szent istvan kiraly intelmei szent imre herceghez

8
SZENT ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI SZENT IMRE HERCEGHEZ ELŐSZÓ, melyben buzdítja a herceget atyai intelmeinek és parancsainak megfogadására. A szent Háromság és oszthatatlan Egység nevében. 1. § Mivel úgy érzem, hogy mindaz, amit Isten akarata alkotott és nagyon világos szabályokkal elrendezett, úgy az égbolt távlataiban, mint földünk e téres tájain az észszerűség erejétől hajtva él és létezik ; mivel továbbá látom, hogy amit ez életünk hasznára és díszére Isten kegyelme bőven engedélyezett, úgymint királyságot, kormányzóságot, hercegséget, grófságot, főpapságot és egyéb méltóságokat, mindazt részint isteni parancsok és intézmények, részint törvények, részint bírák, részint polgári törvénykezés, valamint a nemesek és élemedettek tanácsai, javaslatai kormányozzák, védik, osztják, szervezik ; és mivel biztosan tudom, hogy a földkerekség minden rendűi, bármily méltóságuk legyen, nemcsak jobbágyaiknak, híveiknek, szolgáiknak parancsolnak, tanácsolnak, javallanak, hanem fiaiknak is: azért én sem mulaszthatom el, édes fiam, hogy téged még ez életemben példákkal, parancsokkal, tanácsokkal és javaslatokkal ne gyámolítsalak, hogy azokkal majdan a magad és alattvalóid életének szokásait ékesítsed, amikor a főhatalom átszálltával utánam majdan uralkodni fogsz. 2. §. Te pedig buzgó figyelemmel hallgatva, illik, hogy az isteni bölcsesség tanácsa mellett tartsd meg atyádnak parancsolatait, aki Salamon ajkával mondja : Hallgass fiam atyád tanítására és ne vesd meg anyád figyelmeztetését, hogy kedvelt személy légy és megsokasod- janak életed évei. Ebből a bölcs mondásból megtanulhatod: ha azt, amire atyai szeretettel oktatlak, megvetnéd, ami távol legyen, nem leszel tovább barátja sem az Istennek, sem az embereknek. 3. §. De hallgasd meg az engedetlen parancsmegszegők esetét és bukását. Ádám, kit a teremtő és minden teremtményt éltető úr a saját hasonlatosságára alkotott és köztisztességgel ruházott fel, széttörte a parancsolatok bilincseit, mire tüstént elvesztette tisztességét, magasztosságát és a paradicsomból távoznia kellett. 4. §. Isten választott és szeretett régi népe is, mivel az utasítások 1 Isten ujjaival szőtt kötelékeit széttépte, azért különféle módokon elpusztult : egy részét ugyanis elnyelte a föld, más részét irtóhad ölte meg, egy részük pedig egymást gyilkolta. 5. §. Salamon fia is, elvetvén atyjának békeszerető szavait, kevélységtől elkapatva, dárdaütésekkel fenyegette atyja korbácsa helyett a népet, azért sok rosszat szenvedett királyságában, végül letaszíttatott. 6. §. Hogy így ne járj te is, engedelmeskedj nekem fiam! Gyermek vagy, gyönyörök cselédkéje, párnás ágy lakója, dédelgetve és nevelve minden gyönyörűségben, de ismeret- lenek előtted a hadjáratok, a munka és a különféle népek támadásai, melyek közt én már majd egész életemet töltöttem. 7. §. Itt az ideje, hogy ne csak a párnák puhaságát élvezd, mert az tunyává és kéjelgővé tesz, ami pedig elvesztegetése az erénynek, melegágya a bűnöknek és megvetése a parancsoknak.

Upload: lorant-leel-ossy

Post on 18-Dec-2015

220 views

Category:

Documents


3 download

DESCRIPTION

Az első írott törvény

TRANSCRIPT

  • SZENT ISTVN KIRLY INTELMEI SZENT IMRE HERCEGHEZ

    ELSZ,melyben buzdtja a herceget atyai intelmeinek s parancsainak megfogadsra.

    A szent Hromsg s oszthatatlan Egysg nevben.

    1. Mivel gy rzem, hogy mindaz, amit Isten akarata alkotott s nagyon vilgos szablyokkal elrendezett, gy az gbolt tvlataiban, mint fldnk e tres tjain az szszersg erejtl hajtva l s ltezik ; mivel tovbb ltom, hogy amit ez letnk hasznra s dszre Isten kegyelme bven engedlyezett, gymint kirlysgot, kormnyzsgot, hercegsget, grfsgot, fpapsgot s egyb mltsgokat, mindazt rszint isteni parancsok s intzmnyek, rszint trvnyek, rszint brk, rszint polgri trvnykezs, valamint a nemesek s lemedettek tancsai, javaslatai kormnyozzk, vdik, osztjk, szervezik ; s mivel biztosan tudom, hogy a fldkereksg minden rendi, brmily mltsguk legyen, nemcsak jobbgyaiknak, hveiknek, szolgiknak parancsolnak, tancsolnak, javallanak, hanem fiaiknak is: azrt n sem mulaszthatom el, des fiam, hogy tged mg ez letemben pldkkal, parancsokkal, tancsokkal s javaslatokkal ne gymoltsalak, hogy azokkal majdan a magad s alattvalid letnek szoksait kestsed, amikor a fhatalom tszlltval utnam majdan uralkodni fogsz.

    2. . Te pedig buzg figyelemmel hallgatva, illik, hogy az isteni blcsessg tancsa mellett tartsd meg atydnak parancsolatait, aki Salamon ajkval mondja : Hallgass fiam atyd tantsra s ne vesd meg anyd figyelmeztetst, hogy kedvelt szemly lgy s megsokasod-janak leted vei. Ebbl a blcs mondsbl megtanulhatod: ha azt, amire atyai szeretettel oktatlak, megvetnd, ami tvol legyen, nem leszel tovbb bartja sem az Istennek, sem az embereknek.

    3. . De hallgasd meg az engedetlen parancsmegszegk esett s bukst. dm, kit a teremt s minden teremtmnyt ltet r a sajt hasonlatossgra alkotott s kztisztessggel ruhzott fel, szttrte a parancsolatok bilincseit, mire tstnt elvesztette tisztessgt, magasztossgt s a paradicsombl tvoznia kellett.

    4. . Isten vlasztott s szeretett rgi npe is, mivel az utastsok 1 Isten ujjaival sztt ktelkeit szttpte, azrt klnfle mdokon elpusztult : egy rszt ugyanis elnyelte a fld, ms rszt irthad lte meg, egy rszk pedig egymst gyilkolta.

    5. . Salamon fia is, elvetvn atyjnak bkeszeret szavait, kevlysgtl elkapatva, drdatsekkel fenyegette atyja korbcsa helyett a npet, azrt sok rosszat szenvedett kirlysgban, vgl letaszttatott.

    6. . Hogy gy ne jrj te is, engedelmeskedj nekem fiam! Gyermek vagy, gynyrk cseldkje, prns gy lakja, ddelgetve s nevelve minden gynyrsgben, de ismeret-lenek eltted a hadjratok, a munka s a klnfle npek tmadsai, melyek kzt n mr majd egsz letemet tltttem.

    7. . Itt az ideje, hogy ne csak a prnk puhasgt lvezd, mert az tunyv s kjelgv tesz, ami pedig elvesztegetse az ernynek, meleggya a bnknek s megvetse a parancsoknak.

  • Rszed legyen idnknt szigorsgban amely figyelmedet feszlten arra irnytsa, amit parancsolok. Ezek elrebocstsval teht trjnk a trgyra.

    ELS PARANCSOLAT

    A katolikus hit megtartsrl

    Mivel a kirlyi mltsg rangjra csak hvk s katolikus hitbe avatottak juthatnak, azrt parancsolatainkban szent vallsunknak adjuk az els helyet.

    1. Mindenekeltt parancsolom, tancsolom, javallom, des fiam, ha tiszteltetni kvnod kirlyi korondat, hogy a katolikus s apostoli hitet oly gonddal s figyelemmel tartsd meg, hogy Istentl rendelt minden alattvaldnak pldt nyjts s az sszes egyhzi frfiak mltn igaz keresztny hit frfinak nevezzenek ; enlkl, biztosra vedd, nem fognak sem keresztnynek, sem az Egyhz finak mondani.

    2. . Mert akik hamishitek vagy hitket nem tltik meg s nem kestik j cselekedetekkel, miutn cselekedet nlkl a hit meghal, sem itt nem uralkodnak tisztessgesen, sem az rk kirlysgban vagy koronban nem rszeslnek.

    3. . De ha a hit paizst ersen tartod, tied az dvssg sisakja is. Ezekkel a fegyverekkel kellen kzdhetsz a lthatatlan s lthat ellensgek ellen. Azt mondja ugyanis az apostol: Nem koronztatik meg, csak aki igazn kzd.

    4. . A hit pedig, amelyrl beszlek, ez llhatatosan higyjed s minden ktelkeds nlkl tartsad, hogy a mindenhat atya Isten, minden teremtmny alkotja, s az egyszltt fia, a mi Urunk Jzus, aki Szz Mritl angyali hradsra szletett s az egsz vilg dvrt kereszthallt szenvedett, s a Szentllek, aki prftk s apostolok s evanglistk ltal szlott : tkletes, oszthatatlan, szepltelen egy istensget alkotnak. Ez a katolikus hit, melyet, miknt Athanasius mondja, ha valaki nem hven s szilrdan hisz, nem dvzlhet.

    5. . Ha valaha a te hatalmad alatt akadnnak, ami tvol legyen, kik a Szenthromsg ez sszettelt megbontani, szkteni vagy nvelni igyekeznnek, tudd meg, hogy azok eretnekvezrsg szolgi s nem a szentegyhz fiai.

    6. . Az ilyeneket ne tplld s ne oltalmazd, hogy magad is bartjuknak s prtfogjuknak ne lttassl ; az effle emberek ugyanis a szent hit fiait ltalban megfertzik, a szent Egyhznak ezt az j npt pedig1 ppen siralmasan megrontjk s szt is zilljk. F gondod legyen, hogy ez ne trtnjk.

    MSODIK PARANCSOLAT

    Az Egyhzrl s az egyhzi rend fenntartsrl

    A kirlyi palotban a hit utn kvetkez hely az Egyhzat illeti, melynek magvt elbb a mi fejnk, tudniillik Krisztus, elltette, azutn tagjai, gymint az apostolok s szentatyk

  • sztplntltk s alaposan megmunkltk2 gy, hogy az egsz vilgon elterjedt.

    1. . s br mindig jabb sarjat hajt, nmely helyeken mgis rgi gyannt ltezik. De a mi monarchinkban, des fiam, mg fiatal s jdonsg gyannt prdikljk, mirt is fokozottabb s gondosabb polsa szksges, hogy az a j, melyet az isteni kegyelem a maga mrhetetlen irgalmval neknk rdemetlenl juttatott, a te henyesged, restsged s hanyagsgod ltal le ne rontassk s meg ne semmisljn.

    2. . Aki ugyanis a szent Egyhz mltsgt kisebbti vagy bemocskolja, az Krisztus testnek megcsonktsra tr. Maga az r mondta Pternek, akit szent Egyhza rizjv s kormnyzjv tett : Te kszl vagy s e kszlra ptem Egyhzamat. t magt kszlnak nevezte, de a rptett Egyhzat nem mondotta fbl vagy kbl valnak, hanem a megtrtett npet, vlasztott, isteni nemzetet, a hitben jrtas, keresztvzzel megmosott, kenettel megkent nyjat mondta s nevezi a rja ptett Egyhznak.

    3. . Ha valamely szerencstlen e szent Egyhz tagjait vagy kicsinyeit megbotrnkoztatja, az evanglium parancsolata szerint mlt arra, hogy malomkvet kssenek nyakra s lemertsk a tenger mlysgbe ; azaz : letasztsk hatalma mltsgrl s maradjon az igazak Egyhzn kvl oly vilgi nyomorsgban, mint a pogny s vmos.

    4. . Azrt ht fiam, buzg trekvssel kell gondoskodnod arrl mindennap, hogy a szent Egyhz inkbb gyarapodjk, semmint krt szenvedjen. Ezrt is neveztk a kirlyokat kezdetben felsgeseknek, mivel gyaraptottk az Egyhzat. Te is ezt tedd, hogy korond dicsretesebb, leted boldogabb s kiadsabb legyen.

    HARMADIK PARANCSOLAT

    A pspk-nevezet s a fpapokat illet tiszteletrl

    A kirlyi trnt kesti a fpapok rendje, azrt a kirlyi mltsgban a fpapok brjk a harmadik helyet.

    1. . des fiam, ezeket az regeket gy rizd, mint a szemed fnyt. Ha tid az jindulatuk, senki ellensgedtl se flj. Ha k tmogatnak, biztos lehetsz minden dolgodban ; az knyrgsk ajnl tged a mindenhat Istennek.

    2. . ket ugyanis az Isten az emberi nem reil rendelte, s a lelkek s valamennyi egyhzi mltsg gondviseliv s az isteni szentsg szmtartiv s kiszolgltativ tette

    3. . Nluk nlkl nincsenek kirlyok, sem fejedelemsgek. Az kzbenjrsukra eltrltetnek az emberek bnei. Ha ket igazn szereted, ktsgtelenl nmagadnak hasznlsz s kirlysgodat tisztessggel kormnyozod ; az kezkbe adatott ugyanis a hatalom megktni minket a bnben s feloldani a bntl.

    4. . rk szvetsget kttt ugyanis velk az Isten, az emberektl elklntette ket, a sajt nevnek s szentsgnek rszeseiv tette s megtiltotta, hogy az emberek ket megfeddhessk. Dvidrt, az istentette kirlyrt, ne srtstek meg az n flkentjeimet ! stb. Srti pedig Isten flkentjeit az, aki isteni s knoni szablyok ellenre egyhzi rend frfiakat

  • hamis vddal mocskol be s nyilvnossg el hurcol ; ettl egyltaln tiltalak fiam, ha boldogan akarsz lni s kirlysgodat megbecslni ; mivel az Isten klnsen ilyesmiken botrnkozik meg.

    5. . Ha azok kzl, akikrl itt sz van, valaki trtnetesen, ami tvol legyen, olyan vtekbe esnk, amely feddst rdemel, dorgld meg t hromszor-ngyszer egyedl ngyszemkzt, miknt az evanglium parancsolja. Ha a bizalmas intelem nem hasznl, akkor fenytsd meg nyilvnosan, e szerint : Ha nem hallgat rd, mondd meg az Egyhznak. Ha ezt a sorrendet kveted, korondat nagyon dicssgesre flmagasztalod.

    NEGYEDIK PARANCSOLAT.

    A hercegek s brk illend megbecslsrl

    A kirlysg negyedik dsze a hercegek, brk, grfok, katonk; nemesek hsge ; btorsga, sernysge, elzkenysge, megbzhatsga.

    1. . Mert k a kirlysg vdelmezi, a gyngk oltalmazi, az ellensg legyzi, a monarchik nveli.

    2. . Legyenek k neked, fiam, atyid s fivreid.

    3. . Senkit kzlk szolgasgra ne vess s szolgnak ne nevezz. Legyenek k katonid, de ne szolgid. Harag, kevlysg s irgysg nlkl, bkessgesen, embersgesen, nyjasan uralkodj rajtuk, mindig szben tartva, hogy minden ember azonos egy lnyeg s hogy semmi sem emel fl, csak az alzatossg s semmi sem alz meg, csak a kevlysg s irgysg.

    4. . Ha bkessges leszel, akkor kirlynak s kirly finak hvnak s szeretni fog minden katond ; ha haragos, kevly, kteked, bktlen leszel s hatalmaskodol a grfok s hercegek fltt, akkor katonid ereje ktsgkvl kirlyi mltsgod romlsra vlik s idegenek kezre juttatjk kirlysgodat.

    5. . Ettl tartva, az ernyek szablyai szerint igazgasd grfjaid lett, hogy a te szereteteddel vezve, ellenkezs nlkl ragaszkodjanak mindig a kirlyi mltsghoz, hogy a te kirlysgod mindenkor biztonsgos legyen.

    TDIK PARANCSOLAT

    A trelem ernynek gyakorlsrl s a trvnykezsrl.

    A trelem s a trvnykezs gyakorlsa tdik kessge a kirlyi koronnak.

    1. . Dvid kirly s prfta mondja Isten, a te tlerdet add a kirlynak. s ugyan msutt : A kirly tisztessge szereti az tlkezst. Pl apostol a trelemrl mondja: Trelmesek legyetek mindenkihez. s az r az evangliumban : Trelmessgtekben fogjtok brni lelketeket.

  • 2. . Erre trekedj, fiam ! Ha tiszteletet akarsz kirlysgodnak, szeresd a trvnykezst ; ha brni akarod lelkedet,1 lgy trelmes.

    3. Valahnyszor, des fiam, a te tlkezsedre mlt gy, vagy fbenjr cselekmny vdlottja kerl eld, ne vidd azt trelmetlenl, vagy ne eskdzzl, hogy t megbnteted ; ingatag s trkeny lenne az ilyesmi; mivel ostoba fogadalmakat meg kell trni ; st te magad ne tlkezz, hogy kisebb jelentsg gyekkel val foglalkozs kirlyi mltsgodat be ne szennyezze ; az effle gyet kldd inkbb a brkhoz, akiknek az a feladatuk, hogy ezt a trvny szerint elintzzk.

    4. . vakodj attl, hogy br lgy, rlj, hogy kirly vagy s annak neveztetel. A trelmes kirlyok uralkodnak, a trelmetlenek zsarnokoskodnak.

    5. Ha mgis olyan gy kerl eld, amelyben tlkezni mltsgodnak megfelel, abban tlkezzl trelemmel, irgalommal s sznalommal, hogy az korondnak dcsretre s dszre legyen.

    HATODIK PARANCSOLAT.

    A klfldiek befogadsrl s a telepesek elltsrl

    A telepes s jvevny frfiak haszna oly nagy, hogy a kirlyi mltsgban mltn brhatja a hatodik helyet.

    1. . Honnan gyarapodott kezdetben a rmai birodalom s honnan voltak fensgesek s dicsk a rmai kirlyok, ha nem onnan, hogy sok nemes s blcs sereglett oda klnfle tjakrl a Rma mind a mai napig szolgasgban lenne, ha Aeneas ivadka szabadd nem tette volna..

    2. . A telepesek klnbz orszgokbl jnnek, teht klnbz nyelvet s szoksokat, klnfle tudomnyt s fegyvereket hoznak magukkal, melyek mind a kirlyi udvart dsztik s teszik naggy, egyben elrettentik nmely idegenek arctlansgt.

    3. . Egynyelv s egyszoks kirlysg1 gynge s trkeny.

    4. . Teht parancsolom neked, fiam, hogy j akarattal lsd el s tisztessgesen tartsd ket, hogy szvesebben nlad ljenek, mint msutt lakjanak. Ha ugyanis te azt, amit n ptettem, lerombolni, vagy amit sszegyjtttem, sztszrni trekednl, kirlysgod ktsgtelenl a legnagyobb krt szenvedn. Hogy ez ne trtnjk, mindennap nveld kirlysgodat, hogy korondat mindenki felsgesnek tartsa.

    HETEDIK PARANCSOLAT.

    A tancs jelentsgrl.

    A kirlyok emelvnyn a hetedik helyet a tancs kveteli.

  • 1. . Mert a tancs llt kirlyokat, kormnyoz kirlysgokat, vdelmezi a hazt, vezrli az tkzeteket, nyeri a gyzedelmet, zi el az ellensget, szerez bartokat, alapt vrosokat s rombolja le az ellensgek tborait.

    2. . Mivel pedig a tancsokban azrt van haszon, mert gy ltom, hogy nem oktalan, pffeszked s kzpszer frfiaktl kell tancsot krni, hanem a nagyobbakat s jobbakat, felsbbeket s a legtiszteltebb vneket kell meghallgatni s vlemnyket sszecsiszolni.

    3. . Azrt, fiam, ifjakkal s kevsb blcsekkel ne tancskozz, vagy tlk tancsot ne krj, csak idsebbektl, akik koruknl s blcsessgknl fogva az illet gy tekintetben tancsadsra alkalmasak. A kirlyok tancsai a blcsek szvbe legyenek zrva, ne a balgk szelessgben burjnozzanak.

    4. . Ha blcsekkel jrsz, blcsen fogsz cselekedni ; ha balgkkal veszed magad krl, velk trsulsz ; mr a Szent Llek kijelentette Salamon ltal : Aki blcsekkel jr, blcsek bartja lesz s nem a balgkhoz lesz hasonl. Dvid is zengi : A szenttel szent leszel, s az rtatlan frfival rtatlan leszel, s a vlasztottal vlasztott leszel, s a feslettel feslett leszel.

    5. . Mindenki abban gyakorolja magt, ami a korhoz illik, tudniillik az ifjak a fegyverforgatsban, a vnek a tancsolsban.

    6. Egszen azonban mgsem kell az ifjakat a tancsbl kirekeszteni. De valahnyszor tancskozsba bocstkozol velk, hasznavehet tancsukat is mindig terjeszd az regebbek el, hogy minden cselekedetedet a blcsessg szablyhoz mrjed.

    NYOLCADIK PARANCSOLAT

    Hogy az sket kvetni kell s a fik engedelmeskedjenek szleiknek.

    Az sk kvetse a kirlyi mltsgban a nyolcadik helyet brja.

    1. . A legnagyobb kirlyi kessg, tudd meg : kvetni az elbbi kirlyokat s utnozni a tisztes szlket. Aki ugyanis megveti satyi trvnyeit, s az isteni trvnyeket sem tiszteli, elpusztul. Mert az apk azrt apk, hogy gondoskodjanak fiaikrl ; s azrt fik a fik, hogy engedelmeskedjenek apjuknak.

    2. . Aki apjnak ellenszegl, Isten ellensge az. Az engedetlenek ugyanis Istennek szeglnek ellen. Az engedetlensg szelleme sztszrja korond virgait. Az engedetlensg az egsz kirlysg veszedelme.

    3. Azrt des fiam, apdnak rendeletei mindig szemed eltt legyenek, hogy szerencsdet mindentt kirlyi gyeplk irnytsk. Az n szoksaimat, melyeket tekints a kirlyi mltsghoz illknek, minden ktelkeds bilincse nlkl kvesd ; mert nehz lesz e tjon1 megtartanod a kirlysgot, ha nem utnzod az eltted uralkod kirlyok szoksait.

    4. Kormnyozn-e grg a latinokat grg szoksok szerint ? Avagy kormnyozn-e latin a grgket latin szoksok szerint? Nem. Azrt kvesd az n szoksaimat, hogy a sajt nped

  • kivlnak tartson s az idegenek dcsrjenek.

    KILENCEDIK PARANCSOLAT.

    A knyrgsrl s annak mdjrl.

    Odaad knyrgs a kirly javnak legfbb eszkze, azrt a kilencedik s a kirlyi mltsg kilencedik szablya rla szl.

    1. . A szntelen knyrgs eredmnye a bnktl val megtisztuls s bnbocsnat. Teht fiam, valahnyszor Isten imdsra Isten templomba sietsz, Salamonnal, kirly fival, magad is kirly, mondjad mindig Kldj Uram blcsessget a te nagysgod szkrl, amely velem legyen s velem dolgozzk, hogy tudjam, mit fogadsz szvesen minden idben. Tovbb : Uramatym s letem Istene, ne hagyj el engem gonosz gondolatok kzt. Ne adj szemeimnek kevlysget s a gonosz vgyakat fordtsd el tlem Uram. A vgyaktl ments meg engem s ne adj t engem,- Uram, tiszteletlen s esztelen lleknek.

    2. . Ezzel a knyrgssel ltek a rgi kirlyok. Te is hasznld ugyanezt, hogy Isten sszes bneid eltrlsre mltasson, hogy mindenki leglegyzhetetlenebb kirlynak nevezzen.

    3. . Imdkozz azrt is, hogy a henyesget s restsget tvoztassa tled s adjon neked minden ernyben tmogatst, hogy azzal lthat s lthatatlan ellensgeidet legyzzed, hogy biztonsgban s ellensgeid minden tmadstl menten, bkessgben fejezhesd be leted folyst minden alattvalddal egyetemben.

    TIZEDIK PARANCSOLAT.

    A kegyessgrl s irgalmassgrl s a tbbi ernyekrl.

    Az ernyek gyakorlsa dszti a kirlyok koronjt s ez a parancsolatok kzt a tizedik.

    1. . Mert az ernyek ura maga a kirlyok kirlya. Miknt teht az mennyei seregnek-teljessge tz karbl ll, akknt a te leted forgsban is tz parancsolatod legyen.

    2. . Legyen a kirly kegyes, irgalmas s a tbbi ernyekkel megtelt s kes. Mert a kegyetlensggel s gonoszsggal fertztt kirly hiba kvetel magnak kirly nevet, zsarnoknak kell az ilyet mondani.

    3. . Ezrt ht, des fiam, szvem gynyrsge, jv sarjadk remnye, krlek, parancsolom, hogy mindenkor s mindenben kegyessggel eltelve, ne csak szleid s rokonaid, vagy fejedelmek, vezrek, gazdagok, szomszdok s honfiak irnt lgy jindulat, hanem idegenek s mindenki ms irnt is, aki hozzd fordul. Mert a kegyessg alkotsai vezrelnek tged a legfbb boldogsgra.

    4. . Lgy irgalmas minden erszakot szenvedhz, mindig szvedben hordozva az r ez intst : Irgalmassgot akarok s nem ldozatot.

  • 5. . Trelmes lgy mindenkihez; ne csak a hatalmasokhoz, hanem a hatalomnlkliekhez is.

    6. . Lgy vgl ers abban, hogy szerfltt se a j szerencse fl ne emeljen, se a balszerencse le ne sjtson.

    7. . Lgy alzatos is, hogy az r tged felmagasztaljon itt s a jvendben.

    8. . Lgy mrskletes s mdfelett senkit se bntess vagy krhoztass.

    9. . Lgy szeld, hogy az igazsgnak soha ellen ne szeglj.

    10. . Lgy tisztessges, hogy soha senkit szndkosan meg ne gyalzz.

    11. . Lgy szemrmes, hogy a bujasg minden mocskt, mint a hall gytrelmeit, elkerld.

    12. . Mindezek, amiket fntebb rintettem, alkotjk a kirlyi koront. Nluk nlkl sem itt nem uralkodhat senki, sem az rk kirlysghoz el nem juthat

    Forrs: DOBOG