Óbuda újság 2010/3. szám

32
Az Óbudai Egyetem is csatlakozott a „Segítség Haitinek - Hívja a 1749-et!” mozgalomhoz. Elfogták azt a fõvárosi férfit, aki a múlt év januárjában kirabolt egy Flórián téri bankot és túszt ejtett. Arany, gyémánt, vas és rubin díszokle- veleket kérelmezhetnek azok a pedagó- gusok, akik megfelelnek a feltételeknek. 26 Díszoklevelek pedagógusoknak XVI. évfolyam 3. szám Megjelenik kéthetente 2010. február 8. 8 Segítség Haitinek 14 Rendõrkézen a túszejtõ rabló A képviselõ-testület elfogad- ta az I. fordulóban tárgyalt 2010. évi költségvetés-terveze- tet, döntöttek továbbá új díj ala- pításáról, újabb alapítványokkal való együttmûködésrõl, a III. kerületi Közterület-felügyelet létszámának fejlesztésérõl, két- nyelvû iskolai program bõvíté- sérõl és a közmûvelõdési cse- lekvési tervrõl. TUDÓSÍTÁS A 4-5. OLDALON G yurta Dániel és Hosszú Katinka úszókat, az U20-as labdarúgó-válogatot- tat és irányítójukat, Egervári Sándort, illetve Mocsai La- jost, az MKB Veszprém férfi kézilabda csapatának edzõjét választották a 2009-es év leg- jobb sportolóinak és sportve- zetõinek. FOLYTATÁS A 29. OLDALON Legjobb sportolók 2009-ben Új elismerés civil szervezeteknek Költségvetés csökkenõ forrásokból A z Óbudai Egyetem január 1-jétõl a Budapesti Mûsza- ki Fõiskola (illetve a jogelõdök: a Bánki Donát Mûszaki Fõiskola, a Kandó Kálmán Mûszaki Fõis- kola és a Könnyûipari Mûszaki Fõiskola) jogutódja. Elnevezése a Luxemburgi Zsigmond által 1395-ben Óbudán alapított, majd néhány éves mûködési szünet után 1410-ben újjáalapított elsõ fõvárosi egyetemre utal. Az in- tézmény 5 karán 12 ezer diák ta- nul. Az ünnepi szenátusi ülést ja- nuár 19-én tartották a Mûvésze- tek Palotájában. CIKK A 3. OLDALON Megjelenésünk Következõ számunk február 22-én, hétfõn jelenik meg! Új- ságunk olvasható a www. obuda.hu honlapon. Óbudai Egyetem: új szakok indultak

Upload: vuongquynh

Post on 09-Feb-2017

238 views

Category:

Documents


2 download

TRANSCRIPT

Page 1: Óbuda újság 2010/3. szám

Az Óbudai Egyetem is csatlakozott a„Segítség Haitinek - Hívja a 1749-et!”mozgalomhoz.

Elfogták azt a fõvárosi férfit, aki a múltév januárjában kirabolt egy Flórián téribankot és túszt ejtett.

Arany, gyémánt, vas és rubin díszokle-veleket kérelmezhetnek azok a pedagó-gusok, akik megfelelnek a feltételeknek.26

Díszoklevelek pedagógusoknak

XVI. évfolyam 3. szám Megjelenik kéthetente 2010. február 8.

8Segítség Haitinek

14Rendõrkézen a túszejtõ rabló

A képviselõ-testület elfogad-ta az I. fordulóban tárgyalt

2010. évi költségvetés-terveze-tet, döntöttek továbbá új díj ala-pításáról, újabb alapítványokkalvaló együttmûködésrõl, a III.

kerületi Közterület-felügyeletlétszámának fejlesztésérõl, két-nyelvû iskolai program bõvíté-sérõl és a közmûvelõdési cse-lekvési tervrõl.

TUDÓSÍTÁS A 4-5. OLDALON

G yurta Dániel és HosszúKatinka úszókat, az

U20-as labdarúgó-válogatot-tat és irányítójukat, EgerváriSándort, illetve Mocsai La-

jost, az MKB Veszprém férfikézilabda csapatának edzõjétválasztották a 2009-es év leg-jobb sportolóinak és sportve-zetõinek. FOLYTATÁS A 29. OLDALON

Legjobb sportolók 2009-benÚj elismerés civil szervezeteknek

Költségvetés csökkenõ forrásokból

A z Óbudai Egyetem január1-jétõl a Budapesti Mûsza-

ki Fõiskola (illetve a jogelõdök: aBánki Donát Mûszaki Fõiskola,a Kandó Kálmán Mûszaki Fõis-kola és a Könnyûipari MûszakiFõiskola) jogutódja. Elnevezésea Luxemburgi Zsigmond által1395-ben Óbudán alapított, majdnéhány éves mûködési szünetután 1410-ben újjáalapított elsõ

fõvárosi egyetemre utal. Az in-tézmény 5 karán 12 ezer diák ta-nul. Az ünnepi szenátusi ülést ja-nuár 19-én tartották a Mûvésze-tek Palotájában. CIKK A 3. OLDALON

MegjelenésünkKövetkezõ számunk február22-én, hétfõn jelenik meg! Új-ságunk olvasható a www.obuda.hu honlapon.

Óbudai Egyetem: új szakok indultak

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 1

Page 2: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám2Önkormányzat

Felújították a Szérûskertutcai tanuszoda külsõgépészeti részlegét, ön-kormányzati közremûkö-déssel.

Lapunk elõzõ számá-ban olvashattak ar-

ról, hogy a Huszti útonépülõ Aldi-beruházásnálsikerült tárgyalás útjánelérni: az élelmiszer-áru-ház bejáratát áthelyez-zék. A történet mondhat-

ni duplán jó véget ért, hi-szen Szepessy Tamás pol-gármester-helyettes köz-benjárására a beruházástvégzõ cég egyúttal magá-ra vállalta az igen korsze-rûtlen Szérûskert utcaitanuszoda gépészeti rész-legének felújítását, mint-egy 25 millió forint ér-tékben. Ez volt talán alegfontosabb, legkevésbéelhagyható lépés a kor-szerûsítés folytatásához.

Az önkormányzat veze-tése tervek szerint pályá-zati forrásból, vagy külsõfinanszírozó bevonásávalszeretné felújíttatni az öl-tözõket, a vizesblokko-kat, megoldani a nyílás-zárók cseréjét.

- A híradásokból sajná-latos módon nem derültki, hogy az uszodábantörtént klórgáz-mérge-zés és a felújítási mun-kálatok között nincsösszefüggés. Azt kizáró-lag emberi mulasztásokozta - jelentette ki apolgármester-helyettes.

Sz. Cs.

Megújult gépészet a tanuszodában

Óbuda-BékásmegyerÖnkormányzata a

nagy siker és a látogatott-ság miatt február 28-igmeghosszabbította a Fõtéri jégpálya nyitva tartá-

sát. Jégkarnevált rendez-nek február 12-én, amikoriskolákból várnak csopor-tokat karneváli öltözékbenÓbuda szívébe. (Korcso-lyabérlési lehetõség bizto-

sított. Nyitva tartás: hétfõ-tõl vasárnapig 8-tól 22óráig. A www.obuda.huoldalon online figyelem-mel kísérhetik a jégpályamûködését.)

Jégkarnevál a Fõ téren

F ebruár 1-jétõl újramûködik a Szérûs-

kert utcai tanuszoda. To-vábbi biztonsági intéz-kedéseket vezettek be.Bús Balázs polgármestera baleset kárpótlásakéntaz Alma együttes kon-certjével ajándékozzameg a gyerekeket. Akoncertet a Dr. Szent-Györgyi Albert Általá-

nos Iskola tornatermé-ben tartják. Az ese-ményre meghívták aZipernowsky ÁltalánosIskola és a CsicsergõÓvoda érintett gyerekeitis. S hogy a közönség-úszókat se érje kár akényszerû zárva tartásmiatt, az uszodai bérle-tek 10 nappal továbbérvényesek.

Alma koncert kárpótlásként

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata levelezõlistát

üzemeltet a kerületben mûködõ civil szervezetek

számára.

Az önkormányzat által végzett napi pályázatfigyelés

keretén belül felajánljuk, hogy részükre folyamatos

tájékoztatást nyújtunk elektronikus levelezõrendsze-

rünkön keresztül a különbözõ pályázati lehetõsé-

gekrõl és a civil szervezeteket érintõ egyéb hasznos

információkról. Ha igénylik az önkormányzat szolgál-

tatását, ezt szíveskedjenek jelezni Zsuppánné

Tófejy Éva ifjúsági, civil és esélyegyenlõségi refe-

rensnél a [email protected] e-mail címen!

Levelezõlista civil szervezeteknek

Az Iskolagyümölcs-programcélja, hogy az általános is-kolák 1-4. évfolyamos ta-nulóival megkedveltesse agyümölcsök fogyasztását,mely a mai társadalombanfontos feladat, mivel ígyhozzájárulhat az egészsé-ges táplálkozási szokásokkialakulásához, valamint atúlsúlyosság és az elhízáselleni küzdelemhez.

A program illeszkedika kerületben 2009-

ben elindított Egészség-olimpia rendezvényhezvalamint az Egészséges

Iskolabüfék Éve ese-ménysorozathoz.

Óbuda-BékásmegyerÖnkormányzata mindigis fontosnak tartotta azegészséggel való törõ-dést, a betegség megelõ-zést, így ez az iskolaiprogram is szervesen il-leszkedik az önkor-mányzat elképzeléseibe.

A programban 2010.január 1-je és június 15-e között a kerület 16 álta-lános iskolájában 3 ezer560 alsó tagozatos gyer-mek jut naponta frissmagyar gyümölcshöz.

Gyümölcsöt az alsósoknak!

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata kerületi vállal-kozók részére elektronikus levelezési listát mûködtet,melyen keresztül e-mailben értesülhetnek az õketérintõ aktuális országos pályázatokról. Amennyibenszeretne rákerülni erre a listára és értesülni a frisspályázati lehetõségekrõl, írjon a következõ e-mailcímre: [email protected], tel.: 437-8601.

S oron következõ ülé-sét február 10-én

(szerdán) 10 órátóltartja Óbuda-Békásme-

gyer Önkormányzatá-nak Képviselõ-testületea Városháza tanácsko-zótermében.

Testületi ülés

Értesülés friss pályázatokról

FOTÓK: ANTAL ISTVÁN

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 2

Page 3: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám Önkormányzat3

Kibõvített, ünnepi szenátusiülésnek adott otthont a Mû-vészetek Palotája, ahol azOktatási és Kulturális Mi-nisztérium, a helyi önkor-mányzat vezetése és a mû-szaki felsõoktatás társin-tézményei is képviseltettékmagukat. A felszólalók azegyetemi rangot elnyert in-tézményt méltatták az ese-ményen.

Szlovákiai, délvidéki ésnémet intézményve-

zetõk, az Óbudai Egyetemoktatói és több mint százmeghívott elõtt hozták beaz egyetem zászlaját és jo-garát, jelezve a szenátusiülés kezdetét.

A minisztérium kép-viseletében dr. ManherzKároly, felsõoktatási és tu-dományos szakállamtitkármondott köszöntõt. Ebbenúgy fogalmazott, az egye-temi státusról szóló döntéshelyességét a jövõnek kellmajd igazolnia. A történetielõzményekrõl szólva

nagy jelentõségûnek ne-vezte a magyar mûszakikultúra és a magyar szaba-dalmak hatását. A jövõt il-letõen azt mondta, az el-nyert bizalmi tõkével jólkell sáfárkodni, erõsíteniszükséges a térség tudo-mányos központjaival akapcsolatokat.

Beszéde után átadta Dr.Rudas Imrének, az egye-

tem rektorának az intéz-mény alapító okiratát.

A rektor összegezve azelmúlt évek erõfeszítéseit,aláhúzta, a névhasználatkötelez, azaz meg kell fe-lelni a nemzetközi és hazaielvárásoknak, valamint amunkaerõ kereslet igénye-inek is. Ez új intézmény-fejlesztési stratégiát köve-tel, mellyel a kari vezetõkis egyetértenek. Az új sza-kok akkreditációjának tá-mogatásáért és beindításá-ért köszönetet mondottmindazoknak, akik ezt te-võlegesen támogatták.

Ismertette azokat a sta-tisztikai adatokat, melyszerint a mûszaki és termé-szettudományi egyetemetvégzettek társadalmi ará-nyát tekintve (1000 fõ/%)nemcsak Franciaország, deCsehország és Lengyelor-szág is jócskán megelõzbennünket. Szavai szerintezen javíthat az új egyetem,mely oktatásban, kutatás-ban és innovációban is erõsversenytársa lesz a térségképzõ intézményeinek.

Köszöntõje után Dr. Ru-das Imre kitüntetéseketadott át a jogelõd intézmé-

nyek vezetõinek, és mind-azoknak, akik elõsegítettékaz egyetemmé válás folya-matát.

- A korábbi fõiskola2010-es egyetemi szintûelismerése az óbudaiakszámára jóval több, mint amûszaki tudományok ok-tatási színvonalának eme-lése, a megismerhetõ disz-ciplínák kiterjesztése -mondta Bús Balázs polgár-mester, hozzátéve, hogy azegyetem által a városrészismét valamit visszanyerttörténelmi súlyának egy-kori jelentõségébõl. Remé-nyét fejezte ki, hogy az újegyetem „új szellemi pezs-gést és a jó értelemben vettfelbolydulást eredményez;egyben közelebb hozza aIII. kerületet ahhoz a céljá-hoz, hogy a fiatalok ked-velt központjává váljon,valódi kampusszá nõje kimagát.”

Úgy vélte, az ÓbudaiEgyetem, a Zsigmond Ki-rály Fõiskola és a 2010-esévben kapuit megnyitóAquincumi TechnológiaiIntézet hármasa a tudomá-nyos világ térképén ishangsúlyosabb helyet sze-rez Óbudának.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Képviselõ-testület-ének 39/2007. (VI. 29.) rendelete szabályozza Óbuda-Békás-megyer díszpolgára kitüntetõ cím alapításának és adomá-nyozásának rendjét.Az önkormányzat rendelete szerint: a kitüntetõ cím annak a ma-gyar, vagy külföldi személynek adományozható, aki: a) Óbuda-Békásmegyer gazdasági, társadalmi, tudományos, vagy mûvé-szeti életében maradandót alkotott;b) egész életmûvével, kiemel-kedõ munkásságával olyan országos, vagy nemzetközi elisme-rést szerzett, amely hozzájárult Óbuda-Békásmegyer jó hírnevé-nek öregbítéséhez.A kitüntetõ cím adományozására indítványt tehet: a) a képvise-lõ-testület bármely tagja; b) az úgynevezett Javaslattevõ Testületbármely tagja; c) legalább 100 III. kerületi lakóhellyel rendelkezõválasztópolgár; d) bármely - a Ill. kerületben székhellyel rendel-kezõ - civil szervezet.Évente egy kitüntetõ cím adományozható.A kitüntetõ cím adományozására vonatkozó indítványokat azúgynevezett Javaslattevõ Testület vizsgálja meg, majd a ja-vaslatot a polgármester terjeszti a képviselõ-testület elé. A ki-tüntetõ cím adományozásáról a képviselõ-testület 2010 már-ciusi ülésén dönt. Az Óbuda-Békásmegyer Díszpolgári címre2010 májusában, a kerület napja alkalmából rendezendõközponti ünnepségen adják át.Ezúton kérem a tisztelt indítvány tételre jogosultakat, éljenek alehetõséggel, és legkésõbb 2010. február 15-ig tegyék meg ja-vaslatukat Óbuda-Békásmegyer Díszpolgárának személyére.Az indítvány megtételekor legyenek figyelemmel arra, hogy aztartalmazza az ajánlott személy adatait (név, lakcím), és az ado-mányozás alapjául szolgáló érdem részletes ismertetését.Az indítványt a „Javaslattevõ Testületnek” címezve, zárt boríték-ban, az 1033 Bp., Fõ tér 3.szám I.em.28.címre (szervezési osz-tály) lehet - ügyfélfogadási idõben -benyújtani, vagy postai útonmegküldeni. Bús Balázs polgármester

Ki legyen Óbuda díszpolgára?

Ünnepi szenátusi ülés

Óbudai Egyetem: új szakok indultak

FOTÓ: SÁNTA BALÁZS

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2003-ban ÓbudaKultúrájáért Díjat alapított, melynek odaítélését és átadását rendeletbenszabályozta: „A cím adományozható mindazoknak a kiemelkedõ tevékenysé-get kifejtõ személyeknek, csoportoknak, akik Óbuda-Békásmegyer kulturáliséletének fejlõdéséhez kimagasló teljesítményükkel vagy életmûvükkel hozzájá-rultak.”A díjazott személyérõl, vagy a díjazott csoportról a képviselõ-testület - rövid in-doklást is tartalmazó - minõsített többséggel elfogadott határozatában dönt,melyet a nyilvánosan meghirdetett és beérkezett javaslatok alapján - a minden-kori kulturális bizottság véleményének figyelembe vételével - hoz meg. Díjazás-ban évente csak egy személy, vagy egy csoport részesülhet.Az Óbuda Kultúrájáért Díjjal:• Seres János szobrászmûvész: „Oszlopok” címû kisplasztikája,• díszoklevél és • 600.000 forint összegû pénzjutalom jár.A díj az Óbuda Napja kulturális rendezvénysorozaton adják át.A díj odaítélése végett írásban - rövid indoklással együtt - várják az óbudai pol-gárok, civil szervezetek és egyéb közösségek jelölési javaslatait.A javaslatokat zárt borítékban, a polgármesteri hivatal oktatási és kulturális fõ-osztályára (1033 Budapest, Laktanya utca 4.) „Javaslat Óbuda KultúrájáértDíj adományozására” megjelöléssel, 2010. március 19-ig kérik eljuttatni.

Bús Balázspolgármester

Felhívás Óbuda Kultúrájáért Díj adományozására

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 3

Page 4: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám4Tudósítás az ülésterembõl

FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL

Elsõként a 2010. évi költségvetés-tervezet-rõl tárgyalt a testület.

Pataki Márton (független), a pénzügyiés költségvetési bizottság elnöke hozzá-szólásában el-mondta: az in-gatlanértékesí-tésbõl származób e v é t e l e k k e lóvatosan kellszámolni a piachosszú ideje tar-tó stagnálása mi-att. A költségve-tés-tervezet to-vábbi tárgyalá-sakor alaposanát kell gondolniaz önként vállaltfeladatok körét. Hosszú távon gondolkod-va figyelembe kell venni az elemzõk azonvéleményét, hogy az elkövetkezendõévekben a világgazdaság, következésképpa magyar gazdasági környezet stagnálásavárható, ami érzékenyen érintheti a költ-ségvetési szervezeteket. Hozzátette: egyév múlva nagyjából ugyanennyi lesz amegoldandó feladatok száma, csak várha-tóan rosszabb pénzügyi környezetben.

Bús Balázs polgármester ismertette aköltségvetés jelenlegi és várható alakulá-sát. Emlékezte-tett: az önkor-m á n y z a t o khelyzete a ‘90-es évek közepé-tõl folyamato-san romlik acsökkenõ forrá-sok miatt. A vá-rosrész vezetésea kiadások mi-nimálisra csök-kentésével tudjateljesíteni a vál-lalt feladatokata jövõben. A múlt évben hozott pénzügyiintézkedések hatásaként 2009-ben eredetielõirányzatként tervezett 600 millió forintforráshiány várhatóan 300-400 millió fo-rint lesz. A központi költségvetési és a sa-ját források csökkenése miatt a jelentõsebbfejlesztési kiadások csak fejlesztési hitel-bõl, az önkormányzat alapfeladatainak el-látása csak folyószámla-hitel igénybevéte-lével valósítható meg.

Az ellenzékben lévõ frakciók lényegé-ben egyetértettek a költségvetési koncep-ció irányvonalával, ugyanakkor Páll Atti-la, az SZDSZ-frakció vezetõje a közokta-tási megállapodások, Mihalik Zoltán, afüggetlen képviselõcsoport vezetõje továb-bi területek, így a szociális és kulturális in-

tézmények finanszírozási rendszerének fe-lülvizsgálatát javasolta.

A költségvetés tervezetét 28 igen, 2 nemés 3 tartózkodó szavazattal második fordu-lóban történõ tárgyalásra alkalmasnak ta-lálták.

Új díj civil szervezeteknekA civil és kisebbségi bizottság javaslatá-

ra a testület megszavazta egy új, helyi elis-merés létrehozását, mellyel minden évbenegy, a III. kerületben bejegyzett, Óbuda-Békásmegyer polgáraiért tevékenykedõ,munkáját magas színvonalon végzõ civilszervezet érdemeit ismerik el.

A díj, mely „Az Év Civil Szervezete” cí-met viseli, díszoklevélbõl és bruttó 500ezer forint pénzjutalomból áll. Az elisme-résben részesítendõ szervezetre javaslatottehet minden III. kerületi állandó lakó-vagy tartózkodási hellyel rendelkezõ pol-gár, illetve kerületi székhellyel rendelkezõcivil szervezet.

Jóváhagyták együttmûködési megálla-podás kötését a Bosco Szent János Ifjúsá-gi, Nevelési és Oktatási Alapítvánnyal,mely a kallódó, hátrányos helyzetû ifjúságszellemi, lelki, erkölcsi nevelését és a rá-szoruló fiatalok támogatását végzi, társa-dalmi beilleszkedését segíti. Együttmûkö-dési megállapodás jött létre a Nonprofit In-formációs és Oktató Központ Alapítvány-nyal is, mely a nonprofit szervezetek mun-káját, annak szakszerûségét és eredmé-nyességét javítja. Fontosnak tartotta a tes-tület, hogy a „Rák ellen, az Emberért, aHolnapért!” Társadalmi Alapítvánnyal isegyüttmûködési megállapodást kössön, hi-szen ez a szervezet a daganatos betegek éscsaládjaik segítését szolgálja.

Jól mûködõ közterület-felügyelet

Berényi Attila, a III. kerületi Közterület-felügyelet igazgatója arról tájékoztatta atestületet, hogy a 2009-es évben jóváha-gyott közfoglalkoztatási tervben 246 helyáll rendelkezésre. Ebbõl jelenleg 115 a be-töltött helyek száma, de a létszám folya-matos növekedése várható, és az új köz-foglalkoztatási évben az engedélyezett lét-szám betöltése nagy valószínûséggel elér-hetõ. Elhangzott: Óbuda-BékásmegyerÖnkormányzatának vezetése idén is ki-emelt célként tartja számon a közterületektisztaságának javítását, ezért a felügyeletjelentõsen növeli a közterületi takarításbanrésztvevõ közcélú munkások létszámát.

Nehéz év vár az egészségügyre

Az önkormányzati fenntartású SzentMargit Rendelõintézet Nonprofit Kft.szervezeti és mûködési szabályzatáról és

kollektív szerzõdésérõl szóló elõterjesztéskapcsán Puskás Péter alpolgármesterhangsúlyozta: atársaság rendkí-vül nehéz évetzárt, és prog-nosztizálhatóanaz idei év mégaz elõzõnél isnehezebb lesz afo lyamatosancsökkenõ OEP-f inansz í rozásmiatt. Folyama-tos küzdelmetjelent az egész-ségügyi ellátásszínvonalának megõrzése, és a finanszí-rozhatóság egyensúlyban tartása. Ezértvált egyebek mellett szükségessé a kollek-tív szerzõdések módosítása.

Kétnyelvû oktatásújabb iskolában

Menczer Erzsébet (Polgári-frakció), azoktatási bizottság elnöke az elõterjesztéstismertetve el-mondta: a Száz-szorszép Óvodá-ban 2001 szep-temberétõl két-nyelvû óvodaiprogram szerintfolyik a nevelés.A kétnyelvûóvodai-iskolaiprogram gondo-zója a SzõlõtõKétnyelvû Okta-tási Alapítvány.Az elmúlt idõ-szakban megnõtt a szülõk érdeklõdése aprogram iránt, melynek folytatására a kép-viselõ-testület korábban a Krúdy GyulaÁltalános Iskolában biztosított lehetõsé-get. A Százszorszép Óvodába járó gyere-kek igénylik az oktatás iskolai folytatását,és mivel mindnyájuk elhelyezése nem le-hetséges a Krúdyban, új oktatási helykéntaz Óbudai Nagy László Általános Iskolá-ban látták biztosítottnak mindehhez a sze-mélyi és tárgyi feltételeket. A program itt2010 szeptemberétõl indulhat útjára. A ha-tározati javaslatot egyhangúlag szavaztameg a testület.

Ösztöndíjjal a hátrányoshelyzetû diákokért

Az önkormányzat a korábbi évekhez ha-sonlóan csatlakozott a Bursa HungaricaFelsõoktatási Ösztöndíjrendszer idei pá-lyázati fordulójához - mondta elöljáróbanMenczer Erzsébet. Az ösztöndíjban a már

Új elismerés civil szervezeteknek

Költségvetés egyre csökkenõ forrásokból

FOLYTATÁS AZ 5. OLDALON

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 4

Page 5: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám Tudósítás az ülésterembõl5

felsõoktatásban tanuló vagy a továbbiak-ban tanulni kívánó, szociálisan hátrányoshelyzetû, állandó kerületi lakcímmel ren-delkezõ fiatalokat támogatják. Sajnálatosmódon egyre több a rászoruló diákok szá-ma. Az oktatási bizottsághoz 203 pályázatérkezett, ebbõl csupán 14-et utasítottak el.Idén 8 millió forintot különítettek el a tá-mogatási formára, melynek havi mértékepályázónként havi ezertõl5 ezer 800 forintig terjed,a rászorultság mértékét isfigyelembe véve. Az elõ-zõ évek pályázati pénze-inek elszámolásábólugyanakkor a fel nemhasznált részt visszautal-ták, melynek összege atavalyi évben megközelí-tõleg 800 ezer forint volt.Ezt a pénzt az oktatási bi-zottság 27 pályázó közöttosztotta fel, szociálishelyzetük alapján. A kép-viselõk egyhangúlag tá-mogatták az elõterjesz-tést.

A kultúraápolásáért

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata atörvényi elõírásnak megfelelõen saját köz-mûvelõdési rendelettel rendelkezik, melymeghatározza a kerület kulturális életénekalakításához, az értékek megõrzéséhez, be-mutatásához szükséges feladatokat, vala-mint biztosítja a kulturálódáshoz, mûvelõ-déshez, a szabadidõ színvonalas eltöltésé-hez való jog megvalósulását. A testületegyhangú döntéssel hagyta jóvá, hogy2010-ben is ezt az irányt követve, mindentmegtesz a kultúra ápolásáért.

A testvérvárosi kapcsolatok múlt évi ala-kulásáról Szabó Magdolna alpolgármes-ter számolt be. Mint kifejtette, az említettvárosokkal elté-rõ intenzitású ésaktivitású az ön-k o r m á n y z a tkapcsolata. Po-zitív tapasztalat,hogy ez márnem csupán hi-vatalokra korlá-tozódik. Úgy fo-galmazott: érez-hetõ, hogy Ma-gyarország va-lóban uniós tag-államként mû-ködik, hiszen egyre több területen kapcso-lódhat be a közös munkába a helyi önkor-mányzat is. Ide tartozik, azért van még ho-va felzárkózni.

Óbudai területek válhatnaka világörökség részévé

Tavaly júniusban kereste meg a Kulturá-lis Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) az ön-

kormányzatot, a Duna mentén húzódó egy-kori római határvonal, a limes magyaror-szági szakasza világörökséggé válásánaklehetõségével kapcsolatban. Ez alapján avárosrészben három jelentõs római kori ro-mokat magukban foglaló magterületet je-löltek ki: az elsõ a Kossuth Lajos üdülõ-part 59. számú telek, ahol az épületbe épít-ve római õrtorony található. A másodikAquincum municipium, a polgárvárosi

amphiteatrum, a vízvezetékkel, a külváro-si résszel, illetve az itt található temetõkkelegyütt. Harmadik terület pedig Aquincumlegio tábora és a katonaváros. A testületmindhárom helyszín felterjesztését elfo-gadta.

Szabályozott plakátozása kampány alatt

Bús Balázs polgármester javaslatára el-fogadta a testület egy, a korábbiakhoz ha-sonló, választások idejére érvényes szán-déknyilatkozat aláírását, melyet tervekszerint minden, a választásban résztvevõpárt képviselõje névjegyével lát el. A nyi-latkozattal kijelentik, hogy a kampány tel-jes ideje alatt mellõzik az illegális plakáto-zást, és csak az arra kijelölt helyen helye-zik el plakátjaikat.

Egy régóta húzódó ügy végére kerülhet pont a kép-viselõ-testület döntése nyomán. Az Újlak I. elneve-zésû revitalizációs területen közparkot, sport- ésszabadidõ-központot alakíthatnak ki a közeljövõ-ben. A kérdésrõl Szepessy Tamás polgármester-he-lyettes tájékoztatta a képviselõ-testületet.

- Akik ismerik ezt az ügyet tudják, milyenrégóta húzódó kérdésrõl van szó. Hosszú idõután végre meg-kezdõdhet a terü-let fejlesztése. Idetartozik, hogy afõvárosi közgyû-lés hónapok ótanem tárgyal Fõ-városi Szabályo-zási Keretterv-módos í t á s sa l(FSZKT) kap-csolatos kérdése-ket, annak ellené-re, hogy az anyagszakmai elõkészí-tése 2008 decemberében lezárult. Mivel a vo-natkozó keretszabályozási terv módosításánakideje továbbra is bizonytalan, ezért vált szüksé-gessé a Kerületi Szabályozási Terv (KSZT)olyan átdolgozása, mely nem igényel keretöve-zet-módosítást. A tervezési területet érinti azFSZKT-ben területbiztosítást igénylõ közleke-dési területként jelölt, a Váradi utcát a Kolostorutcával öszszekötõ új út, melynek pontos hely-meghatározása az idõközben lezajlott bányarekultivációs területrendezése után most váltlehetségessé.

A módosított terv lehet az alapja a Bécsi út,Tégla utca, Kiscelli köz, Remetehegyi út,Perényi lejtõ, Perényi út által határolt, eddigÚjlak I., volt téglagyári területen kialakítandóközpark, sport- és szabadidõközpont létrehozá-sának - tette hozzá Szepessy Tamás polgármes-ter-helyettes. Sz. Cs.

A választási eljárásról szóló, 1997. évi C.törvény 102. § (1) bekezdése szerint: „Azegyéni választókerületek sorszámát és terüle-tét a helyi választási iroda vezetõje a választásévének január 1-jei lakosság száma alapjánállapítja meg. A helyi választási iroda vezetõ-je minden év januárjában felülvizsgálja azegyéni választókerületek számát, sorszámát ésterületi beosztását, és e döntését a helybenszokásos módon február 15-éig közzéteszi.”

A választókerületek számát a helyi önkor-mányzati képviselõk és polgármesterek vá-lasztásáról szóló, 1990. évi LXIV. törvény 9.§(2)-(3) bekezdése szerint állapítják meg.

Tájékoztatom a Tisztelt Választópolgá-rokat, illetve felhívom valamennyi érde-kelt - választáson induló -figyelmét, hogya választókerületek sorszámára és területé-

re vonatkozó döntésemet 2010. február15-én hozom meg.

Az egyéni választókerületek határait ábrá-zoló térkép a polgármesteri hivatal földszint-jén (Bp., III. Fõ tér 3.), illetve a Harrer Pál ut-ca 2. szám alatt lévõ ügyfélszolgálati irodábantekinthetõ meg 2010. február 15-tõl 18-ig.

Az 1997. évi C. törvény 102. § (2) bekezdé-sében foglaltak alapján: „A helyi választásiiroda vezetõje döntése ellen a döntést követõhárom napon belül (2010. február 18-án 16óráig) a területi választási iroda vezetõjéhezlehet kifogással fordulni, ha a településen be-lül az egyéni választókerületeket úgy alakítot-ták ki, hogy az egyes választókerületek lakos-ságának a száma aránytalan.”

A Helyi Választási Iroda vezetõje

Hirdetmény az õszi, helyi képviselõ-választásegyéni választókerületeinek kialakításáról

Szabadidõpark épülhetÓbuda-Újlakon

FOLYTATÁS A 4. OLDALRÓL

FOTÓK: SÁNTA BALÁZS

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 5

Page 6: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám6Közlekedés

A BKV Zrt.-nél kér-désünkre kifejtet-

ték, minden jeggyel ésbérlettel utazóra kiterjeda megállóhelyek terüle-tén bekövetkezõ balese-tekre a biztosítás, ezt be-építették az árba. Akkoris, ha a BKV Zrt.-neknincs köze a bekövetke-zett balesethez, példáulidegen jármû az okozó.

Azt is megkérdeztük,honnan lehet tudni, kivárakozik egy adott

megállóhelyen utazásiszándékkal, ki koldul, kipihen ott hajléktalan-ként, esetleg áru eladáscéljából tartózkodik ott?A válaszban nem fogal-maztak egyértelmûen,bár azt sejtetni engedték,hogy vizsgálják, kinélvolt bérlet vagy jegy. Ezviszont újabb kérdéseketvet fel, mert akinek vanmondjuk a zsebében egyjegy, akár hónapokig ül-het biztonságban egy fe-

dett utasváróban? Vagyaz olyan járatoknál, ahola vezetõnél is lehet je-gyet venni, ott hogyandöntik el utólag az utazá-si szándékot? Továbbánem mindenhol olyanegyértelmû a megálló-hely kijelölése, mintmondjuk az 1-es villa-mos esetében.

Olvasónk kislányátcserbenhagyásos gázo-lással ütötték el az egyikBKV megállóban. A zrt.által megbízott biztosítóannak ellenére utasítottael a kárigényt, hogy azesetrõl nagyon egyértel-mû, a megállóhelyet ésaz idõpontot is pontosanmeghatározó rendõrségiiratot adtak be. Az máskérdés, hogy azóta, a kis-lány felgyógyult, de csa-

ládjának sok kiadása ke-letkezett, nem beszélve asúlyos lelki traumáról.

Sokan nem is tudják,hogy egyáltalán létezika BKV fizetõ utasai ré-szére balesetbiztosítás.Ugyanakkor a szolgálta-tással kapcsolatban mamég nincs megszervez-ve az utasjogok intéz-ménye. Az Állampolgá-ri Jogok OrszággyûlésiBiztosa, dr. Szabó Mátéa közelmúltban egy na-gyobb vizsgálatot ösz-szegzett, több észrevé-telt tett a MÁV Zrt. és aBKV Zrt. utaskapcsolatimegnyilvánulásaivalszemben.

Az 1-es villamosonutazók közül néhánytólmegkérdeztük, esetlegespanaszaikkal hová for-

dulnának. A válaszokbólkiderült, nem tudatosultbennük, jelenleg nemtudnak pártatlan félhezfordulni. A BKV Zrt. aszolgáltató, a fõváros amegrendelõ és egyben acég 100 százalékos tu-lajdonosa, a fogyasztó-védelem pedig még nemrendezkedett be az uta-sok panaszainak kezelé-sére.

Azt ajánljuk minden-kinek, akit utasbalesetért és kárigényét nemrendezték, vagy nemmegfelelõen rendezték,újból járjon el sajátügyében, esetleges to-vábbi panaszával aPénzügyi SzervezetekÁllami Felügyeletéhez(PSZÁF) is fordulhat.

Kertész István

A megállóhelyi utasbiztonságról

Mikor jár kártérítés balesetkor?Szörnyû baleset borzolta nemrégiben a kedélyeket: az 1-es villamos megállójába az egyik este autó hajtott fel,három embert elütött, akik közül az egyikük a helyszínenéletét vesztette. A BKV Zrt. azonnal kiadott egy kommü-nikét, melyben leszögezte, hogy az ilyen baleseteket acég nem tudja megelõzni, de a sérülteknek és az elhunytcsaládjának kártérítést nyújt. Ennek okán, illetve olva-sói megkeresésre kérdeztünk rá a megállóhelyeken be-következõ utasbalesetek kártérítési feltételeirõl.

Átlagosan 4 százalékkalemelte viteldíjait február1-jétõl a BKV Zrt.

A Fõvárosi Közgyû-lésben komoly vita

alakult ki, hogy mostegyáltalán nem lenneszabad árat emelni, eztaz indítványt végül még-sem fogadták el. Csupána 65 év alatti nyugdíja-soknak és a diákoknakszóló 50 százalékos ked-vezményû vonaljegy be-vezetésérõl lehet a ké-sõbbiekben szó.

A vonaljegy 320, ateljesárú havibérlet9800, a diákok és a kis-gyermekesek bérlete3850 forintra emelke-dett. Nem növekszikazonban a nyugdíjasokhavibérlete, tehát marad3700 forint, és szinténmarad a 24 órás jegy1550 forint. Tehát a

nyugdíjas- és a tanuló-bérletek ára eltér egy-mástól.

A környéki vonalje-gyek jelentõsebbenemelkedtek, mert ezek amár korábban meghirde-tett, de szintén február1-jétõl érvényes helykö-zi autóbusz és vasúti ta-rifákhoz igazodnak.

Az 5 kilométeres tel-jesárú környéki vonal-jegy 155, míg a 10 kilo-méteres 245 forintba ke-rül. Térségünkben a218-as autóbusz utasaitérinti a változás. A vá-roshatáron túli szaka-szon egységesen az 5 ki-lométeres környéki vo-naljeggyel is lehet utaz-ni. Szintén érdemes fi-gyelni a vasúti és Volán-buszok tarifáit is, mertjelentõs mértékbenemelkedtek.

K. I.

Emelkedtek a BKV tarifái

Kérjük, hogy az Óbuda Újság terjesztésével kapcso-

latos gondjaikkal hívják az Impress Lapkiadót a 267-

0525-ös, a 267-0524-es vagy a 411-0266-os telefon-

számon. E-mail címünk: [email protected];

[email protected]

Ha nem kapja a lapot!

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 6

Page 7: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám Civil szervezetek – Beruházás7

Véleményezhetõ övezeti terv módosítás

Óbuda-Békásmegyer polgármestere értesíti a la-kosságot, hogy 2010. február 22-ig a polgármeste-ri hivatal ügyfélszolgálati irodáján (Harrer Pál utca2.) és ügyfélfogadási idõben, a hivatal épületében,a fõépítészi irodán (Fõ tér 3. II. em.38/A.)a Budapest III. kerület, Duna-23790/8 hrsz. Pók utcaiátemelõ déli határa- 23152/297 déli határa és nyuga-ti határa-Városfal utca-Római út-23152/295 északihatára-Szentedrei út-Zsófia utca-az Aranyhegyi úttól150 méterrel keletre északi irányú vonal-a 22672/4hrsz. északi határa-Aranyhegyi út-Aranyvölgy utca-Bécsi út-városhatár-Solymárvölgyi út-Harsánylejtõ-(20039/2) hrsz.- 20039/8 hrsz.-20039/7 hrsz. délnyu-gati és délkeleti határa-(20023/6) hrsz.- (20023/10)hrsz.-Bécsi út-(21945) hrsz.-temetõ északi határa-Pomázi út-Törökkõ utca-Kunigunda útja-Vasúti töl-tés déli oldala-19622/5 hrsz.-19422/2 hrsz.- Keled ut-ca-vasúti töltés deltája-Gázgyár utca-Duna által ha-tárolt területre vonatkozó övezeti terv módosításmegtekinthetõ és véleményezhetõ.Budapest Fõváros Közgyûlése a 92/2009(XII.23.) ön-kormányzati rendelettel jóváhagyta az FSZKT 10-esútra vonatkozó módosítását. A módosítás csak azészaki esztergomi vasútvonal idõközbeni nyomvonalpontosodása miatt vált szükségessé a Bp. közigazga-tási határ és a Harsánylejtõ utca közötti szakaszon. Afõvárosi keretszabályok módosítása miatt szükséges amég nem jóváhagyott helyi településrendezési terv mi-nimális korrekciója és ismételt lakossági közzététele.

Bús Balázspolgármester

Az önkormányzat vezetésekülsõ finanszírozó bevoná-sával, egy irodaházat építõberuházóval, városfejlesz-tési megállapodás útján ér-te el, hogy megújulhassona Kaszás Sportcsarnokotkiszolgáló épület.

AMarket Zrt. mintegy20 millió forintból

újíttatta fel a 10 éve üre-sen álló, félkész épületet.Konditeremet, játékveze-

tõi és játékos öltözõket,orvosi szobát, szaunát,vezetõi irodát alakítottakki az új részlegben. Azirodabútorok beszerzését,a szauna építését TörökFerenc önkormányzatiképviselõ aktív közremû-ködésével érte el az egye-sület. Tervek szerint a fû-tés korszerûsítését is ha-marosan elvégeztetik asportcentrumban.

(sz. cs.)

Adója 1 százalékánakfelajánlása nem ke-

rül Önnek semmibe, ezzelazonban nagymértékben

segíti a kerületben mûkö-dõ civil szervezetek mun-káját. Kérjük, ajánlja feladója 1 százalékát az

Óbuda-BékásmegyerenÖnökért dolgozó civilszervezeteknek! Köszön-jük meg civil szervezete-ink egész éves munkáját 1percnyi odafigyeléssel!

NE LEGYEN MIND1! Új öltözõkkel, szaunával bõvült a Kaszás Sportcsarnok

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 7

Page 8: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám8Szociális

Az Óbudai Családi Tanácsadóés Gyermekvédelmi Központszociális- és gyermekjólétialapellátást biztosító intéz-mény, melynek keretében 4szakmai csoport mûködik:Családsegítõ Szolgálat,Gyermekjóléti Központ, Gyer-mekek Átmeneti Otthona,Családok Átmeneti Otthona.Cikkünkben a családsegítõszolgáltatást mutatjuk be.

Családsegítõ Szolgála-tunk átfogó, az élet

minden területére kiterjedõ(család, magánélet, mun-ka, stb.), ingyenes, térítésidíj mentes szolgáltatásaitÓbuda-Békásmegyer tel-jes területén biztosítjuk alakosság számára. A terü-leti ellátás elve szerint szer-vezett szolgáltatás mindenIII. kerületi lakos részérekönnyen elérhetõ, több te-lephelyen biztosított, ígymindenki egyéni döntés ésválasztás alapján bárme-lyik telephelyünket felke-resheti, akár a lakóhe-lyéhez a legközelebb esõt.

Milyen problémával,nehézséggel, kérdésselfordulhat a szolgálatmunkatársaihoz?

Általános információ-hiány, általános kérdéseka hétköznapokkal, a min-dennapokkal kapcsolato-

san. * Ügyintézési prob-lémák - nehézségek. *Kérdések Óbuda-Békás-megyer szociális ellátása-ival és intézményeivel,szolgáltatásaival kapcso-latban. * Anyagi nehézsé-gek. * Közüzemi díjtarto-

zások vagy számlafizeté-si nehézségek. * Lelki ésmentális problémák. *Életvezetési nehézségek -a mindennapok nehézsé-gei. * Családi problémák,feszültségek. * Lakhatásiproblémák. * Álláskere-sési, állásmegtartási ne-hézségek, munkanélküli-ség. * Egészségkárosodásmiatti problémák. * Pszi-chológiai és pszichiátriaiproblémák. * Jogi infor-máció, tanácsadás szük-ségessége.

Az Óbudai Családi Ta-nácsadó és Gyermekvé-delmi Központ Családse-gítõ Szolgálatánál - elõze-tes bejelentkezés alapján -a fenti, általános szolgálta-tásokon túl, a következõingyenes szolgáltatásokvehetõk igénybe: adósság-kezelési tanácsadás; mun-kavállalási tanácsadás (ál-láskeresési technikák elsa-játítása, pályaválasztás,pályakorrekció, munka-vállalási tanácsadás, tré-ning, álláskeresõ klub);pszichológusi szolgáltatás(egyéni tanácsadás, terá-pia, párterápia, családterá-pia); pszichiáteri szolgál-tatás; jogi tanácsadás.

Szolgáltatásaink specia-litása az egyéni esetkeze-lés, melynek során a kö-zös munka és az együtt-mûködõ szolgáltatásunkatigénybe vevõ rendszereskapcsolattartása során fel-térképezzük a hozzánkfordulók családi erõforrá-sait, anyagi helyzetét és la-káskörülményeit, szociálishelyzetét, majd ezek isme-retében arra törekszünk,hogy a sokféle támogatásiforma és lehetõség közül alegmegfelelõbb megoldásttudjuk ajánlani. Úgy hisz-szük és tapasztaljuk, hogybár a folyamat idõigényes,de megtérül és eredmény-re vezet.

Amennyiben pedig aprobléma komplexitásamiatt már nem tudunk hat-hatós, eredményes segítsé-get biztosítani, az igénybevevõt továbbirányítjuk, éstámogató, segítõ hozzáál-lásunkkal - igény szerint -továbbra is figyelemmelkísérjük az életét.

Munkatársaink (csa-ládgondozók, adósságke-zelési tanácsadók, mun-kavállalási tanácsadók)hétköznapokon az alábbinyitva tartási idõben áll-nak rendelkezésre.

Fogadóidõ: hétfõn 13-tól 18 óráig; kedden,szerdán és csütörtökön 9-tõl 18 óráig; pénteken 9-tõl 12 óráig.

A Családsegítõ Szolgálat telephelyei és elérhetõségei

• 1035 Budapest, Váradi utca 9-11. (CsaládsegítõSzolgálat Szociális Információs Iroda).Telefon: 250-1964, 367-5955, 06-20/577-1155.E-mail: [email protected] Megközelíthetõ: 1-es villamossal (rendelõintézetmegálló), valamint több buszjárattal: 260, 160, 218(rendelõintézet megálló), 134, 34, 86, 206, 106(Raktár utcai megálló).• 1033 Budapest, Szentendrei út 85.Telefon: 430-0791, 430-0792, 06-20/577-0954.E-mail: [email protected] Megközelíthetõ: szentendrei HÉV-vel (Kaszásdûlõmegálló), valamint több buszjárattal: 106, 134, 34.(Köles utcai megálló).• 1039 Budapest, Kelta utca 5.Telefon: 250-3766, 388-9136, 06-20-577-1120.E-mail: [email protected] Megközelíthetõ: szentendrei HÉV-vel (Békásme-gyer megálló), valamint több buszjárattal: 134, 34(Újmegyeri téri végállomás).Intézményvezetõ: Zanáné Haleczky Katalin.Családsegítõ Szolgálat szakmai vezetõ:Mester Szilvia.

Forduljon hozzánk bizalommal!

Bemutatkoznak az önkormányzat intézményei

Családsegítõ szolgáltatás

A Budapesti Mûszaki Fõis-kola jogutódjaként január1-jén létrejött Óbudai Egye-tem, Dr. Rudas Imre rektorkezdeményezésére csatla-kozott a „Segítség Haitinek- Hívja a 1749-et!” elneve-zésû mozgalomhoz.

Az egyetem hallgatóiés munkatársai szá-

mára a médiából ismere-tes, hogy 200 év óta a leg-pusztítóbb földrengésdöntötte romba Haiti fõ-városát, Port-au-Prince-tés környékét.

Az Óbudai Egyetem12000 hallgatója és közel

1000 alkalmazottja át-érezve a helyzet súlyos-ságát, telefon hívásukkaltámogatják az UNICEFmunkatársainak erõfeszí-téseit, melyeket a helybe-li gyerekek életének meg-mentéséért tesznek.

Segítség Haitinek

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 8

Page 9: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám Választás 20109

FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS

FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 9

Page 10: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám10Közélet – Választás 2010

Hírösszefoglaló: mint arrólkorábban beszámoltunk, sú-lyos helyzetbe sodorja az ön-kormányzatokat az államiköltségvetés. Idén Óbuda-Békásmegyeren összességé-ben 780 milliót forinttal csök-ken a központi támogatás. Agyermekek napközbeni ellá-tására összesen 26 millió 106ezer forinttal kap kevesebbetaz önkormányzat.

Mindemellett az államjanuártól 46 ezer fo-

rinttal csökkentette az egygyerek után járó támoga-tást a bölcsõdékben. Bárszakemberek szerint ez atendencia nem vezethet azintézmények bezárásához,nagy kérdés, hogy azamúgy is 130 százalékoskihasználtságú bölcsõdék-ben mi fog történni, ha agyes lerövidítése miattmegháromszorozódik agyerekek száma.

Csökkenõ támogatás

Januártól 46 ezer fo-rinttal csökkentettékgyerekenként a bölcsõ-dék állami támogatását.Azaz: amíg 2009-ben 540ezer 150 forintot kaptakaz önkormányzatok aközponti költségvetésbõlegy gyerek után, idénmár csak 494 ezer 100 fo-rintot. És mivel a bölcsõ-dék 90 százalékban ön-kormányzati tulajdon-ban állnak, a lépés szintevalamennyi intézményfenntartóját, illetve vala-mennyi bölcsõdét érinti.

Szakértõk szerint egygyerek ellátása éves szin-ten több mint egymillió fo-rintba kerül. Azzal, hogycsökkentették a normatí-vát, az önkormányzatokathozták nehezebb helyzet-be. A fenntartóknak eddigis ki kellett pótolniuk az540 ezer forint feletti részt,most viszont gyerekenként46 ezer forinttal kell majdtöbbet hozzátenniük.

Mivel a bölcsõdékbe té-rítésmentesen járnak agyerekek, a szülõk maxi-

mum az étkezési hozzájá-rulással tudnak enyhíteniaz önkormányzatok terhe-in, ami egy gyerek eseté-ben éves szinten 72 ezerforintot jelent. A hazai in-tézmények helyzete máreddig sem volt rózsás: százférõhelyre 130 gyereketvettek fel, azaz a bölcsõ-dék 130 százalékos kihasz-náltsággal mûködnek. Mi-közben az állami intézmé-nyekbe egyre nehezebbbejutni, a kormány mégegy fricskát tett: az eddigi130 százalékos kihasznált-ságot papíron 100 száza-léknak veszi januártól.

Ez azt jelenti, hogy mígeddig a törvényi elõírásszerint egy csoportba ma-

ximum 10 gyereket lehe-tett felvenni, most 12 lettaz elõirányzat. Ez amúgycsak papíron változás: abölcsõdékben ugyanis ígyis legalább 12 gyermekvolt egy szobában, így vi-szont nem lesz ritka, hogy15-en lesznek. A csoport-létszám emelése már csakazért is fájó, mert a neve-lési intézmények közülegyedül a bölcsõdékbenszámolják a normátelõnytelenül. Ez az elõny-telen számítás azt jelenti,hogy rögtön 15-20 száza-lékkal csökken az igény-be vehetõ normatíva, abölcsõdék ugyanis az éppbent lévõ gyerekek utánkapnak csak pénzt, és

nem a fel-vett kicsikután, de mégcsak nem isa férõhelyekután. A kor-mány állító-lagos szán-dékai szerint2012-re 15ezer férõ-hellyel bõví-tené a böl-csõdei férõ-helyek szá-mát, részbenuniós pályá-z a t o k b ó l .Most 590

bölcsõdében összesen 25ezer 700 férõhely van,amire nagyjából 33 ezergyerek jut.

Óbudán 730 férõhelyA fõvárosban Óbuda-

Békásmegyer rendelke-zik a második legnagyobblétszámú férõhellyel. Óbu-dán 12 tagintézményben730 férõhely biztosítottbölcsõdések részére.

Két év múlva még egyhatás érzõdhet: a gyes idõ-tartamát ugyanis május 1-jétõl két évre csökkentet-ték, ami azt jelenti, hogyezek a gyerekek legké-sõbb 2012-re megjelen-hetnek a bölcsõdékben.

Nõnek az önkormányzati

terhek

A Bölcsõdei DolgozókDemokratikus Szakszer-vezetének elnöke, SzûcsViktória elmondta: a Szo-ciális és Munkaügyi Mi-nisztérium a forráskivo-nást azzal indokolta,hogy kevesebb lesz azegy dolgozóra jutó közte-her, így azt a pénzt nemkell kifizetni az intézmé-nyeknek, önkormányza-toknak.

Az elnök szerintugyanakkor a bölcsõdék,azaz praktikusan a fenn-tartó önkormányzatokterhei nõnek, hiszen afenntartási költségekemelkednek ebben az év-ben. Szûcs Viktória sze-rint meggondolatlan lé-pés volt a gyes idõtarta-mát két évre csökkentenimindaddig, míg a másikoldalon nincsenek megennek feltételei.

Mint mondta, szkepti-kus amiatt, hogy 2012-re,mikor a gyes rövidülésemiatt ezek a most szülõnõk visszamennek amunkaerõ piacra dolgoz-ni, lesz-e elegendõ férõ-hely a bölcsõdékben.

(A HÍRSZERZÕ.HU. FELHASZNÁLÁSÁVAL)

Tájékoztatom a Tisztelt Választópolgá-rokat, hogy a Bp., III. ker. Szépvölgyiút 69-73. szám alatt mûködõ (54., 55.,56. számú) szavazókörök címe - az in-tézmény elköltözése miatt - megválto-zott.

Az érintett választópolgárok a Bp.,III. ker. Bécsi út 96/b. szám

alatt az Óbudai Egyetem (korábbanBudapesti Mûszaki Fõiskola) új épüle-tében adhatják le szavazataikat.

Az 53. számú szavazókörhöz tarto-zó választópolgárok, akik ugyanezenintézmény Doberdó út 6. szám alattmûködõ épületében szavaztak, szinténa Bécsi út 96/b. szám alatt élhetnekválasztójogukkal.

A 30. számú szavazókör választó-polgárai a Vörösvári út 93. szám he-

lyett a Kerék utca 18-20. szám alattmûködõ általános iskolában élhetnekválasztójogukkal.

A választási eljárásról szóló, 1997.évi C. törvény 10.§ (1) bekezdése ki-mondja, hogy a szavazókörök területibeosztását úgy kell kialakítani, hogyegy szavazókörre mintegy hatszáz, leg-feljebb ezerkétszáz választópolgár jus-son.

A fenti jogszabályra figyelemmel aszavazókörök területi beosztásában mó-dosításokra volt szükség. Módosult aHévízi út 2-6., a Madzsar József utca5. és a 13-15. lakcímek szavazóköre.

Fentiekre tekintettel kérem a TiszteltVálasztópolgárokat, hogy a szavazókörfelkeresését megelõzõen - az említettcímektõl függetlenül - feltétlenül gyõ-zõdjenek meg arról, hogy a lakóhelyük

szerinti szavazókör címében nem tör-tént-e változás.

A Helyi Választási Iroda vezetõje

A Jobbik ajánlószelvényeinek leadási helyei

Jobbik iroda: 1039 Kabar u. 11. Nyitva:10-18 óráig. * Virágbolt: 1033 Búza u.2.Nyitva: 8-19 óráig. * Csibe kocsma:1034 Tímár u. 22. Nyitva: 6-21 óráig. *Pergament nyomtatványbolt: 1039 Ví-ziorgona u.3.Nyitva:10-18 óráig.* Erdé-lyért könyvesház: 1034 Bécsi út 99-101.Nyitva:11-18 óráig. * Donna-Tonnasörözõ: 1031 Szentendrei út 154. Nyit-va: nonstop. * Testvérhegyi ABC: 1037Domoszló u. 36. Nyitva: 6-22 óráig. *Angeli vegyesbolt: 1039 Karácsony S.u. 9. Nyitva: 10.30-19 óráig.Érte is megyünk! Tel.: 06-30-326-9192.

Fejes István,a Jobbik III. ker. elnöke

Tájékoztatás szavazóköri cím módosításáról

Egyre kevesebb állami pénz, egyre nagyobb kihasználtság a bölcsõdékben

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 10

Page 11: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám Választás 201011

Tisztelt kerületi Választópolgár!Kérjük, támogassa ajánlásával Óbuda-Békásmegyer szo-

cialista képviselõjelöltjeit!Kérjük, kitöltött és aláírt ajánlószelvényét 2010. március 1-

jéig juttassa el hozzánk postai úton (MSZP III. kerületi Szerve-zete, 1300 Budapest, pf. 225.), vagy hívja a (06-1) 368-94-64-es telefonszámunkat, s kérésére felkeressük Önt. Ajánlószelvé-nyét leadhatja továbbá személyesen óbudai (1036 Budapest,Mókus u. 1-3.), valamint békásmegyeri (1039 Budapest, Hímzõu. 7.) irodánkban, illetõleg utcai kitelepüléseinken az alábbiidõpontokban és helyszíneken:

• 2010. február 11. (csütörtök) 16-18-ig, Árpád híd HÉV,Békási HÉV

• 2010. február 13. (szombat) 9-11-ig, Óbudai Piac, BékásiPiac

• 2010. február 16. (kedd) 16-18-ig, Árpád híd HÉV, BékásiHÉV

• 2010. február 18. (csütörtök) 16-18-ig, Árpád híd HÉV,Békási HÉV

• 2010. február 20. (szombat) 9-11-ig, Óbudai Piac, BékásiPiac

• 2010. február 23. (kedd) 16-18-ig, Árpád híd HÉV, BékásiHÉV

• 2010. február 25. (csütörtök) 16-18-ig, Árpád híd HÉV,Békási HÉV

• 2010. február 27. (szombat) 9-11-ig, Óbudai Piac, BékásiPiac

Köszönjük megtisztelõ bizalmát!MSZP III. kerületi Szervezete

Dr. Badacsonyi Szabolcs MDF-SZDSZ közös képviselõjelölt a 3. vk.-ben

38 éves, három gyermekes családapa-ként születésem óta Óbudán élek. 1990óta tagja vagyok a Szabad DemokratákSzövetségének. Kerületi és budapestitisztségek betöltését követõen, 2009-tõl apárt országos ügyvivõi testületének tagja-ként tevékenykedem.1998-ban Óbudán önkormányzati kép-viselõvé választottak, és az elmúlt há-rom ciklus során sikerült megõriznemválasztóim bizalmát. Nyolc éven ke-resztül az önkormányzat egészségügyibizottságának elnöke, a szociális és la-kásgazdálkodási bizottságának tagja voltam. 2006 óta egész-ségügyi tanácsnokként segítem az önkormányzati munkát.A Semmelweis Orvostudományi Egyetem elvégzését követõen szak-mai pályafutásomat a Budai Gyermekkórházban kezdtem, 1997-ben.Csecsemõ- és gyermekgyógyász szakképesítésem mellett 2003-banegészségügyi menedzser másoddiplomát is szereztem.2005 és 2007között a Budai Gyermekkórház ügyvezetõ-igazgatója voltam. 2008-tóla Fõvárosi Önkormányzat Szent János Kórháza és Észak-budaiEgyesített Kórházai fõigazgató-helyettesi feladatait látom el.Ajánlószelvényét az alábbi módokon juttathatja el részemre:- aláírásommal ellátott megbízólevéllel rendelkezõ aktivistáinknak;- a Bp. 1300 Pf. 168. címre levélben;- személyesen naponta 15-19 óra között a Tímár u. 2. alatti

SZDSZ székházban;- ha megadja nevét és címét a 388-8113 telefonon 16-19 óra között, vagyegész nap sms-ben a 06-20-991-3556 mobilszámon, vagy e-mail-ben [email protected]ímen, érte megyünk!

FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS

FIZETETT POLITIKAI HIRDETÉSFIZETETT POLITIKAI HIRDETÉS

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 11

Page 12: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám12Egészségügy

Rendelési idõváltozások

• A Csobánka téri szak-rendelõben (Csobánkatér 6.) a szemészetiszakrendelés idejemegváltozott. Rendelé-si idõ: hétfõn, kedden,szerdán, csütörtökön 8-tól 11 óráig és 15-tõl 18óráig. Pénteken 8-tól 12óráig.• Tüdõgondozó rende-lési ideje január 1-jétõl:hétfõtõl-csütörtökig 8-tól 13 óráig, 14-tõl 19óráig. Pénteken 8-tól 13óráig Tüdõszûrõ rendelésiideje január 1-jétõl: hét-fõn és szerdán 13-tól 19óráig. Kedden, csütörtö-kön, pénteken 7-tõl 13óráig.• A Csobánka téri rende-lõben a fül-orr-gégé-szeten január 5-tõlmegváltozott a rendelés.Hétfõn 7.30-tól 13.30óráig dr. SztankanineczKatalin. Szerdán 12-tõl18 óráig dr. Sztankani-necz Katalin. Kedden13-tól 19 óráig dr. NagyZelma. Csütörtökön 8-tól 14 óráig dr. NagyZelma.

Cukorbetegekklubja

A Békásmegyeri Cukor-betegek Klubjában feb-ruár 17-én 14 órai kez-dettel a diabétesz okoz-ta szemészeti elváltozá-sokról tart elõadást dr.Szentkirályi Béla sze-mész fõorvos. (Cím: Bé-kásmegyeri KözösségiHáz, Csobánka tér 5.)

Természetgyógyász fórum a BKH-ban

Elõzetes: minden hó-nap utolsó keddjén, 18órától Bástyai Frigyestermészetgyógyász tartfórumot a Békásmegye-ri Közösségi Házban(BKH). „A lelki ártalmakés betegségek” címûelõadásra február 23-ánvárja az érdeklõdõket.(A belépés ingyenes.Cím: Csobánka tér 5.)

„Orvosbiológiai kutatások magyarországi szabályo-zása” címmel tart elõadást prof. Dr. Sótonyi Péter, aSemmelweis Egyetem Országos Igazságügyi Or-vostani Intézet igazgatója, február 8-án 18-tól 20óráig az Óbudai Kulturális Központban, a San Mar-co Szabadegyetem program-sorozatában. Az elõ-adást kötetlen beszélgetés követi, a hallgatósághozzászólhat az aktuális témához, kérdéseket tehetfel a professzornak. (A belépés díjtalan. Cím: SanMarco utca 81.)

San Marco Szabadegyetem

Tisztelt Látogatóink,Ügyfeleink, Kedves Be-tegek!

A közelmúltban többkedves látogatónk

kifogásolta, hogy miértvan szükség érkezésükesetén a tb-kártyájuk ésa személyazonosító ok-mányuk elkérésére, ami-kor adataik szerepelneka számítógépes nyilván-tartásunkban.

Személyes, bizalmasadatainkhoz, az azzal va-ló rendelkezéshez a jo-gunkat az Alkotmánybiztosítja. Egészségügyiadataink különösen bi-zalmasak valamennyiünkszámára. Az Önök adata-it az adatvédelemrõl szó-ló, 1992. évi LXIII. tv.alapján kezeljük. A tör-vény többek között elõír-ja számunkra, hogy azadatok pontosak és hite-lesek legyenek.

Az egészségbiztosításterhére történõ ellátássorán a jogosultság el-lenõrzése szigorú köte-

lezettségünk, amelyneknélkülözhetetlen elemea jelentkezõ személyé-nek azonosítása. A gyó-gyítás biztonsága érde-kében sem tekinthetünkel ettõl.

Amikor igénybe ve-szik szolgáltatásainkat,az adataikhoz újabberedmények, egyéb ada-tok kerülnek. A hiteles-séget csak úgy tudjukteljesíteni, ha meggyõ-zõdünk arról, hogy való-ban az a személy jelent-kezik-e be a rögzítettadatokkal, aki jogosultazokkal rendelkezni.Fontos számunkra, hogymegakadályozzuk azÖnök adataival történõestleges visszaéléseket.Ezek az ellenõrzésekmindannyiunk érdeké-ben történnek. A jövõ-ben is kérjük szíves tü-relmüket, munkánk azÖnök érdekeit szolgálja.

Szent Margit Rendelõintézet Nonprofit Kft.

Pontos, hiteles adatok a betegekrõl

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fõvárosi Szerve-

zete februárban az alábbi idõpontokban és helyszí-

neken szervez nyilvános véradást.

Február 8-án 15-tõl 18 óráig: a Szentlélek téren

(BKV végállomás). * Február 24-én 11-tõl 19 óráig: a

Békásmegyeri Közösségi Házban (Csobánka tér 5.).

Ha ön egészséges, elmúlt már 18 éves, de még nem

töltötte be a 60. életévét (rendszeres véradóknál 65.

életév) és úgy érzi, hogy segíteni tud a rászoruló be-

tegeken, jöjjön el a véradásra! Személyi igazolvány(lakcímkártya) és taj-kártya szükséges.

Adj vért és ments meg három életet!

BioLabor® kezelések és szûrõvizsgálatokA BioLabor egyedülálló magyar fejlesztésû, öngyógyulást segí-tõ, inger és mellékhatásmentes, számítógépes biofizikai mód-szer, ahol a személy saját belsõ jelei kerülnek szinkronba, ígyerõsödik az energiaszint, javul a közérzet, az ellenálló képesség.Több mint 60 féle programunk van, köztük stresszoldó,erõnléti, migrén, alvászavar, emésztés, immunrendszer,stb. A kezelés alatt az ügyfél kényelmesen hátradõl, azEKG-hez hasonlóan érzékelõk kerülnek a kézre és kez-dõdhet az önregenerációs program.Módszerünk már a Vörösvári úti rendelõintézetben is díj-mentesen kipróbálható, utána 5000 forint/alkalom. A 10 évalatti gyermekek kezelése díjmentes! Szûrõvizsgálat:az E.I.S diagnosztikai rendszer egy korszerû, füg-getlen (hozzá kapcsolt kötelezettség, termék, nincs), különlegesszámítógépes orvosi vizsgálóeszköz, ami néhány perc alatt ha-talmas mennyiségû információt gyûjt a szervezetrõl, melyet azon-nal szövegesen, illetve grafikusan 3 dimenzióban jelenít meg.Tá-jékoztatást ad a tüdõ, a vese, a szív, a máj, az immunrendszer, acsontozat, az érhálózat, az idegrendszer, stb. állapotáról, és kü-lönbséget tesz, hogy a tünet szervi vagy idegi eredetû.Elõre kimutathatók a kockázatok, hogy megelõzhesse amegbetegedéseket. A vizsgálat után partnerorvosaink ki-értékelik az eredményeket.A vizsgálat a BioLabor® partner-szolgáltatása.Ára:15000 forint.Bejelentkezés: 06-20-364-4226. Aki február 28-ig bejelentkezik,ajándék kezelést kap, értéke 5000 forint! www.biolabor.hu

A nõk évszázadok óta gyak-ran kerülnek ugyanazokba ahelyzetekbe és ugyanazok abetegségek gyötrik õket. Amodern pszihológia felfedteezek lelki hátterét. A nõketérõ stressz, a lelki tényezõkkulcsfontosságúak számosnõi betegség keletkezésé-ben, kiújulásában és súlyos-bodásában.

Ajótékony stressz min-dennapi életünk része,

alkotó energiáink for-rása, segít, hogy lel-kesek, pozitívak, kre-atívak legyünk. A túl-zott, mindent elborí-tó, kontrollálhatatlan„negatív” stresszazonban felmorzsoljaenergiáinkat, tönkre-teszi kapcsolatainkat,aláássa önbizalmun-kat. Ezért ennek amegelõzés, gyógyítássorán is meg kell nyil-vánulnia.

Dr. Valló Ágnespszichoszomatikusbelgyógyász, egyete-mi tanár gimnáziu-mok és fõiskolák szá-mára tartott nagy si-kerû díjmentes bemu-tatói a fiatalabb és

idõsebb nõi közönségnek ishathatós segítséget nyújtott azönismereten keresztül azegészséges nõi test nõi lélekfelé. www.valloagnes.hu

A kurzus teljes két naposváltozata a Vörösvári úti ren-delõintézet támogatásával ésszervezésében, most kedvez-ményes áron, február 20-án és27-én a nagyközönség számá-ra is elérhetõ. (Jelentkezés: feb-ruár 20-ig, 8-tól 14 óráig. Tel.:453-0097/120-as mellék.)

A nõi lélek = stressz és betegség?

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 12

Page 13: Óbuda újság 2010/3. szám

Alapította: Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 1995-ben ÓBUDÓBUDAI SZIRÉNAAI SZIRÉNA

A III. kerületi Rendõrkapitányság központi telefonszáma: 430-4700. Az ügyeletet a 430-4712-õn hívhatják, itt tehetik meg bejelentéseiket.

M int azt korábbanis elmondta, a

bûnmegelõzés célja,hogy felhívják az embe-rek figyelmét életük, ér-tékeik védelmére. Ezértminden eddiginél széle-sebb körû tájékoztatásbafogtak. Elõzõ lapszáma-inkban olvashattak ar-ról, hogy országos ösz-szefogással indított útjá-ra egy bûnmegelõzésiprogramot a Szeged ésTérsége Bûnmegelõzésiés Közbiztonsági Ta-nács, melyben a leg-gyakrabban elõfordulóbûncselekményeket dol-

gozták fel, oktatófilmekformájában. Óbuda-Bé-kásmegyer Önkormány-zatának közbiztonságiközalapítványa többmint 250 ezer forinttaltámogatta a kezdemé-nyezést, azaz a sorozatvetítését.

Alábbiakban az autó-ból való lopással, autó-lopással foglalkozó ré-szeket elemezzük.

Hiba értéket tartani az autóban

Mint minden más eset-ben, így az autóban tartottértékekért is a tulajdonos

felelõs elsõsorban. A té-mát feldolgozó kisfilmbenúgy hagyják a jármûvetegy kis üzlet elõtt az ut-cán, hogy annak kesztyû-tartójában pénztárcát, mo-biltelefont, ülésén táskát,szatyrot, mûszaki cikke-ket felejtenek, arra gon-dolva egy-két perc alattvisszérnek. A bûnözõknekgyakran egy percre sincsszükségük, hogy feltörjéka jármûvet, és elvigyék a„felkínált” árut. Az alka-lom a legkisebb apró jelrelétrejöhet a tolvaj számá-ra, csakúgy, mint mikor abevásárlóközpontok par-kolójában hagynak érté-keket az utastérben, vagya vásárolt árut a csomag-tartóban, amit ha õrizetle-nül felejtünk és közbenkifigyelnek, ugyancsaknincs biztonságban. Az issokat emlegetett hiba,hogy a CD-s rádiót, vagyépp a GPS-t, esetleg an-

nak tartóját hagyják az au-tóban. Nem elég a készü-léket levenni, majd az ülésalá tenni, sõtmég az is kevés,ha elvisszük ma-gunkkal. A tol-vajoknak elég,ha meglátják aszélvédõn aGPS-tartó he-lyén maradó, köralakú nyomot.Már az eldugott zsák-mány reményében feltö-rik a kocsit.

Ellophatatlanautó nincs

Felmérések szerint 15milliárd forint értékû autótlopnak el évente Magyar-országon. Múlt évben ke-vesebb gépjármû tûnt el,elsõsorban a rendõrségmunkájának, illetve a jár-mûvek eredet-ellenõrzésé-nek köszönhetõen. Igaz, azeltulajdonított kocsik da-

rabszáma csökkent, az au-tók árnövekedése miatt fo-kozatosan emelkedik a tu-

lajdonosoknakokozott kár.

Egyes bandákegy-egy modell-re szakosodnak.Az autótolvajokkedvenc típusa aLada, Volkswa-gen, Toyota,Opel, Audi,

BMW, Renault, Honda,Ford, Peugeot, illetve aSuzuki. Gyakran elõfor-dul, hogy kifigyelik azautóst, hazáig követik,besurrannak lakásába, ésleemelik az elõszobafalraakasztott slusszkulcsot.Az egyik kisfilmben afürdõben figyelik az au-tóval érkezõket, akiketszintén követnek, majdaz õrizetlenül hagyott tás-kákból egy mozdulattalkiemelik az indítókul-csot, ezután könnyedénviszik az autót is.

- Célszerû több lopás-gátló kombinációját besze-reltetni, amivel lassítható atolvaj „munkája”. A védel-mi rendszerek, így példáula váltó-, illetve kormány-zár, gyújtásmegszakítóegyüttes alkalmazása je-lentõsen befolyásolja a tol-vajokat, az is elõfordulhat,hogy elállnak szándékuk-tól. A mûholdas helymeg-határozó rendszerek vala-melyike nagyban segít ajármû megtalálásában, il-letve a Pajzs-védelem bi-zonyul az egyik legkorsze-rûbbnek. Ellophatatlan au-tó nincs, de mint mindenmás esetben, a bûnözõk ittis a gyengébb ellenállásirányába mennek. Az idõszámukra is kulcstényezõtettük elkövetésekor - tettehozzá Feró Attila.

Sz. Cs.

Kisfilmekkel a bûnmegelõzésért

Hogyan elõzhetjük meg az autó(ból való)lopást?Negyven részbõl álló bûnmegelõzési filmsorozat vetítési jo-gát szerezte meg a III. kerületi Rendõrkapitányság az „Óbu-da Közbiztonságáért” Közalapítvány segítségével. A lako-sok ezentúl a helyi kábeltelevízió adásában és lapunk Óbu-dai Sziréna rovatában tudhatnak meg többen életük és ér-tékeik helyes védelmérõl. Sorozatunk következõ részébenFeró Attila, alezredes, kapitányságvezetõ-helyettes érté-keink védelmével, az autó(ból való)lopással foglalkozó epi-zódok tartalmát ismertette lapunk munkatársával.

A Dr. Szent-Györgyi Albert Ál-talános Iskola tanuszodájá-ban történt klórgáz-mérge-zés miatt a tûzoltók és a ka-tasztrófavédelem munkatár-sai január 21-én kiürítettékaz intézményt.

Az elõzetes tûzoltóiszakvélemény sze-

rint egyértelmûen szemé-lyi mulasztás történt,melynek következtében amentõk elõször 20 em-bert, majd további 7-etvittek kórházba. A 22gyermeket a Heim PálGyermekkórházba, míg 5felnõttet a Péterfy Sándorutcai kórházba szállítottákmegfigyelésre.

Óbuda-Békásmegyerpolgármestere a helyszí-nen tájékozódott az eset

körülményeirõl, majd nemsokkal késõbb a kórházbanérdeklõdött a sérültek álla-pota felõl. A gyermekektöbbségének mérgezéseenyhe lefolyású volt.

Bús Balázs polgármesterutasította az iskola vezeté-sét, hogy a személyi fele-lõsség egyértelmû megál-lapítása után, azonnal indít-sanak fegyelmi eljárást. Ez-

zel párhuzamosan az eljá-rás idejére felfüggesztette amunkavállaló jogviszo-nyát, és intézményfenntar-tóként megtette a szüksé-ges jogi lépéseket.

Kiszabadult klórgáz miatt ürítették ki az iskolát

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 13

Page 14: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. számÓbudai sziréna14

A Budapest III. ke-rületi Polgárõr

Egyesületbe belépniszándékozók a 06-30-621-6088-as számon, il-letve a [email protected] elektronikuscímen érdeklõdhetnek.Web: www.polgaror-obuda.hu. Ezeken az el-érhetõségeken várják a kerületi lakosok javaslatait ésészrevételeit is.

Polgárõr Egyesület: hol érdeklõdhetnek

a belépni szándékozók?

E lfogta a rendõrségjanuár 21-én azt a

budapesti férfit, aki agyanú szerint tavaly ja-nuárban túszt ejtett egyFlórián téri bankban,majd több millió forint-tal egy közeli panelház-ba vette be magát. Arendõrség nem sokkal

ezután körbezárta a kör-nyéket, de el tudott me-nekülni.

A Flórián téri rablásmellett két XI. kerületi,valamint egy XV. kerüle-ti bankrablással gyanú-sítják a férfit és bûntár-sát. Összesen mintegy 20millió forintot zsákmá-

nyoltak, ennek nem sike-rült nyomára bukkanni-uk a rendõröknek.

Nincs meg egyelõre arablásokhoz használtfegyver, ugyanakkor arendõrség szerint szemé-lyi és tárgyi bizonyítékokállnak rendelkezésükre akét gyanúsított ellen.

Még három bankrablással gyanúsítják a Flórián téri túszejtõt

KARAMBOL. Két személygépkocsi ütközött a Mozaik utcában nemrégiben. A balesetkövetkeztében szétszóródott törmeléktõl még egy jármû megrongálódott. A Fiatbankét felnõtt és egy gyermek sérült meg, a VW Golfban pedig a vezetõ. A tûzoltók a jár-mûveket áramtalanították, a kiömlött olajat felitatták. A mentõk a négy sérültet akórházba szállították

A III. kerületi Rendõrkapitányság eljárást indított -õrizetbe vétele mellett - egy 31 éves férfi ellen, akiegy óbudai élelmiszerüzletben január 13-án dél kö-rül tusfürdõért és cigarettáért hamis 20 ezer forin-tos bankjeggyel akart fizetni. Az eladó azonban eztészrevette és a férfit a biztonsági szolgálat munka-társainak kiérkezéséig a helyszínen tartotta.

Hamis pénzzel fizetett

Egy Toyota és egyMazda ütközött

össze január 19-én nemsokkal 0 óra elõtt, a Rá-kóczi utca és az Attila ut-ca keresztezõdésében. A

Mazda vezetõje jármûvé-be szorult, a tûzoltók fe-szítõvágóval szabadítot-ták ki a kocsiból. A bal-esetben mindkét jármûvezetõje súlyosan meg-

sérült, mindkettejüketkórházba szállították amentõk. A forgalmi aka-dályt a tûzoltók és a köz-terület-fenntartó szakem-berei hárították el.

Súlyos baleset két sérülttel

Tavaly augusztus óta jog-szabály írja elõ a közterüle-ten szabálytalanul parkolójármûvek elszállítását.

Az elszállításhoz aközterület-felügye-

let közremûködõt veszigénybe. Az elszállítottjármûvek a III. kerület,Pók utca 1. szám alatti

tárolóhelyen a nap 24 órá-jában átvehetõk, ameny-nyiben a jármû üzemelte-tõje a jármû átvételére va-ló jogosultságát igazoltaés az intézkedés költségétmegtérítette vagy a befi-zetés tényét számlávaligazolta. Érdeklõdni a 06-20-261-7313-as telefon-számon lehet.

Hol vannak az elszállított jármûvek?

TÛZ A PINCÉBEN. A Laborc utcában található ház pincé-jében, vegyes tüzelésû kályha mellett összehordott tü-zelõanyag gyulladt meg január 30-án. A tûzoltók egy víz-sugárral megakadályozták a tûz terjedését, majd elol-tották a lángokat

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 14

Page 15: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám Iskoláink – Oktatás15

IskolanaptárFebruár 11.: a középis-kolák értesítik a diáko-kat a központi írásbelikeredményérõl. * Febru-ár 15.: jelentkezés azérettségikre, illetve azegyetemekre és a fõis-kolákra. * Február 19.:jelentkezés a középis-kolákba. * Február 22-tõl március 12-ig: kö-zépiskolai szóbeli felvé-teli vizsgák.

Nyílt nap a Harrerban

Az Óbudai Harrer PálÁltalános Iskolábannyílt napot tartanak feb-ruár 13-án 9-tõl 12 órá-ig, melyre várják az el-sõsöket tanítók az ér-deklõdõ szülõket és le-endõ elsõs gyermekei-ket.(További információk:250-0807, illetvewww.harrerpai.sulinet.hu)

CsillagtanodaA Csillaghegyi Általá-nos Iskolában február19-én 17 órakor Csillag-tanoda címmel iskola-nyitogató foglalkozásttartanak, melyre szere-tettel várnak minden le-endõ elsõ osztályosgyermeket és szüleiket.(Érdeklõdni lehet a 368-6651-es telefonszá-mon. Cím: DózsaGyörgy utca 42.)

IskolanyitogatóLeendõ elsõsöknek ésszüleiknek „Iskolanyito-gató” elnevezésû prog-ramot tartanak a BárcziGéza Általános Iskolá-ban, ahol ismerkedhet-nek a tanító nénikkel ésaz iskolával. Nyílt nap:március 1-jén (8-tól 12óráig). Délutáni játszó-házak: február 26-án ésmárcius 26-án 16.30-tól17.30 óráig.

Érettségi, középiskolai elõkészítõk, korrepetálás,tehetséggondozás szaktanároknál, a Vörösváriúton!Lehetõségek: ötödikes, hatodikos tanulók felkészí-tése a következõ tanév központi, középiskolai írás-beli felvételijére. * Érettségi elõkészítés mindenszinten, mindenbõl. * Bukásmegelõzés mindentárgyból. * Matek-fizika-kémia-magyar korrepetálás,tehetséggondozás mindennap és szombat délelõttóradíjas oktatásban, 2-3 fõs kiscsoportban.Az oktatás megbízható és eredményes: a központifelvételizõk, az érettségizõk az átlag feletti pontotszerzik; a félévi jegyeket kijavítják év végéig. (Tel.:06(20)946-2027; www.obudamatek.hu)

Thalész-Kör

Elõkészítõk, korrepetálás, tehetséggondozás

Az elsõ Ford T-modellgyártósorról való legördü-lésének 100. évfordulójaalkalmából a tervezõ-fõ-konstruktõr Galamb Jó-zsef emléke elõtt tiszte-legve - az egykori oktatá-si intézményének jog-utódja - vásárolt egy1922-ben gyártott T-mo-dellt, melyet a restaurálá-sát követõen, az egyetemNépszínház utcai épületé-ben állították ki.

A gyártás megkezdé-sétõl több mint 15

millió Ford T-modellgördült le a szerelõsza-lagról 1927. május 28-ig, amikor abbahagytáka széria gyártását. EdselFordra és Galamb Jó-zsefre hárult az új Fordmegtervezésének fel-adata. A jó ízléssel ren-delkezõ, és az ipari for-matervezésben otthono-san mozgó Edsel Fordtervezte a karosszériát,Galamb József és mun-katársai feladata lett azegyéb alkotóelemek ter-vezése és a gyártásra va-ló felkészítés.

Az új A-Ford mecha-nikus négykerékfék-rendszerét a szinténmagyar Farkas Jenõ ter-vezte. A lengéscsillapí-tás is nevéhez fûzõdik,Hordaille kettõshatásúcsillapítókkal. 1928-ban változtattak azalaptípuson, középrehelyezték a kéziféket,tovább emelték a ter-melés tempóját, melyelérte a napi 6-7 ezerdarabot. A Ford Motor

Company amerikai sze-relõcsarnokait 1932.április 30-án hagyta elaz utolsó A-modell. Kö-zel hat év alatt 4,8 mil-liót gyártottak ebbõl anépszerû típusból. Azegyetem Bánki Donát

Gépész és Biztonság-technikai Mérnöki Ka-rának hallgatói és okta-tói által restaurált,1928-as gyártású FordA-modell, a Bécsi útiközponti épület aulá-jában látható.

Ford A-modell az Óbudai Egyetemen

A Prima-díjjal kitün-tetett Óbudai Nép-

zenei Iskola jótékonysá-gi bált rendezett január30-án a Magyar KultúraAlapítvány székházá-ban. Az eseménnyel apusztinai csángó fiata-lok népzenetanítását tá-mogatták.

A mûsorban felléptekaz intézmény növendé-

kei, farsangi játékokkal,tombolával lepték meg arésztvevõket, akik tánc-házban sajátíthatták el alépéseket.

A bál fõvédnökeBús Balázs, Óbuda-Békásmegyer pol-gármestere, védnö-ke Petrás Márianépdalénekes, kera-mikus volt.

4 hét alatt angolulMiért tanulna évekig?

Miért költene százezreket?

80 óra alatt stabil alapok,

magabiztos beszédtudás.

www.playingenglish.com(06-1) 322-1537

Jótékonysági bál csángó diákok népzenetanításáért

A Dr. Szent-GyörgyiAlbert Általános Is-

kolába várják az óvodá-sokat és szüleiket a „Va-rázsmûhely” nevû kéz-mûves, irodalmi, játékos,sportos foglalkozásokra.Program: február 10-én17-tõl 19 óráig: tornater-mi sportfoglalkozás. *Február 23-án és 24-én7.55-tõl 9.40 óráig: nyílt

órák. * Március 30-án17-tõl 19 óráig: tavasziünnepkör. * Április 18-án 10-tõl 12 óráig: uszo-dai foglalkozás.

(Cím: Szérûskert utca40. Tel./fax: 367-3399,436-9365, 367-1429. E-mail: [email protected] Honlap:w w w . d r s z e n t -gyorgyi.hu)

Varázsmûhely

FOTÓ: KISS GERGELY

FOTÓ: SÁNTA BALÁZS

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 15

Page 16: Óbuda újság 2010/3. szám

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 16

Page 17: Óbuda újság 2010/3. szám

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 17

Page 18: Óbuda újság 2010/3. szám

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 18

Page 19: Óbuda újság 2010/3. szám

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 19

Page 20: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám20Iskoláink – Oktatás

Bús Balázs polgármesterelõterjesztésére, a képvi-selõ-testület döntése ér-telmében „Óbuda-Békás-megyer Önkormányzata tá-mogatni kívánja a Nemzet-közi Számítógép-kezelõiJogosítvány megszerzésé-nek programját, és errefelhívja minden fenntartá-sában mûködõ iskolája fi-gyelmét.”

Az intézményesítettprogram célja: piac-

képes informatikai írástu-dás - ECDL Start bizo-nyítvány - megszerzésé-hez a lehetõség biztosítá-sa a III. kerületi iskolák-ban tanuló gyerekeknek.Több intézményben - Ár-pád Gimnázium, KerékÁltalános Iskola és Gim-názium, Medgyessy Fe-

renc utcai Általános Isko-la, Óbudai Nagy LászlóÁltalános Iskola, VeresPéter Gimnázium - isko-lai, alapítványi, szülõi fi-nanszírozással rövidebb-hosszabb ideje folyik márcélirányos informatikaiképzés, melynek eredmé-nyeképpen sok kerületidiák tett már le sikeresECDL-vizsgát, szerzettECDL bizonyítványt.

A felkészítõ tanárokés a KSZKI vizsgázta-tóinak tapasztalataialapján az ECDL Startbizonyítvány (4 téma-kör, 4 modul, 4 vizsga)megszerzéséhez szüksé-ges ismeretanyag, tan-órák, fakultáció, szak-kör keretében, rendsze-res felkészülés és gya-korlás mellett 4 félév

alatt kényelmesen fel-dolgozható.

Ezt feltételezve és a fel-készülést a 7. osztálybanelkezdve a gyermekek a 8.osztályos bizonyítványukmellé ECDL Start bizo-nyítványt is kaphatnak.

Az ECDL Start bizo-nyítvány költségei: re-gisztrációs díj 4 ezer 500forint; vizsgadíj 6 ezerforint (4x1500 forint).

(További információ,letölthetõ megállapodása www.kszkioktat.huhonlapján.)

ECDL Start bizonyítványtminden kerületi diáknak!

I mmár 12. alkalom-mal rendezett ünnepi

mûsort a Magyar Kultú-ra Napja tiszteletére, ja-nuár 21-én a MedgyessyFerenc utcai ÁltalánosIskola a színházterem-

ben. Meghívott vendé-gek voltak: Püski István,a Püski Kiadó vezetõje,Gyõrffy Gergely hege-dûmûvész és Szarka Ist-ván költõ. Felléptek:Tóthné Benkõ Krisztina

hegedûtanár, Nedvig Be-atrix versmondó, VajdaViktória népdalénekes,Vass Beáta, a Med-gyessy iskola tanulójaés a Kincsõ Néptáncegyüttes táncosai.

Magyar Kultúra Napja a Medgyessyben

Magyarországon 1989 óta mûködik a Magyar SpeciálisOlimpia Szövetség (MSOSZ).Ahhoz, hogy tevékenysé-gük szélesebb körben válhasson ismertté, elindították a„Szállj be te is!” programot, melyhez az Aquincum Álta-lános Iskola 5.a osztálya is csatlakozott. Osztályfõnökiórákon ismerkedünk a másság, az értelmi fogyatékos-ság fogalmával, a Speciális Olimpia céljaival. Szeret-nénk a programba más osztályokat is bevonni, célunk,hogy elfogadóbb, segítõkészebb közösséggé váljunk.Terveink között szerepel egy közös sportprogram szer-vezése értelmi fogyatékos sportolókkal.Az MSOSZ fennállásának 20. évfordulója alkalmá-ból a Duna Televízió több mûsorában foglalkozott atémával, egy osztályfõnöki órán nálunk is készítet-tek felvételt, melyet a „Gyõztesek világa” címû mû-sorban január 7-én láthattak.

Várszegi Kornéliaosztályfõnök

Mi is beszálltunk…

A leendõ elsõsöketszüleikkel együtt

várják a Pais Dezsõ Ál-talános Iskolában egy-egy vidám csütörtökidélutánra. Az óvodásokmegismerkedhetnek atanító nénikkel, együttjátszhatnak, beszélget-hetnek. Megmutathat-ják, milyen ügyesenénekelnek, rajzolnak,számolnak, verselnek.Szüleik képet kaphatnak

az intézményben folyómunkáról. Idõpontok,események: február 18.:„Itt a farsang, áll abál…”; * március 18.:„Tavaszi szél vizetáraszt…” A foglalkozá-sokon különféle nyom-dákat gyûjthetnek a gye-rekek. Ha nagyon ügye-sek, és mind a négyetmegszerzik, meglepetésvár rájuk. (Cím: PaisDezsõ utca 1-3.)

Vidám csütörtök délutánok

A Napraforgó Mûvészeti Óvoda (1039 Budapest,Pais Dezsõ út 2.) az alábbi álláshirdetést teszi köz-zé, 1 fõ határozott idejû, óvodapedagógusi munka-kör betöltésére.Ellátandó feladatok: óvodai nevelés. A munkavégzéshelye: Hétszínvirág Mûvészeti Tagóvoda (1039 Bu-dapest, Medgyessy Ferenc utca 1.) Illetmény, juttatá-sok: a közalkalmazottak jogállásáról szóló, 1992. éviXXXIII. törvény rendelkezései alapján. Pályázati fel-tételek: fõiskolai, óvodapedagógusi végzettség; er-kölcsi bizonyítvány; egészségügyi alkalmasság.A pályázat elbírálásakor elõnyt jelent mûvészeti terü-leteken való jártasság. A pályázat részeként benyúj-tandó iratok, igazolások: motivációs levél, szakmaiönéletrajz; végzettséget igazoló oklevelek másolata.A munkakör legkorábban 2010. március 1-jén tölt-hetõ be. A pályázatok benyújtási határideje, postaiúton: 2010. február 25. A pályázatok elbírálási ha-tárideje: 2010. február 26. (Érdeklõdni lehetSomodiné Kiss Terézia óvodavezetõnél a 243-2948-as telefonszámon.)

Óvodapedagógus felvétele

FOTÓ: SÁNTA BALÁZS

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 20

Page 21: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám Kultúra – Helytörténet – Hitélet21

Bibliai szabadegyetem„A Biblia az európai kul-túrában” címmel elõ-adásokat hallhatnak atéma iránt érdeklõdõkfebruár 9-tõl május 18-ig, keddenként 18 órátóla békásmegyeri HunorHotelben. (Cím: Pün-kösdfürdõ utca 40. Tele-fonszám: +36-30-664-3287.)

Krúdy KörGyörgypál Katalin lesza vendég a Krúdy Gyu-la Irodalmi Kör rendez-vényén, február 11-én16.30 órai kezdettel aKéhli vendéglõben. Há-zigazda: Kanizsa Jó-zsef. Közremûködik: Ki-rály Lajos és TárkányiImre. (Cím Mókus utca22.)

Bibliai életutakAz Óbudai KulturálisKözpontban (ÓKK)„Alapvetõ bibliai tanítá-sok” címmel folytatódika közkedvelt sorozat.Az érdeklõdõket ked-denként várják az ÓKK-ba. „A Boldogságról; Jé-zus boldog mondásai”címmel február 9-én; „Aszabadságról; Szabad-ság, vagy szabados-ság? Még Isten is korlá-tozza magát?” címmelfebruár 16-án; „Istentörvényei; Útmutatás azigazán jó élethez?” cím-mel február 23-án hall-hatnak elõadást. (Kez-dés: 18.30 órakor. Belé-põjegy: 100 forint. Cím:San Marco utca 81.)

„Utak” a reformátusoknálKitekintõ: SomogyiEndre mûvésztanár al-kotásaiból „Utak” cím-mel nyílt január 21-énképzõmûvészeti kiállí-tás, a Budai Reformá-tus Egyházközség öko-menikus imahetén. Atárlat az egyházközségI. Szilágyi Dezsõ tér 3.szám alatti gyülekezetinagytermében március21-ig tekinthetõ meg.

Fenti címmel Halas Istvánfotómûvész alkotásaibólnyílt tárlat a Kiscelli Mú-zeum Oratóriumában. A fa-lakon a hetvenes, nyolc-vanas évek alternatív mû-vészei, alkotásai eleve-nednek meg.

A fiatal mûvészhall-gatók közremûkö-

désével készült installá-ciót Halas István „Buj-káló, rejtett önarckép”címû, 1987-ben készültfotográfiája inspirálta. Afelvételen Halas Széputcai mûterének kazal-nyi tárggyal és életnyo-mok szövevényével bo-rított szeglete és a fotós

tenyérnyi falitükörberejtett szembenézõ ön-arcképe látható. Az em-lített mûterem történel-mi múltján túl a hetve-nes, nyolcvanas évekBudapestjének alterna-tív mûvészeti topográfi-ájában jelentõs pontvolt, az itt megfordultemberek névsora való-színûleg kiadja a kor-szakról szóló kötet név-mutatóját. Jelentõs rész-ben õk Halas fotográfiá-inak modelljei is.

(A kiállítás február28-ig, hétfõ kivételével10-tõl 16 óráig tekinthe-tõ meg. Cím: Kiscelli ut-ca 108.)

Széputcaegyben - fotómûvészet a Kiscelliben

Tájékoztatjuk a III. kerületi görög katolikus híveket,

hogy a Boldog Özséb romai katolikus templomban

(Lékai bíboros tér) minden vasárnap és ünnepnap

12.30 órától görög katolikus szent liturgiát végez-

nek, melyre várják a híveket. (Érdeklõdni Mák Fe-

renc görög katolikus áldozópapnál lehet a +36-30-

611-0196-os és a 380-7922-es telefonszámon.)

Görög katolikus hívek figyelmébeAz Aquincumi Múzeum, kapcsolódva a Magyar Kultú-ra Napjához, január 22-én bemutatta R. Facsády An-namária: Aquincumi ékszerek/Jewellery in Aquincumcímû könyvét. A kötetet prof. Dr. Borhy László, az EL-TE Ókori Régészeti Tanszékének vezetõje ismertette.A sorozatindító kötetben a múzeumlátogató közönségkörében is népszerû, látványos tárgycsoportot, a kü-lönbözõ anyagokból készült ékszereket láthatják.

Aquincumi ékszerek könyvben

Az általános iskolák 7.és 8. osztályos tanu-

lóinak rendeztek mûvelt-ségi vetélkedõt 74 diákrészvételével a MagyarKultúra Napja tiszteletére,január 21-én az ÓbudaiKulturális Központban.

Elsõ lett az Elsõ Óbu-dai Általános Iskola

„Neológusok” csapata.Második helyen végzetta Csillaghegyi ÁltalánosIskola „Angyalok” csa-pata, míg a harmadikhelyett az Elsõ ÓbudaiÁltalános Iskola „Fia-hordó górugrányok” tré-fás nevû csapata szerez-te meg.

Mûveltségi vetélkedõ

A képen az elsõk: Gemela Deagica Dóra, Temesváry Zsig-mond és Tóth Katalin

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

Elindult az „Itt Élünk” Egyesület honlapja, melyentöbbek között a kerület díszpolgárára is javaslatot le-het tenni.A tavaly karácsonyi, nagy sikerû ruhaosztás után 2010-ben sem tétlenkedik az „Itt Élünk”. Elkészült az egyesülethonlapja, ami a www.ittelunkegyesulet.hu címen érhe-tõ el.Az internetes oldal feltöltése folyamatos, napról nap-ra egyre több információ olvasható a civil szervezet tevé-kenységérõl, céljairól, tagságáról.Az egyesület kéri az Óbuda-békásmegyeri polgárokat,hogy a kerületet érintõ civil, lakossági ügyekben, vagya lakókörnyezetüket szebbé varázsló ötletekkel keres-sék õket bizalommal az internetes oldalon, vagy telefo-non: 06-20-663-0501.Az új esztendõ egyik elsõ lépéseként az „Itt Élünk” összeakarja gyûjteni a III. kerületi lakosok véleményét arról,hogy kit tartanak méltónak a díszpolgári címre. Az egye-sület jelöltje Dr. Pintér Endre professzor, aki 1927-benszületett a III. kerületben, itt nõtt fel, majd a Szent MargitKórház osztályvezetõ sebész fõorvosaként praktizált.A gyógyítás mellett pedig - többek között - az Óbuda Ba-ráti Kör egyik alapítójaként, elnökeként; az Óbuda Múze-um Közalapítvány kuratóriumának elnökeként; az Óbu-dai Orvosklub alapítójaként és egy ciklus erejéig önkor-mányzati képviselõként tevékenykedett Óbuda-Békás-megyer felvirágoztatásáért, miközben közéleti munkájátszámos orvos szakmai és helytörténeti írással, tanul-mánnyal gazdagította.Az egyesület keresi azokat a további érdemes személye-ket, akik a gazdasági, társadalmi, a tudományos, vagymûvészeti életben alkottak maradandót Óbuda-Békás-megyeren. Céljuk, hogy a legmegfelelõbb, társadalmi tá-mogatottságot is élvezõ jelöltet tudjanak a képviselõ-tes-tület figyelmébe ajánlani.

Ön is javaslatot tehet a kerület díszpolgárára!

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 21

Page 22: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám22Apróhirdetés

� Gyorsszerviz, duguláselhárítás, víz-, vil-lany-, fûtés és teljes körû gázkészülékjavítás.Anyagbeszerzéssel, garanciával. 0-24-ig.Tel.: 292-19-90, 06-20-334-34-38� Tévéjavítás azonnal garanciával! (Orion,Videoton, ITT- NOKIA, Nordmende, Vestel,Schneider) Tel.: +36 (20)471-8871� Óbudai Hûtõgépszerviz! Hazai, külföldihûtõgépek fagyasztók javítása 35 éve a kerü-leti lakosok szolgálatában.(Ingyenes kiszál-lás). Várhidi Gábor. Tel.: 250-0921,06(20)972-5032� Óbudán, Budán non-stop hûtõ, fagyasztó,autómata mosógép szervíz. Javítás esetén in-gyenes kiszállással, garanciával 3 órán belül.Tel.: +36(20)928-7507, 368-0864. KovácsSándor� Hûtõgépszerviz Óbudán! Megbízhatóság,szakértelem több évtizede. Kelényi Imre, Keveutca 21. Tel.: 242-6823, +36(30)931-3686� TV-Videó szerviz. Díjtalan kiszállás, Böj-tös Vendel és tsi. Cím: Kabar utca 6. Nyitva:h-p 9-tõl 17 óráig. Tel.: 244-3998� „ALFA” tv, videó, számítógép szerviz. In-gyenes kiszállás, helyszíni javítás. Az elvég-zett javításra garancia, nyugdíjas kedvez-mény. Tel.:243-2730, 06(20)997-2747� Tv-, LCD, javítás, kiszállással, hétvégénis. Rákóczi u. 10. Tel.: 769-2524 Samsung,LCD, Plazma Outlet� Konténerek olcsón, sitt, hulladékszállítás4-10 köbméteres lenyitható konténerekkel,kézi-gépi rakodással, lomtalanítás kedvezmé-nyekkel! Tel.: 06(30)948-4000; www.kon-tenerexpress.hu� FÉG gázkészülékek szakszervize. Javítás,felújítás garanciával. Adás-vétel, ingyenes ki-szállás. Tel.: 244-5577,06(30)429-2991� Költöztetés, lomtalanítás, áruszállítás,csomagolás, bútorszerelés, fuvarvállalás. In-gyenes felmérés. Tel.: +36 (20)972-0347,403-9357, +36 (30)589-7542 � Redõnygyártás mûhelyáron! Reluxa-ké-szítés, javítás, szalagfüggöny, három munka-nap alatt. Tel.: 370-4932� Villanyszerelés azonnal! Hibaelhárítástóla teljes felújításig. Petrás József villanyszere-lõ mester. Tel.: +36(20)934-4664, 246-9021.ELMÛ által minõsített vállalkozás.�Redõnyszerelés, javítás, gurtnicsere, párká-nyok, szúnyogháló, harmonikaajtó, reluxa sze-relése, lakásfelújítás. Tel.: +36-20-321-06-01� Villanyszerelés ELMÜ nyugdíjassal, kap-csoló, konnektor stb., biztosítéktábla, villany-cserépkályha, bojlervillamosság, hõtároló-kályha. Tel.: +36-70-259-00-89 � Költöztetés, nehézgépszállítás, lomtalaní-tás, nemzetközi fuvarozás 7,5 t-ig, zongora,páncélszekrény. Tel.: +36/30-948-2206� Lakatosmunkát mindennemût vállalok.Zárszerelést, védõrács, rácsosajtó, korlát, ga-léria, kerítés, kapukészítés, javítás. Tel.: 243-3294, 06(20)9424-943

� Festés, mázolás, tapétázás magánszemé-lyeknek, társasházaknak garanciával. III ke-rületben kedvezmény! Tisztaság, pontosság!Ingyenes kiszállás! Tel.: 256-4425,+36(20)994-7726

� Automata mosógépek, mosogatógépek,szárítók, villanybojlerek, villanytûzhelyek ja-vítása. Hétvégén is hívható. Tel.: 243-8490,+36(20)947-0774� Villanyszerelés, falfúrás, Jakab József vil-lanyszerelõ mestertõl rövid határidõvel, ga-ranciával. Tel.: +36(30)940-6162� Fuvarozás, költöztetés megbízhatóan, ol-csón 2 és 4 t-ig vidékre is, rakodással. Kerü-letieknek kedvezmény. Tel.: 405-5889,+36(30)996-4538� Olcsón igényes munkát végzõ fodrász, fes-tést, vágást, 30 %-os kedvezménnyel vállal.Tel.: 06(20)472-9058� Duguláselhárítás Non-stop, csatornaszer-viz garanciával. Tel.: 240-8113, +36(20)335-3411, +36(30)912-9017� Burkolás! Fürdõszobák, konyhák, WC-kburkolását, kõmûvesmunkáit, csempe javításátvállalom. Tel.: +36(30)341-3423, 367-2869� Házépítés, lakásfelújítás, kertépítés!Csempeburkolás, kõmûvesmunkák, szobafes-tés, gipszkartonozás, hõszigetelés, parkettá-zás, lambériázás, villanyszerelés, vízszerelés,tereprendezés, kézi földmunka, medenceépí-tés! Anyagbeszerzéssel, határidõre, garanciá-val! Tel.: 06(30)960-4525� Ajtó-, ablakdoktor, Horváth Ákos min-denféle ajtók, ablakok illesztése, javítása, zá-rak cseréje (pl.kétszárnyú ablak zársz-erkezetétnek cseréje), szigetelése garanciával.Felmérés díjtalan! Tel.: 368-3604,+36(70)550-0269� Lakásfelújítás! Szobafestést, mázolást,tapétázást ingyenes takarítással, parkettalera-kást, -parkettacsiszolást, parkettajavítást, víz-gáz-gipszkartonszerelést, csempézést, vil-lanyszerelést vállal kisiparos garanciával.Tel.: 202-2505, +36(30)251-3800� Zárszerviz: ajtózárak, hevederzárak áru-sítása, felszerelése, javítása, nyitása. Tel.:242-1389� Vízvezeték-szerelés nonstop! Mosógépek,mosogatógépek bekötése, mosdók, csapok,kádak cseréje garanciával! Vízóraszerelésügyintézéssel! Tel.: 06(30)954-9554� Vízszerelés, gyorsszolgálat, csõrepedésjavítása, mûszeres csõrepedés keresés, kame-rás csatornavizsgálat, duguláselhárítás, garan-ciával, hétvégén is. Tel.: +36(30)914-3588� Kárpitosmunkák javítását és áthúzását,rövid határidõre vállalom. Tel.: 06(70)410-5346� Lakatosmunkák: egyszerû és díszítettablakrácsok,, rácsajtót, kapuk, kerítések ké-szítése, ingyenes felmérése. Tel.:+36(20)921-0073� Kárpitos vállalja modern és styl bútorokáthúzását, javítását, asztalos munkával. Szö-vetminta. Ingyenes felmérés, szállítás. RiederGyörgy Tel.: 256-8285; +36(20)433-6289;www.riederkarpitos.hu� Lakásfelújítás: parkettázás, javítás, csi-szolás, laminált parkettázás, festést, tapétá-zást vállalunk. Tel.: 06(20)599-6598� Parkettacsiszolást, lakkozást, javítást,szegélylécezést, lerakást vállalok. Barabás Je-nõ kisiparos. Tel.: 349-4899, 06(30)253-4175; +36(70)280-0479� Modern defendo fitnesz és önvédelem ok-tatás csoportos és magánórák. Tel.:06(20)560-2340� Könyvelõiroda Aquincumnál vállal teljeskörû könyvelést, magánszemélyeknek, adó-bevallásokat kedvezõ díjakkal! Tel.: 242-3286� Asztalos vállal: ajtó, ablak illesztést, zár-szerelést, küszöb készítést, zsanérok, pántokcseréjét, szigetelést, falfúrást, bútorjavítást.Tel.: 251-9483; 06(20)381-6703� Tetõfedõ-ács-bádogos munkát vállalok,javítást is. Tel.: 06(20)323-3900; 06(20)332-4660 Díjmentes kiszállás. Télen is.� Lakásfelújítás AZ-ig, anyagbeszerzéssel,garanciával, rövid határidõre. www.hoger.huTel.: 06(30)251-8862; 06(20)943-7075

� Zárszerviz. Ajtó-, ablakzár javítás, mûsza-ki ajtónyitás, zárcsere, hevederzár szerelés. 3év garancia. Rácsok készítése. Tel.:06(30)251-8862; 06(20)943-7075;� Duguláselhárítás, vízszerelés, hétvégénis, ingyens kiszállással. Tel.: 06(20)943-7075, 06(30)251-8862� Festés, mázolás, tapétázás, gipszkarton-szerelés, burkolás, parkettás munkák magán-személyek, közületek részére. Tel.:06(30)212-3308� Takarítás, társasházak, irodák, intézmé-nyek, üzemek, lakások teljes körû napi nagy-takarítása. Tel.: 786-5872, 785-7344,06(70)422-9445� Lakásfelújítás! Festés-mázolás, tapétá-zás, burkolás, gipszkartonozás, asztalos mun-kák, üvegezés. Tel.: 06(30)402-1530� Asztalos. Ajtók, ablakok javítása-passzítá-sa, zárak, kilincsek, küszöbök cseréje. Búto-rok javítása, átalakítása, készítése. Megbíz-hatóság, szakértelem,. Tel.: 06(20)979-3042�Ruhaszerviz, Bécsi úton, nadrágfelhajtás, ala-kítás, zipzár csere: 240-7140, 06(20)942-3741� Fürdõszobák, konyhák felújítása, átalakí-tása! Csempeburkolás, kõmûvesmunkák, víz-szerelés! Anyagbeszerzéssel, garanciával!Tel.: 06(20)961-6153�Kert-telekrendezés, favágás, metszés, per-metezés, gyepesítés, térkövezés, kerítéseképítése, javítáas. Egyéb kertészeti-kõmûvesmunkák. Mob.: +36(70)422-9445;. Tel.: 786-5872; Fax.: 785-7344;

� Fül-orr-gégészeti magánrendelés mindenszerdán 18.30-tõl 19.30-ig. Cím: OrvosiCentrum III. Kolosy tér 1/b. Tel.: 388-9406,+36(20)211-5190. dr. Müller Zoltán fõorvos� Dr. Szabó Katalin megnyitotta reuma éslézerterápiás rendelését. Dunamed. 1036 Kis-korona u. 20. Bejelentkezés: 387-1508 Sz.e.háznál is kezel.

� Pszichiátriai és pszichoterápiás magán-rendelés! Depresszió, szorongás, pánik zavarkezelése életvezetési tanácsadás. Dr. ScodnikAnikó. Tel.: +36(30)213-8052� Kárpáti fogtechnika. Fogsorkészítés40000 Ft plusz költségek nélkül. A javításmegvárható. Szél u. 10. Tel.: 240-2059,+36(20)493-1675� Dr. Gulyás Miklós sebész fõorvos sebé-szeti megbetegedések esetén (kisebb mûtétek,tanácsadás, mûtéti javallat) magánrendelésénáll a Betegek rendelkezésére. A rendelés he-lye: III. Bécsi út 130. II./3. Elõzetes bejelent-kezés telefonon: 06(20)773-7565.� Gondozást igénylõ idõs nõknek -alzheimereseknek, demenseknek is - bentla-kást, teljes ellátást, állandó gondozói segítsé-get biztosítunk solymári vendégházunkban.Tel.:06-26-360-334, Gyõrfiné� Végleg leszoktatjuk a dohányzásról, 26perces biorezonanciás terápiával 7000 Ft-ért.Az SZTK-ból az antinikotin terápia átköltö-zött a Vörösvári út 97-be. Rendelés Békásme-gyeren is szombatonként. Tel.: +36(70)271-9867� Gyógypedikûr! Benõtt köröm, gombásköröm kezelése. Mediterrán szalon, Szent-endrei út 8. a Raktár u.-i buszmegállónál. Elõ-zetes bejelentkezés szükséges: 06(30)307-5818� Vérzik az ínye? A fogágysorvadás ma mármegelõzhetõ, jól kezelhetõ. Rendelõnk aNyugatinál várja önt. Tel.: 332-3782�Callanetics a Flórián térnél. Gerinc és ízü-letkímélõ ugrálás nélküli torna, minden kor-osztálynak. Tel.: +36-30-921-6559www.callantorna.hu� Sóterápia asztma, allergia, hangszálgyulla-dás, krupp, COPD, pikkelysömör, ekcéma keze-lésére. Helye: Budapest, 1036 Bécsi út 67. elõze-tes bejelentkezés: 769-2689, +36(70)432-6626� Ideggyógyászati magánrendelés a Záporu. 53-ban. Bejelentkezés Dr. Huszák Máriafõorvosnál a 06(20)336-5724-es számon.

� Angolt tanítok (üzletit is) a TorontóiEgyetem képesítésével és gyakorló tolmács-ként, a beszélgetéstõl a nyelvvizsgáig bármi-lyen igény szerint, az Árpád hídi metrómegál-lóhoz közel. Tel.: +36 (20)482-2270, 320-1825� Kállay Autósiskola Családias autóstanfo-lyamok részletfizetéssel. Kiscsoportos vagyegyéni foglalkozások bármely idõpontban.Jogosítványosoknak gyakorlóórák.www.kallayautosiskola.hu Tel: 388-1533,+36(30)933-3619.

� Dajka, kisgyermekgondozó, gyógypeda-gógiai, pedagógiai asszisztens gyermekfel-ügyelõ képzés. Kasza Szakképzés. Tel.: 276-5918 (NY. SZ. 01-0064-04)� Némettanítás, beszédcentrikus módszer-

�Angol-oktatás! Fiatal tanárnõ vállal kor-repetálást, felzárkóztatást, nyelvvizsgáravaló felkészítést, bármely korosztály szá-mára. Tel.: 240-1421; 06(70)416-1484

Oktatás

�Bõrgyógyászati, kozmetológiai magán-rendelés: dr. Pardavi Ágnes. Helye: 1035Szentendrei út 10. Ideje: hétfõ, szerda 16-18 óráig, illetve igény szerint. Bejelentke-zés, tel.: +36(30)201-9198

� Bõrgyógyászati magánrendelés hétfõn16-18-ig, csütörtökön 11-13 óráig. III., Bé-csi út 85. IV/1. Dr. Suhajda Kornélia fõor-vos. Bejelentkezés: 317-0631

� Dr. Kalán Júlia bõrgyógyász-kozme-tológus fõorvos magánrendelése: III.ker.Bécsi út 217-ben. (EuroCenterrel szem-ben). Gyermek-felnõtt bõrgyógyászat.Bõrkinövések, értágulatok eltávolítása.Bejelentkezés: 06(20)543-3948

� Bõrgyógyászati, kozmetológiai ma-gánrendelés. Bõrkinövések, értágulatokeltávolítása, gyermekbõrgyógyászat. Bu-dapest, 1027 Horvát u. 28. (Margit körút-nál). Dr. Faragó Katalin. Bejelentkezés:+36(30)964-5436

Egészség

� ÓBUDAI GYORSSZERVIZ VÍZ-GÁZVILLANYSZERELÉS, GÉPI DUGULÁSELHÁRÍTÁS, JAVÍTÁS, TELJES KÖRÛKIÉPÍTÉS. NON-STOP 0-24 GARANCIÁ-VAL. Tel.: 06-1-321-31-74, +36-20-342-55-56

� Társasházak, Lakásfenntartó Szövet-kezetek teljes körû képviselet, üzemeltetése.Kizárólag könyvelés is! Referenciák, 19éves mûködés a III. kerületben. Tel.: 367-1373; 367-1853

� Könyvelés, bérszámfejtés, adóbevallá-sok készítése egyéni vállalkozóknak, cégek-nek, teljeskörû ügyintézéssel. III. kerületi-eknek kedvezménnyel. Tel./fax: 250-5514,06(30)243-5432

� Családfakutatás országszerte és a ha-táron túl. Tel.: 06(30)857-6077, [email protected]

� Gázszerviz, cirkók, konvektorok, víz-melegítõk javítása, szervizelése. 0-24 non-stop garanciával. Tel.: 321-31-74; 06-20-342-55-56

Szolgáltatás

FüggönyökSzéles méret- és mintaválasztékban.

Függönyvarrás (150 Ft/m)

KarnisokHajlított, egyedi méretre is. Ingyenes felmérés és felszerelés !

SZÉLES BÚTORSZÖVET VÁLASZTÉK !!!

AQUINCUM LAKÁSTEXTIL-MÉTERÁRU

(Pók utcai lakótelep), 1031 Budapest, Vízimolnár utca 2.

Tel./fax: 242-7157; Mobil: 06 (20) 926-3422,

Nyitva H-P: 10-18, Sz: 9-13

E-mail: [email protected]; www.alakastextil.fw.hu

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 22

Page 23: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám Apróhirdetés – Pályázat23

rel, segédanyagokkal. Érettségire, nyelvvizs-gára, felkészítés, diplomás nyelvtanárnál.Tel.: 240-3907 illetve 06(20)231-9692

� Angolórák minden szinten, diplomás, gya-korlott tanárnõnél. Tel.: 367-8160, +36(20)243-9043 E-mail: [email protected]� Angol oktatás Óbudán, általános és közép-iskolásoknak nyelvvizsga érettségi felkészí-tés. Házhoz megyek. Tel.: 06(30)639-7933� Német nyelv tanítását vállalom, külkeres-kedelmi szaknyelvet is. Tel.: 06(30)481-6240� Angoltanítás, nyelvvizsga elõkészítés (üzletiés pénzügyi is) (BME nyelvvizsgáztató) 5 évesAnglia Cambridge Proficiency Exam vizsga, sokéves szakmai tapasztalat. Tel.: 06(30)232-2531� Olasz, angol, orosz nyelvoktatás diplomástanárnõnél Óbudán. Tel.: +36-30-587-8329� Német-, angol-, orosztanítás, korrepetálás,vizsgára felkészítés, tanárnõnél, Aquincum-nál. Tel.: 06(20)285-0713� Magyar nyelv és irodalom, történelem ésesztétika tanár egész évben oktatást, felkészí-tést, korrepetálást, vállal Óbudán, az általánosiskolától az egyetemig. Tel.: 367-4809,06(70)619-5546� Üzleti angol oktatása, szinten tartás ma-gánórákon. Tolmácsolás, fordítás MBA vég-zettséggel. Tel.: 06(30)986-5269

� Angoltanítás Békásmegyeren, beszéd-centrikus, korrepetálás, érettségi, nyelvvizs-ga, felkészítés nagy tapasztalattal. Tel.:06(20)439-6410� Korrepetálás! Általános iskolások egyénikorrepetálását minden tantárgyból vállaljadiplomás. Tel.: 06(30)952-1579� Fejestanoda vállal matematika, fizika ok-tatást, alapoktól-szigorlatig. www.fejestano-da.atw.hu Tel: 250-2003; 06(70)366-6445� Matek, fizika tantárgyakból egész évbenoktatást, felkészítést, korrepetálást, felkészí-tést vállalok Óbudán az általános iskolától azegyetemig. Tel.: 06(30)604-1478� Angol magánórák több évig Angliában élttanártól a Flóriánnál. Ingyenes próbaóra! Tel.:+36(30)285-2879� Matematika tanítás, korrepetálás, érettsé-gire felkészítés Óbudán vagy akár otthoná-ban. Az elsõ, szintfelmérõ óra ingyenes! Tel.:06(20)910-7517� Németórák a Krúdy Gyula Iskolánál, fia-tal diplomás tanárnõtõl, 2000 Ft/60 perc. Tel.:06(30)457-1773� Német, angol, magyar, matematikaoktatása 3. kerületben. Érd.: 06(30)273-7352

� Eladó! A Római-parton, csendes utcában,600 nm-es telken, 60 nm-es, felújítandó családiház. Irányár: 36,6 MFt. Tel.: +36(30)393-0066

� III. kerületben keresünk eladó-kiadó ingat-lanokat ügyfeleink részére. Tel.: 06(20)320-5390; www.ebeningatlan.hu 365-1900�Ha házat, lakást épít, vásárol, kérésére meg-vizsgálom. Dr. Székely statikus. Tel:06(30)900-0963� Óbuda központjában, Derû utcában, 51nm-es, erkélyes lakás, tárolóhelyiséggel tulaj-donostól eladó. Tel.: 06(20)770-3538� Keresek telkes ingatlant vagy öröklakástBékásmegyeren vagy környékén, csobánkaiépítési telkem árban beszámításával ráfizetek.Tel.: 06(70)291-2637�Keresek építési telket, telekrészt, pici ház épí-tésére 6-7 millió forintig. Tel.: 06(20)342-6609� Saját részemre eladó lakást keresek aGyenes u. környékén, gázfûtésût. Mindenmegoldás érdekel. Tel.: 06(30)558-9017� Eladó-kiadó, kiadó-eladó lakást, ingatlantkeresünk érdeklõdõinknek sûrgõsen. Tel.:06(70)521-0342

� Csillaghegyen 120 m2-es mélygarázs csen-des tevékenységre kiadó. Tel.: 240-9728� Kiadó lakásokat keresünk! 40-100 ezer fo-rint között! Lõrincz Péter, tel.: +36(70)383-5004� Kaszásdûlõi lakótelep, Huszti úton, ga-rázs kiadó, hosszabb idõre (Penny markethezközel). Érdeklõdni este: +36-30-321-1619� Nagy alapterületû (170-600 nm), irodávalis rendelkezõ, villannyal, vízzel, fûtéssel ellá-tott, nagykereskedelmi tevékenység végzésé-re alkalmas raktárhelyiségek bérelhetõk. Tel.:06(20)279-8600� Szoba kiadó a III. kerületben. Csak lein-formálható, tisztaságszeretõ lánynak, hölgy-nek, bruttó 35.000 Ft/hó, egy havi kauciószükséges. Tel.: 06(30)341-2350

� Családokhoz keresünk és ajánlunk lein-formálható bébiszittereket, idõsgondozókat,házvezetõket. Micimackó.Tel.:243-8280,205-8700; +36-20-575-74-35 � Duna House „Az év ingatlanosa” csillag-hegyi, békásmegyeri, szentendrei irodájábavállalkozó szemléletû értékesítõ kollégákatkeres, kiemelkedõ kereseti lehetõséggel. Je-lentkezni: 06(30)619-5650; [email protected] lehet.� Fodrásznak (3 fõ), kozmetikusnak 1 fõ,Békáson, hegy felõli oldalon, fodrászatbanmunkahely lehetõség. Tel.: +36(30)973-6229

� Antikváriumunk készpénzért vásárol

könyveket, könyvtárakat, képeslapokat, vit-rintárgyakat, festményeket, hanglemezeket.Tel.: 332-0243

� Drágakõ, (briliáns) aranyékszer, régi tört-arany és ezüst evõeszközök, dísztárgyak vásárlá-sa készpénzért a legmagasabb áron. II. ker. Mar-git krt. 51-53-ban. Loui’s Galéria. Tel.: 316-36-51

� Könyveket (régit, újat) vásárolok. 100könyv felett díjtalan kiszállással. Tel.:06(20)425-6437

� Szabó Antikvárium könyvet, könyvtárat,hagyatékot díjtalan kiszállással, azonnalikészpénzfizetéssel vásárol. 1035 Bp.,Vörösvári út 15. Tel.: 367-4126

� Új fóliás NOKIA 6710-es navigátor mobildobozában, papírjaival, 2 év T-Mobil-os ga-ranciával, magánszemélytõl eladó. Ára:58.000 Ft. Érd. 06(30)966-9241

� Számítógép szerviz Csillaghegyen! Szak-szerû munka, korrekt árakkal. Tel.: +36-30-357-1786, 240-9897

� Computerklinika: számítógép-javítás,karbantartás, vírusirtás, alkatrész-beszerelés,bõvítés. Ingyenes kiszállással. Hívjon biza-lommal. Tel.: 06(30)857-2653

� Számítógép-kezelés oktatása, igény sze-rinti tematika, egyeztetett idõben, a saját gé-pén, a saját lakásán is (a kerületben). Tel.:06(30)964-5331

� Dr. Kovács Gizella legmagasabb áronkészpénzért vásárolok festményeket, bútoro-kat, ezüsttárgyakat, vitrintárgyakat, szobro-kat, perzsaszõnyegeket, órákat, mindent amirégi, hagyatékokat, mindenféle régiséget.Hétvégén is. Díjtalan kiszállással, értékbecs-léssel. Tel.: 240-1635, 06(20)333-3339

� Régi bútorokat, tárgyakat - rossz állapotútis - vásárol tanári diplomás fiatalember éslomtalanítást vállal.. Tel.: +36(20)924-4123

� Elveszett, dec. 31-én, hosszú szõrû, kannémetjuhász kutyánk Rómaifürdõn. Kérjük,értesítsen, aki befogadta: +36(30)944-4263

� Nemesfém-befektetés az infláció ellen.Nemzetközileg legelfogadottabb érmék, töm-bök értékesítése hivatalos engedéllyel.www.ezust-arany.hu Tel.: 06(30)283-5995

� Társkeresés. Fényképes, diszkrét, igényesegyénre szabott, országos adatbázissal Óbu-dán. Tel.: 06(20)265-5055

� Idõsgondozást vállalok, bentlakással.Gyakorlattal, referenciával. Telefon: 06-30-569-55-61

� Római téren, forgalmas helyen 150 nm-estetõtér eladó. Tel.: 06(20)972-8916

� Kiadó a Szentendrei úton, Csillaghegyen,50 nm-es üzlet, 34 nm-es raktár, saját parko-lóval, kiváló reklámlehetõséggel. Tel.:06(30)973-8206

� Közértre alkalmas üzlethelyiséget bérel-nék társasháztól, magánszemélytõl, esetlegtársulnék. Tel.: 06(30)944-4361

� III. ker. Szõlõ utcában (Faluház-Tár-sasházban) 15 nm-es üzlethelyiség bérleti jo-ga eladó. Tel.: 06(30)406-8477

� Kiadó 15 nm-es iroda/üzlethelyiség aKolosy téren, 3000 Ft/nm/hó. Tel.:06(70)333-4712

� Római téren, 33 nm-es földszinti üzlethe-lyiség, felette 60 nm-es tetõtérrel forgalmashelyen bérbeadó. Tel.: 06(20)972-8916

Üzlet

Idõsgondozás

Egyéb

Régiség

Számítógép

Elad-vesz

� Szentendrei úti régiségüzletünk elköl-tözött. Új címünk: Nánási u. 28. Czinielcukrászdával szemben. Régiségek adás-vé-tele ingyenes kiszállással. Nyitva: H-P 11-18-ig, szo. 10-14-ig. Tel.: 240-1961,06(30)940-1886

Antik

� III. kerületben, Forrásliget lakóparkban(jó lehetõségek) fodrász és mûkörmösmunkatársat keresek. Tel.: 06(70)371-3121

Állás

� Õrzött parkolóhely kiadó a Bp., III.ker. Nánási út 5-7. szám alatt. Tel.:06(30)932-5523

Kiadó

� Kedves Tulajdonos! Továbbra is a leg-jobb feltételekkel segítünk kiadni, eladni in-gatlanát. Multinacionális cégek részére kere-sünk bérbeadó, luxus házakat. Start IngatlanKft. T.: 316-9408; 06(20)971-3335

� 66 nm-es, 3 szobás, felújított, EuroCen-terre nézõ panellakás eladó, 1.em., lift, biz-tonsági ajtó, riasztó, légkondi, parketta,kábelnet van. Irányár 11.800.000 Ft, rugal-mas kiköltözés.. Tel.: 06(20)383-3640

� Szigetmonostor határában (Szentend-rei-szigeten), Surány IV-ben eladó egy 80nm-es, összkomfortos családi ház, 22 nm-es, vadonatúj burkolatú terasszal, kilátássala Pilisre, 1080 nm-es gondozott telken.Közelben horgásztó. Tel.: +36-(30)-941-6577, 06-26-395-213

Ingatlan

� Angol és francia magánórák diplomásnyelvtanárnõnél, egész nap, gyerekeknek is.Eredményes tanulás. Tel.: 06(70)201-0618

� Matematikaoktatás 5-18 éves korig.Egyedülálló oktatási program, kisebbek-nek játékos, zenés módszerrel, nagyobbak-nak igény szerinti oktatás. www.csoda-matek.hu Érdeklõdni: 06(20)519-9454

� Angol nyelvvizsga, korrepetálás, társal-gás, szintentartás, tapasztalt, diplomás tanár-nõ, referenciákkal. Tel.: 06(30)659-1138

� Még van néhány hely a Kerék nyelvis-kola február 1-jén induló kezdõ, újrakezdõ,nyelvvizsga elõkészítõ tanfolyamára. Kis-mamáknak gyermekfelügyelettel. Tel.:+36(70)212-8165; +36(70)212-8164; III.Kerék u. 6. I. em. 5.

� Fizika-kémia, matematika-magyartanárokkorrepetálnak, érettségi, középiskolai elõké-szítõt tartanak minden délután és szombat dél-elõtt Óbudán, a Vörösvári úton általános ésközépiskolásoknak. Tel.: +36(20)946-2027

� Számítógép-kezelés oktatása, igényszerinti tematika, egyeztetett idõben, a sa-ját gépén, a saját lakásán is (a kerületben).Tel.: 06(30)964-5331

� Angol magánórák, a Rómain felnõttek-nek, gyerekeknek, délelõtt és délután, nyelv-vizsgára felkészítés. Tel.: 06(30)461-0855

Rajzpályázat diákoknakÓbuda-Békásmegyer Önkormányzata a Magyar-Lengyel Ba-rátság Napja alkalmából, „Magyar-lengyel két jó barát” cím-mel rajzpályázatot hirdet a III. kerületi felsõ tagozatos általá-nos iskolás és középiskolás tanulóknak.A rajzpályázat témája: a magyar-lengyel kapcsolat kötetlen fel-dolgozása.A pályamûveket szabadon választott technikával (pl. ceruzarajz, tus-rajz, festmény, montázs, kollázs), A/3-as méretû lapokon lehet elké-szíteni és beküldeni postán 2010. február 26-ig a következõ címre:Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala,Oktatási és Kulturális Fõosztály, 1033 Budapest, Laktanya utca 4.A pályamûvek hátulján kérjük feltüntetni: a pályázó nevét, korát, is-koláját és osztályát. Továbbá az eredményhirdetéssel kapcsolatostájékoztatás céljából egy telefonszámot és/vagy egy e-mail címet.Kérjük, a borítékra írják rá az alábbi jeligét: „Magyar-lengyel kétjó barát”.Az önkormányzat címére beérkezett pályázatokat szakmai bírá-lóbizottság 2010. március közepéig zsûrizi, eredményt a Magyar-Lengyel Barátság Napján, 2010. március 23-án hirdetnek.A rajzpályázat elsõ három helyezettje 2010 nyarán lengyelorszá-gi nyaraláson vehet részt, valamint különbözõ értékben könyv-utalványban részesül.A pályamûveket nem küldjük vissza. Óbuda-Békásmegyer Ön-kormányzata fenntartja a jogot, hogy az alkotásokat sajtóban, ki-állításon, illetve dekorációként felhasználja.A pályázatról további információ a www.obuda.hu honlapon ta-lálható vagy Borbély Rita kulturális referenstõl (Laktanya utca 4.,tel.: 437-8834, e-mail: [email protected]) kapható.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata

„Magyar-lengyel két jó barát”

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 23

Page 24: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám24Pályázat

Óbuda-Békásmegyer Önkormányza-tának Tulajdonosi és KözbeszerzésiBizottsága egyfordulós pályázatothirdet az önkormányzat tulajdoná-ban álló, nem lakás céljára szolgá-ló, üres helyiségek bérbeadására

A pályázatot zárt borítékban2010. március 1-jén 16 óráig le-het benyújtani a CELER Épület-fenntartó és Szolgáltató Kft. He-lyiséghasznosítási Csoportjánál.

A pályázónak a pályázatábannyilatkoznia kell a megajánlottbérleti díjról, a pályázati feltételekelfogadásáról, ezen kívül meg kelladnia a helyiségben folytatni kí-vánt tevékenység pontos megne-vezését, vállalkozói igazolványt,illetve cégkivonatot és aláírásicímpéldányt kell becsatolni. A kü-lön engedélyhez kötött tevékeny-ség végzésére való jogosultságát apályázat mellékleteként benyújtottvállalkozói igazolvánnyal, illetvecégkivonattal kell igazolnia.

A helyiségek esetében csak a pá-lyázati kiírásban meghirdetettfunkcióval lehet pályázni.

Nem adhat be pályázatot az amagánszemély és cég, akinek -amelynek - az állandó lakása, illet-ve székhelye szerinti önkormány-zattal szemben adó vagy adókmódjára behajtható köztartozásavan.

A helyiség vonatkozásában a pá-lyázónak vállalnia kell:

• az önkormányzati rendeletbena bérleti jog megszerzésének ellen-értékeként elõírt - megszerzési díj- önkormányzat felé történõ megfi-zetését. A megszerzési díj a pályá-zó által megajánlott bérleti díj há-rom havi összege.

• 3 havi bérleti díjnak megfelelõösszegû óvadék megfizetését abérbeadó részére. A nyertes általbefizetett bánatpénz összegét azóvadékba beszámítják.

• határozott idejû, 5 év idõtarta-mú bérleti szerzõdés megkötését.

• szükség szerint a helyiségbeönálló elektromos- és mellékvíz-mérõk kiépítését.

A bérbeadó a bérleti díjat min-den tárgyév elején az elõzõ évi inf-láció KSH által közzétett mértéké-

vel emeli. A pályázat értékelésénéla megajánlott bérleti díj alapjántörténik a döntés.

A pályázaton azon ajánlattevõkvehetnek részt, akik a pályázat be-nyújtásának határidejéig a bérleti

jog biztosítására a bánatpénzt befi-zetik. A bánatpénzt a CELER Kftpénztárában (1033 Bp., Szentlélektér 7. félemelet) készpénzben kell

letétbe helyezni. A bánatpénzt he-lyiségenként kell letenni.

Az eredményhirdetést követõnyolc napon belül a nem nyertespályázók részére a bánatpénztvisszafizetik.

Érvénytelen a pályázat, ameny-nyiben nem tesz eleget a pályázatikiírásban elõírt valamennyi feltétel-nek. Az érvényesen benyújtott pá-

lyázatokat az önkormányzat tulaj-donosi és közbeszerzési bizottsága2010. március 15-ig elbírálja és an-nak eredményérõl a pályázókat írás-ban értesíti. A pályázat kiírója fenn-tartja a jogát, hogy a legjobb ajánla-tot tevõkkel a tenderbontást követõ-en tovább tárgyaljon, zárt licitet tart-son, illetve, hogy a pályázatot ered-ménytelennek nyilvánítsa.

A helyiségek megtekintéséhezkulcs kérhetõ a CELER Épületfenn-tartó és Szolgáltató Kft Helyiség-hasznosítási Csoportjánál (Bp., III.Szentlélek tér 7. fszt. 12. Telefon:430-3468 és 430-3469), félfogadásiidõben: hétfõn 14-tõl 19, szerdán 8-tól 16, csütörtökön 8-tól 12 óráig.

A pályázatokkal kapcsolatbantovábbi felvilágosítást lehet kérni afenti telefonszámokon és címen.

CELER Épületfenntartó és Szolgáltató Kft.

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 24

Page 25: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám Vendéglátás25

Blues, nosztalgia zene ésközismert dalok összeépíté-se. Ezen az úton jár a TheKataTones zenekar, mely ha-vonta egy alkalommal várja aszórakozni vágyókat a Hár-mashatár-hegyre.

Az „átlagos” bulizóktalán nem is gondol-

nák, hogy az erdõ rejtekén,közel 450 méter magasanmilyen aktív a zenei élethetente több estén is. A ki-rándulók, a hegyen-völ-gyön motorozást kedve-lõk, siklóernyõsök, vitorlá-zórepülõk körében jól is-mert helyen, a RekettyésPub-ban szórakoznak so-kan, akik ki szeretnék en-gedni a gõzt jó hangulatúestéken, éjszakákon, haj-nalokon (kinek-kinekenergiája és igényei sze-rint) a többé-kevésbé isme-rõsök körében.

A rendszeresen fellépõzenekarok közül az egyikaz elsõre talán furcsa nevûThe KataTones együttes.A névválasztás magyará-

zata egyszerû. Az énekes-nõ dr. Szikszai Katalin ke-resztnevét vette magára acsapat. A további tagok:Madarász Gergõ (basszus-gitár), Végh József (ritmus-gitár), Tóbel Miklós (dob),Ruprecht Dezsõ (szólógi-tár, ének).

A csapat 2007. év végialakulásakor a négy hang-szeres tag volt adott, az eztkövetõ közel egy év a tag-kereséssel, jelesül a szóló-énekes hang felkutatásá-val telt. Több jelentkezõcsatlakozása, majd kiválá-sa után a jelenlegi és vég-leges formáció 2008 no-vemberétõl létezik, ekkorcsatlakozott Kata. BárGergõ és Dezsõ korábbizenekarának a neve is ille-ne a helyhez: Wanderers -hiszen hol lenne jobb he-lyen a vándor, mint a tu-ristaházban? - ekkor fel-vette a zenekar a TheKataTones nevet.

Jelenlegi repertoárjuktöbb mûfajt is érint, kezdvea blues-zal, érintve a ‘60-as

és ‘70-es évek bulizós da-lait, és hallhatók napjainkelõadóinak zenéi is, mintpéldául Norah Jones,Lenny Kravitz, Eric Clap-ton, illetve hallhatók igaziklasszikus külföldi dalokmagyar szöveggel is.

Sajátos poén a dalokösszeépítése, amikor kétismert nótából készítenekegyveleget. Így kerülhet„egy dalba” az évtizedek-kel korábbi elõadó, Ben E.King és a jelenkor egyiksztárja Duffy, vagyEddie Cochran ésElvis Presley. Sa-ját szerzeményekelõadását tavasz-ra tervezik, to-vábbra is többé-kevésbé megma-radva a kedvencblues/rhythm andblues/funk keve-réknél. Az elké-szült zenei anyagotaz elsõ néhány elõ-adást követõen ter-vezik stúdióba vin-ni. A felvételek el-

készülte után néhány dalelérhetõ, letölthetõ lesz azenekar honlapján is.

Természetesen ettõl füg-getlenül zavartalanul dü-börög a parti tovább a hegytetején minden hónap har-madik szombatján. A Re-kettyés bulik általában 21órakor kezdõdnek, és azélõzene rendszerint éjfélután ér véget. Ekkor követ-kezik a kifulladásig tartónosztalgia disco. A korgó

gyomorral érkezõkrõl re-mek konyha gondoskodikcsupa kiadós étellel.

A hely honlapja(www.rekettyes.hu) infor-mációkkal szolgál az egyesfellépõk koncert napjairól,az étel- és italkínálatról, il-letve a megközelíthetõség-rõl, elérhetõségrõl. A zene-karral kapcsolatba lépniblog-oldalukon lehet, ahttp://thekatatones.blogspot.com címen.

Buli a hegy tetején Az együttes legközelebb február 27-én 21 órakorad koncertet. (Belépõdíj: 1000 forint. Az összeg tel-jes egészében lefogyasztható.)

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 25

Page 26: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám26Felhívás – Hirdetés

A program során egyszerre• kaphat információkat állapotfelmérések segítségével jelenlegi egészségi állapotáról• tanulhat meg különbözõ önkezelésre alkalmas gyógymódokat és technikákat• kezelheti magát ingyenesen egy modern gyógyezköz- és gépállomány segítségével• élvezheti a szakértõi tanácsadás és folyamatkövetés biztonságát

KLUB-RENDSZERKlubrendszerünk lehetõvé teszi a programhoz csatlakozók számára• az ingyenes tanácsadást • az ingyenes gyógyeszköz és géphasználatot• kedvezményes kezeléseket és kedvezményes állapotfelméréseket

ALAPÍTVÁNYI TÁMOGATÁSAz Önmagadért Alapítvány évente 100 pályázónak teszi lehetõvé a térítésmentes, illetve kiemelten kedvezményes részvételt a programban

CSATLAKOZZON ÉS GYÓGYULJON!Részletes tájékoztatást kaphat honlapunkon keresztül!

www.thylia.hu

A program helyszíne: Budapest, III. Nánási út 2/a IV.em. 61.

Az „Önmagadért” Alapítvány és Klub

„Tanuld meg gyógyítani Magad!”

Telefon: 36 20 515 0957 (14-17 óráig) 36 20 383 5358 (9-12 óráig)

KOMPLEX ÖNSEGÍTÕ PROGRAMOT INDÍT

A polgármesteri hivatal oktatási és kulturális fõosztálya felhívja anyugalmazott pedagógusok figyelmét, hogy a Felsõoktatási Tör-vény 2005. CXXX tv. 65§ (4) bekezdése szerint óvónõképzõt, il-letve tanítóképzõt végzett és diplomáját50 éve szerzett pedagógus arany,60 éve szerzett pedagógus gyémánt,65 éve szerzett pedagógus vas, illetve70 éve szerzett pedagógus rubindíszoklevelet kaphat, ha legalább 30 évet eredményesen dolgo-zott pedagógusként.A kérelem az önkormányzat oktatási és kulturális fõosztályánnyújtható be. Ehhez csatolni kell elsõ igénylés esetén a diplomamásolatát (a másolást és hitelesítést a fõosztályon elvégzik), va-lamint a 30 év pedagógus munkakörben eltöltött munkaviszonyravonatkozó igazolást, erre a munkakönyv szolgál (arról is fénymá-solatot készítenek a fõosztályon). Magasabb fokozatú jubileumidiploma igénylése esetén csak az elõzõ jubileumi diploma fény-másolatát szükséges benyújtani a kérelemhez csatolva.Az igényléseket február végéig az oktatási és kulturális fõosztály-ra kérik bevinni vagy beküldeni (cím: 1033 Budapest, Laktany utca4. II. em.). A kérelem tartalmazza a kérelmezõ lakcímét, (ha van) atelefonszámát, adószámát, taj-számát, valamint, hogy a kérelmezõhány évet dolgozott pedagógusként a kerületben.A diplomákat ünnepélyes keretek között adják majd át, illetveegyes esetekben a fõiskolákon rendezett ünnepségeken vehetikát az érintettek.(Bõvebb tájékoztatást az oktatási és kulturális fõosztályon adnaka 437-8541-es illetve a 437-8653-as telefonszámon.)A tanári diplomával rendelkezõk közvetlenül a fõiskolán, illetveegyetemen (jogutódján) kérhetik jubileumi diplomájukat, nem azönkormányzaton keresztül.

Jubileumi diplomák pedagógusoknak

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 26

Page 27: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám Szabadidõ27

Rejtvényünkben farsangi mondókából idézünk. Be-küldendõ a vízszintes 1. és a függõleges 19. sorokmegfejtése.VÍZSZINTES: 1. Az idézet elsõ sora (zárt betûk: V. T.B.). 14. Két egyenlõ részre osztják. 15. Pl. a diót összezúz-za régiesen. 16. Spongyával eltünteti. 17. Téli csapadék. 18.Regél. 19. Régebbi angol film címe. 20. Gyep belseje. 21.Gõz. 23. Japán és svéd autók jele. 24. Orosz folyó. 26. Ön-marcangolót. 29. Termo. 30. Foci szövetségi kapitány volt,Lajos. 32. Y. Z. Ó. Z. 33. Nincs haja. 34. Csúcs. 35.Nagyrészben kijózanít! 37. Jegyezz. 38. Felesleges dolog.39. Foggal megdolgozza, régiesen. 40. Egyfajta élõ szerve-zet. 43. Rövidített rádió-hullámhossz. 44. Dél-amerikai ra-gadozóhalak. 46. N. Á. N. 47. Azonban. 48. Felsõlégköri ré-teg egyik alkotója. 49. Luxemburgi és kubai autók jele. 51.Kiejtett zenei hang. 52. Gyurka. 55. Az ozmium vegyjele.56. Féldecinyi italt. 58. Szinte, körülbelül. 60. Kis rudacska.FÜGGÕLEGES: 1. Kiejtett mássalhangzó. 2. Takarót te-szek rá. 3. Hátsó rész ellentéte. 4. … Sinise, amerikai szí-nész (Pl.: New-York-i helyszínelõk). 5. Egyfajta tárgyalás.6. N. I. I. 7. Két Kelvin. 8. Idegen hõsszerelmes. 9. Tiltás.10. USA filmstúdió rövidítve. 11. Becsap. 12. Lendület. 13.Marék belseje! 17. Kodály egyik zenés játéka. 19. Az idézetmásodik része (zárt betûk: A. B. G. E.). 21. Foszforok. 22. Illetékétfizetné. 25. Névelõs lepusztult épület. 27. Római kettõ. 28. A nagy va-rázsló. 29. Mátrai hegy. 31. Róma belseje! 33. Hadsereg egyik kiszol-gáló része. 35. Lap a römikártyában. 36. Hatalmaskodom felette? 37.Kör része. 39. Sír. 41. Régiesen fellöki. 42. Valós dolog névelõvel, for-dítva. 44. Ausztráliai város. 45. Fordított kettõs betû. 47. Párbaj ango-lul. 50. Kétszer százötven a rómaiaknál. 53. G. Y. Ó. 54. Minimumbanvan! 56. Nagyrész fázik! 57. Ebi betûi keverve. 59. Római négyszáz-kilencvenkilenc. 60. Az utóirat angol rövidítése. Ipacs László

A megfejtéseket az 1035 Bp., Szentendrei út 32. szám alá nyílt le-velezõlapon február 15-ig várjuk. A helyes megfejtést beküldõkközött Óbudai Egészségolimpia ajándékcsomagot sorsolunk ki,melyet szerkesztõségünkben vehetnek át. A január 19-én megjelent, „Januári esemény” címû rejtvényünkhelyes megfejtése: „Csönd lesz, hideg lesz nemsokára, sátrat vera hideg a domb aljára”. Nyertesek: Kruppa Károlyné, Vörösváriút 33.; Szabó Mihály Ferenc, Váradi utca 34.; Vargáné MartonCsilla, Pacsirtamezõ utca 61.

Farsangi mondóka

M egnyitotta kapuit a na-pokban a Magyar Televí-

zió látogatóközpontja. A televí-

zió történetét és a mûsorkészí-tés rejtelmeit bemutató, körül-belül másfél órás programon az

új MTV-székház Kunigundaútjai modern épületében vehet-nek részt az érdeklõdõk.

Egyebek mellett megismer-kedhetnek az MTV történeté-vel, megnézhetik a hírszerkesz-tõ részleget, és egy külön erre acélra kialakított ministúdióbanmaguk is kipróbálhatják ahangmérnök, az operatõr vagy

akár a mûsorvezetõ szerepét,az errõl készült felvételt pedighazavihetik DVD-n.

Az épület másik szárnyábanmegtekinthetik az 1500 négy-zetméteres jelmeztárat, ahol 80ezernél több ruhadarab lóg afogasokon, a polcok pedig ros-kadoznak a több száz pár cipõalatt.

K-ARCOK. Drótos Tóth Gábor (DRTG) rajz és fémhuzal karc alkotásaiból, „K-Arcok” címmel nyílt kiállítás a Fõvárosi Szabó Ervin Könyvtár Békásmegye-ri Könyvtárában. A tárlat március 1-jéig tekinthetõ meg, az intézmény nyit-va tartási idejében. (Cím: Füst Milán utca 26. Telefonszám: 245-3409.)

Az Új Magyarország FejlesztésiTerv Társadalmi Megújulás Opera-tív Programjában (TÁMOP) meg-hirdetett „Tudásdepó-Expressz”elnevezésû pályázaton, a FõvárosiSzabó Ervin Könyvtár a könyvtáriszolgáltatásfejlesztés és az olva-sáskultúra népszerûsítését támo-gató programsorozat lebonyolítá-sára támogatást nyert.

E lindították a „Klikkelj azolvasásra!” kampányukat,

mellyel idén és jövõre is január22-tõl, tehát a Magyar KultúraNapjához kapcsolódva, egészhónapon keresztül a figyelem

középpontjába állítják az olva-sást.

Az iskolásoknak egy köny-vekhez kapcsolódó, izgalmasinternetes játékot kínálnak„Klikk-Kalandor a történetekútvesztõjében” címmel.

„Olvasás bárhol” címû pályá-zatukra pedig az olvasás pillana-tait megörökítõ fotókat és rajzo-kat várnak, hogy megtöltsenekegy weblapot az olvasás képeivel.

A részletek megismeréséhez,a képek feltöltéséhez vagy a já-tékban való részvételhez keressefel a http://tudasdepo.fszek.huweboldalt.

Klikkelj az olvasásra!

Múlt és jelen az MTV-ben

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 27

Page 28: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám28Pályázat

Az ajánlatoknak tartalmaznia kell a pá-lyázó adatait, a vételárat, a fizetés módját ésidejét. A pályázó ajánlatát a pályázat be-nyújtásától számított 60 napig köteles tarta-ni. A pályázaton azon ajánlattevõk vehetnekrészt, akik a pályázati biztosítékot befizetikaz önkormányzat letéti számlájára, számla-szám: Raiffeisen Bank Rt. 12001008-00140645-00100001. A pályázati biztosítékbefizetését igazoló bizonylatot 2010. febru-ár 25-én 12 óráig, a pályázatokat zárt borí-

tékban 2010. március 1-jén 12 óráig lehetbenyújtani a Bp., III. kerületi Önkormány-zat Vagyonhasznosítási Osztályán (cím:1033. Bp. Fõ tér 1. I./19.).

A pályázat bontása 2010. március 1-jén14 órakor a Bp., III. kerület, Fõ tér 1. I./19.szám alatt, a vagyonhasznosítási osztályhivatalos helyiségében történik. A pályáza-ton résztvevõket levélben vagy telefononértesítjük a pályázat eredményérõl. A pá-lyázat kiírója fenntartja jogát, hogy a leg-

jobb ajánlattevõkkel a tenderbontást köve-tõen tovább tárgyaljon, zártkörû licitet tart-son, illetve, a pályázatot indoklás nélküleredménytelennek nyilvánítsa.

A pályázatokkal kapcsolatban továbbifelvilágosítást lehet kérni a Bp., III. kerü-leti Önkormányzat VagyonhasznosításiOsztályán, a 437-8646-os, a 437-8548-asés a 437-8639-es telefonszámon.

III. kerületi ÖnkormányzatVagyonhasznosítási Osztály

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata egyfordulós pályázatot hirdet a tulajdonában lévõ alábbi ingatlanok értékesítésére

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 28

Page 29: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám Sport – Hirdetés29

Tisztelt Sportbarátok és Természetjárók!A Rokon Baráti Kör 2010-ben is indítja egynapos, buszos sítú-

ráit Ausztriába.Idõpontok, tervezett úticélok: február 14.: Semmering/Stuh-

leck; február 21.: Semmering/Stuhleck; február 28.: Semmer-ing/Hirschenkogel.

Találkozás: reggel 5.30 órakor az I. kerületi Batthyány téren (Dunaoldal), visszaérkezés este kb. 22 órakor. Részvételi díj: 4800 Ft/fõ, 14év alatti gyermekeknek 3500 Ft. Beszállókártya váltása a túra elõtticsütörtökig, a Rokon Sportszerboltban lehetséges (1039 Bp., Mátyáskirály út 6.). Bõvebb felvilágosítás: 06-20-450-3010, www.rokon-sport.hu

Szeretettel várunk mindenkit!

Egynapos sítúrák a Rokonnal!

FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL

Tavaly év végén ötvenkettedik al-kalommal választották meg a ma-gyar sportújságírók az ország leg-jobb sportolóit. Több mint 300 új-ságíró szavazata alapján ezúttal isöt kategóriában hirdettek gyõztest:legjobb férfi, nõi sportoló, csapat,szövetségi kapitány és edzõ. ASyma csarnokban rendezett ün-nepségen megjelent Varga Zoltánsportért felelõs önkormányzatiminiszter, a Brüsszelben tartózko-dó Schmitt Pál, a Magyar Olimpi-ai Bizottság elnöke videó-üzenet-ben köszöntötte a megjelenteket.

Az ötvenkettedik évi választás„képzeletbeli dobogójának” tete-jére Gyurta Dániel állhatott,ugyanis az 1303 pontos szavazat-tal a 2009-es év legjobb férfi spor-tolója lett. Mögötte 929 ponttalMarosi Ádám, öttusázó és 809ponttal a boksz hazai fenegyereke,Erdei Zsolt végzett. A nõknél elsõ

helyre Hosszú Katinka úszót, má-sodiknak és harmadiknak pedigKovács Katalin és Janics Natasakajakozókat választották.

Különdíjat kapott a MagyarSportújságírók Szövetségétõl(MSÚSZ) Petre Cozma - Mari-an Cozma édesapja -, Kiss Ba-lázs, aki 18 év szünet után szer-zett ismét birkózó világbajnokicímet Magyarországnak.

Az MSÚSZ 1958 óta tartószavazásának 300. díjazottjaKiss Máté, az U20-as labdarú-gó-válogatott egyik tagja lett. Amagyar Aranylabdát Juhász Ro-land válogatott labdarúgó érde-melte ki. A Sportcsillagok Kft.különdíját a Duna Tv, míg aNemzeti Sportét a Bajnokok Li-gájába jutott Debrecen labdarú-gó-csapata kapta. A Duna Tvkülöndíját Gyurta Dániel tréne-re, Széles Sándor érdemelte ki.

Mezei Péter

Legjobb sportolók 2009-ben

ISMÉT ÓBUDÁN A BASEBALL BAJNOKI CÍM. Tavaly ismételtaz Óbuda Brick Factory NB1-es felnõtt csapata, a 2008-as sze-zonhoz hasonlóan megnyerték a Magyar Bajnokságot és aMagyar Kupát is. A klub ugyanakkor más frontokon túlszárnyaltaaz elmúlt évi teljesítményt, az utánpótláscsapat megnyerte azNB3-as bajnokságot, a felnõttek pedig az Interligában bronzérem-mel zártak. (www.obudabaseball.hu, www.baseball.hu)

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 29

Page 30: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám30Hírforgó – Információk

Donáth László, a 4. számú választókerület (Bé-kásmegyer-Csillaghegy) országgyûlési képviselõje,minden hónap elsõ szerdáján, 17-tõl 19 óráig várjafogadóórájára a lakosokat a Békásmegyeri Közössé-gi Házba (Csobánka tér 5.).

Dr. Orosz Sándor, az óbudaiak országgyûlésiképviselõje, az országgyûlés ülésezésének idõszaká-

ban, minden héten csü-törtökön, 17-tõl 19 óráigfogadóórát tart. Hely-szín: Magyar SzocialistaPárt III. kerületi irodája,a Mókus utca 1-3. számalatt.

MSZP-s országgyûlési képviselõk fogadóórája

Polgármesterifogadóóra

Bús Balázs polgármes-ter fogadóórájának idõ-pontja: szerdánként 14-tõl 16.30 óráig. Helyszí-ne: polgármesteri hivatalI. emelet 23-as szoba.(Bejelentkezés telefononStollmayerné FazekasErikánál a 437-8696-ostelefonszámon.)

Alpolgármesteri fogadóórák

• Szepessy Tamás (Fi-desz) polgármester-he-lyettes fogadóórája:minden hónap elsõ hét-fõjén 14-tõl 18 óráigelõzetes bejelentkezésalapján (tel.: 437-8693)a polgármesteri hivatal-ban (Fõ tér 3. I/23.).• Puskás Péter (Fidesz)alpolgármester elõze-tes bejelentkezés alap-ján tartja fogadóóráját(tel.: 437-8688) a pol-gármesteri hivatalban(Fõ tér 3. I/34.).• Szabó Magdolna al-polgármester mindenhónap elsõ hétfõjén 15-tõl 18 óráig tartja foga-dóóráját a polgármesterihivatal II. emeletén, a37-es szobában. (Elõze-tes bejelentkezés a 437-8583-as telefonszá-mon.) • Szegner László(MDF) alpolgármesterminden csütörtökön15-tõl 16 óráig a pol-gármesteri hivatalbanfogadja a polgárokat.(Cím: Fõ tér 3. II/46.Tel.: 437-8509.)

Fõvárosi képviselõkfogadóórája

Szikora Linda, az óbu-dai Fidesz fõvárosi kép-viselõje minden hónapelsõ keddjén 18-tól 19óráig fogadóórát tart aHímzõ utca 1. szám alat-ti Fidesz irodában. Ész-revételeivel e-mail-en ismegkeresheti a képvise-lõt: [email protected]

* * *Bihary Gábor (MSZP)fõvárosi képviselõ fo-gadóóráját a 368-9464-es számon, vagy [email protected] e-mailcímen történõ elõzetesegyeztetés szerint tartja.

• A Fidesz 4-es választókerülete megbízásából ingyenes jogsegélyt tart a KosdiÜgyvédi Iroda minden hónap elsõ szerdáján 17-tõl 19 óráig a Csillaghegyi Kö-zösségi Házban (Mátyás király út 13-15.), legközelebb március 3-án, valamintminden hónap második szerdáján a Békásmegyeri Közösségi Házban(Csobánka tér 5.) 17-tõl 19 óráig, legközelebb február 10-én. (Bejelentkezésnem szükséges. Érdeklõdni a Fidesz irodában személyesen lehet, a Hímzõ ut-ca 1-ben, vagy a 06-20-483-3547-es telefonszámon.)• A Fidesz 4-es választókerületének megbízásából dr. Gáthy Zsuzsanna ügy-véd minden hónap harmadik szerdáján (legközelebb február 17-én) ingye-nes jogi tanácsadást tart 16-tól 19 óráig a Békásmegyeri Közösségi Házban(Csobánka tér 5.). Bejelentkezés nem szükséges. (Érdeklõdni lehet a Fidesz 4-es választókerületének irodájában, a Hímzõ utca 1. szám alatt, a 06-20-483-3547-es telefonszámon.)• Az MDF ingyenes tanácsadást tart a Budapest, II. kerület Bimbó út 63. számalatti irodájában, csütörtökönként 16-tól 18 óráig. (Elõzetes idõpont-egyeztetésmunkanapokon 8-tól 16 óráig a 353-0624-es számon.) • Olvasóink minden szerdán 17 és 19 óra között telefonon feltehetik társas-házakkal és ingatlanokkal kapcsolatos kérdéseiket jogi szakértõnknek, dr. Né-meth Zsuzsannának, és bejelentkezhetnek ingyenes tanácsadásra. Tanács-adás személyesen: a hónap 3. péntekén 9-tõl 12 óráig a Békásmegyeri Közös-ségi Házban (Csobánka tér 5.). Telefon: 243-8639.• Havonta kétszer ingyenes jogsegélyszolgálat dr. id. Vég Tibor és dr. ifj. Vég Ti-bor ügyvédek közremûködésével. A pontos idõpontok mindig az Óbuda Újság-ban jelennek meg. A legközelebbi alkalom február 25-én 18.30 órától lesz.Helyszín az SZDSZ-székház: Tímár utca 2. (Telefonos bejelentkezés hétköznap16-tól 19 óráig a 388-8113-as telefonszámon.)• Ingyenes jogi tanácsadás minden hónap elsõ csütörtökén, 17-tõl 19 óráigaz MSZP III. kerületi székházában, a Mókus utca 1-3. szám alatt. (Elõzetes be-jelentkezés a 368-9464-es telefonszámon.) • Ingyenes lakásszövetkezeti és társasházi tanácsadás minden páros hétcsütörtökén, 17-tõl 19 óráig az MSZP III. kerületi székházában, a Mókus utca1-3. szám alatt. (Elõzetes bejelentkezés a 368-9464-es telefonszámon.)

Ingyenes tanácsadások

MeghívóVona Gábor, a JobbikMagyarországért Mozga-lom miniszterelnök-jelöltjetart elõadást február 11-én 18 órától az ÓbudaiKulturális Központban(San Marco utca 81.) A lakossági fórumon apárt III. kerületi képviselõ-jelöltjei, Fejes István(3.v.k.) és Zsiga-KárpátDániel (4.v.k.) is bemutat-kozik. Kérjük, tiszteljemeg rendezvényünket je-lenlétével és ajánlószel-vényével! (A kampánynyitóról bõ-vebben a Kabar utca 11.szám alatti irodában kap-hatnak tájékoztatást azérdeklõdõk, hétköznap10-tõl 18 óráig. Honlap:www.obuda.jobbik.hu)

ACivil Összefogás Fó-rum (CÖF) nagy ér-

deklõdéssel kísért kerek-asztal-beszélgetést rende-zett január 12-én Óbuda-

Békásmegyer civil szerve-zeteinek a Rozmaring ven-déglõben. „A civil társada-lom feladatai és lehetõsé-gei hazánkban” címû ren-

dezvényen a CÖF alapítói- Bencze Izabella, Csizma-dia László, Simon János ésSchulek Ágoston - elõadásttartottak a mintegy 1200civil szervezetet tömörítõCÖF céljáról, tevékenysé-gérõl, a civil társadalom

feladatairól, majd válaszol-tak a közönség kérdéseire.A civilek szerepét felérté-keli, hogy 2011-ben ha-zánk lesz az Európai Uniósoros elnöke, és az évet a„Civil Önkéntesség Évé-nek” szentelik. S. J.

Kerekasztal-beszélgetés a civil társadalom feladatairól

A Medgyessy Ferencutcai Általános Is-

kolában folytatódnak aMagoncképzõ foglalko-zások. A következõ idõ-pontokban várják az ér-

deklõdõket: február 19.:morzsabál; március 19.:a kikelet; április 9.: is-kolaváró. (A foglalkozá-sok 16.30-tól 18 óráigtartanak.)

Csalavári Csalavér történetével ismerkedhettek meg agyerekek január 15-én a MiaManó Színház vidám elõadá-sán az iskola Magoncképzõjében, ahol játszóház is volt

Magoncképzõ

A TF-esték rendezvénysorozatrészeként, „Elveszett ben-nünk Európa?” címmel, feb-ruár 12-én 18 órai kezdettelCsoóri Sándor költõt köszön-tik 80. születésnapján a Test-nevelési Egyetem aulájában.

Az eseményen beveze-tõt mond: Csoóri

Sándor. Közremûködnek:Czakó Gábor, Mórocz

Zsolt és Tõkéczki László. Aköltõt Döbrentei Kornél,Duray Miklós és PozsgayImre köszönti. Csoóri Sán-dor verseit Kubik Anna ésSzabó András mondja el.Énekel: Petrás Mária.

A rendezvényen bemu-tatják a „Hitel” címû folyó-irat 2010 februári számát.(A belépés díjtalan. Cím:Alkotás utca 44.)

Csoóri Sándor születésnapjára

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 30

Page 31: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám Hirdetés31

ÓBUDA, a III. kerületi Önkormányzat lapja, megjelenik 68.000 példánybanIgazgató-fõszerkesztõ: Karalyos József

Lapszerkesztõ: Klug MiklósLapszerkesztõ-helyettes: Szeberényi Csilla • Tördelés: Ujvári Sándor

Kiadja az Önkormányzat megbízásából az IMPRESS-RÉGIÓ Kft.Szerkesztõség, hirdetésszervezés: 1035 Bp., III. Szentendrei út 32. Tel./fax: 430-1250.

Kiadó: 1052 Bp., V. Váci u. 18. I. em. Tel./fax: 411-0266, 235-0417, 267-0525.E-mail: [email protected]

Nyomás: Zrínyi Nyomda Zrt. 1212 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 177-179. Felelõs vezetõ: Balogh Ádám

Üdülési jogot vásárolna? Korrekt áron kínálunk eladó

külföldi és belföldi luxus üdülési jogokat másodkézbõl.

Eladná üdülési jogát?1/769 0114, 70/429 4304, 1/769 0931

Abc Holiday Kft www.üdülésijoginfo.net

A rendelõben modern technikával felszerelt fogorvosi székekkel, digitálistomograph röntgennel, intraorál-kamerával, monitorral, ultrahangos fogkõ-eltávolítással, jó minõségû fogászati anyagokkal várjuk tisztelt pacienseinket.A rendelõ korszerûen felszerelt FOGTECHNIKAI HÁTTÉRREL REN-DELKEZIK. Rövid határidõ, fogbetegségtõl függõen.

PPOOLLII-DDEENNTTIISSTT KKFFTT..ÓÓBBUUDDAAII FFOOGGOORRVVOOSSII RREENNDDEELLÕÕJJEE

III. Lajos utca (Perc utca sarok) 142.Rendelés: hétfõtõl péntekig 8-20 óráig

minden szombaton 9-15 óráigTel.: 250-54-82

Idõpontegyeztetés telefonon vagy személyesen a recepciónál.a következõ KEDVEZMÉNYEK március 6-ig érvényesek!

- a dentalhigiéniás napon, pénteken a fogkõlevétel 50%-os ked-vezménnyel!

- fogszabályzó orvosi felmérése 50%-os kedvezmény!- implantáció orvosi felmérése 50%-os kedvezmény!- fogorvosi felmérés digitális rtg-nel, amelyben a kedvezmény:

elvihetõ, ill. tovább küldhetõ rtg. kép!MÁS FOGORVOSI BEAVATKOZÁSOKRA DIÁK (25 éves korig) ÉS NYUGDÍJASOKNAK 30%, DOLGOZÓKNAK 20% KEDVEZMÉNYT BIZTOSÍTUNK!Teljes körû fogászati ellátás gyerekeknek és felnõtteknek. Esztétikusfogtömések, inlay-onlay, porcelán és arany betétek, fémmentes porce-lán koronák, fogfehérítés és pótlások rövid határidõvel. Részletfizetésilehetõség, bankkártyás fizetés és egészségpénztári kártya elfogadás.SZERZÕDÉSÜNK VAN: Tempo, Vitamin, Honvéd, Vasutas, K&HMedicina, MKB, OTP, Patika, Dimenzió, Kristály, Allianz Hungária,Danubius, Évgyûrûk, Talizmán, Egészségért, Budai, Kardirex, Axa,Generáli, Pro-Vita, Új Pillér, ADOSZT, Aranykor, Pajzs Egészség-pénztárakkal, Postás Egészségpénztár.

A kedvezmény mértékérõl érdeklõdjön a recepción, az igénybevételhez

személyi-, nyugdíjas- és diákigazolványát hozza magával!

www.poli-dentist.hu, [email protected]

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 31

Page 32: Óbuda újság 2010/3. szám

2010/3. szám32Mozaik – Hirdetés

BRINGÁZZ A MUNKÁBA! A Magyar Kerékpárosklub január 24-e és 29-eközött egyhetes kampányt indított, „Bringázz a Munkába!” címmel.Mindennap más programon vehettek részt a kerékpárosok, így volt tú-ra, véradás, együtt tekerés a munkába, egyes kerékpárboltok pedig egynapon ingyen vállalták a drótszamarak karbantartását. A nagy hideg el-lenére sokan látogattak ki a január 27-ei bringásreggelire a Szentlélektérre, ahol meleg teával és pékáruval kínálták a kerékpárosokat

Téli felkészülési tornaA III.kerületi TUE idén is felkészü-lést segítõ téli tornát rendez. Azóbudai csapatok (Kerület, Csillag-hegy, Gázmûvek) mellett Veres-egyház, Pilisvörösvár és Budaka-lász egészíti ki a mezõnyt. A mû-füves pályán már lejátszották azelsõ forduló mérkõzéseit. Ered-mények: Veresegyház-Budaka-lász 2:1; TUE-Csillaghegy 9:3;Pilisvörösvár-Gázmûvek 5:3. To-vábbi program: február 13.13.00:Pilisvörösvár-Csillaghegy. 15.00:TUE-Budakalász. 17.00: Veres-egyház-Gázmûvek.* Február 20.13.00: TUE-Veresegyház. 15.00:Pilisvörösvár-Budakalász. 17.00:Gázmûvek-Csillaghegy. L. A.

FOTÓ: ANTAL ISTVÁN

obuda_03.qxd 2010.02.04. 14:16 Page 32