sátoraljaújhely város Önkormányzat · csernai ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a...

57
Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám: 8-21/2013. JEGYZŐKÖNYV Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete ülésén. A Képviselő-testületi ülés helye : 3980 Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. Városháza Díszterme A Képviselő-testületi ülés időpontja : 2013. október 30. nyílt ülés Jelen vannak: Szamosvölgyi Péter polgármester Dankó Dénes alpolgármester Csernai Ferencné Kracson Norbert Lukács Tamás Pasztorniczky István Sárosi Józsefné Schweitzer Tamás Szabó János Szabó Lajosné Szőnyi István önkormányzati képviselők Tanácskozási joggal meghívottak : Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző, dr. Rózsahegyi Ferenc aljegyző, Márton Mihály a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Csicsvári Miklósné a Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Bacskai Miklósné Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Szebényi Gáborné a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Brősztl Gyula Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke, Kerényi Erika a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház igazgatója, Weingartner Balázs az Abaúj- Zempléni Szilárdhulladékgazdálkodási Társulás munkaszervezet vezetője, Bágyi Pál Zemplén Idegenforgalmi Kft, ügyvezetője, Páles Gábor a Városellátó Szervezet ügyvezető igazgatója, Vietórisz Zoltán az Újhelyi Gazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója. Tanácskozási joggal megjelent : Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző, dr. Rózsahegyi Ferenc aljegyző, Brősztl Gyula Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke, Kerényi Erika a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház igazgatója, dr. Kovács Lajos, Lukács Piroska, dr. Kollár Zoltán, az Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház menedzsmentjének tagjai, Farkas András Zemplén Idegenforgalmi Kft. ügyvezetője, Páles Gábor a Városellátó Szervezet Ügyvezető igazgatója. Az ülésről távol volt Palicz István önkormányzati képviselő. A jegyzőkönyvet Bakos Tóth Ildikó szervezési referens vezette.

Upload: others

Post on 02-Jan-2020

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Szám: 8-21/2013.

JEGYZŐKÖNYV

Készült: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete ülésén. A Képviselő-testületi ülés helye: 3980 Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. Városháza Díszterme A Képviselő-testületi ülés időpontja: 2013. október 30. nyílt ülés Jelen vannak: Szamosvölgyi Péter polgármester

Dankó Dénes alpolgármester Csernai Ferencné Kracson Norbert Lukács Tamás Pasztorniczky István Sárosi Józsefné Schweitzer Tamás Szabó János Szabó Lajosné Szőnyi István önkormányzati képviselők

Tanácskozási joggal meghívottak: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző, dr. Rózsahegyi Ferenc aljegyző, Márton Mihály a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Csicsvári Miklósné a Ruszin Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Bacskai Miklósné Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Szebényi Gáborné a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Brősztl Gyula Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke, Kerényi Erika a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház igazgatója, Weingartner Balázs az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladékgazdálkodási Társulás munkaszervezet vezetője, Bágyi Pál Zemplén Idegenforgalmi Kft, ügyvezetője, Páles Gábor a Városellátó Szervezet ügyvezető igazgatója, Vietórisz Zoltán az Újhelyi Gazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója. Tanácskozási joggal megjelent: Fedorné dr. Fráter Zsófia Címzetes főjegyző, dr. Rózsahegyi Ferenc aljegyző, Brősztl Gyula Városvédő és Szépítő Egyesület elnöke, Kerényi Erika a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház igazgatója, dr. Kovács Lajos, Lukács Piroska, dr. Kollár Zoltán, az Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház menedzsmentjének tagjai, Farkas András Zemplén Idegenforgalmi Kft. ügyvezetője, Páles Gábor a Városellátó Szervezet Ügyvezető igazgatója. Az ülésről távol volt Palicz István önkormányzati képviselő. A jegyzőkönyvet Bakos Tóth Ildikó szervezési referens vezette.

Page 2: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

2

A képviselő-testület üléséről felvételt készített a Zemplén Televízió és tudósított az Újhelyi Körkép. Szamosvölgyi Péter polgármester: megnyitotta az ülést, megállapította, hogy a képviselő-testület határozatképes, mivel 11 fő jelen van. A napirendi pontokkal kapcsolatos javaslata a következő: az első napirendi pont az eredeti marad, a második a 18-as lenne, mely Előterjesztés a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház jelenlegi helyzetéről. A következő napirendi pont az 5. napirend, melynek címe: Előterjesztés Sátoraljaújhely Város Önkormányzata 2014-2020. időszakára tervezett fejlesztési tervére, a következő a 8. napirend, mely Előterjesztés magántulajdonban lévő lakások önkormányzati bérbevételére, tovább bérbeadás céljából. Onnantól a sorrend újra változatlan lesz, jön a 2-es számú napirend és követi a sort a meghívóban szerint. Egy napirendi pont felvételére is sor kerül: Pasztorniczky István képviselő kérdést kíván intézni hozzám, ez pedig a 21. napirend lesz, az Egyebek napirendi pont elé javasolja elhelyezni. Kérdés, más javaslat ezekkel a módosításokkal kapcsolatban nem hangzott el, ezért a polgármester szavazásra bocsátotta a módosításokkal együtt a napirendet. S z a v a z á s: a képviselő-testület 11 igen szavazattal a napirendet a módosításokkal együtt alábbiak szerint elfogadta: N a p i r e n d :

1. Tájékoztató a két testületi ülés közötti időszak legfontosabb eseményeiről és a tett intézkedésekről (szóban) Előterjesztés: Szamosvölgyi Péter polgármester

2. Előterjesztés a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház jelenlegi helyzetéről Előterjesztő: Kerényi Erika főigazgató

3. Előterjesztés Sátoraljaújhely Város 2014-2020 időszakára tervezett fejlesztési tervére Előterjesztő: Dankó Dénes alpolgármester

4. Előterjesztés magántulajdonban lévő lakások önkormányzati bérbevételére, tovább bérbeadás céljából Előterjesztő: Szamosvölgyi Péter polgármester

5. Előterjesztés Sátoraljaújhely Város Önkormányzat 2013. évi költségvetésének

módosítására Előterjesztők: Szamosvölgyi Péter polgármester, Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző

6. Tájékoztató Sátoraljaújhely Város Önkormányzat 2013. I-III negyedévi

gazdálkodásának helyzetéről Előterjesztők: Szamosvölgyi Péter polgármester, Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző

Page 3: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

3

7. Előterjesztés Sátoraljaújhely Város Önkormányzata 2014. évi költségvetési koncepciójára Előterjesztő: Szamosvölgyi Péter polgármester

8. Előterjesztés az egészségügyi alapellátások körzeteinek kialakításáról és

működéséről szóló 15/2002.(VI.21.) önkormányzati rendelet módosítására Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző

9. Előterjesztés a telekadóról szóló 26/2008.(VIII.7.) önkormányzati rendelet

módosítására. Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző

10. Előterjesztés Települési Értéktár Bizottság tagjának megválasztására

Előterjesztő: Szamosvölgyi Péter polgármester

11. Előterjesztés a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményi tanácsába delegálásra Előterjesztő: Szamosvölgyi Péter polgármester

12. Tájékoztató a Sátoraljaújhely városban 2013-ban végzett folyamatos és kötelező kéményseprő-ipari munkákról Előterjesztő: Bágyi Pál ügyvezető és Farkas András részlegvezető

13. Előterjesztés a köztisztasági feladatok ellátásáról, a téli felkészüléséről

Előterjesztő: Páles Gábor, a Városellátó Szervezet igazgatója

14. Előterjesztés Sátoraljaújhely Város Önkormányzat 2014. évi ellenőrzési tervének elfogadására Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző

15. Tájékoztató a város idegenforgalmi rendezvényeinek, programjainak az írott és

elektronikus médiában való megjelenésről Előterjesztő: Szamosvölgyi Péter polgármester

16. Előterjesztés önkormányzati vagyon hasznosítására Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző

17. Beszámoló az Újhelyi Gazdálkodási Kft. 2006. júniusától 2013. októberéig terjedő időszakáról Előterjesztő: Vietórisz Zoltán ügyvezető igazgató

18. Előterjesztés Sátoraljaújhely Város Önkormányzat esélyegyenlőségi programjának

elfogadására Előterjesztő: dr. Rózsahegyi Ferenc aljegyző

Page 4: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

4

19. Előterjesztés az Abaúj-Zemplén Szilárdhulladék Gazdálkodási Társulás Társasági Szerződés jóváhagyására Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző

20. Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Előterjesztők: Szamosvölgyi Péter polgármester, Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző

21. Kérdés a polgármesterhez Előterjesztő: Pasztorniczky István képviselő

22. Egyebek Zárt ülés

Előterjesztés a „B” típusú Busra Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíjban részesülők 2013. évi szociális rászorultságának felülvizsgálatára Előterjesztő: Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző

1. Napirend Tájékoztató a két testületi ülés közötti időszak legfontosabb eseményeiről és a tett intézkedésekről Szamosvölgyi Péter polgármester: szeptember 17-én magas-hegyi futóverseny zajlott a városban, a Polgármesteri Hivatal elől indult. Érdekesség és ami változás volt, hogy 10 km-es terepfutás is be lett emelve a programba, most első alkalommal. Kiváló verseny volt. Ugyanezen a napon a Zemplén Hús megnyitásával kapcsolatban történt tárgyalás egy Maros-megyei üzemmel. Szeptember 17-én vendégünk volt Eva András és családja, rövid látogatást tettek a Polgármesteri Hivatalban. 19-én Kazinczy Ferenc és családja látogatott városunkba. Ugyanezen a napon a Kossuth Gimnáziumban tartottam rendhagyó órát az intézmény alapításának 225. érfordulója alkalmából szervezett ünnepségsorozat keretében. Szeptember 21. negyedik Újhelyi Várnap, kórustalálkozó, Zemplén Piac, Város Napja rendezvények a főtéren. Megköszönte a szervezőknek a munkáját, remek rendezvényeken vehettünk részt. 23-án Páles Gábort az új Városellátó Szervezet igazgatóját mutatta be és tartottak összdolgozói értekezletet az intézménynél. Ezen a napon a Zempléni Magyarházban a Magyarok Világszövetsége szavalóversenyét nyitotta meg alpolgármester úr. 24-én a Zemplén Határontúli Projekt ünnepi megnyitóján dr. Rózsahegyi Ferenc aljegyző képviselte az önkormányzatot. Ugyanezen a napon a B-A-Z Megyei Önkormányzat képviselője Kormány Krisztián tájékoztatta a nagyobb vállalkozásokat, szervezeteket, illetve azok vezetőit a következő 7 éves időszak pályázati lehetőségeiről. Szintén 24-én került sor a város díjazottjainak elismerésére, Közmegbecsülés Díja Seres Andor, Boda Pál Sport Díj Zajácz Hanna és Kun Ádám. Megjegyezte, hogy Kun Ádámra a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Prima Díj szavazásán minél többen szavazzanak, erre van lehetőség a város honlapján is megtalálható e-mailcímen, illetve weboldalon. Szeptember 25-én a Zemplén Kalandpark munkatársaival volt egyeztetés, 27-én Labdarúgó Torna volt a városban, 10 csapat részvételével, köszönet a Katasztrófavédelmi

Page 5: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

5

Egyesület szervezését. 27-én az Argentínából hazaérkezett vendégek voltak Újhelynek a vendégei, Magyarország Szeretlek országos pályázat keretében, melyhez az Egyesített Szociális Intézmény is csatlakozott A Magyar Nyelv Múzeumával együtt. A megvalósult programhoz gratulálunk, köszönet Csernai Ferencné igazgatónőnek és Nyíri Péter igazgató úrnak. Október elsején Zemplén Televízió fogadóóra. Október 2-án Jeneiné dr. Rubovszky Csilla miniszteri biztos volt vendégünk és a Segítő Kezek programsorozatban tartottunk sajtótájékoztatót. Pokorni Zoltán képviselő úr az Oktatási Bizottság elnöke tett látogatást a városban. Október 3-án Szepesi Bódog emléktáblájánál tartottam ünnepi beszédet és volt koszorúzás is. Október 6-án szokás szerint Széphalomban a Magyarok Világszövetségével közösen emlékeztünk meg az Aradi vértanúkról. Október 7-én az Idősek Világnapján köszöntöttük a városban élő időseket a színházban. Itt is köszöntjük az ESZI áldozatkész munkáját. 10-én rendkívüli testületi ülés volt. Ezen a napon dr. Hörcsik Richárd képviselő úrral közös sajtótájékoztatót tartottunk a 37-es út felújításával kapcsolatban. A munkaterület átadása a mai napon történik meg, a kivitelező felvonul és a beruházás kezdetét veszi. Október 10-én a megyei Ki, mit tud?-ot szervezte meg az Egyesített Szociális Intézmény. Idősek számára tartott vetélkedő volt, 80 előadóval, reggeli kezdéssel és este 8-9 órai befejezéssel, hatalmas munkát végeztek a munkatársak, melyet megköszönt. Itt volt helyettes-államtitkár asszony is, aki megnyitotta az eseményt, másrészt a zsűri elnöke volt. Ezen a napon a lakáskoncepcióval kapcsolatban volt egyeztetés. 12-én a Rotary Klub tagjait köszöntöttük a szüreti napok keretében. 14-én újra húsipari befektetőkkel tárgyaltunk. Ezen a napon rendkívüli megyegyűlés is volt. 16-án sajtótájékoztatót tartottak az érintett szervezetek képviselői a városháza udvarán az iskolai hiányzások visszaszorításával kapcsolatban. Tolcsván a Tokaj Kereskedőház beruházásánál alapkőletételre került sor, Lázár János államtitkár jelentette be, hogy november végéig a tokajhegyaljai törvény elkészül, mely egy önálló pályázati alapot is tartalmaz majd. Ezen a napon érkezett meg a svájci projekthez kapcsolódóan a svájci nagykövet, Montreaux város és a kanton elnöke, illetve polgármestere, két napig voltak Sátoraljaújhelyben. Október 17-én Tünde címmel könyvbemutatóra került sor a Városi Könyvtárban, Bakos Tóth Ildikó a hivatal munkatársa volt a könyv írója, nem első esetben. Gratulált a könyvhöz. Ezen a napon érkeztek meg vendégeink Óbecséről az Édesanyanyelvünk Országos Nyelvhasználati Versenyre, amelyet 41. alkalommal szerveztünk meg. Kiválóan sikerült. Október 18-án egy Jurta üzletlánc néven új mintabolt nyílt a korábbi Ábránd Ágynemű mintaboltjának helyén. 19-én Széphalomban köszöntötte az időseket, 19-20-án Édesanyanyelvünk Nyelvhasználati verseny volt. A Duna Televízió, a Kárpát Expressz Nyelvőrző műsor, a Kossuth Rádión az M1-en pedig a Ma reggel című műsorban lehetett látni, illetve az összefoglalókat lehetett hallani, az Echo tv híradójában is szerepeltünk ebben a témában. 20-án 8 Ország Egy Nemzet jótékonysági estre került sor, melyen a Maros-művészegyüttes Magyar tagozata adott egy kiváló rendezvényt. Az Anyanyelvi versenyen a gálaműsort is ez az együttes adta egy másik előadással. Október 21-én Fényes Újhely címmel a Városvédő Egyesülettel közösen szervezett hagyományos vetélkedő zajlott. Ezen a napon került sor a Gombász Egyesület kiállításának megnyitójára is. 22-én újfent Zemplén Hús befektetőkkel tárgyaltunk, 23-án megemlékezés volt, több helyszínen volt a városban, koszorúzás, a színházban Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő mondott beszédet. Sor került a díjak átadására, Tóth Zsigmond Díszpolgár, Gubala Róbert Pro Urbe és az Egyesített Szociális Intézmény pedig a Közmegbecsülés díját vehette át, illetve Szepesi Bódog posztumusz Díszpolgári Címet kapott, az ő elismerését

Page 6: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

6

leszármazottja vehette át. Köszönetet mondott a szervezésért, a Párhuzamok című előadás szereplőinek, rendezőjének Schweitzer Tamás képviselő úrnak és mindenkinek aki a műsorban szerepelt, kiváló előadásra került sor. Október 26-án két kiváló rendezvényünk volt, a Zsolyokai Nyitott Pincék és a Kazinczy Múzeum megnyitására került sor, Halász János államtitkár úr nyitotta meg. Államtitkár úr mindkét rendezvényen részt vett, köszönjük a szervezést a Művelődési Központnak és az Egyesületnek. A Kazinczy Múzeumban olyan magas színvonalú kiállítás tekinthető meg, amilyen a Magyar Nyelv Múzeumában van, de talán még egy kicsit attól is jobb. Minden korosztály számára ajánlott. Sokan látogatják, külön fel fogja hívni az intézményvezetők figyelmét, hogy az oktatási intézmények felső tagozattól kezdve minden gyermeket vigyenek el a kiállításra.

2. Napirend Előterjesztés a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház jelenlegi helyzetéről Szamosvölgyi Péter polgármester: a napirend előterjesztői a Kórház menedzsmentje, akiket köszöntött. Megkérdezte, hogy van-e szóbeli kiegészítés a napirendi ponthoz. Kerényi Erika főigazgató: nincs kiegészítés. Csernai Ferencné bizottsági elnök: elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet Kórházról szóló tájékoztató. Az anyagot a bizottsági ülés napján a délelőtti órákban kaptuk meg, miután 12 órakor kezdődött az Ügyrend és Szociális együttes ülés, így a tájékoztató anyag tartalmát nem ismerte a bizottság. Főigazgató Asszony egy rövid tájékoztatót tartott, a képviselőket és a bizottság külsős tagjait foglalkoztató kérdések lettek feltéve, arra kaptak választ a főigazgatótól. Sajátságos helyzet volt, miután az anyag elolvasására a bizottsági ülés időpontjáig nem volt lehetőség. Kérdések: Szőnyi István képviselő: milyen a Kórházban a közérzet, a légkör? Lukács Tamás képviselő: elolvasta az anyagot az éjjel. Lecsökkent a kapacitás, a kihasználtság, nem okozhat-e ez ágyszámcsökkentést, vagy esetleg osztálybezárást, mert erre az itt élőknek végképp nem lenne szüksége. Dankó Dénes alpolgármester: mi a helyzet a rendelőintézettel, mert többféle alternatíva is kering a városban, hivatalosan még nem született döntés, hogy mi a terv a rendelőintézettel. Azért fontos ez, mert az önkormányzat is benne van az orvosi körzetekkel fogorvosi körzetekkel, védőnőkkel. Többször volt szó arról, hogy hová fog kerülni az orvosi ügyelet, mert most a bontandó épület földszintjén van. Van egy megállapodás a Kórház és az önkormányzat között, hogy a Kórház továbbra is biztosítja az ügyelet helyét. Ez pontosan hogy áll, hogy gondolják az ügyeletnek a helyzetét? Azért is lényeges, mert önkormányzatunk a GYEMSZI-vel egyetértésben egy pályázatot indított be, melynek keretében meg fog újulni a járóbeteg ellátást nyújtó védőnői szolgálat, a gyermekorvosi körzetek és az ügyelet helyiségének felújítására is tudunk pénzt fordítani, mihelyt tudjuk, hogy fizikailag hol található majd. Financiális dolgokra vonatkozó kérdése,

Page 7: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

7

hogy áttekintve a Kórház beszámolóját látható, hogy jelentős mértékben emelkedett a vezetők száma, mi indokolta, hogy ilyen sok vezetője legyen a kórháznak, egy financiális problémát nem okoz-e. Pasztorniczky István képviselő: nem közvetlenül a gazdasági részhez kapcsolódik a kérdése, korábban az önkormányzati fenntartás idején sem kapott erre választ. A Kórház Szervezeti és Működési Szabályzatában is benne van, hogy intézményi tanácsnak kell működnie, ez az egészségügyi törvény 156. §-ában is benne van. Működik-e ez a testület? Meddig tart a mandátuma? Mikor ülésezett utoljára és kik az önkormányzat által delegált tagok? Tartalmazza a beszámoló, hogy tervezői hibák sokasága miatt csúszik az átadás. Emiatt nyújtottak-e be kártérítési igényt a tervezető ellen? A projektmenedzsment és a pályázat felsorolt hibái okoztak-e gazdasági kárt a kórháznak, ki felel ezért? Számára furcsa, hogy egy olyan projektnél, amelynek az eredeti befejezési határideje május, a projektmenedzsment szerződése március végén lejárt. Indokolt-e a régi szülészeti épület lebontása további milliókért, nem lehetséges-e ennek az épületnek a hasznosítása, végeztek-e erre vonatkozóan gazdasági számításokat. Tudja, hogy főigazgató asszony megörökölte ezt a projektet, ez a kérdés részben a polgármester úrhoz is szól. Szamosvölgyi Péter polgármester: képviselő úr tévedésben van, az én végzettségem pedagógus és nem mérnök, de szívesen válaszolok majd rá, én nem lehetek olyan polihisztor mint Ön, de megpróbálok válaszolni. Szabó János képviselő: a Kórház jó működése, jó hírének keltése közös érdekünk, a benne folyó munkát ne híresztelésekből tudják meg az emberek. Számíthat-e a város, és a térség lakossága rendszeres tájékoztatásra a kórház részéről. Milyen a jelenlegi kórházvezetés és a szűkebb értelemben vett városvezetés közötti kapcsolat, mennyire tudnak rendszeresen, vagy jól kommunikálni? Mennyiben befolyásolja ez a jó, vagy esetleg döcögős kapcsolat az egymás közötti kommunikációt, illetve a munkavégzést? Szabó Lajosné képviselő: a stuktúraátalakítási pályázat megvalósulásáról érdeklődött. Hol tart, mikor lesz meg a befejezés, amikor már betegeket fogadhatnak. Csernai Ferencné képviselő: bizottsági ülésen elhangzott, de ott a képviselők egy része vett részt, ezért a kórház adósságával kapcsolatban érdeklődött. A szakmai anyag tartalmazza, hogy beavatkozással és beavatkozás nélkül, ez konkrétan mit jelent. Betegellátással kapcsolatban a teljesítmény, a súlyszám, van-e elegendő beteg, a betegeket el tudják-e látni, tehát a szakmai dolgokkal kapcsolatban kért egy összefoglalót. Sárosi Józsefné képviselő: a Kórházban szűk körben dolgozik, mivel nem egészségügyi, hanem egészségügyben dolgozó. Mint képviselőt gyakran megállítják munkaidő után a Kórház udvarán, vagy a rendelőintézetben és kérdeznek. Főleg az érdekli az embereket, hogy lesz-e létszámleépítés, mikor várható. A legnagyobb problémát abban látom, hogy tájékozatlanok a dolgozók. Lehet, hogy nem megy el a vezetőktől a tájékoztatás az alsóbb szintekre, kevés információ kerül el a dolgozókhoz és ezért elindulnak a pletykák. A bolhából elefántot csinálnak, mivel nem tudnak sok mindenről, ezért nem is jó a hangulat. Mindig bennük van, hogy ha létszámleépítés lesz, akkor beleesnek-e. Nem mindegy, hogy

Page 8: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

8

milyen hangulatban dolgoznak a dolgozók. Nem a vezető körben tájékozódik, inkább a szakdolgozók körében. Lehet, hogy a vezetőség jól van tájékoztatva, osztályok is vannak, valószínűleg, de a tájékoztatás kevés. Összdolgozói értekezlet utoljára 2012. decemberben volt, amikor be volt mutatva igazgatónő. Lehet, hogy célszerű lenne gyakrabban tartani. Ha tájékoztatva vannak a dolgozók a nehézségekről, vagy akár a sikerekről, akkor a hangulatuk is más és másképp állnak hozzá. Kerényi Erika főigazgató: kapacitáscsökkenés 2012. július elseje óta nem történt, akkor 60 ággyal kevesebb lett az intézmény kapacitása, ennek megfelelően csökkent a TVK, újabb osztály bezárásra reményei szerint nem kerülhet sor. Ilyen nem lebeg az intézmény feje felett. Amit a szakmapolitika elhatározott, az a csökkentés ez volt. Rendelőintézet átköltöztetése: nyilván gondolkodni kell abban, hogy ahhoz a kapacitáscsökkenéshez hozzá kell idomítani az erőforrásokat. Csökkent a tavalyi évben a bevétel lehetősége, csökkenteni kell a kiadásokat is. Ennek két kardinális területe van, a bér és a dologi költség. A dologin belül lényeges a rezsiköltség. Valóban vizsgáltuk a rendelőnek a helyzetét, mit tudunk vele tenni, de döntés nem született, illetve a GYEMSZI-vel sem tudtuk még leegyeztetni, hogy mi legyen a jövőben. Ebből adódik az ügyelet kérdése is, gyakorlatilag az ügyelet és a rendelő sorsa annak a kérdésnek az eldöntése volt, hogy a szülészet épületet tudjuk-e cserélni másik épületre, tehát, hogy másik épületrész legyen elbontva. Erre augusztus 29-én megszületett a döntés, hogy nem cserélhető az épület. Tavasszal merült fel újként számára ez a kérdés. A projekt befejezéséig úgy döntött a tulajdonos, hogy kevés az idő, hogy megtehető legyen ez a csere. Lehet, hogy ha előbb hozzákezd az intézmény ehhez a gondolathoz, lett volna rá idő, új igazgatóként áprilisban szembesült ezzel, hogy lehetőség lehetne erre. Az ügyelet elhelyezése kapcsán kérdése volt, hogy a pályázat hol tart. Ha az önkormányzatnak sikerül pályázatot nyerni az alapellátás fejlesztésére, már kezd kikristályosodni, hogy milyen helyiségek maradnak és hogyan tudják a funkciókat elhelyezni. Mostani állás szerint az volna a praktikus, ha az alapellátás mellett. Erről külön tárgyalásokat kell folytatni, illetve a végleges befejezés után látjuk, hogy hova tudjuk pontosan a funkciókat elhelyezni. Vezetők száma: gyakorlatilag a menedzsment nem nőtt, január óta hirdetjük az orvosigazgatói állást, azt betöltöttük, ugyanaz a struktúrája az intézménynek, ami eddig is volt. Olyan pozíció lett betöltve ami eddig üresen volt. Felügyelő tanács: az orvos szakmai vezető feladata ennek a biztosítása, eddig nem volt orvosszakmai vezető, Kovács igazgató vitte általános helyettesként, erre ő válaszol. dr. Kovács Lajos igazgatóhelyettes: ez év áprilisában levéllel fordultunk a GYEMSZI felé, hogy a Kórház felügyelő tanácsának kialakítása ügyében. Telefonon is érdeklődtünk, de még nem kaptunk választ. Kerényi Erika főigazgató: a projekttel kapcsolatban azt a tanácsot kapta, hogy mielőbb be kell fejezni. Kell a tervező jóváhagyása, a szerzői jogról való lemondása a végső átadáshoz, tehát nem volna célszerű most elindítani bármit is. Ha a szakértők azt fogják leírni, hogy itt kötelessége van a kórháznak, akkor megtesszük, most a befejezésre törekszünk. Rendszeres tájékoztatás: szívesen áll bárki rendelkezésére, aki a kórházba eljön bármilyen információra és szemtől szembe legyenek a kérdések feltéve és ne pletykából és hátsó információkból következtessenek, adják tovább a képviselő urak, hölgyek az információkat. Szeretné ha tudnánk kommunikálva, a valós információkról legyen

Page 9: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

9

tájékoztatva a lakosság. Természetesen ha testületi ülésen szeretnék a tájékoztatást, arra is készen áll. Kórházvezetés-önkormányzat, egy informális kapcsolat van a kórház és az önkormányzat között, de bármikor kérdése volt polgármester úrnak, vagy alpolgármester úrnak, rendelkezésre álltunk, bármikor olyan jellegű probléma felmerült, amit szemtől szembe szerettek volna megbeszélni, rendelkezésre álltak. A struktúra pályázat esetében a TIOP 2.2.1-es pályázatra gondolt a kérdező feltételezhetően, a bizottsági ülésen is elmondta, hogy ennek a helyzete napról napra változik. Az október 29-i bemosakodó szállítása tolódik november 11-re. Fontos tárgyalás lesz holnap a GYEMSZI-ben egy négyoldalú tárgyalás, mely reményei szerint mindenre pontot tévő megállapodás. Annak következtében tudunk majd továbbhaladni. A problémák attól nem oldódnak meg attól, hogy megállapodnak, 8 hét az átköltözés, minimum 4-6 hét az épületbontás, utána a kert parkoló építés, tehát április vége, május közepe a teljes projekt befejezése. Az épület átadása, a használatba vételi engedéllyel megtörténhet, ha meglesz a bemosakodó. Ezt követően beköltöztethetőek lesznek azok az osztályok akik ott helyet kapnak. A teljes projekt még további feladatokat kíván, ami árpilis május. Adósságállomány: a grafikonból az látható, hogy mivel az új menedzsment beavatkozott az eseményekbe, ezért az alacsonyabb görbe a tényadat. Ha nem történtek volna meg a beavatkozások akkor a felső grafikon adatai valósultak volna meg, ami jóval magasabb adósságállományt feltételez. El tudjuk-e látni a betegeket? Szakmai kérdést átadta Kovács Lajos Igazgatónak. dr. Kovács Lajos igazgató: a biztonságos működéshez legalább 20 orvos hiányzik. Nem gondolja azt, hogy szélesebb körben ezt meg lehet vitatni. A meglévő orvosállomány erejéhez képest próbálja biztosítani az orvosi ellátást az intézményen belül. Az ellátásban keletkeznek hiányok, leginkább a járóbeteg ellátásban, hiszen esetenként az osztályon dolgozó orvos olyan munkát csinál, amivel megrövidül a szakellátás rendelési ideje. A hiányosságok kiküszöbölésére törekszünk, a kórházon belül biztonságos a betegellátás. Kérdés, hogy a hiányszakmákban tudunk-e legalább egy-két kollégát munkába állítani, hisz az lenne a megnyugtató a Kórház számára. Kritikus a helyzet a belgyógyászat, sebészet, központi intenzív szintjén. Kerényi Erika főigazgató: Sárosiné kérdésére elmondta, hogy a vezetői technikája az, hogy évente kétszer tart összdolgozói értekezletet, egyszer a Semmelweis Nap alkalmából, másodszor Karácsonykor. Más hagyománya volt itt a Semmelweis Napnak, ezért az összdolgozói értekezletre nem került sor. A dolgozók felé a kommunikációnak több szintje van, az elsődleges a hivatalos formális út, vezetői értekezletek minden héten szerdánként főigazgatói, havonta főorvosi, főnővéri értekezlet. Az ott születő döntéseket kell tovább adni és a főorvosoknak kell továbbadni a dolgozók felé. A gazdasági igazgató hetente egyszer tart osztályvezetői értekezletet, onnan is mehetnének az információk tovább. Megköszönte az észrevételt, erre nagyobb hangsúlyt fognak a jövőben fektetni, hogy az információk pontosabban és a valóságot tükrözően kerüljenek tovább. az információnak is megvan a fontossága mi az amit tovább kell adni, mi az amit nem. Az ágyszám csökkentéssel létszámcsökkentés nem történt a kórházban, ez kardinális kérdés. Szeretné elérni, hogy a minőségi munkaerőre lehessen számítani és a Kórház hírnevét és a

Page 10: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

10

betegellátás minőségét növeljük. Nincs rá forrás többek között arra, hogy létszámcsökkentést végrehajthatnánk, természetes fluktuációra törekszünk. Szamosvölgyi Péter polgármester: akinek megválaszolatlan maradt a kérdése, majd a vélemények keretében elmondja. Volt két megjegyzés amire reflektálni kívánok. Nem értem, hogy Szabó képviselő hová akar kilyukadni amikor azt kérdezi, milyen kapcsolat a kórház és a város vezetése között és ez ráteszi-e bélyegét a működésre. Ez nem kérdés volt, hanem feltételezés, hazugság, és a kapcsolat folyamatos és megvan, ha tudunk, akár pályázatról legyen szó, vagy a kórház működésével kapcsolatban itt vagyunk jelen vagyunk közreműködünk. Akár a részletkérdések esetében, mint a törmelék elhelyezése, aminek ha minden jól megy, a mai vagy holnapi napon pontot lehet tenni a végére. Milyen a kapcsolat a városvezetés és a kórház vezetése között? Akár azt is kérdezhetném, hogy Ön szerint képviselő úr milyen a kapcsolat a kórház és az MSZP között? És ha döcögős, akkor nem nyomja rá a bélyegét a kórház működésére? Azért tartja fontosnak egyértelműsíteni, mert tavaly május óta nem az önkormányzat a fenntartója az Erzsébet Kórháznak és nem is tulajdonosa az épületegyüttesnek sem. Bár egy helyen vagyunk, van felelősségünk az egészséggel és az egészség megőrzésével kapcsolatban, de a fekvőbeteg ellátás esetében sem fogjuk behunyni a szemünket és elmenni a problémák mellett. Az a ráhatás, ami a tavaly május előtti időszakban fenntartóként rendelkezésre állt számunkra, az most gyenge. Ez a testületi ülés ezen napirendi pont keretében foglalkozik a Kórházzal, egyértelmű, hogy nem véletlen, nem véletlen az sem, hogy most került erre sor, mostanára összegződött az a rengeteg kimondott és kimondatlan probléma, ami az intézményen belül és az intézményen túl kérdésként előjött, amire válaszokat várunk. A Kórház és a város vezetése közötti kapcsolatot a Szabó képviselő által feltett kérdések is befolyásolhatják. Azért, hogy első kézből kaphassanak választ a képviselők a kórházzal kapcsolatos kérdéseikre, ezen az ülésen van lehetőség. Pasztorniczky István képviselő úr tett fel kérdéseket, amire tőlem várja a választ. A menedzsmenttel kapcsolatban, hogy lehet, hogy a pályázat menedzsmentje x ideig kapott megbízást és lejárt a szerződése, a befejezés pedig ettől y ideig, sokkal később várható. Úgy, hogy eredetileg úgy tűnt, hogy a pályázat határidőre elkészül, és akkor szűnik meg a menedzsment megbízás is. Csak közben az a sajnálatos helyzet alakult ki, hogy folyamatosan tolódott a határidő. Azóta is a menedzsment ingyen és bérmentve végzi a munkáját, úgy ahogyan eddig. A tömb épület lebontásával kapcsolatban: a pályázat beadására Dr. Antal Gabriella időszakában került sor. Minden pályázatban vannak olyan teljesítménykényszerek amit a pályázatnak hozni kell. Az egyik ilyen feltétel, hogy a kubatúra ne nőjön a beruházás befejeztével, hanem csökkenjen. Az intézmény működése olcsóbb, racionálisabb legyen. Ennek a megfelelése volt az a javaslat, hogy az az épület kerüljön lebontásra. Időközben Antal igazgató után Borzi Márta idején került szóba, hogy mi lenne ha nem ez az épület kerülne lebontásra, hanem a pszichiátria épülete. Ötlet szerint állt meg az ötlet. A kérdést a közreműködő hatóság felé feltették, erre nem érkezett válasz. Majd új menedzsment lett, ez is feltette ezt a kérdést, erre sem volt válasz, de egyértelműen látszott, hogy az egész pályázatot át kellene strukturálni, mert egy bontás egy másik bontással cserélve nem oldható meg. A bontási anyag, a minőség, mennyiség nem egyforma, a pályázatból bizonyos összegeket le kellett volna vonni, nem biztos, hogy ez a pénz a pályázatban máshol felhasználható lett volna. Ugyanakkor forráshiány is jelentkezett, de miután határozott döntés ezzel az esetleges épületcserével kapcsolatban nem történt, annyira kicsúszott mindenféle határidőből az intézmény, hogy lehetetlen már ilyen módosítást végigvinni, az

Page 11: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

11

engedélyeket megszerezni, az egész költségvetést átstruktúrálni és a beruházást befejezni. Már nincs mérlegelési lehetőség, az eredeti elképzelés szerint kell a pályázatot megvalósítani. Vélemények: Pasztorniczky István képviselő: a projekt befejezési dátumát a kórházigazgató beszámolójából vette, ami 2013. május 31. volt, ezért tette fel ezt a kérdést. Az épület bontásával kapcsolatban, laikus vélemény, hogy ha egy régi épületnek megszűnik a funkciója nem következik belőle a bontás. Érti, hogy nem lehet már leállítani, de egy rossz döntést még az utolsó pillanatban is meg lehet állítani, ha a tulajdonosban – GYEMSZI – megvan az akarat. Nem szép épület, de sokba került a felépítése. Egy mondatban visszautalva a beszámolóra, nyilvánosságra, a kórházi felügyelő tanács a nyilvánossággal való kapcsolatot is biztosítaná, törvény és végrehajtási rendelet is előírja a létrehozását, itt nem kell várni a felügyelő szerv válaszára, a jogszabály kötelez. Szabó János képviselő: kérdést is kapott, majdnem ugyanazt amit feltett, mégsem úgy válaszolna. Az előbb ismerkedtek meg főigazgató asszonnyal, idáig semmilyen gond nem történt az Erzsébet Kórház és az MSZP Sátoraljaújhelyi Szervezete között. Későbbiekben fognak beszélni és fog információt kérni a Kórházról, amennyiben ez a városlakókat érdekli és érinti. Naponta kap állásértesítő emaileket, rengetegszer találkozik a kórház által meghirdetett pozíciókkal. Látja, hogy keresik azokat a szakembereket, akik hiányoznak. Sokkal összetettebb is lehet, hogy miért kevesen, miért ritkán jönnek ide. Leginkább a fizikai távolléttel tudja ezt magyarázni. A környéken kevés egyéb lehetőség van, ha a környékbeli nagyvárosokkal hasonlítjuk össze a várost. A városban mindenki ért a focihoz, milyen épületet kell vagy nem kell lebontani. A volt szülészet épülete az egyik legújabb épület, ezért volt furcsa, hogy pont ezt az épületet kell lebontani. Történtek lépések azért, hogy mégse legyen lebontva, végül kiderült, hogy a jelenlegi tulajdonos nem tud, vagy nem akar ezzel foglalkozni. A jelenlegi tulajdonos a Magyar Állam és a Magyar Államot az országgyűlés képviselő, ahol a FIDESZ ül kétharmadban. Jogos lehet a kérdés, hogy akkor ki is a felelős. Volt itt olyan kormány aki háromszáz forintos vizitdíjon meg tudott bukni és el voltak látva a betegek. Mindent meg fognak tenni azért, hogy a Kórház jól működjön és az embereknek ne 600 km-eket kelljen utazni egy kivizsgálásért. Az itt élő emberekkel szorosabb a kapcsolata, mint itt sok képviselőnek és ezért ismeri sokkal jobban a véleményeket. Szamosvölgyi Péter polgármester: nem tudja melyik képviselőre gondolt, hogy szorosabb kapcsolatban van vele. Nem kockáztatná meg, hogy ilyen felelőtlen állítást fogalmazzon meg a nyilvánosság előtt, mivel a képviselők sok emberrel találkoznak és a Polgármesteri Hivatalban is gyakorta járnak ügyintézések kapcsán. Ezzel szemben Önt annál kevesebbszer látom. Biztos, hogy Ön is sok mindent megtesz, a választási eredmények tükrözték a választókkal való kapcsolattartást akkor amikor 2010-ben Sátoraljaújhelyben minden körzetet mi nyertünk meg. Ez reagálás arra, amit az az előtti időszakban tettek. A Magyar Állam a tulajdonosa a fekvőbeteg ellátó intézményeknek, 170-180 ilyen intézmény van, az épp ügyes bajos dolgait ezeknek az intézményeknek egy fenntartó kell, hogy intézze. Sok kórház van finanszírozási problémákkal tele. Ezt nem könnyű intézni, nem kis feladatot ró a minisztériumra, szaktárcára, államtitkárságra. Nekünk a legfontosabb az

Page 12: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

12

Erzsébet Kórház, mert a miénk, ugyanakkor a 170-180 kórházból egy ez a Kórház. A GYEMSZI teljes odaadással dolgozik ezért, rendszeresek a találkozások Budapesten, mi is hivatalosak vagyunk a holnapi találkozóra, múlt héten és az előtti héten is volt találkozó, ami azt mutatja, hogy a figyelem kiemelt az Erzsébet Kórház kapcsán épp a beruházás sikeres lezárása kapcsán. Az üléspontom határozza meg az álláspontomat, tőlem balkézre ülők véleménye ez, hogy nem jó gazda a magyar kormány, nem biztos, hogy ennek így kellene lennie, inkább objektívnek és nem politikát belekeverni. Közelednek a választások így elkerülhetetlen, hogy az aktuálpolitika testületi ülésen is gyökeret verjen. Dankó Dénes alpolgármester: a beszámolóban a projekt kapcsán rejtett problémákat emlegettek fel és ez valóban így is van, de ilyen volumenű beruházásnál, ami másfél milliárdos értékű, óhatatlan, hogy legyenek olyan problémák, melyeket menet közben kell megoldani. Visszautalva Szabó képviselő hozzászólására, hogy nekünk segíteni kell, ha az önkormányzat nem segített volna az első perctől kezdve, akkor ez a pályázat nem tartana itt ahol most áll. Ha a támogatási szerződés aláírására gondolunk, polgármester úr közbenjárása nélkül nem ment előre. Nem tudtak megegyezni a tervezővel a tervek elkészíttetése kapcsán, ha akkor nem folyik bele az önkormányzat, akkor a mai napig nem lennének kiviteli terve. Az hogy a tervek milyen minőségűek azzal foglalkozzon a szakma, a szakemberek dolga ezt eldönteni. A szerzői jog védelme miatt csak azzal a tervezővel lehetett kiviteli tervet készíttetni, aki az engedélyes tervet készítette. Ha a közbeszerzési eljárás elindítása és lefolytatása kapcsán felmerült problémák megoldásába nem folyik bele az önkormányzat, akkor a közbeszerzés sem lett volna sikeres. Most sem véletlenül került napirendre a Kórház, hiszen már nem vagyunk fenntartói, mégis ha most nem folyik valamilyen módon az események menetébe az önkormányzat, akkor ez a beruházás az életben nem lesz befejezve. Eltelt már az az idő, hogy a kórház új menedzsmentje azt mondja, hogy ezt megörökölte mástól, az előző menedzsment hibáiból adódnak a problémák. Az igazgató asszony lassan egy éve itt van, a bemosakodó pult, a bontási törmelék, épületcsere aranyháromszögön még mindig nem sikerült átmenni. Holnap nem véletlenül megyünk mi is a GYEMSZI-hez, ez az egyeztetés a kórház, kivitelező és fenntartó és a partvonalról bekiabáló önkormányzat részvételével azért fog megtörténni, mert egyszerűen nem jut egyről a kettőre a kórház. Augusztus 29-én volt egy egyeztetés a GYEMSZI debreceni központjában, azóta sem mozdul el az ügy. Mindent meg lehet magyarázni, hogy rengeteg sebből vérzik a történet. Ami viszont látható, van egy épület, ami elkészült februárban, tele van műszerekkel, melyek részben vannak beüzemelve, sem a térségben élő betegeket, sem az ittenieket nem érdekli, mik a projekt belső dolgai, mindenkit az érdekel, hogy miért nem működik a kórház. A legfontosabb kérdés nem a felelősök megkeresése, hanem a problémák megoldása. Polgármester úr augusztusban levelet írt a fenntartónak, javaslatot is téve a megoldásra, mert úgy látjuk, hogy a projekt megállt. Bízik benne, hogy a holnapi egyeztetés eredményes lesz. Lehetett volna sokkal dinamikusabban kezelni problémákat, ez már történelem nem lehet változtatni, de azt szeretnénk, ha a kórházzal nekünk nem kellene foglalkozni. Annak idején önállóan működő és gazdálkodó intézmény volt, és mi akkor örültünk a legjobban, amikor nem kellett beleszólni a működésbe, sajnos nem volt mindig ilyen ideális helyzet, és most sem az. Csernai Ferencné képviselő: véleménye szerint a legnagyobb problémát az okozza, hogy a pályázat elhúzódott. Voltak finanszírozási problémák is, köztudott, hogy a kórház 90

Page 13: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

13

millió, 20 millió és 31 millió forintot is kapott ahhoz, hogy az átköltöztetéshez a hiányzó bútorzatot meg tudja venni. Vannak olyan területek, mint a steril, átköltözött, de nem tud működni, mert nincs használatba vételi engedély. Ez plusz kiadást jelent a Kórháznak, mert Kisvárdára kell szállítani a műszereket sterilizálásra. Jön a tél, ott áll üresen az épület, amit majd fűteni kell, minimális dologi kiadás mellett, ami a bevételből indul, mínuszként jelenik meg olyan költségekkel, amit az időben történő befejezéssel el lehetett volna kerülni. Lehet, hogy furcsa a Kórház menedzsmentjének, hogy a város ragaszkodik és ennyire magáénak érzi az Erzsébet Kórházat, ezt a bizottsági ülésen Palicz képviselő úgy fogalmazta meg, hogy az Erzsébet Kórház közadakozásból jött létre, a Sátoraljaújhelyben élők adták össze a pénzüket ahhoz, hogy itt Kórház működhessen. Nagyon komoly és köztiszteletben álló orvosok, főorvosok azon dolgoztak éveken keresztül, hogy osztályokat hozzanak létre és elismertséget szerezzenek a Kórháznak. Szeretnénk a mostani helyzetben is, ha a Kórház az itt élő betegekért tudja dolgozni, megfelelő szakmai stábbal jól képzett szakemberekkel. Az orvoshiány is problémát okoz, bizottsági ülésen erről is volt szó, vannak osztályok ahol komoly gond az orvoshiány. Azt is tudjuk, hogy az orvosok nyugat felé orientálódnak, külföldre mennek, de a kórház menedzsmentjének ez is feladata, problémája, hogy kezelni tudja. Azért kérdezte a betegszámot, mert ha a Kórház nem teljesíti azt a TVK-t és nem kapja meg a megfelelő súlyszámot, akkor a bevétel csökkenni fog, a bér 80 %-át fedi le a bevételnek, akkor továbbra is csak azokra a dologi kiadásokra, szakmai anyagokra jut kevesebb, ami azt eredményezheti, hogy nem biztos, hogy az Erzsébet Kórházat fogják a betegek választani. Arra kéri a Kórház vezetését, hogy szakmailag is próbáljanak meg mindent elkövetni annak érdekében, hogy megfelelő szakemberek lássák el a betegeket. Járóbeteg szakellátás vonatkozásában elhangzott, hogy kevesebb az orvos, dolgozik a kórházi osztályon, a szakrendelésen is. A szakrendelőben várakozó betegeket látunk, mert az orvos még nem ért át. Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző: a kiküldött anyaggal kapcsolatos észrevételei az alábbiak. Ebben az évben 67 millió forinttal sikerült a kiadásokat csökkenteni. Belemélyült ennek a vizsgálatába, meg kell állapítani, hogy a kiadáscsökkentés majdnem teljes egészégen a betegellátás rovására ment, mert nem a béreknél volt kiadáscsökkenés, ott még növekedés is volt, a közüzemi költségek most is ugyanannyiba kerülnek mint egy éve, ott sem lehetett jelentős összeget megtakarítani, tehát a szakmai anyagoknál történt a megtakarítás. Sok visszhangja van annak, hogy például vérvételnél nem csinálnak meg minden vizsgálatot. Személy szerint én, legutóbbi vizsgálatnál négy eredményre nem kaptam választ. Ez elég nagy problémát okozott, mert át kellett menni Sárospatakra és ott megcsináltatni. Ezért fordul elő, amit mondanak a betegek, hogy be kell vinni a gyógyszereket még az infúziót is. A bér és járulék költségek 80 %-ot tesznek ki, ez hatalmas költség. Mikor mi a Kórházat beszámoltattuk annak idején, szóvá tettük ha 70 5% körül mozgott. Kiszámolta, hogy az önkormányzat esetében nem éri el a 40 %-ot, és ez úgy 40 %, hogy benne van több száz közfoglalkoztatott bére és járulékai, melyek bevételi oldalon is megjelennek. A menedzsmenttel kapcsolatban, akik a TIOP pályázatot menedzselték, több negatív észrevételt tett akár bújtatva, akár nyíltan is. Felmerül benne, ha nem jól dolgoztak és nem végezték el rendesen a munkájukat, akkor miért kapták meg a díjukat. Ez úgy működik, hogy meghatározott időszakonként beszámolót kell készíteni, miután a beszámolót elfogadja a kórház vezetése, - konkrétan igazgatónő – ráírja, hogy teljesítés megtörtént és így történik a kifizetés. Ha nem végezték el a feladatot, nem kellett volna kifizetni. Biztos, hogy elvégezték a feladatot, ha augusztus 31-ig a számlák nagy

Page 14: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

14

része be lett fogadva. Tehát olyan szakmai munkát végeztek, ami szerint elfogadta a pályázat kiírója a technikai számlákat. Ágyszámcsökkentés: azt mondta igazgatónő, hogy 60 volt, az anyagban 63 az ágyszámcsökkenés, és még egy dologra térne ki ami nagyon foglalkoztatja a közvéleményt és ez a szakellátásnak az északi pavilonba költöztetése. Erre azt mondta, hogy nem történt döntés ebben. Reméli, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert ez a betegellátás rovására fog menni. Azt is lehet mondani, hogy nem veszi figyelembe a kórház vezetése a betegek érdekeit. Nem tudom, hogy volt-e igazgatónő az alagsorban, amikor a sebészeti szakrendelés folyik, mert nekem volt alkalmam ott lenni. Elmenni nem lehet a folyosón, bűz van, levegőtlen, az emberek nem tudnak leülni. Mankóval állt az ember a fal mellett, mert nem volt ülőhely. Ha ide még több szakrendelést zsúfolnak be az már embertelen körülmény. Akkor nem kell csodálkozni, nem annyi bevétel kiesés lesz, mint ami az anyagban van, mert 10 km nem távolság, hogy átmenjenek a sárospataki szakrendelőbe a betegek ahol jobb körülmények vannak. Nem azért dolgozott ez az önkormányzat a kórház pályázatokért, a temérdek céltámogatásért, hogy ez mint egy kártyavár összedőljön. Szőnyi István képviselő: az építkezésben maga is érintett volt, hisz a szomszédjában van az épület. Sárosinét azért kérdezte arról a kérdéseknél, hogy milyen hangulat van a Kórházban, mert kívülről úgy látható, hogy bizonytalanság van. Fontos a tájékoztatás. Intézményvezetőként tudja, hogy az a legrosszabb, ha bizonytalanság van, mert pletykák is hamarabb kelnek szárnyra. Többször felmerült, hogy mi lesz a rendelőintézet sorsa. A beruházásról még mindig beszélünk, holott már rég meg kellett volna valósulnia. Az ott dolgozók munkájára is rányomja a bélyegét ez a sok bizonytalanság. A lakosság nincs tisztában azzal, hogy nem az önkormányzat a fenntartó, de hozzánk fordulnak, mert ezt szokták meg. Tiszta helyzetet kell teremteni, erre kéri a vezetést, hogy törekedjen a bizonytalanság felszámolására. Kerényi Erika főigazgató: sok olyan információ hangzott el, ami egyértelműen az információhiánnyal magyarázható, így sok torzítást is tartalmaz. Itt bizonyára többen tanultak már vezetéselméletet, így azt is tudják, hogy mikor mit kell csinálni, és tökéletes vezető nincs az emberek szemében. Ezért kéri a szemtől szembeni beszélgetést, a pletyka mindig mást mond mint a valóság. Örül annak, hogy azt látja jegyző asszony is, hogy a bér magas, ehhez kéri a támogatásukat pénzügyileg, hogyan lehet megoldani egy olyat, amihez nincs forrás. Pénz kell a létszámcsökkentéshez, amennyiben támogatják és van rá javaslatuk, írják le. Készek vagyunk változtatni. A rendelő átköltöztetése, vagy nem átköltöztetése nyilván akkor tud megoldódni, amikor eldőlt a sorsa a szülészet épületének. Azon dolgozott az új menedzsment a régi szakemberekkel, hogy megmentsék ezt az épületet. Született egy döntés, hogy a projekt befejezése az elsődleges, abban pedig indikátor ez, tehát muszáj a bontást megtenni. A magasabb bérköltségnek több vonzata van, az előző időszakban olyan irányba mentek el, hogy nagyon magas bérek alakultak ki, ezt visszavonni nem lehet, mert elmegy az a kevés orvos is aki az intézményben dolgozik. Tudjuk, hogy ennek a vidéknek szakembermegtartó képessége nem előnyös. Kérte a segítségét a testületnek, hogy azoknak az embereknek akik ide le szeretnének telepedni azokat segítsék, mert enélkül nem tudnak gyökeret verni. Vannak akik nem is akarnak letelepedni, kvázi zsoldosként dolgozik az intézményben. Ezek miatt feszültség húzódik az intézményben dolgozók között és ezt nehéz vezetőként kezelni. A munka kellene, hogy menjen, új szakemberek kellenek, de ugyanazért a bérért nem jönnek, mint akik már

Page 15: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

15

tősgyökeres itteni dolgozók és kiteszik a lelküket a betegellátásért. Ha egy kicsit nyugatabbra megyünk, látható, hogy Ausztriában akár 90 % is van a bér, dologi. Ezt Magyarországon nem tehetjük meg. A lakosság ellátását az új menedzsment maximálisan szem előtt tartotta orvosszakmailag akár a rendelő, akár az ügyelet kialakításával kapcsolatban. Az ügyeletre azért tettünk javaslatot az önkormányzat felé, bármennyire is nehézséget okoz az intézmény vezetésének az orvoshiány, mert szakmailag sokkal jobb ellátást lehetne biztosítani a mentőszolgálat, sürgősségi osztály és a háziorvosi szervezet együttműködésével. A Kórház nem tud pályázni az orvosi ügyeletre. A szakrendelői ellátásból nyilván azokat célszerű áthozni az épületbe, ahol konziliánusi feladatok vannak, és hátrányos a betegek részére, hogy az utcán vannak áttolva hóban, esőben. Nyilván nem abból kell kiindulni, hogy most hogy néz ki az alagsor, nem a döntésképtelenségem eredménye, hanem előkészített anyag alapján lehet dönteni. Abban a helyzetben, amikor a domino abba az irányba tart. Nem lehet hűbelebalázs módjára gondolkodni, átgondolt stratégiát kell kialakítani. Már 8 hónapja itt vagyok az intézményben, és sok olyan problémát örököltem meg, amivel napi 12 órát, sok esetben 16 órát is bent vagyunk a menedzsment tagjaival. Lehet, hogy ezzel Önök elégedetlenek és a látszat nem az, hogy dolgozunk, sajnálja, ha ezt nem látjuk. Mindennek ellenére szívvel lélekkel dolgozunk ezért a kórházért, ugyanazt a múltat figyelembe véve, ami a képviselő-testület és az itt élők számára is fontos. Nem vagyok sem zempléni, sem sátoraljaújhelyi, ennek ellenére maximálisan szem előtt tartom az itt élő emberek érdekeit, a lehető legjobb betegellátást szeretnénk biztosítani és a színvonalat emelni. Szeretném, hogy ne informális módon kommunikáljunk, hanem valóban személyesen jöjjenek be és ismerjék meg a problémákat. Bármikor elmondom, hogy milyen problémákkal küzdünk és miért nem lehet azt a döntést meghozni, amiről az utcán lévő ember azt gondolja, hogy rég meg lehetett volna hozni. Egy kórház vezetése külön szakma, külön a gazdasági terület, az orvosszakma és az ápolás is és egy adott projekt menedzselése is. A projektmenedzser feladata le van írva, a projektben résztvevő kollégáknak a teljes projekt menedzsment biztosítása a projekt végéig kell, erre előkészítő anyagot nem kapott. Sok olyan probléma volt amire nem tér ki most. Heti 20 órában kellett volna, hogy itt legyen a projektmenedzsment kétszer látta a projekt alatt, nyilván nem is tudta ezeket a döntéselőkészítő anyagokat előkészíteni, közalkalmazottként kellett alkalmazni a projektben, nem teljesítésigazolás alapján, mint egy vállalkozót, nem neki kellett leigazolni. A kollégája készségesen rendelkezésre állt végig, azt látta a projekt menedzsment részéről, hogy júniusig teljesen készségesen voltak, onnantól pedig megváltozott. Nem nekünk adtak tájékoztatást, nem a menedzsmentnek, nem felénk tárták fel a problémát, hanem a külvilág felé, ez nem teremtett jó hangulatot és a projekt előrevitelét nem segítette. Lehet itt mentegetőzni, ahogy polgármester úr mondta, nem mentegetőzni szeretne, hanem a részletekben bújik meg az ördög. Szamosvölgyi Péter polgármester: nem szeretne veretes beszédet mondani, hisz már az Erzsébet Kórház közelmúltját tekintve többször elhangzott, az elmúlt 15 év alatt mióta a várost vezetem. Minden nehéz helyzetben a Kórház jövője szempontjából jó döntéseket hozva a működőképességet megőriztük. Az önkormányzat teljesítménye jó volt. Most már más a helyzet, de homokba dugva a fejünket a legtöbb közalkalmazottat foglalkoztató intézmény ügyében nem mehetünk el szó nélkül. Ezért vette a napirendjére a testület ezt a napirendet. Kölcsönös bizalmatlanság tapasztalható a projektmenedzsment és a Kórház vezetése között. Arról a projektmenedzsmentről van szó, amely több tucat sátoraljaújhelyi projektet vitt végig hibátlanul a városnak. A kölcsönös vádaskodásokat nem ide kell hozni.

Page 16: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

16

Vezetőként minden döntésemért vállalom a felelősséget, nem az összes menedzsmenttagot bevonva, velük aláíratva minden döntésemet. Döntéseket hozok és ezekért vállalom a felelősséget, ha jó akkor is, ha nem akkor is. Kaptam és örököltem egy feladatot, melyben problémák és mulasztások is voltak, ezt tudomásul veszem, igyekszem tisztázni és megoldani. 9 hónapon keresztül nem kergetem a problémákat. Konkrét példa, a könyökömön jön ki a bemosakodó pult kérdése. Ez a beruházás másfél milliárd forint, amit még hozzá kapott a Kórház a kormánytól azzal együtt 1,7 körül lehet. 2-3 millió forint közötti bemosakodó pult kardinális kérdés hónapok óta. Azt mondtam, hogy gyűjtést kezdeményezek a városban, mindenki egy darabot vásároljon meg belőle aztán majd összeszereljük. Ez nem lehet akadálya egy használatba vételi engedélyek. Kész az épület, be vannak csomagolva a gépek, amelyek gyógyításra megelőzésre használhatóak és erről beszélgetünk heti több alkalommal, hogy mi újság van a bemosakodó pulttal. Kinek kell megvenni ezt a gépet, a kivitelezőnek mert benne volt a projektben, a kivitelező szerint nem volt benne a projektben. Megmondom őszintén engem aztán betyárul nem érdekel hogy a megrendelőnek vagy a kivitelezőnek van igaza. Teljesen mindegy, meg kell venni, aztán majd le kell perelni a kivitelezőn, de ez ne legyen akadály, döntéseket kell hozni és minél hamarabb. Amíg ennek a városnak a vezetője vagyok, nem történhet meg, hogy a járóbetegellátás abba az alagsori helyiségbe bemenjen. Azért nem, mert lehet kifesteni, csecsázni, de attól még mindig alagsori helyiség marad, még mindig nem lesz világítás, csak mesterséges fény, a folyosó nem egész három méter széles lesz, egyáltalán lehangoló a légkör. Az egészségházat aki tervezte, egészségháznak tervezte. Széles tágas folyosókkal nagy nyílkászárókkal, tágas terekkel két lépcsővel, lifttel, vizes blokkokkal. Van hol leülni, állni, lehet találni olyan helyet, ha valaki egyedül szeretne lenni, mert úgy érzi jól magát. Javaslata az Erzsébet Kórház vezetése felé, hogy a következő pályázati ciklusban olyan betegalagút tervezésére pályázzon, ami a Kórház és az egészségház között megoldja az esőben, hóban történő betegátkísérést. Az összeg nem olyan mértékű, hogy ne épülhetne meg egy ilyen. Igaza van igazgatónőnek abban, én is szeretem, ha valakinek problémája van azt szemtől szembe mondja el, ne a hátsó gondolatokat vegye alapul. Ez helyes vezetői magatartás, de a kérdés arra vonatkozott, hogy az 550 körüli dolgozó szintén szeretne tájékoztatást kapni. Elképzelhetetlen számára, hogy az Ön által vázolt kommunikáció 550 emberrel megvalósulhatna, mert Önnek erre nem lehet ideje. De nem is kell, hogy feladata legyen ez, ezért nem árt ha tart összdolgozói értekezletet, főleg ha azt tapasztalja, hogy bizalmatlanság van az intézményen belül. Itt most nem orvosról ápolónőről vagy technikai dolgozóról van szó, hanem általában a bizalmatlanságról. Hogy mi okból alakul ki, azt sem rossz megtudni. Tisztázni a helyzetet, kötelező. Rossz légkörben, rossz munkahelyi hangulatban nem lehet jó döntéseket hozni, és a döntéseket nem lehet megvalósítani. Javasolta, hogy az intézményben lévők tájékoztatva legyenek az intézmény helyzetéről, akár a fejlesztések, pályázatok, vagy egyéb eseményekről. Mindezt azért, hogy ne induljanak el a mendemondák, mert fél órán belül a harmadszorra átadott információ már homlokegyenest más lesz mint az eredeti hír. Minél több állomás van beiktatva annál nagyobb a hibalehetőség. Azért beszélünk erről a kérdésről a testületi ülésen, mert szeretnénk tisztázni a helyzetet és a körülményeket. Örül annak, hogy nincs veszély a TVK súlyszámcsökkenése miatt az ágyszámcsökkenéssel kapcsolatban, de 15 év után is görcsbe szorul a gyomrom, amikor azt látom, hogy csökken a betegforgalom a Kórházban. A Kórház stabilitása pénzügyi tekintetben véleményem szerint romlott. Ez nem jó érzés. Nemcsak az 550 dolgozóért, hanem azért is, mert az itt élő emberek az egész környéken ha tetszik, ha nem ez a kórház az életüket mentheti meg. Nem az

Page 17: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

17

osztályvezető főorvosok dolga, hogy orvosokat hozzanak az osztályokra, nem az ő feladatuk, ez a mindenkori menedzsment feladata. Villámhárítóként működünk a projektmenedzsment és a kórház vezetésének a pályázattal kapcsolatos dolgaival. De hiába a feszültség az intézmény vezetés és a menedzsment között, ettől függetlenül minden döntést a kórház igazgatójának kell meghoznia. Ez nem kerülhető ki. De ez volt a múlt, foglalkozzunk a jövővel. Bízom abban, hogy a pályázat megvalósul, az utolsó határidőt betartva elkészül, át lesz adva, megfelelő épület lesz, az eszközbeszerzés kiválóan sikerült, még a végére lehet sikertörténet. Másfél milliárdos EU-s beruházás nem arról szól, hogy kitesszük a faliújságra, zászlót lengetve mondjuk, hogy milyen jó ez a térség betegellátása szempontjából, hanem azon görcsölünk, hogy mikor megy tovább a beruházás, mikor fejeződik be végre. Ez az anyag tájékoztató volt, erről nem szoktunk szavazni, mivel az intézmény munkájára nincs hatással, ettől függetlenül egy szavazást a tájékoztatónak a tudomásul vételéről tegyünk meg. Az elhangzott kiegészítésekkel, a véleményekkel együtt, aki elfogadja a tájékoztatót az igennel, aki nem az másképp szavazzon. S z a v a z á s: a képviselő-testület 3 igen 8 nem szavazattal a tájékoztatót nem fogadta el és az alábbi határozatot hozta:

10413/2013. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete

214/2013.(X.30.) határozata a Sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház jelenlegi helyzetéről szóló tájékoztató

megtárgyalásáról

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Sátoraljaújhelyi Önkormányzat számára az Erzsébet Kórházzal kapcsolatban készített tájékoztatót, a testületi ülésen elhangzottakkal együtt nem fogadja el. 3. Napirend Előterjesztés Sátoraljaújhely Város 2014-2020 időszakára tervezett fejlesztési tervére Dankó Dénes alpolgármester: a képviselő-testület áprilisi ülésen már tárgyalta a fejlesztési tervet. A most kiküldött anyag részletesen tartalmazza ugyanazt a napirendi pontot. A megyei fejlesztési tervhez kell igazítani a mi fejlesztési tervünket. Hamarosan elindul az a tervezési időszak ami meghatározza az országba megérkező közel 700 milliárd forint fejlesztési pénz sorsát. Áprilisban még konkrétumokkal nem rendelkeztünk, ezért készült el ez az anyag. Az azóta eltelt időszakban felgyorsultak az események, ténylegesen látható, hogy a 2014-20 közötti időszakban milyen fejlesztési irányok lesznek. Az operatív programok megszűnnek. A megye összeállít egy megyei fejlesztési tervet, ezt a tervet a jövő év elején Brüsszelben terjesztik elő és nem csak a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyeit, hanem minden egyes megyének a tervét a minisztériumok által összeállított ágazati operatív programokkal együtt. A megyei fejlesztési terv kell, hogy tartalmazzon minden olyan fejlesztést, amit az önkormányzatok, gazdasági szervezetek, vállalkozások terveznek az elkövetkezendő időszakban. Ez év november 20-ig van lehetőség projekt ötleteket

Page 18: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

18

beküldeni, az önkormányzat projekt csomagja, ehhez kell kapcsolódnia a vállalkozási és a civil szféra fejlesztési terveinek. Ezt szakapparátus fogja rendszerezni és összegezni, a kapcsolódási pontokat is rendszerezni, majd összeállítanak egy csomagot, melyet a megyei közgyűlés tárgyal. Ezt követően elnök úr feladata, hogy az ágazati miniszterekkel elfogadtassa a megye fejlesztési csomagját. Ebbe a csomagba bele kell tenni mindent, amit az elkövetkezendő időszakban fejlesztést tervezünk, mert amit tartalmaz azon elemek esetében esélyes a támogatás. Bekerült a tervünkbe a közmunka, mert a megye kérése volt, hogy ezt is jelenítsük meg a tervben, lehetőség nyílik rendezvények támogatására is, ezért a nagy rendezvényeinket szintén beemeltük, a végén szerepel egy munkahelyteremtő fejlesztés. Az ipari park fejlesztése folyamatosan szerepel a terveink között. A Zemplén Hús telephelyének beindítása mindenképp benne kell legyen az anyagban. Polgármester úr folyamatosan tárgyal szakmai befektetőkkel, de ha ez nem járna sikerrel, még mindig lesz egy másik alternatíva. Schweitzer Tamás bizottsági elnök: az Idegenforgalmi Bizottság, 5 igen 1 tartózkodással elfogadásra javasolja a fejlesztési tervet a testületnek. Lukács Tamás bizottsági elnök: a Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal elfogadásra javasolja a fejlesztési tervet a testületnek. Szabó Lajosné bizottsági elnök: az Ügyrendi Bizottság 6 igen és 1 tartózkodással elfogadásra javasolja a fejlesztési tervet a testületnek. A Gazdasági, Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság is megtárgyalta az előterjesztést, 5 igen szavazattal elfogadásra javasolja a fejlesztési tervet a testületnek. Csernai Ferencné bizottsági elnök: a Szociális és Egészségügyi Bizottság 7 igen szavazattal elfogadásra javasolja a fejlesztési tervet a testületnek. Kracson Norbert bizottsági elnök: a Városüzemeltetési Bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést azzal a kiegészítéssel, hogy a Művelődési Központ keleti épületrészének (pódiumterem) tetőfelújítása, nyílászáróinak cseréje történjen meg. Szamosvölgyi Péter polgármester: úgy kellene fogalmazni, hogy az eredeti rekonstrukcióban nem szereplő épületrész felújítása legyen benne a tervben. Szőnyi István bizottsági elnök: az Oktatási Bizottság elfogadásra javasolja a testületnek ezt a fejlesztési tervet. Szamosvölgyi Péter polgármester: kérdés vélemény nem hangzott el. Kérte a képviselő-testületet, hogy a fejlesztési tervet fogadja el. Hozzátette, hogy ha valakinek van olyan javaslata, ami bekerülhet ebbe a csomagba, amire még nem gondoltunk de tényleg jó lenne, mert még a következő testületi ülésen is lesz lehetőség bővíteni ezt a csomagot, nem zártuk le a történetet. Szőnyi István képviselő: az oktatási intézmények felújításánál egy milliárd forint van, véleménye szerint ha minden intézményre gondolunk, óvodák, iskolák, inkább két milliárd forintot írjunk.

Page 19: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

19

Szamosvölgyi Péter polgármester: egyetértett a javaslattal, a megyének rendelkezésre álló keret végessége határozza meg, hogy egy település benyújtott pályázata nyerhet-e vagy sem, de nyilván próbáljunk a nagyobb összeg felé elmozdulni. A két kisebb módosítás, a Művelődési Központ eddig a felújításból kimaradt épületrész rekonstrukciója is bekerül a tervbe, és az oktatási intézményeknél két milliárd forint a becsült költség egy milliárd helyett. S z a v a z á s: a képviselő-testület 10 igen és 1 tartózkodással az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta:

10355/2013.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 215/2013.(X.30.) határozata

Sátoraljaújhely Város 2014-2020 időszakára tervezett fejlesztési tervére

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Sátoraljaújhely Város Önkormányzat 2014-2020 időszakra vonatkozó fejlesztési tervét a határozat mellékletében foglaltak szerint jóváhagyja. Felhívja a Polgármestert, hogy a fejlesztési tervet küldje meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés részére. Határidő: azonnal Felelős: polgármester 4. Napirend Előterjesztés magántulajdonban lévő lakások önkormányzati bérbevételére, tovább bérbeadás céljából Szamosvölgyi Péter polgármester: a mai testületi ülés sok fajsúlyos napirendi pontot tartalmaz, de koncepcionálisan a város jövője szempontjából talán a legfontosabb napirend ez. Azt tapasztaljuk, sok ingatlan áll üresen, azért, mert meghalt, vagy elköltözött a tulajdonos. Ezek a lakások különböző területeken helyezkednek el és komfortfokozatúkat tekintve is különbözőek. Több száz ilyen lakás van a városban. Azt látjuk a hivatal munkatársaival közösen, hogy a lakásigénylés nem csökken, nagymértékben érdeklődnek a bérlakások iránt. Sok az üres épület, lakás, sok fiatal család albérletbe szorul újhelyiként, mert ezt tudja megoldásként biztosítani. Az újhelyi vállalatoknál, intézményeknél a bejáró dolgozók aránya 40 % legalább. Újhelyben 10.000 munkahely van, abból 4000 olyan munkavállaló van aki nem sátoraljaújhelyi. A bizottság is foglalkozott két ilyen esettel, ahol ilyen vidéki dolgozó kérte az önkormányzat segítségét, mert a bejárás Karcsa-Pácin 30.000 Ft-ba kerül, ennyiért egy bérlakást is tudna bérelni. Az önkormányzat vállaljon részt ennek a feladatnak a megoldásában. Először is mérjük fel, hogy mennyi olyan lakás tulajdonos van, aki az ingatlanját nem eladni akarja, hanem bérbe adni. Hónapról hónapra bevétele lehet az épületből, havi 50.000 Ft bérleti

Page 20: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

20

díjjal ez évi 650.000 Ft, amit most nem kap meg, mert nem bérlik a lakását, ráadásul romlik a lakás állaga, minősége, mert ha télen nincs fűtés, az nem jó az ingatlannak. Egy gyűjtés indulna el, összeszednénk mindazokat a címeket amelyek relevánsak, tárgyalnánk az ingatlantulajdonosokkal, vállaljuk, hogy kiajánljuk ezeket a lakásokat azoknak akik bejárók, illetve bérlakásban gondolkoznak. Fel foguk mérni a következő két hónapban az összes nagyobb munkáltatónál, vállalatoknál, kik azok hányan lennének akik beköltöznének a városba, hogy ne kelljen ingázni. Egy kvázi albumot teszünk eléjük, amiből kiválaszthatják a számukra megfelelő lakást. Lehet az is, hogy egy ilyen bérbevétel kapcsán valaki majd úgy dönt, hogy inkább hitelt vesz fel és a törlesztő részletet fizeti és megveszi az ingatlant. Ez nem szociális bérlakás program, ezért egyéni mérlegeléseket kell tenni, például a családfenntartó határozatlan idejű munkaviszonnyal rendelkezzen, hogy láthassuk, hogy ki tudja majd fizetni a bérleti díjat. Ráadásul két havi kauciót is le kell majd tenni, ami biztosítékot jelent az önkormányzatnak. A konstrukciót egy éves indítással tartja elfogadhatónak, január elsejével kezdve és 2014. december 31-el bezárva, ezt követően le kell vonni majd a következtetéseket. A bérlő kijelölés jogát az önkormányzat magának tartja fenn, ezért nagyfokú rálátással lehetünk a beköltözők személyére, családokra, munkavállalókra. Ez azért is fontos, mert jó tudni, kik azok akik gyarapítják a város létszámát. Ennek eredményeképp, ha ez a program beválik, megáll a lakosság csökkenés, ellenkező irányba fordulhat, növekedhet. Azok a tulajdonosok, akik eddig nem tudták értékesíteni a lakásokat bevételhez jutnak. Előfordulhat az is, hogy a lakások egy része eladásra kerül és ezzel szemben a másik oldalon családok élethelyzetében kedvező változások következhetnek be. Ez volt a világos jövő. A másik oldalon sok kérdés merül fel, sok buktatója van az ügynek. Mi van ha nem költözik ki, ha lejárt a bérleti szerződés? Ha nem fizeti a bérleti díjat? Két hónapig rendben van, mert leteszi a kauciót a bérlő. Nyilván azonnal felmondjuk a szerződést. Mennyi idő a bírósági végrehajtási eljárás? Rengeteg kérdés merül fel, ezért kell egyénileg vizsgálni ezeket a kérdéseket. Számtalan kérdés merülhet fel. Amikor először megbeszéltük nagyon jó hangulatú volt a megbeszélés, második alkalommal jöttek a kérdések, hogy mire kell majd odafigyelni. Sok ilyen kérdés merült fel. Ezért nem azt kéri a testülettől, hogy mindenféle átgondolás nélkül fogadja el az előterjesztést, hanem azt kéri, hogy járuljon hozzá a testület, hogy ezt a programot indítsuk el, mérjük fel ebben az évben a keresleti és a kínálati oldalt. Ha a kapcsolatfelvétel megtörténik milyen akadályok merülnek fel. Közben azokat a problémákat, amiket találunk azokra ez a stáb amelyik elkezd ezzel foglalkozni jogi szempontból és üzleti szempontból is találjon megoldást. Nemcsak a drága nagyon frekventált helyen lévő lakásokra gondolunk amikor ezt a programot elindítjuk, hanem a társasházakra is, egy másfél szobásokra is, mert van akinek arra van szüksége. A nem jó állapotban lévő lakásokat is ideértjük, mert ha a bérlő vállalja a rendbetételét, az is bekalkulálható. Számítunk jegyző asszonyra, a hivatalra, mert ezt a munkát, ezt a csatát, háborút a hivatalnak kell megvívni. Nekünk könnyű dolgunk van, mert meg kell szavazni az előterjesztést, de ebben a munkában mindenkinek részt kell venni. Rögtön ad is egy feladatot a képviselő-testület valamennyi tagjának, ha a látókörében van olyan aki érdekelt, bérlőként, vagy bérbe adóként, azonnal jelezzenek, címet, telefonszámot ide várjuk a Polgármesteri Titkárságra.

Page 21: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

21

Szabó Lajosné bizottsági tag: a Vagyongazdálkodási Bizottság tagja ismertette a bizottság döntését, mely szerint a bizottság 5 igen szavazattal az előterjesztés alapgondolatával egyetértve, a megvalósítást az alábbiak szerint javasolja:

- első lépésként készüljön részletes igényfelmérés, melyből kiderül, hogy a leendő bérlők, milyen típusú, komfortfokozatú, alapterületű lakást, hol szeretnének bérbe venni, milyen összegű bérleti és rezsidíj megfizetést tudnak vállalni.

- ennek elkészültét követően kerüljön sor az igények megvizsgálására, majd a bérbe adandó ingatlanok felmérésére.

Kérdések: Szabó János képviselő: az alapvetően egyetértve a felvetéssel, kezdeményezéssel, tudva azt, hogy Sátoraljaújhelyen közel 7.000 háztartásból 1000 körül van az üres lakások száma. Kérdése, hogy csak a jelenleg nem újhelyi, de Újhelyben dolgozókat is érintheti? Milyenfajta munkaszerződéssel kell rendelkezni? Rengeteg olyan néhány hónapos szerződés van, amikor a beadáskor még rendelkezhet munkaszerződéssel, de néhány hónap elteltével ez megváltozhat. Szombathelyen egy alapítvány működik, ehhez hasonlóan lenne rá lehetőség, hogy a bérbeadó 100 %-ot megkapjon, amiért szeretné kiadni a lakást, a bérlő ennek a töredékét fizesse, a kettő közötti különbözetre van-e pályázat. Van arra lehetőség, hogy utána járjon valaki ennek a dolognak? Amikor költségek vannak, az kit fog terhelni, közjegyzői okiratba foglalás, kaució, ez hirtelen egyszerre viszonylag nagy összeg lehet, tudunk-e erre megoldást találni? Ha beérkeznek az igények megjelölik, milyen összeggel szeretnének lakást bérelni? Tudunk-e valamilyen más segítséget is adni ezeknek az embereknek? Szamosvölgyi Péter polgármester: a bevezetőben említett egy példát, amikor is Karcsa-Pácin esetében a bejárási költség 30.000 Ft. Véleménye szerint lesz olyan ingatlan, ahol ennyi pénzért lehet bérelni. A program természetesen az újhelyben élőkre és a bejárókra egyaránt vonatkozik. Fiatal pár a szülőknél lakik, még nem tudnak lakást vásárolni, de külön akarnak menni, nekik megoldás lehet ez a program. A munkaszerződés kapcsán határozatlan idejűre gondolunk, lehetőleg pár esetén mindkettejüknek, ennél van olyan eltérés, ha a feleség GYES-en, GYED-en van. Mi van akkor ha megköti a szerződést még munkavállaló, utána pedig a munkahelyét elveszíti egy hónap elteltével. Ez az a veszély ami az egyik amire megfelelő választ kell adni, mi van akkor ha mindketten elveszítik a munkahelyüket. Erre lehet jó ha találunk olyan alapítványt, vagy bevonhatunk mást aki beletenné a pénzét, támogató szervezetet, aki ilyen esetben helyt tud állni. Ha ilyen pályázati lehetőség lesz, igénybe fogjuk venni. A Szociális Minisztérium államtitkársága ahol lehet erről érdeklődni, de ha karitatív szervezetek is vannak erre, akkor azokat is megpróbáljuk bevonni. A lakással kapcsolatos költségek kit terhelnek, benne van. Hivatalosan bejelentkezve laknának a bérlők a lakásban, ennek eredményeképpen nullás adó van a bérleti díjra. Jövedelme kiegészül a bérbe adónak, 360.000 forintig nem kell adóznia. Ez az anyag még nincs készen, várjuk a javaslatokat és azokat a problémákat, azon kívül amiket összeszedtünk, és mivel lehet ezeket kiküszöbölni. Vélemények:

Page 22: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

22

Szőnyi István képviselő: nagyon jónak tartja a programot. Ha jól ki tudjuk dolgozni, akkor nagyon jól sülhet el. Reklámot kell neki csinálni, az újságban meg kell hirdetni, létre kell hozni egy katasztert, amibe bejelentkeznek mind az üres lakások tulajdonosai, mind pedig azok, akik bérbe vennének. Ha 1000 üres lakás van, akkor nagy a választási lehetőség. Mindenki megtalálhatja magának a megfelelő lakhatást. Aki bejár annak nyilván egyszerűbb egész héten itt lakni esetleg a hétvégére hazamenni. Véleménye szerint a program kidolgozásában adjanak segítséget a képviselők. Comba Sándornak volt egy előadása, foglalkozás mobilitáció, melyben támogatják, ha távol az otthonától vállal munkát. Ezzel a távol élőket is ide lehetne csábítani. A programban nagy lehetőség van, arra kér mindenkit, adjon segítséget a program megvalósításához. Szamosvölgyi Péter polgármester: a munkavállalók a legtöbb helyen kapnak bejárási díjat, mi van akkor ha megkeressük a munkaadókat és megkérjük őket, hogy 20.000 Ft-al járuljon hozzá a bérleti költségekhez és máris megtakarította a felét, és csökkentette a bérleti díját a saját dolgozójának. Munkaadó kérdése, lehet, hogy azt fogja valamelyik mondani, hogy neki úgy is jó, van aki meg örülni fog neki. Lehetséges, hogy lakásfenntartási támogatásra jogosult, bár ha mindkettő munkavállaló, akkor nem biztos, de ha gyerek is van, akkor fennáll a lehetőség. Pasztorniczky István képviselő: nagyon jó javaslatnak tartja és támogatja az előterjesztést. Dícséretet érdemel az anyag jogi oldalról történő kidolgozása, mert alapos és sok kérdést tisztázott. Ettől függetlenül vannak további kérdések. Az anyagban szerepel, hogy nincs támogatás lakásépítésre, ha lenne akkor sem lenne célszerű a jelenlegi körülmények között lakást építeni. A képviselő-testület döntését követően kerül sor a keresleti és kínálati oldal feltárására – szerepel az anyagban, a szerződések elkészítésére, valamint az ingatlan birtokba adásra. Ezáltal úgy tűnik, hogy nem lenne a testület előtt még egy forduló. Javaslata, hogy mindenképpen térjünk vissza erre a dologra, kezdjük el, de egy általános szerződési feltételeket, vagy szerződési formulát dolgozzunk ki és lássunk. Várhatóan lesz erre igény a tulajdonosi oldalról, arra is ki kellene térni, hogy a bérbe adók közül válogatunk, vagy mindenkit befogadunk. Milyen szempontok alapján választja ki az önkormányzat, hogy hány lakást vesz bérbe az önkormányzat és kitől. A szerződés típusát sem látja az anyagban. Ez bérleti, vagy albérleti szerződés lesz az önkormányzat által tovább adott ingatlan esetében. Szamosvölgyi Péter polgármester: bérleti szerződésről van szó. Ezután minden Vagyongazdálkodási bizottsági ülésen legyen ez napirend, hogy figyelemmel kísérjük melyik oldalról mennyi jelentkező van. Sárosi Józsefné képviselő: Ne zárjuk ki azokat a családokat, ahol GYES-en van az anyuka. Jó lenne ha minél több gyermek születne. A munkáltató ha fizeti, márpedig sok helyen fizetik a bérlet 85 %-át, a lakhatást, az nagyon jó, megmenekül a bejárási költségek fizetésétől. Véleménye szerint polgármester úrnak lesz a feladata, hogy a nagyobb cégek vezetőivel ezzel kapcsolatban tárgyaljon. Először inkább a kínálatot nézné meg, utána pedig a keresletet. Mert ha sokan jelentkeznek és várni fognak a lakásokra és mégsem lesz, akkor ők csalódottak lesznek. Ne okozzunk csalódást a jelentkezőknek, ezért a kínálati oldalt kellene megismerni.

Page 23: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

23

Szamosvölgyi Péter polgármester: van logika abban amit képviselő asszony elmondott, de visszafelé is igaz, hiába ajánlják fel 200-an az ingatlanjukat, ha 10 jelentkező sincs. Mindkettőre szükség van, a GYES-en lévőkre is vonatkozik, ha valaki otthon van kisgyermekkel részesülhet ebből a programból. Dankó Dénes alpolgármester:Szabó képviselő emlegette a kezdeti magasabb költségeket, kaució, energetikai tanúsítvány, közjegyzői díj. A tanúsítványt nyilván a tulajdonosnak kell fizetni, ez egy 15.000 forintos tétel, nem annyira horrorisztikus. Ha a tulajdonos a jövőben akár értékesíteni is szeretné óhatatlan, hogy legyen ilyen tanúsítvány. A kaució nagyon fontos, ha valaki szeretne bekerülni a rendszerbe, ez a két havi kaució elengedhetetlen feltétel, hogy komolynak tűnjön mindkét fél számára az illető. A munkahellyel kapcsolatban kell, hogy legyen határozatlan idejű szerződés, mert van akinek két hónap múlva megszűnik a szerződése, akkor nem tudja majd fenntartani a lakást, nem tudja fizetni a bérleti díjat. A felmérés során ki kell térni arra is, hogy az ingatlan tulajdonosok mennyi bérleti díjat szeretnének kérni. Eleve a Vagyongazdálkodási Osztályon van elképzelés arra vonatkozóan, hogy milyen nagyságú, komfortfokozatú lakásért mennyi bérleti díjat lehet elkérni. A realitás talaján kell maradni. Fog készülni egy silabusz, hogy milyen fajta, méretű, komfortfokozatú lakáshoz mekkora összegű bérleti díj rendelhető hozzá. Kezdjük összegyűjteni azokat a lakástulajdonosokat, akik érintve lehetnek. Akik újhelyiek azokat sem lehet kizárni ebből a körből, de még azokat sem akiknek lakásuk van. Szamosvölgyi Péter polgármester: senkit nem szabad kizárni, azt sem akinek ingatlana van. Lukács Tamás képviselő: hasznos előterjesztésnek gondolja, több szempontból is. A kínálati oldal biztos, hogy nagy lesz. Az üres lakásnak is vannak fenntartási költségei, jobban járnak a lakástulajdonosok, ha bérbe adják a lakásukat. A keresleti oldal is látszik, hogy lesz, az előterjesztésben is szerepel, és a Vagyongazdálkodási Bizottsági üléseken látjuk, hogy valós a kereslet. Ha a kettőt össze lehet hozni, akkor jól járhatunk mindannyian, ha az emberek akik megtalálják a számításukat, a nekik megfelelő lakást, akár meg is vásárolják és letelepednek a városban, akkor itt születnek a gyermekeik, a mi intézményeinkbe fognak járni. Ezáltal az intézmények kihasználtsága is nőni fog. Ha majd látszik, hogy ez jó a városnak és a másik két oldalnak akkor megéri a befektetett energiát, ezzel a város holnapjára és holnaputánjára is gondolunk. Szabó János képviselő: ha beindul ez a dolog, nem lesz szükség esetleg külön emberre, irodára. 1000 lakásról van szó, folyamatosan lesznek cserélődések. Azokra a veszélyekre szeretné felhívni a figyelmet, hogy nem szabad túl sok féket beletenni. Amikor egy fogadóórára betelefonált vagy 20 éve, azt kérdezte, hogy első lakáshoz jutók támogatása miért ahhoz van kötve, hogy legyen közös gyermeke a házaspárnak. Ezt követően volt az a módosítás, hogy nem kell, hogy legyen gyerek. Akkor az önkormányzat nem is tudta felhasználni az erre szánt összeget. Ha most megkötjük, hogy határozatlan szerződéssel rendelkezzenek az emberek, akkor 80 %-ot, lehet, hogy kiírtunk a rendszerből. Ha úgy is el kell menni egy delegációnak tárgyalni a sátoraljaújhelyi vállalkozókkal, amikor az utazási költségekről fognak tárgyalni, ezt is fel kellene vetni. Nehogy az legyen, hogy emiatt nem tudnak pályázni az emberek.

Page 24: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

24

Szamosvölgyi Péter polgármester: azért kényes ebből a szempontból a helyzetünk, mint önkormányzatnak, mert nem egy szimpla ingatlanértékesítő irodaként működünk közre, hanem bizonyos szempontból pénzügyi kockázatot is vállalunk. Figyelembe kell venni a saját helyzetünket is. Lehetnek olyan helyzetek, ahol valamiért megcsuklanak és nem tudnak fizetni, ekkor az önkormányzatnak fizetni kell, pénzügyi kockázatot vállalunk ezzel a programmal. Ezért mondta azt, hogy egy év után meg kell állni és meg kell nézni, hogy kell-e módosítani a feltételrendszerrel. Úgy helyes ha az önkormányzat közbenső kapocs, jobban bíznak az emberek ha mi is részt veszünk ebben. El lehet képzelni azt a helyzetet, hogy a tartozás behajthatatlanná válik. Megnyerheti az önkormányzat a bíróságon, mégis benne van, hogy nem lehet majd behajtani. Szabó Lajosné képviselő: a Fejlesztési Bizottság ülésén nagyon részletesen továbbgondoltuk ezt a programot, sok gyakorlati dologra is kitértünk. De most az első az, hogy a jelentkező személyeket és a hozzájuk megfelelő lakásokat sikerüljön összehozni. A bizottsági ülésen elhangzott, hogy onnantól kezdve ha létrejön a szerződés a mérőórákat a bérlő nevére kellene átíratni. A bérbeadók szempontjából ez egy jó dolog, mert nem kell adót fizetni a bérleti díj után, a lakások nem állnak majd üresen. Szamosvölgyi Péter polgármester: lezárta a vitát, illetve tanácskozást. Kéri a képviselők segítségét a gyűjtésben arra az 500 ingatlanra vonatkozóan, ami a városban fellelhető. Ebből az 500 tulajdonosból hányan mondják, hogy ki akarják adni a lakásukat még nem tudjuk. A nagyobb munkáltatókat megkeressük és el kell jutni a kisebbekhez is. Rajtuk keresztül próbáljuk begyűjteni az érdeklődők nevét címét telefonszámát. Minden bizottsági ülésen egyebek napirendi pont keretében legyen szó erről a programról. A képviselők által tett kiegészítésekkel együtt szavazásra bocsátotta az előterjesztést. S z a v a z á s : a Képviselő-testület 11 igen szavazattal az előterjesztést a kiegészítésekkel együtt elfogadta és az alábbi határozatot hozta:

10726/2013.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 216/2013.(X.30.) határozata

magántulajdonban lévő lakások önkormányzati bérbevétele, tovább bérbeadás céljából program meghirdetéséről

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete, a lakhatási problémákkal küzdő családok, személyek megsegítése, az üresen álló lakóingatlanok benépesítése és azáltal a tulajdonosok jövedelemhez juttatása céljából, a lakónépesség számának növelése érdekében a magántulajdonban lévő lakások önkormányzati bérbevétele tovább bérbeadás céljáról szóló lakásbérleti programot elfogadta. Felhívja a polgármestert, hogy tegyen közzé felhívást 1. a városban lakást bérbe venni szándékozók számára az alábbi feltételekkel: A bérlők

� Sátoraljaújhelyben határozatlan idejű munkaviszonnyal rendelkeznek, és itt kívánnak letelepedni,

Page 25: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

25

� sátoraljaújhelyi állandó bejelentett lakcímmel rendelkeznek és lakhatási problémájukat lakás bérbevételével kívánják megoldani,

� büntetlen előéletűek, � határozatlan időtartamú munkaviszonnyal rendelkeznek, illetve a házastárs GYES-

en, GYED-en van. � rendelkeznek a bérleti összegének kétszerese összegű kaucióval.

2. azon személyek részére, akik Sátoraljaújhelyben olyan ingatlan tulajdonjogával rendelkeznek, melyet az önkormányzat közreműködésével bérbe adnának. A jelentkezőknek a bérbe adni kívánt ingatlanról közölniük kell:

� az ingatlan pontos címét, helyrajzi számát, � a tulajdonjogot bizonyító dokumentumot (ingatlan 30 napnál nem régebbi

tulajdoni lapja), � az ingatlan adatait, � fűtési módját, � az ingatlan átlagos havi rezsiköltségét, (elektromos áram, víz, gáz, stb.) � az ingatlanért kért bérleti díj mértékét. � be kell csatolniuk az ingatlan energiahatékonysági tanúsítványát, hogy a bérleti

szerződés megkötésekor rendelkezésre álljon. A bérbeadásra jelentkezők részére a Polgármesteri Hivatal adja albérletbe a megfelelő lakást, így a bérleti díj fizetési kötelezettség a Polgármesteri Hivatal felé áll fenn. A programra történő jelentkezés folyamatos, a jelentkezéseket Sátoraljaújhely Város Polgármesterének címezve 3980 Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. szám alá kell küldeni. A beérkezett igényekről, valamint bérbe adásra szánt ingatlanokról és a program tapasztalatairól szóló tájékoztatót a Gazdasági, Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság havi rendes ülésén, a képviselő-testület 2013. január havi ülésén tárgyalja. Határidő: havi bizottsági ülések, illetve 2014. januári testületi ülés Felelős: jegyző Felhívja a polgármestert, hogy a Sátoraljaújhelyben telephellyel rendelkező vállalkozások üzemek vezetőit a program keretében idetelepülők részére nyújtandó támogatás biztosítása céljából keresse meg.

SZÜNET 5. Napirend Előterjesztés Sátoraljaújhely Város Önkormányzat 2013. évi költségvetésének módosítására Schweitzer Tamás bizottsági elnök: az Idegenforgalmi Bizottság, 5 igen 1 tartózkodással elfogadásra javasolja a költségvetés módosítást a képviselő-testületnek. Lukács Tamás bizottsági elnök: a Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal elfogadásra javasolja a költségvetés módosítást a képviselő-testületnek.

Page 26: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

26

Szabó Lajosné bizottsági elnök: az Ügyrendi Bizottság 5 igen és 1 tartózkodással, a Gazdasági, Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság 5 igen szavazattal elfogadásra javasolja a költségvetés-módosítást a képviselő-testületnek. Csernai Ferencné bizottsági elnök: a Szociális és Egészségügyi Bizottság 5 igen 1 tartózkodással elfogadásra javasolja a költségvetés-módosítást a testületnek. Kracson Norbert bizottsági elnök: a Városüzemeltetési Bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést a képviselő-testületnek. Szőnyi István bizottsági elnök: az Oktatási Bizottság elfogadásra javasolja a testületnek a költségvetés-módosítást. Kérdés, vélemény az előterjesztéssel kapcsolatban nem hangzott el, ezért a polgármester szavazást rendelt el. S z a v a z á s : a képviselő-testület 10 igen 1 nem szavazattal az előterjesztést elfogadta és meghozta Sátoraljaújhely Város Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről szóló 2/2013.(II.18.) önkormányzati rendelet módosítása tárgyában alkotott 29/2013.(X.31.) önkormányzati rendeletét. A rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 6. Napirend Tájékoztató Sátoraljaújhely Város Önkormányzat 2013. I-III negyedévi gazdálkodásának helyzetéről Lukács Tamás bizottsági elnök: a Pénzügyi Bizottság a tájékoztatót megtárgyalta, elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Kérdés, vélemény a napirendi ponttal kapcsolatban nem hangzott el, ezért a polgármester szavazást rendelt el. S z a v a z á s: a képviselő-testület a tájékoztatót 10 igen és 1 tartózkodással a tájékoztatót tudomásul vette és az alábbi határozatot hozta:

10673/2013. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete

217/2013.(X.30.) határozata Sátoraljaújhely Város Önkormányzat 2013. I-III. negyedévi gazdálkodásának

helyzetéről

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 34. §. alapján a helyi önkormányzat gazdálkodásának 2013. I-III. negyedévi helyzetéről szóló tájékoztatót tudomásul vette.

Page 27: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

27

7. Napirend Előterjesztés Sátoraljaújhely Város Önkormányzata 2014. évi költségvetési koncepciójára Szamosvölgyi Péter polgármester: ennek az önkormányzatnak az utolsó költségvetési koncepcióját tárgyaljuk, hisz a következő már az önkormányzati választások után lesz. Megköszönte a koncepció összeállítás munkáját a jegyzőnek és a hivatal munkatársainak. Nem vagyunk könnyű helyzetben a koncepció tárgyalásakor. Az adósságállomány nagyarányú csökkenése figyelhető meg, mely 61 %-os csökkenést lehet látni, ezáltal az önkormányzat pénzügyi helyzete stabilizálódott. A kormány döntött az adósságkonszolidáció ügyében. Mi lett volna ha annak idején a másfél milliárd forintos kötvényt nem bocsátottuk volna ki, mennyi minden nem valósult volna meg. A 60 %-át átvállalta utólag az állam más pályázat esetén is, ahol 10 %-os kamattal vettünk fel hitelt, azt is. A bátrabb önkormányzatok jobban jártak. Az is látható, hogy sok helyen nem, és sok helyen csökken az az automatikus támogatás amiket kapunk, az intézményfenntartásban is nagyfokú változás következett be ezen az éven, ami a következő éven is érezhető lesz. A kulturális feladatokat azért emelné ki, mert nagy restanciája van a kormányzatnak, ehhez a feladathoz 18 millió forint a támogatás, 98 milliót kell az önkormányzatnak biztosítani. Amikor azt mondjuk, hogy városunkban alulfinanszírozott a kulturális élet, akkor ez a szám hűen tükrözi, hogy az önkormányzat mennyit tesz hozzá a város kulturális életéhez. A fejlesztések soha nem állhatnak meg, amíg az önkormányzat nem jut el egy olyan fázisba, hogy csak azon gondolkozzon az akkori testület, mit lehet még a városon szépíteni. A köveshegyi szociális otthon felújítása folyik, méltó körülmények közé kerül az egészségügyi alapellátás a következő éven, melyre pályázatot nyertünk, 58 millió forint értékben. A köveshegyi otthonra 96 millió forintot nyertünk. Az óvodánál TÁMOP-os pályázat van benn 62 millió forint értékben, a Legek Földje Zemplén projekt: mászófalközpont, Zsolyomkai Pincesor. Nyertünk, van kivitelező szerződéskötés előtt állunk. A tavasz folyamán elkezdődtek a szociális városrehabilitáció II. ütem, száz százalékos finanszírozással, a Pázsit utcai sportpálya megújul, növekszik a funkciója, térfigyelőkamerák lesznek elhelyezve. A város szennyvíztisztítója további fejlesztésére pályázatot nyertünk. A Magas-hegyi Sportcentrum további fejlesztését tervezzük, elnyertük a pályázatot, 34 millió forint értékben napenergiás pályázatról van szó, a Polgármesteri Hivatalra vonatkozóan is nyertünk ilyen megújuló energia pályázatot. Bízunk benne, hogy a Keri és a Jókai iskola hasonló pályázati is nyerni fognak. Fontos feladat, újra pontozzák az V. István Szakközépiskolára benyújtott pályázatot. Azzal kecsegtet minket, hogy ezt a közel 300 milliós beruházást is elkezdhetjük ezen az éven. A közmunkaprogrammal kapcsolatban: elkezdtük a növénytermesztést, állattartást, a virágosítást saját magunk megoldani. A következő éven szeretnénk színesíteni, uborka, paradicsom, hagymatermesztéssel bővíteni. A művelődési központ nyert ezen az éven is pályázatokat, de nem annyit, hogy a nullszaldóhoz közelítsen a pályázati eszközök bevonásával, ezért a jövő éven még több pályázati lehetőséget kell felkutatni. Szeretnénk a jövő évtől a belterületi vízrendezést kiemelni, erősíteni. Szeretnénk azokat a vízelvezető árkokat ahol nyílt árkok vannak közmunka program keretében kiépíteni. A 16 hektáros ipari zónánál az infrastruktúra kiépítésére szeretnénk pályázatot benyújtani. A fekete leves az, hogy nem lesz jobb a következő éven sem a költségvetés, nem mondhatjuk, hogy választási költségvetésre készülünk. A cél, hogy olyan pályázatokat próbáljunk meg elnyerni, amelyek száz százalék intenzitásúak, illetve ha

Page 28: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

28

önerő alapra is lehet pályázni. Nem lesz könnyű dolga a városnak és a város intézményrendszerének is, ahogy eddig is, ezután is akármilyen nehéz is évközben a helyzetünk sikeres évet tudhatunk megvalósítani a koncepció valóra váltása esetén. Sok minden befolyásolhatja a koncepciót az elnyerhető pályázat, vagy hogy lesz-e esetleg további adósságkonszolidáció, ami esetleg a teljes adósságunk konszolidációját jelentheti, és akkor esetleg elérhetjük azt, hogy a választások napjára Sátoraljaújhely Önkormányzatának nem lesz adóssága. A koncepció irányokat tartalmaz, amelyek alakíthatóak, fejleszthetőek és az életről szólnak. A fejlesztésekről ezután és továbbra sem lehet lemondani. Nincs a városban kommunális adó, ingatlan adó az itt élők számára. Kedvezményeket nyújtunk a vállalkozók számára, ha munkahelyet teremtenek. A munkahelyteremtésre továbbra is számolunk és legalább olyan intenzív lesz, mint korábban volt. A Start vállalat 50-100 fő közé szeretné a létszámát növelni, a varroda amit a BV intézettel közös pályázaton nyertünk, 30 új munkahelyet ad. A Certa Kft. növelte 100 fővel a foglalkoztatottjai számát, a Prec-Cast Kft. jövő évtől 100 fővel emeli a foglalkoztatottak számát. Ezek a munkahelyek nem közmunka programok. Ez a munkahelyszám háromszáz új munkahelyet jelent a városban. Ha a Húsipar újra indulhat kb 30 új munkahellyel számolhatunk. Az egyik nagyvállalatunk éppen egy 6000 m2-es csarnok építésével van elfoglalva, százas nagyságrendű munkahelyteremtésre kerülhet sor. Előfordulhat ha teljesen optimális a helyzet, hogy ebben és a következő évben összességében 500 új munkahely teremtődik a következő éven, még várhatóan további 4-500 főt foglalkoztató 6 és 8 órás közmunkára is lesz lehetőség. Ha a számokat összevetem a keletkezett munkahelyek száma meghaladja az 1000-et. Ez óriási előrelépés lenne a városnak. A lakáskoncepció szintén nagy lehetőségeket tartogat. Fontos a 7 éves fejlesztési koncepció kidolgozása, ahol város képviselőtársaim javaslatait. Bizakodóak lehetünk a jövőt illetően, nem a pénzügyi helyzetünket tekintve, hanem a kreativitásunkra, a munkabírásunkra, az elkötelezettségre ami jellemezte mindig is az önkormányzatot és a Polgármesteri Hivatal apparátusának munkáját, minden pénzügyi lehetőséget át tudott lépni, a kilátástalannak tűnő helyzeteket is. Jó szívvel ajánlom a képviselő-testületnek a költségvetési koncepciót. Schweitzer Tamás bizottsági elnök: az Idegenforgalmi Bizottság, 5 igen 1 tartózkodással elfogadásra javasolja a költségvetési koncepciót a képviselő-testületnek. Lukács Tamás bizottsági elnök: a Pénzügyi Bizottság elsőként tárgyalta meg a költségvetési koncepciót 5 igen szavazattal elfogadásra javasolja a költségvetési koncepciót a képviselő-testületnek a következők szerint:

� továbbra is szigorú, következetes gazdálkodást kell folytatni, � mindent meg kell tenni a bevétele növelése és az intézményi költségek

csökkentése érdekében � a megkezdett, illetve az elnyert pályázatok révén megvalósítandó beruházásokat

be kell fejezni, még abban az esetben is, ha a bevételt növelő vagy kiadás csökkentő beruházás önrészéhez fejlesztési hitelt kell felvennie az önkormányzatnak,

� tovább kell folytatni és a lehetőség szerint bővíteni kell a START közmunka programokat,

Page 29: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

29

� a foglalkoztatás segítése érdekében továbbra is meg kell hirdetni a városban működő gazdálkodó szervezetek részére a munkahelymegtartó és bővítő pályázatokat.

Szabó Lajosné bizottsági elnök: az Ügyrendi Bizottság 5 igen és 2 tartózkodással, elfogadásra javasolja koncepciót a testületnek, a Széphalom Részönkormányzat is megtárgyalta, elfogadásra javasolja, a Gazdasági, Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság 5 igen szavazattal elfogadásra javasolja a költségvetési koncepciót elfogadásra a képviselő-testületnek. Csernai Ferencné bizottsági elnök: a Szociális és Egészségügyi Bizottság 5 igen 2 tartózkodással elfogadásra javasolja a költségvetési koncepciót a testületnek. A Károlyfalva Településrészi Önkormányzat is elfogadta a koncepciót. Kracson Norbert bizottsági elnök: a Városüzemeltetési Bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést a képviselő-testületnek. Szőnyi István bizottsági elnök: az Oktatási Bizottság elfogadásra javasolja a testületnek a költségvetési koncepciót és a Rudabányácska Településrészi Önkormányzat is elfogadásra javasolja. Kérdések: Szabó János képviselő: ha ez mind megvalósulna, Sátoraljaújhely lenne a legirigyeltebb város az országban. A munkaügyi központ 4000 főt tart nyilván álláskeresőként, ami a térséget jelenti, ebből 1000-1500 körüli a sátoraljaújhelyi, ha jövőre 1000 fővel csökken akkor nullára redukálhatjuk a munkanélküliek számát. Lehet-e bármiféle ígéretet tenni arra, hogy egy év múlva ezeket a számokat le tudjuk mondani? Tudunk-e ígéretet tenni arra, ha már bizonytalan helyzetben kellett megcsinálni a koncepciót, figyelemmel a kormány gazdaságpolitikájára, bizonytalanságot ad az is, hogy jövőre három választás is lesz. Elhangzott polgármester úr szájából, hogy ez nem választási költségvetés, de a választások napjára elképzelhető, hogy Sátoraljaújhelynek nem lesz adóssága. Tudunk-e ígéretet adni arra, hogy a kenyeret és cirkuszt mondatból minél többet a kenyérre próbálunk hangsúlyozni. Ha kell a jó értelemben vett cirkusz a lakosságnak, mert kell, akkor a rendezvényen, sétálóutcán, a város közepén megtartott rendezvény ingyenes lehet a város lakossága részére. Esetleg használhatunk egy kőszínpadot, ami a városligetben van. Tudunk-e ígéretet tenni arra, hogy minden sátoraljaújhelyi lakos elsőrendű állampolgárnak érezheti magát a városban. A napok 80 %-ában nemcsak a turizmusról fogunk beszélni, kevés, hogy az idelátogatók jól érezzék magukat. Szamosvölgyi Péter polgármester: nem a turizmusról szól az önkormányzat munkája, mint ahogy azt képviselő úr mondta. Egyébként jó hogy mondta képviselő úr, a felsorolásból kihagytam a gumikerekes kisvasút működtetéséhez, a mászófalközpont működtetéséhez szükséges személyzet. Ha a további fejlesztések is valóra válnak, akkor még ezen kívül 10 embernek tudunk állás adni. A vendégéjszakák kapcsán a szolgáltatóknak, szállásadóknak és éttermeknek is nő a forgalma. Hogy ez mind meg fog-e valósulni, reméljük igen, azért írtuk le, azért mondtam el, és azért egészítettem ki, mert nem arról szól a munkánk, hogy

Page 30: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

30

lila ködös ideákat mondjunk el Önöknek, illetve a tévén keresztül az itt élőknek. Garancia az előző másfél évtized és az elődöket nézve az elmúlt 20-22 év, hogy ha ez az önkormányzat valamit elhatározott, azt meg tudta valósítani. Akkor amikor megépült a dobozgyár csarnoka, úgy volt, hogy üdítőitalos dobozgyártó cég jön. 10.000 m2, aztán a cég nem tudta megvalósítani, állami tulajdon lett, felszámolás volt, valami katasztrófa volt az egész. Akkor azt mondtuk, milyen szép lenne ha ebben a csarnokban munka lenne, gépek zajától lenne hangos és dolgozni járnak bele az emberek. Az akkori ellenzék azt mondta, hogy egy kizárt, nem lehet megvalósítani, 10 éve ott áll, az enyészeté. Egy évvel később ott volt, emberek jártak bele dolgozni. Ha felmegy a Kopaszkára Szabó képviselő és felvisz magával egy képet ami 20 évvel ezelőtt készült az ipari parkról, megpróbálja karját kinyújtva a tájat szemlélni, azt veszi észre, hogy legalább 4-5 csarnok épült fel ezen időszak alatt. A Heiche két csarnokkal, a Prec-Castnak most épül a harmadik csarnoka, a Burton, Fischer Ablak Kft. Nagyon sok minden történt, rossz is, megszűnt a Húsipar, a Bútorgyárat felhasználták, ez komoly vesztesége volt a városnak, a cégeknek csökkent a foglalkoztatási száma. Ilyenek is történtek, de ha a kettőt egymás mellé teszem, jobban jöttünk ki, mint Szerencs, ahol az utolsó magyar tulajdonban lévő cukorgyár szűnt meg. Ha benézünk a kerítésen két kémény maradt meg, puszta van a területen, lehetne rajta golfozni. Mi nem jártunk így. De ez nem magától történt, mi rosszabb helyzetben voltunk egyébként. A munkánk eredménye ez. Ezért mondhatja képviselő úrnak azt, hogy igen, ez mind meg fog valósulni. Persze lehet, hogy nem, mert mégsem nyerjük meg a pályázatot most, majd megnyerjük két év múlva. Lehet, hogy mégsem lesz ezer fő feletti az új munkahelyek száma, csak 980, nem baj, majd meglesz két év múlva. Miért mondtam az adósságot a választások napján? Nem freudi elszólás volt. Azért mondtam, mert a mandátumunk a jövő évi választások napjáig tart. Ott kell megmondani, hogy megcsináltam az eddigi munkáknak a keresztmetszetét és azt tudom mondani, hogy ennyi meg ennyi történt, ennyi meg ennyi nem történt. Nem konkrét dátumhoz nem tudtam volna ezt kötni. Hogy mindenkinek egyforma joga van-e Sátoraljaújhelyen? Igen, egyforma joga van, ehhez mindig is ragaszkodtam. Mindenki egyenlő, mint ahogyan Magyarországon mindenki egyenlő. Kenyér és cirkusz? Úgy fogalmaznám, hogy mi leginkább kenyeret szoktunk adni az embereknek. A cirkusz? Ingyenesen lehessen az embereknek résztvenni a rendezvényen? A rendezvények túlnyomó többsége most is ingyenes. Akkor amikor a Néptáncfesztivál kapcsán 200 forintot a hétköznapokon és a záró rendezvényen 500 forintot elkérnek a székért és pogácsával kínálják azokat akik leülnek, azért van, mert voltak olyan rendezvényeink, amikor olyanok foglalták el a széksorokat, akik bírtak volna még állni és az idősek, meg a gyerekeket ölükben tartók állva nézték az előadást. Így próbáljuk jó értelemben szelektálni ezt. De mindenkinek egyenlő joga van 200 forintért székjegyet venni. A kérdései többségére igennel tudok válaszolni, nem hiszem, hogy ha a cirkusz a kikapcsolódás, aktív sportolásra értendő, miből lesz a több, ebben a zilált világban nincs szükség arra, hogy felmenjen valaki a kilátóba, lecsússzanak a bobbal, használják a mászófalat, vagy megigyanak egy sört, vagy a jégpályán korcsolyázzanak a jövő hónap végétől. Annak a nyereségéből a kátyúkat ki tudjuk küszöbölni, mert minden ellenkező híreszteléssel szemben a Kalandpark nyereséget hoz a városnak. Pasztorniczky István képviselő: nagyon örvendetes lenne, ha 1000 munkahely létesülne a következő két évben. Igazán örvendetes az lenne, ha az 1000 munkahely 1000 sátoraljaújhelyi foglalkoztatását oldaná meg. Nem tudja, hogy van-e olyan statisztika, hogy

Page 31: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

31

a városban mennyi a munkanélküli és hány sátoraljaújhelyi dolgozik %-ban kifejezve az újhelyi munkahelyeken, lehet, hogy az 50 %-ot sem ér el az aránya. Biztosítunk munkahelyet Bodrogköz, Hegyköz és Sárospatak számára is. Van néhány olyan dolog, ami az állam kategóriába tartozik, például a károlyfalvai iparterülethez ipari vágány építése, ennek maximum a tervelkészítése reálisan szóba jöhet, de több kilométeres vasút építése milliárdos nagyságrend, ennek nincs realitása. Túl gyorsan átsiklottunk a fejlesztési terv tárgyalásán, nem volt hozzászólás sem. A bizottságon elhangzott, de egyik előterjesztésben szerepel az a kabinos drótkötélpálya, ami a Magas-hegyről a Kálváriára épülne ki. Az egy szót megérdemel, de ehhez az előterjesztéshez is tartozik, talán 100 %-os pályázat lenne rá. Erről ha polgármester úr még szólnak. Szamosvölgyi Péter polgármester: a saját becslésem és a tapasztalati adatok alapján, összevetve 40-60 % az arány az újhelyi és vidéki dolgozók között. Ezt nem tudjuk befolyásolni, polgármesterként azt mondanám, hogy töltsék fel újhelyiekkel és a maradékot adják a többieknek, de az újhelyiek közül is van aki máshol dolgozik. Ettől függetlenül azért ha van helyi álláshely és arra újhelyi jelentkező van, és a két ember egyformán megfelelő akkor az újhelyi mellett döntsön az intézményvezető. Az ipari vágánnyal kapcsolatban megkérdeztem a megyei fejlesztési ügynökség előadóját, hogy nem tennénk-e kecsegtetővé ha 500-1000 méter közötti ipari vágánnyal tennénk még kecsegtetőbbé az ipari parkot. Grandiózus terv, de ez a terv, ami bekerül a megyei fejlesztési tervbe az ilyen hasznos koncepciót igényli. Úgy néz ki, hogy ez bekerülhet a megyei tervbe. Lehet, hogy semmi értelme nincs, mert aki közúton fuvaroz mindegy neki, hogy van-e ipari vágány vagy nincs, de lehet olyan befektető akinek pont ez jó. Említette képviselő úr a drótkötélpályás átcsúszót és a zárt kabinos függőszékes ülőfelvonót. Nem került bele a koncepcióba, mert ilyen pályázati kiírás nincs, de jövő hónap végéig döntés születhet ezzel kapcsolatban. Akkor hozzágondolható a következő évhez ez is. 1000 méteres a hosszúsága. Sok idős nem járt a Magyar Kálvárián mert nem tud felmenni. A koncepció az, hogy a kilátó mellett lenne az indulóállomása, a Szárhegyen észak felől lenne az érkezés. A kápolnában és a stációkban semmi változás nem lenne. Ha valaki mégis úgy dönt, hogy nem a lanovkával megy vissza a Magas-hegyre, gyalog is le tud jönni, mert azért gyalog kellemesebb és útközben útba ejtheti a Pincesort is. A másik eleme egy ezer méter hosszú átcsúszó pálya lenne, a két hegy közötti magasságkülönbséget kihasználva 150 méter magasan, aki képes rá, hogy kibírja átsüvíthetne a szabad ég alatt egyik pontról a másik pontra. Ennek hivatalos bejelentése még azért nem történt meg, mert a forrás még nem biztosított és nem szeretnénk olyan reményeket kelteni az itt élőkben, hogy biztosra menjünk abban, hogy megvalósul. Tehát ezt a projektet úgy fogadják, hogy erősen reméljük, hogy ez meg fog valósulni. Nem tudom kikerülni a turisztikát, hiába ez Szabó képviselőnek nem tetszik. Ezzel egy jobb sorsra érdemes és nagyobb érdeklődésre igényt tartható területet tudnánk megmutatni. Azt, hogy lesz-e olyan őrült, aki ezen le fog csúszni, erősen remélem. De le fogom filmezni. Azt azonban megígérem, akár megvalósul akár nem én biztos nem leszek. Vélemények: Sárosi Józsefné képviselő: az éven tett egy olyan ígéretet polgármester úr, hogy a majálist vissza visszük a majális parkba. A majális parkban bármi rendezvényt lehessen csinálni,

Page 32: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

32

ahhoz át kell alakítani, ha más nem közmunkában helyre kellene állítani a területet. Ez bekerülhetne a jövő évi tervbe. Valóban a város lakosságának lenne egy jó kirándulóhely ahová szívesen járnának. A vízvezeték fenn van, csak vizet nem lehet engedni. A munkahelyteremtés kétoldalú. Én is annak örülök, ha sátoraljaújhelyit vesznek fel, de annak is, ha nem sátoraljaújhelyit vesznek fel, hátha ide akar költözni. Hátha egyszer elindul felfelé is a lakosság száma. Hozzá kell tenni, hogy 2008-ban is volt közmunka. Szamosvölgyi Péter polgármester: én elismerem mindazt az eredményt, ami olyan kormányzatban született, mely nem a szívünkhöz közel álló. Akkor is volt közmunkaprogram, jórészt a Bodrogközbe ment mi nem kaptunk annyit amennyit szerettünk volna. Mostoha gyermekei voltunk akkor ebből a szempontból a kormányzatnak. Azt sem titkoljuk, - képviselő úr -, hogy a turisztikai beruházásokat abban az időben nyertük meg. Nem tagadom el az eredményeket, meg azt sem, hogy milyen kormányzat volt akkor. Voltak közmunkaprogramok és még korábban is, akkor is voltak foglalkoztatva emberek. A majális parkkal kapcsolatban ha a testület úgy dönt, hogy ott legyen a majális, akkor előtte két héttel egy nagy takarítás kell, előtte való nap kell padokat asztalokat felvinni. Ennek a rehabilitálása azért nincs benne a tervekben, mert akik még emlékeznek, nagyon jó majálisok voltak fenn. Mennyi épület, esőbeálló, tűzrakóhely volt, színpad, focipálya, most felmegy, nem nagyon lehet felismerni arra az állapotra. Ha nem őriztetnénk folyamatosan, minden forint ebek harmincadjára megy. Nem tudom hogy lehet megoldani a 24 órás őrzést ahhoz, hogy amit teremtünk értéket, ott is maradjon. Ha erre megoldást találunk, akkor van lehetőség betenni a közösségi tér címszóhoz a koncepcióba. Szabó János képviselő: sokan szerettük a Kopaszkát és az onnan való kilátást, de lehet, hogy más miatt mentünk oda fel, nem a gyárakat nézegettük onnan. A fejlesztést és a működést a kormányzat hogyan finanszírozza egy önkormányzat részére, látható, hogy fejlesztésre jóval több pénz van, mint a működtetésre. Amit most fejlesztünk 10 év múlva már csak a működtetésre kell gondolni. A jelenlegi önkormányzat sem szeretné, hogy most, vagy az elmúlt években amit elértünk 10 év múlva az enyészeté legyen azért, mert akkor is a fejlesztésre lesz pénz. Ez nagy dilemma amit meg kell oldani. Amikor van egy meglévő focipályánk, még egyet szeretnénk építeni, megjegyzem örülök, hogy a Dohány úti már a 2014-20-as tervben szerepel. Sokan azt érzik, hogy megint épül egy dolog, mellett megy tönkre valami. Ugyanez van a vállalkozók esetében is, ha arra kapnak pénzt, hogy építsenek egy új csarnokot akkor építenek. El kellene kezdeni kommunikálni és megfelelő helyekre járni, hogy azokat a régen bezárt üzemeket mentsük meg, vagy csináljunk közösségi szórakozóhelyet belőlük, ha másért nem akkor városképi szempontból valamit kezdjünk. Abban egyetértünk, hogy nem jó, ha a város közepén üresen álló épületek mennek tönkre. Amennyiben ez a zárt libegő elkészül, aminek nem vagyok ellene, ugyanakkor lehetne két új termelőüzemet csinálni, kérdés, hogy akarjuk-e egyiket is másikat is. Hosszú távú terveinkbe tegyük bele azokat az üzemeket amiket meg lehet csinálni. Az ásványvíz ötletet, ami a miénk Sárospatak meg fogja csinálni. Ha mi nem csinálunk Zemplén vizet, akkor Patak fog Erzsébet vizet. Megtörtént a városközpont felújítása, történelmi rehabilitációja, viszont az élet kimegy a városközpontból. Egyre több bezárt üzlet van. Még a google térkép is kikerüli a városközpontot, javasolná, aki ebben tud lépni, lépjen. A nullpont Sátoraljaújhelyen nem a Széchenyi téri buszmegálló. Nem vagyok turista ellenes, viszont újhelyi vagyok. Itt ragadnám meg az alkalmat, igen is a

Page 33: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

33

turizmus felé nyitunk. Többször tárgyaltunk arról, hogy jövőre egy sörfesztivált el lehetne indítani, ami kifejezetten kézműves sörfesztivál lenne. Aki támogatásával, ötletével szeretné ezt a programot beindítani, nálam is jelentkezhet. Lenne egy ügyrendi javaslatom a végére, a majális park rehabilitációjával foglalkozzunk ebben az évben. Szamosvölgyi Péter polgármester: nem kell ügyrendi javaslat, képviselő úrnak csak kérnie kell, hogy a fejlesztési koncepcióba a majális park felújítása belekerüljön. Erre kértem a képviselőket annál a napirendi pontnál, hogy várjuk a javaslatokat, mivel lehet bővíteni. Belevesszük a majális park rehabilitációját. Itt gondolni kell arra,, hogy ha fejlesztésre van pénz és működésre nincs. Ha van lehetőség egy támogatás elnyerésére, és a támogatás konkrét feladatra szól, jelen esetben erre a turisztikai látványosságra, akkor nem az a kérdés, hogy ebből a pénzből lehet-e felújítani egy csarnokot, vagy lehet-e venni belőle 50 hektár földet, az a kérdés, hogy igénybe vesszük-e amire adták, vagy sem. A kérdés eldöntendő. Ha nem vesszük igénybe, akkor ez a pénz megmarad a központi költségvetésben és akkor majd más Tokajhegyalján meg fogja valósítani. Mi meg elmegyünk és befizetjük a 200 forintot és felülünk az attrakcióra 50 km-rel arrébb. November végéig elfogadásra került a tokajhegyaljai borvidék törvény, melyben több milliárd forint forrás felosztása kerül bele, valahol ennek a mezsgyéjén van a mi koncepciónk is. Borászat, útfelújítás, és turisztikai attrakció fejlesztés, amire használható lesz. Ha mi azt válaszoljuk, hogy csarnok felújításra kell nekünk a pénz, akkor nem fogják ideadni. Az első felvetése az üzemekkel kapcsolatosan. Ezek mind magántulajdonban vannak, nincs üres csarnoka az önkormányzatnak. Ettől függetlenül minden esetben közreműködünk és próbálunk fogadatlan prókátorként közreműködni, hogy találjunk a vevőhöz eladót, vagy fordítva. Dolgozunk ezen. Miskolc belvárosában, aki három éve végigsétált láthatta, hogy nagyon kevés üzlet működik, többsége be volt zárva. Most láthatóan átstruktúrálódott a belváros, ahol nincs nyitva, oda ki van írva, hogy rövidesen nyitás, más szolgáltatások, másfajta üzletek, sokszor ugyanaz a tulajdonos és üzemeltető, profilváltással találta meg azt amire igény, kereslet van. Mi most vagyunk ebben a fázisban. A gumikerekes kisvasút, mely ötven ember befogadására képes, érinti a belvárost, oda-vissza fogjuk járatni, ez a probléma meg fog oldódni. Lukács Tamás képviselő: a költségvetési koncepció kapcsán tárgyaltunk arról, hogy megpróbáljuk növelni a bevételeinket és a kiadásainkat csökkenteni. Ha egy olyan típusú támogatás érkezik a városba, amely turisztikai célra érkezik, akkor vagy azt mondjuk, hogy nem kérjük, vagy pedig ha kérjük megpróbáljuk belőle megvalósítani azt a turisztikai attrakciót, ami bevételt hozhat és aktuális. Ezt a második lehetőséget kellene kihasználni, mert az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy ez a fejlesztés pénzt hozott a városnak. elhangzott egy olyan kijelentés, ami a városnak a hírnevét csökkentheti, hogy még a google is kikerüli a belvárost. A google-nak van egy olyan szolgáltatása, amit autóról fényképeznek menetközben, az kikerüli a belvárost, azért mert ez sétáló utca. A google-nak van még egy szolgáltatása, mely műhold felvételről mutatja a településeket, nemrégiben frissült és nagyon jól látható a belváros. Dankó Dénes alpolgármester: eltávolodtunk a napirendtől, ami a 2014. évi koncepció, ezt a távolodást tovább viszem. Szabó János képviselő említette, hogy a fejlesztéseket követően a fenntartás milyen nehézségeket okoz a későbbiek folyamán. A másik

Page 34: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

34

mondatával rögtön rácáfol az előzőre, a magántulajdonban lévő romos állapotú ingatlanokat újítsuk fel és közösségi szórakozóhelyeket hozzunk létre. Az önkormányzatnak ilyen módon nem biztos, hogy be kell avatkozni. Az önkormányzat eddig soha nem a valóságtól elrugaszkodott álmokat kergetett, olyanokat inkább, amiket meg lehet valósítani. Ha megnézzük az előző évek fejlesztéseit, fenntarthatatlan fejlesztések nem történtek a városban. A turisztikára visszakanyarodva, sokat költünk a turizmusfejlesztésre, fenntartható a rendszer? Igen. Sok esetben volt gyenge támogatási intenzitású pályázat, számoltunk osztottunk, szoroztunk és megállapítottuk, hogy megéri a beruházás, mert ha olyan kazán fogja fűteni az intézményt, ami energiatakarékos, akkor jól cselekedtünk. Az önkormányzat az elmúlt időszakban olyan fejlesztésekre koncentrált, ami fenntartható. A futballpályánál is beigazolódott, hogy sokkal kevesebbet kell költeni a füves pálya rendbentartására, mert műfű. Minden fejlesztésünknek van olyan oldala, hogy adott fejlesztés fenntarthatóvá válik. Az elmúlt 10 évben nem volt olyan fejlesztés, ami nem fenntartható. Miért nem ugrott rá az önkormányzat a palackozó üzemre? Együtt voltunk Mosonmagyaróváron, lehet, hogy más műsort néztünk, de nekem az jött le, hogy hosszú a megtérülés, és fenntarthatatlan ebben a pillanatban. Mostanra sem öntötte el palackozott szénsavmentes ásványvíz a boltok polcait Mosonmagyaróváron. Nekem is nagyon tetszik, jó lenne benne résztvenni, de a Szentkirályi a jó példa, milliókat költenek ennek a marketingjére. Véleményem szerint olyan szinten telített a piac, hogy ez egy ráfordításos beruházás lenne. A városvezetés minden olyan fejlesztésben partner, amelyben belátható időn belül kézzel fogható eredmény lehet, de erősen rostálni kell az ilyen fejlesztéseket. A fejlesztési tervbe grandiózus terveket beleteszünk, ahogyan most áll a megyei fejlesztési terv, mindent bele kell tenni, ami csak eszünkbe jut. Abból is ki fognak rostálni a megyén, majd a fejlesztési kormányzat is, és végül az Európai Unió. A tervezési fázisban nagyot kell álmodni, de a saját költségvetésünket figyelembe véve csak olyasmit szabad beletenni, ahol a beruházás végkifejlete fenntartható. A koncepcióval kapcsolatban az az igény, ami évek óta megfogalmazódott, hogy adjon egy átfogó képet a jövő év költségvetéséről, jelen esetben teljesült. Szabó János képviselő: vannak egymás melletti elbeszélések. Nem azt mondtam, hogy fenntarthatatlan fejlesztések történtek a városban, hanem azt, hogy a fejlesztésre van pénz a működtetésre nincs. Sokkal nehezebb bizonyos dolgokat működtetni, nem szeretnénk, hogy a fejlesztések 10 év múlva egy másik önkormányzatnál hátrányba szoruljanak. Mosonmagyaróváron együtt voltunk, egy ásványvízgyártó cég - ami nem biztos, hogy csak ásványvíz lehet - az energiaital például olyan piac, amire be lehet törni, mások szeretnének is, csak a kezdőtőke hiányzik. Azt néztük meg, hogy a felvázolt 300 millióval szemben hogyan tudnak 40 millió forintból csinálni egy palackozó üzemet. Aki nézi a tévét, az a hatszáz ember, tudja, hogy miről van szó. Megnéztük, mit lehet kihozni abból a 40 millióból. Valóban azt mondtam én is, hogy nehézkes és sziszifuszi munka ebből a pénzből kihozni ezt a beruházást, csak 2-3 embert lehet foglalkoztatni és csak a környéket lehet kiszolgálni az ott gyártott vízzel. De akkor is, legalább kisléptékben megvalósulhat, és azt mondhatjuk, hogy tettünk valamit. Ez első lépésnek nagyon jó volt, úgy biztos, hogy nem érdemes úgy megcsinálni itt. A palackot a helyszínen fújja a gép és a végén teletöltve, zsugorfóliázva, raktározva minden megvan. Zárt rendszerben történő termékgyártás. Véleményem szerint ötletszinten továbbra is érdemes fenntartani és javaslom, hogy tegyük bele a koncepcióba.

Page 35: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

35

Szamosvölgyi Péter polgármester: Lakatos István igazgató úrnak, mint piaci szereplőnek a saját fejlesztési koncepciójában - mert ez gazdasági szervezetekre is vonatkozik, - szerepeltetni kell, mert akkor tudjuk, hogy mögötte van a szakma és a vízbázis is. Adja Isten, hogy nyerjünk rá pénzt, még akkor is meg kell csatázni érte. A vitát lezárom, kérem, hogy a költségvetési koncepciót fogadja el. S z a v a z á s: a képviselő-testület 8 igen és 3 tartózkodással a költségvetési koncepciót elfogadta:

4463/2013.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 218/2013.(X.30.) határozata

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepciójáról Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Sátoraljaújhely Város Önkormányzatának 2014. évi költségvetési koncepcióját elfogadja. A 2014. évi költségvetés prioritásai az alábbiak: 1. Biztosítani kell az önkormányzat kötelező feladatainak ellátását. 2. Takarékos, költséghatékony gazdálkodást kell folytatni, a kötelezettségvállalásokat továbbra is engedélyhez kell kötni. 3. Kiemelt feladatként kell kezelni a bevételek minél teljesebb körben történő beszedését, a hátralékok behajtását. Megállapítja, hogy

� továbbra is szigorú, következetes gazdálkodást kell folytatni, � mindent meg kell tenni a bevétele növelése és az intézményi költségek

csökkentése érdekében � a megkezdett, illetve az elnyert pályázatok révén megvalósítandó beruházásokat

be kell fejezni, még abban az esetben is, ha a bevételt növelő vagy kiadás csökkentő beruházás önrészéhez fejlesztési hitelt kell felvennie az önkormányzatnak,

� tovább kell folytatni és a lehetőség szerint bővíteni kell a START közmunka programokat (növénytermesztés, állattenyésztés, varroda, útkarbantartás),

� a foglalkoztatás segítése érdekében továbbra is meg kell hirdetni a városban működő gazdálkodó szervezetek részére a munkahelymegtartó és teremtő pályázatokat.

Határidő: folyamatos Felelős: polgármester, jegyző 8. Napirend Előterjesztés az egészségügyi alapellátások körzeteinek kialakításáról és működéséről szóló 15/2002.(VI.21.) önkormányzati rendelet módosítására Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző: az előterjesztésben szerepel, hogy társadalmi vitára lett bocsátva, de nem lett, a helyi rendeletünk is azt mondja, hogy amennyiben közérdekből történik a rendelet alkotása, akkor erre nincs szükség. Jelen

Page 36: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

36

rendeletmódosításnak az adta az apropóját, hogy kiderült az új fogorvosi körzet esetében, hogy bizonyos útszakasz a Vasvári utcán nem tartozik a fogorvosi körzethez, valószínűleg adminisztrációs hiba folytán kimaradt. Valamennyi körzetet átnéztük, máshol nincs ilyen probléma, ezt tartalmazza az előterjesztés. Szabó Lajosné bizottsági elnök: az Ügyrendi Bizottság megtárgyalta a módosítást és 7 igen szavazattal elfogadásra javasolja a testületnek. Csernai Ferencné bizottsági elnök: a Szociális és Egészségügyi Bizottság is megtárgyalta az előterjesztést 7 igen szavazattal elfogadásra javasolja a testületnek. Kérdés, vélemény a napirendi ponttal kapcsolatban nem hangzott el. S z a v a z á s: a képviselő-testület 10 igen szavazattal (Kracson Norbert képviselő rövid távollétében) az előterjesztést elfogadta és meghozta az egészségügyi alapellátások körzeteinek kialakításáról és működéséről szóló 15/2002.(VI.21.) önkormányzati rendelet módosítása tárgyában alkotott 30/2013.(X.31.) önkormányzati rendeletét. A rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 9. Napirend Előterjesztés a telekadóról szóló 26/2008.(VIII.7.) önkormányzati rendelet módosítására Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző: egy 2008-as rendelet módosításáról van szó. Egy számítás is tartozik az anyaghoz, amelyben ki van mutatva, hogy összesen 9 ilyen adózónk van, adómentességben részesül minden sátoraljaújhelyi állampolgár és sátoraljaújhelyi székhelyű vállalkozó is. A jelenlegi 9 adózó esetében a melléklet szerint be van mutatva, hogy mennyi a jelenlegi adóbevétel, mennyi ha ez emelkedik 10 forintot m2-enként, illetve ha 20 forintot. Bizottsági ülésen is elmondtam, hogy forintálisan mennyi emelést jelent. A költségvetésünkhöz képest sem sok, de ha azt nézzük,hogy ezzel az emeléssel négy-öt utca kátyúzását meg lehet oldani, akkor viszont jelentős számunkra ez a bevétel. Többletköltséget nem igényel, nem nő a határozatok száma és kivetések, ellenőrzések száma sem. Nem kellett társadalmi vitára bocsátani a helyi rendelet alapján és mellékelem a hatásvizsgálatot. A rendelet adótétel módosításra vonatkozó része január elsejével léphet csak hatályba. Megfelelő időt kell biztosítani az adózóknak. Szabó Lajosné bizottsági elnök: az Ügyrendi Bizottság 6 igen szavazattal egy tartózkodás mellett elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az 5. §-ban szereplő második változatot, melyben 12000 m2 területig 230 Ft/m2, 12001 m2-től a feletti rész pedig 20 Ft/m2. Lukács Tamás bizottsági elnök: a Pénzügyi Bizottság 4 igen 1 tartózkodással szintén a kettes verziót javasolja a testületnek elfogadásra.

Page 37: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

37

Kérdés, vélemény az előterjesztéssel kapcsolatban nem hangzott el, ezért a polgármester a bizottságok által tett javaslattal, azaz az 5.§-ban a második díjvariációval bocsátotta szavazásra. S z a v a z á s: a képviselő-testület 9 igen 1 tartózkodással az előterjesztést elfogadta és meghozta a telekadóról szóló 26/2008.(VIII.7.) önkormányzati rendelet módosítása tárgyában alkotott 31/2013.(X.31.) önkormányzati rendeletét. A rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi. 10. napirend Előterjesztés Települési Értéktár Bizottság tagjának megválasztására Szamosvölgyi Péter polgármester: a Bizottság egyik tagja lemondott, helyére Végsőné Fazekas Arankát javasoljuk új tagként megválasztani. Kérdés, vélemény a napirendi ponttal kapcsolatban nem hangzott el, ezért a polgármester szavazást rendelt el. S z a v a z á s: a képviselő-testület 11 igen szavazattal a javaslatot elfogadta és az alábbi határozatot hozta:

5823/2013.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete

219/2013.(X.30.) határozata a Sátoraljaújhelyi Települési Értéktár bizottság tagság lemondásáról, új tag

megválasztásáról Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 1. Dr. Csorba Csaba Sátoraljaújhelyi Települési Értéktár Bizottsági tagságáról történő lemondását elfogadja, egyidejűleg 2. a Sátoraljaújhelyi Települési Értéktár Bizottság tagjává

Végsőné Fazekas Arankát megválasztja. Felkéri a Települési Értéktár Bizottság elnökét, hogy az újonnan megválasztott bizottsági tagot a bizottság munkájába vonja be.

Page 38: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

38

11. Napirend Előterjesztés a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény intézményi tanácsába delegálásra Szamosvölgyi Péter polgármester: három személyre teszek javaslatot, Szőnyi István a Trefort Ágoston Szakképző Iskolába, Lukács Tamás a Deák Úti Általános Iskolába és Palicz István a Kossuth Lajos Gimnáziumbe való delegálására. Szőnyi István bizottsági elnök: az Oktatási Bizottság megtárgyalta és jóváhagyta mindhárom személyt. A Kossuth Lajos Gimnázium és a Trefort egy intézmény, de a bizottság a polgármester által elmondott javaslatot támogatta. Kérdés, vélemény a napirendi ponttal kapcsolatban nem hangzott el, ezért a polgármester szavazást rendelt el. S z a v a z á s: a képviselő-testület 11 igen-11 igen szavazattal a javaslatokat elfogadta és az alábbi határozatokat hozta:

10215/2013.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 220/2013.(X.30.) határozata

intézményi tanácsba delegálásról Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 73.§(3) bekezdésében foglaltak alapján ű 1. a Sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Szakképző Iskola intézményi tanácsába

Palicz István,

2. a Szepsi Laczkó Máté Szakképző Iskola intézményi tanácsába

Szőnyi István önkormányzati képviselőket delegálja. Felhívja a jegyzőt, hogy a Képviselő-testület döntéséről az intézmény vezetőjét tájékoztassa. Határidő: azonnal

Page 39: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

39

10215/2013.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete

221/2013.(X.30.) határozata intézményi tanácsba delegálásról

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Sátoraljaújhelyi

Tagintézménye Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 73.§ (3) bekezdésében foglaltak alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Sátoraljaújhelyi Tagintézménye intézményi tanácsába

Lukács Tamás önkormányzati képviselőt delegálja. Felhívja a jegyzőt, hogy a Képviselő-testület döntéséről az intézmény vezetőjét tájékoztassa. Határidő: azonnal 12. Napirend Tájékoztató a Sátoraljaújhely városban 2013-ban végzett folyamatos és kötelező kéményseprő-ipari munkákról Kracson Norbert bizottsági elnök: a tájékoztatót a Városüzemeltetési Bizottság megtárgyalta és elfogadásra javasolja a testületnek. A téli szezonra való felkészülés miatt Farkas András elmondja a tudnivalókat. Schweitzer Tamás bizottsági elnök: 6 igen szavazattal az Idegenforgalmi Bizottság elfogadásra javasolja tájékoztatót a testületnek. Kérdés, vélemény nem hangzott el. Dankó Dénes alpolgármester: kérte Farkas András urat, hogy a tájékoztatót a Zemplén Televízióban is ismertette. Farkas András részlegvezető: a fűtés veszélyei lehetnek, hogy a kémények égéstermék elvezetőinek elmulasztása illetve a tüzelőberendezés karbantartásának elmulasztása. Okozhat problémát a kémény dugulása. A pókhálók is okozhatnak dugulást, ennek az eltávolítására is szükség van. A nyílászárócserék miatt nincs biztosítva a levegő utánpótlás

Page 40: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

40

ezért célszerű a szénmonoxid érzékelő felszerelése. Ha utólag pára, vagy szagelszívó berendezést üzemeltetnek a fűtőberendezés közelében, akkor megváltoztathatja az áramlási viszonyokat. A kéményből az égésterméket kiszippanthatja, ezért vagy a szagelszívó, vagy a kazán üzemel. Ha szénmonoxid mérgezést észlelünk ki kell kapcsolni a tüzelőberendezést és át kell szellőztetni a lakást, fejfájás, vagy komolyabb szédülés esetén mentőt kell hívni. A hidegebb napokon, amikor a kinti levegő fagypont alá hűl, akkor a kéményben lévő hideglevegő betódul és visszafüstölhet a lakótérbe. A szolgáltatás kötelező, ezért vegyék komolyan a lakók, engedjék be a kéményseprőket, mert a szabályokról tudja őket tájékoztatni. A kéményseprési díj nem túl magas, ki kell fizetni. A kéményseprő nemcsak szerencsét hozhat, hanem életet is menthet. Dankó Dénes alpolgármester: az idei évtől az országos katasztrófavédelmi igazgatóságnak van ellenőrzési jogköre, melyben ellenőrzik azokat a társaságokat akik kéményseprést végeznek. Kérte a lakosságot, hogy vegye komolyan a kéményseprő feladatok ellátását. Ha lakástűz keletkezik és a szakértő azt állapítja meg, hogy a kémény nem volt kitisztítva, vagy műszakilag nem volt alkalmas a fűtőkészülés fűtésre, akkor szabálysértési eljárás indul a lakástulajdonos ellen. Ha megvan az igazolás, hogy volt kéményseprés és mégis volt probléma, akkor eljárás indul a kéményseprést végző vállalkozás ellen. Szigorodtak a szabályok, mindenki vegye komolyan. Aki távhős házban lakik annak nem kell ezzel foglalkozni, de az egyedi fűtésű lakásokban igen. Farkas András részlegvezető: valóban a katasztrófavédelem a felügyeleti szervünk, ha kétszeri értesítésre nem veszi igénybe a lakó a kéményseprő szolgáltatást, akkor a katasztrófavédelmi felügyelőség felé kell jelentést tennünk, ők pedig az eljárást elindítják. Dankó Dénes alpolgármester: szavazásra bocsátotta a tájékoztatót. S z a v a z á s: a képviselő-testület 9 igen szavazattal (Szamosvölgyi Péter polgármester és Szabó Lajosné képviselő rövid távollétében) a tájékoztatót elfogadta.

10421/2013.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete

222/2013.(X.30.) határozata a Sátoraljaújhely városban 2013-ban végzett folyamatos és kötelező kéményseprő-

ipari munkákról

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Zemplén Idegenforgalmi Kft által, Sátoraljaújhely városban 2013-ban végzett folyamatos és kötelező kéményseprő-ipari munkákról szóló tájékoztatót tudomásul vette.

Page 41: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

41

13. Napirend Előterjesztés a köztisztasági feladatok ellátásáról, a téli felkészülésről Kracson Norbert bizottsági elnök: a Városüzemeltetési Bizottság megtárgyalta a téli felkészülésről szóló előterjesztést, elfogadásra javasolja a testületnek. A kistérség felbomlása után a vagyontárgyak felosztásra kerültek és a város egy teherautót kapott, ami alkalmas a téli üzemeltetési és hótakarításra. Tolólappal, sószóróval van ellátva, igazgató úr elmondta, hogy tervezik, ha a város frekventált helyeit ennek a menetrendnek megfelelően sikerül megtisztítani, akkor lehetőség van arra, hogy díjazás ellenében a város lakossága, vagy akár cégek is igénybe vehetik a Városellátó Szervezet szolgáltatását. Vélemények: Pasztorniczky István képviselő: megragadta az alkalmat, hogy megdícsérje igazgató urat, hogy a bányakanyarhoz visszakerült a tükör, ami baleseti gócpont veszélyét megszüntette, illetve ha alpolgármester úr intézte, akkor neki köszönöm. Páles Gábor igazgató: közös az érdem. Dankó Dénes alpolgármester: a síkosságmentesítés kapcsán elmondta, hogy a rendelet nem változott, a magántulajdonosoknak továbbra is kötelező takarítani. Ha valaki nem tudja elvégezni ezt a munkát, akkor ha a kötelező takarítást elvégezte a Városellátó, akkor díjazás ellenében, természetesen lesz lehetőség díjazás ellenében igénybe venni a szolgáltatást. A zöldfelület rendben tartása már szépen elterjedt a városban, de a síkosságmentesítés, legalább olyan fontos ennek a feladatnak is az ellátása. Mindenki fényezze ki a hólapátot, legyen készenlétben. Szamosvölgyi Péter polgármester: mivel a televízió közvetíti a testületi ülést, ezért elmondta, hogy jellegzetes látvány az, amikor 10 centinél több hó esik le, sokan az udvarukról a havat kihordják az utcára. Ezzel a probléma nincs megoldva, csak át van téve a mi oldalunkra, vagyis a Városellátó Szervezetnek. Hóakadályok keletkeznek, a havat el kell szállítani a városból. Ettől nagyobb ráfizetéses munkát el sem tudok képzelni, minthogy a vizet kigereblyézzük a városból. Ha egy mód van rá, akkor kérem, hogy ne hordják ki az utcára a havat, mert a szűkebb utcákban különösen nagy problémát okoz. Szavazásra bocsátotta az előterjesztést. S z a v a z á s: a képviselő-testület 11 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta:

2088/2013. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete

223/2013.(X.30.) határozata a köztisztasági feladatok ellátásáról, a téli felkészülésről szóló előterjesztés

elfogadásáról

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Városellátó Szervezet által a köztisztasági feladatok ellátásáról és a téli felkészülésről szóló előterjesztést elfogadja.

Page 42: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

42

14. Napirend Előterjesztés Sátoraljaújhely Város Önkormányzat 2014. évi ellenőrzési tervének elfogadására Lukács Tamás bizottsági elnök: a Pénzügyi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta, 5 igen szavazattal elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek. Kérdés, vélemény a napirendi ponttal kapcsolatban nem hangzott el, ezért az alpolgármester szavazást rendelt el. S z a v a z á s: a képviselő-testület 9 igen szavazattal (Szamosvölgyi Péter polgármester és Szabó Lajosné képviselő rövid távollétében) az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta:

10666/2013.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete

224/2013.(X.30.) határozata Sátoraljaújhely Város Önkormányzat 2014. évi ellenőrzési tervének elfogadásáról

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete jelen határozat mellékletei szerint elfogadja Sátoraljaújhely Város Önkormányzat 2014. évi ellenőrzési tervét, valamint a 2014-2018. évekre vonatkozó stratégiai ellenőrzési tervet. 15. Napirend Tájékoztató a város idegenforgalmi rendezvényeinek, programjainak az írott és elektronikus médiában való megjelenésről Schweitzer Tamás bizottsági elnök: az Idegenforgalmi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és elfogadásra javasolja a testületnek. Kérdések: Szabó János képviselő: az anyag jó, de nem teljesen fedi le a napirend anyagát. Felvet egy kérdés, a Zemplén Televízióban megjelent hírek nagy része semleges hír, ami jó dolog, hisz a televízió hírműsorai arra vannak kitalálva, hogy megörökítse a városban történt eseményeket, ezt nem kell sem pozitívan, sem negatívan tálalnia, hanem elektronikus krónikásként el kell mondja, hogy mi történt. Megyei napilapokban a városról megjelent híreket nézve több a pozitív, mint a negatív, vagy semleges. Ha a televízióban is megpróbálnánk, hogy több pozitív hírt mondanának mint semlegeset, már most is több pozitívat mondanak, mint negatívot, akkor elképzelhető, hogy ez sikeres segítség lenne abban, hogy digitális átállás és egyéb változtatások mellett a televízió nézettsége növekedjen.

Page 43: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

43

Szamosvölgyi Péter polgármester: egyetértett az elhangzottakkal és mivel több észrevétel nem hangzott el, szavazásra bocsátotta a tájékoztatót. S z a v a z á s: a képviselő-testület 9 igen és 1 tartózkodással (Szabó Lajosné képviselő távollétében) a tájékoztatót tudomásul vette és az alábbi határozatot hozta:

4458/2013.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete

225/2013.(X.30.) határozata a médiában való megjelenésről

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete a város idegenforgalmi rendezvényeinek, programjainak az írott és elektronikus médiában való megjelenéséről szóló tájékoztatót tudomásul vette. 16. Napirend Előterjesztés önkormányzati vagyon hasznosítására Szabó Lajosné bizottsági tag: a Gazdasági, Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság elnökének távollétében, a bizottság tagjaként elmondta, hogy a bizottság az előterjesztést megtárgyalta és mindkét esetben elutasítást javasol. Vélemények: Dankó Dénes alpolgármester: van egy ingatlanunk, amiről nem tudható, hogy mi lesz a sorsa, lehet, hogy az elkövetkezendő 10 évben nem is fogunk vele semmit csinálni. Az, hogy el kell-e utasítani a vételt, az csak a testület bölcsességén múlik. Az ingatlan elhelyezkedéséből adódóan, önkormányzati fejlesztés nem fog megvalósulni ott, költeni nem fogunk rá. Sárosi Józsefné képviselő: bizottsági ülésen felvetette a 2014-20-as programnál,hogy jó volna ha az önkormányzat tudna fásítani. Ha vannak saját területeink akkor, lehet, hogy nem eladni kellene, hanem saját hasznunkra használjuk fel. Szamosvölgyi Péter polgármester: az elhangzottak alapján külön szavazunk, először az első előterjesztésről szavazunk a bizottság javaslata alapján. S z a v a z á s: a képviselő-testület 11 igen szavazattal a bizottság javaslatát, mely elutasítás, elfogadta. Szamosvölgyi Péter polgármester: a második pont esetében szintén a bizottság javaslatát bocsátotta szavazásra. S z a v a z á s: a képviselő-testület 6 igen 3 nem és 3 tartózkodással a javaslatot elfogadta.

Page 44: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

44

Fenti szavazások eredményeként az alábbi határozatot hozta: 95/2013.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 226/2013.(X.30.) határozata

önkormányzati vagyon hasznosításáról

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete elutasítja 1. Matyi Gergely Sátoraljaújhely - Rudabányácska, Lőtér utcai lakos kérelmét, mely az önkormányzati tulajdont képező 3576 hrsz-ú 1015 m2 térmértékű „árok” művelési ágú ingatlan megvásárlására irányul. 2. Gergely János Sátoraljaújhely, Arany J. u. 28. alatti lakos kérelmét, mely szerint az önkormányzat tulajdonában lévő sátoraljaújhelyi 10441/1 hrsz-ú, „szőlő-, erdő-, gyümölcsös” megnevezésű 7.357 m2 térmértékű önkormányzati tulajdonban lévő ingatlan megvásárlására irányul. Felkéri a jegyzőt, hogy az érintetteket a képviselő-testület döntéséről tájékoztassa. Határidő: 8 nap 17. Napirend Beszámoló az Újhelyi Gazdálkodási Kft. 2006. júniusától 2013. októberéig terjedő időszakáról Szamosvölgyi Péter polgármester: az előterjesztő nem tud résztvenni az ülésen, ezért jegyző asszony az előterjesztő. Sárosi Józsefné képviselő: úgy gondoltuk, hogy a 2/3-os jelenlét elegendő ahhoz, hogy határozatképes legyen a felügyelő bizottság, azonban ma reggel képviselőtársam felhívta a figyelmemet, hogy a helyi rendeletünk azt mondja, hogy 2/3, de minimum három fő jelenléte kell a határozatképességhez. A felügyelő bizottság három fős, akkor 100 %-nak kell résztvenni. Úgy gondoltam, hogy két fővel is határozatképesek vagyunk. Módosítsuk úgy az szabályzatunkat, hogy 2/3 legyen benne, és akkor ezeket a dilemmákat meg lehet oldani. Attól függetlenül a felügyelő bizottsági ülést megtartottuk és elfogadásra javasoljuk a beszámolót azzal a kiegészítéssel, mivel ügyvezető igazgató úr semmiféle díjazást nem kap a feladatáért, ezért egyszeri jutalomban részesüljön az Újhelyi Gazdálkodási Kft. Saját terhére. Bízzuk meg további öt évre és az ügyvezető úgy nyilatkozott, hogy vállalja munkát. Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző: ezt a határozatot vissza kell vonni, a jogszabályt meg kell nézni, fejből nem tudom. A jutalom összege 100.000 Ft nettó legyen. Ez a Kft. működik, ingatlanokat ad bérbe, több peres eljárás is volt, mindet megnyerte, egyébként legutóbb egy volt üzlettársával pereskedett, míg büntetőfeljelentést is tett az illető a Kft. Ügyvezetője ellen, de ezt is elutasították.

Page 45: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

45

Pasztorniczky István képviselő: elmondta, hogy halaszthatatlan ügyben el kellett utaznia, ezért nem tudott résztvenni az ülésen. Korábban is javasolta, hogy miután három, részben átfedő tevékenységű gazdasági társasága van az önkormányzatnak, érdemes-e fenntartani amiatt a 4-5 ingatlan miatt, amit bérbe ad ez a Kft. Megfontolásra ajálotta, hogy belátható időn belül lehet, hogy érdemes lenne beolvasztani a Fejlesztési Kft-be ezt a Kft-t. Volt egy olyan per, amelyben a jogi képviselő megbízására, ami a korábbi végelszámolótól történt, nem tudott az ügyvezető úr. Úgy vállalta a perben a képviseletet, hogy a követelést, amennyiben megnyeri a pert, azt ő kapja meg. Vagyis kapott egy olyan megbízást, hogy saját magának pereskedhet helyettünk. Ezt utólag a beszámolóból tudtam meg, ez furcsa megbízás volt, amiről a jelenlegi ügyvezetőt nem is tájékoztatták. Szabó János képviselő: kevés információnk van az önkormányzat tulajdonában lévő cégekről, de erről pontosan lehet tudni, hogy ingatlanok bérbe adásával foglalkozik. Mai napirendek között szerepelt egy olyan, hogy ingatlan közvetítéssel szeretne az önkormányzat segíteni azokon, akik lakást szeretnének kiadni és bérelni. Ha úgy is kell a tevékenységre ember, akkor tegyük ezt a tevékenységet az Újhelyi Gazdálkodási Kft-hez ha jogilag lehetséges. Dankó Dénes alpolgármester: nem lehet, mert az adómentesség csak akkor érvényesíthető, ha 36 hónapos szerződést köt az önkormányzat Polgármesteri Hivatalával. Kézenfekvő lett volna, de akkor adót kell fizetni. Az ötlet nem rossz, mi is foglalkoztunk vele, de nem lehetséges. Kracson Norbert bizottsági elnök: a Városüzemeltetési Bizottság megtárgyalta és újabb öt évre javasolja az ügyvezető megbízását és az egyszeri jutalmazást is támogatja. Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző: a beolvasztást már legalább ötször elmondtam, hogy azért nem lehetséges, mert a távhő vagyon ennek az Újhelyi Gazdálkodási Kft-nek a tulajdonában van. Ha a Kft. megszűnik és a távhővagyon más Kft. tulajdonába kerül, mindegy, hogy azért, mert beolvad, akkor ÁFA-t kell fizetni és ez hatalmas összeg. Többször foglalkoztunk már vele, de nem éri meg. A többit azért nem tudjuk, mert olyan feladattal jöttek létre, ami miatt szintén nem lehet. Szamosvölgyi Péter polgármester: szavazás következik, a bizottság és a jegyző javaslatát teszem fel szavazásra, miután vita nem volt, a beszámolót a testület fogadja el, újabb 5 évi időtartamra bízzuk meg Vietórisz Zoltánt az ügyvezetői feladatok ellátásával, és az Újhelyi Gazdálkodási Kft. terhére nettó 100.000 Ft összegű jutalomban részesítse. S z a v a z á s: a képviselő-testület 11 igen, 11 igen szavazattal mindkét javaslatot elfogadta és az alábbi határozatokat hozta:

1894/2013. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete

227/2013.(X.30.) határozata az Újhelyi Gazdálkodási Kft. 2006 júniusától 2013. októberéig terjedő időszakáról

szóló beszámolóról

Page 46: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

46

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Újhelyi Gazdálkodási Kft. 2005. júniusától 2013. októberéig terjedő időszakáról szóló beszámolót elfogadta. A Képviselő-testület Vietórisz Zoltán ügyvezetőt munkája elismeréséül nettó 100.000 Ft összegű jutalomban részesíti. Felhívja a polgármestert és a jegyzőt, hogy gondoskodjanak a jutalom kifizetéséről a Kft. pénzeszközeinek terhére.

1894/2013.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete

228/2013.(X.30.) határozata az Újhelyi Gazdálkodási Kft. ügyvezetőjének megválasztásáról

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 24.§ (1) bekezdése alapján 5 évi időtartamra 2013. október 28-tól, 2018. október 27-ig az önkormányzat tulajdonában lévő Újhelyi Gazdálkodási Kft. ügyvezetőjének Vietórisz Zoltánt megválasztja. Felhívja a jegyzőt, hogy a szükséges intézkedéseket a cégbíróság felé tegye meg. Határidő: azonnal. 18. Napirend Előterjesztés Sátoraljaújhely Város Önkormányzat esélyegyenlőségi programjának elfogadására dr. Rózsahegyi Ferenc aljegyző: az esélyegyenlőségi törvény rendelkezései alapján esélyegyenlőségi programmal kell rendelkeznie valamennyi önkormányzatnak. Sátoraljaújhely önkormányzatnak is van, de az időközben bekövetkezett jogszabályváltozások miatt a jelenleg hatályos program jelentős átdolgozáson kellett, hogy átessen. Öt kiemelt célcsoportot vizsgáltunk a program során, gyermekek, idősek mélyszegénységben élők, fogyatékkal élők, illetve a nők. Valamennyi célcsoport tekintetében helyzetelemzés készült, ez a program első jelentős része. A feltárt problémákra kerestünk az intézkedési tervben megoldásokat. Anyagi forrást kevéssé, vagy minimális beavatkozást igényel, illetve jelentősebb anyagi források igénye esetén csak olyan intézkedést terveztünk, ahol a forrás rendelkezésre áll, vagy rendelkezésre fog állni. Az együttműködés kulcskérdés a program végrehajtása során, nemcsak az önkormányzatra, hanem a tevékenységbe bevont partnerek tekintetében is szükséges ez a képesség. A program képviselő-testületi elfogadását megoldását megelőzően helyi esélyegyenlőségi fórumot hívtunk össze. Az egyes célcsoportok képviselőivel zajlott a fórum. Ezek a módosítások, melyek a fórumon elhangzottak átvezetésre kerültek az anyagon. A Tűr István Kutató Intézet folyamatosan kontroll alatt tartotta az anyagot és a szükséges javaslataikat megtették és ezt is átvezettük az anyagon. Megkaptuk a visszajelzést telefonon, hogy az Intézet budapesti központja szakmai oldalról jóváhagyta az esélyegyenlőségi programot, ahogyan kiküldtük. Amennyiben a képviselő-testület

Page 47: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

47

jóváhagyja, úgy az önkormányzat a mai kor követelményeinek megfelelő programmal rendelkezik. Nemcsak törvényi kötelezettségek miatt szükséges ez a program, azért is, mert ezen program nélkül az önkormányzat pályázati forrásokat nem tud elérni, garanciális jellegű dokumentumról van szó. Szamosvölgyi Péter polgármester: a város honlapjára felkerül az anyag az elfogadást követően. Az előterjesztést valamennyi bizottság tárgyalta. Schweitzer Tamás bizottsági elnök: az Idegenforgalmi Bizottság, 6 igen szavazattal elfogadásra javasolja az esélyegyenlőségi programot a képviselő-testületnek. Lukács Tamás bizottsági elnök: a Pénzügyi Bizottság 5 igen szavazattal elfogadásra javasolja az esélyegyenlőségi programot a képviselő-testületnek. Szabó Lajosné bizottsági elnök: az Ügyrendi Bizottság 7 igen szavazattal, a Gazdasági, Városfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság 5 igen szavazattal elfogadásra javasolja az esélyegyenlőségi programot a képviselő-testületnek. Csernai Ferencné bizottsági elnök: a Szociális és Egészségügyi Bizottság 7 igen szavazattal elfogadásra javasolja az esélyegyenlőségi programot a testületnek. Kracson Norbert bizottsági elnök: a Városüzemeltetési Bizottság egyhangúlag elfogadásra javasolja az előterjesztést a képviselő-testületnek. Szőnyi István bizottsági elnök: az Oktatási Bizottság elfogadásra javasolja a testületnek az esélyegyenlőségi programot. Kérdés, vélemény az előterjesztéssel kapcsolatban nem hangzott el, ezért a polgármester szavazást rendelt el. S z a v a z á s: a képviselő-testület 11 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta:

7194/2013.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete

229/2013.(X.30.) határozata Sátoraljaújhely Város Önkormányzat esélyegyenlőségi programjának elfogadásáról

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Sátoraljaújhely Város Önkormányzat esélyegyenlőségi programját a határozat mellékletében foglaltak szerint elfogadja.

Page 48: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

48

19. Napirend Előterjesztés az Abaúj-Zemplén Szilárdhulladék Gazdálkodási Társulás Társasági Szerződés jóváhagyására Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző: egyszer már levette a testület napirendjéről ezt az előterjesztést. Most nem javaslom a levételt, mert konzultáltam a munkaszervezet vezetővel és hasonló jelzéseket kaptam a kormányhivataltól is, a november 8-i társulási tanácsülésig ki fogják javítani a hiányosságokat, ugyanis akkor kerül majd aláírásra ez a szerződés. A helyi önkormányzatokról szóló 2011-ben elfogadott törvény 4. fejezete, mely a társulással kapcsolatos szabályokról szól. Ez előírja, hogy önkormányzati társulás esetén a tisztségviselőket a tagok saját maguk közül választják meg. Az, hogy saját maguk közül, kimaradt a szerződéstervezetből. Benne van az is, hogy az önkormányzatot ebben a társulásban a képviselő-testületekből választott képviselők képviselik. A jogszabály úgy fogalmaz, és nem alkalmaz ilyen korlátozást, hogy a képviselő-testület választja ki, hogy kit delegál önkormányzati társulásba, ki fogja a társulásban képviselni. Polgármester úrral beszélve, az a javaslat, hogy ne korlátozzuk le képviselőre a delegált személyt, hisz nem biztos, hogy képviselőt fogunk delegálni, ráadásul a képviselő mandátuma kötött az önkormányzati választásokhoz és ez nem minden esetben esik egybe, az ott lévő tisztújítással. Ugyancsak azt tartalmazza jogszabály ellenesen a szerződés, hogy ha ez a tag akadályoztatva van, akkor a polgármester képviseli az önkormányzatot. Valóban a polgármesternek általános felhatalmazása van az önkormányzat képviseletére, kivéve az önkormányzati társulásban, mert ott csak a képviselő-testület külön meghatalmazása alapján képviselheti a polgármester az önkormányzatot. Évente kétszeri időpontot ír elő a tervezet, a társulási tanács ülésére vonatkozóan, holott azt mondja a jogszabály, hogy az önkormányzat képviselő-testülete működésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni, tehát évi hat ülést kell tartani. Egyébként az államháztartási törvény szerint is legalább négyet kell tartani, de mivel a testület szabályai vonatkoznak, ezért hatot. Az előterjesztés keveri az elnökhelyettes és az alelnök kifejezéseket, ezt ki kell javítani, mindenhol alelnökre. Ugyancsak keverik a korelnök és a székhely település önkormányzatának a funkcióját, a korelnök az, aki összehívja az alakuló ülést és ugyanazokat a feladatokat ellátja, amelyeket az önkormányzat esetében ellát. Nem lehet, hogy hol ez, hol az. Rendet kell tenni a minősített többség és a kizárólagos hatáskör területén is, ugyanis a társulásból történő kizárás és csatlakozás, kizárólagosan társulási tanács hatáskörébe tartozik, ezt nem lehet átruházni bizottságra, mint ahogy a tervezet átruházza. Nemcsak, hogy nem lehet átruházni, de minősített többséghez van kötve ha bárki csatlakozna a társuláshoz, ennek az elfogadása, illetve a kizárás elfogadása. Van egy rossz jogszabályi hivatkozás, azt is helyre kell tenni. Szabó Lajosné bizottsági elnök: Az Ügyrendi és Nemzetiségi Bizottság megtárgyalta az előterjesztést 6 igen 1 tartózkodással a címzetes főjegyző által elmondottakkal kiegészítve elfogadásra javasolja a képviselő-testületnek az Abaúj-Zempléni Szilárdhulladék Gazdálkodási Társulás Társulási Szerződésének jóváhagyásáról szóló előterjesztést. Kracson Norbert bizottsági elnök: a Városüzemeltetési Bizottság a jegyző asszony által elmondott kiegészítésekkel módosítással javasolja a szerződés jóváhagyását a testületnek.

Page 49: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

49

Schweitzer Tamás bizottsági elnök: az Idegenforgalmi és Környezetvédelmi Bizottság a jegyző asszony által elmondott kiegészítésekkel módosítással javasolja a szerződés jóváhagyását a testületnek. Kérdések: Pasztorniczky István képviselő: hol van a szerződés elválaszthatatlan részét képező 1. és 2. számú melléklete, mert a szövegben ez szerepel. Különösen az egyes a lényeges, ami a szavazati arányokat tartalmazza. A szerződés elején fel vannak sorolva a tagok és képviselőik, ha mi most nem a polgármester urat akarjuk delegálni, akkor üresen fogadjuk azt el, vagy hogyan fogjuk elfogadni? Akkor lép hatályba ez a szerződés, ha az összes tag aláírja? Addig a korábbi szerződés van érvényben? Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző: az 1. számú melléklet megérkezett, tegnap rátettük a honlapra, ez nincs kitöltve. Azért nincs kitöltve, mert eddig nem tartotta nyilván a lakosságszámot a társulás, most kell minden önkormányzatnak közölnie, hogy hány fős lakosságszám az, amely tartozik adott településhez. Ez alapján lesz a szavazatszám kiszámítva, úgy ahogy a társulási megállapodás tervezetében van, minden 10 szavazat jelent egy szavazatot, a töredékszavazatoknál a kerekítés szabályai szerint vagy nem kap még egy szavazatot, vagy plusz egy szavazatot kap. Ez a melléklet kiegészül a szavazatszáma alapján azt is fogja tartalmazni, hogy ez a szavazatszám az összszavazatszámhoz viszonyítva milyen százalékot tesz ki, ebből látható lesz, hogy Sátoraljaújhely Önkormányzata a legnagyobb tulajdonosa a társulásnak, mert a legtöbb lakosságszám ide tartozik. A második melléklet szintén később lesz csak készen, akkor amikor már minden összeáll és mindent kijavítanak. Most polgármester úr az akit delegálni kell, utána, miután ez majd hatályba lép, utána fogják megkeresni az önkormányzatokat, hogy delegáljunk a társulási tanácsba egy tagot. A szerződés elején nem a társulási tanács tagjait jelenti, hanem azt, hogy ezt a társulási megállapodást kizárólag adott önkormányzat polgármestere írhatja csak alá. A társulási tanács tagját később kell delegálni. Hatályba akkor lép, ahogyan a szerződés-tervezetben van. Vélemények: Pasztorniczky István képviselő: csatlakozva saját magához, a szerződésben a társulási tanács elnökének a megválasztása kapcsán az előterjesztett anyagban szerepel dr. Hörcsik Richárd, mint a társulási tanács elnöke. Az elnök megválasztásánál az szerepel, hogy a társulási tanács alakuló ülésén megválasztja a társulási tanács elnökét. Hörcsik Richárdot akkor lehet megválasztani, ha ő is tagja lesz, ebben az esetben a felsorolás nem azonos a társulási tanács tagjaival, az a társulás tagjait tartalmazza. Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző: ezért írhatja alá, mert ő az elnök. Szamosvölgyi Péter polgármester: szavazásra bocsátotta az előterjesztést a jegyző által tett kiegészítésekkel. S z a v a z á s: a képviselő-testület 11 igen szavazattal, egyhangúlag az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta:

Page 50: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

50

8655/2013. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete

230/2013.(X.30.) határozata az Abaúj-Zemplén Szilárdhulladék Gazdálkodási Társulás társulási megállapodás

jóváhagyásáról

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Abaúj-Zemplén Szilárdhulladék Gazdálkodási Társulás Társulási Megállapodását az alábbi módosításokkal fogadja el: A Társulási Megállapodás V. A társulás szervezete, működése pontot az alábbi szabályok figyelembevételével kell módosítani: 1. Társulási Tanács címszó alatt

� 1.2. pont első mondathoz: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 95.§. (1) bekezdése szerint a tisztségviselőket a társulás tagjai közül választják meg.

� Az Mötv. 94.§ (2) bekezdése szerint a társulási tanácsot a társult önkormányzatok képviselő-testületei által delegált tagok alkotják.

� 1.2. pont második mondatához: Amennyiben a delegált tag feladatát bármely okból ellátni nem tudja, a képviselő-testülettől meghatalmazást kapott személy képviselheti az önkormányzatot a társulási tanácsban.

� 1.6 ponthoz: Az Mötv.95.§(3) bekezdése szerint a társulási tanács és a bizottságok működésére a képviselő-testületre és az önkormányzati bizottságokra vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, így az Mötv. 44.§-a szerint legalább évi hat ülést kell tartani.

� 1.9, 1.11 pontokhoz: A Társulásból történő kizárás és csatlakozás kizárólagosan a Társulási Tanács hatáskörébe tartozik, nem átruházható bizottságra – Mötv. 89.§(1)

� A Társulási Megállapodásban az „elnökhelyettes” kifejezést mindenhol „alelnök” kifejezésre kell módosítani – Mötv.95.§ (1).

� Az Mötv. 95.§ (1) bekezdése szerint a társulási tanács tagjai közül elnököt választ, alelnököt választhat, együttes akadályoztatásuk esetén a tanács ülését a korelnök hívja össze és vezeti, nem a székhelyönkormányzat polgármestere.

� 1.9. ponthoz: A minősített többség szabályainál áttételes jogszabályi hivatkozás Mötv.50.§-a és 42.§-a.

A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a fenti módosítások átvezetését követően a társulási megállapodás aláírására. 20. Napirend Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról Kérdés, vélemény a napirendi ponttal kapcsolatban nem hangzott el, ezért a polgármester szavazást rendelt el. S z a v a z á s: a képviselő-testület a tájékoztatót 11 igen szavazattal tudomásul vette.

Page 51: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

51

94/2013.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete 231/2013.(X.30.) határozata

a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról szóló tájékoztatót tudomásul vette. 21. Napirend Pasztorniczky István képviselő kérdése a polgármesterhez Pasztorniczky István képviselő: Batthyány utcai ingatlantulajdonosok kerestek meg a szomszédos gyártelepen épített létesítmény kéményéből az udvarukba áramló bűz, füstszennyezés miatt. Ezt korábban polgármester úrnak is jelezték már korábban, tucatnyi aláírással. Annyit tudtam megígérni, mivel nem vagyok környezetvédelmi szakértő, hogy tájékozódom az ügyben. Felületesen volt időm tájékozódni, mégis több szabálytalanságra bukkantam, mint például a telepengedély hiánya, számos más hiányosságot is tapasztaltam, anélküli, hogy elmélyültem volna a témában. A kérdésemet azért teszem fel, mert az érintett cég vezetője, ahelyett, hogy megpróbált volna tájékozódni, vagy felhívott volna engem, politikai síkra próbálja terelni a témát. A cég vezetése elindított egy olyan suttogó propagandát, hogy a Jobbik be akar záratni nemtudom hány munkahelyet, a dolgozókat presszionálják. Visszautasítom a nyilvánosság előtt, egyetlen munkahelyet sem akarunk bezáratni, nem is áll módunkban, viszont képviselői eskünkben foglalt kötelességünk, hogy a jogszabályokat betartsunk és betartassuk, én ennek igyekszem most eleget tenni. Javasolnám alpolgármester úrnak is, Dankó Dénesnek, miután felügyelő bizottsági tagja ennek a cégnek 2011. február óta. Mint felügyelő bizottsági tag és képviselő is a törvényes működés segítése a feladata. Hogy várhatjuk ezt attól, aki a törvények betartását, őt idézem: „bürokratikus fafejűségnek” minősítette egyszer. Kérdezem polgármester úrtól, mi bűzlik a Batthyány utcában, és milyen intézkedéseket tesz polgármester úr a lakók és környezetük védelmében. Szamosvölgyi Péter polgármester: eddig a kérdés, most jön a válasz. A kérdés érdemi részére válaszolva: a lakók kerestek meg azzal, hogy bizonyos időszakban a Batthyány utcán különböző napszakokban komoly bűz terjeng az újonnan beindított egység kéményéből, a közvetlen a szomszédjukban lévő Certa részéről. Három négy alkalommal jártam az ominózus helyen, illetve az érintett képviselő is, valamint alpolgármester úr is, aki nem volt érintett, mert neki nem ott van a körzete. A bejelentés nyomán rögtön jeleztük ezt a környezetvédelmi felügyeletnek. A lakók is jeleztek a környezetvédelmi felügyeletnek, ezért méréseket hajtott végre a felügyelet, illetve mindenféle információkat bekért. A végeredményét még nem tudjuk megmondani ennek a vizsgálatnak, azt viszont igen, hogy egy udvar birtokvédelmet kért zaj és szagártalom miatt, a birtokvédelmi eljárás folyamatban van, a hivatal mindkét felet meghallgatta. Úgy tűnik körvonalazódik egy megegyezés az érintett lakók és a cég vezetése között, olyan formában, hogy a sózás - ehhez technikailag nem értek - kikerül az eljárásból, a salakanyag az ellenkező irányban a

Page 52: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

52

keleti oldalon kerül elhelyezésre, ahol nincs lakott terület, a zajhatást lecsökkentik, fásítanak és a kémény megemelése szintén előkerül mint megoldási lehetőség. Ebben közreműködtünk, próbáltunk megoldást találni a lakók és a cég számára. Mindkét fél érdeke, hogy ez a probléma mihamarabb megoldódjon. Visszük tovább az ügyet és addig nem nyugszunk meg, amíg nem rendeződik a probléma. Ez a lakókat is érinti és a Certát is, ezen keresztül pedig munkahelyeket. Tudja képviselő úr, az volt a nagy bravúr, amikor elolvastam a levelet, hogy a fenébe lehetett alpolgármester urat belekeverni ebbe az ügybe. Gratulálok képviselő-jelölt úrnak, hogy ezt meg tudta tenni. Nekem sokat kellett volna gondolkodni azon, hogy Dankó Dénes alpolgármester hogyan kerülhetne bele ebbe a történetbe, mondhatnánk azt is, hogy kerül a csizma az asztalra. Miért? Azért, mert alpolgármester úrnak nem a választókörzete, alpolgármester úr velem együtt megmozgatott minden követ, azért, hogy ez az ügy rendeződjön. Erről ő nem tehet, arról sem, hogy ez a helyzet kialakult, meg arról sem, hogy jelen van. Nem tudok másra gondolni, mint arra, hogy úgy gondolta képviselő úr, éppen ideje kimutatni foga fehérjét, vagy oroszlánkörmeit, bizonyítva képességeit országgyűlési képviselő-jelöltként, hogy egy ilyen ügyben, ahol segíteni kell az embereknek. Hisz Önt ezért keresték meg, hogy segítsen, bele kell rúgni abba az emberbe, aki napi 16 órát dolgozik Sátoraljaújhely városáért. Ez nem volt szép dolog képviselő úr. Azért nem, mert Ön tudomásom szerint ennek a cégnek több mint 10 éven keresztül dolgozója volt, ráadásul az a telepengedély, melynek a jogszabálynak megfelelő átírása és annak hiányossága 2001-ről vagy akörül datálódik, pont arra az időszakra esett, mikor Ön a Certában dolgozott. Most pedig visszakérdezek: Ön akkor jelezte azt, hogy ez a telepengedély nem megfelelő? Gyanítom, hogy nem, pedig TMK dolgozó volt és energetikus is, tehát nem a legalsó polcon ült. A szakmai tudása már akkor is elegendő volt ahhoz, hogy ezeket a hibákat meglássa, észrevegye. Gyanítom, ez nem történt meg. Ugyanakkor idézném a felügyelő bizottság feladatait, hisz alpolgármester úr a felügyelő bizottság tagja. A társaság ügyvezetésének pénzügyi ellenőrzése, a társaság legfőbb szervének az összehívása, a beszámoló vizsgálata, bírósági felülvizsgálat kezdeményezése a gazdasági társaság határozatára, képviseleti jog. Az a feladat amit felró alpolgármester úrnak, hogy ő nem lépett, és a törvényességet nem tartotta be, az nem a felügyelő bizottság feladata, hanem a menedzsmentnek és annak akinek a munkaköri leírásába a menedzsment beletette. Ez alpolgármester úr számára kizárt, miután ő a Polgármesteri Hivatal dolgozója, hisz biztos, hogy nem kapott sem Rudnay Lajos, sem pedig Farkas János uraktól ilyen feladatot. Ez a része az Ön által leírtaknak nem volt korrekt. Az első része igen, felvetett egy problémát megkérdezte, ezzel nincs problémám. Azt már csak hozzáteszem, miután tőlem kérdezte meg, hogy az emberek, a dolgozók attól tartanak, hogy munkahelyek szűnhetnek meg, ezzel kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy jelenleg mindenki félti a munkahelyét. Nemcsak a városunkban, hanem az egész országban és ha szóbeszéddel indul és a harmadik negyedik ember hogy adja tovább. Az első biztos azt mondta, hogy a telepengedély nincs meg, egyébként pénteken be lett adva a telepengedély minden szakhatósági engedéllyel melléklettel felszerelve, egy héten belül lesz. Visszatérve: lehet, hogy csak ezt hallották, de a negyedik ember már azt mondta, hogy be fogják zárni az üzemet. Onnantól kezdve 350 ember reszket a munkahelyéért. Ehhez végképp nincs közöm, nem tudom megválaszolni, hogy a suttogó propaganda milyen körben megy, mert nem tartom a kapcsolatot ebben az ügyben senkivel. Összességében ezek az emberek, a lakók, akik megkeresték Önt is, jelenleg nincsenek jó helyzetben, mert ott laknak, ott élnek és jelentkezett egy probléma, aminek a megoldása

Page 53: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

53

fontos. Ne mossunk bele ebbe politikát és személyeskedést, jószándékú emberek kérésébe. Mert a két dolog nem tartozik össze, azt sem mondhatom, hogy mind a kettő gyümölcs, az egyik körte a másik alma, hanem az egyik gyümölcs a másik meg tök. Kérte, hogy képviselő úr a választ fogadja el. Ketten jelentkeztek ehhez, de az SZMSZ szerint ez kérdés volt, amire választ kell adni, még szavazni sem kell róla mert nem interpelláció. Csak az az érdekes, hogy a választ tudomásulveszi az érdekelt vagy sem. Miután egyebek napirend következik a két jelentkezőnek az egyebek napirendben megadom a szót, mert akkor az SZMSZ-t nem lépjük át. Megkérdezem képviselő urat elfogadja-e a választ. Pasztorniczky István képviselő: igen. 22. Napirend Egyebek Pasztorniczky István képviselő: miután személyesen meg lettem szólítva, személyes múltam is bele lett keverve. Ha mint képviselő megszólítanak, megígérem, hogy tájékozódom, ennek kapcsán ugrott elő egy-két probléma. Eszem ágában sem lett volna foglalkozni a Certa Kft-vel. Alpolgármester úr hogy keveredett bele? Azt a részét, amiért belekevertem nem mondtam el, majd egy más alkalommal. Erről ennyit, részemről nem akarok erről tovább beszélni. A másik dolog, ami miatt szót kértem sokkal súlyosabb, mert emberéletről van szó. Tegnapelőtt a kistérségünkben tartozó Felsőregmecen pár ezer forintért ismételten - úgy, hogy ez már más településen is előfordult - agyonvertek egy tisztességben megöregedett idős asszonyt. Miután halottak napja előtt vagyunk részvétemet nyilvánítom a családnak, két hét alatt rendet teszünk a Pintér belügyminiszter úr elhíresült mondása nem jött be, viszont dicséret illeti a sátoraljaújhelyi rendőröket, akik egy nap alatt elkapták az elkövetőt. Azokat a milliárdokat, amiket más célra akar költeni a kormány, a rendfenntartásra, illetőleg olyan intézkedésekre kellene fordítani, amik megakadályozzák azt, hogy magyar holocaust folyjon. Ugyanis napi rendszerességgel ölik az egyedülálló idős nyugdíjasokat. Ez is egy fajta holocaust, jóllehet nem az a fajta, amiről a jövő éven fogunk majd megemlékezni. Szamosvölgyi Péter polgármester: a kérdésfelvetés első részével egyetértek, a megkeresték a képviselő urat a Batthyány utcában lakók, akkor segíteni kell. Ezzel nincs probléma. A levél tartalmával volt, de ezt már megbeszéltük. A másik, Regmecen történt, nehéz úgy megfogalmazni úgy, hogy ne legyen támadható a liberális gondolkodású jogvédők részéről. Ez a gyilkosság nem valamelyik nemzeti kisebbség által elkövetett személy által történt, hanem magyar személy által. Ez a tény, a másik pedig, hogy én azt gondolom, hogy sem két hét alatt, sem ezer milliárd forinttal azt megakadályozni, hogy egy elvetemült szemétláda állat megöljön egy idős asszonyt és utána még tegyen vele amit gondol, senki nem fogja megoldani. Ez nem is igazából pénzkérdés. Ha valaki eltökélte, hogy ezt meg fogja tenni tényes nappal délután kettőkor, azt nem lehet megakadályozni. Mert ebben az esetben ez történt. Mindegy, hogy milyen Kormány, Belügyminiszter, vagy rendőrség van. Azt mondták, hogy a harmincas évektől mikor a csendőrség nagyon erős volt, akkor nagyon jó volt a közbiztonság, minimális lopás volt, de akkor is voltak gyilkosságok, pedig több ember dolgozott, két szervezet dolgozott a megelőzésben, bűnüldözésben. Ha valaki

Page 54: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

54

eldöntötte, hogy ölni fog, annak nem tudja lefogni a kezét a rendőr, mert nem tudhatja, hogy ezt fogja tenni. Elítélendő, visszataszító és felháborító. Dankó Dénes alpolgármester: megújult a város honlapja, már ki is van posztolva, nyilvános, teljesen új arculattal jelent meg. A tartalomban adatfeltöltések folyamatban vannak. Arra kérek mindenkit, hogy böngésszen kedvére a város megújult honlapján. Újra felhívnám a figyelmet, amit polgármester úr említett, lehetőség van prima díjra szavazni, van még egy érintett Borsi Antal szobrászművészre is lehet szavazni, nem zárja ki egyik a másikat. Sárospatakon élő szobrászművészről van szó, a sétáló Kazinczy szobrot is ő készítette. Szavazzanak minél többen Kun Ádámra és Borsi Antalra. A másik téma, amiért szót kértem, személyes érintettség kapcsán Pasztorniczky képviselő megszólított engem is direkt módon. Korábbi hozzászólásomat forgatja vissza. Valóban korábbi vita hevében hagyta el ilyen kijelentés a számat, hogy bürokratikusnak tartok bizonyos jogszabályokat, azonban az adott szövegkörnyezetből kiemelni szavakat nem ildomos. Ha jól emlékszem ez annak kapcsán merült fel, hogy bizonyos jogszabályok betartása kapcsán óhatatlan, hogy egy ügy előremenetele érdekében nem feltétlenül kell ragaszkodni a jogszabály betű szerinti betartására. Ha van egy ügyintézési határidő, ami 15 nap, akkor nem hiszem, hogy a tizenötödik napon kell kiadni egy építési engedélyre hiánypótlást, mert nem volt ideje foglalkozni az ügyintézőnek vele. Ha az idejébe belefér, tempósan meg lehet csinálni. Sokat szembesül az önkormányzat ezzel, hogy noszogatjuk a hatóságokat, hogy ne üljenek a kérelmen, hanem ha lehet tempósan adják ki. A képviselői eskümet maximálisan igyekszem tartani, a rám bízott titkokat igyekszem megőrizni és a törvények betartása és betartatására sarkallni mindenkit. Ez elég erős csúsztatás volt, hogy én a törvények betartását bürokratikus fafejűségnek érteném, képviselő úr szájából különösképp. Ennek a történetnek a margójára ennyit szeretnék mondani. Weöres Sándor halálának századik évfordulója van, tehát még ehhez egy vers, a neveket mindenki saját belátása szerint helyettesítse be, ezzel az ügyet lezártnak tekintem. Juli néni, Kati néni -letye-petye-lepetye! üldögélnek a sarokba, jár a nyelvük, mint a rokka -letye-petye-lepetye! Bárki inge, rokolyája -letye-petye-lepetye! lyukat vágnak közepébe, kitûzik a ház elébe -letye-petye-lepetye! Szamosvölgyi Péter polgármester: a 70 éven felüliek 2000 Ft-os karácsonyi utalványát már megrendeltük, ahogyan ezt a költségvetésbe beterveztük. A húsiparral kapcsolatban elmondta, hogy három cég keresett meg bennünket az elmúlt hónapokban, abból az eddig felejtős, papíron érdeklődnek, de az előzmények szerint nem komoly. Van egy Kibédi Ervin cégtulajdonos, aki érdeklődik, két tárgyaláson vagyunk túl és egy harmadik egy

Page 55: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

55

magyarországi nem túl távoleső területen lévő cég. Tegnap is volt tárgyalás velük, az üzemet is megtekintették, kész elképzelésük van az üzemeltetésre vonatkozóan. Ma van egy üzleti tárgyalás a tulajdonossal, még nem tudjuk az eredményét. Véleményem szerint ők a legbíztatóbbak a tárgyalások szempontjából. Lehet, hogy kérésként el fog hangzani, hogy az önkormányzat legyen partner a meginduló üzemben, erről az önkormányzatnak kell dönteni, de azt jeleztem, hogy a mértéke nem lehet több egy millió forintnál, de mint partnerek ezen keresztül is a cég pályázatait segíteni fogjuk. Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző: alpolgármester úr említette, hogy a honlap megújult. Arra kérem Pasztoniczky képviselőt, hogy három-négy hétig ne ellenőrizgesse már, mert nekünk is át kell tekinteni, mi az amit át lehetett tenni, mi az ami hiányosság stb. Ki lett küldve testületi anyaggal utólag, a lejárt határidejű határozatok között szerepelt, hogy a háziorvosi ügyeletre olyan magas ajánlatokat tettek, hogy meg kellett híúsítani az eljárást. Akkor az is le lett írva, hogy meghívásos közbeszerzési eljárásra térünk rá. Meg is történt az eljárás, négy ajánlatot kértünk be, de határidőre egy ajánlat érkezett be a Morrow Medicaltól. Jelentősen lementek a korábbi ajánlatukhoz képest, ez is magasabb a mostaninál. 1.550.000 Ft-ért vállalnák az állami támogatás mellett az ügyelet ellátását. Az OEP finanszírozás évek óta egy forinttal nem emelkedett az ügyelet területén, ugyanakkor két gépkocsivezetőt, esetenként hármat kell foglalkoztani, ezen kívül az összes dologi, rezsiköltség őket terheli. Az ügyeletben résztvevő orvosokat és asszisztenseket is ők fizetik. Úgy gondolom, hogy ez már egy elfogadhatóbb összeg az eredetihez képest, ugyanis az eredeti 1.750.000 Forint volt, abból engedtek. A határozati javaslat is kiküldésre került, tehát gyakorlatilag azt kérem, hagyják jóvá. Kiküldtük a jegyzőkönyvet is, amit a közbeszerzési referens felvett a bontásnál. Szamosvölgyi Péter polgármester: szavazásra bocsátotta az előterjesztést. S z a v a z á s: a képviselő-testület 11 igen szavazattal az előterjesztést elfogadta és az alábbi határozatot hozta:

7453/2013 Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete

232/2013.(X.30.) határozata a háziorvosi ügyelet ellátására indított közbeszerzési eljárás eredményéről

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Sátoraljaújhely Város Önkormányzat, valamint az orvosi ügyeleti ellátási körbe tartozó Alsóberecki és Felsőberecki önkormányzatai számára a háziorvosi ügyelet ellátására vállalkozási formában köt szerződést. A szerződés időtartama: 18 hónap a szerződéskötést követő hónap 1. napjától számítva. A feladatellátás végrehajtására a Kbt 122/A§. alapján 2013 október 10-én indított közbeszerzési eljárásban beérkezett ajánlatot érvényesnek nyilvánítjuk, mely alapján a nyertes ajánlattevő:

MorrowMedical Zrt. 2310 Szigetszentmiklós, Határ u. 29/A.

Page 56: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet

56

A csomagolásokon belül egy ajánlat található. Az ajánlathoz csatoltan 3 db CD melléklet található. A felolvasólap ismertetése:

Név: MorrowMedical Zrt Cím: 2310 Szigetszentmiklós, Határ u. 29/A. Telefonszám: 06 (24) 446-629 Telefaxszám: 06 (24) 446-629 E-mail cím: [email protected] Kapcsolattartó: Kátai Dénes Károly Az ajánlat számszerűsíthető adatai Ajánlati ár: bruttó 1.150.000,- Ft azaz bruttó Egymillió-egyszázötvenezer forint.

A feladatellátásra a szerződés a benyújtott ajánlat szerint megköthető. Az önkormányzat a forrást a költségvetésében biztosítja. Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete felhívja a Polgármestert és a Jegyzőt, hogy a közbeszerzési eljárás alapján a szerződés kösse meg. Határidő: azonnal Felelős: Polgármester, Jegyző, közbeszerzési referens Fedorné dr. Fráter Zsófia címzetes főjegyző: október hónapban rendkívüli testületi ülésen, valamint szeptemberben is módosítottuk az önkormányzat szakfeladatrendjét. Megint módosítani kell a varroda miatt, másrészt azt is kérik, hogy feladatellátási helyként tüntessük fel - először azt kérték, hogy telephelyként tűntessük fel az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatában például a sertéstelepet. Mondtam, hogy furcsa lenne, így feladatellátási helyként is jó, ezt a szakfeladatrendhez tesszük, ami a függelékbe kerül, tehát a konyhák címei, a varroda címe, a sertéstelep címe, és a Halászcsárda címe. Ez szükséges ahhoz, hogy a működési engedélyeket megkapjuk. S z a v a z á s: a képviselő-testület 10 igen szavazattal (Schweitzer Tamás képviselő távollétében) az javaslatot elfogadta és az alábbi határozatot hozta:

770/2013.

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete

233/2013.(X.30.) határozata önkormányzat által ellátott szakfeladatokhoz feladatellátási hely kijelöléséről

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat által ellátott szakfeladatokhoz az alábbi feladatellátási helyeket jelöli ki: 140000 Ruházat gyártása

Feladatellátási hely: 3980 Sátoraljaújhely Dózsa György utca 2.

Page 57: Sátoraljaújhely Város Önkormányzat · Csernai Ferencné bizottsági elnök : elmondta, hogy a Szociális és Egészségügyi Bizottság napirendjében szerepelt az Erzsébet