74∞&£∞∞§£ ™

74∞&£∞∞§£ ™

74∞&£∞∞§£ ™

74∞&£∞∞§£ ™

SoLyMoSI LáSzLó

Szent László királyA tEMEtéStőL A SzEntté AvAtáSIg

„Bűnös vagyok, mert a földi hatalmat a legsúlyosabb vétkek nélkül nem lehet gyakorolni.” A citátum Szent László király (1077–1095) leveléből való. Az idézettrészlet a kor felfogásával összhangban fogalmazta meg a halandó ember, a bűn ésa hatalom kapcsolatát. Itt azonban ennél többről van szó: egy keresztény uralkodóönkritikus vallomásáról. László bűnösnek érezte magát, ám kortársai becsülték,a legnagyobbak közé számították, és hamarosan kialakult tisztelete szentté ava-tásához vezetett. Ez a tanulmány három kérdésre kíván választ adni. Hová temették László királyt? Hogyan bontakozott ki kultusza? Miként avatták szentté?

A Szent László-herma (bal oldalon)és belső ereklyetartója a király koponyájával (fent)

Fotó: Mudrák Attila

Hová tEMEttéK A KIráLyt?Szent László király 1095-ben távozottaz élők sorából. Sírhelyét a forrásokegyértelműen meghatározták: az ural-kodót az általa alapított váradi székes-egyházban temették el. Mátyás Flóriántörténész (1818–1904) 1900. június 11-én a Magyar Tudományos Akadémia II.osztályának felolvasóülésén azonbanettől eltérő, új elképzelést ismertetett.Eszerint Szent László királyt először azugyancsak általa alapított somogyváribencés apátságban temették el, ahon-nan földi maradványait később – vala-mikor 1192 előtt – vitték Váradra és he-lyezték el a székesegyházban. MátyásFlórián véleménye gyorsan elterjedt, ésállításának egészen napjainkig csak ke-vesen mondtak ellent. A kételkedésbena legmesszebb Tóth Sándor művészet-történész (1940–2007) jutott, amikor2001-ben leírta, hogy „Tihany és Szek-szárd vitathatatlanul királyi temetkező-helyül szolgált, Somogyvár ilyen szerepeviszont kétségbe vonható”.

Mátyás Flórián nézetét megelőzőena történeti feldolgozások és maguk aforrások is kivétel nélkül váradi teme-tésről tanúskodnak. A Szent László-le-genda 1200 táján megformált két vál-tozata, a 14. századi krónikaszerkeszt-mény Szent László halála után készültrésze, Kézai Simon 1285 táján megfo-galmazott gesztája és a Váradi krónikasemmit sem tud a somogyvári teme-tésről. A legenda két változata viszonttöbbletet ad a többi forráshoz képest.A váradi temetést csodás esemény le-írásával, az ún. kocsicsodával nyoma-tékosítja: a kocsi a király holttestévelmagától elindul Várad felé. Ezt a jele-netet a 14. században a Képes krónikailluminátora is megörökítette (51r),noha maga a szöveg nem szólt róla. AMagyar Anjou Legendárium miniátoraszintén megfestette a történetet, s áb-rázolását a kép alá írt szöveg – „quo-modo currus ibat cum corpore Wara-dinum” – tette egyértelművé. A kocsi-csoda népszerűségét mutatja, hogy aközépkori Szent László-beszédek közelfelében olvasható ez a jelenet.

Vajon mi késztette akkor MátyásFlóriánt az addig általánosan uralkodóálláspont felülbírálására? Mátyás egyolyan bullára, pontosabban annak egykis részletére hivatkozik, amelyet II.Paszkál pápa állított ki 1106. novem-ber 2-án a dél-franciaországi (langue-doc-i) saint-gilles-i bencés apátság élénálló Hugó apát számára. Szent Lászlókirály 1091-ben az innen érkező szer-

zeteseknek építtette a somogyvári mo-nostort a Szentháromság, Szent Péterés Pál apostolok, valamint Szent Egyed,a híres francia apátság védőszentje tisz-teletére. Az oklevél nem volt ismeretlena magyar kutatók előtt – először 1774-ben Pray György, majd mások is közzé-tették a forrás szövegét – azonbanaddig senki sem következtetett belőleSzent László somogyvári temetésére.

Mátyás Flórián 1900-ban közzétettnézetének bírálata még ugyanabban azévben megjelent. Recenziójában PaulerGyula (1841–1903) kiemelten foglalko-zott a somogyvári temetés kérdésével.Kifogásolta, hogy Mátyás Flórián kiha-gyásokkal idézte a bulla vonatkozó ré-szét. Arra a (téves) következtetésre ju-tott, hogy nem a magyar király, hanemOdiló saint-gilles-i apát teste nyugo-dott Somogyvárott. Úgy vélte, számoshiteles adat tanúskodik arról, hogy

László király testét mindjárt Váradontemették el; azt pedig, hogy ideiglene-sen Somogyvárott lett volna eltemetve,a másképp is magyarázható bullánkívül semmi sem bizonyítja.

Mátyás Flórián nem válaszolt ezekreaz ellenvetésekre. Nem sokkal későbbmindketten távoztak az élők sorából.Haláluk után a kérdéssel a középkor-kutató történésznek készülő fiatal Baumgarten Ferenc Ferdinánd (1880–1927) foglalkozott. Baumgarten a pestiegyetemen doktorált 1903-ban, majda strassburgi egyetemen folytatta ta-nulmányait. A két bencés apátság, So-mogyvár és Saint-Gilles közös múltjá-

20 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

A kocsicsoda: a halottas kocsi magátólindul váradra (országos Széchényi

Könyvtár, Képes krónika, 51r)4∞&£∞∞§£™

4∞&£∞∞§£™

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 21

nak feltárására vállalkozott. Baumgar-ten Mátyás Flórián nézete mellett ér-velt, és azt állította, hogy a bulla vonat-kozó passzusa csak egyféleképpen ér-telmezhető: igenis Szent Lászlót te-mették el Somogyvárott. Új elemkénthozta fel, hogy a saint-gilles-i anyaapát-ságban a 12. század elején készült ha-lottaskönyv feljegyezte Szent László te-metése napját.

Ez a feljegyzés azonban azzal füg-gött össze, hogy az egyházalapítás, azegyháznak tett adomány lélekváltság-adomány volt. A temetés évfordulóina megadományozott intézmény pap-sága imádkozott jótevője túlvilági bol-dogulásáért, függetlenül attól, hová te-mették. Így természetes volt, hogy

mind a somogyvári, mind a közvetveérintett francia apátságban nyilvántar-tották László temetése napját, ésimád koztak érte.

Baumgarten meghívott vendégként1905. november 13-án előadást tartotta Magyar Tudományos Akadémia II.osztályának ülésén, ahol felolvasta ta-nulmányát a somogyvári és a saint-gilles-i apátságok kapcsolatáról. Fejér-pataky László (1857–1923) úgy mu-tatta be az ifjú szerzőt, mint aki ko-rábbi munkájában „Szent László teme-tése helyének kérdését is jóformán el-döntötte”. Baumgarten azonban nemsokkal később felhagyott a középkor-kutatással, esztétikai és színháztudo-mányi műveket alkotott. Nevét széle-sebb körben a magyar írók támogatá-sára tett nagyvonalú alapítványa, a Ba-umgarten-díj őrizte meg, amelyet1949-ben osztottak ki utoljára.

Mátyás Flórián és Baumgarten né-zete szinte mindenkit meghódított.Békefi Remig (1858–1924), SörösPongrác (1873–1919), majd KarácsonyiJános (1858–1929) is azt vallotta, hogySzent Lászlót először a somogyvárimonostorban temették el. Dercsényi

Dezső (1910–1987) művészettörténésza vita ismeretében így írt: „Semmiokunk sincs, hogy László somogyvári el-temetését tényként el ne fogadjuk.”

A téves nézet terjedése 1960 utánújabb lendületet kapott. Györffy György(1917–2000) Az Árpád-kori Magyaror-szág történeti földrajza című művében1963-ban még azt írta, hogy a váradiszékesegyházban temették el az ala-pító királyt. 1977-ben viszont máramellett tette le voksát, hogy SzentLászlót előbb Somogyvárott, majd Vá-radon temették el. Sokan mások is ha-sonlóan vélekedtek, többek közöttCsóka J. Lajos (1904–1980) bencés rend-történész, illetve Bálint Sándor (1904–1980), a szakrális néprajz tudósa.

A téves állítás az 1970-es évek végé-től a Szent László-legenda szövegkiadá-saiban és fordításaiban is megjelent.A kiadók és a fordítók itthon és külföl-dön lábjegyzetben figyelmeztették azolvasót, hogy először a somogyi mo-nostorban s nem Váradon volt a teme-tés. Ez a gyakorlat sokáig nem érvénye-sült a legenda esetében, de végül azújabb fordítás emlékeztetett a somogyitemetésre.

Ezen a vélekedésen a somogyvárimonostor 1972-ben megkezdett régé-szeti feltárása sem módosított. BakayKornél, az ásatást vezető régész eleveabból indult ki, hogy a királysírnakmeg kell lennie. A szentélytől távol, afőhajóban talált is egy építményt, me-lyet kriptának minősített. Bakay szá-mos helyen és alkalommal írt a so-mogyvári királysírról. Néhány évvel ez-előtt impozáns kiállítású könyvbenfoglalta össze több évtizedes kutatásai -nak eredményeit.

1991 nyarán Somogyvárott az apát-ság alapításának 900. évfordulója alkal-mából tudományos ülésszakot rendez-tek, és ünnepélyesen átadták a helyre-állított műemléket, megjelölve benneSzent Lászlónak a sírfelirat szerint fel-tételezett első sírját („sepulcrum opi-nabile primum regis Sancti Ladislai”).A temetkezés kérdésével is foglalkozóelőadók kivétel nélkül tényként kezel-ték, hogy Szent László első nyughelyea somogyvári monostorban volt.

A KocSIcSodA

Ha a somogyvári monostor valóban ki-rályi temetkezőhely volt, felmerül akérdés, mikor és hogyan vitték át az1095-ben elhunyt király tetemét a vá-radi székesegyházba. A Fügedi Erik

négy jelenet a legendáriumból:László király és a cseh uralkodó békecsókja, a király halála, holttestét akocsi váradra viszi, körmenettel mennekelébe (Biblioteca Apostolica vaticana,vat. Lat. 8541. fol. 84r = Magyar AnjouLegendárium, XLIv/17-20. kép)4∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™

(1916–1992) nevéhez köthető datálásikísérlet Gallus Anonymus gesztájáratámaszkodik. Ebben szó esik III. (Fer-deszájú) Boleszló lengyel fejedelem(1102–1138) somogyvári zarándokla-táról. Fügedi feltételezte, hogy a feje-delem Szent László ott lévő sírját is fel-kereste somogyvári tartózkodásakor.Ugyanakkor a geszta nem említi a sírt,ami azért is elgondolkoztató, mertmás helyütt megemlékezik a magyaruralkodóról.

Egy további időpont-meghatározásipróbálkozás Valter váradi püspök sajá-tos istenítéletére épül. A legenda szerintKönyves Kálmán király (1095–1116) fiaés utóda, II. István uralkodása (1116–1131) idején egy ispán lopással vádoltmeg egy vitézt, s a király Valter püs -pököt bízta meg a per befejezésével.A püs pök Szent László érdemeibenbízva annak sírjára helyezte a per tár-gyát képező ezüsttálat, hogy Istendöntse el, kit illet meg az ezüstnemű.Amikor az ispán meg akarta ragadni atálat, félholtan esett össze.

A bizonyító eljárás leírását a SzentLászló-legenda két változatban örökí-tette meg. Az egyik csak az ispán fel-

süléséről szólt, míg a másik ezt kiegé-szítette azzal, hogy a vitéz elvette a sír-ról a tálat. A bővítés arról árulkodik,hogy szerzője nem lehetett tisztábanaz istenítéleti eljárással, hiszen az ilyenvitákban csak az egyik felet köteleztékarra, hogy az istenítéleti próbának alá-vesse magát, s ha ennek során bűnös-nek bizonyult, a másik fél magától ér-tetődően megnyerte a pert. A bővebbváltozat a 14. században a MagyarAnjou Legendárium miniátorát is meg-ihlette, és ennek megfelelően két képetkészített róla. Az egyiken a földre zu-hant ispán, a másikon a vitéz látható,amint a sírról elveszi a tálat.

Valter püspök vitathatatlanul törté-neti személyiség volt. A 14. századi ösz-szeállításból ismert váradi püspöklistá-ban ugyan nem szerepel, de oklevelekigazolják létezését. Az általa lefolytatottistenítélet időpontját joggal lehet az őtmegbízó II. István király uralkodásánakidejére, vagyis 1116 és 1131 közé tenni.De ekkorra helyezni az átvitelt Váradramég a somogyvári temetés elfogadásaesetén is vitatható. Felmerül ugyanis akérdés, miként alakulhatott ki ilyenrövid idő alatt Szent Lászlónak olyankultusza Váradon, hogy alig elkészültsírját Valter püspök bevonhatta a sajá-tos istenítéleti eljárásba.

Az esetleges átvitelt a holttest ex-humálásának kellett megelőznie. A ká-nonjog szerint az egyházi engedéllyel

történő kihantolásnak három fő típusalétezett. 1. Ha a temetés után kiderülta halottról, hogy életvitele miatt (pél-dául kiközösített volt) nem lett volnaszabad megszentelt földbe temetni,akkor kötelezően kihantolták és a te-metőn kívül ásták el a tetemet. 2.A szentté avatást követően is kiemel-ték (elevatio) addigi sírjából a szentmaradványait, hogy végső nyughelyéretemessék. 3. Végül az is előfordult,hogy valamilyen egyéb oknál fogva kí-vánták utóbb máshol elhelyezni az el-hunyt földi maradványait.

A somogyvári kihantolás ez utóbbikategóriába tartozott volna, mint IV.Béla király (1235–1270) holttesténeksokszor idézett kétszeri exhumálása ésháromszori temetése Esztergomban. Akirályt 1270-ben az esztergomi ference-seknél temették el, de tetemét az esz-tergomi érsek kihantoltatta és átvitettea székesegyházba, ahonnan pápai dön-tés nyomán került vissza eredeti helyé -re. A részletek nem ismertek, de felte-hető, hogy a pápa azért állt a ferencesekmellé, mert a király az ő templomukatválasztotta temetkezőhelyül – az ott el-temetett kisebbik fia, Béla herceg sírjamellett kívánt nyugodni. A háttérbenminden bizonnyal presztízsszempon-tok és anyagi megfontolások, a királyitemetéssel, az évenként ismétlődő litur-gikus cselekménnyel és a sír látogatá-sával kapcsolatos bevételek álltak.

A somogyvári apátság a műemléki helyreállítás után a feltételezett sírhellyel(zágorhidi czigány Balázs képe)4∞&£∞∞§ £ ™

4∞&£∞∞§ £ ™

Bár a források nem tudnak semmi-féle somogyvári exhumálásról, mégistöbben megkísérelték összekapcsolnia kettős temetésről szóló elképzelésta legenda elbeszélésével, a holttest Vá-radra szállításának csodás történetével.Eszerint a hívek a nagy nyári meleg ésa hosszú út miatt haboztak a holttes-tet Váradra vinni. Okosabbnak látták afehérvári egyház mellett dönteni. Egyfogadóhoz érve, a fáradtságtól és a szo-morúságtól elcsigázva elaludtak. Mi-után elnyomta őket az álom, a kocsi,amelyre a testet rakták, mindenféle ál-lati vonóerő nélkül magától megindultVáradra a helyes úton. Ébredés után ahívek mindenfelé keresték, amíg megnem találták a Várad felé magától futószekeret. Látván, hogy a király testétisteni erő viszi ama helyre, ahová te-metkezését maga választotta, útjukatVárad felé vették.

A kocsicsoda szövegében semmifélekonkrét utalás nincsen a somogyváritemetésre, azaz alkalmatlan arra, hogyvalamiképpen az itteni eltemetést bi-zonyítsa. Ezért több kimódolt magya-rázat kísérelte meg összhangba hoznia történetet a somogyvári helyszínnel.Karácsonyi János például a kocsicsodátistenítéletnek tekintette. Feltevése sze-rint a váradi püspök kérte meg II. Ist-vánt, hogy a király végakaratának meg-felelően vitesse Váradra Szent Lászlótetemét, azonban vita kerekedett a so-mogyiak és a váradi püspök között,ezért II. István istenítéletre bízta a dön-tést: kihantoltatta és szekérre rakattaa koporsót, hogy lássák, merre indul ela kocsi. A szekér Várad felé indult, ígyaz istenítélet nyomán a somogyváribencések kénytelenek voltak lemon-dani a királysírról.

A kocsicsoda története nem szolgáltegyebet, mint annak az egyházjogi kö-vetelménynek a tudatosítását, amelyszerint bárki végakaratát teljesítenikell, semmilyen indokkal, még a káni-kula miatt sem lehet kitérni előle. Mi-után nem találtunk választ arra, mikor,miért és hogyan került volna a holttestSomogyvárról Váradra, vissza kell tér-nünk a többször említett pápai bullá-hoz. A megoldás ebben rejlik.

Egy oKLEvéL tévESértELMEzéSE

A bullának a temetkezésre vonatkoz-tatott része egy igen hosszú, többszö-rösen összetett mondat: „Latisclauussi quidem bone memorie Ungarorum

rex ad honorem Dei et sanctorum apos-tolorum Petri et Pauli in memoriamsancti confessoris Aegydii Semichensemfundavit ecclesiam et eam per manumOdilonis felicis memorie predecessorisvestri monasterio Beati Aegydii, cuiauctore Deo presides, obtulit, ubi eteius corpus venerabile requiescit, hancnimirum oblationem pro animarum sa-lute perpetratam nos largiente DeoApostolice Sedis auctoritate firmamus,cui vestrum Flauiane Vallis cenobium abeodem sancto Aegydio in salariumdatum agnoscitur.” Fordításban: „Mint-hogy László, a magyarok jó emlékű ki-rálya Isten, valamint Szent Péter és Pálapostolok tiszteletére, Szent Egyed hit-valló emlékére alapította a somogyi egy-házat, és azt boldog emlékű elődöd,Odiló keze által felajánlotta Szent Egyedmonostorának, melynek Isten segítségé-vel az élén állsz, és ahol az ő tisztelendőteste is nyugszik, ezt a lelkek üdvére tettfelajánlást mi Isten meghagyásával ésaz Apostoli Szék tekintélyével megerő-sítjük, tudván, hogy Flavia-völgyi rend-házatokat ugyanazon Szent Egyed ado-mányozta az Apostoli Széknek.

Ennek az összetett mondatnak a lé-nyegi eleme az a helyhatározói mellék-mondat („ubi et eius corpus venerabilerequiescit”, azaz: „ahol az ő tisztelendőteste is nyugszik”), amely egy bizonyosholttest nyugvóhelyét jelöli és nyilván-valóan egyértelműen kívánja azt meg-határozni. A szövegben össze nem ke-verhetően két, temetkezésre alkalmasegyházi intézmény és három elhunytszemély szerepel: Szent László király,Odiló saint-gilles-i apát, valamint a kétegyházi intézmény azonos védőszent -je, Szent Egyed.

Kérdés tehát, hogy melyik hely-színre vonatkozik a helyhatározói mel-lékmondat, hol temették el azt a bizo-nyos holttestet, és ki volt ez a személy.Mátyás és Baumgarten olvasata szerintSzent László teste nyugodott Somogy-várott. Ők a holttest kifejezést a mon-datban tőle igen távol említett Lászlókirállyal és a somogyi egyházzal kap-csolták össze. Ehhez azonban arra voltszükség, hogy bizonyos „zavaró” ele-meket kihagyjanak a mondatból. Ki-pontozásos technikával szinte közvet-len kapcsolatot létesítettek a somogyiegyház és a mellékmondat között: „La-tisclauus si quidem bone memorie Un-garorum rex ad honorem Dei et sanc-torum apostolorum Petri et Pauli inmemoriam sancti confessoris AegydiiSemichensem fundavit ecclesiam, […]ubi et eius corpus venerabile requies-

cit.” Azaz magyarul: „Minthogy László,a magyarok jó emlékű királya Isten, va-lamint Szent Péter és Pál apostolok tisz-teletére, Szent Egyed hitvalló emlékérealapította a somogyi egyházat, […]ahol az ő tisztelendő teste is nyugszik.

A mondatot megcsonkító idézőknagyvonalúan eltekintettek attól, hogyaz ubi (ahol) és eius (az ő) szavakat akihagyott részben említett SzentEgyed-monostorra és annak alapítójáravagy néhai apátjára vonatkoztassák.Azt sem vették figyelembe, hogy a hely -határozói mellékmondatot megelőziegy másik mellékmondat, amelyben apápa a bulla címzettjéhez, a SzentEgyed-monostor Hugó nevű apátjáhozszól, mondván: „a monostor, melynekIsten segítségével az élén állsz”. Ez arész pedig vitathatatlanul a francia mo-nostorra utal, tehát erre a helyszínreés erre a szentre kell vonatkozzon aza mellékmondat, hogy „ahol az ő tisz-telendő teste is nyugszik”. Mátyás és Ba-umgarten régi és újabb követői is ezzelaz idézési technikával éltek. EgyedülSörös Pongrác közölte a teljes szöve-get, de tévesen más magyarázatot fű-zött hozzá.

Az oklevél szövegének elemzése to-vábbi érveket is ad a kezünkbe. A pápaibulla ugyanis a benne szereplő háromszemélyt három különböző jelzővel il-leti. László királyt jó emlékűnek, Odilóapátot boldog emlékűnek, Egyedetpedig szentnek írja, és Szent Egyed kétfontos tevékenységéről is szót ejt. Egy-felől ő építtette a Flavia-völgyben afrancia monostort, másfelől ő adta azta Szentszék birtokába. Ezen érdemekmellé került harmadik elemként, hogyott is temették el, tisztelendő teste ottnyugszik. A venerabile jelző ugyanisnem illik sem világi, sem egyházi sze-mély holttestére, annál inkább egyszentnek, azaz jelen esetben SzentEgyednek a földi maradványaira.

A mondat egyetlen helyes értelme-zése az, hogy Szent Egyed nyugszik afrancia monostorban, miként sírja ottma is látható. A pápa azért idézte felSzent Egyed tevékenységét és nyughe-lyét, hogy megerősítse a francia monos-tor fennhatóságát a somogyvári apát-ság felett, s kifejezze Szent Egyed és akét apátság, valamint a Szentszék szo-ros kapcsolatát. Erről és nem másrólszól a bulla fontos mondata. SzentLászló királyt a váradi székesegyház-ban temették el – mint ahogy a Képeskrónikában és más elbeszélő források-ban is leírták, a somogyvári apátság-ban sohasem volt királysír.

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 23

A KuLtuSz KEzdEtEI

A kultusz kialakulásáról találóak GericsJózsefnek éppen Szent László kapcsánkifejtett gondolatai: „A szentként valótiszteletet a csodahit kialakulása álta-lában meg szokta előzni, és a szenttéavatáshoz megkívánt fama sanctitatis-nak fontos elemét alkották a szenttéavatandónak már előzetesen tulajdoní-tott csodajelek. Éppen ezért a szenttéavatás szorgalmazói már az eljárásmegindításakor birtokában kellett,hogy legyenek olyan rendkívüli tettek-ről szóló híreknek is, amelyeket alkal-masnak tartottak a tiszteletben része-sítendő személy szent voltának az alá-támasztására. A szentként való elismer-tetés esélyei annál nagyobbak voltak,minél több és rendkívülibb cselekede-tekre vonatkozó hírt produkáltak.

A szentté avatási eljárás egyik fel-adata volt azután az ilyen információkegyházi szempontból való hitelre mél-tóságának az elbírálása, megrostálá-suk, a köztük való válogatás. A szenttéavatás ténye természetesen még széle-sebb körökben és most már hivatalosanterjesztette a kanonizált személy tiszte-letét, és ilyen módon a neki tulajdoní-tott csodák hírét meg is sokszoroz-hatta, de a tiszteletnek és a csodák hí-rének nem a szentté avatás szokott akiindulópontja lenni. A szentté avatásrendszerint csak hivatalos elismertetésevolt a bizonyos keretek között mármeglévő kultusznak. Ebben a tekintet-ben maga a kisebb Legenda is eligazít,amikor világosan megkülönbözteti aLászló szentté avatása előtt és után ke-letkezett csodahíreket.”

A szentként való elismertetés esé-lyei annál nagyobbak voltak, minéltöbb rendkívüli cselekedetre vonat-kozó hír terjedt el az adott személyről.Szent Lászlót sokan ismerték: a főpa-pok, a főurak, azon egyházi intéz-mények papjai, szerzetesei, ame-lyeket ő alapított vagy ado-mánnyal gazdagított. Ennélszélesebb körben is ismertvolt. Szabolcson 1092-ben őelnökölt az ország valameny-nyi világi előkelője, az egészpapság és a nép tanúskodásamellett tartott zsinaton. Ha-lála után a jótéteményeit él-vező egyházi intézmények li-turgikus keretben, kötelezőmódon megemlékeztek róla,hogy biztosítsák a király túlvilágiboldogulását. A vele harcoló kato-nák felidézték harci élményeiket és

benne a király szerepét, alkalomadtánmeséltek róla, továbbadták emlékeiket.Az egyházi és világi előkelők az országkormányzásában szerzett tapasztala-taikat őrizték és vitték tovább. Demindebből az alapvetően egyedi él-ményanyagból az elhunyt uralkodó or-szágos tisztelete aligha formálódottvolna ki.

A kultusz kialakulásához szükségesalkalmas hely a váradi székesegyházvolt, ahol a királysírnak fontos szerepelett a kultusz kibontakozásában és to-vábbfejlődésében. A temetés volt azelső esemény, amely alkalmat adottarra, hogy a különböző élményekkel,tapasztalatokkal bíró személyek talál-kozzanak egymással. Azt nem tudjukpontosan, hol halt meg László király. Alegenda kocsicsodájából ítélve biztosanmondhatjuk, hogy nem Váradon. De atemetés (depositio) 1095. július 29-éna váradi székesegyházban volt.

A távolságtól függően a holttest ide-szállítása több-kevesebb napot vettigénybe. Útközben lovon vagy gyalogsokan csatlakoztak a látványos gyász-menethez, és Váradig kísérték a királytutolsó útjára. A koporsó előtt feltehe-tően egy vagy több lovat vezettek,hogy a templomi szertartás során, ami-

kor a gyászmisében elérkezett az ado-mányok átadásának ideje (offerto-rium), felajánlják az egyháznak. Útköz-ben sok mindenről beszélhettek, de le-ginkább az elhunyt uralkodóról.

A székesegyházba messze nem fértbe mindenki. Az egyetemes egyházrégi gyakorlata szerint a koporsót a fő-oltár elé tették. Könnyen lehetséges,hogy a koporsóval együtt vitték a ki-rály ezüst csatakürtjét és bárdját a szé-kesegyházba, és mindkettő ekkor lettannak tulajdona. A csatakürt ottlétérőlvan kora újkori forrás. A nagy bárd bir-toklásának az 1557-ben készült leltármellett tárgyi bizonyítéka is van, neve-zetesen a váradi káptalan 1291-ben ké-szített nagyobbik pecsétnyomója,amelynek lenyomatain az uralkodójobb kezében nem a szokásos jogar,hanem a bárd, Szent László attribú-tuma látható.

Az egyetemes egyház régi gyakorlataszerint a koporsót a főoltár elé tették,és megkezdődött a halotti szertartás(officium defunctorum), majd a holttestjelenlétében (presente cadavere, pre-sente corpore) elmondták a gyászmisét,gyászbeszédet, és végül a király teteméta székesegyházban eltemették. A teme-tési szertartás minden bizonnyal a je-lenlevők lakomájával ért véget.

A temetés 7. és 30. vagy 9. és 40.nap ján is mondtak gyászmisét. Ezek-nél azonban sokkal fontosabb eseményvolt a temetés évfordulója (anniversa-rium). Az évfordulós napokon az álta-lános liturgikus gyakorlat szerint azalapító király túlvilági boldogulásáértmutattak be gyászmisét, melyet szin-tén étkezés követett. Az évfordulósmise alkalmával körmenetben felkeres-ték az elhunyt sírját, hogy ott elvégez-zék az előírt szertartást. Az évfordulós

miséken és a sírhoz kapcsolódószertartásokon – minden év jú-

lius 29-én – nemcsak a székes-egyház papsága vett részt,

hanem Várad lakói, a kör-nyékbeliek és mások is. Ahívők a többi ünnepnaponés egyéb alkalmakkor isfelkereshették a sírt,amely rövid idő alatt za-rándokhellyé vált. A sírtaz ünnepeken égő gyer-

tyával ékesítették.A király túlvilági boldo-

gulását szolgáló liturgikuscselekmény, a róla való meg-

emlékezés nem csupán a sza-vak szintjén valósult meg, hanem

szorosan kötődött a földi maradvá-

24 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

74∞&£∞∞§£ ™A váradi káptalan 1291-ben készített

nagyobbik pecsétnyomójának lenyomata 1338-ból

(Magyar nemzeti Levéltár országosLevéltára, diplomatikai Levéltár

3171/1.)74∞&£∞∞§£ ™

nyokat őrző sírhoz. Erre másutt nemlehetett mód. Ezért lett Szent Lászlókultuszának központja a váradi székes-egyház, nem pedig a zágrábi székes-egyház vagy éppen a somogyvári mo-nostor, noha alapítójuk szintén Lászlókirály volt, és az évfordulós gyászmisétott is megtartották, akárcsak Saint-Gil-les-ben, ahol a halottaskönyv szerintSzent László mellett Péterről, a so-mogyvári monostor első apátjáról és aSomogyvárott zarándokként megfor-duló III. (Ferdeszájú) Boleszló lengyelfejedelemről is megemlékeztek.

Jól mutatja Várad fontosságát a Le-genda is. Fehérvár futólagos említésemellett Váradon kívül egyetlen magyar-országi település sincsen benne meg-nevezve. A csodás események többségeis Váradhoz kötődik. A székesegyház-ban imádkozott éjjel a király, amikor azőt megleső szolga (cubicularius) szerintcsodás módon a levegőbe emelkedett(levitatio). A kocsicsoda is Váradra ve-zette a temetési menetet. A többi csodapedig a váradi temetéskor vagy későbba sírnál történt.

A király szentségének híre (famasanctitatis ipsius audita) a sírhoz von-zotta a gyógyulásért könyörgő híveket.A legenda a király életéből egyetlencsodás történetet örökített meg, amelynem kapcsolódott konkrét helyhez, ne-vezetesen azt, amikor a király sajátosmódon gondoskodott éhező seregé-nek ellátásáról. Nem kétséges, hogy alegenda ősváltozatát a szentté avatáselőtt Váradon írták. Ott is egészítettékki az 1192-ben és nem sokkal utána asírnál történt csodás eseményekkel.

Érthető, hogy a kultusz kibontako-zása és alakulása elválaszthatatlanulösszeforrott a földi maradványokatrejtő sírral és a székesegyház papjaival,akiknek kötelessége és érdeke volt a ki-emelkedő személyiség emlékénekfenntartása és ápolása. Különféle külsőkörülmények is befolyásolták, erősítet-ték a kultusz alakulását, mint példáulaz első, a második és a harmadik ke-resztes hadjárat seregeinek magyaror-szági átvonulása.

A szentté avatáshoz vezető és egyreerősödő folyamatról forráshiány miattkeveset tudunk. Mindössze néhányadat idézhető fel. Nem kétséges, hogyIII. Boleszló lengyel fejedelem történet -írója, Gallus Anonymus – aki valamikor1110 táján urával együtt Magyarorszá-gon járt – a királyi udvarban és másutthallotta Szent Lászlóról azt a fontos vé-lekedést, amelyet méltónak ítélt arra,hogy gesztájában feljegyezze: „Mond-

ják, soha nem volt Magyarországnakilyen királya, és a földje sem volt oly ter-mékeny utána.”

Itt nem egyszerűen arról volt szó,hogy a föld termékenységét összekap-csolták a nemrég elhunyt uralkodó sze-mélyével. A természeti jelenségeketugyanis isteni megnyilvánulásnak te-kintették. Isteni közreműködésről vanszó: az ország Szent László földi érde-meinek égi elismerése okán lett termé-keny, különösen, hogy Gallus Anony-mus előzőleg éppen az uralkodó túl-áradó kegyességét (pietas) emelte ki. Akirály érdemei váltották ki az istenimegnyilatkozást Valter püspök emlí-tett ítélkezésében is, amikor a főpap avita tárgyát képező ezüsttálat SzentLászló sírjára helyezte. A legenda sze-rint a püspök azért folyamodott ehhez

az eljáráshoz, mert a legteljesebb mér-tékben hitt abban, hogy a király érde-mei kiváltják az isteni megnyilatkozást.

A hit az isteni közreműködésbenmár a temetéskori első csoda alkalmá-val megmutatkozott. Egy vétkes a sír-nál leborulva a király irgalmasságáhozkönyörgött a gyógyulásért. Csodás gyó-gyulását a legendaíró azzal magya-rázta, hogy Isten a szentté avatáshozszükséges eljárást szem előtt tartva(„necessarium itaque deus beatificandimodum observans”) megajándékoztaSzent Lászlót azzal, hogy mindenki-nek, aki hozzá fohászkodik, isteni se-gítséget adjon. Ez a megfogalmazásegyértelművé tette, hogy a kultuszcélja a király szentté avatása volt, ésehhez Isten közreműködése biztosí-totta a szükséges csodákat.

Mivel a váradi papi közösség is tud -ta, mi kell a szentté avatáshoz, elkészí-tették a szükséges életrajzot (vita).Ennek első része Szent László erények-ben gazdag tevékenységét mutatta be,szinte csodák nélkül, hiszen mindösszekét rendkívüli eseményt tartalmazott(az ima közbeni felemelkedést és azéhező sereg ellátását), míg másodikrésze a király halála utáni (post mor-tem) csodajeleket vette számba.

A kultuszt ápoló és tápláló váradiszékesegyház püspöke és papsága vé -gül elérte III. Béla királynál, Jób eszter-gomi érseknél és a többi főpapnál,hogy megtegyék a szükséges lépéseketa szentté avatás ügyében. A királyi ud -var támogatta az elképzelést. A keresz-tény uralkodó magától értetődőena kezdeményezés élére állt.

A KIráLy SzEntté AvAtáSA

Szent László szentté avatásáról a le-genda mint befejezett tényről tudósít:1192-ben testét dicsőségesen szenttéavatták. A 12. század végi Pray-kódexkalendáriumában a szentté avatás kö-vetkezményeképpen június 27. a királyföldi maradványainak exhumálása (ele-vatio) ünnepnapjaként szerepel. Ugyan -csak ezzel az eseménnyel függ össze,hogy a Váradi jegyzőkönyv 34 év múl-tán fontos részletet örökített meg. Azexhumálás alkalmával Dénes mester-ember (artificex) nyitotta fel SzentLászló király sírját, és ezért III. Béla ki-rály felszabadította: leszármazottaivalegyütt örökös szabadsággal jutalmaztameg. Ezt a nem érdektelen információtazért jegyezték fel, mert a nevezetesDénes mester fia 1226-ban végrendel-

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 25

74∞&£∞∞§£ ™Szent László király képe a bázeli karthauzi templom üvegablakán.

Készült Kanizsai János esztergomi érsek megbízásából 1410 körül

(Szentmártoni Szabó géza képe)74∞&£∞∞§£ ™

kezett: a Bihar megyei Besenyő telepü-lés egyházára hagyta meghatározottfeladatra rendelt szolgáját.

A szentté avatás körülményeirőlrészletesebb, bár korántsem egykorúbeszámolót olvashatunk Spalatói Ta -más (1200/1–1268) művében. A spala-tói főesperes az ókori Salona és a kö-zépkori Spalató (Split) város főpapjai-nak kívánt emléket állítani 1266-banbefejezett történeti munkájában. Eb -ben Perugiai Bernát spalatói érsek(1200–1217) tevékenységének bemu-

tatását a következő mondatokkal ve-zette be: „Ebben az időben a felségesférfiú, Béla, Magyarország királya el-küldte bizalmas jegyzőit az ApostoliSzékhez, és azt kérte Ince pápa úrtól,parancsolja meg, hogy boldog Lászlókirály maradványait exhumálják, és il-lőbb helyen helyezzék el, továbbá ren-delje el, hogy őt a szentek sorába iktas-sák. Kérésével egyetértett a pápa, és el-küldött egy főtisztelendő férfiút, Grego-rius de Crescentio bíborost, hogy akirály akaratának illő módon tegyeneleget. Ekkor a bíboros, elvállalva azapostoli követséget, átkelt a tengeren,Dalmácia vidékére jött, és Trauban kö-tött ki. Mivel a tél zordsága még fenye-getett, az egész nagyböjt idején ugyan-ott akart maradni. Volt a kíséretébenegy klerikus, a káplánja, név szerintBernát, Toszkána tartományból, Peru-

gia volt a hazája, egy tu -dós és ékesszóló fér-

fiú, magas ter-mettel. Mivel őtgyakran küldték

Magyarországra,ismert volt Béla ki-rály előtt, és olyany-nyira elnyerte azuralkodó és sok elő-kelő meg főpap ke-gyét, hogy a királymaga bízta rá fiát,Imrét, hogy nevelje és

oktassa. Midőn tehát aMagyarországra érke-

zett követ eleget tett kö-veti megbízatásának, visz-

szatért hazájába.” A kutatás már régen fel-

hívta a figyelmet SpalatóiTamás tévedéseire. Mindenek-

előtt arra, hogy úgy szerepeltetiIII. Ince pápát (1198–1216),

mint ha része lett volna a szenttéavatásban. A két évvel korábbanelhalálozott III. Béla (1172–1196)természetesen nem fordulhatottkéréssel III. Ince pápához. A téve-dés magyarázata, de nem ment-sége, hogy Spalatói Tamás az idé-zett részlet előtt közvetlenül arrólírt, hogy Miklós zárai választottérseket III. Ince pápa fosztottameg főpapi méltóságától. A téve-dést javították is, III. Ince helyettautomatikusan az őt megelőző III.Celesztin pápához (1191–1198)kapcsolták a magyar király szenttéavatását. Logikus a korrekció, de –mint lát ni fogjuk – nem ilyen egy-szerű a megoldás.

Spalatói Tamás nemcsak a pápa,hanem a pápai legátus nevét illetően istévedett. A római nemesi családbólszármazó Gergely (Gregorius de Cres-centio) pápai követ valóban létezett, sőtkét rokon bíboros viselte ugyanezt anevet. Római címtemplomaik alapjánjól megkülönböztethetők egymástól.Közülük az idősebbik járt Magyarorszá-gon, de ő is csak III. Béla halála után.III. Béla uralkodása alatt két pá pai legá-tus kereste fel Magyarországot. Egyi-kük, Theobaldus püspök-bíboros III.Orbán pápa (1185–1187) követeként1186 végén vagy 1187 elején járt itt. Te-vékenységét a pannonhalmi konvent,illetve a veszprémi káptalan számárakiadott, keltezetlen oklevele tanúsítja.A másik pápai legátus Gergely szerpap-bíboros (Gregorius de Sancto Apostolo)volt. Ő valóban kapcsolatba hozhatóSzent László király szentté avatásával.

Spalatói Tamás a pápai követ ke-resztnevét kétségkívül eltalálta. De nelegyünk igazságtalanok! Kutatási lehe-tőségei messze kisebbek voltak, minta kései utódokéi. Bármennyire is meg-lepő, a Bolognában tanult, művelt spa-latói főesperes nem volt teljesen tisz-tában a szentté avatási eljárással. A 12.század második felében létező gyakor-lat szerint ennek három eleme volt.Először az érdekeltek kérvényben (pe-titio) kérték a pápától a kívánt személyszentté avatását. A kérvényhez az illetőéletrajzát (vita) csatolták. Ezután kö-vetkezett a pápa vagy megbízottjaivizsgálata (informatio) arról, hogy a ja-vasolt személy valóban megérdemli-efelvételét a szentek közé. Végül a vizs-gálódás pozitív eredményének ünne-pélyes nyilvánosságra hozatala (pro-mulgatio) zárta le az eljárást.

Az esetek többségében pápai okle-vél (litterae) tette közzé, hogy az illetőtbeírták a szentek katalógusába. A földimaradványok exhumálása nem része,hanem rendszerint következményevolt a szentté avatásnak, amely a köz-zétételt követően valósult meg előbbvagy utóbb. Spalatói Tamásnál fordí-tott a sorrend: megfogalmazása sze-rint a király előbb az exhumálásra,majd a szentté avatásra kérte a pápát.Abban viszont nem tévedett, hogy azeljárásban a pápai legátus is részt vett.Nos, mit tudunk Gergely legátusról,akinek valamilyen formában köze lehe-tett Szent László szentté avatásához?

A római családból származó Ger-gelyt III. Kelemen pápa (1187–1191),III. Celesztin elődje nevezte ki szerpap-bíborossá. Római címtemploma a

74∞&£∞∞§£ ™III. Ince pápa képe. Iniciálé

az 1203. évi pápai regisztrumkötetből (Archivio Segreto vaticano,

reg. vat. 5. fol. 49r.)74∞&£∞∞§£ ™

Sancta Maria in Porticu lett. Először1188. április 5-én, utoljára pedig1202. január 1-jén szerepelt a pápaibullák aláírói között. Legátusként jártMagyarországon. A kérdés az, hogymikor és hányszor. A válaszadáshozkiindulópontként azt kell megnézni,hogy a bíborosi kinevezése és III. Bélahalála közötti időszakban Gergelymikor volt hosszabb ideig távol a pápaikúriától, azaz mikor hiányoznak alá-írásai a pápai bullákon. Eszerint elő-ször 1189. február 20. és 1190.május 7., másodszor pedig 1192. ja-nuár 11. és 1192. november 22. kö-zött tevékenykedett legátusként.

Mindjárt jegyezzük meg, hogy akét távollét két egymást követő pápauralkodásához kapcsolódik. Az első III.Kelemen, a második meg III. Celesztinpápa idejében történt. A két hosszabbtávollét önmagában csak lehetőségetad a követi megbízatás feltételezésére.Szerencsére vannak egykorú oklevelesadatok, amelyek azt bizonyítják, hogyGergely legátusként kétszer járt Ma-gyarországon. Keltezetlen oklevelében,amelyet III. Ince pápa regisztrumköte-téből ismerünk, éppen maga hivatko-zik korábbi magyarországi követi tevé-kenységére („prius officium legationisgessimus in Vngaria”). További két adatis vonatkozik erre az első útra. III. Ce-lesztin pápa 1191. december 20-ánmegerősítette a szebeni prépostságalapítását. Jób esztergomi érsekhez in-tézett levelében megemlítette Gergelykövet erre vonatkozó oklevelét (privi-legium), amelyet akkor állított ki, ami-kor legátus volt (tunc apostolice sedislegatus). Magából a pápai oklevél kel-tezéséből is az következik, hogy csakisGergely legátus első útjáról lehetettszó. Péter spalatói érsek 1192. április16-án Spalatóban kiadott ítéletlevelelezárta a traui püspök és a traui SzentLőrinc-székeskáptalan közti vitát, ésegyben megerősítette a bíboros etárgyban hozott döntését, ami akkorszületett meg, amikor pápai követ voltMagyarországon. Ez az adat is az elsőúttal hozható kapcsolatba.

Gergely bíboros legátusként tehátbizonyíthatóan kétszer járt Magyaror-szágon, ahol oklevelet is kiadott. Azegyik útja 1189/1190-ben, a másodikpedig 1192-ben volt. Mindegyik külde-tés teljesítése viszonylag hosszabbidőt, több hónapot vett igénybe. Ameg bízatás tárgyáról néhány oklevéltájékoztat, melyek szerint a legátusegyrészt Dél-Dalmáciában, közelebbrőla spalatói egyháztartományban tevé-

kenykedett, ahol a traui püspök és aszékeskáptalan perében járt el, más-részt a Magyar Királyságban a szebeniprépostság ügyével foglalkozott.

II. Géza király (1141–1162) lakatlanterületet (desertum) adományozottDél-Erdélyben a betelepülő szászoknak,akik Szebenben egyházi intézménytépítettek. III. Béla kiváltságos prépost-sággá tette ezt az intézményt, s errőlhiteles okmányt (autenticum scriptum)állított ki. Ezt az okmányt első útja ide-jén (1189. február 20. és 1190. május 7.között) oklevéllel Gergely legátus, majdIII. Kelemen pápa is megerősítette.Végül III. Celesztin pápa is jóváhagytaa király intézkedését, bevezettette re-gisztrumába, és minderről 1191. de -cember 20-án tájékoztatta az eszter-gomi érseket. Ez minden bizonnyalazért következett be, mert a kiváltsá-gos királyi prépostságok nem a terüle-tileg illetékes megyés püspök, vagyis azerdélyi főpap, hanem a esztergomiérsek joghatósága alá tartoztak.

Hamarosan értelmezési vita kereke-dett a szebeni prépost és az erdélyipüspök között az említett királyi, il-letve legátusi oklevélben szereplő de-sertum, vagyis pusztaság szó miatt. Aprépost azt állította, hogy az összesszász telepes (Flandrenses) az ő egyhá-zának van alávetve, míg a püspök aztmondta, hogy a király és a legátus ér-telmezése szerint csak azok tartoznaka prépostsághoz, akik a lakatlan terü-leten telepedtek le. Az ügy végül apápa, immár III. Celesztin elé került,

aki Gergely bíborost bízta meg ajogvita rendezésével.

Gergely második magyarországilegációján tett eleget a pápa megbí-zásának. Veszprémben megkérdezteIII. Béla királyt, aki mágnásai jelen-létében kijelentette, sem a prépost-ság alapításakor (tempore constitu-

tionis prepositure), sem később nemállt szándékában, hogy minden szásza prépostságnak legyen alávetve. Aprépostsághoz csak a pusztaságban

letelepedett szászok tartoznak.A legátus elfogadta a király értel-

mezését, és a préposttal szembenaz erdélyi püspöknek adott igazat.

A püspök gondoskodott a számárakedvező döntés megörökítéséről. Kéré-sére 1198-ban III. Ince pápa (auctori-tate apostolica) megerősítette és átírtaa legátus levelét, amely így a pápa elsőregisztrumkötetében fennmaradt.

A pápA SzErEpE

A két legációval kapcsolatos oklevelesforrásokban nem esik szó Szent Lász-lóról és szentté avatásáról. A szebeniprépostság ügye azonban némiképpenösszefügg vele, mivel Szent László lettaz intézmény égi patrónusa. Ugyanak-kor nem valószínű, hogy Gergely legá-tus tevékenysége a spalatói egyháztar-tomány és a szebeni prépostság em -lített ügyeire korlátozódott volna,ezeket ugyanis a pápai kúriában is el-intézhették volna. A követ bizonyáratárgyalt a magyar királlyal a III. ke-resztes hadjáratban való részvételrőlis, de nem ez volt a fő feladata.

Gergely legátus küldetésének igazicélja László király szentté avatása lehe-tett. Mással nem tudjuk magyarázni,miért kellett alig négy év alatt kétszeris Magyarországra jönnie. Az esemé-nyeket a következőképpen rekonstru-álhatjuk. 1188 végén vagy 1189 elejéna főpapok, mindenekelőtt Jób eszter-gomi érsek és a váradi püspök támo-gatásával III. Béla király kérvényt nyúj-tott be III. Kelemen pápához SzentLászló szentté avatása ügyében. A kér-vényhez minden bizonnyal SzentLászló legrégebbi, ma már ismeretlenőslegendájának szövegét mellékelték.

A pápa Gergely bíborost bízta megazzal, hogy megvizsgálja, teljesíthető-e a kérés. Gergely legátusként 1189-ben Magyarországra jött, ahol Váradonés másutt tanúkat hallgatott ki. Vissza-térte után jelentése ismeretében III.Kelemen pápa még 1190-ben vagy leg-

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 27

74∞&£∞∞§£ ™

Szent László király iniciálé(országos Széchényi Könyvtár,

Képes krónika, 47r)

74∞&£∞∞§£ ™

később az 1191 márciusában bekövet-kezett halála előtt felvette a magyaruralkodót a szentek sorába, és errőloklevelet állított ki.

De az is lehetséges, hogy ezt a fel-adatot 1191-ben (legkésőbb 1192 elsőnapjaiban) már az új pápa, III. Celesztinlátta el. Az biztos, hogy Gergely bíbo-ros már tőle kapta újabb legátusi meg-bízatását. Második küldetése során,1192. június 27-én Gergely főcelebráns-ként részt vett Váradon az ünnepélyesszertartáson, amely az exhumálást kö-vetően a földi maradványok átvitelét(translatio) foglalta magában.

Végeredményben a szentté avatástkinyilvánító pápai oklevél Gergely legá-tus két magyarországi küldetése kö-zött, vagyis 1190. május 7. és 1192. ja-nuár 11. között keletkezhetett, és ki -adója a két pápa (III. Kelemen, III. Ce-lesztin) bármelyike lehetett. Akárhogyis történt, a szentté avatási eljárásbanvalamilyen formában mindkét pápá-nak része volt. Mivel a kanonizáció ésaz exhumálás az azt követő szertartás-sal együtt időben olyan közel esett egy-máshoz, és az utóbbi volt az ünnepé-lyes helyi esemény, a Legenda a ke-vésbé valószínű 1192. évet tekintettea szentté avatás időpontjának.

A fenti gondolatmenettel kapcsolat-ban önként adódik a kérdés: Miért nin-csen a szentté avatásnak oklevelesnyoma? Miért nem maradt fenn azerről szóló pápai oklevél? A forrásokhiánya miatt nem szerencsés magát atényt megkérdőjelezni, kétségbe vonni.Inkább arra a magától értetődő kér-désre kell magyarázatot találni, miértnincsenek okleveles források.

Mind III. Kelemen, mind III. Celesz-tin pápa idejében készültek regiszt-rumkötetek, amelyekbe szokás szerintáltalában bemásolták a pápai kiadvá-nyok szövegét. Mint láttuk, mindkétpápa említett magyar vonatkozású ok-levelével is ez történt. A két pápa re-gisztrumkötetei azonban megsemmi-sültek, ezért hiába kutatunk a VatikániTitkos Levéltárban. Így csak azokról apápai döntésekről van ismeretünk,amelyek a címzettek vagy mások levél-tárában fennmaradtak.

Esetünkben azonban a címzettek le-véltáraival sincsen szerencsénk. A szent -té avatásról szóló pápai okleveleket amagyar királynak, Jób esztergomi ér-seknek, Elvin váradi püspöknek és a vá-radi klérusnak kézbesíthették. A kö-zépkori királyi és a váradi egyházi le-véltár elpusztult. A Prímási Levéltárugyan gazdag anyagot tartalmaz, de itt

is döntően azok az oklevelek maradtakmeg, amelyek az érsek és a székesegy-ház jogaira vonatkoztak. Ilyen tartalmúokleveleket ebből az időszakból mind-két pápától őriznek Esztergomban, deszentté avatásról szólót nem.

Az sem kedvezett az oklevelek fenn-maradásának, hogy a szentté avatás jo-gilag lezárt ügy volt. Megtörténte utánnem pereskedtek miatta, mint ahogybirtokügyekben számtalanszor meg-tették, szerencsés esetben okleveleksokaságát hagyva az utókorra. Gondol-juk meg, ha Gergely legátus említettoklevele másolatban nem maradtvolna meg III. Ince pápa regisztrumkö-tetében, akkor még annak sem lenneírásos bizonyítéka, hogy kétszer jártkövetként Magyarországon.

Végül a rekonstrukció szükségesséteszi Gergely bíboros szerepének tisz-tázását a szentté avatási eljárásban.Spalatói Tamás szűkszavúan csak any-nyit írt, hogy követi feladatát teljesí-tette („legationis sue peregisset offi-cium”). Ebbe az általános megfogalma-zásba minden további nélkül belefér,amit eddig tulajdonítottunk neki, hogya helyszínen kihallgatta a tanúkat ésfelvette a vallomásaikat, majd másodikküldetése alkalmával részt vett az ex-humálást követő szertartáson. A kér-dés az, hogy volt-e ennél nagyobb sze-repe Gergely legátusnak, nevezetesenrendelkezett-e különleges pápai felha-talmazással, amelynek birtokában őavathatta szentté a magyar királyt Vá-radon. Ezzel a lehetőséggel nem szá-moltunk, s nem véletlenül.

Több évszázados gyakorlat után aszentté avatási eljárás jogi feltételrend-szerét viszonylag későn, a 13. századelső évtizedeiben fogalmazták meg. Akánonjogi szabályozás a mindenkoripápának biztosított kizárólagos illeté-kességet a szentté avatásban. Az idevezető folyamatban jelentős része voltIII. Celesztin személyének, aki pápa-sága előtt Iacinthus Bubonis névenközel ötven éven át bíborosként és szá-mos alkalommal legátusként is tevé-kenykedett. Mint pápa – a magyar ki-rályt nem számítva közéjük – öt sze-mélyt avatott szentté. Ezzel a teljesít-ménnyel III. Honorius (1216–1227) ésIX. Gergely pápával (1227–1241) együttő vezeti a középkori pápák szentté ava-tási listáját. Ám egyik esetben sembízta a szentté avatást legátusára. Sőt,ragaszkodott ahhoz, hogy pápakéntmegerősítse egy korábbi eljárása érvé-nyességét: 1173 elején ugyanis legátus-ként ő nyilvánította szentté Rosendo

püspököt, anélkül hogy erre pápai fel-hatalmazást kapott volna.

Iacinthus Bubonis kardinális, a ké-sőbbi III. Celesztin – III. Sándor (1159–1181) pápa megbízásából – az Ibériai-félszigeten járt követségben, aholszentté nyilvánította hitvalló Rosendo(907–977) püspököt, Dumio (Mondo-fiedo) egykori főpapját, és erről okle-velet állított ki. Ebből kiderül, hogyrészletes vizsgálatot tartott, sok tanúigaz vallomásából és a püspök életraj-zából („tum ex multorum relatione ve-ridica tum ex ipsius vite scripture reci-tatione”) tájékozódott a főpap tevé-kenységéről. A legendából kiírta élet-ének fontosabb csodás eseményeit,majd a halála után történt csodákat.Ezeket megfontolva és León, Kasztíliaés Portugália uralkodói, továbbá szá-mos főpap, szerzetes és nemes kéréséreúgy döntött, hogy a püspök földi ma-radványait illőbb helyre vigyék át, s őtszentként tiszteljék. Ezért megparan-csolta a bragai érseknek és püspöktár-sainak, hogy tiszteletére ünnepnapot je-löljenek ki és gondoskodjanak a test át-viteléről. Egyúttal búcsúkiváltságot ado-mányozott azoknak, akik az eseményenés a szent ünnepnapján megjelennek.Hogy nagyobb foganatja legyen, háromkörnyékbeli püspököt bízott meg en -nek kihirdetésével. A legátusi levélbőlegyértelműen megállapítható, hogymindezt különleges pápai felhatalma-zás nélkül tette. Hogy mi vitte rá erre alépésre, azt megtudjuk a pápaként1195-ben kiadott okleveléből: a helyszí-nen szerzett tapasztalatán, meggyőző-désén túl a hite. Mint írta, hitt abban(credidimus), hogy a szentéletű püspö-köt be kell írni a szentek katalógusábaés szentként kell tisztelni.

Legátusi döntésén nem kellett mó-dosítania, de úgy érezte, hogy a for-mán igen. Ezért III. Celesztin pápaként1195-ben megerősítette a több mintkét évtizeddel korábbi szentté nyilvá-nítás érvényességét. Ennek alapján zár-tuk ki azt a lehetőséget, hogy III. Ce-lesztin pápa különleges megbízástadott volna Gergely legátusnak SzentLászló kanonizálására.

III. Kelemen pápáról nem mondhat-juk el ugyanezt, mivel a szentté avatásttöbb alkalommal átruházta legátusára.De ennek nincs különösebb jelentő-sége, mert őt halála megakadályoztaabban, hogy Gergely bíboros másodikküldetésére bármilyen felhatalmazástadjon. A két pápa eltérő gyakorlata aszentté avatás módjáról megengedi afeltételezést, hogy a magyar királyt

28 RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN

szentté avató oklevelet III. Celesztinpápa állította ki, mégpedig nagy való-színűséggel 1191-ben. Az elveszett ok-levél tartalmi-szerkezeti felépítése nyil-vánvalóan a hasonló pápai kiadványokmintáját követte.

A SzEntté AvAtáSKövEtKEzMényEI

A szentté avatás, majd az azt követőtranszláció 1192. június 27-én s e napkötelező ünneppé nyilvánítása a kul-tusz kiteljesedését hozta magával.

A halotti liturgiával összefonódókultusz liturgikus kultusszá vált. Ehhezliturgikus szövegek kellettek. Az átvitelünnepére összeállították (bizonyáramég nem teljesen végleges formában)a szent király tiszteletére mondott mi-séhez szükséges liturgikus szöveget(officium). A könyörgések az idézettmottóval összhangban utalnak a királybűnös voltára, de egyben azt is kifeje-zik, hogy Isten megbocsátott neki ésaz örökkévalóság dicsőségében része-sítette.

További liturgikus alkotások is szü-lettek Váradon, így a misén énekeltszekvencia és a szent ünnepének fé-nyét emelő verses zsolozsma (Historiaritmica), melyet részben a Legendaszövege inspirált. Az őslegendához ishozzányúltak, két változatban is kibő-vítették azt újabb csodákkal.

A exhumálást követően a földi ma-radványok egy részét nem temették elújra díszesebb helyen, hanem ereklye-ként megtartották. Szent László neve-zetes fejereklyéjének fordulatos törté-nete is ekkor vette kezdetét. A váradipüspök több egyházi intézménynekajándékozott a csontmaradványokból.Az elsők között vagy éppen legelső-ként ekkor kapott a szebeni prépost-ság Szent László-ereklyét, és ezzel aszentté avatott uralkodó lett a társas-káptalan égi patrónusa. A szent tiszte-letére a váradi székesegyházban a sír-nál oltárt emeltek.

Sok helyen templomokat építettek,és a templom Szent László titulusagyakran a település nevében is kifeje-

ződött. A kultusz átlépte a váradi egy-házmegye határait, és hamarosan or-szágossá vált. Ebben a folyamatban nyil-vánvalóan jelentős része volt azoknakaz egyházi intézményeknek, amelyeketSzent László alapított vagy legalábbadománnyal gazdagított. A szentté ava-tott uralkodó ismertsége, a királyi udvarés a főpapok szerepe is gyorsította azországos elterjedést. Ebben sokat se-gített, hogy már régóta olvasható voltaz ismeretlen krónikás összefoglalójaaz uralkodó eseményekben gazdagéletéről.

Így nem meglepő, hogy a Szent Lász -ló-zsolozsmában – meg a szekvenciá-ban – a helyi kultusz mellett már az or-szágos is helyet kapott. A szent királynem csupán Várad, hanem az egész ma-gyar nép (Hungarorum gens) és Pannó-nia, azaz a Magyar Királyság büszkeségelett, sőt a himnusz műfajához illőenóhaj formájában „a haza fáradhatatlanvédelmezője és bajnoka” („sis defensorindefessus et atletha patriae”).

Az 1092. évi szabolcsi zsinat ünnep-listáját kiegészítették. Az egész országszámára mintául szolgáló esztergomiünneplajstromba az 1083-ban szenttéavatott és a Szent László-legendábanszereplő öt magyar szenté mellé felvet-ték Szent László ünnepét. Eszerintmegkülönböztetett tisztelet illettemeg a szent királyokat: Istvánt és Lász-lót, Imre herceget, valamint Gellértpüspököt, András és Benedek Zobor vi-déki remetéket. A bibliai ihletésű meg-fogalmazás szerint azért lettek mél-tóak az ünnepélyes tiszteletre, ünnep-napjuk megülésére, mert „az igen sze-rencsés Magyarország földjét az Úrszőlejében munkálkodva a kereszténytanítással teljesen átitatták”. Illett ezaz értékelés Szent László királyra is, hi-szen a Szent István halálát követő trón-harcok és pogánylázadások után sike-

rült megszilárdítania a keresztény élet-formát és továbbfejlesztenie az egy-házszervezetet.

A változás ékes bizonysága Imre ki-rály 1198-ban kiadott oklevele. EbbenSzent István és Szent László neve(sanctissimus rex Stephanus et beatusLadislaus rex) nemcsak egymás mellékerült, mint az ünneplistában, hanema két szent követendő minta lett Imrekirály számára. Miként az uralkodói jö-vedelmek tizedét a szent királyok azesztergomi érseknek adományozták(„sicut per sanctos reges erant do-nate”), úgy járt el ő is, sőt a szent kirá-lyok példájára („exemplo sanctorumregum”) az esztergomi várban épülőkirályi lakóházat is az esztergomi ér-seknek adományozta.

xÖsszességében 1200 táján mindenadott volt ahhoz, hogy a szentté avatottmagyar király tisztelete az egész or-szágban elterjedjen, művészi ábrázolá-sok sokasága örökítse meg a lovagszenturalkodót, és Szent László a középkoriMagyar Királyság legnépszerűbb szent-jévé, népmondai hősévé váljon.

A tanulmány teljes változata megjelent a Szentkirály, lovagkirály. A Szent László-herma és ko-ponyaereklye vizsgálatai című kötetben. (GyőriHittudományi Főiskola, 2017)

RUBICON TÖRTÉNELMI MAGAZIN 29

74Szent István és Szent László

mint példamutató szent királyokImre király 1198. évi oklevelében

(Esztergom, prímási Levéltár, Archivum Saeculare, Acta radicalia, I-1.)

74∞£∞∞§ £ ™