemomra az olvasaacutes Mert olvasoacute ember vagyok Mertolvasoacute csalaacutedban nőttem fel Mert a kolozsvaacuteri egyetem kellő muniacutecioacutet adotta szaktudaacutes mellett Mert gyermekem eacutes unokaacuteim vannak ndash eacutes nem koumlzoumlm-boumls szaacutemomra hogy koumlnyvek koumlzoumltt vagy olvasaacutes neacutelkuumll nőnek fel

Egyre toumlbbszoumlr elhangzik mostanaacuteban elherdaacuteljuk kincseinket Nagy kultuacute-raacutek ndash mint a neacutemet vagy a francia ndash inteacutezmeacutenyeket tartanak fenn az olvasaacutes agyermekkultuacutera kutataacutesaacutera ndash naacutelunk meg neacutehaacuteny elszaacutent fantaszta eacutes sokatkockaacuteztatoacute műhely műkoumldtet egy-egy lapot paacutelyaacutezik a fennmaradaacuteseacutert kutatfordiacutettat szerkeszt kiad aztaacuten csomagol cűgoumlli a postaacutera a kuumlldemeacutenyeket ndasha nagy muacuteltuacute nagy infrastruktuacuteraacuteval rendelkező inteacutezmeacutenyek bdquopiacorientaacutel-tanrdquo megvonjaacutek a vaacutellukathellip A helyiseacuteg beacuterleti diacuteja a szaacutemiacutetoacutegeacutepek beszer-zeacutese a telefonkoumlltseacuteg az internetes hozzaacutefeacutereacutes a webes jelenleacutet a szerzőihonoraacuteriumok a fordiacutetaacutesi koumlltseacutegek a munkataacutersak honoraacutelaacutesa a tetemes eacutesegyre noumlvekvő postai diacutejak ndash mind-mind a kiadoacutet szerkesztőseacuteget terhelikMikoumlzben nagy infrastruktuacuteraacuteval rendelkező aacutellami inteacutezmeacutenyekben azt semtudja a jobb keacutez mit csinaacutel a balhellip

Nagy kultuacuteraacutek komoly peacutenzeket szaacutennak arra hogy a kutataacutesok eredmeacute-nyei eljussanak a nagykoumlzoumlnseacuteghez Csak egyetlen peacutelda 1999-ben Neacutemetor-szaacutegban megjelent egy az olvasaacuteskultuacuteraacutet elemző koumlzel 1000 oldalas koumlnyvEz a kiadvaacuteny a neacutemet nyelvteruumllet minden koumlnyvtaacuteraacuteba eljutott mi toumlbb avilaacuteg oumlsszes neacutemet nyelvű koumlnyvtaacuteraacuteba is Joacutemagam a budapesti Goethe In-teacutezetből keacutertem koumllcsoumln Impozaacutens mű Szerteaacutegazoacute igazi holisztikus meg-koumlzeliacuteteacutesű kutataacutes az olvasaacutesroacutel annak minden vetuumlleteacuteről Ennek mintaacutejaacuteraeacutepiacutetettem fel ndash szereacuteny bdquoszegeacuteny taacutevoli rokonkeacutentrdquo ndash a szerkeszteacutesemben2010-ben megjelent Az olvasaacutes veacutedelmeacuteben ciacutemű koumltetet Teacutetje volt ennek amunkaacutenak a szentendrei Pest Megyei Koumlnyvtaacuter 1500 peacuteldaacutenyban megvaacutesaacute-rolta a koumlnyvet eacutes 4 Pest megyei telepuumlleacutesen INGYEN a reacutesztvevők kezeacutebeadta ndash ajaacutendeacutekkeacutent

A joacute peacutelda is ragadoacutes tud lenni 2010 őszeacuten a Győri Koumlnyvszalon nyitoacute-konferenciaacutejaacutet is erre a koumlnyvre eacutepiacutetetteacutek ndash eacutes itt is AJAacuteNDEacuteKBA kaptaacutek akonferencia reacutesztvevői a koumlnyvet Mert a koumlnyvvel nem csak bdquoakcioacuteznirdquo le-het ahogy a kereskedelemre a bdquopiacelvűseacutegrerdquo feleskuumldoumltt koumlnyves ceacutegek te-szik Koumlnyvet AJAacuteNDEacuteKOZNI is lehet Nem elfekvő raktaacuterkeacuteszleteketnem poros remittendaacutet nem tartalmatlan nyomdaipari termeacuteket hanem va-donatuacutej tartalmas a legfrissebb kutataacutesokat tartalmazoacute koumltetet is

De mieacutert egy koumlnyvtaacuternak jut eszeacutebe hogy iacutegy is lehet Mieacutert bdquocsakrdquo akoumlnyvtaacuternak

KOumlNYVTAacuteRAK

266

A fennebb emliacutetett (Neacutemetorszaacuteg koumlnyves- eacutes olvasaacuteskultuacuteraacutejaacutet elemző)koumltet teljes koumlltseacutegeacutet ndash a kutataacutestoacutel a nyomtataacutesig eacutes a terjeszteacutesig ndash a NeacutemetAacutellam viselte

Egy nagy erős kultuacutera mieacutert tartja fontosnak hogy ennyire vigyaacutezzon azeacuterteacutekeire

Egyszer egy ismerősoumlm egy pesti viccel vaacutelaszolt szokaacutesosan eacutes joggalszenvedeacutelyes eacuterveleacutesemre bdquoTe most dicsekszel vagy panaszkodsz Zaacutelirdquo

hellip Eacutes valoacuteban dicsekszem amikor ilyen csodaacutelatos eacuteletet kiacutenaacutelt fel nekema sors a bdquomaacutesodik eacuteletemrdquo ahogy mondani szoktam ilyen gyoumlnyoumlrű munkaacute-val eacutertelmes kuumlzdelemmel telik Amikor ilyen fantasztikus oumlsszefogaacutesok ta-nuacuteja eacutes reacutesztvevője lehetek

hellip De panaszkodom is mert lehetne jobb is Lehetne nagyobb az elisme-reacutes lehetne nagyobb az oumlsszefogaacutes kisebb az alkotoacutekedvet romboloacute teherlehetne nagyobb a felelősseacutegteljes raacutelaacutetaacutes a felnoumlvekvő generaacutecioacutek ndash unokaacute-ink ndash sorsaacutera Mert nem mindegy az ő eacuteletuumlk minőseacutegeacutet tekintve hogy tud-nak-e olvasni szeretnek-e olvasni ndash eacutes van-e eacutertelmes sziacutenvonalas olvasniva-loacutejuk Mert ha eacuteletuumlk első 14 eacuteveacuteben kimarad a koumlnyv ndash akkor hellip lassan akoumlnyvtaacuterak is bezaacuterhatnak majdhellip

Az olvasaacutes oumlssztantaacutergyi feladat ndash fogalmazott meg ciacutemeacuteben egy nagyonfontos alapelvet a HUNRA 2011-es konferenciaacuteja Azzal zaacutertam intervenci-oacutemat a maacutejusi esemeacutenyen hogy eacuten ezt meacuteg tovaacutebb fokoznaacutem szerintem azolvasaacutes (oumlssz)nemzeti feladat ndash vagy legalaacutebbis annak kellene lennie

A konferenciaacuten elhangzott előadaacutesok bizonyiacutetottaacutek valoacuteban minden tan-taacutergy hozzaacutejaacuterulhat ndash eacutes hozzaacutejaacuterul ndash az olvasaacutes toumlkeacuteletesiacuteteacuteseacutehez megsze-retteteacuteseacutehez (vagy ahhoz hogy elrettentsen tőle) De azt hogy OLVASNIJOacute főkeacutent a csalaacuted eacutes a szociaacutelis koumlrnyezet tudja ndash tudnaacute ndash leginkaacutebb sugal-lani Lehet hogy toumlbbszoumlr kellene hangoztatni ezt az egyszerű felkiaacuteltoacutemondatot lehet hogy csupaacuten gyakrabban kellene laacutetniuk minket ndash szuumllőketszomszeacutedokat pedagoacutegusokat politikusokat stb a gyerekeknek a raacutenk biacute-zott fiatal generaacutecioacuteknak

Doumlmsoumldy Andrea Olvasaacutesfejleszteacutes a pedagoacutegia alapszakos keacutepzeacutesben

267

Doumlmsoumldy Andrea

OLVASAacuteSFEJLESZTEacuteSA PEDAGOacuteGIA ALAPSZAKOS KEacutePZEacuteSBEN

A taacutegan eacutertelmezett olvasaacutesfejleszteacuteshez az olvasaacuteskultuacutera fejleszteacuteseacutehezszorosan kapcsoloacutedik a koumlnyvtaacuterhasznaacutelati felkeacutesziacuteteacutes az informaacutecioacutes mű-veltseacuteg fejleszteacutese hiszen az olvasnivaloacutet meg kell talaacutelni meg kell eacuterteni Amegeacuterteacutes fejleszteacuteseacutenek pedig fontos reacutesze az informaacutecioacutekkal valoacute manipulaacute-cioacute azok rendezeacutese koumlzleacutese

Az olvasaacutesfejleszteacutes pedig nem aacutellhat meg kisiskolaacuteskorban sőt a koumlzok-tataacutes toumlbbi foka utaacuten sem A felsőoktataacutesba beleacutepők leacutenyegesen maacutes mennyi-seacutegű eacutes minőseacutegű szoumlveggel forraacutessal talaacutelkoznak A minőseacuteg alatt eacutertjuumlk itta szakmai tudomaacutenyos forraacutesok megjeleneacuteseacutet is A keacutepzeacutes minőseacutege eacutes ahallgatoacutek taacutemogataacutesa eseacutelye eacuterdekeacuteben szuumlkseacutegesnek laacutetjuk az elsőeacutevesek di-rekt fejleszteacuteseacutet Ez mind a tanulmaacutenyi koumlvetelmeacutenyek teljesiacuteteacuteseacutet mind akeacutesőbbi minőseacutegi munkaveacutegzeacutest taacutemogatja

1 A keacutepzeacutes a kurzus

Az Eoumltvoumls Loraacutend Tudomaacutenyegyetem Pedagoacutegiai eacutes Pszicholoacutegia Karaacutenak(ELTE PPK) andragoacutegia eacutes pedagoacutegia alapszakjaacutenak tanterveacuteben a Bolognaszerinti keacutepzeacutesi rendben 20062007-es taneacutev oacuteta szerepel a koumltelező koumlnyv-taacuter-informatika szeminaacuterium A kialakult rend szerint a pedagoacutegia szakosokszaacutemaacutera az első taneacutev első feacuteleacuteveacuteben az informatika kurzussal paacuterhuzamo-san Az andragoacutegia szakos keacutepzeacutesben az első eacutev maacutesodik feacuteleacuteveacuteben az elsőfeacuteleacutevi informatika kurzus utaacuten Mindkeacutet szakon 30 oacuteraacutenyi kontaktoacuteraacuteboacutel aacutell a

KOumlNYVTAacuteRAK

268

szeminaacuterium ami az andragoacutegia szakon 2 a pedagoacutegia szakon 3 kreditnyimunkaoacutera

A tovaacutebbiakban elsősorban a pedagoacutegia szakos keacutepzeacutesbe eacutepuumllt koumlnyvtaacuter-informatika kurzusroacutel lesz szoacute

A kurzus kereteacuteben nemcsak a koumlnyvtaacuterhasznaacutelati felkeacutesziacuteteacutes a ceacutelunkhanem azt taacutegabban eacutertelmezve a hallgatoacutek informaacutecioacutes műveltseacutegeacutenek fej-leszteacutese is Ez a taacutegiacutetaacutes keacutet ok koumlvetkezmeacutenye Egyreacuteszt sajaacutet felfogaacutesunkszerint a koumlnyvtaacuterhasznaacutelati felkeacutesziacuteteacutes joacuteval toumlbb mint a koumlnyvtaacuterak szoro-san vett hasznaacuteltataacutesaacutera valoacute felkeacutesziacuteteacutes Maacutesreacuteszt a szak kimeneti koumlvetel-meacutenyeit meghataacuterozoacute kompetenciaacutek is aacutetfogoacutebban nem egy konkreacutet infor-maacutecioacutes inteacutezmeacutenyre forraacutestiacutepusra neacutezve hataacuteroznak meg elvaacuteraacutesokat

Folyamatos oumlnfejleszteacutes a segiacutető asszisztensi szakmaacutebanbull Elfogadja hogy a sajaacutet szakmai oumlnfejleszteacutese s folyamatos meguacutejulaacutesa

az alapja annak hogy maacutesok fejődeacuteseacutet taacutemogathassabull Taacutejeacutekozottsaacutegra toumlrekszik a pedagoacutegiai keacuterdeacuteseket probleacutemaacutekat taacuter-

gyaloacute szakirodalomban fogalomrendszerben szemeacutelyes pedagoacutegiai el-veinek kialakiacutetaacutesa eacuterdekeacuteben

bull Keacutepes szakmai szoumlvegek oumlnaacutelloacute feldolgozaacutesaacutera eacutes eacutertelmezeacuteseacutere sajaacutetszakmai fejleszteacutese eacutes maacutesok taacutemogataacutesa eacuterdekeacuteben Keacutepes a munkaacute-jaacutehoz koumltődő egyszerűbb szakmai szoumlvegek megfogalmazaacutesaacutera eacutes kouml-zoumls megbeszeacuteleacuteseacutere

Pedagoacutegiai jelenseacutegek probleacutemaacutek felismereacutese vizsgaacutelata eacutes tudomaacutenyosigeacutenyű elemzeacutese

bull Elkoumltelezett a pedagoacutegiai jelenseacutegek probleacutemaeacuterzeacutekeny bizonyiacuteteacutekonalapuloacute tudomaacutenyos igeacutenyű megismereacutese iraacutent

bull Taacutejeacutekozottsaacutegra toumlrekszik a taacutersadalomtudomaacutenyi kutataacutesok alapvetőszakirodalmaacuteban s ismeri az aktuaacutelis kutataacutesok forraacutesait1

A jelenlegi tematika eacutes moacutedszerek oumlt eacuteves fejleszteacutes eredmeacutenyei melynekjelenlegi megoldaacutesait a koumlvetkező fejezetekben mutatjuk be

2 A kurzus ceacutelja tartalma

Mint emliacutetettuumlk a kurzus elsődleges aacutetfogoacute ceacutelja a hallgatoacutek informaacutecioacutesműveltseacutegeacutenek fejleszteacutese Ezen beluumll termeacuteszetesen kiemelten szerepel a

1 A pedagoacutegia alapszak neveleacutesi- neveleacuteskutataacutesi- eacutes oktataacutesi asszisztens szakiraacutenyainak tanulaacutesi kimene-te Keacutezirat Bp ELTE PPK [eacuten] 4 6

269

koumlnyvtaacuterhasznaacutelat fejleszteacutese is de fontos szaacutemunka hogy ez hateacutekonyaneacuteletszerűen ne leacuteguumlres teacuterben ne oumlnmagaacuteeacutert valoacute moacutedon jelenjen meg E ceacuteleleacutereacuteseacutenek egyik uacutetja hogy a koumlnyvtaacuterhasznaacutelatot az informaacutecioacutehasznaacutelat eacuteskuumlloumlnoumlsen a szakmai informaacutecioacutehasznaacutelat kereteacutebe aacutegyazzuk Iacutegy fontoshangsuacutelyozni a hallgatoacutek feleacute is hogy

bull koumlnyvtaacuterakat informaacutecioacuteforraacutesokat valamilyen informaacutecioacutes probleacute-mahelyzetben hasznaacutelunk

bull szakmai informaacutecioacuteforraacutesok eacutertelmező alkotoacute hasznaacutelata sajaacutet szak-mai fejlődeacutesuumlk alapja nem csupaacuten egy kurzus egy oktatoacute elvaacuteraacutesainakteljesiacuteteacutese

Ennek megfelelően igyekszuumlnk a tartalmakat eacutes a moacutedszereket kivaacutelasztaniIacutegy keruumll a keacutepzeacutes ceacuteljai koumlzeacute az olvasaacutesfejleszteacutes is hiszen informaacutecioacutehasz-naacutelat eacutertelmezeacutes nem műkoumldhet eredmeacutenyesen olvasaacutesi szakszoumlvegolvasaacutesikeacuteszseacutegek neacutelkuumll

A ceacutelokat a koumlvetkező főbb tematikai egyseacutegek menteacuten tartjuk megvaloacute-siacutethatoacutenak eacutes kisebb belső vaacuteltoztataacutesokkal maacuter oumlt eacutev oacuteta eszerint folyik akeacutepzeacutes

bull informaacutecioacutes probleacutemamegoldaacutes folyamatao felismereacutes tervezeacutes kereseacutes kigyűjteacutes (jegyzeteleacutes) vaacutelo-

gataacutes felhasznaacutelaacutes eacuterteacutekeleacuteso adatbaacutezis-hasznaacutelato bibliograacutefiai hivatkozaacutes

bull a pedagoacutegiai informaacutecioacutes inteacutezmeacutenyrendszerbull pedagoacutegiai indirekt eacutes direkt forraacutesokbull a szakmai koumlzleacutes műfajai

o előadaacutes poszter absztrakt recenzioacute tanulmaacuteny szakdol-gozat kutataacutesi jelenteacutes

A kurzushoz meacuteg az uacutej tanterv bevezeteacutese előtt jegyzet is keacuteszuumllt2 melyroumlviden tartalmazza a tartalmi egyseacutegek alapvető ismeretanyagaacutet A gyakorlateacutes az egyes inteacutezmeacutenyek adatbaacutezisok szakmai műfajok hasznaacutelataacutenak al-kalmazaacutesaacutenak gyakorlati reacuteszleteit viszont nem

2 Csak elektronikusan eleacuterhető DOumlMSOumlDY Andrea Bevezeteacutes a pedagoacutegiai taacutejeacutekozoacutedaacutesba (Agyakorlati pedagoacutegia neacutehaacuteny alapkeacuterdeacutese 2) Bp ELTE PPK Neveleacutestudomaacutenyi Inteacutezet2006 58 httpwwwmekoszkhu054000544505445pdf [20110818]

KOumlNYVTAacuteRAK

270

3 A megvaloacutesiacutetaacutes keretei

Egy keacutepzeacutes egy kurzus hateacutekonysaacutega nem csupaacuten vagy nem elsősorban tar-talmaitoacutel fuumlgg hanem nagymeacuterteacutekben befolyaacutesolja azt a megvaloacutesiacutetaacutes moacutedjaKuumlloumlnoumlsen fontosnak tartjuk a gyakorlatias szakmai alapuacute tartalomorientaacutelteacuteletszerű hiteles motivaacuteloacute attitűdformaacuteloacute moacutedszerek alkalmazaacutesaacutet

A felsorolt komplex hataacutesok viszont nehezen vagy nem eacuterhetők el egy el-szigetelt szeminaacuterium kereteacuteben Iacutegy a megvaloacutesiacutetaacutes eacuterdekeacuteben ma maacuter ter-vezetten egyuumlttműkoumlduumlnk egy paacuterhuzamos koumltelezően felveendő szakmaiszeminaacuteriummal eacutes toumlbbfeacutele inteacutezmeacutenylaacutetogataacutest is beiktatunk

A hateacutekonysaacuteg noumlveleacuteseacutenek egy maacutesik megoldaacutesa hogy az oacuteraacutek informa-tika teremben zajlanak A szaacutemiacutetoacutegeacutepes internetes koumlrnyezet lehetőseacuteget ada gyakorlatorientaacutelt egyeacuteni eacutes csoportos oumlnaacutelloacute munkaacutera eacutes a gyakorlatorien-taacutelt szaacutemonkeacutereacutesre is Iacutegy a hallgatoacutek tapasztalatokat szerezhetnek az infor-maacutecioacuteszerzeacutes eacutes -koumlzleacutes ma elterjedt modernebb formaacuteiroacutel Konkreacutetabbankiemelt adatbaacutezisok hasznaacutelataacuteroacutel eacutes a publikaacutecioacutekkal kapcsolatos elvaacuteraacutesokmegvaloacutesiacutetaacutesaacutenak moacutedjaacuteroacutel Ezek pedig joacutel kiegeacutesziacutethetők komplexebbeacute te-hetők a kari koumlnyvtaacuterosokkal valoacute joacute munkakapcsolat segiacutetseacutegeacutevel melynekkereteacuteben a szuumlkseacuteges nyomtatott forraacutesok a szuumlkseacuteges mennyiseacutegben ren-delkezeacutesre aacutellnak Maacutesreacuteszt a szaacutemiacutetoacutegeacutep sokak szaacutemaacutera oumlnmagaacuteban is moti-vaacuteloacute erő de laacutetni kell azt is hogy ilyen koumlrnyezetben az eacuterdeklődeacutes fenntartaacute-sa az oacutera taacutergya iraacutent sokszor kihiacutevaacutest jelent

31 Egyuumlttműkoumldő kurzusok

A koumlnyvtaacuterhasznaacutelat a szakirodalom olvasaacutesa feldolgozaacutesa a gyakorlati eacutelet-ben sem oumlnmagaacuteeacutert valoacute Iacutegy a koraacutebban megfogalmazott ceacutelok is iacutegy uacutegyeacuterhetők el hogy az informaacutecioacutes műveltseacuteg fejleszteacuteseacutet ceacutelzoacute feladatokat egy-egy valoacutes helyzethez kapcsoljuk Ennek konkreacutet megvaloacutesiacutetaacutesi moacutedja a feacutel-eacutevek soraacuten folyamatosan vaacuteltozott fejlődoumltt

Az első feacuteleacutevben amikor a kurzus meacuteg vizsgaacuteval zaacuterult a hallgatoacuteknakreflektiacutev irodalomkutataacutesi naploacutet kellett keacutesziacuteteniuumlk majd a vizsgaacuten bdquomegveacute-deniuumlkrdquo Ehhez egy megadott sablonban mely az informaacutecioacutes probleacutema-megoldaacutes folyamataacutera eacutepuumllt egy baacutermely abban a feacuteleacutevben keacutesziacutetett iroda-lomkutataacutest igeacutenylő munkaacutejukat kellett naploacutezni eacutes reflektiacutev oumlnfejlesztőmegjegyzeacutesekkel ellaacutetni Ezt a leacutepeacutesek szempontok tudatosiacutetaacutesaacutera alkalmas-nak talaacuteltuk de az informaacutecioacutes műveltseacuteguumlk a konkreacutet kereseacutesi hivatkozaacutesiteruumlleteken nem volt megragadhatoacute

A maacutesodik taneacutevben maacuter azt keacutertuumlk a hallgatoacutektoacutel hogy a konkreacutet elkeacute-szuumllt művet adjaacutek be formai eacuterteacutekeleacutesre Vagyis olyan feladatokat vaacutertunk afeacuteleacutevi eacuterteacutekeleacutes alapjaacuteul amelyeket nem elsősorban a koumlnyvtaacuter-informatikakurzus kedveacuteeacutert keacutesziacutetenek el Baacutermely olyan munkaacutet beadhattak amit abban

271

a feacuteleacutevben keacutesziacutetettek baacutermely kurzusuk koumlvetelmeacutenyekeacutent eacutes irodalomkuta-taacutest szakmai szoumlvegalkotaacutest igeacutenyelt Ez a feladat lehetett baacutermilyen műfajuacutea hagyomaacutenyos szeminaacuteriumi dolgozattoacutel elteacuterő is (pl prezentaacutecioacute tudo-maacutenyos poszter)

Ehhez a megoldaacuteshoz minden hallgatoacute eacutes minden az eacutevfolyamon taniacutetoacuteoktatoacute szaacutemaacutera egyeacutertelműveacute tettuumlk hogy a koumlnyvtaacuter-informatika kurzus ke-reteacuteben ezek a művek formai eacutes nem tartalmi szempontboacutel keruumllnek eacuterteacuteke-leacutesre A formai szempont alatt a koumlvetkezőket eacutertettuumlk a felhasznaacutelt forraacutesokkoumlre a hivatkozaacutesok minőseacutege a formaacutezaacutes minőseacutege a koumlzleacutesi műfajnak va-loacute megfeleleacutes a szaknyelvhasznaacutelat Ezt a megoldaacutest maacuter hateacutekonyabbnakiacuteteacuteltuumlk a hallgatoacutek munkaacutejaacutenak eacuterteacutekeleacuteseacutere de neheacutezseacuteget okozott a hallga-toacutek moacutedszeres taacutemogataacutesa a feladatok elkeacutesziacuteteacuteseacuteben Ennek oka az volthogy ugyan az oktatoacutekat a feacuteleacutev elejeacuten koumlrleveacutelben taacutejeacutekoztattuk az eacuterteacutekeleacutesmoacutedjaacuteroacutel eacutes a hivatkozaacutesok konkreacutet koumlvetelmeacutenyeiről ezeket nem mindenoktatoacute tudatosiacutetotta a hallgatoacutekban Maacutesreacuteszt az egyes oktatoacutek aacuteltal taacutemasz-tott műfaji formai kimondott eacutes kimondatlan koumlvetelmeacutenyek nem voltakismertek előttuumlnk

A harmadik taneacutevtől azt a megoldaacutest vaacutelasztottuk a fenti probleacutema meg-keruumlleacuteseacutere hogy minden feacuteleacutevben keresuumlnk egy olyan szakmaipedagoacutegiaikurzust mely koumltelező szinteacuten az első feacuteleacutevben ajaacutenlott mindkeacutet szeminaacuteri-umi csoportjaacutet ugyanaz az oktatoacute vezeti eacutes a szaacutemonkeacutereacutes reacutesze valamilyenfelteacuteteleinknek megfelelő beadandoacute feladat Ezt a Gyermek csalaacuted taacutersadalomc szeminaacuteriumban talaacuteltuk meg az elmuacutelt keacutet taneacutevben Iacutegy valoacutedi egyuumltt-műkoumldeacutest sikeruumllt kialakiacutetani a konkreacutet oktatoacuteval

A ceacutelok ebben az egyuumlttműkoumldeacutesben szerencseacutesen talaacutelkoztak iacutegy akoumlnyvtaacuter-informatika kurzus kereteacuteben eacuterteacutekeleacutesre keruumllő feladatok koumlre (1aacutebra) bővuumllt egy munkabibliograacutefiaacuteval is Ezt a feacuteleacutev elejeacuten a munka megkez-deacutese utaacuten kell koumltelezően leadni amire jegyet nem de reacuteszletes szoumlveges eacuter-teacutekeleacutest kapnak a hallgatoacutek Iacutegy valoacutesiacutethatoacute meg a szemeacutelyre szabott diffe-renciaacutelt fejleszteacutes ezen a teacuteren Ezzel proacutebaacuteljuk biztosiacutetani azt is hogy a mi-nősiacuteteacutesbe is beszaacutemiacutetoacute munkaacutejuk bibliograacutefiaacuteja megfelelő minőseacutegű legyen

Maacuter a koraacutebbi feacuteleacutevek moacutedszerei koumlzoumltt is szerepelt hogy a hallgatoacuteknakegy-egy megadott tanulmaacuteny alapjaacuten jegyzeteket kell keacutesziacuteteni absztraktot(tartalmi oumlsszefoglalaacutest) kell iacuterni eacutes csoportmunkaacuteban tudomaacutenyos posztertkell keacutesziacuteteni A harmadik taneacutevtől ezt a feladatot is az egyuumlttműkoumldő kur-zushoz kapcsoltuk Az ott megadott koumltelező irodalom jegyzeacutekeacuteről ajaacutenlot-tuk fel a hallgatoacuteknak a tanulmaacuteny kivaacutelasztaacutesaacutenak lehetőseacutegeacutet

KOumlNYVTAacuteRAK

272

koumlzoumls beadandoacuteegy koumltelező

irodalom alapjaacutenm

unka

-

bib

liogr

aacutefia informaacutecioacutekereseacutest

igeacutenylő mű jegy

zet

absz

trak

t

tudo

maacuten

yos

po

szte

r

tudo

maacuten

yos

po

szte

r

pre

zen

taacuteci

oacute

do

lgo

zat

koumln

yvtaacute

rioacute

ra

1 aacutebra

Az egyuumlttműkoumldeacuteshez kapcsoloacutedoacute hallgatoacutei feladatok(-gal jelezve a kurzus eacuterteacutekeleacuteseacutebe beszaacutemiacutetoacute feladatok)

Valljuk hogy az olvasaacutes oumlssztantaacutergyi feladat A forraacutesalapuacute tanulaacutes szem-leacutelete is ezt tuumlkroumlzi Emellett viszont szuumlkseacutegesnek tartjuk hogy ceacutelzottkoumlnyvtaacuterhasznaacutelati felkeacutesziacuteteacutes is folyjeacutek Egy ilyen kurzus biztosiacutethatja azthogy az alapok minden hallgatoacutehoz eljutnak eacutes a sok felelős koumlzoumltt nemveacutesz el a feladat Tovaacutebbaacute az oktatoacuteknak van mire hivatkozni eacutepiacuteteni sajaacutetkurzusaik eacutes a szakdolgozat-keacutesziacuteteacutes taacutemogataacutesa soraacuten Az ilyen ceacutelzott kur-zus viszont nem veszi le a felelősseacuteget az oumlsszoktatoacutei karroacutel inkaacutebb alapozoacute-keacutent taacutemogatoacutekeacutent kell műkoumldnie a fejleszteacutesi folyamatban Ehhez elenged-hetetlen a kurzusok koumlzoumltti egyuumlttműkoumldeacutes

32 Inteacutezmeacutenylaacutetogataacutesok

Mint emliacutetettuumlk a feacuteleacutev nem telhet el inteacutezmeacutenylaacutetogataacutesok kihelyezett oacuteraacutekneacutelkuumll sem

A hallgatoacutek aacuteltal a legtoumlbbet laacutetogatott koumlnyvtaacuter a kari koumlnyvtaacuter Ide az el-sősoumlk toumlbbseacutege maacuter az első oacutera előtt beiratkozik kuumlloumlnboumlző goacutelyaacutekat azegyetemi eacuteletbe bevezető esemeacutenyek soraacuten ahol roumlvid taacutejeacutekoztataacutest is kap-nak Ezeket megerősiacutetendő az első oacutera kereteacuteben csoportosan is teszuumlnk ottegy roumlvid laacutetogataacutest ahol a legalapvetőbb hasznaacutelati informaacutecioacutek (uacutejra) el-hangzanak

A feacuteleacutev soraacuten a hallgatoacutek vaacutelaszthatnak keacuterhetnek egy inteacutezmeacutenylaacutetoga-taacutest Ennek ceacutelja a hallgatoacutek eacuterdeklődeacuteseacutenek figyelembeveacuteteleacuten tuacutel hogy fej-

273

lesszuumlk koumlnyvtaacuterhasznaacutelati kultuacuteraacutejukat taacutegiacutetsuk laacutetoacutekoumlruumlket A felsőoktataacutesitanulmaacutenyok soraacuten a hallgatoacutek sokkal nagyobb meacuteretű komplexebb bonyo-lultabb koumlnyvtaacuterakkal talaacutelkoznak mint a koumlzeacutepiskola soraacuten A koumlzoumls laacutetogataacute-sok ismerkedeacutesek segiacutetenek a kezdeti gaacutetlaacutesok bizonytalansaacutegok lekuumlzdeacuteseacute-ben A pedagoacutegia szakosoknak szoacuteloacute kurzus kereteacuteben pedig ceacutel az is hogy agyermekek fiatalok olvasaacutesfejleszteacuteseacutet ceacutelzoacute koumlnyvtaacuterakroacutel is keacutepet kapjanak

A pedagoacutegia szakosok az elmuacutelt eacutevekben a koumlvetkező inteacutezmeacutenyeket vaacute-lasztottaacutek FSZEK Tereacutezvaacuterosi Gyermekkoumlnyvtaacuter Erzseacutebetvaacuterosi AacuteltalaacutenosIskola eacutes Informatikai Szakkoumlzeacutepiskola koumlnyvtaacutera Magyar Orszaacutegos Leveacutel-taacuter Az andragoacutegia szakosok vaacutelasztaacutesai Orszaacuteggyűleacutesi Koumlnyvtaacuter NemzetiSzakkeacutepzeacutesi eacutes Felnőttkeacutepzeacutesi Inteacutezet Koumlnyvtaacutera

Az inteacutezmeacutenylaacutetogataacutesok egy minden feacuteleacutevben beiktatott sajaacutetos formaacutejaaz Orszaacutegos Pedagoacutegiai Koumlnyvtaacuter eacutes Muacutezeum (OPKM) meglaacutetogataacutesa Ez akurzus soraacuten koumltelezően teljesiacutetendő elem a feacuteleacutev teljesiacuteteacuteseacutenek egyik felteacutete-le Ez nem elsősorban az oktatoacute szemeacutelyes elkoumlteleződeacuteseacuteből fakad (inkaacutebbegy szerencseacutes egybeeseacutes mely megkoumlnnyiacuteti a megvaloacutesiacutetaacutest) hanem abboacutel afelfogaacutesboacutel hogy egy pedagoacutegiai taacutergyakat hangsuacutelyosan tanuloacute leendő szak-ember szaacutemaacutera elengedhetetlen felteacutetel az orszaacutegos szakkoumlnyvtaacuter eacutes szakmuacute-zeum ismerete hasznaacutelata Ezek az alkalmak a muacutezeum tekinteteacuteben valoacutebancsak laacutetogataacutesok inteacutezmeacutenyismertetők a koumlnyvtaacuter tekinteteacuteben viszont fog-lalkozaacutesok

321 Koumlnyvtaacuteri oacutera a felsőoktataacutesban

A koumlnyvtaacuteri oacuteraacutek koumlnyvtaacuteri szakoacuteraacutek nem ismeretlenek a koumlzoktataacutesban a fel-sőoktataacutesban viszont keveacutesbeacute elterjedtek3 A felsőfokuacute keacutepzeacutes a forraacutesalapuacutetanulaacutes oumlnaacutelloacutebb kontaktoacuteraacutekon kiacutevuumlli formaacuteit reacuteszesiacuteti előnyben Ez az okta-taacutesi forma leacutenyegeacutenek meg is felel de veacutelemeacutenyuumlnk szerint a koumlvetkező okokmiatt egy-egy alkalmat eacuterdemes szuumlkseacuteges raacuteszaacutenni a koumlnyvtaacuteri oacuteraacutekra is

bull a hallgatoacutek visszajelzeacutest kapnak informaacutecioacutes műveltseacuteguumlk olvasaacuteskul-tuacuteraacutejuk szintjeacuteről

o a feladatboacutelo az oktatoacutetoacutelo a koumlzoumls munka soraacuten egymaacutestoacutel

bull a hallgatoacutek meacutelyebben maradandoacutebban ismerik meg az adott koumlnyv-taacuter műkoumldeacuteseacutet hasznaacutelataacutet a keacutesőbbi oumlnaacutelloacute hasznaacutelat soraacuten aktiacutevab-bak lesznek konkreacutetabban tudnak segiacutetseacuteget keacuterni

3 Ezen vaacuteltoztatandoacute az OPKM 2010-től konkreacutet ingyenes szolgaacuteltataacuteskeacutent vezette be akoumlnyvtaacuteri foglalkozaacutesokat melyet baacutermilyen csoport megrendelhet egyezteteacutes utaacuten

KOumlNYVTAacuteRAK

274

bull a tanaacuterkeacutepzeacutesben pedagoacutegia szakos keacutepzeacutesben a reacutesztvevők sajaacuteteacutel-meacutenyű tapasztalatot szerezhetnek a koumlnyvtaacuteri oacuteraacuteroacutel a forraacutesalapuacute ta-nulaacutesroacutel ami fejleszthet tanulaacutesfelfogaacutesokat moacutedszertani kultuacuteraacutejukat

bull az oktatoacute keacutepet kap a hallgatoacutek informaacutecioacutes műveltseacutegeacutenek olvasaacutes-kultuacuteraacutejaacutenak szintjeacuteről

A moacutedszer keveacutesbeacute elterjedtseacutegeacutenek okaacutet a koumlvetkezőkben laacutetjuk

bull a helyben eleacuterhető felsőoktataacutesi koumlnyvtaacuterak folyamatos nyitva tartaacutesabull a koumlnyvtaacuterlaacutetogataacutesok hagyomaacutenyosan elterjedt formaacuteja az ismerteteacutes

(koumlrseacuteta koumlzben tartott előadaacutes magyaraacutezat keacuterdeacutesekkel kiegeacutesziacutetve)bull szűkoumls időkeretek

o maacutesfeacutel oacuteraacutes szeminaacuteriumi alkalmako szabad oacuterarendoumlsszeaacutelliacutetaacutes miatt neheacutezkes oacuteracsereo inteacutezmeacutenyen beluumlli nagy taacutevolsaacutegoko szakkoumlnyvtaacuterak taacutevolsaacutega

bull a nagy mennyiseacutegű tananyagra koncentraacutelaacutesbull a moacutedszer keveacutesbeacute ismertseacutege

Sajaacutet esetuumlnkben eddig toumlbbnyire sikeruumllt megszervezni hogy a csoportoka koumlnyvtaacuter zaacuterva tartaacutesi napjaacuten dupla szeminaacuteriumra vagyis haacuterom oacuteraacutes fog-lalkozaacutesra eacuterkezzenek Iacutegy van arra idő hogy egy eacutepuumlletseacuteta kereteacuteben meg-ismerkedjenek a Tuumlndeacuterpalota egy korszerű szaacutezadforduloacutes iskola eacutepuumlleteacute-vel bepillantaacutest nyerjenek a muacutezeum kiaacutelliacutetaacutesaiba roumlvid szemleacuteltetett ismer-tető kereteacuteben megismerkedjenek a koumlnyvtaacuter hasznaacutelati rendjeacutevel Az iacutegymegismert alapokat pedig az ezeket koumlvető feladatmegoldaacutes kereteacuteben maacuteralkalmazniuk is kell

Baacuter a foglalkozaacutes soraacuten a hallgatoacutek rendelkezeacuteseacutere aacutell az olvasoacuteterem aacutel-lomaacutenyaacuten tuacutel a raktaacuteri szolgaacuteltataacutes az online adatbaacutezisok eacutes az internet is arendelkezeacutesre aacutelloacute kb maacutesfeacutel oacutera alatt elolvashatoacute szoumlvegmennyiseacuteg miatt el-sősorban az adatbaacutezis- eacutes keacutezikoumlnyvhasznaacutelatra eacutepuumllnek a feladatok Laacutetvaacute-nyosak sok forraacutest megmozgatoacuteak a koumlnyvtaacuteri kutataacutes sokfeacutele lehetőseacutegeacutetbemutatoacuteak azok a feladatok melyek egy-egy fogalom jelenteacuteseacutet jaacuterjaacutek koumlruumllAnnak időbeni eacutes tudomaacutenyteruumlletfuumlggő kuumlloumlnbseacutegeit A lehetőseacuteg sokfeacutele-seacutege taacuteg teret enged a kooperatiacutev csoportszervezeacutesi technikaacuteknak is

Az eddigi gyakorlat soraacuten igyekeztuumlnk a koumlnyvtaacuteri oacutera teacutemaacutejaacutet feladataitvalamely maacutes kurzushoz kapcsolni A Gyermek csalaacuted taacutersadalom kurzushozkapcsoloacutedoacutean a gyermek a felnőtt eacutes a csalaacuted fogalmaacutet elemezteacutek a hallgatoacuteka forraacutesok segiacutetseacutegeacutevel A Kutataacutesmoacutedszertan kurzushoz kapcsoloacutedoacutean pedig a

275

kutataacuteseacutet Egyuumlttműkoumldő kurzus hiaacutenyaacuteban pedig egyes eacutelethelyzetek kap-csoloacutedoacute szakmai feladatot kaptak a reacutesztvevők Peacuteldaacuteul4

Gyakorlaton vagytok egy munkavaacutellalaacutesi tanaacutecsadoacuteban Holnapra beje-lentkezett egy 35 eacuteves jaacuteszaacuterokszaacutellaacutesi eacuterettseacutegizett nő Jelenlegi munkahelyeegy szaacutelloda ahol a recepcioacuten dolgozik Szeretne jobb joumlvedelmet biztosiacutetoacuteaacutellaacutestbeosztaacutest keresni nem felteacutetlen jelenlegi munkakoumlreacuten beluumll de nemtuacutelsaacutegosan taacutevol e ceacutelboacutel szeretne tovaacutebbtanulni

Keacuteszuumlljetek fel a talaacutelkozoacutera Sajnos előzetesen ettől toumlbbet nem tudunkroacutela iacutegy toumlbbfeacutele tanaacuteccsal toumlbbfeacutele idő eacutes peacutenzbefekteteacutest igeacutenylő alternatiacute-vaacuteval kell keacuteszuumllni Legyen a tarsolyotokban konkreacutet keacutepzeacutes is

Papiacuteron vaacutezoljatok fel uacutetvonalakat konkreacutet inteacutezmeacutenyekkel keacutepzeacutesekkel37 eacuteves baraacutetnőtoumlk feacutel egyetemre jelentkezni bdquotuacutelkorossaacutegardquo miatt Rossz

tapasztalatait a dolgozoacutek koumlzeacutepiskolaacutejaacuteban szerezte egy eacutevtizede Alaacutetaacutemaszt-jaacutek ezt a statisztikaacutek adatai

Az utoacutebbi 5ndash10 eacutev felsőoktataacutesi statisztikaacuteival győzzeacutetek meg arroacutel hogynem fog kiloacutegni a nappali tagozatosok koumlzuumll Vagy főiskolaacutera jelentkezzeninkaacutebb Esetleg esti tagozatra

Szemleacuteletes diagramok mindig megkoumlnnyiacutetik az eacuterveleacutest keacutesziacutetsetek haacutet ilyetneki

A diplomaacutes munkaneacutelkuumlliseacuteg eacutes elszegeacutenyedeacutes reacutemeacutevel sokkol oktatoacutetokAzt adja feladatul bizonyiacutetsaacutetok neki a kuumlloumlnboumlző taacutersadalmi csoportok sze-geacutenyseacutegi kockaacutezataacutet bemutatva hogy semmilyen szempontboacutel nem tartoztoka (leg)haacutetraacutenyos(abb) deprivaacutelt bdquoceacutelcsoportbardquo

A kurzus kemeacutenyfejű fura ura csak idős szaktekinteacutelyek veacutelemeacuteny előtt haj-landoacute fejet hajtani figyelmeteket ezeacutert a tudomaacutenyteruumllet mamutjainakműveire fordiacutetsaacutetok főkeacutent s ne feledkezzetek meg az ideacutezeacutes szabaacutelyairoacutel

A feladatok megoldaacutesaacutet az OPKM hasznaacutelataacutenak ismerteteacuteseacuten tuacutel előzetesreacuteszfeladatok eacutes a feladatlapon roumlgziacutetett tanaacutecsok is segiacutetik hiszen ezek szuumlk-seacutegesek ahhoz hogy ceacutelzott fejleszteacutes folyhasson

4 A fejleszteacutes moacutedszerei

A szakszoumlvegolvasaacutes eacutes -alkotaacutes fejleszteacuteseacutenek egy a hallgatoacutek szaacutemaacutera sok-szor neheacutezseacuteget okozoacute formaacuteja hogy egy az egyuumlttműkoumldő kurzus irodalom-jegyzeacutekeacuten szereplő tanulmaacutenyon keresztuumll gyakoroljuk a jegyzeteleacutest azabsztraktiacuteraacutest eacutes a poszterkeacutesziacuteteacutest is

4 A feladatokat Klein Laacuteszloacute kolleacutegaacutemmal koumlzoumlsen dolgoztuk ki

KOumlNYVTAacuteRAK

276

41 Jegyzeteleacutes

A jegyzeteleacutes szuumlkseacutegesseacutegeacutenek eacutes moacutedjainak bemutataacutesa mint az informaacute-cioacutes probleacutemamegoldaacutesi folyamat a szoumlveg feldolgozaacutesaacutenak fontos elememaacuter a kezdetektől szerepelt a bemutatott teacutemaacutek koumlzoumltt Ennek erősoumldeacutese aHateacutekony tanulaacutes c kurzussal valoacute egyuumlttműkoumldeacutes hataacutesaacutera erősoumldoumltt alakult

A jegyzeteleacutes egyfajta informaacutecioacutemanipulaacutelaacutes a tanulaacutesi folyamatnak isfontos reacutesze5 iacutegy a felsőoktataacutesban valoacute tanulaacutesra felkeacutesziacuteteacutes eacutes a tanulaacutesfel-fogaacutesok megismereacutese soraacuten is szerepet kap Itt az eddig bemutatotthoz keacute-pest egy fordiacutetott egyuumlttműkoumldeacutes is zajlik A koumlnyvtaacuter-informatika kurzus ke-reteacuteben az informaacutecioacutes probleacutemamegoldaacutesi folyamatba aacutegyazva keruumll toumlbbfeacute-le főleg vizuaacutelis jegyzeteleacutesi technika bemutataacutesa (pl naploacutezoacute kivonatolaacutesceacutedulaacutezaacutes fastruktuacutera taacuteblaacutezat időegyenes folyamataacutebra fogalmi teacuterkeacutephalmazok) mely segiacutetseacutegeacutevel a Hateacutekony tanulaacutes c kurzusra kell feladatot be-adni

Emellett pedig mint emliacutetettuumlk a kiemelt egyuumlttműkoumldő kurzus irodalom-jegyzeacutekeacuteről vaacutelasztott művet a koumlnyvtaacuter-informatika kurzuson valoacute tovaacutebb-hasznosiacutetaacutes ceacuteljaacuteboacutel kell kijegyzetelni

42 Absztraktiacuteraacutes

A kurzus soraacuten bemutatott szakmai műfajok koumlzuumll az absztrakt az amely alegkeveacutesbeacute ismert a hallgatoacutek koumlzoumltt Nagyon merev formai koumlvetelmeacutenyeivannak minőseacutege pedig meghataacuterozoacute a szakmai eacuteletuacutet egyes pontjain Akonferenciaacutek a pedagoacutegia teruumlleteacuten is fontos szakmai esemeacutenyek iacutegy a leen-dő szakembereknek ismerniuumlk kell műfajait

Mindezek mellett viszont roumlvidseacutege toumlmoumlrseacutege alkalmat ad arra hogy ahallgatoacutek szakmai szoumlvegeacuterteacutesi leacutenyegkiemeleacutesi fogalmazaacutesi keacuteszseacutegeit fej-lesszuumlk A joacute absztrakthoz ismerni kell a szakmai eredmeacutenyek bemutataacutesaacutenakalapvető kriteacuteriumait A hallgatoacutek eseteacuteben ezeket egy maacuter publikaacutelt tanul-maacutenyban kell megtalaacutelni azok leacutenyegeacutet megragadni eacutes toumlmoumlrebben de szak-szerűen szaknyelven eacutes nyelvhelyesseacutegi hibaacutek neacutelkuumll megfogalmazni Mivelennek veacutegeredmeacutenye bdquocsupaacutenrdquo egy oldal lehetőseacuteget ad az oktatoacute szaacutemaacuterahogy alaposabban eacuterteacutekelje eacutes konkreacutetabb tanaacutecsokkal laacutessa el a hallgatoacutet

Azaacuteltal hogy a hallgatoacutek absztraktot keacutesziacutetenek melynek minőseacutege bele-szaacutemiacutet a feacuteleacutevi eacuterteacutekeleacutesuumlkbe koumlzelebb keruumllnek annak megeacuterteacuteseacutehez Emellettpedig a szoumlvegeacuterteacutesuumlk is fejlődik a transzponaacutelaacutes transzformaacutelaacutes hataacutesaacutera

5 Ezt erősiacutetik a tanulaacutes-moacutedszertani keacutezikoumlnyvek is melyek nagy hangsuacutelyt fektetnek erreBAacuteRDOSSY Ildikoacute et al A kritikai gondolkodaacutes fejleszteacutese Az interaktiacutev eacutes reflektiacutev tanulaacutes lehető-seacutegei Tanulaacutesi segeacutedlet pedagoacutegusok eacutes pedagoacutegusjeloumlltek szaacutemaacutera a sajaacutet eacutelmeacutenyű tanulaacuteshoz Peacutecs - BpPTE 2002 197-223 DEESE James - DEESE Ellin K Hogyan tanuljunk 2 kiad BpPanem-McGraw-Hill 1993 65-119

277

43 Tudomaacutenyos poszter keacutesziacuteteacutese

A tudomaacutenyos poszter a maacutesik olyan konferenciaműfaj mely aacuteltalaacuteban isme-retlen a hallgatoacutek előtt Ennek megeacuterteacuteseacutet viszont neheziacuteti hogy a poszter ki-fejezeacutest teljesen maacutes kontextusboacutel ismerik Nehezen fogadjaacutek el hogy tudo-maacutenyos műfaj iacutegy komoly tartalommal kell biacuternia szoumlveget eacutes nemcsak sza-vakat kell tartalmaznia Maacutesreacuteszt laacutetszoacutelag koumlnnyű a keacutesziacuteteacutese Mikoumlzben en-nek a nagyon vizuaacutelis műfajnak az alkalmazaacutesa nagyon maacutes gondolkodaacutesmoacute-dot megkoumlzeliacuteteacutest igeacutenyel mint a lineaacuteris szoumlvegekeacute

A poszter vaacutelaszthatoacute műfaj a koumltelezően beadandoacute feladathoz Emellettviszont oacuterai munka kereteacuteben csoportosan keacutesziacutetenek a hallgatoacutek posztert avaacutelasztott tanulmaacutenyboacutel amit kijegyzeteltek eacutes amiből az absztraktot is iacutertaacutekEz a szoumlveg egy uacutejabb transzformaacutelaacutesa Az oacuteraacuten a geacuteptermi koumlrnyezetnekkoumlszoumlnhetően a hallgatoacutek vaacutelaszthatnak hogy elektronikusan vagy csomago-loacutepapiacuteron keacutesziacutetik-e el munkaacutejukat

A vizualitaacutes adta lehetőseacutegek kuumlloumlnoumlsen joacutel iraacutenyiacutetjaacutek raacute a figyelmet astrukturaacutelaacutes a hangsuacutelyozaacutes a szemleacuteletesseacuteg fontossaacutegaacutera A leacutenyegkiemeleacutesegy maacutesfajta logikaacuteja eacuterveacutenyesuumll A joacute poszter keacutesziacuteteacutese soraacuten a koumlvetkezőkeacuterdeacuteseket mindenkeacuteppen aacutet kell gondolni Mit akarok hangsuacutelyozni Mi akoumlvetkezteteacutes Milyen reacuteszteacutemaacutekra blokkokra bonthatoacute Az egyes reacuteszteacute-maacutek adatok milyen logikai kapcsolatban vannak A vizuaacutelis oumlsszhataacutest is kitudom hasznaacutelni a tartalom eacuterdekeacuteben Van-e alternatiacutev bejaacuteraacutesi uacutet Az oacuterakereteacuteben mindezek megvaacutelaszolaacutesaacuteban segiacutet a csoportmunka a megbeszeacute-leacutes a koumlzoumls eacutertelmezeacutes

5 A joumlvő

A fent bemutatott keretek moacutedszerek nem fedik le a teljes koumlnyvtaacuter-informatika kurzust Itt most annak olvasaacutesfejleszteacutesi vonatkozaacutesaira kon-centraacuteltunk gyakorlatunk eacutes annak fejlődeacuteseacutenek bemutataacutesaacuten keresztuumll Toumlbbponton nem vagyunk eleacutegedettek a hateacutekonysaacuteggal Az előadaacutesra valoacute felkeacute-szuumlleacutes a kurzus ilyen szempontuacute aacutetgondolaacutesa arra is raacutevilaacutegiacutetott hogy az ol-vasaacutesfejleszteacutest lehetne meacuteg tervszerűbben veacutegezni meacuteg toumlbb segiacutetseacutegetnyuacutejtani a diaacutekoknak

A fejleszteacutes viszont most uacutej fordulatot vett A szaktanterveacutenek feluumllvizs-gaacutelata hataacutesaacutera kurzusunkat Felkeacuteszuumlleacutes a felsőoktataacutesi tanulmaacutenyokra ciacutemen oumlsz-szevontaacutek a Hateacutekony tanulaacutessal Ez mint fentebb is laacutethattuk nem idegennem logikaacutetlan de szuumlkseacutegszerűen uacutej iraacutenyt ad uacutej lehetőseacutegeket vet fel

KOumlNYVTAacuteRAK

278

Felhasznaacutelt irodalom

BAacuteRDOSSY Ildikoacute et al A kritikai gondolkodaacutes fejleszteacutese Az interaktiacutev eacutes reflektiacutev tanulaacutes lehető-seacutegei Tanulaacutesi segeacutedlet pedagoacutegusok eacutes pedagoacutegusjeloumlltek szaacutemaacutera a sajaacutet eacutelmeacutenyű tanulaacuteshoz Peacutecs BpPTE 2002 197ndash223 p

DEESE James - DEESE Ellin K Hogyan tanuljunk 2 kiad Bp Panem-McGraw-Hill1993 65ndash119p

DOumlMSOumlDY Andrea Bevezeteacutes a pedagoacutegiai taacutejeacutekozoacutedaacutesba (A gyakorlati pedagoacutegia neacutehaacuteny alap-keacuterdeacutese 2) Bp ELTE PPK Neveleacutestudomaacutenyi Inteacutezet 2006 58 p httpwwwmekoszkhu054000544505445pdf [20110818]

DOumlMSOumlDY Andrea Az informaacutecioacutes műveltseacuteg fejleszteacutese a pedagoacutegia szakos keacutepzeacutesbenIn KISS Endre - BUDA Andraacutes (szerk) Interdiszciplinaacuteris pedagoacutegia eacutes az eredmeacutenyesseacuteg akadaacute-lyai Az V Kiss Aacuterpaacuted Emleacutekkonferencia előadaacutesai Debrecen 2007 szeptember Debrecen DENeveleacutestudomaacutenyok Inteacutezete 2008 362ndash371 p

A pedagoacutegia alapszak neveleacutesi- neveleacuteskutataacutesi- eacutes oktataacutesi asszisztens szakiraacutenyainak tanulaacutesi kimeneteKeacutezirat Bp ELTE PPK eacuten 12 p

STEKLAacuteCS Jaacutenos Az olvasaacutes kis keacutezikoumlnyve szuumllőknek pedagoacutegusoknak A funkcionaacutelis analfabe-tizmustoacutel az olvasaacutesi strateacutegiaacutekig Bp Okker 2009 112 p

Gordon Győri Jaacutenos Az olvasaacutes oumlssztaacutersadalmi feladat

279

Gordon Győri Jaacutenos

ZAacuteRSZOacute

AZ OLVASAacuteSOumlSSZTAacuteRSADALMI FELADAT

A Magyar Olvasaacutestaacutersasaacuteg immaacuter keacutet eacutevtizede tűzte zaacuteszlajaacutera az olvasaacutesuumlgyeacutet Ahogy az a bevezető iacuteraacutesboacutel is kideruumll a tagsaacuteg valamint a szervezetvezető szakemberei eacutes a hozzaacutejuk kapcsoloacutedoacute egyeacuteb szakeacutertők az Olvasaacutes-taacutersasaacutegon kiacutevuumll is a kezdetektől fogva kuumlloumln nyomateacutekkal hangsuacutelyoztaacutekhogy az olvasaacutesfejleszteacutes nem kizaacuteroacutelag magyartanaacuteri felelősseacuteg hanem oumlssziskolaioumlssztantaacutergyi feladat Ha visszatekintuumlnk az elmuacutelt huacutesz eacutevre eacutes visszagondo-lunk arra a korai olvasaacutestaacutersasaacutegi konferenciaacutera amely maacuter akkor ezt a prog-ramot tűzte zaacuteszlajaacutera egyszerre lehetuumlnk buumlszkeacutek de ugyanilyen joggaleacuterezhetneacutenk elkeseredettseacuteget is

Buumlszkeacutek lehetuumlnk ugyanis arra hogy maacuter huacutesz eacutevvel ezelőtt is olyanszakmai programot keacutepviseltuumlnk amelyet vaacuteltoztataacutes neacutelkuumll magunkeacutenakvallhatunk ma is s mint ahogy a koumltetuumlnk alapjaacuteul szolgaacuteloacute 2011-es szom-bathelyi konferenciaacutenkkal is bizonyiacutetottuk azt ami csak tőluumlnk telhető aztmai napig meg kiacutevaacutenjuk tenni ennek megvaloacutesulaacutesaacuteeacutert Ugyancsak fontos eacuter-teacutek szaacutemunkra hogy ebben az erőfesziacuteteacutesben talaacuten azt is mondhatnaacutenkhogy kuumlzdelemben szaacutemos baraacutetunk kolleacutegaacutenk paacutelyataacutersunk tart veluumlnk amai napig is iacuteroacutek tanaacuterok olvasaacutesszocioloacutegusok oktataacutespolitikusok koumlnyv-taacuterosok eacutes koumlnyvtaacuterostanaacuterok meacutediaszakemberek eacutes meacuteg sokan maacutesok

Ugyaniacutegy lehetneacutenk azonban elkeseredettek is Amit ugyanis az imeacutentkuumlzdelemnek aposztrofaacuteltam azt akaacuter eredmeacutenytelen eacutes eacuteppen ezeacutert re-meacutenytelen kicsit don quijotei szeacutelmalomharcnak is mondhatnaacute baacutermelyi-

ZAacuteRSZOacute

280

kuumlnk A PISA eacutes hasonloacute felmeacutereacutesekből kideruumllt hogy a magyar fiatalok ol-vasaacutesi teljesiacutetmeacutenye legfeljebb ha joacute koumlzepesnek mondhatoacute neacutemi hullaacutemzaacutes-sal olykor a kedvezőtlen neacuteha a kedvezőbb iraacutenyban Napjainkban mindany-nyiunk oumlroumlmeacutere ugyan eacuteppen joacute iraacutenyban alakultak az eredmeacutenyek mert alegutoacutebbi a 2009-es PISA vizsgaacutelat szerint a legfőbb mutatoacutekban tanuloacuteinkeleacuterteacutek az OECD-orszaacutegok aacutetlagaacutet de termeacuteszetesen a javuloacute eredmeacutenyekbőlfakadoacute oumlroumlmuumlnk eacutes jogos oumlnbizalmunk sem feledtethetik veluumlnk hogy meacutegnagyon sok akadaacutelyt kell legyőznuumlnk ahhoz hogy az olvasaacutes tereacuten a joacutek ne-taacuten a legjobbak koumlzeacute keruumllhessenek a magyar tanuloacutek a nagy nemzetkoumlzi oumlsz-szehasonliacutetoacute teljesiacutetmeacutenyvizsgaacutelatokban A gyerekek olvasaacutesi kedveacuteről egy-reacuteszt ellentmondaacutesosak a kutataacutesi eredmeacutenyek maacutesreacuteszt igazaacuten megbiacutezhatoacuteorszaacutegos kutataacutesok nem is zajlottak ezen a teacuteren az utoacutebbi eacutevekben Iacutegy hapontos igazaacuten szakszerű teacutenyek nem mondhatoacutek is e teacuteren a szakemberek-nek eacutes a laikus szemeacutelyeknek aacuteltalaacuteban az a benyomaacutesuk hogy a fiatalabbgeneraacutecioacutek olvasaacutesi motivaacutecioacuteja romlik a klasszikus regeacutenyek olvasaacutesa csoumlk-ken gyerekeink olvasaacutesi eacutes szoumlvegeacuterteacutesi technikaacuteja alatta marad a szuumlkseacuteges-nek eacutes ma maacuter gyakran a felsőoktataacutesban vagy eacuteppen a tanaacuterkeacutepzeacutesbenreacutesztvevőknek is elemi szintű neheacutezseacutegeik vannak ezen a teacuteren ndash s meacuteg hosz-szan sorolhatnaacutenk De ami a jelen koumltet teacutemaacuteja szempontjaacuteboacutel a legelszomo-riacutetoacutebb az az hogy maacutesfeacutel-keacutet eacutevtized alatt semmit valoacuteban semmit nem ve-sziacutetett annak a jelentőseacutege hogy azt hangsuacutelyozzuk az olvasaacutes oumlssztantaacutergyinem pedig csak magyartaniacutetaacutesi feladat Vagyis eacuteppen azeacutert mert az elmuacutelteacutevtizedek oktataacutesi kormaacutenyzatai az iskolavezetők eacutes a pedagoacutegusok maguksem hallottaacutek eacutes fontoltaacutek meg szavunkat csak egy-egy szinte veacuteletlenszerűkormaacutenyzati vagy helyi nekibuzdulaacutesnak ndash majd ezek csoumlndes kimuacutelaacutesaacutenak ndashlehettuumlnk tanuacutei ma az olvasaacutestaniacutetaacutes tereacuten leacutenyegeacuteben minden vaacuteltozaacutes neacutel-kuumll ugyanaz a helyzet mint eacutevtizedekkel ezelőtt

Pedig tudjuk hogy a szabadsaacutegnak a demokraacuteciaacutenak a hateacutekonyan mű-koumldő piacgazdasaacutegnak nemcsak toumlrveacutenyi-jogi hanem az emberi keacutepesseacutegek-ben megvaloacutesulandoacute felteacutetelei is vannak Megfelelő iacuteraacutesbeli eacutes szoacutebeli kifeje-zőkeacuteszseacuteg neacutelkuumll a szoumlvegeacuterteacutesi szoumlvegalkotaacutesi eacutes a kritikus gondolkodaacutesiműveletek keacutepesseacutege hiaacutenyaacuteban csak eleacutegtelenuumll teljesiacutető munkaerőmasszaacuteteacutes politikailag sodorhatoacute toumlmeget alkothatnak az egyeacuteni etikaacutejukat elvesziacutetővagy azok hiaacutenyaacuteban felnoumlvekvő emberek arctalan generaacutecioacutei nem pedigbaacutetran kreatiacutevan becsuumlletesen gazdaacutelkodni s oumlnnoumln jogaival alkotoacute moacutedoneacutelni keacutepes aacutellampolgaacuterok szabad eacutes tisztesseacuteges politikai eacutes piaci versenybendemokratikusan egyuumlttműkoumldő sokasaacutegaacutet Azonban keacutet vilaacuteghaacuteboruacutet masz-sziacutev diktatuacuteraacutekat eacutes a remeacutenytelenseacuteget kivaacuteltoacute gazdasaacutegi kataklizmaacutek soraacutetkoumlvetően s meacuteg a mai napig is ezek aacuternyeacutekaacuteban ugyanakkor a tudaacutesintenziacutevgazdagsaacuteg eacutes a demokratikus koumlzeacutelet lehetőseacutegeinek a koraacuteban az elsőkeacutentemliacutetettek maacuter nemhogy elegendőek lenneacutenek tudjuk hogy koumltelesseacuteguumlnk

281

ezek elleneacuteben az utoacutebb mondottak eacuterdekeacuteben kuumlzdeni Hogy ne a muacutelt le-gyen a joumlvőnk

Baacuter a legmagasabb egyeacuteni eacutes taacutersadalmi eacuterteacutekekhez vezetnek el nem sza-bad szem elől teacutevesztenuumlnk hogy az iacuteraacutes eacutes olvasaacutes elsajaacutetiacutetaacutesaacutenak műkoumldte-teacuteseacutenek egyszerű ndash de persze koraacutentsem egyszerűen megvaloacutesiacutethatoacute ndash egyeacutenieacutes taacutersadalmi felteacutetelei majdhogynem uacutegy mondhatnaacutenk technikai kriteacuteriu-mai vannak Mindenekelőtt noumlvekedeacutesuumlk soraacuten a gyerekek szaacutemaacutera a betűk-ben ndash s ettől elvaacutelaszthatatlanul a beszeacutelgeteacutesben egyuumlttgondolkodaacutesban ndashgazdag koumlrnyezet biztosiacutetaacutesa Koumltetuumlnk egyik amerikai szerzője Nancy KVotteler ideacutezi Hart eacutes Risley 15 eacutevvel ezelőtti vizsgaacutelataacutet amelynek soraacuten aszakemberek kimutattaacutek milyen draacutemai nyelvi tapasztalatbeli kuumlloumlnbseacutegekkeleacuterkeznek az iskolaacuteba azok a hateacuteves gyerekek akik csak silaacuteny nyelvi tapasz-talatokat biztosiacutetani keacutepes az oktataacutes szempontjaacuteboacutel (is) kedvezőtlen szocio-kulturaacutelis koumlrnyezetből afunkcionaacutelis csalaacutedokboacutel a taacutersadalom peremeacuterőlszaacutermaznak s azok akik gazdag nyelvi tapasztalatokat biztosiacutetoacute joacutel műkoumldőkoumlzeacuteposztaacutelybeli csalaacutedokboacutel Ma maacuter tudjuk hogy az iskolaacuteban elsajaacutetiacutetandoacuteolvasaacutes keacutepesseacutege nem magaacutenak a betűveteacutesnek a műveleteacutevel kezdődik elhanem azokkal a taacutersas nyelvi eacutes szoumlvegtapasztalatokkal amiket az otthoniegyuumlttolvasaacutes eacutes beszeacutelgeteacutes teremt meg Amelyben a koumlnyv az olvasott szouml-veg eacutes az annak kapcsaacuten kibontakozoacute beszeacutelgeteacutesek sora egy eacuteletre szeacutetsza-kiacutethatatlan eacuterzelmi eacutes eacutertelmi koumlteleacuteket termet meg a szuumllő eacutes gyermeke azelőző eacutes a koumlvetkező generaacutecioacute tagjai a kultuacutera addigi eacutes joumlvőbeni keacutepviselőikoumlzoumltt Ha ez hiaacutenyzik ha a csalaacuted a gyerek koumlzvetlen koumlrnyezete ezt nemtudja biztosiacutetani akkor maacutesoknak maacuteshonnan de poacutetolniuk kell ezt a hi-aacutenyt Az oacutevoda ebben termeacuteszetesen igen fontos inteacutezmeacutenyi lehetőseacuteget je-lent de nem teszi feleslegesseacute hanem csak meacuteg jobban alaacutehuacutezza az olyasfeacutelecivil kezdemeacutenyezeacutesek fontossaacutegaacutet mint amilyen peacuteldaacuteul a Magyar Olvasaacutes-taacutersasaacuteg Olvasoacute-taacuters nevű programja eacutes szaacutemos hasonloacute kezdemeacutenyezeacutes vilaacuteg-szerte Ezeknek soraacuten oumlnkeacutentesek mennek el eacutes olvasnak beszeacutelgetnek a be-tűt eacutes beszeacutelgeteacutest egyeacutebiraacutent neacutelkuumlloumlző kisgyerekekhez hogy poacutetoljaacutek szaacute-mukra ezt a hiaacutenyt amely miatt egyeacutebkeacutent megjoacutesolhatoacute lenne az iskolaimajd a munkaerő-piaci sikertelenseacuteguumlk amely nagy eseacutellyel az eacuteletben valoacuteboldogulaacutesuk egeacuteszeacutet kockaacuteztatnaacute De toumlbbek koumlzoumltt ezt a ceacutelt szolgaacutelja aNeacutepmese napja is amelyet a szaacutezhalombattai Hamvas Beacutela Vaacuterosi Koumlnyvtaacuterkezdemeacutenyezeacutese alapjaacuten 2005 oacuteta szervez meg minden eacutevben az Olvasaacutestaacutersa-saacuteg eacutes amelynek mindig kora őszre ndash Benedek Elek szuumlleteacutesnapja koumlzeleacutebe ndashszervezett koumlzponti esemeacutenysorozataacutehoz toumlbb mint 100 inteacutezmeacuteny civil szer-vezet eacutes akaacuter magaacutenszemeacutely is csatlakozik oumlnaacutelloacute programmal a hataacuteron inneneacutes tuacutel Nagy oumlroumlmuumlnkre azt tapasztaljuk hogy e program hataacutesaacutera is a csalaacute-dok az oacutevodaacutek az iskolaacutek a koumlnyvtaacuterak a pedagoacutegus- eacutes koumlnyvtaacuteroskeacutepzeacutes akoraacutebbiaknaacutel sokkal tudatosabban eacutelnek a naponkeacutenti mesemondaacutessal mese-

ZAacuteRSZOacute

282

olvasaacutessal ezzel az elődeinktől raacutenk hagyott nagyszerű oumlroumlkseacuteggel adomaacuteny-nyal az eacutelmeacutenykoumlzoumlsseacuteg e kiemelkedően fontos alkalmaacuteval

Amiről azonban a szombathelyi konferenciaacutenk s a jelen koumltet egeacuteszeszoacutelt illetve szoacutel az az hogy baacuter a korai fejleszteacutest koumlvetően a gyerekek uacutegy-nevezett literacy (nyelvi olvasaacutesi eacutes iacuteraacutesbeli művelődeacutesi keacuteszseacutegekbeli) fejlesz-teacuteseacuteben kituumlntetett szerepe van az iskolaacuteban a taniacutetoacutenak valamint az anya-nyelvet eacutes irodalmat taniacutetoacute tanaacuteroknak de keacutesőbb is minden iskolafokoza-ton minden iskolatiacutepus valamennyi tanaacuteraacutenak koumlnyvtaacuteros-pedagoacutegusaacutenakmegvan a maga dolga a maga teendője eacutes felelősseacutege de egyben a maga spe-ciaacutelis lehetőseacutegrendszere is e teveacutekenyseacutegben Koumltetuumlnk elmeacuteleti orientaacutecioacutejuacuteiacuteraacutesai mindennek az aacuteltalaacutenos valamint szaktaacutergyi szakmai-tudomaacutenyos alap-jait mutatjaacutek be az ezekneacutel nagyobb szaacutemban szereplő gyakorlati fejezetekazonban a konkreacutet lehetőseacutegeket technikaacutekat eljaacuteraacutesmoacutedokat ismertetik il-letve olyan joacute gyakorlatokat amelyeket itthon vagy kuumllfoumlldoumln sikeruumllt e teacuterenmegvaloacutesiacutetani A szellemi izgalommal egyuumltt amit ezek a peacuteldaacutek szinte bizo-nyosan kivaacuteltanak az olvasoacuteban neheacutez e fejezeteket meghatoacutedottsaacuteg neacutelkuumllolvasni De mi a magunk reacuteszeacuteről nem is biztatnaacutek a befogadoacutet arra hogyszenvtelenseacutegre toumlrekedve olvassa e fejezeteket amelyek eacuteppen arroacutel szoacutel-nak ami a pedagoacutegiai teveacutekenyseacuteg leacutenyege hogy a betű eacutes szoacute eszkoumlzeivelhogyan taacuterhatja szeacutelesre egy elhivatott a gyermekek iraacutent felelősseacuteget eacuterzőtanaacuter vagy maacutes szakember az ifjuacute generaacutecioacutek tagjai szaacutemaacutera a vilaacutegra eacuteletretudaacutesra nyiacuteloacute ablakokat Hiszen a koumlnyvben a meseacuteben a toumlrteacutenetekben ma-gunkat a sajaacutet vilaacutegunkat annak oumlroumlmeit eacutes draacutemaacuteit vaacutegyott eacutes rettegett le-hetőseacutegeit olvassuk meacuteg akkor is ha az első pillantaacutesra valami fikcioacutenak tű-nik is Eacutes iacutegy van ez akkor is ha matematikai peacuteldaacutekroacutel a gejziacuterek keletkezeacute-seacuteről a keacutemiai elemek egymaacutesra hataacutesaacuteroacutel az internet hasznaacutelataacuteroacutel vagy eacutep-pen az eacutelő organizmusok bioloacutegiai rejtelmeiről van szoacute

A probleacutema azonban eacuteppen az hogy az utoacutebbi koumlrbe tartozoacute tantaacutergyaktanaacuterai nagyon gyakran felkeacuteszuumlletlennek eacutes elveszettnek eacuterzik magukat anyelvi olvasaacutesi-szoumlvegeacuterteacutesi-szoumlvegalkotaacutesi teendők tereacuten mondvaacuten hogynem ismerik ezeknek az eszkoumlzeit technikaacuteit moacutedszertanaacutet Ha ők ezt aacutelliacutet-jaacutek el kell fogadnunk hogy ez iacutegy is van s ahelyett hogy keacuterdőre vonnaacutenktanaacutertaacutersainkat kolleacutegaacuteinkat emiatt tisztesseacutegesebb is eacutes ceacutelravezetőbb is in-kaacutebb azt aacutetgondolnunk mieacutert lehet ez iacutegy illetve hogy mikeacutent lehetne vaacutel-toztatni rajta

Egeacuteszen bizonyos hogy ndash legalaacutebbis a hazai oktataacutesuumlgy eseteacuteben ndash a ba-jok gyoumlkere a tanaacuterkeacutepzeacutesben keresendő Koumltetuumlnk egyik tanulmaacutenyaacuteban Fel-veacutegi Emese felhiacutevja raacute a figyelmet hogy az Egyesuumllt Aacutellamokban a tanaacuterkeacutep-zeacutesnek koumltelező eleme a tantaacutergykoumlzi olvasaacutes oktataacutesa Amiacuteg egy ilyen vagy ha-sonloacute koumltelező kurzus hiaacutenyzik tanaacuterkeacutepzeacutesben reacutesztvevők oktataacutesaacuteboacutel amagyar felsőoktataacutesban addig hiuacute remeacuteny lenne arra vaacuterni hogy a joumlvőbenipedagoacutegusok ndash illetve maacuter e felkeacutesziacuteteacutes neacutelkuumll eacutevek vagy eacutevtizedek oacuteta prak-

283

tizaacuteloacute kolleacutegaacuteik ndash egyszer csak baacutetran hozzaacutekezdenek az olvasaacutesfejleszteacutes te-endőihez az iskolaacuteban eacutes hateacutekonyan fogjaacutek veacutegezni azt Sőt akaacuter meacuteg azt ismondhatnaacutenk amiacuteg nincsenek megfelelően felkeacutesziacutetve raacute valamennyi szak-taacutergy tanaacuterai addig talaacuten pedagoacutegiai kockaacutezatokkal is jaacuterhatnak az e teacuteren joacuteszaacutendeacutekkal kifejtett erőfesziacuteteacuteseik Az első tehaacutet a tanaacuterkeacutepzeacutes megvaacuteltozta-taacutesa eacutes egy uacutej koumltelező kurzus bevitele valamennyi szaktaacutergy tanaacuterkeacutepzeacuteseacutebeaz olvasaacutestaniacutetaacutesroacutel a szoumlvegalkotaacutesi eacutes szoumlvegeacuterteacutesi technikaacutek mibenleacuteteacuterőlezek alkalmazaacutesaacutenak moacutedszertanaacuteroacutel eacutes hasonloacutekroacutel Hasonloacutekeacutepp a maacuterpraktizaacuteloacute tanaacuterok szaacutemaacutera koumltelező tovaacutebbkeacutepzeacutesi lehetőseacutegek megnyitaacutesaezen a teacuteren

Maacutesreacuteszt meg kell vaacuteltoztatni az anyanyelv eacutes irodalomtanaacuterok valaminta toumlbbi tanaacuter attitűdjeacutet is A tanaacuteroknak meg kell eacuterteniuumlk el kell fogadniuk sa szuumllők a gyerekek eacutes a taacutersadalom előtt is keacutepviselniuumlk kell azt a neacutezetethogy a nyelvi fejleszteacutes a szoumlvegeacuterteacutes szoumlvegalkotaacutes feladata baacutermely tantaacuter-gyat taniacutetoacute tanaacuter koumltelesseacutege felelősseacutege lehetőseacutege A koumltetuumlnkben szereplőkeacutemia- bioloacutegia- matematikataniacutetaacutesi peacuteldaacutek vagy a napi iskolai gyakorlatbanfellelhető hasonloacutek igazaacuten sziacutevmelengetők ndash de tudjuk hogy ma meacuteg ez aritkasaacuteg ez a kisebbseacuteg ez a kiveacutetel amely erősiacuteti a szabaacutelyt Ennek a joumlvő-ben eacuteppen fordiacutetva kell lennie Szakmai suacutelya kell legyen annak hogy vala-mennyi tanaacuter reacuteszt vegyen a literacy keacutepesseacutegek fejleszteacuteseacuteben eacutes csak kiveacute-teles de meacuteg akkor sem meacuteltaacutenyolhatoacute esetben toumlrteacutenhessen meg hogy va-lamely pedagoacutegus ez aloacutel meacutegis kivonja magaacutet A maacutes tantaacutergyakat oktatoacute ta-naacuteroknak meg kell eacuterteniuumlk hogy a nyelv eacutes irodalom tanaacuterainak ndash vagyisMagyarorszaacutegon a magyartanaacuteroknak ndash csak nagyon keveacutes (igaz roppantfontos) olyan nyelvi fejleszteacutesi teruumllete van amelyhez valoacuteban csak az őszakmai kompetenciaacutejuk megfelelő ezek mindenekelőtt a szeacutepirodalmi szouml-vegek valamint a gyakorlati szoumlvegtiacutepusok neacutemely fajtaacuteja Minden egyeacutebszoumlvegtiacutepussal kapcsolatos fejleszteacutes valamennyi tanaacuter oumlssztantaacutergyi feladata

Ugyanakkor eacutes ezzel egyuumltt a mai magyartanaacuteroknak el kell fogadniuk azthogy jelenleg valoacuteban ők rendelkeznek a legkidolgozottabb eszkoumlztaacuterral aliteracy keacutepesseacutegek fejleszteacuteseacuteben Ezeacutert fontos lenne hogy a toumlbbi tanaacutermelleacute aacutelljanak s mindaddig amiacuteg a toumlbbi tantaacutergy tanaacuterai meacuteg nem eleacuteggeacutekeacutepzettek az olvasaacutesfejleszteacutes tereacuten a magyartanaacuterok iskolaacuten beluumlli keacutepzeacutesekszabad konzultaacutecioacutes lehetőseacutegek eacutes hasonloacutek felajaacutenlaacutesaacuteval segiacutetseacutek fejlesz-szeacutek őket Persze fontos eacutes joacute ha ebben az iskolavezeteacutes is a magyartanaacuterokmelleacute aacutell eacutes taacutemogatja elismeri az e teacuteren kifejtett erőfesziacuteteacuteseiket

Abban hogy az olvasaacutesfejleszteacutes oumlssztantaacutergyi teveacutekenyseacuteggeacute vaacutelhassonaz iskolaacutek mindennapjaiban kituumlntetett felelősseacutege eacutes lehetőseacutege van a tan-koumlnyvkiadoacuteknak A magyartanaacuterok segiacutetseacutege eacutes taacutemogatoacute munkaacuteja sem ele-gendő ha a tankoumlnyvek nem vagy nem eleacuteggeacute szoumlvegelemzeacutes- szoumlvegalko-taacutes kreatiacutev eacutes kritikai gondolkodaacutes fejlesztőek Ha a tankoumlnyvek meacuteg csaktaacutevolroacutel sem sugalljaacutek ennek lehetőseacutegeit alkalmazandoacute moacutedszereit ha a ta-

ZAacuteRSZOacute

284

naacuteroknak nem segiacutetenek a minden tankoumlnyvi fejezethez eacutes munkareacuteszhezkapcsoloacutedoacute literacy fejleszteacutesi lehetőseacutegek amelyeket a tankoumlnyvszerzők al-kotnak meg vagy illesztenek a fejezeteikhez peacuteldaacutekkeacutent akkor tuacutelzott lenneaz az elvaacuteraacutes hogy ezt minden tanaacuter minden oacuteraacutera megtegye az aacuteltala taniacutetottlegalaacutebb keacutetfeacutele tantaacutergyboacutel Azt hogy a tankoumlnyvek olvasaacutes-szoumlvegeacuterteacutes-szoumlvegalkotaacutes baraacutettaacute formaacutelaacutesa nemcsak aacutebraacutend lehet hanem meg is valoacutesiacutetha-toacute szaacutemos nemzetkoumlzi peacutelda eacutes neacutemely hazai kiadoacute egy-egy tankoumlnyve tan-koumlnyvi sorozata is mutatja

Ha azonban megjeloumlljuumlk a szuumllők a tanaacuterok az iskola a tankoumlnyvkiadoacutekfelelősseacutegeacutet eacutes lehetőseacutegeit nem szabad elfeledkeznuumlnk a tanuloacutekroacutel maguk-roacutel sem akikeacutert de akik aacuteltal is mindennek toumlrteacutennie kell az olvasaacutestaniacutetaacutes-ban Nem gondolhatjuk azt hogy mikoumlzben mindenki minden tőle telhetőtmegtesz az olvasaacutesi teljesiacutetmeacutenyuumlk javiacutetaacutesaacuteeacutert az ő dolguk pusztaacuten a lehető-seacutegek elfogadaacutesa Fontos hogy a tanuloacutek az olvasaacutesfejleszteacutesben ne passziacutevkiszolgaacutelandoacutekkeacutent tekintsenek magukra hanem aktiacutev aacutegenskeacutent akiknekugyancsak megvan a maguk felelősseacutege de megvannak a maguk lehetőseacutegeiis ezen a teacuteren Eacuteletkortoacutel iraacutenyultsaacutegtoacutel iskolatiacutepustoacutel fuumlggően de joacute hamegeacutertik eacutes elfogadjaacutek hogy az olvasaacutesfejleszteacutesben a sajaacutet eacutes a koumlrnyezetuumlkjoumlvőjeacuteeacutert jelenlegi eacutes majdani koumlzoumlsseacutegeikeacutert nekik is tenniuumlk kell El kellvaacutellalniuk hogy baacuter az olvasaacutes nagyon sokszor az oumlroumlmszerzeacutes eacutes a szemeacute-lyes eacutelmeacutenyek megeacuteleacuteseacutenek talaacuten legnagyszerűbb legeacuterteacutekesebb lehetőseacutegeugyanakkor szaacutemos helyzetben odaadoacute figyelmet komoly szellemi munkaacutetkoncentraacutecioacutet igeacutenylő teveacutekenyseacuteg amely a hosszuacute taacutevuacute eacuterteacutekekeacutert amit aacutelta-la leacutetrehozhatunk a jelenben valoacutes oumlnaacutetadaacutest eacutes erőfesziacuteteacuteseket igeacutenyel tőluumlkTudniuk kell hogy mikoumlzben az olvasaacutesnak olyan uacutej teruumlletei lehetőseacutegeinyiacutelnak meg előttuumlk a digitaacutelis vilaacutegban amely a koraacutebbi generaacutecioacuteknak sohanem adatott meg a koumlzoumls eacuterteacutekek megismereacutese eacutes tovaacutebbi műkoumldteteacutese aztis igeacutenyelheti tőluumlk hogy a hagyomaacutenyosabb szoumlvegelsajaacutetiacutetaacutesi szoumlvegfeldol-gozaacutesi eacutes -alkotaacutesi technikaacutekat is megismerjeacutek eacutes műkoumldtetni tudjaacutek mert aziacutegy megismerhető eacutes leacutetrehozhatoacute szoumlvegvilaacutegoknak is valoacutes eacuterteacuteke van eacuteslesz is meacuteg minden bizonnyal hosszuacute ideig Ugyanakkor mivel ők digitaacutelisbennszuumlloumlttekkeacutent mindig is előnyben lesznek a koraacutebbi idősebb generaacuteci-oacutekkal szemben beleeacutertve a sajaacutet tanaacuteraikat is hasznos lenne a mai diaacutekoknakfelismerniuumlk hogy nekik maguknak is soha nem laacutetott lehetőseacutegeik vannakabban hogy az előttuumlk jaacuteroacutekat bevezesseacutek a szinte eacutevtizedenkeacutent totaacutelisanmeguacutejuloacute digitaacutelis szoumlvegvilaacutegok jellegzetesseacutegeibe kreatiacutev keacutepesseacutegekkel ru-haacutezzaacutek fel s uacutejabb eacutes uacutejabb utak megkezdeacuteseacutere megteacuteteleacutere baacutetoriacutetsaacutek azidősebb nemzedeacutekeket Tudniuk kell hogy tanaacuteraik szuumlleik a taacutersadalomegeacutesze el fogja ismerni az e teacuteren megtett erőfesziacuteteacuteseiket s respektust sze-reznek egy olyan teveacutekenyseacuteg aacuteltal amilyenre a kultuacutera toumlrteacuteneteacuteben nemigenvolt meacuteg peacutelda vagyis hogy a fiatalabbak taniacutetjaacutek az idősebb nemzedeacutekeket

285

A csalaacuted az iskola a pedagoacutegusok eacutes a tanuloacutek mellett termeacuteszetesen azoktataacutespolitikaacutenak is szaacutemos teendője eacutes nagy lehetőseacutege van az olvasaacutesoumlssztantaacutergyi fejleszteacutese tereacuten Egyreacuteszt fontos lenne hogy az eddigiekneacutelceacutelzottabb eacutes nagyobb forraacutesokat mozgoacutesiacutetva kutatoacutecsoportokat műhelyekethozzon leacutetre annak tisztaacutezaacutesra hogy a szaacutemtalan erőfesziacuteteacutes elleneacutere mieacuterttart ott a mai magyar diaacutekok eacutes felnőtt taacutersadalom a szoumlvegeacuterteacutes eacutes szoumlvegal-kotaacutes tereacuten ahol ndash nemzetkoumlzi oumlsszehasonliacutetaacutesban eacutes a sajaacutet koumlzelmuacuteltunkatis tekintve ndash tart Ahogy Neacutemetorszaacutegban uacutegy Magyarorszaacutegon is tuacutel kellleacutepni a sztereotiacutep eacutes koumlzhelyes politikai iacutegeacutergeteacuteseken s valoacuteban meg kell te-remteni annak a lehetőseacutegeacutet hogy a teacutema legkivaacuteloacutebb szakemberei megfelelőkutataacutesi lehetőseacutegek alapjaacuten eacutesszerű eacutes ceacutelszerű ceacutelokat eacutes ehhez hateacutekonyanelvezető teendőket illetve a konkreacutet kivitelezeacutesben segiacutető moacutedszereket dol-gozhassanak ki eacutes ismertethessenek az iskolaacutekkal a tanaacuteri taacutersadalommalUgyancsak fontos lenne hogy az oktataacutesiraacutenyiacutetaacutes olyan koumltelesseacutegeket eacutes le-hetőseacutegeket dolgozzon ki az iskolai oktataacutes mindennapi teendőinek vonat-kozaacutesaacuteban amelynek soraacuten valamennyi tanaacuter feladataacutenak szerves reacuteszeacuteveacute vaacute-lik az olvasaacutestaniacutetaacutes a sajaacutet tantaacutergyaacuten beluumll akaacuter egyeduumll laacutetja el ezeket a te-endőket akaacuter (ma meacuteg keacutenyszerből a joumlvőben eacutertelmes eacutes a taniacutetaacutest gazda-gabbaacute tevő lehetőseacutegkeacutent) a magyartanaacuter kolleacutegaacuteival egyuumlttműkoumldeacutesben (is)

A mindeddig leiacutertak logikaacuteja menteacuten haladva pedig nem zaacuterhatoacute le koumlny-vuumlnknek ez az utolsoacute fejezete a neacutelkuumll hogy ne visszhangozzuk azt a veacutele-meacutenyt ami a konferenciaacutenk eacutes e koumlnyv lapjain is uacutejra eacutes uacutejra felbukkan hamaacuteskeacutepp nem haacutet az elhangzott szavak eacutes az iacuteraacutesművek moumlgoumltt megbuacutejvaimplicit formaacuteban az olvasaacutes oumlssztaacutersadalmi feladat egy egeacutesz orszaacuteg egeacuteszkoumlzoumlsseacuteg felelősseacutege Nem a levegőben uacuteszkaacuteloacute fellengzős szavak ezek Eacutep-pen a PISA-kutataacutes egyes reacuteszletei mutatjaacutek azt hogy az olvasaacutesban joacutel telje-siacutető nemzetek mint peacuteldaacuteul Deacutel-Korea Szingapuacuter vagy Finnorszaacuteg eseteacutebennemcsak az oktataacutesnak az iskolaacutenak mint olyannak nagy a presztiacutezse nem-csak aacuteltalaacuteban a tanaacuteroknak nagy a megbecsuumlltseacutege hanem az olvasaacutesnak azolvasaacutestaniacutetaacutesnak az olvasaacutes elsajaacutetiacutetaacutesaacuteban teveacutekenykedő valamennyi peda-goacutegusnak Az olvasaacutesi kedv az olvasaacutesi teljesiacutetmeacuteny eacutes hasonloacute reacuteszoumlsszete-vők egyeacutertelmű oumlsszefuumlggeacutesben aacutellnak azzal hogy a taacutersadalom szaacutemaacutera mi-lyen eacuterteacutekeket jelent az olvasaacutes mennyire elismert teveacutekenyseacuteg ez a magaacuten-eacutelet a tanulaacutes eacutes a munka vilaacutegaacuteban Ha a taacutersadalmi atmoszfeacutera kedvező haeacuterteacutek az olvasaacutes a literacy megszerzeacuteseacuteeacutert tett erőfesziacuteteacutes ha egy kulturaacutelis eacutesgazdasaacutegi koumlzoumlsseacuteg eacuterteacutekeli eacutes aacutellandoacutean megerősiacuteti azt akkor a fiatal generaacute-cioacutek nem elutasiacutetani hanem eleacuterni beteljesiacuteteni akarjaacutek majd ezeket az eacuterteacute-keket Persze koumlnnyű erre azt mondani hogy Deacutel-Korea Szingapuacuter vagy eacutep-pen Finnorszaacuteg a vilaacuteg legversenykeacutepesebb taacutersadalmai koumlzeacute tartoznak ma ndashhogyan is tudnaacutenk veluumlk eacuteppen az olvasaacutesteljesiacutetmeacuteny tereacuten versenyezniNem szabad azonban megfeledkezni arroacutel hogy ezek az orszaacutegok a 20 szaacute-zad első feleacuteben meacuteg toumlbbnyire vagy nem is leacuteteztek vagy igen szegeacutenyek eacutes

ZAacuteRSZOacute

286

fejletlenek voltak Kimutathatoacute hogy az oktataacutessal kapcsolatos taacutersadalmi eacuter-teacutekeik hamarabb joumlttek leacutetre mint gazdasaacutegi erejuumlk megmutatkozhatott vol-na eacutes hogy a tanulaacutessal az olvasaacutessal a literacy-teljesiacutetmeacutennyel kapcsolatosaacuteltalaacutenos taacutersadalmi eacuterteacutekek maacuter akkor fontos alapjaacutet jelentetteacutek a keacutesőbbioktataacutesi eacutes gazdasaacutegi kibontakozaacutesuknak amikor e taacutersadalmak meacuteg igengyengeacuten iskolaacutezott vagy akaacuter joacutereacuteszt iskolaacutezatlan munkaerőtoumlmegekkel ren-delkeztek csak Fontos hogy egy taacutersadalom egeacutesze hol hova helyezi el azeacuterteacutekeit amelyek menteacuten a gazdasaacuteg a koumlzeacutelet eacutes a magaacuteneacutelet egeacuteszeacutet delegalaacutebbis szaacutemos meghataacuterozoacute elemeacutet feleacutepiacuteti fontos hogy koumlzoumlsseacutegek eacutesegyeacutenek csak roumlvid taacutevuacute ceacutelokeacutert keacutepesek erőfesziacuteteacuteseket tenni vagy hosszuacutetaacutevuacuteakeacutert is Az olvasaacutesfejleszteacutes minden keacutetseacuteget kizaacuteroacutean a nagyon fontoshosszuacute taacutevuacute befekteteacutesek egyike mind egyeacuteni mind pedig oumlssztaacutersadalmiszinten ndash vagy meacuteg inkaacutebb a legfontosabb

287

A KOumlTET SZERZŐI

Araacutenyineacute Haman Aacutegnes Belvaacuterosi Pedagoacutegiai Szolgaacuteltatoacute Koumlzponthamanagifreemailhu

Baranyai Joacutezsef bioloacutegia szakos tanaacuter Nyugat-magyarorszaacutegiEgyetem Bolyai Jaacutenos Gyakorloacute Aacuteltalaacutenos Is-kola eacutes Gimnaacutezium Szombathelyjbarabolyainymehu

Beacutekei Gabriella magyar ndash toumlrteacutenelem - koumlnyvtaacuter szakos tanaacuterVaacuteci Utcai Eacutenek-zenei Aacuteltalaacutenos Iskola Bu-dapest V keruumllet PhD-hallgatoacute ELTENyelvtudomaacutenyi Doktori Iskolabekeigabriellagmailcom

Bereczkineacute Zaacuteluszki Anna oktatoacute ELTE TOacuteK Magyar Nyelvi eacutes Iro-dalmi Tanszeacutekannabereczkiaolcom

Bohusneacute Koncz Judit magyar-toumlrteacutenelem szakos tanaacuter Apaacuteczai Cse-re Jaacutenos Aacuteltalaacutenos Iskola Vaacutechartyaacutenlmbohusfreemailhu

Claes Jane H PhD egyetemi adjunktus a koumlnyvtaacuterostanaacuterprogram vezetője University of HoustonmdashClear Lake Houston TXclaesjuhcledu

Czomba Magdolna magyar szakos tanaacuter Bessenyei Gyoumlrgy Gim-naacutezium eacutes Kolleacutegium Kisvaacuterdapostabesihu

Doumlmsoumldy Andrea iskolai koumlnyvtaacuteri szakreferens Oktataacuteskutatoacuteeacutes Fejlesztő Inteacutezet ndash Orszaacutegos PedagoacutegiaiKoumlnyvtaacuter eacutes Muacutezeumdomsodyandreaopkmhu

ZAacuteRSZOacute

288

Eacutehmann Gaacuteborneacute Havas Maacuteria PhD-hallgatoacute ELTE NeveleacutestudomaacutenyiDoktori Iskolaacutejahavasmariagmailcom

Feheacuter Peacuteter PhD ELTE BTK Informatikai eacutes Koumlnyvtaacuter-tudomaacutenyi Inteacutezet Informatika Tanszeacutekfeherp1t-onlinehu

Felveacutegi Emese EdD-hallgatoacute oktataacuteskutatoacute University ofHoustonmdashClear Lake Houston TXPedagoacutegia Tanszeacutekfelvegiuhcledu

Fenyő D Gyoumlrgy magyar szakos tanaacuter ELTE Radnoacuteti MikloacutesGyakorloacuteiskola Budapest MagyartanaacuterokEgyesuumlletefenyogyorgyt-onlinehu

Fűzfa Balaacutezs irodalomtoumlrteacuteneacutesz egyetemi docensfuzfabalazschellohu

Gerardino Carla Rae MS Reading koumlzeacutepiskolai tanaacutercrgerardinosbcglobalnet

Gordon Győri Jaacutenos dr habil egyetemi docens ELTE PPKInterkulturaacutelis Pszicholoacutegiai eacutes PedagoacutegiaiKoumlzpontgyori-janosppkeltehu

Griffith Paula E EdD egyetemi adjunktus a koumlnyvtaacuterostanaacuterprogram koordinaacutetora University of Hous-tonmdashClear Lake Houston TXgriffithpeuhcledu

Hornyaacutek Judit Teleki Blanka Koumlzgazdasaacutegi SZKIhornyakjuditt-onlinehu

Jaacuterinka Magdolna Taacutencsics Mihaacutely Koumlzgazdasaacutegi Uumlgyviteli Ke-reskedelmi eacutes Vendeacuteglaacutetoacute-ipari Szakkoumlzeacutepis-kola eacutes Szakiskola Salgoacutetarjaacutenkozgefreemailhu

289

Kaacutelmaacuten Attila dr Tatai Reformaacutetus Gimnaacutezium igazgatoacutematematika- fizikaszakos koumlzeacutepiskolai tanaacuterakalmaaxelerohu

Kelemenneacute Szeacutell Zsuzsanna tanaacuter pedagoacutegiai meacutereacutes - eacuterteacutekeleacutesi szakeacutertőMOK Galamb Joacutezsef Taginteacutezmeacuteny Makoacutezsuzsikindamailhu

Kocsis Eacuteva Belvaacuterosi Pedagoacutegiai Szolgaacuteltatoacute KoumlzpontBudapestekocsisblpszkhu

Kőroumls Kata koumlnyvtaacuteros Petőfi Irodalmi Muacutezeumkoroskatagmailcom

Koumlvesneacute Molnaacuter Ilona tanaacuter egeacuteszseacutegfejlesztő mentaacutelhigieacutenikusBersek Joacutezsef KIKI Aacuteltalaacutenos Iskola eacutesEPSZ Kőszeg tantaacutergyi szaktanaacutecsadoacutekompetencia-mentor A Nyugat-magyarorszaacutegi Egyetem Regionaacutelis PedagoacutegiaiSzolgaacuteltatoacute eacutes Kutatoacute Koumlzpont Szombathelymoili52freemailhu

Kuumlrtoumlsi Zsoltneacute Koumlnyvtaacuteros Aacuteldaacutes Utcai Aacuteltalaacutenos IskolaBudapestkatimeistergmailcom

Laacutezaacuterneacute Obbaacutegy Katalin koumlnyvtaacuteros ELTE TOacuteK Koumlnyvtaacuterobbagykatigmailcom

Loacutezsi Tamaacutes PhD-hallgatoacute ELTE BTK Alkalmazott nyel-veacuteszet tanaacuter (magyarminustoumlrteacutenelem) AacuteMKPittner Deacutenes Aacuteltalaacutenos Iskola eacutes AlapfokuacuteMűveacuteszetoktataacutesi Inteacutezmeacuteny Peacuteterilozsitamascaesareltehulozsitamasupcmailhu

Maacuteteacute Laacuteszloacuteneacute Balassi Baacutelint Megyei Koumlnyvtaacuter eacutes Koumlzműve-lődeacutesi Inteacutezet Salgoacutetarjaacutenmatene_marifreemailhu

ZAacuteRSZOacute

290

Matthew Kathryn I EdD professzor eacutes a pedagoacutegia tanszeacutekdeacutekaacutenhelyettese University of HoustonmdashClear Lake Houston TX Pedagoacutegia Tanszeacutekmatthewuhcledu

Morris Lee Ann EdD főiskolai tanaacuter a Főiskolai FelveacuteteliElőkeacutesziacutető Program elnoumlke San JacintoCollege Houston TXleeannmorrissjcdedu

Nagy Attila PhD pszicholoacutegus szocioloacutegus olvasaacuteskuta-toacute a Magyar Olvasaacutestaacutersasaacuteg alapiacutetoacute tisztelet-beli elnoumlkeattilaoszkhu

Oporneacute Fodor Maacuteria matematika ndash fizika szakos tanaacuter Veres PaacutelneacuteGimnaacuteziumopornegmailcom

Ostorics Laacuteszloacute Oktataacutesi Hivatal Koumlzoktataacutesi Meacutereacutesi Eacuterteacuteke-leacutesi Osztaacutelyostoricslaszloohgovhu

Sz Toacuteth Gyula dr tanaacuter szellemi szabadfoglalkozaacutesuacute Buda-pestdaniluxtvnetworkhu

Szakmaacuteri Klaacutera Koumlnyvtaacuterostanaacuter Budai Nagy Antal Gimnaacute-zium Budapestszklarisgmailcom

Szaacutevai Ilona Forduloacutepont folyoacuteirat főszerkesztőjeilonaszavaipontkiadohu

Toacuteth Beatrix ELTE Taniacutetoacute- eacutes Oacutevoacutekeacutepző Kartothbeat85gmailcom

Toacuteth Kaacutelmaacuten Muacutezeumpedagoacutegus Vas Megyei MuacutezeumokIgazgatoacutesaacutega Szombathelytitkarmuzeumbarathu

291

Toacuteth Szilvia bioloacutegia-keacutemia szakos koumlzeacutepiskolai tanaacuterBessenyei Gyoumlrgy Gimnaacutezium eacutes KolleacutegiumKisvaacuterdaveralynn0214gmailcom

Toacutethneacute Szomolya Aacutegnes koumlnyvtaacuteros Moacutericz Zsigmond Megyei eacutesKrisztina Vaacuterosi Koumlnyvtaacuter Nyiacuteregyhaacuteza

Nyiacuteregyhaacuteza 4400 Szabadsaacuteg teacuter 2

Villaacutenyi Roacutezsa koumlnyvtaacuteros osztaacutelyvezető Csorba GyőzőMegyei Vaacuterosi Koumlnyvtaacuter KoumlrbirodalomGyermekkoumlnyvtaacuter Peacutecsvillanyirozsafreemailhu

Votteler Nancy K EdD Egyetemi adjunktus a The SamHouston Writing Project vezetője SamHouston State University Huntsville TXNKV002shsuedu

292

Kiadja a 2006-ban Vas megyei Prima-diacutejra jeloumllt SAVARIA UNIVERSITY PRESS ALAPIacuteTVAacuteNY

Boriacutetoacuteterv SCHEFFER MIKLOacuteS Nyomdai előkeacutesziacuteteacutes HORVAacuteTHNEacute VARGA TIacuteMEA Keacuteszuumllt Szombathelyen a BALOGH EacuteS TAacuteRSA KFT NYOMDAacutejaacuteban (Kaacuteroli Gaacutespaacuter teacuter 4)

ISBN 978-963-9882-84-3

Az olvasaacutes oumlssztantaacutergyi feladat

A 2011 maacutejus 13 eacutes 14-e koumlzoumltt Szombathelyen megrendezeacutesre keruumllt a Ma-gyar Olvasaacutestaacutersasaacuteg kezdemeacutenyezte Az olvasaacutes oumlssztantaacutergyi feladat elnevezeacutesűkonferenciaacuten elhangzott 51 előadaacutesboacutel illetve az ezek nyomaacuten szuumlletett iacuteraacutesokboacutel37 tanulmaacutenyt foglal nagyszerű keretbe Imre Angeacutela eacutes Koumlntoumls Nelli előszavaNagy Attila bevezeteacutese eacutes Gordon Győri Jaacutenos zaacuterszava

Sajnos szemeacutelyesen nem tudtam jelen lenni a konferenciaacuten pedig meacuteg az elő-adaacutes gondolataacuteval is eljaacutetszottam a jelentkezeacutes faacutezisaacuteban ezeacutert eacuterthető izgalom-mal vettem keacutezbe a gyoumlnyoumlrű kiaacutelliacutetaacutesuacute koumlnyvet Nem veacuteletlenuumll hangsuacutelyozom abaacutejos nyugalmat eacutes egyben az olvasaacutes aacuteltal eleacutenk keruumllő varaacutezslatos vilaacutegot fel-ideacutező boriacutetoacutet amely egyszerre nyit taacutevlatokat eacutes teremt hidat ndash a belső tartalomnakmegfelelően ndash az egyes teruumlletek tantaacutergyak eacutes moacutedszerek keacutepviselői koumlzoumltt a kouml-zoumls ceacutel az olvasaacutesfejleszteacutes az eacutertő olvasaacutes eacutes nem utolsoacute sorban a taacutersadalom fej-lődeacutese eacuterdekeacuteben

Felideacuteztem azokat a fuumllledt szegedi nyaacuteri deacutelutaacutenokat az 1980-as eacutevekben ami-kor a Tanaacuterok Nyaacuteri Akadeacutemiaacutejaacuten a fizika matematika eacutes foumlldrajz szakos kolleacute-gaacuteknak fiatalon eacutes lelkesen proacutebaacuteltam raacutemutatni arra hogy ezek a termeacuteszettudo-maacutenyos taacutergyak alkalmasak arra ndash akkor meacuteg felelősseacutegről nem beszeacuteltem ndash hogyaacuteltaluk szaacutemos dolgot iacutegy toumlbbek koumlzoumltt az emberseacuteget az olvasaacutest az eacutertő olvasaacutesfontossaacutegaacutet a toumlbb forraacuteson alapuloacute megismereacutes igeacutenyeacutet kialakiacutetsuk a diaacutekokbanSajaacutet peacuteldaacuteval eacuteltem amikor Marx Gyoumlrgy elhivatott tudomaacutenyos ismeretterjesz-teacuteseacutet hoztam fel de ugyancsak a professzor uacuter volt aki eacutevfolyamunkkal kortaacutersmagyar filmeket neacutezett eacutes vitatott meg de ő keacutert fel harmadeacuteves egyetemistakeacutenthogy oacuteraacutekat tartsak a fizikushallgatoacuteknak a szakirodalmi forraacutesokroacutel eacutes az ideacutezeacutesekszabaacutelyairoacutel is Emliacutethetem koumlzeacutepiskolai fizika tanaacuteromat Bodrogi Saacutendort akioacuteraacutein ndash a gimnaacutezium toumlbbi tanaacuteraacutehoz hasonloacutean ndash szaacutemtalanszor ideacutezte NeacutemethLaacuteszloacutet Laacutem eacuten is olyan peacuteldaacutekkal eacuteltem most amelyek a multikulturaacutelis megkouml-zeliacuteteacutest eacutes nem az eacutertő olvasaacutest hangsuacutelyozzaacutek ndash de ezek egymaacutest segiacutető megkoumlze-liacuteteacutesek Pedig amit igazaacuten koumlszoumlnhetek a termeacuteszettudomaacutenyos alapműveltseacutegem-nek (is) az a szoumlvegeacuterteacutes a probleacutema vilaacutegos pontokra valoacute bontaacutesa eacutes felvaacutezolaacutesaamely a megoldaacutes legfontosabb alapfelteacutetele

Nem uacutej keletű megkoumlzeliacuteteacutesről van szoacute amikor a felhiacutevaacutesban bdquoaz olvasaacutesfej-leszteacutes tehaacutet a tantestuumllet egeacuteszeacutenek felelőseacutegerdquo kijelenteacutes hangzik el tudjuk megNagy Attila esemeacutenytoumlrteacuteneti vaacutezlataacuteboacutel is mert maacuter az 1970-es eacutevek elejeacuten atoumlbbkoumlnyvű oktataacutesroacutel lefolytatott budapesti kiacuteseacuterlet soraacuten majd egy 1994-es szeacute-kesfeheacutervaacuteri konferenciaacuten jelenik meg az olvasaacutes szerepeacutenek tantaacutergykoumlzi jellegeamelyet tudatosan vaacuteltott fel a Szaacuterny eacutes teher ciacutemű koumlnyv megjeleneacutesekor a sok-kal erőteljesebb oumlssztantaacutergyi megjeloumlleacutes

59

Szaacuterny eacutes Teher Bp Boumllcsek Tanaacutecsa Alapiacutetvaacuteny 2009 219 p Ism Gombos Peacuteter Eacutepiacutetke-zeacutes a boumllcsek koumlveiből = Koumlnyv Koumlnyvtaacuter Koumlnyvtaacuteros 2010 6 sz 18ndash21 p

A konferencia iacutegy a koumltet is elsősorban bdquoa szeacutepirodalmon kiacutevuumlli teruumlletek olva-saacutesfejlesztő hataacutesaacutera a felfedező informaacutecioacuteszerző olvasaacutesi strateacutegiaacutekra s azonbeluumll is a főkeacutent a termeacuteszet- eacutes taacutersadalomtudomaacutenyi tantaacutergyak ilyen jellegű sze-repeacutere koncentraacuteltrdquo ndash olvashatjuk a bevezeteacutesben A koumltet a megjeleneacutes sajaacutetossaacute-gaiboacutel eacutes a szerkesztők tudatos munkaacutejaacutenak koumlszoumlnhetően egy egyseacutegesebb szer-kesztett meacutegis legalaacutebb annyira sziacutenes eacutes gazdag vaacuteltozataacutet kiacutenaacutelja a teacutemaacutenak Azolvasoacute kuumlloumln szerencseacuteje hogy a keacuterdeacutes elmeacuteleti alapjait taacutergyaloacute iacuteraacutesok ndash a Hous-tonban eacutelő Felveacutegi Emese koumlzreműkoumldeacuteseacutenek koumlszoumlnhetően ndash szaacutema megnőtt eacutes aUniversity of Houston ndash Clear Lake pedagoacutegia tanszeacutekeacuten eacutes taacutersinteacutezmeacutenyeibendolgozoacute tovaacutebbi hat szerző munkaacuteit is olvashatjuk a koumlnyvben Ezzel a bővuumlleacutesselegyszerre tehetuumlnk oumlsszehasonliacutetaacutest az amerikai eacutes hazai gyakorlat eacutes szemleacutelet kouml-zoumltt de iacutegy vaacutelt lehetőveacute hogy a szerkezet araacutenyosan bdquomegterheltrdquo oumlt pilleacuterre feje-zetre taacutemaszkodjon Alapveteacutes Tantaacutergyak Mese olvasaacutes irodalom Uacutej forraacutesokeszkoumlzoumlk Koumlnyvtaacuterak Remeacutelhetően toumlbbek koumlzoumltt ez az erősebb elmeacuteleti alapve-teacutes teszi majd adaptaacutelhatoacutevaacute a koumlnyvet az iskolarendszerű eacutes iskolarendszeren kiacute-vuumlli oktataacutes minden szintjeacuten ahogy az maacuter megtoumlrteacutent a Szegedi Tudomaacutenyegye-temen folyoacute koumlnyvtaacuterpedagoacutegia-tanaacuter keacutepzeacutes keretein beluumll amikor a kiadvaacuteny be-keruumllt a koumltelező olvasmaacutenyok soraacuteba A koumlnyvtaacuterpedagoacutegia-tanaacuter MA keacutepzeacutesreelsősorban kuumlloumlnboumlző pedagoacutegusi diplomaacuteval rendelkezők jelentkeznek a levelezőtagozaton a taniacutetoacutetoacutel az eacutenektanaacuterig a matematika-fizika szakostoacutel a magyaroskolleacutegaacutekig Szaacutemukra egy ilyen koumlnyv azon tuacutel hogy a megismert peacuteldaacutekat alkal-mazni koumlvetni tudjaacutek megkoumlnnyiacuteti a folyamatok megeacuterteacuteseacutet segiacutet a koumlnyvtaacuteros-tanaacuter eacutes a tantestuumllet maacutes pedagoacutegusa koumlzoumltti hidat verni Maacuter szemeacutelyuumlkben is ele-ve ilyen bdquooumlsszekoumltő kapcsotrdquo eacutepiacutetuumlnk az oktataacutesban Szaacutemosan koumlzuumlluumlk veacutegzeacutesuumlkutaacuten tovaacutebbra is paacuterhuzamosan taniacutetjaacutek eredeti szakjaikat eacutes teveacutekenykednek az is-kolai koumlnyvtaacuterban

Az oumlsszeaacutelliacutetaacutes ceacutelja kettős egyreacuteszt vaacutezolja azokat a teruumlleteket ahol az olvasaacutesilletve a szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacutese szoacuteba keruumllhet ezzel is elősegiacutetve a taacutersadalmi kom-munikaacutecioacute eacutes leacutet kuumlloumlnboumlző szintjein eacutelők szuumllők tanaacuterok kolleacutegaacutek egymaacutessal valoacutepaacuterbeszeacutedeacutet valamint a keacuterdeacutes elmeacuteleti megalapozaacutesaacuteval eacutes a gyakorlati peacuteldaacutekmoacutedszerek bemutataacutesaacuteval az ismeretek terjeszteacuteseacuten tuacutel a pedagoacutegus- eacutes a koumlnyvtaacute-roskeacutepzeacutes szaacutemaacutera is hateacutekony segiacutetseacuteget ad e nemes feladat keacutepviseleteacutehez

A felvezető keacutet iacuteraacutes Imre Angeacutela eacutes Koumlntoumls Nelli előszava ezekből megismer-juumlk a konferenciaacutet koumlzvetlenuumll motivaacuteloacute okokat a megfogalmazott ceacutelokat a lebo-nyoliacutetaacutes koumlruumllmeacutenyeit az oumlnzetlen koumlzreműkoumldők eacutes segiacutetők egeacutesz soraacutet mindezmaacuter sejtetni engedi hogy kuumlloumlnleges koumltetet foghat keacutezbe a szerencseacutes olvasoacute il-letve most maacuter az interneten boumlngeacutesző is Ahogy azt Nagy Attila oumlroumlmmel tudattaa kiadvaacuteny 2012 aacuteprilis 19-eacuten felkeruumllt a Magyar Elektronikus Koumlnyvtaacuterba (httpmekoszkhu1060010605) eacutes bdquokoumlzvetlenuumll mindenki szaacutemaacutera megbiacutezhatoacutean hoz-zaacutefeacuterhetőrdquo Nagy Attila bevezeteacutese nagy iacutevű esemeacutenytoumlrteacuteneti vaacutezlat amelyben azaktuaacutelis konferenciaacutet aacuteltalaacutenosabb toumlrteacuteneti keretekbe helyezi a szerző Az eacutertő ol-vasaacutes az oumlssztantaacutergyi feladat fogalmainak formaacuteloacutedaacutesaacuteval paacuterhuzamosan a visz-szapillantoacute tuumlkoumlrben az 1991 oktoacuteber 31-eacuten megalakult Magyar Olvasaacutestaacutersasaacutegteveacutekenyseacutegeacutenek neacutehaacuteny a tanaacutecskozaacutes teacutemaacutejaacuteval oumlsszefuumlggő fontos eleme fejlő-deacutestoumlrteacutenete vaacutelik laacutethatoacutevaacute keacutepez oumlsszefuumlggő folyamatot

Az első blokk alapveteacuteseacuteben Felveacutegi Emese eacutes a maacutesik hat houstoni kutatoacute(Kathryn Matthew Nancy Votteler Lee Ann Morris Jane Claes Paula Griffith

60

Carla Rae Gerardino) leacutenyegre toumlrő probleacutemaacutekat felvillantoacute illetve teacuteziseket bemu-tatoacute iacuteraacutesaiboacutel betekinteacutest nyeruumlnk elsősorban a tantaacutergykoumlzi olvasaacutes taniacutetaacutesaacutenakamerikai helyzeteacutebe eacutes taniacutetaacutesaacutenak moacutedszereibe de iacutezeliacutetőt kapunk a szoumlvegmodel-lek a szoacutekincs eacutes a vizuaacutelis rendszerező pl T-A-M taacuteblaacutezat hasznaacutelataacuteroacutel is Felveacute-gi Emese szaacutemos iacuteraacutesaacutet olvashattuk maacuter a szakirodalomban Kathryn Matthew-valkoumlzoumlsen iacutert cikkuumlk Az olvasaacutestaniacutetaacutes eacutes a szoumlvegeacuterteacutes-fejleszteacutes trendjei kuumllfoumlldoumlnsem ismeretlen a magyar szakemberek szaacutemaacutera A cikkek irodalomjegyzeacutekeibőlhasznos vaacutelogataacutest kapunk a keacuterdeacutes elsősorban angolszaacutesz szakirodalmaacuteroacutel

A rendkiacutevuumll tanulsaacutegos eacutes gondolateacutebresztő kuumllfoumlldi oumlsszefoglaloacutek utaacuten azalapveteacutes keacutet leacutenyes elmeacuteleti megkoumlzeliacuteteacutest taacutergyaloacute cikkel vaacutelik teljesseacute OstoricsLaacuteszloacute Szoumlvegeacuterteacutes tiacutez eacutev taacutevlataacuteban ndash a PISA 2009 magyar eredmeacutenyei ciacutemű iacuteraacute-sa aacutettekinteacutest ad a PISA-felmeacutereacutesek rendszereacuteről a kiemelt tudaacutesteruumlletek szere-peacuteről a 2009-es ciklus kiemelkedő jelentőseacutegeacuteről a szoumlvegeacuterteacutes fejlődeacuteseacutenekmegiacuteteacuteleacuteseacuteben a keacutepesseacutegszintek eacutes ezeknek a szoumlvegeacuterteacutes meacutereacuteseacutere vonatkozoacutehasznaacutelataacuteroacutel valamint igen plasztikus keacutepet kapunk az olvasaacutessal a szoumlvegeacuterteacutes-sel kapcsolatos folyamatok hazai eacutes kuumllfoumlldi tendenciaacuteiroacutel Az alapveteacutes blokkjaacute-nak zaacuteroacute tanulmaacutenya Oporneacute Fodor Maacuteria tollaacuteboacutel szaacutermazik A szerző mindensoraacuteboacutel suumlt a szemeacutelyes elkoumlteleződeacutes a koumlnyvtaacuter az olvasaacutes a Veres Paacutelneacute Gim-naacutezium uumlgyei iraacutent Szemeacutelye illetve iacuteraacutesa mindenkinek hitet adhat hogy van fel-emelkedeacutes ndash gondoljunk csak a cikkben vaacutezolt 1980ndash1983 koumlzoumltti kikoumlltoumlzeacutesokozta neheacutezseacutegekre ndash vannak meacuteg olyan igazgatoacutek akik vilaacutegosan laacutetjaacutek az eacutertőolvasaacutes jelentőseacutegeacutet illetve hogy mennyit jelent egy ilyen iskolavezető mit nyer-hetuumlnk az idős generaacutecioacute megbecsuumlleacutesből eacutes meacuteg hosszasan sorolhatnaacutem azokat areacutetegeket amelyeket szakmailag eacutes emberileg eacuterint az iacuteraacutes

A tanulmaacutenykoumltet maacutesodik nagy blokkjaacuteban a kuumlloumlnboumlző tantaacutergyak koumlreacute szer-veződő moacutedszerekről joacute gyakorlatokroacutel eacutes meacuteg jobb szemleacuteletről kapunk keacutepet amatematika toumlrteacutenelem termeacuteszetismeret keacutemia eacutes eacuterdekes moacutedon kuumlloumlnoumlsen abioloacutegia oacuteraacutekhoz kapcsoloacutedoacutean Egyik iacuteraacutes kivaacuteloacutebb mint a maacutesik igazi szellemikalandozaacutes olvasni az ars poeticaacutenak is beillő tanulmaacutenyokat A recenzioacute műfajiadottsaacutegai miatt csak neacutehaacuteny kiragadott peacuteldaacutet tudunk emliacuteteni Kaacutelmaacuten AttilaMatematikataniacutetaacutes eacutes az anyanyelv fejleszteacutese ciacutemű eacutertekezeacuteseacuteben szaacutemos joacute peacutel-daacutet laacutetunk a matematika eacutes a nyelvi kifejezeacutes az olvasaacutes a gondolkodaacutes kapcsola-taacutera Az oumltletes időnkeacutent mulatsaacutegos szemleacutelteteacutes segiacutet megeacuterteni a felvetett teacutemaacute-kat sőt neacutehaacuteny moacutedszertani megoldaacutest is kiacutenaacutel a szerző amikor a skatulya-elvvagy a meghataacuterozaacutesok lehetőseacutegeiről beszeacutel Veacutelemeacutenye szerint az amire szuumlk-seacutege lesz a mai diaacutekoknak huacutesz-harminc eacutev muacutelva logikus gondolkodaacutes szilaacuterdjellem joacute iacutezleacutes kommunikaacutecioacutes keacutepesseacuteg Mindehhez szuumlkseacuteg van az eacutertő olva-saacutesra Baranyai Joacutezsef A probleacutemaalapuacute bioloacutegiatanulaacutes eacutes az olvasaacutes kapcsolataciacutemű iacuteraacutesaacuteban funkcionaacutelis megkoumlzeliacuteteacutest ad a tanulaacutes eacutes olvasaacutes fogalmaacutet oumlssze-kapcsolva megfogalmazza hogy a tanulaacutes nem maacutes mint a vaacuteltozoacute koumlrnyezethezvaloacute alkalmazkodaacutest elősegiacutető folyamat amelyben ndash teszi hozzaacute az olvasoacute ndash azegyik legfontosabb alapfelteacutetel a megfelelő olvasaacutesi keacuteszseacuteg kialakiacutetaacutesa Beacutekei

61

Felveacutegi Emese- Matthew Kathryn I Az olvasaacutestaniacutetaacutes eacutes a szoumlvegeacuterteacutes-fejleszteacutes trendjeikuumllfoumlldoumln = Uacutej Pedagoacutegiai Szemle 59 eacutevf 2009 1 sz httpwwwofihutudastarkathryn-matthew-felvegi [2012 juacutelius 24]

Gabriella a szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacuteseacutenek lehetőseacutegeit elemzi a matematika- toumlrteacutene-lem- eacutes termeacuteszetismeret oacuteraacutekon A kompetenciafejleszteacutes azon uacutetjaacutet mutatja beamikor a szakoacuteraacutek kereteacuteben komplexen fejlesztik a diaacutekok szociaacutelis eacutes eacuteletviteliszoumlvegeacuterteacutesi eacutes matematikai kompetenciaacutejaacutet Hozzaacuteteszem hogy a jelenlegi keacutepe-siacuteteacutesi koumlvetelmeacutenyek eacutertelmeacuteben a minden tanaacuter szakos szaacutemaacutera kiművelendőfejlesztendő kilenc tanaacuteri kompetencia csak aacutetteacutetelesen keacutesziacutet fel a kompetencia-fejleszteacutes ilyen oumlsszetett műveleacuteseacutere

Persze vitathatatlan hogy a fenti lista szaacutemos eleme alkalmas arra hogy az ol-vasaacutest a szoumlvegeacuterteacutest kulcskompetenciakeacutent kezelve jutassa el gyermekeinket avaacutegyott szintre de ekkor is elkeruumllhetetlen az egyes taacutergyakhoz fűződő keacuteszseacutegekharmonizaacutelaacutesa eacutes egymaacutest erősiacutető hataacutesaacutenak kiaknaacutezaacutesa Mindannyian osztjuk Beacute-kei Gabriella megaacutellapiacutetaacutesaacutet miszerint a leacutenyegkiemelő keacutepesseacuteg fejleszteacutese az is-meretkoumlzlő szoumlveggel valoacute munkaacutelkodaacutes kapcsaacuten a leghateacutekonyabb eacutes a tantestuuml-let oumlsszefogaacutesa az eredmeacutenyesseacuteg egyik alapfelteacutetele A blokk tovaacutebbi reacuteszeacuteben aszoumlvegeacuterteacutes fejleszteacuteseacutenek lehetőseacutegeit koumlvethetjuumlk nyomon a keacutemia oacuteraacuten majdaacuternyalt oumlsszehasonliacutetaacutest kapunk a nyolcadikosok szaacutemaacutera iacuterott bioloacutegia foumlldrajzeacutes nyelvtan tankoumlnyvek eacutes munkafuumlzetek eredmeacutenyes hasznaacutelhatoacutesaacutegaacuteroacutel az eacutertőolvasaacutes fejleszteacutese szempontjaacuteboacutel Konkreacutet oacuteraterveket megvaloacutesult projekteketlaacutetunk A fejezet zaacuteroacute iacuteraacutesaacuteban Toacuteth Szilvia neacutehaacuteny peacuteldaacutet mutat be a szeacutepiroda-lom eacutes a bioloacutegia taniacutetaacutesaacutenak oumlsszekapcsolaacutesi lehetőseacutegeacuteről Sokatmondoacute ideacutezetetvaacutelasztott ciacutemkeacutent Maacuterai Saacutendortoacutel Csak az ember olvas Ha valami hiaacutenyeacuterze-tem lehet-e liacuterai iacuteraacutest olvasvaacuten az Neacutemeth Laacuteszloacute akinek szemeacutelye szinte maacuter tuacuteldirekten is kapcsolhatoacute a bioloacutegiaacutehoz eacutes orvostudomaacutenyhoz

A harmadik a Mese olvasaacutes irodalom ciacutemet viselő nagy reacuteszben klasszikusnakmondhatoacute eacuterteacutekes iacuteraacutesokkal talaacutelkozhatunk Mindjaacutert az első dolgozat ndash CzombaMagdolna A mese eacutes a gyermek ndash uacutej keretekbe a mesei neacutezőpontot is beintegraacuteloacutemegkoumlzeliacuteteacutesben elemzi Kosztolaacutenyi Dezső Kulcs ciacutemű novellaacutejaacutet Megvaloacutesultprojekteket Bereczkineacute Zaacuteluszki AnnandashLaacutezaacuterneacute Obbaacutegy Katalin Pedagoacutegiai pro-jekt a kortaacuters magyar gyermekirodalmi művek olvasaacutesaacuteeacutert esettanulmaacutenyt Sz

62

Fejlesztendő tanaacuteri kompetenciaacutek

A diaacutekok szemeacutelyiseacutegfejlődeacuteseacutenek segiacuteteacuteseTanuloacutekoumlzoumlsseacutegek alakulaacutesaacutenak segiacuteteacuteseA pedagoacutegiai folyamat tervezeacuteseA szaktudomaacutenyi tudaacutes felhasznaacutelaacutesaacuteval a tanuloacutek műveltseacutegeacutenek keacutepesseacute-

geinek fejleszteacuteseAz egeacutesz eacuteleten aacutet tartoacute tanulaacutes megalapozaacutesaA tanulaacutesi folyamat szervezeacutese eacutes iraacutenyiacutetaacutesaPedagoacutegiai eacuterteacutekeleacutesSzakmai egyuumlttműkoumldeacutes eacutes kommunikaacutecioacuteElkoumltelezett szakmai fejlődeacutes oumlnműveleacutes

Toacuteth Gyula Iacutegy bdquoiacutervasunk mirdquo avagy az olvasaacutes neheacutezseacutegei eacutes oumlroumlmei szoumlvegeacuter-teacutesi versenyt Bohusneacute Koncz Judit Szoumlvegeacutertő olvasaacutesi verseny feladatgyűjte-meacutenyt Kőroumls Kata Szoumlvegeacuterteacutes leacutepeacutesről leacutepeacutesre egy rendhagyoacute feladatgyűjte-meacuteny bemutataacutesa eredmeacutenyesseacutegi vizsgaacutelatot eacutes statisztikai elemzeacutest KelemenneacuteSzeacutell Zsuzsanna Az anyanyelvi oacuteraacutekon alkalmazott kooperatiacutev munkaforma ered-meacutenyesseacutegeacutenek vizsgaacutelata haacutetraacutenyos helyzetű szakiskolai tanuloacutek koumlreacuteben ndash kiacuteseacuter-hetuumlnk figyelemmel a koumlvetkező tanulmaacutenyokban Az eacuterintett eacuteletkor szeacuteles skaacutelaacutenmozog a keacutet eacutes feacutel eacutevestől a koumlzeacutepiskolaacutes korosztaacutelyig ezzel is mutatva az eacuterteke-zeacutesek soksziacutenűseacutegeacutet A reacutesz befejező keacutet iacuteraacutesa kicsit elteacuter az előzőektől Toacuteth Beat-rix Olvasaacutesfejleszteacutes RWCT-technikaacutekkal ciacutemű munkaacuteja hasonloacutean AraacutenyineacuteHaman Aacutegnes tanulmaacutenyaacutehoz a ciacutemben jelzett technika szaacutemos moacutedszereacutet eacutes stra-teacutegiaacutejaacutet mutatja be szakavatottan Zaacuteraacuteskeacutent de sajnos nem a mesei szabaacutelyoknakmegfelelő pozitiacutev csattanoacutekeacutent Fűzfa Balaacutezs Irodalomta(la)niacutetaacutes de meddig ndashciacutemű hiacuteradaacutesaacutet eacutes uacutetkereseacuteseacutet olvashatjuk arroacutel hogy eltűnt a haacuteromeacuteves szakkeacutep-zeacutes kerettanterveacuteből a magyar irodalom tantaacutergy eacutes csupaacuten műveltseacutegi teruumlletkeacutenttalaacutelkozhatunk a magyar nyelvvel eacutes irodalommal

A tanulmaacutenykoumltet negyedik reacuteszeacuteben Uacutej forraacutesok eszkoumlzoumlk ciacutemmel rendeződ-nek egyseacuteges keretbe az iacuteraacutesok melyek az online generaacutecioacute olvasaacutesi szokaacutesai iro-dalomhasznaacutelata (Feheacuter PeacuteterndashHornyik Judit) az elektronikus koumlnyvolvasoacutek lehe-tőseacutegei eacutes korlaacutetai az uacutej megjeleniacuteteacutes tartalmi behataacuteroltsaacutega (Feheacuter Peacuteter) teacutema-koumlroumlkben mozognak Uacutejszerű megkoumlzeliacuteteacutest kapunk akkor amikor a Hogyanolvasnak a fiatalok ndash keacuterdeacutest teszi fel Fenyő D Gyoumlrgy A szerző reacuteszletesen elem-zi eacutes rendszerezi a megvaacuteltozott olvasaacutesi eacutes gondolkodaacutesbeli strateacutegiaacutekat gyorsszimultaacuten informaacutecioacutevaacutelogatoacute ugraacutesszerű egyedi elemekre eacutes a felhasznaacuteloacuterakoncentraacuteloacute noumlvekvő araacutenyuacute keacutepi informaacutecioacutek A megjeleniacuteteacutessel vizualizaacutelaacutessaleacutes ezek szoumlvegeacuterteacutessel valoacute kapcsolataacuteroacutel keacutet dolgozat is szuumlletett Loacutezsi TamaacutesMultimediaacutelis olvasaacutes a reklaacutem eacutes Toacuteth Kaacutelmaacuten Műtaacutergyak eacutes kiaacutelliacutetaacutesi feliratok ndasha szoumlveg oumlroumlme a muacutezeumpedagoacutegiaacuteban ciacutemmel Ez utoacutebbi iacuteraacutesban toumlbbek koumlzoumltt ajoacute felirat formai eacutes tartalmi kriteacuteriumait vehetjuumlk szaacutemba eacutes keacutepet kapunk a vasimuacutezeumok pedagoacutegiai gyakorlataacuteban megvaloacutesuloacute bdquoolvastataacutesrdquo gyakorlataacuteroacutelSzinteacuten a keacutepi informaacutecioacutek hasznaacutelataacuteroacutel szoacutel A vizuaacutelis eacutes verbaacutelis informaacutecioacutekegyuumlttes olvasaacutesaacutenak keacutepesseacutege a fejleszteacutes lehetőseacutegei ciacutemű dolgozat amelyKoumlvesneacute Molnaacuter Ilona munkaacuteja A vizuaacutelis eacutes verbaacutelis informaacutecioacutek egyuumlttes olva-saacutesi eacutes iacuteraacutesi keacutepesseacutegeacutenek kialakiacutetaacutesa a pedagoacutegusok koumlzoumls feladata fuumlggetlenuumll at-toacutel hogy melyik taacutergyat taniacutetjaacutek Iacutegy a szoumlvegműfajokon eacutes szoumlvegstruktuacuteraacutekon tuacutela szoumlvegeacuterteacutes koumlreacutebe keruumllnek a kuumlloumlnboumlző olyan szoumlvegformaacutek is mint az interneta grafikon az illusztraacutecioacute olvasaacutesa eacutertelmezeacutese Az elmeacuteleti oumlsszefoglaloacutet a ther-mopuumllai csata megismerteteacuteseacutehez keacutesziacutetett a keacutepi eacutes hangzoacuteanyagokat egyaraacutent tar-talmazoacute rendkiacutevuumll tartalmas eacutes szemleacuteletes oktataacutesi anyag ismerteteacutese egeacutesziacuteti ki

A befejező oumltoumldik reacutesz az olvasaacutes eacutes a koumlnyvtaacuter teacutemakoumlrhoumlz kapcsolhatoacute dolgo-zatokat rendezi egyseacuteges fejezetbe Toumlbb iacuteraacutesboacutel is keacutepet kaphatunk az iskolaikoumlnyvtaacuter eacutes a koumlnyvtaacuterostanaacuter szerepeacuteről a tanoacuteraacuten kiacutevuumlli kompetenciafejleszteacutes-ben pl Kocsis Eacuteva Koumlnyvtaacuterpedagoacutegia ndash tanoacuteraacuten kiacutevuumll a koumlnyv eacutes az olvasaacutes sze-reteteacutenek fontossaacutegaacuteroacutel pl Szaacutevai Ilona Olvasni joacute Variaacutecioacutek egy teacutemaacutera akoumlnyvtaacuter-pedagoacutegia feladataacuteroacutel eacutes moacutedszereiről akaacuter toumlrteacuteneti vagy szemeacutelyes

63

inspiraacutecioacute kereteacutebe aacutegyazva a koumlnyvtaacuterhasznaacutelati foglalkozaacutesokroacutel eacutes a meacutedia sze-repeacuteről pl Villaacutenyi Roacutezsa A bőseacuteg zavaraacuteban utakat keresve ndash helyzetjelenteacutes stbKuumlrtoumlsi Zsoltneacute tollaacuteboacutel megismerkeduumlnk az Aacuteldaacutes Utcai Iskola koumlnyvtaacuterhasznaacutela-ti oacuteraacuteival eacutes egyben kisebb peacutelda- eacutes feladatgyűjtemeacutenyt is kapunk Szakmaacuteri Klaacute-ra kivaacuteloacute iacuteraacutesa a Budai Nagy Antal Gimnaacuteziumban toumlbb eacuteve folyoacute a periodikaacutekmegismereacuteseacutet olvastataacutesaacutet a szaknyelv az informaacutecioacutekereseacutes eacutes a szoumlvegfeldol-gozaacutes gyakorlaacutesaacutet ceacutelul kitűző programot mutatja be amely kiegeacuteszuumll az oumlkoloacutegiaiszemleacuteletmoacuted formaacutelaacutesaacuteval eacutes a koumlzoumls egyuumlttleacutet megeacuteleacuteseacutevel A Taacutencsics MihaacutelyKoumlzgazdasaacutegi Uumlgyviteli Kereskedelmi eacutes Vendeacuteglaacutetoacute-ipari Szakkoumlzeacutepiskola eacutesSzakiskola valamint a Balassi Baacutelint Megyei Koumlnyvtaacuter eacutes Koumlzművelődeacutesi Inteacutezetkoumlzoumls programjairoacutel peacuteldamutatoacute egyuumlttműkoumldeacuteseacuteről joacute gyakorlatairoacutel olvasha-tunk Jaacuterinka Magdolna eacutes Maacuteteacute Laacuteszloacuteneacute tanulmaacutenyaacuteban Toacutethneacute Szomolya AacutegnesKrisztina iacuteraacutesa aacutettekinteacutest ad a 15 eacutev alatti korosztaacutely gyermekkoumlnyvtaacuteri foglalko-zaacutesairoacutel eacutes lehetőseacutegeacuteről a nyiacuteregyhaacutezi Moacutericz Zsigmond Megyei eacutes VaacuterosiKoumlnyvtaacuterban A blokk utolsoacute eacutertekezeacuteseacuteből Doumlmsoumldy Andrea Olvasaacutesfejleszteacutes apedagoacutegia alapszakos keacutepzeacutesben egy egeacuteszen uacutej korosztaacutely az Eoumltvoumls Loraacutend Tu-domaacutenyegyetem Pedagoacutegiai eacutes Pszicholoacutegia Kara andragoacutegia eacutes pedagoacutegia alap-szakos hallgatoacuteinak koumlnyvtaacuter-informatika szeminaacuteriumaacuten megvaloacutesiacutethatoacute ceacutelok-kal eacutes moacutedszerekkel ismerkedhetuumlnk meg

Csak egyet tudunk eacuterteni Gordon Győri Jaacutenos zaacuterszavaacuteval hogy az olvasaacutesoumlssztaacutersadalmi feladat koumlzoumls felelősseacuteguumlnk legfontosabb hosszuacute taacutevuacute befekteteacute-seink egyike mind egyeacuteni mind pedig oumlssztaacutersadalmi szinten A keacuterdeacutes megoldaacute-saacutenak lehetseacuteges kulcsa az olvasaacutes- az eacutertő olvasaacutes fejleszteacutese ismereteinek okta-taacutesa a tanaacuterkeacutepzeacutes minden elemeacuteben fuumlggetlenuumll a pedagoacutegus hallgatoacutek szakjaacutetoacutelEnnek sikere legbiztosabban egy oumlnaacutelloacute uacutej kurzus kifejleszteacuteseacutevel eacutes koumltelezőveacuteteacuteteleacutevel lenne garantaacutelhatoacute A gyakorloacute tanaacuterok szaacutemaacutera a teacutemaacuteban kidolgozotttovaacutebbkeacutepzeacutesi lehetőseacutegek maacuter neacutehaacuteny helyen hozzaacutefeacuterhetőek de ezek szaacutemaacutet azuumlgy fontossaacutegaacutera valoacute tekintettel meg kellene toumlbbszoumlroumlzni Ugyanilyen fontoshogy mindezek az ismeretek megjelenjenek a koumlnyvtaacuteroskeacutepzeacutes szintjein is

Nagy bajban lenneacutek ha most elemeznem kellene hogy mai remeacutelhetően fejlettolvasaacuteskeacuteszseacutegem eacutes eacutertő olvasaacutesom haacuteny eacutes haacuteny forraacutesboacutel kapott oumlsztoumlnzeacutest eacutele-tem soraacuten a szuumllői haacuteztoacutel a tanaacuteri paacutelyaacuten aacutet a kutatoacutemunkaacuteig Elfogadva GordonGyőri Jaacutenos oumlssztantaacutergyi feladatboacutel oumlssztaacutersadalmi feladattaacute aacuteltalaacutenosiacutetott fele-lősseacutegkijeloumlleacuteseacutet amely ndash hozzaacuteteszem ndash fejleszteacutese magunkra eacutes koumlrnyezetuumlnkrevonatkoztatva is egy eacuteletre szoacuteloacute feladat mindenkinek ajaacutenlhatom e kivaacuteloacute eacutes elő-remutatoacute tanulmaacutenykoumltetet

(Az olvasaacutes oumlssztantaacutergyi feladat Szerk Nagy Attila Imre Angeacutela Koumlntoumls Nelli Szombat-hely Savaria University Press 2011 291 p )

Baraacutetneacute Hajdu Aacutegnes

64

354 Koumlnyvtaacuteri Figyelotilde 20122

Az olvasaacutes oumlssztantaacutergyi feladat szerk Nagy Attila Imre Angeacute-la Koumlntoumls Nelli ndash Szombathely Savaria University Press 2011 291 pISBN 978-963-9882-84-3

bdquoMinden az olvasaacutessal kezdocircdikrdquoEgy konferencia elocircadaacutesainak olvasaacutesa koumlzben

Legere necese est ndash iacuteme az oacutekori mondaacutes modern mai parafraacutezisa ndash olvasni szuumlkseacuteges olvasni kell Meacuteghozzaacute joacutel olvasni megeacuter-teni a szoumlveget meglaacutetni benne a leacutenyeget kritikusan elemezni s mindezek utaacuten szoumlvegeket alkotni Olvasaacutes ndash szoumlvegeacuterteacutes ndash kri-tikus gondolkozaacutes ndash szoumlvegalkotaacutes A boldogulaacutes eacuterveacutenyesuumlleacutes versenykeacutepesseacuteg ndash eacutes tegyuumlk hozzaacute a belső eacutepiacutetkezeacutes sine qua non felteacutetelebdquoMegfelelő iacuteraacutesbeli eacutes szoacutebeli kifejezőkeacuteszseacuteg neacutelkuumll a szoumlvegeacuterteacute-si szoumlvegalkotaacutesi eacutes a kritikus gondolkodaacutesi műveletek keacutepesseacutege hiaacutenyaacuteban csak eleacutegtelenuumll teljesiacutető munkaerőmasszaacutet eacutes politi-kailag sodroacutedoacute toumlmeget alkothatnak az egyeacuteni etikaacutejukat elvesziacutető vagy azok hiaacutenyaacuteban felnoumlvekvő emberek arctalan generaacutecioacuteirdquo ndash iacuterja Gordon Győri Jaacutenos a ZaacuterszoacutebanMindezek elleneacutere szomoruacute tapasztalat hogy a fiatalok szoumlveg-eacuterteacuteseacutevel nagy (egyre nagyobb) bajok vannak Felmeacutereacutesekből tanaacuterok sőt egyetemi professzorok panaszaiboacutel tudjuk hogy sok tanuloacutenak hallgatoacutenak (horribile dictu boumllcseacuteszhallgatoacutenak) mi-lyen neheacutezseacuteget okoz a szoumlvegek megeacuterteacutese

Egy kis kiteacuterőA nemolvasoacute embert nemcsak mint zoon politikont fenyegeti veszeacutely hanem mint termeacuteszeti bioloacutegiai leacutenyt is Erről eacuterte-lemszerűen a konferenciaacuten nem volt szoacute de talaacuten nem aacutert ha az agykutataacutesnak ezzel a felismereacuteseacutevel is alaacutetaacutemasztjuk az olvasaacutes fontossaacutegaacutet Embervoltunk hordozoacutejaacutenak a homloklebenynek a sejtjei akaacutercsak az agy toumlbbi sejtje 40 eacuteves korunk koumlruumll kezdenek elhalni A nemolvasoacute embernek annak aki az iskolaacutet elhagyva nem neacutez toumlbbet betűre az előhomloklebenynek nevezett reacuteszeacuteben az olvasott szoumlveg eacutertelmezőjeacuteben a sejtek sorvadaacutesaacutenak pusz-tulaacutesaacutenak semmi sem vet gaacutetat s az ilyen ember tuacutel koraacuten elindul a demencia uacutetjaacuten annak minden a taacutersadalomra neacutezve is kaacuteros

Koumlnyvtaacuteri Figyelotilde 20122 355

koumlvetkezmeacutenyeacutevel Az olvasoacute ember aacutellandoacutean dolgoztatja ezeket a sejteket nem hagyja őket megoumlregedni Az olvasaacutes olyan az agynak mint az izmoknak a testgyakorlaacutes

Minden az olvasaacutessal kezdődikMinden az olvasaacutessal kezdődik mert aki nem tud joacutel olvasni akinek neheacutezseacuteget okoz az ol-vasaacutes nem is olvas vagy ha raacutekeacutenyszeruumll hogy olvasson csak csetlik-botlik a betűk iacuteraacutesjelek koumlzoumltt rosszul nehezen eacuterti meg az olvasott szoumlvegetDe ki taniacutetsa meg eacutes hogyan az emberfiaacutet ol-vasni Erre a keacuterdeacutesre keresteacutek ndash adtaacutek meg a vaacutelaszt a szombathelyi konferencia reacutesztvevői az olvasaacutes oumlssztantaacutergyi feladat Sőt oumlssztaacutersa-dalmi feladat (Gordon Győri Jaacutenos)A HUNRA keacutet eacutevtizedes kuumlzdelmeinek dicső-seacuteges fegyverteacutenye volt a szombathelyi konfe-rencia a faacuteradsaacutegot anyagi aacuteldozatot is vaacutellaloacute reacutesztvevők nagy szaacutema bizonyiacutetotta nem volt hiaacutebavaloacute Nagy Attilaacuteeacutek igyekezete A Magyar Olvasaacutestaacutersasaacuteg alapiacutetoacute elnoumlke doyenje nyug-aacutellomaacutenyuacute (nyug = nyugalom) pihenni nem akaroacute nem tudoacute taacuteborszernagya az előadaacutesokat bekuumlldoumltt dolgozatokat tartalmazoacute vonzoacute kuumllse-jű tipograacutefiailag hibaacutetlan koumltet szerkesztője a Bevezeteacuteseacuteben ismerteti a konferencia ceacuteljaacutet a konferenciaacuteval kapcsolatban feleleveniacuteti a Taacuter-sasaacuteg toumlrteacuteneteacutenek jelentős esemeacutenyeit s veacutegig-vezet az uacuteton amely az oumltlettől a megvaloacutesiacutetaacutesig a konferencia megnyitaacutesaacuteig tartottMit tanulhattak a reacutesztvevők s mit tanulhatunk mi olvasoacutek a dolgozatokboacutel Előre bocsaacutetom hogy a neacuteven nevezett iacuteraacutesok nem hordoznak eacuterteacutekiacuteteacuteletet csupaacuten azt jelentik hogy ezek az iacuteraacutesok keltetteacutek fel ndash nagyon szubjektiacutev ndash eacuter-deklődeacutesemet

AlapveteacutesAz Alapveteacutesnek szaacutent s ezt a ciacutemet viselő első nagy toumlmbben az Egyesuumllt Aacutellamokboacutel eacuterke-zett vendeacutegek illetve az elkuumlldoumltt dolgozatok szerzői ndash valamennyien a keacuterdeacutes nagy tekinteacute-lyű szakeacutertői ndash azt mutattaacutek be hogyan folyik

a tengeren tuacutel a tantaacutergykoumlzi olvasaacutes taniacutetaacutesa Szaacutemomra kuumlloumlnoumlsen eacuterdekes volt Nancy K Votteler Jane H Claes eacutes Oporneacute Fodor Maacuteria előadaacutesa (a taacutergyi tudaacutes a szoumlvegeacuterteacutes eacutes a szoacute-kincs kapcsolataacuteroacutel a tanaacuterok koumlnyvtaacuterosok eacutes koumlnyvtaacuterostanaacuterok egyuumlttműkoumldeacuteseacuteről illetve a tantestuumllet szerepeacuteről az olvasaacutesfejleszteacutesben) Az amerikai kolleacutegaacutek dolgozatai alkalmat ad-takadnak a hallgatoacutenakolvasoacutenak hogy oumlsz-szehasonliacutetsa sajaacutet tapasztalatait elkeacutepzeleacuteseit (vaacutegyait remeacutenyeit) a tengerentuacuteli valoacutesaacuteg-gal Ahogy Nagy Attila a Bevezeteacutesben iacuterja bdquoAz USA egyik legnagyobb pedagoacuteguskeacutepző egyetemeacutenek oktatoacuteitoacutel szaacutermazoacute tankoumlnyvi toumlmoumlrseacutegű peacuteldaszerűen roumlvid dolgozatok sora bizonyaacutera noumlveli annak eseacutelyeacutet hogy gyűjtemeacute-nyes koumltetuumlnk oktataacutesi segeacutedletteacute vaacutelhasson ilyen jellegű inteacutezmeacutenyeink egy reacuteszeacutebenrdquo Kiacutevaacutenjuk mineacutel nagyobb reacuteszeacutebenNem tanulsaacuteg neacutelkuumll valoacute alapveteacutes meacuteghozzaacute igen alapos alapveteacutes Ostorics Laacuteszloacute elemzeacutese a PISA 2009 magyar eredmeacutenyeiről A taacuteblaacuteza-tokkal aacutebraacutekkal gazdagon illusztraacutelt beszaacutemoloacute toumlbbek koumlzoumltt olyan keacuterdeacutesre is ad vaacutelaszt mi-lyen hataacutessal vannak kuumlloumlnboumlző hataacuterteacutenyezők a szoumlvegeacuterteacutesre Nagyon eacuterdekes

TantaacutergyakA maacutesodik toumlmb (Tantaacutergyak) a bdquohogyanrdquo keacuter-deacutesre ad vaacutelaszt A matematikatanaacuter a logikus gondolkozaacutesban eacutes szabatos fogalmazaacutesban laacutetja a matematikaoktataacutes hozzaacutejaacuterulaacutesaacutet az olvasaacutes-fejleszteacuteshez (Kaacutelmaacuten Attila) a bioloacutegiatanaacuter a szakszoumlvegek olvastataacutesaacuteban eacutes eacutertelmezeacuteseacuteben (Baranyai Joacutezsef Toacuteth Szilvia) a keacutemiatanaacuter egy oacuteratervezet bemutataacutesaacuteval illusztraacutelja a szoumlveg-megeacuterteacutes fejleszteacuteseacutet (Araacutenyineacute Haman Aacutegnes) toumlbbtantaacutergyi ndash matematika toumlrteacutenelem termeacute-szetismeret ndash vaacutelaszt is kapunk a keacuterdeacutesre eacutes megismerkeduumlnk egy valoacutes termeacuteszetismeret oacutera meneteacutevel (Beacutekei Gabriella) Tankoumlnyvelemzeacutes-sel is talaacutelkozunk a nyolcadikos bioloacutegia foumlld-rajz eacutes nyelvtan tankoumlnyvek eacutes munkafuumlzetek elemzeacuteseacutevel (Eacutehmann Gaacuteborneacute Havas Maacuteria)A maacutesodik toumlmb dolgozataiboacutel keacutet koumlvetkezte-teacutest vonhatunk le az bdquooumlssztantaacutergyi feladatnakrdquo

356 Koumlnyvtaacuteri Figyelotilde 20122

minden szaktaacutergyban eleget lehet tenni a taacutergy specifikumaacutenak megfelelő moacutedszerekkel eljaacute-raacutesokkal eacutes a szoacutekincs gyarapiacutetaacutesa neacutelkuumll nincs szoumlvegeacuterteacutes-fejleszteacutes A szoacutekincs gyarapiacutetaacutesaacute-nak fontossaacutegaacuteroacutel egyeacutebkeacutent toumlbb előadaacutesban is szoacute esik

Mese olvasaacutes irodalomA harmadik toumlmb (Mese olvasaacutes irodalom) előadaacutesaiboacutel keacutet teacuteny vaacutelik nyilvaacutenvaloacutevaacute Az egyik hogy az olvasaacutesra neveleacutesnek olvasaacutesfej-leszteacutesnek maacuter otthon az iskolaacuteskor előtt meg kell kezdődnie Erről beszeacutelt Czomba Magdolna (A mese eacutes a gyermek) eacutes Sz Toacuteth Gyula nagyon hangulatos kedves koumlzvetlen hanguacute előadaacutesaacute-ban (Iacutegy bdquoiacutervasunkrdquo mi avagy az olvasaacutes kez-deti neheacutezseacutegei eacutes oumlroumlmei) A csalaacuted a csalaacutedi koumlrnyezet roppant fontossaacutegaacutet egy amerikai vizsgaacutelat eredmeacutenyeivel illusztraacutelja a Zaacuterszoacute-ban Gordon Győri Jaacutenos A maacutesik teacuteny hogy az olvasaacutes szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacutese oumlssztantaacutergyi feladat de az alapokat anyanyelvi eacutes irodalom-oacuteraacutekon kell lerakni Neacutegy előadaacutes szerzője mu-tatott be moacutedszereket a szoumlvegeacuterteacutes fejleszteacuteseacutere ezeken az oacuteraacutekon Elszomoriacutetoacute keacutepet taacuter eleacutenk Fűzfa Balaacutezs az irodalomoktataacutes nyugodtan mondhatjuk tragikus helyzeteacuteről a ciacutemeacuteben maacuter sokat mondoacute előadaacutesaacuteban Irodalomta(la)niacutetaacutes de meddig

Uacutej forraacutesok eszkoumlzoumlkA negyedik toumlmb (Uacutej forraacutesok eszkoumlzoumlk) eacutes urambocsaacute szinte azt iacutertam az egeacutesz koumlnyv leg-fontosabb iacuteraacutesai koumlzeacute sorolom a Feheacuter PeacuteterndashHornyaacutek Judit szerzőpaacuteros Koumlnyv blog wikishypeacutedia mit olvas az online generaacutecioacute eacutes Fenyő D Gyoumlrgy Hogyan olvasnak a fiatalok ciacutemű dolgozataacutet Meggyőződeacutesem ugyanis hogy ad-dig nem lehet igazaacuten hateacutekony az olvasaacutesoktataacutes eacutes fejleszteacutes ameddig nem ismerjuumlk a gyerekek fiatalok meacutediahasznaacutelati szokaacutesait eacutes azokat a bdquokiacuteseacuterteacuteseketrdquo amelyeknek ki vannak teacuteve Csak az ellenfelet ismerve tudjuk sikeresen felvenni a harcot ndash vagy tudjuk szoumlvetseacutegesuumlnkkeacute tenniA koumlnyvtaacuter par excellence a szoumlvegeacutertő olva-

saacutesra neveleacutes az olvasaacutesfejleszteacutes helysziacutene bdquocsatatererdquo Erről szoacutel az oumltoumldik toumlmb (Koumlnyvtaacute-rak) heacutet előadaacutesa Kuumlloumlnoumlsen Jaacuterinka Magdolna ndash Maacuteteacute Laacuteszloacuteneacute szerzőpaacuteros előadaacutesa keltette fel a figyelmemet (Keacutet koumlnyvtaacuter keacutet koumlnyvtaacuteros tiacutez eacutev koumlzeacutepiskolai eacutes koumlzművelődeacutesi koumlnyvtaacuter egyuumlttműkoumldeacutesi tapasztalatai) Uacutegy gondolom ugyanis hogy az egyuumlttműkoumldeacutesnek sok koumlz-vetlen haszna mellett van egy ndash ugyan nem biz-tos de valoacutesziacutenű ndash haszna Azok a diaacutekok akik megismerteacutek a vaacuterosi megyei koumlnyvtaacuterat s a koumlzoumls foglalkozaacutesok folytaacuten otthonosan mo-zognak a szabadpolcok koumlzoumltt hasznaacutelni tudjaacutek a koumlnyvtaacuter informaacutecioacutes eszkoumlzeit bdquomegeacuterezteacutek a koumlnyvszagotrdquo az iskola elhagyaacutesa utaacuten is ol-vasoacutek maradnak

VeacutegezetuumllS veacuteguumll a Zaacuterszoacute Gordon Győri Jaacutenos hori-zonttaacutegiacutetoacute iacuteraacutesa talaacuten uacutegy is mondhatnaacutenk az olvasaacutestaniacutetaacutes- fejleszteacutes keacuterdeacuteskoumlreacutenek kvint-esszenciaacuteja A diagnoacutezis a Magyar Olvasaacutestaacuter-sasaacuteg buumlszkeseacutegre okot adoacute keacutet eacutevtizedes mun-kaacuteja az elkeseredeacutesre okot adoacute helyzet hogy bdquogyerekeink olvasaacutesi eacutes szoumlvegeacuterteacutesi technikaacuteja alatta marad a szuumlkseacutegesnek eacutes ma maacuter gyakran a felsőoktataacutesban vagy eacuteppen a tanaacuterkeacutepzeacutesben reacutesztvevőknek is elemi szintű neheacutezseacutegeik van-nak ezen a teacuterenrdquo eacutes bdquomaacutesfeacutelshykeacutet eacutevtized alatt semmit valoacuteban semmit nem vesziacutetett annak je-lentőseacutege hogy azt hangsuacutelyozzuk az olvasaacutes oumlssztantaacutergyi nem pedig csak magyartanaacuteri fel-adatrdquo A diagnoacutezis utaacuten a szerző szaacutemba veszi az olvasaacutestaniacutetaacutesban fejleszteacutesben felelősseacuteget hordozoacute szereplők szuumllők tanaacuterok iskola tan-koumlnyvkiadoacutek tanuloacutek oktataacutespolitika oktataacutes-szervezeacutes ndash feladatait Keacutet bdquoszereplőtrdquo emelneacutek ki akik ritkaacuten keruumllnek reflektorfeacutenybe ami-kor az olvasaacutesroacutel olvasaacutestaniacutetaacutesroacutel van szoacute Az egyik maguk a tanuloacutek bdquoNem gondolhatjuk azt hogy mikoumlzben mindenki minden tőle telhetőt megtesz az olvasaacutesi teljesiacutetmeacutenyuumlk javiacutetaacutesaacuteeacutert az ő dolguk pusztaacuten a lehetőseacutegek elfogadaacute-sardquo Fel kell ismerniuumlk fel kell ismertetni ve-luumlk hogy az olvasaacutesfejleszteacutes a szoumlvegfeldol-gozaacutes szoumlvegalkotaacutes technikaacuteinak ismerete a

Koumlnyvtaacuteri Figyelotilde 20122 357

sajaacutet joumlvőjuumlk koumlrnyezetuumlk koumlzoumlsseacuteguumlk joumlvője szaacutemaacutera leacutetfontossaacuteguacute Ugyanakkor a szerepek felcsereacuteleacuteseacutevel vaacutellalniuk kell hogy amit ők jobban ismernek a digitaacutelis vilaacutegot eszkoumlze-inek hasznaacutelataacutet megismertesseacutek az idősebb nemzedeacutekekkelAz oktataacutespolitikaacutenak oktataacutesiraacutenyiacutetaacutesnak vaacutel-lalnia kell a raacutehaacuteruloacute feladatokat Kutataacutes ndash ceacute-lok kitűzeacutese ndash moacutedszerek kidolgozaacutesa ndash ismer-teteacutese ndash feladatok meghataacuterozaacutesa ndash lehetőseacutegek biztosiacutetaacutesaMindenkinek ndash szuumllőnek pedagoacutegusnak tanu-loacutenak miniszternek ndash tudnia kell hogy bdquoaz ol-vasaacutes oumlssztaacutersadalmi feladat egy egeacutesz orszaacuteg egeacutesz koumlzoumlsseacuteg felelősseacutegerdquoNem tudom haacuteny peacuteldaacutenyban jelent meg a gyűj-temeacuteny Ha rajtam aacutellna toumlbb ezer peacuteldaacutenyban adnaacutem ki eacutes eljuttatnaacutem minden iskolai egyete-mi koumlnyvtaacuterba eacutes koumltelező olvasmaacutennyaacute tenneacutem gyakorloacute eacutes eljoumlvendő pedagoacutegusok szaacutemaacuteraMagam pedig az előadaacutesokat bekuumlldoumltt dolgo-

zatokat olvasva ndash remeacutelhetőleg szoumlvegeacuterteacutessel ndash oumlreg nyugdiacutejas rezignaacuteltan veszem tudomaacute-sul hogy csak sajaacutet okulaacutesomra sajaacutet gazda-godaacutesomra szolgaacutelnak az olvasottak (De talaacuten fiatal tanaacuterbaraacutetaimnak koumllcsoumlnadva hasznukra lehetek)Koumlszoumlnet Nagy Attilaacutenak hogy megismerhettem ezt a koumlnyvet

M Fuumlloumlp Geacuteza5

MAacuteR ELETRONIKUSAN IS OLVASHATOacute

Az Olvasaacutes oumlssztantaacutergyi feladat (Szerk Nagy Attila Imre Angeacutela

Koumlntoumls Nelli) ciacutemű koumltet 2012 aacuteprilis 21-eacuten bekeruumllt

a Magyar Elektronikus Koumlnyvtaacuter gyűjtemeacutenyeacutebe Eleacuterhetőseacutege

httpmekoszkhu1060010605

5

Page 2: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem

Page 3: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem

Page 4: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 5: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 6: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 7: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 8: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 9: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 10: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 11: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 12: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 13: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 14: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 15: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 16: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 17: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 18: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 19: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 20: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 21: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 22: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 23: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 24: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 25: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 26: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 27: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 28: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 29: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 30: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 31: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 32: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 33: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 34: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 35: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 36: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 37: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 38: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 39: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 40: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 41: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 42: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 43: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 44: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 45: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 46: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 47: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 48: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 49: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 50: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 51: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 52: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 53: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 54: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 55: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 56: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 57: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 58: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 59: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 60: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 61: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 62: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 63: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 64: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 65: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 66: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 67: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 68: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 69: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 70: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 71: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 72: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 73: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 74: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 75: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 76: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 77: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 78: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 79: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 80: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 81: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 82: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 83: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 84: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 85: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 86: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 87: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 88: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 89: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 90: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 91: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 92: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 93: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 94: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 95: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 96: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 97: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 98: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 99: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 100: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 101: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 102: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 103: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 104: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 105: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 106: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 107: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 108: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 109: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 110: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 111: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 112: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 113: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 114: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 115: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 116: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 117: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 118: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 119: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 120: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 121: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 122: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 123: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 124: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 125: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 126: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 127: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 128: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 129: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 130: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 131: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 132: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 133: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 134: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 135: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 136: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 137: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 138: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 139: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 140: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 141: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 142: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 143: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 144: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 145: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 146: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 147: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 148: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 149: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 150: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 151: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 152: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 153: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 154: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 155: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 156: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 157: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 158: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 159: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 160: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 161: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 162: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 163: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 164: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 165: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 166: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 167: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 168: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 169: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 170: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 171: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 172: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 173: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 174: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 175: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 176: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 177: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 178: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 179: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 180: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 181: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 182: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 183: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 184: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 185: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 186: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 187: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 188: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 189: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 190: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 191: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 192: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 193: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 194: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 195: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 196: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 197: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 198: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 199: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 200: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 201: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 202: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 203: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 204: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 205: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 206: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 207: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 208: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 209: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 210: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 211: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 212: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 213: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 214: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 215: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 216: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 217: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 218: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 219: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 220: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 221: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 222: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 223: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 224: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 225: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 226: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 227: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 228: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 229: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 230: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 231: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 232: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 233: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 234: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 235: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 236: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 237: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 238: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 239: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 240: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 241: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 242: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 243: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 244: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 245: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 246: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 247: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 248: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 249: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 250: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 251: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 252: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 253: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 254: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 255: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 256: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 257: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 258: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 259: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 260: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 261: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 262: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 263: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 264: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 265: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 266: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 267: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 268: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 269: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 270: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 271: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 272: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 273: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 274: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 275: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 276: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 277: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 278: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 279: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 280: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 281: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 282: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 283: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 284: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 285: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 286: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 287: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 288: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 289: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 290: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 291: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 292: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 293: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem
Page 294: New Szerkesztette: NAGY ATTILA • IMRE ANGÉLA • KÖNTÖS NELLImek.oszk.hu/10600/10605/10605.pdf · 2012. 10. 26. · 10 latát és honlapját az Eötvös Loránd Tudományegyetem