orbán támogatja az rmdsz-t · fülöp erzsébet, a doktori iskola igazgatójának ünnepi...

12
Magyarország miniszterelnöke arra biz- tatta szerdán a romániai magyarokat, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listájára szavazza- nak a közelgő európai parlamenti (EP-) választáson. Orbán Viktor a Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével Kolozsváron tartott közös sajtótájékoztatón hangsúlyozta: azoknak a ma- gyaroknak, akik az összmagyar brüsszeli kép- viseletet szeretnék erősíteni, hogy ott erős hangja legyen a magyarságnak, Romániában az RMDSZ-re kell szavazniuk. Kifejtette: minden EP-választás komoly lehetőség Magyarország számára, mert a magyar olyan nép, amely több ország területén lakik, ezért fontos, hogy ami- kor lehetőség adódik arra, hogy az összmagyar képviselet megjelenjen nemzetközi fórumokon, minden jelentős közösség, amely a magyar nemzethez tartozik, saját erős hanggal képvisel- tesse magát. Megjegyezte: optimistán tekinte- nek a választás elé, „odahaza mi, itt az RMDSZ jó eséllyel fut neki”, sokat tettek, hogy kiérde- meljék az emberek bizalmát. A kormányfő kitért rá: köszönet illeti Romá- niát, amiért az elmúlt négy évben kiválóan védte az EU külső határait. Ahogy a román ha- tárvédelem helytállt, bizonyította, hogy alkal- mas a schengeni tagságra. Nehéz időben bizonyította, hogy képes megvédeni az EU külső határait, így indokolt, hogy részévé váljon a schengeni övezetnek – vélekedett. Kérdésre közölte: a Fidesz javasolta, hogy a vitás kérdések rendezéséig ne éljen a szavazati jogával az Európai Néppártban (EPP), Táplálékallergia Az élelmiszer-allergia egy jelentős, fo- lyamatosan alakulásban levő köz- egészségügyi probléma, mely az utóbbi 15-20 évben az allergiás mene- telés második hullámaként alakult ki. ____________6. A kardántengely muzsikája A zene erőssége (Platón szerint), hogy az érzelmekre hat, így a zenével helyesen nevelt gyermek életéből nem hiányzik az önkontroll. Manapság kí- sértetiesen igaznak érezhető a platóni megállapítás, mert a zenetanítás sem kellően megbecsült, és a társadalom önkontrolljával is bajok vannak. ____________8. Turisztikai weboldal és telefonos alkalmazás Kedden délután a marosvásárhelyi Néprajzi Múzeumban a Visit Maros Egyesület bemutatta a megye kulturá- lis és turisztikai értékeit népszerűsítő weboldalt és telefonos alkalmazást. ____________10. Csakis elektronikusan Nem lehet akárhogy kereskedni, mára már mind a kis-, mind a közepes és nagyvállalkozóknak elektronikus naplós pénztárgépe- ket kell használniuk. Lassan egy éve, hogy elkezdődött az átállás a szóban forgó kasszagépekre. A kormány gyorsan szerette volna ezek bevezetésére kötelezni a cégeket, de – mint már olyan sok más jogszabályváltozás életbe léptetését – halasztani kellett, hi- szen nem volt elég online kapcsolatot lehetővé tevő pénztárgép- forgalmazó, kevés volt az idő a különféle engedélyek beszerzésére. Nem ez az első eset, hogy az illetékesek nem készültek fel idejében a változtatásokra. Az adócsalás kiszűrése és az adóbevételek növelése céljából bevezetett intézkedés végül tavaly szeptemberben lépett életbe a közép- és nagyvállalkozók, november 1-től a kisvállalkozók ese- tében. Rögtön „kegyelmi időre” lett szükség, úgy tűnt, magát az Adó- és Pénzügyi Hivatalt (ANAF) érte meglepetésként a pénz- ügyminisztérium rendelkezése, éppen az ANAF rendszere volt kép- telen arra, hogy a beérkezett adatokat megfelelően feldolgozza, informatikai rendszere akadozott, ha éppen le nem állt. A kisvál- lalkozók például, akiknek bizonyára nem kis anyagi megterhelést jelentett beruházni az elektronikus pénztárgépekbe, és sokan igye- keztek is a megszabott időben megfelelni az új törvényes előírá- soknak (hiszen kinek hiányzik a bírság, vagy hogy adott esetben górcső alá kerüljön az egész tevékenység, mert mint tudjuk, (Folytatás a 3. oldalon) (Folytatás a 3. oldalon) 2019. május 9., csütörtök LXXI. évfolyam 103. (20184.) sz. Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej) Antalfi Imola Orbán Viktor és Kelemen Hunor Fotó: Gönczy Tamás / RMDSZ EP-választások 2019 Orbán támogatja az RMDSZ-t

Upload: others

Post on 23-Jan-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Orbán támogatja az RMDSZ-t · Fülöp Erzsébet, a Doktori Iskola igazgatójának ünnepi be-széde hangzik el. Az egész napos rendezvénysorozat to - vábbi programját az alábbiakban

Magyarország miniszterelnöke arra biz-tatta szerdán a romániai magyarokat,hogy a Romániai Magyar DemokrataSzövetség (RMDSZ) listájára szavazza-nak a közelgő európai parlamenti (EP-)választáson.

Orbán Viktor a Kelemen Hunorral, azRMDSZ elnökével Kolozsváron tartott közössajtótájékoztatón hangsúlyozta: azoknak a ma-gyaroknak, akik az összmagyar brüsszeli kép-viseletet szeretnék erősíteni, hogy ott erőshangja legyen a magyarságnak, Romániában az

RMDSZ-re kell szavazniuk. Kifejtette: mindenEP-választás komoly lehetőség Magyarországszámára, mert a magyar olyan nép, amely többország területén lakik, ezért fontos, hogy ami-kor lehetőség adódik arra, hogy az összmagyarképviselet megjelenjen nemzetközi fórumokon,minden jelentős közösség, amely a magyarnemzethez tartozik, saját erős hanggal képvisel-tesse magát. Megjegyezte: optimistán tekinte-nek a választás elé, „odahaza mi, itt az RMDSZjó eséllyel fut neki”, sokat tettek, hogy kiérde-meljék az emberek bizalmát.

A kormányfő kitért rá: köszönet illeti Romá-niát, amiért az elmúlt négy évben kiválóanvédte az EU külső határait. Ahogy a román ha-tárvédelem helytállt, bizonyította, hogy alkal-mas a schengeni tagságra. Nehéz időbenbizonyította, hogy képes megvédeni az EUkülső határait, így indokolt, hogy részévé váljona schengeni övezetnek – vélekedett.

Kérdésre közölte: a Fidesz javasolta, hogy avitás kérdések rendezéséig ne éljen a szavazatijogával az Európai Néppártban (EPP),

TáplálékallergiaAz élelmiszer-allergia egy jelentős, fo-lyamatosan alakulásban levő köz-egészségügyi probléma, mely azutóbbi 15-20 évben az allergiás mene-telés második hullámaként alakult ki. ____________6.A kardántengelymuzsikájaA zene erőssége (Platón szerint),hogy az érzelmekre hat, így a zenévelhelyesen nevelt gyermek életéből nemhiányzik az önkontroll. Manapság kí-sértetiesen igaznak érezhető a platónimegállapítás, mert a zenetanítás semkellően megbecsült, és a társadalomönkontrolljával is bajok vannak.____________8.Turisztikai weboldalés telefonos alkalmazásKedden délután a marosvásárhelyiNéprajzi Múzeumban a Visit MarosEgyesület bemutatta a megye kulturá-lis és turisztikai értékeit népszerűsítőweboldalt és telefonos alkalmazást. ____________10.

Csakis elektronikusanNem lehet akárhogy kereskedni, mára már mind a kis-, mind a

közepes és nagyvállalkozóknak elektronikus naplós pénztárgépe-ket kell használniuk. Lassan egy éve, hogy elkezdődött az átállása szóban forgó kasszagépekre. A kormány gyorsan szerette volnaezek bevezetésére kötelezni a cégeket, de – mint már olyan sokmás jogszabályváltozás életbe léptetését – halasztani kellett, hi-szen nem volt elég online kapcsolatot lehetővé tevő pénztárgép-forgalmazó, kevés volt az idő a különféle engedélyek beszerzésére.Nem ez az első eset, hogy az illetékesek nem készültek fel idejébena változtatásokra.

Az adócsalás kiszűrése és az adóbevételek növelése céljábólbevezetett intézkedés végül tavaly szeptemberben lépett életbe aközép- és nagyvállalkozók, november 1-től a kisvállalkozók ese-tében. Rögtön „kegyelmi időre” lett szükség, úgy tűnt, magát azAdó- és Pénzügyi Hivatalt (ANAF) érte meglepetésként a pénz-ügyminisztérium rendelkezése, éppen az ANAF rendszere volt kép-telen arra, hogy a beérkezett adatokat megfelelően feldolgozza,informatikai rendszere akadozott, ha éppen le nem állt. A kisvál-lalkozók például, akiknek bizonyára nem kis anyagi megterheléstjelentett beruházni az elektronikus pénztárgépekbe, és sokan igye-keztek is a megszabott időben megfelelni az új törvényes előírá-soknak (hiszen kinek hiányzik a bírság, vagy hogy adott esetbengórcső alá kerüljön az egész tevékenység, mert mint tudjuk,

(Folytatás a 3. oldalon)

(Folytatás a 3. oldalon)

2019. május 9., csütörtök LXXI. évfolyam 103. (20184.) sz. Ára: 3 lej (előfizetőknek 1,43 lej)

Antalfi Imola

Orbán Viktor és Kelemen Hunor Fotó: Gönczy Tamás / RMDSZ

EP-választások 2019

Orbán támogatja az RMDSZ-t

Page 2: Orbán támogatja az RMDSZ-t · Fülöp Erzsébet, a Doktori Iskola igazgatójának ünnepi be-széde hangzik el. Az egész napos rendezvénysorozat to - vábbi programját az alábbiakban

Alkotótábori munkák a várbanA Maros Megyei Képzőművészek Egyesülete a Marosvásár-helyi Polgármesteri Hivatal támogatásával idén is megszer-vezte marosvásárhelyi alkotótáborát, amelynek helyszíne avár volt. Május 2–10. között öt megyéből 25 meghívott alkota táborban, a munkáikból összeállított kiállítás egy hónapiglátogatható a vár Kádárok bástyájában. A kiállítás május 10-én, pénteken délelőtt 11 órakor nyílik meg.

Rendkívüli hangverseny SegesváronA marosvásárhelyi Tiberius vonósnégyes meghívására ahírneves bukaresti brácsaművész, Constantin Stanciu, aVocea vonósnégyes tagja lép fel Segesváron a polgármes-teri hivatal dísztermében május 12-én, vasárnap 18 órakor

kezdődő rendkívüli hangversenyen. Műsoron: Beethoven-művek. A belépés díjtalan.

Folkhétvége GegesenA Világló Egyesület és a Tükrös zenekar május 17-én,pénteken Gegesbe látogat, hogy egy háromnapos rendez-vénysorozat keretében számot vessen a táncházmozga-lom múltjával és jelenével, a 20. századi parasztkultúrát avárosokban tovább éltető folyamatok hatásaival. A folkhét-végére, amely táncházat, gyermekprogramokat, kirándu-lást és koncertet is magába foglal, minden érdeklődőtvárnak. A teljes programon való részvétel ára kedvezmé-nyesen 120 lej, egy éjszakai szállás két étkezéssel és táncházi belépővel 60 lej. A koncertre és a táncházba a be-lépő személyenként 15 lej. A részvételi szándékot ErdeiBeátánál lehet jelezni az [email protected]ímen, illetve a 0743-066-604-es telefonszámon.

Harmadik helyezést ért el az Italy Divide hosszú távúkerékpárversenyen a sepsiszentgyörgyi Bagoly Levente, a18.20 óra Mozaik műsor mai meghívottja.

A Pszichotrillák témája a pozitív függőségek. Erről be-szélget a 20 órakor kezdődő műsorban Kádár Annamáriaés Badics Petra. Iskolába hívja nézőit a Kultúrcsepp, amely

a fiatalok és az irodalom kapcsolatáról szól. Hogyan lehetmeggyőzni az irodalom fontosságáról az okostelefonozógenerációt? Erre keresik a választ a műsorban ma 20 óra30 perckor. A Mérlegen a fejlődő Erdély témakörét járjakörül, amelynek az alapkulcskérdése: a fiatalok. A műsorvendége Borboly Csaba, a Hargita Megyei Tanács elnöke.

Felvételi előkészítőka Művészeti Egyetemen

A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara ebbenaz évben is ingyenes felkészítőt tart májusban. Az alapkép-zésben minden szakon hétvégenként lesznek konzultációkaz egyetem honlapján közölt beosztás szerint. További in-formációk az egyetem honlapján (www.szini.ro, www.uat.ro)és hirdetőfelületein találhatók. Más elérhetőségek: +4.0265-266281 (telefon/fax), e-mail: [email protected], székhely: Kö-teles Sámuel utca 6. szám, Marosvásárhely.

Országos felmérésekMegkezdődött a második osztályosok országos felmérése.A magyar tagozatos diákok kedden anyanyelvi írásképes-ségüket, szerdán olvasni tudásukat bizonyíthatták, ma ma-tematikai ismereteikről, pénteken románnyelv-tudásukróladhatnak számot. A negyedikesek jövő héten írják az orszá-gos felmérőket, május 14-én, kedden román nyelvből, 15-én, szerdán matematikából, 16-án, csütörtökönanyanyelvből mérettetnek meg. A hatodikosok május 22-éna nyelv és kommunikáció, 23-án a matematika és termé-szettudományok témájú multidiszciplináris felmérőt írjákmeg. Mint ismeretes, a felmérőkön szerzett pontszám tájé-koztató jellegű és nem kerül be az osztálynaplóba.

Jóga a várbanA Női Akadémia május 13-án, hétfőn 18–19.30 óra közöttazokat a hölgyeket várja a marosvásárhelyi vár Tímárokbástyája elé, akik a jógával szeretnének megismerkedni. Afoglalkozást Benkő Rozália vezeti, ingyenes, a szervezőkadományokat köszönettel elfogadnak.

Elsők magyarságtörténelemből Április 26-28. között harmadik alkalommal szervezték megaz országos magyarságtörténelem tantárgyversenyt Ko-lozsváron. A Szász Albert sportiskola VI. osztályos tanulói,Újfalvi-Veres Dorothea és Molnár Balázs országos elsők let-tek e rangos rendezvényen, és elnyerték a Kolozsvári Ma-gyar Történeti Intézet különdíját is a történelmi szaknyelv éshitelesség szempontjából legjobbnak ítélt dolgozatukért.

Fényfesztivál MarosvásárhelyenA cserkészszövetség szervezésében kilencedik alkalommalkerül sor fényfesztiválra Marosvásárhelyen. Az évek soránhagyományossá vált fesztivált május 11-én, szombaton 17órától a várban tartják. Ezernyi gyertya borítja fénybe ezena napon a vár udvarát, a programból nem hiányoznak majdaz interaktív műhelyek és az improvizációs előadások sem,illetve akusztikus zene és tűzzsonglőrködés is lesz.

Baricz Lajos CsíkszeredábanA honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című előadás-sorozat keretében május 10-én, pénteken 18 órától BariczLajos marosszentgyörgyi plébános Édesanya a szentírás-ban, a magyar költészetben, irodalomban és a saját verse-imben címmel tart előadást a csíkszeredai városházagyűléstermében.

Hírszerkesztő: Nagy Székely Ildikó

Ma GERGELY, holnap ÁRMIN és PÁLMAnapja.ÁRMIN: a cheruskok fejedel-mének, Arminnak nevébőlered. Jelentése: hadi férfi.

9., csütörtökA Nap kel

5 óra 56 perckor, lenyugszik

20 óra, 41 perckor. Az év 129. napja,

hátravan 236 nap.

2 NÉPÚJSÁG _______________________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _______________________________________ 2019. május 9., csütörtök

VALUTAÁRFOLYAMBNR – 2019. május 8.

1 EUR 4,7578

1 USD 4,2471

100 HUF 1,4666

1 g ARANY 175,9722

IDŐJÁRÁSVáltozékony idő

Hőmérséklet:max. 180Cmin. 30C

Megyei hírek

RENDEZVÉNYEK

ELŐFIZETÉS A SZERKESZTŐSÉGBEN IS!Elfogadunk előfizetést lapunkra a következő

hónapra a Népújság szerkesztőségében: Marosvásárhely, Dózsa György utca 9. szám,

2. emelet, 57-es iroda. Borbély Ernő, naponta 8-14 óra között, szombat – vasárnap zárva.

Tel. 0742-828-647

Fiatalok, sport, irodalom, politika – az Erdély TV csütörtöki műsortémái

Hétfőn este a tűzoltókat Jobbágyfalvára riasztották, aholegy turisztikai egység melléképülete lobbant lángra. Atüzet este 10 óra táján észlelték, a diszpécserszolgálat anyárádszeredai és csíkfalvi hivatásos és önkéntes tűzol-tókat rendelte a helyszínre. A lángokat sikerült megfé-kezni, és azt is megakadályozták, hogy átterjedjenek aszomszédos épületekre. A tűzoltók szerint emberi mu-lasztás miatt gyúlt ki a létesítmény kazánháza és raktára,a tüzet az épületben tárolt tüzelő- és üzemanyag még in-kább táplálta. Az anyagi kár jelentős, meghaladja a

húszezer lejt: a vendégház fűtésrendszere, vízellátása ká-rosodott, edénykészletek és különböző kisgépek is a lán-gok martalékává váltak. Személyi sérülés nem történt,senki nem tartózkodott a helyszínen a tűz keletkezése-kor.

A létesítménynél nem ez az első tűzeset, két évvel ko-rábban mindmáig nem teljesen tisztázott körülmények kö-zött lobbant lágra egy szálláshely, a tűz pedig átterjedt alétesítmény nagy részére, akkor a család közel húszévesmunkájának eredményét tette tönkre.

Tűz ütött ki Jobbágyfalván

Május 10-én, a holnapi nap folyamán ünnepliműködésének tizenkét éves múltját a Marosvá-sárhelyi Művészeti Egyetem Doktori Iskolája. Ezalkalomból Színház és tudomány között – 12 év utáncímmel ünnepséget szerveznek a Köteles Sá-muel utcai Stúdió Színházban és annak előteré-ben.

Amint azt a lapunkhoz eljuttatott részletes programbanolvashatjuk, az ünnepség délelőtt 11 órakor kezdődik, amegnyitóbeszédet Sorin Crişantól, a Művészeti Egyetemrektorától hallhatják a jelenlévők, 11.05 órától pedig BobFülöp Erzsébet, a Doktori Iskola igazgatójának ünnepi be-széde hangzik el. Az egész napos rendezvénysorozat to-vábbi programját az alábbiakban ismertetjük.

11.25 óra –12 év után. Kisfilm a Doktori Iskola műkö-déséről, történetéről, a képzésről, a városban és a kulturáliséletben elfoglalt pozíciójáról. Rendezte: Bob Fülöp Erzsé-bet és Simon Róbert, operatőr: Simon Róbert, vágó: MarişCristian Daniel.

11.40 óra – Az első doktorok ünnepi beszédei: MakkaiGöngyvér, Sabadoş Sabin.

12.00 óra – A Doktori Iskola díszoklevelének átadásaBéres András professzornak, a Doktori Iskola megalapító-

jának, eddigi igazgatójának. Sorin Crişan laudációja. 12.10óra – Béres András professzor díszbeszéde. A köszöntéselőtt és után Boros Csaba doktorandusz a Zongorafantáziaés az Emlékezés című szerzeményeit adja elő. 12.35 óra –kávé, frissítők.

13.00 óra – Színházi gyakorlat és reflexió: doktorandu-szok műhelybemutatója.

Adrian Damian: Az alkotás átvilágítása (a Stúdió elő-csarnokában).

13.45 óra – Kozma Viktor Gábor: A Viewpoints mint tré-ning (a Stúdió Színházban). 14.30 óra – kávé, frissítők.

15.00 óra – A Doktori Iskola konferenciája: Színház éstudomány között 7.0 (a Stúdió Színház előterében). Akonferencia hetedik alkalommal összegzi a színháztudo-mányi Doktori Iskolában folyó kutatómunkát. A konfe-rencia előadói színháztörténettel, tánccal, bábbal,kommunikációval foglalkoznak, és a teatrológia eszkö-zeivel közelítenek szakmájuk, szakterületük egyes prob-lémái felé. Előadásaik kutatási témáik feltárásánakrészeredményeit összegzik, az iskolában zajló munka ésalkalmazott megközelítések változatosságát demonst-rálva. 20.00 óra – Állófogadás a Stúdió Színház előcsar-nokában. (Knb.)

Ünnepség a Doktori Iskola 12 éves működése alkalmábólSzínház és tudomány között

Fotó: Nagy Tibor

Page 3: Orbán támogatja az RMDSZ-t · Fülöp Erzsébet, a Doktori Iskola igazgatójának ünnepi be-széde hangzik el. Az egész napos rendezvénysorozat to - vábbi programját az alábbiakban

Minden európai ország elsőszámú kérdése az EP-válasz-táson a migráció ügye, és ajövő egyik legnagyobb kér-dése, hogy a bevándorlásügyében sikerül-e közelíteni aszéttartó véleményeket, hely-reáll-e az európai egység, deeddig egy erre irányuló kísér-let sem járt sikerrel – mondtaOrbán Viktor miniszterelnökszerdán Kolozsváron, a Sapi-entia Erdélyi Magyar Tudo-mányegyetemen tartottelőadásán.

A kormányfő kiemelte: két ágraszakadt az európai politikai gondol-kodás a bevándorlással kapcsolat-ban. Míg a Nyugat azon

gondolkodik, „hogyan éljünkegyütt”, mi, közép-európaiak azon:mit kell tenni, hogy ne következzenbe, hogy együtt kelljen élnünk amigránsokkal – közölte.

Orbán Viktor szerint a nyugatiakel akarják tüntetni a különbségeket,azt akarják, hogy „mi is engedjükbe nagy számban a bevándorlókat”,és akkor helyreáll az európai egy-ség. Szerintünk azonban „az euró-pai egységért ezt az árat nem szabadmegfizetni” – jelentette ki.

Kifejtette: a bevándorlás mélyváltozásokat előidéző folyamat, abevándorlók nem az EU-hoz kap-csolódó területekről, hanem a ke-reszténytől különböző civilizációbólérkeznek, így szükségszerűen ke-

vert népességű lakosság jön létre. Ehelyzet feloldása a liberális doktrí-nák szerint az, ha mindenki kilépminden hagyományból, és az euró-pai baloldal ezt kívánatos fejle-ménynek tartja, „posztnemzeti ésposztkeresztény korszakot vizio-nál”, ezért nem is akarja megállítania bevándorlást – vélekedett.

Úgy látja, míg a közép-európaiakazt akarják, hogy minden migráció-ról szóló közös európai dokumen-tumban szerepeljen, hogy amigrációt meg kell állítani, más or-szágok inkább menedzselni akarjáka bevándorlást. Hozzáfűzte: a közép-európaiak azonban ellenállnakennek, nem akarnak kevert népessé-get, mert nincsenek rá jó példák.

A miniszterelnök kitért rá: biz-tonságos, keresztény és fejlődő ma-gyar életet kínálunk a magyarfiataloknak. „Nagy idők és nagy le-hetőségek kapujában állunk” – fo-galmazott.

Közölte: a következő 10 évben amagyarok, különösen az anyaor-szág megmarad a keresztény kultúr-körben, ezért biztonságos életetkínál azoknak a fiataloknak, akikmegmaradnak a magyarságukban,továbbá teljes foglalkoztatottságotés gazdasági növekedést is kínál.

Orbán Viktor hangsúlyozta: amagyarok fenn akarnak maradni, ésfolytatni akarják több mint ezerévestörténelmüket azon a helyen, aholaz eddigi történelmük kialakult, da-cára annak, hogy szuverenitásuk fo-lyamatos kihívás alatt áll. Innen kellnézni, hogy milyen Európa-politikajó a magyaroknak – tette hozzá.

Azt mondta: a magyarok demog-ráfiai politikát is csinálnak, bár azEU-ban ezt szalonképtelennek nyil-vánították. De a magyarok nyíltanbevallják, hogy ilyen politikát foly-tatnak, mert „nem akarnak el-fogyni”, ezért a családokat akarjákmegerősíteni, megvédeni – közölte.

A kormányfő arról is beszélt,hogy a magyarok bevándorláselle-nes politikát csinálnak. A bajbaju-tottakhoz kell a segítséget elvinni,nem a bajt idehozni. A magyar gaz-daság mai állapotát meghaladómértékben, lehetőségeinken éserőnkön felül viszünk segítséget abajba jutott embereknek – mondta.

Közölte: a magyarok világnem-zetet építenek, mert a világ mindensarkában találunk magyarokat, ésfontos, hogy a szétszóratott nemzet-részeinket össze tudjuk kapcsolniegy világnemzetté, erőforrásainkatgyarapítsuk és észszerűen tudjukszétosztani a világ magyarsága kö-zött. Ennek része Budapest erősí-tése, mert a főváros a világnak ismegmutatja, mit nevezünk magyar-

ságnak – vélte. Megjegyezte: ellen-súlyozni kell az asszimilációs nyo-mást, elég erősnek kell lennünkahhoz, hogy meg tudjuk tartani amagyarnak születetteket a vegyesterületeken is.

Orbán Viktor szerint továbbászuverenitásalapú politikát is foly-tatnak a magyarok: ez magábanfoglalja a NATO-tagságunkat, és jó,hogy benn vagyunk az EU-ban,mert nemzeti céljainkat így köny-nyebben tudjuk szolgálni. Az állam-finanszírozás szempontjából pedignem mindegy, kinek vagyunk el-adósodva, fontos, hogy magyarkézben legyen az államadósság, in-kább a saját polgárainak legyen el-adósodva az állam – mondta.

A miniszterelnök kiemelte: azEU nem cél, hanem eszköz a ma-gyarok számára.

Felvetette azt is: politikai köve-telmény, hogy pontosan tudjunk vá-laszolni arra a kérdésre, kikvagyunk és „miért követelünk ma-guknak a helyet a nap alatt”.

Úgy vélte, egyrészt „egyedi fajtavagyunk”, van egy senki másévalössze nem keverhető, sajátos kultu-rális gyökérzetünk, történelmünk,nyelvünk. Másrészt azért van jo-gunk a létezésre, mert olyan telje-sítményt nyújtunk a világ számára,amely nélkülünk nem születettvolna meg, és nem lenne a jövőbensem – mondta.

Orbán Viktor közölte: máig ér-vényes „a magyarok karakterénekörök motívuma”, hogy ösztönö-sen el akarják kerülni a szolganépsorsot, senkinek az alávetettjeinem akarnak lenni, és mindenalá-, fölérendeltségnek világos ésméltányos indoka kell hogy le-gyen.

Megjegyezte: geostratégiai ala-pozottságú külpolitikát kell folytat-nunk, úgy kell alakítani akapcsolatainkat minden irányba,hogy az nekünk jó legyen. (MTI)

2019. május 9., csütörtök _______________________________________ HÍREK – TUDÓSÍTÁSOK _____________________________________________ NÉPÚJSÁG 3

mindig találnak valamit az ellenőrök), tapasztalhatták, hogy főleg a hónap végi időszakban nemműködött a szoft. Arról sem tájékoztatták a vállalkozókat megfelelően, hogy az adatokat miként dol-gozzák fel. De arról sem sokat hallottunk, hogy az eltelt fél évben milyen hozadéka volt az onlinepénztárgépek használatának, mennyivel növekedtek az állami bevételek, sikerült-e egyszerűsíteni arendszert, kissé „kifehéríteni” a gazdaságot. Arról viszont igen, hogy március 15. és április 1. közöttországszerte 3339 céget ellenőriztek, több mint 4 millió lej bírságot róttak ki, félszáz céget figyel-meztettek, és 15 cég tevékenységét felfüggesztették. A mulasztásokat nem pótló vállakozásokra 10ezer lejig terjedő bírságot róhatnak ki – figyelmeztettek a pénzügyisek. Így hát érdemes immár félév után az online pénztárgépeket végre azoknak is beszerezniük, akik eddig ezt nem tették meg.Most már úgy tűnik, az adóhatóság is „bekeményít”, és komolyabban veszi saját magát.

Csakis elektronikusan(Folytatás az 1. oldalról)Rektorválasztásra készülve

A pályázatpártiak voltak többségben

A Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológiai Egye-temen május 7-én a többség megszavazta, hogy a 2020–24-es ciklusra pályázatiúton lehessen elnyerni a rektori tisztséget. Az 549 szavazásra jogosult személyközül 500-an vettek részt, 328-an a pályázati útra szavaztak, 165-en a közvetlen,titkos szavazás mellett foglaltak állást, tették közzé az egyetem honlapján.

Fotó: MTI / Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs

Orbán: minden európai ország első számú kérdése az EP-választáson a migráció ügye

„mi függesztettük fel a részvételün-ket” az EPP életében.

Mint mondta, a Fidesz nem váraz EPP döntésére, hanem maga hozmajd döntést, mert nem az EPP a lé-nyeg, hanem az, hogy az EP-válasz-tás után, az új európai politikaihelyzetben hol van Fidesz helye,hogy megfelelően képviselhesse amagyar érdekeket.

Azt mondta, ebben a döntésbenkulcsszerepet játszik, hogy az EPPmerre halad tovább. Jelenleg a nép-párt arra készül, hogy stratégiai szö-vetséget kössön az európaibaloldallal, ami nekünk nem fogad-ható el, mert mára az egész európaibaloldal bevándorláspárti lett, mi-közben a közép-európai élet legfon-tosabb kérdése, hogy meg-akadályozzuk a migrációt – közölte.Hozzátette: erre a dilemmára kellválaszt találni a választás után.

Megjegyezte: azt javasolják,hogy az EPP kövesse az osztrákmodellt, ott is lehetséges, hogy egyEPP-hez tartozó párt összefog a tőlejobbra álló párttal, és jól kormá-nyozzák az országot.

A miniszterelnök arról is beszélt,hogy nagyon jók a magyar–szerb és

a magyar–szlovák kapcsolatok, deez a magyar–román viszonyról nemmondható el. Magyarország látvá-nyos erősödésen megy keresztül, agazdasági ereje nő, a családtámoga-tási rendszer fejlődik, a hadi kiadá-sok emelkednek, és az ország amegnövekvő erejét a jószomszédikapcsolatok javítására, az együtt-működésre fordítja, ezért kötötttöbb megállapodást, indított közösprojekteket Szerbiával és Szlováki-ával is – közölte.

Úgy látja, e szomszédaink úgytekintenek Magyarországra, mintegy sikeres országra, amely az ere-jét a régió stabilitására és a szom-szédjaival folytatott együtt-működésre fordítja. Azonbanugyanez a bizalmi viszony nem jöttlétre a magyar és a román kormányközött, de remélhetőleg létrejön, ésnagy közös célok elérésében mű-ködhetnek együtt – mondta.

A kormányfő azt is elmondta,hogy azok, akik világossá teszik,hogy a bevándorlóknak engedély,regisztráció nélkül nem érdemes el-indulniuk a tenger túlsó oldaláról,ezzel emberéleteket mentenek meg.Mióta Matteo Salvini olasz minisz-terelnök-helyettes világossá tette,hogy nem érdemes megindulni Af-

rika felől, az onnan elindulók, vala-mint a vízbe veszett emberek számaradikálisan csökkent – vélte. Hoz-záfűzte: több életet mentett ez a po-litika, mint az, amely folyamatosancsalogatja a migránsokat.

Orbán Viktor az úzvölgyi katona-temető ügyéről elmondta: osztja azRMDSZ álláspontját. Egy változta-tás előtt beszélni kell az érintettek-kel, hogy ne sértsenekérzékenységet – közölte.Ott kell lennünk,ahol az EU átalakításáról döntenek

Kelemen Hunor szerint az erdélyimagyaroknak is ott kell lenniük azEurópai Parlamentben, ahol az EUátalakításáról döntenek. A Romá-niai Magyar Demokrata Szövetség(RMDSZ) elnöke azon a szerdaikolozsvári sajtótájékoztatón beszélterről, amelyet Orbán Viktor minisz-terelnökkel, a Fidesz elnökével kö-zösen tartott.

Elmondta: az RMDSZ is, a Fi-desz is kampányban van, és a világlegtermészetesebb dolga, hogy se-gítik egymást. Úgy vélte: a magyar-ság közös ügye, hogy erős magyarképviselet legyen az Európai Parla-mentben, mert az EU olyan válto-zások előtt áll, amelyek az unióvalamennyi állampolgárát érintik,

és – mint fogalmazott – „okosember megpróbálja a változásokatbefolyásolni (…), erős magyar kép-viseletet akarunk az EP-ben, hogy aváltozásoknak ne elszenvedői,hanem alakítói legyünk”.

Kelemen Hunor úgy vélte: az eu-rópai átalakulás fontos kérdése,hogy az EU meg tudja-e védenisaját határait, és az is, hogy tudja-eaz európai népek biztonságát, jólé-tét szavatolni. Hozzátette: a szövet-ség arra törekszik, hogy az őshonosnemzeti kisebbségek kérdését euró-pai üggyé kell tenni. Kijelentette:olyan Európát szeretnének, amelybiztonságos otthona minden nép-nek, és amelyben a román román, amagyar magyar maradhat, amely-ben Erdély fejlődik és megerősödikgazdaságilag, amelyben úgy lehetjövőt tervezni, hogy az itt élők azidentitásukat is meg tudják őriznilakóhelyükön.

Újságírói kérdésre az RMDSZelnöke kijelentette: a szövetséghúsz éve tagja az Európai Néppárt-nak (EPP), és a Romániából későbbcsatlakozott pártok kedvéért, ame-lyek többször is megváltoztattákpolitikai identitásukat, nem fogjákelhagyni az EPP pártcsaládját.

Kelemen Hunor az RMDSZ-kö-zeli alapítványokhoz érkezett ma-gyarországi kormánytámogatásokravonatkozó kérdésre válaszolva kije-

lentette: az RMDSZ nem kapott ésnem kap magyarországi támogatá-sokat, a magyar kormány külön-böző civil szervezetek programjaittámogatta. Hozzátette: téved, akiazt gondolja, hogy a támogatások-nak meg kellett fizetni valamilyenmódon az árát.

Kelemen Hunor hozzátette: aztszeretné, ha Románia is hasonlómódon támogatná például az ukraj-nai románokat, vagy a szerbiaiTimoc völgyében élő vlachokat. Aztis megjegyezte, hogy a romániaimagyaroknak érkező magyarországitámogatások Romániát gazdagítják.Megemlítette: Románia gyakrannemzetbiztonsági kockázatnak te-kinti az erdélyi magyarokat, deelőbb-utóbb megérti, hogy ez elhi-bázott megközelítés.

Orbán Viktor miniszterelnök azRMDSZ meghívására kétnapos er-délyi körútra érkezett szerdán. Aközbeeső csütörtöki napon a nagy-szebeni EU-csúcson vesz részt.Szerdai kolozsvári látogatásán a Sa-pientia Erdélyi Magyar Tudomány-egyetemen tartott előadást,munkaebéden vett részt az erdélyimagyar önkormányzati vezetőkkel,és az EP-választásokról tárgyalt azRMDSZ elnökével. PéntekenMaros megyei gyáravatón és csíkijégkorongmérkőzésen vesz részt.(MTI)

(Folytatás az 1. oldalról)

Orbán támogatja az RMDSZ-t

Page 4: Orbán támogatja az RMDSZ-t · Fülöp Erzsébet, a Doktori Iskola igazgatójának ünnepi be-széde hangzik el. Az egész napos rendezvénysorozat to - vábbi programját az alábbiakban

4 NÉPÚJSÁG _____________________________________________________AKTUÁLIS ______________________________________________ 2019. május 9., csütörtök

Az idei magyar érettségi tételekközött az egyik feladat éppen acímben jelzett ügyről kért véle-ményt „a megmérettetésre váró”(vágyó?) ifjaktól. Írásban. Perszenem idehaza, itt majd később kez-dődik el a szokásos, már-márrendőrségileg és nemzetbiztonsá-gilag is jegyzett felhajtás. SzóvalMagyarországon faggatózott ezügyben a tanügyi főhatóság. Sejt-hető, hogy mi húzódik meg a hát-térben: tanuljunk avagy ne idegennyelveket? Tudnunk kell legalábbegy uniós vagy unión kívüli, avagybrexites nyelvet, vagy elég az ősök-től reánk maradt, ápoltan szakadt(mint a minapi vadonatúj farmer),szépségében páratlan anyanyelv?

Az egyes országokban más-mástendencia érvényesül a szinkronelfogadottságát illetően. Sőt azegyes társadalmi csoportok – mű-veltségfüggően – más és más véle-ményt fogalmaznak meg,igyekeznek érvényesíteni. Ami anemzeteket illeti, Németországban

vagy az Államokban nagyítóvalkell keresni az olyan filmeket, ame-lyek nem németül és nem angolul,hanem az eredeti nyelven hangza-nak el a moziban. Feliratozvaavagy szörnyűbb változatban: alá-mondással. (Mint azt minekünk,idősebbeknek tapasztalni adatott avad és félillegális videókorszak-ban.) Vannak olyan tévétársasá-gok, amelyeknél ugyanazt a filmetmegtalálod eredeti hangzással ésfeliratozva is. A választás a nézőnáll.

Másutt, mint Romániában is, afilmeket nem szinkronizálják,hanem felirattal látják el. Ezzelszemben szeretik a szinkronúszást,és kötelező a szinkrontolmács adiplomáciai érintkezésben állam-és kormányfői (miniszteriális)szinten. Még akkor is, ha Klaus ajohannita lovag sax.

Vannak aztán egészen különle-ges esetek, amikor a tévében ma-gyarra szinkronizálják elsősorbanaz angolul hadarókat, alatta vi-

szont megy a román felirat vagy azangol eredeti betűzött változata.Ebből aztán főleg a számnevek éskáromkodások (trágárizmusok)terén nagy a differenciáltság. Aszámnevek tekintetében az egyesnyelvek közötti különbség, egész

pontosan a szótagszám határozzameg az eltérést az eredeti összeg(évszám) és a magyarított változatközött. Gyakran halljuk, hogy öt-száz, de az angolban 511... A ká-romkodások esetében a magyaregyre gátlástalanabbul fordít, leg-fennebb kiírja, hogy 12 éven felü-lieknek ajánlja megtekintésre,feltételezve, hogy e korig tartóz-tatja meg magát a család a durvakifejezésektől, ha apu rásújt a ke-zére a nagy kalapáccsal, akkor ki-egyezik a basszussal. Románul afeliratban az eufónia a domináns

(=erkölcsösre szinkronizálva), anemi aktusra történő szóbeli ser-kentés legfeljebb egy francia be-tegségnek nevezett szifiliszreutalás lesz: „a franc essen belé!”.Óvjuk az ifjúság lelkét- és fülét,ameddig csak lehetséges. Úgyis azutcán, különösen a közlekedésbenmár egészen barátok vagyunk.Trágárságbarátok.

Ami a személyes életvitelemet il-leti, én nem vágyom megmérette-tésre (évek óta kerülöm amérleget), de azért van vélemé-nyem. Sőt volt a maitól lényegeseneltérő. Ifjabb koromban, mint jö-vendő szellemi munkás, természe-tesen az eredeti nyelven akartamhallani a filmet, és bőszen olvas-tam a rossz minőségű, sárgán ug-ráló, fehéren a fehér szöveget, sőtígy sajátítottam el számos állam-nyelvi kifejezést, amire a további-akban szükségem volt foglalkozásiártalomból kifolyólag. A képeketviszont elég felületesen rögzítet-tem, és végeredményben, mikor vé-letlenül alámondásos változatotfogtam ki Pesten a moziban (vagyújra megnéztem), teljesen új lát-

ványnak tűnt az alkotás egésze.Mert a sok szövegközpontúsággala látvány 60%-a veszett oda, pediga filmet éppen a látványért készítiktöbb százan a végén futó, senkiáltal nem méltatott főcímlista ta-núsága szerint. Legalábbis ezt hal-lottam illetékes köröktől.

Igen, ismertem vagy felismernivéltem kép nélkül is a klasszikusnagy színészek hangját. JeanGabin, De Niro, Gina Lollobrigidavagy De Vito hanghordozását.Mára megváltozott a véleményem.Egyrészt sokkal kényelmesebbhallgatni és szürcsölni a filmet,mint olvasgatni. Arra ott van akönyv, a papíralapú, az idegenszöveg – a szakma művelésében –,ott a számítógépen elősorjázó szó-többlet. Vagy a hírlapok, folyóira-tok.

Minden valószínűség szerint aszinkron elfogadottsága attól függ,mennyire tisztán mulattató a szem-üveged, és mit élvezel inkább. Azigazi persze, ha olykor utánaolva-sol az alul futó szövegben, hogymegértsd, amit rosszul vagy egyál-talán nem is hallottál.

Csapongás a szinkron körül

Máté Angi Volt egyszer egy me-séinek álomszerű, szürreális,mégis otthonos világa keléletre a marosvásárhelyi ArielIfjúsági és Gyermekszínház újelőadásában. Bartal Kiss Ritarendezővel, a zalaegerszegiGriff Bábszínház BlattnerGéza-díjas művészeti vezető-jével pontosan egy héttel apénteki premier előtt beszél-gettünk.

– Mikor és hogyan találta megMáté Angi mesefüzére?

– Hivatásomnál fogva sok gyer-mekirodalmat olvasok, és vannak apolcomon olyan könyvek, amelyekarra várnak, hogy egyszer előadáslegyen belőlük. Néha ez terv marad,máskor megvalósul. Ez most azutóbbi történet. Máté Angi mindenírása nagy kedvencem. Kis novella-mese formájában több előadásombais bekerültek tőle szövegrészletek,de ez az első alkalom, amikor a pro-dukció egésze az ő meséit jelenítimeg. Mióta szerettem volna meg-rendezni? Amióta a könyv megje-lent, és elolvastam.

– Rideg fogalomként hat, de be-széljünk mégis kicsit a rendezőikoncepcióról.

– Amikor az Ariel Színháztólmegkaptam a felkérést, tudtam,hogy a társulat 70. ünnepi évadánakrepertoárját képezi majd az előadás.Mi, bábosok mindig történeteketmesélünk, és a mostani előadás iserről szól. Az Ariel színészei fontosmeséiket mondják el az összetarto-zásról, a különbözőségről, a kire-kesztettségről, az elfogadásról.Máté Angi szép, költői nyelvezeté-ben, metaforikus formában, didak-tikus szándék nélkül közlünktörténeteket a csendről, a ködről, apocsolyáról, az égről, a sünről.

– Milyen szempontok szerint vá-logattak a mesefüzérből?

– Markó Róbert, a győri Vaska-kas Bábszínház művészeti vezetőjea dramaturg. A mesejáték szövegeMáté Angi Volt egyszer egy és Ezegy susogó levél című testvérköte-teiből született meg. A válogatássorán az egyik fontos szempont azvolt, hogy a mesék bábszínpadonmegjeleníthetők legyenek. Fontostudni, hogy ez nem egy drámai műpárbeszédekkel és cselekménnyel,nem egy lineáris történet, hanem

egy etűd dramaturgiájára épülő elő-adás. Szerkezetileg nem követi akötetben fellelhető írások sorrend-jét, indítópontja a Volt egyszer egykislány című mese. A másik szem-pont az volt, hogy a kedvenc mesé-ink bekerüljenek.

– Az Ariel színház beharangozó-jában a 4 éven felüli nézőknekajánlja az előadást. Ezen belül el-sősorban melyik korosztálynakszól?

– Egy gyermekszínházi produk-ció akkor jó, ha több rétege is van,több korcsoportot is megtalál. Arratörekedtünk, hogy az óvodások ésaz iskolások mellett a szülők, peda-gógusok is magukénak érezhessék,főként mivel nem egyetlen életkor-nak szóló gondolatokat fogalmazmeg. Nem egy hagyományos elő-adás, kísérleteztünk a formákkal.Kíváncsi vagyok, hogyan fognakminderre reagálni a gyermekek.

– Beszéljünk kicsit részletesebbena Volt egyszer egy formavilágáról.

– A kecskeméti Tintaló Társulás-ból ismert Sipos Katalin a látvány-tervező. Kicsit minimalistaformákkal dolgoztunk, nincs sokdíszlet és báb, a formák és fényekjátékával próbáltuk meg a költői

nyelvezetet színpadi nyelvezetre át-fordítani. A produkció mozdulat-egységét a MarosvásárhelyiMűvészeti Egyetemen végzettGyörfi Csaba koreográfus, a nagy-váradi Szigligeti Színház tagja te-remti meg.

– Mit tudhatunk meg az előadászenei világáról?

– Erről Kiss Erzsi nemzetközilegis elismert énekesnő, a magyaror-szági alternatív zenei élet meghatá-rozó egyénisége gondoskodott. Aprodukciónak nagyon érdekes, a ca-pella stílusú hangzásvilága van, aszínészek több szólamban énekel-nek, kevés a hangszeres kísérlet. Azenei anyag véleményem szerintnagyon jól simul Máté Angi szöve-geihez.

– Első alkalommal rendez Ma-rosvásárhelyen. A próbafolyamat avége felé tart. Milyen volt az Arielszínház társulatával dolgozni?

– Mint bármely másik bábszín-házban, voltak gyorsabb, zökkenő-mentesebb időszakok, és olyanok,amikor problémákat kellett megol-dani. A főpróbahéthez érkeztünk, ésott tartunk, ahol ilyenkor tartanunkkell. Minden készen áll, most márcsak csiszolgatunk a produkción.

– Változott-e az eredeti rendezőielképzelés a próbák során?

– A próbafolyamat mindig alko-tótársakat kíván. Az íróasztalnálülve sok mindent ki lehet találni, deminden színész egyéniség, így hoz-

záteszi a maga gondolatait, ötleteitaz előadáshoz. Én annak örülök, haa társulat továbbgondolja a bemuta-tás előtt lévő produkciót. Ebben amarosvásárhelyi színészek is part-nerek voltak.

– Meg lehet fogalmazni valami-lyen üzenetet a Volt egyszer egykapcsán?

– Ez így kicsit didaktikus lenne.Inkább azt mondanám, jöjjön elminél több gyermek és felnőtt azelőadásra, utána pedig olvassák el aa mesefüzért is.

– Elárulja, melyik a kedvenc Voltegyszer egy története?

– A csendről szóló.A Volt egyszer egy című gyer-

mekelőadás bemutatójára május 10-én, pénteken 18 órakor kerül sor amarosvásárhelyi Ariel Ifjúsági ésGyermekszínház nagytermében. Apénteki premiert nyilvános főpró-bák előzik meg május 9-én, csü-törtökön és 10-én, péntekendélelőtt 9.30 és 11 órától. Szerep-lők: Bonczidai Dezső, CsekePéter, Gáll Ágnes, Gönczy Kata-lin, Halmágyi Éva, Máthé Rozália,Szabó Dániel. Máté Angi meséitszínpadra alkalmazta Markó Ró-bert, látványtervező: Sipos Kata-lin, koreográfus: Györfi Csaba,zeneszerző: Kiss Erzsi és alkotó-társai: Pápai István, Dudás Zsom-bor. Rendező: Bartal Kiss Rita. Azelőadás létrejöttét a Bethlen GáborAlap támogatta.

Bemutató az ArielbenMese a csendről, az égről, a sünről

Nagy Székely Ildikó

Fotó: Sebesi Sándor

Page 5: Orbán támogatja az RMDSZ-t · Fülöp Erzsébet, a Doktori Iskola igazgatójának ünnepi be-széde hangzik el. Az egész napos rendezvénysorozat to - vábbi programját az alábbiakban

Sok szülőnek jelent kihívást,hogy a nyári szünidő alattegyrészt felügyeletet, más-részt pedig tartalmas időtöl-tést biztosítsoncsemetéjének. A nagyobbgyerekek esetében a tábormindig jó megoldásként kí-nálkozik egy-két vagy akártöbb hét lefedésére, van, akiévek óta egy-egy jól beválthelyre küldi gyermekét,mások pedig az internetenböngésznek a lehetőségekután. Ebben segít nekik a ta-valy létrehozott honlap, aholtöbb, az ország különböző ré-szeiben szervezett táborralkapcsolatos információk talál-hatók meg egy helyen.

A tartalmas nyári elfoglaltságravágyó gyermekek és szüleik dolgátkönnyíti meg egy, a tavaly létreho-zott internetes oldal, amely összesítiazokat a táborokat, amelyeket az or-szág különböző részeiben szervez-nek gyerekek és felnőttek számára.A taborok.ro honlapon tíz tematikáthatároztak meg, ezek alapján külön-választották az alkotó-, élmény-,hagyományőrző, nyelv-, családi,sport-, ifjúsági, felnőtt, vallási, il-letve téli táborokat. Keresgélni lehetugyanakkor tájegységek alapján,valamint aszerint is, hogy milyen tí-pusú – egynapos, bentlakásos, nap-közis – eseményen szeretne valakirészt venni. Jelenleg az idén nyárrahat, Erdélyben tartandó tematikustábort töltöttek fel a szervezők: él-mény-, gitár- és furulya-, kaland-,hagyományőrző, valamint angoloutdoor táborba lehet jelentkezni.

A honlap üzemeltetője, CsatlosTünde lapunknak elmondta: tavalytavasszal indították el a weboldalt,az ötletgazda a férje, Csatlos Ká-roly, ugyanis rájöttek, hogy nincsenolyan internetes felület, ahol a szü-lők egy helyen megtalálhatnák a tá-

borozási lehetőségeket, hogy azokközül kiválasszák a gyereküknek alegmegfelelőbbet. Ha nem tudja va-laki konkrétan egy adott tábornak anevét, hogy arra célirányosan ráke-ressen, igen nehéz feltérképezni akínálatot, ebben szeretnének segí-teni a szülőknek.

– Egyre nagyobb igény mutatko-zik a táborok iránt, egyre többenszeretnék a vakációt a gyerekeikszámára tartalmassá tenni. Hallot-tunk róla, hogy Magyarországon lé-tezik ilyen oldal, és ebből kiindulvaindítottuk el a honlapot – tettehozzá Tünde. Elismerte, nem voltkönnyű feladat felkutatni a táboro-kat, hogy felvehessék a kapcsolatota szervezőkkel, és tájékoztassákőket a lehetőségről, hogy van egyinternetes oldal, ahová ingyenesenfel lehet tölteni a táboraikkal kap-csolatos információkat, azt, hogymelyik időszakban szervezik, melykorosztálynak szól, mennyibe kerül,milyen tevékenységeket foglal ma-gába stb.

Érdeklődésünkre, hogy mi az okaannak, hogy bár közeleg a vakációsidény, csupán hat tábor szerepel ahonlapon, Csatlos Tünde rámuta-tott: a kezdeményezést mindenkiszívesen fogadta, a szülők és a tá-borszervezők egyaránt, a tapasztalatazonban azt mutatja, hogy azok aszervezők töltik fel inkább az ol-dalra a kínálatukat, akik nem olyanrég indítottak el valamilyen tábort.Mint mondta, a nagyobb, közismerttáborok szervezőivel is felvették akapcsolatot, ellenben sokan jelez-ték, hogy amint meghirdetik a tábo-raikat, rövid időn belül be is telneka helyek, így nem látják értelmétfeltölteni az oldalra, ugyanis a ké-sőbb érdeklődőket el kell utasíta-niuk.

Tavaly volt időszak, amikor har-minc tábor is szerepelt a honlapon,remélhetőleg a vakáció kezdetéig ajelenlegi hat mellé újabb lehetősé-gek is felkerülnek.

Több száz gyereket vonzanak a tematikus táborok

Júniustól augusztus végéighárom-négyszáz gyerek tölt el tar-talmasan egy vagy akár több hetetis a marosvásárhelyi ForCampEgyesület által szervezett táborok-ban. A kínálat rendkívül gazdag, anyár folyamán mintegy tizenöt te-matikus táborba várják a gyerekeket– tájékoztatta lapunkat Major Zsó-fia oktató, az egyesület munkatársa.

A ForCamp Egyesületet egypáréve alapította néhány lelkes fiatal,akik oktatókként és kommunikációsszakemberekként rájöttek arra,hogy a romániai tanügyi rendszer-ből hiányoznak az alternatív okta-tási módszerek, a gyerekeknek ahagyományos rendszerben kevéslehetőségük van személyiségük ki-bontakoztatására és arra, hogyjátszva tanuljanak. Az egyesület atáboroztatás révén próbálja pótolniezt a hiányosságot. Szakképzett ok-tatók segítségével szerveznek kü-lönböző tematikus (angol-,kézműves-, túlélő-, fotó-, íjász-lo-vász-, lego-robotika, nemezelő, ke-rékpáros, illetve családi) táborokat.A tematika mellett nagy hangsúlytfektetnek a gyerekek személyiség-fejlesztésére, az újfajta oktatásimódszerek alkalmazására, a termé-szet megismerésére, a szórakoztatóprogramokra és nem utolsósorban akörnyezetvédelemre.

Ugyanakkor olyan csapatépítőprogramokat szerveznek, amelyekhozzájárulnak a gyerkek, fiatalokfejlődéséhez, közösségben való bol-dogulásukhoz.

Major Zsófia elmondta, az egye-sület munkapontja Maroshévízenvan, a Farkaslak turistaházban, ez atáborok állandó helyszíne. A teljesnyár le van fedve, megkezdődik azidény június közepén, és augusztusvégéig minden héten táboruk van, anyár folyamán általában három-négyszáz gyerek fordul meg náluk.A ForCamp egyesület néhány éve

szervez táborokat, és gyakorlatilagaz év mindenik időszaka le vanfedve, tavasszal és ősszel osztályki-rándulások vannak, télen sítáborokatszerveznek, a nyári táboraik pedigkülönböző témakörök és foglalko-zások köré csoportosulnak.

– A tematikus táboraink közül azegyik legnépszerűbb a lovas-íjásztábor, ebből kettőt szervezünk egyidényben, általában egyet júliusbanés egyet augusztusban. Ezenkívülvan kézműves-, fotó-, lego-robo-tika, és nemezelőtábor – ez a kétutóbbi újdonságnak számít, idénszervezzük meg először. Ugyanak-kor szerepel a kínálatban angoltá-bor, illetve túlélőtáborból is kétféle,az egyik haladó szintű, ide főkéntvisszajáró gyerekek jönnek el. Atúlélőtábor része, hogy szinte kétnapot kint töltünk a Kelemen-hava-sokban, egy éjszakát a szabad égalatt. A gyerekek fel vannak osztvacsapatokra, őrszemek vannak, akikőrködnek, és táplálják a tüzet, akika hajnali órában kerülnek sorra,azok főzik a teát – avatott be a túl-élőtábor érdekességeibe az oktató.

A lovastábor esetében kint lova-golnak a sípálya közelében lévő lo-vardánál, tehát az is elégmozgalmas tábor. Családokat is várnak

Major Zsófia szerint mind többaz érdeklődő, vannak táborok, pél-dául az íjász-lovas, amit dupláznikellett, akkora az érdeklődés iránta.– Ebből kiindulva indítunk idén egy

új tábort, amely szintén hagyo-mányőrzésről szól, ez a hagyomá-nyőrző családi tábor, ami magábafoglal íjászatot, lovaglást, nemeze-lést és faragást is. Egy hatnapos te-vékenységsorozat, 3-5 fős családokjelentkezhetnek, 15-20 hely vanmeghirdetve. Családi programokvannak, rotációs alapon zajlanakmajd a tevékenységek, mindenikcsalád kipróbálhatja a lovaglást, ne-mezelést, faragást, és szempont,hogy erre a kisebb gyerekeket is eltudják hozni a szülők. A lényeg,hogy együtt tölti el tartalmasan azidejét a család. Igazából a sítábora-ink tapasztalatából kiindulva is jöttaz ötlet, mivel azok is nagyrésztcsaládi táborok, ott is látjuk, milyenjó a hangulat, hiszen végre együtttudnak lenni, kissé megpihenni,egymásra figyelni.

A 7 évnél kisebb gyerekeket csa-ládostól, szülői kísérettel tudjuk fo-gadni. A legtöbb táborunk 7-18 évközötti gyerekeknek szól, vannakbizonyos táborok, amelyek példáulcsak tízéves kortól ajánlottak, ilyena biciklitábor. A könnyebb táborok,mint az angol-, a kézműves-, a ne-mezelő-, már 7 éves kortól ajánlot-tak. Egy táborba huszonnyolcnáltöbb gyereket nem tudunk fogadni,emiatt családiasabb a hangulat –magyarázta az oktató. Megtudtuk,hogy a gyerekeknek Marosvásár-helyről a táborhelyre való utaztatá-sát is vállalják vonattal, ezáltal istehermentesítve a szülőket. Olyanesetek is voltak, hogy a szebeni, ko-lozsvári gyerekeket Marosvásárhe-lyig elhozta a szülő, onnan aszervezőkkel utaztak vonattal a cél-állomásig.

– Más megyékből, sőt külföldrőlis jönnek gyerekek. Nagy az érdek-lődés Kolozsvárról, Szebenből, ta-valy Brassóból is voltak, aPartiumból is szép számban érkez-nek. De Magyarországról, Angliá-ból, Ausztriából is jönnektáborozóink, külföldön élő magyargyerekek, visszajárók is. Van olyangyerek, aki a kezdetektől mindenévben eljön ugyanabba a táborba,olyan is, aki minden évben mástpróbál ki. Van, akit beíratnak egyidényben két táborba is. Az a ta-pasztalat, hogy jól érzik magukat,szívesen visszajönnek. A táborozásnagyon jó lehetőség a gyerekeknek,hogy önállósodjanak, van olyan, akiazelőtt soha nem aludt távol a szü-leitől. Nagyon fontos a szülőnek jólmegválasztani a tábort, például ha agyerek sosem töltött éjszakát a szü-leitől távol, akkor nem tanácsos túl-élőtáborral kezdeni – tanácsoltaMajor Zsófia.

2019. május 9., csütörtök ______________________________________________HARMÓNIA ____________________________________________________ NÉPÚJSÁG 5

Szerkesztette: Menyhárt Borbála

Ha vakáció, akkor tábor

Menyhárt Borbála

Fotó: nyaritaborok.ro

Page 6: Orbán támogatja az RMDSZ-t · Fülöp Erzsébet, a Doktori Iskola igazgatójának ünnepi be-széde hangzik el. Az egész napos rendezvénysorozat to - vábbi programját az alábbiakban

Az élelmiszer-allergia egy je-lentős, folyamatosan alaku-lásban levő közegészségügyiprobléma, mely az utóbbi15-20 évben az allergiás me-netelés második hulláma-ként alakult ki.

Egyelőre nem világos, hogy a je-lenség miért késett évtizedeket azallergiás asztma és szénanátha, va-gyis az 1960-as évektől rohamosanterjedő első hullámnak számító kü-lönböző légzőszervi allergiák mö-gött. A XXI. századra bizonyossávált, hogy az első hullám leginkábbaz elnyugatiasodott országokatérinti, tanulmányok sora bizonyí-totta, hogy Ausztrália lakosságánakközel fele felső légúti allergiábanszenved, a lakosság negyedénélpedig ebből kifolyólag alsó légútiérintettség alakult ki. A lakosságezen része képezte az első allergiásgenerációt, köreikben, habár ismertfogalom volt a táplálékallergiák té-maköre, az érintettek aránya lénye-gesen elmaradt az asztmás ésszénanáthás betegek napról napradrasztikusan emelkedő száma mö-gött. A múlt századi élelmiszer-al-lergiások jellemzően kinőtték aproblémáikat (az életkor előrehala-dásával mérséklődtek a tünetek, to-lerancia alakult ki). A kutatókszerint a nagy arányú légúti szeny-nyeződésnek, a megváltozott táplál-kozási szokásainknak, a modernéletkörülményeknek tulajdonítha-tóan az első generáció leszármazot-taiban ez a toleranciakialakulásifolyamat már nem így játszódik le,sokkal nagyobb számú, több fajta éstartósabb élelmiszer-allergia alakulki. Mindezek fényében az allergiásmegbetegedések második hullámaaz utóbbi tíz évben került a figye-lem középpontjába, leginkább azo-kat az országokat érintve, ahol alégúti allergiás megbetegedéseknapjainkban is vezető krónikusmegbetegedésként vannak nyilván-tartva (Ausztrália, Anglia és Ameri-kai Egyesült Államok). A lassabbanfejlődő országokat a közelmúltban

az első hullám megléte és gyors ha-ladása jellemezte, a kutatók szerintviszont a gyors, nyugatias, modernéletstílus következményeként a má-sodik hullám sem várat sokat ma-gára, hamarosan újrarajzoljavilágunk allergiás térképét.

(Megjegyzés: a továbbiakban ol-vasható információk tájékoztató jel-legűek, nem helyettesítik aszakorvosi konzultációt. Ha élelmi-szer-allergia gyanúja áll fenn, a he-lyes diagnózis érdekében szükségesfelkeresni egy allergológus szakor-vost.)Mi a táplálékallergia?

Az élelmiszer-túlérzékenységegy allergológiai sürgősségi állapot,mely közvetlenül a fogyasztást kö-vető első percekben – két órábannyilvánul meg. A tünetek hirtelenlépnek fel, leggyakrabban viszke-tés, csalánkiütések, arcra, nyelvre,nyelvhátra, garatra kiterjedő daga-dás formájában, súlyosabb esetbenmegjelenhet légzési nehézségés/vagy szédülés, eszméletvesztés,vérnyomásesés. Ritkább esetbenazonnali hányás/ hasmenés is je-lentkezhet.

A különböző megjelenési for-mákhoz egyazon mechanizmusvezet: az immunrendszer nem tole-rálja az elfogyasztott élelmiszert. Etípusú immunglobulin-ellenes anti-testet termel, ez azonnali akut reak-ciót eredményez a fent leírttünetekkel, vagy késői típusú reak-ció jön létre.

A túlérzékenység létrejöhet agyomor-bél traktusban, a bőrön ke-resztül és ritkább esetekben a légző-szerveken keresztül. A jelenlegérvényes elképzelés, a két frontonvaló érzékennyé válás, vagyis aszenszibilizálódási folyamat meg-történik étkezés során a tápcsator-nán keresztül, illetve ezzelpárhuzamosan kis dózisban a bőrönkeresztül. Ez a folyamat főleg atópiás bőrűek esetén figyelhetőmeg, ahol a bőr védekező, barrierfunkciója nem tud védelmet szol-gáltatni, és a tápcsatornán keresztültörténő érzékenység kialakulásánakesélyét csökkenti a korai, megfelelőéletkorban bevezetett szilárd táplálék.

Pollen-élelmiszer tünetegyüttes(más néven orális allergia szind-róma)

A táplálékallergiák külön cso-portja különböző pollencsoportokraérzékeny szénanáthásoknál fordulelő. Bizonyos allergizáló hatásúpollenkomponensek okozzák, ame-lyek élelmiszerekben is fellelhetők,például a nyers alma egyik alkotóe-leme megtalálható a nyírfapollenösszetételében. A nyírfa virágzásiidőszakában szénanáthás tünetek je-lentkeznek, nyers alma fogyasztásátkövetően enyhe, szájüregben leját-szódó lokalizált viszketés, csípőérzés vagy orrfolyás, orrdugulás je-lentkezhet. Ezek a keresztallergiáknéven is ismert tünetek enyhe lefo-lyásúak, kivételesen ritka esetbenokoznak életveszélyes tüneteket,feldolgozott, hőkezelt formában abeteg tünetmentesen tudja fogyasz-tani az adott zöldséget, gyümölcsöt.Sok esetben a különféle diók okoztatünetekért is a keresztallergiák fele-lősek, viszont ugyanezek a diófélékéletveszélyes állapotokat is előidéz-hetnek, ennek a megítélése allergo-lógus szakorvos feladata, adiagnózis helyes felállításában azországunkban is elérhető molekulá-ris diagnosztikai eszközök a segít-ségünkre vannak.

A valódi élelmiszer-allergiákat elkell különíteni a táplálékintoleran-ciától. Ezekért nem az immunrend-szer hibás működése a felelős,hanem bonyolult metabolikus, far-makológiai, toxikus vagy ismeret-len folyamatok állnak ahátterükben, melyek kitűnően utá-nozzák az allergiás megbetegedésekmegnyilvánulási formáit. Talán alegkézenfekvőbb példa erre a lak-tózintolerancia, ami egy, a tejcukorlebontásáért felelős enzim műkö-dési zavarának a következménye.Laktóz hiányában a tejtermékkelbejutott tejcukor nem bontódik lemegfelelően, és ez túlzott gázkép-ződéshez, alhasi diszkomfortérzés,hasmenés kialakulásához vezethet.Sokan összetévesztik a tejprotein-allergiával, holott ez egy enzimza-var, és más a kezelési módja.

Tanulmányok bizonyítják, hogyaz elmúlt 20-30 évben jelentősen

nőtt az élelmiszer-allergiásokszáma, az előfordulási arány maga-sabb azoknál, akiknél más atópiásmegbetegedés is jelen van (asztma,szénanátha, atópiás dermatitisz).A mi gondunk s az egész világgondja

A bizonyítottan táplálékallergiásesetek száma világszerte nő, létre-hozva az allergiás megbetegedésekmásodik „új hullámát”. Sajnos nemcsupán az esetszám nő, hanem a be-tegség súlyossági foka is folyama-tosan változik. Régebb kevesebbfehérje által okozott allergiatípussaltalálkoztunk,a leggyakoribb a kis-gyermekek átmeneti, könnyű lefo-lyású tej- és tojásallergiája volt,mára nem ritka a súlyos, életet ve-szélyeztető forma vagy az anafila-xiás sokk. Az élelmiszer-allergiabefolyásolja az életminőséget, kiha-tással van magára az allergiás sze-mélyre és annak egész családjára.Folyamatos orvosi ellátást igénylő,jelentős közegészségügyi probléma,sok esetben anyagi megterhelést je-lent az érintett családok számára.Az ételallergiásoknak a tápanyagokhelyes bevitelére különösen odakell figyelniük. Jól dokumentálttény, hogy eliminációs diéták hatá-sára a táplálékallergiások körébengyakrabban fordul elő növekedésizavar, alultápláltság vagy vitamin-hiány.

Globális szinten nézve alapvetőhiányosságok vannak az élelmiszer-allergiával diagnosztizáltak min-dennapi ellátását illetően(élelmiszer-allergénekre figyelmez-tető címke stb.), országonként vál-toznak az allergiásoknak nyújtottszolgáltatások, az adrenalin-autoin-jektorok ellátottságának tekinteté-ben, standard cselekvésiprotokollok megléte vagy hiányaterén.

A tudományos téren tett kommu-nikációs lépések, különböző infor-mációs csatornák megléte ellenérenagyon sok a rosszul diagnosztizáltpáciens, s habár napjainkra ez az al-lergiatípus komoly krónikus beteg-séggé nőtte ki magát, nem sikerültmegfelelően megpendíteni a szoci-ális érzékenység húrjait.Életminőség-kilátások

Az élelmiszer-allergiában érintet-tekre és családtagjaikra egyaránt azaggodalmaskodás jellemző. Stressz,hogy hol eszik a gyermek és mit.

Szorongással, ki-rekesztettség ér-zésével, a társaskapcsolatok mó-dosulásával jár.Az allergiás gyer-mek az iskolábancsúfolódási cél-ponttá válhat.Ve n d é g l ő b e nvaló étkezés, tár-sadalmi tevé-kenységeken valórészvétel ugyan-úgy stresszfaktorlehet, mint egyegyszerű bevá-sárlás a zöldsé-gesnél, vagy másfőztjének a meg-kóstolása. Kie-melt fontosságú,hogy az érintettés annak közvet-len környezetemegértse, mi a te-endő sürgősségiesetben, felismer-jék a vészhelyze-tet, legyencselekvési tervük,

be tudják adni az adrenalin tartalmúautoinjektort. A konkrét cselekvésiterv megléte és a családtagok meg-felelő oktatása kulcsfontosságú azélelmiszer-allergia diagnózis stresz-szének enyhítésére.Tünetek, megjelenési formák

Az élelmiszerek fogyasztása utánviszketéssel járó bőrtünetek a leg-gyakoribbak. Ez széles skálánmozgó tünetegyüttes, lehetnek aku-tan (gyorsan) megjelenő csalángö-bök, bőrre, szájra terjedő dagadás(angioödéma), kipirosodás vagyakár később jelentkező apró hólya-gos, levező kontakt dermatitisz. Azatópiás dermatitisz krónikus bőr-probléma, változatos megjelenésiformával, melyet nyugalmi idősza-kok és fellángoló bőrtünetek jelle-meznek, az esetek közel felébenmutatható ki élelmiszer-allergiamint fenntartó tényező. A gyomor-bélrendszeri tünetek szintén gyako-riak, hányás, rosszullét, hasmenésismert, azonnali allergiás reakciók,de nem ritkák a csecsemőket, kis-gyermekeket érintő krónikus for-mák, melyeket a krónikus hányás,növekedésben való elmaradás vagyvisszatérő hasmenés, véres, nyálkásszéklet jellemez. Ritkább esetbenokoz felső (szénanátha) vagy alsó(asztma) légúti panaszokat, de bizo-nyos élelmiszer fogyasztását köve-tően perceken - órákon belül fellépőakut légzéselégtelenség vagy wheezing (zihálás) esetén gondolnikell erre is.

Legsúlyosabb megnyilvánulásiformája az anafilaxiás reakció,mely életveszélyes állapot. A kis-gyermekek, tizenévesek és fiatalfelnőttek körében az élelmiszerekaz anafilaxia leggyakoribb lehetsé-ges kiváltó okai.Táplálékallergiák diagnózisa

Helyes diagnózis az előzményekpontos ismeretében, célzott kivizs-gálással állítható fel. Nem léteznektesztek, amelyek mindenre jók ésmindenre választ adnak. Allergoló-giai tesztek célzottan, szakemberjavaslatára végezhetők az alkarbőrén vagy véranalízis útján, meg-mérve a specifikus E típusú im-munglobulinok szintjét. Nemalkalmasak táplálékallergiák igazo-lására a divatos, laborban bárki szá-mára elérhető IgG tartalmúpanelek. Kórházi körülmények kö-zött orális terhelési próba is végez-hető. Multiplex, molekulárisallergológiai tesztek segítségévelnagy pontossággal mutatható ki aprobléma és annak súlyossági foka.Bizonyított élelmiszer-allergia ese-tén az eliminációs (teljes megvoná-sos), szakember által javasolt diétaválasztandó.Táplálék-allergiák lefolyása

Többféle allergia nőhető ki,megfelelő diétával. Ilyen a tejpro-tein okozta probléma (> 50% ki-növi 5-10 éves korára), tojás (kb.50% 2-9 éves korra), búza (50% 7éves korra) és szója (45% átlagban6 éves kor körül). Tipikusan ma-kacs allergia a földimogyoró pro-teinjei által okozott (20% 4 éveskorra elnövi, típusfüggő), a csont-héjas magvak okozta (spontánmegoldódás az esetek alig 10%-ában), magok (szezám, lupin stb.),a halfélék és tengeri herkentyűkokozta érzékenység egész életreszól. Nagyon ritkán alakul ki élel-miszer-allergia felnőttkorban, va-lószínűleg szerepet játszanakbenne a gyomorsavat csökkentőgyógyszerek (protonpumpa-inhibi-torok).

(Folytatjuk)

6 NÉPÚJSÁG ____________________________________________________________ HARMÓNIA _____________________________________ 2019. május 9., csütörtök

Allergiás új hullám söpör át a világon?Táplálékallergia (I.)

Dr. Albert Kinga allergológus szakorvos Optimun Medicals, Sepsiszentgyörgy

Illusztráció

Page 7: Orbán támogatja az RMDSZ-t · Fülöp Erzsébet, a Doktori Iskola igazgatójának ünnepi be-széde hangzik el. Az egész napos rendezvénysorozat to - vábbi programját az alábbiakban

Egyszerűen, nagyszerűen

Nem kell mindig kaviár, tartja a mondás, az a lé-nyeg, hogy az egyszerű, hétköznapi alapanyagok-ból készítsünk nagyszerű, finom ételeket. Azelőételnek szánt szalámiragut bármilyen maradékszalámiból vagy akár kolbászból is elkészíthetjük,a leveshez és a főfogáshoz ugyanolyan húst hasz-nálhatunk, a desszerthez pedig csupán néhányalapanyagra van szükség. Az ízesítést ki-ki saját íz-léséhez igazítja, és máris készen van egy aránylaggyorsan elkészülő, remek ebéd. Jó étvágyat min-denkinek!

Paradicsomos, pikáns szalámiragu

Hozzávalók (4-5 személyre): 25 dkg paprikás szalámi, 15dkg pikáns szalámi, 2-3 hagyma, 3-4 cikk fokhagyma, 2-3paradicsom, 1 csokor petrezselyemzöld, olaj, só.

Elkészítése: Kevés forró olajon megfuttatjuk a kis koc-kákra vágott paprikás szalámit, míg szép színét kissé ki nemengedi. Ezután hozzáadjuk a pikáns szalámit is (szintén da-rabolva), kavargatjuk 1-2 percig, majd beletesszük a csíkokravágott hagymát. Szintén kavargatjuk néhány percig, míg ahagyma jól össze nem keveredik a paprikás zsiradékkal, éskissé össze nem esik. Ekkor kicsinként vizet öntünk rá, ésfedő alatt, néha megkeverve addig pároljuk, míg a szalámi elnem készül, végül pedig, fedő nélkül, míg a leve el nem fő.Hozzáadjuk a kis kockákra vágott paradicsomot meg a zúzottfokhagymát, további kb. 5 percig még rotyogtatjuk, majd be-lekeverjük az aprított petrezselyemzöldet, ha szükséges, meg-sózzuk, és lefedve hagyjuk egy kicsit, hogy az ízek jólösszeérjenek.Pulykaraguleves

Hozzávalók (5-6 személyre): 40 dkg pulykacomb vagy -mell, 3 sárgarépa, 1 petrezselyemgyökér, 30 dkg zöldborsó,1 piros kápiapaprika, 1 hagyma, 2 tojássárgája, 2 dl tejfölvagy sűrű joghurt, só, bors, petrezselyemzöld, citromlé, olaj.

Elkészítése: A pulykahúst kis falatnyi darabokra vágjuk,és fehéredésig pirítjuk kevés forró olajon. Hozzáadjuk a kiskockákra vágott sárgarépát, és 1-2 percig együtt is pirítjuk.Ezután megsózzuk és megborsozzuk, majd felöntjük kb. 2,5liter vízzel. Miután fölforrt, beletesszük a finomra aprítotthagymát, meg a kis kockákra vágott petrezselyemgyökeretés kápiát, illetve, amikor minden félpuhára főtt, hozzáadjuka zöldborsót is. Amikor minden megpuhult, szükség szerintvízzel kiegészítjük, felforraljuk, majd a levest félrevesszük,és hőkiegyenlítéssel hozzáadjuk a tejföllel simára kavart to-jássárgáját. Többé nem forraljuk fel, hogy a tojás ne csapód-jon ki. Ízlés szerint utánasózunk, citromlével savanyítjuk,illetve megszórjuk aprított petrezselyemzölddel. Ropogós pulykacsíkok vörösáfonya-mártással

Hozzávalók (4 személyre): 80 dkg pulykamell, só, bors,fokhagymapor, pirospaprika, liszt, 3-4 tojás, zsemlemorzsa,szezámmag, bő olaj;

a mártáshoz: 25 dkg friss vagy fagyasztott (esetleg üveg-ben eltett) vörös áfonya, 2 evőkanál étkezési keményítő, 1 dltejföl, só, cukor, citromlé ízlés szerint.

Elkészítése: A pulykamellet hosszú, ujjnyi vastag csíkokravágjuk, befűszerezzük sóval, borssal, fokhagymaporral és pi-rospaprikával. Ezután lisztbe forgatjuk, megmártjuk felvert,ízesített tojásban, és meghempergetjük szezámmaggal elke-vert zsemlemorzsával. Forró, bő olajban aranysárgára sütjük,papírtörlőre szedjük, hogy a fölösleges olaj fölitatódjon.

A mártáshoz az áfonyát főni tesszük kevés vízzel, 2-3 percigrotyogtatjuk, majd besűrítjük a kevés vízzel elkevert kemé-nyítővel. Hozzákeverjük a tejfölt, ha szükséges, további víz-zel hígítjuk, majd sóval, cukorral és citromlével ízesítjüktetszés szerint.

Megjegyzés: Vörös áfonya helyett készíthetjük meggyelvagy szilvával is a mártást. Ha szeretnénk, egy leheletnyiőrölt fahéjjal is ízesíthetjük.

Mindkét fogást – a levest és a főételt – elkészíthetjük csir-kehúsból is.Oreós pohárkrém

Hozzávalók (4 személyre): 10 dkg mascarpone, 20 dkgsűrű görög joghurt, 2 dl habtejszín, 3-4 evőkanál porcukor(vagy ízlés szerint), 8 darab Oreo keksz, 1 teáskanál vanília-kivonat;

a díszítéshez: 4 db Oreo keksz, 4 physalis vagy más gyü-mölcs.

Elkészítése: A mascarponét simára keverjük a kekszekrőllevájt krémmel, a görög joghurttal, 2-3 evőkanál porcukorralmeg a vaníliakivonattal, majd fellazítjuk az 1 evőkanál por-cukorral kemény habbá vert tejszínnel. Ezután a kekszeketösszetörjük, és lazán beleforgatjuk a krémbe, vagy ha úgyszeretnénk, az összetördelt kekszet kelyhekbe rétegezzük azelkészített krémmel. A tetejére kevés kekszmorzsát, illetveegy egész kekszet teszünk, és physalisszal vagy más gyü-mölccsel díszítjük.

Megjegyzés: A cukrot ízlés szerint adagoljuk. Vigyázat, akekszekről levájt krém eléggé édes, csak akkor adjunk akrémhez cukrot, ha szükségesnek ítéljük.

Életünk állandó változás, egyedi, egyszeriés megismételhetetlen, melynek mi vagyunkaz irányítói. Ha valamit nem jól teszünk, nemhelyesen gondolkodunk, ha az állandó válto-zás mellett tetteinkben, gondolatainkban„rögzültté” válunk, megbetegszünk. A beteg-ségeket genetikai örökségünk is nagymérték-ben befolyásolja, de a megbetegedésformájának, helyének több lehetősége is vanéletünkben. A technikai fejlődés során vanegy terület, mely nemhogy fejlődne, de je-lentős pusztító mechanizmusát érezzük napmint nap. A természeti környezettől mint él-tető tiszta elemtől való elfordulást, a környe-zetszennyezést és önmagunk mérgezésétjelenti. Lelkiségünket is folyamatosan szeny-nyezzük, mérgezzük (irigység, frusztráltság,önimádat, beképzeltség, gőg), és mindez ko-moly akadálya lelki érésünknek, fejlődé-sünknek, sajátos egyéni küldetésünkbeteljesítésének. Ilyen táptalajon szellemisé-günk gyerekcipőben jár.

Az ősi kínai jin – jang elv mellett, mely azenergia minőségét jelöli, szem előtt kell tar-tanunk, hogy ezen energiák áramlását gon-dolkodásunk és lelkiségünk minőségehatározza meg. Éppen ezért a fizikai test be-tegsége a helytelenül áramoltatott energiamegnyilvánulása testünkben. Szervezetünktöbb millió sejtje végzi állandóan feladatát,bennünket szolgálva, észrevétlenül. Érzéke-

ink tudomást sem vesznek róla mindaddig,amíg a homeosztázis (a belső környezet ál-landósága) egyensúlyban van, és biztosítjaszerveink normális működését. A test nembetegedhet meg, hiszen nem rendelkezik ön-álló döntési szabadsággal, csak tükrözi „tu-lajdonosa” mindenkori tudati állapotát.

A tüneti kezelés, mely az okok figyelmenkívül hagyása mellett a megbetegedést tüne-teiben, illetve azok megszüntetésében fejti ki,helytelen. A gyógyulni vágyót, ha kéri,igényli, segíteni kell,hogy felismerje az oko-kat, de igazán és tartó-san, eredményesen csaka beteg gyógyíthatjameg önmagát. Ez a gyó-gyítás, gyógyulás bioké-miája. A tudat hat atestre, a test jelzéseivisszahatnak a tudatra. Abetegség maga kénysze-rítő erőt is hordoz önma-gában: a gyógyuláskényszerét mint lehető-séget a fejlődésre. A vá-lasztás viszont rajtunkáll szabad akaratunk sze-rint. Sokszor nem hall-juk meg a betegségüzenetét. Ilyenkor az életkeserű piruláit kóstol-tatja meg velünk. Ha

vevők vagyunk üzenetére, minőségi változá-sokon mehetünk át. Amikor nem vagyunk ké-pesek tartani az ezáltal nyert energiaszintet,újabb betegség lesz osztályrészünk. Tehátsajátos fejlődésünk útján a betegség üzene-tének a megértése a továbblépésünk záloga.Ennek következtében a betegség a pirulákszedésével múlik el, a tudati szintre való el-jutás, megértés, integrálás helyett újra meg-betegedünk. Valakire egész életen át tartósmeghűlés, másra emésztőszervi, ismétmásra ivarszervi megbetegedés jellemző. A„csak” gyógyszerszedés hárítás is egyben.Sokan nem is akarnak változtatni helyzetü-

kön. Érzelmi szinten a legnagyobb ellenséga félelem, annak összes következményével.Aki fél, aki nem hisz, az fejlődésre képte-lenné teszi önmagát. Az embernek tudomá-sul kellene venni, hogy az egészségemegőrzéséhez, illetve betegsége meggyó-gyításához mind fizikai, mind szellemi,mind lelki szinten elvégzendő feladata, fej-lődési lehetősége van. E három szint gyó-gyulásának egyik segítői lehetnek agyógynövény alapú gyógynövények. Zár-szóként fontos tudni, hogy az egészség nemállapot, hanem folyamat, mely megfelelőéletmóddal javítható.

Bogdán Emese

2019. május 9., csütörtök _____________________________________________ HARMÓNIA ___________________________________________________ NÉPÚJSÁG 7

Sütő Edith Magdolna

Gyógyulásunk rajtunk múlikIllu

sztrá

ció

Page 8: Orbán támogatja az RMDSZ-t · Fülöp Erzsébet, a Doktori Iskola igazgatójának ünnepi be-széde hangzik el. Az egész napos rendezvénysorozat to - vábbi programját az alábbiakban

8 NÉPÚJSÁG _____________________________________________________ HARMÓNIA ______________________________________________2019. május 9., csütörtök

Gerolamo Cardano Musica című,zenéről írott könyvéből megismer-hetjük zenei felfogását. Igyekezetta lehető legjobban elmélyülni avilág összefüggéseiben, ezért külö-nös figyelmet fordított a zenére is.Éppen ezért néha túlzottan miszti-kus világba kalandozik, de ez meg-bocsátható neki, mert az ő korábanmég nem volt éles határ a hiedel-mek és a tudományok között. A vi-lágnak az a része is érdekelte,amely távolabb áll a tapasztalatidolgoktól. A platóni tanítás szerinta zene hatással van a testre és a lé-lekre is – Cardano ezen elv alapjánorvosként „gyógyító zeneként” te-kint a muzsikára.

A teológiában is jártas tudós jólismerte azokat a történeteket, ame-lyek a zene hatalmáról szólnak. Pél-dául a Bibliában találkozunk azzala történettel, mely szerint Dávid ze-nével gyógyította Saul királyt. Car-dano meggyőződött arról, hogy akirályt pszichés zavar gyötörte.

Marsilio Ficino nyomán a tudóstinspirálta az ókori görög zene is. AzOrfeusz-legenda valósággal elbű-völte. A korszak filozófusai – mintpéldául az imént említett Ficinio is– meggyőződtek arról, hogy a má-gikus és etikai, erkölcsi erőt az ókorigörög zene tanulmányozásával lehetújra felfedezni. A zene erőssége(Platón szerint), hogy az érzelmekrehat, így a zenével helyesen neveltgyermek életéből nem hiányzik azönkontroll. Manapság kísértetiesenigaznak érezhető a platóni megálla-pítás, mert a zenetanítás sem kellőenmegbecsült, és a társadalom önkont-rolljával is bajok vannak.

Az ókori feltételezés szerint igaz-nak vélte, hogy a fuvola alkalmas a

köszvény kezelésére, mert a hang-szer hossza nagyjából megegyezikegy combcsont hosszával. Ma máregyértelműen nevetségesen hangzikez, de ne feledjük, a reneszánsz elvevisszatérést jelent az ókori tökéle-tességhez, így nem csoda, hogy sokókori művet, elméletet tökéletesenjónak véltek. Másrészt a reneszánszidején nagyon divatos volt a szám-misztika és a különböző misztikus„egybecsengések”.

Cardano munkájának középpont-jában Dávid, Orfeusz, Püthagoraszkorának zenéje áll. Saját koránakzenéjét üresnek vélte, mert nemérezte benne azt az erőt, amit azókori zenének tulajdonított. Ezért isnevezte magát életrajzában tehet-ségtelen zenésznek.

Állítja, hogy a gyógyító művé-szetnek a harmónia az előfutára,amit a zenében lehet a legkönnyeb-ben észlelni. Platón munkája alap-ján ő is hitte, hogy a zene képesbehatolni a lélek legmélyére, így azértelmet is befolyásolhatjuk, fej-leszthetjük a zenével (ritmussal ésdallammal). Ezért fontos, hogygyermekkorban kapcsolatba kerül-jön a gyerek olyan zenével, amelymegfelelő szépségérzetet ad neki –erkölcsi értelemben is. Ezzel amegállapítással Cardano részbenmegalapozza a kodályi zenei neve-lést is.

Cardano a platóni elvek alapjántartózkodott kora zenéjétől, mertannyira bensőséges viszonyt érzettzene és ember között, hogy a rene-szánsz polifóniát nem tartotta alkal-masnak erre az intimitásra, mivelsok énekes más-más érzésvilággaladja elő a zenét. „Lehet-e mégolyan zenészt találni, aki nembűnös, mert az ilyen típusú zenéneka zenészek a legnagyobb akadá-

lyai?” Ezek az olasz énekesek nemképesek a püthagoraszi tempera-mentum szerint énekelni, így nemtudnak csodákat művelni az emberilélekkel sem. Cardano optimizmusameglepő e téren: azt hiszi, hogy egyharmonikus világ elrejti magát a lát-ható és hallható világ elől.

A tudós orvos gyógyszerként te-kint a zenére. A zene számos módonalkalmazható lelki és testi, pszichésbetegségek gyógyítására. A koz-moszt harmonikus erők szabályoz-zák, a kozmosz erői túszkéntragadják meg az embert. A rene-szánsz zeneterápia szerint az orvos-nak jól képzett zenésznek is kelllennie, hogy ne csak birtokolja azenét, hanem át is tudja adni a koz-mosz üzenetét. Cardano elve szerinta zene képeket kelt az agyban, ame-lyek megmaradnak, és tartós jelle-gük miatt hatnak a lélekre és ezáltala testre is. Ilyen szempontból Car-dano megfogalmazta a zeneterápiaalapszabályait is.

Életrajzában is megemlíti, hogyöregkorában börtönbe került. 1570-ben XIII. Gergely pápa börtönbecsukatta, mert a tudós megszerkesz-tette Jézus horoszkópját. Ez a vál-lalkozása eléggé nevetségesenhangzik, ugyanis nem egyértelműJézus születésének időpontja – idő-számításunk előtt 4 és 7 között szü-lethetett a Megváltó. A pápaazonban inkább csak a látszat ked-véért küldte fogdába a nagy tudásúorvost. Néhány hónap múlva szaba-don engedték, sőt a pápa nyugdíjatis biztosított számára.

Végezetül pedig, hogy teljes le-gyen a cardanói világösszefüggés,érdemes megemlítenünk a tudóséletének utolsó napját. Arról is ol-vasunk, hogy tíz évvel élete végeelőtt megjósolta a halála napját,

aminek 1576. szeptember 21-énkell bekövetkeznie. A kitűzöttnapon azonban bökkenő mutatko-zott a számításban, mert Cardano

egészségesen ébredt. De hogy nehazudtolja meg önmagát – a rossznyelvek szerint – inkább öngyilkoslett...

A kardántengely muzsikája – 4. részSzilágyi Mihály

Jean de La Bruyère, XVII. századi francia író

véleményét idézzük a rejtvény fősoraiban.

iDÉZET1.

… FUTÁSA(VöRöS-MARTY)

TENGER-NAGY

(FRANCIA)

MAGYARMEGYE ÉS

FOLYó

KRÉTAIHEGY

A GERMÁ-NIUM

VEGYJELE

ROHAM ELŐÉRZETE

(ORVOSI)

FöLÉLÉCEKBŐL

KÉSZüLT AB-LAKSöTÉTíTŐ

ÐFEJüNK

TARTóJAHíM

ÁLLATPARAN-CSOLó

A TEA ALKALOID-

JA

A RÁDIUMVEGYJELE

óKORI

ÐBECÉZETTKATALIN

ENSZ MUN-KAüGYISZERVE-

ZETE

Ï … SZAKAD-TÁIG

(TELJESEREJÉVEL)

Ê q q q q q q q q q q q q q q Ð

wOLFGANG…

MOZARTu

NAURU FŐVÁROSAHARCKOCSI

u FORMAMÉZELŐ FAFAJTA

u

KEVERT SZíN

TERMÉNY-TÁROLó

u MARSHALL-SZK. RÉSZEA PÉNZNEK

NINCS …

u q VÁLYúSZÁNDÉ-

KOZó

u q RóMAI1000

LYUKAS(NÉP.)

u

IDÉZET2.

Ð LATIN-AMERIKAI

KUKORICA-PÁLINKA

NŐI NÉV(JAN. 19.)NÁSPÁN-

GOLó

uq KOHó-TERMÉK

BOLTI ÁRUS

uq NŐI NÉV(DEC. 22.)VALAMIRE

CÉLZó

uqFOLYADÉKMEGNÉZET

uq

Hó-GöRGETEG u

q q AZITTENIINDIAI

KIRÁLY V.

uq MEGELÉGELFRANCIA

RT.

u UNITEDKINGDOMóGöRöGPIACTÉR

uq KIPLING KíGYóJA

NÉMA RAB!

u SZOVJETVADÁSZGÉP

SúROLNIKEZD!

uq

TöRTÉ-NELMI

KöZNÉVu

USA-FOCIS(ALExI)

VÉRADó

u q q ARAB ÁLLAM… EST OMEN

(A NÉV KöTELEZ)

u q q RAGADOZóHAL

ARRA AHELYRE TESZ

u q

VÁROS(OROSZ) u

q FR. íRóNŐ(FRAN-COISE)

SIKOLTOZIK

u q FILMSZTÁR(GRETA)TüNDÉR-KONTY

u q USA- TAGÁLLAM

TENGER AUSZ-TRÁLIA M.

u

UTóELLENTÉTE u

öTÉVESEKISKOLÁJA… CAPONE

(GENGSZTER)

u q HIBÁZTATóAKKORINDUL!

u q SZLÁV IGENAZ EGYIK

OLDAL

u q HAMU(ANGOL)CSONT(LATIN)

u

TILTóSZóIDŐS

(RöV.)

u FüR … (SZíNÉSZNŐ)MEGSZIDó

uq …ATYA Bű-NE (REGÉNY)…IACTA EST

(CAESAR)

uq ERDŐVIDÉKIVÁROSóRóMAI

KöSZöNÉS

uq q NULLASAN…

(TöRPE-ÁLLAM)

u

Ê M. VARGAS(PERUI íRó)

KETTŐSBETű

uq FARKAS-VEZÉR

MOHAMEDISTENE

uqBÉKAFÉLE

NEVET

uq NDK-MO-TORMÁRKAREJTJEL-

KULCS

uq

MAGYARSZíNÉSZ(LAJOS)

uq ZOKOG

TOVA

u RANGJELZŐ…PELIN

(BOLGÁRíRó)

uq HOLLANDAUTóJEL

…HAMSUN(NORV. íRó)

u TURANDOTKÉRŐJE

ROVÁTKÁKSORA

uq BORíTó-KOSÁR

É. EURóPAIÉLSZIGET

uq

NAPSZAK

SZINTÉN

u q HÁZHELYNAP

(ANGOL)

u q q NAGYKAZAH TóFOGARASFOLYóJA

u q KOTKODAPÁRJAHÁROM(OLASZ)

u q

Ê DIZOLVÁLOLASZ ÉSMAGYAR AUTóJEL

u q DÉL-AMERI-KAI FüVES

PUSZTATüZEL

u q ÉTEL-íZESíTŐOLASZ

NÉVELŐ

u q íR SZOBRÁSZ(AUGUSTE)

…GROS(NAGYBAN)

u

OROSZ AUTó-MÁRKA

uq RAMIZ…

(ALBÁN PO-LITIKUS)

GIGA (RöV.)

u q SIKÁTOR(OROSZ)

A JóD VEGYJELE

u q MADRIDISPORTKLUB

JEMENI AUTóJEL

u q PINCERÉSZ!NÉMET

AUTóJEL

u

l.n.j.Ê

q q qTARTOZÁSA

VAN uq

Május 2-i rejtvényünk megfejtése: Ha hízelegsz, végső soron lebecsülöd saját magad és a többieket is.

A

E

E

E

Spirituális agy ábrázolása, amely közvetítő a fizikai és metafizikai világ között.

Page 9: Orbán támogatja az RMDSZ-t · Fülöp Erzsébet, a Doktori Iskola igazgatójának ünnepi be-széde hangzik el. Az egész napos rendezvénysorozat to - vábbi programját az alábbiakban

2019. május 9., csütörtök ________________________________________________ SPORT ______________________________________________________ NÉPÚJSÁG 9

Somosd nyerte a rangadótNyárádgálfalva otthonában meg-

szerezte mindhárom pontot Somosda 6. liga hétvégi fordulójában, ígyegy középszerű mérkőzést köve-tően előlépett a második helyre.

A helyzetek alapján talán, a já-tékkép alapján viszont kevésbé illika „rangadó” jelző a forduló előtt amásodik és harmadik helyen állókét rivális csapat találkozására. Úgytűnt, hogy a rivalizálás rányomjabélyegét a játékra, és elszabadulnakaz indulatok, ugyanis a 7. percbenmár a második sárga lapot is felmu-tatta a játékvezető, de végül mégisnyugodt, túlságosan is csendes mér-kőzést követhetett végig a közön-ség.

Az első hazai lehetőség Józsaelőtt adódott, azonban kitűnő hely-zetből a kapu mellé lőtt, a túlolda-lon Sălăghie szabadrúgását követőnGagyi a kapu fölé küldte a játék-szert, és Kiss is hiába szabadult ki ahazai védők gyűrűjéből, nem tudottgólt szerezni. A gálfalviak TakácsB. lövésével próbálkoztak, góltmégis a vendégek szereztek a 26.percben: Kisst találta meg egy hos-szú előreadás, ő pedig nem kegyel-mezett az egyedül maradtProdánnak (0-1). A vendégelőny a30. percben tovább nőhetett volna,de a mindenkit kicselező Kiss ezút-tal a kapu mellé gurított. Szünetig avendégek részéről Kapás gurítottkapu mellé, míg a gálfalviaktól

Dulan lövése elszállt a keresztlécfölött, később közeli próbálkozásátelcsípte a vendégek kapusa, a 41.percben pedig a kapu előtti kavaro-dásból sem Józsa, sem Takács B.nem tudta a somosdi hálóba küldenia pöttyöst, László pedig a kapu föléfejelte.

A térfélcserét követően megélén-kült a játék, Gagyi lövését a hazaikapu sarkából tolta ki Prodán, a túl-oldalon Dulan lövése elcsorgott asomosdi kapu hosszú sarka mellett.A somosdiaknak nem ítélt büntetőta játékvezető Kapás kapu előtti bu-kása nyomán, ezt viszont a hazaiaknem tudták kihasználni a következőpercben a somosdi kapu előtt, Ta-kács B. nem ért el egy beadást. A63. percben mindkét csapat előttújabb lehetőség adódott, Józsa lövé-sét a somosdi hálóőr hárította, a túl-oldalon Takács J. próbálkozásátBenedekfi mentette. A vendégek

többször jutottak helyzetbe, de akapu elé betörő Sălăghie labdája el-kerülte a „pipát”, Kapás lövése akeresztléc fölött szállt el, mígnem a72. percben ismét Sălăghie szerzettlabdát a középpályán, és addig nemállt meg vele, amíg Prodán kapu-jába nem juttatta (0-2). Ez felráztaa gálfalviakat, letámadták az ellen-felet, de Takács J. lövése elkerülte akaput, Szilágyi közeli próbálkozásapedig a kapust találta el, a hajrábanpedig mindkét csapat kihagyottegy-egy helyzetet Kiss, illetveDulan révén.

A győzelemnek köszönhetőenSomosd fellépett a dobogó másodikfokára, Gálfalva a harmadik helyrekényszerült, a táblázatot továbbra isa hazai pályán nehezen győzedel-meskedő Csíkfalva vezeti, míg Jeddmeglepő vereséget szenvedett azaddig egyetlen pontot kiharcolóHármasfalu otthonában.

Eredményjelző

* 4. liga, 17. forduló: Kerelő – Mezőceked 1-1, Magyaró – Ger-nyeszeg 5-1, Mezőrücs – Radnót II 1-1, Görgénysóakna – Mezőzáh9-0, Kerelőszentpál – Marosvásárhelyi MSE II 2-3. Az élcsoport:1. Radnót II 36 pont, 2. Magyaró 36, 3. Mezőceked 29.

* 5. liga, Északi csoport, 14. forduló: Marosfelfalu – Mezőkirály-falva 7-2, Alsóidecs – Nyárádremete 1-4, Lövér – Köhér 1-0, Tuson– Szászrégeni Înfrăţirea 0-3. Az élcsoport: 1. Nyárádremete 26pont, 2. Alsóidecs 23, 3. Szászrégeni Înfrăţirea 22.

* 5. liga, Déli csoport, 14. forduló: Mezőméhes – Mezőgerebenes5-2, Magyarsáros – Balavásár 5-1, Mezőtóhát – Hadrév 7-1. Az él-csoport: 1. Harasztkerék 33 pont, 2. Magyarsáros 26, 3. Balavásár22.

* 6. liga, 17. forduló: Egrestő – Mezőpanit 0-3, Hármasfalu –Jedd 2-1, Nyárádgálfalva – Somosd 0-2, Sáromberke – Székelybere4-2, Küküllőszéplak – Kibéd 6-1, Csíkfalva – Csittszentiván 2-1. Azélcsoport: 1. Csíkfalva 42 pont, 2. Somosd 40, 3. Nyárádgálfalva37.

Jegyzőkönyv

Maros megyei labdarúgó 6. liga, 17. forduló: Nyárádgálfalvi Tö-rekvés – Somosdi Csillag 0-2 (0-1)

Nyárádgálfalvi sporttelep, mintegy 90 néző. Vezette: PappCsaba, Raţiu Teodor, Géczi Lóránd (mindhárman Marosludasról),ellenőr Teodor Ioan (Marosvásárhely).

Gólszerzők: Kiss (26.), Sălăghie (72.).Sárga lap: Nagy, Szőcs, illetve Henter, Bodó, Sălăghie.Nyárádgálfalva: Prodán – Nagy, Magó, Császár, László, Szövérfi

(55. Takács J.), Józsa, Takács B. (77. Márkus), Bartha (62. Szilágyi),Kocsis (46. Szőcs), Dulan.

Somosd: Nagy – Benedekfi, Vónya (65. Szőcs P.), Henter, SzőcsSz., Bodó, Sălăghie, Kapás, Simon (83. Szőcs K.), Kiss, Gagyi (87.Kacsó).

Gligor Róbert László

A csendes mérkőzés a második félidőben vált élvezetesebbé. Fotó: Gligor Róbert László

Bajnokok Ligája: Csoda Liverpoolban, lesöpörték a Barcát!

A Liverpool 4-0-ralegyőzte az FC Barce-lonát a labdarúgó Baj-nokok Ligájaelődöntőjének keddivisszavágóján, így há-romgólos hátrányrólfordítva kiharcolta a fi-náléba jutást.

A csapatok ott foly-tatták a párharcot, aholhat napja abbahagyták:elképesztő irambankezdődött a találkozó, ahangulatot és az izgal-makat pedig csak fo-kozta, hogy Jordi Albahibáját kihasználvahamar vezetést szerzett az angol együttes. Avédő saját térfelén eladta a labdát, ezt köve-tően Jordan Henderson lövését ugyan védteMarc-Andre ter Stegen, de a kipattanót Di-vock Origi az üresen maradt kapuba pasz-szolta. A találat semmit sem változtatott agárdák játékfelfogásán, mindkét fél gólratö-rően futballozott, ennek megfelelően a ha-zaiaknál Alisson, a vendégeknél pedig terStegen bravúrjai kellettek ahhoz, hogy aszünetig ne változzon az eredmény.

A második félidő elején szintén felváltvaforogtak veszélyben a kapuk, s nagy védéstmutatott be mindkét hálóőr, de aztán a szü-netben csereként beállt Georginio Wijnal-dum három percen belül kétszer volteredményes: előbb lábbal, majd fejjel találtkapuba, így a több kulcsjátékosát, RobertoFirminót és Mohamed Szalahot is sérülésmiatt nélkülöző Vörösök ledolgozták a hát-rányukat. A gyorsan bekapott két gól vissza-vetette a katalánokat, sokkal óvatosabbáváltak, mégis egy ritkán látható védelmi hi-bából kaptak újabb gólt, amellyel már ők ke-rültek hátrányba. Egy jobb oldali szögletnélTrent Alexander-Arnold úgy tett, minthamégsem ő végezné el a sarokrúgást, mire avédők egyáltalán nem figyeltek rá, ezért a li-

verpooli játékos két gyors lépéssel visszafu-tott a labdához, majd az ötösön álló Origihezpasszolt, aki senkitől sem zavartatva kilőttea kapu jobb oldalát.

A hajrában sem tudott újítani a spanyolbajnok, sőt gyors ellenakciókból még a szi-getországiak növelhették volna az előnyü-ket.

A Barcelona így egymás után másodszoresett ki a BL-ből úgy, hogy háromgóloselőnnyel várta a visszavágót: tavaly a ne-gyeddöntőben az AS Romát múlta felül 4-1-re hazai pályán, majd az olasz fővárosban3-0-ra kikapott. A Liverpool kilencedik al-kalommal küzdhet meg a legrangosabb eu-rópai trófeáért, amelyet eddig ötször hódítottel. Legutóbb tavaly jutott döntőbe, amely-ben alulmaradt a Real Madriddal szemben.

Eredményjelző

Labdarúgó Bajnokok Ligája, elő-döntő, visszavágó: FC Liverpool(angol) – FC Barcelona (spanyol) 4-0(1-0), továbbjutott az FC Liverpool 4-3-as összesítéssel.

Gólszerzők: Origi (7., 79.), Wijnal-dum (54., 56.).

Ma az Európa-ligábanMa este játsszák a visszavágó mérkőzéseket a labdarúgó-Európa-ligában. A műsor:* Valencia (spanyol) – Arsenal (angol) (TV: DigiSport 2, Telekom Sport 1, Look Plus;

az első mérkőzésen: 1-3)* Chelsea (angol) – Eintracht Frankfurt (német) (TV: DigiSport 1, Telekom Sport 2,

Look Sport; az első mérkőzésen: 1-1)

Ter Stegen tehetetlenül nézi a hálóban táncoló labdát, amelyet azonnal vinne a gól-szerző Georginio wijnaldum

Jelentkezőket várnak az óvodások 12. sportolimpiájára

A PRO XXI Sport és Kulturális Alapítványa Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, aMaros Megyei Tanfelügyelőség, a Szász Al-bert Sportlíceum és a Marosvásárhelyi Rádiópartnerségében idén XII. alkalommal szer-vezi meg az óvodások sportolimpiáját május18-án, szombaton 9 órai kezdettel a víkend-telepi műfüves nagypályán.

A rendezvényen mintegy 250 marosvásár-helyi óvodás állhat majd rajthoz három sport-ágban: atlétikában, labdarúgásban éskosárlabdában.

A részt vevő óvodák emlékoklevél és em-lékplakett mellett sportfelszerelést kapnakajándékba, és minden részt vevő óvodás egy-formán ajándékcsomagban részesül a szerve-zők részéről.

Versenyszámok:* atlétika: 30 méteres síkfutás (fiúk/lá-

nyok), helyből távolugrás (fiúk/lányok), kis-labda-dobás távolra (fiúk/lányok), staféta,4x15 méteres váltó (fiúk/lányok)

* kispályás labdarúgás (vegyes csapatok:fiúk és lányok)

* minikosárlabda (vegyes csapatok: fiúk éslányok)

* kötélhúzás (4+1-es összetételben, köte-lező egy lány részvétele a csapatban).

A rendezvény célja a sport és a mozgás a

megszerettetése az óvodásokkal, ugyanakkorfontos a csapatszellem-építés. A rendezvénymottója: nem a győzelem a fontos, hanem arészvétel.

Jelentkezési határidő: május 10-e (CsehGábor, PRO XXI Sport és Kulturális Alapít-vány). Felhívták a figyelmet, hogy a határidőlejártával a szervezőknek nem áll módjukbantovábbi jelentkezéseket elfogadni.

Czimbalmos Ferenc Attila

* Angol Premier Liga, 37. forduló: Arsenal– Brighton & Hove Albion 1-1, Bournemouth– Tottenham 1-0, Cardiff – Crystal Palace2-3, Chelsea – Watford 3-0, Everton – Burn-ley 2-0, Huddersfield – Manchester United 1-1, Manchester City – Leicester 1-0,Newcastle United – Liverpool 2-3, West HamUnited – Southampton 3-0, Wolverhampton– Fulham 1-0. Az élcsoport: 1. ManchesterCity 95 pont, 2. Liverpool 94, 3. Chelsea 71.

* Spanyol La Liga, 36. forduló: Alavés –Real Sociedad 0-1, Getafe – Girona 2-0, Hu-esca – Valencia 2-6, Levante – Rayo Valle-cano 4-1, Real Madrid – Villarreal 3-2,Valladolid – Athletic Bilbao 1-0, Espanyol –Atlético Madrid 3-0, Celta Vigo – FC Barce-lona 2-0, Eibar – Betis 1-0, Sevilla – Leganés0-3. Az élcsoport: 1. FC Barcelona 83 pont,2. Atlético Madrid 74, 3. Real Madrid 68.

* Olasz Serie A, 35. forduló: Lazio – Ata-lanta 1-3, AC Milan – Bologna 2-1, Napoli –Cagliari 2-1, Empoli – Fiorentina 1-0,

Sassuolo – Frosinone 2-2, Udinese – Inter0-0, Genoa – AS Roma 1-1, Parma – Samp-doria 3-3, Chievo – SPAL 0-4, Juventus – To-rino 1-1. Az élcsoport: 1. Juventus 89 pont,2. Napoli 73, 3. Inter 63.

* Német Bundesliga, 32. forduló: Mön-chengladbach – Hoffenheim 2-2, Werder Bre-men – Borussia Dortmund 2-2, Mainz –Lipcsei RB 3-3, Hertha BSC – VfB Stuttgart3-1, Bayer Leverkusen – Eintracht Frankfurt6-1, Schalke 04 – Augsburg 0-0, Bayern Mün-chen – Hannover 96 3-1, Freiburg – FortunaDüsseldorf 1-1, Wolfsburg – FC Nürnberg2-0. Az élcsoport: 1. Bayern München 74 pont,2. Borussia Dortmund 70, 3. Lipcsei RB 65.

* Francia Ligue 1, 35. forduló: Bordeaux– Angers 0-1, Guingamp – Caen 0-0, Lyon –Lille 2-2, AS Monaco – St. Etienne 2-3,Montpellier HSC – Amiens SC 1-1, Nantes –Dijon 3-0, Paris St. Germain – Nice 1-1,Reims – Nimes 0-3, Strasbourg – OlympiqueMarseille 1-1, Toulouse – Stade Rennes 2-2.Az élcsoport: 1. Paris St. Germain 85 pont, 2.Lille 69, 3. Lyon 63.

Európai focikörkép

Page 10: Orbán támogatja az RMDSZ-t · Fülöp Erzsébet, a Doktori Iskola igazgatójának ünnepi be-széde hangzik el. Az egész napos rendezvénysorozat to - vábbi programját az alábbiakban

Kedden délután a marosvá-sárhelyi Néprajzi Múzeum-ban a Visit Maros Egyesületbemutatta a megye kulturálisés turisztikai értékeit nép-szerűsítő weboldalt és tele-fonos alkalmazást. Az alkal-mazás segítséget nyújt azok-nak, akik Maros megyeépített és kulturális öröksé-gét, sokszínűségét, ter-mészeti látványosságait tu-risztikai céllal böngészik. AVisit Maros Egyesületet aMaros Megyei Tanács aMaros Megyei Múzeummal,valamint a Maros Megyei He-gyimentő Szolgálattal közö-sen hozta létre, tekintettelarra, hogy a megye turiszti-kai fellendítése és nép-szerűsítése a megyei önkormányzat egyik célkitű-zése.

– Maros megye nagy turisztikaipotenciállal rendelkezik. Nagyonfontos momentumnak tartom aMaros megyét népszerűsítő webol-dal és telefonos alkalmazás bemu-tatását. Mától kezdve az ezeken aplatformokon található informá-ciók bárki számára elérhetők. Man-dátumom átvételekor célkéntfogalmaztam meg Maros megyeturisztikai fejlesztését, hiszen új le-hetőséget látok abban, hogy ez azágazat fellendítse a megye gazda-ságát. Nagyon fontosnak tartom aVisit Maros Egyesület megalakulá-sát az elmúlt évben. Örvendetes,hogy mostantól Maros megyénekis korszerű online turisztikai plat-

formja van, amely a megye turisz-tikai kínálatát összesíti, ahol az ér-deklődők könnyen megtalálják aturisztikai célpontokra, rendezvé-nyekre vonatkozó információkat.Ezek ingyenesen használhatók. Aszolgáltatók ezeken a platformo-kon tehetik közzé a turisztikai ér-dekeltségű rendezvényeiket. Ezekaz információs platformok fontoslépések, ezáltal felzárkózunk az or-szágos turizmusfejlesztési stratégi-ához – emelte ki Péter Ferenc, aMaros Megyei Tanács elnöke a be-mutatón.Hiánypótló turisztikai platformok

Szőcs Levente, a Visit MarosEgyesület elnöke elmondta, hogyfelméréseik után arra a következte-tésre jutottak, hogy Maros megyeturisztikai kínálata nincs kellőkép-pen népszerűsítve, és ennek követ-keztében döntöttek a korszerűeszközök alkalmazásáról.

– Megállapítottuk, hogy nincsegy olyan online felület, ahol meg-

felelő információkat lehet találni amegyéről, miközben napjainkbanaz úti célokkal és szállásfoglalás-sal kapcsolatos döntések 80 szá-zalékát az online felületekentalálható információk alapjánhozzák meg az utazók. Tekintet-tel arra, hogy nemzetközi vi-szonylatban is lerövidül a turistákegy városban, üdülőtelepen valótartózkodási ideje, olyan webol-dalt és turisztikai alkalmazást ké-szítettünk, ahol a turisták az őketérdeklő információkat, továbbáaz adott település programjavas-latait is megtalálják. Ezzel meg-győzhetők arról, hogy érdemeshosszabb idő tölteniük megyénk-ben – mondta el ismertetőjébenSzőcs Levente, a Visit MarosEgyesület vezetője. Kihangsú-lyozta, hogy a Lynx Solutionsegyüttműködésével létrejött plat-formoknak csak akkor van ér-telme, ha az alkalmazást minéltöbben letöltik és használják.

173 turisztikai látványosság adataiegy helyen

Osváth Emese projektmenedzsermagát a weboldalt és a mobil alkal-mazást mutatta be, amelyek 173látnivaló adatait tartalmazzák. Eze-ket négy kategóriába csoportosítot-ták. Első az épített örökség,kastélyok, várak, építészeti külön-legességek, templomok; a máso-dikban találhatók a séták,pontosabban ismeretterjesztő útvo-nalak, leírásokkal, fényképekkel ésinteraktív térképekkel; a harmadik-ban a legendás helyek, ahol Marosmegyei településekhez kapcsolódólegendákat és történeteket fedezhetfel a böngésző; a negyedik kategó-ria az outdoor, ahol természeti kin-cseket és különböző szabadidőstevékenységeket jelenítenek meg.

A főoldalon kereső segíti a bön-gészést, amely a település vagy lát-ványosság megnevezése szerintikeresésre ad lehetőséget. Az elsőhárom beírt karakter után a böngé-sző az ehhez illeszkedő találatokatmegjeleníti egy listában, amelybőlkiválasztható a keresett célpont. Azalkalmazásban a leírások mellettkülön képgalériák és kisfilmek isláthatók az adott helyszínről. A Vir-tuális séta funkció 360 fokos pano-rámát mutat be. A beépítettfunkciók segítségével a felhasználóközvetlenül hívhat egy megadotttelefonszámot, vagy megnyithatjaa különböző látványosságok web-oldalát.

A Séták kategóriában található atérkép, melynek segítségével a Google térképen tanulmányozhatóaz útvonal. Amennyiben a telefo-non be van kapcsolva a helymeg-határozó funkció, a navigáció islehetséges. Az ajánlások segítségé-vel az adott látnivaló vagy helyszínközelében található vagy tematika-ilag hasonló, egyéb érdekes deszti-nációkat is felsorakoztatja az

alkalmazás. A látványosságok kö-zelében levő vendéglátóegységeket– bárok, éttermek, kávézók ésgyorséttermek – és ezek elérhető-ségeit is megtalálják az alkalmazáshasználói.

Az alkalmazás tartalmaz egyeseménynaptárt is, amelyből aMaros megyében szervezett ese-ményekről, koncertekről, fesztivá-lokról és előadásokrólszerezhetnek információkat az ér-deklődők. Az eseményeket egyet-len kattintással át lehet menteni asaját telefonra.

A Visit Maros Egyesület folya-matosan bővíti a Maros megyébentalálható látnivalók listáját, de ígyis megtörténhet, hogy kimaradegy-egy érdekes helyszín. Azegyesület menedzsere felkérte azo-kat, akik ismernek olyan érdekes-séget, helyszíneket, amelyekhiányoznak az alkalmazásból,hogy segítsék az egyesület munká-ját azzal, hogy a Kapcsolat oldalontalálható levelező funkciót hasz-nálva küldjék el a hiányzó látniva-lóról szóló adatokat, amelyeketaztán az egyesület munkatársaiigyekeznek megjeleníteni az app-likációban.

A www.visit-mures.com webol-dal elérhető az érdeklődők szá-mára, a Visit Mures nevűháromnyelvű alkalmazás pedig in-gyen letölthető iOS és Androidrendszerekre az AppStore-ból vagya GooglePlayről. Az alkalmazáshasználatához internetkapcsolatszükséges.

A bemutató során sokan ki ispróbálták az applikációt, az érdek-lődők nem csalódtak benne.

Érdemes megjegyezni még PéterFerenc tanácselnök bejelentését,miszerint a nyár folyamán újra be-indul a Maros megyét népszerűsítőturisztikai információs iroda a Kul-túrpalota sarki épületrészében.

10 NÉPÚJSÁG __________________________________________________________KÖZÉLET _______________________________________ 2019. május 9., csütörtök

Szabadbérlettel is megtekinthetőka Tompa Miklós Társulat

májusi előadásai!Májusban 17 előadásra lehet érvényesíteni a 2018/19-es évad szabadbérleteit. Bár az évad egyre inkább avége felé közeledik, a Marosvásárhelyi Nemzeti Szín-ház továbbra is ajánlja a szabadbérlet váltását, amelya vásárlót kedvezményre jogosítja fel a normál jegy-árhoz képest.

A szóban forgó bérleteket egységenként lehet felhasználni: a4, 6 vagy 8 egységet a néző kedvére kombinálhatja. Például, hanégyen szeretnék megnézni A láthatatlan hóhér című előadást,egy szabadbérlettel mindannyian megtehetik, ráadásul 140 lej he-lyett csupán 75 lejt fizetnek. A 8 egységes szabadbérlettel ugyan-erre az előadásra 35 lej helyett 17,5 lejbe kerül egy belépés, azaz50%-os a kedvezmény!

Még egy fontos tudnivaló: kedvezmény a kedvezményben! A4, 6 vagy 8 egységes bérleteknek kedvezményes kategóriája isvan – nyugdíjas, diák, egyetemista és pedagógus – ami továbbijutányosságot jelent. A szabadbérletek névre szólnak, de bárki-nek átadhatók, így remekül szolgálnak ajándékként is.

Bérleteket a Kultúrpalotában működő jegyirodában lehet vál-tani keddtől péntekig 12-17.30 óra között (tel. 0372-951-251), aszínházban működő jegypénztárban keddtől péntekig 9-15 óraközött (tel. 0365-806-865), valamint online, a biletmaster.ro hon-lapon. A bérletek a 2018/2019-es évad végéig érvényesek.

Bővebb információk a színház honlapján: www.nemzetiszin-haz.ro és Facebook-oldalán: www.facebook.com/tompamiklos.

Dicsőszentmártoni Küküllő-híd Elhalasztották a bontást

A dicsőszentmártoni vashídmájus 6-ára tervezett bontásimunkálatait elhalasztották, ígya közúti forgalmat is később te-relik el. Remélhetőleg tíz naponbelül megoldódik a vízszolgál-tató és a kivitelező közötti né-zeteltérés, és elkezdhetik amunkálatokat. A Kis-Küküllőfölötti híd közelében felállítottideiglenes gyaloghidat a bon-tás megkezdése előtt adják áta forgalomnak.

Sorin Megheşan polgármestermegkeresésünkre arról tájékoztatott,hogy a régi híd bontását május 6-áratervezték, de pár nappal előtte azAquaserv vízszolgáltató közel másfélmillió lej értékű munkálat elvégzésé-től tette függővé a híd talapzatára rög-zített két fővezeték ideigleneselköltöztetésének engedélyezését. Eztaz összeget a helyi költségvetésbőlkellett volna előteremteni, ezért azügy sürgős megoldását kérte az elöl-járó. A kivitelező osztrák Strabag vál-lalat összeállította a dokumentációt,amelyben a vízvezetékek elköltözte-tésének engedélyezését kérte, ehhezazonban a helyi vízszolgáltató felté-teleket szabott. Az Aquaserv vélemé-nyezésében a feltételek között ahídépítő cégtől azt kérték, hogy 12vízaknát építsen, szerelje fel nagy tel-jesítményű elzárócsapokkal, az új hídalá pedig két nagy méretű aknát épít-sen, amelyek az úttest felületéneknagy részét elfoglalnák. Ezt a Strabagcég elutasította, mert minden jel arra

utal, hogy a vízszolgáltató a saját be-ruházásait próbálta a hídépítővel és apolgármesteri hivatal költségvetésé-ből elvégeztetni.

A feladatfüzet költség-előirányza-tában a közművesítés (víz, áram, gáz,optikai vezetékek) ideiglenes elköl-töztetésére 267.000 lej szerepelt,ezért is érthetetlen mind a kivitelező,mind a hídépítést megrendelő intéz-mény képviselői számára az a gesz-tus, amellyel a vízszolgáltató nemtartotta tiszteletben az eredeti vélemé-nyezését, és olyan vízhálózati mun-kálatok elvégzésétől tette függővé,amelyek a hídépítés versenytárgyalá-sát megnyerő Strabag cégnek nemkötelessége.

Az Aquaserv vállalat álláspontjaszerint azonban az április 22-én lea-dott dokumentációt – melyben a Stra-bag Kft. a vízvezeték ideigleneselköltöztetését kérte a DN 14A út24+067 km-nél található közúti hídújraépítése miatt – 25-én pozitívanvéleményezték, és nem kértek költ-ség-előirányzást. Másodsorban a víz-hálózat tulajdonosa a városi tanács,az Aquaserv koncesszionálta a víz- éscsatornahálózatot, a szolgáltatás ad-minisztrálását végzi. Következésképpa víz- és csatornahálózat vezetékei-nek elköltöztetése a polgármesteri hi-vatal feladata, a felelősségvállalássalegyütt – áll az Aquaserv közleményé-ben.

Visit Maros – fedezzük fel Maros megyét! Turisztikai weboldal és telefonos alkalmazás

Mezey Sarolta

Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke a bemutatón Fotó: Nagy Tibor

Szer Pálosy Piroska

A bontásra váró Küküllő-híd

Page 11: Orbán támogatja az RMDSZ-t · Fülöp Erzsébet, a Doktori Iskola igazgatójának ünnepi be-széde hangzik el. Az egész napos rendezvénysorozat to - vábbi programját az alábbiakban

ADÁSVÉTEL

ELADÓ I. osztályú, 2 szobás lakrészIII. emeleten, a Kövesdombon. Irányár:43.000 euró, alkudható. Tel. 0730-367-454, 15 óra után. (6/2599-I)

SÜRGŐSEN eladó 3 szobás, 2fürdőszobás tömbházlakás és garázs.Érdeklődni lehet a következőtelefonszámon: 0751-684-604. (2/2567)

ELADÓ tűzifa 150 lej/m. Tel. 0747-620-424. (2537)

TŰZIFA eladó házhoz szállítva. Tel.0758-548-501. (2538)

ELADÓ Seat Cordoba személyautó,benzines, 2002-es évjárat, jól mű-ködő állapotban. Tel. 0740-138-342.(12/2532-I)

ELADÓK malacok és süldők. Tel.0728-971-777. (2/2594-I)

MINDENFÉLE

TETŐFEDŐ BÁDOGOS vállal tető-készítést (cserépből, Lindab lemez-ből) és javítást, szigetelést stb. Tel.0748-669-239, Mihály. (6/2484-I)

BÁRMILYEN munkát vállalunk: Lindabtetőzetet, ácsmunkát, cserépforgatást,tetőjavítást, bádogosmunkát, festést 20%kedvezménnyel. Tel. 0743-799-833.(9/2507)

KÉSZÍTÜNK, szerelünk: külső mű-anyag redőnyöket, szalagfüggönyö-ket, harmonikaajtókat. Tel.0265/218-321, 0744-121-714, 0766-214-586. (2/2330)

KÉSZÍTÜNK háztetőt cserépből vagylemezből, teraszt fából, és vállalunkbármilyen kis javítást. Nyugdíjasok-nak 15% kedvezmény. Tel. 0758-639-258, Csaba. (5/2483-I)

VÁLLALOK tetőfedést, tetőjavítást,bádogosmunkát, festést. Tel. 0737-364-290. (4/2543-I)

VÁLLALUNK: tetőfedést, külső-belsőmunkát, bármilyen kisebb javítást.Tel. 0744-227-906. (15/2608-I)

MEGEMLÉKEZÉS

Szomorú szívvel emlékezünkmájus 9-én a koronkai NAGYISTVÁNRA halálának 10. évfor-

dulóján. Emléke legyen áldott,nyugalma csendes! Emlékét őrzifelesége és lánya. (13/2579-I)

Fájó szívvel emlékezünk május 9-én a gyergyóremetei születésűBALÁZS-OLDAL DEZSŐRE halá-lának 6. évfordulóján. Emléke le-gyen áldott, nyugalma csendes!Szerettei. (15/2557-I)

Huszonhárom éve, hogy rászálltszívünkre a bánat, nincs semmi,ami annál jobban fájna, mint ami-kor a szülő eltemeti gyermekét.Fájó szívvel emlékezünk a drágajó gyermekre, testvérre, rokonra,a marosvásárhelyi születésűRIGÓ CSABÁRA, aki 23 évesentragikus munkabaleset áldozatalett. Veled együtt volt teljes azéletünk, hogy elmentél, elvittedminden örömünk. Múlnak azévek, te nem vagy velünk, de to-vább élsz szívünkben. Emlékedfájó szívvel őrizzük. Bánatosszívű édesanyád, édesapád, test-véreid: Hajni és családja, Edit éscsaládja, Szabolcs és barátnője.Isten nyugtasson békében!(9/2549-I)

Köszönjük, hogy éltél, és minketszerettél, nem haltál meg, csak ál-modni mentél. Szívünkben itt élemléked örökké.Fájó szívvel emlékezünk a szere-tett NEMES JUDITRA szül. Jakabhalálának 20. évfordulóján. Em-léke legyen áldott, nyugalmacsendes! Gyászoló hozzátarto-zói. (1/2593)

Te már angyalországban jársz,ahol örök a tavasz. Ahol drága jólelkednek a Jóisten a vigasz. Nagyon hiányzol, könnyeim pa-takban ömlenek, amíg élek, Édesanyám, szívszakadva szeret-lek.Fájó szívvel emlékezem május 9-én a drága jó édesanyára, aszentbenedeki születésű NÉMETILONÁRA halálának 12. évfordu-lóján. Emléke legyen áldott, nyu-galma csendes! Bánatos lányod,Lenke. (7/2600)

Szívünk mély fájdalmával emlé-kezünk május 9-én ADORJÁNIszületett RICHTER RUDOLF KÁROLY dicsőszentmártoni nyu-galmazott unitárius lelkészre ha-lálának 3. évfordulóján. Áldásosvolt elhivatott munkával teli élete,áldásos legyen emlékezete! Szépemlékét örökké őrzik szerettei.(13/2606-I)

ELHALÁLOZÁS

Mély fájdalommal, megtört szív-vel tudatjuk, hogy a szeretettédesanya, nagymama, déd-mama, anyós, nagynéni, jórokon, jó szomszéd és ismerős,

özv. BERECKI ÁKOSNÉ szül. FERENCI JULIANNA

98 éves korában, május 7-én,rövid szenvedés után drága testemegpihent. Temetése 2019.május 9-én 13 órakor lesz a ma-rosszentgyörgyi római katolikustemetőben, református szertar-tás szerint. Drága édesanyám,nyugodjál békében! Leánya, Irén.(11/2604-I)

Szíve megpihenni tért ott lent amélyben, lelkére angyalok vi-gyáznak fent az égben. Legyenbékesség vele a hosszú úton, ésáldd meg őt, Istenem. Fájó szívvel búcsúzunk a szere-tett nagymamától és dédmamá-tól,

özv. BERECKI ÁKOSNÉTÓLszül. FERENCI JULIANNA.

Unokája, Jutka, dédunokája,Móni és családja, valamint Szabi.(11/2604-I)

Mély fájdalommal tudatjuk, hogya szeretett apa, nagyapa, déd-tata, sógor, rokon és ismerős,

PÉNTEK JÓZSEF az Elektromaros

egykori dolgozója életének 91. évében megszűntélni. Drága halottunk temetésemájus 9-én, csütörtökön 15 óra-kor lesz a marosszentgyörgyi te-metőben, református szertartásszerint.

A gyászoló család. (16/2609-I)

Fájdalommal tudatjuk, hogy aszeretett édesanya, nagymamaés dédnagymama,

DÁVID ANNA szül. Albert

83 éves korában elhunyt. Teme-tése május 10-én, pénteken 13órakor lesz a marosvásárhelyikatolikus temetőben. Emlékeszerettei szívében él. Nyugalmalegyen békés!

A gyászoló család. (-I)

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Őszinte részvétünket fejezzükki sógorunk, Péntek Józsefgyermekének ÉDESAPJA el-hunyta alkalmából. Nyugalmalegyen csendes, emléke ál-dott! Sógorai és családjuk.(16/2609)

Őszinte megrendüléssel érte-sültünk szeretett lakótársunk,id. PÉNTEK JÓZSEF haláláról.Segítőkészsége, emberségeszívünkben élni fog. Részvé-tünk szeretett családjának.Nyugodjon békében! A Csukás utca 7. szám lakói.(1/2612)

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Köszönetet mondunk mindazok-nak, akik drága halottunk,KOVÁCS GERGELY temetésénrészt vettek, sírjára virágothelyeztek és mély fájdalmunkbanosztoztak. A gyászoló család.(11/2577-I)

2019. május 9., csütörtök ______________________________________________ HIRDETÉS _________________________________________________ NÉPÚJSÁG 11

„Szerettem volna maradni még szeret-teim között, de a sors végül ellenem dön-tött. Búcsúzni nem tudtam, ajkam nemengedett, amit mondani akartam, tudjaazt, aki szeretett.”Ma hittel és kegyelettel emlékezünkmájus 9-ére, amikor három éve, hogy aszeretett gyermek és testvér, a marosvá-sárhelyi születésű MARTON JÓZSEFCSABA eltávozott szerettei közül, és avégtelen sötét elfedte szelíd arcát. Em-léke legyen áldott, nyugalma csendes! Soha el nem múló fáj-dalommal: édesanyja és szerettei. (17/2560)

A LOCATIV RT. – Marosvásárhely, Bartók Béla utca 2/A – nyil-vános versenytárgyaláson bérbe adja Marosvásárhelyen az alábbi,nem lakás rendeltetésű helyiségeket:

1. Győzelem téri aluljáró, 10/1-es helyiség, 93,44 négyzetméter,nemélelmiszer-kereskedelem, szolgáltatás

2. Forradalom utca 3. szám, 87,95 négyzetméter, élelmiszer/nem-élelmiszer-kereskedelem, közétkeztetés alkoholtartalmú italok nél-kül.

A versenytárgyalásra 2019. május 20-án 10 órától kerül sor atenderfüzet alapján, amelyet a Locativ Rt. székhelyén, a BartókBéla utca 2A szám alatt, a 7-es irodában lehet megvásárolni (ára100 lej) május 9-étől, naponta 8–12 óra között.

Feliratkozni és az iratokat benyújtani május 17-én 12 óráiglehet.

A versenytárgyaláson azok vehetnek részt, akik a határidőig be-nyújtják a részvételi dossziéjukat és licitálnak.

Bővebb felvilágosítás naponta a székhelyen és a 0265/260-375 (25-ös mellék) telefonszámon vagy a www.locativmures.ro honlapon.

A hirdetési rovatban megjelent közlemények,

reklámok tartalmáért a hirdetésfeladó

vállalja a felelősséget!

ALKALMAZUNK AUTÓBÁDOGOST, AUTÓFESTŐT és fiatalSEGÉDMUNKÁST. Tel. 0745-832-391. (21233)FÉMMEGMUNKÁLÓ CÉG alkalmaz: TECHNIKUST – az ideálisjelentkező jártas a fémmegmunkálásban, ismeri a technikai rajzot ésdinamikus; MENEDZSERASSZISZTENST – az ideális jelentkezőismeri a román nyelvet, előkönyvelési, alapfokú számítógép-kezelésiismeretekkel rendelkezik és dinamikus. Az önéletrajzokat várjuk [email protected] e-mail-címre. Tel. 0744-394-486. (21229-I)HÖLGYET keresünk PÉNZTÁROS és PÉNZTÁR-ADMINISZT-RÁCIÓS MUNKAKÖRBE a marosvásárhelyi DIEGO áruházba.Önéletrajzukat a Diego üzletbe vagy a [email protected] e-mail-címre kérjük eljuttatni. (-I)ALKALMAZUNK ÁRUKEZELŐ MUNKÁST. Tel 0744-707-936.(9/2602-I)FELVESZÜNK ügyes kezű fiatal hölgyeket a jeddi termelőbe. Tel.0745-520-408. (21224-I)ALKALMAZUNK SZENDVICSKÉSZÍTŐT, TAKARÍTÓNŐT.Nyolcórás munkaprogram, előnyös munkabér, étkezési jegyek. Tel.0741-215-738. (21220)PÉKEKET, PÉKSÜTEMÉNY-KÉSZÍTŐKET és RAKTÁROSTalkalmazunk pékségbe. Előnyös munkabér, nyolcórás munkaprogram,étkezési jegyek. Tel. 0744-403-114. (21220)A TORDAI VÁGÓHÍD alkalmaz MÉSZÁROST, KARBANTAR-TÓT és fiatal SEGÉDMUNKÁST. Tel. 0744-644-026. (21234)A TORDAI CÉG alkalmaz hús- és hentesáruüzletébe ELADÓNŐT.Tel. 0744-681-130. (21234)A marosvásárhelyi székhelyű INRECO ÉPÍTŐIPARI MAGÁN-CÉG NEHÉZGÉPKEZELŐT (betanítását vállaljuk), valamint AU-TÓVILLAMOSSÁGI SZERELŐT alkalmaz. Az önéletrajzokat [email protected] e-mail-címre vagy a 0365/430-151-es faxszámravárják. Érdeklődni a 0365/430-150-es telefonszámon lehet. (21235-I)

Szolgáltatás – Üzleti ajánlat

Page 12: Orbán támogatja az RMDSZ-t · Fülöp Erzsébet, a Doktori Iskola igazgatójának ünnepi be-széde hangzik el. Az egész napos rendezvénysorozat to - vábbi programját az alábbiakban

12 NÉPÚJSÁG ____________________________________________KÖZLEMÉNY – REKLÁM _______________________________________ 2019. május 9., csütörtök

MAROS MEGYEI TANÁCSJOGÜGYI ÉS KÖZIGAZGATÁSI IGAZGATÓSÁGJOGÜGYI OSZTÁLY

HIRDETÉS

Az utólag módosított és kiegészített 350/2006. sz. ifjúsági törvény 28. cikkelyénekelőírásai szerint a Maros Megyei Tanács a 44/2019. sz. határozatával létrehozta azifjúsági tevékenységek finanszírozási alapját, 100.000 lej értékben. A 44/2019.sz. határozat Maros megye 2019. évi általános költségvetésének a jóváhagyásáraés különböző költségvetési intézkedéseknek a meghatározására vonatkozik. Ugyanakkor a 46/2019. sz. határozattal, amely a Maros megye költségvetéséből acivil szervezetek számára meghirdetett 2019-es évi vissza nem térítendő finan-szírozások programjára vonatkozik, a megyei önkormányzat az ifjúság programokatis belefoglalta azon tevékenységek közé, amelyek esetében vissza nem térítendőtámogatásra lehet pályázni. Tekintettel a 350/2006. sz. törvénybeli 10. cikkely és 28. cikkely (2) bekezdésé-nek előírásaira, a Maros Megyei Tanács 2019. május 17-én 11.00 órától tanácsko-zásra hívja az ifjúsági szervezetek és alapítványok képviselőit a megyei tanácsszékhelyére, a kis gyűlésterembe (Marosvásárhely, Győzelem tér 1. szám), hogymeghatározzák az ifjúsági alapból finanszírozható tevékenységeket a 2015–2020-as periódus ifjúsági politikájára vonatkozó 24/2015. sz. kormányhatározat általmegszabott főbb beavatkozási területeknek, célkitűzéseknek és tevékenységi irá-nyoknak megfelelően. A szervezeteket arra kérjük, hogy jelezzék részvételi szándékukat legkésőbb2019. május 16-án 12.00 óráig a [email protected] e-mail-címen, aképviselőjük nevének feltüntetésével.További információk Szövérfi Gabriellától kérhetők a 0265-263211 (1213-as mel-lék) telefonszámon.

Az ELNÖK nevében Paul Cosma

Szász Zoltán-Tibor JEGYZŐ

megyemenedzser

MAROS MEGYEI TANÁCSELNÖK

2019. május 7-én kelt288-as számú rendelet

a Maros Megyei Tanács nyilvános, rendkívüli ülésének összehívásáról2019. május 9-én 13.00 órára

A Maros Megyei Tanács elnöke,Az utólag módosított és kiegészített, majd újraközölt, a helyi közigazgatásra vo-natkozó 2001. évi 215-ös számú törvény 94. cikkelyének (2), (3), (5), (7), (8) be-kezdései és 106. cikkely (1) bekezdése előírásainak értelmébenelrendeli:a Maros Megyei Tanácsot nyilvános, rendkívüli ülésre hívja össze 2019. május 9-én 13.00 órára a közigazgatási palota nagytermébe, a következő

napirenddel:

1. Határozattervezet egyes költségvetési intézkedéseknek a jóváhagyására vo-natkozóan. Kezdeményező: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke2. Határozattervezet a Marosvásárhelyi Transilvania Repülőtér ÖÜV 2019. évibevételi és kiadási költségvetésének a jóváhagyására vonatkozóan.Kezdeményező: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke3. Határozattervezet a Maros Megyei Tanácsnak az egyes megyei érdekeltségűkulturális és társadalmi tevékenységek szervezésében, kivitelezésében és finan-szírozásában való részvételének a jóváhagyásáról szóló, 2019. ápr. 17-i 47. sz. ta-nácsi határozat 1-es és 2-es mellékleteinek a módosítására vonatkozóan.Kezdeményező: Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke4. Kérdések, interpellációk, válaszok, vélemények.

Törvényességét véleményeztePéter Ferenc Paul CosmaELNÖK JEGYZŐ

Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala

versenyvizsgát szervez a következő megüresedett állások betöltésére

a BölcsődeigazgatóságnálA megüresedett szerződéses állás betöltéséhez a pályázóknak tel-

jesíteniük kell az utólag módosított és kiegészített 2011. évi 286-osszámú kormányhatározatban jóváhagyott keretszabályozás 3-ascikkelyében előírt feltételeket.

– Csecsemőgondozó (két állás)• középfokú tanulmányok (pedagógiai középiskolai végzettség

csecsemőgondozói vagy nevelői szakiránnyal, vagy csecsemőgon-dozói bizonyítvány)

• vagy pedagógiai modullal kiegészített felsőfokú pszichológiaitanulmányok

– Ápoló (egy állás)• középfokú vagy általános iskolai végzettség– Szakács (egy állás)• középfokú vagy általános iskolai végzettség• szakképesítés a szakácsszakmábanA versenyvizsgát a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal Győ-

zelem tér 3. szám alatti székhelyén (írásbeli vizsga), illetve a Böl-csődeigazgatóság Munka utca 14. szám alatti székhelyén(gyakorlati vizsga) szervezik, az alábbi versenynaptár szerint:

• 2019. május 23., 12 óra – a jelentkezési iratcsomók benyújtásihatárideje

• 2019. május 30., 10 óra – írásbeli/gyakorlati vizsga • 2019. június 5., 10 óra – interjúA versenyvizsgához szükséges iratok jegyzéke és a bibliográfia

megtalálható az intézmény honlapján, a www.tirgumures.ro elér-hetőségen.

További információk a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal(Győzelem tér 3. szám) 85-ös számú irodájában, valamint a ver-senybizottság titkáránál a 0265-268.330-as telefonszám 110-es mel-lékén igényelhetők.

Dr. Dorin Florea polgármester

A tetthez méltó jutalom!

A Tordán megrendezett tornán elért sikerének kö-szönhetően a Marosvásárhelyi VSK ifjúsági női ké-zilabdacsapata elhódította az országos bajnoki címet.

A döntőben a lányok a Bukaresti CSM-t múlták felül 30-28 arány-ban. Ebből az alkalomból a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatalképviselői, dr. Dorin Florea városvezető társaságában díjátadó ün-nepséget szerveztek a várban található házasságkötő teremben.„Ragaszkodtunk ahhoz, hogy ekképpen is köszönetet mondjunk azifjúsági I-es korosztályos kézilabdacsapatnak az erőfeszítéseikértés az országos bajnoki címért. Nagyon büszék vagyunk a sikerre,amely az edzéseken végzett munka és erőfeszítések megkoronázása.Büszkék vagyunk, és további sikereket kívánunk a sportolóknak,az edzőknek, a személyzetnek mindabban, amit Marosvásárhelyérttesznek” – fogalmazott Claudiu Maior, a polgármester tanácsadója.A sportolókat virágcsokrokkal, tortával és oklevelekkel díjazta avárosvezetés.

A bel- és külkapcsolati osztály