olah andris 9/05/05 13:44 page 1mek.oszk.hu/04400/04470/04470.pdf · vad zátonyok közt evez te...

Oláh András

fagyöngy és jégcsapok

olah andris 9/05/05 13:44

OLÁH András (1959, Hajdúnánás – )

„Bőven mögöttem már a krisztusi kor, és nem váltottam meg a világot. Most már nem is tervezem. Csak írok. Magamról, magunkról, a megválthatatlan világról. Arról, ami igaz, amit igaznak hiszek – még ha néha fáj is.”– írta a szerző egy antológia margójára.A 80-as évek közepe óta publikál rendszeresen. 2004-ben az Édes Anyanyelvünk pályázaton dráma kategóriában 3. díjat nyert. Könyvei: Elfelejtett színek requiemje (FAOSZ – Eger, 1991), Üzenet Orpheusnak (FAOSZ – Eger, 1992), Álarc a csönd (Felsőmagyarország Kiadó – Miskolc, 1997), Por és hamu (Nyíregyháza – 1998), Szilánkok (Kráter Műhely Egyesület – Pomáz, 2000), Egy filmszalag vége (Felsőmagyarország Kiadó – Miskolc, 2002).

franyo aatoth

Franciaországban élő magánkommunista festőművész. A Fiatal Alkotók Szövetségének tagja.Könyvei:Az utazó alkoholista kéziszótára (PolgART könyvkiadó, 2003),15 nyelvű tivornyaszótár (Laborpress, 2003).Le petit ivre rouge (Chiron, 2004).A légierő nem égi erő (Syldavcom, 2005).


© Kráter Műhely Egyesület, 2005© Oláh András, 2005

ISBN 963 7329 39 0

Felelős kiadó Turcsány Péter

Oldaltervezés: franyo aatothBoritó: franyo aatoth:

“Lady with glass”olaj / vászon 2004 ©

Kiadja a Kráter Műhely Egyesület2013 Pomáz, Búzavirág u. 2.

Tel/fax: 06 26 328 491E-mail: [email protected]

www.krater.hu

Készítette a Szilva Nyomda Kft.Felelős vezető Szilva Borbála


Oláh András

fagyöngy és jégcsapok

P o m á z , 2 0 0 5


„Hogy merre mentél, senkinek se mutassa jel,

lábad nyomát, ha fúj a szél,hadd fújja el. ”

(Olav H. Hauge: A te utad)

érintésekR


8

másnap

1. (zsákmány)

a csillagok beszivárgó fényében– ajtórésnyire a végtelentől – elejtett vad tehetetlenségévelkucorogsz ágyadonmagadévá fogadva az éjszakákmagányos őrületét

y

2. (éppúgy)

a hold tarkója fáj…felhők nedves rongyaibacsavarva támaszkodikegy máladozó vakolatútűzfal oldalához– ott állsz te is: köröttedcsupasz fák kígyókarjaiölelkeznek szemérmetlenüls a távoli esőkoppanásokathallgatod melyek éppúgykihagynak mint szívverésed

y


9

3. (majd)

mint meglazult téglát a múlt falábólkivetsz majd életedbőlmagad leszel a temetőmagad leszel az oltár

közömbös Kharonként őrzödmajd sajkáddal a vizet– szodoma-szerelmünket –míg el nem veszed tőlem egészen

y

4. (még hallik)

ártéri fákkócos ágai karmoljákvéresre a levegőtmiként ujjaid akáctövisei a hátamat

árva barackvirágszipog a szélben

vállad fölöttgyárkémény csöpögteti távolihalálos mérgét a tavaszba

ladikomat vad örvénysodorja ájulatbamígnem tested zátonyára futvabenned újra ébredek

y


5. (kiszáradt torokkal)

kiszáradt torokkalbolyongtam testedforró homokjántürelmetlen voltam és felajzottperzselt a vágyhogy megsebezzelekhogy elégjek tekintetedbenhogy dübörgő véremmelmagunkra rántsam az eget– s az végre ránk szakadt

y

6. (ha nem leszek)

fény szitál majd a redőnyök rései közts csak egy szorgos harkály hangjakönyököl bele a duzzogó csöndbete az ágyadon fekszelszemed még az édes álom terhétől nehézde az ébredés mohóságával kezed már kezemet keresi:riadtan markolássza az üres ágyat…– lyukas ladikjaikkal ekkormerülnek el végleg az álmokbenned is kialszanak a kikötői fényekde néha magadhoz engedsz mégakkor is ha már nem leszek

y

10


a


el

egymás mellett el…nincs már közös– se vég se kezdet –csak örökös napnyugtarajta aprócska rés:kijárat a semmibe

nehéz a szó minta harangok zúgásabotlásaid ítélőszék előttarcod bezárt dobozána remény: háthamégis ártatlan vagy


s

f

g

u

b


távolság

a távolságot átlengi a csönd:veled alszom– láthatatlanul

holnap majdhelyet cserélünks akkor te vársz rám hiába

érintések

1. (nem fáj)

kapaszkodom belédmint kajla szögesdrót a semmibes ha nyílik a tegnap: már nemfáj annyira a csönd szorítása

y

2. (halálosan)

…ha te áradó folyóén hordalékod vagyokki veled sodródni gyönge –voltunk bár egymásnak ígérve

valami megsérültamortizált életünkbens véráramodban én azótaapró halálos rög vagyok…

14


g

ù


játszótereink

egy játszótér szögleténahol behúzott nyakú fáknyöszörögtek a szélbenarcod levélerezeténbotladoztak ujjaimmellednek ütődteka remegő szavaka fűszálak testednek feszülteks mikor tekinteted szemaforjavégre zöldre váltottegymásba kóstoltunk mohón

mélység

combjaid közt szégyenkezem:vétkeinkkel megtelt a Holdmegnőtt a tézisek jelentőségemenekülsz gödörbőlgödörbe – terv szerint – sírkövek locsognak ottmint a részegeks a szétnyíló toboz-arcszemed szakadékába hull visszavonhatatlanul ...

16


e

p

ù


T

ù


hosszú az út

neked bérleted vanszemem alagút-sötétjéhezátkelsz hát minden kapunahová álmaink gyökerei folytaks mert hosszú az úta kiúttalanságigfutkosol magunk körülgyűlölt megalkuvásokközt egyensúlyozvavisszakövetelsz magadnaks bár félelmed az éggelösszefonva áradte ott vársz belém halvaa visszahulló lelkiismeretszavára várva

t

délután volt

hunyorgó szemű délután voltálltunk a téren céltalanulmint aki senkire se várzsákmány nélkül

üres szívvelahogy a bevetés után visszatérőbombázók személyzete– te képes voltál ránekem volt képem hozzá…

19


fegyverszünet

határokat szab amagad építette fal– belül rekedsz ismét:a szökés sírásba fúló terv marada menetrendszerűen érkező pofon pedigegy ideiglenes fegyverszünet kezdete


l

k

j

h

:


fagyöngy

mikor ágyába fektetett bennünket a vágy és testedpatakmedrében elmerültemmegjelölted azt a délutántmint sajátodatmint egyetlent a hétköznapokiszapeső-áztatta pillanatai közülmikor kiforgatva mindenembőlelraboltál véglegs mint szívós fagyöngy az út mentifákat – felélted gyanútlan életem

definíció

a felejtésa lélek némasága

a felejtésaz álmok rejtőzködése

a felejtéscserbenhagyás

a felejtésvértelen halál

22


a

r

h

g

i

j

n

v

c

j

k

l


jelek

omladék életemkifosztva

átmaszkírozott arcokvirrasztó álmok

tétova üzenetek odaátról

ismétlődő jelek– akár a kés hegyénvillanó röpke fény

s a vissza-visszatérőérzés hogy valamit ismét elmulasztottam ...

24


AZERTYUI

OPQSDFGHJ

KLM;,NBV

azertyu

iop̂$qsdfgh

jklmùwxcvbnn


virradatra várva

magam sem tudomkábulatból ébredek-evagy csak Isten zsonglőrködikezzel az éjszakával…a múlt karavánjátólleszakadva poroszkálokaz emlékek pengéje általfelsértett kisvárosi semmibenmeg-megállok egy-egy ismerősház előtt – mint régen: mikor fürtjeid közt matatvavártam hogy távoli tekintetedbőla virradat átszivárogjonvégre lelkembe…


L


miattad

lecsavart lánggal égsztekeredsz – mint a kígyó –önmagad köré

y

Isten árnyékábanmaradsz senki:egy buborék-létgyönge gyöngyeémely és csömörszáműzöttje

y

megmenthetnéda meglopottakatha nem vágynálkézmosásraminden kézfogás utánha nem visszafeléeveznélahol még könnyűa pillanat

y

az éjszaka fanfárjaibár elnémulnaka sötétség jégtábláiösszetörnek– miattad így mégiselmarad a föltámadás

y

28


k

K ,

B


hiába

eső áztatta ezt a hétfőt is…a felhőrojtos ég alatt szürkénkucorogtak a nedves háztetők– az utca egyetlen nagy tócsa volt

a hömpölygő ár árnyakat sodorta fölrobbanó kráterek közötta csatornák duzzadó erébenkétség s fájdalom jaja lüktetett

tudtad hogy hiába hogy rád nem vársenki a sarkon – siettél mégishogy ölelhesd a szétázott reményt

nedves hajad az arcodba lógottvártad hogy az ég ott tán rád szakads hogy magukba zárnak síró álmaid

30


;


túlélő

mikor megjelentél álmombannem tudtam ki vagycsak hasonlítottál valakireazt gondoltamtalán azért jöttél hogy szeress

a száraz fahasábok mosolyragyúltak a kandallóbans a fények testeden játszottak

az éjszaka forró volt és mohó –a szomszédban kutyák marakodtakde lelkemben már hajnalodott

aztán hideg lett hirtelenérthetetlenül hidegs ébredéskor villant csak eszembe hogy én csupán egy túlélő vagyok

32


Z


i


„Isten csendestárs minden üzletünkben…”

(Márai Sándor: A társ)

küszöböd előttI


Szindbád nyomában(Dr. Katona Béla emlékének)

negyedszer emeli kalapját a télmióta az égi kocsmák egyikébenKrúdyval borozgatszmajd a gesztenyék között hol gyűrött leveleket görget a szélfelöltődet igazgatva hazafelészaporázod lépteidet

a gázlámpák sápadt fényébensárga mázú házak faláróllobban ránk unt napokalkonyának sötétlő tüzea flaszteren kavics koccans az időtlen időben álmodott álmúkonflisok trappolnak tova…


vereség

fák törzsének dől az est

ablak nyílik a végtelenrerádszegzett néma tekintetüvegszilánk-virágzás…

a szembejövő pillanat üresse zaj se csönd

csak a kijelölt lehetőségekkonok kerítései

37


38

jégcsapok

1. (torzó)

leváltak számról a szavakzuhantak mint fészkeka fákról – dolguk végezetlenül…

valami iszonyú sejtés gombócadadogott torkombanvalami kimondhatatlan…– s úgy maradt mindenahogy volt: örökre befejezetlen…

y

2. (Gorges du Tarn-i elégia)

minden rólunk szól most adj hát esélyt az aranymosónak – hazudj valamit nékem…morajlik zúg sistereg a Tarntitkolt titkomat tisztára mossas míg csónakján az idő velemvad zátonyok közt evezte – ki belépőjegyed az életembe megváltottad rég – a horpadt hátú híd maradék pillére vagy – örök mementókéntőrizve jövőtlen életünk

y


3.(átmeneti béke)

óvatos próba ezátmenetet képez valami feléakár a tengerzúgásba vegyülő hangmégis megalázó – mert már-márkultusza van itten a rossznakcsapás csapás után – mint ama bibliai –az utcán lassan csődületjól kivehető – szitokszóval fölérő –mozdulatok lapos igék lebegnek a szélbena napszítta aszfalt fölötta hirtelen támadt csöndbenmagamba roskadva merevtekintettel strázsálom a semmits elhatározom: cilinderemben egyszerfehér galambbá varázsolomszerelmünk sunyi háborúit

y

4.(fájó szívvel)

mintha idegen álmok zsoldjábaszegődve bolyongnék öntudatlanulfaggatom a romlás ösvényeinfelbukkanó részeg reggeleket– a gravitáció itt tart még köztetekmagányom mégis észrevétlen marad…

y

39


40

5. (látszat)

csupa pótcselekvés az élethisz Isten csak zsonglőrködik velünkmíg eggyé nem válunk az anyafölddel– kívül maradva mégis…

y

6. (észrevétlen)

észrevétlen szivárogtál beléms növekedtél miként a jégcsapokveled a végtelen hajolt föléma múlhatatlan– lám így iramlanak előa hadrafogható közhelyek –s ha az iskolakert gesztenyéi alattátfut a nyár az őszs fehér kendőbe csavarodnak a fákvelük fázunk belülről mi is

y


c


látom

tenyeredből táplálkozomhideg sörrel hígítom az éjszakátszínekkel játszom – vakon – s félve élek

mert látombárányodnak lenni iskockázatos most Uram


l

l

l

l

l

l


nélküled

a követési távolságotszigorúan betartvafogynak napjainkde kilóg belőlük az éj lábnyoma s néhaablakot nyit (bűn)tudatunkra– mintha kérne tőlünk valamit…vagy már Isten iscsak félrebeszél?

küszöböd előtt

küszöböd előtt toporogtam Uramremélve hogy egyszer magadhoz ölelszde látom: neked is könnyebb nélkülemhagyod hogy a hétköznapokgravitációjának foglyakéntbefalazva éljek – mert még mindig nem vagyunk egészen egymásra hangolva

44


k

i

e


vallomások

1. (panasz)

bepanaszollak mert avilágot megváltaninem engedted Uram

y

2. (szelek mankóján)

lakat alatt nyüszítenek az álmokdidergő szavak kísérnek

szelek mankóján botorkálsz– s még csak el seköszöntél tőlem

y

3. (egy vagyok)

köd zuhant igazmondó tükrünkre

a csonkig égő gyertyákközt egy vagyok

y

46


4. (enyészet)

elhitetted hogy fölnövekszikbennem a lázadáss hogy a vizen járok majdmikor a kutak mélyénfuldoklik a szóde mára már elhervadttekintetemben a széps gyöngül a vágy isés semmibe hull létünkgyáva menedék-filozófiája

y

5. (az én vérem)

ez már az én vérem itt

magamhoz engednélekde egyre kevesebb leszek– majd egyáltalán nem…

y

47


6. (szemben az éjszakával)

szemben az éjszakávalfélni van-e okomtalálkozni a múlttaltitkolt vétkeimmels megcsalni holtában az Istent

y

7. (az idő)

egy súlya vesztettkakukkos óra képébenaz idő bénultanlóg a falon ...

y

48


e


sorsunk

ami kezdődik: véget érnincs kinek hazudni hát

és nincs miért

y

markunkban vagyunk– sorsunk mégsem miénk…maradunk hátönmagunk paródiája

utunkat hétszer hétcsapás mutatjavalaha volt csodaszarvas-vágtas Ikarosz tengerbe hulló lemetszett szárnya

y

…lehangolódott a csönd hegedűje

a magunk harmincezüstjéért eladtuk mi isaz üresen kongó éjszakákat

y

50


vízum hiányábandezertálunk magunkból

szétszórt szirmainkat majd összeseprika gondos alattvalók

y

fák kérgébe vésettszívek vagyunk– benned csillaggáfényesülünk majd Uram

y

51


utolsó utazásnagyapámnak – odaátra

még borzongott a csönd s mégvisszatért a sötétbe a mosolyde te – zsákutcák örökös vándora –elindultál egy utolsó utazásra

sínekre fektetett álmaidonhamar átrobogott az éjszaka vonatafölzabálta nappalaid fényéts egész portósan feladott életedet


p


bizonytalanul

behunyt szemmel ácsorogtál a mólónbejártad a lélek katakombáita sirályvijjogást szürcsölted mohóns bogoztad bénán a régmúlt indáit

fölszedted a horgonyt – messze hajóztál:várt rád a távol sóvár horizontjaszirénhangként előtted poroszkált ledér álmok színes csokrait ontva

kikötői tornyok fényei hívtak- Isten megvakult tükröt tett elédegy halott lelkiismeretre bíztak:

sikoltott a gyötrő félelem: ne még…gonosz vágyak téveszmék arattak ottahol a szó szűzen nem maradhatott

54


j

h

Q

z

r

i

o

p

l


búcsú

hozzánk feketednek az árnyak- ártatlanságunk gyökerei

a kihunyó fénybenmegtántorodik az ég

kiszáradt fákcsonkjai alatt kuporgunk

levetett kabátunk admenedéket a csöndnek

s megmártózunk még egy utolsó ölelésben

56


B


marad valami

agyamban fekete árnyékok:Isten nyugtalankodik bennemsért ez a közelségvádolnak a kívül rekedt ígéretekde nincs semmi bajélni kell – még lehet egy kicsit – míg el nem sodorez az epilepsziás rohambanszenvedő időde akkor is: marad belőlünkvalami görcsös akaratvalami Istentől való nyugtalanság ...


b


végigégni

végigégni egy gyertyalángbanmagányos elhagyott szobában

felnőni apátlan-anyátlanálmodott álmok illatában

sikoltva sírni tél jajábanhóba fúlt patak bársonyában

tavaszra várni: messiásrahófödte színeket kiásva

megbújni részeg ájulásbanránk omló partok löszfalában

feloldódni mint bor a vérben– s Isten elé borulni térden

az üveghegyen túlról

csipkerózsika levelet írIsten koldulni ments a halottak is mind fölöltöztek– csak én várok még:tán jön valaki hogy letöröljearcomról a szomorúságot

60


J

X

C

n

Q

F

<


a bölcsek

figyel bennünketegy részeg Istenösszekucorodva várakozunkegy vers közepéna bölcsek fölfalják köröttünka napba néző szavakatföltörik pecsétjeinketmozdulatlan az égcsak kezed simogats én újra hozzád szelídülök


o

„Nincs reménytelenebb vállalkozás,mint egy nemzetnek megmagyarázni

hibáit”

(Márai Sándor: Ég és föld)

ha kiszárad a tenger


szakadék

ujjai közt port homokot pergetönnön magányával szembesül Isten:egy nagykorúsított világ feslettmutatványait bámulja – mígnem

elaggott szívére árnyék borul– magára hagyták mint megunt dívát: kinevették és vádolták orvula keresztté érlelt út menti fák…

szakadékká nőtt szavának árka– mélyítve tovább a távolságot – s Barabás népét hiába várja

mert közülük senki nincsen már ottMária maradt csak mellette árváns Krisztus sebe mint vérző szivárvány

64


Júdás

arcát tenyerébe temetvekönyököl a kocsmaasztalonkörötte bágyadt tekintetű részegekmerülnek poharaikba„mennyi mocskos arcmennyi arctalan senkis Krisztus értük szenvedett – röhej:lám a názáreti ez egyszer tévedett”erszényét a pultra üríti„amit tettem meggyőződésből tettemnem holmi ezüstökérttettem mert hittem: így kell lennie”minden szempár rámeredminden szempárban Krisztus szelíd tekintetecsak dobhártyáján dobol vadul a véra zsivajgó lelkiismeret„nem akarom hogy megbocsásshogy megérts vagy szánakozz”ökleivel a fejét üti dühödtens bár önkínzó haragja nem csitulüvöltése egyre halkul már csak csendesen zokog „nem én akartam az Úr akarta ígys vajh kié a nagyobb teher…hé kocsmáros hozz még egy körtmindenkinek” – és halkan súgva kérdi csak:– „a pénzből kenderkötélremondd még futja-e”

65


magyar sors(Trianon örököseinek)

nem kapott vízumot hozzánk az Istenszívünket bezárva sírunk a nincsen

elvermelt szavaink halódó hangjatemplomok beteg kihagyó harangja

fekete álmokat cipel utánunkmegöli megfojtja maradék vágyunk

ajtónkon esténként a sátán kopogKáinok vagyunk mind: testvérgyilkosok

magunkat faltuk föl – önvérünket ittukKárpátok láncát más pásztorra bíztuk

hazátlan árvából bitangok lettünk– az ég is beborult végleg felettünk


w


apáink

apáinkmegfagyott felkiáltójeleka voronyezsi hómezőkön

messze a meszelt falú otthontólaz átszabott határoktólahol újra és újra torzszülöttálmok kísértenekmelyekből nincs ébredés

y

tovarobogókatonai szerelvényekírták akkor a történelmet

tévedéseink ablakánfüst szivárgott

házak s hidak torzóikopott pincegrádicsokromok

romokromok

y

valaha itt állt a házatok– anyád reszkető kezétfogod s megérted:

ha nincs hazádházad otthonodnincs honnan emigrálni sem

68


a

B

j

h

S

- -H

g


ráismerni mégIsten azon az őszöntelesírta a mindenséget

lelkében ismerős félelem mocorgott

mert föltámadtak a sötét erők

s idegen hitűekégették föla szavak tarlóját

y

mi – kikre égő kanócávalvár a holnap – maradtunk fegyvertelenek

az eső elmosta azóta a vértde az utcakövekenráismerni mégIsten szálkás betűire


a


Frangepán

cellád rácsos ablakánnap hunyoroga porkoláb sürgetőhangja hallik– ingedet tépi hogy szabadlegyen a nyak a váll –pórusaid szűkülnektekintetedben érthetetlennétöredeznek a képekbaldachinos ágyról álmodszs a lányról kinek szemébenelárult-elárvult otthonodcsillaga remegnyirkos a csönd…hátára véve a terheta toronyóra körbejára repedt tölgyfaasztalonvacsoramaradék– körötte legyek döngenek –zár csikordulkünn szél motoza vérpad véres árnya húzs az örvénylő tömegmár nincsenek arcoksem szemtanúkcsak vakító fénya pap kezében feszület most ölelkezik a pallos és a nyak– ó merénylő reggeli alkonyat…

72


s

C

V

n

N

C

J


szemtanú

mint fojtó folyondárkapaszkodik beléd a múlt:

sarkáig kitaposottcipődben futottál

aztán egy elhagyott utcavégena véres zászlóselyembeburkolt halottak láttánmár MUK/kanni se mertél

csak félreálltál engedelmesen– s félreállsz azóta is…

y

attól kezdve a karácsonyok ismásnak látszottak mint amik:– új idősz(ÁMÍTÁS) kezdődött

elnémultak a templomi orgonákgyőzött a „kenyér és a cirkusz”s a mennyből az angyal márnem jött többé sem lassan sem sietve

y

74


elengedted kezétszép csillagod – mint kabátróla gomb – leszakadt az égről

menekültél– de Mária tekintetea keresztfán is égetett

y

éltél kordák között– lefutott versenyben az idővel

mert ha a lényegről beszélni nem lehets hallgatni sem: akkor inkább mellé…

y

most már mindennek vége:Isten piros lapot kapotts magányosan gubbaszt a cserepadon

y

75


kései perirat

a holtak bárföl nem támadnaka fájdalom sem enyhülde talán lesz önbecsülésünks átlépjük a félelemdemarkációs vonalátha a történelemfölfüggeszti végrea gyilkosok mentelmi jogát


s


remete-lelkű nép

irgalmáért nem kér kegyettorlódnak rajta a hegekriadalma másokat sértmegfizetett bár mindenért

mosolyog rá minden szajhaéllel becézi a baltasavanyodik benne a szókővé sűrűsödik a jó

élettere barlangnyi lettszégyenbélyeggé vált a tettígy lett kinevetett bohócperget elszakadt olvasót

lelke darócba öltözöttsziklák közé kiköltözöttbízták forrás sodrásáramély szakadék oltalmára

y

fanyalgás

most ismét a tolvajokideje jön: a nagystílűekéaz igazi hétpróbásokéakik már így is kiloptáklelkünkből a maradék jótkifosztották múltunkat egészenállunk itt pőrén megalázvaholtig tartó önigazolásra kényszerítvevalami infantilis züllés sodrábanmint varjak elé vetettfanyar kökényszemek

78


szemben az Édennel

(1989. június 16-a emlékére)

a kegyelet gyertyái mikor kihunytakfeszülő lepkeszárnyakonhazaindultak akkor a szavak– szembetűnő volt a csöndmi utánuk ott maradt

a helyzet azóta némiképp változott:a csillagos Éden kapuján túla vezeklő talpak présébenálmok nyüszíteneks mint kinőtt cipőszorít makacsul tovább az elfojtott mostoha harag

y

háromsorok

1. (öröklét helyett)

kopott másolópapíronszárnyakat sóvárgó mondatok nyomorognak

2. (közérzet)

lyukas mentőcsónakban ülünk– egyetlen reményünkhogy kiszárad a tenger

79


magyar jelen

eszménk sincs az erkölcs is magas– tán elérhetetlen régió – így lettünk hontalan szélkakasvagy ökörré serdülő tinó

legyőzött legyűrt a félelemárnyékunk megállt a falonnullává züllött az értelems filkó lett az ásznak vélt talon


§t


ősz Vereckén

zsebében nyílt parancs– rohamoz a sötét –elnyelve századokszeplőtlen gyermekét

fagypont alá süllyedta lelkiismeretegy mogyoróbokorcsupaszra vetkezett

sok kivénhedt fenyőbúsulásnak eredtárnyuk a sziklákrafölfeszülő kereszt

elnémult a dudaa kőpásztor halottvisszacsavart lánggalégnek a csillagok

Árpád népe szajha– magának idegen –átfestett ég alattvéges a végtelen

Verecke legendaVerecke tán nincs iscsak a szívnek fontosmégha jégbilincs is

82


Európa lábtörlője

senkiország senkiföldjene sírdogálj: nézz tükörbe

fél világgal kacérkodtál ne csodálkozz ha molesztál

ha téged tép téged szaggatperverz módon üt rúg harap

minden strici minden szolga– fennhéjázva újra s újra -

véres bosszú: orosz rulett…öntudatodból hamu lett

fehér kesztyűs sima szavakfölmentették hóhérodat

trianoni vak virradatIstened is csak űzött vad

senkiország senkiföldjemivé lettél Duna-völgye?

megtaposott tested pőreEurópánk l á b t ö r l ő j e

83


türelmi zóna

mintha mindig csak tegnap volna:a lenyugvó nap vörös lámpás az égenhamvadó parazsa fölött elkurvult próféták kántálnakmi pedig – közönyös kövek záporában – egymást cseszegetjük eszméktől részegena számunkra kijelölt Föld nevű türelmi zónán


q


Babylon pusztulása

Isten akkor két szemét behunytaarcába fröccsent bár a vér és a sára meddő vitákat végleg eluntade eltűrte a Gonoszt ki köztünk jár

nem kellett hozzá ezeregy éjszakanem kellett más csak közöny és félelems al-Rasid földjén keresztesek hadaült tort – s ásott sírt a csüggedt értelem

nem Hammurappi törvénykezett ma itts kívánt szemet szemért… a bűnt fedeztes a világ gyermekkorának álmait

feszítette vandál horda keresztre…s ott – hol tavaszra vérrel jött a tél –Seherezádé csak holtaknak mesél…

86


csipkebokor

... tűzriadó-szülte pánik…a füst és korom mögöttcsak sokára sejlett föl az eloltottcsipkebokor üszkös maradéka…„szándékos gyújtogatás” – szólt a hivatalos verdikts a pusztát nyomban elözönlöttéka fáraó martalócaimi pedig – a razziák első áldozatai – csak álltunk szélütöttenám Mózes (arcán szelíd mosollyal) fennszóval kijelentette:„ha nyomunkat követikegyszer talán majd ők iseljutnak Istenhez…”

87


Hajnal Liaucousban

A nap csak lassúdon harap:párába fúlnak a hegyek,s a magas sziklanyak alatta völgy hunyt szemmel szendereg.

Harang kondul, bong kimérten,átgurul a hegy mellkasán,fölfrissül a Tarn vizében,s elragadja a szennyes ár.

A házak fönn összebújnak:a vérző-arany kőfalaktépett sebként ott lapulnak

a kitakart égbolt alatt.Harmatburkot repeszt, zihál:– kígyóbőrét vedli a táj…


z


;érintésekaaa

másnap 4el 8

távolság 10játszótereink 12

mélység 12hosszú út 15

délután volt 15fegyverszünet 16

fagyöngy 18deffiníció 18

jelek 20virradatra várva 22

miattad 24hiába 26túlélő 28


ha kiszárad a tenger111szakadék 60

Júdás 61magyar sors 62

apáink 64ráismerni még 66

Frangepán 68szemtanú 70

kései perirat 72remetelelkű nép 74

fanyalgás 74szemben az Édennel 75

háromsorosok 75magyar jelen 76ősz Vereckén 78

Európa lábtörlője 79türelmi zóna 80

Babylon pusztulása 82csipkebokor 83

Hajnal Liaucousban 84

küszöböd előtt111Szindbád nyomában 32

vereség 33jégcsapok 34

látom 38nélküled 40

küszöböd előtt 40vallomások 42

sorsunk 46utolsó utazás 48bizonytalanul 50

búcsú 52marad valami 54

végigégni 56az üveghegyen túlról 56

a bölcsek 58


KERESSE KÖNYVEINKET!Kráter Könyvesházaz Astoriánál

1072 Budapest, Rákóczi út 8.Tel.: (1) 266-3153Fax: (1) 235-0821E-mail: [email protected]

KRÁTER A VILÁGHÁLÓNwww.krater.hu <http://www.krater.hu>


olah andris 9/05/05 13:44 page 1mek.oszk.hu/04400/04470/04470.pdf · vad zátonyok közt evez te...

Documents