szentesi Élet · 2012. 11. 16. · 2 szentesi Élet 2012. november 16. a kis ferenc a központi...

10
Miközben a Hungerit csoporthoz tartozó MA-KA Kft. a héten felavathatta a 2 milliárd forintból épült takarmány- keverõ üzemét (a képen), a 38 méter magas torony szom- szédságában szétbontják a téglagyárat. Esély sincs arra, hogy belátható idõn belül újra elinduljon a szentesi tégla- gyártás. Cikkeinket az 5. és 6. oldalon olvashatják. Az állami költségvetésbõl származó források csökkené- se és egyes adóbevételek el- vonása miatt a teljes városi intézményrendszer átszerve- zésére, továbbá a kommuná- lis és az építményadó emelé- sére kényszerül az önkor- mányzat – derül ki a csütör- tökön közzé tett 2013-as költ- ségvetési koncepcióból, ami- rõl jövõ pénteken tárgyal a szentesi képviselõ-testület. Felülvizsgálnák a sporttámo- gatási rendszert, az egyesü- leteknek juttatott pénzek lé- nyegesen csökkenhetnek, va- lamint a tervezett fejleszté- sek többségének elhalasztása is indokolttá válhat. Egyebek mellett a Szentes-Víz Kft. 2013-as üzleti terve és az üdülõközpont jövõ évi szol- gáltatási díjai is napirendre kerülnek az ülésen. A tervek szerint nem emelik januártól a gyermekétkeztetés térítési díjait. Arról is határoznak a képviselõk, hogy eperjesi il- letékességû szülõk kérhetik gyermekük felvételét a szen- tesi iskolákba. Szó lesz a Szentesi Katasztrófavédelmi Kirendeltség szervezeti át- alakulásáról és a Hajléktalan Segítõ Központ 2013-as szak- mai tervérõl. B.D. Újratervez a város A városban több szállá- son és szórakozóhelyen is csatlakozhatunk okostele- fonnal internetes hálózat- hoz. Heteken belül a közte- rületeken – a Kossuth téren és a sportcsarnoknál – is in- gyen elérhetõvé válik a vi- lágháló. A fiataloknak már termé- szetes, hogy használják a vi- lághálót. Többségüknek ott- hon is rendelkezésére áll az internet és már általános is- kolában is tanulják. Sõt óvo- dások között sem ritka a szá- mítógépes alapismeret. Szabó Zoltán önkormányzati képvi- selõ szerint közösségi tér- ként is szolgálhatnának a közterek, ha azokon ingye- nesen lehetne használni az internetet. A Jobbik Magyar- országért Mozgalom már 2010-ben javasolta egy ilyen szolgáltatás elindítását a közterületi rendelet tárgyalá- sa kapcsán. – Közösség ko- vácsoló lenne, ha a fiatalok összejöhetnének a Kossuth vagy Erzsébet téren inter- netezni – mondta lapunknak a képviselõ. Barátságosabb lenne a belváros, segítené a turistákat és a vállalkozók- nak is hasznos lehetne, ha a szolgáltatásukat ebben a for- mában is kínálhatnák. A fia- talok internetezés közben kapcsolatot teremtethetné- nek egymás társaságában, nem lenne annyira kihalt hétvégén a város – tette hoz- zá Szabó Zoltán. (folytatás a 7. oldalon) Ingyen internet a fõtéren XLIV. évfolyam 46. szám 2012. november 16. Városi hetilap Ára: 145 Ft (elõfizetve 120 Ft) Molnárné Tóth Györgyi (képünkön balra) lett a járá- si tankerületi igazgató. A Boros Sámuel szakközépis- kola korábbi vezetõje már le is tette az esküt, de a tisztség összeférhetetlen az önkormányzati képviselõ- séggel, ezért a Fidesz- KDNP 2010 -es kompenzá- ciós listájáról új képviselõ kerülhet be a városházi testületbe. Múlt pénteken jelentették be: megkezdi munkáját a 198 kinevezett tankerületi igaz- gató. A sajtótájékoztatón Gloviczki Zoltán közoktatás- ért felelõs helyettes államtit- kár kiemelte: a tankerületi igazgatók a következõ két hónapban a frissen megalko- tott jogszabályok és egy je- lenleg is az Országgyûlés ál- tal tárgyalt törvényjavaslat mentén átalakítják a közne- velési rendszert a január 1- jétõl bekövetkezõ állami fel- adatellátásra, utána pedig ezt irányítják majd. Marekné Pintér Aranka, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott elnöke beszámolt arról, hogy pénteken tartot- ták elsõ szakmai értekezletü- ket, amelyen a 198 tankerü- leti igazgató letette esküjét, ezzel „kézzelfoghatóvá vált” intézményük mûködése. Jövõ év január 1-jétõl az óvodák kivételével általános szabályként állami fenntar- tásba kerülnek az oktatási in- tézmények. Az állami irányí- tás, fenntartás alapvetõen szakmai irányítást jelent, melybe beleértendõ a peda- gógusok és a nevelõ-oktató munkát közvetlenül segítõk bérének, járulékainak köz- ponti biztosítása, bérfinanszí- rozás, valamint a taneszköz- ellátás és a külsõ szakmai el- lenõrzés (tanfelügyelet) biz- tosítása, szakmai továbbkép- zések koordinálása. A fenn- tartói feladatok ellátását a központi és területi szervek- bõl álló Klebelsberg Intéz- ményfenntartó Központ vég- zi. A tankerületek székhelye és illetékességi területe meg- egyezik a járási hivatalok székhelyével és illetékességi területével. A most kinevezett vezetõk legfõbb feladata a kapcsolattartás az intéz- ményvezetõkkel, pedagógu- sokkal és a köznevelés egyéb szereplõivel; rendszeres je- lentések és adatszolgáltatás- ok készítése. Ennek érdeké- ben a következõ hetekben fel- keresik a tankerülethez tarto- zó települések polgármeste- reit, hogy megállapodjanak az átadás-átvétel részleteirõl. (folytatás a 3. oldalon) Összeférhetetlenség áll fenn Volt igazgató a tankerület élén – Ha már hazajött, idéz- zük fel kicsit, hogy annak idején, amikor még a Klau- zál-iskolába járt, mi akart lenni? Azt nehéz elképzelni, hogy egy kisfiú pénzügyi elemzõ szeretne lenni felnõtt- ként – kértük emlékezésre az elõadót a program elõtt. – 1984-ben mi voltunk az elsõ évfolyam, akik birtokba vettük az iskolapadot az újonnan nyílt iskolában – kezdte Sarkadi-Szabó Kor- nél. – Akkoriban még tõzsde sem volt itthon, senki sem gondolhatott arra, hogy majd egyszer a közelébe ke- rül. De hát minden gyerek- nek vannak álmai, nekem az állatok iránti szeretetem ab- ban nyilvánult meg, hogy etológus, biológus vagy ál- latorvos leszek. Ez csak 16 évesen változott meg, egé- szen addig állatorvosnak ké- szültem, ebben a tudatban mentem középiskolába. – Minek a hatására válto- zott az érdeklõdése a pénzvi- lág irányába, s hogyan jutott oda, ahol ma tart? – Akkoriban már elkezd- tem nyitni a biológián kívül más területek felé a Horváth Mihály Gimnáziumban. Na- gyon érdekelt a matematika, fizika, irodalom, történelem, irodalom, de a politika is, amit a kiváló szentesi tanára- imnak is köszönhetek. Õk nem csak a rendszerszemlé- letet, hanem az egyéni gon- dolkodásmód csíráját is be- lénk ültették. Így jött képbe a közgazdaságtan, mint egy alternatív tudomány, ami összeköti a humán és reál tárgyakat. (folytatás a 4. oldalon) Izgalmas évek elé nézünk Ü Ü z z e e m m é é p p ü ü l l , , g g y y á á r r p p u u s s z z t t u u l l Nem jósol, csak folyamatokat elemez, ahogyan õ mondja, megtisztítja a zajtól, szûri az információkat. A szentesi szü- letésû pénzügyi elemzõ, Sarkadi-Szabó Kornél markáns vé- leményét rendszeresen hallhatjuk különbözõ tévémûso- rokban. A Szentes-Csongrád Rotary Club is úgy gondolta, érdemes lenne meghallgatni a válságról alkotott vélemé- nyét, meghívásuknak eleget téve tartott elõadást a fiatalem- ber a Dózsa-házban, komoly érdeklõdéstõl kísérve. Mint kiderült, a tavaly év eleji szentesi gazdasági elõadásában megfogalmazottakat a város vezetése megfontolta. HUNOR COOP A JÓ SZOMSZÉD Szentesi Élet

Upload: others

Post on 07-Nov-2020

0 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Szentesi Élet · 2012. 11. 16. · 2 SZENTESI ÉLET 2012. november 16. A kis Ferenc a Központi Református Fiúiskolába járt, s bár jófejû gyerek volt, a harmadik osztály

Miközben a Hungerit csoporthoz tartozó MA-KA Kft. ahéten felavathatta a 2 milliárd forintból épült takarmány-keverõ üzemét (a képen), a 38 méter magas torony szom-szédságában szétbontják a téglagyárat. Esély sincs arra,hogy belátható idõn belül újra elinduljon a szentesi tégla-gyártás. Cikkeinket az 5. és 6. oldalon olvashatják.

Az állami költségvetésbõlszármazó források csökkené-se és egyes adóbevételek el-vonása miatt a teljes városiintézményrendszer átszerve-zésére, továbbá a kommuná-lis és az építményadó emelé-sére kényszerül az önkor-mányzat – derül ki a csütör-tökön közzé tett 2013-as költ-ségvetési koncepcióból, ami-rõl jövõ pénteken tárgyal aszentesi képviselõ-testület.Felülvizsgálnák a sporttámo-gatási rendszert, az egyesü-leteknek juttatott pénzek lé-nyegesen csökkenhetnek, va-lamint a tervezett fejleszté-sek többségének elhalasztása

is indokolttá válhat. Egyebekmellett a Szentes-Víz Kft.2013-as üzleti terve és azüdülõközpont jövõ évi szol-gáltatási díjai is napirendrekerülnek az ülésen. A tervekszerint nem emelik januártóla gyermekétkeztetés térítésidíjait. Arról is határoznak aképviselõk, hogy eperjesi il-letékességû szülõk kérhetikgyermekük felvételét a szen-tesi iskolákba. Szó lesz aSzentesi KatasztrófavédelmiKirendeltség szervezeti át-alakulásáról és a HajléktalanSegítõ Központ 2013-as szak-mai tervérõl.

B.D.

Újratervez a város

A városban több szállá-son és szórakozóhelyen iscsatlakozhatunk okostele-fonnal internetes hálózat-hoz. Heteken belül a közte-rületeken – a Kossuth térenés a sportcsarnoknál – is in-gyen elérhetõvé válik a vi-lágháló.

A fiataloknak már termé-szetes, hogy használják a vi-lághálót. Többségüknek ott-hon is rendelkezésére áll azinternet és már általános is-kolában is tanulják. Sõt óvo-dások között sem ritka a szá-mítógépes alapismeret. SzabóZoltán önkormányzati képvi-selõ szerint közösségi tér-ként is szolgálhatnának aközterek, ha azokon ingye-nesen lehetne használni azinternetet. A Jobbik Magyar-

országért Mozgalom már2010-ben javasolta egy ilyenszolgáltatás elindítását aközterületi rendelet tárgyalá-sa kapcsán. – Közösség ko-vácsoló lenne, ha a fiatalokösszejöhetnének a Kossuthvagy Erzsébet téren inter-netezni – mondta lapunknaka képviselõ. Barátságosabblenne a belváros, segítené aturistákat és a vállalkozók-nak is hasznos lehetne, ha aszolgáltatásukat ebben a for-mában is kínálhatnák. A fia-talok internetezés közbenkapcsolatot teremtethetné-nek egymás társaságában,nem lenne annyira kihalthétvégén a város – tette hoz-zá Szabó Zoltán.

(folytatás a 7. oldalon)

Ingyen interneta fõtéren

XLIV. évfolyam 46. szám 2012. november 16. Városi hetilap Ára: 145 Ft (elõfizetve 120 Ft)

Molnárné Tóth Györgyi(képünkön balra) lett a járá-si tankerületi igazgató. ABoros Sámuel szakközépis-kola korábbi vezetõje márle is tette az esküt, de atisztség összeférhetetlen azönkormányzati képviselõ-séggel, ezért a Fidesz-KDNP 2010 -es kompenzá-ciós listájáról új képviselõkerülhet be a városházitestületbe.

Múlt pénteken jelentettékbe: megkezdi munkáját a 198kinevezett tankerületi igaz-gató. A sajtótájékoztatónGloviczki Zoltán közoktatás-ért felelõs helyettes államtit-kár kiemelte: a tankerületiigazgatók a következõ kéthónapban a frissen megalko-tott jogszabályok és egy je-lenleg is az Országgyûlés ál-tal tárgyalt törvényjavaslatmentén átalakítják a közne-

velési rendszert a január 1-jétõl bekövetkezõ állami fel-adatellátásra, utána pedigezt irányítják majd. MareknéPintér Aranka, a KlebelsbergIntézményfenntartó Központmegbízott elnöke beszámoltarról, hogy pénteken tartot-ták elsõ szakmai értekezletü-ket, amelyen a 198 tankerü-leti igazgató letette esküjét,ezzel „kézzelfoghatóvá vált”intézményük mûködése.

Jövõ év január 1-jétõl azóvodák kivételével általánosszabályként állami fenntar-tásba kerülnek az oktatási in-tézmények. Az állami irányí-tás, fenntartás alapvetõenszakmai irányítást jelent,melybe beleértendõ a peda-gógusok és a nevelõ-oktatómunkát közvetlenül segítõkbérének, járulékainak köz-ponti biztosítása, bérfinanszí-rozás, valamint a taneszköz-ellátás és a külsõ szakmai el-lenõrzés (tanfelügyelet) biz-tosítása, szakmai továbbkép-zések koordinálása. A fenn-tartói feladatok ellátását aközponti és területi szervek-bõl álló Klebelsberg Intéz-ményfenntartó Központ vég-zi. A tankerületek székhelyeés illetékességi területe meg-egyezik a járási hivatalokszékhelyével és illetékességiterületével. A most kinevezettvezetõk legfõbb feladata akapcsolattartás az intéz-ményvezetõkkel, pedagógu-sokkal és a köznevelés egyébszereplõivel; rendszeres je-lentések és adatszolgáltatás-ok készítése. Ennek érdeké-ben a következõ hetekben fel-keresik a tankerülethez tarto-zó települések polgármeste-reit, hogy megállapodjanakaz átadás-átvétel részleteirõl.

(folytatás a 3. oldalon)

Összeférhetetlenség áll fenn

Volt igazgató a tankerület élén

– Ha már hazajött, idéz-zük fel kicsit, hogy annakidején, amikor még a Klau-zál-iskolába járt, mi akartlenni? Azt nehéz elképzelni,hogy egy kisfiú pénzügyielemzõ szeretne lenni felnõtt-ként – kértük emlékezésre azelõadót a program elõtt.

– 1984-ben mi voltunk azelsõ évfolyam, akik birtokbavettük az iskolapadot azújonnan nyílt iskolában –kezdte Sarkadi-Szabó Kor-nél. – Akkoriban még tõzsdesem volt itthon, senki semgondolhatott arra, hogymajd egyszer a közelébe ke-rül. De hát minden gyerek-nek vannak álmai, nekem azállatok iránti szeretetem ab-ban nyilvánult meg, hogyetológus, biológus vagy ál-latorvos leszek. Ez csak 16évesen változott meg, egé-

szen addig állatorvosnak ké-szültem, ebben a tudatbanmentem középiskolába.

– Minek a hatására válto-zott az érdeklõdése a pénzvi-lág irányába, s hogyan jutottoda, ahol ma tart?

– Akkoriban már elkezd-tem nyitni a biológián kívülmás területek felé a HorváthMihály Gimnáziumban. Na-gyon érdekelt a matematika,fizika, irodalom, történelem,irodalom, de a politika is,amit a kiváló szentesi tanára-imnak is köszönhetek. Õknem csak a rendszerszemlé-letet, hanem az egyéni gon-dolkodásmód csíráját is be-lénk ültették. Így jött képbea közgazdaságtan, mint egyalternatív tudomány, amiösszeköti a humán és reáltárgyakat.

(folytatás a 4. oldalon)

Izgalmas évekelé nézünk

ÜÜÜÜzzzz eeeemmmm ééééppppüüüü llll ,,,,gggg yyyy áááá rrrr ppppuuuu ssss zzzz tttt uuuu llllNem jósol, csak folyamatokat elemez, ahogyan õ mondja,

megtisztítja a zajtól, szûri az információkat. A szentesi szü-letésû pénzügyi elemzõ, Sarkadi-Szabó Kornél markáns vé-leményét rendszeresen hallhatjuk különbözõ tévémûso-rokban. A Szentes-Csongrád Rotary Club is úgy gondolta,érdemes lenne meghallgatni a válságról alkotott vélemé-nyét, meghívásuknak eleget téve tartott elõadást a fiatalem-ber a Dózsa-házban, komoly érdeklõdéstõl kísérve. Mintkiderült, a tavaly év eleji szentesi gazdasági elõadásábanmegfogalmazottakat a város vezetése megfontolta.

HUNOR COOP

A JÓ SZOMSZÉD

Szentesi Élet

Page 2: Szentesi Élet · 2012. 11. 16. · 2 SZENTESI ÉLET 2012. november 16. A kis Ferenc a Központi Református Fiúiskolába járt, s bár jófejû gyerek volt, a harmadik osztály

22 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001122.. nnoovveemmbbeerr 1166..

A kis Ferenc a KözpontiReformátus Fiúiskolába járt,s bár jófejû gyerek volt, aharmadik osztály elvégzéseután a diákéletnek búcsútkellett mondania. Apja mel-lett lett inas, kitanulva azács, molnár és kõmûvesszakmákat. A kor szokásá-nak megfelelõen alaposanmegszenvedett mesterségé-ért. Az inasévek alatti meg-próbáltatásokra utóbb ígyemlékezett vissza: „… A vál-lalkozó mester, mint Apámis volt, szokta a házak falátrakni, ami rendesen vályog-ból készült, – a tanonc (inas-gyerek) szokta a vályogothordani és az állásra felado-gatni, amely munka gyengefiúknak nem volt könnyû.Rajtam megtörtént, hogy azerõltetéstõl többször vértköptem, no de nem volt cso-da, mivel 12 éves korombanfogott Apám erõs dologra, éserõs emberek mellett azok-kal kellett versenyt dolgozni.Mikor 14 éves lehettem, ki-ütött a forradalom, akkor be-következett a munkaszünet,mert senkinek nem volt ked-ve építtetni…” Apának ésfiának más kenyérkeresetután kellett néznie. Szenteshatárában kibéreltek egyszélmalmot, s felcsaptakmolnárnak. Ez a munka fizi-

kailag nem volt olyan meg-terhelõ, mint az építkezés,de a szeszélyes széljárás mi-att gyakorta éjjel kellett dol-gozniuk, s a város és a ma-lom közötti több kilométerestávolságot napjában több-ször is gyalogosan megten-niük.

Az inaséveket kitöltve,mint abban az idõben min-den mesterlegény, ifj. Zsol-dos Ferenc is vándorútra in-dult. 1851 tavaszán Szolnok-ra érkezett, ahol belekóstolta hajóépítés tudományába. Akövetkezõ évben már Pestentaláljuk, ahol szemtanújavolt Ferenc József császár fo-gadásának: „… Másnap oda-érkezésem után dologba áll-tam az ország fõvárosába,amely igen nagyszerûnektetszett, pedig a Lánchídkörnyékén a Duna-part sze-métdombokból állott. Rövididõre megjött Ferenc Józsefkirály õfelsége az országbakörutat tenni. Pesten szállt kia gõzhajóból, a fogadtatásanagyszerû pompával történt,de a lelkesedés nem voltnagy, leginkább kötelesség-bõl a céhek zászlókkal, és akatonaság fogadta. Több dia-dalkapu volt állítva, de estevolt nagyszerû kivilágításPesten és Budán, nagyszerûtûzijáték a Dunán, amilyet

azelõtt a magyar fõvárosnem látott még, és így énsem. Azután én átmentemBudára dolgozni, és õszön,mikor az ácsmunkát minde-nütt beszüntették, én háromkomáromi munkatárssal fel-vétettünk az Óbudai Hajó-gyárba hajóácsnak. Ott voltjó pénzkereset, mert télen 1forint 12 krajcárt fizettek

naponként… Több fiatalcimborával ott volt víg élet,mert ritka este múlt el, hogyvalami ártatlan házi mulat-ságot ne csaptunk volna. Deamikor a tavasz megérke-zett, a hajógyári egyhangúmunka vágyaimat nemelégíté ki, sõt unalmas lett.Én tanulni és próbálni vágy-

tam, és így munkát köszön-ve, elutaztam gõzhajónKomáromba…” – olvashat-juk visszaemlékezésében.Hamarosan folytatta útjátGyõrbe, Pozsonyba, majdBécsbe.

Bécsben egy olyan cégnélkapott munkát, amelyik acsászári udvarnak készítettkocsiszíneket és istállókat.

„Ott ösmerkedtem meg kétmagyar fiúval, akikkel ben-sõbb barát voltam, mint né-ha a testvérrel. Az egyikKöller Sándor váci, a másikMüller Antal tolnai születésûfiú. A hat napon dolgozgat-tunk, vasárnap délelõtt raj-zoltunk, délután mentünkszórakozást szerezni, amit

Bécsben könnyû volt feltalál-ni. De a pénz fogyott is ám…Kérdém Barátaimat, hogymiként lehet Bécsben télen amunkásembernek megélnie?A felelet az volt reá: HaApád pénzt küld utánad. Jaj,de arra nem volt reményem,de még a számat is szé-gyeneltem volna feltátani,hogy még én pénzt kérjekApámtól, egészséges mun-kásember létemre, aki úgy-szólván csak magára keres.De nem is küldött volna, ha-nem inkább haza hí. Azmegint szégyen volt abbanaz idõben egy vándorle-génynek, hogy három vagynégy év elõtt hazaszoruljon,vagy még látogatni is haza-menjen. Mindjárt azt kérdez-nék, hogy: elfogyott már apogácsa?”

A tél beállta elõtt híre ér-kezett, hogy munkásokat ke-resnek a szolnok–debrecenivasút építéséhez. Ifj. ZsoldosFerenc kapott az alkalmon, sbarátaival együtt elszegõdötta vasútépítéshez. Szolnokigvasúton utaztak, innen gõz-hajón Csegéig. A hajón kelle-metlen élményben volt ré-sze, mely kis híján véget ve-tett utazásának. Késõbb ígymesélt errõl: „A zsandár, akiaz útlevelet vizsgálta, egymagyarfaló cseh, erõszakkal

le akart tartóztatni; állította,hogy én mint szökevény ka-tona köröztetve vagyok. Ké-sõbb kérdezte, hogy van-epénzem vagy ékszerem. Mi-kor megtudta, hogy semmimsincs más, mint tisztességesruházatom, a hajó födélzeténácsorgó cseh landszmanokatrábiztatta, hogy lökjék hát aTiszába azt az egy magyart,ne csúfítsa el azt a sok, szépcseh fiút, ha már se pénze, seékszere. Azon szándéka vég-re is lett volna hajtva, ha Ba-rátom nem figyelmeztet, –mert akkor a magyar emberigen olcsó volt Magyarorszá-gon. Késõbb kénytelen vol-tam a kajütbe maradni, vesz-tegelni. Mikor Csegén kiszál-landó, a zsandár a letartózta-tásomra vonatkozóan azonfeleletet nyerte a velünk uta-zó mérnöktõl, hogyha az úti-és más reám tett költségekethajlandó zsandár úr fedezni,letartóztathat; azt válaszoltaõkelme, hogy biz õ nem fizetegy kutya magyarért semegy krajcárt is.”

Végre megérkeztek Debre-cenbe, s munkába álltak.Ezekre a napokra visszaem-lékezve jegyezte fel: „…Örültünk, hogy a magyarkenyeret ehetjük és magyarszót hallunk, mert csak ak-kor tudja az ember a hazátbecsülni, ha ismét látja.”

(Folytatjuk)

Labádi Lajos

…november 21-én, szer-dán 18 órakor Baka Istvánköltõ, mûfordító emlékestjelesz. Közremûködik: HorváthGyörgy, Paulovics Tamás, TóthSándorné.

…november 22-én, csütör-tökön 18 órakor Szívességekvagy áldozatok? címû elõ-adás lesz, mely része A sze-retet öt nyelve címû sorozat-nak. Elõadó Cserbik Attilabibliaoktató.

A könyvtárban...

A városi könyvtárban mûködõ filmklubban november 20-án, kedden 18 órától a Szegény embert az Amish húzza címûamerikai vígjátékot vetítik. Ízelítõ a filmbõl:

Brad és Caroline New York aranypolgárai voltak. Megvoltmindenük, amit csak két ember kívánhat e világon, kivéve aszerelmi házasságot és egy becsületes könyvelõt. Új vállalko-zásuk a vallások világán alapuló vidámpark, a Szentföldmegvalósítása, ám éppen válófélben vannak. Amikor azon-ban az adóhatóság rájön, hogy milliókkal tartoznak az állam-nak és link könyvelõjük lelépett a városból, a pácban lévõ párlopott taxin menekül el Manhattanbõl és egy pennsylvaniaiamish pásztorközösségben köt ki.

Szegény embert az Amish...

180 éve született ifj. Zsoldos Ferenc (II.)

Vándorúton a Habsburg Birodalomban

130 éve: a Szentesi Lap,1882. nov. 25-diki számánakközleménye így szólt a far-sang kezdetérõl: Az elsõ far-sangi fecske megérkezett anõegylet tombolabáljának hí-rével. Nõegyletünk, mely ed-dig minden eszközt és mó-dot megragadott társas éle-tünk élénkítésének elõmoz-dítására, hogy az általa nagyáldozattal fenntartott kis-dedóvoda költségeit fedez-hesse, jövõ év január 20-ántombolajátékkal egybekötöttzártkörû táncvigalmat ren-dez. Nõegyleti báljaink régijó hírnévvel bírnak, dicséret-re és ajánlatra nem szorul-nak, s bizton tudjuk, miképpe hír egyszerû felemlítésévelkedves szolgálatot teszünktáncolni szeretõ szépeink-nek.

100 éve: a Szentesi Lap,1912. nov. 14-diki számánakegyik írása kérdést intézettaz olvasókhoz: „Enni, vagynem enni?” A magyar váro-sok lakosságát valami csodá-latos keleti fatalizmus jel-lemzi, a saját anyagi érdekei-vel való nemtörõdömség.Minden városban találunklegalább tízféle politikaipártárnyalatot és kétszerannyiféle klikket, amelyeketugyan az anyagi érdek szálaifûznek össze, találunk ezenkívül egy csomó, a leghold-világosabb célok elérésérealakult egyesületet is, denem találunk semmiféleegyesülést, vagy szervezetet,amelynek bevallott célja len-ne a közélelmezés irányítása,

a közélelmezés mostoha vi-szonyainak javítása. Vajonmi ennek az oka? Hajlandókvagyunk azt hinni, hogy ezaz állapot bizonyos szug-gesztiónak a következmé-nye. Meg vagyunk róla gyõ-zõdve, hogy a városok lakos-sága nem tudja azt, misze-rint a hús jobblétre szende-rült két, vagy négylábú álla-toknak az emberiségre ha-gyott öröksége, hanem azthiszi, hogy a mészáros ipar-nak nagyon költségesen,drága gépek segélyével elõ-állított terméke. Pedig hát amészárszék elnevezés alattismert húsgyáraknak azegész gépberendezése, nemáll egyébbõl, mint egy fatus-kóból, egy taglóból és egyéles késbõl. Meg vagyunkróla gyõzõdve, hogy a városilakosság nem tudja azt, holterem a krumpli és a bab, ha-nem azt hiszi, hogy ezt a kétfontos élelmi cikket a zöldsé-ges kofák vegyi úton állítjákelõ. Ha a városi lakosságt u d n á , h o g y h o l v a n akrumpli és a bab származásihelye, bizony akkor nem ri-mánkodnék levett kalappal aközvetítõk hada elõtt, hogydrága pénzért adjanak egykeveset ebbõl a két jelentõstápszerbõl. A városi lakos-ság, amikor élelmiszerrõlvan szó, nem ismer nagyobbszaktekintélyt a sarki sza-tócsnál, aki egykét esztendõleforgása alatt emeletes palo-tát épít a lakosság élhetetlen-ségébõl. Õszintén szólva, aközvetítõk seregét a bolon-

dok házába kellene csukatni,ha ki nem aknáznák a városilakosság naivságát, ha nemigyekeznének.

40 éve: a Szentesi Élet,1972. október havi számábanegy közlemény jelent meg„Roham az óvodai férõhely-ért” címen, amelynek lénye-ge: Az új tanév kezdetével ésaz azt követõ hetekben egy-másnak adják a kilincset aszülõk a tanács mûvelõdés-ügyi osztályán. Mindegyikõ-jük gyermekének óvodai el-helyezését kéri, vagy pedig akorábbi elutasítás megvál-toztatását. Pedig a gyerme-kek felvétele széleskörû mér-legelés és vizsgálat alapjántörténik, a méltányosság fi-gyelembevételével. Az óvo-dai férõhelyek elégtelenségé-bõl fakadó társadalmi köve-telés szinte teljes egészében amûvelõdésügyi osztályoncsapódik le, holott soha any-nyi óvodai férõhely nem lé-tesült, mint éppen a legutób-bi idõkben. Ebben nem kisrésze van a mûvelõdésügyiosztálynak, és természetesenaz óvodabõvítési mozgalmattámogató városi üzemeknek,intézményeknek, vállalatok-nak. A jelenlegi helyzet sze-rint az Árpád Utcai Óvodá-ban két, a Mátéffy UtcaiÓvodában pedig egy csopor-tot fognak elhelyezni. Egy-egy csoport az elõírások sze-rint nem lehetne több 25 fõ-nél, de gyakorlatilag 30 gyer-mek van egy csoportban…

Közreadja:Labádi Lajos

Régi szentesi újságok írták…

Enni, vagy nem enni?Az alsóréti városrészben

található; a Csongrádi utat ésa Nyár utcát köti össze. Azérintett területen 1907-benházhelyeket mértek ki ked-vezményes áron munkáscsa-ládok részére. Az eredetiföldtulajdonos Székely Jó-zsef volt, ezért az itt kiala-kult munkástelepet SzékelyJózsef-telepnek nevezték el.Az utca 1967-ben vette fel dr.Négyesy László irodalomtör-ténész, esztéta, egyetemi ta-nár, pedagógiai szakíró ne-vét, aki a szentesi határbanlévõ eperjesi tanyavilágbanszületett 1861. márc. 6-án.Szülei: Négyesi József jómó-dú gazdálkodó és Bellér Er-zsébet. Gimnáziumi tanul-mányait Szentesen és Eger-ben, az egyetemet Budapes-ten és Bécsben végezte. 1885-ben szerzett bölcsészdoktoriés tanári diplomát. 1885–1911 között egri, szolnoki ésbudapesti gimnáziumokbantanított. 1893-ban a PázmányPéter Tudományegyetemenmagántanár i képes í tés tnyert, ahol 1911-tõl a magyarirodalomtörténet, 1923-tól azesztétika professzora. 1896-

tól a Magyar TudományosAkadémia levelezõtagja,1918-tól pedig rendes tagja.1911-ben a Magyar Iroda-lomtörténeti Társaság alapí-tó tagja, egyben alelnöke,1921-tõl haláláig elnöke.Fontosabb munkái: Hangta-ni adatok a szentesi nyelvjá-

rás körébõl (1881), A magyarverstan (1886), A mértékesmagyar verselés története(1892), A magyar költészeteredete (1910), Zrínyi Miklós(1914), Arany János (1917),Kazinczy pályája (1931).Ezek mellett számos közép-iskolai, irodalomtörténeti,stilisztikai, poétikai tanköny-vet írt. Tudományos mun-kásságát 1930-ban Korvin-koszorúval jutalmazták.1920–22 között Szentes városnemzetgyûlési képviselõjevolt. Budapesten hunyt el1933. jan. 7-én. Halála utántudományos hagyatékánakegy része a szentesi gimnázi-um tanári könyvtárába ke-rült. 1967-ben utcát neveztekel róla Szentesen, emlékétmárványtábla õrzi a gimná-zium belsõ falán.

Labádi Lajos

Utcáink, tereink névadói (98.)

Dr. NégyesyLászló utca

Szélmalmok Szentes határában

Page 3: Szentesi Élet · 2012. 11. 16. · 2 SZENTESI ÉLET 2012. november 16. A kis Ferenc a Központi Református Fiúiskolába járt, s bár jófejû gyerek volt, a harmadik osztály

Az utóbbi években nyilvá-nosan nem szóltak bele a köz-ügyekbe a szentesi állampol-gárok – a közmeghallgatás in-tézményétõl legalábbis elfor-dultak az emberek. Pedig azévente egyszer, általában no-vemberre meghirdetett fóruma legalkalmasabb arra, hogy aválasztott döntéshozók köz-vetlenül szembesüljenek egy-egy utca, vagy városrészproblémáival, továbbá a la-kossági igényekkel és elvárá-sokkal. Elõször 1990-ben lehe-tett közbeszólni a képviselõ-testület ülésén. Akkoriban fel-szólaló jegyeket osztottak széta tanácskozáson megjelent ér-deklõdõk között, de – a jegy-zõkönyv tanúsága szerint – 22éve senki nem vállalkozott anyilvános véleményformálás-ra. Az elmúlt 12 évben háromolyan közmeghallgatás volt –2000-ben, 2010-ben és 2011-ben –, amikor senki nem kértszót a városházán. A legtöb-ben – nyolcan – 2004-ben és2005-ben szólaltak fel. Mivel2013-tól jelentõsen megvál-toznak az önkormányzatokfeladatai és anyagi lehetõsé-gei, számos területen alakul-hat ki vita a finanszírozásnagyságáról. Hogy ebbe be-csatlakoznak-e a szentesi ál-lampolgárok, az rajtuk múlik.

Szentes képviselõ-testületeközmeghallgatást tart a város-háza dísztermében november23-án, pénteken 14 órakor azönkormányzat 2013. évi költ-

ségvetési koncepciójával kap-csolatban, melyre várja a vá-ros lakosságát és az intézmé-nyek, szervezetek képviselõit.A költségvetési koncepció no-vember 14-tõl megtekinthetõa polgármesteri hivatal 119-esszámú szobájában és a városikönyvtárban, illetve letölthetõa www.szentesinfo.hu/testulethonlapról. B.D.

(folytatás az 1. oldalról)A szentesi járás tankerületi

igazgatója Molnárné TóthGyörgyi , a Boros Sámuelszakközépiskola korábbi ve-zetõje lett. (Nyáron egyedü-liként pályázott az intéz-ményvezetõi tisztségre, azösszes véleményezõ szerve-zet támogatta kinevezését, aszakközépiskola igazgatóipályázatát azonban ered-ménytelenné nyilvánították,így megbízással az igazgató-helyettes látja el az intéz-ményvezetõi feladatokat (aSzerk.) Szerettünk volna fel-tenni neki néhány kérdést, dejelezte, nincs még felhatalma-zása nyilatkozatra.

Az Emberi Erõforrások Mi-nisztérium sajtóosztályáhozfordultunk, melyen keresztülsikerült elérnünk MareknéPintér Arankát, a KlebelsbergIntézményfenntartó Központmegbízott elnökét. Tõle meg-tudtuk, Molnárné Tóth Györ-gyi esetében összeférhetetlen-ség áll fel, a tankerületi igaz-

gató ugyanis nem lehet meg-bízatása alatt önkormányzatiképviselõ. Az igazgatónak lekell mondania a képviselõitisztségérõl. Kíváncsiak vol-tunk arra is, mekkora lét-számmal dolgozik januártól aszentesi járási tankerületiigazgatóság, mikor kezdõdikaz új munkatársak felvétele?Azt a választ kaptuk, hogy atankerületi igazgatóságok lét-száma feladataik nagyságátólfüggõen 5-8 fõ lesz. Mivel a3000 fõs lakosságszám alattitelepülések esetében a mû-ködtetés vállalásáról, a na-gyobb lélekszámú települé-seknek a mûködtetés állam-nak történõ átadásáról no-vember 15-ig döntenie kell azönkormányzati képviselõ-testületnek, arra vonatkozó-an, hogy a szentesi járási tan-kerületi igazgatóságon hányfõre lesz szükség a feladatokellátásához, csak az adatokfeldolgozása után tud a köz-pont választ adni.

Bíró Dániel

Szentes Városért Emlék-érmet adományozott a kép-viselõ-testület a Családsegí-tõ Központ TanyagondnokiSzolgálatának, nélkülözhe-tetlen munkájukért, mely-nek során segítséget nyújta-nak a város külterületi ta-nyavilágában élõ lakosokrészére. Az ellátás még nemteljes, a város pályázott azeddig kimaradt nagyhegyiés nyomási városrész ellátá-sára. A pályázatot, a kiírószerv befogadta, elbírálásaa hónap végén várható.

A Családsegítõ KözpontTanyagondnoki Szolgálata2005 óta mûködik, a követ-kezõ évben alakult ki a há-rom fõs mai tanyagondokicsapat. Az ellátási területen1200 fõ lakik, közülük mint-egy négyszáz embert látnakel rendszeresen. Eredetiszakmájuk szerint BrnyaEndre autószerelõ, GrániczMihály informatikus, Szatmá-ri Péter hentes. A szolgálatvezetõje Kaiser Andrea a kez-deti nehézségekrõl beszélt.

– Az elsõ év felméréssel ésbemutatkozással telt. Min-den tanyát, külterületi házatvégigjártunk, összeírtuk, holhányan laknak, milyen korú-ak, mire lehet szükségük. Bi-zalmatlanul fogadtak az ottélõk, nehezen hitték el, hogyteljesen ingyenesen segítünkés bármikor nyugodtan for-dulhatnak hozzánk kérések-kel. Volt ahová többszörvissza kellett mennünk, voltaki szégyellte a körülménye-it.

– Bizalmi munka a mienk– teszi hozzá Brnya Endre, alegidõsebb tanyagondnok.– Van olyan bácsi, aki csakvelem hajlandó elmenni or-voshoz, még a családtagjárasem hallgat.

Kajánújfalu, Cserebökénytartozik hozzá, a körzeteegészen Szarvas alá nyúlik.Majd' harminc kilométertautózik, mire odaér. Jól kellszerveznie a teendõit, hogylehetõleg ne kelljen napontakétszer megtennie az utat.Az üzemanyag egyre drá-gább, a szolgálat állami nor-matívája ezzel szemben évekóta csökken. A mûködéshez

szükséges költségekhez azönkormányzatnak is hozzákell tennie.

A tanyagondnok betegetszállít orvosi vizsgálatra, ki-váltja a gyógyszert, bevásá-rol, télen tüzelõt, nyáronivóvizet szállít, sárban el-akadt autót ment vagy õtkell kihúzni a sárból.

- A sár és a hó a legna-gyobb kihívás – mondjaSzatmári Péter. A mi terepjá-róinknak is kihívás esõ utánbemenni egy-egy tanyába,fõképp ha elõtte valami na-gyobb mezõgazdasági gépment a földúton. Télen, nagyhóban az utat is nehéz meg-találni és úgy végighajtani,hogy ne csússzunk le azárokba vagy szántásba.

Nagyon jó a hely- és terep-ismeretük a gondnokoknak– teszi hozzá Kaiser Andrea.Sokszor segítünk a kataszt-rófavédõknek, tûzoltóknakeljutni egy-egy helyre. Be-néznek üres tanyákba, ne-hogy idegenek költözzenekoda. Az elmúlt hét év alatt jókapcsolat alakult ki orvosok-kal, boltosokkal. Sokat men-nek a tanyagondnokok ésnem mindegy, mennyit kellvárniuk egy-egy helyen. Fe-lelõsség is a munkájuk. Ok-tóber végétõl járják a tanyá-kat és akit kell, ellátnak tüze-lõvel, étellel, nehogy baj le-gyen, ha hirtelen köszönt be

a tél. Egy esetet mesél példa-ként Brnya Endre. Télen vol-tam egy bácsinál, akit rend-ben hagytam ott. Fél órávalkésõbb elesett az udvaron, ésha nem megy arra aznapa postás, akkor másnapramegfagy. Mi megtettük amunkánkat, nem a mi hi-bánk lett volna, de a felelõs-ség a miénk is.

Általában idõre mennek arendelõbe a beteggel, de ígyis elõfordul, hogy várniukkell. Ha hosszabb idõt veszigénybe a vizsgálat, akkoraddig bevásárolnak. Kaján-ban nincs bolt, sok az idõsember, aki nehezen mozdulki, akkor is csak orvoshoz.Kajánból, Cserebökénybõl,Magyartésrõl Nagytõkérekell menni háziorvoshoz.

Gránicz Mihály Szent-lászló, Vekerhát és Mentett-rét térségében élõket ésmagyartésieket, mintegy 40-50 családot szolgál ki. Bevá-sárol, orvoshoz viszi a bete-geket, gyógyszert vált ki, se-gít a hivatali teendõkben.

– Lapistón a kisgyerekesanyukák vannak többen –veszi át a szót Szatmári Pé-ter. – Az anyukák a reggelibusszal bekísérik a gyereketiskolába, de vissza már nemtudnak menni a ritka buszjá-rat miatt, így én viszem õkethaza, amikor megyek a terü-letre.

A tanyagondnokok mun-kaideje reggel nyolctól dél-után fél ötig tart. De általá-ban már reggel hétkor kez-denek és - fõleg nyáron – es-te hét-nyolc órakor érnekvissza a Családsegítõ Köz-pont Ady Endre utcai bázi-sára. Mindezt minimálbérértcsinálják. A favágás, takar-mányhordás nehéz fizikaimunka, rossz idõben kilomé-tereket kell gyalogolni, haautóval nem lehet megköze-líteni a tanyát. Nem véletlen,hogy nincsenek nõi tanya-gondnokok. Mégis miértszeretik munkájukat? – Aváltozatosság miatt. Nincskét egyforma nap. Az is tet-szik, hogy a természetben le-hetek – mondja Szatmári Pé-ter.

Brnya Endre a segítést és ahálát említi. – Nagyon jó ér-zés, hogy segíthetek és elfo-gadnak az emberek. Vanahol szinte családtagnak te-kintenek.

A családsegítõnél mostépül garázs a tanyagondnokiszolgálat autóinak, ne kelljentélen jégkaparással kezdeni anapot.

Kaiser Andrea büszke a ta-nyagondnokokra. – Szívvel-lélekkel csinálják a munkáju-kat, az elvártnál sokkal töb-bet is. Lelkiismeretesek, jóvelük dolgozni, jó csapat.

Besenyei Gábor

22001122.. nnoovveemmbbeerr 1166.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 33

Még nem született döntés, ki foglalhatja el MolnárnéTóth Györgyi helyét a képviselõ-testület Fidesz-KDNPfrakciójában – tudtuk meg Halmai István frakcióvezetõ-tõl. Mivel a képviselõasszony a pártszövetség kompenzá-ciós listájáról került be a döntéshozó grémiumba, onnanis kell az utódját kiválasztani. E szerint Kozák János,Móróné Tulipán Edit, Kálmán János, Gyenes Ágota, TóthIstván vagy Csengeri Piroska Ilona lehet képviselõ-testü-let új tagja. A testület legközelebb jövõ héten, péntekentanácskozik, és ha addig nem tisztázódik a személyi kér-dés, Molnárné Tóth Györgyi nem fog részt venni a dön-téshozatalban.

Összeférhetetlenség áll fenn

Volt igazgató atankerület élén

A köz eddiginkább hallgatott

Lelkiismerettel ésfelelõsséggel a tanyavilágban

Kaiser Andrea szakmai vezetõ, Szatmári Péter, Gránicz Mihály, Brnya Endretanyagondnokok és Gál Antal igazgató.

Studium Generale névenátfogó tehetséggondozóprogram indul a középisko-lák 11. és 12. évfolyamos di-ákjai részére. Az oktatásthelyi középiskolai tanárokés a Szegedi Tudomány-egyetem oktatói adják, míga pénzügyi alapot a városnagyobb gazdálkodási szer-vezetei és az önkormányzatbiztosítja. A januárban in-duló képzési program 400-450 helyi diák tanulását, to-vábbtanulását segíti.

Felsõoktatásban tanulniszándékozóknak nyújt újfaj-ta képzési lehetõséget a mostinduló tehetséggondozóprogram. Mint Homoki-NagyMária, a Szegedi Tudomány-egyetem oktatási rektor-helyettese fogalmazott, azegyetem maximálisan támo-gatja az országban egyedül-álló kezdeményezést. –Anyagiak hiányában nemkönnyû ma a tehetségeket amegérdemelt pályára juttat-ni. Az egyetem szellemi tõ-kéjét teszi hozzá az oktatás-hoz és felvételihez szükséges

tananyaghoz. A képzés célja,hogy a diákoknak már az in-dulásnál több tudásuk le-gyen, hogy majd a diplomamegszerzése mellé piacké-pes ismeretekkel rendelkez-zenek.

A program elõkészítése bõegy éve indult. Szirbik Imreelmondta, hogy egyre nõneka családok terhei a felsõokta-tásban is, és a város azokat a

továbbtanuló, tehetséges fia-talokat szeretné felkarolni,akiket a család kevésbé tudtámogatni. – A képzés nemcsak sikeres felvételihez se-gít, hanem a bennmaradás-ban is. A polgármester azösszefogást hangsúlyozta.Kell a fiatalok tanulási szán-déka, kell az iskolának a fel-készítés biztosítása, valaminta családnak és a városnak az

anyagi támogatása. Kiemel-te, hogy nem korrepetálásrólvan szó. – Itt nem az elmu-lasztott tanulás pótlása a cél,hanem többlet tudás meg-szerzése – mondta SzirbikImre.

A Studium Generale prog-ramra november végéig je-lentkezhetnek a 11. és 12. év-folyamos diákok a középis-kolákban. A képzés januárelején indul matematika, fi-zika, kémia, biológia, köz-gazdasági illetve mûszakialapismeretek valamint ide-gen nyelv tantárgyakból, he-ti egy laklommal, kétszer 45perces órán. A végzõsöknekáprilis végéig, a harmadiko-soknak júniusig folyik a taní-tás.

A programot vezetõ TóthTibor gimnáziumi tanár la-punknak elmondta, hogymintegy ezer diákot érintheta képzés. Az adott korcso-portban a városban 850, vi-

déken 150-200 diák tanul,közülük 400-450 gyerek je-lentkezésére számítanak. Atanórák díja 150 forint, azon-ban a teljes összeget vissza-kapja a hallgató, amikor be-iratkozik az egyetem harma-dik félévére.

A képzésen résztvevõketnem kötelezi a támogatás, aszegedin kívül más egyetem-re is jelentkezhetnek. A városés a programot támogatóvállalkozók szeretnék, haminél több fiatal visszatérnea városba a diploma meg-szerzése után.

A programot évente 1,5millió forinttal támogatja aHungerit Zrt., MetalcomZrt., Árpád-Agrár Zrt., Dél-kertész, HKCeram Kft.,Szentes Városi Önkormány-zat és a Szegedi Tudomány-egyetem. A szervezeti hátte-ret a Szentes Városért Köz-alapítvány biztosítja.

Besenyei

Egyetemi felkészítés egy fagyi áráért

Page 4: Szentesi Élet · 2012. 11. 16. · 2 SZENTESI ÉLET 2012. november 16. A kis Ferenc a Központi Református Fiúiskolába járt, s bár jófejû gyerek volt, a harmadik osztály

(folytatás az 1. oldalról)– Kezembe került többek

között André Kosztolányitõzsdepszichológiája, amelytéma aztán egyre inkábbfoglalkoztatott. 18 éves ko-romra nagyjából kikristályo-sodott, hogy tõzsdeközel-ben fogok dolgozni. Vonzotta romantikája, az, hogy ösz-szeköti a matematika vaslo-gikáját az irodalom emberitényezõjével, van benne in-tuíció, érzelmi sík, és az ösz-szefüggéseiben való gondol-kodás is megmarad. Így az-tán leadtam a biológia fa-kultációt, helyette a Közgázfelvételijére kezdtem ké-szülni, amelyet szüleim isszáz százalékosan támogat-tak. Errõl az útról már nemtértem le. Egyre inkábbmegszerettem ezt a pályát,s a tanulmányaim során isigyekeztem olyan tárgyakatfelvenni, amik a tõzsde kö-zelébe vittek, majd egyenesút vezetett odáig, hogypénzügyi elemzõként kezd-jek dolgozni az egyetemmellett 1999-ben.

– Változott a véleményeSzentes lehetõségeit illetõ-en, amióta legutóbb elemez-te?

– A lehetõségeket mindiga helyi adottságokhoz ésglobális trendekhez kell iga-zítani. Amiben Szentes alabdába rúghat, az az agrár-ipar, az élelmiszeripar, és ageotermikus lehetõség, mint

olcsó energiaforrás. Aztán,hogy ezt hogyan lehet konk-rétan kiaknázni, az már amikrovállalkozások, az ön-kormányzat, a gazdaságiszereplõk együttmûködésénmúlik: hogy lehet megtalál-ni azokat az értékesítési csa-tornákat, amik lehetõvé te-szik, hogy az itt elõállítotttermékeket megfeleõ profit-réssel el lehessen adni. Álta-lában akkor szerencsés egyvállalkozás, ha vertikumá-ban összefogja az alap-anyag-kitermelést és a fel-dolgozást is. A jó minõségûkészterméket legjobbanNyugat-Európában éri megeladni, többek között a liba-májat. Azonban én nem va-gyok megmondó ember, énmakroközgaszdászként azirányt és az ágazatok lehetõ-ségeit látom.

– Megkereste az önkor-mányzat tanácsokért?

– Volt erre példa, de konk-rét válalkozási kérdésekben,egy-egy jogi témában nemvagyok igazán járatos, stra-tégiai kérdésekben szoktakmegkeresni. Mivel nincspénz az állam mûködtetésé-re, valahogy úgy kelleneésszerûsíteni, hogy az leg-kevésbé fájjon a széles tö-megeknek. A mostani ön-kormányzati rendszer átala-kítása egy sor feladatot a

közkormányzati feladatok-hoz sorol, de a részleteknincsenek kidolgozva. Azirány viszont támogatandó,az állam mûködését hatéko-nyabbá kell tenni.

– S ha esetleg nem jön beegy elõrejelzése...?

– Nem szoktam heti rend-szerességgel jósolgatni, énfolyamatokat elemzek, nemmondom azt, hogy ennek ésennek tuti ez lesz a vége.Különbözõ forgatókönyve-ket állítok fel, és az egyik-hez nagyobb valószínûségetrendelek, mint a másikhoz.Megpróbálom letisztítani a

„zajtól” a folyamatot, s agazdasági szereplõkkel lát-tatni, hogy milyen lehetõsé-gek vannak a jövõben, denem biztos, hogy éppen azkövetkezik be. Egyébkéntmanapság nem az informá-ciók megszerzése, hanemazok szelektálása a fõ fel-adat: melyik az a hír, amiigazán számít.

–Tekintsünk ki egy kicsit:Obama újraválasztása mitjelenthet hazánk és a világszámára?

– Nem ezen múlik a világközeli jövõje, mert az ameri-kai költségvetés így is, úgy

is problémákkal néz szem-be. Nálunk is meg kell állí-tani az államadósság növe-kedését, ahogyan Európá-ban is. Pártoktól függetlenülnagyon kevés megoldási le-hetõség maradt. De minden-ki elfelejtkezik arról, hogyigazából a megoldás egyikkulcsa rövid távon Ázsia,fõleg Kína kezében van. Haott a gazdaság tovább las-sul, s nem tudja betölteni avilág motorjának szerepét,akkor nagy gondban leszAmerika és Európa is, azamúgy is jelenlévõ adósság-problémák mellé újabb koc-

kázat sorakozhat fel. Izgal-mas évek elé nézünk. Hét-köznapi emberként ezt nyil-ván nehéz lesz megélni, deazért az egyén és közösségszintjén mindig van fény.

– A válságból kik jöttekki jól? Önmagát ide sorol-ja-e? Úgy értem, hogy felér-tékelõdött az elemzõk sze-repe.

– Igazán jól senki sem járta válsággal, az alsó közép-osztályt viszont sajnos sú-lyosan érinti. Az én ismert-ségem biztosan nõtt, deegyébként nem mindig há-lás feladat elemzõként nyi-latkozni, mert általában ak-kor hívnak, ha baj van. Sok-szor én vagyok a rossz hírhozója. Így a rám hárított fe-lelõsség is nagy, amitõl pró-bálok elvonatkoztatni ésmindig a saját véleménye-met mondani, úgy, hogy azközérthetõ legyen, a szak-maiságot is megtartsa, és nekeltsen pánikot.

– Az elõadása címéreutalva: mi okozta a válsá-got, rendszerhiba vagy em-beri gyarlóság?

– Az emberi gyarlóságörök. Egy-egy rendszerazonban ezt folyton alakítja,a válsághoz vezetõ úton ép-pen felnagyítja. A krízis vi-szont mindig lehetõség is,hogy a szereplõk újragon-dolják, átértelmezzék addigiértékrendjüket.

D. J.

44 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001122.. nnoovveemmbbeerr 1166..

Szinte kizárólag a vasút-ról, motorkocsikról, vona-tokról beszélgettünk aSzentes Városért Emlék-éremmel kitüntetett ValkaiCsaba (képünkön) kurátor-ral a Vasúttörténeti Alapít-vány kiállítóhelyén. A gyûj-temény szinte teljes egészé-ben az õ keze munkája. Azáltala felújított motorvonat-ok egyike a fõvárosi Vasút-történeti Emlékparkbanmûködik, a másik a szent-endrei Skanzenben szállítjaa látogatókat, oldalán Szen-tes város címerével.

– Az úgy volt, tetszik tud-ni, hogy 25 éve elkészült az1927-ben gyártott BC 353-asmotorkocsi felújítása, amiazután nosztalgiavonatkéntüzemelt. Gyakorlatilag tízéven keresztül minden útjánott voltam. A többi jött ma-gától. Szakmai utakon nyi-tott szemmel jártam a fûtõ-házakban és kerestem a régialkatrészeket, amiket mégfel lehetett használni. Nehézfeladat egy-egy kocsi felújí-tása. Korabeli mûszaki leírá-sok alapján kell felkutatnivagy elkészíteni alkatrésze-ket, felszerelési tárgyakat –magyarázta.

Ez a gyûjtés és a restaurá-lás intézményesített keretekközött tartott 2004-es nyug-díjazásáig, köszönhetõen amotorgarázs akkori fõnöké-nek, Makra Zoltánnak. Azótaegyedül kezeli a múzeumot,ottjártamkor fát gyûjtött atéli fûtéshez.

– Minden nap itt vagyok,van mit csinálni, karbantar-tás, festés, restaurálás, a lá-togatók fogadása – mondta

Valkai Csaba. – Az idei éváttörés volt, szinte hétrõlhétre csúcsot döntött a láto-gatók száma. Jöttek az or-szág minden pontjáról. Nyá-ron például egy szolnoki há-zaspár jött el, a férfi jegy-vizsgálóként dolgozott és kí-váncsi volt. Majd két hétmúlva tizedmagával jöttvissza.

A jelenlegi állapot tíz évalatt alakult ki. Az ÉpítésiFõnökségé volt a terület,amikor megkapta a Vasút-történeti Alapítvány. – Ba-rakkok, rendetlenség, gazfogadott. Tizennyolc pótko-csi szemetet hordattunk el.Az idén elõször a város isadott támogatást, a polgár-mester és az alpolgármesteris saját keretébõl ajánlott fel

pénzt. Igaz, hogy eddig nemis kértem – tette hozzá.

Valkai Csaba szakmai pá-lyafutása 1970-ben kezdõ-dött a vasútnál. Szegedenérettségizett, majd szerzettautószerelõ szakmát. A Vo-lán telephelyén dolgozott, amai piac területén, mint hal-lottuk, pokoli körülményekközött. Végigjárta a MÁVranglétráját. Szerelõbõl lettmozdonyvezetõ gyakornok,majd mozdonyvezetõ kétévig. Utas diszpécserségután következett az üzemel-tetési reszortos, késõbb –részlegvezetõ munkakör.Nyugdíjazása elõtt jármû re-szortosként dolgozott, fel-ügyelve adott jármûsoroza-tok mûszaki állapotát.

A motorgarázshoz került,

majd megnõsült, 41 éve há-zas. Két gyermeke nem kö-vette a vasutas pályán. – So-ha nem erõltettem a vonatokfelé õket. Régebben a gyere-kek is kijöttek a motorga-rázsba, keveset voltam ott-hon, hozzászokott a család atávollétemhez.

– Bosszantana, ha a napja-imat nem tudnám értelme-sen eltölteni – válaszoltakérdésemre, hogy miért ésmeddig csinálja még. – Ezcélt adó dolog, ami boldog-gá tesz. Büszke vagyok arra,hogy jármûveket mentettemmeg, és tetszett, ahogy ösz-szeállt egy-egy kocsi. Emlé-keznek rám, Szentendréreévente hívnak a Skanzenbe.

Azt nem tudja megmon-dani, hány vasúti jármûvet

újított fel. Motorkocsiból hétdarabot, egy teljes sorozatot.Körülbelül 300 méteres len-ne az a szerelvény, ami a ke-ze munkáját mutatja.

Terveirõl a kiállítás épüle-tében kérdeztem, ahol a vá-rosért emlékérem is láthatóa falon, a megyei alkotói díjmellett felakasztva. – Ennekitt van a helye. Meglepett ésnagyon örültem az elisme-résnek. A felelõsség legyen ajelölõké és a döntnököké –mondta mosolyogva. – A díjelismerés és inspiráció is atovábbi munkához.

Szeretnék kerítést állítaniaz üzemi vágány mellé.Kecskeméten még található-ak olyan elemek, amibõlössze lehetne állítani egyszakaszt a régi, jellegzetesállomáskerítésbõl. Némipénz kellene hozzá és egykis jószándék a szállításhoz.

Azt viszont nem tudja, milesz, ha õ már nem tudjamajd kezelni a kiállítóhelyet.– Nem érdekel mi lesz utá-nam. Mindenkinek megvana dolga, azt tegye.

A Vasúttörténeti Alapít-vány szentesi kiállítóhelyénmásfél-két óra alatt lehetmindent alaposan megnéz-ni. Valkai Csaba szívesenmegmutat mindent, miköz-ben mesél a motorkocsikról,mozdonyról, kézi hajtány-ról, amit ki is próbálhatnak alátogatók. Kétkezi munkájaszinte minden. A múzeumfalára festett képeket is õ ké-szítette, mozdonyokat, res-tit, vasutasokat, címereket.Igazi küldetéstudat munkálbenne.

Besenyei

Küldetése a vasúti emlékek megõrzése

Izgalmas évek elé nézünk

Az augusztus 1-tõl hatá-

lyos új agrárkamarai törvény

alapján a 2013. február 1-21.

között tartandó országos ka-

marai választásokkal meg-

alakul az új Nemzeti Agrár-

és Élelmiszer Kamara. A tör-

vény értelmében a hazai me-

zõgazdasági és élelmiszer-

feldolgozó szektor összes

szereplõje, így a gazdasági

társaságok mellett az õster-

melõk és az egyéni vállalko-

zók is alanyi jogon tagjaivá

válnak az új egységes köztes-

tületnek. Az új kamara leg-

fõbb feladata a magyar

agrárium megerõsítése, ver-

senyképességének növelése

és érdekeinek hatékony vé-

delme lesz, kibõvült közfel-

adatokkal és hasznos tagi

szolgáltatásokkal. Határidõ:

2012. november 30. A tör-

vény elõírja, hogy a leendõ

tagok 2012. november 30-ig

kötelesek bejelentkezni a

nyilvántartásba az agrárka-

mara honlapján keresztül

(www.agrarkamara.hu), és

megfizetni az egyszeri 5.000

forintos nyilvántartásba vé-

teli díjat. A határidõ a kama-

rai választásokon való rész-

vételre nézve jogvesztõ!

Kötelezõagrárkamarairegisztráció

Sarkadi-Szabó Kornél a válságról tartott elõadást.

Page 5: Szentesi Élet · 2012. 11. 16. · 2 SZENTESI ÉLET 2012. november 16. A kis Ferenc a Központi Református Fiúiskolába járt, s bár jófejû gyerek volt, a harmadik osztály

22001122.. nnoovveemmbbeerr 1166.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 55

Több mint három száza-lékkal csökkent a regiszt-rált álláskeresõk száma aszentesi kistérségben. Anõk elhelyezkedési lehe-tõségei korlátozottabbak,a közmunkaprogramok el-sõsorban a férfiaknaknyújtanak segítséget – ér-tesült lapunk a CsongrádMegyei KormányhivatalMunkaügyi Központjánakszentesi kirendeltségén.

Októberben 1992 regiszt-rált álláskeresõt tartottaknyilván a szentesi kistérség-ben – egy évvel ezelõtt ennéltöbb, 2057 volt amunkanélküliek szá-ma. A kismértékûcsökkenés jórészt aközfoglalkoztatásiprogramok eredmé-nye, a szentesi mun-kaerõpiac ugyanistovábbra is egy helyben to-porog. Nagyobb arányú lét-számbõvítésre vagy leépítés-re nem lehet számítani, deegy jelentõsebb minimálbér-emelés elbocsátásokhoz isvezethet a nagy foglalkozta-tóknál. Az év eleje óta közel1100 fõ került be a közfoglal-koztatási programokba: mi-vel inkább fizikai munkáravan szükség, több férfit al-

kalmaztak így, mint nõt. Ta-valy ilyenkor 960 férfi és1097 nõ szerepelt a helyi ál-láskeresõk listáján, de azótatovább nyílt az olló. A frissadatok szerint 838 férfi és1154 nõ szeretne valaholmunkát találni.

Mivel a szezonális hatásokérvényesülnek, és a munka-adók kivárnak, hogy hogyanalakulnak majd a jövõ éviszabályzók, jelenleg szûkös amunkaügyi központ álláskí-nálata. Azt is megtudtuk akirendeltségen, hogy idén 6munkáltató nyert munka-helyteremtõ támogatást, de

közülük kettõ visszalépett,így összesen 15 fõ elhelyez-kedését segítette az államiprogram. A munkahelymeg-õrzõ támogatások iránt fo-lyamatos az érdeklõdés, decsak átmeneti likviditásigondokkal küszködõk vehe-tik igénybe: 2012-ben 3 mun-káltatónál 12 fõ foglalkozta-tását segítették ily módon.

B.D.

A nõknehezebben

jutnak munkáhozA magyar mezõgazdaságképes követni a tempót, áll-ja a versenyt – jelentette kia vidékfejlesztési miniszterhétfõn Szentesen, amikorátadta a Hungerit Zrt. érde-keltségébe tartozó Ma-KaKft. 2 milliárd forintos be-ruházással épült takar-mánykeverõ üzemét.

– Az, hogy Szentesen Eu-rópa egyik legkorszerûbb ta-karmánykeverõ üzeme épültfel, üzenet a magyar vidékszámára: van perspektíva amezõgazdaságban – mondtaFazekas Sándor. A Ma-Ka Kft.és a partner UBM Kft. közösberuházása, amely 37 újmunkahelyet teremtett, 405millió forint uniós és kor-mányzati támogatást kapott.Az üzem éves kapacitása 170ezer tonna, így a Hungerit-csoport 95 ezer tonnás takar-mányszükségletén kívül ér-tékesítésre is jut az itt készü-lõ tápból – közölte a minisz-ter.

Magyar József, a HungeritZrt. vezérigazgatója elmond-ta, a cég tíz esztendeje terve-zi egy saját takarmánykeve-rõ felépítését. A Hungerit kö-zel 55 ezer tonna baromfit,elsõsorban brojlercsirkét, pe-csenyekacsát és libát dolgozfel évente, amelyekkel a ha-zai piacon a kiskereskedõk-tõl a legnagyobb áruházlán-cokig a kereskedelem min-den szintjén jelen van. Emel-lett jelentõs exportpiaccal

rendelkezik, ami az árbevé-tel közel felét teszi ki. A vál-lalkozás a takarmányt koráb-ban négy-öt beszállítótól vá-sárolta, a beruházásnak kö-szönhetõen megszûnik ez akülsõ függõség – tette hozzáa vezérigazgató.

Bustyaházai László, a MA-KA Kft. ügyvezetõ igazgató-ja kifejtette, ma Magyaror-szágon több mint nyolcszázregisztrált takarmánykeverõmûködik, ezek közül mint-egy kétszáz termel kereske-delmi célra is. Az üzemek 80százaléka 1990 elõtt épült.Farkas Sándor, a térség or-szággyûlési képviselõje kö-

szöntõjében üdvözölte, hogylassan hagyománnyá válik aHungerit-csoportnál, hogyfélévente átadnak valami-lyen új létesítményt, és ezzeltovább lendítik a fejlõdõké-pes magyar agráriumot. Ahonatya arra kérte MagyarJózsefet, tartsák meg jó szo-kásukat. Szirbik Imre polgár-mester arra hívta fel a figyel-

met, hogy miközben sokanvárják országszerte a külföl-di tõke érkezését, beruházá-sát, és sokszor csalódnak, õSzentesen inkább azt élimeg, hogy a helybeli vállal-kozások szép csendben, lé-pésrõl lépésre építkeznek,fejlõdnek, és egyre többmunkahelyet teremtenek.

Munkatársunktól

Pénteken ünnepélyes ke-retek között adták át azElektroglob Kft. mintegy 50milliós beruházásból épültúj telephelyét az Ipartelepiúton: az 1999-ben 3 fõvelalapított cég ma már 38 em-bernek ad munkát.

Napkollektorral is felsze-relték az Elektroglob Kft. 300négyzetméteres irodaházát,amely mellé raktárt és szere-lõépületet is felhúztak. A fej-lesztéshez 24,5 millió forintuniós támogatást is nyert atársaság, amit hárman alapí-tottak 1999-ben – tudtukmeg az átadáson Sarusi-KisIstván ügyvezetõtõl. Kezdet-ben csak tervezési munkák-

ban jeleskedett a cég, 2001-tõl az elektromos hálózatokkiépítésében kivitelezõ fel-adatokat is vállaltak. Teljesít-ményük elismeréseként né-hány év alatt a DÉMÁSZ ésaz E-ON partnerévé váltak.A kft. létszáma 38 fõre növe-kedett, a munkatársak több-sége kivitelezõként dolgozik,ezért szükségük volt egymegfelelõ telephelyre, a ko-rábbit – az Ady Endre utcaibérelt DÉMÁSZ székházat –ugyanis kinõtték. Az Iparte-lepi úti ingatlant 2010-benvásárolták meg, idén au-gusztusra pedig felépült aminden igényt kielégítõ újtelephely. Lapunk megtudta,

a költözködés az év végéremarad, januárig kiürül aDÉMÁSZ székháza. A pénte-ki ünnepségen jelen voltSzirbik Imre, aki elismerésétfejezte ki az Elektroglob Kft.tulajdonosainak és munka-társainak. A polgármesterköszöntõjében kiemelte, há-rom ember elhatározásából,tudatos és megfontolt mun-kájából olyan vállalkozásépült egy bõ évtized alatt,amely jó példa a feltörekvõkis cégek számára. A cégve-zetés részérõl jelezték, a tár-saság szívesen részt vállalnaaz önkormányzati fejleszté-sek kivitelezési munkáiból.

B.D.

Felavatták atakarmánykeverõ üzemet

Új telephelyen az Elektroglob

A szentesi a legmodernebb német technológiával épí-tett keverõüzem hazánkban. A 25 tonna/óra kapacitásúramegnövelt teljesítményû keverõüzemben 3 mûszakbanévente 170 ezer tonna takarmány elõállítható. A tervezettüzemépület alapterülete 240 négyzetméter, magassága37,5 méter. A takarmánygyár kivitelezõje a kecskemétiABRAZÍV Kft.

Szirbik Imre és Sarusi-Kis István ügyvezetõ az avatáson.

„ A szentesi kistérség-ben 838 férfi és 1154nõ szeretne valaholmunkát találni.“

Page 6: Szentesi Élet · 2012. 11. 16. · 2 SZENTESI ÉLET 2012. november 16. A kis Ferenc a Központi Református Fiúiskolába járt, s bár jófejû gyerek volt, a harmadik osztály

A szociális munka napja(november 12.) alkalmábólévekre visszanyúló hagyo-mányként találkozóra hívjaa város vezetése a szociálisszféra dolgozóit. A közal-kalmazottak vacsorávalegybekötött hétfõi ünnep-ségén adták át az önkor-mányzat szociális bizottsá-ga által létrehozott Köszö-net-okleveleket is.

A szociális területen dol-gozók, mintegy kétszázan aközponti konyhán arrólhallhattak Mészáros Ágnes-tõl, hogy szomorú aktualitá-sa is van az összejövetelnek,hiszen a járások szervezésé-vel a szociális osztály létszá-ma nagy mértékben válto-zik. Azonban a szociálpoliti-kai osztály munkatársa aztis hozzátette: szeretnékmegtartani az eddig meg-szokott szakmai színvona-lat, hogy az ügyfelek a vál-tozásból minél kevesebbetvegyenek észre. Az ünnep-ségrõl ezúttal sem hiányoz-hatott a humor. Az osztálymunkatársai, élükön Sztan-tics Csaba jegyzõvel a tévé-bõl ismert tehetségkutatómûsor paródiáját adták elõ,a „szocpol Voice-ot”. A kü-lönbözõ problémás eseteketképviselõ „versenyzõk” avégén dalolva Szirbik Imrepolgármesterhez vonultaksegélyért.

A város vezetõje ezután ajelenlévõkhöz szólva arrólbeszélt, számára nem a szo-ciális munka, hanem a hiva-tás napja ez, hiszen amit amunkatársak végeznek, nemlehet munkaköri leírás kere-tei közé szorítani. Köszöni amindennapokban végzett ál-dozatos munkájukat, emiattõ is bizalommal támaszkod-hat a kollégáira.

Chomiak Waldemar, a szoci-ális bizottság elnöke adta áta Köszönet-okleveleket azünnepségen. Mint mindig,ezúttal is öten részesülhetteka szakmai elismerésben. El-sõként Bányai Zsolt vette át,aki a méltatás szerint évek

óta támogatja a hátrányoshelyzetû személyeket és cso-portokat ingyen ebéd bizto-sításával. Az elmúlt két év-ben több alkalommal is 130-170 adag étel elkészítésétvállalta, melyet az idõsek,fogyatékkal élõk, nagycsalá-dosok, hajléktalanok közöttosztottak ki.

A Csongrád Megyei Moz-gáskorlátozottak EgyesületeSzentesi Csoportjának kol-lektív vezetése azon dolgo-zik, hogy felvállalja a beil-leszkedéssel járó nehézségekleküzdését, segít eligazodnia szabályok, rendeletek hal-mazában, közös munka ésegyüttmûködés keretében az

elmúlt 11 évben sok, mozgá-sában korlátozott embertár-sukat segítették különbözõtámogatásokkal, programok-kal – hangzott a méltatásban.Az oklevelet a csoport titká-ra, Lehoczki Józsefné vette át.

Szintén Köszönet-okleve-let adományoztak CsõkeMártának, aki a Bechermanncég kereskedelmi igazgatója-ként több éve kapcsolatotápol a Szentesen és térségé-ben élõ hátrányos helyze-tû személyekkel. Speciálisgyógycipõket gyártanak,melyekbõl nagy mennyiségûadományokat juttatnak el arászorulóknak.

Átvehette az elismeréstDohányné Jelenfi Ilona, a Köz-ponti GyermekélelmezésiKonyha vezetõje is. Szoroskapcsolatot alakított ki a szo-ciális és az oktatási intézmé-nyekkel, munkatársaivaligyekeznek az ellátottak igé-nyeit kiszolgálni.

Gilicze Andrásné is Köszö-net-oklevélben részesült.Önzetlen, lelkiismeretesmunkájának köszönhetõen aSzentes-Felsõpárt Reformá-tus Egyházközség gyüleke-zete idén is már több alka-lommal segítette a Hajlékta-lan Segítõ Központ ellátottaitmeleg ebéddel, szárazélemiszerrel.

D. J.

66 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001122.. nnoovveemmbbeerr 1166..

Adócsalás gyanúja miatt,egyelõre ismeretlen tettes-sel szemben nyomoz aNemzeti Adó- és Vámhiva-tal egy zöldség-gyümölcs-nagykereskedõ céggel, aszentesi Tonomár Ker. Kft.-vel és a hozzá kapcsolódóvállalkozásokkal kapcsolat-ban – tudta meg a hvg.hu.

A hírt részben megerõsí-tette lapunknak a NAV bûn-ügyi sajtószóvivõje. SárköziAlexandra azt közölte, hogy aNAV Dél-alföldi RegionálisBûnügyi Igazgatósága adó-csalás gyanúja miatt, isme-retlen tettes ügyében folytatnyomozást, amelyben aTonomár Ker. Kft. is érintett.Azonban a nyomozás érde-kei miatt egyelõre nem kí-vánnak a részletekkel kap-csolatban nyilatkozni

Az üggyel kapcsolatbanmegkerestük ifj. Tonomár Zol-tánt, a Tonomár Ker. Kft. és aTonomár Kertészeti Kft. ve-zetõjét, aki cáfolta az inter-neten terjedõ információkat.

A hvg.hu értesülése sze-rint néhány héttel ezelõtt azadóhivatal munkatársai el-vitték és meghallgatták a ve-zetõ és tulajdonló Tonomárcsalád tagjait. A vállalkozásjelentõs összeggel maradt elüzlettársai felé is, akad olyancégcsoport, amelynek mint-egy negyvenmillió forinttaladós.

– Sem engem, se a családmás tagját nem vittek elmeghallgatásra – kezdte ifj.Tonomár Zoltán. Nem tudokarról, hogy konkréten nyo-mozás folyna bármelyik cé-gem ellen. Az elmúlt két év-ben nem is kellett semmilyenhivatalos szervhez mennem,sem az adóhatóság, se avámhivatal nem keresett.Azt elképzelhetõnek tartom,hogy az ötszáz beszállítónkvalamelyikével szemben in-dult nyomozás, és ezért me-rült fel a Tonomár Ker Kft.neve. Az adóhatóság is csakazt erõsítette meg, hogy érin-tettek lehetünk egy ügyben,amelyben ismeretlen tettesellen nyomoznak. A Tono-

már Ker. Kft. zöldség-gyü-mölcs nagykereskedelemmelfoglalkozik. Hazai és külföl-di cégektõl, termelõktõl vá-sárolunk termékeket és ad-juk el hazai üzletláncoknak,valamint exportálunk 16 or-szágba. A Tonomár Kerté-szet Kft. mintegy 15 hektá-ron foglalkozik zöldségter-mesztéssel Szegváron. A kétvállalkozás árbevétele 2,5 – 3milliárd forint éves szintenés szezontól függõen 50-180embernek ad munkát.

– Áll üzleti kapcsolatban acsaládban valakivel?

– Édesapámmal, TonomárZoltánnal volt közös vállalko-zásunk július végéig a To-nomár Kertészet Kft. Majdõ létrehozta a Grand PlantKft.-t, ami az Ilona-parti tele-pen zöldség termesztésselfoglalkozik. A testvéremmelnem is volt közös vállalkozá-sunk az utóbbi években.

– Hogyan érinti a céget amostani ügy?

– Körülbelül egy hónapjajelent meg a cikk a hvg.huinternetes oldalán. Jelzem,engem nem keresett meg azújságíró. Az értékesítésbenmár okozott gondot ez a falshír, eddig a vevõk körülbelültíz százalékát riasztotta el.

Besenyei Gábor

Nincs Tonomár-ügy

Jó darabig nem lesz tégla-gyártás Szentesen: az üze-met tulajdonló Agenda-HSzövetkezet felszámolásalatt áll, ezért a téglagyárösszes gépét és berendezé-sét leszerelték, hogy – hamásként nem megy – vas-hulladékként eladják. Azingatlan bûnügyi zár alattvan, és csak akkor értékesít-hetõ, ha a szövetkezet hite-lezõi hozzájárulnak.

Lehet, soha többé nem fû-tik fel újra a szentesi tégla-gyár kemencéjét. Egy olva-sónk azzal kereste meg múlthéten szerkesztõségünket,hogy bontják az üzem beren-dezéseit. Tavaly tavasszal la-punkban beszámoltunk róla,hogy a gyárat mûködtetõcég felszámolás alá került. Atermelést már 2009 elsõ felé-ben leállította a Szentesi Tég-lagyár Kft., amelynek a vál-ság elõtti években még 80-100 alkalmazottja volt. A tár-saság tulajdonosa, Tóth Mi-

hály György másfél éve aztnyi la tkozta lapunknak ,szükség lenne technológiaifejlesztésre a gyárban, dehozzátette, ha meglódulnaaz építõipar, és igény lennetermékeikre, akár egy hóna-pon belül újra tudnák indíta-ni a gépsorokat, és folytat-hatnák a termelést.

Az újraindításra most mársemmi esély nincs, legalább-is belátható idõn belül, hi-szen a gyár benti gépeit, ahidroglóbuszt, valamint azüzem mögötti bányaterületberendezéseit és a szállító-szalagokat is leszerelték már.

A gyár „kibelezését” egyújabb felszámolási eljárásmiatt rendelték el. Tudniillikaz ingatlan a BST Kft. tulaj-dona, utóbbi cég pedig a la-kossági betéteseit megté-vesztõ Baumag Holdingnak,illetve jogutódjának, azAgenda-H Szövetkezetnekaz érdekeltségébe tartozik. ABaumag-ügyben megismé-telt eljárást folytat a FõvárosiBíróság, ezért az értékes te-lephely bûnügyi zár alattvan. Mint megtudtuk, 2012júniusa óta a szövetkezet isfelszámolás alá került. A fel-számoló részérõl Lázár Sán-

dor lapunknak úgy nyilatko-zott, néhány eszközt – amileginkább vashulladék csu-pán – értékesítenek, a többiberendezést pedig meghir-detik, hátha találnak rá ve-võt. – A jelenlegi gazdaságikörnyezetben annak nincsrealitása, hogy ezt a tégla-gyárat megint beüzemeljék.Ami a közel 20 hektáros, ér-tékes telephelyet illeti, a bí-rósági eljárás miatt egyelõrenem lehet eladni. Mi kezde-ményezni fogjuk a bûnügyizár feloldását, de ehhez a hi-telezõknek is hozzá kell já-rulniuk – tette hozzá LázárSándor.

Némelyek attól tartanak,ha csak a falak maradnak,vagyonõrzésre sem leszszükség az ingatlannál, ésakkor a magára hagyottüzembõl minden mozdítha-tó dolog el fog tûnni, és telje-sen le fogják rombolni a mégépen maradt épületrészeket.

B.D.

Köszönet az áldozatos munkáért

Hat esztendõ alatt teljesen lenullázódott a szentesi tég-lagyártás, amely három évszázados múltra tekint vissza.E hosszú idõ alatt hét téglagyárat tartottak számon, azutolsó kettõrõl az ezredforduló után kellett lemondani. Afábiáni úti Zsoldos-téglagyárban 8-9 millió kisméretûtégla készült évente, ám késõbb is közel 4 millió darabotértékesítettek, 2006-tól azonban teljesen leálltak, az üzemberendezéseit leszerelték. Az Ipartelepi útnál 1971-benépült téglagyárban éppen 40 évvel ezelõtt kezdõdött mega termelés.

Mint lapunk beszámoltróla, 75 millió forint unióstámogatáshoz jutott aTonomár Ker Kft., amelyaz Ilona-parton csomago-lóüzemet épített volna apályázati pénzbõl. Mintifj Tonomár Zoltán el-mondta, a fejlesztés nemvalósul meg, mivel meg-szûnt az édesapjával kö-zös cége. A csomagolóüze-met szerette volna meg-építeni, azonban az Ilona-parton édesapja folytatja avállalkozást, aki nem kí-vánja a beruházást megva-lósítani. A zöldségter-mesztéssel és kereskede-lemmel foglalkozó társa-ság 6 embernek adott vol-na munkát, ha megépül acsarnok.

Ilyen volt... ...ilyen lett.

Hol gyár állott, most kõhalom

A kisvállalkozói kör adózásának egyszerûsítése, foglalkoz-tatást elõsegítõ intézkedések a témája a Csongrád MegyeiKereskedelmi és Iparkamara és az Enterprise EuropeNetwork rendezvényének a Megyeháza Konferencia és Kul-turális Központban. November 29-én, csütörtökön 14 órátólPestuka Gabriella, a NAV Dél-alföldi Regionális Adó Fõigazga-tóságának ügyfélszolgálati osztályvezetõje tart elõadást.

Kisvállalkozóknak

Folyik tovább a munka a Tonomár-Ker. Kft.-nél.

Page 7: Szentesi Élet · 2012. 11. 16. · 2 SZENTESI ÉLET 2012. november 16. A kis Ferenc a Központi Református Fiúiskolába járt, s bár jófejû gyerek volt, a harmadik osztály

Betakargatják az idõse-ket, sétálnak, beszélgetnekvelük, s a kerekesszéket isnagy magabiztossággal irá-nyítják a Zsoldos FerencKözépiskola és Szakiskolaönkéntes diákjai. A mozga-lom a 2010/12-es tanévbenindult útjára a Szentesi Re-formátus Idõsek Otthoná-nak lakóival, a közös tevé-kenységtõl a diákok és idõsemberek egyaránt sok jótkaptak.

Kísérleti jelleggel, pályá-zati pénz nélkül indítottákbe a szakközépiskolában azönkéntes tevékenységet, sszájhagyomány útján csak-hamar több mint 20 tanulócsatlakozott hozzá. A gyere-kek a szabadidejüktõl füg-gõen vettek részt a reformá-tus otthon lakóinak életé-ben. Munkájuk nyomán szé-pült az intézmény kertje, pa-dok, sok esetben az idõs, be-teges emberek fizikai segít-ségére is vannak, s az sem

ritka, hogy lelki társakkáváltak a bentlakókkal.Kovácsné Madácsy Ágota,Balázsné Szabó Erzsébet ésCsikai Judit tanárnõk koordi-nálják a diákok ez irányútevékenységét. Induláskornem tették kötelezõvé, deazt tapasztalták, hogy a diá-kok megkedvelték az idõsekérdekében végzett segítõmunkát. Azóta viszont köte-lezõvé vált, a mostani 9.-e-sek már csak önkéntes mun-ka igazolásával tehetnekmajd érettségi vizsgát. Ígymost három szakközepesosztályban folytatódik aprogram, összesen pedigmintegy 90 tanuló érintettbenne, ráérõ idõtõl függõen.A pedagógusok remélik, alegfiatalabb önkéntesek kö-zött is sokan megkedvelikezt a tevékenységet. Balázs-né Szabó Erzsébet elmondta:a tanulók ápoló munkátnem végeznek, õk inkább atámasz szerepét töltik be.

Segítenek a rendezvénye-ken, sétálnak az idõsekkel,vagy az iskolában tanultszakmájukat gyakorolvaszépítik, teszik rendbe a la-kók környezetét. A „ki-gyúrt“ fiúk segítsége a busz-utazásoknál jön jól, de ta-valy nõnapra az iskola fod-rásztanulói busszal vonultakki az otthonba, s bizony nemcsak a hölgyek álltak sorbafrizura szépítésért. Ezt sze-retnék újra megvalósítani,bár nehezen kivitelezhetõ. Areformátus otthon utazások-ra nyert pályázati pénzt, deaz iskola is próbálkozik: ker-ti eszközökre pályáznak.

Az otthon munkatársaibanremek partnerre leltek, ezértis mûködhet ilyen jól az is-kola önkéntes programja,hangoztatták a tanárnõk.

Az iskolában kezdettõlönkénteskedõ 12.-es TakácsKrisztián és Vecseri László szí-vesen emlegeti a rendezvé-nyeket, amelyeknek a két év

segítõként alatt részesei vol-tak, vagy a diákok magukszervezték. A „Generációktalálkozóján“ is ott voltak tá-maszként, de talán a Ki mittud? volt a legjobb, emléke-zett vissza László, aki szerinta soron következõ bábmûsorsajátságos lesz, kreativitásu-kat is kiélhetik. Utána humo-ros elõadásra is készülnek afiúk, akik egyébként is a vi-dámságot képviselik az ön-kéntes csapatban. Krisztiánelmesélte, tavaly a SzarvasiArborétumot látogattákmeg, idén pedig Szegedre ki-rándultak az idõsotthon la-kóival. Van egy összetartótársaság, akik a mai napigvisszajárnak az idõsekhez,de az otthon falain kívül ismeglátogatják például Palibácsit, aki már kiköltözött. Afiúk nem ápoló, hanem mû-szaki szakmára készülnek,László egy elvágott vezeté-ket is megjavított az idõsott-honban.

Ahogy Csikai Judittólmegtudtuk, a pedagógusokmás oldalukról is megismer-hetik diákjaikat. – Amivel azórákon sokszor küzdünk, azaz idõsotthonba lépve azon-nal megszûnik: a gyerekek isérzik, ott nincs helye han-goskodásnak, mobilozásnak,az idõsekhez való türelemfejlesztése is fontos.

Az érettségihez kötelezõenelõírt 50 önkéntes órát elvi-leg négy év alatt kell össze-gyûjteni a diákoknak, de aZsoldosban szeretnék, ha 9.és 10. osztályban teljesítenék,s akkor az utolsó két évbenmár inkább a tanulásra kon-centrálhatnának. A két fiúpedig már nem is tartja szá-mon, hány órát töltöttek azidõsek körében. – Év végénaz önkéntesek nem mehet-nek el úgy, hogy munkájukatmeg ne hálálnánk valamivel– ígérte Kovácsné MadácsyÁgota.

Darók József

22001122.. nnoovveemmbbeerr 1166.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 77

Egy 85 évvel ezelõtti, or-szágos jelentõségû szentesikiállítást idéz fel a KosztaJózsef Múzeum jövõ hétennyíló tárlata, egykori hely-beli fazekasmesterek mun-káival.

Felpezsdült a város élete1927. október 1-5. között,ugyanis azokban a napokbanrendezték meg városunkbana Tiszavidéki, Mezõgazdasá-gi, Ipari, Kereskedelmi ésKulturális Kiállítást, melyetMayer János, akkori földmû-velésügyi miniszter nyitottmeg. Október 2-án HorthyMiklós is megtekintettea nagyszabású eseményt,egyúttal részt vett a Csong-rád megyei leventék zászló-avató ünnepségén is. A mi-niszter népes gazdagyûlésenismertette munkatervét, detanyasi kongresszust is tar-tottak, s ebbõl az apropóbólalakult meg a TiszavidékiGabonakereskedõk Egyesü-lete is. Több mint 13 ezer vi-déki látogatója volt a kiállí-tásnak, mely hat helyszínenvárta a látogatókat a városkülönbözõ pontjain, s megle-hetõsen széles választékotvonultatott fel látnivalókból,

ennek részét képezték a kü-lönbözõ kézmûvestermékekis. Szentesi fazekasok mellettkunszentmártoni és mezõtú-ri mesterek is szerepeltek a85 évvel ezelõtti tárlaton.Mód László néprajzkutató-muzeológus ez alkalommal aszentesi Berényi Bálintnak ésMolnár Sándornak, valaminta kunszentmártoni BozsikKálmánnak a szentesi múze-um tulajdonában lévõ termé-keibõl válogatott, így emlé-kezve meg a város két világ-háború közötti életében fon-tos szerepet játszó kiállítás-ról.

Nem csupán mázas és fe-kete kerámiák lesznek látha-tók a múzeum megyeházitermében, hanem az 1927-esesemény egy-egy mozzana-táról is megemlékeznek ké-pek és szöveges ismertetõksegítségével.

A Fazekasok a Tiszavidékikiállításon címû tárlatot no-vember 20-án, kedden 16órakor Labádi Lajos fõlevél-táros ajánlja az érdeklõdõkfigyelmébe, Mucsi Ferenc fa-zekas pedig egy ksi ízelítõtad a mesterség fogásaiból.

D. J.

Fazekasokraemlékeznek

Önkéntesekre is támaszkodhatnak

(folytatás az 1. oldalról)A vezeték nélküli internet

a wifi, ami semmilyen an-gol kifejezésnek nem rövi-dítése, csupán szójáték aHi-Fi/hifi szóra. Ha a háló-zat nincs korlátozva, kódol-va, akkor szabad (free)internetezésrõl beszélhe-tünk. A mobiltelefonok kö-zül az androidos operációsrendszerrel ellátott, úgyne-vezett okostelefonok alkal-masak wifi hálózaton kap-csolódni a világhálóra. Ju-hász Péter, az egyik, mobil-készülékek forgalmazásávalfoglalkozó üzlet vezetõjeszerint, ezek a telefonoklegfeljebb húsz, harmincméteres körzetben tudnakkapcsolódni a világhálóra.Viszont alkalmasak arra,hogy a készülék hotspot-ként, azaz ingyenesen inter-net-hozzáférési pontkéntmûködjön több telefon szá-mára.

A város éttermeinek több-ségében vendégeik számáraelérhetõ az internet wifirendszeren keresztül. A Chi-cago, Páterház Panzió, a Ga-léria Kávéház, Pano SportPub, Aranykalász Étteremrendelkezik a szolgáltatással.Az üdülõközpont területénbárki hozzáférhet internet-hez saját eszközével, még jel-

szó sem kell a bejelentkezés-hez. A Megyeháza Konferen-cia és Kulturális Központ ésaz ifjúsági ház hálózatát ren-dezvények, konferenciák al-kalmával használhatják arésztvevõk.

Közterületen jelenleg nincselérhetõ nyilvános wifi szol-gáltatás, ami nem jelenti,hogy nem is lehet interne-tezni. Magánházak, lakásokhálózatára utcáról is rá lehetcsatlakozni, ha nincsenek le-védve. Tudatlanságból vagy

szándékosan nyitva hagyottrendszereket könnyû megta-lálni egy arra alkalmas esz-

közzel. Más kérdés, hogy eznem csak illetlen, hanem ti-los is. BG

Véget ért a természetjárók 2012. évi országos tájékozódásicsapatbajnoksága. A Szentesi Spartacus Természetjáró Sport-kör négy csapata és egy egyéni versenyzõje indult az ideiidényben. A hatvan és hetvenéves kategóriában 10. és 11. he-lyet szerezték meg, a nyílt kategóriában a dobogó második ésharmadik fokára állhattak. Egyéniben Barát László az öt for-dulóból álló nyílt kategóriában második helyezést ért el. Asportkörnek 30-40 igazolt tagja van, de vannak, akik csak al-kalomszerûen indulnak versenyeken – tudtuk meg a sport-köri elnöktõl. Barát László elmondta, hogy rosszabb ered-ményre számítottak. Az országban 15 egyesület jár rendsze-resen versenyre, általában 30-40 csapat indul. A feladat húszellenõrzõ pont megtalálása megfelelõ sorrendben a közel tízkilométeres távon.

A Spartacus SK idén szervezett egy hat fordulós városi baj-nokságot, amin tíz csapat indult. Egy országos versenyt isrendeztek Ópusztaszeren, ami jövõre bajnoki forduló lehet,amennyiben sikerül összeszedni 150 ezer forintot és a szövet-ség is hozzájárul a rendezéshez. Legközelebb decemberbenmegyei Mikulás túrát szervez a megyei természetjáró szövet-ség Szentesen. A ligeti verseny mellett városi bajnokságot istartanak.

Jövõre a városi bajnokság négy fordulós lesz, a versenyki-írás és az eredmények a Közösségi tér honlapján olvashatók.

Besenyei

Dobogón a tájékozódásitúraversenyzõk

Ingyen internet a fõtéren

Wifi rendszer kiépítése kezdõdik a városközpontbanegy Szentes és Újszentes közötti határon átnyúló 20 ezereurós pályázatnak köszönhetõen. Antennákat, web ka-merákat és érintõképernyõs terminálokat szerelnek fel aKossuth téren. A strandra terminált és kamerát, a sport-csarnokba antennát és terminált telepítenek. A próbaüze-met követõen november végétõl az antennák hatáskö-rében 100-300-méteres körzetben ingyenes drót nélküliinternet hozzáférhetõséget biztosít a rendszer. A pályázatkeretében egy közös, kétnyelvû (román és magyar)internetes hírportál, és multimédiás képzés indul.

A múzeum Márton-napi elõadására a 9.-es tanulók segítették be a kerekesszékesnéniket, bácsikat a megyeházán Kovácsné Madácsy Ágotával. (Fotó: Lantos Imre)

Mód László az egyik díszes, régi kerámiával.

Page 8: Szentesi Élet · 2012. 11. 16. · 2 SZENTESI ÉLET 2012. november 16. A kis Ferenc a Központi Református Fiúiskolába járt, s bár jófejû gyerek volt, a harmadik osztály

A Szentesi KK elsõ mér-kõzésén a MITT-Szegedcsapatát fogadta pénteken avárosi sportcsarnokban. Ahazaiaknál sérülés miatttöbben nem játszhattak,amit az eredmény is tükröz,Szentesi KK – MITT-Sze-ged 32–80.

Az elmúlt szezon meccseités edzéseit a Klauzál-iskolatornatermében tartották, de– mint azt Marossy Arnoldcsapatkapitánytól megtud-tuk –, ez évtõl a sportcsar-nokba várják a sportbaráto-kat. – Szigorodtak a mérkõ-zések feltételei, amit csak asportcsarnokban tudnak biz-tosítani. A megyei bajnok-ságban is az NB I-es mérkõ-zéseknek megfelelõ szintûelvárásokat kell teljesíteni a

rendezõnek, az idõméréstõlkezdve a nézõk elhelyezésé-ig. A hazai meccsek pénte-ken este fél 8-kor vagy szom-baton délután 3 órakor kez-dõdnek, az edzéseket pénte-ken tartjuk. Belépõdíjat nemszedünk, bárki ingyenesenjöhet szurkolni, minél többnézõt várunk.

Erõsödött a játékosállo-mány – mondja a csapatka-pitány. Érkezett négy vásár-helyi és egy szegedi, köztükNB I-ben és NB I/B-ben isszereplõ játékos. A szentesi-ek közül Farkas Dániel nemtudta vállalni a további sze-replést tanulmányai miatt. Acsongrádi Máté Márk PestenNB I/B-ben játszik, de ami-kor nincs bajnoki mérkõzéseakkor a szentesieket segíti.

A szentesi játékosok: Kút-völgyi Csaba játékos edzõ,Mácsai Krisztián, Czakó Ta-más, Ferwagner Péter, LázárFerenc, Nagy Gergõ, Szabó Dé-nes, Kovács István és MarossyArnold. A játékosok átlagéletkora nem éri el a harmincévet.

A 14 év után újra megren-dezett versenysorozatban ta-valy kilenc csapat indult,idén hat nevezett: Szegedrõlnégy, egy vásárhelyi és aszentesi. Marossyék célja do-bogós hely elérése a május-ban véget érõ megyei baj-nokságban. A következõmérkõzést november 17-én,szombaton délután játsszákidegenben a Hódmezõvásár-helyi Ital KK ellen.

BG

88 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001122.. nnoovveemmbbeerr 1166..

Újra kell játszani az októ-ber 27-én megrendezett, és12-11-es hazai gyõzelemmelzárult Szentesi VK – Ferenc-város férfi vízilabda mérkõ-zést, így döntött a MagyarVízilabda Szövetség Ver-senybírósága. Közben ked-den Lukács Dénes együttese12-9-re legyõzte a juniorvá-logatottat, és már a kilence-dik helyen áll a tabellán.

Hiába nyert a medencébena Szentesi VK a Ferencvárosellen, a fõvárosiak játékveze-tõi mûhibára hivatkozva –végleg, cserével kellett volnakiállítani Tóth Zoltánt, aki azellenfél játékosának kezébõlkirúgta a labdát a büntetõdo-bás elvégzése elõtt, majd nemsokkal késõbb ugyanõ gyõz-

tes gólt szerzett – megóvták atalálkozót. A versenybizott-ság helyt adott az óvásnakígy egy késõbbi idõpontbanismételnek majd a felek. –Három idõpontot adott mega klub a mérkõzés újrajátszá-sára – mondta lapunknakDömsödi József, a SzentesiVízisportért 2006 Alapítványelnöke. – Valószínûleg egyikidõpont sem lesz megfelelõmajd elsõre a Fradinak, devégül biztos vagyok benne,hogy sikerül kijelölni az újdátumot, és a medencébenújra bizonyítjuk, hogy mi va-gyunk a jobbak.

Kedden este a másodikfordulóból elmaradt bajnokimérkõzést pótolt a csapat, azellenfél a Juniorválogatott

volt. A fiatal nemzeti együt-tes remekül tartotta magátegészen a harmadik negyedvégéig – 5-3-as haza elõnyután még a vezetést is átvet-ték egyszer- ám ekkor elõbbkettõre, majd négyre nõtt amieink elõnye, és innen márnem tudott visszakapasz-kodni az ellenfél. A Szentes-nek ezzel a gyõzelemmelmár hat pontja van, és kilen-cedik ehyler lépett elõre atáblázaton, igaz ebbe bele-számít a Ferencváros ellenigyõzelem is. Lukács Dénesegyüttese legközelebb no-vember 17-én, 18 órakor a li-geti uszodában száll meden-cébe, az ellenfél ekkor azEger együttese lesz.

hv

Újrajátsszák a Szentes - Fradit

Ahogy tavaly, idén isezüstéremig jutott a MagyarKupában a Hungerit –Szentesi VK nõi vízilabda-csapata. A mieinket az Egeregyüttese gyõzte le 9-5-re avasárnap délelõtti finálé-ban.

A péntek esti, BVSC ellenielõdöntõrõl sejteni lehetett,hogy teljesen más meccslesz, mint a néhány héttelkorábbi, Szentesen hat góllalmegnyert bajnoki mérkõzés,és az is lett. A Vasutas alapo-san megszorongatta Zant-leitner Krisztina együttesét,de annyira azért nem voltakjók, hogy a gyõzelmet is si-kerüljön kicsikarniuk. A mie-ink végül 9-7-es gyõzelem-mel jutottak az Eger elleni fi-náléba. A döntõben hasonló-an jó játékot vártak a lányok-

tól a szurkolók, mint amilyetEgerben nyújtott a gárda, ak-kor sikerült alaposan meg-lepni Keszthelyi Ritáékat, degyorsan kiderült, hogy egykupadöntõ azért mégis csakkupadöntõ. A honi nõi vízi-labdázás jelenlegi legjobbegyüttese nem engedte léleg-zethez jutni a Hungeritet, amieink az egész mérkõzéssorán hátrányban játszottak,ráadásul 3-2-es egri vezetés-nél Kövér-Kiss Réka büntetõthibázott. Bár amikor 6-3 utánfelkapaszkodtunk 6-5-re, ak-kor elkezdett reménykedni aKomjádi uszoda szép számúés roppant hangos szentesirésze, azonban hiába, ugyan-is mi már nem, az ellenfél vi-szont három gólt is szerzett afolytatásban. – Sikerült fel-zárkóznunk a mérkõzés har-

madik negyedének végére,ám korábban sajnos büntetõthibáztam, az utolsó nyolcpercben pedig már nem tud-tunk újítani, és talán a kispa-dunk is „rövidebb” volt,mint ellenfelünké – mondtaKövér-Kis Réka. – Köszönjüka szép számban a fõvárosbafelutazó szurkolóink támo-gatását, nagyon nagy hangu-latot varázsoltak az uszodá-ba, rajtuk semmi nem mú-lott…

A bajnokság majd február-ban folytatódik, az edzésekazonban nem szünetelnek,az elkövetkezõ hetek elsõ-sorban azonban a juniorvá-logatott decemberi, ausztrá-liai világbajnokágra való fel-készülésérõl fognak majdszólni.

hv Elkezdõdött a kosarasmegyei bajnoki szezon

Ezüstérem a kupában

Nehéz meccsnek indult,mégis a szezon egyik leg-könnyebb gyõzelmét arat-ta a Szentesi Kinizsi lab-darúgócsapata a megyeimásodosztály rangadójána Makó II. ellen. A mieinkremek helyzetkihasználá-suknak, és LekrinszkyAriel két góljának is kö-szönhetõen 4-0-ra nyerteka második helyezett riváli-sukkal szemben, így márhat pont elõnnyel vezetika táblázatot.

A kellemtelen õszi idõ és amunkanap sem vette el akedvét a szurkolóknak, hogyszép számban kilátogassa-nak a Pusztai László Sportte-lepre, ahol a hazai és a ma-kói B-közép tagjai füstbom-bákkal fogadták a pályáravonuló kedvenceiket, de hátmégiscsak rangadóról voltszó… A két gárda kezdetikölcsönös „fogáskeresését”követõen a Mihály Róberthozta kihagyhatatlan hely-zetbe Lekrinszkyt, aki hig-gadtan lõtt a kapu jobb olda-lába. Lélektanilag legjobb-kor, a félidõ lefújása elõttduplázta meg saját és csapa-ta góljainak számát Lek-rinszky, aki késõbb úgy nyi-latkozott, hogy egy hónapjakészültek erre a mérkõzésre,és bevallottan sokkal szoro-

sabb derbire számított: – 2-0után sem álltunk le, igyekez-tünk minél több gólt szerez-ni a találkozón, ami bejött…

Igazán nagy helyzete,ahogy az elsõ félidõben, úgya szünetet követõen sem volta Makónak, sõt, a Kinizsielõbb Vincze fejesével, majdMihály Róbert büntetõbõlszerzett találatával végül sú-lyos csapást mért ellenfelére.– Megérdemelt gyõzelmetarattunk, mivel jó százalék-ban használtuk ki a helyzete-inket és végig motiváltakvoltunk a mérkõzésen –mondta Bozóki Zoltán vezetõ-edzõ a lefújást követõen. –Ekkora különbség talánnincs a két csapat között, deboldogok vagyunk, hogynyerni tudtunk a rangadón.A kezdõcsapatot kissé át kel-

lett szerveznem a mérkõzéselõtt, de ez nem látszott mega teljesítményünkön. PágerGyuri a középpályán jól irá-nyította társait, Ariel két gól-ja pedig önmagáért beszél,tõle már régóta vártuk ezt ajó teljesítményt.

A Kinizsi az utolsó háromfordulóban három rangadótjátszik, ebbõl az egyiken mársikerült „behúzni” a hárompontot, szombaton pedigCsengelén kellene megismé-telni a Makó ellen mutatottjó játékot. Az ifjúsági együt-tesnek nem sikerült ilyen jóla hétvégéje, a fiatalok 3-2-rekaptak ki a Makótól.

A Kinizsi felnõtt gárdája31 pontot gyûjtve listaveze-tõ, míg az ifjúságiak 25 pont-tal harmadikok a tabellán.

H.V.

Lekrinszky-dupla ésgyõzelem a rangadón

November 25-én, vasárnap 10 órától közös

bemutatót tart a Szent László Lovas Sport

Klub, a Lovakkal a Gyermekekért Közhasz-

nú Alapítvány és a HANIMEC Terápiás-

kutya és Sport Egyesület.

Ezen a napon látható lesz többek között

díjlovas bemutató, interaktív kutyás és lovas

játék gyermekeknek, valamint kutyásokta-

tás, ahová az érdeklõdõk saját kutyáikat is

elvihetik. A szervezõk minden érdeklõdõt

várnak a fábiánsebestyéni út melletti

lovaspályán, Szentestõl 7 km-re.

Díjlovaglás,kutyásoktatás

Nem csak kötélugróknak rendeznek csalá-

di napot november 24-én, szombaton 10-16

óra között a Kiss Bálint református iskolá-

ban. A programban kötélugró bemutatót lát-

hatnak a jelenlévõk, de lesz szülõ-gyerek

ügyességi verseny, vetélkedõ, kézmûves

foglalkozás, társas játékok, valamint 100 fo-

rintos játékok: ugrálóvár, tombola, nyere-

ményhorgászat, csillámtetoválás, hajfonás. A

rendezvény bevételét az iskolai kötélugrók

jövõ évi versenyeire fordítják.

Kötélugrócsaládi nap

Page 9: Szentesi Élet · 2012. 11. 16. · 2 SZENTESI ÉLET 2012. november 16. A kis Ferenc a Központi Református Fiúiskolába járt, s bár jófejû gyerek volt, a harmadik osztály

22001122.. nnoovveemmbbeerr 1166.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 99

Önkéntes tûzoltó egyesü-letek és létesítményi tûzol-tóságok tagjai, összesenharmincegy fõ tett záróvizs-gát elméleti, szerelési éstûzoltási ismereteikbõl. Akét nagymágocsi, egy szeg-vári és 14 fábiánsebestyéni

önkéntes tûzoltó mellett aHungerit Zrt. hat, továbbá aLegrand Zrt. nyolc létesít-ményi tûzoltója adott szá-mot a 40 órás tanfolyamanyagából.

A sikeres vizsgáról szólódokumentum átadásakor

Kálmán Rajmund õrnagy, aSzentesi Hivatásos Tûzoltóparancsnokság parancsnokaés Szatmári Imre ezredes, aCsongrád megyei Katasztró-favédelmi Igazgatóság igaz-gatója gratulált az önkéntesés létesítményi tûzoltóknak,akiknek munkájára továbbrais számít a katasztrófavéde-lem. Az önkéntes tûzoltókegyesületek, illetve a létesít-ményi tûzoltóságok beosz-tott tûzoltójaként teljesíthet-nek szolgálatot.

A Szentesi Katasztrófavé-delmi Kirendeltség illetékes-ségi területéhez tartozó 11közbiztonsági referens tettsikeres szóbeli és írásbelivizsgát hétfõn. Szentes kis-térségébõl Magony Gizella,Pótári József és Pólya Sándorteljesítette a végzettség meg-szerzéséhez elõírt feladato-kat és segíthetik ezután apolgármester munkáját.

Két férfi üldögél a kocsmában, azegyik odaszól a másiknak:- Te, komám, mikor születtél?- 1961. február 3-án.- Érdekes, én is akkor születtem.Hol születtél?- Seattle-ben.- Ez furcsa, én is ott születtem. Is-kolába hova jártál?- Az Abraham Lincoln középisko-lába.- Hihetetlen, én is oda jártam.Arra megy a pincér, az elsõ fickóodaszól neki:- Figyeljen csak, ilyet még nemhallott! Én és ez a fickó ugyanak-kor születtünk, ugyanott, sõt mégiskolába is egy helyre jártunk!A pincér bólogat, majd vissza-megy a pult mögé. Kérdi a csa-pos:- Mi újság?- Á, semmi különös, a Johnson-ikrek már megint holtrészegek...

Egy alkoholista elmegy az orvos-hoz és panaszkodik, hogy nagyonrosszul hall. A doktor megvizsgál-ja és azt mondja:- Ez a mértéktelen ivástól van. Ha

nem hagy fel az állandó italozás-sal, hamarosan tök süket lesz.Az alkoholista megijed és abba-hagyja az ivászatot. Ám néhányhónap múlva újra inni kezd, mégmértéktelenebbül, mint korábban.Megint elmegy az orvoshoz, akiszemrehányást tesz neki:- Ugye, hogy amíg nem ivott,semmi baja nem volt a hallásával!Miért kezdte újból?- Doktor úr, amit én azalatt a né-hány hét alatt hallottam, egy semvolt olyan jó, mint a pálinka.

Kihirdetnek egy világméretû ká-romkodási versenyt.Bemegy az amerikai, káromkodik15 percet. Bemegy a német, ká-romkodik 20 percet.Bemegy az egyszeri magyar em-ber, megbotlik a küszöbben, ká-romkodik 30 percet, majd meg-kérdi: - Kezdhetem?

Egyik bolond le-fel sétál, és egy

cipõt húz a fûzõjénél fogva. Meg-látja az orvos és megkérdi:- Mondd bolond, miért húzod azt acipõt?Mire a bolond odanyújtja a doki-nak a fûzõt, és mérgesen mondja:- Nesze, itt van, próbáld megtolni..

A szõke nõ megáll egy kirakatelõtt, és olvasni kezdi a kifüggesz-tett reklámtáblát:"AMIT NEM LÁT A KIRAKATBAN,MEGTALÁLJA A BOLTBAN!"Erre bemegy és azt kérdezi:- Tessék mondani, itt van az anyu-kám?- Miért lenne itt?- Mert a kirakatban nem látom...

Két barátnõ beszélget:- Mondd, hogy van az, hogy a teférjed a legzsugoribb ember a vilá-gon, és te mégis tele vagy pénz-zel?- Pofonegyszerû. Tudod, mi sokatveszekszünk, és ekkor mindigmegfenyegetem, hogy hazaköltö-zöm a mamához. Ilyenkor õ min-dig ideadja az útiköltséget!

A kilencvenes évekignem nagyon volt jellemzõ ahasználtcikkek kereskedel-me, azonban késõbb vállal-kozóként, kényszervállal-kozóként sokan belefogtakebbe a kereskedelmi formá-ba. Most Szentesen a város-ban és a Villogó utcai pia-con egyre nagyobb teret hó-dítanak a használtcikkesüzletek. Az effajta kereske-delem sajátosságainak jár-tunk utána.

A használtcikkek piacáttöbb részre lehet bontani. Azegyik, a klasszikus használt-cikkes üzlet, ahol az árut ál-talában hagyatékból, meg-unt dolgokból szerzik be. Ittáltalában a háztartásban,gazdálkodásban használtdolgokat lehet megkapni,sokszor felújított állapotban.A vevõkör változó, általábana vékonyabb pénztárcájúakjönnek vásárolni, nézelõdni,de vannak, akik olyan tár-gyat keresnek, amit már nemgyártanak, vagy egész egy-szerûen szórakozásból néze-lõdnek, és egyszer csak meg-tetszik nekik valami. Itt van-nak szezonális dolgok, ilyen-kor õsszel jobban megy akályha és különbözõ fûtõbe-rendezések, tavasszal a kertiszerszám, kempingfelszere-lés a menõ. A következõ a bi-

zományos értékesítés. Azegyik mûszaki bizományiboltban elmondták, hogy azárut – ahogy a bolt neve ismutatja – magánszemélyek-tõl bizományba szerzik be,majd amikor az elkel, akkorfizeti ki a tulajdonosnak azárát a kereskedõ. Itt csakmegfelelõ minõségû mûsza-ki cikket vesznek be, és mie-lõtt kiteszik a boltba, megné-zetik szerelõvel. Mindenmûszaki cikkre három naposgaranciát adnak. Ha meghi-básodik a készülék, akkor

azt az üzlet megjavíttatja.Mivel itt használt mûszakiáruról van szó, hosszabb ga-rancia nem jöhet szóba. Avevõkör általában itt is a ki-sebb pénzû emberek közülkerül ki, de itt már megjelen-nek a tehetõsebbek, akiknyaralóba, hétvégi házba ke-resnek olcsóbb dolgokat,mondván, hogy arra az egy-két hónapra amit ott tölte-nek, nagyon megfelel a hasz-nált is. A következõ hasz-náltcikk kereskedési forma abálásruha, a duris. Itt min-

dent meg lehet kapni, amitextilbõl van, a farmertõl, apulóveren át a függönyig. Aruha nemzetisége szerint vá-logathatunk angol, német,holland ruhákból, hogy csaka legismertebbeket említsük.Ide általában szintén a ke-vésbé tehetõsek járnak, devan, akinek külön program amunka utáni durizás.

A sorban az utolsó, de ta-lán a legérdekesebb a lomis.A lomisok Németországból,Ausztriából szerzik be a leg-különfélébb dolgokat, amit

ott, külföldön kidobnak azemberek. A begyûjtõik fur-gonnal járják a nyugatinagyvárosokat, és összegyûj-tik a házak elé kirakott meg-unt, de még használhatódolgokat. Van itt minden,ami egy háztartásban elõfor-dulhat. TV, kávéfõzõ, gally-aprító, kerékpár, autógumi,pókerasztal, kispárna, szõ-nyeg, hogy csak néhányatemlítsünk a választékból. Azeladók tájékoztatása szerintitt is természetesen a kisebbpénzûek a fõbb vásárlók,azonban hasonlóan a többiüzlethez, megjelentek agyûjtõk, akik valami külön-leges dolgot keresnek, illetvea tehetõsebbek is, akik nya-ralóba vásárolnak.

A használtcikkesekrõl ösz-szességében elmondható,hogy jelen vannak, jelentõsforgalmuk van, és az általá-nos elszegényedés miattegyre nagyobb szeletet hasí-tanak ki a kiskereskedelemtortájából. Ha valaki olcsón,érdekeset vagy régiségetakar vásárolni, vagy csakegy kicsit nézelõdni, min-denképpen érdemes benéz-nie egy ilyen üzletbe.

Kovács Károly

Ír- és skót táncházba várjákaz érdeklõdõket november22-én, csütörtökön 18 órakora Mûvelõdés és Ifjúsági Ház-ba. A tánclépéseket AranyiErzsébet táncpedagógustól ta-nulhatják meg a vállalkozókedvûek.

Pótfûtés

Koszta József MúzeumÁllandó kiállítások: Szentes vá-

ros évszázadai. Legelõk, szántók,vadvizek. Céhek, iparosok, segé-dek. Festõk, grafikusok, szobrá-szok. A szentesi táj Koszta ecset-jével. Idõszaki kiállítás: 35 évesa Tájak, korok, múzeumok moz-galom. Nyitva kedd-péntek 9-15,szombaton 10-16 óráig

Idõszaki kiállítás: November20-án, hétfõn 16 órakor Fazeka-sok a Tiszavidéki kiállításon címûtárlat nyílik. Megnyitja Labádi La-jos fõlevéltáros, közremûködikMucsi Ferenc fazekas. Megtekint-hetõ január 15-ig.

Városi könyvtárSárréti Krisztina keramikus

munkái láthatók az intézménynyitvatartási idejében.

Mûvészetek HázaBorsodiné Nedényi Ilona mun-

káiból nyílik kiállítás november17-én, szombaton 11 órakor. Azemlékkiállítást megnyitja VörösGabriella, közremûködik a LajthaLászló AMI Klarinét együttese. Atárlat megtekinthetõ december31-ig.

Szentesi õszi tárlat – A mûvé-szeti iskola tanulóinak képzõmû-vészeti alkotásaiból látható kiállí-tás. Kézmûves mûhelyek: fekete-kerámia, vesszõ, gyékény, gyer-tya és nemez, csipke, szövés-fo-nás, fafaragás elsajátítására vanlehetõségük az érdeklõdõknek.Nyitva tartás: hétfõtõl szombatig9–17 óráig.

Tokácsli GalériaA Katona Kiss Alapítvány ösz-

töndíjasai Tóth Kovács József(Csongrád-Alkotóház) és UtcaiDávid (Budapest) festõmûvészekmunkáiból látható kiállítás no-vember 24-ig, keddtõl-péntekig10-13 és 15-18 óráig, szomba-ton 9-13 óráig.

Mûvelõdési és Ifjúsági HázA XVIII. Alföldi Fotószalon zsû-

rizett alkotásait bemutató kiállí-tást tekinthetik meg az érdeklõ-dõk.

Galéria Kávéház és ÉtteremSpissák Lajos hódmezõvásár-

helyi fotográfus „Talált képek” cí-mû kiállítása december 3-ig lát-ható nyitva tartási idõben.

Õze Lajos FilmszínházNovember 15-19.17.30 óra A csodálatos pók-

ember – amerikai fantasztikusakciófilm,

20 óra Aglaja – magyar-lengyel-román játékfilm.

November 22-26.17.30 óra Lorax – amerikai

animációs film,20 óra Magic Boys – magyar-

angol-kanadai vígjáték.Kedden és szerdán szünnap

van.

HHHHOOOOLLLL----MMMMIIII????November 16-tól

Táncház

A 100 éves fennállását ün-neplõ Szent Erzsébet iskolá-ban november 17-én 15 óra-kor Krajsovszky Gábor, a Sem-melweis egyetem adjunktusatart elõadást Mindszenty Jó-zsef bíboros-prímás, eszter-gomi érsek életérõl, a belépésingyenes.

100 éves iskola

A Mindszenty József tiszteletére készülõ szobor és a felava-tás költségeihez 500, 1000, 2000 és 10 ezer forintos téglaje-gyek vásárolhatók a szentesi Szent Anna-plébánián, a GalériaKávéházban, Lantos Balázs órásmesternél és a Venezia piz-zériában. Az avatást november 18-án 10 órakor tartják aSzent Anna-templomban, ahol Kiss-Rigó László megyés püs-pök mutat be misét. A mû, amely a templom kertjében állmajd, a csongrádi Lantos Györgyi és Máté István alkotása.

Mindszenty-szobor

KosElérkezett a felismerésekhete. Annyit zsörtölõdött

rossz helyzete miatt, hogy minthamost döbbenne rá a racionalitásszemüvegén keresztül figyelve a vi-lágot, milyen jó élete van.

BikaKözel van céljaihoz. Elsõ-sorban a hivatásával kap-csolatos ügyeket érde-

mes most intéznie. Munkahelyénhasznosítsa energiáit kreatív terüle-ten, különben magánéletében han-gos vitákra számíthat.

Ikrek Készüljön fel a csalódá-sokra. Miközben meg vanróla gyõzõdve, hogy min-

denkivel szót ért, ez korántsemigaz. A napokban még az is elõfor-dulhat, hogy azt hiszi, megegyeztekvalamiben a tárgyalóasztalnál.

RákNem érdemes néhány ka-land kedvéért beáldozni

jelenlegi pozícióit, legyen az ma-gánélet vagy munkahely. A hétenugyanis több csábító ajánlatot kapmajd, de kezelje õket a helyükön!

Oroszlán Nehezen viseli a kudar-cot. Igaz sosem tudott

megbékélni a sikertelenséggel, deezen a héten minden apró-cseprõvisszaesés miatt képes lenne dü-höngeni. De Ön azért ennél oko-sabb, és taktikából inkább moso-lyogni fog.

Szûz Munkakedve a következõnapokban egyáltalán nem

csökken, sõt. hangyaszorgalommalveti bele magát a teendõkbe, ami-nek rövid- és hosszútávon egy-aránt kedvezõ hatása lesz életére.

Mérleg Rengeteg lelkileg sérülé-keny ember veszi körül,

ezért vigyázzon, kinek mit mond,de fõként arra, milyen hangsúllyal.Ha teheti, szabadságolja magát párnapra, mert lassan egészsége látjakárát a stressznek.

Skorpió Mivel nem szívesen adjafel elveit, állandóan aka-dályokba ütközik. Ha a

hét közepéig levetkõzi ezt a tulaj-donságát, és megpróbál csapattag-ként dolgozni, sikeres hetet zárhat.

Nyilas Végre elérkeztek azok anapok, amikor élvezhetiélete minden percét.

Szinte ragyog majd, és folyton csi-csereg családja legnagyobb örö-mére. A kiváltó okok abban kere-sendõk, hogy még a hét elejénplusz pénz áll a házhoz.

Bak Feszült hete lesz. Szû-kebb környezete nem értiviselkedését, azonban ne

is várjon tõlük mást. Sokszor döntönfejûen, sõt, még akár mások he-lyett, amivel csak megmérgezi em-beri kapcsolatait.

Vízöntõ Hiába szeretne csapatjá-tékos lenni, nem az az al-kat. Munkahelyén jelent-

kezzen egyéni feladatokra, és vitákesetén végre legyen határozottabb.Családi ügyekben is viták várhatók,de ne engedje, hogy egy viccel üs-sék el.

Halak Jellemzõ módon nemszeret lassítani, az állóvi-zet pedig végképp nem

bírja. De egyáltalán nem kelleneféltenie jelenlegi pozícióját. Karrier-je szempontjából hasznosabb len-ne, ha a tervezgetést választaná akövetkezõ napokban.

November 17-23.

HHHH OOOO RRRR OOOO SSSS ZZZZ KKKK ÓÓÓÓ PPPP

Jelesre vizsgáztak

Virágzó üzletág a használtcikkek piaca

Page 10: Szentesi Élet · 2012. 11. 16. · 2 SZENTESI ÉLET 2012. november 16. A kis Ferenc a Központi Református Fiúiskolába járt, s bár jófejû gyerek volt, a harmadik osztály

Csütörtökön a Rákóczi utcai zöldségpiaci sétán-kon az alábbi árakon kínálták termékeiket az árusok.

Tojás 39-48 Ft/db, vöröshagyma 130 Ft/kg, fokhagyma600-800 Ft/kg, lila-, fehér és sonkahagyma 290 Ft/kg,édeshagyma 600 Ft/kg, petrezselyem- és zellerzöld 50Ft/csomó, zeller 120 Ft/db, karfiol 150-200 Ft/kg, bab700-960 Ft/kg, fehérpaprika 250-300 Ft/kg, erõs paprika40-50 Ft/db, paradicsom 300-350 Ft/kg, kígyóuborka 250-400 Ft/kg. Káposzta 250 Ft/kg, lilakáposzta 290 Ft/kg,kelkáposzta 250-350 Ft/kg, padlizsán 180 Ft/kg, sütõtök120 Ft/kg, sütve 450 Ft/kg.

Szõlõ 350-400 Ft/kg, körte 300 Ft/kg, Idared, Jonagold,Starking, Mucsu 150-200 Ft/kg. Pirosretek, zöldhagyma,sörretek 100 Ft/csomó, jégcsap 100 Ft/db, feketeretek éscékla 150 Ft/kg póréhagyma 700 Ft/szál.

Karalábé 80-120 Ft/db, krumpli 80-120 Ft/kg, saláta 80-150 Ft/kg, gyökér 200 Ft/csomó vagy 450 Ft/kg, sárgarépa100-150 Ft/kg, kapor 50 Ft/csomó, gomba 450-600 Ft/kg.

Birsalma és -körte 300 Ft/kg, dióbél 2500-3000 Ft/kg,mák 1200 Ft/kg.

PPPPiiiiaaaaccccoooollll jjjjuuuunnnnkkkk

Ismét lehet szavazni ahazipatika.com által meghir-detett versenyben a Csong-rád Megyei Dr. Bugyi IstvánKórházra. Az Év Kórházaszavazás 2012. december 16-ig tart. Az intézmény az Évkórháza versenyben koráb-ban ápolás- és szaksze-mélyzet kategóriában elsõhelyezést ért el, jelenleg eb-ben a kategóriában 39., ösz-szesítésben pedig a 76. he-

lyen szerepel. Szavazni awww.hazipatika.com/ev-korhaza2012 internetes ol-dalon lehet a következõ ka-tegóriákban: orvos-szakmaiellátás, ápolás és szaksze-mélyzet, infrastruktúra, el-látás, környezet és tiszta-ság. Szavazatot érvényesí-teni csak Facebook-fiókmegadásával lehet. Egy fi-ókkal egy intézményre egy-szer lehet szavazni.

A Városellátó Intézmény bõvíti az úgynevezett sárga zsákos házhoz menõ sze-lektív hulladékgyûjtést. A felsõpárti városrészben lakók ebben a hónapban a posta-ládájukban találják a zsákot, amelyen tájékoztató felirat található, hogy milyen hul-ladékot tehetnek bele. A sárga zsákot a csütörtöki szállítású területekrõl, havontaegyszer – december 13., 2013. január 17., február 14., március 21. – gyûjtik ösz-sze. A sárga zsákot az ingatlan elé kell kihelyezni, és az elszállításkor pótolják azt.Ha valakinek kevés a zsák mennyisége, vagy nem kapott, akkor keresse fel a Vá-rosellátó Intézményt (polgármesteri hivatal udvara, Erzsébet tér felõl). A hulladék-gyûjtés díjmentes, sem a zsákért, sem az elszállításért nem kell fizetni. Az ingye-nesség feltétele, hogy a zsákba az kerüljön, ami a feliraton olvasható.

Szelektív hulladékgyûjtés a Felsõpárton

Felelôs szerkesztô: Bíró DánielSzerkesztôség: 6600 Szentes, Kossuth tér 5.

Tel., fax: 63/311—563 — E—mail: [email protected]ôs kiadó: Szirbik Imre polgármester

Kiadja: Szentes Városi Képviselô—testület, 6600 Szentes, Kossuth tér 6.Nyomtatás: SzVSz Kft. Nyomda üzeme

6600 Szentes, Petôfi u. 1. Tel.: 63/314—567Nyomdavezetô: Borbás Tamás

Terjesztés: saját terjesztõi hálózat.Webarchívum címe: www.szentesinfo.hu/szentesielet

ISSN 0238—9959

Szentesi ÉletÉgisz 90 Temetkezési Kft.

Iroda:Szentes, Sima F. u. 45.Tel.: 400-162, 560-940

Ügyelet:Antal Ferenc

Szentes, Bacsó B. u. 19/A

Tel.: 311-506, 317-152

Orvosi ügyelet: hétköznap 15 órától reggel 7 óráig, hétvégén és ünnepnap 7órától 7 óráig (24 órás) a Sima Ferenc utca 29–33. szám alatt (mentõállomás)tartanak ügyeletet. Telefon Szeged: 62/474–374.

Gyermekorvosi rendelés: hétköznap 15 órától 17 óráig, hétvégén és ünnep-nap 9 órától 11 óráig a Sima F. u. 31–33. szám alatt (mentõállomás), rendelésiidõn kívül az ellátás a kórház gyermekosztályán történik.

Gyógyszertári készenléti ügyelet: November 19-26. Pingvin Patika (Rákócziu. 12.) hétfõ-péntek 8-19, szombat 8-13 óráig, vasárnap-munkaszüneti napzárva. Készenléti telefon: 70/563-5139.

Állatorvosi ügyelet: (Szentes, Nagytõke, Derekegyház) november 17-18-ánBúzás Károly, Tavasz u. 10., telefon: 313-251.

E g y s z e m é l y g é p k o c s ihasználata körül alakult kivita két szentesi férfi között.Egyikük, még 2011 nyaránadta oda ismerõsének a jár-mûvet azzal a céllal, hogy azjavítsa meg, de azóta semtörtént semmi, sõt, az alkal-mi autószerelõ idõközbentöbb ezer kilométert autózottel a jármûvel a tulajdonosengedélye nélkül. A szerelõellen jármû önkényes elvéte-le miatt indult büntetõeljárása Szentesi Rendõrkapitány-ságon.

Leköpte majd megütöttetársát egy fiatalkorú fiú azegyik szentesi oktatási intéz-ményben. A fiú ellen garáz-daság miatt indult eljárás.

Feltörtek egy személygép-kocsit Nagymágocson. Azautó utasterében laptopot ésnõi táskát hagyott a tulajdo-nosa, ami hatalmas hiba volt,hiszen a tolvajok egy pillanatalatt hozzáférnek ezekhez azértékekhez, most sem történtmásképp. A tettes betörte azüveget, majd magával vitte a170 ezer forint értékû „aján-dékcsomagot”.

Betörõk jártak az egyik Is-kola utcai házban, ahol csakegy csapot tudtak leszerelni,ugyanis idõközben megszó-lalt a riasztó, ami megzavar-ta õket a „munkában”.

Többen összeverekedtekaz egyik Vásárhelyi úti szó-rakozóhely elõtt november

11-én, a késõ esti órákban.Az ügynek egyelõre öt részt-vevõje ismert, többük ellencsoportos garázdaság miattindult eljárás.

Elektromos hosszabbítókábelt loptak az Ipartelepi útegyik telephelyérõl. A tolva-jok zsákmánya pár ezer fo-rint értékû kábel volt, denem járt jobban a Vasúttársa-ság sem, tõlük 60 kilogrammvasat vittek el színesfém-tol-vajok.

Jelentõs mennyiségû, ösz-szesen 450 liter gázolajat tu-lajdonítottak el ismeretlentettesek az egyik Tsz mûhe-lyébõl. Az ellopott üzem-anyag értéke mintegy 200ezer forint volt. hv

Pofonok az éjszakában

GALÉRIAKÁVÉHÁZ ÉS ÉTTEREMHeti menü november 19—23.A menü: sertés v. marhahúsból,

B menü: szárnyas húsból.Hétfõ: Gölödinleves és

rumos szilvalevesA menü: Velõ rántva v. lecsós

sertésmáj, hagymástörtburgonya

B menü: Sajtos-zöldségesrakott tészta

Kedd: Grízgaluskaleves éshagymakrémleves

A menü: Brassói aprópecsenye,sült burgonya, saláta

B menü: Óvári csibemell,rizibizi, saláta

Szerda: Lencseleves virslivel ésvegyes zöldségleves

A menü: Magyaros rakott karfiolB menü: Csirkemell

Bacon-pólyában, törtburgonya / kaporszósz

Csütörtök: Paradicsomleves éspirított tarhonyaleves

A menü: Budapest töltött karaj,kukoricás rizs, saláta

B menü: Milánói spagettiPéntek: Scsí és makó vágottasA menü: Kebab pálcikán,

sült burgonya, salátaB menü: Túróstejfölös rakott

puliszta vagygombapaprikástésztával, saláta

www.galeriakavehaz.hu (X)

A Véradók Napja alkalmából a hagyomá-nyok szerint idén is novemberben köszöntia sokszoros véradókat a Csongrád MegyeiDr. Bugyi István Kórház és a Magyar Vö-röskereszt Szentesi Szervezete. Összesen178 sokszoros véradónak lehetnek hálásakidén a betegek, akik vagy intézeti vagy ki-szállásos véradáson rendszeresen megje-lentek, hogy karjukat nyújtsák embertársa-ik egészsége érdekében.

– Minden véradót köszönet illet, hiszen azidei évben sem csökkent a számuk – mondtael lapunk érdeklõdésére az ünnepség elõttnéhány nappal a vérellátó vezetõje, aki hoz-zátette, hogy a véradás a legönzetlenebb, leg-nemesebb emberi tulajdonság.

Furák Ilona fõorvos beszámolt arról, hogyaz idei évben november 13-ig összesen 5416fõ jelentkezett véradásra, köztük 368 új vér-adó. Ebbõl intézeti véradáson 2125, kiszállá-soson 3284 fõ jelent meg. A befejezett vérvé-telek száma erre az idõszakra vonatkozóan4899 volt, ebbõl az kórházban 226, kiszállá-son 2973 Szentes és térségbe tartozó lakosnyújtotta karját.

Közéjük tartozik Horváth György is, akimár hatvanhatszoros véradó. Legutóbb no-vember 14-én adott vért a vérellátó állomá-son. Elárulta, hogy a '90-es évek elején voltelõször a véradóállomáson, mikor kórházigyógyszerészként munkatársaival együtt

ment el vért adni. Azóta már családtagjai kö-zül többen véradók, kisebbik lánya rendsze-resen, bár nem Szentesen, a régió biztonsá-gos vérellátásában meghatározó szerepet be-töltõ vérellátó osztályon ad vért, hanem Gö-döllõn. Elmondta, kifejezetten kedves kezde-ményezésnek tartja a véradóvacsorát, aholnéhány éve õ is vendég volt 60. véradása al-kalmából. Szükség is van szerinte az ilyenösszejövetelekre, ahol sok ismerõssel találko-zik az ember.

Az idei évben a 10 és 20-szoros véradókata karácsonyi ünnepek idején fogják köszön-teni. Pénteken 46 fõ 30-szoros, 40 fõ 40-sze-res, 38 fõ 50-szeres, 24 fõ 60-szoros, 70 fõ 12-szeres, 6 fõ 80-szoros, 1 fõ 1-szeres véradótköszöntenek. A 100-szoros véradók közöttBusi Lászlót, Dunai Józsefet, Holozsai Lászlót,Kiss Alfréd Sándort, Papp Ferencet, Tunyogi Fe-rencet és Samu Imrét, a 110-szeres Schmidt Fe-rencet, a 120-szoros Magyar Györgyöt, vala-mint a 150-szeres véradó László Sándort és Tö-rök József Imrét köszöntik. A jutalmakat azEgyütt a Véradókért Szentesen Alapítványtólkapják. Továbbra is kérik a véradókat, hogylehetõség szerint jelenjenek meg a kiszállásosvagy intézeti véradáson. Utóbbit minden hé-ten kedden és szerdán fél 8 és 12, valamintcsütörtök délután 14 és 17 óra között tartjáka vérellátó állomáson.

Cs.L.I.

Született: Szigeti Sándorés Nagy Ramónának (Kiss E.u. 99.) Máté, Varga József ésBányik Ibolyának (Daru u.8.) Anna, Szabó Kornél és Be-nedek Éva Annának (Bercsé-nyi u. 125.) Kornél Noel,Szabics Norbert János és Vé-kony Ágnesnek (Kossuth u.11.) Izabella Evolet, Gyári Zol-tán és Boros Ariannának(Körösparti u. 12.) ZoltánBendegúz, Laki Sándor ésKaiser Ritának (Mezõ u. 7.)

Bence, Darabos Ferenc ésHorváth Ildikónak (Vörös-marty u. 7.) Kata nevû gyer-meke.

Házasságot kötött: PusztaiPéter Pál és Vérten Anita(Vecseri u. 60.), Mezei Nán-dor Sándor és Harcsás Van-da Petra (Bihari sor 10.).

Elhunyt: Lehoczky János-né Lehoczky Anna (Kiss B. u.9.), Bárkai János (Nagytõke,Tanya 8.).

Családi események

VVÁÁLLLLAALLKKOOZZÁÁSSOOKKFFIIGGYYEELLEEMM!!

Szentes központjában360 m2 területû, kétszintes,6 szobás, konyhás, 2 fürdõ-

szobás, két utcára kijáratú házFÉLÁRON eladó.

Irányár: 20 millió Ft.Érdeklõdni lehet: 30/9513-200

telefonszámon, illetve Szentes,Mátyás király utca 25. sz. alatt.

A P. László ellen indultbüntetõügyben a SzentesiVárosi Bíróság november 12-én a vádlottat bûnösnekmondta ki ittas állapotban el-követett jármûvezetés vétsé-ge miatt. Ezért õt a bíróság150 ezer forint pénzbüntetés-re és 3 évi közúti jármûveze-téstõl eltiltásra ítélte, továbbákötelezte a felmerült többmint 100 ezer forint bûnügyiköltség megfizetésére. A bí-róság ítéletét megismételt el-járás lefolytatásával, ennekkeretében több tanú meghall-gatását követõen hozta meg,a Szegedi Törvényszékugyanis ez év áprilisában ha-tályon kívül helyezte a Szen-tesi Városi Bíróság egy másikbüntetõ tanácsának felmentõítéletét. A férfi 2010. október24-én közepes fokú alkoho-los befolyásoltság állapotá-ban vezette a szerzõdéses já-ratként közlekedõ autóbuszt,ami szentesi diákokat és ta-nárokat szállított. Az ítéletnem jogerõs.

Vétkesa buszos

A kórházra szavazunk

Véradókat köszöntenek

Horváth György már hatvanhatszoros véradó.