pax et gaudium 2011. hÍrlevele...xxii. évf. 1. szám 2011. pünkösd hava pax et gaudium a bencés...
TRANSCRIPT
XXII. évf. 1. szám
2011.
Pünkösd hava
PA X E T G AU D I U M A Bencés Diákszövetség
HÍRLEVELELÉLEKZETVÉTEL
„Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át,
hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi a tökéletes”
(Róm 12,2).
(…)
3. „Testvérek, Isten irgalmára kérlek benneteket,
adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldoza-
tul. Ez legyen szellemetek hódolata” (Róm 12,1).
E szavakkal az apostol az Úr szolgájára emlé-
keztet bennünket, amint azt Izajás próféta meg-
jövendölte: a szolga feláldozza magát, mint élő,
szent és Istennek tetsző áldozat, aki „engedelmes
mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2,8).
Éppen engedelmessége által váltotta meg a vilá-
got. Ezzel nemcsak Szent Benedek Reguláját
ihlette, hanem az összes szerzetesi közösség
reguláját is, így az évszázadok során sok-sok fér-
finak és nőnek adott alkalmat arra, hogy – hűsé-
gesen válaszolva a meghívó Krisztus tökéletes,
jegyesi szeretetére – Isten szent szolgálatának
útjára lépjen. (…)
A megtestesülésben Isten Fia „kiüresítette magát
és szolgai alakot öltött” (Fil 2,7). Így mutatta és
mutatja meg ma is sokak számára a szerzetesi
hivatás csodálatos útját. Így szól hozzájuk:
„kövess engem”. De olyan szavakkal mondja ezt,
amelyeket csak a szív foghat fel.
Krisztus átütő erővel szól hozzánk halála és fel-
támadása titkáról. Az emberi lét olyan formáját
nyilatkoztatja ki, amely lehetővé teszi számára,
hogy megtalálja életének legmélyebb értelmét.
4. Az Apostol folytatja és buzdít bennünket: „Ne
hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban
megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az
Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és mi
a tökéletes” (Róm 12,2). Talán Szent Benedek
szemei előtt éppen e szavak lebegtek, amikor
Reguláját írta. Nagy jelentőségű, hogy ugyan
nem követte a korszellemet, ám Regulájában
mégis olyan hatékony eszméket gyűjtött össze,
amelyek a világ átalakítására irányultak.
(folytatás a következő oldalon)
Boldog II. János Pál pápa imája Pannonhalmán
Mennyei Atyánk,
köszönjük, hogy gyermekeid lehetünk, hogy meghallgatsz minket.
Add, hogy Fiad újraeljöveteléig ne szűnjék meg e Szent Hegyen a
Téged dicsérő és Neked hálát adó imádság. Engedd, hogy e ház az
istenszeretet tüzét, az élet kovászát és az utat megvilágító mécsest
hűségben megőrizhesse.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és ural-
kodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.
Ámen.
LÉLEKZETVÉTEL PAX ET GAUDIUM2
Ebben mindenki egyetért. Még a
kereszténységgel szemben nem mindig
objektív szerzők is elismerik azt, hogy
Szent Benedek és fiai „megújították a
föld színét” (vö. Zsolt 103,30), és hogy
Európa nagyrészt nekik köszönheti –
különösképpen az első évezredben – a
kulturális és szociális élet soha nem
látott megújulását. Az „ora et labora”
egyszerű jelszava hatalmas célkitűzés
kezdete lett, és a kontinensen ennek
köszönhetően kezdtek kialakulni azok
a kulturális formák – a nagy népván-
dorlás eseményei után – amelyek mind
a mai napig jellemzik az európai nép-
eket és különleges szerepüket a világ-
ban.
(…)
5. Szent Pál így folytatja:
„Gondolkodástokban megújulva alakul-
jatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten
akarata, mi a helyes, mi a kedves előtte és
mi a tökéletes” (Róm 12,2). A föld külső
képének kialakítása az ember szívének
átalakításából és belső megújulásából
ered. Az összes gazdasági, kulturális és
esztétikai érték, amely a nagy bencés
munkából született, azoknak a ti régi
elődeiteknek a lelkében gyökerezett,
akik belső érettséget mutattak fel.
(…)
6. (…) Ha szorgalmas tanulóként Isten
szavára hallgattok, kedves Testvéreim,
szívetek készségessé válik mindarra,
amit az Úr mond nektek válaszként a
történelem minden egyes korszakának
elvárásaira. Legyetek éberek és figyel-
mesek „az idők jeleinek” a fürkészésé-
ben, az Úr iránti alázatos engedelmes-
ség megtartásában, hogy az üdvösség-
nek helyesen értelmezett üzenetét
eredményesen adjátok tovább.
(…)
Éljen mindnyájatokban Szent
Benedek szelleme, hogy kolostoraitok
testvéri lánca kösse össze Nyugat és
Kelet nemzeteit és keresztényeit.
Ragyogjon fel szolgálatotok által a
béke és a kiengesztelődés szivárványa a
Kárpát-medence fölött. Mária, delicia
Benedictinorum kísérjen benneteket és
vegyen oltalmába a jövőben is.
Részletek II. János Pál pápa 1996. szep -tem ber 6-án, Pannonhalmán mondottbeszédéből
Kedves Diáktársak!
Pár napja, autóban ülve, a katolikusrádió riportját hallgattam a nemrégmegválasztott új piarista tarto-
mányfőnökkel. Számomra bátorító voltnyílt szókimondása: „Nekünk magyaror-szági piaristáknak az alapvető kérdéseketkell újra átgondolnunk, mert revitalizációravan szükségünk!”
Minden szerzetesrend közös tapaszta-lata, hogy a hatékonyság megőrzése érde-kében, az alapvető kérdéseket kell újra ésújra átbeszélni, hogy küldetésünk lendü-letet kapjon, újra élettel teli legyen.
Meggyőződésem, hogy diákszövetsé-günk is ebben a fázisban van.
Ha csak a tényeket soroljuk:
2010. április 17-én a küldöttgyűlés négyévre új elnökséget és tisztségviselőket válasz-tott. Majd az év október 22-i küldöttgyűlé-sen az elnök lemondott, és rövidesen mégegy elnökségi tag is. A 2011. január 22-reösszehívott küldöttgyűlés nem szavaztameg a napirendet és nem választott elnö-köt, ill. hiányzó elnökségi tagokat. A2011. április 9-én tartott küldöttgyűlésvisszahívta a csonka elnökség még megma-radt választott tagjait és elhatározta, hogy2011. május 28-án tisztújító küldöttgyűlésttart, ahol új elnökséget választ.
Mi van a tények, a változtatás igényé-nek hátterében?
A történteket lehetetlen pár mondat-ban összefoglalni, úgy hogy a lényegetkimondjuk, de a diszkréciót is megőriz-zük. Mindenesetre sok félreértés, mulasz-tás, véleménykülönbség a lényeges kérdé-sekben, emberi együttműködési készséghiánya és az ebből fakadó gyanúsítás szin-tén kétségtelenül tény.
Egyikünk úgy fogalmazott egy elnök-ségi ülésen, hogy „bizalomvesztési spi-rál” az, amiben vagyunk.
Ezért van szükség új tisztségviselőkre!
Nem hiszem, hogy alapvetően új uta-kon kellene járnia diákszövetségünknek!
A szervezeti keret, az alapszabály, a jogikonstrukció átgondolására bizonyáraszükség van. Épp az elmúlt hónapok tör-ténései mutattak rá alapszabályunk hiá-nyosságaira. Arra is, hogy egy egyesületügyvitele nem enged meg semmifélenagyvonalúságot, azt jogilag támadhatat-lanul kell kezelni.
Ám mindannyian tudjuk, hogy alényeg, a BDSZ küldetése, csak „ezután”kezdődik!
Céljainkat – pontokba foglalva – mártöbbször, több fórumon is tárgyaltuk.
Újra közreadom, mert úgy hiszem,hogy a revitalizáció útját ebben kell keres-nünk!
1. A bencés öregdiákok közötti kapcsolatápolására, együttműködésére szolgáló keretek,közösségi fórumok, találkozók és rendezvé-nyek létesítése és fenntartása
2. A Magyar Bencés Kongregáció társadal-mi presztízsének növelése, oktató-nevelőtevékenységének támogatása
3. A bencés iskolák diákjaival és diákokszervezeteivel aktív kapcsolat felvétele ésfenntartása
4. A rend iskoláiban tanulók fejlődésének,pályaválasztásának és továbbtanulásánaksegítése (előadások tartása, tanácsadás, egye-temi tagozatok, alapítványok létesítése stb.)
5. Közreműködés a bencés nevelés hagyo-mányainak, eredményeinek feltárásában ésnépszerűsítésében, a hajdani tanárok és diá-kok életútjának, életművének bemutatásában
6. A bencés hagyományokhoz kapcsolódóemlékek felkutatása; fenntartásuk, karban-tartásuk támogatása
7. Szociális-karitatív tevékenység: idős,beteg, magányos diáktársak anyagi és lelkitámogatásának megszervezése
8. Hitéletünk elmélyítése, szellemi és lelkiegészségünk ápolása.
9. A nemzettudat fejlesztése és ápolása
10. Hozzájárulás a magyar társadalomerkölcsi felemelkedéséhez
…
Hogyan tudunk mindannyian készülnia május 28-i küldöttgyűlésre?
Talán leginkább a fenti pontok átgon-dolásával.
Szent Pál mondja ki a jövőtervezés lel-kületét: „Felejtem, ami mögöttem van, ésnekilendülök annak, ami előttem van!” (Fil3,13–14)!
Így nyílik újra távlat mindannyiunkszámára a BDSZ-ben, azoknak is, akikmár töltöttek be funkciót, és azok számá-ra is, akik ezután fognak betölteni. Alényeg mindenki számára ugyanaz: meg-újuló hűséggel járni küldetésünk útját!
Hortobágyi T. Cirill OSB (Ph’77)
a BDSZ rendi alelnöke
MEGÚJULÓ HŰSÉGGEL II.
SZÖVETSÉGI HÍREK 3
Kedves Diáktársak!
Tájékoztatlak Benneteket, hogy
Pannonhalmán,
a Teleki-teremben
2011. május 28-án 9.00 órától
a Bencés Diákszövetség
Küldöttgyűlése
megtartja
a 2011. évi rendes ülését,
melynek keretében az alábbi
napirendi pontokban születik
döntés:
1. A BDSZ elnökének
megválasztása
2. A BDSZ alelnökének
megválasztása
3. A BDSZ főtitkárának
megválasztása
4. A BDSZ elnökségi tagjainak
megválasztása
5. A BDSZ Ellenőrző Bizott -
ságának megválasztása
6. A BDSZ 2010. évi
beszámolójának és
közhasznúsági je len tésének
elfogadása
Számítunk a küldöttek legutóbb
is tapasztalt elkötelezett részévé-
telére; kérek minden szavazásra
jogosult küldöttet a pontos meg-
jelenésre.
PAX!
Hortobágyi T. Cirill
a BDSZ rendi alelnöke
EGY SZOMORÚAN NEHÉZ ESZTENDŐ MARGÓJÁRAKedves Fiúk! Diáktársak!
A BDSZ 2010. október 22-i küldöttgyű-lésén az el nök által előterjesztett napirendhelyett egy má sik napirendet fogadtak el aküldöttek. Az ellenkórus monoton módona pénzügyi csődről, fizetésképtelenségrőlszólt, túlharsogva az Ellenőrző Bizott sá -gunk jelentését is. Így történt meg az,hogy az új elnökségi ciklus elején a BDSZújraválasztott elnöke nem terjeszthette előa következő időszak céljait és az ahhozkapcsolódó költségvetést.
Szomorú, de egyértelmű kiteljesedése voltez a küldöttgyűlés a tavaly áprilisi tisztújí-tó küldöttgyűlésünk végén érzékelhetőjeleknek: az új elnökségen belül a megvá-lasztott elnököt és az általa képviselt jövő-képet az elnökség egy része nem fogadtael.
Mire a felszín mögött a mély kirajzoló-dott, a küldöttek döntése már megszüle-tett.
Elnökként nem tehettem mást: a küldött-gyűlésen lemondtam tisztségemről, hiszende facto meg vonták tőlem a bizalmat.
Lemondásomat januárban követteNémeth László lemondása, majd egyelutasított napirendű küldöttgyűlés; aFőapát úr lemondásra vonatkozó szemé-lyes kérésének elutasítása a csonka elnök-ség részéről, és a folyamat lezárásaként – arendi alelnökünk által felvállalt, 18 terüle-ti szervezet kérésének megfelelően – azezen elnökség visszahívását napirendretűző küldöttgyűlés összehívása és azelnökség tagjainak egyenkénti, titkos sza-vazással hozott határozattal történő visz-szahívása.
A kialakult helyzetet személyes kudarc-ként is értékelem – így fogalmaztamlemondásomkor. (Ebből persze nemkövetkezik, hogy „személyes okok miattilemondás” volt, ahogy azt az aznapi, leve-lezőlistán megjelent „villámtájékoztatás”interpretálta.) Nem ámíthatom magam:bármilyen sok elismerést, biztatást kapottis a BDSZ, avagy kaptam magam is sze-mélyesen, diákszövetségünk működésébenvoltak problémák. Ezek közül azonban azanyagiak – az elődök takarékosságánakköszönhetően is – a legkisebbek voltak.
A 2009 januári elnökségi ülésen az alábbi-akat mondtam: „Az országos szervezetünkelnökségének elsődleges felelőssége, hogybiztos hátteret adjunk a helyi közösségek-nek; a szervezet törvényes működéséttámadhatatlanul biztosítsuk. Nekünk,tisztségviselőknek is tudatosítanunk kell:felelősek vagyunk a ránk bízott – és vállalt!
– feladatokért, ... az összes egyéb vállalt,
kitűzött feladat ez után következhet.”
Nem szívesen mond ilyet az ember. Mert
tudom, hogy nem ez a BDSZ lényege, és
egyetlen tisztséget vállalt diáktársat sem ez
motivál: az együvétartozásunk, és az ebből
fakadó célok keresése, meg valósítása adja a
tetterőt, kedvet a közösségért való mun-
kálkodásban.
Mégis – ezt akkor ki kellett mondanom,
mert az alapszabályunkban előírtak telje-
sülése nem volt maradéktalan, és a terve-
ink megvalósulásához vezető egyes felada-
tokat folyamatosan toltuk magunk előtt.
Diáktársaim! Ma – amikor köszönetet
mondok a BDSZ területi szervezeti, egye-
temi tagozati vezetőinek, küldötteinek,
amiért minden eddigit felülmúló képvise-
leti aránnyal, – a már előre tudot tan nyo-
masztó napirend ellenére – három alka-
lommal is megjelentek és fegyelmezett
részvételükkel kimutatták: a BDSZ ügye
valóban fontos sokunk számára. Ma azt
mondom Nektek: köszönöm a korábban
elnyert bizalmatokat. Köszönöm, hogy
most, amikor a viszálykodás felütötte fejét,
Ti nem hagytatok magunkra bennünket –
bárhogyan is szavaztatok – de ottmaradta-
tok a BDSZ mellett. Csak így történhe-
tett, hogy a BDSZ hajója nem tört ketté; a
döntések legitimitásához kétség nem fér-
het.
Szolgáljanak tanulságképpen a történtek,
épüljünk belőle.
Amikor tavasszal, búzaszenteléskor a jó
termésért imádkozunk, nem kívánjuk a
rossz időt; amikor gyermekeink jövőjéről,
sorsáról gondolkozunk, a gondok helyett
szivárványutat rajzolnánk lábuk elé.
Ugyanakkor mindnyájan tudjuk, hogy ha
ez így teljesülne, a legnagyobb rossz tör-
ténhetne velük; a viharok, megpróbáltatá-
sok edzenek, erősítenek, azok nélkül még a
kisebb bajok is elemészthetnének bennün-
ket.
Erősödjön hát az elmúlt esztendő tapasz-
talásával a diákszövetségünk. Fiatalok és
idősebbek egyaránt lássátok: vannak fel-
adatok, amelyeket nem lehet megkerülni,
és vannak sokan, akik szívesen nyújtanak
segítő kezet, ha arra szükség van. Köszönet
a fiatal derékhadnak ebben a munkában;
remélhetően a megújulás-újrateremtés
folyamatában is számíthatunk rájuk.
Jó szelet Barátaim a további úthoz!
Bischof Péter
a BDSZ lemondott elnöke
A BDSZ 2011. április 9-i küldöttgyűlé-
sén történt döntések következtében – a
soron következő tisztújításig – a BDSZ
elnökségi testületét Hortobágyi Cirill
rendi alelnök, Kemény Gábor alapít-
ványi elnök, és Bischof Péter korábbi
elnök alkotja. A BDSZ képviseletét
Hor tobágyi Cirill rendi alelnök látja el.
Elérhetősége: Telefon: 96/570-181
E-mail: [email protected]
SZÖVETSÉGI HÍREK PAX ET GAUDIUM
Mi is történt aBDSZ elnökségben?BDSZ elnökségi eseménykrónika:– a BDSZ ügyvezető elnöksége a BDSZ szervezeti
felépítésének átalakításáról dönt. (3/2006.11.11.ü.e. sz. határozat, lásd Hírlevél)
– a BDSZ (egykori) új főtitkára megszervezi és elin-dítja a BDSZ telefonflottát; (az Inest Kht-vel, lásd2006./3. Hírlevél, 2007/1. ….)
– a BDSZ elnöksége 2008. évi munkatervében újrakitűzi a szervezeti struktúra megújítását, célul tűziki az új dokumentációs központ létrehozását, adokumentálható tagnyilvántartás ér de kében elin-dítja az adategyeztetési folyamatot. (lásd2008/1. Hírlevél, Körlevél a tagságnak 2008.áprilisában, elnöki és üe.elnöki aláírással)
– a BDSZ 2008.05.31-i küldöttgyűlése az alapsza-bály átfogó módosítását határozza el és kitűzi azta 2010. évi rendes küldöttgyűlés időpontjára.(lásd Hírlevél 2008/2.)
– 2008 évben megvalósul az adategyeztetés: kétlevélbeni megkeresést követően elértük, hogycímjegyzékünket a diáktársak mintegy fele vissza-jelzéssel erősíti meg; az év végén 1775 diáktárs(adategyeztetőt illetve belépési nyilatkozatot tar-talmazó) címével rendelkezik a BDSZ, a címjegy-zék másik része továbbra is tartalmazott 1412 fős„passzív” bázist. (lásd jubileumi Almanach) Az őelérésükre egy telefonos, harmadik körös megke-resést határozunk el. (lásd Hírlevél 2008/3.)
– az új alapszabály tárgyalását-elemzését célzótiszaújfalui (elnökségi) országjáró 2008. októbe-rében – előterjesztés hiányában – ezt a célkitű-zést nem teljesítheti.
– 2008 végére az ügyv.elnök és az egyesületi titkárközött a viszony megromlik; 2009 elején titkárunkfeláll az asztaltól;
– 2009 év januári elnökségi ülésén a BDSZ elnökeszükségesnek tartja hangsúlyozni: „Az országosszervezetünk elnökségének elsődleges felelőssé-ge, hogy biztos hátteret adjunk a helyi közössé-geknek; a szervezet törvényes működését támad-hatatlanul biztosítsuk. Nekünk, tisztségviselők-nek is tudatosítanunk kell: felelősek vagyunk aránk bízott – és vállalt! – feladatokért, de azért is,hogy megpróbáltunk-e másokat megszólítani,bevonni (szakmai közösséget építeni) – biztosítvaaz ügyek előrehaladását.Az összes egyéb vállalt, kitűzött feladat ez utánkövetkezhet.” (Hírlevél 2009/1.)
4
Kedves Diáktársak!
Amint tapasztalhattátok, újsze-rű megoldást alkalmazunk anyilvántartásunk szerinti tagdíj-befizetés visszajelzésére, arrólvaló tájékoztatásra.
A tagdíjbefizetés számunkranagyon fontos; egyesületi kiad-ványaink költségét, működésiköltségeinket egyrészt erre tud-juk alapozni, de az összeg boltiértékénél az messze többetjelent számunkra: az a tagjaink-tól érkező életjel, - talán biza-lomnyilvánításnak is felfoghat-juk….
Jelzése annak: igen beléptem,tagja vagyok ennek a közösség-nek; jelzése annak: köszönöm,hogy nem feledkeztek megrólam; jelzése annak: továbbra iskapcsolódni kívánok a BDSZ-hez.
Az etikettcimke bal felső sarká-ban három évszámot látsz: azutána következő szám a beérke-zett és lekönyvelt tagdíjat jelenti. (Ha csak évszámot látsz, az azt jelenti, hogy abban az
évben nem érkezett Tőled befizetés.)
Persze mi is tévedhetünk, ezért kérlek, ellenőrizdemlékeid és irataid között ennek helyességét.
A tagdíjbefizetést az érvényes tagdíjrendelet sze-rint kérjük-várjuk.
Csekket viszont minden alkalommal küldünkmindenkinek, a csekken a tagdíj mellett támogat-hatók különféle kezdeményezéseink is.
BDSZ elnöksége
2008: 25002009: 2010: 5000
Kovács Béla dr.BudapestŐrház u. 100.1111
A diákszövetség 4/2007. évi küldöttgyűlési határozata
TAGDÍJ:5.000,- Ft vagy
500,- Ft „regisztrációs tagdíj” évente: – a 25 év alatti,
– ill. 70 év feletti diáktársaink részére), illetve – mindazok számára akik ezt választják.
(A felszentelt papjaink, a rend tagjai, valamint akö zép iskolá sok az alapszabályunk szerint tagdíj-mentességet élveznek.)
A Tagdíj befizethető: sárga csekken (általában a Hír - levéllel küldünk, de külön kérésre is szívesen pos -tázunk), vagy a 10403356-33500155-0000000számlára átutalással, vagy a K&H Bank fiókjaibanközvetlen készpénzbefizetéssel.
A BDSZ számára az a kedvezőbb, ha átutalással,vagy közvetlen készpénzbefizetéssel rendezed.
A tárgyévi tagdíjak befizetési határideje május 31.
Külföldről történő utalás esetén: SWIFT kód: OKHBHUHBIBAN: HU76-1040 3356-3350 0155-0000 0000
Bank neve és címe: K&H Bank Zrt. Győr
Kedvezményezett neve: Bencés Diákszövetség
Közlemény: a BDSZ a végzős diákok számára, a tanév elején adott pólótkiegészítve, 1-1 példány 2011. évi BDSZ naptárt adott át.
A BDSZ elnöksége, a készleterejéig, egyéni kérésre (posta-költség fejében) vállalja a naptárkipostázását.
ÚJ TAGTÁRSAINK:A megküldött belépési nyilatkozataik alapján sze-
retettel köszöntjük a BDSZ újabb tagjait.
Isten hozott Benneteket - hivatalos tagként is - a
Diákszövetség családjában.
Dósa György (Ph 77)
Hajnáczky András (Ph 2004)
Horváth Ottó Boldizsár (Ph 80)
Nagy László (Ph 2008)
Prajda Zoltán (Ph 94)
Schmidt István (Ph 77)
Schauer Gáspár (Ph 69)
Vida László (Ph 57)
Zolván Tamás (Gy 2009)
Elnézését kérjük mindazon
diák társunktól, akik 2010. má -
jusát követően megadott adat-
változását, belépési nyilatkoza-
tát nem tudtuk feldolgozni; az
adatátadások megtörténte után
pótoljuk mulasztásunkat.
Tagnyilvántartási adataitokat,
belépési nyilatkozataitokat a
BDSZ postacímére, vagy
Péter Tamásnak (Gy 2000)
címre küldjétek.
5SZÖVETSÉGI HÍREK
– a titkári feladatkör megújítása, az egyesületi irodai központ felállítá-sa 2009 első felében nem sikerül; az adatnyilvántartás karbantartá-sára, az aktuális feladatok alkalmi ellátására a BDSZ elnöke felkériVeszprémben egy diáktársunk menyét, majd 2009 októbertől PéterTamás (Gy 2000) elfogadja az elnök felkérését a titkári munkakörre. ABDSZ veszprémi egyesületének irodájában kialakul az adminisztráci-ós háttér.
– 2009. novemberi küldöttgyűlésen a BDSZ alapszabályt módosít; az újalapszabály szerint az elnökségnek a továbbiakban nem tagjai a terü-leti szervezetek elnökei, ügyvezető elnök helyett alelnöki posztot hozlétre, ugyanakkor az elnökségi tisztségviselők feladatkörre való jelö-léssel kerülnek megválasztásra. A BDSZ létrehozta a Senatus nevűgrémiumát.
– 2010. márciusi tihanyi elnökségi ülésen felvázolódik a „költségvetésicsőd” rémképe; az elnök 2010. évi költségvetés tervezete nem kerülelfogadásra. A szfvári elnök előterjeszti saját költségvetését. A kérdéslekerül a napirendről, az ügyvezető alelnök a témában új előterjesz-tést kérve távszavazást rendel el. (az eredmény nem ismeretes.)
– a 2009. évi alapszabálymódosítás 2010. március elején kerül a bíró-sághoz benyújtásra.
– 2010. április 17., Bp-Szent Margit Gim ná zium: a BDSZ tisztújító kül-döttgyűlése. Az elnöki posztra három a jelölt: Szalai Béla (ő végül nemkerül fel a jelölőlistára), Németh Szilárd és Bischof Péter. A korábbielnök 17:9 arányú megerősítést kap. Főtit kár a Jelölőbizottság elnökelett. Senatust a küldöttgyűlést – jelölés hiányában – nem választott.Az elnökségi tagok funkció megjelölése nélkül kerültek megválasztás-ra. A küldöttgyűlés végén – váratlan fordulatként – hosszú/kínos vitaalakul ki az elnök és a főtitkár-alelnök páros között az egyszereskönyvvitelre történő áttérés kapcsán. Miután az alelnök személyesvállalásként hozzáteszi, hogy gondoskodik a mérleg május végi kül-döttgyűlésre történő előterjesztéséről, az elnök eláll javaslatától – aküldöttgyűlés az alelnök ill. főtitkár javaslatát erősíti meg.
– a soron következő két elnökségi ülés éles vitákkal telik; a május 12-ielnökségin az alelnök bejelenti, hogy nem lesz meg a mérleg; júniusvégéig az pótolható lesz. Mérleg hiányában júniusban sem kerülhetkitűzésre a küldöttgyűlés.
– 2010. szeptember 18: a főtitkár az alábbi levelet küldi az elnökség-nek:„Kedves Diáktársak! A Bischof Péter Elnök Úr által kezdeményezett, aBencés Diákok Veszprém Megyei Egyesülete közbejöttével aSzövetség részére nyújtott szolgáltatások ellenértékének pénzügyirendezése, valamint a 2010. évi támogatások folyósítása tárgyábanérkezett megkeresés kapcsán a kezdeményező és a szövetségi elnökszemélyazonossága okán, az Alapszabály 10.§-ának 1.pont - jábanbiztosított jogkörömben eljárva a Bencés Diákszövetség elnökségétössze hívom, …”
– az elnök személyes találkozón kéri az alelnököt és a főtitkárt, hogy azelnökségi meghívót – annak stílusa és egyeztetetlensége miatt – von-ják vissza; a kérés eredménytelen.
– az elnök levelet intéz az elnökséghez, kérve a konfliktus „házon belü-li” kezelését; a szeptemberi elnökségi ülésen az elnök és a korábbifőtitkár az anyagiakkal való visszaélés direkt vádjával szembesül.
– az októberi elnökségi ülésen az elnök beterjeszti programját, a 2011.évi költségvetés tervezetét – jelezve, hogy az október 22-re kitűzöttküldöttgyűlésen annak elfogadását és megerősítését bizalmi kérdés-ként fogja föl.
– 2010. okt.22.: küldöttgyűlés Phalmán, az Viator konferenciatermé-
ben. A napirendmódosításra érkezett javaslatot – a pénzügyi kérdé-seknek (a pénzügyi csőd felemlegetésének hatására) elsőbbségetadva – a küldöttek többsége támogatta. A küldöttgyűlés így nem tár-gyalta az elnöki programot; illetve az elnök költségvetése helyett afőtitkár erről szóló előterjesztését fogadta el.
– Az elnök ezt követően – nyilvánvalóvá téve az elnökségen belül kiala-kult ellentétet, és azt személyes kudarcként is értékelve – lemondott.
– A küldöttek jelentős része kérte az elnököt lemondása visszavonásá-ra; majd megfogalmazódott a küldöttgyűlés utolsó határozati javasla-ta: 2011. április végéig a BDSZ teljes tisztújító küldöttgyűlést tartson.
– A 31-ből jelen levő 19 küldött ezt a határozatot 11-4 arányban támo-gatta. Négy küldött (elnökségi tag) – érintettnek mondva magát –nem szavazott. A főtitkár és az alelnök egybehangzó érvelésére azon-ban – miszerint ilyen módon a küldöttgyűlés már nem határozatképes– elfogadta, hogy ez a határozat nem érvényes.
– Az elnök nem vonta vissza lemondását.– A küldöttgyűlésről a levelezőlistán jelentetett meg az alelnök egy
gyors közleményt miszerint a BDSZ elnöke – személyes okokra hivat-kozva – lemondott. A BDSZ karácsonyi Hírlevelében annyi jelent meg,hogy az elnökségi ülések határozatai a honlapról letölthetők.
– a BDSZ elnöksége folytatja tevékenységét: a lemondott elnök javasla-tot tesz a 2011. évi naptár és az Angelus kiadására. Méltatlan vitafolyik a levelezőlistán; végül a Naptár szerkesztésére és nyomdai elő-készítésére – a rentábilis kiadás érdekében december 5-ig húzva amegrendelést – felhatalmazást kap a lemondott elnök; a terjesztést –a kidolgozott bdszkiadvanyok.blog.hu oldal használata helyett – azalelnök szervezi meg. A decemberi Hírlevélben a naptár rendelhetősé-géről nincs hír.
– Januárban – a kialakult viszonyok; ill. a telefonflotta miatti őt értvádak miatt – Németh László is lemond az elnökségi tagságáról.
– január 17-én a rendi alelnök levélben kéri az elnökség választott tag-jait a lemondásra, lehetővé téve a teljes, új tisztújítást; az elnökségnem mond le.
– január 22-én a küldöttgyűlés a kitűzött – szokatlan – helyszínen meg-tartja ülését, de 15-10 arányban elutasítja a BDSZ új elnökének meg-választására vonatkozó napirendet; a rendi alelnök ismételt kérésrenem mond le az elnökség.
– a rendi alelnököt február folyamán a BDSZ 18 szervezete és a küldöt-tek jelentős része arra kéri és írásban meghatalmazza, hívja össze aBDSZ küldöttgyűlését, annak napirendjeként az elnökség visszahívá-sát és az új tisztújítást javasolja.
– a regnáló elnökség a telefonflotta átadására szólítja fel NémethLászlót, aki ezt törvényes meghatalmazás átadásához köti. Kiderül: abírósági nyilvántartásban a 2010. áprilisi tisztújítás nincs benyújtva.
– A küldöttgyűlés kitűzésre kerül és április 9-én, a Szent MargitGimnázium dísztermében ülést tartanak a BDSZ küldöttei, akik min-den korábbit meghaladó arányban jelennek meg. A küldöttek a kitű-zött napirendnek megfelelően meghozzák döntésüket: a BDSZ 2010.április 17-én választott alelnökét, főtitkárát, illetve két elnökségi tag-ját, titkos szavazással, azonnali hatállyal visszahívta.
– A küldöttgyűlés egyúttal felhatalmazta a rendi alelnököt a BDSZ tiszt-újító küldöttgyűlésnek előkészítésére és május 28-ra történő kitűzé-sével.
Bischof Péter – Hortobágyi Cirill – Kemény Gábor
HÍREINK PAX ET GAUDIUM6
Lelki programok
A Bencés Főapátság 2011 nyarára
az alábbi lelki programokat kínálja:
A) Lelkigyakorlat egyházmegyés paptestvéreink számára
Hivatásunk forrásait keressük
Vezeti: dr. Juhász-Laczik Albin bencés atya
(gimnáziumi tanár, diákotthoni nevelő)
Időpont: 2011. június 28 – július 1.
A monasztikus szerzetesség imatapasztalatán ke -
resz tül szeretnénk elmélyülni: a liturgiában, a
zsoltárok imádkozásában, a Szentírás elmélke-
dő olvasásában és a meditáció csendjében, vala-
mint az ezekhez kapcsolódó beszélgetésekben.
További információ:
http://bences.hu/cikk/lelkigyakorlatok.html
B) Spirituális kísérés (1.)
Elmélet és gyakorlat mindenkinek, aki emberekkel
foglalkozik
Vezeti: dr. Palotai Gabriella (pszichiáter) és
Varga Mátyás bencés atya
Időpont: 2011. július 12-15.
Idén nyáron is elindítjuk kurzusunkat, amely a ko -
rábbi években sokak érdeklődését felkeltette.
A „spirituális kísérés” annak a sajátos kommu -
ni kációs folyamatnak az elnevezése, amellyel
nemcsak a lelkivezetés során, hanem a közössé-
gi élet, a család, munkahely különféle helyzete-
iben is találkozhatunk.
Mindkettőhöz részletes információ és jelentkezés:
http://bences.hu/cikk/lelkigyakorlatok.html
E-mail: [email protected]
Postai úton a Főapátság címén:
„Nyári lelkigyakorlat 2011”
Főapáti Hivatal
H-9090 Pannonhalma, Vár 1.
Az a nép, amely nem tud emlékezni,
saját magát temeti el.
(Szőke Gyula kanonok)
Luif Otmár ösztöndíjKedves Diáktársam!
Néhány Győrött élő bencés
öregdiák úgy döntött, hogy
szeretett tanára, Luif Otmár
emléke előtt tisztelegve ösztöndíjat
hoz létre. Úgy gondoljuk, hogy kiváló
bencés tanárunk emlékét meg kell
őriznünk!
Első lépésként 2009-ben a győri
Czuczor Gergely Bencés Gimná zium
sporttelepét neveztük el kedves taná-
runkról, most pedig szeretnénk, ha
mind a pannonhalmi, mind a győri
bencés diákok is tudnák – és soha nem felejtenék – ki is volt Luif Otmár.
Ennek érdekében döntöttünk úgy, hogy létrehozzuk a róla elnevezett ösz-
töndíjat, amelyet minden évben egy-egy győri és pannonhalmi – a bioló-
gia és a földrajz tudományok területén kimagasló képességű – diák kapna
meg.
Az ösztöndíj bencés rendi fővédnöke: Világi, bencés diák fővédnöke:
Horváth Dori Tamás perjel Dr. Kozma Ottó főorvos
Terveink szerint a létrehozott számlaszámra befolyt befizetések éves
kamatát osztanánk ki ösztöndíjként a szaktanárok által javasolt diákoknak.
Tudjuk, hogy a Te számodra is meghatározó egyéniség, tanár és nevelő volt
Otmár atya.
Ezért kérünk, amennyiben anyagi lehetőségeid engedik, támogasd célkitű-
zésünket befizetéseddel. Hisszük, hogy Isten azért adja nekünk a földön az
anyagi javakat, hogy azokat helyesen használjuk fel, s ennek része az is,
hogy segítjük a jövő nemzedékét.
A Luif Otmár ösztöndíj számlaszáma:
12096712-01275545-00100000 / Raiffeisen Bank
Bencés Diáktársi köszöntéssel:
Dr. Krösi Tamás (Ph 73) Péter Tamás (Gy 2000)
alapító elnök alapító titkár
Támogasd
AZ ÖSZTÖNDÍJALAPOT! Továbbra is várjuk a di áktársak hoz-zájárulását a Bencés Diák szö vet ség 10403356-33500155-00000000
számlaszámára.
A közleményben kérjük megjelölni: „Ösztön díj alap támogatása”.
Tájékoztatom a Diáktársakat, hogy a 2011-ben a diákszövetség felha-
talmazásában az ösztöndíjbizottság az alábbi diáktársakat kívánja
díjazni a szokásos Bencés Ösztöndíjjal. Kiváló eredményeik, tanul-
mányi és szociális előmenetelük, közösségekben való aktív részvételük okán
nyer ték el a bencés ösztöndíjat:
BARANYI GERGŐ (Ph 05); TÖRÖK ÁGOSTON (Ph 05) ;
NYŐGÉR ISTVÁN (Ph 04); SZABÓ TIBOR ZSOMBOR (Ph 06)
Gratulálunk!
Ösztöndíjukat a május végi pannonhalmi öregdiák-diáktalálkozón vehetik
át. Sok sikert kívánunk nekik az elkövetkezőben is és reméljük, hogy a továb-
biakban is büszkék lehetünk teljesítményükre, szerepvállalásukra!
Az ösztöndíjbizottság nevében: Kovács Péter (Ph 05)
HÍREK 7
KELÉNYI ISTVÁN KITÜNTETÉSEI
Dr. Kelényi István művé-
szettörténész, (Ph.64) a fel-
sőoktatásban végzett kiváló
munkájának elismeréseként,
a tanév kezdetén a
„Pro Universitate”díj
ezüst fokozatát vehette át.
Március 15-e alkalmából,
Dr. Kelényi István
40 éves újságírói, publicisz-
tikai teljesítményét jutal-
mazták és megkapta a
Petőfi Sándor Sajtószabadság díjat
Madár János laudációja
Kelényi István egy sáros-gondú dunántúli falucskában, aMartonvásár melletti Gyúrón született, 1946-ban. A Pan -non halmi Bencés Gimnáziumban érettségizett. Ennekköszönhetően ötször nem vették fel az egyetemre.Segédmunkásként dolgozott, közben írt, írásai az EgyetemiLapokban jelentek meg. 1970-ben mégis felvették az ELTEBölcsésztudományi Karára, ahol aztán diplomát szerzett.
Számos műfajt művelt: írt könyv-, film- és színházi-, művé-szeti kritikákat, interjúkat, művészi-arcéleket, író-portrékat,gyermekeknek kulturális ismereterjesztő cikkeket és vers-elemzéseket. Babits és Kosztolányi „útmutatásai” alapjándolgozott riporterként is.
A Magyar Rádió munkatársaként húsz évig volt műsorveze-tő, két évtizedig szabadúszó újságíró, író. A rádióban drama-tizált, hangjátékokat írt, zenei vetélkedőket vezetett.
Számára mindig a nagy elődök jelentették a mércét. Ezzel azigénnyel tanított az ELTE-n, és a MÚK Móricz Zsigmondújságíró-iskolájában is.
Szerkesztőként – az ANGELUS című periodikában – azeurópai keresztény és magyar értékek megőrzésére, bemuta-tására irányítja figyelmünket, régi jelmondata: a „Pax etGaudium” =” Békesség és Öröm” bencés szellemiségében.
Kelényi István sokoldalú alkotó: újságíró, rádióriporter,műsorvezető, költő, művészettörténész, irodalomtörténész,sajtótörténész.
Ez a sokszínűség nála mindig egyszerre van jelen. Mégismeghatározó elem ebben a szintézisben az újságírás és azirodalom folytonos egybevetülése.
Újságírói pályájának minden mozzanatát áthatja 1848 már-ciusának hevülete. A MÚK Petőfi Sándor Sajtószabadságdíját e négy évtizedes újságírói pálya elismeréseként veszi átmost.
KOCSI GYÖRGY (Gy73) főiskolai docens diáktársunk
kitüntetése a Nemzeti ünnepen
Nemzeti ünnepünk alkalmából
Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára
Schmitt Pál köztársasági elnök
a közélet és kultúra kiemelkedő képviselőinek,
közöttük diáktársunknak
Kocsi György (Gy 73) plébánosnak,
a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola
prefektusának, főiskolai docens, teológiatanárnak a
Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt
kitüntetést adományozta amelyet
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes,
közigazgatási és igazságügyi miniszter adott át
a Néprajzi Múzeumban 2011. március 15-én.
RICHÁRD ATYA magas rangú kitüntetése
Schmitt Pál köztársasági elnök
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁGI
ÉRDEMRENDközépkereszt polgári tagozata kitüntetést
adományozta
tudományos és közéleti munkássága,
értelmiségnevelő tevékenysége, életútja elismeréseként
DR. KORZENSZKY RICHÁRD OSB,
a Tihanyi Bencés Apátság vezetőjének
Minden létrehozott érték sok tízezres értéktelenség ellen vív győzedelmes
csatát és a szelíd szó, a kritikai szemlélet, az alázat a munkában, a kér-
lelhetetlenség a minőségben csak látszólag folytat egyenlőtlen küzdelmet
az igénytelenséggel, a viszonylagossággal, a kevesebbel való beéréssel -
mondta Schmitt Pál, államfő hétfőn a márc. 15-i ünnepség alkal-
mából a Parlamentben, a Magyar Köztársasági Érdemrend kitünte-
tés átadásán. Ottlik Géza szavait idézve hozzátette - a kitüntetettek
bizonyítják, hogy "a világ mégis különb hely, az emberi élet mégis nagy-
szabásúbb dolog, mint amilyennek emberi ésszel látszik."
G R A T U L Á L U N K !
Beiktatták diáktársunkat, a ciszterci rend apátját ZircenBeiktatták a magyarországi ciszterci szerzetesi közösség apátját;Dékány Árpád Sixtust.Dékány Árpád Sixtus 41 éves, középiskolábaPannonhalmán járt a Bencés Gimnáziumba, ateológiai tanulmányait pedig Rómában a SzentAnzelm Egyetemen és a zirci Szent BernátHittudományi Főiskolán végezte. 1991-benlépett be a ciszterci rendbe. Hitoktató volt aBudai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban, aPécsi Ciszterci Nagy Lajos Gimnáziumban,plébánosként pedig a székesfehérvári CiszterciNagyboldogasszony Plébánián végezte szolgá-latát. 2011 januárjában a magyarországi ciszterci közösség apátjá-vá választották, s szombaton Zircen beiktatták a tisztségébe.
bővebben: http://www.bencesdiak.hu
A tudósításokat írta: Németh István dr.
(Mészáros József felvételén: Kelényi István a Petőfi Sándor
Sajtószabadság kitüntetést veszi át)
PROGRAMOK PAX ET GAUDIUM8
SZENT BENEDEK ZARÁNDOKLAT
Kedves Barátaink, Zarándokok!
Az idén is nagyon készülünk az útra, melybe most elő-
ször a győri rendházat is bevonjuk, hogy a győri ben-
cés közösséggel is találkozzunk. Itt lesz a regisztráció
és a gyakorlati ismeretek átadása. Pannonhalmára vonattal
utazunk másnap délelőtt. Pannonhalmán kezdjük el kibontani
az idei év témáját. Pannonhalmáról indulva, Bakonybélen
keresztül, öt nap alatt tesszük meg utunkat Tihanyba. Zarán -
doklatunkat a közös gyökerek keresése és a testvéri kapcsolat
ihleti. A bencés szerzetesrend alapítójának, Szent Benedeknek
az ünnepére érkezünk a Tihanyi Apátságba és ott résztveszünk
az ünnepi szentmisén. Ez az út összesen 115 km, de minden
évben hosszabbítunk rajta egy keveset eltévedéseinkkel, ám ez
így jó, ettől érdekes és minden évben másmilyenné alakul ezál-
tal az utunk!
A korábbi években megtapasztaltuk, hogy a zarándoklat alatt,
az Istennek felajánlott életidőnkért, személyre szabott ajándé-
kokat kapunk, amely az iránta növekvő hálában, és Isten -
szeretetben nyilvánul meg leginkább számunkra, de sok lelki
élmény is keletkezik az út során. A zarándoklat szervezői év -
köz ben többször találkoztunk és hordoztuk magunkban, a
közös utat. Az idei évben a család lesz a zarándoklat témája.
Zarándokútunkat különösképpen családjainkért ajánljuk fel.
Az elmélkedésünket segítő evangélium a János evangélium 4.
fejezetének 1-30 versei, Jézusnak a szamáriai asszonnyal való
találkozása Jákob kútjánál.
Hoztunk olyan döntést is, amely mindannyiunk sikeres és tel-
jes értékű zarándoklatához járulhat hozzá. Kérlek, olvasd el a
zarándoklat reguláját! Nem lesz mobiltelefon használat az út
során. A kisbuszon, amely csomagjainkat szállítja, lesz műkö-
dő telefon, amelyen indokolt esetben lehet üzenetet hagyni
(ennek száma: +36/30/20-36-415). A szülők megnyugtatására:
gyermekük jó helyen lesz, nem lesz semmi probléma, vigyá-
zunk egymásra! Ez a (telefon) kapcsolat nélküli 6 nap, szerin-
tünk elmélyítheti a családtagok egymásra való figyelését, sze-
retetét és a résztvevőket befogadóbbá teszi zarándoklatunkra.
Az úton egymást szolgáljuk és egymás segítségével haladunk
belső útjainkon.
Tehát, találkozás: július 5-én, 14 órakor (ebéd után) a Győri
Rendház bejáratánál.
Menetrend:
• 0. nap: július 5. Találkozás és regisztráció Győrben
• 1. nap: július 6. Győr-Pannonhalma vonattal
• 2. nap: július 7. Pannonhalma-Bakonyszentlászló 25 km
• 3. nap: július 8. Bakonyszentlászló-Bakonybél 20 km
• 4. nap: július 9. Bakonybél-Veszprém 27 km
• 5. nap: július 10. Veszprém-Tótvázsony 24 km
• 6. nap: július 11. Tótvázsony-Tihany 18 km
Költségek:
keresőknek: 12.000.- / diákoknak: 9.000.- , amely tartalmazza
a napi háromszori étkezést, meleg vacsorával, a mikrobusz
kíséretet, imafüzetet és a zarándoklat pólóját. Csomagjainkat a
mikrobusz szállítja.
Kik megyünk?
Mai és egykori bencés diákok, hittanosok (5. osztálytól), csa-
ládok, testvérek, barátok, evangélikus, református és katolikus
hívők, fiatalok és szép korúak.
Mire lesz szükségünk?
Ruhanemű, rövid- és hosszú nadrág, hálózsák és polifoam
(névvel ellátva), pizsama és tisztálkodási eszközök, törölköző
(ezt kisbusz viszi az út során a többi holmival együtt). Továbbá
egy hátizsák, benne: esőkabát, napszúrás ellen sapka, kullancs
riasztó, papírzsebkendő, körömvirágkrém, naptej, kulacs, pohár
(fontos, mert nem szennyezzük a környezetünk!), kés, (prakti-
kus egy konyharuhába beletekerni a konyhai felszerelést) édes-
ség, szőlőcukor, elemlámpa (akik sátoroznak).
Személyes holmi:
Személyi igazolvány, Diákigazolvány, Tb.-kártya, zsebpénz,
gyógyszer, sebtapasz.
AMIT NEM HOZUNK MAGUNKKAL:
Hang- és egyéb technikai eszközök (Telefon, MP3- és CD
lejátszó, rádió stb.)
Imádságok
Az út során ismerkedünk a bencés zsolozsmákkal és liturgiá-
val. Három napszakban mondunk közös imaórát: Reggeli
dicséret (laudes) napközi zsolozsma, esti dicséret (vesperás).
De tartjuk a már jól bevált 1 órás szent csendet, minden nap,
az út adott szakaszán.
Mikor érkezünk haza?
Július 12-én délben lehet értünk jönni a szülőknek, barátok-
nak. Menetrendszerinti buszjárattal is hazajuthatunk, ebben az
esetben pénz és diákigazolvány szükséges.
Jelentkezés:
http://www.szentbenedekzarandoklat.hu/jelentkezes/
Jelentkezési határidő 2011. május 31.
Levél nekünk: [email protected]
ZARÁNDOKLATOK
Wildner Dénes fotója
PROGRAMOK 9„Sancta Maria, Mater Dei ora pro nobis!”
MÁRIA
ZARÁNDOKLAT 2011 SÜMEG, SZEPTEMBER 17-18.
Kedves Barátaim !
Ez év szeptemberének harmadik hétvégéjén hívunk és
várunk benneteket – régi és új zarándokokat – Sümegre,
ahol Barsi Balázs (OFM) atya vendégei leszünk.
Szombaton a délelőtti órákban 10-11 óra között várjuk az
érkezőket.
ZARÁNDOKLAT PROGRAMJA09.17. szombat11-11:30 óra Beszélgetés Balázs atyával, elmélkedés,
ismerkedés Sümeggel, mint zarándokhellyel
13-14 óra ebéd
14-18 óra kirándulás Sümegcsehibe,
(gyalogosan vagy autókkal),
kápolna megtekintése,
Udvardi Erzsébet festményeivel keresztút
18:30 óra vecsernye Sümegen a kegytemplomban
19:30 óra vacsora, borozgatás
09. 18. vasárnap8 óra reggeli
10 óra közös, búcsúi szentmise a kegytemplomban
12 óra ebéd, utána hazautazás.
A szombat esti vwendéglátásról Dr. Varga Ottó
(Ph 69) gondoskodik.
Minden régi és új zarándoktársunkat szeretettel várunk a
tartalmas hétvégére.
A jelentkezést 2011. augusztus 31-ig várom az alábbi
címre:
Dr. Jobbágy Lajos,
6000 Kecskemét, Csányi u. 1-3. II/205,
e-mail cím: [email protected]
Tel: 30/9552-246
Bencés Diákszövetség
Országos TalálkozóPannonhalma, 2011. május 28.
9.00-tól Küldöttgyűlés
11.00-kor Ünnepi szentmise
Főcelebráns, igét hirdet: Asztrik főapát úr
A szentmisét követően
• „Kortárs Építészet Pannonhalmán” c. időszaki kiállításunk
megtekintése a könyvtárban
• sör-virsli ebéd a gimnázium árkádjai alatt
14.00 Baráti találkozó a tornateremben
15.30 kiállítás megnyitó a VIATOR Étteremben
Győri találkozóGyőr, 2011. május 21.
10.00 Szentmise-főcelebráns Gyri Imre (Gy 61)
Szent László-díjas székesegyházi kanonok
11.15 dísztermi ünnepség, Himnusz
11.20 Köszöntő Molnár Zsolt (Gy 85) BDGYE elnök
11.25 A Collegium Musicum Jaurinense
gimnáziumi énekkar műsora
11.30 Ünnepi beszéd Kerényi Imre (Gy 61)
színházi rendező
11.55 Emlékérmek átadása a 70 éve érettségizetteknek
Horváth Dori Tamás
12.05 Gimnáziumunk élete napjainkban
Horváth Dori Tamás
12.15 Győri Bencés Diákokért díj átadása
12.20 Szózat
Péter Tamás (Gy 2000), BDGYE titkár
INTERJÚ PAX ET GAUDIUM10
„Ír származású, de magyar szívű ember vagyok”
beszélgetés Matthew Leavy apáttal,a New Hampshire-beli Szent Anzelm Apátság elöljárójával
ANew York Bronx városrészben született Matthew Leavy 1968-ban tett
szerzetesi fogadalmat a magyar bencések alapította Woodside-i Perjelségben,
Kalifor niában. Novíciusként kezdett magyarul tanulni, Magyarorszá gon elő-
ször 1973-ban járt. E látogatása során egyszerre tapasztalta meg a Pannonhalmi
Főapátság vendégszeretetét és az akkori rendőrség napi jelentkezési kötelezettséget
megkövetelő zaklatását. Fiatalon, 35 évesen választották az 1889-ben alapított Szent
Anzelm Apátság negyedik apátjává. Ph.D. fokozattal és komoly egyetemi oktatói
tapasztalattal rendelkezik. Számos elfoglaltsága mellett is szenvedélye maradt a
magyar nyelv, nem múlik el nap, hogy valamit ne olvasna magyarul. Az elmúlt év utol-
só hónapjait Magyarországon töltötte, a budapesti tanulmányi házban és
Pannonhalmán. Az egyik legemlékezetesebb élménye Szent Miklós napjához kapcso-
lódik. Ő öltözött be Mikulásnak és osztotta a krampusznak maszkírozott Cirill atyá-
val együtt az ajándékokat a tanárok gyermekeinek. Majd fent a Hegyen a diákság
hagyományos Mikulás-műsorát élvezte, hiszen nemcsak humorérzéke, hanem magyar
nyelvtudása is kiváló. Apát urat az Egyesült Államok keleti partjáról Kaliforniába, a
woodside-i bencés közösségbe szólították hivatalos ügyei 2011 elején. Az itt műkö-
dő Magyar Katolikus Misszióban ő mutatta be a szentmisét az évközi idő első vasár-
napján, majd adott interjút a Bencés Diákszövetség Hírlevelének, természetesen
magyarul.
BDSZ: – Mi Apát Úr jelmondata?
Máté apát: – Deus providebit. Isten gondoskodik.
BDSZ: – Ez a mondat a Teremtés könyvében, Ábrahám áldozatánál szerepel. Miért erre
esett a választás?
Máté apát: – Egész életemben úgy tapasztaltam, hogy Isten valóban gondoskodik.
Számos helyen éltem, Bronxban, Minne sotában, Kaliforniában, majd 35 évesen kerül-
tem a New Hamp shire állambeli Manchesterben található Szent Anzelm Apátság
számomra szinte ismeretlen közösségének az élére. E feladattól féltem. „Mit csinál-
jak?”, kérdeztem magamtól, majd Ábrahámhoz hasonlóan találtam meg a választ:
„Isten gondoskodik”.
BDSZ: – Miképpen csöppent bele a magyar közösségbe?
Máté apát: – Minnesotában a Szent János Egyetem, a mi kis bencés egyetemünk hall-
gatója voltam, de akkor még nem gondolkodtam azon, hogy pap legyek. Hivatásomat később kaptam, fontolgattam, hogy belé-
pek a Rendbe. A végleges döntés meghozatalában nagy szerepe volt Németh Maurusnak, akivel akkoriban ismerkedtem
meg. Ő hívott Woodside-ba, mondván, nagy szükségük van amerikai hivatásokra. 1968-ban sok magyar volt Woodside-ban,
Jávor Egon volt a perjel és Hites Kristóf pedig a gimnázium igazgatója. Közöttük maradtam. Magyarországra 1973-ban
látogattam először, voltam Pannonhalmán és Maurus atya szülőfalujában, a Zala megyei Hahóton. Pannonhalmán Asztrik,
Domonkos és Tamás voltak az „osztálytársaim”.
Később többször visszatértem Magyarországra, például 1988-ban egy római apáti kongresszust követően, de akkor még nem
beszéltem jól, törtem a magyart. Mélyebb, lelki beszélgetéseknél ez komoly frusztrációt okozott, így meg kellett tanulnom a
nyelvet.
Woodside-ban könnyen tudtam gyakorolni, ráadásul Horváth Piusz atya jó nyelvész és tudott oktatni. De apátként
Manchesterben nem tudtam gyakorolni, mert nem volt a környezetemben magyar, így leveleztem. Egy alkalommal valahol
várakoznom kellett és a falra kitett diplomák szövegét olvasgattam. Egyszer csak Pázmány Péter nevén akad meg a szemem.
De hiszen ő magyar! És valóban, a diploma Tiburtius Klein nevére volt kiállítva, vagyis Klein Joel rabbiéra. Amikor találkoz-
tam vele, rákérdeztem, vajon magyar-e, amire azt válaszolta: „Persze, hogy az vagyok!” Elmondtam neki a problémámat, amire
INTERJÚ 11
felajánlotta, hogy oktatni fog. Jó tanár volt, de nagyon szigorú.
„Máté, ez így nem kóser! Nem jó a szórend.” „A magyarban szabad a
szórend.” – mondtam neki vissza egy korábbi leckét. „De nem itt!”
Klein úr feleségével Holokauszt-túlélő, 73 családtagját vesztette el,
majd Győrben lett rabbi, végül a forradalom idején menekült el
családjával együtt.
Ha beszélgetni nincs is mindig alkalmam, de mindennap próbálok
legalább egy keveset magyarul olvasni. Ír származású, de magyar
szívű ember vagyok, teljesen otthon vagyok Magyarországon.
BDSZ: – Apát úr, szólna pár szót az itt élt magyar atyákról?
Máté apát: – Amikor 1968-ban beléptem a Rendbe, 8-9 magyar
szerzetes volt és 8 amerikai. Sokan azonban közülük elmentek,
amire nem igazán volt megoldás. A gimnázium ugyanakkor
nagyon sikeres lett. Nagyon fontos továbbá a magyar közösség,
hiszen ez a hely a San Franciscó-i öbölkörnyék magyarságának az
egyik központja és szeretnénk, ha ez így maradna. Piusz és
Maurus atyák fontos szolgálatot látnak el, de jó lenne, ha segítsé-
get kapnának ehhez, legalább évente pár hónapra, mondjuk a nyár-
ra. Ezzel kapcsolatban biztató megbeszéléseket folytattam
Magyarországon.
BDSZ: – Mekkora a bencés közösség Manchesterben?
Máté apát: – 25 szerzetes, az egyetemen van 2.000 hallgatónk,
ebből 1.800 internátus.
BDSZ: – Ez magyarországi viszonylatban hatalmas számnak számít,
és még ott van az Atya által kis bencés egyetemnek nevezett Szent János
másik kétezer hallgatója. Milyen a Szent Anzelmben az öregdiák,
alumnus élet?
Máté apát: – A Szent Anzelmet 1889-ben alapították, ami európai
értelemben nem számít hosszú történelmi múltnak, de itt
Amerikában nagyon réginek minősül. Jelenleg a diákszövetség
mintegy húszezer taggal működik, jelentős szervezet. Ez a mi
„bencés maffiánk”.
* * *
A beszélgetést követően a
monostorból Máté apát
úrral lesétáltunk, hogy elkö-
szönjek Maurus atyától, aki
a konyhában palacsintát
sütött egy aznap esti vacso-
rára. Az apát úr ennek kap-
csán egy történetet még
megosztott:
– Manchesterben igyek-
szem legalább heti egyszer
magyar ételt főzni, amit a
közösség is értékel. Egy
alkalommal megkérdezte az
egyik rendtársam, hogy
mikor lesz „csincsilla”.
Persze kiderült, hogy a test-
vér a palacsinta után érdek-
lődött, csak nem tudta jól
kimondani a magyar szót.
VizitációBefejeződött a kánoni vizitáció
a Magyar Bencés Kongregációban
Február 7. és 18. között kánoni vizitációra került sor a
Bencés Kongregáció magyarországi részében. A vizi-
tációt lezáró konventgyűlést február 18-án, pénteken
tartották a Pannonhalmi Főapátságban.
A vizitáció során Richard Yeo angol prézes apát és
Philippe Vanderheyden chevetogne-i apát két
alkalommal találkozott a teljes közösséggel, tanácsko-
zott a főapáti tanáccsal és a főapáttal, s végiglátogatta
a Magyar Bencés Kongregáció házait: Pannonhalmát,
Győrt, Tihanyt, Bakonybélt és a budapesti
Tanulmányi Házat.
A vizitátorok a lezáró konventgyűlés alkalmával a tel-
jes közösség előtt elmondták tapasztalatukat, javasla-
taikat és buzdításukat. Richard apát Timothy
Radcliffe egykori domonkos generális szavait idéz-
ve a következőképp foglalta össze a magyar bencés
közösség küldetését: „A ti monostoraitok nem azáltal
tárják fel Istent a világ számára, hogy mit tesztek, vagy
mit mondtok, hanem talán azáltal, hogy a monasztikus
élet középpontjában van egy tér, egy űr, amelyben Isten
megmutatja magát számunkra. Szent Benedek Regulája
egy olyan üres térhez segíthet benneteket életetekben, ame-
lyet Isten betölthet; amelyben ő maga láthatóvá válik”.
A Magyar Bencés Kongregációhoz tartozó brazíliai
Szent Gellért apátság (Sao Paulo) vizitációját Várszegi
Asztrik főapát végzi 2011 nyarán.
Magyar Bencés Kongregáció/Magyar Kurír
PAX ET GAUDIUMINTERJÚ
A Magyar Köztársaság elnöke EberhardBorghoff tanár úrnak, a MeschedeiBencés Gimnázium tanulmányi igazgató-jának, a Meschede-Pannonhalma bencésgimnáziumok közti 30 éves partneri kap-csolat legfontosabb előmozdítójának aMagyar Köztársasági Arany Érdemke-reszt kitüntetést adományozta. Az átadás-ra május 6-án került sor.
A kitüntetést dr.Völner Pál ( Ph 81) állam-titkár úr adta át.
A felköszöntést dr. Korzenszky Richárdatya, ( magyar részről a partnerkapcsolatelindítója) tihanyi perjel tartotta. A beszá-molót a pannonhalmi gimnázium honlap-ján nézhetitek meg:http://phbences.hu/hu/eberhard
Előttünk ül egy szürkés hajú úr, összetéveszthetetlen mosollyal azarcán. Nekünk ő „Ebi“, a Pannonhal-Ma/BDSZ-Hírlevél kedvesolvasóinak Eberhard Borghoff. – (Nagy)Apa, tanár, a cserekapcsolatért felelős személy, barát, poli-tikus, és nem utolsó sorban pótpapa. Hogy tudod mindezt a szemé-lyiségedben egyesíteni?
– 1949-ben születtem a családom harmadik gyermekeként.Jelen leg feleségemmel, Ingeborggal Meschedében élünk, kétlá nyunk született, Kerstin és Anne. Iskoláimat Meschedébenvégeztem. A bencésekkel már korán kapcsolatba kerültem,hisz Meschedében az ő gimnáziumukban érettségiztem 1967-ben. A továbbtanulásomra is hatással voltak, hisz a föld-rajz szak mellett latint és teológiát is végeztem az egyetemen,Bonnban. 1976-ban kerültem vissza egykori alma materembe, ekkorföld rajzot és katolikus hittant tanítottam. Kezdettől fogva –szinte megszakítás nélkül – osztályfőnök is vagyok. 1977-től1990-ig vezettem az iskola zenekarait, valamint szerkesztőjevoltam iskolánk évkönyvének is. 1981-től mind a mai napigkoordinátora vagyok a pannonhalmi és a meschedei gimnázi-umok közti kapcsolatnak. 2004-től az iskola vezetésében isrésztveszek.
Iskolán kívüli életemből kiemelném, hogy 1984-től megszakí-tás nélkül tagja vagyok Meschede város képviselőtestületének.Ezen kívül sok civil kezdeményezésben veszek részt.
Mindezek azt eredményezték, hogy a csalá-domnak sokszor le kellett mondani rólam,de mindig kitartóan támogattak a különbö-ző elfoglaltságaimban. Családom lassan már40 magyar cserediákkal bővült. Bizonyosértelemben már a családom részét alkotják.Testvérek és fiak lettek. És ez a Borghoffcsaláddal való szoros kapcsolat sok mindentlehetővé tett. Így ritkán volt rossz lelkiisme-retem, ha épp Magyarországra tartottam,vagy magyar fiatalokkal fedeztük felNémetországot vagy Európát.
– Testvériskola-kapcsolat. Biztosan fel tudodsorolni a vendégdiákok és számos magyar bará-tod nevét, akikkel a partnerintézményi keretekközött kapcsolatba kerültél. Hogy nézett ki ez a
kezdetek kezdetén? Mi változott és fejlődött időközben?
– Az iskolai partnerség már a kezdetek kezdetétől – tehát1981-től – azt jelentette nekem, hogy a magyar diákok isMeschedébe utazhatnak. Ilyesféle partnerkapcsolat szervezéseugyanis a kommunista időkben egyáltalán nem volt olyan egy-szerű. Néha saját magamtól kérdezem, honnan vettem bátor-ságot, hogy állami törvényeket tudatosan szegjek meg és ezzel„teljes rizikót” vegyek a vállamra. Mivel akkoriban muszáj voltmindenkinek számolnia azzal, hogy elkapják, és esetlegesenbörtönbe kell mennie. Mindezeken túl, amiket ebben a 30évben átéltem – végtére is minden jól alakult (!!) – , szilárdmeggyőződésem, hogy a szerető Isten máig mindig szolidárispartnere és védelmezője volt ennek a testvériskolai kapcsolat-nak és a mai napig az.
Természetesen ismerem mind a 40 vendégdiák nevét, akikegy-egy évet Meschedében töltöttek, de természetesen azokétis, akik gyakornokként voltak nálunk. A kezdetek szerényekvoltak; sokat improvizáltunk, materiális vagyonunk nem volt,amit osztogathattunk volna. De természetesen nem csak aneveket ismerem, hanem az „irodai beszélgetéseink” által voltlehetőségünk egymás kölcsönös gazdagítására és a továbbfej-lődésre. Nevetés és sírás néha szorosan egymás mellett voltak!Ugyanúgy, mint egy családban!
– Meschede – Melk – Wien Südbahnhof – Hegyeshalom – Pannon -halma. Diákjaid mellett ülve a „Bullival” léptétek át először ahatárt anélkül, hogy ellenőriztek volna titeket. Mi jut eszedbe most– a milliónyi élmény mellett – amik számodra különleges jelentő-séggel bírnak?
– A következők jutnak eszembe a kérdéssel kapcsolatban: Mára 90-es évek elején, közvetlenül az úgynevezett rendszerváltásután teljesen optimistán mondtam Richárd atyának, a testvér-iskolai kapcsolat társalapítójának, hogy Magyarország legké-sőbb 10 év múlva az Európai Unió tagja lesz és ezzel a határ-ellenőrzések meg fognak szűnni. Richárd atya kezdetben elég-gé szkeptikus volt a tekintetben, hogy ez a „vízió” valamikor isrealitássá lehet. 2004. májusában azonban elérkezett az idő: azösztöneim végre egyszer nem hagytak cserben és ezáltal élvez-hettem immáron szabályosan a „szabad átutazást” a Nickels -dorf/ Hegyeshalom határellenőrző ponton anélkül, hogy meg-állítottak volna! A szabadság nagyszerű érzése volt ez!!
– Hogyan működik a kapcsolat Pannonhalma és Meschede között?Mi változott az idők folyamán?
Interjú Eberhard Borghoff-fal12
INTERJÚ
– A Pannonhalma és Meschede közöttfennálló kapcsolat évek óta kiválóan mű -ködik! Az évi rendszeres diákcsereprogra-mok probléma nélkül zajlanak, ami hozzá-járul sok barátság-kötéshez is. Fontos,hogy mindkét oldalon szilárd „oszlopok”vannak, akik a szálakat kezükben tartják ésúgymond a „motort” képezik. Amit én 30éve Meschedében csinálok, azt Pannon -halmán a 90-es évek óta Elréd atya inté-zi szívvel lélekkel. Fontos támasza voltebben Simon Éva tanárnő. Időközbenegyre inkább Konrád atya és má sok is csat-lakoznak hozzájuk. A meschedei oldalonmindig is sok kollegina és kolléga segített.Mostanában kell elkezdenem azzal is fog-lalkozni, hogy néhány éven belül a fő fele-lősség itt is fiatalabb kezekbe kerüljön,amivel a partnerkapcsolat olyan élő marad-hat, mint amilyen most. A testvériskolaikapcsolat igazi alapja azonban azáltal kép-ződik, hogy a magyar vendégdiákok egy-egy évet iskolánkban tanulnak. E projekt-nek feltétlenül muszáj továbbélnie mint egy„bázisprojektként”. Ennek kapcsán kérekszeretettel minden egykori diákot, hogy eprojektet ezentúl is fi nan szí roz ni szíves-kedjenek, lehetőség szerint pénzügyileg is.
– Milyen kapcsolatod fűz a magyar barátaid-hoz?
– Erre a kérdésre egy rövid választ adnék:„szeretlek” mindnyájatokat! Közületekmin denki a maga módján a szívemheznőtt. Egy év alatt Meschedében mindnyá-jan családtaggá, mi több fiúnkká letteteknálunk! És kinek van 40 fia 18 év alatt?Nagyon kedvelem természetesen a magyarkolleginákat és kollégákat és mindenkit,akit az apátságunkban és apátságunk általismerhettem meg. Nem keveset – többekközött a vendégszeretetet – tőletek vettemát és a magamévá fogadtam. Köszönet sokmindenért!
– Hogy látod a partneriskoláik közötti kap-csolat jövőjét?
– A jövőre nézve az alapok be vannakbetonozva, ami a financiális oldalt illeti.Azon ban a személyi fejlődés tekintetében– azt hiszem – több kezdeményezésnekkellene jönnie a fiatal pannonhalmi testvé-rek részéről, mivel a nyugdíjazásommalMe sche dében, ami legkésőbb 3 év múlvalesz, váltás fog bekövetkezni. Nem vagyokbenne biztos, hogy az utódom ezt a test-vériskolai kapcsolatot ilyen intenzívenfogja továbbgondozni. Mindenképpen to -vább fog működni, úgy gondolom, csak a„hogyan” lesz újra definiálva. Pannon hal -mával mindenesetre, akkor is, ha nyugdíj-ba megyek, mindig szoros kapcsolatomlesz. Pannonhalma nagy és szeretetreméltórésze lett az életemnek és az is fog mindigmaradni.
Adósságcsökkentő AlapInterjú Rédly Elemér (Ph 53) plébánossal
Egymillió forintot ajánlott fel a külföldi államadósság törleszté-sére Rédly Elemér (Ph 53). A katolikus pap múlt szombatonvette át a Parma fidei - A hit pajzsa és a Hazámért - hitemért díjakat.– Mióta készült arra, hogy pénzt ajánljon fel az államadósság törlesztésére?
– Amikor a miniszterelnök arról beszélt, hogy legnagyobb bajunk az államadósság, egyellenzéki újság internetes honlapján ironikus megjegyzést olvastam, hogy márpedig mi nemvagyunk hajlandók fizetni. Én pedig úgy gondolom, ez nem a kormány magánügye, hanemmindannyiunk közös terhe.– Bankszámla nyitását kezdeményezi, melyre mások is utalhatnak pénzt. Ki fogja megnyitni a
számlát?
– Annak kell megnyitnia, aki rendelkezni fog a pénzről, tehát a kormány illetékes szervé-nek - én csak felajánlottam az összeget a díjátadáson. Az ott beszédet mondó Hende Csabahonvédelmi minisztert kértem, hogy segítsen, és ő erre ígéretet is tett.– A hit pajzsa díj nem jár pénzzel. Honnan van egymillió forintja?
Plébános vagyok, főiskolai tanár, a hittanári szak szakigazgatója, emellett nyugdíjat kapok.Igyekszem szerényen élni. A többletjövedelmemet eddig is jótékony célra fordítottam, pél-dául templomépítésekre, de előfordult, hogy segítettem valakinek kiváltani a lakáshitelét.– Valóban lehet remélni, hogy többen csatlakoznak?
– Ez nem csak remény. Már az ünnepségen Bőzsöny Ferenc, aki az eseményen konferált,bejelentette, hogy csatlakozik a mozgalomhoz. Emellett számtalan levelet, e-mailt kaptamemberektől, hogy segíteni szeretnének.– A gesztussal azt jelezte, hogy nem a mostani kormányt hibáztatja az adósságteher miatt.
– Nincs józan ember, aki azt hiszi, hogy ez a kormány gyűjtötte össze az adósságot. AmikorMedgyessy Péter 2002-ben kormányfő lett, kijelentette, hogy Magyarország gazdaságátrendben vette át. A Gyurcsány-kormány nem azzal adta át a hatalmat, hogy előreléptekvolna. Az előző ciklusban nagyon megnőtt az adósságunk. Ez a pénz valahova elment, s hatermelő beruházásokba fektették volna, nem itt tartanánk.– Miért a díj átadására időzítette a felajánlást?
– Össze akartam kapcsolni a két dolgot, éppen azért, mert az Úristentől nagyon sokat kap-tam, s úgy éreztem, viszonoznom kell. A díjátadón idéztem Petőfi Sándortól a Nemzetidalt: „Sehonnai bitang ember, / Ki most, ha kell, halni nem mer, / Kinek drágább rongy élete, /
Mint a haza becsülete." Én finomabban fogalmazok: önző, hazafinak nem mondható emberaz, aksinek a jóléte fontosabb, mint a haza jövője.– Sokat kapott - mondja, miközben az előző rendszerben meghurcolták. A díjat a kommunizmus
áldozatainak emléknapján vehette át.
– Két év két hónap börtönben 1961-1963-ban. Az indoklás szerint azért kaptam a díjat,amit elszenvedtem, illetve az életművemért. Nem voltunk hajlandók tapsolni a Kádár-rezsimnek. Tiltakoztunk, hogy a papi szemináriumból többeket eltávolítottak, és az ő szá-mukra teológiai képzést nyújtottunk.– Átélt már igazságtalan rendszereket. Mi a közös tanulságuk?
– A marxista társadalmi elképzelés igazságosnak tűnhet, de az élet megmutatta, hogy olyangyarló emberekkel, amilyenek mi vagyunk, nem valósítható meg. A kapitalizmus működik,de sok embert megnyomorít. A megoldás az, amit 2000 év óta a kereszténység hirdet.Tanítványaim életéből is látom: amelyik családban önzetlenség van, ott a család tagjai, mégha szerényen is, de boldogan élnek. Ahol önzés van, akármilyen nagy a jólét, felbomlik acsalád. Vagyis nem a jólét tesz boldoggá, hanem az önzetlen áldozatot vállaló szeretet.
Az alap könyvvezetésére, beszámolójának elkészítésére és gazdálkodására vonatkozóan az alapítványokra előírt rendelkezéseket kell alkalmazni.
Az alap számlaszámai: a belföldön indított utalás esetében 11707000-22222222, a külföldön indított utalás
esetében HU62 11707000-22222222-00000000, SWIFT kód: OTPVHUHB.Az alap bevételei kizárólag az államadósság csökkentésére használhatók fel, amely aNyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap eszközeinek felhasználásával megegyező
módon történik. Ennek érdekében az alap bevételeit – a bevétel megérkezését követő 3napon belül – át kell utalni a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap javára.
Rédly Elemér1934-ben született Budapesten. 1953-ban érettségizett Pannonhalmán. 1958-ban pappá szentelték. 1961-ben koncepciós perben elítélték. 1988 óta tanít a Győri HittudományiFőiskolán. Papi szolgálatot teljesített Gyömörén, Csornán, Győrben, Vértesszőlősön. Volt sopronivárosplébános, a Papnevelő Intézet rektora. 2002 óta Győr-Szabadhegy plébánosa.
13
PROGRAMOK PAX ET GAUDIUM
A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL
555. ÉVFORDULÓJA
Július 22. Péntek – „Nándorfehérvár555” emléknap
A Nádasdy Történelmi Fesztivál első napja emlék-
nap: nem kisebb eseményre emlékezünk ezen a
napon, mint Hunyadi János és várvédői hősies
helytállására Nán dor fehérvár falain, ahol is meg-
állították a ránk, és Euró pára törő Oszmán
Birodalom előrenyomulását.
Mintegy hetven év haladékot kapott ezzel az
ország.
Azóta – azaz 1456. július 22-e óta – harangzúgás
jelzi minden délben ennek az eseménynek a fon-
tosságát.
Az emléknaphoz kötődő programok:
11:00 Mise/Istentisztelet a várvédő hősök emlékezetére
– díszőrséget ad a Nádasdy Bandérium és a Crux
Alba hagyományőrző egyesület
12:00 Déli harangzúgás
18:00 Fekete seregek szemléje – Crux Alba bemutatója
22:00 „Toronyfestés” meglepetés-látványosság
A Fesztivál egyéb pénteki programjai 13:00 órakor
kezdődnek.
A nap folyamán a hagyományőrző csapatok folya-
matosan érkeznek és telepszenek le a várban és a
várparkban.
Részletes program: http://www.nadasdyfesztival.hu/
A déli harangszó az 1456. július 22-ei nándorfehérvári győzelem emlékét idézi.
Igen is, meg nem is, de aki elolvassa Szűcs Jenő írását az 1981/04-es Históriában, képbe kerül. Szűcs munkájában ugyanis rámu-tat: a déli harangozást elrendelő bullát a valóságban több mint három héttel a győzelem előtt hirdette ki a Szent Péter baziliká-ban III. Callixtus pápa, de maga a győzelem később korrigálta a harangszó jelentését és értelmezését.
A török veszélyt igazi szenvedéllyel átérző idős pápa beavatása után ünnepélyes esküt tett Konstantinápoly visszafoglalására.Toborzó- és lelkesítő kampánya azonban nem járt sikerrel; 1456 késő tavaszára világossá vált, hogy nem lesz százezres keresz-tény csapat Európa keleti részének visszafoglalására. A kontinens török vésztől tartó lakói pánikba estek, és e légkörben született,1456. június 29-én III. Callixtus utóbb Bulla orationum néven emlegetett bullája, mely többek között elrendelte, hogy a szokásosreggeli és esti harangszón kívül délben is kongassák meg a harangokat.
Nándorfehérvár ostroma csak ezt követően, a bulla kiadásának harmadnapján, július 2-án kezdődött. Az átértelmezést már akezdettől segítette az, hogy a – kor szokása szerint harangkongatással ünnepelt – győzelem híre előbb (július 28.) érkezett megBudára, mint a bulla (legkorábban augusztus első hete). A sorrendiség – Bécs kivételével – így alakult Európa többi részében, mégItáliában is.
A győzelem híre azonban a pápát sem hagyta érintetlenül. III. Callixtus augusztus 6-án értesült a diadalról, és ezt követőenmaga is új értelmezést adott korábban kiadott bullájának. „Minthogy Isten győzelemre segítette a keresztények fegyvereit, a déliharangszó alatt elmondott imák egyben a hálaadás imái legyenek” – idézi Szűcs a pápát, hozzátéve: e mondataival maga III.Callixtus teremtett további kapcsolatot a harangszó és a győzelem között. Ehhez hozzájárult, hogy a pápa, kifejezetten a diadalemlékére is, hozott egy rendelkezést, éspedig annak híre vételének első évfordulóján – különben a keresztény naptár szerint az Úrszíneváltozásának napját – az egész keresztény világban ünneppé tette. E rendelkezés bizonyára hozzájárult annak a hiedelem-nek a kialakulásához, hogy a déli harangozást is hasonló értelmű pápai elhatározás hívta életre – mutat rá Szűcs Jenő.
Tornyában három harang lakik
Egy öregembertől hallottam, hogy a gyerekkorában naponta négyszer-
ötször is harangoztak, és olyankor rendesen mindenki azonnal abba-
hagyta azt a tevékenységet, amit csinált, és imádkozni kezdett.
Megmondom, én hitetlenkedve fogadtam ezt a közlést. A muszlimokat még
megcsodáljuk, ha naponta ötször leterítik szőnyegüket a földre, és Mekka felé
fordulva imát mondanak. A mi életünkbe már nem fér bele, hogy csak úgy meg-
álljunk egy percre. A régiek óra előtti mértékével: egy miatyánknyi időre. Mi leg-
feljebb a dolog pszichológiai vetületét vesszük figyelembe, és a megszakítást
pihenésnek, relaxációnak, szórakozásnak nevezzük. És lássuk be, ennyinek is
éljük meg.
Ugyanez az öregember mondta azt is, hogy nem is olyan régen még minden
magyar családnál szárnyast áldoztak vasárnaponként. Ezt úgy hívták, hogy tyúk-
húsleves. Erre még én is emlékszem, és ha olyan szerencsém van, hogy a szüleim-
nél tölthetem a hétvégét, ré szem is van ebben az áldozatban. Mire az asztalhoz
ülünk, már szól a rádió. Kis túlzással áldás az, ahogy a rádió szerkesztői és bemon-
dója röviden ismertetik a hamarosan megszólaló harangok történetét. Dél van,
halljuk, és aztán felvételről kongani kezdenek a súlyos testek. Néha még a torony-
ban csivitelő madarakat is hallani ilyenkor. Sosem kérdeztem meg otthon, miért
hallgatjuk ezt meg. Talán mert így szoktuk. Vagy azért, mert utána mondják a
híreket. Akár hogy is van, a szép harangszó szervezi a vasárnapot, az ünnepet.
Talán minden igaz, amit a régiekről beszélnek. Hogy imát mondtak, ha kút-
hoz értek, hogy áldást csak igen ritkán, de komoly arccal osztottak, hogy elalvás
előtt még ránéztek az ég, a világ legbiztosabb pontjára: az Esthajnalcsillagra.
Talán a kisgyerek is azért nézi a kezét, mert aranyalma van benne. Nem tudom,
de a harangra egy kicsit jobban oda fogok figyelni. Ki tudja, talán még azt is
hagyom, hogy hangja megszakítsa az éppen végzett tevékenységet. Az imában
még segítségre szorulok.
Schell Gergely (Ph 05)
A Nádasdy Történelmi Fesztivál szervezői 1456 évfordulójára emlékezve most is pápai üzenet kérésének lehetőségét kere-sik. Céljuk az arra a napra szóló pápai körlevél kieszközlése, mely szerint július 22-én illetve azon a hétvégén Európa szer-te szentmiséken emlékezzenek e kicsiny nép nagy tettére.
Németh Szabolcs (Gy 96) [email protected]
14
PROGRAMOK
ABencés Diákszövetség és a MediumPro Educatione Közhasznú Ala -pít vány közös szervezésében im -
máron hatodik alkalommal került meg-rendezésre a Bencés Jótékonysági Bál. Abál célja a nagyszámú bencés közösségösszefogásán túl a bencés diákok külföl-di útjainak támogatása volt. Mindkét céltmaradéktalanul sikerült megvalósítani arendkívül jó hangulatú est folyamán.
A helyszínül szolgáló SzépművészetiMúzeum mindhárom terme sötét- ésvilá goslila színekben pompázott február26-án este, hogy méltó eleganciával fo -gad hassa a bálozókat. A szomjas vendé-geket a legkiválóbb pincészetek boraivárták a Márvány-teremben, miközbena szépülni vágyó hölgyeknek kozmetikaisarokkal kedveskedtek a szervezők.
A báli forgatagot a Bencés Big Bandjátéka, majd a nyitóbeszédek indítottákútjára. Az est házigazdája PolnerGergely (Gy ’93) volt, aki jelenleg aKülügyminisztérium szóvivője, és egye-nesen Brüsszelből repült haza a Bál ked-
véért. A hangulatot a világi fővédnök,Dr. Sólyom László előző köztársasá-gi elnök, a 2010-es év Szent Márton-díjasa alapozta meg humoros nyitóbe -szé dével, amelynek végén a bencés kö -zösséget, és az azt összetartó erőt mél-tatta. Külön kiemelte, hogy ez végigkísérminden egykori diákot az élete során,hiszen egyfajta globális támaszként avilág minden pontján találni bencéseket,akik bármikor kisegítik egymást a baj-ban.
A Bál védnöke ezúttal – abál céljainak megfelelően– Eberhard Borghofftanár úr volt, aki megala-pozója, egyszersmindmoz gatórugója a pannon-halmi és a meschedei ben-cés gimnázium közti im -máron két évtizedes kap-csolatnak, amely soránszámos bencés diák jutottki külföldre a cserediákprogram keretében, sőt jó
néhányan egy egész tanévet is eltölthet-tek a testvériskolában. Az egyházifővédnök az előző évekhez hasonlóanDr. Várszegi Asztrik főapát úr volt.
A megnyitóbeszédeket a vacsora követ-te, amihez a kísérőzenét a pannonhalmiTanári Jazz Kvartett játszotta. A vacsoraután kihirdetésre kerültek a PalatinGergely és Söveges Dávid pályázatoknyertesei. A zsűrinek idén sem voltkönnyű dolga, számos jól sikerült pálya-mű közül kellett kiválasztania a legjob-bakat.
A táncmulatságot a Walzer KatolikusTáncegyüttes nyitótánca vezette fel, majda Kistemplomos Lovagok zenekar vette áta stafétát, és igényes tánczenéjével ferge-teges hangulatot teremtett. Idén is nagynépszerűségnek örvendett a jótékonysá-gi kaszinó, melynek során a tombolátvásárló bálozók összemérhették tudás-ukat rulettben és pókerben. A bál jóté-konysági céljára 1.600.000 forint gyűltössze, amelyet ünnepélyes kereketközött a gimnáziumok májusi találkozó-ján adunk majd át.
Köszönjük szépen a támogatásokat!
A Bálon készített videó és a fényképekmegtekinthetők a Bencés JótékonyságiBál hivatalos honlapján: www.bencesbal.hu.
a Szervezők
IA UxÇv°á UöÄ
PA N N O N H A L M I JA Z Z -T E R A S Z
május 27. péntek 19.30 óra (Esőnap: május 29.)
Gyárfás István Trio és Vendégei
jún. 17. péntek 19.30 óra (Esőnap: június 19.)
Berki Tamás Band
július 08. péntek 19.30 óra (Esőnap: július 10.)
Váczi Eszter és a Quartet
július 29. péntek 19.30 óra (Esőnap: július 31.)
Kozma Orsi Quartet
aug. 12. péntek 19.30 óra (Esőnap: aug. 14.)
Group’n’Swing
ÁRAK A belépőjegy ára a Terasznyitó Koncertre illetve aPannonhalmi Jazz-Terasz eseményeire egységesen bruttó2.500,- Ft/fő, amely tartalmaz egy kóstolópoharat és egyköszöntőitalt. A belépőjegy ára a Viator Jazz-Estek kon-certjeire egységesen bruttó 1.500,- Ft/fő, amely tartalmazegy köszöntőitalt és apró falatkákat. JEGYVÁSÁRLÁSAnagy érdeklődésre és a helyek korlátozott számára valótekintettel mindkét rendezvénysorozat koncertjeinek láto-gatása az előző év gyakorlatát követve kizárólag előzetesjegyvásárlással lehetséges. Kér jük tisztelettel kedves vendé-geinket, hogy a belépőjegyeket 2011. április 26. keddtőlvalamely alábbi értékesítési ponton megvásárolni szíves-kedjenek:
PANNONHALMI APÁTSÁGI PINCÉSZET
Tel.: +36/96/570-222 Fax: +36/96/[email protected] www.apatsagipinceszet.hu
VIATOR APÁTSÁGI ÉTTEREM ÉS BORBÁR
Tel.: +36/96/570-200 Mobil: +36/30/213-6000Fax: +36/96/570-240 [email protected]
www.viator.co.hu
BORTÁRSASÁG Győr
Tel.: +36/96/-336-871 Fax: +36/96/[email protected] www.bortarsasag.hu
J A Z Z E S T E K PA N N O N H A L M Á N Pannonhalmi Jazz-Teraszon és a Viatorban
V I A T O R J A Z Z - E S T E K
május 20. péntek, 19.30 óra
Gereben Zita Trio
június 10. péntek, 19.30 óra
Fritz-Marosi Quartet
július 1. péntek 19.30 óra
Kaltenecker Zsolt és az 1705
július 22. péntek 19.30 óra
Fábián Juli - Sárik Péter Duo
augusztus 19. péntek 19.30 óra
Buenos Claves
15
BESZÁMOLÓK PAX ET GAUDIUM
http://www.arcustemporum.hu/article/2011/amit_mar_tudni_lehet/
Elkezdődött a 2011-es Arcus Temporum Pannonhalmi Művészeti Fesztivál honlap-
jának feltöltése. Mostantól folyamatosan frissülő hírek.
Fontos információk az idei évről: zenei program, színházi program, szállás-étke-
zés...
Látogasson el honlapunkra!
Kalocsai Találkozó 2011.
ABencés Diákszövetség Bácskai Szervezete 2011. május 7-én rendezte meg
immár hagyományos tavaszi kalocsai találkozóját. A Főszékesegyház előtti
téren gyülekezett a kis csapat délután négy órakor. Először megijedtem, mivel
15.59-kor még csak egyedül ácsorogtam a téren, és aggódni kezdtem a megrendelt pör-
költ sorsa miatt, de néhány perc múlva aggodalmam eloszlott, sorra érkeztek a diáktár-
sak - sokan a korábban már jól bevált szokás szerint – feleségüket is elhozták. Nagy
öröm volt, hogy több olyan diáktárs is érkezett a találkozóra, aki még sohasem vett részt
hasonló rendezvényen.
A kissé szeles
Szentháromság térről csa-
patunk beszélgetve balla-
gott az első program szín-
helyére: a korábbi érseki
gazdasági épületben beren-
dezett fazekasműhelybe.
Itt Kovács László faze-
kasmester, a Népművészet
mestere és munkatársa
Madár Helga, a Nép -
mű vészet Ifjú Mestere cím
birtokosa fogadott ben-
nünket. Megismer ked het -
tünk a tájegységre jellemző fazekassággal, de betekintést kaphattunk más vidékek faze-
kas hagyományaiba is. Megtekintettük a különböző kerámiák készítéséhez szükséges
eszközöket, kemencéket, megismerhettük az égetési technikákat, módszereket.
Megtudhattuk, hogy az Alkotóház nem csak műhelyként, hanem igazi kulturális köz-
pontként is működik: előadások, kiállítások, táborok helyszíneként is működik.
Szemtanúi lehettünk annak, hogyan születik egy agyagcsomóból néhány perc alatt
míves edény. A látogatás végén volt lehetőség a megtekintett remekművekből való
vásárlásra is. (Az érdeklődők a www.fazekasmester.hu honlapon nyerhetnek betekintést
a műhely életébe).
A csoport ezután a Főszékesegyházban szentmisén vett részt, ahol a összhangban az
alkalommal, a találkozások fontosságáról beszélt az emmauszi tanítványok kapcsán
Geszler Péter káplán.
A szentmise után a szokásos marhapörköltet a Nagyasszonyunk Katolikus Intézmény
ebédlőjében fogyasztottuk el, finom szekszárdi cabernet savignon és olaszrizling kísére-
tében. A vacsorát kemencében sült fokhagymás és tejfölös lángos, valamint sütemények
zárták. Ezt követően Vancsura László, a területi szervezet elnöke adott tájékoztatást
a BDSZ jelenlegi helyzetéről, majd az újonc diáktársak kérésére mindenki néhány szó-
ban bemutatkozott. Ezt követően a jó hangulatú kötetlen beszélgetés alakult ki, az utol-
só diáktársak néhány perccel éjfél előtt búcsúztak el tőlem.
Jó hangulatú, értékes este volt, és mindenképpen eredményként könyvelhetjük el, hogy
olyan diáktársakat is meg tudtunk szólítani, akik eddig nem voltak tagjai a BDSZ-nek.
Reméljük e jól sikerült alkalom után aktív tagjai maradnak a Bácskai Szervezetnek.
dr. Körmendy Szabolcs (Ph 89)
Jelentkezz a Szent Ignác
Szakkollégiumba!!
Szeretnél egy
pörgős, összetar-
tó közösség tagja
lenni?
Szeretnél kényel-
mes, jól felszerelt
helyen lakni, az
egyetemedtől 10
percnyire?
FELVÉTELI
BUDAPESTI
EGYETEMISTÁKNAK A
2011/2012-ES TANÉVRE!
Hogy ez miért jó Neked?
• …mert ez nem csak egy albérlet –
hanem egy jó csapat! Nyári táborral,
közös kollégiumi hétvégékkel, szerve-
zett és spontán bulikkal!
• ...mert ez nem csak egy koli – hanem
egy szellemi műhely, amit a különbö-
ző szakokon, más-más egyetemeken
tanuló szakkollégistáink tesznek szí-
nessé!
• …mert 2011 szeptemberétől a Ho -
ránszky utcába költözünk, így a Te
egyetemed is csupán 10 percre lesz a
kolitól!
És miért jó nekünk?
• … mert kell, hogy Te is a csapat
tagja légy!!
ÍRÁSBELI BEADÁSI
HATÁRIDŐ: 2011. JÚNIUS 13.
SZÓBELI HÉTVÉGE:
2011. JÚLIUS 1-3.
Csatlakozz hozzánk a FB-n
(www.facebook.com/SZIK.Felvi.20
11)
Olvasd a blogunkat! http://szen-
tignac.blog.hu
Kérdezz! [email protected]
vagy +3630/500-63-26
Szerdánként 20-21h:
MSN ([email protected]),
Skype (szik2011)
16
BESZÁMOLÓK 17
A Bencés Diákszövetség Szombathelyi és a SoproniSzervezete közös szervezésben 2011. május 7-én emléktáb-lát avatott Sólymos Szilveszter bencés atya születésénekévfordulóján.
Az ünnepi eseményen, Rábacsécsény község templomában,Hortobágyi Cirill pannonhalmi perjel és Kántor Antal plé-bános mutatott be koncelebrációs szentmisét.
A Sólymos család jelenlévő tagjait Kovács Teodóra polgár-mester asszony köszöntötte.
Sólymos Szilveszter atya emlékét nagy szeretettel ápoljákszülőfalujában. Emléktábláját 2008-ban helyezték el a kul-túrház falán. A két BDSZ szervezet, immár hagyományos-nak mondható, találkozóját közös ebéd zárta.
Feiszt György (Gy 68)
Faber Miklós (Bp 48), a BDSZ egykori, örökös tiszteletbeli
elnökének emlékbeszéde Sólymos Szilveszter bencés atya
emléktáblájának avatásán
Sólymos Szilveszter OSB, a hűség és szeretet példaképe
Nem mindennapi ünneplésen vagyunk együtt, egy nem mindennapi
emberre emlékezünk. Ennek a szép Rába menti falunak a szülöttére,
Szilveszter atyára.
Barátom volt. Mint barátot örököltem meg őt és nem kisebb ember-
től, mint a szent életű Kovács Arisztid atyától, aki novíciusként
magisztere, majd atyai jóbarátja volt.
Még nem is ismertem, amikor Szilvesztert már a szívembe zártam
1956 júliusát írtuk. Arisztid atyát öt év után kiengedték a börtönből,
ahová regénybe illően került be – természetesen ártatlanul – és kapott
15 esztendős ítéletet. Szabadulása estéjén unokahúga hívott telefonon
a nagy örömhírrel. Másnap már ott ültem az ágya szélén a pesti
Baross utcai klinikán.
Arisztid nem panaszkodott, pedig erre voltam fölkészülve. Hálát
adott az Úristennek a történtekéért, főként rendtársáért, a nagyszerű
Szilveszterért, aki éveken át volt cellatársa, lelkileg támasza és testileg
ápolója. „Szilveszter nélkül már régen nem volnék életben” mondo-
gatta. „A hűség és szeretet példaképének” jellemezte, többször is visszaté-
rően.
Amikor később találkoztam Szilveszter atyával, elmond-
tam neki a klinikai beszélgetést. Ő visszájára fordította,
mondván: ő tartozik hálával és köszönettel Arisztid atyá-
nak. Kezdve attól, hogy amikor beöltözött bencésnek,
magisztere volt: bölcs felnőttként telve különleges jóság-
gal, szeretettel, sokoldalú kiválósággal. A cellában együtt
töltött évek alatt teljesen apa-fiú kapcsolat alakult ki
közöttük.
1956 júliusában őt nem engedték ki, továbbszállították
Vácra. Onnan szabadult a forradalom alatt. Érdemben
megvádolni soha semmivel nem tudták, ennek ellenére
életfogytiglani börtönre ítélték. Perbefogásának ürügye
két diák sikertelen kísérlete volt az osztrák határon való
átjutásra.
A forradalom után visszavitték a börtönbe, de nem lehe-
tett tudni miért, sőt azt sem, hogy hamarosan miért
engedték szabadon. Ártatlanságát nem igazolták, de megígérték neki
ezt, arra az esetre, ha csatlakozik a papi békemozgalomhoz. Jellemző
módon akkoriban valakinek az ártatlansága nem attól függött, hogy
elkövetett-e egy – a hatalom által annak minősített – bűncselekményt
vagy sem, hanem hogy tett-e valamilyen hízelgő engedményt az
állam párt irányába.
1959-ben került Pannonhalmára. Akkor már ott töltötte nyugdíjas
éveit Arisztid atya is. Szilveszter minden nap meglátogatta. Ahogy
hajdani mestere öregedett, úgy szorult egyre több és több segítségre,
egészen 84 éves korában bekövetkezett haláláig. Szilveszter hűsége és
szeretete mindvégig változatlan volt.
Szilveszter azoktól az évektől teljesedett ki. Rengeteg kutatómunká-
val írt meg számos becses könyvet a szent rendalapítóról, a rendi élet-
ről, jeles rendtársakról, és magáról Pannonhalmáról. Fáradhatatlan
munkálkodásáért élete vége felé Asztrik főapát úr közbenjárására
állami kitüntetésben is részesült.
Attól kezdve, hogy Arisztid atyával együtt mindketten fönt éltek a
Szent hegyen, ahová én évente legalább egyszer fölmentem, akkor –
egyre fogyatkozó számú tanáraim mellett – őket, kettőjüket mindig
meglátogattam.
Szobája és szíve nyitott volt mindig, mindenki előtt. Nem lehetett
olyan kéréssel fordulni hozzá, amit ne igyekezett volna a legrövidebb
időn belül és a vártnál is teljesebben teljesíteni.
Akivel csak találkozott, azt azonnal lenyűgözte mosolyával, közvet-
lenségével, segítőkészségével, kedvességével. Igazi bencés volt. Nem
csak ismerte és tanította a regulát, hanem élte és sugározta is.
Ma már csak a sírját tudom fölkeresni, a de a Szent hegy lábához
érkezve mindig úgy érzem: valami más lett ott, valaki nagyon hiány-
zik. Valaki, akire fölnéztem, akihez ragaszkodtam, akit tiszteltem, és
aki számomra mindig érvényesen a „hűség és szeretet példaképe”
marad.
Rábacsécsény, 2011. május 7.
Köszönet a BDSZ Soproni és Szombathelyi Szervezetének, és
külön azoknak a diáktársnak, akik munkájukkal hozzájárultak
az emléktábla elhelyezéséhez, az ünnepség megszervezéséhez!
Szalai Béla (Ph 58)
Sólymos Szilveszter atya emlékére
HÍREK PAX ET GAUDIUM
SZENT ISTVÁN VAGY SZENT IMRE?Errare humanum est…
Kelemen Krizosztom főapát úr által 1942-bn közzétett Opus
Dei című imakönyvem 694-ik oldalán olvasom: „Szent Imre
herceg Magyarország éke, szűz tiszta élet legszebb példaképe”.
Azóta is lelkesen énekeljük ezt esztergomi bencés öregdiákok temp-
lomainkban. Mi kifogásom lehetne Szent Imre Gimnázium elneve-
zés ellen? Természetesen semmi! Az Esztergomban megjelenő Híd -
lap arról tudósít, hogy a Főapát utca 1. szám alatt eddig Bottyán
János gimnázium három helyi iskolát összevonva Szent Imre
Gimnázium néven új általános iskola, gimnázium és szakközépisko-
la kezdi meg működését.
A Hídlap 2010 szeptember 4-én megjelent egyik cikkében
Meggyes Tamás akkori polgármesterre hivatkozva közli: „A hiva-
talosan július 2-án létrejött iskola névadója azért lett Szent István fia,
Imre herceg, mert legutóbb a Bottyán iskolának helyet adó épületben egy-
kor a Szent Imre gimnázium működött, ennek emlékét őrzi az épület
falán lévő dombormű”.
Valóban működött a városháza másik oldalán, a Deák Ferenc utca 2.
alatt épületben „1857 és 1949 között a Szent Imre reáliskola, a későbbi
Szent Imre gimnázium”. Az idézet az épület falán lévő emléktáblán
látható. Az esztergomi Főapát utca 1. számú épületben 1900 ótabencés főgimnázium és 1921 óta a Szent Benedek rendi SzentIstván gimnázium volt 1948-ig. A hivatkozott dombormű felirata:
Szent István és Szent Imre tiszteletére a hálás bencés diákok 1931.
A Deák Ferenc utcai épületben minden évben június első vasárnap-
ján összejönnek a volt szentimrés öregdiákok, akik közül sokan
diák éveinkben kedves barátaink voltak és ma is azok. Erre az össze-
jövetelre engem is meghívnak és ha tehetem, el is megyek. Ilyen
barátom volt dr. Csernohorszky Vilmos, Esztergom díszpolgá-
ra, de a 65 éve érettségizett Széchenyi díjas dr. Janzó József is és
még sokan mások.
A Hídlap-nak, amíg lehetett, előfizetője voltam, most, hogy ingye-
nes, későn kapom kézhez, de most is lelkes olvasója vagyok.
Remélem, a lap szerkesztői fenti tévedésüket helyreigazítják, már
csak azért is, mert biztosan ismerik az alcímben idézett latin mon-
dás folytatását.
Szoleczky Ferenc (Eg 46)
Határon túli magyardiákok nyaraltatása
a Bencés Diákszövetség SzervezésébenKözreműködő szervezet:
Pannonhalmi Bencés Gimnázium
ABDSZ 2009-ben keresett meg minket azzal a
kérdéssel, hogy tudunk-e segíteni határon túli
magyar diákok nyaraltatásának előkészítésében.
A megkeresés nem volt véletlen, hiszen gimnáziumunk-
nak két testvériskolája van magyar nyelvterületről: a
csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai
Líceum (Erdély) és a karácsfalvi Sztojka Sándor Görög
Katolikus Líceum (Kárpátalja).
A nyaraltatás a következőképpen alakulna:
1. A nyaraltatás családokkal történik, akiket a BDSZ
toboroz
2. A BDSZ 6-6 diák nyaraltatásának megszervezését
vállalja
3. A líceumok május folyamán kiválasztanak 6-6 arra
érdemes tanulót (tanulmányi, közösségi munka, sport-
teljesítmény, stb. alapján)
4. A nyaraltatást vállaló családok időpontokat és helyszí-
neket ajánlanak, amit a gimnázium továbbít a líceumok-
nak
5. A nyaralni szándékozó diákok az iskolájuk segítségé-
vel időpontot és helyszínt választanak, amit a gimnázi-
um továbbít a BDSZ-nek
6. Ezután a család felveszi a kapcsolatot a diák(ok)kal
A diákok Magyarországra utazásának költségei (oda-
viszsza) a diák szüleit ill. az iskolát terhelik. Minden, a
nyaraltatás során felmerülő egyéb költséget a családok
állnak.
Kapcsolat: Lei Attila, tel.: 70/945-2080,
mail: [email protected]
18
Kedves Diáktársak!
Kérlek segítsetek ha tudtok! Júliusban mennénkegy európai körútra pár barátommal, és hangsze-reket, sok csomagot vinnénk, ezért szükségünkvolna egy 9 személyes kisbuszra. Kérlek ha bár-melyikőtök tud ilyet kedvezményes feltételekkel,vagy akár csak egy kontaktot, írjon!
A gond az, hogy kishíján 3 hétre nehéz olcsónkisbuszt szerezni.
Előre is köszönöm a válaszokat!
SZABÓ MÁTÉ LAJOS (Ph 06)
[email protected], 20/923-3544
SZERVEZETI HÍREK
A Bencés Diákok GyőriEgyesületének
tavaszi programjai az alábbiak sze-rint alakultak:
2011. március 3-án Dr. TállayAndrás, a Sportkórház főorvosa voltsza badegyetemünk vendége, aki „Nyer -
ni, de nem mindenáron” - beszámoló az
Olimpiai Játékokról a sportorvos szemé-
vel címmel tartott előadást a CzuczorGergely Bencés Gimnázium díszter-mében.
2011. március 14-én tartotta Egyesü -letünk szokásos éves kirándulását. Úti-célunk ezúttal a Bábolnai NemzetiMénesbirtok volt, ahol AsbóthZsolt (Gy 73) turisztikai igazgatónagy szakértelemmel és kitűnő hu -morral kalauzolta a 40 fős csoportot.
Segítségével olyan helyiségeket ismegcsodálhattunk, amelyek máskornem látogathatóak.
10 órától a Bábolnai Nemzeti Ménes -birtok Múzeumát tekinthettük meg,majd a legszebb lovakat külön a fény-képezés lehetősége miatt a ménesud-varon csodálhattuk meg. Utána házi -gazdánk Bábolna történetét ismertet-te, majd a kirándulás főszervezőjeHorváth István (Gy 59) és kedvesfia, Horváth Csaba gondoskodottegész ségünk megóvásáról házi gyü -mölcs levük segítségével.
Ezután a Kocsi Múzeumot, majd alovardát szemlélhettük meg, aholHor váth Eszter lovasbemutatójátélvez hettük. Koradélután a katolikustemplomot néztük meg, majd az Ötös-fogat Étteremben zártuk kirándulá-sunkat, ahol megegyeztünk, hogykövetkező úti célunk ismét AsbóthZsolt diáktársunk kalauzolásával aKop pánymonostori Erőd lesz.
2011. március 31-én Prof. dr.Gulyás Balázs (Ph 74), a svéd Karo -linska Egyetem tanára tartott előadástAgy, tudat, lélek címmel a győri BencésGimnáziumban.
2011. április 11-én 18.30-kor VargaIstván (Ph 83) közgazdász, marke-ting szakember diáktársunk tartottvetített képes előadást Marketing csap -
dák! A tudatos fogyasztókat nem lehet
becsapni - összeesküvés a színfalak
mögött címmel a Czuczor GergelyBencés Gimnázium dísztermében.
Bencés öregdiákok találkoznakGyőrött
Május 21-én tartja a Bencés DiákokGyőri Egyesülete és a Czuczor Ger -gely Bencés Gimnázium az immár
hagyo mányos közös bencés érettségitalálkozót, melyen az 5-10-15...75 éveérettségizett bencés öregdiákok vesz-nek részt.
Az ünnepi szentmisét Gyri Imre(Gy 61) székesegyházi kanonok celeb-rálja. Az ünnepi rendezvény a Gim -názium dísztermében folytatódik,melynek díszvendége Kerényi Imre(Gy 61) színházi rendező az ötven éveérettségizettek nevében köszönti azAlma Matert.
A Czuczor Gergely Bencés Gimná -zium vezetése a hetvenöt éve érettségi-zett bencés öregdiákot Egyesületünklegidősebb tagját, a 93 éves dr. JordánLászlót (Gy/36) jubileumi emléké-remmel ajándékozta meg, majd PéterTamás (Gy/2000) titkár átadta a Ben -cés Diákok Győri Egyesülete nevébena Győri Bencés Diákokért-díjat dr.Neszmélyi András (Gy 96) közgaz-dásznak, a bencés diákokért végzettkiemelkedő és önzetlen társadalmimunkája elismeréseként. Az ünnepsé-get a Czuczor Gergely Bencés Gimná -zium énekkara, a Collegium MusicumJaurinense műsora színesíti.
A Bencés Diákok Győri Egyesüle té -nek nevében büszkén tudatom, hogytagtársunk Prof. dr. SchmidtPéter (Gy 70) az egészségügy terüle-tén adható legmagasabb szakmai elis-merést, Batthyány-Strattmann László-díjat vehetett át nemrégiben RéthelyiMiklóstól, a Nemzeti ErőforrásMinisztérium vezetőjétől. Indoklás -ként többek között az hangzott el,hogy a gyermekorvos több évtizedenkeresztül példaértékű gyógyító ésmegelőző munkát végzett, valamintországosan egyedülálló módon valósí-totta meg az egészségügyi alapellátásorvosképzését és továbbképzését.
Szomorúan tudatom, hogy Dr.Erhardt Ottó diáktársunk(Gy/41), nemrégiben elhunyt.Diáktársunkat 2011. április 2-án 12órakor Győrszentivánon helyeztékörök nyugalomra.
A veszprémi egyesület
családos „juniálisát” június 4-én,szombaton tartja Tapolca-Diszelben aLázár tanyán. Az összejövetelen Dr.Hargitay András a Szent Koronáról
tart előadást, majd Veszeli TiborMongólia lóhátról képekkel gazdagonillusztrált élményeit hallgatjuk meg.Termé sze tesen a gasztronómia semszorul háttérbe.
Dr. Varga Ottó (Ph 69)
Navigare necesse est
Telefonflottánkrólaz elmúlt időben különböző valós és valótlan informáci-ók kerültek a köztudatba, ezért szeretnélek tájékoztatnibenneteket a flotta jelenlegi helyzetéről és a várható vál-tozásokról.
A legfontosabb, hogy a BDSZ telefonflotta működiktovább, nem szűnik meg.
Az elmúlt 8 hónap történésiről többször olvashattatok aBDSZ levelező listáján, ahonnan kaptam hideget –meleget. A flotta működtetését az új ügyvivő BDSZelnökség kérésére viszem tovább addig, amíg valakitvagy valakiket be tudok tanítani a felmerülő problémákkezelésére, a szükséges dolgok intézésére. A flotta átvi-telét a „Katolikusokhoz” természetesen végigcsinálom.
Előrehaladott tárgyalások és előkészítések folynak aTelenorral, hogy átmenjünk a Katolikus Flottába. Ez aztjelenti, hogy a BDSZ flotta megmarad, csak a Katolikusflotta kedvezményeire leszünk jogosultak és a többi ka -to likus flotta taggal is ingyen beszélhetünk. (A tarifák:80 db ingyen SMS, 10 Ft-os hálózaton belüli, 13,-Ft-oshálózaton kívüli és 5,-Ft hangposta hívás)
Az átlépéshez szükség van arra, hogy senkinek se legyentartozása, mert akkor nem engedélyezi a Telenor az átál-lást. Sajnos nagyon sok tartozás halmozódott fel az el -múlt pár hónapban, és arra kérek mindenkit, hogy ren-dezze. A februárban történt ügyfélszám váltás az átlé -pés hez szükséges egyik lépés volt. Sajnos a Telenornálsikerült az ügyfélszám váltáskor megkeverni a dolgokat,aminek az lett a következménye, hogy 1-2 Ft-os szám-lák kerültek kiküldésre (ezt sikerült töröltetnem már aTelenorral), a korábban összevont számlákat most márkülön küldik, valamint a beszedési megbízások is tör -lőd tek. Kérek mindenkit, hogy nézze meg jól a számlá-it és az is csekken fizessen, aki eddig ezt beszedési meg-bízással tette.
Ha Telenor boltban akarja fizetni valaki a tartozását, ak -kor mondja meg az ügyintézőnek, hogy a közelmúltbanügyfélszámot váltottunk és a régi ügyfélszámon is nézzemeg a tartozását.
Azt javaslom mindenkinek, hogy a beszedési megbízá-sok újbóli intézésével várja meg, amíg átkerülünk akato likus flottába, mert akkor ezek is törlődnek és újrakellene intézni ismét.
Május 1-től lehetőség van 1 éves hűségnyilatkozattaltele font rendelni a [email protected] email címenkeresztül. Erre a címre küldött érdeklődésre elküldjük afriss árlistát, melyet azért nem tudok itt közreadni, mertsokszor hetente változik. Természetesen készülékvásár-lásra csak akkor van lehetőség, ha a megrendelőneknincs 30 napnál régebbi tartozása, valamint érvényeshű ség nyilatkozata.
Várom azon diáktársak jelentkezését, akik szívesen fog-lalkoznának a flottával és legalább 3-4 órát készek rá -szánni hetente. A jelentkezéseket a [email protected] email címen várom.
Németh Laci (Ph 84)
19
KÖNYVAJÁNLÓ PAX ET GAUDIUM
Élő kenyérBencés diáktárs által alapított katolikus fiataloknakszánt újságot ajánlok figyelmetekbe.Az e-vangélium lista tagjai rendkívül nagy mértékben kivettékrészüket a tavalyi esztendőben a borsodi árvizek és a devecserivörösiszap áradat károsultjainak megsegítésében. A karitatívmunka szervezése után most visszatérek ahhoz, amihez talán job-ban értek, az evangélium hirdetéséhez. E területen ugyan kataszt-rófa nincs, de nagy kihívást jelent, hogy eljuttassuk Jézus örömhí-rét az emberekhez.
Most a gyermekeket és a fiatalokat céloztam meg. Alapítottamegy havilapot, egy újságot, amely 2011. áprilistól fog megjelenni ésazt a célt szolgálja, hogy a gyerekek és a fiatalok kézbe kaphassákaz evangéliumot és megszeressék a szentmisét. Az újság címe: ÉlőKenyér. Jézus az Élő Kenyér, akivel a szentmisében találkozunk.
Létezett korábban hasonló kiadvány (Adoremus Junior), de nagykatolikus kiadónk anyagi okokra való hivatkozással megszüntette.
Döntésüket megértem, de úgy érzem, hogy a kiadó esetleges vesz-teségénél sokkal nagyobb az a lelki veszteség, amit a kiadvány hiá-nya eredményez a gyermekeknél.
Úgy gondoltam, hogy segítőtársakat gyűjtök és belevágok, mertszükség van arra, hogy a gyerekek és a fiatalok találkozzanak azörömhírrel. A korábbi újsághoz képest számos újdonság lesz.Külön részek szólnak majd a minisztránsoknak és most, a Családévében a családoknak is nagy figyelmet szentelünk. Lesznekriportok például atyákkal és hitük szerint élő családokkal, vala-mint fiatalokkal. Emellett a hivatásgondozás is előtérbe kerül.
Újdonság továbbá, hogy honlap is készül az újsághoz, amelyeninternetes játék indul sok-sok nyereménnyel. A részvétel termé-szetesen ingyenes. A játék indulásáról időben tájékoztatást küldökÖnnek és az e-vangélium lista tagjainak. (A játék nyereményeihezszponzorok jelentkezhetnek. A támogatók nevét vagy cég eseténlogóját külön oldalon fogjuk megjeleníteni.)
Terveim szerint az újságot a határon túli magyar gyerekek ingyenfogják megkapni 400-500 példányban havonta. Ehhez még támo-gatókat, jótákonysági előfizetőket keresek.
Az újságot megrendelni mostantól lehet. Nagy örömömre szolgál-na, ha gyermeke, unokája vagy családtagja számára megrendelnéaz újságot.
Az Élő Kenyér havonta jelenik meg, 64 oldalas, minden oldalonszínes rajzokkal és képekkel díszített színes újság (A5 méretben).
Az újság stílusába betekintést nyújtó mintalap letölthető innen:http://zalalovo.plebania.hu/letoltesek/dokumentumok
Ugyanerről az oldalról letölthető az Élő Kenyér Megrendelőnyomtatvány is.
Szeretettel kérem, hogy adjuk a gyermekek és fiatalok kezébe azújságot, hogy vasárnaponként találkozhassanak Krisztussal, az ÉlőKenyérrel! Segítsünk nekik közösen, hogy örömmel olvassák azevangéliumot és szívesen jöjjenek a szentmisére!
Szeretettel: István atya
Információk megrendelőknek:
Megrendelő nyomtatvány letölthető innen: http://zalalovo.plebania.hu/letoltesek/dokumentumok
A megrendeléseket e-mailben ([email protected]) vagy postán(8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.) lehet elküldeni. Március 5-énkerül nyomdába az áprilisi szám. Aki eddig elküldi rendelését, máraz első számtól kapja az újságot. Fizetni negyedévente, féléventevagy évente lehet.
Egy szám ára: 320 Ft + 200 Ft postaköltség Magyarországra.
Kedves Barátaim az e-vangélium listán!
Örömmel számolok be arról, hogy a gyermekeknek szánt ÉlőKenyér újság sikeresen elindult, s a napokban már a harmadikszám jelenik meg.
A gyerekek örömmel viszik a kis újságot a misére vasárnapon-ként, mert sokkal könnyebb követniük a történéseket. Gyakor -latilag minden oldalon színes képek vannak, továbbá tartalmazképregényt és játékos feladatokat. Szülők, hitoktatók, plébánosokjelzik az ország különböző részeiből, hogy milyen nagy segítségszámunkra.
Elmúlt az az idő, hogy csak siránkozunk, mert esetleg a gyerekeknem szeretnek misére jönni. Most itt a lehetőség, hogy változtas-sunk ezen. Igen, ez egy lehetőség, hogy elmondjuk nekik Jézusörömhírét, tanítását, azaz az evangéliumot.
Elkezdődött az Élő Kenyér internetes játék. Érdemes beszállnibármikor, mert minden héten vannak nyeremények. A részvételingyenes.
Örülök annak, hogy egyre többen rendelik meg, mert fontosnaktartják gyermekük, unokájuk vallásos nevelését, s ehhez most egyalkalmas eszközt találtak.
Segítsétek ti is ezt a gyermekekért végzett szolgálatot! Adjuk agyerekek kezébe az Élő Kenyeret! Rendelési információk az aláb-biakban.
Szeretettel: István atya
Az Élő Kenyér újság és játék honlapja:
http://www.elokenyer.hu
Információk:
Egy szám ára: 320 Ft + 200 Ft postaköltség Magyarországra.
1 példány előfizetése 1 évre: 3600 Ft (300 Ft/db) + 2400 Ft pos-taköltség = 6000 Ft.
1 példány előfizetése 2011. június-december: 2100 Ft (300Ft/db) + 1400 Ft postaköltség = 3500 Ft.
2-19 példány esetén a postaköltség 150 Ft példányonként.
Plébániák és nagyobb közösségek 20 példány felett 1 évre 3600Ft áron kapják és a postaköltséget átvállaljuk.
20 példánytól 2011. június-decemberig a 7 szám 2100 Ft és apostaköltséget átvállaljuk.
Megrendelőlap a honlapról letölthető.
Vagy a következő adatokat kell elküldeni a [email protected]ímre:
Megrendelő neve:
Címe:
Darabszám:
Fizetés módja: utalás vagy csekk
--
Üdvösséget!
Horváth István Sándor
Zalalövői Plébánia
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Tel.: (+36)92-371-049
20
„Dr. Kühár Flóris bencés szerzetes rövid
élete során egyedülálló életutat tett meg.
Vállalt hivatása nem merült ki a lelkipász-
tori munkában.
Tudományos tevékenységének eredményes-
sége hazai és római egyetem professzori
katedrájára emelte; majd egy évtizedig
dogmatikát, szentségtant, bölcseletet okta-
tott. Nemcsak tananyagokat írt.
Tanulmányai és könyvei révén tudását-
szemléletét mások számára is megosztotta.
Az élet adta "mindennapos" élményeit
esszékben, útleírásokban tárta olvasói elé.
Mindezeket hitvilágának fényével és a tör-
ténelmi múlt ötvözetével tette sajátosan
vonzóvá.
Írásainak terjedelme több ezer oldalt tesz
ki. Áldozatos feladatként folyóiratok szer-
kesztésére is vállalkozott.
Legmaradandóbb „alkotása” azonban, hogy
majd 400 év után - a Tisza mentén - meg-
teremtette a Szent Benedek Leányai szer-
zetesközösséget. Az apácák számára képes
volt a tanyavilágban életteret teremteni,
otthont, majd zárdát és templomot is építe-
ni. Az "életmű" alig három évtized alatt így
lett teljessé.
Írásaihoz közel hat évtizede nem lehet hoz-
zájutni, pedig ezek ma is biztos forrásai az
újabb generációk szellemi-lelki életének
gazdagítására. Ezért indokolt Kühár
Flóris néhány válogatott írásának ismételt
közreadása - e könyv második részeként."
JÖN! JÖN! JÖN!
HegymenetMéhes Károly regénye
a pannonhalmi évekről
Négy év és mindörökké.
Aki a Pannonhalmi Bencés Gimná -ziumba járt, annak ez az életprogramja.Folyamatosan ott van a mindennapjai-ban, bármilyen emlékei is vannak aHegyen töltött időszakról.
Az emlékezés pedig különös dolog. Azthisszük, ugyanarra emlékszünk, de tud-nivaló, hogy mégsem. Máshogy, másraemlékszik egy 20 éves fiatalember, egy40 éves férfi vagy egy 70 éves öregúr.
De ami biztos: Pannonhalma.
Méhes Károly 45 évesen döntött úgy,hogy nagy sikerű, a gyerekkorának első14 évét bemutató, Túl élő című regényeután megírja a pannonhalmi 4 évet is.Úgy, ahogy most, 2010-11-ben él benne.
Ez a Hegymenet.
A regény a tervek szerint 2011. szep-temberében jelenik meg az OrpheuszKiadó gondozásában, Várszegi Asztrikfőapát úr ajánló soraival.
A könyv megrendelhető a szerzőnél is([email protected]), aki a vételár –3000,- forint – utalása után személyreszóló dedikálással juttat el egy példányta megadott címre. A május végéig beér-kező befizetések, illetve a 2.példányokára 2.500,- Ft.Bankszámlaszám: 10800014-80000006-12145636
Meghívó
80 nyár CZIGÁNY GYÖRGY
új kötetének bemutatója
(Vers, próza és echo:
visszapillantás az elmúlt fél évszázadra)
2011. május 24-én, kedden 18 órakor
a Magyar Írószövetség klubjában
(Budapest VI. Bajza u. 18.)
Közreműködik:
Faragó Laura énekművész
Körmendi Klára zongoraművész
Lázár Balázs színművész
Házigazda:
Szakolczay Lajos irodalomtörténész
A kötet a helyszínen megvásárolható és
dedikáltatható.
Vendégeinket a bemutató után szeretet-
tel várjuk egy pohár vörösborra.
WACHA IMRE:
IGÉNYESEN MAGYARUL
„Az Igényesen magyarul” kötet a han-
goztatás elemeitől, a hangoktól a mon-
datokon, mondatkapcsolatokon át a szö-
vegekig vezeti el az olvasót. A nyelvnek
azokat a fontos hangzásbeli eszközeit
tárgyalja, amelyekkel a nyelvileg jól
KÖNYVAJÁNLÓ
PANNONHALMI
AJÁNDÉKBOLT
Cím:
9090 Pannonhalma
Vár 1.
BENCÉS BOLT
Cím:
9022 Győr
Széchenyi tér 9.
tel: 06-96-513018
HON TOURS
UTAZÁSI IRODA
Cím: H-1056 Budapest,
Duna u. 3. - Váci utca 39.
Tel.: +36 1 266-0644
21
KÖNYVAJÁNLÓ PAX ET GAUDIUM
megformált és kimondott hangsorok
hordozta tartalmat érzékletessé, ponto-
sabbá tesszük. Tudjuk, ugyanezek – a
tiszta hangképzés, a hangsúlyozás, a
hanglejtés, a szöveg tagolása és a beszéd-
ritmus – segítik a beszédhelyzetnek és az
egyes attitűdöknek az érzékeltetését is.
A munka főleg az írott szövegek
értő/értető felolvasására ad útbaigazítást.
A mondatok és a szöveg ejtésének alap-
jait az igényes élő beszéd nyomán, sza-
bad példákkal is bemutatja, végül össze-
foglalást ad a spontán beszéd sajátossá-
gairól. A mondat- és szövegfonetikai
eszközök használatának az igényes köz-
nyelvi nyelvhasználatra vonatkozó leg-
fontosabb szabályait, törvényszerűségeit
gyűjti, össze és írja le röviden, főleg leíró,
tanácsadó szándékkal. A kötet – terje-
delmi okokból – nem tartalmazhatja a
nyelvi kifejezésnek minden árnyalatát;
főleg az írott szöveg igényes értő és érte-
tő megszólaltatásának főbb törvényeit
mutatja be. Változatosságuk miatt csak
vázlatosan írhatta le a mondat- és szö-
vegfonetikai eszközöknek a (nyilvános
vagy bizalmas) spontán megfogalmazá-
sú, az érzelmileg telített beszédben és a
nyelvjárásokban megfigyelhető sajátos-
ságait.
A kötet „címzettjei”, azaz olvasói, forga-tói lehetnek egyrészről a hivatásosbeszélők (a rádiók és tévék munkatársai,színészek, előadóművészek), a magyar ésnyelvszakos tanárok, a középiskolai diá-kok és a közélet szereplői.
A Kazinczy-versenyek és a helyes kiejtésnéhány kérdéseiről szóló kötet elsőrészében tömör összefoglalást ad aKazinczy-verseny történetéről. Másodikrészében a napjainkig élő leggyakoribbkiejtési babonákat mutatja be. A kötetharmadik része olyan szövegelemzésekettartalmaz, amelyek segítséget nyújthat-nak a Kazinczy-versenyekre való felké-szítéshez, de általában a szöveg értelmé-nek, szerkezetének, nyelvi és hangzásfor-májának megértéséhez, vizsgálatához. AKazinczy-versenyek kötelező és szaba-don választott anyagából vett szövegekmindegyike egy-egy közléstípusra is jel-lemző példa. Az elemzések bemutatják avizsgált szöveg szerkezetét, szövegháló-ját, utalnak a bennük fellelhető nyelvisajátosságokra. Megkísérlik írásbanérzékeltetni a szöveg hangzásformáját is.
A kötet „címzettjei”, azaz olvasói, forga-tói lehetnek elsősorban a magyar ésnyelvszakos tanárok, a középiskolai diá-
kok. Haszonnal forgathatják a hivatásosbeszélők (a rádiók és tévék munkatársai,színészek, előadóművészek) és a közéletszereplői is.
A VALLÁS SZOCIOLÓGIÁJA
DAVIE, GRACE
Fogyasztói ár: 3950 Ft
A vallások újra megkerülhetetlen sze-replői a modern Európa politikai, társa-dalmi és kulturális életének. Európaviszonya saját keresztény gyökereihez, aziszlám és az új vallási mozgalmak jelen-léte számos kérdést vet fel.
Grace Davie úgy adja korunk vallásijelenségeinek problémaérzékeny olvasa-tát, hogy mindeközben átfogóan és kri-tikusan elemzi a szaktudomány elméletieredményeit, és azok alkalmazhatóságá-nak korlátait. A könyv első része bete-kintést nyújt a vallásszociológia elmélet-történetébe; a hangsúlyt mégis a kurrensmegközelítésekre helyezi. A vallást asokarcú modernitásnak és az egyes kul-túrák sajátosságainak tükrében vizsgálja.A második rész olyan aktuális témákatvesz sorra, mint a történelmi egyházak ésa modern világ kapcsolata, a bevándorlásvallási vonatkozásai, a fundamentaliz-mus, a globalizáció, a mindennapi életvallásgyakorlata.
A Bencés Kiadó e friss, de máris hivat-kozási alapnak számító munkával szeret-ne hozzájárulni a magyar valláskutatás-hoz, remélve, hogy vallás és modernitáskapcsolatának szociológiai vizsgálatanapjaink teológiáját is gazdagíthatja.
„Mind többen ismerik fel azt, hogy amodern Európa vallási életének mintázataiegyáltalán nem a globális prototípust teste-sítik meg, hanem ellenkezőleg, „kivételesesetet” képviselnek. Vagyis az európaiak
lassacskán ráébrednek, hogy Európa nemazért szekuláris, mert modern, hanem merteurópai. […] A túlnyomórészt egyetlenegyházhoz sem kötődő európaiak nehezenboldogulnak a vallási kérdésekkel, mertéppen szekularitásuknál fogva már alig állrendelkezésükre az a tudás, fogalomkészletés szókincs, amely nélkülözhetetlen, ha avallásról akarunk eszmét cserélni.”
Varga Mátyás – Schmal Róza
Assisi Szent Ferenc
gyerekkönyv
Kiadónk gyermekkönyv sorozatának újkötete lehetőséget ad mind a szülőknek,mind pedig a hitoktatóknak, hogy –Szent Ferenc életén keresztül – a sze-génység nehezen megfogható társadalmiproblémájáról beszéljen a gyerekeknek.
benceskiado.hu/index.php?waid=234
ára: 790 Ft, törzsvásárlói ár: 593 Ft
EGÉSZEN A HALÁLIGRICOEUR, PAUL
Fogyasztói ár: 2300 Ft
„A halál valóban az életvége abban az időben,amely közös számomra,aki élek, és azok számára,akik majd túlélnek engem.A halálon túli élet a többi-ek. […]az élet iránti sze-
retet átvitele a másikra. Szeretni a mási-kat, aki engem túlél. […]
A bizalom a kegyelemben. Semmi nem járnekem. Semmit nem várok önmagam szá-mára; semmit nem kérek; lemondtam –próbálok lemondani! – a követelésről, akövetelőzésről. Azt mondom: Isten, azzáteszel, amivé akarsz. Talán semmivé.Elfogadom, hogy többé nem leszek.
Akkor feltámad egy másik reménység, amelymás, mint a továbblétezés iránti vágy.”
22
IN MEMORIAM
Szabó Zerind atya 1931. július 28-án szüle-tett Budapesten. Középiskolai tanulmányaitKőszegen, majd Budapesten a BencésGimnáziumban végezte. Budapesti bencéstanárainak példája nyomán jelentkezettPannonhalmára, a Szent Benedek Rendbe.1949. augusztus 6-án kezdte meg a noviciá-tust, 1953. június 23-án tett ünnepélyes foga-dalmat. Teológiai tanulmányait 1949 és 1954között végezte Pannonhalmán. 1955. június29-én szentelték pappá. 1954 és 1959 közöttBudapesten, az Eötvös LorándTudományegyetem BölcsészettudományiKarán történelem szakos egyetemi hallgatóvolt, ugyanitt szerzett tanári oklevelet.
1955 és 1957 között Pannonhalmán többosztályban helyettes prefektusként működött,majd az 1960-ban érettségizett IV.A. osz-tálynak volt prefektusa három éven át.Zerind atya következesen kemény tanár ésprefektus volt, a szabályokat és előírásokatkatonásan megkövetelte. Akkoriban sokdiákja nem kedvelte őt szigorúsága miatt.Később azonban ezek a diákok is igazat adtakneki. Ha szükséges volt, büntetett, de a bün-tetés leteltével mindenkinek tiszta lapotadott, haragot nem tartott. Számára ismeret-len volt az előítélet. Bizonyos kérdésekbentalán kissé naiv volt, de ilyen volt az egyéni-sége. Mindig önmagát adta, nem viselt álar-cot.
Az 1964-ben érettségiző IV.A. osztálynakcsak két éven át lehetett osztályfőnöke ésprefektusa, ugyanis 1962 áprilisában az Álla-mi Egyházügyi Hivatal politikai okokból(mivel osztálya megünnepelte az 1956-os
forradalom évfordulóját) eltávolíttattaPannonhalmáról. Ez nagy törést, lelki trau-mát jelentett Zerind atya számára, de imád-sággal és erős akarattal elfogadta helyzetét.
Tényőre helyezték, itt segédlelkész lett.Pannonhalma közelsége miatt gyakran fellá-togatott a Hegyre, kapcsolatot tartott a diá-kokkal és az atyákkal. 1966-ban Budapestrekerült sekrestyési beosztásban, ez valójábanhuzamos lelkipásztori kisegítést jelentett.Budapest különböző plébániáin működött,majd pár évvel később ugyanezt folytattaVecsésen. 1996-tól haláláig Budapesten, a Főutcai Szent Benedek Általános Iskola ésGimnázium tanáraként és lelkiatyakénttevékenykedett.
1956. október végén, a forradalom kitörésétkövetően a pannonhalmi diákság semmitsem tudott Budapesten élő szüleiről és roko-nairól. A posta nem működött. Ekkor híreterjed annak, hogy Zerind atya Budapestremegy és személyesen visz leveleket oda,ahova el tud jutni. Reverendában autóstoppalérkezett Budapestre. A postás szerepet – aPesten tanuló bencés kispapok segítségével -jól elvégezte. Még nagyobb bátorságra vall,hogy november közepén motorkerékpárralvisszafelé is megtette ezt az utat. Nagy meg-nyugvást jelentett mind a szülőknek, mind agyerekeknek, hogy hírt kaptak egymásról.
Kiváló sportember volt. Kisdiákként a Fradikölyök-csapatában futballozott. A labdavarázsa végigkísérte életét. Pannonhalmitanár korában, amikor ideje engedte, lement apályára, és bekéredzkedett a játékba. Komolyjátékerőt képviselt az ekkor 25-30 év közöttiatya. Kitűnő térlátással és rúgótechnikávalrendelkezett, jól fejelt. Átlagon felüli fizikaierejét szabályosan használva játszotta ked-venc játékát. Rövid kispályás játékokba mégreverendában is beszállt. Tudott veszíteni is,ilyenkor szívből gratulált a győztesnek. Azt isel tudta ismerni, ha a győzelem a véletlenműve volt. A sport nevelő erejét adta átnekünk. Érettségi találkozókra is sportszere-léssel érkezett. Egyik megvalósulatlan terveaz volt, hogy 2010-ben Budapesten a diákja-ival a bekerített beton kispályán még fociz-hasson.
A természetet is nagyon szerette.Diákkorától kezdve aktív túrista volt.Pannonhalmán is számos gyalogtúrát szerve-zett és vezetett. Az 1960-as évek elején igenkedvelt volt a természetjárás a pannonhalmidiákok körében. Tálos Zoltán testnevelőtanár, Pásztory Valter és Zerind atya voltak,akik a természet szeretetét diákjaikba oltot-ták. Sok túrát szerveztek. 1963-ban Zerind
atya titokban szervezett egy tábort a Bükkbejárására. Volt osztályának néhány tagja vettrészt a táborozásban, és a táborból kiindulócsillagtúrákon. A gyalogtúrák során széptájakat láthattunk, ismereteket szerezhettünk,tartós fizikai igénybevételhez edződhettünk.De a túra léleknemesítő hatása volt a legfon-tosabb. Néhány évvel később, amikor Zerindatyának autója lett, továbbra is a gyaloglástkedvelte, a kocsi inkább a gyaloglás kiindulá-si pontjának elérését szolgálta.
Hűségesen nyomon követte volt diákjainaksorsát. Több diákjával élete végéig ápolta akapcsolatot. Az utóbbi 4-5 évben addig szo-kásos váratlan látogatásai megritkultak, leve-let alig írt. Az 1964-es osztálya a 45. érettsé-gi találkozót nélküle el sem tudta képzelni.Korábban ő kínálta fel a kocsijában a szabadhelyeket, most őt vitték diákjai. Akkor nem issejtettük, hogy ez alkalommal jelent megutoljára pannonhalmi diákok körében.
A Fő utcai iskolában kis diákjai nagyon sze-rették „Zerind bácsit”, és ő is mindenkit sze-retett. Érezte, hogy életének van értelme, azÚristennek tervei vannak Vele. A2009/2010-es tanév kezdetén folytatta addi-gi szokásos iskolai tevékenységét. A 9 óraiszentmisén továbbra is Ő volt a gyóntatóatya. Október 2. volt számára az „utolsó taní-tási nap”. Október 3-án már nem mentKőbányára misézni, helyette az ÚjpestiKórházba került. Újpestről Pannonhalmáravitték, ott halt meg 2009. november 8-án.
A róla szóló írások segédlelkész-ként, illetve kisegítőként említik. De ezek ahivatalos kifejezések nem utalnak arra, hogymilyen odaadással és alapos felkészültséggellátta el a lelkiatya szerepét. A legnagyobbelismerés hangján lehet nyilatkozni arról azegyszerű, szeretetteljes lelkületről, amitZerind atya személyisége sugárzott.Ismerősök és ismeretlenek hívták őt súlyosbeteghez és haldoklóhoz. Azonnal indult,vitte a jó Isten vigaszát. Igazi pap volt.Amikor Ő került hasonló helyzetbe, egyikvolt diákja, aki szintén pap lett, részesítette őta betegek szentségében. A hitben megingók-nak, kételkedőknek élete példájával adta alegmeggyőzőbb tanítást.
Puritán életet élt. Az elvek embere volt.Ideiglenes előnyökért nem bocsátkozottalkuba, az örök értékek vezették. Egész életeszolgálat volt: mind a templomban, mind aziskolában, és mindenhol, ahol jelen volt.2011. július 28-án esedékes 80. születésnap-ján szeretettel, gondolunk rá, abban a hitben,hogy a Jóisten teljessé teszi életét országában.
Meggyes Gábor (Ph 60/A)
80. születésnapján emlékezünk
SZABÓ ZERIND ENDRE ATYÁRA (Budapest 1931. 07.28. – Pannonhalma 2009.11.08. )
23
SZERVEZETÜNK PAX ET GAUDIUM
A Bencés Diákszövetség HírleveleFelelős kiadó: Hortobágyi Cirill OSB
Felelős szerkesztő: Kovács PéterFőszerkesztő : dr. Scherer Norbert
Korrektúra: dr. Mester SándorLapterv és tördelés: Hordós Csaba
Faber Stúdió, Veszprém, Mártírok útja 11.
Pénzesék Kft. Nyomda,
2083 Solymár, Mátyás király út 7.
2011. évben működő területi szervezeteink:Bácskai 6500 Baja, Liget u. 7.
20/364-1117 Vancsura László (Ph 84)
Budapesti 1085 Budapest, József krt. 43.
1/266-6750 Ember Károly (Bp 51)
Délkelet-magyarországi 6791 Szeged, Barátság u. 2/a
62/460-288 Atlasz Henrik (Ph 52)
Egri (Heves megyei) 3300 Eger, Hadnagy u. 11.
36/517-209 Dr. Hanis Béla (Gy 75)
ÉK-magyarországi 3907 Tállya, Rákóczi u. 37.
47/398-118 Dr. Sója Szabolcs (Ph 58)
Fővároskörnyéki 1211 Bp., Kossuth L. u. 24. 8/35.
1/277-2186 Kovács Dezső (Cs 51)
Győri 9022 Győr, Széchényi tér 9. ( Jedlik terem)
96/315-988, 20/520-5766 Molnár Zsolt (Gy 85)
Keszthelyi 8360 Keszthely, Schwarz D. u. 84.
83/515-113, 515-110 Benkő Zoltán (Gy 84)
Komárom–Eszt. 2800 Tatabánya, Béla király krt. 20. I.2.
34/334-973, 30/904-0943 Domnanovich Tamás (Kg 49)
Kőszegi 9730 Kőszeg, Munkácsy u. 3.
94/361-162 Molnár Attila (Gy 71)
Piliscsabai 1125 Budapest, Mátyás király út 47.
1/466-7615 Dr. Maróth Miklós (Ph 61)
Somogyi 7523 Kaposfő, Kossuth L. u. 163.
82/577-020, 70/332-8577 Dr. Antal László (Ph 73)
Soproni 9400 Sopron, Templom u. 1.
99/523-766; 30/9373-391 Szabó Péter (Gy 75)
Székesfehérvár 8000 Székesfehérvár, Távírda utca 2/A. III/9
30/97-11-982 Dr. Bodnár Zoltán (Ph 94)
Szombathelyi 9700 Szombathely, Tóth Árpád út 39.
94/312-594, 30/9472-966 Dr. Andor Ferenc (Gy 62)
Tolna megyei 7100 Szekszárd, Kőrösi Csoma Sándor u. 32.
74/314-364, 20/9423-517 Endrődi István (Ph 63)
Veszprém megyei 8200 Veszprém, Mártírok u. 11.
88/406-670 Radó András (Gy 64)
EGYETEMI TAGOZATAINK AZ ORSZÁGBAN:
BUDAPESTI EGYETEMI TAGOZAT
ELTE: Szabó Tibor Zsombor
budapesti tagozat vezetője
Tel.: 20/387-5851 E-mail: [email protected]
BME: Lázár Levente
Tel.: 20/280-80-58 E-mail: [email protected]
Corvinus Egyetem: Fonai Dániel
Tel.: 30/591-9840 E-mail: [email protected]
PPKE: Kovács Lóránt
Tel.: 30/406-8757 E-mail:[email protected]
SOTE: Toldi Gergely
Tel.: 20/436-7181 E-mail: [email protected]
GYŐRI TAGOZAT: Körmendi Gábor
Tel.: 20/319-2727 E-
mail:[email protected]
PÉCSI TAGOZAT: Zagorácz Márk
Tel.: 20/917-8912 E-mail: [email protected]
SZEGEDI TAGOZAT: Végi Ádám
Tel.: 20/218-9604 E-mail: [email protected]
VESZPRÉMI TAGOZAT: Bolla Kristóf
Tel.: 20/434-1947 E-mail: [email protected]
1% KÖZLEMÉNY:Az adófelajánlásból beérkező összege a tagdíjbevételek mellett a
második fő bevételi forrása diákszövetségünknek. A 2010. évi fel-
ajánlások összege 896 ezer Ft volt. Köszönjük, hogy ilyen
módon is kifejezitek a bencés közösségünkhöz való tartozást.
Ha tehetitek, az osztálytársaitokkal is tudassátok adószámunkat.
Bencés Diákszövetség adószám: 19113966-1-08
Tájékoztatjuk Tagjainkat, hogy az elmúlt év során támadt prob-
lémát a diákszövetség elhárította, az APEH, azaz NAV az aláb-
bi értesítést küldte a rendelkezőknek:
„Értesítem, hogy a 2009. évi szja 1%-ának felhasználásáról rendel-
kező, civil szervezet javára szóló nyilatkozata a korábbi tájékoztatá-
sunkat követően érvényessé vált, mivel a kedvezményezett érdekköré-
ben felmerült érvénytelenségi ok már nem áll fenn. Az Ön által meg-
jelölt kedvezményezett (BDSZ) a 1996.évi CXXVI.tv-ben előírt
feltételeknek megfelel. A felajánlott összeget az adóhatóság kiutalta.”
A BDSZ elérhetősége:Egyesületünk dokumentációs központja:
1143 Budapest, Ilka utca 31.
Adategyeztetési, tagdíjnyilvántartási ügyekben
Péter Tamás (Gy 2000) diáktársunk
elérhetősége [email protected],
telefonon: 20/229-5420
– lehetőleg az esti órákban.
A kiadványainkba szánt küldeményeket
a fenti postacímre, vagy Kovács Péter (Ph 05)
szerkesztőnek a [email protected]
címre küldjétek.
Honlapunk: www.bencesdiak.hu
Levelezőlistánk: groups.google.hu/group.bdsz
24