A karantén szín végzeteÉszrevette-e valaki, hogy Az ember tragédiá-

jának a karantén színét éljük napjainkban? Bár sokszor úgy tűnik, hiába keressük az eszméjét, és hiába találgatjuk, hogyan fog majd elbukni ki-teljesülése után, mert még nem átlátható ennek a kornak a szellemisége. Az ember tragédiája cí-mű filozofikus, gondolati dráma, a „tragédia” arról szól, hogy eszmék születnek, és eszmék buknak el, ezáltal halad előre a világ. A „tragé-dia” nem ér véget, míg ember él a földön, Ma-dách után is folytatódnak a színek, Ádám és Lu-cifer közös útja halad előre a korral, új álmok és remények születnek, majd elbuknak, mert azok ideje lejár. A múlt, a jelen és a jövő egy folyamat, ahol minden korszaknak megvan a saját eszmé-je, amely kiteljesülése után elbukik. Ma már egyértelmű, hogy az emberi történelem uralko-dó eszméi és azok sorsa véges. A karantén szín-ben is keresi az ember a lehetetlent, reméli, hogy megtalálja, bár minden jel arra utal, hogy nem létezik olyan tökéletes eszme, mely elhoz-ná az emberiség vágyott jobb korát. A cél, amit

valamennyien magunk előtt látunk: az örökös, kitartó harc és küzdelem eszméje, amit a végte-lenségig keresünk sokszor hittel és kételyekkel, sokszor a sors és végzet keretei között, ugyanis ez a keret mindig jelen van az életünkben. Nincs más választás, az emberi sorsvállalás köteles-ség, ebben a kötelességtudatban kell küzdeni úgy, hogy tudjuk: a végzet elkerülhetetlen. Szám-talan álma és vágya volt és van az embernek, ezek eléréséért küzdeni kell. Miután számtalan-szor tapasztaljuk, hogy minden álmot és vágyat csak küzdelemmel lehet elérni, és minden küz-delem végzethez vezet, megállapítjuk, hogy az élet értelme a küzdés. A karantén színben — ami most játszódik — egyesek számára az em-ber és a nemzet elválaszthatatlan, mások szá-mára a kettő összekapcsolódása szükségtelen. A karantén szín hősei is kiábrándulnak a hata-lom és a pénz élvezetéből. Még nem látható az új cél, a honnan, hogyan, hova tovább, azt vi-szont lehet látni, hogy a karantén szín meghatá-rozó vonása az identitáshiány. Esély sincs rá,

hogy a gyermekben a felnőtté válásig kialakul egy rá jellemző identitás. Az értékrombolás idő-szakát éljük. A karantén szín emberének az útja nem egyenes, sok rajta az akadály, sok a kiélező-dött helyzet, sok a kihívás, ugyanakkor keve-sebb az elhatározás, a küzdőképesség, a lelkese-dés… Lehet az ember egyedi, haladhat együtt a nyájban, lehet vezér vagy pártkatona, élete ré-sze a „tragédiának”, egy bizonyos színnek, mely-nek eszméje, ideológiája a szín végén elbukik. A karantén színről azt gondolhatnánk, hogy zárt közegben játszódik. Valóban így van olyan szem-pontból, hogy szereplői igyekeznek elszigete-lődni egymástól, bezárkóznak önmagukba, csak akkor nyitnak, ha úgy kívánják az érdekeik. A ha-talmi és a gazdasági érdekek. Ebben a korban a legkisebbek is arra törekednek, hogy valamilyen szinten hatalomhoz jussanak, hogy ezáltal gaz-daságilag is megerősödjenek. Ebben a küzde-lemben az ember elveszti identitását, globalizá-lódik, és robotként él tovább.

Elek György

Kulturális, társadalmi, közéleti folyóirat * 2020. szeptember * II. évfolyam 9. szám

Az új tanév forgatókönyve tartogat-hat meglepetéseket, azt azonban már most mindenki biztosra tudja, hogy ez az év más lesz, mint az eddig megszo-kottak. Ahogyan a tanintézmények kü- lönböző óvintézkedéseket vezetnek be az iskolakezdésre vonatkozóan, úgy a szülőknek is fel kell készíteniük gyer-meküket. Elsősorban azonban a szülők - höz kell fordulni, tudatosítani bennük a helyzet komolyságát, a felelősségvál-lalás fontosságát. Mára már rengeteg elmélet született a világjárvány kirob-banását, illetve valóságalapját illetően, amelyek elemzése jelen esetben nem célom. Bármi is a valóság a járvány kér-déseit illetően, egy bizonyos: gyerme-keink megkezdik az új tanévet. Vélemé- nyem szerint ebben a témában most az a legfontosabb, hogy a szülők segít- ségével gyermekeik a lehető legkedve-zőbb módon éljék meg az amúgy is rémisztő helyzetet. Az új vírus terjedé-sének nyomán egyre elterjedtebbek ennek lelki hatásai, a félelem, a nyug-talanság, a szorongás, a pánik. Annak ellenére, hogy a szorongás egy normá-lis emberi reakció a félelemre, mégis ellehetetleníti a válság során szüksé-ges normális és konstruktív, építő jel-legű reakciókat. Egy fontos dolgot tud-nunk kell: a szorongás annál nagyobb, minél inkább harcolunk ellene. Ezért engedjük meg magunknak az aggódó gondolatokat, beszéljünk róluk, adjuk ki magunkból félelmeinket. Ha nem si-kerül, akkor a szorongásnak testi, visel-kedéses, érzelmi és kognitív tünetei, megnyilvánulásai is lehetnek. Leggyak-rabban előforduló tünetek: fejfájás, gyomorproblémák, alvászavar, rémál-mok, étvágytalanság/mértéktelen evés, visszahúzódás, lehangoltság, kedvte-lenség, hiszti, dühkitörés, beszűkült gondolkodás, katasztrofizálás. Ez érvé-nyes szülőre, gyermekre egyaránt. Első- sorban a felnőttek törekedjenek arra,

hogy nézzenek szembe félelmeikkel, beszéljék ki magukból, osszák meg egy másik felnőttel (semmilyen esetben sem a gyermekükkel) kétségeiket, mindez már önmagában segít. Továb-bá nagy segítség, hogy a negatív, irraci-onális gondolataikat lecseréljék, és egy reálisabb értelmezési keretet adja-nak neki. Ennek következtében gyer-mekeink megnyugtatása igazivá és hite-lessé válik.

A koronavírussal kapcsolatban jel-lemző főbb gondolkodási torzítások, a katasztrofizálás, a fekete-fehér gondol- kodás és a túlzó általánosítás. „Min-denki el fogja kapni a vírust, nem ússzuk meg élve” kijelentéssel a leg-rosszabb végkimenetelre gondolunk, azaz katasztrofizálunk. A tények és statisztikák segítségével felmérhetjük helyzetünket, és beláthatjuk, hogy ez azért nem állja meg a helyét: „sokan el fogják kapni a vírust, de a legtöbben nem betegednek meg nagyon”. Hajla-mosak vagyunk a fekete-fehér gondol- kodásra, „ha…akkor…” típusú monda-tokra. Ennek átkeretezésére keressünk ellenpéldákat, mi az, ami mellette szól,

mi az, ami ellene, majd mérlegeljünk, hogy mi a valószínűbb. „Ha elkapom a koronavírust, akkor nagyon beteg le-szek” ezt nem tudhatjuk, hiszen „sok esetben a tünetek enyhék, alig észre-vehetőek”, ezzel a gondolattal lecse-réljük negatív gondolatunkat az aktív megküzdést segítő racionális gondo-latra. A túlzó általánosítás, mint gon-dolkodási torzítás esetében egy infor-máció, egy eset tapasztalata alapján általánosítunk, kiterjesztjük, amely eredménye lehet az a gondolat, hogy

„a házból való kilépés nagy veszélyek-kel jár”. Ha racionálisan gondolkodunk, akkor rájövünk, hogy maga a házból való kilépés mindössze annyi, hogy a levegőn vagyunk, ami önmagában nem jár veszéllyel. A tömeg elkerülése, illetve az óvintézkedések betartása az, ami óv minket.

A legtöbb szülő — jogosan — tart at-tól, hogy gyermekeik hogyan fognak ezekben az új szituációkban alkalmaz-kodni, hogyan érzékelik és élik meg az új szabályokat, ezeket hogyan dolgoz-zák fel és építik be az iskolai/óvodai életbe úgy, hogy ne érje őket lelki meg-

rázkódtatás. Ennek érdekében nagyon fontos, hogy meghallgassuk gyerme-künket a mostani helyzettel kapcsolat-ban, legyen az bármilyen irreális dolog. Beszélgessünk sokat és adjunk rá lehe-tőséget, hogy gyermekeink feltegyék a kérdéseiket. Minden esetben vegyük figyelembe, hogy a világjárvánnyal kap- csolatos történésekre mindig a gyer-mek életkorához és fejlettségi szintjé-hez illő magyarázatot kell adnunk. Ha a gyermek nincs megérve rá, akkor ne adjunk részletes információkat, hiszen ez nem segít. Egy másik fontos tényező az őszinteség — legfőképpen serdülők esetében. Nagyon fontos, hogy őszin-ték legyünk gyermekünkhöz, mindez segíti őt ebben a bizonytalan helyzet-ben. Előfordulhat, hogy szülőként nin-csenek mindenre válaszaink, ez így rendben is van. Abban az esetben, ha nem tudjuk a pontos választ, akkor ezt is elmondhatjuk, ugyanakkor megnyug- tatjuk. Az iskolakezdéssel kapcsolatos óvintézkedésekről mindenképpen be-széljünk vele. Ha a vírus terjedésének megelőzése kapcsán ismeretei hiányo-sak, akkor tanítsuk meg odahaza a higi-énia betartására és fontosságára. Elő-fordulhat olyan szülő is, aki mindeddig óvta gyermekét a helyzettel szemben, így tabutémaként kezelve, vagy csak nagyon kevés információt osztott meg vele. A világjárványnak ebben a fázisá-ban szükséges a tájékoztatásuk, hiszen iskola/óvoda kezdéssel elkerülhetetlen lesz a helyzettel való szembesülés. Az emberi agy mindig a legrosszabbra ké- szül fel. Kutatások viszont azt mutat-ják, hogy az emberek alábecsülik ké- pességeiket a negatív helyzetek megé-lésével kapcsolatban, és azt is alábe-csülik, hogy mindezt hogyan viselik el. Próbáljunk az életünk értelmére össz-pontosítani, és gondoljunk a számunkra fontos dolgokra.

Reszler Brigitta, pszichológus

Iskolakezdés világjárvány idején

A körülöttünk zajló események a normálistól eltérőek, és váratlanul értek mindenkit, amire mindannyian különbözőképpen reagálunk. A járványügyi megfontolások mellett a mentális egészségügyi szempontokat is szem előtt kell tartani.

PSZICHOLÓGIA2 SZAMOS – 2020. szeptember

Régi-új gyökerek felfedezése– fiatal íjászok Szatmáron –Beszélgetés Póti Eduárddal, a csapat tagjávalMottó:

„Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebe-sen és messzire szálljanak. Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása; Mert Ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.”

(Kahlil Gibran)

— Az íjászat nem tartozik a felkapott sportok közé, tehát felmerül a kérdés: honnan jött az ötlet?

— Ennek a történetnek a kezdete a tör ténelmi múltba nyúlik vissza. Vala-mikor a ’90-es évek derekán ismerked-tem meg az íjjal mint sporteszközzel a mai Rákóczi Ferenc Általános Iskola ud-varán, mert ott voltak anno edzések. Az sportíjászat volt. Kamaszként magyar-országi táborokban volt alkalmam íjat fogni a kezembe. Akkor még nem tud-tam, hogy ilyen szerelem lesz belőle, de már akkor is éreztem, hogy teljesen más egy tradicionális íjat kézbe venni és azzal lőni. Hosszabb szünet követke-zett. Aztán a történet 2012-ben kezdő-dött el igazán, mert akkor vásároltam életem első tradicionális íját. Az egy szkíta típusú íj volt, amellyel és utódai-val a következő bő hét évben teljesen autodidakta módon tanulgattam a ma-gam szórakoztatására, hobbiból és, ha mondható, szerelemből. Ezt talán úgy lehetne a legegyszerűbben megfogal-mazni, hogy örömíjászkodtam. Az igazi fordulat 2019 nyarán történt egy baná-lis dolog kapcsán: egy ismerős feltette a kérdést a Facebookon, hogy hol lehet ezt a sportot kipróbálni? És ez lett az elindítója a történetnek. A Facebook- hozzászólásokból kiderült, hogy akad-nak érdeklődők. Sok fiatal felnőtt jelez-te, ezért láttunk benne fantáziát és szintén ebben a Facebook-beszélgetés-ben sikerült felvenni a kapcsolatot Sza-niszlai Csaba barátunkkal, aki szintén évek óta űzi ezt a sportot. Egy alkalom-mal eljött Nagykárolyból egy beveze-tő-ismerkedő beszélgetés erejére, és így született meg ez az elhatározás, hogy kezdenünk kell valamit ezzel az ötlettel.

— Hogy alakult maga a csapat?— Következő alkalommal egy délu-

tán találkoztunk a Református Gimná-zium udvarán és megtartottuk az első

„edzést”, hisz rajtam kívül a többiek

először tartottak íjat a kezükben. Elég sokan összegyűltünk, úgy körülbelül ti- zenöten. Innentől kezdve a sztori egy-szerű. Az elmúlt egy évben kialakult egy olyan baráti társaság, amely érzé-sem szerint nagyon szereti és komo-lyan is veszi a tradicionális íjászatot. Voltak, akik lemaradtak, jöttek újak is, de mostanra kialakult egy stabil „csa-pat”, amely hetente egy-két alkalom-mal, ahogy az idő és az időjárás engedi, összegyűl és hódol ennek a hobbinak, élvezetnek.

— A hagyományőrzés mennyire prio- ritás?

— Lehet, sokan kezdetben csak egy sportolási lehetőséget láttak ebben a történetben, de mára már a hagyomá-nyok megismerése, őrzése, ápolása is kulcsfontosságú, valamint maga a kö-zösség, amely hajt, hogy örömmel, kedv- vel csináljuk. A hagyományőrzés ott van a prioritások listájának elején. Utá-nanézünk mindennek, ami a talpas íjá-szattal kapcsolatos, és ebben nem csak az internet a jó forrás, hiszen a vidé-künkön sokan vannak, akik régebb óta foglalkoznak ezzel a sporttal. Így hála Istennek mindig van, aki tanácsot ad-jon és segítsen, és mi ennek kifejezet-ten örülünk. Nem lehet kérdés, hogy ha az ember egy magyar tradicionális íjat fog a kezében és azzal lő, az már önmagában hagyományőrzés, és ha ezt egy kicsit is komolyan veszed és fontos számodra, akkor óhatatlan következ-ménye a korhűségre való minél na-gyobb törekvés és a talpas íjászat meg-ismerése, őrzése, tiszteletben tartása.

— Jó érzés íjászkodni?— Erre a válasz végtelenül egyszerű:

felemelő érzés. Az olvasóknak csak any- nyit mondok, ki kell próbálni. Pont ez a varázsa, hogy mindenki kipróbálhatja és eldöntheti, hogy milyen érzelmi töl-tetet nyújt mindez neki. Ez egy folya-mat, és igazából minden perce öröm és minden mozzanata egyén szerint vál-

tozik. Számomra a legfelemelőbb, hogy tehetem, nem az, hogy célba találok-e

— az csak másodlagos. De ugyanúgy tudsz egy szép oldásnak is örülni, nem csak ha célba találsz. Vannak szeren-csés pillanatok vagy véletlenek, azok-nak is nagyon lehet örülni, mint az élet-ben sok mindennek.

— Elengedhetetlen kellékek?— Ha ki szeretnéd próbálni, akkor

semmi, mert adunk a sajátunkból és ki-próbálhatod. Viszont, ha valaki komo-lyan gondolja, feltétlenül szüksége lesz egy íjra, nyílvesszőkre és kiegészítőkre, védőfelszerelésre (mint például az al-karvédő, az y kesztyű, oldókesztyű, te-gez), de aki versenyszerűen szeretné ezt űzni, annak öltözetre is szüksége van, hiszen az ott kötelező. Egy pár csizma, nadrág, kaftán, íjászing, öv, akár egy süveg. És ezek csak alapok, a variá-ciók száma végtelen, itt már komoly összegekről beszélünk, amivel számol-ni kell.

— Milyen alapszabályokat kell betar- tani?

— Itt is vannak alapszabályok, és ter-mészetesen nem is kevés. Ezekkel ott helyben ismertetjük meg az embere-ket. Annak ellenére, hogy egy sportesz- közről beszélünk, oda kell figyelni, hi-szen sérüléseket is okozhatunk vele úgy magunknak, mint a körülöttünk lé-vőknek. Emiatt nagyon szigorú szabá-lyok vannak, hiszen nem csak magunk-ra, hanem a többiekre is oda kell figyel-nünk. Amíg a helyes mozdulatsorok berögződnek, jó, ha valaki ott van mel-lettünk, aki tapasztalt, és segít. Ha rosszul tanuljuk és szokjuk meg a test-tartást, a feszítési és oldási technikát, és ezek a mozdulatok berögzülnek, utó- lag csak nagyon keservesen lehet őket kijavítani. Az angol megfelelője ennek a sportnak az instinctive archery, tehát ösztönszerűen kell végezni, de előbb az alapokat le kell helyezni, ehhez vi-szont kitartás kell.

— Kontinuitás? Hogyan?— A csapatkohézió kialakult. Fontos,

hogy nem gyerekekről, kamaszokról szól, hanem fiatal felnőttek és felnőt-tek alkotják a társaságot. Jórészt nem szeszély vagy hóbort vezette őket, hogy ennek a csapatnak a tagjai legyenek. Emellett a közös kedvtelés barátságo-kat is kovácsolt. Ha nem is tudunk min-den héten minden alkalommal mind-annyian együtt lenni, a kapcsolatot tartjuk egymással, és igazából ezek a kapcsolatok, úgy érzem, egyre szoro-sabbak. Ahogy telik az idő, így válik egyre konkrétabbá. Az alap az íjászat, de ehhez adódott még számos érték, ami miatt nem dobjuk csak úgy sutba. Jó alapokra építünk. Egyelőre baráti társaság vagyunk, de most is mindenki-nek, aki kíváncsi, bemutatjuk, megmu-tatjuk, hogyan működik ez. Jelenleg azt mondhatjuk, hogy körülbelül tízen vagyunk, akik a csapat gerincét alkot-ják, és mindannyian első perctől kezd-ve benne vagyunk ebben a közösség-ben. Természetesen akadnak tagok, akik ritkábban vannak jelen és folyamato-san csatlakoznak új érdeklődők, akik próbálgatják magukat. A téma nyitott.

— Hobbi vagy verseny?— Voltak, akik már versenyeken is

részt vettek közülünk a nagykárolyi íjá-szok meghívására. Ezért nagyon hálá-sak vagyunk a Nagykárolyi Corvus Regia Íjászegyesület tagjainak, akik kezdettől fogva segítettek bennünket, elsősor-ban tanácsaikkal. Részt vettünk közös edzéseken is, ahol együtt gyakorolhat-tunk és javíthattunk hibáinkon, és az ő meghívásukra csatlakozhattak az erre érdemes tagok, hogy versenyen is ki-próbálhassák magukat. Ezúttal is kö-szönjük barátainknak, hogy az eltelt egy évben sokszor találkoztunk, edzet-tünk együtt és megosztották velünk tudásukat, hiszen ők már ebben a tör-ténetben előrébb járnak.

Folytatása a következő oldalon

3 INTERJÚSZAMOS – 2020. szeptember

Folytatás az előző oldalról

Közülük is külön köszönet illeti Szanisz-lai Csabát, Dragoș Georgescut, Lász-lóffy Csabát és Vadai Zalánt.

— Netán életforma is?— Onnantól kezdve, hogy beépül a

mindennapi életbe, az íjászat életfor-mává is tud válni, és akkor már lényege- sen több, mint hobbi. Komoly odafigye- lést, önkontrollt, önismeretet igényel. A hozzá tartozó hagyományos értékek és értékrendek beépülnek az életünk-be. Egyszer csak azon kapod magad, hogy nem csak íjad van, vesszőid, ha-nem hagyományos öltözéked, és igazá-ból az életszemléleted, világnézeted is változik. És ez hatással van a viselkedé-sedre, erkölcsi nézeteidre, és így tovább. Én úgy érzem, a pozitív életszemlélet, őseink kultúrájának, életmódjának meg- ismerése és értékeinek a tisztelete egy alap. Egy olyan alap, amely a mai roha-nó és erősen egocentrikus világban ha nem is tud kőszikla lenni, de jó kapasz-kodó. Sőt, egy másfajta alap is. Hiszen ahhoz, hogy jó legyen a technikád,

egyszerre kell kontrollálnod a tested és a szellemed. A megfelelő, határo-zott testtartás, a megfelelő légzéstech- nika, és csak magára az íjra, az idegre, a célra, a vesszőre való összpontosítás mind-mind jó gyakorlatok, amelyeket a hétköznapokban is könnyen alkalmaz-hatsz. Határozott testtarást követel beszéd- és élethelyzetekben, megfele-lő légzéstechnikát krízishelyzetben, célra- és feladatra való összpontosí-tást, amikor elveszve érzed magad. Nem csak pengetjük a húrokat, mint a kezdő gitáros, hanem arra törekszünk, hogy lehető legjobbak legyünk. Még ha nem is válhatunk a legmagasabb fokú mestereivé ennek a „hangszer-nek”. Az íjászatban egyik legnagyobb kihívás az, hogy amikor íjat fogsz a ke-zedbe, felhelyezed az idegre a vesszőt, ránézel a célra és feszítesz, a követke-ző pillanatokban az oldástól a vessző becsapódásáig csak önmagad lehetsz abban a pár másodpercben. Nem szere-pelhetsz, nem alakoskodhatsz, nem játszhatod meg, hogy más vagy, hanem tökéletes összhangban kell lenned

önmagaddal, a szellemeddel, a fizikai valóddal és azzal a mesterművel, amit a kezedben tartasz. Másként soha nem fog célba érni a vessző.

— Tervek?— Hosszabb távú vágyunk, hogy ezt

szélesebb körű közönségnek is meg-mutassuk, kortól és nemtől függetle-nül. Ez abszolút nem korfüggő, inkább hozzáállás-függő. A tradicionális íjászat nem különbözik ilyen szempontból a többi sportágtól. Komoly eredménye-ket itt sem lehet elérni, csak úgy, hogy ha a pozitív hozzáállás, a munka és az alázat egyszerre találkoznak egy em-berben. Másrészt igazából hobbiként

is lehet ezt művelni, de könnyen élet-formává is válhat.

Annyit elmondhatunk a jövőre néz-ve, hogy „We have a dream”, azaz van egy álmunk, aminek az lenne a lényege, hogy egy egyesületet hozzunk létre, hogy több legyen, mint baráti társaság, és rendezett, megfelelő körülmények között adhassuk át mindezt mindazok-nak, akik érdeklődnek és szívesen ki-próbálnák, hiszen ahogy a Keleti Gyepű vezére, Györki Attila fogalmazott nem-rég egy interjúban, sokan érdeklődnek és sokan kipróbálják, de az utánpótlás-sal komoly gondok vannak. Ennek főbb okait a következőkben látjuk: egyrészt a rohanó hétköznapok kevésbé teszik lehetővé sokunk számára, hogy az íjá-szatot mindennapjaink részévé tegyük. Másrészt, a fiatalabb generációk gim-náziumi vagy középiskolai éveik alatt előszeretettel űzik/űznék ezt a spor-tot, viszont az egyetemi évek és az ez-zel járó új környezet vagy a munkavál-lalás a későbbiekben megnehezítik vagy épp lehetetlenné teszik ezt.

Fehér Imola

Amikor becsukódott az ajtó nem vet-tem komolyan. Nincs olyan zár, amit nem lehet kinyitni. Az egész akkor kez-dett elgondolkodtatni, amikor azt ta-pasztaltam, hogy az idő is bezárult. Megszűntek a kötelezettségek, a határ-idők, nem lehetett elkésni, lemaradni, összemosódtak a percek, az órák, a na-pok, van reggel és este, semmi más. Megszűntek a szabályok is. Vagy meg-változtak? A belső korlátokat belső sza-bályok irányították, amelyeket mindig az adott helyzetnek megfelelően kel-lett rögtönözni. Meg kellett szokni, nem volt más kiút. Szükségessé vált egy új megismerés, mert az addig megszokott életforma nem volt alkalmazható.

Az ajtó becsukódott, de az ajtón be-lül bármit megtehettünk: lehetett ko-rán vagy későn ébredni, olvasni, bepó-tolni mulasztásokat, sütni és főzni, nézni a televízióban a megdöbbentő híradásokat… A bezárt ajtó mögött mindenki maga szab törvényeket és jo-gokat, egy idő után viszont feltűnik, hogy nincs szükségünk szabályokra, törvényekre és jogokra, feltűnik az is, hogy az ajtón kívül is voltak jogaink, ezekkel nem éltünk, hanem újabb jogo-kat akartunk, lehet, hogy fölöslegesen.

Közben érkeztek a jó tanácsok. Itt az alkalom, hogy házon belül pótoljuk a mulasztásokat. Állítsuk helyre a csa-ládi életet, figyeljünk jobban oda egy-másra, törődjünk többet egymással! Tudtam, hogy ezek csak jelszavak, mert lehetnek bármennyire elfoglal-tak a családtagok, ha kötődnek egy-máshoz, mindig tudnak szakítani időt az egymással töltött idő örömére. A két ember között kialakult kapcsolat milyensége határozza meg, hogy a to-vábbiakban mennyi értelme van az életüknek, hogy képesek-e túllépni a vágyainkon. Mert a vágyak mellett szükség van az akaratra is, ami nem szabadulhat el ellen őrizetlenül, ha-nem korlátoznak és megkövetelik tő-lünk, hogy ne mulasszunk el semmit és megtegyük azt, ami szükséges a kapcsolat megtartásához. Sok minden hajtja az embert: ösztönök, szükség-

letek, szenvedélyek… Minden attól függ, hogy ezeket hogyan szabályozzuk.

A karantén idején az (is) volt a cél, hogy átértékeljük az életünket. A volt és a lesz között meg kellett fogalmaz-ni, hogy mitől függ a kapcsolatunk si-kere: mennyit tudunk adni, hogy meg-kaphassuk amire vágyunk? Meg kell kapaszkodni egymásban, és nem visz-szahúzni, hanem előre tolni egymást. Kell tudni adni és kapni. Aki keveset ad, az kaphat többet, de igazán nem tudja azt elfogadni, mert képtelen a befoga-dásra. Aki nem tud adni, az befogadni se tud. Ezt azzal magyarázza, hogy sza-badságra vágyik.

A karantén jó alkalom volt arra, hogy megfigyeljük önmagunkat, kap-csolatainkat, barátságainkat, szerel-meinket, észrevenni gyermekeinket. Mindezt úgy, hogy közben dolgozunk. Végezzük a napi feladatainkat úgy, ahogy lehet. Ahogy arra képesek va-gyunk. Mert elmondhattuk azt, hogy be voltunk zárva, de a mi képessége-inktől, rátermettségünktől, fantázi-ánktól… függött az, hogy ebben az állapotban mire vagyunk képesek. És függött attól, hogy otthon a család-ban, hogyan segítsük egymást. Talán ez volt a legnagyobb kihívás. Itt ját-szott igazán nagy szerepet az adok-ka-pok. Ha férj-feleség nem lát bele egy-más munkájába, nehéz prioritásokat felállítani, hogy mikor van szükség a hosszabb csendre, ki, milyen szerepet vállal a házimunkából, milyen időszak-ban végzik azt. Nálunk — mivel több mint húsz éve dolgozunk együtt és végzünk hasonló tevékenységet — nem jelent gondot a prioritások kiala-kítása, az otthoni dolgok egyeztetése is könnyen megy, ha úgy akarjuk.

Visszatérve az egyik alapgondolathoz, hogy karantén idején „Itt az alkalom, hogy házon belül pótoljuk a mulasztá-sokat.”, itt már nehezebbnek látszott a munka- és a szabadidő elválasztása. Mivel az újságírás kötetlen munkaidőt követel, nem egyszerű meghatározni, hogy mettől-meddig tart a munkaidő, mettől-meddig tart a szabadidő, és

mennyire lehet azt mindkettőnknek ugyanarra az időpontra egyeztetni? Ha mégis, akkor hogyan tudjuk a szabad-időt minőségi idővé átalakítani?

A karantén jó alkalom a felismeré-sekre. Felismertem, rádöbbentem, megértettem: vannak könnyebb és ne-hezebb lépések; vannak könnyebben és nehezebben kimondható szavak; vannak könnyebben és nehezebben megélhető közelségek és távolságok. Sem gyermekként, sem felnőttként nem könnyű megérteni, hogy miért van távol az, amit nagyon szeretnénk, és miért van közel az, ami teherként ránk nehezül. Mert társnak teremtette a Teremtő a nőt és a férfit, mégis sok-szor tűnik úgy, hogy mindkettő társ- talan. Társtalan a test. Hiába ég az érin-tésre, még látványa is rejtve van, a kö-zömbösség függönye eltakarja, a vágyak hiánya befagyasztja. Vannak pillanatok, amikor a vigaszforrásnak tűnő változá-sok is annyira erőtlenek, hogy már megjelenésükkor is aggodalmat sugall- nak. Pedig nincs ijesztőbb a társnak hitt gyerek vagy felnőtt aggodalmait tapasztalni. Nincs ijesztőbb megélni, hogy bármennyire szeretnéd, nem tu-dod elvenni tőle az aggodalmakat. Nincs aggasztóbb mint megélni, hogy nem hangzik el egyetlen szó sem, ami visszhangként ismétlődik a két ember közötti ürességben. Felismertem, rá-döbbentem, megértettem: másként is lehetne és az sem volna jobb. Más lé-pések, más szavak, más közelségek és távolságok, de nem jobbak. Az ember gyakran szeretné másra váltani a léte-zőt, majd rájön, hogy a más se jobb. A létező és a más között keresgélve, ku-takodva úgy múlik el az idő, hogy a testből elpárolognak az érzéseket tápláló nedvek, beköltözik a közöny a legkisebb résekbe is, a társakból ván-dorok lesznek, akik csak akkor közeled-nek, amikor a szükség rákényszeríti őket. Az áprilisi-májusi emlékek múlha-tatlanok. Sok semmi ragad az elenge-dett kezekhez, sok semmi száll el, mintha búcsúzna valamennyi tavasz. A semmit, a lehetetlent mutatja az arc, a

tekintet; azt mutatja, hogy még itt va-gyunk — vagy mégsem? Az arcban, a tekintetben türelem lappang — tudom ez nem béke —; az égen madarak száll-nak, tekintetünk összetörik szárnyai-kat, megzavarjuk a rendjüket, pedig a rend a béke — az összetartozás a béke: ki tudja hány ölelésben, szóban, küzde-lemben érlelődik oda, hogy megszüles-sen? Élő pillanatok szálai szövik át a meg nem élt perceket is: minden szö-vődmény célt szenved, ha nem a maga síkján halad és megváltoztat, hogy ké-sőbb ne te lehess. Az arcban, a tekin-tetben sohasem a ma lappang, hanem a múlt vagy a jövő, ha két arc és két te-kintet nem úgy találkozik mintha azt előre megbeszélték volna, gazdátlan lesz az idő, mint ócska garas kigurul életünkből és nem futunk utána, mert nem érdemes. Tovacseng a visszhang is, mint júdássóhaj, de küldetésként át-lényegülhetünk Jónásnak, hogy a cet-hal gyomrában legyen időnk elgondol-kodni: hogyan tovább?

A „Maradj otthon és olvass!” felhí-vás számomra semmit nem jelentett, mert amúgy is olvasok, és most túl a karanténon megállapíthatom, nem ol-vastam többet mint azelőtt. Igyekez-tem egy kicsit mélyebben betekinteni az ókori görögök filozófiájába, mert évek, évtizedek óta azt tapasztalom, hogy az ókori bölcsek szinte minden kérdésre választ adtak, de mi még most sem nőttünk fel oda, hogy ne csak olvassuk amit ők leírtak, hanem próbáljunk meg felhasználni életünk-ben bölcseleteiket. A karanténban — a Cethal gyomrában — történő bezárt-ságban csak úgy lehet pótolni a két ember életében jelentkező hiányokat, ha az beteljesüléssel jár. Mit jelent a beteljesülés? Mit jelent nekem, ne-künk? A karantén ezekre a kérdésekre nem adott választ, és ez így természe-tes, ugyanis a végleges válaszok soha-sem kényszerhelyzetben születnek, hanem akkor, amikor több válaszadási lehetőség közül választhatunk.

Elek György

|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||

SZAMOS – 2020. szeptember4 ESSZÉ

Feljegyzések karantén idején

A holland szerző, Guus Kuijer ma-gyarul legutóbb 2014-ben megjelent Minden dolgok könyve című regénye hasonló hatást keltett bennem, mint amit a könyv borítóján található emb-léma is jelöl „magasfeszültség” felirat-tal. Bevallom, újra elolvasva az előszót a regény elolvasása után, sokkal töb-bet mondott, és érzelmileg sokkal job-ban magával ragadott, mint a könyv elolvasása előtt. A regény megtörtént esemény alapján íródott, melynek alapjául egy kilencéves kisfiú füzetébe jegyzetelt dolgai szolgálnak, aki egy-ben a könyv főhőse is. Ő Thomas Klop-per. A könyv úgy született meg, hogy maga a főhőse kereste meg az írót, már felnőtt korában, akinek átnyújtot-ta a gyerekkorában megírt Minden dolgok könyve című füzetét, amelybe az akkor megélt fontosabb életesemé-nyeit jegyezte le.

A regény tíz fejezetből áll, történe-tei egymásba kapcsolódnak, és az öt-venes évek Hollandiájában játszódik, ahol mégis trópusi halak úsznak a csa-tornában, békák hada dörömböl az aj-tón. Thomas kilencéves, nagyon élénk fantáziájú kisfiú, és arra a kérdésre, hogy

„Mi leszel, ha nagy leszel?”, azt válaszol-ja: „Boldog akarok lenni”. Amikor nem tudja a kérdésekre azonnal a választ, olyankor csak annyit mond: „káposzta a fejem”. Thomas Jézussal beszélget mi- óta egy alapos verés után elvesztette Istent. Ez ad neki erőt, no meg a napló-ja írása. Édesapja mélyen vallásos, ám ennek ellenére nagyon szigorú és ag-resszív ember, aki az akaratát ráeről-tetvén családjára, gyakran erőszakhoz folyamodik. Anyja nagyon kedves és gyengéd teremtés, aki ha kell, testi ép-sége árán is védelmezi fiát, ezért Tho-mas nagyon szereti és nehezen viseli, mikor apja az édesanyját bántja:

„Kérlek, Istenem, könyörgök létezz!...Megverte mamát, és nem először!

Isten hallgatott, mint a csuka. Az an-gyalok igyekeztek felszárítani a köny-nyeiket, de a kis zsebkendőik úgy át-nedvesedtek, hogy még a sivatagokban is zuhogni kezdett az eső.” (21.old.)

Thomas nővére Margot, gimnazista és nagyon buta lány, legalábbis Thomas szerint, emiatt nővérével távoli a kap-csolata, mindaddig, amíg rá nem jön a későbbiekben, hogy mégsem olyan buta, mint amilyennek hitte, ugyanis

nővére az, aki a legjobban kezeli édes-apját egy-egy agresszív pillanatában. Furfangos észjárásának köszönhetően, Margot többször meg is védi családját apja erőszakos tettétől.

A könyv további szereplői, Eliza, 16 éves, gimnazista lány, akibe Thomas szerelmes. Elizának egyik lába bőr, bal-kezéről hiányoznak az ujjai, de Thomas-nak mégis ő a legszebb lány, akit valaha látott, attól a pillanattól kezdve, hogy a szemébe nézett. Von Amersfoort néni, a szomszédból, Thomas barátja lesz, aki édesapja minden erőfeszítése ellenére is tudja, hogy mi folyik Thomasék házá-ban. Végül Pie néni, az apja testvérének a felesége. A könyv szereplői együtte-sen fognak össze azért, hogy a csalá-don belüli erőszak a Klopper családban megszűnjön. Klopper úr ezt látván megtörik, és itt jön egy fordulat a tör-ténetben, ugyanis Thomas, aki addig haragszik édesapjára és a tíz csapással kéri Istent, hogy büntesse meg őt tet-teiért, mégis megsajnálja apját. Ekkor döbben rá, hogy édesapja nagyon gyá-va ember, aki fél az emberi kapcsola-toktól, és hogy ezt a gyávaságát leplez-ze, erőszakot alkalmaz a családjával szemben azért, hogy ők is kerüljenek mindenféle társas kapcsolatot.

A regény ifijúsági könyvnek kissé erős, de talán a “mai” kamaszoknak ajánlható. A könyv erőszakos részletei ellenére (vagy éppen ezért?), betekin-tést nyerhetnek egy olyan világba, ami számukra talán tabu. Ők már voltak 9 évesek, és olyan korúak is, mint Mar-got, tökéletesen tudnak azonosulni mindkét szereplővel. Margot megját-szott butasága, turpissága, Thomas gondolatai, érzései, fájdalma, a feszült-ség ami belülről szétszakítja igazán át-hatja az olvasót. Elszomorítja és dühíti, hogy egy kilencéves kisfiúnak milyen szörnyűséges dolgokat kell átélnie.

A könyv nyelve, látásmódja a gyer-mek gondolataira épít, ezt annyira életszerűen átadja, hogy többször is éreztem úgy az olvasás során, hogy na-gyon megölelném Thomast. Az írót nem igazán érezni benne, inkább csak az elején, az előszóban és Jézus vála-szainál. Thomas a Jézussal folytatott beszélgetése során nagyon közvetlen, már-már tiszteletlen, ahogy az író fo-galmaz. Itt egy kis hatásvadászatot éreztem az író részéről, ugyanis Jézus válaszai nagyon meghatóak egy-egy helyen, aminek a nyelvezete inkább felnőttre vall, mintsem egy kilencéves fiú gondolataira. A köztük lévő párbe-széd azért inkább könnyed, tréfás, barátias.

“— Erős legény vagy, Thomas — mondta. — Azért vagy erős, mert ked-ves vagy, ezt jegyezd meg, jó? Nagyon büszkék vagyunk rád odafönt. Elhiszed?

Igen, Úr Jézus — válaszolta Thomas.Szólíts csak Jézusnak — mosolygott

az Úr. — Ugyanis te vagy a kedvenc kis-gyerekem, még az is lehet, hogy ma-gam mellé veszlek.

Sokat ugyan nem ért vele az ember, de azért jó volt, hogy olykor megjelent beszélgetni.

Az klassz lenne, Jézus — mondta Thomas. Aztán elaludt” (94.old.)

Mondhatom, hogy boldog vagyok, amiért esélyem nyílt Guus Kuijer ezen remekművét megismerni. Az olvasás során hullámszerűen változott a hangu- latom, egyik pillanatban kacagtam, a másikban sírtam, Thomasszal együtt izgultam, féltem, örültem, vele tudtam érezni minden pillanatában. Magamra ismertem például akkor, amikor a temp- lomi zsoltárt félreértve, egy halandzsát énekelt. Egészében véve visszarepített a gyerekkoromba. Mindenkinek csak ajánlani tudom, mind az írót, mind a könyvet. Viszatérve az előszóra, érde-kes, hogy mit akart írni az író, és végül mi lett belőle. A magam részéről biztos, hogy a könyvek előszavát, olvasás előtt és után is elolvasom ezután.

Egresi (Szilagyi) Andrea Melinda

Miért érdemes elolvasnunk Guus Kuijer Minden dolgok könyve című ifjúsági regényét?

5

Guus Kuijer holland író

KÖNYVAJÁNLÓSZAMOS – 2020. szeptember

A ráma képeszűk folyosón buknak le csillagok ércük rezzen a csengő harang-nyelven köztük térdepel a láng fakult rózsák láng hasadékakifordul az ablakzárból a kulcs páfrány igazítja meg szemöldökétvizes szeme felkúszik fény cérnájára kávészem pereg a szikkadtcsendre és valahol a sarokban ott a lény ahogy alvó szavalefolyik a vásznon milyen kicsi így bő-húr lelkepeng és feszítve szorítja a rámába préselt széttépett világot

Karcolásokszéttört üvegek kacagnak feléd jársz köztük halvány bőrödönseb ül és vér tárul eléd vázák árnyékában összefonódikkarod virágra lépsz és préseled szét a váza lehet akár Prudhomme-évize csepeg kék eredrehonnan jönnek és hova szúrnak a karcolások az óra ingája épphogy súrolja szemhéjad tövét és lépted is felsikít mint valóságmögül a feledés

Klorofil álomcsupasz testlápa ütközések jeges vihar tornádóktornácánibolya sóhajok és szakadozó parti páraaranykoronában szú kacagás és hasadó kádaksárgaréz illata

és csak azután a sötét zuhanásés álom és álom friss zöldtakaró utánnyakkendőt köt a fény újra a fán

Panoptikum – álarcátszenderülsz és viaszban látod újra a képedkínosiszonyú vigyor hogy barnában találod meg a kéketlebernyeged megidéz és hulló falevél a kézcsíkol a mozdulatlan de kilépsz

halott leples a válladon és csikorgó ingaóra benned az idő

és a csend kiszabva áll nincsen szabály sem akadályfelfőtlen éjszakák csontváza kísérlecsorgó viaszcseppek arcodon de csak elfogy egyszermíg sírást és nevetést egybemos

Akrobata könnycseppGurul a szavannák ölébe és sivatag körmei közé szorulgurul tovább és okulfényrázón simul az ölelkezés alá és kifordul finom ficammallejtve a szédülés ágai között határesetbe rejtőzik elmint képzeleted merengő rongyai a szédülés ágai közötta mélység szárnyai kitárják forró lelkétés csak gurul fényvesztetten kintornás kíntól átitatva

csak gurul továbbéshallani szelíd titkának lágy nevetéstlátni vérzésénektócsáit

szétmart kristályrög szíve közepén

Fantázialépcsőismétlődnek és ismétlődünk feszült szemmel járunkismétlődünk a farakásokban drótháló szorul bőrünkreismétlődnek sebzett dolgaink romokban heverő e-mail-jeinkvér üt ki blogjaink arcán megismétlődnek a felszí-vódásokban madártollak leszálló pályáját jelöljük kinyílt sisak fejünkön a fényszívverésünk derengő délibáb

ügyelj magadralány fiú testvérkifordult vállú asszony sóvárgó remegésatomszilánk havazás mert csak ismétlődnek ésismétlődünkés ismét van mindenhez képünktócsából tócsábahalálból halálbaismétlődésből ismétlődésbe lépünk

Nyílásokmodigliani repedt arcbőre mögöttlepucolt csontvázmetszett szemében nem fér el a holdcsak a fény sodródik a kék halántékona fej csupa citromsárga folt

gömbök suhannak át aholdfényen

letérdeplés vibrál a plafonon felforr a látvány terebélye és rondóhullámzik a sarki szögben

lila ujjaktól lepergőruha landol le csipke-

blúz rogyik össze a padlónállsz csordultig teli kályhatűzben felemelt arcodon zománcos verejték

Intőjelek magamhoza végtelen tüdejébe szívod be lelkedet és mögöttedfolyók lesik a lehelet lassú zajlását az idő evezésétahogy elnyúl csónakjában és felhő foszlányok ölelik térdüketés fájdalmuk kék foltokban oszlik szét

örök vetkőzések horkoló csendje ver tábort és örök felöltözésekszikra árnyéka lebben

arcodat csak a fény mossa meg mely mozdulaton túl egycsorba ragyogás terül szét elevenebben

1950. szeptember 18-án született Nagykárolyban. Ott végezte középiskoláit, a Temesvári Mezőgazdasági Főiskola Állattenyésztési Karán szerzett mérnöki diplomát 1974-ben. Dolgozott mezőgazdasági egységeknél Moldvában, majd Szatmár megye több községében (1974–79); szerkesztette a Szatmári Hírlap mezőgazdasági rovatát (1982-ig), majd is-mét a mezőgazdaságban dolgozott Kaplonyban. 1990 óta a nagykárolyi tejporgyár mérnöke volt.

Versei, könyvismertetései a Szabad Szó, Igaz Szó, Utunk, Előre, Ifjúmunkás hasábjain jelentek meg. Szerepelt a Hang-robbanás (Temesvár, 1975), Lépcsők (Temesvár, 1977), Ötödik Évszak (Marosvásárhely, 1980), Fagyöngy (Székelyudvar-hely, 1995) című antológiákban, a Szamos folyóiratban (Szatmárnémeti, 2019).

Eddig megjelent kötetei: Fényövezet, Visszajelzések, Párizsi morzsák, Ráhangolódás, Holdláng, Infinitivum, Az álom műtőasztala.

Első verseit a középiskolában írta, tanára, Fényi István arra biztatta, hogy ne hagyja abba. 1964-ben irodalmi kört alapított. Temesvári évei alatt részt vett az Ady Endre Irodalmi Kör munkájában olyan irodalmárokkal mint Franyó Zol-tán, Anavi Ádám, Mandics György, Pongrácz Mária, Endre Károly és mások.

„Úgy érzem, az elmúlt harminc év során irányt váltott a költészet. Csökkent az olvasók száma, pedig a költészet pozi-tívan hat az olvasók érzelmi világára.” — állítja Sróth Ödön.

Sróth Ödön hetven évesSZAMOS – 2020. szeptemberVERS6

Levél- és indadíszekkel az építészet-ben a klasszikus korinthoszi, kompozit fejezeteken, oszlopfőkön is találkozunk, az egyik legősibb díszítő motívum, jelen van az egyiptomi pálmaoszlopfőkön és a bizánci kosároszlopfőkön is. A népmű-vészet legnépszerűbb díszítménye, igen elterjedt formája a füzérdísz (feszton vagy girland), amely általában szalaggal összefont virágok, levelek, gyümölcsök esztétikusan komponált, két végén fel-függesztett együttese, sokszor használ-ták a reneszánsz, barokk, copf stílusú épületeken, szép számmal láthatunk ilyen díszeket szatmári homlokzatokon is, lépten-nyomon feltűnnek az Ady Endre, Halász Ferenc/Brâncoveanu, Eöt-vös/A. I. Cuza, Vajay/Gabriel Georgescu, Kazinczy/Ștefan cel Mare, Árpád/V. Lu-caciu, Kossuth/Mircea cel Bătrân, Petőfi, Rákóczi/M. Viteazul ucákon, de van fü-zérdísz a Zöld-házon, a püspöki palotán, a Törvényszék épületén és még sorol-hatnám a példákat.

A reneszánsz, barokk, eklektikus, sze- cessziós épületeken is találunk növényi díszítőelemeket. Több alkalommal, több helyen írtam a szatmári szecesszióról, s mivel nem szeretnék ismétlésekbe bo-csátkozni, ezúttal a szatmári eklektikus épületek levél-, ág- és indadíszeiről írok pár mondatot, hiszen a szatmári utcá-kat járva bőven találhatóak ilyen pél-dák. Ezeket a zömmel növényi eleme-ket tartalmazó díszítményeket gyakran egészítik ki geometrikus, antropomorf, vagy zoomorf elemek, motívumok.

Oroszlánfejek, palmetták gazdagít-ják a növényi motívumok együttesét egy Eötvös/ A. I. Cuza utcai erkélyen (01), amelyen a pálmaágak, füzérdíszek üres kartust kereteznek. Műgonddal, igényességgel kialakított felület ez,

akárcsak a Vajay/Gabriel Georgescu utca magánházának levéldísze (02). Egyszerű, elegáns, egyedi a szimmetri-kus, téglalap alakú kompozíció, a rit-musa, az elemek — szárak, levelek — lí-rai hullámzása helyi tervezőt, alkotót sejtet. A DAC kerámiagyár ekkoriban már működött Szatmárnémetiben.

Ugyanezen az utcán egy másik há-zon klasszikus, több helyen, formában is megjelenő motívum: virág, levéldí-szes stukkó leányportré tűnik fel (03). A bimbókat, kinyílt virágokat, erezett leveleket, szétterülő ágacskákat itt is szakértelemmel, gonddal mintázták összefüggő, szimmetrikus felületté.

A Drágffy/Drăganilor utca egyik épü- letén az ablakszemöldök geometrikus, leegyszerűsített felületeit szépen for-mált, elegáns, gazdag mintázatú leve-les ágak keretezik, száraik mintegy be-lefúródnak a vastag keret vakolatába, oldva ezzel annak geometrikus me- revségét. Az egymást metsző szimmet- rikus ágak sűrű levelei, szinte a felület egészét takarják, azt a benyomást kelt-ve, hogy szétfeszítik azt (04).

Apró, első látásra jelentéktelennek tűnő üzenetek, jelzések ezek, egy ker-tekben, fákban, bokrokban, virágok-ban gazdag alföldi kisváros lakóinak a helyhez való kötődésére, a természet szeretetére utal valamennyi. Amikor a települést, az itteni hangulatot, gon-dolkozásmódot, hagyományokat alig ismerő, ide tévelyedett építészek, poli-tikusok terveztek számunkra új köz-pontot, negyedeket, új templomokat, új életet, az aránytévesztések mellett ezeket az apró jeleket, kötődéseket, utalásokat is kifelejtették a munkáik-ból, amelyek nélkül nem lenne szabad tervezni semmit, nem lehet szobrokat

állítani, közügyekkel foglalkozni, mert a végeredmény helyidegen, lélektelen, gyakran egyenesen groteszk lesz. Szinte hallom a választ, azt ti., hogy az említett dolgok elsősorban technikai feladatok, semmi közük érzésekhez, hagyomá- nyokhoz, hangulatokhoz — ami termé-szetesen nem igaz. Egy egyszerű falusi, földes út tervezésénél, egy gémeskút készítésénél se lehet a fentieket sem-mibe venni, mert ezek nem a friss tele-pesek, vagy űrlények, hanem generáci-ók óta ott élő emberek számára készül. Aki ezt nem érti, az olyan hontalan, gyö- kértelen világpolgár, aki sok mindent tudhat, de valójában semmit sem ért. Készíthet Hollywoodban nagy bevétel-re számító tucatfilmet, tervezhet rek-lámszatyrot, logót a multik számára, de a gémeskutakat, utakat, falu- és vá-rosközpontokat, lakótelepeket, parko-kat, középületeket, magánházakat bíz-za azokra, akik nemcsak értik, hanem érzik a fentieket. Természetesen ter-veztek Szatmárnémeti számára Buda-pesten is állomást, postát, iskolát, pol-gármesteri hivatalt, de csak alapos hely ismeret után, már 100-150 éve ugyanis pontosan tudták, hogy ez elengedhetetlen!

Az Árpád/V. Lucaciu utcán bonyolult szimmetriájú ágak, levelek együttese félkörös mezőben (05) fogadja az ér-deklődőt. Ez nyilvánvalóan mintaköny-vekből átvett általános jellegű mo- tívum. A szerző nem egy konkrét virá-gos ágat stilizál, hanem több, különbö-ző elemből komponál egy új, addig nem létező együttest. Ugyancsak fél-körívet tölt ki a Kölcsey/Iuliu Maniu utcában látható dísz (06), elképzelt, kompozíciós elemként használt leve-lek, virágok, indák ölelnek át geomet-

rikus építészeti elemeket, címerpajzs formájú kartust. A füzérekre emlékez-tető együttesek valójában nem igazi füzérdíszek, hanem egyetlen oldalon felfüggesztett kiegészítő motívumok.

A Honvéd/Unirii, Aurel Vlaicu utca egészen másként nézett ki 60 éve, lényegesen rövidebb, falusiasabb jel- legű volt, poros, sáros, földes úttal, legelésző tehenekkel, a végén szántó-földek terültek el, és a távolban lát-szott a „Nagyerdő”. Termesztettek itt krumplit, takarmánytököt, búzát, nap-raforgót, az utóbbinak a stilizált vál- tozatát láthatjuk egy régebbi lakóház ablakszemöldökén (07).

Akit részletesebben, behatóbban ér- dekel ez a téma, tegyen egy sétát a Popp Aurél, Széchenyi/1 Decembrie 1918, Kinizsi/Ioan Slavici, Hunyadi/Cor- vinilor, Kazinczy/Stefan cel Mare utcá-kon, a Színház (Hám János/Horea) ut-cáján, a régi központban és környékén, ahol nagyon sok növényi díszítményt fedezhet fel. Nélkülük sokkal szegé-nyebb, idegenebb, lélektelenebb len-ne a város!

Muhi Sándor

(01)

(02)(03)

(04)

(05)(07)

(06)

7 ÖRÖKSÉGÜNKSZAMOS – 2020. szeptember

Növényi ornamentika szatmári épületeken

Hangulatos rendezvénynek, a Sza-mos művelődési folyóirat irodalmi és kulturális délutánjának adott otthont a szatmárnémeti Vécsey-ház udvara, ahol a Partiumi Magyar Napok kereté-ben már második alkalommal gyűltek össze tartalmas, félköríves kerekasz-tal-beszélgetésre szerkesztők és olvasók.

„Nehezen jött össze ez a második Szamos-nap, májusra terveztük, de a járványhelyzet miatt most, augusztus közepén sikerült találkozni — ám ha a rendezvény megszervezése bonyodal-mas is volt, maga a Szamos folyóirat

bonyodalmak, fennakadások nélkül jelenik meg minden hónapban, ráadá-sul erre az alkalomra a Szamos pluszt idén már könyv formájában vehetjük kézbe” — fogalmazott köszöntőjében Elek György főszerkesztő. Hangsú-lyozta: nagy szükség van Szatmár me-gyében egy ilyen kulturális lapra, az pedig külön öröm, hogy fiatalokat tudnak megmozgatni — nemcsak az olvasás, de az írás kapcsán is, és egyre több fiatal (középiskolások, egyete-misták), akik „nem foglalkoznak” iro-dalommal, szinte sorban állnak, hogy írásaikat megjelentethessék.

„Emlékszem a napra, amikor két év-vel ezelőtt Elek Gyuri bejött az iro-dámba a Szamos újraindításának ötle-tével — azóta túlzás nélkül csodájára járnak s firtatják sokan: digitalizált és egyre csak digitalizálódó világunkban hogy működhet egy írott kulturális ha-vilap? A Szamos közéleti és kulturális folyóirat, mint ahogy a 150 évvel ez-előtti elődje, biztosan hivatkozási pont lesz az utókor számára. Gratulálok Elek György újságírónak, aki a lap újra-indításának kezdeményezője volt, va-lamint a szerkesztőség többi tagjának, hiszen elhivatott és alázatos munká-

jukkal — ami egyben biztosítja a gon-dolatok függetlenségét — a fiatal ér-telmiségieket is megmozgatva állíta-nak tükröt a mai társadalomnak” — mondta a „háttérben meghúzódó, csendes mecénás” megyei tanács el-nöke, Pataki Csaba, ugyanis a folyóira-tot a megyei tanács támogatásával a hagyományőrző forrásközpont adja ki, s az intézményt vezető Laszlo Robert tömören úgy summázta: „Rombolni könnyű, építeni nehéz — Elek Gyuri mindig épít, és tíz ilyen Elek Gyurira lenne szükség a megye kulturális életében.”

SZAMOS – 2020. szeptemberSZAMOS-NAP 20208

Kulturális lapok és létük körképeÁltalában a folyóirat s különösen a kulturális folyóirat a minőségi, igényes magyar nyelv megjelenítési formája — de emellett milyen szerepük van még, szükség van-e egyáltalán ilyen típusú kiadványokra, s hogyan tudnak megélni a XXI. században?

A Szamos folyóirat a Szatmár Megyei Tanács támogatásával jelenik meg Érdeklődéssel fogadták a Szamos pluszt

A minőségi, igényes magyar nyelv megjelenítési formája

Természetesen nem csak a folyóira-tot és munkatársait köszöntötték, a Szamos is oklevelekkel köszönte meg mindazoknak, akik segítenek a lap megjelentetésében, majd Muhi Sándor mutatta be a Varga-Telegdy Evelyn címlapgrafikáiból készített kiállítást — amelyek friss, hangulatos, kalligrafi-kus és fluid hangulattal ajándékozzák meg a kiadványt, sokkal játékosabbá téve azt, majd Simonfy József költő, valamint a tollforgató középiskolás di-ákok: Kánya Réka, Fehér Anna, Kabai Tünde, Loga Szilárd és Polacsek Eszter olvastak fel saját írásaikból Fehér Imola tanárnő irányításával. A rendezvény folytatásában nemcsak a szakmabeliek, de a „civilek”, azaz az olvasók számára is érdekes kerekasztal-beszélgetés zajlott, olyan kérdésekre keresve a vá-laszt/válaszokat, hogy milyen szerepük van/lehet az eleve sajátságos helyzet-ben lévő, sajtóterméknek is minősülő, de mégsem az kulturális lapoknak a XXI. század elején, szükség van-e egy-általán ilyen típusú kiadványokra, meny- nyire tudnak csak és szigorúan papír formában létezni, illetve fennmaradá-suk s nagyobb olvasóréteg elérése ér-dekében kénytelen-kelletlen vagy na-gyon is tudatosan átterjeszkedni az online világba is — ugyanakkor a beszél- getés közben az is nagyon gyorsan nyilvánvalóvá vált, mennyivel élhetőbb

helyzetben van, s több lehetőséggel rendelkezik egy gazdaságilag fejlett nagyvárosban működő kulturális folyó-irat, mint egy kisebb városban működő.

Szűcs László, a nagyváradi Várad kulturális folyóirat és portál főszer-kesztője hangsúlyozta: általában a fo-lyóirat s különösen a kulturális folyó-irat a minőségi, igényes magyar nyelv megjelenítési formája — és ez nagyon fontos, ugyanis a sajtóban (még a leg-minőségibben sem) specifikus nyel- vezete folytán nem lehetséges ilyen igényességi szintet megütni. Mint ki-fejtette: a lapok többsége igyekszik

„több lábon” állni és többfunkcióssá-got felvállalni. „Két lehetősége van egy folyóiratnak: az egyik az, hogy megszűnjön, a másik az, hogy fejlőd-jön. Ahhoz, hogy ne szűnjön meg vál-tozni, alkalmazkodni kell az olvasói el-várásokhoz. A folyóiratok többsége igyekszik több lábon állni, több műfaj-jal foglalkozni. Vannak olyan lapok is, melyek felvállaltan csak, vagy majd-nem csak irodalommal foglalkoznak. A lapok többsége viszont igyekszik többféle olvasói igényt kielégíteni.

A Várad folyóiratot 2002-ben alapí-tottuk egy civil szervezet kiadásában kínlódtunk néhány évig, amikor meg-kerestük a Bihar Megyei Tanács akkori elnökét, hogy segítse a lap fennmara-dását, ami megtörtént. Az intézménye-sülés abban is segít, hogy a többes funkciót fel tudjuk vállalni.

Folytatása a következő oldalon

A Szatmár Megyei Hagyományőr-ző Forrásközpont arányosan támo-gatja a román, a magyar, a sváb, a roma, ukrán, stb. hagyományok meg- ismertetését, ápolását és megőrzé-sét. Ez az intézmény fő feladata, ezt a feladatot igyekszik teljesíteni. Mindezek mellett más kulturális fel-adatokat is ellát, többek között mű-ködteti a Doruri Sătmărene román, és a Szamoshát magyar néptánccso-portokat. Az intézmény a kulturális élet minden területén jelen van: tá-mogat irodalmi rendezvényeket és könyvkiadást (vers, próza, antológia, monográfia, tanulmánykötetek, stb.), szervez képzőművészeti kiállításo-kat és alkotó táborokat, amelyeken hazai és külföldi művészek vesznek részt. Ebben az évben a járvány mi-att nem lehetett táborokat szervez-ni, így nem jelent meg album a kép-zőművészek alkotásaiból sem.

A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont egy megyei kulturá-lis központ, nem szűkíti le tevékeny-ségét egyetlen területre, hanem komplex projektek megvalósítását tűzte ki célként. Szatmár megyében nincs még egy olyan kulturális intéz-mény, amely a megyében élő nem-zetiségek kulturális életét szervezi és népszerűsíti.

Az elmúlt években biztosított volt az anyagi alap a tevékenységek finanszírozására, remélhetőleg ez a továbbiakban is meg lesz. Az in-tézmény több alkalommal juttatott el hagyományőrző együtteseket más országba, ahol az előadók sike-resen szerepeltek.

Az intézmény az egyetlen a me-

gyében, melynek támogatásával megjelenik két negyedévi irodalmi lap (Cronograf és Sugárút), és ha-vonta jelenik meg a Szamos folyó-irat. A Szamos folyóirat augusztus-ban szervezte meg a Szamos napot, erre az alkalomra egy igényes kötet jelent meg Szamos plusz címen. Ugyancsak ebben az évben, „Szoká-sok, hagyományok és hit a szatmári magyaroknál és sváboknál” címmel jelent megy egy fotóalbum Süveg Károly fotóival és Elek György szö-vegével, mely a megye magyar és sváb népszokásait, valamint étkezé-si és vallási szokásait mutatja be.

Az intézmény működését a Szat-már Megyei Tanács finanszírozza.

Robert Laszlo,az intézmény menedzsere

9 SZAMOS-NAP 2020SZAMOS – 2020. szeptember

A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont

Szatmár megyei kulturális intézmények

Simonfy József költő verseiből ovasott fel az egybegyűlteknek

Szűcs László, a Várad kulturális folyóirat és portál főszerkesztője

Vitathatatlan, hogy kell nekünk, Szatmár megyei magyaroknak a Sza-mos című kulturális, társadalmi, köz-életi havilapra, ugyanúgy, ahogyan az immár öt éve megjelenő Sugárút-ra is szükség van. A Szamos nem he-lyettesíti a Sugárutat és a Sugárút nem helyettesíti a Szamost, ugyanis más céllal, különböző kiindulópon-tokkal jöttek létre, és ennek megfe-lelően alakult az évek során a tartal-muk, kinézetük, népszerűségük.

A mostani és az 1869-ben indult — több alkalommal megszűnt és új-raindított — Szamos között csak név azonosság van, aki ismeri a kora-beli, 140–150 éves és későbbi lap-számokat, pontosan tudja, miről be-szélek, aki nem, az a Hungaricana világhálós oldalon utánanézhet. Lé-nyegesen több a párhuzam, hason-lóság a jó másfél évvel ezelőtt meg-jelent folyóirat és a 2005-ben indult melléklet között.

Mivel egyrészt a Sugárút képző-mű vészeti rovatát szerkesztem, más- részt a 2005 táján létrejött Szamos című kulturális mellékletnek szer-kesztőbizottsági tagja voltam, vala-mint a tavaly megjelent új változat-nak rendszeres munkatársa — úgy gondolom, magyarázattal tartozom ezért a „kettősségért”. Korunk kul-turális igénye, az írók, olvasók ér-deklődési köre árnyalt, sokrétű, és még a fent említett két folyóirat sem elegendő valamennyi elvárás ki-elégítésére. Ezeknek a fórumoknak a jól ismert írók, művészek, történészek, pedagógusok mellett lehetőséget kell adniuk a megnyilvánulásra a ke-vésbé ismert, de a közösség számára fontos kulturális tevékenységet vég- ző önkénteseknek, szárnypróbálga-tó fiataloknak, a helytörténet iránt érdeklődő szatmári polgároknak ah-hoz, hogy megfogalmazzák a véle-ményüket különféle, a közösséget közvetve vagy közvetlenül érintő ügyekben. Nem csak az elit, a vájt- fülű keveseknek szánt művészet a tét, hanem a kultúra egésze, a ha-gyományok ápolását, a népi kultúrát, pszichológiát, pedagógiát, filozófiát, történelmet, közgazdaságot, a médi- umok szerepét is beleértve.

Többek között egy, a megítélé-sem szerint nagyon fontos szerep-kört vállalt fel a Szamos, a fiatal

tollforgatók bátorítását. Elek György főszerkesztő erről a következőket írja a Szamos plusz (Profundis Kiadó, Szatmárnémeti, 2020) kiadvány elő- szavában: „Közlési lehetőségeket kapnak a megyében élő tollforgatók, elsősorban a diákírók. Eddig száznál több diákíró közölt a Szamosban, bá-torságot kapva az írásra. Nem lesz-nek valamennyien írók és költők, de jó jel, hogy közülük többen már egye- temeken tanulnak tovább, vagy ran-gos kulturális intézményekben tevé- kenykednek”.

A Szamos plusz ünnepi összeállítás, mérföldkő jellegű kiadvány, lényegé-ben összképet nyújt azokról a témák-ról, problémakörökről, amelyekkel a folyóirat az utóbbi bő másfél évben megszakítás nélkül foglalkozott.

Megítélésem szerint Elek György főszerkesztő és a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Pataki Csaba beveze-tő szövegei után érdemes elolvasni Robert Laszlo, a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont me-nedzsere sorait is. Valamennyien, Máriás József újságírót, irodalom-történészt is beleértve szeretettel és lelkesedéssel üdvözölték ennek az új kiadványnak a megjelenését.

A Szamos plusz című, 115 oldalas összeállítás három fejezetet tartal-maz, az első az Esszék, tanulmányok címet viseli. Itt olvashatjuk Reszler Brigitta pszichológus Dilemma című írását, amelyben a szerző egy évtize-dek óta aktuális kérdésre keresi a választ: Menjek vagy maradjak? Őt számos, a fiatalokat közvetlenül érin- tő más probléma is foglalkoztatja, többek között a médiával való, nem mindig egészséges, természetes kap- csolatuk is. Juhász Zita közgazdász a 21. századi „női lét csodájáról” közöl írást, körbejárva azokat a lehető- ségeket, feladatokat, kihívásokat, amelyekkel a szebbik nem képvise- lői naponta szembesülnek a folya-matosan változó világunkban. Ő a szerzője az Információ, mint érték című jegyzetnek is.

Jáger dr. Péter Mónika, magyar nyelv és irodalomtanár a 21. századi irodalomtanítás helyzetéről és lehe-tőségeiről értekezik, több aktuális feladat mellett a fiatalok értő olva-sóvá neveléséről is.

Folytatása a következő oldalon

Folytatás az előző oldalról

A rendszeres megjelenés mellett na-gyon fontos az online megjelenés. Az internetes oldal lassacskán elkezd ön-álló életet élni, leválni a lapról, saját tartalmakat is kínálva. Nagyon fontos, hogy a lapoknak legyen Facebook olda-la. A Várad folyóirat rendezvényeket szervez, könyveket ad ki, ezek éppen úgy részei a folyóirat életének mint maga a megjelenés. A lap életében na-gyon fontos a tehetséggondozás. Né-hány éve elindult az Élő Várad mozga-lom, ami elérte azt, hogy fel tudott nőni egy generáció, ezekhez újabb fia-talok csatlakoznak. Már önmagukat szervezik, elkezdtek megjelenni a saját köteteik. Én nagyon bízom abban, hogy ehhez a generációhoz majd egy újabb csatlakozik, vagy egyik-másik tehetség megkeresi a maga útját. Szerintem a folyóirat az igényes magyar nyelv meg-jelenési formája. Sajnos a sajtóról nem minden esetben mondhatjuk el, hogy a nyelv igényesen jelenik meg. A min-dennapi életben, a közintézmények-ben a nyelv használata gyakran elszo-morító. Sokszor találkozunk olyan két-nyelvű feliratokkal, hogy azokat nem tudjuk minősíteni. Nagyon fontos, hogy megmaradjanak azok a szigetek, ahol a magyar nyelv egy remélt magas színvonalon jelenik meg. Sajnos nincs elég szerkesztő, az olvasószerkesztő ma már ritkább mint a fehér holló a sajtó-ban. Nagy nehézségeket okoz a lapok terjesztése.” — mondta, a tehetség-gondozás példájaként az első kötetes Kemenes Henriettet említve.

A nyelvek közötti átjárás

Kemenes Henriette 2015 óta a Vá-rad folyóirat szerzője, 2017-től pedig szerkesztőségi titkárként dolgozik a fo- lyóiratnál, s meglátása szerint: „Nagyon fontos az online jelenlét, de nagyon fontos az is, hogy nyomtatásban meg-jelenjünk. Azok a szerzők, azok a fiata-lok, akik írnak a lapban, elkezdtek szer-vezni egy mozgalmat, ez az Élő Várad műhely. Öt fiatal alapította, én is része voltam ennek a csapatnak és vagyok ma is. Több performanszunk volt már az országban és Magyarországban is. Nagyon fontos az, hogy megtanultunk együtt dolgozni. Fordítjuk egymás ver-seit, ami nagyon fontos a nyelvek kö-zötti átjárás szempontjából. Számomra elengedhetetlen az, hogy megismer-jem a román kultúrát. Ha nem lett vol-na a Várad folyóirat, ha nem lett volna ez a holdudvar, ahol elkezdtünk együtt-működni és hatni egymásra, akkor nem jelent volna meg a verseskötetem.”

– hangsúlyozta.

A negyedévenkénti megjelenés előnye

A negyedévenként megjelenő szi-lágysági Hepehupa (amely a tájegység első magyar nyelvű művelődési kiadvá-nyaként jelent meg 2002-ben) főszer-kesztője, Vicsai Zsolt nem valamiféle keserűséggel, hanem a lehetőségeivel tökéletesen tisztában lévő emberként summázta: lehet nagyokat álmodni, le-het merész elképzeléseket táplálni, de a realitások talaján kell maradni — szá-mukra például az online megjelenés is még csak egy álom, igaz, dolgoznak a valósággá válásán. „A Hepehupa 2002-ben indult. Az alapítók nem vállalkoz-hattak arra, hogy havi lapként működ-jön, mert nem volt meg sem a szerkesz-tői, sem az írói gárda, amelyik minőségi szinten tudta volna biztosítani a meg-jelenést. A lapalapító főszerkesztő Fe-jér László volt, halála után én vettem át a lap szerkesztését. Fejér László nem foglalkozott az utódok kinevelésén, halála után nagy kihívások vártak ránk, hogy a lap megmaradjon. Engem vala-hol érdekelt a kulturális újságírás. A lap indulásától a helytörténeti, a történeti és a néprajzi témájú írásokat tekin- tette az egyik lábának. A másik lába az irodalom. És a negyedévenkénti meg-jelenésnek van egy előnye is: a szer-kesztőséghez érkező szövegeknek van idejük megérni.”

A szatmári Sugárút

„Az az érzésem, hogy be kell mutatni a szatmáriaknak is azt a lapot, amely itt, a városban jelenik meg már hato-dik éve” — mondta nem minden él nél-kül ismertetőjében Végh Balázs Béla, a Sugárút – Szatmári Műhely főszer-kesztője, röviden vázolva a negyed-évente napvilágot látó, tanulmányo-kat, recenziókat, kritikát, történelmi rovatot s természetesen szatmári (a határ mindkét oldaláról) szerzők írá- sait publikáló folyóiratot. Mint fogal-mazott: „Amikor hat éve felkértek arra, hogy szerkesszek egy negyedévenként megjelenő folyóiratot, azon gondol-koztunk, mi legyen a cím ami szatmári és túl is mutat ezen, más perspektívá-kat is felvillant, Szatmárnémetinek egy emblematikus utcáját, a Sugárutat választottuk. A Szatmári Műhely el- nevezést azért választottuk, mert itt történik a lap szerkesztése. Menet közben kitágítottuk, ma a történelmi Szatmár megyét tekintjük a lap hazájá-nak. Bevontunk munkatársakat Nyír-egyházáról, Mátészalkáról és a két vá-ros környékéről szerzőtársakat, lap egyharmada helyi érdekeltségű. ”

SZAMOS – 2020. szeptember10 SZAMOS-NAP 2020

A Szamos plusz ünnepi összeállítás, mérföldkő jellegű kiadvány(Néhány gondolat a Szamos plusz kiadvány meg-jelenése kapcsán)

Szatmári diákok olvastak fel írásaikból

Piacképtelen fenntartani — de valahogy mégis sikerül

Hogy milyen funkciója is lehet egyál-talán egy irodalmi folyóiratnak, azt címszavakban Lakatos Artúr, a kolozs-vári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történésze, kutatója fogalmazta meg: értékközvetítés, lehetőségnyújtás, nép- nevelés (ami már önmagában is egy hi-vatás), egyensúlyozás a helyi és az uni-verzális között, fennmaradás. „Több száz tanulmány szerzőjeként arra sze-retnék reflektálni röviden, hogy milyen funkciója lehet egyáltalán egy kulturá-lis folyóiratnak, miben más ez mint a napi sajtó, miben más ez mint a tudo-mányos folyóiratok vagy bármilyen más termék, ami önmagában nyomta-tott betűt tartalmaz. Négy funkciója van. A végére hagyom azt, ami elsőnek tűnne be, mégis a legutolsó funkció. A legelső az értékközvetítés. Minden szerkesztő el tudná mondani, hogy mi-ért szerkeszti a lapot, miért nyomtat-tatja ki, miért olvassa. A második funk-ció a lehetőségnyújtás. Lehetőséget nyújtani fiataljainknak elindulni a pá-lyán, lehetőséget adni közösségünk idősebb tagjainak megosztani a tudá-suk egy részét a közösséggel, és nem annyira tudományos, nem annyira köz-napi, nem annyira népszerűsítő, mint népnevelő funkciója lehet egy ilyen folyóiratnak. A tudományos vagy a népszerűsítő egy stílus. A népnevelő stílus önmagában több annál. Az egy hivatás. A harmadik funkció az egyen-súlyozás és az egyensúly megtalálása. Az egyensúly megtalálása a helyi és az univerzális között, azaz, hogy hozha-tunk be univerzális értékeket, hogyan prezentálhatjuk azokat a helyi közössé- geknek, illetve, hogyan tudjuk a helyi értékeinket univerzálissá, vagy legalább a mi meghatározott közösségünkben közkincsé tenni. A negyedik funkció a fennmaradás. Ezzel lehetett volna kez-deni. Önmagában legyen az a cél, hogy fennmaradni, és a munkatársaknak tisz- teletdíjat adni. Bármilyen jellegű kultu-rális lap fennmaradását garantálja az őt fenntartó közösség kulturális értéke egy részének a közvetítését. A teljes kincs közvetítése lehetetlen. Ez a fenn-maradás csak a piac körülményei kö-zött nem lehetséges. 1990 után azt reméltük, hogy a piac fogja meghatá-rozni, megtapasztaltuk, hogy a piac képtelen fenntartani az erdélyi kisebb-ségi kulturális folyóiratokat. Ha vigasz-tal valakit, a piac képtelen lenne fenn-tartani a többségi román kulturális folyóiratokat, a magyarországi magyar kulturális folyóiratokat, vagy akár az angolszász nyelvű kulturális folyóirato-kat is. Itt jön be a szerepe a közösség-

nek mint megtartó erőnek, amit lehet gyakorolni egyéni mecenatúra, civil szervezetek vagy még inkább a köz-igazgatás révén, mivel a helyi közigaz-gatás is a mienk, akkor is, ha sokan úgy érezzük, hogy nem. A sikeres közigaz-gatási részvételnek egyik garanciája lehet a kulturális folyóirataink fennma-radása.” – fejtette ki.

Egyetemista Szamos–írók

Az egyetemisták viszontláthatják a szövegeiket a Szamos folyóiratban, s ebben vitathatatlan érdeme van Laka-tos-Fleisz Katalinnak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem társult egyetemi oktatójának, aki mosolyogva vallotta be: bizony ezek az írások kötelező pen-zumként kiadott szemináriumi dolgo-zatokként indultak, aminek lehet egy rossz szájíze mint a kötelező olvasmá-nyoknak, hogy ezeket meg kell írni.

„Mégis egy idő után valahogy készültek olyan szövegek a gyermekirodalom és hermeneutika témakörben, amelyek valamilyen pluszt jelentenek. Mi ez a plusz? Az egyéni mondanivalónak a megléte. Amikor nagyon fiatal embe-rek hozzá tudnak kapcsolódni szöve-gekhez, nem azt jelenti ez, hogy vala-milyen eredeti, teljesen újat monda-nak, hanem a saját meglátásukat a szöveghez hozzátéve egy egyéni látás-módot és értelmezést tudnak adni ezeknek az akár klasszikus, akár kor-társ könyveknek. Én úgy látom, hogy ez számomra is tanulság, hogy hatal-mas ereje van a személyiségnek. Ami-kor valaki úgy érzi, hogy az a szöveg megszólítja, erőt tud belevinni annak a szövegnek, amit ő ír, hogy az átüt. A hermeneutikához kapcsolódik ami ki-mondottan értelmezés, az élethez kapcsolódó jártasság. Hogyan értel-mezzük a kapcsolatainkat és magun-kat a világban, a leendő pedagógus sze- repeinket, mit várunk el a jövőtől. Egy örömforrás, hogy igényes szövegben meg tudjuk formázni a saját gondola-tainkat, hogy az mások számára is mondjon valamit. Kár lenne ezeket a szövegeket a számítógépen hagyni, közölni kell, hogy másokat is megérint-hessen.” – hangsúlyozta.

11 SZAMOS-NAP 2020SZAMOS – 2020. szeptember

Folytatás az előző oldalról

Király Lajos pasztorálpszichológus, református lelkipásztor egyház és kultúra egymásra utaltságáról, szim- biózisáról közli gondolatait. Lakatos Fleisz Katalin (társult egyetemi ok-tató, BBTE) már az írása címében is egyértelműen megfogalmazza a vá-laszt az általa feltett kérdésre: Itt-hon maradni.

Bálint Katalin pszichológus, me-seterapeuta szomorú aktualitású példát feszeget Szorongásból pá-nikba, hova is halad a világ? című jegyzetében, a mindennapi mese fontosságára, gyógyító erejére hívja fel a figyelmet. Barkász Gabriella közgazdász A pénz és a fiatalok cím-szó alatt arra figyelmeztet, hogy a pénzhez való viszony felelősség, an-nak észszerű felhasználása tanítha-tó és tanítandó képesség.

Dr. Frigy Szabolcs, iskolapszicho-lógus, egyetemi oktató úgy gondol-ja, hogy „a nevelés mindig célirá-nyultságot jelent”, arra emlékeztet tehát, hogy a céljainknak jól körvo-nalazott, meghatározó szerep jut. Barakonyi Gergő közvetlen aktuali-tású jelenségről, a „kiterjesztett” is-kola lehetőségeiről, a digitális fel-zárkózásról a szükségállapotban, an- nak pozitív és negatív hozadékairól osztja meg gondolatait. Végül dr. Szőcs Péter Levente A történelmi Szatmár vármegye múltjának kuta-tása és a Szatmár Megyei Múzeum című, összefoglaló jellegű írásával színesíti a fenti palettát.

A kötet második fejezete interjú-kat tartalmaz. Ismert személyiségek, a Szamos munkatársai és mások is nyilatkoznak korunk aktuális kérdé-seiről, válaszokat keresve a legtöb-beket foglalkoztató problémákra. Fleisz Kinga pszichológust Elek György kérdezte arról, hogy mit je-lent lányból nővé, fiúból férfivé vál-ni? Czumbil Bernadett zongoramű-vész arról nyilatkozott szintén neki, hogy zenei téren új szokás van kiala-kulóban Tasnádon.

Fehér Imola a kolozsvári Balázs Imre József romániai magyar költő-vel, irodalomkritikussal, szerkesztő-vel, irodalomtörténésszel beszélge-tett, Megyeri Tamás Róbert Demeter Szilárddal, a Petőfi Irodalmi Múze-um igazgatójával készített interjút arról, hogy „az olvasáskultúrán kel-lene valahogy javítani.”

Bessenyei Gedő István Elek Györgynek a Harag György Társulat élén eltöltött öt év erőfeszítéseiről, feladatairól, sikereiről nyilatkozik. Ugyancsak ő kérdezi Talián Krisztián pszichiátert az apa-anya-gyerek vi-szonyokról a 21. században, dr. Frigy Szabolcs a kultúra fogalmi, tartalmi változásairól osztja meg Elek György kérdéseire gondolatait.

A harmadik, utolsó fejezet címe: Évfordulók, életművek. Ezúttal há-rom közismert szatmári személyiség: Békéssy Erzsébet, Muhi Sándor és Veres István ír a pályájáról, szakmai erőfeszítéseiről, azokról a kihívá-sokról, feladatokról, amelyekkel az eltelt évtizedekben szembesültek.

A kötetet a kiadvány szerkesztő-jének, Elek Györgynek az utószava zárja. Sokatmondó címe van írásá-nak: Kultúrharcban békeidőben. Eb-ből emelek ki egy rövid, de megíté-lésem szerint jellemző részletet: „Az

elmúlt három évtizedben bekövet-kezett politikai, társadalmi és gaz-dasági változások hatására átalakult a lakosság kultúrafogyasztási szoká-sa, a kultúra iránti érdeklődése, ugyanakkor változásokon megy át az értékek megítélése, valamint más szempontok szerint ítélik meg, hogy mi a tömeg- és mi az elitkultúra. Ezek a változások megnehezítik azoknak az állami és önkormányzati döntéshozóknak a dolgát, akiknek az a feladatuk, hogy megítéljék, me-lyek azok a kulturális tevékenysé-gek, amelyek anyagi támogatások-hoz juthatnak. Mivel a döntéshozók választások útján jutnak pozíciókba, igyekeznek olyan kulturális tevé-kenységeket támogatni, amelyek mi- nél szélesebb körben jutnak el a kultúrafogyasztókhoz.”

Olyan összetett, széles témakört felölelő, jellegzetesen szatmári kö-tetet tarthat a kezében az érdeklő-dő, amely amellett, hogy aktuális, közérdekű, sokakat érdeklő kérdé-sekre keres kézzelfogható, minden-napi életterünkhöz kötődő, köz- érthető válaszokat, egyúttal színes, hangulatos és olvasmányos is.

Azt nehéz lenne megmondani, hogy pillanatnyilag mennyire nép-szerű a nyomtatott sajtó a virtuális-hoz viszonyítva, sokakat évek óta foglalkoztat ez a probléma is, a jövő ad választ majd rá. Bármi lesz a vá-lasz, a forma mindig másodlagos marad, a tartalom a fontos. Nem tu-dom, milyen formát, formákat vá-laszt majd a jövő nemzedék a maga számára ahhoz, hogy a fenti és az új, legújabb kulturális tendenciák ér-vényre juthassanak, széles körben terjedjenek, de ez már nem a mi dol-gunk. Nekünk azt kell ápolnunk, bő-vítenünk, gazdagítanunk, ami pilla-natnyilag a rendelkezésünkre áll, és a belátható jövőben rendelkezé-sünkre állhat. A Szamos folyóirat és a Szamos plusz kiadvány ezt teszi szakmai igényességgel, elkötelezett- séggel, néha igen nehéz, kedvezőt-len körülmények között is, amiért dicséret illeti azokat, akik létrehoz-ták, támogatják, működtetik.

Ehhez a feladathoz kívánok a to-vábbiakban szerkesztőnek, munka-társnak, olvasónak, érdeklődőnek egészséget, kitartást, sok sikert, egy pillanatig sem feledve, hogy mindenért, amit az öröklött kulturá-lis vagyonunkból sikerül megőrizni, tovább adni, mi vagyunk a felelősek.(Megjelent a Szatmári Friss Újságban)

Muhi Sándor

Lakatos-Fleisz Katalin, a BBTE társult egyetemi oktatója

Sokan érdeklődtek az esemény iránt

Tóth Árpád ebben a versében osztja meg velünk a világháborúval kapcsola-tos tapasztalatait. Csak a pusztulást lát-ja maga körül, a természetben érzi biz-tonságban magát, itt talál békére, ezért érzi úgy, hogy csak az emberek halála után válhat minden nyugodttá. A hét-köznapi életben hajlamosak vagyunk teljesen megfeledkezni arról, hogy a túl élésen kivül más funkciója is van az életnek. A verseknek ezért van fontos szerepük, kitágítják életproblémáinkat, elgondolkodtatnak, ezáltal rávilágíta-nak az élet egy másik oldalára is.

(Filip Rebeka)

Saját belátásom szerint a költészet lényege nem csupán az, hogy tanítson, fejlessze az általános tudásunkat, ha-nem arra is szolgál, hogy személyisé-günket is formálja és egyetemes kér-déseken gondolkoztasson el. A költők költészetük által saját gondolataikat, a már átélt érzéseiket fejtik ki, ezáltal formálni tudják személyiségünket, az-zal hogy leírják élettapasztalataikat, így jobb belátásra bírnak minket. Sze-mélyes problémájukkal azonosulni tu-dunk, így saját esetünket majd köny-nyebben tudjuk kezelni.

(Sógor Gergely)

A költészetnek feladata, hogy el-gondolkoztasson minket, és tágítsa a látásmódunkat, hogy általa túllássunk a személyes problémáinkon, mert az igazi művészet nyomot kell hagyjon bennünk, valamit meg kell változtas-son a lelkünkben. Így egy vers is akkor igazán hatásos, hogyha érezzük, hogy már bennünk van, mert a mindennapi gondolkodásunkban megváltoztatott valamit. Mindemellett sok embernek ez egy útmutató, hogy mennyi gond van a világban, mennyi mindenen gon-dolkodhat el, és mennyi dolog miatt értékelheti az életét.

(Szabó Szilvia)

A költészetnek fontos szerepe van az ember életében, mert általa az em-ber rá tud látni olyan apró dolgokra, mint például érzelmekre vagy akár a szeretet formáira, amire a vers nélkül talán nem is sikerült volna. A költészet-ben olyan kérdésekre kaphatunk választ, amelyekre lényegében nem is jönnénk rá. A versek szerintem nem csak kikapcsolódásra alkalmasak, ha-nem egyben tanító jellegűek is. A költő papírra veti mindazt, amin élete során

keresztülment és azt próbálja közvetí-teni az olvasó számára. Úgy gondolom, hogy a költészetnek részben feladata az, hogy a belső kérdéseinket megvála-szolja, és mindig valami újat, eredetit nyújtson számunkra.

(Elek Bettina)

A költészet legfontosabb szerepei közé tartozik szerintem az, hogy egye-temes kérdéseken gondolkodtassa el az olvasót. Sokszor felmerülnek ezek a kérdések, de megválaszolatlanul ma-radnak, mivel nem tudjuk, hogyan hoz-zuk fel a témát egy adott társaságban. A költészet erre egy jó eszköz lehet. Például egy vers közösen való olvasása, majd megbeszélése megkönnyíti, elő-segíti az adott témával kapcsolatos vé-lemények kifejtését.

(Bak-Menyhárt Sándor)

Mindenképpen, hiszen néha szüksé-günk van egy kezdő löketre, egy cselekményre, ami elindítja a gondol-kodásunk, ami segít megérteni és meg-oldani a helyzetet, amiben vagyunk.

(Nagy Kristóf)

Véleményem szerint a költészetnek bizonyos szinten kötelessége ezekkel a kérdésekkel foglalkoznia, hiszen ren-geteg ember csak ezen az úton, a lélek útján képes megérteni a dolgok fon-tosságát, súlyát. Sok ember szemét fel-nyitja a költészet napjainkban is.

(Polacsek Eszter)

A költészetnek fő feladata, hogy ilyen kérdéseket tárjon elénk. A költők ugyanis üzennek nekünk a vers által. Ők más szemmel látják a világot, és bi-zonyos esetben figyelmeztetni akar-nak minket. Elgondolkodtatnak minket, olvasókat, így mi is elgondolkozunk a problémáinkon, azon, hogy mit teszünk jól és mit nem.

(Erdei Júlia)

A vers ereje abban rejlik, hogy bur-koltan ki meri mondani az igazságot és így motiválja az embereket. A mai vi-lágban rengeteg ember csak tétlenül hallgat. A versek arra buzdítják az em-bert, hogy ezt mellőzze, és cselekedjen, és ne csak a háttérben nézze végig egy másik ember bukását, és akár várja a

sajátját. A költészet képes arra, hogy felnyissa az emberek szemét, és ha már rendelkezik egy ilyen tulajdonsággal, akkor miért ne használja? Véleményem szerint képes rá.

(Scheitli Dávid)

A költészet új gondolatokat ébreszt bennünk, olyan kérdéseket tár elénk, amelyekre önszántunkból nem fektet-nénk energiát, figyelmen kívül hagy-nánk. Amellett, hogy néhány téma ak-tuális, mindenkori kérdéseket elemez, fontos, hogy megismerjük az elmúlt, de jelenünket is befolyásoló esemé- nyeket, történéseket, a költőt megih-lető szituációkat.

(Csorvási Blanka)

Szerintem nem köteles a költészet felhívni az emberek figyelmét saját hi-báikra és rossz tetteikre, de minden-képpen dicséretes, hogy sokan jobb belátásra képesek térni egy alkotás hatására.

(Török Szilárd)

A költészet kitágítja a személyes élet problémákat, hiszen az életben a hétköznapi, átlagos emberek minden nap szembesülnek különböző kihívá-sokkal, melyekkel szembe kell nézniük, s nem mindenre találják meg a választ az életben. Mivel különböző emberek vagyunk, különböző gondolkodásmód-dal, a műveltebb, nagyobb tudással rendelkező költők feladata ezen kér-dések megválaszolása, úgymond az emberek „felvilágosítása”.

(Márton Kristóf)

Egy vers akkor válik igazán értékes-sé, ha őszinte érzéseket és gondolato-kat ír le a költő, hiszen azok a nehéz- ségek minden ember életében jelen vannak, egy megfelelő vers elolvasása pedig enyhíthet a fájdalmakon. Azon-ban nem feltétlenül kell minden vers-nek érzelmekről szólnia, hanem a világ nagy gondjairól és kérdéseiről is lehet

Karanténirodalom SZAMOS – 2020. szeptemberDIÁKIRODALOM

„Az irodalom tanulmányozása során nem csak megismerkedünk az alkotá-sokkal, hanem kitágítjuk a témakört, szabadon elgondolkodunk az írók által felvetett témákról, rávetítjük azokat a mi életünkre, megfogalmazzuk a gondolatainkat az életről, az irodalomról, a művészetről. Az Elégia egy re-kettyebokorhoz című vers kapcsán arra kértem diákjaimat, hogy gondolkoz-zanak el az irodalom, azon belül is a költészet feladatán, és fejtsék ki véle-ményüket. Feltettem a kérdést, hogy az írónak/költőnek az egyéni élmények mellett egyetemes emberi, az emberiség sorsát meghatározó kérdésekkel is kell-e foglalkoznia.”

Bagosi Ilona magyartanárnőt kértem meg, osszon meg velünk egy szeletet az online oktatás során beérkezett feladatok megoldásaiból. (Fehér Imola)

12

szó bennük. A vers során a költő bonto-gatja gondolatait, majd az olvasó a vers elolvasása után sem feledkezik meg az olvasottakról, hanem további merengésre és gondolkodásra kény-szeríti a költő és saját gondolatai is.

(Nagy Nóra)

Határozottan feladata a költészet-nek az, hogy elgondolkoztasson, el- rettentsen, kimondjon olyan gondola-tokat, amelyek nem fordulnak meg minden ember fejében, buzdítson, hogy a tettek mezejére lépjünk, mert sok ki-csi sokra megy, és hogyha mindenki le-gyint az egyetemes problémákra, ak-kor előbb-utóbb ezek a problémák már mindennapi, majd személyes jellegű-ekké válnak.

(Kulcsár Izabella)

A költészetnek sajátossága a túlzás, a dolgok felnagyítása, úgy a pozitív, mint a negatív érzelmeknek. Néha en-nek a felnagyításnak köszönhetően a probléma megoldását is könnyebben megtaláljuk, felfedezzük.

(Kocsis Réka)

Az a költészetnek a feladata, hogy szép szavak mögé rejtse az igazságot, legyen az személyes, vagy egy egész népet érintő. Ez az egyik azon kevés művészetekből, amik igazán meg tud-ják ragadni az olvasót, soraikat min-denki a világnézete alapján értelmez-heti és rávetítheti a saját életére.

(Kovács Kinga)

Véleményem szerint a költészet elgondolkoztathat egyetemes kérdé- seken, viszont nem feladata, hogy tag-lalja azokat, vagy hogy kitágítsa a sze-mélyes életproblémákat, mivel erre ott a filozófia.

(Kálai Előd)

A versek nagyon szubjektívek, min-denki számára mást jelentenek. Ér- telmezhetőek sokféleképpen, de sze-rintem nem feltétlenül alkalmasak problémamegoldásra. Szeretni kell őket, akár megértésük nélkül is.

(Romocsa Panna)

Igen, az is a dolga, hogy ilyen kér-déseket és problémákat feszegessen, mert ugye szerintem a költészet alap-ból olyan, hogy az ember tanuljon belő-le, és a költészet tanítsa az embert, ne fordítva. Viszont az, hogy ezt mindenki megértse és elfogadja, az lehetetlen. Sajnos sok ember képtelen bármilyen módon is viszonyulni a költészethez. Sok vers szól bánatról, kudarcról és szo-morúságról, és ezekben az esetekben is a versben szereplő ember mindig későn jön rá arra, hogy hibázik.

(Oláh Márk)

Igen! Szerintem a költészetnek elsősorban az a feladata, hogy rávilá- gítson olyan dolgokra, amiket esetleg magunktól nem vennénk észre. Ilyen például, amikor az ember valamilyen hibát követ el. Sok vers szól arról, hogy nem értékeljük, amink van, azt, hogy az idő az orrunk előtt telik el, s mi még csak észre sem vesszük, arról, hogy any-nyira rohanunk és a saját dolgainkra összpontosítunk, hogy nem látjuk meg az értéket, a szépet, és sajnos sokszor magát rosszat sem.

(Tordai Melisza)

Véleményem szerint nagyon fontos, hogy a költészetben ne legyenek ta-buk, azaz lehetőség legyen a világ gondjairól is beszélni, hiszen ezek a személyes problémák minden ember életében jelen vannak. A költészet szá-momra nem csak hogy a legmélyebb érzelmek felszínre hozása, hanem olyan kulcsfontosságú kérdések tár-gyalása is, amelyek foglalkoztatják az emberiséget. A vers megoldás lehet, segítséget nyújthat bizonyos dolgok elfogadásához és megértéséhez.

(Mezőfényi Beatrix)

Teljes mértékben! A költészet, az iro-dalom képes mindenkit megváltoztat-ni. Kapukat képes megnyitni előttünk, melyek által betekintést nyerhetünk a személyes életproblémákba, valamint egyetemes kérdésekbe. Így van le-hetőségünk fejleszteni magunkat és másokat is.

(Szabó Dóra)

Elégia egy rekettyebokorhoz Elnyúlok a hegyen, hanyatt a fűbe fekve,S tömött arany diszét fejem fölé lehajtjaA csónakos virágú, karcsú, szelíd rekettye,Sok, sok ringó virág, száz apró légi sajka.S én árva óriásként nézek rájuk, s nehézSzívemből míg felér bús ajkamra a sóhaj,Vihar már nékik az, váratlan sodru vész,S megreszket az egész szelíd arany hajóraj. Boldog, boldog hajók, vidám lengők a gazdagNyárvégi délután nyugalmas kék legén,Tűrjétek kedvesen, ha sóhajjal riasztgatA lomha óriás, hisz oly borús szegény.Tűrjétek kedvesen, ha lelkének komorBányáiból a bú vihedere kereng fel,Ti nem tudjátok azt, mily mondhatlan nyomorAknáit rejti egy ily árva szörny, egy - ember! Ti ringtok csendesen, s hűs, ezüst záporokS a sűrű napsugár forró arany veréseGond nélkül gazdagúló mélyetekig csorog,Méz- s illatrakománnyal teljülvén gyenge rése;Ti súlyos, drága gyöngyként a hajnal harmatátGyüjtitek, s nem bolyongtok testetlen kincs után,Sok lehetetlen vágynak keresni gyarmatátAz öntudat nem űz, a konok kapitány. Én is hajó vagyok, de melynek minden ízétA kínok vasszöge szorítja össze testté,S melyet a vad hajós őrült utakra visz szét,Nem hagyva lágy öbölben ringatni búját restté,Bár fájó szögeit már a létentúli létTitkos mágneshegyének szelíd deleje vonzza:A néma szirteken békén omolni szétS nem lenni zord utak hörgő és horzsolt roncsa. És hát a többiek?... a testvér-emberek,E hányódó, törött vagy undok, kapzsi bárkák,Kiket komisz vitorlák vagy bús vértengerekRettentő sodra visz: kalózok s könnyes árvák, -Ó, a vér s könny modern özönvizébe vetveMily szörnyü sors a sok szegény emberhajóé:Tán mind elpusztulunk, s nincs, nincs közöttünk egy se,Kit boldog Ararát várhatna, tiszta Nóé. Tán mind elpusztulunk, s az elcsitult világonCsak miriád virág szelíd sajkája leng:Szivárvány lenn a fűben, szivárvány fenn az ágon,Egy néma ünnepély, ember-utáni csend,Egy boldog remegés, és felpiheg sohajtvaA fájó ősanyag: immár a kínnak vége!S reszketve megnyilik egy lótusz szűzi ajka,S kileng a boldog légbe a hószín szárnyu Béke.

Tóth Árpád

13 DIÁKIRODALOMSZAMOS – 2020. szeptember

KizárvaÉn állok az ajtóbanItt hideg vanA hó, mint kegyetlenTakaróFekete ruhámFehérre festiTi ott bennNevettekEsztek, isztok,Beszélgettek.Te ott!Tudom, hogy látszHallod, hogy dörömbölökDe elfordítod fejed.Én is ott ültemNem is olyan régVeletek mentemBárhováBármikorCsak mondanotok kellettÉs ott voltam én.De te, második,Te nem szerettél engemMiattad kellett

Oly hamar elmennem.Te, te harmadik,Téged megvetlekMert csak akkor vagy barátHa elméd kívánValami minimumTársaságot.Pótlék,Kellék,Az vagyok én neked.Minek is vesztegettemRád az időmet.Minden szavatok hazug,Fáj, hogy becsaptatokÉs most itt kinn dörömbölökA hóban.De mégsem.Jobb, ha nem állok az ajtóbanJobb, ha továbbállok,Mások is vannakKik rám még számítanakMiattatokŐnekikHátamTöbbé nem fordítom.Üljetek itt,Gyilkos hármas.

Majd egyszer zárt ajtónKopogtatásotokra nem lesz válasz.S akkor könnyeitek csordulEgy téli éjszakábanValahol a hidegbenValahol a világban.

Polacsek Eszter, Kölcsey Ferenc Főgimnázium

SemmiA sötétség teret hódít magánakés mindet elnyel.Elnyeli azt mit szeretek és azt is mit egy nap még szerethetek.Kemény kőszikla, mely évezredek múltán kavics lesz,felemészti az idő vasfoga míg végül nem marad belőle már semmi.Eltűnik, elvész, még kiáltani sem tud, véget ér, mielőtt még ráeszmélne,hogy ennyi volt.Talán már csak egy perc, vagy egy pil-lanat de egyszer mindenképp végetér,

a kőszikla elporlad, a nap lemegy és csak sötét (és hideg) lesz.

Tamás Dóra, Kölcsey Ferenc Főgimnázium

Drótok uraTrombitafolyondár vagyok. Te pedig öreg szőlő, A kapaszkodást régebb űzöd, Én nem vagyok más, csak kezdő. Ágad végigfutott a dróton, Én pedig csak a betonon lógok. Vigyázz, száraz öreg szőlő! A nyomodban bandukolok. A tikkasztó nyár a veszted, Míg én a sugarakban úszom. Befedlek, öreg szőlő, A drótok ura vagyok.

Márk-Nagy Borbála,Hám János Római Katolikus

Teológiai Líceum

Az édesapja, Szabados Ede (1867-1930), a Szatmári Református Gimná-ziumi tanára, Aradról származott. Az egyetem elvégzése után egy évvel ke-rült Szatmárnémetibe. Feleségül vette a brünni születésű Haller Mária (1868-?) római katolikus vallású, háztartásbe-li hajadont. Elsősorban magyar nyelvet és irodalmat, valamint német nyelvet tanított, de görög irodalmat is. Az első világháború éveiben ő volt a főgimná-ziumi nagykönyvtár és a tanári kézi-könyvtár őre. Ő intézte, szervezte, nép- szerűsítette a tanári kar számára szük-séges szakfolyóiratokat, utánajárt a folyamatos előfizetések biztosításá-nak. A Kölcsey önképzőkört is vezette egy ideig.

Szabados Ede tanára volt a Bánhidi- fiúknak, Antalnak, aki repülőgépterve-ző lett, és Lászlónak, akinek színészi és filmszínészi alakításai feledhetetlenek. Tanította a legidősebb Krémer-fiút is, Lajost, aki mint műkedvelő színész is-mert volt környék-szerte, de végül gyógyszerész lett. Tanította azt a Csa-pó Sándort is, aki dr. Lükő Béla szobrát készíti el a XX. század derekán. Taní- totta Mester Tibort, aki országosan el-ismert színész lett, és tanította Kiss Bertalant, aki mint lelkész és mint or-szággyűlési képviselő szolgálta népét. Szabados Ede iskolai kötelezettségei mellett derekasan kivette részét a vá-ros irodalmi életének alakításából. Cik-kei, versei folyamatosan jelentek meg nem csak a helyi sajtótermékekben, de máshol is.

Első gyermekük Ede Géza Árpád (1895. III. 14 - ?) jogi tanulmányainak elvégzése után tisztviselő. A Szabados Ede-Haller Mária család második gyer-meke, mai írásunk főszereplője, Sza-bados Árpád József Elemér 1896. szeptember 13-án született Szatmár-németiben. A család a Kinizsi utcában lakott, a 46. szám alatt.

Iskolai tanulmányait a Szatmárnémeti

Református Főgimnáziumban végezte csupa jeles osztályzattal. Az iskolai órá-kon túl zongoraórákra is járt, olyan eredménnyel, hogy közönség előtt is felléphetett, például 1910. március 15-én, az ünnepi műsorban, a kuruc dalo-kat éneklő Csűry Istvánt kísérte zon- gorán.

Érettségi oklevelet is a Református Gimnáziumban szerzett 1914-ben. Be-iratkozott a Budapesti Műegyetemre, de rövidesen hátat fordított a műszaki tudományoknak, és belépett Rákosi Szidi színiiskolájába. Ekkor már javában zajlott az első világháború. Szabados Árpád is megkapta a katonai behívót, kikerült a harctérre. 1917-ben az orosz fronton fogságba esett. Mint fogoly, tábori színházat szervezett. A fogság-ból szabadulva hazaérkezett szülővá-rosába. Színészi tehetségét Szabadkay József fedezte fel. Felvette társulatá-ba, lényegében itt játszott először hi-vatásos együttesben. A pályakezdőnek az 1920-1921-es évadban kollegája volt Bónyi József, Krémer Ferenc és Manci, Marsi Gizi, Marosi Géza, Neményi Lili, Rákosi Ferenc, Sárvári Nusi (Juhász Gyula Milyen volt? c. versének múzsá-ja), Torday Etel.

A következő évadban szaporodnak a sajtóban a Szabados Árpádról szóló di-csérő kritikák. Molnár Ferenc A hattyú című darabjának a bemutatójáról a Szat- mári Hírlap 1922. április 4. számában így ír: „Jácint atya szerepét ragyogóan teljesítette a fiatal Szabados Árpád, akinek fejlődését, komolyságát, elmé-lyültségét szeretettel állapítjuk meg. Két ízben ragadta nyíltszíni tapsra a kö-zönséget”. Farkas Imre A kis kadét című operettjének szereplői között csu- pa nagy nevek szerepelnek: „Az est legjobb alakítását Deésy Jenő adta. Az előadást segítette Neményi Lili, Rákosi Ferenc, Szabados Árpád játéka” (Sza-mos 1921. 10. 29.). Szabados Árpád szerepei között ritkábban fordulnak

meg komikus alakok. Pedig a humor-nak is nagy mestere volt. Molnár Fe-renc Színház című darabjának kritikusa írta: „Szabados könnyekig megnevet-tette a közönséget”. Valójában prózai színésznek tartotta magát, mégis az operettekben nyújtott teljesítményeit a kiemelkedően jó alakítások közé so-rolták a színházi beszámolók. A Beol-tott Adolárban például „A címszerepet Rákosi elsőrangúan viszi, de jó volt még Neményi Lili és Szabados Árpád is”. Ugyanebben az évadban egy másik helyen: „Szabados Árpádban szívesen fedeztük fel a jóízű komikust, aki nyílt-színi tapsokat is aratott”.

Madách Imre születésének századik évfordulója alkalmával Szabadkay tár-sulata műsorra tűzte Az ember tragé-diája című drámát. Fekete Mihály (Ádám), Scholtész Anny (Éva) mellett Lucifert a fiatal Szabados alakította.

„Ez a nagy intelligenciájú, erős fel- készültségű művészember, minden nüanszot megjátszott és valósággal magával ragadta a közönséget. Biztos szereptudással hozta színre a szerep hajszálfinom motívumait” — értékel a Szamos tudósítója. Micsoda színművé-szek között érik be Szabados Árpád művészete! Itt játszik a következő évadban Szabadkay József igazgató másik felfedezettje, a tragikus sorsú Zilahy Irén, valamint a feledhetetlen Borovszky Oszkár is.

Szabadkayt, a jó bukaresti kapcsola-tokkal rendelkező Gróf László megfúr-ta. Gróf László irredentizmussal vádol-ja Szabadkayt. Gróf László rágalmai akkor kivédhetetlenek voltak. Szabad-kayt lesöpri a pályáról. Szabados nem szívesen vált meg szülővárosa színházi közönségétől, a családtól, a várostól, erre a körülmények kényszerítették. Az 1925-26-os évadot Gáspár Jenő Brassó körzeti társulatánál tölti. 1926-27-ben hazajön szülővárosába Földes Mihály társulatához. Főleg operettszerepeket

kap, ami nem elégíti ki művészi igénye-it, ennek ellenére eljátssza Lehár Ferenc Kék mazurjában Kelement, Huszka Jenő Bob hercegében Tomot, Kálmán Imre Tatárjárásában Imrédyt. A kritika nem marasztalja el, de nem is dicséri különösebben. A következő két évet Fehér Imre társulatánál, az Arad- Temesvár körzetben tölti. Az 1931-1932-es évadban leszerződött Hevessy Miklós szatmári társulatához mint jel-lemszínész. Döntésének legfőbb oka, hogy Szabadkay József visszatérhetett a színházi életbe. Ismét együtt dolgoz-hattak. Az 1932-1933-as színi évad jó irányú változást hoz a város színjátszá-sában. A régi-új igazgató, Szabadkay József, igényt tart Szabados színészi és rendezői munkájára.

A következő évadban is szatmári szí-nész és rendező Szabados Árpád. Sza-badkay forgószínpaddal ajándékozta meg a színházat, Szabados Árpád pe-dig múlhatatlan értékű alakításokkal.

„Szabadossal évek óta mindenfélét játszatnak: komikust, kedélyes apát, intrikust, holott kimondottan jellem-színész, és vannak szerepei (…), ame-lyekben messze kitűnik az erdélyi át-lagból. Vonzó és gyűlöletes, férfias és érzelmes, cinikus és melegszívű volt ebben a szerepben…”

Egy másik kritika: „Felejthetetlenül szép előadásban elevenítette fel a színház Rostand örökbecsű drámáját, a Sasfiókot, amelyet Szabados Árpád vá-lasztott jutalomjátékául. A telt ház vá-logatott közönsége mindvégig lanka- datlan érdeklődéssel élvezte a közel négy órás zökkenőmentes előadást és többször nyíltszíni tapsokkal jutalmaz-ta a szereplőket. Szabados Árpád a vas-kezű Metternich szerepében kabinet-alakítást nyújtott. Nehéz szerepe min-den fázisában őstehetségű drámai szí-nésznek bizonyult. A közönség egész este melegen ünnepelte” (Újság, 1935. március 30.).

SZAMOS – 2020. szeptemberEMLÉKEZÜNK14

A szeptemberben született sok színházi személy közül nagyon nehéz kiválasztani azt az egyet, aki-ről e hónapi megemlékezésünk szóljon. A feltétel, amit magunk elé állítottunk: jelentős Szatmár megyei tevékenység, vagy olyan személyiség, aki a megyében született. Íme néhány példa azok közül, akik megfelelnek a fenti feltételek egyiké-nek: Ács Sándor, Bajnóczy Valéria, Baumgartner Tibor, Bodea Tibor, Dorogi László, Elekes Emma, Gerő Lina, a Gyulai házaspár — László és Edit —, Homokai (Kocsis) Béla, Kávási Rozália, Kohut Lud-milla Rákosiné, Kovács Ádám, Krémer Manci, Le-vendovszky Irma, Mostis Gergő, Némethy Sándor (táncművész), Rubin Helén, Sebestyén Kálmán, Soós Angéla, Szabados Árpád, Szilvássy Annamá-ria, Takács Mihály.

Születésnapos színészek —

Szabados Árpád

15 EMLÉKEZÜNKSZAMOS – 2020. szeptember

1936. május 5-én ősbemutatónak tapsolt a szatmárnémeti közönség. Szabados Árpád A gyanú című bűnügyi drámáját mutatta be a színház. „Az előadás igyekezett kedvvel és tehet-séggel szolgálni a szerző gondolatait. Áll ez elsősorban Szabadosra, aki a drá-ma főszerepében mint színész is igen értékes munkát végzett.” Szabados Ár-pád, a műfajok demokratizmusának hí-ve, játszott drámában, operettben, népszínműben, vígjátékban, klasszikus és kortárs darabokban egyaránt, viszont szigorúan ragaszkodott a minőséghez.

Az 1936-1937-es színi évadban is Szabadkay József vezette a szatmári társulatot, de az egyre fasizálódó ro-mán hatalom hol durva, hol cinikus és kegyetlen megpróbáltatásaival szem-ben alig győzte a harcot. Szabados Ár-pád jellemszínész és rendező ebben az esztendőben utoljára tagja szülővá- rosa társulatának. Műsorra alig-alig juthatott irodalmi érték, a könnyű mű- fajok is csak megcsonkítva, a legma-gyarellenesebb cenzúrán átszűrve ke-rülhettek a közönség elé. Teljesen el-lehetetlenedett a magyar színjátszás. Erről a korszakról jegyezte meg Sen-kálszky Endre: az erdélyi magyar szí-nész éhezett!

Szabados Árpád 1937. december 4-én feleségül vette Magurán Anna színésznőt. Családi helyzetének meg-változásával életmódváltoztatást is vállalt. Úgy gondolta, véglegesen Ko- lozsvárhoz köti életét, mint annak ide-jén Dsida Jenő.

A Kurír című lap 1937. szeptember 8. számában megjelent interjú hozza kö-zelebb hozzánk a történetet: „Tudod, mondja Szabados lebilincselően ked-ves modorával, amikor az orosz fog-ságból hazaérkeztem, nem tudtam alapjába véve, hogy mihez is kezdjek. Íróféle volnék, de valahogy nem tud-tam elképzelni magamat egy szerkesz-tőség szürke, robotos műhelyében. Színész lettem és nagyon szeretem a pályámat, amely nem is olyan bohém, mint amilyennek alpári lelkek szokták elintézni. Vidéki színtársulatnál kicsit sokat vállaltam magamra. Játszottam operettben, még a kórust is fújtam, de nem ártott nekem, hiszen a rendező-nek mindent tudnia kell. Végered-ményben prózai színész volnék és pró-zai rendező. Most már búcsúzom a Lán-cos-templomtól, az Alma Matertől, a Református Főgimnáziumtól, ahol valaha szegény megboldogult apám tanított, és ahol tanultam én is, ahol önképzőköri elnök voltam, és ahol első lírai verseimet írtam. Búcsúzom a jó ba-rátaimtól, a kedves közönségtől. Vég-leg elmegyek, végleg elutazom. A kis házunkat is, amely a str. Duca (Vajay utca) 19. szám alatt van, eladóvá tet-tük. Az anyám Aradra költözik és én a nyakamba veszem a világot. Egy kicsit szorul a torkom, idestova negyven évet temetek. Az élet szigorú feladatokat ró ránk és mi visszük az igát. Ennyi az egész.” (rl).

A kolozsvári Thália életében is nagy jelentősége volt a színházi rendező Szabados Árpád munkásságának a klasszikus értékek korszerű színrevite-lében. Ő rendezte Shaw Az ördög cim-borája, Ibsen Solness építőmester, O’Neill Mindörökké című darabjait, amelyek Szabados szakavatottságát, ízlését, hibátlan rendezéseit dicsérik, írja Senkálszky Endre.

1938-ban Brassóban olyan szabadté-ri játékokat rendezett, amelynek kere-tében színre került Eftimiu Promé-theusza, Nyírő Jézusfaragó embere,

Kodály Háry Jánosa, Szigligeti Ede Ci-gánya, Madách Az ember tragédiája.

Szabados Árpád a kolozsvári Thália Színház rendezőiskolájának kiváló tag-ja volt Kádár Imre és Bánffy Miklós mellett, emlékezik Senkálszky Endre.

Dr. Sebestyén Kálmán történész így ír Szabados Árpád kolozsvári éveiről:

„A második bécsi döntés után Kolozsvá-ron megalakult a Kolozsvári Nemzeti Színház, mely az akkori Magyarország legnagyobb és sokak szerint a legszín-vonalasabb színháza lett, létszám te-kintetében csak a Budapesti Opera-házhoz volt hasonlítható. A színház fő-igazgatója Kemény János író, ügyveze-tő igazgatója Táray Ferenc színművész, zeneigazgatója Vaszy Viktor karnagy lett. A színtársulatot Táray Ferenc szer-vezte, ő alkalmazta az öt rendezőt, név szerint Kenessey Ferencet, Kőmíves Nagy Lajost, Kubányi Györgyöt, Szaba-dos Árpádot és Tompa Miklóst.

Szabados Árpád Kolozsvárra 1937. decemberében érkezett, mint a Thália rendezője, vele jött felesége Magurán Anna színésznő (…). Két gyermeke szü-letett Miklós (1935. XII. 26 - 1991. I. 28. Kolozsvár) és Magda (1942. X. 13 - 2016. X. 7. Budapest).

A Kolozsvári Magyar Színház 1940. szeptemberében a plakát szerint öt ünnepi díszelőadást tartott „Magyar-ország főméltóságú kormányzójának és a felszabadító m. kir. honvédség be-vonulásának tiszteletére”. Bemutatták Kacsóh Pongrác János Vitéz című daljá-tékát, rendezte Szabados Árpád, vezé-nyelt Stephanidesz József. A követke-ző évadban, 1941. május végén a kö-zönség elé került Farkas Ferenc – Sza-bados Árpád Fülemüle című dalműve is.

A Nemzeti Színháznál Szabados je-lentősebb rendezései voltak Katona József Bánk bánja, Kodolányi János Földindulása, Csepreghy Piros bugyel-lárisa, Lope de Vega nyomán: Vidám szüret stb.

Szabados Árpád fontos szerepet ját-szott az új magyar színésznemzedék nevelésében is. A Nemzeti Színház ke-retén belül Táray Ferenc 1941-ben Színművészeti Iskolát nyitott, amely-nek Szabados jeles tanára volt. Az 1942-1943-as színi évadban tanítványai voltak a későbbi neves filmszínésznő Bara Margit, a kolozsvári Dorián Ilona és a marosvásárhelyi Szabó Duci.”

Kolozsváron 1944 szeptemberében a háborús események miatt az előadá-sokat felfüggesztették, majd október elején a Nemzeti Színházat „ideiglene-sen” Budapestre telepítették. Néhány színész Kolozsváron maradt, köztük Szabados Árpád is.

1944. október 11-én Kolozsvárra bevonultak a szovjet csapatok, október 31-én a város és a színház román-ma-gyar ünnepi díszelőadást tartott Ko- lozsvár felszabadulása alkalmával, amelyet Szabados Árpád rendezett. (Senkálszky Endre szerint Szabados kényszerből vállalta a rendezést.) A színészeket Fekete Mihály gyűjtötte össze, később Kőmíves Nagy Lajos lett az igazgató, Szabados Árpádot rende-

zőnek szerződtették.Akkor még nem sejthette környeze-

te, hogy csupán néhány éve van még hátra. Ő viszont megérezhette a sürge-tő nagy titkot. „Sajnos ez a ragyogó talentumú színházi ember már nem tu-dott a negyvenes években képessége szerint hatni színjátszásunk fejlődésé-re, elhatalmasodó tuberkulózisa tehe-tetlenné tette, s nagyon korán, mind-össze 49 éves korában, 1945. szeptem-ber 2-án elragadta a halál” — emlé- kezik Senkálszky Endre egyik legjobb barátjára. „A házsongárdi temetőben temették, egy sírban alussza örök ál-mát feleségével, Magurán Annával és fiával, Miklóssal” — írja dr. Sebestyén Kálmán történész.

Az író

Hazakerülve az orosz hadifogságból Petőfi Sándor születésének 100. évfor-dulójára megírta a Prielle Kornélia és Petőfi Sándor szerelmi fellobbanásáról szóló darabot Kornélia (Ecce Poeta) címmel. 1922. szeptember 30-án, a Pe-tőfi ünnepségek keretében került be-mutatásra a szatmárnémeti Jótékony Nőegylet színjátszói előadásában, a szerző rendezésében. Prielle Kornéliát Vajay Margó, Petőfit Kürthy Károly (szamoskoródi református lelkész), Tó-völgyi színészt Borsy István, Galambos-nét Vojnár Mariska játszotta.

A Testvérek szatmárnémeti bemuta-tója 1922. május 18-án volt. A Szamos napilap 1922. május 19. számában meg- jelent kritikából: „Szabados Árpád da-rabjában annyi a csillám, hogy a széles felület ezüstösen ragyog, dominál ben- ne és rajta az érték, elenyésző a salak, a por, a selejtezendő anyag. Az író ért a színpadi hatások kezeléséhez, tud for-dulatos és fokozatos lenni. Ugyanakkor írásának lelki problémái vannak, ami prózai nyelven annyit jelent, hogy da-rabjában nem csak események élnek és fejlődnek, de mondanivalók is van-nak és kifejlődnek… (…) Nem a várat-lan fordulatok izgattak, hanem az em-beri gondolat és érzés mögé való vilá-gítás reszkettetett meg. A darabnak két ízig-vérig élő alakja Blanka (Katona Irén) és a herceg (Deésy Jenő).” Tegyük hozzá Kötő József szavait: „a feszült-ségkeltés technikájában és a lélektani elemzés erejében mutat fel rendkívüli képességeket”. A rendezői példányban fellelhető beírásból tudjuk, hogy a Testvéreket 1924-ben Székelyudvarhe-lyen is játszották.

Szabados Árpád költői próbálkozá-sai elismerést váltottak ki, nem csak az olvasóközönség irodalomkedvelő réte-géből, de a szakma is bátorító visszajel-zésekkel bíztatta a fiatalembert. „Sza-bados Árpád pályadíjat nyert Temesvá-ron. A díjat a Fiamhoz és a Vasárnap délután című versekért kapta a Temes-vári Hírlap pályázatán” — írja a Hétfői Friss Újság 1923. március 12. száma.

Még mindig az 1922-1923-as színi évadban járunk, és Szabados Árpád fá-radhatatlanul nagy színpadi és drama-turgiai ismerettel, egyre nagyobb elhi-vatottsággal írja darabjait. 1923. május 9-én, az évad végéhez közeledve a Zsoldos című egyfelvonásos drámáját tűzték műsorra. „Szabados Árpád a mi fiunk, itt született, itt nőtt fel közöt-tünk, a fia annak a dr. Szabados Edének, akinek költői talentumánál csak a sze-rénysége nagyobb… A Zsoldos című egyfelvonásos drámája kemény szavú, gyönyörű nyelvezetű, súlyos veretű apoteózisa a szerelemnek…, határo-zottan erős irodalmi értékű” — írja a

Szamos tudósítója a bemutató kapcsán 1923. május 12-én.

A drámát helyi szerzők új operettje követte. Ugyanezen az estén mutatta be Szabadkay társulata Fekete Andor zeneszerzőnek, a színház karmesteré-nek Szabados Árpád szövegkönyvére írt könnyű operettjét, Az utolsó far-sang címűt.

1923. október 27-én indult útjára a Színház és Művészetek című szépiro-dalmi hetilap. A felelős szerkesztő Sza-bados Árpád, főmunkatársak: Krémer Ferenc és Pálos István. A 16 oldalnyi terjedelmű hetilap színházi beszámo-lóval, színházi műsorral, képzőművésze- ti hírekkel, riportokkal, sporthírekkel jelentkezett. A sok reklám mellett he-lyet kapott a humor, valamint filmbe-számolók. Az ötödik számtól Fecsegő címmel jelent meg a lap, majd eltűnt.

A kolozsvári drámapályázaton 1924-ben dicséretet kap a Fekete autó című dráma, melyet Földes Mihály szatmár-németi színigazgató 1927-ben tűz mű-sorra. Szabados itt szerző, rendező és színész egyszemélyben. „Szabados Ár-pád új darabja a Fekete autó, hősei, mind enervált, betegidegzetű embe-rek, akik szexuális vágyaikat brutálisan, polifonszerű gazdagsággal, három fel-vonáson keresztül harsogják, és való-sággal átbömbölik. Kétségtelen, hogy a mai kor embere nagyon beteg, távol van tőlünk a napsugaras görög ég, nem érezzük az élet melegítő jóságát, elke-rültük embertársainkat és a pénz, a vágy őrült körtáncát lejtjük (…)” — írja a Szamos tudósítója 1927. április 22-én.

Az 1930-31-es évadban Budapesten három színház is Szabados darabot ját-szott. A Nemzeti Színház Az asszony és a bolond c. színművét, a Vígszínház a Zsoldos c. drámáját, az Új Színház pe-dig a Fekete autó c. színművét tűzte műsorra. A szegedi színház mutatta be Az asszony és a bolond című történel-mi színművét, amit Hevesi Sándor a Nemzeti Színház Kamaraszínházában is műsorra tűzött.

1936. május 5-én mutatta be Sza-badkay József szatmárnémeti társula-ta Szabados Árpád A gyanú című szín-művét. A Szamos napilapban Baradlay László ír a darabról és az előadásról:

„Szabados Árpád színműírói munkássá-gát eddig az irodalomhoz való fantasz-tikus ragaszkodás jellemezte. Ismerem néhány darabját, a Zsoldost, a Buda-pesten is játszott Asszony és bolondot, a Kéri Domokos két életét, és minde-gyik úgy témájában, mint feldolgozásá-ban választékosan irodalmi. A gyanú (…) nem tartozik ezek közé. Szabados kompromisszumokat akar tenni önma-gával szemben, amikor bűnügyi drámát ír. (…) Egyszóval kasszadarabot akart írni. De furcsa az igazi író. Könnyű dara-bot ír, de teszi ezt olyan kifinomult írói készséggel, a stílusnak olyan előkelő választékosságával, hogy a hatásvadá-szatra készült bűnügyi dráma több lett annál, amit az író akart.”

Szabados Árpád neve nem került be irodalmi lexikonokba, pedig egy ilyen belépőhöz elegendő ajánló kell legyen Molter Károly értékelése a Zsoldos c. drámáról: „Aki ezt írta, teljesen kifor-rott íróművész, aki a magyar nyelv lapi-dáris szépségét, kifejezőerejét öntuda-tosan kamatoztatja. Drámai, rövid és lenyűgöző. Sejtelmem sem volt, hogy a közelemben ilyen írói talentum él”. Emlékét a Harag György Társulat úgy őrzi, hogy színházi bérletet nevezett el Szabados Árpádról.

Csirák Csaba

„Ez a nagy intelligenciájú, erős felkészültségű művészember, minden nüanszot megjátszott és valósággal magával ragadta a közönséget.”

Ez a kis kiállítás — amely a jó másfél éve megjelenő Szamos című kulturális, társadalmi, közéleti folyóirat első ol-dalait mutatja be —, fontosabb ese-mény, mint gondolnánk, hiszen arra hívja fel a figyelmet, hogy a folyamato-san vizualizálódó 21. században milyen fontos szerephez jut a grafikai szer-kesztés, tálalás a nyomtatott és elekt-ronikus sajtóban egyaránt. Ennek ma-napság nemcsak figyelemfelkeltő, népszerűsítő szerepe van, hanem a la-pok, folyóiratok szerves, elengedhe-tetlen részévé vált, sokoldalúan segíti az írott üzenetek érvényre jutását is. Gondoljunk csak bele, ha egy gonosz varázslattal valaki megfosztaná kiad-ványainkat a jellegzetes fejléctől, lo-gótól, illusztrációktól, kiemelésektől, fotóktól, a szöveg és kép esztétikus elrendezésétől, a sokszor jelképes je-lentéstartalommal is bíró színektől, mi maradna belőlük?

A vizuális közlés fontosságáról, a ké-pek nélkülözhetetlenségéről minden szerkesztő minden korban meg volt győződve, még akkor is, amikor a ké-pek közlésének komoly technikai ne-hézségei, akadályai voltak. Nem áll szándékomban részletesen felvázolni az illusztrálás fejlődésének, módoza-tainak minden állomását, de már a kü-lönböző metszett, maratott eljárások-tól a közelmúltban még alkalmazott cinkográfiáig is hosszú út vezetett.

A 19. század második felében Orbán Balázs úgy illusztrálta A Székelyföld le-írását, hogy bonyolult eljárással fény-érzékeny oldattal bevont fémleme-

zekre helyszíni felvételeket készített, amelyek felhasználásával képzőművé-szek először rajzokat, majd a rajzok alapján nyomtatásra alkalmas dúcokat metszettek, hoztak létre. Arról csak a beavatottak tudtak, hogy mondjuk a Vasárnapi Újság a mai napig mutatós, felhasználható illusztrációit hány si-kertelen próbálkozás előzte meg. En-nek ellenére a lapok, kötetek készítői, kiadói vállalták ezeket a nehézsége-ket, buktatókat, hiszen már akkor pon-tosan tudták, hogy „egyetlen kép gyak- ran többet mond ezer szónál”.

Ilyen szempontból szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen a digi-tális technikák nagyon megkönnyítik a szerkesztést, illusztrálást, sokszorosí-tást, ugyancsak ennek köszönhetően különféle programok tucatjai, a képe-lemek tízezrei állnak a rendelkezé-sünkre. A technikai eljárásokkal párhu-zamosan felnőtt egy olyan generáció, amely nemcsak megtanulta, hanem a szó szoros értelmében belenőtt az új technikák sokoldalú alkalmazásába.

Ezúttal Varga-Telegdy Evelyn ilyen jellegű munkáit, kompozícióit, a Sza-mos első oldalára tervezett grafikáit láthatjuk. 1989-ben Szatmárnémeti-ben született, számára életkorából adódóan ez a közlésmód magától ér-tetődő, természetes dolog, amellyel magasabb szinten először a szatmári Aurel Popp Művészeti Líceumban, majd a Kolozsvári Művészeti Egyete-men ismerkedett. Itt megtanulhatta a legújabb eljárásokat, programokat, le-hetőségeket, de a legfontosabb, meg-

határozó jellegű képességet, az egyé-ni látásmódot sehol sem tanítják. A fiatal grafikusnak van ilyen látásmód-ja, felismerhető stílusjegyei. Képei já-tékosak, derűsek, színesek, kalligra- fikusak és a szó pozitív értelmében nőiesek. Jó érzékkel választ színt, be-tűtípust, méretet, képelemet, ettől vált széppé, színessé, hangulatossá ez a kiadvány. Nagy erény — ez egy ilyen összképet nyújtó tárlaton érvényesül igazán – az anyag egysége, amely ki-alakult képi világot, esztétikai igé-nyességet feltételez.

Varga-Telegdy Evelyn a fentieken

kívül még biztosan tud egy nagyon fontos dolgot, azt, hogy az érdeklődés felkeltéséhez minden kiadványnak, fo-lyóiratnak, évkönyvnek, alkalmi össze-állításnak, plakátnak mutatósnak, gon-dozottnak, esztétikusnak, figyelmet felkeltőnek kell lennie.

Gratulálok, további jó, eredményes munkát kívánok, és arra szeretném ösztönözni, hogy minél hamarabb kap-csolódjon be a Román Képzőművészek Szövetsége Szatmár Megyei Fiókjának a tevékenységébe is.

Muhi Sándor

SZAMOS – 2020. szeptemberSZAMOS-NAP 202016

SzamosKulturális, társadalmi, közéleti folyóiratKiadja a Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont, a Szatmár Megyei Tanács támogatásával. ISSN 1223-8198Készült a kolozsvári Garamond nyomdában.Főszerkesztő: Elek György. Olvasószerkesztő: Veres István. Marketing: Békéssy Erzsébet. Grafika: Varga-Telegdy Evelyn. Számítógépes tördelés: Nastor Erika.E-mail: elekgyorgy2019@gmail.com

A 2020-as Szamos-nap keretében Muhi Sándor mél-tatta Varga-Telegdy Evelyn grafikáit, amelyeket az olvasók a folyóirat címoldalain láthatnak a lap 2019-es újraindulása óta minden hónapban.

Kamaratárlat a szatmári Szamos folyóirat arculatáról

Varga-Telegdy Evelyn Önarckép című alkotásával első, önálló kiállításán

A Szamos folyóirat lapszámainak címoldalát Varga-Telegdy Evelyn grafikái színesítik. A 2020-as Szamos-nap helyszínén a fiatal művész grafikáiból nyílt kiállítás.