N Y E L V ÉS ÉLET

Az ifjúság nyelvéről

C siriznek és társainak

I

J J a j la m o s a k vagyunk — különösen az idősebbek — elíté ln i azt a hangnem et, ahogyan a fiatalság egym ás közt beszél, sőt a felnőttekkel is érintkezik. Vizs­

gáljuk m eg azonban tárgyilagosan a dolgot. Nyilvánvaló, hogy az ifjúság többé- kevésbé m indig elkülönült a felnőttek társadalm ától. M ióta a m odern pedagógia és a haladó társadalm i felfogás szellemében egyre hangosabb jelszó lett az ifjúság jogainak hangoztatása, m egnövekedett term észetesen a fia ta lok nem zedék-öntudata, önállóság-igénye és közösségi rangja . E tö rténelm i-társadalm i tényezők m ellett, am e­lyek az ifjúságnak többé-kevésbé egységes réteggé különülését vagy szerveződését idézték elő, lélektani okok is nagym értékben közrejátszottak az ifjúság sajátos n y elv - használatának kialakulásában.

Társas ösztönük szavára a fiatalok m ár a korai gyerm ekkorban kisebb közös­ségekbe töm örülnek, egyéniségük, hajlam uk, vonzalm aik szerint. Ezekben a csapatok­ban, bandákban — vagy ú jabban divatozó elnevezéssel: galerikben (nem m eg­bélyegző értelem ben, hanem általánosan használt bizalm as vagy tré fás m egjelölésként véve az u tóbbi szavakat) a közös felfogás, rokon érdeklődés, a gyakori .együ ttlé t k ialakíto tt valam i „közös” nyelvet, pontosabban: szóhasználatot. A réteg- vagy cso­portnyelvek ugyanis (k iterjesztve az argó vagy a zsargon fogalm át) — m in t a d iá­koké, katonáké, az egyes foglalkozási csoportoké — elsősorban és jellemző módon sajátos szókincsükben és szóhasználatukban válnak el egym ástól és különböznek a köznyelvtől. Nem az á rnya lt kifejezés stílusigénye a fontos szám ukra, hanem a kö­rükben leggyakrabban használt fogalm ak sa játos megnevezése. A szavak építőanyaga m ellett v an n ak term észetesen a nyelvnek szerkezeti elem ei és sajátságai is, m in t pl. az új szókat alkotó szóképzés és összetétel, am ely v iszont összefügg a szókat különféle m ondatbeli szerkezetekbe kapcsoló ragozással és a szórenddel, továbbá a m ondatalkotás egyéb eszközei. M indezeknek a fen t em líte tt szűkebb körre a lk a l­mazott „rendszerszerű” á ta lak ítá sa igen bonyolult, szinte m egvalósíthatatlan fe lad a t, ezért a rétegnyelvekben alig is ta lá lju k nyom át ilyen törekvésnek.

A csoportnyelv néha egészen szűk körre korlátozódik: egy-egy műhelyre, iskolai osztályra, b a rá ti társaságra, am elyben m indenkinek megvan a m aga tréfás, jellem ző neve. Valóságos m iniatűr nyelv járások ezek, h a tá ru k az üzem, laktanya, iskola, falu . A diáknyelvnek különösen gazdag szókincse van a sajátos isko lai fogalm akra. Je l­lemző például, hogy m agának az iskolának a m egnevezésére is évtizedek ó ta a németből m agyarrá becézett jsuli, ú jabban a játékos sulaj szó használatos a d iák­világban, ső t tovább öröklődve, a felnőttek körében is. (K isdiákok körében él ú jabban a gyermekes-becéző isi rövidítés, ta lán az ovi — óvoda — m in tá já ra . Nagyobb d iákok azonban m ár szégyellnék kim ondani. Érdekes kérdésként vethető föl ezzel kapcso­latban, hogy m ely életkorban különül el a gyerm eknyelvtől az ifjúság nyelvhaszná­

K O V A L O V S Z K Y M IK L Ó S : A Z I F J Ú S Á G N Y E L V É R Ő L 6 7

la ta, ez u tóbbinak mi á ltalában a felső korhatára , és hogy m ilyen egyéni vagy közös­ségi tényezők éltetik tovább a felnőttek egyes köreiben, rétegeiben.) M ivel pedig egy-egy osztály évekig együ tt élő, külön, szorosabb közösséget a lk o t az iskolán belül, nem csak vidékenként, városonkén t élhetnek m a is, az erős egységesülés ellenére, a diáknyelv m ás-m ás árnya la tú „tájszólásai”, hanem egyes iskolákban, sőt osztályok­ban is ta lá lu n k sajátos eltéréseket.

Ennek a nyelvi elkülönülésnek az indítóoka és ösztönzője nem annyira a titkos­ság, a k ívülállók szám ára való érthetetlenség, m in t a tolvajnyelvben, hanem inkább g csoport összetartozásának és a csoporthoz tartozásnak, a beavato ttságnak a k ife je­zése. Ha ezek a szűkebb közösségek, „galerik” m utatnak is bizonyos különbségeket, az nem an n y ira társadalm i, m in t inkább egyéni jellegű. A különbözőség fö lö tt ugyanis egy nagyobb, általánosabb érvényű egység íve fog ja össze őket. H a m ai ifjúságunk beszédm ódját összehasonlítjuk a régebbi idők fiatalságának nyelvhasz­nálatával, az t lá tjuk , hogy a korábbi rétegnyelvek eltűnőben vannak, h a tá ra ik elmo­sódnak, egybeolvadnak. D iákság és m unkásifjúság, város és fa lu fiatalsága m ajdnem egyformán beszél: egy széles körű, szin te általános egységesülés tanú i vagyunk. Ennek a sa já to s nyelvhasználatnak terjedése és hatása pedig nem csak az ifjúság egyre nagyobb fokú önállóságával m agyarázható, hanem a fiatalokra különösen jellemző u tánzási hajlam m al is, minden d iv a t egyik fő szülőokával.

A fiatalok figyelme és érdeklődése főkén t a felnőttek fe lé fordul, őket követik, hozzájuk igyekeznek hasonulni külsőben, m agatartásban. M in t az első kam aszkori cigaretta is m utatja , főként abban utánozzák őket, am i a gyerm ekkorban tilos. Ezt a felnőtteskedő szerepjátszást term észetesen beszédm odoruk is tükrözi, mégpedig sokszor kevéssé rokonszenves módon: cinizm usba olvadó életszem léletet kifejező, fölényeskedő hangban, az érzéseknek, illető leg az érzelm ek őszinteségének m ég a lá tszatát is leplező s gyakran megszokássá rögződő durvaságban, az értékeket és tekintélyeket lebecsülő tiszteletlenségben. Ehhez já ru l azu tán az ifjúság lobogó élet­erejétől fű tö tt harsány hangoskodás, a szertelenkedésre való hajlam .

F iatalon m indenki fo rrad a lm ár vagy legalábbis lázadó, szokták m ondani m ent­ségül. Ezért elégedetlen m indennel, am i megszokott, régi, s lelkesedik az ú jé rt, von­zódik a szokatlanhoz, rendkívülihez, szabálytalanhoz. Ez m agyarázza a fiatalok érdeklődését, ső t rokonszenvét a társadalm on kívüli és tá rsadalom a la tti rétegek iránt, ezért te tszik és im ponál nekik m inden „vagányság”, s innen ered a csibész- .nyelv, a szoros értelem ben v e tt argó erős h a tása az ifjúság beszédére. É rthető teh á t az is, hogy a fiatalok gyakran szemben á lln ak a hagyom ányt, szokást, m egállapo- dottságot képviselő és védő „m arad i” öregekkel, de az m ár fu rcsa dolog, valósággal paradoxon, hogy sokszor éppen a felnő ttet já tszás fo rd ítja szem be őket az időseb­bekkel, m in t némely vonatkozásban m egfigyelhetjük. É rdekes dialektikus kapcsolat rejlik ebben a paradoxonban: a valam ely okból vonzó vagy csábító rossz példák másolása, utánzása, egyszersm ind pedig bizonyos ellenszenves, taszító sajátságoknak: nagyképűségnek, képm utatásnak, őszintétlenségnek, m aradiságnak, m erevségnek el­utasító, m egvető tagadása.

A legtöbb fiatalban igen erős a különbözés ösztönös vágya. A m aga m ódján mind „egyéniségének a k a r látszani, tu d a tta lan u l is bennük feszül a bab itsi „m ás vagyok, m in t más” gőgje. Innen ered piperkőc, feltűnősködési hajlam uk, a külső­ségeken való kapkodás. A fiúkon furcsa, fo rd íto tt „egyenjogúsodási” fo lyam at figyel­hető meg: h iú csecsebecsék nőies kedvelése, az öltözködés és a hajv iselet különös gondja, a d iva t feltűnő külsőségeinek m ajm olása. Félig m ég gyerm eki vagy kam a- szos utánzó hajlam uk a vágyo tt és keresett, büszke „egyéniség”-et így o lvasztja bele a „lem ásolt egyéniségek” töm eg-átlagába.

M indezek a furcsa ellentm ondások jellem ző módon m utatkoznak az ifjúság nyelvhasználatában is. E nnek vizsgálata és elemzése nem csupán a nyelvhelyességi bírálat, hanem a közösségi lélektan körébe is beletartozik. Eleve való elítélés és

i

68 K O V A L O V S Z K Y M IK L Ó S : A Z I F J Ü S Ä G N Y E L V É R Ő L

e lv e tés helyett a tárgyilagos mérlegelés, a pozitív és a negatív jelenségek szám ba­vétele, e sa já to s nyelvi ré teg forrásainak és alakító tényezőinek fö ltárása a helyes eljárás. Így nem csak a szertelen torzulások és a visszataszító tünetek elítélendő volta á l l e lő ttü n k élesebb, tisztább m egvilágításban, hanem a nyelvet gazdagító, színező elem ek értéke is jobban fölfénylik, s általában hasznos m egfigyeléseket és tanulságokat gyűjthetünk a nyelv életére, táp láló és form áló erőire, fejlődési irá ­nyaira, rétegeinek kölcsönhatásaira és a nyelvi d ivat változásaira vonatkozólag.

II

K ezdjük a legfeltűnőbb jelenséggel, az ifjúság beszédm odorának eldurvulásával.E lö ljáróban jeleznem kell, hogy B udapest külső részén lakom — és ez ta lán

m agyarázat is ném iképp a következő megjegyzésekből kibontakozó kép sötétségére. Nem akarok, s jól tudom, nem is lehet általánosítani. A fia ta lok nyelvhasználatára vonatkozó megfigyeléseim term észetesen nem állnak az ifjúság e g é s z é r e , de nagy részére igen, te h á t á l t a l á b a n érvényesek. T ud juk az t is, hogy nem m ai jelenség a felnőttet já tszó ifjúkornak a beszédm odorban is m egnyilvánuló nyersesége, du rv a­sága, a szókim ondásban tetszelgő vagy gyakran szokássá rögződött trágársága. Régóta ism erjük a fiatalság nyelvének ezt az árnyoldalát, de elsősorban a m ai állapot érdekel bennünket, s a z t tapasztaljuk, hogy az árnyék nem csak egyes nagy foltokban m uta t­kozik, hanem széles te rü lete t beborít. Az ifjúságnak régebben elkülönülő csoportjai ugyanis — m in t m ár em líte ttük — az ú jab b társadalm i fejlődés során kezdenek egym ásba olvadni.

Ha estefelé vagy vasárnap délután végigm egy az em ber az Üllői úton, aho l a fiatalság kisebb-nagyobb csoportokba verődve sé tál vagy ácsorog a mozik előtt, s hangoskodik a Falatozónak átkeresztelt, csem pével és neonfénnyel „k u ltu rá lt”-tá varázsolt, de lényegükben változatlan talponállók ajta jában , olyasféle furcsa érzése van az em bernek, m int am ikor az utcán végigkíséri az ablakokból kihallatszó rádió szava, vagy m in tha egy gépi berendezés ugyanazt a szöveget ism ételné: egy-két tucat szót és k ifejezést, esetleg m ás-m ás sorrendi változatban; trágárságok, vaskos jelzők, kedélyeskedésnek szánt durvaságok hangzanak errő l a lá th a ta tlan m agnószalagról. A zt hihetnénk, hogy az egész fiatalságot valam i nagy, közös indulat heve vetkőz- te tte így ki m agából. M eglepődve tapasz taljuk azonban, hogy e látszólagos in d u la t­kitörések m ögött nincs megokoló vagy m entő tartalom . Sőt: egyáltalában nincs határozott ta rta lm u k és je len tésük e szavaknak, m ert m indenféle helyzetben és szerepben h a llju k őket, többnyire azonban gépies töltelékszóként, am elyeket m inden m ondatukba beleékelnek, az ízé, szóval, ugye helyett. N em tudom , m ilyen m a a „kaszárnyái s tílu s”, de ez a beszédm odor a r r a em lékeztet, am it régen így neveztek.

T apasztalat szerin t m aguk közt szintén ilyen elriasztó szabadszájúsággal beszél­nek a lányok is. Sőt úgy látszik, szinte term észetesnek veszik ezt a hangnem et, m ert je len létük nem zavarja e tek in te tben a fiúkat.

„M űvelt” és „szellemes”, azaz latin m űszavakba és szakm ai kifejezésekbe burkolt vá ltoza tá t figyelhettük meg ennek az Ü llői úti k lin ikáknál villam osra szálló orvostanhallgatók közt. Ök azonban valószínűleg feltűnősködni, fenegyerekeskedni is akartak : „ép a te r le bourgeois”. De m it gondoljak arró l a 16—17 éves fiúról, ak i a N agyvárad té re n egym agában menve, trá g á r szavakat dünnyögött, m in tha idegen nyelvet tanu lva, a szavakat gyakorolná. M eglepődve néztem rá : részeg ta lán , kora délelőtt? De nem látszott ra jta . Csak önm agában füstölgött valam iért. Bizonyosan így beszél álm ában is.

g sem m iképp sem kívánatos jelenség, hogy a fiatalság egy részének beszédstílusa így eldurvult. A baj orvoslását m egkönnyítené az okok és a források alapos fö ltárása.

K O V A L O V S Z K Y M IK L Ó S : A Z I F J Ü S Ä G N Y E L V É R Ő L 69

Ez részletes k u ta tás t kívánna. A helyzetkép tényei m ögött csak egy-két tényezőre u ta lnék itt, megfigyeléseim és értesüléseim alap ján .

Sokszor vétkes a családi környezet. G yakran hallok lakásokból kiharsogó durva lárm át, veszekedést; így v itatkozik férj és feleség, ilyen hangon pöröl az anya gyer­mekeivel, s term észetes, hogy e példák h a tásá ra ők is ilyen stílusban beszélnek egymás közt. M ikor felnőnek, a szülők tetézve kap ják vissza tő lük a lecke tanulságait.

Ne csodálkozzunk, ha ilyen környezetben felnövő s az iskolából félig m egalapo­zott erkölcsi műveltséggel kilépő fiúk és leányok, közös m unkahelyeken dolgozva és házibulikon szórakozva, éppen a szertelenségekre legjobban hajlam os korban s a két nem közti szabadabb és term észetesebb kapcsolattól is bátorítva, különösebb gátlás nélkül ezen a nyelven érintkeznek. A nőknek a m unkában való általános részvétele, a női dolgozók megszokott je len léte és a „női egyenjogúság” torz é rte l­mezése is elősegítette ezt. A je lek szerin t gyakran az idősebb dolgozók is rossz példát m utatnak . Lehet, hogy velük így beszélt egykor a m esterük vagy a főnökük, de ez a hang nem lehet ve le já ró ja a dolgozók m ai életének.

Végül m egem lítjük az irodalm unkban, különösen a novellákban, színdarabok és film ek párbeszédeiben m eghonosodott na tu ra lis ta stílust. Azok a szavak, am elyek régen — még kipontozva is — tabuk voltak nyom tato tt szövegben és a színpadokon, ma vaskos, de könnyed term észetességgel s gyakran ok vagy szükség nélkül h a r­sognak szem ünkbe-fülünkbe. Az író szinte tetszeleg használatukkal, m intha így bátornak és korszerűnek érezné magát. Az okot és az okozatot nem ak a rju k föl­cserélni: az irodalom ábrázol, a valóságot m u ta tja be, de an n ak hang ját fölerősíti, és a maga tekintélyével m integy szentesíti, no rm akén t terjeszti. Kevéssé valószínű, hogy az Üllői úton ődöngő fia ta lok volnának az irodalm i fo lyóiratok olvasói és a színházak törzsvendégei, hogy onnan tanu lnák el — vagy helyesebben: vissza — „szalonképtelen” stílusukat, de ne feledkezzünk m eg a rád ióban közvetített szín­darabok, hangjátékok, je lenetek és főként a film ek hatásáról: ez m integy m egerősíti ifjúságunkat ab b an a hitében, hogy az a hang, ahogyan beszél, nem elítélendő vagy éppenséggel visszariasztó, hanem term észetes, ső t „irodalm i”. (A 18 éves korhatá rt a mozikban sem veszik szigorúan, a televíziónézés pedig m agánügy, és sok családban közömbösek vagy liberálisak a m űsor erkölcsi, nevelési vonatkozásait illetően.)

Ehhez já ru l még az is, hogy íróink, ú jság író ink jellem festő szándékkal, a m iliő­ra jz h itelesítéseként vagy csak divatból sokan használják írásaikban az ifjúság szavait, kifejezéseit. Ez persze tetszik az if jú olvasóknak — még a gúnyos idéző­jelben kiem elve is —, hiszen önm agukra, nem zedékükre ism ernek, anélkül, hogy az önkritika igénye föltám adna bennük.

Az irodalom ma többnyire közvetítő csatornákon ju t el a tömegekhez, s jó vagy rossz példájával egyarán t hat, u tánzásra késztet. Főként vidéken érvényesül ez a köz­vetett hatás. N em tud juk ugyan pontosan, hogy a vidéki fiatalság körében m ilyen m értékben jelentkezik az érintkezés hang jának durva szabadossága, de lényeges „minőségi” különbség alig lehet. Igaz, hogy fa lun a paraszti beszédm ódnak öncélú trágársággá fa ju lásá t gátolja még ném iképp a szorosabb közösség évszázados illem ­hagyománya. A főváros példája azonban beszédm odor dolgában is példa és vonzó eszmény, jó és rossz irányban egyaránt. S ha tásá t nem csak az újság, film, rádió és televízió közvetíti, hanem a B udapestre áram ló vidéki fiatalságnak a faluval való élő kapcsolata is. Hangnem tek in te tében te h á t eltűnőben van m ár a különbség falu és város fiatalsága közt, b á r nem ez a fejlődés legkívánatosabb iránya, m űvelődési fo rradalm unknak pedig nyilván nem ilyen egyenlősítés a program ja.

A beszédm odor általános eldurvulásának a harsány, ta p in ta tlan és ízléstelen hangoskodás m elle tt egyik szerényebb m egnyilvánulása a nyegle vagy gúnyos tiszte­letlenség. A fa ter és a m uter ú jabban m ár m egm agyarosodott: .az öregem és az öreg­lány le tt belőle, ezzel azonban korántsem á llt vissza a családban a hagyományos

7 0 K O V A L O V S Z K Y M IK L Ó S : A Z I F J Ú S Á G N Y E L V É R Ő L

gyermeki szülőtisztelet. (Tisztelet a kivételnek; rem éljük , hogy falun sem gyöke­rezett m eg ez a divat.) Meglepő, hogy gyakran úgynevezett „jobb” családok gyer­mekei is, ak ik a családon belül egyébként m eg tartják a beléjük nevelt kötelező illem et, m ihe ly t pajtásaik között vannak, szüleik pedig hallótávolságon túl, á tvál­tanak korosztályuk nyelvére.

Ugyanilyen elriasztó és kiábrándító fiúk és leányok „társalgási” stílu sa is. Külö­nösen feltűnő és visszataszító az a mód, ahogyan a f iú k a lányokról, udvarlásról (szerelm et nem m ernék mondani), sőt m agukkal a leányokkal beszélnek. H allgatva őket, az a benyom ásunk, hogy a két nem viszonyából hiányzik m inden finomság, jó ízlés, hogy eszm ényiségről ne is szóljunk.

„Csurgli közben a krapek kistírölte magának a csajt. M egkomálta, hogy jó m ankói vannak, s h ívta rázni egyet. A z tá n addig szövegelt neki, addig fűzte, m íg az is beleesett.” Így hangzik egy m ai ism erkedés elbeszélése. Van, ak i az t állítja, .hogy ez a modor csak fölvett, kötelező divat-póz. Sem m it komolyan nem venni, m indenből tréfá t, gúnyt űzni: ez a m ai ifjúság nagy részének hallgatólagos jelszava. Illem szabályuk pedig: tilos érzéseinket kim utatn i, m egvallani; érzelm eskedni vagy m eghatódni, valam in csodálkozni meg éppenséggel m élta tlan hozzánk. Fölényes közöny: így hangzik korszerű form ában felú jítva Pythagoras nil adm irari-ja.

Hogy m ennyiben póz ez, és m ennyire őszinte, azon lehe t vitatkozni. T alán van ̂benne ném i divatos k iábrándultság is, de lehet, hogy a világot frissiben fölfedező fiatalság önteltsége vagy m ég inkább: an n ak a nem zedéknek a fölénye, am ely bele­született a z em beriség egyik legmozgalmasabb, szélsőségek közt viharzó történelm i korszakába, tan ú ja világot átalakító változásoknak, az évezredek rácsai közül kitörő em beri szellem hódító szárnyalásának. A fiataloknak m ás a világképük, új a szem­léletm ódjuk. Szám ukra m indennapos, átlátszó jelenség az, am i az idősebbek nagy részének ism eretlen és érthetetlen , sokszor félelm etes dolog: rejtély, csoda. Term é szetes tehá t, hogy ennek a készen kapo tt ú j v ilágnak a birtokában, ahol ők olyan otthonosan és biztosan mozognak, a fiatalok fölényesen tekintenek a tájékozatlan, csodálkozó vagy riad t „öregekre”, lenézik, „lesajnálják” őket. Nem is gondolnak arra . hogy azt, am it ők oly m agától értetődőn birtokolnak, az elő ttük já ró nem zedéknek köszönhetik. Ism erjük el azonban, hogy a társadalom m aga segített lova t adni a f ia t a lo k alá. „A jövő rem ényének és zálogának”, a gyerm eknek és az ifjúságnak kultusza7'barm ilyen szép és eszményi jelszó, visszájára fordulhat. A fiatalok egyen­

jogúságának hangsúlyozása, am ellyel voltaképpen külön jogok, kedvezések és előnyök járnak, könnyen tám aszt bennük indokolatlan igényeket. A tizennyolcadik évvel bekövetkezett nagykorúság, az éretlen fővel elérhető jó kereseti lehetőségek és az ezzel já ró önállóság, költekező élet, a korai házasság m egnöveli a fiatalság önérzetét, sokszor anélkül, hogy az if jú i könnyelm űséget fö lváltaná a felelősségtudat. Az ifjúság biológiai és társadalm i érése nincs m ég összhangban, s ez sok zavart, ellentétet szül.

A külföldi, főként a nyugati ifjúság hasonló m agatartásáró l és valóságos filo­zófiává rögződött életszem léletéről sok tudósítást o lvashatunk. A .tőkés v ilág „szabad- ságeszm éjé”-nek jegyében m ég szélsőségesebb, torzabb és társadalm ilag káros, sőt veszélyes tünetei, m egnyilvánulásai is szü letnek ennek az ú j, általános életfelfogás­nak. A történelem , a társadalom tudom ányok és a lé lek tan kutatói elem zik a m ai fiatal nem zedék sajátos életfelfogását, ezt a háború u tá n i világjelenséget (1. a huli­ganizm us problém ájáról pl. K onrád György cikkét a Je lenkor 1963. 3—4. számában). Mi i t t csak néhány nyelvi tükröződését v illan tjuk fel, ezzel járu lva hozzá a kérdés vizsgálatához. Nyilván hasonló m egfigyeléseket lehet te n n i más országokban is az ifjúság nyelvéről.

A fölényes életszem lélet egyrészt abban nyilvánul meg, hogy a fia ta lo k , ha jla ­mosak hányaveti, fitym áló sem m ibevevéssel vagy tréfás-kedélyes lebecsüléssel fo-

K O V A L O V S Z K Y M IK L Ó S : A Z IF J Ü S Á G N Y E L V É R Ő L 71

gadn i m indent, am i érték, komoly dolog, és tisztelet, megbecsülés tárgya, másrészt pedig" — m indent elbagatellizáló szem lélet furcsa ellen téteként — rik ító túlzásba esni. A százforintos a fiatalok nyelvében csak egy rongy, a nyakkendő kultúrm adzag, a z au tó pedig láda, kasztni, p léhskatulya . A rom bolás, pusztítás és pusztulás, veszedelem , katasztrófa, szerencsétlenség, szenvedés, halá l nekik sem m iség vagy puszta izgalom, érdekesség és látványosság. L egtöbbjüknek a háború m á r nem közvetlen élménye, gengszterfilm eket nem látnak, a ponyvairodalom is lassan ki­pusz tu l a piacról, lap jainkban nincsenek „szenzációs”, vérfagyasztó rém -riportok. H onnan táplálkozik h á t mégis ez a látszólag ta la jta lan felfogásmód? Ügy véljük, elsősorban az ösztönös kam asz-kegyetlenségből, s tá p lá lják a még m indig fel-fel- hukkanó ponyva-hatások, a politikai nevelő szándékú háborús és fasisztaellenes film ek , am elyekben azonban a fia ta lo k a t szinte csak az izgalom, a „bunyó”, lövöl­dözés köti le; a fegyver és az erőszak, a kegyetlenség és a „vagány” vakm erőség im ponál nekik. Valóságos élvezettel tu d já k elmesélni, hogyan nyírtak ki valakit a film ben, hogy a ficere (fickó) k in yú lt (elájult, m eghalt) a szalám itól (gumibot, verés), vagy hogy egy hapsi fe jreá llt (felborult) a m otorral, és m in d já rt nyaszlett, kibuggyant, k ip rü ttyen t (meghalt).

A túlzás az elbeszélő egyéniségének fontosságát, vélem ényének súlyát, a történet izgalm as, nem m indennapi voltát a k a r ja éreztetni s az érdeklődést felcsigázni. Ez az ösztönös szándék és az egyéni k ifejezésre való törekvés szüli a fan tasztikus jelző­ö tle teket, am elyek az értékvesztett baromi jón és a szörnyű szépen vagy irtó kiasszon .tú llic itá lva ak a rn ak h a tást elérni. Így le tt az elism erés kifejezője a haláli, atom i, yilági, oltári m elléknév. H asználatuk korosztályhoz van kötve. A m ikor egy mama a Corvin áruházban ezt m ondja k islányának: Oltári töm eg van i t t — éppoly nevet­séges volt, m in tha a gyerek m atró zru h ájá t viselte volna.

N éha e szertelen vagy látszólag logikátlan jelzőhasználat e redeté t is fölfedez­h e tjük . A hullajó, hullaelegáns ny ilván a hullafáradt m in tá já ra keletkezett, az ú jab­b an divatozó tök-elő tag pedig a szellem i korlátoltság vagy bénultság nagy fokának kifejezéseiből v á lh a to tt ki: buta, m in t a tök, részeg, m in t a tök, tök fej. Az .egészen, te lje sen ’ határozóval rokon tö k é le te sen ’ szó hangzásbeli hasonlósága is belejátsz­h a to tt abba, hogy a fiatalok tö k feke te ruhában já rnak , tökfeketébe öltöznek, m ert nek ik tökm indegy, m it m ondanak vagy gondolnak ró luk : Ők a tökutolsó d iv a t szerint ö ltöznek, és töksötétben is tudnak táncolni. Ú jabban a m eredek m elléknév le tt ilyen d ivatos „m indenes” jelző: m eredek dolog, kérdés, ügy stb. Jelentése: nehéz, kényel­m etlen, veszélyes, ~kényes, „rázós” — nyilván a m eredek út, lejtő, lépcső, létra stb. szókapcsolatokból való értelm i áttétellel.

Az eredetiség ilyen hajszolása azonban célját téveszti: az új, m eghökkentő szó- használa t rögtön utánzókra, helyesebben: m ajm olókra ta lál, m indenki az t használja, s egy-két h é t a la t t .elkopik, elveszti az eredetiség varázsát. Ü jabb, lehetőleg még furcsább , m eghökkentőbb vagy m ulatságosabb »ötletre van szükség, még bizarabb asszociációt, képet, szót, kifejezést kell ta láln i a hatás elérésére és fokozására. Ezért van az ifjúság divat-nyelve — az argóhoz hasonlóan — folytonos változásban, meg­ú ju lásban . E ttől a „fejlődéstől” pedig nem illik elm aradni. A legfrissebb, napi szó- h aszná la to t kell ism erni, m ert am i tegnap volt d iva tban ,^az m a m ár elavultnak szám ít. (Példaanyagunk is á lta lában egy bizonyos időszak vagy időpont nyelvhasz­n á la tá t tükrözi, n éh a szinte csak p illanatny i s azóta esetleg m ár e lavu lt érvénnyel.)

A durva, nyers, drasztikus, gyakran csak önm agáért való trágárkodással érdekes e llen té tb e n áll az illetlen vagy nem „szalonképes” szók és kifejezések szépítő álcá­zása, helyettesítése. Ilyen pl. bizonyos testrészek m egnevezésére a zrityó, tejcsarnok, erké ly , kéjbarlang, broki stb. A jvécé fogalom körének szókincse is igen változatos: pl. a hely m egjelölése a diáknyelvben kantin , klub,~lTávéház, napozó, kru tyó stb.; bizo­

7 2 K O V A LO V SZK Y M IK L Ó S : A Z IF JÚ S Á G N Y E L V É R Ő L

nyára alkalm i helyzetből született a Zolihoz m egyek kifejezés. A vizeldében a fiú k a m űszerfa lhoz állnak, és leföldelik az antennát, vagyis brunyálnak, brindzölnek. Aki rosszul lesz a tin tá tó l ( = ital), kidob ja a taccsot vagy a prém et ( = rókázik). Rend­ellenes testi tu la jdonság tréfás megnevezése a csillagvizsgáló ( = kancsal).

A m in / lá tjuk , a köznyelvi szók és kifejezések ú j értelm ű használata nagym ér­tékben .jellem ző az ifjúság beszédm ódjára. A jelentésváltozásban m egnyilvánuló képzettársítás a legtöbb esetben jó l nyomon követhető. Pl. colos — magas, hosszú (col = hosszmérték); csöves — 1. vagány, csavargó (eredetileg építkezéseknél, beton­csövekben megbúvó, o tt tanyázó hajlék talan , csavargó); 2. hetvenkedő, nagyhangú fickó, ak i „m indenben benne van” ; 3. a divatos szűk csőnadrágot viselő, a legújabb d iva t szerin t öltözködő, feltűnő viselkedésű fiú, fiatalem ber (nőre is m ondhatják); fázós — félénk, gyáva (aki m indentől remeg); tip li = daganat (kidudorodik, kiáll); fe jreá ll = felborul, elzuhan; burkol, beburkol va lam it = eszik; kibuggyant valakit: megöl, leszúr valakit, vérét ontja; to ll — haj; csattogó, surranó, topogó = cipő; húzás! = gyerünk, fussunk, m eneküljünk, szökjünk m eg v. el! (a sugárhajtású repülő­gép m aga után húzza a csíkot); ugrik valami = elvész, eltűnik, elfogy; elköltik , e lad já k stb., fej, fa rok stb. = férfi, fiú, fiatalem ber; alak , fickó; gáz!, gáz(os) a helyzet ■(= vigyázz!, baj van, veszélyes a helyzet) stb. Csak néhol látszik önkényesen ötlet­szerűnek vagy hom ályosnak, ta lányosnak az új je len tés eredete. P l. kóró ( = fiú), dinka ( = buta, falusi), hurka ( = vacak, hitvány, gyatra , link), rigó ( = cigarettacsikk).

^legesik^-hogy a köznyelvi szót rokon értelm ű (vagy alakú) p á rjá v a l helyettesítik , szinte csak a változtatás, a kedélyes ö tle t kedvéért; ilyen a belépődíj, belépőjegy helyett a beugró. M áskor a régebbi csibésznyelvi szót „fejlesztik tovább” : a dörzsölt (=,. m inden hájja l megkent) vagányból így le tt a finom abb csiszolt fickó. A ném etnek is h ibás óné zsenir (ohne sich zu genieren), ta lán éppen torz voltával sugallta a tré fás „m agyarosítást” :, óné zsanir v. zsinór.

A m odern köznyelvnek, főként a nagyvárosi em ber szókincsének a. technika m elle tt legbővizűbb tápláló ja, gazdagító ja az argó. A m inden ú jon rögtön kapó ifjúság pedig elsőként veszi á t a vagány-nyelv szavait, s ezek a fővárosból szinte- a rádióhullám ok sebességével te rjed n ek el a legtávolabbi faluban, ső t a tanyavilág­ban is. Külön nem soro ljuk föl őket; példáink közt m indenütt ta lálkozunk az a rg ó elem eivel. H asználatukkal függ össze az ifjúság nyelvének gyors, szókincsbeli válto ­zékonysága, divatszerű alakulása.

A köznyelvtől eltérő, de m inden titkosság, vagy leplező szándék nélküli, inkább csak já tékosan elkülönülő szóhasználat term észetesen főként azokra a fogalomkö­rök re töm örül, am elyek leginkább a fiatalság érdeklődésébe vágnak, életform ájához legszorosabban hozzátartoznak. Tanulm ányom m egírása u tán vettem kézbe, mintegy ellenőrző összehasonlításul, Dobos K árolynak 65 évvel ezelőtt m egjelent kis m un­k á já t: A magyar d iáknye lv szótára (1898). A szorosan v e tt iskolai é let szavain kívül a nő, ita l, étel, evés, ivás, testi szükségletek, pénz, dohányzás, k árty a fogalom körébe ta rtoz ik szerinte a diákszókincs je len tős része. E körök ma sem változtak, csak Ú jakkal bővültek.

A diákok körében a tan ítók -tanárok bece- vagy gúnynevén kívül igen kedveltek és általánosak a já tékos rövidítések. A régebbi diri, tancsi ( = tan ító néni v. báci'i> m elle tt él az igazgató ú jabb dré és az osztályfőnök séf, serif neve is. Egyes ta n tá r­gyak szintén külön elnevezéseket kap tak , főként rövidítés a lak jában : tö d (történe­lem), f ö d (földrajz), m a tek (számtan, m atem atika), dögtan (biológia).

Az osztályzatok közül term észetesen a szekunda kapott álcázó megnevezést: a régi 4-est alak járó l fo rd íto tt széknek vagy m ásként bunkónak, dacinak, töknek m o n d ták (betököl = beszekundázik). Az utóbbi nevek az osztályozási rendszer meg­változásával, az érdem jegyek so rrend jének m egfordulásával az 1-esre m entek á t, am elye t szintén a szám jegy a lak já ra u taló fa, karó, léc, deszka, szigony szóval is jelölnek. —--------------

K O V A L O V SZ K Y M IK L Ó S: A Z IF JÚ S Á G N Y E L V É R Ő L 7 3

Az életbe mohó kíváncsisággal belekóstoló fiatalok szám ára term észetesen igen fontos a pénz. A zsebpénzt a bizalm as-kedélyes gázsi, stóla néven em legetik, de főként a z 'a fg o toegfelelő szavait használják: a m ár hosszú ideje forgalom ban levő dohány m ellett az ú jabb steksz szót. T öbbnyire az egyes „cím leteknek” is van külön nevük: a becéző-játékos_/roncsi, az argó-beli maiér (forint), hé maiér (2 Ft), bélás (20 Ft), kiló, lepedő, a fölényés-megvető rongy (100 Ft). Aki pedig vastag ( = pénzes, gazdag, te le van pénzzel), annál könnyen ugrik egy-két százas (elkölti, elveri).

És m ire kell a fiataloknak a pénz? Beugróra a zim óba vagy egyszerűen: a mó-ba (mozi), a lovardába vagy kraválba (tánciskolába), ci-re (cigi), vagy blázóra (röviden: blá), staubra, spanglira (cigaretta). Ha előzőleg jól beburkoltak (ettek), betérnek a haverok a vagányos krim ibe, Jtricsm ibe, tircsim ába, a népies (nép)köpködőbe vagy az előkelő grillbe (ilyen bő a választék az italbolt, vendéglő megnevezésére), bög­re zni, szittyózni, színi, szivolázni, szivornyázni vagy régi módon egyszerűen piálni, inkább csak heccből, felnőtt-játszásból, b á r van m ár köztük, aki b írja a tin tá t, a lét (italt), s betér a haverokkal m inden íré (tréfli, ócska) helyre, nem m ajrézik (fél, megijed, begyulladt, h a m árászkodnak (verekednek) valahol, de ha kom oly a bunyó, akkor lelécel, elrongyol (elfut, meglép, ellóg), m ert spurizni (futni) azt tud. Némelyek bibliaórára is já rn ak (kártyázni).

A verekedésnek, harcnak az életből vagy a film ekből ism ert „kellékei” és a fegyverek term észetesen szintén sajátos, tréfásan, fölényesen kedélyes nevet kaptak: a kés, bicska bökő, a gum ibot szalámi, a boxer m űszer, a revolver pukkan tyú , a gép­pisztoly gitár. Egy-egy nagy „eset” elbeszélését a hábik (barátok, pajtások) az izga­lomtól tá to tt szájjal hallgatják , pedig tud ják , hogy blabla, kam u, ham uka (hazugság, mese, k ita lá lt dolog) az egész.

A _fiúk érdeklődése és beszélgetése term észetesen sokat forog a leányok és a velük való szórakozás körül. U dvarlásnak vagy éppen szerelem nek nem m érnök nevéznf~ezt a tém akört, m ert az a hang, ahogyan a leányokról s á lta lában a nőkről meg a velük való kapcsolatukról beszélnek, sem m iképp sem illik e fogalm ak hagyo­mányos értelmezéséhez. A m ár tisztes korú, de tiszteletlen spiné spinkóvá, sőt spin- kócivá fiatalodott ugyan, a ty ú k d iva tja is letűnt, de nem hinnők, hogy ez változta­to tt és jav íto tt volna a szemléletmódon. A Rozi népiessége m elle tt ugyan a cica még ném i kedveskedést is éreztet, a m irza a z argó keleties hangulatú szava, a tojó vagy a pulyka még lehet tréfás ötlet, b á r eléggé faragatlan , de a (jó) gn t, bőr, dög m ár elriasztó durvaságra vall, am ely a nőben pusztán m agát a teste t lá tja . Az ilyen fiúk körében csak an n ak a lánynak van „becsülete”, ak i „benne van” m inden buli­ban. Fontos, hogy a kobrabűvölőnek (csinos nő) jó m ankói (láb) legyenek, tudjon rázni, lötyögni, csörögni, pörögni, csurglizni, trappoint (táncolni; igen gazdag erre is àT szTnonimasor), s ha u tána a srác hazatolja a csajt a plécsóból (tánc, tánciskola, mulatság), ne fázzon (húzódozzon) attó l, hogy még egy k icsit sm aciznak, sm árolnak (csókolóznak) a kapuban.

P ersze fontos, hogy az em ber ne legyen topis, hanem tetőtől talpig csöves.H a az em ber új culát, rucit (ruha) kap vagy vesz, a náci, nasztó (nadrág) jó

csöves (szűk) legyen — am íg az a d ivat —, a jakó, bré (kabát) pedig olyan, hogy az em ber deltás (izmos) palinak lássák benne. A pulcsi vagy fekete legyen, vagy olyan vad színekben és m in tákban tobzódó, hogy m esszire virítson. Nyáron nem kell felkötni a kultúrm adzagot. A cipőre épp olyan nagy gondjuk van a fiúknak, mint a nőknek. E rre m u ta t az is, hogy m ilyen sokféleképpen nevezik: topogó, csattogó, surranó, tréfásan: tyúkszem tok. Dicséretes dolog viszont, hogy a csukát — ha hiú­ságból is — m indennap jól kism irglizik (kitisztítják, kifényesítik).

M ásik nőies vonás a fiúkban a hajviseletükkel való aggályos, szinte szertartásos törődés. Sajnos, nem an n y ira a haj tisztasága és ápolása a gondjuk, hanem a minél egyénibb, feltűnőbb, sokszor elvadult fejdísz kialakítása. Percekig készülődnek a

7 4 K O V A L O V SZ K Y M IK L Ó S: A Z IF JÚ S Á G N Y E L V É R Ő L

tü k ö r előtt, hogy jó l álljon a toll, a háré, (ném et Haare), a séró (haj, frizura), am ely -akkor igazán kasa (szép, jó), ha borotvahajvágással röv id re kurtíto tt, lakkal kem ényre lap íto tt betonséró, betonfrizura.

A gépek, a technika irán ti érdeklődés és a gyorsaság szenvedélyéből vagy divatjából következik, hogy m inden fiatalem ber á lm a egy kasztni, láda, járgány, pléh- skartulya (autó), s hogy legalább százzal v. százassal tép jen (Î00 km -es sebességgel hajtson), am ikor leruccan a Balcsira (Balaton). De nem rossz egy. pléhkecske vagy benzinkecske (m otorkerékpár) sem, m ert azzal is lehe t jó l repeszteni (hangos k ipufo­góval rohanni), s ahhoz m ár hozzátartozik a tyúkrázdán ülő benzin tyúk (ha nem is így nevezik már). K ezdetnek azonban megteszi egy csőszamár, bicaj is (kerékpár), lehet vele csalinkázni (kószálni) az Ülcsin (Üllői út).

Az eddigi példaanyagból is kitűnik , hogy term észetesen az ifjúság nyelvébe is behatolt rohanó korunk jellemző tünete, a rövidítések divata. Szókurtítások-torzí- tasok, sőt betűszók is gyakoriak. A cigi és a m ozi tovább röv idü lt ci-vé és m ó-va A Házibulit pedig bizalm as rövidséggel csak hábé-nek em legetik, ta lán az ÜB, SZB vagy a sportnyelv: N B rövidítés m in tájá ra . Hogy fiatalságunk kedvelt s általános köszöntése le tt az olasz csao, abban az idegenszerűség vonzó varázsa m ellett bizo­nyára rövidsége is szerepet játszott. A szervusz sz in te csak jelzésszerű a lak ra zsugo­rodott: szia, sőt szí , de újabb já tékos hajtása is nőtt, a szerka.

Az egy-egy gyakori szó helyében elburjánzó elnevezés-ötletek bőségével, tehá t a látszólagos gazdagodással szem ben érdekes negatív jelenség a legkülönfélébb fogalm aknak ugyanazon szó a lá fogása] a hanyagu l általánosító, teh á t a nyelvet szegényítő, p rim itív szóhasználat. O lyan ez, m in t az izé, és a hogyishívják fertőzése. Д gondolkodás kényelmessége, bizonyos nyegle pontatlanság, nem törődöm ség vagy — ha jobbhiszem űek vagyunk — egy d ivat m ajm olása nyilvánul meg benne. Föl­vethetjük azonban a_kérdést: vajon ebben a gondolati kényelm ességben és kifejezés­beli henyeségben nem a legrövidebb ú t ésszerű kényelm e, a legkisebb ellenállást kereső célszerűség, a nyelv gazdaságossága ny ilvánu l-e meg?

.Nem tudom , m ennyi része van ebben a sa jtó n ak illetőleg az irodalom köz­ve tlen vagy közvete tt hatásának (film stb.). H írlap írásunkat hosszú időn á t elszür- k íte tték a gépies szólam ok és a közhelyek (a sa jtó sohasem szabadulhat meg egészen tőlük); irodalm unk is főként ta rta lm i és eszmei korszerűségével a k a r t nevelni. Sok ú j, fia tal író, m esterségének fogásait próbálgatva, csekélyebb érdeklődést, illetőleg érzéket és tehetséget m utato tt a m egform álás, a stílus kérdései irán t. A fejlődés ellenére még m indig elég gyakori sajtónkban és irodalm unkban a hevenyészett, elnagyolt vagy töredékes fogalm azás, a henye, felü letes, pongyola szóhasználat és valam i fiatalosan nyegle hang. Az ifjúság, am elyet am úgy is a könnyű, szórakoztató olvasm ányok vonzanak, fokozottan k i van téve az igénytelen stílusú m űvek m eg a g y atra fordítások nyelvszegényítő hatásának.

A fiataloknak m inden kisebb, közelebbről m eg nem nevezett vagy meg nem határozható tá rgy : bigyó; ak á rm it csinálnak, m űvelnek, készítenek: bütykö lnekvalam it; elismerő, dicsérő, kiemelő, nagyító je lzőjük pedig m indenre a csöves, kasa, klafa, frankó, háláli, ső t halálfrankó, oltári vagy m ás, éppen divatozó ilyen szó. Az általános és túlzó becsm érlő jelző pedig a lepra. A k ár elköltik pénzüket, ak á r elad­nak vagy elcserélnek, azaz elcsencselnek valam it, a k á r elvész, e ltűn ik vagy ellopják, az m ind ugrik. A m óka, tréfa, hecc, csíny, verekedés, szórakozás, m ulatság, kirándulás, m unka, kereseti alkalom vagy valam ilyen ügy, üzle t egyarán t buli. Ezek a „m indenes szavak” többnyire a leggyakoribb fogalm akat jelö lik , éppen azért folytonosan ism ét­lődő elemei az ifjúság nyelvhasználatának, s a gyorsan cserélődő szinonima-bőség m elle tt sokszor m égis a szegénység, legalábbis a gondolatszegénység benyom ását keltik.

Eddigi fejtegetéseinkben és példacsoportjainkban is igyekeztünk kiemelni az

árnyo lda lak , a nagyrészt ta rta lm i jellegű kóros és káros jelenségek m elle tt — am e­lyek problém alátásunk szemszögéből nézve ta lán nagyon is elsötétítik a képet — azo k at a főként a lak i sajátságokban jelentkező vonzó, rokonszenves vonásokat, te t­szetős és hasznos fejlem ényeket, am elyek nyelvészeti szem pontból is érdekes je len ­ségek, és m ind etikai, m ind stiláris tek in te tben pozitív értékűek. A tárgyilagosság jegyében és a további következtetések a lap jáu l most ism ét hangsúlyozzuk az ifjúság nyelvi jellegzetességeinek kettéválasztását: meg kell különböztetnünk azt, am i el­ítélendő, k ivetn i való és azt, am it valóban az ifjúság jellem ző nyelvi jegyeinek sze­re tn é n k tudn i: a pezsgő elevenséget, sokszínű gazdagságot, a folytonos m egújulásra ~kés;T fogékonyságot.

P éldá ink közül sokat lehetne ú jra idézni a rra , hogy m ennyi ötlet, eredetiség, a szem léletnek milyen, szin te gyerm eki vagy költői frissesége lü k te t a fiatalok beszé­dében. G ondoljunk csak egyes fogalom körök szinonim a-gazdagságára, a szóalkotás játékosságára, a szóhasználatban és a kifejezésekben rejlő harsány vagy groteszk hum orra. A z ifjúság kifogyhatatlan életerejének burjánzása ez. Em lékeztetőül íme tnég néhány példa m utatóba: a lelkes érdeklődést m utató, figyelm et m ím elő diák terepszínű pofát vág az órán, de tízpercben panaszkodik, hogy hőbörög vagy háborog a belügym iniszter (éhes, korog a gyomra), délu tán pedig edzésre (korrepetálásra) megy, pedig többet érne egy kis bibliaóra (kártyázás). A m űegyetem isták tavasszal óra helyett inkább a G ellért tanszékre m ennek konzultálni a leányokkal. H a unalm as a film, hülyére ü lik a fen ekü ke t a m oziban; az utcán m egbám ulnak egy kétlábú kirakatot (nagyon divatos, kiöltözött, agyonpiperézett, felcicom ázott nőt); h a m eg­un ják hallgatn i valakinek a süket dum áját, le intik: Vedd le a lem ezt! Az új d ivattánc, a tw ist is m egszülte a szójátékos köszöntést: T viszteletem !

K O V A L O V SZ K Y M IK L Ó S : A Z IF JÚ S Á G N Y E L V É R Ő L 7 5

Szám ba vettük futólag — a teljesség igénye és a rendszerezés szándéka nélkü l — az ifjúság nyelvének néhány jellem ző sa játságá t: kóros és káros tüneteit, v adha j­tásait és pezsgő, te rm ékeny elevenségének, vonzó, színes gazdagságának je le it egy­arán t, hogy m érlegelhessük értékét az általánosan elítélő vélem énnyel szemben.

M egfigyeléseim néhol ta lán egyoldalúak, fejtegetéseim rapszodikusak. V itatható pontok, túlzó m egállapítások, tovább finom ítandó, árnyalandó részletek, csak érin ­te tt, de m ég kifejtésre vagy válaszra váró kérdések is bizonyára vannak bennük, írásom inkább csak k ísérlet; célja főként az, hogy rá irány ítsa a figyelm et egy sok rosszallást k e lte tt társadalm i-nyelvi jelenségre.

K étségtelen, hogy az ifjúság nagy részére jellem ző nyelvhasználato t betiltani, ki­átkozni, tűzzel-vassal üldözni éppoly rem énytelen vállalkozás volna, m in t eltöm ni, le­fo jtan i egy vulkáni mélységekből sok atm oszféra nyom ással feltörő hőforrást. Ahogy azonban ezt kútfőbe foglalják, vizének vad ere jé t a technika segítségével megfékezik, fo rróságát m egszelídítik a hasznosításhoz, éppígy kell és lehet az erkölcsi neveléssel, a m űveltség és a jó ízlés fékező ere jével csillapítani a fia ta l lélek vad életenergiáit s m érsékelni m egnyilvánulásának, az ifjúság nyelvének szertelenségeit, enyhíteni kirívó tú lzásait, lecsiszolni és elsim ítani a szocialista em berhez m éltatlan durvaságait. A fiatalság ösztönösen felbuzgó és k iapadhata tlan nyelvterem tő ere jének forrásvize akkor m ajd értelem és ízlés szabályozta csatornákon á t m egfrissítheti, és gazdagítón tá p lá lh a tja az egyetemes m agyar nyelvhasználatot.

K O V A L O V SZ K Y M IK LÓ S