svajda viktória bernadett 12./b leonardo-program, svédország · azon belül kell beszélni...

10
Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország Beszámolóm 2013.09.23. 2013.09.29. Első hét 2013-09-23 Hétfő. Kiutazásunk napja Sokat nem aludtunk, reggel 4-kor már kelhettünk is. 4:50-kor már a reptéren voltunk, és 6:50-kor már repültünk is Koller Henivel (osztálytársammal) Svédországba. Illetve bocsánat, helyesbítek, először Münchenbe landoltunk 8:00-kor. A gépen kaptunk egy csokis kekszet, és választhattunk valamit inni. Én körülbelül ennyire emlékszem, mert utána belülről néztem a szemhéjamat. A késés miatt kicsit többet vártunk a kelleténél, egészen pontosan 10:15-kor szállt fel a gépünk Münchenből. A gépen kaptunk egy activiát, és pár szelet almát. Ismételten csak ennyire emlékszem, illetve arra, amikor már Svédország felett repültünk. A csomagokat simán átvettük, szerencsére megérkezett mindegyik, nem lett semmi baja, és semmi sem tűnt el belőle. Ahogy kiértünk, az egyik tanárunk várt ránk, és egy másik Leonardos társunkra, aki Angliából érkezett. Elmentünk együtt a szállásra, ahol találkoztunk a koordinátorral, megkaptuk a ‘’ szoba kulcsokat’’ (amik amúgy kártyák) és berendezkedhettünk. Henivel kerültünk egy szobába. A szoba, és az egész szálloda nagyon szép, és hangulatos. Fanni később, olyan 16:00-16:30 körül érkezett. Ő egy francia lánnyal van egy szobában. Este nyolckor eligazítás volt, ott találkoztunk a többiekkel is, akikkel eddig még nem. Megkaptuk az órarendünket, a bérletünket, és egyéb információkat. Van egy konyha, modern, és teljesen felszerelt, amit bármikor használhatunk. Van egy nagy hűtő, amiben csak a mi cuccaink vannak, amibe a kaját mellesleg mi rendeljük minden hétre. Persze szóltak, hogy csak alap dolgokat rendelhetünk, de itt a lazac is annak számít.. :D Friss kenyeret pedig minden nap kapunk. Szombaton és vasárnap a hotel reggeliztet, úgyhogy ha szeretnénk, akkor nem kell magunknak készíteni, mehetünk oda is, csak előző nap szólni kell a recepciósnak.

Upload: others

Post on 29-May-2020

9 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország · azon belül kell beszélni Svédországról. Pl.: lehetett választani a svéd kultúrát. Én a sportot választottam,

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország

Beszámolóm 2013.09.23. – 2013.09.29.

Első hét

2013-09-23 Hétfő. Kiutazásunk napja

Sokat nem aludtunk, reggel 4-kor már kelhettünk is.

4:50-kor már a reptéren voltunk, és 6:50-kor már repültünk is Koller Henivel (osztálytársammal)

Svédországba.

Illetve bocsánat, helyesbítek, először Münchenbe landoltunk 8:00-kor. A gépen kaptunk egy csokis kekszet,

és választhattunk valamit inni. Én körülbelül ennyire emlékszem, mert utána belülről néztem a szemhéjamat.

A késés miatt kicsit többet vártunk a kelleténél, egészen pontosan 10:15-kor szállt fel a gépünk

Münchenből. A gépen kaptunk egy activiát, és pár szelet almát. Ismételten csak ennyire emlékszem, illetve

arra, amikor már Svédország felett repültünk.

A csomagokat simán átvettük, szerencsére megérkezett mindegyik, nem lett semmi baja, és semmi sem tűnt

el belőle.

Ahogy kiértünk, az egyik tanárunk várt ránk, és egy másik Leonardos társunkra, aki Angliából érkezett.

Elmentünk együtt a szállásra, ahol találkoztunk a koordinátorral, megkaptuk a ‘’ szoba kulcsokat’’ (amik

amúgy kártyák) és berendezkedhettünk. Henivel kerültünk egy szobába.

A szoba, és az egész szálloda nagyon szép, és hangulatos.

Fanni később, olyan 16:00-16:30 körül érkezett. Ő egy francia lánnyal van egy szobában.

Este nyolckor eligazítás volt, ott találkoztunk a többiekkel is, akikkel eddig még nem.

Megkaptuk az órarendünket, a bérletünket, és egyéb információkat.

Van egy konyha, modern, és teljesen felszerelt, amit bármikor használhatunk. Van egy nagy hűtő, amiben

csak a mi cuccaink vannak, amibe a kaját mellesleg mi rendeljük minden hétre. Persze szóltak, hogy csak alap

dolgokat rendelhetünk, de itt a lazac is annak számít.. :D Friss kenyeret pedig minden nap kapunk.

Szombaton és vasárnap a hotel reggeliztet, úgyhogy ha szeretnénk, akkor nem kell magunknak készíteni,

mehetünk oda is, csak előző nap szólni kell a recepciósnak.

Page 2: Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország · azon belül kell beszélni Svédországról. Pl.: lehetett választani a svéd kultúrát. Én a sportot választottam,

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország A mosás szintén ingyenes, egyedül a mosóport kell kifizetni. Itt szintén szólni kell előző nap.

A szobákban emeletes ágyak vannak, minden szobában 2, szekrény viszont nincs, úgyhogy alul alszunk,

felülre pakolunk.

A fürdő közös, egyben van a mosdókkal, viszont nagyon kulturált és tiszta.

A környék nagyon szép, a közelében van egy két bolt, a szükséges dolgokat – és persze sok édességet –

tudunk ott venni.

A villamos megállók is közel vannak, kb. 5 perc sétára a szállástól.

Szállásunk.

Page 3: Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország · azon belül kell beszélni Svédországról. Pl.: lehetett választani a svéd kultúrát. Én a sportot választottam,

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország

2013-09-24 Kedd.

Reggel 7-kor a svéd tanárunkkal, Mariaval találkoztunk a hotel recepciójánál.

Onnan mentünk a városba. Megmutatta nekünk, hogy honnan indul a villamos, melyikkel tudunk menni, hol kell

leszállnunk, melyik busszal tudunk elmenni a sulihoz. Az iskolában elmondta a szabályokat, a házirendet,

kaptunk egy suli kártyát, és egy kulcsot, ami a saját öltözőszekrényünket nyitja, így a szakács illetve

felszolgáló ruhánkat bent tarthatjuk az iskolában, nem kell hazahozni. Még kimosni sem, mivel ha koszos

lesz, ott ahol megkaptuk, oda kell visszavinni, és kicserélik nekünk tisztára, persze minden költség nélkül.

Körbevezetett minket az iskolában, megmutatta, hogy hol lesznek az óráink. Utána a koordinátorunkkal,

Merike-vel találkoztunk, újabb információkat kaptunk a hétre nézve, illetve összeállítottuk a listát, hogy

milyen alapanyagokat szeretnénk rendelni a jövő hétre. Ezután egy állampolgári ismeretek órán vettünk

részt, ahol egymással kellett rövid interjút készíteni, mit szeretünk csinálni a szabadidőnkben, hány évesek

vagyunk, mondjunk pár szót a családunkról, stb. Házi feladatot is kaptunk, választani kellett egy témát, és

azon belül kell beszélni Svédországról. Pl.: lehetett választani a svéd kultúrát. Én a sportot választottam, és

azon belül is a jégkorongot (milyen meglepő :D). 12:00-tól egy „Welcome Lunch”-on vettünk részt, az iskola

egyik éttermében, ahol találkoztunk az összes tanárunkkal. Vicces, volt, hogy több tanár is érdeklődött,

hogy ki az a Leonardo-tanulók közül, aki jégkorongozik. Nagyon kedvesek voltak, a koordinátor mondta, hogy

segít csapatot találni, az egyik szakoktató meg már a telefonján mutatta, hogy milyen csapatok vannak a

környéken. :D Úgyhogy remélem, lassan írhatok Anyuéknak, hogy küldjék utánam a hoki cuccomat.

Az ebéd után Mariával elmentünk először hajóval, majd gyalogszerrel várost nézni. Megmutatta

nekünk a sétálóutcákat, a sürgősségit, a központi pályaudvart, a legolcsóbb boltot, ahol be tudunk vásárolni,

pl. kozmetikai termékeket, stb. A „túra” során elmentünk egy tipikus svéd-, Göteborg legöregebb

kávézójába. A kávé is és az almás pite is nagyon finom volt, a felszolgálók pedig nagyon kedvesek. Az

egyiknek talán túlságosan is tetszettek a magyar lányok, pontosabban a Heni.. :D Na de hát ez van. :D Mi

minden esetre jót nevettünk.

A nap 17:00-kor ért véget, utána még sétáltunk a plázában, elmentünk együtt vásárolni, akinek

kellett az elintézte a bankot, vagy vett svéd telefonkártyát (nekem nem kellett, mert már a Jantól kaptam,

akinek kell a szám az írjon, és elküldöm), azután elmentünk együtt haza, ahol az olasz srácok csinálták a

vacsorát, a többiekkel pedig elmosogattunk, és összepakoltunk.

Page 4: Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország · azon belül kell beszélni Svédországról. Pl.: lehetett választani a svéd kultúrát. Én a sportot választottam,

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország

2013-09-26 Szerda.

Szerdán, az állampolgári ismeretek tanárunkkal találkoztunk reggel 9:00-kor Brunnsparken mellett.

Délután 17:00-ig kirándultunk.

Megnéztük a városházát, hajókirándulásra mentünk, étteremben ebédeltünk (ahol hoki meccs ment a tv-ben,

:D még egy pont Svédországnak), elmentünk megnéztünk egy nagy piacot, utána a hal piacot, amit „Fish

Church”-nek hívnak a Göteborgiak, bementünk egy könyvesboltba és megnéztünk egy német és egy angol

templomot is. Megnéztük Göteborg egyik legjobb egyetemét. A Tanár úr mesélte, hogy rengeteg külföldi

tanul itt. Többek között mondta, hogy ha szeretnénk, ide is járhatnánk.(„You are more than welcome..”)A

tanítás ingyenes, a legtöbben - még úgymond pénz is kapnak azért, hogy ide járjanak – ösztöndíjasok, csak a

tankönyvet, illetve ha az étterembe eszel, azt kell kifizetni.

2013-09-26 Csütörtök.

Csütörtökön 08:30-tól 13:00-ig „Swedish bakery” óránk volt. Sütiket sütöttünk, amiknek megkaptuk a

receptjeit is. Az óráink után lementünk ebédelni a suli éttermébe. Azután átöltöztünk, és a program a

bowlingozás volt, egészen 16:30-ig.

Page 5: Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország · azon belül kell beszélni Svédországról. Pl.: lehetett választani a svéd kultúrát. Én a sportot választottam,

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország

Bowling utáni csoportkép

Page 6: Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország · azon belül kell beszélni Svédországról. Pl.: lehetett választani a svéd kultúrát. Én a sportot választottam,

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország

2013-09-27 Péntek.

Pénteken 10:00-kor már az iskolában voltunk. A suli éttermében ettünk egy pék sütit, volt aki kávézott, volt

aki teázott. 10:30-tól 12:00-ig Svéd nyelvóránk volt. Utána ebéd, majd újabb svéd nyelvóra 12:30-tól 14:00-

ig. A vacsit az angol osztálytársunk főzte. Halat, zöldséges körettel. Nagyon finom volt. Utána közösen

elmosogattunk, és mindenki ment aludni.

2013-09-28 Szombat.

A szombat reggel lassan és nyugisan kezdődött.

Felkeltünk, megreggeliztünk a hotelben, – ahol nem tudtunk olyat mondani ami nem lett volna –

beszélgettünk, pihiztünk. 13:00-kor elindultunk Liseberg felé, ami Svédország legnagyobb vidámparkja.

14:00-kor találkoztunk ott Mariával, a svéd nyelvtanárunkkal. Megkaptuk a karszalagokat, térképet, illetve

mielőtt szélnek eresztett volna minket, megebédeltünk a Burger Kingben. Innentől kezdve szabad volt a

pálya, mindenki arra ment, amerre akart, este 10-ig (akkor zárt a vidámpark) arra ültünk fel, amire csak

akartunk. A vidámpark felé sétálva, a betonban csillagok voltak, amire híres emberek nevei voltak írva.

Page 7: Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország · azon belül kell beszélni Svédországról. Pl.: lehetett választani a svéd kultúrát. Én a sportot választottam,

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország

Itt még nem sejtettünk semmit.. Kicsit izgultunk,de semmi extra.. :D

Page 8: Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország · azon belül kell beszélni Svédországról. Pl.: lehetett választani a svéd kultúrát. Én a sportot választottam,

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország

Ezeken a helyeken pörgetni lehetett, és csokikat lehetett nyerni. Mi is pörgettünk egy-két helyen.

És szerencsém is lett az egyiknél.

Page 9: Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország · azon belül kell beszélni Svédországról. Pl.: lehetett választani a svéd kultúrát. Én a sportot választottam,

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország

Kilátás, az óriáskerékről…..

Page 10: Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország · azon belül kell beszélni Svédországról. Pl.: lehetett választani a svéd kultúrát. Én a sportot választottam,

Svajda Viktória Bernadett 12./b Leonardo-program, Svédország

Összegezve nagyon jó napunk volt, nagyon sok jó dolgot láttunk, rengeteg élménnyel gazdagodtunk…

2013-09-29 Vasárnap.

A vasárnap egy nagyon light-os nap volt. Felkeltünk, lementünk reggelizni a hotel éttermébe, kimostunk,

kiteregettünk, számítógépeztünk, beszélgettünk, elmentünk egy hatalmasat sétálni.. És úgy nagyjából ennyi.

Este a finn osztálytársunk, Mikael készített vacsorát, lazacot, főtt krumplit, zöldségeket, salátát.

Nagyon finom volt.

Mosogatás, rendrakás, fürdés, és alvás. Vagy az én esetemben, még ezeket a sorokat írom.

Tehát jó éjszakát, remélem kimerítő volt a beszámoló, jövő héten jön a következő! ;)

Hej då