� Szállj le, Bard! � mondta Shannow, és mindkét pisz-tolyát az óriás arcára szegezte. A fér lassan lekászáló-dott. � El bb térdre, majd hasra! � Az óriás engedelmes-kedett. � És most zabálj füvet, úgy, mint a szamár teszi, aki vagy!

Bard erre felkapta a fejét. � A pokolba� � Shannow kezében megugrott a bal

oldali pisztoly, és Bard jobb füle véres permetben foszlott szét. A nagydarab fér felordított, a földhöz nyomta a fe-jét, és a fogával tépdesni kezdte a füvet. A másik két em-ber mozdulatlanul ült, kezüket jó messze tartva a fegy-verükt l.

Shannow gondosan szemügyre vette ket, majd tekintete a két hullára vándorolt.

Aztán így szólt: � �Szolgád utána eredt, leütötte és kiragadta a torká-

ból. Ha aztán megtámadott, megragadtam a sörényénél fogva és agyonvertem.�

A két lovas egymásra pillantott, de hallgattak. A Jeru-zsálemir l köztudott volt, hogy eszel s, és egyikük sem sze-retett volna csatlakozni a társaikhoz, akik ott feküdtek a f ben, legyenek akár él k, akár holtak.

EGY JONSHANNOW

REGÉNY

DAVID GEMMELLÁrnyékok farkasa

DAVID GEMMELL

JON SHANNOW-SOROZAT

Sorozatszerkeszt :Terenyei Róbert

A szerz t l a kiadó gondozásában korábban már megjelent:

DRENAI SAGA:Árnyjáró

A farkas birodalmaÁrnyak h se

Legendás Druss els krónikájaHaláljáró legendája

Fehér FarkasLegenda

Király a kapun túlKallódó h sökA tél harcosai

A Nappal és az Éjjel kardjai

GÖRÖG:Makedónia oroszlánja

A Sötét Herceg

RIGANTE-CIKLUS:Kard a Viharban

Éjféli SólyomHollószívViharlovas

TRÓJA:Az Ezüst Íj Ura I.-II.A Villámlás PajzsaKirályok bukása

A HATALOM KÖVEI:A Kísértetkirály

A Hatalom utolsó Kardja

JON SHANNOW:Árnyékok farkasa

El készületben:

JON SHANNOW:Az utolsó rz *

*munkacím

DAVIDGEMMELL

JONSHANNOW

1. KÖTET

EL SZÓAz évek során megteremtett karakterek közül kevés ra-gadta meg olyan er vel az olvasók képzeletét, mint Jon Shannow-é, a Jeruzsálemié.

Alan Fisher, a Terioki Crossing díjnyertes szerz je, és a Casablanca nagy rajongója a következ képpen foglalja össze az olyan karaktereket, mint amilyen Shannow is. �Életnagyságban, kézzelfoghatóan hagyják el Rick Bárját. A szerz nek egyáltalán semmi dolga velük. Ez nem egy tu-datos alkotói tett. Az egyik pillanatban még nem léteznek � a következ ben pedig már ott állnak melletted, készen és befejezetten.�

Emlékszem a pillanatra, amikor Shannow kisétált Rick Bárjából.

Egy ronda, es s nap vége felé jártunk Bournemouthban, 1986 szének elején. Akkor egy sor, a déli part Brightontól Portsmouthig terjed szakaszán megjelen újság f szer-keszt -helyettese voltam. El z héten felhívott az apám, hogy közölje, az anyám kórházba került, és hogy az orvosok attól tartanak, utolsó stádiumos rákja van. Igazuk lett.

Anyámnak egy évvel korábban amputálták a jobb lábát, de összeszedte magát, hogy a karácsonyi táncon megtehesse még drámai belép jét. Innen azonban már nem lesz visszaút.

Meglátogattam hát Londonban, majd Bournemouthba autóztam egy üzleti megbeszélésre, aminek nagyjából este tízkor lett vége. Egy különösen barátságtalan kis hotelben szálltam meg. Olyasféle helyen � ahogy egykor Jack Dee mondta �, ahonnan még a bibiai Gedeon hívei is megfuta-modnának! El z este ettem utoljára, így felhívtam az éj-szakai portást, aki közölte, hogy a konyhai személyzet már rég hazament, de valaki hagyott egy tányér olívabogyót a bárban. Egy hatalmas üveg Armagnacot és az olívabogyó-kat magamhoz véve visszatértem a szobámba, és kinyitot-tam hordozható Olympia írógépemet.

Akkor éppen egy drenai regényen dolgoztam, amely-ben Ulric, a nadír hadúr szerepelt � a kiadóm rendelte meg t lem a könyvet. A szerz dés szerint a könyv az Ár-nyékok farkasa címet kapta volna, és a Legenda egyfaj-ta el zménye lett volna. Olyan hatvan oldalt írtam meg addig. Nem volt valami jó, de próbáltam kihozni magam-ból a legjobbat.

Az ablaknál ültem, Bournemouth es t l csillogó utcáit néztem, és igyekeztem kiverni a fejemb l a hét eseménye-it. Az anyám haldoklott, engem várhatóan kirúgnak, és a csapatomhoz jóhiszem en csatlakozott stábra leépítés várt. Az ötödik nagy pohár Armagnac után úgy döntöttem, foly-tatom a munkát a könyvön. Tudtam, hogy részeg vagyok,

de azt is tudtam, hogy igencsak elhanyagolható annak az esélye, hogy ilyen állapotban bármi maradandót alkossak. Azonban még így is sokkal, de sokkal vonzóbbnak t nt, hogy gondolataimat egy elképzelt világra tereljem, mint-sem az aktuális helyzetre.

A jelenet, amelynek folytatását meg kellett írnom, arról szólt, hogy egy nadír felderít lovagol a sztyeppén. A szán-dékom az volt, hogy követjük t egy dombtet re, ahonnan lenéz, és megpillantja a lenti síkságon táborozó, hatalmas sereget.

Az írógép billenty ire szegeztem tekintetemet, és begépel-tem a következ mondatokat�

A lovas megállt az erd vel ben tt domb gerincén, és pil-lantása végigfutott a széles, hullámzó, üres vidéken. Nyo-mát sem látta Jeruzsálemnek�

Elmém falai ekkor recsegve-ropogva összeomlottak, alig-hogy begépeltem azt a szót, hogy Jeruzsálemnek: gondolatok, félelmek, sajnálat özönlött be rajta összevissza, és mindegyik helyet követelt magának. Ezután egy szörny óra követke-zett, amelyen még az Armagnac sem tudott enyhíteni.

Éjfél után aztán visszatértem az oldalhoz, és elolvastam. Szinte kiabált nekem. Ki ? � gondoltam. Mit keres ez a Jeruzsálemi?

És hirtelen ott állt el ttem. Magasan, szikáran, egy olyan várost keresve, ami háromszáz éve megsz nt létezni. Egy magányos, elgyötört ember, egy soha véget nem ér úton, amint keresztüllovagol egy vad és barbár világon.

A történet egy pillanat alatt ott termett, és hajnalig írtam.A következ fájdalmas hónapok alatt az engem kínzó

kétségbeesés dacára menedékre leltem Jon Shannow társa-ságában. Az szemén át tisztán látom a világot, és értem már, miért fontos, hogy az ember er s legyen, amikor min-den széthullik körülötte.

Ennek köszönhet , hogy Shannow mindig is az egyik kedvenc karakterem marad.

Mert egy ideig volt a legjobb barátom, aki csak meg-adatott.

DAVID A. GEMMELL

Hastings, 1995

Ezt a regény �Lady� Woolford emlékének ajánlom, aki hitt a szeretetben, a bátorságban és a barátságban,

aki mindazoknak, akik ismerték t, új távlatot nyitott mindháromban.

Szép álmokat, Milady!

És Ethel Osborne-nak, testvérének, az egy életen át tartó szeretetéért és

tör déséért.

EL HANG

A F PAP FELEMELTE VÉRMOCSKOS kezét a holttestr l, és az illatos vízzel teli ezüsttálba nyomta. A vér ka-

varogni kezdett a felszínen lebeg rózsaszirmok körül, elsötétítve ket, amit l úgy csillogtak, akár az olaj. Egy atal akolitus lépett el re, és ereszkedett térdre a király el tt, kinyújtva mindkét kezét.

A király el red lt, és egy nagy, ovális követ tett a te-nyerébe. A k vörös-arany volt, és vastag fekete csíkok erezték. Az akolitus a k vel a holttesthez sétált, és rátette arra a tátongó sebre, ahol egykor a lány szíve vert. A k felizzott, vörös-arany színe hátborzongató lámpásként csillogott, a fekete erek vékony hajszálakká zsugorodtak. Az akolitus ismét felemelte a követ, selyemkelmébe bur-kolta, és visszaadta a királynak, miel tt visszahátrált vol-na az árnyékok közé.

Ekkor egy másik akolitus lépett a f paphoz, és több-ször mélyen meghajolt. Karjában egy vörös dísz körgal-lért tartott, amelyet átbújtatott a pap kopasz fején.

A király kétszer tapsolt, mire a lányt leemelték a már-ványoltárról, és a hosszú folyosón át kivitték a feledésbe.

� Nos, Achnazzar? � dörögte a király.� Ahogy azt láthatja, nagyuram, a lány egy igen er s

fürkész volt, és esszenciája számos Követ táplálni fog, mi-el tt elenyészik.

� Egy disznó halála fogja táplálni a Követ, pap. Tudod, hogy mir l beszélek � szegezte a király átható tekintetét Achnazzarra. A kopasz pap mélyen meghajolt, tekintete a márványpadlóra tapadt.

� Az el jelek többségükben kedvez k, felség. � Többségükben? � Achnazzar felemelte a fejét, és

megacélozta magát, hogy állni tudja a Sátánúr lángoló tekintetét. A pap hunyorogni kezdett, és megpróbálta félrekapni a pillantását, de Abaddón tekintete foglyul ej-tette, szinte hipnotizálta. � Magyarázatot kérek!

� Az invázió, nagyúr, tavasszal kedvez en alakulna. Csakhogy vannak veszélyek� noha nem nagy veszélyek � f zte hozzá sietve.

� És merr l fenyegetnek ezek a veszélyek? Achnazzar most már izzadt, és száraz nyelvével meg-

nyalta szikkadt ajkát. � Nem egy adott helyr l, hanem három embert l.� Halljam a nevüket!� Csak egyet lehetett azonosítani, a többieké rejtve

maradt. De megtaláljuk ket. Azt az egyet pedig Shan-now-nak hívják. Jon Shannow-nak.

� Shannow-nak? Ez a név ismeretlenül cseng számom-ra. valamiféle vezér vagy egy haramiaf nök?

� Egyik sem, nagyúr. Egyedül jár.� Akkor hát miként jelenthet fenyegetést a Pokol-

szülöttekre? � Nem a Pokolszülöttekre jelent fenyegetést, hanem

magára, nagyuram.� Úgy véled, van különbség? Achnazzar elfehéredett, és kipislogta az izzadságot a

szeméb l. � Nem, nagyúr. Én csupán úgy értettem, hogy ember-

ként jelent nagyuramra fenyegetést. � Még sosem hallottam err l a Shannow-ról. Ugyan

miért lenne rám nézve fenyeget ? � Erre nincs biztos válaszom, felség, de a régi, halott

isten híve. � Egy keresztény hát? � köpte a szót Abaddón. � Meg-

próbál majd megölni a szeretetével? � Nem, nagyúr. Úgy értettem, hogy a régi, Sötét Isten

híve. Haramiagyilkos, hirtelen lobban fel benne az er -szak. Bizonyos jelek arra utalnak, hogy még eszel s is.

� És ezek a jelek miben mutatkoznak meg? Leszámít-va vallásos ostobaságát.

� egy vándor, nagyúr, aki egy olyan várost keres, ami az Áldott Armageddon idején megsz nt létezni.

� És ez melyik város lenne? � Jeruzsálem, nagyúr.

Abaddón ezen jót kuncogott, hátrad lt trónusán, és minden feszültség elhagyta.

� Azt a várost háromszáz évvel ezel tt szök ár pusz-tította el � minden szök árak anyja. Ezer láb magas ro-bajló óceán fojtotta vízbe azt a pestises helyet, jelezve, hogy a Mester az úr, és hogy Jehova halott. Mit remél Shannow meglelni Jeruzsálemben?

� Nem tudjuk, nagyúr. � És miért jelent fenyegetést? � Minden jóstáblán, minden látnokálomban kereszte-

zik nagyuram és az vonalai egymást. A karma köti ösz-sze nagyurammal. Így van ez a másik kett vel is; Shan-now valahogy hatással volt � vagy hatással lesz � ennek a két embernek az életére, akik árthatnak nagy uramnak. Még nem tudjuk, kik k � de kiderítjük. Egyel re csak árnyékként derengenek a Jeruzsálemi mögött.

� Shannow-nak meg kell halnia� méghozzá gyorsan. Most merre jár?

� Jelenleg több hónapi útra innen, délre, Folyamvölgy közelében. Ott van egy emberünk, Fletcher. Hírt küldök neki.

� Folyamatosan értesíts a fejleményekr l, pap! Ahogy Achnazzar elhátrált az uralkodótól, Abaddón

otthagyta ébenfekete trónusát, és a magas, boltíves ab-lakhoz sétált, amely Új-Babilonra nézett. A várostól dél-re elterül síkságon a Pokolszülöttek serege gyülekezett, készen a Vértivornyára. Mire eljön a tél, az új fegyvereket

kiosztják, és a Pokolszülöttek készen állnak a tavaszi há-borúra. Tízezren sorakoznak fel Abaddón lobogója alatt, hogy délre és nyugatra törjenek, és elvigyék az új világ üzenetét a Bukás maroknyi túlél jének.

És t egyetlen eszel sre gyelmeztetik?Abaddón felemelte mindkét karját. � Jöjj hát hozzám, Jeruzsálemi!

1A LOVAS MEGÁLLT AZ erd vel ben tt domb gerincén,

és pillantása végigfutott a széles, hullámzó, üres vidéken.

Nyomát sem látta Jeruzsálemnek, sem a csillogó gyé-mántokkal teleszórt sötét útnak. De hát Jeruzsálem min-dig odébb volt, éjszakánként álmában szólongatta, gúnyo-san csalogatta, hogy keresse meg az odavezet fekete köldökzsinórt.

Csak egy pillanatra töltötte el csalódottság, aztán te-kintetét a távoli, szürke, kíséreties hegyekre emelte.

Talán ott jelre bukkan? Vagy az utat mostanra már be-lepte az évszázadok pora, a történelem hosszú szárú f -vel n tte be?

Félresöpörte a kételyeit; ha a város létezik, , Jon Shan-now megleli. Levette széles karimájú b rkalapját, és letö-rölte arcáról a verítéket. Hamarosan dél lesz, így leszállt a lováról egy rövid pihen re.

Az acélszürke herélt mozdulatlanul t rte, ahogy átbúj-tatta a kantáron a fejét, majd a jószág a nyakát lehajtva

legelészni kezdte a hosszú szárú füvet. A fér beletúrt a nyeregtáskába, és kiráncigált bel le egy réges-régi Bib-liát; leült a földre, és találomra felütötte egyik aranysze-gély lapját.

�Saul azonban így válaszolt: »Nem mehetsz el és nem mérk zhetsz meg ezzel a liszteussal, hiszen te még gyerek vagy, az meg harcra termett ifjúságától fogva.«�1

Shannow-t sajnálat töltötte el Góliát iránt, mert semmi esélye nem volt. A bátor óriás, aki bármelyik harcossal készen állt megmérk zni, szembetalálta magát egy kard és páncél nélküli gyerekkel. Ha nyert volna, csak meg-vetés az osztályrésze.

Shannow becsukta a Bibliát, és gondosan elcsomagolta.� Ideje indulni � fordult a lovához. Fellendült a nyereg-

be, és megragadta a kantárt. Lassan lefelé indult a domb-oldalon, tekintetével éberen pásztázott minden sziklát és fát, bokrot és cserjét. Leértek a h vös völgybe, ahol Shan-now megrántotta a kantárt, arcát északnak fordította, és vett egy nagy leveg t.

A bokrok közül egy nyúl vágódott ki, megriasztva a heréltet. Shannow látta, hogy az állat elt nik az aljnö-vényzetben, és csak ekkor engedte vissza hosszú csöv pisztolya kakasát, és csúsztatta vissza a fegyvert a de-rekán viselt tokba. Nem is emlékezett rá, mikor rántot-

1 A könyvben szerepl bibliai idézetek a Szent István Társulat fordításai � a ford. megjegyzése

ta el . A veszélyek között töltött évek öröksége volt ez � gyors kéz, biztos szem, és a tudattól függetlenül re-agáló test.

Ami nem mindig jó dolog� Shannow sosem fogja elfelejteni a gyermek szemébe költöz üres értetlensé-get, ahogy az ólomgolyó szétszakította a szívét. Sem azt, ahogy a törékeny test élettelenül a földre rogy. Aznap három haramia volt ott, és egyikük kil tte Shannow alól a lovát, míg a másik kett késsel és baltával rontott rá. Alig pár másodperc alatt végzett mindegyikkel, de ekkor mozgást észlelt a háta mögül, mire megperdült, és tüzelt. A gyermek egyetlen hang nélkül halt meg.

Vajon Isten megbocsátja valaha is? Bár miért tenné, amikor Shannow sem képes meg-

bocsátani magának? � Jobban jártál azzal, hogy veszítettél, Góliát � mond-

ta ki hangosan. A szél fordult, és sült szalonna gyomorkordító illatát

sodorta felé keletr l. Shannow jobbra rántotta a gyepl t. Jó negyed mérföld-

del odébb a csapás el bb emelkedett, majd ismét lefelé tar-tott, hogy keskeny ösvényként érkezzen meg egy réthez és egy k homlokzatú tanyához. Az épület el tt vetemé-nyes húzódott, a ház mögött pedig egy karám, ahol több ló legelészett.

Nem látott védelmül felhúzott falakat, az ablakok pedig tárva-nyitva álltak. Az épülett l balra, vagy húszyardnyi-

ra már fák n ttek, így nem maradt elég tér ahhoz, hogy l fegyverekkel hatékonyan vissza lehessen verni a hara-miákat. Shannow csak ült a nyeregben, és egy darabig meredten nézte ezt a lehetetlen lakhelyet. Aztán észrevett egy gyereket, aki vödröt cipelve bukkant ki a karám mö-götti cs rb l. Egy n sietett oda hozzá, és összeborzol-ta sz ke haját.

Shannow tekintete végigpásztázta a szántókat és a ré-teket fér után kutatva. Végül, mikor elégedetten látta, hogy csak maguk vannak, kilovagolt a nyílt terepre, és hátasát az épület felé irányította. A kis ú látta meg el -ször, és berohant a házba.

.Donna Taybardra rátört a csüggedés, mikor megpil-lantotta a lovast, és elnyomta magában a pánikot, míg leemelte a falról a számszeríjat. Lábát a bronzkengyel-be dugta, és hátrahúzta a húrt, de nem sikerült fel-ajzania.

� Segíts, Eric! � A kis ú odaszaladt, és együttes er vel felhúzták a fegyvert. A n egy vessz t csúsztatott a ho-ronyba, és kilépett a verandára. A lovas jó harminc lépés-re állt meg a háztól, és Donna félelme tovább er södött, ahogy szemügyre vette a széles karimájú kalap árnyéká-ban megbúvó szikár arcot, a mélyen ül szempárt. Még sosem találkozott haramiával, de ha arra kérték volna,

képzeljen el egyet, ez az ember ugrott volna el rémál-maiból. Felemelte a számszeríjat, és annak vaskos agyát a csíp jéhez szorította.

� Lovagoljon tovább! � szólalt meg. � Megmondtam Fletchernek, hogy nem megyünk el, és nem engedünk az er szaknak!

A lovas szobormereven ült, aztán levette a kalapját. Haja a válláig ért; ezüsttel csíkozott fekete volt, szakál-lába villa alakú fehérség vegyült az állán.

� Idegen vagyok erre, hölgyem, és nem ismerem ezt a Fletchert. Nem akarok ártani maguknak � csak meg-éreztem a sült szalonna illatát, és elcserélnék érte vala-mit. Van barta érmém is, és�

� Hagyjon minket békén! � süvítette a n . A számszer-íj megcsúszott a kezében, az elsüt kallantyú a tenyeré-nek csapódott. A vessz kil tt, átszállt a lovas felett, és belefúródott a karám kerítésébe.

Shannow a karámhoz léptetett lovával, ahol leszállt, és kihúzta a vessz t. A heréltet hátrahagyva odaballagott a házhoz.

Donna ledobta a számszeríjat, és magához vonta Eri-cet. A kis ú remegett, de kezében egy hosszú konyha-kést szorongatott � a n elvette t le, úgy várta a közeled fér t. Az pedig menet közben kibújt nehéz b rkabátjá-ból, és átvetette a karján. Donna ekkor vette észre az ol-dalán viselt nehéz pisztolyokat.

� Ne ölje meg a amat! � kérlelte.

� Szerencsére, hölgyem, az igazat mondtam. Nem aka-rok ártani maguknak. Elcserélne valamire egy kis sza-lonnát? � Felkapta a számszeríjat, gyorsan felajzotta, a vessz t a horonyba csúsztatta. � Jobban érezné magát at-tól, ha ez magánál van?

� Maga tényleg nem a Bizottság embere? � Idegen vagyok errefelé.� Éppen enni készülünk. Ha szeretne, csatlakozzon

hozzánk!Shannow letérdelt a kis ú el tt. � Bemehetek? � Megtilthatnám? � A gyermek hangja keser en csen-

gett. � Egyetlen szavaddal. � Tényleg? � Sok hibám van, de nem hazudok. � Akkor bejöhetsz � felelte a ú, Shannow pedig el re-

indult, a gyermekkel a nyomában. Fellépdelt a veranda lépcs in, és belépett a ház h -

vös, tágas és jól megépített szobájába. Fehér k kandalló rejtett egy fatüzeléses kályhát, meg egy vasból készült süt t; a helyiség közepén egy szépen faragott asztal állt, továbbá egy agyagtányérokkal és kerámiabögrékkel teli fa tálalóasztal.

� Az apám faragta az asztalt � szólalt meg a kis ú. � Ügyes ács� a legjobb Folyamvölgyben� és keresettek a munkái. készítette a pihen széket is, cserzette a

b röket. � Shannow úgy tett, mintha megcsodálná a fa-tüzeléses kályha mellett álló b rhuzatú széket, de tekin-tete a ligrán sz ke n t követte, aki nekiállt el készíte-ni az asztalt.

� Köszönet, hogy beengedett az otthonába � közölte Shannow ünnepélyesen. A n most el ször mosolyodott el, és beletörölte a tenyerét vászonkötényébe.

� A nevem Donna Taybard � nyújtott kezet a vendég-látó. A fér megfogta, és nom csókot lehelt rá.

� Az enyém pedig Jon Shannow. Vándor vagyok, höl-gyem, egy idegen földön.

� Legyen hát üdvözölve, Jon Shannow! Van egy kis krumplink meg mentánk a szalonnához, és egy órán be-lül kész az étel.

Shannow az ajtóhoz lépett, ahova szögeket vertek be. Kioldotta fegyvertartó övét, és a kabátja mellé akasztot-ta az oldalfegyvereit. Ahogy visszafordult, látta, hogy a n szemébe ismét visszaköltözik a félelem.

� Ne ijedjen meg, Fray Taybard, de egy vándornak meg kell védenie magát. Ez nem változtat karcnyit sem az ígéretemen; lehet, hogy nem minden embernél van ez így, de az én adott szavam olyan, akár a vas.

� Folyamvölgyben kevés fegyver van, Mr. Shannow. Ez egy� békés vidék volt� vagyis az. Ha szeretne meg-mosakodni evés el tt, a ház mögött van egy karos kút.

� Van baltája, hölgyem? � Igen. A fáskamrában.

� Akkor megdolgozom a vacsorámért. És most bo-csásson meg!

Shannow kisétált a gyérül fény alkonyba, lenyergel-te a heréltet, és bevezette a karámba, ahol elengedte a három másik ló között. Ezután fogta a nyerget és a tás-kákat, és lerakta ket a verandán, miel tt felkapott vol-na egy baltát. Majd egy órán át vágta a t zifának valót, hogy azután derékig vetk zzön és megmosakodjon a ka-ros kútnál.

A hold már fent járt, amikor Donna Taybard behív-ta. Fiával együtt az asztal egyik végében ültek; Shan-now-nak távolabb külön terítéke volt, szemben a kandal-lóval. A fér az asztal másik felére tolta a tányérját, és leült, szemközt az ajtóval.

� Mondhatom én az asztali áldást, Fray Taybard? � kér-dezte Shannow, miután megpakolta a tányérját. A n bó-lintott. � Seregek Ura, köszönjük néked ezt az étket! Száll-jon áldásod erre a lakra, és azokra, akik itt élik életüket! Ámen.

� Maga a régi módszerek híve, Mr. Shannow? � kérdez-te Donna, és átnyújtotta a sóval teli tálat a vendégének.

� A régieké? Számomra ez új dolog, Fray Taybard. De igaz, hogy öregebbek, mint az emberi tudás, és rejtélye-sek e törött álmokkal teli világban.

� Kérem, ne hívjon fraynek, mert attól vénasszony-nak érzem magam! Szólítson csak Donnának! pedig a am, Eric.

Shannow odabólintott Ericnek, és elmosolyodott, de a ú elkapta a tekintetét, és folytatta az evést. A szakál-las idegen megijesztette, bár nagyon igyekezett, hogy ne látsszon rajta. Az ajtó mellé akasztott fegyverekre pillantott.

� Azok kézil fegyverek? � kérdezte.� Igen � mondta Shannow. � Tizenhét éve megvannak,

de sokkal öregebbek ennél. � Maga készíti hozzá a l port? � Igen, vannak önt formáim a töltényekhez és több

száz rézkupak. � Ölt már velük?� Eric! � csattant fel az anyja. � Ilyet nem kérdezünk

a vendégt l� és f leg nem az asztalnál. Néma csendben fejezték be az étkezést, Shannow pe-

dig segédkezett nekik az asztal leszedésében. A ház vé-gében állt egy beltéri nyomós kút, és együtt, közösen mosogattak el. Donnát feszélyezte is a sz k kúthelyi-ségben a fér közelsége, így el is ejtette az egyik tá-nyért, ami tucatnyi szilánkra tört a k lapokkal borított fapadlón.

� Kérem, ne legyen ideges! � térdelt le Shannow, hogy összeszedegesse a törött tányérdarabokat.

� Én megbízom magában, Mr. Shannow. De tévedtem már korábban is.

� Odakint fogok aludni, és reggel elmegyek. Köszö-nöm a vacsorát.

� Ne! � mondta a n , túlságosan is sietve. � Mármint� elalhat a pihen székben. Erickel én a hátsó szobában al-szom.

� És Mr. Taybard? � Tíz napja ment el, és remélem, hamarosan vissza-

jön. Aggódom miatta. � Ha szeretné, megkereshetem. Lehet, hogy leesett a

lováról. � A szekerünkkel ment el. Maradjon, és beszélgessünk,

Mr. Shannow! Nagyon régóta nem volt társaságunk. El-mondhatná, hogy mi hír� honnan is jött?

� Délkeletr l, a füves prérin túlról. El tte pedig két évet a tengeren töltöttem, a Vulkánperemen túl keres-kedtem a Jégfalvakkal.

� Állítólag az a világ vége. � Szerintem ott kezd dik a Pokol. Látni lehet a látha-

tárt ezer mérföldön át megvilágító tüzeket.Donna átfurakodott mellette, visszatért a nagyszobá-

ba. Eric már javában ásítozott, az anyja pedig ágyba parancsolta. Természetesen vitatkozott, mint minden kis ú, de végül engedelmeskedett, bár a hálószoba aj-taját nyitva hagyta.

Shannow letelepedett a pihen székbe, és kinyújtot-ta hosszú lábait a kályha el tt. A szeme égett a fáradt-ságtól.

� És miért vándorol, Mr. Shannow? � ült le elé Donna a kecskeb r sz nyegre.

� Egy álmot hajszolok. Egy dombon álló várost ke-resek.

� Úgy hallottam, délen vannak városok. � Azok csak falvak, noha akad köztük néhány nagyobb

is. De nem, az én városom sokkal régebb óta létezik: több ezer éve építették, hogy aztán lerombolják, majd újjáépítsék. Jeruzsálemnek hívják, és egy út vezet hoz-zá � egy fekete út, közepén az éjszakában csillogó gyé-mántokkal.

� Ez a bibliai város? � Ugyanaz. � Az nem errefelé van, Mr. Shannow. Miért keresi? A fér elmosolyodott.� Sokszor, nagyon sokszor feltették már nekem ezt a

kérdést, és nem tudok rá felelni. Ez egy szükség � ha úgy tetszik, egy rögeszme. Amikor a föld megremegett, és az óceánok kiáradtak, mindenen eluralkodott a káosz. A tör-ténelmünk elveszett, és már nem tudjuk, honnan jövünk, sem azt, hogy hova tartunk. Jeruzsálemben lesznek a vá-laszok, és a lelkem is ott lel majd nyugalmat.

� Nagyon veszélyes vándorolni, Mr. Shannow. F leg a Folyamvölgyön túli vad vidéken.

� A vidék nem vad, hölgyem � legalábbis annak nem, aki ismeri. Az emberek a vadak, és k teremtenek vad vidékeket, bárhova is menjenek. De engem ismernek, és csak ritkán háborgatnak.

� Azért ismerik, mert háborúkat robbant ki?

� Engem olyannak ismernek, akit jobb, ha a háború-kat kirobbantók is elkerülnek.

� Maga csak játszadozik a szavakkal.� Én olyan ember vagyok, aki a békét szereti. � A férjem is béke híve volt.� Volt? Donna kinyitotta a kályha ajtaját, és fahasábokat tett

a t zre. Egy ideig csak ült ott, és nézte a lángokat, Shan-now pedig nem zavarta meg a csendet. Végül a n fel-nézett rá.

� A férjem meghalt. Meggyilkolták. � A haramiák? � Nem k, hanem a Bizottság. k�� Nem! � kiabálta Eric, aki már a hálószoba ajtajában

állt fehér pamut hálóingében. � Ez nem igaz! Él! És haza-jön� tudom, hogy hazajön!

Donna Taybard a ához futott, és könnyes arcát a melléhez szorította. Majd visszaterelte a hálószobába, és Shannow magára maradt.

A fér kiballagott az éjszakába. Az égen nem látszot-tak a csillagok, de a hold fényesen sütött a felh k közti résen át. Shannow megvakargatta a fejét, érezte, hogy fejb rére por és piszok tapad. Kibújt b rzekéjéb l és alsóingéb l, megmosakodott a tiszta vízzel teli hordó-ban, és kiöblítette a port a hajából.

Donna lépett ki a házból, és megállt a verandán. A vál-la természetellenesen szélesnek hatott keskeny csíp jé-

hez és derekához képest. Nesztelen léptekkel indult el a háztól a domb aljában csordogáló patakhoz. Itt kibújt a ruháiból, és megfürdött a ragyogó holdfényben, citro-mos mentalevelet dörzsölve a b rébe.

Mikor visszatért, Jon Shannow már aludt a pihen -székben, fegyverét ismét a derekára csatolta. A n némán suhant el mellette a szobába, és bezárta az ajtót. Ahogy a kulcs megfordult a zárban, Shannow kinyitott a sze-mét, és elmosolyodott.

Holnap merrefelé visz az útja, Mr. Shannow? � kér-dezte magában.

Hova máshova, mint Jeruzsálembe?

.Shannow nem sokkal hajnal után ébredt. Egy darabig csak ült, és hallgatta a reggeli neszeket. Megszomjazott, és a kútszobába ment egy bögre vízért. Az ajtó bels oldalára aranyozott feny keret , ovális tükröt er sítet-tek, és most rámeredt a tükörképére. Sötétkék szeme mélyen ült, arca háromszöget formázott szögletes álla felett. Ahogy attól tartott, a haja már szült, noha a sza-kálla még mindig fekete volt az arcán, csak az állánál képz dött egy ezüstös, villa alakú folt.

Megitta a vizet, és kisétált a verandára, ahol a nyereg-táskáit hagyta. Kivette bel le a beretváját, perceken át fente a fen szíjjal, majd visszatért a tükörhöz, és levágta

a szakállát. Donna Taybard itt talált rá, és csendes de-r vel gyelte, ahogy igyekszik megkurtítani hosszú ha-ját is.

� Üljön ki a verandára, Mr. Shannow. Ma a barátai-mat várom, és azt hiszem, jobb lesz, ha tisztességes kül-s t kölcsönzök magának.

Egy hosszú nyel ollóval meg egy csontfés vel fel-szerelkezve kiváló munkát végzett a kócos gubancon, és közben bókként megjegyezte, hogy egyetlen tet t sem talált.

� Túl gyorsan mozgok nekik, és amikor csak tudok, úszom egyet.

� Elég rövid lesz így? � lépett hátra a n , hogy meg-csodálja a keze munkáját. Shannow beletúrt a hajába, és elvigyorodott. Már-már kis úsan, gondolta Donna.

� Megteszi, Fray Taybard� Köszönöm. Azt mondta, hogy barátokat vár mára?

� Igen, több szomszéd is átjön megünnepelni az Ara-tást. Még azel tt megbeszéltük, hogy Tomas� elt nt volna, de mondtam nekik, hogy attól még jöjjenek át. Remélem, tudnak segíteni a Bizottságnál � noha kétlem. Mindegyiküknek megvan a maga baja. Szívesen látom, ha maradni akar. Lesz egy kis sütögetés, és csináltam süteményt is.

� Köszönöm, maradok. � De, Mr. Shannow, kérem, ne viselje a fegyvereit! Ez

többnyire még mindig békés település.

� Ahogy óhajtja. Eric még alszik? � Nem, már kint van a hosszú réten, és t zifát gy jt.

Azután pedig meg kell fejnie a teheneket. � A farkasok vagy az oroszlánok nem jelentenek gon-

dot? � Nem, mert a Bizottság a télen kil tte az utolsó orosz-

lánt is, a farkasok pedig a hegyekbe húzódtak. Telente néha idemerészkednek, de nem okoznak sok bajt.

� Az itteni élet olyan� megállapodott � állt fel a fér , és lesöpörte a hajat az ingér l.

� Az volt � egész biztosan az volt, mikor még az apám volt a páter. De most Fletcher az; mi viszont nem hívjuk páternak, és tudom, hogy ez rosszulesik neki.

� A múlt éjjel azt mondta, hogy a férje meghalt. Ez tényleg így van, vagy csak tart t le?

A n az ajtóban állt már, kezével az ajtófélfát fogva. � Van egy képességem, Mr. Shannow, amivel távoli dol-

gokat látok. Már gyerekkoromban is megvolt, és azóta sem hagyott el. Míg mi itt beszélgetünk, látom Ericet azon a távoli réten. Abbahagyta a r zseszedést, és fel-mászott egy magas feny re; azt játssza, hogy nagy va-dász. Igen, Mr. Shannow, a férjem meghalt. Fletcher ölte meg, és hárman voltak vele: Bard, egy nagydarab ckó, meg két másik, akiknek nem tudom a nevét. Tomas siet-ve elhantolt teste egy kis patak mellett nyugszik.

� Fletchernek a maga földjére fáj a foga? � Meg rám. Megszokta, hogy teljesülnek a vágyai.

� Talán jó lesz magához. A n szeme fellángolt. � Gondolja, hogy elt rném, hogy a férjem gyilkosa

hozzám érjen? Shannow vállat vont. � A világ rideg hely, Donna. Láttam olyan falvakat,

ahol a n k nem élhettek párban a fér akkal, hanem a kö-zösség tulajdonai voltak. Máshol meg egyáltalán nem kü-lönös, hogy az emberek ölnek azért, amit akarnak. Amit egy fér képes elvenni és megtartani, az az övé.

� Folyamvölgyben nem, uram � felelte a n . � Vagy legalábbis még nem.

� Sok szerencsét hozzá, Donna! Remélem, talál egy olyan embert, aki hajlandó kiállni maga mellett Fletcher ellen. És ha nem, akkor remélem, hogy amint mondtam, jó lesz magához.

Az asszony egyetlen szó nélkül tért vissza a házba.Nem sokkal kés bb Eric, a ú t nt fel, a r zsével meg-

pakolt kis kézikocsit tolva.Vékony gyerek volt, a haja annyira sz ke, hogy már-

már fehérnek t nt. Arcán komoly és elszánt kifejezés ült, szeme sokat tudó és szomorú volt.

Egyetlen hang nélkül vonult el Shannow mellett, a fér pedig a karámhoz ballagott, ahol acélderese oda-ügetett hozzá, és a kezéhez törleszkedett. F n tt ugyan a karámban, de Shannow szívesebben adott volna neki gabonát. A jószág meger ltetés nélkül tudott mérfölde-

ket futni, de ha gabonával etették, akkor a végtelensé-gig bírta. Shannow öt évvel ezel tt kétezer bartát nyert rajta három versenyen, de a herélt mostanra már túl öreg lett efféle vállalkozásokhoz. A fér visszasétált a nyeregtáskájához, és kivette bel le vízhatlan fegyver-tokját.

Kihúzta a bal oldali pisztolyt a tokból, megveregette az üt szeget, aztán kipattintotta a dobot, és óvatosan le-tette maga mellé a verandára. Ezután egy olajos rongy-gyal végigtörölte a csövet és kitakarította a port az el-süt szerkezetb l. A pisztoly kilenc hüvelyk hosszú volt, és több fontot nyomott, de Shannow már régóta észre sem vette, mennyire súlyos. Megnézte, hogy poros-e a dob, aztán visszacsúsztatta a helyére, és rácsattintotta az ék alakú reteszt, majd a fegyvert visszatette a tokjá-ba. A jobb oldali pisztoly két hüvelykkel rövidebb volt, és vörösréz foglalatú, agyán a lemezek csiszolt elefánt-csontból készültek, szemben a hosszabb fegyver sötét almafa bevonatával. A cs hosszban mutatkozó különb-ség dacára ez a fegyver l tt pontosan, míg a másik bal-ra hordott, és csak közelr l számított megbízhatónak. Shannow szeret gondoskodással pucolta a pisztolyt, és amikor felnézett, azt látta, hogy Eric a közelb l gyeli, szemét a fegyverre szegezve.

� L ni fogsz vele? � kérdezte a ú. � Nincs mire l ni.� Nagyon zajos?

� Igen. És olyan s r a füstje, mint a pokolé. Még sosem hallottad, milyen az, amikor elsütnek egy fegy-vert?

� Csak egyszer, amikor a páter lel tt egy oroszlánt, de akkor még csak öt voltam. Mr. Fletchernek van piszto-lya, és a Bizottság több tagjának hosszú csöv puskája. Most már er sebbek bármelyik háborúszítónál.

� Kedveled Mr. Fletchert, Eric? � Hozzám mindig kedves volt. Remek ember, és most

a páter. � Akkor miért fél t le meg a Bizottságtól az anyád?� Ó, mert ilyenek a n k � felelte Eric. � Mr. Fletcher

és apám összevitatkoztak, és Mr. Fletcher azt mondta, hogy egy ácsnak Folyamvölgyben kellene élnie, ahol szükség van a munkájára. A Bizottság is mellette szava-zott. Mr. Fletcher meg akarta venni a farmot, de apa ne-met mondott. Nem tudom, miért. Jó lenne Folyamvölgy-ben élni, ahol az összes ember lakik. És Mr. Fletcher igazán kedveli anyát. Ezt maga mondta: azt mondta, hogy nom hölgy. Úgyhogy kedvelem.

� Az apád is kedvelte� kedveli? � Apa nem kedvel senkit. Engem id nként igen, ami-

kor rendesen elvégzem a munkámat, vagy amikor úgy segítek neki, hogy nem ejtek el közben semmit.

� az egyetlen ács Folyamvölgyben? � volt, de Mr. Fletchernek dolgozik egy ember, aki-

r l azt mondja, hogy ács. Apa persze csak nevet rajta:

szerinte az az ember azt hiszi, hogy a fecskefarkkötést egy fecskén kell keresni.

Shannow elvigyorodott. A ú is atalabbnak t nt, mi-kor mosolyogott.

� Maga háborúszító, Mr. Shannow? De szintén?� Nem, Eric. Mint már mondtam anyádnak, én béke-

szeret ember vagyok.� De mégis vannak fegyverei? � Vad vidékeken járok, Eric. Szükség van rájuk.Két szekér bukkant fel ekkor a láthatáron.� Ezek a Janus és a McGraven családok lesznek � kö-

zölte a ú.Shannow visszatette fegyverét a tokjába, és bement

a házba, felakasztva a pisztolyokat az ajtón lógó kam-póra.

� A vendégei hamarosan megérkeznek � tudatta Don-nával. A házat átjárta a frissen sült kenyér és sütemény illata. � Van valami, amiben segíthetek?

� Segítsen Ericnek megrakni a tüzet a kinti sütöge-téshez.

Egész délel tt jöttek a szekerek, míg végül már vagy húsz állt több sorban a legel n. Három tüzet gyújtottak a sütögetéshez, és majd� ötven ember járt-kelt a ház kö-rül. Shannow-t feszélyezték.

Egy kis magány keresve beballagott a cs rbe, ahol egy atal út és lányt talált, amint egymás kezét fogva üldögéltek az árnyékban.

� Sajnálom, nem akartam zavarni � mondta, és már fordult is meg, hogy távozzon.

� Nem történt semmi baj � mondta a ú. � Engem Janusnak hívnak. Stefan Janus vagyok. pedig Susan McGraven.

Shannow kezet rázott velük, és távozott. Ahogy megállt a karám mellett, az acélderes odanyar-

galt hozzá, a fér pedig végigsimított a nyakán. � Hamarosan indulunk � közölte a lóval.Ekkor egy n i hang csendült fel. � Susan! Merre vagy? � A atal lány erre azonnal ki-

rohant a cs rb l. � Jövök már! � kiabálta. A vele látott ú csatlakozott

Shannow-hoz: magas volt, sz ke hajú, a szeme komoly, az arca értelmes.

� Folyamvölgyben marad? � Nem. Csak átutazóban vagyok.� Egy átutazó, akit feszélyez a tömeg � állapította meg

Janus. � Úgy valahogy. � Kevésbé találja majd ellenségesnek ezt a cs dületet,

amikor az emberek megismerik magát. Jöjjön, bemuta-tom pár barátságos alaknak!

Besétált a tömegbe Shannow-val a nyomában, és ren-geteg kézrázás, meg elképeszt en sok név következett, amit a fér meg sem tudott jegyezni � de a legénynek igaza volt, és már kevésbé feszengett.

� És maga mivel foglalkozik, Mr. Shannow? � érke-zett a kikerülhetetlen kérdés, ezúttal egy Evanson neve-zet , tagbaszakadt farmert l.

� Mr. Shannow egy várost keres � lépett hozzájuk Donna Taybard. � Mert történész.

� Ó! � felelte erre Evanson, és a képe elárulta, hogy már nem érdekli a dolog. � És te hogy s mint, Donna? Van bármi jele Tomasnak?

� Nincs. Anne is veled jött? � Sajnos nem. Ash Burrynél maradt, mert a felesége

nincs jól.Shannow elosont onnan, magukra hagyva a beszélge-

t ket. A karámtól nem messze gyerekek játszottak, így felült a verandára, onnan nézte ket. A jelenlev k közül láthatóan mindenki különbözött a déliekt l; arcuk piros-pozsgás volt, egészséges, és gyakran nevettek. Máshol, amerre a haramiák jártak, mindig érezni lehetett a fe-szültséget � az éberséget az emberek szemében. A fér nagyon távolinak érezte magától Folyamvölgy lakóit.

A délutánba hajlott már a nap, amikor egy csapat lo-vagolt le a dombról: hatan voltak, és egyenesen a ház felé tartottak. Shannow beballagott a nagyszobába, és az ablakból nézte ket. Donna Taybard vele egyszerre látta meg a lovasokat, és feléjük indult, jó tucatnyi szom-szédja társaságában.

A lovasok megrántották a kantárt, és egy fehér gyap-júinget visel fér leszállt a nyeregb l. Olyan harminc-

éves lehetett, fekete haját rövidre nyírta, arca komor, de jóvágású.

� Szép napot, Donna!� Magának is, Mr. Fletcher!� Örömmel látom, hogy jól mulatnak. Van híre To-

masról?� Nincs. De már gondoltam rá, hogy elmegyek a kis

patakhoz, ahol hagyta, és jelet teszek a sírjára. A fér arca bíborvörösre gyúlt. � Nem tudom, ezt hogy érti.� Menj el innen, Saul! Nem látunk itt szívesen.Az emberek a lovasok köré gy ltek, és csend telepe-

dett a tájra.Fletcher megnyalta az ajkát.� Donna, már nem biztonságos ilyen közel élni a va-

don pereméhez. Daniel Cade-et alig nyolc mérföldre in-nen látták. Be kell jönnöd Folyamvölgybe.

� Ez az én házam, és itt maradok � felelte a n .� Sajnálom, de ragaszkodnom kell hozzá. A Bizottság

mellette szavazott. Csinos summát kapsz az otthono-dért, és kényelmes szállást biztosítunk neked és Eric-nek. Ne nehezítsd meg még jobban a dolgot! A barátaid felajánlották, hogy segítenek a bútoraid és az ingósága-id elszállításában.

Ahogy Donna pillantása végigsöpört a csoporton, Evanson elkapta a tekintetét, sokan meg a földet nézték. Egyedül Stefan Janus lépett el re.

� Miért kellene mennie, ha nem szeretne? Saul Fletcher elengedte füle mellett a megjegyzést, és

közelebb lépett Donnához.� Ennek semmi értelme, Donna. A Bizottságnak jo-

gában áll törvényeket alkotnia a népe védelmében. El kell menned� és el is mész. Méghozzá most! � Fletcher egy nagydarab, hordómell alakra nézett, aki hatalmas, fekete herélten ült. � Bard, segíts összepakolni Donna holmiját! � Ahogy a tagbaszakadt alak moccant, hogy leszálljon, Jon Shannow kilépett az árnyékba borult ajtó-nyílásból, és kisétált a cs dületre néz verandára. Bard visszahuppant a nyeregbe.

Minden szempár Shannow-ra és az övén lógó fegy-verekre szegez dött. maga a most érkezetteket vette szemügyre. Egész életében ilyen emberekkel volt dolga: szerencsevadászokkal, haramiákkal, háborúszítókkal. Mind egyformán néztek ki: a kegyetlenség, a nyers ön-teltség bélyegét viselték.

� Ha Fray Taybard maradni óhajt � szólalt meg �, ak-kor ezzel vége is a vitának.

� És maga kicsoda, uram? � kérdezte Fletcher, és az tekintete is a Shannow oldalán lógó pisztolyokra meredt.

A fér nem is tör dött vele, hanem a lovasok felé for-dult, akik közül kett t felismert.

� Hogy s mint, Miles? � kiáltott oda. � És neked, hogy megy a sorod, Pope? Messzire keveredtetek Alliontól.

A két fér mozdulatlanul ült, egy szót sem szóltak.

� Azt kérdeztem, ki maga! � tette át Fletcher a kezét a derekán tokba dugott kétcsöv kovás puskára.

� a Jeruzsálemi � szólalt meg Miles, mire Fletcher megdermedt.

� Hallottam már magáról, uram. Maga gyilkos és há-borúszító. Nem szenvedhetjük a maga fajtáját Folyam-völgyben.

� Nem? � érdekl dött Shannow szelíden. � Pedig én úgy tudom, hogy magától sem idegen az emberölés. Miles és Pope meg alig egy évvel ezel tt még Cade oldalán lo-vagoltak.

� Ez hazugság. � Ahogy tetszik, Mr. Fletcher. Sem id m, sem kedvem

magával vitatkozni. Úgyhogy elmehet.� Csak egy szavadba kerül, Saul � kiáltotta Bard �, és

ízekre szedem neked! � Igen � bólintott Shannow. � Csak egy szavába kerül,

Mr. Fletcher. � Nehogy megtedd, az Isten szerelmére! � ordított fel

Miles. � Nem láttátok, milyen!Fletcher távolról sem volt ostoba, és kihallotta a ret-

tegést Miles hangjából. Nagyot nyelt, aztán a lovához lépett, és gyorsan nyeregbe szállt.

� Túl sok ártatlan szenvedne most � közölte �, de lesz még ez másként is.

� Remélem is � felelte Shannow, mire a lovasok kivág-tattak az udvarból.

A tömeg maradt, és az utazó végighordozta rajtuk a tekintetét. A nyílt barátságosság elt nt, felváltotta az el-lenségességgel határos félelem. Egyedül a atal Janus lé-pett oda hozzá.

� Köszönöm, Mr. Shannow. Remélem, nem sínyli meg a kedvességét.

� Ha igen, akkor nem leszek egyedül, Stefan � felelte a fér , és visszaballagott a házba.

Az utolsó szekér nem sokkal alkonyat el tt távozott, Donna pedig a pihen székben talált rá Shannow-ra.

� Nem kellett volna ezt tennie értem � mondta �, de hálás vagyok.

Eric bukkant fel mögötte. � Mit értettél apám sírja alatt? � kérdezte.� Sajnálom, Eric, de ez az igazság. Fletcher ölette meg.

Nagyon sajnálom. � Ez hazugság! � kiáltotta a ú, és záporozni kezdtek

a könnyei. � Gy lölted! Én pedig téged gy löllek! � És ezzel elszaladt.

� Eric! Eric! � kiáltott utána az anyja, majd sírva fa-kadt.

Shannow odalépett hozzá, és megölelte: addig tartot-ta így, míg a könnyek és a zokogás megsz nt. Nem tud-ta, milyen szavakkal vigasztalja meg, Jeruzsálem pedig olyan messzinek t nt most.

.

Shannow letelepedett a feny fa asztalhoz, és onnan néz-te, ahogy Donna Taybard a fatüzelés kályha el tt tér-delve kaparja ki a hamut egyenletes, a megszokás diktál-ta mozdulatokkal. Szép n volt ez az asszony, és a fér nak nem okozott nehézséget megértenie, hogy Fletcher miért vágyik rá. Az arca er s, mégis nom csontozatú, szája telt, nevetésre termett. Markáns arca volt, er t su-gárzott a bajban.

� Ez az adottság � szólalt meg Shannow �, hogy lát messzi dolgokat� honnan származik?

� Nem tudom. Apám szerint a K t l, de nem vagyok benne biztos.

� A K t l? � A páter Dániel Kövének nevezte. A Pestis Földjér l

került ide, és amikor a kezemben tartom, úgy ragyog, mint jég mögött a napfény. És meleget sugárzott. Gyak-ran játszottam vele gyerekkoromban.

� Mib l gondolta az apja, hogy a K miatt alakult ki ez az adottsága?

A n lesöpörte a hamut a kezér l, és leült. � Hisz maga a mágiában, Mr. Shannow? � Nem. � Akkor nem fogja érteni a Követ sem. Amikor apám

egy beteghez tartotta, az meggyógyult. A sebek pár pil-lanat alatt bezárultak, heg nélkül. Ez volt az egyik oka, hogy páter lett bel le.

� Miért hívják Dániel Kövének?

� Nem tudom. De egy napon már nem világított, és utána sem, soha többé. Még mindig ott van apám régi házában, ahol most Fletcher él. Ash Burry azt meséli, hogy Fletcher sokat babrálja, de soha többé nem fog m -ködni. A páter azt mondta, hogy a K ereje mindörök-re elenyészett.

� De most ez az er átszállt magára. � De nem a gyógyításé, a jövendölésé vagy bármilyen

valódi mágiáé. Viszont képes vagyok látni a hozzám kö-zelállókat, még akkor is, ha azok messze vannak.

Egy darabig csendben üldögéltek. Donna megrakta a kályhát, és tüzet gyújtott. Amint a láng lobogni kezdett, becsukta a kis vasajtót, és Shannow-hoz fordult.

� Feltehetek egy kérdést? � Persze. � Miért kockáztatta az életét annyi emberrel szemben? � Nem volt valami nagy kockázat, hölgyem. Hiszen

csak egyetlen emberr l volt szó. � Ezt nem értem. � Amikor van egy csapat, annak van vezére is. Sem-

misítsd meg, és a többi mit sem számít. Fletcher pedig nem állt készen a halálra.

� De maga igen?� Minden meghal, Donna. Ráadásul örömmel zet-

tem vissza a vendéglátását. Talán Fletcher is átgondolja a magát illet terveit. Én remélem.

� De kétli.

� Igen. � Volt magának valaha felesége, Mr. Shannow? � Kés re jár � állt fel a fér . � Ericnek már itthon kel-

lene lennie. Utánanézzek? � Sajnálom. Megbántottam? � Nem, hölgyem. A rossz érzés magam miatt tölt el,

nem a maga hibája. Látja most a út?A n behunyta a szemét.� Ó, Istenem! Elhurcolták!� Kik? � Bard és páran mások.� Hol vannak? � Északnyugatnak tartanak, a település felé! Bántot-

ták, és az arca is vérzik!Shannow gyengéden talpra húzta a n t, majd megfog-

ta a kezét.� Megtalálom, és hazahozom. Higgyen nekem!Shannow kisietett a házból, felnyergelte a heréltet, és

észak felé nyargalt vele. Ügyelt rá, hogy alakja ne rajzo-lódjon ki a láthatárra a dombgerinceken, de mégis szo-katlanul gyorsan lovagolt. Elmulasztotta megkérdezni Donnát, hányan tartanak Barddal, de ez amúgy is lé-nyegtelen volt.

Akár ketten, akár húszan vannak � a terv ugyanaz lenne.

Az emberrablók csapata felett bukkant ki a fák közül, és hátrad lt a nyeregben. Öten voltak, Barddal együtt

� Fletchernek színét sem látta. Az ájult Eric Bard nyer-gén lógott keresztben.

Shannow vett egy nagy leveg t, igyekezett megfékez-ni a benne érlel d vérvörös haragot, és a keze reszke-tett az er feszítést l. Mint mindig, most is hiába próbál-kozott, és a látása elhomályosult. A szája kiszáradt, és egy bibliai idézet bukkant fel a gondolatai között.

�Dávid ezt felelte: »Szolgád atyja juhait rzi, s ha jött egy oroszlán vagy medve és elragadott egy juhot a nyájból, szolgád utána eredt.«�

Shannow lelovagolt a dombról, és megrántotta lova kantárát a lovasok el tt. Azok azonnal szétszóródtak az ösvényen; közülük ketten, Miles és Pope felhúzott, lö-vésre kész számszeríjat szorongattak. Shannow mind-két keze felfelé lendült, és füst meg láng csapott ki a jobb oldali pisztolyból. Pope lerepült a nyeregb l. A bal oldali pisztoly a másodperc törtrészével kés bb tüzelt, és Miles is a földre hanyatlott: arca alsó felét elvitte a lövedék.

� Szállj le, Bard! � mondta Shannow, és mindkét pisz-tolyát az óriás arcára szegezte. A fér lassan lekászáló-dott. � El bb térdre, majd hasra! � Az óriás engedelmes-kedett. � És most zabálj füvet, úgy, mint a szamár teszi, aki vagy!

Bard erre felkapta a fejét. � A pokolba� � Shannow kezében megugrott a bal

oldali pisztoly, és Bard jobb füle véres permetben fosz-lott szét. A nagydarab fér felordított, a földhöz nyomta

a fejét, és a fogával tépdesni kezdte a füvet. A másik két ember mozdulatlanul ült, kezüket jó messze tartva a fegyverükt l.

Shannow gondosan szemügyre vette ket, majd tekin-tete a két hullára vándorolt.

Aztán így szólt: � �Szolgád utána eredt, leütötte és kiragadta a torkából.

Ha aztán megtámadott, megragadtam a sörényénél fogva és agyonvertem.�

A két lovas egymásra pillantott, de hallgattak. A Jeru-zsálemir l köztudott volt, hogy eszel s, és egyikük sem szeretett volna csatlakozni a társaikhoz, akik ott feküd-tek a f ben, legyenek akár él k, akár holtak.

Shannow feléjük léptetett a lován, és azok nem mer-tek a szemébe nézni, mert az arca k merev volt, és k is érezték a haragját.

� A barátaitokat felteszitek a lovaikra, és elviszitek ket oda, ahol temetni szoktak. Soha többé nem keresz-

tezitek az utamat, különben leváglak titeket, mint ha-lott ágat az Élet Fájáról. Menjetek, és szedjétek össze a halottaitokat!

Ezzel a Jeruzsálemi megfordította a lovát, a hátát for-dítva feléjük, de senkinek eszébe sem jutott megtámad-ni. Gyorsan lekászálódtak hátasaikról, és a holttesteket átvetették a csendben álldogáló lovak nyergén.

Shannow odalovagolt Bardhoz, akinek a szája zöld volt, és éppen a f re okádott.

� Állj fel, és nézz rám, Gát lakója! � Bard talpra kecmer-gett, és belenézett Shannow szemébe. Dermeszt rette-gés lett rajta úrrá, mikor meglátta azt a szempárt és a fanatizmus csillanását. Lehajtotta a fejét, és megkö-vült, mikor meghallotta a pisztoly kakasának kattaná-sát. A szeme felfelé rebbent, és megkönnyebbülten látta, hogy Shannow mindkét fegyverén visszalökte a kakast, és visszacsúsztatta ket a tokjukba.

� Elmúlt a haragom, Bard. Ma életben maradhatsz.Az óriás elég közel állt ahhoz, hogy lerántsa Shannow-t

a nyeregb l, és puszta kézzel darabokra tépje, de képtelen volt rá, noha tisztában volt a lehet séggel. A válla meg-roggyant. Shannow sokatmondóan bólintott, és a szégyen beleégett Bard szívébe.

Eric felnyögött, és megmoccant az óriás közelben álló lován.

Shannow pedig átemelte a nyeregb l, és hazavitte.

.Donna Taybard több mint egy órán át ült Eric mellett. A út megrázták a történtek. Mikor felébredt, Jon Shan-now-t és a két hullát látta, orrát pedig megcsapta a halál szaga. Az óriástermet Bard nyárfalevélként reszketett a félelemt l, Shannow pedig sokkal, de sokkal baljósabb-nak t nt, mint ahogy azt Eric valaha is képzelte. A fér mögött lovagolt haza, kezével a pisztolytáskákból kiálló

fegyverek markolatába kapaszkodva. Eric hazaúton vé-gig a két holttestet látta: egyiküknek hiányzott a fél arca, a másik pedig a hasán hevert, a hátán egy hatal-mas, rojtos szél lyukkal, ahol a csontszilánkok átszakí-tották az ingét.

Most pedig az ágyában feküdt, az események utóha-tásától álmosan és kábán. Anyja végigsimított verejté-kes homlokán, és megnyugtató, gyengéd szavakat sú-gott neki.

� Miért ölték meg apát? � Nem tudom, Eric � hazudta Donna. � Mert gono-

szak. � Mr. Fletcher mindig olyan kedvesnek t nt. � Tudom. De most aludj! Én kint leszek. � Anya! � Igen, Eric? � Mr. Shannow megijeszt. Hallottam, mit beszéltek

az emberek, és azt mondták, hogy rült, hogy több em-berrel végzett, mint a pestis. Azt mondták, hogy úgy tesz, mintha Krisztus-hív lenne, de az összes igazi Krisztus-hív kerüli.

� Csakhogy hozott haza, és még mindig megvan a házunk.

� Ne hagyj egyedül, anya!� Tudod, hogy nem foglak. De most pihenj! Aludj!Ezzel el red lt, kétfel l megcsókolta a arcát, majd

felemelte az olajlámpást, és nesztelenül elhagyta a szo-

bát. A ú már akkor elaludt, mikor a retesz a helyére csúszott.

Shannow a pihen székben ült, és a mennyezetet bá-multa. Donna az asztalra tette a vörösréz lámpást, a kály-hához lépett, és t zifát tett rá. Ahogy a fér feje el re-billent, és kettejük tekintete találkozott, a Jeruzsálemi szeme szokatlanul fényesnek t nt.

� Jól van, Mr. Shannow? � Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a pré-

dikátor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiába-valóság! Mi haszna az embernek minden fáradozásból, amit magára vállal a nap alatt? � Shannow pislogott, és hátrad lt.

� Sajnálom � tette rá az asszony a kezét a fér éra �, de nem értem.

Shannow ismét pislogott, fáradtan elmosolyodott, de szeme már elvesztette csillogását, és már csak halálosan kimerültnek t nt.

� Nem. Én sajnálom, Donna Taybard. Én hoztam ha-lált a házára.

� Visszahozta a amat. � De meddig, Donna? Egész életemben kavics voltam

a tóban. Felverem a vizet, a hullámok fodrozódnak, de mi lesz azután? A tó elcsendesül, és olyan lesz, amilyen volt. Nem tudom megvédeni a Bizottságtól, mint ahogy Ericet sem. Fikarcnyit sem enyhítek e világ gonoszsága-in � mi több, id nként én magam is er sítem.

A n er sen megszorította Shannow kezét, így kény-szerítve, hogy ránézzen.

� Magában nincs gonoszság, Mr. Shannow. Higgyen nekem, mert én értek az ilyesmihez! Amikor el ször láttam, nagyon megijedtem, de mostanra már jól ki-ismertem. Maga kedves ember, tör dik másokkal, és nem használta ki a helyzetemet. Az igazat megvallva, pont a fordítottja az igaz: az életét tette kockára Ericért és értem.

� Ez igazán semmiség. Az életem nem ér valami so-kat, nem sokra tartom magam sem. Olyan dolgokat lát-tam életem során, amit l egy másik ember lelke elham-vadna� kannibálokat, vadembereket, rabszolgaságot és szórakozásból elkövetett gyilkosságokat. Nagy utat tet-tem meg, Donna. És elfáradtam.

� Tavaly nyáron megöltem három embert, és akkor megfogadtam, hogy soha többet nem ölök. Arra fogad-tak fel, hogy szabadítsak meg több falut a haramiáktól és a háborúszítóktól � és sikerrel jártam. De amikor azok, akik felkerestek, rám néznek, félelemmel teszik, és örülnek, mikor ellovagolok. Nem azt mondják, hogy: �Köszönjük, Mr. Shannow, maradjon köztünk és gazdál-kodjon.� Nem azt mondják, hogy: �A barátai vagyunk, Mr. Shannow, és sosem feledjük el.� Ehelyett a kezem-be nyomják a barta érméket, és azt kérdezik, mikor indulok.

Shannow felsóhajtott.

� És amikor elmegyek, Donna, a haramiák vissza-térnek, és minden olyan lesz, mint volt. A tó felszíne elcsitul, a hullámok elülnek.

Donna felállt, és felhúzta a fér t is. � Én szegény Jonom � suttogta. � Gyere velem!A ház hátsó traktusában álló szobába vezette, a sötét-

ben levetk ztette, majd kibújt saját ruháiból is, és felhaj-totta a széles ágyra terített takarót. A fér habozva en-gedelmeskedett, és míg az asszony arra számított, hogy heves szenvedéllyel ront neki, meglep gyengédséggel simogatta a b rét. Donna Jon nyaka köré fonta a kar-ját, és magához húzta a fejét, míg ajkuk össze nem ért. A fér ekkor felnyögött, és legy rte a szenvedély.

Tapasztalatlan, már-már suta szeret nek bizonyult. Korántsem volt olyan ügyes, mint Ács Tomas, Donna Taybard mégis olyan beteljesülést élt át Shannow-val, ami több volt annál, amit az ügyesség nyújthatott. Mert a fér mindenét odaadta, de nem tartott meg magának semmit � és a végén sírva fakadt, könnyei Donna arcán csorogtak végig.

A n végigsimított a homlokán, és megnyugtató, szere-t szavakat súgott neki. Csak ekkor jött rá, hogy ugyan-ezeket a szavakat mondta Ericnek is egy órával korábban. Shannow pedig elaludt, ugyanúgy, ahogy a a.

Donna kisétált a verandára. Lemosta testér l a verej-téket egy vödör friss és h s vízzel, majd felöltözött, és kisétált a karámba, élvezetet lelve az üde éjszakában.

Az emberek ringyónak tartanák, ha férje elt nése után ilyen gyorsan fér t venne a házhoz, de soha kevés-bé nem érezte magát ringyónak, mint most. Inkább úgy érezte, mint aki hazatér egy hosszú út után, és minden barátja, meg a családja tárt karokkal várják. A Bizottság ma éjjel nem tudja megrémiszteni. Most mindennel har-móniába került.

Shannow heréltje baktatott oda hozzá, a kezéhez nyom-va az orrát. A n végigsimított a nyakán és a pofáján, és azt kívánta, bárcsak felnyergelhetné, és kilovagolhatna a dombok közé; azt kívánta, bárcsak lennének szárnyai, amelyek magasra repítenék a holdfényes égen, a felh k fölé. Az apja csodálatos történeteket mesélt az sök le-gendáiból ismert szárnyas lóról, és a h sr l, aki a hátán lovagolva ölte a démonokat.

Az öreg John távol tartotta a démonokat Folyamvölgy-t l, és amikor a hálás emberek szerették volna t vezér-nek hívni, inkább hívatta magát páternek, bár senki sem tudta, mit jelent ez, csak John. pedig csak mindentu-dóan mosolygott, mikor err l kérdezték. John páter az embereket fegyelmezett katonai egységbe forrasztotta, az összes magasabb dombon rtüzeket rakatott, és a ha-ramiák hamarosan megtanulták elkerülni Folyamvölgy vidékét. Azon kívül a vadonban, a farkasok és oroszlá-nok között az új világ vérben fogant. De itt béke honolt.

Ám a páter is halandó volt. Noha negyven éven át ural-kodott, az ereje végül elhagyta, és bölcsessége szertefosz-

lott, mert hagyta, hogy olyan emberek is a Bizottság tag-jai lehessenek, mint Fletcher, Bard és Enas.

Tomas egyszer azt mondta Donnának, hogy a páter megtört szívvel halt meg, mert utolsó napjaiban felnyílt a szeme, és akkor végre meglátta, hogy milyen emberek fogják t követni. Még az a hír is járta, hogy megpró-bálta szám zetni Fletchert, és hogy a fér ezért a saját otthonában ölette meg. Ezt már sosem fogják bizonyíta-ni, de a vidéklakók közül senki sem fogja Fletchert pá-ternek hívni, Folyamvölgy pedig feltartóztathatatlanul csúszott vissza, hogy ismét vadon legyen bel le.

Fletcher számos idegent toborzott, hogy külszíni szén-bányájában dolgozzanak, és közülük jó páran durva ala-kok voltak, egyben igen járatosak a Külvilág dolgaiban.

ket Fletcher el léptette, és egy napon � egy kés szi napon a tavalyi évben � Folyamvölgy népe új feltételek-re ébredt.

Able Jarrettet, akinek volt egy kis farmja, és négy em-berét Fletcher felakasztatta a haramiákkal való össze-játszás vádjával. Velük együtt fellógattak egy öreg ván-dort is. Kezdetben még összegy ltek a farmerek, az állattenyészt k és a vidéklakók, hogy megbeszéljék, mi-ként bánjanak el a Bizottsággal, de amikor Cleon Laynert � a szószólójukat � is agyonverték a háza mögötti siká-torban, a gy lések véget értek.

John páter negyvenéves missziója alig három évszak leforgása alatt semmivé lett.

Donna tapsolt egyet, mire Shannow heréltje körbe-nyargalt a karámban. Ha a fér úgy érezte, hogy csak egy kavics a tóban, vajon mit érezhetett John a halála el tt?

Maga elé képzelte Shannow szikár, szakállas arcát, zött szemét, és összevetette az emlékeiben rzött John

páterral. A vénember keményebb volt a fér nál, amit l kevésbé lett halálos, de egyébként sok minden volt Shan-now-ban, amit John kedvelt volna.

� Hiányzol, páter � suttogta Donna, és ismét eszébe jutottak a szárnyas lovakról és a h sökr l szóló regék.