szentesi Élet · 2013-03-14 · 12 óra: pilvax kávéház, köz-remûködnek a szent erzsé-bet...

8
XLV. évfolyam 11. szám 2013. március 14. Városi hetilap Ára: 175 Ft (elõfizetve 120 Ft) Tavasszal Pély Barna jön Júniusban a hagyományos aktfotó biennáléval nyit az addigra megújuló Tokácsli Galéria, de addig is zajlik az élet a mûvelõdési központ háza táján: válto- zás van a pódiumbérlet áprilisi mûsorában, az ifjúsá- gi házban rendezik az alkotó pedagógusok tárlatát, s már szervezik a nyári színház elõadásait. Pályázati pénzbõl új projektort szerelnek föl a moziban. 5. oldal Isten nem küld üres SMS-t Amikor Istent szidjuk, gondolkozzunk el: jó úton járunk-e? Isten nem küld üres SMS-t, mindig van üzenete - mondta Böjte Csaba pénteken a Kiss Bálint iskolában tartott elõadásán. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója szólt a párkapcsolatokról, gyer- meknevelésrõl, bizalomról és hitrõl. 7. oldal Radar épül 757 millió forintból meteorológiai radarállo- más épül Lapistó határá- ban. A 31 méter magas to- rony alapkövét kedden rakták le. 4. oldal Tündérmese vagy kõke- mény valóság? Nem tudhat- ta, mi vár rá, ha igent mond a szõke hercegnek. Ágoston Adrienn (képünkön) 15 éve él a hollandiai Emmenben, több mint 1700 km-re szülõ- városától, Szentestõl. Törté- nete mesébe illõen kezdõ- dött, és immár 16 éve tart. 1997-ben még csak 18 éves volt a törékeny termetû, fe- kete hajú, mosolygós lány, aki gondtalanul élte a szen- tesi fiatalok életét, és egy vá- rosközpontban mûködõ kis- boltban dolgozott. Az egyik délelõtt érdekes vásárló lépett be a bolt ajta- ján egy magas, szõke férfi személyében, aki tétovázva válogatott a portékák között, motyogott valamit az orra alatt, majd végül két kifli és egy kefír társaságában fize- tés után távozott. A rejtélyes ifjú ezután több napon ke- resztül rendszeres vásárlója lett az üzletnek... és Adrien- nek. Megszólalni viszont egyszer sem akart. Egy na- pon azonban a látogatás el- maradt. Adrienn azon az es- tén éppen hazafelé tartott a munkából, amikor a bolthoz közeli lépcsõház lépcsõje alól kiugrott a szõke herceg, kezében egy hatalmas csokor virágot tartott, majd kimért óvatossággal, lassan megkér- dezte: „Hogi vagi Adrien?“ A lány szólni sem tudott, csak zavartan mosolygott és csak késõbb értette meg a kérdést – hogy vagy? A folytatásban kiderült, hogy az ismeretlen férfit Auke-nek hívják, Hollandiá- ból érkezett a városba üzleti ügyben, és Adrienn nagy- bátyját már korábbról ismer- te. Innen tudta meg a nevét, és tanulta meg a számára ma is kiejthetetlen szavakat. Egy szót sem beszélt magyarul, de megbabonázta a lány szépsége, törékeny termete és mosolya. Azonnal felesé- gül kérte. (folytatás az 5. oldalon) Egyszer volt, holland volt A városközpont rehabilitáció részeként júniusra megújul az evangélikus templom környezete. Azonban a változás, a temp- lomnak a posta felõli oldalán fakivágással járó területrendezés sokak kedélyét borzol- ta, láttán értetlenül álltak a város növényze- téért, természeti értékeiért aggódók – la- punkat is megkeresték ez ügyben. A tisztánlátás érdekében az önkormányzat illetékeseitõl megtudtuk, a fenyõfa, amiért sokan már könnyeket hullajtottak, megma- rad, és igazi zöldövezetet kap maga mellé. Tavaly egy fenyõfáról ment a vita, mely- nek megmaradása érdekében a képviselõ- testület egyik külsõs tagja nyújtott be elõter- jesztést. Elöregedett fákat terveztek eltávolí- tani, s a nevezett fenyõ is útban volt, a terv- módosítás félmillió forintba került volna. Ezért döntött úgy aztán a grémium, hogy a korhadt, felkopaszodott fákkal együtt a fe- nyõt is ki kell vágni. (folytatás a 3. oldalon) Hársfák és több száz cserje a templom körül Kishajó, kikötõ és vízi színpad a Kurcán, amin vé- gig lehetne csónakázni. Megszépített, kidekorált hi- dak, evezõs versenypálya. El tudják ezt képzelni? Kastnerné Józsa Erzsébet megtette. A Horváth Mihály Gimnázium nyugalmazott tanárnõje leírta, miként le- hetne vonzóbbá és nyüzs- gõbbé tenni vízpartjainkat. Legyen a Kurca egy új fõ- utca! címet viseli az a nem rég íródott tanulmány, amelyben Kastnerné Józsa Erzsébet felvázolja, mennyire felfedezetlenek és kiaknázat- lanok a szentesi vízpartok. A gimnázium nyugalmazott ta- nárát földrajz szakosként mindig is foglalkoztatták a természetes vizek, és különö- sen a Kurca. – 2011-ben az Együtt Szentesért Egyesület tagjaként egyike voltam azoknak, akik kigondolták és megszervezték a mi kis fo- lyónk történelmét bemutató konferenciát és kiállítást, aminek nagy sikere volt. Ak- kor az is megfogalmazódott bennem, hogy ezt folytatni kell, beszélni kell arról, mivel tehetnénk még vonzóbbá és látogatottabbá a Kurcát. A város szépen rendbe hozta a partokat és megtisztította a vizet, most a vízi út kialakí- tása lehetne a cél. Más or- szágban az ilyen természeti adottságokat kihasználják, Szentesen is élni kellene a le- hetõséggel. Ezért is vetettem papírra ötleteimet – mondta lapunknak a tanárnõ. Szerinte alig van város az országban, mely olyan sze- rencsés lenne, mint Szentes, hogy egy hajózható kis „folyó”szeli ketté, vagy in- kább fûzi egybe fontos része- it. A vízi út tehát adott, jelen- leg azonban nem lehet ha- józni, még csónakázni sem, csak bizonyos szakaszokon. Kastnerné úgy véli, itt az ideje, hogy ebben változás történjen. (folytatás a 3. oldalon) A A K K u u r r c c a a ú ú j j f f õ õ u u t t c c a a l l e e h h e e t t n n e e Márciusi piknik. A fiatalok már felfedezték a Kurca vonzerejét – a döntéshozók még nem. Szentesi Élet HUNOR COOP A JÓ SZOMSZÉD

Upload: others

Post on 28-Jun-2020

2 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Szentesi Élet · 2013-03-14 · 12 óra: Pilvax Kávéház, köz-remûködnek a Szent Erzsé-bet Katolikus Általános Isko-la diákjai – megyeháza. Március 15., 15 óra: Szen-tesi

XLV. évfolyam 11. szám 2013. március 14. Városi hetilap Ára: 175 Ft (elõfizetve 120 Ft)

Tavasszal Pély Barna jönJúniusban a hagyományos aktfotó biennáléval nyit

az addigra megújuló Tokácsli Galéria, de addig iszajlik az élet a mûvelõdési központ háza táján: válto-zás van a pódiumbérlet áprilisi mûsorában, az ifjúsá-gi házban rendezik az alkotó pedagógusok tárlatát, smár szervezik a nyári színház elõadásait. Pályázatipénzbõl új projektort szerelnek föl a moziban.

5. oldal

Isten nem küld üres SMS-tAmikor Istent szidjuk, gondolkozzunk el: jó úton

járunk-e? Isten nem küld üres SMS-t, mindig van

üzenete - mondta Böjte Csaba pénteken a Kiss Bálint

iskolában tartott elõadásán. A Dévai Szent Ferenc

Alapítvány alapítója szólt a párkapcsolatokról, gyer-

meknevelésrõl, bizalomról és hitrõl.

7. oldal

Radar épül757 millió forintból

meteorológiai radarállo-

más épül Lapistó határá-

ban. A 31 méter magas to-

rony alapkövét kedden

rakták le.

4. oldal

Tündérmese vagy kõke-mény valóság? Nem tudhat-ta, mi vár rá, ha igent monda szõke hercegnek. ÁgostonAdrienn (képünkön) 15 éveél a hollandiai Emmenben,több mint 1700 km-re szülõ-városától, Szentestõl. Törté-nete mesébe illõen kezdõ-dött, és immár 16 éve tart.

1997-ben még csak 18 évesvolt a törékeny termetû, fe-kete hajú, mosolygós lány,aki gondtalanul élte a szen-tesi fiatalok életét, és egy vá-rosközpontban mûködõ kis-boltban dolgozott.

Az egyik délelõtt érdekesvásárló lépett be a bolt ajta-ján egy magas, szõke férfiszemélyében, aki tétovázvaválogatott a portékák között,motyogott valamit az orraalatt, majd végül két kifli ésegy kefír társaságában fize-tés után távozott. A rejtélyesifjú ezután több napon ke-resztül rendszeres vásárlójalett az üzletnek... és Adrien-nek. Megszólalni viszontegyszer sem akart. Egy na-pon azonban a látogatás el-maradt. Adrienn azon az es-tén éppen hazafelé tartott amunkából, amikor a bolthozközeli lépcsõház lépcsõjealól kiugrott a szõke herceg,

kezében egy hatalmas csokorvirágot tartott, majd kimértóvatossággal, lassan megkér-dezte: „Hogi vagi Adrien?“

A lány szólni sem tudott,csak zavartan mosolygott éscsak késõbb értette meg akérdést – hogy vagy?

A folytatásban kiderült,hogy az ismeretlen férfitAuke-nek hívják, Hollandiá-ból érkezett a városba üzletiügyben, és Adrienn nagy-bátyját már korábbról ismer-te. Innen tudta meg a nevét,és tanulta meg a számára mais kiejthetetlen szavakat. Egyszót sem beszélt magyarul,de megbabonázta a lányszépsége, törékeny termeteés mosolya. Azonnal felesé-gül kérte.

(folytatás az 5. oldalon)

Egyszer vol t ,hol land vol t

A városközpont rehabilitáció részekéntjúniusra megújul az evangélikus templomkörnyezete. Azonban a változás, a temp-lomnak a posta felõli oldalán fakivágássaljáró területrendezés sokak kedélyét borzol-ta, láttán értetlenül álltak a város növényze-téért, természeti értékeiért aggódók – la-punkat is megkeresték ez ügyben.

A tisztánlátás érdekében az önkormányzatilletékeseitõl megtudtuk, a fenyõfa, amiértsokan már könnyeket hullajtottak, megma-rad, és igazi zöldövezetet kap maga mellé.

Tavaly egy fenyõfáról ment a vita, mely-nek megmaradása érdekében a képviselõ-testület egyik külsõs tagja nyújtott be elõter-jesztést. Elöregedett fákat terveztek eltávolí-tani, s a nevezett fenyõ is útban volt, a terv-módosítás félmillió forintba került volna.Ezért döntött úgy aztán a grémium, hogy akorhadt, felkopaszodott fákkal együtt a fe-nyõt is ki kell vágni.

(folytatás a 3. oldalon)

Hársfák és több százcserje a templom körül

Kishajó, kikötõ és víziszínpad a Kurcán, amin vé-gig lehetne csónakázni.Megszépített, kidekorált hi-dak, evezõs versenypálya.El tudják ezt képzelni?Kastnerné Józsa Erzsébetmegtette. A Horváth MihályGimnázium nyugalmazotttanárnõje leírta, miként le-hetne vonzóbbá és nyüzs-gõbbé tenni vízpartjainkat.

Legyen a Kurca egy új fõ-utca! címet viseli az a nemrég íródott tanulmány,

amelyben Kastnerné JózsaErzsébet felvázolja, mennyirefelfedezetlenek és kiaknázat-lanok a szentesi vízpartok. Agimnázium nyugalmazott ta-nárát földrajz szakoskéntmindig is foglalkoztatták atermészetes vizek, és különö-sen a Kurca. – 2011-ben azEgyütt Szentesért Egyesülettagjaként egyike voltamazoknak, akik kigondolták ésmegszervezték a mi kis fo-lyónk történelmét bemutatókonferenciát és kiállítást,

aminek nagy sikere volt. Ak-kor az is megfogalmazódottbennem, hogy ezt folytatnikell, beszélni kell arról, miveltehetnénk még vonzóbbá éslátogatottabbá a Kurcát. Aváros szépen rendbe hozta apartokat és megtisztította avizet, most a vízi út kialakí-tása lehetne a cél. Más or-szágban az ilyen természetiadottságokat kihasználják,Szentesen is élni kellene a le-hetõséggel. Ezért is vetettempapírra ötleteimet – mondta

lapunknak a tanárnõ. Szerinte alig van város az

országban, mely olyan sze-rencsés lenne, mint Szentes,hogy egy hajózható kis„folyó”szeli ketté, vagy in-kább fûzi egybe fontos része-it. A vízi út tehát adott, jelen-leg azonban nem lehet ha-józni, még csónakázni sem,csak bizonyos szakaszokon.Kastnerné úgy véli, itt azideje, hogy ebben változástörténjen.

(folytatás a 3. oldalon)

AAAA KKKKuuuurrrrccccaaaa úúúújjjj ffffõõõõuuuuttttccccaaaa lllleeeehhhheeeettttnnnneeee

Márciusi piknik. A fiatalok már felfedezték a Kurca vonzerejét – a döntéshozók még nem.

Szentesi Élet

HUNOR COOP

A JÓ SZOMSZÉD

Page 2: Szentesi Élet · 2013-03-14 · 12 óra: Pilvax Kávéház, köz-remûködnek a Szent Erzsé-bet Katolikus Általános Isko-la diákjai – megyeháza. Március 15., 15 óra: Szen-tesi

22 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001133.. mmáárrcciiuuss 1144..

Az elsõ képviselõ-válasz-tásra 1848. június 23-án ke-rült sor. A szentesiek két je-lölt között választhattak: anagytekintélyû Boros Sámu-el fõbíró, és az alig 30 évesvárosi jegyzõ, Horváth Fe-renc között. A választásra jo-gosultak közül 905 fõ adta levoksát: Boros Sámuel 118,Horváth Ferenc 787 szavaza-tot kapott. A választás ered-ményeként tehát az elsöprõgyõzelmet arató fiatal jegyzõlett Szentes város követe a165 évvel ezelõtt összeült el-sõ népképviseleti ország-gyûlésen.

Ki volt az a fiatalember,aki vállalni merte a megmé-rettetést hivatalfõnökével, a

rendkívül népszerû BorosSámuel fõbíróval szemben?

Horváth Ferenc reformá-tus földmûves családbanszületett Szentesen 1818.március 14-én; apja HorváthIstván szántóvetõ, édesanyjaMikecz Judit. Alsóbb iskoláitszülõvárosában végezte,majd a debreceni reformátusfõiskolán jogi tanulmányo-kat folytatott. 1843 és 1845között Arad szabad királyiváros elõkelõ családjainálnevelõsködött, ugyanakkorArad vármegye tiszteletbeliírnokaként és királyi táblaijegyzõként gyarapította jogiismereteit. 1846 májusábanmegpályázta és elnyerteSzentes város egyik jegyzõi

állását. 1847 nyarán sikeresügyvédi vizsgát tett Pesten.A vármegyei és a városi libe-rális párthoz tartozott; támo-gatta és szorgalmazta a pol-gári fejlõdést szolgáló re-formtörekvéseket. 1848. már-cius végén ismét jegyzõvé ésegyben levéltárnokká vá-lasztották. Kapitánykéntrészt vett a szentesi nemzet-õrség szervezésében.

Képviselõi mûködésérõlkevés adat maradt fenn. Aszavazások alkalmával akormánypárti többséggeltartott, így 1848. aug. 21-énaz újoncozási törvény tár-gyában is igennel szavazott.1849 januárjában követte akormányt Debrecenbe, de atavasz folyamán megbetege-dett, s felgyógyulásáig (ápri-lis 7–18. között) Szentesentartózkodott. Felépüléseután visszatért Debrecenbe, sáprilis 24-én megszavaztaKossuth 50 ezer újonc kiállí-tására vonatkozó indítvá-nyát, buzdító levelet intézveSzentes közönségéhez, a vá-rosra esõ létszám mielõbbiteljesítésére. Április végénKossuth Lajos megbízásábólErdélybe utazott, hogy ki-vizsgálja, kinek a vétkes mu-

lasztása miatt dúlhatták felNagyenyedet a román fölke-lõk. Erdélyi küldetése júniusvégéig tartott, majd követtea kormányt és parlamentetSzegedre. Tagja lett az 1849.ápr. 5-én alakult RadicalPártnak, amely Magyaror-szág teljes önállóságát, füg-getlenségét és demokrataköztársasággá alakítását tûz-te ki célul.

A fegyverletétel napjaibanhazatért Szentesre. 1849. nov.13-án a cs. kir. katonai pa-rancsnokság lefogatta, Pestrekísértette, és a Cs. Kir. Hadi-törvényszék elé állíttatta.Népszerûségét jelzi, hogyelõzetes letartóztatása idejéna szentesi lakosok mozgal-mat indítottak kiszabadításaérdekében. A kegyelmi kér-vényt (melyet 158-an írtakalá) hivatalos küldöttség vit-te Pestre Haynauhoz. Átadá-sa utóbb feleslegessé vált,ugyanis 1850. január végénHorváth Ferencet – Haynauengedélyével – ideiglenesenszabadlábra helyezték. Azeljárás azonban tovább foly-tatódott ellene. 1850. áprilisközepén ismét meg kellett je-lennie a Pesti Haditörvény-szék elõtt. Több képviselõ-

társával együtt teljes va-gyonvesztésre és kötél általihalálra ítélték. Mivel azon-ban az újabb vizsgálatok so-rán igazolni tudta, hogy aHabsburg-ház trónfosztásátkimondó Függetlenségi Nyi-latkozat elfogadásakor (1849.ápr. 14.) nem tartózkodottDebrecenben, utóbb kegye-lembe részesült, s hazatérhe-tett szülõvárosába.

Az új császári-királyi ható-ságok elõtt Horváth Ferenckompromittált, megfigyelés

alatt álló személynek számí-tott, a szentesiek bizalmaazonban töretlen maradt. Bi-zonyítja ezt az elkövetkezõévtizedekben befutott élet-pályája. Már 1850 õszén avárosi Földbecslõ Bizott-mány ügyvezetõ elnökévéválasztották, 1854–57 közöttpedig õ viselte a szentesi re-formátus egyház fõgondnokitisztségét. Az 1860/61-es rö-vid alkotmányos idõszakbanelõbb városi törvénykezésitanácsnokká, majd a tiszán-túli járás fõszolgabírójáváválasztották. A provizóriumidején (1862–67) a város gaz-dasági ügyeit intézõ Váltságiés Gazdasági Bizottmánytagja. A kiegyezés után ismétvárosi tanácsnok, 1868 máju-sától pedig Szentes város fõ-kapitánya. 1871 decemberé-ben Csongrád vármegye ár-vaszéki elnökévé választot-ták.

Alig volt 65 éves, amikoragyvérzést kapott, és balol-dalára megbénult. Az orvo-sai bizakodtak felgyógyulá-sába, de egy hónappal ké-sõbb, 1883. március 17-én el-hunyt. A kortársak a közpá-lyán szerzett érdemeit a me-gye és a város közgyûlésijegyzõkönyveiben megörö-kítették, maradandó emlékeazonban nincs városunkban.

Labádi Lajos

195 éve született, 130 éve hunyt el Horváth Ferenc

Városunk halálra ítélt 48-as népképviselõje

A Szentesi ’91-esek Rugby Club március 8-án, 91 szál vi-rággal lepte meg a belvárosban a hölgyeket. A nõnapalkalmából a sportolók 91 szál virágot ajándékoztak a sétá-ló utcában, a görög saroknál, a Kossuth téren az arra járóhölgyeknek, akik örömmel fogadták a rögbiklub kis aján-dékát. Fotó: Kárpáti Lajos

91 szál virág

Szentes önkormányzatamárcius 15-én az 1848/49-esmagyar forradalom és sza-badságharc évfordulójánaktiszteletére ünnepséget ren-dez.

A program a Kossuth té-ren ünnepélyes zászlófelvo-nással kezdõdik fél 11-kor.Ezt követi a megemlékezésnemzeti ünnepünkrõl, be-szédet mond Katona Tamástörténész.

Az ünnepi mûsorban köz-remûködnek: Gáspár Tiborszínmûvész, a CirkalomNéptáncegyüttes (Topolya)és Szentes Város Fúvószene-kara. Végezetül megkoszo-rúzzák Kossuth Lajos ésHorváth Mihály szobrát.

Kapcsolódó programok –Koszta József Múzeum

Március 14. (csütörtök) 17óra: Bem József és a magyarszabadságharc, Pap Barnabás

õrvezetõ elõadása.Március 15. (péntek): I.

Szentesi Városismereti Túra-verseny. Városismereti sétá-val egybekötött szellemi ve-télkedõ. A rajt idõpontja éshelye: 8.30 és 9.30 között,Dózsa-ház Közösségi tér(Csongrádi út. 2.). A rajthely9.30 óráig lesz nyitva!

10–16 óráig a múzeumnyitva tart, a belépés díjta-lan. 14 órától családi nap ke-retében beöltözésre, fegyve-rek megtekintésére, kézmû-ves foglalkozásra nyílik lehe-tõség.

Március 15., (péntek): kb.12 óra: Pilvax Kávéház, köz-remûködnek a Szent Erzsé-bet Katolikus Általános Isko-la diákjai – megyeháza.

Március 15., 15 óra: Szen-tesi körséta –Szobraink a vá-rosközpontban. Találkozó aHorváth Mihály szobornál.

Március 15.

Kéthetente jelentkezõMit szól hozzá rovatunk-ban köz-, és elismert szen-tesiek véleményét kérjük kiolyan ügyekrõl és történé-sekrõl, amikrõl lapunkbanis beszámoltunk. EzúttalNagy Istvánt, a Szentesi Fo-tókör vezetõjét kérdeztük.

– Már be lehetne adni akórház mûtõtömb építésétcélzó pályázatát, de még aztsem tudni, mekkora összegrepályázhat az intézmény.

– A kórház felõl sok furcsahír volt az elmúlt években,legutóbb az orvosigazgatólemondásáról értesülhet-tünk. Az utca emberében fel-merülhet a kérdés: vajonmik az okok, már egy kór-ház is ennyire a nagypolitikajátszótere lett? Fejlõdni, épü-leteket felújítani, új és kor-szerû mûszereket beszereznicsak a pályázatok segítségé-vel lehet. Az elnyert összeg-bõl megvalósuló beruházá-sokon kívül nincs más fej-lesztési keret a legtöbb eset-ben. Egy elmulasztott pályá-zati lehetõség sok évre visz-szaveti az intézmény fejlõ-dését, az ott dolgozók mun-kakörülményeit.

– Sportáganként csak egyegyesület számíthat önkor-mányzati támogatásra – azelsõ olvasatként elfogadottúj sportkoncepciónak vár-hatóan ez lesz a legtöbb vi-tát kiváltó passzusa.

– Nagyon igazságtalan,hogy a kormány támogattatnéhány kiválasztott sport-ágat a társasági adókedvez-ménnyel, a többieknek megalig jut pénz. Itt nem a nézõ-

szám a fontos és talán nemis a sport. A tömegsport mû-velésének sem kedvez ez arendszer, inkább indokolat-lan vitákat gerjeszt. Váro-sunk csökkenõ mértékben,de próbálja támogatni azegyesületeket, máshol vi-szont még ennyi sem jut er-re. A szakáganként egysportág támogatása talán jóötlet, de ennek is lesznekvesztesei. Talán ezzel össze-vonásra késztetnek réginagynevû klubokat, ami azegyik oldalról akár jó is le-het, mert csökkenhetnek akiadásaik, de kevesebb tá-mogatásból viszont nemtudják az alapvetõ vállaltfeladataikat sem megoldani.

– Két év alatt 50 millió fo-rintot fordíthat intézményiszintû sport, egészségneve-lési, informatikai és kultu-rális fejlesztésre a Boros Sá-muel Szakközépiskola ésSzakiskola.

– Nagyon örül mindenszentesi, hogy az iskola eny-nyi támogatást nyert. Akonkrét esettõl elvonatkoz-tatva azonban meg kell je-gyezni, hogy a hazai és azuniós pályázati rendszernem mindig a legfontosabbfejlesztéseket teszik lehetõ-vé, hanem fordítva: a megírtpályázatok a kiírásnak pró-bálnak megfelelni. Sok eset-ben még akár feleslegesenis, de el kell költeni a pénz-ügyi keretet, mert máskéntkárba vész a megnyert ösz-szeg. Közben pedig számosdolog nem fejleszthetõ, pó-tolható egy intézményben,hiszen a célirányos pénzt

nem lehet másra fordítani,átcsoportosítani. Sokszornem egyértelmûen irigylésreméltó a nyertesek helyzete.

– Kockázatokkal jár, haaz ember maga akar túladnilakóingatlanán. Egyre in-kább elõfordul, hogy álve-võjelöltek érdeklõdnek.

– Az ingatlanok eladásamindig bizalmi dolog, azértékesítõ a kiszolgáltatot-tabb ebben az esetben. Bárkimehet akár rossz szándékkalis háznézõbe, azzal a valóscéllal, hogy tájékozódjon azárakról, biztonságról, érté-kekrõl, hogy laknak-e azingatlanban. Köztudott,hogy a kiemeltebb ingatla-nok adatainak és bizalmasinformációinak eladása bi-zonyos bûnözõi körökben jóüzlet. Régebben halottam,hogy Budapesten autószere-lõk a jármû lemásolt kul-csát a tulajdonos címével -némi várakozási idõ után -eladták. Ezek a veszélyekingatlaneladásnál is fennáll-

hatnak, a feleslegesen elko-tyogott adatok, szokások il-letéktelenekhez kerülhetnek.

– Szirbik Imre úgy véli, aFarkas Sándor által han-goztatott 45 százalékkalszemben a törvényi minimu-mot sem éri el az állami se-gítségnyújtás mértéke Szen-tesen.

– A propagandaháború aszámokkal már Szentesen islétezik, eddig csak az orszá-gos politikában ismertem er-re példát. Nem túl régen je-lent meg hírként, hogyan le-het az Európai Uniótól a2014–2020 évekre kapott jó-val kevesebb kohéziós pénztegy érdekes matematikaiszámítással sikerpropagan-daként tálalni. Ez olyan,mint amikor az anyuka areggelinél az asztalra négykifli helyett csak hármat tudkirakni, de próbálja a gyere-keknek bebizonyítani, hogyez sokkal több, mint az eddi-gi négy.

Az önkormányzatok költ-ségvetésébõl az állam renge-teget elvett, most ezzel akonszolidációval egy kicsitvisszaadott. Ennek ellenéreaz adósság átvállalása sze-rintem a legrosszabb politi-ka, mert azok, akik tervezet-ten és felelõsen gazdálkod-tak és nem adósodtak el,most pórul jártak - nálunkmeg a számítási módokonvitatkoznak. Ez már az elkö-vetkezõ év elõszele: legyenaz bármilyen témakör, a vá-lasztás kimenetele múlhatmajd azon, hogy kit mirõllehet meggyõzni.

Munkatársunktól

Mit szól hozzá Nagy István?

Az 1848-as dátumhoz kötõdõ vívmányok sorába tarto-zik, hogy városunk elnyerte az országgyûlési követkül-dési jogot. Szentes mezõváros a XIX. század közepén –22 ezer fõt meghaladó népességével – az ország legnépe-sebb települései közé tartozott, ennek ellenére nem ren-delkezett közvetlen képviselettel a rendi országgyûlése-ken. Ezen változtatott a népképviseletrõl szóló 1848. éviV. törvénycikk, amelynek értelmében a nemeseken kí-vül választójogot kaptak a házzal vagy negyed telekkel(kb. 15 hold földbirtokkal) rendelkezõ volt jobbágyok,az önálló iparosok és az értelmiségiek. A vagyoni cen-zus korlátai miatt mindössze 1590 szentesi polgár kerültbe a választásra jogosultak névjegyzékébe.

Page 3: Szentesi Élet · 2013-03-14 · 12 óra: Pilvax Kávéház, köz-remûködnek a Szent Erzsé-bet Katolikus Általános Isko-la diákjai – megyeháza. Március 15., 15 óra: Szen-tesi

(folytatás az 1. oldalról)A fákat február végén töb-

ben is „elsiratták” az egyikinternetes oldalon. A Szen-tesi Gyorson a templom kö-rüli facsonkokat ábrázolóképekhez hozzászólók kö-zött volt Nagy Zsolt is, akiarra emlékeztetett, ugyanezvolt a Kálvária temetõnél.Ott csinálták a kerítést, ígyvágták ki az útban lévõ fá-kat, végül egy sem maradt.„Egy fára kapsz engedélyt,és ez lesz belõle” - utalt ar-ra, hogy a képviselõ-testülettavaly szeptemberben meg-szavazta a felújításnak út-ban lévõ fenyõfa kivágását.A fiatalember korábban márlapunkban is megírta észre-vételeit egy-egy problémá-ról, s szenvedélyesen járja avárost, fotózva Szentesszépségét, értékeit, amiketmegoszt a honlapján is.Ugyanígy tesz Lantos Imre,aki a fenyõfáról tavaly meg-jelent újságcikket úgy értel-mezte, csak egy fa volt út-ban, akkor miért kellett töb-bet is kivágni. A Kurca-

hídnál is kivágták a fákat,emlékeztetett, s kérdése,hogy ott pótolják-e majd.Azt is nehezményezi, hogya lakosoknak külön enge-délyt kell kérniük, ha a há-zuk elõtt ki akarnak vágniegy fát, s helyette másik ül-tetésére kötelezik õket - Ezvonatkozik-e a kivitelezõk-re? - kérdezi. Reméli, azevangélikus templom körülnem fog konténeres fákatlátni.

A városi fõépítész érdek-lõdésünkre elmondta, a fe-nyõfa megmaradt, csak azAlföldön egyébként sem õs-honos, elöregedett, felkopa-szodott tujákat és egy darabkõris fát vágtak ki. WittekKrisztina hozzátette: a tervet,mely azt tûzte ki célul, hogyaz 1905-ben épült kecsesneogótikus templom méltókörnyezetbe kerüljön, ésszép látványt nyújtson, jóvá-hagyta az örökségvédelemés a képviselõ-testület is.

A fõépítész szavait a fõ-kertész is megerõsítette.Baloghné Berezvai Csilla a ke-

délyek megnyugtatására kö-zölte, a fenyõ nem lesz ki-vágva. Júniusra készül el atemplom környéke, s a terü-letre hat darab hársfát ültet-nek, de nem csak fákat, ha-nem rengeteg cserjét is te-lepítenek, mondta. A terv-ben 400 cserje ültetése szere-pel, de a város a kötelezõntúl is vállal még továbbia-kat. Újragyepesítik a terüle-tet, automata öntözést építe-nek ki, utcabútorokat, pado-kat, szemeteseket helyeznekki, s megoldódik a csapa-dék-elvezetés is. A cél az,hogy a jelentõs építészeti ér-téket képviselõ templomépülete az emberi társada-lomban betöltött szerepéhezméltó környezetet kapjon.

A Kurca-parton pedig par-kosított területet alakítanakki, kulturáltan helyreállítottrésze lesz a városnak. Mintahogyan a magánemberekesetében, úgy a kivitelezõcégre is vonatkozik, hogyengedélyhez kötött a fakivá-gás, mondta a fõkertész.

D. J.

Félmilliárdos csúsztatás,amit a polgármester mon-dott – reagált Szirbik ImreSzentes TV-ben sugárzotthétvégi nyilatkozatára AntalBalázs Tibor hétfõi sajtótájé-koztatóján. Fel nem vett hi-telt, nem létezõ tartozást kifi-zetni, átvállalni, sem magán-emberként, sem önkormány-zatként, sem államként nemlehet – fogalmazott. Afideszes képviselõ szerintkorrekcióra szorul az a vá-rosvezetõi állítás, hogy nemjelentett tehercsökkenést aváros számára az államiadósságátvállalás. A Fidesz-KDNP becslése alapján éven-te mintegy 150 milliós ka-mattehertõl szabadul megSzentes a konszolidációnakköszönhetõen. A városatyahangsúlyozta, miközben apolgármester vitatja a kor-mányzat intézkedéseit, arrólrendre elfelejt említést tenni,hogy az államtól 2011-ben223 millió, tavaly pedig 54millió forintot kapott az ön-kormányzat önhikis támoga-

tásként. A sajtótájékoztatónBujdosó Tamás képviselõ eh-hez annyit fûzött hozzá,hogy Farkas Sándor a város-vezetés helyett lobbizta ki,hogy az adósságátvállalásmértéke 40-rõl 45 százalékraemelkedjen, s ezért járna né-mi köszönet. A politikus ki-tért arra is, az alacsony haté-konyság miatt kérte, hogy aközponti konyha 25 milliósönkormányzati támogatásá-ból faragjanak le 15 milliót.Szerinte Szirbik Imre azonállítása sem állja meg a he-lyét, hogy a város nem kapállami forrást gyermekétkez-tetésre. Tanulóként ugyanis102 ezer forintot ad az államerre a feladatra.

A tájékoztatón terítékrekerült a Petõfi Szálló ügye is.– A Vitala-projekt sikere ér-dekében a város beszállt egycégbe, kisebbségi tulajdonoslett a Szentes Spa Kft.-nél, dee cég ügyeirõl a közvéle-ményt is illene tájékoztatni.Jó lenne, ha a polgármestertudná, Szentes nem hitelinté-

zet – hangsúlyozta Antal Ba-lázs Tibor. Elmondta, annakidején a Pendola tagi köl-csönt kapott a várostól, ésebbõl 20 millió forintot ésannak kamatait a mai napignem fizette vissza a szállófel-újítást elindító cég. 100 milli-ónál tart az az összeg, amit aVitala-projekt elõkészítésérefordított eddig az önkor-mányzat. A képviselõ szerinta Szentes Spa Kft. is jelentõstagi kölcsönt kapott a város-tól. – A birtokunkba kerültjegyzõkönyv szerint 2012.november 2-án a már emlí-tett cég idei üzleti tervérõlállapodtak meg egy belváro-si sörözõ különtermében.Két – nem fideszes – önkor-mányzati képviselõ képvisel-te a várost az egyeztetésen,de a mai napig nem tájékoz-tattak arról, hogy milyen fel-tételek mellett fogadták el atársaság 2013-as üzleti ter-vét. Pedig tiszta lapokkalkellene játszani – tette hozzáAntal Balázs Tibor.

B.D.

22001133.. mmáárrcciiuuss 1144.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 33

(folytatás az 1. oldalról)„Számos lehetõség van

uniós források igénybevéte-lére, amelyek lehetõvé ten-nék a vízi utak több szakasz-ban történõ felszabadítását, ahidak felújítását, dekorálá-sát. Hídjaink jelenleg nempraktikusak és csúnyák. Aváros területén lévõ hidakatpártfogásába venné egy-egyközösség, megpróbálhat-nánk újból virággal díszíteniõket, ahogy ezt szerte a vilá-gon teszik a helyi lakosok esa turisták örömére.”- írja atanárnõ a tanulmányban.Fontosnak tartja a városegyéb területeinek fejleszté-sét is, de sorrendiségébenúgy látja, elsõ helyre kellenekerülnie a közösségi, sportés turisztikai szempontbólközponti jelentõséggel bíróKurcának.

De ennél konkrétabb el-képzelésekkel is elõrukkol.Felveti például, hogy csó-nak- és kishajó kikötõ léte-sülhetne a strandnál, mégpe-dig az üdülõházak mögöttiszakaszon, az úgynevezettKoncz-örvénynél, amit aVecseri-fok felöl könnyenmeg lehetne közelíteni, ésparkolási lehetõség is van.Bõvíthetnék az öblöt, a kikö-

tõhöz pedig teraszos halsütõhely, kávézó tartozna. Mégarra is gondolt, hogy a fedettuszoda építés földmunkáivalössze lehetne kötni a kutató-hoz vezetõ híd átalakítását,esetleg áthelyezését.

A mostaninál sokkalnyüzsgõbb vízparti életetképzel el a szerzõ, aki szerinta parthoz rögzítve akár egyrégi hajót is állomásoztathat-nának a Kurcán, ami étte-remként is üzemelhetne. Eztélen sem kerülne veszélybe.Egy vízi színpadnak ugyan-csak lenne létjogosultsága.Az ifjúsági ház mindezt az-zal egészíthetné ki, hogy ar-ra némi átalakítással egyújabb szintet emelnének,ahol youth hostel jellegûszállót rendeznének be.Emellett teraszos kávézó ésegy játszótér fogadhatná azodaérkezõket. Kastnernészerint arról sem szabadnamegfeledkezni, hogy a ka-jak-kenu a kiemelten támo-gatott sportágak közé tarto-zik, ezért a Kurca bizonyosszakaszát – például az idõs-otthon és a Kishát utca kö-zötti egyenest – alkalmassákellenne tenni versenyek le-bonyolítására. A tanulmányfoglalkozik tavainkkal is. A

tanárnõ szerint örömteli,hogy mára a Gerecz-tóhoz ésa termáltóhoz is vezet kerék-párút, de a vízpartokon hiá-nyoznak a pihenõhelyek, apadok, egy-két asztal, aholkicsit elidõzhetnének a ki-rándulók. Ugyancsak felfe-dezetlen és kiaknázatlan aZsoldos-tavak környéke –egy hasonló vásárhelyi bá-nyatavon vízisípálya mûkö-dik.

– Az írásom elsõ példá-nyát Szirbik Imre polgármes-ternek mutattam meg, hi-szen évek óta tapasztalom,mekkora gondolt fordít a vá-ros a fejlesztésekre. Bízombenne, hogy a döntéshozókis felismerik a vizeinkbenrejlõ lehetõségeket. Szívesenrészt vennék a fejlesztési tervrészleteinek kialakításában,és a pályázati lehetõségekfeltérképezésében, ha erreigény mutatkozna. A közel-jövõben egy fórum is sokatlendítene az ügyön. Ott azérintett civil szervezetek,szakemberek és az önkor-mányzat képviselõi közösenkibeszélhetnék az ötleteket –tette hozzá Kastnerné JózsaErzsébet.

Bíró Dániel

Külföldre távozott sze-mészkollégája, emiatt többfeladata lett az orosházi kór-házban, ezért mondott leSzentesen orvosigazgatóimegbízatásáról Gyenes Ágota,aki azt mondta lapunknak,mérlegelnie kellett, melyikmunkát folytatja tovább, és õa szakmát választotta. A

megüresedett tisztségre pá-lyázatot írnak ki – tudtukmeg Várkonyi Katalintól. A fõ-igazgatónõ a lemondás kap-csán elmondta, nem volt kö-zöttük konfliktus, és elfo-gadta a döntést, hiszen azelmúlt fél évben többszörbeszéltek egymással arról,hogy az orvosigazgatói teen-

dõket átadná Gyenes Ágota.Érdeklõdésünkre VárkonyiKatalin elárulta, harmadszoris pályázik a fõigazgatóitisztségre – a jelentkezési ha-táridõ hétfõn jár le. Arrólnem tud a fõigazgatónõ,hogy Szentesrõl más is je-lentkezne a felhívásra.

B.D.

Várkonyi harmadszor is

„Szentes nem hitelintézet”

Hársfák és több százcserje a templom körül

A Kurca fõutca lehetne

Page 4: Szentesi Élet · 2013-03-14 · 12 óra: Pilvax Kávéház, köz-remûködnek a Szent Erzsé-bet Katolikus Általános Isko-la diákjai – megyeháza. Március 15., 15 óra: Szen-tesi

44 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001133.. mmáárrcciiuuss 1144..

HOGYAN TÉVÉZTÜNKNÉHÁNY ÉVE?

A hétvégén vettük a „kö-telezõ” heti mûsorújságot,és bejelöltük, mit szeret-nénk majd megnézni. A ki-választottakon túl ott vol-tak az állandó mûsorok,amikrõl fejbõl tudtuk,

hogy mi mikor kezdõdik —értelemszerûen úgy alakí-tottuk a napunkat, hogyezek kezdési idejére haza-érjünk. Sokan a családiprogramot is egy-egy válo-gatott futballmeccs, ked-venc sorozat idõpontjáhozigazították. És persze ez

nem mindig sikerült. Ki nelett már volna olyan hely-zetben, hogy lemaradt egykedvenc mûsoráról, mertnem ért haza idõben, vagyéppen váratlan vendégektoppantak be? Vagy elége-detlenül nyomogatta a táv-irányítót szombat este,mert nem talált egy nézhe-tõ filmet sem? Esetleg beál-lította a videót, hogy felve-gyen egy mûsort, de utóbbkiderült, hogy letörölt veleegy másikat, amit nem kel-lett volna.

A VILÁG VÁLTOZIK:OKOSABB TÉVÉZÉS,

NAGYOBB ÉLMÉNYEKA tévénézés olyan új le-

hetõségekkel bõvült az el-múlt években, ami alapjai-ban teheti sokkal kényel-mesebbé és jobban élvez-hetõbbé az otthoni szóra-kozást is. Az interaktívfunkciókkal bõvülõ televí-ziózás, mint az InvitelIPTV-je, például azt is je-lenti, hogy ezentúl nemnekünk kell igazítani az

életünket a tévéhez, ha-nem megtehetjük, hogy atévémûsort igazítjuk a na-pirendünkhöz.

Nem érünk haza egymûsor kezdésére? Egysze-rûen csak állítsuk be azInviTV-n a mûsor felvéte-lét, a rendszer rögzíti azt,és mi bármikor megnéz-hetjük — este, ha már lefe-küdtek a gyerekek aludni,vagy akár hétvégén, haegyütt van a család ésmindenki ráér. Az InvitelTegnap TV-je funkcióvalráadásul még csak elõresem kell gondolkodnunk,mert számos adás akármásfél napon belül is visz-szanézhetõ, akkor is, hanem állítottunk be felvé-telt. Sõt, rádiócsatornát ishallgathatunk kiváló mi-nõségben az interaktív te-levízión keresztül.

A másik nagy elõnye azinteraktív tévének, hogysaját mozivetítéseket tart-hatunk otthon és ehhezszó szerint csak a kisujjun-kat kell megmozdítani. Az

Invitel virtuális videotéká-jában számtalan film, rajz-film, sorozat érhetõ el,melyeket többnyire egymozijegy árának töredé-kért megnézhetünk. Kép-zeljük el a szombat estimozit a családdal vagy abarátokkal kicsit másképp:kényelmes fotel otthon,saját készítésû rágcsálni-való, család, barátokegyütt, még csak ki semkell mozdulni hozzá, amozi házhoz jön.

Ha ehhez van HD-tévéis, akkor a képminõség is amozi világát fogja idézni,ha nincs, akkor érdemes el-gondolkodni az Invitelajánlatán: új tévé-elõfize-téshez kedvezményes áronlehet HD-tévét vásárolnirészletre. További informá-ció a Telepontban (6600Szentes, Kossuth Lajos utca3. tel.: +36 63 410-994)vagy területi képviselõnk-nél (Bóta Ágnes, tel.: +3620 937 0989) és az Invitelhonlapján, a www.invitel.hu-n. (X)

MEGÚJULT AZ INVITEL IPTV-JEAz Invitel februárban újabb fejlesztésekkel indított,

hogy még tovább növelje televíziós szolgáltatása mi-nõségét. Az InviTV kezelõfelülete felhasználó-barátabb lett és még kényelmesebben használhatjuk aszámos extra funkciót. A megújult, átláthatóbb menü-rendszer megjelenése ezentúl igazodik a tévékészülékképarányához, az interaktivitást pedig az új keresésfunkció, a felvett mûsorok egyszerûbb nyomon köve-tése és a rádiócsatornák közvetlen elérése segíti. AzInvitel az InviTV átalakításával szeretné, ha ügyfeleikényelmesebben és tartalmasabban tölthetnék a szó-rakozásra szánt otthoni idõt.

A veszélyes idõjárási folya-matok elõrejelzését segítõmeteorológiai radarállomásépül uniós támogatássalLapistón. A keddi alapkõleté-telen itt volt Illés Zoltán, aVidékfejlesztési Minisztéri-um környezetügyért felelõsállamtitkára is.

A meteorológiai szolgála-ton kívül a katasztrófavéde-lem, a honvédség és a vízügyszámára is siker ez a beruhá-zás. A rendkívüli idõjárási ese-mények minden embert érin-tenek, ezért az állam köteles-sége tenni a megelõzés érde-kében – fogalmazott Illés Zol-tán az alapkõletételnél, ame-lyen az említett szervek képvi-selõin túl Szirbik Imre polgár-mester is részt vett. Ezzel afejlesztéssel az egész országotlefedõ, egységes radarhálózatjön létre. Jelenleg két – a buda-pesti és a nyíregyházi – radar-állomás szolgáltatja az adato-kat errõl az országrészrõl, azúj lapistói radarral viszont akeleti országhatáron túlra is elfognak látni a meteorológu-sok. Horváth Gyula, az Orszá-

gos Meteorológiai Szolgálatmegfigyelési osztályának ve-zetõje kifejtette, az utóbbiévekben egyre gyakrabbanalakulnak ki felhõszakadások,pusztító jégverések

A 757 millió forint költség-vetésû projekt részeként –amely költségének 85 százalé-kát uniós támogatás fedezi – avidéki radarállomásokon és ti-zenegy meteorológiai fõállo-máson összesen tizennégy"cseppspektrum" mérõberen-dezést is elhelyeznek, amelyekkiegészítõ információkat nyúj-tanak a radarhálózat adatai-nak kalibrálásához, a csapa-dékmérés pontosabbá tételé-hez. A közbeszerzési eljárásokfolyamatban vannak, a szerzõ-déseket április végéig megkö-tik. A tervek szerint 2014. ok-tóber 31-ig fejezõdnek be amunkák az egykori katonaibázisról leválasztott területen,ahol 31,5 méter magas tornyotemelnek, amelynek tetejérehelyezik el a speciális mûsze-reket és a radart. Az új radar-állomás várhatóan 2015-benáll üzembe. B.D.

Radar épül LapistónEltûnnek a dohánytermé-

kek nyártól az élelmiszerboltokból így a Hunor Coopüzleteibõl is, a pénztárgépei-ket azonban nem kell lecse-rélni a májusban életbe lépõszabályozás miatt. MészárosZoltán vezérigazgató üdvözlia gépek online összekötésétaz adóhatósággal, mivel sze-rinte kiegyenlíti a versenyfeltételeket a gazdasági sze-replõk között.

A Nemzeti Fejlesztési Mi-nisztérium dohánytermékekkereskedelmének jogosultsá-gára kiírt koncessziós pályá-zatán nem indulhatott a Hu-nor Coop Zrt. - Csak termé-szetes személyek pályázhat-tak – mondta lapunknak Mé-száros Zoltán vezérigazgató. -Ha lesz nyertes pályázó, mibiztosítunk bérelhetõ helyettrafik létrehozására és üze-meltetésére az üzleti ingatlan-jainkban. A jelenlegi szabályo-zás szerint legfeljebb július 15-ig árusíthatunk dohánytermé-keket, amíg a meglévõ készle-teink el nem fogynak. Az ideiárbevételi tervünkben a máso-dik félévtõl már nem számol-tunk a dohánytermékekforgalmával– mondta a vezér-igazgató.

Tervek szerint május elsejé-tõl új, a NAV-val online kap-csolatban álló pénztárgépeketkell használni az üzletekben,azonban az ellenõrök június30-ig nem büntetik a régipénztárgépek használatát, deinformációink szerint a határ-idõk még módosulhatnak. –Nagyon örülök, mert végre ezegy olyan rendelkezés, ami abecsületes kereskedõt támo-

gatja. Mi eddig is befizettünkminden adót, azonban a zava-rosban halászók elõnye „adó-mentessége” megszûnik, ne-kik is be kell a jövõben fizetniminden adót és ezzel javulnaka versenyfeltételek – fogalma-zott Mészáros Zoltán. - Üzle-teinkben háromszáz alkalma-zott, vagyis ugyanennyi csa-lád megélhetése függ a ver-senyképességünktõl. A HunorCoop Zrt. 39 üzletében 85pénztárgép mûködik, cseréjü-ket folyamatosan végezték azelmúlt években, így a mostanifeltételeknek való megfelelésnem jelent kiugróan magasköltségeket. A tervek szerintmobil internettel rendelkezõ,úgynevezett pénztárforgalmirögzítõ modult kapcsolnak aszámítógép-pénztárak nyom-tató részéhez. (A hagyomá-nyos pénztárgépeknél teljesgépcserére kell számolni.) Ami pénztárgépeink szoftver

fejlesztõje és szállítója is tagjaa pénztárgép bizottságnak, depontos költségeket még õ semtudott mondani. Valahol 30ezer és 90 ezer forint között le-het egy-egy gép felszerelése aszükséges adapterrel, a költsé-gek egy jelentõs részét az ál-lam magára vállalja. 2013. ja-nuárjában pályázaton nyer-tünk támogatást eszközfej-lesztésre, amely már a legki-sebb átalakítást igénylõ mo-dern érintõ képernyõs pénz-tárgépek beállítását segíti– tá-jékoztatott a vezérigazgató.

A Hunor Coop Zrt. üzlethá-lózata tavaly év végén bõvülthárom bolttal, amelyekkel ja-vult a cég versenyképessége. -A 2012-es üzleti évünk a ter-vek szerint alakult és erre azévre is szerény nyereséget ter-veztünk. Vannak még belsõtartalékaink, a szervezettségiszintünket, hatékonyságunkattovább tudjuk javítani. Véle-

ményem szerint szerényen, debiztonsággal teljesíthetjük azévet – mondta Mészáros Zol-tán. A cég életében fontos atársadalmi szerepvállalás. ACoop Segély Alapítvány eb-ben a hónapban közel 6400különleges ellátást igénylõgyermek étkeztetését támo-gatja 70 tonna élelmiszerado-mánnyal az ország összes me-gyéjében. A Hunor Coop a he-lyi megmozdulásokat,civilszervezeteket támogatja, ígytöbbek között a kistérségimentõalapítványt és a helyiRotary Club jótékonysági ren-dezvényeit. A vezérigazgatóbüszkén mesélte, hogy a nem-régiben rendezett Hunor bá-lon ismerték el és tüntették kia legjobban teljesítõ dolgozó-kat és az „év legjobb boltját”üzleti kollektíváját, szentesena Kála Coop áruházat egywellnes hétvégével jutalmaz-ták. B.G.

Nyárig árulhatnak cigarettát

Szombat esti mozi: a kanapéról

Néhány éve még távoli álomnak tûnt, hogy nappalin-kat digitális, akár multimédiás otthonná alakítsuk, demindez ma már sok család számára elérhetõ. Az ottho-ni szórakozás középpontjában általában a TV készülékáll: ez elé ülnek le a család tagjai egy fáradt nap utánkikapcsolódni.

Page 5: Szentesi Élet · 2013-03-14 · 12 óra: Pilvax Kávéház, köz-remûködnek a Szent Erzsé-bet Katolikus Általános Isko-la diákjai – megyeháza. Március 15., 15 óra: Szen-tesi

22001133.. mmáárrcciiuuss 1144.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 55

(folytatás az 1. oldalról)Az akkor még szinte gye-

rek Adrienn el sem tudtaképzelni, hogy itthagyja ott-honát, családját és feleség-ként élje mindennapjait egytávoli országban egy kilencévvel idõsebb üzletember ol-dalán... Két év múlva vi-szont a kapcsolat olyanszintre fejlõdött, hogy dönte-ni kellett a közös jövõ érde-kében. A vízum megszerzéseután 1999-ben végre igentmondott a szentesi lány aköltözésre, de csakis egyet-len kikötéssel, ha mindenévben legalább kétszer haza-utazhat Szentesre.

Ami ezután következett,igen nagy megpróbáltatásokelé állította a fiatalokat.

– Én nagyon korán kerül-tem ki külföldre és egy készotthonba csöppentem, ezérttalán nem volt annyira ne-héz a helyzetem, de vissza-gondolva nem is tudtam iga-zán, hogy mire vállalkozom– emlékszik vissza Adrienn.

Pár hónap múlva depresz-sziós lettem, ami több mintegy évig tartott, pedig énmindig derülátó ember vol-tam. A nyelvet is nehezen ta-nultam meg, kezdetben a né-mettel próbálkoztam, majdbeiratkoztam egy iskolába ésitt már sikeresen elsajátítot-tam a holland nyelvet. 3 évtelt el, mire beilleszkedtemés barátokat is szereztem. 5év múlva már teljesen megtudtam értetni magam. A pá-rom is sokat segített mindentéren, de a lelki megpróbál-tatásokkal mégis nekem kel-lett megküzdenem.

Kezdetben a fiatal lány ta-karítói állást vállalt, majdegy hamburger gyárban he-lyezkedett el, de a nehéz fi-

zikai munka és egy munka-helyi baleset miatt ezt az ál-lást fel kellett adnia. Késõbbegy autósiskolába jelentke-zett irodai munkára, ahováazonnal felvették.

– Ide csak kifogástalannyelvtudású, jó kommuniká-ciós készséggel rendelkezõjelentkezõket kerestek, ezértnagyon büszke voltam, hogyén kaphattam meg ezt amunkát. Auke is ebben azidõben döntött úgy, hogy sa-ját céget alapít. Textiliparimagánvállalkozást indított,melynek fõ profilja az élel-

miszeriparban és mezõgaz-daságban használatos hálók,csomagolótermékek gyártá-sa – idézi fel Adrienn életüklépcsõfokait.

Nem volt könnyû össze-hangolni a kettõnk munká-ját, sokszor voltunk mély-ponton, de hamarosan nagyöröm ért bennünket, amikormegszületett a kisfiunk, Mi-lán.

A fiatalok élete teljesen át-alakult; a vállalkozás szépenfejlõdött, Adrienn pedig ott-hon gondoskodott a család-ról. Hollandiában a szociális

háló kevésbé rugalmas,egyéb segítségre nem szá-míthatott ezért is döntöttekúgy, hogy nem megy visszadolgozni régi munkahelyére,hanem a háttérben segíti fér-jét és neveli gyermeküket.További 3 év elteltével és 10év együttélés után elhatároz-ták, hogy összeházasodnak,s mivel az ifjú holland na-gyon megszerette Szentest ésa helyi mentalitást, itthontartották az esküvõt és a la-kodalmat is.

– Az esküvõ elõtt rendsze-resen jártunk haza, s a férjemegyre jobban itthon éreztemagát. Gondolkodott rajta,hogy kiterjeszthetné a vállal-kozását Szentesen is, de ko-molyabb intézkedések mégnem történtek e téren. Én na-gyon örülnék neki. A kintiélet szép és jó, mert fiataloncsöppentem bele és a gyer-mekem is ott született. Idõ-közben az öcsém is kiköltö-zött a barátnõjével és a fér-jem vállalkozásában segéd-kezik, így nem vagyok telje-sen egyedül, de a nõvéremés a szüleim távol vannak tõ-lem. Ha nem lenne világhálóés ingyenes telefonálási lehe-tõség, biztosan sokkal nehe-zebb lenne az életem. Aukenagyon figyelmes és türel-mes ember, jó üzletember,biztos vagyok benne, hamegfelelõ partnerre találna,szívesen gondolkodna hazaiüzletelésen és akkor mégtöbb idõt tölthetnénk a szü-lõvárosomban, mert akárho-vá is sodorja az embert avégzete, aki itt született az avilág minden pontján szente-si marad és én erre büszkevagyok – zárja a beszélgetésta fiatalasszony.

Fazekas Andrea

Egyszer volt, holland volt

Júniusban a hagyomá-nyos aktfotó biennálévalnyit az addigra megújulóTokácsli Galéria, de addigis zajlik az élet a mûvelõdé-si központ háza táján: válto-zás van a pódiumbérlet áp-rilisi mûsorában, az ifjúságiházban rendezik az alkotópedagógusok tárlatát, s márszervezik a nyári színházelõadásait – miközben tag-intézményeik önállóságotélveznek.

A tagintézmények - ahangversenyközpont és júli-us 1-ig a Koszta-múzeum -szakmai életében semmiféletörés nem történt azzal,hogy a mûvelõdési központfennhatósága alá kerültek,mondta Varróné Szabó Ildikó.A mûvelõdési központ igaz-gatója szerint mindannyiuk-nak egy célja van, hogy

Szentesen minél színvonala-sabb kulturális élet legyen,és a programokat összehan-golják. Igaz, nõnapon össze-torlódtak az események, deszerinte mindegyik mûsor-nak megvolt az oka, hogymiért épp akkor rendezték,és mindnek megvolt a magaközönsége - sikert is arattak.

Áprilisban következik apódiumbérletes évad utolsóelõadása, s itt egy változás-ról értesültünk Varróné Sza-bó Ildikótól. Eredetileg is ka-barét hirdettek erre az alka-lomra, s bár ilyen ritkán for-dul elõ a mûvelõdési köz-pont életében, de egy prog-ramváltozás folytán más sze-replõket, igaz, nem akárkiketköszönthetünk a megyeházadísztermének színpadán áp-rilis 8-án. Az Ez volt, ez vancímû mûsorban olyan köz-

kedvelt mûvészek adnak elõkabaréjeleneteket, kuplékat,mint Gregor Bernadett, Nyer-tes Zsuzsa és Harsányi Gábor.

Április 30-án jön a már ha-gyományos nagyrendez-vény, az önkormányzattalközösen szervezett Népzeneisokadalom, melynek soránnevéhez hûen fellépnek nép-zenei együttesek, de a VárosiFúvószenekar is szórakoztat-ja majd a Luther térre kiláto-gatókat. Az ifjúsági parkbaneste Pély Barna (képünkön)csapata, az United együttesvárja a város apraját-nagyját.

A Tokácsli Galéria május31-ig áll felújítás alatt, ezért atavasszal már évizedek ótasok alkotó pedagógust meg-mozgató Rejtelmek, ha zen-genek címû kiállítást ezúttalaz ifjúsági ház pódiumter-mében tartják, április 20-tólmájus 4-ig. A hozzá kapcso-

lódó elõadómûvészeti feszti-vál a Móricz mûvelõdésiházban lesz, április 27-én. Akétévente megrendezésre ke-rülõ aktfotó biennáléval nyitjúnius 8-án a megszépülõTokácsli Galéria.

A nyári színház mûsoramég szervezés alatt van, a ta-valyi évekhez hasonló számúelõadást terveznek, a „bû-vös” 2 ezer forint körüli jegy-árakkal, s a legszélesebb kö-zönségréteget megszólítva.Egy biztos: lesz a nyáron Du-maszínház, Badár Sándorral.

Öt csoporttal - a Bolerotársastáncklubbal, az ultiklubbal, a Jóga a minden-napokban egyesülettel, azönismereti szakkörrel és Pa-letta Alkotókörrel - bõvült aszakköreik, klubjaik száma,a tisztiklub bezárását köve-tõen.

Darók József

Tavasszal Pély Barna, nyáron aktok

Egyszerre két kiállításianyaggal érkezett az AradiFotóklub Szentesre múltpénteken. Elõbb az ifjúságiházban nyílt meg az Aradmegye szépségei címû tár-lat, majd egy órával késõbba Galéria kávéházban Aszebbik nem címmel adtakát a közönségnek egy másikfotóválogatást, nõnap alkal-mából.

Nem véletlen, hogy tema-tikus képanyaggal jelentkez-tek az aradi fotósok, hiszenez már így szokás az ottanifotóklub és a Szentesi Fotó-kör között. Mintegy öt évretekint vissza a két fotós kö-zösség kapcsolata, tudtukmeg Nagy Istvántól. A mûve-lõdési központ fotókörénekvezetõje elmondta, két fotós-társuknak rendeztek kiállí-tást Aradon, azután õk isSzentesre invitálták az otta-niakat egy bemutatkozásra.Azóta látogatnak évente egy-

máshoz képeikkel. Ha egy-másnál vendégeskednek azaktuális kiállításokra mindigegy-egy téma köré váloga-tott, új képeket visznek. Leg-utóbb tavaly novemberbenjártak Aradon, most pedigMircae O. Boran, az Aradi Fo-tóklub elnöke, illetve helyet-tese, Gigi Budiu látogatott vá-rosunkba. Ráadásul az elnökindulása elõtt tért visszaBrüsszelbõl, ahol más aradiképzõmûvészekkel együttjárt, ugyanis városuk megpá-lyázta az Európa kulturálisfõvárosa címet.

Nagy István elmondta, haõk mennek erdélyi barátaik-hoz, mindig 2-3 napos fotó-sétát is tesznek, legutóbb el-látogattak például a világosifegyverletétel helyszínére is.Már van egy meghívásukszeptemberre Lengyelor-szágba egy komoly kiállítás-ra.

D. J.

Két tárlattaljöttek Aradról

Négy év után újra Szente-sen találkoztak a megyeikertbarátkörök vezetõi. Azülésen választották meg el-nöknek öt évre HorváthGyörgyöt.

A szentesi az egyik legré-gebben alakult kertbarátkör,a Csongrád megyében jelen-leg mûködõ kilenc szervezetközül. A megyei elnök akertbarátkörök közötti kap-csolattartást, az átjárhatóságkialakítását nevezte egyiklegfõbb feladatának. Szeret-né, ha a megyén kívül, atérségben található máskertbarátkörökkel is felven-nék a kapcsolatot és látogat-nák egymás rendezvényeit.

A tavaszi veteményezés-nek most van itt az ideje.Ilyenkor kerülhet a földbe aretek, borsó, hagyma, spe-nót, sóska, petrezselyem éssárgarépa. A vetõmagok be-szerzésérõl Horváth Györ-gyöt kérdeztük.

– Szentesen 2-3 vetõmag-boltba járok vásárolni. Nemcsupán nacionalizmusból ve-szek hazai terméket, hanem,mert ezek a fajták megszok-ták a klímánkat, a meleget ésa szárazságot is. A holland,német és a többi fajtát más

körülmények között nemesí-tették, azokat inkább fóliák-ban lehet használni – mond-ta lapunknak. Gyümölcsfaj-tákat a díszfaiskolában lehetbeszerezni, ahol megfelelõszaktanácsot is adnak a gon-dozásukhoz. A faj kiválasztá-sánál lényeges szempont améret és a metszésigény. –Fontos az alapos beöntözésfaültetés után – hívta fel a fi-gyelmet. – Tavasszal gyorsanfejlõdésnek indul a fa és víz-re van szüksége a megfelelõeredéshez. A fejlett fákatmost lehet metszeni és alemosópermetezésüket elvé-gezni.

Átalakulóban van a kerteknagy része Horváth Györgyszerint. – Egyre több a dísz-vagy díszjellegû kert, amimellett esetleg jut hely egykis konyhakertnek is. A fiata-lok nem érdeklõdnek a ker-tészkedés iránt, pedig az éle-tükért dolgoznának. Bizonyí-tott, hogy 8-10 évvel továbbélnek, akiknek legalább kishobbikertjük van, ahol mo-zoghatnak, kikapcsolódhat-nak, egészséges zöldséget ésgyümölcsöt termelhetnekmaguknak.

B.G.

Horváth Györgya megyei elnök

Pályáztak projektorra és székekre isFolyik a TÁMOP-pályázat megvalósítása a mûvelõdési

központban: 24 millió forintból 35 programot szerveznek,öt oktatási intézménnyel együttmûködve. Egyébként isminden profiljukba vágó pályázatot figyelnek, így az érde-keltségnövelõ pályázaton is minden évben indulnak az ön-kormányzattal karöltve. Ezen az eszközbeszerzésre irányu-ló pályázaton tavaly 250 széket vásároltak a Móricz mûve-lõdési házba, melyeket áprilisban helyeznek el. Nagyobbléptékû fejlesztés történik õsszel az Õze Lajos Filmszín-házban, ahová szintén az említett pályázaton, de már idénnyert összegbõl, 1, 2 millió forint értékben új projektortszerelnek be, biztosítva ezzel a ma már egyre jellemzõbbenDVD-n érkezõ filmek jobb minõségû levetítését.

A kiskertész kántor tanítóra emlékeznek

Születésének 100. évfordulója alkalmából Balázs And-rás egykori tanítóra, karnagyra, kertészre emlékeznekmárcius 25-én, 17 órakor a Mûvelõdési és Ifjúsági Ház-ban. Hankó Györgyné kezdeményezésére a Király IstvánKertbarátkör és a Zöldág Hagyományõrzõ Szakkör szer-vezésében Balázs Endre beszél édesapja munkásságáról.A szervezõk kérik, akiknek tárgyi, képi dokumentumukvan Balázs Andrásról, juttassák el részükre.

Page 6: Szentesi Élet · 2013-03-14 · 12 óra: Pilvax Kávéház, köz-remûködnek a Szent Erzsé-bet Katolikus Általános Isko-la diákjai – megyeháza. Március 15., 15 óra: Szen-tesi

66 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001133.. mmáárrcciiuuss 1144..

Március 9-én Szegedenrendezték meg a Diákolim-pia Csongrád megyei egyénisakkbajnokságát. A SzentesiSakk SE-nél nevelkedõ ver-senyzõk szép eredményeketértek el.

A lányoknál a III. korcso-portban Lantos Alexandra

(Koszta) 3. helyezést, a IV.korcsoportban Fejes Andrea

(Klauzál) 2. helyezést, az V.korcsoportban Szalaji Renáta

(HMG) 1. helyezést, Turák

Lejla (Corvin M., Hmvhely)2. helyezést, Csókási Dzsenifer

(Boros S.) pedig 3. helyezéstért el.

A fiúknál az I. korcsoport-ban Szalaji Gábor (Kiss Bá-lint): 6., a III. korcsoportbanUdvardi Zalán (Deák) 4., a IV.korcsoportban Mélykúti Fe-

renc (Koszta) 4., az V. korcso-portban Nagy Viktor (Batsá-nyi Gimn., Csongrád) elsõ,Nagy Roland (Boros) pedig 3.lett. A Diákolimpia országosdöntõje június 1-jén lesz,amelyen Szalaji Renáta ésNagy Viktor vehetnek részt.

A Szentesi Sakk SE felnõttcsapata a bajnokság utolsófordulója elõtt az 1. helyenáll.

Kõhalminé Forrai Julianna

Remekeltek március 8-10.között a Szentes VárosiÚszó Club fiatal sportolóiHódmezõvásárhelyen a Ta-vaszváró nemzetközi verse-nyen: összesen 25 érmet,köztük 7 aranyat, 10 ezüstötés 8 bronzot szereztek.

A szentesiek eredményei: Elsõ helyezettek: 1500 mé-

teres gyorsúszásban Dudás Sz.Kata (2000-es születésû), 100és 200 méter mellen Szabó Dá-niel (2002), Lantos Viktória(2003), 100 méter gyorsonGergely Szabolcs (2002), CseuzLili (2002), 200 pillangón HéjaGabriella (2001). Ezüstérme-sek: 400 méter vegyesúszás-

ban, 100 méter mellen, gyor-son és 200 gyorson Héja Gabri-ella, 50 méter gyorson és mel-len Csatlós Flóra (2003), 100méter mellúszásban és 50 mé-ter háton Kürti-Szabó Zsombor(2005), 100 méteres mell-úszásban Dudás Sz. Dóra(2002), 4x100 méteres fiú veg-yesváltó Dancsó Soma (98),Szabó Dániel, Gergely Szabolcs(2002-esek), Vidovics Milán(96) összetételben. Bronzér-mesek: 200, 400 vegyesen és200 gyorson Cseuz Lili, 100méter mellen Szaszkó Zorka(2003), 200 vegyesen GergelySzabolcs (2002), 200 méter pil-langón Lantos Viktória, 50 mé-

ter háton Csatlós Flóra és a4x100-as lány gyorsváltó, Du-dás Sz. Kata (2000), Héja Ágnes(99), Kovács Kamilla (99), Kon-dorosi Gréta (99) összetételben.

Úszóink az érmeken kívüljó néhány pontszerzõ helye-zést is magukénak tudhat-nak, így a szentesi klub 25egyesület között ezzel azeredménylistával a pontver-senyben az elõkelõ 4. helyenvégzett.

Mindhárom edzõ – Rébe-liné Vincze Edit, DancsónéCsák Zsuzsa és Kovács Brigitta– tanítványai szereztek ér-met a versenyen.

D. J.

Mindkét elsõ osztályú ví-zilabdacsapatunk gyõze-lemmel zárta az elmúlt hét-végi bajnoki fordulót. A fér-fiak Pécsen, a hölgyek aBVSC vendégeként gyõze-delmeskedtek.

Szoros mérkõzésen, 11-9-renyert Pécsen a Valdor- Szen-tesi VK férfi vízilabdacsapa-ta. A mieink 11 góljából ki-lencet a Regõs-Weszelovszkypáros vállalt, elõbbi ötször,„Wesze” pedig négyszer volteredményes. – Nehéz meccsvolt – kezdte beszámolójátNémeth Dániel, a Szentes csa-patkapitánya. – Érzõdött el-lenfelünkön, hogy edzõvál-tást követõen bizonyítaniszeretnének, és megpróbál-ják otthon tartani a pontokat.Kicsit verekedõs mérkõzéskerekedett ebbõl a bajnoki-ból, szerencsére mi jöttünk kijobban a néha érthetetlen já-tékvezetõi ítéletekkel tarkí-tott küzdelembõl. A harma-dik negyed végéig fej-fejmellett haladt a két gárda,ekkor sikerült ellépnünk aPécstõl, és ezt megõriztük atalálkozó végéig.

Csütörtökön a BVSC ellenszállnak medencébe a mie-

ink, a ligeti uszodában meg-rendezésre kerülõ bajnokimérkõzés 18 órakor kezdõ-dik. – A BVSC a hetedik he-lyen áll a tabellán, a nálarosszabb pozícióban lévõk-kel szemben még nem vesz-tettek pontot, de mi szeret-nénk megtörni ezt a soroza-tukat – mondta a csapatkapi-tány. – A csapategységbenrejlik az erejük, de remélem,hogy sikerül úgy összeraknia saját játékunkat, hogy be-gyûjtjük a három pontot.

A hölgyek már túl vannaka BVSC elleni bajnokin. Abajnokság egyik legfonto-sabb mérkõzésén a Hun-gerit-Szentesi VK a fõváros-ban gyõzte le 17-12-re egyiknagy riválisát. A találkozónMiskolczi Kitti 5, Kotova pedig4 gólt vállalt a 17-bõl. Gyõ-zelmének köszönhetõen aSzentes már a második he-lyen áll a tabellán, háromponttal elõzve meg a Duna-újváros gárdáját. A csapatlegközelebb szombaton, 16órakor játszik bajnokit, az el-lenfél ekkor az Utánpótlás-válogatott lesz.

hv

Ma a BVSCaz el lenfé l

Fontos három bajnoki pontot hozott elCsany-telekrõl a Szentesi Kinizsi labdarú-gócsapata. A mieink az elsõ két percben kétgólt szereztek, ezzel gyakorlatilag el is dõlta találkozó. A Kinizsi 11 ponttal vezeti a ta-bellát a második Tisza-sziget elõtt.

Az intenzív esõzés miatt a csanyteleki pá-lya egyik térfele gyakorlatilag alkalmatlanvolt futballra, ez azonban nem zavarta Mi-hály Róbertet, aki már a huszadik másodperc-ben (!) megszerezte a vezetést a Kinizsinek,majd két perc múlva megduplázta saját éscsapata góljainak a számát, 17 méteres lövésea jobb alsó sarokban kötött ki. A félidõ hajrá-jában elõbb Szabó Dániel, majd egy pompásszabadrúgás-gólt követõen Bordács László ta-lált a hazaiak kapujába, így 4-0-s szentesielõnnyel vonultak öltözõbe a csapatok. Amásodik félidõ már nem úgy sikerült, ahogyazt eltervezték a srácok, hiszen az elsõdlegescél az lett volna, hogy lehozza kapott gól nél-kül a meccset a csapat. A 4-1-es siker utántermészetesen Bozóki Zoltán vezetõedzõ is

elégedetten nyilatkozott a látottakról. – Azeredmény magáért beszél, különösen az elsõfélidõben játszottunk jól. Az elsõ percekbensikerült két gólt is szereznünk, ez alapvetõenmeghatározta a találkozó kimenetelét, és hát-ra lévõ majd’ 90 percet is. Vincze ezúttal nemjátszott, de lejárt Lajos Máté eltiltása, így nembomlott meg a védelmünk – mondta a mes-ter.

Március 16-án, szombaton itthon játszik aKinizsi, a Székkutas elleni találkozó 15 óra-kor kezdõdik a Pusztai László Sporttelepen.Õsszel 6-0-ra verte a csapat mostani ellenfe-lét, idegenben, ám ne tévesszen meg senkitaz akkori gólzáporos siker, a székkutasiakazóta kilábaltak az akkori gödörbõl, és mostmár a hetedik helyen állnak a tabellán. –Mindenképpen számolni kell a rutinos játé-kosokkal érkezõ, erõs középcsapatnak szá-mító Székkutassal. Bízom benne, hogy lelkesszurkolótáborunk elõtt, egy jó hangulatúmérkõzésen tudjuk kiharcolni a gyõzelmet –nyilatkozta Bozóki Zoltán. hv

Két perc alatt eldõlt…

Minden évben versennyelemlékeznek a horgászok a há-rom évvel ezelõtt, 21 éves ko-rában elhunyt Sulik Dávidra.A Gerecz Elemér Sporthor-gász Egyesület tehetséges ver-senyzõje 2004-ben a kiválósportoló elismerést is átvehet-te. Számos sikeres versenyenbizonyította tudását és hor-gászszerencséjét.

A szombaton megrendezettTéltemetõ „Sulik Dávid„ em-lékversenyre 45 felnõtt és 3 if-júsági horgász nevezett. - Ak-kor versenyzünk, amikor jólesik – utalt az idõjárásraVárdai Béla a mérlegelés elõtt.Az egyesület versenyszakosz-tályának vezetõje lapunknakelmondta, hogy elsõsorban akörnyezõ településekrõl ér-keztek horgászok a Kurcapartra. A meglepõen nagyszá-mú nevezés miatt háromszektort alakítottak ki a ver-senyzõknek. Az abszolút elsõhelyet a hódmezõvásárhelyiDezsõ Imre érte el 3,06 kilo-gramm eredményével, ígyegy évre elnyerte a vándor-kupát. A legeredményesebbszentesi horgász CsatordaiNorbert lett 2,36 kilogrammosfogással.

Az egyesület ifjúsági és ver-senyszakosztálya legközelebba Sándor kupa versenyt ren-dezi a Kurca városi szakaszánmárcius 23-án. B.G.

Sulik Dávidemlékverseny

Közel 50 klub, több, mint200 versenyzõje vett részt hétvégén a knock-down karatediákolimpián Szentesen asportcsarnokban. A nézõk lát-hattak rendkívül rövid küz-delmeket, serdülõ fiúknál azegyik induló mindössze 18másodperc alatt búcsúztattaellenfelét test K.O.-val. A házi-gazda Oyama Dojo SE 29 ver-senyzõt nevezett, akik közül21 szerzett dobogós helyezést.Brezovai Sándor a HIKO világ-szervezet igazgatója elégedettvolt a hazai 11 arany-, 5 ezüst-és 5 bronzéremmel. A leghar-cosabb versenyzõ gyermekkategóriában Gémes Gergõ,a junioroknál GeorgiadesZoltán lett.

Karate

25 úszóérem

Vízilabdázott Olaszor-szágban, játszott a Vasasbanés a Ferencvárosban, tavalynyár óta pedig a Valdor-Szentesi VK csapatát erõsítiRegõs Áron (képünkön). Arutinos center legutóbb Pé-csen öt góllal járult hozzá aszentesi gyõzelemhez.

Az elõzõ szezon végénSzolnokról érkezett a Szente-si VK-hoz Regõs Áron. – Is-mertem a játékosokat, a vá-rost, és nem utolsó sorbanLukács Dénes vezetõedzõt –mesélte átigazolásának rövidtörténetét a 38 éves center. –Szimpatikus ajánlatot tettelém a klub, amit elfogad-tam, és elmondhatom, jódöntést hoztam.

Regõsnek itthonról és kül-földrõl egyaránt akadtakajánlatai, de légióskodni márnem szeretett volna, itthonpedig a Szentest választotta.– Szívesen gondolok visszaaz Olaszországban töltötthat évemre, a Vasasban lehú-zott négy szezonomra, vala-mint az elsõ két szolnoki idé-nyemre is, de a harmadikesztendõre már kevésbé, és aFerencvárosban töltött ötévem is hagy kívánnivalótmaga után. Összességébenúgy gondolom, hogy tartal-mas és szép pályafutás vanmögöttem, aminek korántsincs még vége.

Mostani csapata játékárólRegõs Áron elmondta, hogybár idõnként hullámzó a tel-jesítményük, eddig mindösz-sze két olyan mérkõzésükvolt, amivel nehezen tudnakelszámolni: a BVSC és azOSC elleni összecsapásokonjobb eredményt is elérhettekvolna, de az itt elhullajtottpontokat igyekeznek majdbepótolni. A nyolcadik helymegszerzését reális célnaknevezte a center, ehhez a

közvetlen riválisaikkal szem-beni mérkõzéseiket meg kellnyerni, és saját játékukatmég stabilabbá kell tenniük.Arra kérdésre, hogy lehet-eCsongrád – megyei bajnokaaz idei küzdelemsorozatnak,Áron egyértelmû választadott: – Elsõ számú favorit-nak idén a Szegedet tartom.Úgy vélem, Szeged-Eger fi-nálé lesz ebben a szezonban,bár pozitív meglepetés szá-momra a Vasas játéka is,ugyanakkor a Szolnoknak,annyi pénzbõl, mint ameny-nyit ráköltöttek a csapatra,sokkal jobban kellene szere-pelnie. És hogy hosszabbít-eszerzõdést a SzentesselRegõs Áron? Nos, egyáltalán

nem elképzelhetetlen. – Egyformális beszélgetésen márminden játékossal, így velemis túl van a klub vezetõsége.Jól érzem magam mostaniegyesületemben, és adottesetben szívesen maradnékújabb egy esztendõre. Bármi-lyen ajánlatot is kapnék másegyesületektõl, elsõkéntmindenképpen a szentesiekajánlatát hallgatnám meg, je-len pillanatban a Szentes él-vez elsõbbséget nálam.

A legutóbbi bajnoki mér-kõzésen, Pécsen nyert 11-9-rea Valdor – Szentesi VK,Regõs Áron csapata legjobb-ja volt és öt gólt szerzett…

hv

Regõs jövõre ismaradna

Sakk sikerek

A legkisebbek is nagyon szépen helytálltak.

Page 7: Szentesi Élet · 2013-03-14 · 12 óra: Pilvax Kávéház, köz-remûködnek a Szent Erzsé-bet Katolikus Általános Isko-la diákjai – megyeháza. Március 15., 15 óra: Szen-tesi

22001133.. mmáárrcciiuuss 1144.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 77

A mindennapi feladatokés nehézségek leküzdésérõlbeszélt Böjte Csaba (képün-kön) ferences rendi szerze-tes a Kiss Bálint reformátusiskolában pénteken, a bib-liaismereti versenyhez ha-gyományosan kapcsolódóprogramon. A Dévai SzentFerenc Alapítvány alapítójaelõadásában szólt a párkap-csolatokról, gyermekneve-lésrõl, bizalomról és hitrõl.

Böjte atyát a Kiss Bálint is-kola vezetõsége hívta meg,hogy tartson elõadást a sze-retetrõl. Tanításai, elõadásainépszerûek, ismert egyháziszereplõ a médiában, még-sem tartja magát médiasztár-nak. – Biztatás kell az embe-reknek, ezért hívnak annyihelyre – fogalmazott lapunkkérdésére. A népszerûségnem bûn és segít az evangé-lium hirdetésében. Többszörjárt már a városban, leg-utóbb egy hónapja a SzentAnna templomban vett résztszentmisén. Beszédét köve-tõen többen kértek tõle taná-csot és autogramot.

Meglepõdve tapasztalta,hogy a mintegy kétszáz fõshallgatóság szinte kizárólagfelnõttekbõl állt, miközben õgyerekekre számított. Nemjött zavarba, mondandójába

a gyereknevelést is beleszõt-te. Elmondta: a Dévai SzentFerenc Alapítvány 71 hely-ségben 2380 gyermek neve-lését végzi, õ maga is szíve-sen foglalkozik testi és lelkiépítésükkel. A pedagógusok

erre a világra készítsék fel agyerekeket. Példaként emlí-tette azokat az alkalmakat,amikor elesettekhez, hajlék-talanokhoz vagy börtönbeviszi el az alapítványi gyere-keket segíteni és közben el-

magyarázza, mennyiveltöbbre viheti az az ember,aki tanul, dolgozik és nemfél a feladatoktól. – Tanulj,nyomd meg a fenekedet, ak-kor könnyebben boldogulsz– üzente Böjte atya a diákok-nak. Véleménye szerint amai ember irtózik a munká-tól, megterhelõ számára, hagyalog kell mennie valaho-vá. – Szükség van a felada-tokra, terhekre – fogalma-zott. – Nem kell félni a fel-adatoktól. Nem vehetünk or-vosi diplomát, be kell ma-golni a tananyagot, majd pe-dig a munka tesz orvossá.Gyereket nevelni csodálatosdolog. Hinni kell, hogy vala-mi érték van abban a gyerek-ben. Isten nem termel selejtet– hívta fel a szülõk figyel-mét. – A Mennyei Atya min-den imát meghallgat, becso-magolja egy kisgyermekbeés anyukája karjába adja. Ké-rem Istent, adjon újabb Jó-zsef Attila lelkületû költõket,Kós Károly típusú tervezõ-ket. Legyen egy orvos, akifeltalálja a rák ellenszerét.Nagy és csodálatos kalandkibontani a gyermekben rej-lõ tehetséget.

A mai világ legnagyobbproblémája az a szemlélet,ha nem megy ne erõltessük –

mondta. – Küzdök-e maga-mért, házasságomért, gyer-mekemért? – tette fel a kér-dést. – Amikor Istent szid-juk, gondolkozzunk el: jóúton járunk-e? Isten nemküld üres SMS-t, mindig vanüzenete!

Szerinte ma gazdasági, po-litikai és erkölcsi krízis van,miközben az élõ hit lenne aválasz minden problémára. –A 21. század emberének, azországnak, a Kárpát-meden-cének az élõ evangéliumi hitadhat felemelkedést és bol-dogságot – üzente Böjte Csa-ba. Szorgalmazta párbeszédkezdeményezését szomszé-dok, másként gondolkodók,más párthoz tartozók, párok,házastársak között, mert ahit cselekedetek nélkül ha-lott. – Ha elkedvetlenedekeszembe jut, Isten mennyirebízik bennünk. Az emberekelõbb-utóbb megtanulják atízparancsolatot. Isten nemdobja be a törölközõt ebbena Föld nevû projektben. Bíz-nunk kell, hiszek Székely-föld autonómiájában – fejez-te be üzenetét Böjte Csaba,aki invitálta a hallgatóságotDévára, látogassák meg azalapítványukat.

Besenyei

Ismét lehet nevezni a Gördülõ generációk elnevezésû ke-rékpáros kirándulásra, amely március 24-én, vasárnap lesz.Háromnegyed 10-kor lehet gyülekezni a Dózsa-háznál, a ter-vezett indulás 10 óra. A 20 kilométeres táv útvonala: a Szé-chenyi-liget kapujából a kerékpárúton a Tisza töltéséig, aközúti híd hídig. A hídon átkelve a gáton lefelé haladva a for-dulóig, ahol pihenõt tartanak.

Bõvebb információ kérhetõ a 20/321-1693-as telefonszá-mon és a [email protected] e-mail címen.

Gördülõ generációkKosEgy régebbi kérelmétezen a héten önre nézve

kedvezõen bírálnak el. Amennyibenházas vagy párkapcsolatban él, ahét során érezhet fokozott szeretet-éhséget. Ebbõl fakadóan adódhat-nak konfliktusok ön és párja között.

BikaA rutin munkákat érdeke-sebbé teheti, ha új meg-

oldásokat keres. De az is színesít-heti a napját, ha bevon másokat isa dolgaiba. Lehet, hogy lassabbanhalad, de a munkatársai szívesentanulnak öntõl.

IkrekSzüksége van arra, hogyaz érzelmeirõl õszintén

beszéljen és most az a ritka alka-lom érkezett el. Nem mint passzívhallgatóság figyeli önt, hanem õ isnyíltan mesél a saját érzéseirõl.

RákAz egyik pillanatban mégúgy gondolja, nincs az a

feladat, amit ne tudna sikeresenmegoldani, majd elvállalva már el-bizonytalanodik és önmagába ros-kadva ül az asztalánál.

OroszlánNe feledkezzen meg azígéreteirõl. Ne a kibúvót,

hanem a megoldást keresse mégakkor is, ha nem éppen a legmeg-felelõbb az idõpont. Nagy tisztele-tet vívhat ki magának ezzel.

SzûzRutin feladatok, különö-sebb erõfeszítést nem

igénylõ problémák megoldása várönre. Ha úgy érzi, ennél többre vá-gyik, nem marad más hátra, mintmeghívni a barátokat egy beszél-getésre.

MérlegKemény munkával elér-heti azt a sikert, amelyre

vágyik. Fontos azonban, hogy en-nek a munkának nagy része gya-korlati legyen, és ne elméletgyár-tás.

SkorpióVágyik egy nyugodtabbnapra és most ez telje-

sülhet is. Persze ehhez az is elen-gedhetetlenül szükséges, hogy nebosszantsa fel magát olyan dolgokmiatt, amelyekre nincs hatással.

NyilasSzámos érdekes ötlet su-han át a fején. Ezek egy

része akár máris kivitelezhetõ éselõsegítik a szakmai elõmenetel-ében, de lesznek olyanok, melye-ket el kell halasztania.

BakA hangulata nem éppentökéletes, rossz közérze-

te rányomja a bélyegét az egésznapjára. Próbálja meg elterelni a fi-gyelmét arról, ami a belsõjébentombol és ne ódzkodjon a fájda-lomcsillapítótól sem.

VízöntõA csillagok harmóniátsugároznak ön felé, ez

pozitívan hat a közérzetére. Mind-emellett telve lendülettel és energi-ával fog neki a napnak, azt a szót,hogy unalom, még hírbõl sem is-meri.

HalakNem lesz ideje kikap-

csolni, hisz folyamato-san új kihívások elé állítják, melye-ket azonnal meg kell oldania. Fá-radtan esne haza, de eközben arrais vágyik, hogy kimozduljon.

Március 14-22.

HHHH OOOO RRRR OOOO SSSS ZZZZ KKKK ÓÓÓÓ PPPPA Legrand Lövészklub és

az Árpád Szabadidõs Sport-klub március 15-én, szomba-ton 9 órától ismét megrende-zi szokásos tavaszi légfegy-veres lövészversenyét. A ren-dezvényen részt vehet, aki akitûzött idõpontban a hely-színen jelentkezik.

A verseny helye: Legrandlégfegyveres lõtér, Ipartelepiút. 14. Díjazás: az elsõ háromhelyezett érmet és okleveletkap. Részletek illetve elõze-tes nevezés Postás Lászlónál06/30/907-20-99 és Ignácz Já-nosnál 06/20/378-38-40.

Lõverseny

A városi könyvtárban már-cius 18-án, hétfõn 18 órakorA technika hatása az emberikapcsolatokra címmel tartösszejövetelt a gondolkodókklubja.

Gondolkodók

Kezdõknek indít fotóisko-lát március 18-án, hétfõn 18órakor a Szentesi Fotókör aMûvelõdési és Ifjúsági Ház-ban.

A fotóiskola célja, hogymegtanítsák az érdeklõdõk-nek a fényképezés alapjait,látásmódjukat pedig kialakít-sák a jó képek befogadására.A foglalkozások tervezettidõpontjai: március 18., hétfõ18-20 óra, március 24., va-sárnap 9–12, március 25., hét-fõ 18-20, április 8., hétfõ 18-20, április 15., hétfõ 18-20. Je-lentkezni a kezdés elõtt leheta helyszínen. A Szentesi Fo-tókörrõl és a fotókör prog-ramjairól információ találha-tó a www.szentesifotokor.huoldalon.

Fotóiskolakezdõknek

Is ten nem küld üres SMS-t

A Szentesi Mûvelõdési Központ Díszmadártenyésztõ szak-köre börzét rendez március 17-én, vasárnap,7-11 óráig a Mó-ricz mûvelõdési házban.

* * *Ingyenes aerobik roadshow-t rendeznek az érdeklõdõknek

március 23-án, szombaton 15-19 óráig a Mûvelõdési és Ifjúsá-gi Házban. A Mozdulj rá! program vendége Czanik Balázslesz.

A Terney Béla Kollégium-ban szervez véradást a Ma-gyar Vöröskereszt SzentesiTerületi Szervezete és a Dr.Bugyi István Kórház Vérellá-tó Osztálya március 21-én,csütörtökön 8.30 és 11.30 óraközött.

Véradás

Koszta József MúzeumÁllandó kiállítások: Szentes vá-

ros évszázadai. Legelõk, szántók,vadvizek. Céhek, iparosok, segé-dek. Festõk, grafikusok, szobrá-szok. A szentesi táj Koszta ecset-jével. A zenegépek története. Idõ-szaki kiállítás: Szentesi fazekasoka Tiszavidéki kiállításon. Nyitvakedd-péntek 9-15, szombaton10-16 óráig

Városi könyvtárA Kamrából..., konyhából... cí-

mû kiállítás nyílt a mûvelõdésiközpont Kézimunka szakkörénekmunkáiból. A kiállított darabokmárcius 22-ig láthatók nyitvatar-tási idõben.

Mûvészetek HázaA mûvészeti iskola tanulóinak

képzõmûvészeti alkotásaiból nyíltkiállítás látogatható. Kézmûvesmûhelyek: feketekerámia, vesz-szõ, gyékény, gyertya és nemez,csipke, szövés-fonás, fafaragáselsajátítására van lehetõségük azérdeklõdõknek hétfõtõl szombatig9–17 óráig.

Mûvelõdési és Ifjúsági HázArad megye szépségeibõl ka-

punk ízelítõt az Aradi Fotóklub jó-voltából. A kiállítás április 12-igtekinthetõ meg nyitvatartási idõ-ben.

Galéria Kávéház és ÉtteremAz Aradi Fotóklub a Szebbik

nem címû kiállítása május 6-iglátható nyitvatartási idõben.

Õze Lajos FilmszínházMárcius 14-18.17.30 óra Született gengszte-

rek – amerikai film,20 óra Shame – A szégyente-

len – angol filmdráma,Március 21-25.17.30 Marsupilami nyomá-

ban – francia vígjáték,20 óra Nejem, nõm, csajom –

magyar romantikus vígjáték.Kedden és szerdán szünnap

van a moziban.

HHHHOOOOLLLL----MMMMIIII????Március 14-tõl

- Fõnök, nem értem, ebben a hó-napban 3000 forinttal kevesebbetkaptam, mint ami a havi fizetésemlenne.- Nos, ez azért van, mert a múlt hó-napban véletlenül 3000-rel többetkapott, és most azt levontuk. Érde-kes, hogy elõzõleg nem reklamált!- Hát, egyszeri tévedést még elnézaz ember, de látja, ez most már so-rozatos hiba!

- Hogyan hívják az orosz számító-gép-hálózatot?- Nyet-work.

- Láttad az újságot, Móricka?- Igen!- Na, és mi volt benne?- Hát, szalonna...

Öreg bácsi megy a kivilágítatlan ke-rékpáron. Megállítja a rendõr, és ígyszól:

- Bátyám, ha nem ég a lámpa a bi-ciklin, akkor tolni kell!Mire az öreg:- Már kipróbáltam, akkor se ég.

Fülészeten:- Mit mondott a doktor úr, mennyi-vel tartozom?- Kétezer.- Négy?- Igen!

Álldogál a prosti a sarkon, megállmellette egy kocsi, ablak le, kiszól afickó:- Hé, kislány, 15.000-ért mire vagyhajlandó?- Annyiért bármire.- Akkor ülj be, megyünk betonozni!

Az új albérlõ bekopog a fõbérlõhöz

és egy üres konyakos üveget mutatneki:- Asszonyom, ez az üveg tegnapmég teljesen tele volt. Maga bejötta lakásba, és megitta a konyako-mat?- Igen! Elõre megmondtam, hogynem tûrök alkoholt a lakásomban!

Egy idõs úrnak éveken át komolyhallási nehézségei voltak. Végül or-voshoz forfult, és az ellátta õt egyhallókészülékkel, amelynek segítsé-gével ismét 100%-osan hallott. Egyhónap múlva az úr visszament azorvoshoz, aki megvizsgálta és ígyszólt:- Tökéletes a hallása. A családjaboldog lehet, hogy maga meginthall.- Oh, még nem mondtam meg ne-kik. Csak üldögélek és figyelem, mitbeszélnek. Már háromszor változ-tattam meg a végrendeletemet.

Pótfûtés

Bibliaismeret és informatika

Hetedik alkalommal hirdette meg multimédiás bibliaismereti versenyét a Kiss BálintReformátus Általános Iskola. A református iskolákban és a református hittant tanulódiákok számára rendezett komplex informatikai versenyen 40 gyermek mérhette összetudását két fõs csapatokban, három korcsoportban. Az idei versenyfeladatok mottója„A hitvallás éve – 2013“, amirõl Böjte Csaba ferences szerzetes tartott elõadást a versenyelõtt.

Page 8: Szentesi Élet · 2013-03-14 · 12 óra: Pilvax Kávéház, köz-remûködnek a Szent Erzsé-bet Katolikus Általános Isko-la diákjai – megyeháza. Március 15., 15 óra: Szen-tesi

Várkonyi Katalin fõigazga-tónõ elmondta, az 1914-benemelt pavilont úgy alakítot-ták át, hogy akadálymente-sen is megközelíthetõ le-gyen, és a zsúfoltságot isfelszámolták. Egyebek mel-lett a korábbinál tágasabb,vécével és tusolóval felsze-relt kórtermeket, gyógytor-natermet és egy, a vízi keze-lésekre alkalmas törökfür-dõt alakítottak ki a kétszin-tes épületben, illetve szá-mos új eszközt szereztek be.Az építkezés mellett a kép-zés és a tapasztalatcsere isfontos pillére volt a projekt-

nek, így az ortopédiát és arehabilitációt illetõen többkonzultációt szerveztekSzentesen és Zsombolyán is.A kórház vezetõje kiemelte,a projekt hatására a két in-tézmény között lévõ szak-mai kapcsolat tovább erõsö-dött, a közös informatikaihálózat megteremtésévelegyre szorosabbá vált azegyüttmûködés. A pácien-sek ellátásának színvonala,hatékonysága nõtt, amely abetegelégedettség emelke-déséhez, valamint a betegekéletminõségének javulásá-hoz is hozzájárult.

A projekt teljes költségve-tése 1 142 495 euro volt, me-lyet a partnerek az önerõbiztosítása mellett magyar ésromán nemzeti társfinanszí-rozással, továbbá az EurópaiRegionális Fejlesztési Alap85 százalékos támogatásávalvalósítottak meg. Ebbõl azösszegbõl Szentesen 681 953eurót fordítottak a fejleszté-sekre és a képzésekre. A ro-mániai partnerintézmény ve-zetõje is jelen volt a rendez-vényen, és elmondta, a fej-lesztés hatására Zsombolyána sebészeti eszközállománytbõvítették, a komplex be-avatkozások és a magasszínvonalú szolgáltatásokbiztosítása érdekében. Soktapasztalatot vettek át a ma-gyar kollégáktól, ezért min-denképpen szeretnék folytat-ni az együttmûködést.

B.D.

Több idõ jut a betegre

Felelôs szerkesztô: Bíró DánielSzerkesztôség: 6600 Szentes, Kossuth tér 5.

Tel., fax: 63/311—563 — E—mail: [email protected]ôs kiadó: Szirbik Imre polgármester

Kiadja: Szentes Városi Képviselô—testület, 6600 Szentes, Kossuth tér 6.Nyomtatás: SzVSz Kft. Nyomda üzeme

6600 Szentes, Petôfi u. 1. Tel.: 63/314—567Nyomdavezetô: Borbás Tamás

Terjesztés: saját terjesztõi hálózat.Webarchívum címe: www.szentesinfo.hu/szentesielet

ISSN 0238—9959

Szentesi ÉletÉgisz 90 Temetkezési Kft.

Iroda:Szentes, Sima F. u. 45.Tel.: 400-162, 560-940

Ügyelet:Antal Ferenc

Szentes, Bacsó B. u. 19/A

Tel.: 311-506, 317-152

Az elmúlt hétvégén egyparkoló személygépkocsijobb elsõ kerekét gyújtottafel ismeretlen elkövetõ a Bo-ros Sámuel utcában. A kiér-kezõ járõrök egy befõttesüveget találtak a jármû mel-lett, benne rongydarabbal ésismeretlen eredetû gyúlé-kony, éghetõ folyadékkal. Amárcius 10-én hajnalban tör-tént gyújtogatás ügyébenrongálás miatt indított vizs-gálatot a rendõrség.

150 ezer forint készpénztloptak el egy Munkás utcailakóházból, egészen ponto-san a ház hálószobájánakágy melletti szekrényérõl. Atolvaj az elmúlt héten pén-tekrõl szombatra virradórasurrant be a házba, és vitte ela pénzt.

Egy táskát, benne okirato-kat és bankkártyát is „zsák-

mányolt”, melyet autója mel-lett hagyott a sofõr. Mire ész-be kapott, a táska már nemvolt ott, sõt, a bankkártyárólmegkísérelték levenni apénzt is, de ez nem sikerült atettesnek.

Két fiú és két lány tartotthazafelé az egyik városköz-ponti szórakozóhelyrõl, ami-kor a Horváth Mihály utcá-ban található kerékpártároló-hoz értek, és a lányok meg-rugdosták az ott találhatókerékpárokat. Szerencsére azeset szemtanúi jelentették azesetet a rendõrségen, és ahelyszínre érkezõ egyenru-hások elfogták a garázdákat.

Festékszóróval fújták le azegyik vasútállomáson talál-ható motorkocsi-szerelvényt,a kár kb. 25 ezer forint.

Két alsóréti tanyában istolvajok jártak az elmúlt né-

hány napban. Az egyik ta-nya udvarából vascsöveket,a másikból szerszámokat vit-tek el. Egy másik, Szenteskülterületén lévõ mezõgaz-dasági területrõl egy MIA-típusú motort és fóliatartó-vasakat tulajdonítottak el is-meretlenek.

20 liter benzint loptak kiegy Köztársaság utcábanparkoló autó üzemanyag-tartájából úgy, hogy átvágtáka jármû csövét. A Felsõrétenegy tanya bejárati kapujátemelték le a bûnözõk, majdaz ott parkoló munkagépbõl150 liter gázolajat vittek el.Szintén gázolajat loptak két,a Csongrádi úton parkoló te-hergépkocsiból úgy, hogy le-feszítették a jármûvek lezárttanksapkáját. Innen összesen70 liter üzemanyag tûnt el.

hv

Született: Magyar Zsolt ésKuli Erzsébetnek (Fertõ ta-nya 18.) Zsófia, Petõ János ésKiss Henriettának (Kiss Zs.u. 34.) Lina, Lekrinszki Gá-bor és Brusznyiczky Kriszti-nának (Köztársaság u. 10.)Zalán, Sebõk Róbert és OláhAdriennek (Honvéd u. 2.)Bence, Karácsony János és

Busi Brigittának (Kiss E. u.6.) Krisztofer nevû gyermeke.

Elhunyt: Keller Ferenc(Vörösmarty u. 6.), Nagy Ju-lianna Ilona (Korsós sor 13.),Zana Pál (Nyár u. 5.), Ko-vács János István (Petrovicsu. 20/A), Aradi ImrénéCsendes Julianna (Jókai u.81/A).

Családi események

GALÉRIAKávéház és étterem

Heti menü március 18—22.A menü: sertés v. marhahúsból,

B menü: szárnyas húsból.Hétfõ: Zellerkrémleves pirított

kenyérkockával ésmagyaros gombaleves

A menü: Dónáti sertéscomb, tésztaB menü: Túrógombóc vaníliasodóvalKedd: Gyümölcsleves és

zöldbablevesA menü: Lasagne carbonaraB menü: Csongrádi aprópecsenye,

sült burgonya, salátaSzerda: Palócleves és szentesi

gombóclevesA menü: Húsgombóc,

paradicsommártás és sósburgonya

B menü: Rántott csirkemáj,zöldborsófõzelék

Csütörtök: Lencselves füstölt ízekkel éskarfiolleves

A menü: Csülökpörkölt, köményesburgonya, saláta

B menü: Filézett rántott csirkecomb,petrezselymes rizs, saláta

Péntek: Grízgaluskaleves éssajtkrémleveskenyérkockával

A menü: Bugaci aprópecsenye,sült burgonya, saláta

B menü: Bácskai rizses hús salátávalvagy túrós-tejfölös rakottpuliszka

www.galeriakavehaz.hu (X)

Orvosi ügyelet: hétköznap 15 órától reggel 7 óráig, hétvégén 7 órától7 óráig (24 órás) a Sima Ferenc utca 29–33. szám alatt(mentõállomás) tartanak ügyeletet. Telefon Szeged: 62/474–374.

Gyermekorvosi rendelés: hétköznap 15 órától 17 óráig, hétvégén ésünnepnap 9 órától 11 óráig a Sima F. u. 31–33. (mentõállomás),rendelési idõn kívül az ellátás a kórház gyermekosztályán történik.

Gyógyszertári ügyelet: Március 18-ig.: Menta Gyógyszertár (Alsórét258, TESCO) hétfõ-péntek 8-18.30, szombat 8-16.30-ig. Március 18-25.: Pingvin Patika (Nagyörvény u. 59.) hétfõ-péntek 7.30-18, szombat7.30-12 óráig. Készenléti telefon: 70/563-5139.

Állatorvosi ügyelet: (Szentes, Nagytõke, Derekegyház) március 15-én Petz János, Klauzál u. 21., telefon: 30/549-09-07, március 16-17-én Bikádi Péter, Bem u. 21., telefon: 30/248-44-94.

240 liter üzemanyagot loptak

Bujdosó Tamás önkormányzati képviselõmárcius 22-én, pénteken fél 5-tõl fogadóóráttart a Fidesz irodában (Kossuth u. 11.),amelyre várja a közügyek iránt érdeklõdõpolgárokat.

FogadóóraAz önkormányzat tájékoztatja a lakossá-

got, hogy rossz idõ esetén a március 15-i vá-rosi ünnepséget a Kossuth tér helyett aLajtha László Alapfokú Mûvészeti IskolaHangversenytermében rendezik meg.

Felhívás!

A Pollák DSE két versenyzõjevett részt a Piliscsabán rendezettJudo Junior Magyar-kupán márci-us 9-én. Kalydy Patrícia a felnõttMagyar Kupa gyõzelme után esé-lyeshez méltóan szerezte meg juni-or kupabajnoki címét a -78 kilo-grammosok között. A súlycsopor-tot váltott Valkai Béla a 7. helyetszerezte meg a -90 kilogrammossúlycsoportban. Edzõ: Kalydy Zol-tán. A Pollák DSE dzsúdósai hétvé-gén Solton a Tavasz Kupa Regio-nális Bajnokságon lépnek tatamira.

Junior bajnok

• A Nemzeti Adó- és Vámhivatal kihelyezett ügyfélfoga-dást tart március 22-én, pénteken 12-18, március 23-án, szom-baton 10-13 óráig a városi könyvtárban. A magánszemélyekaz elõre kitöltött személyi jövedelemadó-bevallást leellen-õriztethetik a szakemberek és a számítógép segítségével.Ugyanitt lehetõség lesz az ügyfélkapu megnyitására, ame-lyen keresztül már elküldhetõ a jövedelmadó-bevallás.

• HÚSVÉTI KÉSZÜLÕDÉSRE várják az érdeklõdõketmárcius 20-án, szerdán 15 órától a felnõtt könyvtárba, aholkézmûveskedés keretében tojásokat, tyúkokat készíthetnek avállalkozó kedvûek.

NAV ügyfélfogadás

Befejezõdött a szentesi kórház mozgásszervi rehabilitáci-ós osztályának fejlesztése, amely egy határon átnyúló pá-lyázat keretében valósult meg. A Kurca-parti intézmény ro-mániai partnerével, a zsombolyai kórházzal közösen nyertuniós támogatást a „Határokon átívelõ együttmûködés abetegek akut ellátása és rehabilitációja érdekében” címûprojektre, amelynek záró rendezvényét kedden tartották ateljesen megújult épületszárnyban.