szentesi Élet mÉg 5 hÉt a lecsÓfesztivÁlig! · 2012-08-24 · xliv. évfolyam 30. szám 2012....

8
XLIV. évfolyam 30. szám 2012. július 27. Városi hetilap Ára: 145 Ft (elõfizetve 120 Ft) Volt, aki már nem elõször próbálkozott, s ezúttal is csak az elsõ hely közelébe sikerült jutnia, volt, aki viszont most szedte össze a bátorságát, hogy jelentkezzen a Strandszépe versenyre, s meg is nyerte. A Szentesi Üdülõközpont harmadszor hirdette meg szépségversenyét 16 és 30 év közötti hölgyek számára, a legszebbnek ismét helybeli lányt választottak: a 17 éves Szabó Odettet (képünkön), akitõl a „felkészülésének” receptjét is megtudtuk. (Folytatás az 5. oldalon.) Már üzemszerûen mûködik az a 19 kamera, ami a város közterületeit pásztázza, további kettõ pedig Eperjesen állt szolgálatba. Ahogyan Balogh Szabó Imre rendõrkapitány fogalmazott a minapi átadón, virtuálisan 22 kollégával bõvült az állományuk, ugyanis a térfigyelõrendszer monitorjai a rendõrség ügyeletén vannak elhelyezve. A teljes rendszer kiépítése és az idei mûködési költségei összesen megközelítik a harminc millió forintot. Nem a „nagy testvér” figyeli minden lépésünket, hanem a bûnmegelõzést szolgálja a most átadott térfigyelõ rendszer, utalt az átadón George Orwell 1984 címû regényére Szirbik Imre polgármester. Az önkormányzat és rendõrség közötti megállapodás alapján havi 200 óra élõ megfigyelést végez a hatóság, az ezen felüli idõszakban automatikusan mûködik a rendszer. A kamerák által készített felvételeket öt napig õrzik meg, erre az adatvédelmi törvény ad lehetõséget. A rendszer kiépítésén túl, a mûködtetést is az önkormányzat finanszírozza, a biztosítási díj fizetésérõl kezdve a kamerák által fogyasztott áramdíj költségéig. Így összesen közel 30 millió forintot fordít idén a város közbiztonságára az önkormányzat. A következõ évtõl a napi mûködés költségei terhelik a város kasszáját. – Elsõsorban a bûnmegelõzés volt a cél a kamerák felszerelésével – mondta Szirbik Imre. – A bevezetõ utakon tábla figyelmezteti az ide érkezõket, hogy térfigyelõ kamera mûködik a városban. Ezzel is a lehetséges bûnözõket szeretnénk távol tartani. Még két kamerát szerelünk fel a közeljövõben, az egyiket a Vajda telep bejáratánál, a másikat a Munkás utcai vasúti átjárónál. – A környezõ településen a városközpontokban találhatóak ilyen kamerák. A szentesi rendszer annyival tud többet, hogy már a bevezetõ utakat is mutatja – tájékoztatott Balogh Szabó Imre rendõrkapitány. (Folytatás a 3. oldalon.) Saját érdekünkben figyelnek bennünket Bár már szerdán, a labda- rúgó torna mérkõzéseivel elkezdõdtek a XXX. Nyári olimpiai játékok, hivatalo- san a ma esti megnyitóval veszi kezdetét az augusztus 12-ig tartó sportseregszem- le. Összeállításunkban vá- rosunk edzõi, sportvezetõi, sportolói közül azokat kér- tük fel esélylatolgatásra, amely sportágakban hazai versenyzõ is megmérettetik Londonban. Az olimpia elsõ napján el- sõként az asztaliteniszezõk állnak asztalhoz. Hegedûs Gábor, a Szentesi Kinizsi asz- talitenisz szakosztályának vezetõje szerint a férfiaktól az is bravúr lenne, ha egy- két kört sikerrel vennének, jobb szereplést egyértelmûen a Póta, Tóth kettõstõl remél a szakember, õk ketten egy si- keres sorsolás esetén akár a legjobb nyolc közé menetel- hetnek, de ha párosban is in- dulnának, akkor abban is szép eredményt érhetnek el. Kiss-Tóth Tihamér, a Dr. Papp László Birkózó Egyesület el- nöke szerint Deák Bárdos Mi- hálynak és Módos Péternek le- hetnek érmes esélyei, és elsõ- sorban kötöttfogásban lehe- tünk pontszerzésre jók, bár sok függ a sorsolástól is. Pars Krisztiántól vár aranyérmet atlétikában Merza Sándor, a Maximus KSE vezetõedzõje. Kõvágó Zoltánnak már nincs esélye, mert doppingvétség miatt eltiltották. A nemrégi- ben 400 méterese síkfutásban Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett Deák Nagy Marcell 16 közé jutása bravúrnak szá- mítana. Nehéz jóslatokba bo- csátkozni, már ami a csel- gáncsozóink szereplését ille- ti, legalább is Kalydy Zoltán szerint. A Pollák DSE vezetõ- je úgy látja, a felkészültség mellett a mentális állapot, a pillanatnyi forma döntõ le- het egy-egy versenyzõnk tel- jesítményét illetõen, no és az sem mellékes, hogy ki, mi- lyen ágon indul majd neki a viadalnak. Összességében két érmet és egy pontszerzõ helyet vár a cselgáncsozóktól Kalydy Zoltán, aki még hoz- zátette: hogy a férfiak vagy a hölgyek szerzik-e ezeket az érmeket, az édesmindegy. A tudásuk mindenesetre meg- van hozzá. (Folytatás a 6. oldalon.) Londoni éremesélyek edzõi szemmel Molnárné Tóth Györgyi szerint adminisztrációs ba- ki miatt nyilvánították eredménytelennek a Boros Sámuel Szakközépiskola és Szakiskola igazgatói pályá- zatát. Pintér Etelka marad a Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola élén, amely- nek tantestülete erõsen megosztott vele szemben. Az új gimnáziumi igazgató, Tóth Tamás nem tervez drasztikus változásokat. A tantestületek véleménye sokadrangú szempont volt a szentesi középiskolák új igazgatóinak kinevezésénél – legalábbis erre lehet követ- keztetni a hétfõn nyilvános- ságra hozott eredmények kapcsán. Mint arról beszá- moltunk, április derekán új intézményvezetõi pályázatot írtak ki a Horváth Mihály Gimnáziumban, a Boros Sá- muel Szakközépiskolában és a Zsoldos Ferenc Középisko- lában. Összesen öten jelent- keztek a három tisztségre. A nevelõtestületek mindhárom intézményben konkrét véle- ményt fogalmaztak meg a je- löltekkel kapcsolatban: a gimiben a jelenlegi vezetõ, H. Szabó Réka, a Zsoldosban pedig az igazgatóhelyettes, Bimbóné Piti Éva élvezte a pedagógusok háromnegyed- ének bizalmát, a Borosban pedig az egyetlen pályázó a jelenlegi igazgató volt, aki- nek vezetõi programját a szülõk, a diákönkormányzat és egyéb iskolai munkakö- zösségek 100 százalékban tá- mogatták. A végsõ döntést a pályáztató megyei intéz- ményfenntartó központ ja- vaslata alapján a közoktatás- ért felelõs miniszter hozta meg. A Horváth Mihály Gimná- zium igazgatójának Tóth Ta- mást nevezte ki Balog Zol- tán, a tárca minisztere. A 38 éves, három gyermeket ne- velõ kémiatanár – akinek programját a nevelõtestület 49 százaléka támogatta – la- punknak elmondta, nem ter- vez drasztikus változásokat az intézmény életében. Hoz- zátette, több dologban tájé- kozódnia kell, és az új tanév indítása is sok feladattal jár. Augusztus elsejéig azonban szeretne még kikapcsolódni, ezért családjával és diákjai- val vízitúrára indul. A Zsoldos Ferenc Középis- kola és Szakiskola igazgatója továbbra is Pintér Etelka ma- rad. Hiába a tapasztalat, ta- lán számára lesz a legnehe- zebb folytatni a 2008-ban megkezdett munkát, hiszen az általa irányított tantestü- let erõsen megosztott vele szemben. Ezt tanúsítja pá- lyázatának véleményezése és az, hogy kritikusai egyéb eszközt is bevetettek annak érdekében, hogy kihívója ke- rüljön az igazgatói székbe. (Folytatás és jegyzet a 3. oldalon.) Bakit sejt a Boros igazgatónõje HUNOR COOP A JÓ SZOMSZÉD Szentesi Élet MÉG 5 HÉT A LECSÓFESZTIVÁLIG! Tóth Tamás, mielõtt belevágna a direktorkodásba, vízitúrázni viszi diákjait. Odett a Strandszépe Az önkormányzat ünnepséget rendez az olimpiai láng meggyújtása alkalmából pénte- ken este fél 8-kor az Olimpiai tölgynél. A lán- got a Honvéd Rákóczi SE triatlonosai és a Maximus SE atlétái viszik a helyszínre, ahol a láng fogadása után Szirbik Imre polgármester mond ünnepi beszédet, majd meggyújtják az olimpiai lángot a Lõrinc Márton téren. (Fotó: Vidovics) (Fotó: Vidovics)

Upload: others

Post on 06-Jan-2020

1 views

Category:

Documents


0 download

TRANSCRIPT

Page 1: Szentesi Élet MÉG 5 HÉT A LECSÓFESZTIVÁLIG! · 2012-08-24 · XLIV. évfolyam 30. szám 2012. július 27. Városi hetilap Ára: 145 Ft (elõfizetve 120 Ft) Volt, aki már nem

XLIV. évfolyam 30. szám 2012. július 27. Városi hetilap Ára: 145 Ft (elõfizetve 120 Ft)

Volt, aki már nem elõször próbálkozott, s ezúttal is csakaz elsõ hely közelébe sikerült jutnia, volt, aki viszont mostszedte össze a bátorságát, hogy jelentkezzen a Strandszépeversenyre, s meg is nyerte. A Szentesi Üdülõközpontharmadszor hirdette meg szépségversenyét 16 és 30 évközötti hölgyek számára, a legszebbnek ismét helybelilányt választottak: a 17 éves Szabó Odettet (képünkön),akitõl a „felkészülésének” receptjét is megtudtuk.

(Folytatás az 5. oldalon.)

Már üzemszerûen mûködik az a 19 kamera, ami a városközterületeit pásztázza, további kettõ pedig Eperjesen álltszolgálatba. Ahogyan Balogh Szabó Imre rendõrkapitányfogalmazott a minapi átadón, virtuálisan 22 kollégávalbõvült az állományuk, ugyanis a térfigyelõrendszermonitorjai a rendõrség ügyeletén vannak elhelyezve. Ateljes rendszer kiépítése és az idei mûködési költségeiösszesen megközelítik a harminc millió forintot.

Nem a „nagy testvér” figyeli minden lépésünket, hanem abûnmegelõzést szolgálja a most átadott térfigyelõ rendszer,utalt az átadón George Orwell 1984 címû regényére SzirbikImre polgármester. Az önkormányzat és rendõrség közöttimegállapodás alapján havi 200 óra élõ megfigyelést végez ahatóság, az ezen felüli idõszakban automatikusan mûködik arendszer. A kamerák által készített felvételeket öt napig õrzikmeg, erre az adatvédelmi törvény ad lehetõséget. A rendszerkiépítésén túl, a mûködtetést is az önkormányzatfinanszírozza, a biztosítási díj fizetésérõl kezdve a kamerákáltal fogyasztott áramdíj költségéig. Így összesen közel 30millió forintot fordít idén a város közbiztonságára azönkormányzat. A következõ évtõl a napi mûködés költségeiterhelik a város kasszáját.

– Elsõsorban a bûnmegelõzés volt a cél a kamerákfelszerelésével – mondta Szirbik Imre. – A bevezetõ utakontábla figyelmezteti az ide érkezõket, hogy térfigyelõ kameramûködik a városban. Ezzel is a lehetséges bûnözõketszeretnénk távol tartani. Még két kamerát szerelünk fel aközeljövõben, az egyiket a Vajda telep bejáratánál, a másikata Munkás utcai vasúti átjárónál.

– A környezõ településen a városközpontokban találhatóakilyen kamerák. A szentesi rendszer annyival tud többet, hogymár a bevezetõ utakat is mutatja – tájékoztatott Balogh SzabóImre rendõrkapitány.

(Folytatás a 3. oldalon.)

Saját érdekünkbenfigyelnek bennünket

Bár már szerdán, a labda-rúgó torna mérkõzéseivelelkezdõdtek a XXX. Nyáriolimpiai játékok, hivatalo-san a ma esti megnyitóvalveszi kezdetét az augusztus12-ig tartó sportseregszem-le. Összeállításunkban vá-rosunk edzõi, sportvezetõi,sportolói közül azokat kér-tük fel esélylatolgatásra,amely sportágakban hazaiversenyzõ is megmérettetikLondonban.

Az olimpia elsõ napján el-sõként az asztaliteniszezõkállnak asztalhoz. HegedûsGábor, a Szentesi Kinizsi asz-talitenisz szakosztályánakvezetõje szerint a férfiaktólaz is bravúr lenne, ha egy-két kört sikerrel vennének,jobb szereplést egyértelmûena Póta, Tóth kettõstõl remél aszakember, õk ketten egy si-keres sorsolás esetén akár alegjobb nyolc közé menetel-hetnek, de ha párosban is in-dulnának, akkor abban isszép eredményt érhetnek el.Kiss-Tóth Tihamér, a Dr. PappLászló Birkózó Egyesület el-nöke szerint Deák Bárdos Mi-hálynak és Módos Péternek le-hetnek érmes esélyei, és elsõ-

sorban kötöttfogásban lehe-tünk pontszerzésre jók, bársok függ a sorsolástól is. ParsKrisztiántól vár aranyérmetatlétikában Merza Sándor, aMaximus KSE vezetõedzõje.Kõvágó Zoltánnak már nincsesélye, mert doppingvétségmiatt eltiltották. A nemrégi-ben 400 méterese síkfutásbanEurópa-bajnoki ezüstérmetszerzett Deák Nagy Marcell 16közé jutása bravúrnak szá-mítana. Nehéz jóslatokba bo-csátkozni, már ami a csel-gáncsozóink szereplését ille-ti, legalább is Kalydy Zoltánszerint. A Pollák DSE vezetõ-je úgy látja, a felkészültségmellett a mentális állapot, apillanatnyi forma döntõ le-het egy-egy versenyzõnk tel-jesítményét illetõen, no és azsem mellékes, hogy ki, mi-lyen ágon indul majd neki aviadalnak. Összességébenkét érmet és egy pontszerzõhelyet vár a cselgáncsozóktólKalydy Zoltán, aki még hoz-zátette: hogy a férfiak vagy ahölgyek szerzik-e ezeket azérmeket, az édesmindegy. Atudásuk mindenesetre meg-van hozzá.

(Folytatás a 6. oldalon.)

Londoniéremesélyek

edzõi szemmel

Molnárné Tóth Györgyiszerint adminisztrációs ba-ki miatt nyilvánítottákeredménytelennek a BorosSámuel Szakközépiskola ésSzakiskola igazgatói pályá-zatát. Pintér Etelka marad aZsoldos Ferenc Középiskolaés Szakiskola élén, amely-nek tantestülete erõsenmegosztott vele szemben.Az új gimnáziumi igazgató,Tóth Tamás nem tervezdrasztikus változásokat.

A tantestületek véleményesokadrangú szempont volt aszentesi középiskolák újigazgatóinak kinevezésénél– legalábbis erre lehet követ-keztetni a hétfõn nyilvános-ságra hozott eredményekkapcsán. Mint arról beszá-moltunk, április derekán újintézményvezetõi pályázatotírtak ki a Horváth MihályGimnáziumban, a Boros Sá-muel Szakközépiskolában ésa Zsoldos Ferenc Középisko-lában. Összesen öten jelent-keztek a három tisztségre. Anevelõtestületek mindháromintézményben konkrét véle-ményt fogalmaztak meg a je-löltekkel kapcsolatban: agimiben a jelenlegi vezetõ,H. Szabó Réka, a Zsoldosbanpedig az igazgatóhelyettes,Bimbóné Piti Éva élvezte apedagógusok háromnegyed-ének bizalmát, a Borosban

pedig az egyetlen pályázó ajelenlegi igazgató volt, aki-nek vezetõi programját aszülõk, a diákönkormányzatés egyéb iskolai munkakö-zösségek 100 százalékban tá-mogatták. A végsõ döntést apályáztató megyei intéz-ményfenntartó központ ja-vaslata alapján a közoktatás-ért felelõs miniszter hoztameg.

A Horváth Mihály Gimná-zium igazgatójának Tóth Ta-mást nevezte ki Balog Zol-tán, a tárca minisztere. A 38

éves, három gyermeket ne-velõ kémiatanár – akinekprogramját a nevelõtestület49 százaléka támogatta – la-punknak elmondta, nem ter-vez drasztikus változásokataz intézmény életében. Hoz-zátette, több dologban tájé-kozódnia kell, és az új tanévindítása is sok feladattal jár.Augusztus elsejéig azonbanszeretne még kikapcsolódni,ezért családjával és diákjai-val vízitúrára indul.

A Zsoldos Ferenc Középis-kola és Szakiskola igazgatója

továbbra is Pintér Etelka ma-rad. Hiába a tapasztalat, ta-lán számára lesz a legnehe-zebb folytatni a 2008-banmegkezdett munkát, hiszenaz általa irányított tantestü-let erõsen megosztott veleszemben. Ezt tanúsítja pá-lyázatának véleményezéseés az, hogy kritikusai egyébeszközt is bevetettek annakérdekében, hogy kihívója ke-rüljön az igazgatói székbe.

(Folytatás és jegyzeta 3. oldalon.)

Bakit sejt a Boros igazgatónõje HUNOR COOP

A JÓ SZOMSZÉD

Szentesi ÉletMÉG 5 HÉT A LECSÓFESZTIVÁLIG!

Tóth Tamás, mielõtt belevágna a direktorkodásba, vízitúrázni viszi diákjait.

Odett a Strandszépe

Az önkormányzat ünnepséget rendez azolimpiai láng meggyújtása alkalmából pénte-ken este fél 8-kor az Olimpiai tölgynél. A lán-got a Honvéd Rákóczi SE triatlonosai és aMaximus SE atlétái viszik a helyszínre, ahol aláng fogadása után Szirbik Imre polgármestermond ünnepi beszédet, majd meggyújtják azolimpiai lángot a Lõrinc Márton téren.

(Fotó: Vidovics)

(Fotó: Vidovics)

Page 2: Szentesi Élet MÉG 5 HÉT A LECSÓFESZTIVÁLIG! · 2012-08-24 · XLIV. évfolyam 30. szám 2012. július 27. Városi hetilap Ára: 145 Ft (elõfizetve 120 Ft) Volt, aki már nem

22 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001122.. jjúúlliiuuss 2277..

Az alsóréti városrészbentalálható; a Csongrádi utatés a Kurca sort köti össze. Azérintett területen Csongrádvármegye 1908-ban 216 ház-helyet mért ki kedvezmé-nyes áron munkáscsaládokrészére, emiatt kezdetbenCsongrád vármegyei telep-nek nevezték. A telepet aSzéchenyi út (ma Csongrádiút) határolta, ezért Széche-nyi-telepként is emlegették.A városrész neve után a te-rület legelterjedtebb neve Al-sóréti-újtelep volt. Az 1932-es városrendezéskor a térsé-get tíz utcára tagolták, és fe-lét a város legjelentõsebbpolgármestereirõl neveztékel. Ezek egyike volt MátéffyFerenc, aki Szentesen szüle-tett 1856. nov. 19-én; apjaMátéffy Ferenc tímármester,földbirtokos, városi és me-gyei képviselõ, édesanyjaBatik Lídia. Elemi iskoláit ésa gimnázium alsó négy osz-tályát szülõvárosában végez-te, Szarvason érettségizett.Köz- és váltóügyvédi diplo-máját, valamint a jogi dokto-rátust a budapesti egyete-men szerezte. 1884-ben haza-települt, s önálló ügyvédiirodát nyitott. 1889-tõl 1902-ig kiadója és szerkesztõje aSzentes és Vidéke c. újság-nak, 1890-tõl városi és me-gyei képviselõ, 1892-tõl tb.vármegyei tiszti fõügyész.Az 1902. évi általános tiszt-újításkor, majd még 2 alka-lommal a kormánypárt ésaz ellenzék támogatásával

Szentes polgármesterévé vá-lasztották.

Mûködése alatt elkészülta városi villanytelep és a vár-megyei kórház új fõépülete;a Szentes-Csongrád közöttitiszai vashíd. Megnyílt azOrosháza-Szentes és a Szen-tes-Csongrád közötti vasút-vonal, megkezdõdött az ár-tézi kutak fúratása; határozatszületett az utcák és terek el-nevezésérõl, valamint a há-zak újraszámozásáról. Fel-épült az új városháza, a já-rásbíróság, a katolikus népis-kola, a kenyérgyár, a mozi, aSzentes Vidéki Takarékpénz-tár Kossuth utcai palotája(ma Földhivatal), valamint 8új külterületi népház.

Mátéffy Ferenc Szentesenhunyt el 1927. július 5-én.1932-ben utcát neveztek elróla, Kováts Károly pedigmegfestette életnagyságúarcképét.

Labádi Lajos

A polgármester-választásnál elkövetettpolitikai stikli óriási felháborodást váltottki. A kitört hangzavar közepette id.Temesváry Antal aljárásbíró hivatalos óvástjelentett be a választás ellen, egyben indít-ványozta, hogy a képviselõtestület tagadjameg a megválasztottnak kijelentett polgár-mester fizetésének városi pénztárból törté-nõ folyósítását. E jelenetek közben megje-lent Tasnády Antal, s a személye ellen irá-nyuló dühkitörésekkel mit sem törõdve, amegválasztást elfogadta, a hivatali esküt le-tette, és a város jelvényeit átvette. Székfog-lalójában – melyet állandó közbekiáltásokközött tartott meg – hálás köszönetet mon-dott az iránta tanúsított „bizalomért”.

A botrányos polgármester-választás utánZsilinszky Mihály fõispán terjedelmes levél-ben számolt be Szapáry Gyula miniszterel-nöknek a szentesi eseményekrõl. Alaposanelferdítve a történteket, jelentése végén nemtitkolta annak valószínûségét, hogy a meg-választott új polgármestert az ellenpárt min-denféle kellemetlenséggel bosszantani fogja,de „végre is gyõznie kell a jognak és igazság-nak, a törvénynek és a tisztességnek, és megkell szûnnie a szentesi demagógia által elõ-idézett zilált állapotoknak” – fogalmazott afõispán. A fõvárosi és vidéki lapok is élénkenfoglalkoztak a botrányos polgármester-vá-lasztással. A kormánypárti újságok arról szá-moltak be, hogy a választás csaknem egy-hangúlag folyt le, amennyiben a leadott 62érvényes szavazatból Tasnády Antal 61 sza-vazatot kapott. Arról persze nem írtak, hogy121 szavazatot érvényteleníteni kellett. A la-pok többsége ezzel szemben megbotránko-zással írt a szentesi eseményekrõl: „Ahol a

kisebbség választ”, „A hatalom túlkapásai”,„A szentesi botrány” – szóltak a szalagcí-mek.

Magától érthetõen a helybeli újságoknakhosszú idõn át szinte kizárólagos témája ma-radt a polgármester-választás ügye. A Szen-tesi Lap a képviselõtestület legitim többségeés a város egész közönsége ellen elkövetettmerényletként értékelte a történteket. Atöbbségi véleményt képviselõ újság a válasz-tást követõ napon közzétett vezércikkébenleszögezte: „Tudomásul veszünk ebbõl azesetbõl annyit, hogy mindaddig, míg a kine-vezés be nem jön, dr. Tasnády úr Szentes vá-ros polgármesteri székét el nem foglalhatja, solyanforma polgármesternek tekintjük, mint

amilyen királya volt Magyarországnak Ven-cel és Ottó. (...) Ilyen papiroson szereplõ pol-gármestere lesz Szentesnek Tasnády is!” ASzentesi Lap ettõl kezdve nem is emlegetteTasnády Antalt másként, csak mint „papiros-polgármester”.

A történtek után a képviselõtestületbendöntõ többséget élvezõ városi párt tevékeny-sége nyíltan arra irányult, hogy Tasnády pol-gármester mûködését lehetetlenné tegye, ésezáltal bukását elõmozdítsa. Ennek elérésé-hez mindenféle módszert és eszközt megen-gedhetõnek tartott. A választás ellen benyúj-tott fellebbezést Csongrád Vármegye Tör-vényhatósági Bizottsága 1891. okt. 30-án tár-gyalta. A vita során Uhlár István apátplébá-nos hatásos beszédet tartott, indítványozva aválasztás eredményének megsemmisítését ésúj választás elrendelését. Végül a fõispánnévszerinti szavazást rendelt el, amelynekeredményeként 75:55 arányban a megyegyû-lés elutasította a szentesiek fellebbezését, ez-által megerõsítve Tasnády Antal megválasz-tását.

A szentesi képviselõk nem nyugodtak belea kudarcba. A kedvezõtlen megyei végzés el-len fellebbezéssel éltek a belügyminiszternél,továbbá rendkívüli közgyûlést hívattak ösz-sze egy újabb fellebbezés kimondására. No-vember 12-re kitûzték a közgyûlést, de atárgysorozatból hiányzott a fellebbezés ügye.Amikor ez kitudódott, Sima Ferenc önállóírásos indítványt nyújtott be a fellebbezéstárgyában. Beadványában közgyûlésileg kér-te kimondani Tasnády jogosulatlanságát apolgármesteri teendõk ellátására, mivel meg-választása a belügyminiszter által még nemnyert jóváhagyást. Ilyen elõzmények után

nyílt meg a rendkívüli közgyûlés. Mivel anapirendi pontok között nem szerepelt azominózus indítvány, Sima Ferenc szólásra je-lentkezett, kijelentve, hogy Tasnádynak nemvolt joga az õ önálló indítványát a közgyûlé-si tárgyalás elõl elutasítani. Erre nézve ügyé-szi véleményt kért. Mielõtt az ügyész szólha-tott volna, Tasnády kijelentette, hogy elnökijogánál fogva nem engedélyezi olyan ügyektárgyalását, melyek nem szerepelnek a napi-rendben. Erre a teremben kitört a hangzavar.Ekkor Burián Lajos ügyész felállt, s az elnökiakarat ellenére véleményt nyilvánított. Le-szögezte, hogy Szentes város közgyûlésénnem a polgármester, hanem a képviselõtes-tület határoz! Kijelentésére viharos taps és él-jenzés tört ki. Burián folytatta: Tasnádymindaddig nem lett volna jogosult polgár-mesteri funkcióját megkezdeni, míg a válasz-tási közgyûlés határozata végérvényesen jó-vá nem hagyatott. Mivel egyetlen hatóság-nak sincs joga hozzá nem utalt ügyben ha-tározatot hoznia, Sima Ferenc közgyûléshezintézett indítványa felett sincs joga senkimásnak dönteni, csakis a képviselõtestület-nek.

Az ügyészi vélemény elhangzása után Si-ma követelte indítványának szavazás alábocsájtását. Tasnády kijelentette, hogy az in-dítványt nem engedi tárgyalni. S mivel aképviselõk többsége egyre hangosabban kö-vetelte az indítvány feletti szavazás elrende-lését, a polgármester elõbb 5 percre, majd 30percre felfüggesztette a közgyûlést. A várteredmény elmaradt, ugyanis a képviselõk ki-jelentették, hogy addig nem fognak más ügytárgyalásába, amíg az indítvány felett nemdöntött a közgyûlés. E hajthatatlanság láttánTasnády feloszlatta a közgyûlést és marok-nyi táborával – hangos abcúgolástól kísérve– elhagyta a termet.

(Folytatjuk)

Labádi Lajos

150 éve született dr. Tasnády Antal polgármester (II.)

„Papiros polgármester”

125 éve: a Szentesi Lap1887. július 23-diki számábólkiderül, hogy a szentes–kunszentmártoni vasút épí-tése nagy erõvel halad elõre.– Eddig a sín 19 kilométerhosszban van lerakva, úgy,hogy most már meg lehetkezdeni a homokolást és ka-vicsolást. – Az elsõ teendõtehát most az, hogy a homo-kot kell a vonalon széthor-dani, mely most már gõz-mozdony segítségével törté-nik. A város e célra moz-donyt és 25 kocsit kért azállamtól. – Az államvasútigazgatósága ezeket már kiis szolgáltatta s FleischtnannJózsef építésvezetõ mérnöka kunszentmártoni állomás-nál f. hó 24-én vett át egygõzmozdonyt és 20 kocsit,melyekkel a mûködést mármeg is kezdette; mert 22-énezen gõzkocsin utazta végiga már kész vonalat. Megér-tük tehát azt az idõt, hogyfütyül a gõzös a szentesivasúton. Amily erõsen ésbiztosan halad azonban azépítés, éppen oly nehezenhalad a kisajátítási vállalat.A bizottság már két ízbenhirdetett pályázatot a kisajá-títási munkálat kiadásairánt; de ez sikerre nem ve-zetett. – A bizottság egyajánlatot sem fogadott el, s

új pályázatot hirdet a mun-kára, most már harmadszor.Ez már igazán nem egészenkomoly eljárás… A szeren-cse az egészben, hogy ezmost már nem hátráltathatjaaz építést: mert ha ettõlfüggne az, akkor, úgy lát-szik, hogy még a jövõ esz-tendõre se fütyülne a gõzösSzentesnek...

80 éve: a Szentesi Hírlap1932. június 25-én tudósítástközölt „A szentesi cukrá-szok és az olasz cukrász har-ca” címen, amelybõl kiderül,hogy Tyukody Lajosné ahelybeli cukrászok nevébenbeadványt intézett dr. Né-gyesi Imre polgármesterhez,s ebben panaszt emelt aSzentesen letelepedett olaszcukrász ellen. A beadványszerint az olasz cukrászszakvizsga és hatósági enge-dély nélkül nyitotta meg afagylalt üzletét, és ezzel anégy szentesi cukrász kere-seti lehetõségét megakadá-lyozta. „S most még azzal seelégszik meg, hogy bejáróközönségünket elvette, újab-ban Tirpák Péter helybelihadirokkant neve alatt utcaifagylaltárusításra kér enge-délyt, hogy még attól a cse-kély jövedelemtõl is elma-radjunk, amit eddig az utcaifagylaltárusítás jelentett” –

írta beadványában Tyuko-dyné. A továbbiakban arrakérte a polgármestert, hogyaz olasz cukrásznak ne ad-jon engedélyt a fagylalt utcaiárusítására. Az ellenségeske-dés bizonyára tovább tartott.Erre utal, hogy a jelzett új-ság augusztus 6-diki számamár arról számolt be, hogy„Az olasz fagylaltos véglegelmegy Szentesrõl”. A Kos-suth u. 8. sz. alatt lévõ üzle-tét az olasz cukrász váratla-nul bezárta, „szerdán éjjelösszecsomagolta mindenholmiját, és még az éjszakafolyamán elköltözött az üz-letbõl”. Másnap reggel meg-jelent a háztulajdonos Szen-tes Vidéki Takarékpénztár-nál, és bejelentette, hogyegyoldalúan felbontja a szer-zõdést, s nem fizeti meg azesedékes negyedévi házbértsem. A hírek szerint Buda-pestre költözött, s többé nemjött vissza Szentesre.

25 éve: a Szentesi Élet1987. augusztus havi számá-ból kiderült, hogy a szentesikórházban már három évehasználják a vesekõ-eltávolí-tó mûszert. A kórház szak-embere tájékoztatót tartottaz eddigi tapasztalatokról.Elmondta, hogy az 1,2 milliódevizaforintért, közadako-zásból vásárolt mûszer egyi-

ke volt az elsõ ilyen gyógy-ászati eszközöknek az euró-pai szocialista országokban.Ennek következtében sokfe-lõl, külföldrõl is gyakran ér-keztek orvosok tanulmá-nyozni, és megtanulni a ke-zelését. Jöttek a betegek is azegész országból. Ezzel kap-csolatban felmerült a kérdés:nem szorította-e háttérbe eza körülmény a kórház kör-zetének ellátását. A válasz-ból kiderült, hogy minde-nekelõtt a rászoruló helybe-lieket kezelik, a körzeten kí-vülrõl jelentkezõket csak azigazgató fõorvos engedélyé-vel fogadhatják. Ebbõl aszempontból nincs különb-ség aszerint, hogy valakiHódmezõvásárhelyrõl jött,vagy éppen Sopronból uta-zott ide. A sorrendet elsõsor-ban a mûtét sürgõssége be-folyásolja. Az utóbbi idõbenegyébként csökkent a távo-labb lakó betegek száma,mert elterjedõben van a mû-szer: jelenleg már húsz mû-ködik az országban. A gya-korlatban ez annyit jelent,hogy „csak” három-négyhónapra van elõre betábláz-va a vesekõ-eltávolító. Ki-használtságát jelzi, hogymár az ezredik mûtét feléközelednek.

Közreadja: Labádi Lajos

Régi újságok írták…

Cukrászok harca afagylaltárusítás körül

Utcáink, tereink névadói (86.)

Dr. MátéffyFerenc utca

Page 3: Szentesi Élet MÉG 5 HÉT A LECSÓFESZTIVÁLIG! · 2012-08-24 · XLIV. évfolyam 30. szám 2012. július 27. Városi hetilap Ára: 145 Ft (elõfizetve 120 Ft) Volt, aki már nem

(Folytatás az 1. oldalról.)– Nem kampányoltam, tet-

tem a dolgom, arról pedig,hogy a tantestület többségemás elképzelései mellett tettele a voksát, csak annyitmondhatok, ígérni sok min-dent lehet. Tisztában vagyokvele, hogy bizonyítanom kell– nyilatkozta lapunknak Pin-tér Etelka (képünkön), aki sze-rint az intézmény jövõjét ismeghatározza, hogy vezetésealatt sikerült megszerezni aPetõfi-iskola épületét, ahol akorábbiaknál sokkal jobb tár-gyi feltételek között folyhat aképzés. Arra a kérdésünkre,hogy a már-már elmérgese-dett helyzetben képes-e to-vább együtt dolgozni az õt ki-hívó helyettesével, az igazga-tónõ nem kívánt válaszolni.

– Ezúton szeretnék gratu-lálni a kinevezést nyert kol-légáknak, egyúttal sok sikertkívánok a munkájukhoz.Ami az én ügyemet illeti, aztkell mondanom, érthetetlena döntés – így kommentáltalapunknak a Boros SámuelSzakközépiskola és Szakis-kola igazgatói pályázatánakeredménytelenné nyilvánítá-sát Molnárné Tóth Györgyi,akinek újbóli kinevezését –mint fentebb írtuk – minden

véleményezésre jogosultszervezet teljes mellszéles-séggel támogatta. A jogsza-bály szerint az iskola igazga-tó-helyettese, Kun Erzsébetlátja el az intézményvezetõifeladatokat, megbízás alap-ján a következõ, eredményespályázat lezárásáig. A tör-vény szerint a tanév rendjétnem szabad megzavarnia pályáztatással, ezért a

megyei intézményfenntartóközpont egy év múlva, nyárelején hirdeti meg újból a pá-lyázatot. – Minden tõlem tel-hetõt megtettem, az intéz-mény jól mûködik, így talánnem véletlen, hogy a közös-ség teljes egészében mellémállt. Tudomásom szerint atérség országgyûlési képvi-selõje, Farkas Sándor is elis-merte munkámat – tette

hozzá az ügy mögött bakitsejtõ Molnárné Tóth Györgyi.

Lapunk megkereste aszentesi honatyát, aki aztmondta, õt is meglepte a Bo-ros szakközépiskolával kap-csolatos döntés. Hozzátette,személyesen jár utána a tör-ténteknek, és amint elegendõinformációhoz jut, tájékoz-tatni fogja lapunk olvasóit.

Bíró Dániel

22001122.. jjúúlliiuuss 2277.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 33

Sajátos módon próbált nyomást gyakorolni a döntéshozókraa Zsoldos Ferenc Középiskola és Szakiskola néhány, BimbónéPiti Éva vezetõi programját támogató pedagógusa: levelet írtak,amiben különféle, általuk vélt visszásságokra hívták fel a fi-gyelmet, egyúttal kijelentették, a jelenlegi igazgatónõvel sememberileg, sem szakmailag nem tudnak azonosulni. A pana-szos irományt elküldték Tápai Péternek, a Csongrád Megyei In-tézményfenntartó Központ vezetõjének, Czomba Sándor fog-lalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkárnak, Szirbik Imre pol-gármesternek, illetve a Népszabadság, a Délvilág és lapunkszerkesztõségének. A július 9-én kelt levelet senki nem írta alá,a kézjegy(ek) helyett csak annyi szerepel: „ZSF. Tantestülete”,holott köztudott — mi is megírtuk —, hogy a nevelõtestület ne-gyede Pintér Etelka újbóli kinevezését támogatta.

Az, hogy az írást olvasói levélként egyetlen említett sajtóor-gánum sem közölte, nem véletlen. Mostanság szokás ezt azzalmagyarázni, hogy a hatalomtól való félelem gátolja a bátor vé-lemények megjelentetését, pedig szó sincs ilyesmirõl, a magya-rázat ennél sokkal egyszerûbb. Hogy példával is érzékeltessük,maradjunk a pedagógusoknál. Feltehetõen e hivatást gyakorlókszámára sem igazán hitelt érdemlõ, ha egy diákjuk vagy egyérintett szülõ névtelenül vádol meg tanárt, bárki is legyen az.Ha valami gond van, megvannak a szabályozott keretek ah-hoz, miként lehet kritikával illetni vagy helyes irányba terelni aproblémás oktatót. Az elsõ és megkerülhetetlen feltétele ennek,hogy a panaszos vállalja nevét a közösség, illetve esetünkben anagy nyilvánosság elõtt. Ha ezt nem teszi, akkor mindaz, amitfelemleget — legyen annak bármennyi valóságalapja is —, pusz-tán rágalom.

Azt is lehetne boncolgatni, hogy mennyire volt végiggondolta levélírás. Önmagáért beszél, hogy a kormánypártok által ko-rábban már támogatott igazgatót próbáltak bemószerolni egykormánypárti politikus által vezetett kormányhivatalnál és egykormánypárti kormánytagnál azzal, hogy megállapodás nélkülsegített egy kormánypárti honatya által szervezett rendezvényelõkészítésében. Pazar öngól — mondhatnánk némi éllel, deennél súlyosabb a helyzet. A levélírók ugyanis megfeledkeztekarról, hogy a névtelenség mögé bújva azoknak ártottak a leg-többet, akik az igazgatójelöltek pályázatának véleményezése-kor mellettük álltak, bátran és nyíltan szavaztak, mert alkalmukadódott álláspontjuk kifejezésére, de ahogy lecseng ez azegész, megint nyugodt körülmények között dolgoznának to-vább, nevelnék és képeznék az ifjúságot. Õk ihatják meg a le-vét ennek a partizánakciónak.

Bíró Dániel

Pazar öngóla Zsoldosban

Pintér Etelka tudja, hogy megosztott vele szemben a tantestület

Bakit sejt a Boros igazgatónõje

(Folytatás az 1. oldalról.)A kamerákat saját kódjuk

megadása után tudják kezel-ni az erre a feladatra kikép-zett kollégák, ezzel nyomonkövethetõ és késõbb vissza-ellenõrizhetõ, hogy ki és mi-kor lépett be a rendszerbe. Akapitány eloszlatta azt a tév-hitet, hogy a felvételek alap-ján büntetnék meg a szabály-talankodókat. Arra azonbanfelhívta a figyelmet, hogyegy esetleges közlekedésibalesetnél bizonyító erejû le-het a rögzített felvétel. - Aképek alapján körülbelül 200méter távolságból lehet meg-határozni valaki karakterét,vagyis ilyen távolságból mégfelismerhetõ a személy. Éj-szaka és rosszabb látási vi-szonyok között természete-sen rövidül ez a távolság.

Elkészült az a szolgálatter-vezet, ami alapján a havi 200óra figyelést beosztják. A ta-pasztalatok alapján ez a be-osztás késõbb módosulhat,azonban nagyobb rendezvé-nyek idején biztosan leszszolgálatban valaki a moni-torok mögött. A figyelõolyan, mintha a közterületenlenne, látja a közlekedõket, ajármûvek rendszámát és azesetlegesen kialakuló ve-szélyhelyzetet – mondta akapitány. Ha úgy ítéli meg,hogy adott helyzet beavatko-zást tesz szükségessé, akkorazonnal riasztja a járõröket.

Négy kamera felszereléséthelyi vállalkozások igényel-ték és a költségét is vállalták.Az Ady Endre és Farkas Mi-hály utca sarkán lévõt a víz-gazdálkodási társulat finan-

szírozta. Ugrai Bálint elnökelmondta, részükrõl ez in-kább felajánlás volt a városszámára, mert egyetérteneka bûnmegelõzési szándék-kal. Régebben voltak gép-kocsifeltörések is a FarkasMihály utcán, ami megerõsí-tette támogatási szándéku-

kat. Bakos Zsolt, az UniCreditBank helyi kirendeltségénekvezetõje is a város közbiz-tonságán akart javítani, ami-kor kérvényezte a pénzinté-zet központjának támogatá-sát egy kamera felszerelésé-nek költségéhez. A helyi gaz-dasági élet egyik szereplõje-ként számukra is fontosanyagilag is hozzájárulni azitt élõk biztonságérzetéhez.

A térfigyelõ rendszer to-vábbi kamerák felszerelésétis lehetõvé teszi. Az átadónfelmerült, hogy fontos lennea közterületeken találhatómûalkotások ilyen jellegûvédelme. Balogh Szabó Imre

ennek nem látja akadályát,hiszen a rendszer akár ötvenkameráig bõvíthetõ. Egyedülaz anyagi lehetõségek szab-nak határt a megfigyelt terü-let kiterjesztéséhez és a rend-õrségnek is vannak ötleteitovábbi figyelõpontok felállí-tására.

Besenyei Gábor

Saját érdekünkben figyelnek bennünket

A térfigyelõ kamerák helyei:

A bevezetõ utakon, a Csongrádi út-Kiss Zsigmond utca,a Rákóczi és Damjanich utca, a Vásárhelyi és Téglagyáriút, az Attila utca és Ipartelepi út keresztezõdésében vala-mint a Szeder temetõnél a volt laktanyánál. A Kossuthutcán a Tóth József, a Somogyi Béla, Mátyás Király utcaikeresztezõdésekben illetve az UniCredit Bank elõtt. A Si-ma Ferenc és Kiss Zsigmond, a Honvéd és Cseuz Béla, aNagyörvény és Farkas Antal valamint az Ady Endre ésNagy Ferenc utca keresztezõdésében a gyógyszertárnál.Kamera figyel a Szabadság tér déli oldalán, a Pepe GSMüzletnél, a Köztársaság utcai Coop boltnál, az Árpád Ag-rár Zrt. székháza elõtt, a Rákóczi utcán a piacnál a hús-bolt elõtt, valamint a sportcsarnoknál a Jövendõ és Bocs-kai utcák keresztezésénél.

A szentesi kórházban a csí-põ- és térdprotézis mûtétekkivételével viszonylag rövididõ alatt el tudják látni a vá-rólistás betegeket – derül ki ahó eleje óta elérhetõ országosnyilvántartásból.

A betegellátási rend válto-zásával együtt július 1-jétõlmindenki számára hozzáfér-hetõvé vált az országos váró-lista is az Országos Egész-ségbiztosítási Pénztár hon-lapján. Az érdeklõdõk az el-látások típusa szerint keres-hetnek rá, hol mennyi az át-lagos várakozási idõ, éshogy mennyien szerepelnekegy-egy intézmény listáján.Epeköves beavatkozásra pél-dául jelenleg nem kell várniSzentesen, míg Gyulán ésHódmezõvásárhelyen közelegy hónap a várakozási idõ.Laparoszkópos epemûtétesetén nálunk 12 napot kellvárni. Olyan sérvmûtéteknél,ahol implantátum beültetéseszükséges, mindössze 6 napa várakozási idõ Szentesen, a

beültetés nélküli beavatkozá-soknál pedig 11 nap. Régi-ónkban nálunk kerülnek leg-hamarabb mûtõasztalra aprosztatával küzdõ betegek:a legfrissebb adatok szerint14-en szerepelnek a várólis-tán, az átlagos várakozásiidõ pedig 9 nap.

Jóval nagyobb türelmetigényel az intézmény azok-tól, akik csípõprotézis vagytérdprotézis mûtétre jelent-keznek be. Elõbbi esetében,dél-alföldi összehasonlítás-ban – hét intézmény közül –Szentesen a leghosszabb avárólista, 159 ellátásra várójelentkezett be a kórházba,az átlagos várakozási idõ pe-dig 595 nap. Aki most irat-kozna föl, annak csak 2019õszére tudnának idõpontotadni. Térdprotézis mûtétre130 beteg jelentkezett be, ne-kik a korábbinál is többet, át-lagosan 606 napot kell kivár-niuk a beavatkozásig.

B.D.

Csak protézisrekell sokat várni

(Fotó: Vidovics)

Az idén hetedik alkalom-mal mutatkoztak be a Theal-ter Fesztiválon a szentesiHorváth Mihály Gimnáziumdráma tagozatos diákjai.Csütörtökön és pénteken aKlauzál és a Széchenyi téren

is megtekinthették az érdek-lõdõk Határvadász címû elõ-adásukat, mely külsõ és bel-sõ határainkról, illetve a kül-világgal való viszonyulásrólis szól. A darabot SzurmikZoltán rendezte.

Drámaisok Szegeden

(Fotó: Vidovics)

Page 4: Szentesi Élet MÉG 5 HÉT A LECSÓFESZTIVÁLIG! · 2012-08-24 · XLIV. évfolyam 30. szám 2012. július 27. Városi hetilap Ára: 145 Ft (elõfizetve 120 Ft) Volt, aki már nem

44 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001122.. jjúúlliiuuss 2277..

Nem volt szentesi katonaazok között, akiket vasárnapSzarajevóban helyi futball-hulligánok támadtak meg –értesült lapunk. A Honvédel-mi Minisztérium hétfõn kö-zölte, hogy három magyarEUFOR-katona megsérült jú-lius 22-én este Bosznia-Her-cegovina fõvárosában, ami-kor helyi futballhuligánokrájuk támadtak. A magyarbékefenntartók éppen a ki-menõjüket töltötték a Szara-jevó központjában, amikormegtámadták õket. BartókGábor alezredes, az EUFORkontingens 11 váltásánakszentesi parancsnoka hétfõnazt nyilatkozta a közszolgá-lati televíziónak, hogy botok-kal, baseballütõkkel és vipe-rákkal támadtak a helybelieka magyarokra. A hvg.hu dip-lomáciai forrásból úgy érte-

sült, hogy a tömegvereke-désbe hat-nyolc magyar ka-tona keveredett bele. A táma-dás oka az volt, hogy a feltü-zelt fiatalok bolgároknaknézték a magyarokat. Né-hány nappal korábban Szófi-ában a Levszki Szófia játszottaz FK Szarajevó csapatával.A civilben lévõ katonákközül hárman könnyebbenmegsérültek. A sérültek kö-zött nem volt szentesi kato-na, de a kontingensben szol-gálatot teljesítõk között van-nak – tudatta lapunkkal atárca sajtóirodája.

A sérüléseiket ellátták,majd társaikkal együtt a ka-tonák estére mindannyianbiztonságban visszatértek atáborba. A helyi hatóságokmegkezdték az eset kivizsgá-lását. Magyarország jelenleg170 katonával járul hozzá azEUFOR-mûvelethez. A ma-gyar békefenntartók feladataszeptember 1-jéig a tömegke-zelés, a területek és útvona-lak biztosítása és ellenõrzése,járõrözés, területzárás, va-lamint ellenõrzõ-áteresztõpontok telepítése és üzemel-tetése. Az õsz elsõ napjátólváltozik az EUFOR szerveze-ti felépítése, így a magyarkontingens feladata is. Szep-tembertõl csak az EUFORT ö b b n e m z e t i Z á s z l ó a l j(MNBN) törzsébe beosztottmagyar tisztek és tiszthelyet-tesek, valamint egy logiszti-kai támogató elem marad aszarajevói Butmir táborban.

Munkatársunktól

A rovásírással is megis-merkedhettek azok a gyere-kek, akik a Ki játszik ilyet el-nevezésû egyhetes táboronvettek részt. A MûvelõdésiKözpont Zöldág hagyo-mányõrzõ szakköre népi já-ték, néptánc és népzenei is-mereteket bemutató foglal-kozásokat tartott. A tanulta-kat a tábor végén egy közösfellépésen mutathatták be agyerekek a Dr. Sipos FerencParkerdõ Otthon lakóinak.

Hankó Györgyné táborveze-tõ szatmári néptáncokat, né-pi énekeket tanított, Deák Al-bert a kézmûves foglalkozá-sokat vezette, meséket olva-sott és a strandon is felügyel-te a gyerekeket. A jórészt lá-nyokból álló csoport leánynépi játékokat tanult, mert

Szatmárban nincsenek kari-kázók, amiben a fiúk is sze-repet kapnak. A táborlakókdélutánonként a várossal is-merkedtek, ellátogattak Do-rogi Sándorné Marika nénihez,aki a hímzést tanította, Ko-vács Ivánné saját munkáitmutatta meg. Ezen kívülmegnézték a jurtát a PéterPál Polgárházban és NagyZoltán téglagyûjteményét,Balla Tibor citerán játszott ne-kik, valamint sétakocsikázásés strandolás is a programrésze volt. Munkafüzet segít-ségével megtanulhatták a ro-vásírást, a tábor végére pe-dig mindenki rovásírással ki-hímezhette saját párnahuza-tát, illetve véséssel díszíthe-tett egy falapot.

Besenyei

Nyári sorozatunkbanolyan hétköznapi embere-ket mutatunk be, akiknekmunkája nélkülözhetetlen aváros életében, hozzáállá-sukkal és teljesítményük-kel pedig példát mutatnakkollégáiknak és a szentesi-eknek. Ezúttal egy mentõ-tiszttel ismerkedhetnekmeg.

Orvos szeretett volna lenniNagy Béla, de anyagi nehéz-ségek miatt mégis beteghor-dóként kezdett az egészség-ügyben dolgozni. A mentõkmunkáját látva eldöntötte,hogy neki ezt kell csinálnia.Sorkatonaként egészségügyitiszthelyettesi feladatokat lá-tott el. Leszerelése után azakkor új helyre költözöttszentesi mentõállomáson he-lyezkedett el 1977-ben, aholazóta is dolgozik. Gyerekko-ri vágya teljesült, hiszenmentõtiszt lett, így gyakorla-tilag orvosi hivatáshoz kö-zelálló munkát végez, bárnincs doktori diplomája. Kö-zel 30 éve oktat gyermeke-ket, felnõtteket elsõsegély-nyújtásra, egészségügyi is-meretekre.

Egészségügyi pályafutásáta gimnázium elvégzése utána szentesi kórház szülésze-tén és a traumatológiánkezdte beteghordóként, ami-hez idõközben a szakképesí-tést is megszerezte. Közbenbehívták sorkatonának, ahol

egészségügyi tiszthelyettes-ként végezte munkáját. Azorvossal történt egyeztetésután gyógyszerelt, sebeketlátott el, lázat csillapított. Le-szerelése után tudott elhe-lyezkedni az akkor megnyílóúj mentõállomáson mentõ-ápolóként. Az évek soránletette a mentõ szakápolóivizsgát, majd elvégezte amentõtiszti fõiskolát és 1989óta mentõtiszti beosztásbandolgozik, 1993 óta vezeti is ahelyi mentõállomást.

- A világon egyedülálló amagyar mentõszolgálat, ná-lunk ugyanis fõleg mentõ-tisztek vonulnak az esetko-csikon. A mentõtisztek ki-emelt munkát végeznek,önállóan döntenek a helyszí-nen. Külföldön az autókonúgynevezett paramedikusvonul, aki csak a kórházzaltörtént egyeztetés után vé-gezhet jelentõsebb beavatko-zást a betegen. Az esetkocsin3 fõ vonul, orvos vagy men-tõtiszt, szakápoló és gépko-csivezetõ.

A rohamkocsin szakorvosvonul az esetekhez, de ilyencsak Szegeden van a megyé-ben. Vallja, nagyon nehéz, deegyben gyönyörû szakmaa mentõké. Általánosan el-mondható az egészségügyidolgozókról, hogy nagyon le-terheltek, ugyanakkor a vég-telenségig elkötelezettek a be-tegek iránt. Nem fizetik meg

ezt a munkát, holott minden-ki jól fizetõ, borravalós szak-mának tartja a mentõzést.Mindenkinek kell még vala-mi mellékállás, hogy fizetnitudja a számláit. A mentõkesetében borravalóról szintenem lehet beszélni.

- A munkánk megkívánja,hogy nálunk nincs ünnep-nap vagy hétvége, mert bár-mikor behívhatók vagyunk.Nehéz világot élünk, idõn-ként ingerült a dolgozó, defõleg a beteg vagy a hozzá-

tartozója. Megváltoztak a be-tegek is, ahogy az egész kör-nyezetünk. Egyre ritkább a„köszönöm” az egészség-ügyben – tûnõdik a negyvenéve egészségügyi pályándolgozó Nagy Béla.

- Régen nem volt jellemzõ,hogy egybõl orvoshoz men-jen egy lázas beteg. Ma sokannem is próbálnak önállóantenni a javulásukért. Perszevan ellenpélda is, fõképp azidõsek között. Nemrégibenvolt egy tüdõvizenyõben

szenvedõ beteg, aki már éjjelrosszul érezte magát, de csakhajnalban hívta a mentõt,mert nem akart addig zavar-ni. Természetesen ez sem jómegoldás. Azért vagyunk,hogy a rászorulóknak bármi-kor segítsünk.

Az évek során helikopte-res mentésben is dolgozottSzolnokon és Szegeden is.Szegeden a Mentés a jövõértAlapítvány üzemeltetett egyhelikoptert, de pár év utánelfogyott a pénz, ezért le kel-lett állni.

- Mi is sokat tettünk azért,hogy Szentesen legyen a légimentõbázis – mondja kisszemrehányással, hiszen lob-biztak a kollégákkal, de megsem hívták õket a bázis át-adására.

Nyugdíjra készül a jövõre60. életévét betöltõ mentõ-tiszt. -Reméltem, hogy nyug-díjba mehetek, de a jogszabá-lyi változások miatt még leg-alább három évet dolgoznomkell. Ma már könnyebben el-fáradok, egyre nehezebbenregenerálódik a szervezetem.Az évek során megtanultamülve aludni. Otthon van egykedvenc fotelem, amelybenfél óra alvás is sokszor elég afolytatáshoz.

- Gyönyörû ez a szakma,szebbet el sem tudok képzel-

ni – mondja. - Biztosan tu-dom, újra ezt választanám,még akkor is, ha egyes esete-ket nehezen tudok feldol-gozni. Egy-egy ilyen lelkitrauma után napokig azonjár az eszem, mit lehetettvolna még tenni az adottesetben. Nem igaz az, hogyidõvel meg lehet szokni amegpróbáltatásokat, és még-is hiszem, hogy azok, akikebben a szakmában dolgoz-nak, hiányolnák ezeket a ne-héz helyzeteket, ha mást kel-lene csinálniuk. Ezt a mun-kát csak szívvel lehet végez-ni. Minden betegellátás egykihívás, amit a legjobb tudá-sunk szerint kell megolda-nunk, és biztos vagyok ben-ne, hogy mindenki az esetei-vel él tovább ebben a szak-mában. Rendkívüli jó érzés,amikor tudunk segíteni.Nem fásulhatunk bele amunkába. Nálunk fokozot-tan igaz, miszerint vagymegszokik, vagy megszökikaz új dolgozó. Aki marad, azáltalában egy életre választjaezt a rendkívül nehéz,ugyanakkor gyönyörû szak-mát. Itt is igazolva látszik,hogy a mentést csak szívvel-lélekkel lehet végezni hosszútávon – teszi hozzá végeze-tül Nagy Béla.

Besenyei Gábor

Hétköznapi hõsök 3. rész

Harmincöt éve mentõzik

Szentesi katonátnem bántottak

Népzenei tábor

A polgármesteri hivatalkéri a város lakosságát, gaz-dasági és társadalmi szerve-zeteit, tegyenek javaslatotazon személyekre, kollektí-vákra, akiket, amelyeketméltónak tartanak arra, hogyaz idén a „Városért Emlékér-met” odaítélhessék.

Az emlékérem azoknaka személyeknek, személyekcsoportjának, társadalmi,gazdasági szervezeteknekvagy intézményeknek ado-mányozható, akik vagy ame-lyek a város fejlesztésében, atársadalmi, szociális, egész-ségügyi, oktatási-nevelési,

kulturális-mûvészeti, sportés a gazdasági élet bármelyterületén, ágazatában ki-emelkedõ munkát végeztek,és ezáltal a város értékeit nö-velõ, maradandó eredmé-nyeket értek el.

Az indoklással ellátott, akitüntetésre javasoltak élet-útját, szakmai munkásságátbemutató iratokat augusztus10-ig juttassák el a polgár-mesteri hivatal jegyzõi irodá-jához, a Kossuth tér 6. sz. alá.

2012-ben az önkormányzatképviselõ-testülete díszpol-gári címet nem adományoz.

Javaslatot várnak

Négy hónapi kényszerpi-henõ után, augusztus elejénfolytatja a szarvasi úti ke-rékpárút építését a kivitele-zõ. Mint arról lapunk is be-számolt tavasszal, a termál-tavon fészkelõ madarakköltési idõszaka alatt nemengedett semmiféle munka-végzést a környezetvédelmi

hatóság. Eddig elkészült amegerõsített alap és a töltésa sóderággyal, most az út-szegély kialakításával, beto-nozással és aszfaltozássalfolytatja a kivitelezést aszarvasi Integrál Zrt. A 2050méter hosszú bicikliút vár-hatóan szeptember végérekészül el.

Folytatódik akerékpárút építése

Jól szolgálnak azok a robo-gók, melyeket három évvelezelõtt adományozott az ön-kormányzat a helyi kapi-tányságnak. Idén tavasszal aváros költségén átestek egyáltalános szervizelésen ésmost az utcákat róják. Álta-lában egy motor van szolgá-latban, miután két motor he-lyett jobban megéri autóvalközléekedni a rendõröknek.Szívesen használják a körzetimegbízottak is, de a járõrök

is járják velük a várost a nap-pali órákban. Az önkor-mányzat 2010-ben a techni-kai eszközöket, lézeres távol-ságmérõt, kültéri GPS-t,notebookokat, nyomtatókat,projektort és hordozhatóvetítõvászont ajándékozott arendõrségnek, több mint 500ezer forint értékben. Idén atérfigyelõ rendszer kiépítésé-vel segíti a rendõrség mun-káját és a város közbiztonsá-gát az önkormányzat.

A város segítia rendõrséget

Még három évig nem mehet nyugdíjba Nagy Béla.

Page 5: Szentesi Élet MÉG 5 HÉT A LECSÓFESZTIVÁLIG! · 2012-08-24 · XLIV. évfolyam 30. szám 2012. július 27. Városi hetilap Ára: 145 Ft (elõfizetve 120 Ft) Volt, aki már nem

22001122.. jjúúlliiuuss 2277.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 55

Valósítsd meg a jövõtA Legrand Zrt. és a FIVOSZ pá-

lyázatot írt ki intelligens ház és la-kás villamos tervének elkészítésé-re. Az „Intelligens otthon“ pályá-zaton indulhatnak kreatív, 18 és35 év közötti, saját vállalkozássalbíró villamos tervezõk és kivitele-zõk. A pályázat célja a LegrandZrt. termékportfóliójával egy intel-ligens lakás, ház koncepciójának,villamos tervének elkészítése. Akoncepció részleteinek papírra ve-tése, építészeti, kiviteli tervvé ala-kítása. A magyarországi piaconmár létezõ, felgyorsult világunk ki-hívásainak megfelelõ, valamintmár a jövõt is megmutató villa-mos terv megalkotása. A pályázatnyitott; természetes és jogi sze-mélyek egyaránt indulhatnak. Vil-lamosmérnökök, kivitelezõk, dediákok, tanárok részvételére isszámítanak. Egy pályázó több pá-lyázattal is indulhat. Megvalósultprojekt dokumentációjával, illetvemég meg nem valósult projektesetében a tervdokumentáció be-nyújtásával lehet pályázni.

Az épület minimum alapterülete80 nm vagy 3 szobás lakás.

A pályázat díja: HP Netbook aLegrand Zrt. felajánlásával, vala-mint a FIVOSZ, ill. referencia mun-kaként a Legrand Zrt. kommuniká-ciójában való részvétel 2012-ben.

A zsûri elnöke: Károlyi László, aLegrand Zrt. vezérigazgatója

Díjátadó: a díj átadására 2012novemberében a FIVOSZ Club ke-retein belül kerül sor.

Információ: Sulczi Mónikamonika.sulczi@legrand

Benyújtási határidõ: 2012. ok-tóber 31.

A pályázatok leadásának címe:Legrand Zrt., Kereskedelmi iroda1097 Budapest, Gubacsi út 6/b(Office Campus irodaház) monika.sulczi@ legrandgroup.hu

FIVOSZ [email protected] pályázatok mellé minden

esetben fel kell tüntetni a pályázatnevét!

A Legrandpályázata

A Magyar-Román Hatá-ron Átnyúló Együttmûkö-dési Program 2007-13 kere-tében az EuroTalent elneve-zésû projekt keretén belülnemzetközi sporttábort ren-deztek Szentesen az ÉletjelKözhasznú Egyesület szer-vezésében, ahová 25 helyiés 25 újszentesi (Románia)fiatalt hívtak meg.

Az Európa Uniós pályáza-tot a temesvári SzórványAlapítvány nyújtotta be,melyhez csatlakozott a szen-tesi és az újszentesi önkor-mányzat. Vállalták, hogy akét helyhatóság iskoláibanfolyamatosan felkutatják ésgondozzák a tehetségeket azene, a tánc, a drámajáték, asport és a képzõmûvészetterületén. Emellett képzika feladat megvalósításábanszerepet vállaló pedagógu-sokat, valamint a nyári idõ-szakban táborokat szervez-nek.

A szentesi sporttáborbanolyan programokat valósí-tottak meg, amelyek lehetõ-vé tették a tehetségek felis-merését, másrészt a kiválasz-

tott tehetségek fejlesztéséttették lehetõvé. Az Erdélybõlérkezett diákok megismer-kedtek a város és térsége ne-vezetességeivel és nagy lel-kesedéssel kapcsolódtak be asportmunkába.

A táborozók részt vettekegy sportágválasztón a Dr.Papp László Városi Sport-csarnokban, ahol többfélemozgásformát próbálhattakki a kosárlabdázástól, a szi-vacskézilabdán keresztül avívásig. Túráztak a Széche-nyi ligetben és környékén,,kenuztak a Kurcán, íjászat-tal, lovassportokkal ismer-kedtek Derekegyházán, ki-próbálhatták a vizes sportokedzéseit a ligeti uszodában,és kulturális programokonvettek részt.

A program folytatásakéntõsszel Újszentesen tartanakhasonló tábort. A projektet2013 januárjában zárják Ro-mániában egy közös feszti-vállal, ahol mindenki bemu-tathatja a megszerzett tudá-sát.

Munkatársunktól

Nemzetközisporttábor

(Folytatás az 1. oldalról.)Idén nemcsak a kategóri-

ák száma csappant egyre, aszervezõ is magára maradt,s korábbiaknál kevesebblány jelentkezett a verseny-re, pontosan 11-en. A han-gulaton azonban mindeznemigen érzõdött, s a gyõz-tesre váró nyereményeket ishosszasan sorolták. AStrand arca egy éven keresz-tül mosolyoghat a plakátok-ról, s ingyenesen jogosít-ványt szerezhet, az elsõ kéthelyezett nyerhet kétszemé-lyes görögországi kint tar-tózkodást, masszás- és fit-neszbérletet, de a különdí-jak sem voltak lebecsülen-dõk, hiszen modellmunka,fotózás is csábíthatta a je-lentkezõket. Volt tehát tétjemég így is a szentesi szép-ségversenynek, melyre na-gyobbrészt helybeli lányok

neveztek, egy-egy jelölt voltCsongrádról, Szarvasról, il-letve Makóról.

A könnyû nyári ruhás el-sõ forduló után hét lány ke-rült a döntõbe, ahol a szak-értõ zsûri elõtt fürdõruhá-ban vonultak fel. Bájaikat,magabiztosságukat, kisu-gárzásukat értékelte BalázsCsaba modellügynökség-vezetõ, mint zsûrielnök,Domján Ilona divattervezõ-stílustanácsadó, VerebélyiViktória versenytáncos -éspontozó, Mátyásné Bimbó Il-dikó fodrász, Baranovszky Je-nõ fotós, és Nemes Viktóriaszemélyében a tavalyi gyõz-tes is helyet foglalhatottzsûriben, hogy megtaláljautódját.

A finálét megelõzõen azElene Couture divatcég für-dõruha-bemutatóján pihen-tette szemét a termálmeden-

cék közönsége. Akkor mégnem lehetett tudni, hogy akifutón a modellek közöttbizony ott sétál az a lány is,akit nem sokkal késõbbszépségkirálynõnek válasz-tanak.

Egyik modellje is a jelölt-jei között van, árulta el azsûribõl Domján Ilona, aki akorábbi két Strandszépe-versenyen és koszorúslány-szépségversenyen is ponto-zott már.

Mint az eredményhirdetésután kiderült, a két befutójá-ból az egyik célba ért, sze-rinte most is egyöntetû volta zsûri véleménye, melyegybecsengett a publikumízlésével. A döntõsök mind-egyike kapott valamilyendíjat. A verseny harmadikhelyezettje a csongrádi TúriAnikó lett, aki legutóbb isvolt már udvarhölgy, a má-

sodik a makói Gazdag Bog-lárka, közös jellemzõjük,hogy nem voltak már rutin-talanok szépségversenye-ken. A legszebbnek az alány találtatott, akinek nevéta hivatalos bejelentés elõttmár a fürdõzõk is bekiabál-ták: Szabó Odett.

Akkor már a 17 éves lányis elhitte, hogy érdemes voltmegpróbálni. Mint mondta,az elmúlt két évben is figye-lemmel követte a Strand-szépe-versenyt, de nem ér-zett hozzá elég bátorságot.Nemrég a Tõserdõ Szépeversenyen debütált, de ottnem fokozódott az önbizal-ma, azonban élete másodikversenyén a Strandszépe-cím már meghozta a bátor-ságát. Olyannyira, hogy márúgy nyilatkozott, nem tartjakizártnak, elindul más ver-senyeken is, és komolyabb

modellmunkákat is szeret-ne. A Boros szakközépiskolakülkereskedelmi-marketingszakos tanuló-ja még nem tudja, milyenirányban tanul tovább, demindenképpen egyetem acélja. Saját ötlet alapján in-dult a Strandszépe-választá-son a 175 centiméter magaslány, s elmondása szerint akövetkezõképpen „készült”:- Felkeltem, megcsináltam ahajam, a sminkem, és eljöt-tem. Ezen kívül egyszer akozmetikusomhoz is elmen-tem. Régebben futottam, deszerencsére tényleg szintesemmit nem kell tennem,hogy vékony maradjak.

S hogy kit visz magával agörögországi nyereményút-ra, mosolyogva annyit mon-dott: - Legyen ez az én tit-kom.

D. J.

Még titok, kit visz a Strand szépe a görög útra

Odett felkelt, sminkelt, gyõzött

Láthatják a „Fától az erdõt” a KosztaJózsef Múzeum ligeti épületébe láto-gatók. Ezzel a címmel ugyanis alapunk megjelenésének napján nyílóúj természettudományi idõszaki kiál-lítás bevezet a magyarországi erdõsé-gek történetébe és a benne élõ állatfaj-ok közvetlen közelébe, valamint a fa-kitermelés módjába.

A Széchenyi-ligetben, védett terüle-ten elhelyezkedõ, a természeti környe-zettõl körülölelt múzeumi épületben, aCsallány Gábor Kiállítóhelyen igazánméltó helyre került a Szegedrõl érkezõtárlat.

A Kárpát-medencei erdõk 10 ezeréves múltjába enged betekintést a kiál-lítás, azon belül hazánk erdeirõl, azokmúltjáról, jelenérõl, egy kicsit a jövõjé-rõl, s élõvilágáról tudhatunk meg töb-bet a múzeumban. A három terembenberendezett installációk között sétálva,bár sok a látnivaló, elõször egy réztáb-lára figyelünk fel, mely szép, öles be-tûkkel hirdeti: Hazánk erdõterülete el-érte a kétmillió hektárt. Ez pedig azÓpusztaszeri Nemezti Történeti Emlék-park szomszédságában hazai és uniósforrásból támogatott, õshonos fafajokalkotta erdõ telepítésével sikerülhetett.

A kiállítás látványos részét alkotja azuradalmi erdész díszruhája az 1910-esévekbõl, és az erdõõri egyenruha az1890-es évekbõl, melyek egy nagy mé-retû, 1885-ös erdészeti térképet fognakközre. Kihalt állatfajok maradványaimellett elámulhat a látogató a fiatal ma-mut állkapcsának és kulcscsontjának,

illetve az õsbölény koponyájának mére-tein.

A következõ teremben preparált õs-honos állatokkal találkozhatunk: a szir-ti sastól a vadmacskán, farkason, rókánkeresztül a tekintélyt parancsoló vad-disznóig. Eredeti környezetükben lát-hatók az erdõk vadjai, köztük az euró-pai hód, melyet a kihalás szélérõl meg-mentve telepítettek be ismét. A vicsor-gó vadak között harmonikusabb lát-ványt nyújt egy õzcsalád. Aki „boga-rászni” szeret, egy vitrinben elidõzhet arovarok gyûjteménye felett: a futrinkákkülönbözõ fajtái mellett szarvasboga-rak is láthatók, a pompás virágbogár

fénylõ háta különleges látványt nyújt.A faanyagok hasznosítása is szerepet

kap a kiállításon: a fa és az építészetkapcsolatát illusztrálják a fakitermeléseszközei, köztük Mária Terézia korábólegy gyökérkiemelõ szerkezet, valaminterdõõri szakiskolák makettjei, melyeketa harmadik teremben állítottak ki. Itt alátogatók a kézi fûrészelés fortélyait agyakorlatban is kipróbálhatják.

A Fától az erdõig címû tárlatot annakrendezõje, Gaskó Béla megyei múzeum-igazgató-helyettes nyitja meg szakmaiismertetõvel július 27-én 17 órától.

D. J.

Erdõt járhatunk, fûrészelhetünka ligeti múzeumban

A szépségverseny döntõsei láthatóak Vidovics Ferenc felvételén

Page 6: Szentesi Élet MÉG 5 HÉT A LECSÓFESZTIVÁLIG! · 2012-08-24 · XLIV. évfolyam 30. szám 2012. július 27. Városi hetilap Ára: 145 Ft (elõfizetve 120 Ft) Volt, aki már nem

L o n d o n b a , a h a t o d i kolimpiájára kerekezõ CseuzLászló utibeszámolót ír la-punknak, az elsõ leveléthétfõn este küldte az auszt-riai Amstettenbõl.

„Az elsõ napomat nagyonnehézzé tette az erõs ellen-szél. Csaknem 13 órás teke-rés után érkeztem meg Mór-ra 229 km után. A helyi kol-légiumban nyugodt éjsza-kám volt. Másnap már 7elõtt elindultam, sajnos ahelyiek Várpalota irányábaküldtek, így 10 km-t felesle-gesen tettem meg. A szélegész nap szembefújt, de elakartam jutni Bécsig. Estefél kilenckor szálltam le abicajról 205 km után. Mégmagyar földön kaptam egyzáport, de nem zavart. Ro-koni pénzbõl, amit erre acélra kaptam, egy szállóbanéjszakáztam. Nem volt lu-xus, de nekem megfelelt.Hétfõn megint 7 elõtt in-dultam, természetesen aszél szembefújt. Elég köny-nyen megtaláltam a dunaikerékpárutat. 70 km után aszél megszûnt, majd enyhe

hátszéllel haladtam Amstet-tenig. Itt a volt szentesiMosonyi Orsi várt, sajnos akülvárosi részt nem találtammeg, így kb. 30 km-t teke-regtem a városban, végülOrsi kísért haza autóval.Pontosan 200 km-t tettemmeg, így már 634 km-néltartok. Szeretnék eljutni 2nap alatt Heidelbergig, mertott egy volt úszom, TörökMarianna akar kényeztetni.A tervemhez természetesenkedvezõ szélviszonyok is

kel lenek. Egészségileg, fi-zikailag jól vagyok, csak abal kezem zsibbad állandó-an 2 napja. Köszönöm szé-pen a szép búcsúztatást!“

A következõ rövid üzeneteszerda este érkezett szer-kesztõségünkbe. Azt írta,hogy öt nap alatt 1030 km-ttett meg. Németországbanvan, nagyon jól bírja a kerék-pározást. Csütörtökön rend-kívüli meleg volt, de õ kelle-mes, szemerkélõ esõben ha-ladt.

Ezer kilométeren már túl van

Megkezdte a felkészüléstaz augusztus közepén rajtolóbajnoki szezonra a SzentesiKinizsi felnõtt és ifjúsági lab-darúgócsapata. A játékosokheti három edzéssel és leg-alább öt edzõmérkõzésseligyekeznek formába hoznimagukat az elsõ fordulóra.

Július 18-án, kedden tar-totta a nyári szünetet követõelsõ foglalkozást labdarúgó-inak Bozóki Zoltán. A vezetõ-edzõ, ahogy tavaly, idén isegyütt készíti fel a felnõtt ésaz ifjúsági csapatot a bajnok-ságra. A szokásosnál talán

többen, összesen 34-en vet-tek részt a keddi gyakorlá-son, mára ez a létszám 25 fõ-re apadt. – Ezekben a napok-ban erõsítõ, erõnléti edzése-ken izzadnak a fiúk, késõbbmajd a játékelemek gyakor-lására is sor kerül- mondtaBozóki Zoltán. – Legalább ötedzõmérkõzést terveztembe, de ha lehetõség lesz rá,akkor többször is pályára lé-pünk. Az elsõ mérkõzésün-ket július 27-én, péntekenvívjuk, ekkor a Várpalotalesz az ellenfelünk.

Az elõzetes híreknek meg-

felelõen a csapattal kezdtemeg a felkészülést a Csong-rádról hazatérõ különítmény,vagyis Szél Bence kapus,Lekrinszky Ariel, Polyák Csabaés Boldizsár Máté. A Kinizsiedzéseit látogatja Mihály Ró-bert is, de a klub vezetõségeszeretné leigazolni MihályTamást, Lajos Mátét és KovácsNorbertet is, egyelõre azon-ban az õ szentesi jövõjükmég kérdéses.

A valamivel több, mintegy hónappal ezelõtt bajnokicímet szerzett ifjúsági csapatgerince együtt marad, ígyidén is ütõképes, jó gárdájalehet a Kinizsinek ebben akorosztályban. Az elsõ baj-noki fordulóra augusztus 18– 19-én kerül majd sor.

H.V.

66 SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 22001122.. jjúúlliiuuss 2277..

Ahogy arról korábbanmár lapunkban is beszá-moltunk, Párizsban vettrészt nemzetközi versenyenMészáros Lotti (képünkön),a Szentesi Tenisz Klub 14esztendõs játékosa. A fiatalsportoló jelenleg Ausztriá-ban, Kufsteinben lép pályá-ra nemzetközi viadalon.

Bakos László, a Szentesi Te-nisz Klub vezetõedzõjeörömmel újságolta, hogyMészáros Lotti, egyesületükegyik legnagyobb reménysé-ge, a francia fõvárosban Pá-rizsban szerepelt elsõ kate-góriás, nemzetközi tornán. –A legerõsebb típusú viadalez, nagyon komoly mezõnygyûlt össze idén is. Lottinaksikerült felkerülnie a fõtáblá-ra, ott azonban sajnos az elsõkiemelttel, a késõbbi gyõz-tessel került össze, és veresé-get szenvedett – mondta Ba-kos László. – Tapasztalat-szerzésre, egy ilyen légkörûviadal atmoszférájának meg-ízlelésére azonban kitûnõ al-kalom volt a párizsi torna.Franciaországból hazatérveLotti részt vett a korosztá-lyos országos bajnokságon,ahol egyéniben harmadiklett, párosban pedig – FarkasEmesével az oldalán – bajnokicímet szerzett.

A 14 esztendõs teniszezõezekben a napokban Auszt-riában tartózkodik, itt isnemzetközi versenyen vesz

részt, bár ez közel sem olyanerõsségû, mint amilyen a pá-rizsi torna volt. A klub másikkét versenyzõje, Virág Mátéés Drahota Szabó Dorka semtétlenkedett az elmúlt na-pokban, õk is részt vettek azOB-n, ahonnan Máté páros-ban, a 18-évesek korosztá-lyában, az Ajkai Norberttel al-kotott párosukkal, bronz-

éremmel és egy egyéni nyol-cadik hellyel tért haza. Dor-ka párosban a legjobb nyolcközé jutott, egyéniben vi-szont az elsõ fordulóban bú-csúzni kényszerült. Igaz, 10évesként a 12 esztendõsversenyzõk mezõnyébenszerepelt…

hvFotó: Vidovics

(Folytatás az 1. oldalról.)Bombaerõs csoportban

szerepelnek férfi kézilabdá-zóink Londonban. CzesznakGyörgy, a Szentesi PárducokKézilabda UtánpótlásnevelõSportiskola vezetõje amon-dó, hogy az egyre összeszo-kottabb gárda benyomásátkeltõ válogatottunk számáranem lesz könnyû a továbbju-tás a csoportból, de nem islehetetlen. Szerinte az 5-6.hely valamelyikére érhet odaMocsai Lajos csapata. Mind-össze három ökölvívó képvi-seli a magyar színeket Lon-donban, közülük ketten,Harcsa Zoltán és Káté Gyula isérmet szerezhet, legalább isBertók Róbert szerint. A Szen-tesi Kinizsi Ökölvívó Szak-osztályának vezetõedzõjeúgy véli, a felnõtt világbaj-noki bronyérmes Káté for-mája mostanában ingadozó,de egy jó formaidõzítésselremek eredményt érhet el.Összességében mindháromökölvívótól pontszerzést várBertók Róbert, bár azt hozzá-tette, hogy az õ favoritjaHarcsa lesz ezen az olimpi-án. Két teniszezõnk lép pá-lyára Londonban, Babos ésSzávay, közülük Babos lehetaz eredményesebb, mondjaBakos László (alsó képünkön), a

Szentesi Teniszklub mestere.Jó sorsolással, jó ágra kerül-ve szép eredményt érhetnekel, egy esetleges 16 közé ke-rülés már figyelemre méltósiker lenne. Óriási a nyomásBerki Krisztiánon, akitõl min-denki kimondva, kimondat-lanul aranyérmet vár lólen-gésben. Dömsödi Ferenc, azAcroCap Sportiskola vezetõ-je, tornaedzõ szerint ez leheta veszte a magyar fiúnak,ugyanis, csak az arany szá-mít itthon, egy esetleges má-sodik hellyel már elégedet-lenkednének a magyarok,pedig Berkinek a legnehe-zebb szeren kell egy percigolyan klasszisgyakorlatot be-mutatnia, ami a többiek föléemeli. Ehhez fizikálisan ésmentálisan hihetetlenül to-pon kell lenni. Szokatlanulkevés, mindössze négy vívólép pástra magyarként Lon-donban. Barna Viktor, a Szen-tesi Vasutas vívószakosztá-lyának vezetõje húsz ver-senyzõt is éremesélyesnektart egyéniben, nagyon ne-héz lesz tehát bekerülni mára legjobb nyolcba is. A höl-gyek párbajtõrben, a férfiakkardban lehetnek eredmé-nyesebbek, „ketten azonbana nyolc között lesznek”. Nefeledkezzünk meg a vizessportágakról sem. PaulovicsTamás, a Szentesi VárosiÚszó Club edzõje úgy véli, asikeres EB-szereplés, a ren-geteg érem miatt nagyok azelvárások, most viszont óri-ási mezõny áll majdrajthoz, extraklasszisokkal.Gyurtától 200 mellen, Hosz-szútól 400 vegyesen, Kis Ger-gõtõl 1500 gyorson várja a si-kereket, míg Cseh Lászlótóldobogós helyet remél. – Az

már önmagában óriási ered-mény, ha valaki döntõt úsz-hat egy olimpián, ezeket a si-kereket is meg kell tudni be-csülni, nem csak az arany-érem létezik – mondta Pau-lovics. Lukács Dénes (a felsõképen), a férfi vízilabda csa-patunk vezetõedzõje ki-egyenlített mezõnyrõl be-szélt, 6-7 együttes van, ame-lyek közel hasonló játékerõtképviselnek. A magyarokat alegjobb négy közé várja, egyesetleges címvédés pedigóriási dolog lenne. – A tornaközépsõ szakasza hozzamajd az igazi izgalmakat, ittkell összeraknia magát egycsapatnak mentálisan is, ésaki ezt háromszor meg tudjaismételni, az olimpiai bajnoklehet - vélekedett Lukács.

„Az elsõ négy közé beke-rülni már remek eredménylenne ettõl a fiatal csapattól”,ezt már Szremkó Krisztinamondta a nõi vízilabdaegyüttesünkrõl. - Nehéz cso-portba kerültünk, de talán amásik ágról kellemesebb el-lenfelet kaphatunk a folyta-tásban, ha sikerül továbblép-nünk a négyesünkbõl – tettehozzá a két olimpián is sze-replõ vízilabdázó. hv

Edzésbe álltaka labdarúgók

Harmadik alkalommalrendezett fogathajtó ver-senyt a néhai állatorvos,egykori lovas sportbíró,Polner Tibor emlékére aSzentesi Fogathajtó Egyesü-let. A térségbõl több mintharminc fogat nevezett többk a t e g ó r i á b a n a P u s z t a iLászló Sporttelepen. Azegyes fogatok között a Faze-kas István gyõzött, a pónikettes fogatok versenyébenKurucz Imre második lett.Minden nevezõ díszokleve-let, a helyezettek serleget, a

különdíjasok lovas emlék-tárgyakat kaptak. A díjakatátadta Csika i Mik lós , azÁrpád Agrár Zrt . e lnökvezérigazgatója, a versenyegyik támogatója, SzirbikImre polgármester, KovácsJános a fogathajtó egyesületelnöke és Polner Bertalan.

A versenyre kilátogató kö-zönség a helyi Voltage Egye-sület sportolóinak lovas-torna bemutatóját, a Hunya-diak örökében egyesület ha-ditorna bemutatóját és csikósbemutatót láthatott.

Polner Tibor öt évtizedettöltött az állatorvosi pályán,még nyugdíjasként is dolgo-zott az Árpád Agrár Rt.fõállatorvosaként, s csak 75éves korában vonult visszahivatalosan. A Magyar Állat-orvosi Kamara Életpálya-dí-ját 2003-ban vehette át. Egye-temi állását az 50-es évekbenpolitikai okok miatt kellettotthagynia, így került Szen-tesre 1958-ban. Számos fo-gathajtó versenyen vett résztvezetõ sportbíróként.

BG

Lovas emlékverseny

Lotti Párizsbanteniszezett

Londoni éremesélyekedzõi szemmel

Page 7: Szentesi Élet MÉG 5 HÉT A LECSÓFESZTIVÁLIG! · 2012-08-24 · XLIV. évfolyam 30. szám 2012. július 27. Városi hetilap Ára: 145 Ft (elõfizetve 120 Ft) Volt, aki már nem

22001122.. jjúúlliiuuss 2277.. SSZZEENNTTEESSII ÉÉLLEETT 77

KosFontos számodra az ott-hon, a szeretteid és a bé-kés, nyugodt környezet, de

most jönnek be azok a dolgok, amiketmár jóval korábban kezdeményeztél.Valószínûleg segítségre is szükségedlesz, ha nem akarsz megfutamodni.

BikaPrecíz és pontos vagy, úgyérzed, hogy hegyeket tudszmegmozgatni és ez valóban

így is lehet. Magánéleted szerencsés-nek mondható, mert a héten többen iséreztetni fogják veled, hogy mennyirefontos vagy számukra.

IkrekHa a munkaidõd engedi ésegyéb teendõidbe is be tu-dod iktatni, akkor most ér-

demes újfajta tevékenységbe kezdeni,mert amit most elkezdesz, azt sikerrelis fejezheted be. Olyan emberekkel is-merkedhetsz össze, akik késõbb segí-teni tudnak céljaid elérésében.

RákLehet, hogy nem a legsze-rencsésebb módon tálalodkérésedet, amely így inkább

követelõzésnek hat, mintsem kérés-nek, ezért lehet, hogy a várt támogatáselmarad. Kedvesed figyelmének elnye-résére most a legjobb módszer a fi-nom hízelgés.

OroszlánKellemes heted lesz és bára negatív hatások sem ke-rülnek el.Ha fáradékonynak

érzed magad, pihenj, még akkor is, haúgy érzed, hogy ez fontos dolgok rová-sára mehet. Egy vidám családi, vagybaráti összejövetelen lesz idõd szelle-mileg is feltöltõdni.

SzûzA mostani hét különösenkedvezõ valamilyen alkotótevékenység folytatására és

kellõ ötletgazdagsággal és fantáziávalmegoldod minden feladatodat. Még azis meglehet, hogy néhány napra sikerülkivonni magad a taposómalomból.

MérlegA várható bevételeket nevedd úgy, hogy most mind-

et elköltheted, mert késõbb nem vártapró, de annál bosszantóbb kiadások-kal kell számolnod. Talán sokszor gon-dolsz arra, hogy mennyivel egyszerûbblenne az életed, ha rendezettebbek len-nének szívügyeid.

SkorpióMaradj óvatos az otthonigondok és a szeretteiddelvaló párbeszéd közben, ne-

hogy valami olyasvalami hagyja el aszád, aminek nagyon nem kéne. Amunkádban szerencsesorozat várható,de szerénynek kell maradnod.

NyilasÖtleteidre számítanak, el-képzeléseid pedig rövid idõnbelül valóra válhatnak.

Akadhat némi félreértés, de ezt megfe-lelõ kommunikációval gyorsan tisztáz-hatod. Fizikailag és pszichikailag jól ér-zed magad, legalábbis ami a körülmé-nyeket illeti.

BakMagabiztos fellépésed éserõs kisugárzásod a hétenmagával fog ragadni né-

hány embert. Anyagi ügyekben mostne kockáztass és a veszélyek elõl nehátrálj meg. Fontos mások számáraaz, hogy minden esetben a becsületúját követed.

VízöntõRemek lehetõség merül felarra, hogy egy tanfolyamkeretében új ismereteket sa-

játíts el. Egy terved megvalósításábanhirtelen szövetségesekre találhatsz,akik váratlan módszerekkel támogat-hatnak téged céljaid elérésében.

HalakHa nem vagy elégedett az-zal a tempóval ahogy dolgo-zol, akkor találj ki új mód-

szereket, amivel könnyebbé tehetedmagad számára a munkát. Magánéle-tedben kisebb fordulópont várható.

Július 28-augusztus 3.

HHHH OOOO RRRR OOOO SSSS ZZZZ KKKK ÓÓÓÓ PPPPBaranyi Antal ismét üzenetet küldött,melyben az elmúlt egy hétrõl számoltbe. A kerékpártúra második heténeklegvégén indultak tovább társával nyu-gatra, miután két napot pihenéssel töl-töttek Innsbrucknál. A 15. nap 97 kilo-métert pedáloztak, 1300 méteres szint-emelkedéssel. Másnap Svájcba értek,Bildennél táboroztak, miután megtettek77 kilométert. Bár kevés távolságot ha-ladtak, sikeres volt napjuk, hiszen talál-koztak egy világjáró fiatal kerékpáros-sal, aki a Föld körül teker.

A 17. napon errõl írt Toncsi: tegnap

találtak egy Umarex Python típusúpisztolyt, a Linth kanális mentén, víz-tisztítás közben. Egy kis kitérõvelészakra mentek, Zürichbe, hogy szét-nézzenek. Táborhelyük Zug város elõttvolt. Majd Luzern következett, ahol egynapot szántak pihenésre, 50 kilométertgurultak esõben. Hétfõn indultak to-vább, szép idõben 90 kilométert teljesí-tettek. Svájc fõvárosába, Bernbe értek,ahol szintén megtekintették a várost, scsak ezután vették délnek az útirányt.

Egy kérést is megírtak: Franciaor-szágban, Chamonixban szabad szállástvagy kerékpártárolásra alkalmas helyetkeresnek, amíg hegyet másznak!

Cseh-Lakos

Koszta József MúzeumÁllandó kiállítások: Szentes vá-

ros évszázadai. Legelõk, szántók,vadvizek. Céhek, iparosok, segé-dek. Festõk, grafikusok, szobrá-szok. A szentesi táj Koszta ecset-jével. Idõszaki kiállítás: A sebesültGörgei. Nyitva kedd-péntek 9-15,szombaton 10-16 óráig

Csallány Gábor KiállítóhelyA régészeti és képzõmûvészeti

látványraktár keddtõl péntekig9–13, szombaton 13-17 óra kö-zött látogatható a Széchenyi ligetiépületben. Idõszaki kiállítás:

Mesterségünk címere – azSZTE régészhallgatóinak kiállítása.

Július 27-én, pénteken, 17 óra-kor nyílik a „Fától az erdõt“ termé-szettudományi kiállítás.

Városi könyvtárAugusztus 20-ig zárva tart, de a

következõ két hétben 8 és 12 óraközött az intézmény egyes szol-gáltatásai (internet, folyóirat olva-só) elérhetõek.

Mûvelõdési és Ifjúsági HázAz Esztergomi Art Fotográfiai

Stúdió alkotóinak a képeibõl ren-dezett kiállítás A „Csendes képek”címû tárlat augusztus 30-ig láto-gatható az intézmény nyitvatartásiidejében.

Mûvészetek HázaÉv végi vizsgakiállítás a Szivár-

vány Mûvészeti Iskola tanulóinakmunkáiból. Képzõmûvészeti kiállí-tás látogatható nyitvatartási idõ-ben.

Kézmûves mûhelyek: feketeke-rámia, vesszõ, gyékény, gyertyaés nemez, csipke, szövés-fonás,fafaragás elsajátítására van lehe-tõségük az érdeklõdõknek. Nyitvatartás: hétfõtõl szombatig 9–17óráig.

Õze Lajos FilmszínházJúlius 26-30.17.30 és 20 óra Madagaszkár

3. – amerikai animációs film,22 óra Men in Black – Sötét

zsaruk 3. – amerikai akciófilm.

HHHHOOOOLLLL----MMMMIIII????Július 27—tõl

Húsz év körüli anyuka sétáltatjaa gyerekét. Egy másik anyuka di-cséri:- Milyen okosan néz a baba!- Persze, 9 hónapig hordtam azegyetemre.

Egy külföldi társaságban az anyu-ka a kislányát produkáltatja a zon-goránál. Az egyik vendég keser-vesen sírni kezd. Az anyuka oda-megy hozzá:- Uram, ön sír, amikor a kislá-nyom a Magyar rapszódiát játsz-sza? Ezek szerint ön magyar? - Nem, asszonyom. Én zenészvagyok.

Az orosz-japán együttmûködéskeretében a japánok egy krumpli-hámozó gépet küldenek az oro-szoknak. Az oroszok beöntik akrumplit, és az hamarosan kijönmeghámozva. Az oroszoknaknem sikerül lekoppintani a gépet,de azért egy év múlva õk is kül-denek a japánoknak egyet. A ja-pán változattal ellentétben ez per-sze hatalmas.

A japánok beöntenek egy csomókrumplit, várnak... nagy lassan ki-jön belõle néhány hámozott... az-tán beöntenek még egy csomót,és még, de végül már csak né-hány hámozatlan krumpli gurul kibelõle. Hívják az oroszokat, hogymi lehet a baj. - Mit csináltatok vele? - Beöntöttünk egy tonna krumplit. - Ajjaj! Ti agyonnyomtátok Ivánt!

Egy férfi áll a Balaton-parton,mellette egy tábla: "Vadkacsa el-adó". Odamegy egy német turista,és megkérdezi:- Mennyi a vadkacsa?- Háromezer forint.A turista odaad kilencezret:- Hármat kérek!A férfi rámutat a tó közepére:- Rendben, az a szélsõ hárommostantól a magáé.

Az élsportolót eszméletlen álla-potban szállítják kórházba. Ami-

kor magához tér, éppen a lázmé-rõt veszik ki a hóna alól.- Kórházba kerültem? - kérdi anõvértõl. - Igen - jön a válasz.- Lázas vagyok?- Igen.- Mennyi?- 39,5.- Mennyi a világcsúcs?

Az öreg székely részegen a kocs-mából hazafelé tart a szekérenbóbiskolva. Ezt meglátja a rendõr,s megállítja a fogatot.- Bátyám,maga olyan részeg, hogy majd le-fordul a kocsiról, szerencsétlen lómeg csak megy a feje után, mégbaleset lesz belõle! Az öreg szé-kely csak mordul rá egyet. Arendõr intézkedés gyanánt a kö-vetkezõket mondja:- Bátyám, látva a jelenleg állapo-tát, mit szólna ahhoz, ha most el-venném a lovát? A székely meg-húzza a vállát, s közli:- Mit szólhatnék? Rendõr vejemmég úgysem volt!

Hõguta

Nagyatádon rendezik mega hétvégén a triatlon országosbajnokságot. Kilenc országbólösszesen 1500 nevezés érke-zett, a kísérõkkel és a család-tagokkal együtt 4-5 ezer ven-dégre számítanak a városbanés a környezõ településeken.

A 3800 m úszás, 180 kmkerékpározás és 42,2 km fu-tásból álló Ironman elneve-zésû triatlonversenyen is in-dul több szentesi sportoló.Egyéni indulók között vanVakhal György, Vidovics Zol-tán, Mészáros Csaba, CsendesZoltán, Csala Dávid és ÕzeLászló. Az Életmód váltóbanevezett a Héjja Imre ésHéjjáné Koncz Zsuzsa házas-pár, bár információnk szerintsérülés miatt kérdésessé váltindulásuk. A versenytávot 16órán belül kell teljesítenimindenkinek, de a legjobbak8 és fél óra alatt érnek célba.

Hosszú távútriatlon

Svájcban kerekeznek

A 3. hét

Idehaza is keresett elõ-adómûvész Ágoston Anita,de nemrégiben Erdélybenfellépve úgy tapasztalta, ottaz itteni szeretet tízszeresétkapja. Õsszel számos fellé-pésre visszavárják a szente-si énekesnõt.

Naptárja már jó elõre televan a 26 éves Ágoston Anitá-nak, aki maga szervezi a fel-lépéseit. Hétvégi beszélgeté-sünk elõtti percekben érke-zett meg Szigethalomról,ahol az országos ikertalálko-zón hívta táncba a gyereke-ket. Büszkén mutatja: sztá-rokkal, Janicsák Vecával, WolfKatival szerepelt a neve aplakáton.

Hogy idáig jutott, abbanszerepet játszottak külföldielõadói tapasztalatai is.2008-ban Bulgáriában, Vár-nán egy hotelban az egyiklegelismertebb hazai fitnesz-üzletasszony, Béres Alexandrasúlykontroll-programjánaknépszerûsítésében vehetettrészt. Anita azt meséli, többszáz jelentkezõbõl, több na-pos felvételin választott ki 16lányt Alexandra.

Angolul és németül lépettfel Anita a magyarok által isigen kedvelt Aranyparton, demagas szintû nyelvtudását anyár hátralévõ részében ka-matoztatni tudta egy másikfestõi turistacélpontban is.Ugyanis a várnai szezon vé-gén nem akart még hazajön-ni, inkább interneten keresettújabb, hasonló munkát. Találtis egyet Kréta szigetén. Ottszintén volt lehetõsége gyere-kek társaságában tevékeny-

kedni, egyébként pedig nagykihívás volt a világ többpontjáról érkezett turistáknakmegmutatnia, mit tud, ekkormár spanyol nyelven is. Amunka változatos és nehézvolt: Tina Turnerként, vagyéppen Michael Jacksonként,szinte 20 órát dolgozott a 24-bõl. – Mégis, egy fizetett nya-ralásnak fogtam fel – emlék-szik vissza az énekes. – Ak-kor indult az életem, egymegmérettetésnek fogtam fel,frissen végzett szinkronszí-nészként. Nem volt idegenszámomra külföldi környe-zetben dolgozni, mert elõttevoltam már bébiszitter Né-metországban. Kellemetlentapasztalatom csak a sok

nemzetiségû külföldi kollé-gákkal akadt. Ott nem voltfontos, hogy idehaza Toma-sevics Zorka szinkronstúdió-jában végeztem, s Pamelamagyarhangja, Simorjai Emeseis tanított.

Már a kiutazását megelõ-zõen sikerrel bejutott egyutazó színház társulatába, sfélt, ha kint marad, ez a lehe-tõség elúszik.

Elárulta, a mai napig azutazó színházban szerzettgyakorlatból építkezik.

2010 szeptembere óta a sa-ját maga fõnöke az öntuda-tos hölgy, s idõsotthonok-ban, mûvelõdési központok-ban, óvodákban, iskolákbanlép fel, szerte az országban,

mindenhol mûvésznõnekszólítják. Õ állítja össze amûsorát, saját maga vezet,cipeli a hangfalakat, de hosz-szabb utakra mindig elkísérivalaki a családból.

Nemrégiben az erdélyiBiharkeresztesen nõnapimûsort adott, ahol kiderültszámára, hogy lenne igényhatáron túl is az elõadásaira.

Azt mondja, az sem kevés,amit szeretetbõl idehazakap, de Erdélyben ennek tíz-szeresét éli át.

Visszavárják az ott élõ ma-gyarok, szeptemberben ésoktóberben kiköltözik Er-délybe, hogy eleget tegyen afelkéréseknek.

Az erdélyi fellépés-sorozatis azt mondatja Anitával,nagy szükség van arra, amitcsinál, még a gazdasági vál-ság idején is. – A gyerekeketfejleszti, a betegeket gyógyít-ja, az idõseknek visszaadja afiatalságát – fogalmaz Anita.Azonban azzal is tisztábanvan, egyre nehezebben tud-ják kigazdálkodni a szerve-zõk az elõadások díját. Eb-ben szeretne segíteni egyolyan vállalkozás vagy egye-sületet létrehozásával, ami-vel pályázhatna támogatás-ra, hogy az idõseknek, a be-tegeknek, a pszichiátriai ke-zelteknek, a gyerekeknek nekelljen nélkülözni a mûsoro-kat, amiket mindig nagyonvárnak.

Addig is, a környékbelirendezvényeken is láthatjuk-hallhatjuk õt, ezen a hétvé-gén, 28-án a lapistói lepény-fesztiválon énekel. D.J.

Anitát visszavárják Erdélybe

Várják tõle a lemezt

Ágoston Anita lemeze egyelõre késik, aminek oka,mint mondta, az, hogy nem egy emberen múlik, ezért ha-ladnak a dolgok elõre nehezebben. Azonban nemcsak õszeretné már nagyon, várják is tõle, a fellépései után min-dig szeretnének vásárolni. Édesapjának panziójában avendégek között ismerkedett meg egy szerzõvel, akinekAnita - hûen magához - megzenésített gyerekverseit éne-kelné az elsõ lemezén.

Anita pályázattal segítené a szervezõket, hogy minél több gyerek vehessen részt zenei programokon.

Page 8: Szentesi Élet MÉG 5 HÉT A LECSÓFESZTIVÁLIG! · 2012-08-24 · XLIV. évfolyam 30. szám 2012. július 27. Városi hetilap Ára: 145 Ft (elõfizetve 120 Ft) Volt, aki már nem

A héten zajló és a jövõ hétközepéig tartó, már hagyo-mányos táborban 170 szilve-res táncos készül a közeljövõnagy megmérettetéseire: azutánpótlás a zánkai diákolim-piára, ahol rendre a szentesiklub nyeri a legtöbb aranyér-met, a nagyok pedig a Ger-man Openre gyakorolnak.

Az egyesület vezetõje, Szat-mári-Nagy Szilvia számosmagyar bajnokság és hazairanglista-verseny után na-gyobb fába vágná fejszéjét: jö-võ márciusban egy WorldOpen-versenyt szeretne ren-dezni városunkban. - Lega-lább 18 országból érkeznéneka világranglistán legelõkelõbbhelyet elfoglaló táncosok, s 13nemzet pontozói zsûriznéneka standard és latin kategóri-ákban, s ezt lehetne még fo-kozni – magyarázta Szilvia.

A rendezésben (pályázati)partnerre talált Tóth Istvánszemélyében, aki a sportcsar-nokban tartott edzést a szil-veres fiataloknak, s nagyonmeg volt elégedve a hozzállá-sukkal. A feleségével, TóthNoémivel Nagyváradról érke-zett táncostól megtudtuk: 25éve foglalkozik tánccal, sokmagyar egyesülettel tartják akapcsolatot, így a Szilverrel is.

– A klub legjobb versenyzõ-jét, László Csabát mindigtámogatom a versenyeken,amikor pontozok – mondtaTóth István, aki egyébként 11-szeres román bajnok. A tagor-szágok közül Romániábanjegyzik a legtöbb versenyzõt.Szentesen elõször járnak,most három párosukat hoztákel, legközelebb még többenjönnének. Hét éve szervez Ist-ván Nagyváradon WDSF-versenyeket, így egy korábbiközös pályázatuk után szíve-sen segítene tapasztalataival.

(darók)

Született: Szappanos Sán-dor és Bakos Brigittának (La-votta u. 9.) Kincsõ, Kiss Józsefés Józsa Katalinnak (Nagy-hegy 412/B.) Milán, KovácsRóbert és Lénárt Máriának(Esze T. 24.) Emma, Komá-romy István Zoltán és BíróAdrienn Ibolyának (Móra F.9/1) Vilmos István nevû gyer-meke

Házasságot kötött: Vido-vics Gábor (Somogyi B. u. 40.)és Dibernardó Nóra Bercsényiu. 5.), Bujtás Péter (Batthyány

u. 6.) és Lantos Rita (ÁchimA. u. 2/B.), Mata Ferenc ésMalkócs Ibolya (Hétvezér u.38.).

Elhunyt: Molnár Sándor(Nyár u. 10.), Berki LászlónéLakatos Mária (Rákóczi F. u.61.) Gönczöl Sándorné VácziErzsébet (Csallány G. part10.), Varga Ilona (Kátai u.11/a), Molnár Ferencné TörökMária (Kossuth tér 5.), BotkaLászlóné Almási Margit (Kis-ér u. 49.)

Családi események

Felelôs szerkesztô: Bíró DánielSzerkesztôség: 6600 Szentes, Kossuth tér 5.

Tel., fax: 63/311—563 — E—mail: [email protected]ôs kiadó: Szirbik Imre polgármester

Kiadja: Szentes Városi Képviselô—testület, 6600 Szentes, Kossuth tér 6.Nyomtatás: SzVSz Kft. Nyomda üzeme

6600 Szentes, Petôfi u. 1. Tel.: 63/314—567Nyomdavezetô: Borbás Tamás

Terjesztés: saját terjesztõi hálózat.Webarchívum címe: www.szentesinfo.hu/szentesielet

ISSN 0238—9959

Szentesi ÉletÉgisz 90 Temetkezési Kft.

Iroda:Szentes, Sima F. u. 45.Tel.: 400-162, 560-940

Ügyelet:Antal Ferenc

Szentes, Bacsó B. u. 19/A

Tel.: 311-506, 317-152

Értesítjük kutatóinkat ésügyfeleinket, hogy a szentesilevéltár augusztus 6-20-a kö-zött zárva lesz. Megértésüketköszönjük!

Nyári szünet alevéltárban

Orvosi ügyelet: hétköznap 15 órától reggel 7 óráig, hétvégén és ünnep-nap 7 órától 7 óráig (24 órás) a Sima Ferenc utca 29–33. szám alatt(mentõállomás) tartanak ügyeletet. Telefon Szeged: 62/474–374.

Gyermekorvosi rendelés: hétköznap 15 órától 17 óráig, hétvégén ésünnepnap 9 órától 11 óráig a Sima F. u. 31–33. szám alatt (mentõállo-más), rendelési idõn kívül az ellátás a kórház gyermekosztályán történik.

Gyógyszertári készenléti ügyelet: Július 30-ig Rákóczi Gyógyszertár(Rákóczi u. 71.) hétfõ-péntek 8-18, szombat 8-12-ig, vasárnap-ünnepnapzárva. Készenléti telefon: 70/563-5139. Július 30. – augusztus 6. SzentDamján Gyógyszertár (Sima Ferenc u. 38.) Készenléti telefon: 70/563-5139

Állatorvosi ügyelet: (Szentes, Nagytõke, Derekegyház) július 28-29-énMolnár Béla, Nádas stny 9., telefon: 30/995-1682

Csütörtökön a Rákóczi utcai zöldségpiacisétánkon az alábbi árakon kínálták termékeiketaz árusok.

Tojás 37-40 Ft/db, vöröshagyma 100-130 Ft/kg, fok-hagyma 900 Ft/kg vagy 70 Ft/darab, petrezselyem zöld 50Ft/csomó, karfiol 200-400 Ft/kg, fehérpaprika 200-250Ft/kg, erõs paprika 20-40 Ft/db, paradicsom 150 Ft/kg,kígyóuborka 150 Ft/kg. Káposzta 250 Ft/db, kelkáposzta370 Ft/db, spenót, sóska 100 Ft/csomag, fõzõtök 100 Ft/d-b, cukkini, padlizsán 250 Ft/kg.

Õszibarack 280-470 Ft/kg, kopaszbarack 250-600, sárga-barack 480-550 Ft/kg, ribizli 1600 Ft/kg, szeder 2000Ft/kg, sárgadinnye (magyar) 60-120 Ft/kg, görögdinnye(magyar) 85-99 Ft/kg, Nyári alma 220-290 Ft/kg, citrom600 Ft/kg, körte 250-400 Ft/kg.

Zöldbab 350-450 Ft/kg, karalábé 100 Ft/db, saláta 150Ft/db, ókrumpli 70 Ft/kg, új krumpli 60-70 Ft/kg, gyökér150-250 Ft/csomó, sárgarépa 140-160 Ft/kg, gomba 650Ft/kg.

Kapor 50 Ft/csomó, törtpaprika 2000 Ft/kg, eltenni valófürtös uborka 150-200 Ft/kg, fõzni való kukorica 40-60Ft/kg.

PPPPiiiiaaaaccccoooollll jjjjuuuunnnnkkkk

400 ezer forint készpénztvittek el egy Berényi utcaiházból. A tettesek kivágták aszúnyoghálót, így jutottak bea lakásba.

Két feljelentést is tett aMÁV a Szentesi Rendõrka-pitányságon az elmúlt hé-ten. Az egyik bejelentésszerint a MÁV Mindszentés Szegvár között találhatóföldterületére ismeretlenekbontási törmeléket raktakle. A nyomozóhatóság hul-ladékgazdálkodás rendjé-nek megsértése bûntett mi-

att indított eljárást. A vas-úttársaság egyik telephe-lyérõl pedig július 21-revirradóra tûnt el 20 ezer fo-rint értékû síncsavar. Arendõrök a csavarokat meg-találták az egyik színesfém-felvevõ helyen. Nem sok-kal késõbb az elkövetõtis sikerült beazonosítani,majd elõállítani.

Elloptak egy pávát a Haj-nal utcából. A 40 ezer forin-tot érõ, díszes madárért na-gyon megdolgoztak a tolva-jok, akik elõbb kerítést bon-

tottak, majd a fóliasátrat iskihasították.

Ismeretlenek jártak azegyik Vecseri utcai házban. Abûnözõk a nyitva hagyott ab-lakon keresztül televíziót ésmosógépet vittek magukkal.

Nyolc darab villanymotortloptak el az egyik agrárcégtelephelyérõl, a kár több,mint 300 ezer forint. A másiknagy mezõgazdasági cégsem úszta meg, eperjesi te-lephelyérõl vasrácsok és vas-anyagok tûntek el.

hv

Ellopták a pávát

Kerékpárokat, gördeszkát, motorblokkot, szemeteseket, napozóágyat, közlekedési táblátis kihalásztak a héten a Kurca belvárosi szakaszán a szentesi mûszaki ezred búvárjai, akika helyi rendõrség kérésére vizsgálták át a csatorna medrét. Fotó: Vidovics

GALÉRIAKÁVÉHÁZ ÉS ÉTTEREMHeti menü július 30— augusztus 3.A menü: sertés v. marhahúsból,

B menü: szárnyas húsból.Hétfõ: Gyümölcsleves és

minestroneA menü: Hortobágyi húsos

palacsinta burgonya-pürével vagykolbászos lecsó

B menü: Flekk roston,petrezselymes rizs, saláta

Kedd: Magyaros burgonyalevesés póréhagymalevespirított kenyérkockával

A menü: Rakott kelkáposzta vagycsülökpörkölt tésztával

B menü: Mexikói csibefalatok,sült burgonya, mexi-salsa

Szerda: Frankfurti leves ésmájgaluska leves

A menü: Csikós tokány, tésztaB menü: Filézett rántott

csirkecomb,krumplifõzelék

Csütörtök: Zöldbableves ésparadicsomleves

A menü: Csõben sültgörög sertéskaraj,rozmaringos burgonya

B menü: Csibemell-falatoksajtmártásba,zöldpestós tészta

Péntek: Jókai bableves ésgyümölcsleves

A menü: Rablópecsenye,hagymás tört burgonya

B menü: Rántott csirkemáj,zöldséges rizs

www.galeriakavehaz.hu (X)

A HONVÉD UTCÁBANegy társasház vakolata fenye-gette az utcán közlekedõket. Aveszély elhárítása során mégkb. 5 négyzetméteren kellett el-távolítani a vakolatot a tûzol-tóknak. Aznap még egy lesza-kadt faág eltávolításánál végez-tek mûszaki mentést. A tûzoltó-kat a hét folyamán riasztottákmég egy kár nélküli avar tûz-höz, ami nem jelentett veszélyta környezetre, illetve Lapistórólkaptak egy téves bejelentést va-lamint a mentõszolgálat kérte atûzoltók segítségét, mert egyidõs hölgy lakásában rosszullett, aminek következtében nemtudott ajtót nyitni.

Nem csinál titkot Szatmári-Nagy Szilvia abból, hogysikeres pályázat esetén jövõre nagy nemzetközi táncversenytrendezne, és a sportág külföldi elitjét hozná Szentesre. AWorld Open szervezésében rutinos partnere lenne egy romá-niai magyar táncos, Tóth István (képünkön), aki feleségével ahéten a Szilver TSE tánctáborának vendégtanára volt.

László-Páli: olimpia helyett világjátékokMég nem jelentették be hivatalosan, de szinte biztos,

hogy jövõ évi világjátékokon a világranglistán az elsõ 30-ban szereplõ magyar bajnok László Csaba-Páli Viktóriakettõs képviseli hazánkat standard táncokban. A nemolimpiai sportágak olimpiáját Kolumbiában rendezik.Szubjektív sportág, és könnyen lehet interpretálni a tech-nikáit, válaszolta Tóth István a kérdésre, vajon miértnincs még az olimpia mûsorán a versenytánc. - Ha min-den páros egyszerre, egy vonalban táncolna, akkorlehetne mérni a teljesítményt a mûvészet és a sport hatá-rán lévõ versenytáncban, de szerintem egyhamar nemlesz olimpiai sportág – magyarázta a versenybíró.

A nemzetközi táncos elitversenyezne Szentesen

Kipucolták a Kurca medrét(Fotó: Vidovics)