spx flow technology - 3c távközlési kft
TRANSCRIPT
SPX Flow TechnologyÉlelmiszer és italipari
berendezések áttekintése
2
SPX Flow TechnologyÉlelmiszeri és Italipari berendezések áttekintése
SzelepekFűtés és hűtésHomogenizálás és diszpergálásAdagolásSzivattyúzás KeverésKomplett feldolgozó berendezések
Az élelmiszer és italgyártás napjaink-ban számos kihívást támaszt a gyártókkal szemben. Egyre szűkül a termékek árában érvényesíthető haszon. A folyamatosan vál-tozó vevői igények következtében új termékek fejlesztésére, és a receptúrák változtatására van szükség.
Hogy ezeknek a kihívásoknak megfeleljen, egy olyan partnerre van szüksége, aki a tech-nológiai folyamatok szakértője, ugyanakkor a feldolgozó berendezések széles palettáját is kínálja. Az SPX és az iparágban vezető pozíciót elfoglaló márkái kiemelkedő szintű műszaki szolgáltatásokat, széleskörű termék-portfóliót és élelmiszer-feldolgozási szakértel-met nyújt partnereinek.
Tudatában vagyunk annak, hogy megrendelőinknek versenyképesnek kell maradniuk, ezért megoldásainknál olyan kulcsfontosságú üzleti szempontokat vettünk igénybe, mint a termék flexibilitás, a hulladék és energia menedzsment , valamint a törvé-nyeknek és előírásoknak való megfelelőség.
Az élelmiszer és italipari berendezéseink márkái:
www.spxft.com
Az SPX cég kötelezettségének érzi, hogy olyan fenntartható megoldásokkal szolgáljon, ame-lyek felülmúlják megrendelőink a megrendelt szolgáltatások és termékek értékére és meg-térülésére vonatkozó elvárásait. Fontosnak tartjuk az alábbi szempontokat:
• Minimális hulladékképződés és veszteségcsökkentés • Erőforrások újrahasznosítása • Nyersanyagok hatékonyabb felhasználása • Víz,- és energia felhasználás csökkentése • Termékbiztonság • Társadalmi felelősségvállalás
Kevés cég kínál ennél átfogóbb termékválasz-tékot. Számos berendezésünk az általunk szabadalmaztatott megoldásokat hasznosítja, a kutatás-fejlesztési tevékenységünk eredményeként számos úttörő technológiát fejlesztettünk ki. Ha tőlünk vásárol, nem csupán egy terméket, hanem egy partnert kap. Odafigyelünk célkitűzéseire, és megtervezzük a céljainak legjobban megfelelő berendezést. A tervezőasztalon kidolgozott megoldásainkat a több országban megtalálható Alkalmazási Központokban teszteljük – így a vásárlás időpontjában Ön már egy kipróbált és bevált technológiát vehet kézhez.
A partnerkapcsolatunk nem ér véget az üzlet megkötésével. Próbálja ki after-sales szolgálta-tásainkat: oktatási, konzultációs, távdiagnosz-tika, szerviz. Fedezze fel az SPX Flow Technol-ogy által nyújtott széleskörű szolgáltatásokat. Bizonyosan talál olyan megoldást, amellyel javíthatja az üzemi teljesítménymutatókat és a profitabilitást, valamint növelheti márkanevének értékét.
3
A szelepek alapvető faladata a folyadékok áram-lásának szabályozása. Szelepeket specifikusan az alábbi feladatokra alkalmazunk:
• termék útjának nyitása / zárása vagy az áramlási útvonal átváltása • egymással összeférhetetlen folyadékok biztonságos szétválasztása • túlnyomás vagy alacsony nyomás elleni védelem • mintavétel a csővezetékben lévő termékből
Az SPX az alábbi két megbízható higiénikus szelep márkát gyártja:
• APV • Waukesha Cherry-Burrell
A fenti két márkán belül több mint 30 féle higiénikus szeleptípust találunk, a legegyszerűbb kézi szelepektől egészen a teljesen automatizált szelepekig.
SzelepekA szelepeinket, amelyek között vannak 3.1 bizonylatolt szelepek, nagy szaktudással rendelkező szakemberek tervezik és gyártják lean manufacturing elvek alapján működő gyártóműveinkben. Az általunk forgalmazott összes szelep higiénikus kialakítású, és legtöbb szelepünk megfelel a szigorú EHEDG és 3A követelményeknek.
A szeleptömítésekhez használt elasztomerek az FDA által jóváhagyott anyagokból készülnek. A holttérmentes tömítési elv biztosítja, hogy szelepház hornya és a tömítés között nincsen olyan tér, ahol termékmaradványok maradhatnak.
Jellemző alkalmazások: sör, bor, gyümölcslé, tej.
4
Technológiai szelepek
Keveredésmentes szelepek
Pillangószelepek és gömbcsapok
Ülékes szelepek
Szabályozó szelep
Szelepcsoportok Aszeptikus szelep CU4 vezérlőfejjel
Az SPX átfogó szelepkínálata hosszú évtizedek gyár-tási tapasztalata és a folyamatos innováció eredmé-nye. A szelepek standard és egyedi, testre szabott kivitelben készülnek 8” / DN 200 méretig, így legtöbb termelési kapacitásigénynek megfelelnek.
A szelepek kivitele és jellemző alkalmazások:
• Kézi – termék-mintavételezés, általában szakaszos gyártásnál; pl. borászat • Ülékes szelepek – termék elzáró és átváltó szelepek • Duplaülékes / keveredésmentes szelepek: - eltérő tulajdonságú folyadékok biztonságos elválasztása
Higiénikus és BPE (BioProcessing
Equipment) fittingek
Kézi szelepek
Számíthat az SPX szelepekre:
• Kíméletes termékkezelés – gömb formájú szelep ház • Optimális tisztíthatóság, rövid CIP mosási idő - gömb formájú szelepház, holttérmentes tömítés • Megbízható működés – robusztus aktuátorok • Termékbiztonság – a specifikus modulok megfelelnek a 3A, PMO, CSA, CSN és az EHEDG követelményeknek • Csökkentett gyártósor állásidő – kritikus helyzetekben gyors tartalék alkatrész kiszállítás • Kisszámú tartalék alkatrészre van szükség – a terméksorozatokon belül sok tartalék alkatrész csereszabatos
5
Keveredésmentes szelepek
Ülékes szelepek
Szelepcsoportok
Quad Drive hőcserélők
Az élelmiszer,- és italiparban a hőcserélők számos gyártóvonalban a legfontosabb szerepet töltik be. Akár tejtermékeket, akár darabos elemeket tartalmazó folyadékot kíván pasztörizálni, az SPX rendelkezik hatékony, tartós és gazdaságos hőkezelő berendezés-sel, például lemezes, csöves, kapart falú, infúziós és UHT hőkezelő berendezéssel.
Az SPX egyedülálló összhangot teremtett az iparág három legelismertebb hőcserélő gyártójának egyesítésével:
• APV • Gerstenberg Schröder • Waukesha Cherry-Burrell
A hőcserlőkkel foglalkozó egyesített csapatunk segít Önnek kiigazodni a hőcserélő termékkínálatunkban, és Önnel együttműködve kiválasztja a gyártási igényeknek legjobban megfelelő megoldást.
Melegítés és hűtésLemezes hőcserélők
A lemezes hőcserélők feltalálásától, azaz nagyjából 90 éve az APV cég folyamatosan fejleszteti hőcserélőit. Érdekesség, hogy számos lemezopció eredetileg ipari modellek élelmiszeriparra történő adaptálásával jött létre, azonban az N35 és a Vega termékvonalat specifikusan higiénikus alkalmazásokra fejlesztettük ki.
Jellemző alkalmazások: tej, paradicsomlé, gyermektápszer, gyümölcslé, sör, sajt szósz.
Számíthat az SPX APV lemezes hőcserélőkre:
• Könnyű szerelhetőség és tisztíthatóság – az egyszerű szorítócsavaros megoldástól a teljesen automatizált zárórendszer-megoldásig • Hosszú lemezélettartam – akár PLC vezérelt automatikus záró-rendszerrel is rendelhető • Minimális termék-veszteség – a fém-fém zárás megakadályozza a lemezek szétcsúszása miatti szivárgást
6
Paraflow lemezes hőcserélők Csöves hőcserélők
Kapartfalú hőcserélők
Korrugált csöves hőcserélő
Kapartfalú hőcserélők:
Az SPX számos kapartfalú hőcserélő típust kínál, rendelkezünk alacsony nyomású és magas nyomású modellekel is. Az APV, Gerstenberg Schröder és Waukesha Cherry Burrell elismert márkái világszerte számtalan alkalmazásban működnek, így cégünk a legtöbb vevői igényt képes kielégíteni. Segítünk a szakaszos gyártást áttervezni jól szabályozható, és reprodukálható folyamatos gyártássá. A Waukesha Cherry Burrell márka úttörő szerepet tölt be a kapartfalú hőcserélő technológiában. A Votator modell kifejlesztése óta, nagyjából 90 éve ezt a hőcserélési technológiát „Votator” módszernek is nevezik. A Gerstenberg Schröder elismert és vezető szerepet tölt be a kapartfalú hőcserélési technológiát alkalmazó élelmiszerek gyártásában, ezen belül a zsírok és olajok kristályosításában.
Jellemző alkalmazások: Sajtszószok, vaj, margarin, sajtkrémek, majonéz, dresszingek, pudding, karamell, húspépek, állateledel és gyümölcs termékek.
Számíthat az SPX kapartfalú hőcserélőire: • Időmegtakarítás – könnyű karbantartás és szerelhetőség • Kisebb helyigény – vízszintes, kompakt kialakítás • Flexibilitás a gyártásban – kaparóelemek többféle választható anyagból • Hosszú élettartamú tömítések – kemény, tartós felületek
Csöves hőcserélők
A csöves hőcserélők alkalmazása olyan esetekben javasolt, amikor a termék olyan darabos elemeket és pépet tartalmaz, amelyek eltömíthetnék egy standard lemezes hőcserélő csatornáit.
Jellemző alkalmazások: gyümölcslevek, gyümölcspürék, passzírozott és kockázott gyümölcsök, szószok, levesek, dzsemek és lekvárok.
Számíthat a csöves hőcserélőinkre:
• Hely és költség megtakarítás – kompakt kialakítás • Jobb termékminőség – rövid termék tartózkodási idő • Hosszabb gyártási idő – kisebb eltömődési hajlamosság • Gyártási flexibilitás – üzemi nyomás 60 bar-ig
7
Votator kapartfalú hőcserélő
nagynyomású kapartfalú hőcserélő
Kombinator 25OS nagynyomású kapart-
falú hőcserélő
Perfector 125 nagy-nyomású kapartfalú hőcserélő
A homogenizálás célja, hogy a termék egészének homogén összetétele, struktúrája és jellemzői legyenek. Ezt az eljárást sokféle gyártástechnológiánál alkalmazzák: például az emulziók, diszperziók és sejt szuszpenziók gyártásánál.
Az SPX széles termékpalettát kínál a diszperziós berendezésekből. Az alábbi elismert márkákat forgalmazzuk:
• APV • Bran+Luebbe • Waukesha Cherry-Burrell
Homogenizálás és diszpergálásA Gaulin markanév továbbra is a homogenizálás szó szinonimája. Az elismert Rannie és B+L Meganizer termékvonalak segítségével, páratlan homogenizálási szaktudáshoz jut, ezzel segítjük Önt az optimális termékminőség elérésében.
Jellemző alkalmazások: tejtermékek, zsírpótlók, tojástermékek, dresszingek, gyümölcslevek / koncentrátumok és paradicsom alapú termékek.
Az SPX számos homogenizátor modellt kínál, többek között laboratóriumi, kísérleti üzemi és nagyüzemi modelleket, emellett egy teljes homogenizáló szelep termékvonallal is rendelkezik.
8
Rannie® 110T/Gaulin® 110T
homogenizátorok Lab Series homogenizátorok
Rannie® 24/Gaulin® 24
homogenizátorok
Rannie® 5/Gaulin® 5 homogenizátorok
Rannie® 185Q/Gaulin® 185Q
homogenizátorok
Az SPX homogenizátorok segítségével:
• Javul a termék állaga és íze • Szabályozható részecskeméret és a méreteloszlás • Uniform, reprodukálható termékminőség gyártásonként • Szabályozható viszkozitás • Javul a termék tárolás alatti stabilitása • Élelmiszerbiztonság – 3A, EHEDG és FDA által jóváhagyott tömítés anyagok
Az 5 éves homogenizátor garanciaprogramunk a biztosíték a Gaulin és Rannie homogenizátorok megbízhatóságára. Az Ön által megvásárolt berendezések éveken keresztül hatékonyan fognak teljesíteni.
Az SPX gyártja ezen felül az élelmiszer,- és italgyártás területén sokoldalúan alkalmazható Waukesha Cherry-Burrell kolloidmalmokat, aprító (dezagregátor) szivattyúkat és keverőket. Az általunk szabadalmaztatott nagy nyírófeszültségű keverési technológiák segítségével egyenletes minőségű, stabil emulziók gyárthatók. Ezek a berendezések egyszerűen üzemeltethetők, és ideálisak mind a szakaszos, mind a folyamatos gyártáshoz.
Jellemző alkalmazások: Ricotta sajt, paszták, paradicsomszószok, salátadresszingek, majonéz és folyékony tojás homogenizálás.
Számíthat a Waukesha Cherry-Burrell márkára:
• Termékminőség – sima és egyenletes felületi textúrát biztosít • Termék integritás – a száraz komponensek szuszpendálásával / diszpergálásával stabil folyadék szuszpenziók gyárthatók
9
Kolloidmalmok és aprító (dezaggregátor) szivattyúk
Meganizer nagynyomású homogenizátor
CR keverők
Az élelmiszer és italgyártásban az adagolás során szabályozott módon injektálunk folyadékokat a termékbe. Az adagolási eljárás során olyan költséges termékalkotókat kell precíz módszerrel injektálni, mint színezékek, aromák, vitaminok és tartósítószerek.
Az SPX rendelkezik a legnagyobb adagolószivattyú választékkal, gyakorlatilag minden olyan feladatra van megoldásunk, ahol folyadékokat kell adagolni, vagy bekeverni.
Termékpalettánk többek között az alábbi szivattyúkat tartalmazza: • Szivárgásmentes membránszivattyúk • Dugattyús szivattyúk
Az adagolószivattyú az injekciós tűhöz hasonló elven működik, egy dugattyú a hengerből szívja, vagy nyomja a folyadékot. Az adagolószivattyúkban, a szivattyúfejben helyezkedik el a dugattyú. A dugattyú visszahúzása beszívja a folyadékot a hengerbe, a dugattyú előre nyomása kitolja
Adagolása folyadékot a hengerből. A térfogatáramot a dugattyú lökethosszának, és az ütemszámának a változtatásával lehet szabályozni.
Egy adagolási feladat lehet olyan egyszerű, hogy egy egyfejes / egyszivattyús / egydugattyús adagoló segítségével színezéket, vagy vitamint adagolunk be, illetve lehet olyan komplex, amely során több komponest kell összekeverni. Például egy majonézgyártásban alkalmazott adagoló rendszer 4 szivattyúfejből áll, amely a növényi olajat, vizet, tojáslét és a sólét keveri és adagolja.
A komponensek arányait és a térfogatáram értékeket egy PLC érintőképernyőn automatikusan is be lehet állítani. A receptúrákat be lehet programozni, illetve a termékminőségnek és az optimális üzemidőnek megfelelően könnyen meg lehet változtatni. Jellemző alkalmazások: édesipar, snack termékek és egyéb élelmiszerek bevonása, zselék, majonéz, saláta öntetek, margarin, joghurt és paradicsom készítmények.
10
ProCam adagolószivattyúk
ProCam Smart adagolószivattyúk
11
Novados adagoló szivattyúk
Számíthat a Bran+Luebbe adagolószivattyúkra az alábbi területeken:
• Flexibilitás – ugyanazon a szivattyú különböző hígítási arányú folyadékokhoz és eltérő receptúrákhoz alkalmazható • Pontosság – védelem a termék nem megfelelőség ellen, +/- 0,5% adagolási pontosság a precíz adagolóműnek köszönhetően • Hatékonyság – több szivattyúfejet lehet mechanikusan összekötni, és áramlásmérővel vezérelni, így biztosítható a termékalkotók azonnali rendelkezésre állása • Széleskörű alkalmazhatóság – a szivattyúk nagy térfogatáram tartományt képesek átfogni, akár 14.500 psi / 1.000 bar nyomás értékig • Bővíthetőség – ha kapacitás-növelésre, vagy új receptúra bevezetésére van szükség a meglévő szivattyúk könnyen bővíthetőek új szivattyúkkal illetve könnyen átalakíthatóak automatikus vezérlésre • Könnyű vezérlés – egy motor képes több szivattyúfejet hajtani
ProCam higiénikus adagoló membránszivattyúk
ProCam higiénikus adagoló membránszivattyúk
• Minimális holt-térfogat – minimális a szivattyúfejben maradó folyadék mennyisége, amely lényeges szempont a drága termékalkotóknál • Könnyű tisztíthatóság – választható CIP- mosásra alkalmas kivitel, felületi érdesség akár < Ra 0,4 • Optimális higiéniai állapot, a szivattyúk hermetikusan le vannak zárva a termék és környezet megóvása érdekében • Élelmiszer-biztonság – 3A, FDA és EHEDG megfelelőség
Magas szintű termék-támogatás. Munkatársaink igény szerint részt vesznek a szivattyúk beüzemelésében, illetve segítenek a karbantartási és fontos tesztelési feladatokban. Munkatársaink segítenek a hibaforrások megtalálásában és kiküszöbölésében, mielőtt a konkrét üzemzavar bekövetkezne. A megelőző karbantartást eredeti gyári tartalék alkatrészekkel végezzük.
12
Az élelmiszer és ital gyártósorokban a szivattyúk alapvető feladata folyadékok, vagy félig folyékony élelmiszerek továbbítása. A kiválasztott szivattyú típu-sa a továbbított folyadék jellemzőitől függ.
Jellemző szivattyú kialakítások és alkalmazások:
• Forgódugattyús – túró, krém töltelékanyagok, gyümölcspüré, gyümölcslé, zsírok és olajok, tészták, savó, sajt, tojáslé • Centrifugál – sör, bor, üdítőitalok, híg szirupok, tej, CIP-folyadékok • Önfelszívó – CIP-folyadékok, tojáslé • Fogaskerék – csokoládé, kakaóvaj, töltelékek, izocukor, növényi zsírok és olajok, melasz • Flexibilis impeller – bor, híg szirupok, tészták • Gumi rotor – húskészítmények, sajtok, tészták • Dugattyús és membrán – aromák, színezékek, zsírok, olajok
SzivattyúzásAz SPX az alábbi megbízható szivattyúmárkákat kínálja:
• APV • Bran+Luebbe • Gerstenberg Schröder • Johnson Pump • Waukesha Cherry-Burrell A fenti átfogó szivattyú választék a többi mint egy évszázados gyártási tapasztalat és a folyamatos innováció eredménye. A fejlesztő, tervező és technoló-gus mérnökeink kiterjedt ismeretekkel rendelkeznek az adott szakterületről. Számíthat erre a tapasztalatra a nehéz szivattyúzási feladatok megoldásában.
3A gyorskioldós szivattyúk
Centrifugál és térfogat-kiszorításos szivattyúk
Nagynyomású adagoló szivattyúk
13
Az alábbi előnyökre számíthat, ha SPX élelmiszeripari szivattyúkat használ:
• Munkaerő megtakarítás – a legtöbb modell rendelhető CIP-mosható kivitelben • Átfogó megoldások – az adott feladatra specifikusan kiválasztott szivattyútípus • Kisebb élettartam-költség – alacsony karbantartási igény és költség • Növelhető térfogatáram – a szivattyú kicserélése nélkül • Csereszabatosság – a szivattyú az alapkeret cseréje és átcsövezés nélkül átalakítható manuálisan tisztítható (COP) kivitelből CIP- tisztítható kivitelre • Élelmiszerbiztonság – a legtöbb modell 3A, FDA és EHEDG által jóváhagyott kivitelű • Rövid szállítási idő – minimális leállási idő a szivattyúk cseréjekor
Néhány szivattyúmodellnél lehetőség van a régi, használt szivattyúk gyári felújítására. A felújítás után egy új szivattyúval majdnem megegyező minőséget kap vissza, a szivattyút a gyártóműben teszteljük, garanciát biztosítunk rá – ezzel módszerrel jelentős költséget takaríthat meg egy új szivattyú árához képest. A kényelmes szivattyú-csere programunkkal további időt és költséget takaríthat meg, mert csak minimális leállási idővel kell számolni.
Az SPX gyártóművi felülvizsgálati és tanácsadási programja keretében képzett technikusaink segítenek kiválasztani az Ön termelési és költség igényeinek legmegfelelőbb szivattyújavítási és karbantartási opciót. A szivattyúházat akár 6 alkalommal újra lehet esztergálni a gyári garancia megtartása mellett.
A hivatalos szivattyú javítóközpontjainkban akár helyben, azonnal is rendelkezésére állnak a gyártóműben kiképzett szerviztechnikusok.
Universal I & II Series térfogat-kiszorításos
szivattyúk
Centrifugál szivattyúkTopWing piskótaszivattyúk
TopGear belső fogazású szivattyúk
Flexibilis impeller szivattyúk
A folyadékok kezelésében a keverés alapvető technoló-giai lépésnek számít. A folyékony élelmiszerek gyakran tartalmaznak olyan komponenseket, amelyek oldott állapotban, vagy különböző szemcseméretű diszperzió formájában vannak jelen, mint például a tej, amely zsír-ból, fehérjékből, szénhidrátokból, ásványi anyagokból és vízből áll.
Akár egy önálló keverő-egységre, akár egy komplexebb bekeverő rendszerre van szüksége az SPX olyan piacvezető márkákat kínál, mint:
• APV FlexMix család • Bran + Luebbe PENTAX termékvonal • LIGHTNIN SanStar termékvonal • Waukesha Cherry-Burrell S-Series mixer termékvonal
Sokan úgy gondolják, hogy a keverés viszonylag egyszerű, standardizált feladat, mi azonban tudjuk, hogy jelentős mérnöki szaktudás szükséges a megfelelő megoldások kiválasztásához. Több évtizednyi tapasztalattal, és ezt alátámasztandó, az iparágban a legszélesebb körű keverő termékválasztékkal
Keverés rendelkezünk a keverők területén. Segítünk az adott keverési feladathoz, és kívánt eredmény eléréséhez legalkalmasabb keverési technológia megtalálásában.
Jellemző alkalmazások: tejtermékek, narancslé, sör, paradicsomlevek, saláta dresszingek, margarin és mogyoró vaj.
Számíthat az SPX keverő berendezésekre:
• Flexibilitás – gyors termékváltás • Sokoldalúság – receptúra váltások / új termék összetétel • Konzisztens gyártási minőség – komplex keverékek előre meghatározható minőséggel • Hosszabb keverési idő – a nagyobb nyírófeszültség jobb diszperzió minőséget eredményez • Kisebb termékveszteség – minimális a selejt és a hulladék termék aránya • Nagyobb termelési kapacitás – könnyen tisztítható, alacsony karbantartási költség • Élelmiszerbiztonság – 3A, FDA, CE szabvány megfelelőség • Könnyű üzemeltethetőség – ergonomikus, biztonságos kivitel • Gyors megtérülési idő – az alacsony karbantartási igény nagyon gyártási kapacitást eredményez
APV Flex-Mix termékcsalád
Folyamatos cukorbeoldó
DAR
Processor Instant
TPM
Liquiverter
Power
PENTAX keverők
PENTAX higiénikus keverők
14
15
MiniCIPMagMixer
S-Series keverők
Rozsdamentes acél ECL keverők
A technológiai laboratóriumunkban lehetőség van a meglévő keverési technológiájának és technológiai igényeinek véleményezésére, amely után javaslatokat teszünk a technológia fejlesztésére. Kutató-fejlesztő mérnökeink segítenek a műszaki területen dolgozó munkatársaiknak az új keverési technológia kifejlesztésében, amellyel időt és energiát takaríthat meg. Ami nagyon fontos: jelentős tapasztalattal rendelkezünk a labor szintű alkalmazások ipari termelési szintre való adaptálásában.
Választhat, hogy az alábbi három módszer közül milyen módon kíván együttműködni velünk:
• Labor szinten modellezett gyártás az Ön által hozott termékkel • Technológiai és anyag szimuláció (számítógépes hidrodinamikai modellezéssel) • Üzemi szintű gyártási teszt, a telephelyen, vagy azon kívül
A modern tesztközpontunknak, a széles termékválasztékunknak, és a magasan képzett mérnökeinknek köszönhetően biztosan megtalálja azt a keverési technológiát, amely megoldja a problémáját, és fejleszti a jelenlegi technológiáját.
BioCIP Top-Entry Mag Drive keverők
SSV függőleges
keverők
A340
A315
A510
MBI 410 MBI 205
A320
Implellerek
A312 Labor méret
SR Series keverő
MBI Bottom-Entry mágneses
keverők
SVM keverők
G-Series keverők
16
A keverő és kilevegőztető berendezések a több komponensből álló termékek egyenletes keverését teszik lehetővé, és hagyományos szakaszos gyártási eljáráshoz képest javítják a termelékenységet. A termék jobb konzisztenciája miatt jobb lesz az általános termékminőség, jobb lesz az ízhatás, és néhány esetben hosszabb lesz az eltarthatóság.
Támaszkodjon az SPX cég gyártóberendezések területén szerzett tapasztalatára, amelyet a jól ismert Bran + Lubbe és Gerstenberg Schröder márkák képviselnek.
Keverőrendszerek: • Folyamatos majonéz és salátaöntet gyártás • Ketchup, szósz és salsa gyártás • Dzsem és zselé keverő rendszer • Joghurt / gyümölcskészítmény keverőrendszer • Savanyúság felöntőlé keverőrendszer
Keverő és kilevegőztető berendezésekA Bran + Lubbe és a Gerstenberg Schröder olyan folyamatos nagy kapacitású majonéz és salátaöntet gyártóvonalakat kínál, amelyek segítségével optimalizálható a gyártásvezérlés és csökkenthető a gyártott termékek önköltsége.
A ketchup, szósz és salsa gyártóvonalak kaphatók manuális és automatikus folyamatvezérléssel is, amely lehetővé teszi a gyors és hatékony termék receptúra váltást.
A dzsem és zselé gyártó vonalainkkal lecserélheti a szakaszos gyártást, így a szezonális gyártás alatt több íz keverésére van lehetőség.
A jogurt / gyümölcs adagoló rendszer pontosan adagolja a gyümölcsöt és egyenletesen bekeveri a joghurt-alapba. Az eredmények azt mutatják, hogy kevesebb gyümölcs kell a szükséges konzisztencia eléréséhez, mint a szakaszos gyártási módszernél.
Dzsem és zselé keverő rendszer
Ketchup, szósz és salsa gyártóvonal
Folyamatos majonéz / salátaöntet gyártó vonal
Joghurt / gyümölcskészít-mény bekeverő rendszer
Felöntőlé keverő egység
ERS emulzi-fikáló rendszer
17
Az in-line felöntőlé bekeverő rendszer jellemzően öt-hét felöntőlé komponenst kever be a receptúra alapján, így elkerülhető a szakaszos gyártás során képződő veszteség.
A folyékony élelmiszerekben jelenlévő nemkívánatos levegő és gázok gyakran az élelmiszer fizikai, kémiai és érzékszervi tulajdonságainak romlásához vezetnek.
Az APV kilevegőztető rendszerei: • VFN E-VAP Concentrator – tej, desszertek és tejtermékek szárazanyagtartalmának növelése (sűrítése) • VFJ / VFN Deaerator – tej, gyümölcslé, desszertek, gyümölcs-töltelékek, bébiételek, ketchup, szószok hatékony kilevegőztetése • Derox Deaerator – a hideg víz kilevegőztetésével csökkenthető a tömény sörhöz, gyümölcslevekhez felhasznált víz oxigén tartalma • Derox+ Deaerator – a forró víz kilevegőztetésével csökkenthető a tömény sörhöz, gyümölcslevekhez felhasznált víz oxigén tartalma
APV VFN & VFJ kilevegőztető
VFN E-VAP koncentrátor
Derox – hideg víz kilevegőztető
Derox Plus forró víz kilevegőztető
Jellemző alkalmazások: gyümölcslevek, dzsemek, és zselék, diétás italok, alkoholtartalmú italok, tej, tejszín, joghurt, desszertek, pürék, gyermektápszer, ketchup és szószok.
Az APV keverő és kilevegőztető berendezéseinek használatával az alábbi előnyökre számíthat:
• Flexibilitás – könnyű integrálni a meglévő gyártóvonalba • Gazdaságos termelés – alacsony üzemeltetési költség • Könnyű tisztíthatóság – teljes egészében CIP- mosható kivitel • Élelmiszerbiztonság - megfelel a legmagasabb higiéniai szabványoknak is • Hosszú üzemidő – lehetőség van szerviz- megállapodás kötésére (lehetséges hibaforrások feltérképezése és kiküszöbölése)
Multimaster
HGB töménysör gyártó rendszerek (HGB = High
Gravity Brewing)
Carbomaster karbonizáló
18
A hőkezeléssel csökkenthető az élelmiszerekben és az italokban az lévő mikroorganizmusok és spórák száma. A hőkezelési eljárás, a termék típusától, illetve a technológiai sorban elfoglalt helyétől függően lehet kíméletes pasztőrözés, vagy akár teljes sterilizálás.
Az SPX cégcsoport világszerte vezető szerepet tölt be az UHT technológiában, széles választékban kínálja a bevált UHT berendezéseket: lemezes, csöves, injekciós vagy infúziós hőcserélő készülékeken alapuló technológiával. Az alábbi márkákkal képviseltetjük magunkat: • APV • Gerstenberg Schröder
Hőkezelő berendezésekA két cég együtt páratlan termékválasztékkal rendelkezik az UHT és az aszeptikus hőkezelési technológiák területén: • Keretre szerelt pasztörizáló berendezések • UHT berendezések • ESL (Extended Shelf Life) berendezések • SpiraTherm berendezések • Infúziós és injekciós hőkezelő berendezések • Csöves és lemezes hőkezelő berendezések • Nagynyomású pasztörizáló berendezések
Segítünk Önnek kiválasztani a legmegfelelőbb hőkezelő berendezést, ügyelve arra, hogy megtart-suk az érzékeny egyensúlyt a baktériumok hatékony elpusztítása és a hőérzékeny tápanyagok megőrzése között. Így biztosítható, hogy a hőkezelő berendezés gyorsan hevíti fel a terméket, a hőntartás a max-imálisan ajánlott hőmérsékleti értéken rövid és pre-cízen szabályozott, illetve lehető leggyorsabban hűti le a terméket.
Injekciós UHT berendezések
Lemezes UHT berendezések
Magas hőmérsékletű infúziós berendezések
Utólagos kibővítő UHT berendezések
Instant Infúziós berendezések
SpiraTherm berendezések
Infúziós UHT berendezések
Többfunkciós UHT berendezések
19
Segítünk Önnek a leginkább megfelelő hűtési eljárás kiválasztásában is. Különösen krémes pré-mium minőségű jégkrém gyártható az alacsony hőmérsékletű extrudálással.
Jellemző alkalmazások: tej, tejszín, joghurt, túró, emulziók szójatej, gyermektápszer, jégkrém mix, sajt öntetek, ömlesztett sajt, desszertek / pudingok, savófehérje koncentrátum, kávéfehérítő, tojás alapú termékek, szószok, levesek, kávé / jeges tea és gyümölcslé.
A berendezéseket a modern Innovációs Központunkban tudjuk tesztelni. A kísérleti üzemi méretű UHT berendezésünk alkalmas terméktesztek elvégzésére, a meglévő gyártástechnológia optimalizálására, és új technológiák kifejlesztésére – az eredmények adaptálhatóak az üzemi méretű gyártásra.
Alacsony energia igény – a lehető legmagasabb hővisszanyerési hatásfokkal működő lemezes UHT berendezések Számíthat az SPX hőkezelő berendezésekre: • Termékminőség – a legjobb termékminőség elérésének figyelembevételével fejlesztett UHT berendezések • Alacsony karbantartási költség – biztonságosan és minimális karbantartási igénnyel üzemeltethető csöves UHT berendezések • Kíméletes és pontos termék melegítés – egyedi infúziós hőkezelő berendezésünk a piacon jelenleg elérhető legjobb infúziós technológiát tartalmazza • Hosszú üzemidő – SpiraTherm berendezés magas áramlási sebességgel és kiemelkedően hosszú üzemidővel • Alacsony energia igény – a lehető legmagasabb hővisszanyerési hatásfokkal működő lemezes UHT berendezések
SSHE Consistator MD 250
Kombinator X250
SHCV Kombinator nagynyo-
mású pasztörizáló berendezés
Az SPX cégcsoport APV és Gerstenberg Schröder márkája vezető szerepet tölt be a vaj és vajkészítmény gyártóberendezések piacán. A világ számos pontján működnek az általunk tervezett és kivitelezett gyártó-sorok, amelyeken az adott piaci igényeknek megfelelő kenhető termékek gyárthatók.
A vásárlók az alacsonyabb zsírtartalmú termékeket keresik, különösen népszerűek az olyan alacso-nyabb tejzsír tartalmú készítmények, amelyek a hűtőszekrényből kivéve is kenhetők. A fogyasztók körében népszerűek az olyan alacsony zsírtartalmú vajkészítmények is, amelyek kevés adalékanyagot tar-talmaznak.
Az APV és a Gerstenberg Schröder folyamatosan dolgozik az olyan innovatív technológiák fejlesztésén, amivel kiszolgálhatók az új egészségesebb termékeket kereső vásárlói igények.
Az SPX berendezések használatával az alábbi előnyökre számíthat: • Maximális termelési hatékonyság – a cégcsoporton belül kidolgozott fejlett automatizálási rendszer
Zsír és olaj feldolgozó berendezések – vaj és margarin
20
Vajcsomagoló gép
HTC2 folyamatos vajgyártó gép
Alacsony zsírtartalmú vaj gyártóberendezés
Vajkeverő berendezés
• Termékminőség – a gyártott termékeknek igen alacsony a bekevert levegő tartalma • Könnyű tisztíthatóság – belső CIP-mosási rendszer • Garantált teljesítmény – a berendezéseket a szállítás előtt készre szereljük és teszteljük
A vajgyártó termék palettánk az alábbi elemeket tartalmazza: • Vajgyártó gépek • Vajkészítmény gyártó gépek – alacsony zsírtartalmú és növényi zsírral kevert vajkészítmények • Vajsilók • Vajcsomagolók – kartonos kiszerelésű vajhoz és étkezési zsiradékokhoz • Vajgyúró gépek – vajhoz és étkezési zsiradékokhoz • Vajolvasztó berendezések • Keverő üzemek – vaj és étkezési zsiradékok keveréséhez • Vaj szivattyúk és in-line keverők vajhoz • Alacsony zsírtartalmú vajat gyártó gépsorokAz Innovációs Központunkban kifejlesztheti az üzemi méretű gyártásra is adaptálható technológiát és recep-túrákat. A flexibilis kísérleti gyártósorunkon naponta több gyártást lehet elvégezni, a munkát a tapasztalt
Vaj siló
Vajgyúró gépDinamikus keverő
Vajkeszítmény gyártó berendezés
BM3000 folyamatos vajgyártó gép
21
alkalmazástechnikai és technológus mérnökeink segítik.
Jellemző alkalmazások: vaj, vajgyúrás, vajolvasztás és vajkészítmények gyártása.
Zsír és olaj feldolgozó berendezések – vaj és margarin
A Gerstenberg Schröder világszerte értékesít olyan kristályosított termékek gyártásához szükséges beren-dezéseket, mint a margarin, kenhető termékek és zsira-dékok. Az egyes gyártóknak nagyon eltérőek az igényei, tudunk standard berendezéseket és egyénileg testre-szabott berendezéseket is szállítani, a kisebb méretű berendezésektől a komplett gyártósorokig. A beren-dezések prémium kivitele az intenzív fejlesztőmunka és a folyamatos finomítás eredménye, így segítjük megrendelőinket, hogy a legkülönfélébb termékfélesé-geket gyárthassák, és hogy javíthassák versenyképes-ségüket. A fő célunk az, hogy olyan megoldásokat tervezzünk, gyártsunk és támogassunk, amelyek töké-letesen megfelelnek a vevői igényeknek – a standard keretre szerelt berendezésektől, az csúcstechnológiát képviselő komplett gyártóvonalakig.
Kristályosító berendezéseink:
Az emulziók és zsírkészítmények alkotórészeinek összekeveréséhez szükséges tartályok, pasztörizáló
berendezések, nagynyomású szivattyúk, kapartfalú hőcserélő (SSHE), pálcás emulzifikáló-keverő beren-dezés, újraolvasztó berendezés, CIP mosóközpont, GS Logic automatizálás.
Jellemző alkalmazások: sütőipari margarin készít-mények, ipari margarin, asztali margarin, kenhető termékek, alacsony zsírtartalmú kenhető termékek és étkezési zsír készítmények.
Szerviz szolgáltatások:
Ha felveszi a kapcsolatot az SPX céggel, rendelkezé-sére állnak képzett értékesítési és szerviz munkatár-saink, és segítenek Önnek az adott igényeknek legjob-ban megfelelő alkalmazás kidolgozásában. A beüze-melés során is folyamatosan rendelkezésére állunk és segítünk az oktatásában, hogy szakszerűen és haté-konyan üzemeltethessék és gépeket és megfelelően végezhessék el a karbantartási munkákat. A tapasztalt élelmiszertechnológusaink is segítik Önt tanácsaikkal akár a helyszínen, akár saját telephelyeinken. Mindezek a tevékenységek részét képezik a globális after-sales szolgáltatásunknak.
Nagynyomású dugattyús szivattyú
Nexus nagy nyomású kapartfalú hőcserélő
Pálcás keverő-emulzifikáló berendezés
Perfector 125
Kombinator 250S
In-house étkezési zsírkészít-mény gyártó berendezés
Sajtgyártó vonalakAz SPX átfogó termékpalettát kínál a flexibilis és költ-séghatékony sajtgyártó vonalak piacán, berendezé-seink számos különböző szárazanyag és zsírtartalmú sajtféleség gyártására alkalmasak.
Az APV sajtgyártó berendezései: • CurdMaster sajtkészítő tank • SoftCurd sajtkészítő tank • CurdFinishing alvadékgyűjtő tartály • Alvadékpor leválasztó tartály • OPD formázó-előpréselő • SaniPress rendszer: formatöltés, forma ürítés, forma mosás • Tálcás sózó rendszer: tálcák feltöltése, leürítése és mosása • Sólé kezelés • CheddarMaster – szalagpályás folyamatos sajt gyártó vonal
22
FormatöltőkSajt sorozatprés
CurdMaster sajtkészítő tank
Alvadékpor leválasztó tartály
OPD formázó-előpréselő
• Cheddar asztal • MozzarellaMaster – száraz alvadékos rendszer • MozzarellaMaster – szakaszos gyártórendszer lágy alvadékhoz
Jellemző alkalmazások: félkemény sajtok, sajtkülön-legességek, gyúrt sajtok, Cheddar típusú sajtok, friss sajtok.
Számíthat az APV sajtgyártó berendezéseire: • Maximális termelési hatékonyság – a cégcsoporton belül kidolgozott fejlett automatika • Garantált teljesítmény – a berendezéseket szállítás előtt készre szereljük és teszteljük • Flexibilis kialakítás – a gyártósorokat az egyéni sajtgyártási igényekhez igazítjuk.
23
Tálcafeltöltő rendszer
Sólé szűrés
CheddarMaster
MozzarellaMaster
SoftCurd túrókád
A CheeseMaster egy olyan automatizált standard sajt-gyártó vonal, amelyen félkemény sajtféleségeket (EPC / European Pressed Cheese), keménysajtokat, hengeres- és blokksajtokat, erjedési lyukas és röglyukas sajtokat lehet gyártani 1 kg – 80 kg, vagy akár ennél nagyobb méretben.
A CheddarMaster gyártósort széleskörben használják Cheddar és más szárazon sózott sajtféleségek gyár-tásához. Tornyos és szalagpályás kivitelben is elérhető, 1t – 10 t / h kapacitással.
A MozzarellaMaster a CheddarMaster-hez hasonló tech-nológián alapul – Mozzarella és Pizza sajt receptúrákat képes kezelni.
A SoftCurd gyártóvonalat tejszínnel kombinált (Cottage Cheese) vagy tejszín nélküli túró gyártásához tervez-tük. A vonal kapacitása 900 kg – 2700 kg / gyártás a túró esetén és kb. 1600 kg – 4900 kg / gyártás Cottage Cheese termék esetén.
A különleges kialakítású Rack filler tálcafeltöltő rendszer a sajtokat a folyadékszint alatt pozícionálja a tálcákon, így kíméletes a lágy sajtokkal is.
A sólékezelő rendszerünk használatával az előremenő sólé tiszta, telített és a kívánt hőmérsékletű, így lehetővé válik a kiegyenlített gyártási minőség.
Az OPD PresPress alkalmas legtöbb félkemény és kemény sajt formázásához és előpréseléséhez.
A formatöltő berendezés ideális a legkülönfélébb méretű, formájú, szerkezetű és keménységű sajtok gyár-tásához. Ez a berendezés egy ütem alatt akár 24 db forma töltését is el tudja végezni.
A különösen flexibilis SaniPress rendszer kiválóan alkal-mas félkemény és kemény sajtok préselésére.
24
Kúszó / esőfilmes bepárló
Esőfilmes bepárló
Kényszergeringtetéses bepárló
B e p á r l á s
A bepárlás célja a folyadékban lévő szárazanyag tarta-lom koncentrálása.
Tipikus alkalmazások: tej, gyümölcslé, pürék, hús,- és zöldség levesek, kávékivonat, cukor, izocukor, alkohol-mentes sör, bébiétel, savó, kávé, élelmiszer adalékok, aromák, keményítő és édesítőszerek, növényi fehérjék és állati fehérjék.
Az SPX az alábbi APV és Anhydro bepárló berendezéseket gyártja: • Kúszó / esőfilmes • Esőfilmes • Kényszerkeringtetéses • Gyorsbepárló (flash)
Számíthat a bepárló berendezéseinkre: • Energiatakarékos kialakítás – a berendezés újrahasznosítja a elpárologtatás során képződő hőt
Bepárló berendezések • Kíméletes termékkezelés – a vákuumbepárlás csökkenti a termék forráspontját
• Flexibilitás – a lemezelrendezés változtatásával módosítható a kialakítás és a kapacitás
• Bővíthetőség – újabb lemezek vagy fokozatok hozzáadásával
• Alacsony telepítési költség – nincs szükség speciális alapozásra
• Kockázatmentesség – teszt célokra bérelhető berendezések
Bepárló típusok:Anhydro csöves esőfilmes, egy, vagy több fokozatú termi-kus párakompresszióval ellátott (TVR), csöves többjáratú mechanikus párakompresszióval ellátott (MVR) és / vagy a kettő kombinációja.
25
Anhydro üzletág
1. Cukrozott sűrített tej gyártása friss tejből • Technológiai lépések: 7,8% zsírmentes szárazanyagra és 3,1% zsír tartalomra standardizált tejben a receptúrában meghatározott arányban cukrot oldunk fel. A bepárlás előtt a terméket hőkezelni kell. • Hőkezelő berendezés típusok: Indirekt hőkezelés lemezes hőcserélővel, vagy csöves hőcserélővel. A hőkezelő lehet önálló szabadon álló berendezés, vagy a bepárló része. 2. Rekombinált cukrozott sűrített tej gyártása: • Technológiai lépések: TA keverőtartályt feltöltjük a kívánt mennyiségű vízzel, és egy hőcserélőn keresztül keringtetjük, amíg a víz hőmérséklete el nem éri a 60 ºC-ot. Ezután beadagoljuk a tejport és egy dinamikus / statikus keverőben homogén mixet állítunk elő, majd beadagoljuk a
cukrot, és megvárjuk hogy teljesen beoldódjon. Végül a kívánt specifikációnak megfelelően olajat, vagy zsírt adagolunk a mixbe. • Hőkezelés és homogenizálás: Szűrés után a terméket 50 – 150 bar között homogenizáljuk, majd direkt, vagy indirekt módszerrel hőkezeljük. • Flash hűtés (bepárlás): A flash hűtést mindkét fenti gyártási módszernél alkalmazzuk. A terméket egy háromfokozatú flash bepárlóba szivattyúzzuk, ahol a hirtelen nyomásesés következtében lehűl. Ezt a technológiai lépést megismételjük a következő fokozatokban. A laktózt a második és harmadik fokozatok között adagoljuk be a kívánt finomkristályos szerkezet elérése érdekében. A terméket egy térfogatkiszorításos szivattyú segítségével továbbítjuk a laktózkristályosító tartályokba, ahol kialakul a végtermék végleges kristályszerkezete, és készen áll a termék a töltésre.
Cukrozott sűrített tej bepárló
Flash hűtő
TVR bepárló
MVR esőfilmes csöves bepárló
26
Membránberendezések és mikropartikulációA membránszűrés olyan túlnyomás alatt végrehaj-tott molekuláris szeparációs eljárás, amelyet akkor alkalmaznak az iparágban, ha a szűrendő folyadékot kíméletes módon kell két fázisra szétválasztani, a tápér-ték, a biológiai és a fizikai tulajdonságok megőrzése mellett.
Az SPX a piacvezető APV berendezések segítségév-el képes a kívánt eredményt elérni:
• Baktériumok eltávolítása tejből, savóból, sóléből és italokból (hideg sterilizálással egyenértékű kezelés) • Célmolekulák, illetve termék alkotórészek koncentrá- lása, izolálása, és tisztítása tejben, savóban és italokban (pl. fehérjék, cukrok, sók) • Koncentrálás, alacsony energia költségű dehidratálás, szállítási költség csökkentése • Demineralizálás, sómentesítés • Krakkolás (több komponensű frakcionálás) Jellemző membrán szűrés alkalmazások: fogyasztói tej, sajtgyártás (fehérje standardizálás, kazein standardizálás, sajttej koncentrálás), savó kezelés, joghurtok, biotech alkalmazások, gyógyszeripari alkalmazások, vízkezelés.
MF berendezések RO berendezések
APV LeanCreme berendezés
UF berendezések
NF berendezések
A berendezések lehetnek önállóan működő, optimalizált vezérlésű és teljesítményű egységek, illetve komplett in-line rendszerek, amelyek az új, vagy meglévő gyártóvonalba való integráláshoz tartalmazzák az elő,- és utókezelő beren-dezéseket.
Az APV LeanCreme eljárás
Az APV Shear Agglomerator (ASA) berendezésen alapuló LeanCreme eljárás egy olyan korszakalkotó technológia, amely megsokszorozza a savófehérjék funkcionális tulajdon-ságait, és megfelel az alacsony zsírtartalmú, funkcionális élelmiszereket kereső fogyasztói igényeknek. A melegítés és a nyírófeszültség hatására a víz bezáródik és megkötődik, olyan módon, hogy fehérjék más molekulákhoz kapcsolód-nak és kalóriamentes zsírgolyócskaként funkcionálnak. Így ez a termék ideális kiinduló adalékanyag számos innovatív és egyedi, alacsony zsírtartalmú receptúrához.
Jellemző alkalmazások: sovány sajtok, zsíros sajtok, fer-mentált tejtermékek, desszertek, dresszingek, joghurt italok, jégkrémek, vajkrémek, fehérje shake-ek, édesipari termékek, sütőipari és húsipari termékek.
27
D E S Z T I L L Á L Á S
Napjainkra a desztillálást széleskörűen használják az italgyártásban és a gyógyszeriparban. A desztillálást jellemzően akkor alkalmazzák, ha két olyan folyadék-komponenst kell szétválasztani, amelyek közül az egyik illékonyabb, mint a másik. Az eljárás során, a szét-választáshoz az egyes komponensek gőznyomás kü-lönbségét használjuk ki. Ezt a technológiát nem csak új termékek gyártásánál lehet alkalmazni, hanem az illékony folyadékokat is vissza lehet nyerni, és újra lehet hasznosítani. A gyógyszeriparban például jelentős mennyiségű oldószert használnak, amelynek nagy részét desztillálással vissza lehet nyerni, így jelentős megtakarítás és szennyezőanyag csökkentés érhető el.
Desztilláló berendezésekJellemző alkalmazások: víz és alkohol szétválasztása, aroma visszanyerés gyümölcsökből, aroma kinyerés kávéból és oldószer visszanyerés extraktumokból és ízesítő anyagokból.
Bízhat a desztilláló rendszereikben:
• Kíméletes termék kezelés – a vákuumdesztillálás védi a hőérzékeny termékeket • Könnyű telepíthetőség – moduláris kialakítás • Energia megtakarítás – számos hővisszanyerési opció • Technológiai garancia – desztillációs teszt a laboratóriumunkban
Sok desztilláló rendszer alkalmas a moduláris kialakí-tásra. A moduláris kialakítás fő előnye, hogy a beren-dezés összeszerelési munkáinak nagy részét már a gyártóműben el lehet végezni. Ez sokkal hatékonyabb, és általában jóval olcsóbb, mintha a berendezést a helyszínen kellene összeszerelni. Továbbá jelentősen lerövidül a helyszíni telepítés is.
Aroma visszanyerő berendezés
Szakaszos desztilláló berendezés
Moduláris desztilláló berendezés
Alkohol visszanyerő berendezés
28
SzárításA porlasztva szárítás olyan folyamatos eljárás, amely során elméletileg bármilyen szivattyúzható folyadék porrá alakítható.
Az SPX számos standard, és az adott termékre és kapacitásra méretezett Anhydro porlasztva szárító modellt kínál.
Az SPX számos olyan berendezést fejlesztett ki, amelyek segítségével csökkenthető a szárító az üzemeltetési költsége. Az új szárítórendszerek nem csupán energia hatékony működésűek, hanem gyártási szempontból rugalmasak – ugyanazon a berendezésen számos por minőség gyártható.
Az SPX számos olyan a szárítókhoz kapcsolódó kom-ponenst fejlesztett ki, amelyek segítségével optimali-zálható a végtermék minősége és funkcionalitása.
Jó példa az új Anhydro Triple A szárítója, amelyet speciálisan a gyermektápszer gyártásban használatos nagy halmazsűrűségű porokhoz fejlesztettek ki.
A Triple A porlasztva szárító felülnézetből
Folyadékágyas szárító
2 fokozatú kúpos porlasztva szárító
Egy másik példa az újranedvesítő agglomerátor, amellyel a nem agglomerált porokat agglomerált és instant porokká lehet alakítani.
Szárító típusok: • Folyadékágyas szárító • Spin flash szárító • Porlasztvaszárító
Jellemző alkalmazások: az élelmiszergyártás, tejipar és italgyártás minden területe.
Kapacitás: Szárítóink kapacitása néhány száz kg/h-tól 15.000 kg/h értékig terjed. Néhány speciális szárítótípusnak kisebb lehet a kapacitás intervalluma, ilyen például az újranedvesítő agglomerátor.
29
Spin flash szárító
A legfontosabb kiegészítő berendezések:Páramentesítő egységek, energia visszanyerés, fűtőrendszerek indirekt gáz vagy olaj fűtéssel, levegőelosztás, centrifugális vagy fúvókás porlasztófej, kamraidomok, ciklonok, szűrők, belső folyadékágyak, külső folyadékágyak, kristályosító szalag, újranedvesítő agglomerátor, lecitináló rendszerek, energia visszanyeré-si megoldások, szállópor visszanyerési rendszerek, ter-mék hőkezelő berendezések, nagynyomású szivattyúk, homogenizátorok, hatékony, CIP-berendezések.
Porlasztva szárítóink segítségével: • Kiemelkedő termékminőséget érhet el • A minimális lerakódás miatt hosszabb lesz a gyártási idő • Konzisztensen magas kihozatalt / alacsony üzemeltetési költséget érhet el • Alacsonyabb lesz az energiafogyasztás • Rugalmas lesz a gyártás, csak minimális veszteséggel járó gyors termékváltások • Csak minimális lesz a levegővel távozó porveszteség • Gyors CIP mosás
A vevőinkre összpontosítunk:Az SPX képes komplett porlasztva szárító üzemeket tervezni, optimalizálja a technológiai paramétereket, megtervezi az üzem karbantartásával és a tartalék alkatrész ellátását.
A legfontosabb vevői igények:Azoknál az élelmiszeripari alkalmazásoknál, ahol a cél a hosszú távú versenyképesség és jövedelmezőség, ott számos nehéz követelménynek kell megfelelni:
Elvárt követelmények: • Állandó és kiegyenlített termékminőség, egyenletes por nedvességtartalommal és részecskeméret eloszlással • Magas kihozatal a lehető legalacsonyabb költség mellett • Az üzem legyen alkalmas több különböző gyártási feladatra • Termék nyomonkövethetőség, és megfelelés a törvényi előírásoknak • Rövid termékfejlesztési és piacra lépési idő
A CIP-mosható szűrő fenékrésze és a szárító fenékkúpja (balra)
Triple A szárító integrált folyadékággyal és külső
folyadékággyal
30
BébiételgyártásAz SPX rendelkezik technológiai megoldásokkal és gyártó berendezésekkel a bébiételek nyersanyaginak kezeléséhez, keveréséhez, előkészítéséhez, bepár-lásához, szárításához és a porok kezeléséhez.
A legfontosabb berendezések: • Nyersanyagok kezelése, receptúra összeállító és keverő berendezések • Pasztörizálás, homogenizálás és hűtés • Elő-hőkezelés és bepárlás • Porlasztva szárítás, por kezelés és csomagolás • Vezérlőrendszer, nyomon követhetőség és validálás • CIP mosás • Kapacitás: 300 – 15.000 kg/h por • Rugalmasság: számos termékféleség gyártása ugyanazon a gyártósoron • Energia visszanyerő rendszerek
SPX egyedülálló porlasztva szárító megoldások a bébiétel gyártáshoz: • Porlasztva szárítók standard bébiétel termékekhez • Háromfokozatú kúpos porlasztva szárító, amely alkalmas nagy halmazsűrűségű és alacsony halmazsűrűségű instantizált porok gyártására • Triple A szárító könnyű frakciótól mentes nagy halmazsűrűségű, szűk részecskeméret eloszlású porokhoz • Újranedvesítő agglomerátor – meglévő berendezések bővítéséhez • Integrált automatizálási rendszerek
Speciális termékek és a jövőben kifejlesztendő termékek: • Új, magas tápértékű termékek • Speciális tápszerek, idősebb gyermekek, idősek, terhes nők, szoptató nők és lábadozó betegek számára
Triple A porlasztva szárító
3 fokozatú kúpos porlasztva szárító
Bébiétel porlasztva szárító
31
Kristályosító szalag és folyadékágyas szárító
Kristályosító szalagpálya
Savó MVR bepárló üzem
Savó feldolgozásAz SPX cég piacvezető szerepet tölt be a csúcsminőségű savótermékek előállításához szükséges berendezések gyártásában.
Termékek: • Natív vagy szűz permeátum termékek és tapadásmentes permeátum por • Savó termékek és hidrolizált savó termékek • WPC termékek – a WPC 30-tól a WPI-ig, mikropartikulált és agglomerált WPC • Demineralizált savó és permeátum termékek – különböző demineralizáltsági fokkal • Zsírral, vagy fehérjével kombinált savó és permeátum termékek • Laktóz és anyalúg • Savanyú savóból készült porok
Technológiák: • Alapfeldolgozási technológia: tisztítás, fölözés, zsír,- és fehérje standardizálás és membrán szeparációs eljárások • Demineralizációs technológiák • Hidrolízis • Bepárlás / paraflash bepárlás –nagyon magas koncentrációs fokra • Kristályosítás • Szárítás • Hőkezelő rendszer WPC termékekhez • 1 vagy 2 fokozatú flash hűtők – az optimális energia fogyasztás és kristályosítás szolgálatában
32
MicraSpray 150 cc
Spin flash 51 szárító 250 centrifugális
porlasztófej
Kísérleti berendezések
MicraSpray 35
MicraSpray 400
Az SPX számos korszerű Anhydro kísérleti méretű be-rendezést gyárt, amelyeket teszt célokra, kutatás-fejlesz-téshez, vagy kis kapacitású gyártáshoz lehet felhasznál-ni. Az összes berendezésnél a legfontosabb szempont a flexibilitás, a biztonság és a nagyüzemi gyártási folyamat modellezhetősége.
Kísérleti méretű porlasztva szárítók: • 3 rendelhető konfiguráció: tradicionális, egyfokozatú és többfokozatú szárítók, könnyű frakció mentes agglomerált porok gyártásához. Zárt rendszer, oldószereket tartalmazó porok gyártásához. • 7 rendelhető méret: 1 – 350 kg/h vízelpárologtató kapacitás
Kísérleti méretű bepárlók: • Szakaszos vagy folyamatos üzemhez • Egy, vagy kétfokozatú változat • 3 rendelhető méret: 30 – 250 kg/h vízelpárologtató kapacitás
Kísérleti méretű spin flash szárító: • 2 rendelhető méret 40 – 125 kg/h vízelpárologtató kapacitás
Kísérleti méretű folyadékágyas szárító: • 2 rendelhető méret a termék hűtéséhez vagy utószárításához
Kiegészítő berendezések:
CO2 adagolás:A por fizikai tulajdonságainak javításához: pl.: szín, ré-szecskeméret, halmazsűrűség. • Széndioxiddal és nitrogénnel is működik
Porlasztófejek: • Centrifugális porlasztófejek: 0,5 – 560 kW • Fúvókás porlasztófejek • kapacitás: 10 kg/h – 30.000 kg/h • 2 folyadékos fúvókás porlasztófejek • kapacitás: 0,1 kg/h – 2.000 kg/h
CIP mosható zsákos szűrők:Méretek: 72 – 800 m2 szövet felület
33
SPX Teszt Központ
MicraSpray 35 – kipróbálható a tesztközpontban
Anhydro labor
Nagyüzemi tesztekre alkalmas SFD-51
Az SPX teszt központjában vevőinknek lehetősége van technológus-mérnökeink támogatásával bizalmas termékfejlesztési feladatokat és teszteket végezni. Továbbá lehetőség van kísérleti berendezések bérlé-sére, amellyel vevőink saját üzemükben végezhetik a kísérleteket.
Tesztközpont és kísérleti berendezések: • Többfunkciós porlasztvaszárító berendezés • Spin flash szárító – szűrési pogácsa és paszta szárításához • Folyadékágyas szárító berendezés • Agglomeráló és granuláló berendezés • Esőfilmes és flash bepárló berendezések
Szolgáltatások: • A bepárlási és szárítási technológia megtervezése • Kutatási-fejlesztési háttér új termékek kifejlesztéséhez • Kísérletek új korszerű termékekkel • Kísérletek speciális termékekkel, elméleti koncepciók indusztrializálása
Kísérleti csapatunk:Megrendelőnkkel szorosan együttműködik kísérleti csapatunk, a tesztek eredményét végig bizalmasan kezeljük.
Kísérleti jegyzőkönyv:A projekt befejeztével részletes kísérleti jegyzőkönyvet készítünk és ezt átadjuk megrendelőinknek.
Laboratóriumi háttér:A laboratóriumunkban számos terméktulajdonság vizs-gálatára van lehetőség. A megrendelőnk igényeinek megfelelő specifikus vizsgálatokat végezzük el, ügy-feleinkkel szorosan együttműködve.
Bizalmas adatkezelés:Szigorú szabályok és módszerek alkalmazásával ügy-feleink kísérleti eredményeit végig titkosan kezeljük.
Anhydro labor
Keretre szerelt kompakt berendezések
34
Átvételi vonal
Á l t a l á n o s é l e l m i s z e r - f e l d o l g o z á s
A SPX általános élelmiszer-feldolgozási technológiai termékválasztéka összeköti a széles technológiai portfóliót a nagy választékban elérhető gyártóberen-dezésekkel. Szaktudásunkat a szeleprendszerekben, a melegítésben és hűtésben, a homogenizálásban és diszpergálásban, adagolásban, szivattyúzásban, keverésben és a keretre szerelt rendszerekben egye-sítjük és igyekszünk az Ön igényeire szabott megoldásokkal szolgálni.
A maximális hatékonyság jegyében az alábbi megoldásokat kínáljuk: • Nyersanyagok fogadása • Előkezelés a továbbfeldolgozás előtt • Tartályparkok • Késztermékek kiadása • Feldolgozó berendezések tisztítása
Úgy tervezzük berendezéseinket, hogy segíthessünk Önnek az üzemi energiafelhasználás és hulladék mennyiségének csökkentésében. Garantáljuk, hogy a terméke megfelel a hatályos biztonsági előírásoknak.
I I TA L G Y Á RT Á S
Az APV cég nagy hagyományokkal rendelkezik az italiparban, és hatalmas tapasztalattal rendelkezik szá-mos termék gyártása területén.
Gyárthat gyümölcsleveket, szirup koncentrátumokat, ízesített ásványvizet, jeges teát, vagy egyéb szénsa-vas, vagy szénsavmentes üdítőt – van az Ön számára megoldásunk.
Továbbá, támogatjuk megrendelőinket az olyan tejtermék-helyettesítő italok kifejlesztésében, mint a szójatejtermékek. A tejtermékmentes alapanyagok felhasználásában számos olyan értéknövelt termék gyártható, amelynek kiemelkedő a profit tartalma.
Választhat az adott alkalmazásra specifikusan kiválasztott komponensekből felépülő optimális teljesítményű berendezést, vagy a meglévő üzemi környezetbe integrált önálló rendszert.
Tartálypark
CIP berendezés
MultiMaster
Cukorbeoldó
BrixMaster
CarboMaster
Szójatej üzem
35
WortMaster
BlendMaster
HGB Master
PU Pasztörizáló
Alkohol-mentesítő berendezés
S Ö R I PA R
Cégünk szaktudása és a söriparban világszerte végzett aktív tevékenységének köszönhetően ideális partner a sörgyártás területén.
Legyen szó akár komplett feldolgozóvonalakról, akár önálló, keretre szerelt berendezésekről és komponensekről, segítünk Önnek elérni a gyártási célkitűzéseit.
Komplett berendezéseink:
• Sörlé hűtés • Levegőztetés és élesztő adagolás • Élesztő szaporítás • Sör pasztörizálás • Karbonizálás • Nitrogenizálás
F R I S S T E J T E R M É K E K
A friss tejtermékek gyártási folyamata magába foglalja a mix előkészítést, aroma adagolást és bekeverést, homogenizálás és hőkezelést. Az SPX cégcsoport mindegyik technológiai lépéshez rendelkezik megfelelő berendezéssel. Az ebben a termékkörben felhalmozott tapasztalatunknak köszönhetően segítünk Önnek a vásárlói igényeknek megfelelő konzisztenciájú termék gyártásában.
Az APV Cheasly FC technológiájának segítségével ugyanazon a gyártósoron lehet számos friss sajtféle-séget, túrót, joghurtot és desszerteket gyártani. Ezzel a technológiával olyan jelentős gyártási előnyökhöz juthat, mint az alacsony beruházási költség, könnyű bővíthetőség és gyorsan változtatható receptúrák, alacsonyabb üzemeltetési költség, állandó termékminőség.
• Víz kilevegőztetés• High Gravity Brewing (HGB) tömény sör gyártás• Elpárologtatás és desztillálás• Alkohol-mentesítés
Flex-Mix Liquiverter
Lemzes hőcserélő
Homogenizátor
Darmix
Kapartfalú hőcserélő
Látogassa meg a ww.spxft.com oldalt, ahol további információkat talál az APV irodák címéről, megtalálja a cégcsoport hatósági engedélyeit, a tanúsítványait, és a helyi APV képviseletek címeit.
Az SPX Corporation fenntartja a jogot a kiadványban szereplő berendezések kialakításának és anyagának megváltoztatására,
A kiadványban szereplő berendezések műszaki jellemzői, a berendezésekhez felhasznált anyagok és méretezési adatok csak információs célokat szolgálnak, ha pontos adatokra van szükséges, kérem vegye fel a kapcsolatot cégünkkel írásban!
Issued: 3/2011 SPXFT-007 Hungarian Copyright © 2011, 2010 SPX Corporation
SPX Flow Technology – Kutatás-fejlesztési tevékenység
A világ számos pontján megtalálható laboratóriumaink az adott szakterületen a legmodernebb műszaki fel-szereléssel rendelkeznek. Laboratóriumainkat úgy terveztük, hogy rugalmasan, a lehető legsokrétűbb vizsgálatokat tudják elvégezni.
A legpontosabb eredmény elérése érdekében arra törekszünk, hogy lehetőség szerint az Ön által biz-tosított termékeken végezzük el a vizsgálatokat. Ha biztonsági, vagy technológiai okokból a vizsgála-tokat nem tudjuk az Ön termékén elvégezni, akkor közösen kiválasztjuk azt a terméket, ami a legjobban hasonlít az adott technológiájával gyártott termékre. Támogatjuk megrendelőinket a berendezések hely-színi telepítésétől a beüzemelésig.
Ha több információt szeretne
Látogasson meg bennünket a www.spxft.com címen, ahol fontos információhoz juthat termékeinkről és szolgáltatásainkról, valamint olvashat cégünk sűrített levegő tisztító és páramentesítő technológiájáról is.
Segítünk Önnek, hogy meg tudjon felelni a modern élelmiszergyártás kihívásainak.Látogasson meg bennünket a www.spxft.com weboldalon!
Az Ön helyi kapcsolattartója:SPX Flow Technology Hungary Kft.H-1222 BudapestHáros u. 7.Tel: +36 1 227 4496 Fax: +36 1 227 4501www.apv.comwww.spxft.com