rudolf steiner-a karmikus összefüggések ezoterikus elemzése

8/22/2019 Rudolf Steiner-A Karmikus összefüggések ezoterikus elemzése

http://slidepdf.com/reader/full/rudolf-steiner-a-karmikus-oesszefueggesek-ezoterikus-elemzese 1/162



r

Rudolf Steiner:

A KARMIKUS ÖSSZEFÜGGÉSEK EZOTERIKUS VIZSGÁLATA

IV. kötet

Tizenegy előadás 1924. szeptember 5. és 28.között

i



TARTALOMJEGYZÉK

Első előadás, Dornach 1924. szeptember 5 9 Az antrvpozófiai mozgalom szellemi ősképe. Az ember jelenlegi éstörténelemelőtti tudatállapotai. Az álomélet. A külső érzékszervi élet kaotikus szimbólumai és a szellemi világ megnyilatkozásai. Az isteni szellemek alvó életünkben sorsunk szálait fonják és szövik

Második előadás, Dornach, 1924. szeptember 7 23

A karma sorsunk tovább haladó fonala, kevéssé kötődik az ember külső és belső hivatásával, sokkal inkább a belső lelki erőkkel és ellenállásokkal, a morális összefüggésekkel. A sors

szálainak a kutatásához szükség van arra, hogy meglássuk akülönleges intimitásokat, az ember egészével kell foglalkoznunk. Cari Ludwig Schleich és August Strindberg.

Harmadik előadás, Dornach 1924. szeptember 10 36 A történelmi események alapját szellemi történések képezik,ezeket belső indítékokként kell bevonnunk a világtörténelembeés az életbe. A régebbi kultúrkorszakok eredményeit személyi

ségek viszik át a későbbi korokba, és közben megváltoztatják ezeket. Új formájukban nem ismerhetők fel külső szemlélettel,belső áramlatok alakjában kell megfigyelnünk őket. Harun al Rasid és tanácsadója. Az arabizmus az európai kultúrában. A

nyolcadik ökumenikus zsinat. A Michael áramlatát előkészítő érzékfeletti összejövetel a XIX. század elején. Artus kerekasztala és a régi kozmikus kereszténység. A chartresi iskola. Brunetto Latini. Verulami Bacon és Amos Comenius.

Negyedik előadás, Dornach, 1924. szeptember 12 52Michael előkészítő áramlatának továbbhaladása a keresztény

5



arisztotelikus és platonikus individualitások hatása révén. Natu-ra istennő. Planetáris intelligenciák és az állócsillagok szellemi hatalmai. A korábban Michael szolgálatában álló arisztoteliku-

sok, a XII. és XIII. század fordulóján inkarnálódnak, és átveszik a chartesi missziót. A skolasztika. A tudati lélek korában megjelenik a Földön a materializmus, ezzel egy időben Michael megalapítja széleskörű iskoláját az érzékfeletti világokban.

Ötödik előadás, Dornach 1924. szeptember 14 69 Az élő platonizmus alkonyi hangulata a chartresi iskolában,mialatt Michael érzékfeletti iskolájában a jövő impulzusai jön

nek létre. Ezek hatnak korunk antropozófiai mozgalmára. Juli-anus Apostata.

Hatodik előadás, Dornach, 1924. szeptember 16 81Julianus Apostata - Herzeloyde - Tycho de Brache individualitása. Verulami Bacob démoni bálványai. Az érzékfeletti kultusz a XVIII. és XIX. század fordulóján. Tycho de Brache révén Michael áramlatának értelmében inspiráló hatások jönnek létre. Schelling és Jákob Frohschammer.

Hetedik előadás, Dornach, 1924. szeptember 18 96 A csillagok, mint a szellemi lények telepei a kozmikus térben. Akarma megértéséhez a halál és újabb születés között kapcsolatba kell kerülnünk a csillagok lényeivel. Michael uralma ismét utat nyit a halál és az újabb születés közti élet szellemi megérté

séhez. Strader alakja. A wartburgi dalnokverseny. Heinrich vonOfferdingen.

Nyolcadik előadás, Dornach, 1924. szeptember 19 110Történelmi személyiségek újratestesülései. Egy szkeptikus római filozófus, Mazarini bíboros, Hertling gróf. - VIIGergely

pápa, Ernst Haeckel. - A remete, az apáca, Vladimír Solovjov

6



Kilencedik előadás, Dornach, 1924. szeptember 21 112Mai szellemi életünk megértésének irányvonalai. Karmikusakadályok megnyilvánulása a Thomas Campanella és OttoWeininger lelkében élő individualitás példáján: a régi vizio-náriusok és a spirituális világnézet küzdelme a racionalizmussal és az intellektualizmussal.

Tizedik előadás, Dornach, 1924. szeptember 23 137 Az intellektualitás függetlenedése a lélek mélyebb rétegeitől.Mai civilizációnk teljesen intellektuálisan hangolt testei nem

engedik be az inkarnálódó lelkek régebbi spiritualitását, ez atudatalatti rétegekbe húzódik vissza. Az antropozófia feladataaz intellektualizmus szellemi átalakítása, de számolnia kell akor racionalizmusával, hogy az eszmék megtalálják az utat a

szellemhez és lefelé a természethez. A spiritualitás felhalmo zódása a lelkekben a XIX. század végén. A Platón, Hrosvitha,Schröder inkarnációs sor.

Beszéd, Dornach, 1924. szeptember 28.(Rudolf Steiner utolsó előadása) 151 Az emberiség eljövendő Michael-ünnepének gondolatai. Illésújratestesülése Lázár-Jánosban, Raffaelloban és Novalisban.Raffaello áthaladása a Hold, a Merkúr, a Vénusz és a Nap szféráján. Kapcsolata a Jupiter-szférában Goethével, EliphasLevivel és Svedenborggal. Hermann Grim Raffaello-életraj- za. Raffaello életének utóhangja Novalis mágikus idealizmu

sában. Michael erőinek megnyilvánulása a lélekben, tettekben kell megelevenedniük, hogy győzelmet vívjon ki a démoni

sárkánytermészet felett.

Jegyzetek 161

7



ELSŐ ELŐADÁS

Az antropozófia szellemi mozgalma és az Antropozójiai Társaság. Az ember jelenlegi és ősi történelem előtti

tudatállapotai

Ma sok olyan barátunk is eljött, aki a Karácsonyi Gyűlés ótaelőször van jelen, ezért ha csak néhány bevezető szóval is, deutalni szeretnék erre az eseményre. A Karácsonyi Gyűléssel

az Antropozófiai Társaságnak olyan új impulzust kellene kapnia, amellyel valóban méltó módon tudja képviselni azt aszellemiséget, amelynek az antropozófia révén kell bejutniaaz emberi civilizációba. A Karácsonyi Gyűlés során egy ezoterikus impulzus került az Antropozófiai Társaságba. Eddigaz Antropozófiai Társaság inkább csak az antropozófia külsőintézménye volt. De magában az antropozófiában kezdettőlfogva jelen volt az a szellemiség, amely korunkban, a XIX.

század utolsó harmada óta az emberiség számára hozzáférhetővé vált. Az antropozófia áramlatát úgy kell felfognunk,hogy ami itt a Földön történik, az tulajdonképpen csak valamiolyasminek a külső megjelenése, ami a szellemi világbanmegy végbe az emberiség fejlődése érdekében. Aki tehát méltóképpen akar az antropozófiai mozgalomhoz kapcsolódni,annak fel kell ismernie, hogy ezek a szellemi impulzusok az

Antropozófiai Társaságban is érvényesek.

Mi a jelentősége annak, hogy az ember általában - elméletileg - hisz a szellemi világban? Ha elvileg hiszünk egy szellemi

világban, akkor azt gondolatainkba is felvesszük. Bár a mai em berben a gondolatok a legszellemibbek - eredeti természetüknek megfelelően - de korunkban ezek mégis olyanok, amilyenné az ember belső szellemisége folytán a legutóbbi négy-ötévszázad folyamán váltak, és ezért csak az anyagi lét területének

9



befogadására alkalmasak. A mai emberiség szellemi élete teháta gondolatok síkján zajlik ugyan, de minthogy korunk civilizációjához tartozunk, csak materiális tartalommal töltjük meg ezt

a spirituális gondolati életet. így amit az antropozófíáról elméletileg tudunk, az is materiális tartalom marad mindaddig, amíghozzá nem kapcsoljuk azt a valóban belső tudatos meggyőződést, hogy a szellemiség konkrét valóság, és hogy mindenütt,ahol az ember külső érzékelése számára az anyag megjelenik,ott a szellem is jelen van, átjárja az anyagot, sőt, a magasabbszemlélet számára az anyagiság el is tűnik, ha azon áthatolva képesek vagyunk a szellemiségig eljutni.

Ezt a szemléletmódot mindarra ki kell terjesztenünk, amivelcsak kapcsolatban állunk, így az Antropozófiai Társasághoz valószemélyes viszonyunkra is. Képesnek kell lennünk arra, hogy ehhez a külső világban létező tényhez, az Antropozófiai Társasághoz való viszonyunkban egyúttal felismerjük a benne rejlő szellemiséget, azt a spirituális áramlatot, amely az újabb korban bontakozott ki a szellemi világban, és amely csak akkor fog fennmaradni a földi létben, ha az emberek hűek maradnak hozzá. Különben a földi léttől elkülönülve fog fennállni. De ha az emberek szívében megvan az erő ahhoz, hogy hűek maradjanak hozzá,akkor a földi léthez kapcsolódva fog tovább élni.

Aki az antropozófiát elfogadja, annak szívébe mélységesmeggyőződéssel kell beköltöznie annak, hogy nemcsak az ás

ványok, növények, állatok és emberek létezése mögött áll ottmindig valami szellemiség, hanem a külsőleg, a majához, az

illúzióhoz tartozó Antropozófiai Társaság mögött is ott lebegaz antropozófiai mozgalom spirituális ősképe, aminek az Antropozófiai Társaság működésében és tevékenységében kellrealizálódnia. A Karácsonyi Gyűlést megelőzően többször iskijelentettem, hogy az antropozófiai mozgalmat - amelyrőlmindig ugyanazt kell elmondanunk, mint amit ma mondunk -meg kell különböztetnünk az Antropozófiai Társaságtól,

10



amely az antropozófíai ezoterika külső, exoterikus intézménye volt. 1923 karácsonya óta azonban ennek az ellenkezőjeigaz. Tavaly karácsonykor az előtt a súlyos döntés előtt áll

tam, hogy én magam legyek-e az Antropozófíai Társaság elnöke. Az Antropozófíai Társaság fennállásának előző éveibenaz antropozófia tanítójának tekintettem magam, aki nem kötődik a külső irányításhoz, és ezt a különböző dolgok esetében,amelyek felmerültek, szigorúan be is tartottam. Magát az Antropozófíai Társaságot mások vezették. Az én feladatom az

volt, hogy a Társaságon belül érvényre juttassam az antropozófia ügyét, amennyiben arra az egyes emberek vagy azok

csoportjai igényt tartottak.Barátainknak az előadások során - vagy egyéb alkalmakkor

- módjukban lesz megismerni, hogy mit jelent annak tevékeny megvalósítása a földi síkon, ami ma akar megnyilatkozni a szellemi világban. Be kell látnunk azonban, hogy nehézségek is fognak adódni abból, hogy a szellemi világhoz fűződő viszonytösszekötjük a külső irányítással. 1923 karácsonya idején nagyon is fennállt annak a lehetősége, hogy azok a szellemi hatal

mak, akik az antropozófiát adják számunkra, megütköznek azon, hogy a külső irányítást bevonjuk az ezoterikába, vagy hogy más valami történik. Ezért volt az akkori elhatározásom alehető legsúlyosabb természetű. Mert az a lehetőség is fennállt,hogy éppen egy ilyen elhatározás fogja veszélyeztetni a felénk áramló szellemi életet.

Mégis el kellett határoznom magam erre, mert a körülmények

úgy alakultak, hogy az előbb jellemzett dolgok ellentétének kellett bekövetkeznie annak érdekében, hogy az antropozófia ügyetovábbra is kapcsolatban maradjon az Antropozófíai Társasággal. A jövőben az Antropozófíai Társaságnak olyan helynek kelllennie, amelyen közvetlenül átáramlik az ezoterikus élet, maga isezoterikusán működik, és egyúttal teljesen tudatában van sajátezoterikus tevékenységének.

11



Ehhez a Goetheanumban meg kellett alakítani egy ezoterikus elnökséget. Fel kellett ismerni, hogy az elnökségnek amaga egészében ezoterikus feladatai vannak, és hogy a jövő

ben nemcsak az antropozófia tartalmának kell az Antropozó-fíai Társaságon keresztül megnyilatkoznia, hanem az antropozófia tanításán kívül tenni is kell az antropozófiát, vagyis akülső intézkedések területén is hatékonynak kell lennie.

Az is szükséges, hogy felismerjük azokat a valóságos erőket,amelyeknek a Társaságban egyesült személyeket ténylegesen ösz-sze kell kötniük egymással. Ezek nem lehetnek pusztán valamilyen nézethez vagy programhoz tartozó erők, amelyek elvont téte

lekben fejeződnek ki. Az Antropozófiai Társaságot ezoterikus értelemben csakis az alapozhatja meg és tarthatja fenn, ami reálisemberi kapcsolatként létezik. így a jövőben mindennek a legtágabb értelemben vett reális emberi kapcsolatokon kell alapulnia,

vagyis nem valamilyen elvont, hanem a valóságos szellemi életen.Ezt a valóságos szellemi életet a maga konkrét mivoltában

kell felfognunk, és meg kell látnunk az élet legapróbb részleteiben is. Elmondanék egy egészen apró dolgot. Amikor eztaz impulzust elfogadtuk, akkor elhatároztuk, hogy minden tagunknak új tagsági igazolványt adunk. Mivel az Antropozófiai Társaság tagsága időközben tizenkétezerre növekedett, így tizenkétezer tagsági igazolvány kiállításáról volt szó, és sokak ellenvetésével szemben mégis elhatároztam - mint mondtamez valóban csak apróság -, hogy mindegyiket magam íromalá. Ez természetesen sokheti munka volt. De mit jelentett ez?

A legkevésbé sem valamilyen makacsságot a részemről, vagy egy külső intézkedési szabályt, hanem azt, hogy tekintetemetannak a nevén akartam nyugtatni, aki megkapta ezt a tagságiigazolványt. Ebben valami emberi kapcsolat fejeződött ki,

bármilyen kis dolognak is látszik. Ami a rendeletekben és a paragrafusokban áll, abból az

antropozófia útján reálisan semminek sem szabad megjelen-

12



nie, mindennek a valóságos életen kell alapulnia. Mert csak azigazi élet képes felvenni magába az ezoterikát.

Ki kell jelentenünk tehát, hogy a Karácsonyi Gyűlés ótamár nem teszünk különbséget az antropozófia ügye, és az

Antropozófiai Társaság között, mert ezek eggyé váltak. De arról van szó, hogy ennek minden egyes tagban tudatossá is kell

válnia.Úgy gondolhatják kedves barátaim, hogy ez magától érte

tődik. Gondolkodjanak el erről, és úgy fogják találni, hogy ennek a teljesen szívből jövő megvalósítása egyáltalán nemmagától értetődő dolog, sőt igen nehéz, hogy életünk minden

pillanatában érvényesítsük.Nos, most az a gondunk - ha szabad így mondani -, hogy az új feltételek között ugyanúgy áramlik-e a szellemi élet az

Antropozófiai Társaságon keresztül, ahogyan korábban áramlott az antropozófiai mozgalom útján? Most azonban, miutánimmár több hónapja a Karácsonyi Gyűlés hatása alatt állunk,és igyekszünk hűek maradni ahhoz, amit az AntropozófiaiTársaság szellemi alapkőletételekor átéltünk, elmondhatjuk,

hogy ami évek óta szellemileg felénk áramlott, az még bőveb ben áramlik felénk. Azt is elmondhatjuk, hogy ahol megjelentaz az ezoterikusabb áramlat, amely a Karácsonyi Gyűlés ótaáthatja az antropozófiai munkát, ott a szívek mindenütt méginkább kitárulkoztak.

Ha a dolgot így fogják fel, ez a jövőben nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy megfelelő talajt biztosítson annak a szellemi alapkőnek, amelyet a Karácsonyi Gyűlés idején helyez

tünk el az Antropozófiai Társaság számára.Most rátérek arra, aminek ebben a bevezető előadásban a

következő napok mondanivalójára kell felkészítenie bennünket. Arra utalnék, hogy az antropozófiai mozgalom ebben amostani komoly pillanatban tulajdonképpen csak a saját kezdeteihez tér vissza. Amikor ugyanis a század elején Berlinben

13



a Teozófiai Társaságból megalapítottuk az Antropozófiai Társaságot, akkor történt egy különös eset. Az AntropozófiaiTársaság megalapítása, vagyis a Teozófiai Társaság német

szekciójának megalapítása idején előadásokat tartottam Berlinben az „antropozófiáról". Ez már kezdettől fogva meghatározta működésemnek azt az irányát, amelynek alapján később az antropozófiai mozgalom kifejlődött.

De még valami másra is emlékeztetnem kell. Legelőször egy egészen kis kör számára hirdettem meg néhány előadást,melyeknek az volt a címe, hogy „Praktikus karma-gyakorlatok". Akkoriban azonban e szándék megvalósításával szem

ben igen élénk tiltakozást tapasztaltam. Nagy örömömre ismét jelen van társaságunk legidősebb tagja, Günther Wagner úr, akit az Antropozófiai Társaság szenioraként szeretnék szí vélyesen üdvözölni. Ő bizonyára emlékszik arra, hogy akkoriban milyen erős volt az ellenállás sok mindennel szemben,amit már kezdettől fogva fel akartam venni az antropozófiaimozgalomba. így ezekre az előadásokra nem került sor.

Azokkal az irányzatokkal szemben, amelyek a teozófiai mozgalomban irányadók voltak, nem lehetett egy olyan ezoterikátkifejteni, amely nyíltan és elfogulatlanul tulajdonképpenolyasmiről kezdett volna beszélni, ami elméleti szinten mindig is jelen volt.

A Karácsonyi Gyűlés óta azonban itt ebben a teremben éskülönböző helyeken, ahol előadásokat tartottam, most már egészen nyíltan szólok az emberi karmának a történelmi ese

ményekben és az egyes emberekben megfigyelhető konkrétműködéséről. Ma már számos antropozófus tudja, hogy hogyan folytak le bizonyos jelentős személyiségek különbözőföldi életei, és hogyan alakult az Antropozófiai Társaságnak és a hozzá kötődő egyes személyeknek a karmája. A Karácsonyi Gyűlés óta ezekről a dolgokról már teljesen ezoterikusán beszélünk. A Karácsonyi Gyűlést követően pedig elő-

14



adássorozataink ismét nyilvánosak, minden érdeklődő számára hozzáférhetőek lettek. így egy ezoterikus, ugyanakkor tel

jesen nyilvános társasággá alakultunk át.

Ezzel bizonyos értelemben visszatérünk a kiindulási ponthoz. Akkor csak szándék volt az, aminek köreinkben most már meg kell valósulnia. Sok barátunk, aki első ízben van itt a Karácsonyi Gyűlés óta, láthatja majd, hogy az elkövetkezendőnapokban éppen a karma kérdését fogom tárgyalni. Ezt a témátszeretném ma bevezetni, azokról a dolgokról szólva, amelyekre vázlatosan már az e heti „Közlöny"-ben is utaltam.

Az antropozófiai irodalomból tudjuk, hogy azoknak az is

mereteknek a megszerzése, amelyek a szellemi világ tényeireés lényeire vonatkoznak, illetve e tények kutatása, összefüggaz emberi tudat fejlődésével. Meg fogják látni, hogy az elfogulatlan, egészséges emberi értelem hogyan értheti meg a tudatfejlődés következtében kikutatott szellemi világot. De ittmindig tekintetbe kell vennünk azt, hogy amíg a szellemi világ kutatásához más tudatállapotok kifejlesztése szükséges,addig a szellemi kutató közléseinek megértéséhez, felfogásához elegendő az az egészséges emberi értelem, amely valóbanelfogulatlanul akar kibontakozni.

E nézet kimondásával azonnal éles ellentétbe kerülünk azzal, ami a jelenkor gondolati életében megnyilvánul. Amikor egyszer Berlinben ugyanezt kifejtettem, egy jóakaratú cikk jelent meg az egyik nyilvános előadásomról, amelyet nagyszámú hallgatóság előtt tartottam. A cikkben a következő állt:

Steiner úr szerint az egészséges emberi szellem beláthatja azt,amit a szellemi világban kikutatnak. Újabb korunk egész fejlődése azonban arról tanúskodik, hogy az egészséges értelemsemmit sem lát be az érzékfelettiségből, amelyik értelem pedig belát valamit belőle, az egészen biztosan nem egészséges.- Meg kell állapítanunk, hogy bizonyos vonatkozásban korunkban a művelt embereknek ez az általános véleménye.

75



Egyszerűbben kifejezve ez azt jelenti, hogy aki nem őrült, azsemmit sem érthet meg az érzékfeletti világból. Ha tehát valaki megért belőle valamit, az egész biztosan őrült! Ez ugyanaz,

mint amit a cikk mond, csak kissé világosabban kifejezve.Ezért foglalkoznunk kell azzal a kérdéssel, hogy az egész

séges emberi értelem mennyiben értheti meg a szellemi kutatás eredményeit, amelyekhez valóban csak más tudatállapotok kifejlesztésével lehet eljutni. Külső érzékszerveinket már századok óta műszerekkel egészítjük ki, távcsővel, mikroszkóppal. A szellemi kutató is kiegészíti külső érzékszerveit azzal, amit lelkében maga fejleszt ki. A természet kutatása kife

lé halad, külső eszközöket használ. A szellemi kutatás befeléhalad, belső eszközöket használ, amelyeket a lélek maga alakít ki megbízható módon saját belső életében.

Bevezetésképpen úgy írnám le a másféle tudatállapotok kifejlesztését, hogy korunk ismert emberi tudatállapotait először egybevetem - csupán egybevetem - azokkal a tudatállapotokkal, amelyek egykor az emberiség történelem előtti primitív fejlődési fokán voltak jelen.

Az ember ma három tudatállapotban él, amelyek közül tulajdonképpen csak egyet tart megismerési forrásnak. Az em

ber jelenleg a szokásos éber tudatállapotban, az álomállapot ban, és az álomnélküli alvás állapotában él.

A szokásos tudatban, az ébrenléti állapotban úgy viszonyulunk a külvilághoz, hogy mindazt, amit az érzékszerveinkkelfel tudunk fogni, valóságnak tekintjük, és mint valóságot en

gedjük hátai magunkra. Ezt a külső érzékelést az agyhoz kötött értelmünkkel, vagy általában az emberre jellemző értelemmel ítéljük meg, és képzeteket, fogalmakat, érzelmeket ésegyebeket alakítunk ki arról, amit érzékszerveinkkel tapasztalunk. Bizonyos határok között saját belső életünket is fel tud

juk fogni éber tudatunkban. Különféle mérlegelések, eszmefuttatások révén eljuthatunk oda, hogy az érzékelhetőn túl el-

16



ismerünk valami érzékfelettit is. Nem kell leírnom ezt a tudatállapotot, hiszen mindenki jól ismeri, és elismeri szerepét földi megismerési és akarati életünkben.

Korunk embere számára az álomtudat homályos és ködös. Az ember az álomtudatban valamilyen szimbolikus átalakulásban látja a külső világot, bár ennek nincs mindig tudatában.Például reggel ébredező állapotban fekszünk az ágyban, mégnem nézünk teljesen nyitott szemmel a felkelő Napra, csak fátyolos pillantásunkon keresztül érzékeljük az ablakon beszűrődő napfényt. Az embert még mintegy vékony fátyol választ

ja el attól, amit egyébként élesen körvonalazott érzéki benyomásokban és észlelésekben szokott tapasztalni, és ekkor felmerül lelkében egy hatalmas tűzvész képzete. Egy hatalmastűzvészről álmodik, ami csak annak szimbóluma, hogy a napfelkelte rávilágít félig nyitott szemére.

Vagy azt álmodja, hogy egy utcát szegélyező fehér kövek soramellett halad el. Az egyik követ azonban valamilyen természetierő vagy az emberek felül megrongálták. Felébredve fogfájásáról

veszi észre, hogy egyik foga romlik. Két fogsorának szimbólumát látta álmában, a romlott fogét a megrongált kőtömbön. Azt álmodjuk, hogy egy túlfűtött szobában vagyunk, ahol

kellemetlenül érezzük magunkat. Felébredünk: szívünk erősen dobog, pulzusunk szapora. A szív és a pulzus hevességének szimbóluma volt a túlfűtött szoba. Álmaink tehát többnyire belső és külső állapotaink szimbólumai. Az embert betöltinapi életének emlékezete, ezt a legváltozatosabb módon ala

kítja át, álmában egész drámává formálhatja. Nem mindigtudja, hogy e képzeteinek mi az eredete lelki életének bonyolult világában. így az ember gyakran bizonyos illúziókban éláloméletével kapcsolatban, amely belejátszhat éber életébe is,amikor tudata még valamelyest letompított állapotban van.

Egy természetkutató az utcán elmegy egy könyvkereskedésmellett. Meglát egy az alacsonyrendű állatok világáról szóló

17



könyvet, amely mindig is nagyon érdekelte, hiszen a természetet kutatja. Most azonban, bár a könyv címe azt jelzi, hogy a természet kutatója számára rendkívül fontos témáról van szó,

nem mutat érdeklődést iránta. Miközben ugyanis rámered akönyvre, amelyet máskor a legnagyobb érdeklődéssel szemlélt volna, messziről egy kintornás rég elfelejtett dallamot játszik.Erre felfigyel. Gondolják el, hogy a természetkutató a könyv

borítóján egy természettudományos tanulmány címét pillantjameg, de alig veszi észre, mert egy kintornás játéka nyűgözi le,amelyre különben oda sem figyelt volna. Mi ez? Negyven év

vel ezelőtt, egészen fiatal korában, életében először táncolt első

táncpartnerével erre a dallamra, amelyet most a kintornás játszik. Negyven éve nem hallotta ezt a dallamot, amely most erreaz élményre emlékezteti. A természetkutató józan maradt, ezértmeglehetősen pontosan emlékezett a dologra.

A misztikus viszont gyakran eljut oda, hogy bensőleg olyannyira átalakít egy külső eseményt, hogy az már teljesenmásmilyenné válik. Aki lelkiismeretesen fog hozzá a szellemiélet kutatásához, annak egészen világosan szem előtt kell tartania azt, hogy lelki életében képzelgések és illúziók is felléphetnek. A lelki életben elmerülve igen könnyen úgy vélhetjük, hogy a szellemihez vezető valamilyen belső útra találtunk rá, de esetleg csak egy kintornás dallamának átalakultemlékéről van szó. Az álomélet csodálatos és nagyszerű, deaz ember csak akkor képes azt helyesen felfogni, ha valóbanszellemileg átformálva szemléli az emberi élet jelenségeit.

Ha a mély, álomnélküli alváséletet nézzük, akkor ebbőlmai szokásos tudatunkkal csak arra emlékszünk, hogy az elal vás és a felébredés között eltelt egy bizonyos idő. Bármilyeneseményt csak az éber állapot segítségével vagyunk képesek átélni. Az álomnélküli alvásból azonban csak valami általános, nagyon homályos érzésünk marad vissza arról, hogy azelalvás és a felébredés között valahogy jelen voltunk.

18



Ma tehát e három tudatállapottal rendelkezünk: éber tudattal,álomtudattal és az álomnélküli alvás tudatával. Ha viszont azemberi fejlődés ősi korába megyünk vissza, akkor ott az ember három egészen másfajta tudatállapotával találkozunk. Mintmondtam, nem a történelmi, hanem a történelem előtti korról

van szó, amely csak a szellemtudomány eszközeivel világíthatómeg. Erről részletesebben a következő napokon fogok beszélni.

Az emberi fejlődés ősrégi korában nem azt élték át, amit mi azéber nappali tudatunk során élünk át, hanem az élesen körvonalazott anyagi valóság, a körülhatárolt dolgok helyett szellemi lényeket, illetve elmosódott fizikai körvonalakat érzékeltek.

Egy ilyen korból származó ember nem éles körvonalakbanlátta volna az itt ülőket, amelyek emberi lényüket körülhatárolják, nem a mai vonalszerű látásmóddal, hanem a mi megszokott éber tudatunk számára elmosódott alakban. Amit malátunk, az jóval elmosódottabb volt, és mindenütt áthatotta amai észlelhetőség határait messze meghaladó aurikus jelleg,

valami szellemi sugárzás, csillogás, ragyogás, csillámlás. Azakkori szemlélet az itt ülők auráit egymásba fonódva látta vol

na, és betekintett volna az emberek ragyogó, csillogó sugárzó,csillámló lelki aurájába. Akkoriban tehát még bele lehetettlátni a lelkiségbe, mert maga az ember is benne élt a lelkiszellemiség atmoszférájában.

Egy egyszerű hasonlattal élve: ha ma este egy derűs száraz napután az utcán járunk, akkor az utcai lámpák fényét éles körvonalakkal látjuk. Ha viszont egy ködös estén haladunk át az utcán, akkor a lámpák fénye körös-körül mindenféle színes alakzatot vesz

fel. Ezeket a mai fizika teljesen félreérti, mert szubjektív jelenségnek tartja, pedig ez olyasmi, amit e lámpák révén akkor élünk át,amikor a köd vizes elemén haladunk át. A régi ember a szellemilelkiség elemén haladt át. Nem egy szubjektíven elképzelt aurátlátott a másik emberen, hanem az aurák objektíven az emberek lényéhez tartoztak. Ez volt az egyik tudatállapot.

19



Volt aztán egy ehhez olyan módon kapcsolódó tudatállapot,ahogyan az éber állapothoz kapcsolódik a mai álommal átszőtt al

vásunk, de ez nem volt azonos a mostani álomállapottal, hanem

az ember ilyenkor minden külsőleg érzékelhető dolognak az eltűnését észlelte maga körül. A mi számunkra az érzéki benyomások jelképekké válnak az álom területén: a napfény tűzvésszé, a fogsorok cölöpök sorává, az emlékezés álmai földi vagy szellemmeláthatott drámákká, álomtörténetekké. Az érzékelhető világ mindigjelen van, az emlékezés világa itt marad. De az emberiség fejlődésének ősrégi korában a tudat másmilyen volt. Mindenki, akiitt jelen van, ilyen tudattal rendelkezett régebbi földi életeiben.

Akkor az ember, ahogy a napfény halványulni kezdett a nap folyamán, nem a fizikai tárgyak valamiféle jelképeit látta, hanemebben a tudatállapotában a fizikai tárgyak eltűntek a tekintete elől.

Az előtte álló fa eltűnt, szellemivé alakult, a fához tartozó szellemlépett a helyébe. A fák szellemeit nem a népi fantázia találta ki, ezaz értelmezés a tévelygő tudósok fantáziájában született meg. A fák, hegyek, sziklák szellemei abba a világba terelték az emberilélek tekintetét, amelyben halála és újabb születése között él, mint

ahogy itt a Földön fizikai lények és tények veszik körül. Ez volt amásodik tudatállapot. Meglátjuk majd, hogy a mai, szellemi megismerésre törekvő ember megszokott álomrudata átalakulhat ezzéa tudatállapottá.

Volt még egy harmadik tudatállapot is. Az emberek természetesen akkor is aludtak. De felébredéskor nemcsak homályosan emlékeztek arra, hogy egy bizonyos idő eltelt, és ilyenkor nem is csupán egy nagyon letompult életérzésük volt, hanem világosan emlékeztek arra, amit alvás közben átéltek.Éppen az alvás során merültek fel elmúlt földi életeik benyomásai jelenlegi emberi sorsuk összefüggéseivel együtt, vagyisilyenkor ismerték fel és tekintették át saját karmájukat.

A mai embernek tehát éber tudata, álomtudata és álomnélküli alvástudata van. A korai emberiségnek azonban három

20



másféle tudatállapota volt: a szellemmel átitatott valóságtudat, a szellemi világba történő bepillantás tudatállapota és akarma áttekintésének tudatállapota. De a régi emberiség tuda

ta lényegében véve homályos és hanyatló volt.Ez a homályos, alkonyi tudat idővel el is múlt, elhamvadt

az emberiség további fejlődése során. Most a hajnali derengéstudatának kell elérkeznie. A mai szellemi kutatás már ebbe illeszkedik bele. Az embernek olyan helyzetbe kell kerülnie,hogy ha rátekint a fára, a sziklára, a forrásra, a hegyre, a csillagokra, akkor saját lelki erőinek a kifejlesztésével és megerősítésével jusson el oda, hogy minden fizikai dologból előtűn

jön számára az a mögött rejlő szellemi lény vagy tény. Amit ma még őrültségnek tartanak, az egzakt tudománnyá

és megismeréssé válhat. Az igazi megismerés rátekint majd afára, és a fa fizikai anyagának látványa szertefoszlik előtte,mintegy üresen hagyva ott a teret, az ember elé pedig odalépa fa szellemi lénye. Ahogyan a napfény fizikai szemünkbe ragyogva minden külső fizikai dologról visszaverődik, úgy az

emberiség eljut majd annak felismeréséhez, hogy a Nap világot átszövő és éltető szellemi lénye minden fizikai lényben is benne él. Ezt a felismerést hordozza az antropozófia. Ahogy a fizikai fény fizikai szemünkbe visszaverődik, úgy ragyogmajd bele minden földi létezőről lelki szemünkbe a mindentátható isteni-szellemi Nap lényének valósága. Az emberek most azt mondják, hogy a rózsa piros, és ennek az az alapja,hogy a rózsa azt az ajándékot adja vissza, amit a Nap fizikai

éteri létezésétől kapott. Egykor majd azt fogják mondani,hogy a rózsa azt adja vissza, amit a világon áthullámzó, éltetőNap szellemi-lelki lényétől kap.

Az ember tehát ismét beleéli magát egy szellemi atmoszférába, és tudni fogja, hogy saját lényével miképpen gyökerezik ebben a szellemi atmoszférában. Akkor ráébred majd arra,hogy az álomtudat, amely egyelőre csak a külsőleg érzékelhe-

21



tő világ kaotikus szimbólumait tartalmazza, magában rejti annak a szellemi életnek a megnyilvánulásait is, amelyet a halálés az újabb születés között élünk át. Arra is ráébred majd, hogy

a mély alvás folyamán reális erőként működik bennünk az,ami az ébredés után elvezeti az embert oda, ahol a sorsa, a karmája szövődik. Bármilyen szabadok vagyunk is, nappali életünkben átélt sorsunk alvó életünk folyamán szövődik, ott,ahol a fizikai-éteri lényünkből kihúzódó lelki-szellemiségünk az isteni-szellemi lényekkel él együtt, azokkal a lényekkel,akik a régebbi földi életek eredményeit áthozzák mostani életünkbe. Aki a megfelelő lelki erők kifejlesztésével képes be

tekinteni az álomnélküli alvásba, az karmikus összefüggéseketfedez fel benne. Az emberiség történelme is csak ezáltal kapjamegjelentését: a történelem abból áll össze, amit a régebbi korok emberei a halál és az újabb születés közötti életük útjánhoznak magukkal az új földi életekbe, az új korokba. Ha korunkban vagy bármilyen más korban rátekintünk egy személyiségre, csak akkor fogjuk őt megérteni, ha megismertük előző földi életeit.

A következő napokban arról a kutatásról fogok beszélni,amely a történelmi személyiségeknél éppúgy, mint a mindennapi élet területén visszavezet bennünket a jelenkori vagy egy régebbi életből az előző földi életekhez.

22



MÁSODIK ELŐADÁS

Az egyes személyek mindig újra találkoznak az egymásrakövetkező földi életekben. A Titus Livius, Walter von der

Vogelweide, August Strindberg inkarnációsor

Tegnapelőtt említettem, hogy a karmáról és az ismétlődő földiéletekről szóló elméleti fejtegetések szükségképpen élettelenek maradnak, ha az ilyen irányú eszmefuttatások nem vezetnek el a gyakorlati élethez, vagyis, ha nem a karma és az ismétlődő földi életek szemszögéből nézzük magát az életet. Azilyenfajta fejtegetéseket azonban a lehető legnagyobb komolysággal kell végeznünk. Mert azt kell mondanunk, hogy akik mindenféle karmikus összefüggésekről és az ismétlődőföldi életekkel kapcsolatos legkülönfélébb dolgokról elmélkednek, azok nagy kísértésnek vannak kitéve. Ezen a területen igen könnyen lehetünk tévedések áldozatai. Ilyen irány

ban valóban csak akkor végezhetők kutatások, ha a kutató

előtt - lelki fejlődése révén - bizonyos értelemben már megnyílt a szellemi világ. Azok azonban, akik az ilyen jellegű fejtegetéseket meg

hallgatják, meggyőződésük érdekében igénylik azt, hogy megismerjék az ilyen kutatások során napvilágra kerülő közlések alapját. Tulajdonképpen nem kellene megbízni abban,aki minden további nélkül az ismétlődő földi életekről kezd

beszélni. Az ilyen okkult mélységekből származó közléseket

csak azáltal lehet igazolni, ha előbb más területeken már ki vívtuk a bizalmat.

Úgy gondolom, hogy az antropozófia eddigi 23-24 éve soránelegendő okkult anyag gyűlt össze, így ma a karma és az ismétlődő földi életek merész kutatásainak eredményeiről is beszélhetek azok előtt a hallgatók előtt, akik a szellemi élet más területeinek

23



kifejtése folyamán már bizalomra tettek szert irántam. Ugyanakkor tény, hogy sok jelenlévő csak rövid ideje tagja az Antro-pozófiai Társaságnak. A Társaság további fejlődését figyelembe

véve lehetetlen volna azonban, hogy az újonnan belépők számáramindig mindent elölről kezdjek. Másfelől nagy örömünkre ésmegelégedésünkre szolgál, hogy éppen ezeken az előadásokon alegrégibb antropozóms barátaink is nagy számban megjelentek,olyanok is, akik szinte az egész antropozófiai fejlődést végigélték.Persze az idők folyamán alkalmat kell teremtenünk arra, hogy atagságuk kezdetén állókat elvezessük ahhoz, amit az AntropozfiaiTársaság működése során el kell végeznünk.

Mindezeket azért kell előrebocsátanom, mert ma éppenolyan fejtegetésekbe kezdek, amelyek a következő előadások kiindulópontjai lesznek, és ezekben majd találkozni fogunk néhány valóban igen merésznek tűnő megállapítással is. Dekedves barátaim, az emberi élet mégiscsak akkor jelenik mega helyes megvilágításban, ha a maga igazi valóságában, vagyis éppen az ismétlődő földi életeken keresztül szemléljük. A komoly, felelősségének tudatában lévő kutatás egyáltalánnem könnyű ezen a területen. Mert az itt elért eredmények

voltaképpen bizonyos módon ellentmondanak megszokottképzeteinknek.

Ha rátekintünk egy ember földi életére, sorsának tartalmára,akkor először azok a legszembetűnőbb sorscsapások tűnnek felszámunkra, amelyek összefüggnek az illető külső vagy belső hi

vatásával, társadalmi helyzetével és hasonlókkal. De földi életé

nek tartalmára vonatkozóan még sok olyan vonását is megláthat juk, amelyek a legkevésbé sem külsőségesek, hanem lelki lényének belső világát jelenítik meg. Ha azonban olyan mélységekbepillantunk, amelyekben az ismétlődő földi életeket kell nyomonkövetnünk, akkor arra van szükség, hogy sok mindentől eltekintsünk, ami egy ember sorsára inkább külsőleg nyomja rá a bélyegét a földi lét során.

24



így például nem szabad azt képzelnünk, hogy a különbözőföldi életeken áthaladó karma számára nagy jelentősége van akülső vagy belső hivatásnak. Nyilvánvaló, hogy egy aránylagkülsőleges jellegű hivatás - mondjuk a hivatalnoké vagy hasonló - külsőleg is összefügg az ember sorsával. De a tulajdonképpeni karmikus, sorsszerű összefüggések számára nemfeltétlenül lényeges az, ami ezzel a külső hivatással kapcsolat

ban megfigyelhető. Ugyanígy van ez a belső hivatással is.Könnyen hajlunk arra a gondolatra, hogy egy mostani zenészaz egyik korábbi földi életében, ha nem is zenész, de valamilyen művész volt. Ha kutatjuk ezeket a dolgokat, azt találjuk,

hogy ez egyáltalán nem jellemző, sőt ilyesmi csak a legritkább esetben fordul elő. Mert a folyamatos karma, ahogy asors folyamatosan halad előre, ez inkább az ember belső világában érvényesül, kevéssé törődik a külső és belső hivatásokkal, hanem elsősorban a lélek erőihez és ellenállásaihoz kapcsolódik, és mindenekelőtt az élet morális összefüggéseibenfejeződik ki, amelyek persze egy ember külső és belső hivatásában is megnyilvánulhatnak.

Ezért a karmának, a sors fonalának a kutatásánál nagyon lényeges, hogy a konkrét emberi élet olyan körülményeit is észrevegyük, amelyek többnyire mellékesnek tűnnek. Egy olyanesetet mondok el, amelyet már többször megemlítettem.

Kutatni akartam valakinek a karmikus összefüggéseit, akinek az életét többféle sajátosság jellemezte, és volt egy bizonyos feladata, hivatása is. De az intuitív pillantás számára régebbi földi életeire vonatkozóan semmiféle utalás nem adó

dott mindabból, amit hivatásszerűen vagy emberbarátkénttett. Nem mintha mindez egyáltalán nem függött volna összerégebbi életeivel, de a kutatás folyamán nem találtam semmiféle ilyen jellegű utalást. A hivatásából vagy az emberbarátságából következő tényeken tehát nem jutottam túl. Ezzel szem

ben különös módon éppen az élet egy mellékes sajátosságából

25



derült ki valami ennél a személyiségnél. Előadásokat tartott,és az előadásai előtt, egészen megszokott módon, mindig elő

vette a zsebkendőjét, hogy megtisztítsa az orrát. Sokszor hal

lottam előadni, és sohasem tapasztaltam, hogy mielőtt összefüggően kezdett volna beszélni, ne vette volna elő a zsebkendőjét, hogy belefújja az orrát. Társalgás közben nem csináltaezt, csak mindig olyankor, ha összefüggően kellett beszélnie.Ez egy olyan kép volt számomra, ami aztán megadta a régeb

bi földi életeibe való visszapillantás lehetőségét.Ezt most csak mint extrém példát említettem meg. Az ese

tek nem mindig ilyen különösek. De ha a karmát egyáltalán

érvényes és elfogadható módon akarjuk kutatni, akkor képesnek kell lennünk arra, hogy belemélyedjünk az ember teljeslényébe. A mélyebb szemlélet például bizonyos hivatásbantöbbé-kevésbé pusztán a nevelés és egyebek hatását látja. Az

viszont már az ember belső alkatával függ össze, ha beszédének megkezdése előtt kénytelen elővenni a zsebkendőjét,hogy megtisztítsa az orrát. Ez sokkal intimebben kötődik azember legbelső lényéhez. Persze ez egy szélsőséges példa. A dolgok nem mindig ilyenek. De általa fogalmat alkothatunk arról, hogy a karma vizsgálatakor az emberi élet látványoseseményei általában nem sokat jelentenek, hanem foglalkoznunk kell az olyan apróságokkal is, amelyek nemcsak hogy nem jelentéktelenek, hanem fel is tárnak valamit az életről.

E bevezetés előrebocsátása után egyenesen rátérek tulajdonképpeni mondanivalómra, természetesen mindazokkal a

fenntartásokkal, amelyek ilyen esetekben szükségképpen felmerülnek, nevezetesen, hogy mondanivalómat vagy elhiszi valaki vagy nem. De kijelenthetem önöknek, hogy fejtegetéseim a szellemtudományos kutatás legmélyebb komolyságánalapulnak.

A karma vizsgálatának bizonyos értelemben magából a karmából kell adódnia. De nem sok sikerrel járnánk, ha úgy köze-

26



lednénk a karma témájához, ahogy a mai laboratóriumi kutató jár el. Ezt „A világ és az ember" új kiadásának a végén is megkellett említenem, mert az életem során felém irányuló különös követelések között az is elhangzott, hogy vessem alá magam valamiféle pszichológiai vizsgálatnak, hogy a szakemberek kideríthessék, hogy a szellemtudományról elmondott nézeteim megalapozottak-e. Ez természetesen éppen olyan nevetséges, mint amikor valaki felmutat bizonyos matematikaieredményeket, és aztán nem ezeket az eredményeket vizsgál

ják felül, hanem arra akarnák őt rávenni, hogy vizsgáltassameg magát egy laboratóriumban, hogy rájöjjenek, igazi mate

matikus-e vagy sem. De az ilyen nevetséges dolgok ma tudományosságnak számítanak, és komolyan követelik őket. „A világ és az ember" új kiadásának végén nyomatékosan hangsúlyoztam, hogy az ilyen irányú kísérletek természetesen semmiféle eredményre nem vezethetnek, és azt is kijelentettem, hogy a konkrét okkult ismeretekhez vezető minden utat szellemi-érzékfeletti módon kell előkészíteni.

Egyszer alkalmam nyílt arra, hogy találkozzam egy modern

orvossal, akinek hírnevét és írói pályáját igen jól ismertem ésnagyra értékeltem. Itt most elmondom azokat a karmikus részleteket, amelyek elvezettek a megfelelő eredményekhez. Mindezhosszú időt vett igénybe, és csak a legutóbbi hetekben jutottama végére. Most ott tart a dolog, hogy ha az ember lelkiismeretes,már beszélni tud róla. Elmondom tehát az összes részletet, hogy lássanak bizonyos összefüggéseket, ha nem is valamennyit.

Ezzel az orvossal akkor ismerkedtem meg, amikor együtt

volt egy másik személlyel, akit már régebbről jól ismertem, ésha nem is különösebben mély, de mindig alapos benyomásttett rám. Mégpedig azért, mert ez az illető rendkívül szeretettolyan emberekkel társalogni, akik odaadóan foglalkoztak valamilyen kissé külsőségesen felfogott okkultizmussal. Szívesen mesélt arról, ahogyan ismerősei nyilatkoztak mindenféle

27



okkult témákról, főként olyasmiről, ami az okkultizmusbanösszefüggésbe hozható azzal, amire a mai művésznek, mint lírikusnak, epikusnak vagy drámaírónak törekednie kell. Ezt a

személyiséget körüllebegte valamilyen, mondhatnám, morálisaura. A „morális" kifejezést használom mindazokra a lelki tulajdonságokkal összefüggő dolgokra, ahol az akarat uralkodik. Ezt a személyt látogattam meg, és ott találtam nála azt azorvost, akinek ismertem, és nagyra értékeltem orvosi tevékenységét és írói pályáját. Ami a látogatás folyamán lejátszódott, az valóban mély benyomást tett rám, és arra indított,hogy a szellemi kutatás területén is megvizsgáljam.

Ekkor igen különös dolog történt. Az az élmény, amelyet akét személlyel való együttlét nyújtott, illetve amit a másik személyről tudtam - írói pályája és orvosi tevékenysége, amelyet ismertem és becsültem, bár őt személyesen akkor láttamelőször - mindez ösztönzést adott a szellemi kutatáshoz. Hakezdetben nem is tudtam az újonnan megismert személy életének és sorsának minden összefüggését kideríteni, de lényemintegy fényt sugárzott a másik, a régóta ismert emberre, és

végül rájöttem, hogy ez utóbbi az egyik korábbi földi életébena régi Egyiptomban élt, ahol - és ez volt a sajátságos - mumifikálták, vagyis múmiaként bebalzsamozták.

Nemsokára azt is kiderítettem, hogy ez a múmia még ma ismegvan. Később láttam is valahol, de csak jóval ezután. Mindenekelőtt tehát ez volt a kiindulópont. A kutatás elsősorbanerre a már ismert személyre irányult, de aztán tovább bővült,

és végül lehetőséget adott arra, hogy az újonnan megismertember sorsának összefüggéseit is kutatni kezdjem. Ekkor akövetkezőt találtam.

Míg egyébként igen könnyen eljuthatunk valakinek azegyik földi életéből akár a legutolsóhoz is, itt az intuíció a régiEgyiptom távolába vezetett el, és ott világosan két személyiséget tárt lelki szemeim elé. Az egyik valamilyen óegyiptomi

28



főember volt, aki széleskörű beavatáshoz jutott, de mint bea vatott később zülleni kezdett, és élete során egyre inkább nem vette komolyan ezt a beavatást, sőt bizonyos gúnyolódó hangnemben kezelte. Volt azonban egy szolgája, aki rendkívül ko

moly lelkületet hordozott magában. A szolga természetesennem volt beavatott. Kettőjüknek az volt a feladata, hogy be

balzsamozzák a múmiákat, és ehhez meglehetősen messzirőlkellett beszerezni az anyagokat.

A múmiák bebalzsamozása, különösen az ókori Egyiptom ban, rendkívül bonyolult műveletet igényelt, ami megkövetelteaz emberi test alapos ismeretét, de az emberi lélek mély ismeretét

is igényelte azoktól, akik ezzel foglalkoztak. Ez a főember ebbea műveletbe volt beavatva, de sajátos hivatását illetően idővel fokozatosan belecsúszott egyfajta frivolitásba. így történt, hogy a

beavatásban kapott ismereteket lassanként - ahogy a misztériumok nyelvén mondanánk - „elárulta" szolgájának, aki viszontmár hamarosan jobban megértette a beavatás tartalmát, mint maga a beavatott. így többnyire ez a szolga végezte a múmiák be-

balzsamozását, a másik pedig végül már alig vett részt ebben, mi

közben természetesen az ezzel járó társadalmi helyzetet és viselkedést fenntartotta magának. Lassanként azonban elvesztette korábbi nagy tekintélyét, és ezáltal belesodródott bizonyos konfliktusokba. A szolga azonban fokozatosan felküzdötte magát ahhoz, hogy az életet igen komolyan fogja fel, és valami különösráhangoltság folytán egyfajta beavatásra tett szert, ami nem voltugyan igazi beavatás, de ösztönösen ebben élt. így a múmiák egész sorának bebalzsamozása történt meg ennek a két embernek

a felügyelete és közreműködése révén. Az idő haladt tovább. Mindketten átléptek a halál kapuján,

mindazt átélték, ami az érzékfeletti világban összefügg a karma, a sors kibontakozásával - erről majd a következő alkalommal beszélek -, és mind a ketten, a római korban kerültek újra a földi létbe, a római császárság megalapításának idejé-

29



ben, Augustus korában, ha nem is pontosan ekkor, de nagyjá ból ebben az időszakban.

Mint már mondtam, ez a kutatás éppen olyan lelkiismeretesés pontos, mint amilyen egy fizikai vagy kémiai kutatás lehet.

Nem beszélhetnék most ezekről a dolgokról, ha már hetekkelezelőtt nem alakul ki számomra annak a lehetősége, hogy ilyenhatározott módon szólhassak róluk. A korábbi főember, akinek a beavatása frivolitássá vált, a halál kapuján való áthaladása utánezt rendkívül keserű megpróbáltatásnak érezte, annak összesutóhatásával együtt. Őt Augustus császár lányaként, mint Júliáttaláljuk meg újra, aki apjának mostohafiával, Tiberiusszal kötöttházasságot, és olyan életmódot folytatott, amelyet ő maga természetesen helyénvalónak tartott, de a rómaiak annyira kicsa-pongónak ítélték meg, hogy száműzetésbe küldték. Az egyiptomi szolga, aki csaknem a beavatásig küzdötte fel magát, de amaga erejéből, szintén ebben a korban született meg újra, mintTitus Livius római történetíró.

A legérdekesebb azonban az, hogy Titus Livius hogyan jutott el a történetíráshoz. A régi egyiptomi korban nagyszá

mú múmiát balzsamozott be. Ezeknek a múmiáknak a testében olyan lelkek éltek, akiknek többsége aztán rómaikéntinkarnálódott, és közöttük volt a hét király is - hiszen ez a hétkirály valóban létezett. Egy nagyon régi egyiptomi korba jutunk tehát vissza, ha arra az időre tekintünk, amikor a főem

ber és szolgája élt. Mármost bizonyos törvény meghatározzaaz olyan lelkek újraszületését, akiknek a testét mumifikálták,így ezeket a lelkeket aránylag hamar újra a Földre szólították.

A főember szolgájának azonban olyan intim karmikus kapcsolata alakult ki azokkal a lelkekkel, akiknek a testét bebalzsamozta, hogy éppen az ő későbbi történetüket kellettmegírnia, természetesen azokét is hozzávéve, akiket nem balzsamozott be, de elsősorban azokét írta meg, akiket bebalzsamozott, így lett Titus Livius történetíró.

30



Szeretném, ha minél többen elővennék Titus Livius rómaitörténelmét, és mindannak ismeretével engednék hatni magukraírói stílusát, amit ebből a karmikus összefüggésből megtudtunk.Meg fogják látni, hogy Livius stílusában van valami sajátságos,

emberhez közeli, mégis igen beható és egyben mitikus hajlam.Olyanfajta emberábrázolásra törekszik, amelyet éppen egy múmiabalzsamozó szerezhetett meg magának. Efféle összefüggésekhez persze csak akkor jutunk el, ha karmikus kutatásokat

végzünk. Akkor azonban olyasmit veszünk észre, ami hirtelenfényt derít valamire. Livius stílusának eredetét nehéz bármihezis kötni, ezt a különös stílust, ahogyan mint történész, mintegy

bebalzsamozza a leírt embereket, márpedig ez a stílus végső soron ilyen jellegű. De ha az említett összefüggéseket ismerjük,akkor ez fényt vet a stílusra.

Látjuk tehát, hogy a két egyiptomi személyiség mint a római Júlia és Titus Livius jelenik meg újra. így haladnak át ismét a halál kapuján. Az egyik lélek annak idején magas fokú

beavatást szerzett, amit frivolitásba torzított, és megtapasztalta ennek keserű utóhatásait a halál és az újabb születés közöt

ti létben. Ezután mint Júlia élt meg sajátságos földi sorsot,aminek utána is olvashatunk. De a Júlia-élet után következőhalál és újabb születés közötti életben már erős ellenszenvetérzett e Júlia-inkarnációja iránt, ami különösen elhatalmasodott benne. Intuitív módon megtalálhatjuk ezt az individualitást, amint a halál és az újabb születés közötti életben állandóan azt kiáltozza: bárcsak sohase lettem volna nő, noha errea sorsa juttatott, amit annak idején a régi Egyiptomban tettem!

De kövessük tovább ezeket a személyeket. Eljutunk a középkorba. Liviust dalokat kedvelő költőként találjuk meg a középkor derekán. Meglepő ez, hiszen a külső hivatások egyáltalán nem kell hogy összefüggjenek. De a legnagyobb meglepetések éppen az egymást követő földi életek alakulásaiból adódnak számunkra. A római történetíró az egyiptomi mumifikálás-

31



ban szerzett emberismeretével alakította ki stílusát. Ennek a nagyon könnyed stílusnak további alakulását mintegy a finom líraiságba emelkedve találjuk meg, amikor Titus Livius mint

Walther von der Vogelweide jelenik meg újra. Walther von der Vogelweide Tirolban élt, és számos pártfo

gója között volt egy egészen különös ember is. Ez egy kastély ura volt, és kapcsolatban állt mindenféle alkimistával - ezek tucatszámra éltek akkoriban Tirolban -, a modem színészvilágkifejezésével élve: mindenféle alkimista ripaccsal csavargottegyütt, de eközben sok mindent megtudott és megtapasztalt.Többek között éppen az ilyen csavargásai során kapta azt azimpulzust, hogy lelkesen belevesse magát az okkultizmusba,mint ahogy ez később Paracezusszal is hasonló módon történt.Idővel roppant kifejlett okkult érzékre tett szert, ami képessétette arra is, hogy Tirolban rátaláljon Laurin törpekirály hegyi

várára, erre a sziklavárra, amit már csak mondaszerűen ismertek, és amit egyébként nem is ismerhettek volna fel, mert már csak sziklákból állt. Sziklák alkották, belül üreggel. Erre a személyiségre, akiben a régi egyiptomi beavatottra bukkanunk,rendkívül mély benyomást tett a Laurin törpekirály várának környékén érezhető démoni jelleg. így ebben a régi egyiptomilélekben sajátos dolgok egyesültek: a frivolitásba forduló bea

vatás, a neheztelés azért, hogy nőnek született - miáltal belesodródott a római erkölcstelenségbe és egyben a rómaiak erkölcsi képmutatásába - valamint mindenféle intim, de külsőleges alkimista ismeretek. Ez utóbbi azonban kiterjedt arra is,

hogy a természeti démonok és általában az egész természetszellemiségét szabadon érzékelje. Bár Walther életrajzábannem szerepel, mégis az a helyzet, hogy Walther von der Vogel

weide és ez az ember akkoriban igen gyakran együtt volt, és aköltőt számos intenzív hatás érte általa.

Látják, itt nyomon követhetjük azt - ami úgyszólván kar-mikus törvényszerűség -, ahogyan a személyiségek mindig

32



újra egymásra találnak, és egymást mindig kiegészítve és bizonyos ellentéteket képviselve ismételten egy időben kerülnek le a Földre.

Érdekes az is, ha Walther sajátságos lírai stílusát nézzük, hogy ez valóban olyan, mintha már alaposan megutálta volna a bebal-zsamozást, és az életnek egészen más oldala felé fordulna, a feléaz oldala felé, amelynek nincs semmi köze ahhoz, ami halott, hanem csak a teljesen vidám létezéshez, de ez mégis valamilyenpesszimista árnyalatban jelenik meg. Nézzék meg Walther vonder Vogelweide stílusát, ki lehet érezni belőle két előző földi életét. Gondoljanak nyugtalan életére: ez nagyon emlékeztet egy

olyan életre, amely mintegy felemészti azt, aki intenzíven együtt volt a halottakkal, ezért lelkére sok ember sorsa nehezedik rá,ahogyan ez egy múmiabalzsamozónál történik.

Most menjünk még tovább. Látják, ennek a karmikus láncolatnak a további követése vezetett el abba a szobába - demost csak intuitíve, szellemileg -, ahol a régi ismerősömmelegyütt voltam, akinek utóbb az ősi múmiáját is láttam, és mostmár tudtam, hogy a másik balzsamozta be. Ludwig Schleich

orvosban megtaláltam azt a leiket, aki áthaladt az egyiptomi bebalzsamozó szolgán, Tuitus Liviuson és Walther von der Vögelweidén.

így derülnek ki meglepő módon az élet összefüggései. Kiaz, aki hétköznapi tudatával fel tudja fogni a földi életet?Csak akkor foghatjuk fel, ha tudjuk, hogy mi rejlik egy lélek mélyén. Elméletben sokan tudják, hogy a lélek mélyén egymást követő földi életek raktározódnak el. Ez azonban csak

akkor válik reálissá és konkréttá, ha valóban feltárjuk az adotteset részleteit.

Pillantásom aztán ismét kikerült ebből a szobából, mert aza régi ismerősöm, aki egyike volt a másik által mumifikáltszemélyeknek, nem nyújtott további jelentősebb nyomokat.

Viszont a régi egyiptomi beavatott lelki útja is kiderült szá-

33



momra, Júliáé, és azé a személyé, aki Lauriri varázskastélyátfelfedezte: ez August Strindberg.

Figyeljék meg Strindberg életét és művészetét, és vegyék

szemügyre az imént leírt háttérrel együtt. Nézzék meg sajátos nő-gyűlöletét, amely valójában nem is az, mert különféle egyébokokra vezethető vissza. Nézzék mindazt a démoniságot, amely Strindberg költészetét jellemzi. Figyeljék meg vonzalmát mindenlehetséges alkimista és okkult művészet és mesterkedés iránt, és

végül tanulmányozzák kalandos életét. Észre fogják venni, hogy ez a élet mennyire a leírt karrnikus háttérből következik.

Olvassák el aztán Ludwig Schleich emlékiratait, a Strind-

berghez fűződő kapcsolatáról írtakat, és meg fogják látni,hogy ez is mennyire az előző földi életek hátterébe ágyazódik.De Ludwig Schleich emlékirataiban felvillanhat még egy szikra, egy egészen sajátos fény, mondhatnám, valami megdöbbentő világosság. Az a régi ismerősöm, akinél Schleichheltalálkoztam, és elmondtam róla, hogy maga Schleich mumifikálta a régi Egyiptomban, azonos azzal a személlyel, akirőlSchleich megemlíti emlékirataiban, hogy elhozta neki, visszahozta neki Strindberget. Schleich és Strindberg valamikor együtt dolgoztak a holttestén: az a lélek hozta őket újra össze,aki ebben a testben élt.

Látják így válnak konkréttá azok a dolgok, amelyeket azismétlődő földi életekről és a karmáról először csak elméletileg írunk le. De aztán valóban átláthatóvá válik az, ami a földiéletben történik. Mennyire érthetetlen maradna számunkra

egyetlen emberi földi élet, ha azt nem láthatnánk a régebbiföldi életek hátterével együtt.Kedves barátaim, ha ilyen dolgokról beszélek, akkor a fej

tegetések mellett egy érzés is hatalmába kerít. Ezek a dolgok,amelyekről a Karácsonyi Gyűlés óta lehet beszélni - ha a helyes módon akarjuk látni azokat - teljes komolyságot, komoly érzületet követelnek a hallgatóktól, és az antropozófiai mozga-

34



lomba való teljes beilleszkedést, mert ezek igen könnyen vezethetnek mindenféle frivolitáshoz. Ezekről a dolgokról azért kell

beszélnünk, hogy az Antropozófiai Társaságot a komolyságra

alapozhassuk, éppen annak érdekében, hogy tudtára ébredjen amodern civilizációban elvégzendő feladatának.Miután ilyen módon bizonyos alapokat leraktam, szeretnék

a következő alkalommal az Antropozófiai Társaság karmájáról is beszélni, hogy aztán rátérjek arra, hogy ezek a karmárólszóló fejtegetések mit jelentenek számunkra, ha a saját életünket akarjuk mélyebben megérteni.

35



HARMADIK ELŐADÁS

Az arabizmus hatása a keresztény Európára. A IX. századi

érzékfeletti gyűlés a szellemi világban. A 869-es konstantinápolyi zsinat eltörli a szellem fogalmát. A kereszténység előtt is tudtak Krisztusról, a Napszellemről. A chartres-i

iskola.

Az emberiség történelmének és saját életünknek folyamatát csak egészen kis részben érthetjük meg, ha csupán azt a külső oldalát

szemléljük, amelyet a születésünk és halálunk közötti földi élet ben lejátszódó események alapján figyelhetünk meg. A történelem és az élet belső indítékait nem láthatjuk át, ha teldntetünketnem fordítjuk a külső fizikai történések alapját képező szellemiháttérre. A világtörténelmet általában a fizikai világban lejátszódó eseményekre korlátozzák, és azt mondják, hogy a világtörténelemben csak földi okok és okozatok érvényesülnek. Megnézik például a XX. század második évtizedének eseményeit, és az el

ső évtized eseményeinek következményeit látják bennük. Menynyi illúzióra van ilyenkor lehetőség! Olyan ez, mint amikor hullámokat vető vizet látunk, és mindegyik hullámot csak az előzőkövetkezményének tekintjük, pedig tulajdonképpen alulról hatolnak fel azok az erők, amelyek a hullámokat létrehozzák. Való

jában arról van szó, hogy a szellemi világból indul ki mindaz,ami a történelem színpadán vagy az emberi élet valamely területén megtörténik. E történéseknek csak a legkisebb részével kapcsolatban beszélhetünk külső okokról és okozatokról.

Most szeretném néhány példán bemutatni, hogyan kell etörténésekbe a szellemi eseményeket bevonni, hogy valódi képünk legyen a földi események alapjairól. Korunk szellemi vonatkozásban azzal függ össze, amit a szellemi életben Michaeluralmának nevezünk, és ez a Michael-uralom arra irányul,

36



amit az antropozófiai mozgalom is a legmélyebb értelembenakar, és amire törekednie kell. így azok az események, amelyeket most elmondok, kapcsolatban állnak az AntropozófiaiTársaság sorsával, karmájával, és - ahogy ez a következő alka

lommal ki fog derülni - az Antropozófiai Társaságban lévőegyes személyek többségének karmájával is. Mai témáinkatönök közül sokan már ismerik az előző előadásokból. Mostazonban az ismert dolgokat bizonyos szempontból szeretnémösszekapcsolni a kevésbé ismertekkel.

Látjuk, kedves barátaim, hogy a Golgotai Misztérium óta amüveit világban a keresztény fejlődés folyamatosan megy végbe.

Korábban már többször is leírtam, hogy ez a fejlődés milyenirányt vett az egymást követő századok során. Észre kell vennünk, hogy ebbe a keresztény fejlődésbe sok egyéni körülmény is belejátszott. Hiszen ezek nélkül nem jellemezné mai korunkataz erős materializmus, amelyet benne megfigyelhetünk.

Nem tagadható ugyan, hogy ehhez a materializmushoz a maguk részéről éppen a keresztény vallások is erősen hozzájárultak, de ebben valójában nem a keresztény, hanem az egyéb im

pulzusokjátszottak közre, amelyek máshonnan áramlottak a keresztény fejlődésbe.Ha Nyugaton egy bizonyos korra, a VIII. századra és a IX.

század elejére tekintünk, láthatjuk, hogy egy olyan személyiség, mint Nagy Károly mindenfelé terjesztette a kereszténységet az Európában élő, de még nem keresztény népek között, bár ezt oly módon tette, amellyel mai humánus fogalmaink szerinttalán nem mindenben érthetünk egyet. E nem keresztény sze

mélyek közül különös figyelmet érdemelnek azok, akikre hatással voltak az Elő-Ázsiából kiinduló arab, mohamedán hadjáratok, amelyek Észak-Afrika felől törtek be Európába. A mohamedánizmust itt a szó tágabb értelmében kell vennünk.

A Golgotai Misztérium után több mint fél évezreddel aztlátjuk, hogy a mohamedánizmusban összegződik az arab kul-

37



túra minden régi világnézeti eleme, és az ezzel összefüggő,különösen gazdag, de nem keresztény módon kialakult tudományosság, amely az Ázsiából Észak-Afrikán keresztül veze

tő hadjáratokkal elterjedt Nyugat- és Dél-Európában is. Itt ezaz áramlat később lassan elapad a külső világ számára, de belül a szellemi élet fejlődésében nem tűnik el. Amikor az ara

bizmus külső terjedése Európában már kimerül, akkor azt lát juk, hogy az arabizmus belső módon terjed tovább. Ez egyikeazoknak az eseteknek, amikor tekintetünket a külső történelemtől a szellemi háttérre kell ráirányítanunk.

A korábbiakban a karmával kapcsolatban elmondtam már,

hogy amikor az egyes emberek egymást követő földi életeitnézzük, akkor egy régebbi földi élet alakulására nem következtethetünk a külsőségekből, valakinek pusztán a külső magatartásából, mert itt sokkal bensőségesebb impulzusokról van szó.így a történelmi személyiségeknél is sokkal bensőségesebb impulzusokon múlnak a dolgok. Láttuk, hogy az előző kultúrkör-szakok eredményeit az egyes személyek, maguk az emberek viszik át a későbbiekbe, de az átvitel során a dolgok meg is vál

toznak, ezért ezeket az áthozott elemeket a külső oldal szemlélése alapján nem minden további nélkül tudjuk felismerni újformáikban, amelyekben valaki a következő inkarnációjábanmegvalósítja azokat. Kövessünk nyomon most egy ilyen áramlatot.

Abban a korban, amikor Nagy Károly, mondhatnánk kisséprimitív módon terjesztette a kereszténységet az akkori primitív európai műveltség területén, odaát Keleten egy olyan személyiség élt, aki Nagy Károlyhoz képest lényegesen magasabb fokon állt: Harun al Rasid. Harun al Rasid elő-ázsiai ud

varában összegyűjtötte korának legjelentékenyebb szelleminagyságait. Ragyogó udvara volt, amelyet Nagy Károly isnagyra tartott. A legkitűnőbb személyiségek képviselték azépítészetet, költészetet, csillagászatot, földrajzot, történelmet,

38



embertant, és mindezt a legnagyszerűbb módon részben olyanok művelték, akik még sok mindent magukban hordoztak arégi beavatási tudomány ismeretéből.

Harun al Rasid nagy formátumú szervező szellem volt, ésudvarában, mondhatnám, szinte egy általános akadémiát alakított ki, ahol egyetlen szerves egészként működtek az akkorikeleti művészet és tudomány egyes ágazatai. De ott találunk mellette egy másik személyiséget is, aki ugyan már csak lelkemélyén, de mégis valamennyire magában hordozta a régi bea

vatási ismereteket.Nem az a helyzet ugyanis, hogy aki egy régebbi inkarnáció-

jában beavatott volt, annak egy későbbi inkarnációban ismét beavatottként kell megjelennie. Hiszen az előadásokkal kapcsolat ban fel lehet vetni olyan kérdéseket, hogy ha voltak ilyen régi beavatottak, akkor hová lettek? Nem testesültek meg újra? Hol vannak ma? Hol voltak az utóbbi századokban? - Itt voltak ugyan, de tudomásul kell vennünk, hogy aki egy régebbi inkarnációban beavatott volt, annak az új inkarnációjában azt a külsőtestet kell használnia, amelyet az adott korszak nyújthat számá

ra. Az újabb kori emberi fejlődés nem ad olyan bensőleg képlékeny, hajlékony és lágy testeket, hogy minden akadály nélkül

beléjük húzódhatna mindaz, ami egy régebbi inkarnációban élt valakiben. így a beavatottak más feladatokat kapnak. Ezekbenmár csak öntudatlanul, bizonyos erőteljes impulzusok formájá

ban és nem közvetlen beavatásként jelenik meg az, ami a koráb bi beavatásban jelen volt.

Harun al Rasid udvarában tehát élt egy tanácsadó, második szervezőként, aki szintén rendkívül mélyen belelátott a világdolgaiba - jóllehet akkori inkarnációjában már nem volt bea

vatott -, és a lehető legnagyobb szolgálatokat tette Harun alRasidnak.

Ez a két személy aztán áthaladt a halál kapuján. Miutánmegérkeztek, odaát a szellemi világban bizonyos mértékig

39



még látták az arabizmus terjeszkedésének utolsó fázisát egyfelől Afrikán át Spanyolország felé, másfelől Közép-Európairányában. Ők ketten a Földön intenzív erőt jelentettek, és Ha-

run al Rasid sokat tett élete folyamán azért, hogy az arabizmus elterjedését a fizikai világban elősegítse.

Ez az arabizmus Harun al Rasid udvarában sajátságos formát öltött, ugyanis a megismerés és művészet különféle régebbi formáira nyúlt vissza, amelyek Ázsiában már hosszúidő óta léteztek. Hiszen az utolsó nagy fejlődési hullám azelőző Michael-korszakban indult el Ázsia felé: ez a görögszellemi élet, a görög spiritualitás, a görög művészi érzék ter

jedése volt. Ezeket Arisztotelész és Nagy Sándor idején foglalták össze, és Nagy Sándor átvitte hódító hadjárata során

Ázsiába és Észak-Afrikába, mint a görög szellemi élet virágát. Ez roppant energikus módon, egyúttal a szellem terjesztésének példamutató formájában történt, mindazzal áthatva,amely a tudományosság területén az arisztotelizmusban fejeződött ki. Az arabizmus és orientalizmus így átitatódott azokkal az impulzusokkal, amelyeket Arisztotelész görögsége dolgozott ki, és amelyek Nagy Sándor hódításai és alapításai ré

vén nagy mértékben elterjedtek.Ha visszatekintünk néhány századdal a Golgotai Misztéri

um előtti időkre, egészen Nagy Sándor hadjárataiig, amikor agörög bölcsesség színe-javát elterjesztették, akkor azt látjuk,hogy odaát Elő-Ázsiában évszázadokon keresztül - egészen a

VIII. keresztény században élt Harun al Rasidig - a görög

szellemi élet arisztotelészi formájának felvételére megvolt akészség és a megfelelő gondolkodásmód. De ez itt mégis sajátos alakot öltött. Bár Harun al Rasid udvarában mindezt szellemteli módon, nagyon behatóan és bizonyos arab színezettelművelték, és ő, valamint tanácsadója nagy gondot fordított rá,a többiek pedig, akik még ott voltak, a régi keleti beavatási

bölcsességgel is áthatották, az ott élő arisztotelizmus mégsem

40



az eredeti volt, nem az, amit Arisztotelész és Nagy Sándor ápolt. Olyan jelleget vett fel, amely nem nagyon akart a kereszténységgel kapcsolatot találni.

így odaát olyanfajta arisztotelizmus és alexandrinizmus alakult ki, amelyet főként Harun al Rasid és tanácsadójának vezetése alatt magas fokon műveltek, ami azonban a kereszténységszámára igen kedvezőtlen ellenpólust jelentett, és olyan szellemi formát, egyfajta panteizmust öltött, amely sohasem akart akereszténységgel összekapcsolódni, és belső lényege folytánnem is volt erre képes.

Harun al Rasid és tanácsadója tehát az antik szellemiség

olyanfajta érzületével haladt át a halál kapuján, amely nem akartösszefonódni a kereszténységgel. Miután áthaladtak a halál kapuján, arra fordították minden erejüket, azon fáradoztak, hogy aszellemi világból a történelmi fejlődésbe úgy avatkozzanak be,hogy folytatódjon az arabizmus szellemiségének Elő-ÁzsiábólEurópába való további terjedése, amely korábban a háborúsidőkben kezdődött. Ezért haláluk után olyan szellemi impulzusokat küldtek le a szellemi világból, amelyek Európa szellemiéletét át akarták hatni az arabizmussal.

így azt látjuk, hogy egyikük, Harun al Rasid a következőfejlődést éli át halála után: a szellemi világból figyelemmelkíséri az arabizmus terjedését Elő-Ázsiából Dél-Európán ésSpanyolországon át, és azt tovább vezeti. A másik személy hasonló módon működik a szellemi világban, ő is követi tekintetével azt, ami odalent a fizikai világban történik, és olyan

utat tesz meg a szellemi világban, amelynek földi vetületétmegtaláljuk a Fekete-tenger északi részétől Közép-Európáigterjedő területen. így látjuk ezeket a lelkeket, ahogy bizonyosmódon szellemileg vándorolnak, és az említett módon állnak kapcsolatban a fizikai síkkal.

Másrészről tudjuk a történelemből is, hogy az arisztotelizmus valamint Nagy Sándor mondája hogyan terjedt el a ke-

41



reszténységben. A Nagy Sándorhoz fűződő elbeszélés még aIX-XIII. században is az Európa-szerte mesélt történetek közül a legnépszerűbbek közé tartozott. Ez volt Nagy Sándor

éneke, Lamprecht pap csodálatos költeménye, amely Nagy Sándor tetteit mindenütt hozzákapcsolja a szellemi világhoz.Leírja Nagy Sándor neveltetését és életét, valamint az ázsiaihadjáratokat. De mindenütt azt hangsúlyozza ki, ami Nagy Sándor földi életében szellemi módon tükröződött. Hiszen aszellemiség minden földi élettel összefügg, bár ezt az átlagostudat nem látja be. A középkorban azonban mindezt még benne találjuk ebben az irodalmi feldolgozásban. így az arisztote-

lizmus a skolasztikába is benyomult, ahol mindenütt arisztotelészi fogalmakat használtak. Ez azonban a másik pólus volt:odaát Ázsiában arab formában, míg itt Európában keresztény alakban jelent meg. Nagy Sándor énekét teljesen áthatja a keresztény érzület. Az arisztotelizmus Európában tehát teljesenkeresztény formában bontakozott ki.

Nos, még az a különös jelenség is megfigyelhető, hogy a keresztény egyházi tanítók, akiknek lelke Arisztotelésszel volt

felvértezve, éppen azok ellen harcoltak, akik Ázsiából a „másik" Arisztotelészt hozták át Spanyolországba, és ott a nem keresztény tanítást terjesztették. A későbbi időkben festett képeken mindenütt láthatjuk, ahogy az arisztotelizmus mintegy együtt harcol a keresztény egyházatyákkal, az egyházatyák kezükben tartják Arisztotelész műveit, de közben lábukkal tapossák az arab Averroést és a többieket, akik a maguk módján aztaz arisztotelizmust képviselték, amely az arabizmus útján jött átEurópába.

Külsőleg ez játszódik le. De a szellemi kutatás alapján aztmondhatjuk, hogy Harun al Rasid és tanácsadója az említett módon élt tovább, miután áthaladtak a halál kapuján. Természetesen Nagy Sándor és Arisztotelész is így élt tovább. Az ő valóságos individualitásuk azonban, mondhatnám, csak átmenetileg

42



tekintett le a földi életbe az első keresztény századokban - mégpedig egy antropozófiai szempontból érdekes vidékre -, de aztán ismét visszatértek a szellemi világba, és a szellemi világban

voltak akkor, amikor Harun al Rasid és tanácsadója elhagyta afizikai síkot. Arisztotelész és Nagy Sándor azonban más utat kö

vettek, individualitásuk a keresztény fejlődéssel együtt haladvanyugat felé tartott.

Nos, a IX. században játszódott le a legfontosabb, leglényegesebb esemény is. Ami ugyanis ekkor a szellemi világból kiindu-lóan meghatározó volt Európa szellemi életére nézve, az a szellemi világban egybeesett egy érzékfeletti eseménnyel. Ezek egybeesése persze nem könnyen ismerhető fel. 869-ben az érzékfeletti

világban történik valami roppant jelentős dolog, éppen akkor,amikor odalent Konstantinápolyban a nyolcadik ökumenikus zsinat összeül, és dogmatikusan kijelenti, hogy aki igazi keresztény,az nem mondhatja, hogy az ember testből, lélekből és szellembőláll. Az úgynevezett trichotómiát eretnekségnek nyilvánítják.

Ezt régebben gyakran úgy fejeztem ki, hogy ezen a 869-ben

tartott zsinaton eltörölték a szellemet. Ezt követően ugyanis aztkellett mondani, hogy az ember csak testből és lélekből áll, ésa léleknek vannak bizonyos szellemi tulajdonságai. De amiilyen módon odalent Konstantinápolyban történt, az csak valaminek a földi vetülete volt, bár nem ismerhető fel, hogy minek a vetülete. Egy szellemi esemény vetülete volt, amely az európai szellemtörténet számára roppant fontosnak bizonyult, többévig tartott, és jelentősen kihatott az ezt követő fejlődésre.

A IX. században már az a kor érkezett el, amikor az európai emberiség és annak szellemi élete teljesen elfelejtette azt,ami az első keresztény századokban még megszokott volt akeresztények számára, hogy tudniillik Krisztus régebben aNapon tartózkodott, és lénye összefüggött a Nappal, majd testet öltött a Názáreti Jézusban, ahogyan ezt gyakran leírtam.

Az első keresztények jól tudták, hogy Krisztus, mint naplény,

43



a Golgotai Misztérium előtt a Napon való tartózkodása révénkapcsolatban állt a kozmikus világgal, tehát, hogy Krisztusnemcsak naplény, hanem egy olyan lény is, aki összekapcso

lódott mindazzal, ami planetárisan a Naphoz tartozik. A IX.században azonban a Krisztus-impulzusnak ezt a kozmikuseredetét már nem ismerték. Egyre inkább az úgynevezett tisztán emberi jelleghez közeledtek, vagyis ahhoz, ami csakis afizikai síkon játszódik le. Az evangéliumokat sem úgy fogták fel, hogy azok a kozmoszra utalnak, hanem úgy beszélték el atartalmukat, mint valamilyen földi eposzét.

Ha meg akarjuk érteni, hogy ezzel tulajdonképpen mi is

történt, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy az emberiségfejlődése folyamán létezett egy Krisztus előtti, egy GolgotaiMisztérium előtti kereszténység is. Komolyan kell vennünk Szent Ágoston szavait, aki azt mondta, hogy a kereszténységmindig is létezett, csak akik a Golgotai Misztérium előtt keresztényeknek számítottak, azokat másképpen nevezték. Ezcsak egy rendkívül jelentős dolognak a külső, virágnyelven

való kifejezése. Az igazi misztériumokban, sőt, azokon a he

lyeken is, ahol maguk a misztériumok közvetlenül nem voltak jelen, de mégis érvényesült a misztériumi tudás, a misztériumok impulzusa, mindenütt létezett egy Golgotai Misztériumelőtti kereszténység. Úgy beszéltek a Krisztus-lényről, hogy őaz a lény, aki a Napon él, és csak akkor lehet látni és együttműködni vele, ha az ember olyan messzire jut el a beavatási

bölcsességben, hogy megjelenik számára a Nap életének valósága, annak tényleges szellemi tartalma.

így beszéltek a régi misztériumokban az eljövendő Krisztusról. Nem földi Krisztusról beszéltek, aki a Földön él, és itt

van, hanem az eljövendő Krisztusról, aki majd egyszer megérkezik, és akit akkoriban még a Napon kerestek. Ilyesmi akésőbbi korokban is tovább élt egyes helyeken, ahová a kereszténység a Krisztus utáni századokban nem jutott el.

44



Amikor Torquay-ban, Anglia nyugati részén nemrég nyáritanfolyamot tartottam, volt egy élményem annak a helynek a közelében, ahol egykor Artus élt az övéivel - meglátogattuk ezt ahelyet -, és ami egy kereszténység előtti kereszténység ilyen

meglévő hatására utalt. Ott ugyanis fennmaradt az, amit az Ar-tus-mondában sokszor a későbbi korokra vonatkoztat az a tudományosság, amely a tényekre vonatkozóan meglehetősen tájékozatlan. Pedig a monda igen régi korokra nyúlik vissza. Való

ban nagy hatással volt rám, amikor ott álltam azon a helyen,ahonnan letelrinmetünk a tengerre, ahogyan egykor Artus kerekasztalának lovagjai is letekinthettek. Ha fogékonyak vagyunk azilyesmire, akkor ez a benyomás még ma is éreztetheti velünk,hogy a kerekasztal lovagjai, Artus lovagjai hogyan tevékenykedtek abban az óriási várban, amelynek végső tanúi, legutolsókövei még ott málladoznak.

Ez a romos hely, ahonnan leteldnmetünk a tengerre, mégmindig hatalmas benyomást tesz az emberre, bár a kövek szinteteljesen szétmorzsolódtak. A hegycsúcs két oldalán ott látjuk atengert. Olyan vidék ez, ahol szinte óránként változik az időjá

rás: ha kitekintünk a tengerre, megpillantjuk a benne tükröződőragyogó napfényt, majd hirtelen viharos szelek kezdenek fújni.Nagyszerű benyomásunk támad, ha a ma is lejátszódó jelenséget okkult pillantással követjük. A fény és a levegő hatásaiban,a tenger fodrozódó és partnak ütköző hullámaiban elementárislények élnek és mozognak. Még most is teljesen szemléletesenkivehető a mindebben benne élő elementáris lények látványa,életük és mozgásuk kölcsönhatása, az, ahogyan a Nap földi ha

tását fejti ki lényükre, amikor találkozik a földből kisarjadó elementáris hatalmakkal, a spirituális elemi lényekkel. Ma az az érzésünk támadhat ilyenkor, hogy ez volt az Artushoz tartozó tizenkét lovag közvetlen, eredeti ihlető forrása.

Magunk elé képzelhetjük, amint Artus kerekasztalának lo vagjai ott állnak, és figyelik a fény, a levegő, a víz és a föld

45



hatalmainak, az elementáris lényeknek az összjátékát. De aztis magunk előtt láthatjuk, ahogyan ezek az elementáris lények hírül adták nekik a Nap, a Hold és a csillagok üzeneteit és

ezek - különösen a régebbi korokban volt erre mód - átmentek impulzusaikba. így sok minden fennmaradt a keresztény korszak századain át egészen a IX. századig.

A Merlin tanításain alapuló Artus-lovagrend feladata Európa szellemi művelése volt, amikor ezt a szellemi életet mégmindenütt a legkülönfélébb elementáris lények befolyásolták.Európa régi életére úgy kell tekintenünk - ha ezt manapságnem is hiszik el -, hogy az elementáris lények mindenütt bele

játszottak a közvetlen emberi életbe.Krisztusra, a Napszellemre, a Golgotai Misztériumra vo

natkozó megismerés itt már a kereszténység hírének megérkezése előtt is létezett, mégpedig legrégibb alakjában, legalább is egyfajta gyakorlati, ösztönös módon, de egészen világosan, hiszen mint mondtam, Artus élete a kereszténységelőtti kor idejére tehető. Amit pedig Artus kerekasztal-lovag

jai tettek, abban ugyanaz a kozmikus Krisztus élt - ha más né

ven is -, aki benne volt abban a hevületben is, amellyel Nagy Sándor vitte át Ázsiába a görög kultúra szellemi életét. így ittmintegy Nagy Sándor későbbi hadjáratainak lehetünk tanúi,amelyeket Artus kerekasztalának lovagjai vezettek Európá

ban, hasonlóképpen ahhoz, ahogy ő Makedóniából elindulva Ázsiában tette.

Azért említem ezt, mert éppen a legutóbbi példán láthatjuk,

hogy itt tulajdonképpen a Nap szolgálatát, vagyis Krisztus régiszolgálatát végezték, de olyan módon, ami megfelelt annak,ahogyan Krisztus a Golgotai Misztérium előtt létezett az em

beriség számára. Itt minden kozmikus jelentésű volt, még akozmosz földi, elementáris megjelenésében is. A fényben, alevegőben, a vízben és a földben élő elementáris lényekben

benne élt a kozmikus jelleg, megfigyelésük során ezt felismer-

46



hették bennük. így még a IX. században is sok kereszténységelőtti kereszténységet találunk az európai pogányságban. Ez akülönös, és még inkább az, hogy ebben az időben az európai

pogányság megértette a kozmikus Krisztust, sőt, sokkal méltóbb módon tekintett rá, mint azok, akik Krisztust a hivatalosan terjedő kereszténység útján fogadták el.

Ha Artus király életének, a körülötte folyó életnek korunkigterjedő hatását nézzük, akkor megfigyelhetjük, hogy ez milyensajátságosan folytatódik, amikor a karma, a sors hatalmánál fog

va beilleszkedik a jelenbe. így jutottam el kutatásaimban Artuskerekasztalának egyik tagjához, aki ennek a kerekasztalnak az

életét valóban igen behatóan művelte, bár kissé elkülönülve atöbbiektől, akik inkább a lovagi életmód hívei voltak. Ez a lovagnémileg szemlélődő életet folytatott, de nem a Grál-lovagokhozhasonlóan. Ilyesmi Artus körében nem létezett. Kalandnak ne

vezték a lovagi tetteket, amelyek feladataiknak megfelelően azakkori korban nagyrészt hadjáratok voltak. De az a személy, akifeltűnt nekem a többi alak között, sok olyasmit mutatott inspirációjában ebből az életből, ami csodálatos volt. Ezek a lovagok ki

mentek a kiugró földnyelvre, rátekintettek odafent a felhők ragyogó játékára, odalent a fodrozódó hullámokra, figyelték ezt akavargást, amely még ma is fenséges, nagyszerű benyomást kelt,meglátták benne a szellemit, és ez inspirálta őket. Ebből merítették erejüket. Egyikük azonban különösen behatóan tudott rátekinteni erre a fodrozódásra és hullámzásra, amikor a szellemi lények feltörnek a felcsapódó hullámokban, a földi tekintet számára furcsa alakban. Nagyszerűen meglátta, hogy a Nap gyönyörű,tiszta hatása hogyan játszik össze a természettel, hogyan él és ka

varog a tenger mozgékony felszínének szellemi hatásában ésnyüzsgésében, és benne élt abban, ahogyan a párás légkör a Napfénylő természetét hordozza, amely itt másképpen ereszkedik afákra és a fák közé, mint más vidékeken. Olykor a szivárvány színeiben játszva csillan fel a fák közötti résekben.

47



Volt tehát itt egy lovag, aki ennek meglátásához különleges érzékkel rendelkezett. Fontosnak tűnt számomra, hogy életét továbbkövessem, és lássam individualitását, mert éppen nála, későbbi

élete során, valami, mondhatnám, csaknem primitíven pogány in-karnációnak kellett bekövetkeznie, amely csak annyira volt keresztény, ahogy ezt leírtam. így derült ki, hogy Artus kerekasztalának ez a lovagja Arnold Böcklinként született meg újra. Személyének rejtélye sokáig foglalkoztatott, és csak Artus kerekasztalának összefüggésében volt megoldható. Látjuk tehát, hogy létezettegy olyan kereszténység, amely megelőzte a Golgotai Misztériumot, és amely szellemi módon még ma is megragadható. Ez be

ragyogott abba a korba, amelyről most beszéltem.Miközben a nyolcadik egyetemes zsinat Konstantinápoly

ban lejátszódott, ugyanakkor egy, mondhatnánk, mennyei zsinaton találkoztak azok a személyiségek, akik már áthaladtak a halál kapuján, és jól ismerték a Golgotai Misztériumot megelőző kereszténységet. Itt találkozott egymással Arisztotelész,Nagy Sándor, Harun al Rasid, az ő tanácsadója és Artus kerekasztalának köréből néhányan.

Arisztotelész és Nagy Sándor a kereszténység szellemében akarttevékenykedni, és sokat fáradozott azon, hogy legyőzze az arabizmust, amely Harun al Rasid és a többiek individualitásában élt. Deez nem sikerült. Ezek az individualitások nem voltak alkalmasak erre. Az történt viszont, hogy a régi kozmikus kereszténység még mélyebben hatotta át az Artus kerekasztalától származó embereket,mint ahogy az az Artus-lovagok durvább megnyilvánulásaiban élt.

Ezen a földöntúli zsinaton Michael közreműködésével Nagy Sándor és Arisztotelész mintegy határozatokat hozott a jövőben bekö vetkező és már előre látható dolgokról, annak érdekében, hogy Európában a szellemi élet a kereszténnyé vált alexandrinizmus ésarisztotelizmus értelmében új impulzusokat kapjon.

Harun al Rasid és tanácsadója azonban megmaradt a réginél. Rendkívül fontos, hogy tovább kövessük Európa SZellem-

45



történetében azt, hogy milyen hatása volt ennek a - ha szabadígy mondanom - mennyei gyűlésnek. Mert ha rátekintünk aszellemi élet további mozgásaira, akkor meglátjuk a Földre

visszatérő Harun al Rasidot, ezt a nagyformátumú szervezőt,Nagy Károly korának kiváló szellemét. Később maga is a kereszténység körében született meg, de miután áthaladt a halálés az újabb születés közötti életen, arabizmusát magával hozta. Egy ilyen személyiség megnyilatkozásának ugyanis külsőleg nem kell az arab elemre hasonlítania, amikor megjelenik a fizikai síkon. Új formát ölt magára, de lényegében ebben az

új formában is a régi marad: mohamedán és arab jellegű.Ez jelenik meg hatékonyan az európai szellemi életben,amikor Harun al Rasid újra megszületik Baconként, megtestesül Verulami Bacon alakjában. Tanácsadója másképpen jelenik meg Közép-Európában, sajátos módon a kereszténységtőláthatva, és Európa-szerte működik: ő Amos Comenius. Európa további szellemi életét sok mindenben meghatározta az,amit Harun al Rasid udvarának újra megszülető szellemei lét

rehoztak Európában új emberi alakjukban.Látjuk, hogyan hat az, ami először csak előkészül, és aztán

valóban megtörténik, csak később. Mert ami Francis Baconbenés Amos Comeniusban megnyilvánult, az szellemileg már régóta hatott a szellemi világból, minthogy 869-ben, azon a bizonyos érzékfeletti zsinaton különösen intenzív formát öltött.

Ugyanakkor megjelent a másik pólus is, amelyet az alexand-rinizmus és az arisztotelizmus képviselt a kereszténység érde

kében. Ez először abban a sokféle hatásban domborodott ki,amely a keresztény szellemi élet művelésének egyes helyein jelent meg. Ilyet látunk különösen a chartres-i iskolában, amelyről már többször beszéltem. A chartres-i iskolának hatalmasspirituális jelentősége volt, és különösen a XII. században virágzott. Chartres-i Sylvester, Alanus ab Insulis és más szellemek, akik valamilyen módon kapcsolatban álltak a chartres-i

49



iskolával, vagy tanítottak benne - mint Alanus ab Insulis ésSylvester - nem nevezhetők ugyan a szó igazi értelmében bea

vatottaknak, de sokat hordoztak magukban a régi beavatottak

bölcsességéből. A tőlük származó könyvek szavak puszta katalógusának látszanak, akkoriban azonban csak bizonyos retorikával, egyfajta szókatalógus módján lehetett a könyvekben közölni azt, amit ki akartak fejezni. Aki azonban ért az olvasásukhoz, az éppen ezekből a könyvekből tudja kiolvasni azt, amitChartres nagy tanítói ragyogó, csodálatos spiritualitással átha-tottan tanítottak számos tanítványuknak.

A chartres-i iskolában valóban egyfajta spirituális csillogás

ragyogott Európa szellemi élete felett. Ezen a helyen ma is ottállnak a lenyűgöző építészeti tudással kialakított katedrálisok,amelyek finom megformálásukban századok teljesítményéttárják elénk.

Ez a spirituális élet más helyeken is érvényesült a természet be való betekintés, de egy másfajta, a későbbi időktől eltérő spi-rituálisabb betekintés formájában, sőt olyan szellemi életként,amely szellemi módon is hatott. Érdekes, hogy ez a szellemi,

spirituális élet hogyan sugárzott ki a legváltozatosabb utakon.Követhetjük Franciaország egyes helyein, ahogyan ez a chartres-i szellem Chartres-ból kiindulva eljutott az egyetemekre,Franciaországon keresztül a dél-francia területekig, és még Itáliába is áthúzódott. De spirituális módon hatott.

Érdekes, hogy Brunetto Latini, aki egy ideig követ volt Spanyolországban, visszatértekor hallott szülővárosának, Firenzének

balsorsáról, és ez erős megrázkódtatást váltott ki belőle. Az útonenyhe napszúrást kapott. Ilyen testi állapotban az embert könnyenmegközelíthetik a spirituálisán terjedő szellemi hatások. Ismeretes, hogy Brunetto Latini Firenze felé vezető útján valamilyen elementáris beavatást élt át. Ő lett aztán Dante tanítója. Az Isteniszínjáték spiritualitása azokból a tanításokból származik, amelyeket Brunetto Latini adott át tanítványának, Daniénak.

50



Mindenben megnyilatkozott az, amit a 869-es érzékfelettigyűlésen döntöttek el érzékfeletti módon. Mert a chartres-i tanításokhoz vezető inspiráció, Brunetto Latini inspirációja ésDante inspirációja, aminek révén kozmikus elem jelenhetettmeg költői művében, azzal az impulzussal függ össze, amely a IX. század érzékfeletti gyűléséből indult ki.

Csak ha betekintünk ezekbe a dolgokba, és együtt látjuk Európa egész szellemi életét, Nagy Sándor korától, majd aGolgotai Misztérium korától ezekig az időkig, a chratres-i iskoláig és tovább a következő korokig - erről még beszélni

fogok - ha összevetjük az érzékfelettiben történő eseményeket a fizikai világban lejátszódó vetületükkel, akkor fogjuk valóban megérteni, hogy mit kell ma Michael áramlatának ne veznünk, és hogy mit akar Michael áramlata. Akkor beletekintünk abba is, hogy az antropozófia mozgalmának mi aszándéka Michael áramlata értelmében. Erről legközelebb to

vább beszélünk.

57



NEGYEDIK ELŐADÁS

A platonisták és arisztotelikusok működése a Földön és a

szellemi világban. A chartres-i iskola. Michael érzékfeletti gyűlése a XIV-XV. század fordulóján.

Ha azt akarjuk, hogy gondolkodásunkat és cselekvésünketismét áthassa a szellemi élet, akkor teljes komolysággal egy olyanfajta szemléletmódot kell elsajátítanunk a szellemi

világgal kapcsolatban, mint amelyet az előző előadásokban

igyekeztem érzékeltetni, és amely a civilizált emberiségből azelmúlt évszázadokban teljesen eltűnt.

Ha visszatekintünk az ember történelmi fejlődésének egyeskorszakaira, akkor a régebbi korokban azt látjuk, hogy az em

berek földi cselekvései mindenütt hozzákapcsolódtak ahhoz,ami az érzékfeletti világokban történt. Nem mintha az utóbbiidőben az emberiség nagy többségéből teljesen hiányozna azérzékfelettiség bizonyos absztrakt tudata, ezt nem állítom. Hi

ányzik azonban az emberek bátorsága ahhoz, hogy a konkrétföldi történéseket összekössék a szellemi életben zajló konkréteseményekkel.

Mostani fejtegetéseinkkel ismét eljutunk ehhez. Különösen akkor érjük el ezt, ha az ember földi életét összefüggésbe tudjuk hozni a halál és az újabb születés közötti élettel, ahogy most mi tesz-szük, és megtaláljuk az egyik földi életben történt események kapcsolatát mindazzal, ami az egymást követő földi életeken keresztül

bontakozik ki. A legutóbbi alkalommal említettem azt a szellemi-érzékfeletti

áramlatot, amely Michael jelenkori hatásával függ össze, és amelynek szolgálatába az antropozófía szegődött. Ezzel rátérünk arra azútra, amely elvezet bennünket az antropozófiai mozgalom karmá

jához, és így azoknak az egyes személyeknek a karmájához is,

52



akik lelki és szellemi életükben őszintén, vagyis természetes belsőindítékból az antropozófia mozgalmához csatlakoztak.

Utaltam arra is, hogy bizonyos fokig Michael hatalmának oltalma alatt egy érzékfeletti esemény játszódott le ugyanab

ban az időben, amikor a Földön 869-ben összeült az a zsinat,amely az egész európai középkor civilizációjának életét alap

vetően befolyásolta. Csak meg kell figyelnünk azt a mélységes aggodalmat, amellyel a középkor felvilágosult szellemeikerülték, hogy a testből, lélekből és szellemből álló hármasántagolt emberről beszéljenek. Mert éppen ez a konstantinápolyinyolcadik egyetemes zsinat nyilvánította eretnekségnek azember hármas tagoltságáról szóló tanítást. Az ilyen egyházirendelkezések középkori hatalmánál fogva érthető, hogy azegész további európai szellemi élet az úgynevezett trichotó-mia eretnekséggé nyilvánításának árnyékában zajlott le.

Ugyanakkor viszont intenzívebb lett az a szellemi élet,amely régóta azon munkálkodott, hogy a XX. század számáraelőkészítse a Michael-áramlatot, amelyben már a XIX. századutolsó harmada óta benne élünk, és amely még három-négy

évszázadon át fog tartani. Ma ennek az áramlatnak a továbbialakulását fogjuk követni, hiszen már elkezdtünk vele foglalkozni, holnapután pedig azt vizsgáljuk meg, ami egyfelől azantropozófíai mozgalom karmájával, másfelől korunk szellemi életével függ össze karmikus értelemben.

Említettem, hogy amikor Konstantinápolyban a nyolcadik egyetemes zsinatot tartották, ugyanabban az időben egy érzékfeletti, földöntúli gyűlésen találkozott Harun al Rasid és bölcs

tanácsadója, illetve Nagy Sándor és Arisztotelész. Megjelentek itt néhányan abból a korból is, amikor Artus szolgálattétele zajlott, és azt is mondtam, hogy mindez Michael vezetése alattment végbe.

Azután beszéltem arról is, hogy Harun al Rasid - aki a ke-resztényietlenné vált arisztotelészi tanítással arab szellemisé-

53



get hozott át Európába - mint Lord Bacon, Verulami Bacon jelent meg újra, és nagy hatást gyakorolt Európa szellemi életére, de teljesen materialista módon. Arra is utaltam, hogy Ha-

run al Rasid tanácsadója, Amos Comeniusként születik meg.Róla joggal beszélnek elismerően, de tevékenységének mégismegvan az az árnyoldala, hogy éppen azzal a törekvésével,hogy az oktatásban meghonosította a szemléltető módszert, aképszerű megjelenítést, előmozdította a materializmus térhódítását, mert túlságosan nagy jelentőséget tulajdonított a köz

vetlen érzéki szemléletességnek.így a XVI. század végén és a XVII. század elején annak az

áramlatnak a betörését látjuk a földi életbe, amely nem egyenes vonalban folytatja a kereszténységet, hanem a kereszténységtől idegen elemet visz bele Európa szellemi fejlődésébe.Másfelől az érzékfeletti világban tovább munkálkodik Arisztotelész és Nagy Sándor individualitása, akik Michael áramlatához kapcsolódnak, és mindazok, akik ehhez az irányhoztartoznak.

Ebben az áramlatban azonban érvényesült még valami,nemcsak az érzékfeletti világban, hanem a Földön is, mégpedig olyan személyiségek révén, akik a halál és az újabb születés között kapcsolatban voltak ezekkel az érzékfeletti áramlatokkal, majd a következő századokban megjelentek a Földön.Ezek a személyiségek nem annyira Nagy Sándorhoz és azarisztotelizmushoz kötődtek, hanem inkább Platónhoz ésmindahhoz, ami Platón szemléletmódján alapult.

Különösen a IX. századot követő időkben látjuk a platónifelfogású, Platónhoz igazodó lelkek Földre szállását. Ők folytatták a középkorban azt a kereszténységet, amelyet a hivataloskereszténység, a hivatalos katolicizmus eretnekségnek nyilvánított, holott éppen ez volt az igazi keresztény tanítás. A keresztény színezetű arisztotelizmust követő individualitások még aszellemi világban maradtak, mert ennek a szellemi áramlatnak

54



nem volt megfelelő kapcsolódási lehetősége a X-XII. századieurópai civilizációhoz. Bizonyos elszigetelt helyeken viszont,mondhatnánk, egészen különleges intenzitással fejlődhettek azinkább platóni beállítottságú áramlatok. így a hivatalosan egyre

nagyobb uralomra jutó katolikus kereszténységben itt-ott, elszórtan találunk egyes személyiségeket, akik olyan iskolákban,amelyek még őrizték a régi misztériumok hagyományait, e hagyományok alapján magyarázták a keresztény elveket. Említettem a teljesen spirituális chartres-i iskolát, ahová valamennyiilyen módon ápolt hagyomány beáramlott. Itt olyan szellemek tevékenykedtek, mint Bernhardus Sylvestris, Alanus ab Insulisés mások.

Milyen volt ez a szellemi élet, amely beleáramlott ebbe a különös chartres-i iskolába, amelyet a mai emberiség csak felületesen ismer? Ebben a szellemiségben tovább éltek a régi misztériumok hagyományai, amelyek az újabb korban alapjában vé

ve már teljesen eltűntek, és mindenütt azt találjuk benne, hogy a természetre irányuló szemléletet mélységesen áthatotta a szellem, vagyis teljesen eltért attól az elvont természetszemlélettől,

amely később mindenütt elterjedt, és csak az absztrakt gondolatokban kifejezhető természeti törvényeket ismerte el.Ez a szellemi áramlat, amelyre utaltam, azt vette fel a ter

mészetből a lélekbe, amit áthatott a szellem; a természetbennem csupán elvont fogalmakból álló élettelen törvények működését látta, hanem eleven életet és mozgást. Akik ezt kép

viselték, azokat még kevéssé érdekelték a mai kémiai elemek,amiket később annyira csodálni kezdtek az emberek. Inkább a

régi értelemben vett elemekre tekintettek: a földre, a vízre, alevegőre és a tűzre. Amint ezeket az elemeket nem csupán aszóbeli hagyományok útján ismerjük meg, hanem egy olyanhagyomány útján, amelyet még a legősibb misztériumok itattak át, akkor rögtön meglátjuk azt, amit nem találhatunk mega kémiai elemekben, de ami nagyon is benne van a négy elem-

55



ben: az elementáris szellemiség világát, bizonyos elementárislények világát, amelyekkel azonnal kapcsolatot találunk, ha

beleéljük magunkat ebbe a négy elembe.

Ekkor arról is tudomást szerzünk, ahogyan külső testiségévelaz ember maga is részt vesz a föld, víz, levegő és tűz életében ésmozgásában, és mindez organikus formát ölt benne. Akik beletekintettek az elemek életébe és működésébe, azok nem pusztatermészeti törvényeket láttak a föld, víz, levegő és tűz mozgásában és életében, hanem egy nagy élő lényt láttak e mozgások mögött, Natura istennőt. Ebből a szemléletből az a közvetlen érzésük támadt, hogy Natura istennő lényének csak egy részét for

dítja az ember felé. A másik része abban a világban rejtőzik, aholaz alvó ember elalvása és felébredése között tartózkodik, amikor énje és asztrálteste a természet alapját képező szellemi környezetben él, és együtt van a négy elemben élő elementáris lényekkel. A említett elszigetelt szellemi helyeken és iskolákbanmindenütt megtaláljuk a kisebb vagy nagyobb embercsoportok tanítóit, akik elmondták, hogy Natura istennő saját eleven ésmozgó lényének csak egy részét tárja fel azokban a külső jelen

ségekben, amelyek az embernek éber állapotában megmutatkoznak. Az embert körülvevő és meghatározó elementáris hatások

ban azonban, a szélben, az időjárásban az is ott tevékenykedik,amit közvetlenül nem érzékel az ember, mert az alvás sötétségébe burkolózik be előle.

így az akkori kor e tudós férfíai úgy gondolták, hogy Naturaistennő idejének egyik részében felemelkedik, és megmutatko

zik számukra az érzékelhető természet külső mozgásaiban, másfelől azonban minden éjszaka, és éppúgy minden évben alámerül, és azokon a területeken működik, amelyeket az alvó tudatelrejt az ember elől. Ez egyenes folytatása volt a régi misztériumok szemléletének, a Persephonéról alkotott képzeteknek.

Gondolkodjunk el azon, hogy ez mit jelent. A mai kornak puszta gondolatokból építkező természetszemlélete van, amely

56



csak természeti törvényeket ismer el, ezért elvontan beszél ésgondolkodik, és gondolkodásában nincs semmi elevenség. Akkoriban viszont még olyan volt a természetszemlélet, hogy atermészetet úgy tekintették, mint Persephoné istennőt, Démétér

lányát. Ezekben az iskolákban sok olyan fogalmat tanítottak,amelyek még a helyesen megőrzött képzetekből, a még elevenhagyományból származtak, és pontosan azt folytatták, amit arégi misztériumokban Persephonéról mondtak.

Amikor az embert testi életének megértésétől el akarták vezetni lelki életének megértéséhez, akkor a következőt tárták fel előtte: testileg olyan elemek alkotnak téged, amelyekben

az elementáris lények is közreműködnek, viszont olyan lelkethordozol magadban, amelyet nem ezek az elemek befolyásolnak, hanem ellenkezőleg, ez a lélek uralkodik az elemek belsőorganizációján. Ezt a lelket a Merkúr, a Jupiter és a Vénuszplanetáris világa befolyásolja, illetve a Nap, a Hold, a Szaturnusz és a Mars. A lélektan tanulmányozása során tehát a bolygóvilág titkaira irányították az ember figyelmét. Ekkor az em

ber lénye testi mivoltából kitágult lelkiségébe, ugyanakkor a

világgal való összefüggésének szemlélésekor tovább lépett aföld, víz, levegő, tűz elemeinek működésétől és mozgásától,annak szemléléséhez, amit a bolygók végeznek keringésük,ragyogásuk, fényük, titokzatos okkult hatásaik révén az em

ber lelki életében. Natura istennőtől a korábbi Persephonétóla bolygók intelligenciáihoz, géniuszaihoz fordultak, és hozzá

juk tekintettek fel, amikor meg akarták érteni az ember lelkiéletét.

Amikor pedig a szellemi élet megértéséről volt szó - mertezeknek az elszigetelt iskoláknak a tanítói nem hagyták, hogy a nyolcadik konstantinápolyi zsinat dogmája eltántorítsa őketattól, hogy a szellemre tekintsenek - akkor felpillantottak azállócsillagokhoz azok alakzataihoz, különösen az Állatövben

való megjelenésükhöz. Az emberi szellemet az állócsillagok

57



konstellációjából, ragyogásából és a bennük megismert szellemi hatalmakból értették meg.

Az embert tehát a világból, a kozmoszból magyarázták.

Valójában egyfelől a makrokozmoszról beszéltek, másfelől amikrokozmoszról, az emberről. Ilyen volt a természetről szóló tanítás abban a korban. Ezt adták át lelkesen az emberiségnek az elszigetelt iskolák, de az itt-ott tanító egyes személyek is. Majd mindez a chartres-i iskolában mintegy csúcspontjához jutott, amikor olyan személyiségek szólaltak meg a maguk csodálatos módján, mint Bernhardus Sylvestris, Alanusab Insulis és mások.

Ez a chartres-i iskola valóban lenyűgöző volt. Ha írásaik ma akezünkbe kerülnek, akkor, mint említettem, nevek katalógusának tűnnek. De abban a korban már csak ilyen, mondhatnám, katalógusszerű formában írtak arról, amit a szellemiség útján meg akartak szerezni. Aki azonban képes ezeknek az olvasására, különösen ami a világrendről szól, az észreveszi, hogy ami a chartres-iiskola tanítóitól származik, azt ősi spiritualitás hatja át. Az iskolamélységes spiritualitása azonban nemcsak a tanítás és a számos

tanítvány révén hatott, akik kivitték magukkal a világba azt, amittanultak, hanem közvetlenül szellemi módon is. Mégpedig olyanformában, hogy a Chartres-ban élő eleven szellemiség okkult módon szétsugárzott a Föld szellemi atmoszférájában. Ezért látjuk achartres-i iskola szellemi terjedését Franciaországon át egészenItáliáig. Azokban az iskolákban tehát, amelyek név szerint külsőleg is ismertté váltak a történelemben, úgy tanítottak a természetről, ahogyan most bemutattam.

Egy konkrét eset: amikor Brunetto Latini, Dante tanítója visszatért spanyol követségi állásából, és szülővárosának, Firenzének közelében egy könnyebb napszúrást kapott és nagy

belső megrendülést élt át, akkor megközelíthetővé vált achartres-i iskola ilyen okkult kisugárzása számára. Élményétúgy írja le, hogy amikor Firenzéhez közeledett, egy sűrű er-

58



dőbe jutott, ahol először három állattal találkozott, aztán pedig Natura istennővel, aki a természet birodalmát oly módonépíti fel, ahogy azt évszázadokon át tanították, és ahogy én iselmondtam. Ebben a félig patologikus állapotban, amely csak rövid ideig tartott, maga előtt látta azt, amit az iskolában évszázadokon át tanítottak. Amikor megpillantotta Persephonéutódát, Natura istennőt munkája közben, azt is megfigyelhette, hogy az ember hogyan épül fel az elemekből, és a lelke hogyan működik a bolygók erőterében. Gondolatai útján felkerült egészen az állócsillagokig. Saját személyén belül élte átezt az egész hatalmas középkori tudományt.

Brunetto Latini Dante tanítója volt. Különben nem tudta volna átadni Danténak azt, amit olyan fenséges látomásbanfogadott magába, és nem születhetett volna meg az IsteniSzínjáték, hiszen Dante világképében Brunetto Latini tanításatükröződik. Látják, nem volt más lehetőség, minthogy ezek adolgok ilyen módon hassanak a világban, az akkori, a későb

biekhez képest még mindig jóval szabadabb egyházi állapotok között. A chartres-i tanítók valamennyien szerzetesek vol

tak, cisztercita öltözéket viseltek, és a kereszténység rendiéletének jobbik áramlatához tartoztak.Ekkor elérkezett a fejlődés egy további sajátságos szakasza. A

platonikusok most leírt tevékenységének egész ideje alatt azarisztotelikusok még nem működhettek a Földön. Ehhez nem

voltak meg a feltételek. Az érzékfeletti világban viszont előkészítették Michael áramlatát. Állandóan kapcsolatban voltak azokkala tanítókkal, akik ebben az irányban tevékenykedtek, és akik

Chartesban gyülekeztek. A chartes-i iskola virágkora a XI. század végére és a XII. századra esik. Ebben az időben egyfajta érzékfeletti megbeszélésre került sor azok között, akik a chartres-iáramlatból jöttek, és áthaladtak a halál kapuján, tehát a platonikusok és a szellemi világban maradó arisztotelikusok és alexandrinusok között. E dolgokat persze földi kifejezésekkel kell leír-

59



nom, noha a földi szavak természetesen nem teljesen megfelelőek, és könnyen nevetségessé válnak. Ez az érzékfeletti megbeszélés a XII-XIII. század fordulója körül történt, amikor e két

áramlat tagjai megegyeztek további működésükről.Mindez oda vezetett, hogy más feltételek bontakoztak ki azeurópai emberiség szellemi életében. A platonikusok, akik legutóbb Chartres-ban fejtették ki jelentős munkájukat, és már azérzékfeletti világban tartózkodtak, átadták küldetésüket az arisz-totelikusoknak. Most ezek szálltak le a fizikai világba, hogy amennyire lehetséges, folytassák azt, amit Michael kozmikusszolgálatának nevezhetünk.

Az arisztotelészi irányt követő személyeket a dominikánusrendben találjuk meg. Az arisztotelészi lelkek mintegy leváltották földi működésükben a platóni lelkeket. Ekkor fejlődött ki aközépkori skolasztika - ezt ma szinte csak az antropozófiaimozgalomban méltányolják igazán, tartottam is itt egyszer egy előadássorozatot róla -, amely a már a materializmus felé tartókorban meg akarta őrizni az emberi szemlélet számára mégmegragadható szellemiséget.

A skolasztikában Michel szolgálatának folytatásán dolgoztak, mielőtt még Verulami Bacon és Comenius megjelent volna a Földön. A skolasztika úgynevezett „realista" iskolájábanazt az elvet kellett megmenteni, hogy az ember a gondolatai

ban a szellemi léttel áll kapcsolatban. A realista skolasztikusok ugyanis szellemi valóságot, realitást tulajdonítottak mindannak, amit az ember a gondolataival fog fel. Bár csak kevésszellemiséget tudtak itt megmenteni, de ez mégiscsak szellemiség volt.

A helyzet tehát az, kedves barátaim, hogy a spirituális életetcsak úgy követhetjük nyomon a világ fejlődésében, hogy amikor azt a maga realitásában tekintjük át a beavatási tudomány segítségével, akkor össze kell vernünk a fizikait vagy a Földönlejátszódó fizikai történelmet azzal, ami a szellemi síkról szel-

60



lemileg hatja át ezt a fizikait. így jutunk egységes nézőponthoz.Először a platóni lelkek tevékenykednek egészen Chartres-ig,azután pedig az arisztotelészi lelkek jelennek meg. Először te

hát az arisztotelészi lelkek inspiráló hatását látjuk az érzékfeletti világból a Földön tevékenykedő platóni lelkületű tanítókra,akik földi értelemmel a tudást őrzik és ápolják. Megfigyeljük munkálkodásukat, ahogyan a chartres-i tanítók járnak-kelnek a

világban, végzik látomásokkal áthatott tanulmányaikat, és azérzékfeletti világból inspiráló sugár vetődik rájuk az arisztotelészi lelkektől, helyes útra terelve bennük a platóni színezetet.Ha ezt így nézzük, egészen más szemléletünk lesz az életről,

mint amit megszoktunk. Általában ugyanis a platonikusok és azarisztotelikusok ellentétét szokták hangsúlyozni. Ez valójábantévedés. A földi korszakok azt követelik, hogy hol platóni, holarisztotelészi értelemben beszéljünk. De ha a fizikai élet hátterében megpillantjuk az érzékfeletti életet, akkor azt látjuk, hogy az egyik irányzat mindenkor megtermékenyíti a másikat, azegyik benne rejlik a másikban.

Amikor viszont már az arisztotelikusok tanítottak a dominikánusok soraiban, akkor a szellemi világban tartózkodó platónilelkek voltak az inspiráló géniuszok, azt követően, hogy megegyeztek a leszállni készülő arisztotelikus lelkekkel. Az élet sok tekintetben más volt abban a korban. Akár elhisszük, akár nem:ha szellemien tekintünk azokra az időkre, azt látjuk, hogy egy

Alanus ab Insulishoz hasonló szellemhez, miközben magányoscellájában tanulmányaiba mélyed, az érzékfeletti világból szel

lemi látogató érkezik, egy arisztotelikus lélek, aki kapcsolatotkeres vele. A szellemi világhoz tartozás tudata még erősen éltaz emberiségben akkor is, amikor a dominikánus rendben meg

jelentek az arisztotelikusok. Előfordultak olyan esetek, hogy azegyik dominikánus tanító előbb szállt le a fizikai, földi életbe,mint a másik lélek, akivel kapcsolatban állt; az utóbbi még aszellemi világban maradt, hogy valamivel később levigyen va-

61



lamit az előbb leérkezettnek, amit odafent még el kellett végezni, azután pedig együttműködött a már régebben megszületetttársával. Ez teljesen tudatosan történt. Az emberek cselekvése

ikben, munkálkodásukban azt érezték, hogy összeköttetésbenállnak a szellemi világgal. A későbbi történelem folyamánazonban mindez eltűnt.

A történelmi lét igazságait ne az újabb kor dokumentumai ból akarjuk kiolvasni, hanem az életből. Az életet viszont elfogulatlanul kell néznünk, és kibontakozását ott is meg kelllátnunk, ahol számunkra talán kevéssé rokonszenves körök

ben fejlődik ki a karmának megfelelően, de belsőleg ez egé

szen mást jelent. Az események ilyen szemléletével, kedves barátaim, gyak

ran igen különös módon találkoztam életem során. Bizonyosdolgokra csak most tekintek mélyrehatóbb pillantással, amelyek mintegy okkult írásként jelennek meg előttem. A karmaéppen az általunk átélt legfontosabb eseményekben hat és működik a maga igen rejtélyes módján. Azt mondhatnám, hogy abban is a karma különös működése rejlik, hogy ma, máskor meg más helyeken, éppen a chartres-i iskoláról beszélek, illet

ve az azt megelőző és az utána következő eseményekről. Mertéppen a chartres-i iskolában tanító legkiválóbb emberek acisztercita rendhez tartoztak.

A cisztercita rend a katolikus fejlődés más rendjeihez hasonlóan idővel hanyatlani kezdett, és sok külsőleges dolog került bele. Akik valamilyen régi, az antropozófia számára is

igen fontos irányzatban tevékenykednek, olykor olyan körülményeket találnak maguk körül, amelyekbe valójában nem illenek bele, de az élet, a karma belejuttatja őket. így mindigkülönösnek találtam, hogy korai ifjúságomtól kezdve bizonyos ideig, mindig közeledett felém valami a cisztercita rend

ből. Amikor elvégeztem az általános iskolát, alig kerültem el,hogy ne egy cisztercita rendi gimnázium tanulója legyek; ön-

tó



életrajzomban említettem, hogy hozzátartozóim milyen okbólírattak reáliskolába és nem gimnáziumba. Voltaképpen egészen magától értetődő lett volna, hogy oda kerüljek. De ter

mészetesen megvoltak a jó karmikus okai annak, hogy ne így történjen.

A reáliskola azonban, ahová jártam, csak öt lépésnyire volta cisztercita rend gimnáziumától. Megismertem az akkor mégegészen kiválóan oktató cisztercita tanárokat. Nem magát arendet kell megfigyelnünk, hanem a benne tevékenykedő egyesszemélyiségeket. Ma is mélységes örömmel gondolok az egyik cisztercita rendi papra, aki nagy lelkesedéssel tanította a német

irodalmat abban a gimnáziumban. Magam előtt látom valamennyiüket a wiener-neustadti Alle utcában, ahol iskolakezdéselőtt sétálgattak a tanárok. Ezek a civil ruhás cisztercita rendipapok roppant tehetségesek voltak. A tananyag tanév alatti ol

vasásánál sokszor érdekfeszítőbb volt számomra az, hogy atanév végén elolvassam a tanárok dolgozatait, így valóban buzgó odaadással fogadtam magamba a ciszterciták saját gondolatait, amiket ennek a wiener-neustadti gimnáziumnak például aziskolai tantervében megfogalmaztak. Ha a ciszetrcita gimnáziumba kerültem volna, magától értetődően cisztercita lettem

volna. Ez természetesen csak feltevés, és csak a dolog jellemzése érdekében mondom.

Aztán Bécsben éltem tovább, amint önéletrajzomban is leírtam. Idővel bekerültem a delle Grazié körül kialakult körbe,amellyel a bécsi teológiai fakultás sok professzora érintkezett.

Néhányukkal bensőséges ismeretséget kötöttem. Valamennyien az ottani cisztercita rend tagjai voltak. Újra találkoztam tehát a cisztercitákkal. És azon keresztül, ami a cisztercita renden jelenleg átáramlik, mintegy nyomon tudtam követni egynémely dolgot.

Megemlítek önöknek egy esetet, hogy megmutassam azt,ahogyan a karma működik. Delle Grazié teadélutánjain -

63



Angliában ezt ötórai teának hívják - igen jó ismeretséget kötöttem a teológiai fakultás ott megjelent cisztercita professzoraival. Egyszer tartottam egy előadást, és ezen az előadáson

jelen volt egy cisztercita rendi pap, egy egészen kiváló ember,és az előadás után valami sajátságos dolgot mondott, amiremost csak a következő formában utalhatok: egy olyan szót ejtett ki, amelyben benne rejlett egy régebbi földi életben való

barátságunk emléke. Az ilyesminek nevelő hatása van az életben. Ez 1889-ben

történt. A Goetheanum-ban csak külsőségesen ábrázoltam ezeket a dolgokat, de a cikkek könyv alakban is meg fognak jelen

ni, és a jegyzetekben majd a belső összefüggésekre is kitérek.Itt láthatunk valamit abból a karmikus háttérből, amely en

gem is oda vezetett el, hogy egyáltalán beszélhetek ezekről aszellemi áramlatokról. Ennek előkészítése csak az életben történhet meg, nem a tanulmányokban.

Megmutattam tehát önöknek a platóni és az arisztotelésziáramlat együttműködését. Azután az arisztotelikusok is áthaladtak a halál kapuján. A tudati lélek korszakában egyre inkább

tért hódított a Földön a materializmus. De éppen a materializmus földi terjedésének kezdetén megalakult az érzékfeletti világban Michaelnek egy olyan iskolája - mint mondtam, ezeketa dolgokat a szokványos kifejezésekkel kell érzékeltetnem -,amelyben olyan szellemek gyűltek össze, mint Bernhardus Syl-

vestris, Alanus ab Insulis, Arisztotelész és Nagy Sándor. Itt azakkor éppen nem inkarnálódott emberi lelkek olyan szellemilényekkel voltak együtt, akik saját életüket földi megtestesülések nélkül élik, de kapcsolatban vannak a földi lelkekkel. Azután ott volt maga Michael, mint tanító, aki a régi misztériumok

valamennyi nagy tanítására visszatekintve csodálatos áttekintést nyújtott a régi misztériumok titkairól, de ugyanakkor grandiózusán felvázolta azt a perspektívát is, aminek a jövőben történnie kell.

64



Ebben a XIV-XV. századi érzékfeletti iskolában olyan lelkeket találunk, akik több földi életen keresztül többé-kevésbéegyüttműködtek ezekben a csoportokban. Ezek a csoportok

Michael áramlatához igyekeztek, tehát olyan lelkekből álltak,akik akarati impulzusukba felvették azt, amit úgy lehet nevezni, hogy össze akartak kapcsolódni a Michael-áramlattal.

Ha megkeressük ezeket a lelkeket, többségüket felfedezzük ezen az érzékfeletti gyűlésen, mivel akkoriban kevesentartózkodtak közülük lent a Földön, a legtöbben éppen a halálés az újabb születés közötti életüket élték, és részt vettek ennek az érzékfeletti iskolának az összejövetelén. Ott látjuk

őket, amint Michael tanítását hallgatják. Ma sokukat felfedezhetjük azokban a személyekben, akik jelenlegi földi megtestesülésük idején bensőséges, őszinte törekvéssel viszonyulnak az antropozófiai mozgalomhoz.

Akik igaz szívvel, bensőleg, őszintén fordulnak az antropozófiai mozgalom felé, azoknak karmájában olyan impulzusok működnek, amelyeket az érzékfeletti világ szempontjábólis tanulmányoznunk kell. Ezeket a lelkeket a karmájuk vitte

éppen akkor ebbe az érzékfeletti közösségbe, aminek legfőbboka természetesen az volt, hogy régebbi földi életeikben olymódon alakították a karmájukat, hogy az most ide vezethetteőket. De a lelkek karmáját nem ismerhetjük meg teljesen, hacsak a Földön lejátszódó dolgokra tekintünk, figyelembe kell

vennünk azt is, ami a halál és az újabb születés között történik velük.

Végtelenül gazdagíthatja világszemléletünket - ha szabadezt mondanom -, ha a világban tevékenykedő lelkek - végül is

valamennyi ember - életét szemlélve, nem mindig földi megszületésükkel kezdjük és halálukkal fejezzük be, minthogy létüket nem is ekkor kezdik és nem is ekkor fejezik be. Ami szellemileg lejátszódik, abban nemcsak azok a lelkek tevékenykednek, akik ma testesülnek meg a Földön, hanem olyan más lel-

65



kek is, akik a halál és az újabb születés között tartózkodnak, ésleküldik onnan hatásuk sugarait a Földre. Saját tetteinkben azilyen lelkek impulzusai is benne rejlenek. Hiszen mindezugyanúgy együttműködik, ahogy a földi tettek is átnyúlnak a

szellemi síkra, és ott tovább hatnak, ahogyan például az elsőmisztériumdrámámban képszerűén utaltam erre Capesius ésStrader személyiségénél.

Brunetto Latini, Dante tanítója szintén itt van. Annak ide jén meghalt, áthaladt a halál kapuján, de ez csak az élet meg változása volt számára. Valójában most is jelen van. Továbbrais hat, és ha szellemileg keressük, meg is találjuk.

Az emberiség szellemi fejlődéséről alkotott képünk azáltal

teljesedik ki, ha mindig bele tudjuk vonni az úgynevezett halottakat is, akik tulajdonképpen sokkal elevenebbek, mint azúgynevezett élők. Brunetto Latini korunkban ugyan nem testesült meg a Földön, mégis sok tekintetben benne él roppantsok mindenben, ami jelenleg történik. Látjuk ebből is, hogy aföldi élet mennyire szorosan kötődik az érzékfelettihez, és valójában nem is beszélhetünk egy a földi-fizikai világtól teljesen elválasztott érzékfeletti világról sem, mert minden földitáthat az érzékfelettiség, és minden érzékfeletti valahol vagy

valamikor megnyilvánul a fizikaiban.Kedves barátaim, a Karácsonyi Gyűlés óta az antropozófi-

ai mozgalomba bele kell kerülnie annak, hogy egészen nyíltan, elfogulatlanul, a teljes megismerésre való törekvéssel tárgyaljuk az érzékfeletti tényeket. Ez az ezoterikus vonás jellemezze az antropozófiai mozgalmat! Csakis ez teheti lehetővé,

hogy megadjuk számára az igazi spirituális tartalmat. Amit Michael áramlatáról mondtam önöknek, az tovább folytatódott. Amikor azonban az egyes lelkek újra és újra megjelennek a Földön, akkor rá vannak utalva arra, hogy azokat a fizikaitesteket használják, amelyeket az adott korszak nyújthat számukra, és bele kell illeszkedniük az illető korszak nevelési impulzu-

66



saiba is. A materialista korban mindez egyfajta külső formát ölt.De ez a kor a lehető legnagyobb akadályokat jelenti az olyan lelkek számára, akik régebbi földi életeikben sok spiritualitást vettek fel magukba, mert erősen gátolja őket abban, hogy testükbe

bekerüljön a szellemiség. A mai nevelés rendszabályai is ilyenhatásúak. Nem kell csodálkoznunk azon, amikor azt mondom,hogy az antropozófiára őszintén törekvő embereket az említettmódon találhatjuk meg a történelem előző korszakaiban. Valódimegismeréshez nem juthatunk, ha nem látjuk meg mindannak együttes hatását, ami a világban él és működik. A szellemi kutatás teljesen a szellemi életen múlik, így szükségessé teszi, hogy a

szellemet a maga saját útján keressük. A szellem útjai azonbanminden korszakban mások. A mi korunkban csak akkor járhatók,ha a külső természet szellemi megismerésének szilárd talaja arendelkezésünkre áll.

Azt a korszakot, amelyet most a Michael-áramlat ábrázolásával leírtam, egy olyan korszak követte itt a Földön, amely már teljesen átadta magát a materialista szemléletnek, mindenhez materialista módon közeledett. Az érzékfeletti világ

ban ugyanakkor Michael impulzusának a legintenzívebb előkészítése bontakozott ki, és a mi korunkban az emberek eztmintegy lehozzák a szellemi világból a földi világba. Korunk nem kapcsolódhat ahhoz, ami az elmúlt századokban történtitt lent a Földön, ezt ismernünk kell, de nem kapcsolódhatunk hozzá. Korunk mai tudatával ahhoz kell kapcsolódnunk, amiaz érzékfeletti világ síkján játszódott le a legutóbbi századok

ban. Az erről való ismeretnek az antropozófiai tevékenység,

az antropozófiai élet talajává kell válnia. Azt a szemléletmódot, amelyet ezeken az órákon érzékeltettem önöknek, nemcsak hideg ésszel, józan érzülettel kell befogadnunk, hanemteljes emberi mivoltunkkal, az emberi lélek egész befogadóképességével is. Az antropozófia csak akkor jelenthet valamitaz emberiségnek, ha az emberi lélek teljes befogadóképessé-

67



gével vesszük fel magunkba. Ez az alapja annak, amit az Ant-ropozófiai Társasággal egyesült antropozófiai mozgalom aKarácsonyi Gyűlés óta akar. Kívánatos lenne, hogy mindez

egészen mélyen átitassa a hozzá kapcsolódó emberek lelkületét, és hogy tudatossá váljon bennük az, hogy a lelkük mélyén mit hordoznak saját karmájukként.

Ezzel, kedves barátaim, megteremtettük az alapját annak,ami majd tovább vezet bennünket a következő alkalommal,amikor Michael áramlatának további alakulásáról fogok beszélni, valamint az antropozófia ebből adódó feladatairól, általában korunk szellemi életének tennivalóiról.

68



ÖTÖDIK ELŐADÁS

Az antropozófiai mozgalomban résztvevő lelkek kétféletípusa. Julianus Apostata.

Ezek az itt látható képek annak az ajándéknak a részei, amiketa napokban kaptam valakitől, amikor többször is beszéltem anyugati szellemi élet számára oly jelentős chartres-i iskoláról.

A képeken a nagyszerű középkori építészetnek és szobrászatnak azokat a csodálatos alkotásait figyelhetjük meg, amelyek

ott jöttek létre, ahol egykor ez az annyira fontos szellemiség virágzott. A chartres-i iskolában azok a személyiségek működtek, akik

a XII. században tanítva vagy éppen tanulva igyekeztek elmélyedni abban, ami a múltban még eleven szellemiségként élt, ésami az európai civilizáció fejlődésének abból a korszakábólszármazott, amelyben a tudásra vágyó emberiség még a természeti lények eleven tevékenységében és mozgásában kereste a

megismerést, és nem az élettelen, elvont természeti törvényeketkutatta. így a chartres-i iskolában intenzíven ápolták a természetben működő szellemi hatalmak iránti odaadást, és bár ezmár nem a régi beavatás útján történt, mégis olyan személyiségek képviselték, akiknek volt érzéke és szíve ahhoz, hogy azegykori spirituális élmények némelyikét a hagyományok útjánmagukba fogadják. Említettem, hogy Bunetto Latiniben, Dantenagy tanítójának szellemében a chartres-i iskola titokzatos ki

sugárzását láthatjuk, illetve azt is mondtam, hogy Chartres személyiségei a szellemi világban tovább hatottak, szövetkezveazokkal, akik később a dominikánus rendben a skolasztika hordozóiként jelentek meg.

A chartres-i személyiségek az idők jeleiből kiolvasták, hogy számukra csak akkor érkezik el újra a földi élet ideje, amikor

69



Michaelnek a XIX. század végén esedékes áramlata már terjedni kezd a Földön. Ezek a chartres-i személyiségek messzemenően részt vettek azokban az érzékfeletti tanításokban, amelyek

Michael vezetésével mentek végbe, hogy mintegy kiárasszák a világba azokat az impulzusokat, amelyeknek a következő századok spirituális életében kell érvényesülniük, és aki ma a szellemi élet ápolásának akarja szentelni magát, annak szükségképpen ezeknek a hatása alatt kell állnia.

Nagyjából azt mondhatjuk, hogy a chartres-i szellemek reinkarnációja a XX. század első feléig csak kis mértékben történt meg. De megadatott számomra az a lehetőség, hogy visz-

szapillantsak a chartres-i iskolára, mégpedig egy indítéknak köszönhetően. Volt a chartres-i iskolában egy szerzetes, akiteljesen átadta magát az iskola akkori szellemének. De éppenaz, hogy ennek így átadta magát, keltette fel benne a földiszellemi élet alkonyi hangulatának érzését is. Chartres-ban ottélt ugyan mindaz, ami még a szellemmel teljes platonizmusnagy és jelentőségteljes impulzusaira emlékeztetett, de már úgy, hogy ennek a chartres-i életnek a hordozói kénytelenek

voltak azt mondani, hogy a jövőben az európai civilizáció már nem lesz fogékony a platóni elevenség iránt.

Megható látnunk, ahogy a chartres-i iskola megőrzi az úgynevezett hét szabad művészet inspiráló géniuszainak mintegy aképmását. Ezek: a grammatika, a dialektika, a retorika, az aritmetika, a geometria, az asztronómia és a muzsika. A hét szabadművészetben adott szellemiség befogadásában is még eleven

isteni adományokat láttak - amelyek szellemi lények révén közeledtek az emberhez -, nem pedig élettelen természeti törvényekről szóló halott gondolatokat. De már látható volt, hogy a

jövőben Európa nem lesz ezek iránt fogékony. Ezért érezték aföldi szellemi élet alkonyi hangulatát.

Ez a chartres-i munkának és tanításoknak magát különösenátadó szerzetes megtestesült a mi korunkban, de úgy, hogy e

70



személyiség életében csodálatos módon megtalálható volt előző életének tükröződése. Ismertem, sőt barátságban voltamegy írónővel, aki már régebben meghalt, és aki a mi időnkben

egészen különös lelki hangulatot hordozott magában. Erről alelki hangulatról még nem beszéltem, bár már évekkel ezelőttmegfigyeltem. Ezekről a dolgokról azonban valójában csak azóta lehet beszélni, amióta az Antropozófíai Társaságbanmegtörtént a Karácsonyi Gyűlés, mert ez sajátságos megvilágításba helyezi ezeket a dolgokat, és ma már lehetőségünk nyílik arra, hogy elfogulatlanul beszéljünk róluk.

Amikor az ember ezzel a személyiséggel beszélgetett, ak

kor lényegében mindig arról beszélt, hogy meg akar halni. Eza halálvágya nem szentimentális vagy hipochondriás lelkihangulatból származott, még csak nem is melankóliáról voltszó nála, hanem annak, akinek volt bizonyos pszichológiai érzéke az efféle dolgok iránt, és képes volt ezt a lelket messzirekövetni, az úgy érezhette, hogy ez a hangulat egy előző földiélet vetülete. Egy előző földi életben elvetett csíra most bújtelő: nem a halálvágyban, hanem abban az érzésben, hogy ennek az újból megtestesült léleknek tulajdonképpen semmi köze nem volt a jelenkorhoz.

Ennek a személyiségnek az írásai is olyanok, mintha egy másik világból származnának, nem közlésük vagy tárgyuk alapján,hanem hangulatilag. Ennek a hangulatnak a megértéséhez csak úgy juthatunk közel, ha megtaláljuk az utat attól a borongó fénytől, amely az írásaiban és az alapjukat képező lelkiségben élt,

ahhoz a chartres-i szerzeteshez, aki mélyen átélte annak idejénChartes-ban az eleven platonizmus alkonyi hangulatát.Ennél a személynél tehát nem melankóliáról vagy szenti-

mentalizmusról volt szó, hanem egy régebbi életének kisugárzásáról. Mostani lelke tükörhöz hasonlított, amelyben való

ban ott derengett a chartres-i élet. Nem a chartres-i tanítások tartalma jött át benne, hanem csak annak hangulata. Ha visz-

71



szatekintve belehelyezkedünk ebbe a hangulatba, akkor átérezhetjük azoknak a személyiségeknek a szellemi fényképét,akik annak idején Chartres-ban tevékenykedtek.

Látják, az élet a legkülönfélébb módon nyújt lehetőséget

arra, hogy betekintsünk ezekbe a dolgokba. Legutóbbi alkalommal felidéztem a cisztercita renddel kapcsolatos élményeimet. Ennek kiegészítéseképpen most azt említettem meg,hogy a chartres-i iskola alkonyának érzülete hogyan került átkorunk egyik rendkívül érdekes személyiségének szívébe éslelkébe. Mostanra már régóta visszatalált azokba a világokba,ahová annyira vágyódott, a chartres-i atyákhoz. Ha ennek aszemélyiségnek egész lelki életén nem uralkodott volna ilyen

levertség a chartres-i szerzetes lelki hangulatának karmikuskövetkezményeként, akkor alig hinném, hogy korunkban létezett volna nála alkalmasabb személy arra, hogy valaki a középkorban még létező hagyományos szellemiség alapjánápolja korunk szellemi életét. A lélek mélységeiben ható karmikus impulzusok olykor azt a sajátságos dolgot eredményezik, hogy a következő inkarnáció fizikai arckifejezése hasonlít az előző inkarnációéra. Ez ritkán fordul elő, de lehetséges.

Annak a szerzetesnek és korunk írónőjének arca valóbanrendkívül hasonló volt.

Kedves barátaim, szeretnék ehhez kapcsolódva az Antro-pozófiai Társaság, illetve egyes tagjaink individuális karmá

járól is beszélni. Mint legutóbb utaltam rá, az antropozófiaimozgalomban őszinte szívvel résztvevő lelkek nagy része valahol és valamikor már megtalálta az utat Michael áramlatá

hoz. Tulajdonképpen erre is vonatkozott mindaz, ami az érzékfeletti világban történt, párhuzamosan azzal, hogy a fizikai világban Konstantinápolyban összeült a nyolcadik zsinat, amia Harun al Rasid udvarában történtek folytatásaként ment

végbe a szellemi és fizikai síkon; végül pedig, amit a Michael vezetésével tartott XIV-XV. századi érzékfeletti iskoláról

72



mondtam. Ennek az iskolának a tanításában az volt a jelentős,hogy mindig újra rámutattak először is a régi misztériumokkal való összefüggésekre, arra, aminek a régi misztériumok tartalmából új alakban ismét meg kell jelennie, hogy spiritua

litás hassa át az újabb kor civilizációját, másfelől azokra az újimpulzusokra, amelyeket a szellemi életért tevékenykedő lelkeknek meg kell szerezniük eljövendő működésükhöz. E szellemi áramlat megismerése révén világossá válik számunkra,hogy mi az antropozófia: a Krisztus-impulzus megújult, valóságos, mélyreható megértése.

Az antropozófiai mozgalomban valójában a lelkek kétféle tí

pusát találjuk meg. Ezeknek a lelkeknek egy része végigélteazokat az áramlatokat, amelyek az első századok keresztény áramlatai voltak. Átélték a világba érkező kereszténységet, különösen Konstantin császár idején és a közvetlenül utána kö

vetkező korokban. Sokan vannak az Antropozófiai Társaság ban ma olyanok, akik a kereszténység igazi megértésére törekednek. Ezek többnyire azok a lelkek, akik akkoriban őszinténközeledtek a kereszténységhez, és azt bensőséges elmélyült-

séggel vették fel magukba. Nem azok voltak ezek, akik egyszerűen csak engedelmeskedtek Konstantin császár parancsának,hanem azok, akikben megvolt az a törekvés, hogy valódi keresztények legyenek. Ők inkább egyes szektákba tömörültek.

Az antropozófiai mozgalomhoz becsületes módon csatlakozósok mai lélek valamikor keresztény szekták bensőségesen elmélyült tagja volt. Ez az impulzus nem tudatos bennük, sőt sok esetben félre is értik.

Vannak azonban másmilyen lelkek is az antropozófiai mozgalomban, akik közvetlenül nem élték át ezt a korai keresztény fejlődést, hanem egy későbbi keresztény korba születtek bele,amikor a szekták bensőséges elmélyültsége már nem létezett.De ugyanakkor sok minden él elevenen és el nem halványodvaa lelkük mélyén, amit a kereszténység előtti korban élhettek át,

73



mint a misztériumok régi pogány bölcsességét. Ők is átélték akereszténységet, de nem hatott rájuk annyira, mint az előbbilelkekre, mivel elevenebben maradt meg bennük a régi misztériumok benyomása, tanítása és kultikus gyakorlata. Az utóbbi

ak között, akik ilyen módon kerültek az antropozófíai mozgalomba, találhatunk olyan lelkeket, akik Krisztust nem elvont értelemben keresik. Az előzőkben említettek mintegy annak örülnek, hogy az antropozófíai mozgalomban ismét rátalálnak a kereszténységre. A többiek között vannak azonban azok, akik belső megértéssel közelednek az antropozófiában felfedezhetőkozmikus kereszténységhez. Az antropozófíai mozgalombanKrisztust, mint kozmikus Napszellemet elsősorban azok a lel

kek fogják fel, akiknek lelke mélyén még sok minden elevenenél a régi pogány misztériumok emlékéből. A jelenkori emberiség szellemi életének áramlatai összefüggnek mindezzel - a jelenkor fogalmán most évtizedeket, évszázadokat értek.

Az antropozófia végül is a mi korunk szellemi életéből sar jadt ki. Ha tartalmában közvetlenül nem is azonos ezzel aszellemi élettel, karmikusan sokféle módon nőtt ki belőle, ésha látszólag sok minden nem is tartozik ahhoz, ami az antropozófiában megjelenik, mégis fontos, hogy mindaz belekerül

jön szellemi látókörünkbe, ami az idők folyamán az említettrégebbi áramlatokban élt. A fizikai világ külső történéseinek igaz megértése csak úgy lehetséges, ha e történések hátteré

ben meglátjuk azt, ami szellemi területről áramlik le a fizikaisíkon zajló eseményekre. A legutóbbi alkalommal is elmondtam, hogy újra bátorságot kell merítenünk ahhoz, hogy ko

runkba belevigyük azt a régi misztériumi érzületet, amely a fizikai történéseket nem csupán elvont módon fűzi hozzá valamilyen panteista, deista vagy egyéb ilyen jellegű szellemi valósághoz, hanem az egyes történéseket és azokon belül az em

beri élményeket konkrétan vissza tudja követni eredeti szellemi okaikhoz és lényegükhöz.

74



Erre éppen az adhat alkalmat, amit korunk egyik legnagyobbfeladatának kell tekintenünk. Korunkban ismét meg kell keresnünk a test, lélek és szellem hármasságának megfelelő igazi em

berismeretet, de nem elvont eszmékben vagy törvényekben gyökerező formában, hanem az egész ember valóságos lényébe tekintve. Az embert egészséges és beteg állapotaiban kell kutatnunk, de nem pusztán a fizikai ismeretek szerint, ahogyan mamegszoktuk. így nem ismerjük meg igazán az embert, főként arról nem kapunk képet, ami mindenkor befolyásolja az emberiéletet, és alapvetően kihat az ember sorsára: a szerencsétlenségről és betegségről, a tetterőről vagy éppenséggel a tehetetlenség

ről. A karmát csak akkor érthetjük meg minden megjelenési formájában, ha az embert fizikai életének kezdetétől fogva követnitudjuk saját szellemiségébe, belső lelki életébe.

Ma a megismerésre való törekvés általában olyan, hogy azembert egészen külsőlegesen szemlélik, szerveire, idegeire, vérkeringésére és egyebekre vonatkozóan, Aki az ember egészségét és betegségét innen közelíti meg, az mindebben nem lesz képes rátalálni a szellemre vagy a lélekre. Azt mondhatnánk, hogy

a mai anatómus hasonló módon felelhetne, mint ahogy egykor az ismert csillagász felelt az uralkodó kérdésére: végigkutattamaz egész világegyetemet, mindenütt kerestem benne Istent, acsillagokban és azok mozgásaiban, de sehol nem találtam. - Eztmondta a csillagász. A mai anatómus és fiziológus azt mondhatná: megvizsgáltam az emberben mindent, a szívet, a vesét, agyomrot, az agyvelőt, a véredényeket és idegeket, de a lelket ésa szellemet nem találtam.

Látják, ebből származik a mai orvostudomány valamennyinehézsége. Mindezt általában az antropozófiai mozgalommal,az egész Antropozófiai Társasággal szemben támasztott igényeknek megfelelően kell továbbfejlesztenünk, a részletekettekintve pedig szakszerűen, egyes csoportokban, ahogyanpéldául most egy szakmailag felkészült csoport előtt beszé-

75



lünk a lelkipásztori orvoslásról. Mert végül azokat az összefüggéseket is meg kell találnunk, amelyek éppen a karmikusfolyamatok átfogóbb összefüggéseiként adódnak számunkra.

A hallgatók meg fogják látni a kórtanban és a terápiában,hogy a beteg és az egészséges ember megfigyeléséhez mindazt tekintetbe kell vennünk, ami a külső fizikaiság mellett alélekre és a szellemre vonatkozik, persze a fizikait - mintmindig elismétlem - éppen annyira elismerve, ahogy a természettudomány leírja.

Nemsokára megjelenik az a könyv, amelyet kedves munkatársammal, Ita Wegman doktornővel együtt dolgoztunk ki

az egészséges és a beteg emberre vonatkozóan. Ki fog derülni belőle, hogy ezen a területen is figyelembe kell vennünk azemberi lény magasabb rendű tagjait. A fizikai embertől a szellemi emberhez való eljutás megfelelő formáját kereső kutatások csak akkor nyújtanak előrevivő eredményeket, ha a helyesmódon végzik azokat. Ehhez a munkához nemcsak a jelenkori kutatásokat kell felhasználnunk, hanem be kell vonnunk azoknak a karmikus szálaknak a kutatását is, amelyek az em

beriség fejlődésében érvényesülnek. Mintegy a karma erőivelkell dolgoznunk, hogy rájöjjünk a szóban forgó titkokra. A munka első kötetében ennek csak az alapját fektetjük le, defolytatni fogjuk, és akkor attól, amit inkább elemi módon fejtettünk ki, tovább haladunk ahhoz, ami az orvosi-kórtani oldalfelől teszi lehetővé az ember megismerését. Ez csak azért lehetséges, mert Wegman doktornő olyan személyiség, aki orvo

si tanulmányait úgy végezte, hogy azok természetszerűen alkalmazkodnak az ember lényének szellemi szemléletéhez.E kutatás során, ha az ember szerveit szellemi perspektívá

ból nézzük, olyan ismeretek adódnak, amelyek elvezethetnek a karmikus összefüggésekhez. Mert ez a szemléletmód, amelyet ki kell fejlesztenünk, hogy a szellemiséget meglássuk, ez

visz közelebb az emberi személyiségek elmúlt földi életeinek

76



megfejtéséhez. Olyan szemléletről van szó, amely nem azegész ember mögött rejlő szellemiség megragadására irányul,hanem csak az egyes szervei mögött rejlő szellemiség megtapasztalására. Az egyik szerv mögött, mondjuk a Jupiter világa

áll, a másik mögött a Vénuszé, és így tovább. Az ember jelenlegi földi életében bőrével körülhatároltan áll előttünk. Hamegszerezzük azt a képességet, hogy betekintsünk az ember egyes szerveinek az életébe, akkor kitágul számunkra az, amia bőrünkön belül található, és minden szerv a világ másik irányába vezet el bennünket: a makrokozmoszba vezető utat mutatja meg. Az ember odakint ismét kiteljesedik, és éppen erre

van szükség, hogy szellemileg újra felépíthesse magát, miutánlegyőzte a bőrével határolt jelenlegi alakját.

Ha kifelé követjük azt, ami fizikailag egészen más, mintahogy a mai anatómus és fiziológus elképzeli, akkor ez olyanszemléletet nyújt, amely az ember régebbi földi életeibe való

betekintésre is alkalmat ad. Mert így átélhetjük azokat az ösz-szefüggéseket, amelyek megvilágítják az emberiség fejlődésének történetét, és értelmezhetővé teszik mindazt, ami fizi

kailag megjelenik. Valójában az emberek egész múltja benneél jelenükben. De ezzel az általános, elvont mondattal természetesen még nem mondtunk sokat, hiszen ezt mondják a materialisták is. A dolog nem ezen múlik, hanem azon, hogy eza múlt vajon hogyan él benne a jelenben.

Erre is mondanék önöknek egy példát, amely rendkívül érdekes, és bennem is a legnagyobb csodálkozást ébresztette,amikor kutatásaim eredményeként elém került. Néhány dolog

mindenesetre helyesbítésre, vagy legalább is kiegészítésreszorult, amit ezen a területen régebben elgondoltam.

Aki megértéssel tekint a történelemre, annak számára a kereszténység első századainak egyik eseményét különös titok lengi körül. Látunk itt valakit, Konstantin császárt, akit belsőleg talán kevéssé tartunk alkalmasnak erre, mégis elfogadja a

77



kereszténységet, hogy azt végül azzá alakítsa, ami a Nyugathivatalos kereszténységévé vált. Konstantin mellett azonbanott találjuk Julianus Apostatát is - persze nem szó szerinti értelemben, hanem egy nagyobb időközt véve alapul -, azt a

személyiséget, akiben még valódi misztériumbölcsesség élt.Julianus Apostata beszélt a háromszoros Napról. Élete is annak esett áldozatul, hogy éppen emiatt misztériumárulónak tekintették. A háromszoros Napról abban a korban nem voltszabad beszélni, korábban pedig különösen nem. Julianus

Apostata sajátságos módon viszonyult a kereszténységhez.Bizonyos értelemben csodálkozhatunk azon, hogy éppen ez afinom, zseniális elme olyan kevéssé volt fogékony a kereszténység nagysága iránt. Ez azonban onnan eredt, hogy környezetében igen kevés valóban tisztességes embert talált. Deazok között, akik bevezették őt a régi misztériumokba, mégsok pozitív tevékeny becsületességet tapasztalt.

Julianus Apostatát Ázsiában meggyilkolták. A gyilkosságról mindenfélét meséltek, de valójában azért történt meg, mertmisztériumárulónak tekintették. Ez egy előre kitervelt gyil

kosság volt.Ha megismerkedünk azzal, amit Julianus Apostata magábanhordott, akkor mélységes érdeklődés ébredhet bennünk aziránt,hogy ez az individualitás hogyan élt tovább? Mert egészen sa

játságos személyiség volt, és azt kell mondanunk róla, hogy sokkal alkalmasabb lett volna a kereszténység útjának egyen-getésére, mint Konstantin vagy Klodvig, vagy bárki más. Ezlelkialkatában rejlett. Ha a kor kedvezett volna, akkor megfe

lelő körülmények esetén a régi misztériumok egyenes vonalúfolytatásaként megteremthette volna az utat a kereszténységelőtti kozmikus Krisztushoz, a Logoszhoz, ahhoz a Krisztushoz, aki a Golgotai Misztérium után hatott tovább az emberiségben. Ha szellemileg foglalkozunk Julianus Apostatával, akkor különös dolgot találunk: ez az Apostata-lény burok volt ná-

78



la, de lelkének mélyén ott rejlett a kereszténység megragadásának ösztöne, amit azonban nem engedett kibontakozni magá

ban, hanem elnyomta, annak hatására, hogy Celsus ostobaságo

kat írt Jézusról. Néha előfordul, hogy egy zseniális személyiséget tőrbe csal mások butasága. Úgy érezzük tehát, hogy Julia-nus lett volna a kereszténység útjának egyengetésére igazán alkalmas lélek, hogy a kereszténységet arra az útra terelje, amerreannak ténylegesen haladnia kellett volna.

Azután elhagyjuk Julianus Apostata lelkét földi életében, ésa legnagyobb érdeklődéssel követjük személyét a szellemi vi

lágban. Itt azonban valami homályossá válik. Ezt a lelket homály lengi körül, és csak a legintenzívebb törekvésnek sikerüleligazodnia. A középkorban sok olyan nézet létezett, amelyek többnyire ugyan legendaszerüek voltak, de megfeleltek a valóságos eseményeknek. Már említettem, hogy mennyire való-sághűek - még ha természetesen mesés formában is - a Nagy Sándor személyéhez fűződő mondák. Milyen elevennek tűnik Nagy Sándor élete Lamprecht pap leírásában!

Ami Julianus lényéből tovább él, az úgy él tovább, hogy tulajdonképpen mindig el akar tűnni a kutató figyelme elől.Ha követjük, mintegy csak a legnagyobb nehézséggel tudunk szellemi tekintetünkkel a közelében maradni, állandósan eltűnik. Évszázadokon át követjük, egészen a középkorig, deközben mindig visszahúzódik előlünk. Ha azután mégiscsak sikerül megközelítenünk, akkor különös helyen találjuk magunkat, amely igazából nem is történelmi, de mégis valósá

gos: végül ugyanis egy nőalakba ütközünk, akiben megtalál juk Julianus Apostata lelkét, és aki egy számára nyomasztóélmény hatására fontos dolgot vitt véghez életében. Ez a nőalak azonban nem önmagában látta Julianus Apostata sorsának képmását, hanem valaki másban, annak kapcsán, hogy Julianus vezetett egy hadjáratot keletre, és ennek során áruláskövetkeztében életét vesztette.

79



Akiről most beszélek, Herzeloyde, Parsifal anyja, aki történelmi személy volt, bár a történelem nem említi. Gamurettelházasodott össze, aki egy keleti hadjáraton árulás áldozatalett, ez utalt Herzeloyde saját régebbi, Julianus Apostataban

átélt sorsára. Ez az utalás mélyen hatott a lelkére, és ezáltal vitte véghez azt, amit legendaszerüen, de nagyon is történelmileg mondtak el arról, ahogyan Parsifalt nevelte. Julianus

Apostata, akinek lelke egészen visszahúzódott a kutatás elől,és akiről úgy érezzük, hogy tulajdonképpen arra lett volna hi

vatva, hogy a kereszténységet a helyes útra terelje, a középkorban női testben élt. O volt az, aki útjára bocsátotta Parsifalt, hogy megkeresse és megmutassa a kereszténység ezoteri

kus útjait.Látják, sokszor ilyen titokzatosan és rejtélyesen vezetnek

az emberiség útjai az élet mélyebb rétegeiben és annak hátterében. Ez a példa kapcsolódik ahhoz, amit a cahrtres-i iskoláról mondtam, és felhívja a figyelmünket arra, hogy alapjában véve milyen csodálatosak az emberi lélek és az egész emberifejlődés útjai. Ez a példa még folytatásra vár. Elmondok majdnéhány dolgot Herzeloyde életéről és arról, akit akkor fizikailag, mint Parsifalt kiküldött a világba. Legközelebb innenfolytatjuk.

80



HATODIK ELŐADÁS

A Julianus Apostata - Herzeloyde - Tycho de Bracheinkarnációsor. A szellemi impulzusok előkészítése az érzék

feletti világban. Schelling és Jákob Frohschammer. Az antropozófusok feladata a XX. század végén.

A korunk szellemi életéig terjedő fejlődés fonalát Julianus Apostatánál, illetve a benne élő individualitásnál szakítottuk

meg, akiről elmondtam, hogy később abban a személyben testesült meg, akiről csak legendaszerű hagyományok maradtak fenn, és akit Herzeloydeként ismerünk a Parsifal-mondából.Ekkor elmélyült lelki élet költözött a régebbi Julianus Apostatalelkébe, amire szüksége is volt ennek a személyiségnek azokkala lelki viharokkal és belső küzdelmekkel szemben, amelyeketmint Julianus Apostata élt át. Olyan élet volt ez, amely mint békülékeny, meleg felhő vonult át a korábbi Julianus Apostata-

személyiségen. így vált ez a lélek bensőleg intenzívebbé. A legkülönfélébb belső impulzusokkal gazdagodott.Ez a lélek azonban azok közé tartozott, akik átvettek valamit

a régi misztériumokból, akik még benne éltek a régi misztériumok tartalmában, abban a korban, amikor ezek a misztériumok még nem vesztették el teljesen ragyogásukat. így ez a lélek sokatfelvett a kozmosz spiritualitásából. A Herzeloyde-inkarnációbanez bizonyos mértékben visszaszorult, de később feltört ebben a

lélekben, és a XVI. században így találunk rá újra erre az individualitásra. Felismerjük nála, ahogy kereszténnyé váltan jelenik meg benne az, amit Julianus Apostataként élt át. Ez a lélek, mintTycho de Brahe jelenik meg a XVI. században, és szembekerül anyugati civilizációban jelentkező kopernikuszi világnézettel.

Ez a kopernikuszi világnézet olyan képet adott a világmindenségről, amely végső következményeit tekintve arra irányul,

81



hogy teljesen kiűzze a kozmoszból a spiritualitást. A kopernikuszi világkép végső soron a világmindenség teljesen mechanikus-gépies térbeli felfogásához vezet. Ennek a világképnek

az alapján mondta Napóleonnak az ismert csillagász, hogy eb ben a világmindenségben nem találja sehol sem Istent, bár mindent átkutatott, de Istent nem találta. Ez minden spiritualitás tagadása volt.

Ehhez a szemlélethez a most Tycho de Brahéban megjelenőlélek nem tudott alkalmazkodni. Látjuk ezért, hogy Tycho deBrahe felveszi világnézetébe azt, ami a kopernikuszi világkép

ből felhasználható, de elutasítja például a Földnek tulajdonított

abszolút mozgás elvét, amit Kopernikusz hangsúlyozott. Tychode Brahénál ezt a kozmikus spiritualitáshoz kötődve látjuk, ésha élete folyását nyomon követjük, akkor éppen itt láthatjuk,ahogy a régi karma teljes erejével ismét feltör, és tudattartalommá akar válni. Dán hozzátartozói mindenképpen a jogi pályánakarták tartani. Lipcsében egy házitanító felügyelete mellettkellett jogot tanulnia, és csak azokat az éjszakai órákat hasznosíthatta a maga számára, amíg az aludt. Ilyenkor mintegy kilé

pett a kozmoszba, és érintkezett az isteni lényekkel. Egészensajátságos dolgokat találunk az életrajzában.

Látni fogjuk, hogy ez lényeges lesz a Tycho de Brahe-Herze-loyde-Julianus Apostata individualitás későbbi megítélésénél.

Azokkal az igen egyszerű eszközökkel, amelyeket saját magakészített, alapvető számítási hibákat fedezett fel a Szaturnusz ésa Jupiter pályájának meghatározásában. Sajátságos esemény Tycho de Brahe életében, hogy fiatalemberként egy napon azt atörekvést érzi magában, hogy megkeresse az égen a Szaturnuszés a Jupiter pontos helyét, mégpedig olyan kezdetleges műszerekkel, amelyekről másnak eszébe sem jutott volna, hogy jók lehetnek valamire. Ezeket a dolgokat teljesen áthatja nála a spiritualitás, amely fokozatosan bevezeti őt a kozmikus világ megismerésébe, amire mindenképpen szükség van akkor, ha a modem

82



beavatásra törekszünk. Ekkor eljutunk oda is, hogy a szellemilényekről ugyanúgy beszéljünk, mint a fizikai földi emberekről,mivel valójában mindig kapcsolatban állunk velük. Hiszen alap

jában véve csak a lét kvalitásában különböznek az éppen a fizikai síkon tartózkodó emberi lények azoktól, akik testetlenül élnek a halál és az újabb születés között.

Mindez Tycho de Brahénál oda vezetett, hogy be tudott tekinteni azokba a fontos összefüggésekbe, amelyekre csak akkor találunk rá, amikor itt a Földön már nem úgy tekintünk mindenre, mintha egyedül csak földi erők okoznák, és már nemcsak

matematikailag számítjuk ki a csillagok járását, hanem amikor belátjuk a csillagok és az emberiség történelmi impulzusainak egymásra hatását. Julianus Apostata olyan ösztönös erőket hozott magával a lelkében, amelyeket az ő életében még nem hatott át a racionalizmus vagy intellektualizmus, hanem intuitív ésimaginatív volt - ez jellemezte belső életét - de mindezek révénegy igen feltűnést keltő dolgot tudott tenni.

Kortársaiban nem keltett mély benyomást a Kopernikusztól

eltérő csillagászati nézeteivel, és azzal, amit a csillagászatbanelért. Számtalan csillagot figyelt meg, és megszerkesztett egy csillagtérképet, ami lehetővé tette Kepler számára, hogy nagyszerű eredményeit elérje. Mert Kepler Tycho de Brahe csillagtérképe alapján jutott el saját törvényeihez. Kortársaiban azon

ban mindez nem keltett akkora benyomást, mint egy önmagá ban nem is lényeges, ám mégis feltűnő dolog. Szulejmán szultán halálát ugyanis szinte napra pontosan megjósolta, ami be is

következett, ahogyan előre megmondta. Tycho de Brahébantehát azt látjuk, hogy az újabb korban a spirituális intellektua-litással együtt az a régi szemlélet is feldereng, amelyet mintJulianus Apostata ismert meg. Mindez személye révén átkerülaz újabb korba. Tycho de Brahe valóban a legérdekesebb lelkek közé tartozott, amikor a XVII. században áthaladt a halálkapuján, és belépett a szellemi világba.

83



A Julianus Apostata-Herzeloyde-Tycho de Brahe személyiséget mindig ott találjuk abban az áramlatban, amit Michael áramlataként írtam le, valamilyen érzékfeletti működésben alapjában

véve állandóan jelen van. Ezért találjuk meg az érzékfeletti világolyan jelentős eseményeinél is, amelyek Michael áramlatávalfüggnek össze a XVIII. század végén és a XTX. század elején.

Már utaltam arra a nagy érzékfeletti iskolára, amely magának Micahelnek a vezetése alatt zajlott le a XV. és a XVI. században. Akik részt vettek ebben az iskolában, azok számáraolyan élet kezdődött, amelynek során erőket kellett kifejteni,és olyan tevékenységeket kellett véghez vinni a szellemi vi

lágban, amelyek kihatottak a fizikai világra, teljesen annak érdekében történtek. így éppen ennek az iskolának az idejét kö

vetően fontos feladat jutott egy személységnek, Nagy Sándor individualitásának akinek folytatódó életeiről már beszéltem.

Arra is felhívtam már a figyelmüket, hogy Verulami Bacon ben az újratestesült Harun al Rasidot kell látnunk. Bacon nézetei éppen a finomabb szellemi törekvések tekintetében gyakoroltak jelentős, mértékadó befolyást az egész azutáni szellemi

fejlődésre, de érdekes, hogy Baconben a régi spiritualitásnak valamilyen, mondhatnánk, beteges kifejlődése figyelhető meg,ami nála már Harun al Rasidként is jelen volt. így azt látjuk,hogy Bacon impulzusából démoni lények egész serege áradszét. Ez érzékfeletti módon szinte betölti a világot - fizikai, bár természetesen nem látható alakban -, úgy értem ezt, hogy afizikai világot démoni lények árasztják el. Főként Nagy Sándor individualitásának jutott az a szerep, hogy szellemileg küzdelmet folytasson Lord Bacon e démoni képzetei ellen.

Hasonló rendkívül fontos tevékenységek történtek lent is,különben a XIX. század materializmusa még sokkal pusztí-tóbb módon tört volna be. A szellemi és a fizikai világ kölcsönhatásában lejátszódó ilyen irányú tevékenységek azutánMichel áramlatába tömörültek, mígnem a XVIII. század vé-

84



gén és a XIX. század elején az érzékfeletti szférában végbement egy jelentős kultusz, amit egyszer már említettem.

Az érzékfeletti világban akkoriban végrehajtott kultusz reális imaginációkban szellemi módon játszódott le. Azt mondhatjuk, hogy a XVIII. század végén és a XIX. század elejénközvetlenül a fizikai világgal határosán, egészen közel - természetesen szellemi értelemben - egy érzékfeletti történés

bontakozott ki kultikus cselekvések formájában. Ez a szellemi élet, a kozmikus lények, a hierarchikus lények megnyilatkozása volt hatalmas képekben a kozmosz nagy éteri hatásai

val és az ember földi működésével összefüggésben. Érdekes,hogy ebből az érzékfeletti kultikus cselekvésből egy alkalmaspillanatban, mondhatnám, egy miniatűr képecske áramlott beGoethe lelkébe. Ezt az átalakított képecskét írta le „A zöld kígyóról és a szép Liliomról" szóló meséjében. Ez egy olyaneset, amikor csak enyhén tör át valami. Ezen az érzékfelettikultuszon elsősorban azok voltak jelen, akik mindig is részt

vettek Michael áramlatának érzékfeletti és fizikai megnyilat

kozásában.Mindezekben rendkívül nagy szerepet játszott az a szemé

lyiség aki legutóbb Tycho de Brahéban élt. Mindig azon munkálkodott, hogy az úgynevezett pogányság és a régi misztériumok lényegének nagy, alapvető impulzusait megőrizze a kereszténység jobb megértése érdekében. A kereszténységhezakkor csatlakozott, amikor Herzeloyde leikéként élt. Most arra törekedett, hogy mindazt bevezesse a keresztényégbe, amit

Julianus Apostata beavatásakor kapott.Éppen ez volt különösen fontos azoknak a lelkeknek, akik

ről nemrégiben beszéltem. Ugyanis ezzel az áramlattal állkapcsolatban az a nagyszámú lélek, akiket most az antropozó-fiai mozgalomban találunk, vagy akik őszintén közelednek azantropozófiához. Michael áramlatának belső természete és lényege vonzza őket. Tycho de Brahénak jelentős befolyása

85



volt arra, hogy ezek a lelkek a XIX. század végén és a XX.század elején előkészítve érkezzenek le a Földre, vagyis, hogy Krisztust ne csak úgy lássák és érezzék, ahogyan a különböző

vallási felekezetek látják és érzik, hanem ismét egészen magasztos kozmikus nagyszerűségében, mint kozmikus Krisztust. Erre készítették fel őket érzékfeletti módon a halál és azújabb születés között Tycho de Brahe hatása révén is. Ez aszemélyiség tehát éppen Michael áramlatában játszott rendkívül jelentős szerepet.

Hiszen mindig Michael hamarosan bekövetkező korszakára tekintettek, mindenkor erre utaltak, a régi érzékfeletti isko

lában a XV. és XVI. században, és később is, az érzékfelettikultusz idején, amikor az érzékfeletti világból kiindulva mintegy be kellett vezetni Michael földi korszakát.

Jeleztem már, hogy chartres-i működése után számos platóni irányultságú lélek a szellemi világban maradt. A chartres-iképek gyűjteményéből ma más képeket raktam ki: a próféták képeit, és Chartes egészen csodálatos építészetének képeit. A platóni szemléletű chartres-i tanítók individualitásai tehát fent

maradtak a szellemi világban. Inkább az arisztotelikusok szálltak le. Sokan dominikánusok lettek, de bizonyos idő múlvakapcsolatba kerültek és érzékfeletti módon együttműködtek aszellemi világban tartózkodó platonistákkal. így azt mondhat

juk, hogy a platonista lelkek hosszú ideig fent maradtak. Legnagyobb személyiségeik máig sem jelentek meg újra a Földön,hanem megvárják a XX. század végét.

Az antropozófiai mozgalom áramlatába azok a lelkek érkeznek nagy számban, akiket Michael érzékfeletti tettei vonzottak, és őszinte szívvel közeledtek ehhez a spirituális mozgalomhoz. Azt mondhatjuk, hogy ami az antropozófiában él,annak Michael XV-XVI. századi iskolája adott először ösztönzést, valamint az az érzékfeletti kultusz, amely a XVIII.század végén és a XIX. század elején ment végbe.

86



Ez az oka annak, hogy misztériumdrámáimban erre az érzékfeletti kultuszra utalva az első misztérium hasonló vonásokat mutat, mint Goethének „A zöld kígyóról és a szép Liliomról" szóló meséje, jóllehet sokban el is tér tőle. Ezeket adolgokat, amelyek reális szellemi impulzusokat akarnak kife

jezni, hogy úgy mondjam, nem szophatjuk az ujjúnkból, hanem teljesen a szellemi világgal való összhangban kell megragadnunk őket.

Korunkban az antropozófia mozgalma kapcsolódott Michaelidőközben elérkezett uralmához, és az a hivatása, hogy megértse

és kifejezze Micahel jelenlegi korszakának lényegét évszázados, sőt évezredes működésének értelmében, és hogy a jelen ben, amikor Michael egy különösen jelentős pillanatban kezdimeg ismét szellemi vezetését a Földön, ilyen irányban tevékenykedjen. Michael áramlatának belső ezoterikus jellegébenrejlik, hogy egészen határozottan kirajzolódik az, ami ebben azévszázadban történni fog.

Látják, kedves barátaim, ha az antropozófiát mai tartalmának

megfelelően visszafelé követjük, akkor nem nagyon találjuk megannak földi előkészítését. Ha a ma megjelenő antropozófiátólcsak egy kissé megyünk vissza, és elfogulatlanul keressük annak forrásait a XIX. században, és értelmünket nem homályosítja elsemmiféle filológiai szőrszálhasogatás, nem találunk rájuk. Legfeljebb a spirituális szemlélet bizonyos nyomaira bukkanhatunk,amelyeket csírákként használhattunk fel az antropozófia felépítéséhez, de csak nagyon gyéren. Az antropozófia korábbi földi elő

készítése tulajdonképpen nem történt meg. Az érzékfeletti világban azonban annál intenzívebb volt ez

az előkészítés. Mindannyian tudjuk, hogy Goethe működésemennyiben járult hozzá még halála után is az antropozófia kialakulásához, még ha könyveimből ez nem is tűnik ki. A legfontosabb dolgok azonban éppen az érzékfeletti síkon zajlottak le. Ha visszafelé követjük a XLX. század szellemi életét

87



Goethéig, Herdeng vagy akár Lessingig, kétségkívül már akkor is igen erőteljes szellemiséget látunk, ami hatott a XVIII. század végének és a XIX. század első felének egyes szellemeire.

Ez Hegelnél például erőteljes absztrakciókban jelenik meg,Schellingnél inkább elvont képekben, de mindenesetre határozottan szellemi módon.

„A filozófia rejtélye" című művemben Schelling és Hegel jellemzéséből felismerhető, hogy ennek a világszemléleti fejlődésnek a szellemi-lelki mivoltában olyasmire akartam rámutatni, ami később beleáramolhatott az antropozófiába. „A filozófia rejtélyé"-ben, mondhatnám mintegy a kedélyvilág

útján próbáltam megragadni a megjelenő absztrakciókat. Ittkülönösen a Hegelről szóló fejezetre gondolok, és néhány Schellingről kifejtett témára.

Itt azonban még mélyebbre kell hatolnunk. A XIX. századelső felének szellemi életében sajátságos jelenségek tűnnek fel, amelyek később nagyrészt eltűntek a XIX. század második felének materializmusában. Mégis mindebben megjelenik

valami, amiben ha elvont formában is, de mégiscsak ott van a

szellemiség, a spirituális élet és lendület.Különösen érdekes Schelling, a filozófus, akit minél többet

olvas az ember annál érdekesebb lesz. Azt lehet mondani,hogy csaknem úgy kezdi, mint Fichte: akarattal átitatott, élesen körvonalazott tiszta eszmékkel. Fichte ugyanis teljesenilyen. Johann Gottlieb Fichte egyike volt a világtörténelemkevés személyiségeinek, bizonyos vonatkozásban talán egyedülálló is volt, aki a legsűrűbb elvont fogalmakat összekötöttea belső lelkesedéssel és az akarati energiákkal, ezért nagyonérdekes személyiségként lép elénk. Az alacsony, zömök Fichte, aki fiatalkori nélkülözései folytán némileg elmaradt a nö

vekedésben, mindig roppant erőteljes léptekkel haladt, ha azember utána nézett. Teljességgel akarati lény volt, nála azakarat még a legelvontabb fogalmak leírásában is ott lüktetett,

88



és még ezekkel az elvont fogalmakkal is képes volt egy olyanmű megalkotására, mint a „Beszédek a német nemzethez",amellyel számtalan embert rendkívül fellelkesített.

Schelling kezdetben csaknem Fichte-szerűen lép fel, nemolyan erővel ugyan, de olyan jellegű gondolkodással. Nemsokáraazt látjuk azonban, hogy szelleme kitágul. Fiatalkorában Fichté-hez hasonlóan ő is az „én"-ről és „nem-én"-ről, és egyéb ilyenabsztrakciókról beszél, magával ragadva a jénaiakat. Ez azonbanhamarosan megszűnik, szelleme kitágul, és bár fantáziával kialakított, de mégis szinte imaginációkhoz közelítő képzetek megje

lenését látjuk nála. Egy idő után olyan szellemeket tanulmányoz,mint Jákob Böhme, és olyan dolgokat ír, amelyeknek egészhangvétele és stílusa teljesen eltér korábbi irányultságától: az em

beri szabadság alapját kutatja, mintegy feléleszti Jákob Böhmeeszméit. Látjuk azután, amint Schellingben szinte életre kel aplatonizmus. Megírja ,3nino" című filozófiai beszélgetéseit,ami valóban Platón dialógusaira emlékeztet, igen mélyrehatómódon. Érdekes egy másik kis írása is, a „Clara", amelyben fon

tos szerepet játszik az érzékfeletti világ.Ezután Schelling nagyon sokáig hallgat. Filozófus kollégái,mondhatnám, élő halottnak tartják. Egy idő múlva is csak a rendkívül jelentős, szamothrakéi misztériumokról szóló írását publikál

ja. Ez ismét szellemének tágulását mutatja. Eleinte Münchenbenlakik, aztán a porosz király meghívja, hogy a berlini egyetemen ad

ja elő filozófiáját, amelyről azt mondja, hogy évtizedek alatt, magányosságának csendjében dolgozta ki. Ekkor tehát Berlinben lép

fel azzal a filozófiával, amelyet hátrahagyott műveiben „A mitológia filozófiájá"-ban és , A kinyilatkoztatás filozófiájá"-ban fejt ki.

A berlini közönségre azonban ez nem tesz mély benyomást, mert berlini előadásainak alaphangja végül is az, hogy az embert a világnézetek síkján a puszta gondolkodás nem viszi előbbre, hanemaz emberi lélekbe sokkal inkább olyasminek kell belekerülnie,ami, mint valóságos szellemi világ hatja át a gondolkodást.

89



Ekkor Schellingnél a racionalista filozófia helyén hirtelenmegjelenik a régi kozmikus filozófia, a mitológia, a régi istenek felélesztése, de teljesen modern módon. De ha modern is,azt látjuk, hogy ez a régi szellemiség utóhatása. Ez egészensajátságos valami.

Amit „A kinyilatkoztatás filozófiájá"-ban fejteget a kereszténységről, abban bár kissé elvont formában, mindenesetre jelentős ösztönzést adott ahhoz, amit a kereszténység megítélésénél a szellemi látás alapján az antropozófiában is el kellmondanunk.

Egészen biztos, hogy Schelling mellett nem mehetünk el

olyan könnyedén, ahogy a berliniek elmentek. Egyáltalán nemlehet figyelmen kívül hagyni. A berliniek szinte alig törődtek vele. Amikor Schelling egyik gyermeke összeházasodott egy porosz miniszter lányával - ez életével csak külsőleg összefüggő,

bár karmikusan ható esemény volt -, akkor ennek hallatán azegyik porosz tisztviselő azt mondta: mindeddig nem tudta, hogy Schelling valójában minek is jött Berlinbe, de most már tudja.

Schellinget követve bizonyos belső nehézségekre bukka

nunk. Utolsó alkotói korszakát a filozófiatörténetek mindig borzalmasan írják le, de mindenütt úgy jelölik meg, hogy „Schelling teozófiája". Schellinggel ismételten sokat foglalkoztam. Az elvont formák ellenére mindig bizonyos melegségáradt abból, ami benne élt. Én magam aránylag fiatalon alaposan tanulmányoztam például az említett platóni beszélgetést: „Bruno avagy a dolgok isteni és természetes elvéről".

Schelling 1854 óta ismét a szellemi világban tartózkodott,

de roppant közel került az emberhez, ha valaki éppen ezt a„Bruno" című dialógust vette elő és élte át, nem kevésbé a„Clara"-t, de különösen a szamothrakéi misztériumokról szóló írását. Ilyenkor könnyen Schelling valóságos szellemi közelségébe lehetett jutni. Tulajdonképpen már a múlt századkilencvenes éveinek elején világossá vált számomra, hogy ná-

90



la igazi szellemi inspiráció hatott. Bárhogyan is áll a dolog aXIX. század első felének világszemléletét kialakító más személyiségekkel, Schelling esetében világos volt az állandószellemi inspiráció jelenléte.

így a következő képet kapjuk: először is lent a fizikai világban életének sok irányú sorsát éli át Schelling, aki egy ideig vissza is vonult. Kortársai a legkülönfélébb módokon

bántak vele, olykor hatalmas lelkesedést váltott ki, máskor gúnyolódtak rajta. Személyes megjelenése mindig nagy hatástkeltett. Alacsony, zömök alakja volt, rendkívül megnyerő arc

kifejezéssel, és még késő öregkorában is ragyogott, fénylett aszeme, amelyből az igazság, a megismerés tüze áradt. Minélinkább foglalkozunk vele, annál világosabban érezzük, hogy

vannak olyan pillanatai, amikor felülről kap inspirációt.Ez rendkívül szemléletesen mutatkozott meg számomra,

amikor Robert Zimmermann kritikáját olvastam Schelling „A világ korszakai" című írásáról. Tudják, hogy az antropozófiakifejezés Zimmermanntól származik, de nála ez a fogalom még

teljesen zavaros volt. Nagyra becsülöm őt, de ennél a kritikánálmégis fel kellett sóhajtanom magamban: ó, te nyárspolgár!

Ekkor újra átnéztem Schellingnek ezt a világ korszakairólszóló írását, amelynek kissé elvont a szövege, de azonnal felismerhető, hogy megtaláljuk benne a régi Atlantisz egészenspirituális leírását, amit az absztrakciók sokféle módon eltorzítanak ugyan, de azért mégiscsak van benne valami.

Schelling személyénél tehát mindig érzünk valamit, amivel

kapcsolatban azt mondhatjuk: Schelling itt van lent, odafent pedig történik valami, ami hat rá. Schellingnél különösen feltűnő,hogy a fenti szellemi világ és a lenti földi világ a szellemi fejlődés tekintetében állandó kölcsönhatásban áll egymással.

A kilencvenes évek közepén egyszer különösen intenzívenfoglalkoztam azzal, hogy megkeressem a Michael-kor szellemialapjait. Ekkor magam is az élet olyan szakaszába jutottam, ami-

91



kor erőteljesen át kellett élnem a fizikai világgal határos másik világot, amelyet valójában csak vékony fal választ el az előbbitől. Az ,,Életutam"-ban erre az életszakaszomra csak utalni tudtam.

Ebben az egészen közeli, mégis érzékfeletti világban hatalmasesemények játszódnak le, amelyek nem is nagyon különülnek ela mi hétköznapi világunktól. Azután Weimarban éltem, és egyfelől intenzíven részt vettem Weimar társadalmi életében, de ugyanakkor belső szükségét éreztem annak, hogy mindettől vissza is

vonuljak. Ezek a dolgok így párhuzamosan haladtak. Ekkor egyúttal a legmagasabb fokon éltem meg azt, hogy a szellemi világgal való kapcsolatom általában mindig erősebb volt, mint a fizikai

világgal való kapcsolatom. így már fiatalemberként sem esett különösebben nehezemre, hogy valamilyen látókörömbe kerülő világnézetet gyorsan áttekintsek, de egy követ vagy növényt, nemháromszor, négyszer, de ötvenszer, hatvanszor is meg kellett néznem, hogy újra felismerjem. Mert a lelkemet nem tudtam köny-nyen összekapcsolni azzal, amit a fizikai világban fizikai módonneveznek el.

Ez éppen a weimari időben érte el a tetőfokát. Weimar akko

riban jóval az ottani alkotmányozó köztársasági gyűlés előtt, valóban oázisszerű hely volt, egyfajta szellemi oázis, egészen más,mint Németország egyéb helyei. Ahogy az „Életutam"-ban elmondtam, Weimarban mélyen átéltem magányosságomat. Ekkor - 1897-ben - megint kézbe vettem Schelling „Szamothrakéiistenek" című írását, és ,A mitológia filozófiájá"-t, nem annyira tanulmányozás céljából, inkább csak ösztönzőül, ahogyankülső segédeszközökhöz nyúl az ember. Mondjuk, valaki a szellemi világot kutatja, és meg akarja könnyíteni a kutatást: külsősegédeszközöket vesz igénybe, ahogyan technikai segédeszközök is léteznek, amelyek a tulajdonképpeni dologgal közvetlenül nem függenek össze. Ha valaki, mondjuk, az első keresztény századok korát akarja kutatni, akkor néhány éjszakára Szent

Ágoston vagy Alexandriai Kelemen írásait teszi a feje alá, ez

92



külső ösztönzés lehet, mint az emlékezés egyfajta segédeszköze,így vettem kezembe akkoriban Schelling-műveket, a „Sza-mothrakéi istenek"-et és „A mitológia filozófiájá"-t. De igazá

ból az lebegett a szemem előtt, hogy mi volt az, ami a XLX. század folyamán úgy játszódott le, hogy előbb leáramlott a Földre,majd azután az antropozófiává alakult.

Amikor Schelling életének alakulását valóban követni kezdtem, akkor azt észleltem - bár először nem teljesen világosan,mert csak jóval később vált számomra világossá ,A filozófiarejtélyé"-nek írása közben -, hogy Schelling a műveiben sok

mindent inspiráció hatására írt, és inspirátora Julianus Apos-tata-Herzeloyde-Tycho de Brahe volt, aki maga nem jelent megújra fizikai síkon, de Schelling lelkén keresztül intenzíven hatott. Azt is észrevettem, hogy ez az individualitás a Tycho deBrahe-élet után különösen erőteljesen tovább fejlődött. Schelling testisége ugyan csak keveset engedett át, de ha már tudjuk,hogy Tycho de Brahe individualitása lebegett fölötte inspirálóan, és eztán elolvassuk a zseniális villanásokat a „Szamothrakéi

istenek" című művében, és különösen ,A kinyilatkoztatás filo-zófiájá"-nak végén, ahol Schelling a maga módján nagyszerűenértelmezi a régi misztériumokat, és főleg, ha belemerülünk sa

játos nyelvezetébe, akkor nemsokára szinte már nem Schellingszól hozzánk, hanem Tycho de Brahe. És észrevesszük azt is,hogy több más szellem közül éppen Tycho de Brahe - akinek individualitásában Julianus Apostata is benne élt - sokban hozzájárult ahhoz, hogy az újabb szellemi életben több olyan dolog

is megjelenjen, ami ösztönzőleg hatott abban az irányban, hogy az antropozófia jellegének legalább a külső formái kialakulhassanak.

A német filozófiának egyik bennem mély benyomást keltőírása volt Jákob Frohschammer munkája is, „A fantázia, minta világ folyamatának alapelve", ez a XIX. század végén írtszellemes mű. Szellemes volt, mert ez a bátor férfi - akit az

93



egyház kiközösített és írásait indexre tette, de aki a tudománytól sem ijedt meg - felfedte a rokonságot a között, ami az em

ber művészi alkotásakor a fantáziában tisztán lelkileg jelenik

meg, és a bensőleg működő növekedési és életerők között.Ehhez bátorság kellett abban az időben. „A fantázia, mint a világ folyamatának alapelve", mint világteremtő erő jelentékeny írás.

így Jákob Frohschammer is nagyon érdekelt. Reálisan igyekeztem megközelíteni, nem csak írásai révén. Megint azt találtam, hogy ugyanaz a szellem inspirálta, aki Tycho de Brahé-

ban és Julianus Apostataban élt. így a személyiségek egész so

ránál látjuk, hogy a későbbi antropozófia előkészítésén dolgoztak. De e mögött mindenütt szükség volt arra a szellemi fényre,amely az érzékfeletti világból hat. Mert ami az előző időkbenlekerült a földi síkra, az jobbára absztrakció maradt. Néhaazonban konkrétabb formát öltött egy Schellinghez hasonlószellemben, vagy olyan bátor emberekben, mint amilyen JákobFrohschammer volt.

Ha ma feltekintünk arra, ami az érzékfelettiben működik,

és ismerjük az antropozófia ehhez fűződő kapcsolatát, illetvea történelemre vonatkozó kutatásokat teljesen konkréttá tesz-szük, és kiterjesztjük a valóságos szellemi életre is, akkor mindez nagy mértékben segítségünkre lehet. A Földön már nem kevés olyan lélek él, aki őszintén törekszik az antropozó-fiára, és mindig közel állt Michael áramlatához. Eközben azérzékfeletti világban számos lélek maradt, köztük elsősorbana chartres-i tanítók. De a fizikai világban élők és a szellemi világban élők között mindenkor megvan az a törekvés, hogy működésüket egyesítsék.

Ha a XX. század perspektívájának kutatásában valamilyen jelentékeny segítőt keresünk, olyat, aki mintegy tanácsot tudadni az érzékfeletti világra vonatkozóan, amikor szükségünk

van az ilyen impulzusokra, akkor ilyen lehet számunkra Julia-

94



nus Apostata, illetve Tycho de Brahe individualitása. Jelenlegnincs itt velünk a fizikai síkon, de valamiképpen mindig jelen

van, és felvilágosítást ad, különösen a XX. században várhatófolyamatok tekintetében.

Mindezt összefoglalva kiderül számunkra, hogy akik macsatlakoznak az antropozófiához, azok lelküket arra is előkészítik, hogy a halál és újabb születés közötti életük lehetségeslerövidítésével újra megjelenjenek a XX. század végén, ésegyütt munkálkodjanak a chartres-i tanítókkal, akik most mégfent maradtak a szellemi világban.

Kedves barátaim, tudatosítanunk kellene magunkban, hogy az antropozófia mozgalmának egyik leglényegesebb vonása,hogy további működésre hivatott, és hogy a XX. század végénnemcsak a legjelentősebb szellemek, de szinte valamennyi lélek újra megjelenik a földi síkon. Mégpedig éppen azért, mertekkor kell majd az ember szellemi, spirituális élete számáraegy hatalmas impulzust adni a Földön. Különben a földi civilizáció végképp lehanyatlik, aminek előjelei már igen erősen

mutatkoznak.Ilyen értelemben szeretnék szívükben lángra lobbantani

valamit, amire mindannyiunknak szüksége van ahhoz, hogy már most úgy megerősítsük a szellemi életet az antropozófiaimozgalomban, hogy majd megfelelően előkészítve jelenhessünk meg abban a nagy korszakban, amelyben egy lerövidítettérzékfeletti élet után ismét cselekedhetünk a Földön, ésamelyben a Föld megmentését annak legfontosabb lakói min

denekelőtt az antropozófusoktól fogják várni.Gondolom, már a jövő persepktívája is fellelkesítheti és

olyan érzésekre indíthatja az antropozófusokat, amelyeketenergikus, tetterős, lelkes módon hordozhatnak mostani földiéletükben, hogy ezzel előkészítsék magukat a század végére,amikor az antropozófia hivatott lesz arra, hogy mindazt meg

valósítsa, amire utaltunk.

95



HETEDIK ELŐADÁS

A karma megértéséhez szükséges a kozmikus bölcsesség

megismerése. A középkori kereszténység elvetette a régi kozmikus bölcsességet. A misztériumdrámák Strader alakja.Heinrich von Ofterdingen és Klingsor. Az absztrakt gondolkodásmód a kozmikus bölcsesség elvesztésével jugg össze.

A mai és a holnapi előadást szeretném úgy felépíteni, hogy egyfelől iránymutatást kaphassunk belőlük a karma műkö

déséről, másfelől hogy megvilágítsam az emberi karmára vonatkozó ismeretek jelentőségét, amelyek az általános fejlődéstörténettel és különösen a szellemi élet fejlődésével kapcsolatosak. Nem érthetjük meg a karma működését, ha valamilyenindividualitásnak csak az egymást követő földi életeire tekintünk. Bizonyos, hogy földi életünkben nagy hangsúllyal jelenik meg számunkra saját magunk vagy mások földi pályafutása, és így mindenekelőtt az a kérdés érdekel bennünket, hogy

az előző földi életek eredményei hogyan nyúlnak át a későbbiekbe. Ha azonban csak a földi életeknél maradnánk, akkor akarmikus hatás sohasem válna érthetővé, hiszen az ember földiéletei között mindig átéli a halál és az újabb születés közöttiéletét is. A karma kidolgozása a halál és az újabb születés közötti életben történik, egyrészt mindazzal összefüggésben amita földi életben a velünk karmikus kapcsolatban álló és már testnélküli lelkekkel együtt átéltünk, akik szintén a halál és az

újabb születés közötti életben tartózkodnak, másrészt egyetértésben a magasabb és alacsonyabb hierarchikus lényekkel. A karmánk ilyen kidolgozása tehát csak akkor válik érthetővé, hará tudunk tekinteni a csillagok földöntúli lényeire is, hiszenezek, bár fizikai szemünk előtt megjelennek, csak a külső oldalukat mutatják felénk.

96



Mindig újra elmondom, hogy a fizikusok mennyire csodálkoznának, ha egyszer valóban eljutnánk oda, ahol a távcsöveikkel vizsgált csillagok találhatók, amelyeknek anyagait, összetételét színképelemzés segítségével leírják. Csodálkoznának, amikor meglátnák, hogy ott egyáltalán nem azt találják, amit vártak! A földi megfigyelés számára ugyanis valamely csillagból csak sajátlétének meglehetősen lényegtelen külső oldala mutatkozik meg.Egy csillag belső mivolta azonban szellemi jellegű, és ami belőlefizikai, az a szelleminek csak valamilyen, mondhatnám, marad

ványaként jelenik meg.

Kedves barátaim, ezeket a tényeket legjobban a következőképpen képzelhetjük el. Gondoljanak arra, hogy egy távolicsillag valamely feltételezett lakója hasonlóképpen figyelné aFöldet mint ahogyan a mi csillagászaink és asztrofizikusaink tanulmányozzák a csillagokat: leírna egy korongot, amely a

világmindenségben fénylik, csillog, esetleg sötét és világosfoltokat találna rajta, és ezeket valahogyan értelmezné is. Valószínű, hogy ez az értelmezés nem egyezne meg azzal, amit

mi földi lakókként ismerünk. Ha ez az idegen csillagász megfigyelné a Vezúv kitörését, talán arról beszélne, hogy kívülrőlüstökösök szálltak oda. Amit egy ilyen csillagász leírna, annak mindenesetre igen kevés köze lenne ahhoz, ami valójábanFöldünk lényegét alkotja.

De mi alkotja Földünk lényegét? Gondolják meg: mai Földünk a „Szellemtudomány"-ban leírt Szaturnusz-létből származik. Ekkor nem létezett még sem levegő, sem gáz, sem folya

dék, sem a földi szilárd elemek, csak hőkülönbségek léteztek.De ezekben a hő-különbségekben csírájában benne volt mindaz, amiből később az ásvány-, növény- és állatvilág kifejlődött,sőt az emberek világa is. Mi emberek is tehát már benne voltunk a Szaturnuszban, ebben a hő-létben.

Ez azután tovább alakult: a levegő kivált a hőből, majd ki vált a víz, végül a szilárd is. De ezek tulajdonképpen csupán va-

97



lamilyen hátrahagyott maradékok, amelyeket mindig az emberlények vetettek ki saját magukból, hogy tovább fejlődhessenek.Hiszen minden szilárd ásványiság hozzánk tartozik, és csak valamiféle maradvány, ahogy a folyékony és a légnemű is az. így

Földünkön nem az a lényeges, ami a természet világában van, vagy amit csontjainkban és izmainkban hordozunk, mert ezek abból állnak, ami valamiből - és éppen hogy az emberből - ki

vált, visszamaradt, és amit később újra felvettünk magunkba. A lényeges ezzel szemben a lelki részünk! A többi alapjában vévecsak valamiféle látszat vagy maradvány.

A Földet tehát csak akkor írhatjuk le a valóságnak megfelelően, ha az emberi lelkek kozmikus lakóhelyének tekintjük. így minden csillag is szellemi lények lakóhelye a világűrben, amelybe

betekinthetünk. Amikor lelkünk áthalad a halál kapuján, akkor acsillagok ilyen telephelyei között vándorol az újabb földi születésig. Ekkor fejlődésének további útját teszi meg azokkal a lelkekkel együtt, akik már ott tartózkodnak, de a magasabb vagy alacsonyabb hierarchiák lényeivel is találkozik. Azután pedig karmá

ja alakulásának megfelelően ismét visszatér a Földre, amint meg

érett arra, hogy fizikai testet öltsön. Ha tehát meg akarjuk érteni akarmát, akkor ismét el kell jutnunk egyfajta csillagbölcsességhez,illetve ahhoz, hogy az ember halála és újabb születése közötti útjátés a csillagok szellemi lényeivel való kapcsolatát kikutassuk.

Az újabb kor embere számára azonban Michael uralmának kezdetéig nagy nehézséget jelentett, hogy megközelítse a csillagok kozmikus bölcsességét. De az antropozófiának mégis el kellett hatolnia a csillagbölcsességhez, ezért hálás annak a körül

ménynek, hogy a XDC. század utolsó harmadában megkezdődöttMichael uralma a földi emberiség történelmében. Sok mindentköszönhetünk Michael uralmának, többek között azt is, hogy ismét akadálytalanul közeledhetünk ahhoz, ami a csillagok világában rejlik, hogy ezzel valóban megérthessük a karmát, a karmaalakulását az emberi világban.

98



Ezt most egy példán szeretném bemutatni, hogy lassanként bevezessem önöket a karma vizsgálatával kapcsolatos bonyolult kérdésekbe. Olyan példát mondok el, amelyen mintegy

képszerűén láthatják, hogy mi mindennel függ össze az, hogy a karma működéséről olyan módon beszéljünk, mint ahogyanezeken az előadásokon tesszük. Ha az ilyenféle előadások tartalmáról ma a szokásos nyilvánosság előtt beszélnénk, akkor ezt az egészen egzakt kutatást ostobaságnak, őrültségnek ne

veznék. Ez azonban valóban egzakt kutatás, amelynél át kelléreznünk azt a felelősséget, ami egy ilyen kutatással együtt jár,és tisztában kell lennünk azzal is, ami azt megnehezíti, azaz,

hogy ennek során miféle „tüskés bozótokon" kell áthaladnunk.Szükség van arra, hogy bizonyos számú ember már tudjonmindezekről, a Michael áramlathoz tartozás minden karmikussajátosságával együtt, amire már utaltam a korábbiakban, ésmegértse azt, hogy ez a téma komoly szellemi kutatást igényel.Nem olyasmiről van szó, amit ma az antropozófiai mozgalmonkívül álló, tájékozatlan emberek gondolnak róla.

Kedves barátaim, bizonyára a legtöbben emlékeznek a misz

tériumdrámáimban mindig újra megjelenő egyik személyre,Straderre. Strader alakját bizonyos értelemben az élet alapjánrajzoltam meg, ahogyan ezt a művészetben ismerjük. Már említettem, hogy Strader személyiségének volt egy élő, eredetialakja, aki átélte a XLX. század végének fejlődését, és valamiféle racionalista kereszténységhez jutott el. Olyan személyiség

volt, aki rendkívül nehéz ifjúsága után - Strader ábrázolásánálátcsillan ebből valami - kapucinus lett, de nem bírta ki az egyházban, és a professzori hivatásban találta meg további útját.

Amikor a teológiától a filozófiához sodródott, Lessing sza- badszellemü vallásának lett lelkes hirdetője. Ez a személy bizonyos belső konfliktusba került a hivatalos kereszténységgel, és céltudatosan meg akart alapítani valamilyen, az értelemre támaszkodó racionalista kereszténységet. Azok a lelki

99



tusák, amelyek Stradernél a misztériumdrámáimban találhatók, bizonyos eltérésekkel e személy életében is lejátszódtak.

Tudják, hogy Strader meghal az utolsó misztériumdrámá ban. Ha visszapillantok arra, ahogyan személyisége beleszö

vődött misztériumdrámáim egészébe, akkor azt kell mondanom: bár semmiféle külső akadálya nem lett volna annak,hogy Strader is életben maradjon, ahogy a többi szereplő,mégis belső szükségszerűségből meg kellett halnia! így halálamég a misztériumdráma meglepetésének is tekinthető. Strader tehát egy bizonyos pillanatban meghal. Úgy éreztem ugyanis,hogy nem vihetem őt tovább.

Miért volt ez így? Látják, kedves barátaim, azért, mert idő

közben meghalt az „eredeti" Strader, ha szabad ezt így mondanom. Gondolhatják, hogy az eredeti személy fejlődésének folyamata mennyire érdekelt, amikor Strader alakját megformáltam. És továbbra is érdekel, miután már áthaladt a halálkapuján.

Van itt azonban egy sajátságos dolog. Amikor valakit látószemmel követünk a halála után, a fizikai-földi életének mint

egy a harmadát kitevő időn keresztül - minthogy a földi élet bizonyos módon fordított irányban megismétlődik -, tulajdonképpen mit él át az ember ezekben az évtizedekben, amelyek közvetlenül határosak az éppen befejezett földi életével?

Az ember földi élete nappalokra és éjszakákra, éber és alvóállapotokra tagolódik. Az alvó állapotokban mindig ott talál

juk a nappali élet képszerű emlékeit. Amikor visszagondolunk az életünkre, csak a nappali állapotokra emlékezünk, az

ébren töltött időre, az alvás állapotait viszont egyáltalán nem vesszük figyelembe. Az emlékezést tulajdonképpen így kellene kialakítanunk: most felidézem a reggeltől estig tartó időt,de ez egyszer csak megszakad; aztán egy újabb reggeltől estigtartó időszak következik, majd ez is megszakad; megint egy rész reggeltől estig, és újra megszakad.

100



Éjszaka semmi sincs az emlékezetünkben, de mi egyszerűen húzunk egy vonalat, amivel meghamisítjuk az emlékeinket, mert csak a nappalokat fűzzük egymáshoz. Halálunk utánazonban intenzív realitásként kell átélnünk azt, ami életünk mintegy harmadrészében, éjszakánként történt velünk, mégpedig ellenkező irányban. Éppen ez a sajátságos: amivel aFöldön találkozunk, az bizonyos életérzést, mondhatnám,

valóságérzetet kelt bennünk. Ha nem volna ilyen valóságérzetünk, akkor álomnak is tarthatnánk mindazt, ami nappal történik velünk. Van tehát bizonyos valóságérzetünk. Tudjuk,hogy a dolgok valóságosak, nekünk ütődnek, s amikor belé

jük ütközünk, fényt, hangot bocsátanak ki magukból. Röviden: sok minden okozza, hogy a születésünk és halálunk közötti földi élet során ilyen valóságérzettel rendelkezünk.

Ha azonban erre a földi valóságérzetre teldntünk, és mindarra, amit a Földön tapasztalt emberi valóságnak mondunk, akkor ennek intenzitása valójában csak valami álomszerű valóságlesz ahhoz a roppant intenzív valósághoz képest, amelyet köz

vetlenül a halálunk utáni évtizedekben élünk át, és amivel az is

együtt él, aki szemléli. Ez a lét tehát sokkal reálisabb, a földiélet pedig hozzá képest puszta álomnak tűnik, mintha a lélek csak most ébredne rá az élet igazi intenzitására. Ez a sajátságos.

Amikor Strader eredeti alakját követtem, akkor a halál utáni valóságos individualitása természetesen sokkal inkább érdekelt, mint földi életének múltbeli eseményei, amelyek már csupán álomszerűnek tűntek ahhoz képest, ami a halála utántörtént vele. így a halott személy erőteljes benyomásai miatt

már nem tudtam olyan érdeklődést tanúsítani a korábbi élőszemély iránt, hogy azt leírhassam.

így tehát saját tapasztalatomból is mondhatom, hogy a földi élet intenzitása sokkal csekélyebb mértékű ahhoz a nagyonerőteljes élethez képest, amely elénk tárul, amikor valakit ahalála után követünk. A jelentkező nehézségeket az ember ép-

101



pen akkor veszi észre, amikor megkísérli, hogy a további folyamatokat figyelemmel kísérje, amikor a földi események után most a halált követő szellemi események felé fordul. Ha

ilyenkor megfigyelésünk helyes és alapos, akkor azt látjuk,hogy amikor a halál után visszafelé él az ember - ez az elteltélet idejének nagyjából a harmadrészét igényli -, akkor máriskezdi előkészíteni karmája kialakítását. Ehhez a fordított irányú, visszafelé élésnél az ember életének minden élményétmegpillantja. Átéli azt, amikor valakit megbántott. Ha 73 évesen halok meg, és valakit 60 éves koromban megbántottam,akkor ezt a visszafelé vándorlásom során átélem. De most

nem a sértés elkövetésekor érzett saját érzéseimet élem át, hanem azokat, amelyek a sértésem nyomán a másik emberben jöttek létre. Most teljesen beleélem magam a másik emberbe,így a saját átélésemmel valójában azokban élek benne, akiketezek az élmények jó vagy rossz értelemben érintettek. Ekkor készül elő bennünk az a tendencia, hogy megteremtsük a kar-mikus kiegyenlítést.

Strader eredeti, földi alakja most érzékfeletti lényként állt

előttem, és személyét illetően különösen az a vonás érdekelt,hogy ő a kereszténységet éles elméjű, racionalista módon akarta megragadni. Csodálhatjuk mint gondolkodót, de földi életé

ben írt könyveiben mindenütt, amikor a kereszténységet ilyenracionalista módon ábrázolja, észrevehető, hogy a fogalmak

ból való építkezés olykor megszakad. Alapjában véve borzasztóan elvont dolog jön létre, nem tud a kereszténység spirituálismegértéséhez eljutni, hanem filozófiai fogalmakkal barkácsolmagának valamilyen fogalmi vallást. Röviden: modern korunk intellektualizmusának minden gyengesége megjelenik ennél aszemélyiségnél.

Ez viszont sajátságos módon jelentkezett a halál utáni életútjában. Akiknél ilyenfajta nehézségek nem alakultak ki, azoknál azt látjuk, hogy lassanként beleélik magukat a Hold-szférá-

102



ba, amely az első állomás. Amikor mint halottak megérkezünk a Hold szférájába, akkor ott találjuk sorsunk valamennyi Jegyzőjét". Ők egykor az emberiség bölcs tanítói voltak, már sokszor beszéltem róluk. Amikor a Hold fizikailag elvált a Földtől,és már nem volt a Föld része, hanem külön égitest lett, akkor ezek a lények követték a Holdat. így amikor ma, mint halottak áthaladunk a Hold-szférán, akkor először az emberiség ősi tanítóival találkozunk, akik annak idején nem fizikai testben éltek a Földön, de megalapították azt az ősi bölcsességet, amelynek már csak puszta visszfénye jelenik meg a ránk maradt irodalomban. Ha nincsenek különösebb nehézségek, akkor a halál

után szinte akadálytalanul lépünk be a Hold-szférába. Annál a személynél, aki Strader eredeti alakja volt, olyasmi történt, mintha a közvetlenül a halálát követő szellemi életet nem tudná a Hold-szférában megkezdeni, állandóan akadályok gördültek elé, mintha a Hold-szféra nem akarná ezt alelket magához engedni.

Képszerű imaginációval mindezt a következőképpen ábrázolhatnám: úgy tűnt, mintha az emberiség ősi tanítói, azok a

szellemek, akik egykor elhozták az emberiségnek az ősi spirituális tudományt, mindig azt kiáltották volna Strader eredetialakja felé: nem jöhetsz hozzánk, mert saját emberi jellemzőid miatt még semmit sem szabad megtudnod a csillagokról.

Vámod kell, előbb különböző dolgokat meg kell ismételned,nemcsak az előző, hanem a régebbi inkarnációid élményeibőlis, hogy éretté válj arra, hogy megtudhass valamit a csillagokról és a rajtuk élő szellemi lényekről.

Itt tehát az a különös, hogy egy olyan személyiség áll előttünk, aki a csillagvilág szellemiségéhez kezdetben egyáltalánnem vagy csak nagy nehézségek árán tud felnövekedni. Természetesen fel fog hozzá növekedni, még ha nem is könnyen,így éppen ennél a személyiségnél tettem azt a sajátságos felfedezést, hogy a mai racionalista, intellektualista egyéneknél

103



karmájuk kialakításakor nehézséget jelent az, hogy nem közeledhetnek akadálytalanul a csillagok szellemi lényeihez. To

vábbi kutatásaim során az derült ki, hogy ez a személy abból

a korból merítette racionalizmusához az erőt, amely mégmegelőzte Michael korszakát. Michael hatása tehát még nemérintette meg őt a megfelelő módon.

Ez azonban arra késztetett, hogy megvizsgáljam ennek a karmának a múltra vonatkozó összefüggéseit. Azt kellett ugyanismondanom: itt olyasmiről van szó, hogy valami az elmúlt földiéletek alapján karmikusan úgy alakította ki ezt a személyiséget,hogy az nemcsak a földi életben hatott, hanem betört a halála

utáni életébe is. Ez igen különös dolog.Ekkor kiderült, hogy az az élet, amely megelőzte Strader

alakjának vázlatosan leírt földi életét - tehát amely a szellemi világban zajlott le - a kemény megpróbáltatás időszaka volt, az érzékfelettiben átélt igazi próbatétel: hogyan viszonyuljak a kereszténységhez?

Azt mondhatnánk, hogy az érzékfelettiben valami előkészült,ami földi életében bizonytalanná tette ezt a személyiséget arra

vonatkozóan, hogy hogyan fogja fel a kereszténységet. Ez is átcsillan a Strader-figurán: semmiben sem igazán biztos, bizonyosmódon elutasítja az érzékfelettiséget, csak értelmével akarja felfogni, mégis látni akar valamit. Gondoljanak vissza arra, ahogy Stradert ábárzoltam. Ez a lelkület a valóságos személynél a régebbi karmájából fakadt. A XIX. század végén és a XX. századelején leélt földi élete előtt a halál és az újabb születés közötti

életében ugyanis igen erősen letompított tudatállapotban haladtát a csillagok világán. A halál és az újabb születés közötti szellemi életen tehát letompított tudattal haladt át. Ennek reakciójakéntjelent meg nála azután a következő földi életében az, hogy minél világosabb és szilárdabb fogalmakat alakítson ki magá

ban, ellentétben a fogalmak homályos képeivel, amelyeket halála és újabb születése között élt át.

104



Ezt a csillagvilágot mintegy ködbe burkolva érzékelő személyen keresztül eljutunk egyik előző földi életéhez, ahol egy igen sajátságos dolgot találunk. A kutatás elvezetett - legalábbis engem elvezetett - a wartburgi dalnokversenyhez, amely 1206-ban zajlott le. Ez éppen az a kor, amelyről már elmondtam, hogy a chartres-i iskola régi platonistái a szellemi világbatávoztak, viszont a többiek, az arisztotelikusok még nem jöttek le, hanem megbeszélést folytattak a michaeli irány jövőjéről,egyfajta mennyei konferenciát tartottak. Erre az időre esett a

wartburgi dalnokverseny.Mindig érdekes azt követni, hogy mi van itt a Földön, és

mi van odafent. A wartburgi dalnokverseny olyan esemény volt, amelynek nincs közvetlen összefüggése Michael áramlatával.

Kik voltak jelen a wartburgi dalnokversenyen? A legjelentősebb német költők voltak együtt, és énekükkel vetélkedtek.Tudjuk, hogy miben állt ez a dalnokverseny, hogyan küzdötta fejedelem elismeréséért és saját érvényesüléséért többek között Walter von der Vogelweide, Wolfram von Eschenbach,

Reinmar von Zweter, de egyikük alapjában véve szembeszegült az összes többivel: Heinrich von Ofterdingen. Benne találtam rá arra az individualitásra, aki Strader eredeti alakjának mélyén rejlett.

Heinrich von Ofterdingennel van tehát dolgunk, és mostazt kell megnéznünk, hogy miért voltak nehézségei a halál kapuján való áthaladása után, amikor letompított tudatállapot

ban haladt át a csillagok világán. Miért történt ez így?

Ehhez ismernünk kell a dalnokverseny eseményeit. Heinrich von Ofterdingen felveszi a küzdelmet a többiekkel. Már hívják a hóhért: felakasztják, ha veszít. Úgy húzza ki magát a

bajból, hogy az újabb küzdelemhez Klingsort, a varázslót hív ja el Magyarországról. És valóban el is hozza magával Eise-nachba.

105



Most Klingsor közreműködésével már másképpen folytatódik a wartburgi dalnokverseny. Heinrich von Ofterdingen énekével beveti magát a küzdelembe, de világosan látszik, hogy amögötte álló Klingsor nem egyedül harcol, hanem szellemi lé

nyek bevonásával. Egy ilyen szellemi lényt például arra kényszerít, hogy megszálljon egy ifjút, aki helyett aztán ez a lény énekel. Majd még erősebb szellemi lényeket idéz meg.

Wolfram von Eschenbach az, aki a leginkább szemben állmindazzal, ami Klingsor felől árad. Klingsor egy olyan eseményt idéz elő, amelynek során egy szellemi lénynek ki kellderítenie, hogy Wolfram von Eschenbach tudós ember vagy nem. Wolfram sarokba szorítja Klingsort, mert amikor észre

veszi, hogy szellemi események játszódnak le, akkor az úrva-csoráról, az átlényegülésről, Krisztusnak az úrvacsorán való

jelenlétéről kezd énekelni, és ekkor a szellemnek meg kellhátrálnia, mert ezt nem tudja elviselni. Ezek mögött az események mögött teljesen valóságos realitások állnak, ha szabadezt így mondanom.

Klingsor szellemi lények segítségével mégis rábizonyítja

Wolfram von Eschenbachra, hogy kereszténysége nem a csillagokra támaszkodik, vagyis olyan kereszténység, amely már nem számol a kozmosszal, és hogy teljesen tudatlan mindenkozmikus bölcsességben. Most ezen múlik minden. Klingsor

bebizonyítja, hogy a Grál dalnoka abban a korban már csak azta kereszténységet ismeri, amely letért a kozmikus útról. Hiszenmaga Klingsor is csak azáltal jelenhet meg szellemi támogatással, hogy rendelkezik ezzel a csillagbölcsességgel. Ahogyan

azonban ezt ő alkalmazza, abból kiderül, hogy mesterkedéseibe belekeveredik az úgynevezett „fekete mágia".Látjuk tehát, hogy Wolfram von Eschenbachhal, aki a csilla

gokat már nem ismeri, milyen helytelen módon állítják itt szem be a csillagbölcsességet. Ez a XIII. század kora, a dominikánusok megjelenése előtti kor, amelyben a kereszténység már nem

106



tudott betekinteni a csillagok kozmikus világába, és a csillag bölcsesség alapjában véve csak azoknál volt még megtalálható,akik viszont belsőleg távolodtak el a kereszténységtől, mint amagyarországi Klingsor.

Heinrich von Ofterdingenn hívta oda Klingsort, tehát szö vetséget kötött ezzel a kereszténység nélküli csillagbölcsességgel. Ezáltal bizonyos módon nemcsak Klingsor személyé

vel került kapcsolatba, aki később ugyan eltávozott érzékfeletti életéből, hanem a középkor Krisztustól megfosztott kozmológiájával is. így él tovább a halál és az újabb születés között, azután olyan módon születik meg újra, ahogyan leírtam,

egyfajta bizonytalanságban a kereszténységet illetően. A lényeges azonban a következő: újra meghal, és a lélekvilág- ban visszafelé haladva lépten-nyomon azzal a szükségszerűséggeltalálja magát szembe, hogy a csillagok világához való közeledésé

ben keményen végigküzdje azt a harcot, amelyet Michaelnek kellett megvívnia uralmának megszerzéséhez - éppen a XIX. századutolsó harmadában - azokkal a démoni hatalmakkal, akik a középkor kereszténység nélküli kozmológiájához kapcsolódtak.

Hogy kiegészítsem ezt a képet: egészen pontosan látható, hogy aMichael ellen keményen küzdő szellemek között, akik ellenMichael szellemei harcolnak, még most is ott vannak azok a szellemi lények, akiket annak idején Klingsor idézett Wartburg várá

ba, hogy szembeszáll) anak Wolfram von Eschenbachhal.Itt tehát az a helyzet, hogy egy olyan valaki nem tudja meg

közelíteni a kereszténységet, akit egyéb karmikus hatások átmenetileg még a kapucinusok közé is elküldtek, de azért nem tudja

megközelíteni, mert a kereszténységgel szemben azt az ellentétet hordozza magában, amelyre akkor tett szert, amikor Klingsort segítségül hívta Magyarországról Wolfram von Eschen-

bach, a Parsifal költője ellen. Nem tudatos lényében még mindigegy homályos, kereszténység nélküli kozmológia uralkodott,mindennapi tudatában viszont egy nem különösebben érdekes

707



racionalista kereszténység élt. Életének csak az a küzdelme érdekes, hogy ezzel a keresztény racionalizmussal valamilyen racionalista vallást akart létrehozni.

Látják, kedves barátaim, itt az a legfontosabb, a legjelentősebb számunkra, hogy észrevesszük az összefüggést az elvontracionalizmus, az absztrakt, bár éles elméjű gondolkodás és atudatalatti gomolygás között, ahogyan a csillagokra vonatkozó korábbi tompa, bénult képzetek és a csillagokhoz fűződőkapcsolatok most absztrakt gondolatok formájában kelnek életre a tudatban.

Ha aztán nyomon követjük, hogy korunk materialista módon

legokosabb embereinek milyen jellegű karmája van, akkor kiderül, hogy ezeknek az embereknek régebbi földi életeiben többnyire valamilyen dolguk volt a fekete mágiába forduló kozmológiai eltévelyedésekkel. Ez jelentős összefüggés.

A parasztok ösztönösen idegenkedést éreznek azokkal szem ben, akik racionális téren túlságosan is okosak. Ezt ők nem szeretik. Mert ösztönösen rátapintanak valamire, ami ilyen összefüggéseket érint.

A XIX. század utolsó harmadában és a XX. század elejénsok ilyen személlyel találkozhattunk. A legérdekesebb emberek közé tartoztak. Ilyen volt az újraszületett Heinrich von Of-terdingen is, akinek Klingsorral, kora legsötétebb mágusávalakadt dolga, és aki a jelenben éppen absztrakt, racionalista értelmével tűnt ki.

De itt megmutatkozik az is, hogy milyen nehézségek jelent

keznek, ha helyesen akarjuk megközelíteni a csillagbölcsességet. A karma áttekintéséhez szükségünk van a csillagbölcsességhelyes elsajátítására is. Ez azonban csak a Michael-uralom

valódi megértése útján lehetséges, illetve annak belátása útján,hogy Michaelhez tartozunk.

Ez ismét azt bizonyítja, hogy az újabb kor egész valóságá ban a szellemi életnek egy olyan áramlata is megtalálható,

108



amely megnehezíti számunkra, hogy elfogulatlanul közeled-

jünk a csillagok tudományához, és így a karma tudományához

is. Ezt ma egyetlen példán mutattam be, Strader eredeti alakjá-

nak példáján. Holnap majd arról beszélek, hogy hogyan jutha-

tunk el mégis a csillagbölcsességhez és a karma alakításához,

és hogy hogyan lehetünk biztosak abban, hogy ellent tudunk

állni azoknak a kísértéseknek, amelyek ma az említett irányból

érhetnek bennünket.

109



NYOLCADIK ELŐADÁS

Az Agrippa - Mazarin - Herling inkarnációsor. A niceai zsinat. Szolovjov előző inkarnációi.

Fejtegetéseink egyik célja, hogy egyre jobban megértsük, mitis jelent korunkban Michael uralmának érvényesülése. Legutóbb láthattuk, hogy az emberi karma milyen sajátságos módon tud hátai. Bizonyos értelemben azt is láttuk, hogy a nehézségek még arra is kiterjedhetnek, hogy valaki halála és

újabb születése között nem éli át azt, amire szüksége volnaahhoz, hogy karmája a csillagvilág történéseibe való beilleszkedése folytán kialakulhasson.

Természetesen nem könnyű a karma eszméjét komolyan venni és a szükséges összefüggéseket megérteni azzal a szemléletmóddal, amely még teljesen összefonódott az itteni fizikai élettel. De a nagy elhatározások korában élünk, amelyeknek mindenekelőtt szellemi téren kell megvalósulniuk. Ezeket

az elhatározásokat azáltal készíthetjük elő szellemileg helyesen, ha az antropozófia szellemiségéből bátorságot merítünk ahhoz, hogy a szellemi világ szemlélését komolyan vegyük,és befogadjuk magunkba mindazt, ami leárad ebből a szellemi világból, annak érdekében, hogy a külső élet jelenségeitmélyebben megérthessük.

Az utóbbi hónapokban a szellemi világ egyes olyan érzékfeletti tényeiről beszéltem önöknek, amelyek ismeretében a jelen

kor szellemiségébe jobban beleláthatunk. Ma néhány továbbidolgot hozok fel annak érzékeltetésére, hogy hogyan függ ösz-sze korunk szellemi életének karmája az antropozófiai mozgalom feladataival.

Először mindenesetre néhány olyan dologra térnék ki,amelyekről esetleg nem fogják mindjárt belátni, hogy hogyan

110



kapcsolódnak fő témánkhoz, de az azonnal felismerhető lesz,hogy a múlt szellemi életének mélységei mennyire meghatározzák korunk szellemi életét.

Egyes dolgok paradoxnak fognak tűnni, de földi szemléletünkben az élet teljessége nem nélkülözi a paradoxonokat. A példák, amelyeket ma kiválasztok, nem hétköznapiak lesznek,mert a földi életek szokásos egymásutánjában rendszerint nemtalálunk történelmi személyiségeket, illetve az egyes személyek nem úgy jelennek meg, hogy felületes szemlélettel valamilyenfolyamatos láncolatot figyelhetnénk meg náluk. Valóban vannak azonban olyan földi életek, amelyek oly módon követik egymást, hogy áttekintésük egyben a történelmet is bemutatja.

Ez persze kevés egyéniségnél fordul elő látványosan, deakiknek egyes inkarnációira történelmi jelleggel utalhatunk -már említettem ilyeneket -, azoknál rendkívül sokat tanulhatunk a karmáról.

Először egy olyan személyiségről szeretnék beszélni, akiaz első keresztény század végén élt, és olyan filozófus volt,

aki a szkeptikusokhoz tarozott, vagyis azokhoz, akik a világ ban tulajdonképpen semmit sem tartanak bizonyosnak. Ahhoza szkeptikus iskolához tartozott, amely megélte a kereszténység megjelenését, de teljesen azon az alapon állt, hogy biztosmegismeréshez egyáltalán nem lehet jutni, tehát például semmiképpen sem lehet megmondani azt, hogy valamilyen istenilény emberi alakot ölthet-e.

Ez a személy - az akkori neve nem sokat számít, Agrippá-

nak hívták - ekkor testesült meg, és úgyszólván mindazt magá ba szívta, amit a görög szkepszis létrehozott. Bizonyos értelem ben olyan ember volt, akit akár cinikusnak is nevezhetnénk, haezt a kifejezést nem megvető értelemben használjuk, hanem inkább szakkifejezésként. Életszemléletében szkeptikus volt, deahogy a világ dolgait fogadta, abban cinikus: még az igen fontos dolgokon is nagyon szívesen tréfálkozott. A kereszténység

111



akkor teljesen nyomtalanul haladt el mellette. Amikor átlépetta halál kapuján, olyan hangulat maradt benne, amely nem any-nyira a szkepszisének eredménye volt - hiszen az csak egy filozófiai szemlélet, amit halálunk után nem viszünk magunkkal

messzire -, hanem olyan alaphangulat, amely belső lelki ésszellemi szokásaiban rejlett: az élet fontos eseményeit felületesen fogadta, és örült annak, hogy egyes jelentősnek tűnő dolgok nem bizonyulnak jelentősnek. így ezt az alaphangulatot vitte

bele a halál utáni életébe.Már tegnap is említettem, hogy a halál kapuján áthaladva az

ember először olyan szférába lép, amely fokról-fokra elvezeti aHold régiójába. Arra is utaltam, hogy ez az emberiség ősi taní

tóinak a területe, akik egykor a Földön éltek, bár nem fizikaitestben, és így nem is úgy tanítottak, ahogyan a későbbi tanítástelképzeljük. Csak étertestben jártak a Földön, és úgy tanítottak,hogy amikor a misztériumokban valakinek a tanítására sor került, az illető ezt úgy érezte, mintha az ősi bölcsek egy időre beleköltöztek volna. Úgy érezték: egy ősi bölcs volt nálam. Az ősi

bölcsek e beköltözésének eredményét belső inspirációként élteát. Ilyen módon tanítottak a régmúltban. Mindez a Föld-fejlődés legrégebbi korszakaiban történt, amikor a nagy ősi tanítók étertestben jártak a Földön. Amikor a Hold mint égitest külön

vált a Földtől, akkor ezek az ősi tanítók átvándoroltak a Holdra,így a halál után az ember kozmikus útjának első állomásakéntmost az ő területükön halad át. Ők világosítják fel karmájáról,hiszen főként a múlt bölcsességével foglalkoznak.

Amikor Agrippa, a szóban forgó személy belépett e terület

re, akkor igen erőteljesen megvilágosodott számára egyik korábbi inkarnációjának az értelme. Ez különösen jellegzetes inkarnáció volt, és amikor most a halála után visszapillantott rá,mély benyomást keltett benne, mert abban az inkarnációjábanmég sok mindent meglátott abból, ahogyan az elő-ázsiai és afrikai kultuszok kialakultak a régi misztériumokból.

112



Ez a személy most - már a keresztény korban - az érzékfeletti síkon megint nagyon intenzíven átélte azt, amit annak ide

jén a Földön Elő-Ázsia néhány hanyatló misztériumánál tapasz

talt. Ez vezetett oda, hogy most érzékfeletti módon meglátta -mint mondtam, a kereszténység nem érintette meg -, hogyan

várták Krisztust a régi misztériumokban.Ezek a misztériumok azonban azokon a helyeken, ahol ez

a személyiség élt már külsőségessé váltak - a misztériumhelyekről származó kultuszokra gondolok, amelyekkel találkozott -, így olyan kultuszokat ismert meg, amelyek a Krisztusutáni első századok során bekövetkező keresztény átalakulás

ban átkerültek a római kereszténységbe.Tehát figyeljék meg jól, kedves barátaim, miről van szó!

Ennél a személynél a halála után az érzékfeletti régióban készült elő annak megértése, hogy a kultuszok és egyházi intézmények külsőségessé váltak. Ezek azelőtt pogányok voltak,de az első keresztény századokban ismét feléledtek, és átmentek a kifejezetten római kultuszba, az egyházi formának teljesen a római kultuszhoz igazodó változatába.

Mindez ennél a személynél egészen sajátos szellemi karaktert hozott létre. Amikor az ember a halála és újabb születéseközötti életét éli, ennél a személynél azt látjuk, hogy különösena Merkúr-szférában úgy dolgozza ki karmáját, hogy ne bensőséges értelemben, hanem inkább a külső intelligenciának megfelelően nyerjen majd nagy áttekintést a világ viszonyairól.

Ha azután tovább követjük ezt a személyt, akkor újra rátalá

lunk a Földön, mint aki XIV. Lajos gyermekkora idején Franciaország irányítását a kezében tartja: ő Mazarin bíboros. Ha tanulmányozzuk Mazarin bíborost a maga fényesen ragyogó nagyságában, valamint a kereszténységet illető külsőséges felfogásá

ban, ami erősen jellemezte, de még abban is, ahogy beleéli magátannak az asszonynak a lelkületébe, aki XIV. Lajos gyámja volt,akkor azt látjuk, hogy a kereszténységből felvette az intézményes

113



formát, a kultuszt és a pompát, és mindebbe belevont egyfajtaelő-ázsiai keleti csillogást. Alapjában véve úgy uralkodott Európán, mint aki az egyik jóval korábbi inkarnációjában intenzívenmagába szívta az elő-ázsiai jelleget.

Mazarin bíborosra másfelől igen erőteljesen hatottak a külső körülmények. Csak gondoljunk a korra: a harmincéves há

borúra és annak kimenetelére, illetve mindarra, ami XIV. La jostól indult ki.

Mazarin bíboros nagy áttekintéssel rendelkezett, valóban jelentős államférfi volt, de ugyanakkor mintegy mámorban,saját tetteinek kábulatában élt, így tettei, mondhatnánk, nagy

virtuozitással mentek végbe, de nem fakadtak szíve mélyéből.Élete egészen sajátossá válik, amikor ismét áthalad a halál és

az újabb születés közötti szakaszon. Ekkor azt látjuk, hogy a Merkúr-szférában mintegy köddé foszlik mindaz, amit ez a személyiség a Földön cselekedett. A halál és az újabb születés közötti élet

ben megmarad benne mindaz, amit a kereszténység eszméibőlfelvett, és az is, amit a tudomány iránti szkepszisében átélt: a tudomány nem nyújthatja a végső igazságokat. A Merkúr-szférán

való előző áthaladásakor megvolt benne a megismerésre való hajlam, ez azonban most megszűnik, és az érzékfeletti életben karmi-kusan kialakul egy sajátságos beállítottság: szívósan ragaszkodik azokhoz a fő nézeteihez, amelyeket korábban vallott, de kevésolyan fogalmat tud kibontakoztatni magában a következő életére

vonatkozóan, amely majd abban vezethetné. Amikor áthalad a halál és az újabb születés közötti életen, az az érzésünk támad: mitis kezd magával ez a személy az új inkarnációjában, amelyre most

törekszik? Mihez kötődik igazán? Úgy érezzük, hogy többé-ke vésbé kapcsolódhatna bármihez, de éppen úgy semmihez sem.Ennek előfeltételét ott látjuk benne. Ebben a személyiségben a bí

borossághoz vezető úton mély nyomot hagyott az, ahogyan korábbi szkepsziséből fakadóan átélte a kereszténység minden külsőségét. Ennek a személynek tehát majd széleskörű ismeretekkel

114



kell rendelkeznie, amelyek mégiscsak a felszínt érintő fogalmak ban fejeződnek ki. Másrészről: Európa térképe erősen megváltozott azóta, hogy ő uralkodott. Ezért nem tudjuk, hogyan talál visz-sza önmagához. Mihez kezd Európa új térképével? Egészen biztosan semmire sem megy vele.

Igen, kedves barátaim, át kell élnünk ezeket a dolgokat a halálés az újabb születés közötti életet illetően, hogy ne essünk tévedésekbe, hanem valóban egzakt tudásra tegyünk szert. Ennek a személynek az újratestesülése a fizikai létben a Michael-korszak közeledtével és megjelenésével különös kettős arculatot mutat.Olyan személyiség lesz, aki már nem lehet egészen és teljesen ál

lamférfi, sem valódi egyházi ember, mégis a külső élet intenzíven belevonja mindkettőbe: ő Hertling, aki egészen idős korában német birodalmi kancellár lesz, és így karmikus következménykéntkell értékesítenie Mazarin-életének maradványait. Keresztény professzorként pedig megjeleníti mindazokat a sajátosságokat,amelyekkel korábban a kereszténységhez viszonyult.

Láthatják ezen a példán, hogy korunk emberei milyen sajátos utakon érkeznek el a múltban mostani személyiségükhöz.

Aki nem kutat, hanem csak kigondol valamit, az természetesenegészen máshoz juthat el. A karmát azonban csak akkor értjük meg, ha az ilyen extrém összefüggéseket is nyomon tudjuk kö

vetni, amelyek fizikai világunkban paradoxnak tűnnek, de aszellemi síkon mégis léteznek. Mint például az az általam már többször említett tény, hogy az egyházat oly dühödten támadóErnst Haeckel az újratestesült Hildebrand szerzetes, akibőlelőző inkarnációjában a nagy Gergely pápa lett.

Itt megfigyelhetjük azt, hogy egy ember földi életében táplált hitének vagy szemléletének külső tartalma mennyire közömbös, mivel ezek csak a gondolatai. De tanulmányozzák csak Haeckelt, különösen azzal kapcsolatban, ahogyan Hildebrand apátként, majd Gergely pápaként viselkedett - azt hiszem ezek között a chartes-i képek között is szerepel - akkor

115



észreveszik, hogy itt valóban fennáll egy dinamikus átfedés.Ezt a példát azért említettem, hogy lássák: korunk sok kiemelkedő személyisége áthozza a múltat a jelenbe.

Most egy másik példát szeretnék kiválasztani, amelynek valamennyien igen nagy jelentőséget tulajdoníthatnak, és szintefélek attól, hogy nem a kellő súllyal beszélem el, de olyan rendkívül mélyen vezet be korunk egész szellemi szövedékébe,hogy nem tudom megállni, hogy ne ezt válasszam.

Ha egyébként jól megnézik Hildebrand szerzetes arcát, akiből VII. Gergely pápa lett - őt ismerjük a történelemből - akkor szembetűnik, hogy már Hildebrandnak, a későbbi Gergelynek az

arca milyen megdöbbentően kifejezi Haeckel belső lelki alkatát.De most egy másik személyiséget szeretnék felidézni -

mint mondtam, szinte visszariadok az említésétől -, akinek azesete rendkívül jellemző arra, amit a múltból hoz át az ember a jelenbe, és arra is, hogy ez hogyan történik. Már többször utaltam rá, és a külső történelemből is mindenki tudja, hogy aIV. században Niceában tartották azt a zsinatot, amelyen Nyugat-Európa számára döntés született az arianizmusról és azathanazianizmusról, amennyiben elítélték az arianizmust.

Ezen a zsinaton megjelent az első keresztény századok mérvadó személyiségeinek minden magasrendű tudása, ahol

valóban mélyreható eszmékkel vitatkoztak, mivel az ember lelki alkata még egészen más volt, és az emberi lélek számáramagától értetődött, hogy közvetlenül benne él egy szellemi

világban. Arról vitatkozhattak, hogy Krisztus, a Fiú, egylé-

nyegű-e az Atyával, vagy nem egylényegű vele. Ez utóbbit azarianizmus állította. Most nem akarok e kétféle nézet dogmatikai különbségével foglalkozni, de hangsúlyozni szeretném,hogy roppant éles elméjű vitákról volt szó, amelyeket az akkori korra jellemző intellektualitással vívtak meg.

Ha ma éles elméjűek vagyunk, akkor mint emberek vagyunk azok. Hiszen ma szinte minden ember éles elméjű. Már többször

116



elmondtam, hogy az emberek korunkban nagyon okosak, vagyisképesek gondolkodni. Ez nem túl sok, de mindenesetre képesek erre. Lehet valaki nagyon buta, de azért gondolkodni mégis tud.

A mai emberek tehát tudnak gondolkodni. Akkoriban azonbanaz emberek még nem tudtak gondolkodni, hanem gondolataikatinspirációnak érezték. Aki tehát éles elméjű volt, az úgy érezte,hogy ez isteni kegyelem nála. A gondolkodásnak még szellemilátás jellege volt. Ez teljesen így volt még a IV. században is.

Akik meghallgattak egy gondolkodót, azok gondolkodásának eredetéről is megérezték valamit.

Ezen a zsinaton jelen volt egy személy, aki részt vett ezeken

a vitákon, de a zsinat kimenetele a legnagyobb mértékben lehangolta, mert ő azon fáradozott, hogy mindkét fél mellett ér

veket találjon. Ez az ember igen jelentős szempontokat hozottfel mind az arianizmus, mind az athanazianizmus mellett, ésha szándéka megvalósul, akkor kétségtelen, hogy az eredmény egészen másképpen alakult volna. Nem valamiféle hitvány megegyezés jött volna létre az arianizmus és az athanazianizmus között, hanem valószínűleg valamilyen nagy szintézis.Persze nem helyes a történelmet kiigazítani, de bizonyos feltételezések azért elmondhatók. Egy ilyenféle szintézis hatása azlett volna, hogy az ember a maga belső isteni mivoltát sokkalintimebb módon tudta volna hozzákapcsolni a világmindenségisteni mivoltához. Az athanazianizmus ugyanis utóbb úgy alakította a dolgokat, hogy az emberi lelket egészen elszakítottaisteni eredetétől, és eretnekségnek nyilvánította, ha valaki az

ember benső világában élő isteniről beszélt.Ha viszont az arianizmus győz, akkor természetesen sokat beszéltek volna az ember bensejében élő istenről, de sohasem beszéltek volna róla a szükséges belső tisztelettel és különösennem a szükséges belső méltósággal. Az arianizmus az embertminden fokon a benne létező isten megnyilatkozásának tekintette volna. Azonban minden állat is az, minden növény, a kő, az

117



egész világ. Ennek a szemléletnek tehát csak akkor van értéke,ha ugyanakkor magában foglalja azt az ösztönzést is, hogy fejlődésünk során egyre magasabbra és magasabbra emelkedjünk,

és ezáltal találjuk meg magunkban az istent. Csak akkor van értelme annak a megállapításnak, hogy az élet valamilyen fokánmagunkban hordozzuk az istenit, ha ezt az istenit úgy fogjuk fel,mint egy állandó törekvést „önmagunk" felé, ahová még nem

jutottunk el. Ha az említett személyiség valamilyen mérvadó befolyásra tett volna szert a zsinaton, akkor kétségkívül létrejött

volna a két szemlélet ilyenféle szintézise.Ez a személy azután mélységes elégedetlenséggel vonult visz-

sza valamilyen egyiptomi remeteségbe, ahol rendkívül aszkétikusmódon élt. Alaposan ismerte - akkor a IV. században - a kereszténység minden valóságos spirituális tartalmát, talán korának ő

volt az egyik legképzettebb kereszténye, de nem volt harcos típus. A zsinaton olyan emberként lépett fel, aki minden oldalról

mérlegel, nyugodt, bár rendkívül lelkes, még ha nem is a részletekért és egyoldalúságokért lelkesedik. így aztán rendkívülkeserűen érintette - nem mondom, hogy undor fogta el, ez azértmégsem volna a megfelelő kifejezés -, hogy semmit sem tudottelérni. Teljesen meg volt győződve arról, hogy a kereszténységsokat nyert volna, ha szemléletét érvényre juttathatja.

így egyfajta remeteségbe húzódott vissza, további élete során remeteként élt. Belső lelki késztetésből azonban egy egészen sajátságos életszakasz várt rá, ugyanis most annak szentelte magát, hogy kikutassa a gondolati inspiráció eredetét. E sze

mélyiség misztikus elmélyedése annak kiderítésére irányult,hogy a gondolkodás honnan kapja az inspirációt. Legfőbb törekvése az lett, hogy rátaláljon a szellemi világban a gondolateredetére. Ennek vágya teljesen átjárta. Ezzel a vággyal is haltmeg, anélkül azonban, hogy akkori földi életében ennek végéretudott volna járni, választ talált volna rá. Ez nem történt meg.Mert a kor akkoriban még nem volt alkalmas erre.

118



A halálon áthaladva azonban ez a személyiség sajátos dolgot élt át. Évtizedekkel a halála után visszapillantott földi életére, és ebből a földi életből most mindig azt látta, amit annak

végén kutatott. És a halált közvetlenül követő visszapillantás ban képes volt meglátni, hogy az ember hogyan gondolkodik.

E kérdést illetően azonban még ekkor sem jutott végső válaszhoz. Ezt fontos tudnunk. Ez a személyiség a halála utáncsodálatosan világos, imaginatív módon belelátott a világmindenség intelligenciájába, de anélkül, hogy kérdésére megtalálta volna a valódi választ. Mert nem a világmindenség gondolatait látta - ezeket akkor látta volna, ha beteljesedik, ami

után vágyott -, hanem a világmindenség gondolkodását csak képek alakjában érzékelte.Itt tehát egy olyan személyiségről van szó, aki úgy élte át

a halál és az újabb születés közötti életet, hogy valamilyenegyensúlyi állapotba jutott a misztikus imaginatív szemléletés az éles elméjű gondolkodás között, de ez cseppfolyós állapotban maradt benne, még nem jutott el a kifejlethez.

Először a misztikus beállítottság kerekedett felül abban, ami

karmikusan kialakult nála. Ez a személyiség a középkorban lát-noknőnek születik meg, aki csodálatos módon be tudott pillantani a szellemi világba. A gondolkodó képesség most teljesen

visszahúzódott, és a szemléleti jelleg került előtérbe. Ennek azapácának a vízióiban csodás látomások jelentek meg, ugyanakkor a Krisztusnak való misztikus önátadás jellemezte. Lelkétegy látnokian szemléletes kereszténység hatotta át, annak minden mélységével. Ezekben a látomásokban Krisztus nem harci

as, hanem szelíd seregek vezetőjeként jelent meg, ezek a seregek szelídségükkel akarták elterjeszteni a kereszténységet, éppenséggel úgy, ahogyan az még egyetlen korban sem valósultmeg a Földön. Látomásaiban tehát egy egészen bensőséges kereszténység bontakozott ki, amely egyáltalán nem illett bele ab

ba, ahogyan a kereszténység akkori formájában megjelent.

119



Ez az apáca, ez a látnoknő élete során nem került ellentétbe ahivatalos kereszténységgel. De mégis kiemelkedett belőle, és kialakított magában egy olyan teljesen személyes jellegű keresz

ténységet, amilyen később tulajdonképpen nem is létezett a Földön, így a világmindenség, mondhatnám, azt a kérdést intézteehhez a személyhez, hogy ezt a fajta kereszténységet egy újabbinkarnációban hogyan lehet megvalósítani fizikai testben.

Miután ez a látnoknő már hosszabb ideje a szellemi világ ban élt, megint megjelent benne a régi inspirált intellektualitás utócsengése. A látomások utóhatásait, hogy úgy mondjam,most már eszmék is áthatották. Amikor pedig ez a lélek embe

ri testet keresett magának, Vlagyimir Szolovjovként születettmeg újra.

Olvassák el Szolovjov műveit! Már többször leírtam, hogy milyen hatással vannak a mai emberre, ezt a Szolovjov-kiadáselőszavában is említettem. Próbálják meg átérezni, hogy miminden rejlik a sorok között: részben egy sokszor igen fülledtnek tűnő misztika és egyúttal egy teljesen individuálisan meg

jelenő kereszténység. Mindez arról tanúskodik, hogy egy any-nyira lágy, minden irányban hajlékony testet kellett keresniemagának, amely csak az orosz nép körében volt lehetséges.

Úgy gondolom, kedves barátaim, hogy ezeket a példákatlátva szent áhítatunk támad a valóban csak a legbelső lényünkben hordozott karma igazságai iránt. Akinek van érzékea szellemi világ szemléléséhez, az itt megtapasztalhatja, amitgyakran kívánatosnak is tartunk, hogy az igazságnak legyen

valamilyen szentsége, valami burkolt jellege, ami nem tárulkozik fel méltatlan módon.Elsősorban teológiai oldalról ugyanis mindegyre azt vetik az

antropozófia szemére, hogy a titokzatos igazságokról lerántja aszentség, a misztérium leplét, és ezáltal profanizálja azokat. Haazonban belemerülünk az antropozófiai szemléletmód mélyebb,ezoterikusabb részeibe, akkor tisztába jövünk azzal, hogy ilyen

120



profanizálásról nincs szó. Sőt, a világ szent áhítatot kelt bennünk, amikor az egymást követő emberi életeket vizsgáljuk, ésazt kutatjuk, hogy a régebbi életek hogyan hatnak csodálatosmódon a későbbiekre. Senki sem fog ilyen kifogásokat emelni,amennyiben saját maga bensőleg még nem profanizálódott,

vagy gondolkodásával nem ilyen irányban hat. Azt mondhatjuk, hogy aki Szolovjov írásait olvassa, és köz

ben érzékeli a háttérben a vallásos apácát csodálatos látomásaival és a Krisztus lénye iránti odaadásával, és aki tudja, hogy ez a személyiség a IV. században milyen keserű érzéssel hagyta el a niceai zsinatot, ahol olyan nagy és jelentős dolgokról be

szélt, aki tehát ennek a személyiségnek a szívében-lelkébenmintegy kétszer is felfedezi a kereszténységet, mint hátteret -először racionális, de inspiráltán racionális alakban, majd látno-ki formában -, annak számára e titkok leleplezése egyáltalánnem jelent profanizálást.

Egyszer egy német romantikusnak volt annyi bátorsága,hogy a híres Izisz-mondásról másképpen gondolkodjon, minta többi ember. Ez a híres Izisz-mondás így hangzik: „Én va

gyok, ami volt, ami van, ami lesz, fátylamat halandó még nemlebbentette fel". - Erre a német romantikus azt felelte: akkor halhatatlanná kell válnunk, hogy azt fellebbenthessük! - A többiek viszont egyszerűen csak tudomásul vették a mondást.

Fedezzük fel magunkban az igazán halhatatlant, az isteniszellemit! Akkor megközelíthetünk egynémely titkot, anélkül, hogy profanizálnánk azokat. Ha viszont kevésbé bízunk saját lényünk isteni mivoltában, akkor közelednünk sem lenne

szabad hozzájuk.Ez egy olyan gondolkodásmód, amelynek egyre jobban el

kellene terjednie az olyanfajta fejtegetések nyomán, mint azelőző és a mostani, hogy hatással legyen azoknak a cselekvésére és egész életére, akiket karmájuk az említett módon az

Antropozófiai Társasághoz vezetett.

121



KILENCEDIK ELŐADÁS

Egy ember négy inkarnációjának követése. ThomasCampanella - Otto Weininger.

Előző előadásaink alatt nagy örömömre szolgált, hogy olyansok barátunk van jelen mindenfelől. Ezeknek az előadásoknak lényegében az a célja, hogy a karma alapján olyan leírástnyújtsanak, amely spirituális vonatkozásban, legalább néhány

vonását tekintve el kell, hogy vezessen a jelenkor szellemi

életének megértéséhez. A következő utolsó előadáson majdszeretném lezárni ezt a sorozatot, úgy, hogy bizonyos vonatkozásban valamilyen egységet alkosson.

Ma egy példán szeretném bemutatni, mennyire nehézzé válhat, hogy korunkba belevigyünk egy olyan szellemtudományt, amely számára megfelelő lenne. Erre a kérdésre mostnem a külső körülményekből kiindulva fogjuk keresni a választ, hanem egy karmikus példa segítségével. A példát egy

olyan lélek szolgáltatja, aki nem éppen tipikus, hanem nagyon is különleges egyéniség. Általa látni fogjuk, hogy korunk földi viszonyai közé milyen nehezen juttatható bele mindaz, amit régebbi földi életeiből mindenki azáltal hoz magával, hogy - esetleg legutóbbi inkarnációját kivéve - valóságosan, vagy legalább is a hagyomány ismerete révén eredetikapcsolatai voltak a szellemi világgal. A példa megmutatja,mennyire nehéz, hogy az ember mostani testiségébe, illetve

korunk nevelési és civilizációs körülményei közé valamilyenrégebbi spiritualitást bevigyen, amit annak idején szellemimódon fogadott magába.

Ehhez elmondom egy lélek egymást követő földi életeinek sorát, amely éppen azt a sokféle akadályt tárja elénk, amelyek meggátolják, hogy korunkba bevigyük a szellemiséget, és

122



megmutatja azt is, hogy ezek a nehézségek egyeseknél a régebbi földi életeiben gyökereznek.

Kedves barátaim, nézzünk meg először egy olyan személyt,aki a Krisztus előtti VI. században született, nagyjából abbanaz időben, illetve valamivel azután, hogy a zsidókat a babilonifogságba hurcolták. E kort vizsgálva tűnt fel nekem valaki, akiakkor női inkarnációban a zsidó néphez tartozott, de a zsidók

babiloni fogságba való hurcolásakor, illetve még mielőtt a ba biloni fogságba érkeztek volna, elmenekült, és az azt követőidőben megismerte az akkori különféle elő-ázsiai tanításokat.Ebben az inkarnációjában meglehetősen magas kort ért meg.

Különösen azt fogadta tehát magába, ami akkor még nagy intenzitással, igen behatóan élt Elő-Ázsiában. így a legsokoldalúbb módon sajátította el azt a világszemléletet, amelyet Zarathustra világnézetének nevezhetünk. Ezzel a dualista világszemlélettel a „Szellemtudomány" egyik fejezetében is foglalkoztam. Ez a dualizmus egyfelől elismerte Ahura Mazdát, anagy fényszellemet, aki beleárasztja impulzusait az emberiségfejlődésébe, hogy a jóság, nagyság és szépség forrása legyen.

Szolgáló szellemei, az Amesa Szpenták veszik körül, mint aNapot, a menny arculatának megnyilatkozását, a tizenkét állatövi jegy. Ez tehát az ősi Perzsiából származó dualizmus fénylőoldala. A másik, az ahrimáni ellenerő, amely mindenütt a sötétséget, a gonoszságot, az akadályokat és a diszharmóniátárasztja bele az emberi világ fejlődésébe.

Ez a tanítás a csillagok konstellációjának beható ismeretéhezkötődött, olyan értelemben, ahogyan a régi korokban művelték

az asztrozófiát vagy asztrológiát. Ez a személy mindezt azáltalismerte meg abban a női inkarnációjában, hogy volt egy tanító

ja és barátja, egy férfi, aki be volt avatva sok elő-ázsiai tanítás ba, különösen a káldeai csillagászatba.

így először is a gondolatok élénk kicserélése folyt e két személyiség között a zsidók babiloni fogságának kezdete utáni

123



időkben, majd pedig az a sajátos jelenség történt, hogy ez a nőalak a kapott benyomások ereje révén, ahogyan mindent rendkí

vül fogékonyan, érdeklődő módon fogadott magába, egyfajta belső látásra tett szert, és a világot olyan látomásokban tudta át

tekinteni, amelyek teljesen megfeleltek a kozmikus rendnek.Itt tehát egy valóban érdekes személyiséggel van dolgunk,

akiben úgyszólván életre kelt mindaz az ismeret, amit ezzel arészben beavatott barátjával megbeszélt, és együtt végiggondolt.Ezen a nőalakon akkor olyan hangulat uralkodott el, amelyet így lehetne jellemezni: a tanulás során megszerzett eszmék hogyan islennének mérhetők azokhoz a hatalmas imaginativ képzetekhez,amelyek most lelkem előtt feltárultak? Milyen gazdag és hatal

mas belülről a világ! - Ezt látnoki imaginációi alapján érezte így.Éppen ez a hangulat váltott ki bizonyos kedvetlenséget a

két személy között. A férfi a világszemlélet gondolati kifejtését értékelte többre, a nő viszont egyre inkább a képszerű ima-ginációkban merült el. Ez a két személy aztán szinte egy idő

ben haladt át a halál kapuján, de egymás iránt bizonyos elked- vetlenedéssel.

E két földi élet eredménye, mondhatnám, sajátosan egybeolvadt, így e két ember mindezt rendkívül intenzíven élte át ahalál után a visszapillantó, visszafelé haladó szakaszban, éskésőbb, a karma kidolgozásakor is, a szellemi világban töltöttéletük során. Ott ebből a különös földi együttlétből egy intenzív közös élet alakult ki. így a nőnél a halált követően már nem találjuk annyira hangsúlyosnak a látnoki imaginációk hangulatát. Olyan vágyat látunk felébredni benne, a követke

ző földi élet számára, hogy abban már gondolati formában isfelfogja a világot, míg az előző földi életében inkább szóbelileg ragadta meg a dolgokat, úgy, hogy a nyelvi átélésből haladt tovább a látnoki imaginációhoz.

Ez a két karmikusan erősen összetartozó személy az első keresztény századokban születik meg újra, amikor a kereszténység

124



szellemi tartalma már bizonyos tudományos írásokban is meg jelenik. A korábbiakban már említettem, hogy sok olyan lélek,aki korunkban őszintén közeledik az antropozófiához, a keresz

ténységet éppen ezekben a Krisztus utáni első századokban ismerte meg, de annak átélése akkor sokkal elevenebb módon történt, mint a későbbi időkben.

Most egy érdekes dolgot figyelhetünk meg. Egy olyan férfimegjelenését látjuk, akinek karmikusan semmi köze sincs akét szóban forgó személyhez, de kortörténetileg kapcsolódik hozzájuk: ő Martianus Capella, a kor jelentős hangadó személyisége.

Ő írt először mérvadó, alapvető könyvet a hét szabad mű vészetről, amelyek később nagy szerepet játszottak az egészközépkor folyamán minden tanításban és oktatásban. A hétszabad művészet - a grammatika, retorika, dialektika, aritmetika, geometria, asztronómia és zene - együttesen nyújtottaakkoriban a világ és a természet megismerését.

Martianus Capella könyve először talán kissé száraznak, józannak tűnik. Tudnunk kell azonban, kedves barátaim, hogy az ilyen könyvek, különösen a középkor kezdeti szakaszábanmég spirituális alapokból eredtek. Még a későbbi chartres-iiskolából származó írásoknak is hasonló józan, katalógusszerűjellegük van. A hét szabad művészetnek és a mögöttük hatótermészetnek ezt a száraz, józan stílusú leírását tehát úgy kelltekintenünk Martianus Capellánál, mint bizonyos ösztönösmagasabb látás eredményét. Mert ő a hét szabad művészetet

éppen olyan lényszerűén írja le, mint ahogyan magát a természetet is - erről már volt szó ezekben az előadásokban. Nohaaz ilyen dolgokat megfogalmazó Martianus Capella és másszemélyiségek művei némileg száraz nyelvezetűek is, mégisők maguk teljesen úgy gondolták, hogy a dialektika, a retorika, stb. valójában élőlények, az emberi képességek és szellemi működések inspirátorai. Már említettem itt, hogy Natura

125



istennőt egészen hasonlóan képzelték el, mint a régi Persze-phonét.

A már említett nőalak ebben az áramlatban testesült meg

újra, vagyis abban, amit az emberiség abból a hatásból kapott,ami a hét szabad művészetben és az általuk kifejeződő természetszemléletben rejlett. Most azonban férfi-inkarnációbanélt, férfitestben és férfi-értelemben hordozta azt a hajlamot,hogy a dolgokat ne gondolatok útján alakítsa ki és ismerjemeg, hanem víziószerű képekben.

Azt mondhatjuk, hogy abban a korban - az V. keresztény század végén és a VI. század elején - Martianus Capella tanít

ványai közül csak kevesekben jelent meg teljesen szemléletesés eleven módon az akkori szellemi tartalom. Ezt a most férfi-inkarnációban élő személyiséget azonban teljesen betöltötte aszellemi működések szemlélése, és beszélni tudott az inspiráló hatalmakkal és azok köreivel, a dialektikával, retorikával ésa többiekkel.

Megint találkozott a másik személlyel, aki előző inkarná-ciójában férfi volt, most viszont nőnek született meg, és akiebben az életében ismét nagy intelligenciával rendelkezett.Megint intenzív szellemi eszmecsere, vagy inkább szemléletcsere jött létre köztük, egészen eleven, szellemileg intenzívegyüttműködés - gondolhatjuk, hogy ennek karmikus okai

voltak, ebben is a karma működését láthatjuk.Különös dolog alakult ki azonban annál a személyiségnél,

aki a Krisztus előtti VI. században nő, ebben a korban pedig

férfi volt. Az történt ugyanis, hogy mivel ilyen eleven szemlélettel rendelkezett, felismerte azt, hogy a víziószerű képesség - amely nála is megvolt - általában összefügg a női természettel. Nem mondhatjuk, hogy ez a képesség egyedül anők személyéhez tartozhat; inkább arról volt szó, hogy lát-noksága alapjában véve az előző női inkarnációból jött át. Ezáltal a Föld és a Hold kölcsönhatására vonatkozó számtalan ti-

126



tokra jött rá, például a szaporodással kapcsolatban. Éppenezeken a területeken most rendkívül járatossá vált ez a mostférfiként megjelenő személyiség.

Ez a két személy aztán ismét áthalad a halál kapuján, átéli ahalál és az újabb születés közötti életet, és először az érzékfeletti síkon tapasztalja a tudati lélek korszakának megjelenését,annak kezdetét tehát az érzékfeletti síkon éli át. Ezután az először női, majd másodszor férfi inkarnációban élő személy ismétférfiként születik meg újra. Nagyon érdekes, hogy mindkettenmegint ugyanakkor születnek meg. A másik viszont, aki régeb

ben, tehát második inkarnációjában nő volt, most ismét férfi

alakban jelenik meg, így most mindketten férfi-inkarnációbanélnek. Különösen az érdekel most bennünket, aki a régi korbannő volt, és azután az első keresztény századokban öltött férfialakot. Először a zsidó népből származott, második alkalommalrendkívül kevert vérű fizikai eredetet hordozott. Most a XVI.században pedig, mint az itáliai Thomas Campanella születettmeg újra, aki igen érdekes személyiség volt.

Nézzük meg közelebbről Thomas Campanella életét, ameny-

nyire a karma megértéséhez szükségünk van erre. Rendkívülerős fogékonyságot mutatott a keresztény tanítás iránt, és már korán foglalkozni kezdett Aquinói Tamás „Summá"-jával. A régeb

bi látnoki életre való belső ráhangoltság most egyre inkább átváltaz ellentétébe, és a dolgokat a gondolkodás alapján akarja megismerni. Beleéli magát abba az erősen gondolati elembe, amely

Aquinói Tamás „Summá"-jában található, buzgón elmerül benne, és a XVI. században dominikánus lesz. Gondolkodását a leg

szigorúbb értelemben a „Summa" irányában akarja megtartani,de ebbe állandóan beleáramlik bizonyos nyugtalanság a régebbispirituális, atavisztikus látnoki életéből.

Sajátságos, hogy Campanella most támaszt és fogódzót keresahhoz, hogy belső összefüggéseket találjon mindabban, amireegykor látnoki formában tekintett a világ szemlélésekor. Míg

127



egyfelől teljes belső lelkesedéssel lesz keresztény dominikánus,addig éppen a cosenzai kolostorban - ez a különös - megismerkedik egy igen nagy tiszteletben álló zsidó kabbalistával, és most

összekapcsolja a zsidó kabbalisztika tanulmányozását azzal, amirégi látnoki életének utóhatásaként merül fel benne. Ugyanakkor ezt össze is köti azzal, amivé a tomizmus áramlata alakult a dominikánus renden belül. Azt mondhatnánk, hogy mindez víziószerű lázban ég benne. Olyasmit szeretne alkotni, ami külsőlegképes megjeleníteni ezt az egész fénylő, belső szellemi életet.Mert lelkében állandóan azt mondja valami: minden mögött ottrejlik a szellem, tehát a világmindenségben élő szellemnek az

emberi életben is benne kell lennie! Ez az életrajzában nem található meg, de a szellemi szemlélet számára megnyilvánul.

Mindez az érzelmi szférájára is hatott. Dél-Itáliában élt, amelyet leigáztak a spanyolok. Campanella részt vett egy Dél-Itáliafelszabadítására szervezett összeesküvésben, de a spanyolok elfogták, és az összeesküvésben való részvétele miatt 1599-től1626-ig börtönben sínylődött. Ettől kezdve tehát a világtól elzártéletet folytat, amely tulajdonképpen 27 évre kioltja földi életét.

Állítsuk most egymás mellé ezt a két tényt. Thomas Campanella a harmincas éveinek elején járt, amikor bebörtönözték. Azelkövetkező időt börtönben töltötte. Ez az egyik dolog.

De milyen szellem ő egyáltalán? Milyen személyiség? Megalkotja a napállam eszméjét. A régebbi inkarnációkból most be-sugárzik lelkébe az asztrológiai szemlélet, a szellemi világ egészáttekintése. A „Napállam" című művében egy társadalmi utópiát

vázol fel, úgy gondolja, hogy egy értelmes szociális berendezkedés révén minden ember boldog lehet. A leírt napvárost vagy napállamot bizonyos vonatkozásban kolostori szigorúság jellemzi, van benne valami olyasmi, amit a dominikánus rendben tapasztalt. Az állam kialakításának elgondolásába hoz valami kolostori szigorúságot, de másfelől saját régebbi szellemiségéből isroppant sok minden átszivárog. Ennek az ideális államnak az

128



élén egy legfőbb irányító áll, valamilyen metafizikai vezető, akia szellemből kiindulva találja meg az állam kormányzásának, felépítésének irányvonalait. Egyéb hivatalnokok is állnak mellette,

így a legfőbb miniszter; nekik a legapróbb részletekig meg kell valósítaniuk mindazokat a szabályokat, amelyeket az emberek még ismertek abban a korban, amikor a lelkekben karmikusanmég felmerültek bizonyos emlékek a régebbi földi élményekből.Mindez megtalálható Campanellánál. Úgy gondolta, hogy ezt anapállamot asztrológiai alapelvek szerint kell kormányozni, acsillagállások gondos megfigyelése útján. A házasságokat a csillagállások szerint kell megkötni, és a fogantatásoknak is úgy kell

megtörténniük, hogy a születések meghatározott csillagkonstellációkra essenek. Ezeket úgy határoznák meg, hogy az emberek a Földön az égi konstellációknak megfelelően szülessenek bele asorsukba. Bizonyos, hogy a XIX. és a XX. század embere, vagy idegorvosa, pszichiátere azt mondaná egy ilyen mű láttán, hogy ez az elmegyógyintézetek könyvtárába való. Meg fogjuk látni,hogy íróját korunkban, amikor újra megszületett, egy pszichiáter hasonlóképpen ítélte meg.

De képzeljük el ezt a két dolgot: itt van valaki ezekkel azelőzményekkel, életének ilyen előfeltételeivel a régebbi földiéletei alapján, és a földi állam kormányzásának irányelveit aNap és a csillagok erejében akarja megtalálni. Ez az ember aNapot akarja behozni a földi életbe, miközben több mint húszévig sínylődik a börtön sötétségében, és csak szűk nyílásokonát tud kitekinteni a természetes napfényre. Lelkében gyötrelmes érzésekben és érzelmekben tört fel sok minden abból,

ami régebbi földi életeiből származott. Orbán pápa aztán kiszabadítja Campanellát a börtönből, ezt követően Párizsbamegy, Richelieu kegyeibe fogadja, nyugdíjat kap és élete utolsó éveit Párizsban éli le.

Sajátságos dolog: az a zsidó rabbi, akivel Consenzában ismerkedett meg, aki által gondolkodása némi kabbalista színezetet

129



kapott, és akinek révén sok mindent kihozott magából, mint azegyébként lehetséges lett volna, ez a zsidó kabbalista volt az, akiaz említett első inkarnációban férfiként jelent meg, majd a kö

vetkező inkarnációban nő lett, ahogy elmondtam.Itt tehát valamilyen együttműködést látunk közöttük. De

amikor Campanella és barátja, a zsidó rabbi ismét áthalad a halálkapuján, akkor abban a személyiségben, aki legutóbb ThomasCampanella volt, különös ellenállás alakul ki azzal szemben,amit régebbi földi életeiben magába fogadott. Mostani érzéseiígy jelennek meg: mi lehetett volna mindebből, ha azokban azévekben nem sínylődöm a börtön sötétségében, ahol csak a nyí

lásokon át néztem ki a természetes napfényre. - Lassanként valamilyen elutasítás, ellenszenv lesz úrrá rajta azzal a szellemi látással szemben, amellyel régebben, a kereszténység előtti idők

ben és az első századokban rendelkezett. így azt a különös dolgot látjuk, hogy a tudati lélek korának közeledtével egy személyiség úgy fejlődik tovább az érzékfeletti síkon, hogy ellenségessé válik a régebbi spiritualitással szemben.

Sok lélekkel történt meg ez, kedves barátaim. Sokan, miközben érzékfeletti életüket élték már a tudati lélek korában,még az újabb földi életük megkezdése előtt ellenségessé váltak saját régi spirituális életükkel szemben, mert valóban igennehéz a régebbi spirituális élményeinket a jelenkori földi test

be belevinni. A mi korunkban kialakult fizikai test és az egésznevelés a racionalizmus és intellektualizmus irányába tereliaz embert.

Az a lélek, amelyik a legutóbbi inkarnációjában ThomasCampanella volt, az ezután következő életében, egy aránylagkorán bekövetkező új földi életben látta a kiegyenlítés egyetlen lehetőségét. Ezt azonban az adott körülmények erősenmegnehezítették számára. Mert ez a személyiség az érzékfeletti síkon már erősen belenőtt a kezdődő tudati lélek korszakának tudati elemébe, a racionalizmusba és intellektualizmus-

130



ba. Amikor viszont rabságának időszakát élte át visszafelé ahalál utáni létben, akkor mindig újra áthatotta a régebbi lát-nokság, a spirituális látás.

Ez a személy tehát most lelkébe fogadta azt a hajlamot, hogy intelligens és okos legyen, ezáltal viszont a régebbit elutasította. De a régivel szemben fellépő ellenérzése különös módonlassanként egészen személyes formában jelentkezett nála, teljesen egyedien. A kereszténység előtti női inkarnációjával szem

ben ellenszenv alakult ki benne, de egyúttal magukkal a nőkkelszemben is. Ez a nőkkel szemben érzett ellenszenv teljesen aszemélyes individuális lényéből sarjadt ki. A karmával ugyanis

az a helyzet, hogy benne elméletek helyett minden individuálisan működik, személyes temperamentum, személyes szimpátia vagy antipátia - itt az antipátia alakult ki.

Most tehát lehetősége lesz e személynek, hogy a világgal való szabad érintkezésben átélje még egyszer a földi életet, amit alegutóbbi megtestesülésekor Campanellaként rabságban élt át.

Kérem, fogják fel helyesen, hogy mi történt itt. A legújabbföldi életben a másik személy nincs mellette, az ő számára ez

nem volt indokolt. Az előbbi lélek eddig három olyan földiéleten haladt át, amikor a másik lélek mindig életének támasza és vezetője volt. Most megkapja azt a lehetőséget, hogy átélje földi életében azt, amit a Campanella-élet elvett tőle a27 évi rabsággal. Tehát megkapta annak lehetőségét, hogy egy új földi életben átélje azt, amit a rabság sötétségében elmulasztott.

Mi lesz ennek a következménye az ismert előzmények után?Gondoljuk végig: Campanellát körülbelül harmincéves korá

ban érte a rabság. Képzeljük el egy ember belső érettségét a reneszánsz korában, életének harmincas éveiben. Képzeljük el,hogy a jelenben most az hat, amit ott elmulasztott, de felragyog,idesugárzik kívülről valami spiritualitás és racionalitás is. Körös-körül mindenütt világosság van, csak a rabság évei sötétek.

131



Most azonban minden egymásba áramlik: a szellemi látás, azelmondottakból fakadó nőgyülölet, és az igen intenzív okosság.Mindez újra átjárja egymást, olyan módon, ahogy egy harmin

cas éveiben járó reneszánsz-ember érési folyamatának eredményeként megjelenhet.

A XIX. század utolsó évtizede környékén születik meg újra. A gyermektestbe beleszületik valami, ami tulajdonképpenegy későbbi életkornak felelne meg. Most ismét férfi inkarná-cióban látjuk, hiszen ez csak a raboskodás idejének ismétlése:így működik a karma ebben az esetben. Nem csoda, hogy mint fiú, rendkívül koraérett. Ebben természetesen benne

vannak a mostani gyermeki növekedési erők is, de ezek az annak idején a rabságban elmulasztott erőkkel együtt jelennek meg, vagyis egy ember harmincas éveinek érettségével, ennélfogva koraérett formában. Ilyen a karma.

Az életnek, mondhatnám ebben az újra kipróbálásában egy sajátságos hajlam bontakozik ki benne. Ismét felködlik az asztrológia régi szemlélete, a természet szellemi voltának régi szemlélete, amely az első keresztény századokban olyan nagyszerűenmegvolt ebben a lélekben. Ez gyermeki módon merült felugyan, de olyan erőteljesen él benne, hogy ellenszenvet érez amatematikai alapokon álló természettudomány iránt. Amikor aztán a kilencvenes években bekerül a gimnáziumba, akkor ragyogóan tanulja a nyelveket, és mindazt, ami nem természettudomány és nem matematika. Aki azonban meg tudja ítélni akarmikus összefüggéseket, annak számára különös, de mégis,

mondhatnám, boldogítóan megdöbbentő látvány, hogy az újabbnyelveken, a francián és az olaszon kívül spanyolul is gyorsanmegtanul, hogy egész lelkialkatába belevigye azt, ami régebben- ha használhatom ezt a kifejezést - fellázította a spanyol uralom ellen. Ezt most magában mintegy újra felidézi.

Látjuk tehát, hogyan működik itt a karma, hogyan hat ennéla személyiségnél. Érdekes, hogy ez a fiú az iskolán kívül tanul

132



meg gyorsan spanyolul, csak azért, mert az apja véletlenülkedveli ezt a nyelvet - ezt megint csak a karma hozza magá

val -, és így már korai ifjúságában elsajátít egy ilyen viszony

lag távoli nyelvet. De ez egész lelkialkatát is befolyásolni fog ja. Bebörtönzése idejének alapérzése a spanyolok elleni felhá borodás volt, és ezáltal merül fel ismét lelkében, hogy a spanyol nyelvet elsajátítsa, és ez most áthatja eszméit, gondolatait. Éppen az jut be arra a tudatalatti területre, ahol a nyelvuralkodik, ami rabsága alatt a legkeservesebb volt számára.Természettudománnyal csak akkor foglalkozott valamelyest,amikor már egyetemre került, mivel a kor ezt megkívánta. Aki

korunkban művelt ember akar lenni, annak némileg ismerniekell a természettudományt.

Most megmondom, hogy kiről van szó: ő a szerencsétlenOtto Weininger.

Miután Otto Weininger az egyetemen megismerkedik atermészettudományokkal, beleveszi doktori disszertációjábamindazt, ami benne forrong, ahogyan ez csak egy olyan földiéletben lehetséges, amely az előző hiányosságainak az ismétlése. A bécsi egyetemen doktorál filozófiából, majd ezután a„Nem és jellem" című terjedelmes művében dolgozza ki disz-szertációját.

Ebben a „Nem és jellem" című könyvben ott kavarog minden régebbi dolog. Olykor Campanella utópizmusának felvillanását érezzük, amely csodálatos módon összefonódik az ősrégi nézetekkel. Mi az erkölcs? A kérdésre Weininger így vá

laszol: az erkölcs külső megnyilvánulása a természetben meg jelenő fény. Aki a fényt ismeri, az ismeri az erkölcsöt. A földierkölcstelenség forrása ezért a mélytengeri faunában és flórá

ban keresendő, amely a fényt teljesen nélkülözi. - Nagyszerűintuíciókat találunk nála, például ilyet: nézzük meg a kutyakülönös fiziognómiáját, mit mutat? Valami hiányzik belőle,

valamit elveszített: elvesztette a szabadságot.

133



Weiningernél valóban felfedezhetünk még némi szellemilátást amely viszont a legszélsőségesebb racionalizmussal ke

veredik, és megtalálhatjuk a gyűlöletet aziránt, ami egy korábbi inkarnációjában megjelent. Ez most nem a régi tudásairánti ellenszenvben jelentkezik, hanem a női inkarnációjairánti gyűlöletében, amely egészen az ostobaságig menő nő-gyűlöletig fokozódik, és a „Nem és jellem" című művébentükröződik. Mindez azt mutatja, hogy bármilyen sok spiritua-litást hordozhat is valaki, amely a tudati lélek korának idejénaz érzékfeletti világban találkozott az intellektualizmussal, eza spiritualitás korunkban nem tud igazán megnyilatkozni. Ki

akar törni, bár az így leélt élet mintegy csak ismétlése egy régebbi élet elveszett idejének.Különös szokások jelennek meg Weiningernél, ezek is rend

kívül jellemzőek lehetnek annak számára, aki belelát a karmi-kus összefüggésekbe. Életrajzírója elmondja, hogy rövid életének vége felé az a szokás alakult ki nála, hogy egy sötét helyiségből kinézett a napvilágra az általa készített keskeny nyílásonát, és ez különös örömöt okozott neki. Itt újra csak belejátsza

nak személyébe a hajdani legintimebb, legbensőbb szokásai, a börtönben átélt élmények.

Gondolják el, hogy ez az élet hogyan kapcsolódott Dél-Itáliá-hoz. Hiszen ott játszódott le az, ami ebbe a földi életbe bevezette.

Még egy apróságot említek meg, ami a karma szemlélőjeszámára szintén fontos. Természetesen Weininger is Nietzscheolvasói közé tartozott. Képzeljék el a lelkében élő egész hangulatot, amikor Nietzschének a „Túl jón és rosszon" című mű

vét olvasta. Bombaként csapódott lelkébe Nietzschének az amegállapítása, hogy az igazság női jellegű. Ekkorra ugyanis anőgyülölet már teljesen átszínezte azt, amiről beszéltem.

Még csak 23 éves, de mindez átjárja belülről. Lelkében furcsa szokások jelennek meg. De vajon meglepő-e, hogy egy múltbeli rabságot felidéző életet fájdalmasan érint a napnyugta,

134



amely a sötétség kezdetére emlékezteti? Weininger ezért érzimindig elviselhetetlennek a napnyugtát. De fiatal testében a harmincas évek érettsége él. Bizonyos, hogy nem szép, ha kevésbé

tehetséges emberek fennhéjázóak és hiúk, de itt maga a karmateszi érthetővé, hogy különleges személynek tartotta magát.Természetesen a legkülönfélébb lelki rendellenességeket mu

tatta, mert ez az élet egy börtönélet ismétlése volt. Ilyenkor azemberek nem viselkednek egészen megszokott, szabályos módon. Amikor mindez karmikusan kiteljesedik, akkor az átlagospszichiáterben ez az epilepszia benyomását keltheti. így volt ez

Weiningernél is. De ez az epilepszia a börtönélet ismétlése volt.

Az ilyenféle elhárító tüneteknek nem lett volna értelmük egy szabad életben, de ezek nála a börtönélet karmikus ismétlődései

voltak. Ez nem a szokásos epilepszia volt.Ne csodálkozzunk azon sem, hogy húszas évei kezdetén

egyszerre csak olyan vágyat érez, hogy hirtelen, egészen egyedül, teljes bizonytalanságban, szinte fejvesztve Itáliába utazzon. Utazása alatt egészen csodálatos könyvecskét ír ,A végsődolgokról" címmel. Ebben elementáris természetű leírások

vannak, amelyek olyannak tűnnek, mintha valaki Atlantisz ábrázolását akarná karikírozni, egészen nagyszerű, de a pszichiátria szempontjából mégis teljesen őrült módon. Ezt azonbankarmikusan kell megítélnünk.

Fejvesztetten Itáliába utazik tehát, majd onnan visszatér, ésegy kis időt Bécs közelében, Brunnban tölt a hegyekben. Itáliából hazaérkezve feljegyez még néhány gondolatot, amely azolasz utazás alatt merült fel benne, nagyszerű eszmék a morális és a természetes világ összhangjáról. Aztán annak a háznak lesz a lakója, ahol Beethoven élt, és néhány napig abbana szobában lakik, ahol Beethoven meghalt. És miután újra átéli magában régebbi rabságát, agyonlövi magát. A karma beteljesedett. Belső indítékból lövi agyon magát, mert úgy gondolja, hogy ha tovább élne, akkor egészen gonosz emberré

755



válna. Nem adódott lehetősége arra, hogy tovább éljen, merta karma beteljesedett.

Kedves barátaim, Ottó Weininger műveit ebből a szempontból

kell nézni. Meg kell, hogy lássák bennük egy olyan lélek nehézségeit, aki ilyen rendellenes módon került a reneszánsz korából ami korunkba. Észre kell venniük, hogy mennyi minden húzta őt

vissza a szellemiség keresése közben, holott lelke mélyén tudatalatt tele volt spiritualitással. Mindebből azt a következtetést kelllevonnunk, hogy Michael korában igen sok akadálya lehet annak,hogy teljesen megfeleljünk a Michael-kor követelményeinek.

Természetesen az is elképzelhető lett volna, hogy Weinin

ger lelke valamilyen spirituális világszemléletet dolgoz ki, ésfolytatja fejlődését, vagyis, hogy nem kell rabságának ismétlését öngyilkossággal befejeznie. De jelentős dolog, ha észre

vesszük, ahogyan egy emberi lélekben a régi spiritualitás egészen a mi korunkig fejlődik, és azután megáll. Amikor éppenaz ilyen jelenségeket tapasztaljuk, akkor lényeges megfigyelnünk azt, hogy ez a spiritualitás hogy áll meg.

Úgy gondolom, hogy most valamennyire bepillantottunk olyan karmikus összefüggésekbe, amelyek korunk szellemi életének bizonyos kaimikus jellemzőire is rávilágítanak, amikor egy mindenképpen érdekes személyiség négy egymást követőinkarnációját követtük nyomon. Ezek a Golgotai Misztériumelőtti VI. századtól egészen a mostani korig terjedő életeket fogták át. Éppen ebbe az időtartamba tartozik bele mindaz, amit tekintetbe kell vennünk, ha korunk életét meg akarjuk érteni.

Ma olyan esetet néztünk meg, amely azt is megmutatta,hogy egy lélek mi mindet élhet át ebben a korban. Az ilyendolgokat a magam részéről sokkal szívesebben írom le egy adott lélek személyes élményei alapján, mint elvont fejtegetések segítségével.

Ezt az előadássorozatot a Társaság tagjainak szóló következő előadáson fejezem be.

136



TIZEDIK ELŐADÁS

A Platón - Hroswitha von Gandersheim - Karl Julius

Schröer inkarnációsor. A jelenkori intellektualizmus megnehezíti a korábbi inkarnációkban megszerzett spiritualitás fel

színre emelkedését, ez a tudattalanba húzódik vissza.

A legutóbbi fejtegetésekből kitűnt, hogy az ember a mostaniidőkben fizikai testiségének és korunk nevelési szokásainak következtében nem egykönnyen tudja behozni jelenlegi in-

karnációjába azt, ami régebbi inkarnációinak szellemi tartalmából akar felszínre kerülni, még akkor sem, ha olyan sajátoshelyzetbe kerül, mint amilyenről a múlt alkalommal beszéltem. A tudati lélek fejlődésének korszakában élünk, ez pedigaz a lelki fejlődés, amely elsősorban az intellektust alakítja kiaz emberben. Az intellektus ma egész életünkön uralkodik,még ha közben gyakran siratjuk is az érzést, az érzelmeket. Ezaz a lelki képesség, amely a leginkább függetlenedhet elementáris emberi mivoltunktól, attól, amit mélyebben fekvőlelki lényünkként hordozunk magunkban.

Az intellektusnak ezt a függetlenedését olyankor szoktuk tudatosítani, amikor „hideg értelemről" beszélünk, amelyben azemberek önzése, részvétlensége és a többi ember iránti együttérzésének hiánya mutatkozik meg, sokszor még a közelállók esetében is. Hideg értelemről beszélünk akkor is, amikor olyan

utakat követünk, amelyek nem a lelki ideálok felé tartanak, hanem az életet a hasznosság alapján akarják meghatározni.Mindezekben tehát egy olyan érzület fejeződik ki, amikor

az értelmi, intellektuális, racionális elem elszakad a magunk ban hordozott emberitől. Aki belátja, hogy a mai lelkek milyennagy mértékben intellektualizálódtak, annak egyúttal be kelllátnia azt is, hogy a karmának éppen a mostani lelkekbe kell

137



belevinnie azt, amit ezek a lelkek az elmúlt korokban magasrendű spiritualitásként éltek át magukban.

Gondoljuk el a következőt. Legutóbb egy egészen rendkí

vüli példát hoztam fel, most nézzünk általánosságban olyan valakit, aki a Golgotai Misztérium előtti vagy akár az utánakövetkező századokban élt, és számára magától értetődő volta szellemi világ létezése. A saját tapasztalatai alapján beszélhetett róla, úgy, mint ami ugyanúgy létezik, mint az érzékek színes, hideg vagy meleg világa. Mindezt magában hordozta,és ez a halál és egy újabb születés között, ennek ismétlődőkorszakaiban mindig intenzív kapcsolatot teremtett számára a

magasabb hierarchiák szellemi világával. Ez a lélek tehát sokféle szellemi tartalommal telítődött.

Most azonban egyéb karmikus összefüggések következté ben egy ilyen léleknek már olyan fizikai testben kell inkarná-lódnia, amely erősen ráhangolódott az intellektusra. így korunk civilizációjában csakis olyan fogalmakat vesz fel magába, amelyek tulajdonképpen egyedül a külső fizikai világra vonatkoznak. Ilyenkor csak az történhet, hogy az emberben benne rejlőspiritualitás az adott inkarnációban a tudattalanba húzódik visz-sza. Egy ilyen személy fejlett intellektusa esetleg bizonyos idealizmust is tanúsíthat, fogékony lehet mindenféle szép, jó ésigaz eszmény iránt, de mégsem jut el oda, hogy azt, ami a lelké

ben szunnyad, felhozza tudata mélyéről mindennapi tudatába.Ma sok ilyen lélek él. Aki szellemileg iskolázott szemmel

közeledik a világhoz, és arra helyesen tud rátekinteni, annak

számára számos emberi arc ellentmond az illető személy megnyilvánulásainak. Az arcról azt olvassa le, hogy a lelkemélyén sok a spiritualitás. Amikor viszont ez az ember megszólal, egyáltalán nem beszél a spiritualitásról. Egyetlen korábbi korban sem fordult elő, mint éppen a mi időnkben, hogy az arcok ilyen nagy mértékben ellentmondjanak az emberek kijelentéseinek.

138



Az intellektualizmust, ami korunkhoz hozzátartozik, spiritu-alitássá kell változtataunk, hogy gondolataink és érzéseink felemelkedhessenek a szellemi világba, és eszméinkkel éppen úgy utat találjunk felfelé a szellemihez, mint lefelé a természethez. Aki megérti, hogy ehhez erő, energia, kitartás és egyfajta szentlelkesedés szükséges, annak tisztában kell lennie azzal is, hogy az intellektualizmus először az elképzelhető legnagyobb akadályokat gördíti az elé, hogy a lélekben szunnyadó spiritualitásmegnyilatkozzon. Ahhoz, hogy az antropozófia eszméit felvehessük magunkba, csak úgy találhatjuk meg a szükséges belsőlelkesedést, ha mindezt figyelembe vesszük. Ezeknek az esz

méknek feltétlenül számolniuk kell korunk intellektualizmusá- val, és mintegy magukra kell ölteniük a kortársak intellektual-izmusának köntösét. Az antropozófia eszméi ugyanakkor nema külső fizikai világra vonatkoznak, így a velük foglalkozó em

bert mindenkor áthatja annak tudata, hogy neki a szellemit kellmegragadnia, hiszen ezek az eszmék a szellemire vonatkoznak.

A mai embert csak az antropozófia eszméibe való belemerülés vezetheti el a legbiztosabban a szellemiségbe, feltéve, ha ő ma

ga is így akarja. Amit most elmondtam, kedves barátaim, azt tulajdonkép

pen csak az utóbbi két-három évtized óta lehet elmondani.Korábban ez nem volt lehetséges, mert korábban annak ellenére, hogy a Michael-uralom már a hetvenes évek végén megkezdődött, az volt a helyzet, hogy azok az eszmék, amelyeketa kor mintegy az ember elé hozott, még az idealisták esetébenis olyan erőteljesen csak az érzéki világra irányultak, hogy az

intellektualizmustól a spiritualitáshoz való felemelkedés amúlt század hetvenes, nyolcvanas éveiben csak kivételes esetekben volt lehetséges.

Egy példán szeretném bemutatni önöknek, hogy ez hogyan jelenik meg. Az antropozófiát, ami a szellemiség szemléletét jelenti, bele kell illesztenünk korunkba, ennek okait éppen a

139



Társaság tagjainak tartott mostani előadássorozatomban fejtettem ki. Most azt szeretném megmutatni, hogy az a szellemiség, amely a régebbi időkből merül fel az emberi lélekben,a jelenkorban rendkívüli mértékben visszahúzódott, és valójá

ban vissza is kellett húzódnia. Igen, a múlt század végén a spi-ritualitásnak vissza kellett húzódnia az intellektualizmus elől,mégpedig anélkül, hogy egyáltalán megnyilatkozott volna.

Értsék meg jól, hogy mire gondolok. Tegyük fel, hogy valaki a XIX. század második felében élt, és előző inkarnációibólintenzív spiritualitást hozott magával. Elsajátítja kora műveltségét, ezért mostani műveltsége teljesen intellektuális jellegű.

Ebben a személyben azonban még olyan erős a spiritualitásutóhatása, hogy ez elő akar jönni, ki akar tömi belőle. Ezt azon ban intellektualizmusa nem viseli el. Ezt az embert intellektuálisan nevelték, az őt körülvevő társadalmi érintkezésben, hivatásában, mindenütt az intellektualizmust élte át, amibe nem tud

behatolni az, amit lelke mélyén hordoz. Pedig olyan személyiség lenne, akiről azt mondhatnánk, hogy hivatott lehetne akár az antropozófia müvelésére is. De mégsem lesz antropozófus,

mert az antropozófia éppen azt igényli tőle, hogy régebbi inkar-nációinak spiritualitása most behatoljon az értelmébe. Ez a spiritualitás azonban nem alakul antropozófiává, hanem visszahúzódik, mert sokkolja az intellektualizmus. Mi egyebet tehet ezaz ember, minthogy úgy viszonyul az intellektualizmushoz,hogy nem akarja azt megközelíteni, azért, hogy ami a leikébenél, az valamennyire előjöhessen majd valamelyik inkarnációjá-

ban. Természetesen nem fog tökéletesen előjönni, mivel a spiri

tualitás a korszaknak nem felel meg. Esetleg valamilyen dadogó jellege lesz, de látszani fog ezen a személyiségen, hogy mindenütt visszaretten attól, hogy túlságosan messzire menjen, ésmegérintse őt a kor intellektualizmusa.

Erre fogok most egy példát felhozni. Gondoljunk arra az ókoriszemélyiségre, akit mi is gyakran emlegetünk, és akinek nevére

140



a legkülönfélébb dolgok kapcsán szoktak utalni: Platónra. Platóna Krisztus előtti V-VI. század filozófusa, olyan lélek volt, aki sok mindent elővételezett abból, amit az emberek évszázadokon keresztül gondoltak. Amikor a chartres-i iskola nagy szellemi tartalmaira utaltam, akkor arra is rámutattam, hogy a platóni szellem már régóta benne élt a kereszténység fejlődésében, és bizonyos módon éppen a chartres-i iskola nagy tanítóiban jelent meg,már ahogy abban az időben megjelenhetett.

Mindenki tudja, hogy Platón szelleme mindenekelőtt az ideák világa felé fordult. Nem szabad azonban azt képzelnünk,kedves barátaim, hogy Platónnál az idea ugyanaz az elvont

szörnyűség, mint a mi ideáink, amikor megrekedünk a mindennapi tudat szintjén. Platón számára az ideák csaknem olyasmik voltak, mint az Ahura Mazda mellett tevékenykedő, géniuszokként megjelenő perzsa Amesa Szpenták, azok az istenségek,akiket csak imaginatív látással lehetett megközelíteni. Platónszámára az ideák tulajdonképpen lényszerűek voltak. Csak nem ábrázolta azokat olyan elevenséggel, ahogyan az ilyesmita régebbi korokban leírták. Azt mondhatnánk, hogy már csak a

szellemiség árnyaiként írja le az ideákat. Az absztrakt gondolatok is úgy jönnek létre, hogy az emberek egyre árnyszerűbbenfogják fel az ideákat. Platón élete során még képes volt annyira elmélyülni, hogy ideáinak világába beleáradt korának csaknem egész bölcsessége. Csak késői dialógusait kell elővennünk, és megtaláljuk bennük az asztrológiát, asztronómiát, kozmológiát, egy nagyszerű pszichológiát, a népek történelmét, demindezt olyan spiritualitással, amely a szellemit, mondhatnám,

ideává finomítja, árnyszerűvé teszi.Platánban minden eleven. Mindenekelőtt azt a szemléletet

képviseli, hogy az ideák az alapjai mindannak, ami a fizikai világban létezik. Ahová csak nézünk a földi világban, bármitis látunk, az az ideák külső kifejeződése, külső megnyilvánulása.

141



Platón világképében még egy másik vonás is megtalálható,ami a világ számára egy bizonyos kifejezésben vált ismertté,és amelyet sokszor félreértettek és vissza is éltek vele. Ez azúgynevezett „platóni szeretet" (magyarosan: plátói szerelem -

a ford.). Az élet platóni felfogása szerint ez az a szeretet, amelyet teljesen áthat a szellem, amely a legtöbbet levetett mindabból, ami gyakran még hozzákeveredik, tehát a szellemmelteli odaadás a világ, az élet, az ember, az Isten, az eszme iránt.Ez bizonyos korokban visszahúzódik, de később újra meg újra felvillan. Mert a platonizmus mindig újra megjelenik a világban, és ismételten itt is ott is kialakít valamit, aminek segítségével az ember felfelé törekedhet. így jelentett impulzust a

chartres-i iskola tanítói számára is.Platánban gyakran látták már a kereszténység valamiféle

előfutárát. De ha a kereszténység előfutárának tekintjük, ez akereszténység félreértését jelenti. Mert a kereszténység nemegyszerűen csak egy tanítás, egy elmélet, hanem az életnek olyan áramlata, amely a Golgotai Misztériumhoz kapcsolódik. Ezért igazi kereszténységről csak a Golgotai Misztériumóta lehet beszélni. Azt azonban mondhatjuk, hogy olyan érte

lemben mégis léteztek keresztények, hogy a Golgotai Misztérium előtt Napszellemként tisztelték azt a lényt, akit későbbaz emberiség földi életében, mint Krisztust ismertek fel. Ők ugyanazt a lényt látták a Naplényben. Ha ilyen értelembenakarunk a kereszténység előfutárairól beszélni, akkor sok misztériumtanítványt kell ilyen előfutárnak tekintenünk. így Platónról is beszélhetünk úgy, mint a kereszténység előfutáráról, de a dolgot természetesen helyesen kell értenünk.

Említettem önöknek korábban is azt, sőt már évtizedekkelezelőtt is szóltam arról, hogy még Platón életében élt egy mű

vész, aki ha nem is Platón filozófiai iskoláján keresztül, de aző befolyása alatt állt, nem volt ugyan platonikus, de a platóniszellemben gondolkodott. Miután később még áthaladt egyéb

142



inkarnációkon is, újra megszületett a Földön, mint Goethe. A Jupiter-szférában karmikusan átalakította mindazt, ami előzőinkarnációiból, de különösen a platóni áramlatból származott,így válhatott ez nála olyan bölcsességgé, amely mindent áthat. Platón nemes kapcsolatban állt vele, aki, ha nem is volttanítványa, de követője volt, nem mint filozófus, hanem mintművész. A görög időkben Platón figyelemmel kísérte fejlődését, és meglátta ennek a fiatalembernek a rendkívül sokat ígérő képességeit.

Platónnak valójában nehezére esett, hogy a következő korokban az érzékfeletti világon átvigye azt, amit a Platón-inkar-

nációban a lelkében hordozott. Ez igen nehéz volt számára.Mert a platonizmus felragyogott ugyan itt-ott, de amikor Platónletekintett az odalent kibontakozó platonizmusra, akkor ez sokszor rendkívül zavarta érzékfeletti és szellemi életét.

Nem mintha ezzel el kellene ítélnünk, vagy meg kellene bírálnunk a tovább élő platonizmust. Platón lelke a következőkorszakokban természetesen egyre inkább átélte a magábanhordozott tartalom egyes részleteit. Platón még teljesen az óko

ri misztériumokhoz kötődött, elmondtam róla, hogy ideatanának volt bizonyos perzsa jellege. De éppen ez okozott nehézséget számára, hogy belépjen a keresztény kultúrába. Ebbeazonban be kellett lépnie, amikor letöltötte az új inkarnációjaelérkezéséig tartó időt, amely nála meglehetősen hosszú volt.így azt mondhatjuk: annak ellenére, hogy Platónt az említett értelemben a kereszténység egyik előfutárának nevezhetjük,mégis egész lelki beállítottsága olyan irányú volt, hogy amikor

újra éretté vált a Földre való leszállásra, akkor rendkívül nehezére esett, hogy olyan organizációt, olyan testet találjon, amely

be régebbi eszméit úgy viheti bele, hogy azok most keresztény árnyalattal, keresztény jelleggel jelenjenek meg.

Platón teljességgel görög személyiség volt, mindazzal a régi keleti jelleggel, ami a görögöknél még megvolt, de a római-

143



aknái már nem. Másfelől olyan lélek volt, aki a filozófiát feltudta emelni a legmagasabb költészet birodalmába, filozófiaidialógusai művészi jellegűek. Mindent lélek hat át nála, és

mindenben ott találjuk az eredeti értelemben vett platóni szeretetet, amely szintén a keleti hatásról tanúskodik.

Platón tehát görög volt. Amikor éretté vált a megtestesülésre, vagyis, amikor mintegy megöregedett az érzékfeletti világ

ban, akkor már csakis olyan civilizációban testesülhetett meg aFöldön, amely római volt és keresztény. Ha szabad triviálisankifejeznem magam, azt mondhatnám, hogy ebbe kellett bele

vetnie magát. Ekkor minden erejét össze kellett szednie, hogy

saját ellenszegülését legyőzze. Mert Platón lényében benne rejlik a prózai, józan, jogi rómaiságnak az elutasítása, tulajdonképpen minden rómaiságnak az elutasítása.

Bizonyos nehézséget jelentett számára a kereszténység elfogadása is, minthogy ő a kereszténység előtti világszemléletcsúcspontját jelenítette meg. Bizonyos külső körülményekbenis megnyilvánult, hogy Platón valódi lénye nem könnyen merülhetett bele a kereszténységbe. Mert idővel mi jutott bele akereszténységbe itt a földi világban? Az újplatonizmus. Ezazonban valami egészen más volt, mint az igazi platonizmus.Kialakult ugyan valamilyen platonizáló gnózis és hasonlók, deéppen az nem volt lehetséges, hogy Platón lényege közvetlenül átkerüljön a kereszténységbe. így Platón számára nehézséget jelentett, hogy mindazzal az aktivitással, amit lényébenhordozott, és annak szellemi eredményeivel a világba belép

jen, hiszen abba ezeket most újra bele kellett volna vinnie. Aktivitását tehát háttérbe kellett szorítania.így a középkorban, a X. században apácaként testesült meg,

mint Hwswiíha, akit százada elfelejtett, bár annak igen nagyszerű egyénisége volt. A kereszténységet platóni értelemben fogadta magába. Braunschweigben, a grandersheimi kolostorban élt,és rendkívül sok platonizmust vitt bele Közép-Európa szellemi

144



életébe. Ezt akkor alapjában véve csak egy nő tehette meg. HaPlatón lénye nem női színezettel jelent volna meg, akkor a kereszténységet nem tudta volna ebben a korban elfogadni. De az

akkori egész műveltség rómaiságát is be kellett fogadnia, ezért,hogy úgy mondjam nem volt más választása. Ez az apáca érdekes egyéniséggé fejlődött, aki latin nyelvű drámákat ír Terentiusrómai költő stílusában, és e művei valóban rendkívül jelentősek.

Látják, azt lehet mondani, hogy szinte ijesztő, mennyirehajlamosak vagyunk arra hogy Platónt félreismerjük, ha megpróbálunk valamilyen módon közeledni hozzá. Már többször említettem, hogy Friedrich Hebbel írt egy drámatervezetet,

ami csak kéziratban maradt fenn. Ebben humoros formábanarról van szó, hogy az újraszületetett Platón egy gimnáziumiosztály tanulója. Ez természetesen költői fantázia, de Hebbelazt akarta ábrázolni, hogy az újraszületett Platón ott ül a gimnáziumi osztályban, ahol a tanárral éppen a platóni dialógusokat tanulmányozzák, de ezek értelmezése során az újraszületetett Platón kapja a legrosszabb osztályzatot. Ezt vázolta felHebbel egy dráma cselekményeként, de aztán nem dolgozta

ki. Felismerte, hogy Platón milyen könnyen félreérthető. Ez a vonás különösen érdekelt Platón életének követésekor, mertez a felismerés rendkívül tanulságos, hogy megtaláljuk a platóni individualitás további útját.

így roppant jellemző, hogy akadt egy német filológus - anevére most nem emlékszem -, aki tudományosan azt bizonygatta, szerinte megdönthetetlen bizonyítékok alapján, hogy Hroswitha apáca nem írt egyetlen drámát sem, semmi sem tőle származik, hanem Miksa császár valamelyik tanácsadójahamisította az egészet. Ez természetesen merő ostobaság. DePlatónhoz mindig hozzátapad a félreismerés.

A X. századi Hroswitha személyiségében valóban erőteljeskeresztényi-platóni szellemi tartalmat találunk, amely összekapcsolódik a közép-európai germán szellemmel. Ebben a nőalak-

145



ban benne élt úgyszólván az akkori kor egész műveltsége. Valóban csodálatraméltó nő volt. Képes volta arra, hogy átélje magában a már említett későbbi nagy érzékfeletti történéseket: a

chartres-i tanítók elindulását a szellemi világba, az arisztoteliku-sok leszállását, az egész michaeli iskolát. Mégis egészen különös módon élte át ezeket. Azt lehet mondani, hogy Platón férfiszelleme és Hroswitha női szelleme harcol egymással, mindkettő érvényesíti a maga szellemi hatását. Ha valamelyik inkarnáció

jelentéktelen lett volna - és legtöbbször ez a helyzet -, akkor nemalakult volna ki egy ilyen belső küzdelem. Ennél a személynélazonban folyamatosan zajlik ez a küzdelem.

így azt látjuk, hogy amikor aztán ez a lélek ismét megérettarra, hogy a XIX. században leszálljon a Földre, akkor olyanná válik, ahogy ezt hipotetikusan leírtam az előadás elején:Platón visszafogja egész spiritualitását, megtorpan a XIX.század intellektualizmusa előtt, nem akar ahhoz közelíteni.Hogy ez könnyebbé váljon, azt segíti elő Hroswitha apáca női

beállítottsága. Ez a lélek tehát olyan módon jelenik meg, hogy ahol az intellektualizmust mégis el szeretné kerülni, ezt mindaz megkönnyíti számára, amit jelentékeny, ragyogó női inkar-nációjából kapott.

így ez az individualitás, amikor újra megszületik, belenö vekszik a XIX. század intellektualizmusába, de ezt az intellektualizmust tulajdonképpen inkább csak kívühől engedi magához közeledni, belsőleg némileg visszahőköl tőle. így a platonizmust nem intellektuális módon idézi fel magában, és ahol

csak teheti, mindenütt elmondja, hogy az ideák mindenbenmegtalálhatók. Az ideákban való élés egészen magától értetődőe személyiség számára. Teste azonban olyan, hogy az az érzésünk támad: a feje igazából nem képes a felszínre törekvő platonizmust teljes egészében kifejezni. Másfelől viszont szépen,nagyszerűen életre tudja kelteni azt, ami a platóni szeretet fogalma mögött rejlik.

146



Fiatal korában arról álmodozik, hogy Közép-Európának -Hroswitha apácaként élt itt - nem lenne szabad teljesen rómainak lennie. Közép-Európát egy új Görögországnak akarta hinni

- itt átüt a platonizmus -, és Európa keleti részét a Görögországgal mintegy vadabb vidékként szembenálló Macedóniának tekinti. Különös álmok éltek ebben a személyiségben, voltaképpen az látszott mindebből, hogy a modem világot, amely

ben élt, Görögországnak és Macedóniának akarta elképzelni.Fiatal korában merült fel benne mindegyre az a vágy, hogy amodem világot, Európát, mint felnagyított Görögországot ésMacedóniát képzelje el. Ez nagyon érdekes.

Ez a személy Kari Július Schröer. Csak bele kell néznünk írásaiba: kezdettől fogva egészen platóni módon beszél. Deigen különös, hogy, mondhatnánk, nőies kényeskedéssel mindig visszariad az intellektualizmustól, amikor nem tudja alkalmazni. Amikor Novalisról beszélt, mindig szívesen emlegette,hogy olyan szellem volt, akit a modem intellektualizmussalnem lehet megérteni, hiszen az egyebet sem ismer, mint a két-szerkettőt.

Kari Július Schröer megírta a XIX. század német költészetének történetét. Nézzék csak meg: ahol platonizmussal lehet

valamit megközelíteni, ott nagyon jó, ahol intellektualizmusralenne szükség, ott a sorok hirtelen elapadnak. A könyvnek egyáltalán nincs professzoros hangvétele. Szókratésztól is ír, akitújabb inkarnációjában a világ egyáltalán nem vett figyelembe,és oldalakon keresztül ír olyan személyekről, akikről az egyéb

irodalomtörténetek hallgatnak, híres emberekről pedig olykor csak néhány sor található. (- Itt a gyorsírás hiányos. Az előadáshallgatói szerint Rudolf Steiner itt Szókratész újratestesülése-ként Christian Oesert, Kari Július Schröer apját említette -)

Amikor ez az irodalomtörténet megjelent, az összes irodalmitekintély a fejéhez kapott. Emil Kuh például, aki akkoriban igenhíres irodalmi tekintélynek számított, azt mondta, hogy ezt az

147



irodalomtörténetet egyáltalán nem fejjel írták, hanem csak akéz csuklójából rázták ki.

Schröer Goethe Faust-ját is kiadta. Egy egyébként kedves

grazi professzor olyan borzalmas kritikát írt róla, hogy a grazidiákok azt hiszem, legalább tíz párbajt vívtak meg Schröer mellett és ellen. Schröert csúnyán félreismerték. Lebecsülésének egyszer sajátosan adtak hangot egy weimari társaságban.Itt Erich Schmidtet becsülték nagyra, aki minden társaságbanszeretett hangadó lenni. Arról volt szó, hogy a weimari ud

varnál melyik hercegnő és herceg okos, és melyik ostoba. Ezttárgyalták. Erich Schmidt azt mondta, hogy Reuss hercegnő -

a weimari nagyherceg egyik lánya - nem lehet okos, mertnagy embernek tartja Schröert. Ez volt az érve.Kövessék tovább mindezt Schröer „Goethe és a szerelem" cí

mű csodálatos könyvecskéjében. Ebben valóban megtalálunk mindent, ami intellektualizmus nélkül elmondható a hétköznapiéletben megjelenő platóni szeretetről. Amikor egyszer Schröer nővérével beszélgettem erről a kis könyvről, sajátságos módonmutatkozott meg számomra, hogy milyen rendkívüli hatást nyújt

hat stílusában és lelki magatartásában. Schröer nővére a stílus„teljesen érett édességéről" beszélt. És valóban ilyen. Szép kifejezés a „teljesen érett édesség". Nem nevezhetjük ebben az esetbentöménynek, mert Schröer mindent választékos finomsággal formál meg. A választékosság általában megfigyelhető nála.

De az intellektualizmus elfojtására, visszaszorítására törekvőplatóni spiritualitás, amely be akart volna jutni ebbe a testbe, egészen különös, sajátos benyomást tett az emberre. Schröert látva

világosan érzékelhető volt, hogy a lélek nincs teljesen benne atestben. Amikor aztán idősebb lett, a lélek mindinkább vissza ishúzódott a testből, mivel tulajdonképpen nem is nagyon akartmegjelenni ebben a jelenkori testben. Először az ujjai duzzadtak és vastagodtak meg, aztán a lelkisége egyre jobban visszahúzódott, és Schröer végül öregkori elmegyengeségbe esett.

148



A misztériumdrámáim Capesiusára átvittem Schröer néhány vonását, ha nem is az egész személyiségét: ő Capesiusprofesszor.

Azt mondhatjuk, hogy Schröer esete látványos példája annak, hogy az ókori szellemi áramlatokat csak bizonyos feltételek mellett lehet a jelenkorba áthozni. Schröerben az intellektuali-tástól való visszariadás mutatkozott meg. Ha eljutott volna az intellektualitáshoz, és azt egyesíteni tudta volna Platón spirituali-tásával, akkor megjelenhetett volna az antropozófia!

Láthatjuk ugyanakkor karmájában, hogyan alakul át régikövetőjéhez, Goethéhez fűződő, mondhatnám, apai szeretete,

és hogy most Goethe lelkes tisztelője lesz. Elmondtam már,hogy ez hogyan jött létre, hogy Platón annak idején apai szeretettel viseltetett iránta. Ez a kapcsolat ebben a formában merült fel újra. Schröer Goethe iránti tiszteletében volt valamirendkívül személyes.

Idős korában meg akarta ími Goethe életrajzát. Ezt el ismondta nekem, mielőtt a nyolcvanas évek végén eltávoztamBécsből. Aztán írt is róla. De ezzel a tervbe vett Goethe-életrajzzal kapcsolatban mindig csak annyit írt: Goethe mindigmeglátogat a szobámban. - Volt ebben valamilyen személyes

jelleg, ami a karmából eredt, ahogy erre utaltam. A Goethe-életrajz azonban nem készült el, mert Schröer

öregkori elmegyengeségbe esett. De ha ismerjük a karmikuselőzményeket, akkor feljegyzéseinek egész hangvételében világos utalásokat találunk erre.

így azt látjuk, hogy a manapság már egészen elfelejtettSchröerben a goetheanizmus megrekedt a spiritualitásba átforduló intellektualizmus kapuja előtt. Végül is mi mást tehetett

volna az, aki - hogy úgy mondjam - schröeri ösztönzést kapott,minthogy tovább vezesse a goetheanizmust az antropozófia irányába. Ez az egyetlen lehetőség adódott. Gyakran állt lelki szemeim előtt az a megindító kép, hogy Schröer elviszi Goethéhez

149



a régi spiritualitást, ezáltal eljuthat az intellektualizmusig,Goethét viszont csak a spiritualitásba felemelt modern intellek-tualizmussal lehet megközelíteni, hogy valódi mélységébenmegérthessük. Ez a kép ugyanakkor részben nyomasztóan ishatott rám, mert lelki törekvéseimbe mindig belekeveredett valami ellenállás is Schröerrel szemben, mivel azt, amit képviselt,nem tudtam teljes egészében elfogadni.

Amikor például Schröer a bécsi főiskolán a szóbeli előadástés az irodalmi ábrázolást gyakoroltatta velünk, egyszer Mefisz-tónak egy eléggé nyakatekert értelmezésével álltam elő, csak azért, hogy tanárommal ellenkezzek. Ekkor még nem álltam

vele olyan bensőséges barátságban. így hát kialakult bennemnémi szembenállás. De mint mondtam, mi egyebet tehettem volna, minthogy lebontsam a torlaszt, és a goetheanizmust valóban átvezessem az antropozófiába.

Láthatjuk tehát, hogy a világtörténelem valójában hogyanhalad a maga rejtett útjain. Ezt követve megfigyelhettük, hogy mindaz, ami korunkban megnyilvánul, akadályokkal és nehézségekkel terhes, másrészről azonban megfelelően előké

szül. Ha Schröernél elolvassuk a női lény csodálatos himnikusábrázolását, vagy „A XIX. század német költészete" című irodalomtörténet függelékeként megírt szép tanulmányát -„Goethe és a nők" - akkor mindezek után azt fogjuk mondani:e művekben a női értéknek, a női lénynek valóban olyan átér-zése él, ami utócsengése annak, ahogyan Hroswitha apáca asaját női lényét megélte. Az a két előző inkarnáció olyan csodálatosan belejátszik Schröer személyiségébe, hogy megtöré

sük csakugyan tragikusan megindító. Másfelől a XIX. század végén élt Schröer példáján keresztül olyan szellemi összefüggéseket tanulmányozhattunk, amelyek a legmélyebb értelem

ben rávilágíthatnak arra a kérdésre, hogy hogyan vigyük bekorunk életébe a spiritualitást.

Ezzel akartam lekerekíteni ezt az előadássorozatot.

150



RUDOLF STEINER UTOLSÓ ELŐADÁSA

Dornach, 1924. szeptember 28.

Tegnap és tegnapelőtt nem tudtam önökhöz szólni. De amichaeli érzület mostani hangulatának holnap is be kell ragyognia szívünket és lelkünket, ezért nem akartam, hogy ezaz ünnepi hangulat anélkül múljon el, hogy legalább rövidenne mondjak még valamit önöknek, kedves barátaim.

Csak Ita Wegman doktornő odaadó, baráti ápolása tette lehetővé, hogy ezt ma meg tudom tenni. Remélem tehát, hogy mégis képes leszek beszélni arról, amit éppen az ünnepi hangulat alkalmából szeretnék elmondani.

Kedves barátaim, az utóbbi időben sokszor fejtegettem azt,hogy Michael erői beleáramlanak a földi emberekkel kapcsolatos szellemi történésekbe. A jelenkor sajátosságait értelmező antropozófia egyik legnagyszerűbb vívmánya lesz, ha egy

szer Michael helyesen átélt ünnepét hozzáfűzzük az év többiünnepéhez. Ez csak akkor válik lehetségessé, ha a michaelieszme ma még csak megérzett, megsejtett nagysága számosolyan lélekbe költözik be, akik képesek lesznek kialakítanimagukban egy ilyen ünnepi hangulat helyes emberi kiindulópontját.

A mostani Mihály-napkor azzal tudunk mintegy michaelihangulatot felidézni, ha valóban az emberiség eljövendő Mi-

hály-napi ünnepére felkészítő gondolatoknak adjuk át magunkat. Az ilyen gondolatok akkor válhatnak bennünk különösenelevenné, ha rátekintünk arra a munkálkodásra, amit hosszúidőszakokon keresztül követtünk részben a Földön, részbenaz érzékfeletti világban, vagyis arra, amit századokon át azok a lelkek vihettek végbe az emberiség fejlődése során, akik megfelelő érzülettel kötődtek Michael áramlatához.

151



Az utóbbi hetekben elmondtam néhány dolgot az Antro-pozófiai Társaság karmájáról, és ezekben a fejtegetésekbenarra törekedtem, hogy megértsék: ezekhez a lelkekhez tartoznak önök is, kedves barátaim, ha őszinte hajlandóságot érez

nek magukban az antropozófia mozgalma iránt.Ki kell térnem még valamire, éspedig éppen a Mihály-nap

előtt, olyan személyiségeket idézve lelkünk elé, akik bensőséges kapcsolatban álltak és mindig is kapcsolatban fognak állniMichael leírt áramlatával. Olyan lényekre vetjük pillantásunkat, akik az emberiség nagy részére - legalább is két egymástkövető inkarnációban - mély benyomást gyakoroltak. Ezek alények azonban csak akkor alkotnak majd egységet számunk

ra, ha felismerjük, hogy egyetlen lény egymásra következő in-karnációi.

Ha szellemi tekintetünkkel visszapillantunk a régi korok ba, akkor a zsidó hagyományban Illés próféta személyiségétlátjuk felmerülni. Tudjuk, hogy Illés célokat kitűző erejének milyen meghatározó jelentősége volt az Ótestamentum népeés általában az emberiség számára. Már utaltam arra, hogy azIllésben élő lélek később a földi emberiség történelmének legfontosabb pontján jelent meg újra, mégpedig úgy, hogy magaJézus Krisztus adhatta meg számára azt a beavatást, amelyreszüksége volt az emberiség fejlődése érdekében. Illés lényeújra megjelent a Lázár-János alakban. Lázár és János azonosszemélyek, amint ezt „A kereszténység mint misztikus tény"című könyvemben kifejtettem.

A továbbiakban azt látjuk, hogy ez a lény a világ egyik

olyan festőjében jelenik meg újra, akinél a művészi kibontakozás éppen a Golgotai Misztérium révén emelkedhetett alegmagasabb szintre.

Rqffaelloban a kereszténység mély impulzusai éltek színek be és formákba öntve, majd pedig ezek Novalisban, a költőbenkeltek újra életre. Amit Raffaello a legszebb színekben és for-

152



mákban állított az emberiség elé, az Novalisnál gyönyörű sza vakban éled fel ismét. Itt olyan személyek egymásutánját lát juk, akik az inkarnáció gondolata révén kapcsolódnak össze.

Tudják, hiszen már többször leírtam ezeket a dolgokat, hogy az ember a halál kapuján áthaladva belép a csillagok világába.

Amit külsőleg, fizikai értelemben csillagoknak, égitesteknek nevezünk, az csak külső jelzése a ránk letekintő szellemi világnak. Ezek a fejlődés folyamán mindenkor tevékenyen együttműködnek az emberek cselekedeteivel.

A halál után az ember átéli a Hold, a Merkúr, a Vénusz, a

Nap, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz szféráját, hogy miutáne szférák lényeivel és a többi eltávozott emberi lélekkel együttkidolgozta karmáját, ismét visszatérjen a földi életbe.

Vessük pillantásunkat ebből a szempontból Raffaellora,amint áthalad a halál kapuján és művészetével, amely már itta Földön is csillagszerűen fénylett és ragyogott, belép a csillagvilág, a szellemi fejlődés síkjára. A Hold-szférába jutvakapcsolatba kerül az ott élő szellemekkel, akik az emberiség

egykori nagy ősi tanítói voltak. Raffaellot, még mint Illést,mélységesen inspirálta az ő bölcsességük, most együtt látjuk ezekkel a Hold-lényekkel, illetve mindazokkal a lelkekkel,akikkel végigélte a régebbi földi korokat. Megfigyelhetjük őt,amint összekapcsolódik a Föld-lét szellemi forrásaival, minden olyan lényeges erővel, ami lehetővé tette az emberiség ésa földiség isteni jelleggel való átitatását. Látjuk, ahogyanmintegy az övéi között van, társulva azokhoz, akikkel az Illés-

létben a legszívesebben együtt volt; ők voltak azok, akik aföldi lét kezdetén e földi élet célkitűzéseit megadták.

Azután áthalad a Merkúr-szférán, ahol a nagy, kozmikusgyógyítókkal belemerül mindabba a szellemiségbe, ami képessé tette arra, hogy hajlamának megfelelően olyan végtelenül egészséges atmoszférát teremtsen a színekben és vonalak

ban. Amit az értő emberek nagy vigasztalására és lelkesítésé-

153



re vászonra vagy falra festett, és ami olyan fényesen ragyogott és sugárzott, az itt kozmikus vetületében mutatkozottmeg számára, amibe a Merkúr-szféra lényei közötti áthaladása során illeszkedett bele.

Miután a Földön a művészet ilyen szeretetét kibontakoztatta magában, és teljesen feloldódott a színek és vonalak szeretetében, most átkerült a Vénusz-szférába, amely átvezetteabba Nap-létbe, amely a számunkra már ismert eddigi inkar-nációiban élt. Illés prófétaként e Nap-lét révén hozta el az em

beriségnek saját népén keresztül a nagy célokat magukbanhordozó igazságokat.

A Nap-szférába ismét bensőségesen beilleszkedik, de most

másképpen, mint amikor Jézus Krisztus társa volt a Földön, ésátélte, hogy Jézus Krisztus beavatása által Lázárból János lett.Emberi szívének kozmikus átalakulása során megpillantotta atündöklő világfényben azt, amit később olyan ragyogó fényességben festett meg Jézus Krisztus hívei számára.

Aztán a Jupiter-szférába érkezve bölcsességgel eltelve áthatja mindazt, amit életének mélyén hordozott. Itt ezt képes

volt bölcsességbe foglalni, hasonlóan az olyan szellemekhez,

mint a későbbi Goethe, illetve az olyanokhoz, akik többé-ke vésbé tévutakon jártak, mégis a világ lényegét, a kozmikusgondolkodást átvezették a mágiába. így megfigyelhetjük,ahogyan Raffaello a későbbi Eliphas Levi lelki fejlődéséhezhasonlóan megalapozta mágikus idealizmusát. Ugyancsak részt vett mindabban, ami Swedenborgban élt.

Ismert egy különös és rendkívül figyelemre méltó dolog,kedves barátaim: Hermann Grimm, aki Raffaello iránt mélységes tiszteletet érzett, négyszer fogott bele, hogy megírjaRaffaello életrajzát. Michelangelo életét szépen lekerekítette,de Raffaello földi életének végső megrajzolásához sohasem

jutott el, sohasem volt vele megelégedve. Véleménye szerintmindig tökéletlen volt, amit Raffaello életéről írt.

154



így jelent meg aztán első Raffaello-könyve, amelynek Raffaello életrajzát kellett volna tartalmaznia. De mi lett belőle? Csak Vasari Raffaelloról szóló régi anekdotáit írta le újból.

Nem Raffaello életrajza volt ez, hanem egészen más: azt mutatta be, hogy Raffaello híre az emberek tiszteletében, elismerésében és megértésében milyenné vált halála után itt a Földön. Hermann Grimm elbeszéli, hogy az emberek hogyan emlékeztek Raffaellora, hogy mit gondoltak róla az olaszok, afranciák, a németek a századok előrehaladtával. Csak a Raffaello halála után tovább élő Raffaello-eszme útját beszélte el.Összeszedte, ami Raffaelloból az emberek emlékezetében,

tiszteletében, megértésében fennmaradt, de Raffaello földi életének ábrázolásához nem találta meg az utat.

Miután még egyszer megkísérelte, végül azt mondta: Raffaelloról igazából csak annyit mondhatunk, hogy leírjuk, hogyan függ össze az egyik képe a másikkal, mintha egy érzékfeletti lény festette volna őket, aki földi életével valójában nemis érintette a Földet. A képek itt vannak, és a képeket festő Raffaello személyétől teljesen eltekinthetünk, ha azt adjuk vissza,

ami az egyes képek belső tartalma szerint egymásra következik, így amikor Hermann Grimm röviddel halála előtt újra tollat fogott, hogy Raffaelloról írjon, akkor már csak a képekről

beszélt, nem pedig Raffaello személyéről.Kedves barátaim, Raffaello földi személyiségét teljesen az

töltötte be, amit Lázár-János adott a lelkének, hogy most azemberiség számára kifejezze azt színekben és vonalakban.

így élt ez a lény. Úgy élt, hogy ezt a Raffaello-életet mintegy még egyszer végigélte Novalisban, amely megint csak a harmincas évekig tartott. Raffaello is és Novalis is fiatalon halt meg. AzIllés-János-lélek tehát később még két különböző alakban jelentmeg az emberiség életében, festői és költői módon készítve elő amichaeli hangulatot. Michael áramlatának követeiként küldték leőket a földi emberekhez.

755



Raffaello nagy művészetét Novalis magával ragadó, mélyen a szívhez szóló költészetében látjuk ismét felmerülni.

Amit az emberek szeme Raffaello révén látott, azzal a szívük

is megtelhetett, amikor Raffaello Novalisban újból feléledt.Ha Novalisra tekmtünk: mennyire visszhangzik benne Raffa-

ellonak Hermann Grimm által oly finoman érzékelt élete! Szerelme fiatalon meghal. 0 is fiatal még. Milyen földi élet várhat ráazután, hogy szerelmét elvesztette? 0 maga ezt így fejezi ki: földi élete olyan legyen, hogy abban kövesse őt a halálba. Át akar lépni az érzékfelettiségbe, újra Raffaello életét akarja folytatni,hogy a Földet ne érintse. így a költészetben éli ki mágikus idea

lizmusát, hogy minél inkább eltávolodhasson a földi élettől.Ha annak hatása alá kerülünk, ami töredékekben fennma

radt, akkor látjuk, hogy a hatás azért olyan mély, mert a közvetlenül elénk táruló fizikai valóság minden szemmel látható, demég a földön szépnek mutatkozó jelenség is szinte mennyeiköltői ragyogásban jelenik meg Novalis költészetében, a lelké

ben élő mágikus idealizmus révén.És így fedezhetjük fel éppen Novalisban Michael áramlatá

nak egyik nagyszerű előhírnökét. Ez a szellemi áramlat vezessen titeket is, kedves barátaim, most, amíg éltek, és miután áthaladtok a halál kapuján! A szellemi, érzékfeletti világban megtaláljátok mindazokat, akikkel elő kell készítenetek azt a művet,amelynek ennek az évszázadnak a végén kell kiteljesednie, hogy kivezesse az emberiséget abból a súlyos krízisből, amelybe került. Azt a lényt is meg fogjátok találni, akiről ma beszéltem.

Csak akkor lesztek a michaeli eszme hű követői, és csak akkor tudtok részt venni nemesen, segítőén abban, aminek az ant-ropozófia révén michaeli értelemben érvényesülnie kell a Földfejlődésben, ha ez a mű, az, hogy a Michael-erővel, a Michaelakarattal erőteljesen áthatjátok magatokat, ha ez valóban győznitud bennetek a sárkány-démon felett, amelyet már ti is jól ismertek; ha mindannyian, akik a fényben a michaeli eszmét ilyen

156



módon őszinte szívvel, bensőséges szeretettel felveszitek magatokba, és őrzitek, és megpróbáljátok az idei magasztos michaelihangulatot olyan kiindulópontaak tekinteni, amely a Michael-

eszmét nemcsak a lelketekben nyilatkoztatja meg teljes erejévelés intenzitásával, hanem élővé teszi minden cselekvésetekbenis. Ez a Michael-akarat az, ami mindig a Krisztus-akarat, aKrisztus-erő előtt jár, hogy azt helyes módon ültesse el és vezesse be a földi életbe.

Ha a michaeli eszme a közeljövőben legalább négyszer tizenkét emberben teljes mértékben életre kel - négyszer tizenkét emberben, de akik nem önmagukat jelölik ki, hanem aki

ket a domachi Goetheanum vezetősége ismer el ilyennek - hailyen négyszer tizenkét ember hordozni fogja a magasztosmichaeli érzületet, akkor felragyoghat majd az a fény, amely a jövőben Michael áramlata és tevékenysége révén fog szétterjedni az emberiségben.

Kedves barátaim, azért igyekeztem ma összeszedni magam,hogy legalább ilyen rövid szavakban elmondjam nektek mindezeket. Többre most nem futja az erőmből. Szavaim azt szeretnék a lelketek számára sugallni, hogy ezt a michaeli eszmétolyan módon fogadjátok magatokba, ahogyan csak egy Michaelhez hü szív érezhet, amikor a Nap fényt sugárzó palástjába öltözött Michael megjelenik, és megmutatja nekünk,hogy minek kell történnie annak érdekében, hogy ez aMichael-palást, ez a fény-palást kozmikus szavakká változzon,Krisztus szavaivá, amelyek a kozmikus Logoszt, az emberiség

Logoszává változtatják.Ezért ma ezek a szavak szóljanak hozzátok:

Nap-erőkből sarjadt, fényt sugárzó,világokat áldó szellemi hatalmak,az isteni gondolatok arra szántak benneteket hogy Michael sugár-ruhája legyetek.

157



Krisztus követe bennetek az embert hordozó szent kozmikus akaratra mutat,ti, a fényes éter-világok lényei,vigyétek el Krisztus szavát az emberekhez.

Krisztus hírnöke így jelenik meg a várakozó, szomjazó lelkeknek,világító szavatok utat mutat nekik a szellem-ember eljövendő korszakába.

Ti a szellemi megismerés tanítványai,

fogadjátok Michael bölcs intését,a kozmikus akarat szeretet-igéjét,hogy munkálkodjon a magasba törekvő lélekben.

158



Kiegészítő megjegyzések az utolsó előadáshoz

Figyelembe kell vennünk, hogy Rudolf Steiner 1924. szeptember 28-án nem tudta befejezni fejtegetéseit. Marie Steiner erre emlékezve „A Mihály-nap előestéjén" című cikkében akövetkezőket írta az Antropozófiai Társaság Közlönyében1925. szeptemberében:

„Nem jutott el előadásával addig, ameddig eredetileg akart.Lázár misztériumának első részét fejtette ki, és akkor nemcsak nekem mondta, hanem az első másolat borítékjára rá is írta:„Ne adjátok tovább, amíg a második résszel nem egészítem

ki!" - Aztán mégis kicsikarták tőle, mint sok minden mást is.Most már nem adhatja át nekünk ezt a második részt. Megismerő erőinkre hárul, hogy helyesen különböztessük meg az inkarnáció és inkorporáció titkait, az individualitások életútjainak kereszteződéseit. Ott fejezte be, ami vörös fonalként húzódott végig bölcsességet tartalmazó közlésein: Novalis, Raffaello, János misztériumával... Mindig újra visszatért ehhez alegkülönbözőbb szempontok szerint. A legvégső, a legnehe

zebb szempontot, egy másik individualitás-vonal kereszteződését, annak a Mihály-napnak előestéjén adta meg - de félbeszakította..."

Amire Marie Steiner utal, mint Rudolf Steiner szóbeli kérésére, azt dr. Ludwig Noli is megerősítette, aki Ita Wegmanmellett Rudolf Steiner kezelőorvosa volt:

Keresztelő János halála óta szellemileg a tanítványok közössége fölött lebegett. Az ő szellemi lénye Lázár feltámasz

tásakor felülről behatolt az eredeti Lázárba, annak tudati lelkéig, alulról pedig Lázár lénye fogadta be azt, így kölcsönösen áthatották egymást. Feltámasztása után Lázár lett János,„az a tanítvány, akit az Úr szeretett" (Vö. a Márk-evangéliumról szóló VI. előadással, ahol Illést, mint az apostolok csoportleikét írja le Steiner).

159



Dr. M. Kirchner-Bockholt szerint Rudolf Steiner ehhezmég egy további magyarázatot fűzött, valószínűleg Ita Weg-mannak: Lázár ebben az időben a földi erők alapján csak azértelmi és kedélylélek szintjéig tudott teljesen kifejlődni. A

Golgotai Misztérium az Atlantisz utáni negyedik korszakbantörtént, és ebben a korban még csak az értelmi vagy kedélylélek fejlődött ki az emberben. Ezért a tudati lélektől felfelé amanaszt, a buddhit és az atmát egy másik kozmikus lénynek kellett adományoznia. így Krisztus előtt egy olyan ember állt,aki a Föld mélyéről felért egészen a legfelsőbb égi magasságokig, és akinek fizikai teste a legtökéletesebb volt, egészen amanasz, buddhi és atma szellemiségéig. Ezeket az emberek

csak a távoli jövőben fejleszthetik ki magukban. (Nachrichtenblatt 40. évf. 48. szám, 1963. december 1.)

160



JEGYZETEK

Első előadás

Günther Wagner (1842-1930) - A hannoveri Pelikán-gyár megalapítója.

Második előadás

„A világ és az ember" új kiadásának végén... — Az „Egyes megjegyzések és kiegészítések" között.

Augusztusz császár Kr.e 63-tól Kr. u. 14-ig uralkodott.Tiberiusz - Augusztusz utóda a császári trónon, 37-ig uralkodottTitus Livius (Kr.e. 59-Kr.u.l7) - római történetíró

Walter von der Vogelweide (1170-1230) - német költőParacelsus (Theophrastus Bombastus von Hohenheim 1493-1541) - svájci orvos, természettudós és filozófus.Cari Ludwig Schleich (1859-1922) - osztrák orvos

August Strindberg (1849-1912) - svéd író

Ha rm ad ik előadásNagy Károly (768-814) - a legjelentősebb karoling uralkodó, 800-tól kezd ve császár.Harun al Rasid - bagdadi kalifa, 786-tól 809-ig uralkodott.

Arisztotelész (Kr.e. 384-322)Nagy Sándor (Kr.e. 336-323)Szent Ágoston (Augustinus, 354-430) az egyik legjelentősebb korai keresztény egyházatya.

Artus vagy Artúr - A történészek szerint az V-VI. században élt brit lovagkirály. Alakját legendás történetek veszik körül. Társaival együtt tizenketten

voltak és egy kerek asztal körül ülve beszélték meg teendőiket, hogy egyikük tekintélye se csorbuljon. Rudolf Steiner szerint még a kereszténység előtti

korszakban éltek.Merlin - Artus király köréhez tartozó ugyancsak legendás alak, látnók és varázsló.

Arnold Böcklin (1827-1901) - svájci festőBernhardus Sylvestris (Chartresi Bernát, meghalt kb. 1130-ban) - A chartresi iskola első vezetője.

Alanus ab Insulis (1129-1202) - a chartresi iskola egyik jeles képviselője,széleskörű tudása miatt „doctor universalis"-nak hívták.

161



Verulami Bacon (Francis vagy Lord Bacon 1561-1626) - angol tudós ésfilozófus, a materialista tudományosság megalapozója.

Amos Comenius (1592-1670) - cseh pedagógus és író. Sárospatakon is tanított.Brunetto Latini (kb. 1220-1294) - olasz költő.Dante Alighieri (1262-1321)

Negyedik előadásPlatón (Kr.e.427-348)

Ötödik előadás...az ismert csillagász...Pierre Simon Laplace-ról van szó (1749-1827),aki Napóleon kérdésére adta a szövegben szereplő választ.Konstantin (Nagy 280-337) - Constantius Chlorus fia, aki apja halála után306-ban a Nyugat-Római Birodalom császára lett, majd 323-tól egyeduralkodó. 313-ban biztosította a kereszténység számára a szabad vallásgyakorlást.Julianus Apostata 361 és 363 között volt római császár Klodvig (466-511) - frank király a Meroving dinasztia megalapítója.Celsus (Kelszosz) - AII. században élt görög gondolkodó, írásaiban gyakran becsmérelte a keresztényeket.

Herzeloyde - A hagyomány szerint Parszifál édesanyja, aki elvonultságbannevelte fiát. Születésének és halálának időpontja nem ismert. A történészek nem tartják valós személynek.

Hatodik előadásTycho de Brahe (1546-1601) - dán csillagászKopernikusz ( Mikolaj 1473-1543) - lengyel csillagászKepler ( Johannes 1571-1630) - német csillagászSzulejmán szultán 1566-ban halt meg Szigetvár ostrománálGoethe (Johann Wolfgang 1749-1833)Herder (Johann Gottfried 1744-1803) - német filozófus

Lessing (Ephraim 1729-1781) - német filozófusHegel (Georg Friedrich Wilhelm 1770-1832) - német filozófusSchelling (Friedrich Wilhelm 1775-1854) - német filozófusFichte (Johannes Gottlieb 1762-1814) - német filozófusJákob Böhme (1575-1624) - német filozófus és misztikus

Alexandriai Kelemen (Titus Flavius Clemens 150-211) - keresztény egyházatya

162



Jákob Frohschammer - német irodalomtörténész. „A fantázia, mint a világfolyamat alapelve" c. munkája 1877-ben je lent meg Münchenben.

Hetedik előadásWolfram von Eschenbach (kb. 1170-1220) - A középkori német lovagiköltészet a „Minnesang" egyik jeles képviselője.Reinmar von Zweter - német „Minnesánger", az 1207-es wartburgi dalnok verseny egyik résztvevője. Életrajzi adatai nem ismertek. Wagner a Tann-háuserben szerepelteti.Heinrich von Ofterdingen - A hagyomány szerint ő nyerte meg a wartburgi dalnokversenyt 1207-ben, de művészetét az utókor kevésbé értékelte.Életrajzi adatai nem ismertek.

Klingsor - erdélyi születésű „ fekete mágus". Életrajzi adatai nem ismertek. Állítólag Merlin volta a példaképe. Wagner a Parsifal-ban szerepelteti. Az említett dalnokversenyen szellemi erőivel vett részt.

Nyolcadik előadás XIV. Lajos (1638-1719) - francia uralkodó, a „Napkirály".Mazarin bíboros (Giulio Mazarini 1602-1661) - olasz származású franciaállamférfi. Richelieu nevezte ki bíborossá. XIV. Lajos trónra lépése utánteljhatalommal uralkodott.

Hertling (Geíorg Friedrich von, 1843 - ?) - német filozófus és politikusErnst Haeckel ( 1834-1919)Hildebrand (kb. 1023-1085) - 1073-tól VII. Gergely néven pápa. Nevéhezfűződik az „invesztitúra-harc", amit IV. Henrik német-római császárralfolytatott.Vlagyimir Szolovjov (1853-1900) - orosz filozófus és író. Filozófiájában azalapvető probléma a rossz eredete. A földi élet legfontosabb feladata szerinte ennek leküzdése, amit az ember választási szabadsága lehetővé tesz.

Kilencedik előadásMartianus Capella - Életrajzi adatai nem ismertek. A hét szabad művészetről szóló könyve kb. 425-ben jelent meg „De nuptiis Phieosophiae etMercurii" címen, és a középkori oktatás egyik segédkönyve volt.Thomas Campanella (1568-1639) - olasz filozófus és íróOrbán pápa - VIII. Orbánról van szó, aki 1623-tól 1644-ig volt pápa.Richelieu (Armand Jean du Pleiss, 1585-1642) - XIII. Lajos francia király nagyhatalmú miniszere volt.

163



Ottó Weininger (1880-1903) - osztrák filozófus és íróNietzsche (Friedrich 1844-1900)

Tizedik előadás

Hroswitha (Roswitha von Gandersheim kb. 933-1002) - az első német írónő, de latinul írt. Legendái között elsőként szerepel a Faust-motívum, azember szövetsége az ördöggel.Terentius (Publius Terentius Afer, kb. Kr.e. 195-159) - római vígjátékíró.Friedrich Hebbel (1813-1863) - német drámaíró.Miksa császár (Emmanuel, 1662-1726) - bajor választófejedelem, majd1679-től német-római császár.Kari Július Schröer (1825-1900) - osztrák irodalomtörténész.Novalis (Friedrich Leopold von Hardenburg, 1772-1811) - német költő.

Heinrich von Ofterdingenről írt regénye csak töredékben maradt fenn.Szókratész (Kr.e. 470-399)Emil Kuh (1828-1876) - német irodalomkritikus.

Utolsó előadá sRaffaello (Santi 1483-1520)Hermann Grimm (1828-1901) - német irodalom- és művészettörténész.Michelangelo (Buonarotti, 1475-1564)Vasari (Giorgio, 1511-1574)- olasz építész, festő és művészettörténész

164

rudolf steiner-a karmikus összefüggések ezoterikus elemzése

Documents