Nyugat-Magyarországi Egyetem

Erdőmérnöki Kar

Erdőművelési és Erdővédelmi Intézet

Szakdolgozat

A kék vércse (Falco vespertinus) táplálkozásbiológiája

Konzulens: készítette: Dr. Traser György Böde Ágnes Külső konzulens: Természetvédelmi mérnök Solt Szabolcs, MME szakos III. éves hallgató

Sopron, 2008.

1

Tartalom

1. Bevezetés ........................................................................................................................... 3 

2. Irodalmi áttekintés ............................................................................................................. 5 

3. Területi jellemzés .............................................................................................................. 7 

3.1 Geológia, talajtan......................................................................................................... 7 

3.2 Hidrológia.................................................................................................................... 7 

3.3 Klimatikus viszonyok.................................................................................................. 7 

3.4 Élővilág........................................................................................................................ 8 

3.5 A művelési ágak megoszlása....................................................................................... 9 

4. A kék vércséről általánosságban ..................................................................................... 12 

4.1 Taxonómia és jellemzés ............................................................................................ 12 

4.2 Elterjedése ................................................................................................................. 12 

4.3 Állománynagyság, állományváltozás ........................................................................ 13 

4.4 Élőhely....................................................................................................................... 15 

4.5 Fészkelés, költés ........................................................................................................ 15 

4.6 Vadászati módok és zsákmányállatok ....................................................................... 16 

5. Anyag és módszer............................................................................................................ 18 

5.1. Kék vércse fióka táplálék elemzése.......................................................................... 18 

5.1.1. Mintagyűjtés és minta előkészítés ..................................................................... 18 

5.1.2. Mintahatározás .................................................................................................. 18 

5.1.3. Táplálék-kínálat felmérés .................................................................................. 19 

5.1.4. Adatkezelés és statisztikai elemzések................................................................ 20 

6. Eredmények..................................................................................................................... 21 

6.1 A kék vércse fiókák táplálékának összetétele............................................................ 21 

2

6.2 A fiókatáplálék összetételének változása a két vizsgálati évben............................... 24 

6.3. A táplálék-kínálat változása a két vizsgálati évben.................................................. 25 

7. Értékelés .......................................................................................................................... 29 

7.1. Milyen fajok alkotják a kék vércse fiókák táplálékát a kutatási területen? .............. 29 

7.2. és 3. Milyen mértékben változik az egyes táplálék - taxonok aránya a kék vércse

fiókák táplálékában az évek között, valamint az egyes évek táplálékkínálata

befolyásolja- e, hogy mely taxonok és milyen arányban alkotják a kék vércse fiókák

táplálékát?........................................................................................................................ 30 

7.4. A két év (2006-2007) adottságairól .......................................................................... 31 

8. Javaslatok: ....................................................................................................................... 32 

9. Összefoglaló .................................................................................................................... 33 

10. Irodalomjegyzék ............................................................................................................ 35 

11. Köszönetnyilvánítás ...................................................................................................... 38 

3

1. Bevezetés

2006-ban indult a kék vércse (Falco vespertinus) megmentését szolgáló Európai

Uniós LIFE Nature program. A projektet a Pannon régióban Magyarország és Románia

együttműködésével azért indították, hogy biztosítsa a kék vércse fészkelő állományának

megőrzését, és megalapozza a további védelmét a hosszú távú fajfennmaradás érdekében.

A program mintaterülete a Vásárhelyi- és Csanádi Puszták KMT- en található. A

Székkutas és Kardoskút községek határában kijelölt 10x10 kilométeres kiterjedésű

mintaterületen számos párhuzamos kutatás zajlik.

2006-ban 54, míg 2007 során 102 fészket foglaló kék vércse pár lakta a területet. A

kék vércsék három sűrűn lakott műfészkekből álló telepen költenek (Pecérczés, Ficsér,

Csajág) illetve a párok kisebb része elszórtan, „szoliter” módon elsősorban

szarkafészkekben telepszik meg. Az ELTE, a SZIE, a Körös-Maros Nemzeti Park és a

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei közösen vizsgálják a kék

vércsék fészkelőhely választását, szaporodását, élőhelyhasználatát és

táplálkozásökológiáját.

2006 és 2007 nyarán önkéntesként vettem részt a kutatási programban, melynek

keretein belül nem csak a kardoskúti kék vércse populáció táplálkozásbiológiai szempontú

kutatásával foglalkoztam, hanem lehetőségem nyílt részt venni a madarak rádiótelemetriás

nyomon követésében és a táplálékkínálat felmérésében is.

A táplálkozásbiológiai vizsgálatok fontos része a rádiótelemetriás megfigyelés is. A

2006-os évben 10 példány kék vércsét jelöltek meg a két középső kormánytollra szerelt

3,5g össztömegű “Biotrack TW-4” típusú rádióadóval (Solt, 2006). A 2007-es évben

összesen 14 kék vércse lett megjelölve rádióadóval.

Jelen dolgozatban a 2006 és 2007. évben gyűjtött terepi adatok egy jól

körülhatárolt részét; a fészkekből gyűjtött fiókatáplálék összetételét és annak a területen

mért zsákmányállat- kínálattal való kapcsolatát értékelem ki.

4

A következő kérdésekre keresek választ:

1. Milyen fajok alkotják a kék vércse fiókák táplálékát a kutatási területen?

2. Milyen mértékben változik az egyes táplálék- taxonok aránya a kék vércse

fiókák táplálékában az évek között?

3. Az egyes évek táplálékkínálata befolyásolja- e, hogy mely taxonok és milyen

arányban alkotják a kék vércse fiókák táplálékát?

5

2. Irodalmi áttekintés

A kék vércséről nem lelhető fel nagyon sok dokumentáció. Szakirodalmakat inkább

műfészek telepek kialakításáról, általános védelmükről, költésbiológiájukról, vonulásukkal

kapcsolatosan találtam. A táplálkozással kapcsolatban nem sokan foglalkoztak behatóbban.

A publikációk szerint a kék vércsék táplálékából kimutatott jelentősebb

fajcsoportokat az egyenesszárnyúak, kétéltűek és a kisemlősök teszik ki (HARASZTHY,

1998, PURGER, 1998). A főbb csoportok aránya a táplálékban évenként változhat.

Csapadékosabb évben legnagyobb arányban az ásóbéka, pocok gradációs években a

kisemlősök (közülük is meghatározóan mezei pocok) vannak jelen. Az egyenesszárnyúak

minden évben nagy részét alkotják a kék vércse táplálékának. (HARASZTY ET AL., 1994). A

táplálék minősége függ attól, hogy az adott viszonyok között milyen táplálékhoz juthat

legkönnyebben a madár (HORVÁTH, 1964).

A vizsgálatok legnagyobb része az állandó fészkelő területen kívülről származik.

Bezzel és Hölzinger vizsgálták az Ulm (Németország) környékén fészkelő kék vércsék

táplálékát 148 köpet elemzésével és a köptető helyeknél talált maradványokból.

Balál és Bauer (1955) Dél-Szlovákiai vizsgálatai során a táplálékállatok nagy részét

a mezei pocok (Microtus arvalis) és a zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima) alkotta.

Keve és Szijj 1957-ben vizsgálatai kimutatták táplálékmaradványokból 138 faj

jelenlétét.

Az előbbieknél részletesebb vizsgálatokat Horváth Lajos (1963) végzett, mely

vizsgálattal kimutatta az ásóbékák jelentőségét. Emellett nagy mennyiségben mutatott ki

zsákmányként sáskákat is. A fészkekből kiszedett táplálékmaradványokból a következő

fajokat mutatta ki: barna ásóbéka (Pelobates fuscus), zöld lombszöcske (Tettigonia

viridissima), olaszsáska (Calliptamus italicus), kisebb Othoptera fajok, Oedipoda

cearulescens, Metrioptera affinis, és mezei pocok (Microtus arvalis). Kevés ízben talált

énekesmadár maradványokat is. (HORVÁTH, 1964)

Purger 1991-ben a volt Jugoszlávia területén, Voivodinaban (Vajdaság) fekvő

Melenci mellett, 6% gerinces állatot és 94% rovart talált a táplálékállatok között. A

6

rovarokat 16%-ban egyenesszárnyúak (Orthoptera), 36%-ban bogarak (Coleoptera) és 4%

ban szitakötők (Odonata) alkották. (PURGER, 1998)

Másik átfogó táplálkozásbiológiai elemzés Haraszthy és társai nevéhez fűződik. A

fészeknél végzett megfigyeléseket 1987-ben és 1988-ban végezték, mely során kimutatták,

hogy a madarak fő tápláléka a sáska volt. 47 fészekből begyűjtött táplálékmaradványból és

a fészekbe behordott zsákmányokból összesen 54 faj 764 egyedét mutatták ki.

(HARASZTHY ET AL., 1994)

7

3. Területi jellemzés

3.1 Geológia, talajtan

A terület a természetes talajfejlődési folyamatok eredményeképpen szikes (SZABÓ,

1975). A negyedidőszaki fejlődés során a dél-alföldi folyóhálózat kialakulása és

átformálódása játszotta a legjelentősebb szerepet. A Fehér- tó a Maros által kialakított

hordalék kúp peremén helyezkedik el (MOLNÁR-MUCSI, 1966). A tó közvetlen

környezetében 1-2 m vastag ártéri löszszerű üledék, illetve infúziós lösz van a felszínen,

ami elsősorban homokos üledékre települt.

Uralkodó talajféleségei a réti szolonyec és a mélyben sós réti csernozjom. Az

előbbi igen gyenge vízelnyelésű, szélsőségesen gyenge vízelvezető képességű, igen erősen

víztartó, extrémen szélsőséges vízgazdálkodású. Az utóbbira a talaj gyenge vízelnyelő

képessége, igen gyenge vízelvezető képessége jellemző, amely erősen víztartó,

kedvezőtlen vízgazdálkodású.

3.2 Hidrológia

A Fehér- tó medre a Maros egyik holocénkori mellékágából alakult ki. A tó

kiterjedése 98 ha. Fokozottan száraz időszakokban a csapadék és a mederalji fakadóvizek

csökkenése következtében teljesen kiszáradhat. A terület több vízrendezésen is átesett,

amelynek eredményeképpen öntöző- és belvízcsatornák kerültek kialakításra. Ezek egy

része ma már nem lát el vízgazdálkodási feladatot.

3.3 Klimatikus viszonyok

A Dél- Tiszántúl az ország legmelegebb és legszárazabb részén fekszik, az átlagos

évi összegek tekintetében a legnaposabb területek közé tartozik.

A Kardoskúti Fehértó éghajlata kontinentális jellegű. E vidéken a legtöbb csapadék

júniusban esik, a legkevesebb pedig januárban.

A szélviszonyokat tekintve nyáron inkább a nyugatias, télen pedig a keleties szelek uralma

jellemző.

8

A fátlan, sík terület segíti a talajfelszín gyors felmelegedését, illetve a szelek

felerősödését. Érdekes jelenség, hogy a nyugatról jövő nyári zivatarfelhők nagy melegben -

amikor a felmelegedett felszínről felszálló légáramlatok erősebben érvényesülnek -,

elkerülik a területet.

3.4 Élővilág

Legfontosabb élőhelyek a területen a bajuszpázsitosok, sóballások,

bárányparéjosok, mézpázsitosok, zsiókások és nádasok, őszirózsás nádasok, szikes jellegű

pusztagyepek, löszgyepek és nem utolsó sorban a kiszáradó, illetve kiszáradt szikes

mocsarak (TÓTHNÉ HANYECZ, 2006).

A kutatási terület löszgyep faja a vetővirág (Sternbergia colchiciflóra), amely a

tóparti Czuczi-tanyától dél-nyugatra fekvő löszpusztagyepen 15-20 ezres tőszámmal van

jelen, a közönséges borkóró (Thalictrum minus) és a heverő csűdfű (Astragalus

austriacus). A tómeder fajai a kizárólag szikes tavak iszapján élő sziki sóballa (Suaeda

maritima), a kiszáradó tómeder elsőként megjelenő pionír faja a bajuszpázsit (Crypsis

aculeata) és a fakó libatop (Chenopodium glaucum). A szoloncsákos sziki rét jellemző

fajai a réti sás (Carex distans), a kisvirágú pozdor (Scorzonera parviflora) és a sziki

pitypang (Taraxacum bessarabicum) (TÓTHNÉ HANYECZ, 2006).

A nyílt, kétszikű fajokban szegény, fiatal vetett gyepeken elsősorban a környező

szántók gyomfajai jelennek meg.

A mezőgazdasági épületekhez tartozó - gyakran gépek vagy termények tárolására használt

- területeken a ruderális gyomnövények az uralkodók.

A terület állatvilága összetételét és mennyiségi viszonyait tekintve rendkívül

érdekes.

A vizes, pusztai élőhelyekhez kötődő vonuló madarak egyik fontos alföldi megállóhelye

Kardoskút. A tómeder az éjszakázó és pihenőhelyet biztosítja, a környező puszták és

mezőgazdasági táblák pedig a táplálékforrás szerepét töltik be.

Egyes években a darvak (Grus grus) és a vadlibák (Anser sp., Branta sp.) tízezres

tömegekben jelennek meg a Fehér-tavon, e mellett a kis pólingok (Numenius phaeopus) és

a pajzsoscankók (Phylomachus punax) tavaszi vonulása is meghatározó.

9

3.5 A művelési ágak megoszlása

A Kardoskúti Fehértó területi egység az egykori „Vásárhelyi-puszta” egyik

mozgalmas tájhasználati múlttal rendelkező része, ahol az eredetileg jelentős kiterjedésű,

egybefüggő, vízállásos gyepek és a változó tófelület mellett az 1800-as évek elejétől eltérő

arányban szántóföldek is megtalálhatók voltak. A térségben a gyepfeltörések az 1700-as

évek végétől folyamatosnak mondhatók egészen a múlt század végéig.

Legnagyobb a gyepek területe, amelyek között az ősi szikesek és löszös

maradványfoltok, illetve a másodlagos, szántó felhagyása vagy gyepvetés útján keletkezett

gyepek szerepelnek. E mellett a szántó és a művelésből kivett terület mutat nagyobb

értékeket.

Az alábbi táblázat tartalmazza a Kardoskúti Fehértó Természetvédelmi Terület

művelési ágak szerinti felosztását:

A területi egység mezőgazdasági hasznosítás alatt álló területeinek jelentős részét

három nagyobb gazdálkodó műveli: a Körös- Maros Nemzeti Park Igazgatóság, a Hód-

Mezőgazda Rt. és az Új Élet Mezőgazdasági Szövetkezet.

10

Szántóföldi gazdálkodás

A szántók legnagyobb részén természetvédelmi célú, extenzív szántóföldi művelést

kell végezni. A térségben jellemző kultúrák, amelyek a szántók legnagyobb részét

elfoglalják: a búza, a kukorica, a napraforgó és a lucerna.

A szántók döntően közepes vagy nagy táblákra tagoltak, kisebb parcellák leginkább

a tó környékén, illetve egyes foltszerű részeken beékelődve találhatók.

A térséget általánosságban a nagyüzemi, intenzív vetésszerkezetű növénytermesztés

jellemzi. A főbb termesztett növények az elsősorban őszi vetésű kalászos gabonák, a

kukorica és a napraforgó. Változó arányban előfordulnak még takarmánynövények (főként

silókukorica és lucerna), illetve kisebb arányban ugar- és parlagterületek is megtalálhatók.

A KMNPI gazdálkodása:

A saját szántók fokozatos begyepesítése miatt egyre csökkenő nagyságú területrészen

folytatnak szántóföldi művelést, ami ténylegesen évelő takarmánynövény (lucerna) és a

vonuló madarak táplálkozó helyeként funkcionáló minimális területű kukorica termesztését

jelenti.

A szántók egy része parlag, amelyen az Igazgatóság állatállománya rendszeresen legel. Az

állattartó teleptől távol fekvő parlagokat legeltetés helyett szárzúzózzák vagy kaszálják,

előre meghatározott módon időbeli és térbeli eltolással.

A visszagyepesítésre kijelölt szántók a kiöregedett lucernások felülvetésével és spontán

gyepesedésével, illetve célzott gyeptelepítéssel kerülnek megvalósításra.

Gyepgazdálkodás

A terület gyepgazdálkodása az utolsó két évszázad alatt jelentős változásokon ment

keresztül. A 19. század első felében a szántóterület iránti növekvő igény hatására

megindult a puszta fokozatos zsugorodása, majd a század végére szinte az összes

művelésre alkalmas gyepterületet felszántották. Később a szikes részeken felhagytak a

szántóföldi műveléssel, így rajtuk másodlagos gyepek alakultak ki. A területen található

gyepek döntő része ma másodlagos vagy felújított gyep.

Ősgyepeknek csak a Fehér-tó környéki mocsaras és vakszikes részek (Lófogó- ér,

Aranyad, Cinkus és Padkás-kert), illetve a terület észak-keleti részén megmaradt legelők

(Bogárzó) nevezhetők. A tavat ma ősi pusztai és másodlagos gyepek, valamint mozaikosan

11

elhelyezkedő szántóföldek övezik. A déli részen csaknem egyeduralkodók a szántók, ahol

szinte kizárólag csak kalászosokat, kukoricát és lucernát termesztenek.

A Sóstói- csatornától nyugatra olyan legelők és kaszálók találhatók, amelyek egy részén

marhát legeltetnek.

A Fehértót övező puszta növényzete igen változatos, ennek egyik oka, hogy a

gyepek nem azonos korúak.

A gyepterület mai kiterjedése összességében csökkent a szántóterület javára, de egyes

időszakokban különböző nagyságú területeken a már egyszer feltört részeket is újra

gyepesítették vagy felhagyásuk után spontán gyepesedtek.

A KMNPI gazdálkodása:

A gyepek hasznosítása legeltetéssel (szarvasmarha, juh), illetve kaszálással,

szénakészítéssel történik. A Sóstói telepen elhelyezett szarvasmarha- és juhállomány

legeltetésére elsősorban a telep környékén fekvő gyepeket használják. A legfontosabb

természetvédelmi cél a gyepterületek rendszeres hasznosítása, ezért a gyepek állattartó

teleptől távolabb fekvő részeit bérbe adják legeltetéses vagy kaszálásos hasznosításra a

környékbeli gazdálkodók számára.

Állattenyésztés

A területi egységen az állattenyésztésre a legeltetett szarvasmarha- és juhállomány tartása

jellemző. Jelenleg a legnagyobb számban az Igazgatóság tart állatot a területen. Ezen kívül

a területi egység távolabbi részein bérleti szerződés keretében néhány gazdálkodó legeltet

változó számban szarvasmarhát, kisebb számban juhot.

Erdőgazdálkodás

A vizsgált területen gazdasági célú erdőterületek nem találhatók, tervszerű

erdőgazdálkodás nem folyik. A védett természeti területen minimális kiterjedésű facsoport

vagy fasor van, amelyek védelmét, felújítását és telepítését a Kékvércse LIFE Nature

program keretében 2006. január 1-től végzik kékvércse költőhely fejlesztése és kialakítása

céljából.

12

4. A kék vércséről általánosságban

4.1 Taxonómia és jellemzés

A kék vércse (Falco vespertinus, Linnaeus 1766) a sólyomalkatúak rendjén

(Falconiformes) belül a sólyomfélék családjába (Falconidae) tartozik. Legközelebbi rokona

az amúri vércse (Falco amurensis), mely Ázsia keleti részén tőle elkülönülve költ.

Korábban a kék vércse egyik alfajának tartották (del Hoyo et al, 1994). Monotipikus faj,

térségünk egyedüli telepesen is fészkelő madara. A sólyomfélékre általánosan jellemző,

hogy nem építenek saját fészket, így a varjúfészkeket foglalják el, előszeretettel a vetési

varjú telepeken az üres fészkeiket.

A nemek közti dimorfizmus jól megfigyelhető. A hím sötétszürke, kézevezői

halványabbak, majdnem ezüst szürkék. Combja és alsó farkfedői téglavörös színezetűek.

Viaszhártyája, szemgyűrűje és lába élénk narancsvörös, ezekről kapta angol és német nevét

(Red-footed Falcon és Rotfussfalke). A tojó abban különbözik a hímtől, hogy a háta és

farka szürke alapon harántsávozott, viaszhártyája és lába narancsszínű. Nagyon jól

felismerhető a szeme körüli tollak és barkójának feketeségéről. A juvenilis madarak a

tojóra hasonlítanak, de a hátukon sokkal barnásabbak, testaljuk is halványbarna alapon

feketével cseppfoltozott.

4.2 Elterjedése

A kék vércse eurázsiai elterjedésű faj. Ha a madár elterjedési területének térképét

(1. ábra) tanulmányozzuk, jól látható, hogy az állandó elterjedési területének nyugati határa

1. ábra: Kék vércse (Falco vespertinus) elterjedési területe

13

Magyarország. Azonban alkalmi fészkelőként felbukkant már Franciaországban, ahol

1993-ban kettő (Pilard, P. and Roy, Y., 1994 és de Sousa, D., 1994) valamint 2001-ben egy

újabb pár is sikeresen költött (Genoud, D., 2002). Olaszországban is észlelték költését

1996-ban egy, 1997-ben három, 1998-ban két pár költött sikeresen. Költőterülete Európa

középső és keleti részétől az ázsiai Bajkál-tóig húzódik. Északon Észtországtól, délen a

Fekete-tenger északi partjáig tart. Európában hazánkon kívül Szlovákiában, az egykori

Jugoszlávia területén, Romániában, Bulgáriában, Ukrajnában és Oroszországban költ.

Hazánkban főként a Tiszántúlon és a Duna-Tisza közén találkozhatunk vele, a Dunántúlon

csak szórványosan, szigetszerűen költ. (HARASZTHY L., 1998.)

4.3 Állománynagyság, állományváltozás

A világállomány nagy része az orosz sztyeppterületeken költ, ezen kívül Ukrajna,

Románia, Bulgária és Magyarország rendelkezik jelentősebb költőállománnyal.

2001-ben a hazai fészkelőállományt 600-700 párra becsülték. Mivel az ország

egész területére kiterjedő felmérést a múltban nem végeztek, az állomány létszámának

változása pontosan nem ismert. Az 1950-es években még több 100-200 párból álló

kolóniája volt nálunk. Az 1990-es évekre a nagy telepek megszűntek, az állomány mind

1. táblázat:A kék vércse költő állományának nagysága különböző források szerint

14

nagyobb része egyesével, telepeken kívül fészkel. A Hortobágy térségében 1975 és 1995

között több jelentős telepe megszűnt, pl. Meggyes- erdő, Hagymás-lapos, Borzas-erdő stb.

és állománya is csökkent. Békés megyében az MME felmérése szerint 1990 és 1995 között

a fészkelők száma 550 párról 150 párra csökkent. (HTTP://WWW.MME.HU)

A 2003. évi felmérés szerint a magyar kék vércse állomány több mint fele (52%) a

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén, 14,8%-ka a Kiskunsági

Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén fészkelt. További jelentős fészkelő

állomány található a Körös- Maros Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén

(12,6%), a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén (10,3%) és a Duna-

Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság illetékességi területén (10,1%). A Fertő- Hanság Nemzeti

Park illetékességi területén a magyar állomány legnyugatabbra megtelepedett egyedei

vannak, ez két párt jelent.

A kék vércse állománya az 1970-1990 közötti időszakban - Bulgária kivételével - teljes

költőterületén csökkent.

Igen jelentős, 50%-ot meghaladó csökkenést becsülnek Oroszországban,

Ukrajnában, Romániában és Fehéroroszországban, ami azért is figyelemre méltó, mert

előbbi két országban jelentős állománya él! A Bajkál-tó környékéről, elterjedési

területének keleti határáról, az 1960-as években még kifejezetten gyakori fészkelőnek

számító kék vércse napjainkra teljesen eltűnt (BAGYURA – PALATITZ, 2004).

Magyarországon a kék vércse állománya a XX. század ötvenes éveiben becslések

szerint 2000-2500 pár között volt (KEVE ÉS SZIJJ, 1957). A becslés alapjául egy 1949-ben

történt számlálás szolgált (897-1096 pár), melyet az azt követő évek során terepi

tapasztalatok alapján korrigáltak.

A faj állományát 2002-ben 600-700 párra (HARASZTHY ÉS BAGYURA, 2003), a Natura 2000

területek kijelölésekor (1997-2001) pedig 935-1534 párra becsülték.

2003-ban felmérések szerint minimum 725 pár, 2004-ben 708 pár, 2005-ben 654 pár,

2006-ban 558 pár kék vércse fészkelt Magyarországon. Az utóbbi tíz évben az

állománycsökkenés ténye nagy biztonsággal állítható, mértéke akár a 30-40%-ot is

elérheti! 2007-ben jelentősen megugrott az ismert fészkek száma, 886-ra mely az utóbbi 5

évben az első pozitív irányú változás volt.

15

4.4 Élőhely

A nagy nyílt térségek jellemző fészkelő madara, a nagy kiterjedésű legelők

körzetében lévő varjútelepek különösen kedvelt fészkelő helyei, mivel fészket nem épít,

megtelepedését erősen befolyásolja a vetési varjú állományának alakulása. „Megtelepszik

füves pusztákon, erdőssztyeppeken, a tajga bozótos részein és mezőgazdasági művelés

alatt álló területeken is”(del Hoyo, 1994). Magyarországon stabil telepeinek kialakulása a

gyepterületekhez kötött. 2003-ban 20 ismert telepe közül 19 nagyobb kiterjedésű gyep

mellett lévő erdőfoltokban volt, és ebből 16-ot legalább időszakosan legeltettek. Az

egyetlen mezőgazdasági élőhelyen létesült jászsági telep közelében is vannak kisebb

gyepfoltok. A 16 legeltetett gyepen lévő telep közül 5 marhalegelőn, 9 juhlegelőn, további

2 vegyes hasznosítású legelőn volt .

1. kép: Tipikus kék vércse élőhely - Vásárhelyi- és Csanádi puszták

4.5 Fészkelés, költés

Hazánkban a faj vetési varjú, szarka, dolmányos varjú

fészkekben és műfészkekben (tálca, zárt láda, fonott kosár) költ.

Kolóniákat a természetes fészkek közül csak a vetési varjú

telepein tud kialakítani, bár a közelmúltban tapasztalható szarka

állománykoncentrálódás laza fészkelő közösségek kialakulását

eredményezte ez utóbbiak fészkeiben is.

.

Fotó

: Pal

atitz

Pét

er

Foto

: ww

w.fa

lcop

roje

ct.h

u

2. kép: Fészekfoglalás egy műfészekben

16

Ha a kék vércsék nincsenek elég nagy számban, akkor nem tudják megvédeni

fészkeiket a héja és a varjak támadásaitól, ezért inkább elhagyják a telepet. A varjak a kék

vércsék költésének kezdetén - május végén, június elején - gyakran jelentősen károsítják

azok fészekaljait (HTTP://WWW.MME.HU). Nálunk elég gyakran lehet szoliter, egyedülálló

fészkeléseket is megfigyelni, ehhez nagymértékben hozzájárult az utóbbi évtizedben

történt túlzott vetési varjú gyérítés.

A kék vércse tojásainak száma 2-5, általában 3-4, kivételesen 6 darab. A kotlási idő

22-23 napig tart, a fiókák körülbelül 27 napig maradnak a fészekben (HARASZTHY, 1998).

4.6 Vadászati módok és zsákmányállatok

A ragadozó madarak és a préda között szoros kapcsolat van. Egy ragadozó madár

táplálékállatainak kínálata a költőterületén meghatározhatja a költő ragadozó madár párok

számát, költési sikerességét.

A kék vércse fiókák életük első két hetében békával, gyíkkal és zöld

lombszöszkével (Tettigonia viridissima) táplálkoznak. Ezek az ugynevezett lágytestű

állatok. A két hét elmúltával egyre növő mennyiségben hordanak a szülők Orthoptera- kat,

bogarakat egyáltalán nem hordanak az első két hétben. Az adult madarak minden

táplálékul szolgáló állatot előbb megölnek és úgy viszik csak a fészekhez. A sáskák és

szöcskék szárnyait és ugrólábait is letépik. A táplálékhordást erősen befolyásolja az

időjárás miensége. Az ásóbéka esetében csapadékos napokon és azt követő napokban

egyformán hozzáférhető táplálékforrás, szárazabb napos időben viszont csökken a béka

zsákmányolásának lehetősége. Az Orthoptera- k esetében fordítottja figyelhető meg, azaz

esős időben egyáltalán nem zsákmányolhatók, de az esőt követő napsütésben ugrásszerűen

megnövekszik fellelhetőségük. Hortobágyi vizsgálatai során Horváth Lajos kimutatta

elhullott öreg kék vércsék gyomorvizsgálatából, hogy kizárólag Orthoptera-kat

fogyasztottak, azok közül is elsősorban olaszsáskát (Calliptamus italicus) (HORVÁTH,

1964). Ez arra enged következtetni, hogy az ásóbékát csaknem kizárólag a fiókáknak

hordja a szülő.

A kék vércsék többféleképpen vadászhatnak zsákmányukra.. A leggyakoribb

vadászati formájuk a szitálás, ez a kora délelőtti és a késő délutáni órákban figyelhető

17

meg. Ilyenkor a zsákmányállatok a gerincesek és a

talajfelszínen élő rovarok közül kerülnek ki. A

megfigyelések szerint a fiókák táplálékának nagy része

innen származik.

A késő délelőttől a kora délutánig tartó

időszakban a levegőben való vadászat jellemző, ekkor

azokat a rovarokat fogyasztják, melyeket a termikek, azaz a melegebb felfele áramló

légtömegek felvisznek. Ilyen rovarok a szitakötők, sáskafajok és egyéb repülő rovarok.

Másik jellegzetes vadászati stratégiájuk a mezőgazdasági munkagépek követése.

Szántás idején a munkagépek által hagyott nyomok felett szitálva kutatják a frissen

kiforgatott gerinceseket, talajlakó rovarokat illetve növényen élő rovarokat, így a sáskákat

és szöcskéket. Ilyenkor levegőben is vadásznak zsákmányt.

Talajlakó rovarokat és gerinceseket talajon ülve, majd „lerohanva” is elejtenek.

A várta-vadászat (mely közepes testű ragadozó madarainknál általánosan elterjedt)

kevésssé jellemző a kék vércsékre.

Egy vadászat menete:

A vadászat a kiszállással kezdődik, mely azt jelenti, hogy a madár kirepül a

táplálkozóhelyére. Ahogy megérkezik a táplálkozóterültre, onnantól a zsákmányolás

folyamata veszi kezdetét. Amikor a madár a táplálkozóterület felett elkezd szitálni, majd

lecsap és megfogja a kiszemelt zsákmányt. Ez a folyamat a madár levegőbe emelkedéséig

tart. Van hogy a lecsapás sikertelenül zárul, ilyenkor a madár újra a levegőbe emelkedik és

újra szitálni kezd. Ha a zsákmányolás sikeresen zárul, a vadász visszaindul a zsákmánnyal

a fészekhez. Ezt nevezik beszállásnak.

A táplálékot a hím a legtöbb esetben átadja a tojónak. Ha sáskát zsákmányolt a hím,

annak hátsó ugró lábait a beszállás folyamán letépi és azt a levegőben elejti.

Foto

: ww

w.a

pm-b

ihor

.ro

3. kép: kék vércse pocok zsákmánnyal

18

5. Anyag és módszer

5.1. Kék vércse fióka táplálék elemzése

5.1.1. Mintagyűjtés és minta előkészítés

Az elemzett táplálékmintákat a Kardoskúti mintaterületről, 3 telepről és szoliter

fészkekből gyűjtöttük a 2006-2007-es évben. A minták begyűjtését a fiókák kirepülése

után végeztük, július második felében és augusztus elején attól függően, hogy az egyes

fészkekben voltak e késői költések, azokból augusztus elején gyűjtöttük. Minden egyes

fészekből kikapartuk a táplálékmaradványokat nylon zacskókba, melyekre feljegyeztük a

gyűjtés dátumát és a fészek számát. E begyűjtött mintákat hűtőládába raktuk minimum 24

órára, hogy a mintát esetlegesen károsító rovarok és lárváik (pl.: nyüvek) elpusztuljanak.

Ezek után a mintákat papírzacskókban csomagoltam át és szárítószekrénybe raktam, 105º-

on legalább 5 órán keresztül szárítottam. Ezután fehér A/4-es lapon csipesz segítségével

válogattam szét a kiszáradt táplálékmaradványokat különböző frakciókra, melyek a

következők voltak: rovar, kétéltű, hüllő, emlős, valamint egyéb azonnal nem

kategorizálható csont és szőr. A szétválogatott anyagot negatívos dobozokba, illetve a

nagyobb egész vagy maradvány részeket papírzacskóba raktam, feljegyezve ezekre a

fészekazonosítót, a gyűjtés dátumát és a frakció nevét. Miután a válogatással elkészültem,

az egyes frakciók meghatározásra kerültek.

2. kép: fészekből gyűjtött táplálékminta szétválogatás előtt

5.1.2. Mintahatározás

A rovar, szőr és csont minták az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetemre juttattuk el,

ahol a kisemlős fajmeghatározást Kiss Mária végezte a csont és szőr frakciókból. A

Fotó

: Böd

e Á

gnes

19

rovarhatározást Szövényi Gergely (Orthoptera spp.) és Soltész Zoltán végezte (Coleoptera

spp.)

A kisemlősök meghatározása csonttani bélyegek (Újhelyi, P. 1989) és

szőrmetszetek elemzésével történt. A módszert széles körben használják

táplálkozásbiológiai kutatásokban.

A hüllők meghatározása során az egyes gyíkfajok elkülönítésére nem fordítottunk

nagy hangsúlyt. Ennek oka, hogy a koponyák alapján a fürge és zöld gyíkok elkülönítése

csak akkor lehetséges, ha különlegesen precíz tisztítási technológiával teljesen eltávolítjuk

a csontról a szövetmaradványokat. Mivel az egyes gyíkfajok kínálatát a területen nem

vagyunk képesek faji precizitással mérni, így azok a fiókatáplálékban való elkülönítésének

sincs jelentősége.

A kétéltűek jelentős részét a barna ásóbéka alkotta. Csonttani bélyegei alapján

(koponyalemez, ásókarmok a hátsó végtagokon, bárd alakú medencecsont) a többi fajtól

teljes biztonsággal elkülöníthető. A nem ásóbékának határozott példányok további faji

besorolása már nem könnyű feladat. Általában sok apró csonttöredék áll csak

rendelkezésre a határozáskor. Jelen dolgozat esetében a határozási szempontból kétséges

kétéltűeket minden esetben Rana sp.-nek határoztuk.

A meghatározás a lehető legalacsonyabb taxonómiai szintig folyt. Minden minta

esetében minimum egyedszámokat rendeltünk a mintához.

5.1.3. Táplálék-kínálat felmérés

A területen a táplálékkínálat felmérése is megtörtént. A mintavételek időpontjait

mindkét évben úgy időzítettük, hogy a kék vércsék fióka nevelési időszakára essenek.

A rovarok felmérése talajcsapdázással és fűhálózással történtek. A talajcsapdázás 8 előre

kijelölt mintaterületen történt. Ezen nyolc mintavételi helyet négy élőhely folt foglalja

magába, melyek egyenként 2-2 mintaterületet jelentenek:

- Lucerna

- Kaszáló

- Zöldugar

- Gabona

20

A talajcsapdázás ölős talajcsapdával folyt, mely egy 5dl-es műanyag pohár a talajba

süllyesztve úgy, hogy pereme a talajszinttel egy síkba volt. Konzerváló folyadéknak 70%-

os etilén- glikolt használtak. A nyolc mintaterületen 9-9 db csapda működött. A

talajcsapdák egymástól egyenlő távolságba egyenes vonal mentén helyezkedtek el.

A fűhálózás standardizált fűhálózás volt egyeléssel kiegészítve. Egy-egy mintavétel 100

hálócsapásból álló fogást jelentett, melyet ugyanaz a személy végzett.

A kisemlős populáció felmérését a területen elevenfogó csapdázással végezték. A

felméréshez 121 db csapdát használtak, melyeket sorokba rendezve helyeztek el, soronként

11 darabot. A csapdázás három alkalommal kéthetente három napon keresztül történt. A

csapdák ellenőrzését két ember végezte egy pedig írta az adatokat, melyeket az előbbi kettő

diktált. Amelyik csapdában volt fogott állat, az egy vászonzacskóba került és grabancánál

illetve farkánál fogva az adatokat fel lehetett jegyezni az állatról. Az állat faja, kora, ivara

lett lejegyezve illetve az, hogy melyik csapdában volt. A lejegyzés után az állat szabadon

lett engedve, ugyanott ahol csapdába esett.

5.1.4. Adatkezelés és statisztikai elemzések

A fészkekből gyűjtött mintákból meghatározott taxonokból és a hozzájuk rendelt

minimum egyedszámokból elkészítettünk egy elsődleges táplálék- fajlistát, mely 122 taxon

3029 példányát tartalmazta. A listából kiszűrtük a nem táplálékként bekerült fajokat.

Ilyenek voltak a fészekparaziták (Dermestidae), a dögbogarak (Silphidae) és pl. a nagyon

apró (5 mm alatti) levélbogarak (Chrisomelidae) vagy katicabogarak (Coccinellidae). A

kimaradt mintarész 139 rovar példányból állt, az a teljes gyűjtött minta 4,6%-át jelentette.

Így kaptuk meg a táplálék fajok listáját, mely az elemzések alapjául szolgált (lásd

Eredmények 2. táblázat).

A statisztikai elemzéseket minden esetben megelőzte az értékelésre kerülő változók

eloszlásvizsgálata Kruskall-Wallis teszttel. A normális eloszlású adatokat ezután

parametrikus, a normálistól eltérő eloszlásúakat pedig nem-parametrikus próbákkal

vizsgáltuk. Az elemzéseket SPPS 13.0 szoftvercsomaggal végeztük.

21

6. Eredmények

6.1 A kék vércse fiókák táplálékának összetétele

A két év alatt összesen 98 fészekanyagot vizsgáltunk. A fészkekből összesen 71 taxon

2887 példánya került azonosításra, mint kék vércse fióka táplálék (lásd korábban: anyag és

módszer).

2. a, b, c táblázat: Kék vércse fiókák táplálék-fajai és relatív gyakoriságuk

2.a. táblázat: Gerinces taxonok és relatív gyakoriságuk a kék vércse fióka-táplálékban

Osztály Legalacsonyabb meghatározott taxon Relatív gyakoriság (%)

Mammalia Mammalia összesen 10,67 Microtus arvalis 9,98 Apodemus sp. 0,42 Crocidura sp. 0,17 Rodentia sp. 0,10

Aves Aves összesen 0,21 Passeriformes sp. 0,21

Reptilia Reptilia összesen 1,73 Lacertidae sp. 1,73

Amphibia Amphibia összesen 10,39 Pelobates fuscus 10,18 Anura sp. 0,21

A 2.a. táblázatból kitűnik, hogy a vizsgálati időszakban a gerincesek közül a kisemlősök

(10,67%) és azon belül is a mezei pocok (9,98%) valamint a kétéltűek (10,39%),

különösen a barna ásóbéka (10,18%) szerepel jelentős részben a kék vércse fiókák

táplálékában. Fontos, bár szerényebb arányú (1,73%) a gyíkok szerepe. A madarak szerepe

a táplálékban rendkívül kicsi (0,21%).

22

2.b. táblázat: A bogarak és relatív gyakoriságuk a kék vércse fióka- táplálékban

Osztály/ Rend

Legalacsonyabb meghatározott taxon

Relatív gyakoriság (%)

Inesecta összesen 77,00

Coleoptera Coleoptera összesen 16,73 Calosoma auropunctatum 0,45 Carabus clathratus 0,03 Carabus granulatus 0,07 Carabus violaceus 0,03 Harpalus affinis 0,14 Harpalus caspius 0,38 Harpalus cephalotes 0,07 Harpalus cupreus 0,03 Harpalus distinguendus 0,35 Harpalus rubripes 0,28 Harpalus rufipes 0,69 Harpalus tardus 0,03 Harpalus zabroides 0,03 Poecilus cupreus 1,39 Poecilus sericeus 0,55 Harpalus sp. 0,45 Pterostichus sp. 0,28 Amara sp. 0,28 Ophonus sp. 0,03 Carabus sp. 0,03 Zabrus tenebrionides 4,68 Harpalinae sp. 0,62 Carabidae sp. 0,21 Dorcadion fulvum 0,07 Cerambycidae 0,03 Leptinotarsa decemlineata 0,03 Dytiscidae sp. 0,66 Hydrochara caraboides 0,87 Cercyon sp. 0,03 Hydrous sp. 0,17 Dorcus parallelipipedus 0,03 Lucanus cervus 0,03 Anisoplia austriaca 0,14 Cetonia aurata 0,21 Pentodon idiota 3,15 Scarabaeidae sp. 0,10 Blaps sp. 0,07

23

2.c. táblázat: Egyéb rovar taxonok (Mantodea, Odonata, Orthoptera) és relatív

gyakoriságuk a kék vércse fióka- táplálékban

Osztály/ Rend

Legalacsonyabb meghatározott taxon

Relatív gyakoriság (%)

Insecta/ Mantodea Mantodea összesen 0,07

Mantis religiosa 0,07

Insecta/ Odonata Odonata összesen 0,21

Aeschnidae sp. 0,07 egyéb Anisoptera sp. 0,14

Insecta/ Orthoptera Orthoptera összesen 59,96

Aiolopus thalassinus 0,42 Calliptamus italicus 1,04 Chorthippus oschei 0,66 Chorthippus sp. 0,35 Oedaleus decorus 0,03 Omocestus sp. 0,03 Pezotettix giornae 0,03 egyéb Acrididae sp. 0,03 Gryllus campestris 0,94 Melanogryllus desertus 4,71 Gryllotalpa gryllotalpa 1,87 Decticus verrucivorus 39,35 Metrioptera bicolor 0,28 Metrioptera roeselii 0,45 Metrioptera sp. 0,17 Platycleis affinis 3,64 Platycleis vittata 0,28 Ruspolia nitidula 0,03 Tettigonia caudata 0,07 Tettigonia viridissima 5,54 Stetophyma grossum 0,03

egyéb Insecta 0,03

A 2. b. és c. táblázatokból kitűnik, hogy a kék vércse fiókák táplálékának nagy részét

(77%) a különböző rovarok teszik ki.

24

A rovarokon belül is a bogarak közül került ki a legtöbb faj, viszont

összességében csak 16,73%-át teszik ki a táplálékállatoknak. Jelentősebb fajok a

gabonafutrinka (Zabrus tenebrionides) (4,68%), a közönséges butabogár (Pentodon idiota)

(3,15%) és Poecilus cupreus (1,39%).

A rovarrendek közül kiemelkedik az

egyenesszárnyúak (Orthoptera) részaránya, mely

közel 60%-át teszi ki a tápláléknak és ezzel a

legjelentősebb csoportot alkotják. A teljes minta

majdnem 40%-át a szemölcsevő szöcske (Decticus

verrucivorus) adja, de kiemelkedő (5,54%) a zöld

lombszöcske (Tettigonia viridissima), jelentős

(3,64%) a púposhasú rétiszöcske (Platycelis affinis),

igen fontos továbbá (1,04%) az olaszsáska

(Calliptamus italicus) és a tücskök (5,65%) (Gryllus

campestris és Melanogryllus desertus), valamint a lótücsök (Gryllotalpa gryllotalpa)

szerepe (1,87%).

6.2 A fiókatáplálék összetételének változása a két vizsgálati évben

Az egyes taxonok aránya fészkenként és évenként is jelentős változást mutat. Az

alábbi ábra az egyes osztályokba sorolt táplálékállatok évek közötti változását szemlélteti.

5,49

19,43

0,630,16

6,14

1,50

23,48

10,90

64,2768,00

0,00

10,00

20,00

30,00

40,00

50,00

60,00

70,00

Rel

atív

gya

koris

ág (%

)

Mammalia Aves Reptilia Amphibia Insecta

20062007

2. ábra: A táplálékállatok osztályainak aránya a kék vércse fióka-táplálékban a két évben

Fotó

: Pal

atitz

Pét

er

25

Az egyes taxonok relatív gyakoriságának évek közötti változását statisztikai

elemzésnek is alávetettük. Az évenként tapasztalt átlagos relatív taxongyakoriságokat

összehasonlítottuk Mann-Whitney U teszttel. Az eredményeket az alábbi táblázat

tartalmazza:

Mammalia Aves Reptilia Amphibia Insecta Változás iránya 2006-2007 nő csökken csökken csökken nő

Mann-Whitney U 395,5 772,0 608,0 560,0 831,5Z-érték -3,756 -1,826 -2,379 -2,411 -0,038p-érték 0,00 0,068 0,017 0,016 0,969

Változás mértéke 2006-2007 szignifikáns

nem szignifikáns szignifikáns szignifikáns

nem szignifikáns

3. táblázat: Az egyes taxonok relatív gyakoriságának változása a kék vércse fióka-táplálékában

A 2. ábráról és a 3. táblázatból jól látszik, hogy a két évben a rovarok aránya a

fióka táplálékban enyhén növekedett ugyan, mintegy 64%-ról 68%-ra, de a változás

elhanyagolható, melyet a statisztikai próba is igazol. Szintén elhanyagolható a madarak

részarányának enyhe csökkenése, melynek már mintaszáma is rendkívül kicsi (6 példány

összesen a két évben).

Jelentős különbségek mutatkoznak azonban a három másik gerinces

táplálékosztály arányának változásában. A kisemlősök aránya a 2006-os 5,49%-ról,

19,43%-ra ugrik 2007-re. A különbség szignifikáns. Ezzel párhuzamosan a hüllők és

kétéltűek aránya jelentősen csökken; 6,14%-ról 1,5%-ra és 23,48%-ról 10,9%-ra. Mindkét

osztály esetében a csökkenés statisztikailag is igazolható.

6.3. A táplálék-kínálat változása a két vizsgálati évben

Annak kiderítésére, hogy a kék vércse fiókák táplálékául azonosított taxonok

milyen kínálattal rendelkeznek a táplálkozó területen, az egyes években a fűhálózásból,

kisemlős csapdázásból és a talajcsapdázásból származó adatokat egységes rendszerbe

kellett illesztenünk.

A madarak kínálatának elemzésétől eltekintettünk, mivel azok a táplálékban is már

rendkívül kis részarányban és mintaszámmal szerepeltek (lásd 5.1. pont).

26

Csapdázással sajnos a hüllők és a levegőben zsákmányolt rovarok nem

becsülhetőek megbízhatóan. Egyik csoportra sem találtunk megbízható becslési módszert,

így azokat ebből az összehasonlításból ki kellett hagynunk.

Ennek következménye képen az adatokat úgy csoportosítottuk, hogy a teljes rovar

mintából kiválogattuk az életmódjuk alapján nagy valószínűséggel levegőben zsákmányolt

taxonokat. Az Orthoptera fajokon belül a szitakötők (Aeschnidae), a Coleoptera fajok

közül a Dytiscidae, Hydrophilidae, Lucanidae és Scarabaeidae családokba sorolt taxonokat

- kínálati felmérésük hiányában - a további elemzésekből kihagytuk.

A fennmaradó rovar taxonokat két nagy csoportba osztottuk életmódjuk szerint:

„Insecta földön” és „Insecta növényen” csoportokra. Erre két okból is szükség volt.

Egyrészről a talajcsapdázási adatokból kaptuk a földön élő rovarok kínálati értékeit, a

fűhálózásokból pedig a növényeken élőkét. Másrészről, a kék vércsék ezeket a csoportokat

más-más vadászati technikával és eltérő élőhelyeken zsákmányolják (lásd alább) így a

további elemzésekben (pl. telemetriás adatsorok értékelése) is külön kell majd kezelni

azokat. A növényzeten élő rovarok („Insecta növényen”) kategóriába kerültek az

Orthopterák közül a Mantidae, Acrididae és a Tettigoniidae családba sorolt taxonok,

melyeket a vércsék a betakarítások alkalmával a levegőben kapnak el, vagy ha azok a

levágott növényi részekkel a földre kerülnek szitálva és a földre lecsapva zsákmányolnak.

Az „Insecta földön” kategóriába került az összes előző kategóriából kimaradt

taxon (minden egyéb Coleoptera sp. és az Orhopterák közül a Gryllidae és Gryllotalpidae

családok fajai), melyeket a vércsék szitálás után lecsapva vagy a földön ülve és

„lerohanva” zsákmányolnak.

Mivel a taxonokra alkalmazott eltérő becslési módszerek (talajcsapdázás, fűhálózás,

kisemlőscsapdázás) fogási valószínűség szempontjából nem vethetőek össze (lásd anyag és

módszer fejezet) az egyes csoportok évek közötti megoszlását értékeltük egy relatív skálán.

A két év összesített kínálatát 100%-nak tekintettük és azt jelenítettük meg, hogy arányosan

ebből a becsült kínálatból mekkora rész esik az adott évre. Az eredményeket az alábbi

ábra szemlélteti:

27

0,00

10,0020,00

30,0040,00

50,00

60,0070,00

80,0090,00

100,00

Kisemlős Kétéltű Insectaföldön

Insectanövényen

%

20062007

3. ábra: Zsákmányállat sűrűség változása a táplálkozó területen

A 3. ábráról leolvasható, hogy a kisemlősök (gyakorlatilag a mezei pocok) és a

kétéltűek (gyakorlatilag a barna ásóbéka) egyedsűrűsége a két év között igen jelentős

mértékben változott. A változás iránya a két csoport esetében ellentétes irányú volt. Míg a

2006. év kisemlősökben igen szegény volt, addig 2007-ben pocok gradáció volt a területen

és a korábbi évben becsülthez képest mintegy harmincszorosára nőtt a kisemlős állomány.

A mezei pocok denzitás július hónapban elérte a 85 pld./hektár- t. Utóbbit a mintaterületen

párhuzamosan készült szakdolgozat részletesen is tárgyalja (Juhász, T., 2008). A kétéltűek

egyedsűrűsége 2006-ban volt rendkívül magas, mely a 2007. évre jelentősen, kevesebb,

mint tizedére esett vissza. A rovarok esetében ilyen mértékű változásokat nem

tapasztaltunk. 2006-ról 2007-re mindkét csoportban nőtt az egyedsűrűség. A 2007. évben

a talajcsapdázások alkalmával mért egyedsűrűség másfélszerese volt a 2006. évinek

(Insecta földön), míg a fűhálózások hasonló irányú 1,7-szeres változást mutattak ki a

növényzeten élő rovarok esetében (Insecta növényzeten).

28

0

5

10

15

20

25

30

35

40

45

Kisemlős Kétéltű Insecta földön Insectanövényzeten

Rel

atív

gya

koris

ág (%

)20062007

4. ábra: A zsákmányállat-csoportok relatív gyakoriságának változása a kék vércse fiókatáplálékban

A 4. ábrát összevetve a 3. ábrával azt látjuk, hogy a fészkekben táplálékként azonosított

állatcsoportok egyedsűrűsége hasonló irányú változást mutat, mint a területen becsült

táplálékállat-kínálat. Tehát minél több található belőlük a táplálkozó területen, annál

nagyobb arányban kerülnek be a fiókatáplálékba.

29

7. Értékelés

Az eredmények alapján a bevezetésben feltett kérdésekre a következő válaszok adhatóak:

7.1. Milyen fajok alkotják a kék vércse fiókák táplálékát a kutatási területen?

Az eredmények rész 6.1 pontja alatt közölt táblázat 71 taxonba sorolva közli

2887 példány zsákmányállat jelenlétét a vizsgált terület kék vércse fiókáinak táplálékában.

Az adatokból kitűnik, hogy a rovarok szerepe a táplálékban mind fajszám, mind

egyedszám tekintetében kimagasló jelentőségű. Ezen belül is a legjelentősebb az

egyenesszárnyúak szerepe, melyek a két év összesítése alapján a táplálék 60%-át tették ki.

A teljes minta majdnem 40%-át a szemölcsevő szöcske (Decticus verrucivorus) adja, de

kiemelkedő (5,54%) a zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima) is. Jelentős (3,64%) a

púposhasú rétiszöcske (Platycelis affinis), igen fontos továbbá (1,04%) az olaszsáska

(Calliptamus italicus) és a tücskök (5,65%) (Gryllus campestris és Melanogryllus

desertus), valamint a lótücsök (Gryllotalpa gryllotalpa) szerepe (1,87%). A két év

összesített mintája alapján a bogarak összességében 16,73%-át teszik ki a

táplálékállatoknak. Jelentősebb fajok a gabonafutrinka (Zabrus tenebrionides) (4,68%), a

közönséges butabogár (Pentodon idiota) (3,15%) és a Poecilus cupreus (1,39%). Korábban

a Hortobágyon végzett táplálékvizsgálatokhoz képest (Haraszthy és társai,) jelentős

különbségeket mutat a kardoskúti kék vércse fiókák táplálékösszetétele. A mintánkban

jelentős relatív gyakorisággal szereplő Poecilus cupreus, Pentodon idiota, Gryllus

campestris, Melanogryllus desertus a hortobágyi mintákban egyáltalán nem szerepeltek.

A gerinces fajok közül a kisemlősök és a kétéltűek játszanak még fontos

szerepet a kék vércse táplálkozásában, a két év alapján a táplálék mintegy 10-10%- át

tették ki. A kisemlős fajok közül is kiemelkedik a mezei pocok jelentősége. Valószínűleg

ennek oka, hogy a táplálékból kis egyedszámban kimutatott Apodemus és Crocidura

fajokkal ellentétben a pockok nappal is aktívak, így a kék vércsék számára - amint az sok

nappali ragadozó madárfajnál megfigyelhető - elérhető prédát jelentenek. A kétéltű

táplálékon belül a barna ásóbéka szerepe bizonyult jelentősnek, annak túlnyomó részét

képezték. Ennek oka egyrészről, hogy - amint azt a szakirodalmi források is alátámasztják-

a békák közül a legkevésbé kötődnek a vízhez. Szaporodásukhoz szükségük van a víz

jelenlétére, de ha a tavaszi időszak végére a belvizek eltűnnek, a kifejlett ásóbékák akkor is

megtalálhatóak a területen. Ugyan a reggeli órákban a nap elől beássák magukat a talajba,

30

de különösen borús reggeleken könnyű prédát jelentenek a kék vércsék számára. A másik

ok, hogy a szintén szárazföldön is jelentős időt töltő varangyokkal ellentétben nem

termelnek mirigyes váladékot, mely utóbbi a vércsék számára valószínűleg taszítólag hat.

A hüllők és a madarak szerepe kisebb jelentőségű volt a vizsgálati időszakban, bár az

alábbiakban tárgyaljuk majd, hogy a két év közül az egyikben (2006-ban) mindkét

csoportból jelentősen többet zsákmányoltak a madarak.

7.2. és 3. Milyen mértékben változik az egyes táplálék - taxonok aránya a kék vércse fiókák

táplálékában az évek között, valamint az egyes évek táplálékkínálata befolyásolja- e, hogy

mely taxonok és milyen arányban alkotják a kék vércse fiókák táplálékát?

A kisemlősök táplálék-kínálata 2006-ban rendkívül alacsony volt, míg 2007-ben

mezei pocok gradáció következett be a területen, így a becsült kínálat a korábbi

harmincszorosára emelkedett. A kétéltűeknél ellentétes irányú változást tapasztaltunk.

2006-ról 2007-re a becsült kínálatuk tizedére esett vissza. A rovar táplálék-kínálat (a

gerincesekhez képest) kisebb varianciát mutatott a vizsgálati időszakban. 2006-hoz képest

mind a két általunk mért csoport (földön és növényzeten élő rovar taxonok) enyhe

emelkedést mutatott (150 illetve 170%) 2007-re (3. ábra).

A fiókatáplálékban a kisemlősök, a hüllők és a kétéltűek arányának változása

volt szignifikáns a két évben (2. ábra és 3. táblázat). A kisemlősök aránya 2007-re nőtt,

míg a másik két taxoné csökkent. A két kínálati becsléssel is rendelkező csoport a

kisemlősök és a kétéltűek esetében egyértelműen kijelenthetjük, hogy a madarak

alkalmazkodtak a kínálati feltételekhez. Minél több volt belőlük a területen annál

jelentősebb mértékben zsákmányolták azokat (3. és 4. ábra). Érdekes, hogy a két évet

együttesen szemlélve azt kapjuk, hogy évenként nagyon hasonlóan alakul a két domináns

gerinces csoport (kisemlősök és kétéltűek) relatív gyakoriságának összege (mintegy 29 és

30%).

A fióktáplálékban a rovarok részaránya nem szignifikánsan, de emelkedett 2006-ról 2007-

re, mintegy 64%-ról 68%-ra (2. ábra és 3. táblázat). A földön és növényzeten élők kínálata

enyhén növekedett, melyhez a zsákmányban is enyhe növekedés társult (3. és 4. ábra). A

2007-es növekedés elsősorban a hüllő- arány csökkenésének „kárára” valósult meg,

31

minthogy a kisemlősök és a kétéltűek aránya együttesen igen stabilan 30% körül alakult a

két évben, a madarak szerepe pedig elhanyagolható volt.

7.4. A két év (2006-2007) adottságairól

A két év adottságaiban jelentősen eltért egymástól. 2006 az átlagnál

csapadékosabb év volt, a tavasszal általános, csapadékdús időjárás egész július elejéig

kitartott. Ennek köszönhető, hogy a kétéltűek kínálata jelentős volt, míg a kisemlősöké

rendkívül alacsonynak bizonyult. 2007- ben áprilisban az éves átlagnak megfelelő

csapadék hullt, de a májustól július végéig terjedő időszak a sok éves átlagot jelentősen

alulmúló csapadékot hozott. A fiókanevelési időszakban mért táplálékkínálat ez meg is

mutatkozott, a kétéltűek egyedsűrűsége (és így a barna ásóbékáé is) jelentősen visszaesett

az előző évihez képest, míg ezzel párhuzamosan mezei pocok gradáció volt tapasztalható a

területen.

Kijelenthetjük, hogy a kék vércse fiókanevelés szempontjából a rovarok igen fontos

szerepet játszottak a két vizsgálati évben. Kínálatuk stabilan alakult és ennek megfelelően

a kék vércsék jelentős részben zsákmányoltak belőlük, 64 és 68%-át képezték a

fiókatápláléknak. Pontos szerepük megítélését egy biomassza alapú becslés világítaná meg

igazán. Ez azonban komplex táplálkozási vizsgálatokkal együtt végezhető csak el, melyek

nem képezték jelen dolgozat tárgyát. A fluktuáló gerinces kínálathoz is alkalmazkodtak a

madarak, de nem tértek át teljesen azok zsákmányolásra, a rovarok részaránya mindkét

évben dominált.

32

8. Javaslatok:

A két év eredményei alapján kijelenthetjük, hogy a rovartáplálék igen fontos,

stabilizáló szereppel bír a kék vércse fiókanevelése szempontjából. A rovarok kínálata a

két szélsőségesen eltérő időjárást hozó évben is stabil maradt, míg a kétéltűek és

kisemlősök váltották egymást mind a kínálati mind a zsákmányolási oldalon. Ezért a

sikeres fiókanevelés biztosítása szempontjából igen fontos, hogy a június- júliusi

időszakban a rovartáplálék hozzáférhető legyen a kék vércsék számára. Vizsgálatainkból

kiderül, hogy a rovarokon belül is az Orthopterák játszanak igen fontos szerepet, melyek

jórészt a gyepek növényzetén, pillangós kultúrákban vagy a kalászosokban előforduló

kétszikű gyomnövényeken élnek.

A kék vércsék a magas növényzetben nem képesek hatékonyan zsákmányolni.

Azokon a területeken ahol megfelelő arányban áll rendelkezésre mozaikosan legeltetett,

vagy szegélyekkel sűrűn szabdalt gyep a vércsék képesek kiaknázni a rovartáplálék-

kínálatot.

Sajnos azonban hazánkban - egy-két régió kivételével - a legeltetéses állattartás a

múlt század második felében jelentősen visszaesett. Megmaradt gyepeink nagy részét

kaszálással hasznosítjuk. A pillangós és kalászos kultúrákkal együtt pedig a betakarítási

időszakban a hatékony munkagépek alig néhány nap alatt hatalmas területeken egyszerre

vágják le a növényzetet. Méréseink szerint az Orthoptera fajok a betakarítást követően

azonnal reagálnak a megváltozott feltételekre, 3- 4 nap alatt elhagyják élőhelyüket, és a

lábon maradt magasabb kultúrákba vándorolnak, ahol ismét elérhetetlenek a kék vércsék

számára (Juhász, T 2008). Ez azzal az eredménnyel jár, hogy a betakarítások alkalmával a

lekerülő növényzet pár napig hatalmas táplálék- kínálatot nyújt a kék vércséknek, utána

azonban nehezebben találnak elérhető táplálékforrást. Ez főként azokban az években

jelenthet gondot, amikor a gerinces táplálék-kínálat alacsony.

Javasolható tehát, hogy a mezőgazdasági támogatási rendszerekben (pl.: ÉTT) vagy

a természetvédelmi szerv kezelésében lévő területeken a kék vércse telepek közelében

előnyben részesítsük a gyepek legeltetéssel való kezelését. Amennyiben nem valósítható

meg akkor érdemes lenne a telep környékén a gyepeket fokozatosan, mozaikos kaszálással

betakarítani, hogy minden nap álljon rendelkezésre frissen megnyitott terület ahol a kék

vércsék sikeresen zsákmányolhatnak.

33

9. Összefoglaló

Szakdolgozatomban a kék vércse (Falco vespertinus L. 1766) táplálkozásbiológiai

vizsgálatait végeztem az Európai Uniós LIFE Nature program keretein belül, melynek

egyik mintaterülete a Kardoskúti Fehértó Természetvédelmi Területen található. A 2006-

os és 2007-es évben lehetőségem nyílt arra is, hogy a táplálkozásbiológiai vizsgálat mellett

a rádiótelemetriás nyomon követésben is részt vegyek. A nyomon követés során fontos

információkat gyűjthettünk a kék vércsék táplálkozásbiológiájához is, vadászatuk

megfigyelésével.

A vizsgálatokhoz a területen három műfészektelepről és szoliter fészkekből,

összesen 98 fészekből gyűjtöttünk mintákat. A begyűjtött minták fagyasztás, majd szárítás

után szétválogatásra kerültek, mégpedig kisemlős, kétéltű, hüllő, rovar és egyéb azonnal

nem kategorizálható csont és szőr frakciókra. A szétválogatás végeztével az egyes frakciók

fajmeghatározásra kerültek.

E meghatározásból készült el végül a kék vércse fiókák táplálék fajainak listája. A

listáról kiolvasható, hogy a rovarok teszik ki a kék vércsék táplálékának fő részét. A

rovarok közül legnagyobb fajszámmal a bogarak kerültek ki, de ez csak kis része a

táplálékállatoknak. A rovarrendek közül az egyenesszárnyúak (Orthoptera) alkotják a fő

táplálékot. Emellett jelentős mértékben vadásztak a gerincesek közül kisemlősöket és

kétéltűeket.

A két év összehasonlításában megállapítható, hogy a táplálékállatok aránya változó.

Ez a változás jól látható a kisemlősök, kétéltűek és hüllők zsákmányolási adatain. Míg a

kisemlősök arányának száma a 2007-es évre jelentősen megnövekedett, addig a kétéltűek

és hüllők aránya jelentősen lecsökkent.

A táplálékkínálat vizsgálata alapján az állapítható meg, hogy a 2006-os év

kisemlősben szegény év volt, viszont kétéltűekben gazdag. A 2007-es évet már pocok

gradációs évnek mondhatjuk, mintegy harmincszorosára nőtt az állomány. Emellett a

kétéltűek állománya a tizedére csökkent. A rovar táplálékkínálatban jelentős változás nem

volt tapasztalható.

34

A táplálékkínálat és táplálékállat változásai alapján arra következtethetünk, hogy a

kék vércsék követik a táplálékkínálat változását, azaz abból fogyasztanak többet, amiből

nagyobb a kínálat.

Végezetül arra a következtetésre jutottunk, hogy a fiókanevelési időszakban a

rovarok nagyon fontos összetevőjét képezik a tápláléknak. Mivel kínálatuk is viszonylag

állandónak mondható, így a zsákmányoltak is belőlük jelentős részben és 64-68%-át teszik

ki a fiókatápláléknak. A sikeres fiókaneveléshez szükséges a rovartáplálék elérhetőségét

oly módon biztosítani, hogy a kék vércse telepek közelében legeltetéssel hasznosítsák a

gyepeket. Így folyamatosan elegendő táplálékhoz juthatnak a madarak, főképp azokban az

években, amikor nem beszélhetünk más táplálékállatok tömeges jelenlétéről.

35

10. Irodalomjegyzék

DR. DELY OLIVÉR GYÖRGY (1967): Kétéltűek - Amphibia. Fauna Hungariae, XX. Kötet 3.füzet 1967

FÜLÖP, Z. – SZLIVKA, L. (1988): Contribution to the food biology of the Red-footed Falcon (Falco vespertinus). - In: Aquila, ISSN 0374-5708, 1988. 95. évf., 174-181. p.

HARASZTHY, L. – RÉKÁSI, J. – BAGYURA, J. (1994): Food of the Red-footed Falcon (Falco vespertinus) in the breeding period = A kék vércse (Falco vespertinus) táplálékának vizsgálata fiókanevelés idején. - In: Aquila, ISSN 0374-5708, 1994. 101. évf., 93-110. p.

HARASZTHY, L.: Magyarország madarai, Mezőgazda kiadó 1998,2000

HARASZTHY, L. (1980): Adatok a Hortobágyon költõ kékvércsék mennyiségi viszonyaihoz és költésbiológiájához. – Aquila 87: 121-123.

HORVÁTH, L. (1954): A kékvércsék élete a hortobágyi Oháti- erdőben. Állattani Közlemények 44.évf.

HORVÁTH, L. (1963): A kék vércse (Falco vespertinus L.) és a kis őrgébics (Lanius minor Gm.) élettörténetének összehasonlító vizsgálata I.. - In: Vertebrata Hungarica, ISSN 0506-7839, 1963. (5. évf.), 1-2. sz, 69-121. p.

HORVÁTH, L. (1964): A kék vércse (Falco vespertinus L.) és a kis őrgébics (Lanius minor Gm.) élettörténetének összehasonlító vizsgálata II. A fiókák kikelésétől az őszi elvonulásig. - In: Vertebrata Hungarica, ISSN 0506-7839, 1964. (6. évf.), 1-2. sz., 13-39. P

JUHÁSZ, T. (2008): A kaszálás hatása a kék vércse (Falco vespertinus) főbb táplálékállat csoportjainak kínálatára

KEVE, A. – SZIJJ, J. (1957): Distribution Biologie et Alimentation du Faucon Kobez: Falco vespertinus L. en Hongrie (Kékvércse eloszlása, biológiája és táplálkozása Magyarországon) Alauda 25.évf.

KORPIMÄKKI, E. (1985): Diet of the Kestrel Falco tinnunculus int he breeding season – In: Ornis Fennica 62: 130-137

36

KORPIMÄKKI, E. (1986): Diet variation, hunting habitat and reproductive output of the Kestrel Falco tinnunculus int he light of the optimal diet theory – In: Ornis Fennica 63: 84-90

KOTYMÁN, L. – BÁNFI, P. – ŐZE, P. – NAGY, T. – MÉSZÁROS, CS. (2004): Előzetes eredmények a vonuló kék vércse (Falco vespertinus) kutatásához a Dél-Alföldön. - In: Heliaca, 2004. 1. sz., 48-55. p.

KOTYMÁN, L. (2001): A vörös vércse (Falco tinnculus) és a kék vércse (Falco vespertinus) telepítésének gyakorlata a Vásárhelyi-pusztán. - In: Túzok, ISSN 1416-020X, 2001. ( 6. évf.), 3. sz., 120-129. p.

MOLNÁR, B.- MUCSI, M. (1966): A kardoskúti Fehér- tó vízföldtani viszonyai- Hidrológiai Közlöny, 9.pp.: 413- 420

MOLNÁR, GY. (2000): A kék vércse, a vörös vércse és az erdei fülesbagoly mesterséges telepítésének eredményei a Dél-Alföldön. - In: Ornis Hungarica, ISSN 1215-1610, 2000. (10. vol.), 1-2. sz., 93-98. p.

PALATITZ, P. – SOLT, SZ. – FEHÉRVÁRI, P. – BAGYURA, J.: Kékvércse védelmi munkacsoport 2004. évi beszámolója

PAPP JÓZSEF: Magyar Madártani Bibliográfia. Békés megyei Tanács, 1980

PURGER J. (1995): Breeding success of the Red-footed Falcon (Falco vespertinus) in Banat (Voivodina, Yugoslavia) based on ringing data. - In: Ornis Hungarica, ISSN 1215-1610, 1995. (5. vol.), 1-2. sz., 67-68. p.

PURGER, J.J. & MU INIĆ, J. (1997): The breeding distribution and migratory movements of the Red-footed Falcon (Falco vespertinus) in Province Voivodina (southern part of Carpathian basin). Ring 19: 65-73.

PURGER, J.J. & TEPAVČČEVIĆ, A. (1999): Pattern analysis of red-footed falcon (Falco vespertinus) nests in the rook (Corvus frugilegus) colony near Torda (Voivodina, Yugoslavia), using fuzzy correspondences and entropy. Ecological Modelling 117: 91-97.

PURGER, J.J. (1998): Diet of Red-footed Falcon Falco vespertinus nestlings from hatching to fledging. Ornis Fennica 75: 185-191.

SCHENK, J. (1911): A kék vércse fészkelésének tárgyalása az irodalomban. - In: Aquila, ISSN 0374-5708, 1911. (18. évf.), 1-4 sz., 243-312. p.

37

SOLT, SZ. – PALATITZ, P. (2006): Mezőgazdasági földhasználat hatása a kék vércse élőhelyhasználatára. Előrehaladási jelentés

SZABÓ, I. (1975): A puszta talaja- In.: Parasztélet a vásárhelyi- pusztán. A Békés Megyei Múzeumok Közleménye, 4: 17-25

SZÖVÉNYI, G.- NAGY, B. (1999): Szikes és löszpuszta élőhelyek egyenesszárnyú rovar (Orthoptera) együtteseinek összehasonlító elemzése a Körös-Maros Nemzeti Park területén - Crisicum 2. sz. / 1999

TÓTHNÉ HANYECZ, K. (2006): Természetvédelmi kezelési elvek és módszerek

VALKAMA J. - KORPIMÄKKI E. (1999): Nestbox characteristics, habitat quality and reproductive success os Eurasian Kestrels – In: Bird Study, 46: 81-88

ZBORAY G. (1992): Összehasonlító anatómiai praktikum I. Tankönyvkiadó, Bp.

Felhasznált internetcímek:

www.mme.hu

www.falcoproject.hu

38

11. Köszönetnyilvánítás

Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik szakdolgoztatom elkészülésében

segédkeztek.

Külön mondanék köszönetet Dr. Traser Györgynek, belső konzulensemnek bíztatásáért, a

hasznos irodalmakért és tanácsaiért.

Köszönettel tartozom külső konzulensemnek, Solt Szabolcsnak szakmai segítségéért.

A terepi munkálatok során nyújtott segítséget köszönöm Fehérvári Péternek (MME),

illetve Kotymán László KMNP tájegységvezetőnek és mindazoknak, akik önkéntesként

segédkeztek.

Kiemelt köszönettel tartozom Palatitz Péternek a terepi munkálatok során illetve a

statisztikai számításokban nyújtott segítségéért.

A fajmeghatározásban nyújtott segítségükért szeretnék köszönetet nyilvánítani Kiss

Máriának, Szövényi Gergelynek és Soltész Zoltánnak.