1

A ROMÁNIAI ÍRÓK SZÖVETSÉGEÉS A MAROS MEGYEI TANÁCSSZÉPIRODALMI FOLYÓIRATA

Fõszerkesztõk:MARKÓ BÉLA(1989. december – 2005.)GÁLFALVI GYÖRGY(2005. december – 2007.)

Fõszerkesztõ: KOVÁCS ANDRÁS FERENC (vers)Szerkesztõk: DEMÉNY PÉTER (esszé)

LÁNG ZSOLT (kritika)SZABÓ RÓBERT CSABA (honlap)VIDA GÁBOR (próza)

Tördelõszerkesztõ: MOLNÁR ROZÁLIAKorrektor: SZÕCS KATALINTipográfia: BIRTALAN KÖLÖK ZSOLT

IRSAI ZSOLT

TARTALOM

LÁZÁR JÚLIA:Vének; Háromszög; Talán; Emlékmű, ellenfényben; Befelé(Versek) � 5

DRAGOMÁN GYÖRGY:Cseresznyézés (Regényrészlet) � 8

NAGY ATTILA:Ne hidd; Szilágyi Domokos, poéta; Sohasem énrám (Versek) � 13

VÁRADI NAGY PÁL:Hadban; Megérkezés (Novellák) � 15

ADORJÁNI ANNA:Amerre a füst száll (Elbeszélés) � 24

BODA EDIT:Az Antarktisztól Szibériáig (Vers) � 31

SZABÓ RÓBERT CSABA:Alakváltók (Regényrészlet) � 33

OLÁH ANDRÁS:kiszámoló; műhiba; magyarázat (Versek) � 37

KAOS MOON:Levelek Ritához (Regényrészlet; Dankuly Csaba fordítása) � 39

MURÁNYI ZITA:fagyi; csomó; év; zivatar (Versek) � 46

KIRILLA TERÉZ:Fly beyond; Válj eggyé az úttal; Elveszített egyensúly;Egy irányítótorony bizonytalan jelzései; Elképzelt fuvolakoncert;Dél van; Legalább egy eksztázist (Rövidprózák) � 49

FERENCZ IMRE:Dal; Civilben; Évforduló (Versek) � 56

MÁRTON LÁSZLÓ:Tristan, a bábu (Színjáték bábokra és élő színészekre;II. rész) � 58

FÓRUMELEK TIBOR:

„szakadt lobogó vagyok, kedvesem” (Szonettek és szabad versekMarkó Béla költészetében az 1990-es évtizedfordulón) � 93

NÉZŐTÉR„A román színház páriája” (Peca Ştefan válaszol

Patkó Éva kérdéseire) � 107

DELEATURFINTA KLÁRA ENIKŐ:

A kis teherautó zsinege (Hervay Gizella októberben lennenyolcvanéves) � 109

TALÁLT VERSHERVAY GIZELLA:

Sirató � 111

WWW.LATO.ROarchívum / szerzõk / hírek / Látó Színpad – képek / linkek /szemle / Látó-repertórium

5

Lázár Júlia

VÉNEK

frissítenéd az ágakat,én illatos fűszernövénytültetnék egy sarokba

a fák kérgét simítanám,a törzsükön meleg tenyér,érezné a bőröd

elhallgatnám, ahogy morogsz,bohóckodnék, hogy mosolyogj,de máris megelőznél

a baj nem lenne baj, dehogyzavarnának nyűgök, tabuka perc csak édesedne

tudnánk, hogy esendők vagyunk,a hullásunk lédús gyümölcsöröme, kell a földnek

HÁROMSZÖG

háromszög alakú résben a lombfelvillan egy percre. ennyi az élet:ahogy tükrözi a fényt és a zöldárnyalatainak örül a szem.aztán mozdul a nap, vele az árnyék,sötétbe borul, amiről a nézőazt hitte, örök. sóvárgás maradutána, fanyar illata a pornak.

6

TALÁN

talán az orrvitorlafeszül így meg a szélbena csattogás a sós íza nyugtalan sirálytalán ez mind belül van:mindegy, mit lát a szem

EMLÉKMŰ, ELLENFÉNYBEN

1.ezt majd megint el kell felejtenem.a telefon csörög. borízű hang.azt mondja, hogy szeret. ül egy padon,a lába nem bírja. jön a troli.a telefonnak nincs zsinórja, nincskapaszkodó, magunkat tartanám.mostam az arcáról véres sarat,megverték, már csak adalék, zsidóztak.láttam a kataton tekintetét,apa beteg, mondtam a gyerekünknek.de sziporkázott akkor is, ha mélyremerült, a szellem átvilágítottaa vékonyka testet. négy békeévután a lélek melyik bugyra győz?

2.telefonon vezettelek haza.szállj fel, mondtam. hallottam a trolit.nincs erőd, mondtad, tudod, borzalom,amit művelsz. szállj fel, mondtam megint.jó, felelted, és csörrentek az ajtók.fölfakadt a seb, búgott a vonal.és kezdtük újra, most én hívtalak.

7

úgy csaptam volna le, szorult a gyomrom.valami zuhant. te? a telefon?hangok: tessék, de vigyázzon magára.a telefon csúszott le, el se tört.közöttünk a híd leng, most fújt üveg,vagy inkább anyagtalan pókfonál:hány rántást bír el a huszonöt év?

BEFELÉ

már csak befelé vezet útmár belül lélegzik a tengera leghevesebb hulláméles határvonalat húzvágyakozáscsipkézi a sziklafalat

8

Dragomán György

CSERESZNYÉZÉSPéter azt mondja, a famadarat ő maga faragta. A teste fából van, galamb-és szarkatollakat ragasztott rá, a csőre egy kampós szeg, azt kell a parittyagumiján a bőrbe beakasztani.

Tiszta erőből szorítom a köves parittya vasnyelét, Péter azt mondja, tá-masszam ki a könyököm, vigyázzak, hogy ne remegjen a kezem. Feszít-sem meg a karom, úgy húzzam hátra a gumit, annyira, amennyire csak bí-rom, célozzak az égre, és úgy engedjem el a famadár farkát.

Megfeszítem. Húzom. A gumi kicsúszik a szegből. Másodszorra kicsitmáshogy tartom, akkor is.

Péter azt mondja, érzésből, finoman. Úgy kell húzni a gumit, hogy majdleszakad a karom, nem tudom, hogy lehetne ezt finoman csinálni. Azértmegpróbálom harmadszorra is. Azt kívánom, repüljön, úgy engedem el.Ez már jó.

A famadár csak száll és száll fel az égre, aztán egy pillanatra mintha meg-állna a levegőben, akkor fejjel lefele fordul, oldalra csapódnak a szárnyai,és kinyitják a hátán a kicsi csapóajtót, és kibomlik belőle a selyemből vá-gott kicsi ejtőernyő, lassan pörögve esni kezd lefelé.

Péter akkor a szájába kapja a két ujját, azt várom, hogy fütyülni fog, denem, vijjog egyet.

Ré, Péter sólyma, ott van, fent az égen, olyan magasan köröz, hogy szin-te nem is látni, de most zuhanni kezd a kis ejtőernyő felé, szürke szél, bar-na villanás, már az ejtőernyő fölött van, kitárt szárnyakkal csap le rá, a mű-madár ott a karmai között, aztán már mellettünk is van a vagon tetején. Atetőre szorítja, tépni kezdi róla a tollakat.

Péter odaguggol mellé, a nevén szólítja, egy cafat húst dug a csőrébe, azöklére ülteti, ad neki még egy darab húst. Ré megeszi, ott toporzékol Péterkesztyűjén. Péter megint a levegőbe dobja.

Hanyatt fekszünk a meleg bádogon, és nézzük, hogy száll egyre feljebbés feljebb. Az ég tiszta kék, egy felhő nem sok, annyi sincs rajta, meleg van.Veszek a cseresznyéből, amit a többi fiú hozott, egyszerre egy fél marék-kal teszek a számba, kicsit savanyú és vizes, de nagyon jólesik. Amikor már

Részlet a Máglya című regényből

9

csak a magok maradnak a számban, felkönyökölök, leköpöm az összest avagon tetejéről.

A rendező pályaudvaron vagyunk, egy régi vagon tetején fekszünk, ezPéter bandájának a főhadiszállása. Azt mondja, többet van itt, mint ott-hon. Hat vagon áll egy nagy, régi gőzmozdony mögött, Péter azt mondja,ez a vonat innen már nem megy sehova, úgy tudja, már vagy negyven éveitt van.

A többiek a töltésen túl, a turbinaárok mellett fociznak, tíznél is töb-ben vannak, mindegyiknek valami állatos bandaneve van, Péter elmondtaaz összest, Kobra, Sólyom, Farkas, Sakál, nem emlékszem mindegyikre, ésnem is tudom, melyik ki, csak a Zebra nevűt jegyeztem meg, azt is csakazért, mert egy zebrabőrből szabott rojtos mellényt visel trikó helyett. Péterazt mondta, Zebra valami vagonban találta, egy csomó másik trófea mellett,de mire másnap visszamentek a többiért, a vagon már nem volt ott.

A vagon tetejét egészen átmelegítette a nap, a fejem alá teszem a karo-mat, úgy nézem, hogy Ré egyre nagyobb körökben száll feljebb és feljebb.Péter azt mondja, ha akarna, elmehetne, örökre elszállhatna, nem kéne so-ha visszajönnie, azt csinálhatna, amit csak akar, mégis mindig újra vissza-száll az öklére, és engedi neki, hogy rátegye a csuklyát. Sokszor azon szokottgondolkozni, hogy vajon Ré tudja-e, hogy elmehetne, tudja-e, és azért jönvissza hozzá, mert vissza akar jönni, vagy egyszerűen csak azért, mert nemtudja, hogy mást is tehetne.

Ré már csak egy kicsi szürke pötty, ha nem tudnám, hogy ott van, ak-kor lehet, hogy nem is látnám. Nagyon lassan kinyújtom a két karom, szét-tárom, rányomom a tető bádogjára. Nyújtózkodom. Felülről a nap mele-gít, alulról a vagon teteje. Tudom, hogyha akarnám, bármikor el tudnámképzelni, hogy milyen repülni, ráfeküdni a szélre, hogy milyen lehet felül-ről látni a várost és a világot, de most még erre se akarok gondolni, feküdniakarok, semmin se akarok gondolkozni egyáltalán. Behunyom a szemem,és amikor újra kinyitom, nem látom már Rét se, csak az üres kék eget. Mégjobban kinyújtózom. Azt érzem, hogy nincs is testem, könnyű vagyok, aztkívánom, hogy süssön tovább a nap, melegítse tovább a bőrömet, marad-jon minden így, maradjon minden ilyen.

Péter még mindig Réről beszél, hogy mielőtt rá szokta adni a csuklyát,a szemébe néz, nézi és próbálja kitalálni, hogy mit gondol, hogy gondol-evalamit egyáltalán, meg akarja érteni, pedig tudja, hogy ez lehetetlen, deakkor is, meg akarja érteni, hogy miért jön vissza, mikor elmehetne, tud-ni szeretné.

10

Péter elhallgat, ahogy a sarka nyugtalanul a bádogra koppan, abból tu-dom, hogy választ vár, azt várja, hogy mondjak valamit, közben a zacskómegzördül, ahogy a cseresznyébe markol, kopognak a magok, ahogy ki-köpi őket.

Azt mondom, mindegy, a lényeg, hogy visszajön. Hogy mindig vissza-jön. A hangom álmos, mélyebb, mint szokott lenni, érzem, hogy el tudnékaludni, el is fogok, nem mélyen, egy kicsit csak. Péter csak beszéljen nyu-godtan, mondja csak a magáét, és beszél is, hallom, hogy felcsattan, aztmondja, hogy egyáltalán nem mindegy, be kell lássam, hogy ha Ré azértjön vissza, mert úgy érzi, hogy nem tehet mást, az egyáltalán nem ugyan-az, mintha azért jönne, mert jönni akar, ezt nyilván belátom.

Igen, suttogom, igen, belátom, a szemem félig lehunyódik, a pillán ke-resztül nézve az ég homályosabb, mintha nyárfaszöszök szállnának a leve-gőben, enyhe szelet érzek az arcomon, tényleg szállnak is, nyárfaszöszök,a víz felől fúj a szél, ott a nyárfasor, onnan hozza őket, kinyúlhatnék és meg-foghatnék egyet, de nem, minek, a labda puffanásai és a focizók kiabálásamintha egyre távolabbról hallatszana, és Péter is mintha távolodna, mégmindig a szabad akaratról beszél, de egyre halkul és halkul a hangja.

*

Amikor kinyitom a szemem, sötét felhőt látok pont magam fölött nö-vekedni az égen, olyan fekete, hogy azt hiszem, álmodom csak. Felülök. Afelhő még mindig ott van, már tudom, hogy nem álmodom, és nem isképzelem, tényleg egészen fekete fölöttem az ég. Egy sűrű fekete füstfel-hő az, a régi mozdony felől jön, a szerelvény elejéről, de nemcsak a moz-dony kéménye füstöl, hanem az ablakain is gomolyogva, hömpölyögveömlik kifele a szurokfekete füst, a szagát is érzem már, csípős és keserű.

Péter azt kiáltja, úristen, felgyújtották a mozdonyt, a többiek is üvöl-tözni kezdenek, azt üvöltik, hogy háború, halál a vasgyáriakra, meg azt,hogy győzelem, rikoltoznak, mindenki a mozdony felé rohan. Péter is fel-pattan mellőlem, futni kezd ő is a mozdony felé, végig a vagon tetején, avégéhez ér, átugrik a következőre, azon is végigrohan. A mozdony felőldörrenések hallatszanak, dől belőle a füst, soha nem láttam még ilyen sű-rűn gomolygó fekete füstöt, oszlopokban száll az ég felé, az oszlopok egy-más köré csavarodva összefonódnak, még nagyobb felhő keveredik belő-lük. Péter azt üvölti torkaszakadtából, hogy hülyék, hozzatok vizet, nemhalljátok, hozzatok vizet, merjétek tele a csónakot, azzal.

11

A többiek megállnak, futni kezdenek vissza a turbinaárok felé, nem tu-dom, miben fognak vizet hozni, odanéznék, de nem tudom levenni a sze-mem a füstről, olyan sűrű, mintha folyékony volna, úgy nő az ég felé, mintegy hatalmas fekete bokor. Pétert elnyeli a füst, már nem látom, csak ahangját hallom, hogy siessenek, gyorsan, siessenek.

A fiúk egy kis bádogcsónakot cipelnek, olyan, mint egy fürdőkád, lö-työg benne a víz, ahogy tízen fogják, és egyszerre próbálnak futni vele. Amozdonyhoz érnek, addigra már Péter is ott van, együtt emelik fel a csó-nakot, együtt zúdítják belőle a mozdonyra a vizet. Hallom, hogy Péter aztkiáltja, füstbombák, és azt, hogy ez valami csel.

A szemem sarkából akkor mozgást látok a füstben. Odanézek, látom,hogy a másik oldalon valakik épp leugranak a kerítésről, aztán rohanni kez-denek, át a gazzal benőtt, régi síneken.

Én az utolsó vagon tetején ülök, pont felém rohannak, látom, hogy akilegelöl fut, annál egy nagy fejsze van, a többieknél meg botok, amilyenhangosan csak tudom, elkiáltom magam, hogy támadás, ide, támadás.

Péterék ledobják a csónakot, a mozdony másik oldalán vannak, eltűn-nek a füstben, ahogy megkerülik, aztán már futnak ők is errefelé, a mási-kok közben elérik a vagont, ütni kezdik az oldalát.

Tudom, mi történik, Péter mondta, hogy harcban állnak a vasgyáriak-kal. A forradalom alatt még együtt harcoltak, de aztán valahogy nagyonösszevesztek a fegyvereken, amiket zsákmányoltak, és amiket aztán le kel-lett adni.

Üvöltöznek és ütik egymást, de a nagy füstben alig látok valamit. Nemis akarom látni, azt akarom, hogy hagyják abba, ne csinálják tovább.

A füst lassan oszladozni kezd, már látom, hogy mindenki egy nagy kör-ben áll, a kör közepén Péter és a fejszés kerülgetik egymást, Péternél egynagy vascső van. Egymás felé suhintanak, összecsapnak, közben szidják egy-mást, a fejszés azt kiáltja Péterre, hogy tolvaj, meg hogy áruló, tudják, hogynem adta le az összes fegyvert, tudják, hogy itt vannak eldugva valahol,Péter meg azt sziszegi vissza, hogy nem igaz, és hogy ő csak Gumibánakfelel egyedül. Azt csinálta, amit Gumibá parancsolt.

Gumibá a rajztanár, eszembe jut, amit a titkosrendőrség ostromárólmesélt, nem érdekel, azt akarom, hogy fejezzék be.

Megint összecsapnak, nem tudom, mi csináljak, akkor meglátom a kö-ves parittyát. Felkapom, belemarkolok a cseresznyébe, rájuk üvöltök, hogyfejezzétek be, hülye barmok, vért akartok, hát megkapjátok, feléjük lövökegy fél marék cseresznyét, aztán még egyet és még egyet. A cseresznyék

12

telibe találják őket, vörös foltokká placcsannak a ruhájukon, durván néz ki,mintha a vérük folyna, mintha géppisztolytűzben állnának, és vörös sebeknyílnának a mellükön, a fejükön, a hátukon.

Az arcukon egy pillanatig mintha tényleg halálos félelem futna át, az-tán megértik, hogy mi történik, és röhögni kezdenek, és leengedik a fegy-vert, de én akkor se hagyom abba, hanem lövöm őket tovább. Fájhat, mertsziszegve próbálják összehúzni magukat, de közben meg röhögnek, minta bolondok, és bazmegelnek, és kiabálnak, hogy fejezzem be, de nem fe-jezem, lövöm őket, amíg csak tart a cseresznye.

13

Nagy Attila

NE HIDD

Ne hidd, hogy fontos avagy számítA vers, a sor, a szó.Az én a látszatokba ámít.Sosem feloldozó.

Ha beléd nyilall a pillanat,S úgy érzed, szétvet, meghalad:Jövője, mint a pilla, matt…Csendesülj, és húzd meg magad.

Mert nem figyel rád soha senki.S ha mégis, meg ne bánd!Mert igyekeztél néha lenni:Benned a dolgok szíve ráng.

Búcsúzz hát verstől, szép soroktól.De ne hagyd az egyetlen néma szót!Mint szellő illan a lobogóktól,Néha: jelen légy. Néha: volt.

2014. június 26.

SZILÁGYI DOMOKOS, POÉTA

A Szilágyi-versekAntikolt húsevő kelyhek,Recsegő-ropogó testek,Vázakra fölfeszült inak.

Bújócska, melynek lényegétNem fogja fel, talán a menyét,

14

Mert ember nem sejthet semmit abból,Mi ütközés, kóma, vágy, karambol.

A Szilágyi-vers megoldás, botrány.Duzzadó galuska azoknak torkán,Akik csak termettek s nem teremtettek,Akik csak vannak, de sohasem lehettek.

A Szilágyi verse halálba küld,Hogy önnön halálod sikítva üdvözüld!Mert elforog, mint a sárga napraforgóBennünk a lét, a csetlő-botló

Létezés, amely nem egzisztencia –A klematisz esti szirma…Megbocsájtó szubsztancia.

2014. június 8., Vadad

SOHASEM ÉNRÁM

Ha elkészül egyszerBennem is a VersAmit leírniSohasem fogok

Billeg majd a szívemFelfeslő pereménElcsapong visszaszállPillája a hold viaszába olvad

Hallgat bennemDe sohasem énrámSzikkadó verőér –S lilába játszó vénán

2014. június 7., Vadad

15

Váradi Nagy Pál

HADBANA férfi egykedvűen rója a lépteit az avarban, amikor megtorpan, veszélytérez. Hallott vagy látott valamit, maga sem tudja. Aztán egy bocs szapo-rázik át előtte az ösvényen. A férfi nem mozdul, lopva keresi a fedezéket,a menedéket, a kiutat. Levél rezzen, bokor mozdul, az anyamedve elő és aférfinak. A férfi próbálja elkerülni, néhány lépés múlva meredély vagy in-kább szakadék szélén találja magát. Egy fölé nyúló fára kapaszkodik abbana reményben, hogy a vad nem mászik utána, s nem is rázza le onnan, éshogy nem dönti be a fával együtt a szakadékba. Szembenéz a medvével.

Ropog a hó a bakancs alatt, és szürke, mozdulatlan az erdő. Hetek ótanem látni a napot, a levegő éhséget hordoz. A férfi nemrég kaptatott felegy emelkedőn, amikor ágak reccsennek – egy falka. Hasra vágódik, és mar-kolja a fegyvert.

A fiatalember a házak között jár, amikor észreveszi, hogy egy kóbor ku-tya van a nyomában. Az a fajta, amelyikről nem lehet eldönteni, hogy étel-maradékot fog-e kuncsárogni vagy veszett, és harapni indul. Vadakról le-het is tudni, meg nem is. A kóbor kutya egyre közelebb merészkedik, többénem settenkedik, hanem jöttön-jön a fiatalember felé az út, a járda, a sé-tány közepén. A fiatalember az esernyőjét markolja, és nézi, hogy a kutyaközelebb jön-e. Ütnie, rúgnia, védekeznie vagy futnia kell-e.

A fiút tojásokért küldik hátra a tyúkok közé. A kakas oldalra fordultfejjel nézi, peckesen. Borzolja a tollazatát, mutatja, mekkora ő, kaparja atyúkszart, és rákészül. A fiú érzi, hogy a kakas támadni akar. Oson a tyú-kok között, fal mellett, faltól falig, szaporán lélegzik. A kosár szénával bé-lelt, nehogy koccanjanak a tojások, és amilyen gyorsan csak lehet, már csap-ja is maga mögött a dróthálós ajtót. A kakas odabenn, ő kinn, köztük adrótháló. És viszi a tojásokat.

A kisfiú a konyhába igyekszik, ott az egész család. A helyiségben székek,kisasztal, nyújtódeszka, káposztagyalu; úgy sorakoznak, hogy áthatolha-tatlan falat állítsanak a bujkáló, menekülő egér elé. Ez az egér régóta kese-ríti a családot, ugyanis beköltözött a télire félretett almásládákba, az újság-ból fészket rakott maga köré, és megfialt. Az apraját már elkapták, a párjaa dióval feltámasztott befőttesüveg alá szorult, csörög a cementen, amikoraz egér nekiveselkedik, de ez a másik jószág itt a falak között nehezen ad-

16

ja magát. Eddig elkerülte a sorsát, ám most itt van a konyhában, a székek,kisasztal, nyújtódeszka és káposztagyalu közé szoruló térben. A kisfiút amacskáért küldik. Ölben hozza, és nem eresztette még le, amikor a macs-ka megérzi az egér szagát, és hegyezni kezdi a fülét, megnyalja az orrát.

A kisfiú ölbe veszi a jóllakott macskát, simogatja, az dorombol neki, ésmár-már kész volna elaludni jódolgában. A kisfiú ekkor megérzi: ő egy-szer és mindenkorra legyőzte ezt a macskát.

MEGÉRKEZÉSAz avatóünnepség napjának hajnalán a férfi elhatározta, hogy még egy-

szer bejárja a múzeumnak berendezett óvóhelyet. Pirkadt, amikor borotvál-tan, de civilben becsöngetett. A szolgálatos ajtót nyitott, szalutált, ő pedigpár szóban közölte, miért jött. Az előtér már fel volt díszítve, nemsokárahozzák a virágokat, és a lenti szuvenírboltok eladói is hamarosan megér-keznek – adta tudtára az egyenruhás. Beszállt a liftbe, leereszkedett, amígvitte, onnan lépcsőn tovább a legalsó szintig.

Az óvóhelyet atom- és elektromágneses támadások ellen építették, a bá-nyászváros központjába, mélyen a hegy alá. Annak idején saját reaktor lát-ta el energiával, a sugárveszélyre figyelmeztető címke most üveg mögött áll,alatta hatnyelvű magyarázócímke, hasadóanyag, teljesítmény, satöbbi. Areaktortermet és az akkumulátor-termet behegesztették, utóbbiban pár kor-szerű lítiumcella kapott helyet a turisták biztonsága érdekében. Látogat-ható viszont az éléskamra, hosszú polcsorok mára lejárt szavatosságú kon-zervekkel, desztilláló, sótabletták, mind gondosan kiállítva.

Az orvosi rendelő szaga sokakban a gyerekkort idézi, a múzeum terve-zői gondoskodtak a megfelelő szagú tisztítószerekről.

A hálótermeknél járt, amikor megtántorodott. Rosszul van? Aztán ki-aludtak a fények, és magára maradt a szuszogásával. Kezével puhán meg-érintette a falat, a folyosón piros jelzőfény derengett, és vontatott másod-percek múlva kapcsolt be a tartalék áramkör. Hosszasan nézett az épp rászegeződő kamerába, alatta korhű telefon vészhelyzet felirattal. Megkérde-zi az egyenruhást, gondolta, mégis mi folyik odafönn. A telefon süket volt.A férfi ismét a kamerába nézett, és visszatette a kagylót a helyére.

17

Elindult fölfelé, a tartalék áramkör épp csak addig keveri odalenn a le-vegőt, amíg a turistákat kényelmesen ki lehet vezetni a múzeummá átala-kított létesítményből.

A fegyverraktárban volt a legalsó üzlethelyiség. Műanyagból öntött után-zatok, puskák, pisztolyok, rohamsisakok, gázmaszkok széles kínálata vár-ta a vásárlókat az üveg mögött rozsdálló történelmi darabok mellett. Itthallotta meg a kiáltozást, annak a fiatal nőnek a hangját, akit nehezen tu-dott elképzelni ezen a tesztoszteronnal átitatott részlegen, noha tudta, maő nyitja ki az üzletet. A hangot a szellőztető rendszer, ventillátorok tucatjahozta le nyolc emelettel lejjebbre, mint ameddig a lift jár – meg sem pró-bált válaszolni, hanem elindult fölfelé.

Kétszintnyire járt a férfi, amikor a kiáltozás abbamaradt, és amikor oda-ért a lifthez, csukva volt. A tűzoltószekrényből hozta a baltát, és felfeszí-tette az ajtókat. A felvonóban nem volt áram, mindössze a tartalék világí-tott. A férfi előbb egy babakocsit látott, aztán a falnál egy tanácstalanulálldogáló-támaszkodó fiúcska tekintetével találkozott a szeme. A fiúcskahallgatott, nézte a férfit, nézte a plafont. A nő sehol, a fenti vészkijárat nyit-va, vér szivárog és nagy a csend. Mobiljelet csak a fennebbi szinteken ta-lálni, és hosszan bámulta az akna sötétjét.

Hogy hívnak? Látta, a fiúcska tart tőle egy kicsit.A babakocsiban egy rongykrokodil vigyorgott. A férfi fogta, a gyerek

kezébe nyomta: te rá vigyázol, én rád, jó? A pulóvere alá bújtatta a fiúcs-kát, mondta, ölelje a nyakát, el ne engedje, és hahózott néhányszor a liftak-nába. Másznia kell. A fiatal nő holtteste a kábelekbe gabalyodva ott hevert,rejtette a gyermeket, és indultak felfelé. Az akna vaksötét volt, egyenkéntkereste a létra fokait, a szíjába csúsztatott balta időnként megakadt ebbe-abba. Kitapogatta a lámpákat, amelyeknek ilyen esetben égniük kellene.

Amikor úgy számolta, hogy lassan fenn vannak, a fiúcska fülébe súgta,hogy maradjon csendben. Hallgatózott, a kicsi szuszogott a pulóvere alatt,más semmi. Résnyire feszítette a liftakna ajtaját, kukucskált. Bántó csendülte az előcsarnokot. Az egyenruhás nem mutatkozott, minden egyéb a he-lyén volt. Kimásztak az aknából. A férfi megdörzsölte a fülét, cseng-e, vagymiért nem hall semmit. A kicsi szuszogott a mellkasán, és talán percekig ma-radtak így, ugrásra készen, mozdulatlanul. Áramszünetkor mély a csend.

Telefonja nem fogott jelet. A gyereket egy félreeső sarokba tette, és elő-relopódzott az egyenruhás pultjához. Mögötte ott hevert a katona, össze-rogyott. Tapintotta, nincs pulzusa, és harcra utaló nyomokat sem látott,

18

mintha csak elaludt volna a posztján. A pult képernyői feketék, a telefonsüket volt. Világosodott.

Magához vette a fegyvert, a két további tárat, ellenőrizte, legyen csőretöltve, kibiztosította, és természetes léptekkel, mintha csak a friss újságért,kisétált az utcára. Mozdulatlanság és majdnem teljes csend ülte a városkát.A kanyarban egy házfal tövében a pékség autója füstölgött, sötétek voltaka jelzőlámpák, és szél járt a lombok között. Kis híján megbotlott valami-ben – ügyetlenkedett egy sort, nehogy rosszul lépjen, és megzavarja a lát-ványt. Egy bagoly hevert az aszfalton élettelenül, égnek meredő lábakkal,kicsavarodott szárnyakkal. Nem messze előtte csatornanyílás, közelében atervezett zsákmány, egy kövér patkány, gombszemében semmi rémület, nyo-ma sincs annak, hogy megneszelte volna a baglyot. Olyan hirtelen döglöttmeg mind a két állat, hogy észre sem vették. Sem egymást, sem az elmú-lást. A férfi arcán megrándult két izom.

Beült az autójába, nem indult. A baltával felfeszített egy másik, majd egyharmadik autót is. Nem indultak. Az első napsugarak megfestették a vá-rosra magasodó hegyen a ködöt. Ekkor ráncolta meg hosszú ideje előszöra bal szemöldökét. Fogta a kabátját, a kis hátizsákot, a zseblámpát, és azóvóhely-múzeum büféjének ajtajáig meg sem állt. Berúgta, vizet és falni-valót pakolt, egy csokit a gyereknek. Elvette a katona zubbonyát, és a kis-fiúhoz lépett. Elmegyünk – mondta. A fiúcska a liftaknát nézte. Előrement,utol fogjuk érni – mondta.

Volt a hegy túloldalán kétnapnyi járóföldre egy másik, még hadrendbenálló óvóhely állandó személyzettel, naprakész ellátmánnyal, fegyverekkel.És talán túlélőkkel. Válaszokkal. Arrafelé indultak, jobb híján gyalog.

A hallgatag házak ablakain csillant a nap. Mozdulatlan lánc vezetett egy-egy kutyaól sötétjébe. A férfi időnként megkereste a kisfiú tekintetét, mu-tatta neki az ádámcsutkáját, hogyan jár fel-alá. Inkább azt figyelje, mint amunkába igyekvő, itt-ott összerogyott embereket.

Tétovázás nélkül a földre vetődött, hogy a gyermek is nyekkent, ami-kor megkondult a főtéri öregtemplom harangja. Reneszánsz mestermű azóraszerkezet, mind a mai napig súlyok hajtják. Delente húzzák fel, és ma-napság már nem járatja a szobrokat, csak óránként kongat. Hosszasan fe-küdtek a fal tövében, a szeme járt, orrlika tágult, kereste a veszélyt. Feltá-madt a szél, varjak potyogtak a fákról.

A hágónak tartó emelkedőről szemügyre vette a várost. A mezőn egyrepülő roncsai hevertek, kanyarból kifutott teherautók, buszok füstölög-tek. Szerte a városban tüzek gyúltak, egy-egy épület már összedőlt. Egy

19

sünre lett figyelmes. Bakancsával hasra fordította, nem mozdult. Megsimí-totta a fiúcska fejét, hallgattak. Hűlt a levegő. A férfi átvette a gyermeketa hátára, a táska pántjába ültette, a zubbonyt rá, és nekivágtak a hegynek.

Az oldal kövér legelőjén tehenek feküdtek. Puskalövés után néhány pil-lanatra megcsendesedik az erdő. Órák óta ilyen csendben haladtak. Széljárt a lombok között, mókus, madár a földön. Az egyik ágon egy hiúz te-teme, a lábát himbálja a szél. Köd ereszkedett, érintkezett az ég a földdel.

Egy tisztás szélén megtetszett neki egy rönk. Belátni a környéket, tá-vol a patak, hallani a neszeket. Feltűnés nélkül félrerúgta a baglyot. Én éhesvagyok, a krokodilod nem éhes? Ettek. Nyűgölődni fáradt volt, aludni éhes,már nagyon éhes, szólni még mindig rémült. A férfi két falás között arönkre dermedt hangyákat piszkálgatta a körmével. Szitálni kezdett a köd,hát visszabújtatta a gyermeket a zubbonya alá, és továbbindultak.

Ilyen fegyver nincs. Amennyit belátott a völgyből, minden mozdulat-lan volt. A környező falvak, az egész erdő, minden elpusztult. Vajon a nö-vények is? Rátértek a jelölt ösvényre, sötétedés előtt lesz egy menedékház,ott éjszakáznak. Sűrűsödött a köd, és a szélcsendben hallatszott, rajtuk kí-vül nincs mozgás. A gyerek egyenletesen szuszogott, talán aludt, egy ághegyéről víz cseppent egy sziklára. A férfi vont egyet a száján, van még mitemelkedni.

Döglött medvét látni mindig felkavaró. Málnaillat kísérte őket a köd-ben. Rövidesen kiérnek a gerincre, ahonnan már csak egyórányi a mene-dékház. Lassan elmaradoztak a fák, cserjés következett, nyílott a táj, lege-lő, haladtak a fűszálakig lógó felhők rejtekében. Bogyók vezették a lépteitegy kifeküdt juhhoz. Majd a következőhöz. Ahogy úszott a köd, jószágon-ként mutatkozott az egész nyáj, fekvő pásztorral, kutyákkal, komor néma-ságban.

A gerincen megpihent. Jó lenne körülnézni, látni a tájat, látni a völgye-ket, falvakat. Van-e mozgás? Van-e ellenséges mozgás? A felhőtakarón át-derengett a nap, a lenti világ beleveszett a tejfehérbe. Másképp szuszogotta gyerek, ébren van hát. Hol van anyu? A gyerek valahol belül tudta a vá-laszt. A férfi a szemfogán járatta a nyelvét, a nyakához emelte a kezét, ahola kicsi ujjait érezte, és megszorította. Egyébként kirándulóidőnek sem vol-na éppen rossz. Ha volnának madarak. Vagy bármi.

A menedékházat késve találták meg. A fák közül kifigyelték, van-e kö-rülötte mozgás. Hajnal óta halott tájon jártak, a fegyvert mégis kézügybentartotta, és bízott a tapasztalataiban, kerülte a gondolkodást, csak hitt azösztöneinek. Háború van. A menedékház dermedten állt a tisztáson. Szür-

20

kült. Majd eszünk a házban – mondta. Levette a zubbonyát, alábújtatta agyermeket, és csendet parancsolt. Nem, lesni sem szabad. Halkan mozgotta fák között, megnézte más szögből is a menedékházat, az eresz alatti kéthátizsákot. Benézett az ablakon, figyelte, a fiúcska nem leskelődik-e, az-tán a tornácra lépett, és benyitott a házba. Négy testet vonszolt a mene-dékház mögötti bokrok közé.

Fázok, mondta a gyerek már odabenn. A kevés beszűrődő fényben ki-pakolta a hátizsákokat. Finom konzerveket, adóvevőt, térképet, GPS-t,fényképezőgépeket talált, gyufát. Ruhákat, beléjük bújtatta a gyereket. Tü-zet nem szabad gyújtanunk. Miért? A krokodil gombszeme fénylett kicsita homályban. Messziről megláthatják, nem szabad. Vételen próbálkozottaz adóvevővel, semmi. Kivette az elemeket, nyalogatta őket, feszültség vanbennük. A GPS sem kapcsolt be. Hosszasan tapogatta a fényképezőgépe-ket, és hümmgetett, amikor az egyikről megsejtette, nem digitális. Ezt azablaknál találta, fedetlen objektívvel, az összerogyott fotósa mellett. For-gatta, fogdosta, nézegette a félsötétben, amíg megtalálta, hogyan tekerjevissza a filmet a tubusába. Kivette a gépből, és a zsebébe csúsztatta.

Ráncolta a homlokát, és megengedte magának, hogy gondolkodjon.Őrült nap, higgadtnak kell maradnia. Számba vette a halottakat, az azon-nali és teljes pusztulást, ami a környékre szakadt. Hogy semmi sem műkö-dik, ami egy zseblámpánál bonyolultabb. Nincs ilyen fegyver. Terrorista-akcióhoz ez túl – kereste a szót – átfogó. A nagyhatalmak békében vannak,erről szólt az óvóhely leszerelése is. Ezért lett belőle múzeum. És a hegy-vidéki városka nehezen képzelhető el stratégiai célpontnak. Nukleárisnaknem nukleáris. Az óvóhelyen kihelyezett tríciumos csövek ragyogtak vol-na egy atomtámadástól. Az életet kioltotta, a félvezetőket tönkretette, atárgyakban nem okozott kárt, és az óvóhely védelmet nyújtott ellene. Atermészeti katasztrófák nem ilyen válogatósak. Ilyen fegyver viszont egy-szerűen nincs. Furcsa ilyesmit túlélni. Nincs ilyen fegyver. Ezzel aludt el.

Zajra ébredt, vagy csak álmodott? A hajnal első fényeiben látta, az aj-tóhoz pászított konzervek háborítatlanul állnak egymáson. Hűvös volt,szúrt a szeme. Letette a fegyvert, és a még alvó gyereket nézte. Ő maga azablak alá húzódott, hogy bármikor kileshessen, éjszaka pedig a hónaljáhozvackolódott a fiúcska, érezte a nyaki ütőerét, ahogy lüktetett. A krokodilvicsorgott a madárhang nélküli hajnalban. Húgyozhatnékja támadt, szét-nézni is ideje volna már. Hallgatta a gyerek egyenletes szuszogását, követ-te a homlokán futó ér ritmusát. Jól evett, nem fázik, pihen. Rendben lesz,a többi pedig nem az ő dolga.

21

Egyébként volt valami ebben a férfiban, amitől olyannak tűnt, mintbárki más.

Tényleg lehűlt a levegő, és a szél kifújta a ködöt a völgyből. Mozdulat-lanság. Körbejárt a tisztáson, és amíg dolgát végezte, madarat vagy repü-lőt keresett az ég kékjén. Felhők vonultak, tiszta idő ígérkezett aznapra.Élénk színű pillangót vett észre az egyik fa törzsén. Megérintette, lehul-lott a földre. A másik, rendes óvóhelyen lehetnek túlélők. Oda kell jutnia,a kisfiúval együtt. Plusz teher, idegesítő is, de nem hagyhatja csak úgy hát-ra. A kisfiú a menedékház ajtajából leste a hatalmas férfit, a szája sírásraállt. Szorongatta a krokodilt, és biztonságért sóvárgott. A ház mögött ugyenem jártál? Nem. Jó. Ettek.

Összepakoltak, felvette a gyereket, indultak.A lefelé vezető ösvény nehéznek ígérkezett. Meredek, sok a sziklás,

görgeteges rész, barátságtalan ez a hegyoldal.Megneszelt valamit, nagyon messziről, és fogta a gyerek kezét – ott a

magas sziklákig szaladni fogunk. Félek. Nem érték még el a viszonylagosmenedéket, amikor a hátuknál hagyott gerinc mögül egy katonai drón buk-kant elő teljes sebességgel, és repült a völgy felé. Amikor tüzet nyitott hát-rafelé, a férfi vetődött, és jó darabon gurultak a sziklák között. Látta méga drón üldözőjét, nagyobb, szintén drón vagy kisebb vadászgép lehetett,ám eszméletét vesztette.

Rosszul estek. Arra tért magához, hogy valami meleg folyik a nyaká-ban. Kihúzta maga alól a karját, egyik ujja kitörött, és odanyúlt, hogy meg-tapogassa, honnan jön a vér. Kicsit összeszedte magát, és levette a fiúcskáta hátáról. Nézte, csurom vér volt. Letette a kövekre. Ő maga könnyen meg-úszta, az ujját helyrenyomta, szigszalaggal fogta egy másikhoz, szerencsérea gyűrűs, nem a mutató vagy a hüvelyk. Két bordáját fájlalta, és a síp-csontján lehet, varrni kellene a sebet. Azt is összeragasztotta, ivott. A sze-möldökéből szivárgott valamicske vér, az majd eláll. Rövid ideig lehetetteszméletlen, a nap nem sokat mozdult. Felegyenesedett, leporolta magát,és a fegyveren nyugtatta a kezét. Hátrahagyta a tetemet, folytatta az útját.

A férfi már egy lennebbi tisztáson járt, onnan látta meg a messziről emel-kedő füstöt. Valamelyik gép lelőtte a másikat. Nagy ívben került. A pa-takmeder közelében ereszkedett tovább a halott erdőben. Elég közel, hogyne tévessze útját, de elég messze a csobogástól, hogy mindent halljon. Egyszarvast látott a partján. Tegnap óta mosta a víz a száját. Háború van.

A szemfogán körözött a nyelvével, és fontolgatta, merről közelíthetnémeg az óvóhelyet. Egyelőre a légierő mérkőzik, talán még nincsenek szá-

22

razföldi csapatok. A működő óvóhely bejárata a falu határában, a kétsávosbetonút végén van, egyáltalán nem feltűnő helyen. Mint a vadak a célke-resztben, szimatolta a levegőt.

A bozótosból figyelte a falut. Látszódott a kertek alatt hét olyasmi re-pülőgép, amilyen az iménti drónt üldözte, és mit nem adott volna mostegy távcsőért. Csak a liftaknáig kell eljutnia, onnan pontosan olyan az azóvóhely is, mint amelyiket aránylag jól ismer. Van három tár tölténye, abordái miatt most nem szívesen futna. A fák között lopódzott mind kö-zelebb a bejárathoz.

Az utolsó házaknál az útra kellene ereszkednie, mert szűkül a völgy, ésnedves az oldal. Két személyautót és három teherautót lát a parkolóban ésegy kis termetű, jelzés nélküli fekete egyenruhás, bukósisakos figurát. Gye-rek is meg nem is – méregette. Hosszú, rugódzó léptekkel mászkált a ko-csik között, karabélyszerű fegyver volt nála, és láthatóan idegen volt szá-mára a terep. Egyértelműen ellenséges katona. A férfi helyezkedett, kicsitközelebb húzódott, és követte az egyenruhást. Nincs egyedül, hol lehet atársa? Reflexből hátranézett, majdnem meghúzta a ravaszt, de senki semvolt a közelében. Szóval tegnap hajnalban támadás történt, népirtás, és mostitt nézi az egyik ellenséges katonát, akiről azt sem tudja, melyik ország küld-te. Gyerek ez vagy felnőtt egyáltalán?

Ugyanolyan rugódzó, aránytalanul hosszú léptekkel több társa közele-dett, a parkolóban gyülekeztek. Beszédet nem hallott, furcsán viselkedtek.Egyikük a férfi leshelye felé indult, a többiek szétszéledtek. Ennek rosszvége lesz. A férfi egy fa mögött várta be az ellenséget. Amikor közel ért,ütött, telibe kapta, és már készült volna védekezni, ismét ütni, amíg el nemsül egy fegyver és az egész egység odacsődül a nyakába. De a felnőtt vagyinkább gyerek katona a földön rángatózott, aztán nem mozdult többet.Megölte, egy ütéssel.

A hideg futkározott a hátán, amint jobban szemügyre vette a katonát.Nyelt, szétnézett, megint a katonát nézte. Kezén a három, vastag, szürkeujjat. A sisak alól szivárgó vérszerű folyadékot. Megszorította törött csont-ját, és a fájdalomból megbizonyosodott róla, hogy nem képzelődik.

Ellenőrizte, csőre töltve, kibiztosítva. Az óvóhely felé araszolt fedezék-től fedezékig. A többiek, úgy tűnt, nem követik. A bejáratot nagyon soká-ig figyelte illő távolságból. Madártalan, mozdulatlan volt a csend. Estele-dett. Nagyon kéne egy távcső. A toronyban is lehet egy elesett bajtárs. Aférfi két napja még vendéglőben vacsorázott, ünnepség készült.

23

Sötétedés után átmászott a kerítésen, és nézte a főbejáratot. Ha az aj-tó nyitva, akkor őket is készületlenül érte a támadás, és nem biztos, hogyvan túlélő, legfennebb az alsóbb szinteken. Ha zárva, akkor viszont nemtud bemenni, és idefenn semmi sem működik, hogy értesítse a bentieket.Az ajtó nem a fő védvonal, de egy kisebb bombát kibír. Nyitva volt – be-ment és bezárta az ajtót. Ha eddig nem jött be ellenség, akkor ezen az aj-tón át nem is fog. Nyugtázta a posztokon a hullákat, egyiktől elvette a pisz-tolyát és a két további tárat. Felfeszítette a liftet, sötét volt az akna, alulrólhunyorgott valamicske fény. Mászni kezdett lefelé.

24

Adorjáni Anna

AMERRE A FÜST SZÁLL1.

Reggelre harangoztak. A templom előtt az úton Buba nagysága macskájaszaladt át. A faluban a vihart csak másnapra várták. Már kora reggel szer-te az utcákból szoknyás csípők himbálóztak a kultúr felé, hogy aztán dél-utánig kormos üstök és hatalmas fazekak fölé görnyedjenek. Idén ezen anapon tartották a faluünnepet, amit a falu névadó szentjének tiszteletéreültek a kultúr kertjében.

Reggel a polgármester kétszer is meghallgatta az előrejelzéseket. Elő-ször reggeli közben, amit a felesége készített oda, miközben ő borotválko-zott. Aztán átolvasta a beszédét, az utolsó bekezdésből kihúzott valamit,meggondolta magát, és újra beírta. Aztán felment az emeletre, a hálószo-bába, és öltözködés közben bekapcsolta a televíziót. Épp a meteorológiaihírek mentek. Amikor lekiáltott, hogy szép időnk lesz, a polgármester fe-lesége már a jegenyesoron járt.

Az asszony az agronómus feleségéhez tartott, ahol a konyhaasztalonmár javában melegedtek a hajcsavarók. Elhaladt az állatorvosék kerítéseelőtt. Bent az udvaron az állatorvos felesége épp hatalmas fehér lepedőketfeszegetett a szárítókötélre. Az ünnepségre hazavárta a gyerekeket, és márhajnalban túl volt az első rend mosáson, mert még segíteni akart az asszo-nyoknak a kultúrban. Mire odaért, már fehér hab pöffeszkedett a fazekaktetején a vízbe áztatott krumpli felett, amit az asszonyok a vaddisznópör-költ mellé készítettek elő.

Az agronómus lánya az ajtónyitás hangjára ébredt. Felült az ágyban,hallgatózott, hogy vajon ki jöhetett, kimászott az ágyból, majd enyhén ter-peszbe állva, a szekrény tartalmának tanulmányozásába kezdett. Kihúztaazt a virágmintás ruhát, amit a tavalyi ünnepségen is viselt, belebújt, de ahátán nem ért össze a zipzár, a pántok a vállába vágtak. Dühösen lerán-totta magáról. A konyhában a polgármester felesége csavarókkal a hajábana tükörben meglátta Buba nagysága macskájának fejét, amint beleselkedika nyitott ajtón át, és felkiáltott. A tanítónő épp akkor biciklizett el a házelőtt. Mormogott valamit, és elkanyarodott a kultúr felé.

25

Az utcákon, ahol kora reggel az asszonyok siettek, most a vaddisznó-pörkölt illata terjengett, és az is a kultúr kertje felé vette az irányt, akinekegyébként nem volt ott semmi dolga. Odaálltak az üst mellé, érdeklődtek,hogy vajon kész lesznek-e időben, jut-e mindenkinek, hogy a pirospapri-kát már beletették-e, és ha igen, vajon nem keseríti-e meg az egész pörköl-tet, mennyi vörösbor került bele, és a vendégeknek maradt-e még belőle.Az erdész dühösen hessegette el a bámészkodókat, hogy inkább menné-nek a feleségének a terítésnél segíteni, a savanyúságot porciózni, a kenye-reket lerakodni, ott az állatorvos hordja a padokat, neki is jól jönne egy kissegítség.

A körzet fiatal orvosa a szomszéd településről jött az ünnepségre. Ami-kor a falu szélén elhajtott Buba nagysága háza mellett, a kerítésre pillan-tott. Buba nagysága macskája nem volt ott. Ezt is jobban érdekli a vad-disznópörkölt, mint a boszorkány kompótjai, mondta magában az orvos,ahogy vállon bökte a pörkölt illata, ami a határban az autóba is beült a nyi-tott ablakon át.

Buba nagysága asztalán valóban üres befőttesüvegek sorakoztak. A kony-háját elkerülte a pörkölt illata. Ott bent a mendekbenfa gyümölcsének édesillata ült a levegőben, ami a nagysága ruháit és haját egész évben beleng-te. Buba nagysága kinézett az ablakon a mendekbenfára, majd az égre fel.Délre harangoztak. Fejcsóválva tekintett a macska tálja felé.

A harangszó ütemesen fújta be a függönyök résein a disznópörkölt il-latát a plébános elsötétített szobájába. A plébános feltápászkodott, átsétálta templomhoz, ahol a kántorkisasszony a másnapi misére gyakorolt. Be-nyitott, elindult a sekrestye felé, az orrát tömjénszag csapta meg. Fejcsóvál-va nézett fel a karzatra, és felszólt a kántorkisasszonynak, hogy most mármenjen ő is készülődni az ünnepségre, mert bezárná a templomot. Ami-kor a plébános kijött a templomból, és ismét beszippanthatta a pörköltfenséges illatát, a kántornő már ott állt az ajtóban, a legfrissebb Gloria inSaecula-katalógusban a tömjénkínálatot kereste, és hunyorogva biccentettoda a harangozónak, aki épp visszafele tartott a kocsmába.

A kocsmában a harangozó visszaült a helyére, de a kocsmárost nem lát-ta sehol. Várt egy darabig, a poharával az asztalt kocogtatta, mire a kocs-máros talpig ünneplőben, karácsonyi fényekkel a karján, kalapjával a kezébenelőjött. Kérdően tekintett a harangozóra. A harangozó a poharára muta-tott, a kocsmáros végül nem kérdezett semmit, levett a polcról egy üvegborókásat, és a harangozó elé tette. A kocsmáros felesége már a kocsma-ajtóban állt, kosárral a kezében, és egy papírlappal legyezte magát. A gye-

26

rek verse volt rajta, amit az ünnepségen fog elszavalni, a kosárban egy kisáfonyalikőr az asszonyoknak. A kislány már előreszaladt, mert az utcánmeglátta azt a lányt, akinek hajas babája volt, és mert megbukott, ősztőlaz ő osztályukba jár majd.

2.

Aggodalomra nem volt ok, az ünnepségre minden készen állt, a falu-beliek a kerítéshez támasztották a bicikliket, és begyűltek a kultúr udvará-ra az emelvény elé. A kocsmáros lányának szavalatával ért véget a gyerekekelőadása. Amikor felhangzott a taps, a tanítónő álla körül egy pillanatra el-ernyedtek az izmok, mintha mosolyogna, hogy aztán ismét megfeszülje-nek, amikor a közönségben a fiatal orvost keresni kezdte. A gyerekek utána polgármester ment fel az emelvényre, most az ő beszéde következett.Ezalatt az erdész felesége egy asszonnyal még ellenőrizte az asztalokon aterítékeket, és mindent rendben talált. Bent tenyérnyi üvegtálakban a sa-vanyúság már levet eresztett, az asszonyok a gőzölgő krumplit porciózták.Amikor a plébános belekezdett az imába, valaki bepisszegett az ajtón, azasszonyok letették a tálakat, a kötényükbe törölték a kezüket, egy darabigálltak egyik lábukról a másikra, majd amikor elhangzott az ámen, kezdtékis hordani az asztalokra a savanyúságot.

Először a bukott kislány futott oda az asztalokhoz, és a hajas babájátmáris ráültette az egyik székre, aztán odaért a kocsmáros lánya is, sorrajöttek a falubeliek, az állatorvosék, az agronómusék. A felesége még iga-zított egyet a polgármesterné haján, mielőtt leültek. Az ő asztalukhoz ke-rült az orvos, a plébános és a kántorkisasszony is, aki átöltözött ugyan, dea ruhája a megtévesztésig hasonlított arra, amiben a templomban volt.Mellette kért magának helyet a tanítónő, az orvossal szemben. Az asszo-nyok már kihordták a savanyúságot, mire mindenki megtalálta a helyét, ésa szerencsésebb asztalokon már gőzölgött a krumpli és a fenséges illatúvaddisznópörkölt.

A polgármester tósztot mondott, a plébános asztali imát, poharak koc-cantak egymással, kanalak a tányérral, szalvéták simultak zsíros ajkakhoz,lábak ütköztek az asztalok alatt, izzadt hónaljak tornyosodtak az asztalfölé repetáért, ott egy síró gyerek hullt a pad alá. Az asszonyok a küszö-bön kanalaztak ráérősen, figyelték a falu elöljáróit, összesúgtak. Még hát-ra volt a desszert. A szomszéd faluból, a cukrászdából már meg kellett vol-

27

na érkeznie, a vaddisznópörkölt azonban annyira eltöltötte az érzékeket,hogy csak az agronómus lánya tekintgetett néha idegesen a konyha felé.

Meleg nyári nap volt, és az ital már ott lüktetett az erekben, még az orvosis ivott egy kortyot a kocsmárosné áfonyalikőrjéből. Közben megérkezetta desszert, a polgármester asszony kedvence volt, vaníliasörbet levendula-szósszal, a tetején rozmaringággal. Mosolyok és sikamlós megjegyzések ké-szítették a talajt a tánchoz. A sörbetben turkálva a polgármester és az erdésznagy egyetértésben szemrevételezték az agronómus lányának telt formáita kék szaténruhában, amelyben végül az ünnepségen megjelent, és elisme-rően szorongatták az agronómus kezét. A polgármester felesége az orvostépp a köszvényével traktálta, amikor felugrott eléje Buba nagysága macs-kája, és lekapta a desszertjéről a rozmaringszálat. A polgármester feleségefelpattant, átkozódott, és mire az asszonyok friss desszertet hoztak neki,az asztaloknál már történetek keringtek Buba nagysága macskájának ti-tokzatos felbukkanásáról és a nagysága távollétéről, noha addig senkineknem tűnt fel, hogy a nagysága az ünnepségre nem jött el.

Míg a falu népe a kultúr udvarán elfogyasztotta a desszertet, Buba nagy-sága a kompótokat gyengéden gyolcsruhába takarta, és becsúsztatta őket amég langyos sütőbe. Amikor feltekintett, a mendekbenfa koronája felettaz északi égen már sötét felhők gyülekeztek.

A kultúr udvarán az ünneplők vidáman táncoltak. Az asszonyok vé-geztek a mosogatással, ahogy a lemenő nap sugara végigvasalt a ruhájukon,meleg pára szállt körülöttük, amerre a férfiak forgatták őket. A tanítónőszeme sarkában a nap megvilágította a sóvárgást, amivel a fiatal orvost les-te, akinek egy asszony éppen a visszereit mutogatta. Az orvos szelíden avállára tette a kezét, úgy magyarázott, miközben a karja felett a tekintetekitartóan a táncolókat követte. A kántorkisasszony félretolta a maradékdesszertet, elkérte a plébánostól a templom kulcsait, és visszament gyako-rolni a másnapi misére. Már sötétedett. A férfiak a barack- és a vadalma-fa közé kihúzták a karácsonyi fényeket, amiket a kocsmáros hozott, a ta-nítónő pedig átült az állatorvosék lányával beszélgetni.

A zenészek elhúzták a polgármester asszony nótáját, az agronómus lá-nya az erdésszel táncolt, valahol ott, ahová a fiatal orvos tekintete szege-ződött, a kocsmáros lánya a bukott kislány hajas babáját táncoltatta. Az ál-latorvosék asztalánál valaki hátulról megérintette a tanítónő karját, és ahogymegfordult, már húzta is a táncba a bukott kislány apukája, akit a felesé-ge küldött, hogy táncoltassa meg.

28

Buba nagysága háza mögött már lement a nap, és a zenészek épp a Ká-ka tövén költ a récére zendítettek rá, amikor a szél kicsapta a kocsma ajta-ját, és a Káka tövént süvítve, berontott a harangozó asztalához. A másodiklökés már a kultúr udvarát is elérte, letépte a ponyvát a zenészek feje fölül,és felborította az asztalt, ahol az imént még a fiatal orvos ült. A zenészekelhallgattak, a táncolók sikongva szaladtak szét. A harmadik széllökés ki-csapta a bukott kislány kezéből a hajas babát, az agronómus lánya futtá-ban szinte átesett rajta, felvette, és mert sehol nem látta a kislányt, egy sor-sára hagyott kosárba tette.

Most már egyenletes erővel süvített a szél, leszakította az égőket a vad-almafáról, feltekerte a törzsére, egy ideig még villództak rajta a fények, az-tán sisteregve kialudtak. A földön poharak gurultak, az abroszok szárnyrakaptak, és rászálltak a kultúr kertjének fáira. A nép már az utcákon dü-löngélt, a férfiak a biciklikre próbáltak hasztalan felkapaszkodni, dominó-ként hulltak a nyeregből az árokba, és kétségbeesetten igyekeztek az or-rukkal elkapni a vaddisznópörkölt tovasuhanó illatának utolsó foszlányait.Az asszonyok szoknyáját a szél szemtelenül emelgette, és olyan szenve-déllyel süvített át a combok között, amit a tűzhely előtt megráncosodottbőrük réges-rég elfelejtett. A szél útjukra engedte az állatorvos feleségénekdrótra feszített lepedőit, ott szálltak az utcák felett az asszonyok kéjes só-hajának dallamára táncolva.

A harangozó a kocsmában felállt az asztala mellől, az ajtóhoz ment, mélylevegőt vett, és mintha egész életében azért ivott volna, hogy valami vele-született részegségből kijózanodjon, délcegen, egyenes léptekkel elindult atomboló viharban a templom felé, ahonnan tömjénszag és a Káka tövénakkordjai süvítettek ki. Belépett a templomba, a szél becsapta mögötte azajtót, az orgona elhallgatott, a harangozó pedig fennhangon zengeni kezd-te a Miserere mei, Deus-t.

Mire villámlani kezdett és eleredt az eső, az utca már elnéptelenedett.A kultúr kiüresedett udvarán csak Buba nagysága macskája falta a felbil-lent üstből a vaddisznópörkölt maradékát. Az udvar fehér hártyába bur-kolózott, ahogy az átnedvesedett abroszok rátapadtak a fák koronáira. Avaddisznópörkölt illatát az egyre sűrűbb tömjénszag váltotta fel. A temp-lom ablakán kiszűrődő fényben egy kéken suhanó alak tűnt fel, a kerítésektövéhez simulva vonszolta magát utcáról utcára, majd Buba nagysága ka-pujánál a földre roskadt.

Buba nagysága már ott állt lámpással a kezében, és a konyhába vitte alányt. A padra ültette, lesegítette róla a ronggyá ázott kék ruhát, batiszt-

29

kendőket hozott, betakarta, előhozta a dagasztóteknőt, a kályhára egy fa-zékban vizet tett melegedni, és muskotályzsályából készített olajat csep-pentett bele. A sütőben a gyolcsruhába takarva, a celofán alatt a kompótoklélegezni kezdtek, az ablakok résein át tömjénszagot fújt be a szél.

Amikor a templom ablakában kialudtak a fények, és az északi égen el-tűntek a felhők, Buba nagysága macskája a vaddisznópörkölttől félreállóhassal már ott feküdt mélán a kapuban, és siralmas nyávogással hívta a gaz-dáját, a nagysága azonban nem jelent meg a kapuban. Buba nagysága kony-hájában az asztalra állított kompótokon átsütött a felkelő nap fénye, az asz-tal sarkán rojtos szélű címkék várták a tollhegy érintését, a nagysága pedigvalamit éppen nagy gonddal a gyümölcsillatú meleg gyolcsba csavart, ésegy kosárba tette. Kezében a tollal a kamra ajtajához lépett, végighúzta akisujját a holdnaptáron, Aprószentektől a falu névadó szentjének napjáig,megcsóválta a fejét, majd a falu szentjének neve mellé ezt írta: Glanka.

3.

A vihar utáni reggelen elmaradt a harangszó, így senki nem tudta, mi-kor érkeztek haza a férfiak, akik a biciklijüket ölelve az árokban töltöttékaz éjszakát. A misén azonban már ünneplőbe öltözve ott volt az egész fa-lu, csak az agronómus lányát kereste hiába a polgármester asszony tekin-tete. Talán a megszokottnál sűrűbb tömjénfüst tette, hogy a misét a falunépe megilletődött hallgatásban töltötte, a templomból kilépve azonban át-járta őket a vihar utáni friss levegő. Élénken figyelték egymáson a viharoséjszakáról árulkodó jeleket, az asszonyok szalmaszálakat húztak ki egymáskontyából, majd csoportokba verődtek, és még sokáig nem széledtek széta templom elől.

A vihar éjszakája sokáig nyugtalanította még a falubelieket. Nyugtalanvolt például az agronómus felesége, mert a lánya a vihar után még hetekignyomta az ágyat, és a falu elöljáróinak szomorúságára látványosan lefo-gyott. A szomszéd falu orvosát azonban makacsul nem engedte magához,így az agronómus kénytelen volt a városból hozni neki doktort.

Nyugtalan volt a plébános is, mert a sekrestyében megégett a kegy-szertartó szekrény és benne egy teljes évre elegendő tömjén. Az asszonyokegytől egyik fel tudták idézni a vihar éjszakáján terjengő misztikus illatot,de akkor valamiért nem furcsállották a mindent átitató szagot. Egyesek sze-rint villám csaphatott a sekrestyébe, de a felszálló füstoszlopot a falu név-adó szentjének közbenjárására az Égiek felajánlásnak tekintették, és a temp-

30

lomot megmenekítették a tűzvésztől. Mások Buba nagysága macskájáragyanakodtak, akit mintha láttak volna bemászni a sekrestye kéményén. Hogyaztán bent a sekrestyében a macska egy égő gyertyát borított fel, vagy a sze-me szikrája gyújtotta be a szénpogácsát, arról megoszlottak a vélemények.

Másként vélekedtek azok, akik a vihar éjszakáján hallották a kántorkis-asszony játékát, és látták a harangozót a templomajtón bemenni. Azt min-den templombajáró tudta, hogy az egzotikus tömjének illata az egyetlen,amitől érzelmek pírja ül ki a kántorkisasszony arcára. A reggeli harangszóelmaradása is többeknek feltűnt, ilyen pedig, bármennyi ital folyt is le aharangozó torkán, mind ez idáig még nem fordult elő. Hogy mi történ-hetett a sekrestyében a vihar éjszakáján a harangozóval és a kántorkisasz-szonnyal, meg azzal a rengeteg tömjénnel, arra a falubeliek még éjszaka iscsak akkor gondoltak, amikor az oldalukon a házastársuk már az alvás mélylélegzeteit vette.

A polgármester hálószobájának a padlója bánta a vihart, a bezúduló esőfelpúposította a parkettát, mintha egy teknősbéka telepedett volna az ágyukelé. Az agronómusék háza elől a szél leverte a gólyafészket. A férfiak, akikaz éjszakát az árokban töltötték, látni vélték, ahogy a szél végiggörgeti azutcákon, az északi határon, Buba nagysága háza előtt, a mezőn át a szom-széd falu felé. Az állatorvos feleségének lepedőit még napokig hordták visz-sza az asszonyok szerte a faluból. A bukott kislány a hajas babáját azonbansehol nem találta, hiába keresték másnap a kocsmáros lányával a kultúrudvarán. Az erdésznél a nappaliban azon az éjszakán megőszült a vad-disznó trófeája, a tanítónő szobájának falán pedig megjelent egy csikóhalalakú beázás. És bár még senki nem látta, úgy hírlett, hogy a vihar éjsza-káján valaki egy kosárban Buba nagyságánál hagyott egy újszülöttet, akit anagysága a mendekbenfa szirupjával táplál.

31

Boda Edit

AZ ANTARKTISZTÓL SZIBÉRIÁIG

Azt mondják, ezen a magányos bolygón sündisznókatellenek a fák,s meghalunk, bár az álompufajkás,bodzavirágfarkú, kék tesze-tusza madárazt ígérte, sose halunk meg.Hazudott. Vagy csak félreértettünk volna valamit,bitte schön?

Most Jakov a jobb oldalon, és Lévi a balon.Ő maga kettejük között, középen.Egy erdőben, 1941-ben.Mellettekétfiahalott.

Hát őrzője vagyok-e én?Miért ne törölhetném ki ezt a képet?

S mégse. Nem felejthetem, hogy egymás húgyátis meg lehet inni, ha szomjasak vagyunk.Aztán másnap felkel a nap ugyanúgy. Csakmintha hamufelhőket fújna a szél a távoli tájak fölött.Persze, egyáltalán nem itt.Az önző felejtés erős. Nem áll módombanengedni a kísértésnek mégsem.

Most látom, amint kanos Sztálinok nemi szervüketegy vécében Marx–Engels–Leninek ülepébe rejtik,majd előírják, hogy mindenki kaktusztövistegyék, s az ellenszegülők fogatlan állkapcsát isverjék ki a földre, mely anyánkhelyett anyánk.

32

Most látom, amint Hitlerek farkát kóbor ebek faljákegy külvárosban, s tudjuk, ezért is bosszú jár.

Magányos ez a bolygó,ahol meg szoktunk halni.Bár okádunk,a ribancfejű felejtésisten újabbpoharat nyújt felénk: „Igyál, magzatom.”

S akinek kezét sem foghatja senki,amikor halálba megy? Vele mi lesz?

Magányos ez a bolygó.Folyton forog a szög a bélben, a gégefőben.Multiszemek figyelik,amint a felszívódó pupilla helyén szökevény,tág terek nyílnak. A horizonton átrepülegy békegalamb, bögyében fiainak szántgalambtej.

Egyetlen test sejtjei az AntarktisztólSzibériáig, Bhutántól Nicaraguáig.A köldök egy atombomba krátere,a szív jeltelen tömegsír. A homlokoncsecsemőkoponyák hologramjai.

Fogja valaki kezed? Egy naponúgyis megreggelizik velődet az óceánból kitörőguanós angyalok.

Üres halálok csontjai szerteszét.

Őrzője vagyok a testvéremnek. Az vagyok.

33

Szabó Róbert Csaba

ALAKVÁLTÓKREGÉNYRÉSZLET

Nem veszekedtek, nem is szóltak egymáshoz, de néha edényt, ajtót, amitcsak értek, szótlanul csapkodtak. Az anya fakadt sírva hamarabb, négykéz-lábra ereszkedve szedett össze a döngölt földről evőeszközt, tányért, faze-kat, utána felállt, és a lány hajfonatát tépte. A lány előregörnyedve nyüszí-tett, a halántékát szorította, mintha ki akarná húzni a világból az anyját.

A mérnök sosem vette észre, mikor tör rá az idős nőre az igazi emléke-zés kegyelmi negyedórája, amikor nemcsak a jelent képes érzékelni, hanema jelennel együtt az elmúlt időszak összes felgyülemlett baját is. Sokáig tu-domására sem jutott, mi zajlik tőle egy ajtónyira. A lányt alkalomadtán el-szalajtotta a bodegába sörért, máskor meg sem kellett kérnie, ahogy vettea csereüveget, a lány máris kikapta a kezéből, és futott, csak a vak nem lát-ta az anyát, ahogy vádló szemekkel a mérnököt nézi.

Akkor, vasárnap is, későn, az erdőmérnök a térképeivel bajlódott, és akilincs alá rakott szék megmozdult, úgy kellett szólni neki, az ajtón át, hogykinyissa végre. Az idős nő állt a mérnök előtt, fekete nagy lepedő kendő-jébe nyakig beburkolózva, mintha a férfiember esetleges mezítelenségétőlóvná magát, zavart tekintettel, háta mögött összes nyomorúságuk egyetlenszobája, ahol főznek, alszanak, és most segítségért fohászkodnak. Szokat-lanul üresnek tetszett a mérnöknek is az ajtón túli helyiség, eddig föl semtűnt neki a lány vasárnapi kimenője, kimaradozások napszaka, ahogy a temp-lomos napon átvonul, megül a lány hiánya. Az anya a széket nézte a mér-nök kezében, minden erejével azon volt, hogy a petróleumlámpa fényén túlfölismerje az ágyat, amin a férje feküdt kiterítve régen, és az ágyon egyfegyvert, egy pisztolyt, amiről igyekezett elkapni a tekintetét, de amikormegszólalt, akkor is egyfolytában azt nézte. Csak annyit kért a mérnöktől,hogy nézne ki az utca elejére, a sövénykerítésig, ahol a patakot megugorjaa palló, mert onnan lelátni majdnem a bodegáig, és a milícia épületének ateteje is látszik, de ami fontosabb, az az út, hogy nem jön-e valaki haza akitermelésből felfelé, vagy talán az ő lánya, esetleg leereszkedhetne mé-lyebbre, félútig a lejtős úton. Emlegette a gelencei erdőt is, ahol, DócziKelementől tudják, megmocskolták a Papp Imréék két lányát, elhurcolták,

34

átalmenőben kapták el, ki tudja, de a lényegen semmit nem változtat, őazóta retteg, és a lánynak olyas alak udvarol, akitől ő nemcsak hogy óvja,egyenesen tiltja, és a kutyát sem leli sehol, hogy hívná magával, ezért őegyedül kimerészkedni irtózik, és ha még a mérnök úr nem tervezte a le-fekvést, akkor az isten megfizeti, ha kilépne az udvaron kívülre.

Az erdőmérnököt zavarba ejtették a nő szavai, úgy érezte, kivételesenmintha a jelenből beszélne a vénasszony, és a tekintete, az sem tűnt feltét-lenül homályosnak. Így hát a mérnök felkapta a lámpást, és kilépett a szo-bából. Visszanézett, látta, hogy a térképeket meg a fegyvert nem rakta el,de azt gondolta, gyorsan végez. Behúzta maga után az ajtót, kilépett a csil-lagos éjszakába. A kutyát valóban nem látta sehol, a kapuhoz menet füty-tyentett neki, de csak nem jött elő. Végignézett az utcán. Látta a sötét tor-kolatot, ahol a sövény kezdődik, hallotta a patakot. Más neszt nemigen.Visszanézett az udvarra, az idős nő a tornácon állt, ködből kilépő kísértet.Eloltotta a lámpást, mert zavarta, a hold és a csillagok fényét elégségesnektalálta. Az utca végén átment a pallón, lenézett a lejtős úton, de semmitsem látott. Megállt, hallgatózott, de csak néhány kutya csaholt a bodegántúl, más semmi. Visszalépkedett a pallón, és a kapu felé haladva is ugyan-az a némaság fogadta, mint amit ott hagyott. Becsukta a kaput, felment atornácon, és amikor belépett a konyhába, meglátta a férfit egy katonai fegy-verrel.

Dehogynem volt otthon a lány, eddig talán a pajtában rejtőzött, vagy ahátsó udvaron, esetleg kint a kertben, valamerre kísértette magát a puskásférfival, és most bejöttek a házba, a vénasszonyt meg olyan sírógörcs gyö-törte, hogy a lánynak kellett többször rászólnia, és csak sokadjára engedel-meskedett. A szoba ajtaja nyitva állt, nem úgy, ahogy hagyta, de a puskacsövétől moccanni sem akart az erdőmérnök. A férfi fáradtnak tűnt, a ru-hája koszos, katonai bakancsot viselt, posztókabátot, lapos sapkát. Orra alattbajuszt, apró szemével mintha rosszul látott volna, hunyorgott, de lehet, alyukas petróleumlámpa kicsapó gőze zavarta, fejét legalábbis minduntalanbelekoccantotta a halántéka mellett, a mennyezet gerendájáról lógó lám-pásba. Ahogy a férfi forogni kezdett körülötte, ő is mozdult, bár hátrálás-nak tetszett, azért nem vette le a puskáról a szemét, és igyekezett se nemcsökkenteni, se nem növelni közöttük a távolságot, ahogy tanulta. A lányígy került a látószögébe, míg egy hosszú pillanatig arccal a kemence feléfordulva lépegetett, és a lány csomagolt, a ládából mindenféle holmit gyúrtegy tarisznyába, átalvetőbe, olyan mohó sietséggel, hogy néhány ruhada-rab a döngölt padlóra hullott, és észre sem vette, hogy rajta tapos. Itt nem

35

lesz okoskodás, mondta ekkor halkan a férfi, és tovább keringett a szobá-ban, szinte egy helyben, a puska csövét néha egészen lefelé szegezte, nekia mérnök térdkalácsának, mintha elbóbiskolt volna, de aztán újra fölemel-te, a mellkasának, vagy feljebb, az álláig, vagy a szeme közé. Sántított, vagylegalábbis egyik lábát húzta, és ezeknek az egyenetlen lépéseknek köszön-hetően is valamiféle ritmus által a táncot idézte az egész forgás, ami csaknem akart szűnni, holott a mérnök érezte, halálosan szédül. Vagy megdög-lesz, te rohadt kommunista, szólalt meg soklélegzetnyi szünet után, mertugyanott folytatta, ahol abbahagyta a mondanivalóját, és a tánc még min-dig nem akart szünetelni, és amikor a mérnök megbotlott és elvágódott, abicegő férfi a mellkasára térdelt, és a puska csövét egészen az arcába nyom-ta. Mehetünk, mondta ekkor a lány, és megállt a férfiak mellett, a mérnökközelebbről is szemügyre vehette végre kibomlott haját, rosszul eligazítottfejkendőjét, ami lefogta ugyan a tincseket, de egyik oldalt mégis elszaba-dultan lógott a vállára, a hátára, s az egész sietős öltözete a mehetnékrőltanúskodott, és nem nézett a mérnökre. A sánta fölemelkedett a mérnök-ről, nadrágja szára felcsúszott a bal lábán, a puska szíja összegyűrte a kabát-ja alól előcsücskösödő ingét a mellkasán, térképtáskát viselt, aminek kereszt-szíja a fegyveré alatt vágott bele felsőtestébe, és odébb a mérnök észrevettea piszkos hátizsákot is, az asztal lábának támasztva. A férfi büdös volt, nem-csak a göncei, hanem a lehelete is, a keze pedig koszos, körmei feketék,egyszerre volt füst és föld szaga, mintha a föld mélyéről bukkant volna elő,tócsák állott levével és rothadó szerves anyagokkal átitatott élőlény, mertnemcsak a ruha, hanem az egész ember bűzlött. Mégsem indultak, a sán-ta a padlón heverő férfit nézte, a lány hiába sürgette, a mérnök pedig úgylátta, a fegyveres férfi már egyáltalán nem akarja magával vinni a lányt, ésamikor a sánta felszólította, hogy álljon föl, belekapaszkodott egy székláb-ba. A sánta ráncigálni kezdte, lábánál fogva húzta, az asztal felborult, a mér-nökre dőlt, de a puskás akkor is húzta, és a mérnök teste rándult egyet,mintha bicskát kattintanának össze, és elkapta a görnyedő, erőlködő férfilábát. A sánta rögtön elengedte a mérnököt, és a puskatussal teljes erejé-vel oldalba vágta, és a mérnök a fájdalomtól a másik oldalára perdült, és úgyvonaglott, mint egy kettészelt sikló. A sánta nem hagyta abba, belerúgotta földön fetrengő férfibe, zihált és lihegett, hangosan szedte a levegőt, iz-zadt, és szüntelenül káromkodott, és újra azt követelte, hogy a férfi álljonföl, és induljanak, mire a lány dühbe gurult, és visított, sírt, és ha tehette vol-na, toporzékol is. A mérnök tudta, hogy a sánta szájon fogja verni, és ami-kor a lány vérző szájjal elvonult a kemence mögé, megint keresett valamit,

36

amibe belekapaszkodhatna, de már semmit nem talált. Hallotta, ahogy afegyvert kibiztosítja a sánta, és újra rászól, de arra nem számított, hogy mosta hangja még eltökéltebb lesz, azt várta, hogy veszít határozottságából, hogyvalamit tompul a parancs éle. De nem, ez a fegyveres, penészszagot árasz-tó ember nem verte ki a fejéből a tervét, és határozottabb volt, mint vala-ha, és a mérnök jól tudta, hogy ezt az ő ellenkezéséből meríti, és hogy hi-ba volt nem engedelmeskedni. Fel kellett készülnie, hogy a sánta emberdöntése legalább reggelig szemernyit sem fog elvásódni, legalább reggeligegészen eltökélten ki fog tartani elhatározása mellett, és hogy csak másnapdélben hagy alább az elszánása, és azon túl nem tudta, mi fog következni.Azóta bármi lehet, jól tudta, de addig nem ellenkezhet tovább, győzte megmagát, és összesározott, megtépett ruhájában feltápászkodott végre a föld-ről, a kezét összekulcsolta a tarkóján, és kiment a házból. A sánta egy lé-péssel a sarkában követte, végigbaktattak az udvaron, majd a kertkapun áta völgy oldalán egy ösvényen a hegyek felé indultak.

A lány pedig otthon maradt, összekészített batyuját nem bontotta ki, otthevert napokig a földön, ahová elejtette, a vérző száj tanújaként, és Bras-sóba sem vitte magával, pedig megmondta neki a belügyes tiszt, hogy kéthétre való ruhát csomagoljon. Vagy nem hitte el, hogy két hétre elvihetik,vagy azt gondolta, annyi időre képtelenség az anyját egymagára hagynia.Pedig két hét lett belőle, és még egy fél nap. Sötétben érkezett haza, a fa-lu szélén kilökték az autóból, ami odáig hozta. Ha keresett volna az út-szélen egy támaszkodásra alkalmas ágat, könnyebben haladt volna, de nemfoghatott a kezébe soha többé botot. A vallatótiszt a harmadik napon egytüzelésre felvágott, száraz és szálkás faágat dugott a lába közé. Utána töb-bé nem bántották, mert mindent aláírt. Csak éppen nem eresztették hazamég másfél hétig.

37

Oláh András

KISZÁMOLÓ

Balázs József emlékének

az idő önelégült mosollyal vártahogy kiszámolósdit játszhasson véledpercnyi haladék volt csak – melodráma –hamis vágy és beteg szenvedély éledt

az örvénylő időspirál meglazultharang kondult: már vége az egésznekJustitia mérlege rossz szívben lapult:szétesett a szó mit fejfádra véstek

körben a nyírfák mind boldogtalanoks ha egy jegyzőkönyvből kiásnak megintpár fontos statisztikai adatot

időszerű leszel – de hallgatsz majd mintIsten ama jeruzsálemi erkélyenPilátus képében valaha régen

MŰHIBA

ahol halottaink masíroznakott szűkülni kezdenek a terekorvosi műhiba hogy élek – mondtads lélegzetvételedet eltakarta a gravitációnem esett jól hogy eloroztada kidobott-kiselejtezett szavakat– de talán megakad rajtuk Isten tekintete –utóbb elhitted magad is hogy jelentéktelen

38

voltál akár a tegnapi záporde akkorra kinyílt benned a jövőtlen időfölágaskodtak a gyomorbajos álmokés hiába zsaroltalakte már nem engedtél a vágynakpedig én benne lettem volna minden alkuban– maradtál hát közönyös révülets én talán már el sem hittelek

MAGYARÁZAT

porhintés az egész:a tudás fájának gyümölcsétréges-rég férgek rágták szétaz édenkerti állomásonsovány bakter integetsemmi tolongássehol az örvénylő sokaságcsak kihalt váróterems a végtelenbe futó sínekreménytelen magánya…

39

Kaos Moon

LEVELEK RITÁHOZREGÉNYRÉSZLET

Szóval unatkozom.Bámulok ki az ablakon. Már nem halad el senki. Mindenki ül otthon,

és nézi a tévét. Képzelheted, együtt vannak. A nő a férfival és a gyerekek-kel. A nő a férfival. A férfi a férfival. A blogon mindenféle jelenlétek. Te,szóval nem tudom... kéne válaszoljak nektek, nem? Jól nevelt kéne legyek,feedbackeljek, leplezzem le a személyazonosságom, korom, backgroundom.Ki vagyok, honnan jövök, hová tartok. Ugyan, te, mi a fene. Túl könnyű.Szóval, senki vagyok. Egy senki a netről, aki írogat egy nőnek – egy Ritanevű senki picsának. Egy semmirekellő majom, aki trágárul fejezi ki ma-gát. Valahogy így: Hallod, te lány, tudod, hogy ma van a szülinapom? Mégemlékszel? Magadra vess, hogy nem vagy itt velem, mert bekapnád. Ajjaj,hogy bekapnád. 5 blogot indítanál. Olyan profi verseskötetet írnál, hogyManolescu kitüntetne az Akadémiai Díjjal. Lefotóznád a faszom, és kira-gasztanád a falra, közvetlenül az ikon mellé, amelyen Keresztelő János apatakban fürdik. És este keresztet vetnél előtte lefekvés előtt. Ilyen keményvagyok, amikor akarok. Te, szóval nem akarok, ezért vagy te most ott, énmeg itt.

Bent voltam a városban megvendégelni magam. Minden zárva. Seholegy non stop, semmi. Még kólát se találtam. Nelinéhez nem megyek. Nem,te, szóval nem megyek (habár veszettül tentál). Inkább nem megyek a nők-höz, amikor különlegesen érzem magam. Ma pedig különlegesen érzemmagam. Te, szóval ma van a szülinapom, és különlegesen érzem magam.Vagyis basznék egy golyót a fejembe. Kiugranék az ablakon, ha nem aföldszinten laknék.

Amikor kicsi voltam, az osztálytársaim eljöttek a szülinapomra. Anyatortát csinált, gyümölcslevet vett nekünk, és táncoltunk a lemezjátszó zené-jére. Anya Olimpia Panciut és Mihai Constantinescut tett nekünk. Későbbapa is megjött. Holtrészeg volt, és elrontotta a mulatságunkat. Vagyis nemcsapott lármát, csak megitta az üdítőinket, mert szomjas volt. Mi van, harészeg volt. Mi van, ha nem hozott pénzt haza. Mi van, ha reggel elmentakárhova, este pedig hazajött akárhonnan. Te, szóval apának olyan szomo-

40

rú tekintete volt, de te, olyan szomorú, hogy egyszer azt hittem, hogy em-beri. Aki pedig emberi, az a barátom, te lány, ezt te is tudd. Szóval apa fé-lelmetes volt, nem mint én. Én nem rúgok be, nem cigizek, nem örülöksemminek, és dugok. Mi van, ha én élek, ő meg nem. Meghalt, mert megakart halni. Egyik este hazajött Georgeta nénitől (sűrűn látogatta), és aztmondta, „te, nincs kedvem inni, a faszom már nem áll fel, és ha még látomezt a szar Ceauşescut is... szóval elmegyek meghalni”. Elment és meghalt.

*

Még egy nap, és kész, jön hétfő, az emberek elkezdenek mozgolódni.Elrejtőzhetek köztük anélkül, hogy kiszimatolnának. Te, szóval én egy

ragadozó vagyok, világos? Ha rád teszem a mancsom, az enyém vagy.Mondhatod, hogy arrogáns vagyok, vagy korlátolt, vagy hamisan vicces,vagy közönséges, de az egyetlen cérnaszál, ami safely tart, az a távolság, ésaz, hogy a képernyő mögé rejtőzöl. Érted, kicsiny áldozat? Vagány dologülni egyedül és kalimpálni. Vagány dolog izomból ítélkezni, csak mertnem tetszik neked a seggfej. Vagány dolog magabiztosnak érezni magad,nem? Vagány dolog szarral dobálózni. Ha itt lennél mellettem, semmi san-szod nem lenne. Érted? Semmilyen. Menthetetlenül belém esnél, hasoncsúsznál csak még egy szavamért, még egy simogatásért, még egy teáért ésegy szopásért.

*

Te, szóval havazik.Olyan sűrűn havazik, hogy alig látom, milyen nők haladnak el az ut-

cán. A férfiak láthatatlanok, ők egy fogalom. És ha látom is a nőket, nemsokat vehetek ki belőlük, mert fel vannak öltözve. És ha fel vannak öltöz-ve, nincs semmi varázsuk. És nincs semmi varázsuk, mert nem védtelenek.És ha nem védtelenek, nincs semmi jelentőségük. Látod, ezért érezzük miketten magunkat egyedül, mert csupa határozott, magabiztos, jelentékte-len emberrel élünk együtt. Ha nem érzem a vaginád, ahogy elnyeli az uj-jaim, nincs jelentőséged. Ha nem olvasom le az arcodról a megadást, nincsjelentőséged. Ha nem nyafogom a füledbe, hogy meg akarlak dugni, nincsjelentőséged. Ha nem szívom be a hónaljad szagát, nincs jelentőséged. Hanem forgolódsz csupasz seggel előttem a kávéskannával, miközben a má-sikkal beszélsz telefonon, és azt hazudod neki, mennyire szereted, nincs je-lentőséged. Ha nem fingunk együtt, és nem röhögünk, mint az ütődöttek,

41

nincs jelentőséged. Ha nem teszel a háziállatoddá, nincs jelentőséged. Nemfáj, érted? Ha pedig fáj, egykettőre meg akarok szabadulni tőled, mert mégazon kapom magam, hogy jelentőssé válsz, ami bonyodalmakat, helyzete-ket szül. Te, szóval jófej vagyok, amikor akarok. És ahelyett, hogy mostveled lennék, írok.

Az előbb megint elhaladt az a kicsi barna picsa az örökösen a sarkábankoslató udvarlóival. De most vastag varratú fekete farmerban volt, ami alá,asszem, begyömöszölte a bazi nagy jégeralsóját. Ikszes, és közönségesnektűnt. Hogy megviccelt az átkozott liba, hogy felkeltette bennem a reménytegy pillanatra, hogy jól érezném magam, ha behoznám és megdugnám.Hogy vonult el azzal a kettővel maga mellett, a hosszú és főleg szabadonlengedező hajával. Hogy ringatta a combjait (most jövök rá, ez valami moz-gásszervi hiba), és milyen meghatározatlanul mosolygott meghatározatlanférfiak felé. Te, szóval tényleg képzelegtem róla. Tényleg elgondoltam, milenne, ha kimásznék az ablakon, eléje ugranék, és azt mondanám neki:„honey, hagyd ezt a kettőt popkornozni, és gyere velem... hogy a varázso-dat összehangoljam az orgazmusoddal, mert valami határozottan bakizik,és a lelked mélyén egy kicsit szomorú vagy.” Elcsábítottál, csak hogy utá-na beleköpj a levesembe. Felvetted azt a cuki bugyit, amíg megkaphatsz.Aztán gyorsan magadra húztad a bő, foszlott, bizonytalan korú szögletestextilt. Te, szóval ezt nevezik röviden női varázsnak.

Nézd, megreszkírozok egy fogadást – Petroniának hívják.

*

Te, Rita, szóval undorodtam, unatkoztam és éhes voltam.Valami hiányzott. Valami, ami bezárja a kört. Neliné a tányérokért jött,

és megoldotta a dilemmát. Ma este 9 körül. Kinéztem a kémlelőlyukon. Lát-tam. Nem nyitottam neki ajtót. Csengetett 10-kor. Már nem néztem ki akémlelőlyukon. Nem nyitottam ajtót. Csengetett 11-kor. Az ajtóhoz men-tem, kinéztem a lyukon. Kinyitottam. Abban a pongyolában volt, derékigkigombolva. Kissé felindultan. Azaz elevenen felfalt volna. Csak az a trikóvolt rajtam, amin azt írja: „zörgess az ablakomon egy lepkével, mondom / kö-zelítsd melled az arcomhoz, tusakodom és halálra vált nyelvvel hallgatok”.

Csak ez a trikó volt rajtam, alatta meg semmi, ha értesz. Csak úgy.Hogy elkeserítsem. Hogy álmatlan éjszakákat okozzak neki. Kinyitottamaz ajtót, és azt mondtam, kezicsókolom, asszonyom, micsoda meglepetés,hogy ma látom. Nem kértem elnézést az öltözetemért. Világosságot láttam

42

az ajtó alatt, és a tányérokért jöttem. Jöjjön be, mondtam. Bejött. Izgatottvolt. Maga izgatott, mondtam. Vizet kért. Adtam neki vizet. Kért, hogyleülhessen egy kicsit, mert lejött egy emeletet. Leült a konyhában a ho-kedlire. Közelebb léptem hozzá. Álltam előtte, állt előtte. Merevedésemvolt. Te, szóval szégyenlős volt, egy kicsit zilált és zavarodott. Csak egy ki-csit, épp hogy az egészet a szájába gyúrja, aztán le a torkán. Te, szóval ez-zel elkapott. Eleve tudta, mit akar, eleve tudta, hogy fogok reagálni, min-dent tudott. Hajszálpontosan. Mint egy vén ribanc. Még sosem láttam ilyenszép hóesést odakint, mondtam. Kihúzta a nyelőcsövéből, és azt válaszolta,ő emlékszik, hogy egyszer falun lánykorában alagutat kellett ásnia a hó-torlasz alatt, hogy ki tudjon jönni a házból. Találó hajszínt választott ma-gának, mondtam. Ő erre nem mondott semmit. Csak mutatta, hogy pil-lanatnyilag nem tud beszélni, de nem ártana, ha picit megmozgatnám aderekam. Engedelmeskedtem. Védtelenek voltunk. Olyanok voltunk, mint-ha én lennék a Lukoil benzinkút, ő meg a Wrangler terepjáró (amelyik fo-gyaszt, nem játszik). Fentről nézve Nelinének szép fejtetője van, egy fiatalnőé, aki a bölcsészkaron tanul, és blogokon ír. A haja hosszú, fekete, a vál-lára és a jobb mellére omlik (a bal melle az, amelyik hiányzik). A térdeitösszeszorítja, a bozontja pedig úgy kandikál elő a combjai közül, mint aburján az utcakövek közül. Arra a következtetésre jutottam, hogy egy fé-lénk nő. Egy félénk nő, aki faszt szop. Ha festő lennék, művészetemet ki-zárólag ennek a látványnak szentelném. Aztán magam elé néztem. A té-vében beszélt... a tévében nem beszélt senki. A Discovery-ről az AnimalPlanetre ugorva élveztem el.

Kicsivel később Neliné felkelt, kitépte ujjait a húsomból, böffentett, éskért egy szalvétát. Csak hogy megtörölje a homlokát. „Most megyek, csó-kolom a kezét, szomszéd.” Te, szóval megcsókolta a kezemet. A tányérokfelől kérdeztem. De jóval azután, hogy becsukta az ajtót.

*

Te, szóval ültem az ablakban, sütött a nap, és néztem magam elé...Az ablak előtt Neliné a havat tisztogatta a párkányról. Ki van rúzsozva

a szája. Vastagon. Az ajkáról olvasom le: hová néz, szomszéd? Izé, kifelé...Nem nyit ablakot? Nézze, milyen szép idő van. Nem nyitok. Miért? Be-jön a fény.

*

43

A nagybácsim küldött valami lóvét.Amerikában él. Egy pénzeszsák. Shaormát árul Chicagóban. Tömik a

fejüket azok a dagadtak. ’85 körül húzott el, már nem tudom pontosan. AWestern Unionon keresztül küldte. Írt egy e-mailt – menj be, te, valaholegy bankba, mert küldtem neked valamennyi pénzt. Mért, kérdeztem.Csak, mert hallottam, hogy nem viszed a legjobban. Te, bácsikám, nem alegjobban. Mért nem kerítsz magadnak valami melót? Egy faszt. Most télvan. Télen nem dolgozom. Hát akkor miből élsz?

Te, szóval ezzel a kérdéssel megfogott. Ha nyár lett volna, tudtam vol-na, mit válaszoljak. Megyek Dél-Eforiára, és nyanyákat dugok dolcsiért.Te, szóval nem lódítok. Ha Dél-Eforiára mész, a nudista strand tele vanvénasszonyokkal. Fekszenek, mint a vízilovak, és állítólag helyrejönnek. Ésahogy fekszenek a napon, bámulva azokat a béna és fonnyadt faszú öreg-apókat, felgerjednek. Itt lépek közbe én. Én amikor a nudikhoz megyek,először is felállítom. Ez a legelső gondom. Még egy kólát sem iszok előt-te. És állok vele kimerevítve D-K irányba, még meg-megvakarom a go-lyóim, még látványosan elő-előhúzok egy Coehlo-könyvet, még beszélge-tek telefonon Corával (baromkodásból, a telefon ki van kapcsolva, Corapedig még nem létezik), ilyesmik. Hullnak, mint a legyek.

Az első egy kolozsvári volt. Te, szóval egy nyugdíjba vonult egyetemitanárnő. Alkotmányjogot tanított Bocnak. Az étvágyamhoz képest nemnézett ki rosszul. Kezicsókolom, ugyancsak a reumával, asszonyom? Igen,ugyancsak a reumával, fiatalember, 10 éve járok ide. Te? Hát én nem, ezaz első alkalom. Még elég fiatal vagy ehhez. Szeretem, ha van rálátásom ajövőre, asszonyom. És abban a pillanatban marokra fogott. Keményen. Te,szóval becsszó. Mit akarsz demonstrálni ezzel, kérdezte. Azt, hogy még ajelenben vagyok. Az összes foga a szájában volt, úgyhogy nem zavart, ami-kor elvigyorodott. Meghívlak magamhoz ma estére, talán egyeztetjük az idő-ket. Az Igazságügyi Minisztérium szállodájában lakott. Elmentem. Be-léptem. Testvér, csupa affektáló vénség. Karon fogott. Ha nem lett volnaülőidegzsábája, riszálta volna a seggét. Demonstratívan. Gyere, menjünksétálni. Elmentünk sétálni. Ki a tengerpartra. Rohadtul bűzlöttek azok azalgák. Szereted a tengert? Nem. A hegyeket? Nem. A deltát? Nem. Ak-kor? Nálam otthon, az ablakban. Aha, és mivel foglalkozol? Magával. Jó,és utána? Valószínűleg egy másikkal. Őszinte vagy, tetszel. Éhes vagyok.Elvitt egy étterembe, ahol nagy rombuszhalakat habzsoltak. Te, szóval nincsjobb hal a roston sült nagy rombuszhalnál. Az ő adagját is megettem. Ővodkát ivott. Vagy félüvegnyit. Kérsz még, kérdezte. Hát, nem, jóllaktam.

44

Gyere, menjünk. Felvitt a szobájába. Egy picit kábult vagyok, mondta. Lám,nekem nem volt gondom. Levetkőzött. Zseniális pocija volt. Te, szóvalakkor sem láttad volna a pináját, ha röntgenszemüveget használsz. A köl-döke a 4. és az 5. gyűrődés között volt. Kissé kidülledt. Mégiscsak kellettvolna igyak. De nem mondtam ki fennhangon. Galambom, azt akarom,hogy seggbe dugj. Lehet, asszonyom? Te, szóval lehetett. Testkolléga be-segített. Szótlanul felállt, beintett a középső ujjával (asszem, meg is átko-zott), benyomult a nyanya segglyukába, megnyomkodta, megegyengette azaranyerét, rendesen megköpdöste, és kész. Köhögött visszakozáskor. Azorrát fogta. Naná. A nyanya egyvégtében sikoltozott. Igazából rikoltozott,de oké volt. Hanyatt dőlt, és rágyújtott egy bőrszivarra. Te, szóval havan-nát szívott. Dohányzol? Nem. Valamilyen káros szenvedély? Nem, sem-milyen. Makulátlan. Hogy hívnak, fiú? Nic Labişnak, amikor egyedül va-gyok. Most nem vagy egyedül. Hát nem... Adott 100 dolcsit. Te, szóvalbenyúlt a táskájába és előhúzott 100 dolcsit... Egy olyan 3ezres kötegből.Ha akarod, nálam alhatsz. Maradnék, de vár valaki. Adok még 100-at.Nem. Adok 200-at. Nem. 500, és csak magadhoz ölelsz. Nem tudom. 700,és én ölellek magamhoz... feküdhetsz háttal. Jó, jó, megpróbálhatom... Fo-gom a telefont, úgy teszek, mintha nyomogatnám a gombokat, Cora, neharagudj, közbejött valami sürgős. Tessék? Nem, drágám, el kell ugorjakBrassóba. Megyek és jövök. Kinyomtam. Én csak a jobb oldalamon al-szom. Persze, fiatalember, lehet, hogy holnap bemutatom egy barátnőmet.Oké...

*

Gyere, mondjam el ezt a barátnőst is.Valamivel fiatalabbnak tűnt. Olyan 45–50-nek, ha vak vagy, vagy ré-

szeg. De a karosszéria jóval csúcsabb. Keményke csöcsök, látványos pinaakkora bóbitával, mint Limahl taréja, amikor a Kajagoogoo-ban énekelt.Fekete. Egy kis látáshiba és két bibircsók az orrán. Te, szóval nem egy,kettő. Szép, mit még... Kezet nyújtott, Marinela Dumitriu. Biztos nem ta-lállak meg a guglin. Vonakodás szemszúrásból, tehát liba. Felmelegedünkegy kicsit? Végigheveredtünk a lepedőjén. Miért rózsaszín? Rám nézett ahatalmas bibircsókjai közül – szeretem a rózsaszínt, meghatároz. A franc-ba, kitalálhattam volna. Neked milyen szín tetszik, legény? Előtte vagyutána? Nem tudom, mondjuk utána. Utána a fekete. A fekete? Igen, mertbehunyom a szemem, hogy többé ne lássalak. Szükségét éreztem, hogymegalázzam. Egyszerűen mert ezt a tehenet nem lehetett megalázni. Ó,

45

tényleg? Klassz. Ásított, anélkül hogy a kezét szája elé tartotta volna. HaKunta Kinte lennék, akkor sem tudtam volna betömni a jobb elülső lyu-kas zápfogát. Megvakarózott... Aztán megnyalta pont azokat az ujjait. Te,szóval hányingerből feladta nekem a leckét a néni. Guruné. Mutatott egyseggfejt vagy 50 méterrel odébb. Egy seggfejt a sok közül. Kopasz, poca-kos, kék fürdőnadrágban és ősz mellszőrzettel. Minket nézett. Az a fér-jem. Nem baj, őt is megbaszom... Á, kedvesem, ez csak egy mellékes infóvolt. Ő impotens, csak a házasságunkat próbálja megmenteni. Egy szent,mondom én, de azonnal el is nevettem magam, és nem hitt nekem. Tör-vényszéki bíró. Kemény. Te? Nekem van egy cégem. Egészségügyi szol-gáltatások. Szóval a dohány zsákolva. Ha teszed a dolgod, megnyitom araktárt. Tetszett. Te, szóval tetszett. Libának liba, de van szövege. Mindenkétségbeesett nőnek van szövege. Hogy csináljuk? Megyünk hozzám. Naná,hogy megyünk hozzád. Akarsz sétálni a parkban? Nem. Akarsz inni egysört? Nem. Akarsz kifejezetten valamit, bármit? Hogy dugj