szentesi Élet · 2014-03-21 · kolima ma is nagy jelentõségû az orosz arany, ezüst és egyéb...

8
XLVI. évfolyam 11. szám 2014. március 21. Városi hetilap Ára: 175 Ft (elõfizetve 130 Ft) Zajos a takarmánykeverõ Zavarja a környéken élõk pihenését az új takarmánykeverõ zaja. Még a Mátyás ki- rály utcán lakók is panaszkodtak a mono- ton, tompa folyamatos zúgásra, ami miatt nem tudnak éjszaka aludni. A mérések sze- rint a zajszint nem haladja meg a határérté- ket. 3. oldal – 2012 decemberében dön- tést hoztunk, hogy kiszaba- dítjuk városainkat és falvain- kat az adósságcsapdából. A döntés értelmében a magyar kormány Szentest 5,8 milli- árd forint adósságából mara- déktalanul kiváltotta – olvas- ta Farkas Sándor a bizonyság- levélrõl. A levél átvételekor Szirbik Imre elmondta, hogy külön megtiszteltetés a személyes kézbesítés, ez azt jelenti, hogy Szentes is fontos a kor- mány számára. A miniszter- elnöknek szánt válaszát is hasonlóan kézbesítheti Far- kas Sándor. A polgármester hozzátette, az 5,8 milliárd fo- rint hitel kevesebb lenne, ha nem kellene többet fizetni a svájci frankért, mint a hitel felvételének idején. Még jobb lenne, ha az állam nem vette volna el az önkormányzat bevételeinek egy részét. Ki- sebb vita alakult ki a két po- litikus között a számokról és a kormány döntéseirõl. Farkas Sándor szívesen el- viszi a válaszlevelet, azon- ban hangsúlyozta, hogy még nem volt példa ekkora mér- tékû adósságkiváltásra az or- szág történetében. Az or- szággyûlési képviselõ sze- rint a város könnyebb hely- zetbe került, mivel megsza- badult az adósságaitól. A polgármester erre elmondta, hogy míg a kormány az adósságból évente 470 millió forintot vállalt át, addig az éves bevételekbõl 740 milliót vett el. Farkas javasolta, hogy ebben az esetben mondja vissza az adósság át- vállalást. Szirbik ezt nagyon szívesen megteszi, ha az ál- lam visszaadja az elvett adó- bevételeket. A kisebb vita után a két politikus közösen megkoszorúzta Kossuth La- jos szobrát és a hivatalos ese- ményt követõen még folytat- ták eszmecseréjüket a pénz- rõl. Szirbik Imre egy héttel ké- sõbb személyesen szerette volna ugyanott átadni vá- laszlevelét Farkas Sándor or- szággyûlési képviselõnek, hogy azt vigye el a minisz- terelnöknek, azonban Farkas Sándor nem jelent meg az át- adáson. Szirbik Imre Orbán Viktor- nak írt válaszlevelét a 3. oldalon olvashatják. Adok-kapok a bizonyságlevél okán Minden jót, Magyaror- szág, minden jót, Szentes, minden jót, barátaim. Fenti mondattal fejezte be ünnepi beszédét Szirbik Imre pol- gármester március 15-én a Kossuth téren. A kellemes tavaszi idõben sokan el- mentek az 1848-49-es sza- badságharc és forradalom tiszteletére rendezett városi ünnepségre. Március 15-e alkalmából Hende Csaba honvédelmi mi- niszter beosztásában huza- mos idõn át végzett kiemel- kedõ tevékenysége, valamint szakmai érdemei elismeré- séül A Szolgálat Érdemjel Bronz Fokozatát adomá- nyozta Nagy László, az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Mû- szaki Ezredfõ hadnagya ré- szére. Bakondi György, a Belügy- minisztérium Országos Ka- tasztrófavédelmi Fõigazga- tóság fõigazgatója munka- körében hosszú idõn át vég- zett, kiemelkedõ teljesítmé- nye elismeréseként soron kí- vül elõléptette tûzoltó alez- redessé Nagy Sándor tûzoltó õrnagyot, a Szentesi Kataszt- rófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelõjét. Lukács János Csongrád me- gyei rendõrfõkapitány a szentesi kapitányság szemé- lyi állományából Halmai Zol- tán rendõr fõtörzszászlóst és Béres Mária rendõr õrnagyot kiemelkedõ munkavégzésé- ért dicséretben részesítette. Navracsics Tibor közigazga- tási és igazságügyi miniszter Miniszteri Elismerõ Oklevél- ben részesítette Tóth Flóri- ánt, a Kormányhivatal Szen- tesi Járási Hivatal vezetõjét. A március 15-i ünnepségrõl az 5. oldalon olvashatnak rész- letesen. Vajon mi mindent árul el egy fiatalról az öltözködése, a hajviselete, a testtartása? Pontosan arra elegendõ in- formációt, hogy egy kilétét fel nem fedõ, kutatásához reprezentatív mintát keresõ érdeklõdését felkeltse. Cél- zott kérdések követik egy- mást, míg az irányított be- szélgetésbõl a felmérõ ösz- szegyûjti a válaszokat és le- vonja a konzekvenciát. Ebben rejlik Sebõk Tamás és Baranyi László munkájának eredményessége. Látva a Szentesi Kábítószerügyi Egyeztetõ Fórum szentesi di- ákok egészségkárosító élet- módjáról szóló felmérésének az eredményét, elhatározták, hogy ezen a vonalon tovább- haladva készítenek egy ha- sonló tanulmányt, az iskolát kerülõ fiatalok szórakozása során fellépõ viselkedési normákról. A Kossuth tér, a görög sa- rok, a pályaudvarok, a sport- csarnok, a játszóterek, az ifjú- sági ház, a kollégium és kör- nyéke voltak a célpontok, ahol az utcán tartózkodó fia- talokat megkeresték. Külön- bözõ ürügyekkel beszédbe elegyedtek velük. Sajnos a fi- atalok történetei szélsõséges viselkedési normákról, meg- döbbentõ esetekrõl tanúskod- tak. Többen büszkélkedtek azzal, hogy lógnak az iskolá- ból, utcán fogyasztanak alko- holtartalmú italokat, a szüle- iktõl lopnak pénzt, hogy fi- nanszírozzák kilengéseiket. (folytatás a 4. oldalon) Tanulmány készült a fiatalokról Lógnak, isznak, lopnak (Fotó: Vidovics) Nevet keres a gasztropiac Minõségi hazai élelmiszerekkel, kézmû- ves termékekkel és a Hírös Zenekar muzsi- kájával várja húsvét nagyszombatján az ér- deklõdõket a Mûvészetek Háza. A helyi termelõi piaccal a szervezõk hagyományt szeretnének indítani, és bárki nevet is ad- hat az eseménynek. 4. oldal Büszkék lehetünk elõdeinkre Dzsenifer és Gergõ középiskolások. Az egyik klubba járnak szórakozni, szabadidejüket a barátaikkal töltik vagy sportolnak. Szirbik Imre átvette a miniszterelnök bizony- ságlevelét Farkas Sán- dor képviselõtõl. Úgynevezett bizonyságlevél tanúsítja, hogy a kormány kiváltotta a települések adósságállományát. A kormányfõ aláírásával ellátott díszes papírt a térség országgyûlési kép- viselõje adta át a város polgármesterének a város fõterén, a sajtó képviselõi elõtt. Szentesi Élet HUNOR COOP A JÓ SZOMSZÉD

Upload: others

Post on 23-Jan-2020

3 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Szentesi Élet · 2014-03-21 · Kolima ma is nagy jelentõségû az orosz arany, ezüst és egyéb nagy-értékû fémek bányászatá-ban. Nekünk különleges, egzo-tikus világ

XLVI. évfolyam 11. szám 2014. március 21. Városi hetilap Ára: 175 Ft (elõfizetve 130 Ft)

Zajos atakarmánykeverõ

Zavarja a környéken élõk pihenését az újtakarmánykeverõ zaja. Még a Mátyás ki-rály utcán lakók is panaszkodtak a mono-ton, tompa folyamatos zúgásra, ami miattnem tudnak éjszaka aludni. A mérések sze-rint a zajszint nem haladja meg a határérté-ket.

3. oldal

– 2012 decemberében dön-tést hoztunk, hogy kiszaba-dítjuk városainkat és falvain-kat az adósságcsapdából. Adöntés értelmében a magyarkormány Szentest 5,8 milli-árd forint adósságából mara-déktalanul kiváltotta – olvas-ta Farkas Sándor a bizonyság-levélrõl.

A levél átvételekor SzirbikImre elmondta, hogy különmegtiszteltetés a személyeskézbesítés, ez azt jelenti,hogy Szentes is fontos a kor-

mány számára. A miniszter-elnöknek szánt válaszát ishasonlóan kézbesítheti Far-kas Sándor. A polgármesterhozzátette, az 5,8 milliárd fo-rint hitel kevesebb lenne, hanem kellene többet fizetni asvájci frankért, mint a hitelfelvételének idején. Még jobblenne, ha az állam nem vettevolna el az önkormányzatbevételeinek egy részét. Ki-sebb vita alakult ki a két po-litikus között a számokról ésa kormány döntéseirõl.

Farkas Sándor szívesen el-viszi a válaszlevelet, azon-ban hangsúlyozta, hogy mégnem volt példa ekkora mér-tékû adósságkiváltásra az or-szág történetében. Az or-szággyûlési képviselõ sze-rint a város könnyebb hely-zetbe került, mivel megsza-badult az adósságaitól. Apolgármester erre elmondta,hogy míg a kormány azadósságból évente 470 millióforintot vállalt át, addig azéves bevételekbõl 740 milliótvett el. Farkas javasolta,hogy ebben az esetbenmondja vissza az adósság át-vállalást. Szirbik ezt nagyonszívesen megteszi, ha az ál-lam visszaadja az elvett adó-bevételeket. A kisebb vitaután a két politikus közösenmegkoszorúzta Kossuth La-jos szobrát és a hivatalos ese-ményt követõen még folytat-ták eszmecseréjüket a pénz-rõl.

Szirbik Imre egy héttel ké-sõbb személyesen szerettevolna ugyanott átadni vá-laszlevelét Farkas Sándor or-szággyûlési képviselõnek,hogy azt vigye el a minisz-terelnöknek, azonban FarkasSándor nem jelent meg az át-adáson.

Szirbik Imre Orbán Viktor-nak írt válaszlevelét a 3. oldalonolvashatják.

Adok-kapok abizonyságlevél okán

Minden jót, Magyaror-szág, minden jót, Szentes,minden jót, barátaim. Fentimondattal fejezte be ünnepibeszédét Szirbik Imre pol-gármester március 15-én aKossuth téren. A kellemestavaszi idõben sokan el-mentek az 1848-49-es sza-badságharc és forradalomtiszteletére rendezett városiünnepségre.

Március 15-e alkalmábólHende Csaba honvédelmi mi-niszter beosztásában huza-mos idõn át végzett kiemel-kedõ tevékenysége, valamintszakmai érdemei elismeré-

séül A Szolgálat ÉrdemjelBronz Fokozatát adomá-nyozta Nagy László, az MH37. II. Rákóczi Ferenc Mû-szaki Ezredfõ hadnagya ré-szére.

Bakondi György, a Belügy-minisztérium Országos Ka-tasztrófavédelmi Fõigazga-tóság fõigazgatója munka-körében hosszú idõn át vég-zett, kiemelkedõ teljesítmé-nye elismeréseként soron kí-vül elõléptette tûzoltó alez-redessé Nagy Sándor tûzoltóõrnagyot, a Szentesi Kataszt-rófavédelmi Kirendeltségpolgári védelmi felügyelõjét.

Lukács János Csongrád me-gyei rendõrfõkapitány aszentesi kapitányság szemé-lyi állományából Halmai Zol-tán rendõr fõtörzszászlóst ésBéres Mária rendõr õrnagyotkiemelkedõ munkavégzésé-ért dicséretben részesítette.

Navracsics Tibor közigazga-tási és igazságügyi miniszterMiniszteri Elismerõ Oklevél-ben részesítette Tóth Flóri-ánt, a Kormányhivatal Szen-tesi Járási Hivatal vezetõjét.

A március 15-i ünnepségrõlaz 5. oldalon olvashatnak rész-letesen.

Vajon mi mindent árul elegy fiatalról az öltözködése,a hajviselete, a testtartása?Pontosan arra elegendõ in-formációt, hogy egy kilététfel nem fedõ, kutatásáhozreprezentatív mintát keresõérdeklõdését felkeltse. Cél-zott kérdések követik egy-mást, míg az irányított be-szélgetésbõl a felmérõ ösz-szegyûjti a válaszokat és le-vonja a konzekvenciát.

Ebben rejlik Sebõk Tamás ésBaranyi László munkájánakeredményessége. Látva aSzentesi KábítószerügyiEgyeztetõ Fórum szentesi di-ákok egészségkárosító élet-módjáról szóló felmérésénekaz eredményét, elhatározták,hogy ezen a vonalon tovább-haladva készítenek egy ha-sonló tanulmányt, az iskolátkerülõ fiatalok szórakozásasorán fellépõ viselkedésinormákról.

A Kossuth tér, a görög sa-rok, a pályaudvarok, a sport-csarnok, a játszóterek, az ifjú-sági ház, a kollégium és kör-nyéke voltak a célpontok,ahol az utcán tartózkodó fia-talokat megkeresték. Külön-bözõ ürügyekkel beszédbeelegyedtek velük. Sajnos a fi-atalok történetei szélsõségesviselkedési normákról, meg-

döbbentõ esetekrõl tanúskod-tak. Többen büszkélkedtekazzal, hogy lógnak az iskolá-ból, utcán fogyasztanak alko-

holtartalmú italokat, a szüle-iktõl lopnak pénzt, hogy fi-nanszírozzák kilengéseiket.

(folytatás a 4. oldalon)

Tanulmány készült a fiatalokról

Lógnak, isznak, lopnak

(Fotó: Vidovics)

Nevet keresa gasztropiac

Minõségi hazai élelmiszerekkel, kézmû-ves termékekkel és a Hírös Zenekar muzsi-kájával várja húsvét nagyszombatján az ér-deklõdõket a Mûvészetek Háza. A helyitermelõi piaccal a szervezõk hagyománytszeretnének indítani, és bárki nevet is ad-hat az eseménynek.

4. oldal

Büszkék lehetünk elõdeinkre

Dzsenifer és Gergõ középiskolások. Az egyik klubbajárnak szórakozni, szabadidejüket a barátaikkal töltik vagysportolnak.

Szirbik Imre átvette aminiszterelnök bizony-ságlevelét Farkas Sán-dor képviselõtõl.

Úgynevezett bizonyságlevél tanúsítja, hogy a kormánykiváltotta a települések adósságállományát. A kormányfõaláírásával ellátott díszes papírt a térség országgyûlési kép-viselõje adta át a város polgármesterének a város fõterén, asajtó képviselõi elõtt.

Szentesi Élet

HUNOR COOP

A JÓ SZOMSZÉD

Page 2: Szentesi Élet · 2014-03-21 · Kolima ma is nagy jelentõségû az orosz arany, ezüst és egyéb nagy-értékû fémek bányászatá-ban. Nekünk különleges, egzo-tikus világ

22 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001144.. mmáárrcciiuuss 2211..

Úgy vélem, az állampol-gárok nagy többsége akarva-akaratlan figyelemmel kíséria közelgõ választás propa-gandájának véghajrájábanelhangzott ígéreteket. Mostis, mint mindig, az elõttünkálló választás finisében ígé-retekben nincs hiány! Minttapasztaljuk, már javábanfortyog a húsos fazékba idõ-közben bedobált ígéreteksokfélesége. Körülötte se-rénykednek azok a pártok ésemberei, amelyek és akik ré-szesülni akarnak egy újabbnégy évben a „kövér” fala-tokból!

Ismereteink szerint márannyian akarnak, hogy a ko-rábban használt szavazólap-ra rá sem férnek pártjuk ne-vei és jelvényei. A vezetõpárt és a kormányzat a sza-vazást megelõzõ propagan-da-hadjáratra nem sajnáljákkölteni, a korábban besze-dett adóforintok milliárdjait,mintha ezen a címen elköl-tött összegeknek nem lenneaz országban több ezer hasz-nosabb helye! Persze arramég nem volt példa, leg-alábbis én nem tudok róla,

hogy a törekvõk saját vagyo-nukból áldoznának ilyen cél-ra! Mi állampolgárok joggalelvárhatjuk, hogy minélelõbb érjen véget az ilyen cé-lú költekezés, az országbanfolyó egymást lejárató,mocskolódó propaganda.Hovatovább nem tud az ál-lampolgár sem az otthoná-ban, sem az utcán, piacon,sem másutt, ahol emberekmozognak, nyugodtan lenni,mindenhol aláírás miatt zak-latják. Kérdés, hogy az ígyösszegyûjtött aláírások való-diságát valaki is ellenõrzi-e?Azt gondolom, hogy ezt avalóban fontos, sorsunkatújabb négy évre meghatáro-zó kérdést kevesebb pénz-bõl, kevesebb propagandá-val is meg lehetne oldani, haerre akarat lenne. Arra illeté-kesek megvizsgálnák, hogya tett ígéretekbõl mi valósultmeg a kormány és az ország-gyûlés mûködése alatt. Ha amérleg negatívumot mutat,egyértelmû, hogy a koráb-ban az állampolgároknaktett ígéretek nem valósultakmeg, így alkalmatlanok a to-vábbi vezetésre, helyettük

újabb személyeknek kell ke-rülni. A fontossági sorrend-rõl szólva. Tagadhatatlan, ajelenlegi vezetésnek voltakaz állampolgárok életétkönnyítõ próbálkozásai, de ahozott eredmények sokkalhatásosabbak lettek volna,amennyiben a hozott intéz-kedések sorrendje máskéntalakul, pl. az épülõ stadio-nok, sportlétesítményekreköltött milliárdok helyettelõbb a polgárok életfeltéte-le, a beígért munkahelyekjöttek volna létre. Vagy ha azállampolgárok egészségügyihelyzetét javító, egészség-ügyi intézmények és azokdolgozóinak helyzete látvá-nyosan, érezhetõen javulástmutatna. Akkor most nemkellene keserû szájízzel tu-domásul venni az országotelhagyók magas létszámátsem! Mert a következõ vá-lasztás mindig eltörli az elõ-zõ hibáit, vétkeit. Mert nema választók választottakrosszul, hanem azok, akikígéretüket sorra nem teljesí-tik! Mindig azok a vezetõk ahibásak, akik lelketlen önzé-se, hiú nagyravágyása, sze-

mélyes ellenszenve miattnem teljesülhetnek a koráb-ban tett ígéretek. Az elõzõválasztás elõtti propaganda,a választókat megtévesztõ,mindent taroló hatása a vá-lasztás után azt eredményez-te, hogy volt ugyan ellenzék,de a nyerõ párt szavazógépejavaslataikat rendre elvetet-te! De hát miféle kormány éspárt az, amelyiknek nincs el-lenzéke? Ellenzékre talánmég mindig nagyobb szük-ség van, mint kormánypárt-ra. Mert egy kormánnyal le-het egy országot abszolutiz-mussal kormányozni, de el-lenzék nélkül, alkotmányo-san nem! A szavazóknak amostani választás alkalmá-val erre kell figyelemmellenni, hogy még egyszer nefordulhasson elõ az, amimost van és az eltelt négyévet jellemezte. Mert lénye-gében a most regnáló kor-mány és pártja ellenzék nél-kül kormányzott. A válasz-tók most eldönthetik, hogymilyen eredménnyel!

Soós János

A választás véghajrája

Beláthatatlanul gazdagirodalma van a szovjet „javí-tó-nevelõ táborok” világá-nak. Már a cári Oroszországlétrehozta ezek elõképeit,politikai ellenfeleinek izolá-lására. A Szovjetunióban,Kelet-Szibériában az 1920-asévek végétõl megszüntetésé-ig, 1960 januárjáig pusztítot-ta vélt vagy valós politikaiellenfeleit, a szovjet erõszak-gépezet. Elõbb kíméletlenülkisajtolva kevés munkaerejü-ket, hogy végül Kolima föld-jében, fagyhatár alatt, vagyfölött, eltemesse õket. Akényszermunkatábor lánco-lat koordinálására az állam,vagy a bolsevik párt (a kettõekkor elválaszthatatlan egy-ségbe állt össze) létrehozta aDalsztrojt. (Kelet-SzibériaiÉpítkezés) Ez a szörnyûsé-ges intézmény, amely magá-ba darált valamennyi köztör-vényes bûnözõt is, akikkel

persze kíméletesebb voltmint az 58-as paragrafusalapján elítélt "a nép ellensé-geivel", az arany- és szénbá-nyáiban, lágereiben, az em-bertelen bánásmód, a nehézmunka, a hiányos ruházat,az éhség, a betegségek, azeurópai számára nehezen vi-selhetõ klíma és ha még ezsem elég, akkor egyszerûagyonlövéssel, fennállásaalatt, adatok és becslésekszerint hárommillió emberéletét oltotta ki.

Kolima klimatikus viszo-nyaira jellemzõ, a hõmérsék-letingadozás az év soránmeghaladja a 100 C fokot. Anyári +30 fokos csúcs utánmérték a téli -72,5 fokos hi-deget. Mi van itt ma? Ötvenévvel a lágerek felszámolásaután ez a kérdés izgatta alengyel Gazeta Wbiborcsa cí-mû lap kitûnõ riporterét,Jacek Hugó-Badert. Megszer-

vezett magának egy utat, azegykori lágerek "fõútvona-lán", Magadantól-Jakutszkig,csak egyszerûen az autós-toppos szerencsére bízvamagát.

Bader már ezt megelõzõ-en, 20 éve tesz utakat Orosz-országba. Kitûnõen ismeri anyelvet, nem csak az irodal-mit, a börtönszlenget, a láge-rek egykori nyelvét, azok rej-tett célzásait, utalásait is.Naplószerûen írta meg útiélményeit, Kolimai napló cí-mû riportkönyvében.

Bader beszél mindenkivel,kommandósból lett aranybá-nya koncesszió, kocsma- ésüzletlánctulajdonos, dumaképviselõ, Putyint Istenkéntimádó, aranyfogait villogta-tó oligarchával, orvossal,Berija nevelt lányával, helyiháromszemélyes tv-stúdióigazgatónõjével. Elképesztõnyomorult körülmények

közt dolgozó teherautó so-fõrökkel. Élvezi mindezekvendégszeretetét, együtt eszivelük a vörös kaviárt, együttissza velük kifogyhatatlan-nak látszó, ötezer fajtájúvodkájukat. Ír a szétlopott,üres lakótelepekrõl, a lassanelnéptelenedõ lakótelepek-rõl, az emberevésre szakoso-dott medvékrõl és sok min-den másról. Kolima ma isnagy jelentõségû az oroszarany, ezüst és egyéb nagy-értékû fémek bányászatá-ban.

Nekünk különleges, egzo-tikus világ ez, egzotikus em-berekkel. Aki olvasta Szol-zsenyicin, Varlam Salamov,Lengyel József rendkívüliirodalmi igénnyel megírtGulág történeteit, annakazért, aki soha nem olvasottKolimáról annak azért érde-mes olvasni Bader riportkö-tetét.

Becsei Sándor

A Gulág utáni világ

Fenti címmel hirdette meg a Magyarországi EvangélikusEgyház Gyermek és Ifjúsági Osztálya a 2014-es év általánosiskolásoknak szóló háromfordulós hittanversenyét. A területiselejtezõk után a továbbjutott csapatok Orosházán mértékössze tudásukat a megyei fordulón. A szentesi gyülekezetetkét, egy 7-8.-os és egy 5-6.-os osztályosokból álló csapat kép-viselte. Összesen négy iskolából kerültek ki versenyzõink, aKiss Bálintból, a Szent Erzsébetbõl, a Deákból és anagymágocsi általános iskolából. Mindkét csapatunk dereka-san állta a próbát, mert bár a gyerekek számára kedves témaaz evés, a bibliai történeteken alapuló kérdések, feladatokmegdolgoztatták a gyerekek tudását, ismereteit. A nyolcadi-kosok harmadik helyezést értek el. A másik csapat viszontmegnyerte a megyei fordulót, így õk képviselik gyülekeze-tünket, de a Nyugat-Békés-i egyházmegyét is.

Gratulálunk Dávid Diánának, Lázár Viviennek és LippaiTecának, vagyis a Sütik nyolcadikos csapatának, valamintLázár Csanádnak, Nagy Bernadettnek és Veres-Ravai Eszter-nek, a Kiscsapatnak. Veres-Ravai Réka

Együtt (l)enni jó!

130 éve: a Szentesi Lap,1884. március 1-jén megje-lent száma arról számolt be,hogy vérlázító négyszeresrablógyilkosság történt feb-ruár hó 21-én Nagyszeben-ben. Az esetet egy ottani lapkövetkezõleg írta le: „Há-romnegyed tíz órakor azt je-lentették a városházán, hogya Szûcs utcai 26. sz. házbanszobatûz ütött ki s a ház la-kóit meggyilkolták. Egy bi-zottság s az önkéntes tûzol-tóság azonnal a helyszínresiettek. A háziurat, dr. Frie-denwinger Jakab nyugalma-zott ezredorvost holtan talál-ták az udvarban. Nyaka elvolt metszve, és a hasa is olymódon felvágva, hogy belsõrészei kilátszottak. A meg-gyilkolt kezei görcsösenökölre voltak szorítva s a test

fekvésébõl arra kellett követ-keztetni, hogy erõsen védtemagát. A szobában, melyet agyilkosok felgyújtottak, a há-ziúr nejét, négy éves fiacská-ját s a szolgálót szintén meg-gyilkolva találták, elvágottnyakkal. A tüzet gyorsan el-fojtották, s a négy holttestetkórházba vitték. Mivel a szo-bában nagy rendetlenségvolt, a rémtettet azonnal rab-lógyilkosságnak tekintették,melyet minden bizonnyaltöbb cinkos követett el Azezredorvos homlokán fejsze-csapástól származó seb tá-tongott. Az orvost valószí-nûleg elõbb fejszevágássalharcképtelenné tették. Azasszonnyal s a cseléddel va-lóságos vadállati kegyetlen-séggel bántak el a tettesek;kezeiket, karjaikat, lábaikat

több helyen elvágták; azorvosné feje majdnem egé-szen el volt választva atörzstõl. A szobában lévõ kisWertheim kassza feltörési kí-sérlet nyomait mutatta: a kí-sérlet azonban nem sikerült.Az utcai ajtót a gyilkosságfelfedezésekor bezárva talál-ták s két odasietõ szomszédfejszével törte fel. A vérfa-gyasztó tett véghez vitele ar-ra enged következtetni, hogyaz egyik tettes valószínûlegaz, aki néhány hét elõttGökel Erzsébetnél követettel rablómerényletet; itt is fel-gyújtották a házat a rablásmegtörténte után. A városközönsége az eset folytán lá-zas izgatottságban van."

100 éve: a Szentesi Lap,1914. március 19-én megje-lent rövidhíre egy bankár el-

ítélésérõl szól „Egy napnégyszáz korona” címen. Aszombathelyi törvényszékhatóság elleni erõszak miattnégynapi fogházra ítélteGrüwald bankárt. Grüwaldfellebbezett, de csak annyitért el ezzel, hogy a gyõri ki-rályi tábla tizennégy napraemelte a büntetését, amitazonban a Curia ismét négynapra redukált. A bankárvégre kegyelemért folyamo-dott s a királyi kegyelem elis engedte a fogházat. Aszombathelyi kir. törvény-szék most az elmaradt fog-házbüntetést átváltoztattapénzbüntetésre, így Grü-waldnak egy-egy napértnégyszáz koronát kell fizet-ni. Összesen ezerhatszáz ko-ronát. Ennyit ér egy bankárnégy munkanapja.

40 éve: a Szentesi Élet,1974. márciusi számábanörömmel tudatta olvasóival,hogy „Hatezer példánybanveszik lapunkat”. A közle-mény lényege: Lapunk, azidén hetedik évfolyamába lé-pett. A Szentesi Élet néhányhónap óta több mint hatezerpéldányban kerül a város te-rületén élõ olvasókhoz! Ahavi példányszám, illetve alapvásárlás növekedéséheznagyban hozzájárult a helyiposta hírlapcsoportjának, alapkézbesítõknek dicséretesés lelkes terjesztõi munkája.A múlt évben kitûzött ter-jesztési feladatoknak mesz-szemenõen eleget tettek. Ígykerült sor az elmúlt napok-ban a jól megérdemelt jutal-mak átadására, amikor a lapszerkesztõsége és a posta

hírlapterjesztõi csoportjánakdolgozói közös baráti talál-kozón vettek részt. Megje-lent Csorba György, a várositanács elnöke, egyben aSzentesi Élet felelõs kiadó-ja… Szabó Róbert felelõsszerkesztõ megnyitó szavaiután Csorba György többlapkézbesítõnek nyújtotta áta sikeres terjesztõmunkáértjáró jutalmat… A SzentesiPosta dolgozóinak nevébenKiss István hivatalvezetõmondott köszönetet, és ígé-retet tett arra, hogy ezután isgondot fordítanak a lapter-jesztõi munkára. Annak ide-jén – 1968 áprilisában – havinégyezer példánnyal indulta Szentesi Élet. A lap fejlõdé-sét és a terjesztõk példásigyekezetét jól mutatja amostani hatezres példány-szám, és a jövõben is számí-tunk a szentesi olvasóközön-ség szíves pártfogására!

Közreadja:Labádi Lajos

Régi szentesi újságok írták… (48.)

Négyszeres rablógyilkosság Nagyszebenben

Édesanyám 70 éve végzõsvolt Gyõrben az OrsolyaRend tanítóképzõjében.Naplójában 1944. március21-én ezt írta:

„Szegény magyar hazám!Valami szörnyû megpróbál-tatás elõtt állsz. Feni a szom-szédos fenevad éles késeitfölfalásodra. Eddig még aztreméltük, hogy megmaradsza béke szigetének, de vége,ez álom hiú remény.

Kormányzó urunk szom-baton Hitlernél volt politikaimegbeszélésen. Nagy és ko-moly dolgokról eshetett szó,mert vasárnap reggel 5 óra-kor a vasas talyigás németekátlépték a magyar határt, avámõrséget lefegyvereztékés a bécsi fõvonalon megin-dultak az országba. Reggelkb. 9 órára értek be Buda-pestre, a Kormányzónkatcsak ezután engedték útnakBécsbõl. Mi azt hittük, hogycsak átvonulnak, s még ma isezt igyekeznek belénk vernitanáraink is, de én nem hi-szem. Akkor nem foglalnákle az összes középületet, apostát stb. Akkor nem húz-nák ki a távíróhuzalaikat aBaross úton végig. Forrongaz egész város, nagy a fejet-lenség. Tegnap a bencés gim-náziumot is kiürítették, pe-dig oda 2 iskola járt. Lányokmost hozzánk fognak járni.Hanem szegény fiúk nem tu-dom hova mennek. Égnekõk is a német ellenes gyûlö-lettõl. Felhívást intéztek azösszes gyõri iskolákhoz,

hogy miképp kell viselkednima a magyar diáknak. Abencés gimnazisták írják:

Ezt üzenjük a leánylíceum-nak: német katonával ne áll-jon szóba senki! Ne köszönt-se, ne éljenezze õket senki!Ha megszólítják, ne válaszol-jon! Tûzze ki a sapkára és ru-hára a nemzeti szalagot!Tartsák szem elõtt a keményparancsot: a „liliomot”! Le-gyenek büszkék arra, hogymagyarok! Mindenkit, akinnemzeti szalag van, köszönt-sék! És éljék a magyarabbmagyarságot; szabad Hazá-ért! Éljen a haza!

Passzív rezisztencia! Min-denki éli az emberibb emberés magyarabb magyar életetakkor is, ha tüntetõen kellhirdetni, hogy a magyarhonvéd az eszmény és nem anémet!

Csak magyar népdalt, ka-tonanótát énekeljünk és neslágert, ami idegen!

Ha országunkat el is tud-ták foglalni, a szívünk ma-gyar marad örökké!

Eljött az idõ, amikor nem aszavakra, hanem a tettekrevan szükség!

A levelet én olvastam fölaz osztályokban. Mindenüttkitörõ lelkesedéssel és ma-gyar szívbõl föltörõ könnyelhallgatták” – zárja sorait a 3nap múlva 20 éves csornaiKoszonits Erzsébet (1924-1971), aki jól érzékelte a tra-gédia elõszelét: rövidesenkét szívbéli zsidó barátnõjétveszítette el.

Megint a Körtvélyesi...Olvasóink írják

Page 3: Szentesi Élet · 2014-03-21 · Kolima ma is nagy jelentõségû az orosz arany, ezüst és egyéb nagy-értékû fémek bányászatá-ban. Nekünk különleges, egzo-tikus világ

Most eldõlhet, ki vezeti aSportközpontot a következõ5 évben. A képviselõ-testü-let lapunk megjelenésenapján tanácskozik, ahol azintézményvezetõi állásra je-lentkezõk közül is választa-nak. A beérkezett hárompályázat közül egy érvény-telennek bizonyult, mivel apályázó nem rendelkezett akiírásban meghatározottfelsõfokú iskolai végzett-séggel. Így a városatyákPetrity Ervin és Rakk Lász-ló megbízott vezetõre sza-vazhatnak

Szokásos éves beszámoló-ját tartja a város rendõrkapi-tánya, Balogh Szabó Imre al-ezredes a tavalyi közrendrõlés közbiztonságról ad tájé-koztatást.

A pénzügyi és tulajdonosibizottság is beszámol az el-múlt négy évben végzettmunkájáról, és napirendrekerül a szociális, gyermekjó-léti rendeletek felülvizsgála-ta, valamint a vagyonrende-let módosítása az ingatlan-kataszter javításra, felvételreés törlésre kerülõ ingatlanokokán.

Az önkormányzati külte-rületi csatornák üzemelteté-

sére és fenntartására új szer-vezetet választ a testület. Aváros közigazgatási terüle-tén, az Alsó-Tisza-vidékiVízügyi Igazgatóság terüle-tén mintegy 130 kilométer, aKözép-Tisza-vidéki VízügyiIgazgatóság területén 2 kilo-méter külterületi öntözõ- ésbelvízcsatorna van az önkor-mányzat tulajdonában. Ezeküzemeltetését és fenntartásátszerzõdés alapján a Szentesés Környéke Vízgazdálkodá-si Társulat végezte eddig. Azidén hatályba lépett vízgaz-dálkodásról szóló törvényszerint az önkormányzatnakaz üzemeltetést és fenntar-tást a mûködési terület sze-rinti vízügyi igazgatásiszervnek ajánlhatja fel, és el-lenérték nélküli üzemeltetésiszerzõdést köthet.

A várható fejlesztések mi-att az önkormányzat folyó-számlahitel keretének 700millió forintra emelése váltaktuálissá. Az uszoda folya-matos mûködéséhez szüksé-ges termálkútvásárlás és azahhoz kapcsolódó vezetékekkiépítéséhez az önkormány-zat kezességvállalása mellettaz SzVSz Kft. venne igénybe140 millió forint hitelt. Az

uszodafejlesztéssel összefüg-gésben az önkormányzat ke-zességvállalása, ingatlanfe-dezet biztosítása mellett azÜdülõközpont NKft. által abenyújtott DAOP-pályázatönerõ biztosítását célzó 440millió forint valamint az ah-hoz kapcsolódó, de pályázat-tal nem támogatott uszodánbelüli vezetékkiépítéshez 70millió forint hitel igénybevételére is szükség lehet.Mivel december 31-re az ön-kormányzatnak nem marad-hat likvidhitel állománya,ezért a hitelkeret terhére kö-telezettség csak akkor vállal-ható, amennyiben az év vé-gével a visszapótlása meg-történik.

A sportkoncepcióban mó-dosítják a diáksport támoga-tását, a sportegyesületek tá-mogatási keretének felosztá-sát. A diáksportra vonatkozótámogatás 4-rõl 2 százalékracsökkenne és ezzel egyidejû-leg a tartalék ugyanekkoramértékben, 6 százalékraemelkedne. A város idén25,5 millió forintot fordítsporttámogatásra.

Besenyei

Vezetõrõl és hitelrõlis dönt a testület

Magyarország MiniszterelnökénekOrbán Viktor úrnak

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Megkaptam a Farkas Sándor képviselõ úrútján hozzám eljuttatott, s általa a város fõte-rén felolvasott bizonyság levelét.

Remélem, ez a szokatlan kézbesítési módnemcsak a választási kampánynak szól, ha-nem annak a kitüntetõ figyelemnek is, hogySzentes városa hagyományaihoz híven az el-múlt idõszakban is kiegyensúlyozott, meg-bízható gazdálkodási és városfejlesztésimunkát végzett.

Megtiszteltetés számomra, hogy e nemmindennapi kézbesítést választva nem akar-ta, hogy gondolatai a hivatali csatornák út-vesztõiben eltorzulva jussanak el hozzám.

Ezen direkt, õszinte párbeszédet felételez-ve élek a lehetõséggel, hogy válaszlevelem-ben megosszak Önnel néhány olyan tényt,ami megmutatja az érem másik oldalát is.

Levelének bevezetõjével – a települések ésa Kormány megkülönböztetésektõl menteskorrekt együttmûködésének kívánalmával –teljes mértékben egyetértek.

Ugyanakkor, ami kormányának 4 éveseredményes gazdaságpolitikáját illeti, hademlékeztessem arra, hogy a svájci frank hi-vatalba lépésükkor 187,- Ft/CHF volt, amelyma 245,- Ft/CHF. Az euro ugyanennyi idõalatt 256,- Ft helyett 310,- Ft-ba kerül.

Ennek eredményeként - az árfolyamválto-zás miatt - Szentes adósságállománya többmint 1 milliárd Ft-tal nõtt ebben a ciklusban.Ez a forintromlás nemcsak a város terheit nö-velte meg, hanem sok-sok magyar emberétis.

A jelenlegi gyenge forint miatt az így 1milliárd Ft-tal megnövekedett hitelállományt2029-ig kellett volna visszafizetnünk, amelykamataival együtt a legnehezebb évben is470 millió Ft-ot jelentett volna.

Önök ezt az évenkénti összeget vállaltákát, amely 14 év alatt összesen valóban 5,8milliárd Ft-ot jelent.

Ugyanakkor ezen átvállalással párhuza-mosan, a feladatátrendezés miatti bevétel-csökkentésen túl, az alábbi bevételeket von-ták el tõlünk:

– gépjármûadó 120 millió Ft/év– személyi jövedelemadó 245 millió Ft/év– kiegyenlítõ SZJA 254 millió Ft/év– a VÍZMÛ államosítása miatt kiesõ bérleti

díj 160 millió Ft/év

Ez összesen évi 770 millió Ft, azaz évente300 millió Ft-tal több az elvonás, mintamennyi hitelt Önök átvállaltak.

Ez a 300 millió Ft a hitel 14 éve alatt 4,2milliárd Ft tiszta bevétel elvételét jelenti, az-az ennyivel jártunk rosszabbul, mintha a ko-rábban meglévõ bevételeinkbõl mi fizettükvolna vissza hiteleinket.

Amennyiben ezt az elvont pénzt uniós pá-lyázati önerõként használhatnánk fel, az évi1 milliárd Ft fejlesztést jelenthetne. Összeha-sonlításul ez évente kb. 10 km vadonatújutat, vagy 5 hektár új üvegházat jelentene,évente 60-70 új munkahellyel.

Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Levelét a közvetlen, õszinte párbeszéd irá-nyába tett lépésének értelmezve úgy tisztes-séges, hogy a teljes kép érdekében ugyanaz-zal az õszinteséggel válaszoljak rá.

Gondolom, a következõ napokban kampá-nya során a Dél-Alföldre is ellátogat.

Élve ezzel a lehetõséggel, tisztelettel meg-hívom a párbeszéd folytatására abba a dol-gozó szobámba, ahol 1994 óta – amióta aszentesiek bizalmából polgármesterként te-vékenykedem – Önön kívül minden minisz-terelnök egy õszinte, konstruktív párbeszéd-re a vendégem volt. Gondolom az eddig el-maradt beszélgetés pótolható.

Remélem, egy jó kávé mellett õszintén tu-dunk véleményt cserélni arról, hogy hogyanlátja egy kisváros innen alulról az ország dol-gait.

Mielõbbi találkozásunkig jó egészséget kí-vánva Önnek

Tisztelettel:

Szirbik ImreSzentes Város Polgármestere

Zavarja a környéken élõkpihenését az új takarmány-keverõ zaja. Még a Mátyáskirály utcán lakók is pa-naszkodtak a monoton,tompa folyamatos zúgásra,ami miatt nem tudnak éj-szaka aludni.

A MA-KA Kft. tavaly át-adott üzeme éjjel-nappaldolgozik az Ipartelepi útmellett, valószínûleg nap-közben a város zaja elnyom-ja a keverõ keltette hango-kat. Az ügyben zajméréstkért Horváth István önkor-mányzati képviselõ, amitmárcius 7-én éjjel, négy idõ-

pontban végeztek el a közte-rület-felügyelet munkatársai400-600 méter távolságban atakarmánykeverõtõl. A Má-tyás király utca – Villogó ut-ca sarkán, a Temetõ utca 44.szám alatti ingatlan elõtt és aHorváth telepi részen mértértékek 35,8 DB és 45,7 DBközöttiek a rendelkezésükreálló mûszer adatai szerint.Az Ipartelepi út mellett a zaj-terhelés éjszaka 40 DB, nap-pal pedig 50 DB lehet. Az el-végzett mérés nem hivatalosés nem szabványos, a készü-lék egyszerûsége miatt, ésnem lehet megállapítani,

hogy a mért értékekbõlmennyi a takarmánykeverõalapzaja és mennyi a háttér-zaj ilyen távolságból.

A panaszról és a mérésekeredményérõl az önkor-mányzat értesíti a takar-mánykeverõ üzemeltetõjétazzal, hogy tegyenek megmindent az éjszakai zaj csök-kentése érdekében. A pontosmérést és a mûködés elõírá-sait az Alsó-Tisza-vidéki

Környezetvédelmi, Termé-szetvédelmi és Vízügyi Fel-ügyelõség tudja elvégezni ésellenõrizni.

BG

Zajos a takarmánykeverõ

Az összefogás erejét mu-tatja a baloldal, amely bölcsdöntéssel nem ment a bel-harcokba – kezdte tájékozta-tóját Mesterházy Attila aSzent Miklós téren össze-gyûltek elõtt. Az MSZP mi-niszterelnök jelöltje fõképpaz egészségügy komoly kihí-vásairól beszélt. Mint mond-ta, minden második megkér-dezett ember szerint romlottaz egészségügy helyzete azelmúlt évben. Kiemelte agyermekek egészségügyihelyzetét, a rákos megbete-gedéseket, a szív- és érrend-szeri problémákat, amelyekmegelõzésére több forrástkell biztosítani hazai és euró-pai forrásokból is. Fontospont a baloldal programjá-ban a várólisták csökkentése,majd megszüntetése. Mester-házy Attila véleménye sze-rint minden magyar betegkapjon minõségi betegellá-tást, a szükséges anyagiakatnem stadionok építésére kel-lene fordítania a kormány-nak.

Végül Mesterházy felhívtaa figyelmet, ha a kormányfõnem gyáva, akkor kiáll velea televíziós politikai vitára,mint ahogy azt éppen OrbánViktor kezdeményezte 1998-ban Horn Gyula ellen.

A kormányváltók szövetsé-ge helyi képviselõjelöltje be-szélt a légimentés helyzetérõl.Komáromi Zoltán szerint a je-lenlegi helyzet õsszel meg-szûnik Szentes térségében azegymotoros helikopterek re-pülésének betiltása miatt, akormány azonban nem teszsemmit ellene. Ráadásul jövõ-re lejár a többi helikopter lí-zingszerzõdése is. KomáromiZoltán elmondta, megismertea környék problémáit, amisok feladatot ad majd kor-mányképes erõként a baloldalszámára.

Tiltakozotta Fidesz-KDNP

Egy csoport demonstráló,többek között Bujdosó Tamásés Sipos Antal önkormányzatiképviselõk élén tartott sajtótá-

jékoztatót a Fidesz – KDNPhelyi szervezete nevében An-tal Balázs Tibor közvetlenmegelõzve az MSZP minisz-terelnök-jelöltjének szentesilátogatását. – Ha már Mester-házy Attila, 160 kilométertutazott Szentesre, a legfonto-sabb dolog az lenne, hogyvégre tisztázza magát. Aszentesiek 42. napja várjákMesterházy Attila válaszát ar-ról, mit tud Simon Gábor mil-lióiról – reagált Antal BalázsTibor az MSZP elnökénekszentesi látogatására. Addignem tisztul meg a korrupciósügyektõl az MSZP, amíg nemtisztázza magát – mondta aFidesz helyi önkormányzatiképviselõje.

Besenyei

Mesterházyvillámlátogatása

22001144.. mmáárrcciiuuss 2211.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 33

Megyei kötõdése révéngyermekkorában többszörjárt már Szentesen a Fideszkommunikációs igazgatója,politikusként azonban mostelõször. Kocsis Máté választá-si gyûlést tartott Fábiánse-bestyénben, elõtte a sajtóképviselõinek elmondta,hogy ezekben a hetekben apárt 25 politikusa tart hason-ló fórumokat az ország mint-

egy 120 településén. Mindenidõk legsikeresebb aláírás-gyûjtésének nevezte a rezsi-csökkentés érdekében indí-tott akciójukat, amely soránmintegy 2,5 millió aláírásgyûlt össze. A másik rekorda jelöltállításhoz szükségesajánlások leadása, ami szinteminden választókörzetbenmár az elsõ napon megtör-tént és azóta összesen 2,1

millióan írták alá a támogatóíveket.

Farkas Sándor elmondta,hogy a Fidesz-KDNP to-vábbra is békés, nyugodtlégkörû kampányt szeretnefolytatni. Információja sze-rint az ellenzék szervezésé-ben érkeznek demonstrálókmás körzetekbõl Csongrádmegyébe is.

BG

Aláírásgyûjtési rekordA Fidesz demonstrálói

A jövõbelátás mûvészeteis a politika. Ékes példa ráa Fidesz-KDNP helyi szer-vezetének sajtótájékozta-tója, ami fél órával meg-elõzte a témájaként megje-lölt eseményt. MesterházyAttila szentesi látogatásaés sajtótájékoztatója ked-den 14 órakor kezdõdött aSzent Miklós téren. Azon-ban fél órával korábbraszólt a meghívó ugyanodaa Fidesz sajtótájékoztató-jára, melyben az MSZP el-nökének még meg sem tör-tént szentesi látogatásárareagáltak.

Válaszlevél Orbán Viktor Miniszterelnök Úrnaka Szuperinfóban 2014. március 14-én megjelent

Bizonyságlevelére

Page 4: Szentesi Élet · 2014-03-21 · Kolima ma is nagy jelentõségû az orosz arany, ezüst és egyéb nagy-értékû fémek bányászatá-ban. Nekünk különleges, egzo-tikus világ

44 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001144.. mmáárrcciiuuss 2211..

Szenczy Erzsébettel, azEszenczy jógastúdió vezetõ-jével beszélgettünk a jógajótékony hatásairól és arról,hogy miként segíthet a jóganem csak a felnõttek, de agyermekek életét is harmo-nikusabbá, szorongásmen-tessé tenni.

Erzsébet 2006 gyakorol jó-gát és öt éve foglalkozásokatis tart Szentesen. Arról me-sélt, hogy ez egy útkeresésvolt számára:

– Egyszer csak jött az ér-zés, hogy szeretném mélyeb-ben megismerni és ha igényvan rá, akkor továbbadni.

– Mi a jóga esszenciája?– Az élethez való hozzáál-

lás. A jóga közvetít, utat ésalternatívákat mutat, hogyminél jobban megismerjükönmagunkat. A felfordultéletet hogyan tudjuk minélnyugodtabb rátekintésselmegélni, elfogadni és meg-látni a változtatási lehetõsé-geket. Ami nagyon fontos,hogy a jóga nem feltétlenülelméleti síkon tanítja ezt, ha-nem rengetegféle gyakorlatiút van a módszerek elsajátí-tására. Tehát nem elméleti fi-lozófia, hanem gyakorlati ta-nítás. Akkor lehet a kedvezõhatásokat megtapasztalni, haaz ember rendszeresen gya-korol.

– Milyen korban lehet ajógát elkezdeni?

– A legideálisabb az, haminél korábban, akár gye-rekkorban megismerkedikvele az ember. Megfelelõidõben elsajátítva a dolgokatsokkal hatékonyabb fejlõdésttud eredményezni.

– Milyen, amikor egy kis-gyerek jógázik?

– A nyugati társadalmak-ban oktatott gyermekjógateljesen más, mint az indiai-

ban. Ott természetes, hogy acsalád minden tagja a jógatanításai szerint él. Nálunkez s kevésbé megszokott. Itta gyermek és a felnõtt jóga isinkább a mozgásirányzatokmegismerésével kezdõdik. Agyerekeket meséken, törté-neteken keresztül játékosanátadott gyakorlatokkal lehetõket leginkább lekötni. Alegtöbb gyakorlatnak vanvalamilyen neve, amit azegyes országok szanszkritrõla saját nyelvükre is lefordí-tottak. Például kobratartás,lefelé nézõ kutya póz, fa-,galambtartás, melyeket tör-ténetekbe szõve a gyerme-kek aktív szereplõivé válnaka mesének.

– Ha a pedagógus vagyszülõ megfelelõen kreatív -folytatja az elõnyök sorolásátErzsébet – akkor anélkül,hogy a kisgyermek észreven-né, nagyon jól lehet javítani atartásán vagy nagyon köny-nyen le lehet csendesíteni,sõt ha éppen arra van szük-ség akkor megfelelõ szintigfelélénkíteni. Ezekre meg-vannak a különféle módszer-tanok, amiket nem csak test-nevelés óra keretében lehetelõvenni, hanem akár egyhétköznapi tanórán is.

Itt a stúdiómban lehetõséglesz a közeljövõben a gyer-mekjógáról tanulni. CsíkiMariann, óvodapedagógus ésgyermekjóga oktató, a Gyer-mekeink Mozgásáért Egye-sület elnöke látogat el hoz-zánk egy hétvégére, április12-13-án. Örömmel látunkolyan pedagógusokat és szü-lõket, akik már maguk ismegtapasztalták a jóga jóté-kony hatását és szeretnék agyerekek mindennapjaiba isezt belevinni.

B.V.

Jóga, nem csakfelnõtteknek

Minõségi hazai élelmiszerekkel, kézmûves termékekkelés a Hírös Zenekar muzsikájával várja húsvét nagyszom-batján az érdeklõdõket a Mûvészetek Háza. A helyi terme-lõi piaccal a szervezõk hagyományt szeretnének indítani,melybe bárki bekapcsolódhat, és akár nevet is adhat az ese-ménynek.

A Mûvészetek Háza nyolc éves mûködésének történetébenismét új esemény lesz áprilisban, melynek célja felkarolni ahelyi értékeket, hagyományokat a gasztronómia és a mûvé-szetek terén. Ez a koncepció nem változott az intézmény nyi-tása óta, s a közelgõ élménypiac elõzményeiként említi Kál-mánné Szabó Erzsébet igazgató a Kézmûves ízek fesztiválját,de kezdetektõl adventi vásárt is rendeznek karácsony elõtt.

A kézmûves szó az utóbbi években divattá vált, amit gya-korta afféle kereskedelmi eszközként vetnek be. Az élmény-piac szervezõi szeretnék ennek a kifejezésnek visszaadni iga-zi jelentését, tartalmát. A kézmûves minõséget állít elõ ha-gyományos technológiával, és óriási humán tudás van a ter-mékek mögött.

Nyitottak bárki felé, aki a „minõséget és magyart” mottó-val azonosulni tud, legyen termelõ, kézmûves vagy csak ér-deklõdõ. Mintegy harminc nappal a Mûvészetek Háza elsõélménypiaca elõtt elmondható, hogy már nagy az érdeklõ-dés, Szentes 40 kilométeres körzetébõl érkeznek az árusok.Nehéz bármit kiemelni a sokszínû kínálatból, de mindenkibeszerezheti a húsvéti sonkát, vásárolhat egyedi üvegékszert,de találhat ehetõ virágot is.

Elsõ alkalommal húsvét nagyszombatján, április 19-én nyí-lik a piac. A gólyásház termeiben, valamint a ház udvarán ésa Petõfi utcai bejárata elõtt tetszetõs kézmûves pavilonokat isfelállítanak. 10 órától délután 3-ig gasztro - és mûvészeti él-ményprogramokkal is várják az embereket. Elõbbiek sorábanlesz kerámia bográcsban fõzés, házi leveles rétes élménysü-tés, valamint parenyica sajtkészítés. A mûvészeti programokrésze lesz a tojásírókázás, az arcfestés, s a piac ideje alatt aHírös Zenekar is a húrokba csap. Állatsimogatásra is kínál-kozik lehetõség: a piac kabalaállatait, egy kecskegida párt le-het dédelgetni.

A piaci napokra minden hónap harmadik szombatján kerülsor. Hosszabb távú célként azt fogalmazta meg KálmánnéSzabó Erzsébet, hogy a környék híres-nevezetes piacává nõjeki magát a rendezvényük, ahol kizárólag minõségi élelmi-szerhez és termékekhez juthat a vásárló, de kapcsolatokat isépíthet, s egyúttal a várossal is megismerkedhet, ha már ittjár.

Szépen haladnak tehát a szervezéssel, remélhetõleg az idõis kedvez az eseménynek, csakhogy neve nincs még az él-ménypiacnak. A szervezõk a piac Facebook oldalán (amit avégleges elnevezésig Szentesi Helyi Termelõi Piacként talál-nak meg a közösségi oldalon) várják az ötleteket, azt szeret-nék, ha a lakosság nevezné el a rendezvényt. Március végéigvan lehetõség ötletelni, a beküldõk között sorsolnak: a sze-rencsés részt vehet a sajtkészítõ mûhelymunkában.

D. J.

Nevet keres agasztropiac

(folytatás az 1. oldalról)A fiatalok életkori megosz-

lását tekintve a 18-20 évesekaránya a legmagasabb, deelõfordult az utcán iskola-idõben lógók között 12-14évesek is. A megkérdezettekhetvennyolc százaléka rend-szeresen dohányzik, és ki-lencven százalékuk fogyasztalkoholt, de a legalább ilyenkáros hatást okozó energia-italt is rendszeresen isszák.A felmért fiatalok közöttakadt olyan, aki rendszere-sen használ kábítószert, rá-adásul úgy, hogy elutaznaka szomszédos városokba,csökkentve annak az esélyét,hogy a szer hatása alatt is-merõssel találkozzanak. Akorosztály által legjobbanpreferált tudatmódosító szera marihuána, ezt követik asorban a különbözõ füstölõk,party- és a dizájnerdrogok.

A megkérdezettek büsz-kén vállalták, hogy iskola-idõben az utcán tartózkod-nak, sõt ha nincs mibõl fi-nanszírozni a kilengéseket,akkor szüleik pénztárcájábólemelik el a szükséges össze-get. Szórakozási helyül a

szentesi kocsmákat jelöltékmeg, továbbá az egyik felka-pott klubot, mint az alapozásutáni buli helyszínt. A felmé-résben szereplõ nyolcvankétfiatalból háromnak volt ko-molyabb büntetõjogi követ-kezményekkel járó törvény-szegése, harmincegynek pe-dig enyhébb következmé-nyekkel, figyelmeztetésseljáró ügye.

A felmérések eredményéntúl mi is kíváncsiak voltunka fiatalok véleményére.

G. Marcell megosztotta ve-lünk, hogy 14-15 fõs társa-sággal jár szórakozni, körül-belül egyenlõ arányban lá-nyok és fiúk. Átlagosan 18-19 évesek, havonta egyszerjárnak az egyik Arany Jánosutcai vagy szegedi szórako-zóhelyre. Van, hogy 5 ezerforint is elmegy este, de átla-gosan 3500 forintot költenek.Tapasztalják, hogy a szóra-kozóhelyeken megfordulnakdrog hatása alatt álló fiatalokés olyanok is, akik mértékte-lenül fogyasztanak alkoholt.Ha nem buliznak, akkorsportolással töltik a szabad-idejüket, vagy a baráti társa-

ság egy tagjánál összegyûl-nek. Zsebpénzbõl, munká-ból, esetleg szerencsejátékbólfinanszírozzák kiadásaikat.

Kispál Edit huszonöt éves.A barátnõivel, munkatársai-val jár szórakozni, és megta-lálja az igényeinek megfelelõszórakozási lehetõségeketSzentesen. Általában négyenindulnak neki az éjszakának.Belépõkkel együtt három- éshétezer forint közötti össze-get költenek egy este. Õk afizetésükbõl finanszírozzák akiruccanásokat. Edit a szóra-kozások alkalmával találko-zott erõsen illuminált fiata-lokkal, marihuánát fogyasz-tó harmincas korosztálybatartozókkal.

– Változó, hogy milyen al-koholos italt fogyasztunk. Abor, a sör és a röviditaloknépszerûek a társaságban.Ha nem megyünk bulizni,akkor valamilyen apropóból– például születésnap, név-nap – ülünk össze. Jó dolog-nak tartom, hogy Szentesenis lehet válogatni a szórako-zóhelyek között - mondtaEdit.

Megkérdeztük, mit gondol

a tanulmányban szereplõeredményekrõl. Véleményeszerint, elsõsorban a szülõfelelõssége, hogy a gyerekeaz utcán tölti az idejét. Úgylátja, ezek a gyerekek elha-nyagoltak.

A Sebõk Tamás és BaranyiLászló által levont konklúzi-ók, javaslatok alapján el-mondható, hogy a megelõ-zésnek, a megfelelõ informá-ciók közlésének elengedhe-tetlen szerepe van. A közte-rületek fokozottabb felügye-lete elõsegítené, hogy e fiata-lok helyes útra térjenek. Ahétköznapi idõtöltésre vo-natkozó programok is többcsellengõt kötnének le.

A Szentesi KábítószerügyiEgyeztetõ Fórum rendszere-sen tart ülést, a megelõzés-sel, problémák kezelésévelkapcsolatban, melyrõl az is-kolák ifjúságvédelmi felelõ-sei folyamatos tájékoztatástkapnak. A fórum új stratégi-ájának kidolgozása jelenlegis zajlik, emellett számospreventív programot valósí-tanak meg most és a közeljö-võben egyaránt.

L.É.

Lógnak, isznak, lopnakPalotás László március 16-án töltötte be századik életévét.

A születésnapi ünnepségen egy egész kis tömeg töltötte mega gondozási központ Dózsa György utcai klubhelyiségét. Azünnepelt ugyan hajlott hátú, de kristálytiszta tekintetû, fitt ésélettel teli. Mégis azt mondja, életében nem volt boldogság,mert hadifogságban volt és menekülnie is kellett a háborúidején.

– Annyi székünk nem volt, hogy mindenki le tudjon ülni azebédhez – meséli munkatársunknak Laci bácsi az ünnepségelõtti percekben. – Azt mondta anyám, hogy aki állva ebédel,az fog a legmagasabbra nõni. Én voltam a balek, én ettem állva.Így kezdõdött az életem. A második elemit már nem jártam ki,mert menekülnünk kellett. Orosházán harmadikba kellett men-nem. Nehéz volt, mert le voltam maradva. Az ifjúságom is ne-héz volt. Egyedül a Máramaroson töltött kisgyerekkor az, aminagyon szép volt.

– Apám 51 éves korában halt meg, amikor az egyetemen azagrármérnökit végeztem. Gyerekeket tanítottam, mert azanyám az özvegyi nyugdíjából nem tudott taníttatni.

– A mai fiataloknak azt üzenem, hogy elsõ az egészség.Nincs benne a köztudatban, hogyan is kell egészségesen enni.Maga sem tudja ugye, hogy a túrós csusza, az olajban sültkrumpli meg a rántás nem egészséges? – szegezi a kérdést la-punk munkatársának az ünnepelt. – Mindent lehet enni, csaknem együtt, húst nem lehet kenyérrel vagy tésztával. A másik asport; én most is sportolok. Reggel ötven lábemelés, ötventörzsemelés, este ötven medicinroller. Ebben a korban márigencsak gyagyásak az emberek, tudja. Ezért kell megjegyezni,hogy elsõ az egészség. Ha egészség van, akkor minden van.

Ezzel a mondattal zárult a beszélgetés, mert Szirbik Imre kö-szöntõjével megkezdõdött a hangos nevetéssel tarkítottünepség. A polgármester elmondta, hogy az elmúlt húsz év-ben felköszöntött százévesek közül õ az elsõ férfi.

Az ünnepi mûsor versmondással és a zeneiskola növendéke-inek hegedûszójával folytatódott. Végül Laci bácsi is elõvettesaját hegedûjét és csodálatos muzsikájával kényeztette az egy-begyûlteket.

B.V.

Egy évszázadegészségben

Ez édesség, mi? A tejcsokoládé nem egészséges – reagáltPalotás László a századik születésnapjára kapott ajándékokra.

Page 5: Szentesi Élet · 2014-03-21 · Kolima ma is nagy jelentõségû az orosz arany, ezüst és egyéb nagy-értékû fémek bányászatá-ban. Nekünk különleges, egzo-tikus világ

22001144.. mmáárrcciiuuss 2211.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 55

Két iskola teljes tanulólét-számmal vendégeskedett aKoszta József Múzeumban anemzeti ünnep elõtti napok-ban múzeumpedagógiai fog-lalkozásokon. Elõbb a Klau-zál, majd a Kiss Bálint általá-nos iskolából érkezett mint-egy 400-400 diák az intéz-mény megyeházi épületébe,a felkészült muzeológusokpedig „állták a rohamot”. Ahelytörténeti teremben erreaz alkalomra külön tárlótrendeztek be '48-as szentesirelikviákkal. Interaktív elõ-adás segítette a tanulókat az

1848-49-es események meg-értésében, megszemlélhettéka szabadságharc kézi-és lõ-fegyvereit, magukra ölthet-ték a huszárok dolmányát.

A kokárda története címûelõadás során kiemelt szere-pet kaptak a múzeum 1848-as, kézzel készített kokárdái,valamint az, hogy a mahasználttal ellentétben azeredeti kokárdánál a szív fe-lõl kell kezdeni a színek leol-vasását, így annak a közepea piros, nem pedig a széle,mint a „hagyományosnak”.

A két nap folyamán a ta-

nulók hallhattak Pulszky Fe-renc tevékenységérõl is, akiSzentes elsõ országgyûlésiképviselõje volt 1866-tól, skorábban azért küzdött,hogy a szentesi örökváltságösszegét mérsékeljék, vagyengedjék el. A forradalom ésszabadságharc idején pedigkiváló politikai kapcsolatai-val játszott szerepet az ese-ményekben.

Két teremben kézmûvesfoglalkozásokon huszárkátés kokárdát készítettek a ta-nulók.

Ünnepi múzeumpedagógia

Minden jót, Magyaror-szág, minden jót, Szentes,minden jót, barátaim. Fentimondattal fejezte be ünnepibeszédét Szirbik Imre pol-gármester március 15-én aKossuth téren. A kellemestavaszi idõben sokan el-mentek az 1848-49-es sza-badságharc és forradalomtiszteletére rendezett városiünnepségre.

Hazádból, hogyha még bírod,Ne menj el, ó, magyar.Hogy menekülj, lesz mindig ok,És mindig, hogy maradj.

– szavalta Borovics Tamásszínmûvész (a fenti képen)Kiss Judit Ágnes Szó címûversét a város fõterén márci-us 15-én. Az ünnepi mûsortmegelõzõen elõször katonaitiszteletadás mellett ünnepé-lyesen felvonták a nemzeti,az uniós és a városi lobogót.

– Sok ünnepe van a ma-gyarságnak, de ez az a nap,ami megdobogtatja mindenmagyar szívét. Március 15.az összetartozás napja és apolgári Magyarország szüle-tésnapja, mondta ünnepi be-szédében Szirbik Imre pol-gármester. – A szentesiekbüszkék lehetnek elõdeikre:a lakosság 10 százaléka aforradalom zászlója alá álltés vett részt a szabadság-harcban. A fõtéren KossuthLajos néptribun és HorváthMihály katolikus pap, kora-beli miniszter szobra figyel-meztet, a haladáshoz kell acsendes szó is. Szirbik Imrebeszélt a forradalmat és a ki-egyezést követõen hazájuk-tól távol kerültekrõl, akik hí-rül vitték a világba a magya-rok tetteit. A mára vonatko-zó kérdésként sorolta a 12pont mondatait. Szabad-e asajtó, felelõs-e a kormányzás,érvényesül-e a törvény elõttiegyenlõség és köztehervise-lés? Legyen szabad, európaimódon fejlõdõ, békés ország,ahol jól érzi magát idõs és fi-atal. - Minden jót, Magyaror-szág, minden jót, Szentes,minden jót, barátaim – fejez-te be ünnepi beszédétSzirbik Imre.

Az ünnepi mûsorban köz-remûködött Berkes János ér-demes mûvész, a MagyarOperaház örökös tagja, a vá-ros díszpolgára (a lentiképen), Borovics Tamás szín-

mûvész, a szegvári Dobban-tó néptánc együttes, vala-mint a városi fúvószenekar,Mihály Béla karnagy vezeté-sével.

Az ünnepi mûsort követõ-en helyezték el koszorúikat apártok, civil szervezetek, afegyveres erõk és testületekképviselõi Kossuth Lajos ésHorváth Mihály szobránál.

Az Árpád SzabadidõsSportklub, a Szentes Váro-sért Civil Fórum és az „Ösz-szefogás” elnevezésû szerve-zetbe tömörült pártok képvi-selõi koszorúzták meg a vá-rosháza Erzsébet tér felõli ol-dalán az 1848/49-es szabad-ságharcban a hazát védõszentesi honvédek emlékére4 évvel ezelõtt elhelyezettemléktáblát.

B. G.Fotó: Vidovics

Büszkék lehetünk elõdeinkre

Vendégzenészt sem kellhozniuk, csak jöjjenek, õkmaguk legyenek a szülinapiajándék - nekünk! Jönni isfognak (õk sem szeretnék ki-hagyni Szentest), mégpedigmárcius 28-án pénteken, éspersze muzsikálnak is 19órától a zeneiskolában, aZene-Világ-Zene sorozat ke-retében.

A félszázados évfordulóméltó alkalom az együttespályája legfontosabb állomá-sainak felidézéséhez. Itthona salgótarjáni dixie-feszti-válon mutatták meg orosz-lánkörmeiket – akkor és ott a„szakmának” elsõsorban. El-sõ külföldi megméretteté-sükrõl 1972-ben a csehszlo-vákiai Prerovból mindjárt„Európa Klasszis” díjjal tér-hettek haza. Elsõ nagyleme-zük 1978-ban jelent meg.Külföldön elõször Hollandi-ában adtak ki lemezt. Szá-mos más kitüntetés mellett2001-ben eMeRTon-díjat kap-tak. Neves külföldi szólistáikfelsorolása majdhogynem ki-töltené e cikk szûkre szabottterjedelmét. (Érdekesség,hogy a Molnárékkal is szíve-sen dolgozó Joe Muranyi/aki – Amerikában született,de szinte tökéletesen beszélt

magyarul – Louis Armstrongutolsó klarinétosa volt, nem-rég távozott az élõk sorából/valamennyi, velük készítettfelvételét közreadta a kecs-keméti Bohém RagtimeBand. Talán egyszer MolnárGyuláék is követik kollégáikpéldáját.)

Nevükhöz – mármint aMolnárékéhoz) fûzõdik a„Dóm Dixie Gála” létrehozá-sa a Szegedi Szabadtéri Játé-kokon.

Húszéves korukra SimonGéza Gábor könyvet írt róluk(A szegedi Molnár Dixielandtörténete – Bartók Béla Mû-velõdési Központ Szeged,1984.). CD-ik megjelentetéseis az évfordulókhoz kötõdikújabban. Így bizonyára az öt-venedik szülinapra is fogunkkapni tõlük valamilyen kéz-zel fogható, becses ajándékot(A Hungaroton internetes pi-acán máig elérhetõ ki nemadott Molnár DixielandBand-album, tehát alapbólnem kívánok lehetetlent...)Valószínûtlennek tudottnemleges válasz esetén amagam részérõl kiegyeznékDVD-vel is! Vagy azt az öt-venötödikre tartogatják?

Olasz Sándor

Molnár Dixie - 50!A Megyeháza Konferen-

cia és Kulturális Központ-ban adták át idén a Boros-és a Közösségi Díjat a BorosSámuel szakközépiskola ar-ra érdemes tanulóinak. Az1848/49-es eseményekre va-ló megemlékezést követõenSomosné Puskás Krisztinabemutatta az idei díjazotta-kat.

Hat jelölt közül CsordásCintia, Kádár Stefánia, SzabóBence és Sebõk Zsuzsanna ve-hette át a Boros, míg hárompályázó közül Stibló Szimo-netta a Boros Közösségi díjat.

A fiatalok így nyilatkoztakaz elismerésrõl és terveikrõl:

Kádár Stefánia: – Örültemannak, hogy tanáraim és di-áktársaim is méltónak talál-tak arra, hogy Boros-díjas le-gyek. Osztályfõnököm ésmagyartanárnõm biztatott,hogy tanulmányi munkám,kitartó szorgalmam és a ta-nulmányi versenyeken valóeredményes szerepléseimalapján van helyem a pályá-zók között. A négy év alattnégyszer jutottam el azImplom József középiskolaihelyesírási verseny Kárpát-medencei döntõjére. Négyéves korom óta az AlföldNéptáncegyüttesben tánco-lok, nyolc éve pedig aCsongrádi Fúvószenekartagja vagyok. Felvételt sze-retnék nyerni az SZTE Mér-nöki Karának élelmiszermér-nöki szakára.

Csordás Cintia: – Nagyonnagy megtiszteltetést és örö-met éreztem, amikor átve-hettem a díjat, mivel ez az is-kola legnevesebb kitünteté-se. Azért pályáztam meg,mert a tanulmányi és az is-

kolán kívüli eredményeim iseleget tettek a pályázat krité-riumainak. Az iskolán kívüllegtöbb idõmet az atlétikávaltöltöm ezen belül is a disz-koszvetéssel és a súlylökés-sel, többször értem el jóeredményt, és ezzel nemcsak egyesületemet, hanemiskolámat is képviselhetem.Szabadidõmben biciklizemvagy úszom. Tanulmányai-mat a SZTE JGYPK gyógy-pedagógiai szakán szeret-ném folytatni, ezen belül azértelmileg és tanulásban aka-dályozott gyerekek fejlõdé-sében segítenék.

Sebõk Zsuzsanna: – Elõ-ször kilencedikes korombanszereztem tudomást a Boros-díj létezésérõl, s úgy gondol-tam, hogy ez egy nagyszerûmódja a tehetséges és szor-galmas diákok elismerésé-nek. Már akkor tudtam,

hogy élni fogok a lehetõség-gel. Szorgalmas és keménymunkával sikerült elérnem,hogy megfeleljek a kritériu-moknak. A kitûnõ tanulmá-nyi eredményeim mellettképviseltem iskolámat egyesversenyeken. Izgatottság töl-tött el, s mikor átnyújtották adíjat büszke voltam az eddi-gi munkámra és hálás, hogyezt elismerték. A Szegedi Tu-dományegyetem pszicholó-gia szakára jelentkezem,hogy a jövõben kellõ szaktu-dással tudjak segíteni a lelkiproblémákkal küszködõkön.

Szabó Bence: – Általánosiskolás korom óta kitûnõ ta-nuló vagyok. Mellette a Tö-mörkény KSE megye II-benfocizom. Örültem, hogymegkaptam a díjat, hiszennem minden nap adnakilyen elismerést. Úgy gon-doltam, hogy akik indultak,

jobbak voltak nálam, ezért islepett meg, hogy rám esett aválasztás. Aki jó tanuló, jósportoló, annak szerintem ajövõben érdemes megpá-lyázni. Akárhová megy, aBoros-díjjal el lehet dicse-kedni. Szegedre gazdaságiinformatika szakra adtam bea jelentkezésemet.

Stibló Szimonetta: – Anégy év alatt sokat segítet-tem a tanáraimnak az iskolaiközösségi élet szervezésé-ben. Tizedik évfolyamtól va-gyok Iskolai DiákbizottságiTag, a rendezvények felkon-ferálása is az én feladatom.A tanulás és a közösségi életkiteszi a szabadidõmet, éskészülök az érettségire. Acsaládom mindenben támo-gat. Kecskeméten a GAMFmûszaki menedzseri szakánszeretnék továbbtanulni.

Lantos Éva

Eredményes fiataloké a jövõ

Sebõk Zsuzsanna, Szabó Bence, Csordás Cintia, Kádár Stefánia, Stibló Szimonetta

Beat, rock, diszkó, jazzrock, techno, rap. Mégis: MolnárDixieland Band, immár 50 éve! Nem, nem kaptam napszú-rást az elsõ tavaszi napsugártól. Azt próbáltam felsorolni(kissé vázlatosan), mennyi és miféle (többé vagy kevésbémaradandó) könnyûzenei divatot kellett át- és túlélnie Ma-gyarország legrégebbi vidéki dixieland zenekarának. Kép-telenség, hogy ebbõl az alkalomból ne látogassanak ismétSzentesre! Ugye, egyetértünk? (Nem mellesleg: az együttesnévadója is kerek születésnapi évfordulót ünnepelhetett ja-nuár végén.)

Page 6: Szentesi Élet · 2014-03-21 · Kolima ma is nagy jelentõségû az orosz arany, ezüst és egyéb nagy-értékû fémek bányászatá-ban. Nekünk különleges, egzo-tikus világ

66 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001144.. mmáárrcciiuuss 2211..

Közel ezer ifjú kézilabdá-zó látogatott Szentesre azelmúlt hétvégén, ahol nagysikerrel rendezték meg azország egyik legnagyobbkézilabda-fesztiválját. A VI.Kiss Bálint Kézilabda Után-pótlás Kupa nem csak sport,hanem idegenforgalmiszempontból is kiemelkedõrendezvénynek számít a vá-ros életében.

A három napos tornán 65csapat közel ezer ifjú kézi-labdázója vett részt. A mér-kõzéseket a Dr. Papp Lászlósportcsarnokban, a Szent Er-zsébet és a Koszta-iskoláktornatermében, illetve Cson-grádon és Kunszentmárton-ban rendezték. A torna ki-emelkedõ hazai vonatkozásúeredménye volt, hogy azU10-es korosztályú fiúk aSportiskola történetében elõ-ször megnyerték korosztá-lyukban a tornát, az U10-eskorcsoportba tartozó lányoka harmadikok, az U8-as lá-nyok és az U9-es fiúk az ötö-dikek lettek, míg az U8-askorosztályú fiúk a hetedikhelyen zárták a tornát. –Minden csapat eljött, amelybenevezett a tornára, ami avisszajelzések szerint jól si-került, jól érezték magukatSzentesen a vendégeink – ér-tékelte a három nap történé-seit Czesznak György, a Szen-tesi Párducok KézilabdaUtánpótlásnevelõ Sportisko-la vezetõje. – Az eredménye-ink is kifejezetten jól alakul-tak, valamennyi korosztá-

lyunkat dícséret illeti a helyt-állásért. Kiemelkedõ az U10-es fiúk aranyérme és a lá-nyok harmadik helyezése. Asikert megünnepeltük, devissza kell rázódnunk a dol-gos hétköznapokba, hiszen a

lányokra ezen a hétvégéndupla forduló vár a kiemeltbajnokságban. Pénteken afõvárosba utazunk, szomba-ton pedig már itthon fogad-juk ellenfeleinket a sport-csarnokban. Az U10-es csa-

patunkra is fontos hárommeccs vár, jövõ hét végénhárom olyan bajnoki mérkõ-zésünk lesz, melyeket megkell nyerni.

hv

A tabella második helyénálló Újszegedi TC vendégevolt az elmúlt vasárnap aSzentesi Kinizsi megyei elsõosztályú labdarúgócsapata.A mieink papírforma veresé-get szenvedtek, ráadásul akövetkezõ fordulóban hazaipályán a negyedik helyen ál-ló Hódmezõvásárhely ellenkellene pontot szerezni.

Bár átalakult a téli szünet-ben az UTC játékoskerete, en-nek ellenére õk számítottak aKinizsi elleni bajnoki esélye-sének. Rögtön a találkozó ele-jén magához ragadta a kez-deményezést az Újszeged, ésa 18. percben már a vezetéstis megszerezték a hazaiak,sõt, a 31. percben büntetõbõlszerzett találattal már két gó-los volt a hazai elõny. Szünet

után a Kinizsi irányította a já-tékot, ám a lehetõségek ki-maradtak, és egy meg nemítélt büntetõt is számon lehet-ne kérni a játékvezetõn. A 73.percben aztán minden eldõlt,egy hazai kontratámadástgóllal fejeztek be az újsze-gediek, sõt, egy perccel ké-sõbb Szeles Dánielt kiállítottaa játékvezetõ. – Hétvégi ellen-felünk, a Hódmezõvásárhelyszintén a feljutásért csatázik,ellenük valamivel nagyobbtûzzel és harci kedvvel kellpályára lépnünk – mondtaBozóki Zoltán vezetõedzõ.

A mérkõzés szombaton, 15órakor kezdõdik a PusztaiLászló Sporttelepen, az elõ-mérkõzést az ezen a hétvégén5-0-s gyõzelmet arató ifjúságicsapat játssza majd. hv

Bajnokesélyesekellen a Kinizsi

Bár szinte végig vezetett amérkõzésen, végül mégpontot sem szerzett hazaimedencében a KSI ellen aValdor-Szentesi VK férfi ví-zilabdacsapata. A mieinkkedden este a fõvárosban aFerencváros vendégei vol-tak, szombaton este pedig aVasast fogadják.

Az OSC elleni remek gyõ-zelmet követõen jogosanvárta a szentesi szurkolóse-reg, hogy kedvenceik a KSIellen folytatják jó szereplésü-ket a bajnokságban. Úgytûnt, ismét gyõzelemnekörülhetünk a ligeti uszodá-ban, hiszen a Szentes reme-kül kezdte a mérkõzést, aszlovák idegenlégiós, MartinKolarik mesterhármasával.Társaival két negyed utánháromgólos elõnyre tettekszert. 7-4, majd 8-5 után el-kezdett kapaszkodni a KSI,de 9-9 után újra nálunk volta kétgólos elõny. Dobott gólnélküli záró negyeddel ki-élezett meccsen csak ritkánlehet pontot szerezni, ezúttalsem sikerült. Igaz, a játékve-zetõk nagyon gálánsan bán-

tak a KSI-vel, könnyen fújtakbe olyan helyzeteket, ame-lyeket hazai pályán ritkánkap meg egy vendégcsapat,és ennél is ritkábban ítélnekbüntetõdobást egy erõsenkétséges szituációt követõena vendégek javára 33 másod-perccel a vége elõtt. – Sajnosnem játszottunk úgy, mint akorábbi hetekben – értékeltea látottakat Matajsz Márk, aSzentes vezetõedzõje. – Aszívünk vitt elõre, de ezen azestén szerencsénk sem volt,minden kifelé pattant, ami-

nek be kellett volna mennie.Valóban fújtak ellenünk fur-csa ítéleteket, de nem szok-tam foglalkozni a játékveze-tõkkel. A legnagyobb baj azvolt, hogy nem úgy zárt avédelmünk, ahogy kellettvolna.

A Szentes kedden a fõvá-rosban is kikapott a Ferenc-város vendégeként. Döntõvolt, hogy a harmadik ne-gyedben a Fradi hét góltszerzett, és így hiába nyer-tük meg a második és a ne-gyedik nyolc percet, nem

tudták ledolgozni a mieink azöld-fehérek elõnyét. Veresé-gével a Szentes továbbra isaz utolsó elõtti helyen áll atabellán, 10 ponttal.

HV

Két vereség után jön a Vasas

Edzõmérkõzést játszik hét-végén a Szentesi ’91-esekRögbi klub felnõtt és után-pótlás csapata. A PusztaiLászló Sporttelep edzõpályá-ján a felnõttek 13 órakor, a fi-atalok 11 órakor mérkõznekmárcius 22-én, szombaton a

szegedi egyetem csapata el-len. A GIR elnevezésû iskolaitoborzó programban részt-vevõ szentesi gyerekek egyhónapja kezdték az edzése-ket, heti két alkalommal. AGet Into Rugby ProgrambanKecskemét, Szeged, Ceglédés Szentes 12-14 éves fiataljaivesznek részt a déli régióból.

Rögbi

Szentesi arany akézilabda fesztiválon

Valdor-Szentes–KSI11–12 (3–2, 4–2, 4–6, 0–2)

Vodafone, férfi vízilabdaOB I., 22. forduló, Szentes,Széchenyi ligeti uszoda,100 nézõ. Vezette: MolnárP., Rubos.

Valdor-Szentes: HorváthT. – Józsa, Nagy M. 1, Né-meth D. 1, Kistamás 1,KOLARIK 4, Szabó Z. Cse-re: Hegedûs B., Pellei F.,Kiss Gy. 1, HEGEDÛS I. 2,Szabó Z. 1.. Edzõ: MatajszMárk.

Gól – emberelõnybõl:8/5, ill. 11/4. Ötméteres-bõl: –, ill. 1/1. Kiállítva,végleg cseré-vel: HorváthA. (Valdor-Szentes, a kis-padról). Kipontozódott:Németh D.

A 17. FORDULÓBÓL EL-HALASZTOTT MÉRKÕ-ZÉSEN:

Széchenyi Bank-FTC –Valdor-Szentesi VK 13–12(3–2, 2–3, 7–4, 1–3)

A knock-down karate di-ákolimpia gyermek, serdülõ,ifjúsági és leány knock--down nagydöntõjét vala-mint az ifjúsági fiú, juniorfiú, leány Kelet – Magyaror-szági fordulóját rendeztemeg a Magyar DiáksportSzövetség megbízásából aMagyar Tradicionális Kyo-kushin Karate Szövetség és aHonkyokushin InternationalKarate Organization (HIKO)

a Dr. Papp László VárosiSportcsarnokban. A kyo-kushin küzdelmeken 14 ha-zai szervezet 198 versenyzõ-je indult 37 sportegyesületszíneiben. A házigazdaHIKO versenycsapata, aMusashi Team nyerte az ösz-szetett pontversenyt. Tagjai 8arany, 3 ezüst és 7 bronzér-met szereztek, valamint ket-ten megkapták a legharco-sabb versenyzõ különdíját is.

A díjakat Szûcs Lajos alpol-gármester adta át. A versenyrendezõje ezúton is köszönia város támogatását. ShihanBrezovai Sándor (6 dan) véle-ménye szerint a 11. alkalom-mal lezajlott versenyen elérteredménnyel ismét sikerültöregbíteni Szentes hírnevét.

A Honkyokushin Interna-tional Karate Organizationhárom versenyzõje Szolno-kon vett részt a 42. knock-

down karate magyar bajnok-ságon, ahol Rapi Balázs (2dan) -70 kilogrammban ésLantos Lehel (2 dan) szuper-nehézsúlyban egyaránt 3.helyezést ért el. BrezovaiSándor szerint elõrébb is vé-gezhettek volna a bírói túl-kapások nélkül és küzdenitudásban mindketten ki-emelkedõ teljesítményt nyúj-tottak.

B.G.

Taroltak a karatékák itthon

Régen játszott bajnokimérkõzést a Szentesi Kini-zsi SZITE férfi asztalite-nisz-csapata, de a mieinklendületét nem törte meg akét hetes szünet, Debrecen-bõl is elhozták a bajnokipontokat.

Két héttel ezelõtt a BVSCII. ellen nyert hazai pályánrangadót a Kinizsi, ezen ahéten valamivel könnyebbellenfél, a Debrecen vártBunda Szabolcsékra, igaz ide-genben kellett volna pontotrabolni soros ellenfelüktõl. Avasárnapi bajnoki végülszentesi gyõzelemmel zárult,a Kinizsi 10-8-ra nyert azEgyetem téri Sportcsarnok-ban. – Legeredményesebb já-tékosunk Gazdag Károly volt,aki mindhárom egyéni mér-kõzését 3-0-ra nyerte meg,

ráadásul Bunda Szabolccsala párost is hozták, így õtmindenképpen kiemelném acsapatból – kezdte beszámo-lóját Hegedûs Gábor szak-osztályvezetõ. – Közelgõ 50.születésnapját így remek tel-jesítménnyel ünnepelte. A ta-lálkozó végig szoros volt, ésbár az elejétõl kezdve gya-korlatilag végig vezettünk,7-7-nél mégis utolértek min-ket a hazaiak, ám az utolsónégy egyéni mérkõzésbõlhármat mi nyertünk, ezzelpedig a végsõ gyõzelmet ismegszereztük.

A Kinizsi legközelebb ápri-lis 5-én, szombaton délelõtt11 órától a bajnoki címre esé-lyes Kecskemét gárdáját fo-gadja a Szent Erzsébet-iskolatornacsarnokában.

hv

GyõzelemDebrecenben

A Pollák DSE dzsúdósai közül a Pilismaróton rendezettnemzetközi tehetségkutató judo versenyen U10 kategóriá-ban elsõ lett Felföldi Zsombor.

A diák magyar kupán Tatán diák B kategóriában NémethBernadett 5., a diák A mezõnyben Tóth Bálint a 7., SzabóMáté az 5. helyet szerezte meg.

Az I. osztályú judo országos egyéni bajnokságon Kecske-méten Kalydy Patrícia (képünkön a dobogó jobb szélén)

A 6. Kiss Bálint Kupa 1. helyezett U10-es, fiú kézilabda csapata. Balról jobbra: KovácsDávid, Rácz Huba, Gere Szabolcs, Orosz Tibor edzõ, Sipos Teodor, Boldizsár Bence, KürtiBalázs, Sebõk Csanád. Elöl a kapusok, Bessenyei Dániel és Kocsis Péter.

(Fotó: Szentesi Gyors)

Tavaly októberben hazai pályán sem bírt a Fradival aValdor-Szentesi VK legénysége. Most a fõvárosban kaptakki 13-12-re a Ferencvárostól. (Fotó: Vidovics)

Page 7: Szentesi Élet · 2014-03-21 · Kolima ma is nagy jelentõségû az orosz arany, ezüst és egyéb nagy-értékû fémek bányászatá-ban. Nekünk különleges, egzo-tikus világ

Egy ember fölkeres egy válóperesügyvédet, és kéri, hogy segítsenneki diszkréten elválni a feleségétõl.- Természetesen vállalom - mondjaaz ügyvéd -, de azért árulja el ne-kem, mit ért diszkrét lebonyolításalatt?- Azt szeretném, ügyvéd úr, hogy afeleségem ne tudja meg, mert kü-lönben agyonüt...

A rendõr talál egy pingvint a város-ban. Kérdezi a fõnökét, mit csinál-jon vele.- Hát vidd el az állatkertbe!Elmegy a rendõr. Délután találkozika fõnökével, de még mindig mellet-te a pingvin.Kérdi a fõnök:- Mit csinálsz? Nem azt mondtam,hogy vidd el az állatkertbe?- Ott már voltunk. Most moziba me-gyünk.

A katonaorvos a sorozáson megpa-rancsolja a vonakodó újoncnak:- Olvassa el hangosan, amit azon atáblán lát! Szépen fentrõl lefelé!Nem ám kihagyni egy betût sem!- Micsoda táblán? Jelentem, énsemmiféle táblát nem látok.- Nagyszerû! - dicséri meg a kato-naorvos a leendõ közvitézt. - Mert-hogy nincs is tábla. Na fiacskám,akkor maga alkalmas.

A nagymama a halálos ágyán aztmondja az unokának, hogy rá hagy-ja a farmot a munkagépekkel, hatal-mas területtel, húszmilliós vagyon-nal.- Hol van ez a farm? - kérdi a gye-rek.Mire a nagyi:- A Facebookon.

A bíró kérdezi a csavargót:- Mondja, mikor dolgozik ön tulaj-donképpen?- Hébe-hóba.- És mondja, mit dolgozik?- Ezt-azt.- És hol dolgozik?- Itt-ott.- Van önnek állandó lakhelye? - Holvan-hol nincs.- Én most önt elítélem és börtönbezáratom.- És mikor szabadulok, tisztelt bíróúr?!- Elõbb-utóbb ....

Egy hajléktalan lopás miatt áll a bí-róság elõtt.- Tulajdonképpen mi is a maga fog-lalkozása? - kérdezi a bíró.- Munkaadó - feleli büszkén a haj-léktalan.- Na és kinek adna maga munkát?!

- kérdi gúnyosan a bíró.- Például önnek, tisztelt bíró úr!

A hatvanéves Józsi bácsi éppen aházassági évfordulóját ünnepli ket-tesben vele egykorú feleségével,amikor megjelenik egy tündér, akifelkínálja, hogy teljesíti egy kíván-ságukat.Józsi bácsi gyorsan lecsap a kínál-kozó lehetõségre:- Azt kívánom, hogy legyen egyharminc évvel fiatalabb feleségem!Így lett aztán Józsi bácsi - a jó tün-dérnek hála - egy pillanat alatt ki-lencvenéves

- Szörnyû dolgot látok! - mondjasejtelmesen a jósnõ. – A kártyaszerint a kedves férje pár napon be-lül meg fog halni.- Azt már tudom. Engem csak azérdekel, hogy felmentenek-e?

Pótfûtés

22001144.. mmáárrcciiuuss 2211.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 77

Új sportággal, pontosab-ban harcmûvészettel bõvülmárciusban a szentesisportpaletta: a japán erede-tû ju jitsu-t igyekeznekmeghonosítani városunk-ban. Elsõsorban önvédelmiismeretekkel ruházza fel agyakorlóját a dobásokon,feszítéseken alapuló stílus,de versenyzési lehetõségetis jelent.

Kifejezetten önvédelmi jel-legû harcmûvészet a ju jitsu(a hazánkban elfogadottírásmód szerint), melynekgyökerei a középkori, feudá-lis Japánba nyúlnak vissza,már a szamurájok is alkal-mazták a pusztakezes harc-ban. Népszerûségét komp-lexitásának köszönheti, va-gyis ütések, rúgások, fojtá-sok, feszítések és földharctechnikák egyaránt részei, sépp ezért utcai küzdelemreis alkalmas, hiszen mondjukszûk farmerban rúgni neméppen kényelmes, de a táma-dót fogásokkal kivédekeznibármilyen viseletben lehet.Fegyveres támadás, példáulkés vagy bot ellen is felké-

szít a ju jitsu. Nem szüksé-ges hozzá nagy erõ, ezértsok nõ és gyerek is gyakorol-ja. Ebbõl a rendszerbõl fejlõ-dött - a veszélyesebb eleme-ket elhagyva - modern küz-dõsporttá a judo. Egyébkénta ju jitsu sem sérülésveszé-lyesebb, mint bármely mássport, állítják gyakorlói: hamár kellemetlenné válik egy-egy fojtás, feszítés az edzé-sen, azt a szõnyegen tapso-lással kell jelezni, így elke-rülhetõek a komolyabb sérü-lések. Nemtõl, kortól, fizikaiállapottól függetlenül bárkielkezdheti a ju jitsu-t, mely-nek övvizsgarendszere ha-sonló az egyéb japán harc-mûvészetekhez.

Vonzó sportág példáulBagi László számára is, akitöbbedmagával jár át Szen-tesrõl Vásárhelyre Galisz Pé-ter edzéseire. A szomszédvárosban komoly hagyomá-nya és tömegbázisa van a jujitsu-nak, a szentesi tanítvá-nyok némelyike már övfoko-

zattal is rendelkezik. Lászlólétrehozta a szentesi klubhonlapját (jujitsuszentes.uw.hu), illetve a Facebookon isszervezõdik egy közösség. Afiatalember, aki civilben kö-zépiskolai tanár, elhatározta,megszervezi egy itteni klubindítását. A 2. danos, feketeöves vásárhelyi mestertGalisz Pétert kérte fel, akiheti két edzést vezet majd.A fentebb leírtakról a gya-korlatban március 25-én,

kedden délután fél 6-korgyõzõdhetnek meg az érdek-lõdõk. Ekkor tartják az elsõedzést a Bajcsy-Zsilinszkyutca 19. szám alatti MÁV-tornateremben, mely a Kor-sós sor felõl is megközelíthe-tõ.

A Japánban bejegyzett Ke-lemen Ryu iskolát követik aszentesi klubban. Hazánk-ban a legmagasabb fokozatotelért mester Kelemen István,akit valóságos legendaként

tisztelnek. A 9. danos ju jitsunagymester honosította megMagyarországon ezt a stí-lust, s van rá esély, hogyegyszer Szentesen is tisztele-tét teszi.

Aki a versenyzéshez iskedvet érez, idõvel megtehe-ti, bár a ju jtsu alapvetõennem versenysport, azért aföldharcra épülõ grapp-lingban ez a lehetõség isadott. Létezik egy brazilirányzat, ezt már jiu jitsu-nak írják, ami egyre nagyobbnépszerûségre tesz szert vi-lágszerte, s szintén elõkerülaz edzéseken.

Kedden és csütörtököntartják a tréningeket, 17. 30-tól 19 óráig, melyekhez a ké-sõbbiekben is lehet csatla-kozni. Az elsõ néhány alka-lom semmire sem kötelez, deszeretnék, ha minél többenmegkedvelnék a ju jitsu-t.Elõször elegendõ sportolás-hoz megfelelõ öltözékbenmegjelenni, aztán, ha sikeresa tanítvány elõmenetele, fel-öltheti a hagyományos edzõ-ruhát, a gi-t is.

Darók József

Helybe jön a ju jitsu

A zenekar 1998-ban 6 fõvel alakult azzal a céllal, hogy igé-nyes zenei produkciót nyújtson minden korosztálya számára.Az eltelt évek alatt az ország egyik legkeresettebbpartizenekara lett. A zenekari repertoár a mai napig folyama-tosan bõvül, szem elõtt tartva az aktuális zenei igényeket, azéppen aktuális slágereket.

Március 22-én, szombaton 22 órára várják a bulizni vágyó-kat a Felsõpárti Sörözõbe. A belépõ 22 óráig ingyenes.

Veracruz koncert

Az általános iskolák diákolimpiai mezeifutóversenyét rendezte meg a városi diáksportbizottság és a Honvéd Rákóczi SE. Azeseményre mintegy 423 gyermek nevezett aváros és a környezõ települések 8 intézmé-nyébõl. A versenyek a Puszta László Sportte-lepen zajlottak négy korcsoportban, a fiúk,illetve a lányok részére 500-tól 3000 méterigterjedõ távokon. Takács László szerint, az elsõkét helyezettek jó eséllyel képviselik a térsé-get a március 26-án, Szegeden tartandó me-gyei döntõn. A IV. korcsoportos lánycsapat aGödöllõn rendezendõ országos versenyre iseljuthat.

Szentesi eredmények, I. kcs., fiú egyéni: 2.Varga Milán, 3. Piti Dániel (mindketten Szent.E.). Fiú csapat: 2. Koszta, 3. Klauzál. Lányegyéni: 1. Kovács Helga, 3. Szabó Vanessza(Koszta), 2. Koncz Tímea (Szent Erzsébet)Lány csapat: 1. Koszta, 2. Szent Erzsébet.

II. kcs., fiú egyéni: 1. Sárréti Boldizsár, 3.Sipos Teodor (Koszta), 2. Urbán István (Klau-zál). Fiú csapat: 1. Koszta, 3. Klauzál. Lányegyéni: 1. Bubori Kincsõ (Szent Erzsébet)

2. Szaszkó Zorka (Klauzál). Lány csapat: 1.Koszta, 2. Szent Erzsébet.

III. kcs., fiú egyéni: 1. Marta Dorin, 3.Czanik Sándor (Szent Erzsébet), 2. Guti Botond(Koszta). Fiú csapat: 1. Szent Erzsébet, 2.Koszta, 3. Klauzál. Lány egyéni: 1. StrámaKlaudia, 3. Szilágyi Anna (Koszta), 2. MolnárRenáta (Klauzál). Lány csapat: 1. Koszta, 2.Klauzál.

IV. kcs., fiú egyéni: 1. Glodoviczán Levente,3. Bari Dávid (Klauzál), 2. Török Zsolt (Deák).Fiú csapat: 1. Klauzál, 2. Deák.

Lány egyéni: 1. Gedai Csenge (Koszta), 2.Bubori Boglárka, 3. Polareczki Doroti.

Lány csapat: 1. Koszta, 3. Klauzál.Fotó: Vidovics

Koszta József MúzeumÁllandó kiállítások: Szentes város

évszázadai. Legelõk, szántók, vadvi-zek. Céhek, iparosok, segédek. Fes-tõk, grafikusok, szobrászok. A zene-gépek története.

A Koszta-kiállítás július közepéignem látogatható.

Idõszaki kiállítás: Kass-Madách:Az ember tragédiája.

Városi könyvtár„Járom az utam” címmel Török

Katalin festményeibõl látható kiállításmárcius 27-ig nyitvatartási idõben.

Tokácsli GalériaSomoskövi Sándor akvarellmû-

vész kiállítása március 29-ig tekinthe-tõ meg.

Mûvelõdési és Ifjúsági HázAz Aradi Fotóklub „Ellentétek”

címû fotókiállítása látogatható nyitva-tartási idõben.

Mûvészetek HázaA mûvészeti iskola tanulóinak kép-

zõmûvészeti alkotásaiból nyílt kiállításlátogatható. Kézmûves mûhelyek: fe-ketekerámia, vesszõ, gyékény, gyer-tya és nemez, csipke, szövés-fonás,fafaragás elsajátítására van lehetõsé-gük az érdeklõdõknek hétfõtõl szom-batig 9–17 óráig.

Galéria Kávéház és ÉtteremBakó Ildikó és Levendovics

György, a Szentesi fotókör két tagjá-nak közös kiállítása tekinthetõ meg.

HHHHOOOOLLLL----MMMMIIII????Március 21-tõl

Városi KönyvtárMárcius 24. 17 óra Internet fiesta keretében Fõzõcske, deBLOGOSAN! Az internet, mint recept-gyûjtemény. Március 25. 18 óraFilmklub: Rém hangosan és irtó közel– amerikai filmdrámaMárcius 26. 18 óraA halál egészen más, vagy mégsem?Kérdések válaszok nélkül? Elõadó: dr. Horváth György; közremû-ködik: Tóth SándornéMárcius 29. 15 óra„Zsebkendõm négy sarka” a SzentesiMûvelõdési Központ díszítõmûvészkörének kiállításaMûvelõdési és Ifjúsági HázMárcius 27. 19 óraIrodalmi életrajzok elõadássorozatPoszler György vezetésévelMárcius 29. 22 óraFirst koncertMárcius 29. 15 óraSzentesi Körséta: A fehérházi üzletekeredeti és mai funkciói„Régi –új Szentes” programsorozatkeretén belülGyermekkönyvtárMárcius 31. 16.30 óraAgyra gyúrj! - játékos indirekt tanulás-fejlesztésKlauzál Gábor Általános Iskola Március 27. 10 óraÓvodás OlimpiaDr. Papp László Városi Sportcsarnok Március 29. 10 óra ERIMA Országos Kézilabda Gyermek-bajnokság Kiemelt U10-es fiú fordulóMárcius 30. 14 óra Amatõr labdarúgó torna

ProgramajánlóTTTTéééérrrrssssééééggggiiii mmmmeeeezzzzeeeeiiii ffffuuuuttttóóóóvvvveeeerrrrsssseeeennnnyyyy

KosEgy régebbi elképzeléseválhat valóra. A csillagok

eheti állásai a karrierjében, régótahúzódó ügyeiben lendületes javu-lást, emelkedést ígérnek.

BikaNagyon sok energiát fek-tet abba, hogy megfelel-

jen saját maximalizmusának. Néze-tei szerint csak a tökéletes az elfo-gadható, így képes a lehetetlenreis, ha a fejébe vesz valamit.

IkrekObjektív természetével,gyakorlatias ötleteivel

sokat tud segíteni neki a jelenlegihelyzetben. Jók a meglátásai.Anyagi helyzetében kedvezõ válto-zás elõszelét jósolják önnek a csil-lagok.

RákNem tervezett kiadásokraszámíthat egy elõnytelen

szerzõdés megkötése esetén. Hakellõen odafigyel a részletekre, éskorrigálják a nem oda illõ pontokat,hosszú távon nem túl nagy, de tar-tós plusz bevételre számíthat.

OroszlánFeszültebben kezdõdik ahét, amit fõképp a mun-

kahelyén érezhet hangsúlyosab-ban. Lehetséges, hogy több eset-ben is próbára teszik a türelmét.Ne üssön le minden feldobott lab-dát.

SzûzLényeges döntéseivel,melyek érintik az egzisz-

tenciáját, érdemes várni egy kicsit,míg a lehetõségek kedvezõbbneklátszanak. Ezek a kedvezõtlen hatá-sok lassan alábbhagynak, de leg-alább néhány napot még várniakell.

MérlegAz otthoni légkörben át-meneti kisebb feszültsé-

gek mutatkozhatnak. Ne engedje,hogy barátai beleszóljanak a csalá-di ügyeibe, mert nem biztos, hogyjó vége lesz a dolognak.

SkorpióNem a legvidámabb han-gulatában lesz. Vállalko-

zásának dolgaira aprólékos odafi-gyelésre lesz szükség. Alaposanellenõrizzen minden szerzõdést,hatóságok irányába történõ kötele-zettségeket.

NyilasItt az idõ nagyobb döntésmeghozatalára. Próbálja

meg egy kicsit reálisabban nézni adolgokat, mielõtt meghozná a vég-leges döntéseit. Iratokkal kapcsola-tos gondok merülhetnek fel.

BakA hét során váratlan bevé-telre számíthat. Élete több

területét érintõ lényeges minõségijavulások indulnak el. Vigyáznia kellaz eddigi megtakarításaira, értékeire.Hitelfelvétellel kapcsolatosan nemkedveznek ezek a napok.

VízöntõÚj szerzõdéskötések elõ-nyös pozíciót ígérnek.

Minden pénzügyeit érintõ döntésé-ben fokozottan legyen óvatos. Túlmagas a kockázati tényezõ ezen ahéten a magánjellegû hitelszerzõ-dések megkötésére.

HalakFelettesével könnyenösszeugorhatnak egy

semmiség miatt. Ez elvi vitából iskialakulhat. Könnyen problémákbaütközhet, ha kimondja mindazt,amit gondol. Kerülje a beszûkült lá-tókörû emberek társaságát.

Március 21-29.

HHHH OOOO RRRR OOOO SSSS ZZZZ KKKK ÓÓÓÓ PPPP

Page 8: Szentesi Élet · 2014-03-21 · Kolima ma is nagy jelentõségû az orosz arany, ezüst és egyéb nagy-értékû fémek bányászatá-ban. Nekünk különleges, egzo-tikus világ

Kutatások kimutatták,hogy a sûrûn lakott lakóte-lepek azok, ahol az embe-rek leginkább elzárkózvaélnek egymástól, hangzottel csütörtök délután a Dó-zsa házban a Kiút XXI. Köz-hasznú Egyesület projektin-dító sajtóbeszélgetésén.

A „Közös értékünk a Kert-város“ címû program célcso-portja a volt Hámán Kató la-kótelepen élõ közel négyezerlakos. A cél nem kevesebb,mint, hogy a telepen élõ em-berek közötti fokozódó elhi-degülés megforduljon és kis-közösségek kialakításával ahelyi összefogás megerõsöd-jön. Barát Endre, az egyesületelnöke lapunknak elmondta,szeretnék, ha a helyi lakosokis bekapcsolódnának a prog-

ramok és klubok alakításábaés megosztanák igényeiket.Január elején létrehoztak egyLakóközösségi Információsés Szolgáltató Irodát a Zol-nay Károly utca 3. szám alat-t, ahol keddtõl szombatigminden nap fogadó órát tar-tanak. Itt a lakosok egy hir-detõtáblán és személyesen istájékozódhatnak az éppenaktuális programokról, pél-dául klubfoglakozásokrólvagy nagyobb rendezvé-nyekrõl, sporteseményekrõl.Miskolczi Éva, aki összekötõszerepet tölt be a lakosság ésa projekt menedzserek kö-zött, elmondta, hogy ugyana programokat még nemhirdették széles körben, márfordultak meg érdeklõdõk azirodában és pozitív visszajel-

zéseket is kaptak. KucseraAndrea gyógytornász nyilat-kozatában elmondta, hogyszámos tornaórát tartott mára helyi óvoda szülõi közös-ségének és rövidesen az álta-la vezetett egészségmegõrzõklub is elindul.

Az egyesületnek jelenleg aKatolikus Egyházközösségelvan együttmûködési megál-lapodása és további együtt-mûködõ partnereket is ke-resnek a célok megvalósí-tásához. A TÁMOP-5.5.4.-13/2-2013-0015-ös kódszá-mú projekt közel 27 millióforintból valósul meg, mely-hez a Soros Alapítvány és azAutónómia Alapítvány tá-mogatása is hozzáadódik.

B.V.

Közösség épül a Kertvárosban

Szentesi ÉletÉgisz 90 Temetkezési Kft.

Iroda:Szentes, Sima F. u. 45.Tel.: 400-162, 560-940

Ügyelet:Antal Ferenc

Szentes, Bacsó B. u. 19/A

Telefon: 311-506

Felelôs szerkesztô: Besenyei GáborSzerkesztôség: 6600 Szentes, Kossuth tér 5.

Telefon, fax: 63/311—563E—mail: [email protected], [email protected]

Felelôs kiadó: Szirbik Imre polgármesterKiadja: Szentes Városi Képviselô—testület, 6600 Szentes, Kossuth tér 6.

Nyomtatás: SzVSz Kft. Nyomda üzeme6600 Szentes, Petôfi u. 1. Tel.: 63/314—567

Nyomdavezetô: Borbás TamásTerjesztés: saját terjesztõi hálózat.

Webarchívum címe: www.szentesinfo.hu/szentesieletISSN 0238—9959

A bíróság és a rendõrségáltal is keresett személyt fog-tak el a Szentesi Rendõrkapi-tányság munkatársai hétfõn.A férfi rokonai az egykoriélettársat gyanúsították az-zal, hogy „feladta” a rendõr-ségnek hozzátartozójukat,ezért a nõ házához vonultak,ahol beton- és tégladarabok-kal törték be a ház ablakát. Arendõrség két nõ és egy férfiellen csoportosan elkövetettgarázdaság miatt indított el-járást.

Feltörtek egy személygép-kocsit szombaton a belváros-ban. A jármû utasterében ha-gyott táskára figyeltek fel atolvajok, akik egy pillanatalatt hozzáfértek a táskához,benne pénztárcával, kész-pénzzel és személyes okirat-okkal.

Harisnyás rablók Március 18-án éjjel hívta a

rendõrséget egy szentesi fér-fi, aki bejelentette, hogyszomszédját kirabolták. Ahelyszínre érkezõ rendõrök-nek a sértett elmondta, hogya három férfi, akik arcukatharisnyával takarták el há-rom órával korábban törtékrá az ajtót, a földre tepertékés kezeit, lábait összekötöz-ték. A támadók a 47 éves em-bert az ágyra dobták, aholegy takarót tettek rá, majd

szisztematikusan átkutattáka lakást. Mindent kinyitot-tak, szétdobáltak, az egészlakást felforgatták. A sértet-tõl aranyat, fegyvert és dro-got követeltek. Végül – há-rom órával késõbb – kész-pénzt, laptopokat, mobiltele-fonokat és házipálinkát vit-tek magukkal. A helyszíniszemle és az adatgyûjtéseredményeként a nyomozókmár hajnalban elrendeltékannak a személyautónak akörözését, amivel a támadókközlekedtek. A kocsit a Szol-noki Rendõrkapitányságrendõrei foglalták le Szolno-kon, ahol a helyi és a szente-si rendõrök végül mind anégy gyanúsítottat elfogták.A jármûvük átvizsgálása so-rán a nyomozók készpénztés kábítószergyanús növényitörmeléket találtak.

A 34 éves F. Istvánt, a 19éves R. Györgyöt, a 22 évesK. N. Rózát és a 27 éves H.Miklóst a Szentesi Rendõr-kapitányságra állították elõ.A nyomozás eddigi adataialapján a Tisza-parti város-ban elfogott három férfi tá-madta meg a sértettet a laká-sában, míg a nõ az autónálvárakozott és figyelt. Elle-nük csoportosan elkövetettrablás bûntette és más bûn-cselekmények megalapozottgyanúja miatt indult bünte-

tõeljárás. A rendõrök mind anégy gyanúsítottat õrizetbevették és kezdeményeztékelõzetes letartóztatásukat.

LövöldözöttNem engedte be volt élet-

társa, ezért rálõtt az asszonylakásának ajtajára egy férfijanuár 1-jén. A helyszínre ér-kezõ járõröknek az asszonyelmondta, hogy a 62 évesférfi nem tudja megemészte-ni a szakításukat, ezért rend-szeresen zaklatja. Szilvesz-terkor gázspray-vel befújt apostaláda nyílásán, aznappedig kétszer is rálõtt az aj-tóra. A rendõrkapitányságjárõrei a közelben elfogták B.Jánost, akitõl lefoglaltak egygáz-riasztó pisztolyt, mely-bõl pontosan két lõszer hi-ányzott. A férfi kihallgatásánazzal védekezett, hogy ta-nyán él, ezért a kóbor kutyákelleni védekezésként hordjamagánál a fegyvert. A lövé-seket tagadta. Elmondásaszerint csak boldog új évetakart kívánni volt párjának,aki nem engedte be. A rend-õrség a 62 éves férfi ellenfolytatott nyomozást befejez-te. Az iratokat garázdaságbûntettének megalapozottgyanúja miatt vádemelési ja-vaslattal az ügyészségnekmegküldte.

Megkötözték, kirabolták

Született: Szabó Tibor és Gyergyai Mariannak (BrusznyaiÁ. Stny. 2.) Benedek, Dóka Zsolt és Tápai Szilviának (DósaiMolnár u. 11.) Patrik nevû gyermeke.

Házasságot kötött: Bari István és Kovács Katalin (Dankó P.u. 6.), Püski László Gábor és Kristó Anikó (Nádasdy u. 22.).

Elhunyt: Lázár Józsefné Petrecz Erzsébet (Drahos I. u. 10.),Kiss Károlyné Kiss Zsuzsanna (Korsós sor 37.), SzecskóLászlóné Hevesi Anna (Apponyi tér C ép.), Pulya Sándor(Köztársaság u. 13.).

Családi események

Orvosi ügyelet: hétköznap 15 órától reggel 7 óráig, hétvégén 7órától 7 óráig (24 órás) a Sima Ferenc utca 29–33. szám alatt(mentõállomás) tartanak ügyeletet. Telefon Szeged: 62/474–374.

Gyermekorvosi rendelés: hétköznap 15 órától 17 óráig, hétvé-gén és ünnepnap 9 órától 11 óráig a Sima F. u. 31–33. (mentõállo-más), rendelési idõn kívül az ellátás a kórház gyermekosztályán tör-ténik.

Gyógyszertári ügyelet: Március 24-ig Kertvárosi Patika (Köztár-saság u. 29.) hétfõ-péntek 7-18, szombat 8-12 óráig. Március 24-31-ig Menta Gyógyszertár (Alsórét 258., TESCO) hétfõ-péntek 8-18.30, szombat 8-13-ig. Készenléti telefon: 20/618-7020.

Állatorvosi ügyelet: (Szentes, Nagytõke, Derekegyház) március22-23-án Molnár Sándor, Céhház u. 7., telefon: 30/711-09-00.

GALÉRIAKávéház és étteremHeti menü március 24—28.

A menü: sertéshúsból,B menü: szárnyas húsból.

Hétfõ: Mexikói chilis raguleves észöldborsólevescsirkeaprólékkal

A menü: Magyaros rakott spagettivagy füstölt hús babsalátával

B menü: Rántott sajt, kukoricás rizs,tartár

Kedd: Korhelyleves füstölt ízekkelés fûszeres almaleves

A menü: Tüzes sertésfalatok,sült burgonya, saláta

B menü: Csirkemell-csíkoksajtmártásban,zöldfûszeres penne

Szerda: Húsleves házitésztával ésmájgaluskaleves

A menü: Párolt sertéscomb,törtburgonya, kaporszósz

B menü: Csirkepörkölt, tészta, salátaCsütörtök: Magyaros burgonyaleves és

Karaván sajtleveskenyérkockával

A menü: Sertéspörkölt pirítotttarhonyával v. chilisbab,saláta

B menü: Csirkemell sokmagvasbundában,kelkáposztafõzelék

Péntek: Sonkaleves zöldhagymávalés vegyes gyümölcsleves

A menü: Ínyenc töltött karaj,burgonyapüré, saláta

B menü: Görögös csirkemell,petrezselymes rizs, saláta

www.galeriakavehaz.hu (X)

Sipi emlékéreSipos Edit egykori vízilabdázó

szobrát avatják és a róla elneve-zett sétány névadó ünnepségéreis sor kerül március 29-én, szom-baton 16 órakor. A megemléke-zést a Széchenyi-ligetben azuszoda területén rendezik meg.

Gördülõ generációkelnevezéssel rendez korhatár

nélküli kerékpáros kirándulást aSt. Jupát Sportegyesület március23-án, vasárnap 10 órakor. Gyü-lekezõ 3 10-kor a Dózsa-háznál.Bõvebb információ kérhetõ a20/321-1693-as számon és [email protected] e-mail címen.