Pelzo

Az igaz hit útjaaz életfa által

2000-2001

© Pelzo 2003, 2008

Kiadja: Könyv-e.hu Elektronikus Könyvtár Felelős kiadó: Péli Zoltán Gábor Szakmai lektor: Ráma Anna Elektronikus könyv Adobe-PDF formátumban

(Első kiadás: ISBN 963 210 919 8)

Második, javított, elektronikus kiadás. 2008.

Szerzői megjegyzés: Jelen könyv a 2000-2001-ben írt, és 2003-ban először megjelent könyv 2008-as elektronikus újraszerkesztése. Mivel a szöveg megértésének néhol igen fontos eleme a képi környezet, ezért a könyv végén elhelyezkedő 28 oldalnyi képmellékletet ezen kiadás további 10 oldallal megtoldja. Bár ez volt az első komoly próbálkozás, mely népünk évezredes történetét hitelt érdemlően tag-lalja, de meglepően találtam hét év elteltével, hogy immár nagyobb tudással rendelkezve, ez a mű még mindig ősforrás a dolgok meg-értéséhez, és sajnos e témában más sem írt jobbat, összefüggőbbet, pedig kellett, lehetett volna. Szörnyű, hogy a mai emberekben még mindig nem tudatosul, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk, és mivégre vagyunk e világon.

Pelzo

�

Ami engem ide hozott______________________

Semmi vagyok egy vízcsepp csupán melyben a mélykék óceán elmerül

Magam vagyok s mégsem egyedül mert bennem az élet maga egyesül

Élettelen vagyok s mégis élek mert van egy nagy kincsem a lélek

(Pelzo - Semmi vagyok..)

"Tanulj fiam, mert a tudást nem veheti el tőled senki !" - mondta gyermekkoromban apai 'kun' nagyapám.

�

E könyvben elfeledett múltunk tárulkozik elő. Mindenki figyelmébe ajánlom. A 972-edik esztendőben láttam meg a napvilágot. Századunk elején minden bizonnyal így mondták volna, s evvel kapcsolatban egy gyer-mekkori történés jut eszembe. Nyolc éves voltam, amikor a szünidő egy részét az apai nagyszülőknél töltöttük bátyámmal egyetemben. Levelet hozott a postás, rajta egy szép bélyeggel. Mindjárt föléledt bennem a színekben játszó kép megszerzésének vágya. 'Ezt még nem adhatom oda, de hozok másikat' - szólt a nagymama. Régi leveleket hozott elő, s megengedte, hogy a borítékok sarkairól leáztassuk a bélyegeket. Meg is született jövőbeni gyűjteményem első két darabja, de nem akármilyenek voltak ezek. Az EGYIKEN otthon a pecsétre lettem figyelmes, ami a 918-as évszámot hordozta. 'Micsoda értékre leltem : több, mint ezer éves bélyeg' - lelkendeztem magamban. A 'kincs' később, csak egy filléres darabra süllyedt vissza, amikor pár évvel később már volt bélyegárjegyzékem a másik nagymamának köszönhetően. S ekkor lettem figyelmes az idősek beszédére is, hát tényleg az ezrest az évszámok kimondásakor minduntalan elhagyják. A MÁSIK Szent István királyunkat ábrázolta, azonban a bélyeg jobb fele le volt vágva. Amikor komolyabb gyűjtővé váltam, akkor olvastam a 'felezett' bélyegekről. Ezek a bélyegvilág hajnalán kelet-keztek. Amikor például a postáskisasszony 1 filléres bélyeggel nem tudott szolgálni, akkor a 2 fillérest kettévágta és csinált belőle egy-egy darabot. Mivel erre a műveletre ritkán volt szükség, így ezek a darabok ritkaságnak számítanak. Sőt, a filatéliai irodalom az én 1938-as 'Szent István'-omra, nem ismer ilyen példát. Micsoda érték, ez lett volna az egyetlen darab ! Igen 'volna', mivel a levélről való leáztatás elvette az értékét, mivel az bizonyította volna, hogy tényleg ilyen volt eredetileg, és nem utólag lett hamisításként levágva. E két bélyegben példát láthatunk arra, hogy a hiányos tudás miként tulajdonít értéket

�

egy semmiségnek, és a valódi érték miként veszik el a tudatlanság keze által. A további gondolatiság megpróbál kísérletet tenni, hogy ne egy 'nyolc éves fejével' lássuk a világot ! Mindig is élt bennem a kíváncsiság, mellyel a tudást magamba szippantsam. Azonban buta és ügyetlen kisfiú voltam, de mindig volt bennem egy apró pont, amely a többiektől megkülönböztetett. Nem igazán értettem ezt a világot. Az értékek pusztulása mindig is megrendített. Segítő szándék honolt lelkemben, azonban ezt az em-berek hatalomvágyával és önzésével nem igazán tudtam egyeztetni. Elveszettnek éreztem magam, amely otthont keres magának. A mind-enhol jelenlévő Isteni valóságra magam jöttem rá tizenévesen, lelkem vergődése közti kényszerű útkeresése közti állandó gondolatiság által. Magamat ezentúl már nem hagytam elveszni. Továbbra is minden érdekelt. És hogy jobban megértsek mindent, a sorok közt próbáltam olvasni. Az érdekességeket megjegyeztem magamnak, ahol pedig logikai kapcsolatot nem láttam a dolgok közt, ott kérdést tettem fel magamnak. Több ezer kérdés született így, s születik ma is. Türelmes tanulója vagyok az életnek, s legtöbbször az évek rengetegje múlik el, míg egy kis kérdésre meg nem találom a választ. A valóság kibon-totta előttem szárnyait : nem csak a nézeteinkkel, hanem a tárgyi tudásunkkal is baj van ! Valahogy mindig is vonzott belülről a magyarság régmúltja. De érdekes módon nem minden. Voltak dolgok, amik megmagyarázhatat-lan módon 'magukhoz vonzottak', az első közvetett (pl. fénykép) vagy közvetlen kapcsolat során ekkor mélységes harmónia és nyugalom ülte meg lényemet, bár ismeretlen volt az a dolog, de mégis oly ismerős. Általában azonban a dolgok többsége - ami kívülről szem-lélve ugyanavval a témával kapcsolatos - hidegen hagyott, és a mások által közvetített ismereteket egyszerűen tudomásul vettem. Később rájöttem, hogy a számomra 'isteni harmóniát' közvetítő dolgok, ame-lyek látszólag egymástól távol állnak - mint pl. egy távoli hegység képe, egy dallamtöredék, egy 'apró' motívum -, mind ugyanarra a valóságtartalomra mutatnak : ismeretlen régmúltunk világára. De nem a 'közeli' múltra, hanem arra a távolira, amely honunk foglalása

10

előtt 'lehetett'. És érdekes módon a 'későbbiekből' általában 'az fogott meg', amely az idők szelét átvészelte. Létezett egy gazdag kulturális érzületű, számítógépen olvasható magazin. Ebben az egyik téma az esztergomi vár királyi palo-ta-együttesének felújítása kapcsán az ott található látnivalókkal, érdekességekkel foglalkozott. Nagyra tartottam azt az elhatározást, ahogy a 'semmiből' vissza próbálják építeni a régmúlt kor egy töredékét, ha nem is a teljes eredeti formában. Szóval megfogott a dolog. De igazán nagyot akkor döbbentem, mikor a téma közepén járva, egyet 'lapoztam'. "Ez az !"-kiáltottam fel. Azon ritka és különös kellemes érzés fogott el, amelyről már írtam. Egy teljesen ismeretlen kép állt előttem, egy falfestés töredék, mely egy életfát ábrázolt az előtte lépő oroszlánnal. Ismeretlen, de mégis a tudatalattimból valami előre tört. Érdekes módon népünk honfoglalás előtti korát láttam benne, azt a valóságot amely újabban és régebben bennem lako-zott. Más részről eme archaikusságot kicsit korábban 'Szent István szarkofágjában' is felismerni véltem. Két, illetve három különböző dolog, melyet tudatommal sehogy se tudtam összekapcsolni, de mégis bizonyítékát láttam szemeim előtt annak, ami gondolatiságo-mat kezdte áthatni : MÁSHOGYAN ISMEREM MÚLTUNKAT. De mivel a felújítások még javában tartottak, arra gondoltam, érdemes még várnom, hogy a királyi-várból többet lássak. Majd egy év elteltével, reggelre kelvén hirtelen fogtam magam, hogy utamat Esztergomba vigyem. Az építkezés még mindig folyt. Majd bemen-tem a vármúzeumba. Itt, a második esztergomi székesegyházból meg-maradt dísz-kapu (Porta Speciosa) töredékére (Dániel próféta) lettem figyelmes. Utamat a további termekben folytattam. Egy lépcsőn feljőve balra akartam fordulni (később kiderülve itt lett volna, amit kerestem), de egy idős teremőr néni megszólított, jobbra haladjak, mert a termek számozása is arra fut, majd később megkérdezte: 'Láttam-e a gyönyörű freskókat ?'. Láttam persze, 'de hol találhatom meg az életfát tartalmazó freskótöredéket ?' - kérdeztem. Felcsillant a szeme. Pillantásom ekkor egy kétteremnyi távolságra lévő képre mutatott az átjárónyílásokon keresztül :

11

'Ott van, ami engem ide hozott !' - s nem is kellett mondania sem-mit. Nem sokkal később eme körbe foglalt freskórészlet előtt álltam. Figyelmem a kör peremén végigfutó 'fejeknek' nézett ábrázolá-sokra figyelt. Itt a királyi kápolnában egy a falfestés iránt mélyen érdeklődő esztergomi nénivel találkoztam. 'Valaki, azt mondja róla : sumér eredetű' - jegyezte meg. 'Ez egyértelmű' - válaszoltam rá. Ekkor röviden elmondtam nézetemet. Szent meggyőződésem, hogy amikor honunkat foglaltuk, akkor Urunkat, Istenünket ismerő, tisztelő emberek voltunk. A másik, ami nem veszett el : nyelvünk csodás szerkezete. A régmúlt világunkra vonatkozó tudások tévesek. Távozásakor még mondott valamit : 'a helynek csodálatos varázsa van', próbáljam ki. Az oltárkő mögé mentem és elképzeltem magam a szert adó szemé-lyében - manapság ezt papnak nevezzük -, azonban nem éreztem magam ott harmonikusnak. Így hát a kő elé léptem és mindjárt meg-változott a helyzet. Az atyai kéz alatt (ez van ott a hely fölé vésve) lelki nyugalmat árasztva elképzeltem, hogy az oldalakon ülve hall-gassák a tisztelet szavait. Majd amikor mindenki lelki nyugalmat lelt, a szert adó a kő mögé léphetett, hogy helyébe lépve mások is feltöltődhessenek ('járuljatok az Úr asztalához'), és eme békéjük a valós életet is irányíthassa egy darabig. Valóban, eme harmonikus nyugalmam a távozás után is megmaradt két-három hétig. Visszatérve egy apró bizonyíték a magyar hitre vonatkozólag, mi el nem veszik soha, azaz a nyelv köréből maga az ISTEN szó. Ha jelentéstartalmában értelmezzük a következőkből áll : IS+TE+éN. És nem-e éppen az az igazi felismerés, hogy ÉN IS meg TE IS egy közös egységet alkot, egymás ellen nem tehet, és közösen építi minden a mindennel a mindenséget. A mai keresztények csak egy személyként tudják elképzelni. Holott mindenben ott van (ezért is "mindenható"), egy apró része az egészet tükrözi, s az egészben ott van a rész. A szó eredetén nem kell rágódni, bár nagyon érdekes, hogy talán csak a magyar nevezi ugyanúgy e szót, mint hajdanán a sumér; sőt még a szó belsejében lakozó alkotóelemek logikája is ugyanaz : azaz TE és ÉN-nek való viszonya mindennek (IS) az alapja (TEN).

12

A kápolnából való távozásom után vettem egy képeslapot, mely rekonstrukciós rajzként ábrázolta a nevezetes freskót. A téma tanul-mányozása és eme kép által kiderült : eredetileg hét oroszlánkettős díszítette a falakat, mára már csak ez az egy maradt meg; ennél a baloldalt futó alsó növényi inda az oroszlán alatt véget ér, ami hibásan szerepel a mai rajzon. Bár az esztergomi oroszlánokról készült rekon-strukciók közül ez a Harkay képeslap a legpontosabb, azonban a legapróbb részleteiben a még megmaradt falfestés sokhelyen mást ábrázol, ahogy ez a falfestéstől távol, a képeslapot szemlélve rögtön a szemembe tűnt. Egy TÁBLÁCSKA SZERINT a kápolna III. Béla (1172-1196) és II. András királyunk idejében készült. És ez az a kor, amikor keresztes lovagok mennek a Szentföld felszabadítására. A hit megújul ekkor, a művészet tovább fejlődik. Megjelenik a román művészet alapjaira épülő gótika, ami olyan, mint a bejárat fölött elhelyezkedő tizenkettes osztatú ablak, valamint a kápolna másik végén a szentély falazatának nyolc-íves tartó-szerkezete. Így hát érdemes megismernünk a megértés szempontjából azt a kort, ami a hit lovagjait vezérelte.

13

A hit lovagjai________________

Az út, mely szavakkal kimondható, nem az örök út. A név, mely megnevezhető, nem az örök név. Minek neve nincs, ég és föld kezdete. Minek neve van, minden dolog szülője. Ezért : csodás titkát az ismerheti, ki vágytalanul él, ki vággyal teli, az csak véges formát szemlél. Lényeg és jelenség kettősségének közös a forrása, csak a nevük mond másat. Együttes nevük csodálatos, s egyik csodálatostól a másikig vezető útja : minden titok nyitja.

(Lao-Ce : Tao 1.versszaka magyar versbe ültetésem által)

1�

Gyermekkoromban gyakran jártam hittanra és néha templomba is. A szertartások alkalmával azonban felfigyeltem valamire : Jézus így, Jézus úgy - másról se folyt a szó. Kérdem én magamtól akkor : Hol van a valódi Isten, róla miért nem beszélnek ? A keresztény vallásúak gyakran képesek elhinni, Istenimádatuk Jézustól ered, előtte mindenki hitetlen, pogány volt, pedig ha föl-lapoznák az Ószövetségi írásokat, rájöhetnének, Isten létének tudata történelmünk homályába lép. Nézzük a valódi történteket ! A vízözön (amit mi összefoglaló néven így ismerünk, de nem a Mezopotámiában Leonard Woolley által megtalált vízözön árjára gondolok, hanem arra, ami sokkal korábban történt és az emberiség tudatának változásában zajlott le) után néhány különleges ember azon volt, hogy az elveszett szent tudást tovább-örökítse, az emberiség szellemi magasságokba való visszaemelése érdekében. Ezek a föld távoli helyein hasonlóképpen történtek. Az egyik Egyiptom földje volt. A kezdeti tanítók mondanivalóját később már nem értették meg, így kialakult az ősök egyszerű tisztelete helyett, azok bálványként való imádása, az addigi egyetlen istenkép helyett így már isteneket 'tiszteltek'. Majd a XIII. dinasztia egyik fáraója, Ehnaton kijelentette : 'egy az Isten'. E nézet saját dinasztiáján belül tartotta is magát, azonban tudták e tudás 'jelenleg' halálra van ítélve. Így hát egy maroknyi csoportként kivonultak innen, hogy a tudás egy későbbi kornak fentmaradhasson. Tevékenységük össze-kapcsolódott egy ugyanazon, de másik irányból jövő tanítással. Őket a jelenleg Kumrán-i, vagy Holt-tengeri tekercseknek nevezett írásaik által is ismerjük, melyek nyelvezete jellemzően kopt (egyiptomi), arám (mezopotámiai nyelv) és görög. Ők voltak az az 'ősközösség', amely Jézus eljövetelét 'előkészítette'. Majd a, ama bizonyos történ-tek után, aminek a feltételezett időpontja később a jelenlegi (nyugati) időszámításunk lett, Jézus és társai tanítását a jeruzsálemi egyház

1�

folytatta (Jakab). Azonban mi az ebből eredő vallásosságot nem tőlük, hanem egy kívülálló csoporttól vettük át. A jeruzsálemi egyház a történelem ottani viharában kénytelen volt iratait a hitetlenek elől elrejteni 'Salamon' templomában. Az egyiptomi misztika is oly jelképes, hogy azokat csak a beavatot-tak ismerték. Hasonlóképpen a keresztény ősi irataink is jelképekben beszélnek. A tudást azonban el kellett rejteni. A szavak hiába marad-tak fönnt, ha valódi jelentését már nem tudták. A kezdeti keresztények egy része és utódaik képesek voltak mindent szó szerint venni. Mivel a hozzáértők többek között a jeruzsálemi egyház személyeiben eltűntek, a bibliafordítók nem ismerve az eredeti szavak és jelentések kapcsolatát, önhibájukon kívül gyakran félre fordítottak. A vallás később egyre inkább a politika színterévé vált. Ha már politika, akkor a vallás elveszti eredeti jellegét, a hatalom érdekében tesznek hozzá, s vesznek el belőle. Sokan fölismertek ebből valamit, vagy továbbra sem értették a szavakat, így az egyetlen keresztény vallás több tucat-ra szakadt. Mind ugyanazt az Istent próbálja hirdetni, de máshogy. De csak egy közös valóság van, így mindenkinek nem lehet igaza. Ezekből a részigazságokból manapság kezd felépülni az az eredeti valóság, ami valaha lehetett, amikor még EGY-ben hittek. Mindig birodalmak emelkedtek fel és tűntek el. A kereszténység egy olyan időpontban szerezte legnagyobb térhódítását, amikor a Római birodalom esett darabjaira. Ezekben a hanyatló fázisokban a társada-lom az alapjaiból kezd építkezni, jószerivel mindent a földművelés ural. A tárgyi tudás elenyész. Majd fejlődésnek, virágzásnak indul minden. De hiába a 'gazdagság', ha a korábban elveszett tudások újból megszerzésre várnak. A középkorban a vallás uralni akart, a kialakí-tott nézeteknek ellentmondani nem lehetett. Galileo Galileinek - akit életfogytiglani börtönre ítéltek - 1992-ig 'várnia kellett', hogy a pápai bizottság elismerje azon állítását, miszerint a Föld forog. S mások is hasonlóképpen, vagy rosszabbul jártak. A mai élet könnyebb fizikai voltát tulajdonképpen, ezeknek az életüket is feláldozó személyeknek köszönhetjük. Tehát az emberek növekvő tudása észre vette, az a valóság, amit a

18

vallás akkor hirdetett nem egészen igaz. És ekkor választás elé áll-tak az emberek : Akkor Isten sincsen ? Sokan elvesztették hitüket, s a földi valóság kietlen talaján érezték magukat. Elveszett minden. Üresek lettek. A költők, filozófusok kilátástalanságról írnak. Utat mutatni senki nem tud. Megjelenik az utópisztikus gondolkodás, melyből jelenleg két nézet vált valósággá, a nácizmus és a kommu-nizmus, de már itt kopogtat egy harmadik. Azt hiszem ezekből újból nem kérünk kenyeret. De hiszen a dolgok létének gyökerén ott van az a valóság, amit mindannyian 'szívünkben' fel kéne ismernünk : egyetlen 'közös' valóság van, IS+TE+ÉN. A jó dolgokat nem lehet megszüntetni, azok valamilyen formában nyomot hagynak, továbböröklődnek. A jeruzsálemi egyház képviselői európai országokba menekültek, magukkal nem vittek semmit, csak javarészt azt a tudást, hogy ott egy bizonyos helyen az elrejtett írások-ban megtalálható létünknek alapjai. Az információ apáról fiúra szállt ezen családok körében. Mígnem elérkezett a cselekvés napja. Közös gyökerekből származó három világvallás (a zsidó, a keresz-tény és az iszlám) szent városa mind a mai napig Jeruzsálem. Így a város az eltérő szemléletek miatt nem csak manapság, hanem régeb-ben is a konfliktusok gyökerét adta. Jeruzsálem a VII. század óta a muzulmánok fennhatósága alá tartozott, s ők a zsidóknak és a keresz-tényeknek is szabad bejárást biztosítottak. A XI. század vége felé a szeldzsuk-törökök vették át a hatalmat Jeruzsálemben, s kitiltották a városból a keresztény zarándokokat. A kereszténységnek ez azonban nem volt ínyére, így keresztes hadjáratot hirdetett a Szentföld 'fel-szabadítására'. A 'szent cél' érdekében 1099-ben elindulnak az első hadak, amelyek valójában véres csatákat eredményeznek. A Jeruzsálem elfoglalását követő években Európa minden tájáról zarándokolni kezdtek a keresztények a Szent Városba. A keresztes lovagok egyik célkitűzése lehetett ekkor már, a védtelen zarán-dokok megvédése. 1118-ban egy francia nemes, Hugues de Payen nyolc lovagtársával együtt megalapította a Krisztus és Salamon Templomának Szegény Lovagjai elnevezésű rendet. A rend később az egyik legismertebb és legbefolyásosabb keresztes lovagrend lett,

1�

amelyet manapság röviden templomos lovagoknak is nevezzük. A 'templomosok' a közhiedelemmel ellentétben elsősorban nem a zarán-dokok megvédésére szerveződtek, hanem mint alapítási elnevezésük is mutatja, mást akartak, mivel tudhattak már ekkor is valamit. 1118-1120 környékén ásatásokat folytattak a jeruzsálemi templom romjai alatt, ahol meglepő felfedezésekre tettek szert. Megtalálták a rég el-rejtett dolgokat, s minden világossá vált számukra. Gondolkodásuk a ma gótikusnak nevezett művészeti stílusban fejeződött ki. A 'szent tudás', Isten és a való-világ ismerete alkotó munkájukat teljesen áthatotta. Gyakorlatilag több hatalmas templom-ot építettek, mint az azóta eltelt korok bármelyikében. Az embert is megbecsülő értékrendjük megteremtette a humanista gondolkodást. Nagy előrelépést adtak az emberiségnek. Azonban mint általában minden előremutató gondolatnak, úgy ennek is, az emberi gonoszság súlya alatt vesznie kellett. Gondolatviláguk, azonban most is min-denütt ott van. A cselekmények mindig több szálon futnak, maguk is hatnak dol-gokra, de rájuk is számtalan dolog hat számtalanszor. Az emberiség történetének volt egy meghatározó része, maga az ember 'teremtése', amely kezdetben az 'édenben' lakozott (Károli Gáspár bibliafordítása alapján): "És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala" (1 Móz. 2.8) "És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedveset és eledelre jót, az ÉLET FÁJÁT is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját." (1. Móz. 2.9) "És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt." (1 Móz. 2.15) "És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról bizony meghalsz." (1 Móz 2.16-17) Azonban a tilalom ellenére az emberek ettek a tiltott fa gyümöl-cséből, majd : "Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje

20

a földet, a melyből vétetett vala." (1 Móz. 3.23) "És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját." (Mózes I. könyve 3.24. rész) E történetben sokminden meg van fogalmazva, s arról is szól, hogy az emberiség a Tudásra ébredve, a tudását rosszra használta, mivel nem az Isten-elvének megfelelően cselekedett, s ezért kiesett az Isteni harmónia világából. Az élet fájának gyümölcse nem volt tiltott! De az emberiség ezt már egységesen nem ismerte, csak önmaga volt immár fontos. Az ÉN-IS, az ÉN-IS elv vette át a TE-IS a TE-IS hangsúlyozók táborának fontosságát. (Egyébként ennek megfelelően az ős-nyelvünk TEIS alapja közös hangzó-tőből ered a latin DEUS, azaz Isten fogalomértékkel.) S ha CSAK az ÉN létezik, a TE nélkül, akkor az katasztrófához vezet: embertársak kihasználása, a természet pusztítása. S mindez abból a butaságból ered, hogy tévesen sokan úgy gondolják, hogy anyagi és tartalmi szinten sem nem létezünk tovább. Pedig minden ÖRÖK. S ha csak az Ön-érdek létezik, akkor az az EGYSÉGES világot megbontja, s úgy ossza ketté, hogy számára pillanatnyilag mit vél JÓNAK, hasznosnak, illetve károsnak, ROSSZNAK. Ez a "jó és rossz tudásának fája", a tiltott gyümölcs, amit nem szabad választanunk. Pedig a világban minden dolognak van értelme, ha nem létezne, mi sem léteznénk! Az élet fája az Isteni tanítás szerint az örök életet jelenti. Táltosaink egyik legfontosabb feladata a LÉLEK LÉTEZÉSÉNEK bebizonyítá-sa volt. Később jöttem rá, hogy ezt teszem hát én is. Az ősöktől meg-örökölt kövek és falak segítenek EMLÉKEZNI. Az ősök emlékezete hát tovább ÉL..

21

Elfeledett történelem_______________________

Óh Istenem, segíts rajtunk nyújts vigaszt a szenvedőknek Tartsd a gonoszt távol tőlünk bocsáss meg a vétkezőknek Légy az igaz, megértő Isten hisz végtelen a bölcsességed Hozz mireánk békességet népeinknek világosságot.

Óh Istenem, nézd el nekünk hogy nem vagyunk még hozzád méltók Légy az igaz megértő Isten hisz itt a földön oly sok még a gond.

( RÉKA, Koppány lányának imája Szörényi Levente és Bródy János István a király című rockoperája szerint )

23

Népünket honunk foglalásakor, mindenre képes pogánynak, Istent nem ismerőnek ismertették a régmúlt és mai töredékek. Akiket a később szentté avatott I. István királyunk vezetett az igaz élet keresz-tény ösvényére. De mindez valóban így volt-e ? A válasz mindenkép-pen : Nem. Mivel az ebben a korban történtek merőben ellentétes dolgokra utalnak. Hogyan felelhet meg egyáltalán valaki a keresztény erkölcsök legteljesebbikéhez, ha saját kezéhez rengeteg vér tapad ? Államiságunkat is az ő személyéhez kötjük, mintha korábban előtte 105 éven át e honban vezető nélküli barmokként kódorogtunk volna a Kárpátok gyűrűjében. István királyunkat mindig is tiszteltem, azonban tény : ha egy legenda túlontúl növi magát, akkor ott sok a hazugság. Nyers húst evésünkről. Az idegen krónikás mit láthatott, húst a nyereg alatt, s az gondolta mily nép lehet az olyan, aki nyerge alatt puhítja a húst, hogy azt majd megegye. A valóság azonban mi volt : őseink a lovak felsebzett bőrét véres hússzelettel gyógyították, teszem hozzá sikeresen. És talán ez volt az első egyik olyan kép, amelytől minket ezentől fogva elvetemültnek tartanak. Isten szavunkról már megemlékeztem. Ha nem lett volna ilyen jelentéstartalmú szavunk, akkor minden bizonnyal most vagy a német 'Gott' vagy a latin 'Deus' kifejezést használnánk. Márpedig volt ilyen, és nemis akármilyen hitbéli tartalommal ! Nézzük azt az időszakot, amikor még 'nem ismertük' úgymond a kereszténységet a maga közelségében. Ekkor egy misszionárius testvérpár tevékenykedett többek közt Pannóniában is : Cirill és Metód. Kik is voltak ők valójában ? Rasztiszláv morva fejedelem szláv nyelven beszélő papokat kért III. Mihály konstantinápolyi császártól. Phótiosz bizánci pátriárka két görög szerzetest küldött, akik Macedóniában szláv telepek közelében nőttek fel, és beszéltek szlávul : Konsztantinoszt (kolostori nevén Kürilloszt vagy Cirillt) és

2�

Metódot. Még mielőtt morva földre léptek volna, kidolgoztak egy a görög betűkön alapuló szláv ábécét az addig írásbeliség nélküli nyelvre. Mai napig a fiatalabb szerzetes testvérről cirill írásnak nevezzük a Kelet és Délkelet-Európában használatos írást (pl. Oroszországban). A két szerzetes lefordította a ma úgynevezett óegyházi szláv nyelvre a Bibliát és a liturgiát. A szláv népek tehát a nyugati népektől eltérően anyanyelvükön ismerték meg a kereszténységet. És ezen időszakban a Honfoglalás (896) körüli magyar nép találkozá-sa a később szenté avatott testvérpárral meglepő eseményeket produkált. A Cirill-legenda egy részlete :"(VIII.) És amikor az első óra imáit mondta, megtámadták őt a ma-gyarok, farkasok módjára üvöltve, meg akarták őt ölni. Ő azonban nem ijedt meg, nem szakította meg imáját sem, csak egy Kyrie eleisont mondott, mert már befejezte imáját. Ők pedig látván őt, isteni rendelés folytán megszelídültek, és kezdtek előtte hajlongani. És meghallgatván a Mester szavait, elengedték őt az egész kíséretével." (Fordította : Kniezsa István) A Metód-legenda egy részlete :"(XVI.) Megérkezve pedig a Duna tájékára egy magyar király, akarta őt látni. És bár egyesek mondták, hogy ezt nem élik túl kínszenvedések nélkül, ő elment hozzá. A király pedig, mint főpapot illik, tisztelettel, ünnepélyesen és örömmel fogadta. És beszélgetve vele, ahogy ilyen méltóságú emberekkel illik beszélgetni, megölelvén, megcsókolván őt, és megajándékozván értékes ajándékokkal, elbocsátotta ezekkel a szavakkal: tisztelendő atyám, okvetlenül emlékezzél meg rólam szent imáidban." (Fordította : Kniezsa István) Bár a hitnek nagy ereje van, de mégse várjuk azt, hogy csupán egy ima mindig elég ahhoz, hogy a fejeket megmentse a porba hullástól. Itt inkább arról szólnak a történetek : a magyaroknak sikerült rátalál-niuk ezen a vidéken két olyan emberre, akikkel a hitükhöz hasonló dolgokról mélyen el tudtak beszélgetni, és ekképpen a legmélyebb tiszteletet kiérdemelték. 'Gyula' erdőelvi (erdélyi) törzsfő a 10. század közepén Bizáncban

26

megkeresztelkedik, majd az ő lánya, 'Sarolt' férjhez ment Géza fejedelemhez. Géza mai ismert neve egyébként egy latin forrás-ban (forrásból) történt elírás eredménye, mostanság már mondják Gécsa-nak, vagy Gyécsa-nak is, azonban figyelembe véve az akkori nyelvünk zártabbnak tűnő kiejtési jellegét imigyen kellene ejtenünk: GÉCSÖ. Géza fejedelem 972 tavaszán (uralkodása legelején) elküldte követeit I. Ottó császárhoz, többek között azért, hogy megtudja, támogatja-e a magyarok keresztény hitre térítését. A császár igent mondott, s a választ hozó magyar követekkel együtt érkezett Magyarországra Brúnó szentgelléni szerzetes is. 972 őszén Brúnó társaival együtt megkezdte a magyarok térítését, ő keresztelte meg Géza fejedelmet is. Géza a keresztségben az István nevet veszi fel, kinek névadója vértanú Szent István, az 1. században élő őskeresztény térítő. A fejedelem feleségét, Saroltot már nem kellett megkeresztelni, mert már kislánykorában az apjával érkezett Hierotheos püspök már meg-keresztelte. Brúnó azokkal a szerzetesekkel együtt, akiket Piligrim passaui püspök bo-csátott a rendelkezésére, rövid idő alatt a magya-rok nagy tömegeit térítette meg. Egy 973-974 táján VI. Benedek 'pápának' küldött levélből kiderül, hogy már ötezer jeles számú nő és férfi lett keresztény, de "az egész magyar nép hajlandó a szent hit felvételére". E levélben szó esik arról is, hogy Magyarországon meg-indult a templomépítés. (A történteket jelenleg így ismerjük.) Érdekes kérdés vetül fel. Géza fejedelem idejében nincs ellenvetés az új hit befogadására, majd hirtelen egyik évről a másikra, fia - I. István király - idején ezek a 'pogányok' úgymond fellázadnak a hit ellen. Nagyon érdekes. Vajon valójában mi történhetett ? Ha a hittel nem volt semmi baj, nem-e lehet, hogy a nép haragját valami más váltotta ki ? Nézzük azokat az alapvető tényeket, amelyeket jelenleg minden magyar ismer. És itt érdekes dolgokat láthatunk. Géza fejedelem halála után, a jogos utód Koppány. És ha Koppány a jogos utód, akkor hogyan lehet, hogy ő egy percig sem láthatta el kötelességét, hanem helyette Géza fia Vajk (István) uralkodott ! István-Vajk hogyan kerül-

2�

hetett a trónra ? Ha körbenézünk a téma kapcsán, számos más megmagyarázhatatlan kérdés is vetül fel. Próbáljuk hát meg rekonstruálni a dolgokat. És ha a kérdésekre logikus válaszokat kapunk, közel járhatunk a valósághoz. Szeretném kihangsúlyozni, hogy e fejezet következő bekezdéseit nem én, hanem inkább az élet írta ! Mindenesetre valami volt, ami nagyon megváltoztatta a történelmünket ! Hiszen azt is tudjuk, hogy egy régi világ veszett akkor teljesen oda ! Gyökerestől megváltozott minden, olyannyira, hogy kétszáz év múlva sokan azt sem tudták, honnan jött ide a népünk. Elvesztettük tudásunkat. Nem akarok kitalációkra építkezni, ezért számtalan tényt egyeztet-tem a tudatomban, és egy mindenki által nagyra tartott mű foglalja el a 'történeti váz' központi fonalát. Kálti Márk műve az 1358-ban elkezdett úgynevezett 'Képes Krónika' a magyar történelemtudomány egyik legfontosabb dokumentuma. Le van benne írva a magyarok története a magyarok újbóli bejövetelétől (Honfoglalástól) - és annak előzményeitől - a mű keltezési idejéig. A történészek többnyire hitelesnek találják a benne foglaltakat, olyan-nyira hogy sokmindent innen tudunk ma. Kálti Márk őrkanonok volt, aki ősi királyok holttesteinek, dekrétu-mainak, okleveleinek és gesztáinak hivatalos őre akkor a székesfe-hérvári bazilikában, amely helyet 'Szent' István királyunk alapított. Királyaink jórészt az elődöktől örökölt 'szavak' útján ismerhették a régi dolgokat. Bizonyos értelemben, a mai nap is úgy tudunk 'tényeket' hivatalosan, hogy azt mondjuk 'ez mondta, az mondta'. Az őrkanonoknak viszont akkor lehetősége volt, hogy ne csak az átörökített szavak révén értesüljön, hanem saját szemével is tanul-mányozhatta az ősi dokumentumokat. A 'Képes Krónika' írása szintén arra késztette, hogy mástól alaposabban vizsgálódjon, és erre meg is volt a lehetősége. Mindenesetre meglepő tényekre bukkanhatott. Mert olyan dolgokat ír, amelyekhez a mai szemmel nézve nagy merészség kell. Szent István királyunkat nagyra tartották a későbbi hagyományok, ezért feleségét, Gizella királynét is szentnek tartották. Hozzáteszem, hogy

28

az egyház részéről sosem avatták szentté a királynét, csupán a "bol-dog" megnevezést kapta. Egy 'szentről' viszont a Krónika akképpen tudósít, hogy Gizella királyné István király akarata ellen cselekszik : "... az volt a céljuk, hogy Gizella királyné kénye-kedve szerint cse-lekedhessék, és Magyarország - szabadságát elvesztvén - akadályta-lanul a németek alá rendeltessék." ( Kálti Márk - Képes Krónika 44. fejezet - Geréb László fordításaiban ) A Képes Krónika egy kézzel írt és rajzolt kódex, egy egész élet munkája. A király, azaz Nagy Lajos (1342-1382) közvetlen szolgája-ként Kálti Márk ilyen meglepő dolgot nem írhatott volna le hivatalos történelmünkként, ha azokat nem tudta volna igazolni. Ekképpen ha akkor hivatalosnak kellett lennie, akkor nagy benne az igazságtarta-lom ma is. A Krónika első lapján három 'öt-kör-keret' van kettő 'összefogás' szimbólummal egyetemben. És én is szeretném, ha művem kapcsán az 'összefogás', megértés valóban megtörténne. [Egy kis kitérő erejéig : az általam öt-kör-keret-nek nevezett dolog megtalálható az esztergomi szentély második vakolatrétegén is (a 'szentek' képeit szegélyezi), s ugyanúgy látható például a gótikus stílusú chartres-i katedrális üvegablakán egy másfajta vonatkozásban, de e jelképiség tartalom ismerete mégsem kizárólag a gótikus meste-remberek sajátja, mert a forma már látható kétszáz-háromszáz évvel előtte is, a Géza fejedelem által a népnek építtetett fehérvári templom falvonulataként !] A 37. fejezetben a krónika írója kitér István király legendájára, majd azt mondja, hogy nem is ez a lényeg, hanem amit most én is fontosnak tartok : "Röviden és sommásan, mi csak azt akarjuk inkább megírni, amit más írók mellőztek." (Kálti Márk - Képes Krónika 37. fejezet) Kezdjünk hát bele, és írjuk le azt, amit mások a téma 'kényessége' miatt nem mertek leírni, nehogy egy legenda porba hulljon. Népünk a tiszta hittel élt. Ezért könnyűszerrel befogadta a későbbi dolgokat, amit mi most kereszténységnek ismerünk, ami szintén azokra az elgondolásbéli alapokra építkezik, amelyekre régi hitünk. Géza fejedelmünk idején, akár az egész nép hajlandó volt az 'új'

2�

befogadására. Azonban ismertük régi értékeinket is. És a kettőből a jót megtartva egy újat akartunk építeni. Azonban az álom nem vál-hatott valóra, mivel Vajknak, Géza fiának idején minden megromlott. Mi hozta a romlást a régi, vagy az új ? Vajk a keresztségben szintén István lett. Vajknak a bajor Gizella volt a jegyese, majd hamarosan a felesége is. Az idegen (németajkú) Gizella azonban teljességgel nem érthette, hogy nálunk mi van. Eltérő rendszereket látott : nálunk választott fejedelem volt, náluk öröklött királyság. Gizella ezért bogarat ültetett férjeura, István fülébe : kirá-lyság. A fejedelemség rendszerét talán legjobban a fejedelmi korból megma-radt, és ma a koránázási jelvényeink közt is megtalálható jogar kapc-sán értjük meg. Eme jogarunk tetejét díszítő elemek jelképiségének megértésében van a kulcs. A fejedelem, amikor olyan tanácsolást hívott össze, akkor ez volt a kezében. A jogar legtetején tíz levélforma éri egymást, mutatva azt hogy a tanácsoláson tíz személy vett részt, mégpedig a hét törzsnek olyan feje, az egyik közülük a fejedelem, három másik személlyel karöltve (arad, kende és korkos). Hogy ez így volt (7+3 fő) ahhoz gondolkozzunk el azon, hét törzsünk volt hét vezetővel és egy közös fejedelemmel. A hét törzsnek a vezetője biz-tosan nem ismert volna el maguk fölött egy személyt, ha ez a személy önkényuralomra törekedne, mivel akkor a 'tisztségük' szűnne meg. De mivel nem így történt, a hét törzsnek lehetett egy közös vezetője, ki fontos kérdésekben kikérte a 'többiek' véleményét is. És volt más fontos tisztséget betöltő személyek is. A tíz levél közt közrefogva található egy összefogás szimbólum, amely azt mutatja, hogy eme tíz személy mindenben egyetértve döntött. Az összefogás helyett ma inkább széthúzás van a vezetők közt. Ha nem lett volna tehát össze-fogás, nem is lehetett volna közös fejedelem. Egy fejedelmet pedig, hirtelen el lehet veszejteni, például egy váratlan csata folytán, ekkor pedig szószerint a nép 'fejetlen' marad. Gondolni kellett tehát erre is. Lehetett tehát a fejedelemnek egy kijelölt utódja még éltében, de eme utódoknak is mindenki által elfogadottnak kellett lenni. S most vizsgáljuk meg a választott fejedelem intézménye ellenébe

30

a nyugati királyság intézményét. Tegyük fel, hogy egy kiérdemelt és jó király uralkodik, ki a népének jót akar. A királynak a saját vére az utódja. Neki senki nem dirigál, azt csinál amit akar, bár ez keretek közé van szorítva. S saját belátásán múlik, hogy a népének jót hoz vagy rosszat. A jó mindenkinek jó. A rosszat hozó pedig nem billenthető ki a hatalmából : hiszen Ő a király. Mindent meg-tehetett egy király, még a nép pénzét is szórhatta, s erre a legjobb példa a francia királyok sora: mikor 1285-ben a tizenhét éves IV. Fülöp a trónra lépett, kiszámolta, ahhoz, hogy összegyűjtse apja adósságainak kamatok nélküli összegét, röpke háromszáz évre lenne szüksége, még akkor is, ha minden tiszta bevételt erre fordít ! De természetesen ő sem akart szűkölködni. IV. (Szép) Fülöp (1285-1314) az Anjou-dinasztia francia ágához tartozott. Az Anjou család viszont hajdanán a Szentföldre küldött csapatok egyik elindítója, így közvetve-közvetlenül a Templomos lovagrend életre hívója is. A kapcsolat révén a templomosok a francia Anjou-uralkodók egyik támogatója-hitelezője volt. Szép Fülöpnek azonban nem kellett a 'kölcsön', élésmódjához további pénzre volt szüksége. Ezért 1307. október 13.-án, pénteken Fülöp erőszakkal feloszlatja a templomo-sok rendjét, majd elveszi a templomos lovagrend birtokait, amelyek korábban önkéntes adományként jöttek létre. Másik 'műve' a pápák úgynevezett Avignon-i fogsága. Bár a történetbe ágyazva itt csak egy királyt emeltem ki, s ez a fajta királyi mentalitás, gondolkodás nem a néptiszteleten alapult, hanem a diktatúra, az országpusztítás által a kényszerrel elfogadott első ember, s a későbbi korok máig ívelő szo-morú sorsának előrevetítője. Nem csoda hát, hogy sokszor eme fajta királyokat a népnek erőszakkal kellett a hatalomból kibillenteni. Gizella tehát királyságot akart, hiszen kinek kellett az, hogy a ha-talom mellett élve, még valaki (valakik) 'dirigáljon' is neki. Istvánt Gizella állandóan zaklatta : 'csinálj királyságot, s megvalósíthatod álmodat'. A leendő terv azonban Géza fülébe is eljutott. A fejedelem országáért és népéért élt. A régi jót, a választott fejedelem intézményét nem válthatja fel egy önkényuralomra törekvő öröklött királyság ! S Géza fejedelem arra kényszerült, hogy saját vére helyett a régi jog

31

nyomán mást jelöljön ki utódjául. Ki legyen az, ha a sajátja nem ? Ha lehet, mindenképpen olyan, aki egy valamikori fejedelem leszármazottja. Árpád fejedelem után uralkodó Zsolt (másnéven Zoltán, Solt, ZSULÉ) fejedelem leszárma-zottja volt Koppány, ki akkor a Somogyi rész ura volt. Hozzá ment hát Géza fejedelem és meg is egyeztek, hogy Koppány illetve - Géza nemlátható halálának ideje miatt - Koppány fia a kijelölt örökös. S így történhetett, hogy István helyett Koppány lett az utód. István azonban nem lett kegyvesztett, Géza fia volt ezek után is, csak nem ő a kijelölt utód. Minden bizonnyal Istvánnak sem esett ez jól, de apja akarata nagyobb volt, mint ő. A Gizellával jött ide-gen németeknek azonban ez nagy melléfogás volt. Gizellával mind papok, mind testőrök-katonák is érkeztek annak idején. A papoknak talán eleve nem tetszett az itteni rendszer, mivel itt gyakorlatilag nem kellett igazán téríteni, s így a lakosságon nem lehetett hatalmasságot gyakorolni. Máshová kerülve ebben a korban a papok nagyobb világi hatalmat szerezhettek volna. Gizellának a felfegyverzett emberei a történtek után egy kicsit hoppon maradtak, lételemük a fegyver volt. Istvánt így állandó unszolások érték az idegen emberek részéről, ami termékeny talajra hullott a későbbi gonoszságok tükrében. Általános ismereteink szerint később, István 'Vazul'-nak a szemé-lyén szörnyű tetteket hajtott végre, s mindezt a pogányság ellen. Itt a Képes Krónikában merőben ellentétes kép áll erről, itt a pogány ellenség - mint Vazul - Istvánnak az utódja, és nem István tette vele a szörnyű tettet, hanem Gizella tanácsára Gizella emberei. S ez az a pont, amelytől Kálti Márknak a történetek szövevényébe bele kellett szőni az igazságot. Kálti Márk Képes Krónikájának 43. fejezetéből valók az alábbi idézetek. "... István királyt .. gyötörte a lábfájás, szomorúság, jaj gyötörte.." S hogy miért 'gyötörte a szomorúság' ? Olvassuk egy-két sorral lentebb :".. nagybátyja fiát, Vazult .. vezesse hozzá, hogy mielőtt meghal ki-rállyá tehesse .."'Nagybátyja fia' szókapcsolat jelzi, hogy vele (Istvánnal) rokon, tehát

32

valamikori fejedelem vére és nem egy egyszerű pogánynak titulált lázadó. Istvánt ma Magyarországon a kereszténység egyik legszen-tebb harcosának tartanak, tehát egy 'pogány' utódot biztosan nem nevezne ki magának. A 'mielőtt meghal királlyá tehesse', tehát Géza fejedelemre vonatkozik. Géza így halála előtt kijelölt egy utódot, mégpedig fejedelmi vért. Így már teljesen érthető, hogy Istvánt miért gyötörte a szomorúság, mert a Vazulnak nevezett személy tényleg szószerint az utódja lett (mármint Istvánnak). A történet folytatódik :".. Meghallotta ezt Gizella .."Gizella és István 'királyságának' tervéből így nem lehetett semmi, de a többi idegen is melléfogott. Istvánt így állandóan rosszra buzdítot-ták. Egy kicsit rosszul esett Vajknak a trónról való lecsúszás ezért is benne volt egy gaztettben, ami az egyik kijelölt utód ellen szólt. Saját kegyetlenségi szándékától azonban több történt : " Gizella királyné, tanácsot tartott .., evvel az alávaló emberrel, és nagy hamarságban elküldte követét .. [aki] tehát megelőzte a király küldöttét, kitolta Vazul szemét, és ólmot öntött fülének üregébe.."Más források szerint még a nyelvét is kitépték. S hogy mindez mire volt jó, hogy az 'utód' ne legyen alkalmas a kormányzásra. Majd azt olvashatjuk, hogy eme szerencsétlenül járt személy három testvér-gyermeke elmenekül az országból (az úgynevezett Árpád-házi királyaink tőlük származnak). Ez mindenképp nem közvetlenül ekkor, hanem egy kicsit később történhetett, mert hiszen se nem Gizella se nem az emberei az urak, hanem az, aki az ország élén áll, tehát félniük, menekülniük a gyermekeknek ekkor nem kell, majd csak később. Félnivalójuk, inkább másoknak volt. Mégpedig a szörnyű tett elkövetőinek. Géza fejedelem ezen embereket minden bizonnyal rögtön magához hívatta. Ezen emberek félésükben ott álltak a fejedelem előtt. A korábbi gaz tett elkövetőjének nem sok maradt, tört rántott s a tőle nem messze álló fejedelembe szúrta, megelőzve a fejedelem testőrének védő mozdulatát. S ez egy kulcsfontosságú cse-lekmény a dolgok megértéséhez. Mégpedig ahhoz a biztos ponthoz,

33

amit tudunk, miszerint nem István volt az utód, s az utód nem igazán irányíthatta az ország szekerét. Félnivalója ezek után már István-Vajknak is volt, s hogy megmutassa Gizellának, hogy erős-bátor és képes véghezvinni a 'királyság' ördögi tervét, Koppány ellen indul: "Szent István király .. összegyűjtötte seregét és az ellenség elébe indult .. az egész sereg fejedelmévé és vezérévé pedig a NÉMET szár-mazású VENDÉGET, Vencellint tette meg. .. Szent István vezér nyert dicső diadalt. Ebben a harcban Vencellin ispán megölte Koppány vezért" (Kálti Márk - Képes Krónika 38. fejezet) Nekünk úgy tanítják ma, hogy Koppány indul István ellen, mint a legnagyobb pogánylá-zadó, s István ekkor uralkodó. Mint olvastuk a 38. fejezet egészen mást ír. Ha István uralkodó volt, miért nem a magyarjaival csatázott? Nem volt uralkodó ekkor ! Nézzük megint csak a Képes Krónikát, de most az ábrákat. Az említett 38. fejezet miniatúráján, Koppány lefejezésekor, Istvánt korona nélkül ábrázolják ! Más azt vélheti, 'hát biztos harcba nem vitte eme fejfedőt'. De ez nem is a valóság, hanem egy képi ábrázolás. A 40. és 41.-ik lapokon viszont harc közben koronával ábrázolják ! Tehát Koppány élésekor még nem volt király! De fejedelem sem lehetett, ha tudjuk azt a biztos pontot, hogy nem ő volt a fejedelmi utód ! Ekképpen hát a magyarokra nem számíthatott, s nem számíthatott másra csak a vendég németjeire. Neki kellett hát mennie Koppány ellen. S egy maréknyi német, hogyan képes az egész 'pogány hadtest' ellen harcot nyerni ? 'Magyar' hadtest nem volt, a támadás meglepetésszerűen érte Koppányt, a jogos fejedelmi utódot. Nézzük mit mutat a régészet Koppány hadára vonatkozólag. Ha lett volna egy nagy had és egy nagy csata Koppány és István között, rengeteg halott is van, ami rengeteg sírt eredményez egy helyen, s a nagy sereg felkészülésének is valahol nyoma kell hogy legyen. Mit mutatnak az eddigi régészeti eredmények ? Had támaszkodjak az egyik legismertebb régész, Révész László munkájára, kinek a kutatási területe a magyar honfoglalás és államalapítás kora. Sok ásatáson aktívan résztvett. Legnagyobb visszhangot kiváltó munkája a Karos melletti 'honfoglaláskori' temetők kutatása volt, melynek során 1986-

34

1990 között a Kárpát-medence eddig ismert leggazdagabb, e korszak-ból származó temetőit tárta fel. Munkáját és ismereteit Révész László 'Emlékezzetek utatok kezdetére ...' című könyvében foglalja össze. E könyv 200-adik oldalán olvashatjuk :"Szent István ellenlábasai közül már név szerint is ismerjük a történeti hagyomány által a somogyi területek birtokosának tartott Koppányt, (csak éppen az említett vidéken alig van régészeti nyoma olyan jelentős népességnek, amelyre támaszkodhatott volna).." S éppen e zárójelben van a lényeg. Eleddig nem találtak, mert nem is igazán találhattak. István tehát erőszakkal jutott hatalomra, "Koppányt pedig Szent István néggyé vágatta" (K.M. - K.K. 38. fejezet) elrettentésül mind-enkinek, hogy Ő az úr. A négy felé vágatás azt a célt szolgálta, hogy a fejedelmi szék várának, Veszprémnek a négy bejárata fölé kerüljön egy-egy holt-testdarab, hogy ezt lássa mindenki, aki az 'uralkodni' vágyó felé közelít : 'így járhatsz te is, ha a legkisebb ellenállást is mutatod'. Kegyetlen terror; amelyet semmilyen körülmények közt sem tarthatunk szentnek. A történeti hagyományok, azt mondják, hogy jelentős ellenlábasa jószerivel csak Koppány volt. Más miért nem ? Az egész népnek zúgolódnia kellett volna ! Igen, egy részük meg is próbált tenni valamit, de a többség tehetetlen volt. Miért ? Miért ? Mert ilyen még nem volt ! Minden nép egy meghatározott rendszer szerint viszi át a hatalmat. Nálunk volt egy fejedelem, s gyakran még éltében egy utódja. De ilyen még nem volt sosem a fejedelmeink történetében : szinte egyszerre meghal az ország 'feje', s annak két 'testőre' (utódja). Fejetlenül maradtunk, ki mondja meg hát hogy merre haladjunk ? Az hát, ki a hatalom közelében van. Istvánt tehát kénytelenül el kellett fogadni a népnek. Megcsinálhatta tehát a királyságát. A réginek pusztulnia kellett István uralma során, ki mindenben megújító akart lenni. A változások hírtelen olymértékűek voltak, hogy egy nép teljességgel elvesztette múltját. Ebből az egyik törzsünk nem kért, a kunok kivonultak. S most már értjük azt is, hogy a fejedelemmel rokon testvéreknek, mégpedig : Andrásnak, Bélának és Leventének 'Vazul' halála után miért kellett elhagyniuk az országot

3�

(K.M.- K.K. 43. fejezet) életük megmentése érdekében. De ki mások lehettek eme gyermekek, ha nem Koppány fiának életben maradt apróságai ?! Csak rájuk jelentett igazán veszélyt István. Megint csak azt próbálják tanítani ma, hogy a keresztényi István a pápától kért koronát. Ez teljességgel lehetetlen. Kérdezzünk csak meg egy komoly művészet-történészt ! Mivel a mai Szent Koronánk ismert formája nem teszi ezt lehetővé. Ha a fenti vonulatot elfogad-juk, akkor azt gondolhatjuk, hogy ilyen zavaros időben István nem is kérhetett és nem is kaphatott koronát. Egyébként ezt a pápai koronát csak később, mi próbáltuk hirdetni, a másik oldal pedig erről sohasem tudott ! Illetve a pápaság csak akkor kapott vérszemet a Koronára, amikor bizonyossá vált, hogy szentsége nagyobb, mint 'őfőméltósága'. Ha adott volna a pápa, azt nekik tudniuk kellett volna a hűbéri jelentése miatt, amire sem itt sem ott egyetlen dokumentum sem létezik. Egyébként a logikai buktató abban rejlik, hogy a 'pápa' biztosan nem adhatott, mivel akkor azt úgy hívták : Róma püspöke. S ennek a püspöknek ekkor még igen kicsiny világi (és egyházi) hatalma volt. István csupán jelentette Róma püspökének a koronás történteket. De nézzük, mit mutat maga a Szent Korona. Ha nem kapott, és nem is kért, akkor csináltatnia kellett Istvánnak azt. S ez 'gyorsan' kel-lett neki. Mi kell hát egy koronához egy hozzáértő ötvösön kívül, mint az anyag. Az ötvös biztosan megvolt, ha a honfoglalás kora utáni gazdag ötvös-remekeinket szemléljük. Az anyagot a fejedelmi értékek szolgáltatták, s minden bizonnyal a korábbi hasonló feladatot ellátó fejedelmi kupakot szétverette és más tárgyakkal egyetemben felhasználta. Megmutassam, hogy eme bontott anyag hol van ? Nézzünk a Szent Koronánk keresztpántjára, azaz hivatalosan a latin koronának nevezett részre ! Nem tűnt föl, hogy a foglalatba rakott díszítő gyöngyök mindegyike át van fúrva, s az átfúrás belseje, széle meg van kopva ? Tehát korábban a gyöngyök használatban voltak ! Ez kettő dolgot is bizonyít egyben. Gyorsan kellett ez a korona, így korábbi tárgyakat kellett behasználni az új létrehozása mellett; az arany újraalakítható nyom nélkül, az ékköveket is újra lehet foglalni,

36

de egy gyöngysor gyöngyeinek korábbi lukait nem lehet betömni ! A korona sem a pápától és mástól sem kerülhetett ide ajándékként, mivel az tiszteletlenségnek tűnik, ha látszik rajta hogy amolyan bon-tott, 'szedett-vedett' ! Összehasonlítani ezt úgy tudnám, hogy valaki-nek egy nagyon nemes ajándékot szeretnénk adni, de a csomagolásra nem ügyelünk, s így egy sokadszor felhasznált - más ajándékról leté-pett -, gyűrött papírba csomagolnánk. S az elsődleges látvány elrontja a benne rejtező tartalmat. Nagy megbecstelenítés, ha a valóságban így teszünk. A Korona tehát sajátunk, ne vegye el azt senki ! (Félre ne értse senki, a Korona maga nem 'szedett-vedett', csupán azt akarták vele kifejezni, hogy itt készült, és nem ajándékként kapott. Mert ha 'idegen', akkor senkit nem érdekel itt a jelképiség olvasata, de ha saját, ha 'közeli', akkor a jelképiség rólunk szól, azaz nekünk szól !) A korona egy olyan jelképiség, amely a régi királyról az új királyra hagyományozódik át. István létrehozta, pontosabban létrehozatta a koronát, s kinek adhatta volna át, ha nem fiának, Imre hercegnek. De sikerült-e neki a trónt és a megváltozott gondolatiságot átadni ? Nem. Imre herceg ugyanis fiatalon egy vadászbaleset során meghalt. Kié lett hát a trón ? S e fiatal herceg halálában fedezhető fel-e szándékos-ság ? Ez utóbbi két kérdés összefügg. Gizellának és Istvánnak nem volt több leszármazottja, Imre hercegnek sem volt még gyermeke, hisz oly fiatalon halt. Az idő azonban halad, a vég mindenkit utolér, István király 1038-ban meghalt. Új királyt kellett választani. A Képes Krónika a 46. fejezetében ezt olvashatjuk :"a magyar főemberek .. gondosan kutatták, kit találhatnak az ország-ban a királyi nemzetségből, aki alkalmas az ország kormányzására .. Az országban azonban senki ilyet nem találtak .." Mégegyszer mond-va a lényeget : SENKI ILYET NEM TALÁLTAK. Megdöbbentő szavak azoknak, akik tudják, hogy mire vonatkozik. A fejedelmi-királyi nemzetségből senki olyat nem találtak, AKI ALKALMAS lett volna. Hogy mire kellett alkalmas lenni, amit nem találtak meg senki személyében ? Egyszerű. Az ország vezetője, a fejedelmek korában tágabb értelemben bárki lehetett, aki önnön lénye által alkalmas volt a megtisztelő címre, Árpád honfoglaló fejedelem idején azonban a

3�

nép megfogadta, hogy MINDENKORON ÁRPÁD UTÓDAIBÓL VÁLASZTANAK MAGUKNAK VEZETŐT. E fogadalom még a közelmúlt magyarjának is általánosan ismert. Tehát, akkor olyan embert nem találtak, aki Árpád férfiági leszármazottja lett volna, és ekképpen senki nem volt ALKALMAS a tisztség betöltésére ! Hogy mindenképpen így volt, arról a történelem győz meg minket. István halála után a velencei Orseolo Péter került hirtelen hata-lomra. Ez az, ami nagyon különös, hogy miért nem magyar és miért idegen került a trónra ? A Képes Krónika 45. fejezete szörnyű kegyetlenkedéseiről és a németek és az olaszok által való elnyo-matásáról ír. A továbbiak megértéséhez teljesen idézem a 'Péter király kegyetlenkedéséről' szóló részt, s elébe helyezem az előtte leírt 'Gizella-tervet' : "… Gizella királyné pedig elhatározta Budával, gonosz csatlósával, hogy a királyné atyjafiát, a német - helyesebben: velencei - Pétert teszik királlyá…" "Miután Pétert királlyá tették, a királyi felség kegyes hajlandóságát mindenestül elvetette, és német dühösséggel kegyetlenkedett: Magyarország nemeseit megvetette, gőgös szemmel és tehetetlen szívvel falta a föld javát, vadállati módon ordító németjeivel és fecske módjára fecsegő olaszaival. Az erősségeket, őrhelyeket és várakat németek és olaszok őrizetére bízta. Péter király felette kicsapongó volt; a király csatlósainak erőszakoskodása miatt abban az időben senki sem lehetett biztos feleségének tisztasága, leányának vagy húgának szüzessége felől, mert büntetlen tettek rajtuk erőszakot. Látván tehát Magyarország főemberei nemzetük baját, amit Isten ellen való módon cselekedtek rajtuk, tanácsot tartottak, és megkérték a királyt, parancsolja meg embereinek, hagyjanak fel az ilyen alávaló cselekedetekkel. A király azonban dölyfös kevélységében felfuvalko-dott, magában forralt undok mérgének dögvészes undokságát így tette nyilvánosságra, mondván: "Ha valameddig még élek, Magyarországon mind a bírákat, a méltóságos és tekintetes, valamint az alsóbb rendű embereket, a századosokat, falunagyokat és mind a főembereket, a hatalomviselőket a németekből rendelem, idegenekkel töltöm meg

38

ezt a földet, és teljességgel a németek hatalmába adom." És mondá: "Ez a név Magyarország, abból származik: Nyomorország, hát hadd nyomorogjanak." Ez volt a viszálykodás melegágya Péter király és a magyarok között." Orseolo Péter szó szerint Magyarországot "nyomorországgá" akarta tenni. És abban is biztosak lehetünk, hogy nem egészen tisztes úton jutott a hatalomra. De miért kellett mégis tűrni ? Mert ő ALKALMAS volt a trónra ! De nem az uralkodása jótettei által, hanem egy fogada-lom végett. Árpád fejedelem férfiági leszármazottjai kihaltak, de ilyenkor mindig a 'megoldást a történelemben' a legközelebbi női ág adja. I. Istvánnak volt három leánytestvére, s az egyik leány a velen-cei doge (dózse) Orseolo Ottó felesége lett. Orseolo Péter Orseolo Ottó fia volt, de egyben Árpád leszármazottja is, így az 'erőszakos' hatalomrajutása ellen senki nem szólhatott. És ha figyelembe vesz-szük a kegyetlenkedései által a gondolkodását, akkor egy véletlen 'balesetben' szándékosságot is láthatunk : hatalomra csak úgy juthat, ha az egyetlen riválist, Imre herceget 'eltünteti'. A balesetnek színlelt gaztett azért is hihető, mivel ezt a formát a magyar történelemben még számtalanszor alkalmazták. Egyszer azonban minden rosszból sok lesz; a nép, a nemesek, a val-lás emberei föllázadnak és egy másik ALKALMAST jutattak a magy-ar királyi trónra, Aba Sámuel (1041-1044) személyében. És érdekes, hogy itt sem egy 'férfiágat' választottak, hanem egy fogadalomnak akartak megfelelni. I. István egy másik leánytestvére ugyanis egy törzsfőhöz ment feleségül, s tőle született Aba Sámuel. A magyarok akarata azonban nem sokáig tartott. A bukott királynak, Péternek (1038-1041) és családjának sikerült III. Henrik német császár oltalmába menekülnie. A német császár, azon-ban talán nem véletlen adott oltalmat. III. Henrik ugyanis 1044-ben a Ménfőnél megvívott csatában Sámuel seregét vereségre kényszerít-tette, a királyt megölték. A német fegyverek győzelme Pétert a ma-gyar trónra ültette, ám ennek nagy ára volt : 1045-ben Péter (1044-1046) hűbéresküt tett a német uralkodónak, miszerint Magyarország a német birodalomhoz tartozó tartomány, királya pedig a császár

3�

vazullusa lett. Az ország teljes mértékben el lett adva. Senkinek nem kell olyan király ki a népéért egyetlen jót sem tesz ! Belegondolva tulajdonképpen az az út maradt megoldásként, amit Géza fejedelem jelölt ki. Leventének, Bélának és Andrásnak gyer-mekkorukban külföldre kellett menekülniük. Ők a fejedelmi család leszármazottai voltak, apjukat (Vazul) azonban a németek kegyetlen-séggel ölték meg. A magyaroknak már csak e három testvérben lehetett hite, de hogy korábban miért nem fordultak értük segít-ségért, magyarázatot ad az, hogy ők sem voltak ALKALMASAK, noha fejedelmi vér folyt az ereikben. Manapság őket illetve leszár-mazottaikat is Árpád-házi királyoknak mondjuk, de tulajdonképpen a történtekre az adja meg az értelmet, ha elfogadjuk, hogy ők nem Árpádnak, hanem Árpád testvérének a leszármazottai. Hogy ki kinek a kije volt, arról megint csak a Képes Krónika ad felvilágosítást. A kulcsszót megtalálhatjuk, ha a 46. fejezetet olvas-suk: ".. úgy akarta Isten, hogy sok idő múltán a boldogságos István király unokája a szentséges László király fejezze be a munkát.." Istvánnak a halála után nem maradt fenn élő utódja, az említett I. (Szent) László (1077-1095) tudvalevőleg egy másik 'ágból' szárma-zott. Az 'unokája' szó tehát arra utal, hogy a trónon később, tehát nem közvetlen ő követte nagy elődjét. A szerző szóhasználatát így ne csak az utódokra nézzük, hanem vetítjük vissza az elődökre is ! A Képes Krónika 40. fejezetében meg van, ami 'kell' nekünk :".. [István] egyik dédapját, név szerint Zoltánt, aki utóbb ama erdélyi részeket, ama örökös tartományként bírta, ezért köznyelven erdőelvi [erdélyi] Zoltánnak nevezték. Elért a szent király idejéig, és igen öreg ember volt.." S valóban István 'dédapja' Zoltán volt. Zoltán Árpád halála után volt fejedelem. A 'dédapaságot' azonban a 46. fejezet szerint ne a közvetlen vérségre, hanem az uralkodásra értsük! Valóban István előtt visszafele a harmadik vezető Zoltán volt, akit Zsolt-nak, Solt-nak és ZSULÉ-nak is mondunk. (Megjegyzendő, hogy e sok nyelvi változatot az idegen-nyelvű latinnak 'köszön-hetjük'.) De ha 'Zoltán' Istvánnak nem a vérségi elődje, akkor abba az ellentmondásba ütközünk, hogy csak Árpád leszármazottai lehetnek

40

ALKALMASAK. Árpád fejedelem után rögtön megszegték volna a fogadalmat ? Nem hiszem. Csupán a népnek akartak jót. Ha Árpád fiai még éltében csatában haltak, akkor utána csak fiainak gyermekei maradnak. Árpád halála után, azonban az országot nem lehet gyerme-kekre bízva fej nélkül hagyni. S addig, amíg a gyermekek nem érettek egy nép vezetésére, a tisztséget ki más láthatná el ideiglenesen, mint Árpád öccse. Zoltán (ZSULÉ) tehát Árpád fejedelmünk öccse volt. A 46. fejezet 'dédapja' szava után tulajdonképpen ez van leírva. Mert általában egy fejedelem a haláláig uralkodott, de hogy élhetett volna Zoltán fejedelem a "szent király idejéig", azaz Istvánig, ha nem ideig-lenesen látta volna el a tisztségét ? És így természetesen erre a korra már "igen öreg ember volt". Aki előbb István "dédapja", majd a sorok szerint "aki utóbb ama erdélyi részeket örökös tartományként bírta". Persze, előbb egy egész ország, majd UTÓBB csak egy terület ura. A három idegenbe menekült testvér (Levente, Béla, András) korábban nem volt ALKALMAS, de a fogadalom szerinti vérhez már csak ők álltak a legközelebb, és egyben apjuk egy kijelölt utód volt, így most már csak ők voltak ALKALMASAK. És így nem lehettek mások, mint Árpád öccsének, Zoltánnak a leszármazottai. Géza fejedelemnek is olyat kellett István helyett választania, aki a legközelebb áll ehhez a 'vonalhoz'. Koppányt illetve annak fiát jelölte utódjául. Koppány 'Zoltán-Zsolt' fejedelem leszármazottja. Koppány meggyilkolt fia, pedig nem volt más, mint eme három testvér édes apja. Már csak a három árvában élhetett a remény. Bennük bízhatott már csak a nép. 1046-ban Levente, majd András uralmával a nép visszakapta elvesztett függetlenségét. Manapság avval butítanak, hogy eme két esemény (1041-es és 1046-os) egyszerű pogánylázadás volt. De hogy ez mennyire nem így volt, azt magunk is érthetjük. A pogány szó azt jelenti : "Istent nem ismerő". S hogy mennyire 'ismerők' voltak azt mutatja, hogy az ekkor hatalomra került királyainknak nevéhez jónéhány templom építése járul, sőt : Aba Sámuel (1041-1044) az Abasári bencés monostor, I. András (1046-1060) a Tihanyi bencés apátság alapításáért a 'felelős'. A hamis képekért viszont az azóta eltelt ezer év a 'felelős'. Őket a

41

nép ültette a hatalomra, ezért hitükben a nép ellen nem cselekedhet-tek. S nem is cselekedtek, mert ez a hit már oly rég óta a múltunkban gyökerezett. Más lehet hogy azt mondja : ez csak egy történeti váz. Én pedig azt mondom, hogy olyannyira logikus, hogy igen közel jár a valósághoz. Bárki is lehetett azonban személyesen ott, akinek a tényközlését ismernénk, bizonyos értelemben nem tudnánk 'többet'. Értem ezt úgy, hogy egy adott pillanatot nem csak a maga pillanatnyi eseményképe határoz meg, hanem az oka a múltba nyúlik, a következménye viszont a jövőre gyakorol hatást. A pillanatot tehát úgy értjük meg, ha tudjuk, hogy mi volt előtte és mi volt mögötte. És épp ez az, hogy mi ma-gyarok még ezt sem tudjuk. És részben azért nem, mert a történelem egy darabja akkor veszett el István királyunk idejében. Ha egy nép a múltját felejti el, a jövőjét veszti el. Az emberi emlékezet tompa és feledékeny, ezért szükséges neki a gondolatok és szavak följegyzése, hogy akkor is visszaemlékezzen az egyén a dolgokra, amikor azokat ködfátyol borítja. A fennmaradó írás pedig az utódoknak is mesél az elődökről. Annak idején tudtunk a régiek felől. De arról akartak később minket meggyőzni, hogy nem volt saját írásunk. Pedig, miért ne lett volna ? Ismereteink szerint, akkor mindent az egyházi latin-nyelvűség jellemzett. Vegyük elő hát a legrégebbi ilyen emlékünket : a Pannonhalmi apátság alapítólevelét. Pannonhalmának neve a XIX. századi 'nyelvújítás' eredménye. Előtte Szent Márton hegyének hívták s Kazinczy adta a halomnak költőien azt a nevet : Pannon-halma. Az apátságot még Géza fejedelem alapította feltehetőleg 996-ban ! S eme alapításról, illetve az alapítás megújításáról szól egy István király névjelével ellátott, 1001-ben keltezett latin nyelvű dokumentum. Szokás volt hogy az okmányokat írnokok készítsék el; a királynak természetesen ezt a saját keze írásával hitelesítenie kellett : egy bejegyzett sorral, illetve e sorban névjellel, ami tulajdonképpen az egyedi aláírásnak tekinthető. István király névjele talán minden ma-gyar számára ismerős, ha nem, hát akkor nézzen a 'Szörényi-Bródy: István a király' című rockopera lemezének borítójára, melyen az ere-

42

deti formaalak továbbrajzolata látható. Talán még senki nem vette észre, de a névjel latin sora elüt a többi latin nyelvű szövegtől. Hogy miben ? Hát a szavak közt megbúvó részben. Úgy mi a szavakat kihagyással, a köztük lévő nagyobb távolsággal, azaz a szóközzel választjuk el. A névjel hitelesítő sorában viszont a szavak közt minduntalan három pont található ! Az elválasztó pontok jellege viszont a székelyek rovásírására is jellemző! A sor bejegyzőjébe tehát annyira belerögzült a régi emlék, hogy A SZAVAKAT VALAMIVEL EL KELL VÁLASZTANI, hogy itt is az írást úgy alkalmazta, annak ellenére, hogy a betűk más formát vettek fel. A legelső magyar latin-nyelvű emlékük tehát arra is bizonyíték, hogy előtte is volt írásunk ! Nézzük hát akkor közelebbről a magyar székely-hun rovásírást. Az 'írásjelek' felvitele fába történt, ezeket tehát egy éles bicskával be kellett metszeni, beróni, ezért is nevezzük rovásírásnak. A fa idővel elporlad, s ezért sem maradhatott fenn távoli időkből ilyen emlékünk. Ezen írásra vonatkozólag az egyik legrégibb nyom a csíkszentmár-toni római katolikus templom felirata 1501-ből. Itt a szóközöket a rovó négy ponttal jelöli ! Nem egy rovásírást tanító ember meg-jegyzi : "a szavakat függőleges pontokkal választjuk el egymástól" (ami általában három pont) ! Ma már sokan ezt elfelejtik, s nem így tanítják; s talán ez miatt sem szúrtak szemet a 'pannonhalmi' pontok. Magam is meglepődtem, hogy mekkora logika és milyen gazdagság húzódik meg a székely rovásírás jeleiben. Megtanulásuk számomra szinte a pillanat műve volt. A magyar nyelv hangzóit legjobban ezen jelek tudják a 'néma' formában megőrizni. Régen csak latin-betűs szövegeket alkottak itt a keresztényi hatásra. A latin betűk latin nyelvet hordoztak, de megpróbálták vele később a magyar nyelvet is leírni. Kevés sikerrel. Senki se higgye azt, hogy az akkori 'latinbetűs' magyarnyelvű 'nyelvemlékeinket' úgy is kell kiejteni, ahogy rájuk vagyon írva ! Az akkori nyelv nem igazán tért el a maitól ! Kevésnek bizonyult tehát a 'betűhangzó', s ezért a mai formájáig sok elemmel bővült, s köztük van olyan is, ami csak nálunk, magyaroknál található meg. A magánhangzók kérdése tehát megoldódott, de eme latinbetű-

43

eredet nemegy mássalhangzónkat körülírva fejezi ki. Bár egy hangzó, de két betű fejezi ki a 'gy', 'ly', 'ty', 'ny', 'sz', 'zs' 'betűinket'. Ezek tulajdonképpen egy hangok, s ekképpen egy jellel is rögzíti a székely rovásírásunk ! A régi forma ellenére még mindig több azon régi, mint a mai új. Hová mutat eme 'tökéletes' eredet ? Nézzük hát miképpen vélekednek erről az 'írás' értői : "... olyan nemzeti kultúrkincsünk van, amellyel kevés nép dicseked-het. Ősi írásunkról műkedvelő és hivatásos kutatók kisebb-nagyobb tanulmányokban írtak ugyan, ennek ellenére alig volt tudomásunk róla. Pedig fokozottabb érdeklődésre tartana számot, mivel kimutat-ható, hogy szinte valamennyi rovásírással kapcsolata van." (Forrai Sándor) "... a székely-magyar rovásírás olyan több ezer éves elemet tar-talmaz, amely más rovásírásokra nem jellemző. Valóságos rejtély, hogyan tudtuk ezeket tudatunkban évezredeken át megőrizni." (Forrai Sándor) "A felkelő Nap jelének székely-magyar változata azonban írástörténeti-leg és általában történetileg máris sok mindent új megvilágításba helyez. Fényénél majdan újra kell írni a magyar őstörténetet, s rész-ben az ókori Kelet népeinek a történetét is." (Simon Péter) "A sztyeppén több részre szakadt nép vándorlásait ma már nehéz rekonstruálni. Az írásjelek elemzésével azonban a nyelvi kapcso-latokon keresztül a magyarság egyik-másik tartózkodási helye is azonosítható. Ehhez a munkához a bevett történelmi kutatási ered-ményeken kívül álló eszközöket is alkalmazni kell - igazodva a nehéz feladathoz. Népünk történelme a világ népei között sajátos, egyedülálló." (Szekeres István) "A székely írás - az általában elfogadott elméletekkel ellentétben - nem vezethető le az ótürk írásból, mert olyan (az ótürknél ősibb) írásjel-kövületeket őriz, amelyek az ótürk írásból hiányoznak... Ennek az írásnak a puszta létezése is alapjaiban kérdőjelezi meg a nyelvészeti hipotézisekre épített északi őshaza-elképzeléseket. Ez magyarázhatja, hogy a hazai tudományosság jó néhány képviselője a székely rovásírással való foglalkozást eleve bizonyos gyanakvással

44

fogadja." (Varga Géza) Ha volt írásunk akkor is, akkor miért kellett pusztulnia akkor ? S miért nem ez maradt fennt ? Vagy legalább ez is. Mások büszkék let-tek volna arra, hogy már volt írásuk. Biztosra veszem azt, hogy az írást ismerő 'bölcsekre' halál várt az új rendszerben. S ha volt írás, akkor a rovóbotokon volt egy régebbi történet népünkről. Vajknak is minden bizonnyal kellett ez a régi fel-jegyzett múlt. De ŐK ezt nem adták, csak az életüket. Elfelejtődött hát minden. S ekképpen múltnélkülivé váltunk. Megjelenhetett a gonoszságok után a kitalált hazugságok sora. S azt is biztosra veszem, hogy ez egy másik 'magyar' írás volt, amely a székely rovásírásra bár hasonlíthatott, de különbözött is. Az egyik írás meghalt a király közelségében. A másik írás pedig úgy marad-hatott fenn és azért volt különböző, mert a székelyek magukat a hunok leszármazottainak tartották. A hunoknak pedig egy kicsit más múltja volt, mint a többi magyarnak. S eme 'különállás' megmaradt részben később is, s ez volt a mentsvára az 'írásnak' is és a népnek is, s a székelyek földje, Erdély így gazdagíthatta később az egész magyar földet. S ha egy nép a múltját felejti el, a jövőjét veszti el.

Milyen volt hát a távoli múlt, s mit hoz a közeli jövő ?

4�

Utunk_______

Urunk Istenünk rendelése szerint óhajtok tenni mindeneket. Országnak meg népemnek éljek. Minden óhajtásom tényleg utolsó lehellésig országnak meg népemnek töménytelen jókat tenni. Törvényeinket úgyott, aképen tisztelem, olyanokat másokkal is tiszteltessem. Olyan urunk Istenünk színe elejébe esküvésemet mostan ország meg népem halja. Attól soha el nem téríthessék engemet senki meg semmi.

(Úr esküvése UPUR aba szerje szerint - azaz a fejedelmi eskü szövege)

4�

A magyar nép művészetének csodálatos tárháza bontakozik ki az érdeklődő szeme előtt. Mindez a történelem során nemegyszer gyakorolt nagy hatást a 'nyugat' emberének. Mi pedig itt az értékek közelében gyakran elhisszük : semmik vagyunk. Pedig ha egy apró pontjára rátalálunk, biztosan nem állhatjuk ki, hogy mélységeiben mi is meg ne mártózzunk. Honnan táplálkozik ez a gazdagság ? Sokmindent elvesztettünk, de egy valami mindig ott van min-denki közelségében. Nyelvünket soha le nem vethetjük, azt mindig magunkkal hordjuk, bárhova is vetődjünk a világban. A magyar nyelv - mint minden más nyelv is - jelenlegi felépítésében, szókészletében mutatja az eddig bejárt útját. S átadja minduntalan e rejtett tudást az anyja a gyermekének. Az összehasonlító nyelvelemzések kimutatták, hogy a magyar nyelv a ma finnugornak neveztetett nyelvek családjába tartozik. S mivel a szamojéd nyelvek is hasonlatosak a finnugor nyelvekhez, így mind-ezeket közösen már uráli nyelveknek nevezzük. Az egymással rokon nyelvet beszélő népek valaha egymás közelségében éltek. Az egykori lakóterületük, a közös haza meghatározásához az uráli nyelvekben meglévő úgynevezett életföldrajzi szavak állnak a rendelkezésre. Ezek alapján megállapították, hogy az uráli népek közössége a névadó Urál hegység környékén, annak főleg a keleti oldalán élhetett. A régészeti leletekből tudható, hogy az uráliaknak a nagy kiterjedésű hegység középső és déli szakaszán, annak is a keleti lejtőin volt a lakóhelyük. Ez a közösség i.e. 4000 környékén szétvált. De mivel nem ismerjük a múltunkat, népünket nem tudták hova tenni, ezért azt mondják ma, az uráli 'őshazában' további 3000 évet töltöttünk, ahol lassan csak magunk maradtunk ! Majd a későbbi magyarok őshazájából 600 körül átköltöztünk Levédiába, majd onnan 840 körül Etelközbe, ahonnan történt majd a Honfoglalás. De ezeket a területeket már nem tudják behatárolni, mivel régészeti leletek

4�

ezeket nem bizonyítják. De mit írnak a történelmi források mondjuk Levédiáról ? 'Bíborbanszületett' Konstantin bizánci császár (913-959) 950 körül született műve, 'A birodalom kormányzása' (De administrando impe-rio) 38. 'részéből' : ".. A türkök népe [magyarok] régen Kazáriához közel szerzett magának lakóhelyet, azon a helyen, melyet első vajdájuk nevéről Levédiának neveznek, amely vajdát tulajdonnevén Levedinek, méltóságánál fogva pedig, miként az utána való többit is, vajdának hívtak... A türkök hét törzsből állottak, de sem saját, sem idegen fejedelem felettük soha nem volt, hanem valamiféle vajdák voltak közöttük, akik közül az első vajda volt az előbb említett Levedi. Együtt laktak a kazárokkal három esztendeig, s minden háborújukban együtt harcoltak a kazárokkal... Amikor a türkök és az akkor kan-garnak nevezett besenyők közt háború ütött ki, a türkök hadserege vereséget szenvedett.. vajdájukkal és vezérükkel, Levedivel nyugatra ment lakni, az Etelküzü nevezetű helyekre.." (Fordította : Moravcsik Gyula) Mégegyszer mondva Levédiában 'együtt laktak a kazárokkal HÁROM esztendeig', s nem kb. 240 évig, amit a fentiekben olvashatóan taní-tottak az iskolákban. Biztos ez ? Bizonyára az, mert a forrás szerint ugyanavval a Levédivel települtek be a Levédiai területre, akivel továbbköltöztek Etelközbe. Szóval csak három év. Ez a leggyakrab-ban idézett forrás Levédiára és Etelközre, mivel lényegileg csak ez az egy forrás létezik. De ha már rábukkantunk valamire, nézzük meg, nem-e találunk valami más érdekest is a továbbiakban : "Kazária fejedelme üzenetet küldött a türköknek, hogy küldjék hoz-zájuk első vajdájukat, Levedit", aki a kagán kérésére így válaszol : "..azonban van rajtam kívül egy másik vajda.. akinek fia is van, név szerint Árpád ..[s az apa vagy a fia] legyen inkább fejedelem..". Szóval már Levédiában is ott van Árpád, aki 896 körül fejedelem-ként népünket vezette a Kárpátok gyűrűjébe (Honfoglalás). Szóval a Levédia után következett Etelköz is csak egy futó kaland lehetett. Mert ezek szerint a lényeg az, hogy Árpád urunk éltében nem csak a Kárpát-medencében, hanem 'Etelközben', 'Levédiában', de mivel

�0

ekkor sem volt már gyermek, egy sokkal korábbi őshazában is létezett! Akkor hol volt ez az őshaza ? Akkor hol voltunk addig ? Megint csak az Uráli-őshazában egy-helyben ? Az nem lehet hogy hozzávetőlegesen 4850 év alatt az uráli őshazából alig mozdultunk délnek és nyugatnak, holott a kelet-nyu-gati irányú népvándorlások útjában voltunk mindvégig !!! Nézzük mégegyszer az uráli nyelvekhez való viszonyunkat. A rokonság néhány száz alapszónál vizsgálódva egyértelmű. Azonban a hasonulási mértéket nem igazán 'vizsgálták', csupán a 'rokonságot' hangoztatták. Hozzánk nyelvileg a legközelebb a vogulok (saját nyelvükön manysik) és az osztjákok (mantik) állnak. Azonban a mi nyelvünk és a vogulok (vagy az osztjákok) közt messzemenőleg nagyobb a szavak hangzásbéli különbsége, mint a nyelvcsalád bár-mely két távol álló tagja közt. Zsirai Miklós Finnugor rokonságunk című, s mindmáig alapműnek tekintett mű tanulmányozása is azt mutatja, amire már a gimnáziumi nyelvtan könyv példái által rájöt-tem: a nyelvcsalád bármely tagjától a magyar nyelv üt el a legjobban. Ez azt jelenti, hogy mi váltunk le leghamarabb az uráli közösségtől. Hozzávetőlegesen tehát i.e. 4000 körül. A kulturális kapcsolatokat tekintve : az Urál hegy barlangjaiban található ábrázolás előtűnik egy délebbi képi-írás rendszerében. Ezért vizsgáljuk meg azt a területet, amelyet folyóköznek vagy ismertebb nevén Mezopotámiának nevezünk. A leletek tanúsága szerint a Tigris és az Eufrátesz folyóközének kultúrája az idők homályába vész; i.e. 8000-ben már biztosan termesztették az ősbúzát és ismerték pl. a fémfeldolgozás valami-lyen formáját. Az első bevándorolt nép sumér néven ismeretes, kik a terület déli részére telepedtek le i.e. 3800 táján. Az egyik legkorábban termesztett gabonaféle az ősbúza volt. Róla jegyzem meg az alábbiakat. A gabonafélék a táplálkozásunkban a legfontosabb szerepet játsszák mind a mai napig. Egy szervezett társadalom megindulásának és létének alapját a gabonafélék adták. S mind a mai napig sok helyen él az a fogalom : 'csak kenyér legyen'. Ezért a XX. század elején olyan búzafajtákat állítottak elő, amelyek

�1

bő termést adtak, azonban valódi tápértékük csak tizede-huszada a hajdani ősbúzáénak. Az üres lisztet manapság vitaminokkal és nyom-elemekkel mesterségesen erősítik meg. De hiába, amit a természet ad, azt nem lehet teljes mértékben pótolni. És gondolkozzunk el azon is, hogy régen a mostoha körülmények ellenére is miért éltek egészségesebben az emberek, mint most ! A gabonafélék termesztése létrehozta azok följegyzését, tehát meg-született az írás mindennapi szükségszerűsége. Az első formája a képírás volt (i.e. 3500), ami tulajdonképpen a dolgok egyszerűsített lerajzolása volt. Ezen írás további fejlődése a képek egyszerűsödéséhez vezetett, amely már gyorsabb írást tett lehetővé. Az egyszerűsödés abban is megmutatkozott, hogy már egyes jelek több jelentésben is éltek, így lett kb. 2000 szimbólum, ami mégkésőbb kb. 600-ra csökkent a további logikai összevonás által. Példaként had említsem csak azt a két szimbólumot, amelyet a nemzetközi kiadást megélt, 'Az emberiség krónikája' című vaskos mű is említ (hogy ne legyek elfogult a jelek kiválasztása kapcsán). Az egyik a nap-szimbólum, ami itt 'fényt' azaz égitestet (magyarul NAP) és 'időt' is jelölte (magyarul NAP). E két fogalmat más nyelvekben két különböző szóalak jelöl, de érdekes módon a magyarban erre az írásképre csak egy szóalak van. Más nyelvekben talán szintén logikátlannak tűnne a nyíl-szimbólum és az élet szó 'összekapcsolá-sa', a 'magyarázat' pedig egyszerű : nyíl, ami a jellegzetessége által tulajdonképpen ÉL, és az ÉLet, amely szó tulajdonképpen azt jelenti, ha a test él-et kap, akkor elveszti önmagát, ami ugye 'élet'. A sumér képjeleket tehát ha a magyar nyelvből olvassuk, akkor sokszor arra eszmélünk, hogy a különböző fogalmakat jelölő azonos képjeleket más nyelvektől eltérően ezen eltérőnek látszó fogalmakra azonos kiejtési hangalakot ad. A magyar nyelvet már régóta vizs-gálom abból a szempontból, amikor és ahogy a szavak a semmiből alakultak ki, teremtődtek meg. És rengeteg olyan szókettőst tartal-maz, amely azonos hangalakot hordoz - látszólag - eltérő jelentéssel, de eme jelentések közt egy logikai történeti szál húzható minden eset-ben, amely megmutatja, hogy a létező fogalomból hogy született meg

�2

egy másik fogalom a hangalak megtartása mellett. És ha ezt az elvet megértjük, akkor azt is érthetjük, hogy a sumérok a csupán hatszáz fogalomjelet hogy nem tudták félreolvasni. A 'nap' fogalmára visszatérve. Az idő mindig halad előre, s az emberek egy ciklikusságot figyelhetnek meg benne, ezt az idő-egységet el-nevezték napnak. Ez a 'nap', mint 'időegység', azonban, egy fénylő égitest ciklikusságával, 'mozgásával' összefügg, tehát logikus, hogy a 'fénylő égitest' neve is 'nap'. Bár talán az is logikusnak tűnik, hogy akik idejekorán ezt felismerték, azoknak a nyelve ezt tükrözi. Nagyon érdekes, hogy kutakodásom által eddig csak három olyan nyelvet tudok felmutatni, amely e kettő fogalomra azt 'mondja', mégis egy: az ősi sumér, az ősi egyiptomi és a mai magyar ! Felettébb meglepő, hogy Anton Deimel által a 129-es számozást kapott sumér jelet, mi ugyanúgy mondjuk, mint ők akkor : NAP. A jelenlegi magyar nyelv vizsgálata közben a következő meg-állapításokat tettem az eredendően magyar szavakra és nyelvre vonatkozóan:- minden szó egy, kettő, de legfeljebb három hangértékű önálló jelentéstartalmú tőre bontható (négy illetve attól több hangzót tartal-mazó tőszó nem létezik; hibás az a nyelvelemzés, amely azt mondja, hogy a szótő pl. tíz hangból áll, mert ezek is a belsejükben hordozzák az 1-2-3-as hosszúságú alapszavakat, és ezért:)- (a szavak illetve a nyelv nem egy bizonyos szókészletből és rájuk akaszkodó, ragaszkodó ragokból, toldalékokból áll, hanem) az úgy-nevezett ragok is valamikor önálló szavak voltak és az állandósult szókapcsolatok révén nyerték el a ma betöltött szerepüket,- (és mindezek kapcsán) a nyelv valaha egy élő szó-közeg volt és minden összetevőnek értették a mély jelentését is (és éppen ezért:)- a nyelvet sokkal hamarabb tanulták meg a csöppségek, mint ma ! ( ma már a hangalak mellé szinte meg kell tanulni a jelentést is; akkor a nyelv olyannyira érthető és logikus volt, hogy a nyelv szinte leírta önmagát; egy újonnan megalkotott szóegyüttes értelmét a magyarázó összetétel miatt minden 'új fül' értette, és épp ez utóbbi miatt bírták a gyermekek a számukra még ismeretlen dolgokat felfogni, hiszen elég

�3

volt a néhány száz 'szó'-tagot megismerniük ahhoz, hogy a nyelv ne mondjon idegent.) Ezen megállapításokra úgy jutottam, hogy a nyelv útját vizsgáltam. A mai szemlélet bizonyos értelemben téves, mert úgy vizsgálja a nyelvet, mint kész közeg, holott a nyelv egy állandóan változó élő forma. És épp ezért nem is értik maguk a 'nyelvtani'-tanárok sem a dolgokat. Egy kész és merev szabályrendszert próbálnak húzni a nyelv elemzése során. És sokszor nem, hogy tanítanak, hanem a ma-gyar nyelvtől idegen beidegződéseket akarnak a tanulókra erőltetni. Egy sokat mondó példa kisiskolás koromból: A gyermek azt mondja : 'Érti az.' A tanár erre : 'Nem AZ, hanem Ő, mert nem állat AZ, hanem ember Ő !!!' Tulajdonképpen pont a gyermek AZ, aki ÉRTI a dolgokat. A 'tanárszemlélet' az ember 'maga-sabbrendű' voltát akarja itt hangsúlyozni. De a nyelv egyáltalán nem így építkezik. Mert a szó mögött itt a MUTATÓ A (illetve AZ) rejtezik önálló tartalommal. És ez a jellegzetesség nyelvünk útját mindvégig végigkísérte, és ezért végződik oly sok szavunk A-ra (vagy éppen-séggel ezért A-val kezdődik), mert bennük a 'mutató a' volt az, ami leírta a szó-összetétel rámutató, és ekképpen elmagyarázó jellegét. Közvetlen őseinkről azt mondják, hogy a kerek formájú jurtában (is) éltek. Ebben az életmódban, a jurtában azonban ismeretlen a mai fogalmaink szerinti négylábú asztal. Más nyelvben az asztal, az 'sztul'. Az ASZTAL ide keveredésekor megkérdezték, hogy mi ez; a magyar válasz : ez A SZTUL. A-SZTUL, tehát ASZTAL. De mi is tulajdonképpen a JURTA ? Egy fa vázból áll, melybe a készítője a nemezt bele GYURTA (vagy éppenséggel növényi anyaggal befűzte a vázat; bele-gyurta, bele-gyürte). A J-GY azonosság megvan például a népies JER IDE, röviden JERE, azaz GYERE szavainknál is. A JURTA tehát a mai GYURTA, ahol az alapszó nem öthangzós, hanem három, ez a GYUR tő, ami a cselekvő folyamatot adja, a hozzá kap-csolódó T a cselekvés tárgyiasultságát mutatja (és ma is a tárgyrag a T), tehát GYUR-T, s ezt véghezvivő, azaz 'mutató' jelleggel létrejött az eredmény, azaz GYUR-T-A (JURTA). A mai GYURTA szavunk vonzza, hogy ezt Ő csinálta, tehát az egyes szám harmadik személy

�4

gyurt-A. Szerencsére a 'tanárszemlélet' ebbe már nem tud belekötni, hogy ne azt mondjuk, hogy 'gyurt a, gyurt az, gyurta az, hanem Ő GYURT' (azaz "Fiacskám a jurta helyesen: őjurt !"), mert ez felet-tébb érdekes volna; tulajdonképpen más vonatkozásban, de ugyanezt teszi. [Ezt erősíti meg az is, hogy a 'jurtát' sokhelyen eredetileg így nevezik: JURT.] Még szerencsére, hogy a gyermekek a nagyapjuktól és a nagyanyjuk-tól tanulják a nyelvet nemzedékeken át. És én sem az elkorcsosuló változatból, hanem őseim nyelvéből értettem meg nyelvünk csodála-tos szerkezetét. Mindez azért is maradhatott így, mert a magyar nyelv őse sokáig csak önmagát fejleszthette idegen idiómák nélkül. A nyelv bejárt útja végtelen. Sokszor sikerült a szavainkat felépítő mélyebb jelentéstartalmat hordozó 1-2-3-as hangzatokat megtalál-nom, majd ezek egy részét a semmiből eredeztetnem (amikor még nem volt nyelv) a hangutánzás révén. Sokszor azonban hiányzott a megoldás kulcsa. És ezt a kapcsot megtaláltam a ma sumérnak nevezett nyelvben. Logikai mélységeiben e két változat hihetetlenül rokon. Csak most kezdek eme archaikus nyelv mélységeiben megmártózni. Mindazonáltal nem kívánok 'egyértelmű' példákat felhozni. Csupán egy minap felfedezett érdekességet. Az általam ma beszélt nyelvet gyermekkoromban a környezetemből szívtam magamba. Ezt sokan népies változatnak is mondják, de szerintem a nyelv egy azon szelete, amely az ősibb változatot mutatja. Azonban hogy a dolgok mennyire ivódtak belém, nem tudom. De sokszor előfordult gyermekkoromtól máig, hogy mintha ezen régies dolgokon túlmenően is : félrebeszélnék. Hülyének kellett éreznem magamat. A szavak az emberből mélyről jönnek, miért mondom csak ÉN úgy ? Következzen hát egy nevezett példa. Többen is dolgoztunk szak-munkát egy bizonyos helyen. A háziak az egyik napon megkérdezik: 'Mi lesz evvel meg avval ?'. 'Majd megcsináljuk MA' - válaszolom. 'HOLNAP. Nem ?' - reagál erre az egyik munkatársam. 'De !'- mon-dom én. És ekkor hülyének érzem magam. Mert én sem a mai napra

��

gondoltam, hanem a holnapira. Tudom, hogy MA nincs már erre idő, csak azt akartam mélyen kifejezni : legyenek nyugodtak, az a munka is meg lesz csinálva, nem marad el. Hiába, hogy belülről úgy gondo-lom, de akkor miért mondom amúgy ? Hibásak az agytekervényeim? Nem. És erről a sumér nyelv megismerése nyugtat meg. Az egyes szám első személyű birtokos névmás a sumérban a MA (ill. MU is). Ez a tágabb értelemben 'enyéM'-et jelölő szó MA alakja a magyarban 'M' ragra rövidült. Más azt mondaná eme két nyelv eme azonossága - mármint a MA és a rövidült M - lehet a véletlen műve. De nem, ha ott van a MA is ! Ha belegondolunk, akkor a jelenlegi magyarban a MA időkifejező szó egy állandósult szókapcsolat rövidüléséből született. A 'ma' eredeti kapcsolatában 'mai nap', de ha a 'ma' időkifejező eleve 'az adott pillanatnyi napot' jelenti, akkor mi az a 'nap' szó mögötte, miért van rá szükség ?! A sumérnek nevezett nyelv rávilágít a MA és az M kapcsolatára. A 'MAi nap'-ot tehát úgy is kifejezhetjük, hogy 'napoM'. Tehát addig van napoM (egyéM a nap), amíg a nap végigjárja az égen a keléstől a nyugtáig az útját, tehát az én birtokom a MAi nap, amit ma röviden MA-nak mondunk. Az eredetileg egyes számú birtokkifejező egy másik jelentés alá vándorolt. Tehát, amikor én azt mondtam, hogy MA, akkor vele nyomatékosan azt akartam kifejezni, a munkafolyamatban én is résztveszek (enyéM), és a meg-bízhatóságom által úgymond kezességet vállaltam, mert biztosan megcsináljuk, legyenek nyugodtak. Ha már a mai napot említettem, akkor a magyarból már korábban megfejtett HOLNAP-ot is elmagyarázom. Tehát ha az adott napon már lement a nap, akkor az elkövetkező napot úgy mondjuk : 'HOL NAP lesz' (tehát újból fölkel a nap), azaz HOLNAP. Ki merem állítani, hogy a mai magyar nyelv a sumér továbbélő válto-zata. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy azóta eltelt 5800-2300 év. Tehát a nyelv nagy változásokon ment keresztül, de ugyanolyan, mint egy ősi fa mely ifjonti ágait vénségére is továbbhordozza, holott az egész már rég megváltozott. Nagyon érdekes, hogy a sumérok a semmiből tűntek elő i.e. 3800 táján. Múltjukat a történészek nem tudják. S nagyon érdekes, hogy

�6

hozzávetőlegesen pont ebben az időben az Urál mellől eltűnik egy nép hosszú időre, s nem tudni hová, majd e nép 4895 év múlva a semmiből megjelenik. A továbbiakban így, nem csak a nyelvi múltat, hanem a történelmet is közösnek vehetjük, s mint a későbbiekben egyre jobban látjuk, e feltételezésünkben nem tévedünk. Az első, amit meg kell vizsgálnunk az a 'Sumer' népelnevezés. Sumer azonban a folyóköz déli részének elnevezése is volt, a nép önmagát UJGUR-oknak nevezte (egy hozzánk közelebbi korban ez az elnevezés-párosítás biztos alapokon áll). Egyébként a 'sumér' GUR tő országot illetve hegyet jelent. A sumér kultúrával kapcso-latba kerülő sémi népeknél is megtalálható GUR tő 'betérés', 'szállás', 'lakás' jelentésben él, de 'fiatal oroszlán' jelentésben is ismeretes. Az UJ-GUR tehát "új lakhelyet" jelent. Az oroszlán pedig később vissza-köszön ránk az életfa mellől. Az írást ugye az elméletek szerint a számolás tette szükségessé. Nálunk az 'olvasd meg' népies kifejezés számolást jelent, abban az időben viszont, ha valakinek tulajdonképpen meg kellett számolni valamit, elég volt, ha az agyagtáblára nézett és 'elolvasta' azt, amit már korábban rájelöltek, rájelölt. A számok nyelvbéli viszonyáról más is eszembe jut. Erre egy hétköznapi viccelődés irányította a figyelmemet. A szituáció leegyszerűsítve : - Hány darab is van ? Számold meg ! - Hat van. - Hatvan ?? (viccesen kérdezve) Hát persze ! A számolás nem úgy történt, hogy mindig húztunk egy strigulát, hanem voltak nagyobb egységek is ! A nagyobb egység a tízes volt, és a szó azt mondta, hogy ebből az egységből hány VAN. Négy van (negyven), öt van (ötven), hat van (hatvan), hét van (het-ven), nyolc van (nyolcvan), kilenc van (kilencven). De kérdezhetné valaki : miért nem találunk ilyet akkor a tíznél, húsznál, harmincnál? Mert ott harmincas számrendszer is volt, tehát megkülönböztető neve kellett, hogy legyen. És hogy mire jó a harmincas ? Ennyi nap van egy hónapban (tulajdonképpen hold-nap, ami pontosan 29,x nap és

��

a hold föld-megkerülésének idejére utal). És tizenkét ilyen hónap van egy évben, ami ugye 30*12 azaz 360. És kerekítve 360 nap alatt kerüli meg a föld a napot, tehát a föld egy teljes kört tesz meg, ami a KŐR 360 fokra való beosztását eredményezi. Sokan keresték már eddig, hogy miért van ilyen fokbeosztás, és pontosan miből is eredhet. (Megjegyzés : További érdekesség, hogy néhány nyelv nem a 30-ast, hanem a 12-esig szóló megkülönböztető elnevezést vitte tovább.) A körről pedig a kerék jut eszembe. Az emberiség egyik legnagyobb találmányát innen eredeztetik. I.e. 3500 táján a fazekasok feltalálták a fazekaskorongot. Majd a forgó korong megadta az ötletet a kerékre, ezek i.e. 3200 óta fából készültek. Az első kocsikerekek két vagy három lekerekített lapból álltak, melyeket csapokkal erősítettek a tengelyhez. Tulajdonképpen a csap másik magyar szava az ék, tehát ha van egy KÖR és ha van hozzá egy ÉK, akkor megvan a KÖR-ÉK (a kerék eredeti szóösszetételében a magyarból). A sumér városállamok sokáig virágoztak saját fennhatóságuk alatt. Azonban idővel idegen népelemek is beszivárogtak a területre, pl. az Arab-félsziget sivatagos tájairól érkező sémi (sémita) népcsoport. A sémi származású Szargon (Sarrukín) Kis város királyának lett a pohár-noka. A hatalom közelében levő Szargon azonban úgynevezett 'palo-taforradalmat' hajtott végre és i.e. 2350 körül átvette a hatalmat. De nem elégedett meg ennyivel, a sémiták segítségével az egész Sumer fölött átvette az irányítást. Birodalma Akkád néven vált ismerté. A történetbe belemélyedve megtudtam, hogy a 'palotaforradalom' kifejezés a maga valóságában mit is takar. A folyóköz területe sík vidék, s melynek áradmányos déli területe teli van mocsaras, nádas területtel. A királyi család egyik nő tagja a nádas közt egy kosárkában talált egy semita fiúcskát. Majd megsajnálta és magához vevén föl-nevelte. A királyi palotában fölnevelkedő gyermek később a király pohárnoka lett, ami hatalmas rangot jelentett annak idején. De nem elégedett meg az őtet körülvevő jósággal, a hatalom közelségét kihasználva saját magát juttatta az őtet meg nem illető helyre azáltal, hogy 'szüleit' megölte. Ugye mintha egy kicsit ismerős volna a kosa-ras-történet ? A régi képírások mindenről mesélnek, csak az a baj,

�8

hogy ezt a történetet egészen máshogy ismerjük, egy másik történet-tel összevegyítve és önhatalmúlag kisajátítva, átírva. Sarrukín unokája, Narám-Szín uralkodása alatt a hódító hadseregeket még Mezopotámia határain túlra is kiterjesztették. Ez nem tetszhetett mindenkinek. Egy északról szomszédos lovas nép, a gutik ellentá-madást indítottak, minek hatására az akkád birodalom meggyengült és összeomlott. A gutik vették át a hatalmat. Sarrukín dinasztiájának (kb. i.e. 2350-2150) bukása után Sumer politikai hatalma rövid időre újjáéledt. Az akkád uralom alatt is elégetlenkedő Lagas városállama visszanyerte elveszett független-sége egy részét. I.e. 2140 körül Lagas uralkodója, Gudea hozzálátott a templomok újjáépítéséhez. Húsz évvel később Uruk város királya Utuhegál uralkodása alatt a gutik teljesen eltűntek Sumerból, azaz a folyóköz déli részéről. Utuhegál által i.e. 2112-ben Ur helytartójává kinevezett Ur-Nammu került a trónra, aki megalapította a III. Uri dinasztiát. Ur-Nammunak számos 'műve' maradt ránk, de talán a legfontosabb a világ legkorábbinak ismert törvénykönyve. A rövid ideig tartó felvirágzás után i.e. 2000 körül Sumér politikai egységét és hatalmát kezdte elveszíteni. A hatalmat megint idegenek vették át. Nagy birodalmak nőttek itt, mint például Babilónia és Asszíria. A sumérok elkeseredetten küzdöttek szabadságukért. A sumérok 'elvetett' tudása azonban mindvégig ott volt, s oly nagy hatást gyako-roltak, hogy szinte háromezer évig ugyanaz a tudás és ábrázolásvilág határozott meg mindent. Összehasonlításként itt Európában az utóbbi ezer év alatt közel tíz építészeti és kifejező stílus követte egymást ugyanazon népek alatt. Mezopotámiában viszont egy nagyon mély gyökerű kifejező erő adta át szinte változatlanul magát még az egymástól eltérő népek alatt is. A sumér nyelv ott egy olyan meg-határozó szerepet kapott, mint itt Európában a latin. A nép már nem volt 'ott', de a tudás még mindig. S nem csak ott volt, hanem az egész világra hatást gyakorolt. A ma létező és a valaha létezett írásrend-szereket mind-mind a sumér képírásból vezeti le mindenki. Írásaikat áthatja a világbéke és a harmóniára való törekvés. De sajnos ezeket nem értette meg mindenki, és sokmindent csorbán adtak tovább

��

mások. Óva intek mindenkit attól, hogy a sumér és a más mezo-potámiai kultúrákat összetévessze ! Szomorú, hogy ma sok könyv a sumér írást összetéveszti a belőle kifejlődött akkád-babiloni ékírással. A sumér írás jobban képszerű volt, míg az 'akkád' háromszögű ékjelekben semmit sem lehet látni. De örülök, amikor egy-egy Gudea szobron újra látom a sumérok időlegesen eltűnt írását. Sumer találmány volt a vályogtégla is, amely tulajdonképpen a benedvesített agyag törekkel való (ma leggyakrabban szalma) ke-verése során előállt képlékeny anyag, formákba való vetése után a napon szárított végterméke. Ettől függetlenül jegyzem meg, hogy a magyar épületállomány több mint harmada ebből a több ezer éves hagyományokra visszatekintő anyagból készült. S jelenleg is vidéken az új családi házak közel negyedét imígyen építik. Az indokok közt nem csak az olcsósága, hanem a természetessége is megemlítendő. A világban a természetesség az a kincs, amelyre a legjobban ügyel-nünk kell. Mert ha a valóságtól (természet) a legkevésbé rugasz-kodunk el (természetesség), akkor a világtól cserébe a legtöbbet kaphatjuk (természetesen). Hogyan működik ez akkor a jelen esetben ? A kézi erővel előállított vályogtermék század annyi energia felhasználásával készül, mint egyéb építőipari társa. S az így épült házban a legegészségeseb-ben élhetünk. Mert egyrészt ezen természetes anyag 'lélegzik', s így egyrészt magába szívja a fölös párát, másrészt viszont megakadá-lyozza fűtések idején a lakás levegőjének kiszáradását. Újabban a technikai társadalmakban az allergia egy népbetegség, aminek az oka a száraz levegő miatt kiszáradt nyálkahártya. Másik kedvező tulajdonsága a hihetetlen hőtároló képessége, télen két-három napig sem hűl le annyira, nyáron pedig legalább kéthetes kánikulának kell lenni, hogy a lakás átforrósodjon. Az égetett téglából készült házak evvel szemben 'tüzesek', így olyanok mint egy kő, nyáron melegek, télen hidegek. A folyóközben nemcsak egyszerű, hanem monumentális épületek

60

is épültek vályogból, úgy hogy cserépmázzal-téglával, kőkúpokkal vagy színes 'agyagszögekkel' borították-díszítették azt. Épültek így templomok vagy éppenséggel olyan városfal, melynek tetején a kocsi is végigrobogott. A vályog kemény, és akár évezredekig is eláll, ha nem éri víz, mert akkor sárrá változik ! A víz a születés, az élet hordozója, de hor-dozhassa a véget is, amely egy új kezdetet jelent. Ott akkor az eled-dig életet hordozó folyók elképesztően megáradtak a népet kényszerű távozásra ítélve. Nem volt mit tenni, mint a természet adta javakat hátrahagyni, és a természet jóságára bízni sorsunkat. Egy vadász-alkatú madár jelent meg az égen, amely utat mutatott északra, a folyó folyásirányának kezdete felé. De nem ez volt az első útvezetése ezen madárnak. A nép vezetője korábban, TÚR úr volt, aki a folyóközbe való betelepülésekor hallgatott az égi szóra, s róla ígyen elnevez-ték a madarat Turuj-nak, amit most csak mindenki által Turul-nak ismerünk. Érdekes az is, hogy az Urál-Altáji kultúrát régebben és ma Turáninak nevezik. S egyértelműen a TURÁN-i népekhez a magyart mindig is hozzásorolták. S a fejedelmeink és királyaink koponyaformáját tura-noid típusúnak tartják, de a folyóközbe betelepült sumér lakosságot is turáni népnek határozták meg. A Túr név, mint a Tisza folyónk egyik mellékfolyója a mai napig fenntmaradt, de egyben a Túr az Aranyos baloldali mellékvize is, s létezik még Túr, Túrkeve, Túrterebes, Mezőtúr elnevezésű településeink is, stb. Ha a TUR-AN szót a sumérból nézzük, akkor láthatjuk, hogy az AN (Labat No.13.), mint egy 'égi' jelzőt kifejező szó, hozzákapcsolódik TÚR személyéhez. Az 'égi' kapcsolat pedig a Turul madara volt. Egy mezopotámiai pe-cséthenger például azt mutatja, hogy ahogy a tudás ura, azaz Isten egy oroszlános trónuson ülve az égi tudást átadja földi képviselőjének, akkor egy fényt magasba emelő madár képe látható közöttük. Eme 'fénymadár' sumér olvasata pedig : TUR-UL-LU, minek jelentése : TÚR nemzetség fénye. (Szószerint a TUR-UL-LU, az Túr-fényű-ember, azaz Túr-hoz hasonuló lelkületű embert jelent.) S ezek a 'Túr ivadékok' voltak a sumér uralkodóink, majd újgur-magyar fejedel-

61

meink, akik mindenkoron arra törekedtek, hogy megfeleljenek annak a belső tartásnak (elhivatottság) és tartalomnak (Isten rendelése szerinti élés), amit az első Uraink egyikétől Túr abától kaptak örökül. Nagyon érdekes, hogy régvolt magyar fejedelmeinkkel kapcsolatban mindig megemlítjük a TURUL madarát, amit a sumér írások szerint pontosan ugyanúgy ejtettek ki, mint ahogy a fenti példában is láthatjuk ezt, ha az emberre (sumér LU) vontakó ragot elhagyjuk : TUR-UL. A TUR-UL szószerinti fordításában 'kis fény'-t jelent, de valójában a 'megújuló életerő' kifejezője. S eme TUR-UL, mint kis fény az égi vonatkozásában a téli napfordulót jelezte, mely időszak után a Nap egyre magasabbra emelkedett, hogy életet adó fényessége megújulva áthasson mindenkit. A TUR-UL így a 'megújuló életerő', s a Nap (Isteni fényesség) felé emelkedő, s benne újjászülető madár kifeje-zője, melyet a nyugati kultúrkör a Tűzmadár, azaz a Főnix néven ismer. Aki egy kicsit is utánanéz, az tudhatja, hogy a római seregek élére tűzött Főnix-sas képét etruszk-főniciai közvetítéssel innen vette, majd tovább adta a német-római birodalomnak is. (Bár az említett példában a TUR és a TUR [TÚR] képjel logikája összefügg, azon-ban mégsem szabad őket összetéveszteni az azonos hangalakjuk ellenére a képjelek szintjén. A 'TÚR' egy hajdanvolt személy, s annak lelkületi tartalmát, 'fényét' is jelöli egyben, a 'TUR' pedig ennek a hajdani személynek, illetve annak nevének jelentése; ami tehát a 'KIS' szó fogalomkörét is magában rejti. És valóban a magyar átörökített föld-rajzi elnevezések világában, a TÚR például sosem egy hatalmas folyót jelent, hanem a Tisza vagy az Aranyos egy-egy KIS vízho-zamú, tisztavizű táplálója. "... ott ahol a kis Túr siet beléje ...") De térjünk vissza a TURUL madár sumér életterében történő egyik megújító, s 'hamvaiból' újjászülető röptére. Mai ismereteink szerint valaha az egész vidéket néhol két és fél méteres (!) iszapréteg fedte be megközelítőleg 1000 négyzetkilomé-teres (!) területen. Leonard Woolley-t, a sumer világának régészét megdöbbentette az a tény, amikor 1929-ben az Ur város kezdeteinek tisztázása érdekében végzett vizsgálata közben két és fél méteres folyami hordalékra bukkant a leletrétegek között. A kiváló régész

62

akkori meglátásai a valóságot tükrözik : "Ez nem a világot elöntő Özönvíz volt - írta Woolley -, hanem egy Tigris és Eufrátesz völgyében lezajlott hatalmas árvíz, amely elöntött a hegyek és a sivatagok között minden lakható területet. Az ott élő emberek számára természetesen ez volt az egész világ." Igen, az ott élők számára ez volt az egész világ. Átérezni a szavak lényegét és a természet adta helyzetet, ez a fontos a megértéshez. Ez a hatalmas áradás az i.e. 4000 körül volt és jószerivel az úgynevezett el-obeidi kultúrának vetett véget. Utána a sumérok telepedtek meg a vidéken. A későbbi nemzetek emlékezetében azonban még élt a valamikori hatalmas ár. A természet azonban néha újból el próbálja játszani, amit már egyszer megtett. I.e. 330 körül (+234 K.M.) az Eufrátesz árja közeledett. Korábbi történtekre emlékeztek, a saját halálukat nem akarhatták. A kivezető utat a Turul madár mutatta, a folyam felső végénél egy hegyekkel körbevett tó szomszédságában telepedett meg. (Egy TURkológus közlése is megerősíti ebbéli sza-vaimat, mert a türk népeknél, a TURUL többek közt azt jelenti : MARADJ OTT, ne menj tovább !) Ez a mai Van-tó, ami a Kaukázustól délre található. A Turul madár tisztelete még sokáig élt a nép körében. Életeket köszönhettek neki. Fejedelmeink választásának rendszere ebben az új országban szüle-tett meg. Fejedelmeinktől a mai kornak a jogart örököltük, amely hatalmi jelvény a királyaink alatt tovább élt. A fejedelmeink alatt született tárgynak mindenképpen mesélnie kell az ottani történtekről. És mesél is. A ma már nem létező, valamikori fejedelmi ruházaton hét oroszlán volt. De hét oroszlán-pár van a régi esztergomi falfestésen is az utolsó fejedelem korából. A fejedelem alatt hét törzs volt, így hát logikus, hogy a hét oroszlán a hét törzset is jelenti. A fejedelmeink korából származó jogarunk hegyikristályába három oroszlán van vésve, jelképezve azt a három helyet amelyből kivonultak az új országba. Míg egy-egy törzsünk elkülönült, de azonos népességet takart a töb-bivel, úgy ott a hajdani sumér városállamok is elkülönülve, de azonos népességet takartak. Melyik lehetett ez a három város ? Az Eufrátesz

63

folyótól nyugatra csak három városállam volt : Ur, Eridu és egy har-madik, melynek ősi nevét nem ismerjük, ez a mai El-Ubaid mellett van. Ha figyelembe vesszük, hogy a Sumer terület fölött uralkodó idegenek mindig ettől a területtől északra az Eufrátesz és a Tigris között éltek, akkor megérthetjük, hogy az Eufrátesz egy hatalmas árja a folyóköz külső oldalán lévő népességnek szabad utat enged, míg a folyóközt élő néptöredék ott reked. Az Eufrátesz nyugati oldaláról sokszor elnyomó hatalmasságok érkeztek Mezopotámiába. Keletre maga az áradó folyó van. Délre a tenger. Egy út van hát északra, az Eufrátesz forrásvidéke felé, ami pontosan a Van-tóra mutat. Ez tehát az újabb haza helye. Az azonos városokból származó lakosok azonos múltat hoztak magukkal, így a jövőbeni összetartozásuk vágya nyilvánvaló. A három városból tehát három törzs lett, de hol van még a többi, hogy hetet alkossanak ? A folyóköz közepén megülő birodalmak mindig is kettészakítottak egy régi kulturális területet. Források vannak arra is, hogy az ide-genek által elnyomatott sumér lakosság egy része északra menekül, vagy eleve már északon is élt. A délről jövő három város lakossága tehát északon 'rokon lelkekre' talált. Ezen a rokon lelkek lehettek teljesen azonos népelemek is, de olyanok is, amelyek a 'déliek' gon-dolatvilágával teljesen azonosulni tudtak. S később már azt mondták: 'velünk egy nép'. A történelem folyamán ebben az időben (i.e. X. század) feltűnik itt egy olyan népelem, amely jelentős befolyást gyakorol, de egyben kultúrát is hoz magával. A népet MÉDeknek, az országukat Médiának nevezzük, amely közvetlen szomszédságban volt a fenti 'három város népével'. A közös kapocs pedig maga az Istenben való hit. Érdekes időpontnak találom i.e. 1200-at is. Ezen időszak előtt egy bizonyos időre ismét megjelenik a sumér nyelvbeliség a folyóközben a sémita helyett. Ezen időszak után rendeződik át Mezopotámia poli-tikai térképe, és emberségben mélypontra zuhan. Megalakul az Asszír birodalom, amely ezek után közel hatszáz évig állt fenn. Azonban mintha a sumérok elnyomatásával egy időben meghalt volna a terület

64

hite is. Az asszír uralmi módszer jellemzője a terror : ha ellenállással találkoznak, az asszírok tömeges kivégzésekkel és tömeges áttel-epítéssel válaszolnak. A 'művészet' emlékei közt számos dombormű ábrázol nyúzást, karóba húzást, asszonyok elhajtását és városok lerombolását. Az asszírok fővárosa Ninive volt. Bizonyára emlék-szünk magunk is arra, hogy az 'ószövetségi' próféták megjósolták a bűnös Ninive pusztulását (Náhum, Jónás). I.e. 614-ben a médek véget vetnek a kegyetlenkedésnek és asszíria lakosságát 'felszabadítják'. A médek szövetségese a 'babiloniak' voltak, azonban érdekes módon a babilóniak lekésték a csatát. A felbomló asszíria a babiloniak és a médek között oszlott meg, az égész folyóköz (Mezopotámia) és a tőle keletre eső rész a babiloniaké, az ettől északra eső területek a médeké. Újbabilónia a sumér tradíciók felé egy kicsit visszatekintett, pl. Nabonid Ur városában újraépíti UR-NAMMU zikkurátját, és ő szervezi meg az első múzeumot, amelyben a sumér ősöktől megma-radt értékeket közszemlére teszi. A modern korban Woolley volt az, aki megtalálta ezen múzeumot, és csodálattal mesélt róla. Újbabilonia tehát megpróbált a régi értékek felé tekinteni, azonban az asszír terror az emberekben hatalmas űrt keltett. És ismét a médeknek köszönhető, hogy ezen területen az Istenre találás felé vezető utat láthattak az emberek. Méd majd Perzsa uralom következett. A méd anyától származó Cyrus (Kürosz) folytatja a templomok újjáépítését, s ami a történetünkben fontos a korábban lerombolt jeruzsálemi Salamon templomát újra építik. Majd i.e. 263-ban megszületik a MÉD és SUMÉR tradíciókat is felhasználó PÁRTUS birodalom. Majd ötszáz év elmúltával, 226-ban ismét a perzsák veszik át a hatal-mat. Hosszú távon a folyóköz kultúrája nagyon érdekes. De mégérdekesebb az, amikor a terület nyelvűségét Mezopotámia történelmével egy lapon ábrázolják. Így megfigyelhető, hogy a sumér nyelvű korsza-kokban építkezés, demokrácia, Istenre találás figyelhető meg; a sémita nyelvű korszakokban általában a templomok lerombolása, a terror és öldöklés jogerőre emelése (lásd például HAMMURAPI törvénykönyvét), s természetesen a sumérok kegyetlen elnyomatása

6�

figyelhető meg. Ezek után egy különös helyzetet mutat a Pártusok birodalma, avagy másképpen Párthia. A Pártus birodalom korára esik Jézus eljövetele is, s erről a területről származik az a nyelv, amelyet aráminak nevezünk. Mindamellett, hogy Jézus apostolainak java-része arámi volt (sőt maga Jézus utolsó szavai is a keresztfán arámi nyelven hangzottak el), Jézus halála után javarészt erre térítettek. Az őskereszténység itteni létezését a keresztényüldöző Saulból Pállá változott, s Jézust személyesen nem ismerő, de mégis apostolnak 'ki-nevezett', s tanait hirdető Nyugati egyház megpróbálja elhallgatni. S talán így nem meglepő, hogy a sémita-zsidó Saul által mennyi olyan téveszme kerülhetett bele a keresztényi igehirdetésbe, ami ellen pont Jézus szólalt fel. A másik nagy csapást a Kelet szolgáltatta, amikor a perzsák ismételt térhódításával 360 templomot leromboltak. Az igazság ki nem derülése, még manapság is sokaknak érdekében állhat, így talán nem meglepő az, hogy Irak 'amerikaiak' által való bombázásakor többezeréves, még épségben lévő templomokat sem-misítettek meg a lakott területektől távol. Az újgurok hét törzse a Pártus birodalomba beletartozott, azonban a Perzsák korábbi és későbbi uralma a fejedelmi törzsek területét teljesen elfoglalni sosem tudták. A továbbiak megértéséhez meg-jegyzem, hogy a folyóköz déli területét Kálda-nak nevezték, a sumér lakosai a káldok, káldeaiak voltak. A sumerológus Bobula Ida talált egy érdekes forrást az északi Káld-királyságról az ógörög Xenophon írásaiban :"... látta a káldokat, mint az örmények szomszédait... szabad és bátor népek ... a nagy perzsa királynak nem alattvalói." (The Greek Historians. Xenophon, IV. és V. könyve) Még a mai Örményország is pontosan határos evvel a bizonyos északi vidékkel, a Van-tó környékével. A déli Káldeaiak tehát megjelentek északon is, s ez az i.e. 1200-tól kezdődő asszír terror és az i.e. '330-as' elköltözés ered-ménye. Visszatérve a folyóköz nyelviségének gondolatára. Az első sumér nyelvű virágzást a semita akkádok után a második sumér virágzás követte, amit a történészek PAX SUMERI-nak neveznek. Ez a

66

sumér béke és gazdagság (emberségben) korszaka. UR-NAMMU törvénykönyve olyan igazságrendszert tartalmaz, amelyre még a ma emberének sokra tartott valósága is csak felnézni tud. Evvel merőben ellentétes az újabb semita alásüllyedés (Babilónia) törvénykönyve, amelyet HAMURAPI nevét viseli. Ha valaki ismeri ezen második törvénykönyv szövegét, akkor joggal helyes az a gondolata, amely-lyel a régebbi társadalmak gondolkodását megveti. A történetben itt megállunk. Eleddig csak azt hittem, hogy a magyarnak nevezett történelem egy olyan, ami elveszett. S gyakran olyan apróságokat olvastam a magyar történelemből, aminek az ellentétét többszáz-több-száz, múzeumokban kiállított tárgy bizonyította. Hogy valami nincs rendjén, azt már nagyon régóta tudom. Hamissággal teli állítások mindenhol. De ez talán nem is érdekel senkit. S amikor a folyóköz évezredeket átívelő kultúráját kezdtem el kutatni, ugyanevvel a megdöbbentő valóságtartalommal kezdtem el találkozni. Mintha valakinek az lenne az érdeke, hogy az igazság ne derüljön ki, s itt is hamissághirdetések, s gondolati szálak összekuszálásával találkozhat. Két semita korszak a Babiloni és az Asszíriai közt, tudtam hogy van egy újabb sumérnyelvűség, de egyszerűen egy bizonyos könyv mezo-potámiai kronológiájában szó szerint ki volt pontozva ezen időszak, hogy semmit se tudhassunk meg róla ! Más könyvekben egyszerűen két sumér kort is kihagyva rögtön a babilonival kezdik ! Vagy az ókori történetből létrehozott könyvsorozatból egyszerűen a mezopotámiai hiányzik ! Az akkád ékírás képe alá azt írják, hogy sumér ! Sokan egyszerűen bokorban legelésző kecske (KOS) szobrának tüntetik fel azt, amikor eme alkotásban ott van AN azaz a Mindenható Isten képjele, s a kos tulajdonképpen ennek a tartalmi érték megélésére és befogadására vágyik. A sémiták állandóan a sumérok tudását akarták megszerezni; azok a sumér nyelvű könyvtárak amelyeket manapság megtaláltak, nekik is rendelkezésükre álltak, s ők is eltudták olvasni ezeket, vagy éppen-séggel a sumér lakosokat - a megmaradt ékiratok tanulsága szerint-, ezek elolvasására kényszeríttették. De úgy tűnik nagyrészüket még sem értették. Hogy miért nem, azt megtudhatjuk abból, hogy a

6�

lelkületiség és a gondolatiság összefügg. A sémita Babilont elfoglalja, sumér lakosságát (KÁL-DA) fel-sza-badítja egy északról jövő, sumér nyelvet használó (KÚS) embertömeg. A kusiták ugyanúgy meghagyják Babilon városát székhelyül, de át-nevezik : GUR-TEN-IZ azaz "Isten hegye". A GUR tő a sumér-ban nem csak hegyet, hanem országot is jelent. S a GUR-TEN-IZ uralkodója tényleg azon volt, hogy a lelkekben megvalósítsa: 'Isten országát'. De ténylegesen a hajdani Uralkodóink azon voltak, hogy értsük Urunk, Istenünk 'fogalmának' valódiságát. Gondolkodásukban az egyetlen Isten foglalta el a helyet. S ahogy bennük ez a mindenséget átható Istenkép élt, ugyanúgy megértették a mindenséget átható valóságot. Tudásuk tehát a hitükből ered. Ma sokan a valódi Istent tagadják, de nem tesznek mást, mint ekképpen a mindenségtől elzáratva magukat, énjük, egójuk köré egy elképzelt világot építenek, s így a mindenség valósága és a saját világuk közé egy FAL kerül. A ma anyagias szemléletű tudósának gyakran egy csúcstechnikájú tárgyra van szüksége ahhoz, hogy ezen a falon átlát-va a valóságot meg tudja fogalmazni. A ma technikáját büszkeséggel mutató ember, azt hiszi, hogy ő a világ ura, de pont a technika által a gondolkodás sok esetben visszafejlődik. Majd megcsinálja a gép ugye, de szégyen, hogy az általános iskolát elvégzettnek a gépből kell megtudnia, hogy mennyi is 3+2. A technika célja az volna, hogy előre vigyen, s nem az hogy vissza. Ha a világ lenyomata nem jelenik meg az emberben, akkor nem is értheti azt. Aki a későbbi korok magyar ötvösmunkáit vizsgálja, az néha párhu-zamot mutat fel az úgynevezett 'iráni' stíluselemekkel. De ha azt is tudjuk, hogy az iráni alatt leginkább a médet értik, akkor már köny-nyebben érthető a méd-magyar kapcsolat is. Ez a népelem egész Indiáig egy Istenhívő kultúrát teremtett, bár sajnos később néha ezen tanokat nem értették meg, s más irányba fejlődött mindenkinél. A médek azonban ezen északabbra települt suméroknál megtalálták az összhangot. A későbbiekben minden bizonnyal egy részük vagy majd az egészük a hét törzs egyikét alkották. Egyébként ha jobban szétnézünk az ókori írók, vagy akár a Biblia

68

lapjain, akkor mindenhol a médek hét törzséről írnak felmagasz-taló sorokat. A médek lakhelye pontosan ismert, a 'médek' lakta terület ettől mégis jóval nagyobb volt, s ebből nyilvánvaló, hogy hét törzsről van szó, melynek egyike a méd. S érdekes módon a később megalakuló Pártus birodalom magját a Bibliai Lexikon majd pont oda teszi, ahol korábban a médek hét törzsét 'helyezte'. A Bibliai nevek és fogalmak lexikona egyébként megpróbálja a szavak eredeti jelentését is feltüntetni, a 'Pártusok' után a "kivándoroltak" értelmet társítja. Az errefelé lakó népet a görögök 'Szkítáknak' nevezték. A görögök gyakran vettek fel idegenből szavakat, melyeket egy 'SZ' hanggal egészítettek ki. A Szkíta tehát eredendően lehet SZ-KI-TA. A sumérban a KI földet jelent, a TA egy TÁ-volodást kifejező tő, a KI-TA, illetve a SZ-KI-TA így egy 'hátrahagyott földet' jelent, tehát ugyanazt, mint a 'kivándoroltak' szó rejt magában. S legmeglepőbb az, amikor a görögök a Szkíták eredtére vonatkozóan azt állítják, hogy Mezopotámiából vándoroltak ki. A történethez még az is hoz-zátartozik, hogy manapság találtak olyan kétnyelvű táblákat, melyek a 'sumér' valamint a görög nyelvet hordozzák magukon. Az ettől a területtől északra és keletre lakó népek viszont nem a médek hét törzsét helyezik ide, hanem a hunok hét törzsét emlegetik, de itt is arról van szó, hogy egyazon népet emlegetnek, csak ők éppen a Hun törzzsel kerültek kapcsolatba. (A szkíta szó nyelvi értelmezésének alapját átvettem Badinytól és megjegyzendő az is, hogy a KI tő meg-található a KI-es, KI-etlen szavainkban.) A ló, mint ember. Érdekes képzettársítás, de történetünkben ez nem egy hitetlen kultuszt, hanem a legnagyobb megbecsülést mutatja. A Labat 330-as számon nyilvántartott sumér képírás jelének alakja pontosan továbbél a székely (magyar) rovásírás jelében. A közvetlen származást mutatja az is, hogy előbb LU kiejtéssel élt, majd amikor a jelek már csak betűket-hangokat jelentettek, akkor a rovásírás meg-tartotta a kezdő 'L' hangját. A íráskutatók számára a közvetlen kapcso-latot, nem maga az írásjel továbbélése, hanem emellett a kezdő hang megtartása is mutatja. Például ha egy másik nép átveszi a kezdeti 'LU' 'sumér jelet', akkor magát a jelentést lefordítja a saját nyelvére, ami

6�

például 'H...', tehát az írásukban a 'H' hangot mutatja, jelöli majd. A LU a sumérban 'embert' jelent, a magyarban a LU a 'ló' régies alakja. De hogyan alakulhatott az ember lóvá, illetve a ló emberré ? Hajdanán a folyóközt élő nép, kit az idegenek suméroknak neveznek, 'békésen' élt, idegen nép és föld birtoklására nem hajlott. Az akká-dok és a későbbi népek megjelenésével alakult ki a folyóközben a területszerző politika. Ez a politika azonban a kezdeti civilizáció népének függetlenségét is minduntalan veszélyeztette. A déli területről az északra költözés által alaposabban megismertek egy állatfajtát, mely nagyban hozzájárult ahhoz hogy önmagukat meg tudják védeni. A mai magyarok is egy lovasnép leszármazottai. S a két történet ott kapcsolódik egybe, amikor a ló emberré alakult. Mindent ennek az állatnak köszönhettek, amikor az idegenek rájuk támadtak, akkor a csatában egyként a legjobb társukra a lóra számíthattak. Nem tudták őket már amolyan földönfutóként lekaszabolni, a fürge mozgású ló az életük megmentője volt. Kinek nem volt lova az a 'földön futva' harcolt; a 'földönfutó' szavunk az jelenti, hogy 'nincstelen', így tényleg már csak a nincsteleneknek nem volt lovuk. Kinek pedig volt lova, az élését a lónak köszönhette, s akképpen maradhatott továbbra is ember. A ló tehát egyet jelentett az emberrel! A honfoglalás korának magyar emberét igazán félreismerték. Néha a sírokban az ember mellett ott fekszik lova is. Ezért tévesen arra a következtetésre jutottak, hogy az ember halála után, lovának is halnia kellett. Pedig nem így volt, mert akkor minden sírban ezt kellene találnunk. Ha a csatában nem csak a lovas, hanem a ló is meghalt, akkor megbecsülésük jeleként a lovat is az ember mellé temették. Ki élésében a legjobb társa volt, most haláluk után is egymás mel-lett pihenhetett. Ha viszont csak a lovának gazdája halt meg, akkor ezekben a honfoglaláskori sírokban az ember mellé lovának szerszá-mait helyezték. Természetesen megtartották az eredeti jelentést is. A székely 'ló-fő' (LUFU) fő-embert jelent. Természetesen a lovas társadalmat a Káldeaiak szemszögéből néztem, de már előtte is voltak olyan 'sumér' nyelvű 'törzsek', néptöredékek, akik a lovat jóval korábban ismerték. Ilyenek voltak a már említett

�0

Kusiták is (Kos népe), akik a Babilon név helyett új nevet adtak a központnak (GUR-TEN-IZ) és a birodalomnak is (KAR-DU-NI-AS). A birodalom új nevének jelentése : "lovas sereggel megvédett" (lovas védőKAR). De nem ez volt az első, hogy a ló jelentette a sumér lakosság felszabadítását és az értékek megőrzését. Az Akkád uralom alól egy északi lovas törzs a GUTI-k adták a szabadságot. A LU tehát tényleg, annyit jelentett, hogy az 'emberség' megmaradhatott a sumér lakosság körében. ( A terület ahol a Gutik laktak a GUTIUM. És én épp ebben a Gutiumban látom azt, ahonnan az egyik Honfoglaló törzsünk, a KUN-ok kivonultak. Ha mindez igaz, akkor az is érthető, hogy a sumér-magyar vonalból ők rendelkeztek a legrégebben ilyen ismerettel, s így a mai nap a magyarságban miért náluk a legerősebb ez a gyökér.) A magyarok egy igazi lovas nép, kik a lovon ülve hátrafelé is tudtak nyilazni. Európában hozzájuk korábban a hun nép volt hasonlatos. A magyarok egy része (a székelyek) viszont a hunok leszármazottainak tartják magukat. Jól gondolják. Mifelénk azt mondjuk, ha valakit keresünk, akiről tudjuk, hogy a közelben van : 'hun vagy ?'. S ekkor viccesen válaszolunk rá : 'Hun vagyok'. De a vicc mindig igazat mond. Egyébként 'ezt' a magyar nyelvészet nem tájszólásnak tartja. Egyszerűen a 'hol' helyett mindig is az előszóban 'hun'-t használunk. Aki 'szótárból' tanul, az csak a 'hol'-lal találkozhat az 'első esetben'. Nevükhöz méltóan ez a nép 'hun itt, hun ott' szeretett lenni, így könnyűszerrel elválhatott az anyanéptől. A hunok legismertebb fejedelme Atilla volt, ki a Duna-melléki székhelyen 430-tól 445-ig uralkodott. Atilla eredeti nevén : ETELE. Mesélni róluk nem akarok, inkább számunkra az az érdekes, hogy tőlük függetlenül, ekkor Ázsiában is volt egy Hun birodalom. Akkor most itt vagy ott voltak ? Egy nép e voltak ? Mi kapcsolat található köztük ? A hunok tényleg kapcsolatba hozhatók a magyarokkal ? Talán a székelykapu a közös pont a 'két' hun és a magyar talányra. A székelykapu egy igen nagy jellegzetessége az erdélyi magyarság-nak. Egyedi. Láttam belőlük egypárat és nem egy kaptafára ké-

�1

szülnek, hanem mindegyik hordoz magában egyedi jelleget. Azonban az egyik 'fajtája', amely egy lécet hordozott tetejének sarkaiban emlékeimben a kínai kapukra emlékeztetett. Ilyen azonosságok néha megkevernek, és már akkor jó, ha értem rájuk a végleges választ. Ugye a hunok, hun itt szerettek lenni, hun ott. Tehát nem csak itt lehettek nálunk a Duna medencéjében, hanem az időszelet egy másik oldalán ott is. Egyébként is az első hun birodalmat Ázsiába teszik, ahonnan hajdan kettévált. Ha megnézzük az ázsiai hunok utódait, akkor azok magukat ujguroknak nevezik. Pontosabban az ujgurokat, a hunok egyik népének a hiungnu nemzetnek tartanak. És nem-e azt mondtam korábban, hogy a népünk annakidején az UJGUR névvel élt? Hát megvannak. Az eredeti ujgurok (nyugati hunok) tehát keletre vándoroltak, de az ott maradt birodalom lakóin rajtaragadt az ujgur név. Több magyar utazó volt hajdanán, akik az őseink hazáját kutatta. Mintha olyan kép alakult volna róluk ki, hogy nem találtak sem-mit, és ezért bolondoknak nézhetné őket akárki. Pedig elég sok mindent találtak. Csak akkor még nem egészen érthették mások őket. Az egyik legnagyobb magyar utazó Kőrösi Csoma Sándor. A végállomást nem élhette meg, az egyik legfontosabb munkája az angol-tibeti szótár megalkotása volt. Tibetben a régi iratok közt minden bizonnyal rátalált a lényegre. Csoma, miközben már Indiában tartózkodott, értesüléseket szerzett azokról az ujgurokról, akik a kínai Kanszu tartományban jugar néven a mai napig fenntmaradtak, és őket akarta felkeresni. Ezt a népcsoportot annyira fontosnak tartotta, hogy még a halála előtti napokban is erről beszélt az angol kormány szóvivőjének. "Hosszú és fáradalmas kutatásainak végcélját illetően minden reménye abban összpontosult, ha a jugarok országát felkeresi. - írta Campbell. Korábban, 1821. március 1-én így írt levelet Kőrösi: "Kedves Hazámfiai ! Nemzetünk eredetének és régibb történetének felkeresése végett... indulok a'mi Elejink legrégíbb Hazájába... de ha én, Isten őrizzen, ollyan szerentsés nem lehetnék, hogy ezen utamat végre hajtsam, imé ezennel meghagyom, hogy a'ki ezen tzélban én utánnam megindul... egyenest az említett országokba menjen, és

�2

onnan kezdje további vis'gálódásait." Kőrösi Csoma Sándor álma a XX. század végén valósulhatott meg. A második gyűjtőúton többek közt Kiszely István is gazdag anyag-gal tért haza. De mit találtak ? A mindössze kilencezres lélekszámú jugarok (vagy JOGUR-ok) közt szinte mindent. Kan-Lao-ban egy 12 éves fiúgyermek Kiszelynek 43 generációra visszamenően - 641-ig, a jugaroknak az ujguroktól való elválásáig - el tudta mondani minden ősének nevét és pontosan ismert minden fontos eseményt. A hímzések a népdalok megdöbbentő hasonlóságot adtak. És találtak olyan kapukat is, amelyet idehaza mindenki könnyűszerrel székely-kapunak is nézhet. Arra vonatkozólag, hogy az egyik hajdani törzsünk annak idején ott járhatott azt az úgynevezett Marker-gén vizsgálatok is megerősítik. A módszert Hideo Matsumoto oszakai orvosprofesszor dolgozta ki, amely az emberi szervezetben az ellenanyag tulajdonsággal bíró fehérjéket hasonlítja össze az összetartozó, rokonítható embercsopo-rtok kimutatása végett. A vizsgálatok alapján megcsinálták a 'Marker világtérképet', amelyen látható : a Kelet-Ázsiában megtalálható jel-leg Európában egyedül csak a magyaroknál fordul elő. (Kiemelve a székelyeknél.) (Egy másik megjegyzés : Európában a magyarság egyik megkülönböztető jegye az ún. 'mongolredő'.) Atilla hunjainak birodalma az idegen emberek által való merénylet során felbomlott. És javarészt visszatértek övéikhez, ahonnan már régóta leszakadtak. Amikor a magyarok a Kárpát-medencébe be-vonultak, a hunok leszármazottai adtak útmutatót. Itt lehetséges, sőt több mint valószínű, hogy a hunok megtalálták itten maradt társaikat. Mert érdekes, hogy Erdély egy részét régen Székelyföldnek nevezték, de székelyek éltek elszórva az országban máshol is. A székely szó lehet hogy arra mutat, ők már rég óta itt SZÉKEL-tek. A hét törzs valószínűleg ugyanolyan rendszer szerint helyezkedett el, mint az előző országban, központban természetesen a fejedelmi NYÉK törzs. A nyék, jelentése NYAK, mely ezek szerint a fő, fejedelmi törzset tartalmazza, TARTJA. És érdekes, mert két törzs a honfoglalás után kicsivel később helyet cserélt, valószínűleg azért, hogy a hunok

�3

ugyanoda kerüljenek, mint a székelyek. Érdekes, mert a székelyföld mellett az egyik megyét úgy hívják: HUNyad. A hunok tehát igen nagy területet jártak be, írásukat mindenhol szétszórták, mert csak így lehetséges, hogy a székely-hun rovásírás az összes rovásírással rokonságot mutat. A HUN-MAGYAR rokonság több szálon is fenntmaradt. Az egyik egy rege, amely arról szól, hogy HUNOR és MAGOR mint két testvér egy szarvast űzve hogyan talál új hazára. Természetesen ez egy középkorban született rege és vajmi kevés valóságalapja van a Honfoglalás tényeire vonatkozóan, mert másról szól. Azonban nagyon érdekes, hogy ez a Hun-Magor testvériség jóval korábban az ősi Indiában is feljegyződött. Visszanézve viszont az időben a suméroknak és a szanszkrit nyelvű Indiának van egy közös pontja. A méd és a sumér tradíciókra épülő Pártus birodalom, amely élvezte a Hunok támogatását és pártolását is, a folyóköztől egészen Indiáig ter-jedt. Csupán egy gond van, 'magyar'-nak a sumérok sosem nevezték magukat, s így az indiaiaknál a Hunok mellett ki is az a testvérnép ? A sumérok önmagukat sosem nevezték suméroknak, az akkád nyelvű ékiratok nevezik ezt a népet így, azaz SU-ME-RI, amely jelek sumér kiejtése : ..-MAH-GAR. Ez a szanszkrit MAHGAR változat volt így az, ami feljegyződött a Hunok mellett. A GAR tő mint népet jelent a sumérban (pontosabban a GÁR tő az ÁRadat, nép szavaknak a kifejezője), s így a Hun népet HUN-GAR-nak kell írni. S nagyon érdekes, mert a magyarokat Európában való megjelenésük után pont így nevezték, s a mai napig is a világban népünket a legtöbben így, vagy ehhez hasonlóan nevezik: HUNGAR. Hogy a Hunok tényleg 'hun itt, hun ott' szerettek lenni arról a régészek is megbizonyosodtak, mivel a sok 'hely' közül az egyik sumér városban, URUK-ban gazdag leleteket találtak a 'fehér Hunok'-ra vonatkozóan. Mielőtt a történetben továbblépnénk, vizsgáljuk meg a sumér- magyar kérdést. Mégegyszer hangsúlyozom a nép önmagát sohasem hívta SUMER-nak, hanem legelőszőr az első idegen népelem az akkádok írásának olvasatában fordul ez elő. Csupán mégis

�4

azért használom a 'sumér' kifejezést, mert a mai írásokban ehhez hasonló kifejezéssel, szóalakkal illetik e népet. Amikor e 'történet' hozzávetőlegesen már bennem élt, egy hölgy felhívta a figyelmemet az Argentínában élő magyar származású, sumerológus professzor, Badiny Jós Ferenc munkájára [2000-ben]. Végülis azt állítjuk, hogy a sumér és a magyar nyelvileg rokon, de tulajdonképpen azt szeret-nénk bebizonyítani, hogy nem csupán egyszerű kapcsolatról van szó, hanem a mai magyar nyelv, az akkori sumér nyelvnek továbbélő vál-tozata. Tehát mégegyszer mondva, nem 'az', hogy egy bizonyos nyelv hatott egy másik nyelvre, s így kerültek bele elemek, hanem az hogy a sumér nyelv történetének teljes egésze meglegyen a mai magyarban. Támaszkodjunk tehát arra 'is', hogy mit 'mond' a származása révén magyarul is tudó sumerológus professzor. Amikor az akkádok a másnyelvű sumérok írásait akarták elolvasni, akkor egy érdekes helyzet állt elő. (Megjegyzés : a szakirodalom akkádnak nevezi a nyelv szempontjából nemcsak az akkád nép nyelvét, hanem a többi folyóközi semita népnyelvet is.) Akkor ugye egy képírás volt s azt tetszőlegesen lehet átültetni egy másik nyelvbe, nem úgy, mint a mai írásoknál, azonban a két nyelv nemcsak idegen volt, hanem egészen más logika szerint építkezett, s ez mondjuk meg-mutatkozott a szavak sorrendjében. Először tehát a jeleket sumérul 'nézték' majd akkádul is 'kimondták'. Tehát a szavaknál egyenként következett a sumér, majd az akkád 'kiejtés'. A babiloni korban ezek alapján létezett egy közös szókincs. Nézzünk néhány Badiny által felsorolt példát :- nyílás, átjáró, száj sumérul : KA , akkád nyelven : PU ,a babiloni szó : KAPU , magyarul szintén KAPU;- épület sumérul : É , ugyanez akkád nyelven PIT , Babilonban így mondták : ÉPIT , magyarban az ÉPIT-mény tulajdonképpen épület. S a sumér-magyar szótőazonosságot pedig szinte lehetetlen volna felsorolni. S nem is az egyértelmű szótőazonosságok ragadnak meg, hanem az érdekességek. A hajdani képírás olvasata nem minden esetben az élőbeszédet tükrözte, például a mondatot alkotó szavak alkotóelemeit egymás után leírták, majd következett a szavakhoz

��

kapcsolódó, végleges jelentést kifejező ragok-toldalékok csoportja, s az a legérdekesebb, hogy Badiny talált a régi magyar nyelvünkben olyan példát, amikor ezeket a népi hagyomány ugyanúgy egyszerre 'dalolja el' a jelentéstartalmat hordozó szavaktól függetlenül. Badiny könyve egy rövid megjegyzés formájában egy anekdotának is beváló történetet említ, amely Sorbonne-on a XXIX. Nemzetközi Orientalista Kongresszus Keleti Szakosztályának megnyitó ülésén történt 1973-ban. Dr. Novotny Elemér egy infarktus miatt jelen lenni, nem tudott, így dolgozatát Badiny említi. S ahogy a Tihanyi Apátság Alapítólevelének latin szövegét a kongresszusra összegyűlt 150 magyarul nem tudó sumerológus a falitáblákra írva meglátta, rögtön mindenki a benne rejlő magyar szövegrészleteket sumér nyel-ven olvasta és rögtön ismételték angolul és franciául ! Maga Labat, a legteljesebb sumér szótár megalkotója is ! Hát ilyen nincs ! Pedig megtörtént. Egyébként a történtekhez hozzátartozik, hogy amikor a modern korunkban a régi sumér írásokat megtalálták, az egész világ lázban élt. A vallás meg akarta találni eredetét, mivel a legrégibb bibliai történetek ősi formájukban itt a cseréptáblákon olvashatók voltak. Az indoeurópai nyelvet birtoklók pedig azt akarták bebizonyítani, hogy kultúrájukat ők maguk innen hozták. De hamar tévedtek, mivel az indoeurópai és a sumér már a legalapvetőbb nyelvi formájában külön-bözik. A sumér egy ragozó nyelv, s már akkor is nem egy szakértő felvetette, hogy a kapcsolatot talán a magyar nyelvben megtalálhatjuk (pl. Oppert és Lenormant). De mégis nagy hallgatás történt azóta. S akkora, hogy jószerivel ezen könyv szinte azon ismeret nélkül született meg, hogy tudtam volna : vannak akik a sumér-magyar nyelvazonosságot be akarják bizonyítani. De az igazság akkora, ha elhallgatják, akkor is szóhoz jut. Én egészen más útról indultam, de én is ide jutottam. Egyébként mégsem ez a lényeg, hanem egészen más. Ami közte lapul. Dr. Novotny Elemér dolgozata, a 'Latin fonetikával írt SUMIR mondatok a XI.-XIII. századbeli magyar nyelvemlékekben' kiváló munka. Evvel kapcsolatban két dolog jut eszembe. A latinbetűs ma-

�6

gyar nyelvemlékeink hibásak, mert nem tartalmaznak ékezetet, ugy-anúgy hibásak a sumér olvasatok is, mert egy olyan nyelvre akarják átültetni, ahol szintén nincsenek 'ékezetek' és egyebek. A modern kor magyar embere ezt valahogy úgy érzékelhetné, mint amikor hajdanán a számítógépek angol billentyűzetével nem voltak képesek a magyar ékezeteket megszólaltatni. Az nem biztos, hogy az akkor előforduló (ezer évvel ezelőtti) bizonyos szavainkat, pl. egyes település-elnevezé-seinket mindenki értette, mármint a mélyebb jelentése szerint, mert ma a magyarból néha nem érthető, viszont a sumérból érthető! Ezt avval magyarázom, hogy a nyelv állandóan változik az élőbeszédben, írásunk viszont a kezdetek-kezdetén volt, s így a régen feljegyzett emlékeinket érteni kellett, a régi írás nem változik, s így egy bizonyos műveltségi körben megmaradt egy régebbi nyelvi változat is! Más. A Van-tó környékén fellelhető romokban a mai napig megtalál-ható az 'ékírás'. Az ékírásos leletek alapján ez a terület egynyelvű a tőle keletebbre és délebbre található résszel. René Labat olvasata szerint e terület elnevezése SUBAR-TU. Labat egyébként az egyike azoknak, akik a sumér írásjeleket rendszerezte és azokat a könnyebb hivatkozás érdekében számozással látta el. Például a Labat No. 330. a LU azaz az 'ember' fogalomjele, mint ahogy már említettem. Visszatérve a fejezet elején szereplő Konstantin idézethez, aki meg-írta a levédiai három évünket. Ugyanott azt írja, hogy régi nevünk, országunk : 'sabartoi asphaloi' volt ! A SUBAR-TU és egy más nyelven leírt SABARTOI között messzemenően nagy a hasonlóság! Az Uráltól való 'eredet' nyilvánvaló volt, de hogy e terület és a Honfoglalás közt hol voltunk, nyíltan megmutatja akár csak ez az egy szó is. A Konstantin féle 'sabartoi'-t mi szabiroknak vagy szavár-doknak 'olvastuk', de eleddig nem igazán tudtuk a 'finn-ugor nyelvi vo-nalba' beilleszteni. Remélem e könyv is mindenkinek megoldást mutat. Nem tudom hogy ki jött rá arra, hogy ezt a SUBAR-TU-t a 'szibéria' elnevezésével összekapcsolja, de amikor ilyeneket olvasok, a ma-gyarázat is egy pillanat alatt megszületik bennem. (Egyébként ezt az elnevezéspárosítást a hivatalos szakirodalom már régóta elfogadva

��

ismeri, mivel pl. a századeleji Zsirai-féle finnugorista könyvben is szerepel !) A magyarok a fejedelmeink korában, mint ismeretes, a régi országunkba kalandoztak vissza. Valószínű, hogy emez a szokás ebben a korábbi országban is élt. A történelmi elnevezés tehát Szubartu. A Mezopotámiába való emilyen kirándulásokat nem biztos, hogy jó szemmel néztek ekkor. De volt egy még korábbi haza, ami most már nem volt olyan messze itt északabbra, mint azelőtt. Ez a vidék az Urál keleti oldalán volt. Egyébként az Urált tekintjük Európa végének, hogy miért ? Az Urál egy észak-déli vonulatú hegység, az Ázsiából átvándorló népek nem a hegyen keresztül, hanem a hegy alatt (tőle délre) keltek át. Ázsia egy más világ. És egyes népek azt vehették észre, hogy a Szubartuiak mindig ebbe a másik világba tesznek utat, tehát róluk Szibériának nevezték el az Urál mögött elhelyezkedő észak-Ázsiát. Nyelvi mélységeiben : ama bizonyos északi-területre a mezopotámiai elnevezések SUBAR-TU és SUBIR-KI, ahol a TU és a KI földet, területet jelent; az 'IA' ma mindenhol egy nagyobb vidéket jelent; tehát, a 'SZUBAR', 'SZUBIR' alapján lett 'SZIBER'-IA. (Pontosabban a sumér és a magyar nyelvben is az I egy származásjelölő, SZUBIR-I, azaz SZUBIR-ból jövő, az A egy mutató, amely azt jelképezi itt, hogy olyan emberek csoportjának területe, akik Szubirból jöttek : SZUBIR-I-A.) A sumér nyelvet, mint kihalt nyelvet kezelik, de mégis tovább élt az ottani népek későbbi kultúrájában, mint Európában a latin. Ennek az eltűntnek nyilvánított népnek a nyelvét összehasonlították más élő nyelvekkel. Gosztony Kálmán (a Sorbonne akadémikusa) 53 sumér nyelvtani sajátosságot vizsgált, majd az alábbiakat állapította meg 1975-ben : Északi finnugor nyelvek - 21 egyezés, Török nyelvek - 29 egyezés, Magyar - 51 egyezés + 2 részleges egyezés, Kaukázusi nyelvek - 24 egyezés, Baszk nyelv - 4 egyezés, Indo-európai nyelvek - 4 egyezés,

�8

Szanszkrit - 5 egyezés, Akkád (sémita) nyelv - 5 egyezés, Hamita nyelvek - 3 egyezés, Kelet-afrikai nyelvek - 1 egyezés, Bantu - 2 egyezés, Dravida nyelvek - 5 egyezés, Munda-kól nyelvek - 9 egyezés, Tibet-burmai nyelvek - 12 egyezés, Kínai nyelvek - 5 egyezés, Japán - 3 egyezés, Tunguz - 1 egyezés, Paleo-szibériai - 8 egyezés, Eszkimó - 3 egyezés, Óceániai nyelvek - 7 egyezés, Maléziai nyelvek - 2 egyezés, Amerikai nyelvek - 2 egyezés. Bár véletlen egyezések lehetnek, azonban az biztosan nem véletlen, hogy az 53 nyelvtani sajátosságból 51 megtalálható a magyarban. Mert a magyar tulajdonképpen a sumér továbbélő változata. De nézzük a további bizonyítékokat. A következő három legnagyobb egyezést a török (29), kaukázusi (24) és a finnugor (21) adta. S ezek sem véletlenek. Ugye : a 'finnugor' alapnyelvet hoztuk a sumér terü-letre, majd vittük tovább a Kaukázus alá, s kulturális és területi kap-csolatba kerültünk a törökökkel-türkökkel is (ezért neveztek minket mások sokszor türköknek). Későbben azt gondolták rólunk mily buták voltunk, s Istentagadók. Ezt a kettős állítást csupán egyetlen szóval had tagadjam. Minden napunknak megvolt a maga társadalmi beosztása, a harmadik nap eredeti jelentése : szer adó, s e napon táltosaink e szer alkalmával tiszteletet adtak Urunknak, Istenünknek az egybegyűlt nép előtt. Ma: szer-tartás. A 'szer-adó' most 'szerda', de a nyelvi átmenetet jobban megértjük, ha a székely 'szereda' szó kerül a figyelmünkbe. (A szerda nemhogy nem másoktól átvett szó, hanem gazdag tartalmat rejt.) Nézzük a bejárt utunkat ! Hajdanán egy népcsoport az Urál hegység

��

déli részének keleti lejtőin élt. (Az ettől régebbi múltba jelen könyv-ben nem akarok belemélyedni, mert mi végre az, ha az azóta eltelt időt sem ismerjük.) Azonban más népek vándorlásai minduntalan ezen hegység déli részét érintették, s így ezen a vidéken kezdett megszűkülni a hely. A közrefogott népek szorongatták a régen élt eleinket, így új lakhelyet kellett maguknak keresni. Más népek által elnevezve sumérok néven megtelepedtek a Tigris és az Eufrátesz folyók vidékén i.e. 3800-ban. Itt magukba szívtak egy régebbi kultúrát, de maguk is jelentős tudással rendelkeztek, így néhány száz év alatt virágzásnak indult minden. Olyan jelentős 'alko-tások' születtek, amely az emberiség történetét a legmesszebbmenőkig befolyásolta a mai napig. Majd kezdett ugyanaz lejátszódni, mint az azt megelőző országukban, azonban avval a különbséggel, hogy itt a hatalmat már át tudták venni az idegenek. I.e. 330-ban a folyamok rendkívül megáradtak, emlékeztek egy korábban itt hasonló körülmények közt elpusztult kultúrára, így kényszerű távozásra voltak ítélve. Az elköltöző sumérok északabbra, a Van-tó környékén találtak maguknak új lakhelyet, így nem meglepő, hogy magukat UJGUR-oknak nevezték, mivel az ujgur : új országot, új hazát, új lakhelyet jelent. Ezek az ujgurok itt testvér népekre leltek, s így megszületett a hét törzs egy közös fejedelemmel. Elkövetkezett GÓG haragja. A mai értelmezéseink szerint hatalmas rengés rázta meg, az amúgy is földrengésekben gazdag vidéket. A fejedelem ha népét életben akarta tudni, elfogadta a HUN törzs azon rovásainak emlékét, mely szerint nyugaton (ahol korábban jártak a hunok) van egy természeti kincseiben gazdag ország, s ez lehet a menekülés útja, a kényszerű útrakelés végpontja. Nem volt hát mit tenni egy nép újból útra kelt. A két-három évig tartó vándorlás azon-ban nem volt olyan meseszerű. A hét törzs megfogyva és megfáradva pihent meg az Al-Duna folyásánál, ahonnan történt honunknak foglalása. Rosszat senkinek nem akartunk, ezért engedélyt kértünk a népektől a továbbvonulásra, áthaladásra. De sokan nem értették ezt az ártani nem akaró szándékunkat. Árpád fejedelem fia - kinek MÉDGYŐR neve olyan MÉD népnek ERŐSSÉGÉT jelentse -, orszá-

80

gunk szerzésekor férfiúhoz méltón, hősként haljék. Médgyőr éltében a méd törzsünknek volt a vezetője. Olyan élésébe kemény, olyan derék, olyan férfiúhoz méltón haljék MÉDGYŐR neve után akkor olyan ujgur nevünk helyébe úgyott, akkor médgyőr lett egész népünknek neve. És azóta vagyunk mi médgyőrök magyarok. Az új honban sem várt sok jó ránk. Minket nem igazán értettek meg az idegen népek. Egyszer egy jövőt lássék ember Géza fejedelem ide-jén mondta, olyan legféltettebb írások meg egyebek rejtéséhez készít-senek helyet. Géza fejedelem halálával közel egy időben, meghaltak a kijelölt utódok is, Koppány illetve annak fia személyében. Az ország fej nélkül maradt. Elfelejtődött a régi szent hit. És igaza volt annak, aki akkor azt mondta : rejteni kell a dolgokat egy jobb kornak. És ugyanerről mesél az oroszlános életfa is. Rejtezve utat mutat NEKÜNK. Megmutatja az ÉLETET.

81

Vissza az életfához_____________________

Turul madár helyét nem találja (ezért) nagyon fáj a szárnya.

(Pelzo)

Túl sok idő nem köllessék, olyan madarunk megin úgyott, aképen országunkra száljék.

(Ősapáink üzenete)

83

Térjünk vissza hát az oroszlános életfához, ami engem ide hozott. S ami most a történeti szál központi témáját adja. Géza fejedelem (972-997) székhelyét Fehérvárról (Veszprémből) Esztergomba helyezi át. A Duna mellett egy domborulaton várat s templomot emeltet. Majd megmagyarázhatatlan módon a hely 'feledésbe' merül. Mígnem III. Béla királyunk (1172-1196) a várpalo-ta együttesét felújíttatja, hogy királyi lakhelyéül szolgáljon. A törökök Esztergomot 1543-ban igen rövid ideig tartó ostrom során elfoglalják. Az 1593-95. évi visszafoglalást követő erődítési munkálatok során a súlyosan megrongálódott kápolna és palota boltozatait lerombolták, s a helyiségeket földdel temették be. Ezek után Esztergom vára tíz évig magyar kézben volt, majd az 1604-1605-ös ostrom után egészen 1683-ig ismét török kézen. A hely ismét feledésbe merült, elfeledték e hely szentségének puszta létét is. S csak az 1930-as években a meggyengült külső várfalak állagmegóvása során kerültek elő az első festett falmaradványok, és emiatt kezdődtek meg a módszeres kutatások. A kápolnát és a palotát az 1934-36. években ásták ki a romos falak közé és fölé rakott feltöltés alól, s a talált töredékeket kiegészítve állították helyre a boltozatokat. A vakolat megtisztítá-sakor kiderült, hogy a szentek képeit tartalmazó festett képek alatt egy mégrégibb vakolatréteg van, felületén felbecsülhetetlen értékű ábrázolással. Ezt követően sokhelyen eltávolították a felső vakolatot a 'freskókkal' együtt, s alóla kibontakozott a régebbi történetünket is megvilágító, páratlan értékű oroszlános képek sora. Eredetileg hét egymással szembenéző oroszlán páros díszítette a szentély szentjének falazatát. A rákövetkező korban azonban az ábrázolás megbecsülést nem kapott, valaki a történelmi viharokat átélt megmaradt értékeket tovább rongálta, így mára már csak az első oroszlános kör van félig-meddig épségben. Mint már korábban mondottam egy táblácska szerint az esztergomi

8�

királyi kápolnát III. Béla királynak (1172-1196) tulajdonítják. Ki is volt tehát akkor III. Béla ? II. Géza második fiaként született 1148-ban. 1161 körül horvát-dalmát herceg lett, majd 1163-ban egy magyar-bizánci egyezmény értelmében került Konstantinápolyba, Mánuél császár lányának jegyeseként. Mánuél anyja, I. László kirá-lyunk leánya, a Bizáncban szentként tisztelt Piroska (Eiréne). S a császárnak komoly tervei voltak a Bizáncban 'Alexiosz deszpotész' néven ismert Bélával. Mivel a császárnak nem született fia, megtette örökösévé, s gondoskodott ennek megfelelő neveltetéséről. Utóbb azonban Mánuélnak fia született, ezért 'ejtette' Bélával kapcsolatos terveit, ám amikor küldöttség érkezett Magyarországról Béláért, támogatta rokona magyar királyságának tervét. 1172-ben Béla a magyarok királya lett. Székhelyét Esztergomba helyezte és felújíttatta és kibővítette Géza fejedelem által épített várpalotát. A most úgynevezett királyi kápolnában található érdekes eredeti falfestést neki tulajdonítják. III. Béla bizánci kapcsolatai alapján úgy gondolták, hogy biztosan ő hivatott egy bizánci mestert a szent hely 'kifestésére', s így lett idegen a vonalvezetés. Az már más kérdés, hogy az ábrázolás nem a bizánci világot tükrözi vissza, hanem egy mégkeletebbi hatásról árulkodik. De így legalább nem kell ma-gyarázkodni, hogy hogyan is került oda. Első ottlétemkor, az esztergomi várkápolnában elhangzott 'szent meggyőződéses' szavaim után kimentem a belőle nyíló fenti teraszra. Egy nagyon jóleső kellemes érzés fogott el. Átjárt az akkori múlt hangulata. Az őrtorony társaságában tényleg egy olyan hatás kerített uralmába, amit az ide vonzó kép is korábban adott. Eme bástya-kémlelő mint később megtudtam, már akkor is a föld betemetett színe fölött állt, amikor a szentély feltárása elkezdődött. Ezek után a várpalota együttese mögött épült XIX. századi székes-egyház altemplomába is eljutottam. Ott egy 1848-as temetkezési emléktáblát láttam a 'családi' címerrel. A magyar címer fő témája nem volt más, mint egy fa valamint egy oroszlán és ennek fás-oroszlános tükörképe ! Mennyire dőreség tehát a királyi kápolna oroszlános élet-fáját a magyar ábrázolásvilágtól idegennek venni !

86

Bár népünk történeti útját olyan részletességgel még nem ismertem, mint most tudom, de már ekkor is volt néhány olyan pont, amiben nagyon is biztos lehettem. Legfontosabbnak tartottam azt a tiszta belső tartalmat, ami a nép közt élhetett még az utolsó fejedelmeink idején. Ennek tudását nem hagyhattam veszni. Tudtam, cselekedtem, de mégis ki hinne a 'semmi' emberének ? A lépcsőn feljőve arra gondoltam, mi lenne ha valamelyik fényképen láthatóvá válna egy olyan dolog, amit a szabad szem nem látott ott. Ilyen érdekes fényhatások tudomásom szerint néha előfordultak már kizárólag fekete-fehér filmes gépen. Magyarán mondva megerősítést kértem, hogy jó úton járok és nem vagyok bolond. A filmet előhívatva, nagyíttatva egy kép hiányzott, az a kép, amely a könyv borítójául szegődött most. A kép persze nekem is hiányzott, és hamarosan ren-deltem is belőle. A különös dolgokba bár hiszek, de mégis meglepett, hogy ilyen történt : a képbe akkor nem villant be semmilyen zavaró fényforrás, most pedig az ábrázolás ékességéül megmutatkozott egy aranyló fénykettős ! A fény optikai tulajdonságait ismerve, ha mégis valamilyen bevillanás történt volna, akkor a fénycsík végigfutott volna a képen - kivéve, ha a fénycsík kezdete a fényforrás kezdetét jelenti! Kettő 'ilyen' is van és ugyanott végződnek (illetve kezdődnek)! A felső fénysáv középvonala és az alsó fénysáv alsó egyenese egy szent pontban merőlegesen metszi egymást ! A 'szent pont' helye pedig nem más, mint egy FAtipli (az egyetlen ÉLŐ anyag a kőfalon), s annak a négynek az egyike, amely egy üveglapot hordozott magán az ábrázolást védelmezve a 'kiállítás' alatt. Már régóta nincs meg ez az üveglap. A 'szent pont' mintha egy fölfelé törekvő háromszög sarkán helyezkedne el, s érdekes az aranyló fénysávok megszűnése és kiszélesedése is. S mekkora 'hit' erősítheti most is azt a faldarabot a falhoz, hogy tágabb környezetében pont csak 'ő' maradt meg. Szükséges volt fennmaradni a faldarabnak, szükséges volt fenntar-tanom ezen életemben ezen hitemet is. Két-három hétig éjjelemben és nappalomban szüntelen másra se gondoltam, mint a dolgok régi alakulására. Olvasásaim közt ébrenlétem fáradalmain megpihenve elbóbiskoltam, majd felébredve a más állapotú tudat homályában az

8�

egyik könyvet lapozva megtaláltam a dolgok kulcsát egy honfogla-láskorabeli hajfonatkorongban. Magyarabb nem is lehet a falfestés, mint ahogyan az. S azóta napról-napra egy új világ tárulkozik elém, szinte minden mesél, megszólal. A legfontosabb kérdés bebizonyítása tehát az volt, hogy eme ábrá-zolást igenis a magyarok alkották. Figyelmemet legelőszőr a kör mentén végigfutó ismétlődő díszítéssor keltette fel. Ezekbe egyesek szerint úgymond bele lehet nézni egy szarvakkal rendelkező állati fejet. De szerintem mégsem az, hát akkor mi ? Amikor ezek után megláttam az anarcsi hajfonatkorongot, megláttam benne a 'fejet' is. Megvan tehát mindennek a kulcsa ! A díszítőelem tehát maga is egy életfa. És mivel ez a díszítési mód legkésőbb a XI. század közepén lelhető fel (később már teljesen elveszett, de már ekkor is szórványos, fogyatkozó számú) a falak kifestését nem III. Béla, hanem GÉZA FEJEDELEM végeztette. Az életfák ábrázolása a honfoglaláskori ötvösművészetünk egyedüli sajátossága. Legyen az hajfonatkorong, tarsolylemez, kardmarkolat mindent ez hat át ismétlődően. De az anarcsi hajfonatkorongban láttam eleddig a legnagyobb hasonlóságot. A földből 'kiszélesedő' tő, a bekunkorodó levél, a kicsúcsosodó levél-vég, az ezeket átívelő forma a korongnak és a falfestésbeli ábrázolás-nak mind sajátja. Ezek után a régmúlt ötvösremekeinket mégjobban megszemléltem, de egyvalamit furcsának találtam : a növények leveleinek főere meg-található, de a mellékerek kívülről befelé csak egy darabig vannak ábrázolva. Az életfák ábrázolása mellett néha fel-feltűnik a szent madarunkat, a Turult hordozó alkotás. A Rakamaz mellett 1956 tavaszán talált Turult ábrázoló hajfonatkorong a legismertebb. Ennek a madárábrázolásnak a tollbóbitája meglepő módon hasonlóságot mutat az életfák leveleihez. Hát persze ! Tollak esetén ugyanúgy meg-van az 'erezet', de itt mivel a tollak egymást fedik, csak a külső toll 'vonalai' ábrázolhatók. Az életfás alkotások közt fel-feltűnt az olyan amikor, levélmotívumként rejtve volt a madár kiterjesztett szárnya, vagy a lefelé irányuló faroktollazat. Az életfák az ötvösműveken tehát minduntalan magukban rejtik a szent madarat, a Turult; a rakamazi

88

turulos ábrázolást viszont jobban szemlélve benne láthatjuk az élet-fát! És eme mély gondolatiságot jobban megértjük, ha ismerjük a tényt : a TURUL már nemegyszer további ÉLETET adott e népnek ! Ne feledjük mi se ! Az életfa ott van a lépő oroszlán mellett is, de e kettő együttes ábrá-zolása mintha a sumér világot tükrözné. Hogy lehet egyszerre sumér és magyar ? 'Ezek' különbözők, vagy mégis egyek ? Egyek, ha a sumér világból is találunk egy ábrázolásmódot, ami az ő sajátjuk. Az orosz-lán hátán (oldalán) viszont ott van a sumér képírás egy jele (GUR), amit mi most úgy mondunk : a hármashalom. És nem is egy, hanem négy ! A jel egyik jelentése : ország. És mivel négy van, mutatja, hogy négy ország, illetve NEGYEDIK ORSZÁG. Ez itt tehát az ábrázolás színhelyén a negyedik ország, a magyar. Volt előtte tehát három. Az egyiknek ezek szerint a Sumer területén élőknek kellett lenniük, róluk tudjuk, hogy valahonnan jöttek és valahova eltűntek. A sumér (ujgur) és magyar szálakat összefűzve a korábbi fejezet értelmet kap. Az első ország az uráli 'őshaza', a második az idegenek által sumérnak nevezett nép földje, a harmadik a Kaukázus alatti hegyekkel körbe-vett tó vidéke, a negyedik pedig szerény hazám földje. Tehát egy képjelet találtunk. De ha jobban megnézzük az egész alkotást, rájöhetünk : nem egy általános templomi ábrázolással van dolgunk, amúgy a maga szépsége érdekében, hanem egy egyszerűbb vonalas ábrázolást szemlélhetünk, s a vonulatok maguk is amolyan 'képjeleket' alkotnak, ami tehát mondani akar valamit. De mit ? Az oroszlán testén van egy nyolcszirmú virág. Sajnos mára már elfelejtettük a számok jelentését és jelentőségét. Nyolc, mit mondhat ez a ma emberének ? Rohanó világban élünk. Hétfőn kezdődik minden, majd követi a kedd, a szerda, a csütörtök, a péntek, a szombat, a vasárnap. A hét hét napból áll, hogy végigjárja a minden napnak tulajdonított megszokott útját, majd nyolcadik napként ismét hétfő következik, hogy az egész megújulva újra kezdődjön. A normál zenei hangsor is hét hangból áll, s oktávnak nevezzük a nyolcadik hangot, ami ugyanaz mint az 'elődje', csak magasabb frekvencián szól. A nyolc tehát ugyanaz mind

8�

elődje, csak egy magasabb szintre hozva, ekképp válhatott a megúju-lás jelképévé. Megújulás. Mit újított meg hát Géza fejedelem ? Mint tudjuk a régi hitet és értékeket is meg akarta tartani, és ötvözni akarta az itteni világgal. Ugyanazt akarta tehát mint előtte volt, csak egy magasabb szintű megújult formában. A dolgok ábrázolásánál mi tükrözi ezt a megújult gondolkodás-formát, magyarul mi a MÁS mi előtte nem olyan volt ? Az egyik az oroszlán színe, ami most arany, de tudható, hogy korábban a fejedel-mi ruhán hét kék oroszlán volt ábrázolva. Hogy a dolognak nagyobb hitelt adjak, nézzünk rá a Szent Koronára. Rajta is ott van az orosz-lánkettős Szent Péter és Szent Jakab oldalain a maguk kékségében. Nézzük tehát meg jobban eme zománcképi ábrázolásokat. A nyakon lévő hullámzó forma mutatja a sörényt, tehát oroszlán. Valaki azon-ban szárnyas oroszlánoknak is nézheti őket. A hát fölött elhelyezkedő valami azonban nem szárny, mivel kicsi és nem a hát közepén van. Tulajdonképpen ez a farok vége és annak bojtja; a teljes 'S' formájú farok teljes vonulatát a kép kicsinysége miatt nem lehetett megraj-zolni. Lépő oroszlánt, vagy mancsát felemelő oroszlánt látunk, s eme ábrázolásmódra csak az esztergomi 'testvéreinél' látunk példát. Érdemes még eme kettő rokonításánál azt is figyelembe venni, hogy a felemelt láb testben való folytatása ugyanúgy ki van emelve. Mivel mind a kettő ugyanabból a célból készült, hogy majdan meséljen az elfeledett múltunkról. De szerencsére az emlegetett fejedelmi oroszlánok képe is megvan! A fejedelmi köpeny megmaradt részének oroszlánjai ott vannak 'István koronázási palástjának' senki nem figyelje részén, azaz a palásttól elkülönülő gallér belső felén. Ezek négy testű, de egy fejű oroszlánok. A négy oroszlán egy életfában egyesül ! És miért is volt az oroszlánnak korábban világoskék színe ? Más útról jutottam az értelemhez, de ezúttal inkább legjobban kifejezve ezt úgy fejtem ki utólag, hogy egyben láthatóvá váljék a történetben az oroszlán, az emberi belső tartalom, Esztergom színhelye és régen volt történelmünk egy képként. III. Béla nemcsak a palotaegyüt-

�0

test bővíteti, hanem újjáépíti az esztergomi székesegyházat is. Az akkori díszkapuról számomra kiemelkedik Dániel próféta alakja. Természetszerűleg ezen kapu-ábrázoláson a szenteknek gondolt személyeket glóriával (sugárzó fénysávval) vették körül, Dánielnél azonban még valami más is látható a glórián belül a fej fölött. Tulajdonképpen ez egyben az Élet-tengely, amely összekapcsolódik a 'Salamon' templomának építőmesterei és a Templomosok 'gótikus' mestereinek egyik 'titkos' kézmozdulatával is (ami látható a jáki tem-plomban is), de e könyvbéli tömörség miatt sem a részletekre kitérni nem tudok. A lényeg az - a lelket elvető lelketlen világunkban -, hogy az ESZTERGOMI második székesegyház ábrázolásán kizárólag DÁNIEL alakjánál látható a fejen elhelyezkedő zöldes gyűrűs henger, minek legfőbb mondanivalója, maga a LÉLEK LÉTEZÉSE és a Lélek létezésében való legnagyobb hit. Miért látható csak Dánielnél? Mi lehet ennek a mondanivalója ? A Dániel próféta története fény deríthet erre. Dániel a Folyóközben ifjú korában elsajátította a KÁLDEUSOK minden tudományát. Története kezdetben álomfejtőként indul, ami az utolsó időkre vonatkozó látomásaiban teljesedik ki. Több ízben is az OROSZLÁNOK ELÉ VETIK, DE HITE ÁLTAL MEGMARAD, míg másokat (akik kitalálták az oroszlán-elévetés ötletét) ugyanaz az oroszlán széttép. Milyen különbséget lát az oroszlán ember és ember között ? Az igazakat nem bántja, a gaz gondolatú elkövetőket szétmarcangolja. Mi volt az, amivel az ember az állat fölött uralkodó tudott lenni ? A lényünk legmélyén lakozó tiszta gondolat. S eme ártatlanságot, a belső kisugárzó erőt az állat is megérezte (UR-MAH, nagyúr-oroszlán), mintahogy sokszor még a kutya (sumérul UR) is képes a lélekrezdüléseink, érzéseink fölfogására. A minket körülvevő 'elektromágneses' mezőnek, másképpen mondva aurának a rezgései alapján színe van. A beteg testrészek fölött a vörös dívik. S ugyanúgy ahogy a szivárványban a vöröstől kezdve a narancson, a sárgán, a zöldön, a kéken át eljutunk az ibolyaszínig a magasabb rezgések sorrendjében, ugyanúgy az aura színe jelzi az emberi belső egységes-ebb voltjának szintjét. Abban a korban a legmagasabb szint a KÉK lehetett, volt (hiszen a magasabb rezdülésű indigó-kék gyerekek csak

�1

manapság születnek). Ha a kék oroszlánt összekacsoljuk az életfával, rájöhetünk hogy az oroszlán maga döntött az ÉLET felett, aki 'kék' volt azt nem bántotta, aki viszont nem, annak magát az életet kellett adni neki, ha a közelébe férkőzött. Kéksége a Lélekbe és a Létezőbe vetett örökkévalóság hite, s ezáltal NYUGALMA. Az elkövetőknek viszont ott volt a pusztulásba vetett gondolatisága, az Örökkévalót nem ismerő nyugalmatlan idegessége az oroszlán előtt, mely előtte véres halált osztott és véres halált várt. A kék oroszlán mindenképpen a tiszta lelkületiséget jelenti. Aki 'kék oroszlán' módjára gondolkodik, az bizton uralkodhat a nép fölött is, mert az tőle rosszat nem kaphat. A fejedelmi ruházat kék oroszlánjai az Életfában (örök élet) a fényesség szimbólum mód-jára egyesülnek. Az UR megszólítás a sumér-magyar vonalban az URalkodót illette, s eme szót az oroszlán két régebbi alakja is takarja: a sumér UR-MAH (azaz jelentése szerint 'nagy ÚR') és a régies ma-gyar URszlán. Érdekes az is, ha magát az oroszlánt vizsgáljuk meg a sumér kultúrkörben. Gilgames egy oroszlánkölyköt emel a keblére. A sumér Inana (INANNA) az ábrázolásokon gyakran az oroszlán testén áll. Vagy éppenséggel ott van az oroszlános trónus. S egyéb példák alap-ján is a sumér kultúrában az oroszlán-ember közelsége figyelhető meg. Evvel a világgal teljesen szembeszáll Assur-nászir-apli (i.e. 883-859) asszír király nimrúdi palotájából származó domborművek, ahol a legnagyobb realizmussal ábrázolták az oroszlánok legyilkolásának kegyetlenségeit és a sebesült állatok szenvedéseit. Ezen utóbbiban sokkal többet vélek felismerni, az asszírok uralma alatt a sumér lakos-ságnak is pusztulnia kellett, s minthogy az oroszlán a sumérokhoz volt kapcsolható : nekik is pusztulniuk kellett. A véres realizmus például a sebzett állat kegyvesztett menekülését mutatja, amelyen a lóvontatta harcos kocsija diadalmaskodik, üzenve : dögöljetek meg, legyőztünk benneteket. De miért ekkora az oroszlánok és a sumérok ellen irányuló ellenszenv az asszírok körében ? Bármelyik lexikont fellapozva, azt a kijelentést találhatjuk, hogy egyedülálló módon Mezopotámiában nem a leigázó nép hozta magával a 'kultúrát',

�2

hanem mindvégig a leigázott sumér lakosság szolgáltatta a tudást. Többek közt az asszírok is azon voltak, hogy a sumérokat leigázva, tudásukat megszerezve el kellett tüntetni a sumérokat és azok eredeti kultúráját, templomait mindazért, hogy nehogy a büszkeség okán kiderüljön : tudásátvételről van szó. A hatalmaskodás érdekében meg-történt az ősi iratok átírása is, s ez a kisajátító politika Jézus születése után is továbbgyűrűzött. De egyvalamit sohasem lehet letagadni : az igazságot. Egy nép sokat szenvedett ezért a szóért, s a megmaradt szent magjának pont az oroszlán adja vissza azt a tartalmat, amelyet sohasem feledett. A színek világában mi az ami más, ami a megújult változást mutatja még az esztergomi oroszlánok környezetében ? A falfestési ábrá-zolás legnagyobb részét a vörös és a fehérbe nyúló világos szín adja. Érdekes módon a későbbi nemzeti jelképiségben ez a színkettős do-minál. Színsávonként jelenik meg a zászlón és a címeren, azonban az eredetét nem tudjuk pontosan időponthoz kötni. Géza fejedelem idején él a szín, és a forma is kezd testet ölteni. 'István királynak' (Stephanus Rex) van egy ezüstpénze egy lándzsás kézzel. Istvánról azt mondják a történészek ezen érme alapján, hogy a lándzsa volt a jelképe. Ezt azonban nagyon furcsállottam, ugyan miért volna a lándzsa a jelképe ? Egyébként is eme lándzsa ábrázolásilag össze van kuszálva. Valami más lehet akkor a háttérben. A lándzsából ol-dalra kiindulnak vonalak, sávokat fogva közre. Megszámoltam hány van egy gondolat reményében. Nyolc. Telitalálat. Ugyanis a ma ún. Árpád-házi királyi zászló négy vörös és négy fehér sávot tartalmaz. Egy kéz fogja eme tárgyat, de belőle mintha kiállna két hullámforma, akkor ezek mik ? Csak később jöttem rá, a korabeli zászlók két sza-laggá keskenyülnek el. Ez tehát a zászló lobogó vége, és azért került az átellenes oldalra, mert ábrázolásilag a lényegi tárgy így kerülhetett középre. Egyébként ha logikusan átgondoljuk a dolgokat, rájöhetünk a lándzsa és a zászló kettősségének mikéntjére. Ugye belénk rögzült, hogy a harcok során a zászló fontosságát mennyire hangsúlyoz-zák. Azonban, ha egy méretes zászlót lobogtatunk, védekezni alig tudunk, tehát könnyen lekaszabolnak. Valódi csatákban azonban egy

�3

lándzsa szolgálhatott erre a célra egy kisebb lobogó szalaggal a rajta megkülönböztethető jelképiséggel. Az örökséget még ma is gyakran a zászlótartó rudaink csúcsos vége mutatja. A 'LANCEA REGIS' (a király lándzsája) felirat mutatja, illetve annak pénzrekerülési szükségessége jelzi, az új jelképet emígyen felismer-hetik. A nyolcas sáv sem véletlen, hiszen István mindenben nagy megújítónak tartotta magát. Korábban, világoskék alapon lévő Turul madár hordozta a népi megkülönböztető jelet. (A kék itt az ég kékjét jelentette.) Kálti Márk írja a 30. fejezetben - ahol Atilláról olvashatunk -, hogy eme madár egészen "Géza fejedelem idejéig" a megkülönböztető jel. A Képes Krónika ekképpen is ábrázolja a miniatúráiban, azonban amikor az Istvánt, mint királyt látjuk meg a 39. lapon, akkor a ruhá-zaton először és utoljára jelenik meg a piros és fehér sávozások sora, tehát egyértelműen személyéhez köthető az újítás. Tehát a piros és fehér, azaz a vörös és a világos szín volt, ami tovább-élt. De volt-e még-e a sokat mondó ábrázolásnak olyan vonulata, ami befolyásoló tényezővel bírt ? István király után a hely gyakorlatilag feledésbe merült. III. Béla királyunk franciaföldről 'gót' építőmestereket hivatott a palota-együttes felújítására Esztergomba, és azt is tudjuk, hogy a Szentföldre induló keresztes had ebben az időben érintette a királyi várost. Mindenesetre bárki is volt az a hozzáértő idegen, aki először látta e szent helyet : megdöbbenést keltett benne. Az építőmestereknek tulajdonított tizenkettes osztatú ablak (a főbejárat fölött) közrefog egy szimbólumot. És eme szimbólum megtalálható ismétlődően az eredeti falfestés (tehát az oroszlános-sal egyidős) ábrázolás-világában ! Kérdezhetné valaki : egy csupán gótikusnak gondolt jel, hogyan jelenhetett meg korábban ? Bizony megjelent, hiszen az István király által készíttetett korona kereszt-pánti részén (latin korona) is megtalálható ! Mindezek tehát nem egy korhoz, korszakhoz kapcsolhatóak, hanem a jelet jelképező mondani-való gondolati azonosságára utalnak. E jelet a fényesség vagy tágabb értelemben a Nap szimbólumaként

�4

ismerjük. És ha valaki azt képzeli, hogy a jel és a jelentés kapcsolata egy belemagyarázás eredménye, az nagyot téved. A jel tulajdonképpen négy felé domborodik ki (négy kör eredetileg). És ha e négyes szá-mot ugye a fényességgel (többek közt a világító Nappal) kapcsoljuk össze, akkor megdöbbenéssel tölthet el minket, hogy ennek eredetét, fönnmaradt formáját megtalálhatjuk a Biblia első lapján : "Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat. És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre; És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjsza-kán, és elválasszák a világosságot a sötétségtől. És látta Isten, hogy jó. És lőn este és lőn reggel, negyedik nap." (Mózes I. könyve 1.16-19. Károli G. ford.) A jel falra és ablakra történő ültetése egy olyan hozzáértő keze nyomán alakulhatott ki, aki valójában értette az Isten-i világot. III. Béla korában már 'senki' sem értette itt e jelet, de csodálattal töltötte el a francia mestereket, hogy egy olyan jelre bukkantak, amelyet ők mélyen értenek. De nemcsak ezt, hanem rengeteg mást is találtak, a legfontosabb ezek közül : a felemelt oroszlánmancs az oroszlános falfestéseken ! Ezen utóbbi megértéséhez térjünk vissza az időben. Salamon király jeruzsálemi templomának építőmestere Hiram Abif volt. Hiram a templom építésénél 'segédekkel', 'kőfejtőkkel' és 'építőmesterekkel' dolgozott. Az egyes kategóriába tartozók külön jel-szót és jelet használtak. Három kőfejtő azonban egy napon elhatároz-ta, hogy rákényszerítik Hiramot, árulja el nekik a mesterek jelszavát. A mester épp elhagyni készült a templomot a három kapu egyikén, de mindegyik kapuban egy-egy kőfejtő állt egy-egy szerszámmal felvértezve (mérőszerszám, szögmérő, fakalapács). Egyiküknek sem sikerült a jelszót kicsalni, így a szerszámokkal egy-egy ütést mértek mindegyik kapuban Hiram testére, a harmadik ütésre azonban a mester összerogyott. A testet elásták, később ezen gonosztevőket elfogták és kivégezték. Salamom emberei nyomban megkeresték a sírt, és kiásták Hiram testét. A segédek és a kőfejtők nem tudtak életet lehelni bele, ám az egyik építőmesternek az "orosz-lánmancs-szorítással" siker-

��

ült felélesztenie. A felemelt manccsal ábrázolt oroszlán így lett a templomosok (Krisztus és SALAMON TEMPLOMÁNAK Szegény Lovagjai) és a szabadkőművesség egyik legszentebb, legfontosabb szimbólumává. A később gótikusnak nevezett építészet a templomosok eszme-rendszere által fejlődött ki. Valószínű, hogy az itteni (esztergomi) építőmestereknek úgymond leesett az álla mikor a szent jelképüket meglátták itt. Szóhoz nem igazán jutottak. Azonban mindenest-re megtudták, a magyarok az ábrázolással kapcsolatos múltukról nem sokat tudnak. Annyit azért a mesterek elárulhattak, hogy ők a megvilágosodásra a Szentföldi útjuk során jutottak. E régi rendnek különleges színe volt a zöld vagy az arany, az 'aranyos' oroszlán, amely most kissé zöldes színben játszik a felemelt mancsot tovább erősítette. Gyakorlatilag ez a jelkép védte meg az oroszlános ábrázolásokat a mai napnak. Ellenkező esetben (ha nem mondott volna nekik sem-mit e kép) minden bizonnyal leverték volna a vakolatot egy újjal ki-cserélve. Azonban tudjuk, hogy az ábrázolásokat úgy hagyták, mivel a felső, mindezeket elfedő vakolatréteg egy sokkal régebbi keltezésű (a mai hivatalos álláspont szerint is a XIV. század közepéből való). Tehát az eredetit úgy hagyták teljes szépségében. Történelmünkben meglepő az, hogy a ma Szent Koronának nevezett tárgynak kezdetben nem tulajdonítottak akkora jelentőséget, értem ez alatt azt, hogy bár a korona jelképezte a hatalmat, de az ábrázolás-világára a kezdeti királyok nem igazán figyeltek fel. Az érdekesség abban van, hogy pont III. Béla királyunk állítja fel a koronaőrséget. A koronát csak maguk a koronaőrök vehetik ki a ládájából, s csak jeles alkalmakkor tehetik ezt. A királyok jószerivel hozzá sem nyúl-hattak, a koronázások alkalmával szinte csak a koronaőr tehette a megkoronázandó fejére. A hirtelen változásban én azt látom, hogy a templomosok által a korona jelképiségének értelmeit felismerték, s ezáltal kapta a nagyobb megbecsülését. Ez egyrészt jelentett jót is, másrészt a múlt még mindig ködös volt, s mivel a koronát István csináltatta, így szentsége tovább növekedett. A kutya ott van elásva,

�6

hogy maga István sem értette, hogy teljességgel mit rejt a korona. Az érdem minden valószínűség szerint Géza fejedelem korából 'megma-radt' tudást birtokló rétegé. Mert nézzünk csak a koronára, s vele együtt figyeljük a vallásos múltunkat. A szerzetesrendek közül igen sok könnyűszerrel meg-telepedett hazánk földjén. Az egyetlen magyar alapítású rend a Pálosoké, amelyet Róma is elismert. Gondoltam annak idején ma-gamba, na ezek a magyarok a névválasztással jól beletrafáltak, hogy pont a vallásüldöző Saul-Pált tűzték zászlajukra. De nem, mert ebben én tévedtem, s másnak is minden valószínűség szerint ez a 'vallá-sos' név ugrik be legelőszőr. A Pálnak nevezett Saul sosem ismerte Jézust. Előtte volt egy másik Pál, aki valóban Jézus tanítványa volt, mégpedig Simon néven. S mivel két Simon nevezetű tanítvány volt az egyik Simonból lett Péter, a másikból Pál. A Saul-Páli indíttatású egyház, minden Simon-Pálra utaló nyomot megpróbált eltüntetni, azonban nem sikerült neki, mivel az idők folyamán sokan ismerték a valódi Pált. Ha valóban így van, akkor a Pálosok hivatalosan nem választhattak volna nevük eredeteképpen Simon-Pált, de pont a Saul-Páli egyházi vonaltól akarták magukat megkülönböztetni, ezért a néveredetbe minden bizonnyal ezért lép be egy ezektől független semleges harmadik, 'kopt' Pál, mégpedig 'remete szent Pál'. (A kérdés azonban ettől összetettebb, mivel szerintem amikor a Pálosok nevet választottak maguknak, akkor nem egy nevet tűztek zászlajukra, hanem egy TARTALMAT, mely tartalmat a PÁL szó jelentése fejez ki, s ez alapján a rend PÁL-OS. S remete szent Pált a holló etette, a Holló a fénygyűrűjével viszont az 'idők végezetének' madara, a sumér 'Pál' szó Tartalmának világi eljövetele.) Badinynak a Jézus életéről szóló könyvében félreérthetetlen módon bebizonyítja, hogy a Szent Koronánk Pál ábrázolása Simon-Pál. A templomosok is tisztában voltak a ma kétezer éve történt valósággal, s III. Béla alatt így lehe-tett a Koronának nagyobb becsülete. A magyarok közt az elfeledett Pálos történet újból erőre kapott, mivel nem sokkal ez után eszter-gomi segédlettel 1263-ban megalapítják a Pálos rendet. Az igazság tudóira a hamisságot hirdető világban mindig is megpróbáltatások

��

várnak, így nem csodálkoztam azon, hogy 1786-ban a pálosok va-gyonát elkobozzák, rendjüket hazánkban felszámoltatják. S igen fon-tos az, ami a pálosok lelkületét jellemezte. Mindenki előtt ismeretes az 'Amerika' 'felfedezése' utáni kép (egyébként ami régóta tudottan létezik, azt hogy lehet felfedezni?). Amerika szerte a bennszülött lakosságot szinte kiirtják, kultúrájukat semmissé próbálják tenni, s a nagy kegyetlenkedések mögött a leggyakrabban a keresztény egy-ház emberei álltak. Eme 'keresztényi térítés' más kultúrák számára is ismert. A pálosok is ott voltak, s ők voltak azok, akik meg-álljt parancsoltak. Hogy a pálosok egymás közti levelezéséből más papok számára ne derüljön ki semmi, egy különleges rendszert alkalmaztak. Nem a latin betűket használták, hanem elővették a régi rovásírásunk betűkészletét, s ezt kombinálva a sokak által ismeretlen magyar nyelvvel egy hatásos rendszert adott. Egyébként ezek a jelek nem egészen a mai székely rovásírásunk jelei voltak, de sajnos eme betűkészletet jelenleg részleteiben nem ismerem. A magyar múltnak és a pálosok lelkületének így sok ottani ember köszönhette életét. Másoldalról III. Béla idején a történtek után megmutatkozott az igény a magyar nép valódi múltjára vonatkozóan. Bélát az építőmesterek által áthatotta a valódi Isteni-teremtő harmónia. Nevét annyi alko-tótevékenység jellemzi, hogy valódi szentként is tisztelhetnénk. Feltételezések szerint ebben a korban születik a P. mester által íródott Gesta Hungarorum, melyből megtudhatjuk ma, a régebbi világunkból továbbra sem tudnak igazán sokat. De tudni akarták az igazságot, ezért Béla megígértet valamit fiával, Andrással és másokkal is… Hogy mi lehetett ez az ígéret ? Múltunkat nem találtuk sehol, de hátha ott meglelhetünk valamit, ahol megtalálták azt a forrást, amelyekből mások értették a jelet. III Béla fia II. András (1205-1235) önálló keresztes hadjáratot indított a Szentföldre 1217-18 között ! Ez az önállóság meglepő azért is, mert mivel az idők folyamán ugyan volt több keresztes hadjárat is, de gyakorlatilag mindig ugyanazok a családok voltak a hadak elindítói ! Egy kívülálló, önállóan úgymond mit kereshetett itt ? András a magyar nép elveszett múltját kereste, de nem találta meg igazából ott. De mégis sokmindent tett (Bizáncban

�8

és a Szentföldön), és sokmindenre rájött, ebben biztos is vagyok, de most nem térek ki rá. Van-e mindennek az elgondolásnak tárgyi bizonyítéka is ? Van. Mégpedig a II. András által 1222-ben kiadott Aranybullájának pe-csétje. Ennek előlapján maga az uralkodó áll ősi szimbólumokkal együttesen ábrázolva : jobbján a napunk balján a holdunk. Ennek a 'párja' megtalálható a magyar Szent Koronán is, de a köztes időszakban erre az ábrázolásra nincs példa. 'István királyunk' értette a régi világot is, így a 'latin' koronarészen a trónoló Krisztus mellett ugyanúgy meg-található a nap és a hold jele, a 'görög' koronarészen viszont a trónoló Krisztus társaságában már csak az ún. 'IC' 'XC' van, mint mindenhol a keresztény ábrázolásban. Szóval az 'építőmesterek' hatására újból előtérbe került egy régi jel. És visszatérve a 'tett színhelyére' az oroszlános életfa indavégi 'tulipánja' megjelenik András uralkodói pálcájának végén. De ha 'mindössze' csak ennyi volna az egész, nem is hinne nekem senki. A legfontosabb, mindennek a kiváltó okát maga az oroszlán adta, az esztergomi oroszlános ábrázolás. Ez indította útjára Andrást. És ott is van az aranypecsét (Aranybulla) hátoldalán ábrázolt címerpajzson a HÉT OROSZLÁN! Esztergomban is csak hét oroszlán van (a többi csak tükörkép). És azért kerülhetett a korábban ismertetett nyolc sáv 'mellé' a hét oroszlán az uralkodói jelvényen, mert őtet (Andrást) tettében ez a hét oroszlán vezérelte. Előtte sem és utána sem látunk ilyen ábrázolást ! Illetve a hét oroszlán a sávokban már látható András bátyjának, Imrének (1196-1204) a címerpajzsán is. Tulajdonképpen már III. Béla szeretett volna keresztes hadat vezetni, de halála miatt fiaira, Imrére és Andrásra várt a meg nem valósított terv beváltása, s a két testvér címerképe ezért lehet azonos. III. Béla krónikása, P. mester sem jutott eredményre a régi történelem megírása kapcsán, II. András is 'hiába' keresett. De az igény még mindig ott honolt a szívekben : tudni az elveszett múltunkat. IV. Béla királyunkban (1235-1270) - aki II. András legidősebb fiaként szüle-tett 1206-ban -, élt az ősök által átadott gondolat, ezért követeket bocsátott keletre. Az útról készített jelentés szerint :

��

"A keresztény Magyarok Történeté-ben azt találták, hogy van egy másik, nagyobb Magyarország, ahonnan a hét vezér népével együtt kiköltözött, hogy lakóhelyet keressen magának...A domonkos barátok, miután ezeket a Magyarok Történeté-ben megtalálták, megszánták a magyarokat, akiktől származtak, hogy mind az ideig hitetlenségben tévelyegtek. Elküldtek hát négy barátot keresésükre, hogy Isten segedelmével megtalálják őket, ahol csak tudják. Annyit tudtak a régiek írásaiból, hogy keleten laknak, de hogy hol vannak, nem is sejtették..... az utak sok veszedelme miatt nem tudtak nyomukra akadni, kivéve közülük egy papot, Ottó nevűt, aki csak úgy utazhatott, hogy kereskedőnek adta ki magát. Ő egy pogány országban talált néhány azon nyelvet beszélőt, akik révén megbizonyosodott afelől, hogy mely vidéken laknak, de tartományukba nem jutott el. Visszatért hát Magyarországra, hogy több barátot vegyen maga mellé, akik vele visszamenve, a keresztény hitet hirdessék közöttük. De sok fárad-ságban eltörődve, visszaérkezése után nyolcadnapra, miután meg-keresésük minden útját-módját elmagyarázta, Krisztushoz költözött.A domonkos barátok pedig, óhajtván a hitetleneket megtéríteni, ismét négy barátot küldtek az említett nép felkutatására..." (Györffy György fordítása) A második utat Juliánusz barát, magyarországi domonkos szerzetes vezette, kinek beszámolója szerint : az ottani 'pogány' magyarokat a kelet felől jövő tatárok pusztítják. Tehát két dolog volt ami az út során fontossá vált : 1. megtalálták az ottani magyarokat (és ezeknek is a védelme a 2. pont miatt), 2. a tatárok közelgő veszedelme. És IV. Béla zseniálisan oldotta meg a kettőt : behívta a Kunokat. S hogy miért is? A Kunok a XI. század elején, közepén tűntek fel hirtelen a semmiből, és az Al-Duna és az Ural folyó közötti síkságot uralták (elég nagy terület egy 'kis' néptől). Az akkori Magyarország közvetlen ke-leti szomszéda volt Kunország, de később a tőle mégkeletebbre elhelyezkedő rész is kunuralmi terület volt. A krónikáink elég rész-letesen kitérnek a kunokra, melyből kiderül, a magyarok és a kunok

100

kölcsönösen állandóan egymást piszkálják. A kunok be-betörnek a magyar területekre, a magyarok viszont a kunokat mindvégig meg-vetett pogányoknak tartja. Állandóan élcelődtek egymással. De mi végre ez ? Egyébként érdekes, más néppel nem volt ilyen szórakoz-gatás. Nemcsak ez, hanem számos történészeti nyitott kérdés válik világossá, ha elfogadjuk : a Kun, a hét törzs egyike volt és akkor vonult ki az országból, amikor István király változtatásaiból nem kért. Magyaráznom sokkal könnyebb ebből a kiindulási alapból a lényegre törés miatt. Amikor általános iskola felsőbb osztályában tanultam ezt, akkor valahogy nem volt érthető az egész. A kunokat behívatta IV. Béla, akik a kérésre be is jöttek. Az elv az volt hogy együttes erővel (a kunok lovasnomád nép) jobban meg tudjuk védeni magunkat a tatároktól. Azonban a magyar főurak megölték Kötönyt, a kunok vezetőjét. A kunok erre válaszként feldúlták az egész országot, majd kivonultak. A tatároknak tulajdonképpen már könnyebb dolguk volt a belülről vérző országgal. És minden bizonnyal meg tudtuk volna magunkat védeni a több ezer kilométerről érkező tatárokkal szemben, hiszen harcászatilag erős nép voltunk akkor. Tulajdonképpen nem-csak tatárjárás (1241-1242) volt, hanem kun-dúlás. De magunknak köszönhetjük. Mindezek után, mintha a kunokra nem haragudtunk volna eléggé, IV. Béla újból behívja a kunokat, és azóta is itt élnek közöttünk. A tatárjárás a magyar történelem egyik sorsmeghatáro-zójává vált. Amikor ezt tanultam fájdalom borította el a szívemet, és nem értettem az egészet ! Sok kérdés tornyosult bennem. Miért hív be a király 'idegeneket' egy nagy veszedelem előtt ? Egyébként is miért volnának ők idegenek, hiszen én is a Kiskunságon -, illetve annak szomszédságában - élek ? Ha már itt vannak, miért haragítjuk magunkra a vezetőjüket ? A király miért hívatja vissza őket újból ? Ma már szerencsére tudom a válaszokat is rá, mert a NAGY kérdés nem hagyott nyugodni. Először is, a kunok nem voltak idegenek, hanem velünk egy nép. Kötönyt azért ölték meg, mert amikor bejöttek a kunok, akkor kiderült a dolgok régi menete, tehát a magyarok valamiféle bűnösséget érez-

101

tek maguk közt, s épp ezért egyeseknek könnyű volt uszítani az 'idegenek' ellen, ami a vezetőjük halálához és ebből fakadó jogos természetszerűséggel az ország földúlásához vezetett. [Megjegyzés a második kiadáshoz: Azóta már részletesebben tudva, gyakorlatilag egy német herceg vetett szemet a magyarok földjére, s ezért generált ellentétet mesterségesen a magyar főurak és a kunok közt, ugyanis egy belső ellentét kapcsán már nem tudjuk kivédeni a tatárok támadását, s egy legyöngülő és uralkodóját elvesztő országban már semmiség lett volna Neki átvenni a hatalmat egész Magyarország fölött. A terve nem sikerült. Bár a belső ellentét megtörtént, s ennek következtében valóban már nem tudtuk kivédeni a tatárok támadását. De az ország megmaradt. A tatárok gyors terjeszkedésének legfőbb eszköze volt, hogy az adott terület, uralkodóját királyát megöljék, Magyarországon ez nem sikerült nekik. Minden bizonnyal a német bitorló is ismer-hette ezt a taktikájukat, és a magyar király ilyen formán történő megöletésével akart volna sereggel betörni az országba.] Mi a magya-rázat arra, hogy a kunok korábban miért törnek folyamatosan be az országba 'a sajátjaik' közé ? Nem tetszett a mi elferdült gondolkodás-módunk nekik, s ezért is vonultak korábban ki. Ennek ellenütemeként pogánynak tartották itt őket, és annyira ellenszenvesnek festették őket le, nehogy kiderüljön az arany igazság. A Kunország a történelmi térképeken érdekes módon pont István király uralkodása alatt jelenik meg, és az is sokat mond, hogy tőlünk pontosan keletre és szomszé-dosan helyezkedik el. Beszélni nyíltan nem lehetett a dologról, ezért a 'Julianus-i' beszámolók is, amolyan kunok térítésének, és másik magyarok felkutatásának írja le a dolgot. A domonkos barátok egyéb-ként sem a Kunországgal próbálkoztak, hanem tőle mégkeletebbre kutakodtak. De ott is éltek kunok egészen az Urál folyóig (László királynak 'köszönhetően'), kik természetszerűleg beszélték a magyar nyelvet és pogánynak tartatottak. A beszámolók szerint az ottani 'mag-yarokat' már pusztították a tatárok, IV. Bélának már csak egy módja volt a védelmükben : az összes kunt behívja az országba. A kunokra azonban a tatárjárás után sem haragudhattunk, hiszen testvéreink voltak, ezért a dolgok csitulása után a király újból visszahívhatta

102

őket. A betelepülő kunok önhatalmat kaptak. Bár tévesen pogánynak mondták őket, de mégis náluk továbbélt az-az igaz Istenszemlélet, amit a magyarokból megpróbáltak kiirtani. És hogy ez több volt, mint az általános vallásszemlélet, mutatja a későbbi királyaink sora. Több mint érdekes, hogy fenti történtek után IV. Béla fia V. István (1270-1272) kun nőt vesz feleségül. Majd V. István fia, IV. László (1272-1290) annyira szerette a kunokat, hogy közéjük költözött és őket minduntalan meg próbálta védeni a hatalmaskodó főuraktól, valószínűleg azért hasonult hozzájuk, mert megértette azt 'A' világot. És végre a történelem is világosabb színekben mutatkozott. A kunok élésükhöz önhatalmat kaptak az ország szívében, mely szinte csak a közeli múltban szűnt meg. Magyar beolvasztó politika egyáltalán nem élt fölöttük. A kunoknak a magyartól lényegileg eltérő beszéde nincs, az eltérésre való nyom sehol sincs, illetve nem is lehe-tett, s mindezt a magyar nyelven ugyanúgy érthető településneveik is mutatják. Épp ezért a kunok magukat sohasem különböztették meg, mint amolyan etnikum. A leglényegesebb azonosság egyike a mai valóság. A külföldieknek minduntalan mutatott magyarságunk, melyre a legbüszkébbek vagyunk. A puszták, legelők világát mutatjuk nekik, s egy kis ízelítőt adunk, hogy ilyen volt a lovas magyar. De hiszen ez mind kun terület ! S vannak olyan magyar tenyésztett állat-fajok, amelyek ma csak itt élnek. Megkülönböztető jelző tehát nincs, és nem is volt sose lényegi. Mindenesetre a régi lovaséletből mára is sok hagyományozódott. Nem tudom, hogy az olvasó hallott-e a pusz-ta-tizenkettesről ? Én nem csak hallottam, hanem láttam is. A csikós két ló hátán áll s további tíz lovat hajt egyszerre, tizenkét gyeplőjüket egy kézben fogva úgy irányítja a lovakat, ahogyan akarja. Szálltak, mint a szélvész, fordultak, mint a villám, lélegzetelállító volt, amikor láttam e csodát 1999-ben. S nem lepődik talán meg az olvasó, de e személy családneve szószerint Kun volt. S most következik két perdöntő bizonyíték. Ha ott voltak 240 évig a kunok, ahol mondottam (Kunország) és velünk egy nép volt, akkor kellett hagyniuk úgymond 'magyar' nyomot is. Mondok két olyan dolgot, amelyeket a tudományos emberek sem értettek manapság.

103

Az egyik. Láttam a magyarok úgynevezett honfoglaláskori leleteinek térképét, s ezen azt vettem észre, hogy a feltüntetett települések jelentős része az akkori 'Magyarországon' kívül, s tőle keleten van ! S eme 'idegen' föld a feltételezett előző hazától, Etelköztől nyugatra van. Tehát sehogy sem vág össze az elméletekkel a leletek helye. Jó, tételezzük fel, hogy onnan történt a 'honfoglalás' átvonulása, s azért van ott valami. De mégis hogyan lehetséges az, hogy egy röpke idő alatt (néhány hét, néhány hónap) oly jelentőségű leletek lettek 'ott', mint 'itt' 150 év alatt ? Úgy, hogy a Kun törzs a magyaroktól kivonulva élt 240 évig, s ez az időszak már tudott adni 'leletet'. A lelettérképen ez a terület a Kárpátok vonalától keletre az Al-Dunától egészen a lengyel földig ível, s ezen terület pontosan egybevág a történeti térképeken szereplő Kunország kiterjedésével. A másik. A csángók. Nagy kérdés, hogy hogyan kerülhetett a Kárpátokon túlra, ahol 'magyar föld' sosem volt, egy olyan hatalmas embertömeg, akik a mi nyelvünket beszélik ? Manapság nem tudtak feleletként még csak közelítő választ sem adni. Néha a csángókat, moldvai csángóknak is mondjuk a lakóhelyük szerint. Moldva pon-tosan a Kunország területén alakult meg, amikor IV. Béla behívta a kunokat, ugyanis e terület emiatt részben lakatlanná ill. fennhatóság nélkülivé vált. Mindenesetre azt is tudjuk, hogy amikor már Béla kérésére másodszor jöttek be a kunok, akkor a nép egy része KINT MARADT, s meg is értjük őket ha belegondolunk, mi lett velük itt 'először'. S eme kinnmaradt, nyelvünket ismerő rész a : csángók. A csángó név léte s annak megfejtése adja a végső pontot a kun-kérdésre. Miért nevezik ők magukat csángó-nak és nem magyar-nak? Emlékszem még egy tévéadásra, amikor a főtéma ők voltak. Egyébként akkor : olyan tiszta ősimagyar beszédet sehol nem hallot-tam azóta se, mint ott, még itten magyarföldön sem. S valahogy így hangzott a riporter kérdései, s a kapott válaszok : - Magyar ? - Nem, Csángó. - erre a válasz. - De, magyar ugye ? - Nem, Csángó.

104

- Dehát beszéli a magyar nyelvet ? - Beszílöm. - Magyar akkor ? - Csángó. - Csángó-magyar ? - Csángó magyar. Tehát igen nehéz volt rávenni a riporternek a csángót, hogy ma-gyarnak mondja magát, akkor is csak csángó-magyar-nak mondta magát. Manapság már eme ráeröltetések révén néha már magyarnak is mondja magát a csángó. S hogy miért csángó ? A magyar név - mint mondottam korábban - nem olyan ősi eredetű. Honunk foglalásakor lettünk 'magyarrá', előtte a nevünk 'ujgur' volt. (A honfoglalás előtti idegen krónikákban ezért sehol nem található 'magyar' vagy hozzá megfelelően hasonló népelnevezés.) A Kun törzs amikor kivonult, illetve amikor másodszor kinntmaradt, visszavette a nemolyrégi magyar (médgyőr) elnevezés helyett az eredeti sémát. Kunoknak természetesen nem nevezték magukat, mert a 'kun' a törzs neve volt s nem egy népé. De meg akarták magukat különböztetni a 'rossz útra' tért magyaroktól is. Az "ujgur"-ban természetesen mindig is a GUR tövön volt a hangsúly. Tehát megtartották a GUR tövet és elé (mint máshol is volt rá példa - JO-GUR, utrigur, kutrigur) egy bizonyos jelentésű megkülönböztető szavat raktak. A szavak természetesen változnak az idők folyamán : a médgyőr-ből magyar lett, a ...GUR-ból csángó. Tehát pont pont GUR a csángó. A GUR a GÓ-ban van jelenleg akkor jelen. Lehetséges ez ? Szerencsére én nem szótárak-ból tanultam magyarul, hanem úgy beszélek ahogy nagyapám is beszélt. Ez az énáltalam beszélt régies változat közel van a csángók beszédéhez is. Következzen hát ebből a nem csak énáltalam beszélt formából : - Miko' vo'tá a luvakná' ? Ahogy majd írott szövegként leírom ugyanezt, azt kevesen mondják is pontosan úgy, de mégis a maga teljességében ez így hangzana ma: - Mikor voltál a lovaknál ? Tehát 4 'l' és 1 'r' tűnt el, az 'o' pedig 'u'-vá alakult az előbeszédben.

10�

Más példák alapján is megfigyelhető, hogy az úgynevezett népies változatban a szóközi és a szóvégi 'l' lenyelődik, de a szóvégi 'r' is gyakran eltűnik. Írott források alapján is tudható, hogy a 'ló' régen tulajdonképpen 'lu' volt. Ez csak egy példa arra, hogy az 'u' miként alakult 'ó'-vá. Akkor tehát a ...GUR-ból lekopással ...GU lett, majd később átalakulva ...GÓ. Ekképpen érthető, hogy a csángó is 'ma-gyar' ! És talán az is tudható, hogy mi lehetett nevüknek első töve. A csángók már így 'senkik' voltak a többi kun nélkül, akik vezető nélkül magukra maradtak, elhagyatottak voltak. A magyarban a 'Ki?' kérdésre így is felelhetünk 'Senki', a 'ki' tehát egy 'SEN' tővel gazdagodott (ami gyakorlatilag a SEM szó). Az ott magára maradt néptömeg tehát már nem volt : SEM magyar, SEM kun és ujGUR-ok SEM, ők már csak SEN-GUR-ok maradtak, SENGUR-ok lettek. A második tőben később egy hangzóváltozás történt, nyelvészetileg viszont tudott, egy ilyen változás gyakran az első tő magánhangzó-változását is magával hozza (Sángó). Akár magunk is mondogat-hatjuk a változatokat, míg könnyen 'Sengur' szavát a Csángó szóvá alakítva mondjuk. Egyébként maguk a csángók a nevüket és vele a történelmüket úgy értelmezik, mint egy magára hagyatott néptömeg, akit mindenki elfelejtett, ami a fentiek szavát szintén megerősíti. Ugye semmi sem biztos, de arra a kérdésre, hogy 'Kik', bánatosan így felelhettek : 'SEMKUN SEMGUR' - minek dallama a második szó változását igen közel helyezi a 'CSÁNGÓ'-hoz. Visszatérve egy kicsit a kunokra. Tatárjárás után sokhelyen gyéren lakott területek maradtak. Az egyik ilyen volt a Mezőföld. A Duna-Tisza-közi kunok a Dunán átkeltek hogy ezen területet benépesítsék. A folyón átkelve az 'első' település ahol 'megszálltak' és megtelepedtek, hogy innen a Mezőföld többi részére is letelepedjenek: Előszállás. Az 'Előszállás' szó önmaga, járulékos szavak nélkül mutatja, hogy mi történt akkor itt. Hogy a 'kun' 'elő-szállás' szó a 'magyarból' ne lehetne érthető, az nevetséges feltételezés volna. Ez is mutatja, hogy régóta 'egy nép, egy nyelv' volt velünk. A figyelem középpontjába állítom azt a tényt is, hogy a KUR-nak is

106

mondott GUR ténylegesen nem állt távol a Kun lakosságtól, mivel ma a településeik közelébe emelt halmokat KURGÁN-nak, avagy Kunhalmoknak nevezzük. Érdekesnek találtam, amit legelőszőr a Pallas lexikonából a 'Kun-címer'-re vonatkozóan olvastam. Amely a király koronázásakor vitetni szokott címerek között szerepelt. A Kun-címer leírása : egy koronázott s ragadozásra kész oroszlán, kék mezőben, melynek felső részén egy csillag, alsón növekvő hold látszik. Ha a hét törzs - hét oroszlán elképzelést elfogadjuk, akkor nagyon érdekes, hogy a 'kivonuló' Kun törzs EGY oroszlánt jelképez a címerében. Az oroszlánon szereplő koronáról egyébként az jut eszembe, ez valaha talán nem is lehetett korona, hanem csak az oroszlán fejének teteje. Általában a korona jellegzetessége a háromszögesedő csúcs, s ha az Esztergomi oroszlánokat megnézzük, akkor azokon négy ilyen csúcs van : egy fül, kettő felfelé kunkorodó sörénygöndör, valamint még-egy fül (ezen utóbbi a falról már le van verődve). Az oroszlán mellé párosított 'növekvő' hold a fejedelmi 'köpenynek' is a sajátja volt (lásd most a koronázási palást gallérján). Az 'oroszlánmancs' által 'kavart' történeti 'elgondolás' után mik lehetnek még azok az esztergomi ábrázoláson, amelyek lényegi információt hordoznak ? Rengeteg dolog van még a képen. Mi lehe-tett az alapvető szándék a dolgok képrevitele kapcsán ? Induljunk ki abból, hogy az egyik szándék az volt, hogy a dolgok megújulásának vágya, a dolgok jövőbeni jobb hitének igénye vezérelte a megalkotókat. Az életfa maga a mindenséget átható Isten a világba életet lehellő megjelenése bizonyos értelemben. Jelenleg 'teljességében' az oroszlán-párok első darabja maradt meg, ahol az életfa baloldalán futó alsó növényi indája az oroszlán teste alatt véget ér, a képeslapként ábrázolt rekonstrukciós rajzon viszont ez az inda följebb fut, jobban átfonva, áthatva mindent. Azért lehetett ez utóbbi így, mert ezt a jobban 'átfonódó' képet a mostani megrajzolója a nem-régiben még ép, további oroszlánrajzolatokból vehette. (?) A szentély-ben kelet felé állva eredetileg a következő kép tárulkozhatott elénk : az első, baloldali életfa teljessége kisebb volt, majd ha a tekintetünket

10�

balról jobbra vetettük, az életfa egyre jobban áthatott mindent. És bal-ról jobbra haladva teszi meg az égi útját a Nap, mely megtett út során az idő telik. Az idő múlásával tehát nekünk egy olyan utat kívántak, mely az életfa növekedése, virágzása kapcsán, s mindezek által ezt a mindenségbe vetett Isteni világot megértjük, s általa egyre nagyobb lelki-testi gazdagságra teszünk szert. És nem csak az egyén, hanem az egész társadalom szintjén. A körökben szereplő dolgok tükörképi ábrázolása is talán azt szem-léltette, hogy ama elképzelés, amely a körön belül foglaltatik, ne csak elképzelt legyen, hanem váljon valósággá. A magyarázat erre az, ha mi magunk egy tükörbe nézünk. Ekkor ott van egy szinte élő, mélységeiben létezőnek látszó világ, de tudjuk, hogy a tükör mögött nincs semmi. Az elképzelt világ valódi párja itt van a tükör innenső oldalán. Ha tehát a tükör túloldalára egy álomképet festünk, akkor nagy az igényünk arra, hogy ama elképzelés a valóság innenső ol-dalán is jelenjen meg, váljon valóvá. Egy érdekes kérdés eme képi jelekként való gondolkodás kapcsán : az életfa a névében hordozza az életet, de mi a helyzet a képi ábrá-zolás kapcsán, az életfa jele ugye ott van, de hol van akkor maga az élet jele ? Egy történeti munkában találtam egy rajzot, melyről az volt olvasható a szarmaták által ábrázolt életfa. Nagyon furcsállottam az ábrázolás életfaként való feltüntetését, mivel az ábra olyan egyszerű volt, és első ránéztére se fa, se növény kinézete nem volt. Négy nyíl egy vonulatként ábrázolva a négy irányból mutatott a középpontra. Később leesett a tantusz. Mint már korábban is írtam a sumér (ujgur) 'nyíl' képjel magában hordozza egyik olvasataként az 'élet' kifejezést. Tehát ekképpen a nyilak által tényleg a szarmata ábrázolás : életfa. Ha viszont ott, mint lényegre törő ábrázolás, a négy nyíl a középpontba mutat, akkor minden életfában benne kell lennie eme négy nyílnak. És ha megnézzük ott is van a négy nyíl (élet) az oroszlános életfában is: az egyik az életfa tövénél, a másik kettő a középső kinövések későbbi szétágazásánál, majd az életfa tetején, és az ábrázolás közepébe mutat mind. Azóta már benne látom ugyanezt a honfoglalás-kori ötvösmunkák életfáiban ugyanúgy mind a későbbi népi ábrázolású

108

tulipános-életfák mindegyikében. Sőt még a szarmata életfa 'bütyke' is ('világköldöke') látható az esztergomi testvér-párjánál ! De térjünk vissza az esztergomi oroszlán életfájához. Most inkább a rekonstrukciós rajzot nézzük, mindazonáltal azért, hogy az alkotás egészét egyben szemléljük. A középpontban az oroszlán és a fő életfa van a lényegi információkat hordozva. Mindezeket körbeveszi egy kettős gyűrű további életfákkal társítva, majd a szélső körön túl apró valamicskék serege a központi magra irányulva. Hogy mik lehetnek ezek az apró valamik ? Talán a középpontra mutató nyilak, nyílvégek serege ? Nem, mert nem háromszögesek, nem látszik az élük. Talán ugyanolyan indák végei, mint ami a központi életfán van ? Nem, mert ezek nem rendelkeznek, ugyanolyan hármas tagozódással. Hát akkor milyenek ? Az eredeti fali ábrázolást megnézve ezek egy ovális fejjel rendelkeznek, miből egy vékonyabb hosszanti nyúlvány indul hátrafelé. És ezek serege rendeződve kör-beveszik a hatalmas kört. Egyértelmű : ezek hímivarsejtek ! A hímivarsejtek nagyon aprók, szinte mikroszkopikus lények és alakjuk pontosan olyan, mint ahogy itt is láthatók. A petesejt ettől jóval nagyobb gömbforma, szinte szabad szemmel látható. Mindkét ivari alkotóelem csak egy-egy sejt, de méretbeli különbségük akkora, amit az ábrázolás is mutat. Tehát ez a megtermékenyítés előtti pil-lanat. Milyen elgondolásunk van erről ? A hímivarsejtek aprók, s ezen pil-lanatban milliónyi, milliárdnyi számmal kerülnek a csupán egyetlen beérett petesejt közelébe. Eleddig olyan elgondolásunk lehetett, hogy itt örült harc folyik, hiszen a leggyorsabb, legügyesebb sejtnek van módja, hogy a petesejthez érjen, majd annak sejtfalán áthatolva a központi maggal egyesüljön. A több millió sejtnek, ekkor viszont már nincs mit tennie. Mindegyik hímivarsejt egyedi tulajdonságot hordoz, valamelyest hasonlítanak is, de el is térnek a társak egymástól. S annak az egyedi tulajdonsága, marad meg, öröklődik, amelyik a si-keres volt. De nem eszerint az őrült harc szerint megy az utódlás kérdése. A petesejt sejtfala kettős, s azon az áthatolás nem könnyű, 'aki' ilyen

10�

egyedi akciókba bocsátkozik az már rég elveszett. Egyébként az ábrá-zoláson ez a kettős külső fal szintén látható. A Time magazin is megírta hajdanán, hogy a hagyományos elgon-dolásunk téves. Eddig azt hittük, hogy a fogantatáshoz mindössze egyetlen spermium szükséges. A legtöbb tankönyv még mindig kitart a régi elmélet mellett. Azonban felismerték, hogy a petesejtnek hímivarsejtek százaival kell telítettnek lennie, ellenkező esetben még csak esély sincs a fogantatásra. S a leglényegesebb : abból a 'százból' tizenkettőnek (vagy legalább tizenegynek vagy tíznek) valamiféle mintázatot alkotva össze kell kapcsolódnia a felszínen, ami lehetővé teszi, hogy a tizenharmadik (vagy a tizenkettedik vagy tizenegyedik) spermium behatoljon a petesejtbe. A kutatók ebbéli felismerése nem olyan régi, de érdekes hogy az esztergomi ábrázolás szerint ennek a tudásnak ők is a birtokában voltak. Az esztergomi 'petesejtet' pontosan körülölelik a 'hímivar-sejtek', de a legmeglepőbb az, hogy csoportjaik pontosan tizenkettesével alkotnak egységet. Ha belegondolunk, hajdanán Jézus tanítása is elveszett volna, ha nem gyűjt maga köré tizenkét apostolt. A tizenkét apostol tette lehetővé, hogy annak az egynek a tanítása tovább éljen. Hasonlóan a megtermékenyüléskor tizenkét sejtnek kell munkál-kodni, hogy egy másik tovább tudjon élni. Ez egy olyan világunkat átható törvény, ami ellen nem tehetünk. A későbbiekben bemutatom az 'Isteni teremtést' és, aki jól figyel az észreveheti, hogy a tizenkettő hogyan alkotja meg a tizenharmadikat. Hasonlóképpen nekem sem jött volna létre ezen munkám, ha ezen 'segédek' valamikori tevékenysége nem hatott volna rám, vagy nem tevékenykedtek volna máshogy, s nem készítették volna elő előttem az utat. Tényleg sok köszönet illeti azokat a láthatatlan kezeket kik mindvégig 'mellettem' (a kimondandó szó mellett) voltak. A valóság-ban úgy tűnik, mintha egymagam tettem volna meg e nagy munkát, de aki képes a világ dolgait megérteni az mindenben láthat valami tanító jelleget, segédkező erőt felfedezni. Köszönet illeti mindazokat, akik valamilyen részesei lehettek alko-tásomnak. S az olvasó sem marad ki, mert ha megérti, akkor ő is

110

RÉSZESE lesz. A megtermékenyülés vágya azt jelenti, hogy valami új szülessen meg. Az esztergomi ábrázolás azonban nem csak a fennt említett első fázist mutatja, hanem már azt is, amikor a két ivarsejt már együvé lett, hogy egy újat alkosson. A megtermékenyült petesejt következő fázisa az amikor elkezd osztódni. Ekkor ez a két új sejt továbbra sem elkülönülve van, hanem olyan egységet alkot mint két összeragadt szappanbuborék. Ha egy ilyen kettős 'szappanbuborékba' belenézünk, akkor azt láthatjuk, hogy az egy-egy gömbfelület a belsejükben egy körlap mentén érintkezik. És ha nem szemből, hanem oldalról nézzük ezt, akkor látjuk az egyik gömb szélső íveit mutató körét, valamint ebben a két alkotórész alkotta közös, kisebb kört. Ugyanígy az orosz-lánok körül két vastag falú kör van. A külső kör által közrefogott terület csak az 'egyikben' van jelen, a belső kör által közrefogott terület 'mindkettőben' benne van. S ami mind a kettőben benne van, az a közös, tehát a megjelenő új tulaj-donság. Az egész ábrázolás lényegi mondanivalóját tehát a belső kör hordozza. A külső körben húsz életfa van, a belsőben is egy, tehát a húsz életfa avégre van, hogy megalkossa a huszonegyediket, hogy az éljen és viruljon. A 21-es számról mindenképpen az egyedi magyar kártyajáték jut eszembe : a huszonegyes. Egyébként ez a magyar kártyával ját-szott legismertebb játék. Huszonegy értéket kell a kártyalapokkal összegyűjteni, akinek ennek megközelítése, de nem túlhaladá-sa a legjobban sikerül, illetve a verhetetlen huszonegyet sikerül összegyűjtenie, az a nyerő. Valamely fontosságra irányuló hagyo-mány itt is fenntmaradhatott. Egy később ismertetett szimbólumban, az élet virágában szintén 21 kör játssza a főszerepet. Ahogy a témával haladtam előre, az ábrázolásban említett tükörkép valódi jelentése is világossá vált. A korábbi értelmezésemben a tükörképi ábrázolást úgy magyaráztam, hogy azért alkalmazták : a rajta foglaltak valóságot alkossanak. De hiszen ez nem arra a korra vonatkozik amikor az ábrázolást a falra vitték ! A rajta foglalt tudás rég elfelejtődött ! Az ábrázolás nekünk szól, mármint a múltból nézve

111

a jövőnek ! Mert mi is a tükörkép valódi jelentése ? A kioltás. Kioltani, megszüntetni csak nem akarták, amit más oldalról annyira szerettek volna megszülettetni ! Ha a keleti harcművészetekre gondolok, akkor a mester mit is mond a tanítványának arra vonatkozólag, hogy hogyan cselekedjen, ha egy ellenséges lelkületű, de nagy tudású egyénnel kell megküzdenie ? Másolja le a mozdulatait, legyen tükörképe, s ekkép-pen összezavarja és megszünteti, kioltja a támadás erejét ! Sokat gon-dolkoztak a technikában azon is, hogy hogyan lehet a zajt megszün-tetni. Ha a hangszóróinkat nézzük, akkor látjuk, hogy az valamelyest ki- és befelévaló mozgásukkal lökik a levegőt. Majd rájöttek, hogy mivolna, ha ezt ellentétes mozgással csinálnák, amennyit ki mozdul, annyit mozduljon be és fordítva. Ha van egy normál zene anyagunk és van, amit ugyanekkor ellentétesen hallgatunk, akkor a szobában nem hallunk semmit, hiába szól 'mindakét' hangszóró ! Kulcsoljuk össze a kezünket, s nyomjuk ugyanakkora erővel az egyik, mint a másikat, a kezünk nem mozdul, vagy húzzuk ugyanakkora erővel az egyiket, mint a másikat, a kezünk szintén nem mozdul. A tükörbe nézve azt jelenti, ami itt jobbra van, az ott balra, ami itt előre van, az ott hátra. A tükörkép tehát teljes kioltást jelent. Egyszerre megtartja azt az erőt, ami benne van, más részről nem hagyja magát láthatóvá tenni, avagy lerombolni ! A 'megtartva megőrizni' gondolattal az volt a céljuk, hogy a régvolt világ tudása megmaradhasson a mának. S amikor megszólalhat, a benne foglaltak új életet teremtsenek ! Az egész ábrázolás egy ősi pecsét volt, amely védte a régi tudást. Rajta semmilyen hatalom, avagy gonosz tudás nem tudott ártani. Amikor tehát a pecsétet feltörik, a benne foglaltak akkor kezdenek valóságot alkotni. A tükörképes oroszlánpárok majd ezer éven keresztül 'épek' voltak. Hamarosan azonban megjelent a kultúr-romboló politika. Az úgy-nevezett előző rendszerünkben elhagyatottságukban hagyták pusztul-ni a 'főúri' értékeket, kastélyokat, s a vallás 'részéről' a templomokat. Nem meglepő, hogy itt Esztergomban is a még épebb oroszlánokat, valaki 'leverhette' a falról a XX. századunk közepe tájékán, míg 'keze'

112

meg nem állt az utolsónál. Az elhanyagoltság, nemérdekeltség nem oly régi képe még mindig ott van a szentélyben, hiszen az 'utolsó körön' még mindig látszik a modern korunkra jellemző aluljárói vagy WC-s bekarcolások stílusjegyei. (Számomra utóbb kiderülve, de a régebbi szakirodalomban is megfogalmazva : a falfestés más helyén történő bekarcolások jelentős részét a török alól vár-felszabadító keresztényi seregének császári hadtest emberei okozták; "Itt jártam ..." mai előmintájára !) Hivatalosan nem igazán lehet tudni, hogy mi történt ekkor itt. Magánkutatók sora viszont a forrásokat feltárva azt találták, az ábrázolások jelentősen sérültek ekkor. Meg kell jegyeznem, hogy némely magánkutatónak túlzó az az elképzelése, hogy a 'feltáráskor' még mind a hét oroszlán-pár ép volt. Az úgy-nevezett 'utolsó körnél' (ami szemben helyezkedik el a még látható oroszlánképpel) az e századra jellemző antikultúra romboló nyomai nyilvánvalóak, de a feltáráskor a teljes kép már nem létezhetett. Az 1934-38-ban Gerevich Tibor vezetésével folytatott esztergomi ásatás és helyreállítás a maga korában modern műemlékvédelmi munkálatnak számított Magyarországon. Ekkor vezették be azt az elvet, hogy a hiányzó, de rekonstruálható építészeti formákat az ere-deti részektől elütő anyagokkal pótolták, például a követ téglával. Az esztergomi várkápolna oroszlános-félkörének jelentős része viszont téglás, így 1947 után csak ott lehetett rongálás, ahol az eredeti kövek találhatók. Mindenesetre az biztos, hogy a század közepe felé, az ismeretlenségből láthatóvá vált az 'oroszlán', s ezen egyetlen darab létezett csak tovább. Így a tükörképi hatás megszűnt, az oroszlán láthatósága mellett. A pecsétet tehát valaki nemolyrég feltörte. S már nemcsak védelmezőleg hatott, hanem a benne alkotott valóság a világunkat gyarapíthatja, erősítheti. Mert mi is történt azóta ? Egyre jobban kezd kibontakozni az a valóság, amellyel a régi idők igazságát meg-érthetjük. S azok után történt az is, hogy egy sokat törődjék és tegyék ember a régi világunk gondolatiságával kapcsolatot tartva gazdagí-totta jelenünket. Éltében sokat tevő volt akkor is és most is. SÚR emlékére átveszem majd azokat a botokat amelyet ő alkotott és ame-

113

lyen régen jártunk. A dolgok hamarosan ÖNMAGUKRÓL beszélnek majd. Közel az idő, de addig is sok tevésem lőn még. Legyen minden Urunk, Istenünk rendelése szerint ! Az esztergomi oroszlán életfája növekedésnek indult. Hamarosan az a gazdagság áthatja gondolatunkat, amelyet képesek voltunk időlegesen elveszteni. A 'népben' régen még éltek a dolgok. De amikor eme negyedik hon-unkat foglaltuk, lassan romlásnak indult minden. A hosszú út meg-viselte a népünket, sokan meg is haltak. S ekkor egy idegen szomszéd nép ránk támadt, majd később színlelve segítségünket kérte, hogy visszaéljenek jószándékunkkal. Külső s belső erők folyamatos rom-lást okoztak. Az a madár melynek megújító röptében éltünk elhagyott, mert nem volt természetes életkörülménye e 'terület'. A sok rossz után is töretlen hittel ebben a madárban bíztak, melynek neve : Turul. Az oly annyira jellegzetes honfoglaláskori ötvös-ábrázolásvilág csak itt létezett. Ha létezett volna máshol is pontilyen, akkor már rég meg-találták volna a régészek azt a területet, ahonnan közvetlen bevonul-tunk. Az úgynevezett bécsi szablya ábrázolásvilága annyira hasonla-tos hozzá, hogy régen bárki meglátva azt mondta volna, 'olyan kard miénk'. Egy valami azonban hiányzik róla, mégpedig az átfonódó növényzet madártollakká terebélyesedő volta. A bécsi császári kincstárban őrzött szablyát a korabeli feljegyzések szerint 1063-ban adományozta az akkor még gyermek Salamon kirá-lyunk édesanyja Nordheimi Ottó bajor hercegnek, hogy támogassa fia trónra kerülését unokatestvérei, Géza, László és Lampert hercegek-kel szemben. Az évszázadok során az ajándékozás ténye feledésbe merült. A szablya azonban nem mindennapi : a míves ábrázolás mellett nemcsak a markolatát, keresztvasát, hüvelyét díszítik arany-lemezek, hanem a penge vércsatornájába is aranyozott vörösréz sza-lagot illesztettek. Ezért nem meglepő, hogy a középkorban hosszú évszázadokig a német-római császárok koronázásakor használták, s a mai napig a koronázási jelvényeikkel együtt őrzik. A díszes szablyát valószínűleg már megalkotásakor sem valódi használatra szántak, s ezért is maradhatott fennt ilyen sokáig.

114

Minden csatába induló embernek nem telhetett ilyenre. A Magyarországon az úgynevezett vezéri sírokban talált darabok ezüstből vannak méghozzá bearanyozott résszel. Minden halott mellé odarakták a kardját. S ez utóbbi mondatban van a lényeg. Tehát az elhunyt mellett lévő kard még az éltében készült, mert mástól azt így nem örökölhette. A bécsi szablya nem volt egy személyes használatú kard, ezért nem temették senki mellé, s így nem kerülhetett földbe. Sok, a bécsi szablyához hasonló fegyver került elő a honfoglaló ma-gyarok sírjaiból, azonban bizonyos különbség is rejlik benne, ez pedig maga a Turul. A 'bécsi szablya' minden bizonnyal a honfoglalás előtti. A természetes életkörnyezete a Turul nevű madárnak e honban nem volt. Régen ez a madár sok jót hozott a népre. Itt az új helyen azonban romlásnak kezdett indulni minden. Visszakívánták hát a madarat, s máshol már nem, csak az ötvösremekeken tisztelhették. Az ég helyett már csak a földet nézhették. (A bécsi szablya után e honban készült ötvösremekeink életfalevelei kiterebélyesedtek, 'turulossá' váltak.) Bajorföldön Vajk sok olyat tett, mely hazatérve apjának nem tetsz-hetett. István romlása a későbbiekben előrehaladt. Egyértelműen tettes volt, s neki 'köszönhető' egynémely dolog. De tettessége mel-lett egyben áldozat is. Lelkének mivoltát hosszú évszázadokig senki sem értette meg. Bánta a történteket, bánta apja halálát. S az áldozat tettében magára maradt, a néptől nem kaphatott vigaszt. Mindenki pusztítóként értékelte, a későbbi királyok benne a nagy és erős ki-rályt látták. Lelkének fájdalmát senki sem érthette meg. Egy út volt előtte, ami a régi és az új világban is az igazat jelentette : Isten közel-ségének megteremtése itt a földön. Azonban van egy nagy különbség: erőszakkal hitet téríteni nem lehet. A régit visszahozni nem lehetett, egy nagy része odaveszett, egy másik része viszont a máig él. István a régi helyébe új jelképet alko-tott : vörös és fehér sávok sorát. Most már ez az új jelkép vezette az utat, megtisztulni ez által lehetett. Piros és fehér, avagy vörös és világos szín. A vörös a véres szóból alakult ki, a vér színe mutatja a vörös szín mivoltát. A népi világban mindenki a vörös szót használja és nem a pirosat, mert 'pir'-ja a Napnak van. A fehér színt, nem lehet

11�

mindig olyan színtelennek ábrázolni, ezért minden világosabb szín alatt fehéret értünk. Világos viszont jelenti azt is, hogy értjük-e már, avagy : 'Világos' ? A jelképiségben vörös színek sora váltja egymást, a valóságban vérek sorozatának kellett hullania, hogy minden világos, minden érthető legyen mindenki számára. István hatalomrajutása és halála után mintha mindvégig két párt versengett volna a hatalomért. A véres vagy kegyetlen történtek a királyi családban : - Imre herceg halálos balesete István életében; - Orseolo Péter erőszakkal hatalomra jut 1038-ban; - a nép által választott Aba Sámuelt a németek Ménfőnél 1044-ben menekülés közben megölik, hogy ismét Péter hatalmaskodjon; - a nép újbóli felkelésével 1046-ban Pétert letaszítják a trónról, a felkelés vet véget életének; - a 'három árva' közül Levente a legidősebb és ő a trónvárományos, valakinek azonban ez nem tetszhetett, mert 1046-ban hirtelen meghal; - András (1046-1060) Béla testvérének szánja a hatalmat átadni, mert gyermektelen, majd mégis gyermeke születik, s választ kér Bélától a koronát vagy kardot - bármit is választott volna Béla, megölték volna András emberei, s mindez 1060 előtt, de nem sikerült a terv; - az elmenekülő, majd visszatérő Béla serege András serüléseit, majd halálát okozza 1060-ban; - Béla halála után nem fiai, hanem a német segítséggel Salamon kerül a trónra 1063-ban; - Salamont a Béla-fiak a mogyoródi csata során elűzik 1074-ben; - I. László halálakor 1095-ben I. Géza fiai Kálmán és Álmos közt belharc folyik, majd Kálmán foglalja el a trónt; - Álmos azonban továbbra is hatalomra akar jutni, így 1115-ben Kálmán megvakíttatja Álmos kiskorú fiát, Bélát; - III. Istvánt (1162-1172) uralkodása legelején nagybátyjai elűzik a trónról 1163-ban; - utána II. László alig fél évig uralkodott 1163-ban;

116

- majd IV. István néhány hónapig uralkodott 1163-ban; - s tőlük III. Istvánnak (1162-1172) 1163-ban sikerült visszaszerezni a hatalmat; - III. Béla trónját idősebb fiára, Imrére (1196-1204) hagyta, azonban a másik testvér, András is uralkodni vágyik, Imre után a kiskorú fia lett a király (1204-1205), de csak névleg, mivel a gyámja, II. András tartotta a kezében a hatalmat, aki elől hívei Ausztriába menekítették Lászlót, ahol a gyermek kisvártatva meghal; - IV. Lászlót 1290-ben, álmában meggyilkolják, mert a kunokkal szimpatizált; S ezért talán nem meglepő az sem, hogy a ma úgynevezett Árpád-ház III. András halálával 1301. január 14.-én férfiágon kihalt. S a sikertelen próbálkozásokat még nem is írtam. A fejedelem korában ilyenek nem történhettek meg. Gézának teljesen igaza volt, hogy meg akarta hagyni a választott rendet az önkényuralomra és véres hata-lomra törekvő királyságtól. István halála után (1038) az uralkodóház kihalásáig (1301), az eltelt 263 év alatt 23 tróncsere volt, s ezeket még a jogos utód megölése tarkította, akik 'épphogy' nem juthattak hatalomra, s amiket nem számoltam bele. Egyébként a mai napig nem tudom felfogni azt a világunkban máig jelenlévő politikát, hogy a vezető ne az országáért és a népéért éljen (ma úgy is mondhatnám, a világért). Bár ez igen nehéz feladat, s lehet hogy ezért nem vállalja magára senki. De akkor sem tudom megér-teni, ahogy gondolkodnak ma az emberek. Még valami, ami a fejedelemség mellett van. A királyság intéz-ményével megkaptuk a feudális államberendezést is. A főurak semmilyen adóval, szolgálattal nem tartoztak a király felé, csupán a 'baj' esetén a had kiállításával tartoztak. A király, ha bármilyen kis szolgálatot kért a főuraktól, cserébe hatalmas birtokokat kellett adományozni. A király egy emberként, saját erejére támaszkodva nem tudhat minden jót megvalósítani, így tágabb értelemben a 'nép' azaz a főurak segítségére is szüksége volt. Ez állandó adományozással járt. Mígnem a király fennhatósága alatti terület annyira megcsappan,

11�

hogy valódi hatalmát fokozatosan elveszti. Voltak olyan királyaink, akik tényleg jót akartak, de azért nem tudták megvalósítani álmaikat, mert a területekkel meggazdagodó főurak akartak amolyan kiskirá-lyokként hatalmaskodni. II. András idejére (1205-1235) illetve általa a birtokok eladományozása hatalmas méreteket öltött. IV. Béla (1235-1270) a feleslegesen odaadott örökadományokat vissza akarta szerezni, ez a jogos lépése, azonban főurak és őközte ellentéteket szült, és vezethetett odáig, hogy a tatárok közelgő veszedelme ellen, a főurak a hadi szolgálatukkal nem akartak adózni! Az 1241-es Muhi csatánál, majd az azt követő német támadás ellen az ország vezetője csak a saját seregére számíthatott. Ez a vész mindenkinek (az országnak, a királynak, a főuraknak, a nép fiainak) rosszat hozott. IV. Béla érdeme, hogy a tatárjárás után az országot mégis újjá tudta építeni. Milyen berendezkedés az, ha az ország, az azokat vezetők és a nép külön-külön és közös érdekei nem tudnak érvényesülni ? A fejedelemség rendszere alatt, ilyen nem történhetett. Választott rend-szerben jutott hatalomra a fejedelem, ki a népe érdekeit képviselte, s a fontos kérdésekben a hét törzs vezetőjével közösen döntött. Mindenki érdeke megvalósulhatott külön is, de a közös érdek is fontos volt. Az ország csak egységben élhet, s nem a széthúzások által. Olyan 'úr' szavunkról : népünk EGYETLEN EMBERT, olyan választott fejedelmet ÚR megszólítással tisztelte. Ma már ez más-hogy van. Amikor még a fejedelmeink választások útján jutottak el e 'tisztségükig', akkor ők azon voltak, hogy ez a név 'tisztességet' is jelentsen, s mivel eként gondolkodtak a 'tiszteletet' is megkapták a népük minden tagjától. E három szónak közös töve van : TISZTA. Sajnos ma már nem minden vezető pozíciójú ember 'tiszta' gon-dolkodású, de a tiszteletet akkor is magának akarja kicsikarni, s azt mondja őneki a megszólítása : Úr. A fejedelmeink a választott rend-szer útján érvényesültek, a királyainknál viszont az öröklött jogrend élt, s így a királyi család tagjainál is dukált az Úr megszólítás. Később a hatalmaskodó földesurak lettek a kiskirályok, s azt mondták most már ők az Úr. Amikor pedig az ipari termékek többet hoztak, mint a mezőgazdasági termények, ismét új Urak születtek. Ma már ott tar-

118

tunk, ha az utolsó csavargót is kell megszólítania a hatóság emberének, akkor neki humanitárius alapon az 'Úr' megszólítás kijár, sőt elkerül-hetetlen ! Nincs ez rendjén emberek ! Egy sokat jelentő szavunk így süllyedt a romlásnak indult gondolkodás által a mocsokba. A nép közt azonban nálunk mindvégig továbbhagyományozódott valami. Gazdagságunkat ez jelenti. A világ sokat megvetett és sa-nyargatott népe vagyunk. Bárhogyan is történtek a dolgok, mi mindig adtunk, még akkor is, amikor nem kaptunk érte semmi jót. S elfeledte mindenki ezt az utolsó szemig. A tatárok serege végig próbálta dúlni Európát, itt azonban megálltak 1242-ben. Később a törökök veszély-eztették Európát, s 150 éven át egy negyedországként megmaradva feltartóztattuk hadukat. A déli harangszó értünk is szól. Utána két nép hatalmasságának gyűrűje nem engedte létrehozni igazi szabad-ságunkat. Egy másik barát nép, viszont elfelejtette azt a gondolati kapcsot, amely régen összefűzött minket, hogy később a világ egyik legnagyobb igazságtalanságának okozója legyen. A vallás és a hit ezekben a régmúlt időkben mintha nem azt jelentette volna a nagy-világban, mint amit hirdet. Hitevesztett lett sokmindenki. S ma sem sejti alig valaki, hogy a nagyvilágban mennyi ismeretlen magyar kéz munkálkodott azon, hogy megtörténjen a hitre találás, a rossz dolgok abbahagyása. A tudomány és a technika terén szintén annyit alkottak ennek a nemzetnek a fiai úgy, hogy hovatartozásukat a nagyvilág alig ismeri... A régmúlt világunkból az egyik legnagyobb kincsünk a nyelv. S erre már sok nem magyarnak született gondolkodó is rájött. S véleményem szerint olyan határtalan logika lakozik benne, amellyel közelebb kerülhetünk ahhoz a valóságtartalomhoz, amely a minden-séget áthatja. Egyébként ez a könyv sokkalta több ismeretet közöl, mint ami leírva vagyon. Más nyelvre lefordítva a gondolati fonál bár megmarad, de számos járulékos információ tűnik el. Magam is sokat csodálkozok azon, hogy néha egy-egy leírt mondatomnak két-három vagy négy mondanivalója is van a mű kapcsolati szálai alapján; ezek eltérő mon-danivalók, de mégis mind igazak. A nyelvektől függetlenül mindenki

11�

tapasztalhatja azt, hogy nem tudja elégszer elolvasni e művet ahhoz, hogy minduntalan ne mondana valami újat. Ha az olvasó a felis-merések útjára kerül, akkor jól halad. Bár tévedni a legkönnyebb, azonban a téma fontossága miatt keveset hibázhatok, nagyon is biztosnak kellett lennem oly sok dologban. A fő mondanivalókban mindenképp. Ezer éve is hasonló helyzet állt elő, nagyon is biztosan kellett cselekedniük, hogy a nép veszélyeztetett tudása fenntmaradjon. Az esztergomi oroszlán azt üzeni, az ábrázolást nem maguknak, hanem nekünk csinálták. Egy elrejtett tudás lakozik benne a rég volt dolgok igazságáról. S ha tudták, hogy veszniük kell, óvó helyet máshol is csináltak a történtek tisztázásához. István uralma alatt is a tudás birtoklói megpróbáltak üzeneteket hagyni. Egyébként ha az esztergomi oroszlán testére nézünk, akkor egy közönséges halandó az általam hármashalmoknak mondott ábrázolásban bordákat láthat. Aki viszont tudja, hogy a képjeleket különböző irányba elforgatva és a miénktől más irányba olvasva használták, az többet tudhat. Ez a nagyon fontos lényegi képjel a mi szemszögünkből kilencven fokkal elforgatva látszik. Egyébként az a csodálatos benne, hogy tulajdonképpen nincs is elforgatva, mert így hordozza a most nem ismertetett lényegi lényegét, de egyben megfelel annak a funkciójának is, hogy az idegen szem előtt rejtve maradjon. Az elrejtett tudások csak annak tárják fel magukat, akik akképpen gondolkodnak, ahogy ők tették. A 'Pannonhalmi' apátság alapítólevelébe, valószínű, hogy a hitelesítő Domokos nevezetű barát tette a hármas pontokat, hogy ez is beszéljen régi írásunkról. S a Korona ötvöse is képes lett volna úgy belefoglal-tatni a gyöngyöket, hogy azok átfúrása ne látszódjon - de nem tette ! Az esztergomi oroszlánok mellett volt egy másik tárgy is, amiben ugyanazon archaikusságot láttam. Mégpedig ma ez az úgynevezett Szent István szarkofágja. Szent István volt az az egyetlen történelmi személy, aki a régi világunkat is ismerte valamelyest, de evvel az új világgal is tisztában volt. Ő volt talán az az átmenet, aki sem ide, sem oda nem tartozott. Mindenben megújító akart lenni, de értett abból is valamit, ami régen volt. Szent István koronájának tetején meg-

120

jelenik a trónoló krisztus, de nem úgy ábrázolták ahogy a 'későbbi' koronarészen is, és mindenhol ekkor a keresztényi világban látható, hanem ősi szimbólumunkkal a nappal és a holddal egyetemben. Az úgynevezett Szent István szarkofágján is ez a kettősség figyelhető, az 'új világból az angyalok' és a régi világból sokminden más. A kereszténység előrehaladtával a régi jelképek elvesztek. Igen ez Szent István szarkofágja, de nem ő feküdt benne, hanem ő készítette édes-apja, Géza fejedelem számára ! [Akkor még ezt gondoltam, de ma már tudom, hogy Imre herceg számára készült, mert csak ő volt képes Géza fejedelem örökségét továbbvinni, ahogy a róla szóló legendák-ban nagyon szépen meg van ez fogalmazva. - megjegyzés a második kiadás kapcsán] Az első kapocs, ami szememben összekapcsolódott, az nem volt más, mint az esztergomi oroszlán testén levő nyolcszirmú virág, amelyet itt kifaragva láthatunk. A kőkoporsón összesen hat darab nyolc-szirmú virág van, s a baloldalt elhelyezkedő két szélső tökéletesen olyan ívű, mint az esztergomi, s a virágszirmokon lévő 'pontok' is megtalálhatók itt. A kőkoporsó leírása : jobboldalt - középen az Isten seregének angy-alával, mellette egy-egy nyolcas virág összefonódó szimbólumokban, két szélén egy-egy életfa; baloldalt - középen az Isten seregének az angyalával, két-két nyolcas virágszimbólummal, összefonódott jele-kkel, tulipánokkal; fejrész - díszetlen; lábrész - egy pólyás csecsemőt vivő angyal; a kőfedél összetört. A szarkofág a székesfehérvári királyi bazilika területén került elő a XVIII-XIX. század fordulóján. A szarkofág megalkotásának időpontja és a benne elhelyezett személy kilétével kapcsolatban több lehetőség is felmerült. [Géza, István, Imre] A legelfogadottabb szemlélet szerint, amikor 1083-ban I. László királyunk a keresztény egyház szentjei sorába emelte első királyunkat, Istvánt és annak fiát, Imre herceget, akkor született a kőalkotás. Hogy ez mégsem lehetett így arról maga a kőkoporsó mesél. Azt senki sem állította eddig, hogy Szent István király halálakor készült volna. Mert ha belegondolunk, akkor tényleg a halála után

121

zavaros időszak következett, egy míves munkára nem volt idő. A későbbi tisztelet lehetséges, azonban olyan ábrázolási dolgokat tartal-maz, ami teljesen ellentétes a későbbi világ szemléletével. Az élet fája bár nem pogány alkotás, de a 'kereszténység' mégsem érti, holott a bibliájában mégis hirdeti. A Biblia a jövőre vonatkozóan az élet fáját, mint az örök élet jelképét ígéri. E mű megalkotása során természetesen a sumér világ rejtelmeiben is megmártóztam. A kőkoporsó életfája visszaköszönt rám az igazságos törvényeket meg-alkotó UR-NAMMU sztéljén (i.e. 2110 körül) ! Az ábrázolás persze nem pont ugyanaz, de hozzá hasonlót máshol nem látni. Ugyanaz a földbe szélesedő váz, ugyanaz a kétoldalt lehajló levél, méreteit tekintve ugyanaz a fejrész. Ez tehát egy Magyarországon született életfa. De hozzá hasonlót itt sehol nem látni. A népművészetben máig fenntmaradt életfa tulipános, ezer éve az életfa viszont 'Turulos' volt. Ez itt most egyikre sem hasonlít, mert itt egy még régebbi formát látunk. Hogy miért nem tudunk sokmindent, arról a Fehérváron történtek is tehetnek. A székesfehérvári bazilikát István építette, amely koronázó hely lett és sok régi iratot is itt tartottak. 1543-ban a török foglalta el a várost, kifosztotta a bazilikát, majd 1556-tól kezdve megszüntette benne a keresztény szertartásokat. A török lőszerraktárnak használta a bazilikát, amely az 1601. évi ostromkor felrobbant, és ezt követően megindult a hatalmas épület köveinek a széthordása. Sajnos ez történt. De nézzünk inkább vissza az épület létre-hozásához. A királyi bazilika a korabeli Európa egyik leghatalmasabb épülete volt : a főhajó belső szélessége 16 méter, az oldalhajóké 7-7 méter, összesen tehát 30 méter; a főfalak vastagsága közel 150 cm; a templom becsülhető belső hossza 55 és 78 méter között lehetett; magassága 50-55 méterre valószínűsíthető. Ha a Géza fejedelem által épített templomokkal hasonlítjuk össze, akkor jelentős méretbeli különbségeket kapunk. Egy hatalmas épülethez viszont sok kő kell. Ezért az építkezéshez a közelben lévő római kori település, Gorsium romjait is felhasználták. És meglepő, mert a "kőkoporsó" mai formáját az általánosan elfogadott vélemény (Nagy Emese) szerint római kori

122

szarkofág átfaragásával nyerték el, mivel a díszítő plasztika külső felületén itt-ott még láthatók a római kori felirat betűinek nyomai. S a bazilika, mint a kőkoporsó anyagát egyszerre találták, legalábbis mindezekből ez valószínűsíthető. Az azonban nem valószínű, hogy találtak volna egy római szarkofágot és azt mondták volna, 'na majd átfaragva ez jó lesz száz év múlva az egyik szent királyunknak'. Tehát egyértleműen a kőkoporsót István király faragtatta. [Még az életében meghalt fiának, Imrének.] Majd a későbbi királyainkat is évszázadokon keresztül, kevés kivétellel mind ebbe a bazilikába temették. Térjünk vissza az Istváni Szent Korona latin szövegű keresztpánt-jára. Mint mondottam, az egyik amire itt figyelnünk kell, az a nap és a hold jele. A hold itt egy fekvő alakjában van ábrázolva. A mai világban a holdsarlót általában 'állva' ábrázolják. Szóval nem igazán különítettem neki jelentősebb tudomást, hogy állva vagy fekve van. Egy elismert egyiptológus, David Rohl könyvét olvastam - aki azt akarja bebizonyítani, hogy az egyiptomi kultúra a sumér hatásra kezdte meg első útját -, amikor a Sumertől délre levő szigeten készült felvételre lettem figyelmes : a hold itt is fekszik az égbolton ! Eleddig azt hittem, hogy a sarlóját, a földön ugyanabban az időpillanatban ugyanúgy látjuk. De nem ! Mert nálunk, a hold sohasem fekszik és inkább az álló alakjához áll a legközelebb, pon-tosabban inkább az oldalán fekszik. Hogy is van ez ? Hiszen az észak-déli távolság töredéke a föld-hold távolságának, így hát mi ad okot, hogy reánézve nem ugyanúgy, hanem elfordulva látjuk ? A hold felszíne a rávetülő nap fényét veri vissza. Tételezzük fel, hogy a föld-höz viszonyítva a nap és a hold úgy áll, hogy az egyenlítő közelében a hold alsó sarlóját látjuk fényvisszaverő állapotban. Gyakorlatilag az is igaz, hogy az egyenlítőtől északra is ugyanezt látjuk. A különbséget a föld gömbszerűségéből adódó fennt és a lent viszonya adja. A lent mindig a föld középpontja felé mutat, a fent ennek az ellentétes irá-nya, az egyenlítőnél kitüntetett irány a sarkok felé haladva elfordul, s a sarkon az eltérés már 90 fokos. A hold tehát ugyanúgy áll, csak mi emberek a föld egy másik pontján lévő emberhez képest elfordulva

123

állunk, s ezért látjuk máshogyan a holdat. Az egyenlítőhöz képest az elfordulás szöge megegyezik az északi, illetve déli szélesség fok-mértékével. Hogy miért van ennek olyan nagy jelentősége ? Hát az, hogy a koronán fekvő hold van, ami itt nálunk nem figyelhető meg. Ha az Uráltól jöttünk volna közvetlen, akkor az ábrázolásvilágnak egy álló holdat kellett volna hagyományoznia, hiszen ez tőlünk északabbra van, s a hold így ott mégjobban közelít az álló alakjához. Egyébként ez a 'koronás hold' nincs egymagában, mert népi hitbéli ábrázolásvilá-gunk mindenütt ezt adta tovább. [S mind ilyen fekvő holdsarlón áll-nak az Istenya-ábrázolásaink is, sőt még az esztergomi bazilika előtt álló 1905-ben készült szobor is ilyen holdsarlón ábrázola Szűzanya-Máriát! S ez magyar sajátosság.] Sumérban a holdat ugyanúgy fekve ábrázolták mindenhol. Akkor nézzük meg a koronán található napot is : egy körből kiálló nyolc ág jelképezi a fénylő égitestet, s pontosan ugyanez a jellegzetessége a sumér ábrázolásvilágnak is. Egyre több jel mutat arra, hogy az esztergomi oroszlánok a székes-fehérvári kőkoporsó és a Szent Korona nagyrésze ugyanavval a tudatossággal készült. Mégegy van, amit eleddig nem említettem, s amit a Magyar Nemzeti Múzeumban a 2000. évben 'Európa közepe 1000 körül' című nemzetközi kiállításon láttam : az úgynevezett Szent István szarkofág fedelének megmaradt része. A kőkoporsó megma-radt tetején pontosan az az egyedi növényi ábrázolás látható, mint ami az esztergomi oroszlánok tükörképes körei közt alul látható ! Mind a Géza fejedelem nyughelyén, mind az István koronáján láthatók olyan dolgokat tartalmaznak, amiket ezeken kívül csak az esztergomi oroszlánok őriztek meg nekünk ! Ha belegondolunk, e három tárgy megalkotása közt a valóságban talán néhány évtized sem telt el, s ezért a hasonlóságok nem lehetnek meglepőek. A hét oroszlános fejedelmi ruházat István alatt megszűnt, egy része azonban a koronázási paláston még ma is ott van. A hét oroszlán így láthatólag az uralkodó öltözetén így megszűnt, de újat alkottak, hogy ismét hét legyen : három már ott volt a jogaron, az új koronához vi-

124

szont négyet raktak, a királyi jelképek viselésekor tehát ismét élt a hét. Mégpontosabban hét plusz hét oroszlán volt ez a 'viseleten' ! A hét oroszlán-pár viszont az esztergomi ábrázolás sajátja is. Rengeteg dolog van itt ábrázolva. Ha valaki figyelmes az élet-ten-gelyt is pontossággal észreveheti vagy az írásrendszerekbe rejtett mélyebb értelmet is megkaphatja. Mindenesetre rengeteg dologról lehetne még beszélni, de azt sem akarom, hogy az eredeti mondan-dóm elvesszen a sok szó között. Ha valaki figyelmes volt, észreve-hette, hogy a jelképrendszer feltárásakor a 'terület' mindig szűkült s már csak pár dolog van miről egy szót sem ejtettünk. Bizonyos dolgokhoz az olvasónak is több tudásra van szüksége, hogy megértse - jelen könyv e régi világba tett első lépés -, s ha már többet tud mindenki, könnyebben ad értéket annak a mondanivalónak, aminek magát az ábrázolást szánták. S majd elkövetkezik az az idő, amikor én egyetlen szót sem szólok, csak maga az ábrázolás elevenedik meg : minden kétséget eloszlatóan hatalmas bizonyítékot ad múltunkról. Ez a végső célja. S a Géza-Imre fejedelem kőkoporsójának angyalai is hihetetlen mondanivalót közöl-nek a mának. Itt a magyarföldet bejárva, világvégi falukba eljutva, az ember a korhadó régi haranglábakról is gazdag ismertetőkkel térhet haza. Ismert világunk másik végén, a valamikori ország székhelyébe eljutva viszont azt mondják : 'semmiféle ismertetőt nem árulnak az Esztergomi vár-együttesről'. Hát hogy van ez ? Mit kell takarni vagy tagadni ? Talán azt, hogy megbecsülést nem kapott ? Vagy azt, nehogy az értékek pusztulásának okai kiderüljenek? Vagy azért, hogy nehogy kiderüljön, a magyarság legbecsesebb értéke itt van, mi ha megszólalna, a világ téves tudását helyezné maga mögé? Érték az a szentély, érték az a megmaradt faldarab, de a leg-nagyobb érték, ha magunkba továbbvíve új értelmet nyer. Mintha eddig senki sem fedezett volna fel semmiből semmit. A felújítási munkálatok tulajdonképpen István ezeréves tiszteletére szóltak most. Kicserélték azt a tizenkét osztatú fény-kaput, mely előtte eredeti volt ! Gyönyörű ez a mostani vörösmárvány ablak

12�

is, csak mintha nem itt volna a helye. 1934-38-ban a megmaradt darabokat kiegészítve helyezték el, s úgy nézett ki, mint az ere-deti ! Értem én, hogy javítani kell, de miért nem lehet ugyanolyan szürkésfehér kőzet, most is mint akkor ?! A lehetőség meglenne, hogy ugyanolyan anyaggal pótolnánk a régit. Mert, ha ekkora változtatá-sokat megengednénk az egész 'királyi-kápolnán' a felújítások során, akkor idővel egyetlen darab sem volna belőle, ami régen megvolt, sőt még csak nem is úgy nézne ki ! A turistáknak lehetne mutatni 'ez volt a..'. Igen, így csak volt. Ne tegyük ! A másik, amit nem értettem: 'gézkötöző' anyagok ragasztása a kápolnában a szentek képei fölé. Ezen időszak alatt háromszor jártam a kápolnában, s szomorúan lát-tam, hogy gézszalagok letépésével a festékréteg is levált. Gondoltam, hogy ezekkel a felragasztott gézdarabokkal az volt a cél, hogy a freskóknál megszokottan a füst, por azaz 'korróziós' réteg letépődjék vele együtt, s a vakolat mélyebb rétegei tündököljön az eredetihez közeli színeiben. (De tulajdonképpen később megtudtam, hogy ez a 'második restauráció' káros anyagának eltüntetése miatt történik.) Itt nem ez történt ! A gézdarabokat mikor letépték az eredeti festékréteg megsérült, s sok helyen oly módon, hogy a vakolatrétegig teljesen eltűnt ! (Gyakran maguk a turisták tépték tovább eme lifegővé vált gézdarabokat.) Ezeket nem csak én tapasztaltam. Jobb lett volna, ha senki nem nyúl hozzájuk, legalábbis nem ilyen módon ! Nesze neked Millennium. Bár szerintem hajdanán az utolsó kör oroszlánjánál is valami hasonló történhetett. S a bekarcolások nem csak itt, hanem a szentek képeinél is láthatók, az egyikbe például hatalmas betűkkel bekarcolva olvashatjuk a szabadon garázdálkodó elkövető nevét: Rudolf Petz. Az olvasó láthatta, hogy általában kerülöm a freskó szó használatát és inkább helyette a falfestés kifejezést használom, mert így látom helyesebbnek. Az 'al fresco' tulajdonképpen a nedves vakolatrétegre történő festés, s ilyenkor a festékszínek elmosódnak és a falban mély-ebben átitatódnak, az 'al secco' viszont a megszáradt vakolatra történő festés, s gyakran tévesen minden falfestést freskónak nevezünk. Az első, azaz az oroszlános vakolatréteg nem freskó, rajta 'éles' s

126

egymáson elhelyezkedő festékrétegek vannak. A második, azaz a szentek képeit tartalmazó vakolatréteg már inkább az, mert itt látható a 'nedves elmosódás' a felszínen, azonban itt sem található meg a mélyebb beszívódás. S valószínű, hogy ezen utóbbi az oka annak, hogy a freskóknál megszokott módon a külső réteg eltávolítása után ott nem maradt semmi - csak maga a sima festék nélküli fal -, ahol a festék-fal kapcsolat gyöngébb volt, mint a 'géz' letépő ereje. S nehogy mindenki azt higgye, hogy a restaurálás minden esetben állagjavítást is eredményez. Ez amolyan 'kísérletező tudomány', s egy újabban kitett ismertető szerint pontosan a korábbi tévedéseket akarják itt korrigálni, az újabb módszerek eddig láthatóan nem javítottak, na de majd meglátjuk. (És nem is a 'korróziós' réteg eltüntetése volt a cél, hanem a korábbi restaurálás 'fixáló' rétegét akarták eltüntetni, de nem értem hogy mire jó, ha vele együtt az eredeti festékréteg is leválik sok helyen ? Mert átpingálva már sosem lesz az, ami volt. Tisztában vagyok, hogy tulajdonképpen szükséges valamifajta újabb restaurálás - azaz magyarul állagmegóvás - mivel a 'második restaurálás' elne-vezése során a festett felületet olyan anyaggal kenték be, ami alatt az egész hihetetlen gyorsasággal, de mégis láthatatlanul módon pusztul. Bárki utánanézhet : a hatvanas években a szentek képeiről készült fotók tűéles részletességet és képélességet mutatnak, míg negyven év múltával, manapság már csak elmosódni látszódó színfoltokat látunk helyette.) Mindezek ellenére mégis köszönet illeti azokat, akik eme értékek megmaradásán fáradoztak, fáradoznak, ha valóban ezt teszik, és nem az ellentéte a céljuk.. Újabban megbarátkoztam a kicserélt fény-kapuval, mert legalább itt a forma megmaradt. (Ez ma már tet-szik, s jellegével a jövőbe mutat.) Így utólag látva a tudományos közvélemény igen nagy jelentőséget tulajdonított az esztergomi oroszlánoknak, mindamellett nem tudták ők sem hova tenni. Maradt a többé-kevésbe magánkutatók sora, de sajnos az elmélkedéseikkel nagyrészt belemagyarázásokat ered-ményeztek. Megcáfolni őket nem akarom - mármint nem a tényköz-léseket, ráérzéseket, hanem a látható belemagyarázásokat -, mivel javarészt önmagukat cáfolják meg, s ennek köszönhető, hogy igazi

12�

áttörést nem hoztak. Az esztergomi és a fehérvári virágkörök is mind-mind nyolcas sziromzatúak, s így nem értem, hogy miért szükséges az oroszlán hátsó felét például egy olyan rajzon feltüntetni, amelyen tíz szirom helyezkedik el, s párhuzamba vonni egy olyan vázával amelyen tizenkét szirom van. Vagy vannak olyan átrajzolatok is, amelyeken a látható hármashalom-bordák helyett ékek vannak, vagy az életfa-kör helyett egyszerű behajló kunkorok. Ezeket a rajzokat ne is vegyük figyelembe, mert elütnek az eredetitől. Igen nagy jelentősége van a még meglévő darabokból rajzolt rekon-strukciónak. Ez Harkay István munkája. S talán e nélkül én sem jutottam volna el a könyvben nem említett végállomásig. És tudom, hogy a megmaradt falfestésdarabokból, nehéz volt megrajzolnia azt a képet, ami eredetileg létezhetett. (Minden bizonnyal ehhez felhasznált egy korábbi rekonstrukciós ábrázolást is, mivel teljes mértékben úgy tűnik, hogy a 'feltárás' után készült Magasi Németh Gábor rekon-strukciós-festményének a folytatása, pontosítása jelenik meg Harkai munkájaként.) Ezúton köszönetemet fejezem ki az oroszlános rekon-strukció megalkotójának, Harkay Istvánnak. E rekonstrukció során igen pontos képet kaphatunk az egészről, azonban sok helyen, a leg-apróbb részleteiben nézve az 'egészen' nem úgy látható. (De magában a nagy felületben is van rögtön szembetűnő eltérés, a falfestés véres-bordószíne a papíron egyszerű pirossá változott.) Ez talán nem is lényeges, ha minden esetben az eredeti falfestést is megnéznénk, mielőtt állítanánk valamit. (Például az oroszlán válla fölötti két pont egyike véletlenül kisebb lett, holott az eredetin azonos pontok; a farok és a hát pontvonala különválik akár a rajzon, akár az eredetin, de vannak akik ezt sem veszik figyelembe s 'egybe szerkesz-tik'.) Sokan ezt nem tették meg, s ez újabb belemagyarázásokat születtetett. De miért nem nézzük mindig az eredetit is ? A tudományos részről is, mintha azonos kútba estek volna. Egyszerűen nehéz elhinni, hogy egy ötéves gyereknek elmagyarázva megérti, hogy mit tartalmaz az 'István királyi' pénzdarab, s a téma szakértői erre nem jönnek rá. Gyakran akadémikusok szabadkézzel átrajzolták,

128

amit rajta vélni láttak, s 'szárnyas lándzsának' nevezték azt el (időnként felhők közt). Hiába magyaráznak az olvasónak, ha az eredeti kép nincs ott, s leellenőrzés így a téma befogadójában nem történhet meg. Nézzük mindig az eredetit is ! A megoldás gyakorlatilag olyan egyszerű, hogy ebben az esetben nincs szükség a tudományterületek mélyebb összefogására. Azért nem jöttek rá, mert sosem az eredetit nézték, és.. De ha továbblapoztak volna a történelmünkben párszáz évet, akkor meglepődve vették volna észre, hogy a tarsolylemezeink formája a huszároknál az iszákban tovább él, s a 'szárnyas' lándzsa is él, az eredeti formájában, mint az embert jóval meghaladó zászlótartó (kétágú itt is) lándzsa képében (szintén a huszároknál). A tudományos élet hibája, hogy a tudományágak egymástól elkülönült részekre vannak bontva, átfedések, átjárások szinte nincsenek. Egy adott 'kép' kapcsán függetlenül vizsgálódnak, mindenki a maga szája íze szerint, s senki sem akar kimerészkedni a saját területén túlra. Hajdanán azt a 'képet' egy kéz alkotta, s az tudja hogy mi is valójában az, ha egynek látjuk az alkotást is. A lényeget had magyarázzam el egy senkit sérteni nem akaró viccel. Az őserdőben a majmok egy csoportja egy rég elhagyott város romjaira bukkannak. Egy hengeres oszlop kelti fel érdeklődésüket, s köréje csoportosulnak. Az egyik felmászik a tetejére, s azt mondja, 'ez egy kör'. A másik oldalról szem-léli, 'téglatestet' vél felismerni benne. A harmadik az őserdő hangja felé fordul, s kijelenti : 'gyerekek, itt nincs is semmi' ! Észrevenni, hogy van valami, és a berögzült látásirányokat egybevet-ni, adja meg az egységes látásmódot. Meglepődve fogják tapasztalni sokan, hogy a nem is olyan rég felismert dolgok 'darabonként' milyen pontosan illeszkednek majd a könyv vonulatába. Eleddig egymásnak ellentmondó elméletek születtek. S azok érdekességei ellentmondás nélkül illeszthetők egymásba. Vegyük elő bármelyik könyvet s kezd-jük el olvasni, s lassan egyre többet kezdünk tudni az itten leírt szavak igazáról. Minden érthetővé, minden világossá válik. Révész László a 'Honfoglalás és Államalapítás korának' régésze a 'karosi II. temető 52. sírjában' egy felajzott íj tárolására szolgáló tegez övvereteit találta meg (tehát nem egy normál íjtegezt), majd erről a

12�

rekonstrukció során így ír : ".. a díszes bőrtok egy olyan íjtartó tegez volt, amelyben az íjat felajzott állapotban, lövésre készen tartották. Az elgondolás ötletes, talán még logikus is, csak egyetlen szépséghibája van. Mégpedig az, hogy a magyar és a nemzetközi régészettudomány egységesen azt tartotta, hogy ilyesfajta íjtegezt a szkíták használtak utoljára, s majd csak jó másfélezer év múlva, a kunok fegyverzetében tűnt fel újra." A rekonstrukció végeredménye természetesen a felaj-zott íj tárolására szolgáló, aranyozott ezüstveretekkel ékesített íjtegez lett, s az elgondoltakat később a karosi III. temető további sírja is megerősítette. S az elgondolásnak nincs 'szépséghibája', ha tudatosul: a 'szkíta', a magyar és a kun bár időben és térben egymástól távol áll, de egy népet takar ! S így természetes, hogy azonos volt a fegy-verviselet is. Olvassunk csak bátran bármerre, s arra eszmélünk, hogy az egyszerű tények megtalálva helyüket, mekkora értelmet is kapnak. De ne csak a ma korának írásait, hanem a régmúlt írásokat is vonjuk a figyelmünk alá. Az 1893-1896 közt készült 16 kötetes Pallas Nagy Lexikona-ban a 'Szumériak' címszó alatt az alábbiakat olvashatjuk: "ősrégi turáni származású nép az Eufrát völgyéből, Babilonia területén, amely nemcsak azáltal nevezetes, hogy a legrégibb eddig ismert kultúrának megalapítója, henem egyúttal az által is, hogy nyelvének gyökszói feltünően megegyeznek különösen a török és a magyar nyelv gyökeivel, valamint nyelvtana is a turáni nyelvek sajátságait mutatja...". Az akkori általános tudás tehát azt mondja, hogy 'származásilag' és 'nyelvileg' a 'magyarnak' igen sok köze van a 'szumérihoz'. A szumériai ékiratokat Rawlinson fedezte fel, s ezek után a Magyar Tudományos Akadémia akkor tagjai közé is hívta ezt a személyt. A legmegdöbbentőbb nem az akkor is ismert 'tartalom', hanem az, hogy a ma magyarja erről a 'rokonításról' egyáltalán nem is halott. Mind a mai napig több, nem magyar származású orientalista (keletkutató) azt javasolta, hogy a sumér nyelv vizsgálódásának tár-gyául válasszák alapnyelvnek a magyart. Azóta itt idehaza az MTA megpróbálja a nyomokat eltüntetni, s a kinti tudományosság is erről megpróbál hallgatni. Az eredmény az, hogy a ragozó sumér nyelvet

130

megpróbálják egy ragozó jelleget nem ismerő nyelvbe átírni. Aki valamit is tesz az, egyrészről talán az emigráns magyarság, de ők sem tehetnek igazán sokat, a másik rész a kinti eredményektől elzárt magyar kutató. A kintiek ismerik a sumerológia eredményeit, azon-ban attól a közegtől, amely a magyar népi kultúrában fenntmaradt, el vannak zárva. Az itteniek legtöbbje a népi értékeket nem figyelik, de bármely kultúrnép közelségétől is el vannak zárva, mivel csak azt hirdethetik, hogy vallásilag és tudásilag István király alatt kellet hogy megvilágosodjunk, és a 'külföldnek' is ez az érdeke. Általában sokmindenről sokan tudjuk, hogy 'így meg így történt, ez meg ez miatt', s mégis sokhelyen egyszerűen semmi magyarázat nélkül a 'szakíró' egészen mást ír. István királyunk sokmindent tett és sokmindent befolyásolt, az azonban túlontúl sok, hogy magyarázatok nélkül neki tulajdonítanak szinte mindent. De aki más könyveket is olvas, az rájöhet, 'ezt' nem is ő tette. Szinte a bálványként felma-gasztalt istenként imádják, az azonban már egy kicsit túl sok, hogy 'háromszáz év eseményét' akarják emígyen neki tulajdonítani. Elég csak a tízezer forintosunkra ránézni. Az egyiken Esztergom várának képe a Duna felől, a másik oldalon egy koronát viselő sze-mély, István király felirattal. Nagyon nem érthető az egész. Géza fejedelem székhelyet alapít Esztergomban, ez mindenki által elfoga-dott. De ugye nem ő van a pénzen. Na akkor ne a várat nézzük, hanem a bazilikát. István nem szeretett Esztergomban lenni, hatalmának központját visszahelyeztette a korábbi téli székhelyre, Fehérvárra. Meg is értjük, hogy miért történt így, ha tudjuk, Esztergomban maradva mindig emlékeztette volna valami a szomorú történtekre. Fehérváron egy hatalmas templom építésébe kezd, s tulajdonkép-pen EZ LESZ a hatalmi központ. Eleinket, majd az utána következő királyokat mind ide temették. Itt volt a régi iratok tára is. Sőt még a trónszék is itt helyezkedett el. Ha tehát maradunk az István képénél, akkor a fehérvári bazilikának kell az eszünkbe jutni. De Esztergom van a papírpénzen. A pénzverés és a vallási központ itt maradt, így hát itt is épült egy székesegyház (az első). Ha már az esztergomi várat-bazilikát nézzük, akkor III. Béla is eszünkbe juthat, akár a

131

várfelújítás, akár az esztergomi második bazilika (ez a mai épület, a harmadik alapja) építése miatt, s megfordítva a papírlapot ebbéli elgoldolásunkban megerősítést is kapunk : a rajta szereplő király képe III. Béla koronáját viseli a fején ! Amikor III. Béla porhüvelyét megtalálták Fehérváron, akkor ő volt az egyetlen királyunk, akit a legnagyobb valószínűséggel azonosítottak. Megtántoríthatatlan bizonyítékok sora állt amellett, hogy tényleg őt találták meg. Béla koporsójában találtak egy koronát is, s eme koronát viseli a fején a papírábra ! Hozzáteszem, hogy ez másoknak is szemet szúrt. Szóval Esztergom helye és a másik oldalon a 'Béla-koronás' uralkodó képe mellett nem III. Béla neve, hanem István király felirat olvasható ! [Érdekességként jegyzem meg, hogy az esztergomi székesegyház-tól nem messze az Esztergomi Vármúzeumban kiállított ismertetők közt egy latin nyelvű szövegrészlet illetve annak magyar fordítása olvasható, mely tulajdonképpen ilyenformán azt állítja, hogy az esz-tergomi egyházat Géza alapította (!):".. DICTAM ECCLESIAM esse fundatum ante tempora beati regis Stephani scilicet per dominum GEYSAM regem patem ejusdum QUI CONSTRUXIT ECIAM CASTRUM STRIGONIENSE"== "A NEVEZETT EGYHÁZAT a boldog István király ideje előtt annak apja, Géza (király) alapította, aki AZ ESZTERGOMI VÁRAT IS ÉPÍTETTE."] Mindent mindenkivel elhitetni nem lehet. Ne fűzzük tehát háromszáz év örömteli eseményét egyetlen személyhez. A túlzott felmagasztalás, bálványokat szül. S miért hirdetik ezt a mai keresztények, holott a bibliájukban a bálványképek ellen vannak ? Megjegyzendőnek tartom Badiny Jós Ferenc sumerológus profesz-szor munkájának néhány eredményét röviden, ki maga a 'Deimel-iskola' tanítványa volt. Anton Deimel volt René Labat mellett az egyik olyan személy, aki a sumér-akkád képjeleket-ékjeleket rendszerezte és összefoglalta. Badiny az oroszlános szentély sumér vonatkozásait a XXVII. Nemzetközi orientalista kongresszuson 1967-ben bebi-zonyította. Az oroszlánok azt mutatják : ez az uralkodási hatalom központja. De az oldalbejáratokon megtalálható nyolcágú Isztár-csil-

132

lag is ide köthető, mely az élet vizének forrását jelképezi. A Káld-Pártus történelem egyik legjobb tudója az eredeti oszlopfőkön felis-merte a Hun dinasztiából származó Nagy Arszák szoborképét, aki a Pártus Birodalomnak volt a megalapítója. Az ember hajlandó lebecsülni a dolgokat és nem megérteni a lényeget. Néhány ezer éve előkerült cserépkorsót például háromszögesedő vonulat díszít. Nem csak az egyiket is, hanem a másikat is. Az ember hajlandó azt hinni, hogy csak idáig terjedt a tudásuk, ábrá-zolásvilágukban többet megmutatni nem tudtak volna. Pedig, miért ne tudtak volna ? Ugyanolyan emberek voltak, mint mi, ugyanolyan agytérfogattal. Az ottani pásztor ugyanúgy lehetne a mi világunkban akadémikus, s az itteni akadémikus az ottani világban egy világot megértő, bölcselkedő pásztortól többre nem vinné. S gyakorlatilag a régi eleink tudása alapozta meg s építette fel a mi könnyebb meg-élhetésünket. Aki le akarja becsülni a régi világok emberét, annak hamar rá kell jönnie, hogy az a régi világ embere talán több volt, mint ő maga. A modern ember magára hagyatva éltét aligha tudja fenntartani, a mai világban másokra van utalva. Hiába tudná, hogy melyik a föld legbővizűbb folyója, ha iható vizet nem tudna magának találni. A régi világ embere összhangban élt a természettel. Tudta, hogy ez életének forrása, mely tiszteletet érdemel. A ma embere ezen tiszteletet nem adja meg, mert azt hiszi, hogy ez pogány hitbuzgóság volna, így mindent kizsákmányolva elpusztít. S mikor már nagy a baj, a nagyvárosok betonrengetegében kérlelve az égre néz, de nem láthat ott semmit, számára megszűnt az Isten, mivel a fényszennyezés által nem láthatja a csillagokat. Üres világot teremtett magának, mely nem oly rég még teli volt. Vidékre vetődve eltölti a csillagos egünk csodája, s valamit megért, mit rég elvesztett. Érti már azt is, hogy a régiek világában az ÉG szava, miért jelentett egyet az ISTENnel. Régen az egyszerű ember az ég s föld jeleiből tudta, hogy mit hozhat a holnap. Olyan tunya nem lehetett, mert az életének vége lett volna. A földből a saját keze által házat formált magának. A föld ugyanazon porát kiégetve pedig edényt alkotott. S hogy miért formálta rá mindig ugyanazokat a díszítéseket ? Mert valamiért az jelentette számára

133

a 'világot', a lényegi mondanivalója forrása volt. Ezekből a korai képjelekből alakult az írás. Sok tudós talán nem foglakozik ezekkel a semmibe vett jelekkel, vagy azt mondja, milyen jó volna, ha értenénk milyen szót jelent ez. De ha a mai írással rá volna írva az akkori képjel mai olvasata, akkor sem tudnánk talán többet. Mert ez többet jelentett, mint egy egyszerű szó. Lekezelően, lealacsonyítva kezeljük ezeket az ősi embereket, pedig bennük is volt valami, ugyanúgy, mint bennünk. Ha más megközelítéssel közeledünk feléjük, nem eltaszítóan, hanem megértően, befogadóan, akkor arra eszmélhetünk, hogy egyre közelebb kerülünk hozzájuk, megértjük gondolataikat, sorsukat, bánatukat, s az eleddig ismeretlen jel megadja jelentését. Ráeszmélünk, hogy mennyi mindent is jelent, újfajta kapcsola-tok tárulkoznak elő, megértjük, múltjukat, jövőjüket, történetüket. Mindent befogadva azonosulni tudunk a mindenséggel. Az ember nem önmagában való, hanem azért teremtetett, hogy azonosulni tud-jon a mindenséggel, a mindent átható Istennel. Jelen írás tulajdonképpen nem egy sorfolytonos alkotásként született, hanem megvolt egy elvi váz, amit később próbáltam kitölteni, hol ide, hol oda írva. Egy bizonyos pontra azonban minduntalan kénytelen voltam visszatérni, s a téma kényessége miatt háromszor vagy négyszer is átírtam. S mi lehet ez más, mint ami a fordulópontot hozta népünk történetében, nevezetesen István királyunk idején történtek. Leírtam tömören a meglátásomat és a történteket, de tulajdonkép-pen kevés közvetlen bizonyíték nélkül. S nem is akartam igazán bizonyítani, hiszen a többi leírás mind azt mutatta, valahol valamikor valami nagyon elveszett, s mint amúgy is nyilvánvaló volt mindenki számára: akkor egy régi világunk veszett oda. Rengeteg könyvet olvastam el a jelen írás megszületése alatti év alatt. S egyike volt ezeknek, régi emlékünk : a Kálti Márk féle Képes Krónika. S néztem is egyet, hiszen a sorok közt pont ugyanazt írta le, mint amiket én is megfogalmaztam egy történeti váz során. Ilyen nem lehet, hiszen én ennek ismerete nélkül fogalmaztam meg gondolatai-mat s ugyanazokat a tényeket találtam benne is ?! Meg is született így hát a bővebb történeti váz Kálti Márk segedelmével István korára

134

vonatkozóan. Gondolataim közt az esztergomi falfestés is meghúzódik. S egyben örültem, hogy a Képes Krónika is támogatást nyújt. De egyben nem csak az írás, hanem a benne lakozó képek is rengeteg információt hordoztak. Így az utóbbi időben rengeteget volt a kezemben a mű, illetve annak modern másolata. Eleddig a mű bizonyos részeire kon-centráltam, majd ahogy újra lapoztam megakadt a szemem a második oldalon (a számozást későbbi korban nyerte el) egy olyan képen, amit jól ismertem, de eleddig nem érthettem csak most : a mű szerzője önmagát ábrázolja, a háttérben viszont ott az eszergomi királyi kápol-na második kifestésének díszítő sorai ! Ez a miniatúra tulajdonképpen egyben 'A' legismertebb az összes kódexbéli ábrázolások közül a magyarok számára. Így visszaem-lékezve az általános iskola 2. vagy 4. osztályos olvasókönyvén is rajta volt. S már akkor is az egészoldalassá kinagyított képet szemléltem. Pontosabban az alkotó mögött meghúzódó érdekes díszítésre lettem figyelmes. Ez az egyedi és érdekes 'forma' miért van rajta ábrázolva? A Képes Krónika valahogy később is vonzott. Eme értéket egyszer megláttam egy könyvesboltban üvegek mögé kulcsra bezárva, illetve nem ez volt, hanem az eredetinek a hasonmás kiadása. 1991-ben a Helikon Kiadó az Országos Széchenyi Könyvtárban Clmae 404. jelzeten őrzött Képes Krónikának (Chronica Picta) hasonmását a Kner Nyomda segedelmével több példányban kiadta. Eme kiadás, mint oly sok más valódi érték már messziről mindig a szememben volt. Természetesen iskolás lévén annyi pénzem nem volt, hogy meg-vegyem, de gyakran tértem vissza, hogy az üvegvitrint megcsodál-jam. Az értéket úgy látszik mások nem vették észre, mivel az eredeti 2580 Ft-os árat egy újabb (1781-es, majd az ÁFA bevezetésével) 1852 Ft-os címke takar, csak hogy valaki már egyszer elvigye. Hát én lettem az a 'valaki'. [1991-e és azt követő árak.] És ennek a valakinek ez igen sokba került. Mégpedig az életébe. Mások, lehet hogy ezeket a dolgokat hülyeségnek tartják. De EZ nekem maga az ÉLET. Értékes életet láttam sok mindenben. S eme elanyagiasult világunkban eme ÉLETért életet kell adni. Méghozzá

13�

hogyan ? Úgy éreztem meg kell vennem eme krónikát mindenképpen. Hozzáteszem, hogy akkor egy átlagos színes képek nélküli könyv 120 Ft volt. [2008-ban ez úgy 3900,-] Így el lehet képzelni, hogy egy pénznélküli iskolásnak akkor eme krónika megszerzése mekkora áldozatába kerülhetett. Más irányú anyagi lehetőségeimet mindig is korlátozták eme könyves kiadások, hiszen az idők folyamán rengeteg könyvet vásároltam, de már csak ezek tartották bennem a lelket. Önmagamnak a nagyvilágban helyet nem találtam. Miért érdekel engem a világ sorsa, jobb élése? - lapult gondolataim közt egy kérdés. Élt bennem valami belül, amit nem árulhattam el. Mindenképpen jobb és boldogabb életem lett volna, ha másképp gondolkodok és cselekszek, de úgy éreztem, ez csak úgy valósulhat meg, ha a bennem lakozó lényeget teljesen feláldozom. Tehát mindig a nehezebb utat kellett választanom. De úgy láttam, hogy ennek van értelme, mert így maradhat meg csak az, ami vagyok. Hiába a látszólagos boldogság, ha már legbelül nem én vagyok az. S csak ez az egy a lényeg, a többi nem számít, mert az pillanatnyi látszat. Életünk egy soha meg nem szűnő vég nélküli folyam, belőle egy darab életet igazán a többieknek is szánhatunk. Igazán nagyjaink csak azok voltak, akik saját életük helyébe mások jobb jövőbeli életét helyezték. Életemet erre tettem.. nincs mit veszítenem. S egyszer majd nekem nyújt jót a múltba vetett ebbéli gondolkodás. Legyen minden aszerint, ahogy lennie kell. Lelkünk ellen, sorsunk ellen nem cselekedhetünk. Mi volt hát Kálti Márk sorsa ? Latinul nem tudtam, ezért műve a szekrényem mélyén lapult sok könyvvel egyetemben. A számítógépes kiadás során nemrégiben az egész mű magyarul is megvolt. S mint mondottam, Kálti Márk sokmindent hasonlóan látott, mint én. S a 'háta mögött' saját maga ábrázolt egyedi képi világ egyedi díszítőeleme egyedül csak az esztergomi kápolnában lelhető fel. Azt akarta hát közölni, hogy mély köze van 'Esztergomhoz'. Mint nekem is. S az önmagamban elinduló gondolatok ott teljesedhettek ki. Művének első bekezdésében azt írja : "mindenképpen megcáfoltam, ami hamisság". Majd eme gondolatot a 37. fejezetben a következőképpen folytatta: "Röviden és sommásan mi csak azt akarjuk inkább megírni, amit

136

más írók mellőztek". Sorsunk, célunk ugyanaz, amit az esztergomi ábrázolás megerősít. Kálti Márkot tehát teljes mértékben elődömnek tekintem. Mit tudott tehát az elődöm ? Tudta-e a magyarok származását, szenvedéssel teli sorsát ? A hunokat az első honfoglalónak tekinti, kik Etele halála után visszatértek az övéikhez a többi magyarhoz: "a hagyomány szerint tizenötezer hunnal [Etele fia] .. visszatért Szittyaországba [Szkítiába] ősei székébe, hogy ott maradjon". (Kálti Márk - Képes Krónika 12. fejezet) A hunok egy másik része vi-szont: "bementek hát Erdőelvébe [Erdélybe], s nem hívták magukat magyaroknak, hanem más névvel székelynek .. A székelyek tehát a hunok maradékai, akik a többi magyarok visszatéréséig az említett mezőn tartózkodtak." (Kálti Márk - Képes Krónika 12. fejezet) Tudta e hát, hogy eme Szkítia mit rejt ? Olvassuk el a rávonatkozó ismereteket a 4. fejezetben ! Vagy egy egész oldalon át ezt taglalja, de olyan zavaros dolgokat ír, amelyből a történészek sem tudtak semmi pontosat kihámozni az egy oldal ellenére, csupán annyit, hogy tőlünk messze és egy szó által talán északabbra volt. De ennek a leírásnak rögtön ellentmond két szóval, mikor azt írja ugyanitt, hogy Szkítia "Perzsaországgal határos". (Kálti Márk - Képes Krónika 4. fejezet) Perzsaország egészen máshol van, amire (a szomszédságra) megerősítést is kapunk az előző fejezetben. A bibliai tanítás szerint mindannyian a vízözönt túlélt Noé leszárma-zottai vagyunk. Ekképpen e műben is meg kell jelenni eme gondolat-nak. Noé fiai : Sém, Kám és Jáfet. A magyarokat a krónika először Jáfet leszármazottainak tartja. Azonban továbbolvasva ezt találjuk: "..Kám fiai : Kus .. Kus nemzette továbbá Nimródot .. [akinek] Országa kez-detben Babilon volt, maradékainak földje az óceán tengeréig terjed. Nyilvánvaló ebből mindenkinek, hogy Hunor és Magor, a magyarok ősei Nimród fiai voltak, aki Kus fia, aki Kám fia .." (Kálti Márk - Képes Krónika 3. fejezet) Meglepő kijelentés, amely folytatódik is, de először elemezzük az eddigieket. A Babilon név egy területet jelöl, mely terület a krónikaíró szavaival élve : "Nyilvánvaló ebből mindenkinek", hogy "Perzsa-országgal határos", ahogy a valóságban

13�

is az. A két fejezet látszólagos félrbeszélései közös pontra mutatnak. S mindez az énáltalam közölt gondolatnak is megfelel. Most már csak a későbbi terület elnevezést, azaz Szkítiát kell tisztázni: "Szkítia ugyan egy nevezet, ámde fejedelemség dolgában, három országra oszlik.." (Kálti Márk - Képes Krónika 4. fejezet) Szkíták tehát nem voltak, mivel az egy terület elnevezése volt, amin több nép is élt. Az ókori görög történetírók ugyanúgy, mint a ma történelemtudósai a szkítákat Mezopotámiával határos területre teszik, majd a velük kultúr-rokon népeket is szkítáknak nevezik ("maradékainak földje az óceán tengeréig terjed"). Mint láthatjuk, mások ezt a területet, azaz Szkítiát megpróbálták kizárólag az oroszországi sztyeppék világába helyezni, hogy miért, arra hamarosan fény derül. A Nimródi 'Babilon' sort továbbolvasva : "..mert akkor a magyarok nem Jáfet nemzetségből származnának, miképpen pedig Szent Jeromos mondja. "(Kálti Márk - képes Krónika 3. fejezet) Ez lát-szólag tagadni próbálja az előtte leírtakat, és úgy kéne értelmezni, mintha ott a 'Nimródi gondolatban' is egy 'nem' szócska volna, de nincs ! Ekképpen eleget tesz annak is amit leírhat, és amit le kell írnia, és értelmet nyernek a bevezetőben olvasott szavai "mindenkép-pen megcáfoltam, ami hamisság" ! És miért kell mégis a hamisságot hirdetni ? Az egészből azt kell hirdetnie (mert ezt mondja a vallási vezetőség), hogy 'Jáfettől' származunk. Igen, mert ha nyilvánvalóvá válna, hogy nem így volt és kapcsolatba hozhatnának bennünket pl. a 'Kus' és a 'Nimród' szavakkal, akkor a hamisságot keltők nagy bajba kerülnének. Ez a két szó ugyanis a 'sumér kultúrára' mutat, mind vallási, mind kulturális szempontból. Nem lehetünk 'többek', mint ők, s ekképpen el kell nyomniuk bennünket ! Ez határozott meg mindent. Szkítiát ezért helyezték fel északabbra. És az idegenek az őshazánkat, ezen az északi területen próbálták meg keresni. Ott talál-tak később egy elhagyatottabb életmódot élő népcsoportot, s nagyon örültek annak is, hogy véletlen nyelvi rokonságban vannak velünk. Aki utánanéz a témának, az tapasztalhatja, hogy nem a tudósaink találták ezt meg, hanem a vallás emberei keresték ezt nekünk szövet-ségben a politikai elnyomatókkal. Idegenhonból egy őshazát kaptunk.

138

És nagyon örültek neki ezek az emberek, hiszen nem kell 'félniük tőlünk', hanem ezek alapján lenézhettek minket, mint egy elmaradott nép továbbélőire. Ezekhez én azt teszem hozzá, az Uráli őshaza valamelyest igaz volt. Azonban sokmindenben mégis tévednek. Akkor sem voltunk elmaradottak. Az esztergomi oroszlán kapcsán ugyanis megismertem egy olyan 'jelet', amely a népünk gondolkodására a legmesszebbre menőkig visszahatott, arra a legnagyobb befolyást gyakorolt. S ez megtalálható jelenlegi hazánkban ugyanúgy, mint a Van-tó melletti országunkban, s előtte a két folyam közt is, de még a Déli-Urál mel-lett is fellelhető, sőt még ettől korábbi időből is. Vissza az időben tehát legalább 7000 éve már létezett ez a 'gondolat', amely a nép viszontagságos útja ellenére mindenhol fennmaradt. Mekkora tudás kell egy népnek, hogy egy 7000 éves gondolatiság fennmaradhas-son változás nélkül, és 1000 év után is e jelet átadni tudják nekem ? Biztosra veszem, hogy Kálti Márk is felismerte a jelet. Kinek hiányzik hát, hogy a tanítani akarótól többet tudjon a tanuló ? Senkinek. Így hát a tanuló aláásása megtörtént. S mindez azért, hogy nehogy kiderüljön, hogy a nevezett tanuló a tulajdonképpeni tanár. A meséket ma már mindenki elhiszi, csak egy baj van velük : nincs bennük logika. A megoldás mindig folyamatosan tárulkozik elém. Kálti Márktól egy sor elmémbe villant : Nimrúd .. kinek országa kezdetben Babilon volt. Hát persze ! Hogy nem is vettem észre, hogy ez a pár szó meny-nyi mindent is mond. Kálti Márktól is tudjuk, hogy előző országunkat (ahonnan közvetlen vonultunk ide) arra a területre rakja, amit a görögök Szkítiának neveznek. De a Szkítia előtti országunkat is leírja! "Kinek országa kezdetben", tehát "Szkitia" (ami az én értelmezésem-ben Észak-Mezopotámia illetve a vele határos rész) előtti országra utal. A Babilon egy általános kifejezés a folyóközre, s ha a tudásunk széles alapon nyugszik, még azt is megtudhatjuk, hogy itt valójában mit rejt. Nem a babiloniakat. A babiloniak a Nimrúddal kapcsolatos történeteket átvették, és Nimrúdot átnevezték-átformálták, s az ere-deti 'szót' megpróbálták bemocskolni azért, hogy nehogy kiderüljön,

13�

hogy átvételről van szó. Csak egyetlen nép tekintette NIMRUD-ot 'ősapjának', amelyet mások suméroknak neveztek. Kálti Márk tehát pontosan ugyanazt a két országot tudja időben visszafelé felmutatni, amelyet ezen írással én is megteszek. (A Babilon egy semleges kifejezés egy területre, mert a valláskutatók számára csak mintegy hozzávetőlegesen száz éve lett világos az, hogy a Bibliai Sineár földje azonos a régészeti leletek által megismert történelmi Sumer földdel.) Kálti Márktól még van egy érdekes idézetem a 3. fejezetből : ".. az Ister folyamnál, melynek német neve Duna.." Érdekes, mert mi a folyóra eme 'német' nevet használjuk (Duna), de ha volt 'magyar' neve is (Iszter), akkor miért nem azt használjuk ? Mert, ha a Duna helyett Isztert mondanánk és rájönnénk az Esztergom valódi jelentésére, akkor eme egy szó is sokat elárulna a valódi múltunkról ! Prof. Badinyitól ismerem az Esztergom jelentését, mégpedig a sumérból olvasva ! Az 'Esztergom' szókapcsolat eredetileg ISTER-GAM. A GAM a sumérban hajlatot, görbületet, kanyarulatot jelent, de ne higgye senki, hogy ez csak sumér, mert a magyarban is fennmaradt a GAM a 'gamó' szavunkban, ami egy 'görbületet' tartalmazó 'hajlított' tárgyat jelent. Az Iszter-Gam tehát az Iszter folyó útjának megtörését, kanyarulatát jelzi. Ha a szavakat egy kicsit kicseréljük, akkor tula-jdonképpen Duna-kanyart kapunk. S ez nem egy elméleti, hanem nagyon is létező fogalom ! Esztergomtól kezdve ugyanis a folyó útja olymértékben megtör, hogy azt még egy kicsire rajzolt világtérképen is látni lehet. A Duna (Ister) kanyarulata akkora, hogy míg előtte kelet felé folyt, e helytől kezdve elkanyarodik, s dél felé veszi az útját ! Az Esztergom-má alakult Iszter-Gam teljesen leírja, ami itten történik. De ha az Iszter helyett Dunát használunk, akkor senki nem jön rá erre a kapcsolatra (azaz rejtve marad) ! Bárki is találta is ki e nevet a sumér nyelvre utaló kapcsolata miatt, (ugyanúgy ahogy e helyet is) az sokat gondoló volt. Mert tulajdonképpen az ISTER-GAM azt jelenti, hogy az 'élet vizének áradása megtörik', s pontosan ez történt Esztergomban az-által, hogy kénytelenek voltak a Tudás őrzői értékeiket másképpen továb-börökíteni. Számomra az ISTER szó magyarból vett szóelemzése

140

azt mutatja : 'mindenséget átölelő'. A sumérban az ISTER (a semiták előtti korban a neve INANA) szó anyaistennőt jelképez, s mélyebb jelentésében az EGY ISTEN-ben jelen lévő isteni, női teremtő erő megszemélyesítője, kisugárzója s a bennünk lakozó lélek ('Én lelkem' a sumérban ÉN-LIL) táplálója - ugyanúgy, mint ahogy az anya (ANA) táplálja, s egyben körbeöleli gyermekét. Eme bizonyítékok csak rejtve maradhattak fenn, ha valami nyil-vánosságra került, akkor azt üldözte szinte minden idegen. Kálti Márk is, mint láttuk, beszélhetett is, meg nem is. Hiába élt Nagy Lajos humanista szellemet hirdető udvarában, az igazság túl nagy volt ahhoz, hogy bárki is megeméssze. Rejteni kell tehát a tudást és átörökíteni annak, aki valamikoron majd megérti azt. Így kerülhetett az esztergomi oroszlánokra egy újabb vakolatréteg. Az új festés jel-lege jelezte, érték lapul a felszín alatt. S hogy ki volt ez az ember, s mely csoporthoz tartozott, s mit akart, s mit tett, mind-mind ott árulkodik a legismertebb miniatúránkon. Azt mondják szabad világban élünk. Nem hiszem. Mert addig nincs szabadság míg a valódi értékek a lepel alól elő nem kerülhetnek : megmutatva igazi mivoltukat. Azért bízom mindenkiben, mert rajtunk mindannyionkon múlik, hogy mit hoz a jövő. Gondoljunk az esztergomi életfára és az életfa valódi jelentésére: négy nyíl (élet) egy pontra mutat. Láthattuk egy nép régi életét, útját. Láthattuk egy gondolatiságban mindent átható, rég elfeledett hitet, mely életet próbál lehelni minden létezőbe. Láthatták a magam életének útját, mellyel fényt próbálok gyújtani a lelkekben. Eme három dolog, az élete során egy pontra mutat, már csak egy nyíl hiányzik. Ha az olvasó megérti az itt leírtak valódiságát, megvalósul-hat a régiek álma, s életével bekapcsolódva negyedikként a négy nyíl egy pontra mutat : az életfa életre kel és növekedésnek indul. S nem is lehet mindenkinek más vágya, mint megtalálni a régelvesz-tett boldogságát. Becsüljük meg értékeinket. Becsüljük meg egymást. Gondoljunk a holnap gyermekére. Gondolkozzunk el mindenen ...

141

Sosem volt célom, hogy a magyar népnek egy szebb múltat álmod-jak. Csupán az általam látott értékek mások által való semmibevétele rendített meg. A gaztengerben mégis igazat találtam. S célom most se megmondani, hogy mi több, s mi kevesebb. A tények azonban min-denkinek mesélnek. S mindenki a maga tudásának a kovácsa. Minden népnek lehetett múltja és önbecsülése, csak a magyarnak nem. Idegenek sokszor megpróbálták sárba tiporni e népet. De ezek ellenére a magyarság a magától telhető legtöbbet adta a világnak. Ez volt a sorsunk, ez volt a múltunk. S a dolgok helyrekerülése után sem lehet más a sorsunk, mint előtte volt : tudásunkkal gazdagítani a népeket. (A sumérokat régen úgy hívták : a tudás népe.) Leo (oroszlán) bizánci császár írja egyik művében, hogy a magyar nép fiainak a kincsszerzéshez nincs hajlama, inkább a műveltségben akarja túlszárnyalni a szomszédos népeket. S az igazi kincs a tudásban van, melyből mindenki gazdagodhat. Egy olyan világban élünk, amikor a nép fiainak kell a tudásuk által megmutatni a vezetőknek az utat, régen a tisztségükre érdemes fejedelmek mutatták meg az embereknek az utat. Az utat mára benőtte a gaz, s feladatunk nem lehet más, mint kigyomlálni azt, hogy láthatóvá váljon az út is és a cél is. Sajnálom, hogy nem tudtam oly tisztán leírni a dolgokat, ahogyan megjelenve bennem élnek. Megtörve és megfáradva kell e sorokat írnom, sokszor akkor nincs időm a betűvetésre, amikor a mélyrőlható gondolatok áthatnak. De tudom hogy sokat fáradozva is meg kell tennem, amit csinálok. Valójában világossá vált előttem, hogy egész életemet erre tettem. Minden amit csináltam, azért volt hogy az igaz szó majdan felszínre kerüljön. Sokan nem értették meg érző volto-mat. És talán olyan apró dolgokat sem, hogy az iskolai tízórai helyett miért vettem könyveket. A testi táplálék helyett sokkal fontosabb a lelki-szellemi táplálék. És az egész világ éhezik. És valójában nem tudja, hogy mi szükséges neki. Én tudok egyet s mást, mert nem csak ebben a pillanatban létezem. Csak átadni a tudást, az anyagi világ vergődésein, az nehéz. Bármerre nézek is, mindenhol azt a MÁST látom, amelynek egy

142

apró töredékét itten közöltem. Ezért szükségesnek tartom ismereteim megosztását, bár tudom, hogy az élet evvel nagy feladatot ró rám. A dolgok alapvetően megváltoznak, a világ minden táján a rég elfele-dett igaz szó felszínre kerül, hogy kiérdemelje azt a jutalmát, amiért egyesek oly rég óta áldozatosan tevékenykednek. Az ember természetesen az ismeretlentől fél, ezért inkább továbbra is abban a rossz világban gondolkodik, mely szenvedésének kínjait adja. Fél a változástól, pedig az állandó változás viszi előre a világot. A változás nyomán új dolgok születnek, mások pedig megszűnnek. S épp ez utóbbi tölti el a legnagyobb keserűséggel : Mert tudni véli, hogy létének egyszer vége szakad. De mekkorát tévednek..

143

Őseink emlékére_________________

Életemet erre tettem Boldogságom elvesztettem Mégsem bánom élet gondját Megtaláltam világ dolgát

(Pelzo)

Halálunk nem olyan megsemmisülésünk, csak átmenés olyan egyik létezésünkből olyan másikba.

(Nagy Sándor Kászon)

14�

Születünk s meghalunk. Őseink elhunyt porhüvelyére halmokat emelünk. S akár egy elhullott kutya helyét is egy apró bottal megjelöljük. Vissza-visszatérünk e helyekre, hogy elménk rájuk emlékezzen. Néha oldozva azt a köteléket, amely őket e földi valósághoz ragasztja. Néha pedig mi leszünk az elképzelt világ rabjai. Mélységesen megrendít minket az elhunytak megszűnése, s még job-ban megrendít minket az a tudat, hogy egyszer nekünk is távoznunk kell. S ha már egyszer minket is utolér a sors, mi értelme van az áldoza-tos küzdelemnek ? Inkább a könnyebb utat választjuk : amíg élek, addig éljek, más nem számít. Az én kerül előtérbe, mondván amíg lehet, addig élvezze az életet. Megjelenik a hazugság, a színlelt jóság, mások becsapása, kihasználása. A világunkban jelenlévő rossz tulajdonképpen a mi érdemünk. S ha már amúgy is rossz, miért ne szakítson ki az 'én' önmagának mégtöbbet ? Inkább pusztuljon minden, egy csöppnyi jóért ? Sajnos ekképpen gondolkodunk. [Értsd, gondokodnak mások.] S aki egy kicsit is gondol másra, azt gyakran megvetik. Pedig ha mindenki nem csak önmagára gondolna, megszűnne az oda-vissza járó állandó pofonok volta az élettől, s megvalósulhatna a földi paradicsom. S mindezt az a hitetlen elképzelés táplálja, hogy létünknek vége szakad. Ekképpen üres az életünk, mert egy olyan dolog után futunk, amit soha el nem érhetünk, a valódi értékeket pedig a lábunk alatt tapossuk ekkor össze. De hogy szűnhetne meg valami, ami állandóan létezik ! A dolgok tulajdonképpen nem szűnnek meg, csak átalakulnak. S a szüntelen változás viszi előre a világot. Gondoljunk csak bele, a változás szük-séges. Ha nem menne végbe soha a legkisebb változás sem, akkor mindig ugyanolyan volna mind előtte volt, ekképpen nem létezne semmi. Namármost tudjuk, hogy létezünk. Az idő legkisebb egysége

14�

tulajdonképpen a változás legkisebb jele. Ekképpen minden viszony-lagos, még az idő is (nincs amolyan külső óra), s minden egymáshoz viszonyított arányokban létezik. De térjünk vissza a dolgok továb-béléséhez. Már mondottam, gyermekkoromban mélységesen megrendített a valódi értékek pusztulása. Állandóan azon gondolkodtam : vajon a jó fenn e tud maradni a rosszal folytatott küzdelmében ? Természetesen igen. Mert a 'rossz' amolyan élősködő, amely a 'jó' nyakán él. Önmaga tehát elpusztulna, mert önmagán nem tudna élősködni, ekképpen a jó mindenkoron fenn kell hogy maradjon. A rossz tulajdonképpen a jó hiánya. Ekképpen a rossz teljességgel megszüntethető a jóból. És mi van, ha jónak tartott dolog a szemünk láttára veszít valóságából? Tiszta szívvel gondolkozva akkor azon voltam, hogy fenn kell hogy maradjon a jó ! De hogyan ? Nézzünk szét a világban, mert minden ugyanabból a valóságtartalomról mesél ! Az egyszerűség kedvéért figyelmünket fordítsuk egy virágra, amely oly sok gyönyörűséget okoz nekünk. Egyszer elhervad, s létének lát-szólagosan vége szakad. De hoz új magokat, hogy a következő évben újból megörvendeztessen minket. Emlékezetünkben is mindig ott van, ha reá gondolunk. De tegyük fel, hogy megjelenik a rossz, mely ártani próbál nekünk : kitépi majd meggyújtja azt. Látszólag teljesen megsemmisítette, de a virág fizikai alkotóelemei továbbra is léteznek, ekképpen füstté és hamuvá válik, egy másik növény a semmiből nem fejlődhet, ekképpen annak hamuját a talajból magába szívja, füstjét pedig magába lélegzi, hogy immár az ő alkotóelemeiként éljen tovább. A növény érez, tekintetét a nap felé fordítja, s belsejében ugyanúgy érzékeny a külvilág dolgaira mind mi. S nemcsak teste porlad szét, s alakul újjá, hanem belső lénye is tovább él hogy egy új formában gazdagítja világunkat. Íme tehát négy példát is felsoroltam arra, hogy egy egyszerű virág miképpen hordozza örökkévaló létét. Ne féljünk tehát attól, hogy létünknek vége szakad, mert átalakult formákban lényünk mindig a világot gazdagítja. Az örök körforgás-ban minden létező részt vesz, és egymásra befolyásoló hatásokat gyakorol. Ha valakinek valamikor valamit ártunk, tulajdonképpen

148

magunknak teszünk keresztbe. Közvetlen vagy közvetett formában cselekedetünk mindig visszahat ránk. Ekképpen a rossz szembesül saját hibáinak következményével. S ez a mozgatórugó nem csak az egyén, hanem a világ minden szintjén érvényesül. Példaként ekképpen nézzük a népek történetét a dolgok visszahatása szempontjából. 1917. október 30.-án (illetve november 7.-én) győzött a kommunista forradalom Oroszországban. Ismeretes, hogy Lenin ezen időszak előtt nyugaton járt. Az azonban dokumentumok alapján csak nemrégiben vált ismertté, hogy Lenint a németek pénzügyileg támogatták. Azt gondolták ugyan a németek, hogyha evvel az anyagi támogatással egy kis felfordulást keltenek az oroszok közt, akkor a saját hatalmi elképzeléseik véghezvitelekor pillanatnyilag evvel a térséggel nem kell foglalkozniuk. Azt azonban nem gondolták, hogy a felfordulást keltő emberek hatalomra is juthatnak. Evvel egy olyan utópisztikus elképzelés vált valósággá, amely nem igazán érlelte ki magát, hamis elképzelésekre alapozott. A kommunizmus az egész világot átalakította, sokaknak szenvedést okozva. Az anyagi hatalmi vágy reményében tehát a németek hibát okoztak, s ezen cselekede-tük vissza is hatott rájuk, mert nézzük a további történteket. A II. világháború végén a háborút kiváltó németeket nyugati és keleti oldalról kebelezték be. Az oroszok magukénak akarták az általuk 'felszabadított' területeket. És ezek után negyven évre Németországot pont az a hamis elképzelés osztotta ketté (NSZK-ra és NDK-ra), amelyet anyagilag korábban ő pénzelt. Saját bűnükért ekképpen saját maguknak kiosztott büntetés is járt. Tehát ekképpen a világban mindenért nem egy felső hatalmasság szolgáltat kényekedvére igazságosságot (mint Isten), hanem maga a mindenség összekapcsolódó világa (IS+TE+éN azaz tulajdonképpen Isten) adja meg mindenre önmagának a visszaható választ. Hibákat természetesen mindenkor teszünk illetve tettünk. De ha rájövünk erre, akkor azon vagyunk, hogy gondolkodásunkat, csele-kedetünket megváltoztassuk a csorbák kiküszöbölése érdekében. A megváltozott körülmények folytán a korábbi folyamatos bűnünket magunk szüntetjük meg. S egy korábbi bűnért a végtelenségig ön-

14�

magunknak nem tehetünk szemrehányást. A saját és mások hibáiért, bűneiért így érthetjük, hogy miért kell megbocsátanunk a jövőben. A jót hordozva magunkban így azért kell cselekednünk, hogy mások hibáit feloldjuk, tudatukat a fény valóságának felismerése felé fordítjuk. És világossá válik Jézus tanítása is : "Ha megdobnak kővel, dobd vissza kenyérrel." Az általunk keltett folyamatokért, a világ dolgaiért mindannyian felelőséggel tartozunk. Az adott pillanat nem csak akkor van, hanem mindenkoron. A mindent kizsákmányoló gondolkodás a földet folyamatosan szinte lakhatatlanná tette, teszi. A jövőben, felismerve saját sorsunk irányításának lehetőségét, azon kell tevékenykednünk, hogy ezen kék bolygó csodálatos világát visszaállítsuk. A Föld így felismerésünk csodáját a világba sugározza, feloldva azt az űrt, amelyet korábban keltettünk itt. A világ törvényei ily egyszerűen megmagyarázhatók. Érteni a világot nem is olyan nehéz. Talán egy dolgot felejtettünk el, mégpedig gon-dolkozni, ami a dolgok felidézését és evvel azok megoldását adja. Értelmes lényként tehát használjuk ki a bennünk rejlő lehetőségeket! Ez így van, így volt. De hogy az örökkévalóság világának valamikori hitére és máig létező bizonyítékára egy kopjafás temetőben bukkan-hatok rá, engem is megdöbbentett. Amikor képeken először láttam a telkibányai kopjafákat, megfogott a valóság. Másodszor már tudatosan kerestem e korábbi képeket. S mikor megláttam őket, az mondtam : 'Ilyen nincs' ! Ekkor már értet-tem a fejfák tetején minduntalan meghúzódó ábrázolások lényegét : múltunk nem olyan megsemmisülésünket, hanem az igaz Isteni világ valóságába vetett örök életünket hirdette ! Nem akkor, s nem most, hanem egy olyan világból született e lényegiség, amely az utódjainak a kopjafaformát átadta ! Őseink értették a világot melyben éltek. Hamarosan magam is ellátogattam a múltunkat a jelenünkben hordó világ e páratlan helyére. Telkibánya a Nagy-Kerek-hegy és a Gyepű-hegy közötti medencében fekszik. A táj ott a múltbéli szépségét megőrizte a mának. E helyen régen nemesfémbányászattal foglalkoz-

1�0

tak, de jelentős volt a környék fáinak kitermelése is. A 'hét településből' mára már csak összeolvadva egy létezik : 'Arany' Telkibánya. A régi 'Arany' jelző már eltűnt, de van egy sokkal csodálatosabb és fénylőbb aranya a helynek : a református temető máig 'élő' kopjafái. A kopjafák ezer évünket megelőző réges-régi világunkból szár-maznak. Ezek amolyan faragott fejfák az elhunytak emlékére és lelkük gyógyulására. Itt nem találunk a keresztény világ adta keresz-teket. A tisztelet itt a 'kereszttől' talán sokkalta nagyobb. Nem csak az Istennek állított emlék, hanem a benne lakozó valóságának, mint embereknek a nyughelyei ezek a fák. Minden sír a mai napig a telkibányai református temetőben ekképpen van jelölve. A régi most már néhol keveredik az újjal, megjelentek a faragott sírkövek, de akkor is : a sírkő elejébe, végébe vagy éppen beléje helyeztetve ott áll az ősi formájú fejfa. Bele faragott írása, és bele mélyített jelei is vannak a 'fáknak', mely így nem csak az olvasni tudónak mesél, hanem az egyszerű, de mély érzületű látogatónak is. Az írás mutatja, hogy itt nyugszik 'ez meg ez' a személy, alatta élésének éveivel. De régen nem mindenki ismerte a betűvetést, így a további jelek is útba igazítják a lélek tisztulására vágyó látogatót. Tehát az is olvas belőlük, akinek nem a betűk világa az otthona. A hátrafelé lemetszett tetejű fatömb mutatja, hogy házas férfi a 'gazdája'. Az előrefelé lejtő tetejű fa mutatja a férjes asszony nyughe-lyét. Egymás mellé állított házaspár sírhelye mutatja, mindkét kopjafa legmagasabb pontja ugyanolyan magosan áll a föld színétől, de az írás felől szemlélve a férfié magosabb, mint élésükben is a férfiak tekintélye nagyobb (akár a termete), a hátrafelé magasodó női 'pár' viszont a kontyként való hajviseletére utal. A házaspár élése egybe-forr, mint gyakran a nekik állított fejfák is : egy tömbből metszett, s ilyenkor már kétfelé lejtető közös emlékalkotások. A házaspároknak gyermekeik is születnek, de mily szomorú, ha ezen ártatlan teremtéseket kell a sírba engedni. A halott gyermek fejét a szülője magához, a szívéhez öleli : 'Istenem, miért kellett ennek len-nem' !? Ekképpen a fejfákba faragott fej-forma mutatja : fiatal fiú

1�1

vagy legény annak a síremléknek hordozója, ki éltét teljességgel még nem élhette. S fiúnak lány a párja. De mily szomorú az is, ha egy lány a földet látja. Hajadoné vagy fiatal leányé az a kopjafa melynek tetejébe tulipánt faragtak. A leány testében az élet hordozója. S életet adhat annak, ki további életeket adhat. A tulipán megtermékenyülő magjából egy újabb tulipán fejlődhet. Ekképpen a tulipán az élet magját magában hordozó leányi csoda jelképezője itt. S a leány nevének összetevője is mutatja eme világunknak csodája majdan benne lakozik (LE-ANY). Kinek pedig gyermeke van, most részese 'a' csodának (ANY-A). Nagyanyáink pedig már régóta tudják mindezt (ANY-Ó). (Magyarázat : majdan, leendően - LE, 'benne' - AN vagy ANY, mutató 'a' - A, régi - Ó.) (Kiegészítés : a sumérban a Labat 13-as jel, mint AN 'égi', 'isteni' jelentéssel bír, az 'A' egy 'meg-határozó rag' a mai határozott névelő azonosa, az AN-A így teljesen azt jelenti, mint amikor a gyermekvárást 'égi áldásnak' nevezték.) Tehát egyben a tulipán mutatja a fiatal leány virágzó szépségét az élet befogadására felkészülve. Díszes befaragások tovább ékesítik eme kopjafa-alkotásokat. Az emlékek tovább élnek. Az idő múlik, az írás tűnik. A forma marad, mutatva ki volt az, ki az emlékeket adja. S az évtizedek is a díszítések közt berovátkolt formában is mutatják még sokáig, mennyi éltet hor-dozott köztünk a megboldogult. Az ábrázolati írások közt egyet nem említettünk : 'Béke poraira'. De a régebbi kopjafák közt sokszor ehelyett egy másikat is olvashatunk: 'Áldás poraira'. S ez az, ami az igazi lényegiséget hordozza. Áldás s békesség. Áldás egy másfajta kiejtetben : 'oldás'. 'Áldozó' tüzeket mindannyian égettünk már halottaink lelkéért, ha más nem hát halot-tak napján. Ekkor tulajdonképpen az elhunyt lelkének megtisztulását, 'oldását' kérjük. Imánk ad erőt a földi valóságból való kiszakadásra. A lélek oldódik, s megtisztul, hogy Urunk, Istenünk színe elejébe járulhasson. S ott áll elő : a béke. Ekképpen van Áldás után Békesség. Ne feledjük ! Ezt régi népünk megítélésekor is elfeledték most : az 'áldozót' 'feláldozóként'

1�2

értelmezték. Pedig sosem voltak állat-áldozatok. Csupán egyszerű oldozó-tüzek. Mint annyiszor említettem Istent, más azt mondhatná, 'hiszen nincs is ott a kopjafán (!)', pedig OTT VAN ! Mégpedig a 'teremtés' szim-bólumának jeleként, ami engem ide hozott. A dolgok megértéséhez vegyünk elő egy papírlapot és egy körzőt. Rajzoljunk egy kört, majd a körzőnket szúrjuk a körív egy pontjára új kört rajzolva. A két kör által két metszéspont helyezkedik el, s most innen kiindulva rajzoljunk egy-egy kört. Munkánkat fejezzük be akképpen, hogy a legelső körön kimetszett pontokba helyezzük a körzőnket. Meglepődve fogjuk találni, hogy a legelső körre rajzolt hat kör teljesen körbeéri egymást. Térjünk vissza az eredeti kiin-dulási körre, s tekintetünket pihentessük meg rajta. Majd nyissuk ki a Bibliát Mózes első könyvénél, pontosabban a Teremtés könyvénél és olvassuk el, hogy Isten a teremtés hat napja után, hogyan pihent meg a hetedik napon (a magyar fordítások közül jelenleg a Katolikus a leglényegretörőbb és a legkifejezőbb) : ".. Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap... Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon meg-pihent munkája után, amit végzett. Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után." (Teremtés könyve 1.31, 2.2, 2.3) A körzővel vett munkánk során ugyanerre jutottunk, a hat kör után megpihentünk a hetediken. A tudásunk ekkor még csak ben-nünk lakozik, s ahhoz hogy eme tudásunkból mindenki gazdagod-jon, a tudásunk átadására, tehát egy új teremtésre van szükségünk. Cselekedjünk hát ekképpen. Az új metszéspontokba újból hat kört rajzolunk, majd visszatérünk hetedikként a kiindulási körre. A megpi-hent körön így kirajzolódik a teremtés szimbóluma. És ha a teremtés szimbóluma áthatja az egész világot, akkor megszületik az : élet virága. A teremtés szimbóluma ekképpen Istennek, mint a Teremtőnek is a jele. S e jel rajta van a telkibányai kopjafás temető mindegyik fejfáján, mégpedig kétszer ! S hogy miért kétszer, azt pont a hely jellege árulja

1�3

el. Születünk s meghalunk, s ezek a kopjafák ennek szentelt emlékek. Születünk. S gyakran a magyar a születendő csöppségről azt mondja: édes teremtés. Teremtés, mert teremtődött erre a világra. S földi éltünk után meghalunk. De nem ér véget minden ! Egy új világba születünk, utunkat tovább folytatjuk. Egy új világba teremtődünk tehát. Létünknek nem szakad vége, a világ örök, mint benne minden, s ezt fejezi ki a kettős teremtés-szimbólum. A 'teremtés köreinek' ősi szimbolikáját természetesen a sumér kultúrában is értették. Elég csak az i.e. 2100 körül készült UR-NAMMU domborművére néznünk, amely nem ábrázol mást, mint egyben magát a teremtést, s azt mutatja, hogy a Teremtő Isten Képe hogyan hatja át a világot. A központi kör hat ágba terjed ki, mely a kisugárzása által áthatja az egész világot, a központi mag így nem csak önmagában létezik, hanem az egész világ részét képezi, s pon-tosan ez az, ami az Isten valóságát jellemzi. Érdemes megjegyeznünk azt, hogy a jelképegyüttes egyik összetevője később a Jézusi-keresz-ténység egyik legszentebb szimbólumává is vált, de megtalálható némely segélyszervezet mai jelképeként is. A teremtő Isten áthatja a világot, mindenhol ott van. Aki érti az a teremtés szimbólumába és az élet virágának jelébe belerajzolhatja az egész világot, úgy mint például rájuk rajzolható az atomok, a kristá-lyok szerkezete... stb. Aki tehát ekképpen hitte Istent, az értette a világot is. S ekképpen valóban Isten is mindenhol ott van. Az élet virágának egyik legjobb értője ma Drunvalo Melchizedek. S szerinte olyan népeknél jelent meg, akik valóban értették Istent. A magyar nép közt fennmaradt eme régi jel. De nemcsak a teremtés szimbóluma, hanem az élet virágából kivont rengeteg szimbólum is mind-mind fennmaradt sokat szenvedett hazám földjén. Ezekre a következő könyvemben, mint 'A nép nyelvén szólva' kitérek. Telkibányáról való távozás után, a temetőket egészen máshogyan kezdtem érzékelni. Eleddig a temetők, mintha egy lehangolt világ képei lettek volna. Azonban sokkal inkább ezek nem a halál színterei, hanem az életé. Máshol a természetes életet nélkülöző sírköveket alkalmaznak, s a sírok közt még az utolsó élő növényt is eltüntetik.

1�4

Tényleg ekkor olyan sivár, olyan puszta, olyan rideg, olyan természet-nélküli kép fogad minket. De nem véletlen ez az általános temetőkép, mert a többség jelenleg ekképpen is gondolkozik. Telkibányán a természet ölelésében éltek ezek a kopjafák, hirdetve a véggel induló megújult kezdetet. A sírhalmokon, sírutakon a természet és az ember által gondozott növényzet élt, vadvirágaival, pillangóival, madaraival. Az életet kell hirdetnünk, s nem a halálunkat. Az elhunytaknak nem azt kell mutatni, hogy velük együtt mi is meghaltunk ! Ez a sokat idézett temető, az országnak olyan részén van, ahol a legfontosabb 'honfoglaláskori' leleteink is előkerültek : Anarcs, Karos, Rakamaz nem is olyan messze vannak innen. S a földbe rakott emlékek is ugyanazt hirdették akkor, mint most e temető. Jelen korunkban, a nagyvilágban szétnézve a nacionalizmus és a nemzetgyűlölet háborúit láthatjuk mindenhol. Akik így cseleked-nek és gondolkodnak, azoknak kivezető utat mutathat az, amit itt régen láthattak. Régi sírjainkban néha eltérő koponya és ember-tani vázak nyugszanak; a meglepő az, hogy egymás mellett, de az ötvösmunkák azonos díszítőelemekkel voltak felvértezve ! Ez min-daz azt jelenti, hogy egyként gondolkodtak, testvérként viselkedtek. Összetartozásukat a díszítőelem maga mutatja, ami nem volt más, mint : az Életfa. Magyarnak lenni annyit jelentett, hogy a világot megértve és befogadva gondolkodtak, s ez volt az összetartozásuk alapja. Ekképpen legyünk 'magyarok' a világban, mindenki által mindenkoron. De mit mondanak a telkibányai kopjafák ? Evvel a gondolattal is tér-tem be a kopjafák jelenlegi készítőjéhez : Kerekes Istvánhoz. A kop-jafák típusairól és rovátkák értelmezéséről sokmindent megtudtam, ami itt a saját tudásommal kiegészítve volt olvasható. Egyvalaminek a jelentését nem tudta megmondani, ezek pedig az élet körei, a ter-emtés szimbólumok. Minduntalan ez volt korábban mindegyiken, így hát a jövőbeni kopjafákra is rámásolták a nemzedékek. Saját maga ezek készítését senkitől nem tanulta, egyszerűen látott amit mindenütt láthatott, és a fa szeretetével életet adott ezeknek a fáknak. Magam is láthattam, hogy mily egyszerű kézi szerszámokkal lehet

1��

formát adni ezeknek 20-szor 20-as (cm) 2 méter hosszú tömböknek. Mindenkoron szépen ívelt, míves betűket használ csupán a kéz meg-rajzolásával. Nem is olyan rég még ketten voltak itt, akik értették ezen elmúlást mutató, de mégis életet hordozó fák megalkotását. A korábbi készítőjük tevékenységét a kopjafák alsó sarkába rakott D.M.A. névrövidítés mutatja. Kerekes István 'ilyet' nem csinál, mivel mindenki tudja, már csak ő van, aki ismeri ezen mesterséget, így a megalkotott fa névtelenül is már csak az ő kezét dicsérheti. Sajnos utódja nincs. Még mindig fiatalos életerővel teszi ezen megtisztelő tevékenységét, holott a saját kopjafája már a kilencedik évtize-drovátkát rejtené. De volna-e valaki, aki ennek a jövőbeni megalko-tására képes volna ? Mindig a huszonnegyedik órában cselekszünk. Ezer éven át meg tudtak maradni ezek a fák, az idők kezdetét hirdetve, most pedig azon kell félnünk, hogy nem lesz több ilyen. Pedig ha értenénk őket, akkor nem csak az idők kezdetét mutathatná, hanem az idők végezetéig fenntmaradhatna a szent tudás. Értenünk kell, mi mindent áthatva oly érthető. Ezek a fák az újjászületés és az örök élet szimbólumit hordozzák magukon. Az esztergomi oroszlánok is ugyanezt hirdetik, mert mekkora hitből szár-mazó tudás kell ahhoz, hogy a gonosz emberiségnek átadva magukat egy faldarabból tudnak majdan újjászületni. Az újjászületés és az élet fája, mint az örök élet hordozója. Az esztergomi oroszlánnal való személyes találkozás után fokoza-tosan megértettem azt a voltomat, amely helyet itt ebben az eltéve-lyedett világban nem talált. Vissza-vissza villant bennem egy-egy gyermekkori emlék, amely a magamra találás pillanatai voltak akkor. Fel-fel néztem az olyan házra, mely lelkemből fakadóan különös csodát látott rajta. Megálltam és mutattam, de más nem nézett rá, mert más egy régi és omladozó házat látott szemeivel. Ma már tudom, hogy a legősibb és Istent a legjobban kifejező szimbólum volt az, amely megállított, reá nézve. Egy másik például egy Veneziai mai pénzérme csodája volt. Mikor egy kirándulás során megláttam a használatos pénzérmét, a külvilág romboló hatása nem tudott rajtam

1�6

érvényt szerezni, lelkemet megülte az isteni harmónia. A korong a fémes csillogásában magában foglalt egy kisebb kört a réz aranyló csillogásával. Semmi emléket nem is vettem ott magamnak, mivel ez a személyes élmény mindennél többet jelentett. S csak ma értettem meg, hogy mit láttam akkor benne, amely a különös hatást okozta bennem. Az anarcsi hajfonatkorongot bemutattam. A régi világunk-ban ezen korongok mind ilyenek voltak : kívül az ezüstkorong fénye, s a belső körben az aranyhártya borította az élet fáját körülölelve. Gyerekként ezeket még nem ismertem, de a legelső tárgy amely kettős fényével erre emlékeztetett : a Venezia-i pénzkorong volt. Az élet fája az örök élet hordozója. Ma már tudom, hogy azért volt sokminden olyan ismerős, mert egyszer már láttam a lényegiségüket. A tudatalattim az ismertséget a felszínre hozta. De hiába volt mégis sokminden oly ismerős, ha nem érthettem őket. A másik, amit nem értettem : a bennem meghúzódó lelkület, mi teret magának sosem kaphatott, nem nyilvánulhatott meg, hisz mindenki oly máshogyan gondolkodik. Amikor még az élet fája volt a korongokon, akkor még értették az igaz Isteni szót, s ez az amit kaptam örökül. Tudom hogy azért van mindez bennem, mert én akkor ott voltam. Múltból vetett emlékeimmel azon vagyok, hogy a világot és a benne foglalt valóságot mindjobban felismerve a jövőnket építsem. Az igaz dolgok újjászületnek, hogy örökkévaló létüket hordozhassák. Az élőt megölni nem lehet, csak a holt vész el. A pillanat örök, az idő végtelen. S munkálkodásom azért is történik, "hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen". (János evangéliuma 3.15) Egyébként érdekes, hogy akik az újgur-magyarok Istenbe és a Lélek létezésébe vetett hitét el akarták pusztítani, azok a bibliama-gyará-zatukban azt hirdetik, hogy Keresztelő Szent János nem más, mint Illés próféta megtestesülése. De az egész Újszövetségi írások az újjászületések gondolatával van tele. Jézus így válaszol evvel kap-csolatban Nikodémus kérdésére : "Bizony, bizony mondom neked: aki nem születik újjá, az nem lát-hatja meg az Isten országát. Nikodémus megkérdezte: Hogy szület-

1��

het valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék? Erre Jézus azt mondta: Bizony, bizony mondom neked: Aki nem vízből és lélekből születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testből születik, az test, ami a lélekből születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam, újjá kell születnetek. A szél ott fúj ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született." (János evangéliuma 3.3-3.8 - Katolikus fordítás) Minthogy az anyagias világszemlélet gyakran a lélek létezését is tagadja, nem elégséges a testi újjászületés, így a lélekben kell újjászületnie mind-enkinek ! A víz a lélek megtisztulását is jelképezi. Nézzük csak meg mégegyszer az esztergomi oroszlánokat ! A Jézusi megváltó jelképe, mint tudható : az oroszlán. S az oroszlán mögött nem láthatunk mást, mint a jövőbeni 'ígéretet'. Az élet fája a biblia szerint az örök élet jele. Az esztergomi oroszlánok sem hirdetnek mást, mint amit Jézus a jövőre vonatkozóan ígért : az örök életet, és Isten országának megvalósulását itt a földön önmagunk újjászületése által. Természetesen a készítők nem Jézus személyét akarták egy-szerűen ide rejteni. Az ábrázolás avégből született, hogy elindítója, megőrzője és tanítója legyen annak az igaz hitű igazságtartalomnak, ami valaha létezett, s majdan belőle újjá születhessen. Az Isteni fényesség akkor a legnagyobb, amikor a Napfény az Oroszlánban lakozik. Az esztergomi oroszlán maga a Napba öltözött Isteni kisu-gárzás, a sörénye maga a NAP-SU-GÁR, aranyló színe a belőle áradó fény. Mert mi lehet fényesebb, mint a mindenség valósága alapján megszülető élet. A valóságban ez az oroszlán annyi mindennek volt és lesz a TANÍTÓJA, hogy a Lélek-létezésébe vetett igaz Isten-hit már nem hit lesz, hanem TUDÁS, s a lelkek megtisztulása által tényleg létrejön az, amit Jézus a lelkek ekképpen való újjászületése által megvalósuló Isten országának nevez. Talán valaki azt hiszi, hogyha a sumér-magyar világot Jézus ké- pével összekötöm, akkor valamit nem értek. Pedig nem csak én értem ezt, hanem azok is értették, akik Jézus eljövetelét életre hívták. Ezek több nemzet fiai voltak.

1�8

A csillagászati világkép olyan kifejlett volt Sumérban, hogy azoknak a kapcsolatrendszerét még a ma tudományos világképe sem tudja teljesen megérteni, s a szakirodalom szerint a babiloni asztronómu-sok is csak a töredék tudás birtokában voltak. Többezrével kerültek elő ilyen cseréptáblák. Ezek alapján látható, hogy tudták a mi 1999-es augusztus 11.-ei Napfogyatkozásunkat. S háromezer évvel Jézus megszületése előtt már tisztában voltak a ma 'Betlehemi Csillagnak' nevezett csillagászati együttállás bekövetkeztével. Időszámításunk előtti hetedik évben egy nagyon ritka csillagászati kép állt elő. A Jupiter és a Szaturnusz a Földről nézve tartósan egy vonalban állt, s a sumér feljegyzések szerint ezt a kettősséget egy különleges és hatalmas bolygó a NIBIRU egy hármas együttállásra változtatja. A NIBIRU egy más naprendszerből jövő bolygó, mely az útját a 3600 év alatt itt keresztezi. S Jézus születésének pillanatában, nemhogy áthaladt, hanem együtt is állt több bolygónkkal. A csillagos égre nézve ekkor egy pontban több csillag együttes ragyogása volt látható, s együttes fényük így minden csillagtól erősebb volt. Ezt ma 'Betlehemi csillagnak' ismerjük, mely így csak időlegesen állt együtt. Jézus születésének napjára megjelentek a 'Napkeleti bölcsek'. A születés helyétől Keletre csak egyetlen ország létezett : a Pártus birodalom. A méd, majd Pártus máguspapok tisztában voltak a sumér tradíciókkal. A régi írások ezt a három megjelenő embert, mágusoknak nevezi, sőt még Jézust is így nevezték. (A MAG-I-A eredeti jelentése: 'Isteni' tudásból való.) Tudniuk kellett a 'Fény-fia' eljöveteléről nagy pontossággal, mivel az útjuk több hetes volt, így nem értek volna oda időben az égi csillag megjelenésének napjára. Odaérkezve pedig azt is tudták, hogy kit köszöntöttek, holott az általános lakosság erről semmit sem tudott. Az égi csoda várása már nagyon régi volt. Sokan voltak a nagyvilág-ban ekkor is, akik a mindenség átható rendszerét nagyon is ismerték, s azon munkálkodtak, hogy emberiség szellemi magasságokba történő emelkedése megtörténjen. Sok embert tudtak az idők folyamán meg-értetni, azonban az emberi gondolkodás többsége olyan alantas volt,

1��

hogy az egész emberiség léte forgott kockán. Egy megoldás volt már csak hátra : a különleges és soha vissza nem térő együttállás idejére, az isteni világból egy magasabb tudatosságú személy életre hívása. Jézus eljött, s hirdette az Isten igéjét. Ő nem mondta magát Istennek, mert az egyetlen Istent úgy mondta : Atyám. A 'Fény-fia' pedig igen sokat tett azért, hogy az emberiség tudatváltozása megtörténjen. Megmutatta a valódi Istent. Mégegyszer mondva : Jézus sosem mondta magát Istennek (hiszen a valódi Isten EGY és MINDENBEN ott lakozik), csupán az Istenhez vezető utat mutatta meg. A szeretet szavát hirdette, ami sehogy sem fér össze a zsidóktól átvett bosszúálló Istenképpel. De mégis, hogy hirdethetik ez utóbbit mana-pság ? Az igaz szó kimondójára mindig is nehéz sors várt. Az eredeti evangéliumok szava [értelme] nem maradhatott fent. S ezt legjob-ban ma tudjuk, amikor a kétezer éves eredeti evangéliumtöredékek előkerülnek kopt valamint arámi nyelven. Sok részt eltüntettek, sok részt átírtak (de méginkább átmagyaráztak) az idők folyamán, hogy ne érthessük a valóságot. (S a középkori könyvégetések miértjére is így fény derül.) A keresztényi bibliamagyarázatok is elfogadják a Betlehemi csil-lagnak azt az együttállást, amit a középkorban Kepler felfed-ezett, miszerint időszámításunk előtti hetedik évben a Jupiter és a Szaturnusz tartósan együttállt a Halak csillagképben, de ennek rögtön ellentmond az, hogy ugyanez a judeai indíttatású kereszténység a 'születést' december végén tartja. Az ok mintha a római birodalomból átvett örökség volna. A római birodalomban a sokistenkép mellett az egyik a Nap kultusza volt. Mindenki előtt ismeretes, hogy a nap nyáron hosszabb, télen rövidebb égi pályán teszi meg az útját (a földről nézve). A nyártól a tél felé tartva egyre rövidül a nap. S a pogány hitben azon voltak, neh-ogy a Nap a nappali rövidülése által egyszer eltűnjön. December 22.-e a legrövidebb nap. Utána hosszabbodást fedeztek fel, s azt mondták a Nap ismét újjászületett. S e Nap születését összekapcsolták Jézus megszületésével, s így mindkét 'vallás' máig fenntmaradt. De mikor is született valójában Jézus ? A nagy együttállás i.e. 7. év 8. hónapjának

160

közepén volt. (A zsidó Talmud szerint is.) Kérdezhetné valaki, ha már a sumér-újgurok ennyire várták Jézust, náluk ill. nálunk magyaroknál miért nem volt Jézus-kultusz ? Bizonyos értelemben volt, de szerencsére nem a mai 'nyugati' értelemben. A megértéshez egy csöppnyi múltvilágba nyúlunk. Sokak szerint a sumér eredetű Tammúz-Istár mítosz és misz-térium egyike a leghatalmasabbaknak, melyek a Földön léteztek. Évezredeken át virágzott és lombosodott, befonva az egész Közel-Kelet és a Mediterrán térség vallási gondolatvilágát. Az ősforrás sok-szor csodálatos erejű és szépséges, olykor viszont vad és riasztó kul-tuszokat teremtett. Tammúz eredeti sumér neve DUMU-ZI. Dumuzi (Tammúz) túlságosan szerette Isztert (Istárt), az 'Esthajnalcsillagot' (avagy pontosabban a napot az éjszakával egyesítő csillag 'istennőjét'), s EZÉRT meg kellett halnia. [2008-as bejegyzés: értsd az analógiát az Istenanyát-Isztert tisztelő Szent Imrére is!] Az egész ország siratja, s fölzendül az emberiség legrégibb s legnagyobb befolyást nyert éneke: "A-dan dub-ba en dingir Dumuzi...Sirám kél a távoli Fiúért...Az anyajuh és a bárány le van ölve,a kecske és a gödölye le van ölve.Sirám kél a távoli Tammúzért,sirám kél a távoli Fiúért......" Mint látható ez a Tammúz 'sirám' meghagyja az eredeti ének első néhány sorát sumér nyelvezeten, tehát a kezdősor nem fordítódik le, hiszen ez egy ének, amit 'énekelni' kell. A görögök Tammúzt Adonisz néven tisztelik, s náluk hét napig tartanak a feltámadást megelőző sirató ünnepek. S nemcsak a görög mitológiavilágba kerül egy korábbi kultusz, hanem maga az ADONISZ elnevezése is innen ered, hiszen az első sort úgy kell énekelni, hogy "A-DAN dub-ba en dingir dumuzi...". Ami alapján a misztériumjáték az A-DAN szavából egy leíró kapcsolattal neveződik el, kezdetben AD-AN-OSZ vagy AD-AN-ISZ, majd legvégül ADONISZ alakot vesz fel.

161

Várkonyi Nándor (aki 1896-ban született) 'Az elveszett paradicsom' című művének idevonatkozó része, mintha kifejezetten e könyv gon-dolatsorának beleillő eleme volna :

"A babiloni Bel Marduk birodalmi főistenként való tiszteletét Hamurapi vezette be i.e. 1700 körül. Sok újítást hoztak ekkor, de a legfőbb régi hagyományokat érintetlenül belefoglalták az új rendsz-erbe. Ezek közé tartozott a Tammúz-mítosz s a velejáró misztérium-dráma, melyben Tammúz alakját természetesen Bel Marduk váltja fel. A tavasz-újév ünnep volt, a mi naptárunkban Húsvét, jó ideig a keresztények is ekkor, a feltámadás ünnepével, kezdték az évet. A Marduk-misztérium Babilonban a "szent hegyen", a zikkuraton és a borszippai szent negyedben folyt le. D.H. Zimmern összeállította rész-leteit, s az ünnep liturgikus drámájával, Jézus szenvedés-történetével párhuzamba állította. Az összehasonlítás ezt az eredményt hozta:

Babilon:Bel Marduk elfogatása.Evangélium:Jézus elfogatása.

Babilon:Bel kihallgatása a "hegy" lábánál (a törvényhegyen).Evangélium:Jézus kihallgatása a főpap házában és Pilátusnál.

Babilon:Bel megveretik (megsebesíttetik).Evangélium:Jézus megostorozása.

Babilon:Belt a "hegyre" vezetik.Evangélium:

162

Jézus útja a Golgotára.

Babilon:Bellel együtt egy gonosztevőt is elvezetnek s azután megölik. Egy másik (?), szintén gonosztettekkel vádoltat szabadon bocsájtanak, s ezért nem viszik el Bellel együtt.Evangélium:Jézussal együtt két latort is elvezetnek és megfeszítenek. Egy har-madik gonosztevőt, Barabbas nevűt Pilátus a nép kívánságára szaba-don bocsájt, s ezért nem viszik el Jézussal együtt.

Babilon:Miután Bel a "hegybe" ment, a városban zavargás támad emiatt, és harcok folynak.Evangélium:Jézus halálakor a templom kárpitja kettészakad, a föld megrendül, a sziklák meghasadnak, a sírok felnyílnak, és a halottak a városba jön-nek.

Babilon:Bel ruháit elviszik.Evangélium:Jézus ruháin megosztoznak a katonák.

Babilon: Egy asszony lemossa (Bel?) szíve vérét, amely úgy látszik egy kivont (dárda?) nyomában szivárgott.Evangélium:Jézus oldalába dárdát döfnek, a sebből vér és víz szivárog. Mária-Magdolna és két másik asszony elhatározza Jézus testének bebalzsamozását.

Babilon:Belnek le kell szállnia a "hegy" mélyébe, távol a Naptól és a fénytől; eltűnik az életből is, és fogva tartatik a "hegyben", mint valami

163

börtönben.Evangélium:Jézus a sziklasírban; alászállása a pokol tornácába, a limusba.

Babilon:Őrök vigyázzák a hegybezárt Belt.Evangélium:Őrök Jézus sírjánál.

Babilon:Egy istennő, talán a felesége, virraszt Bel mellett; azért jött, hogy megtalálja férjét.Evangélium:Mária és Mária-Magdolna a sír átellenében ülnek.

Babilon:Többen keresik Belt fogvatartása helyén, különösen egy sírva könyörgő asszony, talán a felesége, keresi a "temetés kapujánál". Ugyancsak Bel asszonyáról Belit-Babiliről mondják, hogy amikor Belt a "hegybe" vitték, ezekben a panasz-szavakban tört ki: "Ó testvérem! Ó testvérem!"Evangélium:Asszonyok jönnek Jézus sírjához, és keresik a kő (ajtó) mögött. Mária-Magdolna sírva állt ott, mert Urát elvitték.

Babilon:Bel visszatér az életbe, (mint a tavaszi Nap) kijön a "hegyből". Főünnepét, a babiloni újévet, vagyis a tavaszi nap-éjegyenlőség nap-ját Niszan hónapjában tartották, ez egyúttal győzelmi ünnep is volt a sötétség hatalmai fölött. Az Enuma elis c. teremtéseposz az újévnap ünnepi éneke volt.Evangélium:Jézus feltámadása és feljövetele sírjából vasárnapon. A tavaszi nap-éjegyenlőség idejére eső ünnepe (a régi újév) egyúttal győzelmi

164

ünnep is a sötétség hatalma fölött. (Húsvét)"

[A fenti összehasonlítást avval egészíteném ki, hogy DUMU-ZI (Tammúz eredeti hangalakja) jelentése az ÉLET-FIA, s minthogy ez a személyelnevezés a ZI alakra végződik, ugyanúgy ugyanevvel a jelentéstővel kezdődik a mesterségesen az Istennek emelt, s ÉLETET hordozó 'szent hegy' magasulata, a ZI-KUR-AT; Dumuzi tulajdonképpen a Zikurát 'istenének' fia, gyermeke, s ez a FIÚ, mint Jézus valóban a hegyekbe ment fel imádkozni, amit a semita zsidóság 'pogánynak' tartott !] Jézus előtt kétezer évvel létező misztériumjáték, mintha tényleges-en tudná azt az eseménysort, mely sokat jelentően az emberiség történetében bekövetkezett ! De mégsem ezmiatt került ide a fenti idézet. Hanem csöppségében olyan jelentős dolgokat tartalmaz, amely szinte minden eddig érthetetlen történést az emberiség számára megmagyaráz. Mi lett a BÉL tiszteletének további útja ? BÉL, BAÁL szinte mindenki szemében egy szent alak, de kizárólag egy bizonyos nép számára BÁLványt jelent. Jézus keresztfán történő utolsó szavai az ISTENT, ÉL illetve az ÉLI hangalakkal nevezi. A kereszténység történetének Jézust megelőző szentírásaiban szintén az ÉL elnevezés honos. Majd egy bizonyos nép, azt állítja magáról, hogy "feltalálta" az egyistenhitet, s mindmáig fejadó fejében 'szabadalmaztatja' a világ egy része számára. Majd azt mondja erre az ÉL-re (ami eredetileg is 'egyistent' jelentett), JÓHAVAn, de jobb HA nincs. Melyik ez a bizonyos nép ? Az, amelyik JÉZUS testét a keresztfára küldi, s belőle mégsem a JEHOVA, hanem az ÉLI hangzósort csikarja ki; az, amelyik egyedüliként nem fogadja el BÉL személyét, Jézus szemé-lyét, s amellyel a 'misztériumjáték' siralmas imáit okozza. Érthetően Európa szerte, s a közeli Keleten is ellenállás nélkül fogadták be a népek a Jézusi-kereszténységét. Egy bizonyos nép mindmáig várja a MEGVÁLTÓT. S jogosan, hiszen ők még mindég HALOTTAK, s ez az egész misztériumjáték tulajdonképpen értük szól, s mindaddig tart, míg az ÉLŐ ISTENT el nem fogadják, el nem fogatják ! Jézus megismertette a világot Istennel, minálunk ez a szó már régebb

16�

óta létezett. A ma Jézushívői csak azt az egy pillanatnyi képet látják (általában a keresztrefeszítést). A suméroknál a történéseket sokkal nagyobb egységekben látták, emlékükben Jézus előtt is és utána is sokminden létezett még. Maguk előtt Jézust így nem emelték bál-vánnyá. A sumér korban egyébként még jóval ezen idő előtt voltak. De hogy várták a pillanatot, a 'Fény-fiát', ÉNLIL-t, az mutatja az, hogy a kenyérben tisztelték a leendő Jézus személyét. A nagy együtt-állás, ÉN-LIL-nek az eljövetelét a csillagászaik a nyolcadik hónap (ma augusztus) közepére várták. Ebben az időszakban a mező új kalászt érlelt, s elkészülhetett az új kenyér, s az 'Eljövendőt' is olyannak találták, akiből majd mindenki táplálkozhat. A 'Fény fiát' természetesen így a kenyérben tisztelték. Ezt az örökséget az eleink, a magyarok tovább vitték, azonban ők is, továbbra is az egyetlen Istent tisztelték. Európában azonban ezen időszakban min-dazon nép támadásokat szenvedett mindaddig, amíg nem vette fel a 'kereszténységet'. Sok apró nép önállósága így megszűnt és beol-vadt más népek alá. Géza fejedelem alatt gyakorlatilag ugyanazt az Istenképet kellett 'felvenni', amit már régóta ismertünk. A térítők így tényleg azt írhatták a 'pápának' : "az egész magyar nép hajlandó a szent hit felvételére". A magyar egyház kalendáriumában egyébként olyan személyek és elnevezések, és népi hagyományok találhatók a kétezer évvel ezelőtti történtekből, ami csak itt nálunk van jelen. Például a NagyBoldogasszonyt azaz SzűzAnyát augusztus 15-én kapcsolja össze a születés szentségével, s az időben visszanézve így ez Jézus születését jelenti. S ezt a pápák is tudták, amikor a mag-yarokat 'meg-nevezték'. De sajnos ezen ismeret volt ezen népnek veszte, mert mindenki előtt üldözötté váltak ugyanúgy, mint a hajdani evangéliumok tanítói. [Jézusnak az APOSTOLOKHOZ (!) intézett szavaival: "TITEKET üldözni fognak, és hamis próféciák szavait hirdetik majd."] A régi ünnepeink közül az egyik legjelentősebb, ami a mai napig fenntmaradt : az új kenyér ünnepe (eredetileg augusztus 15-én). A magyar népi világban, a kenyér egyik neve : élet. S a 'kenyércipót' még az őseim is mindaddig nem szelték meg, míg rajta a késsel

166

a hátoldalán : keresztet nem vetettek (rótak) rajta. A sumérok az eljövendő 'Fény-fiát' szintén a kenyérben tisztelték. GUDEA tanítása szerint : a kenyér az Isten maga. Jézus eljőve látta azt, hogy őt mennyire várták, tisztelettel fogadták, így a kenyérről ezt mondta : "Vegyétek és egyétek, mert ez az én testem, mely értetek adatik." Minden által, még a kenyér által is az életet hirdette. A ma jézushívői általában bánkódnak Jézus kereszthalálán, s mintha tényleg nem értenének semmit : nyakukban a megfeszített képét viselik. Jézus viszont tanúbizonyságot tett a 'feltámadása' által az örök életről: így a jelképe az üres kereszt kellene hogy legyen. A temetőket járva, s nem az ősi magyar, hanem inkább a keresztényi ábrázolá-sokat szemlélve észrevettem valamit : gyakran az üres keresztet ábrázolják, amelyet négy apró nyíl közrefog, s ez gyakorlatilag így nem más, mint AZ ÉLET FÁJA. Jézus tanítványainak megmondta, a világ világosságának hirdetőit üldözni fogják majd, s sok helyen hamis próféták igéit hirdetik. Az élet fája ábrázolásvilágunkban azért maradhatott UR-NAMMU-tól kezdve a mai fafaragóinkig fenn, mert mások ezt nem értették. Időszámításunk előtt, azaz Jézus előtt 2100 évvel a GUDEA szob-rokat úgy ábrázolták, hogy a kezében lévő kehelyből az ÉLET VIZE áradt. Gudea kortársa volt UR-NAMMU, melynek 'törvénytábláján' az élet vizével öntözik az ÉLET FÁJÁT. Gudea szobrainak felirata így tanít : "A te szíved a SZERETET kelyhe, melyből úgy kell kiárad-ni annak, mint a kezemben lévő pohárból az élet vize árad." A szeretet szavait hirdető Jézus szintén ezt mondja : "Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert ÖRÖK ÉLETRE BUZGÓ VÍZ FORRÁSÁVÁ LESZ BENNE". (János evangéliuma 4.13, 4.14 - Református fordítás) Ekképpen együnk hát a kenyérből, és igyunk hát a vízből ! Lelkünk gazdagsága mindennél többet jelent, ez a valódi értékek tárháza. [Egy 2003-ban kelt megjegyzés következik. A hozzávetőlegesen két

16�

kerek éve megfogalmazott soraimban "kenyeret és vizet" (a víz itt tulajdonképpen az élet-vizére vonatkozik) hirdetek, annak ellenére, hogy nem a megszokott 'kenyeret és bort' hangoztatnák. Egyszerűen így találtam helyesnek, és semmilyen tényező miatt sem akarom ezt megváltoztatni. Majd két év elmúltával szavaim magam számára is nagyobb értelmet nyertek, amikor D. SZ. Meresovszkij : Kelet titkai című könyvének magyar kiadását (127. oldal) olvastam, amely-nek egy részlete a sumér képírás jelösszetételeinek olvasatával és jelentésével foglalkozott: "... Sumer nyelven az oroszlán: "nagy kutya"; a ló: "a nyugat sza-mara"; A BOR: "AZ ÉLET VIZE" (gis-tin); a pálma pedig: "az egye-nesen felfelé álló"."] Amikor Telkibányán jártam, sokan megkérdezték tőlem, meddig maradok még itten. Erre minduntalan azt válaszoltam akaratlanul : 'Nem tudom még meddig maradok itthon.' (Mert gyakorlatilag az autóm idáig bírta szusszal. És köszönöm annak a kuplungtárcsa-kopásnak, hogy többet maradhattam itten - itthon.) 'Itthon (?)', miket mondok (!) - hiszen nekem az otthon az ott van, ahonnan jöttem ide. De mégis nekem akkor ez az itthon világa volt az otthonom. S hogy végleg itthon érezzem magam mindenhol, egy olyan világban szeret-nék élni, ahol : A dolgok egymásért történnek, nem egymás ellen. Egymásért, értsd akár úgy is : egy másért. Had búcsúzzam egy régi magyar köszönéssel :Isten velünk ! S ha felismerjük, hogy mindannyian egy nagy egység szerves részei vagyunk, már értjük : Isten velünk, mint mindig is.

168

A teremtés hetedik köre_________________________

Jézus Urunk szavai : ".. az igazság szabaddá tesz benneteket." (János evangéliuma 8.32)

".. Eszter ez a folyó, akit a király feleségül vett és királynévá tett." (Eszter könyve 10.c)

16�

Eredetileg hat fejezetre terveztem a könyvet. De olyan csodálatos dolgok vannak ennek a történetnek a hátterében, hogy kénytelen vagyok a még félkész művet szemlélve és mintegy a hetediken meg-pihenve újabbakkal kiegészíteni. A képeket és grafikákat a könyvhöz magam készítettem. Azon vol-tam, hogy magamnak az összetartozó dolgokat egy lapra rakjam. Gondolatiságban az oroszlános falfestést a 'Stephanus Rex' lándzsás pénzével majd II. András Aranybullás pecsétjével folytatva eljutot-tam a mai címerünkig. Bár a leírtakat mélyen ismerem, azonban eme tények egyre nagyobb teret öltő valódisága engem is minduntalan megdöbbent. 'Hoppá !' - mondottam a mai címerünket és a falfestéstöredéket egy 'lapon' látva : A címerünk minden jelképisége megtalálható ama életfa előtt lépő oroszlános ábrázoláson ! A piros-fehér szín egyértelmű (a körbe foglalt életfáknak ez a vál-takozó színe), és a 'Lancea Regis'-es pénzérme segítségével kapta a nyolcas sávozását. A nyolcas szám, mint láttuk szintén nagy szerepet játszott, és ez is rajta van az oroszlán testén a nyolcszirmú virág képében. Ez volt címerünk szemből nézeti bal fele. Lássuk hát a job-bat ! Hármashalom ábrázolás egy koronával és egy belőle növő kétágú kereszttel. A hármashalom is megtalálható az oroszlán testén. A kétágú keresztet megtalálhatjuk az életfa képében, ha megnézzük a rekonstrukciós rajzot : az életfa 'szárán' rá merőlegesen két helyen vannak kinövések, az alsó pár szélesebb, a felső viszont keskenyebb, leegyszerűsítve tehát ama bizonyos kettős kereszt. A címerünk tetején ott a 'Szent Korona', aminek egy kinagyított rész-lete tartalmazza a fő motívumot, a mancsát felemelő lépő oroszlánt. De más koronás 'apróságok' is párhuzamba vonhatók. A hármashalmon nyugvó, életfa tövénél húzódó korona, viszont

1�1

egy másik 'magyar' korona. Az Árpád-ház után uralkodó Anjou-ház koronája ez. Az Anjouk voltak azok a családok egyike, akik hajdanán a Szentföldi útjuk kapcsán a Templomosok rendjét akarva-akarat-lanul életre hívták... [Megjegyzés: az eredeti szöveg törölve, és egy 2008-as bejegyzéssel kiegészítve. Tulajdonképpen ez egy liliomos korona, s azért lett az elnevezésben ANJOU-korona, kínai nyelven ugyanis az "anjou" liliomot jelent! S egyetlen nép élt a kínaiak szom-szédságában a hun-magyarok, akik magukkal hozták, hozhatták ide a szó jelentsét. Később mindenki itt Európában az Árpád-házzal akart rokonságba kerülni, a később eképp elnevezett "Anjouk" is. A lili-omos korona tehát innen van, de nem innen ered ! Ez egy magyar címer ! Egy hármas halomon elhelyezkedő liliomos koronából NŐ KI a kettős kereszt, ami tulajdonképpen nem más mint a LILIOMOS IMRE HERCEG KORONÁJA, ugyanis amikor István király nem tudja fiának átadni a trónt, akkor fölajánja neki (mint "isten fiának") és Szűzanya-Máriának a koronáját és vele együtt az országát, s így lesz Magyarország az Isten Országa. A hármashalom-kettőskereszt 'sumer' képjelek jelentése az "isten országa", ami pont Szent Imre herceg liliomos története ÁLTAL lesz az; örök élete által (életfa) belőle nő ki!] Mindezek után, aki az 'esztergomi oroszlán' vérbeli magyar eredetét tagadja, az olyan mintha azt állítaná, hogy nemzeti címerünk nem is a miénk. Márpedig biztosan az. Az életfás oroszlán egy hihetetlen kisugárzó erővel rendelkezik, nemcsak a megszületése előtti múl-tunkat, hanem az azóta eltelt időt is mutatja, s benne a közeli jövőnket is : az ég legfényesebb akaratával történő elvesztett igazságtartalom földi újjászületését, az eget a földel összekötő életfa által. Mindezek alapján is az életfás oroszlán a múltunkra, a jelenünkre és ezek után a jövőnkre is az egyik legszentebb emlékünk ! És a legnagyobb meg-becsülést érdemli ! Valaki még azért megkérdezheti, hol van hát a Hármashalom és a belőle nyert zöld szín ? A hármashalom mindvégig végigkísért min-ket, mert benne volt régi népünknek nevében, és az oroszlán teste is a jelenlegi hont negyediknek ábrázolja a hármashalom szimbo-

1�2

likájával. Mennyire fontos hát ez az apró jel ! Újból visszatértem e szent helyhez, és annak teraszára menve tekintetem kelet felé fordult: És nem látott mást, mint a dombok hármashalom vonulatát a maguk zöld pompájában ! Jobb és baloldalt két kisebb domborulat magához ölelt egy nagyobb és magasabb dombot úgy, ahogy a hármashalom rajzjele is mutatja. Korábban ezt nem vettem észre, de most már azt is értettem, hogy őseink valójában miért nevezték úgy e jelet : "az Úr hegye". Az 'Úr', amely a fejedelmeink megszólítása volt, jelképezte azt a belső tartalmat és elhivatottságot, amellyel létrehozták, és fenntartot-ták népük közt azt a hitbéli tartalmat, melyben az egyén nem veszett el, hanem megtalálta önmagát, hogy mindenfelé értse az 'Úr', azaz a mindenható Urunk, Istenünk szavát. Az életfa mutatta, hogy a világnak, mint Istennek az örök részesei vagyunk, s ezáltal a kiáradó Isteni-szeretet-jóságnak magunk is a tartalmi és teremtő részesei vagyunk. Ez a belső tartalom legalább TÚR abától kezdve Géza fejedelemig élt. Az 5800 éve született TÚR képjelünk rajzolati alakja mindezt tartalmazza : a vízszintes vonalon, azaz a földi horizonton álló félkör, azaz az égbolt, mely alatt van az egyenlő szárú és egyenlő oldalú háromszög, mint az Isten felé törekvő TUDÁS kifejezője, mely a HEGYÉBŐL INDULÓ KETTŐS KERESZT képében áttöri az égboltot, hogy a felső világ valóságát is lássa és közvetítse a háromszög talpazata, azaz a föld felé. [Ekkép valóban "Túr ivadék" volt Imre is, hiszen ő valóban a felső világ valóságát közvetítette népe megmaradása érdekében, megértheti ezt az, aki olvasta a 2005-ös Imre-herceges könyvemet.] Népünk közt ez a belső tartalom-harmónia ezer éve megszűnt [Isváni véres hatalomátvétel] s egy új jelképiség bontakozott ki, mely igazságot és tartalmat véres öldöklések által akart hirdetni, s azt hitte, hogy a vér által tisztaságot adhat. [Mindaddig tart ez a 'véres küzdelem', míg a Lélek (vörös) vissza nem nyeri Tisztaságát.] Ezt mutatja a véres és világos, azaz a vörös és fehér sávok sora. [2008. ill. ez a jelképegyüttes is az "Isten országára" utal, ami még koráb-ban volt itt a Kárpát-medencében, de elfelejtődött ennek tudása a

1�3

testvérnépek egymást öldöklő megjelenésével...] De eleink közül ebben az időben sokan voltak olyanok, akik nem akarták elveszejteni régi korunk hitből tudássá erősödő igazságtar-talmát. Kálti Márk már István korában feltüntet a sávos zászló mellett egy másikat, a hármashalomból (hegyből) növő kettős keresztet, mely gyakran a miniatúrákon pont a sávos zászló ellen (mellett) 'harcol'. De kérdezhetné valaki : ha ők akkor egy 4800 éve létező képjel-tartalomhoz nyúltak vissza a zászlóra tűzött jelképiségük végett, s valamely módon akarták hirdetni és fenntartani a régi korunk tartalmi valóságát, miért nem hagyták meg az addig létező Turulos zászlót maguk közt ? Mert a TUR-UL egyben magát a fejedelmet is jelképezte, jelentette. A kiterjesztett szárnyú Turul (régi ejtetben Turuj) fejdíszként való viselete magát a fejedelem személyét takarta. A 'Turult' és annak utódait megölték, így a vezető nélkül maradt nép között már csak egy elfelejtődő Tartalom (TÚR) élhetett tovább. A régi világ azonban holtából megszólal, az esztergomi életfa új életre kelt mindenkit. "Semmi sem marad beteljesületlenül", a kis forrás bővizű folyóvá dagad, az élet vize ez. A megtört életútu Turul madár visszaszáll országára, hogy az Isteni rendelése folytán tovább gazdagítsa népét s vele együtt az egész világot. Magyarnak lenni nem büszkeség, de vallani a belőle származó el-hivatottságot : nagy dolog.

1�4

Az igaz hit útja az életfa általcímű könyv Tartalomjegyzéke :

- Ami engem ide hozott -7- - A hit lovagjai -15- - Elfeledett történelem -23- - Utunk -47- - Vissza az életfához -83- - Őseink emlékére -145- - A teremtés hetedik köre -169-

- Tartalomjegyzék -175-

Színes képmelléklet 28+10 oldalon

1��

Minden itt kezdődött( Géza fejedelem esztergomi szentélyébe lépve )

177

Az oroszlános életfa( Ami engem ide hozott )

178

Téma az asztalon( Harkay-képeslap )

179

Felújítások az esztergomi várpalotán( A háttérben a XIX. századi klasszicista bazilika )

180

Egy sokatmondó címeraz esztergomi bazilika altemplomából (1848)

181

Kapu a múltra( A székely írás elválasztó hármas pontjai az ISTVAN névjel sorában )

182

Béke a bemenőnek( A székelykapu csodás díszítései )

Erdőtelek

183

A Napfény házának őrzője megszólal

184

185

186

Az alsó vakolat előbukkanó fényesség szimbólumaivalamint a lépő oroszlános Szent Korona kapcsolata

187

188

189

190

‘Szent István király’ szarkofágja :Géza fejedelem örökébe lépő Imre herceg nyughelye

191

Kálti Márk és a Tudás ami mögötte vankapcsolatban áll a Eszter-GAM-i oroszlánnal

192

Egy sokat mondó sarok( Kétféle fényesség szimbólum, ötkőr-keret, Kálti Márk jele )

193

A telkibányai református temető egyik mai kopjafája( Készítette Kerekes István )

194

Kopjafák típusai( Kerekes István - Telkibánya 2000 )

195

Béke poraira( Emlék a múltból )

196

Megtörve( D.M.A. által faragott régi kopjafa Telkibányán )

197

198

199

200

201

A magamra találás pillanatainak egyike( Más szemében egy parasztház senki nem figyelje része )

202

A kőr átalakul( Nemzeti jelképeink )

203

Őrtorony a múlt védelmében( A háttérben az esztergomi GUR középső halmával )

204

A Gudea szobor képírásának tanítása :“A te szíved a szeretet kelyhe, melyből úgy kell kiáradnia annak,

mint a kezemben lévő korsóból az élet víze árad.”

205

Sumér harci ábrázolás Ur városában i.e. 2500 körül.(Az ábrán jól látható a régies ‘körék’ megalkotása : két fa lapból

KÖR alakot formáztak, amit egy ÉK alakú csappal erősítettek egybe.

206

A “Géza fejedelem Esztergoma” című könyv számára készült illusztráció a kultúrális azonosság érzékeltetésére:

azaz magyar stilisztikájú életfák az esztergomi falfestésen!

207

Az oroszlán testén ott van a sumér képírás egyik jele, a GUR négyszer.Ma ezt a ‘hegyet’ (országot) jelentő képjelet minden magyar

HÁRMASHALOM-ként ismeri.

208

209

Az egyetemeken néhány év óta már így tanítják a megtermékenyülés folyamatát.(Az illusztráció Drunvalo Melchizidek könyvéből való, kinek azt

köszönheten, hogy eme ‘képet’ az esztergomi társánál felismertem.)

210

A ‘kettős’ falú petesejt (fekete vonulat benne kis köröcskékkel)és a fejjel és nyúlvánnyal rendelkező 12-es ivarsejt csoportok.

(Megjegyzés: a Harkay rekonstrukcós rajz sokkal régebbi keletű,mint az ‘egyetemi tanítók’ ‘felismerése’.)

211

A székesfehérvári kőkoporsó összetört fedele egy régi felvételen.Az esztergomi kettős körgyűrűk közt alúl elhelyezkedő növényi hajtás.

Egyszerűen kimondva : formaazonosság.

212

Az eredeti oszlopfők egyike a hun dinasztiából származó Arszák jelleg-zetes fejformájával, aki a Pártus birodalomnak volt a megalapítója. A falfestés díszítő sora a Képes Krónika írójának ‘hátterét’ rejti.

213

214