Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Neveléstudományi Intézet

Andragógia és Művelődéselmélet Tanszék, Andragógia BA szak

ÖNFEJLESZTŐ MENTÁLIS GYAKORLATOK

A SZABADSÁGVESZTÉS-BÜNTETÉSÜKET TÖLTŐK

RESZOCIALIZÁCIÓJÁBAN

Készítette: Molnár Attila Károly Témavezető: Szabóné dr. Molnár Anna BA III. évfolyam ny. egyetemi docens Felnőttképzési szervező szakirány

2014

2

3

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM

PEDAGÓGIAI ÉS PSZICHOLÓGIAI KAR

SZAKDOLGOZATI KONZULTÁCIÓ IGAZOLÓLAPJA (Kitöltés után a szakdolgozat részét képezi.)

A hallgató neve: Molnár Attila Károly ...............................................................................

A hallgató szakja: Andragógia BA .....................................................................................

A szakdolgozat/diplomamunka bejelentett témája: Önfejlesztő mentális gyakorlatok a

szabadságvesztés-büntetésüket töltők reszocializációjában ...............................................

A témavezető neve: Szabóné dr. Molnár Anna ..................................................................

4

TARTALOMJEGYZÉK

1. BEVEZETÉS...............................................................................................................6 1.1. A témaválasztás indoklása...................................................................................8 1.2. Problémafelvetés .................................................................................................8 1.3. Hipotézisek ..........................................................................................................9 1.4. Kutatási célok ......................................................................................................9 1.5. Kutatási előzmények..........................................................................................10 1.6. Kutatási módszerek............................................................................................10

2. SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS ...........................................................................11 2.1. A büntetések végrehajtásának múltja és jelene .................................................11

2.1.1. A magyar büntetés-végrehajtás átalakulása ............................................14 2.1.2. Látogatás néhány hazai büntetés-végrehajtási intézetben.......................15

2.2. A börtön mint totális intézet ..............................................................................17 2.3. A börtön céljai ...................................................................................................17 2.4. Európai börtönnevelési irányzatok ....................................................................18

2.4.1. A börtönnevelés hazai irányzatáról .........................................................19 2.4.2. A magyar büntetésügy fejlődési irányai napjainkban .............................20 2.4.3. Börtönfokozatok......................................................................................21

2.5. A börtön reszocializációs lehetőségei................................................................21 2.5.1. A meditáció mint az önfejlesztés lehetséges eszköze .............................24

2.6. Meditációs irányzatok, iskolák ..........................................................................25 2.6.1. Agykontroll – a Silva-féle módszer ........................................................26 2.6.2. Vipassana: önmagunk megismerése Buddha módszerén keresztül ........27 2.6.3. A vallás és a modern tudomány ötvözése Murphy módszerével ............28

3. TEREPKUTATÁS A BALASSAGYARMATI FEGYHÁZ ÉS BÖRTÖNBEN.....29 3.1. A kutatás helyszínének rövid bemutatása..........................................................29

3.1.1. Az intézet szakembereivel felvett interjúk eredményei ..........................30 3.2. A célcsoporthoz történő közelítés lépései .........................................................32

3.2.1. Első lépés: személyes ismeretség és bizalom kialakítása – felmérés......32 3.2.2. Második lépés: a relaxáció elméleti alapjainak bemutatása....................34 3.2.3. Harmadik lépés: kiscsoportos relaxációs gyakorlatok ............................34

4. EREDMÉNYEK........................................................................................................36 5. ÖSSZEGZÉS.............................................................................................................39 6. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS...................................................................................40 7. IRODALOMJEGYZÉK ............................................................................................41 8. MELLÉKLETEK ......................................................................................................43

Kutatási engedély ......................................................................................................43 A terepmunka naplózása............................................................................................44 Interjú a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnokával .................................59 Interjú a Balassagyarmati Fegyház és Börtön B-v. Osztályának vezetőjével ...........63

5

Interjú a Balassagyarmati Fegyház és Börtön pszichológusával...............................65 Interjú a Vipassana Magyarország Alapítvány aktivistájával ...................................67 Kérdőív elítéltek pozitív állításokkal való egyetértésének mérésére.........................70 A kérdőívekből nyert adatok feldolgozása ................................................................71 A relaxáció magyarázatához készült diavetítés lényegesebb diái .............................73 A relaxáció gyakorlását segítő útmutató ...................................................................75 Felajánlás ...................................................................................................................77

6

Mottó: „A fogvatartott nem tárgya a büntetésnek, hanem alanya.”1

1. BEVEZETÉS

Dolgozatom egy olyan zárt világot vizsgál, amely a legtöbb ember számára igen távoli,

ismeretlen, s ahová az emberek bizonyos csoportjai kényszerből kerülnek. Ez a börtön

világa. A büntetés-végrehajtás intézményének rendszere számos sajátosság

szempontjából tárgyalható. A legfontosabb jellemzőket a téma kifejtése szemszögéből a

következőkben látom.

Hazánkban a büntetés-végrehajtási intézetek mintegy 150%-os telítettséggel

működnek. Ahhoz, hogy a bűnelkövetések száma ne emelkedjen, esetleg csökkenjen,

időszerű újabb, hatékonyabb megelőző módszerek kidolgozása. A börtönben

szabadságvesztés-büntetésüket töltő személyek pénzügyi terhet jelentenek az

államkasszának, hiszen az elítéltek nem vesznek részt a munkaerőpiacon. A családok

szintén súlyosan érintettek, amíg egy keresőképes felnőtt a lakóhelytől távol, elzárva

tölt éveket, évtizedeket.

Amikor egy elítélt megkezdi büntetése letöltését, be kell illeszkedjen egy nem általa

választott környezetbe. Az, hogy a börtönben a falak sivárak, hogy a berendezés csak a

legalapvetőbb szükségletek kielégítésére szorítkozik, csupán külsőségek. A látvány

mély hatást gyakorol az érintett lelki világára. E merev rendszer hatása alatt, a

végrehajtási folyamatban nagy teher viselése kezdődik a fogvatartott számára.

Jóformán megszakad a kapcsolata a külvilággal, korlátozódik az állampolgári jogok

gyakorlása, beszűkül az egyén számára a választások köre, csökkennek a higiénés

igények kielégítésének lehetőségei.

A börtönben tehát sok minden nem létezik, ami a szabad életben ott van körülöttünk,

egy dologból azonban rengeteg van, ez pedig az idő. A zárkák lakóinak a nap

huszonnégy óráját az intézet házirendje szerint kell eltöltenie. Dolgozatom

szempontjából fontos tényező, hogy ennek az időnek bizonyos részével maga a

fogvatartott rendelkezik. Ha az egyénnek megvan az igénye az idő hasznos eltöltésére,

lehetőséget találhat a börtön nyomasztó világának elviselését megkönnyítő, a

társadalmi visszailleszkedést elősegítő tevékenység fejlesztésére.

1 Dr. Budai István, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnoka szíves szóbeli közlése alapján

7

A büntetés-végrehajtás rendszere nagymértékben kihat a személyiségre. A

fogvatartottnak meg kell őriznie önmagát, nem szabad lelkileg elvesznie, sőt, elvárható,

hogy valamivel többként hagyja el majd az intézetet, mint amennyiként bevonult oda.

Ehhez börtönévei alatt tanulnia kell; elsősorban túlélni, majd folyamatosan készülni a

szabad világba való kilépésre. Önfejlesztő gyakorlatok tanulásával és rendszeres

végzésével elősegítheti azt, hogy szabadulása után többet ne kerüljön vissza a büntetés-

végrehajtás rendszerébe. E pozitív változás megvalósításához egyrészről az elítélt

rendszeres foglalkozást igényel, másrészről önsegítő módszereket tanulva, ő maga is a

folyamat aktív közreműködőjévé kell, hogy váljon. Ezzel megkönnyítheti saját

helyzetét, egyúttal némileg tehermentesítheti a nevelő állományt.

Tíz éve foglalkozom önfejlesztő mentális gyakorlatokkal, melyek elméleti és

gyakorlati alapjait az Agykontroll-alapítvány tanfolyamain sajátítottam el. Ez alatt az

idő alatt hatékony technikákat fejlesztettem ki, melynek használatával kitűnő

eredményeket értem el az egészség megőrzése, a személyiség karbantartása, az emberi

kapcsolatok ápolása és a tanulásfejlesztés terén. E tevékenység alapja a tudatos

gondolkodás mélyebbre vitele, s az egyén elképzeléseinek pozitív irányba történő

elmozdítása. A gyakorlatok a legkülönbözőbb problémák körében alkalmazhatók: jól

beválnak az egészség megőrzésében, a társas kapcsolatok rendezésében, az egyén

pénzügyi helyzetének normalizálásában. Meggyőződésem, hogy útmutatást adhatnak az

elítélteknek is a morális, jogkövető életvitel megvalósításának irányába. Ez a könnyen

hozzáférhető és egyszerű technika életkortól függetlenül használható. Tovább növeli

alkalmazhatóságát, hogy szinte eszközigénytelen folyamatokról van szó, ugyanakkor

bárki bármikor ingyen belekezdhet gyakorlásába. Az elmúlt tíz évben személyes

életemben számtalan mentális gyakorlat elméletét és praktikus megvalósítását ismertem

meg, illetve végeztem, melyek eredményességéről meggyőződve, másoknak is ajánlom

e tevékenységet – ezúttal a börtön zárt világán belül.

Tanulmányaim nyomán kialakult bennem a reszocializáció börtönön belüli

lehetőségeinek kutatása iránti elkötelezettség, ezért gyakorlati eszközökkel vizsgáltam

meg, sikerül-e speciális fogások megtanulása iránti érdeklődést kelteni felnőtt férfi

elítéltek körében. Feltételezésem szerint az említett gyakorlatok egyrészt

megkönnyíthetik a bent létükkel járó megpróbáltatásokat, másrészt – a határozott

időtartamú szabadságvesztésre ítéltek – segítségükkel felkészülhetnek a kinti világban

tanúsítandó ember- és törvénytisztelő, jogkövető életvitelre.

8

1.1. A témaválasztás indoklása

Empátiával gondolok a bebörtönzött emberekre, a velük és a sorsukkal való együttérzés

természetes számomra. Személyes érintettségem a 2000-es évtized első felében alakult

ki, az egyik büntetés-végrehajtási intézetben tett látogatásaim során. A beszélők

alkalmával egy fogvatartott saját börtönlétéről szóló elbeszéléseit hallgattam meg.

Mivel ez az elítélt személyes ismerősöm, helyzete különösen közelről érintett.

Szabadulása után sokáig azt reméltem, hogy az ő bebörtönzése egyszeri és

megismételhetetlen, de csalódnom kellett: az illető ismét törvényt szegett. Visszaesése

önmagában elutasítást vált ki belőlem mind egyéni, mind társadalmi szempontból

tekintve, egyúttal arra sarkall, hogy az ismételt bűnelkövetések megelőzéseinek

lehetőségeit kutassam.

1.2. Problémafelvetés

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága munkájának egyik legfontosabb

alaptézise, hogy a szervezet segítse az elítéltek reszocializációját (Szabó, 2013). Azzal

az előfeltevéssel gondolkozom, hogy mindenki kívánja a jobbat, a szebbet. Ezt igazolja

Michael Cole és Sheila R. Cole (2006) pszichológiai munkája, miszerint az emberek

folyamatosan keresik annak a lehetőségét, hogy javítsanak a társadalmi szerződés

minőségén. Bizonyára maguk a bűncselekmények elkövetői is a jobb élet kilátásba

helyezésével döntenek a haszonszerzéssel járó, törvénytelen cselekedet mellett.

Amikor egy adott állapotnál jobbat szeretnénk elérni, a törvényes utak közül

választhatjuk az önnevelést, az önmagunkkal való rendszeres foglalkozást, mely nem

más, mint bensőnk megismerése, rejtett képességeink pozitív irányba való fejlesztése.

Hiszem, hogy az önfejlesztés megoldás lehet a bűncselekményektől való tartózkodásra,

a jogok és kötelességek állandó szem előtt tartásának gyakorlására. Világos előttem,

hogy minden elítéltnek meg kell tanulnia átalakítani helytelen gondolkodásmódját,

kilátásba kell helyeznie a boldog élet lehetőségét, s meg kell találnia helyét a

társadalomban.

José Silva és Philip Miele (1990) szerint az önfejlesztő mentális gyakorlatok

segíthetnek a morális személyiség kialakulásában, továbbá, amennyiben ezt az

önfejlesztő tevékenységet széles körben végezzük, számíthatunk az egész társadalomra

9

kiható, jótékony hatására. Kutatási témámat érintően, hiányosságnak tartom, hogy a

büntetés-végrehajtásnak nincs gyakorlata a fogvatartottak mentális energiáinak nevelő

célú mozgósításában.

1.3. Hipotézisek

1. A büntetés-végrehajtási intézetekben szabadságvesztés-büntetésüket töltő

fogvatartottakkal való rendszeres foglalkozások alapkövei lehetnek a helyzetük

javítására, életfelfogásuk minőségi fejlesztésére kitűzött célok elérésének.

2. A fogvatartottak igénylik a külvilágból érkezők jelenlétét, a reszocializációjukat

segítő foglalkozások szervezését.

3. A börtönökben élőkkel történő folyamatos kapcsolattartás növeli a

fogvatartottak érdeklődését a személyiségfejlesztő foglalkozások iránt.

4. Az önfejlesztő mentális alapgyakorlatokat megismerő fogvatartottak önállóan és

rendszeresen ismétlik a tanult elemeket saját személyiségük fejlesztése céljából.

5. A fogvatartottak önfejlesztő képességének kialakulása, erősítése személyes

példamutatással elérhető.

1.4. Kutatási célok

Dolgozatom főként gyakorlati tapasztalatra épülő munka. A kutatóprogram folytatását

megalapozó szakirodalmi ismeretekre épülő tevékenységemmel szeretném megmutatni,

mely további gyakorlati elemek segíthetik a szabadságát visszanyerő személyek

megvédését a bűnelkövetésbe való visszaeséstől. Nem csupán a meglévő reintegrációs

folyamatok leírása a célom, hanem ehhez a tevékenységhez további megoldási ötleteket

kívánok adni. Célom rámutatni a büntetés-végrehajtási intézetekben szabadságvesztés-

büntetésüket töltő személyekkel történő andragógiai foglalkozás fontosságára. Kutatási

eredményeimet felkínálom az elítéltekkel fejlesztő céllal foglalkozó szakemberek

részére.

10

1.5. Kutatási előzmények

2012-ben az ELTE PPK Andragógia és Művelődéselmélet Tanszékén Berényi Ildikó A

kriminálandragógia alapjai, a fegyintézetekben folyó tanulás specialitásai című

kurzusán gazdag elméleti forrásból tanultam. Oktatóm, doktori kutatásának részeként,

rendszeres filmterápiás foglalkozást vezetett a Márianosztrai Fegyház és Börtönben,

melybe bevonta a fenti kurzus folytatásaként meghirdetett Kriminálandragógia műhely

tárgy hallgatóit. 2013-ban jómagam rendszeresen részt vettem e terepgyakorlatokon,

valamint a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet II. objektumában szervezett

intézménylátogatáson. Ezen alkalmak során bepillantást nyertem a büntetés-végrehajtási

intézetek világába, s megtapasztalhattam annak hangulatát, a zártság mibenlétét,

továbbá hallhattam, láthattam a már elméletben megtanultak gyakorlati valóságát.

Az első márianosztrai látogatások alkalmával a fogvatartottakkal való

kommunikáció újszerűen hatott rám. Majd alkalomról-alkalomra, egyre

természetesebbé vált számomra az elítéltekkel való közös program, az irányított

beszélgetés.

Kutatási eredményeim egy speciális metszetéről beszámoltam egy konferencián2,

továbbá az Eötvös Loránd Tudományegyetem 2014-es tavaszi nyílt rendezvényén.3 A

konferencián dr. Arapovics Mária egyetemi adjunktus révén vettem részt, és

múzeumandragógia tárgyban tartottam előadást. Berényi Ildikó kriminálandragógia

oktatóm készített fel az ELTE nyílt napjára, melyen a kriminálandragógia és a

múzeumandragógia kapcsolódási pontjait mutattam be. Mindkét alkalommal

levetítettem az általam készített A Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelye

– Sátoraljaújhely c. filmet.

1.6. Kutatási módszerek

Két oldalról vizsgáltam a büntetés-végrehajtás reszocializációs tevékenységét. Egyrészt

felhasználtam a szakirodalmi forrásokból szerzett információkat, másrészt személyesen,

tevékeny részvétellel, valóságos környezetben szereztem tapasztalatot az elítéltek

társadalomba történő visszavezetése témájában. Komplex kutatási stratégiát 2 V. Országos Múzeumpedagógiai Konferencia 2013.12.03. 3 ELTEfeszt Interaktív Fesztivál 2014.02.01.

11

érvényesítve, elméleti és empirikus terepkutatási módszereket: kérdőíves felmérést,

interjút, irányított beszélgetést alkalmaztam (Majoros, é. n.).

2. SZAKIRODALMI ÁTTEKINTÉS

Ebben a fejezetben egyrészt bemutatom, hogy a büntetés-végrehajtás milyen

változásokon ment keresztül az ókortól napjainkig, másrészt feltárom magát a börtönt

mint intézményt, rámutatva a jelenleg alkalmazott reszocializációs módszerekre. A már

bevált gyakorlati elemek említése után közlöm saját elképzeléseimet a meglévő

módszerek bővítése terén.

2.1. A büntetések végrehajtásának múltja és jelene

„… a 18. század végéig a szabadságvesztés-büntetés meglehetősen primitív

formákban létezett. Az elítéltek (összezárva a vizsgálati foglyokkal) közös elzárásban,

foglalkoztatás nélkül várták büntetésük lejártát, már ha egyáltalán megélték azt az

elképesztően rossz viszonyok között.” Ahogy az előbbi idézetben Mezey Barna (2010.

123. o.) megfogalmazza, minőségi fejlesztésekre van szükség ahhoz, hogy a büntetés-

végrehajtási rendszer minden résztvevője – legyen az nevelő vagy fogvatartott – emberi

mivoltához méltó, ezzel együtt a társadalom igényeinek megfelelő, hatékony szerepet

vállalhasson a reszocializációs folyamatokban. A büntetés-végrehajtásban alkalmazott

eljárások humánusabb jellege felé történő elmozdulásához évszázadokra volt szükség.

Mezey Barna (2010) írásában, visszatekintve az ókorig, arra a felismerésre

juthatunk, hogy a büntetések végrehajtóinak kezében sokáig, jellemzően egyetlen

eszköz volt, ez pedig a büntetendő személyt kínzó, gyakran az életét elvevő szankció.

A középkor büntető eljárásaiban, az adott politikai hatalomnak, az akkori

igazságszolgáltatásnak az ereje még mindig az emberi test feletti korlátlan uralmában

fejeződött ki. Jellemző volt a hóhér vérpadon végzett munkája, valamint a

kínszenvedéssel járó büntetések sora, a tortúra.

A távoli múltban a börtönöket számtalan, emberhez méltatlan dolog jellemezte.

Ezek közt szerepelt a börtön elhelyezkedése, hiszen a fogva tartás helyszíne gyakran a

föld alatt volt. A foglyokat a tetőrésen látták el táplálékkal (kenyéren és vízen kívül

12

nemigen jöhetett számításba egyéb). Az alapvető higiéniai feltételek sem voltak

biztosítottak; a helyiségeket nem takarították, a talajt vastagon borította az emberi

ürülék. Nem volt szellőztetési lehetőség, a betegségek pedig meggyorsították a halál

eljöttét. A szűk, nyirkos börtön a férgek, rágcsálók kedvelt élőhelye volt. A fogságban

szenvedő ember mentális világa is idővel összeroppant, hiszen még pappal sem

érintkezhetett. Olykor azzal súlyosbították az érintett helyzetét, hogy az előzőekben

leírtak mellett, a kaloda és a különböző bilincsek használatát is elrendelték.

A rendkívül rossz börtönviszonyok lassan arra kényszerítették az egymást követő

korszakok jogalkotóit, hogy javítsanak ezeken az állapotokon. 1768-ban a Constitutio

Criminalis Theresiana 52. articulus 2. §-a már tilalmazta a foglyok kalodában vagy föld

alatti tömlöcökben történő elhelyezését, valamint enyhített a vasak, bilincsek

alkalmazásán. Mivel a hóhérok az egzekválás során a kínvallatásra vonatkozó szigorú

szabályokat felrúgva, gyakran visszaéltek pozíciójukkal, Mária Terézia büntető

törvénykönyve lépéseket tett ezeknek a túlkapásoknak a korlátozására is.

A reformáció, majd a felvilágosodás kora új eszmékkel szervezte át a büntetés-

végrehajtás, azon belül is a szabadságvesztés-büntetés rendszerét. A kor ideológiai

harcai, majd a polgári forradalmak hatására gyökeresen megváltozott a végrehajtás

módja. Mezey Barna (2010) szerint a legfontosabb változás a személyi szabadság

értékének növekedése mentén volt tapasztalható. A szabadságvesztés-büntetés vált a

legfontosabbá, s lassan a feledés mélyébe került a megszégyenítés, a becstelenítés, a

testi fenyítés, a csonkítás. A börtönöket az emberiesség szelleme kezdte áthatni. Az új

gondolkodás, az új rendszer szerves része lett a tisztaság, a rend, a világosság, a foglyok

egészségügyi gondozása, a lelki higiénia ápolása. Fontossá vált az elkülönítés, valamint

a nevelés mint vezéreszme. E változások elsőként Amszterdamban jelentek meg, s

ennek mintáját követve, terjedtek el az új, modern eszmét valló intézmények

Európában. (Mezey, 2010).

A büntetés-végrehajtási nevelés fogalma közvetlenül érinti dolgozatom témáját,

ezért meghatározása itt szükséges. Napjainkban a büntetés-végrehajtási intézetekben

nevelési szakszolgálat működik. A nevelők általános pedagógiai feladata, hogy a

szabadságvesztés letöltésének idejére a fogvatartottakat felkészítsék a szabad életre.

Speciális feladatuk az elítéltek szociális gondozása, a büntetéssel kapcsolatos ügyek

intézése (pl. feltételes szabadságra bocsátás, büntetés-félbeszakítás) és a rendkívüli

események, illetve az egyéni kérelmek kezelése. A büntetés-végrehajtási nevelésnek

része a börtöniskola munkája is, mely a büntetés-végrehajtási intézetekben folyó

13

szakképzést, illetve felnőttoktatást foglalja magában. (Benedek, Csoma és Harangi,

2002. 68 o.)

Mezey (2010) börtöntörténeti írása szerint a börtönügy igazi forradalma azzal

hatotta át a szakmát, hogy továbbfejlesztették a munkára és a becsületes életre nevelés,

majd a reszocializáció módszereit. A reszocializáció mint nevelő módszer előfeltétele,

hogy ne legyen becstelenítő hatása a benntartózkodásnak, hiszen az intézetből a polgári

társadalomba kilépő egyén nem lehet „becstelen”.

A büntetésekben – a büntetett személy elleni eljáráson kívül – ott rejlik a

végrehajtási tevékenység kifelé történő hatása is, az, hogy elrettentő példát mutasson a

többi ember felé.

Ahogy a megtorló eljárások a büntetések brutális voltától lassan a szabadságvesztés

mint büntetési módszer felé változtak, felmerült a technikai támogatás igénye:

lényegében a fogva tartásra alkalmas helyek létrehozása, mely kezdetben igen nehézkes

volt. A hely (épület, létesítmény) megnevezésére, ahol maga az ítélet végrehajtása

folyik, a mai nyelvben leginkább a börtön szó alkalmas, ám e kifejezés a pontosabb

definíció miatt némi körüljárást igényel. A börtön szó a legtöbb nyelvben csak lassan

találta meg mai jelentését. Általában azt a helyet, építményt jelenti, ahova bezárják az

elítélteket. A helyhez szorosan kapcsolódik az őrzési technika, mely újabb aspektusát

adja a szó értelmezésének. Ugyanakkor jelenti magát a büntetést, így a börtön

felfogható mint eljárás, ahol az őrizet céljai között szerepel a megtorlás, az elrettentés, a

cselekvőképtelenné tétel, a bűnbánat. A felvilágosult felfogás szerint további cél a

munka általi javítás, az oktatás, valamint a lelki gondozás – ez utóbbiak együttesen már

a reszocializációt igyekeznek megvalósítani. Ha pedig ilyen új megközelítésben

értelmezzük a börtönt, nem tekinthetünk vissza nagy múltra: az effajta intézmények

funkcionalitására vonatkozó tudományos tézisek a XVIII–XIX. században keletkeztek.

A reszocializációval mint nevelési programmal kapcsolatban fontos rámutatni arra

is, hogy az nem feltétlenül minden személyen alkalmazható. A társadalomban való

újbóli megjelenés lehetősége ugyanis azt feltételezi, hogy a fogvatartott egy

meghatározott időpontra kitölti büntetését. Ha azokra gondolunk, akiket életfogytiglani

szabadságvesztésre ítéltek, megállapíthatjuk, hogy számukra a szabadulás lehetősége

nem, vagy csak némi bizonytalansággal létezik. Huszár László (1997) felhívja a

figyelmet, hogy a szabadságvesztés e fajtája a világ legtöbb országában jelen van,

mégpedig kétféle értelmezésben. Létezik egyrészt a fogvatartott természetes élete

végéig tartó büntetés, amely a szó szoros értelmében életfogytig tart. Másrészt, az

14

elnevezés másik jelentése szerint az elítélt bizonyos idő után (a világ kultúráiban

különbözően, 6–25 év elteltével) szabadulhat. Félő tehát, hogy a fogvatartottak egy

része kimarad a reszocializációs programból, hiszen ők nem számolhatnak azzal, hogy

egyszer szabadulnak.

2.1.1. A magyar büntetés-végrehajtás átalakulása

Amint Mezey Barna (2010) történeti visszatekintéséből kiderül, Magyarországon az

első fenyítőházat, mely már a modern holland eszmékre építette tevékenységét, 1772-

ben nyitották meg. Bodnár Ferenc (é. n.) történelmi tanulmányában ír e fenyítőházról,

mely tanulmányból kiderül, hogy az intézetet a Pozsony megyei Szempcz községben,

magánkezdeményezésre nyitották meg. A fenyítőházat gróf Esterházy Ferenc alapította,

aki ahhoz telket és épületet is adott.

Aleku Mónika, Csordás Sándor és Pacsek József (2006. 65–78. o.) a Börtönügyi

Szemlében ezt írja a büntetés-végrehajtás mai felfogásnak megfelelő helyzetéről: „A

szabadságvesztés végrehajtása céljának elérése érdekében kiemelt a jelentősége annak,

hogy a fogvatartottak a szabadságvesztés kezdetétől, sőt már az előzetes letartóztatás

alatt is miként töltik el idejüket. Zárkáikba bezárva naphosszat tétlenkednek vagy

értelmesen, hasznosan töltik az időt, azaz dolgoznak, tanulnak, képzik magukat,

személyiségük fejlődését szolgáló különféle programokon vesznek részt. […] Az MSZ

58. pontja4 szerint a szabadságvesztés és minden más személyes szabadságot korlátozó

büntetés végső célja a társadalom védelme a bűncselekményektől. Ez a cél csak akkor

érhető el, ha a szabadságvesztés időszakát arra használják fel, hogy amennyire

lehetséges, az elítéltben ne csak akaratot, de képességet is teremtsenek arra, hogy a

társadalomba való visszatérése után törvénytisztelő és önmagát eltartó életmódot

tanúsítson. […] A fogvatartottak foglalkoztatására vonatkozó nemzetközi

követelmények, CPT5 ajánlások és jogszabályi előírások akkor teljesülnek megfelelően,

ha minden fogvatartott részére biztosítják annak lehetőségét, hogy a társadalomba való

beilleszkedését a szabadságvesztés ideje alatt megkezdhesse.” A szerzőhármas rámutat

4 A letartóztatott személyekkel való emberséges bánásmód minimum irányelveiről szóló ENSZ ajánlás 5 European Committee for the Prevention of Torture and Inhuman or Degrading Treatment or Punishment

– a kínzás és az embertelen vagy megalázó bánásmód, illetve büntetés megelőzésére alakult európai bizottság (saját fordításom szerint)

15

az önképzés lehetőségére is, mellyel elsősorban a nyelvtanulás általánosságára utalnak,

de megjelennek írásukban a személyiségfejlesztő programok is, amelyek már csak egy

lépésre vannak az önfejlesztő mentális gyakorlatoktól.

2013-ban a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön üzemeltetésében működő Magyar

Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelyéről6 ismeretterjesztő kisfilmet készítettem,

mellyel arra kívántam rámutatni, hogy a büntetés-végrehajtás történeti változásait

szemléltető tárgyi emlékek tekintetében, valamint a szabadságvesztés-büntetés mint

legsúlyosabb büntetési nem elfogadottsága bemutatására a múzeumi környezet adja az

egyik legkézzelfoghatóbb forrást. A kiállítási tárgyak látványa olykor elrettenti,

egyszersmind elgondolkodtatja a befogadót. A tárlat kifejezett célja közölni: ma nem az

emberek kínzása, életük elvétele jelenti a velük szemben foganatosított szankciót; a

büntetésnek mintegy letisztult módját alkalmazandó, a hatalom a büntetést az érintett

egyén szabadságának korlátozásával kívánja végrehajtani.

2.1.2. Látogatás néhány hazai büntetés-végrehajtási intézetben

Ebben a fejezetben saját élményeimen keresztül gyűjtött anyagot mutatok be, mellyel

célom az egyes büntetés-végrehajtási helyszínek jellegzetességeinek kiemelése,

üzenetének megragadása, hogy ezzel is szélesebb ismereteket szerezzek a szakma hazai

vonatkozásairól.

A Váci Fegyház és Börtönben7 tett látogatásom során alkalmam nyílt megnézni a

Doberdót, az egyik körletépület aljában levő, egykori fegyelmi körletet, mely ma

kiállítóhelyként működik, s mely puszta látványával elbeszéli a XIX–XX. század

idekerült elítéltjeinek reménytelen helyzetét. A hajdani börtönobjektum ugyan

földszinti, mégis a pince nyomasztó hangulatát viszi át a látogatóra, s részleteiben is

érzékletesen mutatja be a múlt (az 1960-as évek második feléig terjedő) börtönügyi

helyzetét. Magasan elhelyezkedő, kisméretű ablakok, igen vastag falak, kosz, hulló

vakolat, penész. Sötétség. Kis lakótér, gyér berendezettség, igénytelen higiénia. A

folyosón, csupán látogatóként végighaladva is érezhető a totalitás nyomasztó kényszere.

6 Molnár Attila (2013): A Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelye, Sátoraljaújhely URL: muzeum5.tanszoba.hu/menu3.html (Utolsó letöltés: 2013.11.03. 23:30) 7 A Váci Fegyház és Börtön honlapja

URL: invitelweb.hu/bvvac/int_mult/doberdo.html (Utolsó letöltés: 2013.11.07. 15:12)

16

Sátoraljaújhelyen, a Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelyén8 olyan

ismereti forrásokat találtam, melyek a jelen kort megelőző büntető eljárások tarthatatlan

voltára utalnak. Megtekintettem többek között az állózárkát, amelyben egyszerre egy

személy tartózkodhatott. A végtagok behajlításának lehetősége nélkül, egy ilyen helyen

a depriváció olyan mértékű, hogy könnyen lélektani következményeket szenved el a

bezárt személy, akit ezen a helyen olykor a vérkeringés összeomlásának veszélye is

fenyeget.

A Márianosztrai Fegyház és Börtönt Berényi Ildikó, az ELTE PPK Andragógia és

Művelődéselmélet Tanszék doktorandusz hallgatója szervezésében tekintettem meg. Az

intézetlátogatás során felismertem a XXI. század nap mint nap érezhető

követelményeihez, a modern életfelfogáshoz illeszkedő fejlesztések hosszú sorát.

Alkalmam nyílt megtekinteni az intézmény számos, korunknak megfelelő berendezését,

így a fogvatartottak testi-lelki, valamint kulturális fejlődését szolgáló épületrészeket is.

Márianosztrán 16.000 kötetes könyvtár, edzőterem, barkács műhely, stúdió, tanterem,

valamint kápolna segíti a bentlakók életét, kulturálódását.

A Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet II. objektumában,9 szintén Berényi Ildikó

szervezésében, ismereteket szereztem a mai börtönügy gyakorlati működéséről, ami a

legapróbb részletekre való odafigyelést mutatja, és amely láthatóan a korszerű

szervezettségnek köszönhető. Megvalósul a fogva tartás legkülönbözőbb aspektusainak

kezelése, úgymint a frissen letartóztatottak elhelyezése, az előzetes házként való szerep,

az elkülönítés, a jutalmazás, az adminisztrációs munka naprakész elvégzése, s azok a

további feladatok, melyek mind az intézetbe került személyek mozgatása, jogi ügyük

intézése, higiéniai állapotuk és számtalan, az emberi bánásmód jegyében

megfogalmazott teendő érdekében zajlanak.

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön,10 gyakorlati kutatási helyszínem

megismerésében Kovács Mihály segített, aki elmondta, hogy az intézetben egyszerre

több szálon futnak a rabok reintegrációs fejlesztésének programjai. A több külső

szervezettel, szakemberrel való jó kapcsolatnak köszönhetően, rendszeres foglalkozások

zajlanak – olykor több helyszínen egy időben.

8 Sáfrányos Krisztián bv. őrnagy, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön informatikai főelőadója szíves

szóbeli közlése alapján

9 Győri Beáta bv. alezredes, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet nevelője szíves szóbeli közlése alapján

10 Kovács Mihály bv. alezderes, tanácsos, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön B-v. Osztályvezetője szíves szóbeli közlése alapján

17

2.2. A börtön mint totális intézet

A börtönök totalitásán a szabályzásnak a fogvatartottak életére, annak minden részletére

való kiterjedését kell érteni. Ruzsonyi Péter (2006. 21–33. o.) a totális intézet alábbi

jellemzőit ismerteti:

− meghatározza és megköti a benne résztvevők helyét, s igen szűkös mozgásteret

határol körül;

− meghatározza a társaság személyi összetételét;

− precízen meghatározza a tevékenységet, beleértve annak módját és idejét;

− körülhatárolja az időt, mely fölött a totális intézetbe utaltnak nincs rendelkezési

joga.

2.3. A börtön céljai

Pálfi Tamás, aki egykor maga is fogvatartott volt, naplószerű könyvében egy

nevelőjével való beszélgetésére emlékezve írja: „– A jogerős halálraítéltet speciális

helyen őrizzük néhány komoly zárkatársával. A napi sétát is elkülönítve végzik, míg

megjön az Elnöki Tanács döntése, kegyelem vagy elutasítás. Ez utóbbi esetben egy

hozzátartozója engedélyt kap látogatásra és búcsúzásra, majd az utolsó éjszakát

egyedül, nyitott zárkában, felügyelők jelenlétében tölti, néhány nem bonyolult

kívánsága teljesítésével. Reggel korán gallér nélküli fehér inget, tiszta nadrágot vesz fel,

majd kezeit hátrakötve kísérik az intézet udvarának szélére… A hivatalból jelenlévő

bíró közli a döntést, a vádhatóság képviselője mellett ott az intézet parancsnoka és a

többi hivatalos személyek. Az ítéletvégrehajtó és segítői felvezetik a dobogóra és a

finom, selymes kötél hurka a nyakára kerül. A két segítő a lábakat megfeszíti teste

súlyával, a végrehajtó pedig az állánál fogva elfordítja az elítélt fejét. Az

Episztoropheus elmetszi a gerincvelőt és fájdalom, szenvedés nélkül vége…!” (Pálfi,

1988. 98–99. o.) Néhány évtizeddel ezelőtt ez az idézet még egy lehetséges kimenetelét

vázolta fel az emberre kiszabható legsúlyosabb ítéletnek, s annak végrehajtásának. Az

abolicionista törekvések eredményeképpen, ma a börtön célja nem az ember

elpusztítása; az egyén értékének növelését, az értékesebb ember kinevelését tűzi ki

feladataként.

18

Boros János és Csetneki László (2000) írásából kiderül, hogy napjainkban

Magyarországon a szabadságvesztés-büntetés jelenti azt a legsúlyosabb társadalmi

elítélést, ami a törvénysértő embert érheti. Ezenkívül ennek a büntetési formának

megvan a bűncselekmények elkövetésétől elrettentő célja is, melynek hatása nem

vitatható a megelőzésben sem. Emellett általános az a felfogás is, hogy a fogva tartás

teljes időtartamát a fogvatartottak nevelésére kell használni.

2.4. Európai börtönnevelési irányzatok

Ruzsonyi Péter (2003. 43–56. o.) összehasonlító munkájából kiderül: Az európai

földrész minden jellemző börtönnevelési irányzata ugyanazt a fő célt tűzi ki maga elé,

nevezetesen, hogy az elítélteket felkészítse az önálló, produktív, törvénytisztelő

életvezetésre. Mégis, jelentős eltérések tapasztalhatók a különböző országok nevelési

elképzelései között.

A drillközpontú irányzat. Jellemzően feszes, a kiszolgáltatottságot hangsúlyozó

végrehajtási típus, mely Angliában, Franciaországban és Törökországban honos. Az

intézmények, kialakításuknál fogva, elszigetelik az elítélteket. E börtönök külseje

különös zártságot sugall, már maga a látvány (a falak, a rácsok, a pengedrót) ösztönző

hatású a jogkövető magatartásra. Bentről tekintve, a hivatali hatalom uralkodik; a

szabályok úgy vannak kialakítva, hogy a fogvatartottak minden pillanatban érezzék:

bűnt követtek el. Ennek az irányzatnak a legerősebb az elrettentő hatása.

A volt szocialista blokk országainak börtönnevelési gyakorlata. A börtönnevelés

változásai igen lassan mennek végbe Bulgáriában, Lengyelországban, Romániában és a

történelmileg–politikailag–kulturálisan hasonló szomszédos államokban. A változások a

második világháború után kezdtek felgyorsulni, de nem egyöntetű sem a lépések

mértéke, sem azok eredménye. Az intézményrendszer tárgyi, személyi feltételei még ma

is nyomasztóan hatnak. Nehézkes az oktatást, a nevelés új metódusait integrálni –

nemcsak a fogvatartottak körében, de a nevelői állomány viszonylatában is. Ha nagyok

is az eltérések a börtönnevelési koncepciókat illetően a térség országai között, abban

hasonlóak, hogy az egyház szerepe igen jelentőssé vált a volt szocialista blokk összes

országában.

A porosz iskola. Ausztriában és Németországban a börtönökben a fiatalkorúak és a

fiatal felnőtt fogvatartottak tekintetében jellemző, hogy a felnőtteknél lényegesen

19

megengedőbb a bánásmód. Központi gondolat a szakképzés és a környezettel való

kapcsolattartás, valamint a sport. Jellemző még az intézetelhagyás gyakorlata,

ugyanakkor a munkavégzés és a tanulás kötelezővé vált. Ezekben az országokban a

fogvatartottakat mint önálló egyéniséggel rendelkező személyeket tekintik.

A rehabilitációs irányzat. Ebben a felfogásban, mely főként Hollandiában és

Írországban elterjedt, a nevelés a büntetés-jutalmazás elvére épül. A nevelő, illetve az

oktató tevékenység kulturális felszereltséggel (könyvtárakkal, tantermekkel) támogatott,

emellett tevőleges részvételre számíthatnak a fogvatartottak a lelkészek, a nevelők, a

szociális munkások, valamint a pszichológusok részéről.

A tevékenységrendszer irányát tulajdonképpen a fogvatartottak érdeklődése, igénye

határozza meg.

A neo-treatment irányzat. A Skandináv országokban három kulcstevékenység

mentén valósul meg a büntetés-végrehajtás: büntetés, reszocializáció, gondozás. Ennek

az irányzatnak az egyik legjellemzőbb eleme, hogy a hatást magával a börtön

környezetével kívánja elérni – egy olyan környezettel, amelyik igyekszik hasonulni a

közösségi környezet jellemzőihez. Ezek az intézetek nyitottan, szociális kontroll alatt

működnek, s az a céljuk, hogy a társadalom segítsen az elítélteknek az önmegfigyelés,

valamint az önmaguk mérlegelése képességének kialakulásában. Ebben a nevelési

irányzatban fontos többek között a valós partneri viszony, a kognitív készségfejlesztés,

ezenkívül a döntéshozás képességének kialakítása az elítéltekben.

2.4.1. A börtönnevelés hazai irányzatáról

A magyar büntetés-végrehajtás alapelvei többnyire megegyeznek az európai országok

igazságszolgáltatási alapelveivel. A magyar felfogás szerint a büntetés célja nem lehet a

megtorlás – a hangsúly a megelőzésen van. Maga a büntetés mértékének

megállapításakor sem tekinthetünk el az elkövető személyiségétől, szociális

viszonyaitól. A hazai igazságszolgáltatás alapelvei közül kiemelendő a jogállamiság, a

szabadság, a sztrikt legalitás, az élethez való jog és az ártatlanság vélelme. E gondolatok

azonban magukban rejtenek több megoldandó problémát, s kívánják a fejlesztés

hatékony lépéseit, hogy hazánk a demokratikus igazságszolgáltatás elveit a

gyakorlatban is követhesse (Vígh, 2004).

20

2.4.2. A magyar büntetésügy fejlődési irányai napjainkban

Csóti András a Büntetés-végrehajtás országos parancsnoka11 2013. szeptember 27-én 7

óra 25 perckor a Kossuth Rádió 180 perc c. műsorában tett nyilatkozatában kifejti, hogy

a magyar büntetés-végrehajtásban meg kell teremteni egy olyan keretet, amely a

fogvatartottakkal kapcsolatos élethelyzetet teljeskörűen szabályozza, és garanciákat épít

be. Mindennek az egyéniesítés és a reintegráció mellett kell szólnia. 2010 óta

folyamatos fejlesztések zajlanak ezen a területen, így 2014–2015-re jelentős előrelépés

várható. Az új büntetés-végrehajtási kódex nagy újdonsága lesz az egyéni

kockázatértékelés, amihez a szakemberek elgondolása szerint létre kell hozni egy

központi diagnosztikai intézetet, mely minden, másfél évnél hosszabb

szabadságvesztésre ítélt esetén elvégzi a szükségletek és kockázatok értékelését.

A parancsnok szerint a reintegráció alapja a munkakultúra, hiszen a felnőtt

embernek ez a legfontosabb élettevékenysége. Ugyanakkor az utóbbi évek tapasztalatai

azt mutatják, hogy már két generáció van a börtönben, akinek tulajdonképpen semmi

köze nincs a munkához. Ezért az intézetekben, akinek csak módja és lehetősége van rá,

munkát kell végeznie. Az országos parancsnok, nyilatkozatában kitér arra, hogy a

fentiek mellett legalább ilyen fontos – a fiatalkorúak esetében pedig egyértelmű –, hogy

az oktatásra is ugyanilyen hangsúlyt kell helyezni, mégpedig a hiányszakmákban

történő OKJ-s képzések keretében. Olyan területeken kell kiképezni az embereket, hogy

a képességek, jártasságok a szabadulás után is használhatók legyenek.

Csóti András a rádióadásban arról is beszél, hogy a büntetés-végrehajtás nagy

hangsúlyt helyez a személyiség fejlesztésére: speciális csoportok alakulnak, s ezekben a

tréningek a reintegrációt, a sikeres visszailleszkedést célozzák.

11 Csóti András bv. vezérőrnagy, a Büntetés-végrehajtás országos parancsnokának nyilatkozata, MR1,

180 perc. Műsorvezető: Kiss Gábor István, URL: ftp://wwwf.radio.hu/mf/201309/27/20130927%20Kossuth%20R%E1di%F3%20180%20Perc.doc (Utolsó letöltés: 2014.03.25. 09:09)

21

2.4.3. Börtönfokozatok

A fogvatartottakkal való bánásmód szigorúsága szerint beszélhetünk különböző

fokozatú büntetés-végrehajtási intézetekről, valamint intézeten belüli felosztásról.

A büntetések és az intézkedések végrehajtását a jogszabály12 így írja elő: „A

szabadságvesztést a bíróság által meghatározott fokozatban – fegyházban, börtönben

vagy fogházban – és a büntetés-végrehajtási szervezet által kijelölt, lehetőleg az elítélt

lakóhelyéhez legközelebb eső büntetés-végrehajtási intézetben hajtják végre. A fegyház

a börtönnél, a börtön a fogháznál szigorúbb végrehajtási mód.”

2.5. A börtön reszocializációs lehetőségei

Amikor gyakorlati kutatásom első lépéseként telefonon megkerestem a Büntetés-

végrehajtás Országos Parancsnokságának Sajtó Irodáján Balogh Zsoltot13 és előadtam

kutatási célomat, mondanivalóm lényege abban állt, hogy a büntetés-végrehajtáson

belül leginkább a reszocializációhoz szeretnék közelíteni. A Sajtó Iroda munkatársától a

következő választ hallottam a telefonban: „– Itt minden a reszocializációról szól!” Ha ez

a mondat mottója a szakma korszerű irányvonalának, akkor elképzelhető, hogy a börtön

hamarosan képes lesz maradéktalanul ellátni többrétű feladatát: az őrzéshez szorosan

hozzá fog tartozni a nevelés egyénre szabott módszere, és a rendszer egyre több

eredményt tud felmutatni a fogvatartottak társadalomba való visszavezetése terén.

A reszocializáció fogalmának egyértelműsítéséhez Michael Cole és Sheila R. Cole

(2006) alábbi pszichológiai írása ad segítséget. A fejlődéslélektan tudománya a XIX.

század elején kezdődött, mégpedig egy olyan esettel, amely vészjósló árnyékot vet a

mai kor azon egyéneire, akik az életkori sajátosságaikhoz köthető szocializációs

lépéseket (vagy ezek közül egyet–egyet) bizonyos okokból kihagyták. Egy koszos,

ruhátlan fiúról szól a történet, aki a franciaországi Aveyron nevű faluban egy kunyhóba,

élelemért tért be. A 12 éves fiút a falubeliek azelőtt fára mászni, gyökereket ásni,

sebesen négykézláb futni látták. A segíteni kívánó emberek által felkínált civilizált jólét

láthatóan ismeretlen volt számára: a nyers burgonyán, bizonyos gyökereken és

12 1979. évi 11. Tvr. rendelet a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról, 24. § 13 Balogh Zsolt bv. főhadnagy, a BVOP Sajtó Irodája kiemelt sajtóreferense szíves szóbeli közlése alapján

22

magvakon kívül nem volt hajlandó mást fogyasztani, ha felöltöztették, letépte magáról a

ruhadarabokat. A fiú legszembetűnőbb fogyatékossága abban nyilvánult meg, hogy

közömbös volt az emberi beszéd, a társas szükségletek és szokások iránt: csak jelentés

nélküli hangokat hallatott, s ő maga sem értette az emberek beszédét. Fontossá vált

eldönteni, fogyatékai vajon születési rendellenességből származnak-e. Az őt vizsgáló

orvos úgy vélte, a fiú azért tűnik fogyatékosnak, mert a társadalomtól elszigetelve töltött

évek nem tették lehetővé társas készségeinek kifejlődését.

Ebből a történetből az a következtetés vonható le, hogy ha a fiú valójában

egészségesnek született, akkor bizonyára a társadalmi környezet hiányzott számára

ahhoz, hogy bizonyos mintákat követhessen. Ahogy növekedett, folyamatosan lemaradt

az adott életkorában megteendő fejlődéslélektani lépésekről, s így rendszeresen,

pótolhatatlan hiányokat szenvedett el. Továbbgondolva a fenti esetet, elképzelhető,

hogy a nagyvárosok társadalmaiban is akadnak olyanok, akik nem jutnak közel a

tömegek által elfogadott normákhoz, s mire azt pótolhatnák, már túlhaladtak azon az

életkoron, amelyben még fogékonyak lennének a befogadásra. Ha ez így van, akkor

nem indokolt, hogy reszocializációról beszéljünk. Ahol nem voltam, oda nem tudok

visszamenni!

A társadalmi normákról történő értekezés igényli a normák fogalmának tisztázását.

A normák a társadalom által elvárt viselkedési szabályok, melyek megszegését (a

deviáns viselkedést) a társadalmi közösség jogi eszközökkel szankcionálja. A

különböző társadalmakban különböző normákat fogadnak el, ugyanakkor a normák egy

társadalmon belül is ellentmondásba kerülhetnek: a büntetőjog deviánsnak minősíthet

olyan viselkedést, amelyet a társadalom tagjai elfogadnak, illetve a különböző

társadalmi közösségek normái eltérőek lehetnek. Vannak társadalmak, amelyek

törekszenek arra, hogy megtalálják azokat a közös gyökereket, amelyek alapján a közös

normák kialakíthatók. (Benedek, Csoma és Harangi, 2002. 405. o.)

A börtönökben folyó nevelőmunka bemutatásához két alapfogalmat kell tisztázni: a

reszocializációt mint a büntetés-végrehajtásban folyó nevelőmunka célját és a

kriminálandragógiát mint a gyakorlat elméleti leírását.

A reszocializáció a társadalom életéből kiszakadt személy jogszabályban

meghatározott módon történő visszavezetése, mely a büntetés-végrehajtás területén a

nevelőmunkában, a börtönpasztorációban és az utógondozásban nyilvánul meg.

(Benedek, Csoma és Harangi, 2002. 461. o.)

23

A kriminálandragógia fogalmi körülhatárolása a tudományterület bővülésével együtt

formálódik. A kriminálandragógia a neveléstudomány alkalmazott ága. „Céljában,

feladataiban, módszereiben és alkalmazási területeit illetően szerves egységet alkot a

pedagógiával, az andragógiával és a kriminálpedagógiával. Alkalmazásának fő területe

a büntetésvégrehajtás, azok a büntetésvégrehajtási intézetek (fogdák, börtönök,

fegyházak), amelyekben a felnőttkorú szabadságvesztés-büntetésre ítéltek büntetését

végrehajtják.” (Benedek, Csoma és Harangi, 2002. 320. o.)

Magát a reszocializációt a börtön különféle aspektusai különböző módon és

hatékonysággal segítik. Ezekről a komponensekről ír Szegál Borisz (2007. 25–37. o.),

az alábbiak szerinti felosztásban.

Az intézményi környezet hatása. A börtön környezete már önmagában

gondolatokat, érzelmeket, kételyeket ébreszt a fogvatartottakban. Elősegíti a társadalom

írott és íratlan szabályainak elfogadását, elgondolkodtat a normakövető életmód

tervezésén a börtönben eltöltött idő alatt. Az intézmény személyi állománya – mint a

börtön környezetének további összetevője – szintén igen fontos szerepet játszik,

példamutató magatartásával.

A munkavégzés. A fogvatartottak munkával való foglalkoztatása az egyik

leghatékonyabb reszocializációs módszer. A folyamat hasonlít a kinti világ

folyamataihoz:

− tartalmas tevékenység, mely egyúttal hasznos időtöltés;

− jó a konfliktusok, a feszültségek megelőzésére;

− megoldás lehet az új szakmai és szociális készségek elsajátítására;

− kereseti lehetőséget biztosít.

Sport, kultúra. Szintén a külvilág természetes környezetét idézi a rendszeres

mozgás, a könyvtár használata, valamint a művészeti foglalkozásokon való részvétel. A

sport és a kulturális tevékenység egyaránt javítja a fogvatartottak hangulatát, egyben az

intézeten belüli magatartásuk minőségét. A szerző szerint nyitott kérdés, hogy ezek a

tevékenységek milyen mértékben segítik elő a reszocializációt.

Vallás. Az elítéltek jelentős része hívő. A nem-hívők bizonyos hányada pedig éppen

a börtönben, az ott töltött idő alatt válik érzékennyé a vallásosság iránt. A pasztoráció

kedvező hatása nem vitatott. Minél szigorúbb egy intézet rendtartása, annál nagyobb

szükség van a papi tevékenységre. (Személyes tapasztalatom, hogy a különböző

intézményekben, maguk a fogvatartottak tesznek hozzá építő munkájukkal a vallás

24

gyakorlását elősegítő környezet kialakításához. A márianosztrai intézetben a kápolna

berendezése során festett ablaküvegek készültek, valamint fal méretű freskó díszíti a

börtön és a templom közös falát. A balassagyarmati intézetben szintén a kápolna

kialakításában vettek részt tevékenyen az elítéltek.)

Pszichoterápia. Az egyéni és csoportos terápiás foglalkozások hozzájárulhatnak a

motivációk megváltoztatásához, módosíthatják az értékrendet, a magatartás stílusát,

egyszóval elősegíthetik a reszocializációt. Ugyanakkor igen problémásnak mutatkozik

ez a folyamat, mert a pszichoterápiás foglalkozásokba való bevonás sértheti az elítéltek

jogait, illetve nehezen illeszthető be a börtönök működését meghatározó

jogszabályokba. Ennek ellenére rendszeresen alkalmaznak különböző módszereket a

büntetés-végrehajtási intézetekben.

Oktatás, szakképzés. Ez a munka igen sokrétű: kitér a tantervre, az órarendi

szerkezetre, az eszközökre, a megszerzett ismeretek minősítésre, valamint az oktatás

feletti felügyeletre. Nehezíti a dolgot, hogy az elítéltek nagy része nem rendelkezik

tanulási kultúrával. Az oktatásba befektetett pénznek meg kell térülnie, e megtérülés

pedig magában az eredményes reszocializációban keresendő. A programok

eredményességét megítélni viszont csak hosszú idő múlva, az egyének szabadulása

utáni életpályája, jogkövető életmódja (ellenkező esetben újabb bűncselekmények

elkövetése) mentén lehet.

2.5.1. A meditáció mint az önfejlesztés lehetséges eszköze

A társadalomba való visszavezetésre irányuló törekvések, egyre korszerűbb és egyre

összetettebb jellegük miatt, újabbnál újabb kutatási területek kapcsolódását kívánják. A

reszocializációs céloknak és alkalmazásoknak éppen a komplexitása az, ami lehetőséget

ad ezeknek az összetevőknek (akár részenkénti) fejlesztésére. Véleményem szerint,

időszerű a külső segítség belsővé integrálásának próbája, vagyis a fogvatartottaknak

olyan eszközt adni a kezébe, amellyel önállóan elindulhatnak a moralitás irányába,

illetve megerősíthetik a már helyes irányban való gondolkodást. Így a külső segítség a

reszocializáció kiegészítésként, önfejlesztő módszerek alkalmazásával belső segítséggé

alakulhat át. Tapasztalatom szerint, ha változást szeretnénk elérni életünkben, gyakran

másoktól várjuk a megoldást. Noha természetes lehet, hogy embertársainktól kérjünk

segítséget, olykor ez nem lehetséges, hiszen adott esetben maga a kiszemelt személy is

25

súlyos gondokkal küzd – mint ahogy azt a mindennapok történésein keresztül is látjuk.

Éppen ezért tisztában kell lennünk az önállóságunkban rejlő erők mozgósíthatóságával.

A gyakorlatok önfejlesztő volta azt a lehetőséget kínálja, hogy a segítségre szoruló

ember végső soron önmaga támasza tud lenni; nem szorul mások segítségére, sőt, akár

éppen ő lehet az, aki segítséget tud nyújtani embertársainak, miközben igyekszik átadni

e problémamegoldó törekvés Balogh Béla (2010) soraiból idézett gondolatát: „Segítek

magamon, s az élet is megsegít.”

A fenti gondolatok mentén, a következő fejezetben bemutatok néhány, önfejlesztő

technikákat alkalmazó irányzatot, melyek kivétel nélkül a tudatosság szintjeinek

megismerésére épülnek.

2.6. Meditációs irányzatok, iskolák

Számtalan mentális módszer létezik, mellyel közelebb kerülhetünk a

személyiségfejlesztés céljaihoz. E módszerek egytől-egyig a tudat szabályozásával

működnek, s éppen ez az, amit a működtetésükhöz meg kell tanulnunk. A tudatosság

különböző fogalmi magyarázatainak megértését Bányai Éva és Varga Katalin (é. n.

395–465. o.) pszichológiai munkája segíti, az alábbi csoportosítással.

Tudatosságunk nem merül ki azon képességünkben, hogy tudatában vagyunk belső

állapotainknak és tisztában vagyunk külső környezetünkkel. A tudat fogalma magában

foglalja azt is, hogy képesek vagyunk magatartásunk akaratlagos kontrollálására, vagyis

cselekedeteinket és kognitív aktivitásunkat önmagunk tervezzük, indítjuk és vezéreljük.

Tudatunknak bizonyos szintjei vannak, mely szintek különböző sajátosságokkal bírnak.

A tudatos szint mindennapos élményeinkkel kapcsolatos, ezen a szinten az észlelt

dolgokat azok valóságosságának bizonygatása nélkül természetesnek vesszük.

A nem tudatos szintet azok a folyamatok érik el, amelyek nem reprezentálódnak a

tudatban. Ilyenek az emberi test szabályozási folyamatai – ezek nem a memóriában

tárolt emlékekre épülő folyamatok.

A tudatelőttes szinten vannak olyan információk, amelyeknek ugyan birtokában

vagyunk, mégsem gondolunk éppen rájuk, s csak akkor „ugranak be”, ha valami felkelti

irányukban az érdeklődésünket. Szinte arra várnak, hogy lássunk, halljunk valamit, ami

életre hívja az adott emléket. Ugyancsak a tudatelőttes szinten tároljuk azokat az

26

automatizmusokat, amelyek végzéséhez – bizonyos cselekvés kellő szintű begyakorlása

után – nincs szükségünk tudatos erőfeszítésre (ilyen például a járművezetés összetett

mozdulatsora).

A tudatalatti szinten is rejtőznek olyan információk, amelyek elérése közvetlen

módon nem lehetséges. Speciális feltételek szükségesek ahhoz, hogy ezek az

információk tudatossá tehetők legyenek. Ilyen többek között a hipnózis, mely a

tudatalattiban kutat, s melynek célja a rejtett információk felszínre hozása.

A tudattalan, Sigmund Freud elmélete szerint olyan tudatszint, melyhez az út a

tudatelőttesen keresztül vezet. Carl Gustav Jung pedig megalkotta a kollektív tudattalan

fogalmát, ami arra utal, hogy a tudattalan nem korlátozódik az egyén személyes

tudattalanjára, hanem egy nagy közös tartományt jelent, mely őseinktől származtatható,

magában foglalja az egész emberiség „lélekállományát”, s ebből származik a

kollektivitása.

Ha csupán a jól látható különbségeket vizsgáljuk, az ember állapotát tekintve

könnyű megállapítani a differenciát az éberség szintjei között. Éberségnek nevezzük azt

az állapotot, amikor egy személy teljes tudatában van környezetének, cselekvése a

helyzetnek megfelelő, rendezett. Ebben a helyzetben az ember uralni tudja önnön

tudatállapotának tartalmát. Módosult tudatállapotban akkor vagyunk, amikor

viselkedésünk az előbb említett éberségtől jellegzetesen eltér (Bányai és Varga, é. n.).

A tudat fent említett szintjeinek ismeretében, relaxációval az elme képes előremutató

változásokat előidézni az egyén magatartásában, szokásaiban, életvitelében. Ezekről a

lehetőségekről mutatok be néhány forrást a következő fejezetben. Mivel dolgozatom

témájában nem találtam közvetlen szakirodalmi forrást, a felhasznált publikációk között

találhatók olyanok is, amelyek nem empirikus kutatásra épülnek. Ennek ellenére úgy

gondolom, ezek a művek felhasználhatók információszerzésre.

2.6.1. Agykontroll – a Silva-féle módszer

José Silva és Philip Miele (1990) szerint a módszer gyökerei 1944-re nyúlnak vissza,

amikor Silva parapszichológiai kutatásokat folytatott Amerikában. A metódus kívülről

igen egyszerűnek látszik: a problémáját megoldani kívánó ember leül egy csendes

27

sarokban, behunyja a szemét, eltölt így néhány percet, majd szemeit kinyitva, kimondja

a probléma megoldását.

Ami az emberrel történik, az egyrészt tudatszint-változás, másrészt a képzelőerő

felszabadítása; mély, meditációs szintre jut, ahol eléri, hogy tudata vegye át az

irányítást, s az agy saját képi nyelvét felhasználva, konkrét eredményeket érjen el.

A meditációk egyben összetett gyakorlatok részei, melyek rendszerességet

igényelnek. Eredményként pedig minden esetben valami jót, javulást várhatunk.

A Silva-féle agykontrollal megtanulható többek között az emlékezőképesség

javítása, a gyorstanulás, az egészségi állapot javítása, s még több olyan gyakorlat,

amelyek segítséggel lehetnek az emberek adódó problémáira, legyenek azok apró, vagy

akár súlyosabb gondok.

Alapvető hozzáállás: a pozitív gondolkodás. Ez abban áll, hogy optimista módon

közelítünk minden problémához, s feltételezzük, hogy a kielégítő megoldás létezik, és

hamarosan meg is találjuk azt. Akár egyedül, akár csoportosan végezzük a

gyakorlatokat, a cél az elménk jobb, különleges módon való használatának megtanulása.

A Silva-módszer gyakorlatai alatt a tudatszint-változást az agyhullámok EEG-vel

kimutatható változásai jelzik. A 14 vagy annál magasabb cps-ű (ciklus per szekundumú)

agyhullámokat béta hullámoknak, a 7 és 14 közöttieket alfa hullámoknak, a 4 és 7 közé

esőket théta hullámoknak, a 4 vagy annál alacsonyabb cps-ű agyhullámokat pedig delta

hullámoknak nevezik. A relaxációs gyakorlatok jellemzően az alfa tartományban

zajlanak, melynek elérése önmaga is egy megtanulandó, rendszeresen ismétlendő

gyakorlat.

2.6.2. Vipassana: önmagunk megismerése Buddha módszerén keresztül

Meditációs gyakorlatokat számtalan kultúrából származó gyakorlatrendszerben találunk.

Ezek közül az egyik legnagyobb vonzerővel rendelkező módszer Siddhatta Gotama

(Buddha) módszere – írja William Hart (2002). Buddha abban látja a jóvá válás, a

megtisztulás lehetőségét, hogy a meditációk során mélyen megismerjük önmagunkat.

Ez egyfajta célzott befelé fordulást jelent. Buddha célja a szenvedésektől való

megszabadulás, a boldogság elérése, melyet tudatunk természetes állapotának nevez, s

mely nemcsak individuális irányba, de a bolygónkon élő minden emberi lény felé kihat.

28

A Vipassana tanfolyami módszerének egyik legjellemzőbb eleme, hogy nem csupán

egy csendes sarokba való, viszonylag rövid időre történő elvonulást jelent; ez a szó

szoros értelmében a megszokott életterünktől és személyektől való elvonulás, ami tíz

napig tart. A résztvevők ugyan csoportos gyakorlatokat hajtanak végre, de a tanfolyam

idejére be kell tartaniuk egy szabályt: a tizenegyedik nap reggeléig nem szólhatnak

egymáshoz. Az említett idő teljes tartamában reggeltől–estig meditálnak, s így jutnak

egyre közelebb önmagukhoz.

Buddha a fizikai–verbális–gondolati cselekvések nyugati rendszerű, megszokott

jelentőségi sorrendjét máshogy állítja fel. Tanai szerint elsődleges jelentőségű a

gondolati cselekvés: „A tudat minden jelenséget megelőz, a tudat mindennél fontosabb,

minden a tudat terméke. Ha tisztátlan tudattal szólunk vagy cselekszünk, akkor a

szenvedés úgy követ majd, mint szekér követi a befogott ökröt. Ha pedig tiszta tudattal

szólunk vagy cselekszünk, akkor a boldogság követ bennünket, úgy, mint egy soha el

nem halványuló árnyék”. (Hart, 2002. 51. o.)

Száday Rezső, a Vipassana Magyarország Alapítvány aktivistája14

interjúkérdéseimre elmondta, hogy Magyarországon 1999 óta létezik e módszer

szervezeti keretek között. A tanfolyamokon részt vevők nyilatkozatai szerint, olyan fajta

változást észlel az ember magán, ami a viselkedésével kapcsolatos: belülről jövően kezd

másként viselkedni az ember. Az elfogadókészsége, a toleranciakészsége nagyon nagy

mértékben megnő, s lecsökkennek az apró bosszúságok, mérgeskedések.

Interjúalanyom a tanfolyamot bemutató filmet már vetítette börtönben, fogvatartottak

előtt. Véleménye szerint a börtönökben élőknek különösen nagy szükségük lehet e

módszer megtanulására.

2.6.3. A vallás és a modern tudomány ötvözése Murphy módszerével

Joseph Murphy, az Indiában tanító doktor magát a tudatalattit nevezi csodálatos erőnek,

mely a legáltalánosabb lelki zavarokra kínál gyógymódot. Gyakorlata, kísérletei

igazolják, hogy bonyolult lelki képletek megoldásában sokszor az egyszerű eszközök a

legcélravezetőbbek (Murphy, é. n.). Aki némi gyakorlattal rendelkezik a fentebb

említett Silva-féle módszerben, sok, könnyen érthető technikára lel Murphy doktor

14 Száday Rezső, a Vipassana Magyarország Alapítvány aktivistája szíves szóbeli közlése alapján

29

gyakorlatai között. A felsorolt módszereken kívül a meditatív technikák széles kínálata

áll rendelkezésünkre, melyekkel bensőnket minőségi életünk szolgálatába állíthatjuk.

Az előzőekben tárgyalt három metódust is inkább három elnevezésnek tekintem, hiszen

a cél minden esetben ugyanaz: az egészség, a javulás elérése. Mindhárom alkalommal

az ember, önsegítő jelleggel, a saját tudatalattijához kíván közelebb kerülni, minden

esetben meditációs gyakorlatok alkalmazásával. A választáskor nem kell határozottan

elkülönítenünk egyik módszert a másiktól. Az önfejlesztő technikák jól megférhetnek

egymás mellett, s hihető, hogy lehetőség van a közöttük való átjárásra, továbbá

elképzelhető, hogy e technikák erősítik egymás jótékony hatását. Az e fejezetben

ismertetett irodalmi forrásokból szerzett információk kibővítették érdeklődésemet a

fogvatartottak reszocializációjának még fel nem tárt lehetőségei iránt. További kutató

munkámat tehát e művekre építve, de gyakorlati körülmények között folytattam.

3. TEREPKUTATÁS A BALASSAGYARMATI FEGYHÁZ ÉS BÖRTÖNBEN

A terepmunkához olyan helyszínt választottam, ahol az intézeten kívüli kutatók

tevékenységét is támogatják. A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága

munkatársainak ajánlására vettem fel a kapcsolatot a Balassagyarmati Fegyház és

Börtön szakembereivel. A megbeszélés során engedélyt kaptam három hónapig tartó

kutatási tevékenységre, mely engedély a fogvatartottak önkéntes jelentkezése alapján

szerveződő csoporttal való rendszeres foglalkozások tartására terjedt ki.

3.1. A kutatás helyszínének rövid bemutatása

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön15 1842–1845 között épült mint vármegyebörtön.

A kör alaprajzú, későklasszicista körletépület a volt vármegyeháza udvarán áll, mely a

város felől is szembetűnő. Az intézetben 168 zárka található, ezenkívül két munkaterem

és egy imaház. A kupola alatti Szent Mihály kápolna gondosan és ízlésesen kialakított

része az épületnek. Itt kapott helyet a könyvtár, s ez a helyiség ad otthont számos 15 A Balassagyarmati Fegyház és Börtön honlapja

URL: gyarmatbv.dyndns.hu/html (Utolsó letöltés: 2013.09.11. 19:21)

30

kulturális programnak. A kápolna külön figyelemre méltó vonatkozása az onnan távozót

intő szavakkal ellátó felirat az ajtó felett: MENJ ÉS TÖBBÉ NE VÉTKEZZÉL!

3.1.1. Az intézet szakembereivel felvett interjúk eredményei

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön megismeréséhez interjú keretein belül kérdeztem

meg néhány kompetens személyiséget. Az interjúk tartalmi kivonatával további

ismereteket közlök kutatási terepem bemutatása céljából.

Dr. Budai István intézetparancsnok

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnokának16 feltett kérdéseimre adott

válaszait összefoglalva, az alábbiakkal jellemezhetők a büntetés-végrehajtás

reszocializációs törekvései, lehetőségei. Alapvető feladat az oktatás–képzés, a

személyiségfejlesztés, az elítéltek jövőbeni bűnelkövetésének megelőzése. A

reszocializáció, reintegráció egyik alapjának tekinthető egy új program, a B-Terv, amely

a büntetés-végrehajtás háttérintézményeinek (átmeneti ház, védett munkahely)

kiépítését szorgalmazza. A külső kapcsolatokat tekintve, egyre több civil szervezet van,

amely segíti a büntetés-végrehajtás munkáját, ugyanakkor még hiányoznak olyan

szervezetek, amelyek azt a kontrollt tudnák továbbvinni a szabadult személlyel, amit a

büntetés-végrehajtás elkezdett. A küszöbön álló változások kapcsán a parancsnok

elmondta, hogy az új büntetés-végrehajtási kódex megalkotása egy úttörő jellegű

tevékenység, hiszen soha nem volt olyan, hogy maga a büntetés-végrehajtás dolgozhatta

ki a rá vonatkozó szabályokat. A törvényben néhány fogalom eltűnik, ilyen például a

nevelés és a nevelő, helyettük a reintegráció és a reintegrációs tiszt fogalmak kerülnek

használatba. A Balassagyarmati Fegyház és Börtönben folyó munka hatékonyságára

vonatkozó kérdésemre azt a választ kaptam, hogy az intézetben dolgozó 160 fő

reintegrációs tevékenységének sikeressége nagy részben attól függ, ki mennyire hagyja,

hogy segítsenek neki. A tervek tekintetében az egyik legjelentősebb momentum a

Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet 2016-ban várható fölállása, mellyel együtt

megalakul a kockázatkezelési rendszer is, amit már 2015-től működtetni kell. Ez egy 16 Dr. Budai István bv. ezredes, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnoka szíves szóbeli közlése

alapján

31

teljesen új területe a büntetés-végrehajtásnak. Kidolgozza azokat a kockázat-felmérési

módszereket, amelyek alapján valóban be lehet majd azonosítani az elítélteket:

mennyire várható az, hogy szabadulása után újabb bűncselekményt fog elkövetni az

adott személy. Ezenkívül megalakul a jövőben egy kérdőíves rendszer a jól működő

programok igazolására. Az intézet parancsnoka szerint, ha sikerülne ezt a rendszert

kiterjeszteni országos szintre, az igen értékes visszajelzésekkel szolgálhatna a büntetés-

végrehajtás számára.

Kovács Mihály Osztályvezető, Büntetés-végrehajtási Osztály

Kovács Mihályt17 a fogvatartotti állománnyal kapcsolatos munkát befolyásoló

körülményekről kérdeztem. Az osztályvezető elmondta, hogy a Balassagyarmati

Fegyház és Börtön, befogadóképességének határai fölött működik. A névleges 321 fős

férőhelyen 526 elítéltet őriznek, nevelnek. A statisztikából úgy látszik, ez a telítettség

egyre növekszik, ami jelentősen nehezíti a hivatásos állomány munkáját. A zsúfoltság

egyúttal a fogvatartottak életterét is csökkenti, ami feszültségekhez vezet. A nevelő

munkát illetően a szakértő elmondta, hogy a körülményektől függetlenül az intézetben

elsődleges fontosságú a személyes példamutatás, a jó szó.

Prcsity Violetta börtönpszichológus

Prcsity Violetta18, kérdéseimre azt válaszolta, hogy egy börtönpszichológusnak igen

sokrétű a feladata. Utalt arra, hogy a fogvatartottak problémája egyben a személyi

állomány problémája is. Általánosan megfigyelhető, hogy a fogvatartottak szeretik, ha

figyelnek rájuk, meghallgatják őket, együtt éreznek velük. Sokan csak beszélgetni

szeretnének az élet értelméről, a családról, érzéseikről. Leginkább egyéni foglalkozások

keretein belül zajlik a pszichológusi munka, de vannak csoportfoglalkozások is. Kitűnik

az interjúból, hogy a nevelés felnőttek esetében eleve kérdéses dolog. Sok idő,

megfelelő szakember, kitartás, energia kell hozzá. A pszichológus szerint fontos lenne

feltérképezni a civil kezdeményezéseket és lehetőségeket, és ezeket össze kellene

kapcsolni a büntetés-végrehajtási tevékenységgel.

17 Kovács Mihály bv. alezredes, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön B-v. Osztályvezetője szíves szóbeli

közlése alapján 18 Prcsity Violetta, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön pszichológusa szíves szóbeli közlése alapján

32

3.2. A célcsoporthoz történő közelítés lépései

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön Büntetés-végrehajtási Osztályának

osztályvezetőjével, valamint a börtönpszichológussal való megbeszélés után,

háromlépéses foglalkozástervet készítettem. E lépések célja a fokozatosság

megvalósítása, az érdeklődés és bizalom kialakítása s annak fenntartása. További cél a

közvetlenség elérése, az emberi kapcsolatok mint alapvető eszközök életben tartása a

folyamatos, közös tevékenység megalapozására.

3.2.1. Első lépés: személyes ismeretség és bizalom kialakítása – felmérés

Börtönbeli kutató munkám engedélyezésének egyik feltétele volt, hogy a fogvatartottak

önálló jelentkezésen alapuló csoportjával történő foglalkozásokon a börtönpszichológus

is jelen legyen, aki figyelemmel kíséri e munkát. A foglalkozások alkalmával tehát a

jelenlévők: az elítéltek csoportja, a börtönpszichológus és jómagam.

Az első három foglalkozás alkalmával a megfigyelésre helyeztem a hangsúlyt.

Különösen érdekelt a fogvatartottak viszonyulása az általam kínált programhoz,

személyemhez, valamint egymáshoz. A személyes kontaktus elmélyítésére, Berényi

Ildikó módszeréből tanulva, a filmvetítés módszerét választottam. A vetítendő,

gondolatébresztő tartalmú filmeket magam válogattam: 1. Eladó a családom (rendező:

Derrick Borte); 2. Ördögi út a boldogsághoz (rendező: Alec Baldwin); 3. Egy nap alatt

(rendező: Evan Richards); 4. Életrevalók (rendezők: Eric Toledano, Olivier Nakache);

5. A boldogság nyomában (rendező: Gabriele Muccino); 6. Hétköznapi mennyország

(rendező: Kay Pollak); 7. A bakancslista (rendező: Rob Reiner); 8. Lesz ez még így se!

(rendező: James L. Brooks); 9. Fapofa (rendező: Harris Goldberg). A filmes program

iránt egyöntetű érdeklődést tanúsítottak a jelentkezők. A vetítések közben

megfigyelhető volt, hogy a különböző jelenetekre mindenki hasonló választ adott, a

reakciók megfeleltek a morális elvárásoknak. A filmek utáni beszélgetések alkalmával,

tapasztalataim szerint a résztvevők érdeklődéssel fordultak a témához, szívesen

kérdeztek, és őszintén, kedvvel nyilvánultak meg. Az is tapasztalható volt, hogy

nemcsak velem kommunikáltak, hanem egymással is, s ezt kulturált módon tették.

A beszélgetések során rendszeresen elértük azt a pontot, amikor a filmbeli történet

kapcsán a fogvatartottak saját sorsukon keresztül érezték magukat érintettnek. Ilyenkor

33

elbeszélték saját történeteiket, nem egyszer kapcsolva azt a börtönbe vezető úthoz.

Ugyancsak elvárásaimnak megfelelően, többször szóba került a megváltozás lehetősége.

Ebben a kérdésben, a jobbá válást mint elvet mindnyájan elfogadták, de többen

megjegyezték, hogy a börtönben igen nehéz a majdani szabadulás utáni lét időszakára

gondolni, mert az homályos, messzi és bizonytalan. Amikor az egymás segítése került

szóba, a fogvatartottak látható jeleit adták annak, hogy erre nagy szükségük van. Ezzel

szemben megjegyezték, hogy a börtön adta lehetőségek e szükségleteiket igencsak

korlátozzák, s ezért jóformán elvi keretek között marad az egymásnak történő

segítségnyújtás mint reintegrációs törekvés.

A fogvatartottak által használt kifejezések közül igen fontosnak tartottam a

következőket: család, emberi kapcsolatok, közösség, egymás segítése, tolerancia,

pozitív energia, pozitív gondolkodás, egészség, anyagi függetlenség, kitartás a nehéz

helyzetekben, harmónia a környezettel, nyugalom, feszültségmentesség, békesség,

szeretet, változás. Az előbbi kifejezések használata terén megfigyelhető volt, hogy a

különböző egyének egyéni módon és különböző mélységben voltak képesek alkalmazni

azokat. Abból, ahogyan kimondták, egyértelműnek látszott, hogy e pozitív töltésű

szavak mindenkit magasabb önkifejezési igény felé mozdítottak. A csoport

heterogenitása több ízben megmutatkozott, de emellett látható volt az is, hogy a

kulturálódás gyakorlatában alacsonyabb pozícióban lévők hamar átvettek beszéd-,

gondolkodás- és kifejezésbeli elemeket a gyakorlottabbaktól (sőt, tőlem is). Az is

feltűnő volt, hogy néhány ember következetesen csendben szemlélte a történéseket, ők

heteken át nem kapcsolódtak be a beszélgetésekbe – bár a hónapok munkája feloldotta

ezt a gátat is néhány résztvevőben.

A felmérés időszakában arra is kíváncsi voltam, kik azok, akik szívesen

megismernének olyan könnyen végezhető gyakorlatokat, amelyek által jobban érezhetik

magukat deprivált helyzetükben, egyszersmind saját maguk segítőjévé válhatnak,

megvalósítva ezzel a szebb és jobb jövő felé tekintést. Hogy meghatározhassam a

majdani gyakorlatok összeállítását, s némi képet kapjak a csoporthoz tartozó

fogvatartottak hajlandóságairól, hozzáállásáról, kérdőívet készítettem részükre. Olyan

kérdéseket tettem fel, amelyek az egyének morális életvitellel kapcsolatos véleményére

mutatnak rá. A válaszadóknak alig több mint fele azt válaszolta, hogy a siker feltételei

eleve adottak bennük, s hogy alkotó erejüket felajánlják a közösség szolgálatára. 75%-

nál többen jelölték meg a változás elfogadását, a saját gondolatok fontosságát, a

boldogságot mint célt, s az önsegítésben rejlő lehetőségeket. Minden megkérdezett

34

egyetértett az egészség, a szabadság, az egymás segítése, a kapcsolatok ápolása és a

pozitív gondolkodásmód fontosságával.

A filmvetítés és a hozzá kapcsolódó beszélgetés jó módszernek bizonyult úgy a

csoporttal való kapcsolatom személyesebbé tételére, mint a további módszerek

alkalmazhatóságának felmérésére. A foglalkozások addigi sora eredményének a csoport

pozitív légköre kialakulását tartom. Megbizonyosodtam, hogy a filmklub alkalmas

megalapozni a csoport eredményesebb kooperációját. Éppen egy ilyen jobb légkörű,

jobban együttműködő csoportra terveztem terepmunkám második szakaszát.

3.2.2. Második lépés: a relaxáció elméleti alapjainak bemutatása

Egy rövid prezentációra vállalkoztam, melynek összeállításakor igen körültekintően

kellett eljárnom, hiszen e heterogén csoport minden tagját informálni szerettem volna

vele. Mivel találtam olyat a résztvevők között, aki már közelebbről ismerte a mentális

gyakorlatok alapjait, könnyű volt bevezetni a témát. Gyorsan megértette mindenki a

prezentáció lényegét, s látható volt, hogy a foglalkozás érdeklődést váltott ki az

elítéltekből. A sok pozitív hatás mellett, sajnos azt is megtapasztaltam, hogy az egyik

fogvatartottat nem érdekli az önfejlesztés effajta megközelítése. Ő a foglalkozások e

szakaszán a továbbiakban nem vett részt. Ugyanakkor konstatáltam, hogy helyette egy

újabb jelentkező csatlakozott a csoporthoz.

3.2.3. Harmadik lépés: kiscsoportos relaxációs gyakorlatok

A további foglalkozásokon a létszám némileg csökkent. Már csak azok voltak jelen,

akik kifejezetten az elmélyülésen keresztüli változás lehetőségeire voltak kíváncsiak.

Az alapgyakorlatok során azokat a jelenségeket tapasztaltam, mint amelyeket börtönön

kívüli környezetben: az ellazulást kísérő csend, nyugalom, mozdulatlan végtagok, az

esetenkénti elalvást jelző fejmozdulatok. A gyakorlat alatti érzések, érzékelések

tekintetében a dolog kellemességéről, az éber állapot és az alvás érzetének egyszerre

történő jelenlétéről számoltak be a csoport tagjai. A gyakorlatok közben eltelt időt

tekintve, többen becsapva érezték magukat: voltak, akik a valóságosnál rövidebbnek, s

35

voltak, akik hosszabbnak becsülték az eltelt időt. A relaxációs gyakorlatokat egy-egy

foglalkozás alkalmával lehetőségünk volt megismételni, tehát az elítéltek szívesen

mentek ismét alfába. Az irányított meditációk során egyaránt alkalmaztam élő beszédet,

illetve előre felvett hanganyagot.

Különösen jó hatással volt a jelenlévőkre egy általam bemutatott memóriafejlesztő

gyakorlat, mely játékos voltánál fogva, a tanulás további élvezetét nyújtotta a

fogvatartottaknak. A gyakorlat eredménye is kézzel fogható volt, hiszen húsz különböző

kifejezést tudtak a végén visszamondani, ráadásul lendülettel és hibátlanul.

A rövid, bevezető jellegű alapgyakorlatok után hosszabb meditációkat is végeztünk.

Ezek végén láthatóak voltak az elmélyülés ismert jelei: „ébredés utáni” tekintet,

nyújtózkodás, elégedett, pihent arckifejezés. A hosszabb gyakorlatok után a csönd is

hosszabb volt; mindenki még a gondolataival, érzéseivel volt körülvéve, idő kellett a

hétköznapi tudatszintre való visszatéréshez.

Csak az utolsó alkalommal jutottunk el az elmélyülést még hatásosabbá tevő

gyakorlati kiegészítésekhez, melyek hatékonysága az ismétlésben rejlik. Sajnos, a

rendelkezésre álló idő nem tette lehetővé e kiegészítő gyakorlati elemek rutinná tételét,

ehhez, véleményem szerint még további hónapok munkájára lett volna szükség.

A Balassagyarmati Fegyház és Börtönt tekintve olyan terepre találtam, amely minden

oldalról támogatta gyakorlati kutató munkámat. Ahogy a szervezésben, úgy a

kivitelezésben is, a börtön szakemberei igyekeztek igazodni igényeimhez, valamint

tanácsokkal láttak el és megosztották velem ötleteiket. Ennek a segítő környezetnek

fontos szerepe volt munkám minőségének fenntartásában. A tíz foglalkozás nemcsak

alkalmanként, de együttesen is egységes képet alakított ki bennem az elítéltekkel való

foglalkozás gyakorlati lehetőségeiről.

36

4. EREDMÉNYEK

1. hipotézis: „a büntetés-végrehajtási intézetekben szabadságvesztés-büntetésüket töltő

fogvatartottakkal való rendszeres foglalkozások alapkövei lehetnek a helyzetük

javítására, életfelfogásuk minőségi fejlesztésére kitűzött célok elérésének” –

helytállónak bizonyult. A szakirodalmi források (2.5. fejezet), valamint a

Balassagyarmati Fegyház és Börtön szakembereivel felvett interjúk (3.1.1. fejezet)

egybehangzóan alátámasztják az elítéltekkel tartandó nevelő célú foglalkozások

fontosságát a reszocializációban. Az intézet munkatársainak tapasztalatai szerint

nehezíti a segítő szándékú tevékenységet az, hogy esetenként elutasítást tapasztalnak a

fogvatartottak részéről, így a nevelőmunka eredményessége csak részben függ a

szakemberektől. Ugyanakkor az is igaz, hogy gyakran maguk az elítéltek jelzik (főleg

pszichológiai természetű) igényeiket a jövőjükkel kapcsolatos lehetőségek terén.

2. hipotézis: „a fogvatartottak igénylik a börtönön kívülről érkezők jelenlétét, a

reszocializációjukat segítő foglalkozások szervezését” – igazolódott. Gyakorlati

tapasztalatom szerint már a fogvatartottakkal történő első találkozáskor kölcsönös

szimpátiával, bizalommal kezdtük a közös munkát, ami lényegesen megkönnyítette az

interakciókat. A csoport hamarosan befogadta személyemet, az elítéltek elfogadták és

követték instrukcióimat. Kialakult egy közvetlen stílus a kommunikációban, ami

egyszerűbbé, könnyebbé tette a párbeszédet (a tegező beszédforma például mintegy

baráti hangulatot teremtett). A kialakult pozitív csoportlégkör lehetővé tette azoknak a

lehetőségeknek a felmérését, amelyek meghatározták a továbbiakban végzendő munka

korlátait. Meggyőződtem arról is, hogy a jelenlévők kivétel nélkül nyitottak olyan

beszélgetésekre, melyek általuk még nem ismert dolgokra épülnek. Általánosan úgy

értékelem, hogy a fogvatartottak általam megismert csoportja folyamatos érdeklődéssel

követte foglalkozásaimat, tagjai rendszeresen kérdeztek, és hajlandóak voltak a vitára.

Ez a kölcsönös tiszteleten alapuló, mégis laza szabályokra épülő viszony elősegítette

munkatervem második lépésének véghezvitelét, a relaxáció tanulásának feltételeit

magyarázó ismeretanyag értő befogadásra számot tartó közvetítését.

A terepen végzett kutatásban szerzett tapasztalataim szerint, valamint az írásbeli

megkérdezés eredményei alapján az elítéltek együttműködésükkel segítik elő a

fejlődésük előmozdítására szervezett foglalkozások sikerességét, melynek okát abban

látom, hogy az önfejlesztést alapjában véve egy jó lehetőségnek tartják.

37

3. hipotézis: „a börtönökben élőkkel történő folyamatos kapcsolattartás növeli a

fogvatartottak érdeklődését a személyiségfejlesztő foglalkozások iránt” – igazolást

nyert. Az általam kínált foglalkozásokon történő részvétel lehetősége értéket képviselt

az elítéltek részére, ami abban nyilvánult meg, hogy a foglalkozásaimon rendszeresen

részt vevők kivétel nélkül várták a kijelölt napokat, és a foglalkozásokon mindig

szívesen vettek részt. A fogvatartottak rendszerint kérdésekkel készültek, melyekkel

kapcsolatban hajlandóak voltak kulturált vita lebonyolítására is.

Gyakorlati munkám három hónapja alatt folyamatos, pozitív irányú változást

tapasztaltam a fogvatartottak önfejlesztés iránti érdeklődésében. A foglalkozások

közötti időszakokban is fennmaradt ez az érdeklődés, amely abban nyilvánult meg,

hogy a zárkatársak beszélgetéseket folytattak a foglalkozáson elhangzottakról, s voltak,

akik e tartalmat megpróbálták olyanoknak is továbbadni, akik nem vettek részt az

általam vezetetett közös munkában.

4. hipotézis: „az önfejlesztő mentális alapgyakorlatokat megismerő fogvatartottak

önállóan és rendszeresen ismétlik a tanult elemeket saját személyiségük fejlesztése

céljából” – nem igazolódott be. A foglalkozásaimon részt vevő fogvatartottak a közös

relaxációk alkalmával hibátlanul végezték a gyakorlatokat, s az egyes gyakorlatok után

az ilyen helyzetnek megfelelő tartalommal számoltak be élményeikről. Azonban a

gyakorlatok mindennapos szokássá válása nem valósult meg. Az elítéltek elmondása

szerint a relaxáció rendszeres önálló végzését nem támogatja a börtön környezete –

legfőképpen a gyakorlatok vezetettsége hiányzik. A fogvatartottak megelégednének

azzal, ha egyénileg olyan hanglejátszó eszközt használhatnának, amelyen vezetett

relaxációk felvételeit hallgathatnák.

5. hipotézis: „a fogvatartottak önfejlesztő képességének kialakulása, erősítése személyes

példamutatással elérhető” – nem tapasztaltam olyan momentumot, amely kizárná

hipotézisem helytállóságát, de empirikusan igazolható bizonyosságot sem szereztem

feltevésem helytálló voltáról.

Minden foglalkozás alkalmával kerestem a feltevésem helyességét igazoló

momentumokat, de arra a következtetésre jutottam, hogy ennek a hipotézisnek alapos

megvizsgálásához sokkal több időre lenne szükség.

38

További eredménynek tekintem, hogy a csoporttal végzett kísérleti munkámról az

intézeten belül is született vélemény. Kovács Mihály, a Balassagyarmati Fegyház és

Börtön Büntetés-végrehajtási Osztályának vezetője19, figyelemmel kísérve

tevékenységemet, az elítéltekkel végzett munkáról ezt írja: „A filmek, a közös

megtekintést követő beszélgetések egyértelműen alkalmasak arra, hogy a résztvevő

elítéltek gondolatait pozitív irányba tereljék, gondolkodásmódjukat javítsák. És

amennyiben mindez kiegészül azzal, hogy néhány fogvatartott önfejlesztő mentális

gyakorlatokat is megismer, illetve a gyakorlatban is kipróbál és alkalmaz, akkor az

további pozitív hatással lehet személyiségükre. Az már önmagában is mutatja a program

hasznosságát, hogy a résztvevők kivétel nélkül várják a kijelölt napokat, hogy részt

vehessenek a foglalkozásokon, szabadidejük terhére is.”

A Balassagyarmati Fegyház és Börtön elítéltjei részére tartott rendszeres foglalkozások

gazdagították gyakorlati tapasztalataimat. Személyesen meggyőződhettem arról, hogy a

börtön mennyire speciális hely, megismerhettem a fogvatartottak körülményeit. Az

elméleti forrásokból szerzett információimat valós környezetben, gyakorlatként

láthattam viszont.

19 Világ a rácsok mögött, azaz gondolatok a börtönről…

URL: prisonunited.blogspot.hu/2013/12/filmterapia-elitelteknek.html (Utolsó letöltés 2013.12.18. 16:01)

39

5. ÖSSZEGZÉS

Az általam olvasott szakirodalmi művek és a terepen tapasztaltak révén számomra

világossá vált, hogy a reszocializáció a büntetés-végrehajtási intézetekben komoly

andragógiai munkát igényel. A felnőttek speciális tanulása segítésének fontosságáról, a

lehetőségek igen széles spektrumáról kaptam képet, amikor a fogvatartottak magatartás-

és viselkedésbeli normáiról szereztem információkat.

Azok a fogvatartottak, akikkel rendszeresen együtt dolgoztam, megtanulták az

általam bemutatott önfejlesztő relaxációs technikák alapjait, képesek voltak alkalmazni

a technikát. A gyakorlatot kipróbáló elítéltek visszajelzései azt igazolták, hogy a

módszer a büntetés-végrehajtás intézeti körülményei között éppolyan jól használható,

mint intézeten kívüli környezetben, bár a börtönön belüli hatékonyabb alkalmazáshoz a

tárgyi eszközkészlet bővítésére van szükség.

Az elítéltekkel való személyes érintkezés bizonyítékul szolgált feltevéseim

helyességéről, egyúttal megerősített az ezen a területen való munka továbbfolytatásáról

hozott döntésemben. Eddigi tapasztalataimat fel kívánom használni az ELTE

andragógus mesterképzés alkalmával végzendő további kutatásaimban.

Mind elméleti, mind gyakorlati forrásaim azt a célt szolgálták, hogy rálássak a

büntetés-végrehajtás egy speciális területére, s ezáltal élesebben lássam a büntetés

nevelő funkcióját. E tudás birtokában egyértelműnek tartom, hogy több energiát kell

fektetni a felnőtt fogvatartottak nevelésére, bevonva a kriminálandragógia területén

működő szakembereket. E szakemberek feladatának a fogvatartottak kulturális

tájékozottsága, műveltsége, társadalmi beilleszkedése tudatosságának minőségi javítását

tartom.

Kutatásom során meggyőződtem arról, hogy különleges figyelmet kell fordítani a

büntetés-végrehajtási intézetekben szabadságvesztés-büntetésüket töltő fogvatartottak

mentális energiáinak pozitív, fejlesztő irányú felszabadítására. Önfejlesztő eszközt kell

a kezükbe adni, hogy attól kezdve ne csak kívülről várják a segítséget a társadalomba

vezető út megtalálásához, hanem képesek legyenek önerőből is technikákat alkalmazni

az emberiség méltó tagjává, a társadalmi normák tudatos követőjévé válásuk érdekében.

40

6. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Köszönetet mondok az alábbi személyeknek munkámban nyújtott segítségükért.

Szakdolgozati konzulensemnek, Szabóné dr. Molnár Annának az írásmű

elkészítése során adott tanácsaiért, a tartalom és a stílus koordinálásáért.

Kriminálandragógia oktatómnak, Berényi Ildikónak a témára való

figyelemfelkeltésért, tevékenységem véleményezéséért.

Deák Ferenc István ny. bv. alezredesnek, a Büntetés-végrehajtás Országos

Parancsnoksága Szakkönyvtára vezetőjének a szakirodalmi háttér biztosításáért.

Balogh Zsolt bv. főhadnagynak, a BVOP Sajtó Osztálya kiemelt főreferensének

gyakorlati kutatásomhoz a terep kiválasztásában és a kapcsolatok kiépítésében nyújtott

segítségéért.

Dr. Budai István bv. ezredesnek, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön

parancsnokának a fogvatartottakkal való kutató munkám engedélyezéséért, valamint az

adatszolgáltatásért.

Kovács Mihály bv. alezredesnek, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön büntetés-

végrehajtási osztályvezetőjének a gyakorlati kutatás szervezésében nyújtott segítségéért,

valamint az adatszolgáltatásért.

Prcsity Violettának, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön pszichológusának

tanácsaiért, munkám folyamatos szóbeli értékeléséért, valamint az adatszolgáltatásért.

Rózsahegyi Tamás bv. ezredesnek, a Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi

Kiállítóhelye igazgatójának a sátoraljaújhelyi börtönmúzeumban végzett adatgyűjtő

munkám engedélyezéséért.

Drobinoha Teréz bv. alezredesnek, a Váci Fegyház és Börtön főreferensének az

intézeti vezetésért.

Sáfrányos Krisztián bv. őrnagynak, a Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

informatikai főelőadójának a múzeumi vezetésért, valamint az adatszolgáltatásért.

Győri Beáta bv. alezredesnek, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet

munkatársának az intézeti vezetésért.

Szép Tamás bv. főhadnagynak, a Márianosztrai Fegyház és Börtön munkatársának

az intézeti vezetésért.

41

7. IRODALOMJEGYZÉK

Aleku Mónika, Csordás Sándor és Pacsek József (2006): A fogvatartottak foglalkoztatásának és programlehetőségeinek jelenlegi helyzete. Börtönügyi szemle, 25. 1. sz. 65–78. Balogh Béla (2010): A tudatalatti tízparancsolata. Bioenergetic, Budapest Bányai Éva és Varga Katalin (é. n.): A tudat kérdésköre a pszichológiában. In: Oláh Attila (szerk.): Pszichológiai alapismeretek. Bölcsész Konzorcium, Budapest. 395–465. URL: mek.oszk.hu/05400/05478/05478.pdf (Utolsó letöltés: 2013.08.21. 12:10) Benedek András, Csoma Gyula és Harangi László (főszerk., 2002): Felnőttoktatási és -képzési lexikon, OKI Kiadó, Budapest Bodnár Ferenc (é. n.): Büntető igazságszolgáltatás Szt. Istvántól a Csemegi Kódexig URL: www.bortonugyiegyesulet.hu/dokumentumok/bodfer.doc (Utolsó letöltés: 2013.11.07. 08:50) Boros János és Csetneki László (2000): Börtönpszichológia. Rejtjel, Budapest Cole, Michael és Cole, Sheila R. (2006): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest Csóti András vezérőrnagy a Büntetés-végrehajtás országos parancsnokának nyilatkozata, MR1, 180 perc. Műsorvezető: Kiss Gábor István URL: ftp://wwwf.radio.hu/mf/201309/27/20130927%20 Kossuth%20R%E1di%F3%20180%20Perc.doc (Utolsó letöltés: 2014.03.25. 09:09) Hart, William (2002): Az élet művészete. Vipasszaná meditáció S. N. Goenka tanítása alapján. Ursus Libris, Budapest Huszár László (1997): Az életfogytiglani szabadságvesztés helyzete és perspektívái hazánkban és egyes más országokban. A büntetés-végrehajtás néhány problémája a kutatások tükrében, 1997. 2. sz. Majoros Pál (é. n.): A kutatásmódszertan alapjai. Perfekt Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Részvénytársaság, h. n. Mezey Barna (2010): Régi idők tömlöcei. Büntetések. Börtönök, bakók. Rubicon-könyvek, h. n. Molnár Attila (2013): A Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi Kiállítóhelye, Sátoraljaújhely. URL: muzeum5.tanszoba.hu/menu3.html, (Utolsó letöltés: 2013.11.03. 23:30) Murphy, Joseph (é.n.): Tudatalattid csodálatos hatalma. Maecenas, h. n. Pálfi Tamás (1988): Üzenet a börtönből. Magánkiadás, Budapest

42

Ruzsonyi Péter (2003): Európai börtönnevelési irányzatok. Börtönügyi Szemle, 22. 4. sz. 43–56. Ruzsonyi Péter (2006): A kriminálpedagógia lehetősége a börtönadaptáció és a társadalmi integrálódás érdekében. Börtönügyi Szemle, 25. 2. 21–33. Silva, José és Miele, Philip (1990): Agykontroll Silva módszerével. Magánkiadás, h. n. Szabó Zoltán (2013): A büntetés-végrehajtás központi ellátási tevékenysége. Börtönügyi Szemle, 32. 3. sz. 39–47. Szegál Borisz (2007): A szocializáció és a reszocializáció a börtönben. Börtönügyi szemle, 26. 3. sz. 25–37. Vígh József (2004): A büntető igazságszolgáltatás néhány alapelve. Börtönügyi Szemle, 23. 2. sz. 1–12. 1979. évi 11. Tvr. a büntetések és az intézkedések végrehajtásáról, 24. § URL: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97900011.TVR (Utolsó letöltés: 2014.04.06. 13:45) 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről. 4. § 25. bekezdés URL: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100190.TV (Utolsó letöltés: 2013.09.03. 17:00) Az Agykontroll-alapítvány honlapja URL: www.agykontroll.hu/mi-az-agykontroll-es-mire-jo (Utolsó letöltés: 2014.03.19. 10:38) A Balassagyarmati Fegyház és Börtön honlapja URL: gyarmatbv.dyndns.hu/html (Utolsó letöltés: 2013.09.11. 19:21) A Váci Fegyház és Börtön honlapja URL: invitelweb.hu/bvvac/int_mult/doberdo.html (Utolsó letöltés: 2013.11.07. 15:12) Világ a rácsok mögött, azaz gondolatok a börtönről… URL: prisonunited.blogspot.hu/2013/12/filmterapia-elitelteknek.html (Utolsó letöltés 2013.12.18. 16:01)

43

8. MELLÉKLETEK

Kutatási engedély

44

A terepmunka naplózása

Első foglalkozás: 2013. szeptember 15. vasárnap. A börtön kápolnájában 8:30-tól

11:30-ig zajlik a foglakozás. Húszan jelentkeztek a filmvetítésre, akik közül egy főt

hazaengedtek. A tizenkilenc jelenlévő két részre osztja a kápolna „nézőterét”, azonban

aránytalanul: a jogerős ítéletüket töltő fogvatartottak tizenhatan egy tömbben

helyezkednek el, a három, előzetes letartóztatásban lévő személy a terem másik oldalát

veszi igénybe.

A börtönpszichológus bejelenti a programot és felszólítja az összegyűlteket a

magatartási szabályok betartására. A bemutatkozás után felvázolom az együtt töltendő

idő tervezett programját, s felkérem a társaságot a szíves együttműködésre. Közlöm a

filmvetítés célját (lényegében azt, hogy most nemcsak a film szórakoztató mivoltát,

hanem az alkotók üzenetét is figyeljük), majd felajánlom a vetítés utáni beszélgetés

lehetőségét.

Az Eladó a családom című film (rendező: Derrick Borte) kilencven percig forog, az

elítéltek végig figyelemmel kísérik. A hangulatilag negatív, illetve pozitív jelenetek

természetes reakciókat: együttérzést, illetve mosolyt, időnkénti összenézést váltanak ki.

A vetítés alatt érezni a program közösségi voltát, ami részemre azt az üzenetet közvetíti,

hogy e speciális hely is képes közösségi színtérré alakulni, bővítve a közösségfejlesztés

mint a helyi nyilvánosság eszközkészletét.

A film egyharmadánál a három előzetesben lévő közül ketten megkérnek, hogy

hadd menjenek vissza zárkájukba, mondván, fáradtak, és a filmet is látták már.

Érvelésüket nem veszem jónéven, hiszen ahogy a többiekkel, velük is közöltem: nem

csak a szórakoztatás a vetítés célja, hanem a mű mondanivalójának befogadása is.

A két személy távozása nem zavarja meg a filmnézést. Amikor a játékfilm eléri a

végkifejlet előtti pillanatot, az általam szerkesztett formának megfelelően elsötétül a

kép, és egy hatvan másodperces visszaszámláló jelenik meg a vásznon. Ez az egy perc

alatt a nézők röviden elmondják elképzelésüket a történet befejezését illetően. A film

továbbhalad, majd kiderül, hogy a csoport (egyébként egyöntetű) elképzelése nem felel

meg a befejezésnek. A választás a karrier és a család között zajlik, s a fogvatartottak

csoportja úgy véli, a filmben szereplő személy a különösen magas keresettel járó

tevékenységet választja. Mivel az alkotásban szereplő személy éppen ellenkezőleg,

tehát az emberi kapcsolatok felé indul, úgy gondolom, ez még több megbeszélnivalót

jelent a vetítés utáni beszélgetés során.

45

Öt–hat igazán aktív hozzászólót számolok meg a tizenhét résztvevő között. Ők a

beszélgetés alatt egyre szabadabban, s már nemcsak velem, hanem egymással is

kommunikálnak. Kellemes, kulturált vita kezd kialakulni.

Első kérdésem: Képes-e az ember arra, hogy megváltozzon? A válaszok

egybehangzóan a megváltozás lehetőségét közvetítik. Érezhető, hogy a jobbá válásban

ők maguk is érintetteknek tartják magukat.

Második kérdésem, a motiváció kifejezés tisztázása után: Mi motiválja az embereket

a változásra? Az általam felkínált irányok: spontaneitás, külső hatás, tudatos választás.

Szintén egybecsengenek a válaszok, miszerint külső hatás nélkül soha senki nem képes

változtatni szokásain, életvitelén. Itt több felől, saját példa is elhangzik.

Harmadik kérdésem: Feltétlenül szükséges-e, hogy nagyobb vagyonunk legyen mi

magunknak, mint másoknak? Ezt a kérdést nagyon határozottan és ugyancsak

egyhangúan „nem”-mel válaszolják meg, hozzátéve, hogy az effajta viselkedés csak

rosszat hoz az ember életébe. Ezzel, úgy érzem, jelen helyzetükre, egykori tévedésükre

is utalnak.

Negyedik kérdésem: Lehetséges-e, hogy egy közösség tagjai, ha nem jutnak külső

segítséghez, egymásnak támaszt nyújtsanak? A válaszok megoszlanak; vannak, akik

igenlő, vannak, akik nemleges választ adnak, de elhangzik egy harmadik fajta

hozzászólás is, mely kritikusan közelít egy lehetséges segítő személy kompetenciái,

előélete, attitűdje felé. Lényegében arra irányítja a válaszoló a figyelmünket, hogy meg

kell válogatnunk, kitől fogadunk el tanácsot, hiszen a félrevezetettségre legalább akkora

az esély, mint az egyenes út eszményének befogadására.

Pozitív eredményként tapasztalom, hogy többször elhangzanak a következők:

család, emberi kapcsolatok. Feltűnik, hogy a jelenlévők egyike jól szerkesztett összetett

mondatokat fogalmaz, s ezeket stílusosan fűzi össze. Az ő gondolkodása, hangvétele

kitűnik a csoport többi tagjaié közül, amit figyelemre méltónak és példamutatónak

tartok ebben a több szempontból is heterogén csoportban.

Mindezek mellett sajnálattal tapasztalatom, hogy néhány elítélt csupán figyelője az

egyórás beszélgetésnek, ugyanakkor bízom benne, hogy idővel ők is bekapcsolódnak a

közös program teljesebbé tételébe. Apró, ám szintén negatív aspektusa a helyzetnek,

hogy a közöttünk maradt előzetes letartóztatott a többiektől láthatóan elkülönülten nézte

végig a filmet. E feszültség oldására, a beszélgetés során megkérem, foglaljon helyet a

többiek között. Örömmel konstatálom, hogy az „átültetés” még némi őszinte mosolyt is

eredményezett mind az ő, mind a többiek arcán.

46

Összegezve, kitűnő hangulatban, komoly, érdeklődő hozzáállással bíró

résztvevőkkel dolgozhattam együtt, ugyanakkor megjegyzem: a csoport néhány

tagjának megszólaltatása további figyelmet kíván.

Második foglalkozás: 2013. szeptember 29. vasárnap. Az elmúlt alkalommal, a

foglalkozás végén a börtönpszichológus feltette a kérdést a fogvatartottak felé: ki az, aki

jelentkezik a következő foglalkozásra? Minden fogvatartott igenlően válaszolt, így a

második foglalkozás nagyjából ugyanazzal a társasággal zajlik, mely most további két

új jelentkezővel bővül.

Ezúttal az Ördögi út a boldogsághoz c. film kerül vetítésre (rendező: Alec Baldwin).

A csoport, számomra már ismerős emberekből áll. A mai alkalommal csak egy előzetes

fogvatartott érkezett, aki most is elkülönülten foglal helyet. A többiek között viszont

megfigyelhető némi helyváltoztatás: azok közül, akik az előző alkalommal átlagon

felüli érdeklődéssel kísérték figyelemmel a filmet (és akik a vetítést követő

beszélgetésben aktívan részt vettek), most előrébb foglaltak helyet. Ez a belső mozgás

számomra azt jelzi, hogy a csoport a program atmoszférájának megfelelően kezd

kulturálisan–hierarchikusan átalakulni.

A vetítés alatt figyelem a tekinteteket, a reakciókat. Sok a többségre hasonló hatást

gyakorló jelenet. A 60 másodperces megállás egyöntetű szavazattal zárul: a filmbeli

sikeres író (aki eredményeit azáltal könyvelheti el, hogy eladta a lelkét az ördögnek, s

aki évekkel később, átgondolva döntését, az ördögöt pereli) a tárgyalás során

visszakapja eredeti életét. Valóban, a történet pontosan így fejeződik be, vagyis a nézők

eltalálják a folytatást. Külön élmény számomra e „telitalálat” bebizonyosodásának

pillanatában az elégedettség által létrejövő fellazulás hangulatának némi (halk

ovációnak nevezhető) hanggal is kísért megnyilvánulása.

A beszélgetés során kört alkotunk a székekkel, így közvetlenebb a hangulat. Alig

kell némi kezdeményezés, a beszélgetés beindul. Egyre több ember mond véleményt,

ami különösen jó, figyelembe véve a fogvatartottak közötti hierarchikus rendeződést,

melynek sajnálatos jellemzője az is, hogy rendszerint megnehezíti a rangban alul állók

számára a közösségben való megszólalást.20 Megbeszéljük mind a film történetét, mind

az alkotó mondanivalóját. Kitérünk egy lehetséges alternatív befejezésre is, melyben a

főszereplőnek vállalnia kell korábbi tettei következményeit, s mely a börtön cseppet

20 Prcsity Violetta, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön pszichológusa szíves szóbeli közlése alapján

47

sem kecsegtető lehetőségét foglalja magában. Ennek a változatnak a lehetősége a

hozzászólók szerint kerülendő, más megoldást kell találni.

Érzem, hogy a társaság némileg nyitott rá, egyúttal a film is megerősíti a

lehetőséget, így megkérdezem: mi az, ami elindítja a változást a jó felé, s milyen

lehetőségeink vannak arra, hogy változást érjünk el magunkban? A válaszok

különböznek: néhányan a külső hatásokat nevezik meg, de vannak, akik hisznek az

egyénen belül működő erők mozgósíthatóságában. A kívülről történő irányítottság

tekintetében, a jelen filmben megjelenő tragédiára mutatnak rá a hozzászólók mint

kimozdító momentumra, megjegyezve, hogy az előző vetítés alkalmával szintén ez volt

az ember gondolkodásmódjának megváltozását előidéző történés. Hozzáteszik

néhányan, hogy a tragédiát nem kellene megvárni. Vannak a jelenlévők között, akik

elfogadják, hogy képesek vagyunk önmagunkon belül találni tudatosan mozgatható

pontokat. Ennek lehetőségét egy hozzászóló kategorikusan kizárja, ám hozzáteszi: ha

egyszer kézzelfogható bizonyítékát látná az emberben levő, a felszínről nézve

ismeretlen képességeknek, feladná szkepticizmusát.

Mivel célom a későbbiekben az önfejlesztő módszerekről való beszélgetés, előadom

egy érdekes, a gyakorlatokhoz kapcsolható, játékosan tanulható memóriafejlesztő

gyakorlat vázlatát. A gyakorlat arról szól, hogyan jegyezzünk meg akár több tucat

különböző dolgot, s hogyan hívjuk azokat elő memóriánkból. Több felől érkeznek

kérdések, ami számomra jelzés arra, hogy hamarosan ráterelhetem a szót fő témám felé,

tehát a filmvetítést és a filmről való beszélgetést tartalmazó foglalkozásaimat a

későbbiekben elkezdhetem némileg átstrukturálni. Úgy érzem, a következő alkalommal

bátran belekezdhetek az önfejlesztő lehetőségek gondolatainak a beszélgetésbe való

integrálásába, hiszen érettnek tartom mind a kialakult kapcsolatot, mind a csoportot az

ebbe az irányba való indulásra. Viszont nehezíti számomra a képalkotást, hogy a

csoport fele még nem szólal meg.

Harmadik foglalkozás: 2013. október 13. vasárnap. Ez alkalommal az Egy nap alatt

című film kerül vetítésre (rendező: Evan Richards). A nyolcvanperces alkotás a

megbocsátás lehetőségét és szükségességét dolgozza fel. A fogvatartottakból álló

közösség osztatlan figyelemmel kíséri a történetet. Az elhelyezkedés a nézőtéren az

eddigiekhez képest lazább, jobban kihasználják a helyszín adta lehetőségeket: már nem

egy tömbben ülve moziznak a fogvatartottak. Így átkerültek néhányan az eddig alig

48

használt bal oldalra, s ezáltal oldottabb hangulatot sugároz az elhelyezkedés adta kép is

(az előzetesen és jogerősen fogvatartottak már azonos oldalon ülnek).

A résztvevők megfigyelése ezúttal újabb reakció felfedezését hozza: a film egyik

jelenetében látható pompás ételválaszték fanyar mosollyal kísért összepillantást

eredményez, ami a börtön további deprivációs hatását mutatja.

A film utáni beszélgetés könnyed kommunikációként zajlik, egyre több a

hozzászólás. Az eddig még meg nem szólalók is megnyilatkoznak. A megszólalók

közül mindenki felismeri saját múltját a film történetében, s egyetért a megbocsátás

szükségességével. Azonos módon vélekednek a bocsánat fontosságáról mind a

megbántó, mind a megbántott részéről, valamint rávezetés nélkül elhangzik a

megváltozás kifejezés.

Egy résztvevő, visszautalva a két héttel ezelőtti foglalkozásra, kíváncsian kérdezi,

hogyan működik az általam akkor említett memóriafogas mint memóriafejlesztő

„játék”. Magyarázatomhoz egyre többen szólnak hozzá, és gyűlnek a kérdések.

Folytatom a módszer ismertetését, amire még többen kapcsolódnak be a megértés

látható igényével. E téma kezd a beszélgetés vezető témájává alakulni, s elhangzik a

kérdés, hogy ez a memóriafejlesztő gyakorlat mennyire kapcsolódik az önfejlesztő

gyakorlatokhoz. A válasszal kielégítem a kíváncsiságot, majd ismét felfigyelek az előző

kérdezőre, aki így fogalmaz: „– Ez az alfa szint?” A kérdés váratlansága csak egy gyors

vázlatra ad lehetőséget, így az illusztráció hiányában, csupán verbális eszközökkel

tudom megválaszolni a kérdést. Ugyanakkor egyeztetem a társasággal, hogy a

következő alkalommal, egy prezentáció keretein belül bővebb információval fogok

szolgálni az elhangzott kérdéssel kapcsolatban.

Egy-egy kérdőívet is kiosztok a jelenlévőknek, melyben tíz állítással kapcsolatban

várok választ. Mindenki önként vesz részt a kérdőív kitöltésében. A lapok olyan

állításokat tartalmaznak, amelyek a morális életvitellel kapcsolatos gondolatok mentén

fogalmaztattak, s melyek megválaszolása (az adott állítással való egyetértés, illetve

egyet nem értés kifejezése) némi rálátást ad az önfejlesztő mentális gyakorlatok tanulása

felé való közelítés személyi lehetőségeire. A kérdőívek későbbi kiértékelése a

következő eredményeket hozta.

− A válaszadóknak alig több mint fele vallja azt, hogy a siker feltételei eleve adottak

benne, s hogy alkotó erejét felajánlja a közösség szolgálatára.

49

− 75%-nál valamivel nagyobb arányban jelölték önmagukra jellemzőként a változás

elfogadását, a saját gondolatok mentén való előrehaladást, az emberi lét

boldogságcélú voltát, valamint az önsegítés lehetőségét.

− Minden megkérdezett egyetértett a következő fogalmakkal: az egészség és

szabadság választása, mások önzetlen segítése, az ideális társsal való kapcsolat

ápolása, pozitív gondolkodásmód.

A foglalkozás alatt a hangulat minden eddiginél fesztelenebb, egységesebb,

miközben már látni vélem azt a néhány embert, akik majd talán igényelni fogják az

egyéni foglalkozásokat, s akik feltehetően nyitottak lesznek önfejlesztő gyakorlatok

megtanulására.

Negyedik foglalkozás: 2013. október 27. vasárnap. Vetítésre kerül az Életrevalók című

film (rendezők: Eric Toledano, Olivier Nakache). Tizenöt fogvatartott jelent meg a

vetítésen. A csoport, ruházatát tekintve ezúttal egyöntetű, minden fogvatartott

formaruhában van jelen. Ketten az üres, bal oldali oszlop első sorában foglalnak helyet.

A filmet, mely a segítőkészségről, az őszinte odaadásról, a megváltozás lehetőségéről

szól, már minden jelenlévő előzőleg látta.

A mozi utáni beszélgetés alkalmával egyeztetjük, hogy egészen másként tekintünk

meg egy olyan alkotást, amely igaz történeten alapul, mert a mű valóságossága azt a

lehetőséget hordozza, hogy a látottak akármelyikünkkel megtörténhetnek. A beszélgetés

ez alkalommal csak kis hányadában szól a filmről – a csoport érdeklődésének

megfelelően, hamar az önfejlesztő gyakorlatok témája felé haladunk, miközben sok

figyelő tekintetet látok.

A Relaxáció című Powerpoint prezentációm egyszerre teremt jó hangulatot, s

mozdít sokakat kérdések feltételére. Többféle dologra kíváncsiak a résztvevők:

– hogyan kerülünk relaxált állapotba;

– meddig tart egy-egy relaxáció;

– mikor lehet relaxálni.

A prezentációm mindenki számára érdekesnek és érthetőnek bizonyul. Az egyik

férfi többször, a témához különösen illő megjegyzést mond. Kiderül, hogy ő már ismeri

a mentális gyakorlatok alapjait, sőt, végez is ilyen gyakorlatokat. A foglalkozás

fentiekről szóló részében még több érdeklődő szempárt látok, szinte mindenki tudni

akar valamit.

50

A már dialógusokká, majd csoportos beszélgetéssé fejlődő program egy pontján

(gondosan időzítve) megkérdezem, vannak-e a jelenlévők között olyanok, akik szívesen

részt vennének kisebb csoportos, esetleg egyéni foglalkozásokon, melyek a relaxáció

témájában mélyebb ismereteket adhatnak számukra. E pillanatban az válik láthatóvá,

hogy néhány ember éppen ezt a kérdést várta: öt–hat kéz rugószerűen lendül a magasba.

Ennek a jelenetnek a hatására azonnal átgondolom a következő időszak

tevékenységének átszervezéséhez rendelkezésre álló lehetőségeket, hogy némiképp az

igényekhez illesztve, módosítsam a további foglalkozások menetét. Feltétlenül

szükséges a tartalmi változtatás: minden energiát a gyakorlatok megtanulására kell

fordítani, akár azzal, hogy a továbbiakban a nettó háromórás idő jobb kihasználása

végett a filmvetítést mellőzzük. A foglalkozások programjának új irányba való

átalakítását több menetben, lépésről–lépésre tudom elképzelni. Ehhez az intézet részéről

is együttműködésre van szükség, hiszen eddig egyszerre kísérték a fogvatartottakat a

zárkákból a kápolnába, ettől kezdve pedig a csoportot előbb két részre, majd

személyekre bontva kellene mozgatni a helyszínek között.

A foglalkozás különös gesztussal ér véget: minden fogvatartott odajön hozzám, és

kézfogással búcsúzik. Úgy vélem, a jelenlévők ezzel azt fejezik ki, hogy a

megszokottnál ma többet kaptak, s ezzel a mozdulattal számomra személyem

befogadását közvetítik.

Ötödik foglalkozás, 2013. november 3. vasárnap. Ezúttal nem a kápolna kupolája alatt

tartom a foglalkozást, hanem egy tanteremben. A II. számú tanterem kissé szűkösebb a

kápolnánál, de mivel az új programrészhez éréskor eleve a létszám némi csökkenésére

számítok, a hely kisebb méreteit külön előnyösnek tartom.

A helyiségbe érkező elítéltek egyesével hozzám jönnek, kézfogással üdvözölnek.

Már a foglalkozás elején tájékoztatom a megjelenteket, hogy a filmvetítés utáni

beszélgetést egy újabb programrész követi, mely a relaxációval való megismerkedésből,

illetve egy alapgyakorlat kipróbálásának lehetőségéből áll.

Tizenöt fogvatartottal (közöttük egy új résztvevővel) A boldogság nyomában című

filmet tekintjük meg (rendező: Gabriele Muccino). A valós eseményeken alapuló

történet osztatlan figyelmet vált ki a nézők körében.

A beszélgetés alkalmával érzékelhető, hogy egy irányban gondolkodik az egész

társaság – ez az egybehangzó vita-mondatokból jól kihallatszik. A film főszereplőjének

kitartása elismerést nyer el mindannyiuk részéről. Úgy látom, példaértékűnek és

51

követendőnek tartják a cselekményben részt vevő személy magatartását, életfelfogását.

A végkifejlet előtti egyperces megszakításkor kiderül, hogy a jelenlévők közül még

senki sem látta a produkciót. Azt is konstatáljuk, hogy minden néző kitalálja a film

folytatását, egyben befejezését, miszerint a hosszasan kitartó, a céljait fel nem adó férfi

eléri a boldogság állapotát.

A filmről való beszélgetést igyekszem továbbirányítani, kapcsolni a következő

programrész témájához. Az eszmecsere egy pontján felajánlom a lehetőséget a

választásra: aki kíváncsi a továbbiakra, maradhat közöttünk, aki pedig nem érdeklődik a

már bejelentett programváltás iránt, most visszamehet a zárkájába. A visszavonulás

lehetőségével csak egy fogvatartott él. Távozása előtt jelzi, hogy az eddigiekhez hasonló

programokon (tehát közös filmnézésen és a filmről való beszélgetésen) továbbra is

szívesen rész vesz, de a relaxáció tanulása iránt nem érdeklődik. Döntése kissé meglep,

mert – ha ugyan az előző alkalommal ő nem is volt az érdeklődésüket kézjelzéssel

közlők között – a megelőző foglalkozásokon történő megnyilvánulásai alapján úgy

gondoltam, éppen ez az elítélt lesz az egyik legelszántabb végzője a gyakorlatoknak.

Az új résztvevőre való tekintettel, összefoglalom az előző heti prezentáció lényegét,

így a többieknek is alkalmuk nyílik némi ismétlésre. Ezután ismertetem az

alapgyakorlat technikai körülményeit, valamint felvázolom, hogy a meditáció

végzőjének mit kell tennie. Egy kis vetítéssel is alátámasztom, nagyjából mit kell

vizualizálni a gyakorlat alatt. Megszólaltatok egy kellemes, lazítást segítő zenei

felvételt, s megkérem a társaságot, hogy behunyt szemmel kövessék hangomat.

Természetesen fenntartom annak a lehetőségét, hogy ha valaki nem szeretne csukott

szemmel gyakorolni, nyugodtan eltekinthet attól, valamint, hogy a gyakorlat közben is

bármikor kinyithatja a szemét. A négyperces hangfelvétel elindulása után, ahogy

figyelem a társaságot, majdnem mindenki csukott szemmel követi instrukcióimat,

melyek javarészt a helyzetet írják le, valamint végigvezetik a résztvevőket az

alapgyakorlat nevezetes pontjain. A „lemenetel” és a „kijövetel” könnyedén zajlik,

mindenki laza testhelyzetben követi hangomat. A rövid alapgyakorlat és a lámpagyújtás

után, arra a kérdésemre, hogy ki mit érzett, több részről egybehangzóan a „kellemes

érzés” válasz érkezik, bár voltak, akik azt válaszolták, nem éreztek semmi különöset.

Az alapgyakorlat felépítését érzékeltető néhány perces közös „merülés” után még

megmutatok néhány lehetséges elemet, mint például egy előre felvett irányító szöveget,

továbbá egy, pozitív gondolatokból álló mondatokat tartalmazó hangfelvételt, valamint

egy hosszabb, félórás meditáció részleteit. A bejátszások mind érdeklődést, mosolyt

52

váltanak ki, láthatóak a relaxációs technikával való azonosulás jelei. Mindezek után

megkérdezem, hány résztvevőre számíthatok a következő alkalommal. Ekkor

tizenhárom kéz emelkedik a magasba. Meglepődöm, hiszen nem számítottam ilyen

mértékű érdeklődésre. A várható létszám ilyetén alakulása miatt az eddig egyénire

tervezett foglalkozások helyett kiscsoportos tevékenységgé alakítom át a következő

hetek programját.

Szóba kerül a további vasárnapi foglalkozások tervezése, így a program majdani

befejezésének időpontja is. Egy résztvevő részéről elhangzik a kérdés arra

vonatkozólag, hogy utána lesz-e folytatás. Erre nyíltan azt válaszolom, hogy 2013.

december 22-ig szól a programterv, az azt követő lehetőségek még nem ismertek

számomra.

A foglalkozás végén egyik társunk odajön hozzám, és elmeséli, hogy a filmben

látottak vele szinte a műben feldolgozottak szerint történtek meg.

A búcsúzás ismét személyes jellegű, érezhető, hogy az interperszonális kapcsolatok

méltó szintre emelkedtek.

Hatodik foglalkozás, 2013. november 24. vasárnap. Már csak azok a személyek vesznek

részt a foglalkozáson, akik az elmúlt alkalommal jelezték, szeretnének kipróbálni

további gyakorlatokat. Tizenöt fővel indul a vetítés. A film címe: Hétköznapi

mennyország (rendező: Kay Pollak). Közöttünk van az a fogvatartott is, aki legutóbb

szkepticizmusának adott hangot.

A film megható jelenetei egyrészt rámutatnak a közösségek problémamegoldó

erejére, valamint láttatja a mindig rendelkezésre álló lehetőséget az elmélyülésre, s az

elmélyülésen keresztüli változásra.

Egybehangzó vélemények kísérik a jelenlévők által eddig még nem látott filmet, bár

a végkifejlet előtti megálláskor szinte mindenki téved. A csoport nagy hányada

reményekkel telve néz a mű befejezése elé, nem számítanak a főszereplő tragédiájára.

Csak egy résztvevő találja ki a történet tényleges befejezését.

A filmről való beszélgetés után ismertetem a további programot, mely relaxációs

alapgyakorlatok végzésében áll. Eközben külön figyelem a bizalmatlan férfit, hogy

feláll-e, és engedélyt kér-e a távozásra, ám ő közöttünk marad, s figyeli a fejleményeket.

Erre a napra két alapgyakorlatot terveztem. Az első az alfa tudatszint elérésének

(lemenetel), majd a béta tudatszintre való visszatérésnek (kijövetel) gyakorlása. Ennek

megfelelően, némi ismétlés közbeiktatásával, elkezdjük a relaxációt segítő zene

53

hallgatását. Élő szóval vezetem a fogvatartottak csoportját az alfa tudatszint felé.

Légzőgyakorlattal indítjuk a merülést, melyet a 3-ról 1-re módszernek megfelelően, a

képzeletbeli képernyőre vetített számok vizualizálásával kombinálunk. Mindenki

precízen végzi a gyakorlatot – kivéve a kétkedő személyt, aki nyitott szemmel figyeli a

történéseket. A folytatásban a további mélyülést segítendő, testrészenkénti ellazulás

következik. A gyakorlatot végzők arcán gyorsan látszik a változás: ellazult, nyugodt és

békés hangulatukat közvetítik az emberek. Szavaimmal egyre lazább, könnyedebb

hangulatot keltek, a zene pedig kellemes harmóniát teremt. A nyugalom jól érezhető

ereje kezdi áthatni a kápolnát: kisimult arcok, mozdulatlan végtagok mutatják a helyzet

kellemes voltát. Látok néhány fejmozdulatot, ami az elalvásra utal, ugyanakkor azt is

látom, hogy az egyének ezekből a rövid álomba merülésekből azonnal és zavartalanul

visszakerülnek az alfa állapotba. Mivel ez csak egy alapgyakorlat, hamarosan

belekezdek a kijövetelt segítő mondatokba, ezzel egyidejűleg a zene elhalkul. A szemek

lassan kinyílnak, s meglátom az általam már régről ismert mozdulatokat: nyújtózás,

mosoly. A relaxációt követően a résztvevők úgy néznek ki, mint akik most ébredtek.

Kérdésemre, hogy mit éreztek a gyakorlat alatt, a következők a válaszok:

− „kellemes volt”;

− „olyan volt, mintha aludtam volna, de mintha mégsem”;

− „olyan helyen jártam, amit eddig csak képen láttam”.

Azt is megkérdezem, hogyan érzékelték az eltelt időt, amire legtöbben a 3–5 perc

választ adják. Kissé meglepettek a csoport tagjai, amikor közlöm, hogy 12 percig tartott

a gyakorlat. Megjegyzem, hogy utóbbi kérdésemre egy személy azt válaszolta, szerinte

30 percig tartott a közös relaxáció. Megfigyeltem, hogy ő már az első percekben elaludt,

a gyakorlat idejének nagy részében folyamatosan ebben az állapotban volt, s ez

okozhatta a többiekétől különböző időérzékelést.

Némi szünet után megkérdezem a jelenlévőket, van-e kedvük újabb relaxációba

kezdeni. A válasz egy nagy közös „igen”. Ennek kontrasztjaként említem meg, hogy

szkeptikus társunk ekkor elhagyja a kápolnát. A második relaxáció az előzőhöz

hasonlóan zajlik, annyi különbséggel, hogy ezúttal nem csak a lemenetel és a kijövetel

gyakorlása a cél, hanem egy előre elkészített hangfelvétel meghallgatása. A felvételen

jómagam beszélek, Balogh Béla: A tudatalatti tízparancsolata című könyvéből idézve.

Az idézeteket a fogvatartottak 2013. október 13-i kérdőíves megkérdezése, s az adott

válaszok alapján állítottam össze.

54

Arra az esetre, ha marad időnk, készültem egy diavetítéssel, mely a már eddig is

érdeklődésre számot tartó memóriafogasok gyakorlását könnyíti meg. A jó

időbeosztásnak köszönhetően, a foglalkozás záró elemeként alkalmam van a

memóriafejlesztő módszer képi elemeinek megjegyzését támogatandó, a rájuk való

asszociációt segítő képek Powerpoint-vetítésére. Tíz különböző fogalom képekkel való

társítását végezzük, igen gördülékenyen. A negyedórás gyakorlat alatt sok a mosoly,

felszabadult, jó a hangulat. A résztvevők láthatóan kíváncsian vesznek részt a

gyakorlatban. A tizedik megjegyzendő fogalom után visszakérdezem mind a tíz

fogalmat, a memóriafogasok képének ismételt vetítésével. A diák fürgén követik

egymást, miközben a fogvatartottak igen rövid idő alatt, kórusban mondják be a

megoldásokat – egyetlen hiba nélkül.

Hetedik foglalkozás, 2013. december 8. vasárnap. Tizenkét fő jelent meg a

foglalkozáson, mely A bakancslista című film vetítésével kezdődik (rendező: Rob

Reiner). Bizonyára a későbbi relaxációs gyakorlatokra készülve, a résztvevők arányosan

szórva helyezkednek el a nézőtéren. A filmmel az ember hátralévő életének minőségi

alternatíváira kívánom terelni a figyelmet. A csoport fele még nem látta az alkotást, s a

megálláskor igen színes a jóslatok sora a befejezés tekintetében. Azonban egy dologban

mindenki egyetért: mind a két főszereplő tragédiája hamarosan bekövetkezik.

Érdeklődésemre a nézők zöme úgy nyilatkozik, hogy nem szeretné előre tudni halála

időpontját, s egyetértően az élet hátralévő idejének tartalmassága mellett szavaznak. A

film rámutat az ember jó irányba történő változásának lehetőségére, s minden résztvevő

számára világossá válik a változást elősegítő tényező: a társ.

A beszélgetés után még egy filmet vetítek, a 2013. december 3-án az V. Országos

Múzeumpedagógiai Konferencián bemutatott A Magyar Büntetés-végrehajtás Múzeumi

Kiállítóhelye, Sátoraljaújhely című ismeretterjesztő filmet (rendező: Molnár Attila).

A kisfilm megtekintése után, ismétlési célú, tízperces relaxációs gyakorlatot

végzünk, melyen az előző fejezetekben említett kételkedő személy már nem vesz részt.

A gyakorlat zenére, élő beszéddel vezetve zajlik. A tizedik perc után, a relaxáció végén

minden résztvevő nyújtózkodással, s az éppen most ébredő emberre jellemző

arckifejezéssel jelzi a gyakorlat eredményességét. Mindenki jól érzi magát, hangulatilag

stabil a társaság.

Második gyakorlatként hangfelvételről játszom le Domján László: A Sziget című

képzeletfejlesztő zenés meditációját. A csoporttal együtt jómagam is végzem a

55

gyakorlatot. Mintegy húsz perc után, ahogy elhalkul a zene, mindenki visszatér béta

tudatszintre, csupán öten maradnak csukott szemmel. A teljes csend hatására közülük

hárman kinyitják a szemüket, ketten viszont továbbra is behunyt szemmel ülnek.

Körülbelül fél perc kell, hogy ők is visszatérjenek. Megkérdezem, aludtak-e, s a válasz

igen. Néhányan szintén túlmerültek az alfa szinten, de ők közben maguktól megtalálták

a stabil alfát. Elmondásuk szerint a vezetett meditáció szövegének egy-egy részére (az

elalvások alatt elhangzottakra) nem emlékeznek.

A legutóbb nagy sikert aratott, memóriafogasokkal való játékos tanulás

folytatásaként újabb tíz kép (fogas) használatának megtanulásába kezdenek a

fogvatartottak. A siker hasonló az eddigiekhez: gyorsan és hibátlanul mondják vissza a

megjegyzendő gondolatokat. A két héttel ezelőtti foglalkozás alkalmával megjegyzett

szavakat is tesztelem: a szavak visszaadása hibátlan, melyet kiváló eredménynek tartok.

Nyolcadik foglalkozás, 2013. december 15. vasárnap. A film címe: Lesz ez még így se!

(rendező: James L. Brooks). A vetítés alatt alkalmam nyílik interjút készíteni Kovács

Mihály bv. alezredessel, a Büntetés-végrehajtási Osztály osztályvezetőjével.

A film vége előtti megálláskor az egybehangzó vélemény szerint a főhős,

kiállhatatlan modora ellenére, rátalál élete párjára. A tipp ugyan helytálló, de hiányos. A

filmbeli történet szerint, a szereplők folyamatos változáson mennek keresztül. Némi

ráutalás után, ezt az elítéltek is igazolják, és sorra bemondják a közösség, az egymás

segítése, a tolerancia definícióit. Így már teljesnek tűnik a film befogadása, értelmezése.

A filmet követően hosszabb relaxációra kerül sor. Ezúttal a résztvevők szolgáltatják

a tartalmat, oly módon, hogy a gyakorlat előtt pozitív tartalmú kifejezéseket mondanak,

melyeket én lejegyzek. A kivetítőn megjelennek az egyre gyűlő szavak: pozitív

gondolkodás, egészség, emberi kapcsolatok, anyagi függetlenség, kitartás a nehéz

helyzetekben, harmónia a környezettel, nyugalom, feszültségmentesség, az idő

felgyorsulása. A vezetett relaxáció a zenei háttér lejátszásával együtt megkezdődik. Az

egyik résztvevő közli, hogy ő most csak mint megfigyelő venne részt a gyakorlaton. A

többiek behunyt szemmel lazítanak. A gyakorlat során a társaság által bemondott

gondolatok mentén építem fel a programot. A kifejezéseket elhelyezem a szövegben,

mégpedig úgy, hogy az egyes kifejezésekkel kerek mondatokat alkotok, egyes szám

első személyben. Minden mondat kétszer hangzik el – másodszorra maguk a résztvevők

is mondják, magukban. A gyakorlat után látható, hogy a társaság minden tagja mély,

ellazult tudatállapotból tér vissza. Némi „ébredési idő” után megkérdezem, hogy érezték

56

magukat. A válaszok egybehangzóan pozitívak, mindenki kellemesen töltötte az elmúlt

húsz percet. Volt, aki a lebegés érzéséről számolt be, s ehhez azonnal többen

csatlakoztak.

Kilencedik foglalkozás, 2013. december 22. vasárnap. A film címe: Fapofa (rendező:

Harris Goldberg).

Tizenegyen vesznek részt a vetítésen. A film történetén keresztül többen felismerik

saját történetüket. Visszaidézik emlékezetükbe azt az állapotukat, amikor a szorongás

keríti hatalmába őket. Az ebből az állapotból való kiút minden résztvevő szerint az erős

akarat. Aki nem tud úrrá lenni gyengeségén, az egyfajta lejtőre kerül, szorongásai egyre

elmélyülnek, és akkor jönnek a gyógyszerek, melyeket ők nem tartanak hatékonynak,

sőt, szerintük csak rontanak a helyzeten. A vetítésen és a beszélgetésen jelen lévő

fogvatartottak elfogadják a relaxációs gyakorlatokat mint lehetséges segédeszközt a

depresszióban élők „önkezelésére”.

A beszélgetés után hosszabb gyakorlatba kezdünk, de előtte megkérem a

résztvevőket, mondjanak néhány, számukra fontos kifejezést, hogy a meditációt irányító

szövegbe beágyazhassam ezeket. A következők hangzanak el: egészség, békesség,

szeretet, változás, pozitív energia, pozitív gondolkodás. Mivel az eddigieknél mélyebb

relaxációt tervezünk, a kezdés előtt felhívom a figyelmet az elalvás növekvő esélyére,

valamint elmondom az ebben az esetben való teendőket.

A szokott módon indul a csoportos relaxáció. A szintről–szintre mélyülés

alkalmával ketten elalszanak. A megbeszélteknek megfelelően odamegyek hozzájuk, és

háromszor megérintem a vállukat, melynek eredményeképpen kijönnek az alvás

szintjéről.

A meditáció utáni lassú kijövetel után arra a kérdésemre, ki mit érzett, mindenki a

gyakorlat kellemes voltáról számol be.

Mindezek után rövid könyvajánlóval folytatom a foglalkozást. W. Hart, J. Silva és J.

Murphy egy-egy művét mutatom fel s ajánlom számukra. Ezeket a könyveket

adományként ajánlom fel az intézet részére, hogy a kötetek hamarosan kölcsönözhetők

legyenek a börtön könyvtárában.

A foglalkozás végén a jelen lévő fogvatartottak köszönetüket fejezik ki eddigi

munkámért, valamint hangot adnak reményüknek, hogy a jövőben további közös

programban lesz alkalmuk részt venni. A foglalkozás után alkalmam nyílik feltenni

interjúkérdéseimet a börtönpszichológusnak.

57

Tizedik foglalkozás, 2014. március 11. kedd. Utánkövetés. Kettős céllal érkeztem a

Balassagyarmati Fegyház és Börtönbe. Egyrészt azt kívánom megtudni, végeztek-e a

fogvatartottak relaxációs gyakorlatokat az elmúlt két hónapban, s ha igen, milyen

eredménnyel. Másrészt interjút kívánok készíteni az intézet parancsnokával a börtönt,

illetve a nevelő munkát érintő, a dolgozatom szempontjából aktuális kérdésekkel.

Fogadtatásom a fogvatartottak részéről a szokásosnál is szívélyesebb volt, amiből

azt a következtetést vonom le, hogy vártak, valamint önkéntesen és az eddigi

találkozásainkkal kapcsolatos pozitív emlékeik hatására jöttek el a foglalkozásra. Ezt az

alkalmat a közös program záró elemeként szerveztem.

A Szent Mihály kápolna közepén kört formálunk a székekkel, ahol nyitott, fesztelen

hangulatban zajlik a beszélgetés az elmúlt hónapok történéseiről. Arra a kérdésemre,

hogy használták-e a 2013-ban tőlem tanult technikákat, azt a választ kapom, hogy nem

volt könnyű egyénileg alkalmazni a módszert. Többnyire kudarcba forduló

próbálkozásokról számolnak be az elítéltek. Elmondják, hogy a börtönben jelen levő

körülmények nehezítették az alfa állapot elérését. A gátló momentumok között szerepelt

a relaxáláshoz szükséges nyugodt körülmények hiánya, a fényviszonyok nem megfelelő

volta, valamint a meditáció irányítottságának nélkülözése. Utóbbit tartják a legnagyobb

hiányosságnak, amit annak tudok be, hogy ezek az emberek tulajdonképpen kezdők az

említett folyamatban, ők most még fokozottan igénylik az irányító jelenlétét. Sokan

hiányolják legalább a nyugtató zenei hátteret, ami – a börtön technikai eszközök

használatára vonatkozó szabályzata miatt – szintén nehezen elérhető.

A beszélgetés során számomra egyértelművé válik, hogy a relaxációs gyakorlatokat

folytatni kívánó fogvatartottak igénylik azt a lehetőséget, hogy hangfelvételt lejátszani

képes eszközt használhassanak. Erre pillanatnyilag nincs lehetőség, a fogvatartottak

egyénileg nem használhatnak hang- és képlejátszó eszközöket. A televízió és rádió

használata ugyan engedélyezett, de az elítéltek elmondása szerint ezek a berendezések

csak részben képesek pótolni a relaxációhoz szükséges hátteret. Egy fogvatartott

elmondja, hogy többször próbált a rádióban hallható komolyzenei művek hallgatásával

alfa szintre menni, ami sikerült is, de a relaxált állapotban neki is hiányzott a szöveg

általi irányítottság. Egy másik fogvatartott arról számol be, hogy igyekezett átadni a

foglalkozásaimon tanultakat egy olyan zárkatársának, aki még soha nem vett részt a

közös programokon. Elmondása szerint próbálkozása kudarcba fulladt, mert rabtársa

58

nem vette komolyan: ugyan belekezdett a gyakorlatok alapelemeinek átélésébe, de aztán

rendszerint elbohóckodta azt.

Az utánkövetés alkalmával arra is kíváncsi voltam, hogy a 2013 decemberében

általam adományozott könyvekkel elértem-e valamilyen eredményt. A kötetek, az

adminisztrációs folyamatok hosszabb időigénye miatt, utolsó látogatásom idejében még

nem álltak a börtön könyvtárának olvasói rendelkezésre (azóta történt változás: 2014.

március 24-étől a könyvek kölcsönözhetők).

Utolsó foglalkozásom zárásaként a jelenlévők őszinte és hálás köszönetet mondanak

segítő munkámért, s reményüket fejezik ki a közös tevékenység jövőbeni folytatásának

lehetőségére.

Összegezve a rendszeres foglalkozások eredményét, nyilvánvalóvá vált, hogy segítő

szándékú közelítésem szívélyes fogadtatásra talált a börtönben. Érdeklődő,

közreműködő emberekre leltem a Balassagyarmati Fegyház és Börtön fogvatartottjai

között. A beszélgetéssel egybekötött filmvetítések filmterápiaként funkcionáltak,

fejlesztették az alkotói üzenet befogadásának képességét, valamint a szóbeli

megnyilvánulás, a fogalmazás, a közösségi részvétel kompetenciáját. Észrevehető volt

emellett a hangulati javulás mint járulékos hatás, ami további lehetőségeket rejt

magában az intézetekben élő felnőtteknek szervezendő személyiségfejlesztő célú

programok tervezésekor.

59

Interjú a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnokával

Dr. Budai István bv. ezredes

Balassagyarmat, 2014. március 11.

– Hogyan jellemezné az intézetet a fogvatartottakkal való törődés tekintetében?

– A büntetés-végrehajtás alapvető feladata az, hogy az oktatás–képzéstől kezdve a

személyiségfejlesztésig esélyt nyújtson arra, hogy az elítélt a jövőben törvénytisztelő

életmódot tanúsítson, ne kövessen el újabb bűncselekményt. Azokat a hiányosságait,

ami miatt elkövette a bűncselekményt, megpróbáljuk legalább a büntetés tartama alatt

pótolni, hogy vissza tudjon kapaszkodni a normális életbe. Minden intézetnek

alapfeladata, hogy humánusan, a jogszabályok betartásával dolgozzon, hiszen a

fogvatartott nem tárgya a büntetésnek, hanem alanya. Általános iskolai tanítás,

érettségire való felkészítés, illetve szakmunkásképzés folyik az intézetben, ezenkívül

most egy fő jár főiskolára.

– Mit tekinthetünk Ön szerint a reszocializáció alapjának?

– Maga a szó is elgondolkodtató, hogy „reszocializáció”. Hova akarom

visszavezetni? Többször van olyan elítéltünk, akivel el tudunk valamit érni, tehát

befejezi az általános iskolát, tanul egy szakmát, elmegy a személyiségfejlesztő

tréningekre. De ha tudom, hogy egy bűnözői környezetből került be – akkor

reszocializálni akarom? Hát akkor oda vezetem vissza, ahonnan jött! Magyarországon

hiányoznak azok a háttérintézmények, amelyek azt követően kellene, hogy működjenek,

ami a szabadulás után éri az elítéltet. Mert ha utána visszakerül ugyanabba a

környezetbe, ahonnan jött, akkor nem értem el semmit. Van egy kísérleti programunk

nagyon sok mellett, a B-Terv, amely ezeknek a háttérintézményeknek a létrehozását

szorgalmazza. Ha van egy átmeneti ház, egy védett munkahely, ahol együtt lakik civil

segítő emberekkel, ahol a fizetésének egy részét félreteszik, s utána önállóan lábra tud

állni, akkor azt mondom, hogy volt értelme a munkánknak.

– Milyen a külső kapcsolatok rendszere b-v. és nem b-v. szervezetekkel?

– Szerencsére egyre több civil szervezet van, aki akarja segíteni a büntetés-

végrehajtásnak a munkáját, és megérti, hogy milyen feladatok vannak a bv-n belül, vagy

egyáltalán a büntetés-végrehajtás mit akar az elítéltekkel. Azok a szervezetek

hiányoznak, akik ilyen jellegű programot tudnak fölkínálni, hogy azt a kontrollt tudnák

továbbvinni, amit a bv elkezdett. Amit szintén gyakorlatként próbáltunk, a Családi

Döntéshozó Csoport, mellyel a szabadulás előtt álló elítélt családját segítő kapcsolatokat

60

keressük, tehát az önkormányzatot, a lelkészt, az adott településen meglévő egyház

képviselőjét, a családsegítőt és lehetőleg olyan munkáltatót, aki majd fogadná az

elítéltet annak érdekében, hogy ne kerüljön vissza a börtönbe.

– Megengedhető-e, hogy határt húzzunk nevelhető és nevelhetetlen fogvatartott

között? Egyáltalán helyes-e nevelhetetlen személyről beszélni?

– Az új b-v. törvény kapcsán kivettük a „nevelő” és „nevelés” fogalmakat, tehát

nincs „nevelés” meg nincsen „nevelő”, persze van „reintegráció” meg „reintegrációs

tiszt”. Hogy egy felnőtt ember mennyire nevelhető, azon lehet vitatkozni. Mindenkire

ragad valami, természetesen az egymás közötti kapcsolatban az elítélt is neveli a

felügyelőt, meg a felügyelő is hatással van az elítéltre, de nem biztos, hogy ez nevelés.

Én azt mondom, hogy senki nem született bűnözőnek. A körülmények, a neveltetés, az

iskola, a társak olyan irányba mozdíthatják el, hogy bűncselekményt követ el, de

mindenki változhat. Minek dolgozunk emberekkel, hogyha nem hinnénk benne, hogy

igen, lehet valami értelme a munkánknak? Van, aki hagyja magát, hogy segítsenek neki,

van, aki meg nem hagyja magát, hogy segítsenek neki.

– Mekkora belső apparátus áll rendelkezésre a széleskörű „nevelő” munka

elvégzésére?

– 160 fő az intézet állománya: nevelők, tiszthelyettesek, és ezen belül van még

természetesen a hagyományos felosztás: gazdasági osztály, aki az intézet teljes

ellátásáért felel, egészségügyi osztály, biztonsági osztály, informatika – tehát

megvannak a különböző szakterületek.

– Vár-e Ön előremutató lehetőségeket az új büntetés-végrehajtási kódextől,

kifejezetten az intézet munkájának eredményességében?

– Egy úttörő jellegű tevékenységbe csöppent bele a büntetés-végrehajtás, hiszen

előtte soha nem volt ilyen, hogy maga a büntetés-végrehajtás dolgozhatta ki a rá

vonatkozó szabályokat. Rengeteg olyan új jogintézmény bekerült a törvénybe, ami

előreviheti az egész büntetés-végrehajtást, illetve most majd valóban be kell

bizonyítanunk, hogy igen, értünk a szakmához, hiszen mi tettük bele ezeket az új

jogintézményeket, amiket meg kell tölteni tartalommal. Nem biztos, hogy teljesen újak,

hanem a büntetés-végrehajtási szakma által már régebben is óhajtott kívánalmak: az,

hogy legyen egy központi kivizsgáló intézet, ahol szakemberek megmondják, mi a

büntetés-végrehajtási intézeten belüli kockázata egy-egy elítéltnek, mondjuk öngyilkos,

agresszív, kábítószer-használó vagy egyéb, amire a b-v. intézeten belül oda kell, hogy

figyeljünk. Illetve fölmérjük, milyen programokra van szükség ahhoz, hogy a jövőben

61

ne kövessen el bűncselekményt. Továbbá, amiről állandóan beszélünk – és főleg az

utóbbi két évben merült föl a sajtóban és nagyon élesen a közvélemény részéről –, hogy

miért nem tudja megmondani a szakma, hogy várható-e újabb bűncselekmény az adott

személytől. Ez is bekerült az új büntetés-végrehajtási törvénybe, s egyfajta előrejelzést

fog adni majd a rendszer, hogy mire kell odafigyelni szabadulás előtt a pártfogónak,

vagy ahová kerül az adott személy a szabadulás után, hogy ne kövessen el újabb

bűncselekményt. Belekerült az új törvénybe az a rezsimrendszer, amit mi már itt évek

óta alkalmazunk: hogyha együttműködő az elítélt, akkor tudjam neki fölmutatni azt,

„hogyha együtt dolgozol velem a saját érdekedben, akkor mehetsz egy nyitott rezsimbe,

egy normál rezsimbe, de hogyha nem tartod be, akkor meg mehetsz egy szigorúbb

rezsimbe”. Tehát a választás lehetősége az elítélt előtt áll, és ő dönti el, hogy „most

akkor betartom a szabályokat, vagy az kell, hogy szigorúbb rezsimbe kerüljek”.

Ugyanúgy továbbra is a bíró fogja megmondani, hogy fegyház, börtön vagy fogház, de

ezen belül további három rezsim lesz, ami már a büntetés-végrehajtási intézeteknek a

mozgásterét fogja bővíteni. Régóta szerettük volna elérni, hogy azokból a resztoratív

technikákból, amik nagyon jól működnek Nyugat-Európában, azokat vegyük át, amik

adaptálhatók Magyarországra. Ilyen a zárkán belüli konfliktusoknál, hogy ne a

hagyományos módon: én, a hatalom képviselője odamegyek, és akkor „összevesztetek

azon, hogy az Isaurát nézzük, vagy a Híradót nézzük”, akkor majd én lerendezem ezt a

konfliktust. Felnőtt emberek, beszéljék meg, egy külső facilitátor személy vezérletével

rendezzék ezt a problémát – tehát nem kell, hogy most én hivatalosan megfenyítsem.

Úgy gondolom, hogy ezzel az elítélteknek az önértékelését is lehet növelni, hogyha azt

mondom, hogy „felnőtt emberként kezellek, beszéljétek meg a konfliktust”. Tehát van

egy másfajta konfliktusrendezés is, mint az, hogy „jól pofán vágom”. Tehát ez is

bekerült az új büntetés-végrehajtási törvénybe, erre is van lehetőség.

– Vannak-e rövidtávú, illetve messzire mutató tervei most 2014-ben?

– A KKMI, vagyis a Központi Kivizsgáló és Módszertani Intézet 2016-ban fog

fölállni, de magát a kockázatkezelési rendszert 2015-től működtetni kell. Ez egy teljesen

új területe a büntetés-végrehajtásnak, kidolgozni azokat a kockázat-felmérési

módszereket, amik alapján valóban be lehet majd azonosítani az elítélteket egy

statisztikai alapú becsléssel, hogy mennyire várható az, hogy a jövőben újabb

bűncselekményt fog elkövetni az adott személy. Úgy gondolom, hogy ezek nagyon

pozitív irányba vihetik előre az egész büntetés-végrehajtási tevékenységet, illetve az

egész bűnmegelőzési tevékenységet. Intézeti szinten azokat a programokat szeretnénk

62

továbbvinni, amiket eddig elkezdtünk. Nem is új programokat szeretnénk, hanem

egyfajta szintetizálást, hogy a rengeteg program közül, amit eddig csináltunk, melyek

azok, amelyek tényleg jól működnek, és értelme van tovább vinni.

63

Interjú a Balassagyarmati Fegyház és Börtön B-v. Osztályának vezetőjével

Kovács Mihály alezredes

Balassagyarmat, 2013. december 15.

– Hány személyt őriznek, nevelnek pillanatnyilag a Balassagyarmati Fegyház és

Börtönben?

– Jelenleg 526 a fogvatartotti létszám.

– Ez a lélekszám mekkora túlterheltséget jelent, ha figyelembe vesszük az Intézet

névleges befogadó képességét?

– Az Intézet hivatalos befogadóképessége 321 fő, de a jelenlegi statisztikai adatok

szerint 167%-os a telítettségünk. Én 1995 óta dolgozom a büntetés-végrehajtásban,

és ez idő alatt az intézetben tartósan 500 fölött volt a létszám. Országos parancsnoki

állásfoglalás szerint, ha 550 fő fölé emelkedik a fogvatartottak létszáma, az olyan

túlzsúfoltságot eredményez, hogy a további személyeket más intézetekben kell

elhelyezni (erre már volt példa).

– Ha visszatekint az időben, milyen változásokat mutat a statisztika a fogvatartottak

számában?

– Amikor épült a börtön, egy fő/zárka volt a kihasználtság. Most általában 2–6 fő

van elhelyezve egy-egy zárkában, bár a zárkák méretei is változóak. Tavaly 137%-

os telítettséggel kellett számolnunk – természetesen a jogerősen elítélteket és az

előzetes letartóztatás alatt állókat együttesen tekintve. Az idei statisztika még

nagyobb számokat mutat.

– Hogyan oldják meg a rabok elhelyezését a férőhelyek szűkös voltában?

– A férőhelyeket nemigen lehet bővíteni. A hatfős zárkákat kénytelenek vagyunk

esetenként nyolc fő részére alkalmassá tenni, ugyanakkor bízunk az országos

férőhelybővítésben.

– Ebben a helyzetben átlagosan mekkora élettere van egy-egy elítéltnek a

zárkákban?

– Jellemző a zsúfoltság, a magánszféra szűk.

– A többletlétszám folyamatos többletmunkával is jár?

– Igen. A több fogvatartott potenciálisan több konfliktussal jár. Ha nő a létszám,

ezzel együtt nő a nemdolgozók száma is. Az adminisztrációs munka halmozódása

egyre jobban terheli a személyi állományt.

64

– Megengedhető-e, hogy határt húzzunk nevelhető és nevelhetetlen fogvatartott

között? Egyáltalán helyes-e nevelhetetlen személyről beszélni?

– Nem. A nevelést személyes példamutatással, jó szóval, emberszámba nézve őket

igyekszünk végrehajtani. Általános felfogásunk, hogy foglalkozni kell az

emberekkel.

– Mik a nevelés, a foglalkoztatás hosszabb időre előrevetített tervei ma?

– Célunk alacsonyabb fogvatartotti létszámmal dolgozni, gyakorlatilag ugyanazt

tenni, mint eddig, de túlterheltség nélkül.

65

Interjú a Balassagyarmati Fegyház és Börtön pszichológusával

Prcsity Violetta

Balassagyarmat, 2013. december 22.

– Mióta áll az Intézet alkalmazásában?

– 2003. október 1-jétől. Néhány évig kultúrnevelő (hivatalosan oktatásszervező

nevelő) voltam. Feladataim a következők voltak: oktatás és képzések szervezése, egyéb

szabadidős programok, rendezvények bonyolítása, kapcsolattartás a sajtóval. 2007

decemberétől lettem hivatásos nevelő tiszt, majd az egyetem elvégzése után 2012.

augusztus 1-jétől pszichológus.

– Mi a börtönpszichológus feladata? Mennyire sokrétű a tevékenysége?

– A fogvatartottakkal való egyéni és csoportos konzultáció, vizsgálat a fogvatartott

személyiségének megismerése érdekében. Befogadáskor szűrés, különös tekintettel a

szuicid veszélyeztetettségre. Krízisintervenció, kapcsolattartás civil szakemberekkel

(mediáció a CsDCs21 érdekében). A feladat tehát nagyon sokrétű, hiszen a fogvatartott

problémája egyben a személyi állománynak, de a fogvatartott családjának is a

problémája.

– Jellemezhető-e általánosan, hogy milyen a kapcsolata a fogvatartottakkal?

– Általánosságban jó. Alap, hogy önkéntes az együttműködés, nálam semmi sem

kötelező. Mindenki szereti, ha figyelnek rá, ha meghallgatják, ha együtt éreznek vele.

– Ön keresi meg a problémás személyeket, vagy esetleg ők „kopogtatnak” Önnél?

– Is–is. Ha a befogadáskor „fennmarad a rostán” (veszélyeztetett, szuicidumra

hajlamos, pszichiátriai beteg stb.), akkor én hívom őket ütemezve, 2–3 hetente.

Kollégák is küldhetik hivatalból, ha viselkedésváltozást észlelnek vagy hallanak a

fogvatartott felől, vagy az rossz híreket kapott otthonról (például haláleset, megcsalás,

elhagyás). De a fogvatartott maga is kérheti írásban, kérelmi lapon. Előfordul, hogy

azért jönnek, hogy tüneteket előadva: ”nem bírom a bezártságot, jönnek a falak rám,

ideges vagyok” előnyökhöz jussanak, mint kis zárkás elhelyezés, magánelzárás vagy

fenyítés megúszása vagy felfüggesztése, munkába állítás stb. Ilyen szempontból nagyon

előnyös, hogy volt nevelőként nagyon is tisztában vagyok a börtönviszonyokkal. De

ezeket tisztázva, még mindig lehet egy jót beszélgetni, ventilálni a feszültségeket.

Néhányan csak beszélgetni szeretnének, például az élet értelméről, a családról, az

21 Családi Döntéshozó Csoportkonferencia

66

érzéseikről. Mások a figyelem iránti fokozott igényüket, nárcisztikus hajlamaikat élik ki

– ők a gyakoribbak. A harmadik csoport jellemzően az eseti jelleggel előfordulók, a

frissen b-v-be kerültek, első bűntényesek, válás, haláleset miatt krízisbe kerültek, akik

alapvetően képesek megküzdeni a problémáikkal, csak kis támaszra szorulnak,

átmenetileg.

– Melyik jellemzőbb egy-egy foglalkozásra, a csoportosan, vagy az egyénileg

történő érintkezés?

– Jellemzően egyéni foglalkozások vannak. A csoportos tematikus foglalkozásokat,

mint például filmklub, kommunikációs készségfejlesztő tréning vagy éppen mediáció,

CsDCs, elég bonyolult megszervezni; hely-, idő-, illetve emberfüggő.

– Általában egyedül végzi a munkát?

– Igen. Kivéve a CsDCs-t, ott külső szakember is van.

– Megengedhető-e, hogy határt húzzunk nevelhető és nevelhetetlen fogvatartott

között – egyáltalán helyes-e nevelhetetlen személyről beszélni?

– A nevelés eleve kérdéses felnőttek esetében. Én azt mondanám, hogy mindenkit

meg lehet fogni valamivel. Az már egy másik kérdés, hogy van-e idő, ember, energia

stb., hogy megtaláljuk azt a bizonyos kulcsot. A személyes példamutatás nagyon jó

lenne, de a személyes kapcsolatra van a legkevesebb ideje a nevelőnek, aki elsősorban

már inkább adminisztrátor. A személyiségzavaros és mentálisan beteg fogvatartottak

pedig egy teljesen másik kategória. Velük mi van???! – költői kérdés.

– Milyen távlati tervei vannak, amelyeket itt, az intézetben meg szeretne valósítani?

– Az új törvényi szabályozás egyre több teret biztosít például a mediációnak, az

áldozatsegítésnek, a családi kapcsolatok rendezésének. Ezek alapvetőek lehetnek egy

hosszabb ítéletből szabadulás esetén, vagy a visszaesés csökkentésének érdekében.

Tehát ebben látok alternatívát. Problémát vet fel a kapcsolatok nélküli (de egyebekben

zárt intézeti keretek között jól funkcionáló) elítéltek szabadulás utáni helyzete,

lakhatása, visszailleszkedési esélyei. Fontos lenne feltérképezni a civil

kezdeményezéseket és lehetőségeket, és ezeket összekapcsolni a b-v-vel.

67

Interjú a Vipassana Magyarország Alapítvány aktivistájával

Száday Rezső

Budapest, 2013. október 30.

– Mi a Vipassana jelentése, mit foglal magában a módszer?

– A Vipassana egy páli szó, és valami olyasmit jelent, hogy a dolgokat úgy

szemlélni, a dolgokat úgy látni, ahogy azok a valóságban vannak. A módszer egy olyan

tanításnak a része, amelyikben egyforma fontossága van a gyakorlatnak és az

elméletnek, és ennek a tanításnak a gyakorlati része a Vipassana, ami végül is egy

meditációs technika.

– Mikor jött a Vipassana Magyarországra?

– Magyarországon 1999-ben rendezték az első tanfolyamot, néhány tíz embernek.

Most már évi 3 tanfolyamra kerül sor 45 nő és 45 férfi részvételével.

– Hogyan került kapcsolatba a Vipassanával?

– A spirituláis-mentális dolgok iránt mindig is érdeklődtem, intenzívebben 2005-től.

Jártam a Shambala Tibet Központban, ahol láttam az Ülök és meditálok, szabadulás a

börtönben című dokumentumfilmet. Ennek hatására mentem először 2009-ben egy

olyan tíznapos bentlakásos tanfolyamra, amelynek keretében lehet ezt a meditációs

technikát elsajátítani.

– Mikor vett részt utoljára Vipassana-meditáción?

– Azóta körülbelül tíz vagy tizenegy, tíznapos tanfolyamot végeztem el, az utolsó

2013 augusztusában volt.

– Mik a tapasztalatai a meditációk után?

– Nagyon nagy, olyan fajta változást észlel az ember magán, ami a viselkedésével

kapcsolatos. Ez azt jelenti, hogy belülről jövően kezd másként viselkedni. Az

elfogadókészsége, a toleranciakészsége nagyon nagy mértékben megnő az embernek, és

nagyon nagy mértékben lecsökkennek az apró bosszúságok, mérgeskedések – ez így

első menetben, ez persze tovább folytatódik.

– Kiknek lehet szüksége részt venni a tíznapos tanfolyamon?

– Mindenkinek, akit ez eltalál. Buddha célja az volt, hogy megtalálja az emberi

szenvedés megszüntetésének a módját. Sokan azt vallják, mindenük megvan, nem

szenvednek, de nincs ember, aki el tudná azt intézni, hogy ne történjenek meg vele

olyan dolgok, amelyeket nem szeretne, vagy hogy mindig megtörténjen minden, amit

szeretne. Következésképpen mindig van hiány, s az élet nem kielégítő volta

68

mindenkinek nyilvánvaló kell, hogy legyen. Nagyon sok mindenki nem ismeri el, hogy

szenved. Két társaság van a társadalomban, akik nem kérdéses, hogy szenvednek. Ezek

a börtönben élők, és a függők. Ilyen formában méltányos, hogy ezeknek az embereknek

az elérésére több időt, energiát fordítsunk.

– Milyen közelítésben került kapcsolatba a Vipassana módszere Magyarországon a

büntetés-végrehajtással?

– Balassagyarmaton két alkalommal vetítettem az említett filmet. A vetítések után

mindig van beszélgetés, és általában elég jelentős az érdeklődés. Volt egy másik vetítés

Baracskán, ahol két társaságnak is vetítettünk, s azok közül az egyikben egy számomra

egészen megdöbbentő dolog történt: a kérdésre adott válaszomat az egyik fogvatartott

kiegészítette – ráadásul valami egészen fantasztikusan jól.

– Véleménye szerint van-e különbség a Vipassana alkalmazásában a szabad

emberek, illetve a fogvatartottak tekintetében?

– Nincsen! Nincsen, és a Dhamma fivérek című filmben meg is fogalmazza az egyik

ember, hogy a börtönön belül vagy kívül nincs különbség. Aki mentálisan, spirituálisan,

szellemileg előbbre akar lépni, annak ezt meg kell ismernie, annak ezt a tanfolyamot el

kell végeznie, és ki kell használnia ezt a dolgot.

– Milyen speciális andragógiai vonatkozásai lehetnek a módszer b-v. intézetekben

való alkalmazásának?

– Ha jól meggondoljuk, tulajdonképpen minden tanulásnak az alapja az, hogy kell,

hogy legyen egy elméleti rész, meg egy gyakorlati rész. A Vipassana tanfolyamon az

első naptól kezdve jönnek az instrukciók, és utána megmagyarázzák, hogy mit miért

kellett csinálni, illetőleg elmondják, hogy másnap mit miért kell csinálni. Teljes

összetartó rendszer ez az egész. Az instruktor képzettségét illetően, ott van a Dhamma,

ez a tanítás, a Buddhának a tanítása, amely 2500 éves. A Dhamma azt is jelenti, hogy az

élet törvénye. Buddha azt mondja: ha ennek megfelelően élsz, megszabadulhatsz a

szenvedéstől.

– Megfogalmazható-e egy rövid üzenet, mottó, mely vonzóvá teheti e módszert azok

előtt, akik még nem hallottak róla?

– Úgy tűnik, mintha a „nyugati” világ emberét az elsődleges fizikai, biológiai

szükségletének kielégítésén kívül más nem érdekelné. Mintha nem érdekelné az, hogy

az ember maga hogyan működik. Következésképpen teljességgel ki van szolgáltatva a

tudatának (ha tetszik tudatalattijának), amit nem ural, és időnként esetleg maga is

értetlenül áll bizonyos dolgaival szemben. A világot (saját magát, a többieket és a

69

kapcsolatokat) nem olyannak látja, amilyen az a valóságban, hanem olyannak,

amilyennek látni szeretné. Ebből rossz döntések és további szenvedés származik. Na

most, hogyha valaki erre kíváncsi, hogy ő hogyan működik, és hogyan működhetne

jobban annak érdekében, hogy harmonikusabb, békésebb életet élhessen, akkor ezzel

kellene foglalkoznia.

70

Kérdőív elítéltek pozitív állításokkal való egyetértésének mérésére

71

A kérdőívekből nyert adatok feldolgozása

72

73

A relaxáció magyarázatához készült diavetítés lényegesebb diái

74

A képek a Google szabadon letölthető adatbázisából származnak.

75

A relaxáció gyakorlását segítő útmutató

RELAXÁCIÓ

EGYSZERŰ, HATÉKONY MÓDSZER ÖNMAGAM MEGSEGÍTÉSÉRE

MI A RELAXÁCIÓ? Segédeszköz nélkül, egyedül is végezhető gyakorlat, mely békés, nyugodt körülményeket teremt. Relaxálás közben fejlődöm, egyre jobban megismerem önmagam. MIKOR RELAXÁLOK? A nap bármely szakában, de legjobb a csendes időszakokban, például a reggeli ébredés után, vagy az esti elalvás előtt. HOGYAN RELAXÁLOK? Ülő vagy fekvő testhelyzetben, behunyt szemmel. Igyekszem ellazulni testileg-lelkileg. MI A KÉPZELETBELI VETÍTŐVÁSZON? Gondolati mozi, ahol bármit meg tudok jeleníteni. Csukott szemem előre néz, picit feljebb a vízszintesnél.

A 3 -R Ó L 1 -R E M Ó D S Z E R

Behunyom a szememet. Mély lélegzetet veszek.

Lassan kilélegzek, miközben kivetítem a 3-ast. Mély lélegzetet veszek.

Lassan kilélegzek, miközben kivetítem a 2-est. Mély lélegzetet veszek.

Lassan kilélegzek, miközben kivetítem az 1-est.

76

MIT KAPOK A RELAXÁCIÓTÓL? – Nyugalmat. – Békességet. – Rendezett gondolatokat. – Jobb hangulatot. – Egészségem javulását. – A jövő szebb elképzelését. MI A GONDOLAT-NAGYTAKARÍTÁS ? A negatív gondolatok pozitív gondolatokká cselérése.

1. Gondolataim határozzák meg szavaimat. 2. Szavaim határozzák meg tetteimet. 3. Tetteim határozzák meg szokásaimat. 4. Szokásaim határozzák meg jellememet. 5. Jellemem határozza meg sorsomat.

Tehát: gondolataim határozzák meg sorsomat! MILYEN RENDSZERESSÉGGEL RELAXÁLOK? Naponta. Ha jól esik, többször is. A gyakorlat életem részévé válik, és segíti életemet. MIT MONDANAK AZOK , AKIK RÉG ÓTA RELAXÁLNAK ? – Életem egyre jobb. – Céljaimat egyre könnyebben érem el. – Nem szorulok mások segítségére. – Jól érzem magam a bőrömben. – Jók az emberi kapcsolataim. – Nincsenek anyagi gondjaim. – A relaxáció jó hatással van rám és embertársaimra. – Szeretek relaxálni!

77

Felajánlás