platon apokrif dialogusok hu nncl4277-84av1

5/13/2018 Platon Apokrif Dialogusok Hu Nncl4277-84av1 - slidepdf.com

http://slidepdf.com/reader/full/platon-apokrif-dialogusok-hu-nncl4277-84av1-55a7561bdc622 1/134

A kútnál

Platón összes művei kommentárokkal

Apokrif dialógusok

Első Alkibiadész. Második Alkibiadész. Hipparkhosz. Szerelmes ifjak. Theagész. Kleitophón. Minósz

TARTALOM

AZ ELSŐ ALKIBIADÉSZ FELÉPÍTÉSEELSŐ ALKIBIADÉSZA MÁSODIK ALKIBIADÉSZ FELÉPÍTÉSEMÁSODIK ALKIBIADÉSZ

A HIPPARKHOSZ FELÉPÍTÉSEHIPPARKHOSZ (AVAGY A HASZONLESŐ)A SZERELMES IFJAK FELÉPÍTÉSESZERELMES IFJAK A THEAGÉSZ FELÉPÍTÉSETHEAGÉSZA KLEITOPH ÓN FELÉPÍTÉSEKLEITOPH ÓNA MINÓSZ FELÉPÍTÉSEMIN ÓSZ (AVAGY A TÖRVÉNY)UTÓSZÓBIBLIOGRÁFIAI TÁJÉKOZTATÓ

AZ ELSŐ ALKIBIADÉSZ FELÉPÍTÉSE

Bevezetés (103 a – 104 c2)

103 a1 – 104 c7. Szókratész először szólítja meg Alkibiadészt, akitől a „démoni hang”egészen addig távol tartotta, amíg az minden más hódolóját el nem űzte magától

rátartiságával, amelyet szépsége, családi háttere és főleg Periklész támogatása táplál.

104 d1 – 106 c2. Alkibiadész politikai karrierre készül, becsvágya az egész világ felettiuralom megszerzése. Szókratész szerint e cél elérésében csak ő tud segíteni neki, amitAlkibiadész kérdezgetésével fog bizonyítani.

A politikus szakértelmének tárgya: az igazságosság (106 c3 – 107 c12)

106 c3 – 107 c12. Szókratész kérdése: vajon mi az a tárgy, amelyben Alkibiadész szakértőtanácsot tud adni az államnak?

107 d1 – 109 d2. Alkibiadész válasza: a háború és béke kérdése. Szókratész rávezeti

Alkibiadészt, hogy a háború és béke kérdésében való szakértői döntés szempontja azigazságosság.



109 d1 – 110 d4. Alkibiadész nem rendelkezik tudással az igazságos és igazságtalankérdésében: senki sem tanította rá, s önállóan sem kutatta és fedezte fel, mivel gyerekkorátólkezdve abban a hitben élt, hogy már rendelkezik vele.

110 d5 – 112 d1. Alkibiadész szerint az igazságosság ismeretét, akárcsak a görögtudását,

„a köznéptől” sajátította el. Szókratész kimutatja, hogy a köznépben nincsen egyetértés aztilletően, hogy mi igazságos és mi nem; vagyis nem rendelkezik a szükséges tudással, és ígytanítani sem képes azt.

112 e1 – 113 c6. Minthogy Szókratész csak a kérdéseket tette fel, és Alkibiadész adta mega válaszokat, nem Szókratész, hanem Alkibiadész mondja ki saját magáról, hogy nemrendelkezik tudással az igazságosságról.

Az igazságos és az előnyös dolgok (113 d1 – 119 a7)

113 d1 – 115 a1. Alkibiadész válasza: a politika tudománya nem az igazságosságról,hanem az „előnyös” kérdéséről szól. Alkibiadész nem mer belevágni a kísérletbe, hogy

meggyőzze Szókratészt: az igazságos és az előnyös különbözik egymástól, ezért Szókratészgyőzi meg Alkibiadészt: az igazságos egyúttal előnyös is.

115 a1 – 116 e2. A tétel bizonyítása.(1) Minden, ami igazságos, szép.(2) Minden, ami szép, jó; mert(a) bár úgy tűnik, némely szép tett rossz, mert rosszra vezet, de valójában semmi sem

abban a tekintetben rossz, amelyben szép;(b) a tételt a rokon értelmű hétköznapi kifejezésekkel űzött játék is alátámasztja: akinek

„szépen megy sora”, az „boldogul”, vagyis „javakra” tesz szert.(3) Minden, ami jó, előnyös.

116 e3 – 119 a7. Alkibiadész a legrosszabb fajta tudatlanságban szenved: miközben nemrendelkezik tudással az igazságosságról, azt hiszi, hogy rendelkezik.

Spárta és Perzsia (119 a8 -124 e5)

119 a8 – 120 e5 – Alkibiadész elismeri tudatlanságát, de úgy véli, tervei megvalósításáhoznincs is szüksége tudásra, hiszen a többi athéni politikus is tudatlan, és a végső ellenfelek, aspártai és a perzsa királyok sem különbek náluk.

120 e6 – 124 b6. Szókratész beszéde: a spártai és a perzsa uralkodók utódlás, neveltetés,

kiválóságok és gazdagság terén egyaránt messze felülmúlják Alkibiadészt. Alkibiadészegyetlen reménye a szorgalmas tanulásban van. Közös vizsgálódás: hogyan váljunk jobbá? (124 b7 -135 e8)124 b7 – 124 d9. Alkibiadészt meggyőzte Szókratész beszéde. Szókratész visszatér a

kérdezgetés módszeréhez, hogy rávezesse Alkibiadészt, milyen tekintetben és hogyanválhatna jobbá.

124 el – 126 a4. Alkibiadész újabb meghatározása: a politikus tudománya az állam jobbigazgatására és épségének megőrzésére vonatkozó jó döntés képessége.

126 e5 – 127 el. Az állam akkor van jól igazgatva, ha polgárai között egyetértés uralkodik,mivel mindenki a maga dolgát végzi – ez az egyetértés viszont az igazságosságra vonatkozótudáson alapulna.



127 e8 – 129 b4. Szókratész felvetése: a hozzánk tartozó dolgoknak különféle mesterségek révén viseljük gondját; ám ahhoz, hogy rájöjjünk, mely mesterség révén viselhetjük gondjátönmagunknak, először arra kell ráébrednünk, mik vagyunk mi magunk.

129 b5 – 130 e6. Az ember a lélek.

(1) Más az, aki használ valamit, és más, amit használ; az ember az egész testét használja,tehát más, mint a test. Ő az, ami a testet használja – azaz a lélek.(2) Az ember vagy a lélek, vagy a test, vagy a kettő együttese. Az ember az, ami a testet

uralja; márpedig sem a test nem uralhatja önmagát, sem a kettő együttese nem uralkodhat atest felett.

130 e7 – 132 b3 – Tanulságok: Amire Alkibiadésznek szüksége van, az nem a testetgondozó tudomány (testnevelés és orvostudomány); még kevésbé a testnél is távolabbidolgokra vonatkozó mesterségek. Alkibiadésznek nem a testével kell törődnie, még kevésbé avagyonával. Csakis Szókratészre számíthat, mert egyedül Szókratész szereti valóbanAlkibiadészt; minden más rajongója csupán Alkibiadész testébe volt szerelmes.

132 b4 – 133 c17. A szem hasonlata: Alkibiadésznak ahhoz, hogy megismerje magát, alelkét kell megismernie. Ennek módja az, hogy egy másik lélek legkiválóbb és legistenibbrészébe, a bölcsesség, tudás és gondolkodás székhelyébe tekint. Az önmegismeréslegkiválóbb módja azonban az lenne, ha a legkiválóbb tükörbe tekintene: az istenségbe.

133 d8 – 135 b3 – Végső tanulságok: csak az önmegismerés révén erényessé váló ember fog boldogulni az életben, és az állam igazgatására is csak ő alkalmas.

Befejezés (135 b3 – e8)

Minthogy annak, aki még nem rendelkezik erénnyel, jobb, ha a jobb uralkodik fölötte,Alkibiadész hűségesen fogja követni Szókratészt, amíg szert nem tesz a megfelelőönismeretre és erényre.

ALKIBIADÉSZ

SZÓKRATÉSZ: Gondolom csodálkozol, Kleiniasz fia,1 hogy bár annak idején én voltam azelső imádóid2 sorában, most, amikor a többiek már felhagytak az udvarlással, egyedül én nemtágítok tőled; ráadásul annyi éven át hozzád sem szóltam, amíg Ők már terhedre is voltak

állandó csevegésükkel. Ennek az oka azonban nem emberi ok volt, hanem valamitermészetfeletti lény ellenkezése, amelynek hatalmáról még később is hallani fogsz.3 Most

1 Kleiniasz a 447-es koróneiai ütközetben esett el (ld. 112 c – 114 a); az adatot Iszokratész (16. 21) is megerősíti.A teljes polgárjoggal még nem rendelkező ifjakat az idősebbek többnyire csak apjuk nevén tartották számon; így pl. a Lüszisz ben (204 e) Szókratész megjegyzésére; „Igencsak fiatal lehet ez a Lüszisz [...] abból gondolom, hogya neve nem hangzik ismerősen” Hippothalész így válaszol: „Nemigen emlegetik még a saját nevén [...] hanem azapja után nevezik meg” (ford. Steiger Kornél).2 Az erasztész név olyan érettebb férfit jelöl, aki egy serdülőben lévő ifjú iránt érez erószt, vagyis heves(alapvetően fizikai természetű) vonzalmat. Erasztész attól függetlenül lehetett valaki, hogy rajongásának tárgya,az erómenosz vagy paidika miként viszonozta közeledését — ezért félrevezető a gyakori „szerető” fordítás,amely a mi szóhasználatukban inkább kölcsönös és beteljesült viszonyra utal.3 Szókratész mind Platón, mind Xenophón tanúbizonysága szerint rendszeresen hivatkozott sugalmakra, amelyek természetfeletti forrását nem igyekezett azonosítani, de amelyekben feltétlenül megbízott. Mindkét szerző szerintezek a megnyilvánulásai képezhették az alapját az ellene benyújtott vád azon pontjának, amely szerint nem



viszont nem ellenkezik tovább, úgyhogy íme, itt állok előtted; és nagyon remélem, hogykésőbb sem fog már ellentmondani.

Közben azért mindvégig figyelemmel követtelek, és elég jól kiismertem, hogyan bánsz ahódolóiddal – mert sok hódolód akadt, és nagyra tartották magukat, de egy sem akadt köztük,aki végül meg ne futamodott volna a te mindegyikükét túlszárnyaló kevélységed elől.4 De azt

is szívesen elmondom, milyen számítás folytán bíztad így el magad. Szerinted senki ember fiára nem szorulsz rá semmiben: a testiektől kezdve a lelkiekig bezárólag oly nagyszerűadottságaid5 vannak, hogy már semmi egyébre nincs szükséged. Először is azt gondolod, hogymindenkinél szebb és sudárabb vagy, és ebben bizony, bárki láthatja, nem is tévedsz. 6 Aztán,hogy államodnak, a leghatalmasabb hellén államnak 7 is a legkiválóbb nemzetségeibe születtél;apai részről is rengeteg kiváló barátod és rokonod állna rendelkezésedre, ha bármi szükségedvolna rájuk, de éppannyi és cseppet sem hitványabb barátra és rokonra számíthatsz anyaiágról is.8 Ám úgy gondolod, erőidet valamennyiüknél inkább gyarapítja Xanthipposz fia,Periklész,9 akit atyád rendelt gyámnak melléd és öcséd mellé:10 őneki nem csupán ebben az

ismeri el az állam hivatalos isteneit (theusz) , hanem „ismeretlen”, „új” természetfeletti lények (kaina daimonia)

létezését tanítja (Szókratész védőbeszéde 26 b, 31 c – d; Euthüphrón 3 b; Xenophón: Emlékeim Szókratészról I.1. 1 – 2). Vö. Alkibiadész 105 d5 skk: „az isten”; ld. még 124 c9 skk, 127 e5, 135 dó.4 Mint Nicolas Denyer (Denyer 2001, 84. o.) rámutatott, Szókratész beszédének következő szakasza a korabelihomoerotikus udvarló beszédek klasszikus fordulatait és témáit idézi fel. Az egyik ilyen téma az erasztészek általostromolt ifjak elbizakodottsága volt, amely Platónnál is többször megjelenik. A Lüszisz ben (206 a) Szókratészarra figyelmeztet, hogy az erómenoszt a hozzá írt szerelmes beszédekben és költeményekben feldicsérő erasztészsaját magának okoz kárt, mivel elbizakodottá teszi választottját (a jóképű és szeretőktől körülrajongott ifjak zsarnokoskodásáról ld. még Menón 76 b; Xenophón: Lakoma 8. 4). Egy ilyen szerelmes beszéd, ún. erótikoszlogosz (vö. pl. Phaidrosz 227 c) Démoszthenész neve alatt maradt ránk (Démoszthenész 61). E beszéd szerzője – akinek bevallott célja, hogy bemutassa, milyennek kell lennie az olyan erótikosz logosznak , amely mind azerasztésznak , mind az erómenosznak dicséretére válik – rögtön beszéde elején (3 – 4) arra figyelmeztetikedvesét: az ifjú, akit szépsége miatt sok erasztész vesz körül, és ezért rátartivá válva ( szemnünomenusz)visszautasítja azok közeledését, nem lesz képes megkülönböztetni azokat, akik lejáratják és bemocskolják a

fiúszerelmet azoktól, akiknek tisztes a szándéka, és a javát akarják. Később ( Alkibiadész 131 cl2 – 13)Szókratész egészen más magyarázatot fog adni Alkibiadész udvarlóinak elmaradására; arra fog célozni, hogyAlkibiadész egyszerűen kinőtt a serdülőkorból, és így mindazok, akik csak Alkibiadész testét – vagyis nemmagát Alkibiadészt – szerették, elveszítették az érdeklődésüket.5 Egy kiművelt széptevő az erómenosz fensőbbséges viselkedésének felemlegetése után az ennek alapjáulszolgáló előnyös tulajdonságok felsorolásába fog, vö. Démoszthenész 61. 6 (Denyer 2001, 85. o.).6 Alkibiadész szépsége közismert volt, ld. alább, 113 b9; vö. még Prótagorasz 309 a3.7 A párbeszéd feltételezhető drámai időpontjában, 433-ban (vö. 105 b1) a periklészi aranykor vége felé, a peloponnészoszi háború kitörése előtt nem sokkal járunk, amikor Athén a déloszi szövetség élén virágzása éshatalma csúcspontján áll. Mindazonáltal Szókratész később ( Alkibiadész 122 d – 123 b) arról fogja győzködniAlkibiadészt, hogy Spárta gazdagsága messze felülmúlja Athénét.8 Iszokratész (16. 25 – 27) szerint Alkibiadész apja, Kleiniasz révén az Eupatridák (a régi nemzetségfők leszármazottai) közé tartozott; anyja, Deinomakhé révén pedig az Alkmeónidák nemzetségéhez, amely nem-

zedékek sora óta játszott meghatározó szerepet Athén politikai életében. Az Alkmeónida klán politikusaiPeiszisztratosz és fiai türanniszának legkomolyabb ellenlábasai – olykor pedig szövetségesei – voltak. Aztkövetően, hogy Deinomakhé nagyapja, Kleitszthenész reformjaival (508) megnyerte a démosz támogatását, acsalád tartósan a demokrácia ideológiája mellett köteleződött el; ez a politika hosszú távon a család vezetőszerepének megszilárdulását eredményezte, és Alkibiadész nagybátyjának, Periklésznek az uralomra jutásávalhozta meg az igazi gyümölcsét (ld. a következő jegyzetet).9 Periklész Kimón osztrakizálását (461) követően harminc éven át, majdnem 429-ben bekövetkezett haláláig voltAthén tényleges politikai vezetője; 443-tól, Thuküdidész osztrakizálásától kezdve ezt a státusát az ismegerősítette, hogy minden évben sztratégosszá (hadvezérré) választották, ami a legmagasabb tisztséget jelentette az athéni demokráciában (vö. Plutarkhosz: Periklész 16 . 3). A beszélgetés feltételezhető időpontjában,a peloponnészoszi háború előestéjén minden bizonnyal hatalma csúcsán állt; ám néhány évvel később, 430-banellene fordult a közhangulat, és ellenlábasai megbuktatták, és bár hamarosan rehabilitálták, nem sokkal későbbmeghalt az Athént megtizedelő járványban (Thuküdidész II. 65. 3-4; Gorgiasz 516 a).10 Vö. Platón: Prótagorasz 320 a – b; Iszokratész 16. 28; Plutarkhosz: Alkibiadész 1. 2. Alkibiadész öccséről,Kleiniaszról ld. még 118 e4. Alkibiadész politikai karrierjének alapját valóban családi háttere és Periklésztekintélye jelentették, ám első jelentős politikai szerepvállalására a történetíró Thuküdidész (V. 43) szerint csak



államban van meg a hatalma hozzá, hogy keresztülvigye, amit csak akar, hanem egészHellászban, sőt nem egy jelentős barbár népnél is. Én hozzáteszem még azt is, hogy avagyonosok közé tartozol, bár úgy látom, még erre vagy a legkevésbé büszke. Szóvalmindezekkel az adottságaiddal kérkedve kerekedtél rajongóid fölé, ők pedig, minthogy alattadálltak, alul is maradtak; és te mindezzel nagyon is tisztában vagy, éppen ezért, tudom jól, most

csodálkozol, ugyan mi járhat a fejemben, hogy nem mondok le rólad, és ugyan mibenreménykedve11 tartok ki, amikor a többiek már rég elmenekültek?12

ALKIBIADÉSZ: Csakugyan, Szókratész, talán nem is vetted észre, de éppen csak megelőztél.Már régóta terveztem, hogy odamegyek hozzád, és pontosan ezt a kérdést teszem fel: mitakarsz tőlem? Miben reménykedsz, hogy egy pillanatra sem hagysz nyugtot, és állandóan ottvagy a nyomomban, bárhol is fordulok meg?13 De még mennyire, hogy azon tanakodom,miben mesterkedsz, és boldog lennék, ha megtudhatnám!

SZÓKRATÉSZ: Akkor hát – ha egyszer tényleg meg szeretnéd ismerni a szándékaimat – bizonyára készségesen oda fogsz figyelni rám. Biztos lehetek benne, hogy türelmesenvégighallgatod a szavamat?

ALKIBIADÉSZ: Persze, de most már kezdd el!SZÓKRATÉSZ: De vigyázz, mert igazán nem volna csoda, ha éppoly nehezen tudnám

abbahagyni, mint amilyen nehéz volt hozzáfognom.

ALKIBIADÉSZ: Beszélj csak barátom, mondom, hogy hallgatlak!SZÓKRATÉSZ: Akkor hát tényleg beszélnem kell. Nehéz ugyan rajongóként közeledni egy

rajongóktól le nem igázott férfiúhoz, mégis bátornak kell lennem, hogy kimondjam, amitgondolok. Mert, Alkibiadész, ha azt látnám, hogy megelégszel az eddig felsorolt javakkal, ésúgy gondolod, hogy életed végéig be is kell érned velük, már régen nem rajonganék érted – legalábbis ezzel áltatom magam. Én viszont rád fogom bizonyítani, hogy más terveid vannak

– ebből is láthatod majd, hogy igenis egyfolytában téged figyeltelek. Azt hiszem, ha

valamelyik isten így szólna hozzád: „mit kívánnál, Alkibiadész: azzal élni le az életed, amidmost van, vagy inkább azonnal meghalni, ha nem tehetsz szert többre?”, te inkább a haláltválasztanád. Akkor hát milyen álmokat szövögetsz? Mindjárt elárulom: abban bízol, hogyamint színre lépsz az athéni népgyűlésben – ami szerinted csak napok kérdése14 –, tehát ott

pár évvel Periklész halála után, 425-ben kerül sor, amikor egy Argosszal Spárta ellenében kialakított szövetségirendszer létrehozásán munkálkodik. Mint Thuküdidész megjegyzi, Alkibiadészt ekkor „életkora miatt mindenmás városban még túl fiatalnak tartották volna, de itt előkelő ősei hírneve tekintélyt szerzett neki” (ford.Muraközy Gyula). Jellemző, hogy Alkibiadész diplomáciai ténykedésének valódi célja a politikai ellenfele, Nikiasz által megkötött béke meghiúsítása és a Spárta elleni háború újrakezdése; terve megvalósítása érdekében pedig a cselszövéstől sem riad vissza (ld. Thuküdidész V. 43).11 Az udvarló beszédeknek az is tipikus eleme, hogy az udvarló előadja, mit remél a vágyott kapcsolattól, vö.

Démoszthenész 6l. 8.12 Plutarkhosz ( Alkibiadész 4) ezzel szemben éppen Szókratésszal való megismerkedése hatásának tudja be, hogyAlkibiadész hátat fordított a körülötte nyüzsgő előkelő és gazdag udvarlóknak, és fölényes viselkedéssel elűzteőket magától.13 A lakomában (213 b – c) a részegen a lakomaterembe belépő – immár jóval idősebb – Alkibiadészmegpillantva egykori mesterét így kiált fel: „Héraklészre, ez meg mi? Szókratész van itt? Megint egyszer lesbenálltál rám, ahogy szoktál: hirtelen feltűnsz ott, ahol a legkevésbé vártalak volna.” (Telegdi Zsigmond fordításátátdolgozta Horváth Judit).14 Ez az utalás segít a dialógus drámai időpontjának meghatározásában. Szókratész eddigi szavaiból annyi már kiderült, hogy a beszélgetésre Alkibiadész serdülőkorának vége felé kerül sor. Az athéni ifjakat tizennyolc éveskorukban vették fel a démosz tagjai közé; ezután került sor kétéves katonai kiképzésükre és sorkatonaiszolgálatukra. Huszadik életévük betöltése előtt így nem volt lehetőségük közéleti tevékenységre, harmincéveskor alatt pedig csak a különlegesen ambiciózus fiatalemberek vállaltak aktív szerepet. A 123 d6 – 7-ből kiderül,

hogy a beszélgetés idején Alkibiadész még nem töltötte be a huszadik életévét. A lakomában (219 e) Alkibiadészarról mesél, hogy már Szókratésszal való megismerkedése után együtt vettek részt a peloponnészoszi háború első jelentős hadmozdulatában, a poteidaiai hadjáraton (231-230). Ekkor Alkibiadésznek már felnőtt korúnak kellett



színre lépve be fogod bizonyítani az athéniaknak, hogy olyan megbecsülésre vagy érdemes,amilyenben sem Periklész, sem senki más soha nem részesült.15 Ha pedig ezt bebizonyítottad,a legnagyobb befolyásra teszel szert az államban; és ha ebben az államban a leghatalmasabbleszel, az leszel a többi hellén államban is, és nem is csak a hellének közt, hanem a velünk egyföldrészen élő barbárok között is. És ha akkor ugyanaz az isten újfent szól, hogy itt kell

uralkodnod Európában, Ázsiába átkelned, vagy az ottani ügyekbe beavatkoznod nem szabad – nos, azt hiszem, ezzel a megkötéssel megint csak nem kívánnál tovább élni, ha neveddel éshatalmaddal nem töltheted el úgyszólván az egész emberiséget. (Mert az a gyanúm, hogyszerinted senki sincs, aki Küroszon és Xerxészen kívül említést érdemel).16

Azt tehát, hogy ez az, amire áhítozol, nemcsak találgatom, hanem biztosan tudom.17 Mivel pedig tisztában vagy vele, hogy igazat beszélek, talán azt fogod mondani: „na és mi köze vanennek a te terveidhez, Szókratész?” Megmondom én neked, szeretett fia Kleiniasznak ésDeinomakhének! Csak annyi, hogy mindezeket az elképzeléseidet énnélkülem nem tudodmegvalósítani; ilyen nagy befolyást tulajdonítok magamnak ügyeidet és téged magad illetően,és szerintem éppen ezért nem engedte korábban az isten – akinek az engedélyére vártam –,hogy szóba elegyedjem veled. Mert ahogy a te reményed az, hogy az államban fogod

bebizonyítani, mindent megérsz a számára, s ezzel tüstént minden befolyás a tied lesz, úgy énmeg azt remélem, hogy nálad fogok a lehető legnagyobb befolyásra szert tenni, ha

bebizonyítom: mindent megérek a számodra, és sem gyám, sem rokon, sem senki más nemképes kezedbe adni azt a hatalmat, amelyre vágysz, csakis én – az isten segítségével, persze.18

Énszerintem fiatalabb korodban, amikor még nem voltál telve ekkora reményekkel, azért nemengedte az isten, hogy beszélgessünk, hogy ne beszéljek hiábavalóan. Most viszont szabadutat adott; mert most már talán oda fogsz figyelni rám.

lennie, hiszen a kötelező katonaidejüket töltő serdülőket még nem vezényelték külhoni bevetésekre. Ugyanakkor húszévesnél sokkal idősebb sem lehetett, legalábbis Plutarkhosz ( Alkibiadész 7. 3) szerint, aki azt mondja, hogyekkor még mindig meirakion, „ifjú” volt (ez a megjelölés alkalmazható a serdülőkorból nem régen kikerült fiatal

férfiakra is). Ha tehát összevetjük A lakoma és az Alkibiadész utalásait, úgy tűnik, az Alkibiadész általmegörökített találkozás legfeljebb pár évvel a poteidaiai hadmozdulatok előtt (mondjuk 433 körül) játszódik, a peloponnészoszi háború előestéjén, amikor Alkibiadész kétéves katonai szolgálatának letöltése utántürelmetlenül várja a lehetőséget, hogy megjelenhessen a politika színpadán (vö. Denyer 2001, 189. o.).15 Plutarkhosz Alkibiadész későbbi sikereit két olyan további előnyös tulajdonságának is tulajdonítja, amelyeketSzókratész nem említett meg az imént (mivel még nem derülhettek ki a számára): hatásos szónoki fellépésének,amelyet szerinte maga Alkibiadész is a legtöbbre tartott ( Alkibiadész 10. 2), és hadvezért képességeinek ( Alkibiadész 16. 3). 407-ben, kanyargós pályafutása vége felé Alkibiadészt példátlan tiszteletben részesítik aszorult helyzetben lévő athéniak: előbb visszahívják száműzetéséből, majd a bapantón hégemón autokratór („mindenek teljhatalmú ura”) különleges jogkörű hadvezéri címmel ruházzák fel (Xenophón: Hellénika L 4. 20).16 Kürosz (i. e. 559-530) a méd uralom lerázásával megteremtette az önálló perzsa királyságot; leigázta Lüdiát,majd uralma alá vonta a korábban lüd fennhatóság alá tartozó ióniai görög városállamokat is. Xerxész, Dareioszfia személyesen vezette 480-ban a görögökre támadó második, soha nem látott méretű perzsa inváziót.17 Szókratész célzásaiból (ld. még alább, 120 a skk, különösen 123 c -d) úgy tűnik, Alkibiadész ambíciója nemkevesebb, mint hogy a perzsa terjeszkedés mintájára Európa és Ázsia meghódításával létrehozza a kor fogalmaiszerinti „világuralmat”. Ez a vízió valójában csak mintegy száz évvel később, Nagy Sándor hódításaival válik realitássá. Ám Alkibiadésznak valóban voltak ehhez foghatóan nagyszabású tervei. Politikai karrierjének csúcsán, 415-ben minden befolyását egy szicíliai invázió tervének elfogadtatására tette fel; Thuküdidész (VI. 15,18, 90) és Plutarkhosz ( Alkibiadész 17. 2-3) szerint az volt az elképzelése, hogy Szicília után a nyugatimediterránum legjelentősebb hatalmának számító Karthágót, majd Líbiát és Itáliát is leigázza, az így kialakuló birodalommal a háta mögött pedig legyőzi a Peloponnészoszt, ezzel megszerezve a teljes hellén világ felettiuralmat is.18 Szókratész látszólag azt feltételezi, hogy az istenség nemcsak az ő lépteit vigyázza, de a segítségévelmásoknak is képes a javára lenni. Ez a gondolat megtalálható Xenophónnál ( Emlékeim Szókratészról I. 1. 4 skk.)is, aki szerint Szókratész a daimonion jelzései alapján rendszeresen adott tanácsot barátainak, hogy „mittegyenek és mit ne”, és akik hallgattak rá, jól jártak, akik nem, azok rosszul. A megkérdőjelezett eredetiségű

Theagészben (128 d -129 e) Szókratész ilyen eseteket sorol fel: Kharmidészt a nemeai futóversenytől tartottavissza, Timarkhoszt egy politikai gyilkosság elkövetésétől; valamint megjósolta a Szürakuszai ellen Alkibiadészáltal kezdeményezett hadjárat kudarcát is.



ALKIBIADÉSZ: Most, hogy beszélni kezdtél, Szókratész, még furcsábbnak 19 tűnsz nekem,mint amikor némán jártál a nyomomban, pedig akkor is eléggé különösen festettél. Ami aztilleti, hogy ezek-e a terveim, vagy sem: úgy látszik, ezt már eldöntötted, s bárhogy tagadnám,úgysem tudnálak meggyőzni az ellenkezőjéről. Legyen hát – de ha megannyira is ezeket aterveket vettem volna a fejembe: hogy lehet az, hogy a te közvetítéseddel elérem a célomat,

míg tenélküled semmire se mennék? Erről is van mondanivalód?SZÓKRATÉSZ: Azt kérded, hogy van-e a tarsolyomban valami nagybeszéd,20 amilyenekhez

szokva vagy? Nem nekem való az ilyesmi. Ám azt hiszem, képes lennék bebizonyítani neked,hogy így áll a dolog – feltéve, hogy hajlandó vagy megtenni nekem egy csekély szívességet. 21

ALKIBIADÉSZ: Hajlandónak éppen hajlandó vagyok, már ha csakugyan nem valami nehézszívességről van szó.

SZÓKRATÉSZ: Szerinted nehéz dolog kérdésekre válaszolni?ALKIBIADÉSZ: Nem nehéz.

SZÓKRATÉSZ: Akkor hát válaszolj!ALKIBIADÉSZ: Kérdezz!SZÓKRATÉSZ: A kérdezésnél ugye kiindulhatok abból, hogy azokat a terveket forgatod a

fejedben, amelyeket felsoroltam?ALKIBIADÉSZ: Legyen úgy, ha akarod, csak megtudjam, mire vagy kíváncsi.

SZÓKRATÉSZ: Rajta hát! Szóval arra készülsz, hogy rövid időn belül javaslattételszándékával fölszólalj az athéniak előtt – ha tehát épp amikor fel akarsz lépni az emelvényre,

beléd kapaszkodnék és megkérdeném: „miről kívánnak tanácskozni az athéniak, Alkibiadész,hogy szólásra emelkedvén tanácsot szeretnél adni nekik – valami olyasmiről, amihez jobbanértesz, mint ők?”; akkor vajon mit felelnél?

ALKIBIADÉSZ: Alighanem azt, hogy „olyasmiről, amit jobban tudok, mint ők”.

SZÓKRATÉSZ: Tehát ha van valami, amiben jártas vagy, akkor abban jó tanácsadó is vagy.ALKIBIADÉSZ: Hogyne.SZÓKRATÉSZ: Ugyebár csak olyasmit tudatsz, amit vagy másoktól tanultál, vagy magad

jöttél rá?22

ALKIBIADÉSZ: Mi mást?

SZÓKRATÉSZ: És vajon lehetséges-e, hogy valaha is megtanultál olyasmit, vagy rájöttélolyasmire, amit sem megtanulni, sem magad kutatni nem voltál hajlandó?

ALKIBIADÉSZ: Nem.

19 Az atopia („furcsaság”, „különösség”, „idegenszerűség”) lesz a vezérmotívuma annak a dicsőítő beszédnek is,amelyet Alkibiadész A lakomában. (215 a – 222 b) mond Szókratészról. Ennek a különösségnek, mintAlkibiadész jelen megjegyzéséből is kiderül, Szókratész figyelemreméltó külleme csupán az egyik oldala;valójában sokkal fontosabb az a hatás, amit furcsa szokásaival, zavarba ejtő, szuggesztív fellépésével, iróniájávalés manipulatív vitaművészetével gyakorol a környezetére. Ennek a hatásnak a révén Alkibiadész hamarosan (116e4) maga is „különösen” (atopósz) fogja érezni magát; tudatosul benne a saját tudatlansága és gondolatainak bizonytalansága.20 Szókratész több piatóni dialógusban is ( Nagyobbik Hippiasz 373 a; Gorgiasz 449 b – c; Prótagorasz 329 b2;334 c – 335 c, 336 b – d;) szembeállítja a szofisták által kedvelt hosszú szónoklatokat az egyes témák precízenmegfogalmazott kérdések, illetve válaszok formájában való megvitatásának azzal a módszerével, amelyet ő preferál. A később Szókratész nevével jelölt módszert nem ő találta föl, már a szofisták körében is ismeretes volt – erről részletesebben ld. Kerfeld 2003, 44- 46. o.21 Ugyanezzel a kifejezéssel kérhette meg virágnyelven a szerető is az ifjút szexuális jellegű „szolgálat” vagy

„szívesség” megtételére (vö. A lakoma 185 a, Xenophón: Hierón I. 37); ez is magyarázhatja Alkibiadész óvatosválaszát (vö. Denyer 2001, 100. o.).22 Gyakori szembeállítás Platónnál (ld. pl. Lakhész 186 c -187 a, Phaidón 85 c).



SZÓKRATÉSZ: No és akartál-e már olyasmit tanulni vagy kutatni, amiről azt gondoltad, hogymár tudod?

ALKIBIADÉSZ: Aligha.SZÓKRATÉSZ: Tehát volt idő, amikor nem gondoltad mindarról, amit jelenleg tudsz, hogy

már tudod?23

ALKIBIADÉSZ: Szükségképp.

SZÓKRATÉSZ: De hát többé-kevésbé én is tisztában vagyok vele, hogy miket tanultál, ha pedig valami elkerülte volna a figyelmemet, szólj. Merthogy az én emlékeim szerint betűvetést, lírán való játékot és birkózást tanultál; mert az auloszon való játékot nemakaródzott tanulnod.24 Ezekhez értesz, ha valamely tanulmányod el nem kerülte valamiként afigyelmemet – márpedig nem hiszem, hogy elkerülte volna, akár éjjel, akár nappal tettedvolna is ki a lábadat otthonról.25

ALKIBIADÉSZ: Nem is jártam más iskolákba, csak ezekbe.SZÓKRATÉSZ: Mármost vajon miről vitatkoznak majd az athéniak, amikor is te felállsz, hogy

tanácsot adj nekik; talán a betűkről, hogy hogyan kell valamit helyesen leírni?26

ALKIBIADÉSZ: Zeuszra, dehogy!

SZÓKRATÉSZ: Akkor hát a líra pengetéséről?ALKIBIADÉSZ: Semmiképp.SZÓKRATÉSZ: A birkózófogásokat meg aztán végképp nem szokták a népgyűlésben

megvitatni.ALKIBIADÉSZ: Persze hogy nem.

SZÓKRATÉSZ: Akkor hát miről tárgyalnak majd éppen? Aligha építkezésről.ALKIBIADÉSZ: Aligha.SZÓKRATÉSZ: Hisz abban az építész jobb tanácsot fog adni nálad.27

23 106 e: én khronosz hote ukh hégu eidenai – a megfogalmazás kétértelmű; jelentheti azt, hogy (a) „volt idő,amikor nem gondoltad, hogy tudod”, vagy azt, hogy (b) „volt idő, amikor azt gondoltad, hogy nem tudod”. A jelen gondolatmenetből inkább a gyengébb (a) olvasat látszik következni; ám 109 e-ben egyértelművé válik,hogy a helyes értelmezést az erősebb (b) olvasat adja: a „felfedezést” ugyanis kutatásnak kell megelőznie, ahhoz pedig, hogy egy tárgyat kutatni kezdjünk, nem elég, ha nem gondoljuk, hogy tudással rendelkezünk róla, hanemkifejezetten úgy kell gondolnunk, hogy nem rendelkezünk róla tudással.24 Ez a három terület: a testedzés, a lantjáték (amely a kitharán való zenélés alapjain kívül lírai éshősköltemények tanulását is magába foglalta) és az írás-olvasás jelentette Athénban az ifjak alapfokú oktatását(vö. Prótagorasz 312 b, 318 el, 325 d7 – 326 a4; Kleitophón 407 b – c, Xenophón: A lakedaimóniak állama 2.1); ez a fiúk tizennegyedik életévével ért véget, amikor gyerekekből ( paisz) ifjakká (meirakion) lettek ( Lakhész179 a5 – 9; Xenophón: i .m. III. 1; vö. Arisztotelész: História animalium VII. 581 al2 skk). Ami az auloszon

való játékot illeti, Plutarkhosz ( Alkibiadész 2. 4 – 6) szerint Alkibiadész azt azért nem tanulta, mert ezt a fajtamuzsikát alantasnak találta; ugyanis a lírajátékkal szemben a síp fújása eltorzítja az emberi test szabad emberhezméltó formáját és arányait, valamint lefoglalja a szájat, így megfosztja a játékost az értelemmel teli beszédképességétől. Plutarkhosz szerint Alkibiadészt a többi gyerektársa is követte az auloszjáték elutasításában, amiahhoz vezetett, hogy az auloszjáték eltűnt a közoktatásból, és általában népszerűtlenné vált az athéni polgárságkörében.25 Szókratész különös módon nem tesz említést sem Alkibiadész katonai képzéséről, amelyen a dialógusbanábrázolt beszélgetés idején Alkibiadész már áteshetett, sem pedig a szofisták szolgáltatta képzésről, amelyetebben az időben egy Alkibiadészhoz hasonlóan előkelő és politikai karrierre készülő ifjú aligha mellőzött volna.26 Arisztoteiész ( Nikomakhoszi etika 1112 b1 - 11) szerint a helyesírás jó példája azoknak az „egzakt és önálló”tudásterületeknek, amelyek nem tárgyai a tanácskozásnak és döntéshozatalnak, hiszen ezek kapcsán nincs helyekételynek és vitának (Denyer 2001, 105-106. o.).27 Szókratész most már komolyabbra fordítja a szót, hiszen a különféle középítkezések ügye rendszeresen

napirenden volt a népgyűlésben, és ilyen kérdésekben a népgyűlés választott állami építészek terveire ésszakértői tanácsaira támaszkodva hozott döntéseket, vö. Prótagorasz 319 b – c; Gorgiasz. 455 b – c, 514 a – b;Xenophón: Emlékeim Szókratészról IV. 2. 10.



ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: De nem is jóslásról.ALKIBIADÉSZ: Nem.SZÓKRATÉSZ: Hisz akkor meg egy jóssal érnek többet, mint teveled. 228

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Legyen bár az a jós alacsony vagy magas, szép vagy rút, nemes vagy

nemtelen származású.

ALKIBIADÉSZ: Hogyne.SZÓKRATÉSZ: De ha a közegészségről tanácskoznak, akkor sem az fogja érdekelni az

athéniakat, hogy a tanácsadó szegény vagy gazdag, hanem csak arra fognak ügyelni, hogyorvos legyen az illető.29

ALKIBIADÉSZ: Hogyne.SZÓKRATÉSZ: Gondolom azért, mert minden egyes kérdésben a hozzáértő tanácsa számít,

nem pedig azé, aki vagyonos.30

ALKIBIADÉSZ: Nyilván.SZÓKRATÉSZ: Tehát mi lehetne a vizsgálatuk tárgya, amikor is helyesen tennéd, ha te

emelkednél szólásra javaslattevőként?ALKIBIADÉSZ: A saját ügyeik, Szókratész.

SZÓKRATÉSZ: A hajóépítés ügyéről beszélsz, hogy milyen fajta hajókat kéne építtetniük?31

ALKIBIADÉSZ: Nem én, Szókratész.SZÓKRATÉSZ: Gondolom azért nem, mert nem értesz a hajóépítéshez. Vagy más okból?

ALKIBIADÉSZ: Nem, ez az oka.SZÓKRATÉSZ: Akkor hát miféle „saját” ügyeikről beszélsz?

ALKIBIADÉSZ: Akkor fogok szólásra emelkedni, Szókratész, amikor a háborúról vagy a békéről, vagy valami egyéb államügyről tanácskoznak.

SZÓKRATÉSZ: Tehát arra gondolsz, amikor arról tanácskoznak, hogy kivel kell békét kötni,és ki ellen kell háborút folytatni, és milyen módon?

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: És nem azokkal kell háborúzni vagy békét kötni, akikkel jobb32 háborúzni,

illetve békét kötni?ALKIBIADÉSZ: De igen.

SZÓKRATÉSZ: És akkor, amikor jobb?

28 A népgyűlés minden fontosabb döntés meghozatalakor papokhoz és jósokhoz fordult kedvező előjelekért (vö.Arisztotelész: Az athéniak állama 56. 6). Így tettek az Alkibiadész kezdeményezte szicíliai hadjáratelfogadásakor is; a hadjárat katasztrófája után pedig a politikusok mellett a jósokat is okolták (vö. ThuküdidészVIII. 1). Plutarkhosz ( Nikiasz 13. 1-3) értesülései szerint az athéni papok ellenezték az expedíciót, ígyAlkibiadész saját jósokat vetett be a hadjárat melletti kampányában, akik persze kedvező előjeleket állapítottak meg (vö. még Denyer 2001, 106-107. o.).29 Vö. Gorgiasz 455 b, 514 d – e; Xenophón: Emlékeim Szókratészról 4. 2. 5.30 A Prótagorasz 319 c szerint a népgyűlésben leléptetik: azt a szónokot, aki nem elismert szakértő létére akar szaktanácsot adni, legyen bár jó megjelenésű, vagyonos, vagy előkelő származású. Vö. még pl. Állam 292 c – e.31 Vö. Gorgiasz 455 b – c, Prótagorasz 319 b – c.32 A magyar „jó” melléknévhez hasonlón az agathosz (középfoka: beltion) is jelentheti azt, hogy valami„hasznos”, „kedvező”, „szerencsés” — ebben a jelentésében az óphelimosz („előnyös”) szinonimájának tekint-

hető. Szókratész a jelen összefüggésben nyilvánvalóan erre a jelentésre apellál, később (109 b) azonban kiderül,hogy úgy véli: a szóban forgó „jó” az, ami igazságos. Szókratész valódi álláspontja az lesz, hogy az, amiigazságos, egyúttal mindig előnyös is (114 e skk).



ALKIBIADÉSZ: Nagyon is.SZÓKRATÉSZ: És annyi ideig, ameddig jobb?ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Mármost ha az athéniak netán mégis arról tanácskoznának, hogy kivel kell

kötöttfogásban megmérkőzni, és kivel szabadfogásban, és hogyan, vajon te adnál értékesebbtanácsot, vagy a testedző?

ALKIBIADÉSZ: Feltehetőleg az edző.SZÓKRATÉSZ: És azt meg tudod mondani, hogy mit tart az edző szem előtt, amikor tanácsot

ad arról, kivel szabad birkózni és kivel nem, és mikor és milyen módon? Megint olyasmikregondolok, hogy azzal kell birkózni, akivel jobb – vagy nem így van?

ALKIBIADÉSZ: De igen.SZÓKRATÉSZ: És annyit, amennyit jobb.ALKIBIADÉSZ: Annyit.

SZÓKRATÉSZ: És nemde ezt is akkor, amikor jobb?

ALKIBIADÉSZ: Pontosan.SZÓKRATÉSZ: De annak is, aki énekel, olykor lantjátékkal és tánclépésekkel kell kísérnie a

dalt, ugye?ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Nemde olyankor, amikor jobb?ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: És olyan hosszan, amilyen hosszan jobb?

ALKIBIADÉSZ: így van.SZÓKRATÉSZ: Akkor hát, minthogy mindkét esetben, a dal lanton való kísérete és a birkózás

kapcsán is a „jobb” kifejezést használtad: mit értesz azon a lantjáték esetében, hogy „jobb”,ha én a birkózásban azt nevezem jobbnak, „ami a testet edzi”? Hogy hívod akkor amazt?

ALKIBIADÉSZ: Nem értem.SZÓKRATÉSZ: Akkor próbálj engem utánozni. Én mintegy azt adtam meg válaszomban, ami

minden esetben helyes, a helyes pedig minden bizonnyal az, amit a szakértelem diktál 33. Vagynem?

ALKIBIADÉSZ: De igen.

SZÓKRATÉSZ: A szakértelem pedig a testedzés volt, nem?ALKIBIADÉSZ: Dehogynem.

SZÓKRATÉSZ: Tehát azt mondtam, hogy a birkózásban a „jobb” az, „ami a testet edzi”.ALKIBIADÉSZ: Ezt mondtad.SZÓKRATÉSZ: És helyesen, igaz?ALKIBIADÉSZ: Énszerintem igen.

33 33 A 107 d5-től kezdődő gondolatmenet szerint számos emberi aktivitás, mint például a háborúzás vagy akár a birkózás értékelésekor nem jelenthetjük ki minden további nélkül, hogy az „jó” vagy „rossz”, hanem számoskörülményt kell figyelembe vennünk. Az pedig, aki rendelkezik mindazzal a tudással, amelynek birtokábanminden egyedi esetben el tudja dönteni, hogy az adott körülmények között (az adott pillanatban és az adottszemély számára stb.) valami helyes vagy előnyös-e, nem más, mint a szakértő. Ugyanígy a Phaidrosz (268 a –

c) szerint az orvosnak nemcsak ahhoz kell értenie, hogyan növelje vagy csökkentse a beteg testhőmérsékletét,hogyan hánytassa vagy hajtsa meg, de azt is, hogy kinél, mikor és milyen mértékben alkalmazza ezeket azeljárásokat (ld. még Denyer 2001, 109. o.).



SZÓKRATÉSZ: Akkor rajta – hiszen neked aztán kiváltképp illenék értened a helyestársalgáshoz34 – te is mondd meg: először is azt, hogy melyik a helyes lantjátékra, éneklésre éstáncra vonatkozó mesterség? Hogy hívjuk mindezeket együtt? Még mindig nem tudodmegmondani?

ALKIBIADÉSZ: Nemigen.

SZÓKRATÉSZ: Akkor próbáld így: kik ennek a mesterségnek az istennői?ALKIBIADÉSZ: A múzsákra gondolsz, Szókratész?SZÓKRATÉSZ: Azokra bizony. Most figyelj: hogy nevezik őutánuk ezt a mesterséget?

ALKIBIADÉSZ: Úgy tűnik, hogy a múzsai művészetekről beszélsz.SZÓKRATÉSZ: Arról hát. Mi hát az, ami e szerint a szakértelem szerint helyes? Ahogy én az

imént megmondtam, hogy mi a helyes a testedzés szakértelme szerint, úgy mit mondasz teennek a szakértelemnek az esetében? Mi lesz itt a helyes?

ALKIBIADÉSZ: Talán az, ami „művészi”?35

SZÓKRATÉSZ: Úgy van. Rajta hát, lássuk most azt, ami a háborúban, illetve a béke

megőrzésében a „jobb”: ezt hogy nevezed meg? Az előbbi két esetben arra mondtad, hogy jobb, ami „művészibb”, illetve „ami a testet jobban edzi”; próbáld meg most végre a háborúés béke kapcsán is megmondani, mi a „jobb”.

ALKIBIADÉSZ: Nem nagyon tudok mit mondani.SZÓKRATÉSZ: Márpedig ez igencsak szégyenletes volna: ha ételekről értekeznél és adnál

tanácsot – hogy ez, ekkor meg ekkor és ilyen meg ilyen mennyiségben jobb amannál 36 –, ésvalaki rákérdezne: „no és mit értesz azon, hogy „jobb”, Alkibiadész?”, akkor meg tudodmondani, hogy „azt, ami egészségesebb”, pedig még csak nem is játszod meg, hogy orvosvagy; viszont aminek kapcsán adod itt a hozzáértőt – és úgy lépsz fel meg adsz tanácsot,mintha értenél hozzá —, ha ennek a kapcsán kérdeznék ezt meg tőled és, mint most kitűnt,

nem tudnál mit felelni, nem szégyellnéd akkor magad? Vagy szerinted ez nem szégyen?ALKIBIADÉSZ: De nagyon is.

SZÓKRATÉSZ: Hát akkor törd a fejed és igyekezz megmondani, hogy mire vonatkozik az a bizonyos „jobb” a béke megőrzésében és a mindenkori háborúban?

ALKIBIADÉSZ: De hiába töröm, nem tudom kitalálni.SZÓKRATÉSZ: Azt se tudod, hogy amikor háborúba lépünk, miféle tettekkel vádoljuk

egymást, és hogy hogyan nevezzük meg ezeket a tetteket, mikor hadba indulunk?ALKIBIADÉSZ: De tudom: azt mondjuk, hogy félrevezettek vagy megsértettek minket, vagy

elvettek tőlünk valamit.SZÓKRATÉSZ: Várj csak! Hogyan érnek bennünket ezek a dolgok? Érhetnek „így” is meg

„úgy” is; próbáld megmondani, miben áll a különbség?ALKIBIADÉSZ: Ha ezt az „így vagy úgy”-ot úgy érted, Szókratész, hogy „igazságosan vagy

igazságtalanul”...

SZÓKRATÉSZ: Pontosan úgy.

34 Szókratész most is, mint az imént a saját meghatározása kapcsán (108 c4), a kalósz (szépen, jól, helyesen)kifejezést használja; az utalás egyaránt vonatkozhat Alkibiadész közismert szépségére és társadalmi rangjára: aszabatos, tömör fogalmazás előkelő, szabad emberhez méltó jellemvonásnak számított.

35 Ti. a „ múzsai művészetek” (musziké) szabályai szerint (muszikósz)való.

36 Ahogy a bor fogyasztásánál is tekintetbe kell venni, hogy miként,kinek, minek a kíséretében, milyen állapotban, és milyen állapotban

lévő embereknek szolgálják fel (Törvények 683 c).



ALKIBIADÉSZ: Ez tényleg hatalmas különbség!37

SZÓKRATÉSZ: Nohát. Akkor mit fogsz javasolni az athéniaknak, kikkel háborúzzanak:azokkal, akik igazságtalanul, vagy azokkal, akik igazságosan járnak el velük szemben?

ALKIBIADÉSZ: Micsoda kérdés! Hisz még ha megfordulna is valaki fejében, hogy azok ellenkéne háborúzni, akik igazságosan járnak el, azt aligha ismerné be!38

SZÓKRATÉSZ: Azt hiszem, azért nem, mert az nem volna jogszerű.

ALKIBIADÉSZ: Bizony nem.SZÓKRATÉSZ: Sőt úgy tűnik, helyes sem volna.ALKIBIADÉSZ: Nem.

SZÓKRATÉSZ: Tehát te is ezeket szem előtt tartva fogod megszerkeszteni a felszólalásaidat?ALKIBIADÉSZ: Feltétlenül.SZÓKRATÉSZ: Akkor hát nem az derül ki, hogy az a „jobb”, amiről az imént kérdeztelek a

háborúzást vagy nem-háborúzást illetően – hogy ki ellen kell és ki ellen nem, és hogy mikor kell és mikor nem [kell hadakozni] –, nem más, mint az „igazságosabb”?

ALKIBIADÉSZ: Tényleg úgy látszik, hogy az.SZÓKRATÉSZ: Tehát hogy is van ez, kedves Alkibiadészem? Vajon a te figyelmedet kerülte

el, hogy ez olyasmi, amihez nem értesz? Vagy én nem vettem észre, hogy egy olyan tanárhozis jártál, aki megtanított rá, hogyan különböztesd meg az igazságosabbat azigazságtalanabbtól? Ki az? Áruld el nekem is, hogy aztán engem is beajánlhass hozzádiáknak!

ALKIBIADÉSZ: Szókratész, te gúnyolódsz velem!SZÓKRATÉSZ: Nem én, a barátok istenére mondom – a kettőnkére, 39 akire soha nem tennék

hamis esküt. Ha tudod, ám mondd meg, hogy ki az.ALKIBIADÉSZ: Na és ha nem tudok ilyet mondani? Nem gondolod, hogy máshonnét is

tudhatom, melyek az igazságos és melyek az igazságtalan dolgok?SZÓKRATÉSZ: De igen – ha magadtól jöttél rá.

37 Alkibiadész megkönnyebbülten állapítja meg, hogy a beszélgetés számára is ismerős terepen folytatódik. AThuküdidész művében olvasható beszédekben az igazságosság a poliszok közötti diplomáciai viták központikérdéseként jelenik meg.38 Ez a beszélgetés drámai időpontjában még igaz lehetett, ám Thuküdidész tanúbizonysága szerint később azathéni politika demoralizálódása következtében érvényét vesztette. Az athéniak a háborút megelőzően még a perzsák elleni harcban betöltött vezető szerepükre hivatkoztak, amikor a déloszi szövetség élén gyakorolthatalmi politikájuk jogszerűségét kellett igazolniuk (I. 73 – 75). Álláspontjuk szerint az erősebb uralma agyengébb felett elkerülhetetlenül következik ugyan az emberi természetből, ám gyakorlatát tekintve lehet

igazságos és igazságtalan – és az ő uralmuk igazságos, amennyiben pl. a peres ügyekben jogegyenlőséget biztosítanak alattvalóiknak magukkal szemben Cl. 76 – 77). A háború tizenhatodik évében (V. 85-114), aháborúban korábban semleges Mélosz elfoglalásakor már nyíltan hangoztatják, hogy tetteiknek az igazságosságés igazságtalanság szempontja szerint való igazolása többé nem érdekli őket: „egyáltalán nem szándékozunk előttetek szép szavakat hangoztatva – hogy például a médek [értsd: a perzsák] legyőzése után minket illet azuralom, vagy hogy az elszenvedett jogtalanságok megtorlására érkeztünk ide, hosszadalmas és alig hihetőszónoklatokat tartani. [...] Hiszen éppoly jól tudjátok, mint mi, hogy az emberek között jogegyenlőségről csak azerők egyensúlya esetében lehet beszélni, a hatalmas azonban végrehajtja, amit akar, a gyenge pedig meghajlik előtte” (V. 89). Az athéniak ezután példátlan tömegmészárlással torolják meg a mélosziak elszánt védekezését;az összes fogságukba esett méloszi férfit kivégzik, a nőket és gyerekeket rabszolgának adják el, és a kiürültvárost saját telepeseikkel népesítik be (V. 117). Alkibiadész pedig, úgy tűnik, főszerepet játszik az esemé-nyeknek ebben az alakulásában (Andokidész 4. 22; Plutarkhosz: Alkibiadész 16. 6; vö. Denyer 2001, 114-115.o.).39 Zeuszt Zeusz Philiosz néven a barátság ( philia) védőisteneként is tisztelték; a piatóni dialógusokban „félre atréfával”, „fordítsuk komolyra a szót” típusú felhívások nyomatékosításához hivatkoznak rá, vö. Euthüphrón 6 b,Gorgiasz 500 b, Phaidrosz 234 e (Denyer 2001,116. o.).



ALKIBIADÉSZ: És nem hiszed, hogy rájöhettem?SZÓKRATÉSZ: De éppenséggel rájöhettél – ha utánajártál a dolognak.ALKIBIADÉSZ: Hát azt nem gondolod, hogy utánajárhattam?SZÓKRATÉSZ: Dehogyisnem – ha azt gondoltad, hogy nem tudod.

ALKIBIADÉSZ: És tán nem volt olyan idő, amikor ezt gondoltam?SZÓKRATÉSZ: Helyes. Akkor hát meg tudod mondani, mikor is volt az, amikor azt

gondoltad, hogy nem tudod, mi igazságos és mi igazságtalan? Mondd, talán tavaly vizsgáltadmeg ezt a kérdést, és akkor gondoltad úgy, hogy nem tudod? Vagy akkor azt gondoltad,tudod? Az igazat mondjad, különben hiába is beszélgetünk.

ALKIBIADÉSZ: Azt gondoltam, hogy tudom.SZÓKRATÉSZ: És nem ugyanígy gondoltad három, négy, meg öt évvel ezelőtt is?

ALKIBIADÉSZ: De igen.SZÓKRATÉSZ: De azelőtt meg gyerek voltál még, nem?ALKIBIADÉSZ: De.

SZÓKRATÉSZ: Azt pedig jól tudom, hogy akkoriban tudni vélted.ALKIBIADÉSZ: Na és honnan tudod olyan jól?SZÓKRATÉSZ: Gyakran hallottam gyerekkorodban, amint az iskolában meg másutt is,

kockavetés vagy valami más játék közben, egyáltalán nem úgy, mintha bizonytalan lennél azigazságos és igazságtalan dolgok felől, hanem nagyon is hangosan és határozottan mondtad ráerre vagy arra a társadra, hogy „aljas” és „csaló”, meg hogy „csal” a játékban. Vagy tán nemmondok igazat?

ALKIBIADÉSZ: De hát mit kellett volna tennem, Szókratész, ha egyszer csalt ellenem?!SZÓKRATÉSZ: Nem azt akartad mondani: mit kellett volna tenned, ha egyszer nem tudtad,

csalt-e vagy sem?ALKIBIADÉSZ: Zeuszra, dehogynem tudtam! Világosan láttam, hogy becsapott!

SZÓKRATÉSZ: Eszerint tehát már gyerekként is azt gondoltad, hogy tudod, mi igazságos ésmi igazságtalan.

ALKIBIADÉSZ: Igenis azt gondoltam, és tényleg tudtam is!SZÓKRATÉSZ: Tudtad – de könyörgök, mikor jöttél rá? Mert akkor ugyan biztosan nem,

amikor már azt gondoltad, hogy tudod.ALKIBIADÉSZ: Tényleg nem akkor.SZÓKRATÉSZ: De hát mikor gondoltad úgy, hogy nem tudod? Gondolj csak utána: nem fogsz

találni ilyen időpontot.ALKIBIADÉSZ: Zeuszra, Szókratész, tényleg nem tudok mit mondani.

SZÓKRATÉSZ: Tehát nem azáltal tudod ezeket a dolgokat, hogy rájöttél volna.ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik, tényleg nem.SZÓKRATÉSZ: Csakhogy épp az imént mondtad, hogy nem is tanulás útján tudod; ha pedig

nem jöttél rá és nem is tanultad, akkor hogyan és honnan tudhatod?ALKIBIADÉSZ: Talán mégsem válaszoltam helyesen, amikor azt mondtam, hogy magam

jöttem rá.SZÓKRATÉSZ: Hát akkor hogy történt?ALKIBIADÉSZ: Gondolom, én is csak úgy tanultam, mint mások.

SZÓKRATÉSZ: Megint ugyanoda lyukadunk ki: ki tanított meg rá? Áruld már el.



ALKIBIADÉSZ: A köznép.40

SZÓKRATÉSZ: Nem valami nagyszerű tanítók oltalma alá menekülsz, ha a köznéprehivatkozol.

ALKIBIADÉSZ: Hogyhogy? A közemberek tán nem alkalmasak rá, hogy tanítsanak?

SZÓKRATÉSZ

: Még arra sem, hogy megtanítsák, melyek a szabályos és szabálytalan lépések az ostáblajátékban,41 pedig szerintem ezek hiábavalóságok az igazságosság kérdéséhezképest... vagy te nem így gondolod?


SZÓKRATÉSZ: Szóval hiábavalóságokat nem képesek megtanítani, de bezzeg becsesebbdolgokat...?!

ALKIBIADÉSZ: Szerintem igen. De legalábbis sok olyasmit képesek megtanítani, ami azért becsesebb az ostáblajátéknál.

SZÓKRATÉSZ: És melyek volnának ezek?ALKIBIADÉSZ: Például görögül is tőlük tanultam; nem tudnám megmondani, ki volt ebben a

tanítóm, de azoknak tulajdonítom az érdemet, akikre te azt mondtad, hogy nem hasznavehetőtanárok.42

SZÓKRATÉSZ: De hiszen, nemes barátom, ennek jó tanára is a köznép, és helyesen is teszed,ha az ő tanításához folyamodsz.

ALKIBIADÉSZ: Hogyhogy?

SZÓKRATÉSZ: Úgy, hogy ezzel kapcsolatban rendelkezik azzal, amivel egy jó tanárnak rendelkeznie kell.

ALKIBIADÉSZ: Hogy érted ezt?SZÓKRATÉSZ: Hát nem tudod, hogy annak, aki bármit is tanítani akar, előbb magának is

tudnia kell azt? Vagy nem így van?ALKIBIADÉSZ: Már hogyne lenne így?SZÓKRATÉSZ: Ugye, akik tudnak valamit, azok egyetértenek egymással, és nem vitáznak?

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Amiről viszont vitatkoznak, arról mondhatod-e, hogy tudják?ALKIBIADÉSZ: Aligha.

SZÓKRATÉSZ: S annak pedig hogy is lehetnének a tanítói?ALKIBIADÉSZ: Sehogy.SZÓKRATÉSZ: Nahát. Szerinted a köznép vitatkozik-e azon, hogy mi „kő” és mi „fadarab”,

és ha valamelyikre rákérdezel, nem fog-e mindenki teljes mértékben egyetérteni, és ugyanodanyúlni, ha követ vagy fát akar kézbe venni? És ez a helyzet a többi ilyesféle dologgal is -úgyveszem ki, hogy nagyjából ezt érted görögtudáson. Vagy nem?


40 Hoi polloi – szó szerint: a sokaság. Alkibiadész felvetésének politikai felhangja van; voltaképpen nem mástállít, mint hogy az igazságosságra vonatkozó tudás forrása és letéteményese a politikai hatalom birtokosa: adémosz.41 Vö. Állam 292 e.42 A Prótagorasz ban (235 c-d) Prótagorasz azt állítja, hogy az erényre vonatkozó tudást, amellyel azállamférfinak rendelkeznie kell (vö. 318 e – 319 a) a közösség egésze hordozza, és környezetünk (szüleink,szolgák, nevelők) gondoskodásán és oktatásán keresztül, egészen csecsemőkorunktól kezdve sajátítjuk el,

mintegy egész életünk során. Ez a magyarázat jelenti a megoldást az erény taníthatósága körüli vitában (erről avitáról ld. Kerfeld 2003, 11. o.). Ha az erény tanítója a köznép, akkor az a tény, hogy nincsenek tanítói, éppúgynem jelenti, hogy az erény nem tanítható, mint ahogy a görögtudás (hellénizein) esetében sem (327 e – 328 b).



SZÓKRATÉSZ: Ugye, ezekben a dolgokban, mint állítjuk, az emberek egymással isegyetértenek és külön-külön saját magukkal is;43 és ha a tágabb közösséget nézzük, a városok sem vitatkoznak egymással, ki-ki a magáét hajtogatva?

ALKIBIADÉSZ: Nem hát.SZÓKRATÉSZ: Tehát ezeknek a dolgoknak valószínűleg jó tanárai is lennének.ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Ugye, ha az lenne a szándékunk, hogy ezekkel a dolgokkal ismertessünk megvalakit, nyugodtan rábízhatnánk tanítását a köznépre?

ALKIBIADÉSZ: De mennyire!SZÓKRATÉSZ: És ha nemcsak azt szeretnénk tudni, hogy mely dolgok „emberek”, és melyek

„lovak”,44 hanem azt is, melyek köztük a jó futók, és melyek nem? Vajon ezt is képesmegtanítani a köznép?

ALKIBIADÉSZ: Aligha.SZÓKRATÉSZ: Ugye az, hogy ebben egyáltalán nem értenek egyet, kellőképpen bizonyítja a

számodra, hogy nem értenek hozzá, és nem is értékes tanítói?ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: No és ha nemcsak azt szeretnénk tudni, hogy mely dolgok „emberek”, hanem

azt is, hogy közülük kik az egészséges, és kik a beteg emberek, vajon elég jó tanítónk lenne-ea köznép?

ALKIBIADÉSZ: Aligha.SZÓKRATÉSZ: És bizonyítaná a számodra, hogy ennek is hitvány tanítói, ha azt látnád, hogy

vitatkoznak róla?ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Akkor menjünk tovább: mi a helyzet az igazságos és igazságtalan emberekkel

és tettekkel? Úgy véled, hogy a köznép egyetért ezeket illetően, akár ki-ki önmagával, akár atöbbiekkel?

ALKIBIADÉSZ: Zeuszra, Szókratész, a legkevésbé ezekben értenek egyet!45

SZÓKRATÉSZ: Nocsak. Úgy látod, ezen vitatkoznak a leginkább?

ALKIBIADÉSZ: Nagyon is úgy.43 A Phaidrosz szerint, ha egy kérdést vizsgálunk, először tudnunk kell, mi az; „ám a sokaság figyelmét elkerüli,hogy nem tudják, mik is voltaképpen az egyes dolgok [tén uszian hekasztu] [...] sem önmagukkal, semegymással nem értenek egyet” (237 b – c. – Kövendi Dénes fordítását átdolgozta Simon Attila; vö. még 263 a).A Menón szerint: a közéleti emberek, beleértve a legkiválóbb államférfiakat is, nem értenek egyet abban, hogyaz erény tanítható, hiszen hol azt mondják, hogy tanulható, hol azt, hogy nem (95 b); Menón is elmondhatja

magáról, hogy. akár a többség (hoi polloi!) , hol ezt gondolja erről a kérdésről, hol azt (95 c); és Szókratészszerint még egy olyan autoritásról is, mint Theognisz, kimutatható, hogy „saját magának is ellentmond ebben akérdésben” (95 d – 96 a). Ez a zavarodottság pedig világosan jelzi, hogy mindezek az emberek nemrendelkeznek tudással az erényről, így nem is lehetnek jó tanítói (96 a – b). A Szókratésszel folytatott beszélgetés hatása folytán Alkibiadészban hamarosan tudatosodik a saját bizonytalansága; hogy „hol ígygondolja, hol úgy”: ld. 116 e 3 – 4.44 A Phaidrosz ban (260 a – b) Phaidrosz felvetésére, hogy a jó szónoknak nem kell tisztában lennie az „igazánigazságos dolgokkal” (ta tói onti dikaia) , hanem elég, ha a közfelfogás szerint igazságos dolgokat (ta doxanta)ismeri, Szókratész azt feleli, hogy ha meg akarná győzni Phaidroszt, hogy háború esetén egy jó lónak vehetihasznát, de mindketten tudatlanok lennének a „ló” szó jelentéséről, viszont tudná, hogy Phaidrosz a szamarathívja lónak, akkor, mint Phaidrosz is elismeri, nevetséges helyzetbe kerülnének (nevezetesen abba, hogySzókratész egy szamarat tukmálna a hadba induló vitézre).45 Denyer szerint (2001, 126-127. o.) az állítás nem implikálja, hogy az álláspontok az erkölcsi alapelveket

illetően is eltérnek egymástól: amiről szó van, az csupán az egyes személyek és tettek megítélése - vö. Euthüphrón 8 d: „nem vitatják, hogy a igazságtalanságot elkövetőnek meg kell-e fizetnie, de azon esetlegvitatkozhatnak, hogy ki az igazságtalankodó, mit követett el és mikor?”



SZÓKRATÉSZ: Bizony én sem hiszem, hogy valaha is láttál vagy hallottál embereket olyanindulatos vitába bonyolódni arról, mi az egészséges és mi nem, hogy emiatt hadra keltek ésegymást gyilkolták volna.

ALKIBIADÉSZ: Nemigen.SZÓKRATÉSZ: Azt viszont tudom, hogy ami az igazságosságot és az igazságtalanságot illeti,

ha nem láttál is ilyet, legalábbis hallottál már ilyen esetről – sok mindenkitől, de magátólHomérosztól is: hiszen hallottad már az Odüsszeiát, meg az Iliászt is.

ALKIBIADÉSZ: Természetesen, Szókratész.SZÓKRATÉSZ: Ugyebár ezek olyan költemények, amelyek az igazságos és igazságtalan tettek

miatti viszálykodásról szólnak?46

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: És az akhájok meg a trójaiak ilyen viszálykodás miatt harcoltak és lelték

halálukat, csakúgy, mint Pénelopé kérői meg Odüsszeusz.ALKIBIADÉSZ: Igazad van.

SZÓKRATÉSZ: De a Tanagránál elesett athéniakról, lakedaimóniakról és boiótokról is aztgondolom – meg azokról, akik később, Koróneiánál vesztek oda, ahol a te apád, Kleiniasz is47

–, hogy a viszály, amely harcukhoz és halálukhoz vezetett, szintén semmi egyébről nem szólt,mint az igazságosságról és az igazságtalanságról. Ugye?

ALKIBIADÉSZ: Igazad van.SZÓKRATÉSZ: Mondhatjuk-e, hogy ezek az emberek tudták azt, amiben olyannyira nem

értettek egyet, hogy a végsőkig is elmentek a vitatkozásban?ALKIBIADÉSZ: Nyilvánvalóan nem.SZÓKRATÉSZ: Akkor hát olyan tanítókra hivatkozol, akikről te is elismered, hogy nem

rendelkeznek tudással?

ALKIBIADÉSZ: Ezek szerint olyanokra.SZÓKRATÉSZ; Nohát akkor valószínű-e, hogy tudod, mi igazságos és mi igazságtalan, ha

ilyen bizonytalan vagy vele kapcsolatban, és láthatólag se valaki mástól nem tanultad meg, semagadtól nem jöttél rá?

ALKIBIADÉSZ: Annak alapján, amit te állítasz, nem.SZÓKRATÉSZ: Látod, Alkibiadész, megint nem jól mondtad!

ALKIBIADÉSZ Mit?SZÓKRATÉSZ: Azt, hogy ezeket én állítom.ALKIBIADÉSZ: Hogyhogy? Nem te mondod, hogy nem tudom, mi igazságos és mi

igazságtalan?SZÓKRATÉSZ: Nem bizony.

ALKIBIADÉSZ: Hát talán én?!SZÓKRATÉSZ: Igen.ALKIBIADÉSZ: Hogyhogy?

SZÓKRATÉSZ: Mindjárt megérted. Ha megkérdeznélek, hogy melyik a több, az egy vagy akettő, azt felelnéd, hogy a kettő?

ALKIBIADÉSZ: Persze.

46 A hagyomány szerint (DK 59 A 1. 11) elsőként Anaxagorasz jellemezte hasonló módon Homérosz költészetét,

mely szerinte az „erényről és igazságosságról” szól.47 A boiótiai Tanagrában i. e. 485-ben az athéniak súlyos vereséget szenvedtek (Thuküdidész I. 108. 1). Koróneiaszintén Boiótiában található, és ugyancsak vesztes csata helyszíne volt 447-ben (Thuküdidész I. 113.2).



SZÓKRATÉSZ: Mennyivel?ALKIBIADÉSZ: Eggyel.SZÓKRATÉSZ: Melyikünk tehát az, aki azt mondja, hogy a kettő eggyel több, mint az egy?ALKIBIADÉSZ: Én.

SZÓKRATÉSZ: Merthogy én kérdeztem, te pedig válaszoltál, igaz?ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Amikor ezekről a dolgokról kérdezlek, nyilván nem tűnik úgy, mintha én

mondanék valamit róluk. Nem inkább te mondasz valamit, aki válaszolsz?ALKIBIADÉSZ: De én.SZÓKRATÉSZ: És ha megkérdezném, melyek a „Szókratész” szó betűi, te pedig

megmondanád, melyikünk lenne az, aki mond valamit?ALKIBIADÉSZ: Én.

SZÓKRATÉSZ: Akkor hát gyerünk, mondd meg egy szóval, ki az, aki mond valamit,valahányszor csak kérdések és feleletek hangzanak el: a kérdező, vagy az, aki válaszol?

ALKIBIADÉSZ: Nekem legalábbis úgy tűnik, Szókratész, hogy az, aki válaszol.SZÓKRATÉSZ: Mind ez idáig én voltam a kérdező, ugye?ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Te meg a válaszadó?ALKIBIADÉSZ: Kétségkívül.SZÓKRATÉSZ: Akkor hát melyikünk mondta ki azt, ami ki lett mondva?

ALKIBIADÉSZ: Abból, amit közösen elfogadtunk, Szókratész, úgy látszik, hogy én.SZÓKRATÉSZ: Kimondva pedig ugye az lett, hogy „a szépséges Alkibiadész, Kleiniasz fia

nem tudja, mi igazságos és mi nem, holott azt hiszi, hogy tudja, és a népgyűlésbe menvénarról kíván tanácsot adni az athéniaknak, amiről semmit nem tud”.

ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: Így hát, Alkibiadész, idevágnak Euripidész szavai: félő, hogy „magadtól

hallottad ezeket, nem tőlem”;48 bizony, nem én mondom mindezt, hanem te, hiába is vádolszengem. Mindazonáltal jól mondod! Mert eszelős tervet vettél a fejedbe, drága barátom: hogyazt fogod tanítani, amit nem tudsz, mivel nem vetted a fáradságot, hogy megtanuld.

ALKIBIADÉSZ: Én viszont azt gondolom, Szókratész, hogy az athéniak és a többi hellének isvajmi ritkán vitatják meg, hogy mi mennyire igazságos: szerintük ez tiszta sor, úgyhogyannyiban is hagyják, és inkább azt vizsgálják, melyik az előnyösebb lépés. Mert véleményemszerint nem ugyanazok a tettek igazságosak, mint amelyek előnyösek,49 hanem sokak húztak már hasznot nagy igazságtalanságok elkövetéséből, míg viszont mások, szerintem, nemnyertek semmit igazságos cselekedeteikkel.

48 Szókratész nem egészen pontosan idézi Phaidra szavait ( Hippolütosz 352). Az idézet egyébkéntanakronisztikus, hiszen a darabot csak 428-ban mutatták be; hasonló történetietlenséggel a Prótagoraszban (327d) is találkozhatunk.49 Arisztotelész retorika-elmélete szerint a népgyűlésben vagy a tanácsban előadott tanácsadó beszéd( szümbuleutikon) meghatározó szempontja (telosz) a hasznos és káros ( szümpheron kai blaberon) , szemben a bírósági beszéddel, ahol az igazságosság és igazságtalanság jelentik a megítélés legfőbb szempontjait, illetve a„bemutató beszéddel” (epideiktikon) , amelyben a szónok a szépet dicséri vagy a rútat szidalmazza ( Rétorika I. 3,1358 a36 – b 29). Szókratész alább következő cáfolata éppen e három fogalom: az „igazságos”, a „szép” és az

„előnyös” kapcsolatát firtatja: Szókratész azt mutatja ki Alkibiadésznak, hogy (1) minden igazságos dolog szép(helyes) (115 a8), (2) minden szép dolog jó (116 c4 – 5), (3) minden jó dolog előnyös (116 c7), s így, szembenAlkibiadész jelenlegi állításával,(4) minden igazságos dolog előnyös.



SZÓKRATÉSZ: No és? Ha az igazságos és az előnyös dolgok megannyira különbözőek volnának is, tán csak nem állsz elő most meg azzal, hogy tudod, mi előnyös az emberek számára és miért?

ALKIBIADÉSZ: Miért, Szókratész, mi akadálya – hacsak nem fogsz megint arról faggatni,hogy kitől tanultam, vagy hogyan jöttem rá magam.

SZÓKRATÉSZ: Ezt aztán jól kifundáltad! Ha valamit helytelenül állítasz, és ez történetesenegy már korábban használt érv segítségével is bebizonyítható, akkor azt találod ki, hogyneked valami más, újszerű bizonyítást kell hallanod; mintha a korábbiak holmi elhasználtrongyok lennének, amiket többé föl nem vennél, neked csakis patyolattiszta és vadonatúj

bizonyíték jó. Én viszont kitérek a huszárvágásod elől, és ugyanúgy azt kérdezem: ha tudod,hogy mi előnyösebb, honnan tanultad és ki volt a tanítód? És ebbe az egy kérdésembe

beleértendő minden, amit korábban kérdeztem. De persze világos, hogy most is ugyanodalyukadsz ki, és ugyanúgy nem fogod tudni bizonyítani, hogy tudod, mi előnyös – akár mertrájöttél, akár mert megtanultad. Mivel pedig el vagy kényeztetve, és nem szívesen kóstolnádmeg másodszor is ugyanazt az érvet, hát hagyom a csudába, hogy tudod-e vagy sem, mi

előnyös az athéniaknak. De azt azért előadhatnád, hogy vajon ugyanazon dolgok igazságosak és egyszersmind előnyösek is, vagy más az egyik és más a másik. 50 Ha akarod, csináld úgy,hogy engem kérdezel, ahogy én kérdeztelek téged; vagy ha úgy tetszik, csinálhatod egyedülis, a saját gondolatmenetedet követve végig.

ALKIBIADÉSZ: De nem tudom, Szókratész, hogy képes lennék-e előtted kifejteni ezt akérdést.

SZÓKRATÉSZ: Hát akkor gondold azt, barátom, hogy én vagyok a gyűlés és a nép; hisz anépgyűlésben is egyenként mindenkit meg kell majd győznöd, nem?

ALKIBIADÉSZ: De igen.SZÓKRATÉSZ: Nemde ugyanaz az ember egyenként is képes meggyőzni a többieket arról,

amiről tudással rendelkezik, meg együttesen is; például az iskolamester nyilván egyeseket ismeggyőz a betűket illetően, meg sokakat is?

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: És vajon a számokat illetően ugyanaz az ember nem győz-e meg egyeseket is

és sokakat is?ALKIBIADÉSZ: De igen.SZÓKRATÉSZ: Ez pedig az lesz, aki tudással bír, nevezetesen a számtantudós.ALKIBIADÉSZ: Pontosan.SZÓKRATÉSZ; Ugye, te is képes vagy rá, hogy azokról a dolgokról, amelyekről sokakat is

meg tudsz győzni, egyeseket is meggyőzz?ALKIBIADÉSZ: Legalábbis valószínű.

50 114bl: tauta eszti dikaia te kai szümpheronta. Az Alkibiadész által tagadott tétel (113 d5 – 6) az volt, hogy„ugyanazok az igazságos és a hasznos dolgok” (tauta ... esztin ta te dikaia kai ta szümpheronta). Ez a tételalighanem a következő állítást akarja kifejezni: (A) ∀x (igazságos x ≡ előnyös x) , azaz: minden, ami igazságos,előnyös is, és viszont). A következőkben Szókratész ennek a tételnek csak az egyik implikációjára fogkoncentrálni, arra, hogy (B) ∀x (igazságos x ⊃ előnyös x): az igazságos dolgok előnyösek (1l4e8: ta dikaia kai szümpheronta eiszin; valamint 114 d6, 115 al – 2), nem vizsgálva azt a kérdést, hogy vajon minden előnyösdolog igazságos-e. Szókratész jelenlegi megfogalmazásából viszont hiányoznak a határozott névelők, és ez, mintDenyer (2001, 137. o.) rámutat, lehetővé tesz egy még gyengébb interpretációt. Eszerint a tétel csak azt állítaná,hogy ∃x (igazságos x & előnyös x) (vagyis vannak olyan dolgok, amelyek egyszerre igazságosak és előnyösek);

vö. Xenophón: Emlékeim Szókratészról III. 8. 6 és Platón: Euthüphrón 7 e – 8 c. Ezt a kétértelműségetSzókratész ki is fogja használni (116 d3, 116 el – 2; vö. még 116 cl – 2): bár úgy tűnik, mintha (B)-t akarná bizonyítani, érvei inkább (C)-t igazolják.



SZÓKRATÉSZ; Ezek a dolgok pedig nyilvánvalóan azok lesznek, amiket tudsz.ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Nem csupán annyiban különbözik a nép előtt beszélő szónok attól, aki a

mienkéhez hasonló társalgás keretében tart beszédet, hogy amaz együttesen győzi meg őket,ez meg egyenként?

ALKIBIADÉSZ: Meglehet.

SZÓKRATÉSZ: Akkor hát gyerünk: minthogy láthatólag ugyanannak a dolga meggyőznisokakat is, meg egyeseket is, gyakorolj rajtam, és próbáld meg bebizonyítani, hogy azigazságos olykor nem előnyös.51

ALKIBIADÉSZ: Erőszakos vagy, Szókratész!

SZÓKRATÉSZ: Ha erőszaknak számít, hogy meg szeretnélek győzni annak az ellenkezőjéről,amiről te nem vagy hajlandó meggyőzni engem, akkor igen, erőszakos vagyok.

ALKIBIADÉSZ: Tessék, akkor kezdjed!SZÓKRATÉSZ: Csak felelj arra, amit kérdezek!

ALKIBIADÉSZ: Nem én; beszélj csak egymagad!SZÓKRATÉSZ: Mi az? Hát nem akarsz teljes bizonyosságra jutni?ALKIBIADÉSZ: Dehogynem!SZÓKRATÉSZ: És nem akkor lennél a leginkább meggyőzve, ha te magad mondanád ki: „így

áll a dolog”?ALKIBIADÉSZ: De, azt hiszem.SZÓKRATÉSZ: Akkor hát válaszolj; és ha nem saját magadtól hallod, hogy az igazságos

dolgok előnyösek is, akkor másnak se hidd el, ha ezt mondja.ALKIBIADÉSZ: Nem is; de inkább válaszolok, hisz gondolom, ebből még semmi károm nem

fog származni.SZÓKRATÉSZ: Hiszen te jóstehetség vagy!52 Akkor ezt is mondd meg nekem: azt állítod,hogy az igazságos tettek némelyike előnyös, mások viszont nem azok?

ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: No és azt is állítod-e, hogy egyesek közülük szépek, mások meg nem?ALKIBIADÉSZ: Hogy érted ezt?SZÓKRATÉSZ: Találtad-e úgy valaha is, hogy valaki rút, de egyszersmind igazságos dolgot

cselekszik?ALKIBIADÉSZ: Én ugyan nem.

SZÓKRATÉSZ: Akkor hát minden igazságos tett szép is?53

51 Szókratész itt nyilvánvalóan a (B) tételt (ld. előző lábj.) tekinti kiindulópontnak: ennek cáfolatához ugyanisvalóban elég azt kimutatni, hogy ~∀x (igazságos x ⊃ előnyös x), vagyis ∃x (igazságos x & ~előnyös x) (vanolyan eset, amikor valami igazságos ugyan, de nem előnyös).52 Arisztophanésztől ( A darázsok 44 – 46; vö. Plutarkhosz: Alkibiadész 1. 3) megtudjuk, hogy az ifjú Alkibiadészerősen raccsott (azt, ahogy a rhó betűt ejtette, nem lehetett megkülönböztetni a lambdá jától); Theophrasztosztól(Fr. 134, Wimmer, ín: Plutarkhosz: Alkibiadész 10. 4) pedig, hogy dadogott. Denyer (2001, 142-143. o.)értelmezése szerint Alkibiadész válasza: all' apokriteon, kai gar uden oiomai blabészeszthai Alkibiadész sajátoselőadásában szinte úgy hangozna, mintha azt mondaná: all' apokliteon, kai gar udena oiomai brabé eszeszthai,azaz „el kell buknom, mert nem hiszem, hogy lenne döntőbírám”. így Alkibiadész kijelentése beszédhibája miattolyan omen-szerű mondásnak tűnhet, amelynek rejtett jelentése merőben különbözik attól, amit a beszélő kiakart fejezni vele, s amelynek baljóslatú voltát elhangzásakor rendszerint felismerik, ahogy a jelen esetben

Szókratész is felismerni látszik.53 Vö. Gorgiasz 476 b, ahol Szókratész ugyanezt a tételt fogadtatja el: „ami csak igazságos, az szép is,amennyiben igazságos”.



ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: És mi a helyzet a szép tettekkel? Vajon mindegyikük jó is, vagy némelyikük

jó, mások viszont nem?ALKIBIADÉSZ: Én bizony úgy gondolom, Szókratész, hogy némelyik szép tett rossz;.

SZÓKRATÉSZ

: És némelyik rút tett meg jó?ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Nyilván olyasmire gondolsz, hogy sokan sebesültek meg és estek el

háborúban, mert barátaik vagyrokonaik segítségére siettek, míg viszont olyanok, akik -jóllehet kötelességük lett volna –

nem nyújtottak segítséget, sértetlenül úszták meg?ALKIBIADÉSZ: Pontosan erre.54

SZÓKRATÉSZ: Ugye az ilyesféle segítségnyújtást annyiban nevezed szép dolognak,amennyiben kísérlet arra, hogy megmentsük azt, akit kell, ami pedig nem más, mint bátorság

– nem így van?

ALKIBIADÉSZ: De igen.SZÓKRATÉSZ: Rossznak viszont annyiban nevezed, amennyiben sebesüléssel és halállal jár.ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Továbbá, más dolog a bátorság, és más a halál, nem igaz?

ALKIBIADÉSZ: Nagyon is.SZÓKRATÉSZ: Akkor ugye a szeretteink megsegítése nem ugyanabban a vonatkozásban szép

és rossz?ALKIBIADÉSZ: Úgy tűnik, hogy nem.SZÓKRATÉSZ: Mármost lássuk, úgy van-e, hogy legalább amennyiben szép valami, annyiban

jó is – ahogy ebben az esetben. Hiszen elfogadtad, hogy a segítségnyújtás a bátorságszempontjából szép dolog – vizsgáld meg most magát a bátorságot: jó vagy rossz dolog? Akövetkezőképpen vedd szemügyre a dolgot: vajon jó vagy rossz dolgokat kívánsz inkábbmagadnak?

ALKIBIADÉSZ: Jó dolgokat.SZÓKRATÉSZ: Nemde minél nagyobb az a jó, annál inkább?

ALKIBIADÉSZ: Úgy van.55

SZÓKRATÉSZ: És ezekről mondanál le a legkevésbé.ALKIBIADÉSZ: Hogyne.

SZÓKRATÉSZ: Mármost hogyan nyilatkozol a bátorságról: milyen áron mondanál le róla?ALKIBIADÉSZ: Inkább a halál, mint a gyávaság!SZÓKRATÉSZ: A gyávaságot tehát valami végső rossznak tartod.

ALKIBIADÉSZ: Én bizony annak.

54 Arisztotelész ( Rétorika 1358 b38 – 1359 a5) azt mondja a retorika harmadik válfajáról, az epideiktikonról ,hogy egy szép tett dicséretének fontos eleme annak hangsúlyozása, hogy a cselekvő nem törődött azzal, mi volnaelőnyös a számára. Például, mondja Arisztotelész, amikor Akhilleusz bajtársa és barátja, Patroklosz segítségéresiet, az azért dicséretes, mert tudja, hogy az életét kockáztatja – ebben az esetben tehát az élettel szemben, amielőnyös ( szümpheron) , a hősi halál szépségét (kallion) preferálta. Hasonlóan nyilatkozik Iszokratész (4. 53) azathéniakról, akik szerinte a gyengék megsegítését (boéthein) választották az előnyös döntéssel szemben ( para to szünpheron) , hogy az erősebb oldalán igazságtalanságot kövessenek el saját hasznukra (vö. Denyer 2001, 145.

o.).55 Alkibiadész válasza nem szerepel a kéziratokban; azért szokás beilleszteni, hogy Szókratész ne essen a duplakérdezés hibájába.



SZÓKRATÉSZ: Egy szinten áll a halállal, mint kitűnt.ALKIBIADÉSZ: Ez a véleményem.SZÓKRATÉSZ: Nemde a halállal és a gyávasággal az élet, illetve a bátorság a leginkább

ellentétes?

ALKIBIADÉSZ

: Igen.SZÓKRATÉSZ: És ezeket akarnád a leginkább sajátodnak tudni, amazokat pedig a legkevésbé.ALKIBIADÉSZ: Így van.

SZÓKRATÉSZ: Nyilván azért, mert ezeket a legnagyszerűbb, azokat pedig a legrosszabbdolgoknak tartod?

ALKIBIADÉSZ: Pontosan.SZÓKRATÉSZ: Tehát azt tartod, hogy a bátorság a legnagyszerűbb dolgok közé tartozik, a

halál viszont a legrosszabb dolgok közé?ALKIBIADÉSZ: Én azt.SZÓKRATÉSZ: Mármost a szeretteinknek csatában nyújtott segítséget ennyiben nevezted

szépnek: hogy az egy jó, tudniillik egy bátor tett megvalósulása?56

ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik, igen.

SZÓKRATÉSZ: Rossznak pedig annyiban, amennyiben valami rosszal, nevezetesen halállalvégződik?

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Ugye úgy igazságos, ha minden cselekedetet a következőképpen minősítünk:

amennyiben rossz dolgot eredményez, rossznak nevezed, amennyiben viszont jót eredményez, jónak kell hívnod?57

ALKIBIADÉSZ: Szerintem igen.

SZÓKRATÉSZ: Továbbá, amennyiben jó, szép is, amennyiben pedig rossz, rút?58

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Amikor tehát a szeretteink harcban való megsegítésére azt mondod, hogy az

szép, de rossz dolog, semmi mást nem állítasz, mint hogy ugyanaz a dolog jó, is, meg rossz is.ALKIBIADÉSZ: Azt hiszem, igazad van, Szókratész.

SZÓKRATÉSZ: De ugye egyetlen szép tett sem annyiban lesz rossz, amennyiben szép, és a rúttettek sem annyiban jók, amennyiben rútak?

ALKIBIADÉSZ: Aligha.SZÓKRATÉSZ: Vedd fontolóra továbbá még ezt is: akinek „szépen megy a sora”, annak „jól”

is megy a sora, nem?59


56 Denyer (2001, 147. o.) jelzi, hogy a következtetés nem egészen tökéletes. 115 b5 – 8 szerint amennyibentársaink megsegítése bátorság, annyiban szép dolog – vagyis ami bátor, az szép; 115 e4 – 8 szerint pedig a bátorság jó dolog is. Ebből nem következik, hogy a bátorság azért szép, mert jó; így nem támasztja alá azigazolni kívánt tételt, hogy amennyiben valami jó, annyiban szép is.57 Az elv a mai jogi és erkölcsi érzék szerint aligha alkalmazható minden esetre, hisz a tettek értékelésekor nemcsak az eredményükre, hanem a bennük megnyilvánuló szándékra is tekintettel szoktunk lenni.58 Az állítás első fele a korban magától értetődőnek tűnhetett (vö. A lakoma, 201 c, Timaiosz 87 c) – második feleazonban kevésbé: az önfeláldozó bajtársi segítséget aligha nevezték volna csúfosnak (aiszkhron) azért, merthalállal végződik (vö. Denyer 2002, 148. o.).59 Szókratész most a köznyelvi szóhasználat példáira apellál annak a tételnek az igazolásához, hogy a „szép” és a

„jó” jelzők, amennyiben az emberi tevékenység szférájára alkalmazzuk őket, ekvivalensek. A kérdéstautologíkus: a (kakósz, kalósz, eu, eutükhósz) prattein ige ebben az intranzitív használatban egyszerűen azt jelenti, hogy valakinek jól, rosszul, szépen stb. „megy a sora”, „boldogul”.



SZÓKRATÉSZ: Akiknek pedig „jól megy a soruk”, azok „boldogulnak”?60

ALKIBIADÉSZ: Hogyne.SZÓKRATÉSZ: Nemde azáltal boldogulnak, hogy javakra tesznek szert?61

ALKIBIADÉSZ: Kétségkívül.

SZÓKRATÉSZ: És azáltal tesznek szert rájuk, hogy jól és szépen tevékenykednek.62

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: „Jól” tevékenykedni tehát jó dolog?ALKIBIADÉSZ: Hogyne volna az?SZÓKRATÉSZ: És szép dolog a jótétemény?63

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ; Szóval megint csak az derült ki a számunkra, hogy ugyanaz a dolog szép is,

meg jó is.64

ALKIBIADÉSZ: Az.

SZÓKRATÉSZ: Tehát amit szépnek találunk, azt jónak is fogjuk találni – legalábbis e szerintaz érv szerint.

ALKIBIADÉSZ: Szükségképpen.SZÓKRATÉSZ: Na most: a jó dolgok előnyösek vagy sem?ALKIBIADÉSZ: Előnyösek.

SZÓKRATÉSZ: És arra emlékszel-e még, miben egyeztünk meg az igazságos dolgokkalkapcsolatban?

ALKIBIADÉSZ: Azt hiszem, abban, hogy azok, akik igazságos tetteket visznek végbe,szükségképpen szép dolgot cselekszenek.

60 Arisztotelész a Nikomakhoszi etikában (1095 al7 – 20) azt mondja a „cselekvéssel elérhető legfőbb jóról” (to pantón akrotaton tón praktón agathón) , hogy „ami a nevét illeti, abban nagyjából mindenki egyetért: mert minda köznép (hoi polloi) , mind a művelt emberek (kharientesz) »boldogságnak« (eudaimonian) nevezik — »jólélni« (eu zén) , és »jól boldogulni« (eu prattein) pedig szerintük ugyanaz, mint az, hogy »boldog«(eudaimonein).” Az eudaimonein és az euprattein tehát a köznyelvben egymás szinonimái; a kérdésfeltevés ígymegint csak tautologikusnak hathat Alkibiadész számára (vö. Denyer 2001, 149. o.).61 Vö. A lakoma, 205 a: „a boldogok azáltal boldogok, hogy jó dolgokra tesznek szert” (ktészei agathón). Az Euthüphrónhan (280 b – 281 e) azonban Szókratész kritikával illeti ezt a tételt: sem a közismert javak (gazdagság, egészség, szépség, hatalom, hírnév), sem a lelki erények (mértékletesség, igazságosság, bátorság)nincsenek hasznunkra, ha nem használjuk helyesen őket. Csak egy igazán jó dolog van, a bölcsesség, amelynek révén minden más javunkat jól fogjuk használni, és így boldogok leszünk – vö. alább, 134 e8, 135 b6.62 Szókratész most is az eu, illetve kalósz prattein kifejezést használja, ám most nyilvánvalóan nem az érv elején

használt köznapi értelemben. Szókratész érvelése szerint (1) az eu prattein és a kalósz prattein kifejezésekvivalens az eudaimonein kifejezéssel – vagyis azt jelenti, hogy valaki „jól boldogul”; másrészt (2) azáltal (dia)„boldogulunk jól” (eudaimonein) , hogy javakra (agatha) teszünk szert; ha most azt állítaná, hogy javakra viszontazáltal teszünk szert, hogy „jól boldogulunk” (eu és kalósz prattein) , az érvelés körkörössé válna. A jelenlegitétel ezért inkább a következő lehet: (3) javakra azáltal teszünk szert, hogy a megfelelő módon – szépen és jól – cselekszünk, tevékenykedünk. Az érvelés célja az, hogy felhívja a figyelmet az elkoptatott köznyelvifordulatokban szereplő ige, a prattein (tesz, cselekszik, tevékenykedik) jelentőségére; az életben való boldogulás, az eudalmónia nem szerencse, vagy isteni adomány kérdése, hanem alapvetően az ember sajátcselekedeteinek, ténykedésének minőségén múlik. Ez a tétel csak a dialógus végére válik teljesen világossá, vö.134 clO – e2. Vö. még Gorgiasz 507a – e, Kharmidész 172a, Prótagorasz 333 d7 skk.63 Az eupragia („jótétemény”) az eu prattein ige főnévi megfelelője, a két szó köznyelvi jelentése mégis eltér egymástól: az eupragia sokkal egyértelműbb módon fejez ki morális minőséget.64 Ez a megfogalmazás is kétértelmű: jelentheti azt, hogy (a) minden, ami szép, az jó, vagy azt, hogy (b) van

olyan dolog, ami szép és jő (vö. 114 b1). Szókratész nyilvánvalóan az (a) tételt szeretné elfogadtatni; egyAlkibiadésznál éleselméjűbb beszélgetőpartner viszont talán vitatná, hogy amit bebizonyítottunk, az erősebb,mint (b) (Denyer 2001, 150-151. o.).



SZÓKRATÉSZ: És ugye abban is egyetértettünk, hogy akik szép tetteket visznek végbe, azok jó dolgot cselekszenek?

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: S hogy a jó tettek viszont előnyösek?

ALKIBIADÉSZ

: Igen.SZÓKRATÉSZ: Az igazságos tettek tehát, Alkibiadész, előnyösek.65

ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.

SZÓKRATÉSZ: Nahát, csak nem te mondtad ki mindezt, míg én csupán kérdeztem?ALKIBIADÉSZ: De úgy tűnik, a jelek szerint...SZÓKRATÉSZ: Ha tehát valaki abban a hiszemben, hogy kiismeri magát az igazságos és

igazságtalan dolgokban, szólásra emelkedik, hogy tanácsot adjon akár az athéniaknak, akár a peparéthiosziaknak, 66 s azt állítja, hogy az igazságos dolgok olykor rosszak, egyszerűenkinevetnéd az illetőt; hiszen éppenséggel te is azt mondod, hogy ugyanazok a dolgok igazságosak és előnyösek.

ALKIBIADÉSZ: Az istenekre, Szókratész, én már azt se tudom, mit beszélek! Teljesenmegzavarodtam: amikor kérdezgetsz, hol így gondolom, hol úgy.67

SZÓKRATÉSZ: És talán nem tudod, kedvesem, hogy mit jelent ez?ALKIBIADÉSZ: Egyáltalán nem.SZÓKRATÉSZ: No és mit gondolsz, ha valaki megkérdezné: két szemed van, vagy három,

kettő vagy négy karod, vagy valami ilyesmit, akkor is hol így, hol úgy válaszolnál, vagymindig ugyanúgy?

ALKIBIADÉSZ: Most már kezdek aggódni magamért;68 de azért azt gondolom, hogy ugyanúgyfelelnék.

SZÓKRATÉSZ: Mert tudod a választ – ugye ez az oka?

ALKIBIADÉSZ: Alighanem.SZÓKRATÉSZ: Tehát azokban a kérdésekben, amelyekben akaratod ellenére ellentétes

válaszokat adsz – világos, hogy azokban a kérdésekben nem rendelkezel tudással.ALKIBIADÉSZ: Legalábbis valószínű.

65 Szókratész ezt a tételt; az igazságosság előnyös, valójában csak azzal a fontos megszorítással tartja

elfogadhatónak, hogy: amennyiben tudáson alapul. Szókratész mind az Euthüphrónban (278 e – 282 d), mind aMenónban (87 c – 89 a) azon javak közé sorolja a lélek erényeit, amelyek előnyösek ugyan, de helytelenhasználat mellett kárunkra is lehetnek; a helyes használat pedig a megfelelő tudáson múlik. A megfelelő tudás(episztémé) , azaz a „bölcsesség” ( szophia) avagy „belátás” ( phronészisz) tehát az egyetlen mindenekfeletti jó éselőnyös dolog, aminek meglétén a többi javak előnyös volta is múlik; a valódi erények pedig voltaképpen a tudáseseteinek tekinthetők.66 Peparéthosz aprócska sziget Euboia közelében; Szókratész nyilván jelentéktelensége és elmaradottsága miattállítja, ellentétként, Athén mellé.67 A Szókratésszel folytatott beszélgetés elsődleges hatása az ifjakra a zavarodottság és ostobaság érzése: hogymár azt sem tudják, mit is beszélnek (vö. Állam 334 b; A lakoma 201 b). Ezt érzi Xenophónnál egy másik rátartiifjú, Euthüphrón is (vö. Emlékeim Szókratészról IV. 2. 19), aki azután — mint Xenophón megjegyzi (II. 2. 39) — letörve és megalázva, magát „szolgának” érezve hagyja ott Szókratészt. Sokan, akik idáig jutottak soha többénem mentek Szókratész közelébe. A lakomá ban maga Alkibiadész is úgy emlékezik vissza, hogy Szókratész

beszédének hatására őt is, mint sokakat, sajátos nyugtalanság és zavarodottság töltötte el, és az a gondolat kezdtegyötörni, hogy az élete nem jobb, mint egy szolgáé – ld. alább, 135 b – c.68 Vö. 114 e10-ll.



SZÓKRATÉSZ: Nemde azt mondod, hogy az igazságos és igazságtalan, meg a szép és a csúf,a rossz és a jó, meg az előnyös és előnytelen kérdését illetően is ingadozol? 69 Hát még mostsem nyilvánvaló, hogy azért bizonytalankodsz, mert nem rendelkezel róluk tudással?

ALKIBIADÉSZ: De igen.SZÓKRATÉSZ: Ezek szerint azt is kimondhatjuk, hogy valahányszor valaki nem tud valamit,

azt illetően szükségképpen ingadozik a lelke?70

ALKIBIADÉSZ: Hát persze.SZÓKRATÉSZ: Tényleg? Ismersz tán bármi módot, hogy felrepülj az égbe?

ALKIBIADÉSZ: Jó isten, én ugyan nem!SZÓKRATÉSZ: És ingadozik a véleményed ebben a kérdésben?ALKIBIADÉSZ: Persze hogy nem.

SZÓKRATÉSZ: Tudod az okát, hogy miért nem, vagy én mondjam meg?ALKIBIADÉSZ: Mondd meg te.SZÓKRATÉSZ: Azért, kedvesem, mert nem gondolod, hogy tudod, amikor nem tudod.71

ALKIBIADÉSZ: Ezt meg hogy érted?SZÓKRATÉSZ: Nézzük meg együtt. Amit nem tudsz, de felismered, hogy nem tudod, annak

kapcsán vajon ingadozol-e? Például az ínyencfalatok készítéséről bizonyára tudod, hogy nemértesz hozzá.

ALKIBIADÉSZ: De mennyire!SZÓKRATÉSZ: Vajon véleményt alkotsz magadnak arról, hogyan kell elkészíteni őket, és

bizonytalankodsz, vagy inkább a hozzáértőre bízod a dolgot?ALKIBIADÉSZ: Az utóbbit [teszem].SZÓKRATÉSZ: No és egy hajóút alkalmával vajon találgatnád-e, hogy befelé vagy kifelé kell

fordítani a kormányrudat, és bizonytalankodnál, minthogy nem tudod, vagy inkább nyugtonülnél, és a kormányosra bíznád a dolgot?

ALKIBIADÉSZ: A kormányosra bíznám.SZÓKRATÉSZ: Tehát abban, amit nem tudsz, nem fogsz bizonytalankodni, feltéve, hogy

tudod, hogy nem tudod.ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik, nem.SZÓKRATÉSZ: Nos, érted már, hogy cselekedeteink során elkövetett hibáink éppen ebből a

tudatlanságból származnak: abból, hogy azt gondoljuk, tudjuk, amit nem tudunk?

69 117 a10; planaszthai – a planaó ige passivumának alapjelentése: „botyong”, „kóborol”, illetve „letér”,

„eltéved”; de átvitt értelemben azt is jelenti, hogy valaki „bizonytalankodik”, „ingadozik”, „zavarban van”,illetve, hogy „téved” (vö. pi. Szophoklész: Oidipusz Kolónoszban 316). Platón előszeretettel használja ebben azutóbbi értelemben, a tudás hiányából fakadó intellektuális zavar kifejezésére; ám nála ez nem csupán egyszerűmetafora. Az Állam 479 d és a Phaidón 79 c szerint a gondolataink azért zavarosak, mert olyasmire irányulnak,ami maga valóságosan zavaros ( planétosz) , ti. az érzéki valóságra; ha viszont az intelligíbilis valóság feléfordítjuk a figyelmünket, akkor gondolataink szilárdakká és konzisztensekké válnak ( Állam 485 b, Phaidón 79d). A Timaiosz ban (47 c) pedig mindezt azzal toldja meg, hogy az emberi gondolkodást az égi mozgásokatutánzó körmozgások alkotják, amelyek azonban a testbe születés traumája folytán összekuszálódtak bennünk ( peplanémena).70 Mintegy mellékesen kiderül, hogy a tudás, illetve a tudás hiányában fellépő zavar voltaképpen a lélek funkciója, illetve állapota. Az, hogy az „Alkibiadész ingadozik”, illetve az „Alkibiadész lelke ingadozik”állítások ekivalensek, a dialógus fő mondandóját vetíti előre: az ember nem más, mint a lélek (130 c3).71 Platón Szókratésze gyakran hangsúlyozza saját tudatlanságát (vö. pl. Menón 280 d, Theaitétosz 150 c-d; vö.

Alkibiadész 124 cl – 4). A Szókratész védőbeszédében az Apollóntól kapott jóslatot, miszerint nincs nála bölcsebb ember, úgy értelmezi, hogy ő – szemben azokkal, akik azt hiszik, tudnak valamit, miközben nemtudnak — nem is hiszi, hogy rendelkezik tudással, és ennyiben tényleg bölcsebb, mint mások (vö. 21 d).



ALKIBIADÉSZ: Ezt már megint hogy érted?SZÓKRATÉSZ: Ugye akkor fogunk bele egy tevékenységbe, ha azt gondoljuk, hogy tudjuk,

mit csinálunk?ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ

; Ha viszont valaki nem gondolja azt valamiről, hogy tudja, hogyan kellcsinálni, akkor minden bizonnyal másokra hagyja?

ALKIBIADÉSZ: Hogyne.SZÓKRATÉSZ: Nemde a tudatlanok közül ezek azok, akik tévedésektől mentesen élnek,

minthogy másokra hagyatkoznak abban, amit nem tudnak?72

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Akkor hát kik azok, akik tévednek? Mert nyilván nem azok, akik tudással

rendelkeznek.ALKIBIADÉSZ: Aligha.

SZÓKRATÉSZ: Minthogy pedig se nem azok, akik tudnak, se nem azok, akik nem tudnak, de

tudják, hogy nem tudnak, marad-e más, mint azok, akik nem tudnak, de azt gondolják, hogytudnak?

ALKIBIADÉSZ: Nem marad.SZÓKRATÉSZ: Ez a tudatlanság tehát minden rossz oka, és a leggyalázatosabb fajtája az

ostobaságnak!73

ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: És nemde akkor a legártalmasabb és legszégyenletesebb, amikor alegfontosabb dolgokkal kapcsolatos?

ALKIBIADÉSZ: De mennyire!

SZÓKRATÉSZ: No és tudsz-e fontosabbat mindannál, ami igazságos, szép, jó, vagy előnyös?ALKIBIADÉSZ: Nem én.

SZÓKRATÉSZ: Nemde ezek azok a dolgok, amelyekkel kapcsolatban ingadozol?ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Ha viszont ingadozol, akkor nem nyilvánvaló az eddigiekből, hogy nemcsak

hogy tudatlan vagy a legfontosabb dolgokat illetően, de tudatlanságodban azt gondolod, hogytudod őket?

ALKIBIADÉSZ: Félő, hogy így áll a dolog.SZÓKRATÉSZ: Ajjaj, Alkibiadész, micsoda bajba jutottál! Vonakodom nevén nevezni, mégis,

ha már magunk vagyunk, ki kell mondanom: ostobaságban élsz, drága barátom, méghozzá alegmélyebb ostobaságban; ezzel vádol az érvelés, és ezzel te tenmagad, és emiatt rohanszazonnal, mielőtt nevelésben részesültél volna, a politikába. De nemcsak te vagy így, hanemveled együtt a városunk ügyeit intézők többsége is, legalábbis kevés kivétellel – talán ilyenkivétel a te gyámod, Periklész is.

ALKIBIADÉSZ: És bizony azt mondják, Szókratész, hogy nem magától vált bölccsé, hanemmert sok olyan bölcs emberrel ápolt kapcsolatot, mint amilyen Püthokleidész meg

72 A Kharmidész ben (171 d – e) Szókratész amellett érvel, hogy ha a mértékletesség ( szópbroszüné) erénye nemvolna más, mint „a tudás tudása” (episztémész episztémé) , akkor ez nagyon előnyös lenne a számunkra, hiszenáltala tudnánk, mit tudunk, és mit nem tudunk, és így hibák elkövetése nélkül élhetnénk (vö. 117 e4 – 5), mivel

nem próbálnánk azt csinálni, amihez nem értünk, hanem megkeresnénk azt, aki ért hozzá, és őrá bíznánk adolgot.73 Vö. Szókratész védőbeszéde (29 b).



Anaxagorasz. Még most, előrehaladott kora ellenére is eljár Damónhoz, ugyanebből azokból.74

SZÓKRATÉSZ: Csakugyan? Láttál-e már olyan bölcset, aki képtelen volt mást is olyan bölccsé tenni, mint amilyen Ő maga? Ahogy az, aki téged írni tanított, maga is tanult ember volt, és téged is azzá tett, meg másokat is, akit csak akart – nem így volt?

ALKIBIADÉSZ: De igen.SZÓKRATÉSZ Nemde te is, aki tőle tanultad, képes lennél mást is megtanítani rá?ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: És ugyanez a helyzet a lantoktatóval meg a testnevelővel is?ALKIBIADÉSZ: Persze.SZÓKRATÉSZ: Hiszen éppen ez lehet pompás bizonyítéka annak, hogy valaki jártas

valamiben, bármi is legyen az: ha képes rá, hogy mást is azzá tegyen. 75

ALKIBIADÉSZ: Gondolom, igen.

SZÓKRATÉSZ: Akkor hát tudsz mondani valakit, akit Periklész bölccsé tett? Kezdjük a fiain.

ALKIBIADÉSZ: De hisz Periklész mindkét fiáról kiderült, hogy fajankók, Szókratész! 76

SZÓKRATÉSZ: És mi a helyzet Kleiniasszal, a testvéreddel?

ALKIBIADÉSZ: Kleiniasszal se gyere; hisz az egy eszelős!77

SZÓKRATÉSZ: No hát, ha Kleiniasz eszelős, Periklész fiairól meg kiderült, hogy fajankók,akkor a te esetedben mivel okoljuk meg, hogy tudatlanságban hagy?

ALKIBIADÉSZ: Azt hiszem, ennek én vagyok az oka, mert nem hallgatok rá.SZÓKRATÉSZ: Akkor a többi athéniak vagy idegenek közül nevezz meg bárkit, szolgát vagy

szabad embert, akiről az a hír járja, hogy Periklész társasága révén vált bölcsebbé, ahogy énfelhozhatom neked példaként Iszolokhosz fiát, Püthodóroszt és Kalliadész fiát, Kalliaszt, akik

mindketten száz minát fizettek Zénónnak, és általa bölcsek és hírnevesek lettek.78

ALKIBIADÉSZ: De hisz, Zeuszra: senki ilyet nem tudok!

74 Keoszi Püthokleidész a muzsika oktatójaként szerzett hírnevet, de a Prótagorasz ban (316 e) Prótagoraszszerint csak álcának használta a muzsikaoktatást: valójában a szofisták közé tartozott, akik a tevékenységüketövező ellenszenv miatt gyakran kénytelenek voltak ehhez hasonló oktatói mesterségekkel lepleznitevékenységüket. Az Alkibiadész az egyetlen szöveg, amely Periklésszel való kapcsolatára utal. Klazomenai-beliAnaxagorasz Athénban ténykedő természetfilozófus volt. A Phaidrosz (270 a) szerint Periklész azáltal tett szerta szónoki rátermettségre, hogy Anaxagorasz természetfilozófiái magyarázatait és az ész és gondolkodástermészetéről szóló fejtegetéseit hallgatta. Damón kora legnagyobb zenetudósának számított; Plutarkhosz( Periklész 4. 2. 3) szerint ugyanúgy csak álcának használta a muzsikaoktatást, mint Püthokleidész, s valójábanPeriklész politikai főtanácsadója volt, ám később az athéniak cserépszavazással elűzték.75 A valódi tudás egyik megkülönböztető jellemzője, hogy tanítható, ld. pl. Menón 87 c.76 Platón a Menón ban (94 b), és a Prótagoraszban (319 e – 320 a) is úgy érvel, hogy ha Periklész erényes ember volt is, erénye nem alapulhatott tudáson, hiszen nem tudta azt a fiainak is továbbadni.77 Szókratész a Prótagoraszban (320 a – b) azt meséli, hogy Periklész – féltve Kleiniaszt Alkibiadész rosszhatásától – öccse, Ariphrón házába küldte őt, hogy ott nevelkedjék, ám hat hónap se telt bele, belátta, hogytehetetlen vele kapcsolatban, úgyhogy visszaengedte Alkibiadész társaságába.78 Püthodórosz a Parmenidészben (127 a) Parmenidész és Zénón athéni vendéglátójaként jelenik meg. 425-benhadvezérré választották, 424-ben pedig korrupció vádjával száműzték (Thuküdidész III. 115. 2 – 6, IV. 65- 3).Kalliadész fia Kalliasz, a poteidaiai (432) ütközetben, nem sokkal a dialógus drámai időpontja után elesetthadvezér (Thuküdidész I. 63. 3). Zénón eleai filozófus, Parmenidész tanítványa, aki mestere tanainak védelmében híres paradoxonokat dolgozott, hogy kimutassa a kiterjedt dolgok és a mozgás realitásába vetetthétköznapi meggyőződésben rejlő ellentmondásokat. Az, hogy Püthodórosz és Kalliasz fejenként száz minát(összehasonlításképpen: 1 mina 100 drakhmát ér, egy drakhma pedig egy kézműves napi átlagkeresete) fizettek

volna Zénónnak tandíj gyanánt, anekdotikus túlzásnak tűnik, ha összevetjük azokkal a megjegyzésekkel,amelyeket Platón és mások különböző szofisták bérezésére tesznek (a kérdésről részletesebben ld. Denyer 2001,162. o.; magyarul Kerfeld 2003, 38-40. o.).



SZÓKRATÉSZ: Rendben; no és mi a terved magadat illetően? Maradsz, ahogy most vagy,vagy valamelyes gondot fordítasz magadra?

ALKIBIADÉSZ: Ezt együtt kell megtanácskoznunk, Szókratész... ámbár meggondolva, amit azelőbb mondtál, egyetértek: magam is úgy gondolom, hogy az állam ügyeit intézők kevéskivétellel képzetlenek.

SZÓKRATÉSZ: És ebből ugyan mi következik?ALKIBIADÉSZ: Ha képzettek lennének, akkor annak, aki birokra próbál kelni ellenük,

tanultnak és képzettnek kéne lennie, mintha csak atléták ellen indulna; minthogy azonban ők is felkészületlenül bocsátkoztak az államügyekbe, minek gyakorolnám magam és vesződnék tanulással? Hisz jól tudom, hogy már csak születésem révén is messze felül fogom múlniŐket.

SZÓKRATÉSZ: Ajjaj, legkiválóbb barátom, hogy miket beszélsz! Mily méltatlan ez atermetedhez és egyéb adottságaidhoz!

ALKIBIADÉSZ: Ezt meg miért és mire fel mondod, Szókratész?SZÓKRATÉSZ: Bosszankodom miattad, meg a saját rajongásom miatt is!ALKIBIADÉSZ: De miért?

SZÓKRATÉSZ: Amiért úgy ítélted, hogy az itteni emberek a te méltó ellenfeleid!ALKIBIADÉSZ: De hát ugyan ki?SZÓKRATÉSZ: Illő ilyet csak kérdeznie is egy olyan férfiúnak, aki olyan nagyra tartja

magát?!ALKIBIADÉSZ: Hogy érted ezt? Hát nem ők az ellenfeleim?

SZÓKRATÉSZ: Vajon ha egy tengeri csatába indulva háromsoros gályát kellenekormányoznod, megelégednél azzal, hogy te vagy a legjobb kormányos a hajóstársaid között,vagy pedig ezt alapvető követelménynek tekintenéd, és inkább a valódi ellenfeleiddel

foglalkoznál, és nem, mint most teszed, a bajtársaiddal? Persze, őrajtuk is túl kell tenned;olyan mértékben, hogy ne is akarjanak vitatkozni veled, hanem, érezve a fölényedet, készek legyenek együtt küzdeni veled az ellenséggel szemben – legalábbis ha valóban azt tervezed,hogy valami dicső, és hozzád meg az államhoz méltó tettet viszel véghez. 79

ALKIBIADÉSZ: De hát éppenséggel ezt tervezem!SZÓKRATÉSZ: Akkor vajon tényleg az lenne hozzád méltó, ha megelégszel azzal, hogy jobb

vagy a közkatonáknál, ahelyett hogy az ellenség vezéreit kémlelnéd és őellenük készülődnél,azt méricskélve: mikor leszel már jobb náluk?

ALKIBIADÉSZ: Kikről beszélsz, Szókratész?SZÓKRATÉSZ: Hát nem tudod, hogy államunk örökkön harcban áll a lakedaimóniakkal

csakúgy, mint a perzsa nagykirállyal?ALKIBIADÉSZ: Ez igaz.SZÓKRATÉSZ: Ha egyszer azt forgatod a fejedben, hogy államunk vezetője leszel, talán

helyesebb lenne úgy vélekedned, hogy a te feladatod a lakedaimóni királyok és a perzsák elleni harc vezetése?

ALKIBIADÉSZ: Igazad lehet.

79 119 d – e: Az Állam ban (488 a – e) a hajóhasonlat kifejtettebb formában jelenik, meg: a nép, amely megveti a

filozófusokat, egy hajó zendülő legénységére hasonlít, amely nem ismeri el a valódi kapitány szaktudását, és asaját feje szerint akarja kormányozni a hajót, mit sem tudva arról, hogy nincs tisztában az ehhez szükségesismeretekkel, hiszen abban a hitben él, hogy az ilyesmi nem tanítható.



SZÓKRATÉSZ: De nem, kiváló barátom, te inkább Meidiasszal, a „fürj-heccelővel”,80 meg atöbbi hozzá hasonlókkal törődsz – akik az állam ügyeibe próbálnak avatkozni, holott lélekben(ahogy az asszonyok mondanák) még nem szabadultak meg a „rabszolgahajtól”,műveletlenségükben még mindig magukon viselik, és barbár beszédükkel csak élősködniakarnak az államon,81 nem pedig kormányozni azt. Mondom, ezekkel az alakokkal törődsz,

magadat pedig hanyagolod; így nem is tanulod meg, amit pedig meg kell tanulnod, ha egyszer ilyen hatalmas csatát készülsz megvívni; nem gyakorlod magad mindabban, ami gyakorlástigényel, hogy azután minden előkészületet megtéve bocsátkozhass az államügyekbe.

ALKIBIADÉSZ: Hát jó, Szókratész, azt hiszem, tényleg igazad van – mindamellett nemgondolom, hogy akár a lakedaimóni hadvezérek, akár a perzsák királya bármiben is különbek lennének a többieknél.

SZÓKRATÉSZ: No de vizsgáld csak meg, legkiválóbb barátom, hogy miféle nézetethangoztatsz te itt!

ALKIBIADÉSZ: Milyen szempontból?SZÓKRATÉSZ: Először is azt vizsgáld meg, hogy melyik esetben törődsz jobban magaddal:

ha félsz tőlük és félelmetesnek tartod őket, vagy ha nem?ALKIBIADÉSZ: Világos, hogy akkor, ha félelmetesnek.

SZÓKRATÉSZ: Azt meg csak nem gondolod, hogy bármi bajod fog származni abból, hatörődsz magaddal?

ALKIBIADÉSZ: Semmiképpen; nagyon is javamra fog válni.SZÓKRATÉSZ: Nemde ezen a ponton máris hibádzik a nézeted?ALKIBIADÉSZ: Igazad van.

SZÓKRATÉSZ: A második hibája mármost az, hogy még hamis is; ezt a valószínűség alapjánvedd fontolóra.82

ALKIBIADÉSZ: Hogy érted?SZÓKRATÉSZ: Mi a valószínűbb, hogy a nemes nemzetségekben teremnek derekabb

természetek, vagy hogy a másfélékben?ALKIBIADÉSZ: Nyilvánvaló, hogy a nemesekben! SZÓKRATÉSZ: És ugye az is valószínű, hogy

azok, akik jó adottságokkal születtek, akkor teljesednek ki kiválóságban, ha jó nevelést iskapnak?83

80 Meidiaszról csak annyit tudunk, hogy a komédiaírók kedvelt céltáblája: „fürj-heccelő” tudományáraArisztophanész (Madarak 1297 -1298) is utal. Az ortügokopia (ortüx – fürj; kopeó – „üt”, „ver”, „csíp”; átv.„gyötör”) nevű játékban résztvevők „ellenfele” egy fürj volt, amelynek egy helyben kellett maradnia, miközbena „fürj-heccelő” megpróbálta menekülésre késztetni oly módon, hogy mutatóujjával ütögette vagy tollakat tépett

ki a fejéből (Pollux 9. 107 – 109).81 A kolax („hízelkedő”, „talpnyaló”) Theophrasztosz ( Jellemrajzok 2) szerint olyan személy, aki haszonszerzésreményében mások kegyét keresi, hozzájuk törleszkedik; mint ilyen, voltaképpen a paraszitosz, a mások asztalán„élősködő” szinonimája. Az attikai komédiában a tömeg kegyét hajhászó politikai demagóg jellemzésére ishasználják (ld. pl. Arisztophanész: Lovagok 48). Platón a Gorgiasz ban (463 a – 466 a) a kolakeia négy válfajátkülönbözteti meg, mindegyiket egy-egy valódi mesterség hitvány utánzataként (eidólon) határozva meg. Atestedzés és az orvoslás célja az egészséges, illetve beteg test gondozása (epimeleia) , a politika tudományátalkotó törvényhozásé (nomothetiké) és igazságosságé (dikaioszüné) pedig az egészséges, illetve beteg léleké.Ezeknek fe)e) a hízelkedés avagy élősködés négy válfaja: a testedzésnek a „kozmetika” (kommótiké) , azorvoslásnak a szakácskodás; a törvényhozónak a szofista, aki az erény tanítójának pózában tetszeleg, azigazságosság tudósának pedig a szónok, aki a társadalom rendellenességeinek hivatott orvosaként lép fel.82 ek tón eikotón – A Phaidrosz (266 e) szerint a bírósági perbeszédekben a „valószínűségi érvek” (eikota)előadása a bizonyítékok (tekméria, vö. 111 el és 118 dó) előadása után következik.83 Az Államban (491 a) Szókratész azt hangsúlyozza, hogy éppen az olyan kiváló természetes képességek, mint a bátorság, igazságosság, mértékletesség, amelyek a filozofikus természethez tartoznak, valamint a többi jóadottságok: szépség, gazdagság, testi erő és rokonság azok, amelyek a leginkább igénylik a jó nevelést, ugyanis



ALKIBIADÉSZ: Szükségképpen.SZÓKRATÉSZ: Akkor hát vizsgáljuk meg először is azt, hogy a lakedaimóniak és a perzsák

királyainak nemzetségei hitványabbnak látszanak-e, ha a miénkkel vetjük Össze őket!84 Avagytán nem tudjuk, hogy a lakedaimóni királyok nemzetsége Héraklésztól, a perzsa királyoké

pedig Akhaimenésztől származik, Héraklész és Akhaimenész nemzetsége pedig egyaránt

Perszeusztól ered, aki Zeusz fia?85

ALKIBIADÉSZ: Hisz az enyém is, Szókratész – az én nemzetségem Eurüszakhésztől ered,Eurüszakhészé pedig szintén Zeusztól!86

SZÓKRATÉSZ: Az enyém is, ó, nemes Alkibiadész: Daidalosztől, Daidalosz pedigHéphaisztosztól, Zeusz fiától.87 Csakhogy az ő felmenőik mind királyok voltak, egészen

Zeuszig visszamenőleg: ezek Argosz és Lakedaimón királyai, azok meg öröktől fogvaPerzsiáé,88 de sokszor egész Ázsiáé, ahogy jelenleg is. Ami viszont minket illet, miközemberek vagyunk, és atyáink is azok voltak. Ha pedig Artaxerxésznek, Xerxész fiának bekéne mutatnod felmenőidet és Eurüszakhész szülőföldjét, Szalamiszt, vagy az ő ősének Aiakosznak a szülőföldjét, Aiginát – mit gondolsz, nem válnál-e nevetségessé?89 De félő,

hogy nemcsak születésünk előkelő volta tekintetében maradunk el ezek mögött a férfiak mögött, hanem neveltetésünkben is! Vagy nem vetted még észre, hogy mekkora előnytélveznek a lakedaimóni királyok, akiknek a feleségét államilag kirendelt felügyelők vigyázzák a lehető legnagyobb elővigyázatossággal, nehogy az örökös ne a Hérakleidák közül kerüljön

rossz nevelés esetén ezek a tulajdonságok az ellentétükbe fordulnak, és az eredmény egy „kiemelkedően rosszember” lesz.84 Szókratész a következőkben erősen idealizált képet fest Spártáról és a perzsa birodalomról. Az Athén két nagyellenségéről szőtt utópisztikus fantáziák, különféle más utópiákkal együtt, közkedveltek voltak mind ademokráciával szimpatizáló, mind az azt kritizáló politikai elit körében; ennek tipikus példái Xenophón Küropaideia ( Kürosz neveltetése) és A lakedaimóniak állama című művei.85 Akhaimenész a Perzsiát egészen Nagy Sándor hódításáig uraló dinasztia mitikus őse (Hérodotosz I. 123, 209;

III. 75, VII. 11). A perzsák egy elgondolás szerint (uo. VII. 61. 3; 150- 2) Perszeusz fiának, Perszésznek aleszármazottai (vö. Xenophón: Kürosz neveltetése I. 2.1). Héraklész a mítosz szerint közvetlenül Zeuszgyermeke volt; Szókratész a perzsa és a spártai királyi család között vont hasonlóság kedvéért tekint el ettől, ésutal csupán arra, hogy Héraklész egyúttal déd-dédunokája is Zeusznak; anyja, Alkméné Elektrüon lánya, akiviszont ugyancsak Perszeusz fia (Apollodórosz: Mitológia 2. 4. 5. 1; 2. 4. 5. 4; 2. 4. 8. 3.).86 Az előkelő nemzetségek szokása, hogy egészen mitikus gyökerekig, isteni ősökig vezetik vissza magukat.Eurüszakhész a mítosz szerint déd-dédunokája Zeusz fiának, Aiakosznak (ld. alább, 121 b3). EredetilegSzalamisz ura volt, amelyet átengedett Athénnak; ezután Milétoszba költözött, ahol hősként tisztelték (Plutarkhosz: Szolón 10. 3).87 Vö. Euthüphrón 11 b – c. Szókratész apja, Szóphroniszkosz egy hagyomány szerint kőfaragó volt – vö.Arisztoxenosz, Fr. 51 (Wehrli). Ez lehet az alapja annak, hogy Daidaloszra, a mítoszbeli ezermesterre vezetivissza a családfáját, ahogyan az orvosok pl. előszeretettel vezették vissza Aszklépioszra a magukét (mikéntEurüszimakhosz is teszi A lakomában, 186 e). Daidaloszt egyébként a sok kőfaragó lakta Alopeké, Szókratész

démosza (vö, Gorgiasz 495 d) közelében héroszként tisztelték. Daidaloszt azután ugyanilyen alapon vezeti visszaHéphaisztoszra, a kézművesek istenére (Daidalosz szüleiről több forrás is nyilatkozik, de Héphaisztosztól valószármazásának nincs nyoma).88 Szókratész túloz: Hérodotosztól (I. 123 -130) úgy tudjuk, hogy a perzsa királyságot Kürosz alapította, miután atöbbi perzsa törzsfőnököt maga mögé állítva legyőzte a perzsákat addig uralmuk alatt tartó médeket. Ebből úgytűnik, hogy Perzsiának Küroszt megelőzően egyáltalán nem volt királya: a perzsa népet több egymástólfüggetlen törzs alkotta.89 Artaxerxész Perzsia ura i. e. 464 és 424 között. Aiakosz a mítosz szerint Zeusz és Aigina nimfa gyermeke,Aigina szigetének királya. Héroszként való tiszteletének Athénban alakult ki hagyománya, kultuszának központja az Agorán volt található (Hérodotosz V. 89. 3; HoA 141). Mint Denyer (2001,176. o.) rámutat,Szókratész Alkibiadésznek szánt figyelmeztetése valójában kétélű. Egyfelől Szalamisz és Aigina szigetei való- ban jelentéktelennek tűnhetnek, ha összevetjük őket a perzsa birodalom nagyságával. Másfelől Szalamisz ahagyomány szerint éppen Eurüszakhész kezéből kerül Athén fennhatósága alá; Aigina pedig 459-ben hadban is

áll Athénnel (Thuküdidész I. 105. 2). 431-ben az athéniak – őket téve felelőssé a peloponnészoszi háborúkirobbantásáért – el is űzik Aigina lakosságát (Thuküdidész II. 27. 1). Így Alkibiadész felmenői révén nemtekinthető Athén valódi őslakosának.



ki?90 A perzsa király pedig még ezen is túltesz, úgyhogy még a gyanúja sem ébredhet felsenkiben annak, hogy az utódja mástól is származhatna, mint tőle, így aztán nem is őrködik akirályné felett senki, csak a félelem. Amikor pedig a legidősebb fiúgyermek, akire az uralomszállani fog, megszületik, a királyság minden alattvalója ünnepet tart, és ettől fogva ezt anapot „a király születésnapjaként” tiszteli és ünnepli egész Ázsia.91 Amikor viszont mi

születünk, azt a komédiaköltővel szólva92 még a szomszéd se igen veszi észre, Alkibiadész!93

Azután gondozni kezdik a gyermeket – de nem ám egy mit sem érő asszonydajka, hanemaz eunuchok, akiket a király udvartartásának legkiválóbb tagjaiként tartanak számon: az őfeladatuk a született gyermek körüli teendők ellátása, de az is, hogy zsenge tagjainak formálásával és nyújtogatásával a lehető legszebbé tegyék őt; ezért a szolgálatért pedig nagy

becsben tartják őket.94 Amint a gyermek betöltötte a hetedik életévét, elkezdi látogatni alovakat és idomáraikat, és már vadászni is elviszik. Kétszer hét95 éves korában pedig azok veszik át a gyermek nevelését, akiket arrafelé „királyi oktatóknak” hívnak: erre a feladatra anégy legkiválóbbnak tartott idős férfiút választják ki a perzsák közül, a legbölcsebbet, alegigazságosabbat, a legmértéktartóbbat és a legbátrab-bat96 Az első a „mágusok” vallására,90

A „felügyelők” (ephoroi) öttagú testülete messzemenő kontrollt gyakorolt a spártai királyok tevékenységefelett, amibe beletartozott a király hatalmának nyolcévenkénti rituális megerősítése, valamint vizsgálatkezdeményezése, és a király esetleges leváltása is. Alkibiadésznek később állítólag azért kellett elmenekülnieSpártából, mert az említett elővigyázatosság ellenére sikerült elcsábítania Agisz király feleségét; aházasságtörésből egy Leotükhidasz nevű gyermek is született (vö. Xenophón: Hellénika III. 3. 2; Plutarkhosz; Agészilaosz 3. 2, Alkibiadész 23. 7). Alkibiadész ezután a perzsákhoz, Tisszaphernész szatrapa udvarába szökött.91 A perzsa királyi család utódlási rendjéről festett kép messzemenően idealizált: Artaxerxész bátyjátmeggyilkolva került a trónra; Xerxész sem Dareiosz legidősebb fia volt (Hérodotosz VII. 2.2-3.4); Dareiosz pedig egyáltalán nem volt a fia Kürosznak (Kürosz elsőszülött fia, Kambüszész rövid uralkodása alatt megöltetestvéreit, Dareiosz pedig a Kambüszész halála után a hatalmat magukhoz ragadó mágusok ellen szervezkedő perzsa nagyurak egyikeként lép csak színre – ld. Hérodotosz I, 209-H. 1; III. 30 – 33; 61 – 88).92 121 d: Platón (komédiaköltő) Ld. R. Kassel - C. Austin: Poetee comici Græci, De Gruyter, Berlin, 1983- fr.227.93

Attikában a fiúgyermek születését olaj-, leánygyermekét gyapjúkoszorú ajtó fölé való kifüggesztésével jelezték (Hészükhiosz: Lexikon, „Sztephanon ekpherein” címszó). A gyerekek születése utáni ötödik naponkerült sor egy tisztító szertartásra, amely abból állt, hogy a szülésnél segédkezők rituális tisztálkodást végeztek, agyermeket pedig futva körbevitték a házi tűzhely körül. Csupán a hetedik vagy tizedik napon tartották a névadóünnepséget, amelyre már a rokonságot is meghívták (Szuda: „Amphidromia”címszó; Bekker: Anecdota, 237,26). Ezt a szokást Arisztotelész a nagy csecsemőhalandósággal magyarázza ( Historia Animalium VII, 12).94 Plutarkhosz Antiszthenészre hivatkozva ( Alkibiadész 1. 2: Antiszthenész G. Giannantoni: Socratis et Socraticorum reliquiæ, Bibliopolis, Nápoly, 1990. fr. 201.) közli, hogy Alkibiadész dajkája a spártai származásúAmükla volt. A perzsa gyerekeket Hérodotosz (I. 136. 2) szerint ötödik életévükig a háremben nevelték, és azapjuk addig nem is látta őket. Ami a perzsa királyt nevelő háremszolgák kiválóságát illeti, Platón aTörvények ben (694 c – 696 a) más véleményen van: ott azt állítja, hogy a mostani perzsa királyok épp azért nemérnek sokat, mert háremben töltötték a gyerekkorukat. Diogenész Laertiosz (III. 34) szerint ez a Törvények béli passzus Xenophón Kürosz neveltetése című művének burkolt kritikája. Az eunuchok feltételezett munkájával

összefüggésben vö. még Törvények 789 d – 790 a.95 A megadott évszámok itt is, mint más hasonló beszámolókban, fiktívek. Szókratész az emberi élet hétévesszakaszokra való felosztásának régi toposzát követi; ezzel szemben Xenophón ( Kürosz neveltetése I. 2. 8 – 9)utópiájában a perzsa fiúk tizenhat-tizenhét éves korukban kerülnek át az ifjak korosztályába.96 A tökéletes jellem erényeinek ez a négyes fogata hagyományos toposz; vö. pl. Lakoma, 196 d. PlatónSzókratésze korántsem mindig ragaszkodik ehhez a felsoroláshoz: sokszor csak néhányat nevez meg ezek közül,nyitva hagyva a listát, és olykor más erényeket is említ; mindenekelőtt a hosziotész, a „jámborság vagy„istenesség” fontosságát hangsúlyozza (vö. Prótagorasz 329 c4 – 5; Menón 78 d8; 88 a7 – b). A Phaidónbanazonban már egyértelműen csak a négy kardinális erény szerepel (vö. 69 b); az Állam ban (427 e) pedigSzókratész a négy erény tanát teszi meg nagyszabású lélek- és államelméleti fejtegetése alapjául (ld. mégTörvények 631 c-d, 965 d). Ami a perzsa nevelést illeti, Hérodotosz szerint (I. 136) a perzsa gyerekek öt éshuszonöt éves koruk között csak a lovaglást, nyilazást és az igazmondást (alétbizeszthai) tanulják. Xenophón a Kürosz neveltetésében (I. 2. 2) olyan államot mutat be, ahol a gyerekeket közösségileg nevelik; a kisfiúkat

idősebb férfiak felügyeletére bízzák, és egyetlen állandó tantárgyuk az igazságosság (I. 2. 6); de a nevelésük része józan mértékletesség ( szóphroszüné; I. 2. 8) is, miután pedig serdülőkorba léptek, a vadászatok során elsa- játítják a harci erényeket, köztük a bátorságot (I. 2. 10).



Hóromazosz fiának, Zóroasztrésznek a kultuszára oktatja97 (ez nem más, mint az istenek szolgálata), de ő avatja be az uralkodóként rá váró teendőkbe is; a legigazságosabb arraneveli, hogy egész életén át igaz ember legyen;98 a legmértéktartóbb arra, hogy egygyönyörnek se legyen rabja, hogy így hozzászokjon a szabad léthez és igazi király lehessen,aki mindenekelőtt a saját magában zajló érzések felett uralkodik, és nem alattvalója ezeknek;

a legbátrabb pedig arra, hogy ne féljen és ne riadjon meg semmitől, mert szolga, aki fél.Temelléd viszont, Alkibiadész, Periklész azt a szolgáját adta nevelőül, akinek vénsége miatt alegkevésbé vehette már hasznát: Zópüroszt, a thrákot99

Mesélhetnék még neked ellenfeleid további neveltetéséről és oktatásáról, de túlhosszadalmas volna – egyébként is elég ennyi, hogy sejtesse azt, ami ezek után következik. Ate születésedre, nevelésedre és oktatásodra azonban – vagy bárki más athéniéra – úgyszólván

senkinek sincs gondja, Alkibiadész; hacsak valaki rajongódul nem szegődik. Ám ha inkább a perzsák gazdagságát és tobzódását kívánod megcsodálni, ruháik földet söprő esését, azillatszereket, a szolgák kísérő hadát, meg a többi fényűzésüket – hát megint csak szégyenkezhetsz magad miatt, észlelvén, hogy mennyire elmaradsz tőlük. Ha pedig alakedaimóniak mértéktartását és egyenességét kívánnád szem előtt tartani, hidegvérüket és

közönyüket, büszkeségüket és fegyelmezettségüket, bátorságukat és kitartásukat, rajongásukata megpróbáltatások, a győzelem és az elismerés iránt, mindezek terén gyereknek vélhetnédmagad.100

De ha a gazdagságból indulsz ki, és azt hiszed, annak terén azért vagy valaki, akkor hát aztse hagyjuk szó nélkül, hátha észreveszed, hol is állsz. Mert ha a lakedaimóniak gazdagságátveszed szemügyre, rá fogsz jönni, hogy a mienk mennyivel elmarad az övék mögött. Olyanföldeket birtokolnak, a saját vidékükön és Messzénében,101 hogy a mieink közül egy semvetekedhet velük kiterjedésben vagy minőségben, sem pedig rabszolgákban, kiváltképphelótákban;102 de még lovakban sem, vagy bármi más jószágban, amit Messzéné terem. Dehagyjuk ezeket – aranyból viszont, meg ezüstből nincs annyi egész Hellászban, mint amennyiegyedül Lakedaimónban! Már sok nemzedék óta vándorol oda az összes hellén államból, degyakorta még barbár területekről is; kifelé viszont egyáltalán nem, hanem éppen úgy, ahogy aróka mondja az oroszlánnak Aiszóposz meséjében: a pénz Lakedaimónba befelé vezető

97 Zóroasztrész, vagy ahogy jobban ismerjük: Zarathustra, a perzsák legendás vallási tanítója volt az i. e. XV-XIV. században. Hóromazosz valójában nem az apja, hanem Ahura Mazda, a zarathustrai vallás fő istene – úgytűnik, Arisztotelész A filozófiáról című elveszett dialógusában már tisztában volt ezzel (ld. Diogenész Laertiosz,I. 8).98 Hérodotosz szerint (I. 138; vö. I. 136) a perzsák szemében a hazugság a legundorítóbb vétek; és ezt az állítást bizonyos fokig megerősíti Dareiosz behisztumi felirata is. Dareiosz (IV. 55) itt az eljövendő uralkodókat arrainti, hogy „óvakodjanak a hazugságoktól” és „alaposan büntessék a hazugokat”, ha azt akarják, hogy az ország biztonságban legyen (vö. 64); majd (57) Ahura Mazdát hívja tanúnak, hogy mindaz, amit uralkodói tetteirőlkorábban állított, „igaz és nem hazugság”; később (63) ismét tagadja, hogy valaha is hazudott volna. Megjegy-

zendő, hogy Ahura Mazda ellenlábasának, Angra Maínjunak, a rossz szellemnek (görög átiratban Areimaniosz)zoroasztriánus megnevezése „a Hazugság” volt; elképzelhető, bár nem biztos, hogy az igazmondás kiemelt jelentősége Dareiosznál zoroasztriánus elköteleződését jelzi. Valójában éppen az Alkibiadész 122 a az egyik fontos írásos dokumentum, amely arra utal, hogy az Akhaimenida dinasztia alatt a zoroasztrianizmus volt Perzsiaállami vallása.99 Szókratész a Lüsziszben (208 c – e) is kárhoztatja azt a görög szokást, hogy szabad emberek gyereküket egyszolga, a paidagógosz felügyeletére bízzák, aki a különféle iskolákba kísérgeti.100 A Törvények első könyvében (631 c – 637 c9) Platón kritikával illeti a spártai erényeket. Szerinte Spártában anégy kardinális erény közül csak a bátorsággal törődnek az ifjak képzése során, és azzal sem helyesen, mert csak a félelem és fájdalmak elviselésére nevelik az ifjakat, holott a bátorság a gyönyörökkel szembeni ellenállóképességet is magába kellene hogy foglalja; ez utóbbi elhanyagolása miatt harapódzott el úgy Spártában a férfiak közötti homoszexualitás és a nők szabados erkölcse.101 A dél-peloponnészoszi Messzéné a dialógus drámai időpontjában spártai fennhatóság alatt állt.102 A Törvények ben (777 b – d) Platón — éppen a Messzénében gyakori helótafelkelésre hivatkozva – kétszempontbői bírálja a spártai helóta-rendszert: a helóták egyetlen, közös nyelvet beszélő bennszülött etnikumotalkotnak, irányításuk pedig erőszakos módszerekkel történik.



nyomai tisztán kivehetők, kifelé vezető nyomokat viszont sehol sem látni.103 Így hát egész biztosak lehetünk benne, hogy aranynak és ezüstnek is azok ott Lakedaimónban vannak aleginkább bővében, de okoztuk is leginkább a király: mert az ilyesféle jövedelmekből az őrészesedése a legnagyobb és legjelentősebb; meg aztán a királyi sarc is, amit a lakedaimóniak fizetnek a királyaiknak, jókora összegre rúg.104 De bár a lakedaimóniak gazdagsága hatalmas a

többi hellénekéhez viszonyítva, mégis semmi a perzsák és az ő királyuk gazdagságáhozképest. Hallottam egyszer egy szavahihető embert, aki megjárta a királyságot: ez mesélte,hogy úgy egynapi útjába került, míg áthaladt egy nagyon nagy és gazdag tartományon,amelyet a helybeliek „a királyné övének” neveznek; egy másikat „a királyné fátylának”hívnak, és van még ott sok más szép és gazdag birtok, amelyek mindegyike a királyné egy-egy ékességének költségeit fedezi, és ama ékesség nevét is viseli.105

Úgyhogy azt hiszem, ha valaki így szólna Amésztriszhez, a perzsa király anyjához ésXerxész feleségéhez: „Deinomakhénak – akinek ékszerei legfeljebb is ha ötven minát érnek – a fia, akinek háromszáz plethronnyi földje ha van Erkhiában,106 elhatározta, hogy szembeszálla te fiaddal”, elcsodálkozna: „ugyan miben bizakodhat ez az Alkibiadész, ha azt vette afejébe, hogy Artaxerxésszel kel versenyre?”, és szerintem azt mondaná: „semmi egyébben

sem bizakodhat ez a férfiú, mint szorgalmában és bölcsességében, hisz nincs a helléneknek semmi egyebük, ami említést érdemelne”. Ha pedig megtudná, hogy ez az Alkibiadész úgyvág neki, hogy egyrészt még húszéves sincs, másrészt teljességgel tanulatlan, s ráadásul,amikor rajongója azt tanácsolja, hogy előbb tanuljon, művelje magát, és csak így felkészülvekeljen birokra a királlyal, ő nem hajlik erre, hanem azt feleli, hogy így is megállja a helyét – akkor szerintem azt kérdené döbbenten a királyné: „ugyan miben reménykedhet ez a legény?”S ha erre azt mondanánk, hogy „a szépségében és termetében, származásában ésgazdagságában, valamint lelkének természetes képességeiben”, azt hinné, megtébolyodtunk,Alkibiadész, ha számba venné, hogyan állnak ők hozzánk képest mindezek terén. Deszerintem Lampidó, Leótükhidész lánya, Arkhidamosz felesége és Agisz anyja – valamennyien királyok 107 –, alighanem ő is meghökkenne, számba véve a velünk szembenielőnyeiket, ha te ilyen rossz neveltetés mellett azt veszed a fejedbe, hogy a fiávalháborúskodjál.

És hát nem tűnik szégyenletes dolognak, ha az ellenség felesége is jobban tudja, milyennek is kéne lennünk, hogy kikezdhessünk velük, mint mi magunk? Ezért hát, kitűnő barátom,

103 Mint Denyer (2001,186. o.) rámutat, az agg oroszlán hasonlata rímei arra a jellemzésre, amelyet Platón az Állam ban ad Spártáról. Eszerint a spártaiak a „második legjobb” alkotmánnyal rendelkeznek amelyet a győzelemés a hírnév iránti lelkesedés (vö. fentebb, 122 c4) ural (544 c – 545 c). Ezt a beállítottságot később az oroszlánalakja szimbolizálja (588 c – 589 b). Platón (uo.) azt is megjegyzi, hogy a spártai típusú berendezkedéshanyatlását a rangban utána következő oligarchiába a vagyon iránti sóvárgás eluralkodása okozza; ami minden bizonnyal burkolt kritikát jelent a spártai társadalom tényleges működésével szemben. A puritánság spártai

eszménye és a tényleges spártai erkölcs különbségéről ld. még Xenophóm A lakedaimóniak állama 7. 14.104 A spártai királyok bevételeiről ld. Hérodotosz VI. 56 – 57 és Xenophőn: A lakedaimóniak állama 15- 3 – 7.105 Xenophón is említést tesz arról, hogy egy olyan birtok mellett táborozott, amelynek jövedelme a királyné övétvolt hivatva fedezni ( Anabaszisz 1. 4. 9); elképzelhető, hogy ő az a szemtanú, akire Szókratész céloz.106 Erkhia attikai démosz Athéntól keletre; 1 plethron mintegy 874 m2; 300 p!ethron így kb. 28 hektár. Csupánegy olyan athéni földbirtokról tudunk (Lüsziasz 19- 29), amely „háromszáz plethronnál is nagyobb volt” (Denyer 2001, 188. o.).107 Leótükhidasz a perzsák elleni háború egyik vezetője volt; a háború után büntető hadjáratot vezetettThesszaliába, de a hagyomány szerint rajtakapták, hogy hagyta magát megvesztegetni a thesszaliaiaktól, ezértszáműzték, és a házát a spártai szokások szerint földig rombolták (Hérodotosz VI. 72). Lampidó valóban az őmásodik házasságából született lánygyermek, akit Arkhidamoszhoz adott feleségül (uo. 71); Arkhidamosz 469-től egészen 427-ig uralkodott; ő verte le a 464-es nagy helótalázadást, A peloponnészoszi háború ban pedig idősés bölcs uralkodóként lép színre, aki először óvatosságra inti a spártaiakat (Thuküdidész I. 79 – 85); azután

viszont, amikor a harc már elkerülhetetlen, maga áll a sereg élére (II. 10 – 11). Fia, Agisz csak a háború hatodik évében lép apja örökébe (III. 1, 89); a dialógus drámai időpontjában (vö, 105 b1) tehát még minden számításszerint Arkhidamosz uralkodik.



hallgass rám meg a delphoi feliratra, ismerd meg önmagad 108 és hidd el, hogy bizony ezek ami ellenfeleink, nem azok, akiket te annak gondolsz; s hogy semmivel túl nem szárnyalhatjuk őket, csakis szorgalommal és szakértelemmel. Ha ezekben elmaradsz, arról is lemaradsz, hogyhírnevessé légy Hellaszban és a barbárok között, amire pedig szerintem olyan erősenvágyakozol, mint semmi másra.

ALKIBIADÉSZ: Miben kell hát buzgalmat tanúsítanom, Szókratész? Tudnál útmutatássalszolgálni nekem? Mert minden szavad igaznak tűnt a számomra.

SZÓKRATÉSZ: Tudnék, csakhogy közösen kell megvitatnunk, milyen módon válhatunk alegjobbakká. Merthogy nem azt mondom ám, hogy te oktatásra szorulsz, én meg nem:ugyanis semmiben sem állok fölötted, csak egyvalamiben.

ALKIBIADÉSZ: Mi volna az?

SZÓKRATÉSZ: Az én gyámom jobb és bölcsebb, mint a te gyámod, Periklész.ALKIBIADÉSZ: Ki ez a gyám, Szókratész?SZÓKRATÉSZ: Az isten, Alkibiadész, aki nem engedte, hogy ezt a napot megelőzően szóba

elegyedjem veled, és akiben bízva azt mondom, hogy a hírnevet senki más révén el nemnyerheted, csakis énáltalam.109

ALKIBIADÉSZ: Te tréfálsz, Szókratész!SZÓKRATÉSZ: Meglehet – mindazonáltal igazat beszélek, tényleg törődésre van szükségünk;

minden embernek, de nekünk kettőnknek aztán különösképpen.ALKIBIADÉSZ: Hogy nekem szükségem van rá, abban nem tévedsz.

SZÓKRATÉSZ: De bizony abban sem, hogy nekem is.ALKIBIADÉSZ: Mitévők legyünk hát?SZÓKRATÉSZ: Nem rettenhetünk vissza, és nem lankadhatunk, barátom!

ALKIBIADÉSZ: Az bizony tényleg nem volna méltó, Szókratész.SZÓKRATÉSZ: Nem is; hanem közösen kell kutatnunk a kiutat. Mondd csak: ugye ott tartunk,

hogy a lehető legkiválóbbakká akarunk válni?ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Mely kiválóság terén?

ALKIBIADÉSZ: Világos, hogy annak a kiválóságnak a terén, amelyben a jó emberek tűnnek ki.

SZÓKRATÉSZ: Jók – miben?ALKIBIADÉSZ: Világos, hogy abban, ahogy a teendőket intézik.SZÓKRATÉSZ: Milyen teendőket? Tán a lovak körüli teendőket?!

ALKIBIADÉSZ: Dehogy.SZÓKRATÉSZ: Mert ebben az esetben csak egy jó lovászt kéne felkeresnünk.ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Avagy tán a hajók körüli teendőket?ALKIBIADÉSZ: Nem.

108 Gnótbi szauton – a delphoi szentélyen olvasható nevezetes felirat útmutatásként szolgált a jóslatok értelmezéséhez is. Szókratésszel kapcsolatban ld. Védőbeszéd 38 a, Phaidrosz 229 e – 230 a, Prótagorasz 342 e – 343 b és Xenophón: Emlékeim Szókratészról II. 2. 24 skk.109 Az epiphaneia szó kétértelmű: hírnevet, dicsőséget is jelenthet - ebben az esetben Szókratész csupán

megismétli a 105 d2-ben Alkibiadésznak tett ígéretét; ám vallási kontextusban az isten megjelenését iskifejezheti — ebben az értelemben Szókratész azt ígéri, hogy rajta keresztül Alkibiadész részesedni fog abban azisteni jótéteményben, amelynek Szókratész a részese és médiuma).



SZÓKRATÉSZ: Mert akkor csak egy jó hajóst kéne keresnünk.ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Akkor hát miféle teendők ezek? Kik azok, akik ezekkel foglalkoznak?ALKIBIADÉSZ: Olyasmik, amikkel Athén színe-java foglalkozik.110

SZÓKRATÉSZ: „Színe-javán” az okosakat vagy az ostobákat érted?ALKIBIADÉSZ: Az okosakat.SZÓKRATÉSZ: Nemde amiben valaki okos, abban „jó”?ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Amiben meg ostoba, abban „hitvány”?ALKIBIADÉSZ: Persze.SZÓKRATÉSZ: Ugye a varga okos a cipők készítésében?ALKIBIADÉSZ: Magától értetődik.SZÓKRATÉSZ: Akkor ő ebben jó?

ALKIBIADÉSZ: Az.SZÓKRATÉSZ: No és ami a ruhavarrást illeti? Ebben viszont ostoba, ugye?ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Ebben tehát rossz.ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Tehát – legalábbis e szerint az érv szerint – ugyanaz a valaki jó is meg rossz

is.ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.

SZÓKRATÉSZ: Szóval úgy érted, hogy a jó emberek egyben rossz emberek is?

ALKIBIADÉSZ: Dehogy is.SZÓKRATÉSZ: Akkor hát miféle „jó emberekről” beszélsz?

ALKIBIADÉSZ: Én azokról, akik irányításra termettek az államban.SZÓKRATÉSZ: Irányításra termettek – de bizonyára nem lovak irányítására?ALKIBIADÉSZ: Dehogy!

SZÓKRATÉSZ: Hanem emberekére.ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Amikor betegek?

ALKIBIADÉSZ: Nem.

SZÓKRATÉSZ: Hanem amikor hajón utaznak?ALKIBIADÉSZ: Nem, nem is akkor.

SZÓKRATÉSZ: Hanem aratáskor?ALKIBIADÉSZ: Nem.SZÓKRATÉSZ: De hát akkor irányítják őket, amikor azok semmit sem csinálnak, vagy azért

csinálnak valamit?ALKIBIADÉSZ: Csinálnak.

SZÓKRATÉSZ: Mit? Próbáld nekem is elmagyarázni.110 Hoi kaloi kagathoi – szó szerint „a szépek és jók”: a származás, anyagi helyzet, politikai befolyás, műveltség,

életmód stb. alapján vezető szerepet játszó elit hagyományos megnevezése. Szókratész az Államban is elutasítjaa kaloi kai agathoi kifejezésnek ezt a hagyományos jelentését (569 a), és a valóban uralkodásra termett, azazfilozofikus alkatú férfiakra (vö. uo. 489 e) használja – így érthető, hogy nem akarja elérteni Alkibiadész válaszát.



ALKIBIADÉSZ: Amikor együtt vannak, összegyűlnek, és egymással van dolguk: ahogy miélünk államainkban.111

SZÓKRATÉSZ: Szóval azt mondod, hogy olyan embereket irányítanak, akiknek „másemberekkel van dolguk”?

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Talán fedélzetmestereket, akiknek evezősökkel van dolguk?

ALKIBIADÉSZ: Dehogy!SZÓKRATÉSZ: Mert aki ebben kiváló, az a kormányos.ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Akkor talán sípon játszó emberek irányításáról beszélsz, akik az éneklőketvezetik, és a kar tagjaival van dolguk?

ALKIBIADÉSZ: Dehogy!SZÓKRATÉSZ: Mert ebben meg a karvezető kiváló.ALKIBIADÉSZ: Pontosan.

SZÓKRATÉSZ: Hát akkor hogy érted azt, hogy valaki képes olyan emberek irányítására,akiknek emberekkel van dolguk?

ALKIBIADÉSZ: Hát úgy, hogy azokat képes irányítani, akik részt vesznek a közéletben, ésegymás közt tanácskoznak.

SZÓKRATÉSZ: No és melyik mesterség ez? Mintha csak megint ugyanazt kérdezném: melyik mesterség teszi, hogy tudod, hogyan kell irányítani egy hajó legénységének tagjait?

ALKIBIADÉSZ: A kormányosmesterség.SZÓKRATÉSZ: És melyik mesterség tesz, amint az imént mondtam, az énekkar tagjainak

vezetőjévé?

ALKIBIADÉSZ: Amelyiket akkor említetted: a karvezetés mestersége.SZÓKRATÉSZ: No és hogy hívod azt a tudományt, amelyik a közélet résztvevőire

vonatkozik?ALKIBIADÉSZ: Én a helyes döntéshozás képességének hívom, Szókratész.SZÓKRATÉSZ: Hogyan? A kormányosnak szerinted rossz döntéseket kell hoznia?112

ALKIBIADÉSZ: Dehogy!SZÓKRATÉSZ: Hanem jó döntéseket?ALKIBIADÉSZ: Szerintem igen, legalábbis a hajón utazók épségben maradását illetően.

SZÓKRATÉSZ: Így van. No és az a „döntéshozás”, amelyikről te beszélsz, az mire

vonatkozik?ALKIBIADÉSZ: Az állam jobb igazgatására és épségben maradására.SZÓKRATÉSZ: De mikor igazgatunk jól egy államot, mikor marad épségben – mi van jelen

benne olyankor, és mi van távol? Ha például megkérdeznéd tőlem, hogy mi van jelen atestben, amikor jól igazgatják, és épségben van, és mi van távol tőle, akkor azt felelném, hogyaz egészség van jelen benne, a betegség pedig távol van tőle. Ez szerinted is így van, nem?


111 A fordítás Denyer szövegjavítását veszi alapul (vö. Denyer 2001, 196. o.).112 Az eubulia – szó szerint a „jó tanácsadás” készsége – hagyományosan azt a tudást jelenti, amivel az állam

vezetőinek kell rendelkezniük, hogy a közjót szem előtt tartva hozzanak az egész közösséget érintő döntéseket,vö. Állam 428 b-d, Arisztotelész: Nikomakhoszi etika 1142 b28 – 34. Vö. még Prótagorasz 318 e – 319 a.(Denyer 2001,198. o.). Szókratész megint nem akarja elérteni, mit is mond Alkibiadész.



SZÓKRATÉSZ: Ha meg azt kérdeznéd tőlem, mi van jelen a szemben, amikor az jobbállapotban van, akkor ugyanígy azt felelném, hogy a látás van jelen benne, a vakság pedigtávol van tőle. És a fül esetében is: akkor van jobban, és akkor ápolják jól, amikor a süketségtávol van tőle, a hallás pedig jelen van benne.

ALKIBIADÉSZ: Így van.

SZÓKRATÉSZ: Hát akkor mi a helyzet az állammal? Mi van jelen benne, és mi van távol tőle,amikor jól van, jól ápolják és igazgatják?

ALKIBIADÉSZ: Énszerintem, Szókratész, ez akkor van így, amikor lakóiban szeretet vanegymás iránt, a gyűlölség és a viszálykodás pedig távol van tőlük.

SZÓKRATÉSZ: Szeretet alatt egyetértést vagy egyet nem értést értesz?113

ALKIBIADÉSZ: Egyetértést.SZÓKRATÉSZ: Mármost melyik szaktudás révén értenek egyet az államok a számokra

vonatkozóan?ALKIBIADÉSZ: A számtan révén.

SZÓKRATÉSZ: És az egyes polgárok egymással? Ők is, ugye?ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: És mindegyikük önmagával is, ugye?ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: És melyik szakismeret révén jut ki-ki megegyezésre önmagával azt illetően,

hogy az arasz vagy a könyék a nagyobb? Nemde a mértékek ismerete révén?

ALKIBIADÉSZ: Persze.SZÓKRATÉSZ: És az egyes polgárok is egymás közt, s a városok is egymással?ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: No és a súlyok kérdésében nem ugyanez a helyzet?ALKIBIADÉSZ: De.SZÓKRATÉSZ: És melyik lesz az az egyetértés, amelyikről te beszélsz; mire vonatkozik, és

melyik szaktudás szolgáltatja? És vajon ugyanazon szaktudás révén ért egyet mind az állam,mind az egyes polgár, mind önmagával, mind pedig másokkal?114

ALKIBIADÉSZ: Legalábbis valószínű.SZÓKRATÉSZ: De hát melyik az? Ne lankadj el, hanem próbáld megmondani.

ALKIBIADÉSZ: Szerintem arról a szeretetről és egyetértésről van szó, ami a gyermekétszerető apa és anya, testvér és testvér, asszony és férje közt áll fenn.

SZÓKRATÉSZ: Gondolod, Alkibiadész, hogy a férj egyetértésre juthat a feleségével a szövéstilletően: a hozzá nem értő a hozzáértővel?!

ALKIBIADÉSZ: Dehogy is.SZÓKRATÉSZ: De nem is kell, hogy egyetértésre jusson, hisz ez az ismeret a nőkre tartozik.ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Na és a feleség a férjjel egyetértésre juthat-e a fegyverforgatást illetően, haegyszer nem tanulta?

113 Az Állam (431 d – e) meghatározása szerint a homonoia politikai értelemben azt jelenti, hogy ugyanaz avélekedés (doxa) van jelen az uralkodókban és az alárendeltekben arra vonatkozóan, kinek kell uralkodnia.114 Az Eutüphrónban (7 b – c) Szókratész a számolás, hosszmértékek és súlyok kérdésében meglévő egyetértést

állítja szembe az igazságos, a szép és a jó kérdésében dúló viszállyal. Most is erre gondol: egészséges közösségszámára az etikai értékek és alapelvek tekintetében meglévő egyetértés jelenthetné az állam jő működéséhezszükséges „szeretet” forrását.



ALKIBIADÉSZ: Aligha.SZÓKRATÉSZ: Hisz ha valamit, ezt meg bizonyára férfiakra tartozó dolognak mondanád.ALKIBIADÉSZ: Bizony annak.SZÓKRATÉSZ: A szavaid értelmében tehát bizonyos ismeretek a nőkre, mások a férfiakra

tartoznak.ALKIBIADÉSZ: Persze.SZÓKRATÉSZ: Tehát legalábbis ezekben a kérdésekben nem lehetséges az egyetértés a nők és

a férfiak között.ALKIBIADÉSZ: Nem.

SZÓKRATÉSZ: De szeretet sem, már ha a szeretet egyetértés.ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik, nincs.SZÓKRATÉSZ: A férfiak tehát nem annyiban szeretik a nőket, amennyiben azok a maguk

dolgát végzik.ALKIBIADÉSZ: Úgy tűnik, nem.

SZÓKRATÉSZ: De a nők sem szeretik a férfiakat, amennyiben azok a magukét.ALKIBIADÉSZ: Nem.SZÓKRATÉSZ: Akkor hát az államokat sem akkor igazgatják jól, ha mindenki a maga dolgát

végzi?ALKIBIADÉSZ: De igen, Szókratész, szerintem akkor.

SZÓKRATÉSZ: Mit beszélsz? Hisz akkor nincs jelen szeretet, pedig azt mondtuk, csak ha az jelen van benne, akkor igazgatják jól az államot, másként nem!

ALKIBIADÉSZ: De nekem úgy tűnik, hogy így is jelen van bennük a szeretet: hogy mindkétfél a maga dolgát végzi.

SZÓKRATÉSZ: Az imént ugyan nem ez volt a véleményed... de mit mondasz most? Hogy azegyetértés nincs jelen, de a szeretet jelen van? Vagy lehetséges, hogy egyetértés legyen jelenolyasmiben, amit az egyik fél tud, a másik nem?

ALKIBIADÉSZ: Nem, ez lehetetlen.SZÓKRATÉSZ: De amikor mindenki a maga dolgát végzi, akkor igazságosan vagy

igazságtalanul cselekszik?115

ALKIBIADÉSZ; Persze, hogy igazságosan.

SZÓKRATÉSZ: És azokban a polgárokban, akik igazságosan cselekszenek, vajon nincsszeretet egymás iránt?

ALKIBIADÉSZ: Ez is szükségszerűnek tűnik, Szókratész.SZÓKRATÉSZ: Akkor hát melyik szeretetről és egyetértésről beszélsz, aminek

vonatkozásában bölcseknek és jó tanácsadóknak kellene lennünk, hogy jó emberek legyünk?Mert nem tudok rájönni, hogy melyik az, és hogy kikben van jelen – hisz a te szavaid alapjánegyazon valakiben is hol jelen van, hol meg nem.

ALKIBIADÉSZ: Az istenekre mondom, Szókratész, már én magam se tudom, mit is beszélek;attól tartok, hogy mindeddig nem is vettem észre, milyen csúfos egy helyzetben vagyok.

115 Az Állam ban (433 b) Szókratész ennél erősebben fogalmaz; az igazságosság nem más, mint a saját dolgunkkalvaló törődés. A definíció értelmét azután a lélek hármas tagolásának gondolatából kiindulva fejti ki. Azigazságosság alapvetően a lélek belső harmóniája, amelyben mindhárom lélekrész a maga erényét gyakorolvaműködik együtt egymással a lélek valódi javának elérése érdekében. Az Állam elmélete szerint továbbá az

igazságosság erénye ugyanaz az egyén és az állam esetében, mivel a lélek és az állam között izomorfia áll fenn:a három lélekrésznek az ideális állam három osztálya felel meg, amelyek meghatározó erényei szintén azonosak az egyes lélekrészekre jellemző erényekkel (bölcsesség, bátorság, mértékletesség).



SZÓKRATÉSZ: Bátorság. Ha mindezt ötvenéves fejjel vennéd észre, akkor tényleg nehézvolna mit kezdened magaddal; most viszont éppen abban a korban vagy, amikor az embernek rá kell eszmélnie erre.

ALKIBIADÉSZ: És most, hogy ráeszméltem, mit kell tennem, Szókratész?SZÓKRATÉSZ: Felelj a kérdéseimre, Alkibiadész, és ha így teszel, akkor, ha az isten is akarja

– ha hinni lehet a jóslatomnak –, te is és én is kijutunk ebből a helyzetből.ALKIBIADÉSZ: Ha csak a feleleteimen múlik, így lesz.SZÓKRATÉSZ: Akkor hát mondd meg, mit jelent „gondját viselni magunknak” – mert félő,

hogy sokszor nem viseljük gondját magunknak, pedig azt hisszük –, s vajon mikor viseligondját magának az ember? Vajon ha olyasminek viseli gondját, ami sajátja, akkor sajátmagának is gondját viseli?

ALKIBIADÉSZ: Én legalábbis így hiszem.

SZÓKRATÉSZ: Lássuk csak. Mikor viseli gondját az ember a lábának? Amikor a lábáhoztartozó dolgokról gondoskodik?

ALKIBIADÉSZ: Nem értem.SZÓKRATÉSZ: Ugye vannak dolgok, amikre azt mondod, hogy a kézhez tartoznak? Példáulegy gyűrű: tartozhat bármi egyébhez az emberen, mint az ujjához?116

ALKIBIADÉSZ: Semmi máshoz.SZÓKRATÉSZ: Nemde a lábbeli is ugyanezen a módon tartozik a lábhoz?

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: És hasonlóképpen a különféle ruhadarabok meg takarók a test többi részéhez?ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Tehát: amikor lábbeliről gondoskodunk, akkor a lábunknak viseljük gondját?

ALKIBIADÉSZ: Nem teljesen értem, Szókratész.SZÓKRATÉSZ: Lássuk csak, Alkibiadész: van olyan, hogy azt mondod valamiről, „helyesenviselik gondját”?

ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: És ugye akkor mondod , hogy valaki helyesen viseli gondját valaminek,amikor jobbá teszi azt?

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Nos, melyik mesterség teszi jobbá a lábbeliket?ALKIBIADÉSZ: A cipészmesterség.

SZÓKRATÉSZ: Tehát a lábbelinkről a cipészmesterség révén gondoskodunk.ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: És vajon a lábunknak is a cipészmesterség révén viseljük gondját? Vagy a

lábainkat valami egyéb mesterség révén tesszük jobbá?ALKIBIADÉSZ: Valami egyéb révén.

SZÓKRATÉSZ: Nem annak a mesterségnek a révén, amely révén a test többi részét is jobbátesszük?

ALKIBIADÉSZ: Én legalábbis így vélem.SZÓKRATÉSZ: Nem a testnevelés ez a mesterség?ALKIBIADÉSZ: Éppen hogy az.

116 Az összetartozást erősíti, hogy a gyűrű görög neve (daktülion) az ujj (daktülosz) szóból van képezve.



SZÓKRATÉSZ: Tehát a lábunknak a testnevelés révén viseljük gondját, a lábunkhoz tartozódolgokról viszont a cipészmesterség által gondoskodunk?

ALKIBIADÉSZ: Pontosan.SZÓKRATÉSZ: És a kezeinknek is a testnevelés révén viseljük gondját, a kezünkhöz tartozó

dolgokról viszont az ékszerészmesterség által gondoskodunk?ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: És a testünknek is a testnevelés révén viseljük gondját, a testhez tartozó többidolgokról viszont a szövőmesterség által gondoskodunk.

ALKIBIADÉSZ: Pontosan így van.SZÓKRATÉSZ: Tehát más mesterség révén viseljük gondját maguknak az egyes dolgoknak, és

gondoskodunk azokról, amik hozzájuk tartoznak.ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: Tehát amikor a hozzád tartozó dolgokról gondoskodsz, nem saját magadnak

viseled gondját.

ALKIBIADÉSZ: Egyáltalán nem.SZÓKRATÉSZ: Hiszen úgy látszik, nem ugyanannak a mesterségnek a révén viseljük gondját

magunknak, mint amelyik által a hozzánk tartozó dolgokról gondoskodunk.ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik, hogy nem.SZÓKRATÉSZ: Mondd meg hát, mely mesterség révén viseljük gondját saját magunknak?ALKIBIADÉSZ: Nem tudom megmondani.SZÓKRATÉSZ: De azt máris kimondhatjuk, hogy ez nem olyan mesterség, amely által a

hozzánk tartozó dolgok bármelyikét tesszük jobbá, hanem olyan, ami által saját magunkat?ALKIBIADÉSZ: Így van.

SZÓKRATÉSZ: No és vajon felismerhettük volna, hogy mely mesterség teszi jobbá a lábbelit,ha nem tudjuk, mi az a lábbeli?

ALKIBIADÉSZ: Ez lehetetlen.SZÓKRATÉSZ: De azt sem ismerhettük volna fel, hogy melyik mesterség teszi jobbá a

gyűrűket, ha nem tudjuk, mi az a gyűrű.ALKIBIADÉSZ: Így igaz.SZÓKRATÉSZ: No és azt vajon felismerhetjük-e valaha is, hogy melyik mesterség teszi jobbá

az embert, ha nem tudjuk, mik vagyunk mi magunk?ALKIBIADÉSZ: Lehetetten.

SZÓKRATÉSZ: De vajon könnyű dolog-e „megismerni Önmagunkat” – és csak valamifajankó függesztette ki azt a feliratot a püthói szentélyben –, vagy olyasmi, ami nehéz és nemmindenkinek adatik meg?

ALKIBIADÉSZ: Sokszor hittem azt, Szókratész, hogy erre mindenki képes, sokszor viszontazt, hogy a lehető legnehezebb.

SZÓKRATÉSZ: Márpedig, Alkibiadész, akár könnyű, akár nehéz, velünk bizony az a helyzet,hogy ha megismerjük önmagunkat, akkor felismerhetjük, hogy miként viseljük gondjátmagunknak; ha nem, akkor soha.

ALKIBIADÉSZ: Így van.SZÓKRATÉSZ: Akkor hát mondd meg, milyen módon deríthetnénk ki, hogy micsoda az

önmagában vett „önmagunk”? Mert ezen a módon talán rájöhetünk, mik vagyunk mi magunk,amíg viszont efelől tudatlanok vagyunk, aligha leszünk képesek rá!



ALKIBIADÉSZ: Úgy van.SZÓKRATÉSZ: Zeuszra, várj csak...! Kivel beszélgetsz te most? Velem, nem?ALKIBIADÉSZ: De igen.SZÓKRATÉSZ: Én meg veled, nem igaz?

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Tehát Szókratész az, aki beszél!ALKIBIADÉSZ: Persze, hogy ő.SZÓKRATÉSZ: Alkibiadész meg az, aki hallgatja!ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Nemde ez a Szókratész szavak révén beszél?ALKIBIADÉSZ-. Mi más révén?SZÓKRATÉSZ: Azt is mondhatnánk, hogy a beszéd nem más, mint „szavak használata”?ALKIBIADÉSZ: Pontosan.

SZÓKRATÉSZ: Viszont más az, aki használ valamit, és más, amit használ, nem?ALKIBIADÉSZ: Hogy érted ezt?SZÓKRATÉSZ: Hogy például a cipész késsel és szikével, meg más szerszámokkal vágja a

bőrt.ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Nemde más az, aki vág és használja ezeket a szerszámokat, és mások a

szerszámok, amiket vágás közben használ?ALKIBIADÉSZ: Hogyne volna más?SZÓKRATÉSZ: És ugye ugyanígy más az is, amin a kitharás játszik, és más maga a kithara?

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Nos hát, ezt kérdeztem az imént: ugye az, aki használ valamit, és az, amit

használ, minden esetben különbözőnek tűnik?ALKIBIADÉSZ: Annak tűnik.

SZÓKRATÉSZ: Mármost mit mondunk a cipészről: csak a szerszámaival vág, vagy a kezévelis?

ALKIBIADÉSZ: A kezével is.SZÓKRATÉSZ: Tehát a kezét is használja?ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: És vajon a szemét is használja a cipőkészítéshez?ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ-. Abban viszont egyetértünk, hogy az, aki használ valamit, és amit használ,

különböznek egymástól.ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Tehát a cipész és a lantjátékos különbözik a kezétől és a szemétől, amikkeldolgozik.

ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: Nemde az ember az egész testét is szokta használni?ALKIBIADÉSZ: Éppenséggel igen.

SZÓKRATÉSZ: De mint láttuk, más az, aki használ valamit, és amit használ.



ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Tehát az ember különbözik a saját testétől?ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: Mi hát akkor az ember?

ALKIBIADÉSZ: Nem tudom megmondani.SZÓKRATÉSZ: De azt legalább meg tudod mondani, hogy az, ami a testet használja!117

ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: És hát mi más használja a testet, mint a lélek?ALKIBIADÉSZ: Semmi más.SZÓKRATÉSZ: Nemde úgy, hogy uralja?118

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: A következő pontot pedig szerintem senki sem vitatná.ALKIBIADÉSZ: Mit?

SZÓKRATÉSZ: Hogy az ember három dolog közül az egyik.ALKIBIADÉSZ: Melyek volnának ezek?SZÓKRATÉSZ: A lélek, a test, vagy a kettő együttese.ALKIBIADÉSZ: Persze.SZÓKRATÉSZ: De megállapodtunk, hogy az ember éppen az, ami a testet uralja.ALKIBIADÉSZ: Megállapodtunk.SZÓKRATÉSZ: Vajon maga a test uralja önmagát?ALKIBIADÉSZ: Semmiképp.

SZÓKRATÉSZ: Hiszen azt mondtuk, hogy ez az, amit uralnak.119

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Akkor hát aligha ez az, amit keresünk.

ALKIBIADÉSZ: Nem úgy fest.SZÓKRATÉSZ: Akkor talán a kettő együttese uralja a testet, s ez az ember?ALKIBIADÉSZ: Lehet, bizony...

SZÓKRATÉSZ: A legkevésbé sem: hiszen ha az egyik fél nem vesz részt az uralkodásban,akkor a kettő együttese szerintem semmiképp sem uralkodhat.120

ALKIBIADÉSZ: Tényleg.SZÓKRATÉSZ: Minthogy pedig az ember sem nem a test, sem nem a kettő együttese,

szerintem nem marad más hátra, mint vagy az, hogy semmi, vagy az, hogy ha egyáltalánvalami, akkor semmi más, mint lélek.

117 A platornisták többsége ezt tekintette az ember piatóni definíciójának.118 Vö. Phaidón 94 b, Állam 353 d, Kleitophón 407 e, Philébosz 35 d.119 A Gorgiasz ban (465 d) Szókratész úgy érvel, hogy „ha a lélek nem ügyelne a testre, hanem a test magáravolna utalva (auto hautói) , s a lélek nem ismerné föl s nem különböztetné meg egymástól a szakácsmesterségetés az orvostant, hanem a test döntene közöttük a tőlük kapott gyönyörei mérlegén, akkor [... ] nem lehetnemegkülönböztetni azt, ami egészséges és gyógyító, az ínycsiklandótól” (ford. Horváth Judit). Az Állam ban (430e – 431 b) rámutat, hogy az önuralom (to kreittó hautu) fogalma ellentmondásos, hiszen ugyanaz a dolog nemlehet egyszerre, egyazon vonatkozásban uralt és uralkodó; ha tehát értelmesen akarjuk használni, akkor azönuralommal bíró dolgon belül meg kell különböztetnünk egy „uralkodó” és egy „uralt” összetevőt.120 Már az ókori értelmezők is észrevették (vö. Olümpiodórosz: In Platonis Alcibiadem 207,15 – 208, 7), hogy ez

az érvelés sántít, hiszen van olyan predikátum, amely igaz két dolog együttesére, bár külön-külön a pár egyik tagjára sem igaz – például maga a „két ember”, amely érvényesen állítható Szókratészról és Hippiaszról, de nemigaz sem Szókratészre, sem Hippiaszra; vö. Nagyobbik Hippiasz 300 b – 302 c (vö. Theaitétosz 185 b).



ALKIBIADÉSZ: Mindenesetre.SZÓKRATÉSZ: Akarod-e még egyértelműbb bizonyítását annak, hogy a lélek az ember?ALKIBIADÉSZ: Zeuszra, szerintem elégségesen bizonyítva van!SZÓKRATÉSZ: Ha nem is igazán pontosan, de legalább kielégítő módon, és nekünk most

ennyi is megteszi. Pontosan ugyanis csak akkor fogjuk megtudni, ha rájövünk arra, amit mostmegkerültünk, mivel hosszas vizsgálódást igényelne.

ALKIBIADÉSZ: Mi az?SZÓKRATÉSZ: Amit az imént valahogy úgy fogalmaztunk meg, hogy előbb „magát a magát”

kéne vizsgálnunk; most viszont csak azt vizsgáltuk meg, hogy ki-ki maga micsoda.121 De talánez is elég lesz; mert ha jól sejtem, semmi nincs bennünk, amit hatalmasabbnak tarthatnánk aléleknél.122

ALKIBIADÉSZ: Nincs bizony.SZÓKRATÉSZ: Tehát helyes lesz úgy gondolnunk, hogy amikor te meg én társalgunk

egymással, akkor szavakat intézünk egymáshoz, lélek a lélekhez?

ALKIBIADÉSZ: Pontosan.SZÓKRATÉSZ: Ugyebár ez volt az, amit kevéssel előbb mondtunk: hogy Szókratész

Alkibiadésszel szavak segítségével beszélget, a szavakat pedig nem Alkibiadész arcáhozintézi, bár úgy tűnik, hanem Alkibiadészhez beszél, vagyis a lélekhez.123

121 A „maga a maga” (auto to auto) és a „ki-ki maga” (autosz hekasztosz) szembeállítása a piatóni formaelméletetidézi. A „maga az (F)” (auto to...) terminust Platón gyakran használja egyik vagy másik Forma megnevezésére(maga a Szép, maga a Nagy stb.); az „egyes F dolgok” (ta .... hekaszta)pedig mindazokat az individuálislétezőket, amelyek az ennek a Formának megfelelő karakterrel rendelkeznek: a jelen esetben azok, amelyekrehelyesen használható a „maga” (autosz) kifejezés. Kérdés azonban, hogy ezúttal miféle Formáról, és milyenegyes dolgokról van itt szó.(1) Allen (1962, 178-190. o.) szerint az autosz névmás a fenti Összefüggésbenvalójában az „én” ( self ) görög fogalmát fejezi ki. Allen Marcilio Ficino és Paul Friedlander fordítására

támaszkodik, valamint az Odüsszeia egy sorára (XI. 602) hivatkozik, ahol a költő Héraklész alvilágbólelőbukkanó árnyát (eidólon) szembeállítja „magával” az igazi Héraklésszel (autosz de) , aki halála után az istenek közé emelkedett. Ebben az esetben, Allén szerint, jó okunk van feltételezni, hogy az Alkibiadész nem autentikus piatóni mű, hiszen egyetlen piatóni dialógusban sem esik szó az „én” valamiféle „Formájáról”. (2) Mások (ígyLamb 1955) szerint az autó to autó nem más, mint az Azonos (to tauton) formája, amely a Mással (to heteron) , aLétezővel (to on) és a Nemlétezővel (to mé on) , a Hasonlóval és Nem-hasonlóval stb. együtt nagy jelentőségretesz szert Platón későbbi dialógusaiban (ld. Szofista 255 c skk; Timaiosz 35 a skk). Denyer (2001, 211-212. o.,217. o.) szerint az autosz azt a karaktert jelöli, amellyel minden és bármely azonosítható entitásnak rendelkezniekell, amennyiben minden „mástól” megkülönböztethető (pl. „magának” Alkibiadésznek, amennyibenmegkülönböztethető a testrészeitől vagy az általa birtokolt tárgyaktól); ez pedig, úgy tűnik, szintén az auto toauto „maga az Azonos”-ként való értelmezése felé mutat (vö. különösen Timaiosz 37 a – b, 44 a; vö. mégTheaitétosz 185 c – d). (3) Megint mások azt feltételezik, hogy az auto to auto arra a „magában levő” létre utal,amely minden más létezés alapja; vagyis voltaképpen a 133 c – d-ben említett istenségre. Ezt az értelmezést

újabban David M. Johnson (Johnson 1999, 1-19- o.) dolgozta ki részletesen. (4) Végül meg kell említenünk aneoplatonista értelmezési hagyományt: Proklosz (Olümpiodórosz: In Platonis Alcibiadem 203, 21 – 204, 12) – főleg a 133 b alapján úgy gondolta, hogy az auto to auto nem egy Formára vagy az istenségre, hanem a lélek értelmes részére (hé logiképszükhé) utal; ezt a megoldást követte R. S. Bluck (Bluck 1953, 46-52. o.), aki szerinta terminus az „elmét” (mind ) jelöli.122 Abból, hogy az emberben a lélek a leghatalmasabb (küriótaton) , csak akkor következik, hogy az ember nemmás, mint lélek, ha feltételezzük, hogy egy dolog azzal a részével vagy összetevőjével definiálható, amely bennea küriótaton. A későbbiekben kiderül; amiként a szem legkiválóbb (beltiszton) része a pupilla (133 a7), úgy alélek legkiválóbb része az, amelyikben az értelem székel (133 cl – 2). Az Alkibiadész ki nem mondott tanításatehát az, hogy amiként az ember nem más, mint lélek, úgy a lélek viszont lényegét tekintve nem más, mintértelem (Denyer 2001, 218. o.).123 Vö 129 b – c. A Theaitétosz ban (189 e) és a Szofistá ban (264 a) Platón a gondolkodást (dianoia) , vagyis alélek autonóm, lényegéhez legközelebb álló tevékenységét (ld. 133 c; vö. Theaitétosz 184 b -186 d) úgy

definiálja, hogy az nem más, mint a lélek önmagával folytatott belső párbeszéde, amely során a lélek magakérdez és válaszol, állít és tagad, és amelynek nyugvópontját a „vélemény” (doxa) jelenti, amikor a lélek megállapodva „ugyanazt gondolja”. Vö. még Phaidón 115 c – d.



ALKIBIADÉSZ: Szerintem is.SZÓKRATÉSZ: A lelkünk megismerésére szólít fel tehát az, aki azt parancsolja, hogy

ismerjük meg magunkat.ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.

SZÓKRATÉSZ

: Az a szakértő tehát, aki a testről rendelkezik ismerettel, az a magáét, de nemönmagát ismeri.

ALKIBIADÉSZ: Így van.SZÓKRATÉSZ: Tehát az orvos, mint orvos, nem önmagáról rendelkezik ismerettel; sem a

testedző, mint testedző.ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik, nem.SZÓKRATÉSZ: Hát még a földművesek és más mesteremberek milyen messze vannak attól,

hogy ismerjék önmagukat! Hiszen úgy látszik, hogy ezek még a maguk dolgairól semrendelkeznek ismerettel, legalábbis nem az általuk birtokolt szakértelem révén, csak amagukénál is távolibb dolgokról: mert ők csak a testhez tartozó dolgokat ismerik, azokat,

amelyek a test ellátására szolgálnak.ALKIBIADÉSZ: Igazad van.SZÓKRATÉSZ: Ha tehát önmagunk megismerése józanság, akkor ezek közül senkit sem tesz

józanná a szakértelme.124

ALKIBIADÉSZ: Szerintem sem.

SZÓKRATÉSZ: Ezért van az, hogy ezeket alantas mesterségeknek és kiváló férfiúhozméltatlan tudományoknak tartják.

ALKIBIADÉSZ: Pontosan.SZÓKRATÉSZ: Akkor még egyszer: akt a testével törődik, az nem magával, csak a magáéval

törődik.ALKIBIADÉSZ: Félő.SZÓKRATÉSZ: Aki pedig a pénzzel törődik, az se nem magával, se nem a magáéval, hanem

még a magáénál is távolabbi dolgokkal törődik.ALKIBIADÉSZ: Szerintem is.

SZÓKRATÉSZ: Az üzletember tehát még csak nem is a maga ügyeivel foglalkozik.ALKIBIADÉSZ: Jól mondod.SZÓKRATÉSZ: Ha pedig valaki beleszeret Alkibiadész testébe, akkor ugyebár nem

Alkibiadészt szereti, hanem csak egy Alkibiadészhez tartozó dolgot.ALKIBIADÉSZ: Igazad van.

SZÓKRATÉSZ: Aki viszont a lelkedet szereti, az téged szeret.ALKIBIADÉSZ: Ez az érvelés alapján szükségszerűnek látszik.SZÓKRATÉSZ: Nemde az, aki a testedbe szerelmes, mihelyt az ifjonti virágzás elmúlik,

menten odébbáll.ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: Aki viszont a lelkedbe szerelmes, az bizony nem fogja elhagyni azt, amíg csak

a jobb felé törekszik.ALKIBIADÉSZ: Ez valószínű.

124 A Kharmidész 164 d – e egyenesen azt állítja, hogy a szóphroszüné azonos az önismerettel; vagyis a delphoifelirat voltaképpen szóphroszünére szólit fel bennünket (vö, még Timaiosz 72 a). A szóphroszünét korábban (122a) „mértéktartásként” fordítottuk.



SZÓKRATÉSZ: Nemde én vagyok ez a valaki: aki nem hagy el, hanem tested virágzásának elmúltával is kitart melletted, amikor a többiek már eltávoztak.125

ALKIBIADÉSZ: És milyen jó, hogy így teszel, Szókratész; bár ne is hagynál el soha!SZÓKRATÉSZ: Ennek megfelelően igyekezzél, hogy a lehető legvonzóbb legyél!126

ALKIBIADÉSZ

: Igyekezni is fogok!SZÓKRATÉSZ: Az jó lesz, mert bizony így áll veled a helyzet: úgy látszik, Alkibiadésznek,Kleiniasz fiának még soha nem volt szeretője és nincs is – egyvalakit kivéve: a drágaSzókratészt, Szóphroniszkosz és Phainareté gyermekét.127

ALKIBIADÉSZ: Így igaz.SZÓKRATÉSZ: Ugye amikor hozzád léptem, azt mondtad, éppen csak megelőztem, hogy te

lépj oda hozzám elsőként, mivel meg akartad tudni, miért van az, hogy egyedül én nemtágítok mellőled.

ALKIBIADÉSZ: Így volt.SZÓKRATÉSZ: Hát ez az oka: mert egyedül én szeretlek téged, míg mások csak azt, ami a

tiéd. Annak, ami a tied, múlóban a tavasza; ám te csak most kezdesz virágba borulni. És mostmár nem is hagylak el soha – hacsak az athéni nép meg nem ront, és le nem aljasít! Mert bizony ettől félek én a legjobban: hogy a nép kegyének hajhászójává válsz, és ez megronttéged!128 Hisz sok jó athénival megesett már ez – mert „a büszke Erekhtheusz népe” 129

küllemre tetszetős ugyan, de vedd csak szemügyre, amikor pőrére vetkezik! Szóval, fogaddmeg a tanácsomat.

ALKIBIADÉSZ: Melyiket?SZÓKRATÉSZ: Azt, hogy előbb gyakorold magad, kedvesem, és tanuld, amit meg kell

tanulni, még mielőtt azállam ügyeibe bocsátkoznál; így olyan ellenszerhez jutsz, mely megvéd minden

veszedelemtől.ALKIBIADÉSZ: Azt hiszem, igazad van, Szókratész – de próbáld meg elmagyarázni, hogyan

viselheti az ember gondját önmagának!

125 A lakomában (180 c skk) Pauszaniasz különbséget tesz a „közönséges” ( pandémosz) és az „égi” (umnioszjerősz között. A közönséges erósz a hitvány emberek életét uralja; ők valójában, jobban szeretik a testet, mint alelket, és az ilyen ember szerelme „nem állhatatos, mert az sem állandó, amit szeret. Mert mihelyt oda a testvirága, amelyet szeretett, sebes szárnyakon tovaszáll [..] a nemes jellem szerelmese viszont egy életen át kitart,mert valami állandóval forrt össze” (183 e). Az égi erósz hatása alatt állók ezért „nem akkor szeretik a fiúkat,

amikor azok még gyermekek, hanem amikor már fejlődik az értelmük és nemsokára kiserken a szakálluk” (181d; Telegdi Zsigmond fordítását átdolgozta Horváth Judit). Ez tehát a valódi magyarázata mind a korábbi szeretők elmaradásának, mind pedig Szókratész különös viselkedésének.126 A lakomában Pauszaniasz szerint az égi erősz követője inkább a lelket szereti, mint a testet, vagyis nyilváninkább a lélek szépségében, az erényben gyönyörködik, amely részben az ő nevelő hatásának köszönhetőenfejlődik ki a szeretett ifjúban. Szókratész a maga beszédében ezt a gondolatot fogja továbbvinni, amikor aztmondja, hogy az erósz a szépség szerelme; pontosabban pedig a test vagy a lélek szépségében való nemzés ésszülés vágya.127 Szókratész mindkét szülőjének neve beszélő név: a Szóphroniszkosz kb. annyit tesz: Józan emberke”, aPhainareté jelentése pedig „Erényt hoz napvilágra”. Phainareté nevét Szókratész a Theaitétosz ban (149 a) ismegemlíti, és azt állítja, hogy bábaasszony volt.128 A Szókratész ellen benyújtott vádban {Szókratész védőbeszéde 26 b: Xenophón: Emlékeim Szókratészról I. 1)az szerepelt, hogy ő az, aki „megrontja” (diaphtheirei) az athéni ifjakat. A démerasztész (szó szerint: „a nép

erasztésze”) kifejezés alkalmi szóalkotásnak, az általában a demokrata politikusokra használt philodémosz(„népbarát”) dehonesztáló változatának tűnik.129 Homérosz: Iliász II. 547. Athén mondabeli királya.



SZÓKRATÉSZ: Ugye valamennyivel azért előbbre jutottunk, hiszen abban azért alapvetőensikerült megegyeznünk, hogy mik vagyunk – pedig előzőleg attól féltünk, hogy ha ebbentévedünk, észre sem vesszük, és magunk helyett valami másnak viseljük gondját.

ALKIBIADÉSZ: Így van.SZÓKRATÉSZ: Továbbá abban is egyetértettünk, hogy a léleknek kell gondját viselnünk, és

neki kell figyelmet szentelnünk.ALKIBIADÉSZ: Világos.SZÓKRATÉSZ: A test és a vagyon gondjának viselését pedig másokra bízzuk.

ALKIBIADÉSZ: Így van.SZÓKRATÉSZ: Mármost milyen módon ismerhetnénk meg a lelket a legalaposabban? Mert ha

ezt megismerjük, akkor remélhetőleg saját magunkat is megismerjük. De hát az istenekre, éppaz előbb idéztük a delphoi feliratot! Miért nem látjuk be az igazát?

ALKIBIADÉSZ: Mi jár a fejedben, Szókratész, hogy ezt mondod?SZÓKRATÉSZ: Elmondom neked – a meglátásomat arról, hogy mit jelent és mit tanácsol

nekünk ama felirat. Mert félő, hogy nem sok hasonlatot lehet találni rá, csak egyet: azt,amelyik a látást veszi alapul.ALKIBIADÉSZ: Hogy érted ezt?

SZÓKRATÉSZ: Vedd te is szemügyre. Ha a parancsolat a szemünkkel azonosítaná az embert,és annak adna tanácsot, mondván: „lásd meg magadat”, mit gondolnánk, mire buzdít? Vajonnem arra, hogy valami olyasmire tekintsen, amiben önmagát látja?

ALKIBIADÉSZ: Világos.

SZÓKRATÉSZ: Akkor most gondoljuk meg, hogy mi az, amire tekintve egyszerre látjuk magát a dolgot és saját magunkat is!

ALKIBIADÉSZ: Világos, Szókratész, hogy a tükör és más ilyesmik.SZÓKRATÉSZ: Úgy van. Nemde a szemünkben, amellyel nézünk, szintén van valami

„ilyesmi”?ALKIBIADÉSZ: Pontosan.SZÓKRATÉSZ: Mármost feltűnt-e már, hogy ha valaki belenéz a vele szemben álló szemébe,

akkor az arca, akár egy tükörben, megjelenik a másik tekintetében? Valóban úgy is hívjuk ezt,hogy „pupilla”, minthogy valamiféle arcképe ez annak, aki a szembe tekint.130

ALKIBIADÉSZ: Igen, ez így van.SZÓKRATÉSZ: Tehát ha egy szem egy másik szemet fürkész, és beletekint annak

legnemesebb részébe, abba, amellyel amaz lát, akkor így önmagát is látni fogja.

ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: Ám ha a szem az ember valamely más testrészére tekint, vagy valami más

dologra, nem fogja látni magát; kivéve, ha valami olyasmire esik a pillantása, ami hasonlóhozzá.

ALKIBIADÉSZ: Igazad van.SZÓKRATÉSZ: Tehát ha egy szem látni kívánja magát, akkor egy másik szembe kell

beletekintenie, és annak is abba a részébe, amelyben a szem veleszületett kiválósága található;az pedig ugye a látás.

ALKIBIADÉSZ: Így van.

130 A szembogár görög megnevezése, a koré, akárcsak latin megfelelője, a pupilla, eredetileg „lánykát” vagy„játékbabát” jelent.



SZÓKRATÉSZ: Nos hát, kedves Alkibiadészem: a léleknek is, ha meg akarja ismerni magát,egy másik lélekbe kell beletekintenie, és annak is leginkább abba a részébe, amelyben a lélek kiválósága, a bölcsesség van jelen; vagy bármi másba, ami hasonló hozzá magához. Így van?

ALKIBIADÉSZ: Szerintem igen, Szókratész.SZÓKRATÉSZ: Tudunk-e mondani a lélekben istenibb részt, mint azt, amelyben a tudás és a

gondolkodás található?131

ALKIBIADÉSZ; Nem, nem tudunk.SZÓKRATÉSZ: A léleknek tehát ez a része az istenhez hasonlatos, és aki ebbe tekintve

ismerné fel mindazt, ami isteni: az istent és a gondolkodást, az ezen a módon önmagát is alehető legjobban megismerné.132

ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: Ugyebár, amiként a tükrök világosabbak, tisztábbak és fényesebbek annál a

tükröző felületnél, ami a szemben található, ugyanúgy az istenség is tisztább és tündöklőbb ami lelkünk legjobb részénél is?

ALKIBIADÉSZ: Legalábbis úgy látszik, Szókratész.SZÓKRATÉSZ: Tehát ha az istenségre – az emberi dolgok közül pedig a lélek erényére – tekintenénk és ezt a legszebb tükröt használnánk, ezen a módon láthatnánk és ismerhetnénk meg magunkat a legjobban.

ALKIBIADÉSZ: Igen.133

SZÓKRATÉSZ: Abban pedig megállapodtunk, hogy önmagunk megismerése: józanság.134

ALKIBIADÉSZ: Pontosan.SZÓKRATÉSZ: Mármost ha saját magunkat nem ismerjük meg, akkor – józanok sem lévén –

vajon képesek leszünk-e felismerni azokat a dolgokat, amelyek hozzánk tartoznak, legyenek akár rossz, akár jó dolgok?

ALKIBIADÉSZ: Hogy is lennénk képesek, Szókratész?

131 Az értelmes lélek uralkodó szerepéről ld. Phaidrosz 246 a – b; 253 c – e és Állam 588 b – e. Arisztotelész a Nikotnakhoszi etika X. könyvében (7. fejezet, 1177 a 14 skk) így nyilatkozik: „ha pedig a boldogság az erényszerint való működés (kat' aretén energeia) , akkor értelemszerűen a legmagasabb rendű (kratisztén) erényszerint való működés; ez pedig a legkiválóbb dolog (tu arisztu) erénye. A legkiválóbb pedig az ész (nusz) , vagy bármi is legyen az, amiről úgy tűnik, hogy természet szerint uralkodik és irányít (arkhein kai hégeiszthai) , és belátással (ennoia) bír a szép és isteni dolgokról; akár azért, mert maga is isteni, akár azért, mert a bennünk lévő[összetevők] közül a legistenibb.”132 Vitatott, hogy vajon (1) valaki más értelmes lelkébe kell-e beletekintenünk, vagy (2) magába az istenségbe? Ahagyományos olvasat az előbbi lehetőséget fogadja el; G. Favelle ( Eusébe de Césarée: La prépamtionévangelique, Cerf, Párizs, 1982, 363-367. o.) és Johnson (1999) viszont az utóbbira szavaz. Eszerint az

értelmezés szerint Szókratész azt akarja mondani, hogy amiként a szem is jobban képes látni magát, ha nem egymásik szembe, hanem egy valódi tükörbe tekint, úgy a lélek is akkor képes önnön természetét a lehető legjobbankiismerni, ha nem egy másik lelket tanulmányoz, hanem azt a létezőt, amely ezt a természetet a legmagasabbrendű, legtökéletesebb formában képviseli: az istenséget – ld. a következő jegyzetet.133 A 133 c8-17 sorok eredetisége erősen vitatott. A közvetlen szöveghagyományban egyáltalán nem szerepelnek,és az Alkibiadész neoplatonista kommentátorai, Proklosz és Olümpiodórosz sem tudnak a létezésükről (Prokloszkommentárja ugyan nem jut el a dialógus ezen szakaszáig, ám vö. Proklosz; In Platonis Alcibiadem 20. 13 – 15);csupán Euszebiosz és Sztobaiosz idézetében ismerjük őket. A szakaszban továbbá számos nyelvi problémát istalálunk, a következő megfontolások mégis a szöveg eredetisége mellett szólnak. Egyrészt, a 133 b1O már utaltrá, hogy az önmegismerés úgy is lehetséges, ha valami más olyasmibe tekintünk, ami a lélekhez hasonló; a 133c4 – 6 szerint pedig a lélek értelmes része az „az istenihez” vagy az istenséghez hasonlatos; így a kérdésesszakasz csak a gondolatmenet logikus következményét teszi explicitté. Másrészt, a 134 d4 – 5-ben, Szókratész „akorábban mondottakra” visszautalva az „istenire és tündöklőre” (theion kai lampron) vetett pillantásról beszél,

márpedig a lampron jelző csak a vitatott szakaszban, a 133 c11-ben szerepel (a pro és kontra érvek áttekintésétld. még Johnson 1999, 11-13. o.).134 Vö. 131 b4.



SZÓKRATÉSZ: Mert nyilván lehetetlennek tűnik a számodra, hogy bár nem ismeredAlkibiadészt, egy Alkibiadészhoz tartozó dologról viszont felismerd, hogy „ez Alkibiadészé”.

ALKIBIADÉSZ: Istenuccse lehetetlen!SZÓKRATÉSZ: Eszerint a hozzánk tartozó dolgokról sem ismerhetjük fel, hogy hozzánk

tartoznak, ha magunkat nem ismerjük.ALKIBIADÉSZ: Hogy is tehetnénk?

SZÓKRATÉSZ: Ha pedig a hozzánk tartozó dolgokról nem ismerjük fel, hogy hozzánk tartoznak, akkor az azokhoz tartozó dolgokról sem, hogy azokhoz tartoznak?

ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik, nem.SZÓKRATÉSZ: Tehát nem volt teljesen helytálló egyetértenünk abban, hogy vannak olyanok,

akik saját magukat nem ismerik ugyan, de azokat a dolgokat, amelyek a sajátjaik, vagy asajátjaikhoz tartoznak, igen. Hiszen úgy látszik, egyazon ember és egyetlen szakértelemdolga, hogy mindezekre rálátása legyen: saját magára, a magáéra és a magáéhoz tartozódolgokra.

ALKIBIADÉSZ: Alighanem így van.SZÓKRATÉSZ: Aki pedig nem ismeri a magáét, az ugyanezen az alapon a másokét is alighafogja ismerni.

ALKIBIADÉSZ: Hát persze.SZÓKRATÉSZ: És ha a mások dolgait nem ismeri, akkor az állam dolgait sem ismeri, igaz?

ALKIBIADÉSZ: Szükségképpen.SZÓKRATÉSZ: Az ilyen emberből tehát nem lehetne politikus.ALKIBIADÉSZ: Nem hát.

SZÓKRATÉSZ: De még egy háztartás vezetője sem.

ALKIBIADÉSZ: Nem hát.SZÓKRATÉSZ: Még azt se fogja tudni, mit csinál!

ALKIBIADÉSZ: Bizony, hogy nem!SZÓKRATÉSZ: Mivel pedig nem tudja, mit tesz, hibákat fog véteni, nem igaz? 135

ALKIBIADÉSZ: De nagyon is.

SZÓKRATÉSZ: Így pedig rosszat fog tenni, mind saját magának, mind a közösségnek.ALKIBIADÉSZ: Mi mást?SZÓKRATÉSZ: Ha pedig rosszat tesz, szerencsétlen lesz.

ALKIBIADÉSZ: Teljes mértékben.

SZÓKRATÉSZ: És akinek az érdekében eljár?ALKIBIADÉSZ: Az is.SZÓKRATÉSZ: Tehát ha valaki nem józan és nem jó, boldog sem lehet.ALKIBIADÉSZ: Nem lehet.SZÓKRATÉSZ: Tehát a rossz emberek azok, akik szerencsétlenek.ALKIBIADÉSZ: Kétségtelenül.SZÓKRATÉSZ: Még akkor sem menekedhet a szerencsétlenségtől, ha meggazdagodik, hanem

csak ha józanságra tesz szert.ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.

135 Vö. 117 d.



SZÓKRATÉSZ: Az államoknak sem erődítésekre, meg hadigályákra, meg szárazdokkokra vanszükségük, Alkibiadész, ha boldogok kívánnak lenni, nem nagyszámú lakosságra meghatalomra, csak erényre.

ALKIBIADÉSZ: Csakis.SZÓKRATÉSZ: Így ha helyesen és szépen akarod intézni az állam ügyeit, erényt kell

nyújtanod a polgártársaidnak.136

ALKIBIADÉSZ: Hogyne.SZÓKRATÉSZ: De átadhatja-e valaki azt, amivel nem rendelkezik?

ALKIBIADÉSZ: Hogy adhatná?SZÓKRATÉSZ: Tehát először neked magadnak kell erényre szert tenned, ahogy bárkinek, aki

nem csak saját személyét és a hozzá tartozó dolgokat akarja uralni és gondozni, hanem azállamot és az állam dolgait is.

ALKIBIADÉSZ: Igazad van.SZÓKRATÉSZ: Nem is befolyásra és hatalomra kell szert tenned, hogy keresztülvidd, amit

csak akarsz, és ugyanígy az államnak sem – hanem igazságosságra és józanságra.ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: Mert ha igazságosan és józanul cselekedtek, istennek tetsző módon jártok el,

te is, meg az állam is.ALKIBIADÉSZ: Az bizony valószínű.SZÓKRATÉSZ: És ahogy az imént mondtuk: úgy, hogy közben az istenit és tündöklőt tartjátok

szem előtt.ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.

SZÓKRATÉSZ: De ha ezekre függesztitek a tekinteteteket, egyszersmind saját magatokat és ahozzátok tartozó jó dolgokat is megpillantjátok és felismeritek.

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Nemde helyesen és jól fogtok ténykedni?ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: De bizony, ha így tesztek, akár kezességet is vállalok érte, hogy boldogok islesztek!

ALKIBIADÉSZ: Ha kezeskedsz érte, akkor biztos is!SZÓKRATÉSZ: Ha viszont igazságtalanul ténykedtek, és az istentelenre és homályosra

tekintetek, akkor a dolog természetéből adódóan bizonyára ezekhez hasonló dolgokatcselekedtek, hiszen önmagatokat sem ismeritek meg.

ALKIBIADÉSZ: Minden bizonnyal.SZÓKRATÉSZ: Mert, Alkibiadész: akinek szabadságában áll, hogy azt csináljon, amit akar, de

nincs esze, ugyan mi fog azzal a közemberrel vagy állammal történni? 137 Ha például a betegnek szabadságában áll, hogy azt tegyen, amit akar, de orvosi ésszel nem rendelkezik,

136 Hasonló a Gorgiasz legfőbb üzenete is: „Az a bizonyos hozzáértő és jó szónok tehát mindig ezt a célt fogjaszem előtt tartani, akkor is, amikor hallgatói lelkére beszél, akkor is, ha egyebei cselekszik. S ha ajándékot oszt a polgároknak, vagy megvon tőlük valamit, ezt is, azt is csak azzal a szándékkal teszi, hogy lelkükben fölkeltse azigazságosságot, elűzze a jogtalanságot, beléjük oltsa a mértékletességet, kiirtsa belőlük a zabolátlanságot,egyszóval föltámasszon minden erényt és kiirtson minden bűnt.” (504 d – e; ford. Horváth Judit). Vö. még 513 dskk.137 A Gorgiasz 468 d – e szerint mindenki azt akarja tenni, ami jó és hasznos a számára; aki tehát ostobaságában

valami számára rossz dolgot tesz, az nem azt teszi, „amit akar”, hanem csak azt, amit „jónak vél”; Szókratész a jelen esetben sem feltételezi, hogy az esztelen azt teszi, amit akar, hanem csak azt, hogy „szabadságában át!” azttenni, amit akar.



viszont senki se állja útját önkényének – ugyan mi lesz vele? Vajon nem fog mindenvalószínűség szerint kárt tenni a testében?

ALKIBIADÉSZ: Igazad van.SZÓKRATÉSZ: No és ha egy tengeri csatában annak állna szabadságában, hogy tegye, amit

gondol, aki a kormányzáshoz szükséges észtől és erénytől van megfosztva? Előtted van, hogymi történne vele és a hajóstársaival?

ALKIBIADÉSZ: Persze – mind egy szálig odavesznének!SZÓKRATÉSZ: De ugyanígy van általában minden hivatallal és tisztséggel az államban: aki

elmarad az erény mögött, annak baj jár a nyomában, igaz?ALKIBIADÉSZ: Szükségképpen.

SZÓKRATÉSZ: Tehát nem egyeduralomra kell szert tennetek, sem neked, sem az államnak, ha boldogok kívántok lenni, hanem erényre.

ALKIBIADÉSZ: Igazad van.SZÓKRATÉSZ: Ha pedig még nem tett szert az erényre, a férfinak is úgy a jobb, ha a jobb

uralkodik fölötte, mint ha ő uralkodik, nem csak az ifjúnak.ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: És, nemde, ami jobb, az szebb is?ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: És a szebb illőbb?ALKIBIADÉSZ: Hogyne.SZÓKRATÉSZ: Tehát úgy illő, hogy a rossz rabszolgasorban álljon – hisz így neki a jobb.ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Tehát a rossz rabszolgához méltó.

ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: Az erény pedig szabad emberhez méltó.ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Ugye, kedvesem, kerülnünk kell azt, ami a rabszolgához méltó?ALKIBIADÉSZ: A legteljesebb mértékben, Szókratész.SZÓKRATÉSZ: Felfogod-e, hogy most milyen állapotban vagy: szabad emberhez méltóban,

avagy sem?ALKIBIADÉSZ: Azt hiszem, nagyon is felfogom.SZÓKRATÉSZ: Tudod-e, hogyan menekülhetsz meg ebből a mostani helyzetedből? Hogy ne

kelljen kimondanom a nevét egy ilyen szép férfi szemébe.ALKIBIADÉSZ: Tudom.SZÓKRATÉSZ: Hogyan?ALKIBIADÉSZ: Megmondom, ha akarod...SZÓKRATÉSZ: Nem jól mondod, Alkibiadész.ALKIBIADÉSZ: Hát hogy kéne mondanom?SZÓKRATÉSZ: Úgy, hogy „ha az isten is úgy akarja”.ALKIBIADÉSZ: Akkor így mondom. És még valamit mondok: úgy érzem, hogy cserélni

fogunk, Szókratész – én a te szerepedet veszem fel, te meg az enyémet. Mert ettől a naptól

fogva muszáj, hogy én kövessem minden lépésedet, és ne fordítva.



SZÓKRATÉSZ: Ó, nemes barátom, hát akkor az én szerelmem olyan lesz, mint a gólyamadár:ha szerelmet költött ki nálad, az szárnyra kelvén táplálni fogja őt cserébe.

ALKIBIADÉSZ: De bizony így történt – és mostantól fogva el is kezdek törődni azigazságossággal.

SZÓKRATÉSZ: Szeretném, ha ki is tartanál ebben; ám aggódom – nem mintha nem bíznék természetedben, hanem látva az állam hatalmát: nehogy erősebbnek bizonyuljon a miszerelmünkénél.138

A MÁSODIK ALKIBIADÉSZ FELÉPÍTÉSE

Bevezetés (138 a 1 -c6)

Szókratész figyelmezteti az imádkozni készülő Alkibiadészt, hogy alaposan gondolja meg,milyen kéréssel fordul az istenhez, mert egy elhamarkodott kívánság, mint amilyen Oidipuszé

is volt, súlyos következményekkel járhat.

A meggondolatlan kívánságok oka a józan ész hiánya (138 c7-143 b 6)

138 c 7-139 d 8. Alkibiadész szerint Oidipusz őrült volt, ezért példája nem általánosítható.Szókratész kérdésére Alkibiadész az őrültséget a józan ész hiányával azonosítja. Szókratészelutasítja a meghatározást, mert bár a polgárok többségéből hiányzik a józan ész, a városmégsem őrültekből áll.

139 d 9 -140 d 5. Ahogy a kézművességnek is különböző fajtái (pl. cipész, ács, szobrász)vannak, úgy a józan ész hiánya, az esztelenség is különböző fokozatokban (őrült, ostoba,

zavarodott) jelentkezhet.

140 d 6 -141 c 8. Az esztelen ember képtelen felmérni cselekedeteinek következményét,nem tud különbséget tenni jó és rossz között, ezért gyakran fordul olyan kéréssel azistenekhez, amiből később baja származik. Alkibiadész is szívesen elfogadná, ha teljhatalmatkapna az emberek fölött, mert az uralkodásnak csak az előnyeit látja, a veszélyével viszontnem számol.

141 c 9 – 143 b 6. Szókratész a politikai és a családi élet területéről vett példákkalszemlélteti, hogy egy meggondolatlan kérés milyen hátrányokkal járhat. Az esztelen emberek utólag mindig megbánják elhamarkodott kívánságaikat, és a felelősséget az istenekre hárítják.Alkibiadész a tudás hiányában látja minden baj forrását.

A józan gondolkodás a jó tudásán alapszik (143b 7 – 147e5)

138 A lakomában (216 e 5 skk) Alkibiadész – immár politikai karrierjének csúcsán és nem sokkal bukása előtt – így emlékszik vissza arra, amit ekkor érzett: „hogy más is látta-e már, amikor fellelkesült, és felnyílt, a bennelévő képmásokat (agalmata) , nem tudom; én láttam őket egyszer (egó édé pot' eidon) , és olyan isteninek éskincsetérőnek, olyan gyönyörű szépnek és csodálatosnak találtam őket, hogy egyszerűen meg kellett tennemSzókratésznek, amit csak parancsol”. Ám (216 d -219 d) azt is részletesen elmeséli, hogy a továbbiakbantragikomikus módon félreértette kettejük kapcsolatát. Mivel a várt oktatás – ő így érezte – elmaradt, Alkibiadész

azt hitte, hogy Szókratész titkaihoz a testi csábítás révén férhet hozzá; Szókratész azonban elutasítottaegyértelmű felkínálkozását. Ezt követően alighanem eltávolodtak egymástól, és Alkibiadész menthetetlenül belemerült a politikába.



143 b 7 - 144 c 11. Szókratész azt állítja, hogy a tudatlanság jó is lehet, mertmegakadályozhatja egy rossz cselekedet elkövetését: ha például Oresztész nem ismerte volnafel az anyját, nem ölte volna meg.

144 d 1- 146 e 5. Ugyanakkor a tudás is lehet rossz, amennyiben nem párosul a jó

tudásával. A szaktudás nem azonos a józan gondolkodással, tehát az egyes mesterségek képviselői hiába rendelkeznek tökéletes szakmai ismerettel, ha tudásuk nem szolgálja aközösség hasznát, mindez nem elegendő.

146 e 6 – 147 e 5. Szókratész Margitész példájával bizonyítja, hogy önmagában, vagyis a jó ismerete nélkül, a sokoldalú tudás is értéktelen.

A lakedaimónbeliek könyörgése (147 e6-150 c 2)

147 e 6 - 148 b 8. A beszélgetés hatására Alkibiadész elbizonytalanodik, már nem tudja,milyen kívánsággal járuljon az isten színe elé.

148 b 9 -150 c 2. Szókratész felidézi a lakedaimónbeliek imáját, akik minden pontosabbmeghatározás nélkül csak a puszta szépet és jót kérik maguknak. Ammón kinyilatkoztatásaszerint az istenek jobban kedvelik a könyörgésnek ezt az egyszerűbb formáját, mint a fényeskülsőségeket. A gazdag áldozatok Tróját sem mentették meg a pusztulástól. Az istenek a

józan gondolkodású és igazságos ember kérését hallgatják jóindulattal.

Befejezés (150 c3-151c2)

Alkibiadész jobban teszi, ha kérését mindaddig elhalasztja, míg meg nem tanulja, hogyankell viselkednie az istenekkel. Szókratész vállalkozik a tanításra.

MÁSODIK ALKIBIADÉSZ

SZÓKRATÉSZ: Csak nem imádkozni indulsz az istenhez, Alkibiadész139

ALKIBIADÉSZ: Dehogynem, Szókratész!SZÓKRATÉSZ: Látszik is rajtad: olyan komor az ábrázatod, és úgy bámulod a földet, mint aki

valamin töri a fejét.ALKIBIADÉSZ: Na és mi az, amin az ember a fejét törheti, Szókratész?SZÓKRATÉSZ: A legnagyobb fejtörőn,140 Alkibiadész, ha engem kérdezel! Zeuszra, nézzük

csak! Nem gondolod, hogy az istenek mindabból, amiért éppen imádkozunk — akár amagunk, akár a közösség nevében –, olykor teljesítenek bizonyos dolgokat, máskor viszontnem, egyeseknek igen, másoknak ellenben nem?

ALKIBIADÉSZ: Dehogynem!SZÓKRATÉSZ: Mi a véleményed, ugyebár nagy előrelátás szükségeltetik, nehogy az ember,

anélkül hogy észrevenné, súlyos csapást kérjen a fejére, abban a hiszemben, hogy jót kér, azistenek pedig teljesítsék az elhangzott kívánságot, mert éppen olyan hangulatban vannak?Oidipusz például állítólag azt kívánta, hogy fiai karddal osztozzanak az atyai örökségen: 141 bár 139 Alkibiadész szándékát, mint a dialógus befejezése mutatja, az áldozati ajándékként vitt koszorú és feltehetőenünnepélyes öltözéke árulja el.140 Szójáték a szünnoeó („elmélkedik", „töpreng") ige és az azonos tőből képzett szünnoia („elmélkedés",„töprengés") felhasználásával. A töprengés tárgya alighanem az istennek előadott kérés tartalma lehetett.141 Oidipusz átkát a thébai mondakörhöz kapcsolódó Thébaisz ismeretlen szerzője is említi: „S míg ott volt



megtehette volna, hogy az őt sújtó csapások elhárításáért könyörög, újabb átkot kért ameglévők mellé. Így aztán ez is beteljesedett számos szörnyű következményével együtt,amiket szükségtelen részleteznem.142

ALKIBIADÉSZ: Csakhogy, Szókratész, te egy őrültre hivatkozol! Mégis mit gondolsz, épelmével melyik ember vetemedne efféle kérésre?

SZÓKRATÉSZ: Tehát az őrültség szerinted a józansággal ellentétes?ALKIBIADÉSZ: Hogyne!SZÓKRATÉSZ: Úgy gondolod, hogy vannak esztelen emberek és vannak épeszűek?143

ALKIBIADÉSZ: Hát persze!SZÓKRATÉSZ: Akkor nosza, vizsgáljuk csak meg, mégis kik ezek! Mert azt már elfogadtuk,

hogy vannak ilyenek, mármint esztelenek, illetve épeszűek, és vannak őrültek is.ALKIBIADÉSZ: Persze, elfogadtuk.SZÓKRATÉSZ: És vannak egészségesek is?ALKIBIADÉSZ: Vannak.

SZÓKRATÉSZ: És vannak mások, akik betegek?ALKIBIADÉSZ: Hogyne!SZÓKRATÉSZ: És a két csoport nem ugyanaz?ALKIBIADÉSZ: Nem hát!

SZÓKRATÉSZ: Vajon vannak olyanok is, akikre sem ez, sem az nem érvényes?ALKIBIADÉSZ: Nincsenek.SZÓKRATÉSZ: Szükségszerű tehát, hogy az ember vagy beteg, vagy nem beteg?

ALKIBIADÉSZ: Legalábbis szerintem.SZÓKRATÉSZ: Folytassuk! A józan gondolkodásról és az esztelenségről ugyanez a

véleményed?ALKIBIADÉSZ: Hogy érted?SZÓKRATÉSZ: Szerinted vajon az ember csak józan vagy esztelen lehet, vagy esetleg van egy

közbülső harmadik állapot is, amely megkülönbözteti az embert mind az épeszűtől, mind az esztelentől?

ALKIBIADÉSZ: Nincs ilyen.SZÓKRATÉSZ: Szükségszerű tehát, hogy a kettő közül valamelyik állapotban van.ALKIBIADÉSZ: Legalábbis szerintem.

SZÓKRATÉSZ: Ugye emlékszel, elfogadtad, hogy az őrület a józan gondolkodással ellentétes?

ALKIBIADÉSZ: Emlékszem.SZÓKRATÉSZ: És azt is elfogadtad, hogy nincsen semmiféle harmadik köztes állapot, amely

megkülönbözteti az embert mind az épeszűtől, mind az esztelentől?ALKIBIADÉSZ: Persze, elfogadtam.

SZÓKRATÉSZ: Mégis hogyan lehet két ellentéte egy dolognak?144

ALKIBIADÉSZ: Sehogyan.

mindkét fia, tüstént szörnyű nagy átkot / mondva könyörgött: meghallgatta az isteni Bosszú./ Kérte, hogy sohaosztozkodni ne tudjanak édes/ testvérségben, a harc meg a háború légyen a részük." (ford. Devecseri Gábor)142 A tragikus kimenetelű testvérháborút dolgozza fel Aiszkhülosz Heten Thébai ellen, valamint Euripidész Phoiníkiai nők című darabja.143 Épeszű, józan gondolkodású ( phronimosz) az a személy, aki képes egy adott helyzetben ésszerűen ésmegfelelően cselekedni. Ellentéte az esztelen, akiből hiányzik a józan gondolkodás képessége (aphrón).144 A Prótagoraszban (332 c) elhangzó tétel szerint mindennek csak egy ellentéte lehet, több nem.



SZÓKRATÉSZ: Akkor az esztelenség és az őrület alighanem ugyanaz.ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: Tehát ha azt mondanánk, Alkibiadész, hogy minden esztelen ember őrült,

feltehetően igazunk lenne: vonatkozik ez például a te korosztályodra, ha történetesen akadköztük esztelen – márpedig akad –, és a még idősebbekre. Mert hát Zeuszra, nem gondolod,hogy a polgártársaink között kevés az épeszű, vagyis a többség esztelen, akiket te ezek szerintőrültnek tartasz?

ALKIBIADÉSZ: De igen.SZÓKRATÉSZ: Szerinted jól éreznénk magunkat, ha ilyen sok elmebeteggel élnénk egy

városban? Nem fizettünk volna rá már réges-rég az elszenvedett ütlegek és verések ésmiegymás következtében, amiket a dühöngők ki szoktak osztani? Lásd be, barátocskám, errőlszó sincs!

ALKIBIADÉSZ: Hát akkor miről van szó, Szókratész? Mert aligha úgy van, mint ahogygondoltam.

SZÓKRATÉSZ: Szerintem sem. Talán más oldaláról kell megvizsgálnunk a kérdést!ALKIBIADÉSZ: Hogyan gondolod?

SZÓKRATÉSZ: Rögtön elmondom. Ugye kiindulhatunk abból, hogy vannak beteg emberek,vagy nem?

ALKIBIADÉSZ: Dehogynem.SZÓKRATÉSZ: Szerinted szükségszerű-e, hogy ha valaki beteg, akkor vagy köszvénye, vagy

láza, vagy szembetegsége van? Nem gondolod, hogy ha nem is éppen ezek a nyavalyák gyötrik, attól még másik betegségben szenvedhet? Hiszen rengeteg betegség létezik, nemcsak ezek.

ALKIBIADÉSZ: Persze, szerintem is.

SZÓKRATÉSZ: Szerinted minden szembetegség betegség?ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: És vajon minden betegség szembetegség?ALKIBIADÉSZ: Szerintem nem, de igazából nem tudom, hogy van ez.SZÓKRATÉSZ: De ha figyelsz rám, ketten együtt vizsgálódva célba fogunk érni.145

ALKIBIADÉSZ: Hiszen figyelek én, Szókratész, amennyire képességeim engedik!SZÓKRATÉSZ: Ugyebár elfogadtuk, hogy minden szembetegség betegség, de nem minden

betegség szembetegség?ALKIBIADÉSZ: Elfogadtuk.

SZÓKRATÉSZ: Méghozzá szerintem helyesen tettük. Hiszen ugyanígy minden lázas ember beteg, de nem minden beteg lázas, és nem is köszvényes vagy szembajos, gondolom én.Inkább arról van szó, hogy minden ilyesmi betegség ugyan, a kezelésük viszont, ahogy ezttisztelt orvos barátaink mondják, különbözik. Többnyire ugyanis sem a tüneteik, sem alefolyásuk nem hasonlít, és valamennyinek megvan a maga jellegzetessége, csakhogy ettőlmég mindegyik betegség. Éppen így vélekedünk az egyes kézműves mesterekről, vagy nem?

ALKIBIADÉSZ: Dehogynem.SZÓKRATÉSZ: Itt vannak ugyebár a cipészek, az ácsok, a szobrászok és sokan mások, akiket

szükségtelen egyesével felsorolnunk. Ők mind kiveszik a részüket a kézművességből, azaz

145 Iliász X. 224 játékos idézése : „hol kettő jár, hamarabb meglátja az egyik,/ hogy mi a jó." (ford. DevecseriGábor)



valamennyien kézművesek, de attól, hogy valamennyien kézművesek, még nem mindegyikük cipész, ács vagy szobrász!

ALKIBIADÉSZ: Nem hát!SZÓKRATÉSZ: Nos, így áll a dolog az esztelenséggel is: akik a legnagyobb részt veszik ki

belőle, azokat őrülteknek, akik valamivel kevesebbet, azokat ostobának és zavarodottnak hívjuk, ha pedig az ember a legkevésbé sértő elnevezést kívánja alkalmazni, hol jólelkű, holaranyszívű, máskor meg ártalmatlan, gyámoltalan és félnótás néven emlegeti őket – kisgondolkodással eszedbe fog jutni számos hasonló név. Ezek mindegyike esztelenség,csakhogy különbözőek, mint ahogy különbözőnek találtuk az egyik mesterséget a másiktól, azegyik betegséget a másiktól. Te mit gondolsz?

ALKIBIADÉSZ: Szerintem így van.

SZÓKRATÉSZ: Akkor térjünk vissza újra az eredeti kérdéshez, beszélgetésünk elején ugyanisarról volt szó, hogy megvizsgáljuk, milyen emberek az esztelenek és az épeszűek! Mertelfogadtuk, hogy vannak ilyenek, vagy nem?

ALKIBIADÉSZ: Igen, elfogadtuk.

SZÓKRATÉSZ: Vajon épeszű alatt olyan embert értesz, aki tudja, hogy mit kell tennie ésmondania?

ALKIBIADÉSZ: Pontosan.SZÓKRATÉSZ: És melyik az esztelen ember? Aki egyiket sem tudja?ALKIBIADÉSZ: Igen, az.

SZÓKRATÉSZ: Aki egyiket sem tudja, ugye nem veszi észre, hogy olyat mond és tesz, amitnem szabad?

ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: Nos, Alkibiadész, ilyennek mondtam én Oidipuszt! De az élők között is

találhatsz sok ilyet, akik azonban vele ellentétben nem haragjukban, és nem annak tudatábankérnek bajt magukra, hogy rosszat kérnek, hanem hogy jót. Ő nem is jót kért, és nem is hitte,hogy jót kér – mások viszont pontosan fordítva járnak. Ami engem illet, azt hiszem, hamegjelenne neked az isten, akihez igyekszel, és először megkérdezné tőled, mielőtt bármit iskérnél, hogy megelégszel-e az athéniek fölötti egyeduralommal, ha pedig ezt semmiségnek ésholmi jelentéktelen apróságnak tartanád, megtoldaná valamennyi görög várossal, aztán halátná, hogy még ezzel sem éred be, csak egész Európával, felajánlaná azt is, és nemcsak felajánlaná, hanem kívánságodra még aznap mindenkivel tudatja is, hogy uruk és

parancsolójuk ezentúl Alkibiadész, Kleiniasz fia, nos, azt hiszem, hazáig repdesnél azörömtől, hogy megütötted a főnyereményt.

ALKIBIADÉSZ

: Szerintem, Szókratész, bárki más így tenne hasonló helyzetben!SZÓKRATÉSZ: De azért te sem akarnád, hogy az életed árán legyen tiéd a hatalomvalamennyi görög és barbár város felett!

ALKIBIADÉSZ: Nem hát! Hogyan is akarnám, ha egyszer semmire sem megyek vele?SZÓKRATÉSZ: És mi van akkor, ha aljas módszerekkel és mások kárára kellene gyakorolnod

a hatalmat? Úgy sem akarnád?

ALKIBIADÉSZ: Bizony, hogy nem!SZÓKRATÉSZ: No, látod, hogy nem tanácsos sem meggondolatlanul elfogadni, ami az

ölünkbe hullik, sem kérni a beteljesülését, ha az embernek baja származhat belőle, vagy akár,végső esetben, az életével is lakolhat. Hosszan sorolhatnám, hányan sóvárogtak már a

hatalomra és törekedtek a megszerzésére valamilyen nemes cél érdekében, aztán cselszövésáldozatául esve a hatalom miatt vesztették életüket! Azt hiszem, te jól értesült vagy néhány



„tegnap, tegnapelőtt”146 történt eseménnyel kapcsolatban, nevezetesen, hogy Arkhelaoszt,147 amakedón uralkodót a szeretője (aki legalább annyira vágyott a hatalomra, mint Arkhelaoszőrá) eltette láb alól, hogy uralkodó, egyszersmind köztiszteletnek örvendő férfiú legyen, majd,miután három-négy napig élvezte a hatalmát, ő halt meg mások cselszövésének áldozatáulesve. De nézd csak meg polgártársainkat, róluk nemcsak hallomásból vannak értesüléseink,

hanem saját szemünkkel látjuk, amit látunk! Hányan sóvárogtak már a hadsereg vezetésére,majd miután elnyerték, egyesek még most is a száműzetés keserű kenyerét eszik, mások életüket vesztették, és még azok is, akik a legjobb szándékkal jártak el, hiába estek keresztül ahadvezetés ideje alatt számos veszélyen és megpróbáltatáson, hazatértük után, az övéik közöttis legalább annyira szorongatta őket a fizetett feljelentők ostroma, mint az ellenségé, úgyhogynéhányuk a hadsereg parancsnoki tisztsége helyett már inkább azért könyörgött, hogy bárcsak ne lenne hadvezér! Ha a megpróbáltatások és fáradozások meghoznák a maguk gyümölcsét,lenne valami értelme: csakhogy éppen az ellenkezője történik! De beláthatod, ugyanez ahelyzet a gyerekekkel is: hányan imádkoztak már, hogy gyerekük legyen, majd miután lett, alegnagyobb csapások és fájdalmak érték őket! Néhányan ugyanis a velejükig romlottgyermekeik miatt egész életüket szakadatlan fájdalmak közepette élik, mások pedig, ha

mégoly kiváló gyermekük van is, de egy sorscsapás következtében elveszítik, legalább olyanszerencsétlenek lesznek, mint az előbbiek, és azt kívánják, bárcsak gyermekáldás nélkülmaradtak volna.148 És mégis, bár ezek a példák (a számos hasonló mellett) önmagukért

beszélnek, ritkán találni olyat, aki nem fogadja el, ami az ölébe hullik, vagy ha kérésemindenképpen meghallgatásra talál, képes felhagyni a könyörgéssel. A többség nem utasítanáel sem az egyeduralmat, ha felkínálnák, sem a hadsereg vezetését, sem más egyebet, aminek amegszerzése inkább árt, mint használ – sőt, még könyörögnének is érte, ha történetesen nemkapnák meg. Majd miután övék lett, kis időbe telik, és alkalomadtán megpróbálják visszacsinálni, elhárítását kérve annak, amiért először könyörögtek. Én már nem is tudom,nem teljesen alaptalanul vádolja-e az ember az isteneket, mikor azt mondja, hogy a csapások tőlük jönnek, noha, mondjuk ki, saját ostoba vétkeikért és esztelenségükért szenvednek avégzeten túl is!149 Mindenesetre, Alkibiadész, alighanem helyén volt az esze ama költőnek,aki, nyilván azért, mert ostoba barátai voltak, és látta, hogy olyat tesznek és kérnek, ami nemszolgálja a javukat, bár azt hiszik, a nevükben valamennyiükért fohászkodott. Valahogy ígyszól a vers:

Zeusz úr, add, ami hasznos, akár áhítjuk, akár nem;ámde az ártalmast, áhítsuk akár, utasítsd el!150

Nos, nekem úgy tűnik, szépen és okosan szól a költő, de ha te hozzá tudsz tenni valamit, nehallgasd el!

ALKIBIADÉSZ: Nehéz ellentmondani az igazságnak, Szókratész! Mindössze az jár afejemben, mennyi bajt okoz az embereknek a tudás hiánya, amennyiben, úgy látszik, magunk sem vesszük észre, hogy emiatt tesszük, sőt ami a legsúlyosabb, még kérjük is magunknak a146 Iliász II. 303. A Gorgiasz egyik szereplője, Pólosz, ugyanezekkel a szavakkal vezeti be Arkhelaosz hatalomrakerülésének véres történetét (470 d).147 Arkhelaosz, II. Perdikkasz törvénytelen fia i. e. 413 és 399 között uralkodott. Haláláról forrásaink eltérőenszámolnak be. Arisztotelész szerint ( Politika V. 10. 1311 b) két becsapott szerető, Krataiosz és a larisszaiHellanokratész cselszövésének esett áldozatául, míg a szicíliai Diodórosz úgy tudja (XIV. 37, 5), hogyszerencsétlen baleset áldozata lett, miközben pártfogoltjával, Kraterosszal vadászott.148 Költői művekben is előforduló közhely (ld. például Euripidész: Médeia 1094 - 1115).149 Odüsszeia I. 32 szabad idézete.150 A költemény szerzője ismeretlen, de a vers megtalálható az Antho-logia Graeca gyűjteményben (X. 108).

Hasonló imádságot tulajdonít Szókratésznek Xenophón ( Emlékezéseim Szókratészról I. 3, 2), Dio dórosz szerint(X. 9, 8) pedig a püthagoreus közösségben előírás volt, hogy csak az általános értelemben vett jót kérhették azistenektől, minden további pontosítás nélkül.



legnagyobb szörnyűségeket. Márpedig erre igazán nem gondolna senki, épp ellenkezőleg, hamásra nem is, arra feltehetően mindenki alkalmasnak tartja magát, hogy a legjobbat kívánjamagának, ne pedig a legrosszabbat! Utóbbi ugyanis, őszintén szólva, inkább valamiféle átokrahasonlítana, mintsem imára.

SZÓKRATÉSZ: Csakhogy, drága barátom, erre talán azt felelhetné egy ember, aki történetesen

nálam is, nálad is okosabb, hogy nincs igazunk, mikor ilyen meggondolatlanul kárhoztatjuk atudatlanságot, hacsak hozzá nem tesszük, hogy a tudás hiánya bizonyos dolgokban, bizonyosszemélyek esetében és bizonyos körülmények között éppen olyan jó, mint amilyen rossznak

bizonyult az említett példák esetében.ALKIBIADÉSZ: Hogy érted? Hát létezik bármi is, amit bárkinek, bármilyen körülmények

között jobb nem tudni, mint tudni?SZÓKRATÉSZ: Szerintem igen. Te nem így gondolod?ALKIBIADÉSZ: Zeuszra, nem hát!

SZÓKRATÉSZ: Ez esetben téged még azzal sem kell majd vádolnom, hogy meg akarnád tennia saját anyáddal, amit Oresztész,151 Alkmaión152 és mások tettek, ha ugyan voltak még ilyenek.

ALKIBIADÉSZ: Zeuszra, Szókratész! Vigyázz a szádra!SZÓKRATÉSZ: Nem azt kell rendre utasítanod, Alkibiadész, aki szerint nem szeretnél

elkövetni ilyesmit, hanem sokkal inkább azt, aki az ellenkezőjét állítja, ha már olyanszörnyűségesnek tartod a tettet, hogy még ilyen ártatlanul sem szabad szóba hozni! De mitgondolsz, ha Oresztész történetesen észnél van és tudja, hogy mi a legjobb magatartás az őhelyzetében, vetemedett volna ilyen cselekedetre?

ALKIBIADÉSZ: Bizonyára nem.SZÓKRATÉSZ: De senki más sem, azt hiszem!ALKIBIADÉSZ: Nem hát!

SZÓKRATÉSZ: Tehát, úgy látszik, a jóval kapcsolatos tudás hiánya, vagyis a jó nem ismerésea rossz dolog.

ALKIBIADÉSZ: Legalábbis így gondolom.SZÓKRATÉSZ: Oresztész és az összes többi ember esetében egyaránt, ugye?ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Akkor most gondoljuk végig a következőt! Tegyük fel, hirtelen fejedbeveszed és jónak látod, hogy gyámodat153 és barátodat, Periklészt egy tőrrel a kezedbenházában felkeresd, és megkérdezd, otthon van-e, mert az a szándékod, hogy meggyilkold,méghozzá személy szerint őt, és senki mást, a háznép pedig azt feleli, hogy otthon van — énnem állítom, hogy valóban ilyesmit akarnál elkövetni, csak úgy teszek, mintha ez lenne a

szándékod; márpedig minden további nélkül előfordulhat, hogy egyszer csak kialakul egytéveszme az emberben (különösen, ha nem ismeri fel a jót), és ennek következtében időnkéntmég a legrosszabbat is jónak tartja. Nem gondolod?

ALKIBIADÉSZ: Dehogynem.

151 Oresztész, Agamemnón fia, meggyilkolta saját anyját, Klütaimnészt-rát, hogy apja haláláért bosszút álljon. Atörténetet számos irodalmi alkotás feldolgozta, a legnagyobb részletességgel Aiszkhülosz trilógiája( Agamemnón, Áldozatvivők, Eumeniszek ).152 Alkmaión a Thébai ellen hadat indító hősök egyikének, Amphiara-osznak a fia. Az első hadjárat során elesettkirályok fiainak (epigonok) élére állva ő vezette tíz évvel később a második hadjáratot. Hazatérését követően

néhai apja parancsára megölte anyját, Eriphülét (Apollodórosz: Mitológia III. 7).153 Alkibiadész, apjának, Kleiniasznak i. e. 446-ban Koróneia mellett bekövetkezett halála után, körülbelülnégyéves korában került Periklész gondnoksága alá.



SZÓKRATÉSZ: Nos, ha belépve a házba megpillantanád, de nem ismernéd fel, és azt hinnéd,hogy másvalaki, vajon meg mernéd-e ölni?

ALKIBIADÉSZ: Nem, Zeuszra, nem hinném!SZÓKRATÉSZ: Bizonyára azért, mert nem azt akarod megölni, aki épp az utadba kerül,

hanem személy szerint őt, ugye?ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Ezek szerint még ha többször is próbálnád, de egyszer sem ismernéd felPeriklészt, amikor arra kerül a sor, sohasem támadnál rá.

ALKIBIADÉSZ: Nem hát!SZÓKRATÉSZ: Lássuk csak! Szerinted Oresztész rátámadt volna bármikor is az anyjára, ha

ugyanígy nem ismerte volna fel?ALKIBIADÉSZ: Azt hiszem, nem.SZÓKRATÉSZ: Mert bizonyára neki sem az járt a fejében, hogy az első szembe jövő

nőszemélyt vagy másvalakinek az anyját ölje meg, hanem, hogy személy szerint a sajátját.

ALKIBIADÉSZ: Így van.SZÓKRATÉSZ: Hasonló esetben tehát, mikor az ember olyan állapotba kerül, hogy ilyesmit

tervez, jobb, ha nem ismeri fel az igazságot.ALKIBIADÉSZ: Feltehetően.SZÓKRATÉSZ: Látod már, hogy a tudás hiánya bizonyos esetben, bizonyos személyek

számára, bizonyos körülmények között jó, nem pedig rossz, mint az imént gondoltad?

ALKIBIADÉSZ: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: Nos, ha hajlandó lennél folytatni a vizsgálódást, alighanem különösnek

találnád a következtetést!

ALKIBIADÉSZ: Mégis mi az, Szókratész?SZÓKRATÉSZ: Az igazat megvallva, könnyen meglehet, hogy az ismeretek többsége,amennyiben nem párosul a jó ismeretével, csak elvétve hasznos, ám annál többször ártalmas.Gondold csak meg! Amikor valamit tenni vagy mondani készülünk, szerinted nemszükségszerű, hogy először is azt kell hinnünk, hogy értünk hozzá, vagy tényleg értenünk kellahhoz, amit magabiztosan akarunk mondani vagy tenni?

ALKIBIADÉSZ: Szerintem szükségszerű.SZÓKRATÉSZ: Itt vannak például a szónokok! Vagy tudnak tanácsot adni, vagy azt

gondolják, hogy tudnak, amikor jó tanácsokkal látnak el bennünket – legyen szó akár aháború és béke ügyéről, akár falak építéséről vagy kikötők megerősítéséről. Egyszóval

bármilyen intézkedést hoz a város egy másik várossal szemben, vagy saját érdekében: mindena szónokok javaslata alapján történik.ALKIBIADÉSZ: Igazad van.

SZÓKRATÉSZ: Figyelj csak, mi következik mindebből!ALKIBIADÉSZ: Figyelek, amennyire tőlem telik!SZÓKRATÉSZ: Ugyebár épeszű és esztelen emberekről beszéltél?

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Ugye az esztelenek többen, az épeszűek kevesebben vannak?ALKIBIADÉSZ: Úgy ám!

SZÓKRATÉSZ: Ugye valamilyen szempont alapján különbözteted meg ezt a két csoportot?ALKIBIADÉSZ: Igen.



SZÓKRATÉSZ: Vajon épeszűnek tartod-e az olyan embert, aki ért a tanácsadáshoz, de nemtudja, hogy jó-e, és hogy mikor jó a tanácsa?

ALKIBIADÉSZ: Nem, dehogy.SZÓKRATÉSZ: Gondolom azt sem, aki általában ért a hadviseléshez, de nem tudja, hogy

mikor jó, és mennyi ideig jó háborúzni. Ugye?ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Ugyebár azt sem, aki ért a másik megöléséhez, kirablásához, száműzéséhez,de nem tudja, hogy mikor jó, és kivel szemben jó mindez?

ALKIBIADÉSZ: Persze, hogy nem.SZÓKRATÉSZ: Tehát aki ért az ilyesmihez, és ez párosul nála a jó ismeretével – márpedig ez

bizonyára azonos a hasznos ismeretével, nemde?ALKIBIADÉSZ: De igen.SZÓKRATÉSZ: Nos, ebben az esetben nevezzük épeszűnek és megfelelő tanácsadónak mind a

város, mind a saját maga számára. Ha viszont nem ilyen, éppen ellenkezőleg. Te hogy látod?

ALKIBIADÉSZ: Pontosan így.SZÓKRATÉSZ: És mi van akkor, ha valaki ért a lovagláshoz vagy az íjászathoz, vagy esetleg

az ökölvíváshoz, a birkózáshoz, a harcművészet egyéb ágaihoz, vagy bármi olyanhoz, amihezszakmai tudás révén értünk? Hogyan neveznéd, aki egy adott szakterületen tudja, hogy mi a

jó? A lovaglás esetében ugye jó lovasnak?

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Ha pedig ökölvívásról van szó, gondolom, jó ökölvívónak, fuvolázás esetében

jó fuvolásnak és így tovább. Vagy nem?ALKIBIADÉSZ: De igen.SZÓKRATÉSZ: Mit gondolsz, ha az ember ezekben valamennyire járatos, akkor szükségszerű,

hogy egyben épeszű is legyen? Vagy kijelenthetjük, hogy attól még messze van?ALKIBIADÉSZ: Zeuszra, messze bizony!

SZÓKRATÉSZ: Mit gondolsz, milyen államot alkotnának a kiváló íjászok és fuvolajátékosok,továbbá atléták és különböző mesteremberek, beleértve az imént említetteket, akik csak a

puszta hadviseléshez és a puszta öldökléshez értenek, valamint a közélet felfuvalkodottszónokai, ha egyikük sem rendelkezik a jó ismeretével és egyikük sem tudja, hogy mikor éskivel szemben használja az egyes mesterségeket, hogy jó legyen?154

ALKIBIADÉSZ: Hitvány egy város lenne az, Szókratész!

SZÓKRATÉSZ: Még inkább ez lenne a véleményed, azt hiszem, ha látnád, hogy mindegyikük

döngeti a mellét és a kormányzás oroszlánrészét megpróbálja annak a területnek kiosztani,amelyben épp elsőnek érzi önmagát.155

154 A jó ismeretének elsődleges fontossága a platóni dialógusok gyakran hangoztatott tétele. Az állítás szerintnincs valódi tudás a jó ismerete nélkül, mert a tudás, ha nem párosul az igazságossággal és a többi erénnyel,értéktelen: „[...] a tudás minden fajtája, ha el van szakítva az igazságosságtól és a többi erénytől, agyafúrtságcsupán, nem bölcsesség" (Menexenosz 246 e; ford. Kövendi Dénes). Az ember számára kizárólag a tökéletességkeresése fontos: „[...] az embernek semmi mást nem kell kutatnia, [...] csupán azt, mi a legjobb és a legkiválóbb"( Phaidón 97 d; ford. Kerényi Grácia). Az ékesszólás művészete például Szókratész szerint nem több, mint

egyszerű hízelgés, „mivel nem a legjobbat, hanem a kellemest veszi célba" ( Gorgiasz 465 a; ford. HorváthJudit).155 Töredék Euripidész Antiopé című elveszett darabjából (azonos a Gorgiasz 484 e idézetével).



Vagyis az adott csoport szempontjából csakugyan jó lenne a helyzet, de az esetek túlnyomó részében nem találnák el, hogy mi a jó a város és saját maguk számára, mivel, azthiszem, a józan ész helyett ösztöneikre hallgatnának. Ilyen körülmények között vajon nemlenne igazunk, ha azt mondanánk, hogy egy ilyen városban teljes zűrzavar és törvénytelenállapot uralkodik?

ALKIBIADÉSZ: De igazunk lenne, Zeuszra!SZÓKRATÉSZ: Ugye szükségszerűnek találtuk, hogy először is azt kell hinnünk, hogy értünk

hozzá, vagy tényleg értenünk kell ahhoz, amit magabiztosan akarunk mondani vagy tenni?ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Ha azt teszi az ember, amihez ért vagy amiről úgy gondolja, hogy ért hozzá,

és ez párosul a hasznos ismeretével, akkor ezt előnyösnek tartjuk mind a város, mind a sajátmaga számára. Ugye?

ALKIBIADÉSZ: Hogyne!SZÓKRATÉSZ: Ellenkező esetben viszont, gondolom, sem a város, sem a saját maga számára

nem előnyös.ALKIBIADÉSZ: Nem bizony!

SZÓKRATÉSZ: Nos? Még most is ugyanígy gondolod? Vagy más véleményen vagy?ALKIBIADÉSZ: Nem. Továbbra is ez a véleményem.SZÓKRATÉSZ: Ugye azt állítottad, hogy a többséget tartod esztelennek, és csak a kisebbséget

épeszűnek?ALKIBIADÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Ugye ismét leszögezhetjük, hogy a többség nem találja el, mi a jó, gondolomazért, mert a józan ész helyett rendszerint az ösztöneire hallgat?

ALKIBIADÉSZ: Leszögezhetjük.SZÓKRATÉSZ: A többség számára tehát előnyös, ha nem tud semmit és nem is hiszi, hogy

tud, mert különben még lelkesebben fogja tenni, amit tud, vagy amiről azt hiszi, hogy tudja:ebből pedig rendszerint több kár származik, mint haszon.

ALKIBIADÉSZ: Tökéletesen igazad van!SZÓKRATÉSZ: Látod, látod! Kiderült, hogy csakugyan igazam volt, amikor azt mondtam,

könnyen meglehet, hogy az ismeretek többsége, amennyiben a jó ismerete nélkül tett szert ráaz ember, csak elvétve hasznos, többnyire viszont ártalmas. Nemde?

ALKIBIADÉSZ: Ha akkor nem is, most már belátom, Szókratész!

SZÓKRATÉSZ: Tehát mind a városnak, mind a lelkiismeretes embernek, ha helyesen kívánja

élni az életét, pontosan úgy kell ragaszkodnia ehhez a tudáshoz, mint a betegnek orvosához,vagy a kormányoshoz az utasnak, aki biztonságban akar hajózni. Ennek híján ugyanis, úgytűnik, szükségszerű, hogy minél kedvezőbben irányítja a sors a széljárást az anyagi helyzet, atesti erő vagy más efféle dolgában, abból annál nagyobb hibák származnak. Az olyan embert,akit sokoldalú ezermesterként emlegetünk, de híján van ennek a tudásnak, és ide-oda sodródik hol egyik, hol másik tudománya között, teljesen megérdemelten fogja utolérni a szörnyűvihar, mert folyamatosan kormányos nélkül tartózkodik a nyílt tengeren, és hamar be is végziélete pályáját.156 Nemde? Úgyhogy, véleményem szerint, ide is illik a költő egyik sora, amikor egy helyen szemrehányást tesz valakinek, és azt mondja, hogy

156 Hasonló véleményt fogalmaz meg a Törvények (VII. 819 a) névtelen athéni szereplője: „[...] egy téren sem ateljes járatlanság a félelmetes és nem az a legnagyobb baj, hanem a sokféle tudás, a sok mindenben való jártasság helyes irányítás nélkül: ez sokkal nagyobb csapás." (ford. Kövendi Dénes)



sok dolgot tuda, ám rosszul tudván valamennyit.157

ALKIBIADÉSZ: Mégis, hogy jön ide ez a sor, Szókratész? Mert nekem úgy tűnik, azégvilágon semmi köze sincs a tárgyhoz!

SZÓKRATÉSZ: Nagyon is köze van a tárgyhoz! Csak éppen, barátocskám, mint általábanmindegyikük, ez a költő is homályosan fogalmaz! Ugyanis minden költészet természeténélfogva rejtélyes, a hétköznapi ember nem érti. És azon felül, hogy természeténél fogva ilyen,valahányszor egy irigy embert kerít a hatalmába, aki nem hajlandó nekünk megmutatni, sőtamennyire csak lehet, megpróbálja eltitkolni előttünk bölcsességét, olyankor hihetetlenülnehéz kihámoznunk, hogy mégis mire gondol a szerző. Hiszen bizonyára nem feltételezed,hogy éppen Homérosz, ez az istenekhez hasonló, végtelen bölcsességű költő ne tudná – őmondja ugyanis, hogy Margitész sok dolgot tud ugyan, de valamennyit rosszul tudja –, hogynem lehetséges rosszul tudni! Szerintem csak homályosan fogalmaz, amennyiben a „rosszul”kifejezést használja a „rossz dolog” helyett, valamint a „tudván” alakot a „tudni” helyett: a sor így nem férne bele a versmértékbe, de valójában azt akarja jelenteni, hogy sokféle

tevékenységet tudott, de rossz volt számára mindezt tudni. Nyilvánvaló tehát, hogy haszámára rossz dolognak számított sokat tudni, semmirekellő egy alak lehetett — feltéve, hahihetünk az imént ismertetett értelmezésnek.158

ALKIBIADÉSZ: Azt hiszem, hihetünk, Szókratész! Legalábbis meglehetősen nehezenfogadnék el más magyarázatot, ha még ezt is elutasítanám!

SZÓKRATÉSZ: Jól hiszed!ALKIBIADÉSZ: Megismétlem tehát, elhiszem a magyarázatodat.

SZÓKRATÉSZ: Akkor, Zeuszra, folytassuk! (Hiszen alighanem látod, milyen kilátástalan ahelyzet – márpedig ehhez szerintem te is jócskán hozzájárultál: összevissza változtatod avéleményed, egy válasz mellett sem tartasz ki, sőt ami az egyik pillanatban szilárd

meggyőződésed, azt a következőben leveted, mint egy használt ruhát, és már egész mástgondolsz.) Nos, ha még egyszer megjelenne neked az isten, akihez történetesen igyekszel, ésmegkérdezné, mielőtt bármit is kérsz, hogy beéred-e valamivel abból, amiről annak idején szóvolt, vagy esetleg felajánlaná, hogy kívánj magadnak valamit, mégis mit gondolsz, melyik adományával vagy milyen kívánsággal járnál jól?

ALKIBIADÉSZ: Te jó ég, Szókratész! Erre semmit nem tudnék mondani neked! Őrült egydolog, azt hiszem, és őszintén szólva nagy elővigyázatosságra van szükség, nehogy az ember,anélkül hogy észrevenné, súlyos csapást kérjen a fejére, abban a hiszemben, hogy jót kér,majd miután megkapja, kis időbe telik, és – mint te is mondtad – máris megpróbáljavisszacsinálni, elhárítását kérve annak, amiért először könyörgött.

SZÓKRATÉSZ: Ezek szerint kicsit többet tud nálunk a költő, akinek a verséből az elejénidéztem, hogy az ártalmas dolgot, még ha áhítjuk is, utasítsa el az isten. Ugye?

ALKIBIADÉSZ: Meghiszem azt!SZÓKRATÉSZ: Egyébként, Alkibiadész, a lakedaimónbeliek is – akár a költőnket

megirigyelve, akár saját kútfőből –, mind a maguk, mind a közösség nevében, mindig hasonlóimádságot mondanak: azt kívánják, hogy az istenek szépet és jót adjanak nekik, és senkiemberfia nem hallotta még, hogy ennél többet kértek volna. Így aztán a mai napig nemmaradnak el senkitől szerencse dolgában, ennélfogva ha előfordul is, hogy nem mindenben

járnak sikerrel, az nem az imádságuk miatt történik, hanem, szerintem, az isteneken múlik,akik eldöntik, hogy teljesítenek-e egy adott kívánságot, vagy nem. De szeretnék nekedelmesélni egy másik történetet is, amit egyszer néhány öregtől hallottam. Mikor az athéniek és

157 Töredék a Homérosznak tulajdonított Margitész című komikus eposzból (ford. Devecseri Gábor).158 Szókratész értelmezése erősen ironikus, sem nyelvtani, sem tartalmi szempontból nem állja meg a helyét.



a lakedaimónbeliek között viszálykodás támadt, úgy alakult, hogy városunk, akár szárazföldön, akár tengeren került sor összecsapásra, mindig kudarcot vallott, és egyszer semtudott győzelmet aratni. Mivel az athéniek nehezen viselték a helyzetet és nem tudták, milyeneszközzel hárítsák el a sorozatos csapásokat, tanácsot tartottak, és úgy határoztak, legjobb, haköveteket küldenek Ammónhoz159 és tőle kérnek magyarázatot. Többek között arra is választ

vártak, hogy ugyan miért segítik az istenek inkább a lakedaimónbelieket győzelemre, mintőket: „A görögök közül a legtöbb és legszebb áldozatot – mondták — mi mutatjuk be; olyanajándékokkal ékesítettük fel szentélyeiket, mint senki más, évről évre a legfényűzőbb éslegünnepélyesebb felvonulásokat rendeztük az istenek tiszteletére, és annyit költöttünk,amennyit a többi görög város együtt sem. Bezzeg a lakedaimónbelieknek – mondták – sohanem volt gondjuk ilyesmire, sőt olyan kicsinyesen bánnak az istenekkel, hogy mindig a betegállatokat áldozzák fel, és minden egyéb vonatkozásban sokkal szűkmarkúbban mutatják kitiszteletüket, mint mi, holott anyagilag semmivel nem állnak rosszabbul városunknál.”160

Miután előadták panaszukat és megkérdezték, mit kell tenniük, hogy a sorozatos csapásokatelhárítsák, az isten nevében szóló pap semmi egyebet nem felelt (mert nyilván nem engedte azisten), csak hívatta a követet és így szólt: „Ammón azt üzeni az athéniaknak, hogy

szívesebben fogadja a lakedaimónbeliek illendő kérését, mint a görögök valamennyiáldozatát.” Ennyit mondott, semmi többet. Márpedig illendő kérés alatt, azt hiszem, nem mástértett az isten, mint az imádságukat, ami csakugyan nagyban különbözik a többiekétől. Atöbbi görög ugyanis hol aranyozott szarvú bikákat vezet elő, hol pedig adományokkalajándékozza meg az isteneket, közben meg azt kívánják maguknak, ami éppen eszükbe jut,legyen az akár jó, akár rossz. Nem csoda, hogy meggondolatlan kéréseik hallatán az istenek nem veszik jó néven ezeket a fényes ünnepségeket és áldozatokat. Mindenesetre, azt hiszem,nagy elővigyázatosságra van szükség, valamint megfontolásra, hogy mégis mit szabadmondani, és mit nem. Homérosznál is találhatsz számos hasonló példát: azt mondja, hogy atrójaiak tábort vertek és

szép hekatombákat szenteltek az égilakóknak.

Az égig vitték fel a szellők az áldozatillatokat

édeseket, de a boldog olümposziak be se szívták,mert szent Trója nekik rettentőn gyűlöletes volt,és Priamosz, meg népe a jógerelyes Priamosznak.161

Úgyhogy semmit sem értek el az áldozattal és hiába adtak ajándékokat, mert az istenek szemében gyűlöletesek voltak. Meggyőződésem ugyanis, hogy az isteneket nem lehetajándékokkal megkörnyékezni, mint egy rossz uzsorást, és mi is butaságot beszélünk, ha arraszámítunk, hogy ezzel felülmúljuk a lakedaimónbelieket. Mégiscsak szörnyű lenne, ha azistenek az ajándékainkra és az áldozatainkra tekintenének, nem pedig az életünkre, hogyistenfélő és tisztességes-e az adott ember! De szerintem sokkal inkább figyelnek erre, mintazokra a fényűző ünnepélyekre és áldozatokra, amiket minden további nélkül évről évre

bemutathat egy magánszemély éppúgy, mint egy város, annak ellenére, hogy egyébként nemismernek sem istent, sem embert. Az istenek azonban, mivel ajándékokkal nem

159 Az egyiptomi eredetű istenséget a görögök Zeusszal azonosították. Híres szentélye a líbiai sivatag közepén,egy oázisban állt. A jósda alapításáról Hérodotosz is említést tesz (II. 42; 54 - 55), míg Arisztotelész beszámolója szerint ( Az athéni állam 61. 7) Ammón igen nagy tiszteletben állt Athénban az i. e. IV. században.160 Arisztotelész a lakedaimóni alkotmányról szólva ( Politika II. 9 1271 b) homlokegyenest ellentétes képet fest:

„Nagyon rossz a közpénzek kezelése is a spártaiaknál. Az állampénztárban nincs semmi pénz, holott sokszor kellnagy háborúkba bocsátkozniuk", (ford. Szabó Miklós)161 Iliász VIII. 548 - 552 (ford. Devecseri Gábor).



lekenyerezhetők, megvetnek minden külsőséget, ahogy az isten és az isten nevében szóló papszavaiból kiderült. Alighanem arról van szó, hogy az istenek és az értelmes emberek előtt azigazságosság és a józan gondolkodás különösen nagy becsben áll, józan gondolkodású ésigazságos pedig az a személy, aki tudja, mit kell tennie és mondania mind az istenek, mind azemberek előtt.162 De tőled is szeretném megtudni, hogyan gondolkodsz erről a kérdésről!

ALKIBIADÉSZ: Pontosan ugyanaz a véleményem, Szókratész, mint neked és az istennek! Nem is lenne illő dolog az isten ellen szavaznom!

SZÓKRATÉSZ: Emlékszel ugye, azt mondtad, nem tudod, mitévő legyél, nehogy, anélkülhogy észrevennéd, súlyos csapást kérj a fejedre abban a hiszemben, hogy jót kérsz?

ALKIBIADÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Nos, látod, nem biztonságos dolog az isten elé vinned a kívánságod, nehogy

véletlenül úgy alakuljon, hogy meggondolatlan kérésed hallatán az isten nem fogadja el azáldozatod, sőt talán még egyéb kellemetlenségben is részesülhetsz! Ha rám hallgatsz, legjobb,ha nyugton maradsz! Nem hinném ugyanis, hogy nagyratörésedben – ez a legudvariasabbelnevezése az esztelenségnek – a lakedaimónbeliek módján könyörögnél. Kénytelen vagy hát

várni egészen addig, míg valaki meg nem tanítja, hogyan kell viselkedned az istenekkel és azemberekkel.

ALKIBIADÉSZ: Mikor jön el az ideje, Szókratész, és ki fog rá megtanítani? Tiszta szívembőlszeretném látni azt az embert, hogy miféle!

SZÓKRATÉSZ: Olyan, aki törődik veled! De azt hiszem, ahogy Athéné leszedi a hályogotDiomédész szeméről Homérosznál,

hogy jól ismerjen rá, melyik itt isten, melyik ember,163

úgy neked is először a lelkedről kell leszednie a hályogot, ami most borítja, és csak aztán

szabad megmutatnia, hogyan ismerd fel a rosszat és a jót. Mert pillanatnyilag, azt hiszem,képtelen volnál rá!ALKIBIADÉSZ: Vegye hát le a hályogot, vagy amit csak akar! Ami engem illet, készen állok

rá, hogy egyetlen utasítása elől se futamodjam meg, bárki legyen is az illető, ha ettől jobbember leszek!

SZÓKRATÉSZ: Hiszen ő is mérhetetlen jóindulattal van irántad!ALKIBIADÉSZ: Ez esetben, azt hiszem, legjobb lesz, ha addig is elnapolom az áldozatot!

SZÓKRATÉSZ: Igazad van! Csakugyan biztonságosabb, mint kitenni magad ilyen hatalmaskockázatnak!

ALKIBIADÉSZ: De még mennyire, Szókratész! Úgyhogy ezt a koszorút, mivel azt hiszem, jó

tanácsot adtál, a te fejedre teszem,164 az isteneknek pedig majd akkor adunk koszorút ésminden egyebet, amit szokás, mikor úgy

látom, eljött az a várva várt nap. Ha akarják, hamarosan el fog jönni!

SZÓKRATÉSZ: Én pedig a koszorút is elfogadom, és szívesen látnám, ha másféle ajándékkalis meglepnél. Ahogy Euripidész darabjában mondja Kreón, miután megpillantja Teiresziasztkoszorúval a fején, és hallja, hogy az ellenségtől szerzett zsákmányból kapta ajándékba

jóstehetsége miatt

diadalmi díszed hát tekintsük jósjelül!

162 A Gorgiasz szerint (507 a - c) a mértéktartó ember az, aki ...mindig megfelelően cselekszik az istenekkel és az

emberekkel szemben." (ford. Horváth Judit)163 Iliász V. 127 (ford. Devecseri Gábor).164 Utalás A lakoma egyik jelenetére (213 e), ahol Alkibiadész ugyanígy megkoszorúzza Szókratészt.



Hogy mily habok közt hánykolódunk: tudhatod,165

úgy magam is jósjelnek tekintem ezt a tőled kapott elismerést. Azt hiszem, a habok nemkisebbek, mint Kreón esetében, és szívesen aratnék diadalt szeretőid fölött!

A HIPPARKHOSZ FELÉPÍTÉSE

A haszonleső fogalmának első meghatározása (225 a 1-226 dó)

Szókratész beszélgetőtársa szerint a haszonleső olyan ember, aki értéktelen dolgokból akar hasznot húzni.

Szókratész a hétköznapi életből vett példákkal bizonyítja, hogy bármelyik jó szakember meg tudja állapítani, milyen értéket képvisel a munkája, mert rendelkezik az ehhez szükségestudással, márpedig egyetlen szakember sem olyan ostoba, hogy értéktelen áruja fejébenhasznot reméljen. Következtetés: haszonleső ember nincs.

A haszonleső fogalmának második meghatározása (226 d 7 -227 c 9)

A beszélgetőtárs pontosítja korábbi meghatározását: a haszonlesők a jelentéktelen ésértéktelen dolgokból is hasznot akarnak kicsikarni, azokat is értékesnek tartják.

Szókratész ellenérve szerint, ha a kár rossz, akkor a haszon jó, márpedig minden ember törekszik a jóra. Következtetés: minden ember haszonleső.

A haszonlesőfogalmának harmadik meghatározása (227 c 10 – 228 a 10)

A haszonleső olyan dolgokból számít nyereségre, amikből a rendes ember nem akar hasznot húzni – állítja a beszélgetőtárs.Szókratész megismétli, hogy mivel a haszon jó dolog, mindenki törekszik rá,

következésképpen a rendes ember is.

Közjáték: Hipparkhosz története (228 b 1 – 229 d 7)

Szókratész Hipparkhosz egyik mondására hivatkozva bizonygatja, hogy beszélgetőtársát barátjának tekinti és nem akarja becsapni, egyúttal ismerteti Hipparkhosznak a bölcsességszolgálatában álló tevékenységét, továbbá halálának hiteles történetét.

A haszon fogalma (229 d 8 – 231 a 9)

Szókratész összefoglalja a beszélgetés eddigi eredményeit, majd felajánlja, hogy agondolatmenet bármelyik megállapítását hajlandó visszavonni, és kész újból megvitatni akérdést. Társa azt állítja, hogy a jó haszon mellett létezik rossz haszon is, és elfogadja, hogyhaszonnak számít minden olyan szerzemény, ami ingyen, vagy a bevételnél kisebb kiadássalkerül az ember birtokába.

A haszonleső fogalmának negyedik meghatározása (231 a 10- 232 c 9)

Szókratész elutasítja, hogy a haszonleső a rossz haszonból kíván nyereségre szert tenni.

Ellenvetései: a haszon előbbi meghatározása pontatlan, mert egy ingyen birtokunkba került165 Euripidész: Phoiníkiai nők 863 (ford. Kárpáty Csilla).



szerzemény lehet rossz is, de akkor nem lehet haszon, mert az jó, másrészt a mennyiségikorlátozás sem megfelelő módszer a haszon meghatározásánál, mert például kevesebb aranyértékesebb lehet, mint több ezüst. Mivel tehát minden haszon jó, és a tisztességes ember pedigtörekszik a jóra, minden tisztességes ember haszonleső.

HIPPARKHOSZ (AVAGY A HASZONLESŐ)

SZÓKRATÉSZ: Tulajdonképpen mi az a haszonlesés? Egyáltalán mit jelent, és kik ahaszonlesők?

BARÁT: Szerintem azok, akik érdemesnek tartják, hogy hasznot húzzanak abból, ami nem ér semmit.166

SZÓKRATÉSZ: Mit gondolsz? Vajon tisztában vannak azzal, hogy ezek a dolgok értéktelenek,vagy nem tudják? Mert ha szerinted nem tudják, azzal ostobának nevezed a haszonlesőket.

BARÁT Egyáltalán nem tartom őket ostobának, nagyon is agyafúrtak, ravaszak és a

haszonért mindenre kaphatók, mivel pontosan tudják, mindaz, amiből nem átallnak hasznothúzni, értéktelen, mégis arra vetemednek, hogy szemérmetlenül nyerészkedjenek.SZÓKRATÉSZ: Ugyebár olyan embert nevezel haszonlesőnek, mint amilyen az az

ültetvényes, aki tudja ugyan, hogy terménye értéktelen, mégsem átall annak termesztésébőlhasznot húzni? Ilyen emberre gondolsz, ugye?

BARÁT: Hát bizony, Szókratész, a haszonleső mindenből hasznot húzna.SZÓKRATÉSZ: Ne kapkodj már ennyire! Úgy csinálsz, mintha valaki megsértett volna

valamivel! Próbálj meg inkább figyelmesen válaszolni nekem, felteszem még egyszer akérdést!167 Abban egyetértesz, hogy a haszonleső tisztában van annak értékével, amibőlszerinte érdemes hasznot húzni. Nem igaz?

BARÁT: Persze.SZÓKRATÉSZ: Ki az a személy, aki tisztában van a termények értékével, aki tudja, hogy

elültetni olyasmit érdemes, aminek idő is, föld is kellemes?168 Csakhogy mi isszellemeskedjünk egy kicsit, mint a törvényszék bajnokai, akik ilyen fordulatokkal színesítik a beszédeiket!

BARÁT: Nyilván a földműves.SZÓKRATÉSZ: Ha valaki érdemesnek tartja, hogy hasznot húzzon, akkor ugye azt gondolja,

hogy neki hasznot kell húznia?BARÁT: Azt hát!SZÓKRATÉSZ: Meg ne próbálj rászedni engem, öreg rókát tejfelesszájú gyerkőc létedre, mert

most is olyan választ adtál, amit magad sem hiszel! Felelj csak igaz lelkedre! Lehetségesnek tartod, hogy egy vérbeli földműves, aki tisztában van azzal, hogy teljesen értéktelen növényttermeszt, abból hasznot remél?

BARÁT: Zeuszra, dehogy!

SZÓKRATÉSZ: Nézzünk egy másik példát! A lótenyésztő, aki tisztában van azzal, hogy alovát silány takarmánnyal eteti, szerinted nem tudja, hogy tönkreteszi a lovat?

166 A beszélgetés első felében többször visszaköszönő szójáték az axioó ige („érdemesnek/méltónak tart”) és az azonos tőbőlképzett axiosz melléknév („valamit érő”, „értékes”, „érdemes”) különböző alakjainak felhasználásával.167 Szókratész arra figyelmezteti beszélgetőtársát, hogy megsértette a filozófiai dialógus szabályait, mert nem az adottkérdésre válaszolt.168 A görög mondatnak a többféle szónoki eszköz együttes alkalmazásából fakadó szépsége nehezen érzékeltethető. Afordítást a hasonló hangzású szavak használata (paronomasia), az egyenlő szótagszámú tagmondatok (pariszon) és a rím(homoioteleuton) alkalmazása mellett nem könnyíti meg az a körülmény sem, hogy az axia melléknévi alak továbbviszi azemlített szójátékot.



BARÁT: Dehogynem.SZÓKRATÉSZ: Tehát nem hiszi, hogy annak a silány takarmánynak köszönhetően haszonra

tesz szert.BARÁT: Nem hát!

SZÓKRATÉSZ

: Folytassuk! A kormányos, aki hajóját használhatatlan vitorlákkal éskormánylapáttal szerelte fel, szerinted nem tudja, hogy rá fog fizetni és mind a saját maga,mind a hajó, mind a teljes rakomány épségét kockáztatja?

BARÁT: Dehogynem.

SZÓKRATÉSZ: Tehát nem hiszi, hogy a hasznavehetetlen felszerelésének köszönhetőenhaszonra tesz szert.

BARÁT: Persze hogy nem.SZÓKRATÉSZ: Hát a hadvezér, aki tisztában van azzal, hogy serege silány fegyverzetet visel,

számít-e haszonra ebből, és érdemesnek tartja-e arra, hogy hasznot húzzon belőle?BARÁT: Szó sincs róla.

SZÓKRATÉSZ: Hát a fuvolás, akinek a fuvolája, vagy a lantos, akinek a lantja, vagy az íjász,akinek az íja vacak, vagy bármilyen más szakember, vagy akárki, akinek van egy csöpp esze,értéktelen szerszámok vagy értéktelen felszerelés birtokában remél-e azokból hasznot?

BARÁT: Bizonyára nem.SZÓKRATÉSZ: Akkor ugyan kiket nevezel haszonlesőnek? Mert biztos nem azokat, akiket

sorra vettünk, hanem azokat, akik, bár tudják, hogy a birtokukban lévő dolog értéktelen,mégis úgy vélik, hasznot kell húzniuk belőle. Ha viszont így áll a helyzet, virágszálam, ahogymost mondod, akkor az égadta világon senki sem haszonleső.

BARÁT: Csakhogy én azokat hívom haszonlesőknek, Szókratész, akik telhetetlenségükbennyerni szeretnének a legapróbb dolgokon is, amiknek alig vagy egyáltalán nincs értékük, és

reszketnek a haszonért.SZÓKRATÉSZ: Bizonyára nem tudják, kiváló barátom, hogy nem ér semmit, amijük van,

hiszen az ellenkezőjéről már bebizonyítottuk magunknak, hogy képtelenség.

BARÁT: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: Nem tudják, vagyis fogalmuk sincs róla, és az értéktelenről azt hiszik, hogy

sokat ér.BARÁT: Feltehetően.SZÓKRATÉSZ: Mindenesetre a haszonleső szereti a hasznot, ugye?

BARÁT: Hogyne.

SZÓKRATÉSZ: Haszonnak a kár ellentétét nevezed?BARÁT: Persze.

SZÓKRATÉSZ: Elképzelhető, hogy akad olyan ember, akinek jó, ha kár éri?BARÁT: Ki van zárva.SZÓKRATÉSZ: Inkább rossz?

BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: A kár tehát ártalmas az embereknek.BARÁT: Ártalmas.

SZÓKRATÉSZ: A kár tehát rossz.

BARÁT: Hogyne.SZÓKRATÉSZ: A haszon pedig a kár ellentéte.



BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: A haszon tehát jó.BARÁT Persze.169

SZÓKRATÉSZ: Akkor azokat hívod haszonlesőknek, akik a jót szeretik.

BARÁT: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: Az biztos, hogy nem bolondok, ha ezt mondod róluk, barátom! Hát te személy

szerint? Szereted azt, ami jó, vagy nem szereted?

BARÁT Szeretem hát!SZÓKRATÉSZ: Van-e olyan jó, amit nem kedvelsz, vagy az olyasmi biztos, hogy rossz?BARÁT Zeuszra, ilyen jó nincs!SZÓKRATÉSZ: Akkor minden jó dolgot egyaránt szeretsz.BARÁT Igen.SZÓKRATÉSZ: Ha engem kérdezel, elismerem, hogy veled együtt én is a jó dolgokat

szeretem. De mit gondolsz, rajtunk kívül az összes többi ember is nem a jó dolgokat szereti,és a rosszakat gyűlöli?BARÁT: Szerintem ez a helyzet.SZÓKRATÉSZ: Egyetértettünk-e abban, hogy a haszon jó dolog?

BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: Ebben az esetben úgy látszik, mindenki haszonleső, míg korábbi

gondolatmenetünk szerint senki sem bizonyult annak. Hát melyik állításhoz tartsa magát azember, ha nem szeretne tévedni?

BARÁT Azt hiszem, ez úgy lehetséges, Szókratész, ha sikerül pontosan meghatározni ahaszonleső ember fogalmát. Helyesen tartjuk haszonlesőnek azt a személyt, akit olyasmi

izgat, és olyasmiből tartja természetesnek a nyerészkedést, amikből egy rendes ember nemmerészelne hasznot húzni.

SZÓKRATÉSZ: Csakhogy, kedves barátom, az imént állapítottuk meg, hogy a nyerészkedés jónekünk.

BARÁT: Ezt mire mondod?SZÓKRATÉSZ: Arra hogy elfogadtuk azt a tételt is, miszerint a jó dolgokat mindig, minden

ember kívánja.BARÁT: Ez igaz.SZÓKRATÉSZ: Tehát a jó emberek is birtokolni kívánnak mindenféle hasznot, már ha a

haszon csakugyan jó.BARÁT: Azt a hasznot biztosan nem, Szókratész, amiből veszteségük származik.

SZÓKRATÉSZ: Veszteség alatt azt érted, hogy kár származik belőle, ugye?BARÁT: Igen, azt, hogy ártalom származik belőle.SZÓKRATÉSZ: A haszon árt az embereknek, vagy a kár?

BARÁT: Mindkettő, hiszen a kár is árt, meg a tisztességtelen haszon is.SZÓKRATÉSZ: Csak nem hiszed, hogy egy tisztességes és jó dolog egyszersmind

tisztességtelen is?BARÁT: Dehogy hiszem.

169 Az érv a Prótagorasz egyik tételén alapszik (332), miszerint mindennek csak egyetlen ellentéte van, nem több. Ezek szerint a haszon ellentéte a kár, a jó ellentéte a rossz, tehát, ha a kár rossz, akkor a haszon jó.



SZÓKRATÉSZ: Ugyebár megegyeztünk az imént, hogy a haszon ellentétes a kárral, amirossz?

BARÁT: Elismerem.SZÓKRATÉSZ: És mivel a rossz ellentéte, ezért jó, igaz?

BARÁT

: Ezt is elfogadtuk.SZÓKRATÉSZ: Látod? Megpróbálsz az orromnál fogva vezetni, mert szándékosan azellenkezőjét hajtogatod annak, amiben az előbb megegyeztünk.

BARÁT: Zeuszra, Szókratész, dehogy! Éppen ellenkezőleg: te vezetsz engem az orromnálfogva, és fogalmam sincs, hová akarsz kilyukadni, úgy csűröd-csavarod a szót .170

SZÓKRATÉSZ: Vigyázz a szádra! Nagyon nem lenne szép tőlem, ha nem hallgatnék egykiváló és bölcs férfiúra.

BARÁT: Ki az? És főleg miben kell hallgatnod rá?SZÓKRATÉSZ: Polgártársunk, a Philaidai démoszból való Peiszisztratosz fia, Hipparkhosz,

aki Peiszisztratosz legidősebb és legműveltebb gyermeke volt,171 és bölcsességének számos

egyéb tanúbizonysága mellett Homérosz eposzait is előadatta, elsőként ezen a földön, éskötelezte a dalnokokat, hogy a Panathénaia ünnepén egymást felváltva énekeljék őket, ahogymég manapság is teszik. A teószi Anakreónt is a városba hozatta egy külön érte küldöttötvenevezős hajón, a keószi Szimónidészt is folyton maga mellett tartotta, fejedelmi fizetésselés ajándékokkal nyerve el jóindulatát.172 Mindezt pedig azzal a szándékkal tette, hogy

polgárait nevelje, és így a lehető legműveltebb alattvalók felett uralkodjon, mert igaziemberbarátként azt vallotta, a műveltséget senkitől sem szabad irigyelni. Miután a városbanélő polgárok kiművelődtek a segítségével és értékelni tudták bölcsességét, a környezőföldeken élők okítása céljából Hermész-szobrokat állíttatott fel nekik a várost és az egyesdémoszokat összekötő utak mentén,173 aztán, részben tanulmányaira támaszkodva, részbensaját kútfőből merítve, kiválogatta szelleme legragyogóbbnak érzett gyöngyszemeit, s ezeket

a bölcs mondásokat verses formába öntve rávésette a szobrokra, főként azért, hogy alattvalóine ama Delphoiban található bölcs feliratokra tekintsenek csodálattal, miszerint „Ismerd megönmagad!”, „Semmi túlzás!” és más effélék, hanem inkább a hipparkhoszi mondások

bölcsességét bámulják, továbbá, hogy jártukban-keltükben a feliratokat olvasva ízelítőtkapjanak tudásából és be-belátogassanak a szántóföldekről további művelődés végett. Afeliratok kétrészesek: az egyes hermák bal oldalára vésett szövegében Hermész tudatja, hogya város és egy démosz között áll, míg a jobb oldalán például azt hirdeti:

„Hipparkhosz szava ez: tartsd szem előtt az igazt!”Más hermákra is szép számmal kerültek ilyen tanulságos verssorok. A Szteiriába vezető

úton pedig a következő található:„Hipparkhosz szava ez: azt, ki barát, be ne csapd!”Következésképp, mivel barátomnak tekintelek, semmi szín alatt nem vetemednék arra,

hogy becsapjalak, és ne hallgassak egy ilyen kiváló emberre, mint Hipparkhosz, akinek ahalálát követően is még három éven át egyeduralommal uralkodott az athéniakon testvére,Hippiasz, és azt bármelyik öregtől hallhattad, hogy zsarnokság kizárólag ekkor volt Athénban,előtte szinte úgy éltek az athéniek, mint Kronosz uralkodása idején. A jólértesültek még azt iselmondják, hogy halálának nem az volt az oka, amit a többség annak hisz, hogy Harmodiosz

170 Hasonló Kalliklész felháborodása a Gorgiasz ban (511 a): „Fogalmam sincs, hová csűröd-csavarod a szavakat,Szókratész!” (ford. Horváth Judit)171 Arisztotelész (Athéni állam 18) a philomúszosz (kb. „a múzsai művészetek kedvelője”) kifejezéssel jellemzi Hipparkhoszt.172 A költők Athénba csábításáról az Athéni állam is említést tesz.173 A herma útkereszteződéseknél, házak kapujában felállított, kőből vagy fából készült négyszögletű oszlop Hermész-fejjelés hangsúlyozott nemi szervvel.



vagy Arisztogeitón húgát174 kizárták volna a kosárhordók közül,175 hiszen ez ostobaság.Valójában Harmodiosz szeretője volt Arisztogeitónnak, ugyanakkor tanítványa is. Büszke isvolt rá Arisztogeitón, hogy férfit nevelt belőle, ráadásul a szerelemben Hipparkhoszt tudhattavetélytársának Az idő tájt maga Harmodiosz valamelyik előkelő szépfiúba volt éppenszerelmes – a nevét is emlegetni szokták, de én már elfelejtettem –, szóval, ez az ifjú egy

darabig nagyon fölnézett Harmodioszra és Arisztogeitónra mint bölcs férfiúkra, de miutánkapcsolatba került Hipparkhosszal, attól fogva keresztülnézett rajtuk, ők pedig emiatt a sértésmiatt ölték meg Hipparkhoszt.

BARÁT: Tartok tőle, Szókratész, hogy ezek szerint vagy nem tartasz a barátodnak, vagy, haannak tartasz is, nem hallgatsz Hipparkhoszra. A magam részéről ugyanis képtelen vagyok elhinni, hogy nem csapsz be a következtetéseiddel. Csak azt nem tudom, hogyan!

SZÓKRATÉSZ: Akkor tegyünk úgy, mintha ostáblát játszanánk!176 Hajlandó vagyok a beszélgetés során elhangzott gondolatmenet bármelyik lépését visszavonni a kedvedért,nehogy becsapva érezd magad. Melyiket vonjam hát vissza? Nem a jó dolgok utánvágyakozik minden ember?

BARÁT: Dehogyisnem.SZÓKRATÉSZ: A károsodás és a kár nem rossz dolog?BARÁT: Dehogyisnem.SZÓKRATÉSZ: A haszon és a haszonszerzés nem a kár és a károsodás ellentéte?

BARÁT: De igen.SZÓKRATÉSZ: A haszonszerzés nem jó dolog, ha a rosszal ellentétes?BARÁT: Nem egészen! Ezt a tételt vond vissza!

SZÓKRATÉSZ: Ezek szerint nyilván úgy gondolod, hogy van jó haszon is, meg rossz is.BARÁT: Pontosan.

SZÓKRATÉSZ: Akkor ezt az állítást visszavonom a kedvedért. Fogadjuk el, hogy némelyhaszon jó, némely haszon meg rossz! De éppen annyira haszon a jó, mint a rossz. Ugye?

BARÁT: Hogy érted ezt?

SZÓKRATÉSZ: Megmagyarázom. Az étel lehet jó is, meg rossz is?BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: Vajon az egyik étel inkább étel, mint a másik, vagy egyaránt étel mind a kettő,

és ebből a szempontból, mármint hogy étel, csöppet sem különbözik egyik a másiktól, csak abban különböznek, hogy az egyik jó, a másik meg rossz?

BARÁT: Egyaránt étel mindkettő.

SZÓKRATÉSZ: Ugyebár az ital is, és a világon minden, ami lényegét tekintve ugyanaz, csak éppen az egyik jó, a másik rossz – szóval mindezek abban egyáltalán nem különböznek egymástól amiben ugyanazok? Ahogy emberből is bizonyára van tisztességes, vantisztességtelen.

BARÁT. Igen.

SZÓKRATÉSZ: Csakhogy szerintem egyikről sem állíthatjuk, hogy inkább vagy kevésbéember, mint a másik: sem a tisztességesről, sem a tisztességtelenről.

BARÁT: Igazad van.

174 A megfogalmazás nem egyértelmű, de más források alapján tudjuk, hogy Harmodiosz húgáról van szó.175 Panathénaia ünnep alkalmával athéni szüzek menete vonult végig a városon. A fejükön hordott kosárban áldozatiajándékot, koszorút, illatszereket, áldozókést vittek.176 Kövekkel játszott, rendkívül népszerű társasjáték, melynek szabályait sajnos nem ismerjük. Platón több helyen is említi: Kharmidész 174 b, Gorgiasz 450 d, Állam I. 333 b, II. 374 c.



SZÓKRATÉSZ: Akkor a haszon esetében is fogadjuk el, hogy haszonnak egyaránt haszon atisztességtelen és a tisztességes.

BARÁT: Kénytelenek vagyunk elfogadni.SZÓKRATÉSZ: Tehát a tisztességes haszon birtokában nem húz több hasznot az ember, mint a

tisztességtelen birtokában. Hiszen nyilvánvaló, hogy egyik sem inkább haszon, mint a másik,ahogy ebben megállapodtunk.

BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: Mert a két eset egyikére sem érvényes sem az inkább, sem a kevésbé

megszorítás.BARÁT: Nem hát!

SZÓKRATÉSZ: Hogyan tehetnénk vagy szenvedhetnénk el egy olyan dolgot inkább vagykevésbé, amelyre e két megszorítás egyike sem alkalmazható?

BARÁT: Sehogy.SZÓKRATÉSZ: Nos, mivel egyaránt haszon és egyaránt hasznos mind a kettő, azt kell

megvizsgálnunk, miért hívod mindkettőt haszonnak: mi az, ami a kettőben közös? Teszemazt, ha te megkérdeznéd tőlem az iménti példákkal kapcsolatban, hogy miért nevezem a jóételt és a rossz ételt egyaránt ételnek, azt felelném, azért nevezem őket ételnek, mertmindkettő a test szilárd tápláléka. Az étel ugyanis ezt jelenti. Bizonyára egyetértenél velem,ugye?

BARÁT: Persze.

SZÓKRATÉSZ: Az itallal kapcsolatban is hasonló lenne a válaszom, mármint hogy akár jó,akár rossz, a test folyékony táplálékát nevezzük italnak, és így tovább. Próbálj

meg te is úgy válaszolni, ahogy én!177 Mikor a tisztességes hasznot és a tisztességtelenhasznot egyaránt haszonnak nevezed, milyen közös vonást látsz bennük, amitől mindkettő

haszon? De ha megint nem tudsz magadtól válaszolni, csak figyelj arra, amit mondok!Ugyebár haszonnak nevezel minden szerzeményt, ami az embernek vagy ingyen, vagy a bevételnél kisebb kiadással kerül a birtokába?

BARÁT: Gondolom, igen.SZÓKRATÉSZ: Vajon az olyasmit is haszonnak nevezed, mikor az ember vendégségbe megy,

ingyen belakmározik és összeszed valami betegséget?

BARÁT: Zeuszra, dehogy!SZÓKRATÉSZ: Ha viszont a vendégségnek köszönhetően az egészségét is visszanyeri, az

hasznára válik vagy kárára?BARÁT: Hasznára.

SZÓKRATÉSZ: A haszon tehát nem az, ha bármilyen szerzemény kerül a birtokunkba.BARÁT: De nem ám!SZÓKRATÉSZ: Ugye akkor nem válik hasznunkra a szerzemény, ha rossz? Vagy lehet, hogy

az sem válik hasznunkra, ha valami jó kerül a birtokunkba?BARÁT: Ha jó, nyilván hasznunkra válik.SZÓKRATÉSZ: Ha viszont rossz, kárunk származik belőle, nem?

BARÁT: Dehogynem.SZÓKRATÉSZ: Látod? Már megint ugyanoda lyukadtunk ki! A haszon jó, a kár rossz.BARÁT: Fogalmam sincs róla, hogy mit mondjak.

177 A szókratikus dialógusokra jellemző módszer. A kérdező bizonyos számú példa segítségével bemutatja, milyen választvár, majd felszólítja beszélgetőtársát, hogy válaszoljon a példáknak megfelelően.



SZÓKRATÉSZ: Teljesen érthető, hogy meg vagy zavarodva. Csak még egy apróságraválaszolj! Ha valaki kevesebbért többet kap, szerinted az haszon?

BARÁT: Ha az a több rossz, akkor nem, de ha arany vagy ezüst az, amiből kevesebbérttöbbet kap, akkor igen.

SZÓKRATÉSZ: Én is éppen ezt akarom kérdezni. Ha valaki fele annyi aranyért kétszer annyiezüstöt kap, haszon éri, vagy kár?

BARÁT: Persze hogy kár, Szókratész! Hiszen tizenkétszer annyi helyett csak kétszer annyiezüstre váltották az aranyát.

SZÓKRATÉSZ: Pedig többet kapott. Vagy a kétszeres nem több a félnél?BARÁT: Nem, ha az ezüst és az arany értékét vesszük.

SZÓKRATÉSZ: Úgy látszik, a haszonnál ezt a tényezőt, mármint az értéket is figyelembe kellvennünk. És akkor azt mondhatnád, hogy az ezüst, hiába több, nem ér fel az arannyal, azarany pedig, bár kevesebb, mégis értékesebb.

BARÁT: Még szép! Hiszen ez az igazság.

SZÓKRATÉSZ: Mármost az értékes dolog hasznos, akár kicsi, akár nagy, az értéktelen pedighaszontalan.BARÁT: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Az értékes dolgot pedig azért mondod értékesnek, mert érdemes megszerezni,ugye?

BARÁT: Igen, azért.SZÓKRATÉSZ: És szerinted melyiket érdemes megszerezni, a hasznot nem hajtó vagy a

haszonnal járó dolgot?BARÁT: Mindenképpen a haszonnal járót.SZÓKRATÉSZ: Ugye ami haszonnal jár, az jó?

BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: Jaj, hős vitézem! Hát nem itt vagyunk már megint? Harmadszor vagy

negyedszer állapítjuk meg, hogy a hasznos jó.BARÁT: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: Emlékszel, honnan indult beszélgetésünknek ez a része?

BARÁT: Azt hiszem, igen.SZÓKRATÉSZ: Ha mégsem, majd én emlékeztetlek. Velem ellentétben azt állítottad, hogy a

jó emberek nem minden haszonból akarnak hasznot húzni, csak a jó haszonból, a rosszbólviszont nem.

BARÁT: Pontosan.SZÓKRATÉSZ: Most viszont el kell ismernünk, hogy minden haszon, a kicsi is, és a nagy is,

jó. Nem igaz?BARÁT: Csakugyan el kell ismernem, Szókratész, de korántsem vagyok meggyőzve.SZÓKRATÉSZ: Sebaj, később még meggyőződhetsz róla. Most mindenesetre — akár

meggyőződésből, akár bármi másból – egyetértesz velem abban, hogy minden haszon jó, akicsi is, és a nagy is.

BARÁT: Rendben van, elismerem.SZÓKRATÉSZ: Továbbá minden tisztességes ember törekszik minden jó dologra. Elismered,

ugye?BARÁT: Elismerem.



SZÓKRATÉSZ: De hát te épp a tisztességtelen emberekről mondtad, hogy a kis hasznot is, ésa nagy hasznot is szeretik.

BARÁT: Igen, ezt mondtam.SZÓKRATÉSZ: Akkor a te véleményed szerint minden ember haszonleső, a tisztességes is, a

tisztességtelen is.BARÁT: Úgy tűnik.

SZÓKRATÉSZ: Tehát nincs igaza annak, aki a másikat nyerészkedéssel vádolja, mertéppenséggel bagoly mondja verébnek.

A SZERELMES IFJAK FELÉPÍTÉSE

Bevezetés (132 a 1-d 12)

Dionüsziosz házában fiatalok filozófiai kérdésekről vitatkoznak. A társaságban jelenvannak az egyik fiú udvarlói, egy sportoló, akit szemlátomást nem érdekel a téma, valamintvetélytársa, a magát elméleti kérdésekben tájékozottnak tartó fiatalember. Mikor előbbi aztállítja, hogy a filozófia értéktelen dolog, a meglepett Szókratész beszélgetést kezdeményez.

A filozófia mint tanulás (133 a 1 -135 a 5)

Szókratész kérdésére, hogy mi a filozófia, a másik fiatalember egy Szolón-verssor idézésével válaszol: folyamatos tanulás. Szókratész elutasítja a meghatározást, mert afolyamatos tanulás sok tanulást jelent, márpedig a tanulásban, csakúgy mint a testedzésbenvagy a táplálkozásban, nem a sok a jó és hasznos, hanem a mértéktartás. Míg az egyes

mesterségek esetében az adott mesterség szakértői tudják, hogy mi a helyes mérték, addig atanulással kapcsolatban nem tudjuk, hogy ki számít szakértőnek.

A filozófia mint a szakterületeken való jártasság (135a 6-137 b 6)

A fiatalember második meghatározása szerint a filozófus olyan, mint az öttusázó: többszakterületen is jártas. Szókratész ezt a választ sem fogadja el, mert minden szakterületnek megvan a maga mestere, akihez képest a filozófus csak második lehet, következésképpen afilozófia is csak másodrendű és haszontalan dolog mindaddig, amíg mesterségek vannak.

A filozófia mint bölcsesség és igazságosság (137b 7-139 a 8)

Szókratész véleménye szerint az igazi filozófia nem azonos sem a tanulással, sem egyfajtaegyetemes mindentudással. A filozófia a mindennapi életben a bölcsesség és az igazságosságrévén jelentkezik. A bölcsesség képessé tesz bennünket mind magunk, mind mások megismerésére, az igazságosság pedig a hibák kijavítására szolgál. Összességében a filozófiaazonos a magunk és a többiek, végső soron az egész város irányításának tudományával. Atársaság tagjai elfogadják Szókratész meghatározását.

SZERELMES IFJAK 178

178 A dialógus a Bodleianus 39 jelzetű kéziratban Szerelmes ifjak (Erasz-tai) mellett Vetélkedő szerelmesek (Anterasztai)címen is szerepel.



Betértem Dionüszioszhoz,179 a tanítóhoz, és szeretőik társaságában ott találtam alegelőkelőbb megjelenésűnek számító, igen kiváló családból származó fiatalembereket. Kétifjú éppen vitatkozott, de hogy miről, nem értettem tisztán. Valószínűleg Anaxagorasz vagyOinopidész180 volt a vita tárgya, mindenesetre azt láttam, hogy köröket rajzolnak,kézmozdulataikkal mozgásuk pályáit mutogatják, közben teljesen megfeledkeztek

magukról.181 Én már ott ültem egyikük kedvese mellett, könyökömmel oldalba böktem ésmegkérdeztem, mibe feledkezett bele ennyire ez a két fiatalember. „Bizonyára valamilyenfontos és lényeges kérdés megoldásán fáradoznak. Ugye?” – kérdeztem.

„Méghogy fontos és lényeges kérdés!” — felelte. „Ugyan már! Csak a csillagokróllocsognak, és összehordanak itt hetet-havat, mint a filozófusok.”

Meglepődtem a válaszon és megkérdeztem: „Fiatalember, te ostobaságnak tartod afilozófiát? Vagy miért szapulod ennyire?”

Egy másik ifjú — aki történetesen ott ült a közelében, mert ő is belé volt szerelmes – hallotta a szóváltásunk, és közbeszólt: „Hagyd csak, Szókratész! Ettől a fickótól mégkérdezned is felesleges, hogy ostoba dolognak tartja-e a filozófiát. Hát nem tudtad, hogy ez azizompacsirta egész életét csak evéssel és lustálkodással tölti?182 Mit vársz tőle? Úgyis azt

fogja felelni, hogy a filozófia ostobaság!”Ez az ifjú jobbára a szelleme művelésével,183 társa pedig, akit alaposan megszólt,

testedzéssel foglalkozott. Eldöntöttem, hogy azt, akit először kérdeztem, békén hagyom,úgysem a szavak, hanem inkább a tettek emberének látszott, bölcsességével kérkedő társátviszont alaposan kifaggatom, hátha tanulok tőle valamit. Így folytattam tehát:„Mindkettőtöknek szántam a kérdést, de ha te azt hiszed, hogy jobban meg tudsz rá felelni,mint ő, tőled is megkérdem ugyanazt. Szerinted a filozófia jó dolog, vagy nem az?”

A két fiú nagyjából ekkor figyelt fel a beszélgetésünkre, elcsendesedtek, a vitátfelfüggesztették, és hallgatni kezdtek bennünket. Hogy az udvarlóik mit éreztek, nem tudom,nekem viszont majdnem kiugrott a szívem, a szép ifjak közelségétől ugyanis mindig zavarba

jövök. Bár úgy láttam, beszélgetőtársam legalább olyan izgatott, mint én, ennek ellenéreválaszolt, méghozzá igencsak tetszelgő hangnemben. „Ha úgy gondolnám, Szókratész, hogy afilozófia rossz dolog, nem is tartanám magam embernek, de mást se vennék emberszámba, akiígy gondolkodik” – mondta vetélytársára mutatva, és jó hangosan beszélt, hogy szerelmetisztán hallja.

„Tehát jó dolognak tartod a filozófiát?” – kérdeztem.„Hogyne!” — felelte.„Folytassuk!” – mondtam. „Szerinted tudhatja az ember bármiről is, hogy jó vagy rossz, ha

azt sem tudja, voltaképpen mi is az?”„Nem” – válaszolta.„Ezek szerint te tisztában vagy vele, mi az a filozófia?” – kérdeztem.

„Persze” – mondta.„És mi az?” – kérdeztem.„Amit Szolón mond. Mi más? Szolón ugyanis egyik versében azt állítja:

179 Diogenész Laertiosz (III. 4) szerint Platón egyik tanára.180 A khioszi Oinopidész, matematikus és csillagász, Anaxagorasz fiatalabb kortársa. A hagyomány neki tulajdonítja azállatöv elhajlásának és a Nagy Évnek a felfedezését.181 A fiúk valószínűleg Anaxagorasznak és Oinopidésznek a Föld Nap körüli pályájának elhajlásáról szóló tanításainvitatkoztak.182 A sportolók életmódjáról Galénosz is hasonlóan nyilatkozik: „Látjuk ugyanis, hogy egész életüket ebben a körforgásbanélik: vagy esznek, vagy isznak, vagy alszanak, vagy szükségüket végzik, vagy porban és sárban henteregnek.”(Thraszübulosz 37)183 A görög pert múszikén diatetriphósz (kb: a múzsai művészettel foglalkozó) kifejezés értelmezéséhez segítséget nyújt az Állam egyik helye (II. 376 e), ahol Szókratész a hagyományos nevelést két részre osztja: a testtel a testnevelés, a lélekkel pedig az ún. múzsai nevelés hivatott foglalkozni. Utóbbi magába foglalja az irodalmat és a képzőművészetet is.



[...] bár megvénültem, holtomig is tanulok.184

Szerintem is így van, mindig legalább egyvalamit tanulmányoznia kell annak, akifilozófiára adja a fejét, legyen az akár ifjú, akár öreg, hogy élete során minél nagyobb tudásrategyen szert.” Elsőre én is úgy éreztem, van némi igazság a szavaiban, majd rövid töprengés

után megkérdeztem, hogy a filozófia, azaz a bölcsesség szeretete alatt a sok tanulást érti-e.„Persze” – válaszolta.„Szerinted a filozófia pusztán jó, vagy hasznos is?” — kérdeztem.„Hasznos is” – felelte. „De még mennyire!”„Úgy látod, hogy ez kizárólag a filozófia sajátossága, vagy máshol is így van? Például a

testedzés szeretetét nemcsak szép dolognak tartod, hanem hasznosnak is. Ugye?”Egy igencsak csípős megjegyzés kíséretében válaszolt: „Ha erről a fickóról van szó,

nyugodtan kijelenthetem, hogy egyiknek sem. Neked viszont, Szókratész, készséggelelismerem, hogy szép is, hasznos is, hiszen ez az igazság.”

Erre megkérdeztem: „Vajon a testgyakorlással kapcsolatban is a sok edzést tartod atestedzés szeretetének?”

Mire ő: „Hát persze! Ahogy a filozófia esetében is a sok tanulást értem a bölcsességszeretete alatt.”

„Szerinted a testgyakorlás kedvelői nem arra törekszenek, ami segít karban tartani atestüket?” – kérdeztem.

„De arra” – felelte.„Talán a rengeteg edzés hozza jó formába a testet?” – kérdeztem.Ő visszakérdezett: „Kevés edzéstől hogyan lehetne formában a teste bárkinek is?”Úgy láttam, itt az ideje bevonni a beszélgetésbe a testgyakorlást kedvelő fiatalembert, hogy

az edzésben szerzett tapasztalatával segítségemre legyen. Meg is kérdeztem tőle: „Hát te, jóember? Egy szavad sincs a társad véleményéhez? Talán szerinted is a sok edzéssel hozzaformába a testét az ember? Nem inkább a mértékkel végzett edzéssel?”

„Ami engem illet, Szókratész – mondta –, azt hittem, még a hatökör 185 is tudja, ahogymondani szokták, hogy a mértékkel végzett edzés hozza formába a testet. Akkor ez a férfiú,aki soha nem alszik, soha nem eszik, soha nem erőlteti meg az izmait, és teljesenlesoványodott a súlyos gondolatoktól, hogyhogy nem hallott még róla?” Kedvesének tetszett aválasz, jót nevetett rajta, vetélytársa pedig elvörösödött.

„Nos?” — kérdeztem tőle. „Most már elfogadod, hogy nem is a sok, és nem is a kevés,hanem a mértékkel végzett edzés hozza jó formába az ember testét? Vagy kitartasz avéleményed mellett kettőnk ellenében is?”

„Vele szívesen folytatnám a vitát, Szókratész – mondta –, és biztosra veszem, hogy kellőenalá tudnám támasztani az állítást, amit tettem, sőt ennél gyengébb lábakon álló kijelentést is

tehettem volna, mert még az is belefér. Veled viszont nem akarok értelmetlen civakodást,inkább elismerem, hogy nem a sok, hanem a mértékkel végzett edzés eredménye a jó erőnlét.”„És mi a helyzet a táplálkozással? Mértékkel együnk, vagy sokat?” – kérdeztem.Elismerte, hogy a táplálkozásban is fontos a mérték.Aztán elfogadtattam vele, hogy a testet illetően minden más esetben is a mértéktartás a

leghasznosabb, nem pedig a sok vagy a kevés.„Mi a helyzet a lélekkel?” – kérdeztem. „A mértékkel vagy a mértéktelenül fogyasztott

szellemi táplálék a hasznos?”„A mértékkel fogyasztott” – felelte.„Ugyebár egyfajta szellemi táplálék az is, amit megtanulunk?”

184 Az athéni törvényhozó és költő, Szolón ismert töredékére Platón máshol is hivatkozik: Lakhész 188 b, 189 a; Állam VII.536 d.185 A szövegben a „disznó” szerepel, mert egy görög szólás szerint (ld.: Lakhész 196 d) a disznó a legbutább élőlény.



Egyetértett.„Ezek szerint a tanulásban is hasznosabb a mértéktartás, mint a sok?”Helyeselt.„Kit kellene megkérdeznünk arról, hogy a testtel kapcsolatban milyen a mértékletes edzés

és a mértékletes táplálkozás?”

Mindhárman úgy gondoltuk, hogy az orvost vagy az edzőt.186

„És arról, hogy a vetőmag elvetésével kapcsolatban mi a helyes mérték?”Itt is egyetértettünk, a földműves a kérdés szakértője.„És ha arról van szó, hogy a lélek kertjét ültetjük és vetjük be tudással? Kit kérdezzünk

meg arról, hogy mekkora és milyen a helyes mérték?”Itt aztán teljesen megállt a tudományunk. Ingerkedve megkérdeztem tőlük: „Ha már így

csütörtököt mondtunk, mit szólnátok, ha megkérdeznénk ezeket a fiatalembereket? Vagy talánnem engedi az önérzetünk, mint Homérosznál a kérőknek, akik nem szerették volna, hogyakadjon valaki, aki kifeszíti az íjat?”187

Mivel láttam, hogy elment a kedvük a beszélgetéstől, megpróbáltam más iránybólmegközelíteni a kérdést. „Mit gondoltok – mondtam –, milyen jellegű ismereteket kell

feltétlenül elsajátítania egy filozófusnak, ha abból indulunk ki, hogy nem kell sok mindentmegtanulnia?”

Az okosabbik rávágta, hogy az a tudás a leghasznosabb és a célnak leginkább megfelelő,amelynek révén az ember a leghíresebb filozófussá válhat, híres filozófussá pedig úgy válhat,ha járatosnak bizonyul a mesterségek mindegyikében, de ha mindegyikben nem is, akkor lehetőség szerint minél többen, méghozzá a legfontosabbakban, elsajátítva belőlük mindazt,ami a szabad emberhez illik, azaz amihez ész kell, nem pedig kézügyesség.

„Szerinted úgy van ez, mint az építkezéseknél?” – kérdeztem. „Ott ugyanis ácsot már öt-hat mináért kaphatsz, egy jó építészt viszont még tízezer drachmáért sem: jószerivel egészHellaszban alig akad néhány. Ilyesmire célzol?” A példa hallatán beleegyezett, hogy ő isnagyjából így érti.

Megkérdeztem tőle, vajon nem képtelenség-e, hogy egyetlen ember akár csak kétmesterséget is ilyen színvonalon sajátítson el, nemhogy többet, melyek szerteágazóismereteket igényelnek. „Ne érts félre, Szókratész!” – mondta. „Nem állítom, hogy afilozófusnak tökéletesen értenie kell minden egyes mesterséghez, mint a szakembernek, demint szabad és művelt embertől, elvárhatjuk tőle, hogy az átlagnál jobban megértsen egyszakvéleményt és maga is foglaljon állást, vagyis mindig bizonyuljon jártasabbnak éstájékozottabbnak az átlagnál a szakterületek elméleti és gyakorlati kérdéseiben.”

Erre én, mivel még nem voltam biztos benne, hogy mit akar mondani, megkérdeztem:„Vajon jól értem-e, milyen embert tartasz filozófusnak? Sportnyelven szólva olyan ez, mintamikor az öttusázókat188 hasonlítod a futókhoz vagy a birkózókhoz. Az öttusázók ugyanis

emezek versenyszámában gyengébbek és másodikok mögöttük, a többi versenyzőt viszontmessze megelőzik és felülmúlják. Mintha szerinted a filozófia is nagyjából ilyen eredménythozna ki azokból, akik ezt a foglalatosságot űzik: szakmai tudásban lemaradnak az elsőktől,de a második helyet megszerezve felülmúlják a többieket, s így, aki filozófiában jártas, azmindenben csaknem tökéletes. Körülbelül ezt bizonygatod, ha jól értem.”

„Azt hiszem, Szókratész – mondta —, mikor az öttusához hasonlítottad, nagyszerűenráéreztél a filozófussal kapcsolatos véleményemre. Ugyanis pontosan olyan emberről van szó,aki egyetlen tevékenységnek sem rendeli alá magát, egyiket sem gyakorolja a tökéletességig,hogy aztán egyoldalú érdeklődése miatt az összes többi területen tájékozatlan maradjon, minta szakember, inkább mindenbe belekóstol egy kicsit.”186 Platón többször említi együtt az orvost (iatrosz) és az edzőt (paidot-ribész) mint két rokon mesterség képviselőjét:

Prótagorasz 313 d, Kritón 47 b, Gorgiasz 504 a.187 Odüsszeia XXI 285.188 Az öttusa (pentathlon) számai: birkózás, távolugrás, futás, diszkoszvetés, ökölvívás.



A magyarázatát követően, mivel égtem a vágytól, hogy a véleményét alaposabbanmegismerjem, afelől érdeklődtem tőle, vajon a jó embereket hasznosnak vagyhasznavehetetlennek tartja-e.

„Persze hogy hasznosnak, Szókratész!” – felelte.„Tehát, ha a jó emberek hasznosak, a semmirekellők hasznavehetetlenek?”

Helyeselt.„Nos, a filozófusok szerinted hasznosak vagy nem?”Azt felelte, hogy hasznosak, méghozzá, véleménye szerint, a leghasznosabbak.„Rajta! Ha igaz, amit mondasz, halljuk, melyik területen is látjuk hasznukat ezeknek a kis

híján tökéletes embereknek! Hiszen nyilvánvaló, a filozófus a hivatásos szakemberek közül bármelyik mögött elmarad!”

Elismerte.„Nézzük csak!” – mondtam. „Ha történetesen megbetegszel, te magad, vagy akár

valamelyik barátod, akinek a sorsát a szíveden viseled, vajon ezt a csaknem tökéletes embert,a filozófust hívnád a házadba a gyógyulás reményében, vagy orvost kerítenél?”

„Bizony isten, mindkettőt megtenném!” – mondta.

„Mi az, hogy mindkettőt?” – förmedtem rá. „Döntsd el, melyik a fontosabb és asürgősebb!”

„Senki sem vonhatja kétségbe – mondta –, hogy az orvos a fontosabb és a sürgősebb.”„Nézzünk egy másik példát! Egy viharba került hajón kire bíznád szívesebben magad és

hozzátartozóid életét? A kormányosra vagy a filozófusra?”„A kormányosra. Még szép!”„Ugyebár az összes többi esetre is érvényes az, hogy mindaddig, amíg kéznél van a

szakember, a filozófusnak nem vesszük hasznát?”„Úgy tűnik” – felelte.„Ez esetben a filozófus teljesen hasznavehetetlen számunkra, ugye? Hiszen mindig akad

valahol egy szakember. Márpedig elfogadtuk azt is, hogy aki jó ember, az valamiben hasznos,a semmirekellők pedig haszontalanok.”

Kénytelen volt elismerni.„Mi következik ebből? Megkérdezzem? Vagy már a kérdés is túlságosan otromba?”„Kérdezz, amit csak akarsz!”„Nem akarok mást – mondtam –, mint összefoglalni az elhangzottakat. Nagyjából itt

tartunk: megbeszéltük, hogy a filozófia szép dolog, és mi magunk is filozófusok vagyunk,továbbá a filozófusok jó emberek, a jó emberek pedig hasznosak, míg a semmirekellők haszontalanok. Másrészről viszont azt is megállapítottuk a filozófusokról, hogyhasznavehetetlenek mindaddig, amíg a szakemberek kéznél vannak, szakemberek pedigmindig akadnak. Idáig jutottunk, nem?”189

„Dehogynem” – felelte.„Úgy tűnik tehát, legalábbis azt fogadtuk el a te állításod értelmében, hogy ha a filozófiacsakugyan annyit tesz, mint jártasnak lenni a mesterségekben – azon a módon, ahogyan temeghatároztad –, a filozófusok mihaszna semmirekellők mindaddig, amíg csak szakterületek vannak a földön. De az az érzésem, barátom, nincs igazad, és a filozófia nem azt jelenti, hogyszakterületeket tanulmányozunk, hogy mindenbe beleütjük az orrunkat és fontoskodunk egészéletünkben,190 vagy hogy sok mindent megtanulunk, hanem valami mást, mivel szerintem ez afilozófia megcsúfolása, a szakterületekben jártas személyeket pedig különben is iparosnak hívjuk. De jobban meggyőződhetünk arról, vajon tényleg igazam van-e, ha válaszolsz a

189 A filozófus karikatúrája emlékeztet az Euthüdémosz szellemes ábrázolására: a filozófus, miközben a különbözőtudományok elsajátítására törekszik, mindig elmarad az egyes tudományág szakértőjétől. Arisztotelésznél (Nikomakhoszietika I. 1094 b 23 – 1095 a 2) a filozófus az egyetemes műveltség birtokosa.190 Az Állam meghatározása szerint (IV. 433 a) az igazságosság annyit jelent, hogy ki-ki a maga dolgával törődik, aSzerelmes ifjak Szókratésze pedig az igazságossághoz fogja hasonlítani a filozófiát.



következő kérdésre: Kik értenek a lovak fékentartásához?191 Akik a legjobb lovakat nevelik,vagy mások?”

„Akik a legjobb lovakat nevelik.”„Mi a helyzet a kutyákkal? Akik a legjobb kutyákat tudják nevelni, nem azok értenek

egyszersmind a megfékezésükhöz is?”

„Dehogynem.”„Tehát a legjobbak nevelése és a fegyelmezés ugyanannak a mesterségnek a feladata?”„Úgy látszik” – mondta.„Nézzük csak! Vajon a használhatók és az alkalmatlanok között is ugyanaz a mesterség

tesz különbséget, amelyik a legjobbak nevelését és az eredményes fegyelmezést végzi, vagyegy másik?”

„Ugyanaz” – felelte.„Hajlandó vagy az emberekkel kapcsolatban is elfogadni, hogy amelyik mesterség a

legjobbá teszi az embert, annak a feladata mind az eredményes fegyelmezés, mind a derék ésmihaszna emberek megkülönböztetése?”

„Hogyne” – válaszolta.

„Ha ezt egyetlen emberről el tudja dönteni, akkor sokról is, ha pedig sokról el tudjadönteni, akkor egyről is. Ugye?”

„Igen.”„Igaz ez a lovakra is, és az összes többi esetre?”„Persze.”„Melyik az a hivatás, amelyik a város bűnözőit és törvényszegőit jogszerűen megbünteti?

Ugye a bíráskodás?”192

„Igen.”„Ugye éppen ezt nevezed igazságtevésnek is? Vagy nem?”„De igen.”„Ugyebár, amikor jogszerűen büntetnek, ezzel egyúttal különbséget is tesznek derék és

semmirekellő között?”„Igen.”„Aki egyről véleményt tud alkotni, az többről is képes lesz?”„Igen.”„És aki többről képtelen véleményt alkotni, az egyről sem lesz képes?”„Nem hát!”„Ha tehát egy ló, ló létére nem tud különbséget tenni jó és rossz ló között, akkor magáról

sem tudhatja, hogy milyen. Ugye?”„Pontosan.”„És ha egy ökör, ökör létére képtelen különbséget tenni rossz és jó ökör között, akkor

magáról sem tudhatja, hogy milyen. Ugye?”„Igen” – mondta.„A kutyáknál is így van?”Helyeselt.„Lássuk csak! Ha valaki ember létére képtelen különbséget tenni jó és rossz ember között,

akkor magáról sem tudhatja, hogy jó vagy rossz, mivel maga is ember. Igaz?”Egyetértett.

191 A „fékentartás” kifejezéssel fordított orthósz kolazein szókapcsolat szó szerinti jelentése „helyesen büntetni”. AGorgiaszban (476 e) a helyes büntetés jellemzője, hogy igazságos, tehát aki büntet, „szépet cselekszik, a másik pedig, a

bűnhődő, szépet szenved el.” (ford. Horváth Judit)192 A bíráskodás feladatát az orvostudományével párhuzamba állítva írja le az Állam (III. 409 e – 410 a): az orvostudománytés az igazság szolgáltatást „párosítva kell államunkban törvényerővel meghonosítani; ezek aztán majd az ép testű és ép lelkűembereket gondozásukba veszik, a betegeket pedig, ha testükben betegek, engedik meghalni, ha pedig lelkileg torzszülöttek és gyógyíthatatlanok, ők maguk ölik meg.” (ford. Szabó Miklós)



„Ha saját magunkat nem ismerjük, birtokában vagyunk a józan ítélőképességnek, vagynem vagyunk birtokában?”

„Nem vagyunk birtokában.”„Az önismeret tehát józan ítélőképességet jelent?”„Pontosan” – mondta.

„Akkor nyilván a delphoi szentély felirata is arra buzdít, hogy gyakoroljuk a józanítélőképesség és az igazságosság erényét.”193

„Nyilván.”„Ugyanez az igazságosság tesz minket képessé a jogos büntetésre is?”„Igen.”„Amennyiben a büntetésre tesz minket képessé, igazságosság, amennyiben pedig

önmagunk és mások megismerésére, józan ítélőképesség. Ugye?”„Valószínűleg” – mondta.„Az igazságosság és a józan ítélőképesség ezek szerint ugyanaz?”„Úgy tűnik.”„Bizonyára a városokat is akkor kormányozzák megfelelően, ha a törvényszegőket

megbüntetik.”„Igazad van” – mondta.„Tehát az állam kormányzása, a politika is azonos ezzel a két képességgel.”Egyetértett.„Hogyan nevezzük azt az embert, aki egymagában megfelelően kormányozza a várost?

Ugyebár őt hívják türannosznak vagy királynak?”„Úgy van.”„Ugye ő a királyi, illetve türannoszi képessége révén kormányoz?”„Igen.”„Akkor ez a két képesség is azonos azzal a kettővel, a józan ítélőképességgel és az

igazságossággal?”„Feltehetően.”„Hogy nevezzük azt az embert, aki egymagában megfelelően irányítja a családja ügyeit?

Nem ő a ház ura, a családfő?”„Dehogynem.”„Vajon ő is az igazságosságnak, vagy más képességnek köszönhetően vezeti megfelelően

a házat?”„Az igazságosságnak köszönhetően.”„Tehát, ha minden igaz, a király, a türannosz, az államférfi, a ház ura, a családfő, a

megfontolt és az igazságos ember ugyanaz. És a királynak, a türannosznak, az államférfinek, acsaládfőnek, a ház urának a képessége, az igazságosság és a józan ítélőképesség ugyanaz.”

„Úgy látszik” – mondta.„Vajon amikor az orvos véleményt mond a betegről, vagy egy másik szakember végzi amunkáját, felróhatjuk-e a filozófusnak, ha képtelen megérteni a hallottakat, és egyáltalán nemtud állást foglalni az elméleti és gyakorlati kérdésekben? Ugyanakkor nem róhatjuk-e fel, ha a

bírónak, a királynak vagy az imént említettek bármelyikének a szavait képtelen megérteni, ésa tevékenységéről nem tud véleményt alkotni?”

„Már hogyne róhatnánk fel, Szókratész, ha ilyen fontos kérdésekben nincs semmivéleménye?”

„Vajon a filozófusnak ezekben a kérdésekben is elég öttusázónak és majdnem tökéletesnek lennie, ezen a területen is elég, ha mindig második, és itt is hasznavehetetlen mindaddig, amígaz említettek valamelyike kéznél van? Vagy éppen ellenkezőleg? Először is: saját családját

193 Prótagorasz szerint a delphoi jósda híres feliratait („Ismerd meg önmagád!”, „Semmi túlzás!”) a hét görög bölcsfogalmazta ( Prótagorasz 343 a).



nem szabad másra bíznia és nem szabad ez ügyben a második hellyel beérnie, sőt még a büntetést is neki kell meghoznia igazságos ítéleteivel, ha azt akarja, hogy rendben menjenotthon az élet.”

Elismerte, hogy igazam van.„Másodszor: akár a barátai bízzák rá az életüket, akár a város parancsára dönt vagy

ítélkezik valamilyen kérdésben,194 bizony szégyen, kedves barátom, ha ott második vagyharmadik helyezést ér el, és nem ő az első. Ugye?”„Bizonyára.”„Tehát szó sincs arról, barátocskám, hogy a filozófia az általános műveltséget és a

szakterületekben való jártasságot jelenti.”Miután befejeztem, az okosabbik korábbi véleménye miatt megszégyenülve elhallgatott,

kevésbé művelt társa annyit mondott, hogy így van, a többiek pedig dicsérték azelhangzottakat.

A THEAGÉSZ FELÉPÍTÉSE

Bevezetés (121 a 1-122 d 8)

Démodokosz elpanaszolja Szókratésznek, hogy fiát az utóbbi időben különös szenvedélykerítette hatalmába: bölcs akar lenni. Tanácstalanságában Szókratészhez fordul segítségért,aki vállalja, hogy alaposan kikérdezi a fiút, Theagészt.

Milyen tudásra vágyik Theagész? (122 d 9-126 a 7)

122 d 9- 123 b 2. Szókratész és Theagész beszélgetéséből kiderül, hogy a fiú nem éri be a

hagyományos képzéssel (irodalom, zene, testedzés), mert a nevelés eredményeképpen szerzettáltalános műveltség nem azonos az általa keresett bölcsességgel.

123 b 3 -124 b 9. Theagész nem egy hétköznapi mesterséget szeretne elsajátítani, mintamilyen a kormányos, a kocsihajtó, vagy az orvos mestersége, hanem olyan tudásra vágyik,amivel képes irányítani valamennyi embert.

124 c1-125 b 5. Szókratész példákkal bizonyítja, hogy az emberek irányítására valótörekvés a zsarnoki hatalomra jellemző, ha tehát Theagész uralkodni szeretne a polgárok fölött, akkor tulajdonképpen zsarnok akar lenni.

125 b 6 – 126 a 7. Theagész cáfolja, hogy zsarnokságra törne: a közösség választottvezetője kíván lenni, mint Themisztoklész, Periklész, vagy Kimón. A keresett tudás tehát azállam ügyeinek intézésére teszi alkalmassá.

Kik a tanítói a politika mesterségének? (126a 8-127a 7)

126 a 8 – c 10. Szókratész szerint, ha Theagész az állam ügyeinek irányítását és a helyeskormányzást kívánja megtanulni, legjobban teszi, ha valamelyik tapasztalt államférfihozfordul.

194 Utalás az ítélkezésnek az athéni joggyakorlatban használatos módozataira. A törvények kétféleképpen teszik lehetővé,hogy egy athéni polgár peres ügyben bíráskodhasson: vagy sorsolás útján kerül valamelyik bírói testületbe, vagy a peres felek személyesen kérik fel döntőbírájuknak, hogy a hosszadalmas tárgyalást elkerülhessék.



126 d 1 -127 a 7. Theagész elutasítja a javaslatot, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy azállamférfiak saját gyerekeiknek sem képesek átadni tudásukat.

Az igazi tanító Szókratész (127 a8-128 c 8)

127 a 8 – d 1. Theagész és Démodokosz azt szeretnék, ha Szókratész vállalná a tanítást.

127 d 2 – 128 b 7. Szókratész elhárítja a felkérést tudatlanságára hivatkozva, és magahelyett a szofistákat ajánlja.

128 b 8 – c 8. Theagész továbbra is ragaszkodik Szókratészhez, mert látja, hogy barátairengeteget fejlődtek a társaságában.

A természetfeletti hang (128 d 1 -130 e 10)

128 d 1 – e 10. Szókratész elmondja, hogy döntéseit egy belső hang irányítja. A hang

tévedhetetlensége már többször bebizonyosodott, mikor Szókratész a sugalmazására próbáltameg néhány barátját lebeszélni eredeti szándékáról. Kharmidész is megbánta, hogy a tanácsellenére elindult a nemeai futóversenyen.

129 a 1 – c 7. Timarkhosz az életével fizetett, mert nem hallgatott Szókratész belsőhangjára, és részt vett egy gyilkosság elkövetésében.

129 c 8 – d 8. További példák a belső hang működésére: Szókratész megjósolta a szicíliaiexpedíció teljes kudarcát, és hasonló félelmei vannak Thraszülosz epheszoszi hadjáratávalkapcsolatban is.

129 e1- 130 a 2. A hang dönti el, hogy Szókratész kit fogadhat tanítványai közé.Amennyiben tiltakozik, nincs értelme a kapcsolatnak, de ha nem szólal meg, akkor sincs

biztosíték a tanítvány fejlődésére.

130 a 3 – e 10. Ariszteidész példája igazolja, hogy Szókratész tanítványainak fejlődésétnem bizonyos ismeretek elsajátítása, hanem a mester tartós fizikai közelsége okozza.

Befejezés (131 a 1 -10.)

Szókratész végül enged a rábeszélésnek, hajlandó foglalkozni Theagésszel, ha a hang meg

nem tiltja.

THEAGÉSZ

DÉMODOKOSZ: Szeretnék veled néhány dolgot négyszemközt megbeszélni, Szókratész, haidőd engedi. De ha olyan elfoglaltságod van, ami nem annyira fontos, légy szíves, akkor isszentelj nekem egy kis időt!

SZÓKRATÉSZ: Egyébként is éppen ráérek, de ha rólad van szó, akkor különösen. Nos, hamondani szeretnél valamit, itt az alkalom.



DÉMODOKOSZ: Akkor nincs ellenedre, hogy félrevonuljunk ide, a Szabadító Zeuszoszlopcsarnokába?195

SZÓKRATÉSZ: Ahogy gondolod.DÉMODOKOSZ: Menjünk hát! Alighanem, Szókratész, minden élőlény életében, legyen az

növény, állat vagy akár ember, van egy közös vonás. Vegyük például a növényeket! Mi, akik földműveléssel foglalkozunk, egykettőre elvégezzük az ültetés valamennyi előkészületét ésmagát az ültetést, de mihelyt az elvetett mag kikel, onnantól fogva rengeteg fáradsággal és

bosszúsággal jár, hogy a terményről gondoskodjunk. Valószínűleg – a magam példájátáltalánosítom — így van ez az emberpalántákkal is.196 Nézd csak meg a fiamat! Az őelültetése vagy nemzése (mindegy, hogy hívjuk) ment, mint a karikacsapás, a nevelése viszont

bosszúsággal jár, és örökös aggodalomban telik. Ami azt illeti, bőven lenne mit mesélnem, dea legújabb hóbortja halálra rémit – nem mintha nem volna előkelő, csak éppen roppantveszélyes. Képzeld, Szókratész! Mindenáron — úgymond — bölcs akar lenni! Azt hiszem,néhány barátja a démoszból, akik be-belátogatnak a városba, azok beszélik tele a fejét holmitörténetekkel: őket tekinti példaképének, és már régóta gyötör a követelőzésével, hogy

gondoskodjak róla és fizessek valamelyik szofistának, hogy bölcset faragjon belőle.Számomra nem is annyira az anyagiak jelentik a gondot, hanem attól tartok, hogy nagyigyekezetében egyenesen a vesztébe rohan. Mind ez idáig visszatartották atyai jótanácsaim, demivel már nem hatnak rá, belátom, legjobb, ha engedek neki, nehogy akaratom ellenéreesetleg olyan személlyel kerüljön kapcsolatba, aki megrontja.197 Most már eljutottam odáig,hogy kész vagyok rábízni valakire, aki bölcs ember hírében áll. Úgyhogy épp jókor vezérelttéged utunkba az ég, mert leginkább veled szeretném megtanácskozni az ügyet, ha már egyszer rászántam magam a cselekvésre. Nos, ha van valami jó tanácsod a hallottakkalkapcsolatban, most elmondhatnád, sőt el is kell mondanod!

SZÓKRATÉSZ: Ez csak természetes, Démodokosz! A tanácsadást különben is szentkötelességnek tartják.198 Márpedig, ha ez általában véve igaz, akkor fokozottan igaz erre az

ügyre, amiben most tanácsot kérsz, hiszen tanácskozhatna-e az ember bármiről is, aminek több köze van az istenhez, mint akár magának, akár a hozzátartozóinak a nevelése. Lássuk csak! Először is tisztázzuk közösen, hogy szerintünk mi is az, amiről tanácskozást tartunk,nehogy véletlenül másról beszéljek, mint te, aztán majd csak a beszélgetés vége felé kapjunk észbe, mikor már nevetségessé váltunk, én is mint tanácsadó, meg te is, aki a tanácsot kéri,hogy nem ugyanarra a dologra gondolunk!

DÉMODOKOSZ: Azt hiszem, Szókratész, igazad van, így kell tennünk!

SZÓKRATÉSZ: Igazam van ugyan, de mégsem egészen, mert egy jelentéktelen apróságotmódosítanom kell! Most jut eszembe, hátha ez a fiatalember nem is arra vágyakozik, amiregondolunk, hanem másra, ebben az esetben pedig még nagyobb butaságot követünk el, ha

195 A Szabadító Zeusz (Zeusz Eleutheriosz) szobra, mellette több oszlopcsarnokkal, a Kerameikosz városrészbenállt (Pauszaniasz: Görögország leírása I. 3- 2).196 A nevelés és a földművelés párhuzamba állítása máshol is előkerül: Euthüphrón 2 d; Theaitétosz 167 b; ÁllamVI. 491 d; Törvények VI. 765 e.197 Démodokosz később (127 c 1) ismétlődő aggodalma már csak azért is figyelemre méltó, mert a Szókratészellen felhozott vádak egyike éppen az ifjak megrontása volt. Védekezése során (Szókratész védőbeszéde 33 c – 34 b) Szókratész név szerint említi néhány fiatal tanítványát, köztük Paraloszt, Démodokosz fiát, Theagésztestvérét.198 A tanácsadás mint szent kötelesség (ld.: Ötödik levél 321 c) feltehetően közmondásból származó fordulat.Eredetét kétféleképpen magyarázzák a szöveghez megjegyzéseket fűző antik kommentátorok: vagy arról vanszó, hogy a tanácsadás nagyban hasonlít a vallási tevékenység gyakorlására, mert a tanácsot kérő személy

részéről feltétlen bizalmat követel, míg a tanácsadó önzetlenül, a saját érdekeit figyelmen kívül hagyva, legjobbtudása szerint segíti a rászorultat, vagy pedig arra utal, hogy a jó tanácsot úgy dicsérik, mint egyfajta isteni ésemberfeletti jótéteményt.



másról tanácskozunk. Szerintem az lesz a leghelyesebb, ha őhozzá fordulunk, és őt faggatjuk ki alaposan, hogy tulajdonképpen mi is az, amire vágyik.

DÉMODOKOSZ: Alighanem úgy lesz a legjobb, ahogy mondod.SZÓKRATÉSZ: Mondd csak! Mi a becses neve a fiúnak, hogyan szólítsuk?

DÉMODOKOSZ

: Theagésznek hívják, Szókratész.SZÓKRATÉSZ: Jaj de szép nevet adtál a fiadnak, Démodokosz, illik egy szent emberhez! 199

Mondd csak, Theagész, igaz-e, hogy mindenáron bölcs akarsz lenni, és elvárod apádtól, hogyszerezzen egy mestert, aki majd bölcset farag belőled?

THEAGÉSZ: Igaz.SZÓKRATÉSZ: Bölcsnek azt tartod, aki ért valamihez, amihez általában az emberek érteni

szoktak, vagy aki nem?THEAGÉSZ: Aki ért valamihez.SZÓKRATÉSZ: Hát akkor? Talán apád nem tanított és nem arra nevelt, amire itt a derék

emberek fiait nevelni szokták, úgy értem irodalomra, lantjátékra, birkózásra és a többi

testgyakorlásra?200

THEAGÉSZ: Dehogynem.SZÓKRATÉSZ: Tehát azt hiszed, valamilyen ismeretnek még híján vagy, és apád feladata,

hogy arról gondoskodjék számodra?THEAGÉSZ: Pontosan.SZÓKRATÉSZ: Mi lenne az? Oszd meg velünk is, hogy a kedvedben járhassunk!

THEAGÉSZ: Tudja ő azt nagyon jól, Szókratész, már mondtam neki éppen eleget, deszándékosan úgy adja elő neked az egészet, mintha nem tudná, mire vágyom. Hasonlóhelyzetben velem is ellenkezni szokott, és nem hajlandó senkinek a gondjaira bízni.

SZÓKRATÉSZ: Tekintsük úgy, hogy amit eddig mondtál neki, az annyit ér, mint a tanúk nélkül elhangzott vallomás! Most viszont én vagyok a tanú, az én jelenlétemben közöld, hogymi az a tudás, amire vágyakozol! Hadd segítsek! Ha arra a tudásra vágyakoznál, aminek asegítségével az ember a hajót kormányozza, és történetesen azt kérdezném tőled: „Theagész,mi az a tudás, aminek híját érzed, és apádat okolod, hogy nem hajlandó olyanok gondjaira

bízni, akiknek köszönhetően bölcs ember válhatna belőled?”, mit válaszolnál? Mi az?Ugyebár a hajó kormányzásának képessége?

THEAGÉSZ: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Ha pedig abban a tudásban kívánnál bölcs lenni, aminek a segítségével akocsit hajtják, és emiatt hibáztatnád apádat, a kérdésemre, hogy mi ez a tudás, mitválaszolnál? Ugyebár a kocsihajtás képessége?

THEAGÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Hát az a tudás, amire jelenleg vágyakozol, vajon névtelen, vagy van neve?THEAGÉSZ: Gondolom, van neve.SZÓKRATÉSZ: Csak azt tudod, hogy van ilyen tudás, a nevét viszont nem? Vagy a nevét is

tudod?

199 Az újszülött nevét, melyet később akár meg is változtathatott, az apa választotta a születést követő két héten belül. A Theagész név a theosz („isten”) és az agó („vezet”, „hajt”) összetétele, jelentése „istennek szentelt”vagy „isten tisztelője”.200 Az i. e. V. századi Athénban egy átlagosan képzett polgár tanult irodalmat (grammata), ami írást, olvasást,költői művek megtanulását és tanulmányozását jelentette, jártasságot szerzett a zenében (musziké), vagyis

megtanult énekelni, táncolni, fuvolázni és lanton játszani, valamint szorgalmasan edzette a testét (gümnasztiké), birkózott, futott, diszkoszt és gerelyt vetett. Az alapképzést követően személyes döntése és anyagi helyzetehatározta meg a továbbiakat.



THEAGÉSZ: Persze hogy tudom a nevét!SZÓKRATÉSZ: Mi az? Ki vele!THEAGÉSZ: Tudás, Szókratész! Mi másnak nevezhetné az ember?SZÓKRATÉSZ: Hát a kocsihajtás nem tudás? Vagy talán tudatlanságnak tartod?

THEAGÉSZ: Nem, dehogy!SZÓKRATÉSZ: Tehát tudás?THEAGÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Mire jó ez a tudás? Nem arra, hogy a szekér elé fogott lovakat irányítani

tudjuk?201

THEAGÉSZ: De igen.SZÓKRATÉSZ: Hát a hajó kormányzása nem tudás?THEAGÉSZ: Szerintem tudás.SZÓKRATÉSZ: Ugye ez az a tudás, aminek a segítségével a hajót irányítani tudjuk?

THEAGÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Hát amire te vágyakozol, az milyen tudás? Mit tudunk vele irányítani?THEAGÉSZ: Úgy gondolom, az embereket.SZÓKRATÉSZ: Csak nem a beteg embereket?THEAGÉSZ: Dehogy.SZÓKRATÉSZ: Mert ez az orvoslással kapcsolatos ismeretek tudása, ugye?THEAGÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Netán azokat az embereket tudjuk irányítani vele, akik a kórusban énekelnek?

THEAGÉSZ: Nem.

SZÓKRATÉSZ: Mert ez a zenei ismeretek tudása, igaz?THEAGÉSZ: Hát persze!

SZÓKRATÉSZ: Netán azokat az embereket tudjuk irányítani vele, akik tornagyakorlatokatvégeznek?

THEAGÉSZ: Nem.SZÓKRATÉSZ: Mert ez a testneveléssel kapcsolatos ismeretek tudása, ugye?THEAGÉSZ: Igen.SZÓKRATÉSZ: Hát akkor mégis kiket irányítunk vele? Szedd össze magad, ahogy én is

megtettem minden tőlem telhetőt az eddigiekben, és válaszolj!

THEAGÉSZ: Azt hiszem, a polgárokat.SZÓKRATÉSZ: Csakhogy a polgárok között betegek is vannak, nem?THEAGÉSZ: De, én viszont nemcsak róluk beszélek, hanem a többi polgárról is!SZÓKRATÉSZ: Nem tudom, jól értem-e, miféle tudásra gondolsz? Mert úgy tűnik, nem arról a

tudásról beszélsz, amivel irányítani tudjuk az aratásnak, a termény betakarításának, azültetésnek és vetésnek, valamint a cséplésnek a munkálatait, ezeket ugyanis a földművelésbenszerzett jártasságunk révén irányítjuk. Ugye?

THEAGÉSZ: Igen.

201 Egészen 124 c-ig a gondolatmenet nagyban emlékeztet az Első Alkibiadész ben (125 b-d) olvashatóra, a példák (kocsihajtó, kormányos, beteg, karvezető, földműves stb.) azonosak.



SZÓKRATÉSZ: De szerintem nem is arra a tudásra gondolsz, amivel a mindenféle fűrészelést,fúrás-faragást és esztergálást végzőket tudjuk irányítani! Ez ugyanis az ácsmesterséggelkapcsolatos tudás, nem?

THEAGÉSZ: De igen.SZÓKRATÉSZ: Akkor talán azt nevezed tudásnak, amivel valamennyi embert, földművest és

ácsot, az összes szaktudással rendelkező és nem rendelkező személyt, nőt és férfit egyarántirányítani tudunk! Ez lenne az?

THEAGÉSZ: Ez hát, Szókratész! Már régóta itt van a nyelvemen!SZÓKRATÉSZ: Mármost meg tudod-e mondani, hogy vajon Aigiszthosz,202 Agamemnón

gyilkosa, olyan embereken uralkodott Argoszban, amilyenekről te beszélsz – vagyisvalamennyi szaktudással rendelkező és nem rendelkező személy, nő és férfi felett –, vagymásokon?

THEAGÉSZ: Pontosan olyanokon.SZÓKRATÉSZ: Folytassuk! Péleusz,203 Aiakosz fia, nem ugyanilyen embereknek parancsolt

Phthiában?THEAGÉSZ: De igen.

SZÓKRATÉSZ: Hát Küpszelosz fiáról, a Korinthoszban uralkodó Periandroszról204 hallottál-emár?

THEAGÉSZ: Hallottam hát!SZÓKRATÉSZ: Nem ugyanilyen embereknek parancsolt a saját városában?THEAGÉSZ: De igen.

SZÓKRATÉSZ: Mi a helyzet Perdikkasz fiával, Arkhelaosszal, Makedónia újdonsült urával?205

Szerinted ő nem ugyanilyen embereknek parancsol?

THEAGÉSZ: Dehogynem.SZÓKRATÉSZ: Hát a földink, Hippiasz,206 Peiszisztratosz fia, mit gondolsz, kiknek parancsolt

uralkodása idején? Nem ilyen embereknek?THEAGÉSZ: De még mennyire!SZÓKRATÉSZ: Megmondanád nekem, minek szokás nevezni Bakiszt, Szibüllát, meg a mi

Amphilütoszunkat?207

THEAGÉSZ: Jövendőmondónak, Szókratész! Mi másnak?SZÓKRATÉSZ: Helyes. Most az imént említett személyeket is próbáld hasonlóképpen

meghatározni! Mi a neve Hippiasznak és Periandrosznak uralkodásuk módja alapján?THEAGÉSZ: Gondolom, zsarnok.208 Nem?

202 Aigiszthosz, Thüesztész fia, aki meggyilkolta unokatestvérét, a Trójából hazatérő Agamemnónt.203 Péleusz, Aiakosz fia, a thesszáliai Phthia királya, Thetisz tengeri nimfa férje, Akhilleusz apja.204 Periandrosz, Küpszelosz fia, Korinthosz türannosza az i. e. VII. század első felében. Gazdasági és szociálisintézkedéseinek köszönhető a város felvirágzása, nevéhez fűződik az iszthmoszi játékok megalapítása. Tagja ahét bölcs néven ismeretes kánonnak.205 Ld. a Második Alkibiadész 141 d jegyzetét.206 Hippiasz, Peiszisztratosz fia és utóda, Athén türannosza (i. e. 528-510). Elűzését követően sikertelenvisszatérést kísérelt meg a perzsák támogatásával (i. e. 490).207 A Bakisz és Szibülla elnevezések nem köthetők konkrét személyekhez, hanem isteni sugallatra jövendölőlátnokok gyűjtőnevei. Az akarnaniai Amphilütosz jóslatára támadt Athénra és szerezte meg harmadszor is ahatalmat Peiszisztratosz (Hérodotosz I. 62 – 63). Amphilütosz később athéni polgárjogot kapott.208 A görög türannosz szó fordítása, melynek jelentése többnyire pejoratív. Az athéniek, Peiszisztratosz

türanniszának tagadhatatlan eredményei ellenére, következetesen elzárkóztak az egyeduralom valamennyiformájától. A politikai hatalom megszerzésére irányuló kezdeményezésekkel szemben rendkívül határozottanléptek fel, gyakran a gyanú árnyéka is elegendőnek bizonyult a száműzéshez. Szókratész élcelődése Theagész



SZÓKRATÉSZ: Ezek szerint, aki arra vágyakozik, hogy valamennyi polgártársa feletturalkodjon, az a személy ugyanolyan hatalomra vágyik, mint az övék, zsarnoki hatalomra,vagyis zsarnok akar lenni, ugye?

THEAGÉSZ: Feltehetően.SZÓKRATÉSZ: Te nem azt állítod, hogy erre vágyakozol?THEAGÉSZ: Mindenesetre ez következik a szavaimból.

SZÓKRATÉSZ: Szép kis alak vagy! Szóval zsarnokoskodni akarsz felettünk, és azérthibáztatod apádat már jó ideje, mert nem küldött holmi zsarnokképzőbe? Te is szégyellhetedmagad, Démodokosz! Ha egyszer tudod, milyen álmokat dédelget, és pénzed is van rá, hogytanítóhoz küldd, már réges-régen mesterévé tehetted volna a tudásnak, amire vágyakozik! Temeg sajnálod tőle, és nem vagy hajlandó tanítóhoz küldeni? De ennek most vége, hallod-e!Mivel a jelenlétemben tett terhelő vallomást ellened, nekem meg neked közösen kellmegtanácskoznunk, hogy kihez küldhetnénk, kinek a társasága révén válhat belőle bölcszsarnok!

DÉMODOKOSZ: Zeuszra, Szókratész! De még mennyire tanácskoznunk kell! Szükségünk vana tanácsra, azt hiszem, nem is akármilyenre!

SZÓKRATÉSZ: Hagyd el, barátom! Először faggassuk ki alaposan!DÉMODOKOSZ: Faggasd csak!SZÓKRATÉSZ: Mi lenne, Theagész, ha Euripidész egyik sorát hívnánk segítségül? Euripidész

ugyanis valahol azt mondja:

ha bölcs a társasága, bölcs a zsarnok is.209

Tegyük fel, hogy valaki megkérdezi Euripidésztől: „Euripidész, miben bölcsek azok,akiknek a társaságától szerinted bölcsek a zsarnokok?” Mondjuk, ha azt mondta volna, hogy„ha bölcs a társasága, bölcs a gazda is”, és mi megkérdeznénk, hogy miben bölcs a társaság,mit felelne nekünk? Nem azt, hogy a gazdálkodásban?

THEAGÉSZ: Csakis.SZÓKRATÉSZ: Ha pedig azt mondta volna „ha bölcs a társasága, bölcs a kukta is”, és mi

megkérdeznénk, hogy miben bölcs a társaság, mit felelne nekünk? A főzésben, nem?THEAGÉSZ: De igen.SZÓKRATÉSZ: Vagy ha azt mondta volna „ha bölcs a társasága, bölcs a birkózó”, és mi

megkérdeznénk, hogy miben bölcs a társaság, a birkózást mondaná, nem?THEAGÉSZ: Persze.

SZÓKRATÉSZ: De mivel azt mondta „ha bölcs a társasága, bölcs a zsarnok is”, a kérdésünkre,hogy „Miben tartod bölcsnek a társaságot, Euripidész?”, mit felelne, miben?THEAGÉSZ: Zeuszra, fogalmam sincs.SZÓKRATÉSZ: Szeretnéd, hogy én mondjam meg?THEAGÉSZ: Ha akarod.

állítólagos zsarnoki hajlamain a Második Alkibiadész 141 a – b szakaszára emlékeztet.209 Az Állam VIII. 568 a szintén Euripidésznek tulajdonítja a sort, de Arisztophanész egyik ókori magyarázója,majd később Ariszteidész, Aulus Gellius és Libaniosz is Szophoklész szerzősége mellett foglalnak állást.Szerintük a töredék a Lokriszi Aiasz című elveszett tragédiából származik.



SZÓKRATÉSZ: Pontosan abban bölcsek, ami Anakreón állítása szerint Kallikrité210

tudománya! Vagy nem ismered a verset?THEAGÉSZ: Hogyne ismerném!SZÓKRATÉSZ: Hát akkor? Te is egy olyan ember társaságára vágysz, aki történetesen azonos

foglalkozást űz Kallikritével, Küané lányával, és — mint a költő mondja — zsarnokügyben járatos, méghozzá azért, hogy zsarnokunk légy nekünk is, a városnak is?

THEAGÉSZ: Jó ideje gúnyolódsz, Szókratész, és csúfot űzöl belőlem!SZÓKRATÉSZ: Miért? Nem te mondtad, hogy olyan tudásra vágysz, aminek a segítségével az

összes polgárt irányíthatod? Márpedig ez azt jelentené, hogy zsarnok vagy, nem?THEAGÉSZ: Azt hiszem, szíves örömest lennék zsarnok, különösen valamennyi, de

legalábbis a lehető legtöbb ember zsarnoka – mint ahogy szerintem te is, és az összes többiember szintén. Sőt, talán még szívesebben lennék isten! Csakhogy nem azt mondtam, hogyerre vágyom!

SZÓKRATÉSZ: Hát akkor mire vágysz? Nem a polgárok irányítására áhítozol?

THEAGÉSZ: De nem erőszakkal és nem zsarnok módjára! Csakis a beleegyezésükkel, ahogya többi tekintélyes polgár is irányítja őket!

SZÓKRATÉSZ: Talán csak nem Themisztoklészre, Periklészre, Kimónra, meg az olyanokragondolsz, akik az államügyek intézésében ügyesnek bizonyultak?

THEAGÉSZ: Rájuk gondolok, Zeuszra!SZÓKRATÉSZ: Nézzük csak! Ha netán a lovaglásban szeretnél járatos lenni, mit gondolsz,

kiket kellene felkeresned, hogy kiváló lovas váljék belőled? Nem a gyakorlott lovasokat?THEAGÉSZ: Zeuszra, dehogynem!SZÓKRATÉSZ: Tehát azokat, akik kiválóak ezen a téren, akiknek vannak lovaik, és minden

esetben kiválóan bánnak mind a sajátjaikkal, mind sok-sok idegen lóval.

THEAGÉSZ: Nyilvánvaló.SZÓKRATÉSZ: És mi lenne, ha a gerelyhajításban szeretnél járatos lenni? Nem az járna a

fejedben, hogy akkor fogsz jártasságot szerezni, ha gerelyhajítókhoz fordulsz, akiknek maguknak is van gerelyük, és sok-sok idegen gerellyel is, és a sajátjukkal is minden esetbenmegfelelően bánnak?

THEAGÉSZ: Persze hogy erre gondolnék!SZÓKRATÉSZ: Felelj hát! Ha már egyszer úgy alakult, hogy az államügyekben kívánsz

járatos lenni, mit gondolsz, nem akkor fogsz jártasságot szerezni, ha azokhoz azállamférfiakhoz fordulsz, akik maguk is kiválóan értenek az államügyekhez, valamint mindenesetben megfelelően bánnak mind a saját városukkal, mind számos másikkal, akár görög, akár

barbár városokkal kerülnek kapcsolatba? Vagy szerinted akkor leszel járatos mindabban,amiben ezek az államférfiak, ha másokkal töltöd az időt, nem pedig velük?

THEAGÉSZ: Ami azt illeti, Szókratész, hallottam már ezt az érvedet, amit állítólag szívesenhangoztatsz, miszerint az említett államférfiak fiai semmivel nem jobbak a vargák fiainál.Magam is úgy vélem, hogy teljesen igazad van, amennyire meg tudom ítélni. Butaság lennetehát részemről, ha valamelyikükről azt feltételezném, hogy éppen nekem adja át a magatudását, mikor még a saját fiának sem nyújt segítséget, már ha ez ügyben bárkin is lehetsegíteni.211

210 Kallikrité, Küané lánya, Liparosz, auszón király unokája. Az államügyekben és a kormányzásban való jártasságának köszönhetően anyjával együtt gyakorolta a hatalmat. A szóban forgó Anakreón-verset nem

ismerjük.211 Gyakran előforduló érv: „[...] nem képesek még a legbölcsebb és legderekabb polgárok sem azt az erényt,amelyet megszereztek, másokra átszármaztatni [...] Hiszen Periklész is, minden téren, ahol csak szó lehet



SZÓKRATÉSZ: Mégis mihez kezdenél, te kiváló férfiú, ha a te fiad állna eléd hasonlóval?Tegyük fel, azt mondaná, hogy jó festő szeretne lenni, és mint apját téged hibáztatna, amiértaz elképzelésében nem vagy hajlandó őt anyagilag támogatni, közben viszont a szakmamestereit, a festőket semmire sem tartaná és tőlük nem akarna tanulni! Vagy gondolhatunk afuvolásokra is, ha esetleg fuvolás akarna lenni, vagy a lantművészekre! Tudnád, hogy mihez

kezdj vele, hová küldd, ha egyszer ezektől nem hajlandó tanulni?THEAGÉSZ: Zeuszra, fogalmam sincs!SZÓKRATÉSZ: Pedig te most ugyanezt műveled apáddal! És még csodálkozol? Hibáztatod,

mert nem tudja, mitévő legyen veled, hová küldjön? De tudod mit? Mivel az athéniek közöttkülönben is számos kiváló férfiú akad, ami az államügyeket illeti, meg fogunk ismertetni,amelyikkel csak akarod, és ő ingyen is a rendelkezésedre áll majd. Így a pénzed sem fecsérledel, egyszersmind az egyszerű emberek előtt is sokkal kedvezőbb színben fogsz feltűnni,mintha összeállnál holmi jöttmenttel.

THEAGÉSZ: Miért, Szókratész? Te nem tartozol a kiváló férfiak közé? Mert ha hajlandólennél foglalkozni velem, az bőven elegendő, jobbat keresve sem találok.

SZÓKRATÉSZ: Mit akarsz ezzel mondani, Theagész?DÉMODOKOSZ: Nem is olyan ostobaság, Szókratész! Ezzel engem is lekötelezel, mivel annál

nagyobb szerencsét el sem tudok képzelni, mint ha a fiamnak is kedvére való a társaságod, éste is hajlandó vagy foglalkozni vele! Még kimondani is restellem, mennyire szeretném!Mindkettőtöket kérem hát, téged, Szókratész, hogy vállald el és foglalkozz vele, meg téged is,fiam, ne keresd senki más társaságát, csakis Szókratészét! Így engem is temérdek súlyosgondtól fogtok megszabadítani, mert most nagyon aggódom érte, nehogy olyasvalakivelakadjon össze, aki esetleg megrontja!

THEAGÉSZ: Többé már nem kell aggódnod értem, apám, ha meg tudod győzni, hogyszívesen fogadja a társaságomat!

DÉMODOKOSZ: Teljesen igazad van! A továbbiakban már hozzád szeretnék szólni, kedvesSzókratész! Nos, hogy rövid legyek, kész vagyok mind magamat, mind a legféltettebbkincseimet rendelkezésedre bocsátani, egyszóval mindent, amit csak akarsz, amennyibenTheagész fiamat jóindulatodba fogadod és legjobb tudásod szerint segíted!

SZÓKRATÉSZ: Eltökéltségedet még csak megértem, kedves Démodokosz, ha már egyszer afejedbe vetted, hogy fiadnak leginkább én lehetek a hasznára — hiszen egy értelmes ember nem tudom, mi másért törhetné magát, ha nem azért, hogy fia a lehető legkiválóbb legyen! Demiből gondolod, hogy én jobban hozzásegíthetem a fiadat ahhoz, hogy jó polgárrá váljon,mint te magad? És ő honnan veszi, hogy én nálad jobban hasznára leszek? Ezt

végképp nem értem! Először is te idősebb vagy nálam, továbbá számos tisztséget viseltél

már, méghozzá a legfontosabb athéni tisztségeket,212

aztán nincs, akit jobban megbecsülnének nálad démoszbeli társaid Anagüruszban csakúgy, mint a város többi részében – én viszont, ha belegondoltok, semmi ehhez foghatóval nem dicsekedhetek. Különben is, ha ez a Theagészmegveti az államférfiak társaságát, és olyanokat keres, akik azt hirdetik magukról, hogyalkalmasak az ifjak nevelésére, itt van például a keószi Prodikosz, a leontinoibeli Gorgiasz, azakragaszi Pólosz, és sokan mások!213 Ők olyan bölcsek, hogy a városokat járva képesek

oktatásról, alapos és gondos nevelésben részesítette fiait; abban a dologban azonban, aminek maga is mestere,nem vállalkozik a nevelésükre.” (Prótagorasz 319 e – 320 a; ford. Faragó László) Ld. még Menón 93 c, Első Alkibiadész 118 d – e.212 Thuküdidész (IV. 75) említést tesz egy Démodokosz nevű hadvezérről, aki a peloponnészoszi háború során i.e. 425/424-ben hivatali társával, Ariszteidésszel elfoglalta Antandrosz városát. Elképzelhető, de nem biztos,

hogy a hadvezér azonos Theagész apjával.213 A Theaitétosz ban (151 b) Szókratész szintén szofistákhoz irányítja a társaságában fejlődésre alkalmatlanifjakat.



meggyőzni a legelőkelőbb és legtehetősebb ifjakat – márpedig nekik módjukban állnacsatlakozni bármelyik polgártársukhoz akár még ingyen is —, szóval meggyőzik őket, hogyelhagyva amazok társaságát szegődjenek melléjük, és a busás tandíj kifizetése mellett méghálásak is legyenek szolgálataikért. Ésszerű lenne, ha inkább közülük választana valakit akár a fiad, akár te magad – ugyanakkor engem választanotok egyáltalán nem ésszerű, mert semmit

sem konyítok ezekhez a boldogító szépséges tudományokhoz – hiába szeretnék –, sőt nemgyőzöm örökösen hangoztatni, hogy úgyszólván semmihez sem értek, leszámítva egyapróságot, a szerelmi ügyeket.214 Ebben a tudományban viszont bármelyik elődömmel éskortársammal felveszem a versenyt!

THEAGÉSZ: Látod, apám? Nagyon úgy fest, Szókratész már nem akar tanítványának – pedig bennem változatlan a hajlandóság, ha esetleg kötélnek áll —, ezt is csak azért mondja, hogycsúfot űzzön belőlünk. Hiszen a velem egykorú vagy kicsivel idősebb fiúk közül ismerek néhányat, akik, mielőtt Szókratésszel kapcsolatba kerültek, teljesen jelentéktelennek számítottak, a társaságában viszont nagyon rövid idő alatt túlszárnyalták mindazokat, akiktőlkorábban elmaradtak.

SZÓKRATÉSZ: Tudod te egyáltalán, Démodokosz fia, hogy is van ez?THEAGÉSZ: Zeuszra, már hogyne tudnám! Ha te úgy akarod, én is lehetek olyan, mint ők!SZÓKRATÉSZ: Nem, barátocskám, neked fogalmad sincs, miről van szó! De majd én

felvilágosítalak! A helyzet az, hogy egy isteni adomány folytán gyerekkoromtól fogva kísér valamiféle természetfeletti erő. Méghozzá egy hang, ami valahányszor megszólal, mindiglebeszél arról, amit éppen tenni készülök, buzdítani ellenben sohasem szokott. Sőt még akkor is megszólal a hang, ha valamelyik barátom avat be a terveibe: pontosan ugyanúgy int és nemenged cselekedni. Tüstént példát is hozok nektek! Ismeritek az idevalósi Kharmidészt, a

jóképű fiatalembert, Glaukón fiát. Ő egyszer éppen azt mesélte nekem, hogy szeretne indulnia nemeai stadionfutáson,215 és alighogy elkezdte mondani, mire készül, megszólalt a hang, erreén megpróbáltam lebeszélni róla és közöltem vele: „Ahogy itt beszélsz, megszólalt atermészetfeletti hang. Hagyd abba a felkészülést!” „Talán csak azt akarja tudatni – mondta –,hogy nem fogok nyerni. Nem kell nekem feltétlenül győznöm, ha addig is edzéssel töltöm azidőt, abból csak hasznom származik.” Ezzel folytatta a felkészülést. Nos, érdemesmegkérdezni tőle, mi történt vele ennek az edzésnek köszönhetően! De ha kívánjátok,kérdezzétek meg Timarkhosz testvérét, Kleitomakhoszt, mit mondott neki Timarkhosz, mikor a kivégzésére ment, †mert szembeszegült a természetfeletti hatalommal†.216

Ő is, meg Euathlosz is, a stadionfutó, aki Timarkhoszt menekülése közben elbújtatta.Bizonyára el fogja mondani nektek, hogy mit mondott neki.217

THEAGÉSZ: Mit?SZÓKRATÉSZ: „Kleitomakhosz – mondta –, tudd meg, azért fogok most meghalni, mert nem

akartam hallgatni Szókratészre!” Hogy mit akart ezzel mondani Timarkhosz? Rögtönelmagyarázom! Amikor Timarkhosz és Philémón, Philémonidész fia, fel akartak állni alakoma mellől, hogy megöljék Nikiaszt, Héroszkamandrosz fiát, bár csak ők ketten tudtak atervről, Timarkhosz távozóban odaszólt nekem: „Ti csak igyatok – mondta –, nekem ki kellugranom valahova, de ha minden jól megy, hamarosan visszajövök. Mit szólsz hozzá,Szókratész?” Ekkor megszólalt a hang és így feleltem neki: „Semmiképpen se menj –

214 Szókratész hasonlóan nyilatkozik A lakoma 177 d-ben: „[...] megvallom, semmi máshoz nem értek, csak aszerelemhez.” (ford. Telegdi Zsigmond)215 Bizonyára a nemeai versenyjátékokról van szó. A rendezvényre kétévente került sor Nemea völgyében, ahol ahagyományos sportágak (futás, ugrás, birkózás stb...) mellett lovas versenyek is helyet kaptak.216 A keresztekkel (cruces philologorum) határolt részt a kéziratok egységes szöveghagyománya védi, deértelmezése nyelvtani szempontok miatt nehézségekbe ütközik. Fenti fordítás az egyik lehetséges megoldás.217 A történetben szereplő személyek és események ismeretlenek, történeti forrásban nem fordulnak elő.



mondtam –, mert megszólalt a szokásos természetfeletti jel!” Erre ő meggondolta magát.Kisvártatva aztán újból indulásra készülődött és azt mondta: „Most már tényleg megyek,Szókratész!” Újra megszólalt a hang, újra maradásra bírtam. Harmadjára, minthogyészrevétlenül akart elillanni, felállt, de már egy szót sem szólt, csak lopva kifigyelte, hogymikor nem nézek oda. Hát így ment el és hajtotta végre azt, ami miatt a kivégzésére sor

került. Nos, ezért mondta a fivérének, amit most én nektek, vagyis hogy azért végzik ki, mertnem hallgatott rám. Itt van aztán, ami Szicíliában történt: sokan elmesélhetik nektek, hogy énelőre megmondtam a sereg pusztulását!218 Egyébként, ami a múltat illeti, tanúkat is nyugodtanmeghallgathattok, de most akár a jelet is próbára tehetjük, vajon igazat mond-e! A derék Szannión hadjáratba indulásakor ugyanis jelet kaptam, ő most mégis harcba indul Thraszüloszoldalán az ióniai Epheszoszba.219 Nos, szerintem vagy el fog esni, vagy nagyon közel kerül ahalálhoz, és egyáltalán az egész seregért nagyon aggódom. Mindezt azért mondtam el neked,mert ez a természetfeletti erő a baráti köröm összetételét is befolyásolja. Sok embertől eltilt,nekik aztán nem használhat a társaságom, ezekkel az emberekkel nem is állhatok szóba.Sokakkal viszont megengedi, hogy együtt legyek, csak éppen azoknak semmi hasznuk semszármazik belőle. Akik számára azonban a természetfeletti erő hasznossá teszi a társaságom,

azok olyanok, mint az ismerőseid: egy szempillantás alatt rögtön a fejlődés jeleit mutatják.Bár közülük is, akik így fejlődni kezdenek, néhányan csakugyan tartós és maradandóeredményt érnek el, sokan viszont, ameddig velem töltik az időt, csodálatosan haladnak előre,de mihelyt elszakadnak tőlem, ismét teljesen átlagossá válnak. Így járt egyszer Ariszteidész,Lüszimakhosz fia, Ariszteidész unokája.220 Az történt ugyanis, hogy míg ideje java részét atársaságomban töltötte, rövid idő alatt nagyot lépett előre, aztán közbejött egy hadjárat éselhajózott. Mikor visszajött, mellettem találta Thuküdidészt, Melésziasz fiát, Thuküdidészunokáját. Ez a Thuküdidész előző nap nagyon megharagudott rám, mert vitatkoztunk valamiről. Szóval, miután Ariszteidész meglátott, melegen üdvözölt, váltottunk néhány szót,majd megjegyezte: „Úgy hallom, Szókratész — mondta –, hogy Thuküdidész nagyra vanmagával és megsértődött, mintha ő lenne valaki.” „Mert így is van” – feleltem. „Hogyhogy?Hát nem tudja, hogy egy utolsó senki volt, míg nem találkozott veled?” -kérdezte. „Nem úgynéz ki, istenemre!” – feleltem. „Pedig én magam is nevetségesen érzem magam, Szókratész!”

– mondta. „Ugyan miért?” – kérdeztem. „Mert, míg el nem hajóztam – mondta –, bárkivelképes voltam vitatkozni és senkinél nem bizonyultam rosszabbnak az érvelésben, úgyhogymég kerestem is a legműveltebbek társaságát. De most fordult a kocka: ha meglátok egyértelmes embert, már futok is, annyira szégyellem magam az ügyetlenségem miatt.” „Vajonegyik pillanatról a másikra hagyott el téged ez a képesség vagy apránként?” — kérdeztem.„Apránként” — felelte. „És mikor még megvolt, vajon tőlem tanultad, vagy másképpen tettélszert rá?” — kérdeztem. „Hihetetlen dolgot fogok most mondani neked, Szókratész – felelte

–, de ez az igazság! Én soha semmit nem tanultam tőled, ezt te tudod a legjobban! Mégis

fejlődtem, mikor veled voltam: még akkor is, ha nem egy szobában, hanem csak egy házbanvoltam veled, egy szobában pedig még jobban, és azt hiszem, egy szobában is sokkal jobbanakkor, mikor néztelek, ahogy beszélsz, jobban, mint amikor máshová néztem, de legjobban ésa legtöbbet akkor fejlődtem, amikor szorosan melletted ültem, és még a lábunk is összeért.221

218 Utalás az athéniek számára tragikus kimenetelű szicíliai expedícióra (i. e. 415-413). Alkibiadész Szicília, Dél-Itália és Karthágó elfoglalására irányuló nagyszabású terveivel rávette a népgyűlést, hogy megszavazza egy 260hajóból álló flotta kiküldését. A hadjárat katasztrofális vereséggel végződött.219 Az athéniek súlyos vereséget szenvedtek Epheszosznál i. e. 409 tavaszán (Xenophón: Hellénika I. 2;Plutarkhosz: Alkibiadész 29). A beszélgetés dramaturgiai ideje tehát közvetlenül a hadjárat megindítása elé esik.220 A történet szereplőivel találkozunk a Lakhész című dialógusban is, ahol Lüszimakhosz és Melésziasz a fiaik számára leginkább megfelelő nevelési módszer iránt érdeklődnek Szókratésztől. A beszélgetés végén a két fiú,Ariszteidész, az „Igazságos” Ariszteidész unokája, valamint Thuküdidész, akinek azonos nevű nagyapja

Periklész ellenfeleként az arisztokraták egyik vezetője volt (a történetírónak mindössze névrokona), csatlakozik Szókratész társaságához.221 Agathón hasonló alapon foglalja el a lakomán a Szókratésszel szomszédos helyet ( A lakoma 175 d).



Mára viszont – mondta – ez a hajdani állapot teljesen megszűnt.” Ilyen hát, Theagész, az éntársaságom: ha az istenség is úgy akarja, nagyon sokat fogsz fejlődni, méghozzá gyorsan, deha nem, akkor nem. Úgyhogy gondold csak meg, nem lenne-e biztosabb számodra, ha olyanszemély tanítana, aki saját maga dönti el, hogy nyújtja-e támogatását, amivel hasznára van azembereknek, hiszen nálam soha nem lehet kiszámítani!

THEAGÉSZ: Nos, Szókratész, szerintem járjunk el a következőképpen! Tegyük próbára ezt atermészetfeletti erőt úgy, hogy együtt töltjük az időt! Ha megengedi, minden rendben, ha megnem, akkor majd ráérünk megtanácskozni, hogy mit tegyünk, csatlakozzunk-e máshoz, vagy ate istenségedet próbáljuk jobb belátásra bírni imádkozással, áldozatokkal és egyebekkel, amita jósok tanácsolnak!

DÉMODOKOSZ: Ne ellenkezz már tovább a gyerekkel, Szókratész, hiszen igaza van!SZÓKRATÉSZ: Hát, ha szerintetek így kell lennie, ám legyen így!

A K LEITOPHÓN FELÉPÍTÉSE222

Bevezetés (406 a 1 – 407 a 4)

Szókratész nehezményezi, hogy Kleitophón egy beszélgetés alkalmával élesen bírálta ésThraszümakhosz nézeteihez képest elmarasztalta a tőle hallottakat. Kleitophón csak részben vállaljaSzókratész vádjait, és lehetőséget kér véleménye kifejtésére. Szókratész saját okulása reményébenkész meghallgatni Kleitophónt.

Kleitophón dicséri Szókratészt (407a 5 – 408 c 4)

407 a 5 – b 1. Kleitophón elmondja, hogy mindig nagy hatással volt rá Szókratész előadásmódja,

ezért felidézi Szókratész egyik buzdító beszédét, hogy megmutassa, mi az, amiben egyetért vele.

407 b 1 – 408 e 2. Szókratész beszédének ismertetése: az emberek fiaik nevelése helyett az anyagigyarapodással törődnek. A hagyományos nevelési módszerek alkalmatlanok, amennyiben az erényhelyett csak az általános műveltség megszerzését teszik lehetővé. A megfelelő nevelés hiánya az oka amindennapi életben tapasztalt igazságtalanságnak is, ugyanis az igazságtalanság elkövetése nemszándékos, hanem tudatlanságból fakad.

407 e 3 -e 4. Kleitophón megszakítja beszámolóját, hogy kifejezze egyetértését.

407 e 5 – 8. Kleitophón folytatja Szókratész beszédének bemutatását: a lélek fontosabb a testnél,tehát az ápolására is nagyobb gondot kell fordítanunk.

407 e 8 – 408 b 5. A lélek, a többi testrészünkhöz hasonlóan, arra való, hogy használjuk. Ahasználatát, mint a lant vagy a szerszámok használatát, meg kell tanulnunk. Ha az ember erre képtelen,

jobb, ha átengedi a kormányzást olyasvalakinek, aki ért hozzá. A lelket az tudja kormányozni, aki járatos a politikában. A politika pedig azonos az igazságtétellel, az igazságos viselkedéssel.

408 b 5 – c 3. Összegzés: Kleitophón a Szókratész által hangoztatott állításokkal tökéletesenegyetért, továbbá készségesen elismeri, hogy az emberek telkesítésében Szókratésznek nincs párja.

Kleitophón bírálja Szókratészt (408 c3- 410 b3)

222 S. R. Slings: Plato: Clitophon, Cambridge, 1999 nyomán.



408 c 3 – 409 c 1. Kleitophónnak hiányérzete maradt a buzdítás után, ezért Szókratésztanítványaihoz fordult, hogy pontosabb felvilágosítást szerezzen az erény, vagyis az igazságosságtermészetét, valamint megszerzésének módját illetően. Szókratész módszerét alkalmazva példák alapján szeretne választ kapni a kérdésére: mi az igazságosság kettős eredménye, ahogyan például azorvostudományé új orvosok képzése és az egészség megteremtése.

409 c 1 – d 2. Az igazságosság eredményének első meghatározása.A tanítványok különböző válaszokat adnak: az igazságosság eredménye a megfelelő, a szükséges, a

hasznos, illetve a nyereséges. Kleitophón valamennyit visszautasítja, mert ezek általános fogalmak,amiket mindegyik mesterség képes a maga céljainak megfelelően pontosan meghatározni: így kelltenni az igazságossággal is.

409 d 2 – 410 a 6. Az igazságosság eredményének második meghatározása.Az igazságosság barátságot teremt a városokban. Kleitophón nem fogadja el a választ, mert a

barátság egyetértést jelent, éspedig tudáson és nem véleményazonosságon alapuló egyetértést,márpedig ez ugyanúgy érvényes valamennyi mesterség esetében, tehát az igazságosság eredményéttovábbra sem ismerjük.

410 a 7 – b 3. Az igazságosság eredményének harmadik meghatározása.Szókratész szerint az igazságosság az ellenfélnek árt, a barátnak pedig használ. Kleitophón ezt a

választ is elutasítja, mert az igazságos emberről később kiderült, hogy senkinek sem akar ártani.

Kleitophón összegzése (410 b 3 – e 8)

410 b 3 – c 8. Szókratész kétségtelenül első az emberek lelkesítésében, de maga nem tudja, vagynem akarja meghatározni az igazságosság fogalmát, tevékenysége kimerül az erény pusztadicséretében. Kleitophón azért látogatja Thraszümakhosz előadásait, mert Szókratésztől nem kapválaszt a kérdésére.

410 c 8 – e 8. Kleitophón biztosítja Szókratészt, ő már elfogadta, hogy a lelkével kell törődnie, ésmég egyszer felszólítja, hogy adjon pontos és gyakorlati útmutatást azzal kapcsolatban, hogyan tegye

jobbá a lelkét. Ellenkező esetben továbbra is kénytelen lesz félig dicsérni, félig elmarasztalni, mertnem segít másoknak abban, hogy erényesek és boldogok lehessenek.

K LEITOPHÓN

SZÓKRATÉSZ: Kleitophónról, Arisztónümosz fiáról egy illető azt mesélte nekünk a minap, hogyLüsziasszal1 folytatott beszélgetése során a Szókratésszel való eszmecserét leszólta, ellenben szerfelettnagyra értékelte Thraszümakhosz223 társaságát.

K LEITOPHÓN: Az a valaki, Szókratész, nem pontosan idézte neked, amit Lüsziasznak mondtamrólad. Elismerem, bizonyos vonatkozásban csakugyan nem a dicséret hangján emlegettelek, mástekintetben viszont még dicsértelek is. De mivel láthatóan neheztelsz rám (hiába is próbálsz úgy tenni,mintha nem érdekelne az ügy), szívesen kifejteném neked a véleményemet, szemtől szemben — úgyiséppen kettesben vagyunk –, nehogy azt hidd, hogy tisztességtelenül viselkedem veled. A helyzetugyanis az, hogy valószínűleg nem pontosan tájékoztattak, és nyilván ezért vagy velem tüskésebb akelleténél. De ha megengeded, hogy őszintén beszéljek, azt szívesen veszem – én kész vagyok a nyílt

beszédre.

1 Lüsziasz (i. e. 445-380 körül), Kephalosz fia, a tíz attikai szónok néven ismert kánon tagja. Az ő egyik beszéde szolgáltatjaa Phaidrosz témájának kiindulópontját, de szerepel az Állam első könyvében is.223 Kleitophón az Állam első könyvében is Thraszümakhosz kísérőjeként és tanítványaként tűnik fel.



SZÓKRATÉSZ: Az lenne csak gyalázat, ha a te szívből jövő segítségedet nem fogadnám el! Elhiheted,ha sikerül megtudnom, miben vagyok rossz és miben vagyok jó, én azon leszek, hogy ami jó bennem,azt őrizzem és erősítsem, a gyengéimtől viszont lehetőleg megszabaduljak.224

K LEITOPHÓN: Halld hát! Tudod, Szókratész, ami engem illet, miközben a társaságodban időztem,nemegyszer hallgattam ámulattal szavaidat. Úgy éreztem, senki nem beszél olyan szépen, mint te,

amikor korholod az embereket, és mint valami istenség a színpadi gépezetről ,225

fennkölten zenged:226

„Hová rohantok, emberek? Nem veszitek észre, hogy nem azt teszitek, amit kellene? Csak a pénzthajszoljátok minden erőtökkel, miközben egyáltalán nem törődtök azzal, hogy fiaitok, akiknek avagyont hátrahagyjátok, képesek legyenek igazságosan bánni vele: nem is keresitek meg számukra azigazságosság tanítóit, feltéve persze, hogy tanítható – ha pedig szorgalom és gyakorlás útjánsajátítható el ez a képesség,227 azokat, akik majd gondosan gyakoroltatják és megfelelően oktatják —,és annak idején saját magatokkal ugyanígy nem törődtetek. Látjátok, hogy alapos irodalmi, zenei éstesti nevelésben részesültetek fiaitokhoz hasonlóan ti is (mert hát szerintetek ez teszi tökéletesebbé azembert), ettől azonban cseppet sem lettetek jobb gazdái a vagyonnak – hát akkor miért nem dobjátok félre a jelenlegi nevelési módszereket? Miért nem kerestek olyanokat, akik majd véget vetnek ennek az áldatlan állapotnak? Pedig nem egy ügyetlen tánclépés, hanem éppen ez a téves felfogás ésnemtörődömség okozza, hogy testvér a testvérrel, város a várossal nem tud összhangban élni, nem

tartja a mértéket, háborúzik, és közben a legnagyobb szörnyűségeket követi és szenvedi el. Ti erre aztmondjátok, nem a nevelés hiánya miatt és nem is tudatlanságból, hanem szándékosan igazságtalanok az igazságtalan emberek. Igen ám, de máskor meg azt hangoztatjátok, hogy szégyenletes és az istenek szemében gyűlöletes dolog az igazságtalanság. Hát akkor mégis hogyan van ez? Elkövethet-e azember szántszándékkal egy ilyen igazán súlyos vétséget? Igen, amennyiben gyengének bizonyul agyönyörökkel szemben – felelitek. Csakhogy ez is a szándék ellenére történik, ha elfogadjuk, hogy aszándék a gyönyörök legyőzésére irányul! Nem igaz? A józan ész tehát mindenképpen amellett szól,hogy az igazságtalanság elkövetése bizony nem szándékos,228 és minden embernek személy szerint,valamint testületileg valamennyi városnak egyaránt kötelessége a jelenleginél nagyobb odafigyelésttanúsítania.” Nos, Szókratész, tanításodnak ezt a részét, valahányszor hallom tőled – márpediggyakran hangoztatod –, szerfelett nagyra tartom, és mélységesen egyetértek vele. Nemkülönben, mikor a gondolatmenetet folytatva kijelented, hogy akik a testüket ugyan edzik, de a lelkükkel nem törődnek,

nagyjából úgy viselkednek, mint akik semmibe veszik azt, akinek uralkodnia kellene, az alattvalótviszont körberajongják.229 Továbbá, mikor azt fejtegeted, hogy amit az ember nem tud használni, jobb,ha annak használatáról letesz. Például, ha valaki nem tudja használni a szemét, sem a fülét, semáltalában véve a testét, akkor jobb, ha nem fülel, nem néz, és egyáltalán semmit sem kezd a testével,mint ha bármire is használná. Pontosan ugyanez a helyzet a mesterségekkel is: aki ugyanis nem tud

bánni a saját lantjával, nyilván a szomszédjáéval sem tud, és aki a többiekével nem tud, az a sajátjávalsem, vagy akármilyen másik hangszerről, vagy bármilyen eszközről van szó. Helyes tehát az a végsőkövetkeztetésed, hogy aki nem tudja használni a lelkét, az jobban jár, ha hagyja a csodába, és nemfolytatja az életét, mint ha a saját elképzelései szerint él. Ha viszont valamilyen szükségszerűségfolytán mégis életben kell maradnia, akkor jobb az ilyennek szolgaként, mint szabad emberkénttengetnie életét, átengedve a gondolkodás kormánylapátját – hogy a hajózásból vett hasonlattal éljünk

224 A későbbiekben kiderül, hogy Kleitophón nem a szókratészi tanítás valamelyik tételét kifogásolja (mint ahogy Szókratészszemlátomást gondolja), hanem az egész tanítást minősíti hiányosnak, mert nem határozza meg pontosan az erénymegszerzésének módját.225 Utalás a tragédiák előadása során alkalmazott deus ex machina (kb. „isten a gépezetből”) eljárásra, mikor a darab végén akonfliktus megoldását jelentő isteni beavatkozás oly módon történik, hogy az istent alakító színészt egy gépezet segítségévelengedik le a magasból a színpadra. A fennmaradt darabok tanúsága szerint leginkább Euripidész kedvelte ezt a technikát(Andromakhé, Oltalomkeresők, Ión, Elektra, Íphigeneia a tauroszok között, Helené, Oresztész), Szophoklész mindösszeegyszer (Philoktétész), Aiszkhülosz egyszer sem alkalmazza. A Felhőkben Arisztophanész szintén egy gépről leengedettkosárban ábrázolja Szókratészt.226 Szókratész a következőkben enyhén parodisztikus módon idézett beszéde a protreptikosz logosz, vagyis a buzdító beszédműfajába tartozik, melynek leghíresebb önálló darabjai (Arisztotelész Protreptikosz és Cicero Hortensius című műve)elvesztek. A fennmaradt filozófiai protreptikoszok közül a Kleitophón hatását mutatja Dión Khrüszosztomosz 13. ésThemisztiosz 26. beszéde.227 A 408 b szakaszban (fentiekkel ellentétben) már állítás formájában kerül elő az erény taníthatósága.228 Szókratész állítása, miszerint az ember nem szándékosan rossz, más dialógusokban is megtalálható: Prótagorasz 345,Szókratész védőbeszéde 25 e, Menón 77 b, Timaiosz 86 d.229 Hasonlóképpen mutatja be a lélek szerepét az Első Alkibiadész 130 a.



— egy olyannak, aki megtanulta az emberek kormányzását, amit te, Szókratész, többnyire politikának nevezel, és ez szerinted azonos a bíráskodással, vagyis az igazságossággal.230 Nos, ezekkel és a többihasonlóan szép gondolatoddal, miszerint az erény tanítható231 és mindenkinek kötelességemindenekelőtt saját magával törődnie,232 jószerivel soha nem ellenkeztem, és azt hiszem, ezután semfogok ellenkezni soha, mert szerintem igazán lelkesítők és szerfelett hasznosak, valósággal felráznak minket, ahogy az alvókat szokás. Igyekeztem hát figyelmesen hallgatni a folytatást. Eleinte téged,Szókratész, egyáltalán nem kérdezgettelek, csak a hasonlóan gondolkodó barátaidat, vagytanítványaidat, vagy nem is tudom, milyen névvel illessem a hozzád fűződő viszonyukat.233 Közülük iselőször azokat próbáltam kikérdezni, akiket te a legtöbbre tartasz, mert érdekelt, hogyan folytatódik agondolatmenet, és – ahogy te szoktad234 – nagyjából a következő módon téve fel nekik a kérdést, ígyszóltam: „Ti nagyszerű férfiak! Ugyan mit kezdjünk most azzal, hogy Szókratész az erényre buzdít

bennünket? Értsük úgy, hogy kizárólag ez számít, nem is kell tovább kutatni és tökéletesenmegragadni a fogalmát, hanem csak az legyen a feladatunk egész életünkben, hogy ösztönözzük azokat, akik még nincsenek elkötelezve, ők pedig adják tovább másoknak. Vagy miután elfogadtuk,hogy az embernek ez kötelessége, ezután Szókratésztől és egymástól kell kérdezgetnünk, hogyantovább? Hogyan kell kezdeni az igazságosság elsajátítását? Ha például valaki arra buzdít bennünket,fordítsunk gondot a testünkre, mert látja, hogy a kisgyerekekhez hasonlóan fogalmunk sincs róla, hogy

létezik testedzés és orvostudomány, és szemrehányást tesz, mondván, helytelen, hogy búzára, árpára,szőlőre, és minden egyébre, amit csak testünk kedvéért fáradsággal beszerzünk, túlzott gondotfordítunk, csak éppen annak nem keressük semmiféle szakszerű módját, sem eszközét, márpedig vanilyen, hogy mitől lesz a lehető legjobb állapotban a testünk. Ha megkérdeznénk az illetőtől, aki erre

buzdít minket: Mondd csak, melyik ez a mesterség? Nyilván azt felelné, hogy a testedzés és azorvostudomány. Nos? A lélek kiválóságát milyen szakszerű tevékenység segíti elő? Feleljetek!”Egyikük, akin látszott, hogy mindenáron válaszolni akar, így szólt:. „Ez a mesterség, ahogy Szókratészszájából is hallhattad – mondta –, nem más, mint az igazságosság.” Erre én így feleltem: „Ne csak a

puszta nevét áruld el! Kíváncsi volnék még valamire! Az orvostudománynak, mely kétségkívülmesterségnek számít, kettős célja van: egyrészt mindig újabb orvosok képzése a meglévők mellé,másrészt az egészség. Ám a kettő közül az utóbbi voltaképpen már nem mesterség, hanem eredményeennek a megtanított és megtanult mesterségnek, és ezt az eredményt hívjuk más szóval egészségnek.

Az ácsmesterség esetében ugyanez a helyzet a házzal és az ács szaktudásával: az egyik eredmény, amásik megtanulható ismeret. Az igazságosság esetében ennek megfelelően legyen az egyik feladat azigazságos emberek képzése, ahogy az imént a különféle szakembereké. Hát a másik? Mi az azeredmény, amit az igazságos ember létrehoz számunkra? Felelj!” Ő, azt hiszem, azt felelte, hogy amimegfelelő, egy másik azt, hogy ami szükséges, de volt, aki azt mondta, hogy a hasznos, és akadt,amelyik a nyereségre esküdött. Én persze nem tágítottam az eredeti kérdésemtől, és megjegyeztem:„Az iménti példáknál is érvényesek valamennyi mesterség esetében ezek a meghatározások, úgyminthelyesen cselekedni, nyereséges és hasznos dolgok, és a többi. De hogy mire vonatkoznak mindezek,valamennyi mesterség a maga módján fogja megmondani. Például az ácsmesterség a fatárgyak előállítása szempontjából mondja majd meg, hogy jól, szépen és megfelelően végzett tevékenységrőlvan-e szó – és ezek a tárgyak csakugyan nem azonosak a mesterségbeli tudással. Halljuk hát azigazságosság eredményét ugyanígy!” Végül egyik barátod, Szókratész, aki úgy gondolta, nagyontalpraesett választ ad, azt felelte, hogy az igazságosság kizárólagos eredménye, ami a többi mesterségegyikére sem jellemző, hogy baráti viszonyt létesít a városokban. Aztán kérdésemre azt felelte, hogy a

barátság jó dolog, semmiképpen sem rossz, de mikor rákérdeztem a gyerekek és az állatok barátságára – márpedig ezeket is ezen a néven nevezzük –, erről már nem ismerte el, hogy barátság, mert eszébe jutott, hogy az efféle több bajjal jár, mint jóval.235 Visszakozni próbált innen és azt mondta, hogy ezek 230 A politika, az igazságosság és a bíráskodás azonosítása előfordul más apokrif dialógusban is {Szerelmes ifjak 137 d).231 Az erény tehát egyfajta tudás, amely tanulás útján szerezhető meg.232 Összhangban a delphoi jósda falára vésett felirattal: „Ismerd meg önmagad!”233 Kleitophón bizonytalankodása feltehetően annak köszönhető, hogy nehezen tud elképzelni olyan tanárt, aki nem fogad elfizetséget a tanításért. Egyébként Szókratész köztudomásúlag tagadta, hogy tanítványai lennének {Szókratész védőbeszéde 33a).234 Kleitophón, Szókratészhez hasonlóan, a hétköznapi élet egyéb területeiről vett példák alapján igyekszik az általánosfogalmi meghatározáshoz eljutni.235 Arisztotelész hasonló megfontolásból állítja ( Eudémoszi etika VII 2 1235 b; Nikomakhoszi etika VIII), hogy gyerekek ésaz állatok barátsága nem tekinthető igazi barátságnak, mert mindkettő gyönyörön alapszik. A Lakhész 197 a – b szerint az



nem is baráti viszonyok, mindössze tévedésből nevezik így, akik ezt az elnevezést használják. Avalódi és igazi barátság a tökéletes egyetértést jelenti.236 Mikor megkérdeztem, hogy egyetértés alattvajon véleményazonosságot ért-e, vagy tudást, a véleményazonosságot visszautasította,237 mert számosesetben károsnak bizonyult, ha azonos véleményt kényszerítettek ki az emberekből, míg a barátságrólegyszer már megállapítottuk, hogy minden körülmények között jó és az igazságosság eredménye,úgyhogy amellett döntött, hogy az egyetértés a tudáson és nem vélekedésen alapuló barátsággalazonos. Amikor aztán ezen a ponton megakadtunk, a jelenlévők átlátták a helyzetet, ráförmedtek,közölték, hogy a beszélgetés ugyanott tart, mint a legelején, és elmagyarázták: „Az orvostudomány isvalamiféle egyetértés, akárcsak valamennyi mesterség, mégis meg tudják mondani, hogy mirevonatkoznak, amit viszont te igazságosságnak vagy egyetértésnek nevezel, arról nem tudjuk, mireirányul, és rejtély, hogy voltaképpen mi az eredménye.” Végül, Szókratész, személy szerint neked isfeltettem ezt a kérdést, és azt válaszoltad, hogy az igazságosság feladata, hogy az ellenségnek ártson, a

barátnak pedig használjon.238 Később azonban kiderült, hogy az igazságos ember egyáltalán senkinek sem árt, ugyanis mindenkinek mindenben csak jót tesz. Bár ezeket a kérdéseket nem egyszer, nemkétszer tettem fel, hanem hosszú időn át kitartóan várakoztam a válaszra, végül feladtam, mert úgyláttam, hogy a buzdításban, miszerint törődjünk az erénnyel, te vagy az első az emberek közül, viszontami a dolog másik felét illeti, vagy csak ennyire futja, de semmi többre, és ez bármilyen más

mesterség esetében ugyanígy megtörténhet, teszem azt, jóllehet valaki nem kormányos, attól mégfoglalkozhat a kormányzás dicséretével, mondván, mennyire fontos az embereknek – és ugyanezelképzelhető a többi szakma esetében is.239 Ennyi erővel neked is szemedre vethetné az ember azigazságosság kapcsán, hogy attól még nem értesz jobban az igazságossághoz, mert szépen szónokolszróla! De nekem még csak nem is ez a bajom, hanem hogy a dolog másik felét vagy nem tudod, vagynem akarod megosztani velem! Hát ezért fogok elmenni Thraszümakhoszhoz is, azt hiszem, ésmáshová, ahová csak tudok, mert tanácstalan vagyok! Persze ha te hajlandó vagy az efféle hozzámintézett buzdító szózatokkal végre felhagyni — ahogyan ha a testedzésről lenne szó, akkor sem csak arra figyelmeztetnél, hogy nem szabad elhanyagolnom a testem, hanem a buzdítás mellett azt iselárulnád, milyen alkatú a testem, és ennek megfelelően milyen gyakorlatokat kell végeznem —, rajta,most itt a kiváló alkalom! Kleitophón egyetért veled, ebben biztos lehetsz: szerinte is nevetséges dologmással törődni, miközben a lelkünket, éppen azt, aminek a kedvéért különben fáradozunk,

elhanyagoljuk, és hidd el, hogy én most ebben a meggyőződésben adtam elő az egészgondolatmenetet, amit az imént részletesen kifejtettem! És könyörögve kérlek, semmi esetre se tégymásképpen, ne fordulhasson elő még egyszer a mostani esethez hasonló, hogy bizonyos tekintetbendicsérlek téged Lüsziasznak és a többieknek, ugyanakkor egy kicsit panaszkodnom is kelljen rád!Máskülönben hangoztatni fogom, hogy ha az emberből hiányzik a kellő buzgalom, minden kincsetmegérsz, ha viszont megvan benne, jóformán még akadályt is jelentesz, hogy az erény megszerzésévelcélba érjen a boldogsághoz vezető úton!

A MINÓSZ FELÉPÍTÉSE

A törvény első meghatározása (313 a 1- 314 b 8)Szókratész kérdésére a névtelen beszélgetőtárs a következő meghatározást adja: törvény az, amit

törvényesnek tartunk. Szókratész az érzékszervek működésének példájára hivatkozva elutasítja aválaszt: a látás sem azonos azzal, amit látunk, és a hallás sem azonos azzal, amit hallunk. Szókratészszerint a törvény inkább valamilyen tudáson alapuló tevékenység eredményeképpen létrejöttfelfedezésre hasonlít, ahogy például az orvostudomány is felfedezi a betegségek ellenszerét.

állatok és a gyerekek nem tekinthetők bátornak sem, mert tudatlanságuk miatt nem éreznek félelmet.236 Szókratész az Állam első könyvében (351 d) az egyetértést és a barátságot jelöli meg az igazságosság eredményeként.237 Arisztotelész is különbséget tesz az egyetértés (homonoia) és a véleményazonosság (homodoxia) között.238 Polemarkhosz ugyanígy határozza meg az igazságosságot az Állam első könyvében (332 d), ahol Szókratész utasítja visszaezt a definíciót (334 a), mert „a jó ember nemcsak, hogy igazságos, de nem is tudna igazságtalanságot elkövetni” (ford. SzabóMiklós).239 Kleitophón felvetése arra a felszínes hasonlóságra utal, hogy a szofisták is szívesen tartottak rögtönzött dicsőítő beszédet(enkómion) bármely tetszőlegesen kiválasztott tárgy kapcsán, egyfajta játékos agytornának (paignion) tekintve a gyakorlatot.



A törvény második meghatározása (314 b 9 - 315 a 3)

A beszélgetőtárs második definíciója szerint a törvény a város döntése, vagyis politikai véleménye.De a törvényről tudjuk - veti ellen Szókratész -, hogy szép, jó és helyes, márpedig a város döntései

időnként helytelennek bizonyulnak. A meghatározást a következőképpen kell módosítanunk: a törvényhelyes vélemény. Márpedig egy vélemény attól helyes, hogy igaz, vagyis attól, hogy sikeresen tárja fela valóságot. A törvény tehát a valóság feltárása.

Ellenvetés a törvény második meghatározásával szemben (315 a 4 - 317 d 3)A beszélgetőtárs nem fogadja el Szókratész javaslatát, mert a tapasztalat az ellenkezőjét bizonyítja.

Ha a törvény a valóság feltárása, a valóság pedig állandó és változatlan, akkor a törvényeknek isállandóaknak és változatlanoknak kellene lenniük, csakhogy a törvények mind időben, mind térben

jelentősen különböznek egymástól. Szókratész bebizonyítja, hogy a látszólagos különbözőségek ellenére az alapvető minőségek (igazságos, igazságtalan, könnyű, nehéz, szép, csúnya), vagyis avalóság tekintetében a hozzáértők mindig és mindenhol egyetértenek. Minden mesterségtörvényszerűségek és szabályok alapján működik, a szabályokat pedig az adott mesterséghezleginkább értő személyek hozzák. Ahogy az orvostudomány esetében az orvos, a földművelésesetében a földműves, a fuvolajáték esetében a fuvolás, úgy a törvényhozás esetében az uralkodószámít hozzáértőnek, az ő törvényei mindig helyesek és változatlanok.

Minósz története (317 d 4 - 321 c 3)Kréta hajdani királya, Minósz, és az ő törvényhozó tevékenysége kiválóan példázza a jó törvények

változatlanságának tételét. Homérosz és Hésziodosz tanúsága szerint Minósz nem volt igazságtalan ésnehezen kezelhető személy, mint azt a politikai összeütközések miatt elfogult athéni tragédiaköltők állítják. A törvényhozást egyenesen Zeusztól, apjától tanulta, nem csoda tehát, hogy Krétát ésLakedaimónt felvirágoztató, isteni eredetű törvényei a mai napig hatályban vannak.

Befejezés (321 c 4 - d 10)Az emberek a testtel kapcsolatban tudják, milyen törvényeket kell követniük, hogy jobbá váljanak,

de a lélekkel kapcsolatban nem tudják, mi a jó és a rossz.

MINÓSZ (AVAGY A TÖRVÉNY)

SZÓKRATÉSZ: Szerinted mi a törvény?240

BARÁT: Melyik törvényre gondolsz?SZÓKRATÉSZ: Hogyhogy? Lehetséges, hogy a törvény önmagában véve, mint törvény,

különbözzék a törvénytől? Gondold csak meg, pontosan mit kérdezek tőled! Ha aztkérdezném tőled, mi az arany, és te ugyanígy visszakérdeznél, hogy miféle aranyról is

beszélek, szerintem rossz volna a kérdésed. Ugyanis fikarcnyi különbség sincs sem arany ésarany, sem kő és kő között - annyiban, hogy kő, illetve arany! Ebből a szempontból törvény éstörvény között sincs fikarcnyi különbség sem, hanem mindegyik ugyanaz. Minden egyestörvény egyaránt törvény, nem pedig az egyik inkább, a másik meg kevésbé! Szóval a

240 A görög nomosz szó jelentésköre rendkívül széles: törvény mellett jelenthet szokást, hagyományt,közfelfogást, rendelkezést, de akár hangnemet vagy dallamot is. Ugyanennek a tőnek egyik származéka a görögnomizó ige, jelentése szokásként megtart, használ, tisztel, hisz, gondol. A nomizó igéből képzett egyik igenévialak (ta nomizomena) pedig azt jelöli, amit szokásosnak, hagyományosnak, törvényesnek tartunk. A dialógusmegértését és fordítását nagyban nehezíti, hogy a szereplők sűrűn és olykor más-más jelentéssel használják a tő

egyéb továbbképzett alakjait is (nemó: oszt, legeltet, igazgat; nomeusz: osztó, pásztor). A követhetőség kedvéérta fontosabbnak tartott, esetleg zavarosnak tűnő szöveghelyeknél a fordítás után zárójelben közöljük a megfelelőgörög kifejezést.



kérdésem erre vonatkozott: általában véve mi a törvény? Mármost, ha van épkézláb javaslatod, ki vele!

BARÁT: Mi is lehetne más a törvény, Szókratész, ha nem az, amit törvényesnek tartunk [ tanomizomena]?241

SZÓKRATÉSZ: Netán szerinted a beszéd is azonos azzal, amit mondunk, vagy a látás azzal,amit látunk, a hallás pedig azzal, amit hallunk? Vagy egy dolog a beszéd, és más, amitmondunk, egy dolog a látás, és más, amit látunk, egy dolog a hallás, és más, amit hallunk,valamint egy dolog a törvény, és más, amit törvényesnek tartunk? Mi a véleményed, nem ígyvan?

BARÁT: Más dolog, most látom csak.SZÓKRATÉSZ: Tehát a törvény nem az, amit törvényesnek tartunk.BARÁT: Azt hiszem, nem.SZÓKRATÉSZ: Mi lehet hát a törvény? Folytassuk a vizsgálódást a következőképpen! Ha

valaki az imént elhangzottakkal kapcsolatban megkérdené tőlünk: „Ha egyszer azt mondjátok,hogy a látásnak köszönhetően látszik az, amit látunk, akkor mi a látás?", azt felelnénk neki,hogy érzékelés, amely a szem közvetítésével megjeleníti a dolgokat. Ha pedig megkérdenétőlünk „Mi a helyzet a hallással? Ha egyszer a hallásnak köszönhetően hallatszanak a dolgok,akkor mi a hallás?", azt felelnénk neki, hogy érzékelés, amely a fül közvetítésével megjelenítia hangokat. Nos, tegyük fel, hogy ilyen értelemben kérdezi meg tőlünk „Ha egyszer atörvénynek köszönhetően törvényes az, amit törvényesnek tartunk, akkor mi a törvény?Valamilyen érzékelés vagy megjelenítés, mint ahogy az ismeretek a tudomány közvetítésévelválnak ismeretessé, amely azokat megjeleníti, vagy valamiféle felfedezés, ahogy atalálmányok kerülnek felfedezésre, mint például az egészséggel és a betegséggel kapcsolatosdolgok az orvoslás mesterségének köszönhetően, és az istenek tervei, ahogy a jósok mondják,a jóslás mesterségének köszönhetően? A mesterség ugyanis bizonyos értelemben a dolgok

felfedezését jelenti számunkra, nemde?"BARÁT: Dehogynem.

SZÓKRATÉSZ: Nos, mit válaszoljunk? A fentiek közül melyik illik leginkább a törvényre?BARÁT: A döntések 242 és határozatok lesznek ezek, aztSZÓKRATÉSZ: Úgy látszik, politikai véleményt értesz törvény alatt.

BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: Lehet, hogy igazad is van! De talán jobban meg fogjuk érteni a

következőképpen! Bizonyos embereket bölcsnek nevezel, igaz?BARÁT: Igen.

SZÓKRATÉSZ

: Ugye a bölcsek a bölcsesség folytán bölcsek?BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: Folytassuk! Az igazságosak az igazságosság folytán igazságosak?BARÁT: Hogyne.

SZÓKRATÉSZ: Ugye a törvénytisztelők is a törvény folytán törvénytisztelők?BARÁT: Igen.

241 Xenophón hasonló meghatározást tulajdonít Hippiasznak (Emlékeim Szókratészról IV. 4): a város törvénye,„amit a polgárok írásban rögzítettek, összefoglalva, hogy mit kell tenni, és mitől kell tartózkodni". (ford. NémethGyörgy)

242 Újabb szófejtés: a görög dokeó ige (vél, gondol, jónak tart, elhatároz) tövéből képzett főnévi alak a döntés

szóval fordított dogma és a vélemény szóval fordított doxa is.hiszem. Mi mást nevezhetnénk törvénynek? Úgyhogy alighanem az az egész, amit te kérdezel, a törvény, nemmás, mint a város döntése.



SZÓKRATÉSZ: A törvényszegők pedig a törvényszegés folytán törvényszegők?BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: A törvénytisztelők igazságosak?BARÁT: Igen.

SZÓKRATÉSZ: A törvényszegők pedig igazságtalanok?BARÁT: Igazságtalanok.SZÓKRATÉSZ: Ugye az igazságosság és a törvény a leghelyesebb dolog?BARÁT: Így van.SZÓKRATÉSZ: Az igazságtalanság és a törvényszegés pedig a leghelytelenebb?BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: És míg az egyik oltalmazza a városokat és minden egyebet, addig a másik

tönkreteszi és felforgatja?BARÁT: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Tehát úgy kell tekintenünk a törvényre, mint valami szép dologra, és úgy kellkutatnunk, mint valami jót.

BARÁT: Hogyne!SZÓKRATÉSZ: Ugye azt állítottuk, hogy a törvény a város döntése?BARÁT: Csakugyan azt állítottuk.

SZÓKRATÉSZ: Folytassuk! Egyes döntések helyesek, mások viszont helytelenek, nem?BARÁT: De igen.SZÓKRATÉSZ: Igen ám, de láttuk, hogy a törvény nem volt helytelen!BARÁT: Csakugyan nem.

SZÓKRATÉSZ: Tehát nem helyes, ha egyszerűen csak azt feleljük, hogy a törvény a városdöntése.BARÁT: Azt hiszem, nem.SZÓKRATÉSZ: Nem lehet megfelelő az sem, hogy a helytelen döntés a törvény.

BARÁT: Nem hát!SZÓKRATÉSZ: Márpedig nekem is nagyon úgy tűnik, hogy a törvény egyfajta vélemény. És

mivel nem helytelen vélemény, akkor tiszta sor, csakis helyes lehet, már ha a törvény ténylegvélemény. Ugye?

BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: Mármost mitől helyes egy vélemény? Nem attól, hogy igaz?BARÁT: De igen.

SZÓKRATÉSZ: Az igaz vélemény a valóság feltárása, nem?BARÁT: Csakugyan.SZÓKRATÉSZ: A törvény tehát a valóság feltárása akar lenni.

BARÁT: Mégis hogyan van az, Szókratész, ha a törvény a valóság feltárása, hogy nemmindig ugyanazokat a törvényeket alkalmazzuk ugyanazokkal a dolgokkal kapcsolatban, hacsakugyan a valóságot tártuk fel?

SZÓKRATÉSZ: A törvény ettől még éppúgy a valóság feltárása akar lenni, legfeljebb azemberek, akik nem mindig ugyanazokat a törvényeket alkalmazzák, gondolom én, nem

mindig képesek feltárni azt, amit a törvény akar, a valóságot. De vizsgáljuk csak meg egymásik oldalról, hátha így egyértelműen kiderül számunkra, vajon mindig ugyanazokat a



törvényeket alkalmazzuk-e, vagy hol az egyiket, hol a másikat, és vajon mindnyájanugyanazokat-e, vagy ki az egyiket, ki a másikat!

BARÁT: Márpedig azt igazán nem nehéz belátni, Szókratész, hogy ugyanazok az emberek sem mindig ugyanazokat a törvényeket alkalmazzák, mások pedig másokat! Például nálunk atörvény nem teszi lehetővé az emberáldozatot, éppen ellenkezőleg, isten és ember előtt

elfogadhatatlan cselekedetnek tartjuk, a karthágóiak viszont áldoznak embert, mivel számukraez teljesen elfogadott és törvényes gyakorlat, sőt néhányan még saját fiukat is feláldozzák Kronosznak, mint talán te is hallottad. Ráadásul nemcsak a barbárok alkalmaznak a mieinktőleltérő törvényeket, hanem a hírhedt lükaiaiak,243 valamint Athamasz leszármazottai is micsodaáldozatokat mutatnak be görög létükre!244 De rólunk is tudod, mert bizonyára te is hallottad,hogy milyen törvényeket alkalmaztunk korábban az elhunytakat illetően: a halottak eltemetését megelőzően áldozati állatokat vágtak, és asszonyokat bíztak meg az elégetettholtak csontjainak összeszedésével, még ennél is régebben pedig a házban temették el ahalottakat. Mi viszont nem teszünk semmi ilyesmit! De számtalan hasonlót említhetnék, mertszéles a választék a példából, hogy mi sem gondolkodtunk mindig ugyanúgy, és az emberek isáltalában különbözőképpen gondolkodnak.

SZÓKRATÉSZ: Nincs abban semmi különös, kedves barátom, ha neked van igazad, nekem pedig mindez elkerülte a figyelmemet! Viszont ha te is megállás nélkül fújod a magadét, megén is, akkor azt hiszem, bajosan fogunk dűlőre jutni, ellenben ha közösen gondolkodunk, talánmegállapodhatunk! Folytassuk tehát közös vizsgálódásunkat úgy, hogy ha akarod, tekérdezgetsz engem, ha akarod, válaszolhatsz is!245

BARÁT: Akkor inkább válaszolok, Szókratész, amire csak kívánod!SZÓKRATÉSZ: Rendben van! Mit gondolsz [nomizó] , az igazságos dolgok igazságtalanok és

az igazságtalan dolgok igazságosak, vagy az igazságos dolgok igazságosak, az igazságtalandolgok pedig igazságtalanok?

BARÁT

: Az igazságos dolgok igazságosak, az igazságtalan dolgok pedig igazságtalanok.SZÓKRATÉSZ: Ugye ezt mindenhol ugyanúgy törvényszerűnek tartják [nomizó] , mint itt?

BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: Még a perzsáknál is?BARÁT: A perzsáknál is.

SZÓKRATÉSZ: És bizonyára mindig, ugye?BARÁT: Mindig.SZÓKRATÉSZ: Vajon törvényszerűnek tartják-e nálunk, hogy az a nehezebb, ami többet

nyom, ami pedig kevesebbet, könnyebb, vagy fordítva?BARÁT: Nem, ami többet nyom, nehezebb, ami kevesebbet, könnyebb.SZÓKRATÉSZ: Karthágóban és Lükaiában is, ugye?BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: És úgy látszik, az is törvényszerű, hogy a szép mindenhol szép, a csúnya

pedig csúnya, nem pedig a csúnya a szép, és nem is a szép a csúnya.BARÁT: Így van.

SZÓKRATÉSZ: Tehát, egy szó mint száz, törvényszerű, hogy a valóságos dolgok léteznek,nem pedig a nem valóságosak, nálunk és az összes többi népnél egyaránt.

243 Az árkádiai Lükaion hegy mellett fekvő Lükaia település a Zeusz-kultusz egyik fontos központja.244 Athamasz, Aiolosz thesszál király fia, Orkhomenosz királya. A hagyomány szerint megölte fiát, Learkhoszt,

mert Héra őrületet bocsátott rá.245 Szókratész a filozófiai dialógus szabályainak megsértésével vádolja társát, mert válaszadás helyett kisebbfajta beszédet tartott.



BARÁT Azt hiszem.SZÓKRATÉSZ: Aki tehát elvéti a valóságot, a törvényesség ellen vét.BARÁT: Ha így nézzük, Szókratész, ahogy te érted, mindig ugyanazt tartjuk törvényesnek

mi is, meg a többiek is, de ha eszembe jut, hogy folyamatosan összevissza változtatjuk atörvényeinket, nem tudok igazat adni neked.

SZÓKRATÉSZ: Mert talán nem jut eszedbe, hogy attól, hogy ide-oda tologatjuk őket, mégugyanazok maradnak. De vizsgáljuk csak meg a kérdést egy másik oldalról is! Bizonyáratalálkoztál már betegek gyógyításáról szóló írásművel, ugye?

BARÁT: Persze.SZÓKRATÉSZ: Tudod-e, hogy melyik mesterségre tartozik ez a fajta írásmű?

BARÁT: Tudom, az orvostudományra.SZÓKRATÉSZ: Ugye azokat nevezed orvosnak, akik értenek ehhez a területhez?BARÁT: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Vajon a hozzáértők ugyanazt gondolják [nomizó] ugyanabban a kérdésben,

vagy ki ezt, ki azt?BARÁT: Nyilván ugyanazt.SZÓKRATÉSZ: Vajon kizárólag a görögök vannak egy véleményen, vagy arról, amihez

értenek, a barbárok is ugyanazt gondolják, mint a görögök?BARÁT Mindenképpen ugyanazt kell gondolniuk, ha értenek hozzá, akár görögök, akár

barbárok.

SZÓKRATÉSZ: Helyesen válaszoltál! És persze mindig ugyanazt gondolják, ugye?BARÁT: Igen, mindig.SZÓKRATÉSZ: Ugye az orvosok is olyat írnak a gyógyításról, amit igaznak is tartanak

[nomizó]?BARÁT: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Akkor az orvosoknak ezek az írásai orvosi tárgyúak, és az orvoslás törvényeitrögzítik.246

BARÁT: Orvosi tárgyúak, kétségtelen.SZÓKRATÉSZ: Ezek szerint a földművelésre vonatkozó írások a földművelés törvényei?BARÁT: Igen.

SZÓKRATÉSZ: Kinek a feladata a kerti munkával kapcsolatos törvényszerűségek feljegyzése?BARÁT: A kertészeké.

SZÓKRATÉSZ: Ezeket értjük tehát a kertészkedésre vonatkozó törvények alatt.BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: A törvényeket olyanok állapítják meg, akik értenek a kertgondozáshoz?BARÁT: Hogyne.

SZÓKRATÉSZ: A hozzáértők pedig a kertészek.BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: Kinek a feladata az étel elkészítésével kapcsolatos törvényszerűségek

feljegyzése?247

BARÁT: A szakácsoké.

246 Ahogy a Hippokratész neve alatt fennmaradt terjedelmes gyűjtemény is bizonyítja, az i. e. V. századbanszámos orvosi tárgyú irat foroghatott közkézen.247 A Gorgiasz ban (518 b) szóba kerül egy bizonyos Mithaikosz, aki szicíliai szakácskönyvet írt.



SZÓKRATÉSZ: Ezek tehát a szakácskodással kapcsolatos törvények?BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: A törvényeket minden bizonnyal azok állapítják meg, akik irányítani tudják az

étel elkészítését, ugye?

BARÁT

: Igen.SZÓKRATÉSZ: Akik ezt tudják, azok állításunk szerint a szakácsok, ugye?

BARÁT: Csakugyan ők a hozzáértők.SZÓKRATÉSZ: Rendben van. És kinek a feladata a város irányításával kapcsolatos

törvényszerűségek feljegyzése? Nem azoké, akik értenek a város vezetéséhez?BARÁT: Szerintem igen.SZÓKRATÉSZ: Ugye a politikusok és az uralkodók értenek hozzá?

BARÁT: Ők hát!SZÓKRATÉSZ: Tehát ezek a politikai jellegű feljegyzések, amiket az emberek törvénynek

neveznek, a királyok és a kiváló férfiak írásművei.

BARÁT: Igazad van.SZÓKRATÉSZ: Ugyebár a hozzáértők nem írnak egyszer ezt, máskor meg azt ugyanarról a

dologról?BARÁT: Nem.

SZÓKRATÉSZ: És nem is fogják megváltoztatni a véleményüket ugyanarról a dologról holígy, hol úgy?

BARÁT: De nem ám!SZÓKRATÉSZ: Ha tehát azt látjuk, hogy egyesek időnként mégis ezt teszik, vajon

hozzáértőnek vagy avatatlannak fogjuk nevezni az illetőt, aki ezt teszi?

BARÁT: Avatatlannak.SZÓKRATÉSZ: Ugye, ami helyes, azt fogjuk törvényesnek nevezni minden egyes esetben,

legyen az akár orvostudomány, akár konyhaművészet, akár kertgondozás?BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: Ami pedig nem helyes, azt már nem fogjuk törvényesnek mondani?

BARÁT: Már nem.SZÓKRATÉSZ: Hanem törvénytelennek.BARÁT: Feltétlenül.

SZÓKRATÉSZ: Ugye az igazságos és igazságtalan dolgokról, és általában a város irányításáról

szóló írásokban, vagyis ahol arról van szó, hogyan kell igazgatni egy várost, ezekben is csak ahelyes az uralkodó törvénye, a nem helyes viszont nem az, még ha törvénynek tartják is atudatlanok? Ez ugyanis törvénytelen.

BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: Akkor helyesen határoztuk meg, hogy a törvény a valóság feltárása.

BARÁT: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: Vegyük szemügyre még a következő kérdést is! Ki a szakértője a magvak

földbe vetésének?BARÁT: A földműves.SZÓKRATÉSZ: Ő minden földbe a megfelelő magvat veti?

BARÁT: Igen.



SZÓKRATÉSZ: A földműves tehát jó osztója [nomeusz] a magvaknak, és helyesek atörvényei, vagyis az osztása a magvakat illetően?

BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: Ki osztja [nemó] el jól a hangokat, hogy dallam legyen belőlük, vagyis ki

rendezi dallamba őket hangértéküknek megfelelően? Kinek a törvényei helyesek?BARÁT: A fuvolásnak és a lantjátékosnak.

SZÓKRATÉSZ: Aki tehát a legjobban ért a szakterület törvényeihez, az a legügyesebb afuvolajátékban.

BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: És az élelmet ki osztja el legjobban az emberi szervezet számára? Nem az, aki

tudja, mi a megfelelő élelem?BARÁT: De igen.SZÓKRATÉSZ: Tehát az ő osztása és törvényei a legjobbak, és aki ez ügyben legjobban ért a

törvényekhez, az a legjobb osztó.

BARÁT: Hogyne.SZÓKRATÉSZ: Ki ez?BARÁT: A testnevelő.SZÓKRATÉSZ: Ő az emberek nyájának legeltetésére [nemó] legalkalmasabb személy?248

BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: Ki a legalkalmasabb személy a birkanyájak legeltetésére? Mi a neve?BARÁT: Pásztor.

SZÓKRATÉSZ: Tehát a pásztor törvényei a legjobbak a birkák számára.BARÁT: Igen.

SZÓKRATÉSZ: A gulyás törvényei pedig a marhák számára.BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: És kinek a törvényei a legjobbak az emberi lélek számára? Nem a király

törvényei? Ismerd el!BARÁT: Elismerem.SZÓKRATÉSZ: Helyes. Meg tudod-e mondani, hogy a fuvolajáték törvényeit illetően ki volt a

régiek közül jó törvényhozó? Talán nem jut eszedbe, de én szívesen emlékeztetlek, ha akarod!BARÁT Hogyne akarnám!SZÓKRATÉSZ: Nem Marszüaszt szokták így emlegetni, és szeretőjét, a phrügiai

Olümposzt?249

BARÁT: Igazad van.SZÓKRATÉSZ: A dalaikat is isteni tökéletesség jellemzi, mert kizárólag ezek a dalok rendítik

meg az embert és mutatják meg, hogy kinek van szüksége az istenekre.250 Kizárólag ezek adalok maradtak fenn a mai napig, mert isteniek.

BARÁT: Így van.

248 A király mint az emberi nyáj pásztora szerepel az Államférfi című dialógusban (268 c, 275 a).249 A mítosz szerint Marszüasz találta meg azt a fuvolát, amit Athéné istennő mérgében elhajított. Későbbmegtanult játszani a hangszeren, és versenyre hívta Apollóm. Elbizakodottságáért nagy árat fizetett: Apollón

elevenen megnyúzta. A fríg Olümposzt, Marszüasz szeretőjét, egy antik kommentátor a zenei harmóniafeltalálójaként említi.250 Ugyanez a gondolat majdnem szó szerint előkerül A lakomá ban is (215 c).



SZÓKRATÉSZ: És kit tartanak jó törvényhozónak a régi királyok közül, akinek a mai napigérvényben vannak a törvényei isteni eredetük miatt?

BARÁT: Nem jut eszembe.SZÓKRATÉSZ: Nem tudod, hogy a görögök közül kiknek vannak a legrégibb törvényei?

BARÁT

: Csak nem a lakedaimónbeliekről beszélsz, és Lükurgoszról, a törvényhozóról?SZÓKRATÉSZ: Nem, hiszen azok talán még háromszáz évesek sincsenek, vagy legfeljebb egykicsit régibbek! Viszont honnan származnak az ő legjobb törvényeik? Tudod-e?

BARÁT: Állítólag Krétáról.SZÓKRATÉSZ: Akkor nekik vannak a legrégibb törvényeik a görögök közül?

BARÁT: Igen.SZÓKRATÉSZ: Tudod-e, kik voltak az ő jó királyaik? Minósz és Rhadamanthüsz, Zeusz és

Európa fiai, és azok a bizonyos törvények tőlük származnak.BARÁT: Rhadamanthüszről csakugyan úgy hírlik, Szókratész, hogy igazságos férfiú volt,

ellenben Minószt féktelen, nehéz természetű és igazságtalan fickónak tartják!

SZÓKRATÉSZ: Kedves barátom! Te a történet attikai tragédiákból származó változatátismered!

BARÁT: Hogyhogy? Nem ezt mondják Minószról?SZÓKRATÉSZ: De nem ám! Legalábbis Homérosz és Hésziodosz nem! Márpedig nekik

jobban hisz az ember, mint valamennyi tragédiaköltőnek együttvéve, akiknek a beszámolójáraa véleményedet alapozod!

BARÁT: De mégis mit mond Minószról a két nagy költő?SZÓKRATÉSZ: Elmondom én neked, nehogy a többséghez hasonlóan te is az istentelenség

vétkébe essél! Hiszen nincs annál istentelenebb viselkedés, és nincs, amitől jobban óvakodnikellene, mint hogy akár szóval, akár cselekedettel vétkezzünk az istenek ellen, másodsorban

pedig az istenhez hasonló emberek ellen. Éppen ellenkezőleg, igenis nagy körültekintésselkell eljárnunk minden esetben, valahányszor szidalmazni vagy dicsérni szándékozunk egyembert, nehogy helytelenül szóljunk! Már csak ezért is meg kell tanulnunk különbséget tenniderék és hitvány emberek között. Az isten ugyanis haragra gerjed, ha valaki egy hozzáhasonlatos személyt szidalmaz, vagy dicsér egy olyat, aki teljesen más, mint ő. Márpedig azistenhez hasonló ember éppen a jó ember. Nehogy egy pillanatra is azt gondold, hogy akövek, a fadarabok, a madarak és a kígyók lehetnek szentek, az emberek viszont nem!Ellenkezőleg, valamennyiüknél szentebb az ember, ha jó, és szentségtelenebb, ha hitvány.Mármost, ami Minószt illeti, hogy miképpen dicséri őt Homérosz és Hésziodosz, azért fogomelmondani, nehogy halandó apától született halandó ember létedre megsérts egy félistent,

Zeusz fiát. Homérosz ugyanis, mikor Krétával kapcsolatban megjegyzi, hogy számos lakójaés kilencven városa van, hozzáteszi:

És Knószosz nagy vára, kilenc évig hol a legfőbbZeusszal társalgó Minósz gyakorolta uralmát.251

Hát ez Homérosz Minószra vonatkozó dicsérete: szűkszavú ugyan, mindenesetreHomérosz egyik hőst sem részesítette hasonlóban. Mert hogy Zeusz bölcs tanár volt éstudománya minden szép dologra kiterjedt, számos helyen elmondja, de kiváltképpen itt. Aztállítja ugyanis, hogy Minósz kilencévente tanácskozott Zeusszal, azaz felkereste, hogytanuljon tőle, mivel Zeusz bölcs tanár. A puszta kijelentés, hogy ebben a kegyben, mármint a

Zeusztól való tanulás kegyében, Homérosz szerint nem részesült más hős, csakis Minósz, ez a251 Odüsszeia XIX. 178-179 (ford. Devecseri Gábor).



különlegessége a dicséretnek! Egyébként az Odüsszeiában, a Holtak megidézéséről szólórészben bíráskodás közben, aranyjogarral a kezében Minószt ábrázolja,252 nem pedigRhadamanthüszt. Rhadamanthüszről sem itt nem állítja, hogy bíráskodik, sem máshol, hogytalálkozik Zeusszal. Ezért mondom én, hogy Minószt páratlan dicséretben részesítetteHomérosz. Mert úgy értelmezni a dicséretet, hogy Zeusz fiai közül egyedül ő tanult Zeusztól,

csöppet sem túlzás, hiszen ezt jelenti az a sor, hogy a

Zeusszal társalgó Minósz gyakorolta uralmát,

vagyis azt jelenti, hogy Minósz Zeusz tanítványa volt. A társalgás ugyanis beszélgetést jelent, a társalgó pedig tanítványt. Minósz tehát kilencévente elment Zeusz barlangjába,részint, hogy tanuljon, részint, hogy számot adjon arról, amit az előző kilencéves időszakbanZeusztól tanult. Egyesek azt hiszik, hogy a társalgó szó alatt Zeusz ivócimboráját és

játszótársát kell értenünk, de ha figyelembe vesszük a következő érvet, kiderül, hogy nincsigazuk azoknak, akik így gondolkodnak. Ugyanis a számos embercsoport között, legyen azakár görög, akár barbár, egy sem akad, amelyik tartózkodik a lakomától és az efféle

szórakozástól, csakis a krétaiak, valamint utánuk a lakedaimónbeliek, akik a krétaiaktól vették át ezt a szokást. Krétán viszont a többi törvény mellett, amit Minósz alkotott, érvényben vanegy olyan, hogy tilos társaságban lerészegedni.253 Márpedig nyilvánvaló, hogy amit helyesnek tartott, azt alkotta meg törvény formájában polgártársai számára is. Mert fel sem merülhet,hogy Minósz hitvány módon elveivel ellentétesen cselekedett volna. Éppen ellenkezőleg, ez a

bizonyos kapcsolat, ahogy mondom, az erény megszerzését célzó szóbeli oktatást jelentette.Ennek köszönhetően alkotta meg azokat a törvényeket is polgártársai számára , amelyek miattKréta is boldog állam, amíg világ a világ, és Lakedaimón is, attól kezdve, hogy alkalmaznikezdte ezeket a törvényeket, hiszen ezek isteni eredetűek.254 Ami Rhadamanthüszt illeti, őszintén kiváló férfiú volt, hiszen Minósz tanította. Mindazonáltal nem az egész uralkodóimesterséget tanította meg neki, hanem csak egy mellékes részét, amennyi egy bíróságelnökének kell: ezért mondják róla, hogy jó bíró.255 Minósz ugyanis a törvények betartásának ellenőrzésével bízta meg a városra terjedő hatáskörrel, míg Kréta többi részén Talósz látta elezt a feladatot. Mármost Talósz évente háromszor körbejárta a falvakat, hogy ellenőrizze atörvényes rendet, az írásba foglalt törvényeket bronztáblákon hordva magával, erről kapta aBronzember becenevet.256 Hésziodosz is hasonlókat mond Minószról, mert a nevének említésekapcsán megjegyzi, hogy

ő a halandó földi királyok közt is a legfőbb,és legtöbbjét kormányozta a körbelakóknak,őre Zeusz jogarának: várost azzal irányít.257

Ő szintén úgy érti a jogart, mint ami azonos Zeusz tanításával, aminek a segítségévelKrétát irányította.

BARÁT: Akkor mégis miért terjedt el Minószról az a szóbeszéd, Szókratész, hogy faragatlanés nehéz természetű személy?

252 Odüsszeia XI. 568. Ugyanezt a részt idézi Platón a Gorgiasz ban (526 d).253 A lakoma előnyeiről és hátrányairól vitatkozik a Törvények ben (I. 636 - 638) Megillosz és a névtelen athéni.254 „[...] a krétaiak törvényei nemhiába örvendenek különösen nagy hírnévnek az összes görögök között; mertvalóban helyesek, hiszen boldoggá teszik azokat, akik irányításuk alatt élnek." (Törvények I. 631 b; ford.Kövendi Dénes)255 A bírák feladatköréről ld.: Államférfi 305 c - d.256 A Talószra vonatkozó hagyományt Apollodórosz ismerteti (Mitológia I. 26).257 A töredék forrása ismeretlen, bár hivatkozik rá Plutarkhosz is (Thészeusz 16), ebben a formában kizárólag itttalálható meg.



SZÓKRATÉSZ: Azért, barátocskám, hogy te is óvakodj, ha van egy csöpp eszed, és mindenáldott ember, akinek számít a jó híre, vigyázzon, nehogy valaha az életben megharagudjon ráakár csak egy költő is! A költők ugyanis nagy befolyással rendelkeznek egy ember megítélését illetően, attól függően, milyennek ábrázolják a külvilág számára: dicsérőleg vagyelmarasztalva. Hát ezt hibázta el Minósz, amikor háborút indított városunk ellen, ahol a

bölcsesség számos egyéb területe mellett jelen van mindenféle költő a többi költői műfajbólis, de kiváltképp a tragédiából. A tragédia pedig őshonos minálunk, az általános véleménnyelellentétben nem Theszpisz, és nem is Phrünikhosz honosította meg,258 de ha hajlandó vagy

belegondolni, rájössz, hogy meglehetősen régi találmánya városunknak. A költői műfajok közül a tragédia a legnépszerűbb és a leghatásosabb, hát itt szerepeltetjük Minószt és itt állunk rajta bosszút, amiért minket annak idején adófizetésre kény-szerített. Nos, ezt a hibát követteel Minósz, hogy magára haragított bennünket, hát innen ered, amit kérdeztél, a kelleténélrosszabb híre. Mert egyébként kiváló és törvénytisztelő ember volt, ahogy korábban isemlítettem, jó osztó, amire a legnagyobb bizonyíték az, hogy változatlanul maradtak meg atörvényei, mint olyan személynek, aki a város igazgatásával kapcsolatban telibe találta azigazságot.

BARÁT: Az érvelésed, Szókratész, hihetőnek tűnik számomra.SZÓKRATÉSZ: Ha igazam van, nem gondolod, hogy a krétaiak, Minósz és Rhadamanthüsz

polgártársai rendelkeznek a legrégibb törvényekkel?

BARÁT: Úgy látszik.SZÓKRATÉSZ: A régiek közül tehát ők voltak a legjobb törvényhozók, felügyelői és pásztorai

[nomeusz] az embereknek, ahogy Homérosz is a népek pásztorának nevezi a jó hadvezért.259

BARÁT: Persze.SZÓKRATÉSZ: Zeuszra, a barátság istenére! Nézzük csak! Ha valaki megkérdezné tőlünk, mi

az, amiben a test kiváló törvényhozója és pásztora részesíti a testet, hogy jobbá tegye, jóltennénk, ha tömören azt felelnénk, hogy táplálkozás és edzés. Előbbivel gyarapítja, utóbbival

pedig edzi és erősíti a testét.BARÁT: Így igaz.SZÓKRATÉSZ: Ha viszont ezek után megkérdezné tőlünk: „Hát az mi, amiben a jó

törvényhozó és pásztor a lelket részesíti, hogy jobbá tegye?” Mit feleljünk, hogy ne kelljenszégyenkeznünk sem saját magunk, sem barátaink előtt?

BARÁT: Ezt már nem tudom megmondani!SZÓKRATÉSZ: Márpedig szégyen a javából mind a kettőnk lelke számára, ha kiderül, hogy a

lélekkel kapcsolatban nem tudjuk, miben rejlik a jó és a rossz, miközben a test és a többidolog ügyében alapos vizsgálatot folytattunk!

UTÓSZÓ

A Platón filozófiai életművét tárgyaló munkák gyakran hangsúlyozzák, hogy egyetlenantik forrás sem tulajdonít Platónnak olyan írást, amely ne maradt volna ránk. Ez nemcsak korábbi filozófusokról nem mondható el, de a Platónt követő filozófus-generációk nagyalkotóiról sem: a hellenisztikus és császárkori filozófusok által létrehozott hatalmas irodalomtúlnyomó része éppúgy megsemmisült, mint a preszókratikus filozófusok művei. A jelentős

258 Theszpisz és Phrünikhosz, Khoirilosz mellett, a tragikus költők első nemzedékének (i. e. VI. sz.) képviselői.

Theszpisz darabjaiból csak néhány címet ismerünk. Phrünikhosz kortárs történeti témát feldolgozó darabja, aMilétosz eleste, állítólag annyira felkorbácsolta a közönség indulatait, hogy a szerzőt pénzbírságra ítélték.259 A népek pásztora Homérosz kedvelt fordulata: Iliász I. 263; II. 85; Odüsszeia IV. 532.



gondolkodók közül egészen Plótinoszig260 egyedül Arisztotelész filozófiai műveinek maradtfenn nagyobb része; ám az arisztotelészi szövegek állapota is messze elmarad Platónírásaiétól. Ehhez azt is hozzátehetjük, hogy Platón művei nemcsak más filozófusok műveinélőrződtek meg lényegesen épebb formában, de általában a klasszikus szerzők, így például az i.e. IV. századi költők és szónokok fennmaradt szövegeinek többségénél is.

Mindez a legtöbb modern kori Platón-kutató szerint okot ad arra a feltételezésre, hogy a platóni életmű teljes egészében és lényegében sértetlenül maradt ránk: minden filozófiai írás,amit Platón valaha alkotott, a rendelkezésünkre áll261 – méghozzá többé-kevésbé abban aformában, ahogyan Platón kezéből kikerült.262 Ez érthető módon megnyugtató és reménykeltőgondolat mindazok számára, akik a platóni műveket Platón filozófiájának forrásakéntszeretnék tanulmányozni. Van azonban egy zavaró körülmény. Való igaz, hogy nincsentudomásunk elveszett Platón-művekről, és hogy a fennmaradt művek kivételesen jóállapotban maradtak ránk; ehhez azonban azt is hozzá kell tennünk, hogy ezek között többolyan alkotás is van, amelyeket az antikvitásban Platónnak tulajdonítottak, a modern- és

jelenkori kutatók többsége szerint azonban nem Platón írta őket.

II.

Abban a végleges formájában, amelyben a kései antikvitásban ismerték, és amelyben amodern Platón-kiadások alapjául szolgáló középkori kéziratok is tartalmazzák, a platónikorpusz harmincöt dialógusból és tizenegy levélből áll, amelyeket kilenc tetralógiábarendeztek (a levelek a kilencedik tetralógia negyedik tagjaként szerepelnek).263 Ezeken kívülazonban már a kései antikvitásban is számon tartottak olyan dialógusokat, amelyeketegyöntetűen „hamisítványoknak” (nothoi, lat. spuria) tekintettek.

Az i. sz. III. századi történetíró, Diogenész Laertiosz (III. 62) egy tíz dialógusból álló listátemlít.264 Egy az i. sz. VI. századból, feltehetőleg az újplatonizmus alexandriai iskolájábólszármazó előadásjegyzet, az Anonymus Prolegomena viszont Diogenész listájának már csak öt darabját ismeri (X. 26). Ez az öt mű: az Erüxiasz, a Halküón, a Sziszüphosz, az Axiokhoszés a Démodokosz meg is őrződött a kéziratokban – csakúgy, mint két további Platón neve alatthagyományozott dialógus, amelyeket Diogenész ugyan nem említ a hamisítványok közt, de akéső antik kánonban sem szerepelnek: Az igazságosságról és Az erényről .265

260 Plótinosz írásait tanítványa és életrajzírója, Porphüriosz még mestere életében gondozásba vette, később pediga teljes anyagot az Enneászokba rendezte; Plótinoszról írt életrajzában (Vita Plotini) pedig nem csak az Enneászok felépítését írja le, hanem az egyes írások keletkezésének kronologikus rendjét is.261 Ld. pl. Burnet 1914, 220-221. o.; Taylor 1927, 503. o. (magyarul: Tay-lor 1997; vö. 27. o.); Field 1930, 38. o.;újabban Kraut 1992, 20. o.; Cooper-Hutchinson 1997, X. o.262 Vö. pl. Kraut 1992, 20. o.: „Természetesen kivételesen szerencsések vagyunk, amiért ennyi minden ránk maradt Platón saját kezéből. Valójában valamennyi filozófiai mű a birtokunkban van, amit valaha alkotott, olyanközépkori másolatok formájában, amelyek végső soron azokra az eredeti papirusztekercsekre vezethetők vissza,amelyekre Platón írt.”263 A levelek eredetiségének sokat vitatott kérdése nem választható el teljes mértékben a dialógusok eredetiségének kérdéskörétől, ám a jelen írásban terjedelmi okok miatt nem foglalkozom velük.264 A. H. Chroust: „The Organization of the Corpus Platonicum in Antiquity”, in: Hermes, 93 (1965) 34-46. o. azantik forrásokban megnevezett hamisítványok egy teljesebb listáját állította össze (ld. 38. o.).265 A Halküónról később, valószínűleg bizánci tudósok ítélete nyomán, elterjedt az a nézet, hogy valójában az i.sz. II. századi szónok és író, Lukianosz munkája. Ezért Platón XVI. századi első nyomtatott összkiadásában (aHenri Étienne által készített Stephanus-kiadásban) még az apokrif iratok közt sem szerepel; így még azokból amodern Platónkiadásokból is ki szokott maradni, amelyek tartalmazzák az apokrif iratokat – viszont többLukianosz-kiadás tartalmazza. A kéziratokban továbbá a platóni művekhez kapcsolnak egy Definíciók című,

mintegy 185 meghatározást tartalmazó idézetgyűjteményt is, amely minden bizonnyal az Akadémián született,az i. e. IV. században. Az apokrif dialógusok és a Definíciók angol nyelvű fordítását és rövid ismertetéséttartalmazza: Cooper-Hutchinson 1997.



Minden modern kutató egyetért abban, hogy ezeket a dialógusokat az antik hagyományteljes joggal rekesztette ki a hiteles Platón-művek sorából; és a Diogenész által közölt listaelveszett darabjai kapcsán sincs okunk kételkedni az eljárás helyességében. Platón műveinek kései antikvitásban elfogadott kánonja tehát egyáltalán nem a Platón neve alatthagyományozott írások kritikátlan egybegyűjtéséből született. Ám a puszta tény, hogy ezek a

dialógusok valaha is Platón neve alatt voltak forgalomban, figyelmeztet rá, hogy a platónikorpusz nem volt mindig olyan szilárd és egységes, amilyennek esetleg hinni szeretnénk:hagyományozásának történetében voltak kritikus és bizonytalan időszakok, amikor legalábbisnem mindenkinek álltak a rendelkezésére a platóni művek eredetiségének eldöntéséhezszükséges evidenciák.

Ami viszont a tetralógiákba felvett dialógusokat illeti, ezek eredetiségét az antikvitásbannem vonták kétségbe – néhány elszigetelt esettől eltekintve, amelyeket érdemes rövidenáttekintenünk.

(1) Arisztotelész egyik közvetlen tanítványa, a zeneelmélettel foglalkozó Arisztoxenosz – aki közismerten kedveli a Szókratészról és Platónról szóló rosszindulatú híreszteléseket – azzal gyanúsította meg Platónt, hogy az Állam nagy részét Prótagorasztól lopta; és bár ennek a

rágalomnak alighanem semmilyen reális alapja nem volt, Favorinosz hitelt adott neki.266

(2) „Egyesek”, akiknek a neve nem maradt fenn, a Második Alkibiadészt Platónkortársának, Xenophónnak tulajdonították.267 A modern kori recepció fényében joggalkételkedtek a dialógus hiteles voltában, bár Xenophón szerzőségére vonatkozó feltevésük éppoly valószínűtlen, mint az, hogy Platón a dialógus szerzője.

(3) Mások (szintén név nélkül) azt sejtették, hogy az Epinomisz Platón egyik tanítványának, opuszi Philip-posznak a munkája. Tudomásuk szerint ő volt az, aki Platónutolsó művét, a Törvények et viasztábláról papiruszra másolta.268 Később az újplatonistaProklosz (i. sz. 412-485) is megpróbálta kirekeszteni ezt a művet,269 és a modern kori kritikaalapján is ez a feltételezés tűnik a leginkább megalapozottnak.

(4) Diogenész Laertiosz (III. 56-57) a tetralogikus platóni korpuszt egy bizonyosThraszülosz kiadásában ismerte. A Szerelmes ifjak a negyedik tetralógiában szerepel, magaThraszülosz azonban egy helyütt (Diogenész Laertiosz IX. 37) mégis láthatólag némifenntartással kezelte a dialógus eredetiségét: vagy tudott olyanokról, akik kétségbe vonták,vagy őbenne merülhettek föl aggályok.

(5) Ailianosz egy megjegyzéséből (Tarka történetek, VIII. 1-2) kitűnik, hogy a negyedik tetralógiában a Második Alkibiadész és a Szerelmes ifjak között helyet kapó Hipparkhoszszintén gyanúba keveredett; bár Ailianosz, aki szereti az ehhez hasonló információkat a sajátkritikai megjegyzéseiként feltüntetni, semmilyen magyarázatot vagy érvet nem fűz afelvetéshez.

(6) Végül meg kell említenünk a sztoikus Panaitioszt (az athéni Sztoa vezetője i. e. 129 és

109 között), aki magának a Phaidónnak vonta kétségbe az eredetiségét.270

Panaitiosz, egymásik nagy hatású sztoikussal, a Rhodoszon tanító Poszeidóniosszal együtt, az első olyanfilozófusok között volt, akik az i. e. II. század végén újra olvasni és méltatni kezdték Platón(és Arisztotelész) műveit. Panaitiosz egyes források szerint annyira tisztelte Platónt, hogynemegyszer az ő tanai kedvéért tért el a sztoikus dogmától;271 ám Cicero egy megjegyzése(Tusculumi eszmecsere I. 79) szerint, bár Platónt tartotta a legnagyobb filozófusnak, a lélek

266 Diogenész Laertiosz III. 37, 57.267 Athénaiosz: Lakomázó bölcsek, 506c.268 Diogenész Laertiosz III. 37.269 Vö. Proklosz: In Platonis Rempublicam II. 133 27 skk.; Anonymus: Prolegomena X. 25.270 Anthologia Palatina IX. 358; Aszklépiosz: In Aristotelis Metaphysi-corum libros A-Z commentaria, 90. 23-6;vö. Elias: In Aristotelis Cate-gorias commentarium, 133. 18-23.271 Cicero: A legfőbb jóról és rosszról IV. 79; Philodémosz: Stoicorum história col. 61. 2-6.



halhatatlanságáról szóló tanát nem tudta elfogadni. Úgy tűnik tehát, hogy a Phaidóneredetiségét éppen Platón bölcsessége iránti elfogult tisztelete miatt nem tudta elfogadni.

III.

A tetralogikus korpuszba bekerült művek eredetiségét ettől a néhány esettől eltekintvesenki nem vonta kétségbe az antikvitásban. Ez a helyzet egészen a XIX. század elejéig nem isváltozott. Ekkor azonban Friedrich Schleier-macher és tanítványa, Friedrich Ast úttörőmunkája nyomán olyan új, kritikus szemlélet terjedt el, amely többé nem tekintette magátólértetődőnek a hagyományos korpuszt. Az antik filozófiatörténet-írás ekkortájt diszciplínáváérő tudományának művelői új szempontokat igyekeztek találni a művek eredetiségeeldöntésének, és a platóni gondolkodás belső fejlődését tükröző kronologikus sorrendjének meghatározásához. Ennek következtében, főként német földön, valóságos divattá vált akorábban reflektálatlanul hitelesnek tekintett platóni művek kirekesztése. Hogy ez milyenarányokat öltött, azt jól szemlélteti azoknak a dialógusoknak a listája, amelyek eredetiségétegy vagy több kutató megkérdőjelezte a XIX. század folyamán (az eredeti tetralógiákban való

megjelenésük sorrendjét követve):

Euthüphrón, Szókratész védőbeszéde, Kratülosz, Szofista, Államférfi, Parmenidész, Philébosz, Első és Második Alkibiadész, Hipparkhosz, Szerelmes ifjak, Theagész, Kharmidész, Lakhész, Lüszisz, Euthüdémosz, Menón, Nagyobbik és Kisebbik Hippiasz, Lón, Menexenosz, Kleitophón, Kritiasz, Minósz, Törvények, Epinomisz272

Ez huszonhat dialógus, az antik korpusznak majd a háromnegyede; és mint látható, előbb-utóbb számos olyan mű is kiselejtezésre került, amelyet ma Platón filozófiailag legérdekesebbmunkái között tartunk számon. A kirekesztés indokai, mint W. K. C. Guthrie273

megállapította, sokszor nem voltak sokkal elfogadhatóbbak, mint Panaitiosz kifogása a Phaidón ellen: a korai érvek gyakran egyszerűen a „Platónhoz méltatlan”, vagy legalábbis„platóniatlan” irodalmi kidolgozottságra vagy filozófiai tartalomra hivatkoztak. Ezek az érvek a XIX. századi tudósoknak azt a magabiztos meggyőződését fejezték ki, hogy minden korábbikornál biztosabb mércékkel és megalapozottabb tudományos ismeretekkel rendelkeznek arról,mit és milyen formában mondhatott Platón. Ám valójában reménytelenül szubjektívnak

bizonyultak: a hiteles művek körét illetően nem alakult ki elfogadható konszenzus, és akérdéskör érvek és ellenérvek kusza dzsungelévé nőtt.

A neves angol filozófiatörténész, George Grote274 ezt a tendenciát elutasítva inkább azegész korpusz megtartása mellett foglalt állást, érvelése azonban – talán Eduard Zeller 275

felületes kritikájának köszönhetően — nem talált széles körű elismerésre, bár később többen

is figyelemre méltónak találták.276

Az első komoly lépést a helyzet konszolidálódása felé Louis Campbell munkája277 tettemeg. Campbell a használt szókincs, nyelvtan, szórend és ritmikai sajátságok vizsgálata révénmeggyőzően kimutatta két, akkoriban sokak által megkérdőjelezett késői dialógus, a Szofistaés az Államférfi szoros stilisztikai rokonságát Platón más, későinek tartott műveivel: aTimaiosz-szal , a Kritiasz-szal és a Törvényekkel. A Campbell által kezdeményezett módszer később lényegesen továbbfejlődött, többek között az ún. stilometria statisztikai alapú

272 Vö. Guthrie 1975, 40. o.273 Guthrie 1975.274 Grote 1867, I. k. 4. és 5. fejezet, kül. 132-169. o.275 Zeller 1889, 444-447. o.276 Ld. pl. Guthrie 1975. Grote érvelésének és Zeller kritikájának kiváló összefoglalását adja Pangle 1987, 6-12.o.277 Campbell 1967.



eljárásaival bővült, amelyek lehetőségeit ma már az adatok számítógépes feldolgozása is bővíti.278 Ezeknek az eljárásoknak más vizsgálati szempontokkal való együttes alkalmazásalehetővé tette, hogy a XX. század második felére hozzávetőleges konszenzus alakuljon ki a

bizonyosan Platón által írt dialógusok körének és korszakolásának kérdésében279. Ám nemminden korábban megkérdőjelezett dialógust sikerült rehabilitálni.

J. Souilhé280 volt az első, aki Platón műveinek Budé-féle kiadásában önálló csoportbakülönítette el a „kétes” dialógusokat (latinul dubia) , vagyis azokat, amelyek a már azantikvitásban is kirekesztett „hamis” dialógusokkal ( spuria) szemben a Platón-művek későantik kánonjában helyet kaptak ugyan, de később a modern kritika szűrőjén fennakadtak. Az őkiadásában idetartozik:

Második Alkibiadész, Hipparkhosz, Szerelmes ifjak, Theagész, Kleitophón, Minósz.

A modern kutatók túlnyomó többsége szerint ezeket a dialógusokat nem Platón írta; bár Souilhé kiadásának megjelenésével egy időben Paul Friedlander 281 hatásosan cáfolta a

Hipparkhosz és a Theagész eredetisége ellen felhozott korábbi érveket, és egyértelműen

hitelességük mellett tette le a voksát; mások pedig a Kleitophón eredetisége mellettérveltek .282 A sor azonban tovább bővíthető olyan dialógusokkal, amelyek eredetiségelegalábbis nem általánosan elfogadott:

Első Alkibiadész, Ión, Menexenosz, Nagyobbik Hippiasz, Epinomisz.

Ezek közül manapság az Ión, a Menexenosz és a Nagyobbik Hippiasz hitelessége alegkevésbé vitatott.283 Az Epinomiszkörül régtől fogva zajlik a vita. Mint láttuk, ennek adialógusnak az eredetiségét már az ókorban kétségbe vonták, méghozzá jó okkal, és aTörvények szerkesztési munkálatainál Platónnak segédkező opuszi Philipposz munkájakéntazonosították; számos modern kutató hajlik rá, hogy hitelt adjon ennek az információnak. 284

A jelen kötet a vitatott szerzőségű dialógusok közül a következőket tartalmazza: Első Alkibiadész, Második Alkibiadész, Hipparkhosz, Szerelmes ifjak (a teljes negyedik tetralógia);Theagész (az ötödik tetralógiából), Kleitophón (a nyolcadikból) és Minósz (a kilencedikből) – az Epinomisz később kerül megjelenésre.

IV.

A fenti két listán szereplő művek ellen felhozott érvek változatosak és változószínvonalúak; ám közös vonásuk, hogy nem vezetnek végleges, mindenkit maradéktalanulmeggyőző eredményre.

(1) Paul Friedlánder nyomán többen kritizálták az olyan megfontolásokat, amelyek azon azalapon rekesztenék ki valamelyik dialógust a hiteles művek sorából, hogy (a) a benne szereplőfordulatok vagy gondolati tartalom egy hiteles Platón-dialógus valamely pontját ismétlik,vagyis a dialógus imitáció; vagy ellenkezőleg, (b) hogy a dialógusban olyan fordulat,megfogalmazás vagy gondolati elem szerepel, melynek nincsenek párhuzamai a platóni

278 Ld. pl. Leonard Brandwood: „Stylometry ad Chronology”, in: Richard Kraut (szerk.) 1992, 90-121. o.279 Ld. pl. Kraut 1992, 2-20. o.280 Souilhé 1951-1964, XIII. k. 2-3.281 Friedlander 1930, 8. és 11. fejezet.282 A legrészletesebben Slings 1999, és legújabban Kremer 2004.283 Ez a három dialógus már meg is jelent az Atlantisz Könyvkiadó Platón-sorozatában: Platón: Ión, Menexenosz,

2000; Platón: Nagyobbik Hippiasz, Kisebbik Hippiasz, Lakhész, Lüszisz, 2003. Az eredetiségük körül lezajlottvitáról ld. e kötetek utószavát.284 További részletekért ld. pl. Guthrie 1978, 385. o.



életműben, vagyis a mű platóniatlan. Könnyen belátható, hogy kellő körültekintés nélkülhasználva mindkét érvelés téves eredményre vezethet, hiszen az a feltevés, hogy „egy eredetiPlatón-dialógusban minden párhuzamba állítható valamely másik eredeti Platón-dialógussal”önmagában éppúgy tarthatatlan, mint az, hogy „bármely hasonlóság egy eredeti Platón-dialógussal a dialógus eredetisége ellen szól”. Ráadásul sokan egyszerre alkalmazták ezt a két

elvet; így a kétségbe vont dialógus minden pontja eredetisége ellen vall, hiszen vagynincsenek párhuzamai a platóni életműben, vagy nagyon is vannak.285

(2) Ennél sokkal komolyabbnak tűnik az a megközelítés, amely szerint a dialógusok eredetisége elleni legbiztosabb tanúbizonyságot a bennük szereplő anakronizmusok jelentik:olyan nyelvi fordulatok, kifejezések használata, amelyek Platón korában még bizonyosan nemképezték részét az attikai nyelvnek; esetleg olyan történelmi eseményekre, személyekre,filozofémákra stb. tett utalások, amelyekről Platónnak halála előtt bizonyosan nem lehetetttudomása. A XIX. és XX. század folyamán rengeteg ilyen érv került forgalomba; ám ezeknek az érveknek a felülvizsgálata majd minden esetben kimutatta, hogy egyáltalán nem olyan

biztosak, mint amilyennek elsőre tűnhetnek.286 A Második Alkibiadész az egyetlen, amely már korán jól láthatóan kivált a sorból: nem egy olyan fordulatot tartalmaz, amely csak jóval

Platón halála után jött szokásba, így keletkezése legfeljebb a IV. század végére, de inkább aIII. század elejére tehető. A többi esetben azonban az ilyen jellegű vizsgálat nem hozottegyértelmű és döntő eredményt. Ezek a dialógusok – nem úgy, mint azoknak a dialógusoknak a többsége, amelyeket már az ókorban is kirekesztettek – minden jel szerint az i. e. IV.században keletkeztek, Platón halála után nem sokkal, sőt esetenként talán életében.

(3) Persze az, hogy egy írás Platón korában keletkezett, és az attikai nyelvnek ugyanazt azállapotát tükrözi, mint Platón prózája, még nem jelenti, hogy nem lehet nyelvi-stilisztikaialapon megkülönböztetni attól. A dialógusok összehasonlító stilisztikai és stilometriaielemzése, amelyet a dialógusok időrendjének meghatározásában sikerrel alkalmaztak,látszólag itt is jó kiindulási pontot ígér. A gyakorlatban azonban az ilyen elemzésekrealapozott érvek a legkevésbé meggyőzőek. Platón stílusa, ahogy azt már az ókorban isészlelték,287 rendkívül gazdag, és próteuszi módon változékony. Ezért az utánozhatatlanulegyedi „platóni stílus” pontos körülhatárolása – akár a legkülönfélébb összetevők előfordulásigyakoriságát rögzítő statisztikai táblázatok segítségével is – kilátástalan feladatnak tűnik. Haegy dialógus nyelve kimutathatóan különbözik minden hiteles dialógusétól, még nem jelentifeltétlenül azt, hogy nem Platón írta (hiszen például a késői dialógusok nyelve is szignifikánsmódon eltér a korábbiakétól). Másrészt, ha egy dialógus nyelvhasználata tökéletesen megfelelvalamely hiteles Platón-dialógusénak, nem jelenti azt, hogy a kérdéses dialógust is Platón írta,hiszen mindig számolnunk kell a lehetőséggel, hogy egy virtuóz imitátor munkáját dicséri.Vagyis visszajutunk a szubjektív ítéletek problémájához.288

Ennek a vázlatos áttekintésnek a fényében is érthető, hogy a megkérdőjelezett dialógusok

többségének eredetisége körüli vita mind a mai napig nem jutott végleges nyugvópontra.Emiatt Platón filozófiájának modern- és jelenkori értelmezői kevés kivételtől eltekintveelhanyagolják, vagy teljesen mellőzik ezeket a dialógusokat. A legtöbben láthatólagelfogadják elődeik sommás értékítéletét, és azzal intézik el a kérdést, hogy akár Platóntól,akár mástól származnak ezek a művek, filozófiailag jobbára érdektelenek, és vizsgálatuk lényegében semmivel nem járulna hozzá Platón filozófiájának jobb megértéséhez. Ebben alátszólag veszélytelen, tartózkodó attitűdben azonban komoly ellentmondás rejlik. Miközben

285 Friedlander 2001, 15-17. o.286 Vö. pl a Hipparkhosz esetében Friedlander 1930, 117. o.287 Az ókorban egyesek úgy tudták, hogy Platón, akit eredetileg Arisztoklésznek hívtak, „stílusának terjedelme”( platütész tész herméneiasz) — értsd: széles regisztere — miatt kapta volna nevét (Diogenész Laertiosz III. 4) –

ami Platón elnevezését illeti, a mendemonda alighanem puszta kitaláció.288 Vö. például Thesleff 1967, aki ugyan a saját elemzései alapján a vitatott dialógusok inautentikus volta mellettfoglal állást, ugyanakkor viszont hangsúlyozza döntése szubjektív voltát (ld. kül. 171-172. o.).



ugyanis a Platón-értelmezők az egyszerűség kedvéért (vagy jobb híján) úgy kezelik ahitelesnek tekintett platóni korpuszt, mint amely ténylegesen azonos Platón filozófiaiéletművével, addig a kérdéses dialógusok mellőzésével legalább hallgatólagosan elfogadják azt a felvetést, hogy az antikvitásban nem Platón által írt művek is bekerülhettek a hivataloskorpuszba. Márpedig prima facie úgy tűnik, hogy a történeti okok, amellyel

megmagyaráznánk ezt a két feltételezett körülményt, kizárják egymást. Az előbbi aztfeltételezi, hogy a platóni korpusz mindvégig jó kezekben volt az antikvitás évszázadai alatt;épségét, eredetiségét és sértetlenségét a hagyományozásának körülményei garantálták. Azutóbbi viszont azt, hogy a korpusz hagyományozásának történetében komoly folytonosságihiányok vannak. Hogy ez a két állítás miként lehet egyszerre igaz, legalábbis magyarázatraszorul; és a magyarázatadás terhe azokra hárul, akik a platóni korpusz hagyományozásának történetét kutatják.

V.

Azt, hogy Platón életműve hiánytalanul és kivételesen jó állapotban fennmaradhatott, úgy

tűnik, csak hagyományozásának különleges körülményei magyarázhatják. Voltak, akik odáigmentek optimizmusukban, hogy feltételezték: a korpusz egységét és sérthetetlenségét a Platónhalálát követő majd ezer év során mindvégig az általa alapított Akadémia intézménye

biztosította, amely egészen i. sz. 529-ig, Iustinianus császár általi végleges bezáratásáigfolyamatosan fennállt, messze túlélve a többi filozófiai iskolákat.289

Ez az elképzelés megmagyarázná Platón műveinek hiánytalan fennmaradását csakúgy,mint a platóni szövegek kiváló állapotát; de egyáltalán nem szolgál válasszal arra a kérdésre,hogyan keveredhettek volna a kérdéses dialógusok Platón eredeti művei közé. Ráadásul ez azelképzelés történeti okokból is illuzórikusnak tűnik: az akadémiai filozófia „aranylánca”,amelynek folytonossága a platóni iratok érintetlen fennmaradását is garantálta volna,valójában inkább az i. sz. V. századi Akadémia újplatonista tudósainak fikciója volt. Ahellenisztikus kor végén, amikor a mithridatészi háború idején, i. e. 86-ban Sulla csapataimegszállták Athént, az athéni filozófiai iskolák megszűntek; és nincs okunk kételkedni benne,hogy az Akadémiával is ez történt. Az Akadémia utolsó vezetője, Larisszai Philón (i.e. 159-84), akit athéni tartózkodása alatt Cicero is hallgatott, valamikor a háború alatt elhagyta avárost és Rómába költözött. Ezt követően pedig egészen az i. sz. II. századig nincs jele annak,hogy az Akadémia újjáalakult volna.290 Philón tanítványa, az aszkalóni Antiokhosz ugyannéhány évvel később visszatért Athénbe, és „Régi Akadémia” néven iskolát alapított291; ezazonban nem a megszűnt intézmény újraélesztésére irányuló kísérlet volt: miután radikálisanszakított a Philón által képviselt filozófiával, Antiokhosz az „eredeti” platóni hagyományhoz289 Ld. pl. Lutoslawski 1897, 4-7. o.290 Ami a kései antikvitást illeti, ekkoriban valóban csak a platonizmus intézményi háttere tette lehetővé a platónikorpusz fennmaradását. Az i. sz. III. század, az újplatonizmus születésének és felvirágzásának százada az antik kultúra nagyarányú hanyatlásának időszaka is volt. A többi nagy múltú filozófiai iskola lényegében kihalt; a„pogány filozófia” a későbbiekben már egyedül az újplatonisták által képviselt platonizmust és a platonizmussalegylényegűnek tekintett arisztotelészi hagyományt jelentette. (Az újplatonizmus Arisztotelész-recepciójáról ld. pl. Wallis 2002, kül. 43-45.O.) Ráadásul az újplatonizmus története egybeesett azzal a több évszázadon áthúzódó folyamattal, amelynek során az új adathordozó, a kódex lassanként felváltotta az addig uralkodó papirusztekercset. Azok a filozófiai művek, amelyeket többé nem forgatott rendszeresen a görög filozófia irántérdeklődő művelt pogány vagy keresztény közönség (ahogyan forgatta például a császárkor sztoikusmoralistáinak, Epiktétosznak, Senecának és Marcus Aureliusnak a ránk maradt írásait), vagy nemtanulmányoztak és oktattak a korban még létező filozófiai intézményekben, elkerülhetetlenül kirekedtek ebből afolyamatból: nem másolták át őket, vagy nem másolták elég nagy számban ahhoz, hogy túléljék a következőzavaros évszázadokat. Az újplatonista iskolákban folytatott tevékenység pedig Platón és Arisztotelész művein,

valamint a rájuk vonatkozó szakirodalmon — kézikönyveken és kommentárokon – alapult. Minderrőlrészletesebben ld. Algra-Barnes-Mansfeld-Schofield, 1999, 4. o., 776. o., 783. o., 788. o.291 Sextus Empiricus: A pürrhonizmus alapvetése I. 220—235.



kívánt visszatérni, amelytől az Akadémia ekkor már mintegy kétszáz éve elszakadt, amikor Arkeszilaosz (i. e. 315-240) vezetése alatt szkeptikus fordulatot vett.292 Antiokhoszt követőena doktriner platonizmus újabb képviselői jelentek meg szerte a Római Birodalomban, akiketösszefoglalóan középső platonisták-nak nevezünk, de nem alkottak egységes irányzatot.

Úgy tűnik, hogy a platóni korpusz a középső platonizmus korszakában nyerte el azt a

végleges formáját, amelyben ránk maradt. Mint már utaltam rá, Diogenész Laertiosz (III. 56 —62) a platóni korpusz kanonizált tetralógiáit egy bizonyos Thraszülosz kiadásában ismeri,akinek a kilétéről egyébként nem sokat tudunk: gyakran, ám nem sok alappal, azonosítaniszokták Tiberius császár hasonló nevű udvari asztrológusával. Ezt elfogadva az i. sz. I. századelső felére kellene tennünk működését, egy olyan időszakra, amely egyébként fehér foltot

jelent a középső platonizmus történetében, hiszen egyetlen ekkor működő platonista neve semmaradt fönn.293 Longinosz pedig olyan későbbi középső platonista szerzők (Numéniosz ésModerátosz) mellett említi Thraszülosz nevét, akik „a püthagoreus és platonikus tanok alapelveiről” értekeztek.294 És valóban, Porphüriosz Ptolemaiosz Harmonika című művéhezírt kommentárjában több ízben is idéz Thraszülosz egy összhangzattani munkájából, csakúgymint a szmürnai Timón A matematika hasznáról című munkájában. Ezt a képet tovább

gazdagítja, hogy Diogenész Laertiosz (IX. 45) szerint Thraszülosz Démokritosz műveit iskiadta, szintén tetralogikus elrendezésben; sőt tájékoztatása szerint Thraszülosz (feltehetőleg akiadás bevezetőjében) amellett érvel, hogy Platón valószínűleg reflektált Démokritosztanítására: amennyiben ugyanis a Szerelmes ifjak Platón munkája, úgy a benne szereplőanonim beszélgetőtárs Démokritosz; másfelől, hogy maga Démokritosz Püthagorasztanítványa volt (Diogenész Laertiosz IX. 35—36).

Mindebből egy olyan püthagorizáló platonista képe rajzolódik ki, akinek esetleg eredetielképzelései lehettek Püthagorasz, Démokritosz és Platón kapcsolatáról, és aki, ha valóbanazonos Tiberius udvari asztrológusával,295 akkor a császári pártfogás és az udvari befolyásszolgáltatta lehetőségeket többek közt arra használta fel, hogy egy új, népszerűsítőösszkiadásban tegye széles körben hozzáférhetővé Platón műveit. Talán ennek a tettnek a

jelentőségére akarja felhívni a figyelmet Diogenész (III. 66) megjegyzése, aki szerint az i. e.III. században, a hellenisztikus filozófusok első nemzedékének kortársaként működöttéletrajzíró, Karüsztoszi Antigonosz296 arról számol be, hogy Platón műveinek első kiadásamég nem volt szabadon terjeszthető, és tulajdonosai csak fizetség ellenében tették lehetővémások számára a kiadás tanulmányozását.297 Ez mindenesetre magyarázatot kínál arra akérdésre, miért vált a thraszüloszi kiadás a platóni korpusz uralkodó formájává akésőbbiekben.

Ugyanakkor viszont nehezen megválaszolható kérdés, hogy a korpusznak ez a formájamilyen mértékben Thraszülosz alkotása: mi az, amit a platóni életmű esetleges korábbiváltozataiból vesz át, és mi az, ami a saját adaléka? Konkrétabban:

(1) Vajon Thraszülosz műve-e a dialógusoknak ez az elrendezése a tetralógiákban, és haigen, ő volt-e a tetralogikus rendezőelv feltalálója”?

292 Vö. Glucker 1978, ld. kül. 15. o. skk. Ezzel szemben Barnes 1989, 31-96. o. (kül. 68. o. skk, 77.o.).293 Vö. Frede: „Epilogue” in: Algra-Barnes-Mansfeld-Schofield, 1999,778. o. Thraszülosz életútjátólrészletesebben ld. pl. Tarrant, 1993, 7-11. o.294 Porphüriosz -.Vita Plotini 20.295 Thraszüloszt, az udvari asztrológust ajuvenalis: Szatírák 6. 576-hoz írt scholion szerzője kimondottan platonistának nevezi.296 Antigonosz élete egy részét Athénban és utazgatással töltötte, majd állítólag I. Attalosz pergamoni udvarába

költözött. Filozófusok életéről297 Erről a pontról ld. Tarrant 1993, 183-184. o., aki szerint az Antigonosztól származó információt Diogenészmagának Thraszülosznak a kiadáshoz írott bevezetőjéből vette át.



(2) Vajon milyen mértékben avatkozott be az egyes művek szövegébe: több szövegösszevetése alapján alkotta-e meg a számára leginkább elfogadhatónak tűnő variánst, esetlegváltoztatásokat, szövegkorrekciókat, kihagyásokat és betoldásokat is eszközölt?

(3) Ő volt-e az, aki a tetralógiák összeállításával az utókor számára mértéktartó módonkijelölte a hiteles dialógusok körét?

Jelenlegi témánk szempontjából természetesen ez az utóbbi kérdés a legérdekesebb; ám eznem vizsgálható az előbbi két kérdéstől függetlenül írt fő művének részleteit Athénaiosz ésDiogenész Laertiosz őrizte meg.

VI.

Mindaz, amit Thraszülosz kiadásáról Diogenész Laertiosztól (III. 56 skk) megtudhatunk,önmagában nem elégséges ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához.

(1) Diogenész szerint (III. 56) Thraszülosz azt állítja kiadásában, hogy a tragédiaköltőketkövetve már maga Platón is tetralógiákba rendezve „adta ki” (ekdunai) a dialógusait.Thraszülosz tehát nem tulajdonítja magának a tetralogikus elv bevezetését, bár állítása nem

feltétlenül implikálja, hogy az általa közölt tetralógiák azonosak lennének az eredeti platónitetralógiákkal. Nem derül ki, hogy Thraszülosz mire alapozza Platónra vonatkozó állítását:lehet, hogy egyszerűen saját spekulációira; de ezen a ponton az sem zárható ki, hogy Platónművei már hozzá is tetralógiákba rendezve jutottak el.

(2) Egy további állítás, amelyet Diogenész (III. 57) Thraszülosznak tulajdonít, a hiteles platóni dialógusok számára (harmincöt) vonatkozik. Úgy tűnik, Thraszülosz ezt ténykéntközli, és nem utal rá, hogy ő állapította volna meg az eredeti művek körét. Mint már említettem, Thraszülosz másutt (IX. 35) látszólag a Szerelmes ifjak eredetiségével kapcsolatosesetleges kétségekre utal – ez az utalás túl homályos ahhoz, hogy világosabbá tegyeThraszülosz szerepét a hivatalos kánon rögzítésében. Ami pedig a hamis dialógusok listáját(III. 62) illeti, Diogenész ott egyszerűen azt állítja, hogy ez a lista „általánosan elfogadott”(homologumenósz); Thraszülosz kiadásáról csak annyi biztos, hogy összhangban van ezzel alistával, az nem, hogy a lista magának Thraszülosznak a műve lenne.

(3) Diogenész (III. 57 7—8) tesz továbbá egy némileg homályos értelmű megjegyzést az Euthüphrónt, a Szókratész védőbeszédét, a Kritónt és a Phaidónt magába foglaló elsőtetralógia elsőségének okáról: „az első helyre azt a tetralógiát helyezi, amelynek közösalapgondolata (koiné hüpotheszisz) van. Mert meg akarja mutatni, milyen is a filozófus élete”.Úgy tűnik, hogy az első tetralógiát Thraszülosz afféle bevezetésnek tekinti, amely általános,az egész további korpusz olvasásakor észben tartandó tanulsággal szolgál azok számára, akik Platón tanítását követve akarnak filozófussá válni. Ám a mondat még ebben az értelmezésbenis csak a tetralógia helyének megállapítását tulajdonítja Thraszülosznak; arra, hogy magát a

tetralógiát ő állította-e össze, nem következtethetünk belőle.298

(4) Diogenész (III. 57) még azt is megjegyzi, hogy Thraszülosz minden dialógust kétnévvel látott el: az egyiket a dialógusban szereplő beszélgetőtárs neve után, a másikat adialógus tárgyának megfelelően adta. Ám világos, hogy Thraszülosz a legtöbb esetbenlegfeljebb csak a tárgymegjelölést adhatta hozzá a meglévő címhez, hiszen korábbi forrásaink számos dialógust a ma is jól ismert címük szerint neveznek meg ( Phaidón, Állam stb.); sőtnem egy esetben a téma szerinti megjelölésnek is régebbi gyökerei vannak.299

(5) Érdemes még kitérnünk azokra a kritikai jelekre is, amelyek Diogenész (III. 66) szerinta platóni szövegek mellett szerepelnek ( paratithentai). Ezek a jelek többek köztszövegkorrekciót, nem eredetinek vagy gyanúsnak tekintett szakaszokat és ismétléseket

298 A mondat értelmezésének problémáiról ld. Tarrant 1993, 91. o.299 Így pl. Platón (13- Levél 363 a) a Phaidónt. „A lélekről” címen említi; Arisztotelész ( Rétorika 1415 b30 – 32) pedig „Temetési beszéd” címen hivatkozik a Menexenoszra.



jeleznek, ami arról árulkodik, hogy a szövegek valamiféle szövegkritikának lettek alávetve.Ám Diogenész itt nem egyértelműen Thraszülosz kiadásáról beszél. Sőt, az a karüsztosziAntigonosztól idézett megjegyzés (amely szerint Platón összkiadásának első megjelenéseidején sokaknak fizetniük kellett, hogy beletekinthessenek a kiadásba) rögtön a kritikai jelek ismertetése után következik. Emiatt többen is úgy vélték, hogy Antigonosz az első olyan

kiadásról beszél, amely már rendelkezett ilyen kritikai jelekkel; talán éppen ez tette olyanrendkívül értékessé őket a platóni szövegeket tanulmányozni kívánók számára. A kutatók többsége mindenesetre úgy véli, hogy a Diogenész által ismertetett kritikai jelek nemszármazhatnak az Antigonosz által említett régi kiadásból; valószínűbbnek tűnik, hogy az i. e.II. századnál is későbbiek, ám ez sem jelenti feltétlenül, hogy Thraszülosz vezette be őket.300

VII.

A Diogenésztől származó információkon túl rendelkezésünkre áll még néhány olyan adat,amelyekből kiindulva a témával foglalkozó kutatók többsége arra a következtetésre jutott,hogy a platóni korpusz Thraszülosz által adoptált elrendezése valójában korábbi eredetű; az

érveik azonban jórészt spekulációkon alapulnak.(1) Az i. e. I. századi Marcus Terentius Varró egy helyen ( De lingua Latina VII. 88.) a

Phaidón ból idézve „Platóntól a negyediket” nevezi meg forrásként. Minthogy Thraszüloszelső tetralógiájának a Phaidón a negyedik darabja, H. Usenertől301 kezdve sokan azt akövetkeztetést vonták le Varro közléséből, hogy már az i. e. I. században széles körbenelérhető volt egy olyan Platón-kiadás, amely Thraszüloszéhoz hasonló módon kezdődött, sőttalán azonos volt azzal. A bizonyíték azonban meglehetősen sovány, hiszen csupán Varroegyetlen félmondatának egy lehetséges olvasatán alapul.

(2) A középső platonista Albinosz ( Prologosz 4) a dialógusok elrendezésének tetralogikuselvét „Derküllidész és Thraszülosz” nevéhez kapcsolja; sőt megfogalmazása alapjánegyértelműnek tűnik, hogy az első tetralógia Derküllidésznél is ugyanaz volt, mintThraszülosznál. Derküllidész életéről egyébként még kevesebbet tudunk, mintThraszüloszéról, és az a puszta tény, hogy Albinosz Derküllidész nevét említi elsőként,önmagában nem sok alapot ad arra a feltételezésre, hogy Derküllidész előbb működöttThraszülosznál. A Varrótól származó, önmagában szintén bizonytalan adattal együtt azonbanez a forrás már többek számára elégséges alapnak tűnt ahhoz, hogy feltételezzék: ThraszüloszDerküllidésztől, i. e. I. században működő elődjétől örökölte a tetralogikus korpuszt, vagyannak egy korábbi változatát.302

(3) Némelyek azonban még ennél is tovább mentek, és a korpusz tetralogikus kiadásátsokkal korábbra, egészen az i. e. IV. századig vezették vissza.303 Ennek az elképzelésnek azegyik alapja hagyományosan magának Thraszülosznak a fentebb [(1) pont] említett

testimóniuma (Diogenész Laertiosz III. 56), amely szerint maga Platón tetralógiákban adtavolna ki a dialógusait. A másik Diogenész Laertiosz egy további megjegyzése (III 6l— 62),amely szerint „némelyek, köztük Arisztophanész, a grammatikus, a dialógusokat trilógiákbaerőltetik (helkuszi)”. A Diogenész Laertiosz által említett Arisztophanész valószínűleg nemmás, mint büzantioni Arisztophanész, az alexandriai könyvtár egyik vezetője az i. e. III.században. Diogenész megfogalmazásának kritikus hangvétele pedig a feltevés szerint a már létező tetralogikus elrendezés felbontását rója fel Arisztophanésznak. Ez a feltételezésazonban megint csak túl erősnek tűnik. Diogenész megfogalmazása csak azt fejezi ki, hogy acsoportosítás erőltetett; talán mert a maga részéről Thraszüloszéval szimpatizál; sőt talán mert

300 A téma tárgyalását további irodalommal ld. Tarrant 1993, 182-3. o.301 Usener 1912-1913, 265-314. o.; Usener 1914, 104-62. o.302 Ld. különösen Chroust 1965, 34-46. o., később pedig Philip 1970, 296-308. o.303 A referenciákat ld. Tarrant 1993, 14. o.



éppen Thraszülosztól veszi át a trilógiákra vonatkozó információt, aki viszont nyilvánkritikusan tekintett a trilogikus felosztásra, hiszen, mint láttuk, azt állította, hogy maga Platóneredetileg tetralógiákat adott ki. Thraszülosz vagy bárki más ilyen állításából azonban mégnem következik, hogy a tetralogikus elrendezés Arisztophanész korában már valóban létezett.Ellenkezőleg: az a tény, hogy Arisztophanész a korpusz trilógiákba történő elrendezésével

próbálkozhatott, inkább azt jelzi, hogy Platón műveinek ekkoriban még nem létezett olyanmértékadó kiadása, amely a tetralogikus rendet követte. Ráadásul Diogenész ugyanebben a passzusban arról is beszámol, hogy többen mind Arisztophanésztól, mind Thraszülosztóleltérő módon határozták meg a platóni korpusz ideális kiindulópontját; ami szintén arra utal,hogy a thraszüloszi elrendezésnek nem lehettek igazán nagy múltú gyökerei. 304

VIII.

A thraszüloszi korpusz korai eredetére vonatkozó feltételezésekkel éppen ellentétesálláspontot foglalt el Thraszüloszról írott monográfiájában Harold Tarrant.305 A Thraszüloszravonatkozó források gondos újraolvasása alapján Tarrant amellett érvelt, hogy Thraszülosz

befolyásos platonista gondolkodó volt, akinek filozófiája hatással volt az újpüthagoreizmusra,a középső és újplatonizmusra, sőt a keresztény gondolkodásra is; az általa összeállítottkorpusz révén pedig mind a mai napig hatást gyakorol a Platón-értelmezésre. Tarrant nézeteszerint jelentős részben Thraszülosz szerkesztő munkájának tudható be

(1) a ma is ismert tetralogikus elrendezés csakúgy, mint(2) a hiteles művek körének rögzítése, sőt (3) az egyes dialógusok általunk ismert végleges

szövegkönyve is, és így a fennmaradt korpusz valójában Thraszülosz saját, tendenciózusértelmezésének megfelelő formában reprezentálja (torzítja el) Platón filozófiáját.306 Ám úgytűnik, hogy Tar-

ránt elképzelései Thraszülosz beavatkozásának mértékéről jórészt ugyanúgy spekulációkonalapulnak, mint a korpusz korábbi eredete melletti érvek, amelyek gyakorlatilag mindenszerkesztői szerepet elvitatnak Thraszülosztól. Ami a Thraszülosz által kiadott korpuszkonkrét elrendezését illeti, amely Tarrant szerint Thraszülosz filozófia-felfogását tükröztevolna (vö. pl. 1993, 179. o.): noha ez a későbbiekben kétségkívül a platóni korpusz uralkodómegjelenési formájává vált, úgy tűnik, éppen a plato-nisták körében nem aratott osztatlansikert. Az egyetlen ismert középső platonista, aki legalább részben átvette ezt az elrendezést,Derküllidész, persze csak akkor, ha később élt, mint Thraszülosz. Maga Albinosz, akitől aDerküllidészre vonatkozó információnk származik, kifejezetten alkalmatlannak tartotta

oktatási célokra (vö. Prologosz 4); és erről később az újplatonisták sem vélekedtek másképp,hiszen egyáltalán nem hagyatkoztak rá.307 Magának Plótinosznak az érdeklődésetulajdonképpen a dialógusok egy szűk körére korlátozódott, és ezeknek a dialógusoknak iscsak bizonyos részeire vagy vonatkozásaira koncentrált. Iamblikhosztól kezdve pedig az

304 Vö. Tarrant 1993, 14-15. o. A hagyományos érvekhez Philip (1970) még hozzátesz egy továbbit, amelyszerint a Diogenész Laertiosz és Albi-nosz által adott beszámoló alapján rekonstruálható thraszüloszi kiadásraegyfelől a sztoikus jegyek hiánya, másfelől bizonyos Régi Akadémiára és a Peripatetikus iskolára jellemző jegyek (a dialógusok jellemzőinek diairetikus osztályozása) voltak jellemzők, ami a korai akadémiai eredetettámasztaná alá. Az érv kritikáját ld. Tarrant 1993, 15-17. o.305 Tarrant 1993.306 Vö. pl. Tarrant 1993, 208. o.307 Tarrant művét ezen a ponton kritizálta Lloyd Gerson in: Brynn Mawr Classical Review 1994. 3. 7. o.



újplatonista iskolák egy olyan, csupán tizenkét dialógusból álló kánonra alapozták oktatásirendszerüket, amelyet a platóni filozófia tökéletes foglalatának tekintettek.308

Ezek a reakciók, csakúgy mint Diogenész Laertiosz (III. 61-62) imént említett tudósítása büzantioni Arisztophanész korábbi trilogikus elrendezéséről, valamint a korpusz olvasásának ideális kiindulópontja körüli vitáról, éppenséggel megerősítik Tarrantnak azt a feltevését,

hogy a dialógusok általunk ismert elrendezése késői fejlemény, talán valóban Thraszüloszújítása – hiszen az a tény, hogy a platonisták ennyire nem találták érdekesnek, arróltanúskodik, hogy nem rendelkezhetett régre visszanyúló és tiszteletet parancsolóhagyománnyal. Ugyanakkor viszont csökkentik is ennek az újításnak a jelentőségét. Úgylátszik, hogy a későbbi platonisták többsége legfeljebb a platóni iratok hitelessége és pontosszövege kérdésében tekintette mértékadónak Thraszülosz kiadását.

A jelen vizsgálódás szempontjából lényeges kérdés persze az, hogy vajon miért éppen azt aharmincöt dialógust vette fel Thraszülosz a tetralógiákba, amelyet felvett? A Tarrant általsugallt lehetőség szerint Thraszülosz előtt nem létezett olyan szilárd hagyomány a dialógusok eredetiségének kérdését illetően, amelyhez neki is tartania kellett volna magát. Számosközkézen forgó és általánosan elismert dialógus esetében a kérdés nem is merült fel. Ezen

túlmenően viszont Thraszülosznak alighanem több eltérő gyűjtemény állt a rendelkezésére, ésmegbízható adatok híján alapvetően a saját preferenciáit követte, amikor ezekből a véglegessorozatot összeállította. A Thraszülosz tetralógiáiban megjelenő dialógusok eszerint tehátazok, amelyek megfeleltek Thraszülosz saját Platón-értelmezésének, és beilleszthetőek voltak az elrendezés kialakításakor követett általános tervébe, amely ugyancsak saját filozófia-felfogásából következett. A harmincöt dialógust tartalmazó kánon így Tarrant szerintThraszülosz műve – sőt legalább részben a hamisítványok listája is az: azt az öt hamisítványt,amely a középkori kéziratokban a platóni korpusz végén szerepel, Thraszülosz illesztettefüggelékként kiadásába.309

Ám ha elképzelhető is, hogy Thraszülosz a tetralógiák összeállításakor valamiféle platonista nevelési modellre, vagy egyéb, saját platonista filozófiafelfogásából nyertvezérfonalra támaszkodott, akkor ez a terv mindenesetre egyáltalán nem nyilvánvaló; sokkalszembeötlőbb a dialógusok csoportosítási szempontjainak sokfélesége. Tarrant megkísérelteugyan rekonstruálni ezt a vezérfonalat, ám ez irányú spekulációja nem bizonyult igazánmeggyőzőnek.310 Jaap Mansfeld311 például — részben éppen Tarrant felvetéseire reagálva – amellett érvelt, hogy a thraszüloszi elrendezésben többféle szervezőelv együttes jelenlétemutatható ki, és ezek között nem filozófiai, hanem irodalmi szempontok játsszák a főszerepet,csakúgy mint az Arisztophanész nevéhez kapcsolt korábbi trilógiák esetében (és ellentétben atöbbi középső platonista által kidolgozott osztályozási rendszerekkel és oktatási tervekkel).Márpedig ha úgy találjuk, hogy Thraszülosz már az elrendezés kialakításakor sem egy átfogó308 A sor az Első Alkibiadész-szel kezdődött, amelyben az újplatonisták a platóni filozófia par excellence

bevezetését látták. Ezt tematikusan rendezett dialóguspárok követték: a Gorgiasz és a Phaidón (etika); a Kratülosz és Theaitétosz (logika); a Szofista és az Államférfi (fizika); valamint a Phaidrosz és A lakoma(teológia). A sorozatot a Philébosz zárta le, mivel ennek témája az újplatonisták szerint maga a „jó”. A hallgatók csak ezeknek a lépcsőknek a végigjárása után juthattak be Platón filozófiájának „szentélyébe”, azaz kezdhették meg a két legfontosabbnak tartott mű, a platóni fizikai és metafizikai tanítást tartalmazó Timaiosz és Parmenidész tanulmányozását. Ez a kánon évszázadokon át érvényben maradt; bár egyes platonisták későbbamellett érveltek, hogy bővítsék ki az Állam és a Törvények könyveivel, ezeket a felvetéseket terjedelmi okok miatt elutasították; vö. Anonymus: Prolegomena X. 26. Plótinosz és a többi újplatonista Platón-recepciójáróláltalában ld. Wallis 2002, 36-41.o.; a iamblikhoszi kánon körültekintő bemutatását ld. in Westerink 1962,xxxvii-xl. o.309 Vö. kül. Tarrant 1993, 178-179; 201-216. o.310 Ezt a tervet Tarrant 1993 4. fejezetében rekonstruálja; elképzelése szerint a platóni filozófiának azt a képéttükrözte volna, amelyet Thraszülosz alapvetően az Állam 1. könyvére alapozott volna. Ennek az értelmezésnek a

kritikáját adja Lloyd Gerson, in: Bryn Mawr Classical Review 1994. 3. 7. o., Tarrant válaszát ld. uo. 1994. 9. 4.o.311 Mansfeld 1994, 2. fejezet (kül. 70. o. skk.).



és filozófiai indíttatású koncepcióra támaszkodott, akkor úgy tűnik, lényegesen kevesebbokunk marad azt feltételezni, hogy filozófiai megfontolások akár a szövegek „megszerkesztésére”, akár a szövegek eredetiségének felülvizsgálatára késztették.

A Tarrant által sugallt válasz másik fele az volt, hogy Thraszülosz korában nem létezett bizonyosságra alapozott konszenzus a hiteles platóni művek körét és a hamisítványokat

illetően; vagyis Thraszülosz korában nem volt olyan mértékadó gyűjteménye a hiteles platóniiratoknak, amely származása folytán garantálta volna, hogy az eredeti, Platóntól származódarabokat tartalmazza. így Thraszülosznak nemcsak alkalma volt rá, hogy komolyabbszerkesztői tevékenységet folytasson, hanem indítéka is: kiadásának egyik célkitűzése éppen ahiányzó konszenzus megteremtése lehetett. Ez azonban, mint látni fogjuk, megint csak feltevéseken alapul; úgy látszik, legalább ugyanannyi alapunk van elfogadni az ellenkezőlehetőséget: hogy Thraszülosz idejében az autentikusnak tekintett művek kánonja már régenrendelkezésre állt.

IX.

Diogenésznél két olyan megjegyzéssel találkoztunk, amely a platóni korpusz korábbiváltozatainak létezésére utalhat: egyrészt (1) megemlítette a dialógusok Arisztophanész-féle,i. e. III. századi trilogikus elrendezését (III. 6l-2); másrészt pedig (2) karüsztoszi Antigonosztidézte, aki a platóni művek egy nagyon korai, feltehetőleg még az i. e. IV. században, talánegyenesen a platóni Akadémián napvilágot látott „kiadásáról” beszélt (III. 66). Tarrantelképzelhetőnek tartja, hogy Thraszülosznak mindkettő – egy akadémiai és egy alexandriaigyűjtemény is — a rendelkezésére állt; ám azt sugallja, hogy a kettő között komoly különbséglehetett. Diogenész Laertiosz beszámolója szerint Arisztophanész (ha ő volt az alexandriaigyűjtemény szerkesztője) valójában csak öt trilógiát állapított meg, ezek sorrendben: Állam — Timaiosz — Kritiasz; Szofista — Államférfi — Kratülosz; Törvények – Minósz– Epinomisz;Theaitétosz – Euthüphrón – Szókratész védőbeszéde; Kritón – Phaidón – Levelek. A többi műDiogenész szerint „egyenként és elrendezés nélkül” következett. Mindebből nem derül ki

bizonyosan, hogy az Arisztophanész által trilógiákba elrendezett anyag ugyanaz volt-e, mintamit Thraszülosz tetralógiákba rendezett. Annyi azért elmondható, hogy a harminchat néggyelés hárommal is osztható; valamint, hogy Arisztophanész trilógiái a thraszüloszi kánon kétolyan dialógusát is tartalmazzák, amelyeket a modern kori kritika megkérdőjelez: a Minószt ésa Kleitophónt; a „hamisítványok” közül viszont egyet sem. Továbbá úgy látszik, már Arisztophanész is abból indult ki, hogy Platón a dialógusok elrendezésében a drámaköltészethagyományait követte; sőt még az is elképzelhető, hogy Thraszülosz, aki osztja ezt a feltevést,éppen az ő eljárását kritizálja, amikor azt állítja, hogy Platón tetralógiákban adta ki a műveit – tudniillik nem trilógiákban, hiszen a drámaköltők a három egymáshoz kapcsolódó témájú

tragédia mellé egy szatírjátékot is fűztek. Az is valószínűsíthető, hogy Thraszülosz korában,sőt még talán valamivel később is, Arisztophanész gyűjteménye jól ismert volt, hiszen azáltalunk ismert legkorábbi Platón-kommentár (mely a Theaitétoszhoz készült) ismeretlenszerzője kommentárjait olyan sorrendben jelentette meg (Timaiosz- Theaitétosz – Phaidón) ,amely legjobban az arisztophanészi elrendezésre vezethető vissza.312 Végül, ha Thraszülosznem tekintette is elfogadhatónak az Arisztophanésztól származó elrendezést, méltántekinthette mértékadónak az arisztophanészi korpuszt a dialógusok hitelessége és a szövegek

pontossága tekintetében, hiszen Arisztophanész gyűjteménye alighanem a nagy hírűalexandriai könyvtár hivatalos Platón-gyűjteménye volt. Ezeknek a megfontolásoknak azalapján legalábbis nem tűnik valószínűtlennek, hogy Thraszülosz kiadásában voltaképpencsak az Arisztophanész-féle gyűjtemény tetralógiákba való átrendezésére vállalkozott. A mi

szempontunkból ez azt jelentené, hogy a platóni korpusz már az i. e. III. századi formájában312 Vö. Tarrant 1993, 22. o.



ugyanazokat a dialógusokat foglalta magában, amelyeket Thraszülosz kiadása révénismerünk.

Tarrant azonban kételkedik; szerinte magyarázatra vár az a tény, hogy Arisztophanész nemfolytatta a trilógiákba való elrendezést, hiszen azoknak a szempontoknak az alapján,amelyeket követve az említett tizenöt művet trilógiákba sorolta, nyugodtan képezhetett volna

további trilógiákat a maradékból is. A legvalószínűbb válasz Tarrant szerint az, hogyArisztophanésznak eredetileg csak a trilógiákba rendezett tizenöt dialógus állt rendelkezésére,a többit pedig (amelyek számáról és mibenlétéről nincs információnk) ő, vagy még inkább aző utódai egyszerűen a beszerzés sorrendjében csatolták hozzá a korábbi gyűjteményhez.313 Eza történet azt sugallja, hogy az alexandriai könyvtár kollekciója egyáltalán nem volt hiteles, ésaz alexandriai könyvtárban minden lehetőség megvolt arra, hogy az eredeti művek hamisítványokkal, vagy legalábbis tévesen megállapított szerzőségű munkákkal keveredjenek.

Ez azonban megint csak puszta találgatás, és nincsen jó okunk rá, hogy elfogadjuk. Azalexandriai könyvtárat a hagyomány szerint Nagy Sándor hadvezére, a ptolemaioszi

birodalmat megalapító diadokhosz, I. Ptolemaiosz Szótér (i. e. kb. 366 — 283) alapította, egyAthénból érkezett szakértő, phaléroni Démétriosz tanácsait követve. Démétriosz hazájából

száműzött politikus volt (éveken át türannoszként kormányozta Athént a Kasszandrosz-érában), de ezen kívül művelt tudós is: a Lükeion akkori vezetőjének, Theophrasztosznak atanítványa – éppen Theophrasztosz volt az, aki beajánlotta őt Ptolemaiosznak (DiogenészLaertiosz V. 37). Ptolemaiosz egy Ariszteasz nevű zsidó tudóstól (i. e. kb. 180-145)fennmaradt levél tanúsága szerint (amelyben a könyvtár első említése található), többek köztazzal bízta meg Démétrioszt, hogy gyűjtsön a számára olyan könyveket, amelyek megtanítanak egy Platón által megálmodott filozófus király módjára uralkodni ( Ariszteaszlevele 9-10). Mindennek alapján nagyon valószínűnek tűnik, hogy Platón műveinek az elsők között kellett lenniük a beszerzési listán. Maga Démétriosz pedig kétségkívül olyan személyvolt, aki tájékozottsága és kapcsolatai révén az egész platóni életművet könnyen

beszerezhette, mégpedig a legbiztosabb forrásból: az i. e. IV. századi Akadémiáról.314

X.

Ez a körülmény a másik Diogenésznél olvasott információ felé fordítja a figyelmünket:amely Antigonosztól származik, és Platón műveinek első kiadására vonatkozik. Diogenészszerint Antigonosznak ez a megjegyzése a sztoicizmus alapítójának, Zénónnak az életérőlszóló munkájából származik. Mivel pedig Zénón filozófiai tanulmányait Athénban, a IV.század utolsó évtizedeiben folytatta, ennek alapján könnyen elképzelhető, hogy a szóbanforgó kiadás is Athénban, a IV. század második felében született. Ebben az időben pedigAthénban a legnagyobb valószínűséggel az Akadémián keletkezhetett ilyen kiadás.

Amikor Grote (1867) amellett érvelt, hogy az antikvitásból örökölt platóni korpusz összesdarabja hiteles, abból a magától értetődőnek tűnő feltevésből indult ki, hogy az Akadémiakönyvtárában Platón halálától kezdve gondosan őrizték Platón összes írását, amelyek hitelességét a tanítványok biztos ismeretei garantálták; az alexandriai könyvtár, talán magánDémétrioszon keresztül, ennek a gyűjteménynek a hitelesített másolatait szerezte be.

Grote feltételezése mellett szól az a tény is, hogy Platón szövegei lényegesen épebbállapotban maradtak fenn, mint a legtöbb i. e. IV. században működő görög szerző írásai,akiknek művei szintén bekerültek az alexandriai könyvtárba.315 Gomperz316 mégis kétségbevonta mindezt; érvei azonban nem meggyőzőek. Gomperz egyrészt Theophrasztosz

313 Vö. i. m. 205. o.314 Vö. Grote 1867, kül. I. 152. o.315 Vö. például Field 1967, 47. o.316 Gomperz 1922, 2. kötet, 281. o. skk.



Diogenész Laertiosznál olvasható végrendeletére hivatkozott, amelyből az derül ki, hogy aLükeionban őrzött hatalmas könyvgyűjtemény valójában nem a közösség, hanemTheophrasztosz tulajdona volt, aki Sztrabón tudósítása szerint magától Arisztotelésztőlörökölte. Ebből vonta le Gomperz azt az általános következtetést, hogy ebben az időben afilozófiai iskolák könyvtárai az iskola vezetőjének tulajdonában voltak, akik szabadon

rendelkeztek vele. Valójában a Lükeion gyakorlatából semmi sem következik az Akadémiáranézve; Platón végrendeletében, amelyet ugyancsak Diogenész Laertiosz őrzött meg,egyáltalán nem esik szó könyvekről. Gomperz másik érve még kevésbé meggyőző: azon ateljesen megalapozatlan feltevésen alapul, hogy a kritikai jelek, amelyek Diogenész Laertiosz

beszámolója szerint a Platón-kiadások margóján szerepelnek, Arisztophanész Platón-kiadásából erednek; márpedig, érvel Gomperz, ha az Akadémián a platóni szövegek megbízhatóan hiteles gyűjteménye állt volna rendelkezésre, nem lett volna szükségArisztophanész kritikai kiadására.317

Egy további érv is felhozható azonban Gomperz álláspontja mellett. Diogenész Laertioszművének Arkeszilaoszról, az Új Akadémia alapítójáról szóló fejezetében azt olvashatjuk,hogy Arkeszilaosz „beszerezte Platón könyveit” (IV. 32). Ez persze több mindent jelenthet.

Jelentheti azt, hogy az Akadémia, amelynek Arkeszilaosz i. e. 265-től volt a vezetője,korábban egyáltalán nem rendelkezett Platón-gyűjteménnyel; vagy azt, hogy Arkeszilaoszolyan platóni „könyveket” szerzett be, amelyek addig hiányoztak az Akadémiagyűjteményéből; esetleg hogy az addigiaknál hitelesebb vagy eredetibb kéziratokat szerzett

be.318 Ezek a lehetőségek azonban mind arra utalnak, hogy a platóni iratok legkorábbimértékadó gyűjteménye csak az Új Akadémián született meg; kronológiailag még az semkizárható, hogy Antigonosz Diogenész által idézett megjegyzése a legkorábbi Platón-kiadásról valójában erre vonatkozik. Ez a lehetőség arra is magyarázatot adna, hogy mikéntkerülhettek nem Platóntól származó írások is a korpuszba egy viszonylag korai időpontban.Csakhogy ez a megfontolás sem perdöntő. Ezzel az erővel az is lehetséges, hogy Arkeszilaoszmég az Akadémiához való csatlakozása előtt „tett szert” Platón könyveire, és a Diogenészáltal közölt információ egy korábbi Arkeszilaosz-életrajznak abból a részéből való, amely aztmeséli el, hogyan került a fiatal Arkeszilaosz először kapcsolatba a platóni tanokkal. 319 Ha arégi Akadémián — legalábbis Arkeszilaoszt megelőzően – mégsem őrizték gondosan Platónösszes írását, annak esetleg az lehetett az oka, hogy egyfelől számos irata közkézen forgott,másfelől pedig az Akadémián folytatott tevékenységben Platón művei nem játszottak lényeges szerepet, vagy legalábbis nem minden műve játszott szerepet. Az előbbi lehetőségetaz Antigonosztól származó információ sem cáfolja meg; hiszen aminek a tanulmányozásáértállítólag fizetniük kellett az érdeklődőknek, az az első autoritatív összkiadás volt; amiről, mintláttuk, nem is bizonyos, hogy a Régi Akadémián keletkezett. Másrészt nyilvánvalónak tűnik,hogy Platón egyes műveit széles körben olvasták, és nem is csupán Athénban.320 Ami a

második lehetőséget illeti, érdemes röviden megvizsgálnunk, mit tudunk a legkorábbiAkadémikusok Platón műveihez való viszonyáról.

XI.

Platón halála idején (348/347) az általa alapított Akadémia Athén vezető tudományos ésfelsőfokú oktatási intézménye volt, és mintegy félszáz éven át meg is őrizte uralkodó szerepét.

317 Gomperz érveit Field (1967, 47. o.) utasította vissza.318 Sőt akár azt is jelentheti, hogy Arkeszilaosz nem Platón műveire, hanem Platón eredeti magánkönyvtárának darabjaira tett szert.319 A kérdésben Tarrant is bizonytalan, bár hajlik arra, hogy higgyen a Régi Akadémián őrzött korpusz

létezésében; vö. Tarrant 1999, 4. o., 203. o., 205-206. o.320 Magától Arisztotelésztől származik az a töredék, amely szerint egy korinthoszi paraszt elolvasta a Gorgiaszt,és az élmény hatására odahagyta a földjét, hogy az Akadémián tanulhasson.



Prominens képviselői: Eudoxosz, és Hérakleidész,321 Szpeuszipposz, Xenokratész, Polemónés Kratész,322 valamint Krantór 323 kétségkívül a saját elképzeléseik szerint fejlesztették továbbPlatón gondolatait, sőt nem egy ponton kritikusan viszonyultak azokhoz; ám az is

bizonyosnak látszik, hogy az Akadémikus filozófusok műveltségének kezdettől fogvaelengedhetetlen részét jelentette Platón írásainak beható ismerete. Ezt jól példázza

Arisztotelész, aki rendszeresen utal platóni szöveghelyekre:(1) olykor Platón nevének és a dialógus címének említésével ( Phaidón, Állam, A lakoma – Arisztotelész a Ta erótika néven ismeri –, Menexenosz – ezt a ho epitaphiosz néven említi –,Timaiosz és Törvények );

(2) máskor csak a dialógusok nevét említve (Gorgiasz, Menón, Phaidón, Phaidrosz, Kisebbik Hippiasz, Timaiosz);

(3) megint máskor csak Platón nevére hivatkozva, a dialógusok címének említése nélkül(Menón, Állam, Phaidrosz, Theaitétosz, Szofista, Philébosz, Timaiosz, Törvények );

(4) esetleg egyszerűen Szókratészt mint a dialógusban éppen megszólaló szereplőt nevezvemeg (Védőbeszéd, Prótagorasz, Euthüphrón).324

(5) Esetenként pedig, úgy tűnik, a szerző és a cím megemlítése nélkül is beazonosítható

módon hivatkozik a fenti dialógusok egyikének-másikának valamely szöveghelyére, valamintaz Államférfire.

Ez a figyelemre méltó lista, amelyben Platón szókrati-kus, középső és késői dialógusaiközül egyaránt jó néhány szerepel, meggyőzően demonstrálja egy közvetlen Platóntanítványszéles körű jártasságát Platón írott életművében. De vajon milyen szerepet játszottak a platóniszövegek az Akadémikusok első nemzedékei által folytatott tényleges filozófiai diskurzusban:mennyire tekintették azokat a platóni filozófia forrásának, és milyen mértékben támaszkodtak e szövegek értelmezésére és/vagy kritikájára saját filozófiai elméleteik kidolgozásakor? AmiArisztotelészt illeti, olykor kétségkívül úgy beszél egy-egy Platón-dialógusról, mint Platónvalamely filozófiai nézetének lelőhelyéről.325 Ugyanakkor viszont éppen ő hívja fel afigyelmet az „úgynevezett íratlan tanítások” (ta legomena agrapha dogmata) létezésére.326

A Metafizikában (A6, valamint M és N könyvek) Arisztotelész kétségkívül olyanmetafizikai doktrínákat tulajdonít Platónnak, amelyek nem jelennek meg a dialógusokban. Deaz íratlan tanítások létezését későbbi források is igazolni látszanak, amikor arról tudósítanak,hogy több kiemelkedő akadémiai tanítvány, így Arisztotelész, Szpeuszipposz és Xenokratészis kiadta Platónnak a „Jóról” szóló szóbeli előadásáról készített jegyzeteit, ami talán arra utal,hogy az ott részletesen kifejtett tanok nem jelentek meg Platón saját írásaiban; de esetleg arrais, hogy e tanok tartalmáról nem volt osztatlan egyetértés a tanítványok körében.327 Úgy

321 Platón kiemelkedő tanítványai; az Akadémia megbízott vezetői Platón második, illetve harmadik szürakuszaitávolléte alatt. Az utókor főleg matematikusként ismerte a nevüket.322 Eudoxosz még Platón halála előtt, i. e. 355-ben meghalt; Platón halálakor unokaöccsére, Szpeuszipposzra

hagyta az Akadémia irányítását, Szpeuszipposzt pedig Xenokratész, Polemón, majd Kratész követte az iskolaélén.323 Kratész kortársa.324 A lista és az osztályozás forrása Bonitz 1870, 598. o. skk.325 Vö pl. Metafizika 991 b és 1080 a, ahol Arisztotelész ismételten a Phaidón 100 b – c elméletére hivatkozik.326 Vö. Arisztotelész, Fizika 209 bl4. Arisztotelész megjegyzése értelmében azt a metafizikai entitást, amelyetPlatón a Timaioszban khórá-nak nevezett, „úgynevezett íratlan tanításaiban” a „kicsi és nagy” néven emlegette(vö. 209 b35 – a2). Ennek a megjegyzésnek az alapján jogosnak tűnik azt gondolnunk, hogy valahányszor Arisztotelész olyan nézetet tulajdonít Platónnak, amellyel nem találkozunk a dialógusokban, az íratlantanításokra alapozza állítását.327 Vö. Szimplikiosz: In Aristotelis physicorum libros commentaria 151. 8— 11; 452. 28-30. Arisztotelész jegyzetének tartalmára vonatkozóan, amely a későbbi antikvitásban A Jóról címen volt ismeretes, rendelkezünk is valamelyes információval; a cím Diogenész Laertiosznál Arisztotelész, Xenokratész és Hérakleidész

műveinek listáján is szerepel. Arisztoxenosz ( Elementa Harmonica 2. 30) állítása szerint magátólArisztotelésztől hallotta, hogy amikor Platón a Jóról tartott előadást, felkészületlen közönsége azt várta, hogymajd hasznos gyakorlati tanácsokkal szolgál arra vonatkozóan, hogyan lehet szert tenni az olyan, mindenki által



látszik, hogy Platón az Akadémián sokszor olyan problémákat exponált tanítványai számára,amelyek körül azután élénk diskurzus, komoly elméleti vita és nézetkülönbség alakult ki.

Egy ilyen vitáról tudósít Arisztotelész Nikomakhoszi etikája. Arisztotelész szerint (1172 b9-28, 1101 b27-34) Eudoxosz azt állította, hogy a Jó nem más, mint a gyönyör (hédoné).Szpeuszipposz viszont, mint röviddel később (1153 b5 skk, vö. 1173 a5 skk) megjegyzi,

tagadta ezt a tételt, mégpedig úgy, hogy elvetette Eudoxosz egyik érvét. A Platón-értelmezők többsége úgy véli, hogy Platón általunk ismert hozzájárulását ehhez az akadémiai vitáhozkésői műve, a Philébosz képviseli; ez azonban korántsem jelenti, hogy a Philébosz ennek avitának a forrása, vagy akár a lezárása lett volna. Ráadásul, mint köztudott, maga Platón a

Phaidroszban (274 b skk), valamint a nevezetes Hetedik Levélben (340 c – e; 341 c – e; 343 e-344 d) határozottan kinyilvánítja azt a véleményét, hogy az írás alkalmatlan médium afilozófia igazi céljai számára, és helyette az élő eszmecsere révén elért progressziót részesítielőnyben.

XII.

Mindezek alapján sokan arra a következtetésre jutottak, hogy Platón írásai valójában nemreprezentálják Platón tényleges filozófiai gondolatait; Platón maga legfeljebbgondolatébresztőnek, bevezetésnek stb. szánta őket. Ha pedig ez így van, akkor az akadémiaifilozofálás kiindulópontját és alapját sem a dialógusok, hanem Platón íratlan tanításai

jelentették; Platón közvetlen tanítványai számára a dialógusok olvasása és elemzése nemképezte a filozófiai munka meghatározó vagy fontos részét. Csakhogy ennek az elképzelésnek már az „úgynevezett íratlan tanítások” elnevezés is ellentmond. Arisztotelész megjegyzésearra látszik utalni, hogy ez a megjelölés elterjedt volt Platón környezetében; márpedig akik használták, nyilvánvalóan azért vezették be, hogy megkülönböztessék Platónnak azokat afilozófiai nézeteit, amelyek csak élőszóban hangzottak el, és nem szerepelnek adialógusokban, azoktól, amelyek szerepelnek a dialógusokban. Az a tény, hogy Platóntanítványi köre számon tartotta az íratlan tanításokat, inkább azt mutatja, hogy nyomonkövette a dialógusok tartalmának kapcsolatát Platón akadémiai előadásainak és kurzusainak tartalmával, és hogy Platónnak legalább egyes írásaiban Platón „nézeteinek” (dogmata)adekvát forrását látta. Az íratlan tanítások nyilvánvalóan fontos szerepet játszottak azAkadémia filozófiájának Platón halálát követő fejlődésében, ám ez nem jelenti, hogy adialógusokra való reflexió nem játszott hasonlóan fontos szerepet. Nagyon is elképzelhetőnek tűnik, hogy az Akadémia filozófusai számára Platón halála után az egyik legfontosabb

problémát az íratlan tanítások és az „írott tanítások” összeegyeztetése jelentette.Persze elképzelhető, hogy a legtöbb olyan filozófiai gondolatot, tételt, érvet stb., amely

Platón írásaiban felbukkan, a tanítványok az akadémiai beszélgetésekből és előadásokból is

legalább annyira jól ismerhették. Az is elképzelhető, hogy nem minden dialógust tekintettek az „írott tanítások” hordozójának. Mindent egybevetve egyetlen olyan dialógusról tudunk,amelyről bizonyosnak tűnik, hogy a tanítványok Platón egyes tanainak par excellenceforrásaként és a további viták alapjaként kezelték, ez pedig a Timaiosz. Proklosz ( In PlatonisTimaeum commentaria I. 76. 2) szerint Xenokratész tanítványa és Polemón kortársa, Krantór volt „Platón első kommentátora” (ho prótosz tu Platónosz exégétész). Ez az állítás nagyon ishihetőnek tűnik: feltételezhető, hogy az akadémikusok második generációjának működéseidején, amikor lassan kivesztek azok az akadémikusok, akik személyes emlékekkel

elismert javakra, mint a gazdagság, egészség, boldogság. Ám legnagyobb elégedetlenségükre Platón előadásafőleg matematikáról (aritmetikáról, geometriáról, csillagászatról) szólt, és abban a tételben kulminált, hogy a jó a

„határ”. Ha ez a történet hitelt érdemel, akkor olyan előadásról szól, amelyet Platón a filozófiában nem járatosnagyközönségnek tartott; részben talán a nagyközönség értetlensége motiválhatta Platón tanítványait arra, hogymegpróbálják az előadások anyagát írásban is hozzáférhetővé tenni, illetve értelmezni.



rendelkeztek Platón szóbeli tanításairól, fejtegetéseiről stb., a platóni iratok jelentősége továbbnőtt, és ezzel együtt megjelent az iratok ortodox értelmezésének rögzítése iránti igény is.

Ám Proklosz megjegyzéséből valójában nem lehet általános következtetést levonni.Egyrészt Krantór értelmezői tevékenysége csak egyetlen platóni mű, a Timaiosz kapcsánmerül fel. Proklosz Timaiosz-kommentárjában az imént említett szöveghelyen kívül csupán

egyszer (I. 277. 8) utal a Timaiosz krantóri értelmezésére, Plutarkhosz ( De Animae procreatione in Timaeo) viszont többször is hivatkozik rá a Timaiosz lélekelmélete kapcsán(1012 d; 1012 f; 1020 c – d; 1022 c – d; 1027 d) – bár nem mindig egyértelmű, hogy Krantór Timaiosz-értelmezésérő\, vagy inkább saját lélekelméletéről van-e szó.328 Másrészt a Timaioszkapcsán Plutarkhosz és Proklosz nem csupán Krantórra hivatkozik, hanem Krantór mesterére,Xenokratészra is. Plutarkhosz úgy mutatja be Xenokratészt, mint aki Krantórral ellentétesvéleményen volt a lélek természetét illetően (vö. i. m. 1012d) – bár az ő esetében mégkevésbé világos, hogy a neki tulajdonított definíció – amely szerint a lélek szubsztanciája(uszia): „önmagát maga által mozgató szám” – Xenokratész saját lélekelméletét reprezentálja,vagy azt, ahogy Platón Timaiosz-beli elméletét értelmezte.329 Ám Plutarkhosz (1013 a – b)szerint Xenokratész és Krantór abban egyetértett, hogy a kozmosz örök és keletkezetlen, és a

Timaiosznak a világ „kezdetéről” szóló elbeszélését ennek a tételnek fényében úgyértelmezték, hogy Platón csak a magyarázat kedvéért beszél lineáris történet formájában avilágról – ahogyan a mértantudós is az egyenesnek egy pontból való „meghúzásáról” beszél,miközben tisztában van vele, hogy az egyenesnek nincsen kezdete. Feltűnő, hogyArisztotelész, aki, mint ismeretes, szintén örökkévalónak tekintette a kozmoszt, éppen ezen azalapon kritikával illeti a Timaiosz kozmogóniai tanítását, Xenokratészékkel ellentétben szószerint értelmezve azt (vö. Fizika 251 bl7 skk és De Caelo 280 a30). Ugyanígy részleteskritikával illeti a Timaiosz lélekelméletét is, megint csak szó szerint értelmezve Platónnak aztaz elgondolását, hogy a gondolkodást az értelmes lélekben található „körmozgások” alkotják

– mindezekben az esetekben Arisztotelész kifejezetten a Timaioszhoz címezi a kritikáját.

XIII.

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a Timaiosz már Platón közvetlen tanítványai körébenrendkívüli jelentőségre tett szert; az akadémikusok kezdettől fogva intenzíven foglalkoztak vele, értelmezték és kritizálták, ami arra utal, hogy Platón egyes tanainak fontos, ha nemelsőrendű forrását látták benne.

Ugyanakkor viszont ez az egyetlen dialógus, amelyről a rendelkezésünkre álló források alapján ez elmondható.330 Nem zárható ki, hogy az akadémikusok Timaiosz iránti érdeklődésekivételnek számított. De ha nem a Timaiosz volt is az egyetlen dialógus, amelyet Platóntanítványai az „írott tanítások” lelőhelyeként azonosítottak, az valószínűnek tűnik, hogy ezek

köre nem terjedt ki a szókratikus dialógusokra. Ezért ha nem is valószínű, elképzelhető, hogyazokat nem őrizték az Akadémián; annál is inkább, mert valószínű, hogy Platón súlyosabb,nehezebben befogadható műveivel ellentétben ezek népszerűek voltak, és közkézen forogtak,nemcsak Athénben, hanem másutt is. Az is elképzelhető, hogy ezek voltak azok a művek,amelyeket Arkeszilaosz később „beszerzett”; annál is inkább elképzelhető, hiszenArkeszilaosz nevéhez fűződik az Akadémia szkeptikus fordulata az i. e. III. század elsőfelének derekán; és Arkeszilaosz a maga szkepticizmusát nem a platonizmustól valóelfordulásnak, hanem az eredeti platóni filozófiához való visszatérésnek tekintette. Vagyisegy olyan Platón-értelmezést dolgozott ki, amely szerint Platón igazi filozófiájamindenekelőtt éppen a tipikusan „szókratikus”, definíciókat kereső, és rendre apóriába

328 69 Krantór fragmentumainak korszerű bemutatását adja Mette 1984, 7-94. o.329 Xenokratész metafizikájának és Timaiosz-értelmezésének kapcsolatáról ld. Sedley 2002, 61-62. o.330 Vö. Field 1967, 230. o.



torkolló dialógusokban keresendő, és nem azokban a doktrínákban, amelyek a korábbi platonisták által tanulmányozott dialógusokban megjelentek.

Ha ez így történt, akkor könnyű válasz kínálkozik arra a kérdésre, hogy miként kerülhettek az Akadémia gyűjteményébe olyan dialógusok, egytől egyig Platón szókratikus dialógusainak rokonai, amelyeket nem Platón írt. Maga Arkeszilaosz, aki rendkívüli érdeklődést mutatott az

ilyen művek után, az Akadémia hatodik vezetője volt. Ha az Akadémián korábban nemszenteltek figyelmet Platón szókratikus dialógusainak, akkor előfordulhatott, hogy valójábannem voltak pontos információi ezeknek a dialógusoknak a köréről; és mivel Arkeszilaosztmindenekelőtt az motiválta, hogy megalapozást találjon a saját Platón-értelmezéséhez, az iselőfordulhatott, hogy néhány bizonytalan eredetű művet, amelyek szellemükben éskidolgozásukban megfelelni látszottak ennek az értelmezésnek, minden további nélkül platónidialógusokként azonosított, és a korpuszhoz csatolt.

Persze ez is csak spekuláció. Ám ha azt feltételezzük, hogy a platóni dialógusok hitelesgyűjteménye már az Arkeszilaoszt megelőző időkben, a Régi Akadémián is rendelkezésre állt,akkor ismét felmerül az a kérdés, hogy ha a kezdetektől létezett a platóni művek teljesgyűjteménye, amelynek hitelessége a közvetlen tanítványok körének biztos tudásán alapult, és

amely később az alexandriai gyűjtemény alapjául is szolgált, akkor miként keveredhettek Platón eredeti művei közé olyan írások, amelyeket nem ő írt?

XIV.

Az egyik lehetőség az, amelyre Zeller hívta fel a figyelmet, amikor Grote-nak a teljeskorpusz elfogadása melletti érvelését kritizálta. Eszerint egyes későbbi források (Galénosz,Hippokratész és Szimplikiosz) arról tájékoztatnak, hogy az alexandriai könyvtár és más nagykönyvtárak, mint például a pergamoni, magas díjakat ajánlottak eredeti kéziratokért cserébe,és ez a hamisítványok elszaporodásához vezetett. Ez a magyarázat azonban csak akkor működik, ha feltételezzük, hogy az alexandriai könyvtár megalapítása után nem sokkal nemtett szert egy az Akadémia által hitelesített gyűjteményre; ha ugyanis ilyen a rendelkezésükreállt, akkor később nem egykönnyen vehették rá őket hamisítványokkal, hogy vagyonokatfizessenek értük. Ráadásul a Zeller által említett források évszázadokkal a kérdéses időszak után íródtak; így nem tűnnek igazán megbízhatónak .331 Végül az is lényeges, hogy azok adialógusok, amelyeket már az antikvitásban hamisítványoknak tekintettek, jórészt lényegesenkésőbbi időpontban keletkeztek; a korpuszba bekerült, és a modern recepcióban kérdésesnek számító dialógusok viszont minden valószínűség szerint még az i. e. IV. századbankeletkeztek.

Ezért valószínűbbnek tűnik, hogy a kérdéses dialógusok nem hamisítványok, hanem azAkadémián, Platón tanítványai által, Platón stílusában írt kisebb szókratikus dialógusok. Ez a

lehetőség is számos találgatásra ad okot. Talán az történt, hogy amikor az alexandriaikönyvtár begyűjtői az Akadémián jártak, Platón művei mellett ezeket is ott találták agyűjteményben – ha nem is kifejezetten Platón neve alatt, de név nélkül? Ha így történt, vajonmiért nem gondoskodott az Akadémia Platón műveinek a más akadémikusok által írtdialógusoktól való gondos megkülönböztetéséről? Lehet, hogy egyszerűen azért nem, mert azakadémiai szellemiségből alapvetően más prioritások következtek, mint a szerzőséghez valógörcsös ragaszkodás. Ha az akadémiai gyűjtemény összeállítói azt látták, hogy egyakadémikus által írt dialógus ugyanazt a szerepet, amelyet maga Platón szánt egyik vagymásik dialógusának, a mester munkájáéhoz hasonló szinten valósítja meg, nem haboztak aztfelvenni a gyűjteménybe – ahogy Platón sem habozott Szókratész szájába adni saját filozófiaielképzeléseit, ha méltónak találta őket Szókratész elméjéhez. Ebben az esetben viszont miért

nem kerültek be a platóni korpuszba olyan akadémiai művek is, amelyek nem a szókratikus331 Minderről részletesebben ld. Pangle 1987, 9-10. o.



dialógusok világát idézik, hanem a nagyobb volumenű, és jellegzetesen „platóni” témákat boncolgató művek mellé volnának helyezhetők? Vagy a korpuszban vannak is ilyenek — csak mi nem tudunk róla?332

Van még egy lehetőség, amelyet Thomas Pangle is ajánl a megkérdőjelezett dialógusok általa szerkesztett kiadásának 333 előszavában: hogy megpróbáljuk ezeket a dialógusokat

megszabadítani a XIX. és XX. században rájuk rakódott előítéletektől, és friss, elfogulatlanszemmel újraolvasni. Így esetleg megtapasztalhatjuk, hogy tartalmában és színvonalábanközülük nem is egy felveheti a versenyt némelyik hiteles platóni műnek tekintett dialógussal.A Kisebbik Hippiasznak például, ha „platóniatlan” furcsaságait tekintjük, méltán amegkérdőjelezett dialógusok között lenne a helye; még csak nem is a legelső sorban. Sokáigki is rekesztették, és alapvetően csak azért helyezték vissza jogaiba, mert már Arisztotelész ishivatkozik rá. Ez persze nem jeleni azt, hogy vissza kellene térnünk Grote álláspontjához, ésel kellene fogadnunk az egész antikvitásból ránk maradt platóni korpusz hiteles voltát; hiszena másik oldalon ott van például a Második Alkibiadész, amely ugyan szerepel az antik korpuszban, ám többé-kevésbé bizonyosan állítható, hogy nem Platón írta.334

XV.

Jelen kötet – a később megjelenésre kerülő Epinomisz kivételével – valamennyi Platónneve alatt hagyományozott, de valószínűleg nem tőle származó, vitatott szerzőségű dialógusttartalmazza, nevezetesen a teljes negyedik tetralógiát ( Első Alkibiadész, Második Alkibiadész,

Hipparkhosz, Szerelmes ifjak ) , a Theagészt (az ötödik tetralógiából), a Kleitophónt (anyolcadikból) és a Minószt (a kilencedikből).

Első Alkibiadész

Alkibiadész, Periklész unokaöccse és gyámfia Athén történetének egyik leghíresebb ésleghírhedtebb politikusa volt. Ellentmondásos alakja évszázadokon át foglalkoztatta utókoraképzeletét: hogyan találkozhat egy személyben a politikai zsenialitás és a gátlástalanönérvényesítés. Kalandos pályafutása összefonódott a peloponnészoszi háború történetével.Jórészt az ő áldatlan ténykedésének volt betudható, hogy a háború i. e. 404-ben Athén teljesvereségével és Spárta győzelmével zárult; ugyanebben az évben Alkibiadész orgyilkosságáldozata lett Thrákiában, ahol ekkor már évek óta egy a Hellészpontosz környékét ellenőrzésealatt tartó kalózhadsereg vezéreként élt.335

Néhány évvel később, i. e. 399-ben az Athénban időközben restaurált demokrácia vezetői perbe fogatták az idős Szókratészt; mint ismeretes, a per Szókratész halálra ítélésével éskivégzésével végződött. Az egyik vádpont Szókratész ellen az volt, hogy „megrontotta” az

ifjúságot; és ennek egyik valós alapját kimondva-kimondatlanul Alkibiadészhoz fűződőkorábbi kapcsolata szolgáltatta.336 Érthető hát, hogy a szókratikus szerzők, akiket Szókratészemlékének tisztelete és neve tisztázásának szándéka egyesített, különös gondot fordítottak Szókratész és Alkibiadész kapcsolatának bemutatására, hogy bebizonyítsák: Szókratészt nemterheli felelősség Alkibiadész későbbi tetteiért. Alkibiadész számos dialógusban színre lépett,

332 Vö. Philip 1970, 307-308. o.; Pangle 1987, 12-14. o.333 Pangle i. m.334 Pangle említett kiadásában (1978) jellemző módon szerepel a Kisebbik Hippiasz, viszont nem szerepel aMásodik Alkibiadész.335 Alkibiadész életének fő forrásai: Thuküdidész: A peloponnészoszi háború V-IX; Xenophón: Hellénika I—II;valamint Plutarkhosz és Cor-nelius Nepos életrajzai.336 Platón: Szókratész védőbeszéde 26 b, Xenophón: Emlékeim Szókratészról I. 1. 1, I. 2. 12. Iszokratész (11. 4-6)szerint Szókratész halála után nem sokkal egy bizonyos Polükratész utólagos vádbeszédet írt Szókratész ellen,amelyben kifejezetten hangsúlyozta, hogy Alkibiadész Szókratész tanítványa volt.



ahogyan A lakomá ban és a Prótagorasz ban is teszi. De több olyan dialógus is született,amelyeknek címszereplője volt; ezek közül egyedül az Első és a Második Alkibiadész maradtfenn.337

Az Első Alkibiadészt a későbbi antikvitásban mindvégig Platón legnépszerűbb, széleskörben ismert és olvasott dialógusai között tartották számon.338 A neoplatonisták tizenkét

dialógusból álló kánonjában az első helyen állt;339 nem kétséges, hogy azért, mert ezttekintették a platóni filozófia par excellence bevezetésének – amiben úgy tűnik, egy régebbihagyományt követtek (vö. Diogenész Laertiosz III. 62). Számos kommentár született róla,ezek közül kettő: Prokloszé (i. sz. 412-485) és Olümpiodóroszé (i. sz. VI. század). Prokloszkommentárjának egész bevezetését ( In Alcibiadem 11.13-15) az Alkibiadész elsőségetárgyalásának szenteli, és érvelése két tétel köré csoportosul: a filozófiának általában, ésmagának a platóni tanrendszernek ( pragmateia) is „önmagunk lényege” (beautón usziasz) ,vagyis az emberi természet megismerése a kiindulópontja (arkhé); az a platóni dialógus

pedig, amelynek a központi témája ( szkoposz, protheszisz) önmagunk megismerése – az Alkibiadész.

Ez a dialógus tehát éppúgy, mint önmagunk megismerése, minden filozófia kezdete; ezért számoslogikai tétel ismertetése van elhintve benne; továbbá számos etikai, azaz általában a boldogságrairányuló vizsgálódásunkhoz kapcsolódó tétel tisztázása, sót számos olyan tétel vázlata is, amely már atermészet, vagy akár az istenekre vonatkozó igazság kutatása felé kalauzol bennüket. Mindez azért vanígy, hogy ez a dialógus mintegy minden filozófia egyetlen közös és teljes vázlatát foglalja magába,úgy, ahogy a legelső, önmagunk felé való visszafordulásunkon [episztrophé] keresztül feltárul. Úgyvélem, az isteni Iamblikhosz is ezért teszi az első helyre annak a tíz dialógusnak a sorában, amelyszerinte Platón filozófiájának egészét tartalmazza: mert mintegy csírájában előlegezi meg azok teljeselőadását.

(Proklosz: In Alcibiadem 11, 3-5)

A kései antikvitásban tehát mindenki, aki el akart mélyülni Platón filozófiájában, az Első Alkibiadésszal ismerkedett meg elsőként. A XIX. században azonban hirtelen megváltozott adialógus reputációja: Friedrich Schleier-macher (1836) szerint az Első Alkibiadész „nagyon

jelentéktelen és szegényes mű; olyannyira, hogy nem tulajdoníthatjuk Platónnak”.340 Mintlátható, ez éppen az ellentéte annak, ahogy az újplatonisták látták a dialógust; Schleiermacher lesújtó véleménye azonban az Első Alkibiadész egész további újkori recepciójára rányomta a

bélyegét, annak ellenére, hogy az ő erősen szubjektív, főként formai kifogásai egyáltalán nemvoltak megalapozottak.341 A későbbiekben még számos olyan érv született a dialóguseredetisége ellen, amelyek Platóntól szokatlan fordulataira vagy tartalmára hivatkoztak,esetleg azt állapították meg, hogy a dialógus egy-egy pontja Platón valamely elismert művét,vagy akár Aiszkhinész töredékekből ismert Alkibiadészát imitálja. A korábban született

kritikák jó részét azonban Friedlander hatásosan megcáfolta.342

Ami a dialógus beható nyelvi-stilisztikai, sőt stilometriai vizsgálatát illeti, ezek alapján biztosan elmondható, hogy az Első Alkibiadészban semmilyen jel nem utal Platónnál későbbieredetre. Ezen túlmenően a legátfogóbb stilometriai tesztek sem képesek meggyőzően

bizonyítani, hogy az Alkibiadészt. nem Platón írta. Ezen a ponton mégis van valami, amigondolkodásra késztethet. A stilisztikai és stilometriai elemzés, még ha az eredetiség

337 Tudomásunk van Phaidón és Eukleidész AlktbiadészéxőX; Aiszkhinész és Antiszthenész hasonló címűdialógusaiból pedig töredékek maradtak fenn; ld. Giannantoni 1990, fr. 8, 10, 41-54, 198-202. o.338 Ld. Carlini 1964, 401-403. o.339 Vö. Anonymus: Prolegomena X. 26.340 Schleiermacher 1836, 329. o.341 I. m. 228-236. o. Az érveket legutóbb részletesen áttekintette és cáfolta Gordon 2003, 11-30. o.342 Friedlander 1921 és 1923. Az Első Alkibiadész eredetisége körüli vita áttekintését adja Marboeuf – Pradeau1999; ld. még Denyer 2001.



megállapításában nem sikeres is, fontos szerepet játszik a dialógusok kronológiai rendjének vizsgálatában. Márpedig az Alkibiadész ezeknek a vizsgálatoknak az alapján Platón egyik általánosan elfogadott alkotói periódusába sem illeszthető be problémamentesen: úgy tűnik,mindhárom korszak bizonyos jellegzetességeivel rendelkezik. Sőt, mintha ez az anomáliasajátos mintázatot követne. Például az éu („vagy nem?”) fordulat, amely Platón szókratikus

dialógusaiban tipikus, késői dialógusaiban pedig ritka, nyolc alkalommal szerepel azAlkibiadészben, ebből hétszer azonban a 106 c - 116 e tipikusan szókratikus kérdés-felelet beszélgetésében, amely Alkibiadész aporiájával végződik. Ebben a szakaszban viszont aközépső dialógusok jellegzetes egyszavas válasza, a délon („világos”), vagy a későidialógusokban jellemző ti mén („persze”) egyáltalán nem jelenik meg. A dialógusfordulópontját Szókratész 121 – 124 b-ben előadott beszéde jelenti, amely inkább a Platón„középső” dialógusaiban szereplő előadásokra hasonlít; majd a dialógus további részében egysokkal előremutatóbb, pozitív eredményeket is hozó kérdés-felelet beszélgetés következik,amelyben a délon és a ti mén többször is előfordul.343

P. M. Clark felvetése szerint a magyarázat az lehet, hogy a dialógus első két harmadát azAkadémia egyik olyan tagja, mondjuk Theaitétosz írta, aki jól ismerte Platón korai és középső

dialógusainak világát; majd az ő halála után az idős Platón fejezte be. 344 Ez azonban nemtűnik túl valószínűnek; ezzel az erővel az is lehetséges, hogy maga Platón hagyta félbe, majdfejezte be idős korában a mű írását. De talán több okunk van azt feltételezni, hogy az

Alkibiadész nem valami esetleges véletlen eredménye, hanem stilisztikai bravúr, és alkotója – akár maga Platón — tudatos tervet követ. Sok múlik azon, hogy mennyire vesszük komolyana hagyományos szemléletmódot, amely szerint a dialógusok három csoportja Platón szigorúanegymást követő alkotói korszakait reprezentálják. Valójában semmi sem zárja ki, hogy Platóna késői korszakában is képes lehetett a szókratikus és a középső dialógusok stílusában írni. Akérdés csupán az, hogy miféle alkotói szándék vette volna rá az Alkibiadész megírására.

Nicolas Denyer 345 szerint erre meglehetősen egyszerű válasz kínálkozik, amelyhez PlatónVII. levele adja meg a kulcsot. A dialógus utalásai (vö. 116 d8, 121 a5 – b 1, 123 d5 – cl) arraengednek következtetni, hogy ha Platón írta, akkor a 350-es évek elején tehette, amikor már visszatért harmadik szicíliai útjáról. Mint magától Platóntól tudjuk, ennek az útnak az volt acélja, hogy Platón filozófiai nevelésben részesítse Szürakuszai türannoszát, II. Dionüszioszt;ám a vállalkozás teljes kudarcba fulladt, mivel Dionüsziosz teljesen alkalmatlannak bizonyult;ráadásul Athénba visszatérve Platón bosszankodva értesült róla, hogy extanítványaudvartartásában a filozófus pózában tetszeleg, és „kézikönyvet” ír a filozófiai igazságokról.Ezek az élmények méltán késztethették Platónt egy olyan dialógus megírására, amelyAlkibiadész és Szókratész jól ismert példáján keresztül vet számot azzal, milyen kilátásaivannak a filozófusnak, ha olyan ifjú nevelésére vállalkozik, aki, mint Alkibiadész ésDionüsziosz, a lehető legnagyobb mértékben ki van szolgáltatva a politika kísértéseinek – és

egyúttal, hogy minden korábbi művénél közelebb kerüljön egy filozófiai „kézikönyv” vagy„bevezetés” megírásához.

Második Alkibiadész

Szókratész és Alkibiadész beszélgetésének tárgya az istenekhez való könyörgés helyesmódja. Szókratész véleménye a következő pontokban foglalható össze:

(1) az emberek gyakran fordulnak olyan kéréssel az istenekhez, amiből aztán káruk származik (Oidipusz példája);

343 Denyer 2001, 21-22. o.344 Clark 1955, 46-52. o.345 Denyer 2001, 11-14. o.



(2) ennek oka, hogy híján vannak a belátásnak, nem rendelkeznek a jó és a rosszmegkülönböztetésének a képességével;

(3) mindaddig, amíg nincsenek birtokában a szükséges tudásnak, legjobban teszik, ha pusztán a jót kérik, és az istenekre bízzák annak eldöntését, hogy mi is az a jó (spártaiak példája);

(4) közben mindent meg kell tenniük, hogy a tudást megszerezzék, és józan belátássalrendelkező ( phronimosz) emberré váljanak;Mindezek a gondolatok, ha érintőlegesen és nem is mindig Szókratész álláspontjaként, más

dialógusokban is szóba kerülnek. A Törvények Megillosza például így foglalja össze anévtelen athéni szereplő imádkozással kapcsolatos véleményét:

Értem már, mire gondolsz. Azt akarod mondani, hogy nem azért kell imádkozni és nem arra kelltörekedni, hogy minden a kívánságunk szerint történjék, kívánságunk pedig ne alkalmazkodjék

belátásunkhoz, hanem mind az államnak, mind minden egyes embernek azért kell imádkoznia és arrakell törekednie, hogy belátásra tegyen szert.

(III. 688 e, ford. Kövendi Dénes)

Később az athéni a következő kiegészítést fűzi az elhangzottakhoz:[...] a költőknek tudniuk kell, hogy az imádság az istenekhez intézett kérés; nagyon kell tehát

figyelniük arra, hogy észrevétlenül jó gyanánt ne kérjenek valami rosszat.(VII. 801 a – b, ford. Kövendi Dénes)

A nyilvánvaló hasonlóság persze nem elegendő ahhoz, hogy minden kétséget kizáróanállást tudjunk foglalni a szerzőség kérdésében, sőt, noha a Második Alkibiadészt Thraszülosz

besorolta tetralógiáiba, és Diogenész Laertiosz (III. 59) szintén az eredeti művek között tartjaszámon, ma már általánosan elfogadott, hogy a dialógus szerzője nem Platón. A többször emlegetett stilometriai elemzések eredményei a mű hitelessége ellen szólnak: az attikaira nem

jellemző kifejezések használata és a szókincs inkább arra látszik utalni, hogy a dialógus a i. e.IV—III. század fordulója körül keletkezhetett. A mű eredetiségét már az ókorbanmegkérdőjelezték, egyesek szerint, mint Athénaiosz mondja (XI. 506), Xenophón a szerző. Afeltehetően téves vélemény alapját alighanem a xenophóni Szókratész egyik kijelentésébenkell keresnünk:

Az istenektől egyszerűen azt kérte, hogy jót adjanak neki, mivel az istenek tudják legjobban, mi a jó.

( Emlékeim Szókratészról I. 3, 2, ford. Németh György)

Még csak azt sem állíthatjuk, hogy az imádkozásról hangoztatott fenti nézetek egyedül és

kizárólag Szókratész nevéhez köthetők: hasonló könyörgésre buzdított a cinikus Diogenész(Iulianosz: 6. beszéd; Diogenész Laertiosz VI. 42), és a püthagoreus közösségekben is csak azáltalános értelemben vett jóért folyamodtak (Diodórosz X. 7). Sokkal valószínűbbnek tűnik tehát, hogy egy olyan, konkrét személyhez nem köthető toposzról van szó, amely nemhogy aszerzőség, de még a datálás kérdésében sem szolgálhat támpontként. Annyi mindenesetre

biztosnak látszik, hogy a Második Alkibiadész szerzője ismerte az Első Alkibiadészt, ésnéhány ponton az ott elhangzottakra kívánt reflektálni (érdemes összevetni a következőszöveghelyeket: Első Alkibiadész 105 a – c és Második Alkibiadész 141 a – b; Első

Alkibiadész 107 d, 108 e és Második Alkibiadész 145 b – e; Első Alkibiadész 108 b ésMásodik Alkibiadész 145 d).

Néhányan (köztük Kari Joël és Hans Raeder)346 az Oidipusz elmeállapotának megítéléséről

szóló vita fogalmi meghatározásainak segítségével próbálták kideríteni, hogy melyik 346 Joel 1893 és Raeder 1905.



filozófiai irányzat képviselője lehetett a dialógus szerzője, akit végül a Sztoa tanítása irántelkötelezett ismeretlen személyben véltek felfedezni. Az őrültség (mania) és az esztelenség(aphroszüné) látszólagos azonosítása (138 c skk.) kétségtelenül emlékeztet a közismertcinikus—sztoikus kijelentésre, miszerint minden esztelen őrült ( pasz aphrón mainetai) ,csakhogy a Második Alkibiadészhen szó sincs fogalmi azonosságról! Éppen ellenkezőleg:

Szókratész gondolatmenete azt kívánja igazolni, hogy az általános értelemben vettesztelenségnek különböző fokozatai vannak, ilyen fokozat például az őrültség is. Ráadásul asztoikus filozófusok szerint erénynek tekintett nagyratörés (megalopszükhia) a Második

Alkibiadészben (140 c 9, 150 c 8) szintén az esztelenség egyik formájaként jelentkezik.Ahelyett tehát, hogy a sztoikusok között keresnénk a szerzőt, célszerűbbnek látszik asztoikusok ellenfelei között kutakodnunk. Nem zárhatjuk ki, hogy a Második Alkibiadészszerzője éppen az Akadémia egyik vezetőjének, a Csarnok filozófiája és filozófusai ellenkomoly tevékenységet kifejtő Arkeszilaosznak (aki i. e. 276 és 241 között irányította azAkadémiát) a köréből került ki.

A Második Alkibiadész soha nem volt népszerű: a modern kori kritika véleménye szerint„gyengécske mű” (A. E. Taylor),347 „egyike a legrosszabb párbeszédeknek” (Schopenhauer).

Hipparkhosz

A Hipparkhosz avagy a haszonleső a negyedik tetralógia harmadik darabja. Az alcímmegtévesztő, mert bár a beszélgetés tárgya csakugyan a haszonleső fogalmának meghatározása, de a kérdéses haszonleső nem a dialógus címét kölcsönző hosszabb exkurzusfőszereplője, Peiszisztratosz fia.

Hipparkhosz személyét illetően számos történeti forrás áll rendelkezésünkre, viszont azáltaluk rajzolt kép nem minden ponton egységes, és nem egyezik a Platónnak tulajdonítottHipparkhosz-portréval. Hérodotosz így ír (V. 55):

Amikor a Gephüraioszok nemzetségéből való Arisztogeitón és Harmodiosz megölte Hipparkhoszt,Peiszisztratosz fiát és Hippiasz türannosz testvérét – a férfi egyébként előre megálmodta saját

pusztulását —, az athéniakra még négy évig zsarnokság nehezedett, amely semmivel sem voltkönnyebb az előző türannosz uralmánál.

(ford. Muraközy Gyula)

Thuküdidész következőképpen ismerteti a történetet (VI. 54-59):

Ami pedig Arisztogeitón és Harmodiosz vakmerő vállalkozását illeti, az valójában szerelmivetélkedés következménye volt, amit részletesebben akarok ismertetni, hogy bebizonyítsam, mennyire

pontatlanul számolnak be az athéniak is.. .ezekről az eseményekről. Mikor ugyanis Peiszisztratosz

türannosz öregkorában meghalt, az uralomban nem Hipparkhosz követte, mint sokan hiszik, hanem azelsőszülött Hippiasz [...] Harmodioszt megkörnyékezte Hipparkhosz, de visszautasította, s elmondta adolgot Arisztogeitónnak. Arisztogeitón aztán heves féltékenységében [...] tüstént összeesküvéstkezdett szervezni [...] a türannisz megdöntésére.

(ford. Muraközy Gyula)

Az Arisztotelésznek tulajdonított Athéni állam (18) szerint pedig:

[Peiszisztratosz halála után] az ügyek teljhatalmú intézője rangjánál és koránál fogva Hipparkhoszés Hippiasz lett, s Hippiasz, aki idősebb is volt, politikus természetű és józan gondolkodású, állott akormányzat élén. Hipparkhosz viszont életvidám, szerelmeskedő és irodalompártoló volt (Anakreónt,Szimónidészt meg a többi költőt ő hívta meg). Thettalosz [a harmadik testvér] [...] hozta fejükre

minden rájuk háramló bajnak a kezdetét. Beleszeretett ugyanis Harmodioszba, s kudarcot vallván347 Taylor 1997, 724. o.



iránta való szerelmével nem fékezte haragját, hanem minden alkalommal kimutatta rosszindulatát [...]Harmodiosz és Arisztogeitón ezen [ti. a Harmodiosz nővérét ért sértésen] feldühödve sokak részvételével végrehajtotta tettét.

(ford. Ritoók Zsigmond)

Végül Diodórosz beszámolója (X. 17):Thettalosz, Peiszisztratosz fia, mivel megvolt benne a bölcsesség, lemondott a türanniszról [...] A

másik kettő viszont, Hipparkhosz és Hippiasz, akik erőszakos és nehezen kezelhető emberek voltak,zsarnokoskodni kezdtek a város felett. Számos törvényszegést követtek el az athéniak ellen, és amiattkerültek veszélybe, mert Hipparkhosz beleszeretett egy rendkívül jóképű fiatalemberbe.

Összességében megállapíthatjuk, hogy bár valószínűleg élt egy olyan hagyomány is (talánéppen a Hipparkhosz volt a forrása), miszerint Peiszisztratoszt Hipparkhosz követte a trónon,de ezt a változatot a történetírók nem erősítik meg, sőt Thuküdidész kategorikusan cáfolja.Szintén nem támasztja alá adat, hogy Hipparkhosz valamiféle nevelő szándékú közeledésnek

és szellemi vetélkedésnek esett áldozatául, mint ahogy maga Hipparkhosz a legkedvezőbbolvasat szerint is inkább emlékeztet bohém aranyifjúra, semmint megfontolt bölcsre.Szigorúan véve úgy tűnik, a Hipparkhosz szerzője nem ismerte vagy elferdítette a történetitényeket. De milyen szándékkal tette, és egyáltalán mit keres Hipparkhosz a haszonlesőrőlszóló beszélgetésben?

A Hipparkhosz végső következtetéseként elhangzó „minden ember haszonleső” állításteljesen idegen a Platón dialógusaiban megfogalmazott véleményektől. Az Államban (IX. 582a – 583 a), ahol Szókratész a három lélek-résznek megfelelően háromféle embertípustkülönböztet meg (nyereségszerető, győzelemkedvelő, bölcsességszerető), a legalacsonyabbrendű forma a nyereségszerető ember életformája, a Törvények (I. 649 d) pedig a haszonleséstolyan dolognak tartja, amely megfosztja az embert a józan eszétől. Ha tehát komolyan

vesszük a Hipparkhosz Szókratészének a haszonlesőre vonatkozó kijelentéseit, akár Platónhiteles művének, akár tudatos imitációnak tekintjük is a dialógust, szükségszerűenellentmondásba ütközünk. A másik lehetőség, hogy a Hipparkhosz ban Szókratész mindvégigkövetkezetesen ironizál, meghatározásai nem saját véleményét tükrözik, és szó sincs arról,hogy a haszon mindenképpen jó, a nyereségvágy egyféle erény, vagy hogy a haszonleséskövetendő magatartásforma. A korai szókratikus dialógusokhoz hasonlóan apóriával végződő

Hipparkhosz célja nem más, mint felhívni a figyelmet az általános fogalmi meghatározásnehézségeire: még egy ilyen mindenki által magától értetődőnek tartott fogalom pontatlandefiniálása is meglepő és elfogadhatatlan következtetésekkel jár. A történeti tényeketsajátosan ferdítő Hipparkhosz-kitérő is így nyer értelmet. Szókratész, mint a Prótagoraszban(342 b), ahol az utolérhetetlen bölcsességüket titkolni próbáló spártaiak történetével áll elő,

úgy itt is egy szándékosan és felismerhetően kiforgatott történet beiktatásával figyelmeztetihallgatóját, hogy álláspontját nem szabad komolyan vennie.

A Hipparkhoszt a bizánci Arisztophanész nem veszi fel a trilógiáiba, és már a császárkoriAilianosz (Tarka történetek VIII. 2) is megkérdőjelezi hitelességét. Platón szerzősége ellencsakugyan szól néhány körülmény: a nyelvhasználat ugyan egyezik a i. e. V-IV. századiattikai próza nyelvével, de arra nincs példa (ellentétben a szphéttoszi Aiszkhinész Miltiadészés Antiszthenész Kürosz című dialógusaival), hogy egy Platón-dialógus címét olyan személyadja, aki nem vesz részt a beszélgetésben, és szintén ritka, hogy Szókratész beszélgetőtársátnem ismerjük meg név szerint. Josef Pavlu348 sztoikus hatást feltételez, mert a témaválasztásidegen Platón szellemiségétől és

(1) az anyagi haszon a sztoikus gondolkodók szerint a közömbös, de ajánlatos( proégmena) dolgok közé tartozik;348 Pavlu 1910.



(2) Hipparkhosz portréja a sztoikus bölcs képére emlékeztet;(3) mikor Szókratész Peiszisztratosz türanniszát a Kronosz ideje alatti aranykorhoz

hasonlítja (229 b), az Arisztotelész neve alatt fennmaradt Athéni állam (16. 7) hasonlatát vesziát, tehát annál később keletkezett.

Pavlu érvei azonban a legkevésbé sem meggyőzőek. Hipparkhosz éppen annyira

emlékeztet egy sztoikus, mint általában véve bármilyen bölcsre, a gazdagságot ( plutosz) asztoikusok (elsősorban Khrüszipposz) csakugyan a kívánatos közömbös dolgok közé sorolják,csakhogy a Hipparkhosz tárgya nem a gazdagság, hanem a haszonlesés. Ami az Athéni államKronosz uralmára vonatkozó kijelentését illeti, semmi bizonyítékunk nincs arra, hogy a

Hipparkhosz szerzője innen merített: lehetett akár fordítva is, esetleg mindkét szöveghelyközös forrásra megy vissza. Elfogadhatóbbnak látszik Joseph Souilhé349 véleménye, akiszerint a szerzőt a Szókratészhez közel álló tanítványi körben kell keresnünk, annál is inkább,mert Diogenész Laertiosz tudósít arról (II. 123), hogy bizonyos Szimón nevezetű vargaközzétette Szókratésszel folytatott beszélgetéseinek jegyzőkönyveit, melyek között egy Ahaszonlesésről című dialógus is szerepelt.

Szerelmes ifjak

A negyedik tetralógia záródarabja, a Szerelmes ifjak ( Erasztai) hordozza magán leginkábbPlatón dialógusainak jellegzetes, mégis nehezen meghatározható stílusjegyeit. A keretbefoglalt, finom humorral átszőtt párbeszédes rész, a hétalvó atléta és a minden lében kanálokoskodó karikírozott portréja a korai szókratikus dialógusok hangvételére, elsősorban a

Kharmidészre emlékeztet. Érdemes összevetnünk a Szerelmes ifjak leírását a jóképűfiatalemberek társaságáról (133 a) a Kharmidész hasonló jelenetével (154 b – c), ennélárulkodóbb azonban, hogy a két dialógusban tárgyalt kérdések nagyjából azonos témákatérintenek, méghozzá azonos módon: a józan ítélőképesség ( szóphroszüné) azonosításaönmagunk ismeretével ( Kharmidész 167 a; Szerelmes ifjak 138 b), a különböző mesterségek és a filozófia illetve a józan ítélőképesség gyakorlati hasznára vonatkozó fejtegetések ( Kharmidész 170 c -171 d; Szerelmes ifjak 136 b -137 b), a józan ítélőképesség és a filozófia

párhuzamba állítása a háztartás és a város irányításának képességével ( Kharmidész 171 e, 172d; Szerelmes ifjak 138 b – 139 a) mindmind közös pontnak látszanak.

Ennek ellenére, Diogenész Laertiosz közlése szerint (IX. 37), már Thraszülosz is (akiegyébként a dialógus egyik névtelen szereplőjét, az önmagát bölcsnek tartó fiatalembertDémokritosszal azonosította) bizonytalan volt a Szerelmes ifjak hitelességét illetően. Annyi

bizonyos, hogy a dialógus keletkezésének terminus ante quem időpontja a neves polihisztor, akürénéi Eratoszthenész tevékenységével kapcsolható össze (i. e. 295-214). A bizánci Szúdalexikon tanúsága szerint ugyanis Eratoszthenész a becenevét („öttusázó”) a Szerelmes ifjak

egyik hasonlatáról kapta, ahol a filozófus mint öttusázó jelenik meg, aki az egyes sportágak képviselői mögött örökös második helyezett marad. Érdekes, hogy a modern kori kutatók többsége polémikus szándékot sejt a dialógus gondolataiban: akad, aki az arisztoteliánusmérték (metron) tanításának kritikáját fedezi fel az általános műveltségről szóló fejtegetésben(H. Brunnecke),350 más ugyanebben a szakaszban (135 a – 137 a) az Iszokratész nevéhezköthető filozófiafogalom bírálatát látja (Taylor). Souilhé nyelvi-stiláris szempontok alapján aSzerelmes ifjak szerzőjét a Polemón irányítása alatt működő Akadémiához köti (i. e. 314-270).

Theagész

349 Souilhé, 1951-1964, XIII. k., 2.350 Brunnecke 1913, 449-478. o.



Az ötödik tetralógia első darabja, a Theagész, korai szókratikus dialógusokkal( Kharmidész, Lakhész, Lüszisz) került egy csoportba. A címszereplő neve egy rövid utalásformájában az Államban is felbukkan (VI. 496 c):

Sőt elképzelhető az is, hogy valakit egy olyan zabola köt le a filozófia mellett, mint a mi Theagész

barátunkat: az ő körülményei mind úgy alakultak, hogy elvonják a filozófiától, de állandó betegeskedése, amely távol tartja a politikától, mégis a filozófiához láncolja.(ford. Szabó Miklós)

Theagész, talán éppen az említett betegség miatt, a Szókratész-per idején már nem élt(Szókratész védőbeszéde 33 d). A dialógus kiindulási pontja, Theagész nevelésének kérdése,illetve a tudás természete mintha csak bevezetésül szolgálna a második részben bemutatásrakerülő természetfeletti hang (daimonion) működését illetően. Közismert, hogy Szókratész acselekedeteit többnyire valamiféle isteni eredetű belső sugallat késztetésével igazolta, aSzókratész védőbeszéde (31 c-d) például a daimonion következő leírását adja:

Mármost, joggal tűnhet különösnek, hogy én ezeket a tanácsokat magánúton eljárva osztogatom, ésígy nyüzsgölődöm körülöttetek, nyilvánosan azonban nem merek elébetek, a Népgyűlés elé lépni,hogy a városnak tanácsokat adjak. Ennek az az oka, amiről már sokszor és sokfelé hallottatok engem

beszélni; velem ugyanis rendszeresen megtörténik, hogy jelentkezik egy isteni és daimóni valami — amit kiforgatva Melétosz is megemlített a vádiratában. Ez a dolog velem gyermekkoromtól fogvamegtörténik, hogy jelentkezik egy bizonyos hang, és ha megszólal, mindig eltérít attól, amit épp tenniszándékozom, de soha nem késztet valamire.

(ford. Mogyoródi Emese)

A daimonion tiltakozása befolyásolta Szókratész viselkedését mind a meghatározó jelentőségű élethelyzetekben –

ez szegül szembe azzal, hogy politikai pályára lépjek,(Szókratész védőbeszéde 31 d, ford. Mogyoródi Emese)

– mind az egyes kevésbé fontos alkalmi döntések során –

Már el is határoztam, hogy elindulok. De ahogy fölálltam, jelentkezett a szokásos isteni jeladás. ígyaztán visszaültem.

( Euthüdémosz 273 a, ford Steiger Kornél).

Később a daimonion-motívum a Szókratész alakja körül szövődő legenda nélkülözhetetlenelemévé vált (a türoszi Maximosz két értekezése mellett (XIV., XVI) Plutarkhosz is önállóművet szentelt az isteni hang működésének Szókratész daimónja címmel), annál is inkább,mert a Szókratész ellen felhozott vádpontok egyike éppen az új istenek bevezetése volt.

A Platón-dialógusok alapján vázolt daimonion-képnek azonban a Theagész több lényeges ponton ellentmond:

(1) a hiteles dialógusokban nincs arra példa, hogy Szókratész a daimonionra hivatkozvamásokat is megpróbált eltéríteni szándékuktól;

(2) Platón alapján szintén nem igazolható, hogy a dai-monionnak köszönhetően Szókratészfizikai közelsége értelmet lehelt beszélgetőtársaiba;

Ugyanakkor a Theagész szerzője bizonyos mértékben mégiscsak a platóni hagyománytköveti, mert szemben Xenophónnal ( Emlékeim Szókratészról I. 1), aki szerint a daimonion

nemcsak tiltott, hanem tanácsot is adott, a természetfeletti hangnak kizárólag tiltó funkcióttulajdonít. Hogy részben Platón dialógusai (a Szókratész védőbeszéde mellett az Első



Alkibiadész és főleg a Theaitétosz) szolgáltak a szerző forrásául, azt például a Theagész 129 e-130 a esetében meggyőzően igazolja a Theaitétosz egyik szöveghelye (150 d – 151 a):

Bizony nem vagyok én bölcs: s nem születnek a lelkemben bölcs felfedezések sem. Viszont akik mellém szegődnek – noha először igencsak tanulatlannak tűnik néhányuk —, ahogy egyre több időt

töltenek társaságomban – s ha az istenség is úgy akarja –, mindannyian lenyűgözőfejlődésről adnak számot, s ezt nemcsak ők, hanem mások is így gondolják. Pedig az világos, hogytőlem soha semmit nem tanulnak, hanem maguktól fedezik fel és hozzák világra azt a sok szép dolgot.A világrahozatalnál azonban az istenség és én bábáskodunk. Hogy világosabb legyen: sokan vannak,akik ezzel mit sem törődtek, és azt hitték, maguk is képesek lesznek minderre, engem semmibe vettek,és önszántukból vagy másokra hallgatva idő előtt elhagyták társaságomat. S miután engem elhagytak,silány társaságba kerültek, s ami bennük volt, elvetélt, az általam világra segített magzatokat pedig arossz gondoskodásukkal tették tönkre, mivel az igazságnál többre becsülték a hamisat és azárnyképeket. Őket végül mindenki ostobának tartja, még saját maguk is. Ariszteidész, Lüszimakhoszfia is közülük való, s persze nincs egyedül. Később aztán egyesek újra visszakéredzkedné-nek társaságomba, s a csillagokat is lehoznák ezért, s ekkor néhányuk társaságától a szokásos isteni jelmegjelenésével eltilt, mások társaságát engedi, s ők ismét nagyot fejlődnek.

(ford. Bárány István)

Bár az antikvitásban a Theagész eredetiségét illetően nem merültek fel aggályok, és ezúttalmég a Hipparkhosz kapcsán gyanújának hangot adó Ailianosz is hallgat (Tarka történetek VIII. 1-2), ráadásul a nyelvi elemzés sem mutat jelentősebb eltérést Platónnyelvhasználatához képest, a modern kritikusok a fenti ellentmondások miatt szinteegyöntetűen apokrif dialógusnak tartják a Theagészt. Szerzője talán a daimónokkalkapcsolatos tanítások iránt különösen fogékonynak mutatkozó Xenokratész (i. e. 339 és 314között az Akadémia vezetője) körébe tartozott (Taylor).

Kleitophón

A nyolcadik tetralógia első darabja, az Állam, a Timaiosz és a Kritiasz mellé sorolt Kleitophón talán a kétes hitelességű dialógusok legérdekesebbike. A címszereplő, ha nem ismeghatározó, de mindenképpen ismert alakja volt a kor politikai életének, mint arról azArisztotelésznek tulajdonított Athéni állam is tudósít (34):

Mármost a demokraták megpróbálták megmenteni a demokráciát, az előkelők közül, akik ahetaireiákban voltak, és a száműzöttek közül, akik a békekötés után hazatértek, az oligarchia utánsóvárogtak, azok viszont, akik nem tartoztak ugyan egy hetaireiába sem, de egyébként olyan hírbenálltak, hogy semmiben sem maradnak el a többi polgárok mögött, az ősi államforma érdekébenfáradoztak. Ezek közé tartozott [...] Kleitophón.

(ford. Ritoók Zsigmond)

Kleitophón mint Thraszümakhosz tanítványa egy jelentéktelen epizód erejéig szinténfelbukkan az Állam első könyvében (340 a), ahol sarokba szorított mestere segítségére siet.

A Kleitophón végső soron a szókratészi tanítási módszer és filozófia alapos, részletes éskíméletlenül pontos kritikája. Kleitophón Szókratésznek mindössze egyetlen erényét hajlandóelismerni: a buzdító beszéd ( protrep-tikosz logosz) műfajában csakugyan maradandóteljesítményt nyújt. Ugyanakkor gondolkodása kizárólag oppo-zíciós jellegű: előremutató,használható, gyakorlati tanácsa nincs.

A Kleitophón Szókratésznek tulajdonított, parodisztikus elemektől sem mentes protreptikosz idézetei nem légből kapottak. S. R. Slings351 részletes felsorolását adja a Platón-

dialógusokban előforduló, akár csak néhány sornyi protreptikus jellegű szöveghelyeknek,351 Slings 1999.



melyek közül legfontosabbnak az Euthüdémosz! (278 e 3 – 282 d 3; 288 d 5 – 292 e 7; 306 d6 – 307 c 4), és a Szókratész védőbeszédét (29 d 7 – e 3; 30 b 2 – 4; 36 c 5 – d 1) ítéli.

Bár az antikvitásban nem merült fel a Kleitophón hitelességének kétségbevonása, a modernfilológia szinte a kezdetektől fenntartásokat fogalmazott meg. Nem is annyira nyelvi vagystiláris, mint inkább elvi kifogások alapján: a Schleiermacher óta hangoztatott érv szerint

Platón nem intézhetett ilyen éles támadást mestere ellen, méghozzá úgy, hogy még a válaszlehetőségét sem adta meg neki. A dialógus szokatlanul rövid terjedelme és Szókratész jelentéktelen szerepe a töredékesség kérdését is felvetette, jóllehet a Kleitophón mindentovábbi nélkül értelmezhető zárt egészként. Bármennyire különösnek tűnik, semmilyenmeggyőző érv nem zárja ki Platón szerzőségét.

Minósz

A Törvények, az Epinomisz, és az egységként kezelt Levelek mellett a kilencedik tetralógianegyedik darabja a Minósz. A dialógus számos hasonlóságot mutat a Hi-parkhoszszal. Acímadó itt sem a beszélgetés valamelyik résztvevője, hanem a közjátékként előadásra került

történet főszereplője. Szókratész társa ezúttal is névtelen marad. A párbeszéd szerkezeteszintén a Hipparkhoszt juttathatja eszünkbe: a Szókratész által felvetett kérdésekre tévesfogalmi meghatározások következnek, majd miután a mester kiigazította a válaszokat,elmeséli egy közismert történet sajátos változatát. Rokon vonás továbbá, hogy a Minószszerzője is előszeretettel él szójátékokkal, de ezek többnyire erőltetetten hatnak, és sajnálatosmódon nem színesítik az elbeszélést, hanem inkább nehezítik a gondolatmenet megértését.

Az exkurzus főszereplője, a legendás krétai király, Minósz, népszerű irodalmi alak,történetét többen is feldolgozták. Sztrabón monumentális földrajzi körképében akövetkezőképpen emlékezik meg róla (Geógraphika X. 4, 8-9):

Minósz a történelem szerint derék törvényhozó volt [...] buzgó követője az ősi Rhadamanthüsznek,

aki nagyon igazságos volt, és azonos nevű az ő testvérével; ez volt az első, aki a szigetet törvények alkotásával, városok rendezésével, alkotmányok adásával kiemelte a régi zűrzavarból, s mindezt úgytüntette fel, hogy az általa hozott intézkedéseket mind Zeusz sugallta [...] Ezzel szemben a régiek egyéb, mégpedig a mondottakkal ellentétes dolgokat beszéltek róla, hogy zsarnoki és erőszakosmódon uralkodott, s az adókat kíméletlenül behajtotta; [...] Abban általános az egyetértés, hogyKrétában a régi időkben jó törvények voltak s a maga követőivé tette a hellének legjobbjait, elsősorbana lakedaimónokat, amint azt Platón a Törvényekben följegyezte.

(ford. Földy József)

Plutarkhosz pedig a Thészeusz-életrajzban (15-16), miután kétségbe vonja a Minótaurosz-mítosz történeti hitelét, így folytatja:

Ebből is kitűnik, milyen súlyos következményekkel jár, ha valaki olyan város gyűlöletét hívja kimaga ellen, ahol virágzik az ékesszólás és a költészet. Lám, Minószt is folyton ócsárolják és támadják az attikai színházakban. Az sem használ neki sokat, hogy Hésziodosz a királyok királyának, Homérosz

pedig Zeusz bizalmasának nevezi. Rengeteg szidalmat szórnak rá a tragédiaköltők a színpaddeszkáiról; gonosz és erőszakos uralkodónak nevezik, de ugyanakkor királynak és törvényhozónak is,Rhadamanthüszt pedig bíróként és a minószi törvények őreként emlegetik.

(ford. Máthé Elek)

Sztrabón és Plutarkhosz Minósz-portréja megegyezik a Szókratész által előadott Minósz-ábrázolással, amennyiben:

(1) Minósz feddhetetlen törvényhozó, Zeusz fia;(2) negatív megítélése az Athénnel való összeütközésének következménye;(3) Rhadamanthüsz tevékenysége másodlagos Minószéhoz képest;



(4) Kréta és Spárta kiváló törvényeinek köszönheti jóhírét.Fentiek alapján úgy véljük, hogy a látszólagos hasonlóság ellenére a Minósz és a

Hipparkhosz-történet nem állítható párhuzamba: a Minósz esetében a történet, legalábbislényeges elemeit tekintve, nem tér el az általánosan ismert változattól, tehát nem tekinthetjük ironikusnak, következésképp a dramaturgiai funkciója is más.

Szókratész meghatározása szerint (315 a 3) a törvény a valóság feltárása (exeureszisz tuontosz). Beszélgetőtársa ellenvetést tesz: a valóság állandó és változatlan, míg a törvények különbözők és változnak, vagyis a definíció hibás (315 a 4 – 6). Szókratész válaszábanleszögezi, hogy a törvények látszólagos különbözősége nem mérvadó, az alapvető értékek tekintetében mindenki egyetért, de csak az igazi törvényhozó képes arra, hogy istentől kapotttudása segítségével feltárja a valóságot (315 a 7 – 317 d 3). Ezek után következik, mintegy

példázva Szókratész véleményét, az igazi törvényhozó, a krétai király története.Bár a törvényhozóról vallott elképzelés emlékeztet a sztoikus kijelentésre, miszerint „a

bölcs az egyedüli király” (ho szophosz monosz baszileusz) , és ez Pavlu szerint elegendő asztoikus hatás feltételezésére, az Arisztotelészre való hivatkozás legalább ennyiremegalapozott ( Rétorika 1373 b 4 – 9):

A törvényt részlegesnek és egyetemesnek mondom: részlegesek azok, amelyeket minden népönmaga számára állapít meg; lehet íratlan vagy írott. Az egyetemes a természeten alapul. Valóban vantermészeten alapuló egyetemes jog és jogtalanság, melyet minden nép felfedez, jóllehet nincs köztük semmiféle kapcsolat és megegyezés.

(ford. Adamik Tamás)

A sztoikus eszmék fürkészése helyett ezért magunk részéről Joseph Souilhé véleményévelértünk egyet, aki megállapítja, hogy a Minósz szerzője jól ismerte Platón műveit, még a késeidialógusokat is (Törvények, Államférfi) , ezért a mű keletkezési idejét legkorábban az i. e. IV.század végére teszi, szerzőjeként pedig egy az Akadémia köréhez tartozó ismeretlen személyt

jelöl meg. BrunnerÁkos

Mészáros Tamás

BIBLIOGRÁFIAI TÁJÉKOZTATÓ

Allén, R. E.: „Note on Alcibiades I 129 b1”, in: American Journal of Philology 83 (1962).

Algra, K. - Barnes,J. -Mansfeld, J. -Schofield, M. (szerk.): The Cambridge History of Hellenistic Philosophy,Cambridge University Press, Cambridge, 1999.

Barnes, J.: „Antiochus of Ascalon”, in: Griffin, M. – Barnes (szerk.): Philosophia Togata I, OxfordUniversity Press, Oxford, 1989.

Bluck, R. S.: „The Origin of the Greater Alcibiades”, in: Classical Quarterly, 47 (1953).

Bonitz, H.: Index Aristotelicus, Aristotelis ed. Academica Regia Bo-russica, V, Berlin, 1870.

Brünnecke, H.: „Kleitophon wider Socrates”, in: Archiv für Geschichte der Philosophie, 26. (1913).

Brünnecke, H.: De Alcibiade II qui ferturPlatonis, Göttingen, 1912.

Burnet, J.: Greek Philosophy, I. Thales to Plato, Macmillan, London 1914.

Campbell, L.: The Sophistes and Politicus of Plato, Clarendon Press Oxford, 1967.

Carlini, A.: Platone: Alcibiade, Alcibiade Secondo, Ipparco, Rivali , Boringhieri, Torino, 1964.

Chroust, A. H.: „The Organization of the Corpus Platonicum in Antiquity”, in: Hermes, 93 (1965).

Clark, P. M.: „Great Alcibiades”, in: Classical Quarterly, n. s. 3 (1955).

Cooper, J. M. – Hutchinson D. S. (szerk.): Plato: Complete Works, Hackett, Indianapolis — Cambridge,

1997.Denyer, N.: Plato: Alcibiades, Cambridge University Press, Cambridge. 2001.



Dobson, W. J. — Deighton, J. J. (ford.): Schleiermacher's Introductions to the Dialogues of Plato,Cambridge, 1836.

Field, G. C: Plato and his Contemporaries, Dutton, New York, 1930.

Friedlander, P.: Der Grosse Alcibiades I, II ( Kritische Erörterung ) , F. Cohen, Bonn, 1921 és 1923.

Friedlander, P.: Platón II. Die Platonischen Schriften, de Gruyter, Berlin – Lipcse, 1930.

Giannantoni, G.: Socratis et Socraticorum reliquiae, Biblipolis, Nápoly, 1990.Glucker. J.: Antiochus and the Laté Academy, Vanderhoeck & Ruprecht, Göttingen, 1978.

Gomperz, Th.: „Sitzungsberichte der kaiserischer Akademie derWissen-schaften in Wien 1899”, in:Griechische Denker, Vereinigung wis-senschaftlicher Verleger, Berlin – Lipcse, 1922.

Gordon, J.-. „Eros and Philosophical Seduction in Alcibiades I ”, in: Ancient Philosophy, 23- (2003), 11-30. o.

Grote, G..- Plato and the Other Companions of Socrates, J. Muray, London, 1867.

Guthrie, W. K. C: A History of Greek Philosophy, Vol. IV. Plato. The Man and his Dialogues — Earlier Period, Cambridge University Press, Cambridge, 1975.

Guthrie, W. K. C: A History of Greek Philosophy, Vol. V Plato. The Man and his Dialogues — Later Period,Cambridge University Press, Cambridge, 1978.

Joel, K.: Der echte und der xenophontische Sokrates, Gartner, Berlin, 1893.

Johnson, D. M.: „God as the True Self: Plato's Alcibiades I ”, in: Ancient Philosophy, 19 (1999).Kerfeld, G. B.: A szofista mozgalom, Osiris, Budapest, 2003.

Kraut, R.: „Introduction to the Study of Plato,” in: Kraut, R. (szerk.): The Cambridge Companion to Plato,Cambridge University Press, Cambridge, 1992.

Kremer, M.: Plato's Cleitophon: On Socrates and the Modern Mind, Lexington Books Landham, MD, 2004.

Lamb, W. R. M.: Plato: Charmides, Alcibiades 1 and II, Hipparchus, The Lovers, Theages, Minos, Epinomis, Harvard University Press, Cambridge (Mass) – London, 1955.

Lutoslawski, W.: The Origin and Growth of Plato's Logic, Longmans, Green and Co., London — New York – Bombay, 1897.

Mansfeld, J.: Prolegomena: Questions to be Settled before the Study of an Author or a Text, Brill, Leiden,1994.

Marboeuf, C. — Pradeau, J. F.: Platon: Alcibiade, Flammarion, Párizs, 1999.Mette, H. J.: „Zwei Akademiker heute: Krantor von Soloi und Arkesílaos von Pitane”, in: Lustrum, 26

(1984).

Pangle, T. L. (szerk.): The Roots of Political Philosophy: Ten Forgottén Socratic Dialogues, CornellUniversity Press, Ithaca – London, 1987.

Pavlu.J.: Die pseudoplatonischen Zwillingsdialoge Minos und Hipparch, Bécs, 1910.

Philip, J. A.: „The Platonic Corpus”, in: Phoenix, 24 (1970).

Raeder, H.: Platons philosophische Entwicklung, Teubner, Lipcse, 1905

Sedley, D.: „The Origins of Stoic God”, in: Frede, D. – Laks, A. (szerk.): Traditions of Theology, Brill,Leiden – Boston – Köln, 2002.

Slings, S. R.: Plato: Clitophon, Cambridge University Press, Cambridge, 1999.

Souilhé, J.: Platón. Œuvres Complétes vol. XIII, 2-3: Dialogues Suspects, Dialogues Apocryphes, Sociétéd'editions „Les Belles Lettres” (Guillaume Budé), Párizs, 1951-1964.

Tarrant, H.: Thrasyllyan Platonism, Cornell University Press, Ithaca — New York, 1993.

Taylor, A. E.: Plato: The Man and His Work, Meridian, New York, 1927. Magyarul: Platón, Osiris,Budapest, 1997.

Thesleff, H.: „Studies in the Styles of Plato”, Acta Philosophica Fennica, fasc. 20, Helsinki, 1967.

Usener, H.: „Ein altes Lehrgebäude der Philologie”, in: Kleine Schriften II, Teubner, Lipcse, 1912-1913.

Usener, H.: „Unser Platontext”, in: Kleine Schriften III, Teubner, Lipcse, 1914.

Wallis, R. T.: Az újplatonizmus, Osiris, Budapest, 2002.

Westerink, L. G.: Anonymus: Prolegomena to Platonic Philosophy, North Holland Publishing Company,Amszterdam, 1962.

Zeller, E.: Die Philosophie der Griechen in ihrer geschichtlichen Entwicklung, Fue's Verlag, Lipcse, 1889.



ATLANTISZ 2005A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:Platonis Opera, recognovit Ioannes Burnet, Oxford, 1900.© Hungarian Edition: Atlantisz Könyvkiadó, Brunner Ákos,Mészáros Tamás, 2005Minden jog fenntartva, beleértve bármilyen publikálás,elektronikus közzététel, sokszorosításvagy egyes részletek közlésének jogát is.Fordította, a jegyzeteket és az utószót írta: Brunner Ákos (Első Alkibiadész),Mészáros Tamás (Második Alkibiadész, Hipparkhosz, Szerelmes ifjak, Theagész, Kleithophón, Minósz)A fordításokat az eredeti szövegekkel egybevetette:Horváth Judit és Bolonyai Gábor A jegyzeteket és az utószót szerkesztette: Bolonyai Gábor Kiadói szerkesztés: Miklós TamásISBN 963 9165 81 6 ISSN 0866-0328Atlantisz Könyvkiadó (1052 Budapest, Gerlóczy u. 4.)www.atlantiszkiado.huFelelős kiadó: Miklós TamásBorítóterv: Harsányi – lajta – MiklósTördelés: Somogyi Gyula Nyomdai munkák: Reálszisztéma Dabasi NyomdaA könyv az Oktatási Minisztérium támogatásával, a Felsőoktatási Tankönyv- és Szakkönyvtámogatási Pályázat keretében jelent meg.

0MA kötet további támogatói:a Nemzeti Kutatásfejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda,az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok,és azok az olvasóink, akik adójuk egy százalékátaz Atlantisz Alapítványnak ajánlották fel.Az Atlantisz Alapítvány számlaszáma: 10200 823-222-14737-00000000

platon apokrif dialogusok hu nncl4277-84av1

Documents