1. oldal

Kampány

MI?! és Fél10 koncert a 04-es teremben

A 12. A

és a rejtélyes

kenguru

A 12. D

flash mobbal

kampányolt

A 12. C és a

Gangnam style

2. oldal

A 13. E

táncpárbaja

A 12. B

tanár-paródiája

Az elmarad-

hatatlan

gratuláció

Nehéz kérdések - frappáns válaszok: a fórum

3. oldal

Szalagavató 2013

Amikor a többi meghívott vendég között

várakoztam a művelődési ház színház-

terméhez nyíló hatalmas ajtónál, majd-

hogynem egy ’50-es évekbeli színházi

előadás kezdete előtt éreztem magam:

kosztümös nők és öltönyös férfiak, fod-

ros ruhás kislányok és nyakkendős kisfi-

úk, közöttük pedig itt-ott felbukkanó szí-

nészek fellépésre készen. Legalább is er-

re hasonlított a tolongó vendéghadsereg

és a köztük szlalomozó végzős diákok

összképe. Már pedig számukra ez a nap

tényleg egy premier volt: február máso-

dika, méghozzá a 2013. év február máso-

dikája, ami nem csak az erkeles éveik-

nek, hanem egész életüknek egyik fordu-

lópontja volt.

A kezdés időpontjához közel a ven-

dégtömeg beszabadult, és tolongott a maga

ülőhelyéért. Aztán végre jött a várt időpont,

az ünnepélyes csönd meg a zene. A zene,

ami pont úgy lett kitalálva, hogy a terem-

ben mindenki érezze az alkalom súlyát. És

aztán bemeneteltek az ünnepeltek.

Az Erkel Ferenc Gimnázium 2013. évi

büszkeségei, a végzősök, akik a szalagjuk-

ra vártak. Az ünnepélyes bevonuló után a

színpad fényt kapott, és rajta gimnáziu-

munk ének- és zenekara hangulathoz be-

melegedve várta a közönség figyelmét.

Nem hiába cipeljük magunkkal Erkel Fe-

renc nevét: az alkalomhoz tökéletesen illő

zenék csodálatos hangok és briliáns hang-

szerkíséret mellett csendültek fel.

Dr. Görgényi Ernő, Gyula város pol-

gármesterének, Petróczki Zoltán, tankerület

-igazgatónak, majd Szűcs Levente, isko-

lánk igazgatójának ünnepélyes beszéde

után mind az 5 osztály a színpadra sorako-

zott. Igazgató úr feltűzte a végzős osztá-

lyok osztályfőnökeire a kék szalagot, akik

folytatván a megkezdett sort, mindenkire

egyesével feltűzték a maguk kis jelképét.

Azt a jelképet, ami olyan súllyal rendelke-

zik, amit mi, alsóbb évesek még nem tud-

hatunk, érezhetünk, és azt hiszem, egész

addig a pillanatig ők sem érezték ezt a

súlyt. A szalag, ami elkíséri őket az érettsé-

giig, ami emlékezteti őket, hogy életük

egyik legfontosabb szakaszához értek, és

ami erőt ad, amikor mindent feladnának.

Az immár hivatalosan is szalagtűzött

végzősök ismét helyet foglaltak, és a szín-

pad csak az osztályt képviselő diákoké

volt. Az önvallomás előtt iskolánk idei évi

diákigazgatója, Kukár Nándor Leó tartott

beszédet arról, hogy mit ad neki a Szalag:

rengeteg szép emléket, tapasztalatokat, si-

4. oldal

kereket. És utána sorban következtek azok a

diákok, akik saját osztályuk nevében vallot-

ták meg azokat az érzéseket, amiket össze-

gyűjtöttek az erkeles évek alatt, és azokat a

gondolatokat, amiket csak ők érezhetnek. A

12. A osztály képviseletében Jasik Barbara

szólalt fel, aki egy versbe foglalva próbálta

megosztani velünk, mit is jelent számukra a

szalag. Bertalan Vera, Kiss Ákos és Seres

Dóra, a 12. B osztály tagjai a szalagtól kapott

változásokról és a tanároktól kapott tapaszta-

latokról meséltek nekünk. A 12. C-sek képvi-

seletében Puskás Martina foglalta össze

mindazt, amit az osztálya mondani szeretett

volna a tanároknak és a vendégeiknek: a kö-

szönetet, a hálát és az emlékeket. Hack And-

rea és Leiszt Petra a 12. D osztály minden

olyan emlékét felelevenítette, amivel igazol-

ták mindannyiunk számára, hogy erkeles di-

áknak lenni jó! A 13. E osztály gondolatait

pedig Vezér Eszter tolmácsolta: köszönetet

mondtak a sikerekért, amiket az Erkel falai

között értek el, és a közösségükért, ami kö-

zöttük kovácsolódott.

Az ezután következő bécsi keringők a

Sportcsarnok falai között csak megkoronáz-

ták a szalagavató zárását: a „színészek” ön-

magukat felülmúlva teljesítették a finálét, a

premier pedig teljes sikert aratott.

Costin Boglárka

Nem vagyok senkié, s mindenkin ott vagyok.

Szimbólum lettem, jel, hogy egykor voltatok.

Másnak jelentéktelen, csak egy kitűző, holmi kellék.

Nektek gyermeket kiűző, majd’ négy-ötévnyi emlék.

Az összes pillanatnyi zavar a tudatban, én vagyok.

Hogy akartál egyedüli lenni a tucatban, és hatott.

A négy első szerelmed és a további három végső.

Az, kit nem sikerült kiheverned, irántad nem érző.

Az eltúlzott végletek, az, hogy nem látják, mi vagy,

Mert felnőttnek fiatal még, de gyereknek már nagy.

Hogy nem félsz, az is én vagyok.

A gondtalan jövőkép,

A tervek, az egyetem. Az alig várt jövő év.

Hogy van erőd, hogy kell legyen.

Minden boldog óra, az is, mit még fel se fogtál.

Hogy ösztönösen vágysz a jóra, hogy minden rosszat

eltaposnál.

Az első pohár vörösborod, egy zsúfolt nyáréjszaka,

Mely számodra a legcsendesebb. Hajnali mámorod,

A város nyüzsgő háttérzaja.

A tudat, hogy örökké élsz,

mi számodra a legkevesebb.

Erőd telje. Végtelen energiád, mely felhasználatlan.

A keresztbefeküdt vasárnapok az ágyadban,

Majd a hétfői jeremiád, hogy most nem hajtasz,

S ezért hajthatsz később majd nagy igát.

Én… ez is.

Talán a múltad vagyok, ezt jelentem?

E szerepet játszom a jelenedben? Nem…

Valójában Én nem vagyok. Nem létezem.

Neked kell világra hoznod, hisz én leszek

a minden.

Avass hát fel!

Váljak azzá, minek magam hittem!

Jasik Barbara

Lelkitűzés

Ismerős a zenekar neve? Remélhető-

leg igen, de a sulirádióban is biztos hallot-

tad már egy-két számukat, még ha nem is

tudtad, hogy ők az e lőadói .

Január 26-án, hosszú egyezkedések után,

elérkezett az idő, amikor végre interjút ké-

szíthettem a The Carbonfools tagjaival. A

menedzserük az öltözőbe vezetett, ahol ott

ült Isti és Balázs, ők lettek beszélgetőpart-

nereim. Saját bevallásuk szerint, ha hár-

man vagy annál többen vannak egy inter-

júhelyzetben, akkor elszabadul az esze-

mentség. Persze néha most is elszaba-

dult…

De nézzük, kik is alkotják a „Szénhülyék”

csapatát:

Bicskei Titusz - dj, kütyük

Fehér Balázs - ének

Fekete István (Steve) - gitár

Kelemen Tamás (Keló) - dob

Miklós Milán - basszusgitár

Most jelent meg a Birthday klipje. Volt

konkrét elképzelésetek a képi világot és

magát a videót illetően, vagy lassan, fo-

lyamatosan állt össze egy egésszé? Mi-

lyenek a visszajelzések?

Balázs: Óri-

ási káosz

eredménye-

ként szüle-

tett meg a

videó. Ha-

talmas csú-

szások vol-

tak a forga-

tási napok

és a megje-

lenés között. A koncepciónk szétesett, ami-

kor a forgatáskor eleredt az eső, viszont

muszáj volt dolgoznunk, mert a táncosok

csak aznap értek rá. Eléggé kaotikusra si-

keredett a felvétel. A képi világ pedig ak-

kor állt össze, amikor a vágó a kezébe vet-

te a munkát, és gyakorlatilag újra vágta az

anyagot. A visszajelzések? Őszintén szól-

va, én csak a Youtube-ot figyelem, de on-

nan úgy látszik, hogy tetszik az emberek-

nek.

István: Érde-

kes, az isme-

rőseim is azt

mondják, hogy

nekik ez job-

ban tetszik,

mint az előző-

ek.

Volt már kiemelkedően jó vagy rossz

koncertetek?

István: Persze, mondjuk, a legutóbbi két

erdélyi koncertünk, az egyik nagyon jó

volt, a másik meg nem annyira.

Balázs: Nem mondanám, hogy rossz volt.

Egyetemi buli volt, csak éppen a diákok-

nak felejtettek el szólni. Nem volt nagy a

klub, és nem is pangott az ürességtől, de

ahhoz képest igen, amit másnap átéltünk,

ugyanis akkor teltházat csináltunk. Egyéb-

ként személy szerint én jobban szeretek

nyáron zenélni. Isti?

István: Nem. Én szeretek télen, hidegben,

hófúvásban a színpadon állni (nevet). A

legrosszabb koncertünk talán az volt, ami-

10 kérdés – 10 válasz

Interjú a The Carbonfools zenekarral

5. oldal 6. oldal

kor a Mátrában játszottunk sza-

badtéri színpadon. Először még

csak hideg volt, majd jött a ha-

vazás, végül olyan szél támadt,

hogy a színpad elejét is belepte

a hó.

Balázs: Abba kellett hagynunk,

mert az összes hangszeren állt a

hó. Utólag persze már szebb az

élmény.

Titusz: Nem tudom, igazából nem mindig a

nagyon készülős nagy koncertek a legjob-

bak. A tegnapi (január 25-i - a szerk.) kon-

certünk egy klubkoncert volt, és szerintem

jobban sikerült, mint a Millenáris parkban

lévő.

István: Nekem az a koncert is emlékezetes

marad, amikor a Tisza-tó mellett, egy üdü-

lőtelepen léptünk fel. A 10 fős szervező gár-

dán és egy 12 fős családon kívül nem volt

más közönségünk. Sőt még az 5 hónapos

kisbabát is elhozták. Először megijedtem,

nehogy a baba halláskárosodást szenvedjen,

vagy ilyesmi… de Balázs nagyon jól megta-

lálta velük a hangot. Jó kis hangulat kereke-

dett.

Nemrég jelent meg a Carbonsweet című

lemezetek, milyenek a visszajelzések?

Balázs: A

C l u b l i g h t s -

szal kezdődött

minden, majd

jött mellé a

B i r t h d a y .

Igen, úgy tű-

nik, mindkettő

tetszik a nagy-

érdeműnek. A

Clublights a

második legsikeresebb videónk

a Youtube-on. Szerintem na-

gyon-nagyon jó lett az album,

és talán eltelt már annyi idő,

hogy biztosak lehessünk benne.

Meg persze mások is azt mond-

ják, hogy jó lett.

Volt már érdekes kalandotok

rajongóval?

Titusz: Erről a fiúk sokat tudnának mesélni.

Balázs: Maradjunk a nyomdafestéket meg-

tűrő változatoknál. Nekem itt van egy rajon-

góm - egyébként én nem szeretem ezt a szót

használni -, aki írt, hogy nem érzi jól magát,

és szeretné, ha segítenék neki. Először nem

tudtam, mit tehetnék érte, de leültem vele

beszélgetni. És most is itt van, tök boldog.

Azt mondja, ez nagyban a zenénknek és

közvetve nekem is köszönhető. Ez tényleg

remek érzés, és nekem nem is kell ennél ér-

dekesebb „kaland”.

István: Kelónak van egy nagyon jó sztorija.

Egy fesztivá-

lon otthagy-

tuk, és mikor

másnap süt-

tette a hasát a

napon, érte

jött egy ró-

zsaszín vitor-

lás, ami átvit-

te egy másik

fesztiválra.

Mi inspirál titeket?

István: Őszintén szólva, én nem akartam

zenész lenni, mert a családomban mindenki

ezzel foglalkozik. Egy ideig nagyon nem is

láttam értelmét, ezért sok minden mással

6. oldal

foglalkoztam. De rá kellett jönnöm, hogy

számomra csak ennek van értelme. Odáig

jutottam, hogy ez egy olyan dolog, ami any-

nyira hatással van az emberekre, mint példá-

ul: meghallasz egy dalt a rádióban, és rög-

tön átkerülsz egy másik érzelmi világba,

anélkül, hogy tudnál róla. Azt hiszem, én

ezért csinálom, mert ezzel az egyik pillanat-

ról a másikra utaztathatunk embereket,

kompakt módon. Engem ez inspirál, hogy

erre gondolok.

Balázs: Én a saját életemből és néha fiktív

sztorikból merítek. Hál’ istennek én is mű-

vész családból származom. Sokszor teljesen

máshogy látok dolgokat, például: ülök kint

az erkélyen, és hallom, hogy valaki rálép a

másiknak a lábára, és egy gondolattal telje-

sen el tudok szállni a valóságtól. Elkerülök

egy másik világba. Ami szerintem tök jó,

mert legalább nem látom olyan szárazon az

életet, mint sokan.

Mit tennétek, ha épp a nagy lehetőség áll-

na előttetek - bárhol megtarthatnátok ál-

maitok koncertjét -, és egy véletlen folya-

mán meghiúsulna? (Pl. elmenne Balázs

hangja.)

Balázs: Ilyenre sosem készülünk, szerintem

felesleges azon aggódni, hogy mi lesz.

István: Megtanítottuk Milánnak az összes

számot, csak egy kicsit más hangfekvésben

és kiejtéssel.

Balázs: Igen, meg egy kicsit alacsonyabbra

kéne állítani a mikrofont. Amikor készülök

a jövőre, azt mindig pozitívan képzelem el.

Sosem úgy, hogy valami rossz fog történni,

ez az egyik. A másik pedig az, hogy tökéle-

tesség nincs. Nem létezik tökéletes hely

vagy állapot. A tökéletesség mindig az, ami

éppen van, bármennyire rosszul is néz ki

néha. Ilyenkor egyébként lemondanánk a

koncertet. Volt már ehhez hasonló eset. Ta-

valy három hónapra elment a hangom. Ak-

kor sok mindent kitaláltam, és most próbá-

lom megvalósítani őket.

Balázs, miért hagytad abba a

modellkedést? Nem találtál benne új kihí-

vásokat, vagy a zenének volt köze hozzá?

Balázs: Fogcsikorgatva próbáltam szebb

lenni, de nem sikerült (nevetnek). Igazából

valami olyat szerettem volna csinálni, ami-

ben használhatom a kreativitásom. Nem

mondanám feltétlenül, hogy meguntam.

Magát a munkát talán, de az utazásokat és

más vele járó dolgokat nem.

Ha egy szóval kéne jellemezni a tagokat,

mi lenne az?

Balázs:

Milán: Egyszerűen csak nagyon jófej. Imád-

nivaló ember. Nem tudok csak egy szót ki-

emelni vele kapcsolatban, hiszen annyi min-

den jut az eszembe róla. Talán azt, hogy pi-

perkőc.

Isti: Olyan mintha az öcsém lenne, nagyon

intelligens.

Titusz: Ő egy géniusz.

Keló: Rengeteg harcunk volt,

de nagyon szeretem őt is. Talán

ő látja a legtöbb dolgot úgy,

ahogy én. Egy kicsit viszont

skizofrén helyzetben van, mert

zenél a bandában, és a me-

nedzsmentünk főnöke is.

Önmaga: Én jól vagyok na-

gyon.

7. oldal 8. oldal

8. oldal

István:

Balázs: Először a kitartás szó jutott az

eszembe, de van egy sokkal jobb is. Igazá-

ból Balázsban az a legjobb, hogy ha vele

beszélsz, akkor elhiszel mindent. Olyan

szinten tud hinni dolgokban és emberek-

ben, mint amilyennel még sosem találkoz-

tam.

Milán: :)

Titusz: Olyan, mint egy mester. Mint egy

klasszikus zenei guru, egy remete, aki ide-

jön és csinálja a dolgát.

Keló: Gyerek :)

Önmaga: Minden jóban meglátom a rosz-

szat. Én vagyok a zenekar rosszlelkiisme-

rete és pesszimista kilátása, de már megbé-

kéltek velem a többiek.

Van valami, amit szívesen kipróbálná-

tok?

István: Igen, a helikoptervezetést nagyon

szívesen kipróbálnám.

Balázs: Nekem van egy csomó dolog,

majd meg is fogom ezeket valósítani. Amit

a legszívesebben megtennék, az már meg-

volt. Elmentem egy buddhista kolostorba

és zarándokútra is. Innentől kezdve a fóbi-

áimmal szállnék szembe. Egy kis vitorlásra

szeretnék menni, megtudni milyen, amikor

te csinálsz mindent, felmosod a padlót meg

ilyesmi. Sok minden más van még, mond-

juk, ha fél lábbal élnék vagy más külsővel,

de ezeket csak ad-

dig, amíg a való-

ságban meg nem

történnek velem.

Van valami külö-

nös fóbiátok, fé-

lelmetek?

Balázs: Fóbiáim

vannak, de nem engedem, hogy félelem

alakuljon ki belőlük. Nem szeretem a zárt

helyeket, ahol nincs nyitott ablak vagy aj-

tó, ez valószínűleg a szabadságvágyammal

függ össze.

István: Nekem nincs semmi különös ezen

a téren.

Ha már őket is megkértem, hogy mondja-

nak egy szót a másikról, akkor most én is

megpróbálom egy-egy mondatban össze-

foglalni a benyomásokat. Balázs abszolút

pozitív benyomást tett rám, tényleg óriási

hit van benne. István valóban nagyon pesz-

szimista, de a válaszaiból is látszott, hogy

tényleg intelligens. Milán nekem nagyon

hiperaktívnak tűnt, végigugrálta a fellé-

pést, és az interjú alatt is csak pengette a

gitárját. Titusz visszahúzódónak látszott,

engedte a srácokat érvényesülni. Kelóval

sajnos nem találkoztam, biztos itt is végig

főnöki munkáját végezte. A bandát összes-

ségében két szóval tudnám leírni: kedvesek

és türelmesek. Ha felkeltette az érdeklődé-

sed az interjú, és szeretnéd őket meghall-

gatni élőben, vagy csak találkozni velük,

és a 26-i koncertről lemaradtál, ne csüg-

gedj! Májusig ugyanis ötven koncertjük is

várható országszerte. Ha szeretnél még

több infót a srácokról, akkor látogasd meg

f a c e b o o k o l d a l u k a t : h t t p : / /

www.facebook.com/thecarbonfoolsofficial

v a g y h i v a t a l o s h o n l a p j u k a t : http://www.carbonfools.com!

Orbán Kata

„Színház az egész világ!”

Látogatás az Örkény Színházban

Pogány Judit, Mácsai Pál, Gálffi

László, Für Anikó, Csuja Imre, hogy csak

néhány nevet említsek abból a színtársulat-

ból, melynek az előadását február 24-én,

vasárnap tekinthettük meg.

A Balogh Norbert tanár úr által mozgó-

sított irodalmi csapat ismét felejthetetlen él-

ményekkel gazdagodott, ahogy az már meg-

szokható volt a hasonló színházi kiruccaná-

sok során. De ne szaladjunk ennyire előre,

hisz balgaság, sőt továbbmegyek, újságírói

mulasztás lenne, ha ilyen kurta cikkben pró-

bálnám összefoglalni e nap krónikáját.

A friss élmény megnyitja a fantáziát, és a

szavak gondosan felvonultatott formájában

elénk, az olvasók elé tárják azt, amit mi átél-

hettünk, és aminek részesei lehettünk.

Az előző számban megjelent cikkem-

ben már beszámoltam arról az irodalmi prog-

ramról, melynek keretében az erkeles, mű-

kedvelő fiatalok színházi foglalkozásokon

vehetnek részt, és egy előadás megtekintésé-

vel új élményekkel gazdagodhatnak a buda-

pesti Örkény István Színházban. Az IRAM

(Irodalmi Részleg és Alkotó Műhely) a fiata-

lokat (és a kevésbé fiatalokat) szeretné az

irodalmi, valamint színházi kultúra keretein

belül kreativitásra és önálló gondolkodásra

nevelni. A nap folyamán Neudold Juli volt a

mi kis mentorunk és idegenvezetőnk a szín-

ház fantasztikus, mégis eddig számunkra is-

meretlen világában.

A foglalkozáson a

koncentrációnkat fejlesztő, a

színészek által is alkalmazott

bemelegítő gyakorlatok

után, megismerkedtünk a

délután megtekintendő darab

(Dürrenmatt: János király)

mögött rejlő, meglehetősen

bonyolult történelmi háttér-

rel, de erről majd később

t e s z e k

említést,

egyelőre

l e g y e n

elég any-

nyi, hogy

a történe-

lem olyan

abszurdi-

t á s s a l

rendelke-

zik, hogy

a darab nem szorult különösebb kiegészíté-

sekre az abszurd humor területén.

Miután a színház próbatermében elfo-

gyasztottuk szendvicsekből, péksütemények-

ből álló ebédünket, Juli vezetésével egy ún.

kulisszajárásra indultunk a színház épületé-

ben. Megtudtuk, miként van összeépítve a

bérlakásból kiinduló titkárság a teátrum igen-

csak szűkös falaival, és hol szoktak közle-

kedni a színház alkalmazottai. Az eredetileg

mozinak épített teátrum nagyon sok megle-

petést okozott a csapatunk számára. Szűkö-

sen kialakított folyosókon közlekedtünk a

zsinórpadláson és a világosítótermen keresz-

tül, a színpadon át, egészen az épület pincé-

jéig, ahol az évadban használandó díszleteket

is megcsodálhattuk, igaz, csak szétbontott

formájukban. A kellékraktárban felsorakozó

tárgyak közül többet az aznapi előadásban is

észrevehettünk, ha elég szemfülesek voltunk.

Az Örkény Színház számos

előnnyel rendelkezik, de ter-

mészetesen hátrányai is

akadnak, abból kifolyólag,

hogy sohasem színháznak

épült, mégis mindig ilyen

funkcióban működött. Sze-

rencsénkre a társulat, a ren-

dezői kreativitás, és a kiváló-

an összehangolt munka nem

9. oldal 10. oldal

ta r toz-

nak a

gyenge-

s é g e i

k ö z é ,

e n n e k

köszön-

he tően

e g y

fantasz-

tikus előadást tekinthettünk meg.

A darab az 1200-as években játszódik

Földnélküli János idejében. A Plantagenet-

ház uralkodóinak viszályát és együgyűségét

mutatja meg a nézőnek, oly módon, hogy az

abszurd humor függönyei előtt a néző ijesztő-

en releváns képet kap korunk valóságáról, és

még jót is nevet rajta. A számos karakter kö-

zül kiemelendő a Fattyú személye, aki az

egyik legnegatívabb figuraként lett beállítva,

mégis úgy érezhető, hogy ő az egyetlen a

színpadon, aki megoldást keres a folyamato-

san felmerülő problémákra, és ehhez használ-

ja is az eszét. Pogány Judit, Für Anikó és

Szandtner Anna mesterien mutatják be a kor

nőinek sajátos érzelemvilágát, amit a hata-

lomvágy nehezebben tud megcsonkítani, mint

az uraikét. A darab egyik legikonikusabb ka-

raktere a bábu által megformált Plantagenet

Arthur. A nyolcéves kisgyermek oly jelenték-

telen a királyok csatározásában, hogy fölösle-

ges emberi formában színpadra vinni, mégis

hatalmas súlya van a karaktere által tükrözött

tisztaságnak és gyermeki erkölcsösségnek.

Bármennyire szeretném felsorolni a többi sze-

replő történetét és az általuk képviselt értéke-

ket, nem te-

hetem, mert

az egész új-

ság betelne

vele. Az elő-

adás során a

s z í n é s z e k

remekül ját-

szottak a tér-

rel és a szín-

ház legismer-

tebb jelképével: a vörös függönnyel – miköz-

ben a néző gyönyörködhetett a darabban, és

morfondírozhatott a szimbólumok jelentésén,

valamint a karakterek árnyalatain.

A mi csoportunk igen szerencsésnek

mondhatja magát, hiszen az előadás utáni kö-

zönségtalálkozón személyesen beszélgethet-

tünk Pogány Judittal, Szandtner Annával,

Mácsai Pállal és a darab főszereplőjével,

Debreczeny Csabával. Feltehettük a művel

kapcsolatos kérdéseinket, melyekre a művé-

szek készségesen válaszoltak, sőt kíváncsiak

voltak a mi értelmezési szempontjainkra is.

Amatőr színészként minden szavukat

ittam, és egyre inkább világossá válik ben-

nem, hogy én ezt szeretném csinálni. (Ennyit

a személyeskedésről.) A megható autogram-

kéréseknek az idő szűkössége vetett véget,

ugyanis vidékiként a MÁV csalóka menet-

rendjéhez voltunk kötve.

Egyszer egy bölcs ember úgy fogalma-

zott: „színház az egész világ” – egy ilyen nap

után az ember okvetlenül keresi a világában

az arcjátékot, a dramaturgiát, a gondokat elfe-

ledtető vörös függönyt, ami egyszer el fog

húzódni, és elénk tárja a való-

ságot, amelyben élünk. Meg-

hökkenve csodálkozunk rá,

mennyi színház belefér egy kis

világba, és mennyi világ fér

bele egy kis színházba. Ha

színház az egész világ, én bol-

dogan élek benne.

Ötvös Dávid

10. oldal

LEMEZKRITIKA

DJANGO - The D is silent.

11. oldal 12. oldal

Quentin Tarantino neve sosem csak

lehengerlő forgatókönyvei és igényes film-

jei, na meg az azokban szereplő népszerű

színészgárda miatt volt világszerte ismert.

Az őt jogosan illető szép szavakat, elis-

meréseket gyakran a műveihez külön odafi-

gyeléssel összeválogatott daloknak köszön-

hette – és köszönheti most is. Legutóbbi

munkájától (a kishazánkban januárban be-

mutatott Django Unchained – Django elsza-

badul című alkotásától) ugyanis az agyunkat

eldobjuk, annyira jó – mind a történetet,

mind a színészi teljesítményt, a kivitelezést

és a zenét tekintve. Tarantino ugyanis nem

csak egyszerűen „összedobálja” az igénytele-

nül filmezett tekercseihez az általa éppen az

utóbbi időben rongyossá hallgatott darabo-

kat. Sokkal nagyobb figyelmet fordít a rész-

letekre, mint az ellustult huszonegyedik szá-

zadi rendezők többsége, és amint azt a mellé-

kelt ábra is mutatja: a kemény munka való-

ban kifizetődik.

Az elsősorban nem kritikus szemmel

sasoló nézők hajlamosak egy filmet csak egy

szempont alapján megítélni. Azonban ve-

gyünk például egy olyan mozizást, amit fe-

szült figyelemmel ülünk végig, mégis a te-

remből kiérkezve valahogy elégedetlennek

érezzük magunkat, valamilyen megmagya-

rázhatatlannak tűnő zavarodottság uralkodik

bennünk a látottakkal kapcsolatban. Ezután

két dolog történhet: vagy simán beletörő-

dünk, hogy

nem volt rend-

ben a film (ez

a lusta embe-

rek megoldá-

sa); vagy újra

végiggondol-

juk az előbb

fészkelődéssel,

popcorn-majszolgatással és a mögöttünk,

mellettünk, előttünk ülő idegesítő néző csitít-

gatásával töltött perceket, reménykedve,

hogy rájövünk a titok nyitjára. Ez gyakran

nem is valami hűdenagy ördöngösség: meg-

lehet, egyszerűen csak a jelenetekhez válasz-

tott filmzenék nem tűntek megfelelőnek.

Nos, egy Tarantino-mozi után gyakorlatilag

0% az esély arra, hogy a fejünket ehhez ha-

sonló kérdéseken törjük, a rendező ugyanis

nemcsak az adott jelenethez (azon belül is a

díszlethez, a hangulathoz, a dialógusokhoz)

igazítja gondosan válogatott zeneszámait,

hanem magukhoz a karakterekhez is.

A Django filmzenéjén a szintén igen nagy

névnek számító Ennio Morriconéval (A Jó, a

Rossz és a Csúf, Volt egyszer egy Vadnyugat,

A profi) munkálkodott, így nem meglepő,

hogy a dalok mind elérték a várt hatást: biz-

tosítottak felőle, hogy teljesen át tudjunk

szellemülni, hogy gond nélkül a szereplők

helyzetébe képzelhessük magunkat. A ki-

adott lemez egyaránt tartalmazza a kizárólag

a filmhez íródott dalokat, de Tarantino más

alkotásokból is „nyúlt le” hatásos darabokat

– mégsem lőtt mellé velük (pl. a

Lo chiamavano King című 1971-es olasz

B-movie főcímdala, a His Name Was King

végül tökéletesen passzolt Dr. King Schultz

karakteréhez). Megtalálhatjuk még persze a

filmből kiemelt legfontosabb megszólaláso-

kat is néhány könnyed dallam között, vagy

12. oldal

éppen egy-egy John Legend, 2Pac vagy Rick Ross dü-

börögtetés után (hogy egy egészen más műfajnak is hó-

dolhassunk).

A film egyik legemlékezetesebb jelenete is ka-

pott egy igen erőteljes szerzeményt. Miközben Django

korábbi fogvatartóit pillantja meg – immáron szabad

emberként, visszaemlékezésében láthatjuk, amint

menyasszonyával szökést kísérelnek meg, majd a ked-

ves elnyeri „méltó” büntetését. A megrázó kockákhoz

választott dal szövegének és hangulatának köszönhet-

jük, hogy ez a jelenet szinte hibátlanra sikeredett.

Nem csoda, hogy Quentin Tarantino filmjeinek nagy kultusza van a mai napig.

A világ összes pontján ismerik, szeretik, és idézik életkorra, bőrszínre, társadalmi helyzetre

és nemre való tekintet nélkül, legyen szó a Kutyaszorítóban, a Ponyvaregény vagy éppen a

Jackie Brown című klasszikusáról. A Django végigizgulásával töltött több mint két óra után

megeshet, hogy egy-egy a filmből lopott emlékezetes sorral egészítjük ki mondanivalónkat,

azaz kijelenthetjük: a Django megérdemel bármiféle elismerést, mivel napjaink egyik legere-

detibb és legigényesebb (western) movie-jának nevezhetjük.

Galambosi Eszter

Így szerettek ők

Az idén a karácsonyfa alatt egy igazi magyar-

fakosnak való ajándékot találtam, Nyáry Krisztián

könyvét.

A facebook posztokból összeállított mű azonnal

elvarázsolt, alighogy elkezdtem tanulmányozni. Már az

elején eltalálta a gyenge pontomat. Radnótival és szerel-

mével, Fifivel indít. Hogy miről is szól ez a könyv?

Képzeljetek el egy jól kidolgozott pletykamagazint a

1800-1900-as évekből, amelyben minden sztori teljesen

megalapozott. A megdöbbentő információk gyakorlati-

lag derékba törték az összes gyermeteg elképzeléseimet

a hősszerelmes költőinkkel kapcsolatban. Ugyanolyan

emberek voltak, mint bárki más. Hazudtak, félrelép-

tek… Ezekről persze egyik irodalomkönyvünk sem be-

szél. A szerelmes versek sokszor csupán parasztvakítás-

nak tűnhetnek e könyv olvasása után. Ez az iromány

minden titkot feltár, lehull a lepel tiszteletreméltó íróink

mocskos magánéletéről, és hinnénk, hogy csak egy fényképpel indult az egész? (Olvasd csak

el, és megtudod, mire gondolok!) Semmi negatívumot nem tudnék említeni ezzel a könyvvel

kapcsolatban, nem is szaporítom tovább a szót, kellemes olvasást kívánok mindenkinek!

Balog Zita

KÖNYVAJÁNLÓ

13. oldal

A nyomorultak (Les Misérables)

A nyomorultak 2012. decem-

ber 27-én került a mozikba hazánk-

ban. A film Victor Hugo világhírű

regényén alapul, a zenei betétek pe-

dig Alain Boublil és Claude Michel-

Schönberg tollából származnak.

Tom Hooper a rendező, aki tavaly

több díjat is elnyert A király beszé-

dével. Jean Valjeant, a főszereplőt,

Hugh Jackman formázza meg,

Fantine-t Anne Hathaway, Javert-t

pedig Russell Crowe. A sztori a re-

gény történetét követi, hasonlóan drámai és tragikus. A depresszió elkerülése végett a Borat-

ból ismert Sacha Baron Cohen is fontos szerepet kapott a filmben, amit nagyszerűen alakít a

tőle megszokott stílusban.

A film kezdetén Jean Valjean büntetése véget ér 19 év után. Már itt megismerjük

élettörténetének egy megrendítő pillanatát, mégpedig a börtönbe zárásának okát. A mozi so-

rán hasonlóan negatív hangulat uralkodik, hiszen Javert felügyelő végig üldözni fogja őt. A

fordulatokban gazdag történetbe a történelem is közbeszól, a forradalommal.

A szövegkönyv 90%-a meg van zenésítve, de a színészek kiváló munkát végeztek.

Hugh Jackman és Anne Hathaway rengeteg pozitív kritikát kapott, Russell Crowe-t viszont

sokan bírálták, mivel hangokat tévesztett. Ez számomra egyáltalán nem volt zavaró, sőt, az

egyik kedvenc szereplőm a zenei részt tekintve, mivel a hangja nagyon illik a megformált

karakterhez. A főbb szereplők közül szinte mindenkinek van saját dala, amelyek nagyon jól

hangzanak, viszont kissé zavaró tud lenni az arcuktól öt centiméterre elhelyezett kamera,

amibe csoda, hogy nem fejelnek bele minden máso-

dik sornál. Igaz, ez sajátos hangulatot kölcsönöz a

pillanatnak.

Összességében szerintem nagyon jó film, de a

hossza sokak számára elrettentő lehet (160 perc),

habár így is rövidebb egy órával, mint a leghosz-

szabb, „musical-mentes” változat (1957). Ha valaki

tolerálja a folyamatos éneklést, netalán még élvezi

is, akkor bátran ajánlom ezt a látványra is remek fil-

met.

10 / 9

Batiz Krisztián

FILMKRITIKA

13. oldal 14. oldal

KIÁLLÍTÁS

MURDER - Gyilkos tárlat

Az interneten bukkantam rá erre a

kiállításra, amiely egyből felkeltette az ér-

deklődésemet. A plakáton csak annyi állt:

Murder; az Év kiállítása.

Január 26-án, szombaton, 6:45-kor ta-

lálkozott a 10. A osztály a gyulai vasútállo-

másnál. A hosszan tartó utazás és a Parla-

ment megtekintése után elsétáltunk az Üveg-

palotáig, ahol a Murder kiállítás helye talál-

ható. Dél után néhány perccel érkeztünk meg

a kiállításra. Beljebb mentünk, és egy nagy

piros szoba tárult a szemünk elé. Mivel a ki-

állítás teljesen interaktív, egy fejhallgatót

kellett a fülünkre tenni. Az első szoba egy

sötét, koponyákkal és csontokkal teli barlang

volt. A következő pedig Báthory Erzsébetről

szólt. A fejhallgatón keresztül a fülünkbe

beszélő narrátor mesélte el a történetét, mi-

szerint Erzsébet halott nők vérében fürdött,

hogy bőre szebb és szebb legyen. Mutatták a

bugyborékoló kádat, ami tele volt valami

vérszerű anyaggal. A következő szoba Vlad

Tepesről szólt, akinek a legkedveltebb gyil-

koló eszköze a karó volt. Egy újabb terem-

ben John Wayne Gacy, a híres POGO bohóc

életét mutatták be. Ismert volt, mindenkit

szeretett, főleg a kisfiúkat, ugyanis homosze-

xuális hajlama miatt vált főként híressé.

Áldozatait elrabolta, kikötözte

őket az ágyához, és megerő-

szakolta, majd megölte őket.

Egy másik szobában az An-

dok réme, Pedro Alonso

Lopez gyilkosságát láthattuk.

300 kislányt erőszakolt, majd

ölt meg, mindez az 1990-es

években történt, és a hatósá-

gok a mai napig nem tudják,

hova is temethette el az áldo-

zatait. Has-

fe lmetsző

Jack szá-

mára is ké-

s z í t e t t e k

egy szobát,

aki mesteri

pontosság-

gal vágta ki

az áldozatai

belső szerveit. A rossz hír, hogy a mai napig

nem tudták megfejteni a kutatók, ki is volt ő

valójában, személytelen maradt, viszont ren-

geteg feljegyzés és találgatás született róla.

Az utolsó említésre méltó szoba egy olyan

emberé volt, aki szerszámos pincéjében gyil-

kolta le áldozatait. Testüket feldarabolta, és a

savba oldott massza a csatornán keresztül

folyt ki. A nyomokat azonban nem sikerült

eltüntetnie, és neonfény mellett, amibe a ki-

állító-terem is burkolózott, a vér nyomai lát-

hatóvá váltak. A legutolsó szoba egy úgyne-

vezett relaxációs szoba volt; kicsit lenyugta-

tott bennünket. A narrátor elmondta, hogy ez

a gyilkolási hajlam nem genetika, senki sem

születik azzá, hanem a gyerekkori bántalma-

zások, traumák miatt lett az ember olyan,

amilyen – gyilkos.

Összegezve, ez egy lenyűgöző kiállítás

volt, ami nagyon megérte, hi-

szen együtt volt az osztály, és

mindenki remekül érezte ma-

gát. Én mindenkinek ajánlani

tudom, hogy menjen el, és

nézze meg ezt a felejthetetlen

tárlatot, és ahogy a plakát is

írja: Az ÉV kiállítását.

Juhász Lilla

15. oldal

Kopcsák Róbert:

Párhuzamos karácsony

A karácsonyi fehér szellő békésen

bandukolt a bamba bozótok burkában. Ját-

szott az első jégvirágokkal, tisztelgett a

holdfénynek, majd egy fal repedésén ke-

resztül emberkínzó fagyos fuvallattá válto-

zott. Gergő nyugodtan tűrte, hogy e nemes

téli szél az arcába kapjon, hirtelen elfújta

az egy órája égő gyertyát. Mivel ez volt az

utolsó fényforrás, kénytelen volt beüzemel-

ni a régi fejlámpáját. A szerkezet sejtelme-

sen búgott, néhányat pislákolt, majd víg

mosollyal üdvözölte a gazdáját.

Szétnézett az asztalán: egy elveszett

síkesztyű kereste párját, rongyos és szakadt

ruhák várták a megváltást, és egy ízléses

csíkos nyakkendő hirdette a régmúlt ifjúsá-

got. Nem volt sok mindene, de nem is vá-

gyott másra. Gyermeke nem volt, a többi

rokonát pe-

dig legfel-

jebb csak

fényképe-

ken látta.

Az apró

figyelemki-

h a g y á s a

után foly-

tatta a mun-

káját: na-

g y í t ó v a l

bogarászta az őszi sárgába burkolózott

könyvét, aminek az előlapján az állt, hogy

Biblia. A következő idézetnél tartott: „A

világba jött, a világban volt, általa lett a

világ, mégsem ismerte föl a világ.”

(Jn 1.10) Ő az a fajta ember volt, akinél a

karácsony nem három napig, hanem egy

egész életen át tartott.

A szobában ült, mégis távolba mere-

dő szemekkel. Talán a mennyországon

gondolkozott, amikor megszólalt a csengő.

„Csing-ling” - ismételte erőteljesen. „Ki

járhat erre, Szenteste?”- gondolta, hiszen

nem várt vendégeket. Ahogy kinyitotta az

ajtót, egy ködbe burkolózott embert látott,

akinek a pupillájában a kétségbeesés tenge-

re bújt meg. Egy lapot mutatott fel és azt

kérdezte: - Elnézést uram, nem tudja, hogy

merre találom ezt a címet? Tudja, az uno-

káim házát keresem.

***

Alessandro nyugtalan szemekkel állt

a szobájában. Vajon, hogy fog illeszkedni a

hőn áhított ajándéka a kristályokkal szegé-

lyezett fotellel, az Ázsiából hozatott méreg-

drága szőnyeggel és a világ különböző ho-

teljaiból összegyűjtött pohárkészlettel?

Egy közepesen unalmas téli napon Hajdu Tanár úr hívta fel a figyelmemet az

5K Központ országos karácsonyi történetíró pályázatára. A feltételeik nekem nagyon szim-

patikusnak tűntek, hiszen (akárcsak egy Think-Túrán) 10 előre megadott szót kellett belesző-

ni a történetbe (diós bejgli, elveszett síkesztyű, strandlabda, csíkos nyakkendő, fejlámpa, na-

gyító, merész, huszonhárom, kutyapiszok), és nyilvánvalóan valamilyen karácsonyi mesével

kellett előrukkolnom. Az elkészült történetem a fenti pályázaton elnyerte a kiváló írás díját,

azaz amolyan különdíjat kaptam.

16. oldal

Tanácstalansá-

gát - mint az

egész életében -

két perc álbol-

dogságot szol-

gáltató diós

bejglivel csapta

félre. Az illúzi-

ót a sarokban a

k é n y e l m e s e n

e l terpeszkedő

k u t y a p i s z o k

rombolta.

- Grétike! – Ordibált a szobalánynak. –

Csincsuka már megint a szobába kakilt!

Takarítsd fel nagyon gyorsan, mert mind-

járt jönnek a futárok!

Hetven éves volt. A szeme piroslott a

dühtől, a bőrét megviselte a tizenötödik

ráncfelvarratás és mindezt tetézte a márkás,

habár egymáshoz nem illő ruháival. A

Szentestéről annyi jutott eszébe, hogy:

fény, csillogás, pénzpazarlás. A rokonokat

persze elintézte egy bankkártyával, amiről

elég annyit tudni, hogy nem volt üres. Ő az

a fajta ember volt, akinél a karácsony nem

egész életen át, hanem három napig tartott.

„Jingle bells, jingle bells…”- énekelte eny-

he iróniával a csengője.

- Na, végre! – Kiáltotta, majd feltépte hur-

rikánként a bejárati ajtót. - Most, hogy

megjöttek azzal a vacak biliárdasztallal,

elárulnák, miért kellett huszonhárom percet

késni?

A legnagyobb meglepetésére azon-

ban két idős úr ált az ajtóban. Ahogy vé-

gigmérte őket, rájött, hogy nem befektetők,

nem is gazdagok, sőt, még biliárdasztal

sincs náluk. A magasabbik ember megszó-

lalt: - Kellemes Szentestét! Tudna nekünk

egy térképet adni vagy telefont? Tudja, ez

az úr…

Már nem hallotta meg az utolsó mon-

datot, hanem mérgében bevágta az ajtót.

Nem értette, hogy ez a kettő miként lehet

ilyen merész, hogy csak úgy becsenget

hozzá, amikor ő egy komoly dolgot vár.

Egészen a pincéig szaladt, mert eszébe ju-

tott, hogy a padló enyhén lejt, valamivel ki

kell majd

támasztani

a saját ma-

gának vett

karácsonyi

gyönyörű-

séget. Félre-

dobta a

strandlabdá-

kat és vala-

mi nehe-

zebb dolog

után nézett. Talált egy régi bőrkötésű köny-

vet, amire a Biblia szó volt felvésve. Kéjes

mosoly rajzolódott ki az arcán: elképzelte

az általa szentfazekaknak vélt embereket,

akik most tiltakoznának, hogy ne ezt hasz-

nálja támasztéknak. Éppen szaladt volna

fel, hogy az egyetlen általa mélyen tisztelt

élőlénynek, Csincsukának megossza ezen

varázslatos gondolatait, amikor megszólalt

a csengő, és ehhez egy fagyos szél is tár-

sult. Beleborzongott, utána kinyitotta az

ajtót és belekezdett a mondókájába: - Miért

késtek harmi…

A látvány a szűzies hó színébe fa-

gyasztotta. Egy kapucnis ember ált ott, tes-

tét fekete ruha borította és csontváz kezével

egy eddig soha nem látott kapura mutatott,

ahonnan égő lelkek borzasztó sikolya hir-

dette a soha el nem jövő tavaszt.

***

Eközben a város másik végén:

- Köszönjük még egyszer a kedvességét!

Igazán nem tudjuk még jobban meghálálni,

hogy elhozta nekünk a nagypapit! Viszont-

látásra!

- Semmiség volt, miután egy taxis barátom

segített. Viszlát!

Ezzel búcsúzott Gergő ettől a kedves

családtól. Később, ahogy bandukolt hazafe-

lé, egy angyal fogta meg a jobb vállát és

egy olyan ajtót mutatott neki, amit sohasem

látott, de régóta ismert. Amikor belépett,

hárfával kísért éneket hallott, ami örökké

hirdette az uralkodó tavaszt.

Tartalom

Képek a kampányról ................................................................. 1

Szalagavató 2013 ...................................................................... 3

Interjú a The Carbonfools zenekarral ....................................... 5

Színház az egész világ! (Látogatás az Örkény Színházban) ..... 9

Lemezkritika (Django Unchained soundtrack) ......................... 11

Könyvajánló (Így szerettek ők) ................................................ 12

Filmkritika (A nyomorultak) .................................................... 13

Kiállítás (Murder) ..................................................................... 14

Kopcsák Róbert: Párhuzamos karácsony .................................. 15

Impresszum Felelős kiadó: Szűcs Levente

Szerkesztők: Balog Zita; Batiz Krisztián; Costin Boglárka;

Erdész Ádám; Galambosi Eszter; Orbán Kata; Ötvös Dávid;

Zsarnóczay Emese

A borítót rajzolta: Zsarnóczay Emese

Fénykép: Orbán Kata és Ficzere Szonja

Olvasószerkesztő: Kiss László

Tördelőszerkesztő: Balogh Norbert