szeged-szőreg településrészi Önkormányzat és a tömörkény...

8
Tisztelt Szőregiek! Júniust Szőregen minden évben a Rózsaünnep határozza meg. Az idén már a tizennyolcadik volt. Természetesen mindenkinek a nagykorúság jutott az eszébe, és ezért a születésnap volt az a gon- dolat, ami köré szerveződtek az események. Az idén abban is sze- rencsénk volt, hogy fő védnökünk, Dr. Botka László polgármester úr, és Szabó Sándor országgyűlési képviselőnk, védnökünk is el tudtak jönni a péntek délutáni megnyitóra. Remélem, hogy Szőre- gen mindenki tudja, hogy Szeged Megyei Jogú Város támogatása nélkül nem élhette volna meg ez az esemény ezt a kort. Nem kevésbé fontos, hogy a rózsatermelők többsége is úgy gondolja, hogy büszkének kell lenniük az Európában méltán hí- res termékükre, és meg kell mutatni az itthon élőknek is eredmé- nyeiket. Az idei évben is Kocsis Savanya András - a Kocsis Flora Kft. tulajdonosa - és a Hegedűs Adika vezette Szőregi Rózsahöl- gyek Rendje vállalta a legnagyobb feladatokat, a bemutatók el- készítését és a felvonuló járművek egy részének, és a színpadnak a díszítését. A rendelkezésemre álló teljes terjedelmét kitöltené azok felsorolása, akik rózsát, zöldet adtak a díszítéshez, és/vagy maguk is beálltak, hogy a kompozíciókat, a díszítőelemeket elké- szítsék. Nekik egy-egy oklevéllel szeretnénk megköszönni mun- kájukat. A Rózsaünnep történetét feldolgozó fotókat Avramov András, Iványi Aurél és Rácz Attila biztosította. A sorsolás fő díját az idén a Hungest Hotel Forrásnak köszön- hetjük. Az idén először segítettek nekünk az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium, és a makói Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákjai és tanárai. Kö- szönet mindkét intézmény vezetőjének, Andrésiné Dr. Ambrus Ildikónak és Horváth Zoltánnak. A templomot az idén is a Ka- rolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Művészeti Iskola és Kollégium diákjai, szüleik, Tüske Magdolna tanárnő vezetésével díszítették. A külföldről érkezett néptáncegyütteseket a Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakkö- zépiskola diákjai látták vendégül. A Kossuth Zsuzsa Szakképző Iskola divattervezői bemutatták ruháikat, terveiket. Több közép- iskolából érkeztek olyan diákok, akik a kötelező közösségi szol- gálatuk egy részét a Rózsaünnepre áldozták. Példamutató mun- kát végeztek, köszönjük! Ilyenkor az egyik legnagyobb vonzerő a rózsaföldek bemutatá- sa. A legnagyobb részt ebből a Deszken gazdálkodó Tóth család – az AgriRose Kft. tulajdonosai – vállalták. Több tucat ember segí- tette, tájékoztatta a látogatókat. Az idén két másik rózsakert is csat- lakozott hozzájuk, Szőregen Godzsák Zoltánné, a Márk Rózsakert tulajdonosa a magyar nemesítésű, míg Újszentivánon, Badényi István több nagy európai nemesítő által létrehozott rózsafajtákat mutatott be. Nagy forgalmuk volt! Hálásak vagyunk nekik! A pénteki II. Rózsafutam szervezéséért, lebonyolításáért, a szóróanyagok és programfüzet elkészítéséért Avramov András- nak jár köszönet. Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat és a Tömörkény István Művelődési Ház alkalmi kiadványa 2016. július hónap VIII. évfolyam 7. szám A vasárnapi II. Futórózsa Félmaraton az idén is az Adrenalin SE-nek köszönhető. A Vasúttörténeti Alapítványtól Nagy József kurátornak kö- szönet jár a vasútállomáson és az őrháznál kialakult jó hangu- latért. A Vadásztanya Erdei Iskola tulajdonosa, Sipos István, Bodrogi Gyulán és az érdeklődőkön túl vendégül látta a tűzoltó bemutató szereplőit Sándorfalváról és a ContiTech-től. Tisztelettel megkö- szönjük! Sokoldalú segítségükért köszönettel tartozunk Deszk, Újszent- iván és Tiszasziget polgármestereinek, Király Lászlónak, Putnik Lázárnak, és Ferenczi Ferencnek, aki megtisztelt bennünket a felvonuláson is. A Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat tagjai, Becsey Mária, Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna, Matovics Dávid, Mó- riczné Narancsik Hedvig és Tóth Tamás is jelentősen hozzájárul- tak az ünnep sikeréhez. A rendezvény fizikai feltételeit, a színpadot, az egészségügyi biztosítást, az őrzést, a vendéglátást és a vásárt a Szegedi Vá- roskép és Piac Kft. biztosította, szervezte, és hozzájárult a lebo- nyolításhoz is. Köszönet Németh István igazgató úrnak és mun- katársainak. Rajtuk kívül több szegedi városi cég is hozzájárult a Rózsaünnephez. Az iskola és a művelődési ház használatát a Dr. Ruzsity Krisztina vezette NGSZ, a takarításukat a Kardos Kálmán igazgatta IKV Zrt. biztosította. Támogatóink közt volt a Szegedi Környezetgazdálkodási NKft., amelyet Makrai László vezet. Rendkívül gyorsan reagált az időközben kibocsátott hő- ségriadóval kapcsolatos kérésünkre Istókovics Zoltán vezérigaz- gató úr, a Szegedi Vízmű vezetője. Mindannyiuknak köszönet jár! Az esti rendezvények és a közutakon történő vonulások, fu- tások biztosítását a Szegedi Rendőrkapitányság vezetőjének, Dr. Zélity László r. ezredesnek és munkatársainak köszönhet- jük, különösen sokat tett Fülöp Márta c.r. alezredes, az újszegedi rendőrőrs vezetője, és a „mi rendőrünk” Budai Zoltán rendőr- zászlós. A polgárőrök Szőregről Huszti Zoltán, Tiszaszigetről Molnár Jenő, Újszentivánról Almási László vezetésével is nélkü- lözhetetlen módon segítették a rendezvények biztosítását. A tömegközlekedés ideiglenes átszervezéséért a DAKK Zrt. Forgalomfejlesztési és Koordinációs Igazgatóság vezetőjének, Káity Károly igazgató úrnak és munkatársainak kell köszönetet mondanunk. Köszönünk minden önkéntes felajánlást, segítséget, elvégzett munkát, azok idejét, akik szabadságukból áldoztak arra, hogy Szőreg legjobb arcát mutathassuk meg az ide érkezőknek! Természetesen hálásak vagyunk azoknak is, akik eljöttek, meg- nézték az eseményeket, vendégeket hívtak a Rózsaünnepre. A szervezők nevében tisztelettel: Dr. Berkesi Ottó Ágó Rita igazgató önkormányzati képviselő Tömörkény István Művelődési Ház tel.: +36 20 295 66 21 +36 62 317 881 E-mail: [email protected] [email protected]

Upload: others

Post on 04-Mar-2020

4 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat és a Tömörkény ...rozsaunnep.eu/wp-content/uploads/2016/07/Szoregi_Regelo_julius1.pdfTisztelt Szőregiek! Júniust Szőregen minden

Tisztelt Szőregiek!Júniust Szőregen minden évben a Rózsaünnep határozza meg. Az idén már a tizennyolcadik volt. Természetesen mindenkinek a nagykorúság jutott az eszébe, és ezért a születésnap volt az a gon-

dolat, ami köré szerveződtek az események. Az idén abban is sze-rencsénk volt, hogy fő védnökünk, Dr. Botka László polgármester úr, és Szabó Sándor országgyűlési képviselőnk, védnökünk is el tudtak jönni a péntek délutáni megnyitóra. Remélem, hogy Szőre-gen mindenki tudja, hogy Szeged Megyei Jogú Város támogatása nélkül nem élhette volna meg ez az esemény ezt a kort.

Nem kevésbé fontos, hogy a rózsatermelők többsége is úgy gondolja, hogy büszkének kell lenniük az Európában méltán hí-res termékükre, és meg kell mutatni az itthon élőknek is eredmé-nyeiket. Az idei évben is Kocsis Savanya András - a Kocsis Flora Kft. tulajdonosa - és a Hegedűs Adika vezette Szőregi Rózsahöl-gyek Rendje vállalta a legnagyobb feladatokat, a bemutatók el-készítését és a felvonuló járművek egy részének, és a színpadnak a díszítését. A rendelkezésemre álló teljes terjedelmét kitöltené azok felsorolása, akik rózsát, zöldet adtak a díszítéshez, és/vagy maguk is beálltak, hogy a kompozíciókat, a díszítőelemeket elké-szítsék. Nekik egy-egy oklevéllel szeretnénk megköszönni mun-kájukat. A Rózsaünnep történetét feldolgozó fotókat Avramov András, Iványi Aurél és Rácz Attila biztosította.

A sorsolás fő díját az idén a Hungest Hotel Forrásnak köszön-hetjük.

Az idén először segítettek nekünk az ásotthalmi Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium, és a makói Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákjai és tanárai. Kö-szönet mindkét intézmény vezetőjének, Andrésiné Dr. Ambrus Ildikónak és Horváth Zoltánnak. A templomot az idén is a Ka-rolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Művészeti Iskola és Kollégium diákjai, szüleik, Tüske Magdolna tanárnő vezetésével díszítették. A külföldről érkezett néptáncegyütteseket a Hansági Ferenc Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakiskola és Szakkö-zépiskola diákjai látták vendégül. A Kossuth Zsuzsa Szakképző Iskola divattervezői bemutatták ruháikat, terveiket. Több közép-iskolából érkeztek olyan diákok, akik a kötelező közösségi szol-gálatuk egy részét a Rózsaünnepre áldozták. Példamutató mun-kát végeztek, köszönjük!

Ilyenkor az egyik legnagyobb vonzerő a rózsaföldek bemutatá-sa. A legnagyobb részt ebből a Deszken gazdálkodó Tóth család – az AgriRose Kft. tulajdonosai – vállalták. Több tucat ember segí-tette, tájékoztatta a látogatókat. Az idén két másik rózsakert is csat-lakozott hozzájuk, Szőregen Godzsák Zoltánné, a Márk Rózsakert tulajdonosa a magyar nemesítésű, míg Újszentivánon, Badényi István több nagy európai nemesítő által létrehozott rózsafajtákat mutatott be. Nagy forgalmuk volt! Hálásak vagyunk nekik!

A pénteki II. Rózsafutam szervezéséért, lebonyolításáért, a szóróanyagok és programfüzet elkészítéséért Avramov András-nak jár köszönet.

Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat és a Tömörkény István Művelődési Ház alkalmi kiadványa

2016. július hónap VIII. évfolyam 7. szám

A vasárnapi II. Futórózsa Félmaraton az idén is az Adrenalin SE-nek köszönhető.

A Vasúttörténeti Alapítványtól Nagy József kurátornak kö-szönet jár a vasútállomáson és az őrháznál kialakult jó hangu-latért.

A Vadásztanya Erdei Iskola tulajdonosa, Sipos István, Bodrogi Gyulán és az érdeklődőkön túl vendégül látta a tűzoltó bemutató szereplőit Sándorfalváról és a ContiTech-től. Tisztelettel megkö-szönjük!

Sokoldalú segítségükért köszönettel tartozunk Deszk, Újszent-iván és Tiszasziget polgármestereinek, Király Lászlónak, Putnik Lázárnak, és Ferenczi Ferencnek, aki megtisztelt bennünket a felvonuláson is.

A Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat tagjai, Becsey Mária, Kecse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna, Matovics Dávid, Mó-riczné Narancsik Hedvig és Tóth Tamás is jelentősen hozzájárul-tak az ünnep sikeréhez.

A rendezvény fizikai feltételeit, a színpadot, az egészségügyi biztosítást, az őrzést, a vendéglátást és a vásárt a Szegedi Vá-roskép és Piac Kft. biztosította, szervezte, és hozzájárult a lebo-nyolításhoz is. Köszönet Németh István igazgató úrnak és mun-katársainak. Rajtuk kívül több szegedi városi cég is hozzájárult a Rózsaünnephez. Az iskola és a művelődési ház használatát a Dr. Ruzsity Krisztina vezette NGSZ, a takarításukat a Kardos Kálmán igazgatta IKV Zrt. biztosította. Támogatóink közt volt a Szegedi Környezetgazdálkodási NKft., amelyet Makrai László vezet. Rendkívül gyorsan reagált az időközben kibocsátott hő-ségriadóval kapcsolatos kérésünkre Istókovics Zoltán vezérigaz-gató úr, a Szegedi Vízmű vezetője. Mindannyiuknak köszönet jár!

Az esti rendezvények és a közutakon történő vonulások, fu-tások biztosítását a Szegedi Rendőrkapitányság vezetőjének, Dr. Zélity László r. ezredesnek és munkatársainak köszönhet-jük, különösen sokat tett Fülöp Márta c.r. alezredes, az újszegedi rendőrőrs vezetője, és a „mi rendőrünk” Budai Zoltán rendőr-zászlós. A polgárőrök Szőregről Huszti Zoltán, Tiszaszigetről Molnár Jenő, Újszentivánról Almási László vezetésével is nélkü-lözhetetlen módon segítették a rendezvények biztosítását.

A tömegközlekedés ideiglenes átszervezéséért a DAKK Zrt. Forgalomfejlesztési és Koordinációs Igazgatóság vezetőjének, Káity Károly igazgató úrnak és munkatársainak kell köszönetet mondanunk.

Köszönünk minden önkéntes felajánlást, segítséget, elvégzett munkát, azok idejét, akik szabadságukból áldoztak arra, hogy Szőreg legjobb arcát mutathassuk meg az ide érkezőknek!

Természetesen hálásak vagyunk azoknak is, akik eljöttek, meg-nézték az eseményeket, vendégeket hívtak a Rózsaünnepre.

A szervezők nevében tisztelettel:

Dr. Berkesi Ottó Ágó Rita igazgatóönkormányzati képviselő Tömörkény István Művelődési Háztel.: +36 20 295 66 21 +36 62 317 881E-mail: [email protected] [email protected]

Page 2: Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat és a Tömörkény ...rozsaunnep.eu/wp-content/uploads/2016/07/Szoregi_Regelo_julius1.pdfTisztelt Szőregiek! Júniust Szőregen minden

2. oldal Szőregi Regélő 2016. júliusi szám

Mi történt a Magyar Utcai Óvodában?A tavasz utolsó hónapja szereplések és föllépések sorozatából állt. Ezek közül a ballagás volt a legnagyobb esemény a nagycsoportosok számára.

Koruknak megfelelő komolysággal és kitartással készültek erre a nagy napra. Óvodánk hagyományának megfelelően a két csoport ballagói közösen ünnepeltek. Fölváltva adták elő a dramatizált meséiket, dalaikat, ballagós versüket, majd közösen is elbúcsúztak az óvodától. A gyerekek felkészültségének köszönhetően na-gyon színvonalas műsort láthattak a jelenlévő rokonok és barátok. Min-denki körében egy zenés műsorszám aratott a legnagyobb sikert, amit a gyerekek váltott ütemű tapsa tett iga-zán élvezetessé. Az iskolába menők számára nagy meglepetést jelentett a szülőktől kapott héliummal töltött lufik, amikből egyet mindenki útjára engedett, egy másikat pedig a szülők által rendezett vendégség után haza is vihetett. A dolgozók is részesültek meglepetésben. Egy anyuka, köszö-nete jeléül a ballagós gyerekeknek egy moderntáncot tanított, amivel a közös műsor után örvendeztettek meg bennünket! A kreatív és segítőkész anyukák keze munkáját dicsérte a gyönyörű dekoráció, amivel emelték az ünnep hangulatát.

Óvodánk néptáncos csapatának év-záró műsorával zártuk le a hónapot. Az ünnepségen bepillantást kaphat-tunk egész éves munkájukba, reperto-árjuk egy részébe. Zsuzsa néni jóked-vű és kitartó gárdáját még a fülledt meleg sem lankasztotta le, vidáman játszották, énekelték, táncolták végig műsoruk összes darabját! A magas színvonalú műsor láttán minden néző

meggyőződhetett arról, hogy lelkes kolleganőnk milyen minőségi munkát végez délutánonként is óvodánkban! Köszönjük neki ezt a szép délutánt!

A nyár kezdetével elindult nálunk az intenzív vízhez szoktatás, úszások-tatás. A korábbi évektől eltérően, idén sok kiscsoportos is lelkesen indult az első alkalommal az uszoda felé. Előfordult átmeneti kedvetlenedés, pityergés, de többségük a két hetet örömmel úszta végig. Fegyelmezett-ségük és figyelmük gyümölcseként a sikláson túl megtanulták a mellúszás kar- és lábtempóját is. Azok a nagyok, akik már korábban is részt vettek az úszótanfolyamon, a mély vízben is ki-próbálhatták úszótudományukat.

A Szőregi RSE szervezésében tar-tott futball-edzések is szünetelnek júliustól. A kezdő lelkes csapathoz időközben még csatlakoztak a ked-vet kapó fiúk, lányok. A változatos feladatok és játékok mellett vonzó tényező az edző bácsi humora is a gyerekek számára. A sporthoz tar-tozó kisebb-nagyobb eséseket kitű-nően tompítja a gumitégla burkolat.

Idén is aktív résztvevői voltunk a Szőregi Rózsafesztiválnak! Pénteken délután szerepeltek néptáncosaink a Rózsák terén felállított színpadon. Először picit megszeppentek a magas

színpadtól, de végül fergete-ges hangulatú kis műsort kere-kítettek Zsuzsa néni vezetésé-vel.

A Rózsa-fesztiváli fel-vonulásra idén nem kerékpár-ral készültünk, mint éveken

keresztül, hanem most lehetőséget kaptunk Guth Milán nagypapájának traktorjával húzott pótkocsin utazni. Nagy feladat volt ez nekünk, hiszen az óvodánk előtti rózsabokrok nem adtak annyi rózsát, hogy egy óriási járművet fel tudjunk díszíteni. Ez-úton szeretnénk megköszönni a Ko-csis Flora Szőreg Kft-nek részünkre a rózsafelajánlást és a lehetőséget,

hogy náluk díszíthettük fel trakto-runkat.

A felvonuláson több mint 20 gyer-mek és 10 felnőtt dobálta lelkesen a rózsát a nézőknek. Nagy élmény volt ez számunkra, de a felvonulás végére mindenki elfáradt és élményekkel teli boldogságban szedtük le a megma-radt díszeket.

Az óvoda dolgozói

Szeretném megköszönni a lelkes szülőknek a sok segítséget, amit kaptunk az egész tanév alatt. Óvo-dánk gazdagabb és szebb lett az ő segítségükkel! Gyönyörű virágos-kertünk lett, új melléképület-ajtó-kat kaptunk, udvarunk egy része

biztonságos gumilap burkolatot kapott, termet festettek a Pillangó-csoportban, függönyöket kaptunk és még sorolhatnám…, remélem a kö-vetkező tanévben is sok szeretettel gondolnak ránk!

Szeretném megköszönni a Ró-zsafesztivál alkalmával tanúsított segítőkészségüket! Köszönöm a vi-rágokat, a díszítést és a részvételt! Köszönöm Kollégáimnak a kitartó, fáradhatatlan munkájukat, erőn felül teljesítettek idén is.

Mindenkinek kellemes nyarat és jó pihenést kívánok!

Kőrösiné Csiszér Anita tagóvoda-vezető

Nyár eleji zsongás a Szerb Utcai ÓvodábanVidám és szomorú is volt egyben a búcsúzó iskolába induló gyerekek napja. Vidám azért, mert megérettek az iskola megkezdéséhez, szomorú, hisz el kellett tő-lük válnunk. A Katica cso-portos gyerekek kedves, hu-moros mesedramatizálással búcsúztak el az óvodától, a Macis gyerekek szép népi gyermekjátékkal, a Pünkös-dölővel köszöntek el az itt maradó gyerekektől, s az óvodától. A megható búcsú-zás után sok finomság vár-ta őket a csoportszobában, ahol izgatottan nyitogatták a tarisznyákat, amit a búcsú-zásra kaptak ajándéknak.

A gyermeknapi kaval-kádnak még a rossz időjárás sem volt akadálya, mert a termekben ugyanolyan jó ízű mulatságot csaptunk, arcfes-tést, versenyzést, lufi játékot játszottunk. Az idő jobbra fordulá-sával előkerültek a kerékpárok, bu-kósisakok, rollerek, kismotorok, és kezdetét vette a nagy derbi. Tapsolva, hajrázva bíztattuk a drót szamarak nyergébe pattanókat, s olyan hangula-tot teremtve a Szerb utca ezen részén, mintha a Tour de France-on lennénk. Még a szomszéd házakból is akadtak drukkerek, ők is nagy tapssal jutal-mazták a célba érőket. Fénypont az

eredményhirdetés volt. Jutalom nem csak az első három helyezettnek járt, hanem az összes résztvevőnek.

A gyermeknapi vigalom néhány nap múlva folytatódott, hisz nagyon kedves ismerősök, Dani és Márti meglepetést hoztak. Óriási szappan-buborék fújó versenyt rendezhet-tünk az ő jó voltukból. Szálltak is a színes, szivárványos, mini, óriási, kígyó, hólabda buborékok, melyet természetesen nagy gyerekzsivaj kísért. Nagyon jól szórakoztunk, különleges élményben volt részünk. Köszönjük nektek ezt a nem min-dennapi élményt.

Június beköszöntével elfoglaltuk az óvoda udvarának minden szögle-tét, kihasználva a szép, árnyas kör-nyezetet. Lehet papír hajókat úsztat-ni, meggyet szüretelni, segédkezni a kihullott bogyók összegyűjtésénél, a virágágyások gondozásában ki-ki kedve szerint, s na meg lehet önfe-ledten játszani. Takarókon pihenni, karikákkal, labdákkal ügyeskedni, homokozóban építeni, ugróiskoláz-ni. Óvodánk felújítását az NGSZ július elejére tervezi, reméljük, hogy a munkálatok végeztével megújult, szép új környezettel fogadjuk a visz-szatérő gyermekeket.

Az óvoda dolgozói

Page 3: Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat és a Tömörkény ...rozsaunnep.eu/wp-content/uploads/2016/07/Szoregi_Regelo_julius1.pdfTisztelt Szőregiek! Júniust Szőregen minden

2016. júliusi szám Szőregi Regélő 3. oldal

A Kossuth Lajos Általános Iskola hírei

Kitört a vakáció a Kossuth Iskolában is!Ismét véget ért egy tanév, közel a 200. az iskola történetében.

Tartalmas és eseményekkel teli évet búcsúztattunk, rengeteg tanul-mányi és sport eredménnyel, vala-mint elballagtattunk 47 diákot is, akik sikeres felvételt nyertek vala-mely középiskolába, gimnáziumba, szakiskolába.

Ballagó nyolcadikosaink:

8.a Osztályfőnök: Gubikné Haraszti Katalin

Ásós Szilvia Börcsök Anna Kata

Böröcz Kata Csaba Réka

Csaszny Eszter Dégi Jázmin Bonita

Erdélyi Liza Krisztina Farkas Péter Brúnó

Gábor CsengeHorváth Tamás Jancsik Zoltán Juhász Evelin

Klembucz Bence Lakatos Krisztina

Lakatos Lolita Nagy-Mikola Sándor

Oberna Erzsébet Szidónia Olajos Boglárka

Panta Jázmin Brigitta Posgay Ákos Levente Réthi Patrícia Csilla

Szabó Lilla Éva Szőri Virág

Terhes Martin Varga Anita Anna

Vincze Bianka

8.b Osztályfőnök: Nagyné Ökrös Beáta

Balog Áron Hargita Dávid

Horváth Annabella Juhász Marcell Kiss Dominik

Kopasz Nikolett Lázár Laura

Lukács Kornél Mészáros Dávid

Mohola Lili Klára Mucsi Erzsébet Ocskó Zsófia

Olti Ferenc Dávid Papp Zsófia Gabriella

Péli Ferenc Pióker Angéla Ildikó

Simon Martin Székely Arnold Álin

Tóth Tamás Tóth Viktória Végh Máté

A ballagási ünnepség alkalmá-val Kossuth-plakett-et kapott Rethi Patricia Csilla diákunk és Egri Csilla szülő. Az Ujhelyi István által alapított Pro Bono Publico díjat Csaszny Esz-ter 8. a osztályos tanulónk vehette át.

Az évzáró szokásosan egy forró nyári napon került megrendezésre, a lelkes diákok (első és hetedik év-folyamosok) örömtelien adták elő vidám műsorukat. Énekeltek, vicces verseket szavaltak, és olyannyira lázba hozták a közönséget, hogy a műsor végére tervezett, diákokból álló jelképes vakáció „feliratra” nem is kerülhetett sor.

A műsor után igazgatónőnk, Ke-cse-Nagyné Bánszki Zsuzsanna igazgató asszony kedves szavakkal méltatta mind a sikereket elért, mind az iskola életében lelkesen szereplő diákokat, büszkén olvasva fel annak a sok-sok tanulónak a nevét, kik va-lamilyen formában öregbítik isko-lánk hírnevét. 1.a: Berzeviczi Petra, Bodzán Ben-ce, Eke Fanni, Farkas Anna, Far-kas Nóra, Héjja Annabella, Hevesi Linett, Horváth Álmos, Kakuk Dal-ma, Kiss Jázmin, Nagy Izabella, Orsós Dóra, Paluch Sára, Puskás Dominik, Roszkos Nóra, Sümeghy Ákos, Székely Noémi, Talpai Brigit-ta, Vigyikán Zóra, Vigyikán Hanna2.a: Hollós Gréta, Lőrincz Lívia, Sinkó Zsófia, Vitaszek Nóra2.b: Bodzán Eszter, Dormány Sára, Karsai Mira, Szécsi Szintia, Tasnády-Szeőcs Tünde, Tonbácz Sára, Tölgyes Emma3.a: Andrucsák Krisztián, Guth Noémi, Házy Blanka Luca, Kocsis

Nemzeti összetartozás – HatártalanulTémanap a szőregi Kossuth Lajos Iskolában

A szőregi Kossuth Lajos Általá-nos Iskola 7. évfolyamos tanulói a „Határtalanul” program keretében május elején tanulmányi kirándulást tettek Erdélyben és Székelyföldön. A tapasztalataikat a júniusi témanap keretében osztották meg szőregi és szerbiai diáktársaikkal.

Az Emberi Erőforrás Miniszté-rium Támogatáskezelő Alap pá-lyázati forrásának segítségével másodszorra utazhattak szőregi diákok Romániába, ahol a számos tantárgyat érintő tanulmányi kirán-dulás mellett a Csíkmadarasi Kiss Ferenc Általános Iskola tanulóitól új, közösségépítő, együttműködés-re ösztönző játékos vetélkedőket sajátítottak el.

A szőregi témanap keretében a hetedikes tanulók csoportokba szer-vezték az iskola alsóbb osztályait és a Csíkmadarason elsajátított játékos szemléletű csapatversenyek kereté-ben ismertették meg iskolás társaik-kal a közösen gondolkodást, az egy-másra figyelést és az együttműködés fontosságát.

A Kossuth Lajos Iskolával évek óta szoros kapcsolatot ápoló temerini és sirigi diákok is részt vet-tek a rendezvényen, így a szőregiek szerb társaikkal is megoszthatták a Csíkmadarason tanultakat.

A témanap zárásaként a három is-kola csapatai egy mini Jadzsent tor-nán is részt vettek.

Csillag Virág,Mari Rebeka Viktória, Majernik Lili,Putnik Gorán, Ujhelyi Enikő, Tasnády- Szeőcs Zoltán3.b: Szentesi-Tóth Lili, Szabó Máté, Mihályi Patrik, Busa Liza, Márki Kris-tóf, Buknicz Boglárka, Szakál Zsombor4.a: Juhász Kinga, Szűcs Milán Zsolt 4.b: Bakos Dorka, Maillard Camille, Mészáros Csongor, Nagy-Mikola Gyöngyvér, Paksi Zsom-bor, Sümeghy Laura, Szalai Ronin, Vitaszek Dóra

5.a: Kiss-Beck Regina, Kiss-Beck Ta-mara, Patakfalvi Lídia, Ujhelyi Emese5.b: Szegedi Nikolett6.b: Bojboi Rebeka, Horváth Ar-túr, Kálmán Imre Péter, Karancsi Sándor, Kiss Eszter, Kocsis Abosa, Sefcsik Janka7.a: Balogh Júlia és Fodor Dalma7.b: Sefcsik Benedek8.a: Rethi Patricia Csilla8.b: Mucsi Erzsébet, és Végh Máté

Sor került a Kossuth-plakett át-adására is, melyet a tanárok közül idén Nagyné Ökrös Beáta vehetett át. Ezúton is szeretettel gratulálunk az elért szép eredményekhez!

Solymosi Lajosné iskolánk ma-gyar-könyvtáros szakos tanára Dr. Berkesi Ottó képviselő úrtól „Pedagógiai Szolgálati” emlékérmet vehetett át, 40 év elkötelezett és el-hivatott pedagógus munkásságért.

A 2015/1016-os tanév tehát lezá-rult, és a nyári feltöltődés után újult erővel nézünk elébe a következő tanévnek, mely immáron a közelgő 200. lesz, és az új év ennek szelle-mében telik majd.

Mindenkinek eseményekben gaz-dag nyarat, jó pihenést kívánunk!

Page 4: Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat és a Tömörkény ...rozsaunnep.eu/wp-content/uploads/2016/07/Szoregi_Regelo_julius1.pdfTisztelt Szőregiek! Júniust Szőregen minden

4. oldal Szőregi Regélő 2016. júliusi szám

A korábbi éveknek megfelelően mű-velődési házunk idén is örömmel vett részt az immár nagykorú Szőre-gi Rózsaünnep szervezésében.

Az első feladat a szalmabábok felállítása volt, amelyben Veszelinov Mile, Tóth Jenőné, Godzsák Zoltán-né és testvére, Bányai Istvánné és férje, Vilonya Sándorné, valamint a művelődési ház munkatársai vettek részt. A mosolygós pár jó két hétig hívogatta az erre járókat.

Az ünnep előtti kedden kezdő-dött annak a csodálatos születésnapi kiállításnak a felépítése, melyet a Rózsahölgyek Rendje illetve Hege-dűs Adika és társai alkottak meg. A kompozíciók alapjait a Léda Vi-rágüzlet és a Hegedűs Faiskola biztosította. Nyergesné Király Anita jóvoltából születésnapi tortákat is megcsodálhattunk. A vidám, színes kiállítást a csodálatos rózsakompo-zíciók és hozzájuk illő dekorációs elemek tették ünnepivé, a látogatók az elmúlt Rózsaünnepeken készült fotókon ismerhettek magukra.

Csütörtökön megérkeztek a ko-rábban összegyűjtött rózsák, és meg-kezdődött a legaprólékosabb munka, az asztali díszek és csokrok elkészí-tése. A rózsákat Hegedűs Zoltán, Fogas László, Tóth István, Kókai István, Horesnyi György, Bata And-rás, Szóráth József, Kószó Ferenc-né, Dékány Ferencné, Lakatos Ist-ván, Földesi Árpád, Lengyel Zoltán, Lengyel László, Veszelinov Milán, Varga Antal, Báló Sándor, Kovács Endre, Lengyel Lajos, Imri András, Szekeres Sándor, Balla Irén, Darázs Ferencné, Darázs Zoltán, Godzsák Zoltánné, Széll Ferenc, Borbély Ist-ván, Náczi András, Csanádi László, Gyuris Attila, ifj. Simon József, Sze-les Sándor, Vilonya Sándor, Kovács

Boldog születésnapot! – nagykorú lett a Szőregi Rózsaünnep!Endre termelők és családtagjaik, a Kocsis Flóra Kft., a Virágpaletta Kertészeti és Dekorációs Centrum és a Top Flóra Kft. ajánlották fel. A nagybani virágpiacról ajándékba kapott rózsákat Bányai Istvánné és Godzsák Zoltánné gyűjtötték össze.

Héjja Zsoltné Éva – az Aphrodite Menyasszonyi Ruhaszalon tulaj-donosa - koktélruháit a nagyterem színpadán láthatták, de nagy siker volt az Alexandriai Szent Katalin Római Katolikus Templomban be-mutatott esküvői ruhaköltemények-nek is.

A Tükörtermünkben a Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola divat-tervező csoportjának diákjainak sa-ját tervezésű rózsás ruháit láthatták, amelyeket divatmutató keretében a nagyszínpadon is megcsodálhattak a nézők.

Az emeleten idén is látogatható volt id. Kanalas István szobrász-művész életműve, melyet dr. Péter László, Szeged díszpolgára adomá-nyozott Szőregnek. A Rózsahölgyek

kezének nyomán teljes egészében megújult a Rózsaszoba is, nézzék meg, egész évben látogatható! A művelődési ház egyik kedves klub-ja, a Szőregi Örömmel Öltögetők is megmutathatták tehetségüket: rózsás hímzéseket, fali képeket, terítőket láthattak az érdeklődők. Péntek György fotós és a Nap-Fény Fotókör is évek óta rendszeres kiál-lítója a Szőregi Rózsaünnepeknek; most a fesztivállal egykorú szőregi fiatalokról készült fotókat láthattak a látogatók. Az emeleti folyosónkat színesítette a „Virágos Vasút” c. fo-tókiállítás is, a Vasúttörténeti Alapít-vány gyűjteményéből. Méltó dísze volt művelődési házunknak a Hiszek Judit által készített, két gyönyörű selyemsál is.

Szerb utcai telephelyünk, a Szőre-gi Faluház is rózsába öltözött, s itt volt látogatható a Szanka József ma-gángyűjtő által felajánlott kiállítási anyag és a Rózsahölgyek Rendje ál-tal gyűjtött tárgyakból készült, a ró-zsatő termesztés eszközeit bemutató kiállítás. A Faluház udvarán a Ró-zsaünnep kezdetére befejeződtek az

átalakítások: egy kisebb rózsakert-ben gyönyörködhet, aki meglátogat-ja. A munkát dandárját Sipos István, Kalmár Gábor, id. Blázik László, ifj. Blázik László, Földesi Árpád, a Bor-bolya 2000 Bt., a Hegedűs Faiskola és a Rózsahölgyek Rendje végezte el.

A Kossuth Lajos Általános Is-kolában volt látogatható a Szegedi Színfoltvarrók tárlata, illetve a mű-velődési ház által meghirdetett „Ró-zsás születésnap” c. alkotópályázat-ra beérkezett munkák is itt kerültek kiállításra. Az alkotásokat Pataki Ferenc Prima-díjas festőművész zsűrizte, a kiállítást Kiss Ernő nép-művelő nyitotta meg. Gratulálunk a díjazottaknak, akik a Printker Office Land Zrt. által felajánlott ajándék-csomagokkal gazdagodtak.

Polgármester úr megnyitója után léptek fel a Magyar utcai- és Szerb Utcai óvodások a felkészítő óvoda-pedagógusok vezetésével és a Kos-suth Lajos Általános Iskola diákjai. Matovics Józsefné Ildikó és Maróti Mónika a tőlük már évek óta meg-szokott gondossággal és kedvesség-gel vezényelték a Rózsatündérkék, Csipkerózsa hercegnők és Rózsa-hercegek műsorát. Ajándékaikat a Printker Office Land Zrt., Tácsi Viktória, Majoros Zoltán és Szövőné Kerekes Erika ajánlotta fel, és Véha Tímea, a Printker Office Land Zrt. marketing munkatársa adta át.

Az időjárás megpróbálta félbesza-kítani a Rózsaünnepet, ennek sajnos áldozatául esett a Kossuth Lajos Ál-talános Iskola diákjainak műsora, és teljes egészében elmaradt a művelő-dési ház Rocky Klubjának fellépése, a Flamenco 2001 TSE táncosainak, Petőcz Petra és Török Levente va-lamint, Szalai Szavanna és Jóvári Levente előadása, illetve Lévai Va-nessza és Szilágyi Viktor táncos be-mutatója.

A vihar nem tudta azonban kedvét szegni a „Virágos Szőregért” kert-verseny díjazottjainak, akik az eső ellenére is kitartottak, és a tervezett program szerint átvették díjaikat. A kerteket Gergely Éva, a Környe-zetgazdálkodási NKft. munkatársa és kollégái zsűrizték. A díjakat a Kovács Üveg Kft., a Szőregi Gazda-bolt és az Erica 99 Bt. ajánlotta fel. Legszebb szőregi belső kert kategó-riában az első díjat kapta Lengyel Józsefné kertje, a második Horváth Irén, a harmadik pedig Somogyi Ve-ronika lett. A rózsás előkertek ver-senyében Ábrahám Györgyné kertje érdemelt aranyérmet, Nagy Péter lett a második, a harmadik helyen pedig Széll Imre kertje végzett. A hagyományos előkertek közül a leg-szebbnek Szunyi Lászlóé bizonyult, az ezüstérmet Kollár Tibor, a bronz-érmet pedig Kardos Istvánné vihette haza. Idén először került sor a nem

szőregi rózsás előkertek zsűrizésére is, melynek keretében az újszegedi Fábián József kertje lett az első, a második Engi Vincéné Kiskundo-rozsmáról, a harmadik pedig Vanyó Sándor lett Tápéról. Szeretettel gra-tulálunk valamennyi nyertesnek!

Este a Party Time Band és a Hungi Rózsa Diszkó szórakoztatta a közben összegyűlt fiatalokat.

A szombati programot a Karolina Iskola diákjai kezdték a nagyszín-padon. Itt köszönthettük a Dankó Pista Nótakórust, a Petőfi-telepi Szépkorúak Népdalkörét, a Délibáb Népdalkört, az Őszirózsa Népdal-kört és a Szőregi Sárgarózsa Nép-dalkört is. A Fehértói Halászcsárda ajándéka volt Csicsó Győző cigány-zenekarának ebédidőben elhangzott műsora.

A színpadon a délután számos vendég néptánccsoport is megmu-tatta tudását, vezettek be a magyar néptánc, és a környékbeli nemze-tiségek tánckultúrájába is. Öröm-mel fogadtuk az Erdélyből érkező Magyarlapádi Hagyományőrző Néptáncegyüttest, akik Hegedűs Adika és családjának vendégei voltak. Színes bemutatót tartott az Eleftheria Görög Táncegyüttes, a Török József Hagyományőrző Együttes, az Újszentiváni Hagyo-mányőrzők Köre, a Tiszaszigeti Kikerics Néptánccsoport, a Bánát Szerb Néptáncegyüttes és a Szőregi Rezegők. A pécsi Búzavirág Nép-dalkör és Tánckör is megmutatta tudását, Tóth Jenőnek és feleségének valamint a Bajusz családnak kö-szönhetően.

A Budapestről érkező Zornica Bolgár Hagyományőrző Együttes vendégszereplését Szebellédyné Gyulai Terézia és Szebellédy Lajos szervezte, és jó házigazdaként kala-uzolta őket.

Művelődési házunk balett cso-portja és a Royal Művészeti Balett-iskola Nagyné Farkas Erika vezeté-sével lépett fel. Minden korosztály csengő kacaja követte a Cserregő Bábtársulás előadását illetve Szal-kai Dénes és társai zenés műsorát.

A menyasszonyi ruhák bemuta-tója alatt a Szegedi Nemzeti Színház művészeinek műsorát élvezhettük: Vizsolyi Lívia fagotton, Varga Lau-ra fuvolán, Klebniczki György pe-dig zongorán játszott . Utána Nagy Róbert plébános úr az idén 200 éves templom történetéről mesélt. A csokrokat, amelyeket Hegedűs Adika, Szakácsné Sipos Mária és egy szerény, nevét titokban tartó tá-mogató ajánlott fel, a templom javá-ra árverezték el.

Az idei felvonuláson a negyven-hat jármű koordinálását Tóth Attila vette át a korábban ezt évekig végző Fráter Györgytől, aki az előkészí-tésben még segítette utódját. A rend-

Page 5: Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat és a Tömörkény ...rozsaunnep.eu/wp-content/uploads/2016/07/Szoregi_Regelo_julius1.pdfTisztelt Szőregiek! Júniust Szőregen minden

2016. júliusi szám Szőregi Regélő 5. oldal

A Ha fólia, akkor Én csapata szerve-zésében második alkalommal került megrendezésre a Rózsafutam – a szegedi autós felvonulás.

– A 2016-os Rózsafutamot Pata-ki Ferenc, a 2015/2016-os színházi évad Dömötör-díjas színésze raj-toltatta el. A felvonuláson közel 60 különleges, egyedi autó vett részt, a Nász-Car és a Premio Szeged Gumiszerviz segítségével Bodrogi Gyula, a nemzet színésze egy 1955-

ös Cadillac-el tartott velünk. Tisz-telője vagyok Karitáció Alapítvány Gyógyító Bohócdoktorok munká-jának, nagy öröm számomra, hogy

ők is volán mögé ültek – mondta el Avramov András a Rózsafutam öt-letgazdája.

A Széchenyi téri befutóra a Ko-csis Flora Kft. „rózsafalai” közt ér-keztek meg a résztvevők, ahol a Ró-zsahölgyek Rendje és szőregi rózsák várták őket.

Rózsafutammal rajtolt a Szőregi Rózsaünnep

Sok éves tervezgetés után, 2016. jú-nius elején a Rózsahölgyek Rendje egy rövid tanulmányutat szervezett Európa egyik legnagyobb gyűjte-ményével rendelkező rózsakertjébe, ami az osztrák Baden bei Wien vá-ros mellett terül el. A látogatás célja az volt, hogy a külföldi mintát meg-tekintve, tanulmányozva, Egyesüle-tünk megtalálja azt a módot, hogy Szegedet és a szőregi rózsatövet az eddiginél is több hazai és külföldi turista ismerhesse meg. A látogatás rengeteg élménnyel gazdagította tagságunkat, illetve rámutatott arra, hogy a történelem, az épített örök-ség, valamint a kertépítés művésze-tének együttese hogyan ad lehető-séget arra, hogy egy helyi közösség kihasználja adottságait, fejlődjön vele és végső soron meghatározó kulturális és turisztikai célpont-tá váljon. A Rózsahölgyek Rendje Egyesület úgy gondolja, hogy jelen-

tős kiaknázatlan potenciál rejlik még a szőregi rózsában.

Egyesületünk egy Rozárium ki-alakításán fáradozik, ami a terveink szerint a későbbiekben több ezer tő-ből és több száz fajtából fog állni. Így nem csak évente egyszer lenne Rózsaünnep, hanem minden nap a szőregi rózsa ünnepe lenne. A tu-risták mellett persze a Rozárium a helyi közösség egyik színterévé is válhatna, ami a minőségi időtöltés helyszíne is lehetne. Ezzel szeret-nénk, hogy a Szegedre látogató turisták Szőreg településrészre is eljussanak, hiszen színes látványos-ság fogadná az ide látogatókat ta-vasztól ősz végéig.

Reméljük, hogy egyszer a Monti Sándor parkban gyönyörű rózsák-ban gyönyörködhetünk…

Rózsahölgyek Rendje nevébenHegedűs Adika

Rózsahölgyek kirándulása

Körzeti megbízottak elérhetőségei / fogadóórákPrislinger Árpád (20/852-0674)Minden hónap 1. hetén hétfőn 10.00-11.00 óra között.Az időpont egyéb szolgálati feladatok miatt változhat. Amennyiben sürgős rendőri segítségre van szüksége, hívja a 112-es, vagy 107-es hívószámot!Budai Zoltán r. tzl.Minden hónap 2. hetén szerdán 8.30-9.30Telefonos elérhetősége: 562-400/1617 mellék A fogadóórák helye: 6771 Szeged-Szőreg, Szerb u. 21.

őrség és a polgárőrség önkéntesek segítségével biztosította a menetet. A járművek díszítésben nagy se-gítséget nyújtottak a szakmai gya-korlatukat végző, illetve közösségi szolgálatukat teljesítő diákok és az ő munkájukat koordináló Deim Judit, Móriczné Narancsik Hedvig és Ko-vács Zsuzsanna.

Pál Dénes és Szekeres Adrien koncertjére zsúfolásig megtelt a Ró-zsák tere. Utána az Útközband zene-kar fergeteges hangulatot teremtve hajnali egyig szórakoztatta a táncoló közönséget.

A vasárnapi program a sportoló-ké volt. Közel ötszázan neveztek az Adrenalin SE-nél a II. Futóró-zsa Félmaraton három távjára. A kísérőket az Etka Jóga Nemzetközi Egyesület és a Creativ Dance Club tánciskola szórakoztatta. A gyerekek

nagyokat nevettek a Barboncás Tár-sulat egyszemélyes bábszínházán. A színpadi programot a Csiga Duó zenés műsora zárta.

Vasárnap délután került sor a Rózsahölgyek Rendje új tagjainak avatására is. A fogadalmat Szabó Sándor országgyűlési képviselő úr olvasta elő. Az avatási ceremónia után a Szegedi Gitár Trió műsorát hallhatták a megjelentek.

Rózsavásárt tartottunk a kiállítás zárásaként, ahol a SZTEJKI Kos-suth Lajos Általános Iskola számára tehettek felajánlást. Szabó Sándor országgyűlési képviselő úr ez alka-lomból 50 000 Ft, Dr. Berkesi Ottó önkormányzati képviselő úr pedig 20 000 Ft támogatást ajánlott fel az iskola javára.

Ágó Rita igazgató

Ez egy időutazás! A kezdet Szőreg, 1955, irány az óvoda.

Most, 2016. június 3-án Szőregen 50 éves általános iskolai találkozó.

Page 6: Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat és a Tömörkény ...rozsaunnep.eu/wp-content/uploads/2016/07/Szoregi_Regelo_julius1.pdfTisztelt Szőregiek! Júniust Szőregen minden

6. oldal Szőregi Regélő 2016. júliusi szám

II. Futórózsa Félmaraton és FutófesztiválA szegedi Adrenalin SE II. Futó-rózsa Félmaraton és Családi Futó-fesztivál néven négy kategóriában kínált mozgási lehetőséget a Szőregi Rózsafesztivál zárónapján, 2016. jú-nius 26-án.

A szervezők igyekeztek úgy ösz-szeállítani a félmaratont, hogy a legtöbb virágzó rózsaföldet érintse Szőregen, Újszentivánon és Ti-szaszigeten. A versenyközpont a szőregi Kossuth Lajos iskola sport-pályája, a rajt és a cél helye pedig minden távnál a szőregi Szegfű utca volt.

Az egyéni félmaraton távja 22,8 kilométer, a váltó félmaratonban 11 és 11,8 kilométert kellett a páros-nak teljesítenie, az egyéni és családi csapatversenyen 5,6 kilométert, de indult a kezdőknek 1,7 kilométeres táv is.

A családi futófesztivál távjai, az 5,6 km és az 1,7 km ingyenes volt idén. A rövidtávokon a gyerekek tel-jesítményét is díjazták.

A nyári hőség ellenére szép számmal neveztek az összes távra: félmaratonon 172-en, a rövidtávo-kon pedig közel 300-an.

Szervezők

Aggteleken üdültek az Ezüsthajú Nyugdíjasok

Az éves terv elkészítésekor elhatá-roztuk, hogy ellátogatunk az agg-teleki karsztvidékre és megtekint-jük az aggteleki cseppkőbarlangot is. A szállásunk egy hatszáz fős, nagyon szép és kedves, gyönyörű környezetben lévő kis településen, Szögligeten volt. Kétágyas fürdő-szobás összkomfortos félpanziós ellátású, kiváló házi főzésű éte-lekkel, pálinkával kínáltak minket naponta.

Sokat kirándultunk, sétáltunk az erdőben, ittuk a finom friss üde forrásvizet. Meglátogattuk a Pista bácsi helyi nevezetességű Tájhá-zát, személyesen a gazda mutatta meg a régiségeket, hogy Ő itt szü-letett, itt élt és most a házból mú-zeum lett. Jártunk a Ménes tónál jó nagy séta volt négy és fél kilo-

méter csak oda. Megnéztük a vár-romot, igaz csak rom, de nagyon szép a környezet.

Kirándulásunk csúcspontja az aggteleki cseppkőbarlang volt, ahol rengeteg csodát láttunk, már csinál-tak benne egy koncerttermet ahol székek is voltak és zenével fogadtak bennünket.

Szóval el voltunk bűvölve a sok szépségtől, a természet alkotta cso-dáktól. Egy nyolc fős csapat hat na-pot töltött ezen a csodálatos vidéken, a nagyon kedves lakosok között. Megismerkedtünk a helyi népdal-körrel is, akik megígérték hogy el-jönnek a Sárgarózsa Népdalkör 15 éves jubileumára.

Balázs István

Deszki Kihívás NapjaA Szőregi Nyugdíjas Egyesület tag-jai meghívást kaptak 2016. május 26-án a deszki önkormányzattól, mert településükön a „Challenger” Kihívásnap alkalmából Kossuth utcai futónapot rendeztek. Ezen az óvódásoktól a nyugdíjasokig min-denki részt vett. Gyorgyev Vojsziláv nyugdíjas tanár, aki több évtizede vezeti a rendezvényt, bevezető be-szédében elmondta, hogy a rendez-vény 1982-ben Kanadából indult és 1991-óta Magyarországon is meg-

rendezik. Még ebben az évtizedben Deszk is csatlakozott, és rendezik meg a Kossuth utcai, nagy sikerű futóversenyt. Nyugdíjas egyesüle-tünk rendszeresen részt vesz rajta. Most az alábbi eredményt értük el. Férfiaknál I. Kele István, II. Kéringer Péter, III. Molnár János, nőknél: I. Sajó Dánielné, II. Szőnyi Jánosné, III. Kele Istvánné. Gratu-lálunk a nyerteseknek.

Molnár János

Júliusi miserendKatolikus templomKedd, csütörtök 18.00, szombat: 18.00, vasárnap: 9.00

Szerb templomAugusztus 21. 10.00 Szent liturgia az Úr színeváltozása alkalmából és szőlőszentelés

A Rubin Kft. kézi és/vagy gépi anyagmoz-gatót keres szeged-szőregi telephelyére. Targoncajogosítvány előny, de nem feltétel!

Jelentkezni lehet a [email protected] címen vagy személyesen a Rubin Kft. irodájá-ban a Gőzmalom u 2. szám alatt, önéletrajz-zal 8-15 óra között.

Page 7: Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat és a Tömörkény ...rozsaunnep.eu/wp-content/uploads/2016/07/Szoregi_Regelo_julius1.pdfTisztelt Szőregiek! Júniust Szőregen minden

2016. júliusi szám Szőregi Regélő 7. oldal

Rendezvények

Július 5. 08.00 MATASZ napJúlius 8. 17.00 Szőregi Barát Társa-ság összejövetele (Faluház)

Nyári táborok

Július 4-8. Alkotó sport táborJúlius 11-15. Konyhatündér táborJúlius 18-22. Kézműves táborJúlius 24-31. IV. Szőregi Képzőmű-vészeti Alkotó Tábor

Vásárok

Július 7. 09.00-12.00Július 9. 09.00-12.00Július 11. 09.00-12.00Július 15. 09.00-12.00Július 18. 09.00-11.00Július 22. 09.00-11.00Július 27. 09.00-11.00Július 30. 09.00-12.00

Augusztus 4. 09.00-11.00Augusztus 12. 09.00-11.00Augusztus 16. 09.00-12.00

Augusztus 24. 09.00-12.00Augusztus 30. 09.00-12.00

Nyári szünet!

Kedves Látogatóink!

Az Értük-velük Klub, az Etka-jóga Klub, az Ezüsthajúak Nyugdíjas Egyesülete, a Szőregi Rezegők Nép-tánccsoport, az Ügyes Kezek Kéz-műves Kör, a Balett Klub, a Szőregi Nyugdíjas Egyesület, az Örömmel Öltögetők Köre, a Tere-Fere Klub, a Ping-pong Kör és a dinamikus jóga oktatás nyári szünetet tart!A foglalkozások szeptember első he-tén a szokott időben indulnak újra!

A művelődési ház a nyári szabadságolások miatt augusztus 8–19-ig zárva tart.

Vásárok és rendezvények esetén ter-mészetesen nyitva vagyunk.Nyitás: augusztus 22. (hétfő) 10.00 óraKöszönjük megértésüket!

A Falugazdászi szolgálat következő időpontjai:

Július 6., 13. és 20. (08.00-16.00)Augusztus 3. és 31. (08.00-16.00)

Tömörkény István Művelődési Ház6771 Szeged-Szőreg, Magyar u. 14. Tel: 62/317-881

www.szoregimuvhaz.hu

Júliusi-augusztusi programok

Júliusi könyvtári hírekRózsaünnepi könyvkiállítás

A Rózsaünnephez kapcsolódva az idei évben könyvtárunk Rózsák – cí-merek című kiállítással készült, amelynek anyagát a Somogyi-könyvtár gyűjteményéből válogattuk. A könyvek mellé szép- és illatos rózsák is kerültek.A könyvtár díszítésében részt vett: Adamik Jánosné, Bihari László, Kéri Dezső, Molnárné Erdélyi Andrea, Nagy Ferenc és családja, Sza-badi Ferencné, Simon Istvánné, Simonné Juhász Gyöngyi, Simon József és Tóth-Péli Dorottya.Látogatóink nevében is köszönjük segítségüket.A könyvkiállítás július végéig tekinthető meg.

Új könyvek:Gardalits J. – Nagy Á.: Dr. tiszta vízTaylor K.: Daringham HallLorentz : Vad vidék • Kellermann: Fojtogató szenvedély

Nyári szünet a könyvtárbanTájékoztatjuk kedves Olvasóinkat, hogy a könyvtár augusztus 1-19. zárva tart. Nyitás: augusztus 22-én, hétfőn 13.00 órakor.

Somogyi-könyvtár Szőregi fiókkönyvtáraSzeged-Szőreg, Magyar u. 14. Tel.: (62) 648-889

Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 13–18 óráig

Dr. Berkesi Ottó önkormányzati képviselő fogadóórája: Július 20., augusztus 10. és augusztus 31.

15.00-17.30 óra közöttTelefonos elérhetőség: 20/295-66-21.

A fogadóórák helye: Szeged-Szőreg, Szerb u. 21.

Szőreg városrészben már több éve tart a labdarúgás utánpótlás nevelés a Szőregi Rákóczi SE szervezésében, mára az U7, U9, U11 és U13 csapa-tok létszáma meghaladta a 30 főt.

A sportolni vágyó gyerekek heti 3 edzésen vesznek részt edzőik irá-nyításával, amely munka eredmé-nyeként a 2015/2016-os idényben szép sikereket értek el az MLSZ által szervezett Bozsik labdarúgó tornákon.

A legfiatalabb korosztály, az U7-es csapat tagjainak a legfontosabb ebben a korban a csapatjáték, a játé-kosság, amelyen keresztül megsze-rethetik a labdarúgást.

Az U9-es korosztály gyerekei vannak a legtöbben, ők már két csa-pattal képviselik az egyesületet. Az összeszokott csapattagok, az egy-másra figyelés, az összehangolt já-ték eredményeként a tavaszi szezon-ban ez a korosztály a legtöbb Bozsik tornáról győztesként távozott.

Az U11-es korosztályban rende-zett tornákon már komoly taktikai csaták, párharcok vannak, az idei szezonban ők is jól szerepeltek, sok győzelemmel és tapasztalattal tértek haza.

Az U13-as korosztály futsall, Bo-zsik és a Délterületi tornákon vettek részt, szinte minden hétvégén, ki-merítő mérkőzéseken lelkes, kitartó csapatként küzdöttek a győzelemért.

Köszönjük az edzők egész éves kitartó munkáját és a Szőregi Rákó-czi SE támogatását, az U7 edzőjének Bujáki Dávidnak, az U9 edzőjének Szarvas Ákosnak és Nagy Attilának, valamint az U11 és U13 edzőjének Fehér Emilnek.

Az U7 csapat tagjai:Czibere Hunor, Márta Zalán, Vesze-linov Nikola

Az U9 csapat tagjai:Avramov Milán, Baráth Milán, Bubrják-Goda Nimród, Budai Re-beka, Buknicz Boglárka, Madarász Bence, Maróti Márton, Puskás Do-minik, Török Márk

Az U11 csapat tagjai:Berczeli Csaba, Bakos Barnabás, Budai Zoltán, Gyozsán Attila, Csa-bai Zsombor, Kósa Patrik, Kővágó Bendegúz, Szabó Máté, Szabó Ta-más, Veszelinov Milán

Az U13 csapat tagjai:Budai Bence, Csabai Róbert, Hári Ferenc, Hegedűs Ferenc, Móricz Marcell, Radics Bence, Ötvös Gá-bor, Teschner Dániel, Tisza Bálint, Szabó Barnabás, Szalma Dávid, Szekercés István, Simkovicz Viktor

Szülők nevében: Szabóné Tokai Anett

Sporthírek

Page 8: Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat és a Tömörkény ...rozsaunnep.eu/wp-content/uploads/2016/07/Szoregi_Regelo_julius1.pdfTisztelt Szőregiek! Júniust Szőregen minden

8. oldal Szőregi Regélő 2016. júliusi szám

Rózsa Kuckó LottózóSzeged-Szőreg, Magyar u. 1. • TOTÓ - LOTTÓ árusítás• Déli Apró hirdetésfelvétel csütörtökön 18 óráig• Volán jegy- és bérletárusításNyitva tartás: hétfő – péntek: 7.30-18.00, szombat: 7.00-14.00Udvarias kiszolgálással várjuk régi és új vásárlóinkat!

FOGPÓTLÁSOK KÉSZÍTÉSE, JAVÍTÁSA AZ ÉV 365 NAPJÁN 7.00-21.00 ÓRÁIG

Fogtechnikai árainkból: kivehetõ fogsor 30000 Ft/db mûfog minõségtõl függõenFogsor javítás, tisztítás: 5000 Ft-tól Porcelán pótlások: 8000 Ft/db

Munkáinkra GARANCIA LEVÉLLEL, számlával 3 év garanciát vállalunk!

Kismárton Irén klinikai fogászati higiénikus Kiss Miklós ezüstkoszorús fogtechnikus mester

KIMA-DENT BT. alapítva 1990 Szõreg, Nagybecskereki u. 2. Tel.: 62/405-965 mobil: 20/237-2657; 20/437-9261

Isten Áldja a Tisztes Ipart!

Szerkesztőség címe, hirdetés leadása: 6771 Szeged-Szőreg, Magyar u.14. Tel./fax 62/317-881, e-mail: [email protected] Nyomda: Innovariant Kft., 6500 Algyő, Ipartelep 4. Terjeszti: Magyar Posta Zrt. Megjelenik: 2000 példányban, Ingyenes információs alkalmi kiadvány Kiadó: Szeged-Szőreg Településrészi Önkormányzat és a Tö-mörkény István Művelődési Ház Kiadásért és szerkesztésért felelős: dr. Berkesi Ottó és Ágó Rita Tördelés: Korpa Zoltán Lapzárta: augusztus 22. (hétfő) ISSN 2416-0849

Természetesgyógymódok Szőregen!

CSONTRAKÁS MÉLYIZOMMASSZÁZS, IZÜLETI KIMOZGATÁS

AROMAOLAJOS GYÓGYMASSZÁZS

THAI TALPMASSZÁZS

KÖPÖLYÖZÉS

JÓGA, MOZGÁSTERÁPIA

DR. PÉNTEK ÉVATermészetgyógyász, Alternatív Mozgás- ésMasszázs Terapeuta, Jógaoktató, Csontrakó

06-20/466-8309 ■ Szeged, Szerb u. [email protected]

Alkalmi frizura és smink készítés a Provance SzépségszalonbanNői-, férfi és gyermek fodrászat

kedvező áron!Női hajvágás 2 100Ft-tól • Férfi hajvágás 1100 Ft-tól

Keratinos hajegyenesítés, fejbőrradírozással, fejmasszázs, Telefonszám: 30/295-7604, 62/405-060 Borbély Ágnes

Kozmetika: kéz- és lábápolás, szolárium, műköröm, testmasszázs, 3 D szempilla

Telefonszám: 70/207-0788, 62/405-060 Juhászné TündeSzolgáltatásainkat ajándékba is adhatja ajándékutalvány formájában!

Szeged-Szőreg, Hősök tere 4.(Takarékszövetkezet és a Selmeczki Cukrászda között)

Szeretettel várjuk kedves régi és új Vendéginket!

Alkalmi csokrok Esküvői díszek

Kegyeleti koszorúk Sírcsokrok

Asztali díszek, dekorációk Ajándéktárgyak

Színvonalas virágkötészet a

Léda virág- és

ajándéküzletben

Szeged-Szőreg, Szerb utca 179.

+ 36 30 262 9419 Nyitva tartás: H-P 9-17-ig,

Szo 8-12-ig

www.facebook.com/ledaviraguzletszoreg