Richard H. Thaler

RENDBONTÓK

RICHARD H. THALER

Rendbontók

A VISELKEDÉSI KÖZGAZDASÁGTAN

TÉRNYERÉSE

A fordítás alapja:Misbehaving: The Making of Behavioral Economics

W. W. Norton & Company, Inc., 500 Fifth Avenue, New York, NY 10110www.wwnorton.com

Copyright © Richard H. Thaler, 2015All rights reserved.

Fordította: © Hegedűs Péter, 2016

Szerkesztette: Szőllős Péter

Borítóterv: Kovács Péter

HVG KönyvekKiadóvezető: Budaházy ÁrpádFelelős szerkesztő: Török Hilda

Kiadói szerkesztő: Dufka Hajnalka

ISBN 978-963-304-354-7

Minden jog fenntartva.Jelen könyvet vagy annak részleteit tilos reprodukálni, adatrendszerben

tárolni, bármely formában vagy eszközzel – elektronikus, fényképészeti úton vagy más módon – a kiadó engedélye nélkül közölni.

Kiadja a HVG Kiadó Zrt., Budapest, 2016Felelős kiadó: Szauer Péter

www.hvgkonyvek.hu

Nyomdai előkészítés: Sörfőző Zsuzsa

Nyomás: Alföldi Nyomda Zrt.Felelős vezető: György Géza

Victor Fuchsnak, aki adott nekem egy évet, hogy gondolkodjak,

Eric Wannernek és a Russell Sage Alapítványnak, mert felkaroltak egy őrült elképzelést,

valamint

Colin Camerernek és George Loewensteinnek,a rendbontás korai tanulmányozóinak.

TARTALOM

ELŐSZÓ 11

I. A KEZDETEK: 1970–1978

1. Lényegtelennek tartott tényezők 19 2. A birtoklási hatás 29 3. A lista 38 4. Értékelmélet 44 5. Álmodozások Kaliforniában 55 6. A vesszőfutás 64

II. MENTÁLIS NYILVÁNTARTÁS: 1979–1985

7. Alkalmi vételek és lenyúlások 83 8. Meg nem térülő költségek 92 9. Költségvetés, és a lyukas hordó esete 10310. A pókerasztalnál 110

III. ÖNURALOM: 1975–1988

11. Akaraterő? Nem probléma! 12112. A tervező és a cselekvő 135

KÖZJÁTÉK

13. Rendbontás a való világban 151

IV. KÖZÖS MUNKA DANNYVEL: 1984–1985

14. Mi tűnik méltányosnak? 16715. Méltányossági játékok 18216. Bögrék 190

V. MEGVETEM A LÁBAM A KÖZGAZDASÁG-TUDOMÁNYBAN:1986–1994

17. A vita megkezdődik 20318. Anomáliák 21419. Alkossunk csapatot! 22220. Szűk keretezés az Upper East Side-on 232

VI. PÉNZÜGYEK: 1983−2003

21. Szépségverseny 25522. Túlreagálja-e a tőzsde a kapott információkat? 26723. Reagálás a túlreagálásra 27824. Az áraknak nincs mindig igazuk 28325. A zárt végű befektetési alapok csatája 29126. Gyümölcslegyek, jéghegyek és negatív részvényárfolyamok 299

VII. ISTEN HOZOTT CHICAGÓBAN! 1995-TŐL NAPJAINKIG

27. Jogi képzés 31528. Az irodák 33029. Amerikai foci 33730. Vetélkedőműsorok 358

VIII. TEGYÜK JOBBÁ A VILÁGOT! 2004-TŐL NAPJAINKIG

31. „Holnaptól takaríts meg többet!” 37532. Kilépünk a nyilvánosság elé 39233. Ösztökélés az Egyesült Királyságban 400

Következtetések: Hogyan tovább? 419

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 433AZ ÁBRÁK JEGYZÉKE 437JEGYZETEK 439FELHASZNÁLT IRODALOM 455NÉV- ÉS TÁRGYMUTATÓ 479

A politikai gazdaságtan – és általában valamennyi társadalomtudomány – alapja nyilvánvalóan a pszi-chológia. Eljöhet még az a nap, amikor képessé vá-lunk a társadalomtudományok törvényeit a pszicho-lógia elveiből levezetni.1

Vilfredo Pareto, 1906

ELŐSZÓ

Mielőtt belevágnánk, hadd meséljek el két történetet barátaimról és mentoraimról, Amos Tverskyről és Daniel Kahnemanról! E szto-

rikból körvonalazódhat, miről is szól ez a könyv.

Hogy tetszene vajon Amosnak?

Az élet még azoknak is nyújt feledhetetlen pillanatokat, akiknek folyton kihullik az emlékezetükből, hová tették a kulcsaikat. Ezek némelyike közérdekű esemény. A velem egykorúaknak emlékezetes lehet az a nap, amelyen John F. Kennedyt meggyilkolták (elsőéves voltam a főiskolán, és épp a tornateremben kosaraztam a srácokkal). Aki pedig elég idős ahhoz, hogy e könyvet olvassa, bizonyára sosem felejti el 2001. szep-tember 11-ét (jómagam épp akkor kászálódtam ki az ágyból, és a Natio-nal Public Radio műsorát hallgattam, hogy azután hüledezve próbáljam felfogni a történteket).

Más emlékezetes események személyes jellegűek: egy esküvő, vagy az első alkalom, amikor sikerül egy ütéssel a lyukba küldeni a golflab-dát. Számomra ilyen esemény volt Danny Kahneman egyik telefonhívá-sa. Persze gyakran beszélünk egymással, és telefonbeszélgetések százait bonyolítottuk már le ezt megelőzően, amelyek különösebb nyomot nem hagytak bennem. Ennek a bizonyos beszélgetésnek azonban minden egyes részlete elevenen él az emlékeimben. 1996 elején történt. Danny azért hívott fel, hogy közölje a szomorú hírt, mely szerint barátja és munkatársa, Amos Tversky halálos rákbetegségben szenved, és nagyjá-ból hat hónapja van hátra. Mindig megrázó arról értesülni, hogy egy jó barát halálos beteg, de Amos Tversky egyszerűen nem az a fajta ember

12 •

volt, aki 59 esztendősen jobblétre szenderül. Amos, akinek az előadásai és tanulmányai mindig precízek és tökéletesen kidolgozottak voltak, s akinek íróasztalán csak egy jegyzetfüzet és egy ceruza sorakozott taka-ros rendben, nem halhat meg csak úgy ukmukfukk.

Amos mindaddig titkolta betegségét, amíg be tudott járni az irodájá-ba. Ebben az időszakban csak egészen szűk körben tudtak az állapotáról, köztük két közeli barátom. Amos megkért bennünket, hogy a feleségün-kön kívül senkinek ne említsük a betegségét. Így öt hosszú hónapon át, amíg magunkban kellett tartanunk a szörnyű hírt, csak egymást vigasz-talgathattuk felváltva.

Barátunk nem akarta, hogy egészségi állapota nyilvánosságra kerül-jön, mivel nem fűlött hozzá a foga, hogy utolsó hónapjaiban a haldokló ember szerepét játssza. Sok mindent szeretett volna még megvalósítani. Dannyvel éppen egy könyvön dolgoztak. Az összegyűjtött tanulmányok egy részét maguk írták, a többit pedig a pszichológia ama területének – az ítélőképesség és a döntéshozatal kutatásának – a szakemberei, ame-lyen ők ketten végezték az úttörő munkát. Könyvüknek a Choices, Values, and Frames (Választások, értékek és keretek)2 címet adták. Egyebekben Amos továbbra sem kívánt változtatni az életmódján – dolgozni akart, minél több időt tölteni a családjával és kosármeccseket nézni. Ebben az időszakban barátom nem fogadta szívesen azokat a látogatókat, akik az együttérzésükről szerették volna biztosítani, ám a „munkaviziteket” minden további nélkül engedélyezte, tehát hat héttel a halála előtt én is elmentem hozzá látogatóba azzal az elég átlátszó ürüggyel, hogy tető alá kell hoznunk egy tanulmányt, amelyen már régóta dolgoztunk. Egy darabig valóban ezzel töltöttük az időt, azután megnéztük a Nemzeti Kosárlabda Szövetség (National Basketball Association, NBA) egyik rá-játszását.

Amos életének majd’ minden területén okosan járt el, és így beteg-ségét is bölcsen viselte.* Miután kikérte a Stanford specialistáinak kór-jóslatát, úgy döntött, hogy botorság volna megkeserítenie utolsó hó-napjait céltalan kezelésekkel, amelyek csak a közérzetét tennék még elviselhetetlenebbé, s legjobb esetben is csupán néhány héttel hosszab-bítanák meg életét. Élcelődő kedvét semmi sem vehette el. Onkológu-

* Amíg Amos élt, pszichológusi körökben közszájon forgott egy vicc, mely szerint barátunk puszta jelenléte alkalmat ad egy IQ-tesztre: minél hamarabb felismeri valaki, hogy Amos okosabb nála, annál intelligensebb.

Előszó

• 13

sának elmagyarázta, hogy a rák nem egy zéró összegű játék. „Ami rossz a daganatnak, az nem feltétlenül jó nekem.” Egy nap telefonon megkér-deztem tőle, milyen a közérzete, mire azt felelte: „Tudod, fura egy dolog ez. Amikor az ember influenzás, úgy érzi, hogy mindjárt belepusztul, amikor azután tényleg haldoklik, az ideje nagy részében egész jól érzi magát.”

Amos júniusban hunyt el. Temetését a kaliforniai Palo Altóban tar-tották, ahol a családjával lakott. Oren fia rövid búcsúztatót mondott a szertartáson. Beszédében egy levélből idézett, amelyet Amos néhány nappal a halála előtt írt neki:

Úgy érzem, az elmúlt pár nap során azzal a szándékkal mesélgettünk egymásnak sztorikat és anekdotákat, hogy fennmaradjanak, legalább egy darabig. Ha jól sejtem, létezik egy ősrégi zsidó hagyomány, amely szerint a történelmet nem előadások és történelemkönyvek útján örö-kítik át egyik nemzedékről a másikra, hanem anekdoták, mulatságos történetek és ildomos viccek formájában.

A temetés után a Tversky család egy hagyományos sivá* gyászszertar-tást tartott otthonukban. Vasárnap délután volt. Egy idő után néhányan beszivárogtunk a tévészobába, hogy elcsípjük az NBA egyik rájátszásá-nak végét. Kissé kínosan éreztük magunkat, ám ekkor Amos egyik fia, Tal megmentette a helyzetet: „Ha apám itt volna – mondta –, biztosan arra szavazott volna, hogy vegyük fel videóra a temetést, és nézzük meg inkább a meccset!”

Amióta 1977-ben megismerkedtem Amosszal, minden egyes tanul-mányomat alávetettem egy nem hivatalos próbának. „Hogy tetszene vajon Amosnak?” – latolgattam mindannyiszor. Eric Johnson barátom a megmondhatója, akit a későbbiekben majd bemutatok, hogy egyik kö-zös tanulmányunk publikálását három teljes évig húztam azután, hogy egy szaklap elfogadta. A szerkesztő, a bírálók, sőt maga Eric is teljesen elégedett volt a cikkel, Amos vizsla tekintete azonban megakadt egy ponton, amelyet nem hagyhattam válasz nélkül. Kitartóan tusakodtam hát a problémával, miközben szegény Ericnek a közelgő előléptetéséhez

* A sivá eredetileg a zsidó vallásban előírt egyhetes gyász a vér szerinti rokonokért, szó sze-rinti (héber) jelentése „hét”. (A Ford.)

Előszó

14 •

igencsak jól jött volna ez a tanulmány az életrajzában. Szerencsére Eric számos másik nívós szakcikk szerzője, úgyhogy a végleges kinevezése nem úszott el az én piszmogásom miatt. Idővel azután Amos is rábólin-tott a cikkre.

E könyv megírása során komolyan vettem Amos barátom Orenhez intézett levelét. Tény és való, hogy az ember nem ilyen könyvet várna egy közgazdaságtan-professzor tollából, amely nem értekezés, de nem is vitairat. Persze kutatásokat is taglalok majd e könyvben, de szép szám-mal lesznek benne anekdoták, (reményeim szerint) mulatságos történe-tek, sőt talán nem egészen ízetlen tréfák is.

Danny hízelgő véleménye

Egy nap 2001 elején felkerestem Danny Kahnemant berkeley-i ottho-nában. Szokásunkhoz híven épp nagyban smúzoltunk a nappalijában, amikor Dannynek hirtelen eszébe jutott, hogy megbeszélt egy telefonos interjút Roger Loewenstein újságíróval, aki cikket akart írni a munkás-ságomról a The New York Times Magazine-nak.3 Roger, aki többek kö-zött a Tőzsdeguruk tündöklése és bukása (When Genius Failed)4 című könyv szerzője, természetesen öreg cimborámmal, Dannyvel akart beszélni. Szorult helyzetbe kerültem. Vajon kimenjek a szobából, vagy hallgatóz-zak? „Maradj csak – mondta Danny – ez muris lesz!”

Az interjú kezdetét vette. Nem valami izgalmas azt hallgatni, ahogy egy barátunk régi sztorikat mesél rólunk, s az embert különben is feszé-lyezi, ha dicsérgetik. Felkaptam hát valami olvasnivalót, és a figyelmem elkalandozott – ám egyszer csak megütötték a fülemet Danny szavai: „Ja, és Thalerben az a legjobb, hogy tényleg lusta – ez az ő egyéni ismer-tetőjegye.”

Micsoda? Jól hallok? Sosem tagadtam, hogy lusta ember vagyok, de Danny tényleg úgy véli, hogy az egyetlen igazán figyelemreméltó tulaj-donságom a henyeség? Hadonászni kezdtem, és vadul ráztam a fejem, ám barátom rám sem hederített, csak zengte tovább restségem dicshim-nuszát. Danny mind a mai napig váltig állítja, hogy ennél nagyobb bókot nem is mondhatott volna nekem. Szerinte a lustaságom azt jelenti, hogy csak olyan kérdések megválaszolásának vagyok hajlandó nekigyürkőzni, amelyek elég érdekesek ahhoz, hogy kizökkentsenek munkakerülő alap-

Előszó

• 15

állapotomból. Egyedül Danny lehetett képes arra, hogy tőkét kovácsol-jon a lustaságomból!

A lényeg mindenesetre világos. Mielőtt továbbhaladnánk e könyv-ben, tudatosítanunk kell magunkban, hogy ezt a könyvet egy hétpróbás világ lustája írta. Ennek pedig Danny szerint megvan az az előnye, hogy kizárólag olyan témákat taglalok, amelyek igazán érdekesek – legalábbis számomra.

Előszó