nyirokmasszázs

14
Nyirokmasszázs A nyirokrendszer anatómiája és élettana A nyirokér és működése Nyirokcsomók Nyiroködéma Nyirokdrenázs célja, hatásai Indikációk, kontraindikációk Nyirokkezelés fogásai alapfogások ödémafogások Anatómiai egységek kezelése Érrendszerünk egy nyílt és egy zárt rendszerből áll. A zárt rendszert az artériás és a vénás rendszer, míg a nyílt rendszert a nyirokérrendszer alkotja. A nyirokrendszer egy pókhálószerű érrendszer, melynek feladata a nyirokköteles folyadék összegyűjtése és elszállítása. A nyirokrendszer anatómiája és élettana: a nyirokköteles folyadék azon anyag-, illetve folyadékmennyiség, amelyet a szövetközti térből összeszedve a nyirokrendszernek "kötelessége" visszaszállítani. Sajátossága, hogy nagy molekulasúlyú anyagcseretermékeket is tartalmaz, vagyis fehérjedús folyadék – emiatt a vénákon keresztül nem képes visszaszívódni. A nyirokérrendszer a szövetközti térben kesztyűujjszerűen elhelyezkedő, vakon végződő kezdő erekkel indul. Ezeket latinul initialis ereknek nevezzük. Ezek a kapillárisok összegyűjtik az adott terület nyirokfolyadékát, majd összeszedődnek előgyűjtőerekké, azaz praecollectorokká, majd valódi gyűjtőerekké, vagyis valódi kollektorokká, amelyek végül a nyiroktörzsekbe vezetik a nyirokköteles folyadékot. A periféria felől a centrum felé haladva, egyre kevesebb nyirokeret találunk, viszont azok egyre nagyobb átmérővel (lumennel) rendelkeznek, egyre vastagabbak. A valódi kollektoroknak saját billentyűrendszerük van. A billentyűk passzívan működnek, a nyirokfolyadék áramlása működteti őket, így például az ér telődésekor bezáródnak, tehát a nyirokfolyadék nem tud visszaáramolni. A nyirokérben lévő billentyűk közti funkcionális egységet lymphangionnak nevezzük. A nyirokrendszer sok hasonlóságot mutat a vénás rendszerrel: mindkettő visszaszállító rendszer a visszaszállítást billentyűk segítik mindkét érrendszer rendelkezi felületes és mély kapilláris rendszerrel A nyirokér működése, azaz a nyirokköteles folyadék begyűjtése és továbbítása: a szövetközti térben (interstitium) megnőtt nyomás hatására a nyirokér falában található úgynevezett Anker- Valódi kollektor - billentyűrendszerrel

Upload: xtremebooster

Post on 20-Jan-2016

763 views

Category:

Documents


43 download

DESCRIPTION

Nyirokmasszázs

TRANSCRIPT

Page 1: Nyirokmasszázs

Nyirokmasszázs

• A nyirokrendszer anatómiája és élettana◦ A nyirokér és működése◦ Nyirokcsomók

• Nyiroködéma• Nyirokdrenázs célja, hatásai• Indikációk, kontraindikációk• Nyirokkezelés fogásai

◦ alapfogások◦ ödémafogások

• Anatómiai egységek kezelése

Érrendszerünk egy nyílt és egy zárt rendszerből áll. A zárt rendszert az artériás és a vénás rendszer, míg a nyílt rendszert a nyirokérrendszer alkotja. A nyirokrendszer egy pókhálószerű érrendszer, melynek feladata a nyirokköteles folyadék összegyűjtése és elszállítása.

A nyirokrendszer anatómiája és élettana: a nyirokköteles folyadék azon anyag-, illetve folyadékmennyiség, amelyet a szövetközti térből összeszedve a nyirokrendszernek "kötelessége" visszaszállítani. Sajátossága, hogy nagy molekulasúlyú anyagcseretermékeket is tartalmaz, vagyis fehérjedús folyadék – emiatt a vénákon keresztül nem képes visszaszívódni. A nyirokérrendszer a szövetközti térben kesztyűujjszerűen elhelyezkedő, vakon végződő kezdő erekkel indul. Ezeket latinul initialis ereknek nevezzük. Ezek a kapillárisok összegyűjtik az adott terület nyirokfolyadékát, majd összeszedődnek előgyűjtőerekké, azaz praecollectorokká, majd valódi gyűjtőerekké, vagyis valódi kollektorokká, amelyek végül a nyiroktörzsekbe vezetik a nyirokköteles folyadékot. A periféria felől a centrum felé haladva, egyre kevesebb nyirokeret találunk, viszont azok egyre nagyobb átmérővel (lumennel) rendelkeznek, egyre vastagabbak.

A valódi kollektoroknak saját billentyűrendszerük van. A billentyűk passzívan működnek, a nyirokfolyadék áramlása működteti őket, így például az ér telődésekor bezáródnak, tehát a nyirokfolyadék nem tud visszaáramolni. A nyirokérben lévő billentyűk közti funkcionális egységet lymphangionnak nevezzük.

A nyirokrendszer sok hasonlóságot mutat a vénás rendszerrel:• mindkettő visszaszállító rendszer• a visszaszállítást billentyűk segítik• mindkét érrendszer rendelkezi felületes és mély kapilláris rendszerrel

A nyirokér működése, azaz a nyirokköteles folyadék begyűjtése és továbbítása: a szövetközti térben (interstitium) megnőtt nyomás hatására a nyirokér falában található úgynevezett Anker-

Valódi kollektor - billentyűrendszerrel

Page 2: Nyirokmasszázs

filamentumok összehúzódnak. Ennek következtében az endothel sejtek* eltávolodnak egymástól, így a nyirokköteles folyadék beáramolhat a szövetközti térből az érbe. A folyadék a nagyobb nyomásútól a kisebb nyomású hely felé kezd áramolni. Amikor a nyirokérbe áramlott folyadék miatt lecsökken a nyomás az interstitiumban (szövetközti térben) és a nyirok kapillárisok telődése bekövetkezik, az Anker-filamentumok elernyednek, melynek okán az endothel sejtek összecsúsznak, az érfal "bezáródik".

Ezután megkezdődik a nyirokfolyadék érpályán belüli áramlása a centrum felé a billentyűk segítségével. A nyirok a ductus thoracicuson és a truncus lymphaticus dexteren keresztül kerül a vénás szögletbe, amely egy rendkívül alacsony nyomású pontja a vénás rendszernek. A vénás szögletet latinul angulus venosusnak nevezzük. A vena jugularis interna és a vena subclavia találkozásánál, vagyis összeömlésénél található.

A test háromnegyed részében (bal testfél felső negyedében és az alsó testfélben) termelődött nyirok a ductus thoracicuson keresztül torkollik a bal oldali vénás szögletbe. A jobb testfél felső negyedéből összeszedődő nyirok a ductus lymphaticus dexteren át ömlik a jobb oldali vénás szögletbe.

A nyirokköteles folyadék tehát, az angulus venosuson keresztül visszakerül a vénás rendszerbe, azaz a vérkeringésbe. Naponta körülbelül 2 liter nyirokfolyadék termelődik és vezetődik el a nyirokereken keresztül a vénás rendszerbe.

A nyirokkeringést számos hatás biztosítja:• a nagyobb nyirokerek falában található kontraktilis elemek spontán összehúzódása és

elernyedése (pl.: Anker-filamentumok)• az izompumpa, azaz a harántcsíkolt izom összehúzódása és elernyedése • a vénás keringésre ható szívóerők (mellűri nyomás)• ozmotikus nyomás

*az endothel sejtek alkotják a vérerek belső falát, és igen fontos szerepet töltenek be a vérerek növekedésének és működésének fenntartásában.

Nyirokfolyadék útja az erekben

Page 3: Nyirokmasszázs

A nyirokkeringést fokozó tényezők:• a keringő vér mennyiségének növekedése• a vénás nyomás fokozódása• a kapilláris nyomás emelkedése• a fokozott izommunka• a plazmában lévő fehérjék mennyiségének növekedése

A nyirokcsomók: a nyirokrendszer alkotásában a nyirokérhálózat mellet a nyirokcsomók is részt vesznek. A nyirokcsomók kötőszövettel körülvett bab alakú szervek, amelyeknek méretei 1-2 mm-től akár 1-2 cm-ig terjedhet. Testszerte 6-700 nyirokcsomó található. Kéreg- és vélőállományból állnak. A kéregállományban található tüszőkben a B-lymphocyták*, míg a velőállomány és a kéregállomány határán a T-lymphocyták* képződnek. A nyirokerek a nyirokcsomókban szedődnek össze, vagyis áthaladnak azokon. A bevezető ereket vas afferensnek, a kivezető ereket vas efferensnek nevezzük. A bevezető erek a bab alakú szervek domború felén lépnek be, a kivezető erek a homorú felén, a hilusnál (nyílás) lépnek ki.

A nyirokcsomók kettős szerepet töltenek be. Egyik szerepük magának a nyiroknak a megszűrése, megtisztítása, azaz szűrőként működnek. A kórokozókat és a szervezet számára káros anyagokat kiszűrik, hogy a vénás keringésbe már ne juthassanak be. Másik fontos funkciójuk lymphocyták (nyiroksejtek) képzése, melyek tulajdonképpen fehérvérsejtek. Így részt vesznek a szervezet védekező mechanizmusában, az immunrendszer működésében is. A nyirokcsomók általában testhajlatokban vagy a szervek kapujában helyezkednek el. A szervekhez tartozókat regionális vagy tájéki nyirokcsomóknak nevezzük.

Nyirokcsomó

*T-helper sejtek: vezérlik az immunválaszt, és fontosak a sejten belüli baktériumok elleni védekezésben.*B-lymphocyták: antitesteket termelnek.

Page 4: Nyirokmasszázs

Főbb nyirokcsomók (fentről lefelé haladva):• Fül előtti és mögötti (Prae- és retroauricularis)• Nyakszirti (Occipitalis)• Áll alatti (Submentalis)• Állkapocs alatti (Submandibularis)• Felületes és mély nyaki nyirokcsomólánc• Kulcscsont fölötti (Supraclavicularis)• Szegycsont melletti (Parasternalis)• Hónaljárki (Axillaris)• Bordaközti (Intercostalis)• Könyökhajlati (Cubitalis)• Emésztőrendszeri (Gastrointestinalis)• Csípőtájéki (Iliacalis)• Lágyékhajlati (Inguinalis)• Térdhajlati (Poplitealis)

A nyiroködéma

A nyirokrendszer elégtelenné válása következtében nem képes elszállítani és visszajuttatni a nyirokköteles folyadékot a szövetközti térből, így az ottreked (pang) és nyiroködéma alakul ki.

A nyiroködéma típusai:

Elsődleges, vagy primer nyiroködéma: a nyirokrendszer veleszületett fejlődési rendellenessége, a nyirokrendszer hypoplasiája, azaz fejletlensége.

Ennek kétféle oka lehet:1. mennyiségi (kvantitatív), amikor a nyirokrendszer fejlődése során nem alakult ki elegendő

mennyiségben valamelyik alkotója2. minőségi (kvalitatív), amikor a fejlődés során a nyirokrendszer minőségbeli elmaradást

mutat

A fejlődésnek minél differenciálatlan stádiumában következik be a rendellenesség, annál nagyobb az esély arra, hogy egyéb kötőszöveti betegség is társuljon a nyirokkeringési problémához. Gyakran előfordul például hogy primer nyiroködémához primer varicositas (visszeresség) társul.

Fajtái:1. Congenitum (születéskori)

• 0-1-2 éves korig, azaz születéskor, vagy a születés körül alakul ki• primer nyiroködémák 5-10 százalékát teszi ki• általában lábakon jelentkezik, de az arcon, karokon, vagy akár a nemi szerveken is

kialakulhat• nőknél kétszer gyakrabban fordul elő, mint férfiaknál

2. Praecox (fiatalkori)• 35 éves kor alatt alakul ki• primer nyiroködémák 80%-át jelentik• nagyrészt nőknél várható a kialakulása

Page 5: Nyirokmasszázs

3. Tardum (idősebb kori)• 35 éves kor fölött alakul ki• az elsődleges nyiroködémák 10 százalékát teszik ki• túlnyomóan nőknél fordul elő

Másodlagos vagy secunder nyiroködéma: abban az esetben ha valamilyen károsodás éri a veleszületetten ép nyirokrendszert - közvetlen vagy közvetett - és nem képes ellátni feladatát, másodlagosan nyiroködéma alakul ki.

Leggyakoribb okai:

1. Daganatos megbetegedések:• magát a nyirokrendszert érinti a daganatos elváltozás (pl. lymphomák)• mikor a megbetegedés a nyirokrendszeren kívül alakul ki, de közvetett módon érinti azt

Amennyiben a második ok van jelen, okozhatja:• egy tumor metasztázis (áttét), amely magában a nyirokrendszerben (nyirokcsomókban)

alakul ki• az áttét műtéti eltávolításának következménye, amely hiányt eredményez a nyirokköteles

folyadék útjában, vagyis a nyirokrendszer működésében (pl. emlőműtétek utáni hónaljárki nyirokcsomók részleges vagy teljes eltávolítása – axillaris blockdissectio)

• tumor okozta nyirokér kompresszió miatt, melynek következtében akadályozottá válik a keringés

• daganatos megbetegedés következtében alkalmazott sugárkezelés szövődményeként szövetkárosodás jön létre a besugárzott területen, amely érintheti közvetlenül a nyirokcsomókat vagy a felületes nyirokereket, illetve az adott régió szöveteiben kialakult károsodás miatt hegesedés jön létre, amely komprimálhatja (összenyomhatja) a nyirokrendszert

2. Traumák:• Direkt módon: ha maga a nyirokér közvetlenül a sérülés vagy beavatkozás

következtében sérül, pl.: végtag műtétek során, vagy érműtétek közben sérülnek a nyirokerek, vagy esetleg már a baleset során olyan sérülést szerzünk, amely elnyírja a nyirokereket.

• Indirekt módon: ha a sérülés vagy műtéti beavatkozás következményében hegesedés alakul ki

3. Vénás betegségek vagy a keringést károsító betegségek: diabéteszes lábon kialakulhat nyiroködéma a leromlott mikrokeringés miatt, vagy érgyulladás során a nyirokerek is károsodnak, illetve krónikus vénás elégtelenség következtében

4. Orbánc: kialakulhat nyiroködéma orbánc talaján és fordítva. Orbáncnál a keringés romlása vezethet nyiroködéma kialakulásához, míg nyiroködémánál több tényező is elősegítheti az orbánc létrejöttét mint a bőr fokozott sérülékenységének következtében kialakuló mikro vagy akár szabad szemmel is látható sebeken, sérüléseken keresztüli streptococcus fertőzések

5. Izompumpa hiánya: arthrosisoknál (porckopás), vagy bármilyen immobilitással járó kórképnél, ahol az inaktivitás és az izomstátusz csökkenése miatt a keringés nem megfelelő, ennek következményeképp pangás alakul ki a szövetek között

Page 6: Nyirokmasszázs

6. Gyulladások: érintheti közvetlenül a nyirokrendszert (pl.: lymphagitis – nyirokérgyulladás), de a szöveti környezetet is (pl.: Sudeck syndroma)

7. Baker-cysta: a Baker-cysta következtében a térdhajlatban elhelyezkedő nyirokcsomók nyomás alá kerülnek, így kompresszió okozta nyiroködéma jöhet létre. A Baker-cystát térdhajlati cisztának is nevezik, mely általában térdízületi probléma eredménye, mint az ízületi gyulladás (arthritis) vagy a porcleválás.

A nyiroködéma tünetei:• duzzadt végtag• cipószerű kéz- vagy lábfej• kolbászujjak• csecsemőráncok (csuklón vagy bokán)• ujjbenyomatot megtartja• Stemmer-jel pozitív (ráncolhatóság)

Stemmer-jel: a kézfejen vagy a lábfejen vizsgáljuk, a hüvelyk- és mutatóujjunkkal összecsípjük a bőrt és próbáljuk elemelni a csontos alapról. Amennyiben ráncolható a bőr – negatív, ha viszont a ránc helyett inkább egy „dombocska” képződik, a Stemmer-jel pozitív.

A nyiroködéma szövődményei:1. Nyirokfisztula: a külvilággal oda-vissza irányba közlekedő kapu, melyen keresztül

nyirokcsorgás alakulhat ki, amely fehérjevesztéshez vezet, illetve fertőzési kapu is egyben, mivel a fisztula felszínre törése hámsérüléssel járó folyamat.

2. Orbánc: streptococcus okozta, gyulladással és hirtelen jelentkező, magas lázzal járó fertőzés)

3. Papillomatosis: karfiolszerű növedékek, melyeknek felülete érdes, recés, emiatt az ürülő váladék nehezen távolítható el, így állandó fertőzési talajként szolgál

4. Ekcéma5. Angiogén tumorok (lymphangio-hemangio sarcoma)6. Fertőző bőrbetegségek (gombás, bakteriális)7. Fibrosis (elhegesedés)8. Hyperkeratosis (a bőr megvastagodása, elszarusodása)9. Elephantiasis10. Ulcus cruris (lábszárfekély)11. Inaktivitás növekedése (ördögi kör – minél inaktívabb a beteg, annál nagyobb fokú az

izomatrofizáció, gyengébb az izompumpa, tehát a nyirokelszállítás gyengébb)12. Inaktivitási atrophia13. Ízületi deformitás (statikai egyensúly megbomlása miatt)14. Pszichés zavarok

Duzzadt végtag

Negatív Stemmer-jel Pozitív Stemmer-jel

Page 7: Nyirokmasszázs

A nyiroködéma stádiumai:

I. Látens (lappangó) ödéma• felpolcolásra spontán megszűnik• nyugalomba helyezésre csökken• terhelésre fokozódik

II. Reverzibilis (visszafordítható) ödéma• végtag polcolására, nyugalomba helyezésére csökken, de nem szűnik meg• az ujjbenyomatot megtartja• Stemmer-jel pozitív• szövődmények előfordulhatnak• kezelésre szinte teljesen visszahúzódhat

III. Irreverzibilis (visszafordíthatatlan) ödéma• az ujjbenyomatot már nem tartja meg (non-pitting)• Stemmer-jel pozitív• szövődmények nagyon gyakoriak• bőrelváltozások előfordulhatnak• kezelésre jól reagál

IV. Elefantiázis• a végtag elefántlábszerűen megvastagszik• bőrelváltozások jellemzők, szürkés megvastagodott bőr• hyperkeratosis (bőr elszarusodása), papillomatosis• a szövődmények szinte állandóvá válnak• visszatérő orbánc jellemzi

A nyirokdrenázs célja, hatásai

Célja:• nyirokerek aktiválása• nyirokkeringés fokozása• kapilláris shunt-ök megnyitása• a pangó folyadék visszajuttatása a szövetközti térből a nyirokrendszerbe• nyirokköteles folyadék terelése az ép testfél nyirokutai felé a kollaterális (oldalági) ereken

keresztül

Hatásai:• nyirokkeringés fokozása• szövetközti folyadék csökkentése• ödémareductio• feszítő ödéma miatti fájdalom megszüntetése• lymphangionok (egy pumpa, amely működteti a nyirokcsomót) működésének fokozása

Indikációk:• elsődleges nyiroködéma• másodlagos nyiroködéma• vénás betegségek• daganatos megbetegedések miatt végzett

műtétek után kialakult nyiroködéma (pl.: emlőműtét során a hónaljárki

nyirokcsomók eltávolítása után)• sugárkezelés után kialakult nyiroködéma• aktív daganatos megbetegedés miatt

kialakult nyiroködéma• artrózishoz társuló ödéma• traumák után kialakult nyiroködéma• Baker-cysta

Page 8: Nyirokmasszázs

Kontraindikációk:

Abszolút ellenjavallatok:• krónikus vesebetegség

(veseelégtelenség)• szívbetegség• aktív daganatos státusz (kivétel a

palliatív, mely csak a tünetek enyhítésére szolgáló és nem a betegség, probléma megszüntetésére irányuló gyógymód vagy intézkedés)

• akut gyulladás (pl.: felületes vénagyulladás, azaz thrombophlebitis, kötőszövet gyulladása, latinul cellulitis)

• lázas állapot• bőr metasztázis, vagy kifekélyesedés• érintett területen bőrfertőzés• akut mélyvénás thrombosis• thrombophlebitis• súlyos diabéteszes fekély

Relatív ellenjavallatok:• kezeletlen magas vérnyomás• kezeletlen dekompenzált szívbetegség• kezeletlen pajzsmirigy túlműködés• kezeletlen asztma• malignus nyiroködéma• terhesség

A nyirokdrenázs fogásai:

Alapfogások:• állókör• csavaró fogás• pumpa• kombinált-fogás

◦ állókör és pumpa kombinációja◦ csavaró fogás és pumpa kombinációja

Meghatározott:• az irányuk• intenzitásuk• időbeliségük• sorrendjük

Felületesen, gyengén végzendők a nyirokerek felületes elhelyezkedése miatt. Kizárólag csak a felsorolt sorrendben alkalmazhatók. Egy adott szakaszon belül distaltól proximal felé, a test egészét tekintve mindig centráltól periféria felé végezzük az alapfogásokat.

Állókör

Csavaró fogás 1. lépés Csavaró fogás 2. lépés Csavaró fogás 3. lépés

Page 9: Nyirokmasszázs

Ödémafogások:• W• vízesés• bőrredő• gyűrű

Mélyebb, intenzívebb fogások. Csak az alapfogások után alkalmazhatók. Egy adott szakaszon belül az alapfogásokkal szemben proximaltól distal felé végezzük. Kötöttebb, tömöttebb, fibrotikusabb területek felpuhítására használjuk.

Kombinált fogás - 1. csavarófogás Kombinált fogás - 2. pumpa

Gyűrű fogás

Pumpa fogás 3. lépésPumpa fogás 2. lépésPumpa fogás 1. lépés

Kombinált fogás - 2. pumpaKombinált fogás - 1. állókör

W fogás

Vízesés Bőrredő

Page 10: Nyirokmasszázs

Nyak nyirokdrenázsa

1. terminuson ujjbegyes állókör2. profunduson ujjbegyes állókör3. terminuson ujjbegyes állókör4. prae- és retroauricularis nyirokcsomókon állókör

villafogással (a fül előtti nyirokcsomóra helyezzük az I-es MCP ízület fölötti párnácskánkat, a fül mögöttire a II-es MCP ízület fölötti párnácskánkat)

5. profunduson ujjbegyes állókör6. terminuson ujjbegyes állókör7. occipitalis nyirokcsomókon állókör8. profunduson ujjbegyes állókör9. terminuson ujjbegyes állókör

Arc nyirokdrenázsa

1. terminuson ujjbegyes állókör2. profunduson ujjbegyes állókör3. terminuson ujjbegyes állókör4. submentalis és submandibularis nyirokcsomókon ujjbegyes állókör mediáltól laterál felé5. profunduson ujjbegyes állókör6. terminuson ujjbegyes állókör7. száj körüli ujjbegyes állókör mediáltól laterál felé8. profunduson ujjbegyes állókör9. terminuson ujjbegyes állókör10. orr mellett 3 sávban ujjbegyes állókör lateráltól mediál felé11. profunduson ujjbegyes állókör12. terminuson ujjbegyes állókör13. szem körül ujjbegyes állókör mediáltól laterál felé (nagyon óvatosan, mert a szemhéjon

vékony bőr található, így ez a terület fokozottan érzékeny)14. a szemöldök ívén haladunk mediáltól laterál felé ujjbegyes állókörrel15. profunduson ujjbegyes állókör16. terminuson ujjbegyes állókör17. A homlokon 3 sávban mediáltól laterál felé végzünk ujjbegyes állóköröket18. profunduson ujjbegyes állókör19. terminuson ujjbegyes állókör

Ujjbegyes állókör terminuson

Ujjbegyes állókör profunduson Ujjbegyes állókör profunduson Ujjbegyes állókör occipitalis

nyirokcsomókon

Page 11: Nyirokmasszázs

A mellkas nyirokdrenázsa

Fontos tudnivaló a mellkas kezelésénél, hogy az emlő állományában sohasem dolgozunk, sem nőknél, sem férfiaknál. Kizárólag csak az emlőállomány fölött és alatt végezzük a kezelést.

A mellkast a sternum középvonalában az úgynevezett vízválasztóvonal osztja ketté, amely „megnyitásával” lehetővé válik a terelendő nyirokfolyadék egyik mellkasfélből a másikba való juttatása. A vízválasztó megnyitása sternumon végzett állókörrel végzendő.

Ép nyirokrendszerrel rendelkező páciens esetén mindig, mindkét oldalon a mellkasfél saját axilláris nyirokcsomói felé végezzük a terelést. Amennyiben az egyik oldali hónaljárki nyirokcsomók hiánya áll fenn a kezelendő betegnél, úgy az ellenoldali, vagyis az ép hónaljárki nyirokcsomók lesznek a terelési irány.

Vigyázat, ebben az esetben az érintett oldali mellkasfél kezelési iránya az ellenkezőjére változik, azaz nem mediáltól laterál felé, hanem épp fordítva – lateráltól mediál felé végezzük a terelést.

Ahhoz, hogy az egyik mellkasfélből a másikba tudjuk terelni a nyirokfolyadékot, az előzőekben már említett vízválasztót az érintett oldali mellkasfél kezelése után, az ép oldali mellkasfél kezelése előtt a már leírt módon meg kell nyitnunk.

A kezelés menete:1. Axilláris nyirokcsomó ingerlése állókörrel2. Intercostalis nyirokcsomók ingerlése kétkezes, ujjbegyes állókörrel mediáltól laterál felé

(hónalji nyirokcsomók irányába) a bordaközti résekben haladva3. Parasternalis (szegycsont melletti) nyirokcsomók ingerlése kétkezes, ujjbegyes állókörrel

cranialtól caudal felé (azaz fejtől lefelé)4. A mellkasi terültet átdrenálása 2 sávban, vagyis az emlő alatt és felett, mediáltól laterál felé

(azaz középvonaltól az oldal felé)5. Oldalterelés a bordák aljától a hónaljárokig kétkezes állókörrel, vagy pumpafogással, illetve

pumpa-állókör kombinált fogást is alkalmazhatunk6. Axillaris nyirokcsomó ingerlése állókörrel

Hát nyirokdrenázsa

Szinte teljesen megegyezik a mellkas kezelésénél leírtakkal. Ami a kezelés menetében különbséget jelent, az az, hogy 2 helyett 3 sávban végezzük, mivel itt nem található emlőállomány.

1. Axilláris csomók ingerlése állókörrel2. Intercostalis nyirokcsomók ingerlése kétkezes, ujjbegyes állókörrel mediáltól laterál felé

(hónalji nyirokcsomók irányába) a bordaközti résekben haladva3. Paravertebrális nyirokcsomók ingerlése kétkezes, ujjbegyes állókörrel craniáltól caudál felé

(azaz fejtől lefelé)4. A háti terület átdrenálása 3 sávban mediáltól laterál felé (azaz középvonaltól az oldal felé)5. Oldalterelés a bordák aljától a hónaljárokig kétkezes állókörrel, vagy pumpafogással, illetve

pumpa-állókör kombinált fogást is alkalmazhatunk6. Axilláris nyirokcsomó ingerlése állókörrel

Vízválasztó vonal "megnyitása"

Page 12: Nyirokmasszázs

Has kezelése

Fontos tudnivaló a has kezelés megkezdése előtt, hogy a húgyhólyag fölött sosem kezelünk, mindig e beteg jobb oldalán állunk, illetve, ennek a kezelésnek az általános kontraindikációk mellett meg vannak a saját ellenjavallatai is:

• terhesség• ismeretlen eredetű hasi panaszok• menstruáció (relatív)

A has kezelése „kilóg a sorból” ugyanis itt a cisterna chyli (a főnyirokértörzs (ductus thoracicus) kezdeti, tágult szakasza) lesz a terelés iránya és a hasat teljes egészében kezeljük. A kezelés 2 részre oszlik, haskezelés, majd mélyhaskezelés (hasi légzéssel kiegészített).

Így tehát a kezelés menete a következő:1. Inguinális (lágyéki) nyirokcsomók ingerlése mindkét oldalon állókörrel2. Bordák aljától az inguinális nyirokcsomókig oldalterelés mindkét oldalon állókörrel, vagy

kétkezes állókörrel, vagy pumpa-, vagy kombinált fogással3. Kis kör: 6 pontból áll, minden ponton egy állókört végzünk. Az adott pontokra úgy

helyezzük rá a kezünket, hogy annak kisujjszéle a terelési irányba mutasson. A hat pont, amely egy kisebb kört ír le a hason, a következő:

• Léphajlat• Bal csípőlapát fölött• Jobb csípőlapát fölött• Májhajlat• Jobb oldali bordák alatt• Bal oldali bordák alatt

4. Keresztbedrenálás: a léphajlattól a májhajlatig keresztben átdrenáljuk a hasat váltott kezes csavaró fogással. Ne felejtsük el, hogy a terelés iránya a cisterna chyli, tehát a léphajlattól a középvonalig a fogásokat hátrafelé végezzük, azaz a nyomás iránya a tenyérgyökünk lesz, nem pedig az ujjaink vége. Középvonaltól májhajlatig visszaáll a rend, ugyanúgy végezzük a fogásokat, ahogy azt megtanulhattuk, annyi különbséggel, hogy visszafelé lépegetünk.

5. Iliacalis nyirokcsomó ingerlése: a köldök két oldalán egy-két ujjal a csípőlapátok irányába és lefele találjuk az iliacalis nyirokcsomókat. Megkérjük a pácienst, hogy húzza talpra mindkét lábát, mivel ebben a pozícióban a hasizmok képesek jól ellazulni, ezáltal a has könnyebben betapinthatóvá válik. A páciens hasára, közvetlenül a bordák alá fektetjük kezeinket (tenyérrel lefelé), enyhe nyomást gyakorolunk, közben kezünket csúsztatjuk lefelé (a bőrt tartva), kinyitjuk hüvelykujjainkat, megtámasztjuk velük a kezünket, majd az iliacalis nyirokcsomók magasságáig hozzájuk húzzuk a többi négy ujjunkat is. Ezzel bőrredőt képezve, a négy ujjunkat lazán, finoman besüllyesztjük a hasba, és ott ingereljük a nyirokcsomókat ujjbegyes állókörrel.

Mély haskezelés:

6. Nagy kör: itt is, ahogy a kis körnél, minden pontban egy állókört végzünk, azzal a különbséggel, hogy itt már figyeljük a páciens légzését, és a fogást a páciens kilégzésére kivitelezzük, míg a belégzés alatt helyezzük át a kezünket az egyik pontról a másikra. 16 pontból áll:

• Sternum alatt• Bal oldali bordák alatt

Page 13: Nyirokmasszázs

• Léphajlat• Bal csípőlapát fölött• Jobb csípőlapát fölött• Májhajlat• Jobb oldali bordák alatt• Sternum alatt• Sternum alatt• Jobb oldali bordák alatt• Májhajlat• Jobb csípőlapát fölött• Bal csípőlapát fölött• Léphajlat• Bal oldali bordák alatt• Sternum alatt

7. Mély lehúzás: megkérjük a pácienst, hogy vegyen egy mély lélegzetet a hasába, ez alatt a kezeinket a bordák alatt pihentetjük a hason, majd megkérjük hogy fújja ki a levegőt. Eközben mi a két kezünket enyhén a hasra nyomást gyakorolva lefelé húzzuk.

Felső végtag kezelése

A felső végtaghoz tartozó legfőbb nyirokcsomó a szőlőfürtszerű hónaljárki (axillaris) nyirokcsomólánc, tehát a terelés iránya az axillaris nyirokcsomók lesznek.

1. Axillaris nyirokcsomó ingerlése állókörrel2. A deltaizom területén kétkezes szimmetrikus állókör3. A teljes felkar átdrenálása 3 sávban mind a négy fogással4. Cubitalis (könyéki) nyirokcsomók ingerlése állókörrel5. Olecranontól (könyökcsúcs) mediál és laterál felől a könyökhajlat felé befelé haladunk

kétkezes hüvelykujjas ujjbegyes állókörrel6. A teljes alkart átdrenáljuk 3 sávban mind a négy fogással7. A carpal tunnel (kéztő alagút) fölött végzünk ujjbegyes állóköröket a II-es, III-as és IV-es

ujjal, ezzel ingerelve az ott található nyirokcsomókat8. A kéz tenyéri és kézháti oldalán az interossealis réseken végig haladunk hüvelykujjas

ujjbegyes állókörkökkel (kezdhetjük mind a tenyéri, mind a kézháti oldalon, illetve akár az ötös ujjtól, akár az egyes ujjtól)

9. Az ujjakat egyenként átdrenáljuk csipeszfogással (hüvelyk- és mutatóujjunk összeérintése) a mediális és laterális, illetve a tenyéri és kézháti oldalon is (kezdhetjük mind a tenyéri-kézháti, mind a laterális-mediális oldalon, illetve akár az ötös ujjtól, akár az egyes ujjtól)

10. Egy tetszőleges fogással végig drenáljuk a teljes kart, egészen a csuklótól a vállig11. Axilláris nyirokcsomó ingerlése állókörrel

Alsó végtag kezelése

1. Inguinalis (lágyéki) nyirokcsomó ingerlése állókörrel2. A teljes comb átdrenálása 3 sávban mind a négy fogással3. Popliteális (térdhajlati) nyirokcsomók ingerlése állókörrel4. Patellától mediál és laterál felől a térdhajlat felé befelé haladunk kétkezes hüvelykujjas

ujjbegyes állókörrel5. A teljes lábszárat átdrenáljuk 3 sávban mind a négy fogással6. Az Achilles-ín két oldalán végzünk ujjbegyes állóköröket a III-as IV-es ujjal, ezzel ingerelve

Page 14: Nyirokmasszázs

az ott található nyirokcsomókat7. A láb lábháti oldalán az interossealis réseken végig haladunk hüvelykujjas ujjbegyes

állókörökkel (kezdhetjük akár az ötös ujjtól, akár az egyes ujjtól is)8. Az ujjakat egyenként átdrenáljuk csipeszfogással a mediális és laterális, illetve a talpi és

lábháti oldalon is (kezdhetjük mind a talpi- lábháti, mind a laterális-mediális oldalon, illetve akár az ötös ujjtól, akár az egyes ujjtól)

9. A talpon az ujjak tövétől a sarokig egy pumpafogást végzünk10. Egy tetszőleges fogással végig drenáljuk a teljes lábat, egészen a bokától a combtőig11. Inguinalis (lágyéki) nyirokcsomó ingerlése állókörrel