programfÜzet tatabÁnya 2017 -...
TRANSCRIPT
Itt mindig történik valami!
novemberdecember
PROGRAMFÜZETTATABÁNYA
2017
2017. szeptember 22-én ünnepélyes keretek között vette át
Sámuel Botond ügyvezető – Salamon Hugó szakmai
igazgató és Hardiné Szabó Anita koordinációs igazgató
társaságában – a Vállalkozók Országos Szövetsége által
alapított Komárom-Esztergom Megyei Príma Díjat,
amelyet idén a magyar népművészet és közművelődés
kategóriában az Agora Nonprofit Kft. kapott.
Az elismerésre nagyon büszkék vagyunk.
3
V. AGORA KOREOGRÁFUS VERSENY
11|04 NAGYTEREMSZOMBAT
13:00
A PROGRAM INGYENES.
A Vértes Agorája és az Alapítvány Tatabánya Tánckultúrájáért – Bányász Táncegyüttes ötödik alkalommal rendezi meg a hivatásos és amatőr koreográfusok számára egyaránt bemutatkozási lehetőséget biztosító szakmai seregszemlét.
A versenyprogram során a táncosok felkészültségét, a bemutatott koreog-ráfiák technikai és művészi kivitelezését értékeli a neves szakemberekből álló zsűri, több kategóriában is díjazva a produkciókat. A rendezvény fon-tos küldetése a táncosok, egyesületek közötti kapcsolatok megteremtése, a tapasztalatcsere és párbeszéd elősegítése. A verseny és az azt követő gála ugyanakkor színes, értékes program a néptánc és a népzene kedvelőinek is. A rendezvény minden érdeklődő számára nyitott.
13:00-17:30 - Versenyprogram19:00-20:00 - Eredményhirdetés, gálaműsor, fellép a Csevergő Énekegyüttes20:00-22:00 - Táncház
KORTÁRS GALÉRIA
5
IRODALOM
A PROGRAMOK INGYENESEK.
A szerzővel Reichert Gábor irodalomtörténész beszélget.„A történelem nincs tekintettel az egyénre, és amit a bennünket körülvevő világról tudunk, nem rendezhető el szépen lekerekített anekdoták gyűjteményébe.”
2017. NOVEMBER 16. CSÜTÖRTÖK | 18:00KAKUK TAMÁS „KELETI ZÓNA” CÍMŰ REGÉNYÉNEK KÖNYVBEMUTATÓJA
11|08
KORTÁRS GALÉRIA18:00
2017. NOVEMBER 8. SZERDA | 18:00 BESZÉLGETÉS KRULIK ZOLTÁNNAL
„Piri néni, miért döntötték le a Sztálin-szobrot?” Új dalok, új írások - Krulik Zoltánnal idén megjelent könyve kapcsán Jász Attila költő beszélget.Krulik Zoltán 1951-ben született Tatabányán. Zenész, a Makám együttes alapítója. Az utolsó papírrepülő című könyve a 88. Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Kortárs Kiadó gondozásában.
11|16
INGYENES
RENDEZVÉNY!
KOCKA KALANDKOCKA KALANDKOCKA KALANDKOCKA KALANDA Vértes AgorájábanA Vértes Agorájában2017. november 11. szombat, 14⁰⁰-19�⁰2017. november 11. szombat, 14⁰⁰-19�⁰
A Vértes Agorájában2017. november 11. szombat, 14⁰⁰-19�⁰
www.avertesagoraja.huwww.avertesagoraja.huwww.avertesagoraja.hu
Tematikus családi napTematikus családi napTematikus családi nap
®Kiállítás és börze saját LEGO alkotásokból ®Kiállítás és börze saját LEGO alkotásokból ® ®LEGO és LEGO DUPLO játszóház ® ®LEGO és LEGO DUPLO játszóház
Filmvetítés | EGY ELEM pontgyűjtő játék Filmvetítés | EGY ELEM pontgyűjtő játék
®Kiállítás és börze saját LEGO alkotásokból ® ®LEGO és LEGO DUPLO játszóház
Filmvetítés | EGY ELEM pontgyűjtő játék
A Vértes Agorája, 2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 1.
Telefon: 34/688-100 | www.avertesagoraja.hu
RÁHANGOLÓ
családi koncertek
Minden szerdán, 10:00 órától, a Kamarateremben.
Ölbeli játékok, mondókák, hangszerjáték,dalok, lovagoltatók, cirókázók, lógázók, kacagtatók
Minden szerdán, 10:50 órától, a Kamarateremben.
Kerekítő manó bábjelenetei, mondókák, dalok, hangszerjáték, kislabdás ejtőernyő, tornaszeres játéktér
Belépőjegy a helyszínen vásárolható, 1.000 Forintért.
A 40 perces foglalkozás Kerekítő manó bábjelenetével kezdődik, ölbeli játékokkal, mondókákkal, dalokkal, mozgásos játékokkal és ejtőernyős labdás résszel folytatódik, és tornaszeres játéktérrel zárul. Különlegessége, hogy csak népi forrásból merítjük dal- és mondókaanyagot.
Félóra höcögés, kacagás a népszerű Kerekítő mondókáskönyv-sorozat játékai nyomán, hogy a mondókákat a családok aztán o�honukban, a mindennapokban is fel tudják idézni. Lógázás, hintáztatás, cirókázás, lovagoltatás élő hangszerjátékkal, népdalokkal színesítve. Az általuk erősíte� érzelmi biztonság segí� a tes�-lelki fejlődés számos területét, az összenevetésekben pedig mindig o� a szeretet!
KIÁLLÍTÁSOK
A PROGRAMOK INGYENESEK. 10
11|15
KORTÁRS GALÉRIA17:00
FOLYOSÓ GALÉRIA 2017. NOVEMBER 15. - DECEMBER 4.
FÜLÖP PÉTER FOTÓI
11|17
2017. DECEMBER 8. PÉNTEK | 17:00 ALTMANN SZILVIA FOTÓKIÁLLÍTÁSÁNAK MEGNYITÓJA
KORTÁRS GALÉRIA | 17:00 2017. NOVEMBER 17. PÉNTEK
ROMVÁRI MÁRTON KIÁLLÍTÁSAMegnyitja Mészáros Flóra, művészettörténész
12|08
Romvári Márton alkotása
11
CSIRIBIRI HALÁSZ JUDIT KONCERTJE
11|26 NAGYTEREM VASÁRNAP
11:00
JEGYÁR: 3 700 FtTATABÁNYA KÁRTYÁVAL: 3 500 Ft
Halász Judit generációk kedvence. A gyerekeket koncertre kísérő szülők és nagyszülők is szívesen hallgatják őt. Az évek múlásával semmit sem fakuló bája, kivételes személyisége, előadásmódja mindenkit megérint.
A Mosoly-rend lovagjának választott, s számtalan állami kitüntetéssel – köztük Kossuth-díjjal – jutalmazott művésznő egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb alkotásait fogja csokorba a „Csiribiri” koncert.
Anti Tamásakusztikus gitár, mandolin,szájharmonika, ének
Bartha Tiborbillentyűs hangszerek, hegedű, furulya, ének
Födő Sándorbasszusgitár, ének
Barna Zoltán Csibidob, ütőhangszerek
Móricz Mihályelektromos- és akusztikus gitár, ének
A koncerten közreműködő zenészek:
UFo - NYITOTT REZERVÁTUMAZ ÚJ FORRÁS FOLYÓIRAT SZERKESZTŐSÉGI ESTJEI
UFo - NYITOTT REZERVÁTUM
ufoufo
A Vértes Agorája | Kortárs Galéria
A belépés ingyenes
A Vértes Agorája Tatabánya Szent Borbála tér 1. www.avertesagoraja.hu
A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!
20172017 Házigazda:Jász Attila|Csendes Toll
Házigazda:Jász Attila|Csendes Toll
Bubnó Tamás és barátai karácsonyi koncert és beszélgetés
2017. DECEMBER 19.18 óra
Both Miklós zenész kínai és ukrán élménybeszámolója
2017. NOVEMBER 21.18 óra
Belépőjegyek:Korai elővételben (december 15-ig): 1 650 Ft
Tatabánya Kártyával: 1 800 FtTeljes ár: 2 100 Ft
Diótörőmesebalett két felvonásban
A Silhouette Balett előadásaMűvészeti vezető: Csáky Mária
002017. december 27. szerda, 17 óra
www.avertesagoraja.hu
17
RITMUSVÁNDOROKA 4 FOR DANCE ÉS A STROKES KÖZÖS PRODUKCIÓJA
12|29 NAGYTEREMPÉNTEK
19:00
JEGYÁR: 2 500 Forin�ól
Vérpezsdítő szórakozást ígér két világhírű magyar csapat koprodukciója. Közös nevezőjük a ritmus. A remek hangulat garantált, az ülve maradás nem.
A háromszoros világbajnok, Príma- és ‘Bencs Kálmán’-díjas 4 for Dance és a Strokes Ütősegyüttes közös műsorában szerepet kap a tánc, a ritmus, a virtuóz zene, a humor és minden, ami a szórakoztatáshoz szükséges.
A 4 for Dance – a magyar néptánc autentikus elemeit bravúros ritmusjáték-kal ötvöző – koreográfiái között láthatóak a montreali Dance World Cup-on 3 világbajnoki aranyérmet szerzett, s a BBC-n is bemutatott koreográfiák, amelyek már közel 40 országban, a Föld összes kontinensén nagy sikert arattak.
A Strokes Ütősegyüttes pedig mindenen ritmizál, ami csak a kezükbe kerül.
A VÉRTES AGORÁJA
PROGRAMOK | NOVEMBER
04. V. Agora Koreográfus Verseny 13:00 i
05.Dankó Rádió - Dankó KlubCsendül a nóta, száll a muzsika
16:0019:00 i
08. Beszélgetés Krulik Zoltánnal 18:00 i
10.„...jó a világon, ha jó.” Kovács Gáborján (Bran) zenész, író, költő. Találkozások és játékok kortárs költőkkel, írókkal
10:00 i
11.Kocka Kaland Tematikus családi nap
14:00- 19:30 i
14.RáHangoló: Jó játék a ritmus!„Zajos” évnyitó a Tatai Ütősegyüttessel
10:00 és
11:00 Bérletes
16.Ifjúsági Hangverseny: „50 perc alatt a Föld körül”Talamba Ütőegyüttes
14:30 600 Forint
16.Kakuk Tamás „Keleti zóna” Könyvbemutató
18:00 i
17.„...jó a világon, ha jó.” Dániel András író, grafikus. Találkozások és játékok kortárs költőkkel, írókkal
10:00 i
18.ExperiDance | Nostradamus - világok vándora Földi Imre Sportcsarnok
18:00 5 200Forinttól
18.5 éves a Forgórózsa Népművészeti Központ – gálaműsor
„Kincses Erdély” 16:00 i
19.RáHangoló: „Ütős utazás" Évadnyitó koncert
10:00 1 100Forint
21.UFo – Nyitott rezervátum Kínai és ukrán élménybeszámoló, Both Miklós zenész
18:00 i
22.Bödőcs Tibor Nincs idő gólörömre
18:00 és
20:303 300 Forint
23.Nyitott Akadémia: dr. Mérő LászlóÉrzelmeink és döntéseink logikája
19:00 2 400 Forint
24. Az Aaleni Zeneiskola koncertje 17:00 i
26. Csiribiri - Halász Judit koncertje 11:00 3 200Forinttól
nov. 27.-dec. 1.
Hangszert a kézbe!Országjáró könnyűzenei hangszersimogató
08:30-18:00 i
18
PROGRAMOK | NOVEMBER
PUSKIN MŰVELŐDÉSI HÁZ
12. Törpesün kiállítás, játszóház 10:00-14:00 i
19. Nemzetiségek Napja 15:00 i
26. Advent-elő Bánhidán 15:00 i
JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ
okt. 30- nov. 1.
Gyere a természetbe táborKörnyzetismeret a Csákányosi Turistaházban
8 500 Forinttól
04.„Tök jó program” Mindenszentek alkalmából, családi program
14:0019:00 i
30.Kreatív életmód Rajzszakkör kiállításmegnyitója
18:00 i
KERTVÁROSI BÁNYÁSZ MŰVELŐDÉSI OTTHON
04. Kertvárosi Egészségnap 09:00-13:00 i
11. III. Őszi Agora Kupa - Sakkverseny 09:00 i
19.Baba-, gyermekruha- és játékbörze Asztalfoglalási és egyéb információ a helyszínen
09:00-12:00 i
19. Családi mozimatiné 10:00 i
25.Kisvakond Bábjáték egy felvonásban
16:00Belépő-
díjas
FOLYOSÓGALÉRIA
15. Fülöp Péter fotói i
KORTÁRS GALÉRIA
17. Romvári Márton kiállításmegnyitója 17:00 i
19
A VÉRTES AGORÁJA
PROGRAMOK | DECEMBER
Jelmagyarázat: i ingyenes rendezvény
05. Győri Filharmonikus Zenekar: Virtuóz 19:00 4 500Forint
07.Nyitott Akadémia: Pál Ferenc (Feri atya)Végre (megint) értjük egymást
19:00 6 590 Forinttól
12.RáHangoló: Kiskarácsony, NagykarácsonyÜnnepre hangoló rézfúvós koncert
10:00 és
11:00 Bérletes
15. A Bányász Táncegyüttes karácsonyi műsora 18:00 i
16. Gyermekprogram a Bányász Táncegyüttessel 10:00 i
17.RáHangoló: Zenés szánkázás Karácsonyi koncert
10:00 1 100Forint
19.UFo – Nyitott rezervátum Karácsonyi koncert és beszélgetés, Bubnó Tamás
18:00 i
22.Karácsonyi musical operett koncert Dolhai Attila – Janza Kata új műsora
19:00 4 900Forint
27.A diótörő - mesebalett A Silhouette Balett előadása
17:00 1 650Forinttól
29.Ritmusvándorok - A 4 for Dance és a Strokes Ütősegyüttes közös produkciója
19:00 2 500Forinttól
FOLYOSÓGALÉRIA
08. Altmann Szilvia fotókiállításának megnyitója 17:00 i
Csoportos jegyértékesítés és közönségszervezés:Csík Rudolf László +36 30 556 1959
20
PROGRAMOK | DECEMBER
PUSKIN MŰVELŐDÉSI HÁZ03. vagy
04.Bánhidáért Érdemérem átadó ünnepség 15:00 i
16. Angyalváró délután 15:00 i
31. Szilveszteri buli 20:00-04:00 i
Jelmagyarázat: i ingyenes rendezvény
JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ
10. Karácsonyi ajándékműsor 15:00 i
KERTVÁROSI BÁNYÁSZ MŰVELŐDÉSI OTTHON
09.Decemberi babrálda Játszóház és családi programok
15:00-19:00 i
17. Családi mozimatiné 10:00 i
SZÉCHENYI ISTVÁN MŰVELŐDÉSI HÁZ
03.Adventi műsor és vásár (a Szűz Mária Szent Neve Római Katolikus Templomban, utána az iskola udvarán)
15:00 i
16.Karácsonyi koncert (a Szűz Mária Szent Neve Római Katolikus Templomban)
15:00Belépő-
díjas
Vásárolja meg belépőjegyét online!www.avertesagoraja.hu
21
15:00-19:00Decemberi babráldaKertváros
Advent 2017Advent 2017Advent 2017www.avertesagoraja.huwww.avertesagoraja.huwww.avertesagoraja.hu
15:00 Adventi műsor
és vásárFelsőgalla
15:00 Karácsonyi
koncertFelsőgalla
16:00 Angyalváró
délutánBánhida
15:00 Karácsonyi
ajándékműsorAlsógalla
ÁLLANDÓ PROGRAMOKJÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ
minden pénteken ’Alkossunk’ – Kreatív szakkör16:30-18:00
Tag-díjas
minden pénteken Német Nemzetiségi Dalkör18:30-19:30
Tag-díjas
minden pénteken Német Nemzetiségi Tánccsoport19:30-20:00
Tag-díjas
minden ho´nap második szerdája Gombász Klub
17:00-19:00
Tag-díjas
KERTVÁROSI BÁNYÁSZ MŰVELŐDÉSI OTTHON
minden szerdán Sakk kör- és ifiklub 15:00 iminden
csu¨törtökön Ringató foglalkozások 09:00 1 000Forint
PUSKIN MŰVELŐDÉSI HÁZminden kedden
és pénteken Bánhidai Pilates Klub 09:00 i
minden kedden Mazsola torna 10:00 1 000 Forint
minden szerdán Baba-mama klub / Kismama klubheti váltásban 9:30 i
mindencsu¨törtökön Nyugi torna 09:00 i
mindencsu¨törtökön Sakk szakkör 14:00 ikéthetentecsu¨törtökön Bánhidai Fotó Klub 17:00 i
havontakétszer
Papírfonó kör (második szombaton 09:00 órától, negyedik pénteken 16:30 órától)
09:0016:30 i
SZÉCHENYI ISTVÁN MŰVELŐDÉSI HÁZ
minden pénteken Mocorgó Baba - Mama Klub 09:00 iminden
szombatonAranykezek Művészeti Csoport foglalkozása
15:00 1 500Forint
23
ÁLLANDÓ PROGRAMOKA VÉRTES AGORÁJAminden kedden Lakossági gimnasztika 18:00 iminden szerdán
Kerekítő - Zenés, játékos baba-mama foglalkozásMondókás móka
10:00 1 000Forint
minden szerdán
Kerekítő - Zenés, játékos baba-mama foglalkozásBábos torna
10:50 1 000Forint
PROGRAMOK | ELŐZETES
A VÉRTES AGORÁJAjanuár
01.Újévi koncert Tatabánya Város Fúvószenekarának koncertje
18:00 2 700 Forinttól
január12.
ExperiDance - Cinderella Földi Imre Sportcsarnok
18:00 4 000 Forinttól
február03. Tematikus családi nap
14:00-16:00 i
február21.
Dés László koncert Nagy utazás
19:00Belépő-
díjas
KORTÁRS GALÉRIAjanuár
16.Le Nyomat Csoportos sokszorosító grafikai kiállítás megnyitója 17:00 i
h�p://jamh.avertesagoraja.hu
www.avertesagoraja.hu
h�p://kbmo.avertesagoraja.hu
h�p://pmh.avertesagoraja.hu
h�p://szimh.avertesagoraja.hu
24
h�p://galeria.avertesagoraja.hu
Tatabánya Város Fúvószenekarának koncertje
2018. január 1. hétfő, 0018 óra
2018. január 1. hétfő, 0018 óra
A Vértes Agorája Tatabánya Szent Borbála tér 1.
A Vértes Agorája Tatabánya Szent Borbála tér 1.
www.avertesagoraja.hu
koncertÚjévi
koncertÚjévi
TatabányaMegyei Jogú Város
,
2018. FEBRUÁR 21. SZERDA 19⁰⁰
28
SZOLGÁLTATÁSAINK HOZD, VIDD, OLVASD! – AGORA SZABADPOLC (Ingyenes)
Ez a könyvespolc Önre vár! Foglaljon helyet melle�e! Nézze át a kínálatot, és ha kedvére valót talál, vigye magával, olvassa el. Örömmel vesszük, ha a legközelebbi alkalommal visszateszi a polcra, vagy hoz egy másik könyvet, amelyet egy újabb látogató vehet majd kezébe. Kellemes időtöltést kívánunk!
NAPILAPOK HETILAPOK FOLYÓIRATOK TÁRSASJÁTÉKOK
30 PERC INGYENES INTERNETHASZNÁLAT
APRÓ ART FOGLALKOZÁSOK (Ingyenes)
A mindenkori aktuális kiállítás tema�kájában, szerveze� csoportoknak. Érdeklődni és időpontot egyeztetni a Kortárs Galéria munkatársánál lehet.Kammerlohr-Kováts László, +36 30/417-6444
SZÜLETÉSNAPI GYERMEKZSÚR (Árak a választo� programtól függően)
A Vértes Agorája számos lehetőséget kínál a kikapcsolódásra, és nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a legkisebbek is hamar megtanulják: I� mindig történik valami. A gyerekprogramok melle� a legfiatalabbaknak alkalmuk nyílik arra is, hogy felejthetetlen zsúrral ünnepeljék születésnapjukat. Az Agora komple� csomaggal várja az ünnepeltet és vendégeit, és garantálja, hogy mindannyian jól fogják érezni magukat.Keresse munkatársunkat: Heczmann Evelin, +36 30/617-1887
GYERMEKJÁTSZÓ, PELENKÁZÓ (Ingyenes)
6 éves korig, egyszerre legfeljebb hét gyermek és kísérője tartózkodhat bent. Kulcs az információs pultnál kérhető.
29
A VÉRTES AGORÁJA2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 1.Telefon: 34/688-100 | E-mail: [email protected]: www.avertesagoraja.hu
A Vértes Agorája nyitvatartása:Hé�őtől szomba�g: 10-20 óráigVasárnap: 10-18 óráig
Jegypénztár nyitvatartása:Hé�őtől szomba�g: 10-19 óráigVasárnap: 10-17 óráigEbédszünet mindennap: 13:00-13:45Az es� előadások napján:az előadás kezdéséig illetve az első szünet végéig
A Vértes Agorája saját szervezésű rendezvényeire az alábbi kártyákat és utalványokat fogadjuk el:
K&H SZÉP Kártya MKB SZÉP Kártya OTP SZÉP Kártya OTP CafeteriaErzsébet utalvány (ajándék és kultúra utalvány) Edenred
Tatabánya Kártya Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a nem általunk szerveze� rendezvények esetében a fent felsorolt kártyákat és utalványokat nem áll módunkban elfogadni. Az Önök kényelme érdekében a honlapon minden programnál feltüntetjük, hogy a fen� fizetőeszközök használhatók-e vagy sem.
TATABÁNYA PONT - Rendezvényszervező és Turisz�kai Iroda
2800 Tatabánya, Szent Borbála tér 1.Telefon: 34/688-188 Honlap: www.tatabanyapont.hu
ELÉRHETŐSÉGEINK
Ünnepi nyitvatartás:
december 23-26-ig zárva
december 27. 14:00-20:00 nyitva
december 28-29. nyitva
december 30-31. zárva
január 1-én 14:00-20:00 nyitva
január 2-5-ig karbantartási szünet
30
KERTVÁROSI BÁNYÁSZ MŰVELŐDÉSI OTTHON2800 Tatabánya, Hadsereg u. 98.Telefon: 34/786-096 | E-mail: [email protected]: h�p://kbmo.avertesagoraja.huNyitvatartás:Hé�őn, szerdán és pénteken: 12-19 óráigKedden és csütörtökön: 8-19 óráigSzombaton és vasárnap: rendezvényekhez igazodvaA nyitvatartás a programoktól függően változhat!
PUSKIN MŰVELŐDÉSI HÁZ2800 Tatabánya, Kossuth Lajos u. 4.Telefon: 34/780-020 | E-mail: [email protected]: h�p://pmh.avertesagoraja.huNyitvatartás:Hé�őtől péntekig: 10-18 óráigSzombaton és vasárnap: rendezvényekhez igazodvaA nyitvatartás a programoktól függően változhat!
JÓZSEF ATTILA MŰVELŐDÉSI HÁZ2800 Tatabánya, Táncsics Mihály u. 61.Telefon: 34/787-480 | E-mail: [email protected]: h�p://jamh.avertesagoraja.huNyitvatartás: Hé�őn: 15-19 óráigSzerdán: 8-16 óráigPénteken: 16-20 óráigA hét többi napján: rendezvényekhez igazodvaA nyitvatartás a programoktól függően változhat!
SZÉCHENYI ISTVÁN MŰVELŐDÉSI HÁZ2800 Tatabánya, Szent István u. 7.Telefon: 34/780-018 | E-mail: [email protected]: h�p://szimh.avertesagoraja.huNyitvatartás:Hé�őtől szerdáig és pénteken: 8-21 óráigCsütörtökön: zárvaSzombaton és vasárnap: rendezvényekhez igazodvaA nyitvatartás a programoktól függően változhat!
Zárvatartás:2017. november 1. 2017. december 24-25-26. 2017. december 31.
Zárvatartás:2017. november 1. 2017. december 24-25-26. 2017. december 31.
Zárvatartás:2017. november 1. 2017. december 24-25-26. 2017. december 31.
Zárvatartás:2017. november 1. 2017. december 24-25-26. 2017. december 31.
TÁMOGATÓINK
A Kultúra Arany fokozatú támogatója:
A Kultúra Gyémánt fokozatú támogatója:
A Kultúra Ezüst fokozatú támogatói:
A Kultúra Bronz fokozatú támogatói:
Köszönjük a támogatást!Az Agora csapata
A Vértes Agorája2800 Tatabánya,
Szent Borbála tér 1.Telefon: 34/688-100
E-mail: [email protected]
Nyitvatartás:Hé�őtől szomba�g: 10-20 óra
Vasárnap: 10-18 óra
A rendezvények szervezői a szereplő-, műsor- és
árváltoztatás jogát fenntartják!
Minősített KözművelődésiIntézmény Cím
2014
KözművelődésiMinőség Díj
2015
avertesagoraja.hu
ww
w.ave
rtesago
raja.hu