rákos péter - humanisztikus asztrológia

77
A humanisztikus asztrológia eredete AZ EMBERI MEGISMERÉS DIMENZIÓI NINCS ÉGETŐBB VÁGY, mint hogy megértsük a világot. A sorsunkat, melynek időnként játékszerévé válunk, és magunkat, ahogy öntudatlanul is mások sorsává válunk. A világ kaotikus, s az ember aggódva lesi, talál-e valami rendet ebben a káoszban. Szinte mindent megadna azért, hogy az események, a folyamatok irányát, célját kiismerje. Hogy meglássa a törvényszerűségeket, amik a világot működtetik. S bár évezredekig bensőséges kapcsolatban állt azzal a lényeggel, amely a sorsot formálja, ez a kapcsolat a Vízöntő kor beköszöntével egyik pillanatról a másikra látszólag szertefoszlott. Az elme rémülten nyúlt fogódzó után, s jobb híján saját magába kapaszkodott. A tudásba, a logikusba, a kiszámíthatóba, a bizonyíthatóba. EZ VOLT AZ ŐSI REND TUDÁSÁNAK ALKONYA, s a racionalitás és a természettudományok hajnala. Az ember építeni kezdte a technikai civilizáció bábeli tornyát, hívén, hogy az az égig fog érni - vagyis hogy a gazdasági növekedésnek nincsenek határai. A torony eresztékei mára már recsegnek-ropognak, s a szédületes technikai vívmányok árnyékában az ember éppen olyan boldogtalan - ha nem boldogtalanabb - mint valaha volt. Bebizonyosodott: a természettudományok egy fikarcnyival sem tették kiismerhetőbbé azt a fenyegető hatalmat, amelyet végzetnek hívnak. Innen az asztrológia máig töretlen népszerűsége. A hitben, hogy talán mégiscsak van rend a káoszban. Hiszen már a természet látszólag véletlenszerű folyamatai is modellezhetők, ha ismerjük a kezdeti feltételeket. Lehetetlen nem észrevenni a "pillangó effektus" és az asztrológia alapelvei közötti párhuzamot. A HAGYOMÁNYOS ASZTROLÓGIÁT az ókor hagyta ránk, a középkor formálta klasszikus diszciplínává, s a felvilágosodás racionális, lineáris világképe foglalta végső keretbe. Ám a linearitás, vagyis a megjósolhatóság az asztrológia elvilágiasodásával súlyos önellentmondásba keveredett, s ezzel párhuzamosan az asztrológus szerepe is anakronisztikussá vált. Az asztrológusok egykor fejedelmek és egyházfők titkos

Upload: judit-toth

Post on 02-Jan-2016

527 views

Category:

Documents


58 download

DESCRIPTION

Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

TRANSCRIPT

Page 1: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A humanisztikus asztrológia eredete

AZ EMBERI MEGISMERÉS DIMENZIÓI

NINCS ÉGETŐBB VÁGY, mint hogy megértsük a világot. A sorsunkat, melynek

időnként játékszerévé válunk, és magunkat, ahogy öntudatlanul is mások sorsává

válunk. A világ kaotikus, s az ember aggódva lesi, talál-e valami rendet ebben a

káoszban. Szinte mindent megadna azért, hogy az események, a folyamatok irányát,

célját kiismerje. Hogy meglássa a törvényszerűségeket, amik a világot működtetik. S

bár évezredekig bensőséges kapcsolatban állt azzal a lényeggel, amely a sorsot formálja,

ez a kapcsolat a Vízöntő kor beköszöntével egyik pillanatról a másikra látszólag

szertefoszlott. Az elme rémülten nyúlt fogódzó után, s jobb híján saját magába

kapaszkodott. A tudásba, a logikusba, a kiszámíthatóba, a bizonyíthatóba.

EZ VOLT AZ ŐSI REND TUDÁSÁNAK ALKONYA, s a racionalitás és a

természettudományok hajnala. Az ember építeni kezdte a technikai civilizáció bábeli

tornyát, hívén, hogy az az égig fog érni - vagyis hogy a gazdasági növekedésnek

nincsenek határai. A torony eresztékei mára már recsegnek-ropognak, s a szédületes

technikai vívmányok árnyékában az ember éppen olyan boldogtalan - ha nem

boldogtalanabb - mint valaha volt. Bebizonyosodott: a természettudományok egy

fikarcnyival sem tették kiismerhetőbbé azt a fenyegető hatalmat, amelyet végzetnek

hívnak. Innen az asztrológia máig töretlen népszerűsége. A hitben, hogy talán

mégiscsak van rend a káoszban. Hiszen már a természet látszólag véletlenszerű

folyamatai is modellezhetők, ha ismerjük a kezdeti feltételeket. Lehetetlen nem

észrevenni a "pillangó effektus" és az asztrológia alapelvei közötti párhuzamot.

A HAGYOMÁNYOS ASZTROLÓGIÁT az ókor hagyta ránk, a középkor formálta

klasszikus diszciplínává, s a felvilágosodás racionális, lineáris világképe foglalta végső

keretbe. Ám a linearitás, vagyis a megjósolhatóság az asztrológia elvilágiasodásával

súlyos önellentmondásba keveredett, s ezzel párhuzamosan az asztrológus szerepe is

anakronisztikussá vált. Az asztrológusok egykor fejedelmek és egyházfők titkos

Page 2: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

tanácsadójaként népek és országok sorsfordító döntéseinél igyekeztek az Ég és föld

akaratát szinkronba hozni. A XX. században ezzel szemben a házassági, gazdasági és

pályaválasztási tanácsadó szerepében váltak óhatatlanul jó vagy rossz sorsává a

hozzájuk fordulóknak. A végzet tolmácsa helyett végzetté lettek, s jóslataik is vagy

teljesültek, vagy nem. Nyilvánvalóvá lett: nincsenek "felkent" asztrológusok, hanem -

mint bármely más szakma területén - léteznek hivatásukat tehetségesen, intuitívan,

érzékenyen űzők, és léteznek kontárok. Az asztrológia érvényessége így elsősorban

nem irányzat-, hanem asztrológus-függő lett. Ám ez ismét megnehezítette a definíció

kérdését; ha ugyanis e diszciplína ilyen mértékben szubjektív, vajon tudománynak

tekinthető-e egyáltalán? Nem inkább valamely sajátos művészeti ágként definiálható-e,

bár igen különös művészet az, amelyik nem az önkifejezést, hanem a másik ember

"kifejezését" tekinti céljának. A kérdés tehát nyitva állt: mi az asztrológia? Művészet

vagy tudomány? Matematika vagy intuíció?

E PARADOXONT - a maga területén - a XX. század elején egy új tudományág, a

pszichológia oldotta fel. Mivel tárgya, az emberi lélek, par excellence irracionális, a

tudományosság szigorú követelményeiből eleve engednie kellett. S amint rés nyílt a

paradigma falán, nyomban beáramlottak és helyet követeltek maguknak a korábban

száműzött tartalmak: a tudattalan és annak erői, a szimbólumok, a rejtélyes

kölcsönhatások, az archetípusok. Ez az a pont, ahol a XX. század derekára

asztronómiai hátterével már-már a tudományos körökben is szalonképessé

racionalizálódott asztrológia egyik ága - a humanisztikus asztrológia - kivált a fő

sodrásból. Feladta a kényszerből magára vett karteziánus dogmákat, és kiderült:

távolról sem a csillagászat, matematika vagy bolygósugárzások képezik alapját, hanem

az emberi lélek dimenziói. Mint diszciplína sem az égi mechanika, hanem a lélektan

határtudományainak körébe tagolódik. Ez ugyan a linearitás - tehát a jóslási praxis -

feladását jelentette, de a feladat, amit cserébe kapott - az itt és mostban megnyilatkozó

problémák kezelése - sokszorosan kárpótolta a veszteségért. Így nem meglepő, hogy

természetes szövetségesére talált a korszerű lélektani irányzatokban. S a szövetség

mindkét részről megerősítést nyert: a pszichológia is felfedezte az asztrológia addig

rejtőző értékeit. Nem véletlen, hogy a lélektan szemléletformáló óriása, C. G. Jung is

gyakran fordult az "égi órához", s a humanisztikus asztrológia egyik legközérthetőbb

Page 3: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

eszmefuttatását is gyakorló pszichiáter írta - Thorwald Dethlefsen, a Sors mint esély

című művében. "A XXI. század tudománya a lélektan", állítja, s valóban: a

természettudományok alapját képező kvantumfizika már réges-rég eltűntette az

objektum és szubjektum közötti határvonalat, s azóta az okság és a linearitás alternatív

fogalmakká váltak. Bebizonyosodott, hogy nemcsak a tudat, hanem a lélek dimenziói

is megfelelnek az Univerzum dimenzióinak: az emberi lélek Univerzum-szerű, s az

Univerzum lélek-szerű. S az emberi psziché, mely a Nap és a bolygók rejtélyes

egymásra hatásának kereszttüzében alakult, fejlődött évmilliókon át, legbelül

megtartotta intim kapcsolatát a Naprendszerrel. E tudás vált kiinduló pontjává annak a

holisztikus szemléletnek, melynek alapkövét a humanisztikus asztrológia képezi.

A HUMANISZTIKUS ASZTROLÓGIA rendszere az idők során integrálta a

jungiánus, a fenomenológiai, a transzperszonális és a tranzakció-analitikus pszichológia

valamint a humán-energetika iskoláinak elemeit. Fejlődése nem egy központi

doktrínán alapul, hanem - Vízöntő módon - egymástól független, kreatív kiscsoportok

munkájára épül. A humanisztikus szemlélet az asztrológiát nyelvnek tekinti, vagyis

értelmezhető jelek jelentéssel bíró halmazának. Mivel e jelek olvasása, "fejtése" mindig

is koroktól, kultúráktól, irányzatoktól függött, ezért az értelmezés szempontjait és

technikáit kizárólag rendszerbe illeszthetőségük és alkalmazhatóságuk alapján ítéli

meg. Ezért sem nem meglepő, sem ellentmondást nem hordozó az a tény, hogy a világ

különböző tájain publikáló humanisztikus szerzők gyakran egymástól eltérő

"olvasatban" alkalmazzák az asztrológia nyelvezetét. E szobában a hazai

Humanisztikus Iskola integratív munkamódszerét kívánjuk bemutatni, legelőször is

azokat a szemléletbeli sajátosságokat ismertetve, melyek az Olvasóval folytatott

párbeszéd, a közös nyelv kialakításához nélkülözhetetlenek.

Miben más?

Page 4: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

HUMANISZTIKUS ASZTROLÓGIA A

GYAKORLATBAN

Elemek, jegyek, planéták

AZ ELEMI MINŐSÉGEKET a humanisztikus asztrológia (a továbbiakban: H. A.) a

humánenergetika szemszögéből vizsgálja. A TŰZ elemet komplex, univerzális

létenergiának, a FÖLD minőséget a testbe, anyagba strukturált, akkumulált erőnek, a

LEVEGŐ minőséget a mozgás, a kapcsolat és a kommunikáció közegének, a VÍZ elemet

pedig az érzések, a lélek és a tudattalan kategóriáinak tekinti.

A MEGNYILVÁNULÁSI MÓDOKAT az Én és az általa használt, vele dinamikus

kapcsolatban álló energia viszonyaként értelmezi. A KARDINÁLIS megnyilvánulás

során az elemi energia elsődleges, az Én csak rajta keresztül, általa képes

megnyilvánulni. A FIX működés során az Én az energiáit a centrumában rögzíti, uralja,

és saját (nem feltétlenül önző) céljaira használja. A LABILIS mód jellegzetessége, hogy

az elemi energiát az Én eltávolítja centrumától, deperszonalizálja, s ezáltal az energia

immanens célját hagyja érvényre jutni.

A JEGYEK vonatkozásában — melyek évezredes gyakorlati próbát kiállt kategóriák - a

humanisztikus szemlélet kevéssé tér el a hagyományos leírásoktól. Árnyalatnyi

hangsúly- és szemléletkülönbségei a későbbi példaesetek tárgyalásakor egyértelműen

körvonalazódni fognak.

A PLANÉTÁK "rezonanciapontokként" ill. "erőforrásokként" szerepelnek

humanisztikus leírásban, amely így jellemzi őket: "A tíz planéta — amely a tíz fő

archetípus megfelelője — az emberi lélek számára kétirányú konnektorként működik:

ezeken keresztül kapcsolódik az univerzumhoz és annak belső törvényeihez, valamint

az univerzum energiája is ezeken keresztül ömlik a pszichébe, hogy az ember

karakterében, viselkedésében, döntéseiben és sorsában megnyilvánuljon." Az ún.

transzcendens bolygók (Uránusz, Neptunusz, Plútó) nem képeznek külön kategóriát a

planéták rendszerében, s analógiáik többsége is személyes vonatkozású (Uránusz: az

Page 5: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

Én igazságának és belső törvényének ereje, az individualizálódás útja; Neptunusz: az

egység, az egybeoldódás vágya, a feltétel nélküli szeretet; Plútó: a bármi áron való

átalakulás késztetése, a transzformáció, az újrakezdés és az újjászületés ereje). E

planéták a velük analóg három zodiákus jegy kizárólagos uralkodói: az Uránusz a

Vízöntőnek, a Neptunusz a Halaknak, s a Plútó a Skorpiónak.

Házak, fényszögek, méltóságok, prognosztika

A HÁZAK életterületek, melyek az Én megélésének tizenkét aspektusát képviselik.

Napjaink — az ókorhoz és középkorhoz képest — szinte áttekinthetetlenül összetett

életminősége, a személyes lehetőségek széles spektruma, a hagyományos családi és

közösségi struktúrák szétbomlása és átalakulása, valamint az ezrével kínálkozó (s az

asztrológus számára többségében ismeretlen) szakmák tömege az énmegnyilvánulás

területeinek tradicionális kereteit szétfeszíti, s értelmezésének kitágítását sürgeti. A

humanisztikus megközelítés a házak jegy-összefüggéseinek analógiáiból kísérli meg a

kategorizálatlan életterületek azonosítását. Ennek — a világgal és az emberi tudattal

párhuzamosan bővülő és gazdagodó listának — kulcsszavaiként a H. A. az alábbiakat

jelöli meg:

1. HÁZ: a jungi perszóna, vagyis „az az alkalmazkodási rendszer vagy stílus, amelyet a

világgal való kapcsolattartásban működtetünk”.

2. HÁZ: az Én létezésének alapja, háttere, "fizetőeszköze". (ennek értelmében az ember

tehetsége, képességei és konkrét gazdagsága is).

3. HÁZ: az Én környezete, az ezzel való kommunikáció és kapcsolat. Kötődés a

konszenzus-valóság szintjeihez (ezt a témakört a későbbiekben nagyobb terjedelemben

is tárgyaljuk).

4. HÁZ: a családi karmikus mintázat, annak korai megnyilatkozása (gyermekkori

traumák), közege (otthon, család), kezelési módja, valamint a személyes tudattalan.

5. HÁZ: az Én önmagának való örömszerzésének, energianyerő aktivitásainak jelzője,

az alkotókészség, és a gyermek, mint kreatív énkiterjesztés területe.

Page 6: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

6. HÁZ: ide tartozik a mindennapos kényszerű vagy kötelező rutin (munka), a

periodikusan ismétlődő tevékenységek megélése, és az Én viszonya ezekhez.

7. HÁZ: azokat az energiakaraktereket mutatja, amelyeket az Én elsődlegesen egy

másik személyre irányítva, annak közvetítésével vagy visszatükrözése által képes

megélni (projekció).

8. HÁZ: a transzformáció területe. Azok a súlyosan problémás ügyek halmozódnak fel

itt, amelyek teljes átalakulása, ("halála"), ellentétükbe fordulása hozhat végleges

megoldást, gyógyulást.

9. HÁZ: az értékszintézis, a konkrét vagy jelképes távolság (külföld, távoli kultúrák) és

az elérhetetlenség jelzője.

10. HÁZ: azt a képet tárja elénk, amelyet az Én a társadalom felé mutatni kíván, amit

magából épít (hivatás, karrier).

11. HÁZ: a függés és függetlenedés háza. Azokat a területeket (személyeket) jelöli,

amelyektől (akiktől) az ember függő helyzetbe kerül, s függetlenedni akar. Jelölhet e

motivációtól vezérelt társadalmi, politikai aktivitást is.

12. HÁZ: az élethosszig tartó nehézségek, terhek, korlátozások (a nyilvánosság elől

elzárt, gyakran még az Én előtt is rejtett ügyek) területe. Ez az elkerülhetetlen feladat,

az életlecke, a karmikus adósság törlesztésének háza.

A H. A. 12 FÉNYSZÖGGEL DOLGOZIK. Mivel ezek az erőpontok közötti

energiakapcsolatok, megfeleltethetők a négy elemi energiának. A tizenkettőből négy-

négy tekinthető levegő- és föld-karakterű, három tűz-karakterű, valamint egy víz-

karakterű szögkapcsolatnak.

Page 7: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A VÍZ jelleget, vagyis az egybemosódást, a 0°-os fényszög jelenti (Halak), így az az

egységhez, vagyis az 1-es számhoz is kapcsolódik, amely osztóként 360°-ot, vagyis

ismét 0°-ot ad.

A TŰZ karakter ezért a következő tüzes jegy (Oroszlán) analóg számához, az 5-ös

osztóhoz tartozik.

A FÖLD energia osztószáma a 2 (Bika), míg a levegőé a 3 (Ikrek). A VÍZ fényszöge, az

együttállás a részvevő erőpontok jelentésének összeolvadását, a FÖLD fényszögei

(szembenállás, negyedfény, félnegyedfény, másfélnegyedfény) fegyelmezést,

visszaszorítást, statikus helyzetben tartást, a LEVEGŐ fényszögei (harmadfény,

hatodfény, félhatodfény, ötjegyfény) együttmozdulást, míg a TŰZ fényszögei

(ötödfény, kétötödfény, tizedfény) dinamizálást, beindítást, gerjesztést jeleznek.

A H. A. ORBISZAI relatíve szigorúak és a fényszögekhez tartoznak. A H. A. kerüli a

fényszögek minősítését.

A "JÓ" ÉS A "ROSSZ" KATEGÓRIÁI amúgy is viszonylagosak, s gyakran szerepet is

cserélnek, amikor egy jelenség egyéni megélését, a szűk környezetre és a társadalomra

gyakorolt hatását, ill. az egyéni karma és életfeladat szempontjait tekintjük

kiindulópontnak. A H. A. távol tartja magát mindenfajta ítéletalkotástól. A

megmásíthatatlan asztrológiai megállapítások utóélete az Eric Berne által leírt "átkok"

hatásmechanizmusával rokon; ezek rejtett működése és messze ható veszélyei

feltárásának a neves pszichiáter több könyvet is szentelt (magyarul l. a Sorskönyv c.

művét). A H. A. ez okból nem veszi tekintetbe a planéták jegyekben való méltóságait

sem.

AZ ASZTROLÓGIAI HAGYOMÁNY mindazon elemei, amelyek nem rendelkeznek

az analógiás szintek kiváltásának lehetőségével (vagyis azzal, hogy egy adott negatív

megélésű tendenciát a problémaszint fölé, az aktív, tudatos vállalás területére

"hangolhasson" az ember), kívül esnek a humanisztikus gyakorlat vizsgálati körén.

Page 8: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

EGY HOROSZKÓPÁBRA MINDIG ARRA VÁLASZOL, amit kérdeznek tőle. Az

asztrológust leggyakrabban a mikor kérdésével keresik meg, vagyis prognózist, jóslatot

várnak tőle. A H. A. gyakorlatában (amely jobban hasonlít egy pszichológiai, nevelési,

pályaválasztási tanácsadáshoz, mint egy kártya- vagy kristálygömb-jóssal való

konzultációhoz) elsősorban a miért és a hogyan kérdések kerülnek előtérbe. Mivel a

konkrét jövő csupán valószínűsíthető, egy prognózis is csak egy bizonyos életszakasz

tapasztalati tervének jellegét, vagyis mintázatának analógiáit vázolhatja fel. A H. A.

ezzel szemben az önismeret elmélyítését és a problémák belső gyökerének feltárását

tekinti elsődleges céljának. Ezzel "befolyásolja" a legkedvezőbben a kérdező jövőjét,

hiszen abban igyekszik a segítségére lenni, hogy egy princípium-mintázat minél

távolabb a balesetek és sorscsapások szintjétől, a tudatosság lehető legmagasabb fokán

valósulhasson meg.

Az ábrafejtés technikája

A H. A. LEGMARKÁNSABBAN talán ábrafejtési technikájában tér el a hagyományos

rendszerektől. Ami új benne, az feltehetően nagyon is régi, hiszen voltaképpen sem

alapjaiban, sem szemléletében, sem pedig módszerében nem tér el a ősi alapoktól (a

már szintén klasszikusnak tekinthető Morin-elvet leszámítva).

KIINDULÓPONTJA: a radix mintázata, s a mintázatot alkotó minden egyes elem

funkciója egy megismételhetetlen és egyedi sorsterv lenyomatának tekinthető. Így egy

asztrológiai jelzővel (elem-kombinációval) való ismételt találkozás — még akkor is, ha e

jelző már számos korábbi ábrán egy bizonyos meghatározott jelentést hordozott — nem

teszi valószínűbbé, hogy ugyanez a kombináció a vizsgált horoszkópban is hasonló

értelmű. Ez azt jelenti, hogy e módszert követve minden egyes ábra fejtését az

alapoktól, az elemek kombinációit újraértelmezve, lépésről lépésre lehet csak felépíteni,

valósággal "újraalkotni", hiszen egy emberi lény és az őt tükröző horoszkóp belső

Page 9: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

kapcsolatai, törvényszerűségei csak a saját rendszerén belül kínálnak személyre szabott

értelmezhetőséget és magyarázatot.

A HUMANISZTIKUS ASZTROLÓGUSNAK így nem áll rendelkezésére semmiféle

mankó, nem hagyatkozhat a saját vagy az asztrológiai irodalom korábbi tapasztalataira

("ez és ez a planéta ezen a helyen ezt és ezt jelenti"). Csupán a vizsgált személy és az

asztrológiai alapok ismeretére támaszkodhat, amikor egy horoszkóp egyedi

mintázatának mind a kérdező számára is érthető összefüggéseit, mind pedig a felvetett

problémák néven nevezhető gyökereit kutatja.

A H. A. GYAKORLATÁBAN ezért nélkülözhetetlen a személyes találkozás, az

élettörténetre és a problémákra fókuszált beszélgetés (az ún. interjú), s a humán

problémakezelés tudományának - a lélektannak és kórlélektannak - minél alaposabb

ismerete. A nagy tapasztalat és gyakorlat e munka során természetesen

felbecsülhetetlen értékű, de komoly veszélyt is rejt magában: az ismétlődő mintázatok

alapján kialakuló ítéletek és a személyes "receptek" kialakulásának csapdáját.

A H. A. ÁBRAFEJTÉSI TECHNIKÁJA — el kell ismerni — lényegesen több fejtöréssel

jár, mint az összes többi módszer, amelyek során a két-három-négyszeres (jegy-ház-

planéta-fényszög) kombinációk hagyományos jelentéstartalmát kell együtt értelmezni.

Az is szokatlan, hogy egy humanisztikus asztrológus nem tud azonnal válaszolni egy

nekiszegezett — akár a legegyszerűbbnek tűnő — kérdésre ("no és mit jelent egy Nyilas

Szaturnusz a 12. házban?), hiszen erre csak az egyedi ábra teljes vizsgálata után, a belső

összefüggések feltárását követően mondhatna bármit is. Tény, hogy mindnyájan

kerüljük a talajvesztéssel és frusztrációval fenyegető helyzeteket; márpedig egy

gyakorlott humanisztikus asztrológus is találkozhat olyan ábrával, amelyik — egy

bizonyos szinten túl — megfejthetetlen marad a számára.

Újságcikkek

Page 10: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A TUDAT PIRAMISA

(tudatmodell és humánenergetika)

VANNAK, AKIK ÚGY TARTJÁK, tudatunk teremti a világot. Vannak, akik ennek

fordítottját gondolják. Azonban, mivel tudatunkkal érzékeljük és értelmezzük a

világot, annak ok vagy okozati mivoltát bebizonyítani (legalábbis a tudat által teremtett

rendszerekben) eleve lehetetlen. Mind a misztikus, mind pedig a pszichologizáló

szemlélet - akár elismeri a világ magában való létét akár nem - annak milyenségét,

vagyis azt, hogy az számunkra mit jelent, szintén a tudat, modernebb kifejezéssel a

psziché működése függvényének tekinti. Az asztrológia az egyén és a külvilág

viszonyát, illetve mindazt, amit az egyén külvilágként érzékel, a születési ábrán, a

radixon tanulmányozza. Ezzel az "objektív valóságot" az egyén objektív valósága,

vagyis pszichodinamikai mátrixa okozati tényezőjeként értelmezi. A psziché, vagyis az

érző, érzékelő és értelmező tudat elsődlegessége az asztrológiai munka során

nyilvánvaló.

NEHÉZ ELDÖNTENI, vajon a tudat egységes képződmény-e, avagy részekre

bontható. S ha részekre bontható, vajon mi e részek viszonya egymáshoz. E kérdések

azonosak a filozófia örök felvetéseivel, amelyekre az idők során számtalan,

szellemesebbnél szellemesebb válasz érkezett. Bizonyítékokkal azonban egyik sem

szolgált, de nem is szolgálhatott. Az egyértelmű átttörést a múlt század elején a

pszichoanalízis hozta, amely kétséget kizáróan bizonyította a tudat rétegzettségét és a

tudati szintek autonóm, gyakran egymástól független működését. A XXI. századra

kialakult számtalan, egymástól látszólag gyökeresen eltérő pszichológiai tudatmodell

az alapokat tekintve nem sokban tér el a száz évvel korábbi gyökerektől. Ezzel

párhuzamosan a természettudomány is ráébredt, hogy az univerzum leírása az emberi

tényező figyelembe vétele nélkül megvalósíthatatlan. Einstein a megfigyelőt helyezte a

középpontba, a kvantummechanika pedig már a megfigyelő szándékát, vagyis tudati

működését is figyelembe veszi, amikor egy kísérlet kiinduló adataival számol.

Page 11: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

AZ ASZTROLÓGIA zárt logikai rendszerében minden, így a tudat működése is

tükröződik. Ha a tudat oszthatatlan egység volna, úgy azt a radix egésze jelezné.

Mivel azonban a tudat autonóm rétegek vagy részek összessége, ezért a horoszkópábra

elemeiben kell keresnünk annak megnyilvánulásait. A humanisztikus asztrológia hazai

irányzata egy hármas osztatú piramis képében ábrázolja az emberi tudat struktúráját.

A piramismodell

E MODELL empirikus úton jött létre, a kapcsolódó logikai megfontolások és az

analógiák vizsgálata csupán a matematikai példamegoldásban ismert "ellenőrzés"

(amúgy nélkülözhetetlen) funkcióját tölti be. Legnagyobb segítséget Eva és John

Pierrakos, valamint Barbara A. Brennan közlései jelentették, amelyek egyértelművé

tették az asztrológiai házak és a csakrák pszichodinamikai funkciói közötti

párhuzamot. Ez, a házak értelmezését kitágítva, új dimenziót nyitott a gyakorlati

asztrológiai munka területén. (A házak és csakrák összefüggéseivel sorozatunk egy

későbbi része foglalkozik). Ismét beigazolódott az axióma: a világ összefüggéseiből

nem magyarázható az asztrológia, viszont az érzékelt valóság jelenségei hibátlanul

beilleszthetők az asztrológia rendszerébe. A pszichológiai tudatmodellek elemei is

megtalálták helyüket és értelmüket az asztrológiai világszemlélet struktúrájában.

AZ EMBERI TUDAT az analízis és szintézis egyidejű, párhuzamos funkcióit (vagyis az

adatbevitel, feldolgozás és döntéshozatal műveletét) szinte felfoghatatlan sebességgel

és komplexitással végzi. E funkciók két planétához kapcsolódnak: az analízis a

Merkúrhoz, a szintézis a Jupiterhez. Ha tudati rétegekről beszélünk (tehát nem

énállapotokról), akkor vizsgálódásunkban a pontszerű planétáktól a meghatározott

életterületeket átfogó házakhoz kell továbblépnünk, vagyis a harmadik (Ikrek-Merkúr), a

hatodik (Szűz-Merkúr) és a kilencedik házhoz (Nyilas-Jupiter). A sort (3-6-9) folytatva

értelemszerűen eljutunk a tizenkettedik házig, amely szintén jupiteri (valamint neptuni)

analógiával bír, ám a hármas tudatmodell - később kifejtett okok miatt - e szintet nem

tartalmazza.

Page 12: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A PIRAMIS ALAPJÁT a harmadik ház, derekát a hatodik ház, csúcsát pedig a

kilencedik képezi. A meghatározó gyökerek a gyermekkorba (Ikrek) nyúlnak, a

(látszólag) mindent átlátó, szintetizáló tudatfunkció (Nyilas) a csúcson honol, míg e két

tűz között a gyakorlati értelem, a mindennapokat leképező tudat őrlődik (Szűz). A

tizenkettedik ház képezi a piramis terét (Jupiter), mindent átható közegét (Neptunusz),

eredetét és egyben célját.

A harmadik ház

AZ ÉLETSZAKASZOK szerinti felosztás alapján a harmadik ház az önálló mozgás, a

járás és a beszéd tanulásának korai időszakát jelöli. Ebben a létfázisban a kisgyermek

fölfedezi környezetét, mindenre kíváncsi, mindent megérint, mindent a kezébe fog. Az

addig domináló preverbális, archaikus-holisztikus érzékelést felváltja a nyelvi és

gondolati struktúrák kiépülése.

VALÓSÁGOS CSODA, hogy egy éppen öntudatra ébredő kisgyermek hogyan képes

mindössze pár hónap alatt anyanyelvének hihetetlenül bonyolult belső struktúráinak

leképezésére, sőt, olykor mosolyt fakasztó, ám tűéles logikájú újraalkotására. Ezt a

képességet a fejlődéslélektan nyelvi kompetenciának hívja, s aktív időszaka sajnos csupán

hónapokban mérhető (pedig milyen szívesen elővennénk, amikor egy idegen nyelvet

próbálunk kínnal-keservvel elsajátítani). E szakasz észrevétlenül egybeolvad a

szocializáció idejével, amelynek során a gyermekbe környezete bevési a családra,

kultúrára és emberi fajunkra jellemző erkölcsi, etikai normákat. Ekkor válik a "jó" és a

"rossz" önmagában létező fogalommá. Szinte felfoghatatlan, hogyan tud az ember,

fejlődésének e korai szakaszában, ilyen rövid idő alatt ennyi párhuzamos

alapinformációt felvenni, feldolgozni és realizálni.

Page 13: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A tudati mező

A FENTI KÉRDÉST lényegesen leegyszerűsíti, ha e folyamatot az etológia

szemszögéből vizsgáljuk. Egy kicsiny főemlős abban különbözik mondjuk egy kis

póktól, hogy míg az utóbbi, ahogy világra jön, máris "kész pók", vagyis ösztöneiben

hordozza a pókságra vonatkozó minden információt, úgy egy kölyök főemlős csak

részben birtokolja fajtája közös tudását. A túléléséhez szükséges információk tetemes

részét a környezetétől kell megtanulnia, ellesnie. Ez a folyamat bár merkúri (vagyis

gyermeki, játékos, tudatos és kognitív) jellegzetességeket hordoz, érzelmi szinten

szorosan kötődik egy ősi félelemhez, nevezetesen a túlélési (magára hagyottsági és

kirekesztettségi) félelemhez. Ha egy állatkölyök rövid idő alatt nem sajátítja el fajtája

általános és szociális viselkedési mintáit, hamarosan a ragadozók vagy a csoportbeli

agresszív hímek áldozatává válik.

AZ ELSŐ ÉLETSZAKASZ tanulási folyamata tehát két fő részből áll: az ösztönös

magatartásmódok belső felismeréséből és realizálásából, valamint a szülői és a

környezeti modell utánzásos elsajátításából, tanulásából. E két rész között nem

húzódik merev határ: éppen az etológia mutatott rá a tanulás és az ösztönszintű

viselkedés átjárhatóságára. Egy kognitív minta tehát minden további nélkül bekerülhet

abba a közegbe, amit egy faj vagy fajta "közös tudati mezejének" neveznek.

A TANULÁS FOLYAMATA tehát az egyed tudati pályáinak a közös tudati pályákhoz

való kiépítésének is tekinthető. S vajon miért működne mindez a homo sapiensnél

gyökeresen másképp, mint a földi bioszféra más, rokon szintjein? Miért ne

tekinthetnénk úgy, hogy a gyermek nem "megtanulja" az anyanyelvét, hanem

rákapcsolódik környezete nyelvi, kulturális tudati mezejére (néha - ritka esetben - akár

többre is egyszerre)? Ha így van, nyomban érthetővé válik a gyorsaság, amellyel e

folyamat zajlik. Az egyetlen (ám alapvető) különbség, ami más főemlősöktől

bennünket elválaszt az, hogy e rákapcsolódás közvetítő, vagyis mediátor

közbeiktatásával, a második jelzőrendszer segítségével történik. S bár kimutatták, hogy

a verbalitás a kommunikációnak meglehetősen kis hányadát képezi, mégis, e korai

Page 14: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

időszakban, éppen mert a szóbeliség elsajátításával párhuzamos folyamat, a közös tudati

mezőre való rákapcsolódás elválaszthatatlanul összeötvöződik a nyelvi struktúrával.

A VILÁGOT tehát, amelyben élnünk és boldogulnunk kell, a nyelv elsajátításával

együtt tanuljuk meg "látni", vagyis számunkra csak az lesz létező, amit meg tudunk

nevezni (illetve amit már valaki valaha néven nevezett). Ami ezen kívül helyezkedik

el, az hagyományos értelemben nem képezi a valóság részét; álomnak, fantáziának

vagy hallucinációnak nevezik. A közös tudati mező azonban (legalábbis az etológia, és

olyan tudósok, mint C. G. Jung, László Ervin, R. Shaldrake szerint) objektív létező, s

egyfajta, az egyéntől független léttel bíró dimenziónak tekintendő. Az a gyermek, aki

ilyen vagy olyan okból idejekorán nem képes hozzá kötődni, autistává vagy szellemi

fogyatékossá válik. Az erre alkalmas időszak elmúltával a közös tudati mezőre

rákapcsolódni már nem, csupán arról leszakadni lehetséges. E "kicsatolás"

leggyakoribb formája a különböző súlyosságú elmebajok esete. A közös tudati

mezőből való kilépés másik, ritka módja a megvilágosodás elérése, amelynek során az

egyén nemcsak elszakad e dimenziótól, hanem arra rálátni, s e folyamatot megfordítva,

abba visszatalálni is képes.

A mediátor

A KÖZÖS TUDATI MEZŐRE (más néven: a konszenzus-valóságra) való

rákapcsolódás nem valami személytelen folyamat. A tudnivalók tömegét közelálló

személyek: a szülők (elsősorban az anya) közvetítik számunkra. Az összekapcsolódás

tekinthető egyfajta beavatásnak is, amelybe a beavató valamikor maga is beavatást nyert

valakitől, akit korábban szintén beavattak, és így tovább. A mediátor (közvetítő,

beavató), azon túl, hogy a konszenzus-valóság lakója, maga is meghatározott, egyedi

tudatstruktúra hordozója, s e struktúra szűrőjén át kapcsolja a gyermeket a közös tudati

mezőbe. A mediátor e közbeékelődő szűrője az, amit a pszichoanalitikus irányzatok a

későbbi pszichés problémák forrásának tekintenek. Ők kiküszöbölhetőnek és

kiküszöbölendőnek tekintik e szükségszerűen beépült struktúrát. A karma-tan kissé

óvatosabban bánik mindezzel: úgy véli, egyáltalán nem véletlen, miért választ magának

Page 15: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

valaki egy bizonyos világszemlélettel és problémamintázattal bíró szülőpárt, hogy

aztán őtőlük kapja meg a konszenzus-valóságba való beavatását.

A FREUDI PSZICHOANALÍZIS elsősorban a szocializáció során kialakult traumákra

összpontosít, míg a jungi modell az archetípusok megnevezésével a belső autonóm

erők univerzalitására hívja fel a figyelmet. A humanisztikus pszichológia valamint a

fenomenológiai iskola egyes irányzatai, pl. a tranzakció-analízis a problémák gyökerét a

korai verbális bevésődésekben keresi.

AZ ASZTROLÓGIA NYELVÉN a freudi szocializációs imprintinget negyedik ház-

analóg, a jungi archetípusokat planéta-analóg, valamint a tranzakció-analízis verbális

imprintingjét harmadik ház-analóg fogalmakként azonosíthatjuk. A tudati struktúra

vizsgálatakor láthatóan a tranzakció-analízis modellje bizonyul a leghasználhatóbbnak,

ezért a továbbiakban e pszichológiai iskola megállapításainak és a humanisztikus

asztrológia szemléletének ötvözésével fogjuk a harmadik ház által jelzett tudatszint

leírását kézzelfogható közelségbe hozni.

A tranzakcionális analízis

ERIC BERNE amerikai pszichiáter alkotta a tranzakcionális analízis (röviden: T.A.)

kifejezést, amellyel az általa kidolgozott fenomenológiai irányzatot jelölte. Gyakorlati

munkája során ugyanis azt tapasztalta, hogy mindenki három, jól körülhatárolható

tudati térben mozog; az egyik a gyermeki énje, a másik a szülői minták tárháza, a

harmadik pedig a szabad és autonóm énállapota. A szülőfiguráktól származó tudati

állapotban úgy érzünk, gondolkodunk, cselekszünk, beszélünk és reagálunk, mint

ahogyan a szüleink tették, amikor még kicsik voltunk. Ha ez viselkedés-szinten

felismerhetetlen, a szülői hatás ez esetben is a lelkiismeret formájában befolyásolja

viselkedésünket. Mindannyiunkban lakik egy kisfiú vagy egy kislány – állítja Berne -,

aki pontosan úgy érez, gondolkodik, reagál, beszél és cselekszik, ahogy mi magunk

tettük gyermekkorunkban. Ez az énállapot – fűzi hozzá - sohasem "gyerekes" vagy

"éretlen", hanem csupán valamely életkorra utal, valahol a első és az ötödik életév

között.

Page 16: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

SZÜLŐI ÉS GYERMEKI ÉNÁLLAPOTOK leginkább egy számítógépes programra

hasonlítanak, amelynek beépülése a szülői hatások (beszédtanítás, nevelés, verbális és

non-verbális reakciók) és az ezekre adott öntudatlan gyermeki alkalmazkodási és

önvédelmi stratégiák eredménye. A gyermek alapmotivációja (az örömelv mellett) az,

hogy "jó" legyen, vagyis hogy megfeleljen a szociális környezet elvárásainak (a

közösségből való kitaszítottság u.is az archaikus gondolkodás számára egyet jelent a

pusztulással).

A GYERMEKKORBAN BEÍRT PROGRAMOK öntudatlanul futnak, s az adott

személy világlátásának megkérdőjelezhetetlen alapjait képviselik. Az, hogy valaki az

életében sikeres vagy vesztes, hogy pszichológiai játszmáit győzelemre vagy vereségre

építi, részben ezeknek a korai imprinting hatásoknak az eredménye. Míg a

karaktervezéreltséget - melyet leghangsúlyosabban a Nap, a Hold, a születési uralkodó

valamint az első házban álló planéta jelez - megváltoztatni alapjaiban nem lehet és nem

is érdemes, addig a gyermekkori programozottság negatív hatásait egy

eredményesebben funkcionáló programmal behelyettesíteni gyakran kifejezetten

kívánatos. A "felülírható" szülői/gyermeki programra a 3. házban álló

planéta/planéták utalnak, ill. egy nem lakott 3. ház esetén a házúr planéta segít az

eligazodásban. A programozottság felderítése és az alternatívák kidolgozása

mindenképpen pszichológiában jártas szakembert igényel, azonban a

karaktervezéreltség és a korai programozás szétválasztása, s ezen belül a 3. házzal

összefüggő program karakterének meghatározása olyan asztrológiai munka, amely

adott esetben hónapokkal, ha nem évekkel rövidíthet le egy terápiás folyamatot.

A hatodik ház

MÍG A 3. HÁZ a környezet érzékelésének, az arra adott reakcióknak, a

kommunikációnak és a tranzakciók során automatikusan fellépő stratégiáknak

jelölője, addig a hétköznapokban megnyilvánuló kontrollt és a tudatos

Page 17: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

elmeműködést a 6. házzal kapcsolatosan tanulmányozhatjuk. A tudati piramis

alapját a 3. ház öntudatlan világképe jelenti, s a 6. ház által képviselt tudatszint is

csak erre az alapra építkezhet, ezt az alapot támogatja még akkor is, amikor adott

esetben minden tudatos igyekezetével ettől megszabadulni igyekszik. A

humanisztikus asztrológia életkori szakaszai közül a 6. ház a világ elemző

vizsgálatát, az értelmi csiszolódás idejét jelöli: az kisiskolás kort (amely a második,

immár nem-spontán, nem-örömteli, nem-könnyed merkúri időszak). A gyermek

számra a napi rutin és az értelmi munkálkodás eleme ekkor összekapcsolódik.

Ehhez az időszakhoz köthető a 3. ház által jelzett verbális imprinting-hatás

énképének és világlátásának bevésődése, kondicionálása, rendszerezése is.

A KONSZENZUS-VALÓSÁGHOZ a 3. csakránkon keresztül kapcsolódunk, s

világképünket, hitrendszerünket, előítéleteinket pedig a 6. csakrán keresztül

működtetjük. Ez más néven a harmadik szem csakra, amely, ha egészséges irányával

szemben (ellen-órairányban) forog, akkor belső képeinket, hiteinket,

kondicionáltságunkat vetíti a külvilágra, vagyis ilyen esetben a világot olyannak

érzékeljük, mint amilyennek belülről leképeztük. Ez igazolja vissza

meggyőződésünket: világszemléletünkben "igazunk van". Te át ha az a hitünk, hogy

a mindig becsapják az embert, akkor valóban lépten-nyomon becsapnak bennünket;

ha azt hisszük, hogy a világ veszélyes hely, akkor folyvást agresszióval és félelmes

eseményekkel kerülünk szembe és így tovább. A 6. csakra és a 6. ház az a terület,

ahol napról napra, óráról órára, percről percre újrateremtjük a körülöttünk lévő

valóságot. A spirituális keresők közt oly kívánatosnak tartott "nyitott

harmadikszemes csakra" annyit jelent, hogy e csakra elkezd órairányban forogni, s a

kivetítés (projekció) helyett az egyén ilyenkor azt látja, ami van. Így ha bárki a 6. ház

Szűz-analóg őrlődése, rágódása, reményvesztett periodikus ismétlési kényszere

helyett az analízis, a világ jelenségeinek értelmi feldolgozása, megértése és

rendberakása felé irányítja belső tudati fókuszát, jó eséllyel a dolgok valóságos

szemlélete felé mozdul el. E tudati funkció a tudat-piramis középső rétegét képezi, s

tulajdonságaira, energetikai karakterére vonatkozó fontos utalásokat találunk a 6.

házban álló planéták ill. a 6. ház uralkodó planétájának vizsgálatakor.

Page 18: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A piramis csúcsa

A TUDATI PIRAMIS tetején a szintetizáló elmeműködés helyezkedik el. Jupiteri

analógiája az egyre bővülő, új elemeket magába építő jellege, s Nyilas jeggyel rokon

vonása az értékorientáció, az értékképviselet és a célorientáltság. Szintetikus

tudatunk foglalja egységbe a tudati piramis alapját és derekát, e tudatszintek

működéséhez szolgáltat ideológiákat, vagyis átfogó gondolati(vallási, erkölcsi stb.)

rendszereket. S bár e működésnek a korai programozottságot és a konszenzus-

valóság projekcióját megerősítő és támogató funkciója kétségtelen, mégis e szint

tekinthető a tudati rétegek "kilátó tornyának", u.is ezen a tudati mezőn keresztül

érkezhet olyan új információ a rendszerbe, amely azt először lebontani, majd utána

stabilabb, jobban funkcionáló alapokra felépíteni képes.

KÖZELI PÉLDÁNÁL maradva: amikor valaki először rácsodálkozik az igazi

asztrológia univerzális érvényességére, csodálatos gondolati, lételméleti rendszerére,

ebben a szintetikus tudat működésére ismerünk. S ettől fogva e világkép, mint tudati

konstrukció, lefelé kezd haladni és hatni a piramis rétegein. A napi munkálkodás (az

asztrológia tanulása és gyakorlata) során a világ hétköznapi szemlélete lépésről

lépésre átépül, s a éppen a gyakorlat igazolja vissza annak univerzális érvényességét

(6. ház). Ez egy öngerjesztő és -átalakító folyamat, amelynek forrása a szintetikus

tudatból táplálkozik. Ám hogy ezután ki mire használja az asztrológiát, az már az

öntudatlan, a 3. ház-analóg tudati szinten dől el. Hiszen e diszciplína könnyen

válhat fegyverré vagy az önvédelem eszközévé, szolgálhatja az Ego hatalmi

törekvéseit vagy számtalan játszma rejtett célját. Optimális esetben azonban az

önismeret ösvényén kalauzolja művelőjét a személyiségfejlődés és az individuáció

valódi kiteljesedése felé.

AZ IGAZI ÁTÉPÜLÉS/ÁTÉPÍTÉS azonban nem megy máskép, csakis úgy, ha a

hétköznapi tudat az elemző vizsgálata fénykörébe vonja a 3. ház által jelzett rejtett,

tudattalanul tudatos szintet is, és a negatív iniciatív programokat napvilágra hozva

nekifog azok átvilágításának. Ezen a szinten tűnik nélkülözhetetlennek az

asztrológia és a pszichológia szoros együttműködése, hiszen az elméleti feltáró,

Page 19: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

elemző módszerek alkalmazását követően (9. és 6. ház) az élettörténeti rétegek (3.

ház) feltisztítása elsősorban a gyakorlati pszichológia terápiás módszereit igényli.

A piramis tere

A HÁROM TUDATI RÉTEG felvázolásánál, amelyek a 3., 6. és 9. ház-analógiákra

mutattak, értelemszerűen adódott e számsor folytatásaként a 12. ház

vonatkozásainak vizsgálata is. Vajon milyen szerepet kap e ház-analógia az emberi

tudatállapotokat leíró modellben? A 12. ház (Halak) a születést megelőző időszakra,

a magzati életre és az azt megelőző köztes létre utal. A 12. ház analógiái a

következőket fedik fel erről az időszakról: az anyagi világba költözés vállalás,

méghozzá komoly nehézségvállalás következménye. Az inkarnáció tudatos

elhatározás, áldozathozatal az Én részéről a sérült lélek, a kapcsolatok és a világ

gyógyítására. Ez egyben a szellemvilágtól való elkülönítettség, a fizikai testbe, a

lehatárolt emberi tudatba való bezártság felvállalását is jelenti.

AMENNYIBEN LÉTEZIK egy, a horoszkóp által jelölt karakter-komplexen kívüli

énállapot, úgy annak eredetét ezen a területen kell keresnünk. S mivel a 12. ház

minden létezés bölcsője, ahonnan az emberi inkarnáció indult s ahová az élet végén

megtér, így ezt az Ego-mentes, lehatároltság-mentes, önzés és énhatárokba bezártság

mentes (Halak – Neptun) én- és tudati állapotot híven tükrözi a 12. ház. Ez a helye

eredendő tudatállapotunknak, mely a földi létezés éles fényében elhalványul,

körvonalát veszti és beleoldódik (Halak – Neptun) a belőle fakadó és a belőle

táplálkozó lineáris-logikus tudati állapotokba. E tudatszint tekinthető a tudati

piramis terének; ez annak léte, háttere és fenntartója. A csakrák közül a koronacsakra

felel meg a 12. ház analógiájának.

LÁTHATÓ, hogy a tudati szintek rétegzettsége és a bennük zajló folyamatok

megfelelnek az asztrológia meghatározott megélési területeinek (házainak), s éppúgy

hozzájuk társítható a csakrák nekik megfelelő szintje is. Mivel a csakrák komplex

rendszere nem annyira közismert mint a jegy-ház analógiák, ezért az alábbiakban

röviden kitérünk ezek analógiás vonatkozásainak valamint a hozzájuk rendelt

Page 20: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

pszichológiai funkcióknak az ismertetésére. A lista Barbara Ann Brennan humán-

energetikai rendszerét követi:

Gyökércsakra: (Kos-analóg)

Bekapcsolódás a földi létezésbe. A Föld magenergiájához való kötődés. Az inkarnáció

alapenergiája. A Föld és az Én közötti energetikai köldökzsinór.

Szakrális csakra: (Bika-analóg)

Az Énnek a test, a Föld és önmaga iránti jóérzése, szeretete. Kapcsolódási készség

mások Énjéhez, testéhez, az örömök megosztására való képesség.

Napfonatcsakra: (Ikrek-analóg)

Az Én kapcsolódása a konszenzus-valóság rendszeréhez. A kollektív tudati mezővel

fennálló interaktív kapcsolat. A "szülői és gyermeki énállapot" területe.

Szívcsakra: (Rák-analóg)

Az elfogadás, intimitás és szeretet készsége. A lélek kapcsolódási képessége más

létezőkhöz.

Torokcsakra: (Oroszlán-analóg)

Az Én önazonosságának, egyediségének, különvalóságának kifejezése. A saját

szükségletekért való kiállás képessége, a vágyak beteljesítésének ereje.

Homlokcsakra: (Szűz-analóg):

A tanulás és megértés folyamata. A konszenzus-valóság átlátásának, értelmezésének,

valamint az azon túli tartományok érzékelésének képessége.

Keresztcsonti csakra: (Mérleg-analóg)

Page 21: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

Az emberekből visszatükröződő energiák kezelésének területe. A kapcsolatokban

működő adok-kapok egyensúly működtetése.

Hátsó napfonati csakra: (Skorpió-analóg)

A transzformatív erő kezelésének készsége.A spirituális gyógyító energiák területe.

Hátsó szívcsakra: (Nyilas-analóg)

A pozitív, biztonságos, támogató Univerzumról alkotott képzetek helye. A bizalom,

az ősbizalom energiája. Az Énen túli erőkre hagyatkozás képessége.

Hátsó torokcsakra: (Bak-analóg)

Az Én tevékenységének és életcéljának összehangoló területe. A társadalomban

elfoglalt szerep megtalálása és működtetése.

Tarkótáji csakra: (Vízöntő-analóg)

Az Én egyediségének kimunkálása, az egyedi életcél megvalósításának területe.

Koronacsakra: (Halak-analóg)

Az univerzummal, a spirituális létdimenziókkal való kapcsolat. A megtestesülés

(inkarnáció) terve és célja, a karma terhe és vállalása.

Ady Endre személyisége

ARCHETÍPUSOK ADY ENDRE HOROSZKÓPJÁBAN

Page 22: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

RÖVID TANULMÁNYOMHOZ Ady Endre ellentmondásos, nagy formátumú

személyiségét választottam. Magyar szakos tanárként tapasztaltam, hogy mennyire

szélsősédes véleményeket vált ki az emberekből a rajongó lelkesedéstől a fanyalgó,

leegyszerűsítő bírálatig. Én távolságtartóan és kritikusan olvastam. Mai tudásommal

másként, árnyaltabban tanítanám életét és műveit. Változtam, és időközben

megéltem nagy katarzisokat. Csöndesebb lettem, alázatosabb, megértőbb. Az

asztrológia segítségével mélyebben megértettem a vívódó, esendő emberben élő

zsenit. Születési ábrája felett üldögélve átéreztem küzdelmeinek, betegségének

önsorsrontó életének lelki mozgatórugóit. Ma más szemmel olvasom, és ámulva

csodálom, hogy szóhasználatában hogyan köszön vissza a planéták természetéből

fakadó hangulat, és szimbolikus jelentéstartalom.

Ady Endre személyiségrajza A SZEMÉLYISÉGRAJZ az egyéni karaktervonások legfőbb jelölőit gyűjti egybe és

emeli ki, mint meghatározó archetípusokat a pszichodinamika bonyolult

összefüggéseiből. Archetípus alatt valamely egyénen túli, általános emberi karaktert

értünk. Tehát nemcsak mitológiai figurák, hanem mese és regényalakok, sőt

filmhősök is ide sorolhatók. Az ember nem egyetlen energiakarakter megtestesülése,

hanem szerepszemélyiségek együttese. A személyiségrajz humanisztikus ábrafejtés

első lépése, amely még a planéták és fényszögeik bonyolult összefüggésrendszerének

feltárása előtt vázlatos, ám igen jellemző általános képet vázol fel a vizsgált

személyről. E kép jó kiindulópontot, biztos tájékozódási alapot ad később, amikor az

ábrát fejtve.

Az Aszcendens MI AZ ASZCENDENS? Az I. ház kezdőpontja, az Én világban való megjelenésének

jelölője. Az ember arca, melynek jellegzetes tulajdonságait a többi emberrel való

érintkezés során használja. Míg a Nap a “ki vagyok én“ az Aszcendens; és az I. ház a

“hogyan működöm a világban “ kérdését hordozza.

Aszcendens jegyét, a Rákot a következő személyiségvonások jellemzik:

Page 23: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A RÁK KARAKTER a víz energiák kardinális hordozója. Amikor víz energia

munkál a lélekben, akkor ott érzékenység ébred. Ez kardinális megnyilvánulásában a

- Ráknál - nagyfokú sérülékenységet, s az érzéseknek való teljes kiszolgáltatottságot

eredményez:

“Bolond érzékenységemet, hamar jelentkezőt hoztam magammal, hamar

értettem, szerettem és szenvedtem.”

„TOTEMÁLLATA” UGYAN A RÁK, alapműködése mégis egy másik, kemény

páncélú állatéhoz hasonlít: az osztrigáéhoz. A kagyló lágy, puha belső állaga a

legkisebb behatásokra sérül, és védtelen teste könnyű prédájává válik a

ragadozóknak; kemény páncélt kell maga köré növesztenie, hogy megvédje magát. S

ha egy kicsiny, fájdalmas szilánk mégis bejut az érzékeny belsőbe, nincs eszköze rá,

hogy azt onnan eltávolítsa.

“Én büszkén számítottam magam tehetséges, ifjú poéták gárdájába, ó,

mert e büszkeséget, mint a tenger kagylója a csillogó gyöngyöt, véghetetlen

fájdalmak árán szereztem meg”

ADY ENDRE RÁK KARAKTERÉT sebezhető érzékenység, hullámzó kedélyállapot

és félénkség jellemzi. Vizes jellegéből adódóan könnyen hozzáfér a lélek

mélységéihez, melynek tudattalan tartalmait költői tehetségével egyetemes

szimbólumokká emeli. Gondolkodása képszerű, fantáziadús.

“Minden napom eseménydús, minden kis rezzenésére az életnek

hatalmas kórusokkal felel a szívem.”

MINT A RÁKNAK A VÍZ, az összes vizes karakternek az érzelmi közeg a lételeme.

A rák páncélját emberi szinten az otthon falai helyettesítik. Ezért oltalma, mentsvára

és háttere egy Rák típusnak a család.

ADY ERŐSEN KÖTŐDIK CSALÁDJÁHOZ, édesanyjához, szülőföldjéhez. Szülei

érmindszenti otthonában talál menedéket, amikor fáradt, beteg, és nyugalomra

vágyik.

Page 24: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

“Érmindszentre én akkor megyek, amikor az anyám kívánja, avagy

unom a szanatóriumokat és hoteleket, vagy pedig nagyon üldözött,

letört avagy megalázott vagyok."

NYILAS NAPJA űzi, hajtja messzire, új vizekre, de mindig visszatér:

"Föl- földobott kő, földedre hullva

Kicsi országom, újra meg újra

Hazajön a fiad"

A RÁK ALKAT minden olyan önvédelmi stratégiát elsajátít, amely lehetetlenné teszi

a többi ember számára, hogy érzékeny lelki rétegeihez hozzáférjen. Kortársak úgy

emlékeznek róla, hogy modorában állandóan volt bizonyos zárkózottság, nem volt

közlékeny természetű. Idegenek közt zavart volt és félszeg, megszokott körben

önhitt és zsarnok. Lelke mélyén azt kívánta, hogy vele foglalkozzék mindenki.

KELL, HOGY TARTOZZÉK VALAHOVÁ, legyen valakié. Innen táplálkozik mohó

szeretetvágya, a “szeretném, ha szeretnének” követelő igénye.

"Vagyok, mint minden ember: fenség,

Észak fok, titok, idegenség,

Lidérces, messze fény,

Lidérces messze fény

De jaj, nem tudok így maradni

Szeretném magam megmutatni,

Hogy látva lássanak

Hogy látva lássanak.

Ezért minden önkínzás, ének

Szeretném, hogyha szeretnének

S lennék valakié,

Lennék valakié."

Page 25: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A VIZES KARAKTERŰ Ady költészetének visszatérő motívuma a hajó, mely

viharos tavak, folyók, tengerek felett bolyong, és keres végre nyugalmat adó kikötőt.

"Ne félj, hajóm, rajtad a Holnap hőse

Röhögjenek a részeg evezősre,

Röpülj, hajóm rajtad a holnap hőse."

A HAJÓ S RAJTA A KORMÁNYOS ÖNMAGA, ki Bolygó Hollandiként járja sors

szabta útját. “ A jelen hajóján “, „Az elhagyott kalóz-hajók” , ”Az utolsó hajók”,

„Egyedül a tengerrel”, „Új vizeken járok.” stb.

ADY PERSZÓNÁJÁNAK archetípusa: „Koldusa a Csóknak és Reménynek”; a Bolygó

Hollandi.

A születési uralkodó Hold az Ikrekben:

A HOLD a személyes és kollektív tudattalan, a víz és annak energiája: az érzelmek, a

gondoskodás, az ösztönösség és az Én éjszakai, álomtudatának jelölője. A Hold a lélek

szimbóluma. Léleknek nevezzük az énérzésnek azt a nehezen meghatározható

közegét, amely az örömök, fájdalmak, traumák átélésének alanya és egyben tárgya is.

A Hold a tudatos és a tudattalan közötti szűrőréteg. Érzelmi szinten nincs minőségi,

csupán intenzitásbeli különbség fájdalom és fájdalom, félelem és félelem, öröm és

öröm között. Ám, hogy ebből az egyén mennyit és hogyan érzékel, az a Hold

háttérmintázatától függ.

ADY ENDRE SZÜLETÉSI URALKODÓJA, a Hold, az Ikrek jegyének

háttérenergiáját kapja. Vajon hogyan módosul ezáltal az érzelmi reagálás, hogyan

nyilvánul meg az egyén? Ez a szerepszemélyiség alapvető céljának tekinti, hogy

részévé váljon az információk szabad áramlásának, terjedésének továbbításának. A

Hold hatására szívesen beszél érzelmeiről, ezzel fel is dolgozva azokat.

“Cikkei lírai jellegűek, lírai módón, az írón átitatódva fogják meg az

eseményeket és mondanak ítéletet. Adynál nincs tárgyilagosság, nincs

Page 26: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

semlegesség, ehelyett lírai szenvedély és pártos állásfoglalás” írja

Bölöni György.

BÁMULATOS TERMÉKENYSÉGGEL (HOLD) ALKOTOTT, mint újságíró és

költő, hihetetlen biztonsággal és gyorsasággal dolgozott.

HOLD-HATÁSRA UTAL SZIMBOLIZMUSA IS, mely az értelemnek szóló tételes

igazságokat látomásokká formálja, hogy ne csak értsük, hanem átérezzük azokat, s akár

tettekre induljunk tőlük. Ady képes arra, hogy alászálljon tudattalan mélységeibe, és

utazásain Hermész, az isteni hírnök kíséri. Költészete a jelen és múlt ötvözete, a vers

a lélek érzéseit kifejező, azzal változó, élő zene.

A SZÜLETÉSI URALKODÓ IKREK háttérenergiája felelős azért a kettősségért is,

amely őt élete során úgy érzi: kétségbeejtően rángatja, cibálja. Életszeretet és

halálvágy, lázadás és idilli béke, elvágyódás és otthonkeresés, magányosság és

kitárulkozás, megnyugvás és diszharmónia szélsőségei között vergődik. Újra és újra

visszatérő képei: tűz és víz, Ér és Óceán, köd és napfény. E kettősség életmódjára is

rányomja bélyegét. “Éjszakánként a mámort kerestem, nappal álmos voltam és buta.”

MEGOSZTJA magát; Párizs és Magyarország között, s Léda mellett könnyű nőcskék

vigasztalják, rontják.

SZÁRMAZÁSA, múltja (Hold) is ezt a kettősséget mutatja:

“Szilágyságból jöttem, a régi Partiumból, tehát se nem Erdélyből, se

nem Magyarországról. Családilag szintén se fentről, se lentről,

küszködő, nemzetes famíliából, mely csak épp hogy élt.”

A SZEMÉLYISÉGET ALKOTÓ második archetípus: a Költő, a Sirály.

A Hold (az érzelmi én), az 1. és a 2. ház ura, a 12. házba bezárt Ikrek jegyében:

A 12. HÁZ az élethosszig tartó nehézségek, terhek, és korlátozások területe, az

elkerülhetetlen feladat, az életlecke, a karmikus adósság törlesztésének háza. Egy

Page 27: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

jegy bezártsága (mint Adynál az Ikreké) még tovább fokozza a 12. ház nyomasztó

terheit.

KÖLTŐI TEHETSÉGE, melyet édesanyjától örökölt, ideggyengeséggel párosul:

“Én már nem érkeztem vígan, kevés bajjal és kevés tehetséggel az életre

ahhoz, amit hosszú húzódozás után mégis csinálni kezdtem, az

írósághoz.”

Bármennyire lelkesedtek is az emberek Adyért, mégis izoláltnak érezte magát még a

Nyugat-mozgalmon belül is, Ég és Föld között lebegve, hazátlanul hányódott.

Céljához el nem érve, belső tépettségben és sodródó magányban élt.

"Öreg legény, boldog legény, hajh,

Nem sújtja soha Tűzhely bánat:

Egyedül él, és sorra lakja

Olcsón a kis hotelszobákat."

(A hotel szobák lakója)

A 12. HÁZBAN ÁLLÓ HOLD ura a 2. háznak is. A 2. ház az Én létezésének alapja,

háttere. Azokat az erőket, külső tényezőket jelöli, amelyekre az egyén az életét

alapozza. A belső erőforrások jelzőjeként mutatja képességeket és a tehetségeket.

ADYT ANYAGI GONDOK GYÖTRIK, melyen időnként édesanyja küldeményei

enyhítenek valamelyest.

“Ha behunyom a szemem, úgy vélem, itt a pénz zakatol. A pénz, mely

itt a keveseké, a boldogoké, az erőseké.”

BETEGSÉGE BÉLYEGÉT 29 éves korában égette testébe a vérbaj, és ez együtt járt a

közelgő halál fenyegetésével, szanatóriumi elzártsággal, depressziós állapotokkal.

A SZEMÉLYISÉGET ALKOTÓ harmadik archetípus: a Remete.

Page 28: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A Nap, vagyis Ady Endre Énje a Nyilasban

A NYILAS KARAKTER MOTIVÁCIÓJA az értékképzés, és az értékekhez való

felnövés, illetve annak képviselete. A Nyilas típus alapkésztetése, hogy

értékszférájához felnőjön. Lankadatlan erejét, küzdeni akarását, hitét a tűz energia

szolgáltatja. Magas szintű eszméket, gondolatokat, vallási és filozófiai nézeteket

gyűjt, melyekből – azokat folytonosan tágítva - új tartalmakat alkot.

“Küzdöttem ideákért, melyek szentebbek voltak minden ideáknál, mert

az életemet adtam volna értük. Vallom és hirdetem, hogy nincs

értékesebb, hatalmasabb, mint az élet. Fetrengett a lelkem porban is,

sárban is, de magasságai jöttek az életnek. Pénzt, polgári módot,

borostyánt nem hajszoltam, csak önmagamat akartam megtalálni, és

ma úgy érzem, büszke, szabad és bölcs vagyok.”

NYILAS NAPJÁNAK tüzes energiája prófétai küldetéstudattal ruházza fel.

Szükségét érzi annak, hogy népének sorsával azonosulva (a hazát jelző 4. ház ura, a

Merkúr együtt áll a Napjával) bírálja, támadja az ország elmaradottságát. Ő ebből a

földből sarjadt, mint zseniális mutáció, mint paraszt Apolló, aki hiába menekül

messze külföldre, visszatér.

"Ki vagyok? A Napisten papja,

Ki áldozik az éjszaka torán

Egy vén harang megkondul. Zúghatsz.

Én pap vagyok, de pogány pap, pogány.

Harangzúgás közt, hajnalfényben

Gyújtom a lángot a máglya alatt

Táncolnak lelkemben s a máglyán

A sugarak, a napsugarak.

Szent Napkeletnek mártírja vagyok,

Aki enyhülést nyugaton keres,

Táltosok átkos sarja talán.

Sápadt vagyok? Óh, fess pirosra, fess."

Page 29: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

NYILAS NAPJÁNAK ARCHETÍPUSA: a Napkirály papja

Nyilas Nap, a 3. ház ura, a 6. házban – együtt áll a Merkúrral, mely a 4. és a bezárt

12. ház uralkodója:

A 6. HÁZ a mindennapos kényszerű, vagy kötelező rutin, a periodikusan ismétlődő

tevékenységek háza. Mindaz, amit a robot, a kikerülhetetlen napi teendők jelentenek

az ember számára. A napi munka körülményeit mutatja.

MINDENNAPOS MUNKÁJA az újságírás, amit magas szinten végez. (Nap 3.

házúr). Bármilyen lelkes szorgalommal végzi mozgékonyan kommunikálva

(Merkúr) hivatását, csakhamar csüggedten érzi az ezzel együtt járó - kényszerűen

vállalt - kötöttségeket és kiszolgáltatottságot (Merkúr 12. házúr).

“Ady reggel végigjárta a rendőrséget, benézett a törvényszékre,

fölment a városházára, és a rendőrfogalmazóktól, teremszolgáltatóktól,

altisztektől, díjnokoktól megszerezte a lap híranyagát. Berohant a

szerkesztőségbe, megírta a tyúklopásokat, valópöröket, a városházi

híreket. Ha mindez nem volt elég, akkor 10-15 perc alatt papírra

kanyarított egy elmés csevegést, egy aktuális strófát, egy kiagyalt

humoros kiagyalt esetet.”

/Bóka László: A szerkesztőségben/

A NYILAS JEGYÉBEN ÁLLÓ MERKÚR ura a 4. háznak is. A 4. ház a családi

minták, az átöröklött kulturális hagyományok, szokások és gyakran a szülői

elvárások jelölője.

ADY APJA a család felemelését gyermekeitől várja. Ady azonban megtagadja a

röghöz kötött provinciális életet, ám más, magasabb szinten mégis beteljesülhetett

az apai álom . Úgy vált naggyá, hogy egész nemzetét tekintve családjának, annak

felrázójává, tanítójává vált (Nyilas).

ARCHETÍPUSA: a Robotoló Újságíró

ÍME, A SZEMÉLYISÉG VÁZA, alapstruktúrája. A humanisztikus megközelítés

szerint a személyes archetípusok jelentik a az emberi psziché alappilléreit, melyre a

Page 30: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

komplex, senki másra nem jellemző, egyedi karakter épül. Az elkövetkezőkben

ízelítőt kapunk abból is, hogyan differenciálódik és színesedik egy asztrológiai

jellemzés akkor, amikor az eddigi vizsgálódás során nem érintett planéták, házak és

fényszögek jelentéstartalmai is föltárulnak.

SZÜLŐKÉP A SZÜLŐK mindent felülmúló jelentőségéről, hatásáról könyvtárnyi pszichológiai

irodalom szól. A téma asztrológiai szempontú megközelítése azonban tovább

gazdagítja a meglevő képet. Megállapítható ugyanis, hogy az apai archetípusnak

megfelelően alakul a későbbiek során a gyermek tudatos Énje, míg az anyai

archetípus határozza meg az Én érzelmi karakterét. Később gyakran teljes

energetikai mintázatában férj- illetve feleségimágóvá alakul, és így gyakorol aktív

befolyást – gyermekkori mintázat alapján – a felnőtt vonzásaira és választásaira.

Apakép - Ady Endre Napja a Nyilasban, a 3. ház uraként a 6. házban:

AZ APA hetyke, kedélyes, virtusos ember hírében állt, ki imádta a lovakat és a földet.

Mozgékony ( 3. ház) volt, kötekedő természetű, mindenkire felülről nézett, mindenkit

kevesebb értékűnek tekintett, és a hatalmat a szolgabíróban látta. Ugyanakkor

nagyszívűnek ismerték, s a gyermekekkel mindig pajtáskodó hangon beszélt.

Testvérei közül egyedül tért vissza a földhöz, hogy a széthullott apai birtok helyett

új alapot teremtsen a családjának. Önmagát és környezetét nem kímélve felemelkedni

vágyott ( Nyilas Nap ) „ kivirágoztatni a hétszilvafát, és becsületet szerezni az

elkoldusodott diósadi Adyaknak”. Egyetlen boldog álma volt, hogy központi

főszolgabíró és azután alispán legyen a fia. Tőle kapta vidámságát és mulatós kedvét,

tőle türelmetlenségét és zsarnokiasságát. (Napja kvadrátban az Uránusszal, mely

ura a 9. háznak a 3. házban.)

Page 31: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

„Nagyszerű úr ám az apám: családjának egyetlen tagja, aki elrúgta volt

magától a latin iskolát, ennek folytán zabolázhatatlan, igaz és természetes, ősi

és zsarnok magyar maradt.”

KÜLÖN FIGYELMET érdemel a hatodik ház jelentősége. Édesapja hétköznapi,

praktikus ember volt, akkurátus a munkájában, beszédében, magatartásában és egész

életében. Rajongásig szerette a földet, amelynek megszerzéséért határtalanul sokat

tett, amelyet különbül dolgozott meg, mint bárki más a falujában.

A Merkúr, mint a Nap jelzője (együtt álló planéta) a 4. és a (12.) ház ura:

AZ APA (együtt álló Nap) a családi (Merkúr a 4. ház ura) ambícióinak beteljesítését

fiaitól várta. Maga nem szeretett olvasni, még újságot sem járatott (izoláció: 12. ház ),

ám mindent elkövetett, hogy gyermekeit taníttassa. Így fiaira életreszóló teherként

(12.) nehezedett az otthoni (4. ház) elvárás és az annak megtagadása (Nap kvadrát

Uránusz) miatt érzett bűntudat és halálos önvád (4. ház).

„ Édesapánk már látta bennem a família becsületének restaurálóját. Látta, mint

végzem kitüntetéssel a kálvinisták valamelyik jogakadémiáját, mint

választanak meg lelkesedéssel a mi nemes vármegyénk, valamelyik járásunk

szolgabírójává.”

Hold, mint az 1. és a 2. ház ura a 12. házban az Ikrek jegyében:

ANYAI RÉSZRŐL csupa pap, tanító, poéta ősöket örökölt, kik nyugtalan emberek

voltak valamennyien. A Gáboriánok, az anyai ősök lelkileg csak annyira bírták az

egyensúlyt (Ikrek Hold), mint anyagiakban az apai elődök. Édesanyja az egykori

érmindszenti református pap korán elárvult lánya volt (nagy lelki terhek: 12. ház).

Page 32: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

„Anyám poétikus lelkű (Ikrek), gyöngéd asszony, mártírja (12. ház) az

apámnak. Az anyám szívét örököltem, s ha sorsomat átkozom, az anyámat

átkozom meg: az ő szíve az én szívem.” (A Hold 1. ház ura.)

A HOLD születési uralkodó is egyben, és ez jelzi az anyával való mély együttérzést

és azonosságtudatot. Kicsiny termete volt ( Ikrek ), s az élettől megtört szeme .

Mindent látó tekintetével mindig a gyermekeit féltette. Az anyával való hasonlóság

(Hold 1. ház ura) fia külső vonásaiban is tükröződött. Szépségét Ady örökölte. Az

övé lett a kreolos arcszín, a nagy dióbarna szem, a dióbarna haj, az arc nemes

szépsége. „Arcán állandó bánatos mosoly ült, amiben benső , nagy szomorúságok

tükröződtek” (12. ház). Mintha kedvenc „ bús” jelzőjét édesanyja ihlette volna.

Aggódó, gyönge idegzetű (Ikrek) ember volt, ki „ a maga nagy, passzív lelkével úgy

akarhatott mindig valamit, hogy közben nem akarást kellett tettetnie.” (Hold

kvadrátban a Halakban álló Marssal.) Ady gyermekkorában az édesanyja súlyos

idegbetegségen esett át, és rövid időre szanatóriumba került (12. ház) a család nagy

rémületére. Mindezek ellenére elfogadást, jóságot és rajongást árasztott fiai felé.

„Hát nekem Érmindszent legeslegelőször az édesanyámat jelenti, aki sóhajtani

sem mer, ha netalán alszom és álmodom ….”

MEGNYUGTATÓ biztonságot jelent (Hold a 2. ház ura is) gyermekkorában az

önfeláldozó, nehéz sorsú édesanya (12. ház) gondoskodása. „A családi élet veszta

lángját ő élesztgette”, írja a kortárs Bölöni György.

„Míg az apa kurta nemesi vággyal szabja ki a fiúk karrierjét, az anya a fiúk

iskoláztatója, és ő rakosgatja össze gonddal és ravaszkodásokkal a tandíjakat

és a kosztadóknak a filléreket. Megesett, hogy még híres ember korában is

édesanyja segítette ki pézzavarából Bandit.”

Áldott kezeddel símogatsz meg , Anyám, Intő szavad még mintha hallanám,

Page 33: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

Míg rámborulsz S áldott kezeddel símogatsz meg. (Itthon) Anyám hangjában szomorúság, Apám hangjában vad feledés, Jaj, be kicsiny az élet Be kevés, be kevés. Hiszen ők cselekvék, hogy élek, Hogy sokat és nagyon akarok, Hallgatnak s én rettegve Érzem, hogy ki vagyok. Be csoda, hogy vagyok és élek, Hogy nem unom meg s újra merek, Verset írok és holnap, Már holnap megyek.

Feleségkép , férj és apaszerep

AZ EMBER párválasztása és a házasságban betöltött szerepe elsődlegesen a Nap- és

Hold-archetípus, vagyis az anya- és apaimágó hatása alatt áll. A férfi barátnőjében,

szeretőjében a Vénusz princípiumát éli. A Hold princípiumot számára a saját anyja

képviseli, egészen addig, amíg házasságot nem köt.

Ady Endrét nagy szerelemvágya és korláttalan életmohósága kora

gyermekkorától kísérti. Egész életét meghatározó motívum az igen korán ébredt

szexualitás, a kis lánypajtásokban is nőt kereső nemi érdeklődés. Ennek okát a

korán férjhez kényszerített, szerelem nélkül, boldogtalanul, fiatalon meghalt anyai

nagyanya , Kabay Rozália megváltatlan életében keresi. Eszterkúti Éva című

novellájában olvashatjuk, hogyan égett lelkébe az ellentétes sorskönyvű üzenet.

„Lám, Eszterkúti Éva utálta a csókot, meg is halt öröm nélkül, s a mi házunk is

vajon nem éppen e miatt olyan zord és szomorú. Nyolcéves koromban

építettem talán meg legtökéletesebb filozófiáját a csóknak, mert még akkor

nem koldultam tőle. Szándék és olcsó tudat nélkül éreztem, hogy a mi

famíliánk sorsát nagy csók-adósságok nyomják, és ez alatt sokan fogunk még

összeroppanni.”

Page 34: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

LÉDÁHOZ kötődő kapcsolatát „bűnös, büszke, bús szerelem”-nek nevezte,

amelyben az érzéki szenvedélyt majd mindvégig az önmarcangolás, az egymást

marcangolás kínjai kísérték. Egymásra találásuk sorsszerű, de kilencéves

kapcsolatuk nem hozta meg az otthon nyugalmát. Rendhagyó volt, miként a maga

korában Ady egész élete (Nap kvadrát Uránusz). Annak ellenére hogy nem vette

feleségül, Léda személyisége analógiás szinten megfelelt Ady 12. házban álló Ikrek

Holdjának, mely egyszerre jelezte e női princípium kettős természetét és terhelő

működését

”Léda egyéniségének és idegalkatának kettőségére jellemző, hogy együtt volt és

egymást váltogatta a mindent vállaló odaadás és a szeszélyes önzés,

ragaszkodó hűség és taszító fölényeskedés, segítő asszonyi jóság és kínzó

kegyetlenség , elnéző türelem és kiszámíthatatlan hisztéria, beteges, hiú

érzékenység.”

Kovalovszky Miklós

VONZÁS ÉS TASZÍTÁS váltakozó árama szikrázott közöttük, és a boldog

feloldódást minduntalan megfagyasztotta a váratlan összecsapás fenyegető

lehetősége (Hold kvadrátban a Mars-Szaturnusz együttállással).

Útra kelünk. Megyünk az Őszbe, Vijjogva, sírva, kergetőzve, Két lankadt szárnyú héja-madár. Új rablói vannak a Nyárnak, Csattognak a héja-szárnyak, Dúlnak a csókos ütközetek. Szállunk a Nyárból, űzve szállunk, Valahol az őszben megállunk, Fölborzolt tollal, szerelmesen. Ez az utolsó nászunk nékünk: Egymás húsába beletépünk S lehullunk az őszi avaron.

Page 35: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

KAPCSOLATUK többszörösen kétarcú (Ikrek). Léda férjes asszony, külföldön élt,

ezért kettős életre kényszerült Ady .

„Nagyváradról egyenesen Párizsba vitt a sorsom, s majdnem kilenc évig éltem

éveimet megosztva a pesti redakcióm és a külföldi kóborlás között.”

A TALÁLKOZÁSOK közötti szünetekben leveletek (Ikrek), Ady párizsi

tartózkodásának idején az asszony megosztotta magát férje és szerelme között. Bár

felmerült a válás és az esetleges házasságkötés gondolata, valójában egyikük sem

mert változtatni. Ady nem tudott és nem is akart – még Léda kedvéért sem -

lemondani megszokott életformájáról és szabadságigényéről (Nap a Nyilasban, 3.

házúrként kvadrát fényszög-kapcsolatban a 9. házúr Uránusszal).

LÉDÁT anyagi függőség láncolta férjéhez. Így megvalósult a Hold bezárt 12. házbeli

szerepe, s így marad Adynak a művész-magány. Nem történhetett meg a boldog

megérkezés. Léda mégis lelki és anyagi támasza ( Hold 2. házúr), inspiráló múzsája,

rejtelmes, kiismerhetetlen, titokzatos asszonya volt (12. ház). Találkozásuk

fordulópontot jelentett Ady írói, költői munkásságában. Párizs és Léda, e kettős

szerelem felfokozott intenzitása termékeny, ihletett éveket hozott számára, pályája

csúcsán érezte magát. Édesanyja, ki házasembernek szerette volna látni fiát,

könnyes ráhatással, érzelmi terrorral, sőt kitagadással fenyegetőzve (Hold 12. ház)

próbálta meg elriasztani fiát Lédától és önpusztító életétől.

MÁR a Léda-szerelem idején is megjelenik verseiben a zsenge, karcsú, érintetlen fiatal

lány (Ikrek) utáni vágyódás. Olyan nőt keresett, aki kedves, engedékeny, hajlítható.

Sok kis kaland után beadja derekát, s annak kezdeményezésére, sürgető leveleinek

(Ikrek) hívására, megismerkedik Boncza Bertával, a csucsai földbirtokos vagyonos

lányával (Hold 2. házúr). Választottja nehéz életsorsa emlékeztet Ady édesanyjának

fájdalmas gyermekkori gyászára. Boncza Miklósnét néhány nappal azután, hogy

megszülte lányát, gyermekágyi láz vitte el. Az apa viszont az újszülöttet tartotta

felesége gyilkosának, állítólag meg se nézte, lelencházba akarta adni. Az anyátlan, sőt

majdnem apátlan árvát nagyanyja nevelte, majd egy lánynevelő intézetbe küldték

bennlakó növendéknek (Hold a 12. ház ura). Az irodalom és a művészet iránt érdeklődő,

művelt (Ikrek) fiatal lányt Ady a lelki rokonának érezte (Hold 1. házúr). Ugyanarról a

tőről fakadt, ugyanannak a kisúri világnak renitens hajlamait találta meg benne,

Page 36: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

amelyhez őt is eltéphetetlen szálak fűzték. 1915. március 27-én megházasodott, és

megteremtette első, igazi otthonát.

Hajnalodik s végre: az én hajómon. Az igazin szállok virág-fedetten Nem ismerek a vén, elszánt kalózra, Hurráh, vágyak pompás legénye lettem S boldog hajóm fátyollal lobogózva Olyan, mint kék fátylas ég-darab. S tűz szememen bekacag a Nap: Sohse látott csodábbat e hajónál, Sohse látott hajót még hajnalibbat.

* * *

A KÖVETKEZŐKBEN a radix házainak tematikus vizsgálatával folytatom Ady

Endre horoszkópjának kifejtését, és megkísérlem a planéták eddig részletesen nem

vizsgált fényszögeinek elemzésével tovább árnyalni, mélyíteni Ady gazdag élete

mozgatórugóinak feltárását.

Trombitás Katalin

JEGYEK ÉS JÁTSZMÁK

A FELNŐTT SZEMÉLYISÉGBEN változatlan formában élő, működő gyermeki és szülői Ént, azok egymástól független késztetéseit, utasításait és gyakran végzetes parancsait Eric Berne, a tranzakció-analízis atyja írta le először. Könyvei, az Emberi játszmák és a Sorskönyv pillanatok alatt bestsellerek lettek, s látásmódja szinte észrevétlenül vált mindennapjaink részévé.

ANALITIKUS, az autonóm személyiség elérését célzó módszere szoros rokonságot mutat az asztrológia legdinamikusabban fejlődő ága, az ún. humanisztikus asztrológia szemléletével. Ennek célja, hogy egyes pszichológia iskolák világképét az eredményesebb tanácsadás és terápia érdekében gyakorlatába beépítse. Sorozatunkban a tranzakció-analízis és az asztrológia megközelítését ötvözve fogjuk bemutatni a zodiákus jegykarakterek problémás vetületét, ritkábban körülírt árnyékos

Page 37: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

oldalát, remélve, hogy ezzel az ön- és emberismeret eddig be nem járt ösvényeire kalauzolhatjuk az Olvasót. (A berni hagyományt követve némi karikaturisztikus egyszerűsítéssel tesszük ezt: nemcsak a helyszűke miatt, hanem azért is, hogy a jegy önmagunkban és másokban rejtetten működő szélsőségeit könnyebben rajtakaphassuk. Tehát ha a továbbiakban "Halakat" írunk, ez alatt a problémás, negatív Halakat értjük.)

A LÉLEK egyik fő mozgató rugója a struktúra iránti vágy, a struktúraéhség. Az ember szeretné megismerni és átlátni a világot, a világban zajló folyamatokat és nem utolsó sorban saját magát: ez az alapja minden tudományos és filozófiai törekvésnek. A struktúraéhség úgy hároméves korban ébred, amikor a gyermek először szedi apró darabokra a felhúzható bohócot, hogy megnézze, "mi is mozgatja odabent". Ennek a buzgalomnak egyenes folytatása a pszichiáterek, tranzakció-analitikusok és asztrológusok munkássága, amely mindössze annyiban különbözik e korai tevékenységtől, hogy ezért jó esetben nem sarokba állítás, hanem elismerés jár, valamint az, hogy a bohóc szétszedése lényegesen kézzelfoghatóbb eredménnyel zárul, mint az emberi psziché feltérképezésére irányuló kísérletek.

STRUKTÚRA alatt nemcsak a bennrejlő szerkezetet értjük, hanem az időbeli szervezettséget is. Mind az asztrológia, mind a tranzakció-analízis számol egyfajta előre meghatározható folyamattal, amit sors-mintázatnak nevez. E. Berne így fogalmazta meg a sorskönyv-analízis munkahipotézisét: "Minden ember már kora gyermekkorában elhatározza, hogyan fog élni és hogyan fog meghalni, és ezt a tervet nevezzük sorskönyvnek... Az élet komédiája vagy tragédiája az, hogy az egészet egy olyan óvodás lurkó tervezi meg, akinek még szinte fogalma sincs a világról, akinek feje hemzseg a szülők által betáplált zagyvaságoktól. Éppen ez a kis csodagyermek dönti el, mi lesz a sorsa a királynak és a parasztnak, a királynőnek és az utcalánynak." Az asztrológia csupán annyit tesz hozzá mindehhez: egyáltalán nem véletlen, ki melyik szülői utasítást és gyermekkori tündérmesét érzi lelkéhez közelállónak, hogy azután abból a saját élet-forgatókönyvét megálmodja. A választást a - későbbi személyiség vázát képező - archaikus struktúra, más néven születési képlet (horoszkóp) befolyásolja.

KÉTFAJTA SORSKÖNYV ismeretes: nyertes és vesztes típusú. Az ember naivul azt hinné, saját elhatározásából senki nem ír magának vesztes forgatókönyvet - ám ez koránt sincs így. A psziché struktúraigényének ugyanis alapvetően közömbös, mi a történet vége, csupán az a fontos, hogy jól megragadható katarzisban csúcsosodjon ki - s ugyan mi lehet katartikusabb egy tragikus befejezésnél?

Page 38: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

Előadás

NŐI SZEREP A VÍZÖNTŐ-KORBAN

MINDENEK ELŐTT szeretném a fenti címmel kapcsolatos esetleges illúziókat

eloszlatni. „Női szerep a Vízöntő-korban”… az ember joggal úgy gondolja, hogy ha

egy archaikus leképezési rendszer képviseletében szól valaki, arról ad útmutatást,

hogyan, milyen elvek és ősi megfelelések alapján kell vagy kellene a mai kor kihívásai

közt élő nőnek élete hajóját kormányozni, hogy az biztonsággal révbe érjen. Én

azonban nem ígérhetem, hogy hajózási térképet rajzolok. Pedig a hagyományos női

szerep – és ezt egyre szélesebb fórumon kénytelenek vagyunk beismerni – komoly

válságban van.

ÉS AMIKOR egy változási folyamatnak nem látjuk a végét – előbb-utóbb tanácsadó

szakemberhez, így gyakran asztrológushoz fordulunk. A megkeresések közel

fele/kétharmada közvetlenül vagy közvetetten valóban ezt a problémakört járja

körül. Ezért érdemes alaposabban is körüljárni a témát – s nemcsak a problémát,

hanem azt is, hogy az arra adott válaszok vajon működőképesek-e vagy sem.

A VÍZÖNTŐ-KOR fogalmát, azt hiszem - nem kell külön megmagyarázni. Azt már

annál inkább – mert ez a szakmai körökben is vita tárgya - , hogy a 2160 éves

világhónapok közül a Halak korszak már bealkonyult, s beköszöntött a Vízöntő kor

hajnala. Ha megpróbálnánk mind az Uránusz bolygónak (amelyet 1781-ben fedeztek

fel), mind pedig a Vízöntő karaktertípusnak csupán három szóba sűríteni a lényegi

üzenetét, az így hangozna: SZABADSÁG, EGYENLŐSÉG, TESTVÉRISÉG. Az

Uránusz felfedezését mindössze 5 évvel előzte meg az amerikai Függetlenségi

Nyilatkozat elfogadása, s 8 évre követte a francia forradalom kirobbanása.

A VILÁGHÓNAPOK váltakozását leginkább a szellemtörténeti folyamatok

követésével azonosíthatjuk (ide értve a történelmet valamint a vallás-, kultúra- és

tudománytörténetet). Ezzel évtizedes pontossággal határozhatók meg a

Page 39: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

korszakváltások, míg a csillagászati módszerek több százéves bizonytalanságot is

eredményeznek.

A BEKÖSZÖNTÖTT Vízöntő-kort tehát olyan információ- vagy energetikai

mintázatként is meghatározhatjuk, amely az emberiség kollektív tudattalanjában 23

ezer éves álmából éppen most ébredezik. Ahhoz, hogy lelkünkben helyet tudjunk

neki készíteni, elengedhetetlenül fontos, hogy karakterét, szándékát, működésének

irányait megértsük. Ehhez királyi út az asztrológia analógiás szemlélete. A Vízöntő

energiát az emberi pszichébe az Uránusz csatolja be. Ehhez planétához az

asztrológiai gondolkodás – többek között – az alábbi megfeleltetéseket sorolja:

különcség, furcsaság, extremitás, sajátos megoldások, másság, egyediség,

függetlenedés, a hagyományos rendszerekből való kilépés, a járatlan utak, új

rendszerek és individualizálódás.

A HAGYOMÁNYOS női szerep alapjait a Vízöntő-korban elsőként az egyenlőség

eszméje rendítette meg. A nőmozgalmak, az “egyenlő jogokat a nőknek” jelszava.

Egyébként ez – nyilvánvaló módon - minden demokratizálódási folyamat

elengedhetetlen velejárója is. Az „egyenlőség” ebben az esetben azt jelenti: egyenlőnek

lenni a férfival, aki az asztrológia nyelvén az apa-férj-animusz archetípushoz, a Naphoz

köthető.

A LÉLEK, amelyik mindig archaikus mintákat követ, hajlamos az elnyomott, a háttérbe

szorított tartalmakat projektálni. Így alakulnak ki azok a kölcsönös, egymást kiegészítő

mintázatok, amelyek a család, mint pszichoszociális alapegység stabilitását szolgálják.

A születési horoszkópjában álló Nap energiamintázatát például egy kislány először az

apjára, később pedig a férjére vetíti ki. Egy Oroszlán Napú leány tehát ilyen-vagy

olyanformán az apját érzékeli Oroszlánnak, később a férjét, (és ez független ezek Nap-

jegyétől), de ugyanezt a énállapotot önmagában elnyomja. Legalábbis így volt ez

néhány ezer évig, ami éppen elég idő arra, hogy alapos lenyomatot hagyjon mind a

kultúrában, mind pedig a saját lelkünk alapjaiban.

EZ TERMÉSZETES MÓDON összekapcsolódott és kiegészült a férfi lelkében

visszaszorított ill. a női szereplőkre kivetített Holddal. A nő elfojtotta, nem élte önálló

Page 40: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

akaratát, nem döntött és nem határozta meg önmaga és családi környezete jövőjét –

vagyis nem élte belső tartalomként a horoszkópjában álló Napját. A férfi ezzel szemben

érzékeny, ösztönös, intuitív lényét, az irracionálist, a sejtelmektől, megérzésektől és

álmoktól vezérelt énjét szorította háttérbe a nevelés és a társadalmi elvárások alapján,

vagyis nem azonosult a horoszkópjában jelölt Hold energiamintázatával. Igaz, ezt a

mondatot jelen időben is mondhatnám. A férfiszerep ugyanis az idők során nem sokat

változott. Mindössze annyi történt, hogy a női szerep radikális megváltozásával mi

férfiak is kényszerűen változtunk, de ez inkább az elbizonytalanodás vagy a

tájékozódási zavar következménye. Ezzel szemben a nők ma igen ritkán vagy csak

idézőjelben használják az “uram” vagy az “apám-uram” kifejezést. Száz évvel ezelőtt

ez még nem volt így. Mi történt hát ez idő alatt az emberi lélekben?

ÚGY TŰNIK, a Vízöntő energia felébresztette a női pszichében a Halak érában

elnyomott, háttérbe szorított én-energiákat. Halak-analóg ugyanis a 12. ház, vagyis a

lemondás, az én-feladás, a tehertételek elviselésének fogalomköre, s ez – tudjuk - az

európai kultúrkör keresztényi szemléletét is alapvetően jellemezte.

A VÍZÖNTŐ-KORBAN tehát felszabadult a Nap, az Én, s ez a férfiakban a racionális

gondolkodás előtérbe kerülését, a “hiszem mert képtelenség” Halak-elvének elvetését

eredményezte. Eljött a tudományosság hajnala, amely megteremtette az alapjait

számtalan Vízöntő-analóg fogalom megvalósulásának. A találmányoknak, újításoknak,

a műszaki fejlődésnek, az ipari, technikai és informatikai forradalomnak. A férfi

lélekben Vízöntő-hatásra tehát nem a háttérbe szorított Hold-princípium szabadult fel,

hanem csupán a Nap-princípium elnyomott, addig tiltott oldala.

VAJON MI történt a férfiak Hold-archetípusával? Lehetséges-e, hogy azt meg sem

érintette a változás szele? Ha alaposabban utána nézünk, azt látjuk: megérinteni ugyan

megérintette, de tartós változást nem okozott. Goethe Wertherjének nyomán (ami 1774-

ben jelent meg), vagyis a romantika idejében, a férfiak Hold-énjének felszabadítása az

érző, szenvedő s egy kultúr-korszakot végigzokogó férfitípus divatjában ki is merült.

Könnyen belátható ugyanis, hogy nem lehet ipari forradalmat csinálni olyan férfiakkal,

akik folyvást könnyes zsebkendőjüket gyűrögetik…

Page 41: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A HOLD-PRINCÍPIUM a férfilélekben tehát újra elfojtás alá került, és mindmáig

Csipkerózsika álmát alussza. S amit az ember a lélekben elfojt, annak ijesztő torzképe a

környezetben, a világban bukkan fel újra. A férfiban elnyomott női archetípus mint

Árnyék lép a színpadra: a túlnépesedés (Hold), a földi bio- és ökoszféra sérülékenysége

(Hold), a kultúrák, a tradíciók, a múlt emlékeinek (Hold) pusztulása és pusztítása a

Hold-árnyékszemélyiség megnyilvánulása. A férfi tehát nem változott, változott

helyette a környezet, amit saját Árnyékának megfelelően alakított. Annál nagyobb

átalakulás történt azonban a női lélekben, amelyben mind a jin (vagyis: a Hold) oldal,

mind pedig a jang (vagyis: a Nap) oldal megélésre került.

A VÁLTOZÁS kezdetén két út állt a Vízöntő-kori női minta előtt. Az egyik útjelző

táblán a Vízöntő kihívására való spontán válasz állt: légy egyenlő és testvéri – vagyis

légy férfi. Tedd azt, amit egy férfi tehet: öltözz olyan ruhába, vedd át a gesztusait, a

szóhasználatát, a szokásait, szüntesd meg a férfi-kiváltságokat úgy, hogy azok a te

kiváltságaiddá is váljanak. S legyenek az ambícióid férfi-ambíciók: pénzkereset, karrier,

vezető pozíció.

A MÁSIK útjelző táblán az Uránusz üzenete állt - a sajátos megoldások, a másság, az

egyediség, a függetlenedés, a hagyományos rendszerekből való kilépés, a járatlan utak

és az individualizálódás ígéretével. Ez az út azonban járatlan volt és járatlan mind a mai

napig, ugyanis az emberi psziché alapvető igénye a mintázatkövetés. Vagyis a szülői és

környezeti sablonok átvétele. Ahol pedig nincsen minta (vagyis járatlan az út), ott a

lélek ösztönösen megtorpan és nem megy tovább.

MARADT tehát az előbbi út, vagyis a férfi-minta követése, ami azonban több

szempontból is válságos helyzetet idézett elő. Gyereket változatlanul csak nők szülnek,

s a személyiségfejlődés korai szakaszában mindenkinek elemi szükséglete az, hogy

anyai energiákat maradéktalanul megtapasztalja. Ez mindenképpen a hagyományos

női szerep elfogadását kívánná az anyától, ám a Uránusz energiái nagyon sok esetben

már ilyenkor, vagyis igen korai szakaszban is képesek szétrobbantani a tradicionális

családmodellt.

Page 42: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

AZ URÁNUSZ először annak a kérdését veti fel: ki vagyok én? Mi dolgom a világban?

Mi az a szerep, küldetés, ami egyénileg rám szabott, aminek végrehajtására egyedül én

vagyok hivatott? Ez nem más, mint az életközepi válság tünete, amely hagyományosan

az égi Uránusz bolygónak a születéskori helyzetével való szembenállásakor következik

be, vagyis kb. a 42-edik életév táján. Ez a férfiakra többé-kevésbé igaz is, ám a nők,

akikben az aktív Vízöntő-energia egyértelműbben manifesztálódik, gyakran már a

húszas éveikben szembesülnek az előbb említett uránuszi kérdésekkel (és gyakran

éppen a hagyományos női szerepnek való megfelelés jelenti azt a gyújtózsinórt, ami a

folyamatot elindítja. Innen ered pl. a gyes-szindrómaként ismert jelenség). S mivel egy

planéta által képviselt energiák analógiás láncot alkotnak, vagyis fellépésük a lélek

színpadán gyakran egyidejű vagy egymást követő, az „útkeresés” motívuma a

leggyakrabban a függetlenedés mindent elsöprő igényével társul. Ma már szinte

szétválaszthatatlanná vált a két kijelentés: “keresem magam”, azzal a bejelentéssel:

“elhagylak” (vagy: “egyedül akarok élni”). Pedig ezek nem szükségszerűen

egybeötvöződő fogalmak. S ezzel az analógiás “árukapcsolással” be is teljesedik a

Vízöntő-kori magánéleti válság, s igazából nem tudni, ha ezek az energiák már a

felszínre kerültek, mi okoz nagyobb válságot: az, ha aki menni akar: megy – vagy az, ha

marad…

MINÉL NYUGATIBB az érintett kultúra, s minél fiatalabb az érintett generáció, annál

szembeötlőbb a női szerep általános válsága. Ez az egyedi életekbe teljesen sajátos

módon tör be, gyakran váratlanul, előzmények nélkül, mint a villámcsapás, amely

szintén Uránusz-analóg. S mit tehet az, akinek, mint egy tornádó, feldúlta az életét e

Vízöntő-kori energia? Tanácsért, segítségért folyamodik, például elmegy egy

asztrológushoz.

AMI AZONBAN egy archaikus leképezési rendszer behozhatatlan előnye más

vizsgálati módszerekkel szemben – az egyben sajnálatos hátránya is. Achilles-sarka

ugyanis, hogy archaikus. Örök és változatlan mintázatokkal dolgozik – vagyis

múlékony földi eseményeket vet egybe az Univerzum felismert, időtlen mintázataival.

A Vízöntő-kor analógiái azonban (ismét idézem): a járatlan út, az új rendszer, az

egyedi, még nem használt megoldás. Ennek alapján már akár paradoxnak is tűnhet a

Page 43: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

Vízöntő-kori archaikus szemléletű tanácsadás ténye….… Ugye, úgy hangzik, mint a

fából vaskarika.

EGY MÁSIK korszakváltás hajnalán egy názáreti férfi ezt mondta ugyenerre: “Új

bort sem töltenek régi tömlőkbe, különben kiszakadnak a tömlők, s a bor kiömlik és a

tömlők is tönkremennek. Az új bor új tömlőbe való, akkor mindkettő megmarad”. Be

kell látni, hogy mi magunk, asztrológusok sem ismertük fel, hogy folyvást régi bort

töltögetünk új tömlőbe. Igaz, fel lehetett volna figyelni arra, hogy bár számtalan

jobbnál-jobb ötletet adunk mások életének, problémáinak megoldására, ezek bizony

inkább szép tanítások mint használható megoldások.

AZ EMBERI PSZICHÉ ugyanis szinte sóvárog az előre meghatározott mintázatra –

mondhatnánk ezeket előre lefektetett síneknek is. S nem elég számára a sínek hálózata,

ezek mellé lépten-nyomon pirosra állított szemaforokra, vagyis tilalmakra is szüksége

van. Az adott mintázatot és tilalmakat a szülők fektetik a nyiladozó értelmű kisgyerek

lelkébe, amelyet aztán a társadalmi környezet krampácsol acélosra.

LÉTEZIK tehát egy minta, amelyik megmutatja, milyen egy jó kislány, egy jó feleség

egy jó családanya, mit lehet és kell tennie, illetve mire nem szabad, sőt tilos még

gondolnia is. Ezt a mintát a kislányok a szülőktől kapják, azok a nagyszülőktől, és így

tovább. És ez így volt jól, hiszen e mintázat az életet követte, amely évezredeken

keresztül – ebben a tekintetben – mit sem változott, egészen a legutóbbi időkig. Most

azonban példa nélkül álló, és drámai fordulatot vett.

MIT TESZ ilyenkor általában egy asztrológus? Belenéz a horoszkópba, látja az

elszakadás, a kiugrás késztetését, az individualizálódás sürgető jelenlétét, ám ő az

archaikus szemlélet alapján csak azt hajtogathatja: egy nő élje a Hold-énjét, adja át a

férjének a Nap-princípiumot, ne lázadjon, hajtson fejet az Örök Törvénynek, s töltse be

az Univerzum által ráosztott eredeti szerepét. Ezek bizony nagyon fennkölt és

egyértelmű szavak, s nagyon mélyen együtt is rezegnek azokkal a korai szülői

programokkal, amelyek a régi mintázatnak való megfelelést sulykolták.

Page 44: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

ILYEN TANÁCSADÁS után, elmentében, a nő így sóhajt: „Úgy látszik, az Ég

ugyanazt akarja, mit annak idején a mama. Nincs kibúvó. Ha másképp érzek,

gondolkodom, rossz vagyok, és ha másképp cselekszem, bűnös is…” Az asztrológus

pedig elégedetten hátradől a székében, és azt gondolja: „íme, ismét visszaadtam egy

család boldogságát”. A nő pedig vagy továbbra is viselős marad egy ki nem hordott

válsággal, az individualizálódás be nem teljesített ígéretével, vagy mégis csak

megteszi azt, amit egy belső erő diktál, s a további életét lelkiismeretfurdalással és

bűntudattal terhelten éli tovább. Egy elavult mintázat helyett ugyanis egy másik

elavult mintázatot kapott. Pedig a tanácskérőt az érdekli, mit mondanak a csillagok, s

ehelyett legtöbbször azt hallja, mit mondanak az asztrológusok. Ugyanis kevés annyira

ortodoxan mintázatkövető szakma létezik, mint az asztrológusé.

LÉTEZIK-E egyáltalán Vízöntő-kori női szerepminta? S ha igen, mik a jellemzői?

Véleményem szerint nincs, aki erre válaszolni tudna. Idézem ismét az uránuszi

analógiákat: járatlan út, egyedi megoldás, különleges rendszer.

MIT TEHET hát az asztrológus? Úgy tűnik, mindössze egyet: feltárhatja azt a lelki és

pszichológiai mintázatot, azokat a rejtett összefüggéseket, amelyek a kérdezőt a

probléma centrumába vezették. Mert abban, aki látja az utat, amin körbe-körbe járva

mindig ugyanarra a válságos pontra érkezik, előbb-utóbb megszületik az elhatározás:

erre az ösvényre nem lépek többet. S itt jelentkezik a Vízöntő-kor igazi kihívása: vajon

megvagyunk-e a tanács, az útmutatás és a más által előre gyártott mintázat mankója

nélkül? Mert aki lelép egy ösvényről, új csapást tapos. Olyat, amelyen még nem járt

senki őelőtte. Ehhez a lépéshez azonban csak egyetlen információ szükséges: létezik

irány az előre megszabotton kívül is.

EZ AZONBAN újfajta tanácskérő-asztrológus viszonyt feltételez. Nem az okos-

tudatlan, főorvos-beteg, pap-gyónó, vagyis: szülő-gyermek viszonyt, hanem a

Vízöntő ideál szerinti szabad, egyenlő és testvéri kapcsolatot. Ilyenkor két felnőtt ül

egymással szemben, a problémát két oldalról szemlélve, s annak megoldásán

közösen töprengve. Mert, ismétlem, minden Vízöntő-típusú probléma egyedi, s

annak minden esetben a mintázatoktól (így az archaikus mintázatoktól is) eltérő

Page 45: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

kijárata van. Nagy feladat elé állít ez minket asztrológusokat, de elsősorban azokat a

nőket, akik ezt az ismeretlenbe vezető lépést éppen most vagy valamikor a jövőben

megtenni készülnek.

SEGÍTSÉGKÉNT azok az – emberi lélekben folyó változásokat rugalmasan követő –

diszciplínák kínálkoznak, amelyek egyrészt tapasztalati alapon állnak, másrészt

változási folyamatokat követnek nyomon. Ide tartozik a pszichiátria, a pszichológia, a

humánenergetika és a holisztikus gyógyászat számtalan irányzata. Ezek közül

különösképpen kiemelném az Eric Berne által alapított tranzakcionális analízist

(közismertebb nevén a játszmák és sorskönyvek iskoláját), amely a vakon követett

viselkedési és életforgatókönyvek felismerését és elvetését tűzte ki célul, s ragyogó

módon illeszthető az asztrológia szemléletéhez és gyakorlatához.

A VÍZÖNTŐ-KORNAK nem volt prófétája, ám mégis sokan – közöttük én is – egy

indiai filozófust, Jiddu Krishnamurtit tekintik annak, bár ő ezt a szerepet

következetesen visszautasította. Nem is tehette másképp, hiszen e szerep elfogadásával

– a Vízöntő-korban! – ellentmondásba került volna önmagával. Befejezésül őt idézem:

“A tudatot ismerjük - ismerjük, mert megtapasztaltuk. S mi ezzel a mértékkel

próbáljuk kimérni a kimérhetetlent. Ám az ismert magától értetődő módon

sohasem ismerheti meg az ismeretlent; csak arról tudhat, amit megtapasztalt,

amit elgondolt, amit összegyűjtött. S vajon képes-e a tudat belátni saját

képtelenségét arra, hogy megismerje azt, ami nem megismerhető?

A keresés csak az ismertnek az ismert felé való mozgásformája lehet, s a legtöbb,

amit a tudat tehet, annyi, hogy beismeri: ez a tevékenység sohasem fogja feltárni

a feltáratlant. Az ismert bármely aktivitása a már megismertek körén belül

marad. Pontosan ez az, amit meg kell érteni; mindössze ezt kell a tudatnak

belátnia. Ezután - minden késztetés, minden szándék nélkül - az elme

elcsöndesedik.

Amikor az elme üres és csöndes, és a teljes ön-tagadás állapotában van - ami

nem vak üresség és nem is önmegtagadás, hanem egy egészen sajátságos állapot,

Page 46: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

melyben minden gondolat megszűnik - csak akkor válik lehetővé, hogy az, ami

megnevezhetetlen, a létezésbe lépjen.”

Rákos Péter

(Elhangzott: a Természetgyógyász Magazin 2001. évi Karácsonyi Fesztiválján)

HA a gyakorlatban

ÖNISMERET DIÓHÉJBAN

1. Asztrológia és önismeret

SOKAN SOKAT olvastak már az asztrológiáról. Mögöttük sorjázik számtalan könyv, cikk, előadás, asztrológiai csoda-szoftver. Elrongyolt, négyrét hajtott papírlapon a táskájukban hordják horoszkópjukat. Amint új információ tűnik fel a láthatáron, előveszik, átböngészik – azonban továbbra is kétségek között maradnak. Mert útjuk során már túl sok féligazságot hallottak ahhoz, hogy az asztrológiát maradéktalanul elfogadják. Viszont túl sok találó megállapítással is találkoztak ahhoz, hogy az egészet, úgy ahogy van, sutba dobják. Ők azok, akik sosem adják fel a keresést. Mert hiszik és tudják: valamikor, valahol rátalálnak majd az igazságra.

ŐNEKIK íródott az alábbi tanulmány.

NEM AZÉRT, mert a humanisztikus asztrológia az egyedüli igazság. Hanem mert új információkkal szolgál, s a régi információk új értelmezését nyújtja. A humanisztikus asztrológia csupán egy nagyméretű kirakós játék kicsiny darabja. Ám akinek éppen ez a rész hiányzik ahhoz, hogy összeálljon és értelmezhetővé váljék a teljes kép, mondhatjuk: nélkülözhetetlen darabja.

AKI az elkövetkezőkben velünk kíván tartani, annak szüksége lesz kitartásra, s arra a bizonyos négyrét hajtott (ill. nem négyrét hajtott) papírlapra. Sorozatunk célja ugyanis a horoszkóp értelmezése, nem pedig felállítása – erre ma már kitűnőbbnél kitűnőbb számítógépes programok állnak ingyen rendelkezésre. Továbbá szükség van az asztrológiai „ábécé” (jegyek, házak, planéták, fényszögek) alapfokú ismeretére is, mert a későbbiekben csupán az asztrológiai elemtan lényegi, humanisztikus szempontú sajátosságait ismertetjük.

Page 47: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

MINDEZEKBŐL kitűnik: kalandozásunk a humanisztikus asztrológia világában aktív részvételt, tevékeny együttműködést kíván az Olvasótól. Nem szándékunk kliséket vagy recepteket közölni. Módszereket ismertetünk, melyek csak akkor hasznosak, ha valaki a gyakorlatban is kipróbálja őket.

UTUNK két párhuzamos ösvényen halad majd. Az egyik az elméleté, a másik a gyakorlaté. Az elméleti részben minden alkalommal egy-egy lépéssel beljebb hatolunk a horoszkóp megfejtésének, értelmezésének területére. Ezt követi egy gyakorlati rész, amelyben ábrákon illusztráljuk az ismertetett módszer használatát. Humanisztikus értelemben csupán példákkal élhetünk, hiszen e technika lényege az asztrológiai alapegységeknek az a sajátos kombinációja, ami az ábra tulajdonosának megismételhetetlen egyediségéhez visz közelebb.

EGYSZERŰBBEN szólva: mindnyájan tapasztaljuk, hogy számtalan ponton hasonlítunk egymásra, közösek a reakcióink, vágyaink, késztetéseink. Ez nem is csoda, hiszen mindenkit ugyanazok a pszichológiai építőkövek alkotnak – az asztrológia ezeket jegyeknek, házaknak, planétáknak nevezi. Azonban az is vitathatatlan élményünk, hogy csupán egyetlen egy van belőlünk a világon – hiába a temérdek hasonlóság, nincs még egy pontosan ugyanolyan ember, mint mi. S ez az eltérés az építőkövek egyedi kombinációiból, az erők eloszlásának sajátos hangsúlyeltolódásaiból adódik.

A FENTIEKBŐL következik, hogy az asztrológia elemtana, vagyis az, ami közös mindnyájunkban, könnyen tanítható, könnyen elsajátítható. Az egyes jegyek leírása kapcsán legtöbbször örömmel vagy zavartan magunkra ismerünk. Ez azonban még csupán annak tudatosítása, mennyiben hasonlítunk azokra, akik velünk megegyező energiakarakterekkel rendelkeznek.

KÜLÖNBÖZŐSÉGÜNK kulcsa azonban nem az asztrológiai jegyek táblázatban keresendő. Valójában nem létezik és nem is létezhet olyan táblázat, amelyik a résztvevő asztrológiai építőkövek minden kombinációját – vagyis megismételhetetlen egyediségünket - tartalmazza. Illetve ha lenne, 3 billió rubrikája volna, aminek végigböngészéséhez egy tucatnyi élet is kevés volna… A variációk listázása és kategorizálása helyett a résztvevő erők működésének és egymás közötti viszonyának megértését és elemzését választjuk. Ez mindenki számára más, egyénre szabott modellt feltételez, melynek felrajzolásához csupán elfogulatlan, józan észre és kreatív hozzáállásra van szükség – így hát e feladatnak asztrológus, laikus szinte egyenlő esélyekkel vághat neki. S bár az előbbi nagyobb tapasztalattal rendelkezik, az utóbbit viszont esetenként több kíváncsiság hajtja. Ez bátorít bennünket arra, hogy az önfelfedezés kalandjába e személytelenül személyes formában belevágjunk.

Humanisztikus asztrológia

Page 48: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A HUMANISZTIKUS ASZTROLÓGIA a Vízöntő-kor asztrológiája. Kreatív, minden újra nyitott, elfogulatlan és önálló gondolkodású társakat igényel. Mert sokan sokfelé sokfélét hallottak, olvastak az asztrológiáról – ám aki velünk tart, a legjobban teszi, ha egy időre félreteszi azt idáig tanultakat. Új fiókot nyit a humanisztikus asztrológiának az elméjében. Tágas fiókot, amelybe mindaz belefér, ami majd az újonnan megismertekkel illeszkedik. Ami pedig illeszthetetlen, azt ne tekintse cáfolatnak vagy ellenérvnek, csupán nem oda való elemnek - egy másik rendszer darabkájának.

MIKÉNT a modern orosz irodalom Gogol Köpönyegéből, úgy a hazai iskolák és publikációk zöme a huszadik század első évtizedeiben működő nagy német mesterek talárjából bújt elő. Az érdeklődők többsége így általában egy többé-kevésbé egységes asztrológiai szemlélettel találkozik, ezért könnyen azt is hiheti, ez „az” asztrológia világképe. Pedig nem létezik egységes asztrológia. Illetve amit asztrológiának nevezünk, az Univerzum égitestei és a földi jelenségek összefüggéseit vizsgáló ősi gondolkodási rendszer. Ha e definíciót szűkítjük, nyomban kirekesztünk valakit. Az egyetemes asztrológián belül léteznek korok, tájegységek, irányzatok és iskolák. Megannyi közelítés, megannyi igazság. Egyik sem zárja ki a másikat, de egyszerre kettőt művelni képtelenség. A HUMANISZTIKUS asztrológia a 21. század, a Vízöntő bélyegét viseli magán. Csak annyit fogad el a hagyományból, amennyit ő maga is megtapasztalt. S pusztán azért, mert valami évszázadok óta dogma, számára még nem eleven valóság. A humanisztikus asztrológia egy gyerek kíváncsiságával és őszinteségével vesz kézbe s vizsgál meg ősit és vadonatújat – ami használható, megtartja, ami nem működik, elveti. A szabadságot tekinti a legfőbb értéknek, melynek határt csak a „ne árts” intelme szab.

A KÖNNYEBB eligazodás érdekében az alábbiakban egymás mellé állítottuk a tradicionális és a humanisztikus közelítés néhány lényeges szemléletbeli eltérését.

A hagyományos szemlélet a sorsot előre megírtnak tekinti, a humanisztikus asztrológia szerint sors csak annak előre megírt, aki önismeret nélkül hozza döntéseit. A sors a tudatos döntések függvényében alakul.

A hagyományos szemlélet szerint a planéták – akár kiküszöbölhető - külső hatások, melyek az embert alakítják és befolyásolják. A humanisztikus asztrológia úgy tekinti, az ember belső „planétáin” keresztül kapcsolódik a külvilághoz, azok által nyilvánul meg, így a planéták nem megkerülhetők.

A tradíció ítéleteket fogalmaz meg, jó és rossz állásokról, ártó és jóindulatú hatásokról beszél, a humanisztikus asztrológia viszont kerüli az ítéletalkotást. Ha szükséges megemlíteni, akkor a szülött számára – szubjektíven – pozitív vagy negatív megélésről beszél.

Page 49: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A hagyomány kérdése a „Milyen vagyok?” A leírás során pedig, mikor egy adott planétaállás negatív megélésével találkozik, annak elfogadására tanít. A humanisztikus asztrológia kérdése a „Hogyan működöm?” Tapasztalata szerint egy adott planétaállás negatív megélése megváltoztatható, ha ismerjük a résztvevő planéták analógiáit.

A tradíció fejlődéscentrikus, tehát lassú átalakulással számol. A humanisztikus asztrológia változásközpontú, így lehetségesnek tartja a problémás szemlélet- és viselkedésmódok teljes elvetését, s annak hatékony alternatívákkal való helyettesítéséét. Végül a hagyományos szemlélet az embert egységként határozza meg, amely több rész-erőből tevődik össze, míg a humanisztikus asztrológia az embert független személyiségerők egymásra ható egységeként írja le. A több énállapot ilymódon többféle viselkedési stratégiát is lehetővé tesz.

2. Az emberi psziché térképe

AZ EMBER, szinte megszületése percétől, kíváncsi. Csecsemőként a kiságy fölött lógó színes karikákat bámulja, hatévesen már ízekre szedi a tapsoló bádogbohócot, hogy megtudja, mi mozgatja odabent, felnőttként pedig autót, számítógépet, kenyérpirítót bont alkatrészeire, hogy megnézze, mitől nem működik az, aminek működnie kéne.

VANNAK, akik a kíváncsiakra kíváncsiak, akik a szétbontót bontanák szét. Ezek minden korok filozófusai, művészei és lélekbúvárai. Őket legfőképpen az érdekli, mi mozgatja magát az embert, s mi gátolja meg abban, hogy úgy alakítsa sorsát, ahogy valójában alakítani szeretné. Azonban az emberi lélek nem bontható alkatrészeire. Olyan, mint egy sötét doboz, amelyben bár folyamatok zajlanak, azoknak a végeredményét látjuk csupán. Így az idők során számtalan ötlet, hipotézis született abból a célból, hogy az emberi psziché működését modellálja.

A kezdetek

AZ ÓKOR emberének életét a - meglehetősen szeszélyes - istenek irányították. A boldogulás útját ezért nem a belső indítékok feltárása, hanem az égiek szándékának kifürkészése jelentette. Abban az időben ajánlatos volt a több tucat istenség

Page 50: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

családfáját, élettörténetét, rigolyáit alaposan kiismerni, mert sosem lehetett tudni, éppen mikor melyiknek szottyan kedve beleavatkozni a földi halandók életébe.

A ZSIDÓ-KERESZTÉNY KULTÚRA emberének már csak egyetlen - igaz, meglehetősen szigorú és kifürkészhetetlen – hatalmassághoz kellett lépteit igazítania. Az isteni tökéletességgel szemben, mely frusztráló újdonságként hatott a meglehetősen szedett-vedett ókori panteonok világához képest, igencsak éles kontrasztként hatott az ember tökéletlen természete. Ez aztán sürgetően vetette fel a hibák minél teljesebb kijavításának kényszerét, hiszen ezútal nem kevesebb, mint az egyén üdvössége forgott kockán. A figyelem így az ember belső természete felé fordult - igaz, egy meglehetősen egyszerű modell alapján: ami rossz, azt az ördög csempészi az ember lelkébe, s ezt csak tetézi az eredendő bűn okán a mindenkiben ott búvó rosszalkodásra (lázadásra, ellenkezésre, másként gondolkodásra) való hajlam. E tökéletlenség az első időben korrigálhatónak tűnt. A javító-készlet ötletes darabjai azonban – a búcsúcéduláktól a népünnepélynek számító autodafékig – egy világkorszak alatt sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Kétezer év pedig nagy idő.

Az Újkor

A FELVILÁGOSODÁS aztán mind a hús-vér koronás főket, mind a metafizikai, felhőkön trónoló hatalmasságokat egy csapásra a mesék világába száműzte. Beköszöntött az ügyes szerkezetek korszaka. Az emberi lélek értelmezése is szükségképpen keresztülhaladt a mechanikus „megnyomom a gombot, elindul a gép”, vagyis az inger-válasz-gátlás szemléleten. Az áttörést azonban a Bécsből indult lélektani forradalom hozta, mely egy csapásra fenekestül felforgatta az európai kultúrát. E szemlélet lényege akár három szóban is összefoglalható: többen vagyunk odabent.

FREUD analitikus díványán még csak egyetlen lelki albérlővel küszködtek: a tudattalannal, amely lépten-nyomon megtorpedózta a józan ész szándékait. Jung, némileg kevesellve ezt az egyetlen lakót, további ajtókat nyitott a lélekben. Rá is nyitott néhány különös kinézetű figurára, s bennük az ókor száműzött istenségeire ismert. Úgy tűnt, hogy mindazok, akik az Olümposzról, a Walhalláról, a Meru hegyről és a Tlalok csúcsáról nyomtalanul eltűntek, most vígan élik világukat az emberi tudat egy távoli szegletében… Nem képletesen, hanem nagyon is valóságosan. Talán e hátborzongató tény az oka annak, hogy míg Freud világképe kultúránk szerves része lett, addig Jung személyiségmodellje a mai napig – szakemberek között is - vita tárgya.

Page 51: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A KÖVETKEZŐ FORDULATOT a hatvanas évek hozta. Egy elfogulatlan szemléletű analitikus pszichiáter, Eric Berne, egy napon különös dolgot vett észre. Páciense, mikor éppen a szüleitől hallott közhelyeket hangoztatta, akkor nemcsak szavaikat és gondolataikat, hanem a felmenők hanglejtését, mimikáját és testtartát is lekopírozta. Berne-ben felmerült a kérdés: vajon mindez ügyes utánzás, vagy egy, a személyiségen belül élő másik én megnyilvánulása-e. Kis idő múltán az is nyilvánvaló lett, hogy nemcsak szülőfigurák, hanem gyermekszereplők is élnek odabnet. Berne nem sokat töprengett azon az elvi kérdésen, hogy ha ilyen sokan vagyunk, akkor kik is vagyunk valójában. Számára csak az volt fontos, hogy a hozzá fordulókat meggyógyítsa. Újból és újból megtapasztalta: a problémák oka e belső szereplők közötti konfliktus. E szereplőket énállapotoknak nevezte el, mert úgy találta, az ember sohasem képes „lemaszkolni” úgy, mint egy színész előadás után - vagyis valójában nem is szerepekről van szó, hanem a személyiség változó, egymástól független állapotairól. Így ír erről Sorskönyv c. művében: "Akárcsak arcjátékunknak, annak sem vagyunk tudatában, hogy az énérzés afféle mozgó valami. Énünk az adott pillanatban bármelyik pszichodinamikai területen lakozhat, csak hogy alkalomadtán átugorjon egy másikba. Az énérzés tehát olyasmi, mint az elektromos töltés, amely szabadon ugrál egyik kondenzátortól a másikig, függetlenül ezek szerepétől és feladatától. A pszichoanalízisből vett kifejezés szerint az Én érzését e szabad »energiamegszállások« mentén visszük magunkkal. Mindig a legaktívabb énállapotunkat éljük meg úgy, mint a Valódi Énünket."

A multicentrális modell

A „TÖBBEN VAGYUNK ODABENT” személyiségmodell, dacára egyszerűségének és terápiás hatékonyságának, mégsem formálta át a mindennapok szemléletét. Több ponton ugyanis a félelem láthatatlan falai állják utunkat, mikor az önismeret e szűk ösvényén haladunk a belső megismerés felé.

AZ ELSŐ AKADÁLY az „én mindig egyként érzékelem magam, tehát egy vagyok” illúziója. Mert hiszen ha több vagyok, akkor felvetődik a nyugtalanító kérdés: valójában ki is vagyok én azok közül? S a kézenfekvő válasz: „te ez a több vagy” legtöbbünk számára csak számtalan kitétellel és megszorítással érthető és elfogadható.

A MÁSIK NEHÉZSÉG abból fakad, hogy mindnyájunk tudata alatt ott lapul a félelem a lelki széteséstől. Attól, hogy személyiségünk koordinálatlan, öntörvényű

Page 52: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

darabokra hasad, s elveszítjük a kontrollt ezek fölött a belső erők fölött. Paradox módon az énállapotok megismerése és összehangolása éppen a széteséssel ellenkező irányba, a teljesség, vagyis a belső harmónia irányába vezet. További paradoxon, hogy e féltve őrzött kontrollt naponta akár több ízben is sutba dobjuk. Nem kell hozzá más, csak egy külső inger és egy úgynevezett belső „engedély”, s máris galamblelkű feleségből vércseként vijjogó anyává, atyai főnökből kegyetlen ítéletvégrehajtóvá változunk. Személyiségünk e szélsőséges átalakulásai azonban egyáltalán nem lepnek meg minket, hiszen óráról órára megtapasztaljuk környezetünkben és saját magunkban. Így tehát csupán szemléletbeli kérdés, azt mondjuk-e: "dühös lettem" vagy azt: „kiléptem a szelíd énemből és átváltottam az agresszív énállapotomba”. Igaz, ez így első hallásra kissé furcsán hangzik. De a furcsa hangzás még nem cáfolata semminek. Különösen nem, ha e szemléletben megtalálható évtizedes problémáink, betegségeink kulcsa.

A bolondok hajója A HUMANISZTIKUS ASZTROLÓGIA személyiségmodellje Eric Berne nyomdokain halad. S míg egy pszichológus hónapokat, gyakran éveket tölt azzal, hogy páciense lelki struktúráját feltérképezze, addig egy asztrológusnak az első pillanattól fogva rendelkezésére áll egy páratlanul pontos személyiségtérkép: a Radix, azaz a születési ábra. Ezen pontosan megszámolható, hány énállapot alkotja összetett személyiségünket, s énjeink milyen karakterrel, motivációval bírnak. PSZICHÉNK, egy bizarr hasonlat szerint, a „bolondok hajója”, ahol több különös, szélsőséges jellemű szereplő váltja egymást a hajóhídon. Mindegyik igyekszik a hajó irányát a saját elképzelése szerint megszabni, ám a többiek unos-untalan eltérítik őt a kitűzött iránytól. S ha az utastérben nézelődve mit sem tudunk a kormánykeréknél zajló tumultusról, akkor magunk sem értjük, miért is halad életünk hajója cikk-cakkban. A HUMANISZTIKUS asztrológia állítja: a kormánynál huzakodó erők harmonizálhatók. Ehhez mindenekelőtt meg kell ismernünk a hajó utasait, azok tulajdonságait és szándékait. Mert addig reményünk sincs az összhang megteremtésére, amíg minden egyes szereplőt meg nem értünk és el nem fogadunk. Mert akit "rossznak" élünk meg, az is a szíve mélyén "jóra" vágyik, épp csak problémás utat választ a célja elérésére. Talán éppen azért, hogy a figyelmet magára irányítsa. S e felismerés után már csak a mi dolgunk, hogyan adunk neki pozitív energiát, s hogyan egyezünk meg vele egy, a többiek által is elfogadható irányban. A VÍZÖNTŐ-KOR üzenete: mindennek, ami létezik, joga van létezni és a maga útján kibontakozni. Viszont minden létező kötelessége az együttműködés, vagyis az, hogy egyéni szándékait csak addig és úgy érvényesítse, hogy az ne bontsa meg a közösség harmóniáját. És amennyire ez az elv megoldatlan a külvilágban, épp annyira megoldatlan az ember belső világában, a pszichében is.

Page 53: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A VILÁGOT hiába próbáljuk erővel vagy könyörgéssel megváltoztatni; egyedül csak saját magunk felett van hatalmunk. A bennünk dúló konfliktusok elsimítására csak mi vagyunk képesek. S amennyiben a külvilág a belső világunk tükre, úgy ez az egyetlen útja a Föld bajainak orvoslására is.

Rákos Péter (folytatjuk)

3. A születési időpont

AZ ÉNJELÖLŐK, vagyis a bennünk élő, öntörvényű személyiségrészek vizsgálatának első lépése a születési ábra, a horoszkóp elkészítése (vagy készíttetése). Sokan nem tudják, hogy ez a (számítógéppel legalábbis) igen egyszerű művelet mennyi buktatót és csapdát rejt magában. Az asztrológia Achilles-sarka ugyanis az, hogy a horoszkóp csak percre pontos születési időre állítható fel. Ha felmenőink ezt nem tudták vagy nem érdekelte őket, akkor a családi hagyomány legtöbbször közelítő félórában, esetleg tágabb időtartamban, napszakban őrizte meg az estemény idejét. Egy asztrológus azonban nem tud mit kezdeni az „öt és hat között”, a „hajnali órákban” időpontokkal, s jogos gyanakvással tekint a „fél hetes” vagy „tizenegy órás” születésekre is.

MIT TEHETÜNK? Ha szerencsénk van és rendelkezünk némi diplomáciai érzékkel, akkor a kórházból vagy szülőotthonból, ahol világra jöttünk, megtudható a születés pontos ideje (a szülészeti kórlaptárban keresendő a szülési napló vagy kórlap). Ha nem, kérdezzük meg újból édesanyánkat vagy közeli rokonainkat. Meglepően pontos eredményt kapunk, ha nem időpontra, hanem időviszonyra kérdezünk (pl. „fél hét előtt vagy után?”), ugyanis az emberi agy máshol tárolja e kétféle információt, s amikor az egyik csődöt mond, még segíthet a másik.

HA EZEK KÖZÜL egyik út sem járható, keressünk fel szakembert, aki az életesemények és személyiségrajzunk alapján beállítja illetve korrigálja a születési időpontunkat. (Csak elrettentésül említem, hogy a tanyavilágban például gyakorta megtörtént, hogy egy otthoni, bábaasszonyos szülés után két-három nap is eltelt, amíg az elöljáróságon a gyermeket anyakönyvezték - ilyenkor pedig nemcsak a születés időpontja, hanem a napja is kérdéses.)

Page 54: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A KÖVETKEZŐ BUKTATÓ az időzónák és a nyári időszámítások kérdése. A nálunk használt legnépszerűbb számítógépes asztrológiai program, a Placidus ezeket Magyarországra ugyan automatikusan kiszámolja, ám nem ismeri hogy a világ más tájain hol és mikor alkalmaztak nyári időszámítást. Ennek figyelmen kívül hagyása pontosan egy óra elcsúszást jelent, és eredményeként egy, az eredetitől teljesen eltérő horoszkópot kapunk. Annyit azonban magunk is ellenőrizhetünk, hogy – magyarországi születés esetén - a horoszkópon szereplő greenwich-i idő (GMT) egy vagy (nyári időszámítás esetén) két órával kevesebb-e a születési időnél (helyi idő, ZN, Standard Time). Ha nem, akkor át kell állítani a programot. És még egy apró trükk a horoszkóp ellenőrzésére: ha nappal születtünk, a Napot jelző szimbólum a horoszkóp körének felső szeletében, ha éjjel, akkor az alsóban található. (A példaábrán a születés nem sokkal napnyugta előtt történt, a Nap az ábra jobb oldalán látható, a vízszintes vonal – a horizont – felett.)

Az ábra elemei

MOST TEHÁT, az előkészületek után, előttünk fekszik a születési ábránk. Ahhoz azonban, hogy eljussunk az énjelölők felismeréséig, néhány asztrológiai alapfogalmat gyorsan át kell ismételnünk. Ezek a jegyek (a színes sávok az ábra szélén, nevük a jelképük mellett feltüntetve) a házak (a halványabb színű körcikkelyek, melyek csúcsán olvasható a sorszámuk), és a planéták (a tíz szimbólum a kör belső kerületén, nevük a jelképük mellett feltüntetve).

AMENNYIBEN az elkövetkező lépéseket mechanikusan (és türelmünket nem elveszítve!) követjük, úgy a műveletsor végére megkapjuk, hány és milyen karakterű énjelölővel osztozunk születésünk óta az élet színpadán. Ehhez azonban még feltétlenül ismernünk kell a planéták és jegyek analógiás megfeleltetését, valamint azt is meg kell tudnunk állapítani, hogy hol kezdődnek az asztrológiai házak. A további elemzéshez ugyanis szükséges egy alapvető definíció ismerete. Így hangzik: egy planétát annak a háznak a tulajdonságai jellemeznek, amely ház a vele analóg jegyben kezdődik.

Segítségül álljanak itt a planéták és jegyek analógiái:

• a Kos analóg a Marssal

Page 55: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

• a Bika analóg a Vénusszal • az Ikrek analóg a Merkúrral • a Rák analóg a Holddal • az Oroszlán analóg a Nappal • a Szűz analóg a Merkúrral • a Mérleg analóg a Vénusszal • a Skorpió analóg a Plútóval • a Nyilas analóg a Jupiterrel • a Bak analóg a Szaturnusszal • a Vízöntő analóg a Uránusszal • a Halak analóg a Neptunusszal

A HÁZAK VIZSGÁLATÁT megkönnyíti, ha a horoszkópot olyan órának képzeljük, amelynek kedőpontja „kilenc óránál” van, és amelyet éppen az óraszámlapon megszokottal ellentétesen, (órairánnyal szemben) számoztak. Ezért az első ház szeletének kezdete az ábra bal oldalára esik (ezt a vastag vízszintes átló végén lévő nyíl jelezi - ez az ún. Ascendens pontja). A második körszelet, vagyis második ház kezdete az alatta található vonal, a harmadiké az ez után következő, és így tovább.

HA MEGFIGYELJÜK, hogy ezek a vonalak melyik színes sávba futnak a kör kerületén, megtudjuk, melyik asztrológiai jegyben kezdődnek. (Hogy melyik ház kezdete melyik jegybe esik, az egyénenként eltérő. A példaábrán az első ház - az Ascendens - a Bak jegyében, a második a Halak jegyében, a harmadik pedig a Kos jegyében kezdődik, mert e jegyekbe torkollik a kezdővonaluk.)

Az első lépések

ITT AZ IDŐ tehát, hogy azonosítsuk az énjelölőket a horoszkópon. Ezek:

• a Nap • a Hold • az Ascendens (vagyis az első ház kezdete) • ha van, az a jegy, amelyet az első ház teljes egészében magába zár (ilyen a

példaábrán a Vízöntő) • ha az első házban planéta áll, az is (ha több, akkor mindegyik)

Page 56: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

• és az ún. születési uralkodó

Ez utóbbi az a planéta, amely az Ascendens jegyével analóg (ld. a fenti analógiapárokat). Amennyiben az első ház teljes egészében magába foglal egy jegyet, úgy az azzal analóg planéta is születési uralkodó.

Keressük hát meg és különböztessük meg valamilyen módon (nyíl, keret, kiemelő szín) a saját horoszkópunkon az énjelölő helyeket és planétákat. Végeredményként legkevesebb három énjelölőt kapunk (Rák vagy Oroszlán Ascendens mellett a Napot és a Holdat), átlagban azonban négyet-ötöt.

TEKINTSÜK MOST meg a példaábra énjelölőit, amelyeket piros nyíl jelez. Ezek:

• az ábra jobb oldalán található Nap

Page 57: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

• az alsó körszeletben álló Hold • a Bak Ascendens • az első ház által közrefogott jegy, a Vízöntő • az első házban álló Szaturnusz • az Ascendens jegyének analóg planétája, ismét a Szaturnusz • az első ház közrezárt jegyének, a Vízöntőnek analóg planétája, a Nap fölött álló

Uránusz

AZ EZUTÁN következő feladatunk az, hogy meghatározzuk, mi jellemzi az énjelölő planétáinkat. E bolygók ugyanis éppolyan összetett karakterrel rendelkeznek, mintha csak önálló személyek lennének, s gyakran éppen annyi furcsaságot és ellentmondást is hordoznak, mint az a személyiség, amelynek részét képezik.

AZ ÉNJELÖLŐ planétákat a következő tulajdonságok jellemzik:

• a jegy, amelyben állnak • a ház, amelyben állnak • a ház, amelyik a velük analóg jegyben kezdődik (erre a későbbiekben úgy

hivatkozunk, mint a „házra, ahonnan a planéták jöttek”)

E TULAJDONSÁGOK kivétel nélkül ott szerepelnek minden énjelölő planéta „névjegyén”. Ez ismét három vagy négy (egyes esetekben öt) jellegzetességet jelent, amelyek kombinációja adja az adott személyiségrész egyedi karakterét.

AZ, HOGY EGY PLANÉTA mely jegyben és házban áll, azt kis rutinnal egyszeri rápillantással is megállapíthatjuk. Ám az, hogy „honnan jött”, csak némi utánagondolás, számolás után derül ki. Ezért a könnyebb áttekinthetőség kedvéért, ha már kiszámoltuk, az érintett házak sorszámát (vagyis azt, ahonnan a planéta „jött”), írjuk a planéta szimbólum alá.

A PÉLDAÁBRÁN az alábbi lépésekben határozzuk meg az énjelölő planéták „hovatartozását”:

Page 58: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

• A Nap az Oroszlán jeggyel analóg. Az Oroszlán a 7. ház körszelete által teljes egészében bezárt jegy (ezért nem is kezdődhet benne ház), így a Nap szimbóluma alá a 7-es számot írtuk.

• A Hold a Rák jeggyel analóg. A Rák jegyében két ház is kezdődik: a 6. és a 7. Ezek számát a Hold jelképe alá írtuk.

• A Szaturnusz a Bak jeggyel analóg. A Bak jegyében a 12. és az 1. ház kezdődik. Ezek számát a Szaturnusz jelképe alá írtuk.

• Az Uránusz a Vízöntő jeggyel analóg. A Vízöntő az 1. ház körszelete által teljes egészében bezárt jegy, ezért az Uránusz szimbóluma alá az 1-es számot írtuk.

EZZEL TÚL is estünk a nehezén, az ábra technikai előkészítésén. Figyelmet és precizitást követelő összetett feladat ez, ahhoz hasonlatos, mint mikor a nyílt tengeren szextánssal határozzák meg, mely földrajzi helyen tartózkodik éppen a hajó. A fenti számítások nélkül mi is képtelenek lennénk nekivágni az önfelfedezés kalandjának, s szextánsunk a fenti szempontok szerint előkészített horoszkópábra lesz az elkövetkezőkben.

Rákos Péter

. Értelmezés

AZ ELŐZŐ részekben ismertetett technikai előkészületek után most előttünk fekszik horoszkópábránk, melyen – ha kényelmesen akarunk eligazodni rajta - a jegyek sávjait és a házak körszeleteit más-más színűre színeztük, az énjelölőket jól láthatóan kiemeltük, s a planéták alatt is feltüntettük, mely ház vagy házak urai.

AZ ASZTROLÓGIAI ANALÍZIS elengedhetetlen része, hogy az énjelölők minden összetevőjével, vagyis egyedi karakterük minden komponensével tisztában legyünk. Ehhez a jegyek, házak és a planéták jelentésének, vagyis analógiás megfeleléseinek ismerete szükséges. Ezúttal felelőtlenség volna a teljesség igénye nélkül csupán hevenyészett listát mellékelni a fenti komponensekről, különösen, mert e célra kitűnő könyvek állnak rendelkezésre. Figyelmünket fordítsuk inkább az értelmezés technikájára, lévén ez a humanisztikus horoszkópábra-fejtés sarkalatos kérdése.

AKI PRÓBÁLT MÁR könyvek útmutatásai alapján eligazodni a születési képletén, tapasztalta, hogy azokban a planéták egy-egy jeggyel illetve házzal párosítva kerülnek értelmezésre. Például egy 8. házban álló Ikrek Plútó esetén először az „Ikrek Plútó” utána pedig a „Plútó a 8. házban” címszó alatt olvasottakat kell

Page 59: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

gondolatban egymás mellé illeszteni (s mert a Plútó más ház vagy házak ura is, ezért ajánlatos az arról írottakat is hozzáolvasni). A megállapítások azután vagy összefüggenek vagy nem, vagy igazolják belső tapasztalatunkat vagy nyilvánvalóan ellentmondanak a tényeknek. Ez pedig azt jelenti, hogy e módszer használata során bizonyos hibaszázalékkal kell számolnunk, ami annak diagnosztikai értékét jelentősen csökkenti. A másik gondot a felsorolt információknak (még bőbeszédű leírás esetén is) egysíkú, behatárolt volta jelenti. Hiszen egy horoszkópnak irányadónak kell lennie akkor is, ha általános jellemzést várunk tőle, s akkor is, ha egy adott, nagyon is eseti ügyben szeretnénk a segítségét igénybe venni. Aki a könyvek receptjeire hagyatkozik, az nagy valószínűséggel nem fogja megismerni az asztrológia nyelvét, s mindig is szüksége lesz tolmácsok, vagyis asztrológusok személyes vagy írásbeli közreműködésére. Aki azonban szeretne közvetlenül kommunikálni a születési horoszkópjával, az az alábbi módszer segítségével megteheti. Igaz, ez az út nem annyira egyszerű, mint egy könyv megfelelő részének fellapozása, ám a befektetett energia többszörösen megtérül a kinyert információk bőségében és minőségében.

Analógiák

A HUMANISZTIKUS ANALÍZIS az énjelölők összetevőit elemeire bontja, s ezeket az elemeket egymás összefüggésében vizsgálja. Nézzük meg, hogyan.

Page 60: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A PÉLDAÁBRÁN a Plútó (8) énjelölő planéta, vagyis a horoszkóp tulajdonosának pszichéjében élő és működő független személyiségerők egyike. A „független személyiségerő” kifejezés azt jelenti, hogy ez a planéta önmagában is olyan összetett és bonyolult, mint egy emberi individuum. Ez úgy lehetséges, hogy egy énjelölőt minimum négy, maximum hét asztrológiai jelző határoz meg (érdemes összevetni ezt az általános gyakorlattal, melynek során legtöbben egyetlen asztrológiai jelzőt tekintenek önmagukra jellemzőnek, mondván: „Vízöntő vagyok…”).

VIZSGÁLJUK MEG hát sorban a példaábra énjelölőjét felépítő elemeket. Ezek: a Plútó, az Ikrek, a 8. ház (a planéta ugyanis ebben tartózkodik) és a 12. ház (a planéta ennek ura, mert a ház a Skorpió jegyében kezdődik). Mivel most elsősorban nem egy énjelölő funkcióját, hanem karakterét szándékozzuk meghatározni, ezért azon

Page 61: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

elemeihez, amelyek csupán életterületeket jelölnek, hozzávesszük azok jegy-megfeleléseit is. Vagyis mindegyik házzal együtt a vele analóg zodiákus jegyet is megvizsgáljuk. Az ehhez szükséges analógiapárok a következők:

• az 1. ház analóg a Kossal • a 2. ház analóg a Bikával • a 3. ház analóg az Ikrekkel • a 4. ház analóg a Rákkal • az 5. ház analóg az Oroszlánnal • a 6. ház analóg a Szűzzel • a 7. ház analóg a Mérleggel • a 8. ház analóg a Skorpióval • a 9. ház analóg a Nyilassal • a 10. ház analóg a Bakkal • a 11. ház analóg a Vízöntővel • a 12. ház analóg a Halakkal

A FENTIEK ALAPJÁN tehát így bővült a lista: Plútó, Ikrek, 8. ház és a vele analóg Skorpió, 12. ház és a vele analóg Halak. Ez hat asztrológiai jelző, amely már alkalmas arra, hogy az adott énjelölő egyedi karakterét leírja.

Legördülő menük

LEGEGYSZERŰBBEN egy, a számítástechnikából vett példával lehet illusztrálni a humanisztikus ábrafejtési módszer lényegét. Aki számítógépet (vagy mobiltelefont) használ, jól ismeri a legördülő (vagy megnyíló) menük működését.

Page 62: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

KÉPZELJÜK EL azt, hogy a fenti hat címszó alatt megjelenik a hozzájuk tartozó analógiás listák legördülő menüje. A listák tetszőleges hosszúságúak lehetnek, hiszen egy analógiasor szinte a végtelenségig bővíthető. Ennek egyedül a fantáziánk (amennyiben képesek vagyunk analógiák alkotására) illetve a felhasznált irodalom szószedetének mérete szab csak határt. A mellékelt példaábrán az analógiák köre és egymásutánja szándékoltan véletlenszerű.

MINDEDDIG a tennivalók mechanikusan követték egymást, most azonban eljött az ideje, hogy felébresszük kreatív énünket is. A feladat ugyanis a következő: válasszunk ki a függőleges listákból egy-egy szót oly módon, hogy azok vízszintesen összeolvasva értelmes egészet alkossanak, vagyis egyetlen összefüggő, plasztikus képet adjanak az adott énállapot tulajdonságairól, motivációiról és működéséről. Figyeljünk arra, hogy ne maradjon ki egyetlen függőleges lista sem, vagyis ha öt összeillő tételhez nem tudunk a hatodik oszlopból is analógiát találni, inkább keressünk új kombinációkat, mint hogy ráerőltessünk egy oda nem illő analógiát. Ezzel ugyanis magunkat csapjuk be és az ábrafejtés is könnyen zsákutcába jut.

A PÉLDÁN SZEREPLŐ legördülő menük egyik összeillő fogalom-kombinációja pl. a következő:

Page 63: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

• gyógyítás – információátadás – dimenzióváltás – átélés – ezoterikus praxis – médiumitás

AZ ANALÓGIÁK e vízszintes összerendezése egy olyan személyt állít elénk, aki látomásokkal teli életet él, ám ez nem rettenti el attól a világtól, amelybe belelát, sőt, az ott szerzett információkat és tudást rendszerbe illeszti és embertársai gyógyítására fordítja. Életét e feladatnak, küldetésnek szenteli.

A FENTI MENÜBŐL azonban egészen más módon is kialakítható értelmes szó-láncolat:

• bűn – kíváncsiság – mágia – ösztönvezéreltség – titkos tevékenységek – módosult tudatállapotok

E SZAVAK az előzőtől meglehetősen eltérő karaktert rajzolnak körül: indulatos, kapkodó embert, akit mágnesként vonzanak a titkos társaságok és a mágia, s aki céljait illegális eszközökkel, tudatmódosító szerek alkalmazásával éri el, s félrelépéseinek következményeit hosszú időn át, mint stigmát cipeli magával.

A FENTI LEÍRÁSOK – bármily irreálisnak tűnnek is – egy valóságos személy énállapotának leírását adják, s kulcsot személyiségének jól ismert oldalához éppúgy, mint gazdag alkotói énjének titkos forrásához. A horoszkóp tulajdonosa ugyanis Szepes Mária, akit a Plútó első aspektusában, a nem látható világok hírnökének szerepében, úgy hiszem, az Olvasók közül senkinek nem kell bemutatni. A második, meglehetősen sötétebb tónusokkal felrajzolt figurában pedig nem mást, mint a Vörös oroszlán főhősét, Hans Burgnert ismerjük fel, kinek alakja azért is igen figyelemre méltó, mert az írónő az ő bőrébe bújva, egyes szám első személyben írta meg regényét. Az utolsó fejezetben maga rántja le a leplet a főhős figurájáról: a fent elemzett énállapot két szintje, a Szolgáló Én és annak Árnyéka drámai módon találnak egymásra, s élet-halál harcuk (ld. a Plútó és a 8. ház fenti analógiáit) éppúgy jelenti egy életút kiteljesedését mint egy új ciklus kezdetét.

Page 64: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

Rákos Péter

Mit üzen a betegség?

VÁLASZOL A HUMANISZTIKUS ASZTROLÓGUS

M. TAMÁS 26 éves székesfehérvári fiatalember levelében arról ír, hogy már hosszú ideje

megkeseríti életét egy, a pszichiátriai vizsgálatok során mániás depresszióként diagnosztizált

kórkép. Időszakonként óriási aktivitás és tettvágy fogja el; ilyenkor úgy érzi, nincsen akadály,

amit le ne győzne. Három-négy ember munkáját is elvégzi, s szinte alig van szüksége alvásra.

Meggondolatlanul költekezik, nem gondol a holnapra, s valóságos eufóriában telnek a napjai.

Ezt követően azonban beköszönt a teljes levertség és magábafordultság időszaka, amelyet

indítékhiány, keserű önmarcangolás és tehetetlenség jellemez. Ekkor a munkahelyén sem tud

megfelelni, és az antidepresszáns gyógyszerek sem segítenek. Csak fekszik naphosszat és

képtelennek érzi magát bármiféle aktivitásra. "Mintha egy átok ülne rajtam" írja, "nem tudok

és nem is akarok hozzászokni ehhez a lelki hullámvasúthoz. Valóban nincsen segítség?

Életem végéig együtt kell élnem ezzel a kórképpel?"

Kedves Tamás!

A MÁNIÁS DEPRESSZIÓ tünetcsoportja mögött többféle energetikai probléma is

rejtőzhet. A pszichés panaszok asztrológiai vizsgálata legtöbbször egymás ellen

feszülő (és egymást elnyomó) belső késztetéseket mutat. Az ember ugyanis nem

egyetlen szerepszemélyiség megnyilvánulása (mint ahogy sokan tévesen egyetlen

asztrológiai jeggyel jellemzik és azonosítják magukat), hanem több - átlagosan négy-

öt -egymástól igencsak eltérő energiakarakter keveréke. Ezek az energiák egymástól

függetlenítve magukat, gyakran egymás rovására igyekeznek szerephez jutni a

személyiség színpadán. A háttérbe szorított, elfojtott energiák előbb-utóbb

Page 65: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

kierőszakolják maguknak a nyilvánosságot, akár a "színielőadás" nyugalmának

megzavarása árán is. Lényegesen ritkábban fordul elő az az eset, amikor nem a

széttartó személyiségerők okoznak pszichés tüneteket, hanem éppen a személyiséget

meghatározó energiák egyneműsége, homogenitása. Ez esetben a domináns zodiákus

jegy túlsúlya idéz elő olyan szélsőséges energetikai állapotot, amelyet legtöbbször -

tévesen - pszichiátriai kórképként diagnosztizálnak. Ön is ezen ritka esetek közé

tartozik. Születési ábráján tíz planétából nyolc az ún. levegős jegyekben található. A

jegyek elemi minősége (tüzes, földes, levegős, vizes) az emberi pszichében működő

energiák típusait jelzi. A nyolc planétából öt (köztük a Nap és a Hold) szoros

együttállásban az Ikrek jegyében tartózkodik. Ez a születési ábrán - és az Ön

karakterében - az Ikrek jelleg extrém túlsúlyát eredményezi.

A LEVEGŐ ENERGIA az információ és a kapcsolat energiája. Ez mindig változatlan

formában, veszteség nélkül áramlik embertől emberig; ami a pszichében marad, az

Page 66: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

csupán a lenyomata (neve is utal erre: in-formáció). Az egyén viszonya a levegő

energiához ezért poláris természetű: először mint felvevője, utána pedig mint átadója

működik. Ez az egyetlen energiafajta, amely az embertől kettős működést kíván. S e

két természet, a befogadó és kiáradó, a passzív és aktív jelleg egyetlen

karaktertípusban sem annyira szembeötlő, mint az Ikrekében. Életvitelét,

gondolkodását párhuzamosságok és kettősségek uralják (működését is gyakran iker-

szavak jellemzik: jár-kel, lót-fut, tesz-vesz, stb). Kedélyállapotának és

energetizáltságának kétféle megnyilvánulása szélsőséges esetben (mint amilyen az

Öné is) a mániás-depresszió tüneteire emlékeztet. Sajnos e helyzetet teljes egészében

megszűntetni nem, csak megérteni és kontrollálni lehet (nagyon nehéz ugyanis

túllépni születési ábránk struktúráján). Állapotát semmiképpen tekintse kórosnak,

csupán az átlagos energetikai működéstől lényegesen eltérőnek. Inkarnációjának

célja nyilvánvalóan e polarizált helyzet "megszelídítése", uralása: az életfeladatát

jelző 12. házának csúcsa az Oroszlán erőt és önfegyelmet sugárzó jegyében áll.

E KETTŐS ENERGETIKAI MŰKÖDÉS leginkább kötetlen foglalkozásoknál

biztosítja a hétköznapok viszonylagos zavartalanságát. Ez esetben ideális, ha

munkaidejével valóban szabadon gazdálkodhat. Mint tapasztalta, a "pörkősebb"

időszakokban három-négyszeres teljesítményre is képes; az ekkor elvégzett

munkákkal tehát könnyedén kiválthatja a passzív periódusok kimaradásait. Ez az

előrelátó, beosztó szemlélet a saját pszichés energiáival való gazdálkodásának is

kulcsa lehet. A tapasztalat azt mutatja, ha a feldobott fázisban visszafogja az idővel,

pénzzel, társas érintkezéssel kapcsolatos "pazarlásait", ennek ellensúlyaképp a

levertebb időszakban sem fog a korábbiakhoz hasonló energiahiányt megélni. Igaz,

hogy a "magas" nem lesz olyan magas, de a "mély" sem lesz annyira mély. Emellett

az ún. depressziós fázisban jelentkező betegségtudat és önvád csak további

energiákat emészt fel a pszichében, ezzel is meghosszabbítva az alulenergizált

időszakot.

Page 67: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

HA IDEJÉT ÉRZI a szemléletváltásnak, most éppen ideális a csillagállás: az égi

Plútó (amely az Ön születésekor a személyiség alapjait és stabilitását jelző 2. ház

lakója volt) most a 4. házból (vagyis a tudattalan területéről) segíti gyógyító,

transzformáló erejével a vele szembenálló Napot (a tudatosság és az önkontroll

planétáját), hogy saját energiái fölött uralmat nyerjen, és e szélsőségesen polarizált

állapotot egyensúlyba hozza.

2.levél:

44 ÉVES elvált asszony vagyok, egy kis cégnél dolgozom közép-veszetői beosztásban.

Segítségét kérem, mert néhány hónapja több cisztát is diagnosztizáltak mindkét emlőmben.

Úgy gondolom, hogy a tünetek jelentkezése párhuzamba állítható magánéleti problémáimmal,

nevezetesen egy új és sajnos meglehetősen problémás párkapcsolattal. Az életemről annyit:

szüleim korán elváltak, a nagyszüleim neveltek. 18 éves koromban férjhez mentem, 20 éves

koromban született meg a fiam. Lehet, hogy túl korai volt a házasság, mert öt év együttélés

után különváltunk. A fiammal, akivel együtt lakom, szerencsére nagyon jó a kapcsolatom, bár

ô sem szerencsés a párkapcsolataiban. Nekem sokáig nem volt viszonyom senkivel, egy éve

azonban összekerültem egy elvált férfival, aki most szeretne hozzánk költözni. Én nagyon félek

egy újabb együttéléstől. Úgy érzem, ez a döntési helyzet és a vele járó stressz okozta a ciszták

megjelenését. Ön hogyan látja: összeköltözésem a férfival javulást vagy romlást hozhat az

állapotomban?

KEDVES ASSZONYOM!

JÓL ÉRZI: betegségtüneteiben nagy valószínűséggel megoldatlan lelki problémái

öltenek testet. Azonban az Ön esetében a tünetek gyökere máshol keresendő, mint

ahol gondolja. Azok az aktuális konfliktusok ugyanis, amelyekkel tudatosan

szembesülünk és megoldási esélyeiket latolgatjuk, ritkán okoznak testi tüneteket. A

betegség a tudattalan kommunikációs eszköze. A ciszták az emlőben jelentkeztek, s e

Page 68: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

terület a Holdhoz és a Rák jegyéhez tartozik. Mindkettő az anyaság, a gondoskodás

és az anya-gyermek közötti legszorosabb testi kapcsolat, a szoptatási időszak emlékét

idézi (a ciszták, miképpen a tejmirigyek, a folyadéktermeléssel, így ismét a Hold-

princípiummal állnak összeköttetésben).

A 6. HÁZNAK - a mindennapos megélések területének -kezdetén szorosan együtt áll

a Nap és a Merkúr. A Nap a férjről, a Merkúr a gyerekről alkotott belső képet idézi.

A planéták együttállásban egymás jelzőinek tekinthetők: az Ön férjében kellett

legyen valami önfejűen, betörhetetlenül gyerekes (Kos Merkúr, mint a Nap jelzője),

míg a fia - a válást követően - egészen biztosan igyekezett az Ön tudattalan belső

elvárásának megfelelve pótolni a mindennapos szükségletet jelentő Nap-energiát,

vagyis ô lett a "férfi a családban" (Nap, mint a Merkúr jelzője).

Page 69: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A FENTI "SZEREPOSZTÁS" egyáltalán nem egyedi eset; nagyon sok elvált anyának

jellemzi ez a fiával kialakított kapcsolatát. Úgy is tekinthető, mint egy tudat alatt

kötött "szerződés", csakhogy - egészséges esetben - ez korántsem holtomiglan-

holtodiglan szól, mint egy házastársi fogadalom. Ha jól számolom, a fia most 24 éves,

vagyis abban a korban van, amikor egy fiatal ember már egyre sürgetőbben érzi az

önállósodás igényét. Úgy tűnik, tesz is ez irányba lépéseket, bár mint írja, a

partnerkapcsolatai diszharmonikusak. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen minden

ilyen próbálkozással azt a tudattalan szerződést kell megtörnie, amely az édesanyja

számára eddig a biztonságot jelentette. Ha az Ön testi tünetei beszélni tudnának, azt

mondanák: "úgy ragaszkodom hozzád, mint csecsemő korodban, amikor még a

karomban hordtalak és a testemből tápláltalak".

A LÉLEK - és a test - gyógyulásához ez esetben is az elengedés jelenti a kulcsot.

Tudom, Önnek ez szinte emberfeletti erőpróbát jelent, hiszen Skorpió

Aszcendensének szélsőséges érzelmi ragaszkodása azt sugallja: az elválás

elviselhetetlen fájdalommal jár majd. A Skorpió jegy azonban az újjászületés, a lelki

transzformáció jegye is: bár úgy tűnhet, ha elengedi, el is veszíti a fiát, valójában

ezzel csupán a kettejük közötti kapcsolatnak adna új, egészséges tartalmat. A

küszöbön álló - problémás - döntéshelyzet sem véletlenül jelentkezett éppen ebben

az időszakban. Ez is felkínálja Önnek a lehetőséget, hogy kilépjen a fiával fenntartott,

óhatatlanul kényelmes együttélésből, és egy valódi partneri viszony keretén belül élje

újra - ezúttal érettebb fejjel - a nőiség, a szexualitás és a kapcsolati dominancia kérdését.

E TERÜLETEKET több planéta is jelöli. A Neptunusz (elfogadó szeretet), az 5. ház

(szexualitás) ura a 12. házban (a karma "kihordásának" területén); Vénusz (nőiség), a

12. ház ura a lelki transzformációt jelölő 8. házban, valamint a Nap és a születési

uralkodó (énjelző) Plútó a Kos és az Oroszlán gyakorta dominancia-problémákat

okozó tüzes jegyében áll. Mindez arra mutat: a partnerkapcsolati problémákkal való

bátor szembenézés életfeladata, vagyis jelen inkarnációja beteljesítéséhez segítheti.

Page 70: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

Ezzel - nem utolsó sorban - megadhatja fiának is a lehetőséget, hogy a saját útját

járhassa, a saját életét élhesse.

NE AGGÓDJON; most minden segítséget megkap e feladat megoldásához. Az égi

Neptunusz, a feloldódás és elengedés planétája a Vízöntő változásokat hozó jegyéből

ezekben a hónapokban ötödfényével támogatja a kapcsolatait és családi életét

meghatározó Kos Napját e kulcsfontosságú döntés meghozatalában.

3. levél:

44 ÉVES, nős, két gyermekes közgazdász vagyok. Egy vidéki nagyvárosban élek és dolgozom.

Reklámirodát vezetek, mely kis, családi vállalkozásként indult, (a telephelyünk a házunk

alagsorában volt), s pár év alatt egy 22 embert foglalkoztató céggé fejlődött. Most éppen váltás

előtt állunk, ugyanis ismét kinőttük a "kereteinket", és ha lépést akarunk tartani a

konkurrenciával, nagyobb fordulatszámra kell kapcsolnunk. Ez tágasabb irodával, több

alkalmazottal és természetesen komoly hitel felvételével jár együtt. Rengeteg stresszel nézek

szembe a mindennapokban. Reggeltől estig lótok-futok, gyakran csak este 10 után érek haza.

Régen is dohányoztam, de mostanra a napi egy-másfél doboz cigaretta lett az átlag. Szerintem

ennek köszönhetem mindazt, ami velem történt a múlt hónapban. Influenzának indult (nem volt

időm kifeküdni), tüdőgyulladás lett belőle. Negyedik napja voltam ágyban 40 fokos lázzal, amikor

váratlanul fulladni kezdtem. Azonnal bevittek a kórházba, az orvosok gyógyszerallergiára

gyanakodtak, két napot töltöttem az intenzív osztályon, megfigyelés alatt. S bár orvosi

szempontból gyógyultan bocsátottak haza, mégis úgy érzem, folytonos légszomj gyötör és alig

kapok levegőt. A dohányzást ugyan szigorúan megtiltották, én azonban nem tudok cigaretta

nélkül élni. Kérdésem: segíthet-e a horoszkópom ismerete abban, hogy ilyen életvitel mellett

csökkentsem vagy abbahagyjam a dohányzást, és ha igen, hogyan?

Kedves Uram!

Page 71: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

A TÜNETEK EREDETÉNEK megtalálásához mindig egy ok-okozati láncot kell a

gyökeréig követnünk. E gyökér (latinul: Radix), amelyből sorsunk ága-boga sarjad,

születési ábránk: a horoszkópunk. Ön a légszomj miatt a cigarettát okolja, az erős

dohányzást a stresszel hozza összefüggésbe, a stresszt pedig a cége kiterjesztése körüli

ügyes-bajos dolgokkal magyarázza. Ez idáig érthető is, logikus is. Nem kevésbé az a

közgazdasági alapvetés, miszerint ha egy cég a piacon akar maradni, folytonos

növekedésben kell lennie. Érdemes megvizsgálni azonban, vajon az Ön lelki

működésének alapja, eredendő karaktervezéreltsége — más néven asztrológiai

pszichodinamikája — harmonizál-e a fenti közgazdasági törvényszerűségekkel.

NAPJA A BIKÁBAN jó realitásérzékre enged következtetni, s mint a 3. ház ura, a

kapcsolatok és a kommunikáció területére koncentrálja energiáit. A 11. ház, ahol

tartózkodik, jó "csapatjátékossá", munkatársaira érzékeny team-taggá teszi Önt. E stabil

megélésű Nappal szemben azonban ott áll a Szaturnusz, amely a Skorpió jegyében arra

mutat, hogy a napi munka során (Szaturnusz a 6. házban) komoly nehézségekkel,

Page 72: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

elsősorban lelki, érzelmi természetű válságokkal kell szembenéznie. A válság okát

kutatva a Szaturnusszal együttmozduló, hozzá harmadfénnyel kapcsolódó két

planétához jutunk: a Jupiterhez és az Uránuszhoz. Ezek a 2. házban állnak. E terület az

Én létezésének alapját, hátterét jelöli, azokat a külső-belső körülményeket, amelyek

működésének kiindulópontját, biztonságát, hátországát jelentik. A házra a Rák jegy

energetikai mintázata jellemző, s ugyanennek a jegynek az elején található Énjének

talán kevésbé ismert, ám meghatározó jelentőségű pontja is: az ascendense. Ez azt a

karaktertípust mutatja, melynek jellegzetességeit stratégiaként használja a többi

emberrel való érintkezés során. Míg a Nap a "ki vagyok én", addig az ascendens a

"hogyan működöm a világban" kérdését hordozza. E "hogyanra" az Ön esetében a Rák

jegye adja meg a választ.

A RÁK KARAKTER nagyfokú sérülékenységre, az érzéseknek való

kiszolgáltatottságra hajlamosít. Jelképe a tarisznyarák, bár a működése legjobban egy

másik kemény páncélú vízi állatéhoz hasonlít: az osztrigáéhoz. A kagyló puha, lágy

belső állaga a legkisebb behatásra sérül, s védtelen teste könnyű prédájává válik a

ragadozóknak. Kemény páncélt kell maga köré növesztenie, hogy megvédje magát. S

ha egy kicsiny, fájdalmas szilánk mégis bejut az érzékeny bensőbe, nincs eszköze rá,

hogy azt onnan eltávolítsa. A fájdalommal (emberi szinten: a sérelemmel, traumával)

ezután elkerülhetetlenül együtt kell élnie. Mindössze arra képes, hogy a fájdalmas

részecskét ismét csak kemény héjjal vegye körül, remélve, hogy ha nem látja, ha

önmagától elkülöníti, akkor az talán már nincs is többé... Így növekszik az osztrigában

az igazgyöngy, s így fojtja el, űzi a tudata alá a Rák típus az őt ért lelki sérelmeket. A

rák páncélját emberi szinten egy másik védelmet és biztonságot nyújtó kemény határ,

az otthon falai helyettesítik. A falakon kívül helyezkedik el a rideg és veszedelmes

külvilág, a falakon belül pedig a lágy érzelmi közeg: a család. Ezért oltalma és

mentsvára a Rák karakternek az otthona és a szerettei.

EZÚTTAL, kedves Uram, jól látható a belső ellentmondás: bár cége, ahogy növekszik,

egyre sikeresebbé válik, Önben azonban ezzel egyenes arányban nő a feszültség és a

bizonytalanság (az összefüggés aligha lehet tudatos, hiszen egy felismert probléma

ritkán okoz súlyos testi tünetet). Annak idején, mikor még az otthonában volt az

Page 73: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

irodájuk, a védett környezet minden bizonnyal hatalmas teljesítményekre sarkallta, s

Ön titokban talán vissza is kívánja azt az időt. A feleségével való együttes munka is

nagy erőt és stabilitást adhatott: az őt jelölő Hold ugyanis a családot jelentő 4. és a

vállalkozást jelző 5. házat köti össze.

URAM! Ha legbenső energetikáját szeretné követni, akkor fittyet hányva minden

közgazdasági alapszabálynak, megtartja cége védett, intim, családias jellegét. Még azt is

elképzelhetőnek tartom, hogy ismét visszavonul családi házukba, és ott rendezi be

"főhadiszállását". Akkor végre fellélegezhet, s a stressz csökkenésével — meglátja —

könnyebb lesz a dohányzásnak is végképp búcsút mondania. Addig azonban a

munkatársak és tanácsadók várható ellenállásának leküzdése, később pedig az új

helyzet következetes fenntartása fogja aktív módon kiváltani a 6. házban álló

Szaturnusz jelenlegi megélését: a nehéz légzés gyötrelmes tünetét.

4. levél:

Tisztelt Uram!

SOROZATÁT OLVASVA ötlött fel bennem, egy asztrológus véleményét is szívesen

meghallgatnám számos szakember alapos, ám teljesen eredménytelen útmutatását követően.

28 éves vagyok és gyermeket szeretnék. A leendő apa személye számomra fontos, de nem

meghatározó. Ez alatt azt értem, hogy független nő vagyok, smink-mesterként dolgozom, és

egyedül is jó színvonalon fenn tudom tartani az egzisztenciámat. Vannak alkalmi

kapcsolataim, s közülük többen is szívesen elköteleznék magukat mellettem. Én a leendő

gyermekem apjával szándékozom együtt élni, azonban nőgyógyászati okokból idáig nem

tudtam teherbe esni. Ciklusom kihagyó és rendszertelen, ennek rendezésére évek óta

hormonkészítményeket szedek. A nőgyógyászom tavasszal szeretne egy hormoninjekció-kúrát

indítani. A hormonok mellékhatásaival eddig is küszködtem, viszont nem tudom, mi lesz, ha a

dózist ilyen drasztikusan emelik. Azt kérem, nézze meg: szerepel-e a jövőmben gyermek, s ha

igen, mikor. Ennek figyelembevételével akarom eldönteni, vállalkozom-e a terápiára vagy sem.

Segítségét előre köszönöm, tisztelettel: R. A.

Page 74: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

Kedves R. A.!

KÖSZÖNÖM, hogy hozzám fordult. Mint bizonyára tapasztalta, a holisztikus

látásmód gyakran homlokegyenest ellentmond az akadémikus orvoslás szemléletnek.

Nem is csoda: míg az utóbbi az általános tünetekre koncentrál, addig az asztrológia

alternatív megközelítése a psziché egyedi mintázatát vizsgálja, azt az energetikai

mátrixot, amelyben a fizikai test és funkciói egymással szétválaszthatatlan

összefüggésben gyökereznek. E mintázat (az asztrológiával kapcsolatos közfelfogással

szemben) mindig a jelent mutatja, azt az egyedül bizonyos pontot, amely az

időfolyamban előbb-utóbb "jövővé" válik. A humanisztikus szemlélet tehát nem

prognosztizál. Ezzel szemben leírja azt, ami van — ám ez sosem az előrevetített jövő

képe, hanem a változtatás lehetősége és iránya. Ha pl. valaki a vaksötétben makacsul

újra és újra nekimegy a falnak, "megjósolhatjuk", hogy előbb-utóbb púp nő a homlokán

- ám ha mindezt tisztán látjuk, leírhatjuk neki a helyzetét, s azt is, merre van az ajtó,

amin kisétálhat. Humanisztikus értelemben azonban nem prognosztizáljuk: "púp fog

nőni a homlokodon", de azt sem közöljük: "ki kell sétálnod az ajtón". Egy problémás

helyzet önmagáért beszél; felnőtt emberek lévén, a döntés (és annak felelőssége) egyes-

egyedül miénk.

Page 75: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

KEDVES A.! Önről bizton állítható: nem hagyja másra a döntést, s a felelősség alól sem

szívesen bújik ki. Horoszkópjában szembeötlő az Oroszlán energia túlsúlya (Napja,

Holdja az Oroszlán jegyében áll); ez egyébként mind életfelfogásában, mind pedig

levele hangvételében tükröződik. Ön erős, és kontroll alatt tartja az életét. Ebben a

megnyilvánulásában igen sok a férfias elem — nem véletlen, hogy a férfiak eddig nem

kaptak igazi "főszerepet" az életében.

A NAP, a női horoszkópban, énjelölő funkciója mellett a férjképet is meghatározza. Az

Oroszlán jegy pedig a hierarchia csúcsát, a királyt vagy királynőt (nem királynét!), az

uralkodást és a vezetést jelképezi. Amikor egy nő mindezt saját énjeként éli, akkor vele

— magától értetődő módon — egy engedékeny, alkalmazkodó típusú férfi tud hosszú

távon együttműködő partneri viszonyt fenntartani. Ám az Oroszlán nőben (a Nap

kettős szerepe következtében) ezzel homlokegyenest ellenkező férfikép él: ő egy másik

Oroszlánt kívánna, aki ereje teljében a kedvéért (szerelméért) lemond minden

"oroszlános" előjogáról, s ezt az energiát csak kifelé, párja és családja védelmében

Page 76: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

használja. Sajnos, könnyebb egy tűt a szénakazalban, mint ilyen férfit a valóságban

meglelni. Hiszen ritka az olyan Oroszlán férfi, aki alapenergiáit a lakása küszöbénél le

tudja rakni. E paradox helyzet megoldásaként egyedül a "nagyhatalmak" méltó

párbeszéde, a dominanciaterületek megosztása kínálkozik ("ebben a kérdésben én

döntök, abban pedig te"). Ehhez azonban nagyfokú tudatosság és jó problémakezelési

készség szükséges. Az Oroszlán jegyre jellemző büszke elzárkózás semmiképpen nem

vezet el a célhoz.

LEHET egy gyereket egyedül nevelni, de lehet teljes családban is. Ön igyekszik

elkerülni a kiszolgáltatott állapotokat, márpedig az anyaság kezdeti időszaka

mindenképpen ezzel jár együtt. E totális függéstől való félelem horoszkópjának 11.

házában álló Holdjából tükröződik. Akár egy férjnek kiszolgáltatottan, akár megesett

leányként felnevelni egy gyereket - az Oroszlán "szemüvegével" nézve nem tűnik

vonzó perspektívának. A test ezúttal is csupán azt jelzi, amit elutasít a lélek.

SORAIBÓL arra következtetek, jelenleg egyszerre több férfi is szerepet kap az életében

(azt némi neptuni homály fedi, vajon a partnerek tudnak-e arról, hogy ők potenciális

apa-jelöltek). E párhuzamosan futó kapcsolatok (melyeket a partner-terület, a 7. ház

ura, a Mars jelez a Vízöntő jegyében) akadályozóan szemben állnak az anyaság

planétájával: a Holddal. S ezt nem csak a kusza magánélet, hanem a kommunikáció

területén (a 3. házban) tartózkodó bolygó, a (Jupiter együttállással megnövelt hatókörű)

Neptunusz is negyedfényével erősen a háttérbe szorítja. A Neptunusztól erednek azok

a ködösítések, füllentések és kegyes hazugságok, amelyekkel párhuzamos kapcsolatait

kezelni kénytelen. E "kendőzések" vagy "szépítések" alapvetően ellentétesek a lelkében

élő bátor és nyíltszívű anyai szereppel (Oroszlán Hold), s azt — a negyedfény "vagy-

vagy" értelmében — nem engedik szerephez jutni. Sajnos ugyanez mondható el a

hormonkezelések hatékonyságáról is (Neptunusz a nagymolekulás vegyületek, így a

hormonok jelölője): azok — paradox módon — nemhogy segítik, hanem gátolják az

anyaság megvalósulását (Neptunusz-Hold negyedfény).

HA ÉLETÉBEN a számos férfi-"statiszta" közül kiemelkedne egy "főszereplő" (vagyis

a hangsúly a Marsról a Napra helyeződne), a jelenlegi statikus állapot dinamikus

Page 77: Rákos Péter - Humanisztikus asztrológia

folyamattá válhatna. Ekkor a magánélet egyenes, nyílt és becsületes színtérré

változna, s a "kendőzés", az álcázás, a színek és kozmetikumok használata

megmaradna a hivatás keretein belül (hiszen a Neptunusz elsődlegesen a 6. ház,

vagyis a napi munka területének képviselője).

GYAKORI TAPASZTALAT, hogy mikor valaki tisztázatlan magánéletét, kusza

kapcsolatait rendezi, ezzel párhuzamosan a több éve, évtizede hurcolt — épp

rendszertelenségükből adódó — testi panaszai is megszűnnek. A hormonterápia

szükségességét természetesen az orvosa dönti el, ám ha a vele való megbeszélés

eredményeképpen lehetőség kínálkozik alternatív megoldások kipróbálására, kérem,

adjon esélyt egy életviteli változásból fakadó energetikai újrarendeződésnek is.

Köszönöm, hogy problémájával megkeresett.

Üdvözli: Rákos Péter

(Megjelent a Természetgyógyász Magazinban)