Osho: Éberség

Az egyik legfontosabb dolog, amit az emberrel kapcsolatban meg kell érteni, hogy az ember alszik. Még amikor úgy gondolja, hogy ébren van, akkor sincs ébren. Ébrenléte nagyon törékeny, olyan apró, hogy semmit sem számít. Ébrenléte csak egy szép elnevezés, de semmit sem jelent.

Alszol éjszaka, alszol nappal – a születéstől a halálig folyamatosan váltogatod alvásod módjait, de sosem vagy valóban ébren. Csupán azért, mert nyitva van a szemed, ne áltasd magad azzal, hogy ébren vagy. Ez a legnagyobb illúzió, amelyben az ember él. Amint elfogadod, hogy már ébren vagy, fel se merül többé, hogy további erőfeszítéseket tegyél a felébredésre.

Elsőként azt értsd meg a szíved mélyén, hogy alszol, alszol egészen. Álmodsz éjjel-nappal. Olykor nyitott szemmel álmodsz, máskor csukott szemmel, de mindig álmodsz – álom vagy. Még nem vagy valóság.

Természetesen egy álomban bármit teszel, értelmetlen. Bármit gondolsz, lényegtelen, bármit vetítesz ki, az álmod része marad, és sosem engedi meglátnod azt, ami van. Ezért ragaszkodnak a buddhák mind egyetlen dologhoz: Ébredj fel! Folyamatosan, évszázadok óta minden tanításukat bele lehet foglalni egyetlen mondatba: Légy éber! Módszereket, technikákat kínálnak hozzá; olyan kontextusokat, tereket és energiamezőket teremtenek, amelyekben a megrázkódtatás fel tud ébreszteni.

 

Igen, ha nem ér olyan óriási megrázkódtatás, amely egészen lényed legmélyéig megráz, nem fogsz felébredni. Az alvás nagyon régóta tart, már elérte lényed legbenső magját is; teljesen átitatott. Tested minden sejtje és elméd minden rostja eltelt alvással. Ez nem csak egy apró jelenség. Ezért van szükség olyan hatalmas erőfeszítésre ahhoz, hogy éber légy, hogy figyelmes légy, hogy tanúvá válj.

Ha van egyvalami, amiben a világ minden buddhája egyetért, az éppen ez – hogy az ember jelenleg alszik, pedig ébren kellene lennie. Az ébrenlét a cél, és az ébrenlét minden tanításuk íze. Zarathusztra, Lao-ce, Jézus, a Buddha, Bahaudin, Kabir, Nanak – minden felébredett egyetlen dolgot tanít… különböző nyelven, különböző metaforákkal, de a daluk ugyanaz. Éppúgy, ahogy a tenger sós ízű – akár északon ízleljük, akár keleten, akár nyugaton, a tenger mindig sós ízű – a buddhaság íze az ébrenlét.

Semmilyen erőfeszítést nem fogsz tenni azonban, ha továbbra is meggyőződésed, hogy ébren vagy. Akkor fel sem merül, hogy erőfeszítéseket tégy – minek bajlódnál vele?

És vallásokat, isteneket, imádságokat, rituálékat teremtesz az álmaidból – isteneid éppen annyira álmaid részei, mint bármi más. Politikád is csak az álmaid része, vallásod is az álmaid része, éppígy költészeted, festészeted, művészeted, minden, amit teszel – mert alszol, és a saját elmeállapotodnak megfelelően cselekszel.

Isteneid sem lehetnek mások, mint te vagy. Ki teremti őket? Ki ad nekik alakot, színt és formát? Te teremted őket, te formázod őket; olyan szemük lesz, mint neked, olyan orruk, mint neked – és olyan elméjük, mint neked! Az Ótestamentum istene azt mondja: „Én egy nagyon féltékeny isten vagyok!” Nos, ki teremtette ezt az istent, aki féltékeny? Isten nem lehet féltékeny, de ha mégis az, akkor mi a baj a féltékenységgel? Ha még Isten is féltékeny, akkor miért kellene rossznak érezned magadat, amikor feltámad benned? A féltékenység isteni tulajdonság!

Az Ótestamentum istene azt mondja: „Én egy nagyon haragos isten vagyok! Ha nem követed a parancsolataimat, elpusztítalak. A pokol tüzén fogsz égni mindörökké. És, mivel nagyon féltékeny vagyok, ne imádj senki mást. Azt nem tűröm el.” Ki teremtett ilyen Istent? Nyilvánvalóan a saját féltékenységünk, a saját haragunk következménye, hogy ilyen istent teremtesz. A te kivetítésed, a te árnyékod. Téged visszhangoz, senki mást. Ugyanez a helyzet minden vallás minden istenével.

Ezért nem beszélt a Buddha sohasem Istenről. Azt mondta: „Mi értelme Istenről beszélni azoknak az embereknek, akik alszanak? Alvás közben fognak hallgatni. Álmodni fognak mindarról, amit mondtak nekik, és megteremtik a saját isteneiket – ami teljesen hamis lesz, teljesen tehetetlen, teljesen értelmetlen. Jobb, ha nincsenek ilyen isteneink.”

Ezért nem érdekli a Buddhát, hogy istenekről beszéljen. Egyedül az érdekli, hogy felébresszen téged.

Azt mesélik, hogy egy megvilágosodott buddhista mester üldögélt egy este a folyóparton, élvezte a víz morajlását, a fák között elsuhanó szél hangját… Jött egy férfi, és azt kérdezte tőle:

– Meg tudnád határozni nekem egyetlen szóval a vallásod lényegét?

A mester csendben maradt, teljes csendben, mintha nem hallotta volna a kérdést. A férfi megkérdezte:

– Talán süket vagy?

A mester azt felelte:

– Hallottam a kérdésedet, és meg is válaszoltam! A csend a válasz. Csendben maradtam – ez a szünet, ez az időköz volt a válaszom.

A férfi nem volt elégedett:

– Nem tudok értelmezni egy ilyen rejtélyes választ. Nem fogalmaznál egy kicsit érthetőbben?

Így hát a mester beleírta a homokba az ujjával, apró betűkkel, hogy „meditáció”. A férfi azt mondta:

– Most már el tudom olvasni. Ez egy kicsit jobb, mint az előbb. Legalább van egy szó, amin elmélkedhetek. De nem tudnád még egy kicsit érthetőbbé tenni?

A mester megint leírta, hogy „meditáció”. Természetesen ezúttal nagyobb betűkkel. A férfi kissé zavarba jött, sértettség, düh támadt benne. Megkérdezte:

– Megint azt írtad, hogy meditáció? Nem tudnád egy kicsit érthetőbbé tenni számomra?

Mire a mester leírta csupa nagybetűvel: „MEDITÁCIÓ”.

A férfi annyit mondott: – Úgy látszik, őrült vagy!

A mester így felelt:

– Már így is nagyon sokat engedtem. Az első válasz volt a helyes válasz, a második már nem volt igazán helyes, a harmadik még rosszabb volt, a negyedik pedig teljesen rossz, mert amikor nagybetűvel írod a meditációt, istent csinálsz belőle.

Ezért írják az Isten szót nagy I-vel. Mindannyiszor, ha mindennél fontosabbá, egyedülállóan fontossá akarsz tenni valamit, nagybetűvel írod. A mester azt mondta:

– Már így is bűnt követtem el.

Eltörölte az összes szót, amit írt, és hozzátette: – Kérlek, az első válaszomra hallgass, csak akkor voltam igaz.

A csend az a tér, amelyben felébredünk, és a zajos elme az a tér, amelyben tovább alszunk. Ha az elméd folytatja a locsogást, akkor alszol. Csendesen ülve, ha eltűnik az elme, és meghallod a

madarak csicsergését, és nincs elme belül, csak csend… ez a madárcsicsergés, a ciripelés, és nem működik elme a fejedben, teljes a csend… akkor feltör benned az éberség. Nem kívülről érkezik, benned születik, benned növekszik. Máskülönben, ne feledd: alszol.